2018. augusztus 21., kedd

A háborúk árnyéka





A háborúk árnyéka









A háborúk árnyéka







Arab–izraeli konfliktus

A Közel-keleti konfliktus: Gyorsított tanfolyam kezdőknek





|

Időszámításunk előtt 1500: A héberek meghódították Kánaán földjét
A Tóra (az Ószövetség első 5 könyve) elmondja hogyan menekültek el az ókori héberek (zsidók) Egyiptomból, és miként foglalták el Kánaánt (mai Palesztinát). A héber Isten, Javeh a ”kiválasztott népét” Kánaán lakóinak elüldözésére utasította.

Amerika és Anglia katonai erőit felhasználva, Izrael uralni akarja a régiót
Biblia; (5Mózes 7:1): És Jehova, a te Istened a kezedbe adja őket, és te verd meg őket. Mindenképpen add őket pusztulásra. Ne köss velük szövetséget, és ne is légy velük kegyes.” Ezek, és más erőszakos versek, vallási és világi alapokként szolgálják a zsidók Palesztinával szembeni követeléseit. A Tóra kijelenti, hogy a zsidók Egyiptomból jöttek Kánaánba. A Tóra dicsőíti a Kánaán-i fajirtást.

Időszámításunk után 0-33: Megszületett a Kereszténység Júdeában
A lélek tanítója, a názáreti Jézus sok követőre talált Palesztinában (akkori nevén Júdea). Megváltoztatta az Ószövetség kíméletlen részeit, követőinek egymás iránti szeretetet tanítva és megbocsájtást a bűnözőknek, akik megbánták tetteiket. Jézus fizikailag megtámadta az uzsorásokat és leleplezte a magas rangú zsidó papokat (farizeusokat), mint képmutatókat. A farizeusok akkor befolyást gyakoroltak Júdea római kormányzójára (Poncius Pilátusra), hogy feszítse keresztre Jézust. Pilátus vonakodott, de meg kellett békítenie a farizeusokat. Megkorbácsoltatta Jézust és keresztre feszítette őt.
Jézus követői (az apostolok) azt állítják, hogy tanítójuk három nap után feltámadt halálából. A zsidó és római üldöztetés ellenére, a korai keresztények tovább terjesztették Jézus tanításait. 300 évvel később, Róma áttért a kereszténységre (a római katolikus és a görög katolikus vallásokra).
A zsidó farizeusok Jézus keresztre feszítésére győzködték Poncius Pilátust. Egy igazságos ember keresztre lett feszítve, mellyel a zsidó-keresztény konfliktus megszületett.

135: A Rómaiak leverik a zsidó lázadást
A római időkben Izrael Júdea néven volt ismert. Ez a főleg zsidó lakta terület volt a legellenszegülőbb római tartomány. 135-ben a rómaiak leverték a legutolsó lázadást, mely után a zsidók szétterjedtek mindenhol a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Ezt a szétszóródást nevezzük diaszpórának. Miután Hadrian császár leverte a zsidó lázadást, a szent városukat Jeruzsálemet felégettette. Jeruzsálem át lett nevezve Aelia Capitolina-nak, és a zsidóknak meg lett tiltva, hogy ott lakjanak. Hadrian császár átnevezte az országot Júdeáról Sziria-Palesztinára.

790-810: A Kazár birodalom felvette a zsidó vallást
A kazárok török eredetű népek. Birodalmuk a mai Ukrajna, Nyugat-Oroszország, Észak-Törökország, Grúzia, Nyugat-Kazaksztán és Azerbajdzsán területén volt. Nem tisztázott okok miatt, az egész kazár nemesség áttért a judaizmusra. Az alattvalók hamarosan követték őket. DNS vizsgálatok is igazolják, hogy az askenázik kazárok.
Mikor rusz harcosok (a mai európai-oroszok) legyőzték a kazárokat 960-ban, a kazár zsidók (mai nevükön áskenázik) megtelepedtek szerte Európában, főleg keleten (Lengyelországban, Oroszországban, Magyarországon, Németországban, stb.). Az áskenázi zsidók, akiknek nincs rokoni kapcsolatuk a júdeai zsidókkal, ma a világ zsidó népességének 80%-át teszik ki. Az áskenázik uralják az izraeli és az amerikai politikai életet és köztudott róluk, hogy megkülönböztetést tesznek maguk és a sötétebb szefárdi (az eredeti) zsidók között.



Az áttért kazár birodalomnak nincs származási kötődése Judeához/Izraelhez!

1200-1900: Kiéleződött az ellentét a zsidók és az Európai "vendéglátóik" között
A második évezred folyamán az Európában szétszóródott zsidóknak folyamatosan menekülniük kellett minden honnan. Minden ország ahova csak a lábukat betették, előbb vagy utóbb elüldözte és kitiltotta őket. A zsidók azt állítják, hogy üldöztetésük oka mások irigysége az üzleti életben elért sikereik miatt és a keresztény népek bosszúja Jézus meggyilkolásáért. Mert szerintük a kereszténység nem tűri meg maga mellett a judaizmust.
Ezzel szemben Európa keresztény nemzetei azt mondják, hogy a zsidóknak a pénzhez és a politikai hatalomhoz való gátlástalan ragaszkodása, a becstelen üzelmeik, a kereszténységgel szembeni támadásaik, a "gazdanép" elleni üzleti és politikai bujtogatás a valódi oka az ”antiszemitizmusnak” (zsidóellenesség).
Néhány az ismertebb zsidó-ellenes eseményekből: Kitiltás Angliából 1290-ben, kitiltás Franciaországból 1394-ben, a spanyol inkvizíció és kitiltás 1492-ben, a németországi Hep-Hep lázadás, Martin Luther ”A zsidók és hazugságaik” esszéje 1543-ban, és az orosz progromok.


A zsidók európai országokból való kitiltásaik történelmi térképe.

1516-1918: Palesztina Török Ottomán uralom alatt
Palesztina földje az Ottomán Török Birodalom részévé vált 1516-ban. Az Ottománok szigorú uralkodása idején a muszlim többség és a keresztény és szefárdi zsidó kisebbségek Palesztinában, általában jól megvannak egymással. Ez a tény cáfolja a sokak által hangoztatott modern mítoszt, hogy a zsidók és az arabok évszázadok óta háborúznak.

Késői 1800-az évek: Megszületik a cionizmus
Az 1800-as évek végére, a cionizmusnak ismert mozgalom népszerűségre tett szert Európa áskenázi (kazár) zsidóinak köreiben. A cionizmus célja egy zsidó ország létrehozása Palesztinában. Az 1880-as és 90-es évek alatt, a zsidó Rothschild család, a világtörténelem leggazdagabb családja támogatja az első "aliyah-ot". Ekkor körülbelül 20.000 zsidó vándorol ki Palesztinába, akik közül csak 10.000 telepedett le véglegesen ott.
Az Ottománok megengedték ezt, de a helyi palesztinok tiltakoztak ellene. Azonban idővel eltűrték őket, mert a zsidók a palesztinok létszámához képest nagyon kevesen voltak. Nem tudhatták mit jelentett valójában a hosszú lejáratú ”teve orra” cselszövés! 1890-ban a cionista Rothschild Edmund báró betette lábát az ajtó közé, amin az első áskenázi zsidók becsordogáltak Palesztinába.

1897: Az első cionista kongresszus
Az első Cionista Kongresszus Bázelben volt megtartva. A kongresszust Teodór Herzl vezette – akit ma ”Izrael alapító atyjának” tartanak. Herzl megjósolta, hogy a zsidó nép országának létrehozásához 50 évre lesz szükség, és egy nemzetközi testület lesz az, ami végül Palesztinát a zsidóknak fogja adni.
Adva, hogy az Ottomán birodalom sohasem mondott volna le Palesztináról önkéntesen, és az Egyesült Nemzetek Szövetsége akkor még nem létezett, Herzl látomása figyelemre méltó. Herzl, aki minden bizonnyal egy Rothschild ügynök volt, ma egy nagyra becsült személyiség Izraelben.

1914-1918: Az első világháború a cionisták hasznára vált
A ”szerencse” úgy hozta, hogy 1914-ben kitört az első világháború Európában. Hogy ebben mennyiben volt benne a cionista zsidók keze, arról megoszlanak a vélemények. Azonban tény, hogy a háború egymással szembe állította Britannia, Franciaország és Oroszország ”Szövetségét” a Németországból, az Osztrák-Magyar Birodalomból és az Ottomán Török Birodalomból (akinek ellenőrzése alatt áll Palesztina) álló ”Központi Hatalmakkal”.
1916-ra, a Központi Hatalmak katonailag előnyösebb helyzetbe kerültek. Oroszország egy kommunista forradalom előtt állt, Franciaország borzalmas vesztességeket szenvedett, Britannia német tengeralattjárók blokádja alatt volt, és Németországnak egy négyzetmétere se lett elfoglalva. Németország, (aki soha nem akarta ezt a háborút!) békét és a háború teljes befejezését ajánlotta fel Britanniának. Ekkor indultak be cionisták!

1916 március: a cionisták ajánlata a briteknek
A brit kormány és a cionisták nyélbe ütöttek egy piszkos üzletet. A cionistákat Chaim Weizman, Izrael jövendőbeli első elnöke vezette. A cionisták megígértek hogy befolyásukat felhasználva, bele fogják rángatni a hatalmas Amerikát a háborúba a britek oldalán, hogy Németországot és Ottomán szövetségeseit le tudják verni. És az USA bevonásáért cserébe, a britek azzal fogják majd megjutalmazni a cionistákat, hogy a háború után birtokukba veszik Palesztinát a legyőzött törököktől. A britek akartak egy zsidó országot adni a cionistáknak egy afrikai területen, de a cionisták ragaszkodtak Palesztinához!

1916: jönnek a jenkik!
Miután megszületett az egyetértés Palesztina sorsával kapcsolatban, az amerikai cionisták, mint Bernard Baruch, Louis Brandeis, Paul Warburg, Jacob Schiff, és mások, azonnal munkához láttak, hogy Woodrow Wilsont kényszerpályára vigyék. A cionista befolyás alatt álló sajtó a német császárból és népéből vérszomjas embereket csinált, akiknek eltökélt szándékuk a civilizáció tönkretétele volt. 1916-ban, az USA, az előző évi Lusitania ”eseményt” felhasználva, belépett a háborúba a britek oldalán, az idióta ”biztonságossá tesszük a világot a demokráciára” ürügy felhasználásával.

1917. november 2.: A Balfour-nyilatkozat
Mint egy fizetséget egy szolgálatért, Nagy-Britannia kiadja a ”Balfour-nyilatkozatot” 1917 novemberben, egy évvel Németország kapitulálása előtt. De a piszkos üzlet valójában 1916 márciusában lett megkötve. Az Egyesült Királyság külügyminisztere, Arthur James Balfour által Walter Rothschild bárónak átadott nyilatkozat megállapítja ”Őfelsége kormánya szívesen veszi egy nemzeti haza megteremtését a zsidó nép számára Palesztinában, és minden tőle telhető támogatást meg fog adni ezen cél elérésére.”
A mai cionisták november 2-át ”Balfour Nap”-ként ünneplik. A palesztinok meg továbbra is gyászolják november 2-át, mint fájdalmas elárulásuk dátumát.

1918: Az amerikai katonai erő megfordította a háború menetetét
Amerika belépése a háborúba problémát jelentett a Németországnak és az Osztrák-Magyar birodalomnak, és lehetővé tette a brit katonáknak az Ottomán birodalom lerombolását. Az USA hadseregéhez való csatlakozás helyett, 10,000 amerikai-zsidó önkéntes megalakította saját egységét (Zsidó Légió) és a britek oldalán harcolt Palesztina ” félszabadításáért!”


A háború utáni karikatúra a német katonát hátba szúró zsidót ábrázolja.

Miközben az USA előretört a németekkel és az osztrák-magyarokkal szemben, Németország cionistái elkezdték aláásni befogadó nemzetük háborús erőfeszítéseit A német cionisták abban a tudatban voltak, ha Anglia és az USA megnyeri a háborút, Palesztina rövidesen az övüké lesz. A háború végére sok német emberben alakult ki az a vélemény, hogy zsidóik ”hátba szúrták őket.”

1922: Brit uralom Palesztina felett
A Központi Hatalmak elvesztették a háborút és országhatáraik meg lettek szabdalva a ”versailles-i békeszerződés”-ként ismert gonosz aljasság által. Három évig tartó katonai megszállás után, Rothschild brit bábjai hivatalosan is létrehozták a ”brit mandátumot” Palesztina felett. Elkezdődött a tömeges bevándorlás. Az 1920-as és 1930-as évek alatt a brit katonai erők összejátszottak a zsidó fegyveres csoportokkal az arab felkelés brutális leverésére.

1925-1945: Adolf Hitler felemelkedése és bukása
Németország megalázó veresége után sok német hitte, hogy a zsidó befolyás volt felelős a háború elvesztéséért és az azt követő Versailles-i békeszerződésért. A kegyetlen szerződés németek millióit kényszerítette otthonaik elhagyására és hatalmas kártérítések pénzbeli megfizetésére kötelezte. Az ezt követő bankjegy nyomtatás mindent leromboló hiperinflációt és depressziót okozott.
Adolf Hitler a nemzetközi pénz kölcsönzőket a kommunizmus támogatásával és a háború utáni gazdasági katasztrófa előidézésével vádolta. Mikor, végül Hitler 1933-ban hatalomra jutott, azonnal intézkedett, hogy a német bankok és a sajtó zsidók általi ellenőrzése megszűnjön. A zsidók elítélték Hitlert szerte a világban, és nyomást gyakoroltak a brit és amerikai kormányokra, hogy harcoljanak Németország ellen. 1939-ben a II. világháború elkezdődött, és megint romlásba vitte Németországot.

1945-1948: A zsidóság népirtással kapcsolatos követelései
A II. világháború alatt 30,000 zsidó gerilla (köztük nők és gyerekek) csatlakozott más kommunista ”partizánokhoz” a német katonák ellen vívott harcért. Válaszként a partizán problémára, a németek sok európai zsidót munkatáborokba zártak. Ez egy biztonsági intézkedés volt, háborús időkben ez bevett szokás minden hadviselő félnél. Ugyan ezt tette Amerika és Anglia is többek között.


Zsidó partizánok (köztük nők és gyerekek) hátba támadták a német katonáknak.
A zsidók hamarosan táborokba lettek internálva.
A háború végére az elégtelen táplálkozás és a tífusz miatt (melyek a "szövetségesek" által a táborok utánpótlási vonalainak folyamatos bombázásai végett kialakult készlethiánynak tudhatók be), sok táborlakó meghalt. A zsidók azt állítják hogy 6 millió zsidó halála része volt egy szándékos ”gázkamrás” népirtó programnak, a holokausztnak. Néhány történész amellett érvel, hogy a halálesetek száma nagyon el van túlozva, és, hogy azokat tífusz járvány okozta, nem elgázosítás.
Tekintet nélkül arra, hogy mi a valódi igazság, a ”holokauszt” történetét jogalapként használták fel a cionisták a zsidó állam létrehozásáért.

1945-47: A cionisták elárultak a briteket
A II. világháború befejeztével a megviselt Anglia szegény volt és kimerült gazdaságilag. A felbátorodott cionisták kihasználták ezt a lehetőséget arra, hogy létrehozzanak egy országot. Terrortámadásokat indítottak a britek ellen – a legismertebb ezek közül az 1946-ban végbevitt jeruzsálemi King David Hotel (ahol Brit Mandátum Irodáinak központja) volt. A terrortámadás 91 különböző nemzetiségű embert ölt meg. Ez volt a köszönet amit a britek kaptak a kazár zsidóktól azért, hogy ellopták nekik Palesztinát!

A King Dávid Hotel bombázása megrázta az egész világot

1947 november: Az ENSZ feldarabolta Palesztinát
Az USA akkori elnöke, Harry Truman támogatásával, aki nehéz elnöki választások előtt állt és szüksége volt a cionista támogatásra, a brit mandátummal együtt hamar szabad utat adott az ”ENSZ általi Feldarabolás”-nak, pontosan úgy, ahogy azt Teodór Herzl előre megmondta 1897-ben. Az ENSZ általi feldarabolás két részre osztotta Palesztinát.
Egyik részét a kazár-európai zsidók kapták meg, akik akkor már özönlöttek oda Európából, a másik részét a helyi palesztinok fennhatósága alá helyezték, akinek ezek ellenére sem volt soha semmi beleszólásuk a dolgokba. Mindössze öt hónappal a feldarabolás után, 1948 májusában Izrael el lett ismerve egy új államként.

1948: A cionisták terrorja az arabok kiűzésére
A ”feldarabolás” után a Palesztina izraelieknek adott felén több millió palesztin még úgy élt, ahogy azt ők tették évszázadok óta. Azért, hogy ”meggyőzzék” a palesztinokat otthonaik, földjeik és városaik elhagyására, fegyveres izraeli terrorbandák, mint az Irgun, mészárolták az arab férfiakat, nőket és gyerekeket.


Az 1948-ban elkövetett Deir Yassin-i mészárlás a palesztinokat ősi otthonaik elhagyására kényszerítette.

A leggyalázatosabb mészárlást Deir Yassin-ban vitték véghez, ahol a zsidók kézigránátokat dobtak arab otthonokba, elvágták nők és gyerekek torkait, és a hullákat kútjaikba dobták. Egyik terrorizált arab falu menekült a másik után. Sokuk, a mai napig menekülttáborban él. Ez felháborodást váltott ki mindenhol az arab világban. Az 1948-as háború egy arab erőfeszítés volt az elnyomott palesztin testvéreik felszabadításara de, az izraeliek az amerikai támogatásból (a Hitleri Németországtól "zsákmányolt") kapott modern fegyverekkel könnyen legyőzték ellenfeleiket.

1954: Az izraeli ügynökök Amerikai célpontot támadtak majd az arabokat vádolták meg vele
A legendás Mossad – izrael titkosszolgálata – jelszava az, hogy ”Csalással kell háborút csinálni.” A legelső, amerikai célpont ellen irányuló terrortámadás 1950-ben történt meg, Egyiptomban. Mikor az egyiptomi hatóságok elkapták az igazi tetteseket, kiderült, hogy araboknak álcázott zsidók voltak. A szándékuk Amerika és az arabok szembeállítása volt. Az izraeli ”elhárítás” mai napig fenntartja, hogy az izraeli kormány semmit nem tudott a dologról. Ennek ellenére, az egy történelmi tény, hogy az első Amerika ellenes terrortámadás a Közel-keleten nem arabok, hanem izraeli kémek hajtották végre.

1963: ”AIPAC” – Megszületett az amerikai zsidó lobbi
Az Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) azzal a céllal lett létrehozva, hogy az amerikai politikusokat rávegye Izrael támogatására. Idővel, a szervezet Amerika legbefolyásosabb lobbi csoportjává vált. Tagsága ma 100,000 erősen motivált adakozó aktivistából áll – akik közül sokan jó összeköttetésekkel rendelkező milliomosok. Mindkét amerikai párt ambiciózus politikusai, ahogy híres újságírók és akadémikusok is, jól tudják, hogy keresztbe tenni az AIPAC-nak karrierjük végét jelenti.

1968: Izrael további palesztin területeket foglal el
1968-ban, megint harcok törtek ki Izrael és egy arab országokból álló koalíció között. A cionisták örökös áldozat szerepét követelő állításaival szemben, Izrael kezdte el a háborút. Izrael győztesen került ki a rövid konfliktusból, ami ”Hatnapos Háború” néven lett ismert. A hat nap alatt Izrael még több palesztin területet szállt meg. Emellett még szír és egyiptomi területeket is elfoglaltak.
A háború alatt Izrael megtámadta az USS Liberty nevű amerikai hajót – 37 tengerészét megölve. Izrael azt állítja baleset volt, de a szerencsés amerikai túlélők és magas rangú tisztek állításai is azt mutatják, hogy a támadás egy szándékos kísérlet volt az amerikai hajó elsüllyesztésére, majd Egyiptomra hárítva a felelősséget érte.
Izrael a mai napig folytatja brutális és megalázó ”1968-as megszállását”, és bizonyítva a gyenge palesztinok feletti zsarnokságát mészárlásokkal, mint Sabra és Shatila 1982-ben, Öntött Ólom Hadművelet 2008-ban, és a napjainkban végbemenő Védelmi Oszlop Hadművelet (2012).

2003: A cionisták 9/11-et egy Irak elleni háború elindítására használták fel
Irak elnöke, Szaddam Husszein, az elnyomott palesztinok egy katonailag erős védelmezője volt. Irak területének egy részére fáj a foguk, amit a cionisták ”Nagy Izrael”-nek hívnak (az Ószövetségben a Nílus (Egyiptom) és az Eufrátesz (Irak) közötti terület). Azért, hogy elérjék hosszú távú céljukat a régió uralására, Husszeint el kellett távolítani.
Az izraeli Mossad és az amerikai CIA által kitervelt és véghezvitt szeptember 11.-ei ”hamis zászló” támadások az amerikai nép féldühítését szolgálták, mely végül szabad utat biztosított korlátlan háborúkra (a globalizmusért és a cionizmusért) a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában. 2003-ban az USA kormány eleget tett a cionista követeléseknek és lerohanta Irakot. Szaddám Husszeint, aki semmi rosszat nem tett Amerikának elfogták és kivégezték. Több, mint 5,000 amerikai katona, és 500,000 iraki vesztette életét az iraki háborúban.


2011: A cionista Amerika meggyilkolta Kadhafit
A líbiai vezető, Muammar Kadhafi régóta kritizálta Izraelt. Kadhafi végig kitartott amellett, hogy Izrael hamisan vádolta őt amerikai katonák meggyilkolásával egy németországi diszkóban. Egy brit rendőrnő, Yvonne Fletcher meggyilkolásával, és a Pan Am 103 repülőjárat felrobbantásával.
Kadhaffi nyilvánosság előtt vádolta a cionistákat amerikai Kennedy elnök meggyilkolásával azért, mert JFK meg akarta akadályozni Izraelt nukleáris fegyverek előállításában. Izraelnek jelenleg több, mint 200 nukleáris bombája van.
Kadhaffi legfőbb bűne az volt, hogy az nyers olaj kereskedelmében az eddig kizárólagosságot játszó dollárt (értéktelen papírlapot) felváltotta az aranyra. Ezzel a tettével meg is pecsételte a sorsát.
2011-ben, a NATO légitámadásokat indított Líbia ellen, miközben a CIA által kiképzett ”lázadók” hadműveleteket hajtottak végre a szárazföldön. Mint Szaddám Husszein, Kadhafi is életével fizetett antiszemitizmusáért.

2012 és utána: Irán és Szíria következnek
Mint Irak és Líbia, úgy Irán és Szíria is szintén akadályozzák az Izraeli terjeszkedést a Közel-Keleten. Amerika és a NATO - Izrael bábjai dolgoznak a függöny mögött mindkét kormány elüldözésére. Előbb-utóbb bele lesznek rángatva a háborúba Izrael érdekeiért.

Hogy mi lesz a végjáték?
A cionisták a Tórát (az Ószövetség első 5 könyve)idézik, mint Palesztinához való jogosultságuk alapját, ahonnan a rómaiak 2,000 évvel ezelőtt elüldözték őket. A bibliai vers, amiből a vallásos és istentagadó zsidó összeesküvése származik a Teremtés könyvében van leírva (1Mózes 15:18): Ezen a napon Jehova szövetséget kötött Ábrahámmal, ezt mondva: 'A te magodnak adom ezt a földet az Egyiptom-folyótól a nagy folyóig, az Eufráteszig' “(Irak).
A két kék sáv az izraeli zászlón a két nagy folyót jelképezi. A cionisták sose fognak megpihenni, amíg el nem lopták Egyiptom nyugati részét, egy nagy részt Irakból, Libanonból, Szíriából és Jordániából (és Szaúd Arábia déli részét). Közel-kelet térképének ilyen radikális átrajzolásához egy nagyszabású regionális (vagy globális) háború lesz szükséges.
(tomatobubble.com)
Fordította: Márton László - Jövőnk.info





Magyarország történelmének legnagyobb „antináci” szeánsza advent első vasárnapján



2012. december 02. 11:03

Ma kezdődik az adventi időszak, amely Krisztus születésének ünnepéig, karácsonyig a várakozásra és a bűnbánatra szólítja a híveket. A templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják. Országszerte sok helyen tartanak ünnepi gyertyagyújtást advent első vasárnapján. Budapesten a bazilikánál Rogán Antal V. kerületi polgármester, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője mond köszöntőt, majd átrándul egy másik "tolerancia, béke, szeretet, és egyenlőség-rendezvényre" beszédet mondani.
Biztosan véletlenül a keresztény vallás e fontos ünnepén rendezik meg Magyarország történelmének legnagyobb cionista tüntetését, amelyhez szombat estig 27 magyarországi szervezet, szekta, jogvédő csoport, hitközség, páholy-charta, hálózat, más és egyéb csatlakozott. A toleranciabajnokok a neonáci varázsszóval hirdették meg a megmozdulásukat, csakhogy mára már a megszokott, elcsépelt és kiüresített minősítésekkel a társadalom igen kicsi szeletét lehet az erdőbe vinni. Itt egyszerűen azok kreálnak brutális ellenségképet, és húzták meg a legnagyobb társadalmi árkot, akik kifelé mutatva pont a megbélyegzéstől rettegnek. Hangsúlyozottan: Kifelé és mutatva. A rettegéscirkusz valójában egy hűségnyilatkozat és megerősítés egy olyan állam irányába, amelynek brutálisan erős uralkodó pozíciói most rendültek meg a világban. A rettegés, a siránkozás álarca mögött ott a demonstrálandó erő, amit különböző megmozdulásaikon már megmutattak: "Nácik kifelé, mi vagyunk a magyarok!"

A hét folyamán bal- és jobboldali újságírók, műsorvezetők és véleményformálók álltak az Együtt Jeruzsálemért Alapítvány által kezdeményezett és a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány által szervezett vasárnap délutáni neonáci-ellenes tüntetés mellé - harsogja az izraeli zászlók alatt extázisba esők szektája tulajdonában lévő hírportál. De erről van szó valójába tisztelt véleményformálók, vagy a kereszténység egyik ünnepén miheztartás végett nem árt egy brutálisan kettős mércés gyűlölet-szeánszot összehozni? Vagy még többről, ami az elmúlt napok világpolitikai történéseinek függvényében minden gondolkodó emberben felmerülhet?

Adva van egy etnikai alapon összefabrikált ország a világon, amely államisága elmúlt pár évtizedében sorozatosan szembe ment a világszervezetek, a nemzetközi jog elvárásaival, háborús bűncselekmények sorozatát követte el a térségében, a nemzetközi tiltások ellenére tömegpusztító fegyverek garmadát halmozta fel, és amelynek vezére nyomatékosította a világ közvéleménye számára, hogy vannak olyan országok, amelyeket a sajátjukon kívül már megszereztek. És az egyik,- általuk minősítetten megszerzett ország egyik törvényesen a törvényhozásba, az Ország Házába küldött pártja képviselője - ott, ahol eldől az ország fejlődésének, továbblépésnek iránya - felveti: azok közül, akik a szerző országnak is az állampolgárai, lehetnek-e olyanok, veszélyt jelenthetnek a megszerzettekre. Erre kitör a világméretű hiszti, a képletesen nagyon véres cirkusz. A valósággal és az igazmondással kegyetlen háborúban álló csoportok azt szajkózzák szerte a világban, hogy származása alapján egy egész magyarországi népcsoportot akarnak úgymond "listázni" a magyarországi fasiszták, nácik, hasonlók. És ez már ok arra, hogy a a világ jelenleg még meghatározó erői koncentrált támadást indíthassanak helyi hátérhatalmaik segítségével a megszerzett ország ellen, nehogy veszélybe kerüljön a szerzemény.

Hiába állítják be, hogy a mai szeánszuk a rettegés, a félelem az elesettség elleni fellépés. Pont az ellenkezője. Kőkemény erődemonstráció és tömegtüntetéssel kifejezett megerősítés, hűségnyilatkozat: Biztosak lehettek abban, hogy szilárd a bástya, az égen ragyog csillagunk, és ezt tudják azok is, akiket el akarunk zavarni a hatalomból. Ha nem hódolnak be, a tankok helyett más "tömegpusztító" fegyverek végeznek velük, meg a hordáikkal.






Gazdag István: Ötödik hadoszlop


2012. december 20. 20:21:00

Mieink? Lehet, hogy az övék, de nem a mieink!

Végre megindultak a mieink.” Ez a mondat azon a napon hangzott el, amikor az izraeli szoldateszka tankjai felsorakoztak a Gázai bantusztán határán a palesztin bennszülöttek soron következő lerohanására készülődve. Hogy hol? Nem máshol, mint a magyar külügyminisztériumban - és ez adja a dolog pikantériáját. Két régi káder cseverészett egymás közt, információs forrásom, a külügyben dívó csíziót még nem igazán ismerő és így a hallottakon némileg fennakadó outsider kolléga jelenlétében (akinek a kiléte, érthető okokból, nem publikus).
Érdekes, hogy a szovjet elvtársakat már a ’80-as években aggasztotta a magyar párt- és államapparátusban, különösen a külügyi vonalon tapasztalható cionista befolyás mértéke (vö. Mitrohin-archívum), és úgy tűnik, hogy cionistáink közül egyeseknek a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is sikerült megőrizniük a pozíciójukat. Bizonyára felülmúlhatatlan „szakmai kvalitásaikra” tekintettel. Meg aztán Antal József és az elszabotált rendszerváltás óta egyébként is tudjuk, hogy a szakmaiság megelőzi a lojalitást. Nyilván ennek tudható be, hogy az állami hivatalok tele van pótolhatatlan emberekkel. Akárcsak a temetők ugyebár.
Vajon csak hozzám hasonlóan paranoiás Jobbikos képviselők agyába fészkelheti be magát az a sanda gyanú, hogy az ilyen kettős kötődésű - és nem is feltétlenül kettős állampolgárságú - egyének nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek? Mentségemül szolgáljon, hogy ugyanez a téma már jó ideje napirenden van az amerikai közbeszédben, márpedig az USA, mint mindenben, ebben is etalon lehet a magunkfajta közép-európai trogloditák számára.
Az általában túlzottan is jóhiszemű, sőt néha már-már az együgyűségig naiv amerikaiakat az országuk életében mindinkább elhatalmasodó cionista lobbi ténykedését leleplező bestsellerek és internetes honlapok sora mellett néhány nagy port felvert kémkedési ügy döbbentette rá helyzetük komolyságára. Az Izrael-lobbi és az amerikai külpolitika című - anno a lapunkban is méltatott - könyvükben Stephen Walt, a Harvard Egyetem és John Mearsheimer, a Chicagói Egyetem professzora az amerikai nép érdekeivel és biztonságával ellentétes, egyoldalú Izrael-barát külpolitikai orientációról rántotta le a leplet, amelyet ráadásul többnyire izraeli-amerikai kettős állampolgárságú kormánytisztviselők forszíroznak, akiknek a lojalitása ennek következtében teljes joggal kérdőjelezhető meg.
Számos kémkedési ügyben viszont megkérdőjelezhetetlen - tudniillik Izrael javára. Arra ugyanis eddig még nem volt példa, hogy egy izraeli-amerikai kettős állampolgár Izrael ellenében az USA-nak kémkedett volna, az ellenkezőjére viszont annál inkább. Egyikük, Jonathan Pollard például azzal vált hírhedtté, hogy több államtitkot lopott el, mint bármely másik kém az amerikai történelemben. Kihallgatása során azt vallotta, hogy „állama” érdekeit a sajátjai elé helyezte, és bár az amerikai haditengerészet elemzőjeként ténykedett, az „állama” alatt természetesen Izraelt értette, amely iránt fiatal kora óta érzett úgymond „faji elkötelezettséget. Három évig tartó kémkedését a zsidó állam némi készpénzzel, ékszerekkel és havi járandósággal, az amerikai bíróság pedig 1987-ben életfogytiglani börtönbüntetéssel honorálta. Ben-Ami Kadish 2008 decemberében ismerte be, hogy az amerikai hadsereg gépészmérnökeként katonai titkokat adott át Izraelnek a nyolcvanas években. Ő azonban idős korára való tekintettel (a lebukásakor 85 éves volt) egy jelképes pénzbüntetéssel megúszta. Nem úgy, mint Stewart David Nozette planetológus, aki az USA energiaügyi-, valamint hadügyminisztériumának és űrkutatási ügynökségének az alkalmazottjaként 2009-ben szigorúan titkos atom- és műholdtitkokat akart eladni potom kétmillió dollárért és az Izraelbe való visszatérés (alija) jogáért, pechére egy FBI-ügynöknek, aki viszont Moszadosnak adta ki magát. Így most 13 éven át a börtönben morfondírozhat a történteken.
Amerikai állampolgárok százezrei egyáltalán nem titkolják, hogy elsősorban Izrael iránt éreznek elkötelezettséget. Mivel ezek az amerikaiak szavaznak az izraeli választásokon, katonai szolgálatot teljesítenek az izraeli hadseregben, harcolnak az izraeli háborúkban, közreműködnek a palesztinok földjeinek kisajátításában, tehát aktívan részt vesznek a cionista rezsim politikájában, adott esetben kétségtelenül nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államokra nézve. Egyikük, Meir Kahane rabbi, a Zsidó Védelmi Liga (JDL) nevű nemzetközi terrorszervezet alapítója, akit az izraeli parlamentbe is beválasztottak, a ’80-as években az USA-ban toborzott aktivistákat Izraelben végrehajtott palesztinellenes akcióihoz, mígnem egy egyiptomi származású amerikai iszlamista néhány revolvergolyóval végett vetett ámokfutásának. Egy másik amerikai zsidó, Alan Harry Goodman belépett az izraeli hadseregbe, majd 1982. április 11-én elsétált a jeruzsálemi al-Aksza mecsethez és Uzi géppisztolyával tüzet nyitott a tömegre, meggyilkolva két palesztint és megsebesítve többeket. Nála is „hatékonyabbnak” bizonyult a brooklyni születésű dr. Baruch Goldstein, aki ideológiai kiképzést Kahane rabbi szervezetében, fegyverest pedig az izraeli hadseregben kapott, miután 1983-ban a „korlátlan lehetőségek hazáját” felcserélte az Ígéret földjére. Orvosként köztudott volt róla, hogy nem hajlandó arab pácienseket kezelni. Végül aztán 1994. február 25-én, Purim napján magára öltötte tartalékos tiszti egyenruháját, magához vette szolgálati gépkarabélyát, és az egyik hebroni mecsetben imádkozó arabok közül megölt 29-et, 125-öt pedig megsebesített.
Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Victor Ostrovsky, a Moszad dezertőre egymillió főre becsüli a szentföldi haramiaállam mindenre elszánt és bármire kész potenciálisalvó ügynökeinek” (szajanok) számát a zsidó diaszpórában. Közülük sokan az nyugati államok intézményrendszerében ténykednek Izrael javára, és e tekintetben Magyarország is kétségtelenül a Nyugat része. Ezt a tényt a kvázi-ökumenikus parlamenti obstrukció és a keresztény cionista szektások Kossuth téri hőbörgése ellenére sem kellene elbagatellizálni. Hacsak nem akarunk mi is a globális cionista Anschluss kollaboránsai lenni.
MD 2012. XII. 20.

Forrás: antidogma.hu



Moszados különítmény ölhetett a 

connecticuti iskolában


2012. december 21. 23:47:41
Míg a liberálisok és konzervatívok a fegyvertörvény szigorításáról vitatkoznak, nem veszik észre, hogy közben épp a legfontosabb dologról feledkeznek meg, nevezetesen: az egész amerikai nemzet biztonságának a kérdéséről. Nem érdeki őket és egyszerűen lesöprik az asztalról.


A Sandy Hook általános iskolában rendezett kegyetlen mészárlás, a pszichológiai hadviselés eszközével próbálta terrorizálni az amerikaiakat, és a kisgyerekek brutális kivégzése, akaratlanul is, Izrael módszereit juttatja eszünkbe.
A gyilkos fegyverek betiltása, illetve használatuk korlátozása, nagyon szép és dicsérendő kezdeményezés, de ugyanakkor a közvéleménynek jószerivel fogalma sincs arról, hogy az amerikai állambiztonsági hivatal, másfélmilliárd, 40-es kaliberű hollow point-lövedékes fegyverkészlettel rendelkezik, amit még a genfi egyezmény, hadviselésről szóló szabályzata is szigorúan tilt. Ugyanakkor - a szenátus albizottsága 2012 októberében kiadott jelentése szerint, 2001 és 2009 között semmilyen terrorista veszély(!) nem fenyegette Amerikát, a „terrorizmus elleni harc” tehát blöff volt csupán, a hamis szlogent a kormány az FBI-jal karöltve agyalta ki.

Szándékosan hallgatnak az ország különböző részein felállított, úgynevezett átnevelő FEMA-táborokról is, mert ha kiderülne, akkor félő, talán mindenki megvilágosodna, hogy Amerika a saját állampolgáraival szemben készül egy nagy, végső leszámolásra.

A Federal Emergency Management Agency, vagyis Szövetségi Válságkezelési Ügynökség, szükségállapot esetén az Egyesült Államok kormányát váltaná fel, és ezzel egy csapásra megszüntetné a demokratikus szabadságjogokat. Tehervagonok szállítanák az embereket az internáló, átnevelő táborokba, és a fogvatartottaknak az USA irányelveinek elfogadására kényszerítését, pszichológiai módszerek és „átnevelő tisztek” segítségével végeznék... (Nem ismerős?)

Mike Harris, Arizona korábbi kormányzójelöltje a Veterans Today című lapban leplezte le, a különböző tömegmészárlások közötti összefüggéseket, mint például Norvégiában, ahol éppen azután történt a 77 fiatal életét követelő tragédia, miután a norvég kormány hajlandónak mutatkozott az egyoldalú gazdasági szankciók bevezetésére Izraellel szemben. Gyilkosságok sorozata történik nap mint nap Gázában, ne csodálkozzunk tehát, ha ez ugyanez történik Norvégiában vagy legutóbb Connecticut-ben.




Azt már tudjuk, hogy Adam Lanzát és édesanyját, még a mészárlás előtti napon meggyilkolták. A katonai ruhába és golyóálló mellénybe bújtatott Adam Lanza holttestét, úgy szállították be az iskolába. A három tagú terrorista csoport egyikét rögtön elfogta a rendőrség (ez volt az a bizonyos füvön fekvő megbilincselt ember, akit a gyerekek is láttak) a másik kettő pedig a hátsó kijáraton keresztül próbált volna menekülni, de csak az egyiknek sikerült, mert a másikat elkapták.

A letartóztatottak nevét nem tudni, rendőrségi őrizetben sincsenek, hollétük ismeretlen. Ez is bizonyítja, hogy megint titkolnak előttünk valamit és hazugságokkal próbálnak beetetni minket. Mégis, mit titkol elölünk a rendőrség?

Amikor a „magányos elkövető” átlátszó meséje lelepleződik, a CIA-ügynököktől hemzsegő amerikai sajtó, zavaros történetekkel és hamis információk áradatával próbálja megtéveszteni a közvéleményt.

Tanulmányozzuk csak át a történelmet és sok minden érthetővé válik. Lenin és Trockij zsidó terroristák voltak, sőt a nemzetközi terrorizmus megrögzött hívei és támogatói. A Likud párt alapítója, és Izrael hatodik miniszterelnöke, az IRGUN nevezetű zsidó terrorszervezet tagja. Izraelen kívül, nincs még egy nép a földön, amelyik ennyire önző módon, csak a saját érdekeit tartaná szem előtt, és ennyire figyelmen kívül hagyná más népek - köztük az amerikaiak - érdekeit.

Aki vette a fáradtságot és áttanulmányozta szeptember 11-e történetét, annak már nem kell bemutatni a sem a neokonzervatívokat, sem a Moszadot. Vagy ahogy egykor Bill Casey, korábbi CIA-főnök említette: A dezinformációs rendszerünket akkor nevezhetjük majd igazán tökéletesnek, ha abból, amit elhitetünk az amerikaiakkal, az égvilágon semmi sem lesz igaz.

Erre most Connecticut a szomorú példa.

(Rónaszegi Judit - dr. James H. Fetzer - Press Tv nyomán)

Előzmények:





 Arizona korábbi kormányzójelöltje szerint

 Izrael áll a connecticuti iskolai mészárlás 

mögött




Napokkal a tragédia után egyre inkább úgy tűnik, nem egy magányos farkas esztelen ámokfutásáról volt szó, hanem sokkal inkább egy hideg aggyal előre megtervezett, terrorista támadásról. Adam Lanza szerepe ugyan még tisztázatlan, de nagy a gyanú: ugyanolyan szerencsétlen balek szerepet osztottak ki rá is, mint annak idején Lee Harvey Oswaldra, mielőtt végleg elhallgattatták 1963 novemberében - állítja Arizona állam korábbi republikánus párti kormányzójelöltje.


Michael Harris egy nemzetközi televíziós hírműsorban Izrael kegyetlen bosszújának nevezte a connecticuti eseményeket, és a címlapsztorik hamis információáradatával ellentétben a következő kijelentéseket tette:
Teljesen egyértelmű, hogy Izrael úgy érzi, legutóbbi gázai kudarca vagy az ENSZ-ben történt megaláztatása után Amerika egyszerűen a szőnyeg alá söpörte. (December elején Palesztina megfigyelői státuszt kapott az ENSZ-ben, és a palesztinok ezt a lépést, Izraellel szembeni győzelemként aposztrofálták. Bár még nem váltak önálló állammá, a döntés lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít nekik az Izraellel szembeni fellépésre - R. J.) Kerestek egy szerencsétlen balekot, hogy megleckéztessék és megbüntessék Amerikát. Izrael kézjegye nagyon jól megfigyelhető: ugyanúgy gyerekeket mészárolt, mint ahogy azt Gázában ezt nap mint nap gyakorolja. A kegyetlen bosszú célpontjai nagyon sokszor fiatalkorúak vagy kisgyerekek. A szervezett bűnözést irányító izraeli lobbi sakkban tartja a washingtoni vezetést, tettük egyértelműen politikai terrorizmusra utal. Korábban már Norvégiában is rendeztek hasonló tömegmészárlást, éppen akkor, mikor a norvég kormány késznek mutatkozott az egyoldalú gazdasági embargó bevezetésére Izraellel szemben.”
A politikus több részletre felhívta a figyelmet, melyek szerinte leleplezik a „magányos ámokfutó” átlátszó meséjét.
A tömeggyilkossággal gyanúsított fiatalembernél, Adam Lanzánál megtalálták idősebb bátyja személyi igazolványát, de a rendőrség állítása szerint szó sincsen lopásról. Ugyanakkor bátyja, Ryan Lanza azt állítja: 2 éve, tehát 2010 óta nem találkozott öccsével. Ha így van, akkor hogyan került mégis hozzá a másik személyi igazolvány, és miért nem beszélhetünk lopásról?
A hivatalos történet szerint Adam Lanza fekete ruhát, maszkot és golyóálló mellényt viselt. Mégis miért akarta eltitkolni személyazonosságát, és mire volt jó a golyóálló mellény, ha úgyis öngyilkosságot akart elkövetni?
Az orvos szakértő határozottan állítja: a halálos lövéseket géppuskából, vagy más hosszú csövű katonai gépkarabélyból adták le, ugyanakkor a halott Lanza kezében csak kisméretű pisztolyokat találtak. Az előbb említett karabélyt viszont megtalálták Lanza gépkocsijának csomagtartójában, amiből egyértelműen következik, hogy a fiatalember nem lőhetett karabéllyal. Ha ő nem lőhetett, akkor mégis ki lőtt?
A hivatalos verzió szerint kizárólag két osztályteremben történt a vérengzés. Akkor miért figyelmeztették a gyerekeket: próbálják meg behunyni a szemüket még akkor is, mikor már szinte kint voltak az épületből?
Joanne Didonato iskolatitkár, aki amúgy soha sem betegeskedik, aznap éppen beteget jelentett. Súlyos betegsége azonban nem akadályozta meg abban, hogy ne adjon interjút az üggyel kapcsolatban.
Egyes hírek szerint Adam anyját, Nancy Lanzat - aki óvónőként dolgozott az iskola óvodai részlegében -, munkahelyén lőtték le, más tudósítások pedig arról számolnak be, Adam még otthon lőtte le anyját. Hol az igazság?
Mi történt azzal a jelentéssel, mely szerint Adam Lanza barátnője és a fiú egy másik barátja egyszerűen eltűntek New Yersey-ből? Most hol vannak?
Mi történt azzal a fekete dzsekis, terepszín nadrágos „erdésszel”, akit még az iskola környékén tartóztattak le, és aki még a szülőknek is odakiáltotta: „Nem én voltam !” Ki volt ez az ember, és mit keresett az iskola környékén?
Mi történt azzal a sötét színű teherautóval vagy terepjáróval, és a nyitott hátsó ablakú barna színű Sedannal, amit aztán a rendőrség bekerített a parkolóban? Kit és mit figyeltek meg abból a lehúzott hátsó ablakból?
A hivatalos verzió szerint Nancy Lanza szenvedélyes fegyvergyűjtő, ugyanakkor törvénytisztelő ember volt. Ha azoban Cunnecticutban tilos 20 éveseknek fegyvert vagy lőszert vásárolni, hogyan engedhette meg - ráadásul autista fiának -, hogy hozzáférjen mindkettőhöz?
Az egyik gyerek azt vallotta, hallotta, amint valaki ezt mondja: „Kezeket fel”, majd „Ne lőj!” A rendőrség tehát őrizetbe vett valakit az iskola épületén belül. De ha előzőleg őrizetbe vették, mégis hogyan tudta ezek után Adam Lanza megölni magát?
Megint másik gyerek arról számolt be: látott egy összebilincselt kezű, földön fekvő férfit, ami megint azt bizonyítja: valakit letartóztattak az iskolában. Újból felmerül a kérdés: akkor hogyan tudta magát megölni Adam Lanza?
Elhihető-e egy beteg, idegileg instabil fiatalemberről, hogy pisztolyokkal és lőszerekkel állig felfegyverkezve, golyóálló mellényben és símaszkban akciózik?
Fel volt szerelve egyáltalán az iskola biztonsági kamerákkal, és ha igen, hol vannak a felvételek?
Miért mondta be az egyik rendőr az adóvevőjén: „az erdő felől közelítenek felém”, mire a másik azt kérdezte : „ezek azok?”?
Megint egy másik rendőr az állította: „van egy gyanúsítottunk” ami annyit jelent: a földön fekvő bilincsbe vert ember nem a halott Adam Lanza volt.
Miért mondják Adam Lanzáról, hogy magányos volt, mikor egy tinédzser úgy jellemezte: „Lanza és barátai mindig együtt lógtak az iskolában?”
Miért van bátyja, Ryan Lanza és társai még mindig őrizetben, és miért állítja azt a rendőrség, hogy ez kizárólag csak az ő érdekük és biztonságuk miatt szükséges?
Véletlen, hogy Nancy Lanza bátyja épp a kingstoni rendőrfőnök, aki Lanzáék szomszédságában lakik?
Amint látjuk, ez csak egy töredéke az egymásnak ellentmondó információknak. Megfejtésre várnak annak érdekében, hogy utánajárjunk végre ennek a szörnyű tragédiának. A legegyszerűbb dolog lenne persze kényelmesen hátradőlni a székben, és gondolkodás nélkül elfogadni mindazt, amivel a sajtó nap mint nap megetet minket. De mégis, igaza van Harrisnek? Valóban Izrael tervezte el és hajtotta végre a húsz kisgyermek halálát követelő gaztettet?
Harris erre csak ennyit válaszolt: „ha az ember menetszerű rendszerességgel öl kisgyerekeket, ne csodálkozzon rajta, ha más gyerekgyilkosságoknál is legelőször rá terelődik a gyanú.”
A volt kormányzójelölttel közölt interjú után egyébként a katonaság és a rendészet több kulcsfigurája is megszólalt, támogatásáról biztosítva Harrist. "A fején találta a szöget, és ideje volt, hogy valaki kimondja ezt" - idéz egy tábornokot a Veterans Today című lap.
(Rónaszegi Judit - Gordon Duff - Press TV nyomán)


A trójai faló teljesen megsemmisíti 

a rákos daganatot


2012. december 22. 07:40:11
Egy tudományos kísérlet során az úgynevezett trójai faló rákterápiával egereknél teljesen megszüntették a prosztatarákot.
A trójai faló rákterápia alapötlete igen egyszerű: gyilkos vírussejteket kell bejuttatni a szervezet immunrendszerébe, hogy az belopja őket a daganatba. A Cancer Research tudományos magazinban megjelent tanulmány szerint, amikor a vírus bekerül a tumorba, akkor rendkívüli szaporodásának köszönhetően vírusok tízezrei jönnek létre és megölik a rákos sejteket. A vírusok felhasználása a gyorsan növekvő daganatok megsemmisítésében a rákkutatás feltörekvő területe.
Claire Lewis professzor a Sheffieldi Egyetemről azt mondja, hogy az igazi kihívást az elmélet valóra váltásában a behatolás problémája jelenti. Hogyan lehet bejuttatni a vírusokat a daganat „szívébe”, ahol romboló tevékenységüket el tudják végezni?
A kemoterápiát vagy a sugárterápiát követő károsodások helyreállítása végett fehér vérsejtek lepik el a rákos területet, hogy helyreállítsák a „károkat”. A kutatók éppen a fehér vérsejteket akarják felhasználni arra, hogy trójai falovakként bevigyék a vírusokat a daganatba. Ehhez a vérmintákból elkülönítik a makrofágokat, amelyek normális esetben az immunrendszer részeként megtámadják a külső behatolókat. Ezeket összekeverik vírusokkal, amelyek – amint a HIV is –, hogy elkerüljék a támadást, utassá válnak a fehér vérsejten belül.
A kutatás során a két nappal a kemoterápiát követően fecskendezték be a trójai falovakat egerek testébe. Ekkor még csak néhány vírus volt a fehér vérsejtekben. A rákos sejtekbe érkezve azonban elkezdődik a szaporodás, és 12 óra után fehér vérsejtenként akár 10 000 vírus jelenléte is lehetséges. Így a vérsejt megfertőzi és megöli a rákos sejtet.
A 40 napos kísérleti terápia végére minden trójai faló terápiával kezelt egér életben volt, és teljesen tünetmentes. A kontrollcsoport más terápiákba részesült egerei elpusztultak, a daganat pedig gyorsan terjedt. Lewis professzor szerint ez a terápia teljesen megsemmisíti a daganatot és nem engedi visszafejlődni. És reméli, hogy mihamarabb elkezdhetik az embereken végzett kísérleteket is.
Forrás: Magyar Nemzet.hu




Megszólalt "Orbán Viktor koldus, 

csöves unokahúga"


2012. december 22. 10:10:05

TÖBB SZÁZ HAJLÉKTALAN, AKTIVISTA ÉS HAJLÉKTALAN AKTIVISTA DEMONSTRÁLT BÉKÉSEN A PARLAMENT ÁRNYÉKÁBAN.

"Hallod, testvér, van egy sztori. De csak ha kell." Ezzel rángatta szép sorban meg egy férfi az operatőrök és fotósok télikabátját a Város Mindenkié csoport hajléktalanok jogaiért szervezett demonstrációján. Kellett a sztori: nemsokára tömött félkör alakban vették körül a nőt, aki a testére rögzített transzparens bevallása szerint nem más, mint a kormányfő "csöves, koldus unokahúga". "Aki nem hiszi, járjon utána" - ad nyomatékot a szavainak a papír alján.
Tényleg? - tesszük fel neki a már-már Kálmán Olga-ian agyafúrt kérdést. Esküszik: tényleg. "Ismerem is, ő is engem, el is kerül messziről, ha meglát. Most szültem egy gyereket, azt például eladta családon belül." Az Orbán-dinasztia e titkolt ágáról több sajnos nem derül ki, szavait elnyomja a körülőtte álló vagy kétszáz elégedetlen hajléktalan és aktivista skandálása: "Lakhatást, ne zaklatást!" A tiltakozók az emberhez méltó lakhatáshoz való jogért tüntettek, valamint azért, hogy senkit se lehessen elhelyezés nélkül kilakoltatni.



A képre kattintva galéria nyílik! - Fotó: Neményi Márton

A kormányfő november végén életszerűtlennek nevezte az Alkotmánybíróság döntését, amely nem hagyná, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben tilthassák ki területükről a hajléktalanokat. A Város Mindenkié csoport szerint a kormány nem a hajléktalanság felszámolásán, hanem a hajléktalanok üldözésén dolgozik. "Ma Magyarországon lakhatási válság van, amelyet nem úgy kell kezelni, hogy büntetik a szegényeket és üldözik a hajléktalanokat" - ezt már Papp Csaba aktivista mondta a jelképes lakásként kialakított színpadról.
Wirth Judit, a Nők a nőkért együtt az erőszak ellen (NANE) szervezet képviselője arról beszélt, hogy az Alkotmánybíróság a döntésében figyelembe vette a hajléktalanok alapvető jogát a maradék méltóságukhoz, hogy ne kezeljék őket bűnözőként csupán azért, mert nincs hol lakniuk. A kormányfő szerint azonban ez a döntés nem volt életszerű - utalt Orbán Viktor közelmúltbeli nyilatkozatára. A NANE képviselője ezzel szemben a hajléktalan emberek üldözését nevezte életszerűtlennek. A női hajléktalanság egyik leggyakoribb oka a gyerekként, illetve felnőttként párkapcsolatban elszenvedett erőszak. Ha önálló büntetőjogi tényállás lenne a párkapcsolati erőszak, nem kerülnének bántalmazott nők az utcára.
Szabó József, a lakáshitelesek érdekeit védő Hiteles Mozgalom képviselője szerint társadalmi katasztrófa van, 112 ezer ingatlan vár kényszerértékesítésre, ez csaknem félmillió ember számára otthona elvesztését jelenti, félmillió család küszködve fizeti a lakáshitel részleteit. Megjelent a Hallgatói Hálózat két aktivistája is - a diákok egyébként eközben a Széll Kállmán téren égették hallgatói szerződéseiket. A szónokok szerint a kormány kommunikációs trükkökkel próbálja egymás ellen fordítani a diákokat. A fiatalok tovább folytatják tiltakozó akcióikat az ünnepek után is és szolidaritást vállalnak a hajléktalanokkal.



A lakhatási jogért és a 

hajléktalanság kriminalizációja 

ellen demonstráltak Budapesten


2012. december 22. 08:43:20
A lakhatáshoz való jogért és a hajléktalanok kriminalizácója ellen tüntettek a Város Mindenkié csoport szervezésében péntek délután a budapesti Kossuth Lajos téren.



A kormányzat hajléktalanokat érintő lépései ellen demonstráló néhány száz békés tüntető egyebek mellett a "Lakhatást, ne zaklatást!", "Lakhatást, demokráciát, jogállamot!", illetve "Mindenki jogaiért küzdünk" feliratú transzparensekkel tiltakozott.
Papp Csaba, a Város Mindenkié hajléktalan aktivistája szerint ma Magyarországon lakhatási válság van, amelyet nem úgy kell kezelni, hogy büntetik a szegényeket és üldözik a hajléktalanokat. A tiltakozók az emberhez méltó lakhatáshoz való jogért küzdenek, valamint azért, hogy senkit se lehessen elhelyezés nélkül kilakoltatni.
Wirth Judit, a Nők a nőkért együtt az erőszak ellen (NANE) szervezet képviselője arról beszélt, hogy az Alkotmánybíróság a döntésében figyelembe vette a hajléktalanok alapvető jogát a maradék méltóságukhoz, hogy ne kezeljék őket bűnözőként csupán azért, mert nincs hol lakniuk. A kormányfő szerint azonban ez a döntés nem volt életszerű - utalt Orbán Viktor közelmúltbeli nyilatkozatára. A NANE képviselője ezzel szemben a hajléktalan emberek üldözését nevezte életszerűtlennek.


Wirth Judit hozzátette: a női hajléktalanság egyik leggyakoribb oka a gyerekként, illetve felnőttként párkapcsolatban elszenvedett erőszak. Ha önálló büntetőjogi tényállás lenne a párkapcsolati erőszak, nem kerülnének bántalmazott nők az utcára – vélekedett.
Ádám Renáta, a mélyszegénységben élőket segítő Dzsaj Bhim buddhista szervezet nevében a cigányság kiszolgáltatott helyzetére hívta fel a figyelmet. Szerinte a kormány segítség helyett szabad kezet ad a helyi önkormányzatnak a kemény lépések megtételére.
Szabó József, a lakáshitelesek érdekeit védő Hiteles Mozgalom képviselője szerint társadalmi katasztrófa van, 112 ezer ingatlan vár kényszerértékesítésre, ez csaknem félmillió ember számára otthona elvesztését jelenti, félmillió család küszködve fizeti a lakáshitel részleteit.
A Hallgatói Hálózat aktivistái, Vida Katalin és Rakovics Márton az összefogás, a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta. Szerintük a kormány kommunikációs trükkökkel próbálja egymás ellen fordítani a diákokat. A fiatalok tovább folytatják tiltakozó akcióikat az ünnepek után is és szolidaritást vállalnak a hajléktalanokkal - hívták fel a figyelmet.
Lakatosné Jutka, a Város Mindenkié csoport aktivistája szerint a kormány nem tudja elfogadni az Alkotmánybíróság döntését, amely nem engedi kitiltani hajléktalanokat a közterületekről. Szerinte a kormány nem a hajléktalanság felszámolásán, hanem a hajléktalanok üldözésén dolgozik – tette hozzá.
 A demonstráció végén a részt vevők mécseseket gyújtottak, amellyel a hajléktalanok iránti szolidaritásukat kívánták kifejezni.
mti
Forrás: gondola.hu




Hol is van vallásüldözés?



|
Az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságának (USCIRF) véleménye szerint 13 országban van vallásüldözés, köztük Kínában, Iránban, Szaúd Arábiában. Állításuk szerint ezekben az országokban sértik a vallásszabadságot.
A tanulmány általánosan minden vallás szabadságát vizsgálja, mi nézzük egyelőre csak keresztény szempontból.
Ez a vélemény a mi szempontunk szerint enyhén szólva is nevetséges. Kínában legalább 300 millió keresztény él, vagyis a világ legnagyobb keresztény országa. Emellett az ottani emberek kis közösségekben szerveződnek, a gyülekezetek tanításának lényege a biblia-központú szemléletmód. Tehát a nálunk meglévő hiearchiák ismeretlenek, talán ez közelít ma leginkább az őskeresztényi közösségekhez. Irán és Szaúd Arábia esetén megállapítható, hogy a szigorú erkölcsiség betartása mellett és a jelenlegi államhatalom provokálása nélkül a keresztény közösségek jobb körülmények közt élhetnek, mint nálunk. Még ha hátrányban is vannak a világnézetük miatt, egy erkölcsösebb társadalomban, a „fogyasztói” vadkapitalista, kizsákmányoló és rabszolgatartó társadalmon kívül nyugodtabb és szabadabb életet élhetnek, mint bárhol a nyugati világban.
Ezzel szemben a nyugati világban a kereszténységnek a filoszemita, megalkuvó változata az elfogadott, ahol a gyülekezetekben a szószékről hetente, de legalább havonta a holokauszt borzalmairól, esetleg zsidó, szabadkőműves, liberális filozófusokról, művészekről prédikálnak nekünk Isten Igéje helyett vagy mellett. Konkrétan meg tudnám említeni több város esetében is, hogy hol és ki prédikált Faludy György, Ady Endre, Hamvas Béla írásaiból merítve, a talmudot vagy a rabbinikus irodalmat idézve, esetleg kizárólag az ószövetségről prédikálva (hozzáteszem, pocsékul). Nyilvánvalóan egy egészséges társadalomban az ilyesmi nem megengedhető! A kiemelten említett országok kapcsán az fáj a vallásliberalizálást nyomon követő és sürgető szervezetnek, hogy ügynökeik ezt a típusú társadalombomlasztó tevékenységet nem tudják megvalósítani. Nyilvánvalóan ezeken a helyeken nem tartják elfogadhatónak, hogy egy szélesebb társadalmi réteg alakuljon ki, amelyik magát kereszténynek gondolva erősen cionistabarát, Izraelbarát felfogással rendelkezzen, és az ország irányításába is idővel beleszóljon. Mindezek mellett nem emelték ki a valóban és erőteljesen keresztényellenes államokat, pl. Indonéziát, ahol keresztények ellen különösen a nagyobb ünnepek környékén fegyveresen is gyakran fellépnek (a cionisták azonnal akciót is indítottak a keresztényüldözők megsegítésére és a kuplerájaik újjáépítésére a híres 2004-es cunami után).
Nyilvánvalóan megint a szabadság helyett szabadosságot kell érteni, vagyis a vallási szabadosság (és az ahhoz tartozó zsidó befolyás) hiánya miatt nyavalyognak az amerikai szervezet tagjai. A vallási szabadosság nem a kereszténység elfogadottságát jelentené a kérdéses államokban, hanem elsősorban minden, helyi társadalomra veszélyes és bomlasztó eszme megjelenését (okkult szekták, távol-keleti pogány vallások, stb). Ahol az amerikai jelenlét eddig megerősödött, ezzel egyidejűleg a szexuális elfajzások reklámozása is megjelent, coca-colával és az amerikai destruktív zene- és filmiparral. Erre jó példa Irak és Afganisztán esete is. Megállapítható, hogy a keresztényüldözés és a vallási szabadság legnagyobb ellenfele ma Amerikával és Izraellel az élén a „modern”, nyugati világ. A nemzetellenesség és a keresztényellenesség összefonódik: csak tiszta keresztény hittel képzelhető el egy erős nemzetállam, és a nemzeti gondolkodás nélkül nincs kereszténység. A nemzetek keverésére irányuló minden amerikai vagy európai szándék pedig nyilvánvalóan keresztényellenes, hiszen a meglévő keresztény közösségek szétverése nélkül nem valósulhat meg. Az üldözés és a küzdelem itt is a szellemi síkon zajlik, és a kompromisszumokat kötő keresztény, bármely felekezethez tartozzon is, elindul lefelé a lejtőn, és menthetetlenül elbukik.
Mint az írás elején rögzítettem, keresztény szempontból vizsgáltuk a kérdést. Nézzük meg, ha csak és kizárólag a vallásszabadságra koncentrálunk? Akkor ebbe bizony minden belefér, és az eddig leírtakkal együtt nyilvánvalóbbá válik a liberális szándék. Ebben az esetben nem csupán a keresztényellenes vonulat fedezhető fel, de az adott ország vallásának, eszmeiségének végül létének megsemmisítésére vonatkozó törekvés is. Ahogy a mi történelmünkön láthatjuk, a zsidóság először a megmaradás jogáért küzd egy adott területen, majd gazdasági befolyást szerez, közben lezülleszti a hitrendszer színvonalát, majd vallásszabadságért küzd, ennek jogán pedig betegebb és betegebb eszmei irányzatokat hoz létre. Ezután következik az adott területen élő népesség végső megsemmisítése és kiirtása a kisebbségek jogainak erőltetésével, ezzel párhuzamosan a gazdanép részére a testi szabadosság és a legocsmányabb szokások, eszmék reklámozásával (ha ez nem megy, akkor jönnek a háborúk e helyett a lépcső helyett, de az nem annyira hatékony, felébresztheti az áldozatot). A népességfogyástól pusztuló, öntudatától és hitétől megfosztott célpont a népességének a fogyásával sokáig gyengülhet, észrevétlenül. Amikor pedig az összeomláskor kialakul a káosz és elszabadul az erőszak, a zsidók és kiszolgálóik az élen járnak a vérengzésben. Nos, mindazok a társadalmak, amelyek még elég erőseknek és életképeseknek bizonyultak, hogy átvészeljék a cionisták eddigi pusztító tevékenységét, most kerülnek sorra. Úgy tűnik, hogy időről időre leellenőrzik esélyeiket, lehetőségeiket, és ahol a szellemi vezetés figyelme lankad, megindítják a támadást. Mindig volt ilyen felmérés, tanulmány és mindig lesz is – csak a szabadkőműves mintaállamban (USA) már a titkosságra sem kell túlzottan figyelni, a szándékot leplezni. Természetesen az előadásmódra, a fogalmazásra és a körítésre még egy kicsit ügyelnek. Az USCIRF tanulmánya a szellemi háború kezdete.

Tamási Attila – Jövőnk.info




A közel-keleti háború árnyéka


A háborúk árnyéka


Időkjelei: A világ helyzete, különös tekintettel a közel-keletre, az antikrisztusi világkormány hétéves uralmának kezdetét jelentő szerződés aláírásáig egyre rosszabb lesz. A szövetség aláírását követően látszólag javulnak majd a dolgok egy ideig, a hamis messiás, az Antikrisztus uralma alatt. 
A közel-keleten folyó katonai akciók csak előfutárai annak, ami a világra vár. A feszültség egyre nő a térségben és minden oldal érzi, hogy az évtizedek óta kirobbanni készülő háború nincs messze. Milyen szép is lenne, ha a felek leülhetnének tárgyalni, megbocsátanának egymásnak és felhagynának az ellenségeskedéssel! Sajnos erre semmi esély. Nekünk, akik a nyugati vagy európai mentalitáshoz szoktunk, szinte lehetetlen megérteni a konfliktusok résztvevőinek életszemléletét és hozzáállását. A közel-keleten a vérbosszú elterjedt dolog és ez a keserűség évezredekre nyúlik vissza. A gyerekeket az ellenség gyűlöletére nevelik az iskolában, a megbocsátás szóba sem kerül. A közel-keleti feszültségre egyelőre nincs működőképes, mindkét fél számára elfogadható, hosszú távú megoldás.
Jelenleg Izrael, a Hamasz, a Hezbollah, a Muzulmán Testvériség, Szíria és Irán háborúra készülnek. Talán a mostani konfliktusban a higgadtabb hangok győznek, de előbb utóbb bekövetkezik az elkerülhetetlen. A közel-keleten háború lesz. A politikusok folyton újabb és újabb „békeszerződéseken” dolgoznak, de még a palesztin állam létrehozása sem vetne véget a harcoknak. A béke megállapodások csupán némi szünetet iktatnak a háborúba.
Nézzük át a helyzet legújabb fejleményeit.
Szombaton a Hamasz több tucat rakétát lőtt Izraelre. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) számításai szerint volt, amikor 130 rakétát indítottak Gázából. Más források ennél sokkal nagyobb számú rakétáról beszélnek.
Válaszként az IDF katonai támadást indított Gáza ellen, amely során a Hamasz katonai ágának vezetője,Ahmed Jabari életét vesztette.
Az IDF 20 földalatti rakétaállást is támadott Gázában, azzal a céllal, hogy megakadályozza további rakéták kilövését Izrael irányába. A rakéták állítólag az izraeli határtól az ország belseje felé 40 kilométerre található célpontok eltalálására is képesek.
Az IDF szerdai támadásaira adott válaszként Gázából jelentős mennyiségű rakétát lőttek Izraelre. Az IDF szerint az izraeli Dome rakétavédelmi rendszer 13 rakétát tudott hatástalanítani.
Szerdán az IDF bejelentette, hogy a szerdai akció egy „nagyszabású offenzíva” részét képezi, amit szárazföldi támadás is követhet.
A katonai kampány a „Védelem oszlopa hadművelet” kódnevet kapta.
Az IDF minden opciót lehetségesnek tart. Saját Twitter oldalán a következő üzentet írta:
Minden lehetőség benne van a pakliban. Amennyiben szükséges, az IDF készen áll a szárazföldi hadműveletekre Gázában.”
Az IDF nem rejti véka alá, hogy magas rangú Hamasz tisztek is szerepelnek a célpontok listáján. Egymásik Twitter üzenetben a következőket írták:
Tanácsoljuk, hogy egyetlen Hamasz ügynök se mutatkozzon a föld felett az elkövetkező napokban, legyen alacsony vagy magas beosztású.”
Az amerikai védelmi minisztérium elítélte a Hamasz Izrael elleni rakétatámadásait és kijelentette, hogy Izraelnek jogában áll megvédenie magát.
A Hamasz katonai ága pedig közölte, hogy „Izrael megnyitotta a pokol kapuit”.
Khalil al-Haya, magas rangú Hamasz tiszt nagyon egyértelműen fogalmazott:
A csata köztünk és a megszállók között nyílt és kizárólag Palesztina és Jeruzsálemfelszabadításával érhet véget.”
Az iszlamista Dzsihád súlyos nyilatkozatot adott ki szerdán:
Izrael hadat üzent Gázának és viselniük kell ennek következményeit.”
Egyiptomban, a legfontosabb politikai párt vezetője arra figyelmeztet, hogy országa kénytelen lesz beavatkozni a konfliktusba, amennyiben a harcok folytatódnak. A Breibart a következőket írta:
Ma, az egyiptomi Szabadság és Igazság pártja, ami a Muzulmán Testvériség politikai szárnya, és aminek korábban a jelenlegi elnök, Mohammed Morsi volt a vezetője, bejelentette, hogy amennyiben Izrael továbbra is folytatja a terroristák elleni halálos támadásokat, Egyiptom beszáll a konfliktusba. Egy ilyen izraeli lépés esetén, mondta a párt, „gyors lépések várhatók arab és nemzetközi részről, a vérontás megállítására.” A párt arra is figyelmeztette Izraelt, hogy „vegye figyelembe az arab térségben és különösen Egyiptomban végbement változásokat… [Egyiptom] nem fogja hagyni, hogy a Palesztinok ki legyenek téve az Izraeli agressziónak, mint ahogyan az a múltban történt.”
A helyzet Szíriával kapcsolatban is egyre feszültebb. Vasárnap óta Izrael két alkalommal is tankokkal lőtte Szíriát a Golan fennsík elleni szíriai támadásra adott válaszként. Ez azért is komoly fejlemény, mert az 1973-as Jóm Kippúr háború óta Izrael nem indított tanktámadást Szíria ellen.
A szíriai lázadók pedig hatalmas fegyverszállítmányokat és egyéb támogatást kaptak. A Washington Post a következőket írta:
A Bashar al-Asszád elnök ellen harcoló szíriai lázadók lényegesen több és jobb fegyvert kaptak az elmúlt hetek során, amit a Perzsa-öbölbeli államok finanszíroztak az Egyesült Államok koordinálásával, az ellenzék aktivistái és amerikai valamint külföldi illetékesek szerint.
Az Obama kormány illetékesei kihangsúlyozták, hogy nem az Egyesült Államok biztosítja vagy finanszírozza a halálos ellátmányt. Ezzel szemben a kormány kiterjesztette kapcsolatait közte és az ellenzéki katonai erők között, hogy az öbölbeli országoknak bizonyítsa a lázadók hitelességét és parancsnoki-irányítási infrastruktúrát biztosítson számukra.
Arról is érkeztek hírek, hogy hamarosan britcsapatok érkezhetnek a szíriai határ közelébe.
NATO bejelentette, hogy készen áll Törökország védelmére, amennyiben ez szükségessé válik:
Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára egy hétfői prágai tanácskozáson kijelentette, hogy a NATO megvédi a szövetséges Törökországot, ami a Szíriából érkező és a török határ mentén becsapódó aknákra adott válaszcsapást.
A NATO, mint szervezet, mindent megtesz, hogy megvédje szövetségesét, Törökországot. Több terv is készen áll Törökország védelmére, amelyek remélhetőleg elrettentik a másik felet a további támadásoktól,” mondta.
Természetesen a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban nehéz bármit is pontosan megjósolni. Annyira sok gyűlölet és düh halmozódott fel a szembenálló felekben, hogy bármilyen apró szikra lángba boríthatja a térséget.
Egy biztos, a közel-keleti helyzet továbbra is komoly hatással lesz a globális gazdaságra vagy akár az Egyesült Államok politikai intézkedéseire.
Egy igazi közel-keleti háború kirobbanása pedig súlyosan érintené az olajárakat.
Reménykedjünk a békében, de próbáljuk meg reálisan felmérni a helyzetet. A világ helyzete egyre bizonytalanabb és az előttünk álló idő komoly kihívásokkal terhes. 


Oroszország szerint Teherán megtámadása egyenlő Moszkva megtámadásával





Az orosz perspektíva
Oroszország azzal nyújtott segítő kezet Iránnak, hogy kijelentette: részükről egy nyugati-izraeli támadás Teherán ellen egyenlő lenne egy Moszkva elleni támadással. A fenyegetés új megvilágításba helyez minden esetleges katonai akciót Irán ellen és egy világméretű konfliktust vetít elénk. 
Irán a szomszédunk,” nyilatkozta Dimitrij Rogozin, Oroszország leköszönő NATO nagykövete brüsszeli újságíróknak. „Amennyiben Irán katonai konfliktusba keveredik, az közvetlen biztonsági fenyegetettséget jelent számunkra.”
Nikolaj Ratrusev, a Kreml biztonsági tanácsának elnöke, az orosz Interfax hírügynökségnek nyilatkozva azzal vádolta Izraelt, hogy egy Irán elleni háborúra provokálja az Egyesült Államokat. „Úgy gondoljuk, hogy minden országnak jogában áll kialakítani azokat a feltételeket, amelyek biztonságához szükségesek, és ez Iránra is igaz,” tette hozzá.
Pénteken Rogozin azt mondta, hogy további támadások Irán ellen „perzselő arab nyarat hozhatnak.”
Oroszország Bashar al-Assad szír elnök védelmében is felszólalt, figyelmeztetve a nyugati államokat, hogy ne avatkozzanak Szíria belügyeibe katonai eszközökkel. Oroszország Szíria egyik fő fegyverszállítója és komoly érdekeltségekkel rendelkezik Irán nukleáris létesítményeiben is.
Az utóbbi időben Japán is az iráni oldal felé hajlik, visszavonva múlt heti ígéretét az Irán elleni amerikai szankciók támogatását illetően.
Az iráni atomfizikus elleni múlt heti merénylet további „Halál Amerikára” és „Halál Izraelre” tüntetéseket eredményezett Iránban a tudós pénteki temetésének helyszínén.
Az iráni állami rádió riportja szerint a 32 éves tudós Irán urániumdúsító programjának munkatársa volt.  


Nyílt feszültség az USA és Izrael között: Törölték a közös hadgyakorlatot


Forrás: Debka.com
Az Egyesült Államok és Izrael közötti, az iráni helyzettel kapcsolatos feszültség tovább erősödött vasárnap, amikor a Fehérház lemondta a „Megszorító kihívás 12” fedőnevű tavaszra tervezett közös amerikai-izraeli hadgyakorlatot, Moshe Yaalon, izraeli miniszterelnök-helyettes kora reggeli rádiónyilatkozata miatt. A nyilatkozatban Yaalon azt mondta, hogy az Egyesült Államok hezitál az Irán elleni szankciók bevezetésével kapcsolatban, annak az olajárakra kifejtett várható hatása miatt.
A vita ma már a nyilvánosság előtt folyik, aminek Teherán nyilván örül. A hónap elején Jeruzsálembe érkezett 9000 amerikai katonáról vagy Martin Dempsey, vezérkari főnök erre a hétre tervezett látogatásáról egyik fél sem tett említést.
A hivatalos közlések szerint a hadgyakorlatot tavaszról 2012 utolsó negyedévére halasztották „költségvetési megszorításokra” hivatkozva, ami nyilvánvalóan udvarias diplomáciai indok a döntésre, amit a DEBKAfile forrásai szerint igen sietve hoztak Washingtonban, hogy az Obama kormány teljesen eltávolodhasson az Irán elleni támadással kapcsolatos előkészületektől, és így azért kizárólag Izraelt lehessen felelősségre vonni.
Az izraeli miniszterelnök helyettes tovább szította a két ország közötti példanélküli feszültséget, amikor kritizálta Washington tétovázását a támadással kapcsolatban.
Szerinte az amerikai kongresszus már bizonyságot tett elszántságáról, amikor beleegyezését adta a kemény szankciók bevezetéséhez, de a Fehérház „tétovázik” mondta Yaalon. „A katonai támadás a legutolsó opció, de Izraelnek készen kell állnia, hogy megvédje magát.”
A feszültség a múlt héten kezdődött, mivel Izrael neheztelt az iráni atomtudós elleni merénylet miatt őt ért komoly washingtoni kritika miatt.
Bár azóta Irán az Egyesült Államokat vádolja a merénylettel, a Fehérház egy egyoldalú izraeli támadás miatti kihívásnak tekinti az iráni reakciót.
Január 13-án a Pentagon bejelentette, hogy további haderőket vezényel Irán köré. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy Washington valóban számít egy izraeli támadásra és felkészíti csapatait az iráni válasz fogadására vagy pedig az Egyesült Államok, Izraelt megelőzve maga kívánja elindítani a támadást.
Martin Dempsey, vezérkari főnők most csütörtökre tervezett izraeli látogatásának hivatalos célja a közös hadgyakorlat részleteinek megtárgyalása, az igazi cél azonban valószínűleg lebeszélni Izraelt arról, hogy előzetes washingtoni jóváhagyás nélkül megtámadja Iránt.
A költségvetési megszorításokra való hivatkozás gyenge ürügy, hiszen a 9000 amerikai katona már megékezett Izraelbe és bár az akciót hivatalosan hadgyakorlatként emlegetik, Frank Gorenc altábornagy, az Izraelbe érkezett amerikai csapatok parancsnoka, „bevetésről” beszélt. 


Irán válasza az amerikai armada hadgyakorlatára



Forrás: Infowars.com
A Perzsa-öbölben gyülekező amerikai és brit hadihajókról tudósítóTelegraph cikk megjelenését követően Ali Fadavi, az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka arra figyelmeztetett, hogy „Izraelből semmi sem marad, ha Iránt megtámadják”.
Válaszunk Izrael számára világos: Szerintem semmi sem marad Izraelből (ha megtámadja Iránt). Figyelembe véve Izrael kis méretét és sebezhetőségét egy komoly iráni rakétatámadással szemben, nem hiszem, hogy egyetlen hely is biztonságban maradhat Izraelben,” mondta egy másik magas beosztású iráni katonai vezető, Mohammad Ali Jafari tábornok.
Megerősítette, hogy egy országa ellen idított támadás esetén Irán lezárná a Hormuz-szorost, megtámadná az USA közel-keleti bázisait és kilépne az atomsorompó egyezményből.
Az Irán körül elszórtan elhelyezkedő amerikai katonai bázisok komoly gyengeségnek tekinthetők. Az általuk felállított rakétaelhárító pajzsok, a rendelkezésünkre álló információk alapján, csak néhány rakétára működnének. Ha azonban nagymennyiségű rakétával találnák szemben magukat, a pajzsok elveszítenék hatékonyságukat és nem működnének,” mondta.
A Telegraph cikk szerint a nyugati vezetők biztosak abban, hogy Irán megpróbálná lezárni a Hormuz-szorost, ha nukleáris létesítményeit támadás éri. A világ összes olajszállítmányainak hozzávetőlegesen 35 százaléka halad át jelenleg a szoroson.
Amennyiben háború törne ki, Iránnal az egyik és a nyugattal és az USA-val a másik oldalon, természetes, hogy gond lesz a Hormuz-szorossal. Az energiaexport sérülni fog. Természetes, hogy ez fog történni,” mondta Ali Jafari.
A Telegraph szerint az Iráni Forradalmi Gárda csapatai a „belépési engedély” megtagadásával fogják gátolni a szoros forgalmát és célzottan a hadi és kereskedelmi hajókat támadnák.
A cikk szerint 25 ország, köztük az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország, Szaúdi-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok hadihajói kezdték meg hadgyakorlatukat szombaton az öbölben. A multinacionális gyakorlatban három Nimitz osztályú amerikai repülőgép hordozó vesz részt, amelyeken több katonai légi jármű található, mint amennyivel az iráni hadsereg összesen rendelkezik.
Ilyen nagy hadgyakorlatot még soha nem tartottak a térségben, amely során a Hormuz-szoros blokádjának feloldását gyakorolják.
Októberben Irán is hadgyakorlatot tart a Perzsa-öbölben, hogy demonstrálja, képes megvédeni országát a támadástól. Irán beharangozása szerint az októberi hadgyakorlat „az Iszlám Köztársaság történelmének legnagyobb légvédelmi gyakorlata lesz és egy izraeli katonai támadásra adott leglátványosabb válasz,” írja a Telegraph.
A hadgyakorlat során Irán pilótanélküli repülőket, föld-levegő rakétákat és a saját minősítésük szerinti legmodernebb radarokat is használni fognak. Egy esetleges izraeli támadás kivédésére a Forradalmi Gárda az ország különböző pontjain található 3600 stratégiai helyszín védelmét is tesztelni fogja.
Amerikai kormányforrások szerint a támadás elkerülhetetlen és még a novemberi választások előttre várható.
Augusztusban is hasonló hírek röppentek fel. Alon Ben-David, akit a Daily Mail megbízható katonai tudósítónak tart, azt állítja, hogy Izrael „közelebb van egy Irán elleni támadáshoz, mint valaha”. 


Globális helyzetkép és a háború kirobbanásának esélyei



Forrás: ZeroHedge
Nézzük át, hol illetve hogy áll jelenleg a világ:
  • Kompromisszumos megoldás hiányában Dél-Afrikában országos munkaügyi sztrájk indult. A rendőrség gumilövedékekkel lőtte a bányászokat, sajnos komoly az esély arra, hogy a megmozdulásnak halálos áldozatai lesznek.
  • A vakációról visszatérveSpanyolországGörögország és Portugália lakói folytatják a megszorítások elleni tüntetéseket.
  • Amerikai nagykövetségek elleni támadások: sok esetben halálos áldozatokkal Egyiptomban, Líbiában, Tunéziában, Marokkóban, Szudánban, Libanonban, Indiában, Bangladesben, Indonéziában és egy sor egyéb helyszínen.
  • A Szenkaku-szigetek miatt támadt területi vita egyre jobban elmérgesedik Japán és Kína között. A két ország egymás ellen tüntet. Kínában egyesek háborúért kiáltanak.
  • kínai japán nagykövet rejtélyes körülmények között elhunyt.
  • Netanjahu közli a sajtóval, hogy Iránnak hat-hét hónapon belül atombombája lesz és még ezelőtt meg kell állítani.
  • Több mint 25 ország, köztük az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország, Szaúdi-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok hadihajói gyakorlatoznak a Hormuz-szorosnál.
  • A CVN-74 Stennis amerikai repülőgép-hordozó körülbelül 10 nap múlva szintén Irán partjaihoz érkezik.
  • Végül pedig a potenciális katalizátor, ami lángra lobbanthatja a helyzetet: az Iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy csapatai megérkeztek Szíriába.
Reuters jelenti:
Az Iráni Forradalmi Gárda tagjai nem katonai jellegű támogatást nyújtanak Szíriában, de Irán katonai közbelépésre is készen áll, amennyiben legközelebbi szövetségesét megtámadják, nyilatkozta Mohammad Ali Jafari parancsnok vasárnap.
Jafari nyilatkozata az első hivatalos kijelentés, ami megerősíti az iráni jelenlétet Szíriában, ahol a 18 hónapja tartó zavargásokban már több ezer ember halt meg.
A nyugat és a szíriai ellenzéki csoportok régóta sejtik, hogy iráni csapatok vannak az országban, de Irán eddig tagadta ezt.
Az Al-Quds egység több tagja is jelen van Szíriában, de ez nem számít katonai jelenlétnek,” jelentette az ISNA iráni hírügynökség Jafari tábornokot idézve. (Az Al-Quds a Forradalmi Gárda elit csapata)
Jafari nem jelezte a Forradalmi Gárda hány tagja tartózkodik Szíriában, csupán annyit közölt, hogy „intellektuális és tanácsadói támogatást nyújtanak”.
Az Iszlám Köztársaság a válság kirobbanása óta támogatja Bashar al-Assad elnököt és kormányzását kulcsfontosságúnak tartja az Izrael és a szunnita arab államokkal szembeni ellenállás szempontjából.
Szándékosan hangsúlyozom, hogy amennyiben Szíriát katonai támadás éri, Irán katonai támogatást is nyújtana, ez azonban … teljes mértékben a körülményektől függ,” mondta.
Következő lépésként várható, hogy műholdas felvételek valahol minden kétséget kizáróan „megerősítik”, hogy tömegpusztító fegyverek készülnek bevetésre és egy megelőző támadás az egyetlen megoldás nemcsak a béke megőrzésére, de a Nobel békedíj elnyerésére is.
Ami a teljesen vakok és elfogultak kivételével mindenki számára egyértelmű, hogy a nyugat bármilyen adandó alkalmat kihasznál majd a konfliktus elmérgesítésére, aminek hatására a nyersolaj, a gáz és ebből kifolyólag minden más ára is az egekbe szökik és elkezdődhet az olajtartalékok felélése, ami majd a megfelelő időben lenyomja az árakat. „Megfelelő időben”, hiszen a tartalékok felhasználása Obama újraválasztási esélyeit növelné rövidtávon és a gázárak drasztikus növekedését eredményezné a választások után.
A valóság természetesen, hogy az árakra (nyersolajra és gázra egyaránt) nehezedő felfelé irányuló nyomás a Fed és az EKB új monetáris enyhítésének és likviditási cunamijának köszönhető, ami teszi, amit tenni szokott: néhány hétre enyhíti a tüneteket, megszünteti a volatilitást, és azt a látszatot kelti, hogy minden rendben. És mivel most már hivatalosan sincs felső határa a Fed adósságfelvásárlásának, ebből kifolyólag az árutőzsdei árak emelkedésének sincs határa.
Így bár egy esetleges háború, ami elvileg „regionális” és „nem kiterjedt” akar lenni, és csupán a központi bankok hatalomátvételét hivatott álcázni a fizetésképtelen fejlett országok felett, igen nagy valószínűséggel kiterjedt és nem regionális lesz, mivel a jövő keményvalutájának tengelyét biztosító két hatalom, Kína és Oroszország, egyértelművé tették, hogy az USA általi beavatkozás a számukra stratégiailag fontos területeken (értsd: Szenkaku-szigetek, Szíria és/vagy Irán) megtorlást vonna maga után.
Egy (vagy több) felemelkedőben lévő nagyhatalom általi ellencsapás egy leáldozóban lévő nagyhatalom irányába elkerülhetetlenül világháborúhoz vezetne.
Azt természetesen mondani sem kell, hogy senki sem láthatja előre, hogy a v.2-es globális válság következményeként egy ilyen háború törne ki, mindenesetre az a Princeton-i történész, aki mindenkinél jobban felelősségre vonható érte biztosan nem. 




EMP támadással Izrael évtizedekkel vethetné vissza Iránt


Időkjelei: Az elmúlt hetekben sok hír érkezett egy esetleges Irán elleni támadással kapcsolatban. Természetesen ezeket sem megerősíteni, sem megcáfolni nem áll módunkban, de az információkat ettől függetlenül fontosnak tartjuk, hiszen az izraeli-iráni konfliktus komoly befolyással lehet a gazdasági és politikai helyzet alakulására az egész világon. 
A brit Sunday Times az izraeli védelmi erők egyik „meglepetéséről” írt, amit egy Irán elleni támadás során vethetne be az ország.
A vasárnap megjelent cikk szerint a zsidó állam képes lenne teljesen megbénítani Irán áramellátását egy elektromágneses impulzust (EMP) kibocsátó fegyver bevetésével az iráni katonai létesítmények ellen indított támadás keretein belül, ami „kőkorszaki állapotokat teremtene.”
A lehetőséget többször és több helyen is felvetették izraeli berkekben, miközben folyamatosan zajlik a vita a politikusok között, hogy indítson-e Izrael gyors támadást Irán atomlétesítményei ellen.
Egyes hírek Bill Gertz, amerikai veterán védelmi szakértőt idézve azt írják, hogy az amerikai titkosszolgálatok jelentései szerint „erősödik az aggodalom, hogy Izrael magassági nukleáris robbantást tervez bevetni az ország áramellátásának megzavarására.”
Az EMP technológia több évtizedes múltra tekint vissza. Az elektromágneses impulzus bevetésének lényege, hogy rendkívül intenzív gamma energiát bocsát ki, ami reakcióba lép a föld mágneses mezejével és a hatótávolságon belül található minden elektronikai eszközt tönkretesz.
Bár eredetileg az EMP hatását nagy magasságban végzett nukleáris tesztek során figyelték meg az 50-es, 60-as években, az impulzust nukleáris eszköz nélkül is létre lehet hozni, például egy mikrohullámú generátor segítségével.
Egy ilyen impulzus a teljes elektromos ellátást, a közlekedési rendszerhez használt kommunikációt, a pénzügyi és egyéb szolgáltatásokat, egyszóval mindent, ami áramot használ kiiktathat.
Az izraeli rakétavédelmi pajzs kifejlesztésében résztvevő Uzi Rubin szerint „egy nukleáris eszköz bevetése, akkor is, ha az nem halálos, mint például az EMP esetében, szóba sem jöhet. EMP támadást a földről is lehet indítani.”
* * *
Eközben a Daily Mail és a Times of Israel arról írnak, hogy a brit MI6 vezetője megpróbálta lebeszélni Izraelt Irán egyoldalú megtámadásáról:
A hírek azután reppentek fel, hogy az izraeli sajtó szerint Benjamin Netanyahu és David Cameron megbeszélést tartottak az ügyben telefonon még az olimpiai játékok megkezdése előtt.
Sir John Sawyers, az MI6 vezetője állítólag azzal az üzenettel érkezett Izraelbe, hogy az Egyesült Királyság egyelőre nem támogatja az izraeli katonai támadást Irán ellen, hanem több időt szeretne adni a diplomáciának.
Izraeli források szerint Sawyer látogatása, valamint egyéb diplomáciai hangok Németországból és az Egyesült Államokból komoly befolyást gyakoroltak az izraeli miniszterelnökre és terveire. 






Oroszország egyre több csapatot mozgósít Irán északi határán



Az orosz hadsereg, egy esetleges Irán elleni támadásra felkészülendő, akciótervet állított fel az orosz csapatok mozgósítására az Iránnal határos Örményországban, Grúzián keresztül, állítják jól informált orosz források.
Viktor Ozerov, az orosz biztonsági tanács elnöke elmondta, hogy az orosz katonai parancsnokság akciótervet készített egy Irán elleni támadás esetére.
Oroszország NATO nagykövete is egy Irán elleni támadás veszélyére hívta fel a figyelmet.
Irán a szomszédunk,” mondta Dimitrij Rogozin. „Amennyiben Irán bármilyen katonai konfliktusba keveredik, az közvetlen veszélyt jelent Oroszország biztonságára nézve.” A nyugatellenesnek számító Rogozin jelenleg Oroszország miniszterelnök helyettese és ő felel az ország védelméért.
Orosz honvédelmi források szerint az orosz hadsereg nem hiszi, hogy Izrael rendelkezik az iráni védelmi eszközök legyőzésére képes katonai eszközökkel, így amerikai részről is katonai beavatkozásra számítanak.
A mozgósítás célja valószínűleg nemcsak a térségben található orosz érdekeltségek védelmére irányul, hanem Irán számára is támogatást jelent.
Több forrás is említette, hogy egy Irán elleni támadás „beláthatatlan következményekkel” járna.
A sokak által olvasott Nezavisimaya Gazeta újságban megjelent cikk, orosz katonai forrásokat idézve állítja, hogy az Irán és Szíria körüli helyzet „arra ösztönzi Oroszországot, hogy megerősítse csapatait a Kaukázusban, a Kaszpi, a Mediterrán és a Fekete tenger térségében.”
A hivatalos szóvivői irodából újabban kiszivárgott valamint hírügynökségi hírek szerint az izraeli támadás szinte biztosra vehető idén nyárig.
Mivel egy ilyen konfliktus komolyan veszélyeztetné az orosz érdekeltségeket a térségben a támadásra való felkészülés már két évvel ezelőtt megkezdődött az örményországi Gyumri-ban található 102-es katonai bázis modernizálásával. A bázis geopolitikai szempontból rendkívül fontos helyen van.
Az orosz hadsereg szeptemberre tervezi szokásos évi hadgyakorlatát, aminek a Kavkaz 2012 nevet adták, de a források szerint az ehhez szükséges eszközök és csapatok mozgósítása már most elkezdődött az Irán elleni támadás veszélye miatt.


Oroszország a NATO rakétavédelmi rendszer megtámadásával fenyeget


Forrás: 
Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy kilövi a NATO kelet-európai rakétavédelmi rendszerét, amennyiben az Egyesült Államok folytatja az Oroszországot fenyegető rakétapajzs kiépítését, figyelmeztetett Nikolaj Makarov, orosz vezérkari főnök csütörtökön.
Amennyiben a helyzet tovább romlik megelőző csapás alkalmazása mellett dönthetünk,” mondta Makarov a NATO és amerikai tisztek számára szervezett nemzetközi konferencián, az Associated Press jelentése szerint.
Amikor az amerikaiak hozzálátnak a rakétavédelmi rendszer harmadik fázisának kivitelezéséhez Európában és úgy gondoljuk, hogy stratégiai nukleáris erőnk hatékonysága veszélybe kerül, súlyos lehetőségek merülnek majd fel a megfelelő orosz válaszlépést illetően,” nyilatkozta Anatolij Antonov, orosz védelmi miniszterhelyettes egy szerdai interjú során.
Oroszország nem olyan régen helyezett működésbe egy radart Kaliningrádban, a lengyel határ közelében, ami képes az Európából illetve az észak-atlanti térségből indított rakéták észlelésére.
Tavaly Dimitrij Medvedev, akkori orosz elnök azt mondta országa ellentámadást indít, amennyiben nem sikerül megállapodni a rakétavédelmi rendszer ügyében. „Parancsot adtam a fegyveres erőknek, hogy állítsanak össze egy tervet Oroszország számára, hogy amennyiben szükségessé válik, elpusztíthassuk a rakétavédelmi rendszer adatátviteli és irányító központjait,” nyilatkozta Medvedev 2011 novemberében.
2009. április 5-én Barack Obama ígéretet tett egy kelet-európai rakétavédelmi rendszer kiépítésére az iráni rakéták elleni védelemül. „A Cseh Köztársaság és Lengyelország igen bátran engedélyt adtak a védelmi rendszer befogadására,” mondta Obama Prágában. „Amíg az Irán jelentette veszély fennáll, a költséghatékony és működőképes rakétavédelmi rendszer kiépítésére irányuló erőfeszítéseink folytatódnak.
Két napja Michel Miraillet, a francia stratégiai és védelmi ügyek parancsnoka azt mondta, hogy az iráni rakéták nem jelentenek veszélyt Európa számára. „Először is Irán ballisztikus rakétaprogramja sem Európát sem az Egyesült Államokat nem veszélyezteti,” mondta a chicagói NATO csúcs előtt tartott moszkvai rakétavédelmi konferencia során. „Másodszor pedig az iráni atomprogram csupán civil célokat szolgál.”
A NATO és az Egyesült Államok azonnal reagáltak az orosz fenyegetésre. Alexander Vershbow, helyettes NATO főtitkár azt mondta, hogy a tervezett rendszer nem Oroszország ellen irányul és hozzátette, hogy az orosz interkontinentális és ballisztikus rakéták „túl gyorsak és kifinomultak” ahhoz, hogy a tervezett rendszer észlelni tudja őket.
John McCain szenátor Litvániából nyilatkozva elmondta, hogy az oroszok a tervezett védelmi rendszert „ürügyként használják arra, hogy a kérdéses, békés területen komolyabb katonai állásokat építsenek ki, amit paranoiaként lehet értelmezni Valdimir Putyin részéről.”
Márciusban Mitt Romney, az amerikai elnöki posztért versengő egyik jelölt, Oroszországot az Egyesült Államok ellenségeként jellemezte. „Oroszország minden kétséget kizáróan legnagyobb geopolitikai ellenségünk. Minden helyzetben a legrosszabb oldalon állnak,” nyilatkozta a CNN-nek. 









A világ első mobil eutanázia egysége megkapta a működési engedélyt



Forrás: Daily Mail
A világ első mobil, hívásra házhoz érkező eutanázia csapata a jövő hónaptól kezdheti meg munkáját. Az egységet akkor lehet segítségül hívni, ha a beteg háziorvosa, erkölcsi kifogásokra hivatkozva megtagadja a halálos szer beadását.
A becslések szerint a csapat munkájának eredményeként az eutanáziát kérő betegek száma jelentősen nőhet Hollandiában. Az eutanázia mellett kampányolók szerint a csapat további 1000 ember életének vethet véget évente.
A hivatalos adatok szerint évente 2700 ember dönt az eutanázia mellett Hollandiában, de a módszer kritikusai szerint a valódi szám ennél sokkal magasabb.
A legalább kétszemélyes, egy orvosból és egy ápolónőből álló első mobil egység elindítását a Radio Netherlands műsorában jelentette be a Jog a Halálhoz Szövetség (Right to Die Association).
A szövetség megerősítette, hogy a hágai csapat a tervezett hat egység úttörője csupán és feladatuk azoknak a határeseteknek a „kezelése” lesz, akiknél a háziorvos vonakodik az eutanázia alkalmazásától.
A csapat segítségét legtöbbször valószínűleg szellemi fogyatékos embereknél vagy demenciában szenvedőknél kérik majd és a beteg háziorvosát a lehető legkisebb mértékben vonják be az eljárásba, nyilatkozta a szövetség.
A szövetség korábban azt állította, hogy a demenciában szenvedők vagy szellemi fogyatékosok 80%-a „átcsúszik” az ország eutanázia törvényeinek hálóján.
A holland orvosszövetség attól tart, hogy a Jog a Halálhoz Szövetség gyógyítható emberek életét is kiolthatja.
Esetenként olyan emberek is meghalhatnak így, akik más módon is kaphattak volna segítséget,” nyilatkozta az orvosszövetség szóvivője.
Nagy-Britanniában, Phyllis Bowman, a Jog az Élethez képviselője szerint a holland fejlemény „rémisztő”.
Ez egy igazi tragédia, ha belegondolunk, hogy a II. Világháború alatt pont a hollandok voltak azok, akik nem voltak hajlandóak bevezetni a náci eutanázia programot,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy „fel kell ébresztenünk az embereket, hogy ha elfogadják az eutanázia bevezetését, egy napon az ő ajtajukon is kopogtathat a mobil eutanázia csapat.”
A holland kormány támogatását élvező egységnek az eutanáziáról szóló 2002-es törvény szerint kell működnie, amivel a náci Németország óta Hollandia vált az első olyan országgá, ahol az eutanáziát a törvény megengedi.
A holland törvény szerint az részesülhet eutanáziában, aki tartósan és elviselhetetlenül szenved.
Az eutanázia egységek létrehozására vonatkozó terveket tavaly jelentette be Edith Schippers, holland egészségügyi miniszter a parlament előtt.
A kegyes halálban való részesülés feltételeinek megfelelő betegek esetében, ahol a házi orvos vonakodik az eljárás alkalmazásától” érdemes megfontolni az ilyen eutanázia egységek létrehozását, mondta az egészségügyi miniszter a parlamentnek.
Hollandiában az eutanáziát két injekcióval végzik. Az első után a beteg kómába kerül, majd egy légzésbénítót kap, amitől végül meghal.
A holland kormány hangsúlyozza, hogy csak olyan betegek részesülhetnek kegyes halálban, akik „elviselhetetlen mértékben szenvednek és nincs kilátás a javulásra.”
Dr. Rowan Williams, Canterbury érseke szerint a kegyes halál bevezetése „tragédia” lenne Angliára nézve.
Egy ilyen törvény bevezetése szerintem magának az életnek az értékét változtatná meg az emberek szemében,” mondta az érsek. 
Ezeket a cionfasisztákat kellene kezelni e szerrel , hogy megnéznénk elég hatásos e ha igen meg szűnne a háborús veszély és a népek boldogan élhetnének. Hogy mennyire aktuális a téma , a két világégésért sem vonták felelőségre a cionista bankárkasztot akik mindig ott állnak a háttérben az extra profit reményében fel áldozzák a terrorista zsidó államot, és az arabok millióit, és elhitetik a világgal, hogy terroristák voltak, hol ott az elsődleges terroristák az uzsorakamatra működő pénzügyi világ.






1001 holdfénymentes éjszaka, avagy az Irán elleni támadás lehetséges időpontjai



Forrás: ZeroHedge
Az izraeli biztonsági tanács múlt pénteki többségi szavazását követően, amely során megadták a felhatalmazást egy Irán elleni „lépésre”, a „ha” már nem kérdés, csupán a „mikorra” nem tudjuk a választ. Amint a Rapidan Csoport alábbi elemzéséből kiderül, mindössze körülbelül 10 egyértelmű, 10-napos újhold időszak maradt 2012-ben, ami egy támadás kezdeteként szóba jöhet. Amennyiben kivonjuk az általában homokviharokkal tarkított hónapokat (április, július és szeptember), összesen 7 olyan időszak marad, amely során realisztikusan el lehet indítani egy katonai támadást.
Emellett a CVN 65 anyahajó csigalassúsággal halad és még mindig csak a Gibraltári szorosnál tart. Mivel katonai akcióra csak akkor lehet számítani, ha legalább 3 amerikai repülőgép hordozó van már a térségben, és mivel az ICE ultra- rövid-távú emelkedés-korlátokat léptetett életbe a nyersolaj kereskedésre április 1-i hatállyal, kizárhatjuk az időben legközelebbi, március 17-27 közötti időszakot. Így már csak hat időpont marad. Azt tanácsoljuk, hogy a piaci ár feletti (OTM) Brent nyersolaj call opciókra csapjunk le az alábbi időszakokat közvetlenül megelőző napokban, mivel bármilyen meglepetésszerű támadás azonnali árnövelő hatással lesz minden éghető termékre.
Az időzítésről a Rapidan Group szerint:
A sajtó értesülései szerint a támadás valószínűsége 2012 második negyedéve és az év vége között a legmagasabb, ebből is a második és harmadik negyedévet tartják a legesélyesebbnek.
Amennyiben Izrael konvencionális támadás mellett dönt, a legoptimálisabb körülmények a holdfény és felhő mentes éjszakákon vannak. Izrael „Orchard” hadművelete Szíria Al-Kibar-i reaktora ellen 2007. szeptember 6-án, az újhold előtt öt nappal indult. Ebből is látszik, hogy a támadás valószínűsége közvetlenül az újhold előtti és utáni öt nap során a legmagasabb, amint azt az alábbi táblázat is mutatja. Az alacsony páratartalom is előnyös, de nem elengedhetetlen.
A támadók megpróbálják kerülni a homokviharokat, amelyek áprilisban, júliusban és szeptemberben igen gyakoriak voltak Iránban az elmúlt évek során. A tavaly április közepén érkezett óriási homokvihar 20 megyén át tombolt, szükségessé téve az iskolák és boltok bezárását. A homokviharokat előre lehet jelezni és egy támadás tervezői mindenképpen figyelembe veszik az eshetőséget.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése