2018. augusztus 19., vasárnap

Marinírozott ételek






Marinírozott ételek





Marinírozott csirkecomb




Hozzávalók:
4 db csirkecomb, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál méz, 3 evőkanál sűrített paradicsom, só, őrölt bors, őrölt kakukkfű, olaj

Elkészítés:
A sűrített paradicsomot és a zúzott fokhagymát elkeverjük a mézzel, majd lassú tűzön felmelegítjük. Sót, borsot, kakukkfüvet és olívaolajat adunk hozzá. Alufóliával kibélelt tepsibe egymás mellé helyezzük a csirkecombokat, és a paradicsomos mártással egyenletesen bekenjük. Legalább 1 óra hosszat állni hagyjuk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, és a csirkecombokat kb. fél órát sütjük. Jó, ha kb. 20 percre befedjük alufóliával. 








Marinírozott gomba




 2013.01.03. 20:10
   Egy fontos megjegyzés rögtön az elején: a saját készítésű marinált gombáról csapnivaló fotókat sikerült készítenem, így kénytelen voltam a neten kutakodni gusztusos illusztráció után. Ez a kép hasonlít leginkább hozzá, annyi különbséggel, hogy az itt látható marinált gomba megőrizte eredeti színét, hiszen olajban pácolták. Az enyém barnás szürkére színeződött az ecet és a hosszú marinálási idő miatt.  A fotót itt találtam: http://img.over-blog.com/400x300/0/49/85/84/cuisine/CHAMPI.jpg
   Akár csiperke konzervnek is nevezhetném ezt az ecettel érlelt gombát, de az a sanda gyanúm, hogy a konzervekkel szembeni előítéleteink miatt a poszt olvasottsága tartósan a nulla felé tendálna, és ezt nem szeretném. A pácolt, sőt, egyenesen marinírozott gomba elnevezés sokkalta elegánsabb, franciásabb, jobban kelleti magát.
   A marinírozás (rövidebben marinálás) a magyar konyhának nem igazán sajátja. A hagymás heringen (ruszli) és a marinált rántott halon kívül talán nem is igen ismerünk mást, pedig számos hús- és zöldségféle pácolása lehetséges a főtt borjútól kezdve a sertésnyelven, a szafaládén, a tojáson át a gombáig és még sorolhatnám.
   Elképzelhető-e, hogy azért nem terjedt el nálunk a marinálás, mert igazából azt sem tudjuk, mi fán terem? Az ismeretlentől nem ódzkodni kell, hanem törekedni a megismerésére. Ezért is választottam a francia előételek bemutatásának folytatásaként egy ily módszerrel készített zöldséget, a marinírozott gombát, eredeti nevén Champignons marinés.
   A marinírozás sós, erősen fűszeres lében történő pácolást jelent, rendszerint hal, zöldség vagy vadhúsnál alkalmazzák. A savas páclé hatására az étel ízesebb, zamatosabb lesz, a szívós, rágós hús megpuhul. Célja lehet még a tartósítás, az étel oly módon való elkészítése hogy a megromlásnak minél tovább ellenálljon. A marinírozáshoz használt páclét marinádnak nevezzük.
   A marinált gomba nekem is meglepetést okozott, ráadásul felettébb kellemeset. Az eredeti recept javaslata szerint 1 hónap érlelés után fogyasztható. Az hosszú idő. Olyannyira, hogy teljesen megfeledkeztem a hűtő mélyén háborítatlanul bujkáló befőttes üvegről, és körülbelül 6 hét elteltével jutott eszembe: ideje lenne felbontani. Villára szúrtam az első falatot, s elégedetten forgattam a számban a vajpuha gombaszeleteket. Az egyik legfinomabb gombaétel volt, amit valaha is megízleltem, s ehhez a szokatlan fűszerezés is nagyban hozzájárulhatott.
   Mint említettem már, esetünkben az előirányzott pácolási idő 1 hónap, de ha mariníroztunk már valaha, tapasztalhattuk, hogy általában néhány óra, ideális esetben egy éjszaka, de maximum 1-2 nap kell a páclének, hogy kifejtse jótékony hatását. Ha a gombának is csak ennyi időt hagytam volna, bizonyára keményebb maradt volna, ami kifejezetten jól jön, ha pástétomok, saláták kísérőjeként fogyasztjuk. De rájárhatunk csak úgy, egy szelet vajas pirítósra halmozva. Hamm!
Hozzávalók:
60 dkg termesztett csiperkegomba
6 dl gyenge borecet
2 evőkanál kristálycukor
1 csapott kávéskanál őrölt fahéj
1 csapott kávéskanál őrölt gyömbér
4 szegfűszeg
10 szem koriander
2 evőkanál vágott zöldpetrezselyem
Só, őrölt bors

Elkészítés:
   A koriandert, szegfűszeget, sót, borsot, gyömbért, fahéjat és cukrot az ecetbe szórjuk és fölforraljuk;
   A lé habját – ha keletkezne valamennyi - leszedjük, és lassú tűzön még további 5 percig főzzük;
   A földes szárvégeiktől megszabadított gombákat folyóvíz alatt leöblítjük, lecsurgatjuk, fölszeleteljük, és befőttes üvegbe öntjük;
   A következő pontban kétféleképpen járhatunk el, attól függően, hogy rövid vagy hosszabb ideig kívánjuk a gombát a páclében fürdetni:
   A) Ha legfeljebb csak 1-2 napos marinálást tervezünk, szűrjük a meleg páclét a gombára, zárjuk le az üveget és fogyasztásig tartsuk hűtőben;
   B) Amennyiben gombakonzervben gondolkozunk, és célunk a tartósítás, hagyjuk kihűlni a felforralt marinádot, és hidegen szűrjük a gombára. Tegyük 24 órára hűtőbe, majd a levét (csak a levét!) forraljuk fel ismét, és ezúttal még forrón töltsük vissza a gombára, az üveget zárjuk le és felbontásig tartsuk hűvös helyen.
Tálalás előtt a gombát leszűrjük, salátástálba rakjuk, megszórjuk vágott zöldpetrezselyemmel.




Marinírozott hal





Írta: Háziasszony   
2006. november 19.

Nem túl zsíros pontyból szép szeleteket vágunk, személyenként 2-3 darabot.

Hagyományos rántott halnak készítjük el, annyi változtatással, hogy a felvert tojáshoz adunk tojásonként egy evőkanál fűszeres fehérbort.

Készítünk kellemes sós-cukros-ecetes levet, amibe 1 citrom levét is beletesszük. 3-4 fej hagymát megtisztítunk és karikára vágjuk. Egy mély edénybe rétegezzük a hagymát és a halat. Tetejére hagyma kerüljön. Leöntjük a savanyú lével, hogy ellepje . Lefedve hűvös helyen érleljük. Néhány nap múlva fogyasztható. Akkor az igazán finom, ha a szálkák is puhává érnek.













Marinírozott pontyszelet





Pár napja az egyik horgász ismerősünktől egy szép, nagy tükörpontyot kaptunk. Egy részéből halászlé készült bajai módra tésztával, a többit rántott halnak készítettem el.
A frissen sült szeletekből alig fogyott a halászlé után valami, így ezekből a darabokból marinírozott halat készítettem, ami férjem egyik kedvence.
P7079805_marinírozott_hal.jpg

Elkészítettem az áztatólevet, amiben hideg helyen, hűtőszekrényben pár napig pácolódtak a halszeletek.
Egy nagy fej vöröshagymát karikára vágtam, megsóztam. Egy tálban kb. 1 liter hideg vízhez 4 evőkanál 20 %-os ecetet kevertem, megsóztam, borsoztam, majd ebbe kevertem a hagymaszeleteket és állni hagytam egy órára, aztán ebbe a lébe tettem a kihűlt rántott hal szeleteket. 2-3 napig lefedve a hűtőben tartottam, amíg összeértek az ízek, a halhús omlós, zamatos lett.
Reggelire, vacsorára kiváló étel, a férjem addig járt rá, amíg el nem fogyott.






Marinírozott (ecetes) hal





- ahogy én készítem:

Hozzávalók egy 5 literes üveghez:
12-14 szelet ponty, 8 darab közepes méretű vöröshagyma.
Panírozáshoz: 3 db tojás, liszt, tej, zsemlemorzsa.
Felöntő léhez: ízlés szerint : víz, ecet, só, cukor, 6-8 db babérlevél, egész feketebors, mustármag, koriandermag.

Elkészítése:
A hal szeleteket besózzuk, kicsit állni hagyjuk. Majd bepanírozzuk, és forró olajban kisütjük. Ezután elkészítjük a felöntő lét. 4 liter vízbe teszünk, kb. 4-5 dkg sót, 12 dkg cukrot,  6-8 babérlevelet, 1 evőkanál egész borsot, 1 evőkanál koriandermagot, 1 evőkanál mustármagot, és kb. 1 dl ecetet... (Mindenki a szokásos, a család által kedvelt  salátalevet készítse!) ... Ezután az egészet felforraljuk, és kéz melegre lehűtjük.
Egy 5 literes uborkás üvegbe alulra felszeletelt hagymát teszünk, rá  rántott halat, majd hagymát, és rétegenként ismételjük. A tetejére vöröshagyma szeletek kerüljenek.  A langyos felöntő levet rámerjük. Ezt követően a tetejére egy műanyag savanyúság leszorítót helyezünk. Két napra a spájzba tesszük, de közben a maradék felöntő lével pótoljuk, mert  a hal beszívja. A tetején mindig lé legyen! 2 nap után már a hűtőbe helyezhetjük. Néhány nap múlva a szálkák teljesen megpuhulnak, szinte eltűnnek, és fogyasztható.








Pácolt hús rizses körettel




      Hozzávalók: 80 dkg szeletelt, vagy darabolt hús, páclé. Köret: 50 dkg főtt rizs, 40 dkg főtt borsó, 25 dkg főtt csemegekukorica.

Páclé: 2 evőkanál olívaolaj, fél dl balzsamecet, 1 dl 

méz, 2 evőkanál szójaszósz, 2 dl kecsap, 1 lapos 

teáskanál reszelt gyömbér, 1 kis fej fokhagyma 

aprítva, 1 közepes vöröshagyma aprítva, 1 evőkanál 

Worcestershire szósz, őrölt bors, 1csipetnyi só.

Elkészítés: Az előző nap a hús szeleteket a fenti pácba helyezzük, és zárható edénybe a hűtőbe tesszük.
Egy tepsibe öntünk fél dl vizet, fél dl vörösbort és 1 evőkanál étolajat. Ebbe helyezzük az előző nap  bepácolt húst a páccal együtt. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 60 perc alatt puhárasütjük. Az első 20 percben én alufóliával letakartam. Sütés közben a húst néhányszor megforgatjuk. Nagyon omlós, kellemes ízű, fűszeres hús lesz az eredmény.

   









MARINÁLÁS

MARINÍROZÁS





Sós, ecetes, hagymás lében húsok, halak ízesítése, érlelése
A magyar konyhában inkább csak a marinált (marinírozott) rántott hal és a hagymás hering ismertebb.
Marinírozni szokták még a főtt borjút, bárányt, marha- és sertésnyelvet, ökörszájat, kemény tojást.
A cseh és szlovák konyha kitűnő készítményei a marinált szafaládé, krinolin, virsli és párizsi. Ezek mindegyike kitűnő hidegkonyhai készítmény, sör- és borkorcsolya.
A marinírozáshoz használt páclét 
marinádnak nevezzük.






MARINÍROZOTT SZARDÍNIA





Adag: 10 főre
2 és fél dl vörösborecet 5 dl olívaolaj 40 db szardínia 1 db babérlevél ,6 szál petrezselyemzöld
6 szál kakukkfű 3 fej vékonyra szeletelt vöröshagyma 1 gerezd vékonyra szeletelt fokhagyma
2 és fél dl víz 3 evőkanál liszt ízlés szerint bors ízlés szerint 
Elkészítés:
1. A friss szardíniát tisztítsuk meg a pikkelyektől, távolítsuk el a belsőségeket, és ízlés szerint vágjuk le a fejüket. Alaposan öblítsük le a halakat, és konyhai papírtörlővel itassuk szárazra.
2. Sózzuk, borsozzuk meg, és hintsük be kevés liszttel. Az olaj felét hevítsük fel, és kb. 5-5 perc alatt süssük aranybarnára a szardíniákat mindkét oldalukon. Tegyük papírtörlőre, hogy leitassuk róluk az olajat, majd helyezzük mély tálba. A maradék olajat öntsük a serpenyőbe, adjuk hozzá az ecetet, a vizet és a fűszereket. Forraljuk fel, és főzzük 5 percig.
  1. Ha kihűlt, öntsük a szardíniára, teljesen el kell lepnie. Legalább 24 órán át tartsuk hűtőben, hogy az ízek összeérjenek.








OLASZ SALÁTAÖNTET



Adag: 1 adag
2 evőkanál friss, apróra vágott zöldfűszer 3 evőkanál frissen préselt/facsart citromlé
3 evőkanál fehérborecet 10 evőkanál extraszűz olívaolaj ,1 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál mustár ízlés szerint  ízlés szerint frissen őrölt fehér bors

Elkészítés:

1. Keverőtálba tesszük az ecetet, hozzáadjuk a sót és addig keverjük, amíg teljesen feloldódik.
2. Beletesszük a borsot és elkezdjük adagolni az olajat miközben állandóan keverjük. Először cseppenként, majd vékony sugárban adjuk hozzá az olajat. Az erőteljes keveréstől sima, homogén, kissé sűrű lesz az öntetünk.
3. Habverővel beledolgozzuk a mustárt.
4. Ha túl sűrűnek találjuk 1-2 evőkanál hideg vízzel hígíthatjuk. Ha még savanyítani akarjuk hozzáadjuk a citromlét. Ha "lágyabb" ízt szeretnénk egy csipet cukrot is keverhetünk bele.
  1. Végül belekeverjük az apróra vágott zöldfűszereket - kakukkfüvet, bazsalikomot, oregánót, petrezselyemzöldet, esetleg snidlinget - ízlésünk szerint







    2008.10.30. 05:45
    A Denaturálás: A biológiában a fehérjék szerkezetét módosító folyamat, ami számos úton végbemehet. Így például melegítés, lúgos, savas kezelés vagy rázás hatására. Általános következménye, hogy a fehérje elveszíti biológiai aktivitását.„Sütés” hűtőszekrényben:

    A fehérjék denaturálásához még melegítésre sincs szükség. Marinádokkal már hűtőszekrényben (3 °C) is a sütéshez hasonló hatást érhetünk el. A népszerű perui hideg előétel, a Tapadas Limeñas készítése során a fehérjék peptidkötéseinek savas hidrolízisével kémiailag „sütik” meg a halat. A friss nyers halszeletekre hagyma, chili és ami a legfontosabb, szerves sav (lime) kerül. Hasonló szellemű a Tahiti szigetén népszerű, éppen csak marinált „Poisson cru”, azaz „nyers hal” saláta is, ám azt szobahőmérsékleten készítik.










































Ecetes páclevet (marinádot) készítünk a heringfélékhez vagy a marinírozott pontyhoz. Ehhez a hagymát karikára vágjuk, felöntjük vízzel, ecettel, sóval, kevés törött borssal és néhány csepp étolajjal.Az Escabeche nevű perzsa eredetű ételkészítési technológia(sikbag), ma a mediterrán (elsősorban a spanyol),  és a latin-amerikai konyha jellegzetes módszere, és nem más, mint egy ecetes-olajos, édes-savanyú pác, amelyben többnyire kisütött halat marinálnak. A pácolt hagymát, sárgarépát, zöldfűszereket (általában kakukkfű, babérlevél) és egyéb ízesítőket tartalmaz. A halat (mint például a tonhalat, a bonitót, vagy a szardíniákat), valamint csirkét és kagylót néhány órán át, vagy egy egész éjszakán át a pácban hagyják, amely egyrészt átjárja annak ízét, másrészt tartósítja azt. A sav a pácban általában ecet de szintén alkalmasak a citrusféle gyümölcsök levei, melyek gyümölcssavat  tartalmaznak. Az Escabeche  népszerű  konzervált  hal formájában is.























Hasonló étel fedezhetö fel   Olaszországban, Görögországban, Escovitch-ként ismerik Jamaicában , Scapece-ként, vagy Savoróként Észak-Afrikában.






Savas marinádok a hidegsütéshez:

1.Marinád  minden húshoz és halhoz : 2 ek. paprika, 1 tk. rozmaring, 1 tk. kakukkfű, 1 tk. zsálya, 1 tk. bors, 2 tk. citromlé, 1 ek. mustár, 1 ek. száraz fehérbor, 2 ek. olaj.

2.Kínai Marinád marha, borjú, sertés húsokhoz: 2 ek. száraz sherry, 3 ek. kínai tea, 1 ek. méz, 1 ek. szójamártás, 1/2 tk. őrölt fahéj, 1 tk. feketebors, 2 gerezd szétnyomott fokhagyma.

3.Old John Marinád  borjú, sertéshúshoz : 3 ek. erőleves, 2 ek. worcestermártás, 1 ek. borecet, 1 tk. csípős mustár, 3 ek. olaj, 1 tk. paprika, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 apróra tört babérlevél, csipetnyi chilipor, csipetnyi őrölt feketebors.

4. Tex-Mex Marinád  marha, borjúhúshoz: 2 ek. csípős mustár, 2 ek. olaj, 4 ek. paradicsompüré, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1/2 ek. barnacukor, csipetnyi chilipor.

 5.Marha, és vadhús Marinád :
2 l élénk savú vörös bor                                           3 közepes nagyságú hagyma félbe vágva
2 szárzeller 5 cm-es darabokra vágva (vagy fél zellergumó félbe vágva )
2 nagy sárgarépa 3 cm-es darabokra vágva
1 ízesítőcsokor (5 szál kakukkfű, 15 petrezselyemszár, 1-2 babérlevél a póréhagyma külső héjába burkolva, megkötözve)
1 fej fokhagyma keresztben félbe vágva
15 szem fekete bors, 10 szem bors szétlapítva
½ dl olívaolaj

A hozzávalókat az olaj kivételével felforraljuk, néhány percig forraljuk, majd hagyjuk kihűlni. Ha teljesen kihűlt, beletesszük a húsrészeket. A marinád tetejére öntjük az olívaolajat, átlátszó fóliával lefedjük. 1-4 napra a hűtőszekrénybe tesszük.

Én is gyakran készítek lazacfilét narancslé, málnaecet, só, méz,és kapor felhasználásával, valamint  Vörös tonhalat , fehér balzsamecet, lime , savas rosébor, tengeri só, olívaolaj és Gin marinádjában.  A savas közegben kb.24 órát denaturáljuk, ezután lecsepegtetve, feldarabolva olívaolajban tároljuk további felhasználásig.

A vöröstonhalat  darabolva szépen látszik a „sütési” fokozat a vágásfelületen. A hal roppant ízletes lesz a hideg sütéstől, húsa pedig markánsan feszessé , könnyen darabolhatóvá válik.















Ha a halat elkészítés előtt fél órára besózzuk, majd alaposan átmossuk, még intenzívebbé tehető az íze  , hiszen az eljárással még több lehetőséget adunk  alapanyagunknak az aromaanyagok felszívására.

Borjú, marha, vagy vadhúst kezelünk még az eljárással,  nedves pácolásra alkalmazva a technológiát : Zöldségekkel(angolzeller, póréhagyma, fokhagyma, sárgarápa) vörösborral, balzsamecettel és zöldfűszerekkel, valamint rózsaborssal, borókával, (vagy koriandermaggal) ízesített savas páclében „érleljük”a kérgezett, majd visszahűtött húst, ezután néhány óra, vagy akár napok elteltével lecsepegtetés , és sózás után lassú sütéssel (80 fokon, 67 fok maghőmérsékletig sütjük, majd 60 fokon pihentetjük lehetőleg holdomatban)  vagy a már jól ismert Sous-Vide technológiával fejezzük be (vákuumzacskóban  állandó  60 fokos környezetben) az étel elkészítését.









Tavaszi marinírozott gombafejek





Forrás: Ványi László
Trükk
A gombákat megtisztítjuk, megsózzuk. A szokásos módon lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatva bepanírozzuk, majd bő, forró olajban kisütjük. Amíg a rántott gomba hűl, elkészítjük a salátaöntetet. Az ecetet, egy kávéskanál sót meg a cukrot elkeverjük 3 dl vízzel. Beletesszük a vékony csíkokra vágott hagymát, sárgarépát meg a színes paprikát, végül a rántott gombafejeket. Tálalásig 3-4 órára hűtőbe tesszük.




Marinírozott csirkecomb





Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkecomb , 5 ek. Ketchup , 3 ek. Mustár , 5 gerezd fokhagyma (zúzott) , 1 kk. bors , 0,5 kk. törött köménymag ,
  • 0,5 kk. majoránna , só
Kategória:  húsételek
Alkategóriák:   szárnyas
Jelleg:  házias
Fogyasztási ajánlat:   főétel 

Elkészítés:

A ketchupot, a mustárt, a fokhagymát, borsot, köménymagot, majoránnát a sóval jól elkeverjük. Ezzel a mártással bekenjük a sózott csirkecombokat és egy napig hűtőszekrényben tartjuk. Készítéskor tepsibe rakjuk alufóliával letakarva úgy, hogy a mártás is rajta maradjon, és körülbelül 40 percig sütjük. A sütési idő letelte előtt 10 perccel az alufóliát vegyük le, hogy szép piros legyen. Aki a csirkehúst nem szereti, elkészítheti sertéshúsból is, az is igen ízletes.








Ecetes hal recept





hozzávalók 10 főre
  • 2 kg felszeletelt ponty (vagy bármilyen másik keményhúsú folyami hal) , liszt, tojás, zsemlemorzsa (a panírozáshoz)
  • olaj a sütéshez , 4 nagy fej vöröshagyma
salátaléhez ,  ecet só , cukor , víz , szegfűbors , babérlevél 
 elkészítés
  1. A felszeletelt, besózott halat bepanírozzuk és bő olajban kisütjük.
  2. Egy nagy jénai tálba a karikára felszeletelt hagymával váltakozva rétegezzük.
  3. Jó ecetes-sós-cukros salátalevet készítünk és a szegfűborssal meg a babérlevéllel együtt felforraljuk.
  4. A halat ezzel a forró lével leöntjük, és lefedve legalább egy napig érleljük.
    A forró ecetes lé átjárja a halat, és ha több napig áll, akkor a benne lévő nagyon vékon szálkák "eltűnnek".
  5. Friss fehérkenyérrel vagy ecetes burgonyasalátával tálaljuk.  
story
Hát ez az ecetes hal nem tévesztendő össze a ruszlival! Nem, nem! Itt nem nyers a hal, hanem rántott.
Eddig még nem találkoztam olyan emberrel, aki ismerte volna ezt az ételt. Úgy látszik ez amolyan igazi tájjellegű fogás, és ez a táj jelen esetben lehet, hogy csak a családunk konyháját jelenti ;-)
Kis mennyiségben nem érdemes készíteni, de bármely sátras ünnepkor, húsvétkor, vagy karácsonykor érdemes hozzáfogni.
Illetve nálunk bármely alkalommal, ha szépszámú családunk összejön szívesen látjuk az asztalon. Így történt ez most is.
Édesanyám az anyáknapi köszöntőket várva készítette el nekünk. Hiába mondjuk, hogy ne vesződjön miattunk ilyen nehéz dolgokkal, de egy édesanyának semmi sem okoz nehézséget, ha a gyerekeiről van szó.
Ezúton szeretnék neki még egyszer jó egészséget kívánni, és itt köszöntök minden édesanyát eme nevezetes nap alkalmából!







Ruszli 1 (ecetes, pácolt apróhal) recept





Kategória:


Halas ételek
Hozzávalók:
2 kg apró hal (garda, keszeg stb.),  1,5 kg vöröshagyma,  1 babérlevél,
1 teáskanál törött feketebors,  1 mokkáskanal őrölt mustármag,  ecet,
cukor,  só ízlés szerint.
Elkészítés:
A halakat megtisztitjuk, lefejezzük, kibelezzük, majd többször váltott hideg vizben megmossuk. Lecsurgatjuk, és lehetőleg műanyag vagy porcelánedénybe soronként jól lesózva berakjuk.
A tálat letakarva hideg helyen 4 napig hagyjuk állni, majd a sós levet lecsurgatjuk róla.
A megtisztított vöröshagymát nagyon vékony karikára vágjuk, és besózva három órán keresztül hagyjuk állni.
Ezután annyi ecetes vizet öntünk rá, amennyi jól ellepi. (Kellemesen savanykásnak kell lennie.) Másnap a szikkadt sós halat a lecsurgatott ecetes hagymával soronként befőttes üvegekbe rakjuk. izlés szerint cukros-ecetes páclevet forralunk, a fűszereket beleszórjuk, és 5 percig főzzük. Ezután kihűtjük és ráöntjük a halra. Az üveget nem kell lekötni, elég befedni.



A pácolt hal, azaz a ruszli készítése otthon



BEJEGYEZTE HORGÁSZ EKKOR 2008 - MÁJUS - 18 0 COMMENT
A pácolt haltól sokan undorodnak a szaga miatt, de még többen vannak akik imádják az illata és az íze miatt, én az utóbbiak közé tartozom. Ebben a cikkben leírom, hogy én hogyan szoktam készíteni és a fórumban indítok egy topicot ahová várjuk a recepteket, ötleteket, hogy miként lehet még elkészíteni.
Első lépés itt is a halak megtisztítása, konyhakésszé tétele.
A halak megtisztítása az első lépés
Utánna sokan néhány napig sóban hagyják állni a hűtőben, én nem így szoktam, hanem azonnal karikázok hagymát, amit megsózok.
Jön a hagyma karikázás
Ezután elhelyezem a halakat egy üvegben, hogy úgy nézzen ki, mint a bolti, középen pedig kitömöm hagymával, illetve halakkal. Egy kevés mustármagot és egész borsot hintek rá. Van aki sárgarépát is tesz a hagyma közé.
Szélére a halak közé a hagyma és a fűszerek
Ezután készítem a páclevet amely körülbelül 1 rész 10%-os ecetből, 2 rész vízből, sóból és cukorból áll, de ez módosítható ízlés szerint. Mikor ez kész van felöntöm, úgy, hogy a halakat ellepje.
A páclével felöntjük, hogy ellepje a halakat
Ezután dobok rá pár babérlevelet és lezárom az üveg tetejét.
Lezárjuk az üveget és jön az érlelés a hűtőben

A hűtőbe teszem érlelni, mely körülbelül három hétig tart. Ezalatt a halakból kioldódik a szálka és csak a gerincük marad meg, amit egy mozdulattal kihúzhatunk a testükből.

Három hét múlva kész a ruszli

Ezután csak el kell fogyasztanunk. A bolti ruszlitól csak annyiban különbözik, hogy talán még finomabb, mert mi készítettük. Igazán gusztusos savanyúságnak is, de önálló ételként is.
A kész házi finomság
Elkészítéséhez sok sikert, fogyasztásához pedig jó étvágyat kívánok!

Bódi Zsolt











Olajos hal házilag



Mi nagyon szeretjük a halat, tudom, a magyar embert nem tartják nagy halevőnek. Pedig állítólag a régmúltban több tenger is mosta határainkat (?), így  azt kell gondolnom, hogy valamikor ez bizonyára nem így volt. Akár a tengeri, akár a folyami, vagy a patakból kihalászott halacska mindenképp az étlapon kellett lennie ősanyáinknál is.
Most nem mennék ilyen messzire, hisz valamikor másképp kellett a hal tartósításáról is gondoskodni, mint ma. Mai receptem - nem a sajátom - épp azt próbálja bemutatni, hogy egy egyszerű keszeget is hogyan lehet viszonylag hosszú távon fogyasztásra alkalmassá tenni. Magunk ugyan nem vagyunk horgászok, de családunkban, baráti körünkben sokan hódolnak e csodás hobbinak, így néhanapján hozzájutunk egyszerű tömegtermékhez (keszegfajtákhoz), néha izmosabb falatokhoz, például pontyhoz is.
Most a nagyon-nagyon szálkásnak tartott keszegek egy olyan eltevési módját mutatom be, amivel több hétre is halas ennivalót tudunk az asztalra tenni - annak, aki szereti a halakat. Tehát olajos hal házilag, rokonok által hozott keszegből, kárászból:))

Hozzávalók:
- 10-15 db keszeg, kárász
- 1 liter étolaj
- 2 liter víz
- só, babérlevél, egész fekete bors

Elkészítés:

A halakat besózva legalább 1 órát állni hagyjuk. Tepsibe fektetjük őket, és olajat, vizet öntünk rájuk, valamint rátesszük a borsot, babért. Lefóliázva 150 fokon másfél óráig pároljuk. Ezt követően a fóliát levéve még további 1 órát a sütőben hagyjuk, hogy az összes víz elpárologjon róla.
Az így elkészített halat jénai tálba áttéve, az alatta maradt olajjal lefedve hűtőben hetekig eltárolhatjuk.



Pirított rozskenyérrel, savanyú uborkával fogyasztva isteni finomság. Csak annak ajánlom, aki nem bánja, hogy a szálkákra még ennyi párolás után is oda kell figyelni.




Olajos hal házilag – egy erdélyi recept + FOTÓK


Fotó: Varga András
Érdemes megkérni a horgászni járó rokont vagy ismerőst, hogy ne dobja vissza az aprócska halakat, hiszen igazán ízletes olajos halat készíthet bárki házilag is. Íme egy régi, Erdélyből származó recept.
Bármilyen halból készíthető olajos hal, legyen kicsi vagy nagy, egy a lényeg, meg legyen pucolva. A pucolt halakat fel kell darabolni, majd ha ezzel megvagyunk, alaposan be kell sózni, és egy napig állni kell hagyni.
Kibélelünk egy lábast vagy fazekat alufóliával, majd fűszerekkel (babérlevél, szegfűbors, feketebors, mustármag) rétegezve belerakjuk a pucolt, darabolt, sózott haldarabokat, és annyi étolajat öntünk rá, amennyi ellepi.
Fontos, hogy az olajat mérni kell, ugyanis egy literhez másfél deciliter 10%-os ecetet kell adni, s csak ezután kezdhetjük el főzni.
A főzés elég hosszadalmas, három-négy óra is lehet. Nagyon kis lángon kell főznünk, így a haldarabok egybe maradnak. A főzést addig kell folytatni, amíg az olaj teljesen le nem tisztul.
Amikor kész, fontos hogy még forrón kiszedjük és kis csavaros üvegekbe rakjuk. A hosszú főzés, és az ecet megteszi hatását, még a nagyobbacska halak gerince is puhára fő. Hűtés nélkül is sokáig eláll.





Olajos hal keszegből



Legnagyobbik Fiam lelkes horgász, vasárnap este 20 db keszeggel állított haza a Tiszáról. Most nem pucolta meg, és sietett is nagyon, úgyhogy a tisztítás-belezés most az én reszortom lett, de nagyon örültem így is, mert régebben találtam egy receptet  a Halas és halatlan történetek blogoldalon, ami nagyon megtetszett, és ki akartam próbálni. Igaz az eredeti recept kárászból készült, de úgy gondoltam keszegből is jó lesz. Így elkészítettem az olajos halat keszegből.
Hozzávalók:
  • 14 db kisebb keszeg
  • szemes bors
  • csilipor
  • olaj, amennyi majdnem ellepi

A halakat szépen megtisztítva tettem el vasárnap. Ma csak az úszókat és farkakat vágtam le konyhai ollóval. A legkisebb gyorsfőző fedővel használható zepter lábasba öntöttem annyi olajat, ami az egész alját beterítette, és a besózott keszegeket szépen belesorakoztattam. Néha megszórtam szemes fekete borssal, a tetejét egy jó teáskanál csiliporral, aztán annyi olajjal öntöttem le, ami majdnem ellepte. A fedőt lezártam, és szokásos jelzések után 1 óráig főztem a halat, majd félrehúztam, és megvártam, míg a pöcök magától visszaesett. Sült keszeg illatú, kissé csípős, kellemesen fűszeres  vajpuha hal  lett belőle, aminek csak a gerinccsontját kellett kidobni, az összes többi szálkája teljesen elfőtt. Lehet, hogy a gerinc is elomlott volna, ha az eredeti recept szerint citromlevet is tettem volna bele, de sem citromom, sem citromlevem nem volt itthon. Így is mesésen finom lett az olajos keszegem.

Olajos hal keszegből






OLAJOS HAL HÁZILAG






Hozzávalók: 1 kg hering, 3-4 dkg só, 4 dl étolaj, 4 db babérlevél, 1-1 csapott evőkanál koriander és mustármag, 2 szem chili vagy cseresznyepaprika, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál egész bors.Elkészítés: A heringet kívül-belül besózzuk, 3-4 óra múlva a kukta betétjére máglyába berakjuk. Ráöntjük az olajat, beledobjuk a fűszereket. Felöntjük annyi vízzel, hogy egy ujjnyira ellepje. A kuktát lezárjuk, tűzre tesszük és a sípolástól számított 80 percen át takaréklángon főzzük. Ha lehűlt, óvatosan lapátkanállal kiszedjük a halat abba az edénybe, amiben tárolni fogjuk. A kuktát visszatesszük a tűzre, a vizet elforraljuk, majd az olajat rászűrjük a halra. Lefedhető edényben hűtőgépben több napig eláll.





Olajos hal – házilag





Ez is „gyerekkori emlék”, Édesanyám szokta készíteni, két napnál többet még soha nem ért meg, annyira finom. Szeretjük az olajos halat, de vágytunk a konzervnél jobb megoldásra.
Hozzávalók:
1 csomag (900 g) mélyfagyasztott tengeri hal , olaj , 2 citrom leve
2-3 babérlevél , szemes bors, 1 púpos teáskanál só


Egy kuktában betenni a halat és a fűszereket, ráönteni annyi olajat (oliva vagy napraforgó), hogy majdnem ellepje, 2 citrom levét + 1-2 dl vizet és nagyon lassú tűzön 1 órát főzni.
Tálba szedni, kihűteni és citrommal, friss kenyérrel élvezni.






Olajos hal házilag





Hozzávalók:

  • 1 kg hering, 3-4 dkg só, 4 dl olaj, 4 babérlevél, 1-1 csapott evőkanál koriander és mustármag,2 szem chili vagy cseresznyepaprika, 1 kávéskanál egész bors

Elkészítés:

A heringet kívül-belül sózzuk, 3-4 óra múlva a kukta betétjére máglyába berakjuk. Ráöntjük az olajat, beledobjuk a fűszereket. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. A kuktát lezárjuk, tűzre tesszük, és a sípolástól számított 80 percen át takarék lángon főzzük. Ha lehűlt, óvatosan lapáttal kiszedjük a halat abba az edénybe, amiben tárolni fogjuk. A kuktát visszatesszük a tűzre, a vizet elforraljuk, majd az olajat rászűrjük a halra. Lefedhető jénai edényben hűtőgépben több napig eláll.

Megjegyzés:

Jó étvágyat!


Sajt – házilag



Hozzávalók:
1 l tej  , 50 dkg túró  , 6 dkg olvasztott margarin
1 egész tojás  , 1 teáskanál só  , 1 teáskanál szódabikarbóna
Elkészítés:
A tejbe belemorzsoljuk a túrót, és addig főzzük, amíg a savó le nem válik róla. Ha levált, leöntjük. Majd hozzáadjuk a tojást, sót, margarint, szódabikarbónát, és addig főzzük, amíg kemény nem lesz. Vizezett edénybe rakjuk, és lehűtjük.






Olajos halkonzerv házilag




Aki figyelmesen végigolvasta a Vacsoracsatás bejegyzésem, ott említettem, hogy készült a konyhámban finom olajos halkonzerv. Na jó, azért nem szuszukáltam bele a végterméket konzerves dobozokba.
Múltkoriban paradicsomosan készítettem, akkor makrélával (türelem, annak a közlése is megtörténik valamikor), most pedig heringet vásároltam.



Hozzávalók:
  • 1 kg hering , 1kisebb fej hagyma , 5-6 cikk fokhagyma (ezek elefánt méretű cikkek voltak, de mi szeretjük a fokhagymát)
  • babérlevél , mustármag , só , bors , 3-3,5 dl olaj , 0,8 dl ecet (ez segíti a halcsontok puhulási folyamatát) , kevés víz
A halakat megmostam, lecsöpögtettem, egy kuktába helyeztem. Rátettem a fűszereket, folyadékokat. A halak nem szabad szárazon legyenek, lében kell csücsülniük. Kuktafedőt rátettem, takaréklángon, alatta lángelosztóval (nekem ez utóbbi hiányában pislákoló lángon) 5-6 óra alatt párolódnak készre. Akkor van kész, ha a csintok puhák.
Ha netán nagyobb adagot készítünk mint amekkorára a család befogadóképessége van kalibrálva, akár le is fagyaszthatjuk, avagy csavaros üvegekbe téve szépen kidunsztolva be is kerülhet a kamra polcára.
A citromlé evés előtti rácsöpögtetése szinte kötelező. Legalábbis nálunk.








Paradicsomos halkonzerv, nem plékonzervből




Sok kimondott néphagyományt nem tartunk, gyerekkoromban sem tartottunk, már ami a kajálást illeti.
De azért Nagypénteken hal dukál. Ha netán ebédre más volna tervezve, vacsorára símán elkészíthető.

Hozzávalók: 
    4 fagyasztott makréla , 3 db babérlevél , 4 cikk fokhagyma
    1 ek házi készítésű vegeta (sótlan) , bors , 1 csapott tk só , 0,7 dl olaj,
    0,3 dl ecet , 5 dl házi készítésű paradicsomlé (jó sűrű legyen)
    1-2 szál zeller zöld, 2 ek cukor
A halakat kiolvasztjuk, megtakarítjuk, kb 2 ujjnyi vastagságúra felszeleteljük. Ha van benne haltej és/vagy ikra, félretehetjük, s az is belefőzhető a konzervünkbe.


Egy kukta aljába szorosan egymás mellé tesszük.


Ekkor tesszük rá a fűszereket:  rusztikus darabokra vágott fokhagymacikkeket, babérlevelet, sót, borsot, vegetát. Beleöntjük a paradicsomlevet, olajat, ecetet. Ez utóbbi (meg a paradicsom savassága) fogja a főzés során ehető puhaságúra segíteni a hal szálkákat, gerincet. Lehet sűrített paradicsomból is készíteni, akkor azt vízzel kell kissé hígítani.




Ezek után a kukta tetejét le kell zárni, feltenni főni. Mikor felfőtt, a lángot visszavenni takarékra, gáztűzhelynél lángelosztót is lehet használni a bíztonság kedvéért. Egy óra elteltével tűzről félre kell venni, majd a nyomás csökkentével megnézni nehogy mégis túl nagy legyen a hő, a nedvesség csökkenjen, s a hal odasüljön a kukta aljához. Ennek függvényében még visszatesszük tovább puhuljanak főleg a halcsontok. A képen látható halkonzerv szűk 6 óra alatt készült el, a láng épp csak pislákoló volt alatta, olykor fenntebb is kellett húzni, mert teljesen leesett a kuktában a nyomás.
Mikor elkészült, a babérleveleket s a zellerszárakat kidobjuk, rászórunk 2 ek cukrot, ízlés szerint még sózható. Ha kihűlt, akkor gyönyörű épségben tálalhatóak a haldarabok. Nagyobb adag készítése esetén ami nem fogy el, az lefagyasztható vagy csavaros üvegekbe téve dunsztolással tartósítható.





Halkonzerv házilag


Mivel elég sokan szeretnek horgászni itt a Donnások közül, úgy vettem észre, talán örülni fognak ennek a jó kis paradicsomos halkonzerv receptnek, ami hamar elkészül és bármilyen apróhalból készíthető.
Hozzávalók:
4 kg hal (feje, uszonyai és farka nélkül, kitisztítva, megpucolva, de én filéből szoktam készíteni, így gyorsabb és nincs szálka benne), 1 deci ecet, kiegészítve negyed literig paradicsomlével, 1 deci olaj, kiegészítve negyed literig vízzel,
2 deci víz, 8 babérlevél, 2 evőkanál só, 30 szem bors, fél liter paradicsom (dobozos), 2 fej hagyma, 1 petrezselyemgyökér, 1 sárgarépa (ezek apróra vágva)

 

Mindent beleraksz egy kuktába és lassú tűzön két és fél órát főzöd, amíg a szálka is megpuhul és szétfő. Mivel én filét használtam nem kellett ennyit főzni. Nem szabad kavarni, esetleg rázogasd meg, mert szétesik a halhús. Én csíkokra vágtam, úgy raktam bele, és főztem míg két ujjnyi lé maradt a tetején.
Nagyon ajánlom, mert üvegekbe rakva, hűtőben, eláll elég sokáig, bár szerintem hamar elfogy, mert finom.
Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható.
Jó étvágyat hozzá!





Marinírozott rántott ponty-avagy krumplisalátás hal



Ez az étel lassan harminc éve szerepel a karácsonyi étel sorban. Nem fő étel, nem a menü része, de ott van az óriási fazékban, hogyha valaki nem tudja mit egyen vagy nagyon eltelt már a sok hússal, süteménnyel és valami könnyűt szeretne, esetleg már a gyomra is lázadozik a nehezebb ételektől, akkor ez a hal a legjobb megoldás.
Minden évben elhatározom, hogy készítek majd év közben is, de valamiért eddig még nem sikerült. Ha bárkit visszatartana a szálka a halban, akkor lehet filézett, beirdalt szeleteket is tenni a lébe, de ha tudunk várni 4-5 napot, akkor a ponty kicsi Y-szálkái szinte eltűnnek. 7-8 nap után pedig csomót lehet kötni a hal patkó szárában lévő hosszú szálkára. Ezt az ecetes lé teszi a szálkákkal.
Nem gondolom, hogy ez olyan étel, amivel nagy meglepetést okozok, mégis azért írom le, mert méltánytalanul elhanyagolt fajtája a hal elkészítésének. Nem ismert az egész ország területén és, ha jól tudom, van egy tipikus helye is az országban, ahol ismertebb, népszerűbb és néhány változata készül is rendszeresen.
Ilyenkor veszünk 5-6 kg pontyot, ebből készül a halászlé, a halból jut ebbe is néhány szelet, de a többi megy az ecetes lébe. Ezenkívül veszünk még kb. két kg halszeletet is, ami az idén busa volt.
A busa az édesvízi halak közül az, amelyik nagy mennyiségű Omega-3 zsírsavat tartalmaz. Tengeri hal híján, talán jó lenne a tabletták helyett.
A saláta készítésének sincs semmi titka. Előre bocsájtom, hogy ez egy családi recept, ezen kívül más elkészítési módja is van, de én eddig sem változtattam rajta, valószínűleg ezután sem fogok.
Saláta: 20 literes fazékba teszek fel vizet forrni, kb. a 2/3-ig van tele. Úgy ízesítem, mint a hagyományos ecetes salátákat szoktam. Cukor, ecet, só és teszek bele szemes borsot is. Amíg felforr a víz, addig megfőzök kb. két kg krumplit és felkarikázok kb. 1,5 kg hagymát. Beleteszem a forró saláta lébe a karikára vágott krumplit és hagymát. Ezt előző nap is el lehet készíteni, én is így szoktam. Másnap megsütöm a panírozott halakat és a forró halszeleteket beleteszem a krumplisalátába. A krumpli-hagyma arány ízlés szerint változtatható, ill. sok helyen egyáltalán nem is tesznek bele, csak az ecetes lét használják.
Mehet a teraszra vagy az erkélyre és az sem baj, ha befagy a lé. Néha jégcsákány kell, hogy kiszabadítsuk a halat, ilyenkor egy kicsit várni kell, amíg a jégkristályok elolvadnak a krumpli között.
Ez is egy ősi tartósítási módszer. Dec.24-én tettem bele a halakat és ma ettük meg az utolsó szeletet. Garantáltan jó állapotú, jó állagú és nagyon finom volt!


Már tudom, hogyan kell finom sült burgonyát készíteni olaj nélkül!


Írta:  bidista 2017-09-03
A sült burgonyát sokan szeretik, ezért ma mutatunk egy ínycsiklandó variációt, aminek az elkészítéséhez még olaj sem kell. Nálunk hatalmas sikere van! Mióta kipróbáltuk ezt a receptet, már nem is sütjük olajban!


Hozzávalók:

  • 7 nagyobb burgonya
  • 2 tojásfehérje
  • pirospaprika
  • bors

Elkészítés:

A burgonyát hámozd meg és mosd meg, majd vágd vékony csíkokra. A tojásfehérjéből verj habot és keverd hozzá a fűszereket. A felszeltelt burgonyát tedd egy nagy tálba és öntsd rá a tojáshabot, keverd jól össze, hogy minden darabot érje. Egy tepsit bélelj ki sütőpapírral, tedd bele a burgonyát és 200 fokos sütőben süsd amíg aranyszínűek lesznek. Közben forgasd meg, hogy egyenletesen átpiruljanak.


A világ legfinomabb sült burgonyája! A család egy pillanat alatt elkapkodja!


Írta: bidista 2018-02-06
Ma egy csodás burgonyás receptet mutatunk, ami remek köret húsok mellé. Ha unod a megszokott finomságokat, próbáld ki ezt a receptet. Különlegesen finom és könnyen elkészíthető!

Hozzávalók:

  • 400g burgonya,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • bors ízlés szerint,
  • vaj ízlés szerint
  • rozmaring.

Elkészítés:

Mossuk meg jól a burgonyát, majd főzzük meg héjában. Amíg a burgonya fő, tisztítsuk meg és vágjuk fel a fokhagymát jó apróra, a tepsit kenjük ki vajjal, tegyük bele az apróra vágott fokhagymát.
Amikor a burgonya megfőtt öntsük le a vizet róla, tegyük a tepsibe egymás mellé, mindegyik darabot, nyomkodjuk meg egy spatulával, hogy repedjen meg. Mindegyik burgonyára tegyünk egy kevés vajat vagy locsoljuk meg olívaolajjal, majd sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg rozmaringgal. Előmelegített sütőben süssük 180 fokon 15 – 20 percig, amíg szépen megpirul. Jó étvágyat!


Zománcozott burgonya, ennél finomabb köretet még nem kóstoltál!



Írta:  Bidista.com 2016-07-09
New potatoes with caramelized spicy miso.
Annyira ízletes, hogy önmagában is szívesen falatozunk belőle, még hús sem kell mellé!

Hozzávalók

  • 1 kg burgonya,
  • 3 evőkanál cukor,
  • 4-5 dkg vaj,
  • só.

Elkészítés

A burgonyát sós vízben, héjában megfőzöm, és meghámozom. Amikor kihűlt, szűrőbe teszem, hideg vízzel leöblítem, majd lecsepegtetem. A cukrot egy serpenyőben felolvasztom, s lapos késsel addig keverem, amíg barnulni kezd. (Vigyázni kell, nehogy megégjen.) Ezután a serpenyőt leveszem a tűzről, és az, olvadt cukorhoz hozzáadom a vajat, s addig keverem, míg a vaj is elolvad. Ezután beleöntöm a nedves burgonyát, s addig lökdösöm, rázogatom a cukros vajban, amíg egyenletesen “zománcozott”, és aranybarna lesz. Végül a serpenyőt visszahelyezem a tűzre, és kis lángon átmelegítem. Azonnal tálalom, tetszés szerint felaprított hagymát is szórhatunk rá.

Tegyél sót a mosásba! Le fog esni az állad!



Írta:  Bidista.com 2016-03-16
Mandatory Credit: Photo by GARO/PHANIE/REX/Shutterstock (5206472y) Salt. Food
A só nem csak a konyhában lehet hasznos, hanem mosáskor is nagy segítség lehet.
Vibráló színek
Aki festett már otthon ruhát, az biztosan észrevette már, hogy a festékek csomagolásán többnyire külön feltüntetik, hogy a színt sóval lehet fixálni. A színek megőrzésében egy hétköznapi mosásnál is segíteni fog a só. Ehhez csupán egy csésze sót kell adni a mosáshoz, így nem fognak fakulni a ruhák. Makacs foltok
Jó hatással van a só a bor-, a vér- és a tintafoltokra. Keverj sűrű masszává vizet és sót, dörzsöld bele a foltba, hagyd állni, majd mosd ki.
Sárga hónalj, izzadtságfoltok
Elsősorban a fehér színű ingekre és pólókra jellemző, hogy csúnya, sárga folt éktelenkedik a hónalji résznél. Ezt a sima mosással szinte lehetetlen eltüntetni, sokszor pedig még folteltávolítókkal sem sikerül. Pépesre vizezett sóval dörzsöld be a felületet, majd miután kicsit állni hagytad, dörzsöld át újra és öblítsd ki alaposan.
Mosógép tisztítása
Az ecetes mosógép tisztítás sokak számára ismert. Ez tisztítja a gépet, megszabadít a vízkőtől és a lerakódásoktól, meghosszabbítja a mosógép életét is. Ha az ecet mellett fél csésze sót is adsz a tisztításhoz, akkor az extra ionokkal még hatásosabb eredményt biztosít.
Forrás: kiskegyed.blikk.hu


Anyósom egy uborkaszeletet tett az ablakba, nem értettem miért csinálja, de kellemes meglepetés ért!


Írta:  bidista 2018-04-25
Ma szeretnénk megismertetni veletek egy olyan módszert, amellyel távol tarthatjátok a legyeket az otthonotoktól. A vidéken élő emberek számos módszert ismernek az életük megkönnyítésére.


Ma bemutatjuk nektek, hogy milyen nagy segítségünkre lehet egy egyszerű uborka. Vágjunk el egy uborkát hosszában több darabba, majd tisztítsuk meg a héjától. Tegyünk néhány darabot az ablakpárkányra, távol tartja a legyeket.
Tehetünk a szemetesvödör tetejére is nyáron, az erős uborka illat elriasztja a legyeket, de még a gyümölcslegyek sem kedvelik. Ezzel az apró trükkel távol tarthatjuk ezeket az idegesítő rovarokat az otthonunktól. Megéri kipróbálni!



Ennyi pénzt hozhat a postás novemberben. Jön a nyugdíjprémium!


HÍREK

 2018. 08. 15.



Mutatjuk, kiknek jár.
2018 második negyedévében 4,4 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, pontosabban a bruttó hazai termék (GDP). A közgazdászokon kívül ennek a nyugdíjasok is örülhetnek, hiszen ha a GDP bővülése meghaladja a 3,5 százalékot, az novemberben nyugdíjprémiumot jelent.
A 4,4 százalékos második negyedéves bővülés nem garancia arra, hogy a tendencia folytatódik, azonban erősíti a reményeket, hogy a idén is lesz keret pluszpénzre. Orbán Viktor miniszterelnök mindenesetre ígéretet tett rá, ahogyan belengette 2019-re is.
A prémium összegét két szám szorzata adja:
  • a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedése – tárgyévben várható – mértékének 3,5-del csökkentett összege, de legfeljebb 4,
  • a nyugellátás november havi összegének 25 százaléka, de legfeljebb 20 000 forint.
Leegyszerűsítve: a GDP-növekedés és a 3,5 százalékos határ különbözete (tavaly 4,1-3,5=0,6) megszorozva a novemberben esedékes nyugdíj negyedével, de maximum 20 000 forinttal.Utóbbi kitétel azt jelenti, hogy havi  nettó 80 ezer forintos nyugdíj felett minden érintett ugyanakkora mértékű prémiumot kap, ezalatt viszont arányosan kevesebbet.
A 28 500 forintos nyugdíjminimummal számolva ez a tavalyi évben így nézett ki: (4,1-3,5) x (28 500:4) = 4275 Ft
A nyugdíjprémium nem jár mindenkinek, aki tárgyév novemberében nyugdíjas. Azok számíthatnak a kifizetésre, akik a 2017-ben már legalább egy napig nyugdíjasok voltak és 2018 novemberében is azok, ideértve a rehabilitációs ellátást, a rokkantsági járadékot is.
A nyugdíjprémium, a kötelező nyugdíjemelés és az Erzsébet-utavány ellenére a nyugdíjasok helyzete továbbra sem rózsás. Bár az aktív réteg haszonélvezője a növekvő béreknek, az ezzel járó növekedő árakat a kisebb anyagi segítségek nem ellensúlyozzák. Forrás


Egy különlegesség, ami egyre több kiskertben ott van: fekete paradicsom


EGYÉB

 2017. 06. 15.



Az eddig kuriózumnak számító növény magjai már fillérekért megvásárolhatók.
Aki kertészkedik, az szereti kipróbálni az újdonságokat is. Idén biztosan sok kiskertben tűnik majd fel a különleges paradicsom, hiszen egy csomag magot 100-150 forintért lehetett megvenni. Egy csomagban kb. 100 db mag van.
A fekete paradicsom rendkívül ízletes, de ellentétben a közönséges paradicsommal, az érési folyamat bármely fázisában kiválóan fogyasztható, tehát nem csak akkor, amikor teljesen érett, hanem már éretlenül is.
Eleinte sötétzöld, ilyenkor kiválóan lehet szeletelni. Aztán sötétbarnává érik, ilyenkor édesen zamatos az íze. Salátákba és szendvicsekbe kiváló.
Végül sötétvörös lesz, ilyenkor a legszaftosabb és legédesebb, ami a megnövekedett fruktóztartalomnak köszönhető.
A növény egy sokéves keresztezési folyamat eredményeként született meg. Nem génmódosított! Ültetése és gondozása megegyezik a sima paradicsommal, vagyis semmiféle különleges kezelést nem igényel. Sikerrel nevelhető balkonládában is.
Egy másik érdekességet is figyelmedbe ajánlunk! ITT egy olyan gyümölcsről olvashatsz, ami a húst is helyettesítheti.




Egy igazi különlegesség: csokoládés szilvalekvár


GASZTRO

 2017. 09. 02.



A csokoládéval összefőzött szilva olyan ínyencség, ami után megnyalod a 10 ujjadat.
A szilva nagyon sok süteményhez kiválóan illik. A csokoládéval összefőzött szilva olyan ínyencség, ami után megnyalod a 10 ujjadat.
Hozzávalók:
  • 2 kg szilva
  • 70 dkg cukor 
  • 70 dkg kakaópor 
  • 15 dkg vaj 
  • egy csipet vanília 
Olyan szilvát válassz, ami még nem lágy. Nem baj, ha kicsit éretlen.

A szilvákat vegyük ketté, távolítsuk el a magját. Öntsük rá a cukrot, alaposan keverjük el,  és hagyjuk így kb. 1 órán át. Egy óra múlva tegyük a tűzre, forraljuk fel. Adjunk hozzá egy csipetnyi vaníliát, és főzzük alacsony hőmérsékleten. Távolítsuk el róla a habot.

Addig főzzük, amíg eltűnik a hab. Óvatosan öntsük bele a kakaóport, és adjunk hozzá a vajat. Keverjük össze, és főzzük alacsony lángon 20 percig. A lekvárt öntsük sterilizált üvegekbe, zárjuk le, majd fordítsuk fejjel lefelé. Hagyjuk így pár percig, majd tegyük dunsztba. hagyjuk. Nagyon finom lesz!

Majdnem egy teljes osztályt megbuktattak egy budapesti szakközépiskolában


EGYÉB

 2018. 07. 27.



Három évig gyakorlatilag semmi hasznosat nem tanítottak nekik.
A diákok szerint három évig gyakorlatilag semmi hasznosat nem tanítottak nekik. Hiába küzdöttek a szülők is, a vezetőség csak az utolsó pillanatban próbálta menteni a helyzetet, akkor már hiába.
A BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (rövidítve UMSZKI, régebben Landler Jenő nevét viselte) 3/11.H osztálya egy kísérleti osztály volt, amely két részből állt: a 27 gyerek egyik fele gépész, a másik pedig elektronikai műszerész szakmát tanult – legalábbis abban a tudatban iratkoztak be, hogy azt fognak tanulni.
A egyik gépész fiú édesanyja, E. Melinda portálunknak elmondta, már a hároméves képzés első évében elkezdődtek a gondok, ugyanis egy-két kivétellel alig kaptak tankönyvet a diákok, amiből tanulhattak volna.
Ekkor még heti öt napot jártak iskolába és nyáron volt négy hét kötelező gyakorlat, második osztályban viszont már csak heti két napot jártak iskolába és három napot dolgozni, és könyvük sem volt.
Azok a szülők, akiknek elektronikai vagy gépész végzettségük volt, többször is jelezték, hogy nem itt kellene tartani a gyerekeiknek a tananyagban, de hiába próbálták megbeszélni az ügyet az igazgatónővel, ő egyszer sem jött el ezekre a találkozókra.
Ráadásul bejutni sem volt egyszerű hozzá. Egy anyukának január elején sikerült, ekkor az igazgatónő Melinda szerint mindent megígért, hogy jobban oda fognak figyelni és változtatások lesznek. Azonban ebből – mint mondja – semmi nem valósult meg, minden ugyanúgy folyt tovább.
Szegény osztályfőnököt nyaggattuk, hogy tegyen valamit, de mindig lesöpörték egy laza tollvonással” – fogalmaz Melinda. Egyébként nemrég el is bocsátották, hivatalosan nem emiatt. Melinda szerint azonban inkább kiutálták, mert mindig minden egyes gyerek mellett kiállt, szót emelt az osztálya érdekében. A szaktanárokra is próbált hatni, hogy pótolják a hiányosságokat, de hiába.
Így jött el a harmadik év, amikor továbbra is mindössze heti két napot jártak iskolába a diákok, a maradék hármat pedig gyakorlaton töltötték. Azonban itt is állandó problémát jelentett, hogy a gyakorlatvezetők nem tudtak nekik szinte semmilyen feladatot adni, annyira le voltak maradva a tananyagban.
Az ilyen jellegű osztályokban elvileg 30 százalék elmélet, 70 százalék gyakorlat az arány, amit tartani kell. Azonban mivel a gépészeknél a CNC technológia számoláson, programozáson alapul, ha ezt nem tanulja meg a gyerek órán, akkor hiába adnak neki egy munkadarabot, csak állni fog a gép előtt értetlenül – mondja Melinda.
Mintha nem is létezne ez a 27 gyerek”
Félévkor már látszott, hogy nagyon nagy a baj, az osztály jelentős része bukásra állt. Ekkor ismét – már sokadjára – felhívták az iskolavezetés figyelmét a helyzetre, de Melinda elmondása szerint ezúttal sem foglalkoztak vele érdemben.
Eljött a ballagás május elején egy pénteki napon, majd az ezt követő hétfőn kapták a hírt, hogy kedden és szerdán a gépészeknek felkészítőt tartanak egy másik iskolában, mert a vizsga tételsora olyan kérdéseket is tartalmaz, amit a három év alatt nem tanítottak meg nekik.
Gyakorlatilag ebben a két napban kellett volna leadniuk a három év anyagát, ami a lehetetlennel határos vállalkozás volt.
A gépészek közül 13 főből 2 vizsgára sem mehetett az év végi jegye miatt, a maradék 11-ből pedig heten mentek át. Az elektrósok közül 14 főből 12 vizsgázott és egy tanuló ment át. Tehát a 27 gyerekből alig nyolcnak lett bizonyítványa, de Melinda szerint ők is csak épphogy átcsúsztak a vizsgán.
Az Ipartestület szabályai alapján már azt jelenteni kellett volna, ha az osztály egyharmada megbukik egy vizsgán, itt pedig sokkal rosszabb az arány, Melinda szerint egyelőre mégsincs lenyomata az egésznek sehol.
A diákoknak sokáig fel se tűnt, hogy gond van
Melinda azt mondja, az igazgató a történtek ellenére ekkor sem volt hajlandó a helyzetről beszélni, így ő az iskolát fenntartó BMSZC-hez (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum) fordult. Itt arra tettek ígéretet, hogy a nyár folyamán személyes felkészítőket tartanak, hogy októberben sikeres legyen a vizsga.
Erre július elejéig a gépészeknél hatszor, az elektrósoknál pedig négyszer került sor. Augusztus közepén elvileg folytatják, a köztes időre pedig azt ígérték, hogy interneten keresztül fognak feladatokat kapni a diákok, amelyeket megoldva kell visszaküldeni a tanárnak, de erre mostanáig nem került sor.
Beszéltünk több érintett diákkal is, akik megerősítették a fent leírtakat. Egy gépész fiú – nevezzük Miklósnak – szerint már a vizsga előtt háromnegyed évvel elkezdték mondogatni a tanároknak, hogy jó lenne gyakorolni az előző évek feladatait, de hiába.
Ahhoz képest, hogy a CNC esztergálással kapcsolatos kérdések a dolgozat több mint kétharmadát tették ki, és a 2-es jegyhez legalább 51 százalékot kellett elérni, a három év alatt egyetlen tanórán sem volt szó erről – mondta Miklós.
A fentebb említett korrepetáló alkalmak azóta le is zajlottak. A gépészeknél két tanár várta a diákokat, ugyanazok, akik korábban is tartották az órákat. Miklós már az első alkalommal számon kérte rajtuk, mennyire tartják korrektnek, hogy három év alatt semmit nem tanítottak nekik. Ebből elmondása szerint egy jó egyórás vita kerekedett, amiben kölcsönösen egymást hibáztatták.
A dolog igazi pikantériáját az adja, hogy az első két évben fel se tűnt neki igazán, hogy nagy baj lenne, mivel a jegyei kivétel nélkül 4-esek, 5-ösök voltak. Csak éppen a leadott tananyagnak – mint később kiderült – köze sem volt a vizsga elvárásaihoz.
Egy elektrós diák pedig úgy fogalmazott: ha az egyik szakmai tantárgyat tanító tanár macskájának életéből kellett volna vizsgázniuk, az mindenkinek sikeres lett volna.
Miklós most több osztálytársával együtt egy érettségit adó iskolába jelentkezett – ha már dolgozni egyelőre nem tud – de csak azzal a feltétellel vették fel, hogy ha októberben nem sikerül a szakvizsga pótlása, ott helyben, tanév közben ki kell iratkoznia.
A gépész Máté – szintén álnév – az osztálynak abba a kisebbségébe tartozik, akik átmentek a vizsgán. Ennek ellenére ő is hasonlóan elégedetlen a képzéssel. Szerinte három éven át teljesen irreleváns tananyagot adtak le nekik, a nagy része sem a szakmához nem kapcsolódik, sem a vizsgán nem tudták hasznát venni.
Annak ellenére történt így – mint mondja –, hogy a tanároknak tudniuk kellett, mit kérnek számon a vizsgán, hiszen két évvel korábban már végzett egy hasonló osztály.
Az a tanáruk, akinek a vizsgakérdések kétharmadát jelentő CNC-t le kellett volna adnia, Máté elmondása szerint az utolsó két hónapban egyáltalán nem jött be, és a helyettesítéséről sem gondoskodtak – vagy lyukasórájuk volt a gyerekeknek, vagy hazaküldték őket. Végül egy másik tanár a vizsga előtt néhány nappal a szabadidejében bevállalta, hogy aki szeretné, 2-3 órára beülhet hozzá elsajátítani legalább az alapokat.
Ő is elment erre a pótlásra, valószínűleg ennek köszönheti, hogy végül sikerült a vizsgája, de nem sokon múlt: 2 vagy 3 pont híján megbukott volna az írásbelin, akárcsak a többség. Azonban tud olyanról is, aki hiába vett részt a pótalkalmakon, ez sem volt elég ahhoz, hogy átmenjen.
Legalább tudják meg, mi folyik itt
Melinda szerint a legnagyobb kérdés az, ki tudja garantálni, hogy ilyen előzmények után októberben mindenki sikeresen levizsgázik. Ennek híján ugyanis tulajdonképpen kidobtak három évet az ablakon, és 18-19 évesen nemhogy érettségijük, még egy szakmájuk sincs, úgy kellene boldogulniuk. Mindezt szerinte azért, mert a sorozatos jelzések ellenére sem foglalkozott senki az üggyel.
Értem én, hogy kísérleti osztály, de az igazgatónak talán akkor is tennie kellett volna valamit a három év alatt, hogy legalább könyvei legyenek a gyerekeknek” – fakad ki.
A BMSZC-nek írt levelében is azzal érvelt, hogy ha csak 1-2 gyerek bukott volna meg, még lehetne azt mondani, hogy biztos nem figyeltek eléggé. De amikor majdnem egy egész osztály nem megy át a vizsgán, ott már kizárt, hogy csak és kizárólag a gyerekeket (és a szülőket) lehetne felelőssé tenni ezért.
Melinda azért is szeretné, ha az ügy minél nagyobb nyilvánosságot kapna, mert van még két ugyanilyen, fiatalabb osztály az iskolában, akik szerinte ugyanebben a cipőben járnak.
Náluk talán még lehetne menteni a helyzetet, de nem maradt vesztegetni való időnk. Hiszen a fenébe is, a jövőjük múlik ezen” – fogalmaz.
Kerestük az üggyel kapcsolatban az iskola igazgatóját, Hackné Nyerges Ritát is, de nem kívánt nyilatkozni. A BMSZC szakmai főigazgató-helyettese, Csontó Béla pedig arra hivatkozva mondott nemet, hogy neki ezt a szabályok tiltják. Forrás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése