2018. augusztus 21., kedd

A holokamuk amik még ránk várnak






A holokamuk amik még ránk várnak



A globális elit népességcsökkentő politikája




jól nézd meg a hollókosztosokat , mert így , vagy úgy , de ők adják ki a parancsot a likvidálásunkra.

Mi nem akarjuk likvidálni a 300 zsidó család 6000 főjét , ők majd megteszik a 7 milliárddal , hisz 100 milliókat öltek a II világháborúban is , csekély ez a holokamu döntés az emberiség nevében , csak ha végleg megakasztják az emberiség életét , hát nem tudni , hogy milyen faj uralja majd az életet a bolygónkon .

Nem hiszem , hogy kamatrabszolgaként nekem kéne tovább vinnem az emberiség génállományát , és azt hiszem nagyon sokan vagyunk így . Ha rajtunk múlik kihal a faj , mert a ritkítás után , kezdjük elpusztítani a születendőket , hogy ne legyen elég rabszolgája az elitnek .

Ha már az elithez nem férünk hozzá likvidáljuk a rabszolga utánpótlást , és a végén az elitet is, mert nem lesz már értelme neki sem élni .

Hát valahogy így végződik a holokamu program , degenerált utódok akarnak kamatrabszolgákkal működtetni egy sátáni tervet , ami a halál kultuszává válik az emberiség jóvoltából .

Kis Kaufmanok hány fajt – nemzetet akartok törölni az élők sorából, egy ,kettő csak lesz akik a 300 zsidó családot likvidálja még időben.





A népirtás tervezetekben nagyon élen járnak , mint láthatod egy nép kiirtása megsem kottyan nekik. És hogy az átnevelés még mindig tart, azt hiszik , hogy kinyirták a németeket , de ahogy láttad ép az utolsó választásoknál rugták ki a zsidókat a parlamentből . Az új nemzedék kezdi megismerni a rablógyilkos zsidóságot, és partvonalon túlra helyezik őket. Jó volna már a történelem szemétdombjára lökni őket , és mindnyájuk mögé egy arabot állítani felügyelőnek .

Hogy nálunk mivel zsarolják a politikai elitnek mondott maffia hatalmi elitett azt nem tudom , de minden évben földkárpótlás , ilyen olyan kamu intézmény megnyitása személyzet jó fizetéssel , nyugdijas zsidó álások életük végéig . Talán kevesebbet kellet volna lopniuk , hogy ne zsarolhassa ez a zsidó vakolós maffia , és ne keljen itt még lakóparkot is építeni nekik a birodalmi Amerika után a kis magyar ország is kell nekik, a kamatrabszolgák hada a següket nyalja , büdös helytartókat, velük eggyüt likvidálni kell , mert zsidó kolaboránsok lettek .


Bizony kedveseim a föld lakosságának a 80 % - át likvidálni akarják , oly módon , mint tették ezt a jét világháború alatt . Bűntetlenül a piszkos munkát kolaboránsokkal végeztetik el , és ha elvégezték a munkát utána őket likvidáltatják , hogy ne maradjon tanú . A maradék kamatrabszolga had , majd robotol rájuk , és a beépített halálchippel megoldják azt a kérdést is hogy ne keljen nyugdíjat fizetni nekik , mert egy rádiófrekvenciás jellel kivezetik az élők sorából , és el vannak ragadtatva az ötlettől , hogy milyen humánusan járnak el a kamatrabszolga haddal , nem kell feleslegesen etetni őket , és a hülyék észre sem veszik , hogy ez egy goj holokamu lesz . Annyira uralni akarják az embert , hogy bio robotott próbálnak csinálni belőlünk. És tényleg ezt a technológiát már uralják , és az illuminátus kezei közt működtetik is . A kenedy repülőgépét vezető biorobot pilóta lekapcsolta a benzinvezetéket a motorról , és a programja szerint , hagyta , hogy a gép lezuhanjon, hisz így találták meg a gépet elzárt vezetékkel , A látszólagos vezetőkhöz mindenhol beépített biorobot van kihelyezve , és ha nem úgy dolgoznak , ahogy nekik jó , úgy aktíválják e robotokat és tönkreteszik a családokat. Épp ezért kéne likvidálni azt a 300 cionista zsidó családot akik a föld lakosságából kamatrabszolgákat csináltak .
Beláthatjátok ők nem haboznak , van már benne rutinuk két világháborús tapasztalás , és számos helyi háború , mind az ők érdekeit szolgálta , és bizony mondom néktek egyszersem kerültek biróság elé ezek az állatok . Emberiség ellenes bűteteikért már világviszonylatban olyan parancsnak kellene érvényesűlni , hogy aki felismeri őket ott helyben likvidálhatja őket , Sakár egyén , akár szervezet , de végrehajthatja az ítéletet.

Hát így kerülhetnénk el a nagy goj holokamut , a 300 család , és a kolaboránsok hada , a helytartókkal , és megszünne a kamatrabszolgaság , utána csak át kéne alakítani a gazdaságot Dr Drábik János írásaiból erre is találsz megoldást , de az biztos , hogy a zsidó uzsorás bankárrendszert azt meg kell szüntetni , hisz azért szedik az uzsora kamatott , hogy a háborúkat finansziroztathassák .
Iszlámbamkrendszert kellene működtetni világszerte , a zsidókat kitoloncolni Izraelbe , és két emberöltőnnyit ki sem engedni őket . És azt egyenek amit megtermeltek , mindjárt nem volna háborús konfliktus helyzet a földön , mert azokat a zsidók gyártották . Hogy megfenyegetnék a világot atom holokausztal , A gojoknak rá kell végre ébredniük , hogy , ha nem megy másként nekik kell likvidálni az egész zsidóságot , hisz ők már annyiszor Kaufmanoztak itt a világ nemzetei ellen , hogy itt volna az idő , hogy ők legyenek Kaufmanozva.



Kaufman - terv

Theodore Nathan Kaufman amerikai üzletember a szerzője annak a könyvecskének, amely a Germany Must Perish! (Németországnak pusztulnia kell!) címmel 1940 végén vagy 1941 elején jelent meg Newarkban. Kaufman New York Manhattan nevű városrészében született, zsidó üzletember volt és ő töltötte be az American Federation for Peace (Amerikai Békeszövetség) nevű szervezet elnöki tisztét. A 96 oldalnyi könyvecske 25 centbe került és New Jerseyben működő Argyle Press jelentette meg. Hamarosan megjelent a könyv második kiadása is és a posta útján széles körben terjesztették. A megjelenési időpontból tudjuk, hogy ekkor az Egyesült Államok még hivatalosan semleges magatartást tanúsított, tehát nem vett részt a világháborúban. Erre csak az 1941. december 7-i Pearl Harbour elleni japán támadás után került sor. Németország és Japán megállapodása szerint, ha bármelyik felet támadás éri, akkor a másik szerződő fél is harcban álló félnek tekinti magát.Kaufman azt javasolja, hogy Németország teljes lakosságát szisztematikusan sterilizálni kell. Ennek a javaslatnak az amerikai sajtó széleskörű nyilvánosságot adott. A Time magazin 1941. március 24-i számában Kaufman tervét szenzációs elképzelésnek nevezte. A Washington Post azt írta róla, hogy egy provokatív elmélet, amit rendkívül érdekesen tálaltak. A New York Times fennkölt humanizmussal írta róla: „Az állandó béke terve a civilizált népek körében.” A Phildelphia Record című lap úgy kommentálta, hogy őszintén mutatja be a náci lélek sötét mélységeit.

Németország propaganda-minisztere, Joseph Göbbels, örömmel vette kezébe a könyvet. Elmondta magánbeszélgetés során, hogy „Ez a zsidó (Kaufman) rossz szolgálatot tett az ellenségnek. Ha az én kérésemre állította volna össze ezt a brosúrát, akkor sem végezhetett volna jobb munkát."
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/35/Bundesarchiv_Bild_146-1968-101-20A%2C_Joseph_Goebbels.jpgGöbbels utasítására a német sajtó erősen feljátszotta Kaufman javaslatát a német nép sterilizációval történő elpusztítására. A Berlinben megjelenő Der Angriff nevű napilap címlapján foglalkozott a könyvvel1941. július 23-án. Azt a címet viselte, hogy Ördögi terv a német nép megsemmisítésére. Egy másik címfelirat pedig úgy szólt, hogy az Ótestamentumi gyűlölet. A Das Reich című hetilap 1941. augusztus 3-i száma hosszabb részleteket közölt a brosúrából.

Szemléltessük néhány idézettel, hogy is látja Németország, a német nép történelmi szerepét a Kaufman-terv szerzője. „A jelenlegi háború nem Adolf Hitler elleni háború. Nem is a nácik elleni háború. Ez népek háborúja népek ellen; civilizált népek, melyek látják a fényt, háborúja civilizálatlan barbárok ellen (németek), akik a sötétséget tartják becsben. Ez a német nemzet és az emberiség közötti küzdelem. Hitlert nem lehet jobban felelőssé tenni ezért a német háborúért, mint a császárt az utolsó háborúért, sem Bismarckot a császár előtt. Nem ezek az emberek kezdeményezték, vagy indították meg Németország háborúit a világ ellen. Ők egyszerűen visszatükrözték a német nemzetbe beléoltott vágyat a hódítás és 
a tömeggyilkosság iránt. Ezt a háborút a német nép indította. Ők a felelősek érte. Ezért őnekik kell megfizetniük a háborúért. Máskülönben mindig lesz német háború a világ ellen. És amíg ez a kard függ a világ civilizált nemzeteinek a feje felett, nem számít, hogy milyen reményeket táplálnak, mennyire kitartóak az erőfeszítéseik, soha nem sikerül nekik megteremteni annak a tartós békének az erős és szilárd alapjait, amelyet először létre kell hozniuk, ha valaha is el akarják kezdeni egy jobb világ építését.

Nemcsak azt kell elérni, hogy ne legyenek többé német háborúk; nem szabad a legcsekélyebb lehetőségnek sem megmaradnia ahhoz, hogy egy újabb előfordulhasson. A jelenlegi küzdelem célja a német agresszió végleges leállítása kell, hogy legyen, ne pedig csak átmeneti engedményre kerüljön sor. Ez nem Németország feletti katonai uralmat vagy politikai és területi engedményekkel elért békét, vagy a legyőzött nemzet bűnbánatán alapuló reményt jelenti. Az ilyen megoldások nem nyújtanak elegendő garanciát arra, hogy nem lesz többé német agresszió. Ezúttal Németország totális háborút kényszerített a világra. Ennek eredményeként késznek kell lennie, hogy totális büntetést fizessen érte. Egy és csakis egy ilyen totális büntetés létezik.
Németországnak örökre el kell pusztulnia! Nemcsak képzeletben, hanem valóságosan.” (Germany Must Perish 5. oldal)

A könyv 10. oldalán ez olvasható: „Miért szüljünk gyermekeket, miközben Németország háborúkat robbant ki?” A következő oldalon: „Tegyük fel, hogy ismét arra kényszerülünk, hogy öljünk. A háborúkat csak ilyen öléssel lehet megnyerni, nem pedig hősi halállal.” Két oldallal később ezt olvashatjuk: „Amikor eljön a Németországgal való leszámolás napja és ez el fog jönni, egyetlen nyilvánvaló válasz lesz. Egyetlen államférfinak, politikusnak vagy vezetőnek, aki felelős a háború utáni rendezésekért, sincs joga ahhoz, hogy hamis személyi érzésektől vagy különleges álszenteskedésből vagy arra hivatkozva, hogy  vezetői megtévesztették, azt állítsa, Németország méltó arra, hogy újjászülethessen. Ismét egy oldallal tovább lapozva, ezt olvashatjuk: „Sőt mi több, nem engedhető meg, hogy figyelmen kívül hagyja az egyszerű emberek önzetlen áldozatát azért, hogy az a fenevad, amely Németország, soha többé ne pusztíthasson végig a Földön. Nincs többé alternatíva: Németországnak el kell pusztulnia.” A könyvecske 33. oldalán Kaufman ezt a megállapítást teszi: „Az ismétlés kedvéért, Németország világuralmi elképzelése, a népek rabszolgasorsba taszítása nem politikai hit. Ez a gyűlölet és a türelmetlenség, a gyilkolás és a rombolás és a szabadjára engedett szadista vérontás erőszakos és égő evangéliuma…”

Kaufman ezt megelőzően a 28. oldalon megállapítja: „A németek veresége semmi esetre se fogja megszüntetni a hódítás és a világuralom megszerzése iránti vágyukat. Csak egyetlen mód van e vágyuk végleges megsemmisítésére: lehetetlenné kell tenni a világuralom elérhetőségét a németek számára, és ezt csak egy módon lehet elérni, ha Németországot eltávolítjuk a világból.”

Kaufman ezután leírja e megsemmisítés forgatókönyvét. Németország elveszítette a háborút, békét kér. A győztes nép erkölcsi imperatívusza, hogy Németország örökre megsemmisüljön, ezért
 a háború utáni döntéshozóknak el kell rendelniük a németek tömeges sterilizálását, mert az a legjobb eszköz a végleges eltávolításukra. E célból

1.      Azonnal és teljesen le kell fegyverezni a német hadsereget és valamennyi fegyverzetet el kell távolítani Németországból.

2.      Valamennyi német nehézipari és közszolgáltató üzemet erős őrizettel kell ellátni és az üzemek dolgozóit ki kell cserélni a győztes szövetséges államok munkásaival.

3.      
A német hadsereget csoportokra kell felosztani és erősen őrzött területekre kell szállítani, ahol rövid úton végrehajtják rajtuk a sterilizációt.

4.      
A polgári lakosságot, mind a férfiakat, mind a nőket, úgy kell elosztani területi szektorokként, hogy végre lehessen rajtuk hajtani a sterilizációt.

5.      Miután végrehajtották a sterilizációt a német hadsereg tagjain, a katonákat munkaosztagokba kell átcsoportosítani, és velük kell felépíttetni azokat a városokat, amelyeket ők romboltak le.

6.      
Németországot fel kell darabolni, és területét szét kell osztani. A mellékelt térkép eligazít a lehetséges területi kiigazításokról, amelyekre Németország teljes eltüntetésével kapcsolatban szükség van.

7.      Korlátozni kell a német polgári személyek utazását egészen addig, amíg valamennyin végre nem hajtják a sterilizációt.

8.      A német lakosságot kényszeríteni kell, hogy a számára kijelölt területeken megtanulja a helyi nyelvet és egy éven belül valamennyi könyv, újság és más sajtótermék 
német nyelvű kiadását meg kell szüntetni.Ugyancsak korlátozni kell a német nyelvű rádióadásokat, és fel kell számolni a német nyelvű iskolákat.

9.      Egyetlen kivételként az általános sterilizáció szigorú végrehajtása alól a Kaufman-terv lehetővé teszi, hogy azok a németek elkerüljék a sterilizációt, akiknek valamelyik győztes országban rokonai élnek, akikhez kivándorolhatnak, és akik pénzügyi felelősséget vállalnak eltartásukért és erkölcsi magatartásukért.

Theodore N. Kaufman a Newark-ban megjelenő Jewish Chronicle munkatársa volt. Kaufman úgy gondolta, hogy normális halálozási számot figyelembe véve
 a német nép létszámát évente fél millióval lehet csökkenteni. Ha a sterilizációs terve megvalósul, akkor két nemzedék után már lényegében befejezett ténnyé válhat a német lakosság felszámolása. A könyv tartalmaz egy térképet is, amelyben már Németország területe szét van osztva a szomszédos államok között.

A Német Szövetségi Köztársaságban 1985-ben tette közzé a Kaufman-terv szövegét Erich Kern a „Verheimlichte Dokumente” című kötetében. Wolfgang Benz történész azonban már 1981-ben azt hangsúlyozta, hogy a Kaufman-tervnek egyáltalán nem volt akkora jelentősége, mint ahogy azt a náci propaganda állította. 
A könyvnek ezt a bagatellizálását azonban nem támasztja alá az, hogy széleskörű sajtónyilvánosságot kapott és befolyásos hírügynökségek és lapok nem tiltakoztak ellene, hanem elemző írásokat közöltek róla.

Alfred Schickel történész a Zeitgeschichtliche Forschungsstelle (Kortörténeti kutatások) keretében Ingolstadtban 1994-ben kimutatta, hogy Kaufman a második világháború során egy második Németországra vonatkozó tervet is közzétett „No more German Wars” (Soha többé német háborúkat) címmel. Kaufman itt arról értekezik, hogy a németséget úgy is meg lehetne semmisíteni, ha Németország külföldi hatalmak állandó megszállása alá kerülne, és 
ha a német fiatalság nevelését radikális agymosással lehetne egybekötni. Benz szerint Kaufman ebben az 1942-ben publikált írásában már többé nem említi a tömeges sterilizálást a németség felszámolása eszközeként.



„The City of Man”



A Kaufman-terv nem az egyedüli említésre méltó dokumentum ebből az időszakból. 1940 végén az Egyesült Államokban és Kanadában egy másik könyvecske is kapható volt. A 113 oldalas könyv ezt a címet viselte: „The City of Man – Declaration on World Democracy” (Az ember városa – Nyilatkozat a világdemokráciáról). A könyvecskét kézbe vevő hiába keresi, ki a szerző. Ehelyett 17 kiadó neve is fel van tüntetve, köztük neves közéleti személyiségek és magas rangú szabadkőművesek nevei, így például Herbert Agar, Frank Aydelotte, G. A. Borgese, William Yandell Elliot, 
Oscar Jaszi (Jászi Oszkár), Alvin Johnson, Hans Kohn, Thomas Mann, Reinhold, Niebuhr.
 A The City of Man című kötetet háromszor is kiadta a The Viking Press New Yorkban három hónap alatt. Az első kiadás 1940 novemberében volt, a harmadik pedig 1941 januárjában.  Ez a tény arra utal, hogy a kiadók és akik mögöttük álltak, fontosnak tartották a könyv elterjedését. Már a fordítások is megkezdődtek a különböző világnyelvekre. Hirtelen azonban eltűnt a könyv és többé sehol nem lehetett megkapni. De nemcsak az üzletekben nem volt beszerezhető, de a könyvtárakból is eltűnt. Ha valaki tudakozódott iránta, akkor azt a választ kapta, hogy nincs meg nekik ez a könyv és a katalógusukban sincsen nyilvántartva. Johannes Rothkranz-nak azonban sikerült az 1990-es években nagy nehézségek árán egy eredeti kötethez hozzájutnia. Innen tudható meg, hogy mi is volt a könyv kiadóinak az üzenete az emberiség számára.

Ez röviden annak a bejelentése, hogy eljött az emberiség számára az a lehetőség és szükségszerűség, hogy létrehozza a világállamot,
 ha ugyanis csak egyetlen állam létezne a Földön, akkor többé nem kerülhetne sor háborúra a különböző államok között. Ezért arra ösztönzik az emberiséget, hogy ragadják meg ezt a kedvező alkalmat. Mivel a könyv hirtelen eltűnt, arra kell következtetnünk, hogy a világpolitika nem látható terében működő döntéshozók idő előttinek találták ennek a tervüknek a nyilvánosságra hozatalát. A könyv megjelenése mellett döntők valószínűleg tévesen mérték fel a helyzetet, és ezért vallották meg nyíltan hosszú távú világstratégiájukat. Az idő azonban mégsem volt a legkedvezőbb a második világháború kezdetén. Felismerték a hibát, és ezért a könyvet azonnal visszavonták. A tizenhét kiadóként megjelölt személy nyilván nem egyedül döntött arról, hogy bejelentsék: eljött a világállam létrehozásának az ideje! Nyilvánvalóan valamelyik háttérben meghúzódó titkos szervezet megbízásából vagy jóváhagyásával jártak el. Abból lehet következtetni e háttér-szervezet természetére, hogy célja a nemzetállamok felszámolása és az egy központból irányított új világrend, a világdemokrácia globális uniójának a létrehozása. Aki tanulmányozta a szabadkőműves irányzatok, köztük az Adam Weishaupt nevével fémjelzett Illuminátus-szövetség dokumentumait, az tudja, hogy itt az általuk kidolgozott hosszú távú világstratégiáról van szó.


 A „tenyésztési háború” - Ernest Hooton professzor elképzelései



A második világháború során Ernest Hooton neves amerikai antropológus is közreadott egy a Kaufman-tervhez hasonló javaslatot. 1943. január 4-én jelent meg a New York-i P. M. című napilapban a „Breed War Strain Out of Germans” (Tenyészési háborúval megszűrni a németeket) című írása, amelyben kifejti azt a „kitenyésztésre” vonatkozó tervét,
 amelynek az alkalmazásával el lehetne pusztítani a német nacionalizmust és agresszív ideológiát egyidejűleg megtartva és továbbfejlesztve a németek kívánatos biológiai és szociológiai tulajdonságait.

A Harvard Egyetem professzora genetikailag akarta átalakítani a német nemzetet, 
bátorítva a német nőket, hogy ne német férfiakkal házasodjanak, akiket nagy számban költöztetnének át Németországba. A német férfiakat pedig arra kényszerítenék, hogy távozzanak Németországból és ne német asszonyokkal lépjenek életközösségre. 10-12 millió németet a szövetségesek ellenőrzése alatt áttelepítenének más országokba Németországból, és kényszermunkára fognák őket. Hooton professzor szerint ez jelentősen csökkentené a „tiszta” németeknek a születési rátáját, a társadalmi összetétel megváltozása pedig csökkentené a németek agresszivitását, mivel a nemzeti önazonosságuktól megfosztott és agymosáson átment egyének létszámbeli fölénybe kerülnének a németországi lakosságon belül. Hooton szerint 20 év alatt ezt a programot sikerrel végre lehetne hajtani. Ez alatt az időszak alatt bátorítani kellene a tömeges bevándorlást Németországba, elsősorban nem német nemzetiségűeket kellene betelepíteni.

E sorok írójának alkalma volt megtapasztalni, hogy 
a Német Szövetségi Köztársaság vonatkozásában részben végre is hajtották ezt a programot például török, jugoszláv, olasz és más országokból történő tömeges betelepítéssel. 1945 óta folyamatosan csökken a németek születési arányszáma és helyükbe fajilag és kulturálisan más származású külföldi betelepülők léptek. A transznacionális szervezett magánhatalom számára egy ilyen fejlemény többszörösen is előnyös. Egyrészt gyengíti az adott nemzetállamot és annak kulturális kohézióját, másrészt sokkal olcsóbb a betelepülő munkaerő, mint az adott ország lakossága fertilitásának a szinten tartása és növelése szociális intézményei magas szinten tartásával.

(Zárójelben utalunk arra, hogy ehhez hasonló  probléma 
2007 tavaszán Magyarországon is felmerült. Kiderült, hogy a kormányzat a csökkenő magyar lakosságot nem a szükséges szociális támogatással kívánja utódok felnevelésére ösztönözni, hanem e helyett tervbe vette olcsó ázsiai munkaerő tömeges, milliós nagyságrendű betelepítését középtávon.)






















a nemzetallamokat fel kell higitani a magas kulturaju bevandorlokkal, mondja ez a torekeny kis nenike, aki az ot befogado svedorszagot vagja haza, es buszken vallalja, hogy minden terv szerint halad.



Barbara Lerner Spectre

zsidók játszanak a vezető szereppel az európai multikulti támogatásában:
botrány







Egy Paideia nevű szervezet vezetője, mely Svédországban székel, a Wallenberg alapítvány és a svéd kormány támogatásával alapult zsidó eszmék terjesztésére. Egy Egy Svédország nevű egyesület vezetőjeként multikulturalizmust terjeszt európaiak kiirtására saját hazájukban. Noha az USA-ban született, Spectre Palesztinába (izraelbe) vándorolt ki 1967-ben, majd 1999-ben Svédországba ment, ahol azóta bomlaszt. Férje Philip Spectre rabbi, aki a stockholmi zsinagóga rabbija volt a 2000-es években.
Európai polgárjogi harcosok undorral hallgatták nyilatkozatait, melyekben demográfiai tömeggyilkosságot szorgalmaz Európában az IBA-News újságban, melyet a megszállt Palesztinában nyomnak, és amely cionista eszméket terjeszt.
Európa nem tanulta meg a multikulturalizmust. Az átalakulás fájdalmainak vagyunk tanúi. Európa nem lesz egységes, mint a múlt században volt. Zsidók a változás mozgatói. Nagy változást kell Európában létrehozni. Most mennek át a multikulturális módba, és nehézményezik, hogy zsidók vezetik a változásokat. De anélkül a vezető szerep nélkül és anélkül a változás nélkül Európa nem marad fenn.
Barbara Lerner Spectre, IBA-News, 2010.

multikulturális vagy internacionalista, mindegy




Sternnek vagy Singernek hívták, már nem emlékezem rá biztosan.
Az ember ingerülten nézett rám: - Neki kell jönnie és szocialistáknak. Ők majd megmentik Magyarországot.
- Sajátságos, hogy azoktól várja a haza megmentését, akik megtagadják a haza fogalmát. 
- Nem is úgy értettem - mondotta az ember. - Éppen ez volt a baj Magyarországon. Itt mindig a hazáról beszéltek és a nemzetről. Pedig haza nincs és nemzet sincs. Nekem mindegy, hogy hol élek, Moszkvában vagy Münchenben vagy Belgrádban. Egészen mindegy, ha jól élek. Ezt kell elérni és ezt csak a szocializmus érheti el. 




Holokauszt? Holokamu(flázs)?
Is – is!


Mindenekelőtt tisztázzuk a fogalmakat.
Mi a Holokauszt? Az, ami a zsidósággal [és a cigánysággal] a II. Világháborúban - a vészkorszakban - történt!Mi a "Holokamu"? Többcélú vállalkozás, valóságos hadmüvelet, amelyet a zsidóság "elitje" folytat azért, hogy
  • elterelje a figyelmet a Holokauszt valódi történetéről és ebben saját szerepéről ["holokamu", helyesebben és pontosabban "holo-kamuflázs". A francia eredetü szó álcázást, leplezést jelent],-
  • hasznot húzzon milliók szenvedéséből, halálából ["holokauszt ipar"],-
  • pszichológiai nyomás alatt tartsa a keresztény társadalmakat, csökkentse s világuralmi terveit keresztező tudati, erkölcsi ellenállást [cionterrorizmus].
Többször említve volt, hogy a Talmud-zsidó ortodoxia az emberiség nemzsidó elemeit gojoknak nevezi és állatoknak tekinti. Ennek kapcsán felvetődik a kérdés, valójában létezik e ilyen [goj] állatfajta és ha igen, kik sorolhatók ebbe a körbe? Úgy tünik, sajna létezik. Főleg az Interneten szaporodik íjesztő mértékben. Félő hogy ezek olyan csapást mérnek az emberi gondolkodásra, mint a legyek [rovarok], ill. a sáskák Egyiptom népére.

Ha ezek a gojok maguk elhiszik és másokkal is sikerül elhitetniük, hogy nem volt Holokauszt, úgy mindenki felmentést kap ama terhes kötelezettség alól, hogy ennek a sötét históriának utána járjon. Ebben az intellektuális vákuumban a holo-gengszterek korlátozás nélkül sokkolhatnak, zsarolhatnak, rabolhatnak, büntethetnek. Teszik is. Tehetik, hisz a holocaust tagadók is az ő malmukra hajtják a vizet.
[Élmény volt számomra egy ilyen goj-állat (talán az aggastyán korú Endre László "junior") televiziós nyilatkozata. Ebből az derült ki, hogy a holokauszt irodalmat egyáltalán nem ismeri, "természetesen" nem járt Birkenauban sem. Hát így könnyű.]
Hogy is volt hát?
Két tanúval fogok bizonyítani. Egyikük egy bölcs és tán' tisztes öreg zsidó Randolph Braham, a másik egy bájosan kancsal ifjú professzornő, a változatosság kedvéért szintén zsidó, Anna Porter. Nem mellesleg mindketten magyar származásúak...
A két forrásmunka két könyv: Braham "A Magyar Holocaust", és Porter"Kasztner vonata". Mindkettőt elolvastam és kijegyzeteltem már korábban és már csak egy lökésre vártam - több mint egy évig... Most jött [a lökés] Elie Wiesel látogatása kapcsán. Az illető úr szintén "hazánkfia", amúgy keresztapa a holo-gengszterek között. Tán a "Holokauszt" varázsige is az ő fejéből pattant ki.

Ahogy a könyvek tartalmát és a Wiesel látogatás eseményeit összekapcsolom, két szó ragad az agyamba. Wiesel! Kuss! Most pedig szépen megírom, miért keletkezhetett bennem e durván közönséges asszociáció.

Vegyük nagyjából sorba az eseményeket. 

Hazánkfia Herzl Tivadar könyvet írt "A zsidó állam" címen. E művet nem szokták a Mein Kampfhoz hasonlítani, holott ["habent sua fata libelli"] a két mű "világkarrierje" sok hasonlóságot mutat. Herzl is definiálta a zsidó fajt és felvázolta annak az államnak a képét, ahol a faj megvalósíthatja önmagát. Más kérdés, hogy Herzlnek nem engedte az Úr, hogy eszméit a gyakorlatba ültesse. Sorsa inkább Mózeséhez hasonlítható, aki nem léphetett Kánaán földjére. Könyvének néhány passzusát idézem, mert sok figyelemreméltó kitételre hivatkozni kívánok a továbbiakban.
"Elnyomás és üldözés által nem vagyunk kiirthatók. A történelem egyetlen népe sem bírt ki annyi küzdelmet és szenvedést, mint mi. A zsidóheccek nyomán mindig csak a férgese hullott le a zsidóság fájáról. 
A zsidókérdés mindenütt megvan, ahol zsidók nagyobb számban élnek. Ahol nincs, oda magukkal hurcolják a bevándorló zsidók.
A zsidókon való felülkerekedés eme lehetetlensége csak erősíti, és elmérgesíti a gyűlöletet.A nép körében napról napra, óráról órára nő az antiszemitizmus, és még tovább kell nőnie, mert okai továbbra is fennállnak és nem küszöbölhetők ki. A távolabbi ok az, hogy a középkorban elveszítettük asszimilálódó képességünket, a közvetlen ok pedig az, hogy túltermelésünk van középintelligenciában, amelynek nincs elhelyezkedési, sem emelkedési lehetősége,nevezetesen nincs egészséges levezetődése és nincs egészséges emelkedése. Lefelé felforgatókká proletárosodunk el, minden forradalmi pártnak az altisztjeit mi szolgáltatjuk és egyidejűleg félelmetesen nő pénzhatalmunk.
Nép vagyunk [egy nép]. Az ellenség akaratunk ellenére azzá tesz bennünket, amint az mindig így volt a történelemben. A szorongattatás idejében összeállunk, és ekkor hirtelenül felfedezzük erőnket. Igenis, megvan az erőnk ahhoz, hogy államot, még pedig egy mintaállamot alkossunk. Rendelkezünk mindazon személyi és tárgyi kellékek felett, amelyek ahhoz szükségesek."
Az a tétel, hogy a zsidóság más népekhez nem tud [nem is akar] alkalmazkodni, nem Hitlertől, hanem Herzltől származik! A cionizmus alapgondolata: "egy hazába a zsidókkal" nemhogy Hitler, de még Adolf Eichmann számára sem volt ellenszenves. Sőt!

Továbbá, a kapitalizmus és a bolsevizmus közös gyökerét sem Henry Ford ["A nemzetközi zsidó"] fedezte fel, hanem Herzl tárta a világ elé [lásd fent].
A Tóra általam nemrég megénekelt "egyiptomi epizódjának" olvastán az emberben a dèja vu érzése támad a sok hasonlóság, párhuzamosság láttán, amely a zsidók ókori és újkori megpróbáltatásai között mutatkozik.
Ha valaki tovább írná a Tórát, abban a Holocaust leírása nagyjából így festhetne.
"Az Úr fejében grandiózus terv született. Létre kell hozni az újkori zsidó államot, hogy az által a zsidók uralmuk alá hajthassák a világ népeit és az egész világ ünnepelje az Ő dicsőségét. 

Az Úr, mint a logisztika tudományának kiváló ismerője, gondosan felmérte, hogyan lehet e cél felé terelni a világ zsidóságát.
Létre kell hozni a cionizmust, mint eszmét és mint mozgalmat. A cionista mozgalom élére egy új Mózest kell állítani Herzl Tivadar személyében. Az új prófétának fennen kell hirdetni, hogy az antiszemitizmusra nagy szükség van, mert ez az a hajtóerő, amely mozgásba hozza a tunyán vakarózó zsidó tömegeket, hogy ismét nekivágjanak egy hosszú vándorlás nak." 
A Tóra mitsem szól arról, hogy a negyven évnyi kegyetlen vándorlás mennyiben emelte a halálozási rátát a zsidó gyerekek, öregek és betegek körében. Az ígéret földjére mindenesetre egy olyan szelektált (!), ill. fanatizált horda érkezett, amelynek a 'tábori kőtábláira' az alábbi 'tízparancsolat' lett vésve: 1-ölj, 2-ölj ... 10-ölj!

A frontkatona mindig dühös, egy 'frontnép' meg pláne. A sok nélkülözésért, szenvedésért vajon kin áll véres bosszút? Az Úron, aki a fata morganát [felhő - tűzoszlop] pöndörgeti az orra előtt? Nem! Azokon az ártatlanokon, akiket 'kezére adott az Úr', a csecsemőkig, sőt a háziállatokig bezárólag. A minden élők kardélre hányása bevett bibliai módszer, ami kedves volt az Úrnak anno és nyilván kedves a 'civilizált' huszadik században is [Gázai Övezet].


Az Úr persze számolt azzal, hogy a huszadik században nem lehet mindent 
pontosan ugyanúgy csinálni, de lényegében ugyanazt igenis meg lehet csinálni, az ókorinál összetettebb, rafináltabb  "szívkeményítési" praktikák segítségével. De ezeken túl már az agyak (!) és a szívek "meglágyításának" módszerét is alkalmazni kell."

Alighogy Herzl megénekelte az antiszemitizmus mint emeltyű hasznosságát - mit tesz isten, vagyis az Úr - megszületett, majd apostolokat gyűjtve maga köré, "téríteni" kezdett az antikrisztus - Hitler, aki kezdettől fogva nem rejtette véka alá, sőt könyv alakban meg is írta, az antiszemitizmus bibliáját a Mein Kampfot. De úgy is mondhatjuk, hogy a könyv a "Német államról" szól, amelyet speciel nem a zsidó, hanem az árja faj népesít be...
Zsidó mesebeszéd, hogy a kimondott, vagy leírt szavak önmaguktól képesek zsidó írtásba torkollani. Ez csak arra jó, hogy a gojok nyikkanni se merjenek ["gyűlöletbeszéd"]. De ha tényleg így gondolták, miért hagyták, hogy a kezükben lévő Wall Street is segítsen felpumpálni Hitlert, hogy a piktor túl a szófosáson a tettek mezejére léphessen?

Vajon miről is szólhat Antony C. Sutton:
 "Wall Street and The Rise of Hitler" c. könyve? Nem tudjátok? Olvassátok el kedveskéim. Nem bánjátok meg. Aki nem szereti az angolt, megveheti Mónus Áron néhány könyvét, aki egyenesen azt állítja: Hitler a wall streeti talmud zsidók ügynöke, eszköze volt.Mindenesetre furcsa, hogy a nürnbergi perben egyedül a pénzügyi mágust, a III. Birodalom pénzügyminiszterét,  Hjalmar Shachtot mentették fel, aki a pénzt előteremtette a fegyverkezési programok finanszírozásához. Az Úr ugyanis "meglágyította" a Wall street urainak szívét. Egyben "megkeményítette" Hitler szívét. Ez az az "egyrészt - másrészt" technika az, amihez az Úr olyan kiválóan ért.

Persze a náci birodalom anyagi feltángálása nem volt elég. A harmincas években a zsidóság a német lakosságnak mindössze kb. 1 %-át (!) tette ki csupán és ahogy - a zsidó - 
Drábik Jánosírja "... Jogi eszközöket nem alkalmaztak a németországi zsidó közösséggel szemben egészen addig, amíg nem került sor az úgynevezett 'zsidó hadüzenet' meghirdetésére Németország ellen. Ez az úgynevezett hadüzenet a Londonban megjelenő Daily Express hasábjain látott napvilágot 1933. március 24-én. A 'hadüzenet' világszintű bojkottot hirdetett meg a német árukkal szemben. Válaszként - egy hétre rá - Német országban jóváhagyták a zsidó üzletek bojkottálását."  
Hogy is írja Arany?
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fentírt fülemile
Ép’ a közös galyra üle,
A Tórából tudjuk, hogy az Úr rengeteg kellékkel dolgozott. Nekem emiatt már a fülemile is gyanús... Ha pedig látjuk mit okozott, aligha lehet kétségünk aziránt, hogy ez a trillázás nem véletlen, pláne mivel az Úr "megkeményíté" Péter és Pál urak szívét.
Többrül többre, szórul szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak;
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe-fagyba, -
Hanem a just
 mégsem hagyva.

De nem ez volt a lényeg, hanem a "zsidó kivándorlási projekt" amelynek bűvészinasa Adolf Eichmann (!) volt. Hitler és Himmler parancsára az SS valósággal vért pisált, hogy a zsidókat "kiénekelje" Németországból.
"1937-re körülbelül 24 ezer német zsidó vándorolt ki, ezért a németek erőfeszítéseik fokozása mellett döntöttek. A projekt koordinálásába bevonták Adolf Eichmannt, aki ekkor kezdte meg karrierjét az SS-ben. Nem csalódtak benne: a fiatal és agilis párttag tudta, hogy a cionisták megnyeréséhez szükség van a mozgalom mögötti erőszakszervezet, aHagana veze
tőinek megnyerésére is. Éppen ezért hamarosan találkozó szervezett Berlinben Feivel Polkes-szel, a mozgalom egyik vezetőjével. Sikerült megállapodniuk is, a Hagana a zsidók hazaszállítását kérte a németektől. A pár hónappal későbbi kairói találkozójukon Polkes elégedettségét fejezte ki: szerinte a radikális zsidó vezetők örülnek a nácik ténykedésének, mert így egyre többen térnek haza Palesztinába. 1939-re ez a szám 36 ezerre nőtt.
Közben lassan felforrt a víz az Úr által fűtött katlanban. Ennek egyik jele volt 1938-ban a "kristályéjszaka": a zsidó üzletek, zsinagógák, egyéb létesítmények elleni terrortámadás, amelynek közvetlen kiváltó okát most nem részletezem. 
Amikor kitörni látszott a komoly balhé, Amerika összetrombitálta a "demokratikus" országokat. Amint Drábik írja..."Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke és több más ország vezetői tisztában voltak a németországi belső helyzettel. Ezért 1938. júliusában 32 ország képviselőinek a részvételével nemzetközi konferenciát hívtak össze a svájci Evianba. A tanácskozás célja az volt, hogy segítséget nyújtson a kivándorláshoz a hátrányos megkülönböztetést szenvedett német országi zsidó közösség számára. A konferencia csekély eredményt hozott, mivel a nagyobb államok nem akarták befo gadni a zsidókat, és abban reménykedtek, hogy majd a kisebb államok ezt megteszik helyettük. Amikor a kisebb orszá gok ezt felismerték, akkor úgy döntöttek, hogy a nagyhatalmakat utánozzák." Helyben is vagyunk. Az Úr"megkeményíté" a demokratikus államok demokratikus urainak az ő szívöket. A zsidók benne maradtak a szarban, amit az Úr kevert nékiek.
Ekkor, erről írta a Völkischer Beobachter, "senki sem akarja befogadni őket". [Pontosabban: "a zsidók eladók lennének, de nincs rájuk vevő."]
A keményszívűséget a Führer is észrevette [ugyan mit nem vett észre] és így vélekedett róla."Szégyenletes látványt nyújt, ahogyan az egész demokratikus világ csöpög a szegény, meggyötört zsidók iránt szimpátiától, de kérlelhetetlen és kemény szívű (!) marad, amikor segíteni kellene rajtuk..."A Hagana és az SS gyümölcsöző együttműködése nem hozhatott megoldást.
"1939 végére a helyzet megváltozott: a világháború kitörésével minden további hasonló ténykedésnek vége szakadt, Eichmann pedig hamarosan egész más megoldást talált a kérdés megoldására."
Lengyelország lerohanásával Németország a zsidókérdés új dimenzióival került szembe. Itt szóba sem jöhetett a kivándoroltatás. A lengyel és az ukrán, vagyis a keleti, zsidók eleve elpusztításra voltak szánva, mert ami az európai
"domesztikált" zsidókkal sem ment, az eleve nem sikerülhetett volna a [büdös] lengyelországi és ukrajnai zsidó tömegekkel.

A Lengyelország lerohanásával megkezdődött II. Világháború összekapcsolta az zsidók sorsát azokon a területeken, azokban az országokban, amelyek német érdekszférába kerültek, akár mint szövetségesek, akár mint legyőzött ellenfelek.
A hadmüveleti területeken az u.n. "sonder-einsatz kommandók" tömegkivégzéseket rendeztek elsősorban a zsidók körében. A Wehrmacht tábornokai tiltakoztak. A válasz az volt, hogy Hitler eltörölte a hagyományos katonai közigazgatást és a front mögöttes területeit Himmler, ill. az SS, ill, az SD,"közigazgatása" alá helyezte.

Korábban írtam róla, hogy Sztálin elvtárs, bár nem volt megrögzött filoszemita, evakuálta (!) az orosz zsidókat, vagy másfélmillió embert (!). Ezzel megmentette őket a még nagyobb "kellemetlenségektől". Mégsem kapott egy jó szót sem érte. Ám ez egy másik történet. 

A tömeges népirtás fundamentális kérdéseit az 1942. jan. 20-án megrendezett u.n. "Wannsee-i Konferencián" döntötték el. A döntés a végleges megoldás, az "endlösung" a zsidóság kiírtása volt. A végrehajtás szinhelyéül a megszállt keleti területeket, voltaképp Lengyelországot, jelölték ki.
A Heydrich által levezényelt konferecia határozványai elég "elnagyoltak". [Hitler szerette, ha a beosztottak kitalálják, mire gondol...] Ennek ellenére nyugaton hamar le kellett a tantusznak esnie. Több okból.

Épültek koncentrációs táborok. Hitler ugyan nem állított fel belőlük oly sokat, mint Lenin és Sztálin elvtársak [saját népüknek], de eleget ahhoz, hogy a zsidókat [cigányokat] és az egyéb nemkívánatos elemeket begyűjtse. Mivel a Holokausztnak a lengyelországi Auschwitz II. [Birkenau] vált szimbólumává, fókuszáljunk erre a létesítményre, annál is inkább mert oda elzarándokoltam és alaposan körülnéztem.

Amíg Auschwitz épült, itt - ott megkezdődtek a nagyüzemi emberírtás előkisérletei, pl. a kipufogógázos mozgó vesztőhelyek, stb.

Egy ekkora építkezés ténye és annak kikövetkeztethető célja nem kerülhette el a "szövetségesek" földi és légi figyelmét. De nem kellett túl sokáig találgatni, mert ahogy az első deportáltak "belakták" a tábort, elkészült az "auschwitz jelentés" [jelentések].

A feladók a tábor foglyai voltak. A postások emberbarátok, közöttük egy magyar lelkész Éliás Ádám, a címzettek pedig a legilletékesebbek: a nemzetközi zsidószervezetek vezetői és az amerikai elnök, a "legendás" Franklin Delano Roose welt. Hogy mit tettek, mit nem tettek ezek a disznók a "forró anyaggal" rövidesen kiderül.

Vörös fonalként húzódik végig ezen az íráson egy kínos töprengés. Az elhatározás Hitler sajátja volt, vagy maga is egy kegyetlen, bosszúálló és mindenekfölött alattomos "Úr" eszközévé vált? Egy újkori fáraóvá, akinek szivét ismételten (!) "megkeményítette az Úr", hogy pusztítsa azt a fajt, amelyet a szó szoros értelmében kezére adott az úr, hogy velök kénye - kedve szerint cselekedhessék. De volt e valójában Hitlernek cselekvési szabadsága? Ki fog derülni, nem volt! Cselekvési szabadsága ugyanis csak annak van, akinek szívét nem keményíti meg az úr. Miként a fáraóét is.

Most következzenek a könyvekből vett idézetek. Előbb úgy gondoltam, kommentálgatom őket. Aztán rájöttem, minden mondat, minden szó önmagáért beszél-






 
Braham
Bíztak benne, hogy elkerülhetik a tragédiát ... ennek a reménységnek tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. [I. 83. old.]
Mint minden épeszű ember bárhol a világon a magyarországi zsidók is úgy voltak ezzel, hogy egysze
rűen elk-épzelhetetlennek tartoták emberek millióinak futószalagszerű kiírtását a világ szeme láttára. [I. 84. old.]
A magyarországi zsidóság ortodox és kozzervativ - asszimilációpárti vezetői, csakúgy mint a cionista veze
tők tudták, mit műveltek a németek Európa szomszé dos országaiban. Ugyanakkor sem a zsidó tömegeket, sem az ország keresztény vezetőit nem tjékoztatták teljesen és pontosan a végleges megoldás tervéről. [I. 343. old.]
Wise rabbi ... 1942. december 8-án kapcsolatba lépett Roosevelt elnökkel ... Átnyujtotta neki a 20 oldalas "A népírtás terve" c. dokumentumot. A nyugati zsidóság erőfeszítlsei azonban eredménytelenek maradtak, mert a szövetségesek nem akarták semmiféle erőforrásukat mentési célora fordítani azzal az érveléssel, hogy a győzelem igéri a leghatékonyabb orvosságot, [II. 95. old.]
Goebbels 1943. május 9-én a következőket jegyezte be naplójába. A zsidókérdést legkevésbé kielégitően Magyarországon oldották meg. A magyar államot átszövik a zsidók. Legutóbbi tárgyalásaik során Hitler nem tudta meggyőzni Horthyt afelől, hogy az eddigieknél is sokkal szigorúbb intézkedésekre van szükség. Maga Horthy családilag is össze van fonódva zsidókkal és ellenáll minden olyan próbálkozásnak, hogy a zsidó problémához erélyesebben nyúljon hozzá. [I. 201,old,]
A [klesssheimi] tárgyalások elhúzódtak, nehogy a magyar küldöttség még azeláőtt hazaérjen, hogy a megszállás megkezdődik, vagy akár be is fejeződik. A vonat este fél tízkor indult el ... éppen 90 perccel azután
hogy hogy a német invázió megkezdődött Magyaror szág ellen. [I. 301. old.]
"Számos, különösen Nyugaton élő zsidó és nemzsidó történész és laikus szerint Horthy és alárendeltjei a lehető legjobb utat választották ... Ameddig csak lehetett, ügyesen megőrízték az ország függetlenségét. [I. 303. old.]
Horthy a Sztójay kormány legtöbb rendeletét kézjegyé vel látta el, csakis azokat nem, amelyek a zsidókra vonatkoztak. [I. 304. old.]
Stern Samu ... arra válaszolva, hogy miért vállalta el a Zsidó Tanács elnökségét [így válaszolt] ...Miként vélekedett volna rólam a külföld zsidósága, ha kibúvót keresek a kötelezettség teljesítése alól. ... Viharos időkben a nyáj látja kárát, annak ha a tapasztalt pásztort tapasztalat lan, véletlenül odaszegődött pásztorra cserélik fel. [I.- 343. old.]
A jól tájékozott zsidó vezetők ... törvénytisztelő állam polgárok voltak, betartották a szigorú cenzuraszabá lyokat és megtiltották a zsinagógák felhesználását ilyen propaganda célokra. [I. 344. old.]
Miként Horthy a klessheimi kastélyból való visszatéré se után, a zsidóság legitim vezetői is úgy érveltek, ha
őrhelyükön maradnak ... enyhíthetők lesznek a zsidó ság veszteségei. [I. 349. old,]
Eichmann háború után megjelent emlékirataiban ... megjegyzi, Kasztner nagy szolgálatot tett nekünk azzal, hogy segített békés mederben tartani a deportálást. [I. 346. old.]
A Központi Zsidó Tanács felhívásának megnyugtató hatását erősítette meg ... Groszmann Zsigmond főrabbi felhívása. Jöjjetek a zsinagógába és ne hallgas satok a kétségbeesettek, vagy a benneteket kétségbe ejtők szavára. [I. 351. old,]
Michael Dov Weissmandel rabbi sürgetésére a szabad világban élő zsidó vezetők megpróbálták rábeszélni a nyugati hatalmakat, rombolják le az Auschwitzba veze
tő főbb vasútvonalakat és hidakat, továbbá a megsem misítö berendezéseket magában Auschwitz ban. A szövetségesek ezt a kérést elutasították, mert úgy ítélték meg, hogy egy ilyen akció jelentős légi támoga tást vonna el a rendes harci feladatoktól. [II. 81. old.]
Miért kezelték szigorúan titkos diplomáciai értesülés ként a Joint, a Jewish Agenccy és a Hehaluc vezetői Hitlernek a végleges megoldás kivitelezésére vonatkozó elhatározását? [II. 107. old.]
Emlékirataiban Eichmann úgy érvel, hogy ő és Kaszt ner idealisták voltak ... gentlemen' s agreementet kötöttek. E szerint Kasztner állítólag felajánlotta, hogy hallgatni fog és segít visszatartani a zsidókat attól, hogy ellenálljanak a deportálásnak, sőt segít rendet tartani a gyüjtőtáborokban, cserében azért a lehetőségért, hogy megmentsen 15 - 20.000 biológiailag értékes zsidót. [II. 111. old.]
Kasztner a következő okfejtéssel támasztotta alá, hogy együttműködött ... Komoly dilemma elé kerültünk ... bízzuk a kiválasztást a vak sorsra [ehelyett] ... valóban szent elveket kellet alkalmaznunk a gyarló emberi kéz bátorítására és vezetésére. [II. 113.- old.]

 Valóságos okmányhamisító gyárakat lepleztek le, ahol zsidók részére gyártottak hamis okmányokat ... sajnos - ezt őszintén meg kell mondani - [ebben] első helyen állnak a keresztény hitfelekezet minden rendű és ran gú lelkészei. [II. 137. old.]
Roosevelt ultimátuma azt a fenyegetést tartalmazta, hogy Magyarország sorsa nem olyan lesz, mint bár mely más civilizált nemzeté, hacsak nem állítják le a deportálásokat ... Nem sokkal ezután az elnök üzenetét
Budapest elleni szokatlanul heves bombatámadás támasztotta alá.
Horthy 1944. aug. 29-én Sztójayt kéthetes egészségü gyi szabadságra küldte. Lakatos Géza tábornokot ne vezte ki miniszterelnökké ... [ennek] azonnali és messzeható következménye volt sok magas beosztá sú minisztériumi tisztviselő eltávolítása, akik a nácik támogatói, ügynökei voltak. [II. 175.]
Horthy tisztában volt a nyilas vezetők mesterkedése ivel és 1944 szeptember 16-án elrendelte előzetes letartóztatásukat ... Király G. ezredes a Palotánál szolgálatot teljesítő csendőrökm parancsnoka ... azonban jelentette, hogy az SS védelme alatt állnak. [II. 196. old,]
William Temple Canterbury érseke közvetlenül a magyar néphez fordult. Könyörögve kérte, segítsenek az üldözött zsidőknak, még ha az a legnagyobb veszéllyel járna is. [II. 422. old.]
A náciknak a nemzetközi zsidóság erejéről és befolyá sáról tett kijelentéseivel ellentétben a zsidószervezetek alapjában erőtlenek voltak ... viszonylag kicsiny össze geket fizettek ki néhány szétzilált zsidó közösségnek ... a szövetségeseknek az  idegen valuták mozgatására vonatkozó megszorításai lehetetlenné tették a pénzesz
közök mozgatását. [II. 431. old.]
Porter
Rudolf Vrba és Alfred Metzler 1944. április 7-én szöktek meg auschwitzból ... Pozsonyba érve felvették a kapcsolatot a Zsidó Tanáccsal és ... elmesélték hihetetlen kalandjaikat ... amelyeket a krematótriumkról és a gázkamrákról készített rajzokkal illusztráltak ... Az 'Auschwitz jegyzőkönyvnek nevezett beszámolót ... német és angol nyelvre is lefordították ...[144. old.]
Harminchét ország képviselője kilenc napon keresztül ülésezett a Genfi tópartján, Evisan-Les-Bainsban levő Hotel Royal luxusszálóban. A küldöttek túlnyomó része a szálloda által kínált nsgyszerű szolgáltatásokat és sportolási lehetőségeket igyekezett kihasználni, kirándulással, horgászattal, golfozással úszással és teniszezésssel múlatta az időt.
A konferencián résztvevő elegáns urak együttérző szónoklatokat tartottak egymásnak a zsidókérdésről, az egyes országok bevándorlási kvótái azonban változatlanok maradtak és egyetlen ország sem kínált menedéket az európai zsidók számára. [33. o.]
A magyar kémelhárítás egy tisztje egy vastag borítékot juttatott el Isztambulba  Va' Adának. A benne lévő héberül írt szöveg a lengyelországi zsidók ellen elkövetett német atrocitásokról számolt be és a küszöbönálló német megszállásról is említést tett. [95. old,]
Samuel Zygelbojm [a Lengyelországi Zsidó Szocialista Párt egykori vezetője] Londonban elkövetett öngyilkossága előtt a következőket írta.  '... A büntettekért a felelősség elsőrorban a gyilkosokat terheli, de közvetve az egész emberi faj, a szövetséges hatalmak és  kormányok is felelősek érte, amelyek nem tette határozott lépéseket ... A szerencsétlen milliók, a nők és gyermekek lemészárlása iránti közömbösség a gyilkosok büntársaivá teszi ezeket az orszá gokat.' A levelet eljuttatták a brit és az amerikai kormányhoz is, de egyikük sem emelte meg a zsidók számára megállapított bevándorlási kvótát. Nagy -Britannia a Palesztinába vezető ajtót sem nyitotta meg, holott az volt az egyetlen hely, amely menedéket jelentett [volna] azok számára, akik még életben maradtak. [85. old.]

1944 januárjában az Egyesült Államok Kormánya létrehozta a Háborús Menekültek Bizottságát ... A Bizottság minden főhatóság, így a külügyminisztérium együttműködésére is számíthatott, amely utóbbinak tiszviselői továbbra is ragaszkodtak a bevándorlási törvények szigorú betartásához. [88. old.]
1944 május 5-én Kasztner Rezső Carl Lutz budapesti svájci konzul lakására is elvitte az Auschwitz Jegyzőkönyvet ... Lutznak meggyőződése volt, hogy amint a hírek eljutnak a szövet ségesekhez, azok nyomban lebombázzák a a krematóriumokat és használhatatlanná teszik a Lengyelországba vezető vasútvonalakat. [152. old.]
A dokumentum másolatait a földalatti zsidó hálózat tagjai eljuttatták a római katolikus püspökökhöz, a pápai nunciushoz, a lutheránusokhoz és Horthy fiához. A hír ... nem érintette meg a külvilágot. A svájci lapok ... semmit sem közöltek, a BBC hallgatott, az amerikai hírekben sem történt említés róla.[153. old.]
Amikor néhány ifjú cionista Auschwitzról  próbált beszélni a délmagyarországi ortodox zsidóknak, a feldühödött rabbi kikergette őket a városból. Az isten sohasem engedne meg olyasmit, mint Auschwitz. [177. old.]
A Palesztinai zsidó sajtó a magyar zsidók megsemmisítéséről szóló híreket mély hallgatással fogadta; hogy ennek a brit cenzúra volta az oka, vagy a cionista vezetés befolyásolta a sajtót, azt Kasztner nem tudta.[187. old.]
A svájci lapok ... folyamatosan beszámoltak a magyar zsidóság sorsáról. A BBC támadásokat intézett a náci rezsim és magyar csatlósai ellen. Az amerikai sajtó azzal fenyegetett, hogy a magyar társadalom egésze, Horthy pedig személyesen fog felelnia bünrészességért. V. Gusztáv svéd király arra figyelmeztetett, ha a kormányzó nem lép közbe, magyarország a 'nemzetek páriájává' válik. [201. old.]
Közben a britek, miután a vért árúért ajánlatot a parlamentben és titkos tanácskozásokon is megvitatták, az ajánlat visszautasítása mellett döntöttek. [248. old.]
 Horthy kormánya negyvenezer zsidó számára kért kiutazási engedélyt a németektől ... A briteket az a lehetőség nyugtalanította, hogy hirtelen nagyobb számú európai zsidó érkezik Haifába, nekik pedig ragaszkodni kell a Palesztinába történő bevándorlást korlátozó Fehér Könyv előírásaihaoz. [249. old,]
Horthy halk és remegő hangon szólalt meg ... A Gestapót hibáztatta amiért embertelenül kezelte a zsidó problémát ... a nemzetet rákénysze rítették a zsidóüldözésre ... Kijelentette, kész megv-édeni Magyarország becsületét. Felszó lította a magyar katonákat maradjanak hűek és teljesítsék parancsait.[277. old.]
A németek azzal fenyegették, fiát kivégzik, ha nem vonja vissza ... terveit ... Fia élete miatti aggodalmában aláirta korábbi nyilatkozatának visszavonását. [278. old.]
Kasztner ... Bécsben  - a zsidó kórházban - látta, hogy az épületet a Hitlerjugend tagjai őrzik ... Többen alig voltak tíz - tizennégy bévesek, de megesküdtek, ha az oroszok Bécs felé közelednek minden zsidót megölnek. [305. old.]
1944 február 13-án ... a rádió mellett kucorgó Brand Hansi és Révész Ferenc diadalordítással nyugtázták a Derezda pusztúlásáról szóló híreket. [313. old.]
Hitler lediktálta politikai végrendeletét.  ... A jövőbeni eseményeknek is hangot adott.Évszázadok múlnak el, de városaink és kultú rális emlékeink romjaiból mindíg feltámad a gyűlölet azok ellen, akik végső soron mindenért felelősek, akiknek mindezt köszönhetjük: a nemzetközi zsidóság és segítőtársaik ellen. [321. old.]
Az Isztambulból Svájcba hazaérkező Carl Lutz nem számitott hősnek kijáró fogadtatásra ... Kormánya viszont nemcsak hogy nem ismerte el a magyarországi menőskciót, de még ügyész ségi vizsgálatot is elrendelt, tisztázandó hogy miért foglalkozott magyar állampolgárok menté sével és miért nem szerezte meg Bern előzetes hozzájárulását ahhoz, hogy ... több mint ötven ezer sutzpässét adjon ki és azt is elnézte, hogy magyar okmányhamisítók is legalább ennyit készítettek. Most aztán nemkivánatos szemé lyek ezrei követelhetik maguknak a svájci állampolgárságot. [329. old.]
A hatmillió meggyilkolt európai zsidó nevében fellépő Zsidó Ügynökség megkisérelt képviseletet szerezni a háborús bűnösök Nürnbergbe tervezett perén. ... Ez nem sikerült. [332. old.]


A szövegidézetek között vannak ellentmondások, de ezek a könyvekben rejlő ellentmondások, amelyekre szövegkörnyezetükben sincs magyarázat.
A szövegidézetekből erőltetés nélkül levonhatók bizonyos következtetések arranézve, miért is kellett zsidóknak pusztúlniuk.
A szerzők idézett állításai gyanús a furcsaságokra terelik figyelmünket. 
A zsidó érdekvédelem diszfunkcionálisan működött. Ezen azt kell érteni, hogy voltaképp nem működött. Talán sokan emlékeznek azokra a hacacárékra, amelyeket a zsidó, ill. a zsidóbérenc sajtó művelt és a tiszaeszlári hullaúsztatók, ill. Dreyfus kapitány perei kapcsán.
1882 tavaszán egy eldugott kis falucska közepéből fényes délben nyomtalanul eltünt egy értelmes, egészséges magyar leányka. Az esetből világszenzáció lett. A világsajtó pergőtüz alá vonta a Nyiregyházi Törvényszéket.

Az antiszemiták ezt erősen (!) kifogásolták.
 Ezekben az időkben szabad volt a magyar bíróságról ilyen hangon írni. A gettósöpredék sajtója mögött ellenben ott állt a pénzhatalom, sőt állott maga az államhatalom, amelynek mindennél fontosabb volt az állam pénzügyi érdeke. [Bary József emlékiratai - Gede Testvérek Kiadó - 499 old.]Kétségtelen, Bary kissé epésen fogalmazott. Szerencsére a könyvből kiderül, mire gondolt, miért ragadtatta el magát ennyire.
Nálunk Magyarországon nem volt zsidókérdés, s ennek eredményeképp antiszemita mozgalom sem mindaddig, míg az Oroszországból kiüldözött zsidók nagyobb arányú bevándorlása nem éreztette hatását. [Ugyanott 11 old,]
Stimmt! Herzl is pontosan ezt mondta, a zsidók behurcolják az antiszemitizmust, ahová bevándorolnak.
 Hiába figyelmeztette a liberális láztól elragadtatott politikusokat gróf Széchenyi István hogy zagyvalék nép leszünk, ha egyik túlságból a másikba jutunk. Hiába mondta a haza bölcse Deák Ferenc ... van egy amit ezzel (a zsidók emancipációjával) párhuzamosan óhajtok és ez egy bevándorlási törvény. Sőt az emancipációs törvény indokolása is hiába figyelmeztetett arra, hogy jogszerű érdekek követelik, a bevándorlási roham mérsékeltessék. [Ugyanott 12 old.]
Ennyi liberalizmus, ennyi filoszemitizmus mellett teljesen érthetetlen, hogyan történhetett meg mégis, hogy a magas kultúőrájú magyar zsidóság, kockáztatva a keresztény magyarságnak iránta tanúsított szimpátiáját, testvéri együttérzését, kockáztatva a faji és felekezeti békét, a kultúrálatlan, erkölcsileg a vadállatok nívóján álló, mosdatlan kazár söpredéket ölelte magához. [Ugyanott 20 old.]Nincs ebben semmi rejtélyes! [Bary is kitér rá a könyv más helyein.] Magyarország épp nyakig el volt adósodva a zsidó tőkének [Rotschildok] és azok azt parancsolták a gój Antall József XIX századi elődjének, a gój Tisza Kálmánnak, hogy így cselekedjék. Tisza szolgamód követte a parancsot, de mivel a gój igazságügyminiszter Pauler, a gój királyi főügyész Kozma és a gój sztárügyvéd Eötvös ehhez kevesek voltak, a zsidó világsajtó pergőtűz alá vette az egész magyar igazságszolgáltatást [a zsidószolga ügyészség kivételével] és kieszközölte a söpredék felmentését.
Máshol, más.
1899 Rennes - Bretagne csöndes és álmos székvárosa - egy ideig szinte a zajos Párizshoz hasonlított. Újságírók egész serege, számos külföldi híresség utazott ide a világ minden sarkából. Rohammal elfoglalták, megtöltötték a viszonylag kevés szállodát. ... Hol itt, hol ott tüntek fel a francia politikai, hírlapírói és irodalmi világ közismert képviselői.  ... Rennes a világ központja lett.  Rennesben kezdte meg űléseit a haditörvényszék ... Alfred Dreyfus zsidó származású tüzérka pitányt azzal vádolták, hogy kémkedett Németország javára. A per két táborra szakította Franciaországot , s a politikai szenvedélyeket úgy felfokozta, hogy mélyreható társadalmi megrázkódtatásokat is előidézhetett. [J.B. Csernak: "Szent Johannától Dreyfus kapitányig" - Kossuth Könyvkiadó - 1974 - 332. old.]
A bírák mindössze három percig tartózkodtak a tanácskozó teremben, majd egyhangúlag meghozták a felmentő ítéletet, amelynek hírét az összegyült tömeg lelkes ordítással fogadta.  ... Az egész Franciaországot, majd az egész világot futótűzként járta be Zola "J' Accuse!" kezdetü cikke, aki azt írta, hogy Dreyfus elitéltetése (?) mögött a reakció, a klerikalizmus és a fékevesztett militarizmus árnya lappang. [Ugyanott 359 old.] 
A tiszaeszlári győzelem azonban, a történelem léptékével mérve, pillanatnyi - azon felül phürroszi győzelemnek bizonyult. Fordult ugyanis a történelem kereke és a győztesekre ráköszöntött a vészkorszak. A magyar nép nem áldozta fel magát azért a zsidóságért, amely az emancipációs törvényt az oroszországi gettósöpredék bevándoroltatásával "hálálta meg". Nem áldozta fel magát azért a zsidóságért, amelynek "elitje" 1919-ben percek alatt vedlett kamásnis úrifiúkból bőrkabátos tömeggyilkosokká. Nem kedvelte a gettómaradékot sem, akik a Holocaustért se a németeken álltak bosszút, hanem körömtépőkké aljasodva, rajtunk.
Miért kell ezeket a régi históriákat felemlegetni?
Azért,mert most is sokkolni próbálnak bennünket a prózaíró, versfaragó és gitárpengető terroristák: Kertész,KonrádSomlóEsterházy és a többi hungarofób szarházy. Most csinálnak zsidófesztivált és kóserzabálást a Magyar Parlamentben, amikor egyre nő ellenük a gyűlölet.

Most megint azt hiszik, mint minden vészkorszak beköszönte előtt, hogy megállt a történelem kereke. Meg e? Ejh' dehogy! Mit gondol a parlamenti mélymagyar fotelben pöffeszkedő 
Köves Slomo, mit gondolnak a luxus-lakótelepek leendő lakói, mi lesz holnap? Vigyorogva emlegetik, hogy csak nem Eurisztánnak fogják hívni horngyula Ájrópáját. És ha annak híják? Az is elég ha csak az izmosodó nyugateurópai muszlim közösségek kezdenek aggódni a leendő zsidó szomszédság miatt, akkor mi lesz? Mi lesz abból, hogy egyre aktívabb szerepet vállaltatnak velünk Afganisz tánban, miközben a belső, ill. a külső biztonságra, honi haderő és magyar (!) rendőrség híján, izraeli szemkilövők, vese-verők, paprikaspré fecskendezők "ügyelnek".
Mi lesz, ha az Al Kaida abszolválja az esedékes (!) magyarországi vizitet? Nem gondoljátok, hogy ilyesmi megeshet? A büszke spanyolok se' gondolták... Aztá' hány gázajárt zsidó martalóc köll majd ahhoz, hogy lakótelepeiteket, óvodáitokat, jesiváitokat és zsinagógáitokat megvédje? Vagy falat húztok Judapest köré is, ami nem a tiétek,- mint Jeruzsálem köré, ami szintén nem a tiétek? Aztá' miből gondoljátok, ha gettót építettek magatok köré, az nem válik egérfogóvá? A magas betonfalakon belül nagyobb hő keletkezik, ha meggyullad valami, mondjuk egy kóbor rakéta miatt.

Fukuyama már nem aktuális! Még nincs vége a történelemnek! A holocaustok történetének se! Új fejezetet akartok nyitni? Hát csak rajta
ha nem vagytok hajlandók észre venni a felfénylő írást a falon.
De ne engedjük képzeletünket a jövőbe kalandozni, még ha ez a jövő egyesek szerint közeli is. Tegyünk valami értelmesebbet.
Ezen írás, a bennefoglalt idézetekkel, furcsa "véletlenekre" utal. Ha  túl sok a véletlen, térbeli, időbeli és logikai összefüggéseik együtt kilépnek a véletlenszerűség köréből [ködéből] és leleplezik az őket egybekapcsoló szándékosságot.
A világ minden szegmensét már akkor is az ellenőrzése alatt, sőt kezében tartó zsidó háttérhatalom kezdettől fogva tudta kicsoda Hitler és hogy személyében milyen veszélyeket, helyesebben lehetőségeket hordoz.
Ennek tudatában öntözgette a tövét a Wall Street. A veszély árnyékában még megengedték, ha nem parancsolták, hogy a zsidóság harcot hirdethessen Hitler ellen. Elgáncsolták Hitler minden arra írányúló törekvéseit, hogy a zsidóságtól - sine ira et studio - megszabadulhasson. [Nem Hitler volt az első, aki országából, államából ki akarta szorítani a zsidóságot. Ilyesmi sokszor előfordúlt velük történelmük során.]
A "bevándorlási kvótákkal" megakadályozták olyan zsidó rétegek menülését is, akik helyzetüknél fogva emigrálhattak volna. Még a látszatát is kerülték annak, hogy a zsidókon segíteni akarnának. Gengszter sajtójuk is hallgatott. A hatalmas zsidó vallási, ill. pénzügyi lobbik semmiféle ráhatást nem gyakoroltak az amerikai, angol, nyugat európai kormányokra, a közvéleményre. Ennek még a látszatát is kerülték. Miért?
Cserbenhagyták tehát hitsorsosaikat? Nem! Feláldozták őket! Kérdés, kinek az oltárán és miért? A válasz megfogalmazásához történelmi példákhoz lehet folyamodni. Az egyiptomi kivonulásról fentebb már volt szó. Nemcsak a kóser állatok, de a vándorlásra kényszerített kosher zsidók is pusztultak az Úr szolgálatában.
Akadnak újkori példák is. 1915 májusában a Lusitania személyszállitó hajó utasait áldozták fel, hogy Amerika beléphessen az I. Világháborúba. 1941 december elején Pearl Harbourban az amerikai flotta egy részét áldozták fel, hogy Amerika beléphessen a második világháborúba. 1964 augusztusában a Vietnami-öbölben Tonkini incidensben észak vietnami hajók provokálatlanul "támadást intéztek" az Egyesült Államok rombolói ellen, hogy Amerika megindíthassa a világ egyik legpiszkosabb háborúját a Vietnám elleni háborút. 2001 szeptember 11-án feláldozták a World Trade Centerben tartózkodó néhányezer embert - köztük tán' egy zsidót sem - hogy korlátlan háborút indíthassanak terrorizmus ürügyén Irak és Afganisztán ellen, voltaképp az egész világ ellen.
A provokációk felelősei, lévén azok a legfelsőbb körökhöz tartozók, elkerülték a földi igazságszolgáltatást. A mennyországit is el fogják kerülni, hisz ők az Úr szolgái. Dehát tudjuk, ez egy tömény marhaság! Nem az Úr gyúrt földből zsidót, oldalbordájából pedig zsidónőt saját képmására! Megfordítva, a zsidók beteg lelke, fantáziája teremtett egy olyan Urat, amely echte olyan mint ők maguk. 
Ez azt jelentené, hogy nincs isteni gondviselés és nincs isteni igazságszolgáltatás sem? Nem! Nem azt jelenti! Csupán annyit jelent, hogy akik majd igazságot szolgáltatnak, maguk is azt hiszik és hirdetik majd, hogy valami bosszúálló isten, pl. Allah nevében cselekszenek. Tévednének? Igen, tévednek! Az izraelitákhoz hasonló bűnösök ők? Nem! Hogyhogy nem? Nem, mert ők egy minden ember alkotta törvénynél ősibb, az ember ösztöneibe plántált törvénynek engedelmeskednek, a Talio törvényének! Ennek legprofánabb fordítása: szemet szemért.

Ez benne vagyon a Tórában is. 

A Teremtés Könyve szerint aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremtette az embert.
Krisztus, aki alighanem szintén a zsidók elméjében létezett csupán, kedvökre imígyen prédikált, a hegyen.
"Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg!"
Ez már nem gílt! Köszönjük, ebből nem kérünk. A Talio törvénye nem csupán az emberi élet kioltására vonatkozik, hanem minden szenvedés, hátrány okozására. Ha így áll, hozzá kell kezdeni az írdatlanul hosszú számla kiegyenlí téséhez. Erre utal az írás a falon.
Ja! Csaknem kifelejtettem valamit. Mint mondtam, Anna Porter szimpatikus nekem. Egyet is értek vele úgyszólván mindenben, kivéve a vasutas Kasztnert felmentő itéletét... Kasztnert Izraelben nem ítélte el az  ortodox egyház és felmentette a világi bíróság is. Logikus, hisz az Úr szolgája volt, annak akarata szerint cselekedett. Árulkodó ez az orcapirító felmentés is, mert nagyban alátámasztja fentebb előtálalt "összeesküvés elméletemet"!  
Ám a jelek szerint Izraelben is vannak "másként gondolkodók".
Kasztner élete akkor vett éles fordulatot, amikor egy hetvenkét éves, magyar származású szállodatulajdonos, Malchiel Grünwald Izraelben megjelentetett egy írást, amelyben azzal vádolta meg, hogy a háború ideje alatt együttműködött Eichmann-nal, azaz náci kollaboráns volt, hiszen jó viszonyt ápolt több magas rangú német tiszttel. Azt is Kasztner rovására írta, hogy bár tudott Eichmann terveiről, nem figyelmeztette a magyar zsidóságot. A per évekig húzódott, míg végre megszületett az ítélet: Kasztner eladta a lelkét az ördögnek, amikor tárgyalásokat kezdett a németekkel. Kasztner három év múlva halott volt: tel-avivi házának kapujában lőtte le egy fiatal kormányellenes aktivista, Ze'ev Eckstein.
A mi kasztnereink másként szolgálják az Urat. Ők minket adnak el az ördögnek. Persze fiatal kormányellenes aktivisták nálunk is vannak, lesznek.

2009.12.20
Sz. Gy.



Az ÁVH -s zsidó öntudat
  "1919.  A  «csőcselék»  zsidók  új  Palesztinává  akarják  gyúrni a keresztény  Magyarországot  és  börtönnel,  bitóval  irtják a  keresztény  magyarokat,  hogy  meghálálják az  1840.,  1867.  és  1895.  évi ostoba törvényeket."
a történelem ismétli önmagát, és a világ sohasem tanul, hiába hangozgatják - akár a holokauszt kapcsán is : a történelemből tanulni kell!
 nincs szükségünk menekültekre, képzetlen menekültekre, mikor dúl itt a munkanélküliség, nyilvánvaló, hogy eu-s, usa-paktum keretében a kollaboráns itteni vezetők befogadják őket, aztán a 2.-3. generációsok meg majd hőzönghetnek itt, mint Párizsban, Londonban.
most kell lecserélni a politikai elitet, mielőtt még lángoló éjszakák lesznek itt is

kaufman-terv? hígítsuk fel a népeket, minél több csoportból áll a társadalom, annál nagyobb a vélemények száma, érdekek száma, annál kevésbé lesz összetartó, annál nagyobb lesz viszont a hangzavar, a káosz.
talán ezért kell betelepíteni a homogénnek tűnő csoportokba más csoportokat.
és közben az elitet már nem lehet elmozdítani, mert nem lesz rájuk elég szavazat, egyhangú döntés, a megoszló társadalomban 

Magyarországra nem jönnek a törökök, négerek, dolgozni akaró bevándorlók tömegesen, az itteni kisebbség száma pedig 
gyanúsan meredeken növekedőben van a politikai pártok asszisztálásával. láthatjuk akár Trianon és a Tanácsköztársaság kapcsán is, hogy a kisebbségi politika nem gyerekjáték, hanem a legkomolyabb dolog. a gazdasági helyzetet lassú építkezéssel, egy tucat korrupt ember szigorú megbüntetésével meg lehet oldani, de az etnikai kérdéssel nem lehet mit kezdeni.
nem kell nagy demográfia szakértelem ahhoz, hogy megértsük ha a fehér magyarok öregszenek, több az öreg mint a fiatal, a cigányoknál meg pont fordítva van, szerintem már most vannak 2-3 millióan, akkor ez rövidesen, hirtelen felgyorsulva katasztrofális etnikai helyzethez vezethet. húsz-negyven év alatt könnyen többségbe kerülnek a cigányok, és nem lesz a magyarok kezében eszköz, 
ez a helyzet a jövőben visszafordíthatatlan lesz, most kell ezen változtatni, most kell a hatalomba a leginkább rendszerkritikus pártnak tűnő csoportosulást bejuttatni, mert jelenleg a forradalom sikeressége csekély. most kell tenni, hogy a jövő a magyarokról szóljon Magyarországon





Németországnak meg kell semmisülnie



"A könyv, melytől Hitler fél".
Németországnak meg kell semmisülnie (angolul: Germany must perish) egy zsidó üzletember,Theodore N. Kaufman könyve 1941-ből, mely a német nép elleni tömeggyilkosságot propagál.

Tartalomjegyzék

Felhívás tömeggyilkosságra

Sokkal a zsidó "holokauszt" előtt

Theodore Kaufman, az író, amerikai zsidó, aki New York City-ben született, és sikeres kereskedő volt, a könyvet a késői 1940-es években írta. Ez egy teljes évvel azelőtt volt, mielőtt az USA beszállt a háborúba, tehát jóval az állítólagos holokauszt kezdete előtt. A Wannsee konferenciát, mely állítólag a holokauszt bevezetője volt, 1942 februárjában tartották. Így a szokásos filoszemita védekezés, hogy a könyv a Holokausztra való reakció, teljesen hamis.

A németek démonizálása

A mai háború nem Adolf Hitler elleni háború. Sem nem a "Nemzeti szocialisták" ellen.
Ez népek közötti háború. A civilizált, fényt látó népek harcolnak civilizálatlan barbárok, németek ellen, akik a sötétséget szeretik. Azoknak a népeknek a harca, akik az életet szebbé szeretnék tenni azok ellen, akik vissza szeretnének lépni a sötét korokba. A német nép harca az emberiség ellen.
Ezekkel a szavakkal kezdi Kaufman a könyvet. Néhány további fejezetben démonozálja a németeket, történelmileg és az ő korában, mielőtt javasolja tömeggyilkossági tervét.
Kaufman országfelosztási terve, melyet könyvében javasol. Szövege:" Térkép Németország lehetséges felosztására és területének használatára."
Figyeljük meg a nyilakat 
Szlovákiából kiindulva, melyek a zsidó "szeretetet" tükrözik Magyarországgal szemben.


Sterilizálással való kiirtás

Dinamikus kötet mely Németország megsemmisítésének tervét tartalmazza térképpel Németország feloszlatására és területének használatára.
Kaufman összefoglalója a könyvről a "Times"-beli hirdetésben [1]
A terv kötelező tömegsterilizációt követel minden 45 évnél fiatalabb német nőnek és 65 évnél fiatalabb német férfinak. Ez megszüntetné a született németszeretetet, javasolja Kaufman, így megoldva az emberiség egy nagy problémáját.
A 'megsemmisítés' Németország területi megszüntetésére is tervet hoz.

Kiadás

A 96 oldalas könyvet 25 centért adták, élénk eladásnak örvendett 1941-ben. [2]1941-ben hozta ki a Newark, New Jersey-ben működő Argyle Press. Egy előzetes kiadás már 1940-ben megjelent kis olvasótáborral [3]

Reakciók

Amerikai sajtó

Sok amerikai újság mutatta be a könyvet, köztük a New York Times, a Washington Post, Time Magazine, és a Philadelphia Record.
Time szenzációsnak nevezte [4], és Jonathan Swift's-hez hasonlította, noha az ellentétben Swift művével nem szatirikus
A könyv hátoldalán idézeteket közöl a könyvből. Ezek egyike: "Örök béke terve a civilizált nemzetek között". A Times ennek az idézetnek a közlésére szorítkozott. [5]
Német írás a könyvről

Felháborodás Németországban

Németországban, nem meglepő módon, felháborodást váltott ki a könyv.
A berlini újság Der Angriff' 1941 júliusában ezt írta: Ördögi terv Németország és a német nép megsemmisítésére, és szerinte a mű ótestamentumi gyűlölet.
Nyomtatványok születtek a könyv bemutatására. A nyomtatványok szerint Roosevelt, Churchill, és Sztálin támogatta a tervet. A brossúra szerint: "Német nép! Tudnod kell, mit terveznek örök ellenségeink. Egy út van terveik megállítására: Harc, munka, győzelem."
A brossúrának milliónyi példányát terjesztették Joseph Goebbels irányítása mellett, hogy lássa a nép, mi vár rá vereség esetén. Goebbels szerint a mű Roosevelt belső körének része, ami nem pontosan így volt igaz, noha nyilvánvalóan kéz a kézben dolgoztak.

A német ellenállást erősíti

Hitler 1941-ben elolvasott egy példányt. [6]. Ezután adott engedélyt a zsidók sárga csillag viselési tervére.
Történészek szerint az, hogy a Kaufman terv létezett és a németek ismerték azt és a későbbi Morgenthau tervet, szükségtelen módon kiterjesztette a háborút, és emberéletek millióit követelte. [7].


Hasonló tervek


Kaufman könyve egy sor hasonló terv születését segítette elő:
See:
  •  Hooton terv (1943 január) - javasolták a Breed War Strain Out of Germans iratban, mely szerint a német nőket arra kell ösztönözni, hogy nem német férfiakkal álljanak össze. b[8]
  • Morgenthau terv (1944 szeptember) - A német birodalom felosztását és területi lecsatolásokat Lengyelország javára tervez. Churchill,
  • "What To Do With Germany?" (1944) - a B'nai B'rith tag Louis Nizer könyve, a németek tömeges agymosását javasolja, Churchill, FDR, Eisenhower és Truman olvasta a javaslatot.
  • A teheráni konferencián különféle tervek születtek felosztási, területelcsatolási és átnevelési szellemben.
Lásd még: Germania est delenda


A népirtás tervezetekben nagyon élen járnak , mint láthatod egy nép kiirtása megsem kottyan nekik. És hogy az átnevelés még mindig tart, azt hiszik , hogy kinyirták a németeket , de ahogy láttad ép az utolsó választásoknál rugták ki a zsidókat a parlamentből . Az új nemzedék kezdi megismerni a rablógyilkos zsidóságot, és partvonalon túlra helyezik őket. Jó volna már a történelem szemétdombjára lökni őket , és mindnyájuk mögé egy arabot állítani felügyelőnek .

Hogy nálunk mivel zsarolják a politikai elitnek mondott maffia hatalmi elitett azt nem tudom , de minden évben földkárpótlás , ilyen olyan kamu intézmény megnyitása személyzet jó fizetéssel , nyugdijas zsidó álások életük végéig . Talán kevesebbet kellet volna lopniuk , hogy ne zsarolhassa ez a zsidó vakolós maffia , és ne keljen itt még lakóparkot is építeni nekik a birodalmi Amerika után a kis magyar ország is kell nekik, a kamatrabszolgák hada a següket nyalja , büdös helytartók , velük eggyüt likvidálni kell .









Russischen Invaliden 
(1910. dec. 30., 285. szám). 
Ebben jelent meg az Alliance Israelitée felhívása, amelyet magyar lapok is közöltek. A Weimarer Hist.-Gen. Taschenbuch, S. XII., fordítása szerint a következőket tartalmazza: 

"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek." 




Solymosi Eszter, a tiszaeszlári libapásztorlány, és minden magyar mártír emlékezetének 


Erdélyi József: 

SOLYMOSI ESZTER VÉRE 

Megöltek egy kis libapásztort.
Égre kiált a régi vád,
úgy ölték meg Solymosi Esztert,
mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szűz juhocskát húsvét előtt...
Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt,
a nótás ajkú kis magyar lányt,
valami vérengző vadak, vademberek...
Elfolyt a vére, mint egy párás piros patak.

Ítélt a bíró, Félkegyelmű képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád...
a hátborzongató gyanú...
Ítélt a bíró; Elmehetnek
a reszkető kaftánosok;
nem ölték meg Solymosi Esztert,
nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát
embervérrel. Ország-világ tudja meg,
hogy gyermekijesztő dajkamese a vér, a vád.

Ítélt a bíró s fellélegzett
a zsidóság, az "üldözött",
de terjed a "mese", a "vakhit"
a szegény magyar nép között.
Zengett a dal s a vérpatakból
vérfolyó gyúlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle
mérhetetlen mély és örök,
mint Jézus vére, a világot
megváltó Istenemberé.
Az Ő vére a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré!

Minden kiontott ártatlan vér,
minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér,
és munkában csorgott verejték,
és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé,
a régi libapásztoré,
az Ő vére s a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.

Égre kiáltom akkor is ha,
élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön
lángot vet a szűz papiros.
Beh piros vagy Solymosi Eszter
Kiontott vére s beh meleg...
Hajnalt festek a magyar égre
és felkelő napot veled,
Hogy ne vesszen kárba a vérünk,
s emléked árva hajadon.
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon.





Egy gój ország meghódításának forgatókönyve 


Tegyük ,hozzá !!!

Ebből fakad a goj világ meghódításának forgatókönyve is.

(Cion bölcsei nyomán.) 
2011/07/29 Szabad Riport 
  1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori elölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik. 
    2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket. 
    3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni. 
    4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye.Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy - nem mi általunk vezérelt - csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműv einket g yalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő médiatámogatással, jogerősen elítél. 
    5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről. 
    6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak. 
    7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét. 
    8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig. 
    9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke. 
    10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy problémakörön, és nem fognak annak analizálásába. 
    11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szin te észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsidó származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk. 
    12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell. 
    13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsidó nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani. 
    14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közműhálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető. 
    15. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát. 
    16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra. 
    17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni. 
    18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára. 
    19. A semmire való cigányokat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a cigányt részesítsd előnyben. 
    20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét. 
    21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életben maradásukra. Nem engedheted! 

És ne hogy azt hidd , hogy nem ezen munkálkodnak ezek a Kaftános Kazárok , mert az ortodox zsidóság ép úgy megveti őket mint a goj keresztény világ is . Csak még nincs meg a megfelelő összefogás ellenük , pedig ők nap mint nap gyilkolnak bennünket , csak olyan kifinomultan végzik e likvidálásokat , hogy nekünk fel sem tűnik. Majd akkor esik le a tantzsz , ha már mindenki kamatrabszolga lesz , és a halálchipp belesz ültetve , és azon keresztül likvidálnak bennünket .
Alakítsatok titkos társaságokat ti is , hogy halálchippet tudjatok bejuttatni e felsőbbrendünek hitt kaszt tagjaiba , és olyaná kell fejleszteni , hogy kivehetetlen legyen , mert akkor aktíválódna és a delikvens megkapná a ciánt a chipp robbantaná magát .
A technológia rádiófrekvenciás jelsugárzást , úgy mint az üvéké , - akár műholdról kibocsájtott jellel .
Lényrh az hogy ők is sakban legyenek tartva , és mivel jóval kevesebben vannak a likvidálásuk is egyszerűbb , és ha el kell végezni az emberiség érdekében , hát végezzetek velük.



A holokamu bérgyilkosai

Kommunisták


És ezek főleg zsidók voltak és kirajzottak .

A háború után ők nagyobb holokausztot csináltak mint Hitler, mert rászabadították őket az emberiségre, és kegyetlenségük mérhetetlen volt , látsd az ÁVH húsdarálósokat, a kuláknak titulált parasztjainkat ledarálták haleledelnek. De egész Európában működtek ezek a hóhérok és az eredmény újabb 100 millió halott.
Mi ez ha nem holokauszt , és ezért a rohadt zsidók nem kárpótolták a világ nemzeteit, de ők beszedik a kárpótlást minden nemzettől , eltartatják magukat a hollókosztosok .

"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."
(Alekszandr Szolzsenyicin)


Hiába nyomultok... 

hétfő, december 02, 2013 radicalpuzzle 
Érezve az egyre erősödő és persze teljesen jogos társadalmi nyomást, a fidesz-közeli Heti Válasz, valószínűleg a narancsos propaganda első lépéseként, a múlt hét végén megpróbált választ adni arra, hogy miért is fontos Magyarországnak, nekünk, magyaroknak az, hogy a kormányzat a meglévő és a mindenki által ismert gazdasági és társadalmi nehézségek közepette is, mintegy 5 milliárd forintot fordít egy újabb holokauszt-emlékhely kialakítására. 

Magyarul, azért kell az újabb emlékhely, mert nem működik elég jól az agymosás. A Páva utcai rettegő-központ nem eléggé hatásos, ráadásul azt a kutya nem látogatja. A jövőre elkészülő helyet pedig már jó előre be lehet vezetni a köztudatba, lehet propagálni, lehet az iskolák számára kötelezővé tenni a látogatását, meg lehet vele tölteni a lapok hasábjait és a tévécsatornák műsorait. Minden napra juthat majd egy hír, egy beszámoló az építési munkák állásáról és persze valami adalék a korabeli borzalmakról. A 2014-es holokauszt-emlékév és a nagyszabású józsefvárosi emlékhely újabb lendületet ad majd a holovallás honi terjesztéséhez és nem utolsó sorban biztos megélhetést biztosít a következő évekre a hivatásos rettegőknek. 
De lehet bármekkora is a nyomulás, költhetnek akármennyi pénzt is a holokauszt-ipar termékeire, annak remélhetőleg nem lesz foganatja, mint ahogy nem volt anno a szovjet propagandanyomulásnak sem. Úgy, ahogy annak idején a szovjetek, úgy mára már a zsidók is elérték azt, hogy az emberek többsége nem hogy nem foglalkozik a magvas üzenetekkel, jelen esetben a holokauszttal, hanem egyenesen magasról tesz rá, felfordul a gyomra, ha meghallja valahol. Így aztán akár huszonnyolc múzeum is épülhet, vagy folyhat naphosszat a médiából az agitáció, attól nem lesz több az önként-látogató, attól nem lesz több rettegő. Attól csak az ellenállás nő. 

Ne mosolyogj Iljics, nem tart ez örökké. Százötven év alatt se változtunk törökké - pingáltuk oda annak idején a budapesti Dózsa György úton álló Lenin-szobor talapzatára. És igazunk volt. 45 év alatt szovjetté sem változtunk és lehet bármekkora is a cionista nyomulás, nem változunk ezután sem. 
Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk. Magyarok, és gojok. 






Lehetne 2014 az első világháború kiemelt évfordulója

Vajon nem az első világháború évének kellene lenni 2014 – nek hisz itt tették tönkre hazánkat a szabadkőművesek , és még mindig hülyítenek minket, már nem elégszenek meg a kétharmad terület vesztéssel amit elszenvedtünk , most már a zsidóknak szánják a maradék hazánkat , kik játék pénzen , és kárpótlás pénzen meg is veszik földjeinket ingatlanjainkat, természeti kincseinket , a víz készletünket , és e - mellet fel építtetik lakóparkjaikat a betelepülők fogadására és amúgy lerabolnak bennünket , beindítják a kábítószer kereskedésüket , a fegyverkereskedelmet, a hatóságaink nem is ellenőrizhetik a ténykedésüket. Nagyban űzik már leánykereskedelmet a szervkereskedelmet, a szerencsejáték biznisz sem kivétel , és mi nekünk a hollókamuról papolnak a gyűlölet népe, most berendezkedett még nem tudni hosszú távon hány évre , de jó volna őket kifüstölni , mielőtt egy kuplerájt csinálnak édes hazánkból . Szerintem minden ellenállás megengedett ellenük , ahol árthatsz árts nekik. Egy benzines üveget még rá tudsz dobni a piszkos üzletük ingatlanjára , égjenek azok az otthonok is melyeket a svájci frankos bedőlt hitel miatt árvereztek el a zsidó végrehajtók, és nem restelletek kilakoltatni 75 – 80 éves öregeket . Égjenek ezek a mocskos zsidó vagyonok , melyeket tőlünk szedtek el bagóért. Az öngyilkosságba kergetett lakóknak meg azt üzenném úgy csinálják az öngyilkosságot , ha már elszánták magukat e tettre, hogy a végrehajtókat is vigyék magukkal a másvilágra , akkor robbantsák fel magukat mikor ez a csürhe megjelenik a foglalásra. Mert a bűnösök nem a lakásból kilakoltatottak , hanem az uzsora kamatot működtető bankárkaszt, és kiszolgáló helytartói politikai maffia intézményeivel törvényi szabályozásával , és végrehajtó aparátusával. Öld őket vagy ők ölnek meg mint eddig is tették , és teszik a mai napig is . Ha arra gondolsz hány embert löktek a járművek elé , az ÁVH – s zsidók és utódaik , kik most is uralják a közéletünk minden posztját , és csak elvétve van köztük egy egy magyar , rájöhetsz , hogy tényleg rabszolga vagy saját hazádba , de ne légy Palesztin , mert ha így haladunk azzá válunk.

Vagy


/2014 DÓZSA GYÖRGY ÉVE LEGYEN, NE IDEGEN JELKÉPÉ!/ 







A kórus


Tetszik, nem tetszik, a rasszista vezetőket vissza kell szorítani, a pénzügyeket, a hírközlést, a kultúra irányítását ki kell venni a kezükből, s magyar kézbe adni. Szükség van a külpolitika átorientálására is. Akkor is, ha ezt antiszemitizmusnak állítják be és világgá kürtölik. 


Mint látjuk a zsidó fasizmus egyre nagyobb teret hódit világviszonylatban , és nem titkolt szándékuk a világ leigázása lesz , ha hagyjuk nekik. A bankárkaszt jóvoltából a világ nagyobb része már kamatrabszolgaként tengeti életét , és nem tudom miért nem jön rá a
kanapéban üldögélő TV néző agymosott polgári forradalmár , ki helyett már a TV gondolkodik , és ő csak levezeti a feszültségeit, hát ezért néha belevágja a sörösüvegét a TV képernyőjébe . Ez lett a fülkeforradalmárból , ahelyett , hogy azt a 300 családot likvidálná akiért mindezt elszenvedi , és megvárja, hogy a vágóhídra tereljék , hát behúzza fülét , és a farkát is. 6000 főt kellene likvidálni , mert ha kiadják az úkászt újabb világháborúban semmisítik meg a nemzeteket , ez nem holokamu lesz ?

Gojok a szemet azért adta Isten , hogy lássatok, hogy lássátok a múlt a jelen , és a jövő holokamuját.




Lipusz Zsolt: ANTAGONIZMUS ÉS TÖRTÉNELMI LEJTMENET



Az építmény , és a nép maradt csak a nemzeti
szocializmust felváltotta a zsidó fasizmus . A 77 év alatt
csak a megvilágítás változott, a terror az maradt sőt
erősödött , a betelepülők lassan lecserélik a német népet ,
és Hitler leánya összehozza az Európai Egyesült
Államokat. A bankárkaszt legnagyobb örömére a félvilágot
újból gyarmatosítják ,így a zsidók világhatalmi
törekvésének megfelelően a hollókosztosokat el kell
tartani , és azt Merkel meg is teszi.




Nézd ezt a fasiszta hivalkodást , ha lehetne egy faszt is kiraknának a Brandenburgi kapura , és természetesen fityma nélküli zsidó fasz lenne .




BŰNÖS NEMZET?
 






A bűnös nemzet , jelenleg a fasiszta cionista terrorista zsidó állam kik csecsemőket gyerekeket asszonyokat öregeket ölnek válogatás nélkül , és egy népet tartanak honcentrációs táborba , ahol folyamatos rettegésben tartják őket, és a látványos rakéta és bomba támadásaikkal , még onnan is elűzni próbálják őket . Nem gondolták , hogy amikor kijelölték a koncentrációs táborhelyüket, még nem gondoltak a gázra , de a Palesztin nép hazáját lenyúlni csak egy fasiszta cionista terrorista alakulat képes a világ tiltakozása ellenére . Tehát a bűnös nemzet a zsidó állam és a zsidó nép is hisz a telepesek állandó terror alatt tartják a koncentrációs tábor lakóit, sőt időnként gyilkolják is őket az állig felfegyverzett terrorhadsereg szeme láttára . Sőt a legyilkolt palesztinok szerveit kilopják a holttestből ezek a gyalázatos hullarablók .
És ezek a fasiszta cionista zsidók akarnak a világ urai lenni , a gojokat állatnak nézik , de ők még az állathoz is fel kell hogy nőjenek , mert a bogarak szintjén vegetálnak , és minden nemzethez befurakodtak , mint a lakásokba a svábbogarak , csak gázzal lehet kiirtani őket, várom azt a napot , mikor a világ felébred és eltakarítja az útból, ezeket a mocskokat.
MIT IS CSINÁLTUNK MI MAGYAROK,
akiket előszeretettel neveznek
hazai és külföldi politikusok és történészek
bűnös nemzetnek?

A Szovjetúnió elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Íme néhány: 
1. 1941-ben még nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri meg a háborút. Anglia egyedül állt a németekkel szemben. Az USA közvéleménye a legkisebb hajlandóságot sem mutatta a beavatkozásra a Pearl Harbor elleni japán támadásig (1941. december 7.).
2. A románok és a szlovákok már a háború első napjaiban csatlakoztak a németekhez. Erre való tekintettel vezetőségünk nem akarta megkockáztatni az esetleges győzelemből való kimaradást.
3. Hitler tudomására hozta Antonescu román diktátornak, hogy az kapja meg Erdély másik felét, aki a legnagyobb áldozatot hozza az orosz háborúban.
4. Hitlernek tervei voltak Magyarország megszállására (eleinte szlovák és román csapatok bevonásával), ha az nem vesz részt a hadjáratban. Ez meg is valósult volna, amikor 41 őszén látták, hogy nem sikerült megsemmisíteni a vörös hadsereget.
5. Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a minimális erővel való részvételre, amely megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül gondoskodtak róla, tartották el a portugáliai Estorilban.

Amit soha nem vettek figyelembe 
1. Közel 200,000 lengyel menekültet fogadtunk be és tettük lehetővé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen. Akik nem mentek tovább, nyugodtan élhettek Magyarországon. Az egyetlen lengyel középiskola is Magyarországon működött akkoriban Balatonbogláron.
2. Francia, olasz (!), és zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944. március 19), de még azon túl is, legtöbbször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.
3. A magyar légelhárítás nem lépett akcióba az átrepülő angolszász bombázók ellen, Magyarország bombázásának a napjáig (1944. április).
4. A foglyul ejtett angolszász repülő személyzetet nem adtuk át a németeknek, hanem dunántúli kastélyokban helyeztük el őket, és lehetővé tettük menekülésüket.
5. A német megszállás, 1944. március 19. után kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállítatta a deportálásokat.
6. Eichman, az "Endlösung" végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Európában, csak Horthyék merték őt kiutasítani az országból.
7. Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot. Egy Mr. Randal nevű magasabb beosztású úr jelentette, (értelemszerű fordításban):

1943. október 14.
A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idő előtti kiugrásra, mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800.000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relatív biztonságban élnek Magyarországon. 
Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez... 
Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának. 
Reg.: ) 012035/385/21î" 

Nos, kik is voltak a bűnösök? 
   
UTÓSZÓ:






Még jó, hogy a versenyzők maguk is mind fél zsidók vagy zsidók.

A 2013-as zsidó seggnyalási verseny eredményhirdetése Az alábbiakban ismertetjük a mögöttünk hagyott esztendő zsidó seggnyalási versenyének első tíz helyezettjét, valamint azokat a nyilatkozatokat is, amelyekkel a versenyzők kiérdemelték, hogy a legjobb tíz közé kerüljenek.
Némi hiányérzetünk azért lehet, mert például Mesterházy Attila, Semjén Zsolt, Erdő Péter és Balog Zoltán az öldöklő küzdelemben kiszorult a legjobbak közül. A verseny azonban még nem ért véget, jövőre lehet javítani a helyezéseken. Hajrá, bérencek! Soha ne feledjétek, hogy hatalmatok, jólétetek megőrzése a versenyben elért helyezésetekre okot adó megnyilvánulásaitoktól függ! 1. Orbán Viktor miniszterelnök: "Azt magyarázom az embereknek, hogy nekünk tilos a zsidókra mint veszélyre tekintenünk, inkább tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára."
"A történelem megtanította a magyarokat arra, hogy időben fel kell ismerni az antiszemitizmust, megtörten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, és hálát adunk Istennek a magyarországi zsidó közösség megmaradása miatt." 
2. Gáncs Péter evangélikus püspök: "Meg kell vallanunk, amikor gyengék, gyávák és némák voltunk, és határozottabban kell szót emelnünk napjainkban is a gyűlölettel, így az antiszemitizmus mindenféle megnyilvánulásával szemben. Ahogy ezt az Egyházak Világtanácsa nyilatkozata tömören summázza: Az antiszemitizmus bűn Isten és az emberiség ellen."
"Sokan elfelejtették János apostol intését: 'Aki gyűlöli a testvérét, embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.' (1Jn 3,15)" 
3. Németh Sándor, a Hitgyüli "vezető lelkésze": "A prófécia szerint az idők végén Isten véget vet a diaszpórának, a zsidókat fölveszi a pogányok közül, és elindítja az összegyűjtés időszakát. Ezt az összegyűjtést úgy hívják: cionizmus. Amikor tehát manapság ezt a kifejezést gyalázzák, akkor magát Istent káromolják." 4. Fabiny Tamás evangélikus püspök: "Nekem is, egyházunknak is és minden magyarnak adóznia szükséges a zsidó kultúra előtt."
"Az egyháznak is a maga sajátos nézőpontjából emlékeznie kell. Emlékeznie kell mindarra, amit szóval, cselekedettel és mulasztással elkövetett, zsidó testvérei ellen is. Bűnvallást kell tennie Luther hatalmas életművéből - melyet összességében pozitívnak értékelek - különböző korszakokat lehet elkülöníteni. Kétségtelen, hogy élete legvégén olyan kijelentésekre ragadtatta magát, amit egyszerűen nem lehet vállalni."
"Ahol a Parlamentben vagy azon kívül listákat próbálnak emberek bizonyos csoportjáról összeállítani, ott tovább él Kain lelkülete". 
5. Martonyi János külügyminiszter: "A magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak, számunkra ez a legnagyobb nemzeti trauma, amivel szembe kell nézni".
"Hiszünk a zsidó reneszánszban Magyarországon." 
6. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter: "A magyar állam is felelős volt a holokausztért."
"Nemcsak a holokauszt áldozataira emlékezünk az emléknapon, nemcsak azokra, akiket akkor elveszítettünk, hanem azokra is, akik a vészkorszak idején történtek miatt nem születhettek meg." 
7. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke: "A Demokratikus Koalíció (DK) fejet hajt a zsidóság, a cigányság és a melegek ellen indított népirtás áldozatai előtt. Arra, ami történt, nincs és nem is lehet magyarázat. Ez a bűn. A holokauszt bűne örökre ott van az emberiség lelkiismeretében, emlékezetében." 8. Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője: "Következetes, hívő, keresztény ember nem lehet antiszemita."
"Próbáljuk meg értelmezni azt, ami történt, és örüljünk annak, hogy a zsidó élet Budapesten létezik." 
9. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője: "A magyar nemzet nem lenne teljes zsidó honfitársaink nélkül - a magyar zsidóság öröme az egész nemzet öröme, a magyar zsidóság tragédiái pedig az egész nemzet vesztesége." 10. Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára: "Izraelre baráti államként tekint Magyarország, nagyon szoros kötelékek fűzik össze a két országot. A magyar társadalom egyértelműen megmutatta, hogy elutasítja az antiszemitizmust."
"Magyarország büszke arra, hogy az itteni zsidó közösség virágzik, és aktívan őrizheti a vallását, hagyományait, kultúráját. Fontos ezt az üzenetet eljuttatni Izraelnek is, hiszen jelenleg több torz és eltúlzott információ jelenik meg hazánkról." "Gazdasági szempontból is kiemelt partner Izrael, a kereskedelmi forgalom mellett az izraeli befektetések is jelentősek. Emellett lényegesek a két ország közötti innovációs és tudományos kapcsolatok is." 
Perge Ottó A szerkesztőség különdíja: Lázár János holokausztügyi államtitkár: a magyarok még mindig nem kértek elég meggyőzően bocsánatot Rákosi népétől, ezért "a nemzeti identitás részévé kell tenni" az erre való törekvést, ha magyarok akarunk maradni




Vau – vau helytartók a seggükből szalasztottak - kiosztották az észt nektek -
van egy rossz hírem , nálunk már nem ők osztják az észt .
De azért csak nyaljatok tovább.


És imme a tanulmány az emberiség likvidálására



Susan George "lugano-i tanulmány"-a



2007. december 03.



A luganói tanulmány" globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő "Transznacionális Intézet" társigazgatójaként, valamint a "Globalizációs Obszervatórium" alelnökeként harcol a globalizáció ellen.
"A luganói tanulmány " című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: "Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században".


A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott "titkos megbízói kör" kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a "titkos megbízói kör", amelyről csupán annyit sejtet, hogy a "globalizáció irányítóit és menedzserei"-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Erre a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyonis valóságosnak és lehetségesnek tűnik.

A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a "titkos megbízói kör" számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták "a luganói jelentést". Ilyen vélemények hangzottak el róla:

"Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját."
"Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a "globalizálódó világgazdaság" előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia."

A továbbiakban három részben foglaljuk össze a 213 oldalas könyv legfontosabb megállapításait, és Susan George javaslatait. A sorozatot a tanulságok saját helyzetükre való alkalmazásával zárjuk.

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni."A luganói tanulmány" nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások "kiiktatásával" képes elkerülni. Ehhez van szükség a "grandiózus népességcsökkentő tervre", amelyet a szakértői csoport végül a "titkos megbízók" asztalára letesz.

A tervet a "titkos megbízói kör" csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A "szűk szakértői csoport" pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a"grandiózus népességcsökkentő terv", amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakertői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége
A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti.

A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az ő meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet "veszélyes" a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A "több" és a "nagyobb" ugyanis nem feltétlenül "jobb". Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége? Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP - a bruttó hazai termék - növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számbavennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak.
A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak "izommal" rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig destabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószerkereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.

Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.
A veszélyelhárító mechanizmusok
Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)
A két intézmény - amelyeket "Bretton Woods"-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Középeurópai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt "struktúra-átalakító programokat", liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az ő segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok - természetesen a helyi lakosság kárára - a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni.

Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a "struktúra-átalakító programokat", vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt "szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak" lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszertermelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.

Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az "új világrend" képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem "akadályozhatják" a szabadkereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: "mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát".

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszeripari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Únió kénytelen lesz beengedni piacára a hormonkezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati "karcsúsítások" miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik - pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban - éppen az óriási haszon miatt - a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből követketik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen "túlzott sikere" jelenti: vagyis a "liberalizált piac" csődbe juttathatja önmagát. Hiszen - amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk - túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:

* a világ népessének növekedése,
* a fogyasztás mennyisége és minősége és
* azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a "morális kérdésnek" hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.

Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.

Következtetések:
A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet:

"minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek."

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer - amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!
Az alkalmazandó módszereknek:

* olcsónak kell lenniük,
* nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá
* az "áldozatok" kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az "áldozatokra" kell bízni,
* az államoknak nem kell közvetlenül résztvenni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának - de ha lehet még többnek - a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie.

Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig - mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.
Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:

* ideológiai-etikai,
* gazdasági,
* politikai és
* pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!
Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már "teszi a dolgát". Segít kiépíteni a "helyi elitet", amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A "gazdasági pillér" segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma.

Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.
A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a "gazdasági pillér" Világbank és IMF általi működtetésének, mégis - a biztonság kedvéért - folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI - a többoldalú beruházási megegyezés - aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a "grandiózus népességcsökkentő terv" konkrét elemeinek bevezetéséhez.

3. A "grandiózus népességcsökkentő terv" elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a "grandiózus népességcsökkentési terv" megvalósítására be lehet vezetni ?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

* kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;
* a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;
* esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;
* magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;
* elszegényítés, éhínség,
* a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;
* olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;
* környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;
* a mezőgazdaság további liberalizálása, az - időlegesen olcsó - import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;
* a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi "agrobusiness"-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,
* élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,
* egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;
* differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;
* a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;
* az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;
* közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,
* a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,
* az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.
* az AIDS további terjedése és a tuberkolózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),
* a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);
* a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre.

* abortusz és sterilizáció bátorítása;
* a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;
* a gyermekek számának csökkentését a "struktúra-átalakítási programok"-ba is bele kell foglalni;
* anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;
* a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, "a luganói tanulmány" elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy "titkos megbízói kör" illetve egy "grandiózus népességcsökkentő terv" léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a "kör" tagjai, és hol és mikor született meg a terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a "luganói tanulmány", vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:

* elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljeséggel lehetetlenek;
* elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a "grandiózus népesség-csökkentő terv" kidolgozása és megvalósítása következhet;
* ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyonis valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen - ígéretei ellenére - egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek "kiküszöbölése" a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy "grandiózus népességcsökkentő terv".

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.

A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a "kitervelt vég ellen".

De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:

* Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?
* Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a "titkos megbízóknak", hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kisbankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány "végső megoldása".

5. Utószó

A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a "titkos megbízói kör" által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a "tervet", ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.
Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár

Ha azt hitted , hogy a levegőbe beszélek , hát tévedtél , ez nem olyan mint a levegőből előállított pénz az uzsora kamatra forgalmazott pénz , melyből az ellenünk indított háborúkat finanszirozták a bankárkaszt emberei , Itt megvizsgálják , hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre , és ehhez milyen erőket kell toborozni , és ezt hogyan jajtsák végre milyen Gládió alvó sejteket kell kiépíteni , hogy a háborúk beinduljanak , törvényes kormányok elsöprésének a tervei , mint láthatod most Ukrajnában , úgy zajlot le mint Libiában az aranykészletük elrablásával , és a cionista zsidóság aktiválásával pucsolták meg a törvényes hatalmat , és Martonyi , jól benyalt a törvénytelen zsidó hiénáknak , ahelyet, hogy a magyar érdeleket védte volna meglátszik III/ akárhányas volt , de ilyen az egész külügyünk III / III – ok temetője és a pártok káderei is itt nyugszanak a nagy vakoló sirban , csak még nincsennek elföldelve .






 Az 'Angolszász misszió' és más disszonanciák


Az 'Angolszász misszió' és más disszonanciákA történetet kezdhetném 2000 évvelezelőtt, vagy még jóval korábban, amikor az első zsidó lejött a fáról, és észrevette, hogy a nála értelmesebb, fejlettebb rasszok már a csillagokat vizsgálják, piramisokat építenek bonyolult csillagászati, geometriai és matematikai összefüggések alapján. A "világelit" túlnyomó részét alkotóaskenázi-zsidóság számára szinte minden faj konkurensnek számít. Földrajzilag, ha vérszerinti zsidókat nézzük, mert azok is Izraelben élnek, konkurens, a szintén sémi arab, energiahordozók és rassz szempontjából. gazdaságilag, és értelmi képességek szempontjából a fehér, és szintén gazdaságilag, valamint szaporodás vonatkozásában a sárga.
Talán érdemes elvégezni egy szín(kép) elemzést, és megvizsgálni, hogy melyik "
szín", mit takar!Benjámin népe Jeruzsálem római lerohanása előtt kereket oldott (I.sz. 70-ben, a rómaiak félmunkát végeztek Jeruzsálemben, és ráadásul el is késtek). "A Közel-keleti és Kis-ázsiai tartózkodás után a benjáminitákat, a korai népvándorlások korában magával sodorta egy nagyobb, Európából Kis-ázsiába betörő gót néphullám. A nevezetes Max Müller professzor (1832-1907, a keleti nyelvek, vallások és kultúrák kutatója) szerint a gótok i.sz. 267-ben történt kalandozásai során ragadták magukkal a benjáminitákat. A népvándorlások további hullámaiban a gótoktól elválva vándoroltak tovább Skandináviáig, és az ő leszármazottaik voltak a normann és izlandi vikingek. Ekkorra természetesen már régen elvesztették keresztény vallásukat, és pogány vallásokat vettek fel. Az angliai normann inváziót követően Angliába is jelentős normann elemek telepedtek meg. A normannok Benjámin törzsének a leszármazottai. A normannok és a saxonok [angolszászok] egy tőről erednek [Mindkét népesség Izrael fiai, egy anyától, Rákheltől], amit már Juliánus is felismert].
A normannok mindig is különálló népcsoportot képeztek, amelynek volt egy sajátos és jellegzetes vonásokat - Benjámin vonásait - viselő magja". I.sz. 860-ban a Rollo vezetése alatt kalandozó vikingek letelepedési engedélyt kaptak a francia királytól, és annak a területnek máig is Normandia a neve. [A kanadai Quebec tartományba letelepült "franciák" döntő többsége normandiai, azaz benjáminita volt] Dudo a Normann (
i.sz.960 körül) kijelentette, hogy ők azoknak a Daanoknak (a dánoknak, illetve Dán törzsének) a rokonai, akik az ősi időkben, Görögországban élő daanoktól származnak, míg ők maguk [a normannok] Dáciából valók, s onnan vándoroltak tovább északra. Kanada: Brit és francia telepesek által alapult meg… a francia nyelvű lakosság legnagyobb része azonban Franciaország Normandia és Britannia nevű tartományaiból telepedett át ( Link

Mivel konkurens népnek számít, a szintén sémi arab, zsidóügyileg, és mert a név kötelez, indokolt, hogy Ábrahám fiai, a kezdetektől fogva utálják egymást, és mivel ugyanazon a területen kellett osztozkodniuk, a mai napig nem tudták eldönteni, kié legyen az "idős", Atlantisz örökségéből összelopkodott vagyonkája.

A sárgák szintén a konkurens fajok számát növelik, mivel a "Távol-Kelet zsidói", a kínaiak lélekszámának növekedése már az ókorban is előre látható volt. Nem különben az indiaiak, és a kínai-rokon távol-keletieké.
A "
sárga vészt", a Biblia is kiemelt "témakörként" kezeli. A zsidók felmérték a faji szokásokat, a társadalmak életvitelét, termelékenységét, és szaporodási képességeit. Már akkor is mindent maguknak akartak, mert a harácsolás genetikailag kódolt fajukba, csakúgy, mint a hasonszőrű fajokba (kazár, örmény stb.). A Távol-Kelet zsidói", a kínaiak, annyiban azért különböznek a zsidó, és zsidó felfogású, mentalitású népektől, hogy szorgalmasan dolgoznak is, nem csak azzal töltik az idejüket, hogy mások megtermelt javait ellopják, vagy erőszakkal elvegyék kicsalják!A zsidókat és a zsidó-típusú népeket (kazár) sújtó paranoid-skizofrénia jegyei, civilizált környezetben, helyesen, más rasszok által létrehozott civilizált környezetben, felerősödtek, élesen kirajzolódtak, egyre jobban körvonalazódó, társadalomfejlődésbeli különbségi kontrasztot, és kisebbségi komplexusokat szültek. A belterjesség okán, a társadalmi deformitásokon kívül, biológia defektusok is jelentkeztek, ami kialakította az állandó bosszúállási vágyat. Ez hasonlatos, az erkölcsi, etikai, morális gátakkal nem rendelkező bűnöző esetére, aki mindig rosszat tesz, de elkövetett bűneiért esze ágában sincs felelősséget vállalni, viszont, ha lefülelik, bosszút esküszik, "lebuktatói", és felelősségre vonói ellen. Ha esetleg fegyverhez jut, "pszichopatás" (szabadon tőlem) hozzáállással kizsigereli, majd megöli azokat, akik ellen már korábban is bűncselekményt követett el, és ezt "jogos bosszúnak" nevezi. Még ideológiát és "vallást" is kreál hozzá! Így született meg a véres jelenetekben bővelkedő Tóra, és a Talmud "rablóbibliája"!
Manapság már nem kizárólag a bőrszín a döntő, mert az 1800-as évek végén még 
Hertz Tivadar, és 1952-ben Rabinowitz rabbi sem ismerhette a 2000-es genetikai jelentéseredményeit. Nekik a "fehérbe" beletartozott a kifakult genetikailag rokon norvég, svéd, francia, és brit normantól kezdve, a dánig mindenki, de ugyanez a helyzet a vérségi rokon, egykor zsidó vallású palesztinokkal szemben is. Manapság, a vallás nélküli cionisták ugyanúgy fehérek, mint a tényleges fehér faj alapját képező Szkíta, Hun, Magyar, Avar, Székely, és szláv népek, de ez csak bőr színe. A germánokat szándékosan nem említettem, mert a más néven "fekete hunoknak" is nevezett germánok, velünk 93 % felett megegyező genetikai egyezést mutatnak, tekintve, hogy Európa népessége a Kárpát-Medencében vészelte át a legutóbbi, 10000 évvel ezelőtt véget ért jégkorszakot. Atlantisz 11500 évvel ezelőtti pusztulása (helye megtekinthető itt: Link ), és a jégkorszak vége teremtette meg, az afrikai, társadalmilag, kulturálisan, és erkölcsileg lemaradt, vagy később civilizálódott népességének előre törési lehetőségeit. Az újabb csillagászati, mágneses, geológiai, éghajlati változások küszöbön állnak, amelyek a "világelitet" arra sarkalja, hogy a vélt, vagy korábban ebből valószínűleg "vizsgázott" túlélési területeket magának "megtisztítsa", kisajátítsa. Hogy készleteket halmozzon fel ezen a helyeken, bár nem tudni, hogy túlélő bunkereik, saját károkozásuk által kiváltott katasztrófák, vagy egy korlátozott atomháború esetére készülnek.
A komplex minőségmeghatározási processzusok helyes és kvalitatív értékeléséhez lehet, hogy nem rendelkezünk elég kompetenciával, de ez nem is várható el, mert már születésünk előtt is mérgeznek sójukkal, mérgeikkel - amiből földi létünk alatt tudatlanul, néhány tonnát elfogyasztunk - gondoskodva arról, hogy ne növeljük a széndioxid kibocsátást túl hosszú élettel. Szűkítik az életterünk, minden eszközt alkalmazva ellenünk, túlnépesedésre hivatkozva! Pedig csak arról van szó, hogy a túlélési lehetőségeket próbálják kisajátítani! Ez a "számukra nemes terv" tartalmaz néhány hibát. Mi lesz, ha elmarad, vagy csak 50-60 év múlva következik be a pólusváltás? Mi van akkor, ha a jégkorszak nem akar ideérni, hiába siettetik éghajlat-módosítással, és a hőfutószalag leállításával? Ha nem jön a Nibiru, és nem akar egyetlen földet elpusztítani képes aszteroida sem becsapódni? Ha foszilis energiahordozók még azelőtt szükségtelenné válnak, hogy még többet felfedeznének belőlük? Ha nem kell az olajért és a gázért népeket kiirtani, kormányokat likvidálni, mert alig lesz ezekre szükség (esetleg azért kell ezeket kitermelni és elégetni, hogy a flóra megtartása érdekében elegendő széndioxid kerüljön légkörbe)?
"Szép terv" az, hogy a gyújtókanócot a Közép Keleten újra meggyújtsák, méghozzá úgy, hogy mellette a legutóbbi Közép Keleti válság játszótéri dulakodásnak fog tűnni. Az észak-afrikai éhséglázadások egyenesági következményei, a 2010-ben felfokozott, chamtrails és 
HAARPtevékenységekkel előidézett európai, orosz, és távol-keleti mezőgazdasági terméskieséseknek, de hasonló "károk" érték az Ausztrál mezőgazdaságot is. Sokaknak feltűnt 2010-ben, hogy Oroszország 30%-os, "aszály" okozta terméskiesése mellett export-tilalmat vezetett be, miközben az USA, több mint 1,5 billió dolláros élelmiszer felvásárlásba kezdett. Felhasználásánál gondoljunk a "lázongó" országok kormányainak "jobb belátásra bírására"!
Irán viszonylag hirtelen, kikerült az elsődleges célkeresztből, amint elkezdtek kósza hírek keringeni, az iráni atomfegyverzetről. Egészen pontosan, a Kína, vagy Észak-Korea által "vélhetőleg" Irán számára szállított taktikai atomfegyverek miatt. Ahogy az S-300-as embargóból is az lett, ahogy Irán gyártja, és nem importálja a rakétákat. Ez nem jelenti azt, hogy cionék lemondtak volna Iránnal, és az arab világgal kapcsolatos háborús terveikről, de ez még egy kicsit későbbi része a "forgatókönyvnek". Először össze kell ugrasztani őket, meg kell akadályozni az arab egység létrejöttét. Irán "népszerűsége" a régióban veszélyes mértékűvé vált 2009-2010 időszakában. Az 1996. óta kipróbálás alatt álló chamtrailezés megfelelő módszer kínált, és kínál az éhség-kufárkodásra és a szó legszorosabb értelmében, 
éhbéres csatlósok begyűjtésére.A mezőgazdasági területek "leépítése", most is folyamatban van, ami azt mutatja, hogy elsősorban a NATO égisze alatt futó permetezések, hosszabb távú "elképzeléseket" takarnak. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy azokon a területeken, ahol a "szokatlan" árvizek okoznak mezőgazdasági "anomáliákat", a helyi kormányok is egy követ fújnak a permetezést végző NATO-val.
Az időjárás befolyásolása, módosítása, ill. taktikai fegyverként való alkalmazása, egyezményekkel nem szabályozott, nem tiltott, nemzetközi bizottságok, felügyeletek által nem szankcionálható, mert nyilvánosan és hivatalosan elhallgatott, nem létezőnek kommunikált tevékenység. Olyan ez, mint a korrupt, csaló, tolvaj politikusok és gazdasági haszonélvezőik tevékenységének takargatása, vagy ahogy értelmesnek tartott közgazdászok, pénzügyi szakemberek önhipnózist alkalmazva, látszólag el is hiszik azt, amit hazudnak a kínkeservesen összeizzadt válságról. 
Ilyen az egyre hiteltelenebb váló "demokratikus jogok" emlegetése, a maffiákba tömörülő bíróságok, ügyészségek, rendvédelmi szervek, és jogalkotók, lakosság ellenes bandákba tömörülése is.

Észak-Afrika, és a Közel-Kelet, a távlati tervek szerint leradírozásra kerül. Ez előre látható volt már korábban is, de semmi sem történik meg egyik napról a másikra. A "szövegkönyvet", és a tervezett eseményeket nem mi írjuk. Legjobb esetben mögé látunk, vagy esetleg előre is. Korábban, 2010. elején, az Irán-Izrael, és Észak -és Dél-Korea- közötti konfliktus látszott első számú háborús oknak, "mellékesen" egy kasmíri és Venezuela-Kolumbia közötti incidenssel, de a 2010-es árvizek borítékolták az élelmiszer importra kényszerülő országokban mára már jelentkező élelmiszerhiány következményeit, és válaszreakcióit. Az erőviszonyok folyamatosan változnak!
Egyiptom, Izrael és Irán után, a legnagyobb fegyverzettel és haderővel rendelkező ország a régióban. 
460 ezer aktív, és ugyanennyi bevonultatható katonája, viszonylag modern amerikai és orosz fegyverarzenálja megóvhatja ellenségei elhamarkodott lépéseitől. Viszont az időzítés pontos. Az Ausztráliát "sújtó ciklonok okozta" árvizek tönkretették szinte a teljes gabonatermést, így onnan sem várható a világ, és főleg Afrika számára segítség.

Mostanában gyakran elhangzik az
 "angolszász misszió" kifejezés. Ami Kína letörlését jelenti, a föld felszínéről.
Tudjuk kik az angolszászok és, hogy a brit királyi család Efraim leszármazottja. Az "angolszászok", lévén Benjámin népe, korán felismerték, hogy fajuk fennmaradása érdekében le kell számolni a konkurens fajokkal. Kell ennél több? Persze, hogy kell! A kazár-zsidónak a fehér faj kiirtása is fontos. Se kínai, se fehér, tehát maradnak "színesek", ám az arab is ősellenség! A globális tervben a Közel-Keletnek is pusztulnia kell Izrael igazi zsidó lakosságával együtt, de a lárvaképű angolszász is kifakult, ahogy a kazár-zsidó is! Kizárásos alapon maradnak a négerek és a kazár, álgenetikai alapokkal rendelkező zsidók, mert a kis létszámú nemzeti közösségeket egymással gyilkoltatnák le. 
Bill Ryan interjút készített, a hátérhatalom nem is annyira titkolt szándékaival kapcsolatban, a magát megnevezni nem szándékozó, "titokzatos" Mr. "W"-vel, aki határtalan naivitással nem akarta érteni, és felfogni sem, a körülötte zajló folyamatokat pedig, ha valakinek igen, akkor egy magas rangú brit katonatisztnek, tudnia kellene, hogy "mitől döglik a légy", vagy adott esetben, kik miatt kell pusztulnia a Föld népessége túlnyomó részének.
Mr. "W", "öntudatlanul", és valószínűleg "magán kívüli" okokból, a londoni milliárdosok klubja rendezvényére kapott meghívót, vagy valamelyik szabadkőműves páholy találkozójára, ami ugyanaz. Mivel Mr. "W" nem tudta meghatározni a hierarchia rendszerében, a jelzett csoport "fokozatát", feltételezhető, hogy nem a Rothschildok, politikai csalásból, megtévesztésből, gazdasági visszaélésekből, pénzügyi machinációkból, lopásokból, nyereségvágyból elkövetett gyilkosságokból, kategóriájukban "7 danos" fokozatot elért csapatával találkozott.
Az ilyen "szabadkőműves klubok", átszövik a világot. Legkisebb "bandériumaik", a csalásokkal, politikai visszaélésekkel megtollasodott Rotary klubok tagjai. A következő lépcsőn a politikai irányítás bábjai, és holdudvaruk szerepel, szintén klánokba, "klubokba" tömörülve, hogy kiszolgálhassák a régiók irányítását, akik az NWO nem is annyira titkos vezetésétől kapják a parancsokat. Politikusok, katonatisztek, rendőrök, a gazdasági hatalom képviselői, és ideológia ötletgazdák. Mindegy, hogy kik, csak számot tevő hatalommal rendelkezzenek. Két álláspont ütközik egymással. Az egyik, a gazdasági, és ezen keresztül a pénzügyi, politikai és katonai hatalmat birtoklók érdekeinek ütközése, a Föld népesedésének növekedése, és területi integritásának kérdésével.

Hogyan kapcsolódik ehhez, az "angolszász misszió"?

Van egy tervezett harmadik világháború lebonyolítására, amelyet nukleáris és biológiai szinten kívánnak "megvívni". Egyesek úgy vélik, hogy ez "jó úton" halad afelé, hogy elkezdődjön a következő 18-24 hónapban.
Az 
ENSZ 2010. szeptemberi jelentéséről, és az ebben deklarált "50-50-50" célkitűzésekről már beszámoltam korábban ("Az ENSZ (NWO) szerepe... és szeptemberi jelentése" cikkben).
A kínai ipar gigászi méretűre fejlesztése nem kizárólag a kínaiak érdeme. A gonosz terv szerint, a túlnövekedett "óriás bébi" táplálásához sok-sok "tápcsatorna" szükséges, de elzárásukhoz, és a bébi sintérkézre juttatásához, fel kellett állítani a "szövetséget". Az USA, belső pénzügyi válságra hivatkozva zárja el Kína exportpiacait, ahogy a csatlós EU-nak is ezt kötelező követnie, miközben katonai és gazdasági nyomásgyakorlással Indiát, Ausztráliát, és Japánt is, Kína ellenes tömbbe kényszerítették. Az általunk is megfigyelt és elemzett részfolyamatok, a mozaik darabjaiként illeszkednek össze.

A felállás nem annyira bonyolult, ha halmazokat használunk! Az elemzés úgy kivitelezhető, ha minden régiónak, és a régiókon belül az országoknak is, meghatározzuk a viszonylagos, számokban kifejezett-kifejezhető közelítő értékét, majd híradások és elemzések alapján előállítjuk különböző halmazműveletekkel a részhalmazok összegét. A "nagyok" is így dolgoznak, de nem várható el minden embertől, hogy az amúgy elég egyszerű halmazelméletet megtanulja (metszet, unio stb.).

Az Észak-afrikai jelenlegi események olybá tűnnek, mintha a valódi szabadság irányába tett lépések lennének. A tömegek ezt is gondolják nagyrészben, de minden okunk megvan feltételezni, hogy ez része egy nagyobb destabilizációs folyamatnak, a régió által támogatott amerikai és több nemzet által létrehozható hírszerzési, és tömegirányítási gyűrűk érdekében.
Az afrikai és Közel-keleti destabilizáció több szempontból is szükséges cionéknak. Egyrészt az arab katonai egység létrehozásának megakadályozása szempontjából, másrészt ezen keresztül, az Irán-Kína érdekközösség lehetőségeinek korlátozására.

A "Népi" Kína élet-halál harcát vívja, miközben az USA és az EU irányításának csorog a nyála a kínai mintájú, "szuperkapitalizmus a kommunizmusban", terrordiktatúra megvalósításáért. A kínai tömegek el vannak zárva a nyugati világ híreitől. A net cenzúrázása, a hatalmas apparátussal működő lehallgatási rendszerek befelé idilli képet mutatnak az átlag kínai számára, de kifelé sincsenek hírek! Egyetlen kínai portálon sincs érdemleges politikai, vagy katonai információ, de a sajtóban sem! Oroszország királyként, vezérnek használja Kínát, amit be lehet áldozni egy matt reményében, mivel tudja, hogy Kína terjeszkedni csak Mongólia és Kelet-Ororszország felé tud (többször meg is próbálta). Ennek köszönhetők az oroszok néha, egyesek számára nehezen értelmezhető lépései.
A féligazságokra épülő ideológiákkal becsapható hadseregek ideje lejárt. A harcoló katonák jogos igénye, hogy telefonon, Skype-on, MSN-en, E-mailben kapcsolatot tudjanak tartani hozzátartozóival, miután kiharcolta magát a zsoldjáért napi 8-10 órában.
Ha nem kapja meg az "adagját", vagy a vezetést terhelő információkat kap, átmegy kínaiba, és ferde szemmel néz parancsnokaira (eleinte).
Bármely rendszer csak addig képes fenntartani magát, amíg ideológiát, és a katonái családjának biztonságot tud nyújtani. Ha ez nincs meg, mindenki megélhetési katona akar lenni, ami hamar átcsap kölcsönös rablásba, fosztogatásba, majd a vezetés likvidálásába! A történelem számos példát vonultat fel a világbirodalmak bukásairól.

Itt jön be a képbe a mérgezéses, és elektromágneses tudatmódosítás. A mesterségesen elhülyített, degenerált kiszolgálókkal, és szaporodásuk szabályozásával, ami az emberi faj kihalásához vezet, mint oly sokszor kiderült ez, az evolúció zsákutcáiba tévedt fajokról. Nagy bátorságot, vagy inkább botorságot mutat, a várható kataklizmák előtt népességet csökkenteni, mivel a nagy létszám az emberi faj túlélésének záloga!
Az NWO tervei szerint, DNS-specifikus vírusok alkalmazásával kell bizonyos fajokat, elsősorban a kínaiakat - katonai tevékenység mellett - kiirtani, de ez érintené a Távol-Kelet szinte minden népcsoportját. A korábbi fejtegetéseink, és Mr. "W" interjúban elmondott "kagylózása" alapján is, ezek atomcsapásokat jelentenének az érintett kiirtandók részéről, megtorlásként.
Ne feledkezzünk meg róla, hogy hatalmas atomarzenállal rendelkezik Kína, a Kínához lojális Pakisztán, Észak-Korea, de India is! Ehhez kapcsolódik az Iráni taktikai rendszer, és a mérleg nyelvének maga felé billentése érdekében esetleg az orosz. Ez, még a leggondosabb, legalaposabb tervezés mellett is, magában hordozza, a Föld háborgó magjának, láncreakció-szerű megmozdulását, ami a felszínen beláthatatlan következményekkel járhat. A chilei nagyerejű földrengéskor keletkezett lökéshullám, szökőárral borította volna be a kínai partvidéket, ha nem állítják meg 11 órával, az elindulása után Kínából, mivel 21 óra alatt elérte volna kínai partokat (Japánra nem lett volna veszélyes, mert Japán keleti partjainál húzódik a Japán (Marianna)-árok). Cionék, a kiprovokált kínai atomcsapásokkal regionális atomháború kirobbantásában gondolkodnak, de a teljes kínai atomarzenál egyidejű felrobbantása egyedül is elég lenne a szilárd kéreg olyan arányú felszakítására, hogy jobbik esetben csak kontinensek csúsznának az alsóbb lávarétegekbe.
A "nagyeszűek" gyakran elfelejtik, hogy a szilárd kéreg átlagosan 
alig 15-20 km vastag, ami bolygó sugarának másfél százaléka. Egy vékony hártyán "játszanak Istent", olyan emberek, akik az elérhető emberi megalománia csúcsára degenerálódtak.

2012. december 21-re datálják az "egész világot érintő változást", de honnan tudunk róla? Természetesen a netről. Várhatóan lesz változás, de szinte biztos, hogy nem olyan, mint amilyenben sokan hisznek. Ez a változás a világelit hatalmának átmentését szolgáló háború lesz, de erre rámehet az egész bolygó! Ha belegondolunk, 
miért nem engedik használni a "tiszta energia" termelési módszereket. Miért kell globális felmelegedési csalással sarcolni a népeket? Miért kellett megállítani a Golf-áramlatot? Miért permeteznek, és miért idéznek elő földrengéseket?
Ennek már semmi köze, az oknak kikiáltott vallási különbözőségeknek, indítékoknak. Semmi köze az ideológiáknak, izmusoknak. Legvégső soron, a túlnépesedés rémképének sem, mivel a különböző rasszok egy bizonyos társadalmi fejlettségi szintet elérve nem szaporodnak túl (jól látható Európa, Ausztrália, Kanada és az USA népességének csökkenéséből, ha leszámítjuk az erőszakkal legálisan bevándoroltatottakat és az illegális bevándorlókat)! A szerves és szervetlen hulladékok sem ennék meg a világot, mert megvan a technológia a feldolgozására.
Egyetlen ok van, ami indokolhatja az NWO embertelen programját: 
A világ feletti hatalom megszerzése és megtartása!

A nyugat, és az askenázi zsidóság világhatalommá válásának folyamatát visszanézhetjük. A sorba beillesztett elemek, vagy akár az első és második világháború egy megtervezett folyamat eredményei, ahogy a következő is. A kataklizma utáni új föld benépesítésének lehetőségéért folyik a harc. Egyesek szerint ebbe bekapcsolódnak nem földi eredetű hatalmak is, de ezt a kérdést hagyjuk az olyanokra, akiket "disznóvá változtattak (de már elmúlt)".
Egy szuper civilizáció nincs rászorulva sem az erőforrásainkra, sem a nyersanyagainkra. Majdnem korlátlan energia birtokában, jelenleg is előállítható lenne magfúzióval bármilyen elem! A társadalmi berendezkedésre meg nem hiszem, hogy ráizgulnának, mert az a saját civilizációjuk halálát jelentené!

Felvetődik az olvasottak után, hogy 
mit lehet tenni ezek a "nagyon hatalmas", és "nagyon okos", "vaslogikával rendelkező", hataloméhes és nem utolsó sorban, nagyon pénzéhes emberek(?)ellen? A legkevesebb, hogy ne dolgozzunk nekik, ne szolgáljuk őket! Ha egymást segítjük, és a közös céljainkat szolgáljuk,akkor is meg tudunk/lehet élni!
Valamikor az 
50-es években, és a 60-as évek elején még, a magyar paraszt alig használta a pénzt. Tojást cserélt tejre vagy krumplira, gidával, tyúkkal, libával fizetett a szántásért, ha nem voltak lovai. Megtermelte a gabonáját, kukoricáját a családjának és jószágainak. Felnevelte a disznóit, és nem éhezett a család. Vásárolnia csak azt kellett, aminek az előállítására nem tudott berendezkedni. A zsidók által kiagyaltkommunizmus csak arra kellett kiagyalóinak, hogy kifoszthassák azt, aki megtermelte a javait. Persze ezt a világot sem könnyű visszaállítani, mert az égből más "áldás", vagy inkább átok hullik alá, mint korábban, deösszefogással, ez ellen is lehet védekezni. Aki pedig nem hajlandó összefogni a másik embertársával, ne sírjon, hogy nem akarnak rajta segíteni!

Hát hülyék volnának , ha nem tömörülnének egy ellen táborba e fasiszta rablóbanda ellen , kik mindenkit le akarnak igázni
Így kialakult az ellenpólus és előre látható , hogy a zsidó világbirodalom , már nem valósulhat meg , de ha nagyon szivódnak , nem hogy a készletekhez nem jutnak hozzá , de az egresszív magatartásuk miatt a birodalmi Amerika is szét fog esni, és a zsidókat kiűzik a nemzetállomokból , a bankredszert lecserélik úgy , hogy at uzsorás kamatrendszer megbukik , és iszlámféle bankrendszer jön létre a világban , ez az uzsorás pénzrendszer csak a zsidó állam területere korlátozódik majd.






"Egy út áll előttem, melyiket válasszam?"


"Mostan" nem "színes tintákról" álmodom, hanem egy olyan reális helyzetképet próbálok felvázolni, amely magyarázatot ad a jelenlegi, és a közeljövőben bekövetkező eseményekre.
A 2009-es lisszaboni EU létrejötte, nem csak Magyarország számára bírt végzetes következményekkel, hanem Európa számára is. Hazánk tényleges katonai megszállása 2010 elejére tehető, és azóta is tart. Magyarország 2006 óta katonai felvonulási terület, folyamatosan idetelepített katonai, kém, és civil izraeli kontingensekkel, és azzal az egyértelmű céllal, hogy a Izrael, az USA és a NATO pajzsát képezze a szintén megszállt volt szocialista országokkal egyetemben.

2010-ben virtuálisan összecsapott egymással az izlandi vulkánkitörés hamufelhőjébe burkolózva, a "felderítőgépeivel" hazánk légterét 171-ik alkalommal megsértő Izrael, és 15 EU tagállam légiereje, melyeknek pont akkor támadt kedve erődemonstrációt bemutatni Izraelnek, amikor a csődbe juttatott görög kormány Budapestre jött tárgyalni az európai tagállamokra általánosan jellemző, csalással felduzzasztott államadósság rendezése miatt. 2010 mozgalmas év volt! Nem lehet azon csodálkozni, hogy sokan már nem képesek követni az eseményeket. Az EU-s kazár vezetés, és az izraeli kazár vezetés stratégiai csatározásai mellett, a Bilderberg Group tevékenysége a Rothschild-klán, és a CSIS tervei szerint folytatódott. Elmondható, hogy 2010 a svájci bankrendszer bedöntésének, az európai, orosz, és távol-keleti mezőgazdaság vegyi-permetezésekkel történő részleges, vagy igen nagy hányadú lerombolásán kívül, az elcsalt, manipulált, hazugságokra épülő választásokkal, a helyezkedés éve volt. De létrehozták a közvetlen brüsszeli irányítás alá vont Europolt is, szinte korlátlan jogkörökkel, és a folyamatos vegyi-permetezésekkel, a 2011-es év afrikai, távol-keleti, közép -és dél-amerikai élelmiszer-válságai alapjait is.2010-ben mondta ki, január 25-én az Európai Központi Bank, hogy az EU tagországainak gazdaságait le kell építeni, hogy a nemzeti kormányok szuverenitási jogkörét le kell korlátozni, és be kell vezetni a katonai irányítást! A Goldman SachsIzrael és Soros, más izraeli érdekeltségű "pénzintézetek" segítségével, következmények nélkülkifoszthatta a londoni Európai Ingatlan Alapot, "potom" 3 billió dollár értékben. Szintén 2010-ben rendelte el Putyin elnök az orosz gabonaexport leállítását, az Oroszországot sújtó aszály miatt, és ugyanekkor vásárolt fel az USA több mint1,5 billió dollár értékben élelmiszert, miközben az EU tagországaiban árvizek pusztították el a termés jelentős részét, és tették használhatatlanná a termőföldeket. A "jól időzített" csapadékképző permetezések júniusban, és augusztus-szeptemberben gyakorlatilag tönkre tették a maradék termést is! Ugyancsak 2010-ben kezdtek nagyarányban "kiszivárogni" Izrael palesztinok elkövetett kegyetlenkedéseinek, és titkolt atomarzenáljának részleges adatai. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy azért terroristák a palesztinokat, mert Izrael igényt tart a palesztinai, és gázai gázmezőkre. Előkerült Waren. D. Farr USAF ezredes 1999. szeptemberében készült, izraeli atomfegyverekről szóló jelentése, és az atombombafejes cirkálórakétákkal felszerelt Delfin tengeralattjárói Irán elleni nyílt izraeli fenyegetése. 2010-ben adta át az USA a világ vezető gazdasága címet Kínának, miközben a Perzsa-öbölben, és a dél-koreai Cheonan fregatt katasztrófájára hivatkozva, elsődleges csapásmérőkkel erősítette meg az okinawai támaszpontját, és a Kína elleni csendes-óceáni kémkedést, "felügyeletet. 2010. szeptemberében határozta meg az ENSZ, a 2050-ig előirányzott 50-50-50 célkitűzéseit, mely szerint, 2050-re 50%-al kell csökkenteni a káros-anyag kibocsátást, és a világ népességét is! Ugyanez az ENSZ, 2010. novemberében "emelte a hangját" a Japánban tartottnagoyai konferenciáján az időjárás-módosítással szemben, mintegy beismerve, a letagadott, de a vakok számára is, nem csak szemüket látásra is használók által is érzékelhető,chamtrails, és HAARP tevékenység ellen. 2010-ben indultak meg az orosz-amerikai, az orosz-német, és az orosz-izraeli tárgyalások, az erőviszonyok rendezése, kiegyenlítése érdekében, aminek köszönhetően, Irán S-300-as rakétavédelmi rendszerek gyártásába kezdhetett, a számukra megtiltott szállítások helyett. Észak-Korea és Kínai felszerelhette nagy sebességű, elsősorban hajók ellen alkalmazható rakétákkal, és a "rossz nyelvek" szerint, taktikai atomfegyverekkel is! Oroszország pedig izraeli robotrepülőgép technológiát, és hozzá gyárakat kapott "fejpénzként", főként azért, hogy kinek az oldalán ne tegyen semmit! 2010-ben szállta meg apródonként az amerikai és európai haderő a Földközi-tengert, a Perzsa-öbölt, és az Indiai-óceánt, hogy a Japán, Ausztrália, India, az elsőként említett két országból kikényszerítve, a harmadikat "megvásárolva", létrejöjjön a Tokyo - Canberra- ÚjdelhiKína ellenes szövetség.

Sok további, gyakran kevésbé lényegtelen esemény mellett, az USA megszállta és elfoglalta Haitit, a CIA közreműködésével összeugrasztotta Kolumbiát és Venezuelát, és atomháborús veszélyhelyzetet provokált ki Dél-Korea és Észak-Korea között.
Nem lennénk korrektek, ha nem említenénk meg, a 2010-ben, több esetbenmágneses impulzusfegyverekkel előidézett napkitöréseket, amelyek néhány alkalommal megbénították a műholdas rendszereken működő banki hálózatokat. Ha nem említenénk meg a chilei mesterségesen előidézett földrengést, cunamit, és a 11 órával később indított, szintén ugyanazzal a technológiával indított ellenszökőárat, vagy a Haiti szigetét érő, az orosz Északi-flotta által bemért, az USA alaszkai, gakonai bázisáról, a "HAARP projekt" keretében keltett földrengését, és "segítségnyújtást" követő kolerajárványt!
A szőrös szívűek mondhatnák azt is, hogy szőrszálakat hasogatok, de valójában a szőrős szívükről próbálom eltávolítani az önveszélyes borostát, ami megakadályozza, hogy eljusson az információ, a rendeltetési helyére (hasonlóan a szőrrel benőtt fülű emberhez, akinél a szőrtelenítés a hallásjavítás elsőszámú tevékenysége)!

A 2011-es év meghozta a Bilderberg által várt eredményeket. Mint ahogy már 2010. júniusában és jeleztem, a mezőgazdaság terméskiesése, a harmadik világban, és a legszegényebb néprétegek körében éreztette legelőször a hatását. Eredményeként, a CIA és a Mossad által előkészített forradalmak hulláma, végigsöpör Észak-Afrikán, a Közel-Keleten, és éhséglázadások robbannak ki, Közép -és Dél Amerikában, de a Távol-Kelet egyes, magukat élelmiszerrel eddig sem ellátni képes országaiban is.

A tendenciák szerint, a kívánatosnak tartott, és vezérelhető katonai irányítások bevezetésének idejét éljük!
Ha kilátásokat, esélyeket szeretnénk mérlegelni, és a következtetések alapján kívánnánk meghatározni a közeljövő várható történéseit, nem kétséges, hogyaz elégedetlenségi hullámot nem csak az USA-ra, és Európára, de Oroszországra, és Kínára is ki akarják terjeszteni.
Sokan azt hiszik, hogy Oroszország és Kína, az irán-párti Szíriával, Törökországgal, és Libanonnal, hozzájuk kapcsolva Észak-Koreát, Venezuelát, Kubát is, egy megbonthatatlan csapatot alkot, de az oroszokat csak egy nyugati irányú terjeszkedés, és szövetség tudja megvédeni a keleti területfoglalások ellen, a későbbiek folyamán. Az USA és Izrael, még brit és francia támogatással sem tud elég erőt felmutatni a jelenlegi, orosz-kínai gerincű szövetség ellen. Az 1929-es válságtól eltérően, a mostani már nem kényszerül tengerbe önteni a gabonát, mert nincs mit! A "válságkovácsok", ezúttal nem biztosítanak egérutat kiszolgálóiknak sem. Aki abban reménykedik, hogy kincset, gazdagságot szerezhet a válság révén, aranykupacokon üldögélve fog rájönni, hogy az aranyat nem lehet megenni!

2010 az erőviszonyok átrendezésének, kialakításának éve volt. 2011, a fokozódó elégedetlenség, az éhséglázadások, a banki kifosztás elleni elkeseredett küzdelem, és a terelgetett, irányított, csak a katonai irányítás bevezetéséhez alapot szolgáltató "forradalmak" éve.
Ahogy az USA-ban a két Bush elnök létrehozatta a FEMA táborokat, úgy az ENSZ, más néven NWO és többi tagjai is előkészítik a terepet. A szándékosan elhúzott (ál)olajválság, felteszi erre a koronát, de permetezések nem szűntek meg, a föld remeg a HAARP, 10-12 km-es mélységben rengéseket okozó "csapásai" alatt, nukleáris felhővel fenyegetve a világot, és az utóbbi 66 év, világháború-mentes időszakában többen haltak meg a "kis" háborúktól, mint a két világháborúban együtt!

Az osztozkodásban, lévén Magyarország "kis hal", nem szólhat bele, mivel maga is alku tárgya, és mint ilyen, csereértékkel bír! Az izraeli askenázi-kazárok, a tervezett veszélyzónákba szórják szét a "feleslegüket", és az Izraelbe csábított vérzsidókat is feláldozzák újabb "30 ezüstpénz" reményében a közel-keleti háborúban, ahogy a II. Világháborúban is alkalmazott módszereknek megfelelően csökkentsék, ill. csökkentessék a terhessé vált élősködő társaik létszámátBevált technikai, technológia, de ezt a hazai volt csatlósok, bandatagok bedarálása is mutatja, mivel a sokat tudó és követelődző élősködök ilyen nagyarányú elszaporodása gátolja a mega -és gigaférgek mozgásterét.

Legegyszerűbb, ha beáldozzásnak tüntetve fel, a nép elé vetik őket (ezért is beszedve a sápot), és miután elérték a kívánt létszámot, véget vetnek a "mulatságnak"!
Lehet Putyin-cárban, és az antidemokratikus kínai rendszerbe bizakodni, lelkiekben kapaszkodni, de csak addig, amíg elmondható, hogy "ellenségem ellensége a barátom"! A Grand Chess tábláján, ha lassan, és a bőrünk árán is, felállítják a bábúkat (csatarendbe), hogy leüthessék a hozzájuk hasonló helyzetben, még a játékban lévő gyalogokat, miközben "a királyok, vezérek és a tisztek" elsáncolják magukat. Ám egy-két kevésbé értékes "tiszt", és a gyalogok is meg tudják mattolni a királyokat, főleg ha a sötét és világos gyalogság is összefog. A végére előkerülhet a megoldás kulcsa is, a fosszilis energiahordozók feletti uralom jelentéktelenné válása, de ezt sem akarják mindenkivel, és túl "korán" megosztani, pedig igazából csak egy okuk van erre. Ha nem konzerválják a jelenlegi gazdasági, energetikai állapotokat, elveszítik a hatalmukat! Sokan fognak meghalni, mire az emberiség jobbik fele felfogja, hogy nincs más választása, csak a teljes megtisztítás, megtisztulás!

/Tulok/





Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is

megtudják!

Írta:  ION COJA

nemzeti hírháló riportjaiból



    "Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?"
     Titkolt információk - Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is megtudják!

      Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról?

    Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelem tudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy dúrva megsemmisítésnak voltak alávatve. Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar Történelmi eseményéről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott.
    Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!...Hanem a zsidók!
    Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok...
    1990 után , mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva-nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: magalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.
    Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb színtű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!
    Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam ( a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban , amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal).
    Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elüzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrinából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrinák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.
    Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van annélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kivül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal). Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeit szolgálta!
    A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.
    Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások színtjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy eseteg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sírató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a színten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberírtó szerepe van. Hol van innen a híres zsidó szolidarítás? Miért nem működött? Az emberi szolidarításról nem is merek beszélni!
    Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantrópikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kissebbek, minél nagyobb a katastrofa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni.
    Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).
    Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elitélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma síratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni.(49.oldal).
    Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik síratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmentani!

        Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel...

    Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?...A híres hat millió?
    Jegyzet: A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrina szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!
    Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később leellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak...

        Milyen helyzetben voltak a magyarorszégi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve?

    Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalítási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a konfotját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen előlről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha...Csupán a cionista doktrina követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen...
    Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?
    Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal.
    Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nemkivánatos, az marad a nácik rendelkezésére.Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kissebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).
    Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kissebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára.
    Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért itéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról.
    Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).
    Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok...vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongressus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.

        Néhány tisztázó kérdés:

    Az Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?
    Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?
    Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelzyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.
    Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus! A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával...Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik.Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra.
    Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népírtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően!
    Mert ez az igazság lényege.
    És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?...


VilágPanoráma // GLADIO - A NATO titkos terrorszervezete Ukrajn




Igen a cionista Kazár zsidónak hitt katyvasza is fel lesz álldozva újból , mint a II. világháborúban , csak most nem lesz olyan erő akire rá lehetne húzni a nagy holokamut , így a népek megcsömörlöttek tőlük , és a maradékukat likvidálni fogják .



Még egyszer :


Ki küldte Auschwitzba a 460.000 zsidót Magyarországról? 

Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelem tudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy dúrva megsemmisítésnak voltak alávatve. Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar történelmi eseményéről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott.

Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!...Hanem a zsidók!

Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok...

1990 után, mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva-nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: magalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.

Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb színtű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!

Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam ( a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban, amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a ter hére (47-ik oldal). Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elüzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrinából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrinák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.

Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van annélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kivül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal). Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeit szolgálta!

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások színtjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy eseteg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sírató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a színten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberírtó szerepe van. Hol van innen a híres zsidó szolidarítás? Miért nem működött? Az emberi szolidarításról nem is merek beszélni!

Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantrópikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kissebbek, minél nagyobb a katastrofa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni. Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cio nizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).

Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elitélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma síratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni.(49.oldal).

Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik síratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmentani!

Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel...

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?...A híres hat millió?

Jegyzet: A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrina szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!

Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később leellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak...

Milyen helyzetben voltak a magyarorszégi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve?

Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalítási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a konfotját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen előlről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha...Csupán a cionista doktrina követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen...

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?

Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal.

Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nemkivánatos, az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kissebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).

Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kissebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára.

Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért itéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról.

Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok...vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongressus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.

Néhány tisztázó kérdés:

Az Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel? Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?

Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelzyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus! A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával...Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek a z emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik.Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító.Nec plus ultra.

Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népírtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően! Mert ez az igazság lényege.

És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?...
ION COJA
2011. december 22. 



Menjünk tovább !!!!
Éhség és szomjúság: a két legfontosabb globalista fegyver 

július 8, 2013 Activist Post Idők jelei nemzetihirhalo.hu 
A jelenkor eseményeit tisztán látó emberek fejében nem kétséges, hogy a globalista elit úgy az emberiség 90 százalékától szeretne megszabadulni, amiről számos egyéb megnyilatkozás mellett a Georgia államban található kőtáblák is tanúbizonyságot tesznek. Könnyen lehet, hogy ezt egyáltalán nem egy hatalmas, kataklizmikus esemény által egy csapásra kívánják elérni. Sokkal inkább a már most is folyamatban lévő, lassú, de biztos módszerekkel. 

"Tartsd az emberiséget 500,000,000 alatt, állandó egyensúlyban a természettel." 

Ezek az események, mint például az élelmiszer- és vízhiány, nemcsak a harmadik világban tapasztalhatóak, de az Egyesült Államokban is elindultak. 

John F. Kennedy megpróbálta figyelmeztetni a népet és tudjuk mi lett az eredménye. Mára igen híressé vált "titkos társaságok" beszédében a globalisták által elindított, manapság tapasztalt veszélyekre figyelmeztette az amerikai sajtót és népet. A több mint 50 éve elhangzott szavak, ma nagyobb jelentőséggel bírnak, mint valaha: 
"A "titkosság" már önmagában összeegyeztethetetlen egy szabad és nyitott társadalommal. Mi, a nép, természetünknél fogva és történelmileg is ellenezzük a titkos társaságokat, a titkos esküket és titkos eljárásokat.
Ma egyetlen hadüzenet sem történik a hagyományos módon, legyen bármily kemény és ádáz a küzdelem. Az életvitelünket támadták meg.
Egy monolitikus és kegyetlen összeesküvés állt össze ellenünk, ami elsősorban titkos eszközökkel próbálja kiterjeszteni befolyását. Megszállás helyett beszivárgással, választások helyett felforgatással, szabad választások helyett megfélemlítéssel, nappal bevetett hadsereg helyett éjszakai gerillatámadásokkal.
Ez a rendszer hatalmas emberi és anyagi forrásokat sorakoztatott fel, egy szorosan felügyelt és rendkívül hatékony gépezet felépítésére, ami elegyíti a katonai, diplomáciai, titkosszolgálati, gazdasági, tudományos és politikai műveleteket."
John F. Kennedy

Annakidején, a 60-as években, valószínűleg nem túl sokan értették, hogy kikről is beszél Kennedy. Ma viszont egyre több ember számára egyértelmű, hogy azokra a bennfentes nemzetközi bankár családokra utalt, akik a világ nagy részét irányításuk alatt tartják. 
Gyengéd halál 
A globalista elit két elsőszámú tömegpusztító fegyvere manapság az éhség és a szomjúság. Vajon a globális élelmiszer- és vízhiányok szándékosak vagy egyszerűen a fél világnak nincs szerencséje? A legpozitívabb szemlélet szerint a globalistákat egyszerűen nem érdekli, hogy mi történik az emberiséggel, a legrosszabb és egyben a legvalószínűbb forgatókönyv szerint viszont tényleg meg akarnak szabadulni a világ lakosságának nagyobbik felétől. 
A vagyon újraelosztásának következményei 
Az elmúlt 20 év során a felső 1 százalék 60 százalékkal növelte bevételeit. Ezzel szemben a globális szegénység mindenkori mélyponton van. Az elit azt próbálja elhitetni a világgal, hogy hihetetlen vagyona a közjavát szolgálja, mivel a tömegekhez is csurog belőle valami munkahelyek formájában. A globális gazdasági adatok nem ezt mutatják. (A gazdagok nem teremtenek munkahelyeket: videó) 
A föld lakosságának csaknem fele, több mint 3 milliárd ember kevesebb, mint napi 2,5 dollárból (550 Ft) él, 1,1 milliárd ember pedig nem jut tiszta vízhez. Naponta 22.000 gyerek hal meg a víz által terjesztett betegségek vagy az alultápláltság miatt. A média úgy állítja be mindezt, mintha bizonyos területeken ez lenne a dolgok rendje. 
Az év elején az Oxfam International felháborodottan írt a világ 100 leggazdagabb milliárdosának nettó 240 milliárd dolláros bevételéről 2012-ben. A szervezet kiadványában leírta, hogy ez a bevétel négyszer több, mint amennyiből a szegénységet fel lehetne számolni a világon. 
"Nem színlelhetjük többé, hogy néhány ember vagyonának növelése a tömegek javát szolgálja. Túlságosan sokszor éppen az ellenkezője igaz." - Jeremy Hobbs, az Oxfam International ügyvezetője
Mesterséges hiányok a bolygó irányítására 
Al Gore, Soros György, Barack Obama és a globális elit többi talpnyalója azt hirdetik, hogy bolygónk túlnépesedett, aminek egyenes következménye a tömeges éhezés. A globalisták éppen ezért a népességcsökkentést javasolják megoldásként az éhezés felszámolására. Vajon mennyi alapja van ennek a megközelítésnek? Valóban túlnépesedett a föld? Az igazság az, hogy ez korunk egyik legnagyobb hazugsága, amit kitartóan próbálnak elhitetni minél szélesebb körben. 
A világ elegendő ételt termel minden ember ellátására. Ma 17 százalékkal több kalória jut minden emberre, mint 30 évvel ezelőtt, pedig a népesség azóta 70 százalékkal emelkedett. A legfrissebb becslések szerint minden emberre napi 2720 kcal jut. Az egyik legnagyobb probléma jelenleg, hogy sok ember nem rendelkezik annyi földdel, amin megtermelhetné saját szükségleteit és esetleg bevételt is termelhetne, illetve több milliárd embernek nincs elég pénze arra, hogy mindennapi betevőjét megvehesse. Más szóval, a globalista agytrösztök szójárásával élve "a jelenlegi vagyonkülönbségek és a vagyon helytelen elosztása fenntarthatatlan". 
Mesterséges hiányok 
A földnek nem a túlnépesedés vagy az élelmiszerhiány a problémája, hanem a túlzásba vitt felhalmozás. A bajt sok esetben szándékosan idézik elő, máskor pedig a vagyon átrendezésének eredményeként jön létre. Nem az étel az egyetlen kritikus fontosságú forrás, amit visszatartanak, pedig szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre állhatna minden embernek. Elegendő vízhez is mindenki hozzájuthatna. Ez egy másik alapvető forrás, amit visszatartanak. 
Létezik már olyan technológia (Egy példa: ivóvíztermelő óriásplakát), amelynek segítségével véget lehetne vetni a tisztavíz hiánynak, ezeket a technológiákat azonban szándékosan visszatartják azoktól, akiknek leginkább szüksége lenne rá. 
A vízhiány, mint fegyver 
Vízből is elegendő mennyiség áll rendelkezésre az egész emberiség számára és az új technológiáknak köszönhetően ez tiszta vizet jelenthetne. 
A Texasi és a Marburgi Egyetem kémikusai például egy olyan apró elektromos eszközt fejlesztettek ki, amivel egyszerűen ki lehet vonni a sót a tengervízből. A módszerhez egy közönséges, mindenhol kapható elemen kívül másra nincs szükség. Az eljárás olcsó, hatékony és mindenki számára elérhető lehetne. A globalisták gyorsan rájöttek a találmány jelentőségére és felvásárolták a szabadalmat, majd az IMF irányítása alá helyezték. A víztisztítási és sóeltávolítási eljárások használata a Világbankon és a Valutaalapon keresztül bevált eladósítási módszerré váltak. 
A technológia több gazdaságilag leigázott országban is Damoklész kardjaként lóg a kormány és a nép felett a hihetetlenül magas költségek miatt. Amikor például Bolívia megállapodást kötött a Világbank közvetítői szerepét betöltő Bechtel céggel az ország ivóvízellátásának javítására, az eredmény katasztrofális lett. A folyamat részeként a Világbank számos uzsorakölcsönt nyújtott a bolíviai kormánynak a vízellátási infrastruktúra modernizálására. Amikor kiderült, hogy a kormány nem tudja visszafizetni a kölcsönöket (ahogyan azt nyilván előre látni lehetett), követelték a drákói biztosíték záradékok életbe léptetését. A bolíviai nép, amely napi átlag 6 dollárból él, kénytelen volt a korábbi négyszeresét fizetni a vízért. A Világbankkal kötött szerződés megtiltja a bolíviai állampolgároknak az esővíz gyűjtését vagy az irrigációra használt víz újrahasznosítását a földek ismételt irrigálására. Meglepődünk, hogy ezek a lépések víz és élelmiszerhiányhoz vezettek? 
Miért fontos? 
Sajnos sok emberben él az "itt ilyen nem történhet" mentalitás. Sajnos azonban ugyanezek a törekvések az Egyesült Államokban [Magyarországon és számos nyugati államban is] megfigyelhetőek. Colorado államban például hasonló, rendkívül káros, az ENSZ Agenda 21 elveit követő törvényi változtatások történtek. Az esővíz gyűjtése például már tilos. Ezeknek a törvényeknek az elfogadása óta számos másik állam indult el hasonló irányba. (Az esővízgyűjtésért elítélt férfi) 
A végeredmény pedig az élelmiszerárak és a víz árának emelkedése, ami egyre több ember számára teszi megfizethetetlenné az alapvető szükségleteket. 
Az Egyesült Államokban gőzerővel folyik a víz privatizációja, hogy eredményeképpen a harmadik világhoz hasonló mesterséges víz és élelmiszerhiányt teremtsenek, és ezáltal elpusztítsák az ország gazdaságát. 





Összegzés


Minden miniszterelnöknek vaj van a füle mögött, vagy a titkosszolgálatok választatják meg delikvenseket , vagy esetleg a vakolók azok akik összehozzák a műsort ahol a leendő már annyira elkötelezte magát , hogy nincs kibúvó. Mert már szabadkőműves , titkosszolgálati besúgó III/ akárhányas állományú személy , és jobb esetben még egy – két külföldi titkosszolgálatnak is jelent , hogy mindenki támogassa az elképzeléseit. De mi van akkor , ha neki kell alkalmazkodni mondjuk a MOSZAD – hoz – minden évben földalapú kárpótlás hirdetés a cionistáknak , és a többi és a többi. Ugye el tudod képzelni , hogy ez így volt és így is lesz , míg a vakolókat ki nem iktatjuk a hatalomból , vagyis minden szabadkőműves mozgalmat be kell tiltani , mert ténykedésük alatt tűnt el a magyar nemzet nemzeti vagyona , és ez a zsidókhoz vándorolt . A közéletben ahol zsidók is helyet kaptak a közigazgatásba mindenütt csak a rablás és a lopás , zsarolás műveletei lelhetők fel , és teszik ezt büntetlenül . Miért mert ők zsidók és érinthetetlenek . Mik vagyunk mi zsidó gyarmat , és azért hordanak svájci sapkát nagyjaink , vagy ezt palástolva egy kalapot húznak még a fejükre , de attól még ők hazaárulók , mert a földjeinket kiárulták , és csak is zsidóknak orosz hadifogjok véletlenül sem kaptak volna belőle. Az 56 – osak még véletlen sem , a gyerekeik még egyetemre sem mehetnek , de az ÁVH gyerekek , és unokák mind az egyetemeken pöffeszkednek , és szervezkednek , mert a közéletünk is tele van Régi ÁVH – okkal kik azóta már MOSZAD – osok is lettek . Tessék mondani hogy is áll ez a téma nincs elég magyar gyerek , hogy csak zsidók érvényesülnek a tájon , kik így is úgy is de hazaárulók , és akkor azt mondják nincs igazuk a jobbikosoknak , akik ki akarják szűrni a hazaárulókat , és bizony mi is jobban szeretnénk ha a magyar orosz hadifogjos családokból , az 56 – osok gyermekei koptatnák az egyetem padjait , és így válnának elkötelezett hazafiakká , és nem ÁVH zsidók törtetnének a nemzet előtt és terelnék újból a vágóhídra a magyarságot , és ők addig vígan rabolnának a lóvátet gojok megint fizethetnének a holókosztosoknak. 

A MAGYAR KIRÁLYSÁG ELTÖRLÉSE ÉS A CIONIZMUS - CÚTH JÁNOS 


A koronás fők és a nemesség eltüntetése Európából, majd a parasztság likvidálása volt az ÁVH – s rendszerben , hogy soha ne állhasson össze e nép nemzetté . Lefejezték vezetőiket , lefejezték az önálló életre képes parasztságot is ,és itt maradt egy maszlag hitehagyott kufár nemzetség , de kezdünk ébredezni , és írva volt százötven év után sem lettünk törökök és 50 és után sem lettünk oroszok , de a zsidók is csalódni fognak , mert nem leszünk Kazárok sem , de ők viszont kivonulnak , ha kedves az életük , és nem várbak a magyar revansra .



2013. SZEPTEMBER 16. HÉTFŐ, 07:36 

    Az első világháború semmi másért nem tört ki mint, hogy megszüntessék, eltöröljék a Magyar Királyságot...
    
Cúth János kanadai magyar újságíró igazságfeltáró írása Trianonnal kapcsolatban.
    
Most már érdemes végre komoly és hiteles dokumentumokat teregetni az olvasók elé, mert annyi féligazságból és alig-igazságból táplálkoznak e téren, hogy az már maga a hamisított történelem. Kérlek benneteket, olvassátok el figyelmesen az alábbi dokumentumot, amely avatott kornatanútól származik: 
    
Nem tudom ki hogyan van vele, de úgy vélem, hogy ártatlan magyarok millióinak sírja felett, és a háború soha világosan meg nem magyarázott, inkább elhazudott indítékai és történései mellett meg kellene hallgatni az igazságkereső kérdéseket is, s végre illene azokra hiteles magyarázattal szolgálni. Bámulatos közömbösség, bűnös cinkosság az, amikor a tényeknek ellentmondó, tarthatatlan "magyarázatok" posványába hagyják belealvadni nagyapáink, dédapáink vérét. Pedig ebben az esetben nem őstörténelemről van szó, amit sokkal könnyebb mellékvágányra terelni, mint az első világháború motivációit, vagyis a közelmúlt eseményeit. Ajánlom tehát, hogy lapozzunk bele a világégés titkosított forgatókönyvébe, amelynek a lapjai sárgás árnyalatúak - ha nem is annyira az enyészettől... 
    
Önzetlenül vall nekünk a kérdésekről Benjamin H. Freedman. Az 1890-ben született zsidó üzletember 1945-ben szakított a szervezett zsidósággal, miután átlátott annak sátáni törekvésein. Ezt követően egész hátralévő életét és hatalmas vagyonát az Egyesült Államokat átható zsidó zsarnokság leleplezésére szentelte. 
    
Belelátott a politikusok, nevezetesen a méregkeverők cinkelt kártyáiba, hiszen többnyire ezek személyes ismerőse volt, úgymint Woodrow Wilsoné, Bernard Baruché, Franklin Roosevelté, Samuel Untermayeré, a Kennedy családé és még sokaké. Freedman életműve az embertelen világhódítás elleni óriási manifesztum. Rendelkezésünkre áll egy beszéde, amelyet a washingtoni Willard szállóban tartott, nagy közönség előtt. Akkori beszédének egyes kitételei manapság még időszerűbbek, mint valaha. Jelen esetben beszédének azokra a részeire támaszkodunk, amelyek mindenek előtt az első világháború kirobbantásának körülményeire és lefolyására korlátozódnak. A következőkkel kezdi: ,,Az Egyesült Államokban a cionisták és vallási társaik a kormány teljes mértékű irányítói." 
    
1914-ben tehát kitört az első világháború. Az egyik oldalon Nagy Britannia, Franciaország és Oroszország, míg a másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország állt. Két évi ádáz küzdelem után a német fél megnyerte a háborút .(!) Nemcsak névlegesen, de ténylegesen is. A német tengeralattjárók lesöpörték a hajókat az Atlanti-óceánról. Nagy Britannia katonáinak elfogyott a lőszere és mindössze egy hétre való élelmiszerük maradt. Az éhhalál várt rájuk. A francia hadseregben zendülés tört ki, miután 600 000 emberüket vesztették el a verduni csatában a Somme mellett. Az orosz katonák zöme szökevénnyé vált, az olasz hadsereg részben felbomlott. Mindeközben német földre egyetlen lövedék sem hullott, ellenséges katona nem lépte át a német határt. S erre mi történt? Máig érthetetlen és felfoghatatlan módon, Németország békét ajánlott Angliának: az abszolút győztes Németország megalkuszik a tönkrevert Angliával?! Ma már tudjuk, hogy erre a né met szabadkőműves vezérkari tisztek árulása folytán került sor. Angila tehát fontolóra vette az ajánlatot. Nem is tehetett mást, mert a padlón volt. Ámde ez még semmi. Hallgassunk csak bele ismét Freedman úr beszédébe: 
    
,,A németországi cionisták felkeresték a brit háborús kormánytanácsot - s most rövid leszek, mert ez egy hosszú történet, de minden okmányom megvan állításom bizonyítására - és ott azt mondták: ,,Nézzenek ide. Önök még meg tudják nyerni ezt a háborút. Nem kell elfogadni a német ajánlatot. Meg tudják nyerni a háborút, ha az Egyesült Államok az önök szövetségeseként beszáll a háborúba." Az Egyesült Államok akkor nem háborúzott (kivételesen.) Friss volt, gazdag és hatalmas. Azt mondták tehát Angliának: "Garantáljuk önöknek, hogy az Egyesült Államokat az önök szövetségeseként háborúba visszük, ha önök megígérik nekünk Palesztinát, miután önök legyőzték Németországot, Ausztria-Magyarországot és Törökországot." " Nem mellékesen jegyezzük meg, hogy Angliának annyi joga volt Palesztinát valakinek odaígérni, mintha mondjuk az Egyesült Államok valamilyen okból Japánt Írországnak ígérte volna. Az angol hadvezetőség 1916. októberében mégis megtette ezt az ígér etet. Röviddel ezután az Egyesült Államok, amely ezt megelőzően teljesen németbarát volt, Britannia szövetségeseként belépett a háborúba!" 
    
"Azért mondom, hogy az Egyesült Államok szinte teljesen németbarát volt, mert a tömegtájékoztatást a zsidók irányították, minden újság és hírközlő eszköz zsidó irányítás alatt állt. Márpedig ezek a zsidók németbarátok voltak, mert sokan Németországból jöttek és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. A zsidók nem szerették a cárt, mert az tisztában volt törekvéseikkel és átlátott a manipulációikon. Ezért azt mondták, hogy amíg Anglia és Franciaország Oroszország szövetségese, addig ne számítsanak egyetlen centre se. Amikor viszont ugyanezek a zsidók lehetőséget láttak Palesztina megszerzésére, elmentek Angliába, és megkötötték az említett szerződést. Azután minden megváltozott, mint mikor a forgalmi jelzőlámpa pirosról zöldre vált. Ugyanazok az újságírók, akik korábban németbarátok voltak és arról firkáltak, hogy Németországnak milyen sajnálatos nehézségei vannak Nagy Britannia legyőzésében kereskedelmi és más téren, hirtelen úgy találták, hogy a németek nem jók, gazemberek, akik "vöröskeresztes nővéreket lőnek le." Röviddel ezek után Wilson hadat üzent Németországnak. A londoni cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba az igen befolyásos Brandeis bíróhoz, ezt mondván: megkapjuk Angliától, amit akarunk. Most rajtad a sor: dolgozd meg Wilson elnököt, hogy az Egyesült Államok hadba lépjen. Így lépett háborúba Az Egyesült Államok. E háborúhoz semmi más érdeke nem fűződött! Nekünk, amerikaiaknak semmi okunk, semmi jogunk nem volt ahhoz, hogy az első világháború a mi háborúnk legyen. Belehajszoltak, közönségesen szólva bepaliztak bennünket azért, hogy a világ cionistái megkaphassák Palesztinát. Ezt soha senki nem mondta el az Egyesült Államok népének. Sohasem tudták meg, miért kellett fiaiknak meghalniuk az első világháborúban."... 
    
Ezt követően a cionisták ismét Angliába mentek, biztosítani maguk számára a koncot, mondván: mi teljesítettük a "szerződés" reánk vonatkozó részét. Szeretnénk egy írást, amely rögzíti, hogy önök is betartják az alkut, és a háború után odaadják nekünk Palesztínát. Nem tudták, hogy a háború egy évig vagy tíz évig fog tartani. Ezért kiötlöttek egy formulát, amely rendkívül homályos, szinte értelmezhetetlen megfogalmazásban lett rögzítve, s "Balfour nyilatkozatként" került a történelembe. Ez a nyilatkozat nem más, mint Nagy Britannia ködösített kötelezvénye arra vonatkozóan, hogy megfizeti a cionistákat annak fejében, hogy azok belerángatták az Egyesült Államokat a háborúba. Ez a sokat emlegetett Balfour nyilatkozat valójában olyan hiteltelen volt, mint egy fedezetlen háromdolláros csekk. Anglia mégis paprikajancsiként behódolt, s ebből nagy baj lett. Az Egyesült Államok, tudvalevőleg, háborúba lépésével lassan felőrölte a németek erejét. Amikor aztán a háború véget ért, a németek elmentek a párizsi ,,békekonferenciára", ahol bizony összesen 117 (!) cionista székelt (szegény Magyarország! C.J.), akik kizárólag a zsidók érdekeit képviselték. (Szegény, zsidók által kiszemelt Magyarország! C.J.) Vezetőjük Bernard Baruch volt. Én is ott voltam, tudom mi történt! A zsidók azon a ,,békekonferencián" feldarabolták Németországot (és főleg, előre bekalkulált módon a maguk számára rég kiszemelt Magyarországot, jól tudva, hogy egy legyöngített Magyarországot könnyebben zsebre vágnak, mint egy magyar nagyhatalmat! C.J.), az elragadott részeket pedig előszeretettel osztották fel mérlegelés nélkül azon nációk között, amelyek azokra kényük-kedvük szerint igényt tartottak! E kéjelegve végrehajtott hóhérmunkával a cionista zsidók megteremtették maguk számára a nemzetsakterolás precedensét, majd a németek tudomására hozták a Balfour nyilatkozatot. A németek ekkor fogták föl, hogy: ó, hát ennek a játszmának az áldozatai lettünk! A további e semények már ebben a mederben zajlottak, s nyílegyenesen vezettek a második világháborúig, ezért nagyon fontosak még az epizódoknak tűnő közbülső események is. A németek először is tudatosították, hogy kegyetlenül becsapták őket, s mint rászedettek fizetik a rájuk kényszerített csillagászati összegű "jóvátételeket". Hát még a magyarok!!! 
    
Amit a németek érezhettek a zsidókkal szemben, azt érzékeltessük egy modellen: Tételezzük fel, hogy az Egyesült Államok harcban áll Oroszországgal, és győz. Ekkor azt mondanánk az oroszoknak, hogy hagyjuk abba az egészet, békefeltételeink alapján felejtsük el az egészet. Ekkor azonban az oroszok szövetségeseiként belépne a háborúba Kína, s mi ennek következtében elvesztenénk a háborút. Megsemmisítő győzelmet aratnának felettünk olyan jóvátételi kötelezettségek mellett, amelyek minden képzeletet fölülmúlnak. Képzeljük el továbbá, hogy az itt, (Amerikában) élő kínaiak, akikről azt gondoltuk, hogy hű állampolgárok, eladtak bennünket az oroszoknak, s általuk lépett Kína az ellenünk vívott háborúba. Hogyan gondolkodnának akkor itt, az Egyesült Államokban a kínaiakról? Nem hiszem, hogy közülük egy is ki merne jönni az utcára. Nem lenne elegendő lámpavas számukra... Nos, így éreztek a németek is a zsidókkal szemben. Pedig a toleranciájuk határtalan volt. 1905-ben például, amikor az első kommunista forradalom megbukott Oroszországban, s a zsidók, akik a forradalmat elindították és szították, kifelé tülekedtek onnan, s valamennyien Németország felé törtettek. (Bűnösökként is a legjobb létfeltételek közé. C.J.) És Németország menedéket nyújtott nekik. Nagyon tisztességesen bántak velük. "Hálából" ezek eladták Németországot egy újabb zsidó gyalázatért, azért, hogy koncul kaphassák Palesztinát. Ezt követően a Nahum Sokolowhoz hasonló sok-sok zsidó csahos éveken keresztül dicsekedett a sajtón keresztül, hogy a németországi zsidóellenes hangulat azzal kapcsolatos, hogy tudatosították, miszerint a háborús vereséget a zsidók beavatkozása eredményezte azáltal, hogy az Egyesült Államokat saját érdekükben bevonták a háborúba. Maguk a zsidók vallották be. Nem úgy volt, hogy 1919-ben a németek rájöttek volna, hogy a zsidó vér jobban ízlik, mint a bajor sör. Nem volt szó semmiféle vallási érzelemről, mindössze ráébredtek arra, hogy vereség ükért a zsidók felelősek! De még ezek után sem történt semmiféle megtorlásszerű akció. A zsidóknak a hajuk szála sem görbült meg. Lassan azonban a zsidók is megfékezték magukat sikerük zengedezését illetően, s a továbbiakban már titokban akarták tartani ezt a tényt. Nem volt kívánatos számukra, hogy a világ megértse, miszerint ők árulták el Németországot, ezzel együtt Magyarországot is - talán még teljesebb mértékben. 
    
Mindeközben a világ egyszerűen megfeledkezik az olyan sarkalatos eseményekről, amire 1933-ban került sor, amikor a világ zsidóságának legjelentősebb képviselői összesereglettek Amszterdamban egy találkozóra. Ott a szemtelenség és pofátlan arrogancia csimborasszójaként olyan ultimátumot fogadtak el Németország felé, amelynek értelmében azt üzenték: Kidobjátok Hitlert, és minden zsidót visszavesztek előző állásába attól függetlenül, hogy kommunista volt-e! És ezt vegyétek ultimátumként! (Ebben az időben a kommunisták 98 százaléka zsidó volt!) Elképzelhetik, hogy erre mit mondtak nekik a németek... És mit tettek a zsidók? 1933-ban, amikor Németország visszautasította, hogy megadja magát a zsidóknak, Samuel Untermayer az amszterdami összejövetelről hazatérőben, az Egyesült Államokban egy országos rádióbeszédet tartott, amelynek a lényege az volt, hogy a világ zsidósága ezennel "szent" háborút üzen Németországnak. "Szent harcba lépünk a németek ellen. E gészen a megadásukig éheztetjük őket. Ezért bojkottra hívjuk fel ellenük az egész világot. Ez tönkre fogja tenni őket, mert függőben vannak az exportjuktól." Untermayer úr arcátlanul azt állította, hogy 'ez a bojkott a mi eszközünk az önvédelemre.' (Ugyanez a szójárásuk manapság is, a palesztinok halomra gyilkolását illetően. C.J.) A bojkott hihetetlenül hatásosan működött, amire a németek a következőképpen reagáltak: 'Kik ezek az emberek, akik bojkottot hirdetnek ellenünk és kidobják embereinket munkahelyeikről, és ipari termelésünket leállítják? Kik azok, akik ezt teszik velünk? Természetesen nehezteltek emiatt: Minimálreakció volt részükről, hogy horogkereszteket festettek a zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német, és adja pénzét annak a zsidó tulajdonosnak, aki a bojkottot gyakorolta velük szemben? Aminek a végcélja Németország kiéheztetése, s még annak is a megszabása, hogy ki legyen a miniszterelnökük vagy kancellárjuk. Azt követően tették ezt, hogy kivételezett hel yzetük ellenére elárulták Németországot! Mégis tényszerűn meg kell állapítani, hogy a németországi zsidóknak még ezek után, még ezek mellett sem történt semmi bántódásuk, holott a bojkottot eszeveszett akarnoksággal fenntartották a németekkel szemben. A helyzet akkor változott meg, amikor - 1938-ban - egy lengyel zsidó a párizsi német követségen lelőtt egy német hivatalnokot. Németországban, csak ezután történt, hogy kirakatokat törtek be, utcai harcokra s hasonlókra került sor." - írta le a történtek hiteles szemtanúja, Benjamin H. Freedman. 
II.

    Előző alkalommal az első világháború zsidó háttérmanipulációiról számoltam be Benjamin H. Freedman feltárásai nyomán. Ennek során eljutottunk a II. világháború küszöbéig. Sajnos, a történelemnek ez a fejezete is legalább annyi mocskot, aljasságot és embertelenséget leplez, mint az előző. Nem igérhetek tehát épületes olvasmányt, viszont 65 év távlatából igazán időszerű, hogy legalább valamelyest letisztuljon az a homály, amit szándékos ködösítéssel értek el azok a bűnözők, akik a háború tüzét szították, s akiknek leszármazottai mind a mai napig ugyanazt a hatalmat képviselik, amely a II. világháború kirobbantásáért felelős. Mielőtt azonban ismét átadnánk a szót Benjamin H. Freedmannak, kora egyik legbefolyásosabb és legtekintélyesebb zsidó politikusának és üzletemberének, aki - mint már megállapítottuk - szakított a szervezett zsidósággal, átlátva annak embertelen törekvésein és célkitűzésein, vessünk egy pillantást a II. világháború történelmi képé re, legalább lexikális keretek között. 
    A II. világháború fegyveres kirobbanása 1939. szeptember elsejére datálódik. Előkészítése azonban 1933-ra nyúlik vissza, sőt az benne rejlett már a Wersailles-i szerződésben is, amely létében fenyegette Németországot. 1933-ban ugyanis az Egyesült Államok diplomáciailag elismerte a Szovjetuniót. Roosevelt ezáltal mesterien állította sorompóba a pénzért és hatalomért mindenre kapható kalmár Angliát, valamint a gyarapodásért és politikia, nomeg területi térnyerésért semmi áldozatot nem sajnáló oroszokat. A világ közvéleménye többnyire mind a mai napig úgy tudja, hogy Chamberlain, angol miniszterelnök a németeket békéltető politikus volt. Ebből egy szó sem igaz. Igaz viszont ennek az ellenkezője: Feladata a németeknek a háborúba való beugratása volt. Ezt a szerepét kitűnően játszotta el. Mi sem jellemzőbb erre, hogy a Müncheni egyezmény aláírását követően hazaérkező Chamberlaint Rooseveltnek ez az egyszavas távirata várta: ,,Bravó!" Ezalatt azt kell ér teni, ami Rooseveltet a leginkább motiválta: a szerződés pontosan olyan féloldalasra sikerült, amilyent ő megálmodott, vagyis senkit sem elégített ki igazán, így minden fél zsarolhatóvá vált általa. 
    A Szovjetunió 1939-ben amerikai tanácsra taktikai meg nem támadási szerződést kötött Németországgal. Ennek célja kizárólag a németek önbizalmának növelése volt, kedvező politikai és szövetségi konstelláció érzetének kialakítása a háború megindításához. Az ürügyet mindkét szerződő fél számára az alaposan rászedett Lengyelország és Németország elleni provokációk szolgáltatták. Annak külön irodalma van, hogy a pokol hetedik bugyrában fogant, elképzelhetetlenül aljas angol és francia manipulációk vezettek Lengyelország és Németország beugratásához! 
    Ázsiában Roosevelt Japánt csalta a Pearl Harbour-i lépre. Szerencsétlen japánok úgy gondolták, hogy egy eredményes, rajtaütésszerű támadás jobb belátásra bírja majd az amerikai kormányt Japán alapvető létérdekeinek megítélésében. Amerika ugyanis blokád alá vette Japánt, bojkottálta termékeit s ott provokálta, ahol csak tudta, itt azonban olyan galád eszközökre kell gondolni, amilyen csak beteg, lázas agyban foganhat. Egyébként ez a meghatározás érvényes a nyugati hatalmak politikájára, egészen napjainkig. 
    Az emberi nemet megszégyenítő, világégést célzó provokáció-és manipulációsorozat ügynökei, a nyugati hatalmak képviselői a világtörténelemben példa nélkül álló módon, a maguk által kreált ,,háborús bűnösök" elmélete alapján legyilkolták az ugyancsak általuk tőrbe csalt ellenfelek vezetőit. Minden azt igazolja, hogy az amerikai, valamint a nyugati és az orosz társadalomban az igazság nem csak, hogy szubjektív fogalom lenne, hanem egyáltalán nem is létezik. A megállapítás természetesen az említett hatalmak vezető rétegére értendő. Külön fejezetet érdemel a háborút követő gyilkos ember-és nemzetmészárlás legkiszolgáltatottabb kárvallottjának, Magyarországnak a keresztre feszítése, s ennek miértjei. Most jöjjön tehát a koronatanú, Benjamin H. Freedman vallomása, amely legalább annyira felrázó és döbbenetes, mint amilyen világosan rámutat Magyarország előre kitervelt sorsára: 
    ,,Nem szeretem az 'antiszemitizmus' szót, mert értelmetlen, de önöknek mondhat valamit, ezért most kivételesen használni fogom. Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzelem uralkodott, az abból fakadt, hogy az I. világháborúért, majd Németország azt követő bojkottjáért a zsidók voltak felelősek. Végső soron a II. világháborúért is ők a felelősök, mert a történtek után elkerülhetetlenné vált a nyílt harc Németország és a zsidók között. Én éltem abban az időben Németországban és tudom, hogy a németek úgy vélekedtek: Európa vagy keresztény lesz, vagy kommunista. Nincs közbülső lehetőség. A németek tehát úgy határoztak, hogy megpróbálják megtartani kereszténynek, ha lehet, és elkezdtek újrafegyverkezni. Akárcsak Amerika, amelynek évi 83-84 milliárd dollárra rúgott a katonai kiadása. (Manapság az Irakot és Afganisztánt megszálló amerikai hadsereg napi költségvetése 480 millió dollár! C.J.) Igen, de ki ellen fegyverkezett Amerika? A 40 ezer moszkvai zsidó ellen, akik Oroszország fölött uralkodtak, no meg görbe utakon sok más ország fölött is? Amerika most a III.világháború küszöbén áll. A világ zsidói, a cionisták és társaik mindenütt elhatározták, hogy újra az Egyesült Államokat használják arra, hogy segítsenek nekik Palesztina megszerzésében, hogy ott hozhassák létre a világkormányt. Nem egyedül olvastam ezt a határozatot. Olvasták sokan, mások is. 
    Mit tehetünk ebben a helyzetben? Ha önök közül valaki csak egy életet is meg tud menteni, az lehet, hogy valamelyikük fia lesz. Lehet, hogy fiaikat ma éjjel küldik abba a háborúba. És önök annyit sem tudnak erről, mint 1916-ban arról, hogy a cionisták megegyeztek a brit hadügyi bizottsággal abban, hogy az önök fiait küldjék egy európai háborúba. Tudták ezt akkor? Senki sem tudta az Egyesült Államokban. Nem volt szabad tudni róla. Aki tudott róla, az Wilson elnök volt és House tábornok, meg néhány magasrangú kormánytisztviselő. Én ezt el tudtam képzelni. Jó kapcsolatom volt az idősebb Henry Morgenthauval. Az 1912-es elnökválasztási kampány alkalmával, amikor Wilsont jelölték, az irodában beszélgettünk. Én voltam id. Henry Morgenthau bizalmi embere, így én vele és Rollo Wellsel, a kincstárnokkal álltam kapcsolatban. Ott ültem ezeken a megbeszéléseken. Wilson elnök foglalt helyet az asztalfőn és hallottam, ahogy dobolnak Wilson elnök agyán, hogy az ad óbevétel egy részéből állítsák fel a szövetségi bankot és hallottam, hogyan befolyásolják az elnököt a cionista mozgalom céljainak megfelelően. Brandeis bíró és az elnök olyan közel ültek egymáshoz, mint - mutatja - ez a két ujjam. Wilson elnöknek annyi fogalma sem volt arról, hogy mit kell határoznia, mint egy ma született csecsemőnek. Így vittek bennünket az első világháborúba, amíg mindenki aludt. Odaküldték fiainkat, hogy lemészárolják őket. Miért? Hogy a zsidók megszerezzék Palesztinát. Úgy bolonddá tették önöket, hogy azt sem tudták, mennek-e, vagy jönnek. 
    Egy bíró, amikor az esküdteket utasítja, így beszél: "Uraim, ha egy tanú egyetlen egyszer is hazudott, annak az egész vallomását figyelmen kívül hagyhatják." Mik a tények a zsidókról? (Azért hívom őket zsidóknak, mert ezen a néven ismertek. Egyébként nem nevezem őket zsidóknak. Én 'úgynevezett zsidókról' beszélek, mert nem tudom, hogy kicsodák.) A Kelet-európai zsidók, akik a világ zsidóságának 92 százalékát adják, eredetileg kazárok voltak. Ez egy harcos törzs volt, amely Ázsia szívében élt. Nagyok és erősek voltak. Falloszimádók. Ez volt a vallásuk, ami egy végtelenül undorító, aljas dolog. Ebbe nem is akarok részletesen belemenni. Királyuk megelégelte birodalmának degenerációját s elhatározta, hogy egyistenhitre téríti alattvalóit: Vagy a kereszténységre, vagy az iszlámra, vagy a judaizmusra, ami valójában talmudizmus. Az "An-tan-ténusz-szó-raka-ténusz" kiszámoló versikéhez hasonló módon döntött a judaizmus mellett. Az lett az államvallás. Ember eket küldött a Pumbedita-i és Sura-i talmudiskolákba, akik rabbikként ezerszámra érkeztek vissza. Zsinagógákat és iskolákat nyitott. Így vált a népe azzá, amit ma zsidóságnak nevezünk. Soha, egyetlen egynek sem járt az őse a Szentföldön. Sem az Ótestamentum ideje alatt, sem az időszámításunk előtt. Egyiküknek sem! Ennek ellenére odaállnak a keresztények elé és arra kérnek bennünket, hogy támogassuk hadicselekményeiket Palesztnában, mondván: "Ti segíteni akarjátok Isten kiválasztott népét az ígéret földjének tulajdonba vételében, őseik honában, ugye? Ez keresztényi kötelességetek." Csakhogy ezek pogány kazárok, akik éppen úgy felvették hitüket, mint az írek tették. Nevetséges őket a "Szentföld népének" nevezni, éppannyira, mint az 54 millió kínai mohamedánt arabnak mondani. Mohamed csak Jézus előtt 620-ban halt meg, azóta pedig 54 millió kínai fogadta el a mohamedán vallást. Kína 2000 mérföldre van Arábiától, Mekkától és Mohamed szülőhelyétől. Képzeljük el, hogy ez az 54 mill ió kínai elkezdené magát 'arabnak' nevezni. Erre azt mondanánk, hogy holdkórosok. Mindenki aki elhiszi, hogy az az 54 millió kínai arab, az egyszerűen őrült. Ők mindössze egy vallást fogadtak el sajátjuknak, amelynek az eredete Mekkában, Arábiában van. Így van a zsidóknak nevezett valakikkel is. Ezek kazárok, pogányok, valamiféle ázsiai faj, akiket Ázsiából Kelet-Európába kényszerítettek. Mivel a királyuk fölvette a talmudi vallást, nem volt más választásuk ez ügyben. Így a kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk. Most képzeljük el, milyen ostoba dolog volt a világ nagy keresztény országainak azt mondani: 'Erőnket és befolyásunkat arra használjuk, hogy visszavezessük Isten kiválasztott népét ősi hazájába, az ígéret földjére'. Létezik ennél nagyobb hazugság? Mivel azonban az ő irányításuk alatt vannak az újságok, a hetilapok, a rádió és a televízió, minisztereik ott ülnek a parlamentben, így az egész vonalon mindenki erről fecseg, nem túl meglepő, hogy önök elhiszik ezt a hazugságot. Elhinnék azt is, hogy a fekete fehér, ha elég gyakran hallanák. És senki sem tehetne önöknek szemrehányást. 
    Ez a történelem egyik nagy hazugsága. Ez minden baj forrása, amely a világra szállt. 
    Tudják-e önök, mit csinálnak a zsidók a vezeklés napján, amelyről azt hiszik, hogy az olyan szent dolog nekik? Közöttük voltam, nem hallomásból tudom. Nem azért vagyok itt, hogy valakivel ingerkedjek. Azért vagyok itt, hogy tényekről beszéljek. Amikor a zsidó vezeklés napján bemegy a zsinagógába, feláll, és elmond egy imát. Ez az egyetlen ima, amely alatt áll. Háromszor megismétel egy rövid imát, az ún. Kol Nidrét. Abban az imában szerződésre lép az istenével, hogy minden eskü, minden fogadalom vagy ígéret, amelyet a következő tizenkét hónap folyamán tesz, érvénytelen. Arra szerződik istenével, hogy az eskü ne legyen eskü, a fogadalom ne legyen fogadalom, az ígéret ne legyen ígéret. Ezeknek ne legyen semmiféle hatásuk, tehát ne kelljen teljesítenie azokat. Ezek után vajon önök mennyire számíthatnak lojalitásukra? Annyira, amennyire a németek számíthattak 1916-ban. Ugyanazon végzet alatt szenvedünk mint Németország szenvedett és ugyanazon okból." 
    Visszagondolva Trianonra, s arra, amit Freedman úr elmondott a párizsi békekomédiáról, arról, hogy ott 117 cionista képviselte az ún. zsidóság érdekeit, nem nehéz rájönnünk, miért történt, hogy Magyarország, a zsidóság által rég kiszemelt célország, a háború legártatlanabb áldozata, amely ország egyedüliként szavazott a háború ellen, mégis a legkegyetlenebbül bűnhődött mások bűneiért, a végtelen nyomorért, pusztulásért és tömegmészárlásért; azokért a bűnökért, amelyeket éppenséggel a felette ítélkezők követtek el. Egy végtelenségig megosztott, a végtelenségig elszegényített s lezüllesztett ország megszállása ugyanis sokkal könnyebb, mint egy erős és hatalmas Magyarországé, amilyen a mi országunk volt, még 1914 előtt is. Magyarország tönkretételére, legyöngítésére és majdani bekebelezésére azonban már korábban döntés született a zsidók részéről. A Ruszkij Invalid c. újság 1910-ben megjelent 285. számában látott napvilágot az alábbi felhívás: 
    "Hitsorsos Testvérek! Most az egész világon nincs a Földnek olyan sarka, amelyet könnyebben birtokba vehetnénk, mint Magyarország és Galícia. Mindkét terület szükséges és előnyös volna számunkra. Törekedjetek testvérek mindannyian erre, törekedjetek minden erőtökkel ezeket az országokat teljesen birtokba venni, törekedjetek innen kiűzni a keresztényeket, és egészen az uralmunk alá vetni. Törekedjetek mindannyian arra, hogy mindaz, ami a keresztények birtokában van, a saját kezünkbe kerüljön, és ha ehhez nektek nincs elég pénzetek, a Párizsi Szövetség annyi segítséget nyújt, amennyi szükséges. Erre a célra Szövetségünk gyűjtést rendez, és a váratlan áldozatokra a pénztárunk készen áll, hogy a galíciai és a magyar földet a galíciaiak és magyarok kezéből kivegyük, kitépjük és átadjuk kizárólagos tulajdonul a zsidóknak. A világ tőkései hatalmas összegeket áldoznak erre, ámde ennek sikerére ti egyesüljetek a legrövidebb időn belül." A kiáltvány aláírója : Cionista Szövetség, Párizs. 


Érdekes módon csak a külhoni magyarok mernek gondolkodni a megélhetési értelmiségünk csak hallgat , olyan mint a fos a biliben . A helytartók kegyeiért versenyeznek , és közben eladják még az anyjukat is agymosottak ők derék III/ III. - ok .

Tisztelettel: 
Cúth János boldogsag.net 


Már a pozsonyi csatában meg kellet volna semmisíteni a magyarságot , ki volt adva irmagjuk se maradjon, adta ki a parancsot a pápa , és a múvelt nyugatnak nem sikerült a kiírtásunk , mivel legyőztük őket, ha ők győznek , itt már nem magyarul beszélnénk, csak elvétve lennénk mint az indiánok karanténban mutogatnának , és mi táncolhatnánk az oda dobott fillérekért a sajáthazánkban.
Ezek sem voltak hollókamuk , csak a fél világot írtották ki a világháború alkalmazásával , és hány bankár állt a bitó alá , hisz mindenki tudja a háborúhoz pénz és pénz kell rengeteg pénz és a végén viszik az egész országot , mert leigázzák mint a birodalmi Amerikát , kik még mindig Pörhábori módszerekkel lép háborúba a zsidó érdekekért , hogy eltüntethesse a munkanélküli fiataljait , a zsidó vér helyet , had folyjon a goj vér , hist ők csak állatok , és az állatnak ki kell szolgálni a kiválasztott nemzetett. Na hülye gojok még mindig nem esett le a tantusz , ne feledjétek zsidó helyett egy szar kazárt szolgáltok kik agymosással rávett benneteket , hogy eltartsátok őket .







A világ holokamujai , és a leendő holokamui


Jeruzsálemi népirtás 


Ez véletlenül nem holokamu volt , és mintha nem osztottak volna kárpótlást .

Az Örmény népirtás szintén holokamu volt az ifjú Törökök követték el , ez a mozgalom Európa szerte kibontakozott és a vezetői kivétel nélkül zsidók voltak , úgy tudom a zsidók a törökökre hárították a népirtást , pedig a zsidók voltak mint nálunk a Rákosi bandája ÁVH pribékjeivel .
Ez is hollokamu volt.


Kr. u. 614-ben a helyi zsidók a perzsákkal szövetkezve elfoglalták a Szentföldet és Jeruzsálemet, részletesebben lásd: 613-as zsidó felkelés, majd a zsidók lemészárolták a jeruzsálemi keresztények nagy részét. 
Zsidó népirtás 
614-ben a helyi, palesztinai zsidók szövetkeztek babilóniai hittársaikkal és segítettek a perzsáknak elfoglalni a Szentföldet. A támadásban 26 000 zsidó vett részt. 
A perzsa győzelem után a zsidók nekiláttak a palesztinai keresztények tömeges legyilkolásának. Felgyújtották a templomokat és a kolostorokat, megölték a papokat és a szerzeteseket, tűzre vetették a könyveket. A tabgai csodálatos Halak és Kenyerek bazilika, a Mennybemenetel Templom az Olajfák hegyén, a Damaszkuszi kapuval szembeni Szt. István templom és a Hagia Sión a Sion hegyen csak a legfontosabb néhány tétel a lerombolt épületek hosszú listájáról. A támadást valójában csak kevés templom élte túl. A feneketlen Tűzszurdoknál (Vádi anNar) épült Szt. Sabas kolostort csak távoli elhelyezkedése és a meredek sziklaszirtek mentették meg. 
A Születés Temploma is csodás módon kerülte el a pusztulást: amikor a zsidók parancsot adtak a lerombolására, a perzsák megakadályozták szövetségeseik pusztítását. Ugyanis perzsa királyok portréinak hitték a Napkeleti Bölcsek mozaikképét a párkányzat fölött. 
S ez az öldöklés és pusztítás még nem is a legsúlyosabb gaztett volt. Amikor Jeruzsálem megadta magát a perzsáknak, sok ezer helyi keresztényt vetettek fogságba, és elhajtották őket a Mamillai víztároló közelébe. Ronny Reich izraeli régész ezt írja: 
"Valószínűleg a legtöbbet ígérő vevőnek adták el őket. Egyes források szerint a Mamillai tárolónál a keresztény foglyokat zsidók vásárolták meg és ott a helyszínen le is mészárolták őket." 
A mészárlás egyik szemtanúja, Szt. Sabasi Sztrategiosz azt írja: "Azután a gonosz zsidók... szerfelett örvendeztek, mivel gyűlölték a keresztényeket, és aljas tervet eszeltek ki. Ahogy régen ezüstpénzen vásárolták meg az Urat a zsidóktól, úgy most ők vásárolták meg a fogságba esett keresztényeket... Hány lelket mészároltak le Mamilla víztározójánál! Hányan haltak éhen és szomjan! Hány papot és szerzetest vágtak le karddal! És hány szüzet, ha ellenálltak a meggyalázásnak, szántak halálra ellenségeik! Hány szülő pusztult el gyermeke holtteste fölött! Hány olyan ember lett Krisztus vértanúja, akit megvásároltak, majd legyilkoltak a zsidók! Ki számolhatná meg annak a rengeteg embernek a hulláját, akiket Jeruzsálemben öldöstek le?" 
Sztrategiosz 66 000-re becsüli e mészárlás áldozatainak a számát. 
A zsidók azért váltották ki drága pénzen a keresztényeket a perzsa katonák fogságából, hogy legyilkolhassák őket a Mamilla víztárolónál, és annak vize vérré változott. A zsidók csak Jeruzsálemben 60 - 90 ezer palesztinai keresztényt öltek meg, ami mai arányokra átszámítva majdnem 1,5 milliót tenne ki (az Encyclopaedia Britannica szerint a föld össznépessége akkoriban 300 millió körül lehetett, hússzor kevesebb, mint ma). 
Pár nappal később a perzsa katonaság fölfogta a gyilkolás mértékét, és leállította a zsidókat. 
Zsidó gaztettek 
A 614-es népirtás a legszörnyűbb, de nem az egyetlen ilyen gaztett volt, amit a zsidók elkövettek azokban a zavaros években. Bár az is egy szép történet, amit a Biblia mesél el Kánaán Józsué általi meghódításáról, s amely oly mély hatást gyakorolt a zsidó lélekre. A VII. század az erős zsidó befolyás évszázada volt, - igencsak bőven kivették a részüket a népirtásból. 
Alig pár évvel 614 előtt, 610-ben az antiochiai zsidók legyilkolták a keresztényeket. A zsidók felvágták Anasztasziosz pátriárka hasát, arra kényszerítették őt, hogy a saját beleit rágja, s heréit az arcába csapták. Az effajta események miatt a jeruzsálemiek az Omar ibn Khattab kalifával 638-ban kötött szerződésben azt kérték, hogy védjék meg Jeruzsálem lakóit a kegyetlen zsidóktól s ezzel a nagy hatalmú arab vezér egyet is értett (Szulh al Kudsz, kapitulációs szerződés). 
Kapcsolódó: 
   DNS kutatás bebizonyította, hogy a modern Kazár "Zsidók" nem az ősi Izraeliták, és nem Ábrahám leszármazottai 
   Jönnek a zsidó önvédelmi szervek? 
   A "magyar" kormány támogatásával működik a Zsidó Ügynökség valamint a Tett és Védelem Alapítvány 




A legnagyobb holokauszt - The Truthseeker
 
A civilizált Amerikát barbár európaiak fedezték fel. Az indiánok gyönyörű, tiszta városokban éltek, mezőgazdaságuk és kereskedelmük virágzott. Nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára és kultúrára. A mosdatlan, barbár telepeseket csak az arany érdekelte. A világ legnagyobb népirtása következett, és a bennszülöttek jogaikat Amerika ma sem védi. De hamarosan változás jön.

És Amerika őslakosságának kiirtása a világ legnagyobb holokamuja volt , csak elvétve maradt hírmondónak egy – két indián mintha ők sem kaptak volna kárpótlást, ja hogy a zsidók már Amerikát rég gyarmatosították , és fizetni azt nem akarnak . Sőt kirabolják a birodalmi Amerikát , és eltartatják a terrorista állam szerveződést , a Palesztinokat a világ legnagyobb koncentrációs táborába kényszerítik , a földjeiket , javaikat elrabolják , és a terrorista állam a börtönőrük e sanyarú sorsú népnek , kik ha a házukat szétbombázzák , és véletlenül egy kővel megdobálja az állig felfegyverzett betolakodó haramia hadat , hát kihallgatás alkalmából olyan kínzásokat kell . Hogy elszenvedjen amibe belehall . Ja , hogy működtetni kell a szervkereskedelmüket is . Hát ez is hollókamu a javából terrorista módszerekkel. 

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=47Sx1Aexd00







Ezúttal már az ENSZ-ben is bocsánatot kellett kérnünk... 2014. január 24. ...a magyar holokausztért! A magyar holokauszt mi volt? Mohácsnál a Fuggerek miatt elvesztettük a csatát! 1919-ben a zsidó vörös vircsaft miatt eljutottunk Trianonig! 1947-ben kék cédulás választási csalással nyakunkra ült a kommunista zsidó kormány. Egyetlen magyar sem volt benne! Gyalázatos tetteik miatt eljutottunk 56-ig... Az igazi magyar holokauszt azonban napjainkban van folyamatban: annyi kártérítést kell fizetnünk, hogy a SAJÁT PÉNZÜNKÖN VÁSÁROLJÁK FEL A HAZÁNKAT! 







A jövő holokamuja a népesség kiirtása lesz a 7 milliárdot le akarják faragni 500 millióra , figyeld a levezetésüket , és figyeld , hogy válsz te vagy a családod a hollokamu áldozatává , mint kamatrabszolga amugy is szart sem ér az életed , és még mindig nem akarod likvidálni azt a 6000 főt aki kirabol legyilkol és éhbérért dolgoztat , és te úgy jösz számításba mint munkaerő beszélő rabszolga , vagy mint szervdonor , és töltelék egy lázadás alkalmával kiket likvidálni kell. És imme az elő vezetés , hogy beleszagoly a jövőbe , és tudd amikor akarják mint chippes álat melybe a halálchipet is beültették , csak egy rádiósfrekvenciás jel és törölnek az élők sorából , mert csak kenyérpusztító vagy , és azárt tartottak ,hogy a zsidók alól kihordjad az ágytálat , mint ahogy a magyaroknak már el is mondták a Konrád -féle férgek.








Belgium a gyerek eutanázia engedélyezését tervezi


Lassan több joga lesz egy állatnak mint az embernek , ja mert a zsidók állatnak tekintik a gojokat . És akkor azt hiszik ,hogy a világuralmukat megfogják valósítani , mi meg majd ugatunk hozzá Tűt a seggükbe nagy adag káliummal , hogy ne sántuljanak le.


A belgák az új világrend élharcosai , vagy a zsidók már rég uralmuk alá vonták az egész nemzetet, , és a döntéshozatalnál már nem találni belga képviselőket , mint lassan Judapesten sem lesz csak cionista liberális zsidó aki a magyar érdekeket képviseli. Ezért tűnt el a nemzeti vagyonunk . Ezért rabolnak minden önkormányzatban ahol zsidó került be a testületbe. A gyilkosságokról már nem is beszélek , ha jól belegondolok itt is jön majd hamarosan az eutanázia törvény , és mindenkit aki nem szimpatikus átküldik a túlvilágra a kiválasztott nép gyermekei , a megmaradtak csak azért élhetnek , hogy az ágytálat azért valakinek ki kell cserélni a zsidó alatt is .

Na gojok ilyen lesz , vagy ilyennek szeretnék az új világot megalkotni , ahol nektek annyi jogotok sem lesz mint az állatnak . Vettétek a lapot gojok , ti beszélő állatok , és tudjátok , hogy merre van a vágóhíd , hát ne a Zsidó TV agymosását bámuljátok , hanem keljetek fel a fotelekből míg lehet és dobjatok egy két benzines üveget a zsidó propagandistákra , és az ingatlanjaikra is . Vagy várjátok meg az üvegkalitkátokban míg meghozzák az ítéletet , hogy nem élhettek tovább , és a helytartók rátok eresztik a hóhérjaikat , hogy ne keljen bepiszkolniuk a kezeiket, majd a végén a hóhérokat is likvidálják , de addig már a piszkos munkát elvégzik helyettük.
Hollókamu – azt hiszik ezek , hogy most leigáztak , és ki is irthatnak bennünket, szép lassan feltűnés nélkül , hogy nehogy megneszeljük , és polgárháborúba kezdjünk ellenük , ezért kellet a cigányt fellázítani ellenünk, de azzal nem számoltak , hogy esetleg mi fogunk össze a cigánnyal a zsidó ellen , hogy ne tudjon száműzni bennünket , és bizony sok benzines üvegnek kell lángra kapni , hogy jobb belátásra bírjuk a rabló zsidajainkat.
Hogy a végén megmaradásunkat biztosítsuk bizony vállalni kell az ellenállást is , ne legyünk mi Palesztinok a saját hazánkba , az ÁVH -s zsidók a népünk javát kinyírta , ledarálta , savaskádba feloldotta , akit elkaptak könyörtelenül meg ölték , hírmondójuk sem maradt , itt hagytak egy gyáva meghunyászkodott megfélemlített embertömeget , kik soha nem lesznek alkalmasak nemzetté válásra , mert annyi érdekszférához tartozóvá tettek bennünket , hogy nem látjuk a fő célt , a megmaradást , és hagyni a pártoskodást , mert mindegyik a pénztőke ilyen olyan befolyása alatt áll , és csak arra várnak , hogy kirabolják az országot , a helytartókon keresztül . Nézzél rájuk egy kapa vágást sem dolgoztak még életükben , de ők a milliárdosok , kik eladták a hazájukat , és olyan törvényeket hoztak , ahol a bankár jogosan rabolhat , és büntetlenül le is rabolta a nemzeti vagyonunkat , és most vinné a többi kincsünket is , hogy mi mint cselédek szolgáljuk őket , ágytál kihordónak , még felcsaphatunk náluk , a többieket sajnos likvidálják , mert csak annyi magyarra lesz szükség , hát ne várd meg ezt a pillanatot , mert ekkor már biztos elvesztél , és a haza már nem a te édes hazád , mert eladták azt egy tál lencséért. Hát ez a holló biznisz bűnösnemzet , bűnös politikai elit eladta az országot , és mint helytartók levezetik ezt a csúfos színjátékot , ahol meg akarják védeni a rablógyilkos zsidókat a nép haragjától . Csak gondolj bele hányszor , de hányszor átmosták már az agyadat a zsidó média mit sem csinál , és altatják az öntudatodat , nehogy felkelj a fotelből , mert a valóság kiderül , és bizony a rabló zsidó jobban látszik , és nem a cigány a rabló gyilkos , hanem a környezet amit a zsidók teremtettek nekik , hogy más kiút ne létezzen számukra . Hisz értelmes munkát nem tud végezni , a családját el kell tartani , csak mi vagyunk hülyék , hogy nem a zsidók mellé telepítettük őket , mert ha zsidó szomszédai lesznek a cigánynak , mindjárt elpájáznának a zsidók más honba. Hát ezt hozzátok össze és a haza megmenekül a zsidó nyomulástól , mennek ők maguktól is csak cigány vagy arab szomszédot rakjatok a nyakukba.





Még egyszer !!!!!

Még egyszer a globális elitet , hogy felismerd a fajtáját.

Akik kiraboltak , és akik meg fognak öletni téged és a

családodat






A globális elit népességcsökkentő politikája



A népességcsökkentés legfőbb támogatói
Az Egyesült Nemzetek hivatalosan is október 31-ét nyilvánította a 7 milliárd napjának. Az ENSZ becslése szerint ezen a napon éri el földünk lakossága a 7 milliárdot. Ünneplés helyett azonban, az ENSZ Népesség Alapja (UNPF) a „fenntarthatóságra” és a „fenntartható fejlődésre” fekteti a hangsúlyt. Az ENSZ ezzel szeretné ismét kifejezésre juttatni, hogy túl sokan vagyunk a földön és hathatósabb eszközökre van szükség a népességnövekedés csökkentésére. Az ENSZ és más szervezetek egyre bátrabban beszélnek a globális elit népességszabályozási terveiről.Legtöbbször csupán a globális népesség „stabilitását” említik, de amint ebből a cikkből is kiderül, az elit számos tagja ennél többet akar és egyre nyíltabban beszélnek a számukra ideális 500 milliós vagy annál is alacsonyabb világnépességről. Sokak számára őrültségnek hangzik egy ilyen terv, de a globális elit tagjai között konszenzus látszik kirajzolódni e témát illetően, természetesen csakis bolygónk javát szolgálva. 
Október 31-e közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon ennek a 7-milliárdos mérföldkőnek a szörnyűséges következményeiről.
Talán az sem véletlen, hogy az ENSZ éppen október 31-ét, a „halál ünnepét” választotta az alkalom megünneplésére.
Mára a fenntartható fejlődés közkedvelt és sokszor hangoztatott kifejezéssé vált, amit a radikális környezetvédelmi mozgalom követői előszeretettel emlegetnek, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ennek legfontosabb eleme a népességszabályozás.
Mekkora az ideális lakosság eszerint az eszme szerint?
Természetesen a pontos számokat illetően nem létezik konszenzus, de sokan nyíltan hangoztatják, hogy 500 millió lenne a legideálisabb népesség a földön.
A hírhedt Georgia Guidestones köveire vésett „új tízparancsolat” első pontja a következőket mondja:
Tartsd az emberiség létszámát 500.000.000 alatt, örök egyensúlyban a természettel.”
Ted Turner, a CNN alapítója (akinek egyébént 5 gyermeke van) ennél is messzebbre menne:
250-300 millió lakos a földön ideális lenne, olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről.”
Dave Foreman, az Earth First (A föld mindenek előtt) társalapítója azt mondja, három legfőbb céljának egyike aföld lakosságát 100 millióra csökkenteni:
Három legfőbb célom az emberi populáció 100 millióra történő csökkentése a földön, az ipari infrastruktúra elpusztítása és a vadvilág helyreállítása, annak teljes vadállományával az egész világon.”
Ezeket a tanokat számos amerikai egyetemen is tanítják. Például Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora a következőket írta:
Nem akarok rosszat senkinek, de meg vagyok győződve arról, hogy a világnak és az emberiségnek jobb lenne, ha nem lennénk ennyien.”
Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van:
A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.”
John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges „megoldást” nyújthat.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi.”
Mihail Gorbacsov is a népesség 90%-os csökkentését tartja célravezetőnek:
Egyértelműbben kell fogalmaznunk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és az abortuszról, tehát azokról az értékekről, amik segítenek a népességszabályozásban, mert az ökológiai válság egyenlő a népességválsággal. A népesség 90%-os csökkentésével nem maradna elég ember a földön ahhoz, hogy kárt tegyen az ökológiai rendszerben.”
A globális elit általában persze politikailag korrektebb módon fogalmaz a népességszabályozásról. Jobban szeretik a „fenntartható fejlődés”, „szaporulat csökkentés” vagy „életminőség javítása” kifejezéseket, amikor a föld lakosságának csökkentéséről beszélnek.
A 7 milliárd napjának közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon a népességszabályozással kapcsolatos intézkedések fontosságáról. Természetesen a nyugati világban ezek az intézkedések „önkéntes” alapon működnének, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb új szabályt először így vezetik be. Amikor már elegendő ember követi „önkéntes” alapon az új népességszabályozási intézkedéseket azok kötelezővé válnak.
Roger Martin a következőket írta a Guardian-ben megjelent cikkében:
„…minden környezetvédelmi (és számos gazdasági és társadalmi) problémát könnyebben oldhatnánk meg, ha kevesebben lennénk, és szinte lehetetlen lenne megoldani őket, ha többen lennénk.”
Úgy gondolja, hogy ha kevesebben lennénk, az a megmaradt emberek életminőségének javulását eredményezné:
Egy véges méretű világban az ideális népességszám, ami minőségi életet biztosít mindenki számára, egyértelműen lényegesen kisebb, mint a jelenlegi, a túléléshez pedig jelentősen kisebb népesség szükséges a maximumnál. Minél többen vagyunk, annál kevesebb jut minden embernek, ha pedig kevesebben vagyunk, jobb minőségű életet élhetünk.”
Valóban ez lenne a helyzet?
Nem gondolnánk.
A történelem során az emberi szenvedés mindig jelen volt. A népesség 90%-os csökkentése nem jelentené egy új aranykor beköszöntét.
Az elit meggyőződése, hogy mi tönkretesszük az „ő bolygójukat”, ezért kevesebb embert akarnak. A modern technológiának köszönhetően elég nekik néhány százmillió munkás, hogy a rendszert működésben tartsa, így a népesség többi része csak „haszontalan kenyérpusztító” a szemükben.
Egyre több ember gondolja azt, hogy a nyugati világban is be kellene vezetni a Kínában érvényes egy-gyerekes családmodellt. A National Post a következőket írta:
Az egész világra érvényes egy-gyerekes családpolitika, mint amilyen Kínában is érvényben van, megfordíthatná a jelenlegi szörnyűséges népességszaporulatot, ami egymillió születést jelent négynaponta.”
A fenti cikk szerzője úgy gondolja, hogy az egy-gyerekes családpolitikával 2075-re 3,43 milliárdra lehetne csökkenteni a föld lakosságát.
Amikor valaki elhiszi, hogy a földön túl sok ember él, az emberi élet olcsóvá, mondhatni értéktelenné válik, az abortuszra pedig csak a nem kívánt szaporulattól való megszabadulás egyik eszközeként tekint.
Az „önkéntes” módszerekről előbb utóbb kiderül, hogy nem elegendők a népesség csökkentésére és ezzel az ideológia pártfogói most is tisztában vannak. Sokan közülük egy globális népességszabályozási hatóság felállítását szorgalmazzák, amely átsegítené a világot a „szükséges” átmeneti időszakon.
Ez a radikális zöld mozgalom igazi célkitűzése. [Az alábbi linken a brit zöldmozgalom egyik hivatalos promóciója látható, amivel a karbongáz-kibocsátás csökkentésére irányuló „önkéntes” mozgalmat próbálják népszerűsíteni. A reklám bemutatja milyen egy önkéntes kampány és mi történik azokkal, akik nem követik: link. Megjegyeznénk, a promóció humoros akart lenni…] A föld megmentése érdekében az emberek számának radikális csökkentését és a meglévő lakosság tevékenységeinek szoros felügyeletét akarják elérni.
Valóban egy ilyen világban akarunk élni a jövőben? Olyan világot akarunk, ahol bürokraták határozzák meg életünk legapróbb részleteit is a környezetvédelem zászlaja alatt?
Ők úgy gondolják, hogy mindenkinél okosabbak, és jobban tudják, mi szolgálja a föld és az emberiség javát, amiről előbb utóbb kiderül, hogy nem más, mint egy maroknyi ember abszolút uralma a világ felett.

Na látod globális méretekben is a kiirtásunkon töprengenek , és tesznek is érte nap mint nap gyilkolnak bennünket kit így kit úgy de kivet a társadalom , mert az elit úgy jobban élhet , ha kevesebben vagyunk . Nem gondoljátok , hogy az elitet kellene gyéríteni , és az őket kiszolgálók hadát a helytartókat családostul , hogy ne legyen mozgatójuk az hogy a családjukért tették .
Hát ennyit a hollókosztról az undor fog el mesterkedésük láttán , és legszívesebben a vonat alá segíteném őket mint ahogy teszik velünk ezt már évtizedek óta. Ha nem hiszed kérdezd meg egy politikai menekültet a témáról .

Dr Mengele ezekhez képest egy úr volt , az MK ultrán igaz , hogy neki is át kellet segíteni egypár emberkét a másvilágra , de számolatlanul rabolták , és rabolják a gyermekeket még mindig az USA-ban , kísérleti alanyként és sátáni rituálé áldozataiként tengetik életüket , hogy mikor úgy gondolják , hogy itt az idő fel álldozák a sátán oltárán őket az olyan Klintonné félék , kik csak sátáni pofára átoperált pinára tudnak gerjedni , nem véletlen , hogy apjuk az orális irodában felkínálta a nagy lehetőséget a kis asszonynak ki be is kapta a horgot .

Bill Gates úgy zsonglőrködik a Tűvel mint Klinton a farkával igaz attól nem kellet meghalni senkinek , de.....


A likudos kedves zsidó barátaitok kísérleteznek az európai rasszokon , és ha megtalálják a megfelelő szérumot , bizony átsegítenek a másvilágra te hülye goj, hiába vagy te zsidónak mondott magyar , te mindig is csak zsidó utánzat maradsz. (Kazár ) testvérke.



No te okos goj látod már a jövő holokamuját, itt körvonalazódik az elmélet , és a valóság . A szemed láttára gyilkolják a népeket – jelenben az elsődleges terroristák USA , IZRAEL , NATO, és a csatlós államok irtják a muzulmán arabokat az olaj és gáz készletek miatt. De te beveszed , hogy terroristák , igen mert nem adják oda harc nélkül a nemzeti vagyonukat . Bezzeg a magyarok játékpénzen hagyták kirabolni az országot hisz a politikai elitnek mondott maffia már a Kádár érában terrorista volt , azóta is terrorizálja a népet . Eladják ők bárkinek ezt az országot , csak jusson valami a zsebükbe is , ha golyószóróval szaporítanák őket , vagy a Rákosi húsdarálójával talán elérnénk , hogy az ÁVH zsidó gyerekek , és unokák kikopnának a közéletből , de hogy végkép eltűnjenek az egész családot le kellene darálni.
Jelenleg a terrorizmussal operálnak , a jövő az a chippelés lesz a beültetett halálchipp cián kapszuláját rádiós frekvenviás jellel robbantják fel és törlik az embereket az élők sorából.
Vedd észre , hogy fölösleges vagy ezen a világon , és családostul törölni fognak , hírmondótok sem marad a technológiának hála kevesebb emberrel lehet működtetni a berendezéseket , így te csak egy fölösleges kenyérpusztító vagy .



A globális elit népességcsökkentő politikája




jól nézd meg a hollókosztosokat , mert így , vagy úgy , de ők adják ki a parancsot a likvidálásunkra.

Mi nem akarjuk likvidálni a 300 család 6000 főjét , ők majd megteszik a 7 milliárddal , hisz 100 milliókat öltek a II világháborúban is , csekély ez a holokamu döntés az emberiség nevében , csak ha végleg megakasztják az emberiség életét , hát nem tudni , hogy milyen faj uralja majd az életet a bolygónkon .

Nem hiszem , hogy kamatrabszolgaként nekem kéne tovább vinnem az emberiség génállományát , és azt hiszem nagyon sokan vagyunk így . Ha rajtunk múlik kihal a faj , mert a ritkítás után , kezdjük elpusztítani a születendőket , hogy ne legyen elég rabszolgája az elitnek .

Ha már az elithez nem férünk hozzá likvidáljuk a rabszolga utánpótlást , és a végén az elitet is, mert nem lesz már értelme neki sem élni .

Hát valahogy így végződik a holokamu program , degenerált utódok akarnak kamatrabszolgákkal működtetni egy sátáni tervet , ami a halál kultuszává válik az emberiség jóvoltából .

Kis Kaufmanok hány fajt – nemzetet akartok törölni az élők sorából, egy kettő csak lesz akik a 300 családot likvidálja még időben.





A népirtás tervezetekben nagyon élen járnak , mint láthatod egy nép kiirtása megsem kottyan nekik. És hogy az átnevelés még mindig tart, azt hiszik , hogy kinyirták a németeket , de ahogy láttad ép az utolsó választásoknál rugták ki a zsidókat a parlamentből . Az új nemzedék kezdi megismerni a rablógyilkos zsidóságot, és partvonalon túlra helyezik őket. Jó volna már a történelem szemétdombjára lökni őket , és mindnyájuk mögé egy arabot állítani felügyelőnek .

Hogy nálunk mivel zsarolják a politikai elitnek mondott maffia hatalmi elitett azt nem tudom , de minden évben földkárpótlás , ilyen olyan kamu intézmény megnyitása személyzet jó fizetéssel , nyugdijas zsidó álások életük végéig . Talán kevesebbet kellet volna lopniuk , hogy ne zsarolhassa ez a zsidó vakolós maffia , és ne keljen itt még lakóparkot is építeni nekik a birodalmi Amerika után a kis magyar ország is kell nekik, a kamatrabszolgák hada a següket nyalja , büdös helytartók , velük eggyüt likvidálni kell .




A legnagyobb holokauszt, ami a Földön létezett - és a "Hálaadás" valódi háttere



2013. november 30., szombat 
Világ helyzete
Az RT News - American Holocaust címmel készített műsort a világtörténelem legnagyobb szervezett és szisztematikus népirtásáról.

A Truthseeker (igazságkereső) című műsora feltárja, hogy a Hálaadás története minden szempontból hamis és egy olyan pozitív mítoszt épít fel a világ legnagyobb genocídiuma, népirtása fölé, ami kőkemény történelem-hamisítás.
Célja, hogy elfedje a valódi bűnösöket. Mindemellett a valóság ránk nézve elég szégyenletes, ezért nem is tanítják ma sem az iskolákban. Elég nyilvánvalóvá válna, hogy a szabadkőműves "alapító atyák" mindennek irányítói és kivitelezői voltak. Megrendelők pedig ugyanúgy a befolyásos európai vérvonalak irányítói, mint később egy másik sötét időszak idején....
"LIES my teacher told me" (Hazugságok, amiket tanítottak nekem az iskolában) című bestseller részletesen ír erről az időszakról.
Az az elképzelés, hogy az európaiak vitték a civilizációt Amerikába, egyszerűen hamis és hazugság ! Pont fordítottja az eseményeknek :
A civilizált Amerikát barbár európaiak lepték el. Az indiánok gyönyörű, tiszta városokban éltek, mezőgazdaságuk és kereskedelmük virágzott. Nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára és kultúrára. A mosdatlan, barbár telepeseket csak az arany érdekelte. A világ legnagyobb népirtása következett, és a maradék bennszülöttek jogait Amerika ma sem védi.

"A Földön található legcsodálatosabb város. Ötször akkora, mint London vagy Róma. Hatalmas tornyok és épületek emelkednek ki a vízből. 60.000 ragyogó ház, milyen tágasak és milyen jól meg lettek tervezve, gyönyörű kőfalakból és cédrusfákból és más illatos fákból épültek. A város számtalan utcája és sugárútja olyan tiszta és rendben tartott a nagyszámú lakosság ellenére. Csatornák bonyolult hálózata metszi keresztül-kasul a várost, mint egy óriási Velence. Csodálatos lebegő kertjeihez hasonló pedig sehol másutt a világon nem látható."
"Miközben az európaiak szennyezett városi folyókból ittak vizet, hatalmas csatornák szállították Amerika vizét friss forrásokból. A leglenyűgözőbb látványt azok a kereskedelmi területek nyújtották, ahol épületfát, cserepeket és egyéb építőanyagokat adtak és vettek, csakúgy, mint a zöldséges-gyümölcsös utcák, ahol mindenféle zöldséget, gyümölcsöt, mézet, mogyorókrémet és csokoládét lehetett venni.
A színes ruházatot viselő lakosság személyi tisztasága és higiéniája, a szappanok, illatosító szerek és leheletfrissítők pazar használata megdöbbentő volt."

A legtöbb európai sohasem fürdött és mindig magán hordta a ruháját. Feenie Ziner geográfus szerint a zarándokoknak borzalmas szaguk volt. Az indiánok hasztalanul próbálták meg őket a fürdésre megtanítani. A telepeseknek rothadó fogaik miatt bűzös volt a leheletük is. A halál és éhezés közöttük olyan megszokott volt, hogy a holttesteket egyszerűen csak nyitott gödrökbe, ún. "szegény lyukakba" dobálták. Sokan lettek alkoholisták és öngyilkosok a bevándorló telepesek közül.

Az első telepesek legendáját lényegében szándékosan változtatták meg - jegyzi meg James Loewen író, mivel az igazság olyan szégyenletes volt. Valójában több száz mérfölddel délebbre telepedtek le és Amerikában maradtak, mert a küldetés sikertelen volt.
A valód cél az volt, Robert Beverly történész szerint, hogy aranyat találjanak és visszavigyék Európába. Hamarosan éhezni kezdtek és indián tetemeket kezdtek el megenni.
"Napokat töltöttek azzal, hogy ötletszerűen gödröket ástak a Földbe, boldogtalanul keresték az aranyat, ahelyett, hogy növényeket ültettek volna. Elfogtak néhány indiánt és arra kényszerítették őket, hogy tanítsák meg a gyarmatosítókat gazdálkodni."
A bennszülöttekkel való lakomázás nem egészen úgy történt, ahogy a Hálaadást a TV-ben és a tankönyvekben bemutatják.
"A gyarmatosítók pohárköszöntőt mondtak az indiánoknak az örök barátságra, mire a törzsfőnök, a családja és kétszáz követője holtan esett össze a méregtől, amit az italukba tettek."

Az általánosan elterjedt tankönyvekben a "szűzföld" a legelterjedtebb elnevezés az amerikai kontinensre. Valójában - jegyzi meg Francis Jennings történész - "ez egy megözvegyült föld".
"A második világháborúban végzett náci etnikai tisztogatás is épp elég borzalmas volt, mondja David Stannard történész - mégis teljes mértékben eltörpül a világtörténelem legnagyobb tömeges népirtása mellett. Százmillió indián halála az amerikai holokausztban. Egyesek itt is betegségektől haltak meg, amiket az európaiak hurcoltak be, de nagyon nagy számban haltak meg szándékos politikai eredményként, melynek célja a faj kiirtása volt és ezt a tényt az általánosan használt történelemkönyvek mind a mai napig továbbra is eltitkolják."

Indián nemzetek térképe Észak - Amerikában

Az első kormány teljes költségvetésének 80%-át az indián települések támadására költötte, hogy elvegyék fejlett farmjaikat. "A telepesek valószínűleg sohasem maradtak volna életben maguktól" - írja Jennings.
Amerika teljes lakosságának 80%-át pusztították el akkor.
Az amerikai holokausztról szóló lejegyzések szerint a gyarmatosítók vezetői városról városra jártak és szándékosan ölték meg az összes férfit, nőt és gyermeket.

A parancsok legfentebbről jöttek: George Washington utasítására legalább 28-30 szeneka várost, a mohawk, onondaga és kajuga nép összes várostát a földdel tették egyenlővé. George Washington azt írta, hogy az "indián országot el kell pusztítani".
Thomas Jefferson az indiánok teljes kiirtását tűzte ki célul. A Nobel-békedíjas Theodore Roosevelt "kedvezőnek" nevezte a bennszülött faj kiirtását.
Stannard azt írja, hogy a népirtás hivatalos állami politika volt.
Kalifornia kormányzója, Peter Burnett 1851-es törvényhozáshoz szóló üzenetében:
"Az irtást addig kell folytatni, míg az indiánok ki nem halnak."
Egy másik kormányzó nyilvános hirdetményt adott ki az összes indián "üldözésére, meggyilkolására és megsemmisítésére".
Tanúk számolnak be arról, hogy a vérfürdő gyakorlatilag kiirtotta a bennszülött fajt. "A fehérek úgy lőtték le őket, mint a farkasokat, férfiakat, nőket és gyermekeket, ahogy érték őket. Ez a bennszülöttek elleni irtó hadjárat a faj végső kipusztítását tűzte ki célul."


A beszámolók szerint az mentette meg őket a végső pusztulástól, hogy rabszolgaként kezdték el több helyen használni az indiánokat. Az irtási politika a fehérek érdekeit kezdte sérteni. Az indián munkaerő nélkülözhetetlen.
Már 3 éves kortól magas áruk volt az indián lányoknak - mondta Marysville Appeal, mert "kettős szerepet kaptak : munkát végeztek és testi vágyakat élhettek ki rajtuk".
Az interjúban megszólal Phil Lane az Ihanktonwan első nemzet örökös törzsfőnöke.
- Mit töröltek ki a történelemből ?
- Voltak olyan gyakorlatok, amelyekről az ember néha nem szeretne beszélni. Nemcsak arról, hogy elpusztították az emberek nagy részét, hanem arról, ahogyan ezt tették. Ez a történelem során a legnagyobb emberi veszteség.
A túlélő indiánok ellen még mindig folyamatban van a kulturális népirtás - számol be a Truthout.
A 20. század kezdetétől a gyermekeket ún. "indián bentlakásos iskolákba" kényszerítették, hogy "kiirtsák belőlük az indiánt" - az egyik alapító atya Richard Pratt szerint.
"Öld meg az indiánt! Mentsd meg az embert ! " (Richard Pratt)

Az indiánok kötelesek nevüket nyugati névre, pl. Tomra változtatni, fehér emberre jellemző ruhát hordani és fehér emberre jellemző hajviseletet vágni. Az indiánokat arra kényszerítik, hogy felvegyék a kereszténységet és a nyugati kultúra egyéb velejáróit.

Az interjúban megszólal Lenore Stiffarm, az Atsina törzs tagja:
"A szövetségi rendőrök célja az volt, hogy kiverje az indiánt az emberből. Kiverték apámból a nyelvet, miközben felnőtt, egész életében gyakorlatilag meg volt törve a keze. Ő még beszélt az anyanyelvünkön, de sohasem akarta, hogy én megtanuljam. Én a katolicizmusból próbálok felgyógyulni, mert a katolikus egyházban szexuálisan bántalmaztak."
Daniel Sheehan azt mondja, hogy a népirtás tovább folytatódik, ezért elindította a dakota gyermekmentési projektet, hogy leállítsa az indián gyermekek kényszerű elvitelét.
- Daniel, mi történik a gyerekekkel ?
- "Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak általános volt a gyermekek elvitele; ez történt minden egyes rezervátumban és gyakorlatilag minden nagyobb városban. A népirtás elleni nemzetközi rendelkezésnek van egy olyan rendelkezése, amely határozottan népirtásként azonosítja azt, ami folyik. Amikor egy adott államban egy fajilag domináns kultúra részét támadják, bennszülött gyermekeket ragadnak el törzsüktől és a fehér kultúrába erőszakolják őket."
"A legfelsőbb bíróság még ma is másodrangúnak tartja a bennszülötteket" - írja Robert Williams, az ismert jogtudós.
- Az élete során minden harmadik indián nőt megerőszakolnak. Az esetek 86%-ban nem indián követte a nemi erőszakot. Ennek közvetlenül az az oka, hogy a törzsek nem tudnak bírósághoz fordulni az ilyen bűncselekmények miatt. Ha megnézzük a civilizáltabb népeknek a bánásmódját, az indiánok bánásmódjának történelmét, valójában el kell gondolkodnunk, hogy KIK A BARBÁROK és KIK A CIVILIZÁLTABBAK !

Fontos megemlíteni azt a tényt is, hogy az indiánok húskészletét majdnem mind lemészárolták, hogy az őslakosok ne jussanak fehérjében gazdag élelmiszerhez, a bölények húsához. Tudott dolog az, hogy az indián nép a természettől, csak azt vette el, ami fontos volt számára a fennmaradáshoz.
Egy nagyon híres tanulmány megállapította, hogy a törzsekkel megkötött minden egyes szerződést lényegében valamikor megszegték. A Legfelsőbb Bíróság szerint nem voltak vagyoni jogaik, és ezért nem is voltak igazságos kártérítésre jogosultak.
És ez a vélemény borzalmas módon mondja ki, hogy a bíróság elismeri, amit mindenki tud: hogy az amerikai bennszülött törzseket leigázták és a szerződések értelmetlenek. Tehát a sztereotípiák fennmaradtak és ez még mindig érvényes törvény az Egyesült Államokban.
Az indiánok körében a legnagyobb az öngyilkossági arány és a rákbetegségek előfordulása a nyugati félgömbön. A 44 éves átlagéletkor alacsonyabb, mint Afganisztánban és megközelítőleg annyi, mint a gyarmatosítók idején volt Európában.
A zarándokok partraszállásának 350. évfordulójára meghívták Frank James bennszülöttet, hogy felszólaljon. Amikor azonban meglátták a beszédét, ami egy telepesnek a valóságban írt beszámolójából származott, nem hagyták, hogy felolvassa.
"A zarándokok éppen csak felfedezték a partot négy nappal korábban és már ki is rabolták őseim sírjait, ellopták a kukoricát, búzát és babot. Az indiánok tudatában voltak ennek, mégis üdvözölték és oltalmazták a telepeseket. Aligha tudtak róla, hogy a telepesek puskái fogják őket megölni. Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni, de most egy szebb Amerikáért dolgozunk, egy "indiánosabb" Amerikáért, ahol az emberek és a természet fontossá lesznek."
Frank segített nemzeti gyásznapot indítani minden Hálaadás napján, ami tiltakozás a Plymouth kikötőben és a Mayflower makettjénél. A nyugati parton ezrek gyűlnek össze a Hálaadás-elleni napon, hogy arra kérjék az USA-t tartsa tiszteletben az indián jogokat ígérő szerződéseket és a nemzetközi jogot. Megerősítették a Fort Laramie szerződés érvényességét, mely jogokat ad indiánoknak a területre. Az ENSZ - az ellene szavazó négy ország: USA, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland - ellenére határozatot hozott, mely kimondja a bennszülött törzsek önrendelkezési jogát. És felszólítja az államokat, hogy adják vissza az indián törzseknek az ellopott földeket.

A Mexikói Mozgalom egyetlen nemzetbe szeretné tömöríteni az amerikai bennszülötteket, ahogy ők mondják, az európaiak által létrehozott mesterséges határok nélkül.

- "A demográfia mellettünk áll és 50 év múlva mi leszünk többségben, ezért azt mondom az európaiaknak, húzzák félre a széküket, ahogyan mi is tettük. Rettegtünk, attól a sok borzalomtól, amit elkövettek ellenünk. Népünk 95%-át kiirtották, földjeinket ellopták, saját földünkön nyomorba döntöttek bennünket. "
Az USA-ban máris több városban többségben vannak a bennszülöttek. Nyolc éven belül további nyolc államban lesznek kisebbségben a fehérek. 30 éven belül ez lesz az összes államban.

Vajon a fehérek és a szabadkőműves alapító atyák mai rokonai / örökösei milyen lépéseket terveznek ezt a tendenciát és az előzményeket látva ? Lehet jobb nem megtalálni a választ..... (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
Ülő Bika a legnagyobb indián volt a hatalmas tömegmészárlások idején. Ő a népét akarta óvni.

SBG Buddha dátum: 17:55
Kategória: 2014 február

Megdöbbentő , hogy a kultur nemzeteknek valló emberanyag Amerikát belakta őslakosságát kiírtotta , és a végén a birodalmi Amerika tulajdonképpen zsidó gyarmattá vált , ahol kényükre kedvükre küldik a fiaitokat lányaitokat háborúba zsidó cionista érdekekért harcolni , és elesni . Még jó , hogy amerikai goj vére fog folyni a háborúkba , hisz a kiválasztott nép fiai nem húllhatnak el , mert akkor , hogyan jön létre a zsidó világbirodalom . Mielőtt Amerika nemzetállamokra esne szét a birodalmi Amerikának el kell végeznie tervszerint a föld népességének a 80 % - át likvidálni kellene , de az ellenpólus ezt megakadályozza , és ha nem likvidáljátok a cionista bankárkaszt embereit , sajnos az új világháborúban nem biztos hogy marad e egyáltalán ember e bolygón , ki tovább vinné az értelmet , és az életet , ezért megfontolnám e cionista bagázs likvidálását .
Vagy jön az atomjégkorszak , amit nemfognak túlélni senkik , és ha lesz aki túl éli nem lesz meg a táplálék lánc , és végül éhhalálra lesz itélve . Hogy a növényzetből mi marad meg ???? A rovarok átvészelik e , de az állatok velünk pusztulnak , és az értelmes lények betelepítésére újból idegen lényeket kell igénybe venni , kik majd ide járnak genetikai feltőltődésre és kialakítják az új faj Isten mitoszát , hogy a történelem ismételni tudja önmagát . De remélem egy büdös zsidó sem fogja túlélni ezt a torturát amit ők okoznak még az emberiségnek , de velük pusztulnak a vakolók is , és minden titkos társaság tagjai is .
Egy romlatlan békés idili világba nem kellenek nyerészkedő zsidók kufárok ők és az életük leáldozott , de majdnem az egész emberiség is odaveszet , ill oda is veszett az új faj már nem a régi emberi faj !!!!.




A NATO világháborúra, azaz öngyilkosságra készül

És nekünk ezek a szövetségeseink rabló gyilkosok , hogy köpjem szembe magamat , és ne lássam , hogy mit csinálnak .

Május 12, 2014
Miközben a magyar elektronikus média és a televíziós hírműsorok még mindig holmi szakadárokról beszélnek és lelkesen idézgetik a felettébb homályos körülmények között felbukkant, lényegében véve illegitim ukrán kormányfő szavait, addig ekképpen fogalmaz az élet Ukrajnáról:
"Azóta elszabadult a pokol, az államfőt elkergették, az állam nem működik, az országot a gazdasági összeomlás és a szétesés fenyegeti... s hogy e jobb sorsra érdemes ország ide jutott, azért súlyos felelősség terheli az érte, pontosabban a befolyásért fölötte marakodó, kezüket az úgynevezett civilizált világhoz tartozóként vérrel még véletlenül sem bemocskoló cionista hatalmakat..."
Hogy miről van szó, azt egy rövid mondatban meg lehet fogalmazni: ha a NATO beavatkozna Ukrajnában, vagy Ukrajnát soron kívül a NATO-hoz csatolnák, ahogy az már felvetődött, a katonai szervezet alapszabálya következtében azonnali hatállyal kitörne a világháború.

A NATO minden tagjának ugyanis hadba kellene szállnia Oroszország ellen. Ez egyenlő lenne a biztos halállal! Az orosz és a kínai hadsereg egy hét alatt rohanná le Európát!
Ezt a történelem során két európai nagyhatalom is megpróbálta: a francia és a német. Mindkettő hatalmasat bukott, miközben exponenciálisan növekvő számú ártatlan ember halt meg. A NATO sem jár különbül!
Szögezzük le, hogy mi magyarok most tényleg a rossz oldalon állunk! Van egy cionista kollaboráns bábkormányunk, egy kifosztott országunk. Megint mi leszünk az ágyútöltelékek, amennyiben a magyar nép nem áll a talpára.
Mindez nem üres felvetés, mert Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár egy német lapban megjelent interjújában hangsúlyozta, a NATO-nak ezentúl "nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a területvédelemre", és az ukrajnai folyamatoknak "riadóztatniuk" kell az európai tagokat. A főtitkár úr bejelentette: "felszólítom európai szövetségeseinket, hogy állítsák meg a védelmi kiadások folyamatos csökkentését, fordítsák meg a trendet és költsenek fokozatosan többet a védelemre!"
Magyarul: fegyverkezzenek! Fegyverkezzenek akkor amikor alig élnek!
Továbbá: "Moszkva jelenleg inkább ellenfélként viselkedik, mint partnerként", és megszegte a NATO-val kötött 1997-es alapszerződést, amely tiltja, hogy a felek növeljék a másik területével határos térségekbe telepített katonai erőt. "A szerződésben kinyilvánítottuk, hogy fenyegetés esetén mi is megerősítjük csapatainkat, és most arról egyeztetünk, hogy pontosan mit jelenthet a csapaterősítés."
A NATO vezérkara világháborúra készül........
Az a hátborzongató, hogy mindez nem üres spekuláció. Az a térség, amit ma Ukrajnának hívunk, az elmúlt évszázadokban háborús viharok, megszállások és pusztítások sorozatát élte át. Népessége összetett, jelentős hányada orosz vagy orosz anyanyelvű, akik önrendelkezést akarnak, s akik a Nyugat által támogatott kijevi puccs forgatókönyvét vették át: ha nektek szabad volt, akkor nekünk is szabad. Megvan tehát a casus belli.
Mi itt Magyarországon nem tudjuk befolyásolni a dolgok alakulását, csak ahhoz van jogunk, hogy tájékozódjunk. Mert talán csak véres polgárháború lesz Ujkrajnában, mint a Délvidéken volt, s ha majd a cionista nagyhatalmak kielégítik kapzsi vágyaikat, akkor a terület felosztását követően - van ott vasérc, szén és más ásványi anyag, s ott van a fekete föld, Európa legjobb talaja is - a darabokra tépett térség utódállamai időlegesen lecsillapodnak. Vagy nem. Mert valaki esetleg elront valamit, mint az odesszai tűzvésznél. És akkor majd erősen imádkoznunk kell a békéért.
Ezért legyen tisztelet azon keveseknek, akik a valóságról beszélnek nekünk.
Nos vesztésre áll a cionista világ! Vesztésre áll Szíriában, léket kapott Irántól, leblokkolt Ukrajnában és menekül Afganisztánból.
Magyarország a tönk szélén. Hazug, tolvaj kormány, közel öt millió nyomorulttá tett magyar. Útban a polgárháború felé! S ezt a béketűrő, jelenleg még alvó magyar népet, ha elindul, nincs az a magyar és Európai rendőrerő aki megállíthatja.
.....és már forrósodik a parázs!

Turcsinov nem állítja le a katonai műveleteket Donyeck és Luganszk régiókban. Turcsinov kérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy az ukrán kommunista párt tevékenységét ellenőrizzék mert szerinte együttműködnek a "terroristákkal". Ezért felvetette a kommunista párt betiltását is Ukrajnában. Tegnap a kommunista párt követelte, hogy állítsák le a "terrorellenes" műveleteket és népirtást Turcsinovéktól.
http://www.ntv.ru/novosti/968717/

Azt , hogy fölöslegessé itéltek még elmegy , hogy likvidálni akarnak , még az is elmegy , de az hogy ezt a saját helytartóinkkal intéztetik el , az már egyáltalán nem jó dolog , a kolaboráns félzsidók , zsidóbbak lesznek a KAZÁRONNÁL , és csontig benyalnak a holokamu őrültjeiknek , csak hogy ők legyenek hatalmon . Hölgyeim és úraim itt az idő , hogy felkérjem önöket készítsék a benzines üvegeket és ne habozzanak eldobni begyujtás után , mert ők nem fognak habozni ahogy ellopták a nemzeti vagyonunkat , úgy ölnek majd meg bennünket mint a cigányok , hisz már nincs semmi amit ellophatnának tőlünk , és szembe kell nézni a nagy igazsággal , most már nekik kellene eltartani bennünket , de eszük ágában sincs , utilaput kötnek a lábukra és szaladhatunk ,mint Petőfi Barguzonig , de mint látjátok a Tudományos Akadémiánk Szabadkőműves zsidó páholyunk , hallani sem akar a magyar multról , a jelent is átírják , és a jövőt , úgy gondolják , hogy meg sem éljük , de ők jó zsiros állásban osztják az észt a hülye gojok felé . Veszitek a lapot , van itt valami intézmény ami a magyar érdekeket szolgálná . Zsidó itt minden és a MOSZAD-ot szolgálja , még a titkos szolgálazokat is MOSZAD- osok védik . Független Cionista kormányunk a fülke forradlomig jutott , de ott meg is hőkölt , így lett ek ők olajmaffiából politikai elit maffiái . És hogy a politika és a bűnözés összeált azt már rég kimondták a Pintérék meg gyakorolják , már csak az van hátra , hogy ő is becsületrendet kapjon a Franciáktól , mert ugye a vakolókat nem szabad kihagyni a játszmából , Trianonnál az ország kétharmadát dobták oda , most meg a földjeink , a vízkészletünk , és a természeti kincseink kellenek a gonosznak , és mi mindnyájan földönfutóvá leszünk téve , mert a közéletünket még mindig a ZSIDÓ ÁVH – s gyerekek, és unokák uralják , ja hogy egy sem akar munkából mehélni , majd kinevezünk egy újabb kádertemetőt , ahol ellesznek a drágák , és ha kell ők alkotják majd a Gladio sereget , kiknek zsidók vezényelnek , és ők bizony meghúzzák a ravaszt , míg ti haboztok eldobni azt a megtöltött üveget , amelyiket már meggyujtottatok. Hát ez a valóság ez a holokausztév ezt űnnepeljétek ez a magyarság megcsúfolása , kiknek nem szabad még emlékezniük sem halottaikról , akiket e retkesek a Dunába daráltak nem is olyan rég , felfogtad most az elrabolt értékedien dőzsölnek , míg te megépítheted nekik a lakóparkukat az atomrakéta kilövőiket , beindítják a fegyver kereskedelmüket , vissza kábítószer kereskedelműket , és a szerv kereskedelmüket is
a lány kereskedelmükről már nem is beszélek az folyik , de, hát a zsidó bűnözésről pofáztam ebben a hónapban , és a vérgyilkosságról sem feledkezhetünk meg H Zsófi , és Solymosy Eszter vérét még nem mosták le , pedig a költő szavaival lemossuk a gyalázatot . Azt hiszem van mit helyre tenni , ne várjunk egymásra égjenek azok a kanócok a pislákoló fény a sötétben már utat mutat . ÉBRESZTŐ !!!!!!!!!!!!!!
Magyarok először is magyarok vagytok , és csak utána vakolók , hazaárulók , rablók , és gyilkosok maffiózók , családapák , családanyák , szülők gyermekek , öregek , ha megélitek , és halottak, melyeket e föld eltakar , ha el nem adjátok a talpunk alól akkor ez a miénk marad és eltartja a családjainkat is , a gyermekeinket , és az unokákat , igen ez a jövőnk is , és ti már elkócsavetettétek a nemzeti vagyonunkat is , és számonkérés nuku a vakoló barátaitok is benne vannak a cionista zsidókkal , kiket nem érhet el az igazságszolgáltatás karja szabadon gyilkolnak rabolnak és raboltatnak a cigányokkal ők csak átveszik az árut m int ti annak idején az olaj forintokat . Drágáim mely hatalmi ág maradt ki az olajmaffiából , hány Draskovics kastély villog az éji homájban ami a benzines üvegre vár . Ha már rabolt , de nem lehet számonkérni . Legalább égjenek porig ne élvezzék a népünk nyomorából kirabolt jussukat . Égjenek és ők meg benne , hogy ne raboljanak többé magyart .



Lesz még egyszer űnnep a világon , ha elkerüljük ezt a nagy holkamut amit ránk kiszabtak , és reméljük , hogy ők nem kerülik el a halál szelét , és mi nem leszünk kamatrabszolgák , sem az unokáink , mert elmondhatjuk apáik megtették azt amit a haza megkövetelt , kiirtottak minden cionista gyilkost és rablót e földön , így már béke honolhat a magyar ugaron , de elmondhatjuk , hogy ez a mienk magyaroké , és nem a cionista betolakodóké , vagy a bankárkaszté ki szarért hugyért elárverezte egy élet kuporgatását egy család otthonát , és nem lettünk földönfutók , de egy pár bankot azért gyújtsatok fel , hátha az uzsorás bankárkaszt elitje kereket old , és teret engedhetünk mi is az iszlám bankrendszernek, ne finanszírozzuk mi e bankárok háborúit az uzsorakamatjaikon keresztül , ne legyen az hogy magyar katonát küldenek Maliba harcolni , hogy Maliból majd mi hozunk be homokot , mert a többi természeti kincseikre a Franciák , és a többi bitófára való náció nácik igényt tartanak , mint arany , olaj , és a többi . Homokért meg harcoljon a Viktor jó kurva anyja , elmegyünk a Kiskunságba és annyi homokot hozunk , hogy a Dunából homokos partvidéket varázsolunk , de nem a rohadt zsidó paradicsomnál . Ott rakétakilövő lesz telepítve , mi meg aknavetőkkel fogjuk belőni a területet , legalább is arab sejtek jóvoltából megeresztenek egy pár rakétát a drága lakóparkjaikra , hogy le tudjanak fasisztázni a médiumukon keresztül , de ha ők is kapnak egy pár bombát , biztos , hogy már egy kis igazságot is mondanak ,. A remény hall meg utoljára szokták mondani , remélem ez az egész nem valósul meg , ha mégis ezt választják , akkor , háború , és a háborúban nincs pardon , hulljanak mint a palesztinok , egy cionista se maradjon életbe . Elég nagy ez a világ , de cionistát nem akarok látni benne Fasisztának ott voltak a nácik , de ők úri emberek voltak ezekhez képest , Mengelés szervkereskedők , rabló közéleti fasiszta holokamus , ingyenélők, homofóbok , játszanak az élet homokozójában, és közben azt hiszik, hogy ők a zsidók a kiválasztott faj , de kiderül , hogy ők csak KAZÁROK feláldozhatók , és fel is áldozzák őket befurakodott gojok , de a piszkos munkát el kell végezni valakinek , hát ha úgy dönt a zsidó vakoló titkos tanács ők is usznak a másvilágra a gojokkal , és a többi nációval . Ez a halál kultusz ez a sátán kurzus , ez az aberált zsidó ismérve öntsétek le benzinnel és had égjen .

Hát ezzel szeretném befejezni ezt a,, zsidó bűnözők ,, ciklust – tudom sok mindenről nem ejtettem szót , tudom sok ember fogja sértve érezni magát , de én a cionista ,MOSZAD – os ,vakolós zsidókról beszéltem , és ők ezeket az anomáliákat szülték nekünk . Már amelyeket beláttunk megláttunk , és észre vettünk , és szóvá tettünk , de mint mindig mindent letagadnak , kérem nem volt itt vérgyilkosság sem és a Táncos Gábor is nem a mi balekunk volt de mint tudjuk a Solymosy Esztert is megölték , és a pénzzel bizony a szánkat és az igazságszolgáltatást is befogatták , a H Zsófi esete meg az új betelepedés jelképes aktusa volt , de azt nem akarták , hogy pogromok induljanak a mocskos haramia had ellen , így hát kellet egy balek Orbán nagyon jól tudja eszt az SZDSZ – es Kuncéval kiokoskodták ezt és a halálsori intézetbe küldték az ártatlan gyereket , Égessétek fel a Kunce vityilóját is ő is eleget lopott , és kiadta az írást miszerint az ÁVH – n nem verték az embereket , nem csak ledarálták haleledelnek azért volt akkoriban olyan piros a Duna vize , volt szerencsém látni , és szemlélnem , míg egy békésen falatozó ÁVH – s figyelt a raktárak tövéből . Adjatok neki ez sem különb a Pintérnél ő a gyilkosság BT -jével operált , Kunce meg a zsidajaikkal azt nem kell mondanom , hogy ÁVH múltúak , és ezért nem tiszta tőlük a közéletünk ma sem .

Kívánom , hogy te is tollat ragadj és holokamu évünket méltán köszöntsd , egy – két írásművel , hogy a maffia politikus gárdánk lássa a kiutat az erdőből , és , hogy észre vegyék már , hogy az észt nálunk már nem a zsidók osztják , a parlamentből is kirúgtuk őket.
Tedd meg azért is , mert ismerőseid között biztos volt akikkel az ÁVH – sok végeztek ,és ez a zsidó maffia még mindig koptatja az aszfaltunkat horibilis nyugellátással békés villákban hűsölve élvezik a haza szolgálatát , a hazaárulást , mit százszor elkövettek , és egyszer sem lettek felelőségre vonva , az igazságszolgáltatás kibicsaklott a zsidó birói kar gazságszolgáltatásaiban .



Hát sodródjunk , és evezzünk békésebb vizekre. 


1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Call / WhatsApp: +16626183756 köszönöm
    Webhely: https://progresivefunding.wordpress.com

    VálaszTörlés