2015. szeptember 28., hétfő

DIMENZIÓK I.

DIMENZIÓK I.



Kapuk a 3. dimenzióra.



Minden dimenzió szint jelen van világunkban itt és most és ezek egymással kapcsolatban vannak. A kulcsszó itt a hullámhossz. A hullámhossz a kulcs az egész univerzumhoz.A valóság amelyben élünk kizárólag hullámhosszak,rezgések által lett teremtve. A hullámhossza a mi harmadik dimenziós világunknak 7.23 cm.Ez az átlagos hossza minden objektumnak ebben a dimenzióban.Ennyi az ÁTLAGOS!! távolság a szemeik között, a kéz szélessége, az orr hegye és az állunk közti távolság.Továbbá energetikai pontok távolsága is ennyi.Minden egyes dimenzió között üresség van, minden szint új realitás,számuk végtelen legalább is számunkra.
A dimenziók el vannak választva egymástól a hullámhosszak által.Hasonlít ez a zenei skálára.Minden hang a skálán másképpen hangzik mivel kűlönböző a hullámhossza. Hasonló mint amikor a TV-n csatornát vált az ember,ekkor mindig egy másik hullámhosszra hangolunk.
Minden dimenzió a többitől el van választva 90 fok elfordulással. Ha meg tudod változtatni a hullámhosszt és ezzel egyben 90 fok fordulatot teszel láthatatlanná válsz a korábbi dimenzióban tartózkodó számára.
Hogyan vannak egymástól 90 fok-kal elválasztva a dimenziók?Minen egyes dimenzió szint más hullámhossznak felel meg +90 fok elfordulás.Ha valaha láttál UFO-t és amely tényleg egy repülő csészealj volt akkor láthattad esetleg ahogyan halad az égen majd egy 90 fokos fordulatr után eltűnik.Ezen járművek nem olyanok mint egy repülő,vagy egy autó beülünk és már indulunk valahová.Az UFO-ban "utazók" tudatosságuk által össze vanak kapcsolva járművükkel és amikor egy másik hullámhosszra / dimenzióra / hangolódnak és tudatosságuk által létrehozzák a 90 fok elfordulást akkor egy másik dimenzióba kerülnek járművükkel együtt.
El fogsz tünni ebből a világból és megjelensz abban a dimenzióban amelyre hangolódtál.A kép amelyet látni fogsz szintén az adott világnak megfelelő lesz amelyre hangolódtál. Ez a bolygó sok különböző világot foglal magában.Ezek mind jelen vannak itt és most de a mi tudatosságunk,érzékelésünk arra a hullámhosszra van hangolódva amelyet mindenki egyaránt lát. Ugyanakkor a szó szerint létezünk minden dimenzió szinten és ennek megfelelően tapasztalásain minden szinten különbözőek.
A kulcs megérteni azt hogy hogyan lehet egyik dimenzióból a másikba jutni egy bizonyos formának a csillag tetraédernek bizonyos elhelyezésével lehet.Amely alapja egy csodálatos entitásnak amelyet Merkabának neveznek.
A föld eredetileg hatodik dimenziós bolygó volt. Mivel a dráma itt kezdődött el a bolygó visszaesett a harmadik dimenzióba és az emberek megragadtak itt amint a karma törvénye érvényesült. A hatodik dimenzió a Krisztus-i dimenzió és egyben szent geometria is egyben. Földűnk a szent geometrián keresztűl lett teremtve amely a természetben egy hat oldalú objektumként ismeretes mint a hópehely vagy a kristály. A kristály benne a Krisztus-i Fehér Fénnyel egy szilárd forma. Isten szintén fényt és hangot használt a teremtéshez.
Azok akik a harmadik dimezióban élnek könnyedén elérhetik az ötödik dimenziót amelyek gondolataink és mentális síknak nevezzük.Most amikor keresztül megyünk a negyedik dimenzión a érzelmeken könnyedén elérhetünk a hatodik dimenzióba a Krisztusi tudat dimenziójába.
A felemelkedés folyamata az amint emelkedik tudatosságunk és így felsőbb énünk leereszkedik és belép testünkbe. Ekkor tökéletes létezés leszünk és képesek leszünk elérni minden valóságot. Jézus megvalósította ezt amikor megvalósította a Krisztus-i tudatosságot. Jelenlegi új korunkban mindannyian Krisztus-okká lehetünk amint képesek leszünk tanítani a magasabb valóságokat. Ez lehetséges most azoknak akik kinyitják szívüket a Krisztus-i energiák számára. Ez az amint a hat csúcsú Dávid csillag képvisel, a szellem anyagba olvadását.A lefelé mutató háromszög a szellem a felfelé mutató az anyag. Amikor a kettő találkozik tökéletes létezésk leszünk.A hetedik dimenziós szellem leereszkedik az anyagba, a pont a Dávid csillagon belül.
A nyolcadik dimenzió ahol a galaktikus tanács tartózkodik.Ők azok akik döntéseket hoznak hogyan üzemeljen galaxisunk.Járműveik láthatatlanok számunkra mert ők nagyon magas freqvencián rezonálnak. Amint ők lecsökkentik frekvenciájukat mi képesek vagyunk látni őket. Ha mi felemel jük freqvenciánkat magasabb szintre akkor képesek leszünk sétélni,beszélni velük a mesterekkel.
A hetedik dimenziós szellem leereszkedik a hatodik dimenzióba és körülöleli a Krisztus-i energiát.Ezután leereszkedik az ötödik dimenzióba a gondolatok dimenziójába. Ezután a negyedik dimenzióba megy tovább az érzelmek dimenziójába.Ezután megvalósul a harmadik ,fizikai dimenzióban.Ez az amiért először minden az asztrál sikon történik meg először és ez az ahogyan mi gondolatainkkal teremtünk. Először szellemed/lelked/,gondolataid,érzelmeidnek kell meggyógyulni hogy meggyógyulj a harmadik dimenzióban.
Egy út ,hogy meggyógyítsd magad régebbi érzelmi törésből jelen és múlt életekben egyaránt.Képzeld el magad egy háromszögben amely egy körön belül van és kérd sgítőidet,felsőbb énedet hogy szabadítsák fel ezeket a negatív energia mintákat.Ezután képzelj el egy fehér Krisztus-i fénnyel töltött buborékban.Hívd ide felsőbb éned,intuíciód,tudatalattidat a buborékba,képzeld el őket a hároszögben/hármasságban/.Ezután használd tudatod hogy létrehozd azt a valóságot amelyben élni szeretnél.Eután kérd felsőbb éned,intuíciód,tudatalattid hogy ezen valóságba tegyék át tudatosságod.Köszönd meg segítségüket.Fontos hogy létrehozz egy szent helyet ahová visszavonulhatsz minden nap.Legyen ez a hely a tudatodban,otthonodban vagy a szobádban.
Tedd ezt a helyet békéssé szeretettel teljessé amennyire csak lehet. Ez lesz a menedékhelyed amikor az élet túlzottan nyugtalan lesz. Ez a titka hogy kiegyensúlyozott maradj akkor amikor a Föld keresztül megy saját születési folyamatán.
Amikor létrehozom szent helyem amint elképzelem magam a Krisztus-i fehér fény buborékjában megtöltöm ezt a buborékot a szeretet rózsaszín fényével.Ezután látom amint ez a rózsaszín fény minden egyes sejtemen keresztül áramlik. Mivel mindannyian különbözőek vagyunk hozd létre magadnak az a teret amelyben legjobban érzed magad.Sétálhatsz fényében és szeretében Istennek.
1. Dimenzió
Az első dimenzióhoz tartozik az ásványvilág, és elsősorban a bolygók és csillagok középpontjában létező kristálymag, vagy vasmag. Statikus szféra, a fény rezgésszintjének lelassított állapota, amelyben ,,állóhullámot" képez, így kristállyá merevedő fénymag formáját ölti. Az első dimenzió mindennek a legbelsőbb statikus alap struktúrája, amely köré épül a valóság kibontakozásának sokrétű világa. A kristályok birodalma tartozik ehhez a dimenzióhoz, a test szintjén a csontok, energetikailag a fénytest kristályszerkezete.
2. Dimenzió
A második dimenzióhoz tartozik a Földbolygó éterteste, csakravortexei, meridiánjai, és a bolygó testében futó sűrű energiahálózat. Ide taroznak az elementálok, a természet lényeinek szellemteste, egyszerű baktérium struktúrák, vírusok, gombák, bizonyos növények és állatok. A kristályokban lakozó elementálok, elemlények, sejttudat, gondolati és érzelmi elementálok, (elementárok). Az emberben testében lévő bonyolult rendszer (pl. sejtek, enzimek, baktériumok stb). csakravortexei, meridiánjai és energiahálózata.
3. Dimenzió
A harmadik dimenzió az emeri tudatosság (jelenlegi) színtje. Tér- idő - anyag-energia univerzum. Ezt a világot ismerjük a legjobban, az emberi lét átélései, szerepjátékai, lineáris idő képzetei és az anyagi lét komplex világa. Ez az egyik legfontosabb léttere a polaritások megélésére és a fény-árnyék harc kiélésére.
4. Dimenzió
Asztrál sík és kollektív tudatosság.
A negyedik dimenzió alsóbb oktávia az asztrál sík világa, ahol az anyagi sík már oldottabb és az idő már nem lineáris. Álmainkban a szellemtestünk eme világban vándorol, így mindannyiunk ismeri. Ez a léttér tele van alacsony rezgésű lénnyel, érzelmi és gondolati kollektív mintával, fájdalommal, szenvedéssel, ebben a létsíkban vannak az itt rekedt szellemek, betegségszellemek, negatív ártó lények. A bennünk lévő alacsony rezgésű energiák, mint gyűlölet, harag, fájdalom, szenvedés, irigység, félelem, féltékenység, indulat, áldozatszerep stb. ehhez a szférához tartozik, ezért olyan fontos ezek átlényegítése, ahhoz, hogy fel tudjunk emelkedni magasabb dimenziókba.
A 12.-k bolygó Niburu, ebben az oktávban létező létvalóság. Ennek a bolygónak a lakói azok akik isteni attitűdben ékeskedő, emberiséget leigázó és kihasználó tudatosságban, szenvedésben megtartva, uralkodnak az emberek felett, már nagyon hosszú ideje, génmanipulációval megváltoztatták az emberi DNS, eredendően 12 szálú szerkezetét.
Nem érdekük az, hogy a Föld és az emberiség felemelkedjen az 5.-k dimenzióba, mert hatalmuk megszűnne.
A negyedik dimenzió felsőbb oktávia a fényből szőtt álmok helye, álmunkban ide utazunk amikor tanításokat és csodálatosabb élményeket élünk meg. Ezen a síkon van a Nap Kapu amely a felső világokba vezet.
Amikor átlényegítjük önmagunkban az alsó érzelmeinket, és gondolatainkat, szeretetteljesekké válunk, és kiemelkedünk a kollektív árnyak fölé, a szív kapuján át a szeretet ösvényén, beléphetünk a felsőbb létvalóságokba. Ez a krisztusi út, Jézus ennek az útnak a mestere, és vezetője, hogy kiemelkedvén az árnyékok völgyéből megtalálhassuk a mennyországot (bent), és a haza vezető utat. Jézus a 9.-k dimenzióból szállt alá, hogy az embereket megsegítse, emberré lett isteni lény, aki az emberi világ legmélyebb árnyékait megélve, leszállva a poklok mélységeibe, kikövezte előttünk az utat, hogy a fénybe visszataláljunk és felemelkedhessünk. Jelenleg a 4.-k dimenzió árnyékainak átlényegítése folyik, ennek a létsíknak a megértése kulcs az 5.-k dimenzióhoz.
5. Dimenzió
A szeretet, öröm, boldogság és kreativitás létsíkja. Plejádok csillagrendszere és Androméda konstelláció csillagai tartoznak többek között ide.
A szeretett megélése, a szív csakra legtisztább minősége, a lélek fényvilágának megélése és kibontakoztatása. A letisztult szeretet és a kozmikus szerelem szférája, a tantrikus öröm szerzés és megélés magas érzelem rezgése és extázisa is, eme lét sajátja. (Plejádok az istenek szerelmi fészke). Rendkívül dinamikus, színes és kreatív élettér. Mindaz amit szeretünk itt a Földön valójában ez a létsík szülte. A földi mennyország vetülete. Nem sokban különbőzik a mi világunktól, csupán a lehetőségek és a tudatosság sokkal tágasabb és az isteni lét élmény.
6. Dimenzió
Struktúrát teremtő világ, szakrális geometria otthona. Olyan morfogenetikus, vagyis forma-teremtő mezők születnek itt, amelyekből a szellemi és fizikai világok kinyílnak. Minden látható mögött létezik egy láthatatlan energiatér amely életre hívja, fenn tartja és működteti. A Szíriusziak tartoznak ebbe a létsíkban, akik a manifesztálódott világok mögött energetikai mozgatóelveket és mezőket teremtik. Minden teremtett dolog mögött létezik egy teremtő gondolat vagy idea, ami nem más mint energia, amely meghatározott szakrális geometriai mintázatott követve bontakozott ki a térben, manifesztálódott energiából anyaggá. A teremtő elv szférája.
Az Élet Virága a legfontosabb teremtő szimbólum, az élet magja amely köré kibontakozik maga az élet.
7. Dimenzió
A fény galaktikus információs hálózata. Maga a Tejút tartozik ide, milliárd fénypontból felépülő, kozmikus kommunikációs útvonalak sokaságának létsíkja. Ezen keresztül kerül kapcsolatba minden mindennel. A Tejút ezüst hídja egy olyan Fény jelenlét, amely láthatatlan fényszálakon át minden csillag és bolygó fel van fűzve. Az ,,ezüst zsinór" is amely lelkünket összekapcsolja az isteni forrással és testünkkel, és megannyi világgal, valójában e síkhoz tartozik. Fényszövedék, amely által összekapcsolódik a makro- és mikrokozmosz létvalósága. Eme dimenzió létvalóságán keresztül bontakozik ki az az isteni elv, amely szerint minden mindennel kapcsolatban van, és ,,ahogy fent úgy lent" örök igazsága. Ezen a síkon át tudunk kapcsolatba lépni és kommunikálni más világokat és lényekkel. Fénytestünk Ká- csatorna rendszere is ide tarozik, amely lehetővé teszi azt, hogy magasabb dimenziók rezgésminőségeit képesek legyünk fogadni és integrálni.
A 7.-k dimenziós tudatosság teszi lehetővé, hogy megértsük azt, hogy a jó és rossz, a fény és sötétség, egységéből születő egyensúly hatja át a világot, és valójában egy azon valóság két ellentétes pólusa.
8. Dimenzió
Galaktikus törvények és rend
A nyolcadik dimenzió síkján létezik a Galaktikus tanács kozmikus rendje, és itt születnek a galaktikus törvények. Naprendszerek, csillagrendszerek, bolygók, lélekcsaládok és emberi sorsok rendeltetése, küldetése és szerepe, eme dimenzión keresztül kerül kifejezésre. Az ok okozat, karma és sorsösvény bonyolult összefüggő rendszere a 8.-k dimenzió létsíkján keresztül bontakozik ki. A fejlődés tervének teremtői, az élet nevű nagy játszma, játék mesterei és szabályrendszerének megalkotói.
A galaxis működési szabályzata, és egyes csillagterek kozmikus alkotmánya születik meg a 8.-k dimenzión, és innen vetül minden egyes égitest aurájába, illetve annak minden lakójának fénytestébe.
 Ehhez a dimenzióhoz tartozik az Orion konstelláció.
 Ez az isteni rend, törvény és hatalom létsíkja.
9. Dimenzió
 A számunkra értelmezhető Világegyetemnek a forrása.
 A kozmikus tudatosság, világokat teremtő isteni intelligenciája, a forrásból kifakadó fény önmagából kivetülő jelenvalósága.
 Isten Atya és Isten Anya létvalósága.
 Magas rangú angyali és isteni lények otthona.
 A fény léte.
Forrás: eltitkolt.lapunk.hu




A MEDVE BELÉP: OROSZORSZÁG LÉGICSAPÁSOKAT KEZD SZÍRIÁBAN AZ ISIS ELLEN



"Orosz harci pilóták érkeznek Szíriába a következő napokban, hogy az orosz légierő harci helikoptereit és repülőgépeit vezessék ISIS célpontok, és a szélsőséges iszlamista milíciák ellen, melyek azért tevékenykednek, hogy megbuktassák Aszad rezsimjét."
Az izraeli sajtó szerint Irán keményebb katonai szövetséget hozott létre az Orosz Föderációval Szíriában, és Moszkva pilótákat küld Damaszkuszba, hogy bevetéseken vegyenek részt az ISIS és más muzulmán szélsőséges csoportok ellen az országban.

Bassár el-Aszad szíriai rezsimje egy sor veszteséget szenvedett el Idlibben, Palmürában és máshol, és Oroszország attól félhet, hogy jelentősebb beavatkozás nélkül a szír rezsim elbukhat.

Néhány szíriai ISIS egységben és más igazságosztó szélsőségesek között csecsenek vannak jelen; Csecsenföld az Orosz Föderáció azon területe, ahonnan két nagy lázadás indult az 1990-es években, és egy újabb az ezredfordulón, így a csecsen szélsőségesek továbbra is kiemelt biztonsági problémát jelentenek Moszkva számára. Szíria elég közel van, mindössze 20 órányi autóútra az orosz határtól Grúzián és Törökországon keresztül. Oroszország nem akar magához ilyen közel egy szélsőséges muszlim államot, amely támogatást nyújthat a föderáción belül a csecsen és más lázadó csoportoknak.
Alex Fishman az Ynetnews angol kiadásában a következőket írja:
 
"Orosz harci pilóták érkeznek Szíriába a következő napokban, hogy az orosz légierő harci helikoptereit és repülőgépeit vezessék ISIS célpontok, és a szélsőséges iszlamista milíciák ellen, melyek azért tevékenykednek, hogy megbuktassák Aszad rezsimjét. Valójában az oroszoknak nincsenek ellenséges szándékaik Izrael, vagy bármely más szuverén állam irányában a térségben, és a központi célkitűzésük az ISIS elleni harc, és az Aszad rezsim megóvása, de az orosz légierő puszta jelenléte az égen a régióban minden bizonnyal befolyásolja azokat a megfontolásokat, ahogy Izrael a légierejét használja. Ezáltal egy iráni-orosz koalíció formálódik az Egyesült Államok és szövetségesei mellett az ISIS ellen. Útközben Irán egy központi tengely lett - a hatalmak szemében - a Közel-Kelet minden bajának megoldásához." 
Az Elaph arab újság kiegészítve a történetet rámutatott arra, hogy korábbi jelentések szerint Moszkva célja az, hogy Mig-29-es harci repülőgépeket küldjön az Aszad rezsim számára.

A szóbeszéd szerint Oroszországnak most már szándékában áll jóval többet tenni, és úgy döntött, hogy megteszi Szíriáért azt, amit az amerikaiak tettek tavaly nyáron és ősszel Irakban. Az Elaph szerint Moszkva több ezer fős katonai személyzetet mint oktatót fog küldeni, valamint néhány pilótát, hogy megrősítsék az Aszad rezsimet.

A terv állítólag az, hogy egy szorosabb diplomáciai és katonai kapcsolat jöjjön létre Oroszország és Irán között, és megszerezzék az iráni különleges erők, a Quds Erők (Jeruzsálem Brigád) parancsnokának, Qassem Soleimani tábornoknak a jóváhagyását. Soleimani állítólag a közelmúltban tett látogatás Moszkvában, hogy koordinálja az új stratégiát.

Miközben izraeli források egy orosz-iráni szövetség növekedésétől tartanak a régióban, az Elaph azt állítja, hogy az Egyesült Államok tökéletesen elégedett az orosz tervekkel, amelyek növelik az amerikai koalíció (melybe tartozik Ausztrália, az Egyesült Királyság, Törökország és néhány öbölmenti ország harci repülőgépe) bombázó kampányainak hatékonyságát. Az újság azt mondja, hogy az Egyesült Államok már egy hasonló koordináción dolgozik Iránnal az ISIS ellen Irakban.


2015. július 26.

SZÓDABIKARBÓNA - NAGYSZÜLEINK 

ELFELEDETT FEGYVERE

A szódabikarbóna szenzációs szer, amit sokféleképpen felhasználhatunk takarításra, főzésre, húspuhításra vagy éppen egészségünk megőrzésére. Már nagyszüleink is használták, de mint mára oly asok minden, bölcs öregeink tudása is feledésbe merült. Takarítás során sokkal jobban használható, mint a sok vegyszeres tisztítószer, ráadásul jóval olcsóbb. Egyik legismertebb tulajdonsága, hogy segíti szabályozni környezetünk PH-ját. Rengeteg módon használható, így most csak párat szeretnénk megemlíteni. [adsense]

Kiegyensúlyozott pH-érték

  A szódabikarbóna lúgosítja a szervezetet, ami kiegyensúlyozott pH-értéket eredményez. A savasság ugyan megkönnyíti az emésztést, azonban egy lúgosabb pH egészségesebbnek tekinthető, mivel a legtöbb degeneratív betegség savas környezetben fejlődik.  

Vesekő pusztító

  A vesék érzékenyek a savas vizeletre, különösen akkor, ha már a vesekövek is kialakultak. Ha szódabikarbónát iszunk, az karbantartja a veséket, így nehezebben alakul ki a vesekő.  

Savlekötő

  A lúgos szódabikarbóna semlegesíti a savat, és ha refluxszal küzdünk nagyon is ajánlott a fogyasztása.  

Antiszeptikus

  A szódabikarbónának antiszeptikus hatása van, elpusztítja a parazitákat, gombákat, és penészölő. Kiváló száj- és torokfertőtlenítő, megfázás, nátha esetén javasolt a szódabikarbónával való gargarizálás.

Megelőzi a köszvényt

  Köszvény esetén megnövekszik a vér húgysavtartalma és húgysavas sók rakódnak le a különböző szövetekben, elsősorban az ízületekben. Mivel a szódabikarbóna egyensúlyban tartja a szervezet pH-értékét, egyes szakemberek javasolják a fogyasztását.  

A húgyúti fertőzések nagy ellensége

  Ha vízzel vesszük be a szódabikarbónát, az kezeli a húgyúti fertőzéseket, mivel csökkenti a vizelet savasságát.  

Enyhíti az izomlázat

  Korábban az izomszövetben felszaporodó, majd a véráramba bekerülő tejsavat tették felelőssé az izomláz kialakulásáért. Ugyanis a nagy intenzitású edzés során az izomzat nem kap elég vért és elegendő oxigént sem, így anaerob úton kénytelen energiához jutni. A legújabb kutatások ugyan igyekeznek árnyalni ezt, ám amíg egyértelmű eredményre nem jutnak, addig ezt is érvényesnek kell tekintenünk. A szódabikarbóna savsemlegesítő hatása ez esetben is érvényesül, ezért testedzés közben, vagy rögtön utána vízzel vegyünk be szódát.  

36 órán belül megszünteti a megfázás tüneteit

  Az első nap hat adag szódabikarbónát vegyünk be, az adagokat jó nagy pohár vízben oldjuk fel, és kétóránként igyuk. A második nap négy, az harmadik nap pedig két adagot vegyünk be, reggel és este.  

Mikor ne igyunk szódabikarbónát

  Mivel nagyon gazdag nátriumban, nem javasolt azoknak, akik sómentes diétát követnek, ödémában, májbetegségben, vesebetegségben, vagy magas vérnyomásban szenvednek. Állapotos, szoptatós kismamáknak sem javasolt a fogyasztása, kizárólag akkor, ha az orvos előírja. Ugyanakkor nem javasolt huzamosabb ideig rendszeresen nagy adag szódabikarbónát inni. [adsense2] Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy más is értesülhessen róla. Forrás: vitalzone


MAGYARORSZÁG VÁDBESZÉDE EGY FIATAL

 SZÁJÁBÓL

"Soha nem akartam elköltözni az országból. 
Magyarország - és benne főleg Budapest - az otthonom.
Úgy fél évvel ezelőttig el se tudtam volna képzelni, hogy máshol éljek. Sajnáltam, amikor sorra elmentek barátaim, ismerőseim, rokonaim, nagy lépésnek tartottam, amit én sose tudnék megtenni.

Tavaly ilyenkor lakást vásároltunk Budapesten. Kitaláltuk melyik legyen a gyerekszoba, milyen legyen a fürdő. Oda terveztük a felnőtt életünket.

Aztán elkezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam otthon, de nem vettem komolyan. Mintha csak elkezdtem volna többet látni és észrevenni, mint korábban. A politikai lépések és ballépések már többé nem voltak észrevehetetlenek. A társadalmi és szociális zűrök olyan mértéket kezdtek ölteni, hogy már nem tudtam ignorálni. De fél éve még mindig csak viccelődtem azzal, hogy ha a Jobbik nyeri meg a választásokat, össze se pakolok, csak felveszem az útlevelem meg a fogkefém, és megyek a reptérre (...mert hát persze, hogy összepakoltam volna).

De ahogy teltek a hónapok, egyre inkább úgy éreztem magam itthon, mintha egy bántalmazó kapcsolatban élnék az országgal.

Ahol kihasználnak, ahol kifosztanak, ahol bekötik a szemem, hogy ne is lássam, hogy lehetne jobb is, ahol megmondják, mit mondhatok és mit nem, ahol buzdítanak arra, hogy féljek, hogy utáljak, ahol az utcán közlekedve fél szemem mindig a zsebeseken, ahol nem tudok úgy végigsétálni az utcán, hogy ne láthatnék egy emberi méltóságát teljesen elvesztett hajléktalant, ahol az emberi és állati ürülék szaga kering a levegőben, ahol túl sok a dilettáns és az értetlen, ahol betömik családanyák és családapák száját napi 10 óra munkáért 78 000 Ft-tal, ahol az egészségügyi dolgozót és a pedagógust kizsigerelik, majd élve megnyúzzák, ahol nem fektetünk energiát abba, hogy a másik jól érezze magát, ahol nem törődünk azzal sem, hogy mi magunk jól érezzük magunkat, mert örülünk, ha életben maradunk a nap végére.

Családot szeretnénk. Élhető, örömteli életet szeretnénk.

Azok a felnőttek, akiket gyerekkorukban vert az apjuk, vagy alkoholista volt az anyjuk, egyszercsak azon kapják magukat felnőttként, hogy nem tudnak empatizálni a szüleikkel. És ez rossz érzés nekik. Arra gondolnak, hogy "hogy lehetett ilyen hülye az anyám, hogy ezt tűrte? Hogy lehet, hogy én őt sokáig tökéletesnek láttam, amikor hagyta, hogy megalázzák éveken át?" vagy éppen arra, hogy "miért hagyta az apám, hogy az anyám ennyire berúgjon? Miért tűrte el? Egyáltalán miért ilyen anyát választott nekem?".

Nos, én nem akarom, hogy a gyerekünk azt kérdezze, "miért maradtatok ebben a lelki nyomortanyában? Nem számítottam nektek? Nem akartátok, hogy boldogan nőjek fel, kiegyensúlyozott anyával és apával? Miért nem foglalkoztatok velem, miért volt fontosabb mindkettőtöknek a munka, miért dolgoztatok 12 órában, miért nem voltam én fontosabb?".
Azért költöztünk el, mert nyugodt életet szeretnénk. Ahol kiegyensúlyozott szülőkké válhatunk. Ahol hatékonyak lehetünk, ahol ugyanannyi munkáért sokkal jobb színvonalon élhetünk, ahol nem kell meggondolnom, hogy ebben a hónapban fogorvoshoz megyek vagy télikabátot veszek, pedig a legjobban élők közé tartoztunk otthon! Nem volt hitelünk, két teljes állásban dolgozó ember voltunk, két saját lakással! Otthon a mi életünk volt másnak a cél! De azért mert másnak rosszabb, nem fogadhatom el, hogy teljesen kihajtva, a munkának élve, egymást felőrölve éljünk még 40 évig. Ketten kényelmesen kijöttünk, úgy, hogy költhettünk az egészségünkre - sőt, a lelki egészségünkre is, amit végképp nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak -, de négyen, ideiglenesen egy keresettel már nem tehettük volna ezt meg.

Most már úgy érzem, hogy nem a térképtől függ, hogy mi az otthonom. Az otthonom az, ahol tisztességesen élhetek, ahol gyűjthetem a szemetet szelektíven, ahol nem kell egy külön hátizsák, hogy a biciklimre legyen egy elvághatatlan lakat, ahol kerítés nélküli földszintes házakban lakhatok, ahol az első emeleti lakások erkélyeit nem kell lerácsozni, ahol vigyázok mások értékeire, és ahol az enyémre is vigyáznak, ahol a gyerekek kint futkároznak az utcán, ahol késő este is biciklizhetek az erdőben, ahol a meleg barátaim megfoghatják egymás kezét a városban anélkül, hogy valaki a halálukat kívánná, ahol a barátaimat és a szeretteimet vendégül tudom látni, ahol arra a kérdésre, hogy "szerinted melyik a jó általános iskola, hova vigyem a gyerekem?", mindenki csak pislog, hogy "mi van? Itt mindegyik jó általános iskola!", ahol az egészségügyben dolgozókat megbecsülik, ahol pedagógusnak lenni élmény és nem túlélés, ahol a munkaerőt a legdrágább kincsként kezelik, ahol a család szentség, és igazi támogatást kap, és ahol örömmel dolgozom meg a fizetésemért.

Egyszerűen kinyitottam a szemem. Nem akarok ott élni, ahol az a fontos, hogy az utcákat átnevezzük, nem akarok ott élni, ahol elveszik az emberek nyugdíját, és még csak annyit se mondanak, hogy köszi, nem akarok ott élni, ahol az emberek ezt hagyják!

Nem akarok egy olyan országban élni, ahol felelős politikus azt mondhatja, hogy "visszataszítónak" talál embereket, akik mellesleg megválasztották őt polgármesternek.
Nem akarok olyan országban élni, ahol a miniszterelnök összemossa a bevándorlást és terrorizmust.
Nem akarok olyan országban élni, ahol egy valódi problémára nem megoldást keresnek, hanem felhasználják az összekovácsoló erejű gyűlölethez közös ellenségként.
Nem akarok egy olyan országban élni, ahol a Nyugati téri aluljáróban rám szól a rendőr, hogy ne rollerezek, amikor mellettem zsebes, drogdíler, gyógyszerrel elaltatott csecsemővel kéregető és kurvák állnak libasorban.

Nem akarok olyan országban élni, ahol a más bőrszínűt agyonverik, mert azt hiszik, bevándorló, nem akarok olyan országban élni, ahol magyarázat lehet valaki megtámadására, hogy "azt hittem, bevándorló".
Nem akarok olyan országban élni, ahol az egészségügyet teljesen kifosztják, az oktatást tönkreteszik, ahol az egyén fejlődése, szellemi érése hátrány, ahol a lebetegített, elgyengített munkaerő az érték, ahol nem mehetek el akkor szabadságra, amikor szeretnék, ahol két hét szabadságról maximum filmekben hallok, ahol a túlórát azért csinálod, hogy ne rúgjanak ki, ahol a fizetésed felét rezsire kell költened, és elvárják, hogy örülj, hogy nem az 51 %-át!
Nem akarok olyan országban élni, ahol mindenki annyira frusztrált, hogy simán belerúg egy másik emberbe valamilyen mondva csinált indokkal.
Nem akarok olyan országban élni, ahol a szülők annyira kimerültek, hogy a gyerekeikre fikarcnyi energiájuk sem marad, ezért elfuserált, boldogtalan sorsokat teremtenek, akik majd éppen ugyanilyen keveset tudnak majd adni a saját gyerekeiknek.

Nem akarok olyan országban élni, ahol már csak a saját túlélésünkre tudunk koncentrálni, ahol mindig csak várunk valamit; a nap végét, a pénteket, a nyarat, az év végét, de soha semminek nem tudunk örülni!
Nem akarok olyan országban élni, ahol szépen lassan elvész minden empátia.

Betelt a pohár. Bíztam, évekig bíztam. Szeretem a hazámat. Szeretem Magyarországot. Örömmel tölt el, amikor idekint Magyarország szépségeiről mesélhetek! De ez egy egyoldalú szerelem. Ő nem szeret engem, nem becsül engem, ezért el kell engednem a kezét, mert belebetegszem."
Egyetértesz az írással? Ne felejtsd el megosztani!


A dimenziók tana

beküldve: 2011. jún 30. 07.15
A dimenziók egymásban létező egymást átfedő létvalóságok, amelyek külön nem választhatók, nem lineárisak hanem egymást átfedő és egymásra épülő létsíkok.

1. Dimenzió
Az első dimenzióhoz tartozik az ásványvilág, és elsősorban a bolygók és csillagok középpontjában létező kristálymag, vagy vasmag. Statikus szféra, a fény rezgésszintjének lelassított állapota, amelyben „állóhullámot” képez, így kristállyá merevedő fénymag formáját ölti. Az első dimenzió mindennek a legbelsőbb statikus alap struktúrája, amely köré épül a valóság kibontakozásának sokrétű világa. A kristályok birodalma tartozik ehhez a dimenzióhoz, a test szintjén a csontok, energetikailag a fénytest kristályszerkezete.

2. Dimenzió
A második dimenzióhoz tartozik a Földbolygó éterteste, csakravortexei, meridiánjai, és a bolygó testében futó sűrű energiahálózat. Ide taroznak az elementálok, a természet lényeinek szellemteste, egyszerű baktérium struktúrák, vírusok, gombák, bizonyos növények és állatok. A kristályokban lakozó elementálok, elemlények, sejttudat, gondolati és érzelmi elementálok, (elementárok). Az emberben testében lévő bonyolult rendszer (pl. sejtek, enzimek, baktériumok stb). csakravortexei, meridiánjai és energiahálózata.

3. Dimenzió
A harmadik dimenzió az emeri tudatosság (jelenlegi) színtje. Tér- idő - anyag-energia univerzum. Ezt a világot ismerjük a legjobban, az emberi lét átélései, szerepjátékai, lineáris idő képzetei és az anyagi lét komplex világa. Ez az egyik legfontosabb léttere a polaritások megélésére és a fény-árnyék harc kiélésére.
4. Dimenzió
Asztrál sík és kollektív tudatosság.
A negyedik dimenzió alsóbb oktávia az asztrál sík világa, ahol az anyagi sík már oldottabb és az idő már nem lineáris. Álmainkban a szellemtestünk eme világban vándorol, így mindannyiunk ismeri. Ez a léttér tele van alacsony rezgésű lénnyel, érzelmi és gondolati kollektív mintával, fájdalommal, szenvedéssel, ebben a létsíkban vannak az itt rekedt szellemek, betegségszellemek, negatív ártó lények. A bennünk lévő alacsony rezgésű energiák, mint gyűlölet, harag, fájdalom, szenvedés, irigység, félelem, féltékenység, indulat, áldozatszerep stb. ehhez a szférához tartozik, ezért olyan fontos ezek átlényegítése, ahhoz, hogy fel tudjunk emelkedni magasabb dimenziókba.
A 12.-k bolygó Niburu, ebben az oktávban létező létvalóság. Ennek a bolygónak a lakói azok akik isteni attitűdben ékeskedő, emberiséget leigázó és kihasználó tudatosságban, szenvedésben megtartva, uralkodnak az emberek felett, már nagyon hosszú ideje, génmanipulációval megváltoztatták az emberi DNS, eredendően 12 szálú szerkezetét.
Nem érdekük az, hogy a Föld és az emberiség felemelkedjen az 5.-k dimenzióba, mert hatalmuk megszűnne.
A negyedik dimenzió felsőbb oktávia a fényből szőtt álmok helye, álmunkban ide utazunk amikor tanításokat és csodálatosabb élményeket élünk meg. Ezen a síkon van a Nap Kapu amely a felső világokba vezet.
Amikor átlényegítjük önmagunkban az alsó érzelmeinket, és gondolatainkat, szeretetteljesekké válunk, és kiemelkedünk a kollektív árnyak fölé, a szív kapuján át a szeretet ösvényén, beléphetünk a felsőbb létvalóságokba. Ez a krisztusi út, Jézus ennek az útnak a mestere, és vezetője, hogy kiemelkedvén az árnyékok völgyéből megtalálhassuk a mennyországot (bent), és a haza vezető utat. Jézus a 9.-k dimenzióból szállt alá, hogy az embereket megsegítse, emberré lett isteni lény, aki az emberi világ legmélyebb árnyékait megélve, leszállva a poklok mélységeibe, kikövezte előttünk az utat, hogy a fénybe visszataláljunk és felemelkedhessünk. Jelenleg a 4.-k dimenzió árnyékainak átlényegítése folyik, ennek a létsíknak a megértése kulcs az 5.-k dimenzióhoz.

5. Dimenzió
A szeretet, öröm, boldogság és kreativitás létsíkja. Plejádok csillagrendszere és Androméda konstelláció csillagai tartoznak többek között ide.
A szeretett megélése, a szív csakra legtisztább minősége, a lélek fényvilágának megélése és kibontakoztatása. A letisztult szeretet és a kozmikus szerelem szférája, a tantrikus öröm szerzés és megélés magas érzelem rezgése és extázisa is, eme lét sajátja. (Plejádok az istenek szerelmi fészke). Rendkívül dinamikus, színes és kreatív élettér. Mindaz amit szeretünk itt a Földön valójában ez a létsík szülte. A földi mennyország vetülete. Nem sokban különbőzik a mi világunktól, csupán a lehetőségek és a tudatosság sokkal tágasabb és az isteni lét élmény.

6. Dimenzió
Struktúrát teremtő világ, szakrális geometria otthona. Olyan morfogenetikus, vagyis forma-teremtő mezők születnek itt, amelyekből a szellemi és fizikai világok kinyílnak. Minden látható mögött létezik egy láthatatlan energiatér amely életre hívja, fenn tartja és működteti. A Szíriusziak tartoznak ebbe a létsíkban, akik a manifesztálódott világok mögött energetikai mozgatóelveket és mezőket teremtik. Minden teremtett dolog mögött létezik egy teremtő gondolat vagy idea, ami nem más mint energia, amely meghatározott szakrális geometriai mintázatott követve bontakozott ki a térben, manifesztálódott energiából anyaggá. A teremtő elv szférája.
Az Élet Virága a legfontosabb teremtő szimbólum, az élet magja amely köré kibontakozik maga az élet.

7. Dimenzió
A fény galaktikus információs hálózata. Maga a Tejút tartozik ide, milliárd fénypontból felépülő, kozmikus kommunikációs útvonalak sokaságának létsíkja. Ezen keresztül kerül kapcsolatba minden mindennel. A Tejút ezüst hídja egy olyan Fény jelenlét, amely láthatatlan fényszálakon át minden csillag és bolygó fel van fűzve. Az „ezüst zsinór” is amely lelkünket összekapcsolja az isteni forrással és testünkkel, és megannyi világgal, valójában e síkhoz tartozik. Fényszövedék, amely által összekapcsolódik a makro- és mikrokozmosz létvalósága. Eme dimenzió létvalóságán keresztül bontakozik ki az az isteni elv, amely szerint minden mindennel kapcsolatban van, és „ahogy fent úgy lent” örök igazsága. Ezen a síkon át tudunk kapcsolatba lépni és kommunikálni más világokat és lényekkel. Fénytestünk Ká- csatorna rendszere is ide tarozik, amely lehetővé teszi azt, hogy magasabb dimenziók rezgésminőségeit képesek legyünk fogadni és integrálni.
A 7.-k dimenziós tudatosság teszi lehetővé, hogy megértsük azt, hogy a jó és rossz, a fény és sötétség, egységéből születő egyensúly hatja át a világot, és valójában egy azon valóság két ellentétes pólusa.

8. Dimenzió
Galaktikus törvények és rend
A nyolcadik dimenzió síkján létezik a Galaktikus tanács kozmikus rendje, és itt születnek a galaktikus törvények. Naprendszerek, csillagrendszerek, bolygók, lélekcsaládok és emberi sorsok rendeltetése, küldetése és szerepe, eme dimenzión keresztül kerül kifejezésre. Az ok okozat, karma és sorsösvény bonyolult összefüggő rendszere a 8.-k dimenzió létsíkján keresztül bontakozik ki. A fejlődés tervének teremtői, az élet nevű nagy játszma, játék mesterei és szabályrendszerének megalkotói.
A galaxis működési szabályzata, és egyes csillagterek kozmikus alkotmánya születik meg a 8.-k dimenzión, és innen vetül minden egyes égitest aurájába, illetve annak minden lakójának fénytestébe.
Ehhez a dimenzióhoz tartozik az Orion konstelláció.
Ez az isteni rend, törvény és hatalom létsíkja.

9. Dimenzió
A számunkra értelmezhető Világegyetemnek a forrása.
A kozmikus tudatosság, világokat teremtő isteni intelligenciája, a forrásból kifakadó fény önmagából kivetülő jelenvalósága.
Isten Atya és Isten Anya létvalósága.
Magas rangú angyali és isteni lények otthona.
A fény léte.

Innen felfelé a 10.-k 11.-k 12.-k és 13.-k dimenziókban már egyre inkább feloldódnak a formák, és a fény a fényben, egyre intenzívebb valósága bontakozik ki, emberi ésszel és tudatossággal fel nem fogható, le nem írható fényvalóságok.
















A skalár hullámokról érthetőbben

 

Skalár hullám

Hertz-hullám



        +       =     
gondolat + érzelem = teremtés























Szervezetünk minden idegi impulzusa elektromos áram, minden sejtünk egy-egy miniatűr elem, amely 70-90 milliVolt áramot termel optimális esetben. Az energia bizonyos fajtái hatékonyabbak a többinél. Amikor energiákról beszélünk, általában részecskékre és hullámszerű mozgásra gondolunk. Ezeknek a hétköznapi energiáknak a grafikus görbéjét (szinuszos vagy lépcsőzetes) jól ismerjük, és Hertz-hullámként ismerjük. 

Igaz ez minden fajta energiára, az elektromosságtól a mágnesességig, a fénytől a hangig. Az energia különböző formái között csak az a különbség, hogy milyen sebességgel hullámzik a görbe fel-le (frekvencia), illetve, hogy mennyire intenzívek a kilengések, azaz milyen magasra emelkedik vagy süllyed a görbe (amplitúdó).



A skaláris energia azonban egy egész más fajtajellegzetességekkel bír. Tudni kell, hogy a skaláris energia mindig is létezett – az idők kezdete óta – , de tudósaink csak a nem túl távoli múltban fedezték fel, és kezdték hasznosítani. Igazából az 1800-as évek közepén történt, hogy a skaláris energia létezését négy forradalmi jelentőségű egyenletben bizonyította James Clerk Maxwell skót matematikus.

 Érdemes lehet mélyebb kíváncsiság esetmegvizsgálni a Kvaternió – elméletet is, amit Maxell kihagyott az egyenletéből, és ez specifikusabban tartalmazza a longitudinális komponenst már. Maxwell első ízben igazolta a skaláris energia elméleti létezését (a még mélyebb matematika és fizika iránt érdeklődők Maxwell fejtegetéseinek és számításainak elemzéseit olvashatják a NASA idevágó web oldalán:http://www.grc.nasa.gov/WWW/K-12/Numbers/Math/Mathematical_Thinking/maxwells_equations.htm







Aztán csaknem fél évszázad telt el, míg Nikola Tesla ténylegesen bebizonyította a skaláris energia létezését. Halálával, Tesla magával vitte a sírba a skaláris energia gerjesztésének titkát, és csaknem egy újabb évszázadnak kellett eltelnie, mire a modern tudósok ismét egyértelműen igazolni tudták a skaláris energia létét, neki lehetett kezdeni a benne rejlő lehetőségek kutatásának, fejlesztésének. Megjegyzendő, hogy ez a hivatalos verzió, az alapkutatásban kevésbé jártas közönség számára.



Mik azok a skaláris hullámok?


A széles körben elterjedt definíció szerint a skaláris hullámokat két, teljesen egyforma (idegen szóval replikáns) hullám (hullám és ellenhullám) hozza létre, amelyek szinkronban vannak egymással térben, de időben nem.




 Más szóval, a két hullám fizikailag teljesen egyforma, de időben 180 fokban eltérnek egymástól. A lényeg, hogy a skaláris hullámok teljesen eltérnek a megszokott Hertz-hullámoktól, egészen másképpen is néznek ki – nagyjából úgy, mint egy végtelen Möbius – minta egy tengely mentén.
Miben különbözik?


A skaláris energia számos fontos szempontból eltér a megszokott Hertz-hullámoktól: Először is, a
skaláris energia hullám inkább térben mozog, mint hullámokban. Ahelyett, hogy kifeszített kábelekben szaladna végig, vagy kisugározna, inkább betölti a környezetét.




Ez akkor válik fontossá, amikor skalártechnológiákat akarunk kifejleszteni. Képes áthaladni tömör anyagokon anélkül, hogy veszítene intenzitásából. Igazából pontosan emiatt volt képes Tesla közel 100 évvel ezelőtt skaláris hullámokat átküldeni a Föld túloldalára, veszteség nélkül.

 Ennek ismét a fenti szempontból van jelentősége. Tömör anyagoknak átadja saját “aláírását”. Ez az egész kérdés lényege. Minden elektromos tér, képes hatással lenni a közelében lévő tárgyakra, de távolról sem olyan mértékben, mint a skaláris energia. 

Ez akkor bír kardinális jelentőséggel, amikor a skaláris energia mezőt át akarjuk adni különböző esetleges anyagi struktúráknak. 

A skaláris energia végtelenségig képes önmagát kijavítani és regenerálni. Ennek a szervezetünkre nézve is fontos kihatásai vannak. A megfelelő skaláris frekvencia egész sor rendkívül jótékony hatást gyakorol az emberi szervezetre.





Az utóbbi évtizedekben, sokan és egyre gyakrabban hivatkoztak különböző sugárzó, energiát adó tárgyakra, tachionokra (elméletileg a fénynél gyorsabban közlekedő szubatomi elemekre, mely a fénynél Tesla szerint 27-szer gyorsabb terjedési, információ átadási “sebességgel” bír. lásd; kvantum fizika), piramis effektus, stb. 

A kutatások igazolták, hogy ezek, lényegében, mind skaláris energiatermelő rendszerek – de távolról sem annyira hatékonyak. Ahogy már említettem, minden élet energián alapul. 

Például minden sejt falában megtalálhatók kristályos struktúrák – ezek képesek tárolni a töltést és az információt, mivel a hagyományos értelmezést, érzékszervi tartományt meghaladó dimenziószámmal rendelkezik

Klaszterszintű alakzat van a sejtközi térben található kollagén-hálózatban is – ezek ugyancsak képesek megtartani az információt a DNS-ben is, bár itt a skalár hullámok természete, illetve nonlineáris mivolta még sok kérdést vet fel, mely maradnunk, – azután könnyen érthető formában összegezzük az egészet. 

Léteznek olyan kvantum mechanikai modellek, amelyek olyan szub-atomi részecskéket írnak le, mint az exciton, a plazmon és a szoliton, amelyek képesek a makro-molekulákhoz hasonló módon biológiai információkat tárolni és szállítani kis mennyiségű skaláris energia hatására. Más szóval, a skaláris energia képes beépülni még saját DNS-ünkbe is .


* Kiiktatja és semlegesíti az ember-alkotta, természet-ellenes frekvenciákat az emberi szervezetben

* Növeli a sejt minden egyes sejtjének energia szintjét a kívánatos 70-90 milliVolt szintre

* A spektrográfok mérései szerint emeli a szervezetben lévő minden egyes hidrogénatom kovalencia értékét. Ez azért jelentős, mert a DNS-ünket kovalens hidrogén-kötések tartják egyben.

* Fokozza a sejtfal áteresztő képességét, ami segíti a tápanyagok bejutását a sejtekbe, illetve a toxinok kiválasztását és eltávolítását a sejtekből.

* Csökkenti az anyag felületi feszültségét, ezáltal a szervezetnek lényegesen kevesebb időre van szüksége az emésztéshez.




























* A sejtek milliárdjainak energia szintjének emelkedésével párhuzamosan növeli a szervezet egészének energia szintjét

* Tisztítja a vért, javítja a vérben lebegő fehérjék és zsírok szintjét, a triglicerid értékét és a vérfibrin mintákat.

* Független laboratóriumi vizsgálatok tanúsága szerint 149%-al fokozza az immunrendszer hatásfokát

* Javítja a szellemi koncentrációt és fókuszt, amit az EEG vizsgálatokban kimutatott amplitúdó-növekedés bizonyít


* Kiegyensúlyozza a két agyféltekét, ugyancsak EEG-tesztek alapján /Pontosabban az intuitív tartomány felé koordinálja, a működést, ami egyfajta koherencia megjelenését is biztosítja./

Forrás: Dr. Siva Poobalasingam MD and Nisha Lakshmanan MA-Az optimális energia a csúcsteljesítmény eléréséhez a skaláris energiával-könyvében

A Skaláris Energia tulajdonságai:


Az összes energiaforma, amire csak gondolhatunk és nap, mint nap találkozhatunk, mi magunk is kibocsátunk, illetve használunk részecske, illetve hullám tulajdonságokkal rendelkezik és Hz-ben mérhető (mint pl. napenergia, hőenergia, elektromosság, mágnesesség, hang).

 A két meghatározó különbség ezen energiaformák között, hogy milyen gyorsan terjednek hullámaik, illetve milyen intenzitásúak, azaz mekkora a frekvenciájuk és az amplitúdójuk.

A
skaláris energia azonban egy igen egyedülálló energiaforma, 5 dimenziós állóhullámokból épül fel. Ahelyett, hogy sugarakba csoportosulna, vagy vonalasan terjedne, a skaláris energia kitölti a teret, s forrásából kifelé haladva sem veszt intenzitásából. 

Többek között ezért sem hasonlítható a mágnesességhez, vagy a hőenergiához. Ez az energia képes áthatolni a szilárd testeken, és korlátlanul képes regenerálódni, fenntartani eredeti klaszter szerkezetét, /tudati mintázatának alakzatát /.

Definícióját illetően a skaláris energia két azonos, azaz a térben egymással fázisban lévő, azonban időben kifejezve 180 fokkal egymástól eltérő fázisú hullám ütköztetésével laboratóriumi körülmények között volt létrehozható eddig. 

Más szavakkal kifejezve a két hullám (ahogyan nevezik őket: a hullám és az anti- hullám) fizikálisan teljesen egyforma, azonban időben 180 fokkal eltér egymástól. 


Tehát a skaláris hullámok merőben többrétűek, összetettebb törvényeknek engedelmeskednek mint az általunk ismert Hertz hullámok. Jellemzői;

* Nem lineáris

* Mezőszerű holografikus energia halmazok

* Statikus, mozdulatlan /más idővel rendelkező/energiaforma

* Csak specifikus körülmények között, protogénium telítettség esetén fordul elő a természetben

A Skaláris Energia története:

* 1800-as évek közepén James Clerk Maxwell kutatta

* 1920-ban Einstein azonosította

* Később Nikola Tesla bebizonyította a Skaláris energia létezését

* Egy évszázaddal később a Skaláris energia hatásmechanizmusát, már széleskörűen alkalmazzák”

Szerkesztve, szorítkozva a működési mechanizmusokra.

http://charoninstitute.wordpress.com/2012/06/10/a-skalar-hullamokrol-erthetobben/




SKALÁRIS ENERGIA


A skaláris energia az idő kezdete óta létezik, sőt nagy valószínűséggel az Univerzum egy része is ebből az energiafajtából áll. Bárhogyan is, a tudósok csak mostanában fedezték fel újra. Igen, újra felfedezték, hisz az 1800-as években egy James Clerk Maxwell nevű skót matematikus ? az akkoriban átütőnek számító- négysoros egyenletével fedezte fel elsőként a skaláris energia létezését.

 Majd fél évszázaddal őt követte az általunk is jól ismert Nicola Tesla, aki már bizonyítani, illetve modellezni is képes volt ezt az energiát. Azonban Tesla halálával végképp kihalt a ?skaláris generáció?, s annak minden titka homályba veszett. Így aztán még száz évnek kellett eltelnie, mire a tudomány ismét elkezdte kutatni eme teljesen szokatlan erő mivoltát és a benne rejlő lehetőségeket.

A Földön elvétve találni olyan vulkanikus bazaltkőzetet, mely struktúrájának és ásványi anyag összetételének köszönhetően skaláris energiát bocsát ki magából, mely vizsgálatokkal bizonyítottan számos pozitív hatással bír az élő szervezetekre. A "QUANTUM medál" épp ilyen vulkanikus kőzetből épül fel, s csak arra vár, hogy egészsége és jólléte szolgálatába állítsa.
De vizsgáljuk meg közelebbről a természet eme csodálatos gyógyító és vitalizáló ajándékát.
Miben is különbözik a skaláris energia az eddig ismerertektől??




Az összes energiaforma, amire csak gondolhatunk és nap, mint nap találkozhatunk, mi magunk is kibocsátunk, illetve használunk részecske, illetve hullám tulajdonságokkal rendelkezik és Hz-ben mérhető (mint pl. napenergia, hőenergia, elektromosság, mágnesesség, hang). A két meghatározó különbség ezen energiaformák között, hogy milyen gyorsan terjednek hullámaik, illetve milyen intenzitásúak, azaz mekkora a frekvenciájuk és az amplitúdójuk.
A skaláris energia azonban egy igen egyedülálló energiaforma, 5 dimenziós állóhullámokból épül fel. Ahelyett, hogy sugarakba csoportosulna, vagy vonalasan terjedne, a skaláris energia igyekszik kitölteni a teret, s forrásából kifelé haladva sem veszt intenzitásából. Többek között ezért sem hasonlítható a mágnesességhez, vagy a hőenergiához. Ez az energia képes áthatolni a szilárd testeken, és korlátlanul képes regenerálódni.
Definícióját illetően a skaláris energia két azonos, azaz a térben egymással fázisban lévő, azonban időben kifejezve 180 fokkal egymástól eltérő fázisú hullám ütköztetésével laboratóriumi körülmények között is létrehozható. Más szavakkal kifejezve a két hullám (ahogyan nevezik őket: a hullám és az anti- hullám) fizikálisan teljesen egyforma, azonban időben 180 fokkal eltér egymástól. Tehát a skaláris hullámok merőben több rétűek, mint az általunk ismert Hertz hullámok, máshogyan is néznek ki, formájuk leginkább egy tengelyre vetített mőbiusi motívumra emlékeztet.

A skaláris energiában két féle gyógyító frekvencia érvényesül. Az egyik a
Schumann rezgés, mely 8 Hz körüli, Földünk által is kibocsátott természetes rezonancia, a másik pedig a 12 Hz körüli, amely esőerdőink legbelsejének rezgési frekvenciája. Eme természetes elektromágneses mezők pedig alapvetőek lehetnek az emberi test megfelelő működéséhez.
A skaláris mező mérésére ?mivel összességében nem Hertz hullámokról van szó-, csak Kirlián fotóval lehet kimutatni, mely főként az élő szervezeteket körülvevő bioelektromos mezőt mutatja ki. A skaláris töltéssel rendelkező részecske, vagy szervezet lényegében sokkal fényesebben illetve jóval nagyobb kiterjedésű bio mezővel látható a fotón.

Hogyan képes a testünk befogadni a skaláris energiát?


Azon túl, hogy maga az élet energiából áll, s több szinten is tápláljuk magunkat -az elfogyasztott ételen keresztül, a testünkön kívülről, csakráinkon bejutó és meridiánjainkon végigfutó különböző finomenergia formák által-, nézzük meg hogyan is működik ez a folyamat a fizikai testre vetítve.
Az emberi sejtfalban többféle kristály szerkezet található, melyek mindegyike képes töltéseket befogadni. Az emberi szervezet kollagén hálózata, mely a sejtek közötti kötőanyag, szintén folyékony kristályszerkezetű, ezáltal rendelkezik elektromos töltéssel.
Arról már nem is beszélve, hogy szervezetünk 70%-a víz, sejtjeinknek pedig csaknem 90%-át alkotja víz, mely ugyancsak energetizálható. Egyes kvantum mechanikai modellek pedig igazolják, hogy alacsony szintű skaláris energiára reagálva, bizonyos testünkben lévő szubatomi részecskék ?mint az excitonok, plazmonok- elraktároznak, illetve tovább szállítanak biológiai információkat a makromolekulák felé. Más szavakkal élve
a skaláris energia képes még a DNS-be is bejutni és kifejteni jótékony hatását.

Melyek a leglényegesebb jótéteményei a skaláris energiának?


Első sorban
feltölti a testünk összes sejtjét az ideális 70-90 milli voltra, mely által megvédi azok egészségét és kivédi a rákot, hiszen a rákos sejtek töltése nagyon alacsony, csupán 15-20 milli volt körüli.
A hidrogén atomok közti kovalens kötéseket megerősíti, amint azt spektrográf segítségével is megmérték. Ez azért fontos, mert ezek a hidrogénkötések tartják össze az emberi DNS-t.
Növeli a sejtfalak áteresztő képességét, melynek folytán a sejten belüli élettani funkciók, mint a táplálék felvétel és a méregtelenítés nagymértékben hatékonyabbá válik.
Tisztítja a vért azáltal, hogy szabályozza annak zsír-fehérje arányát, így segít jobbá tenni a szív és érrendszeri keringést.
Laboratóriumi kutatások szerint 145%-osra emeli az immunrendszer aktivitását, így nagyobb védelmet jelent a fertőzések ellen, illetve gyorsabb gyógyulást eredményez.
Ezen túlmenően
emeli a mentális fókuszt, valamint egyensúlyba hozza a két agyféltekét mely hatásokat EKG segítségével is kimutattak.
Antidepresszánshatást is kifejt, az által, hogy
gátolja a noradrenalin felszívódását.
Erősíti a testünket körülvevő éteri mezőt, vagyis auránk legbelső részét, az éteri testet.
Nem utolsó sorban pedig
kivédi az összes elektromos berendezés által kreált káros elekrto-mágneses sugárzást, így megóv azok nem csekély szervezetre gyakorolt egészség romboló hatásától.
Miért hatékonyabbak a skaláris energiát indukáló QUANTUM termékek mint a mágnes?


A fájdalomcsökkentésre használt
mágneses karkötők, kiegészítők elekrto-mágneses hullámokat kibocsátva harmonizálják a test negatív és pozitív ionjait. Valamint a mágnes hatást gyakorol a vér hemoglobinjának vastartalmára, így vérbőséget okoz a test azon területén, ahová a mágnest helyezték.
Azonban a mágneses kiegészítők élettartama csekély, s
számos hátránnyal is jár, ezek a következőek:
-
pacemaker esetén
- implantátumok esetén
- a hitelkártya befolyásolja
- nem használható magas feszültségű áram közelében

Testi aktivitás és Sportteljesítmény 


Emeli az Energiaszintet, a Mentális Fókuszt, a Kreativitást és a Libidót. Elősegíti a Testi Egyensúlyt, a Hajlékonyságot, a Nyúlékonyságot, az Erőnlétet és a Kitartást.

Fájdalom esetén
Enyhíti a végtag fájdalmakat, a Menstruációs panaszokat, a Migrént, a Fej- és Hátfájást, az Izomhúzódást, a Ficamokat és a Depressziót.

Stressz esetén
Elősegíti a Nyugodtságot, az Energia Egyensúlyt, a Csí áramlását, a Csakrák működését, Mélyebb Relaxációt Eredményez és Kivédi az Elektro- Szmogot. Csökkenti az Émelygést, a Feszültséget, a Fáradtságot és a Horkolást. Egészség
Helyreállítja a test körüli Energiamezőt, a Kiválasztást, a Keringést, az Immun- és Endokrin rendszer működését, Gyorsítja a Gyógyulást, a Méregtelenítést, Serkenti az Emésztést és Védi a DNS-t.

A QUANTUM MEDÁL 


A "QUANTUM medál" egy természetes energiageneráló kerámiakorong, ami skaláris energiát áraszt magából, amely a test azon részeibe vándorol, ahol igény mutatkozik az energiaegyensúly visszaállítására. A Medált 70 féle energia kibocsátó Japán eredetű vulkanikus kőzetből kivont, majd újraegyesített ásványi anyag alkotja. 

A vulkáni hamut rendkívül magas hőmérsékleten folyékonnyá hevítik, majd ezt követően az öntőformában nyeri el végleges, bio kerámia formáját. A skaláris energia egy igen egyedülálló energiaforma, 5 dimenziós állóhullámokból épül fel. Ahelyett, hogy sugarakba csoportosulna, vagy vonalasan terjedne, igyekszik kitölteni a teret, s forrásából kifelé haladva sem veszt intenzitásából. 

Többek között ezért sem hasonlítható a mágnesességhez, vagy a hőenergiához. Ez az energia képes áthatolni a szilárd testeken, és korlátlanul képes regenerálódni.
A QUANTUM Medál viselésével megtapasztalhatja és élvezheti a skaláris energia számos egészségre gyakorolt jótéteményét. 

A test akupunktúrás pontjain át a meridiánjainkba hatolva fejti ki hatását szerveinkre, nyirok- és keringési rendszerinkre. A medálban két féle gyógyító frekvencia érvényesül. Az egyik a 8 Hz körüli, Földünk által is kibocsátott természetes rezonancia, a másik pedig a 12 Hz körüli, amely esőerdőink legbelsejének rezgési frekvenciája.
A QUANTUM medál rezonál és tökéletesíti az emberi test fizikai és energetikai rendszereinek működését



http://atumrha.mindenkilapja.hu/html/19372483/render/skalaris-energia






4. dimenziós entitások - Mit tehetünk velük?



Akár tetszik, akár nem, entitások vannak mindenütt a körülöttünk lévő 4. dimenziós térben. Ha úgy döntöttél, hogy elolvasod ezt a cikket, akkor lehetséges, hogy már megtapasztaltad ezeket az entitásokat a saját energiamződben, ami kihívást jelenthet a számodra.

Ez egy kicsit tabu téma a nyugati kultúrában, az egyik olyan téma, ahol az emberek kissé aggódnak, hogy "őrültnek" vagy "X-akták-szerűnek" fogják bélyegezni, ezért szükséges megtörni a jeget, és egy kis fényt vetni a kérdésre. Nem rendelkezünk minden tudás forrásával a tárgykörben, de sok tapasztalat áll rendelkezésre közvetlenül a spirituális fejlődés arénájában.

Az "entitás" kifejezés egy kicsit zavaró lehet, ezért itt egy rövid vázlat, mielőtt azokra az entitásokra fókuszálunk, melyekre az emberek általában gondolnak. Az entitások három fő típusa:

1. A földhözragadt szellemek
2. Magasabb dimenziós lények
3. Nem emberi negatív entitásokItt elsősorban az utóbbi kategóriával foglalkozunk, mivel úgy érezzük, hogy hasznos bemutatni őket.
Az entitások főbb típusai:

1. Földhözragadt szellemek

Ezek általában olyan emberi lények, akik megtestesültek, de nem léptek tovább lélekben, amikor a testük meghalt. Itt maradnak szellem formában, amíg készen nem állnak továbblépni. Ők általában a veszteségtől való félelemhez kapcsolódnak. Gyakran kötődnek egy adott helyhez, képtelenek azon túl létezni, lehetnek barátságosak, ártalmasak, vagy rosszindulatúak. A földhözragadt lelkek időnként kellemetlenek lehetnek, bár nagyon kevésszer folytatnak párbeszédet megtestesült emberi lényekkel. Mi nem az ilyen típusú entitásokkal foglalkozunk. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy különbséget lehessen tenni.

2. Magasabb dimenziós lények

Ezek azok a lények, melyeknek tudatossága a negyedik, vagy magasabb sűrűségekben található. Ők néha érdeklődést mutatnak a 3. sűrűség lényeivel történő kapcsolatba lépés iránt, például az emberekkel. Általában különböznek a nem emberi negatív entitásoktól, ebben az esetben mindegyiküknek egyéni lelke van. Mindenféle alakban és formában érkeznek több dimenzión keresztül. Egyes magasabb dimenziós lények jóindulatúak (pl. angyalok), néhányuk rosszindulatú, mások valahol a kettő között táncolnak. Ha egyébként rosszindulatúak vagy manipulatívak, akkor befolyásolhatnak egy személyt és felülkerekedhetnek rajta még kifinomultabb módon, mint a nem emberi negatív entitások.
A magasabb dimenziós lények bonyolultak. A manipulatívaknak gyakran esnek áldozatul médiumok, akik "túllátnak" a fátylon, ekkor a magasabb dimenziós lények irányítása alá kerülhetnek, akik "jóindulatúnak" mutatják magukat. Lehetnek mesteri szélhámosok. Van ma egy hatalmas "hamis szeretet és fény" mozgalom a spirituális világban, akiket teljesen manipulálnak és irányítanak azon kevésbé jóundulatú lények, akik ebbe a kategóriába tartoznak.

3. Nem emberi negatív entitások

Ezek azok az entitások, melyekről az emberek jellemzően beszámolnak, amikor azt mondják, hogy van egy entitás az energiamezőjükben, és ezekről beszélünk a cikk további részében.

Ezen entitások gyakran uralnak embereket, a saját energia testükön belül. Úgy viselkednek, mint a paraziták, gyakran a befogadó személy teljes tudtán kívül. Vannak vizuális lelki képességekkel rendelkező emberek, akik képesek áthatolni a 4. sűrűségbe és látni őket, mindenféle leírást adva formájukról és méretükről. Ezek az emberek általában csápokra vagy kampókra utalnak, melyek piócaként tapadnak az adott személy energiamezőjére.. A leggyakoribb táplálékforrásuk az érzelmi energia. Nincs egyéni lelkük, bár hathatnak egyedi módon. Kollektív lélekcsoportjuk és tudatuk van, és egy kaptártudat részeként léteznek.

Legtöbbjük valójában nem rosszindulatú, egyszerűen csak eleget tesznek parazita túlélési ösztöneiknek, csupán éhesek. Megtermelik az élelmüket - az érzelmeket - ugyanúgy, ahogy az ember tenyészti a szarvasmarhákat. Megtanulták, hogy nagyon ügyesen forgassák el az érzelmi csapot az emberi gazdatestben, hogy amikor megéheznek, igényük szerint ihassanak az érzelmi energiából. Otthon érzik magukat mindenféle érzelmi sebezhetőségben és az adott egyén egyensúlytalanságában, és csápjaikkal rácsatlakoznak ezekre a pontokra. Amint megéheznek, megnyomják a gombot, és felszürcsölik az érzelmi nektárt, mely folyni kezd.
Miért van egy entitás az energiamezőmben?
Tehát van egy parazita entitás az energiameződben? Tudod, hogy valami nincs rendben? Elszívja az energiádat? Bekapcsolja az érzelmeidet? Belőled táplálkozik? Beteggé tesz?

Lényegében azért van ott, mert lehetővé teszed, hogy ott legyen. Lehet valami tudatalatti, ami ezt megengedi. Az entitás nem akarja azt, hogy lássák. Elemi érdeke, hogy láthatatlan maradjon. Együtt akar létezni anélkül, hogy a házigazda valaha is megtudja, hogy ott van. Nem akar éhezni.
Ki az, aki különösen sebezhető egy ilyen entitás számára?

Mindaddig, amíg ember vagy, egyben sebezhető is, mivel a Homo sapiens erre a célra hibridizálódott. Nem kerülheti el egyikünk sem. Ám ahogy fejlődünk, és egyre inkább a jelenbe kerülünk, ahogy egyre megvilágosodottabbá válunk, sokkal nehezebbé válik számukra, hogy megtévesszenek bennünket.

Különösen megfigyelhető azoknál, akik kábítószert vagy gyógyszereket fogyasztanak, vagy olyan dolgokat tesznek, melyekkel érzéketlenné teszik magukat (TV, alkohol, túlzott videojáték), hogy ezen entitások célpontjaivá válnak. A tudatromboló drogokkal (pszichedelikus stb.), úgy tűnik, hogy a személy kikerül a normál állapotból, és miután a tudatossága szétszóródik, eközben több fontos és szükséges evolúciós lépés tűnik el. Egy holttér jön létre, ahol ezek a hiányzó lépések találhatók. Ez az a hely, ahol ezek az entitások besurrannak az ajtón. Ez egy olyan holttér, ahol általában észrevétlenek tudnak maradni az ember előtt, aki elfogyasztotta a drogokat. Hosszú ideig képesek teljesen észrevétlenek maradni (évekig/egy egész életre). A csillapító és elnyomó gyógyszerek tökéletes alkalmat adnak ezen entitásoknak, hogy táplálkozzanak azokból az érzelmekből, melyek ezekkel a szerekkel lettek elnyomva.



Mit kell tenni?

Itt a kulcs, ami nyitja az ajtót. Van benned valami, amihez kapcsolódni tud. Egy elzáródás, egy torzulás lesz. Az entitás csak akkor létezhet az energiameződben, ha van valami, amire ráakaszkodhat.

Az egyik leghatékonyabb dolog, amit tehetsz, hogy teljes felelősséget vállalsz a tényért, hogy ott van, mert te adtál neki engedélyt, hogy ott legyen.

Az entitások mindenféle érzelemmel táplálkoznak. Mik váltanak ki érzelmeket? Tapasztalsz bármilyen érzelmet az alábbi listából?

Mások hibáztatása, harag, áldozattá válás érzése, paranoia, félelem, bűntudat, megfosztottság érzése, aggodalom, önsajnálat, zavar a magányosság, ön-alulértékelés, méltatlanság érzése, vagy hogy nem vagy elég jó, motiváció hiánya, bizonytalanság, türelmetlenség, neheztelés, féltékenység, depresszió, felháborodottság, rászorultság, meg nem értettség, irritáltság, csapdába esettség, a sötétség tagadása, a valóság elkerülése, mindennek tökéletesnek kell lennie, irányítottság...Ha felismered bármelyik érzelmet, mely probléma a számodra (pl. visszatérő az életedben), és olvasod ezt a cikket, akkor valószínű, hogy van egy entitásod, mely ezekből táplálkozik.

Ennek elismerése és elfogadása az első lépés az önállósulás felé. A következő lépés annak tudása, hogy ezek az entitások normálisak; a legtöbb embernek anélkül léteznek az energiamezőjében, hogy észrevennék. A világ valójában az érzelmek egy nagy üstje, ami tökéletes táptalaj ezen bosszantó kártevők számára.

Dolgozz saját magadon

A legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy dolgozol saját magadon. Ez tényleg ilyen egyszerű. Ha elveszed a táplálékforrást, - töltött érzelmi torzulások - akkor nincs min fogást találjanak, így előbb-utóbb elszakadnak.

Az is nagyon fontos, hogy ne tagadjuk az érzelmet. Mivel a tagadás és az elnyomás "szürke" területeket hoznak létre, ahol elrejtőzhetnek. Amit keresünk, az a hiteles - nem töltött - érzelmi önkifejezés, ami összhangban van a forrással. Ezeknek a torzulásaiból táplálkoznak ezek az entitások.

Az emberek képesek eltávolítani ezeket az entitásokat, ami egy ideális megoldásnak hangzik. Ideiglenes működhet. Ugyanakkor, ha nem foglalkozol azzal az energiával, amivel elsősorban magadhoz vonzottad, akkor egy újabb entitást fogsz magadhoz vonzani újra és újra, amíg el nem engeded magadon belül azt az érzelmet, mellyel magadhoz vontad. Senki más nem teheti meg helyetted. Ez is része az önmegvalósítás spirituális útjának, vissza ahhoz, aki valójában vagy. Legyél inspirált és támogassanak mások (akik rávilágíthatnak ezekre az entitásokra az energiameződben), de tudd, hogy az utat a saját lábadon kell végigjárnod.

Engedd el a csapdába esett érzelmeket és ami hozzájuk kapcsolódik, és nem lesz olyan hely az entitások számára, ahol kötődhetnének hozzád. A legtöbb embernek ezt többször és különböző módokon kell megtennie, bizonyos időn, és a tudatosság különböző szintjein keresztül. Nincs gyors megoldás. Ez hatékony módja annak, hogy katalizálja a spirituális utazást, ahogy a magasabb tudatosságot hozod létre ott, ahol korábban blokkolva voltál. Valójában ez az "ellentétes tudat", mintegy tükröt tartva a saját korlátozásaid elé, egy hatékony út a mesterré váláshoz.


http://ujvilagtudat.blogspot.hu/

Az elme és a test nem különálló



Milyen gyakran telnek úgy a napjaink, hogy érzünk valamit a testünkben, és megpróbáljuk kitalálni, hogy mi is lehet, de nem igazán találjuk rá a választ? Talán elmegyünk orvoshoz, és elmagyarázzuk, hogy valami történik. Elmondhatjuk, hogy szorító érzést tapasztalunk a vállainkban, fájdalmat a térdünkben, állandó gyomor- vagy hasi problémáink vannak, esetleg fáj a lábunk. Kétségtelen, hogy néha ezek valóban lehetnek fizikai eredetű dolgok eredményei, vagy esetleg annak, amit elfogyasztottunk, de sok minden elmondható a lelki- és érzelmi állapotunkról, és hogy ezek hogyan hatnak fizikai állapotunkra.


Energia lények vagyunk, és ez nem valami new-age spirituális fogalom. Testünket elektromosság járja át, és azon pályák tisztaságán alapszik az áramlása, melyeken áthalad. Ez a feltétel áll a meridián vagy akupunktúrás pontok mögött, mely a kínai orvoslásban vált népszerűvé. Tehát ha energiából állunk, és az szükséges, hogy ez az energia megfelelően járja át a testünket, hogy egészségesek maradjunk, akkor lehetségesek az elzáródások? Tapasztalhatjuk, hogy szunnyadó vagy "megakadt" energiát hozunk létre a testünkön belül?

Az alábbi ábra egy szemléltetése annak, hogy az energia, a tapasztalatok, érzelmek és hiedelmek energetikailag hogyan és hol tárolhatók a szervezetben. Lassan elkezdjük megérteni, hogy a gondolataink, a test, az érzelmek és az érzések mind az energiával kapcsolatosak. Ugyanakkor nem minden egyes betegség vagy gyengeség kapcsolódik közvetlenül érzelmi okokhoz. Végülis mi baj lehet abból, ha feltárjuk az érzelmeinket, és végére járunk annak, hogyan érzünk valamiről?

Legközelebb, ha fájdalmat érzel valahol, pl. észreveszed, hogy feszesek a vállaid, stb., állj meg egy pillanatra, és nézd meg, hogy ezek közül valamelyik kiválthatta-e benned. Természetesen mindig el kell menni orvoshoz, ha úgy találod, hogy fizikai okai lehetnek, de az egészség érzelmi és lelki oldala ugyanolyan fontos, mint a fizikai, de sokszor hajlamosak vagyunk félretenni a személyes fejlődésünket a gyors javulás érdekében.



Legyen a gondolkodásod egyszerű, és tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi lehet az, amit az adott területen érzel. Az első lépés, hogy megszabadulj a kétségedtől azzal kapcsolatban, hogy az érzéseid mélyére hatolj, és a következő fontos dolog, hogy legyél nyílt és őszinte magaddal. Ugyanakkor lehet valaki, aki meghallgat, ha ez számodra könnyebb. De nagyon fontos, hogy nyitott és őszinte légy vele is. Amikor elkezdesz rájönni, hogy mit érezhetsz az adott területen, kérdezd meg, hogyan került oda, miért lehet, hogy így érzel, és végül fogadd el annak, ami. Miután elfogadod az érzést, tudd, hogy ez mindössze egy tapasztalat volt, és most esélyed van rá, hogy túllépj rajta.

Ha tisztában vagy azzal, hogyan érzel, akkor már egy nagy lépést tettél. A dolognak már nem lesz ugyanolyan ereje, és választani tudsz, hogyan érezz bármiről, ami az elzáródást létrehozta. Nap végén a test nagyszerű eszköz lehet arra, hogy megmutassa, mi az amit magunkban tartunk érzelmileg, energetikailag és lelkileg. Nyitott gondolkodással, őszinteséggel megvannak az eszközeid ahhoz, hogy a dolgok mélyére láss, és elhagyd a nemkívánatos gondolatokat és érzelmeket a jobb egészséged érdekében.
A negatív érzelmek hatása az egészségünkre

Az emberi tapasztalat része egy sor érzelem, kezdve a boldogságtól a szomorúságig, a szélsőséges örömig és a depresszióig. Mindegyik érzelem különböző érzéseket hoz létre a szervezetben. A testünk különböző vegyi anyagokat bocsát ki, amikor megtapasztaljuk a különböző dolgokat, melyek boldoggá tesznek bennünket, és minden vegyi anyag azon dolgozik, hogy egy más környezetet hozzon létre a testünkben. Például ha az agy szerotonint, dopamint vagy oxitocint szabadít fel, akkor jól és boldognak fogod érezni magad. Ezzel ellentétesen, ha a szervezeted kortizolt szabadít fel, miközben stressz ér, egy teljesen más érzéssel jár, ami túlélő módba kapcsolja a testedet.
Mi van akkor, ha folyton negatív dolgokra gondolunk? Vagy mi a helyzet, amikor pozitív gondolataink vannak? Mi történik akkor, amikor nem terhelnek bennünket sem pozitív, sem negatív érzelmek? Vizsgáljuk meg, hogyan hatnak mindezek a testünkre és az életünkre.
Pozitív vs. negatív
Van-e kettősség a világunkban? Persze mondhatjuk, hogy bizonyos mértékig van, és sok időt töltünk annak meghatározásával és megítélésével, hogy mit kell pozitívnak tekinteni, és mit tekinthetünk negatívnak. Az agy egy nagyon hatékony eszköz, és ahogy meghatározzuk, hogy valami micsoda, vagy minek kellene lennie, az eredményt elkezdjük kifele játszani a világba. Észrevetted már például, ha valaki elveszít valamit, mérges lesz és hirtelen negatív, letört és rossz hangulatú? Míg ha valaki mással történik hasonló, egyszerűen túlteszi magát rajta, és folytatja a napját, mintha mi sem történt volna. Ebben az esetben ugyanazt a tapasztalatot egyikük mégis negatívan látja, a másikuk nem. Tehát a dolgok eredendően pozitívak és negatívak? Vagy mi határozza meg, hogy egy tapasztalat pozitív vagy negatív?
A felfogás határozza meg
Egy pillanatra belegondolva talán rájössz, hogy valójában nincsenek pozitív vagy negatív tapasztalatok, kivéve azt, amit annak határozunk meg. Ezért egy élmény vagy helyzet igazi felfogásának van valódi ereje, hogy hogyan érzünk, ha megtörténik, és hogy ez milyen hatással lesz a testünkre. Miközben mindig azon dolgozunk, hogy túllépjünk minden egyes tapasztalat meghatározásán, és bekerüljünk egy elme-tudatosság állapotba, ahol egyszerűen elfogadunk minden tapasztalatot annak, ami, és mintegy tanulásként fogjuk fel, talán nem jutunk el idáig, és ezért fontos megértenünk, hogy bizonyos érzelmek befolyásolják az egészségünket.
"Ha valaki jó egészség után sóvárog, az embernek először meg kell kérdeznie magát, hogy készen áll-e arra, hogy megszüntesse a betegsége okait. Csak akkor lehetséges segíteni neki." - Hippokratész Az elme és a test kapcsolata
Az elme és a test közötti kapcsolat nagyon erős, és bár vizuálisan nem látható, az elme testre gyakorolt hatásai mélyek lehetnek. Lehet egy általánosan pozitív mentális hozzáállásunk, és foglalkozhatunk közvetlenül a belső kihívásokkal, és átfordíthatjuk ezt egy egészséges életmódba, vagy lehetünk negatívak, önpusztító gondolatokkal, és nem foglalkozva a belső problémáinkkal, talán még álcázzuk is ezeket a kérdéseket bizonyos állításokkal és pozitivitással anélkül, hogy megtalálnánk az utat, és ezzel létrehozhatunk egy egészségtelen életmódot. Miért van ez?

Az érzelmeink és a tapasztalataink alapvetően energiák, és testünk sejtmemóriájában tárolhatók. Tapasztaltad már életed során, hogy az érzelmek nyomot vagy fájdalmat hagytak a tested bizonyos területein? Mintha még mindig éreznél valamit, ami megtörtént veled? Valószínűleg azért, mert a tested ezen területén még mindig maradt a tapasztalatból felszabadult energia. A következő érdekes ábra megmutatja a test azon területeit, melyekre a különböző érzelmek hatással lehetnek.


Amikor fájdalom, szorító érzés vagy sérülés van a tested bizonyos területein, ez gyakran valamilyen önmagadban meglévő érzelmi kapcsolatra utal. Első pillantásra nem tűnik annak, mivel általában nem nagyon vagyunk kapcsolatban önmagunkkal és az érzelmeinkkel ebben a gyors tempójú világban, de gyakran ez az igazság. Amikor valakinek már krónikus hát-, térd-, nyak- vagy vállfájása van, és ha a testgyakorlat, fiziológiai vagy bármilyen fizikai kezelés nem gyógyítja, akkor érdemes elkezdeni foglalkozni a mögöttes érzelmekkel. Sokan temérdek időt és pénzt fordítanak fizioterápiára, és hiszik, hogy majd jobb lesz, és valamit nem vesznek figyelembe. Minél többet foglalkozik valaki a tudattalan gondolatmintákkal és az érzelmekkel az egész testen, annál inkább fellazul és eltűnik a fájdalom.

Ha megbetegszünk, vagy sok feszültséget és fájdalmat érzünk, sokszor a testünk kér bennünket, hogy figyeljünk magunkra, és találjuk meg a békét újra önmagunkkal és a környezetünkkel. Ez mind tanulási és egy növekedési folyamat, melyet nem kell elítélnünk, sem félnünk tőle.

Van hozzá erőd

Davis Suzuki írta "A szent élet"-ben, hogy a harag, a gyűlölet és a féltékenység kifejezésekor kilélegzett levegőben lévő molekulák mérgeket tartalmaznak. Ha felhalmoznák ezen mérgeket 1 órán keresztül, az elég lenne 80 tengerimalac megöléséhez. El tudod képzelni, hogy milyen kárt okozol a testednek, ha negatív érzelmek és feldogozatlan élmények maradnak az egész szervezetedben?

Ne feledd, hogy megvan ahhoz az erőd, hogy átvészelj bármit, amit az élet hoz számodra. A negatív és pozitív fogalmi címkézés helyett, mely minden tapasztalattal kapcsolatban van az életedben, próbálj meg a dolgokra egy nagyobb képként tekinteni. Kérdezd meg magadtól, hogyan segíthet ez látni vagy megtanulni valamit? Miképp használhatod a felfogásod megváltoztatásához? Törölnöd kell néhány érzelmet magadban? Fel kell ismerned valamit a másikban, és el kell azt fogadnod? Bármi lehet, és ahelyett, hogy egyszerűen reagálsz, lassíts a dolgokon, és figyelj. Meg fogod találni az eszközöket az érzelmek és a betegség gyors feldolgozásához, amikor annak látod őket, amik valójában, és rá fogsz jönni, hogy miért jöttek. Amíg úgy gondolod, hogy azért vagy beteg, vagy vannak fájdalmaid, mert mindez nincs az irányításod alatt, akkor továbbra is ellenőrizhetetlen módon fogod mindezt folytatni, amíg fel nem ismered, hogy legtöbbjük felett igenis te gyakorlod az irányítást, hogy mit vonzol a szervezetedbe.

http://www.collective-evolution.com/
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/





















A tobozmirigy aktiválása fizikai és 

spirituális módszerekkel




Gondjaid vannak a meditálással, vagy az álmaidra való emlékezéssel, vagy csak elveszettnek, a forrásról leválasztva érzed magad? A probléma a blokkolt (vagy elmeszesedett) tobozmirigy lehet.

A tobozmirigy, amit a harmadik szemnek is neveznek, Hórusz szemének, vagy a lélek székhelyének, egy kis fenyőtoboz alakú szerv az agyad belsejében, mely hormonokat választ ki, mint a melatonin, a szerotonin és a DMT (Dimethyltryptamine), ami Lélek Molekulaként ismert.

A melatonin és a szerotonin felelős az alvási vagy a meditatív állapotokért, és a kényelem, boldogság és eufória érzelmi állapotaiért. A DMT hatása kiterjed az időtágulásra, időutazásra, paranormális birodalmakba történő utazásokra, és spirituális lényekkel való találkozásokra más dimenziókban.

Energiaszinten a tobozmirigy a 6. csakra (Szanszkritul: Ajna) fizikai megnyilvánulása, melyet a valódi misztikus potenciállal, a nem fizikai valóság észlelésével és a lelki bölcsességgel társítanak.

Mivel a tobozmirigy fenyőtoboz alakú, gyakran szimbolizálják ezzel a formával.

Tény, hogy sok vallás és misztikus hagyomány utal világszerte a tobozmirigyre a fenyőtoboz szimbólummal: az egyiptomi isten Ozirisz botja két egymásba fonódó kobrát ábrázol, közöttük egy fenyőtobozzal (A Kundalini energia felemlkedik a Harmadik szemhez), a Pápa botja is egy tobozt ábrázol, Angkor Wat szent romjai Kambodzsában szintén fenyőtoboz alakúak, és számos más példa van.


Mi okozza a tobozmirigy blokkolását?

Ez a szerv a spirituális látókészüléked, a fizikai és metafizikai világ közötti híd. Ez teszi számodra lehetővé a misztikus és tudatos álom tapasztalatokat, amelyek elengedhetetlenek a spirituális fejlődésedhez. Ezek a lélek üzenetei, és a tobozmirigy az antenna, mely fogadni tudja őket.

A legtöbb ember tobozmirigye mégis leáll, mire eléri a 12 éves kort. Talán magad is észrevetted, hogy a gyerekek mind intuitív és spirituális természetűek, de elveszítjük ezt a képességünket, ahogy felnövünk. Miért?

A probléma a tobozmirigy meszesedése. Ez a mirigy valójában belül vízzel van töltve, ami azt jelenti, hogy a korral meszesedik, és más okok miatt is. Pontosan mi okozza a meszesedést?


Fluorid a fogkrémben és a vízben
feldolgozott "szemét" élelmiszer
üdítőital és más szénsavas italok
finomított cukrok, zsírok, liszt
korlátozó hiedelmek
spirituális gyakorlat hiánya1. Lépés - mondj búcsút a Fluoridnak

A Fluorid a tobozmirigy legnagyobb ellensége! Kis mennyiségben ártalmatlan, valójában természetesen előfordul a vízben. Azonban a csapvízben és a fogkrémben lévő Fluorid egyáltalán nem a természetben előforduló Fluorid, és a mennyisége is messze meghaladja a biztonságos határértéket.

A tobozmirigyben felhalmozódik a Fluorid, így ennek van a legnagyobb Fluorid koncentrációja az emberi szervezetben, és ez az elsődleges oka a tobozmirigy meszesedésének.

Amerikában például a vízellátás 70 százalékához Fluoridot adnak. Azt mondják, hogy a Fluorid biztonságos, és megakadályozza a fogszuvasodást, de ez egy hazugság. A kutatások azt mutatják, hogy nincs különbség a Fluorid használó és a nem Fluorid használó országok között. A biztonság... minden évben több mint 20 ezer hívás érkezik a mérgezési központokba az Egyesült Államokban akut Fluorid mérgezés miatt, melyet a fogkrém lenyelése okoz. Ezért van szükség minden Fluorid tartalmú fogkrém tubusán egy figyelmeztetésre, hogy elkerüljék a véletlenszerű lenyelését: ez egy ismert méreg. Valójában a Fluorid a legutóbbi időkig a patkánymérgek egy aktív hatóanyaga volt.

A fluor természetesen előfordul a vizekben, kőzetekben, a litoszféra 13. leggyakoribb eleme. Magyarországon a legtöbb fluort a vezetékes vízzel és az ásványvizekkel vesszük magunkhoz.



"Az uniós szabályozás szerint a vezetékes víz fluoridtartalma nem haladhatja meg az 1,5 mg/l-t. Ezt a határértéket csak három település lépi át Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ott 1,7 mg/l körül van a fluoridkoncentráció. Az ország nagy részén azonban az 1 mg/l alatti érték a jellemző. Ez a víz természetes fluoridtartalma, itthon mesterségesen nem adunk fluort a vezetékes vízhez" - mondta el dr. Vargha Márta, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízmikrobiológiai osztályának vezetője.

A kaposvári egyetem kutatói egy korábbi vizsgálatukban nagyon alacsonynak találták a hazai vezetékes víz fluorszintjét, az általuk vizsgált településeken a vizek fluoridtartalma 0,3 és 0,6 mg/l között volt.



http://www.origo.hu/egeszseg/20130304-kelle-felni-a-fluortol.html

Nyilván megvan annak az oka, hogy az országok kormányai végtelen bölcsességükben úgy döntöttek, hogy Fluoridot tesznek a vízbe, az élelmiszerbe és a fogkrémbe - mindenki vonja le a saját következtetéseit.

Függetlenül attól, hogy hiszed vagy sem, a tény az, hogy a Fluorid mérgező, és leállítja a legfontosabb spirituális szervünket. Ha igazán érdekel, a Lélek molekulája című dokumentumfilm elmagyarázza, hogy miért nem jó az uralkodó osztálynak, ha az embereknek spirituális élményeik vannak.


Tehát az elsőszámú dolog, amit a tobozmirigy aktiválásáért tehetünk, hogy csökkentjük a bevitt Fluoridot.

 

Használj csak természetes, nem Fluoridos fogkrémet, és utasítsd vissza a Fluorid-géles kezelést a fogorvosnál
Igyál tisztított vagy szűrt vizet, és ne feledd, a palckozott víz is lehet Fluoridos
Egyél friss bioélelmiszereket - minél feldolgozottab egy étel, annál több Fluoridot tartalmaz
Kerüld a feldolgozott italokat, mint az üdítők, gyümölcslé italok, instant és palackozott teák, sportitalok
Kerüld a tapadásmentes serpenyőben, lábosban való sütést és főzést, mivel ezek növelik az élelmiszer Fluorid tartalmát
Igyál biobort! A bor (különösen a vörösbor) bizonyítottan jó hatással van, persze mértékkel. A növényvédőszerek túlzott használata a szőlőültetvényeken szintén a Fluorid egyik forrása lehet.
Kerülj bármilyen feldolgozott húst (pl. csirkeszárnyak, csirkefasírtok) - a mechanikus kicsontozó folyamat szennyezi a húst a magasabb Fluorid tartalmú csont részecskékkel.
Igyál fiatal levelekből készült teát (pl. fehér tea), vagy maté teát (yerba mate) - ami egy gyógynövény tea Dél-Amerikából
Sok Fluorid felszívódik a bőrön keresztül, amikor zuhanyzunk vagy fürdőt veszünk. Akik szeretnek hosszan zuhanyozni, vagy pihentető fürdőt venni, azoknak ajánlott egy Fluorid szűrő telepítése a fürdőszobában. Egyébként próbáld leöblíteni a tested, majd zárd el a csapot, szappanozd le magad, majd öblítsd le a végén a szappant. Így nemcsak spórolsz a vízzel, de minimalizálod a Fluorid felszívódását is.
Kerüld a Kálcium pótlást, mivel az nem szívódik fel a csontokban, és végül csak eltelíti a szerveidet, beleértve a tobozmirigyedet is2. Lépés - Vegyük ki a szemetet

A tisztítás egy újabb fontos lépés, hogy aktivizáld a tobozmirigyedet. Ez a Fluorid eltávolítását jelenti, ami az évek során felhalmozódott a szervezetedben.


Tamarind gyümölcs vagy paszta. Egyes tapasztalatok szerint a tamarind paszta fogyasztása a legjobb módja a tobozmirigy mésztelenítésének. A legújabb tanulmányok azt mutatják, hogy a tamarind hatékonyan eltávolítja a szervezetből a Fluoridot a vizelet kiválasztáson keresztül, és még a csontokban eltárolt Fluoridot is mozgósítja.
A bór kiegészítés egy másik ismert ellenszere a Fluoridnak. Egy teáskanál bór egy liter vízhez, ami bevihető kis mennyiségben a nap folyamán. A harmadik szem csakra (Ajna)
A máj tisztító működése elengedhetetlen a fizikai és spirituális jólétünkhöz. Egy jó máj eltávolítja a nehézfémeket és számos méreganyagot a szervezetből, többek közt a Fluoridot. Az egyik ajánlott módszer a kávé beöntés. Természetesen ez csak a vastagbél tisztítása után végezhető, különben a méreganyagok elakadnak, majd újra felszívódnak a vérbe. (Gerson terápia, azaz kávé beöntés)
A szauna vagy egy izzasztókunyhó szertartás nagyszerű a Fluorid és más mérgek eltávolítására a bőrből, mivel a verítékkel kiürülnek. Szükséges letörölni a testről a verítéket többször, hogy megakadályozzuk az újra felszívódást, és sok vizet kell inni. A hidratálás elengedhetetlen, ha ezen módszer mellett döntesz!3. Lépés - Spirituális gyakorlat

A harmadik lépés, hogy aktivizáld a tobozmirigyed, a spirituális gyakorlat. Egyesek azt állítják, hogy ez a legfontosabb lépés.

Bár fontos az étrended megváltoztatása és a test egészségének fenntartása, nem helyettesítheti a napi lelki gyakorlatot, mely lehetővé teszi, hogy a gyógyulás természetes módon történjen meg, nyugodttá teszi az elmét, és felkészít a magasabb tudatállapotok megtapasztalására.


Meditálj, meditálj, meditálj! Számos meditációs gyakorlat létezik, melynek célja a tobozmirigy, például a "love" (szeretet) szóval történő meditálás. Ülj egyenes háttal, csukott szemmel, a nyelved legyen a fogaid között. Finoman harapj a nyelved hegyére. Rezegtesd a "love" szót a fogaidon keresztül, ahogy csücsörítesz az ajkaiddal.

A Harmadik szemen keresztüli légzés egy másik technika, ami a tobozmirigy aktiválásához használható. Lélegezz be ragyogó ezüst fényt a Harmadik szemeden keresztül, tartsd ott, majd képzeld el, ahogy körülveszi a tobozmirigyedet. Nézd, ahogy vibrál ezzel az ezüstös fénnyel, lásd, ahogy a meszes héjat széttöri és lebontja, lásd a tobozmirigyedet egy ragyogó fényben, ahogy áttör a kálcium akadályon. Gyakorold naponta körülbelül 15-20 percig.


Egyszerűen helyezd a figyelmedet a Harmadik szemedre, ez hatékonyan serkenti a tobozmirigyedet. Amikor csinálod, egy enyhe nyomás érzést fogsz észrevenni a homlokod területén, ami jó jel. Csak tartsd ott a figyelmed, és légy tudatában a testednek és az elmédnek.

A tobozmirigy a Kundalini jógával is aktiválható, mely a kígyóval szimbolizált Kundalini energiáddal működik együtt. A Kundalini fel tud emelkedni a gyökércsakrától a gerinc mentén egészen a koronacsakráig, és azon túl. A Kundalini jóga és meditáció mögötti elgondolás, hogy létrehoz egy fokozatos energia felhalmozódást, amely aktiválja a csakrákat egyenként természetes módon.
Használhatsz drágaköveket és kristályokat. A drágakövek, melyek együttműködnek a Harmadik szem csakrával a mély kék színű kövek, mint a lapis lazuli, a zafír és a szodalit. Kommunikálj a kövekkel! Kérd meg őket, hogy segítsenek felébreszteni és meggyógyítani a tobozmirigyedet. Tarthatod a követ a meditáció közben, vagy a homlokodra helyezheted, hogy növeld a hatást.

www.wakingtimes.com/
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/




A SZÍNEK VILÁGA


A fény

A fény nemcsak egy titok és egy rejtély, hanem egy olyan jelenség, amely nélkülözhetetlen életünkben. A hidrogén kivételével az emberi szervezetben található minden atom hosszú idővel ezelőtt a csillagokban jött létre. A kozmosz létrejöttének pillanatában („a nagy robbanás” során) mindent fény borított el – polarizált fény. Ezért mondhatjuk azt, hogy mi a „bolygók gyermekei” vagy „fény-élőlények” vagyunk.

A különböző civilizációkban és vallásokban a fény fenségességet, tisztaságot, spiritualitást és isteni természetet képvisel a sötétséggel szemben, amely az ördög szimbóluma. A fény mitológiai, vallási és filozófiai vonatkozásait félretéve azt mondhatjuk, hogy a fény mindennek a kezdete és a túlélés nélkülözhetetlen kelléke.

Fény és színek

Érdekes, hogy a bolygónkon átutazó fényenergia, ahol nem ütközik semmiféle ellenállásba, nem látható emberi szemmel. Amikor anyagba ütközik, láthatóvá válik s fénnyé alakul.

Amikor színekről beszélünk, a fény látható tartományára utalunk, 760,8 nm-től (sötét vörös) 393,4 nm-ig (lila). Minden színhez egy bizonyos hullámhossz tartozik. A teljes spektrumnak csak egy nagyon kicsi része látható és mi még annak sem vagyunk tudatában, hogy ez mennyire nélkülözhetetlen a létezés számára.

Valamennyien láttunk már szivárványt, ezt a látványos természeti jelenséget, amely esős napokon szokott megjelenni. Tudod, hogy mitől jelenik meg? (...) Amikor a napfény a lehulló „esőfüggönybe” ütközik gyönyörű színes spektrumként verődik vissza.

A szivárvány mindannyiunkban olyan kellemes érzéseket kelt, mint amilyenek a színei. A szivárvány színei szinte varázslatos módon hatnak hangulatunkra. A színspektrum vörösből, narancssárgából, sárgából, zöldből, kékből és lilából áll.

Ugyanezt a hatást lehet elérni, ha egy prizmán átengedjük a fényt: megjelenik a színspektrum a szivárvány színeivel. Ezt először Isaac Newton (a híres angol fizikus-matematikus) fedezte fel 1678-ban.


Fényérzék és színlátás

A színek és a fény ugyanazt az energiát jeleníti meg két különböző formában. A szín a zenéhez és az illatokhoz hasonlóan egy rezgés. A színek egy egyetemes nyelven kódolt üzenetet bocsátanak ki, amelyek egyformán érthetőek mindannyiunk számára és egyforma hatást váltanak ki belőlünk.

A szem recehártyája felismeri és elraktározza a különböző színárnyalatokat. Amikor a fényhullámok elérik a szemet, a recehártya háromféle fényérzékelő sejtje (csapja) megtöri a fényt. Ezek a sejtek – amelyek egy-egy színre: vörösre, sárgára vagy kékre specializálódtak – számos különböző színkombinációt generálnak és ettől válik a mi észlelésünk ilyen színessé.

A fény és a színek megérintik testünket és lelkünket


A fény szervezetünk sejtjeire fantasztikus hatással van, hiszen minden sejt érzékeny rá. Emellett minden sejt rendelkezik saját fényrezgéssel is. A bőr sejtjei kiszűrik a fény különböző hullámhosszait, amelyek áthatolnak a sejteken és a szöveteken egészen a szervekig és a nyirokcsomókig. A sejten belüli reakciók jobb sejtműködést eredményeznek. Az agyalapi mirigybe érkező fénystimulus továbbmegy az idegrendszerbe, amelyből stimuláló vagy fékező utasításokat vált ki. Ezeket a szervezet az anyagcsere-folyamatoknak, a hormonrendszernek és a vérképződés folyamatainak továbbítja.

A színek energiáját felhasználhatjuk szervezetünk energiaszintjének növelésére, a szervezetünkben található energiaközpontok kiegyensúlyozására, vagy katalizátorként a gyógyulás elősegítésére. Ez az energia számos szempontból (pszichológiai, fizikai stb.) segítségünkre lehet.

A fény minősége rendkívül fontos a hormonrendszer számára. Tapasztalati és klinikai kutatások (Dr. John Ott és Fritz Hollwich vezetésével) ezt be is bizonyították: minél jobban különbözik a mesterséges fény a természetes fényspektrumtól, annál kedvezőtlenebb hatással van a hormonrendszer egyensúlyára. Ezért érzik jobban magukat az emberek, ha munkahelyük és otthonuk természetes fénnyel van megvilágítva (vagy olyan fénnyel, amely a lehető legjobban hasonlít a természetes fényre).

Azok az emberek, akik hosszú időn keresztül nem érintkeznek napfénnyel, a depreszszióhoz hasonló mániás-depressziós betegséget kapnak, amelyre fáradtság és közömbösség jellemző. Minden alkalommal, amikor kapcsolatba lépünk a napfénnyel, a szivárvány színeiben fürdünk meg, ami megújítja életenergiánkat és jókedvre derít.

A különböző színek különböző módon hatnak ránk. A spektrum minden színe egy bizonyos szervcsoportot stimulál. Az a szín, amely a legkedvesebb számunkra, saját hullámhosszunkon rezonál – ezzel vagyunk leginkább összhangban. Amikor egy bizonyos színhez vonzódunk, valójában a „karakteréhez” vonzódunk. Sőt, jellemzőivel azonosulunk és felismerjük jellemzőit saját magunkban. Ezért azt mondhatjuk,hogy kedvenc színünk tükrözi jellemünket.

Számos kutatás kimutatta például, hogy az extrovertált emberek – akik aktívak, sokat járnak szórakozni és sok energiával rendelkeznek – élénk, vibráló színekhez vonzódnak. Az introvertált emberek viszont – akik visszahúzódóak, érzékenyek és óvatosak – jobban szeretik a szelíd, nyugodt színeket.

A színek hatása


A színek emberekre kifejtett hatása ősidők óta ismeretes az emberiség számára. A színek nemcsak az emberek hangulatát befolyásolják, hanem gyógyító erejük is van. A színterápiát kedvező hatása miatt már az ókorban is használták: Egyiptomban, Indiában és Kínában. A színterápia az ősi indián kultúrákban is ismert volt.

A 20. század elején Európában komolyabb tudományos kutatásokat kezdtek folytatni a színek emberi szervezetre kifejtett hatásáról. A 40-es évek elején, S.V. Krakov orosz tudós megállapította, hogy a vörös szín az autonóm idegrendszer szimpatikus részére van hatással, míg a kék serkenti a paraszimpatikus idegrendszert. Ezeket a kutatási eredményeket Robert Gerard munkája 1958-ban megerősítette. Azt fedezte fel, hogy a vörös szín feszültséget, szorongást, félelmet, nyugtalanságot kelt, (amelyet a fizikai, pszichológiai és szociális stressz hoz létre), míg a kék szín nyugtat.

A 50-es években a kék fényt ízületi gyulladásokra kezdték használni. A terápia eredményeképpen a betegek fájdalomérzete enyhült. Akkoriban a kék fényt sérült szövetek, a tüdő és a bőr gyógyítására is használták.

1990-ben néhány amerikai publikációban írtak a kék fény alkalmazásának sikeréről számos testi probléma kezelésével kapcsolatban, például a függőség, az impotencia és a depresszió kezelésére. A vörös fény migrénes fejfájás esetén mutatkozott hatásosnak.

Továbbá a legújabb kutatások kimutatták, hogy a vörös fény 13,5%-kal növeli az ember erejét és 5,8%-kal növeli a kéz elektromos izomaktivitását. Ezért használják a vörös fényterápiát sportsérülések kezelésére.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy a tudományos kutatások alapján ma már elfogadják, hogy a színek rendelkeznek terápiás hatással különböző orvosi kezelési területeken. A színterápiás kezelés számos gyakorlati és tudományos tapasztalaton nyugszik. Napjainkban a színterápia kiemelkedő helyet foglal el az alternatív kezelési módszerek körében.

A három alapszín

Az alapszínek a vörös, a kék és a sárga, a kiegészítő színek pedig a zöld, a narancs és a lila. Goethe, a német költő bemutatta, hogy az összes színárnyalatot kikeverhetjük a három alapszínből: a vörösből, a sárgából és a kékből.



Vörös:
mozgósít, élénkít, dinamikussá és intenzívebbé tesz, valamint felszabadítja szervezetünk leblokkolt energiáit és erősíti az érzékeket. A vörös szín hatásait tekintve a kék ellentéte.

A pszichológusok véleménye szerint a vörös fény szenvedélyessé tesz és feszültséget kelt. A specialisták ezért nem javasolják olyan szobafalak dekorálására, amelyeket pihenésre vagy tanulásra használunk.





Kék:
nyugtat, visszafog, összpontosít, csillapít, összegyűjti és átszervezi energiáinkat, nyugtatja a gyulladási folyamatokat, az elmének pedig derültséget és tisztánlátást ad. A kék szín hatásait tekintve a vörös ellentéte.

A pszichológusok véleménye szerint a kék színhez vonzódó emberek szorgalmasak és dolgosak. A kék nyugtatja az elmét, felelősségérzetet kelt és növeli a koncentrációs képességet, valamint elűzi a fáradságérzetet és az álmosságot. A szakemberek a konyha falára javasolják, mert csökkenti az éhségérzetet.


Sárga:
erősíti, megnyitja és kiterjeszti energiáinkat, erősíti a meggyengült folyamatokat, javítja a keringést és erősíti az idegeket. Hatásai a vörös és a kék szín hatásai között helyezkednek el.

A pszichológusok véleménye szerint a sárga növeli a koncentrációt, az optimizmust, a kreativitást és a motiváltságot, valamint jobb kedvre derít. A belsőépítészek azt javasolják, hogy a konyhafalakat az élénk sárga egy halvány színárnyalatára fessük, például citromsárgára, mert ez kellemes a szemnek.

A három kiegészítő szín


Zöld:
kiegyensúlyoz, nyugtat és csillapít, a testi és szellemi energiákat dinamikusan hozza egyensúlyba, oldja a feszültséget és a fájdalomérzetet, valamint nyugodt, derült hangulatot kelt bennünk. Hatásai a kék és a sárga színek hatásainak összessége.

A zöld árnyalatai kedvezőek az intellektuális tevékenységekhez. Számos kutatás kimutatta, hogy az ambíciózus és sikeres emberek szeretik a zöld színt. A zöld munkára sarkall, erősíti az önbizalmat és sikerre ösztönöz. A zöld szín a tökéletes választás a könyvtárak és a dolgozószobák falára (a sötétebb színárnyalatot javasoljuk).


Narancs:
helyreállítja energiáinkat, élénkít, melegséget kelt, stimulál, fokozatosan tölt fel energiával, megnyitja az elzáródott folyamatokat, serkenti az emésztést és stimulálja az adrenalin-termelést, valamint jó kedvre derít.

Hatásai a vörös és a sárga szín hatásainak összessége. A narancs meleg szín. A pszichológusok véleménye szerint erősíti életerőnket, élénkíti a képzelőerőt, lelkesít és pozitív kisugárzást ad. A racionális és sikeres emberek, illetve azok, akik könnyen szerelembe esnek vagy hajlandóságot mutatnak a meditációra szeretik a narancssárgát.


Lila:
inspirál, oldja a feszültséget, átalakítja az energiáinkat, segíti a mentális folyamatokat, csillapítja az idegi irritációt, csökkenti a fájdalmat.

Hatásai a kék és a vörös színek hatásainak összessége. A lila szín erősíti az érzelmeket és a spirituális kommunikációt.

A pszichológusok véleménye szerint a lila árnyalatait azok szeretik, akik nagy célokra törekednek, idealisták vagy hatalomra és befolyásosságra vágynak.

Azt már most is jól láthatjuk, hogy a színek sokkal nagyobb hatással vannak életünkre, mint hinnénk. Nemcsak érzéseinket befolyásolják, hanem egészségünket és általános pszichés és fizikai vitalitásunkat is. Amint megértjük, hogy miként hatnak ránk, teljes mértékben fel tudjuk használni őket egészségünk javára.

A színek és a csakrák

A fény és a színek alapvetően fontosak a test és a lélek számára

A színterápia a színek és a fény segítségével kiegyensúlyozza és serkenti testünk energiaközpontjait. A színterápia holisztikus módon, a testre és a lélekre egyszerre fejti ki hatását.

Csakra koncepció: hét ősi titok a személyiségfejlődés és a jó közérzet szolgálatában

Energiánk egész testünket átjárja; ez az energia kelti életre fizikai testünket. Testünk hét pontján ez az energia erősebb és koncentráltabb, mint máshol. Szervezetünk ezen hét pontját csakráknak nevezzük. A csakra egy szanszkrit eredetű szó, jelentése ’kör’, ’kerék’. A csakrák mindegyike egy bizonyos színre reagál, amelyek a szivárvány színeivel egybeesnek. A csakrák használatának könnyebb érthetősége érdekében azt is mondhatjuk, hogy a csakrák „színes energia-feltöltőink”.

Korona csakra - (Sahasrara): a tudatosság csakrája, a csakrák mestere, az összes többi csakra irányítója. Szerepe hasonló a tobozmirigyéhez, amely egy fényre érzékeny, melatonint termelő mirigy. Szabályozza az elalvás és az ébredés mechanizmusát. Szín: ibolyakék

Homlok csakra - (Ajna – a harmadik szem csakrának is hívják) a hipofízishez kapcsolódik. A hipofízis kiválasztja a hormonokat a belső elválasztás ellenőrzéséhez és a hipotalamuszon keresztül kapcsolódik a központi idegrendszerhez. A talamusznak fontos szerepe van az öntudat fiziológiai alapjai tekintetében. Az Ajna az idő és tudatosság, valamint a fény csakrája. Szín: indigókék

Torok csakra - (Vishuddha vagy Vishuddhi) a kommunikációhoz és a növekedéshez egyaránt kapcsolódik, hiszen a növekedés az önkifejezés egy formája. Ez a csakra párhuzamba állítható a pajzsmiriggyel, amely ugyancsak a torokban helyezkedik el és a pajzsmirigy hormont állítja elő, valamint felelős a növekedésért és az érési folyamatokért. Szín: kék

Szív csakra - (Anahata) az erős érzelmekkel, a szeretettel, kiegyensúlyozottsággal és a jó közérzettel áll kapcsolatban. A mellkasban található csecsemőmirigyhez kapcsolódik. Ez a szervünk az immunrendszer, valamint a kiválasztó rendszer része, T-sejteket termel, amelyek a betegségek ellen küzdenek és ellentétesen hat rájuk a stressz. Szín: zöld

Köldök csakra - (Manipura vagy Nabhi) az alapérzésektől az összetettebb érzések, az energia, az asszimiláció és az emésztés irányába történő átmenethez kapcsolódik és a hasnyálmirigy, valamint a mellékvesekéreg (adrenal cortex) szerepével egyezik. Ezek fontos szerepet töltenek be az emésztés folyamán, az élelmiszer energiává történő átalakítása során. Szín: sárga

Szakrális csakra - (Swadhisthana) az ágyék területén helyezkedik el és az ösztönökhöz, a szexualitáshoz és a kreativitáshoz kapcsolódik. Ez a csakra a herékkel, illetve a petefészekkel áll kapcsolatban, amely különböző nemi hormonokat termel, amelyek részt vesznek a szaporodási ciklusban és nagy hangulatváltásokat idézhetnek elő.Szín: narancs

Alap- vagy gyökércsakra - (Muladhara) az ösztönök, a biztonság, a túlélés és az emberi képességek csakrája. Az ivarszervek és a végbél között helyezkedik el. Bár belső elválasztású szerv itt nem található, a mellékvese belső állományához (adrenal medulla) kapcsolódik, a túlélés veszélye esetén felel a harcért és az arra tett reakcióért. Szín: vörös

Ha foglalkozol a csakrákkal, akkor:


több energiád lesz – képes leszel olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek örömmel töltenek el,
elégedettebb leszel – megnő az önbizalmad és többé nem lesz szükséged arra, hogy külső forrásokkal támogasd,
jobban tudsz koncentrálni – gyorsabban tudod a munkádat elvégezni, így több időd marad olyan dolgokra, amelyekkel igazán szeretsz foglalkozni,
egészségesebb leszel – immunrendszered megerősödik,
jobban képes leszel a szeretetre – jobb kapcsolatot tudsz kialakítani azokkal az emberekkel, akik fontosak a számodra,
kreatívabb leszel – könnyebb lesz problémáidra megoldást találnod,
bátrabb leszel – lesz merszed ahhoz, hogy valóra váltsd az álmaidat.

A színterápia kis kedvenceidre is jótékony hatással van

Mindannyian tudjuk, hogy a házi kedvenceknek számos különböző egészségi problémája lehet. Bizonyított tény, hogy a színterápia segíti kezelésüket. A színterápiát világszerte egyre többet használják a házi és egyéb állatok (különösen a versenylovak, amelyek gyakran szenvednek sérüléseket) körében.

Az állatok fokozottan érzékenyek a különböző energiákra, ezért a színek energiáit is érzékelik. Az embereknél sokkal érzékenyebbek a változó energiaszintre. A legtöbb szárazföldi állat megtartotta azt a képességét, hogy minden érzékével érezni tudjon – a fény, a szín, a hang, az ízlelés, az illat és a tapintás mind összekapcsolódik. (Vannak állatok például, amelyek vihar előtt feszültek, mert képesek az elektromágneses hullámokon kívül más hullámokat is érzékelni, amelyeket mi nem érzékelünk.)

Az emberekhez hasonlóan az állatok is rendelkeznek energiaközpontokkal, csakrákkal. Az ő energiarendszerük azonban máshogy helyezkedik el, mint az emberekben: a legtöbb állat esetében vízszintesen. Az állatok fő csakrája a váll fölött helyezkedik el (ez az ún. mellső csakra). Ezt a csakrát sokszor kulcs csakrának is nevezik, hiszen rendkívül erőteljes és utat nyit a többi csakrához. A színek energiájával növelhetjük az energiaszintet, illetve fenntarthatjuk az energiaközpontok közötti egyensúlyt és elősegíthetjük a gyógyulási folyamatokat. A színterápiát általában a konzervatív és a kiegészítő kezelések mellett használják.

Az állatok jól reagálnak a színterápiás kezelésre. Tekintve, hogy az állatok nem rendelkeznek autoszuggeszcióval (ezért a placebo hatást kizárhatjuk), az állatok színterápiával történő kezelése azt mutatja, hogy a kezelés gyógyító hatással rendelkezik.
Színekkel feltöltött energiadús víz

A napfény hatásainak kitett ivóvíz energiaszintje megnő. Ha ilyen vizet iszunk, szervezetünk energiaszintje is me
A napfény hatásainak kitett ivóvíz energiaszintje megnő. Ha ilyen vizet iszunk, szervezetünk energiaszintje is megemelkedik. A színterápiát alkalmazó gyógyítók nagyra becsülik az ilyen vizet. Azt javasolják, hogy a sima víz helyett színekkel feltöltött energiadús vizet kellene innunk.

De hogyan tudnánk színekkel energiát adni a víznek? Mi sem egyszerűbb. A megfelelő színű celofánnal becsavarjuk az üvegpoharat, feltöltjük vízzel és állni hagyjuk néhány órát a napfényben az ablakpárkányon. (Ha felhős az ég, akkor legalább fél napig hagyjuk a párkányon). A napfény feltölti a vizet energiával. Ezután tegyük az energiával feltöltött vizet a hűtőszekrénybe, hogy lehűljön.

Ihatunk vörös, narancs, sárga és zöld színnel feltöltött vizet. A kékkel, indigókékkel és ibolyakékkel feltöltött vízből csak néhány kortyot igyunk. Azok, akik rendszeresen isznak energiadús vizet, azt mondják, hogy sokkal jobban érzik magukat, mint a kezelés megkezdése előtt. gemelkedik. A színterápiát alkalmazó gyógyítók nagyra becsülik az ilyen vizet. Azt javasolják, hogy a sima víz helyett színekkel feltöltött energiadús vizet kellene innunk.


A csakrák és a hozzájuk tartozó szervek




A színek hatása





A színek jellemzői










Személyiségjegyek a kedvenc szín alapján








A színek és jelentésük



Mielőtt értelmesen tanulmányozhatnánk a különböző testek részleteit, meg kell ismerkednünk a bennük szereplő különböző színárnyalatok jelentésével, amint az az I. ábrán, a színek magyarázatánál látható. Meg kell értenünk, hogy összetételük szinte végtelen variációja lehetséges. 

Igyekeztünk a lehető legpontosabb árnyalatot megadni, amely a megnevezett tiszta érzelmet kifejezi, de az emberi érzelmek szinte sohasem mentesek a keveredéstől, és így állandóan osztályoznunk és elemeznünk kell a meghatározatlan árnyalatokat, amelyek létrejöttében sok tényező játszik szerepet.

A harag színe például skarlátvörös, a szereteté bíborvörös és rózsaszín, de mind a haragot, mind a szeretetet gyakran mélyen átszínezi az önzés, és ha ez az eset áll fenn, akkor a nekik megfelelő tiszta színeket elhomályosítja egy rideg szürkésbarna árnyalat, ami jellemző erre a hiányosságra. 

Vagy például az egyik gőggel keveredik, és ez azonnal mély narancsszínű vibrálás formájában jelentkezik. Ilyen keveredésekre és eredő színárnyalatokra sok példát fogunk látni, amint folytatjuk megfigyeléseinket, de először igyekezzünk az egyszerűbb színárnyalatok jelentését megismerni. Az alábbiakban néhányat felsorolunk a leggyakoribbak közül.

Fekete. Az asztráltestben a sűrű fekete felhők gyűlölet és rosszindulat jelenlétét mutatják. Ha valaki sajnálatos módon utat enged szenvedélyes dühkitörésének, a gyűlölet szörnyű gondolatformái általában sűrű mérges füstként kavarognak aurájában.

Vörös. Mélyvörös felvillanások, általában fekete alapon haragot jeleznek, és ezt időnként barna színezi át, mivel az ilyen típusú haragban többé-kevésbé közvetlen önzés van. Amit néha „nemes felháborodásnak” hívnak egy elnyomott vagy bántalmazott ember miatt, az ragyogó skarlát felvillanásokban mutatkozik az aura közönséges háttere előtt.

A rikító vérpiros – olyan szín, ami eléggé összetéveszthetetlen, bár nem írható le könnyen – érzékiséget jelez.

Barna. A fakó barnás-vörös, majdnem rozsdaszín kapzsiságot jelent, és többnyire párhuzamos keresztsávokban helyezkedik el az asztrális testben, ami igen szokatlan megjelenési forma.

A fakó barnásszürke önzést fejez ki, és ez sajnos egyike a leggyakoribb színeknek az asztrális testben.

A zöldesbarna, mély-vörös vagy skarlát felvillanásokkal féltékenységre utal, és az átlagembereknél, amikor „szerelmesek”, majdnem mindig sok van belőle.

Szürke. A nehéz ólomszürke mély depressziót fejez ki, és ahol gyakran fordul elő, a megjelenése néha leírhatatlanul nyomasztó és elszomorító. Ennek a színnek is megvan az a különös tulajdonsága, hogy párhuzamos sávokban helyezkedik el, mint a kapzsiság, és mindkettő azt a benyomást kelti, hogy szerencsétlen áldozata valamilyen asztrális ketrecbe van bebörtönözve.

A hamuszürke egy undorító, ijesztő színárnyalat, félelmet jelent.

Karmazsinpiros. Ez a szín a szeretet megnyilvánulása és gyakran az átlagember testeinek leggyönyörűbb sajátsága. Természetesen a szeretet természetétől függően sok változata van. Lehet fakó, nehéz és mélyen átszínezheti az önzés barnája, ha az úgynevezett szeretetet főleg az a szempont foglalkoztatja, hogy valaki mástól mennyi szeretetet kap, mennyi viszonzást a befektetéséért. De ha a szeretet olyan, amely soha nem gondol önmagára, sem arra, hogy mit kap, csak arra, hogy mennyit adhat, és hogyan áradhat teljesen ki önkéntes áldozatként a szeretett személy örömére, akkor a leggyönyörűbb rózsaszín formájában mutatkozik meg, és amikor ez a rózsaszín kivételesen ragyogó, és orgonalilába hajlik, akkor az emberiség iránti spirituálisabb szeretetet hirdeti. Számtalan közbeeső lehetőség létezik, és a szeretetet természetesen különböző módokon színezheti át pl. a gőg vagy a féltékenység.






Narancsszín. Ez a szín mindig a büszkeségre vagy a becsvágyra jellemző, és majdnem annyi változata van, mint az előbbinek, a büszkeség vagy becsvágy természetétől függően. Nemritkán ingerlékenységgel együtt fordul elő.
Sárga. Ez nagyon jó szín, ami mindig az intellektus jelenlétére utal, árnyalatai igen sokfélék, és gyakran fordul elő más színárnyalatokkal keverve. Általában van egy sötétebb és homályosabb árnyalata, ha az értelmet főleg alacsonyabb rendű mederbe tereljük, leginkább akkor, ha céljaink önzők, de ragyogó aranyszínűvé válik és fokozatosan gyönyörű világos tiszta citrom- vagy kankalinsárgává válik, amint magasabb és önzetlenebb célok felé irányul.
Zöld. Nincs ennél változatosabb jelentésű szín, és némi tanulmányozás szükséges helyes értelmezéséhez. Legtöbb megnyilvánulása egyfajta alkalmazkodó képességet jelez, előbb gonosz és megtévesztő módon, végül pedig jó és rokonszenves formában
A szürkészöld olyan jellegzetes árnyalat, ami a csalárdságra és az alattomosságra jellemző, és nagyon szembeötlően jelentkezik a primitív ember asztrális testében. Semmiképpen sem ritka a civilizált embereknél, akiknek már régen túl kellett volna lépniük a fejlődés e szín által jelzett szintjén. Amint az ember halad előre, ez az árnyalat ragyogó smaragdzölddé fejlődik, ami mindig sokoldalúságot, éleseszűséget és gyors találékonyságot jelent, de már nem utal semmilyen rossz szándékra ezekkel a tulajdonságokkal kapcsolatban. Jelzi a „minden emberért való létezés” képességét, de most már nem azért, hogy megcsalja vagy félrevezesse őket, hanem elsősorban azért, hogy a kedvükben járjon, dicséretüket vagy jóindulatukat elnyerje. Később pedig – ahogy az értelme fejlődik – azért, hogy segítsen és erősítse őket. Végül pompás halvány, ragyogó kékeszöld színné válik, olyanná, ami időnként egy különösen pazar naplemente égboltján látható, ilyenkor az emberi természet néhány legnagyszerűbb tulajdonságát mutatja: a legmélyebb rokonszenvet és együttérzést, a tökéletes alkalmazkodóképességgel, amit csak adni lehet. Úgy tűnik, hogy korábbi fejlődési fokán az élénk almazöld mindig erős vitalitást jelez.
Kék. A sötét, tiszta kék rendszerint vallásos érzelmet mutat, de ez is változik az érzelem fajtájának, tisztaságának, vakbuzgóságának, önzésének vagy nemességének megfelelően. Szinte bármely imént említett tulajdonság átszínezheti úgy, hogy bármely árnyalat létrejöhet egyrészt az indigótól, másrészt a dús mély ibolyaszíntől a piszkos szürkéskékig, ami a fétisimádás szintjét jellemzi. A szeretet vagy a félelem, a csalárdság vagy a büszkeség árnyalata keveredhet a vallás színével, így a változatok széles skáláját figyelhetjük meg.

A világoskék valamilyen nemes, spirituális eszme iránti áhítatot mutat, és fokozatosan emelkedik fénylő orgona-kékbe, ami a magas fokú spiritualitást jellemzi, és általában sziporkázó arany csillagok kísérik, amik emelkedett spirituális törekvéseket jelentenek.

Könnyen megérthető, hogy ezeknek a színárnyalatoknak szinte végtelen kombinációi és változatai létezhetnek, miáltal a legfinomabb jellemfokozatok és a legtünékenyebb érzelem-keverékek is a legnagyobb pontossággal fejeződnek ki. Az asztráltest általános ragyogása, körvonalának viszonylagos határozottsága vagy elmosódottsága, a különböző erőközpontok viszonylagos fényessége – ezeket mind figyelembe kell venni, ha a látottakat helyesen akarjuk értelmezni. Érdemes még megemlíteni, hogy a fejlett vagy fejlődő lelki képességek olyan színekben jelentkeznek, amelyek a látható színskálán túl vannak, úgyhogy lehetetlen azokat fizikai színekkel ábrázolni. Az ultraibolya árnyalatok a magasabb és tisztább fejlődéseket jelzik, míg az infravörösijesztő keverékei elárulják a mágia gonosz és önző formáinak útján sántikálót. Nemcsak ezek a színek mutatják meg az okkult fejlődést, hanem a különböző testek nagyobb fényerőssége, megnövekedett nagysága és határozottabb körvonalai is.

C. W. Leadbeater Látható és láthatatlan ember







Arany

Az arany a legmagasabb szintű tudást szimbolizálja. A tapasztalatok rendszerezése után nyert bölcsességet.


Szimbolikus jelentése: bölcsesség, tudás, igazság, önértékelés. Testi, lelki, érzelmi, értelmi és spirituális gazdagság. Megvilágosodás. Az arany Szent Grál olyasvalaminek a jelképe, amit csak nagy nehézségek árán lehet megszerezni. A katolikusoknál minden arany spirituális szentséget jelképez. Az aranytojást tojó tyúk a gazdagság jelképe. Méz, búzamező, aranyalma, aranyhal a bőséget jelképezi.
Érzelmi jelentése: elmélyült önismeret, jó ítélőképesség, bizalom. Túlzott mennyiségben jelenthet önelégültséget, kapzsiságot, bizalmatlanságot, ítélkezést. A szín elutasítása bizonytalanságot, önmegvetést, önítéletet, kétségeket, zavarodottságot hozhat létre. Ez a szín felhívja figyelmünket arra, hogy tanulnunk kell hibáinkból, hiszen aki nem rendelkezik elegendő tudással, bölcsességgel ahhoz, hogy felismerje tévedései következményeit, újra és újra el fogja követni ugyanazt a hibát.


A napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe. Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja...


A kereszténységben, az ikonfestészetben és a román kor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra utal az arany dicsfény, a glória pedig a megdicsőült szentekre.
Az ezoterikában a szoláris asztrál színe.


Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem az aranyat?


Nagylelkű ember vagyok, hiszen bízom magamban. Képes vagyok megbocsátani. Érett gondolkodás és bölcsesség jellemez. Tudom, hogy miért vagyok itt, tisztában vagyok életem céljával.


Hogyan használjam az arany színt?


Használd az aranyat, ha indokolatlan félelmek gyötörnek! Segít visszahozni az örömet, a fényt az életedbe. Erősítsd az önbizalmad méz fogyasztásával. Használj topázt vagy borostyánt, hogy könnyebben megtaláld az arany középutat! Erősíti a férfiasságot.


Feng Shui

Ha a lakásban szeretnék ezzel a színnel dekorálni, azt a segítőkész emberek, utazás és a kreativitás, gyerekek (fém elem) területén tegyük. Ide lehet még a szürke, bronz, króm vas, réz színeket ill. ezekből készült tárgyakat is használni. A kiválasztott minta pedig legjobb ha a ellipszis vagy kör.


Világi célok elérése, vagyon, elismerés, és a hosszú élettartam.
Szimbolikus jelentése: bölcsesség, tudás, igazság, önértékelés. Testi, lelki, érzelmi, értelmi és spirituális gazdagság. Megvilágosodás. Az arany Szent Grál olyasvalaminek a jelképe, amit csak nagy nehézségek árán lehet megszerezni. A katolikusoknál minden arany spirituális szentséget jelképez. Az aranytojást tojó tyúk a gazdagság jelképe. Méz, búzamező, aranyalma, aranyhal a bőséget jelképezi.
Érzelmi jelentése: elmélyült önismeret, jó ítélőképesség, bizalom. Túlzott mennyiségben jelenthet önelégültséget, kapzsiságot, bizalmatlanságot, ítélkezést. A szín elutasítása bizonytalanságot, önmegvetést, önítéletet, kétségeket, zavarodottságot hozhat létre. Ez a szín felhívja figyelmünket arra, hogy tanulnunk kell hibáinkból, hiszen aki nem rendelkezik elegendő tudással, bölcsességgel ahhoz, hogy felismerje tévedései következményeit, újra és újra el fogja követni ugyanazt a hibát.
Fehér

Tisztaság, teljesség, eredetiség, nyitottság, egyenlőség…
A menyasszonyi ruha fehér színe is a tisztaságot jelképezi. A fehérben egyensúlyban van a többi szín, ezért is a leghűvösebb szín.A fehér a lelki megmentő. Előhozza a reményt és a békességet. Azonban a túl sok fehér használata nem előnyös. Mert ürességérzetet és frusztrációt okozhat. Ezért nem szabad kisgyermekek szobáját fehérre festeni.


A Fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe.
Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi.
Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.
A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.
A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.
Kínában a gyász színe. A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi.
A fehér virág a gyermekáldást jelenti.
Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett.
A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe.
A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett.
A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója



A fehér szín jelentése

A fehér színnel kapcsolatban a fényre, a jóságra, az ártatlanságra, az egyszerűségre, a szüzességre asszociálunk. Leginkább a tökéletesség színéhez társítjuk.
Ezek mellett a fehér szín a biztonságot, egyszerûséget és tisztaságot is szimbolizálja. A feketével ellentétben leginkább pozitív jelentése van. Sikeres kezdetet is jelenthet.
A címertanban a fehér jelentése a hûség, kötelességtudás és egyszerûség.
A hirdetésekben a fehér utalhat a frissességre és tisztaságra, mert egyben a friss hó színe is ez. High-tech témában is bátran használhatod, mert egyszerûséget (egyszerû kezelhetõséget) sugallmaz.
Megfelelõ szín a különbözõ jótékonysági szervezetek számára is, hisz az angyalokat legtöbbször fehér ruhában ábrázolják.
Továbbá a fehér megfelelõ szín a kórházak, orvosok számára is (sterilitást, tisztaságot sugallmaz), így ajánlhatod az egészségügyben dolgozó ügyfelek számára is.
Étkezésben és élelmiszerekkel kapcsolatban leginkább a könnyûséget, a zsírszegény ételeket és a tejtermékeket jelenti.


A fehér szín gyógyító hatása:


Más színekkel kombinálva a legjótékonyabb. Amikor valamelyik szín elhalványul, használjunk hozzá fehéret. Ha valaki nehezen nyílik meg, szinte meg van fagyva, akkor érdemes fehér színt használni, hogy felfrissülhessen a többi szín, ezáltal jobb hangulatba kerülhet.


A fehér és a tiszta fény egyenlő mértékben tartalmazza a spektrum minden színét, a különbség az, hogy a fehér a visszavert ragyogás, a tiszta az átlátszó fényforrás, itt most egy minőségbe vesszük a két színt.
Szimbolikus jelentése: tisztaság, szűziesség, ártatlanság, könny, tiszta lap, új kezdet. Tiszta értelem és érthetőség. Megvilágosodás, megtisztulás.
Érzelmi jelentése: minden érzelem felerősödését, a szenvedést és a szenvedés megértését, a visszafojtott könnyeket jelképezi. A szín segítségével, akár a könnyek által, megtisztulhatunk. A túl sok fehér gátat vet gondolataink szabad áramlásának, ürességérzetet és frusztrációt okozhat.


Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a fehéret?


Törekszem a teljességre az élet minden területén. Precizitás és elegancia jellemez. Jóban vagyok magammal. Szeretek tisztán látni. Kapcsolataimban odaadó vagyok.


Hogyan használjam a fehér színt?


Használd a fehéret bizonytalan, tisztázatlan helyzetekben! A holdkő az érzelmi tisztázásban, a hegyikristály a gondolati tisztázásban segít. A gyémánt pedig a legmagasabb szellemi képességek megélését támogatja. (Mikor is lesz a következő születésnap, hogy kérhessük ajándékba?) ez nekem már itt sok, egyszer már elsütötted.


Feng Shui


Ha a lakásban szeretnék ezzel a színnel dekorálni, azt a szerelem, házasság (föld elem) területén tegyük. Amennyiben a területhez tartozó anyagokra szeretnénk odafigyelni, javasolt a tégla, porcelán, kerámia, márvány, kristály, gipszkarton használata. A kiválasztott minta pedig legjobb ha a függőleges csíkozás. Ami a berendezés tárgyakat illeti, inkább a lapos szekrények javasoltak.

A fehér szín jelentése különböző kultúrákban:
Európa nagy része: házasság, béke, tisztaság, kórház, szentség
Olaszország: halál és temetés
Ázsia nagy része: temetés, hideg, sterilitás
Kína: halál, gyász, öregség, szerencsétlenség
India: boldogtalanság, halál, újjászületés
Japán: gyász
Etiópia: betegség, tisztaság
Nigéria: jó szerencse, béke
Dél-Afrika: jóság
Zambia: jóság, tisztaság, jó szerencse
Egyiptom: státus
Irán: őszinteség, béke
Új-Guinea: jólét
http://www.fenyorveny.hu/
------------------------
Kiknek való a fehér szín?

(Itt nyilván azokról az emberekrõl esik szó, akik az otthonuk esetében az átlagnál nagyobb mennyiségben, több helyiségnél, bútornál, felületnél szeretnék a fehér színt használni.)

A fehér az érzékeny emberek színe.

- Azoké, akik látják a fehér és fehér közötti különbséget, akik szeretik azt a finom, szelíd hangulatot, amit a fehér áraszt magából.

- Akik izgalmasnak látják a fehéret, melyet a fény- és árnyékviszonyok egészítenek ki.

- Olyanok választják, akik színesnek látják akkor is, amikor más ridegnek.

- A fehér szín fény. Akik szeretik a világosságot, a fényt, azok szeretik maguk körül a fehér környezetet is.

- Akik szeretik kihangsúlyozni a formát, az apró részleteket, amelyek igenis a fehéret is megtöltik élettel: fafaragások, intarziák, csipkék, kanyarulatok, stukkók, stb.

- Akik szeretik a tisztaságot, önmagukban és környezetükben is.

- Azok preferálják otthonukban, akik saját belsõ színességüket adják a térhez:érzelmeiket, gondolataikat, kreativitásukat.

- A fehér mindig valamit / vagy valakit kiemel. Lehet, hogy a formát, lehet, hogy a másik színt, vagy éppen bennünket, egyéniségünket.

Cikkemet egy szemléltetéssel szeretném zárni. Mi, hölgyek életük egyik legszebb napjára, esküvõnkre ezernyi menyasszonyi ruhából választunk. Mindegyik más fazonú, más díszítést kap: csipkét, gyöngyöt, fodrot, szalagot. Nem látjuk õket egyformának, meglátjuk közöttük a legapróbb különbségeket is, akkor is, ha mindegyik fehér színû. Ez azért van, mert érzelemmel válogatunk és választunk. De az is igaz, hogy két ugyanolyan ruhában sem lesz két egyforma menyasszony, mert kitûnõen kiemeli az egyéniséget. Valahogy így van ez otthonunkkal is, ha fehérbe öltöztetjük…

Laky J. Eszter

Forrás: tutiszoba.hu



Ibolya


A spektrum kék színei az ibolyában jutnak legmagasabb szinten kifejezésre, ez az áldozatvállalás színe egy cél vagy eszme megvalósításának, vagy akár a művészi kiteljesedésnek az érdekében. A felsőbbrendűség színe, az ész győzelmét jelképezi az anyag, és a magasabb rendű én győzelmét az alacsonyabb rendű én felett. Az ibolya a gyógyító és a művész által közvetített isteni sugallat színe. Ha hiányzik belőlünk az ösztönző erő, és úgy érezzük, nem találjuk életünk értelmét, akkor jó hatással lehet, ha az ibolyán meditálunk, mivel ez fejleszti a lelki és kreatív készségeinket. A színen való meditáció segíthet abban is, hogy felvegyük a kapcsolatot szellemi vezetőinkkel, és segítséget kapjunk a helyes életút megtalálásában. Ha úgy érezzük, hogy vissza szeretnénk vonulni a világ zajától, vagy csak csöndesebb, nyugodtabb életre vágyunk, akkor érdemes ibolyaszínű ételeket iktatni étrendünkbe, mivel ezek nyugtatólag hatnak az emberre és szellemi táplálékot nyújtanak.



Szimbolikus jelentése (mint lila szín): megvilágosodás, misztika, spiritualitás, átváltozás. A gyógyításra, szolgálatra, vezeklésre született emberek színe. A magasabb szellemi beállítottságúak, spirituális vonzódásúak, a felszabadult, megvilágosodott emberek szeretik.
A sárga, a tudás ellenpólusaként a lila a tudatalatti, a titkok színe.
Érzelmi jelentése: önállóság, lelkünk női (kék) és férfi (piros) oldalának egyensúlyba hozása, gondolati megtisztulás a jobb és bal agyfélteke kiegyenlítődése által. A lila szín elfogadása, szeretete segíti a szellemi ébredést, a spirituális fejlődést és felszabadulást, az élet értelmének felismerését. Elutasítása a szellemi tapasztalatoktól való félelmeket jelenti, nagyképűséget, ellentmondásosságot, magányt, szenvedést takar.


Ibolya megerősítés: "Vágyom a kiteljesedésre, hogy jobban szolgálhassak."
http://www.fenyorveny.hu/



Az ibolya nem olyan elérhetetlen mint a kobaltkék, sőt sokkal közelebb van, mint az indigó: nagyon kevés fény van az ibolyában. Egyre közelebb kerülünk a sötétség határához, ugyanakkor roppant levegős és áttetsző színről van szó, ami a lélek számára egy fajta tudatosságot ad a mérhetetlen mélységű és szélességű sötétség fölött; annak megértését, hogy mi fekszik a látóhatár mögött. Annak ellenére, hogy nehéz bármilyen fényt hagyni az ibolyában, ez még mindig egy fény előtti szín. Képzeljük el egy pillanatra, hogy ott állunk, mögöttünk árad a halvány fény. 

Szembe fordulunk a fénnyel, és egészen távol meglátjuk a fényt, ahogyan átragyog egy magenta óceánon. Amikor engedjük a magentát hatni, tudatossá vállunk a fénylő sötétség és az emberi létezés közötti különleges kapcsolatra: egy roppant személyes és szubjektív kapcsolatra. Amikor pedig visszafordulunk az ibolya felé, tudatára ébredünk a kozmosz kapcsolatára a Földdel, sőt azon belül az emberiséggel.
A mai embernek az ibolya szín a jövőt hozza el. A tudat jövőbeli fejlődéséhez köthető, amely különleges kapcsolatban áll a léppel. Korunk emberisége indigó tudatban él (más szavakkal a tudati lélekben), ami a májjal van összefüggésben. A kobaltkék szintén kapcsolódik a tudatfejlődéshez, ám egy múltbeli szinthez kapcsolódik, melyben még mindig sok ember él. Ez az úgy nevezett intelligens lélek, aminek kapcsolata van a vesével.őszies virágcsokor
Ha az emberiség tudatossá vált volna ezekre a folyamatokra a tudat fejlődésének korábbi szakaszában, akkor azt mondhatnánk, hogy az összes szín a múlthoz tartozik, kivéve az indigót, amely a jelenhez köthető és az ibolyát, ami a jövőhöz kapcsolódik. 

Ez még egy eljövendő tapasztalat.
Az embernek nem könnyű képet alkotnia a tudatfejlődés jövőjéről. Az ibolya-tudat sokkal kiterjedtebb és spirituálisabb, mint azt gondolnánk. Napjainkban az ibolya szín azonnal működésbe lép azoknál az embereknél, akik spiritualitással foglalkoznak. A jövőben ez a szín további utakat nyit majd meg a magasabb és mélyebb spirituális szintekhez.
A kiterjedt ibolya-tudat fogja megadni a saját karma érzékeléshez szükséges érzékszervet. Képletesen szólva, az ibolyának van egy fajta emlékezete, ami hordozza a múltat, szemünk elé tárja, kezünkbe helyezi, és ily módon szembesít a karmával. Akár azt is mondhatjuk, hogy az ibolya hozza el a karmát számunkra, a többi szín pedig megvalósítja azt.
Az ibolya megváltoztatja az emberiséget testében és lelkében egyaránt. A ma ismert módon nem lesz többé tapasztalatunk a személyiségről, és a hozzá kapcsolódó egyéb fogalmakról. Elmosódik a határvonal az egyén és környezete között; jobban összemosódik az egyedi, és a közös. Ami egy emberi, karmikus csoportban történik, az egyfelől közös tapasztalat, másfelől viszont minden egyén működése teljesen megváltozik a csoporton belül. Az ibolya-tudat mélyebb betekintést ad ennek a folyamatnak a megértésébe. 
JacarandafaEgy közösség kialakulásakor a magenta szín jelenik meg, amíg e közösségi együttlét egyfajta ösztönös módon, még nem a tudati lélekből kiindulva zajlik. Ahogy a közösség érik, és fejlődik, úgy megy át a szín az ibolyába, a lenyugvó napnál utolsóként észlelhető színbe, jelezve az újfajta kapcsolódást a közösségen belül: a határok elmosódása mellett megőrzött individuumokat.
Egyetlen lépésre vagyunk a sötétségtől. A mindent betöltő és beburkoló ibolya szín hatalmas akarati erővel rendelkezik. Olyan akarat ez, amely kívülről, a messzi peremről fakad. Ez lesz a jövő tudatállapotának az egyik minősége: az objektív és személyes akaraterő.
Ebből a szempontból az ibolya a magenta ellentétes pólusa, ami az indiai kultúrkorszakban hozta el az akarati erőt az emberiségnek, a véren keresztül. A növekvő kármin-tudattal kezdve egyre alább szállt ez a minőség ahogy az ember egyre jobban leválasztotta magát a többi színen áthaladva. Az ibolya sötétségben az akarati erő már kívülről árad felénk, a szín határáról.
A vallásosság éppen ellentétes folyamaton megy keresztül. A türkiz tudat vallásossága olyasvalami volt, ami kívülről érkezett az emberhez, a kobaltkékben már belső aktivitássá vált, az indigó színben pedig még intenzívebbé lett. Az ibolya-vallásosság egy ösztönös, veleszületett minőség, ami mélyen gyökerezik az emberi lélekben.
Az ibolya az a szín, amivel korunk emberének gondja lehet. Összekapcsolódik a vallással és a szentháromság megértésével. Akiben megvan az érdeklődés a spiritualitás, a vallásosság felé, az kedveli ezt a színt. Az ibolya ugyanakkor egy bizonyos felelősséget is jelent a spirituális világgal szemben, amit néha nehéz elviselni, és ez sok emberből ellenérzést vált ki.Kínai lilabogyó

De mit tesz ez a szín napjainkban? Milyen részével van leginkább kapcsolatunk? Ami a szervezetünkben befejezett, annak nincs köze hozzá, inkább annak, ami növekvő, ami a fény által növekszik bennünk. Az ibolyát nem érinti mindaz, ami megnevezhető bennünk, pusztán abban érdekelt, ami névtelen és inkarnációról, inkarnációra tovább él. Az indigóban megtesszük az első lépéseket a belső magasságok és mélységek felé. 

Az indigó összegyűjti mindazt, amit a zöld hozhat el. Az ibolya hordozza a folyamatokat, de mélységének mértéke a bennünk lévő spiritualitástól függ. Egy minden eddiginél magasztosabb érzékelést ad számunkra a Föld szentségét, valamint az Én és a Föld kapcsolatát illetően. Az ibolya tudatossá tesz az egónkra, de ez a tudatosság nem maga az ego. Az indigó az önfeláldozás kezdete, az ibolyában viszont már meglévő tény - ami által az egoizmus eltűnik és elvezeti az embert ahhoz, amit úgy hívhatunk: a bátorság újjászületése.

Köszönjük, szép munka!
Nagy Gábor
http://sienaworld.blogspot.hu/2012/11/ibolya.html


PIROS


A piros egy nagyon érzelmes, gazdag szín, felgyorsítja az ember belső folyamatait, növeli a légzésszámot, és emeli a vérnyomást. Nagyon látható szín, ezért lettek pirosak a stoptáblák és a tűzoltó felszerelések. A piros szín növeli a bátorságot...




Piros - az energiabomba


A pirosnak erős hatása van: szabályozza adrenalin-termelésünket, így köze van a hormonok kiválasztásához is. Ettől a színtől bárki erősebbnek, életrevalóbbnak érezheti magát. Sokszor már egy csokor vörös virág elég hozzá.
Hatása testünkre: minden más színnél jobban növeli a pulzusszámot, a szívverést és a vérnyomást, azaz segít a vérkeringési zavarokon, gyomorsav-pangáson, valamint helyrebillenti legyengült szervezetünket.
A vörös szín vitalitást sugároz, de a pusztulást is jelképezheti.
A vörös jó méregtelenítő, kitisztítja elménkből, testünkből a negatív szemléletet. De képes a vörös szín fellazítani az izmokat, izületeket. Azok számára akik könnyen megfáznak,
nagyon hatásos lehet ez a szín.
Ha valaki viszont stresszben él, esetleg szívbeteg,
kerülje el a vörös színt!
A vörös szín képes biztosítani számunkra azt a plusz löketet, amely céljaink elérésére sarkal.


Tipp:Ha félünk kiállni mások elé, beszédet tartani, öltözzünk pirosba! Növelni fogja önbizalmunkat!

őszi dekoráció asztalra
A piros szín jelentése:
A piros egy nagyon érzelmes, gazdag szín, felgyorsítja az ember belső folyamatait, növeli a légzésszámot, és emeli a vérnyomást. Nagyon látható szín, ezért lettek pirosak a stoptáblák és a tűzoltó felszerelések. A piros szín növeli a bátorságot, ezért található meg számos ország nemzeti zászlaján.
A piros előtérbe hozza a képeket, és a szövegeket. Használata, mint kiemelő szín javasolt, hogy az embereket gyors döntésre kényszerítse.
A reklámokban a piros gyakran valamilyen erotikus tartalomra utal. 

(Piros ajkak, piros körmök, piros lámpás negyed, Nő pirosban stb.). A piros széles körben használt szín a veszély jelzésére (magasfeszültség, közlekedési lámpák). Ezt a szint gyakran társítják még az energiával, energikus élettel, ezért nyugodtan lehet használni energiaitalok, játékok, autók, sportszerek reklámozásához.
A piros világos árnyalatai az élvezetet, a szexualitást, szenvedélyt, az érzékenységet, és a szerelmet jelképezik, míg a sötétebb árnyalatok az erőt, az akaraterőt, a dühöt, a vezetést, bátorságot, vágyódást, rosszakaratot, és haragot sugallnak.
Kristályai: gránát, rubin, jáspis, hematit, vörös korall
Sok vörös az aurában: szenvedélyesség, agresszióig terjedő bátorság.
Vörös szín, mint kedvenc: aktív, dinamikus, életigenlő kedély. A pirosat kedvelő ember öntudatos, nyílt, akaratos, szenvedélyes, de gyakran szeszélyes, keresi az alkalmat a vitára, sokszor slamposnak érzi magát.


Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.

A nemiség szimbóluma, a libidó színe.
A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.
Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.
A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.
Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a "nagy babiloni parázna" színe.
A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a "Nagy Mű" harmadik fokozatát.
Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.

A vörös maga az élet színe, a tűzé, a véré, a veszélyé, a szexualitásé, nélküle hiányozna életünkből az életerő, a melegség, az erő és a szenvedély. Szükségünk van rá ételeinkben, ruházatunkban, környezetünkben, hogy stimulálja idegrendszerünket, adrenalint pumpáljon a vérünkbe és javítsa keringésünket. A piros segít megmaradni a hétköznapi élet valóságában, és biztonságtudatot nyújt számunkra. Ha úgy érezzük, hogy energiánk és életerőnk fogytán van, és hiányzik belőlünk a hajtóerő, segíthet rajtunk, ha vörös kezelésben részesítjük magunkat. Ihatunk vörös sugárral energizált vizet, belélegezhetjük, vagy vizualizálhatjuk a vörös színt, vagy ehetünk vörös ételeket. Ez segíthet energiaszintünk helyreállításában is, valamint céljaink elérésére ösztönöz minket.

Vörös megerősítés: "Történjék bármi, megvan az energiám, az akaratom és az önbizalmam, hogy szembenézzek vele."

Szimbolikus jelentése: ősi bizalom és ősi életenergia, a földdel és az anyagi világgal való kapcsolat. Erő, mozgás, kezdet, születés, szerelem, szeretet, forróság, tűz.
Vér: élet, energia, családi kötelék.
Vörös kereszt: túlélés.
Vörös rózsa: szerelem, szenvedély.
Piros közlekedési lámpa: veszély és büntetés, akció és reakció.
Mars, a vörös bolygó: harc, háború, élet és halál.
Vörös lámpás negyed: szexualitás, anyagi világ, agresszió.
A matador vörös köpenye: harc, küzdelem, életveszély.
Érzelmi jelentése: temperamentumosság, bátorság, biztonságérzet, érzelem, szenvedély. A vörös szín szeretete aktív, dinamikus, életigenlő kedélyt mutat, aki önmegvalósító, új utakat, lehetőségeket is felvállal. A vörös szín hiánya vagy el nem fogadása az önbecsülés hiányát, a visszahúzódó, passzív, életunt embert jelzi. Negatív jelentése: anyagiasság, idegesség, harag, agresszió, erőszak, sérelmek és szenvedések. A lázas, harcias, pusztító szenvedély kifejezője. A túl sok vörös hatalmat, felsőbbrendűségi érzést is szimbolizálhat.

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a vöröset?

Szenvedélyes, energikus ember vagyok. Hagyom, hogy az ösztöneim, érzéseim vezessenek. Tettrekészség jellemez. Az anyagi dolgokhoz pozitívan állok, jó anyagi helyzetben vagyok. Praktikus, két lábbal a földön járó emberként képes vagyok másokat is vezetni, mert lelkesedésem magával ragad mindenkit. Bármikor újra talpra állok, ehhez megvan az energiám és a túlélő ösztönöm. Akaraterőm segít abban, hogy megteremtsek az életemben mindent, amit szeretnék. Dinamikusan, koncentráltan haladok a céljaim megvalósítása felé, ha ebben áldozat szükséges, azt is képes vagyok meghozni. Az önfeláldozás sem áll távol tőlem. Életelemem a szerelem, a lángolás.


Mit árul el rólam ha (nagyon) nem szeretem a vöröset?

Elutasítom az érzelmileg megindító helyzeteket, kerülöm az izgalmakat. Hajlamos vagyok megengedni, hogy a dühöm és haragom eluralkodjon rajtam és befolyásolja a cselekedeteimet. Ezzel valójában a fájdalmamat palástolom. Ennek lehet a következménye cselekvésképtelenség az adott helyzetben vagy olyan érzés, hogy elszigetelten létezem a világban. Talán az édesanyámmal való kapcsolatomban adódnak félreértések vagy hiányérzet jelentkezik. Lehetséges, hogy szeretetem birtokló, nehezen adom meg a másiknak a szabadságot. Túlságosan ragaszkodom személyekhez, tárgyakhoz, viselkedésmintákhoz. Gyakran vagyok kimerült, fáradt.
Hogyan használjam a vörös színt?

Használd a vöröset, ha ki vagy merülve, fáradt vagy vagy úgy érzed egy helyben toporogsz. Hideg lábra jó a vörös zokni. Fokozhatod szenvedélyed megélését, érzelmeid átélését vörös színű tárgyakkal magad körül. Olyan helyzetekben, amikor például az étvágytalanság az életet fenyegeti, vörös ételek, vörös étkészlet használata javasolt. Ha új dolog indul az életedben, azt is a vörös szín használatával támogathatod. Ha sokszor, gyakran hordok vöröset utalhat némi exhibicionizmusra. Ha ez csak átmeneti, az inkább energiahiányos állapotot jelez, ilyenkor figyelj magadra jobban, iktass be kényeztető, feltöltő perceket. A vörös ruha, kiegészítők tudatos használata növeli a magabiztosságot. Vérszegénység esetén hematit ékszer viselését javaslom. Vörös drágakövek még: rubin, achát, jáspis.

Feng Shui

Ha a lakásban szeretnék ezzel a színnel dekorálni, azt a hír, hírnév (tűz elem) területén tegyük. Amennyiben a területhez tartozó anyagokra szeretnénk odafigyelni, javasolt a műanyag, műszál, műbőr, latex, valódis bőr, bársony, plüss használata. A legjobb pedig a háromszög, vagy virágminta.


A vörös szín jelentése különböző kultúrákban:
Nyugati világban (Európa, Észak-Amerika): veszély, szerelem, szenvedély, izgalom, áldozat, megállás, karácsony (zölddel párosítva)
Kelta: halál, halál utáni
Oroszország: kommunizmus
Kelet (Ázsia): boldogság (fehérrel párosítva), mennyegző
Kína: ünnepség, jó szerencse, hosszú élet
India: tisztaság
Japán: élet
Mexikó: vallás (fehérrel)
Afrika: gazdagság, vitalitás, agresszivitás
Elefántcsontpart és Dél-Afrika: gyász
Egyiptom: szerencse
Irán: jó szerencse
Ausztrália (őszlakosság): föld
Új-Zéland: nemesség, istenség
http://www.fenyorveny.hu/



Vörös - a tűz és vér színe.

Régebbi írásokban már rátértünk a színek elemzésére is. Folytassuk egy kicsit ezt a vonalat is, mit is jelentenek a színek.

A vörös szín összefüggésében, életkor tekintetében a kisgyermekkort jelöli, évszak szerint a nyarat, és a tűz elemhez tartozik.

A vörös a tűz és a vér színe. Felpezsdítő, melegítő rezgése van, az élet, a vitalitás és az erő szimbóluma. Aktivizál, bátorít, lelkesít, mozgósít, de haragra is gerjeszt. Az egyik legszerencsésebb színnek számít.

Érdekesség: Kínában piros színű ruhába öltöztetik a menyasszonyt. Boldogságot, melegséget hordoz. A falakat azonban nem tanácsos vörösre festeni, mert ezzel túllőnénk a célon. Holdújévkor - ami a kínaiak tavaszünnepe, és egyben a legjelentősebb esemény az évben - a kínai gyermekek piros papírpénzutánzatot kapnak ajándékba, hogy szerencsések legyenek. Minden jókívánságot is piros papírra írnak, ha pedig újszülött érkezik a házba, piros tojással illik kedveskedni a szülőknek.





Testi hatása: a vörös szín embere meggondolatlan, szertelen. Lobogás, nyugtalanság jellemzi, hirtelen, önfejű, tele energiával. Szereti a kalandokat, az örömöket és a hatalmat. Sikerre vágyik. Ha a testben kevés a vörös, vérszegénység, látásgyengülés, emésztési zavarok alakulhatnak ki.

Lelki hatása: erősíti a szervezet ellenálló képességét, enyhíti a depressziót, serkenti a vérkeringést. Magabiztosság tesz, növeli az érzékenységet.

Gyógyító hatása: minél több árnyalata jelenik meg étkezésünkben, annál hatékonyabb. A piros színű zöldségekben és gyümölcsökben rengeteg tápanyag van, mint pl. béta-karotin a sárgarépában, paradicsomban, C-vitamint a meggyben és a málnában. A piros színű ételek serkentik a vérkeringést. Piros színű fénnyel fokozhatjuk a méregtelenítést, légzőszervi hurutokat és fülgyulladást gyógyíthatunk vele.

Helye: csak ott, ahol élénkíteni szeretnénk a tevékenységet. Általános serkentő, pezsdítő, energetizáló hatása van.

Megfigyelted már, hogyan hatnak rád a színek?
Van a ruhatáradban, környezetedben, otthonodban vörös?
Szereted, vagy épp ellenkezőleg?
http://melcsi-fengshuiaharmniamvszete.blogspot.hu

MAGENTA
Intense pink roses romantic elegant Valentine Stock Photo - 12126721
A vörös és a lila szín keveréke, azaz a szivárvány, a fényspektrum két vége; a legrövidebb és a leghosszabb fényhullám egyesüléséből jön létre, a bíborhoz hasonló.
A bíbor összekapcsolható a kék stabilitásával és a vörös energiájával. A bíbort a magasztossághoz kötjük. Ez szimbolizálja az erőt, a nemességet a luxust és a becsvágyat. 
Ez a szín átadja a vagyon és a pazarlás érzését(<–ez így helyes mondat?:It conveys wealth and extravagance.). 

A bíborról gondolhatunk szintén a bölcsességre, a méltóságra, a függetlenségre, a kreativitásra, a titokzatosságra és a mágiára.Magenta : magenta rose grunge illustration background romance background

Szimbolikus jelentése: kapcsolat fény és sötétség között. A kereszténységben a vörösbor az Istennel való szent egyesülésünket szimbolizálja. Isteni szeretet, szolgálat és gyógyítás. Ez a szín a védelmezők védője, a gyógyítók gyógyítója.



Érzelmi jelentése: segít összpontosítani, hogy megtaláljuk az élet értelmét. A részletekre való odafigyelésre, pontosságra késztet minket; motivál a tanulmányok elkezdésére, alkotó feladatok vállalására. Aki szereti ezt a színt, tele van életerővel, izgalommal, tettvággyal; képes az együttérző, áldozatos szerelemre. Boldogtalanság, búskomorság ellenszere. Aki elutasítja ezt a színt, türelmetlen, egoista és túlzottan érzelmes a kötődés hiányából fakadóan.





NARANCSSÁRGA


A narancssárga ötvözi a a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát. Általában az örömmel, napfénnyel és a trópusokkal kötik össze. A narancssárga a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot, a vonzerőt, a sikert,a bátorítást, és az izgatást fejezi ki.
Az emberi szem számára a narancssárga egy nagyon meleg szín, így a forróság érzetét kelti, de nem olyan agresszív, mint a piros. A narancssárga növeli az agyba jutó oxigén mennyiségét, élénkítő hatású és növeli a szellemi aktivitást. Nagyon elfogadott a fiatalok körében. A narancssárgáról az egészséges étel jut eszünkbe és az étvágyunkat serkenti. A narancssárga az ősz és az aratás színe. 

A címertanban a narancssárga az erő és a kitartás szimbóluma.
Szimbolikus jelentése: kreativitás, ötletgazdagság, művészet. Összhang, szépség, érzékiség, nevetés, öröm, boldogság.

Érzelmi jelentése: az érzelem, barátság és életöröm színe. A vidám, társaságot kedvelő emberek vonzódnak hozzá. A narancssárga szín szeretete az aktív, magabiztos emberre jellemző, akiben megvan a belátás, befogadás és elengedés képessége. 

Nem kedvelik ezt a színt a határozatlan, pesszimista, depressziós emberek, akikben bizonytalanság és kételyek uralkodnak, önbecsülésük, önértékelésük hiányt szenved. A sok narancssárga szín utalhat izgatottságra, érzelmi kiegyensúlyozatlanságra, függőségi viszonyra, hisztériára, sokkra, traumára. A vörös és a sárga, a hatalom és a tudás büszke öntudatot eredményez a narancssárgában, ami túlzott büszkeségre, becsvágyra, hiúságra, feltűnési vágyra is utalhat.

Narancssárga

Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.
Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe...


Narancs - jó emésztés
Rossz a kedve? A narancsszín boldogságot, életvidámságot sugároz. A félős, szégyellős embereket bátrabbakká, kezdeményezőbbekké teszi. A meleg, erotikus árnyalat stimulálja a vágyat, de erősíti az emésztőszerveket és az ellenálló képességet is. Használjon például narancssárga müzlistálat, hogy megjöjjön az étvágya, és vásároljon ugyanilyen színű salátástálat a buli kedvéért.
Hatása testünkre: székrekedés, feszültség és megfázás esetén segít. Képes növelni a fizikai képességet, mert a narancssárga szín hat a mellékvesére. A narancs erőt tud adni ahhoz, hogy szembenézzünk bizonyos nehézségekkel. A narancsot kedvelő ember szeret csoportban dolgozni. A narancs szín túladagolása viszont hideggé teheti az embert. A túl sok narancsot hordó személy kisebbségi komplexusban szenvedhet.

Tipp: Ha úgy érzed, hogy nagyon igazságtalanul bántak veled, akkor bújj narancssárga ruhákba! Segít túltenni magadat a dolgokon. A narancs képes változásokat eszközölni.






Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.
Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe. A buddhista szerzetesek ruhájának színeként a láng, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása.
A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa színe.
A narancssárga szín jelentése
A narancssárga ötvözi a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát. Általában az örömmel, napfénnyel és a trópusokkal kötik össze. A narancssárga a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot, a vonzerőt, a sikert, a bátorítást, és az izgatottságot fejezi ki.
Az emberi szem számára a narancssárga egy nagyon meleg szín, így a forróság érzetét kelti, de nem olyan agresszív, mint a piros. A narancssárga növeli az agyba jutó oxigén mennyiségét, élénkítő hatású és növeli a szellemi aktivitást.
A narancssárgáról az egészséges étel jut eszünkbe és az étvágyunkat serkenti. A narancssárga az ősz és az aratás színe. A címertanban a narancssárga az erő és a kitartás szimbóluma.
A félős, szégyellős embereket bátrabbakká, kezdeményezőbbekké teszi. A meleg, erotikus árnyalat stimulálja a vágyat, de erősíti az emésztőszerveket és az ellenálló képességet is.
Az immunrendszert egészében erősíti, ezzel együtt mozgósítja a test összes öngyógyító erejét.
A narancssárga nagyon feltűnő szín, tehát használhatod figyelemfelkeltésre és a legfontosabb elemek kiemelésére a design-ban. Ez a szín nagyon hatékony az ételkészítmények és játékok reklámozásához.
A sötét narancssárga a csalást, a megtévesztést és a gyanakvást jelenti.
A vöröses narancs kifejezi a vágyat, a szerelmi hevületet, az élvezetet, az uralmat, az agressziót és a vágyat a mozgásra.
Az arany a presztízs érzését kelti. Jelentése a fény, a bölcsesség és a vagyon. Mindig a magas minőséget szimbolizálja.
Kristályai: karneol
Sok narancsszín az aurában: becsvágy, nyíltság, ötletgazdagság
A narancsszín szeretete: aktív, vidám, kissé felszínes. Jó haver, barátságos, megelégedett, szívesen áll a középpontban, ám nem mindig akar alkalmazkodni, alaptermészetéből fakadóan facér, néha nincs étvágya.


A narancssárga szín jelentése különböző kultúrákban:
Európa nagy része: ősz, szüret
Írország: protestáns vallás
Hollandia: királyság, királyi
Ukrajna: erő
Egyesült Államok: Halloween (feketével párosítva)
India: szent
Japán: bátorság, szerelem
Egyiptom: gyász

Forrás:Színtudatosság Aura-Soma


Korall


Korall: kemény, mésztartalmú anyag, amely apró tengeri lények csontvázaiból épül fel. Lehet vörös, rózsaszín és fehér - a mélységtől függően.
Szimbolikus jelentése: szeretet, empátia, önmagunk szeretete. Jó függőségi viszony kialakulása, a függetlenség megmaradásával. A tenger koralljai is így élnek: együtt, de külön. A korall személynek nagyon jó érzéke van a közösség és a kölcsönös kapcsolódás iránt (a korall ásványként tükrözi ezt úgy, hogy elveszti a színét, ha eltávolítják abból a környezetből, amelyben nőtt).
Érzelmi jelentése: segít a rossz kapcsolatok, félelmek elengedésében, a viszonzatlan szerelem, szeretet feldolgozásában, feladataink, életterhünk szeretetteljes elfogadásában. A boldog szerelem színe.


Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a korallt?


Érzékeny, nyitott ember vagyok. Az elfogadó szeret képessége jellemez, másokat együttérzéssel közelítek. Saját magamat is képes vagyok szeretni. Kapcsolatban akár feloldódásra is képes vagyok. Megjelenésem finom, elegáns. Szelídség árad belőlem Energikus vagyok, de nem törtetek. Magasabb célok motiválnak. Fontos számomra mások véleménye. Hajlamos vagyok olyan kapcsolatokba belemenni, ahol függő helyzetbe kerülök a másiktól vagy éppen kettőnél többen vagyunk. Legszívesebben együttműködő, egymás mellé rendelt kapcsolatokat, élethelyzeteket alakítok ki. Szeretek másokkal együtt cselekedni (pl. közös főzés).


Mit árul el rólam ha (nagyon) nem szeretem a korallt?


Gyakran vagyok türelmetlen vagy éppen haragos. Előfordulhat, hogy sérülékenységemet, érzékenységemet keménységgel álcázom. Mindent megteszek azért, hogy mások jó véleménnyel legyenek rólam azon az áron is, ha ezzel én magam kerülök hátrányos helyzetbe vagy áldozatot kell hoznom. Nehezen érvényesítem az érdekeimet. Alulbecsülöm az értékemet.


Hogyan használjam a korall színt?


Használd a korallt önbizalmad erősítésére, stresszes helyzetek kezelésére. A szín viselése fokozza jókedvedet, életörömödet. A korall szín erősítése környezetedben enyhíti a viszonzatlan érzelmekből származó lehangoltságot. Őszibarack, sárgadinnye vagy lazac azok az ételek melyekkel a korall szín energiáját erősítheted az életedben.
http://www.fenyorveny.hu/



ZÖLD

Gyógyítás, kertészet, fa mágia, a növekedés, jó termés, a jólét, a pénz, és sok szerencse előidézője.
A természet és a remény színe. Az egészséggel, nagylelkűséggel, biztonsággal, harmóniával, időnként az érdektelenséggel és a közömbösséggel hozzák kapcsolatba. Látványa nyugtatóan, gyógyítóan hat. 

Ha zöld színű ruhát hordasz, bizalmat ébresztesz másokban. Segítségével könnyebben kilábalhatsz a szerelmi bánatból, ösztönzi a kreativitást és a koncentrációt.
Szimbolikus jelentése: természet, növekedés, tavasz, megújulás, nyugalom, gyógyítás, kitartás, döntőképesség. A földön található szerves élet: fák, örökzöldek (életfolytonosság), az egész növényvilág színe. A szivárvány központja.
Érzelmi jelentése: mint a kék és a sárga keveréke, egyesül benne a szellem és a lélek, a tudás és a hit, a nő és a férfi. 

Szinkronicitás: jó időben, jó helyen lenni; mozgásban lenni. A harmóniára törekvő, érzékeny, együttérző, jószívű, önzetlen, megbízható, barátságos, természetszerető, nyílt emberek kedvelik ezt a színt, akikben felébred a gyógyító erő. Akik ezt a színt választják, gyakran segítő jellegű foglalkozást űznek. A zöld szín szeretete jó ítélőképességet, igazságérzetet, határozottságot, megegyezésre való hajlamot, nagylelkűséget tükröz.

 A zöld szín elutasítása döntésképtelenné, elégedetlenné, bizonytalanná, rosszhiszeművé, iriggyé, féltékennyé tehet. Aki nem szereti ezt a színt, örökös tér- és helyhiányban szenved, mindig más helyre vágyik, mint ahol éppen van. A sok zöld kiegyensúlyozott, elégedett, egészséges emberre utal, aki megteremtette a belső békéjét.



ZöldSzínes ételek, színenergia
A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője.
Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika...


Zöld - figyelmessé tesz
A zöld kiegyensúlyozó, testet-lelket-szellemet nyugtató hatása mindenki számára ismert.
A természet színeként harmóniát teremt, és konkrét segítséget nyújt a mindennapokon. Szeretné, ha mások jobban odafigyelnének, amikor Ön beszél? Például családi kupaktanácsnál vagy az irodai beszámoló során öltözzön zöldbe! A szem retinájának ugyanis különösen sok receptora fogékony a zöldre. 

Vagyis ez a szín vonzza a tekinteteket. Jó mellékhatása, hogy egyidejűleg ellazít, nyugodtabbá teszi a légzést, kisimítja az izmokat, tehát lámpaláz esetén is segít.
Hatása testünkre: álmatlanság, túlerőltetett szemek és fertőzések ellen jó. Nyugtató hatással bír ez a szín. Nagyon hatásos lehet klausztrofóbia esetén. A zöld minden színnel összhangban van, ezért ha más színből kicsit túl vagyunk adagolva, csak használjunk zöldet és egyensúlyba kerülünk.
A sok zöld szín tompultságot okozhat. Ha zöld színt elutasítjuk, akkor boldogtalanok lehetünk...




A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője.
Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika.
A színskála "közepén" áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben a színek hármasságát. Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás az átmenetiség, a féltékenység jelölője.
Meleg és hideg, égi és földi keveréke.
Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és naivság jelképe.
A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás színe, az Erények közül a Reményé.
Negatív jelentése: méreg, halál, a gonosz rontó ereje. A sátánt gyakran ábrázolják zöld testtel és szemmel.
A zöld szín jelentése

A zöld a természet színe. Ez szimbolizálja fejlődést, harmóniát és a termékenységet. Erős érzelmi összefüggés van a zöld szín és a biztonság között. A sötétzöldet rendszerint a pénzzel társítják.
A testi és a lelki görcsöket egyaránt oldja. 
Erősíti a biztonságérzetet, békéltet. Kettős hatása van: nyugtató, ezért jó a központi idegrendszer betegségek kezelésére, másrészt inspirálja a szellemet.
Hatékony a szív- és a keringési panaszok, a magas vérnyomás mérséklésében.
A zöld a természet, növekedés és az általános regenerálódás színe. Ennél fogva a zöld szín gyógyhatása elsősorban harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. Szemünk a természeti zöld színek ezernyi árnyalatát érzékeli; mindenki átélte már egy erdei séta jótékony hatását.
Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, néha teljesen meg is szünteti őket. Az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli.
A zöldnek nagyszerű nyugtató ereje van. A legpihentetőbb szín az emberi szem számára. A zöld állandóságot és állóképességet sugalmaz. Néha a zöld a tapasztalat hiányát fejezi ki, a példa kedvéért: a kezdőket gyakran zöldfülűnek szoktuk nevezni. A címertanban a zölddel, a fejlődést és a reményt tüntethetjük fel. A zöld ellentéte a pirosnak, biztonsági eszközöknél; például ez a színe a szabad átkelésnek az úttesten.
A matt, sötétzöldről általában a pénzre, az anyagi világra, a bankokra asszociálunk.
A sötétzöldről a becsvágyra, a kapzsiságra és a féltékenységre gondolunk.
A zöldessárga a betegségre, a gyávaságra, a viszályra és a féltékenységre utal.
A moszat zöldről az érzelmi gyógyításra és a védelemre gondolunk.
Az Oliva zöld a hagyományos színe a békének (Greenpeace).
Kristályai: smaragd, kuncit, jáde
Sok zöld az aurában: elégedettség, kiegyensúlyozottság, belső harmónia, egészség.
Zöld szín, mint kedvenc: harmóniára való törekvés, az öngyógyító erők ébredése.
A zöldet kedvelő ember: barátkozó, udvarias, őszinte, engedékeny, viszont könnyen megsértődik, a vérnyomása pedig alacsony. A zöldet kedvelők kiegyensúlyozottak, vonzódnak a természethez és a természetes dolgokhoz, de néha túl óvatosak.

A zöld szín jelentése különböző kultúrákban:
Európa nagy része: környezettudatosság, tavasz, születés, szabad, karácsony
Írország: nemzeti szín, katolicizmus
Egyesült Államok: pénz
Kína: ördögűzés, hűtlenség, gonosz
Japán: élet, technológia
Észak-Afrika: korrupció
Dél-Afrika: természet
Középkelet: őszinteség
Egyiptom: nemzeti szín, termékenység
Indonézia: tiltott szín
Malajzia: veszély
Forrás:Színtudatosság Aura-Soma







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése