2015. szeptember 10., csütörtök

Természeti hadviselés




Természeti hadviselés










Posted on 2011-09-18 

A globalizmus urai már – régóta kezükbe vették az időjárás irányítását.

A titkos trükkökért egyszer majd felelni kell

Molekuláris, kémiai, biológiai és elektromágnesességi terrorizmus az emberiség, s a természet ellen.

Cél: Az Új Világrend!

(Érdekes, ismeretterjesztő anyag a HAARP és a Chemtrail rendszerek működéséről és hatásairól. – Magyarországi példákkal is. Olvasóinknak kifejezetten ajánljuk, a nagy terjedelme ellenére is, – mert ebben a témában ilyen érthetően fogalmazott, átfogó és néhol egyenesen lenyűgöző anyagot, keveset olvashatunk.)


1. Előzetes…


…”Egyre több emberen jelentkezik a fibromyalgiának nevezett betegség, melynek a hirtelen jelentkező és az egész testre kiterjedő intenzív fájdalmak a tünetei. Drasztikusan megnövekedett a fejfájós és migrénes esetek száma is. Ismert tény, hogy mind az Öböl-háborúban, mind a Balkáni háborúban az USA elektronikus fegyvereket is bevetett a civil lakosság ellen….”
…”Pest-megye déli részében – beméréseink szerint, és ha végre eljön az igazság pillanata, ezt igazolni is tudjuk a bűnösök felé – furcsa csapadék esett. Amely nem csak a természetet, növényeket, állatokat mérgezett, hanem az emberek tudatára is hatással volt…”
…”Tököl környékén apró szemekben sárga- barnás csapadék esett, amelyet a gépkocsi szélvédőjéről (is) alig tudott levinni az ablaktörlő lapát. A furcsa szagú „vegyi anyagot” a lehetőségeink szerint elemeztük. Az eredmény borzalmas volt: több fémet elsősorban alumínium származékokat, aztán apró mikrószálakat, valamint jelentős báriumot tartalmazott a chemtrail kibocsájtott fátyolfelhője. Az abnormális koncentrációt földminta bevizsgáltatása segítségével is megtapasztalhattuk…”

2. Ismét bemutatunk néhány titkot…

A mesterséges világban egyre jobban lebutítva él a nép. A tudást, az ösztönt egyre jobban kimossák a emberekből. Akik lassan már nem, hogy a lábuk elé nem mernek nézni, az ég felé sem tekintenek.
Mindinkább lefelé – a mélybe – merengő szomorú tekinteteket látni nem csak körülöttünk, hanem lassan sajnos az egész Földön. Pedig itt lenne már az ideje, hogy végre együtt, egymás kezét fogva mentsük meg az Anyaföldünkön azt az életet, amire régóta vágyunk. Nem hagyjuk, hogy ellenőrizzenek, mérgezzenek MINKET. Például a levegőből, a levegőn át, különböző módszerekkel. EMBEREK ébresztő! Ismét bemutatunk néhány titkot. Például az időjárás, és ez által a hangulati tényezők módosításának alattomos módszereit, ahogy azokkal a háttérhatalom, az emberek fölötti ellenőrzést gyakorolja…


3. A “Naptorpedók”


Az űrvédelmi program keretében megalkotott automatikus lézerfegyver-rendszer, a HAARP, illetve a HPM. A HAARP lényegében egy rendkívül sokoldalú időjárás-fegyver, de emellett alkalmas emberi agyhullám-befolyásolásra, földrengések, esőzések kiváltására, de képes a Föld bármely pontján elektromos kisülést is kelteni. A Csillagháborús terveknek megfelelően bolygópajzs is létrehozható általa akár interkontinentális ballisztikus rakétákkal szemben, akár „kívülről érkező betolakodók megállítására”.
A HPM szigorúan titkos csodafegyver, a rövidítés a „nagy erejű mikrohullámú technológia” megnevezést fedi. Új-Mexikóban fejlesztették ki, ahol röviden csak e-bombának nevezik. A fegyver lényege, hogy minden elektromos impulzust blokkol egy mikrohullámú kisülést követően.
A HAARP-pal kapcsolatban olykor a legkülönlegesebb hírek rebbennek fel. Hasonló történt a közelmúltban is: Kent Steadman kutató, aki évek óta tanulmányozza a Napot, nemrégen megdöbbenéssel tapasztalta – fotókkal alátámasztva, illetve a SOHO napfizikai műhold képeit is felhasználta, – hogy életadó csillagunkba különös, általa “lézertorpedóknak” nevezett “rendellenességek” csapódnak.
A kutatását elmélyítve arra a megállapításra jutott, ezek a “rendellenességek” sem nem kisbolygók, sem nem eltévedt üstökösök, sokkal inkább az amerikai HAARP (Nagyfrekvenciás Aktív Magaslégkör-Kutató Program) által bevetett technika megnyilvánulásai, a cél pedig a Föld pólusváltásának felgyorsítása lehet. Ehhez drasztikus módon felfokozzák a naptevékenységet, a már amúgy is melegedő Földbolygónkat további klímakatasztrófával sújtják. Pedig, ugyanezzel a technikával Földünket akár meg is óvhatnák…
Számtalan eltitkolt vagy kevésbé ismert bizonyíték akad arra, hogy a HAARP tudósai a felső légkört “bombázzák”. És úgy tűnik, éppenséggel magát a Napot is célba vették. Aki rendszeresen követi az „űridőjárást” a különböző honlapokon, tapasztalhatja, hogy a központi égitestünk viselkedése egyre inkább eltér a megszokott ciklusától, korántsem olyan “nyugodt” csillag, ahogy azt elvárnánk tőle, egyre gyakoribb és mind erősebb kitöréseket produkál. Ezek a kitörések amellett, hogy teljességgel tönkretehetik a finom elektronikát alkalmazó berendezéseinket, lebéníthatják a teljes légi közlekedést, valamennyi mesterséges holdat, elnémíthatják telefonjainkat. De tévékészülékeinket is használhatatlanná tehetik, súlyos kárt okozhatnak magában a földi légkörben is, hiszen annak bizonyos rétegei éppen a napsugárzás ellen védenek bennünket. Az erős napkitörések pedig éppen ezt a védőréteget tehetik átmenetileg teljes mértékben átjárhatóvá, súlyos sugárkárosodást okozva valamennyi magasabb rendű élőlénynek a felszínen.

4. Az “Időjárás fegyverek”


A rendelkezésre álló hatalmas mennyiségű tudományos ismeret birtokában, a klímaváltozás hátterében esetleg megtalálható katonai alkalmazások, soha nem merültek eddig fel az ENSZ keretében. Sem a hivatalos képviselők, sem a különböző környezetvédő csoportok részéről, még a közelmúltban sem. Az USA továbbra is mereven elzárkózik a széndioxid kibocsátásának 1997-es szintre való csökkentéséről, vagyis az 1997-es Kiotói Egyezmény teljesítéséről; sem erről, sem más – a kialakult helyzet miatti felelősségét taglaló felvetésekről – hallani sem akar. A katonai alkalmazások klimatikus hatása szóba sem kerülhet, “ellentétes Washington stratégiai és védelmi céljaival”. Pedig, ha az ózonlyuk keletkezési idejét összevetnénk bizonyos, a felső légkörben észlelt ionoszférikus jelekkel – érdekes eredményekre juthatnánk.
Itt vannak az “időjárás fegyverek”. Dr. Rosali Bertell, a világszerte ismert tudós, az alábbiakat jelentette ki teljes határozottsággal: – Az USA katona tudósai fegyverként használható, az időjárással összefüggő rendszerekkel dolgoznak. Az elképzelés a viharok erejének megnövelését, a magas légkörben kiszórt anyagok révén pedig aszályok, valamint az áradások kiváltását foglalja magában a megcélzott területen…


Egyébként az 1970-as években a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brezinski mindezt előre látta, a “Két korszak között” című könyvében így ír:
- A technológiai háttér lehetővé teszi a gazdagabb nemzetek vezetői számára, hogy olyan titkos fegyvereket fejlesszenek ki, melyekről a biztonsági erők tagjai közül is csak igen kevesen tudnak. Az időjárás befolyásolása alkalmas arra, hogy időszakosan szárazságokat vagy viharokat keltsenek…
Nem akarunk senkit befolyásolni, sem pánikot kelteni, de tény, hogy a tudósok már régóta (tudományos programok keretében 1940-es évek óta) foglalkoznak az időjárás befolyásolhatóságának, irányításának kutatásával, megoldásával. Mint tudjuk, már réges-rég el tudják űzni a jégesőt okozó felhőket, tudnak esőt csinálni, tehát tény, hogy az emberiség – illetve annak egy szűk, de annál befolyásosabb maroknyi csoportja – a globalizmus urai – régóta kezébe vette  az időjárás irányítását.
Egyik olvasónk a következőket küldte el szerkesztőségünkbe:
- Mély megrendüléssel tudatom, hogy a Chemtrails és HARRP tevékenységek általunk kimerítő és tényszerűen feltárt bűncselekményei miatt a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek megjelenítését!
Az üzenet egyértelmű és nyilvánvaló!Hazánk légterébe ki-be járkálhat bármely ország légiereje, a vegyi csíkokat létrehozó repülőgépek, és mindenféle, magukat EU-s, NATO-s vagy izraelinek tartó terroristák. A definíció kedvéért megjegyezném: terroristának tekintendő az a csoport, szervezet, hatalom, ország, amely más nemzetek életvitelében, társadalmi berendezkedésében, politikai rendszerében erőszakos változást idéz elő! Terrorizmus, a megszállni kívánt, majd koholt vádak alapján megszállt országok lakosságának módszeres kifosztása, ellehetetlenítés, nyomorba döntése és bábkormányokkal történő irányítása!
Majd azt is hozzátette olvasónk, hogy szerinte a nemzetközi missziónak nevezni az afganisztáni kábítószer termelés katonai védelmét, Irak biológiai és vegyi-fegyverek koholt vádjai miatti lerohanását, és kifosztását, és az IMF-el, Világbankkal, korrupt politikusok “segítségével” országok nyomorba döntését szintén több, mint undorító dolog, a föld lakosságának félrevezetése.
Különben jó, ha mindenki tudja, hogy az Eumetsat meteorológiai műhold képein figyelemmel lehetett kísérni Európa és ezen belül a Magyarország feletti Chemtrail és a HAARP tevékenységet, amint rendkívül hirtelen és erős hatást gyakorol az ionoszférára fókuszált, irányítható elektromágneses sugár alkalmazásával. (Az ionoszféra a Föld körül 60-100 km magasságban található, elektromosan töltött részecskéket tartalmazó felső légköri réteg.)


5. A HAARP lényege


Kevesen tudhatják, hogy a HAARP lényegében egy megfordított rádióteleszkóp: az antennák jeleket küldenek ki, ahelyett, hogy vennének.Kezdetben csupán rendkívül erős rádióhullám nyaláb teszteket végeztek vele, az ionoszférába juttatott fókuszált energianyalábok juttatása révén, felfűtve az adott területeket. Az energianyalábok azonban szabályosan visszapattantak és minden megsemmisítettek a felszínen, élőt és élettelent egyaránt.
A projekt úgy van beállítva a nyilvánosság felé, mint Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszféra Kutató Program, s azt a benyomást igyekszenek kelteni, hogy itt valami, tudományos akadémiák által támogatott, tevékenységről van szó, az ionoszféra állapotának megváltoztatására irányuló céllal, a kommunikációs rendszerek tökéletesebb felhasználhatóságáról. Azonban az amerikai katonai források egyértelművé teszik: a HAARP segítségével megtudhatjuk „miként használható fel az ionoszféra a Védelmi Minisztérium céljaira.
A tengeralattjárókkal való kommunikáció csak az egyik lehetséges felhasználási terület. A sajtóban s más forrásokban megjelent információk HAARP képességeit messze alatta tüntetik fel a valóságosnak. A nyilvánosságra került hírek olyan fényben próbálják beállítani a tervezetet, mintha az semmiben sem különbözne más, az ionoszféra felfűtését célzó kísérletektől, melyeket a világ különböző jól ismert helyszínein folyamatosan végrehajtanak, ezek közül néhány: Arecibo, Puerto Rico, Tromso, valamint Norvégia és Oroszország nagyobb obszervatóriumai.


A HAARP nagy energiájú, nagy frekvenciájú adóberendezés és antenna. az adó teljesítménye hivatalos források szerint 3.6 millió watt, nem hivatalos források szerint elérheti a 100 gigawattot is. Az antennamezőn 180 darab kereszt alakú dipól-szerkezet van felállítva, derékszög alakban. Az aktív ionoszféra kutatások során a generált jeleket az adóberendezésekkel kisugározzák nagyjából függőleges irányban. A jeleket az ionoszféra 100 és 350 km-es magasságban elnyeli, a használt frekvencia függvényében. A nyalábok átmérője mindössze néhány száz méter, a magas légkörbe érve a nyaláb néhány tucat kilométer átmérőjűre terjed szét. A hivatalos források az energiasűrűségre 3 mikrowatt/cm2 adnak meg, nem hivatalos források ennek milliószorosát.
Az E-systems a Raytheon vállalat birtokába került, tényezője a védelmi kiadások vonatkozásában. 1994-ben a Raytheon a 42. helyet foglalta el a világ leggazdagabb 500 cégének listáján. Szabadalmi leírások ezreit birtokolja, többek közt olyanokat is, melyek igen értékesek lehetnek a HAARP projekt megvalósítása során. A tervezet gerincét 12 szabadalom adja, melyek természetesen mélyen el vannak süllyesztve a Raytheon páncélszekrényeiben. Meglehetősen figyelemfelkeltő Bernard J. Estlund egyik szabadalma, amely a következő címet viseli: „Eljárások és berendezések a Föld légkörének, az ionoszférának és/vagy a magnetoszférának megváltoztatására”, volt az, melyet titkos kormányintézkedés nyomán zároltak a nyilvánosság elől.

6. A HAARP, mint elektronikus fegyver

Az Eastlund-féle ionoszféra-fűtő berendezés különbözött a korábbiaktól, a kibocsátott rádiósugárzást az ionoszféra egy fókuszpontjára lehet koncentrálni. Az eltérés következtében elképesztő mennyiségű energiát lehet az ionoszférába juttatni, egy wattot köbcentiméterenként, míg a korábbi készülékek elméleti energiaszintje ennek egymilliomod része volt.
Az említett energiaszint az ionoszférát olyan állapotba képes juttatni, ami szükséges ahhoz, hogy a szabadalomban leírt futurisztikus tulajdonságokra szert tegyen. A szabadalmi leírás arról is említést tesz, hogy elméleti alapjait Nikola Tesla 1900-as évek elején végzett kutatásaira alapozza. Egy ideig semmi hír sem érkezett arról, hogy a HAARP rendszernek ilyen jellegű felhasználásán kísérleteznének. 1995. áprilisában azonban Begich rátalált néhány további szabadalmi leírásra, melyeknek szerzője egy „kulcsszemélyiség”, az APTI alkalmazottja. Ezek között a leírások között valóban szerepel a drótnélküli energiatovábbítás lehetősége.
Az Eastlund szabadalma előre jelzi, hogy az alkalmazandó technológia megzavarhatja, sőt egyenesen lehetetlenné teheti a repülőgépek és a különböző rakéták igen bonyolult irányítórendszereinek működését. Továbbá, a berendezés azon tulajdonsága, hogy nagy területeket képes a legkülönbözőbb frekvenciájú elektromágneses sugarakkal beszórni, oly módon, hogy ezeket a frekvenciákat végig ellenőrzés alatt lehet tartani, lehetővé teszi, hogy tökéletesen blokkolják a kommunikációt úgy a szárazföldek, mind a tengerek felett és a légkörben.
A szabadalmi leírás a következőket tartalmazza:
  • Ez a találmány lehetővé teszi, hogy példa nélkül álló energiamennyiséget pumpáljunk a Föld atmoszférájába stratégiai megfontolásokból, és hogy ezt az energiaszintet fenn is tartsuk meghatározott energiaimpulzusok alkalmazásával, miáltal a légkör viselkedése sokkal pontosabban és jobban irányítható mint amit ez idáig sikerült megvalósítani mindenekelőtt nukleáris bombák felrobbantásával különböző magasságokban.

Lehetséges lesz, interferenciát kelteni más kommunikációs rendszerekben, miközben a légköri állapotok megváltoztatásával más jellegű kommunikációs rendszer építhető ki, annak ellenére, hogy akár az egész bolygó kommunikációs rendszere le van bénítva. Másképpen mondva, miközben egy sugárzásfajta alkalmazásával alkalmatlanná tesszük más kommunikációs rendszerek működését, egy újabb kommunikációs rendszert hozunk létre. – (Ez több, mint ügyes! – a szerk.)
- A légkör nagy területeit lehet elképzelhetetlen magasságokba emelni, miáltal a beérkező ellenséges rakétákat megjósolhatatlan és előre betervezhetetlen durva hatások érik, ami a pusztulásukhoz vezet.
 - Lehetségessé válik az időjárás befolyásolása, például oly módon, hogy megváltoztatjuk a magaslégköri szélviszonyokat, oly módon, hogy egy vagy több mesterséges turbulenciát keltünk, melyek akár lencseként és képesek működni.
- A légkör molekuláris összetétele is megváltoztatható, miáltal pozitív környezeti hatások érhetők el. Lehetőség nyílik arra, hogy a légkör bizonyos molekuláinak mennyiségét mesterségesen megnöveljük, például az ózonét, vagy a nitrogénét.

7. Cél: Az Új Világrend!


A hetvenes évek elején Zbigniew Brzezinski megjósolta egy „jobban ellenőrzött és irányított társadalom” létét, köszönhetően a technológiának. Ezt a társadalmat egy elit réteg irányíthatná, nyomást gyakorolva a választókra, hogy állítólag „önként” válasszák a tudományos korszakot. Leplezetlenül háttérbe lehet szorítani a hagyományos liberális eszméket; ez az elit nem habozna a legkorszerűbb tudományos technikák alkalmazásával befolyásolni a társadalom viselkedését, és szoros szociális ellenőrzés és felügyelet alatt tartva őket, gyakorolni immár korlátlan hatalmát. A technikai és a tudományos háttér az, ami tálcán kínálja a lehetőségek ilyetén kiaknázását.
Brzezinski jóslatai igen pontosan beteljesültek. Mára már számos eszköz áll az „elit” rendelkezésére saját felemelkedésére, és a kísértés ezek alkalmazására folyamatosan növekszik. A politikai háttér már megteremtődött ezen eszközök alkalmazhatóságára. A mesterséges elektromágneses terek alkalmazhatósága igen széleskörű, beleértve a katonai és a kvázi-katonai helyzeteket.
Néhány ezek közül magába foglalhatja a terrorista csoportokkal való tárgyalást, tömegek befolyásolását és irányítását, katonai titkok birtokosai viselkedésének megváltoztatását, és antiszociális viselkedések kiváltását a taktikai hadviselés során. A felsorolt esetek mindegyikében elektromágneses rendszereket alkalmaznának az enyhétől a rendkívül súlyos pszichológiai zavarok kiváltásáig, legyenek azok akár érzékelési zavarok, viselkedési zavarok, akár orientációs zavarok. Mindebből következik, hogy azok az egyének, akiknek a testi-lelki működési hatékonyságát súlyosan degradálták, képtelenek bármiféle összehangolt harci cselekmény kivitelezésére. A másik előnye az elektromágneses rendszerek alkalmazásának az, hogy igen nagy terület lefedésére képesek egészen egyszerű rendszerek felhasználása mellett. Csendesek, és igen nehéz lehet ellenük bármiféle ellenrendszert kifejleszteni…
Az Egyesült Államok kongresszusi jelentései között is találunk feljegyzéseket, melyek arra utalnak, hogy a HAARP rendszer segítségével a felszín nagy energiájú rádióhullámokkal bombázható az ionoszféra felhasználásával. A jeleket korábban arra használták, hogy több kilométeres mélységben átvilágítsák a földet felszín alatti katonai raktárak, alagutak és ásványkincsek felderítése végett. A Szenátus csak 1996-ban 15 millió dollárt szavazott meg a földátvilágítási-képesség kifejlesztésére. A probléma az volt, hogy az a fajtasugárzás, mely a legalkalmasabb a föld átvilágítására, egyben a legerősebb pusztító hatást váltja ki az emberi mentális működésben. Emellett jelentős hatást gyakorolhat a különböző vándorló állatokra, halakra és vadakra egyaránt, melyek zavartalan elektromágneses viszonyok mellett képesek csak követni szokásos vándorlási útvonalukat.
Mintha az égből érkező, tudatrombolást végző elektromágneses hullámok önmagukban még nem lennének elegek, T. Eastlund még azzal is eldicsekszik, hogy a rendkívül magas energiákra gerjesztett ionoszféra segítségével az időjárást is befolyásolni lehet.

8. A viselkedés befolyásolása, irányítása a HAARP segítségével

Begich és Manning rávilágított arra, hogy egyes kormánydokumentumokból az derül ki, hogy a honvédség rendelkezik időjárás-befolyásoló technológiával.  A HAARP a maga teljes kapacitásával, sikeresen keltett különböző időjárási hatásokat az egész Földön, mindkét féltekén. Hogy miként kapcsolódik az ionoszféra lüktetése az agyműködéshez. Nos a föld ionoszférája nagyjából 100 km-es magasságban kezdődik. Befogja a napszél által szállított töltött részecskéket, így megóvja a felszíni életet a káros sugárzások roncsoló hatásától. Az ionoszféra folyamatos rezgésben van – Schumann rezonancia -, ennek csúcspontja jelenleg nyolc-kilenc körüli Hz. Ezek a hullámok folyamatosan áramlanak a felszín és az ionoszféra között. A „Föld szívverésének” ritmusa pontosan az agyműködés rezgéstartományába esik.


A naptevékenység és az időjárás kapcsolata egyértelmű fokozott Nap-aktivitás idején sokkal gyakoribbak a viharok, megváltozik a „Föld szívverési” frekvenciája, ezáltal agyműködésünk. Tudjuk, hogy az alfa állapotban az emberi tudat befolyásolható. Ha valaki befolyást tud gyakorolni az ionoszféra frekvenciájára, képes tömegek gondolkodását, érzelmi állapotát is befolyásolni, anélkül, hogy az érintettek ebből bármit és érzékelnének. Az emberek bioritmusa is tökéletesen felborítható.
A parafenomén gyógyítók és clairvoyantok agyműködése pontosan ezen a 8 herzes frekvencián dolgozik tevékenységük közben. Puharich professzor kimutatta, hogy ha egy személyt 6.6 Hz-es frekvenciának teszünk ki, akkor depresszióba esik, míg 10.8 Hz-es agresszív tombolási hajlam uralkodik el rajta. A normális 8 Hz körüli frekvenciától való tartós besugárzás esetén roncsolódnak a DNS-molekulák is.
Aki uralja tehát ezeket a frekvenciákat, az képes a Föld teljes lakosságát depresszióba süllyeszteni, vagy őrjöngő vadállattá változtatni. Mivel a Föld forog, a HAARP durván beavatkozik a mágneses tér erővonalrendszerébe, nemcsak egyszerűen „elvágja” ezeket a vonalakat, hanem gerjesztve őket kizökkenti az erővonalakat megszokott rezgési állapotukból. A kibocsátott erős impulzusok megrázzák az elektromágneses erővonalakat, miáltal magát a mágneses teret is erős vibrációnak teszik ki. Hasonló mindez a pókhálóhoz. Egy eltévedt rovar beleszáll a hálóba, s amint megrázza a hálót, az rezgésbe jön, s ez a rezgés jelez a póknak. Ha ez a rezgés elég erős, az ionoszféra szétszakad.
Az Időjárás szabályozással kapcsolatban érdemes megjegyezni: a rádiósugárzás által kiváltott részecskelavina igen kemény hatással van ránk. Begich és Manning a könyvében rámutat arra, hogy már igen kis energiákkal befolyást lehet gyakorolni az időjárásra, ha megfelelő „jeleket” küldünk a Föld sugárzási övezeteibe. Tesla pontosan ugyanezt csinálta, kis energiák felhasználásával hatalmas energiákat volt képes irányítani. Kézenfekvő mindezen ismeret katonai felhasználásnak veszélye.

9. Az időjárás befolyásolás hazai példái


Legalább húsz éve foglalkoznak időjárás fegyver kifejlesztésével. Néhány igencsak komplikált technológiát is áttekintettek hatalmas energiák uralása terén. Lézerek és kémiai anyagok felhasználásával olyan fegyverek megvalósítását tűzték ki célul, mely az ellenfél feje fölött egyszerűen megsemmisíti az ózonréteget.1958-ban, Howar T. Orville kapitány, a Fehér Ház tudományos főtanácsadója, beszámolt róla, hogy az USA Védelmi Minisztériuma tanulmányoz „olyan eljárásokat, melyek segítségével a föld és a légkör töltése megváltoztatható, minek következtében különböző változások kelthetők az időjárásban”, elektromágneses sugárzásokat használva az adott terület feletti ionizációs vagy deionizációs változásokat okozva.
A világszerte ismert tudós, MacDonald, számos elképzelést dolgozott ki a természetes környezet fegyverként való felhasználhatóságáról, azonban akkoriban minderről azt gondolta, hogy csupán a jövő zenéje. Amikor könyvének „Hogyan pusztítsuk a környezetet?” című fejezetét megírta, az Amíg a béke el nem érkezik című könyvében, egyáltalán nem tréfált. Leírja az időjárás befolyásolási technikát, az éghajlat, megváltoztatását, a sarkvidéki jégpáncél elolvasztását vagy destabilizálását, ózon megsemmisítési technikákat, földrengések kiváltását, az óceánok hullámainak irányítását, és az agyműködés manipulálását, s mindezt a bolygó energiamezőinek felhasználásával.
Ha a mai törvényhozókat kérdeznénk az elektromágneses manipulációs technikákról, ők is meglepődnének? Kötve hisszük. Nemrég óta ismert, hogy rendkívül erős elektromos kapcsolat van az ionoszféra és a légkör az alacsony atmoszféra között, ahol az időjárási jelenségek végbemennek. Mesterséges elektromos hatások keltése révén a töltött részecskék kiléphetnek a Föld sugárzási övezeteiből, azok jégkristályok kialakulását hozhatják magukkal, majd esőt.
A HAARP – a GWEN toronnyal végzett kísérletek tapasztalatai lapján – képes a nagy folyók teljes vízmennyiségét feltölteni elektromossággal, s ezáltal a légkörbe emelni, majd a Föld egy tetszőleges pontján lezúdítani. Egyre több emberen jelentkezik az általa fibromyalgiának nevezett betegség, mely hirtelen jelentkező és az egész testre kiterjedő intenzív fájdalom; drasztikusan megnövekedett a fejfájós és migrénes esetek száma is. Ismert tény, hogy mind az Öböl-háborúban, mind a Balkáni háborúban az USA elektronikus fegyvereket vetett be civil lakosság ellen.
A Föld, mint szférikus elektromos rendszer, igen találó modell. Azonban a kísérletezők, akik természetellenesen nagy energiákkal dolgoznak, talán abszolút nincsenek tisztában a lehetséges következményekkel. A villanymotorok és az elektromos generátorok gyakran zárlatosak lesznek, ha ingadozás lép fel az áramerősségben.
Begich, Manning és mások úgy vallják, hogy a demokráciáknak sokkal inkább a nyitottságra kellene alapozódniuk. A mind erősebb és erősebb gyilkológépezetekre költött elképesztő mennyiségű összegeket sokkal inkább lehetne gyógyításra és az egész emberiség jólétére fordítani. Könyvük leleplezi a katonai tudományos akadémiák törekvéseit, hogy a széles nyilvánosság szerezzen tudomást a háttérben zajló eseményekről. Ez pedig az első lépés lehet a világ megmentése felé.


Hogy Magyarországon is „erőteljesen” működnek ezek az emberiség elleni dolgok, csak egy példát említenénk meg. Március 15-én Nemzeti ünnepünk alatt is – véleményünk szerint – erőteljesen „karcolták a eget”. Pest-megye déli részében – beméréseink szerint, és ha végre eljön az igazság pillanata, ezt igazolni is tudjuk a bűnösök felé – furcsa csapadék esett. Amely nem csak a természetet, növényeket, állatokat mérgezett, hanem az emberek tudatára is hatással volt.
Egyébként az idei Nemzeti ünnepünk előtti hosszú hétvégén, március közepén Tököl környékén apró szemekben sárga-barnás csapadék esett, amelyet a gépkocsi szélvédőjéről (is) alig tudott levinni az ablaktörlő lapát. A furcsa szagú „vegyi anyagot” a lehetőségeink szerint elemeztük. Az eredmény borzalmas volt: több fémet elsősorban alumínium származékokat, aztán apró mikró szálakat, valamint jelentős báriumot tartalmazott a chemtrail kibocsájtott fátyolfelhője. Az abnormális koncentrációt földminta bevizsgáltatása segítségével is megtapasztalhattuk.
Jó, ha tudják a még az esetleg a markukba nevető felelősök: az igazság órája egyszer elérkezik. Az ember és természet elleni dolgokra rövidesen fény derülhet. Nem csak a végre valahára felébredt nép tekint fel az égre, hanem onnan is lesújtatnak, de nem csak a „mesterséges” villámcsapások formájában. És akkor már késő lesz imádkozni…
Apró megjegyzés még a végére: Szerbiában augusztus közepén rájöttek, mit tesznek velük. Ott már kinyílt a nép szeme: és egyre többen azt mondták, ha ismét „karcolni” merik az eget, lelövik a gépeket…
Ősér – Szabad Riport Tudósító Iroda

Természeti hadviselés - A SURA projekt



Részletek
Kategória: Nem-besorolt
Publikálva: 2011. november 12. (szombat) 14:13
Írta: Mészáros Milán
Találat: 176
8 / 8 oldal
A 12. ábra alapján látható, hogy Oroszország különösen érdekelt a ”sarki fény kutatásá”-ban. Elvi  szempontból  az  orosz  Ionospheric  Heating  Facility  (SURA)  project  az  amerikai  HAARP megfelelője,  de  azt  kiegészítve  és  másként  hangolva.  A  SURA  egyik  fő  antenna  rendszere Vasil’sursk-ban  van,  keleti  irányban  125  km-re  Nizhniy  Novgorod-tól.  (Lásd  a  13.  Ábrát.)  Az Ionoszféra  Kutatási  Laboratórium  1965-ben  lett  alapítva,  amely  ma  már  190  MW  effektív rövidhullámú sugárzási teljesítménnyel (ERP) rendelkezik. (Bár katonai szakértők szerint ennek százszorosára  is  képes.)  A  SURA-t  a  Nizhniy  Novgorod-ban  lévő  Rádiófizikai  Kutató  Intézet (NIRFI) hozta létre 1981-ben. (Vagyis két évvel az SDI meghirdetése előtt, ami önmagában is bizonyítja, hogy a Szovjetúniót nem a hidegháborús fegyverkezési verseny roppantotta össze.) A SURA  kutatóbázist  jelenleg  a  NIRFI  működteti.  A  SURA  különös  érdeklődést  tanúsít  az ionoszféra viselkedésének következményeit, valamint az alacsony frekvenciával keltett modulált
ionoszféra  áramok  hatását  illetően.  A  SURA  költségvetését  kezdetben  a  Szovjet  Védelmi Minisztérium fedezte. Az ionoszféra hevítésének frekvencia-tartománya 4.5-9.3 MHz.A 12×12=144 darabból álló kereszt-dipól antennarendszer egy 300m×300m-es földterületen helyezkedik el, amelyben –nem fegyverként való használat esetén– három szeparált 250 kW-os transzmitter  van  csatlakoztatva  az  antenna  erdőhöz.  A  kibocsátott  rádióhullámok  lehetnek folytonosak vagy 50 milliomod másodpercenként diszkrétek (impulzus-szerűek), amelyek a fenti frekvenciatartományból kerülnek kisugárzásra. (Lásd a 14. Ábrát.) Ismert,  hogy  az  ionoszféra  molekuláris  folyamatai  –az  ionok  áramlási  rendszere–  döntő befolyást  gyakorolnak  az  időjárásra.  Ha  egy  ilyen  viszonylag  instabil  rendszert  nagy  energiájú mikrohullámú sugarakkal bombáznak, akkor nem csak az ionoszféra és a mágneses tér omolhat össze,  de  –a  szeizmo-ionoszférikus  kölcsönhatás [4] miatt– igen  komoly  vulkáni  aktivitásra  és földrengésekre is lehet számítani. Különböző cikkek jelentek meg a magnetoszférából származó elektron-esőről,  amelyek  az  igen  alacsony  frekvenciájú  elektromágneses  hullámokkal  történő hevítés következményeit vizsgálták. Az elektronok ugyanis másodlagos ionizációt váltanak ki, s
így röntgensugárzást gerjesztenek, amivel rombolják az ionoszféra alsóbb rétegeit.


12. Ábra

A sarki fény eloszlása és színspektruma az Északi Sark környékén

A   Napból   és   a   világűrből   érkező   kozmikus   sugárzás   a   Földön   –mint   egy   szférikus elektromágneses rendszerben– töltéseket hoz létre és süt ki. A mágneses tér erővonalai az Északi és  a  Déli  Sark  környékén  sűrűbben  hálózzák  be  a  Földet,  így  ezeken  a  helyeken  gyakran fordulnak  elő  nagy  területre  kiterjedő  kisülések.  Ezeket  a  földfelszínről  is  látható  jelenségeket nevezik  sarki  fénynek  vagy  aurórának.  Az  oválisszerkezet  a  magnetoszféra  napfelőli  és ellentétes  oldali  torzulása  miatt  lép  fel.  A  Föld  nappali  oldalán  közelebb  van  a  mágneses pólushoz, az éjjeli oldalon pedig távolabb.


13.  Ábra
A SURA-rendszer elhelyezkedése a Sura folyóba benyúló félszigeten

A  működési  mechanizmus  a  következő.  Az  alacsony  hullámhosszú  rádiósugarak  rezgésbe hozzák  a  magnetoszférát  és  rendkívül  erős,  a  Föld  felszíne  felé  irányuló  részecskehullám áramlást váltanak ki. A rádióhullámok be- és kikapcsolásával ezek a részecskezáporok (kaszkád-záporok)  szintén  be  és  kikapcsolhatók.  A  rádiósugárzás  által  kiváltott  részecskelavina  komoly hatással  van  a  földfelszínre.  Megfelelő  jeleknek  a  Van  Allen  övekbe  (a  Föld  sugárzási övezeteibe) való küldése által már igen kis energiákkal is komoly  befolyást lehet gyakorolni az időjárásra. (Tesla hasonlót csinált, amikor kis energiák felhasználásával hatalmas energiákat volt képes irányítani.) Más szavakkal, ez a Föld –ionoszférikus áramokkal történő– rövidre zárása.


14.  Ábra
A SURA transzmitter antenna-rendszerének kialakítása Vasil’sursk-nál

Az  elektromágneses  besugárzás  következtében  a  töltött  részecskék  kiléphetnek  a  Föld sugárzási övezeteiből, majd jégkristályok kialakulását hozhatják magukkal, végül pedig esőt.


15.  Ábra
A DUGA (az egykori ”Szovjet HAARP”) látképe Chernobyl határában, Ukrajnában
Ma már nem működik, elhagyatott.

A SURA  rendszer  is  sok  ezerszer  akkora  energiát  képes  az  ionoszférába  pumpálni,  ami  ehhez szükséges.   A   kiváltott   hatások   - lefutásukat   tekintve –   nemlineárisak,   azaz   eredményük megjósolhatatlan.  Relatíve  kis  energia-befektetéssel  rendkívül  erős  hatások  válthatók  ki.  A
SURA és a HAARP –GWEN torony-nyal (Ground Wave Emergency Network) végzett kísérletei alapján–  képes  nagy  folyók  teljes  vízmennyiségét  feltölteni  elektromossággal,  s  ezáltal  azt  a légkörbe emelni, majd a Föld tetszőleges pontján és időben lezúdítani. Bár  a  napszél  által  keltett  ionoszférikus  változások  jelentősek,  azonban  a  mesterségesen kiváltott hatások annál erősebbek is lehetnek. Érthetetlen, hogy a meteorológusok csak a légkör alacsonyabb  régióit  és  az  időjárást  tanulmányozzák,  és  alig  foglalkoznak  a  magas légköri ionizációs  folyamatokkal.  Pedig  ha  az  ionoszférát  zavaró  behatás  éri,  akkor  az  szükségképpen átterjed  az  alatta  lévő  atmoszférára  is.  Nemrég  óta  ismert,  hogy  rendkívül  erős  elektromos kapcsolat van az ionoszféra és a légkör alacsony atmoszférája között, ahol az időjárási jelenségek végbemennek. Ezért a természeti hadviselés következményei ma még váratlan, érthetetlen vagy random jelenségekként kommunikálva jelennek meg az időjárás jelentésekben.


16.  Ábra
A DUGA látképe közelebbről, néhány kilométernyire az ominózus  nukleáris erőműtől
A három egyike, amit a Szovjet Hadsereg épített a vasfüggöny leomlása előtti időkben.

Ma már ismert, hogy a Föld felszíne, és az ionizált “vezető” réteg, az ionoszféra között van egy   elektromágneses   rezonátor-üreg,   az   úgynevezett   Schumann-üreg.   Ennek   rezonanciája körülbelül  7-8  Hz  közé  esik.  Ebben  az  üregben  az  elktromágneses  hullámok  folyamatos rezgésben  vannak,  így  bizonyos  tartományokban  rezonanciák  léphetnek  fel.  A  Schumann-rezonancia csúcspontja  ma  7.8  Hz, ami a  legkör  állapotának  függvényében  kissé  változhat. A rezonancia-hullámok kvázi-állóhullám rendszert alkotnak a földfelszín és az inoszféra között. Ez a  frekvencia  –amelyhez  23400  km-es  hullámhossz  tartozik–   nevezhető  a  Föld  saját  skalár-hullámának. (Vagyis, a fél-hullámhossz  nagyjából a Föld átmérőjével egyezik meg.)Mivel  az  elektromosan  pozitív  ionoszféra  az  összességében  negatív  töltésű  földfelszín ellenpólusa, így  a két réteg között  állandó a potenciál különbség. Ez a feszültség rendszeresen kisül, amikor a Földön valahol kitör egy vihar. Schumann megállapította, hogy az ionoszféra és a földfelszín   közötti   energia   kisülések   melléktermékeként   rendkívül   alacsony   frekvenciájú rádióhullámok  keletkeznek,  amelyek  képesek  rezonálni  az  üreg  elektromágneses  hullámaival. Ezek  a  ”rezonáns”  rádióhullámok  nemcsak  behatolnak  a  Földbe,  hanem  felerősödve hatalmas állóhullámokat keltenek, amelyek képesek hosszú időn át stabilak maradni. A kvázi-állóhullám frekvencia pontos értéke szintén 7.8 Hz. Ezek a rendkívül alacsony frekvenciájú hullámok (ELF-hullámok) katonai hasznosítása kézenfekvő. Miután ezek a hullámok majdnem veszteség nélkül képesek  behatolni  a  földfelszínbe  és  az  óceánok  vizébe,  kitűnően  alkalmazhatók  föld  alatti objektumok  lokalizálására,  tengeralattjárók  felderítésére  vagy  a  velük  folytatott  kommunikációra, valamint –a szeizmo-ionoszférikus csatolást kihasználva– földrengés-keltésre is. Talán   nem   meglepő,   hogy   a   HAARP   és   a   SURA   projekt   antennái   tevékenységük mellékhatásaként  nagy  mennyiségben  keltenek  olyan  elektromágneses  hullámokat,  amelyek frekvenciája 7.8 Hz, vagy annak közelében van.

17.  Ábra
A DUGA látképe az antenna-”fal” síkjában, felül és alulnézetben

Az emberi agy elektromos áramainak EEG-vel történő mérései megállapították, hogy az agy 1-20  Hertz  közötti  elektromágneses  hullámokat  termel.  Érdekes  hogy  az  ember  és  a  legtöbb emlős  mérhető  agyhullámai  –normál  állapotban  (az  álmodó  alvási  fázisok  és  a  nyugalmi-ébrenléti állapotok közötti szakasz, beleértve a hipnotikus állapotokat és az alfa ritmusokat is)– a 7.8 Hz körüli tartományba esnek. Vagyis, az emberi agy hullámai képesek rezonálni a Föld saját skalár  hullámaival.  Az  érrendszer  mechanikai  gerjeszthetősége  is  e  frekvencia  környezetében van.  Ezért  károsak  az  emberre,  pl.  az  infrahangok.  Természetesen,  a  sugárzás  intenzitásának növelése befolyásolhatja az ember tudati állapotát is. Tehát, ha valaki befolyást tud gyakorolni azionoszféra  eme  (saját üreg-)  frekvenciájára,  képes  tömegek  gondolkodását,  érzelmi  állapotát  is befolyásolni (pl. depresszióba vinni), anélkül, hogy az érintettek a tudatos befolyásolásról bármit sejtenének. Az emberek bioritmusa is tökéletesen felborítható.

18.  Ábra
URDF-3 (Unidentified Research and Development Facility-3) nem azonosított kutatási és
fejlesztési   központ   Oroszországban   a   Baikal-1   területen,   Semipalatinsk   közelében,
Kazakhstan-ban.  CIA  források  szerint  a  Tesla-féle  halálsugár  –Tesla  Beam  Weapon–
előállítására is alkalmas fegyver. (Az első CIA kém műhold által készített fotó, amely a
Courtesy Aviation Week & Space Technology 1980. július 28-ai számában jelent meg.)
Szerző  megítélése  szerint  az  ábrán  egy –a  szeizmo-ionoszférikus  csatolás  elvére  épülő–
földrengés-keltésre is alkalmas ’skalár-fegyver’, a ”Schumann-orgona” látható.

A  21.  században  a  stratégiai  hadviselés  már  nem  a  klasszikus  hadszíntereken  és  nem  olyan konvencionális fegyverekkel folyik, mint például a géppisztolyok, tankok, aknavetők és rakéták vagy  repülőgép  hordozók.  Vagyis,  a  hadviselés  19.  századi,  Carl  von  Clausewitz  által  adott értelmezése –a nyers erő koncentrált bevetése a siker záloga– mára már elavult. (Bár a harmadik évezredben  a  hagyományos  hadviselés  területén  is  nagyon  érdekes  szemlélet-váltás  történik. Ezek közül talán a leginkább figyelemre méltó az orosz katonai doktrína 2010-ben bevezetésre kerülő  megváltozása,  amely  szerint  regionális  és  lokális  konfliktusokban,  valamint  megelőző csapásként –akár külföldön– is alkalmazhatják a jelentősen megújított nukleáris fegyvereiket.) A harmadik évezredben már két új hadviselési forma dominál. Ezek a természeti, valamint a virtuális (cyber) hadviselés. Alapvető különbzőségük  ellenére közös előnyük, hogy: 1.  A világ bármely  pontján  szinte  azonnal  bevethetők;  2.  Alkalmazásuk  esetén  általában  nem  ismert  a támadás  forrása;  3.  Az  ezeket  alkalmazó  országok  nem  alkotnak  ”zárt  klub”-ot  –mint  amit például  az  atomsorompó  szerződés  korlátoz–,  hanem  ennek  bárki  tagja  lehet.  (E  három  pontot illetően    hasonlóságot    mutatnak    a    terrorizmussal.)    Mindkét    hadviselési    forma    képes kulcsfontosságú infrastruktúrák –áramellátás, telekommunikáció, közlekedési-, szállítási- és más logisztikai   hálózatok,   gazdasági   szektorok   (pl.   mezőgazdaság),   vagy   a   vízellátás–   teljes megbénítására vagy megsemmisítésére.

19.  Ábra
Az Orosz Föderció Elektrotechnikai Intézet Nagyfeszültségű Tudományos Kutató Központjának kaszkád Tesla
generátorai Istra erdőiben, 50 km-re Moszkvától

A   természeti   hadviselés   –valószínűleg   a   fejlesztések   nagyobb   anyagi   ráfordítása   és  eszközigénye  miatt–  egyelőre  még  állami monopólium.  A  kibernetikai  hadviselés  esetében azonban   a   képlet   már   nem   ilyen   egyszerű.   Ugyanis,   utóbbi   esetében   számos   civil-  és
magánszférában  tevékenykedő,  ugyanakkor  kitűnő  állami  kapcsolatokkal  rendelkező  szervezet nyújt  nem  mindig  átlátható  szolgáltatásokat.  Sok  esetben  ezeket  a  szervezeteket  a  későbbi megrendelő vagy az állam hozza létre. Nagy kérdés, hogy ezek a szervezetek mikor kelnek majd önálló életre. (Ezzel összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy érdekes összefüggésre mutat rá ”klíma-gate” vagy ClimateGate. Ugyanis, ez a botrány elválaszthatatlan a cyber warfare-től és a cyber crime-tól, valamint a természeti és pszichológiai hadviseléstől. Ez az összefüggés később lesz röviden kibontva.)

A  2040-es  évek  közepéig  tartó  időszak  nagy  valószínűséggel  a  természeti  és  kibernetikai hidegháború  korszaka  lesz.  [5]  Ezek  a  hadviselési  formák  –kisebb  ráfordítás  mellett–  sokkal nagyobb  pusztítást  okozhatnak  emberben  és  környezetben  egyaránt,  mint  a  hagyományos hadviselés.  Sőt,  az  ilyen  támadások  nemcsak  az  egyes  infrastruktúrák  részleges  vagy  teljes lebénítását  idézhetik  elő  (cyber  hadviselés),  hanem  a  teljes  fizikai  megsemmisüléshez  is vezethetnek  (természeti  hadviselés).  Érdekes  megemlíteni,  hogy  a  megújuló  energia-forrást hasznosító   erőművek   –külön-külön   ugyan   sokkal   kisebb   mértékben,   de–   ugyanazokat   a természeti erőforrásokat használják, mint a természeti hadviselés. Ezért, a természeti hadviselés is képes a nemzetek megújuló energia-forrást hasznosító erőműveinek ”vitorlájából kifogni a szelet”,  vagy  –rosszabb  esetben–  megsemmisítheti  a  teljes  megújuló  erőművi  flottát.  Talán éppen ezért akarják bizonyos erőközpontok áttematizálással rásózni a megújuló energiatermelést a  gyanútlan  és  természeti  hadviseléssel  nem  rendelkező  nemzetekre.  Azonban,  a  megújuló
energiákkal  való  kapcsolatnak  más  vonatkozásai  is  vannak.  Ugyanis,  a  megújuló  energiák kitermelése   ugyanúgy   a   természeti   erőforrásokat   –a   metastabil   vagy   relatíve   instabil körfolyamatokba   zárt   energiákat–   használja   (tereli   más   pályákra),   mint   a   természeti hadviselés.

Más szavakkal, a megújuló energiák kitermelése teljesen azonos rendszerből veszi ki az  energiát,  mint  a  természeti  hadviselés.  Habár  a  megújuló  energiaforrásokat  hasznosító erőművek  nem  olyan  intenzitásal  (nem  lavina-szerűen  vagy  kaszkád-megsokszorozódással) termelik ki a földi körfolyamatok energiáit, mint ahogy azt a természeti hadviselés teszi, ennek ellenére a megújló energiák kitermelésének részesedése a Föld energiaháztartásából már ma is összemérhető a természeti hadviselés által más pályákra terelt energia-áramlásokkal. Vagyis, a megújuló energiák kitermelése az éghajlatváltozást  katalizálja, nagyobb arányú kitermelésük pedig  a  természeti  hadviselés  spontán  és  random  formája,  ami  felér  egy  kontroll  nélküli, elszabadult  klímaváltozással. (A  megújuló  energiák  nagymértékű  kitermelésének  kataszrófális következményeivel kapcsolatban lásd [1]-et .)

20.  Ábra
(a)  A 9 millió volt nagyfeszültségű impulzus-üzemmódban működő 43 m magas Tesla-torony generátor. (b) A
torony által kibocsátott 150-500 m hosszú villámok mindennaposak.

A   környezet   irányított   megváltoztatásának   fegyverként   való   használata   a   természeti (környezeti) hadviselés lényege. Fizikusi szempontból ez a következőt jelenti. Először azonban, nem árt néhány szót szólni arról, hogy a természet megközelítésének 19. és 20. századi elvei és módszerei   mára   már   teljesen   elavultak.   Továbbá   zsákutcába   vitték   a   kutatásokat   és fejlesztéseket,  valamint  az  általános  emberi  gondolkodást  és  a  civilizációt  is.  A  múlt  századi elvekre  és  módszerekre  ugyanis  az  ”erő  (-csinálás)  fizikája”,  pontosabban  a  ’Big  input,  Small effect’ archaikus a priori tapasztalatának elfogadása majd természeti princípiummá emelése volt a   jellemző.   Ez   legszembeötlőbben   a   természettudományos   forradalom   hatására   létrejött technológiák  hatásfokában  mutatkozott  és  mutatkozik  meg.  (Ezek  a  hatásfokok  –mai  szemmel nézve–  ugyanis  elég  szégyenteljesek  a  kozmoszt  és  a  mikrokozmoszt  ostromló  emberiség számára.  A  környezet  terheléséről  nem  is  beszélve.)  Ma  már  egyre  nyilvánvalóbb,  hogy  a fordított  utat  kell  járni,  amely  a  ’Small  input,  Big  effect’  elvében  összegezhető.  Az  ősi tapasztalatokat  korszerű  elvekkel  kell  helyettesíteni,  ha  az  emberiség  ki  akar  törni  abból  a csapdából, amelybe természet ellenes úton haladva keveredett. Vagyis, új természettudományos világképre van szükség, amelynek egyik alappillére a ’Small input, Big effect’ elve lehet. Ennek érvényre juttatása a következőket jelenti. Fel kell ismerni vagy meg kell találni a természetben előforduló  olyan  metastabil  vagy  relative  instabil  állapotokat,  illetve  a  (kör-)  folyamatokba rendeződött  olyan  energia-láncokat,  amelyekbe  adott  helyen  és  időpontban  bevitt  energia  a láncolat végére lavina-szerűen megsokszorozódik. [6] Más szavakkal, a metastabil vagy relatíve instabil  állapotokkal,  körfolyamatokkal,  illetve  energia-láncokkal  történő  megfelelő  mértékű energia  közlés  esetén  a  rendszer  kimozdul  az  egyensúlyi  állapotból,  s  közben  hatalmas mennyiségű energia szabadul fel. A metastabil vagy relatíve instabil állapotok pedig –megfelelő perturbáció esetén– stabil állapotokba vihetők át. A folyamat nemlineáris, vagyis, viszonylag kis mértékű beavatkozás következtében óriási változás következhet be. (Small Input, Big Effect.) Az ilyen  célokra  nagyon  megfelelő  közeg  például  az  ionoszféra,  amely  viszonylagosan  instabil tartományokkal  rendelkezik.  A  mágneses  pólus  közelében  lévő  HAARP  és  az  attól  kissé távolabb  lévő  SURA  ezt  a  relative  instabil  állapotú  ionoszférát  bombázza  elektromágneses hullámaival a Föld sugárzási övezeteiben (a Van Allen övekben).

21.  Ábra
Egy eddig ismeretlen kb. 5 km átmérőjű ”UFO” halo gyűrű Moszkva nyugati része felett 2009. október 7-én
Nagy kérdés; ki vagy mi és mivel hozta létre? Lehet, hogy egy Tesla Beam Weapon lyukasztotta át a felhőt?

A természet-, környezet- vagy klímabarát természet-tudományos világképben gondolkodva és tevékenykedve az emberiségnek ennek szellemében kell a megfelelő közegeket felkutatnia, majd az  adott  lehetőségeket  az  új  technológiákban  kiaknáznia.  (Nyilvánvaló,  hogy  például  az  LHC kutatások  és  fejlesztések  nem  ilyen  közegeket  vettek  célba,  mert  az  egész  mai  nagyenergiájú részecske- és gyorsító-fizika –az általa létrehozott technológiákkal együtt– az energy-consumer Big input, Small effect labirintusában bolyong. Ez a természetet megerőszakoló magatartás pedig eleve vesztes pozíció a természetben spontán lezajló körfolyamatokra jellemző Small input, Big effect  hatékonyságával  szemben.)  Mivel  a  természeti  körfolyamatok  metastabil  vagy  relatíve instabil rendszerek, így a körfolyamatok megfelelő ”támadási pontok” mert –a beavatkozásokra való érzékenységük  miatt–  ezek  kis  energia  befektetéssel  könnyen  kinyithatók,  illetve  más pályákra   terelve   –új   körfolyamatokban–   zárhatók.   (A   körfolyamatoknak   éppen   ez   az érzékenysége teszi lehetővé a szerves és a szervetlen evolúciót.) Fentiekből látható, hogy az új természettudományos  világkép  szakít  például  a  koncentrált  nyers  erők  megtalálásának  és munkába állításának 19. és 20. századi paradigmájával, többek között a nagyenergiájú részecske fizika  szent  grált  (pl.  Higgs  bozont)  kereső   –eleve  kudarcra  ítélt–  próbálkozásával.  Az instabilitások  és  metastabil  állapotok  felkutatása,  majd  azok  lehetőségeinek  –a  legkisebb energiaközlés-legnagyobb  hatás  elve  alapján  történő–  munkába  állítása  már  közelít  ”A  21. század fizikájá”-jának természet felfogásához. [5] Kézenfekvő, hogy az új természetfelfogásban teljesen újra kell értelmezni például a hatásfok fogalmát is. Összefoglalva, a jelenkori emberiség és tudomány teremti a természetet –pontosabban kreálja saját virtuális tárgyát s ehhez rendelt pszeudó logikáját–, és nem megismerni, megérteni, felhasználni vagy kiaknázni akarja a valódi természet által felkínált lehetőségeket.

22.  Ábra
Egy ABM rendszerű Orosz DNESTR-M ”Hen House” (”Tyúkól”) Radar Olenegorszkban.
A  Murmanszktól  112  km-re  lévő  radar  nemcsak  az  Északi  Sark  fölött  átrepülni  képes  és  a  Barents  tenger  felől
várható stratégiai bombázókat és ballisztikus, valamint cirkáló rakétákat deríti fel, hanem –a frekvencia hangolással
kiváltott  Hold-visszhang  felhasználásával–  a  sarkköri  tartomány  fölött  elhelyezkedő  ionoszféra  alulról  és  felülről
történő  egyidejű  tanulmányozására  vagy felsőbb rétegeinek hevítésére  is alkalmas  a pólusokhoz  a  HAARP-nál  is
közelebb lévő és azzal átellenes oldalon. A radar karjainak hossza 2×300 méter, magasságuk pedig 20 m, amelyekkel
monosztatikus és bisztatikus kísérleteket is lehet végezni. Monosztatikus a kísérlet akkor, ha az adó jele és a Holdról
visszaérkező jel ugyanott kerül feldolgozásra, bisztatikus, ha a vevő máshol helyezkedik el. (Pl. Mochegorszkban.)

23.  Ábra
Egy DNEPR-típusú Hen House Radar Sevastopolban, a Krím-félszigeten
Oroszországot több, mint tíz Hen House radar veszi körül

24. ábra

A 2013-ban ”hadrendbe álló” orosz 2×35 MW-os úszó atomerőmű
Az  építendő  több,  mint  tíz  mobil  atomerőmű  megépítésének  meghirdetett  fő  célja  az  országos
energiahálózatba  csak  komoly  költségekkel  beköthető  kisebb  városok  energia  ellátása,  elsősorban
Jakutiában, a Kamcsatka félszigeten és az északi tengerek mentén. Nyilvánvaló azonban, hogy ezekkel a
mobil erőművekkel Oroszország képes lesz ellátni az eddig –az energia hálózatokba nem bekötött vagy–
elérhetetlen, ugyanakkor stratégiailag fontos területekre telepítendő korszerűbb SURA-komplexumokat
és radarokat is.



Az új természeti hadviselés –lényegéből következően– szakított a Clausewitz-féle koncentrált nyers  erők  kifejlesztésének  és  bevetésének  paradigmájával.  Az  instabilitások  és  metastabil állapotok  felkutatása,  majd  azok  lehetőségeinek  –a  legkisebb  energiaközlés-legnagyobb  hatás
elve alapján  történő– munkába  állítása  már  megfelel  ”A  21.  század  fizikájá”-ja [5]  természet felfogásának.  A  természeti  hadviselés  tudományos  világnézetét  és  megközelítés-módját  a természettudományoknak  át  kell  venniük  egy  újabb  tudományos  forradalom  lehetővé  tétele
érdekében.  Ellenkező  esetben  természet,  környezet  és  élet  idegen  dogmává  merevedve  tovább degradálódnak. A természeti hadviselés színtere ma már a világűr, a földi környezet, a bioszféra vagy maga az  élettér.  A  fegyverek  (a  hadviselés)  pedig  ezek  teljes  vagy  részleges,  de mindenképpen irányított  és  kontrollált  megváltoztatásának  képessége,  azaz  a  folyók  teljes  vízkészletének felhőkbe emelése, a Földpólusváltásának meggyorsítása, az eső vagy sivatag csinálás, tornádók, hurrikánok keltése, földrengések előidézése, vagy  a ”Schumann-orgoná”-val történő agyterápia
stb.  Vagyis,  a  világűr,  a  környezet,  az  időjárás,  az  éghajlat  stb.  megváltoztatásával  az  ember életfeltételeinek átalakítása, végső soron pedig az ember észrevehetetlen manipulálása.

Szerző  nem  gondolja,  hogy  a  gyorsulónak  tűnő  időjárás  változásért  kizárólag  a  természeti hadviselés  a  felelős.  Azt  viszont  határozottan  állítja,  hogy  néhány  egészen  kivételes  –sohasem nyilatkozó és a jövöben is hallgató– szakértőtől eltekintve nincs ember a földön, aki meg tudná
becsülni a vélt gyorsulásban a természeti hadviselés arányát.

Irodalom

[1]:       Milan Meszaros, Lethal Kickback of Largescale Renewable Energy Exploitation,
Mészáros Milán, A megújuló energiák kitermelésének káros hatásairól,
[2]:       A meteorológiai hadviselésről (Honvédelmi Minisztérium, Honvédségi Szemle),
[3]:       Lithosphere-atmosphere-ionosphere coupling (O. Molchanov at al.),
[4]:       Ionospheric  Precursors  of  Earthquakes:  ...  (The  Physical  Model  of  Seizmo-Ionospheric
Coupling),
[5]:       Mészáros Milán, A 21. század fizikája,
[6]:       Weather as a Force Multiplier (Owning the Weather in 2025); Research Paper, Presented to Air
Force.
–Folytatása következik–

Mészáros Milán, Alfa Csoport Laboratóriumok Társulat, Fizikai Intézet, http://www.neumann-alpha.org
A mű nyilvántartásának regisztrációs száma a Magyar Találmányi Hivatalnál 000401; Copyright © 2010



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése