A jövő bombázói

A jövő bombázói

Repülőgéphordozó repülőgépek 1916-1956

proletair

Amióta katonai repülés létezik, nagy az igény rá, hogy a harci repülőgépeket az ellenség hasonló masináitól valamiképpen megvédjék. Ennek az igénynek a kielégítésére hadtörténelemben számtalan érdekes próbálkozás született. A haditechnika szakzsargonja parazita vadászgépnek nevezi azt a repülőt, amit a nagyobb, védelemre szoruló repülőgép hordoz, hogy aztán ha baj van, akkor a kisebb, ám fordulékonyabb vadászgép az ellenséget elüldözze.

A kezdetek

Az első világháború idején a britek gondolkodnak el először az ötleten. A nagyméretű, ám lomha és lassú repülőik védelméhez nem volt olyan vadászgép, ami végig tudta volna kísérni a bombavetőket útjuk során. A megoldás kézenfekvőnek tűnt: a bombázó vigyen magával vadászgépet. Ettől a bombázó úgysem lesz gyorsabb, viszont a vadászgépnek nem kell annyi üzemanyagot fogyasztania. A légi utántöltés akkoriban még ennél az ötletnél is bonyolultabbnak tűnt.

1916-ban az első ilyen repülőpárosítás egy - a pajkos nevével ellentétben jókora méretű -Porte Baby típusú repülő csónakból, és egy Bristol Scout típusú vadászgépből született. A nagy, esetlen vízi repülő a felső szárnyához erősítve hordozta a Scout-ot. A kísérletek jól haladtak, ám

a háború véget ért, a további kísérleteket felfüggesztették. Ráadásul a repülőtechnika is ugrásszerűen fejlődött.
Egyes teoretikusok szerint a jövő bombázói olyan gyorsak lesznek, mint egy vadászgép, és így sebességük, valamint védőfegyverzetük bármilyen támadás ellen védelmet nyújt majd. A háború végén viszont repültek még a levegő dinoszauruszai, a katonai léghajók. Noha a háború bebizonyította, hogy sérülékenyek és drágák, egyes katonai vezetőkragaszkodtak ezekhez a monstrumokhoz. És mivel drágák és sérülékenyek voltak, meg kellett védeni őket: ismét előkerült a parazita vadászvédelem gondolata, és most már nem csak a briteknél, hanem az amerikai haditengerészetnél is.
Ám pont az USA-ban bizonyosodik be végérvényesen,

hogy legalábbis a léghajóknak leáldozott. A USS Macon és a USS Akron a rájuk aggatott vadászgépekkel együtt 1933-ban balesetben elpusztul. Pedig nem is hidrogénnel voltak töltve, hanem héliummal. Itt felül látható a USS Macon és a két kis vadászgép.

Ez idő tájt a Szovjetunióban is lázasan keresik a megoldást, hogy is védjék meg a jókora bombázógépeiket. Itt több érdekes megoldás is születik. A parazita vadászok itt már viszont nem csak a védelemben vesznek részt, hanem a saját motorjaik vonóereje segíti a bombázót a repülésben.

A Zveno-1 nevű terv egy Tupoljev TB-1bombázót, és két I-4 vadászgépet takart. Az illetékes elvtársak rendkívül fellelkesülnek a terv sikerén és elrendelik a kísérletek folytatását. A Zveno-2 már egy TB-3 bombázót, és három I-5 vadászgépet jelentett. A vadászgépeket elég nehézkesen lehetett a hordozó gépre rakni. A TB-3 esetén két rámpára volt szükség, ráadásul a harmadik, középen felülre kerülő gépet kézzel kellet sok markos legénynek a helyére raknia. Szóval se nem harcszerű, se nem katonás. De módfelett látványos. 

Még elég sok Zveno terv születik, eljutnak egészen az egy bombázón öt vadászgép kísérletig, de az már túl bonyolultnak bizonyul. Létezett még nyolc vadászgépes ötlet is. Hiába, ha egyszer valami beindul…

Tervek a második világháborúban

 A szovjetek legjobban sikerült parazita vadász terve az egy TBM bombázó szárnyai alatt csüngő egy-egy I-16 Rata vadászgép volt. A két vadászgép ráadásul két-két bombát is hordozott. Ezt a kreatív konfigurációt nevezték Zveno-SPB-nek. Bármilyen meglepő is, ez a formáció 1941-ben bebizonyítja, hogy nem hiába öltek a tervbe annyi rubelt és munkaórát. A Fekete-tengeri Flotta légiereje parancsot kap, hogy bombázza le a németekkel szövetséges Románia I. Károly király nevű Duna-hídját, amin a Ploiesti-Constanta kőolajvezeték halad át. Ám ez előtt amolyan éles gyakorlatként jól megbombázzák a constantai olajtározót.

Az

olajtározó megsemmisül, és a következő, híd elleni bevetésen a kis I-16-osok

zuhanórepülésben kioldott bombáikkal megsemmisítik a hidat is.
A kétségtelen sikert nem követi folytatás: a hordozó bombázókhoz kevés az alkatrész, így egymás után döglenek be. Innentől kezdve a szovjetek nem is folytatnak hasonló kísérletet, van nekik bajuk bőven. (Így zárójelben azért meg lehet említeni, hogy úgy a TBM bombázók, mint az I-16-os vadászok akkor már jelentősen elavultnak számítottak).

A második világháború alatt ezen kívül csupán a japánok használnak parazita repülőket; igaz, ők nem vadászgép szerepében vetik be a bombázókon hordozott gépeket. Ezek voltak azOka nevű, szárnyakkal ellátott, ember vezette rakétahajtású bombák - vagyis kamikazék -, amiket bombázógépek hasa alatt juttattak az ellenség közelébe. Már ha eljutottak odáig, ugyanis az Okával megterhelt bombázókat semmi sem védte az akkor már nagy fölényben lévő amerikai haditengerészeti vadászoktól.

A hidegháború kezdete

A második világháború után az Amerikai Légierő az atombombák hordozására egyre-másra kezdi el rendszeresíteni a mind nagyobb bombázókat. A B-29 és ennek modernizált változata, a B-50, valamint az irgalmatlan méretű B-36 Peacemaker nevű bombázók lesznek a Stratégiai Légi Parancsnokság (SAC) gerince. Ezek még légcsavaros gépek, ám a vadászgépeknél megjelenik a sugárhajtómű. A gond

az, hogy az új ellenség szovjeteknél is egyre másra röppennek fel a sugárhajtású vadászgépek. A problémát tetézi, hogy az új hajtómű sokat fogyaszt, így egy ilyen meghajtású vadászgép semmiképpen sem tudja a nagy dög bombázókat a célig kísérni. Ellenben az ellenség ilyen vadászai nevetve körberöpködhetik a támadókat. Nem csoda, hogy az amerikai vezérkarnál ismét előkerül a parazita vadászgép ötlete.A McDonnell repülőgépgyár kap felkérést, hogy tervezzen olyan kisméretű sugárhajtású vadászgépet, amit egy B-36 magával vihet a hosszú útra.

Így születik meg a katonai repülés egyik legviccesebb kinézetű (és nevű) harci gépe, az XF-85 Goblin, amit a pilóták rögvest el is neveznek Repülő Tojásnak. Az egész gép tömege alig volt több 2 tonnánál, elég jól repült, manőverezett. Mivel a Goblint eleve a bombázó átalakított bombakamrájából akarták indítani, és ide is tért volna vissza, futóművet nem terveztek hozzá. Így elég sok súlyt takaríthattak meg. A Goblin szélvédője előtt egy  ménkű nagy, kiengedhető kampó volt, amivel visszatéréskor a B-36 kieresztett trapézára akaszkodott volna rá. Ezt a trapézt aztán a töpörtyű géppel és annak pilótájával együtt behúztak volna a bombatérbe. 

A terv jó volt, a valóság viszont elkeserítő. Az anyagéphez való visszatérésnél a kis gépet a B-36 keltette turbulencia úgy megdobálta, hogy az első kísérlet majdnem katasztrófával végződött. A kisméretű Goblin csak négy 12,7 mm-es géppuskát hordozhatott, ami már a 2. világháborúban sem számított egetverően nagy tűzerőnek. A méret miatt az üzemanyag mennyisége sem volt nagy, így egy elhúzódó légiharcban akár ki is fogyhatott volna, mielőtt visszatér a bombázójára. Már ha az a bombázó repült még. Ugyanis a legnagyobb gond az volt, hogy mi van, ha mégis lelövik az anyagépet? Az elárvult Goblin sehová sem mehetett volna, pilótájának pedig valószínűleg a fogság vagy a hősi halál jut osztályrészül. 

Néhány kísérleti repülés és jópár millió dollár elköltése után ezt a tervet törölték. Volt még ötlet arra, hogy bombázó vigyen magával vadászgépet. Az egyik ilyen terv a Tip-Tow néven futott, aminek a lényege az volt, hogy a bombázó két szárnyvégéhez egy-egy vadászgépet illesztenek. A kísérleti repülések közben az egyik összekapcsolódási kísérletnél az egyik vadász a bombázónak ütközött, és mindkét gép a személyzetükkel együtt elpusztult. A Tip-Tow terv törölve.

Az utolsó próbálkozás
Ezek után azt hihetnénk, hogy az USAF-nál felhagynak az ilyen veszélyes és drága ötletek megvalósításával, de nem. Hozzáfognak egy tervhez, ami a keresztségben aFICON (fighter conveyor, azaz vadászgép-hordozó) nevet kapja. Itt már nem a bombázó védelme a cél. Mivel a B-36 hatótávolsága nagy volt, ellenben lassú és hatalmas méretű (tehát remek célpont) jó ötletnek tűnt, hogy vigyen magával egy könnyű és gyors harcászati felderítőgépet. A bombázó a célterület közelébe repül, itt leoldja a felderítőt, az szélsebesen elrepül a célpont felett, majd az értékes fotókkal visszatér a B-36-ra, és így együtt hazahúznak a távoli bázisra. Erre a célra a Republic RF-84 Thunderflash gépét szemelték ki. A gép méretei miatt arról jó előre letettek, hogy ezt a gépet a bombatérbe gyömöszöljék, viszont a légellenállás csökkentése végett félig még így is sikerült a B-36 hasába illeszteni.

Az RF-84 a felderítésen kívül ráadásul még egy kisebb harcászati atombombát is vihetett magával, sőt, beépített géppuskái is voltak. A Goblinnal ellentétben futóműve is volt. Ez a rendszer szolgálatba is állt a 99. Hadászati Felderítő Ezrednél 1955-ben.

A puding próbája az evés, és ez a puding bizony nem volt jó ízű. A rendszer hiányosságai és bonyolultsága folyton megnehezítették az üzemeltetést. A kisebb és jóval gyorsabb RF-84 csak nagy nehézségek árán tudott a hatalmas B-36 trapézára függeszkedni, sőt  olyan is volt, hogy megsérült a művelet közben. Rossz időjárás, vagy rossz látási viszonyok között pedig kifejezett rémálom volt egy ilyen összekapcsolódás.

Mindezek tetejébe még a szovjet haditechnika is okozott kellemetlen meglepetéseket: az újabb generációs vadászgépek és légvédelmi rakéták elől már nem nagyon nyújtott védelmet az RF-84 sebessége sem. A rendszernek a kegyelemdöfést az U-2 hadászati felderítőgép megjelenése jelentette. Így a FICON rendszert egy év (és sokmillió dollár elköltése) után 1956-ban kivonták a szolgálatból.

A jövő katonai re­pülő­gépei: szu­per­te­her­gé­pek és hiper ­gyors bom­bá­zók

Noha a légierők két­ség­kí­vül leg­(el)is­mer­tebb re­pü­lő­gé­pei a va­dá­szok, az igás­lo­vai mé­gis a te­her­szál­lí­tó gé­pek. Most kö­vet­kez­zék pár, a jö­vő­re vo­nat­ko­zó­ ér­de­ke­sebb terv és fej­lesz­tés.

Teherszállítás terén az egyik fő jövőbeni irányvonal a nagyobb teherbírású repülőgépek alkalmazása, ám a nagy méretű és tömegű terhek szállítására a jelenlegi repülőgép megoldások nem igazán alkalmasak. A világ legnagyobb repülőgépe, az Antonov An-225-ös is már túllép bizonyos határokat, holott "csupán" 250 tonnát képes szállítani, és felszálló tömege elérheti a 600 tonnát. 

A világ jelenlegi legnagyobb repülőgépe, az Antonov An-225-ös egyetlen példánya

Megoldást nyújthat a párnahatás kihasználása; az a hatás, amikor a talaj és a viszonylag nagy sebességgel, alacsonyan haladó repülőgép szárnyai közötti áramló levegő erős felhajtóerőt generál. A Szovjetunióban már az 1950-es évek végén kezdett ezzel a lehetőséggel foglalkozni, és 1965-ben már elkészült a "KM" vagyis a "kaszpi-tengeri szörny", ami egy körülbelül 500 tonnás jármű volt, és akár 1000 katonát is elszállíthatott 3000 km-es távolságba, a végsebessége pedig elérte az 550km/h-t. Ez a jármű azonban kizárólag víz felett repülhetett, alig néhány méteres magasságban.

A kaszpi-tengeri szörny...

A Boeing átvette a megoldást egy jövőbeni szuper-szállítógép lehetőségeként, a program neve Pelican ULTRA (Ultra Large TRansport Aircraft). A tervek szerint 1400 tonnás lenne a teherbírása, vagyis akár 17 db M1A2 harckocsit is elvihetne egyszerre 5800 km távolságra, mégpedig a tenger felett 6 méteres magasságban, mintegy 420 km/h-s sebességgel. A hatalmas gép azonban a KM-mel szemben képes lenne szárazföld felett is repülni, ekkor hozzávetőlegesen 6600 méteres magasságba emelkedne, sebessége így elérheti akár a 700 km/h-t is, de ez a hatótávolságot jelentősen csökkentené. Ez a gép a hagyományos tengeri szállítás egy részét válthatná ki, és a hajóknál nagyságrendekkel gyorsabban lenne képes a nagy távolságokra nagy méretű és tömegű terheket eljuttatni - és mindemellett hagyományos repterekre is képes leszállni, illetve onnan felszállni.

... és testvére, a még csak terv szintjén létező Boeing Pelican

A szupernehéz teherszállítás másik aspiránsai a léghajók. Az amerikai hadsereg még 2001-ben aláírt egy szerződést az Advanced Technologies Group céggel, mely szerint 2008-ra elkészülhet egy 1000 tonna teherbírású hatalmas léghajó, a SkyCat 1000. Ez a szörnyeteg, ha elkészül, 307 méter hosszú, 136 méter széles és 77 méter magas lesz, utazósebessége a tervek szerint 185 km/h, hatótávolsága pedig 7400 km. A jármű érdekessége, hogy légpárnára száll le, így nincs szüksége bonyolult és sok embert igénylő földi kiszolgáló rendszerekre a landoláshoz, mint a hagyományos léghajóknak.

Lehet, hogy hamarosan gigászi léghajók fogják részben átvenni a légi szállítást?

A fenti járművek azonban nem közvetlenül a harci zónába, hanem az előretolt bázisokra szállítják csak a fegyvereket és az embereket, ahonnan kisebb és rugalmasabban használható járművek viszik tovább őket a harctérre. Ma ezt a feladatot főleg helikopterek illetve a C-130-asok látják el. Az amerikai légierő ennél jobb megoldást szeretne, ezért két program is elindítottak ilyen irányban. Az egyik az ATT (Advanced Theater Transport), amely a C-130-asok kiváltását szolgálja, de olyan feltételek mellett, mint 30 tonna körüli hasznos terhelés (egy vagy két FCS harcjárművet kell tudnia szállítani), illetve elegendőnek kell lennie akár 200 méteres kifutónak is a gép leszállásához.

A Boeing válasza a SuperFrog (szuperbéka), egy faroknélküli gép, amelynek nincs sem függőleges, sem vízszintes vezérsíkja. A szárnyon négy turbólégcsavaros hajtóművet helyeztek el, és az egész szárnyat mintegy 60 fokos szögbe fel lehet billenteni, így a gép le- és felszállósebessége 60 és 90 km/h közötti, ami hihetetlenül kicsi egy ekkora tehergéphez képest.

A Boeing Szuperbékája

A másik hasonló program az AMT (Air-Maneuver and Transport) mely mintegy 20 tonnás hasznos teher szállítását kell hogy megoldja, mégpedig úgy, hogy akár helikopterként is képes lenne helyből le- és felszállni. Szintén a Boeing háza tájáról származik a V-44, ami a V-22 megduplázva, négy billenőrotorral és megnövelt mérettel. Egy másik megoldás a Carter Heliplane Transport SR/C terve, amely egyszerűen összeházasítja a helikoptert és a hagyományos repülőgépet. Kérdés persze, hogy a hatalmas rotor légellenállása nem jelent-e túl sok problémát.

Az AMT tender két aspiránsának CGI képe: a Boing V-44 és a CHT SR/C

Oroszországban is dolgoznak a fejlesztőmérnökök, és szokás szerint egy meglehetősen radikális megoldással rukkoltak elő: egy olyan járművel, amely a felhajtóerőt tisztán a törzs segítségével termeli. Igaz rendelkezik vezérsíkokkal, de ezek dolga csak az irányíthatóság biztosítása. Ez lett az Ekip. A meglehetősen szokatlan megoldás működőképességét méretarányos modellel már bebizonyították, és jelenleg egy kisebb méretű prototípus épül, igaz a pénzhiány miatt az építés meglehetősen visszafogott tempóban folyik.

Az Ekip állami megrendelés hiányában egyelőre a civil piacon próbál érvényesülni

A jövő légierejének gépeivel foglalkozó sorozat lezárásaképp pedig néhány érdekesebb vagy éppen hírhedtebb terv bemutatása marad.

Aurora

Kétségkívül a legismertebb "fekete program", amelyet sok ellentmondás övez. Az egész egy 1985-ben napvilágra került költségvetési jelentésre vezethető vissza, mely szerint az amerikai légierőhöz kapcsolható Aurora program 1986-ban 80 millió, 1987-ben pedig több mint 2,2 milliárd dollárt kapna. A légierő tagadta a titkos programhoz való kötést, és a B-2 Spirit bombázók egyik tételének állította be jelentésben álló számokat. A következő évi jelentésben azonban már egyáltalán nem szerepel Aurora jelölésű tétel, sőt, a Légierő támogatása is néhány milliárd dollárral kevesebb lett, mint azt az egy évvel korábbi jelentésben feltételezték - ez jelentheti azt, hogy az Aurora program sose jutott el végső fázisába, de jelentheti azt is, hogy nem a Légierő pénzkeretéből finanszírozták tovább, vagy éppen más tétel alá rejtették el.

Miután nincs fénykép az Auroráról, a kinézetével kapcsolatban csak a fantázia szab határt

Az Aurora egyfajta kabát lett, amit ráakasztottak egy (?) nagy sebességű (hiperszonikus, vagyis a hang sebességénél legalább ötször gyorsabb), valószínűleg felderítő/kémrepülőgépre. Az egy ilyen géppel kapcsolatba hozható események megfigyelései pedig megsokasodtak az 1990-es évek elején és közepén. Ilyen például a Kaliforniában, 1991-ben a földrengésjelzők által rögzített adatok, melyek legalább 20 alkalommal szokatlan hangrobbanásokat rögzítettek. A geológusok adatainak értelmezése szerint egy, a hangsebesség három-négyszeresével, mintegy 8-10 km között repülő jármű keltette ezeket, és egészen biztos, hogy nem szeizmikus tevékenységtől, vagy más, ismert repülőgéptől származott.

Egy a sok hamis Aurora fénykép közül

Az angol légierő 1991-ben és 92-ben többször is észlelt 3 és 6 Mach között repülő járműveket, melyekre szintén nem találtak elfogadható magyarázatott. Szintén az Aurorához kap­csol­ják egyesek az Észak-Amerika, illetve a világ más tájain is észlelt kötélre fűzött fánk alakú, a szokásostól igencsak eltérő kondenzcsíkokat.

Az Aurorával kapcsolatban leginkább csak találgatásokkal találkozhatunk, egyes források szerint csak maximum néhány kísérleti gép készült, mások viszont egész flottáról, 20-30 repülőgépről beszélnek, melyek az SR-71-esek feladatait vették át az 1990-es években.

A fekete programok annyira népszerű témájává váltak az összeesküvés-elméletekkel foglalkozóknak, hogy egész sor talán létező gépről olvashatunk a neten, mint az állítólag nukleáris energiával táplált, UFO-technológiát is használó fekete háromszög, a TR-3B. Ezekkel kapcsolatban azonban sokszor még annyi bizonyíték sincs, mint az Aurora esetén. Ellenben kétségtelen, hogy a repüléssel kapcsolatos kutatások terén sok igen meglepő és érdekes megoldás merül fel, melyek azonban most még (legalábbis a hivatalos oldalon) igencsak gyerekcipőben járnak. Erre egy jó példa a Lifter, amely ionszél-hajtóművet használ, melyet magasfeszültség segítségével állítanak elő (akit jobban érdekel ez a téma nézzen meg a Jean-Lois Nauden Lifter Project weboldalát). Egyes feltételezések szerint például a B-2A Spirit is ilyen ionszél-generátorral képes tolóerőt létrehozni, hogy a forró gázokat pöfékelő sugárhajtóműveit kikapcsolva az infravörös érzékelők elől is el tudjon rejtőzni. 

Egy kísérleti Lifter modell

B-3 (?)

Az amerikai légierő bombázó haderejének jövője egyesek szerint kétséges, mivel az új, pilóta nélküli járművek, mint amilyeneket előrevetítenek az X-45-höz hasonló programok, illetve az egyre újabb, kisebb és hatékonyabb robotrepülőgépek feleslegessé teszik őket. A légierő más véleményen van, és bár a jelenlegi bombázógépei 2030-2040 környékéig repülhetnek (még azok B-52-esek is, amelyek már most 30 évnél idősebbek!), de az új kihívásoknak jobban megfelelő bombázógépet szeretnének rendszerben látni. 

Fantáziarajz egy nagy sebességű bombázóról

A program neve FSA (Future Strike Aircraft), és meglehetősen tág határok között mozog az igénylista, mivel a fő cél az, hogy a döntés meghozatalától számított legfeljebb három órán belül a világ bármely pontján képesek legyenek csapást mérni. Hogy ezt hogy teszik meg, még nem eldöntött. Lehet, hogy nagy sebességű (Mach 2 körüli) mélyrepülésben, vagy nagy magasságban, hiperszonikus sebességgel repülve. A bombázóval kapcsolatban kérdéses az is, hogy milyen fegyvert alkalmaz majd. A nagy hatótávolságú, gyors robotrepülőgépek vagy rakéták ugyanis feleslegessé teszik azt, hogy mélyen be kelljen repülni az ellenséges légtérbe, vagyis a lopakodásnak kevésbé van haszna, és az első csapás megtételének korábbra hozásában inkább a nagy sebesség jelentheti a megoldást.

Fantáziarajz a NorthropGrumman cég bombázótervéről

HyperSoar

A HyperSoar projekt egy hiperszonikus, több feladatra felhasználható repülőgép kifejlesztését célozza. A gép hagyományos reptérről gázturbinás vagy rakétahajtóművel szállna fel, majd fokozatosan gyorsulva átváltana a torlósugár-hajtóművére és mintegy 60 km-es magasságba emelkedik, miközben sebessége akár a hangsebesség tízszeresét is elérheti. Ezek után hajtóművét kikapcsolja, és miközben a sebessége a ritka légkör miatt csak lassan csökkenne, egyre lejjebb és lejjebb vitorlázik, majd a sűrűbb légrétegek tetejénél (mintegy 35 km-es magasság körül) a hajtóművét újra begyújtja és újra felemelkedik 60 km-es magasságba, és felgyorsít Mach 10-re. Mindezt annyiszor ismétli meg, ameddig a célzóna közelébe nem ér, vagyis az út nagy részét úgy teszi meg mint a vízfelszínre dobott, kacsázó kő. 

Fantáziarajz a HyperSoar-ról

A megoldás legfontosabb előnye, hogy üzemanyag-takarékos repülést tesz lehetővé, így akár az is megoldható, hogy egy HyperSoar gép felszálljon az Egyesült Államokból, elrepüljön mondjuk Japán fölé (Chicago-Tokió viszonylatban kb. 10 100 km, amelyet 18-20 "kacsázással" tenne meg a gép, mintegy 60-70 perc alatt), majd visszarepüljön a kiindulási pontra, és ott leszálljon, méghozzá légi utántöltés nélkül.

A HyperSoar repülésének vázlatos ábrázolása. Az ugrások csúcspontja között 450 km-t tesz meg a jármű

Amennyiben a gép megvalósul, a jelenlegi hagyományos légvédelem szinte teljesen hatástalan lenne vele szemben, hiszen egy hiperszonikus sebességgel, vízszintesen haladó célt eltalálni a jelenlegi légvédelmi rakétáknak túl nagy falat. Fő feladatköre a légi felderítés, a csapásmérés, a teher- és személyszállítás lehet, illetve felhasználható űrszondák Föld körüli pályára állításához, első fokozatként.

Sanghaji együttműködés katonai vonala

Orosz jövőkép

Az orosz légierő feje, Alexander Zelin vezérezredes tegnapi nyilatkozatában az orosz katonai aviatika jövőjét firtatta. Elmondása szerint az orosz légiflotta 70 százaléka megújul 2020-ig.

“Várakozásaink szerint az orosz légiflotta 70%-a megújul, az új gépek beszerzése mellett számos típus modernizáción esik át a jövő évtized végéig.”

Zelin tájékoztatása szerint a stratégiai gépek, azaz a bombázók és a tankerek terén a jól bevált gépek maradnak, a Tu-95MC Bear, Tu-160 Blackjack, Tu-22M3 Backfire bombázók és Il-78 Midas légiutántöltők a megfelelő modernizációt követően még hosszú évekig szolgálhatják az orosz népet. A bombázók új célmegjelölő és navigációs rendszereket kapnak, azonban a fegyverintegrációk terén nem várható hatalmas előrelépés.

Zelin azt is felfedte, hogy folyik egy ötödik generációs stratégiai bombázó repülőgép fejlesztése is, az új gép képes lesz mind a hagyományos, mind a nukleáris konfliktusokban megállni a helyét. (Hogy ez mennyire mókusvakítás, az majd kiderül.)
Az is kiderült a vezérezredes nyilatkozatából, hogy az új gép a precíziós fegyverek széles skáláját hordozhatja majd.

A felderítőgépek területén is fejlődés várható, tervezik egy “ultranagy magasságban üzemelő”, többféle felderítőeszközzel ellátott repülőgép kifejlesztését, amely mélyen belát az ellenséges területekre. Arra, hogy a gép pilóta nélküli, avagy ember vezette típus lesz, nem tért ki a vezérezredes.

A vadászbombázók és támogató harcigépek területén várható a legnagyobb fejlődés. A most rendszerben álló MiG-31B Foxhound, Szu-27 Flanker, MiG-29 Fulcrum, Szu-24M Fencer, Szu-25 Frogfoot, MiG-25R Foxbat és Szu-24MR Fencer-E gépek leváltására a modernizált gépek (Szu-25SM, Szu-27SM és MiG-29SMT) mellett új gyártású, 4++ generációs típusok (Szu-34 Fullback, Szu-35S Flanker-E és MiG-35C Fulcrum-F) beszerzésére is nyílik lehetőség. Külön kiemelte az ötödik generációs, többfeladatú vadászbombázó előrehaladott fejlesztését, elmondása szerint a típus már a következő pár évben rendszerbe állhat.

A jelenleg közel 300 repülőgépet számláló szállítógép-flotta az An-12 Cub, An-72 Coaler, An-22 Cock, An-124 Condor és az Il-76 Candid típusokból tevődik össze. Az An-12-esek, az An-22-esek és az An-26-osok közeli nyugdíjazása után új fejlesztésű gépek állnak hadrendbe. A magyarok körében is jól ismert An-26-os végzete az Il-112B lesz, melyből legalább 70 darabot rendel a légierő. Az első gép szűzrepülését 2011-re tervezik.

Az An-12-esek leváltására szánt, orosz-indiai fejlesztésű, 20 tonna teherbírású gépnek nyolc éven belül kellene szolgálatba állnia. A típust egyelőre MTA (Multirole Transport Aircraft) jelzéssel emlegetik.

Az An-124 Ruslan előre láthatólag szolgálatban marad, a típus összes példányát igyekeznek An-124-100-as verziójúvá modernizálni. Az Il-76-osok is újjászületnek, Il-76MD-90A néven szelhetik a 2011-től kezdődő modernizációs programon átesett példányok az eget.

A helikopterek terén is gyökeres változás állhat be, a Mi-24-es típus teljesen eltűnik, helyette Mi-28N Night Hunter és Ka-52 Alligator típusok érkeznek 2015-ig.
“Már megkezdődött a Mi-28N leszállítása a csapatokhoz, legalább egy századnyi gépet már rendszerbe is állítunk az év végéig. A Ka-52 tesztelését szintén befejezzük 2009-ben, így a típus rendszeresítése elől elhárul minden akadály.”

Végül a pilóta nélküli típusokról is ejtsünk néhány szót. A jelen hadviselésében egyre fontosabbá váló, felfegyverezhető UAV-k Zelin elmondása szerint 2025-re a teljes repülőgép-állomány 40%-át teszik majd ki. Az első hazai fejlesztésű típust 2011-re szeretné szolgálatban látni a vezérezredes.

A Tupoljev fejleszti az újgenerációs orosz bombázót

A MAKSZ 2009 légibemutató, kiállítás és vásáron újabb fontos szerződés köttetett. Az orosz védelmi minisztérium és a Tupoljev iroda szignálta azt a szerződést, melynek értelmében a megnevezett konstruktőr fejlesztheti a következő generációs orosz stratégiai bombázót.

“A gép, amely a stratégiai bombázóerő gerincét fogja adni a jövőben, a legmodernebb technológiák alkalmazásával készül majd”- mondta a szokásos orosz “szerénységgel” Igor Shevchuk, a Tupoljev iroda vezérigazgatója.

“Az új gép széles fegyverpalettával rendelkezik majd, melyen megtalálhatók a precíziós, valamint nukleáris csapásmérő fegyverek is. A típusnak a hagyományos háborúkon kívül egy esetleges nukleáris konfliktus esetén is bizonyítania kell.”- ecsetelte a Légierő elvárásait Alexander Zelin vezérezredes.

A Blackjack helyett vagy mellé érkezik az új típus?

Jelenleg a Tu-95MC Bear, Tu-160 Blackjack és Tu-22M3 Backfire bombázók készek a világ bármely pontjára történő csapásmérésre, az ehhez szükséges rugalmasságot az Il-78 Midas tankerekből álló flotta biztosítja. Az új fejlesztésű gépnek a bejelentés szerint 2020-ra kellene szolgálatba állni, kiegészítve/leváltva a most üzemelő gépeket. 

Hogy új típus még ember vezette avagy autonóm kialakítású lesz-e, azt nem közölték, de nagy a valószínűsége, hogy mindkét tulajdonsággal felruházzák a típust, mint ahogy annak is, hogy csökkentett észlelhetőségű lesz. Továbbá az sem tisztázott, hogy szuperszonikus típust preferálnak-e, avagy az amerikaiakhoz hasonlóan maradnak a hangsebességnél lassabb gép fejlesztésénél, habár egyelőre az Újvilágban sincs pénz újabb bombázó létrehozására, kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az ambiciózus orosz tervekből…

Lopakodó bombázó Oroszországból

2025-2030 körül érkezik az új orosz stratégiai bombázó, mellyel a Tu-95MS Bear és Tu-160 Blackjack stratégiai bombázókat, valamint a Tu-22M3 Backfire nagy hatótávolságú bombázókat tervezik leváltani, közölte Anatolij Zsiharjov vezérőrnagy, az orosz hadászati légierő vezérkari főnöke.

“Az új típust, a lopakodó-technológiának köszönhetően, sokkal nehezebb lesz radarral felderíteni, azonban lehetetlen teljes rejtettséget biztosítani.” – nyilatkozta a vezérkari főnök.
“Az új technológiák és anyagok azonban segítenek ennek megvalósításában.”

Egy érdekes elképzelés az új bombázó külsejéről

A Tu-95MS Bear és Tu-160 Blackjack stratégiai bombázók, valamint a Tu-22M3 Backfire nagy hatótávolságú bombázók leváltására érkező típus érkezésére azonban még sokat kell várni, 2025-nél előbb biztosan nem állhat szolgálatba. Addig nem változik a bombázó-flotta összetétele, csupán modernizálással tartják szinten a képességeket.

Továbbá elárulta, hogy a következő évtizedben nagymértékben korszerűsítik a szolgálatban álló példányokat.
“Két modernizált Tu-160-ast kapunk kézhez a közeljövőben a kazani üzemből, valamint további kettő érkezik december végéig. És a folyamat csak folytatódik tovább…” – ecsetelte az ütemtervet a vezérőrnagy.
“Reményeink szerint 2015-re sikerült teljesíteni az előzetes terveket.”

Az Orosz Légierő kötelékében egyébként 16 drab Tu-160 és 40 darab Tu-95MS szolgál, a Tu-22M3-ból pedig 141 példány áll rendelkezésre.

Szép terv ez a bombázófejlesztés, azonban először a PAK-FA, avagy T-50 jelzésű 5. generációs madárkát kéne összepakolni, utána jöhet majd a méretesebb masina. Mi csak szurkolni tudunk, a többit pedig majd meglátjuk…

Pogoszjan: akár 1 000 PAK-FA is legyártásra kerülhet

Az orosz állam égisze alatt funkcionáló United Aircraft Corporation Szuhoj – MiG blokkjának vezetéséért felelő Mihail Pogoszjan természetesen nem Vlagyimir Putyin nem is túl régi, egy évtized alatt 1 500 merev- és forgószárnyas beszerzését és agresszív exportot vizionáló bejelentésétigyekezett túllicitálni, lévén a szóban forgó mennyiséget 35-40 év alatt tartja reálisnak.

“Az ilyen kategóriás harci gépek esetében határozottan van piac több mint 1 000 gépre, ha legyártunk annyit.” – nyilatkozta Pogoszjan pénteken az orosz miniszterelnök indiai látogatása kapcsán. “Minden alapunk megvan ahhoz, hogy úgy véljük nem lesz komoly verseny a világpiacon.” (Nos az F-35-től ilyen-olyan okokból elesők körében biztos nem…)

Nyilatkozatában Pogoszjan kitért arra, hogy a szóban forgó mennyiség legyártása 35-40 év alatt várható, valamint hogy az indiai gyártással kapcsolatos kérdések még nincsenek véglegesítve. India vonatkozásában kitért arra is, hogy a PAK-FA program partnernek cirka 200 gép szállítása várható.

Hovatovább tippje szerint nem valószínű, hogy ennél Oroszország kevesebbet rendszeresítene, így a két fejlesztő ország mellett akár 600 gép értékesítése is elképzelhető a világpiacon. Egyes források szerint Líbia és Vietnam máris komoly érdeklődését jelezte a típus iránt.

“Amerikát leszámítva az egyetlen ötödik generációs projekt Oroszországé” – szőtte tovább mondókáját Pogoszjan, magyarázva, mire is alapozzák ezen jelentős gépmennyiség esetleges exportját, kitérve arra, hogy Európa feladta ilyen irányú terveit és bár a kínaiak minden bizonnyal igyekeznek majd valamivel előrukkolni, úgy véli, hogy hatalmas energiabefektetésre lesz szükségük, hogy az kompetitív termék legyen.

Az Orosz és Indiai Légierő leendő csúcskategóriás ragadozója idén január végén végrehajtottszűzrepülése óta eltelt időben már kiderült, hogy a gép szállítása az Orosz Légierőnek csak 2015-től kezdődik meg. (Az ezzel kapcsolatban felmerülő gondolatok: ilyen tempó a nagy víz túlsó oldalán sem ment, már ha minden pöccre megy, esetleg. Na meg akkor még Indiáról, ahol a két üléses, még bőven fejlesztés alatt álló változat lesz rendszeresítve nem is beszéltünk)

Hamarosan repülhet a második PAK-FA

Hamarosan, minden valószínűség szerint még az év vége előtt a levegőbe emelkedhet a Szuhoj T-50, avagy PAK-FA néven ismert orosz ötödik generációs típus második példánya.

“Az ötödik generációs orosz vadászbombázó második példánya még az év vége előtt megkezdheti a repülési teszteket.” – nyilatkozta tegnap a Szuhoj holding vezérigazgatója, Mihail Pogoszjan.

PAK-FA (Forrás)

Az első prototípus szűzfelszállására még 2010. január végén került sor, azóta a gép 40 felszállást teljesített. Elmondása szerint a berepülési program gyorsasága felülmúlja a várakozásaikat.

Beszélt még az indiai féllel kötendő szerződésről, melynek előkészítése folyamatban van, várhatóan ennek ratifikálása is megtörténik év vége előtt. Mint ismeretes, India részt kíván venni a T-50 fejlesztésében, a Hindustan Aeronautics Ltd (HAL) és az orosz United Aircraft Corporation (UAC) között kötendő gyártási szerződés értelmében 250 darab FGFA készül majd Inda számára (helyi gyártással). Az együttműködésről több infó itt található.

Bemutatták az orosz 5. generációs vadászgép radarját

A MAKSZ 2009 légi bemutató, kiállítás és vásáron bemutatták az orosz, ötödik generációs vadászbombázó AESA típusú radarját. A PAK-FA vagy T-50 néven emlegetett, a Szuhoj iroda által tervezett repülőgép szemét a NIIP fejleszti.

Az aktív fázisvezérelt radarberendezést tervezik integrálni az új orosz típuson, amely az orosz légierő feje, Alexander Zelin vezérezredes szerint még december vége előtt a levegőbe emelkedhet. Bejelentése szerint Vagyimir Putyin májusban megtekintette a gép végszerelését a KnAAPO üzemében, ami a tervek szerint halad.

A gép radarberendezésének laboratóriumi tesztjei 2008 novembere óta folynak, a nyáron építették egybe a radarantennát (amely “1000-nél több” adó-vevő egységet tartalmaz) a berendezés többi blokkjával. A repülési tesztekre szánt példány 2010 közepére készülhet el.

A kiszivárgott információk alapján a PAK-FA az amerikai riválisához hasonló kialakítással készül és ugyanúgy képes lesz a szupercirkálásra, valamint rendelkezni fog belső fegyvertérrel is. Fedélzeti radarrendszerének a gép körüli légtér 360 fokos pásztázását két radarberendezéssel fogják tudni csak megoldani, úgy ahogy a korábbi Szuhoj-típusok esetében is történt, a faroknyúlványban elhelyezett kiegészítőradarral. A gép meghajtására az NPO Szaturn által fejlesztett 117S/AL-41F1A típusú hajtóművel a hírek szerint nincs minden rendben, de reményeik szerint a berepülés megkezdéséig befejezik a munkálatokat, különben egy korábbi erőforrással, az új hajtómű alapjául szolgáló AL-31F kell a légi teszteket megkezdeni.

A gépből 5 darab prototípus készül majd, ebből kettő a földi tesztelésre. Ha minden a tervek szerint halad, a berepülést 2012-re fejezik be, a típus 2015-re állhat szolgálatba.A típus fejlesztésében India is segédkezik, az indiai variáns némileg különböző aerodinamikai kialakítással és indiai avionikával készül majd.

Ötödik típusú találkozások

Mind India, mind Oroszország nagyon pedálozik, hogy tető alá hozzák a PAK-FA, vagy T-50 elnevezéssel illetett ötödik generációs vadászbombázó közös fejlesztéséről szóló szerződéseket.

Mindkét félnek érdeke a megállapodás, az indiaiak egy potens (?) repülőgépet, az oroszok pedig kockázatviselő partnert szeretnének, így minél mélyebb megállapodást kívánnak elérni. Bár az oroszok tájékoztatása szerint a PAK-FA hamarosan a levegőbe emelkedik (ez várhatóan 2010-re tolódik, bár nagyon ígérgették, hogy még idén sor kerül rá), a rendszerek fejlesztésének még koránt sincs vége.

A kiszivárgott információk alapján a PAK-FA az amerikai riválisához hasonló kialakítással készül és ugyanúgy képes lesz a szupercirkálásra, valamint rendelkezni fog belső fegyvertérrel is. Fedélzeti radarrendszerének a gép körüli légtér 360 fokos pásztázását két radarberendezéssel fogják tudni csak megoldani a faroknyúlványban elhelyezett kiegészítőradarral. A gép meghajtására az NPO Szaturn által fejlesztett 117S/AL-41F1A típusú hajtóművel a hírek szerint nincs minden rendben, de reményeik szerint a berepülés megkezdéséig befejezik a munkálatokat, különben egy korábbi erőforrással, az új hajtómű alapjául szolgáló AL-31F kell a légi teszteket megkezdeni.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy az indiaiak eltérő aerodinamikai kialakítású gépet kívánnak szolgálatba állítani, most úgy látszik, beletörődtek abba, hogy a program előrehaladott állapota miatt az oroszok nem kívánják átdizájnolni a típust, így az indiai verzió nagyrészt abban fog különbözni Ivánékétól, hogy kétszemélyes pilótafülkével építik (úgy látszik az indiaiak látják a Szu-30MKI kétszemélyes voltából adódó előnyeit), és “természetesen” francia, izraeli és hazai elektronikai rendszerek kerülnek majd a gépbe (itt megint lehetne a Szu-30MKI-re hivatkozni…).

“A közös vállalkozás egész jól halad. Bár nem tudtunk minden részletben dűlőre jutni, mindkét fél nagyon elégedett az eredménnyel.” – mondta Alexander Klementyev, a Szuhoj Vállalat alelnöke.
“Heteken belül újabb és újabb szerződéseket írunk alá, hogy pontosítsuk és minél jobban elmélyítsük a mindkét fél számára előnyös kapcsolatot. Oroszország minden területen fontos partnerséget ajánl Indiának. Bár még vannak területek, melyeknél késik a megegyezés, joggal mondhatjuk, hogy ez egy kiváló kapcsolat, mely évek múltán is fennmarad.”

Arról egyik fél sem mert jóslatokba bocsátkozni, hogy mikor készül el az indiai variáns prototípusa, azt azonban elhintették, hogy 2016-17 környékén már nem ártana szolgálatba állnia, megelőzvén a vetélytársat, Kínát. Majd meglátjuk…

Indiai látogatás a PAK-FA “rejtekhelyén” – UPDATE

Alighanem “2009 legjobb karácsonyi ajándékát kapta” versenyben dobogós lenne az az indiai küldöttség, mely decemberben látogatást tehetett a Szuhoj iroda leginkább várt jövevénye, a PAK-FA, avagy T-50 szülő- és egyben rejtekhelyén, a KnAAPO szibériai üzemtelepén.

Az elvileg orosz-indiai kooperációban készülő, ötödik generációs típus prototípusának megtekintéséről a küldöttség egyik tagja így beszélt:
“A hatása megdöbbentő volt. A védelmi miniszter csak csendesen sétált a gép mellett, majd hitetlenkedve megérintette. Ott állt előtte a Szuhoj T-50, a jövő technológiája, mely az Indiai Légierő gerincét alkotja majd.”

Továbbá kiszivárgott még, hogy öt évnyi alkudozás után végre sikerül megegyezni az FGFA (Fifth Generation Fighter Aircraft – ötödik generációs vadászrepülőgép /a program és a gép indiai megjelölése/) formája, képességei és a munkamegosztás terén is, így a közös fejlesztésről szóló részletes szerződés már csak egy karnyújtásnyira van.

A Hindustan Aeronautics Ltd (HAL) és az orosz United Aircraft Corporation (UAC) között kötendő gyártási szerződés értelmében 250 darab FGFA készül majd Inda számára (helyi gyártással), és ugyanennyit igényel majd Oroszország hadereje is. Az exportmegrendelések teljesítésének mikéntjéről nem közöltek érdemi információkat.

További adatok kerültek nyilvánosságra az orosz-indiai projektről. A HAL 25%-ban veszi ki részét az FGFA fejlesztéséből, ez főként az informatikai részre korlátozódik. Az indiaiak szállítják ugyanis a bevetéstervező, és -vezérlő számítógépet, a navigációs rendszert, a többfunkciós kijelzőket és az elektronikai ellentevékenységre képes rendszert. Továbbá, mivel az orosz változat egy-, az indiai pedig kétüléses típus lesz, így ők felelnek a két változat közötti technológia-adoptálásért, ergo ők csinálnak kétüléses gépet – belső rendszereket tekintve – az FGFA-ból, a hosszabb sárkányszerkezet kialakítása az oroszok dolga. A sárkány 25% titánt és 20% kompozitot tartalmaz majd.
A program teljes költségét 8-10 milliárd dollárra becsülik jelenleg, 100 millió dolláros darabárral.
A hivatalos közlés szerint a fejlesztés 4-5 évig tart, addig a T-50-re 2000 repült órányi tesztelés vár rá. A tervek szerint 2017 körül áll hadrendbe, az indaiai változat pár évvel később követné.
A T-50/FGFA fejlesztése azonban nem áll le, az idők során újabb és jobb kompozitok megjelenése várható, az oroszok tájékoztatása szerint minél hamarabb próbálják beépíteni ezeket a típus sárkányába.

Túl a 100. felszálláson a PAK FA

2011. november 3-a fontos dátumként vonul majd be a PAK FA-program történeti könyvébe. Ekkor került sor ugyanis a típus összesített 100. felszállására, amit az eddig elkészült, és a berepülési programban résztvevő két prototípus hozott össze. Mint ismeretes, a Szuhoj T-50 PAK FA (Front Légierő Perspektivikus Repülő-komplexuma) első példánya 2010. január 29-én emelkedett először a levegőbe. Ezt kicsit több, mint egy évvel később követte a második, mely 2011. március 3-án hagyta el első ízben a Komszomolszk-on-Amur repülőtér betonját. A típus a nagyközönség számára pedig 2011. augusztus 17-én mutatkozott be a Zsukovszkij repülőtéren, a MAKS 2011 keretében.

A Szuhoj T-50 és a Lockheed Martin F-22 összehasonlítása |Forrás: RIA Novosti

Kapcsolódó hír, hogy orosz források szerint hamarosan levegőbe emelkedhet a Szuhoj T-50-es harmadik repülésre szánt prototípusa, a negyedik gép összeszerelése pedig végső stádiumban tart. A gépek csak akkor emelkednek a levegőbe, ha az orosz szakemberek meggyőződtek arról, hogy a produktum minősége megfelelő.

Az Orosz Légierő közleménye szerint a típus 2016-ban állhat hadrendbe.

Szeptemberre összeállhat a kép az orosz-indiai teherszállító repülőgépet illetően

A BrahMos cirkálórakétán és az ötödik generációs vadászbombázón kívül újabb típus fejlesztését tervezi a két állam, mint erről már mi is többször beszámoltunk. Jelen állás szerint szeptemberben várható a fejlesztésről szóló szerződés szignálása, ekkorra várhatunk konkrét elvárásokat is a gépet illetően.

A típust MTA (Multirole Transport Aircraft) vagy MRTA (Multi-role Transport Aircraft) jelzéssel emlegetik és az orosz Il-214-es tervein alapszik majd. Az An-12-esek leváltására szánt, orosz-indiai fejlesztésű, 18-20 tonna teherbírású, 60 tonnás maximális felszállótömegű gépnek nyolc éven belül kellene szolgálatba állnia. További elvárás a géppel szemben, hogy kiépítetlen és magashegyi repterekről is képes legyen üzemelni. A felsőszárnyas konstrukció meghajtásáról két Aviadvigatel PS-90 kétáramú sugárhajtómű gondoskodik majd. Hatótávját 2500 kilométerre, maximális sebességét 870 km/h-ra saccolják.

A szerződést a remények szerint A K Antony, indiai védelmi miniszter moszkvai látogatása során írják alá. A fejlesztéshez szükséges tőkén a két fél 50-50%-ban osztozik. A munkálatokat orosz részről az egyesített állami, repülőgép-fejlesztéssel foglalkozó vállalatcsoport, a United Aircraft Corporation (UAC), míg indiai részről a Hindustan Aeronautics (HAL) végzi majd, mindkét vállalat 300-300 millió dollárt invesztál a programba.

Az indiaiak 40-45, míg az oroszok 100 feletti darabszámra tartanak igényt, továbbá nem zárkóznak el a típus exportálásától sem, bár kérdéses, hogy a telített piacon van-e létjogosultsága egy újabb közepes szállítógépnek. Külföldi megrendelések nagy valószínűséggel csak abban az esetben várhatók, ha a típus árát minimalizálni tudják, azonban a 21. század követeléseinek megfelelő gépet hoznak létre.

Itt a kínai 5. generációs vadászbombázó – Képekkel frissítve

Sok helyről sok féle-fajta információ és nyilatkozat került nyilvánosságra az elmúlt években, nem beszélve a neten keringő rengeteg, többé-kevésbé hihető PS-munkáról. Ám a napokban…

A napokban egymás után jelentek meg a kínai 5. generációs repülőgépről készült képek. Először a gyengébb felvételek, majd ahogy egyre jobb minőségű fotókat publikáltak a J-XX, J-14 és J-20 néven is emlegetett gépről, annál inkább kezdett eloszlani az a félelem, hogy újabb montázsmunkákban gyönyörködünk.

Íme néhány kép a nagysebességű gurulópróbán járt gépről:

Friss képek a kínai repülőgép-hordozóról

Az első kínai repülőgép-hordozó, a Shi Lang (ex-Varjag) december végén immáron harmadjára futott ki próbaútra, ezúttal sikerült róla szebb képeket készíteni az ázsiai spottereknek. Íme:

Jól halad a tányérantennás C-295-ös tesztelése

Az EADS még 2011 májusában mutatta be a sokoldalú C-295 teherszállító repülőgép újabb, légtérellenőrzővé avanzsált változatát, mely június óta szeli a levegőt. Sikerrel.

Július 7-i szűzrepülése óta aktívan tesztelik a C-295-ös AEW változatát, ám a tányérantennás masináról azóta nem sok hír látott napvilágot, azonban a gyártó a hétvégén megtörte a csendet és közleményben tudatta, hogy minden a tervek szerint alakul az altípus berepülési programjával, már befejezték a repülési tesztek első fázisát, melyben azt vizsgálták, hogyan viselkedik a gép egy méretes, 6 méter átmérőjű, 360°-os látószöget biztosító radardómmal a hátán.

Fotó: IAI

A közzétett adatokból kiderül, hogy a típus több mint 8 órás őrjáratozási idővel bír, amennyiben 6100 és 7300 méter közötti magasságtartományban tartózkodik a bevetés során. A gép teherterében 6 operátorállást alakítottak ki az Elta Systems által szállított radarrendszer kezelésére. A gyártó fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a C-295-ös rendelkezik a legnagyobb beltérrel a rivális típusokkal (Gulfstream G550, Saab 2000) összevetve. Ennek ellenére még nem született rá megrendelés, de az EADS illetékesei nagyon bíznak az újdonság exportsikerében.

Kína Szu-35-öst és Sz-400-ast venne?!

A kínaiak újabb orosz portékákra vetettek szemet: a Szuhoj Szu-35-ös vadászbombázó és az Almaz-Antej Sz-400 Triumf (SA-21 Growler) légvédelmi komplexum is szerepel a kívánságlistájukon.

A Rosszijszkaja Gazeta hírújság Alexander Fomin urat, a RFSMTC (Russia’s Federal Service for Military-Technical Cooperation – Orosz Szövetségi Katonai-Műszaki Együttműködési Szolgálat) igazgatóhelyettesét idézve írta a napokban, miszerint tavaly év vége felé Peking azzal a kéréssel fordult Moszkvához, hogy engedélyezze a két említett fegyverrendszer eladását az ázsiai nagyhatalomnak.

Moszkva egyelőre várakozó álláspontban van, ami nem meglepő, ugyanis a kínaiak “jó szokása” szerint a megvásárolt technikát tanulmányozva próbálnak saját maguk legyártani hasonlót. Így volt ez a Szu-27-es gépcsalád tagjaival, Peking tavaly visszamondta 95 darab Szuhoj licenszgyártásának jogát, miután beindították a Szu-27-es kínai kópiájának, a Shenyang J-11B-nek gyártósorát.

Az orosz fél mellesleg az említett csúcstechnológiákat nem feltétlenül adná oda a “másológépnek”, már csak azért sem, mert a jelenlegi kapacitás is szűkös, eddig csak négy repülőképes Szu-35Sz vadászbombázóval rendelkeznek, melyeket várhatóan 2013-ban állít szolgálatba az Orosz Légierő.

Sz-400 Triumf Moszkvában, 2009. május 9-én

Az Sz-400-asok háza táján még rosszabb az export esélye, ugyanis az új komplexumokkal először a hazai igényeket akarják kielégíteni, csak 2015 után várható az esetleges külföldi vevők kiszolgálása. 

A kínaiakkal kapcsolatban a légvédelmi rendszerek terén is van rossz tapasztalata az oroszoknak, a korábban beszerzett S-300PMU2 “Favorit” is másolásra került.

A fenti példákból látszik, hogy Oroszország ezentúl komoly mérlegelés után dönt csak, hogy eladja-e a legújabb technológiát Kínának, mely lemásolva azt konkurenciaként lép elő a fegyverpiacon, így amit az eladással nyertek bevételt, az kicsúszik a kezükből a potenciális vevők elvesztésével, ami nyilván nem érdekük az oroszoknak.

Sz-400 export: nyet

A fegyverexportőr szervezet tájékoztatása szerint még éveket kell a ballisztikus rakéták és csapásmérő robotrepülőgépek ellen is alkalmazható légvédelmi komplexumok exportjára.

Az orosz állam kezében lévő Rosoboronexport feje, Anatoly Isaikin úgy nyilatkozott a napokban, hogy országa biztosan nem kezdi meg a részben Moszkva védelmét is ellátó Sz-400 Triumf (SA-21 Growler) légvédelmi rendszer árusítását 2015-ig, így addig várnia kell Fehéroroszországnak és Kazahsztánnak is a rendszeresítéssel.

Sz-400 Triumf Moszkvában, 2009. május 9-én

A rohamléptekben korszerűsítés alatt álló orosz légvédelem majdani gerincét képező, valamint a jövőben a föderáció „csillagrombolóira” felszerelendő Sz-400 képes 400 km-es sugárban és akár 40 000 – 50 000 méteres magasságban ellenséges célpontokat megsemmisíteni, így kiváló váltótípusa lehet a mostani, Sz-300-on alapuló rendszernek. 

T-90-esek érkeznek Algériába és Türkmenisztánba

Újabb modern harckocsikat kaphat hamarosan az észak-afrikai és a közép-ázsiai állam az oroszok legnagyobb örömére.

120 darab T-90Sz típusú tankot szállít Algériának Oroszország, valamint 30 példányt Türkmenisztánba is a tavaly aláírt szerződések értelmében, amelyek Moszkvát a legnagyobb tankexportőrévé teszik 2012-ben. Konstantin Makijenko katonai elemző szerint a szerződések értéke elérheti az 500 millió dollárt is.

Persze nem ezek lesznek az első T-90-esek a két országban, lévén még 2009-ben Algéria már vett 185 darabot, illetve Türkmenisztán is 2010-ben 10 darabot.

T-90 „izzó szemekkel” | Forrás: weapons.technology.youngster.com

Az aktuális szerződéseket algíri részről a 2011-es évi forrongások, míg a türkmén fél részéről az elnökválasztások hátráltatták. Az Algéria környékén tomboló „arab tavasz” és Líbiában folyó a polgárháború miatt az algériai elnök előbb inkább reformokat vezetett be, elkerülendő az előző két évtized vérengzéseinek a megismétlődését, Türkmenisztánban pedig február 13-án voltak a választások, ahol 97 százalékos többséggel választották újra az elnököt, így minden akadály elhárult a beszerzések lebonyolítása elől.

Egyébként ahhoz képest, hogy odahaza mennyire kiosztották szegény páncélost, a fenti számok tekintetében igen csak jól fogy külföldön. Bár arra még mindig nem sikerült rájönnünk, hogy Posztnyikov vezérezredes hogyan akart egy T-90-es árából (118 millió rubel ~ 4,1 millió dollár) három német tankot venni, de elképzelhető, hogy a germán barátaink előálltak valami „Tesco gazdaságos” Leopard változattal, csak nekünk felejtettek el szólni.

Új elfogórakétát mutatott be az MBDA

Az európai fegyvergyártó konzorcium, az MBDA Sea Ceptor néven új, hajófedélzeti légvédelmi rakétát tervez a Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy – RN) számára.

A Sea Ceptor (~ Tengeri Elfogó) alkalmas lenne repülőgépek és szuperszonikus hajó elleni rakéták elhárítására egyaránt, továbbá tervezik szárazföldi telepítésű változatát is. A programot január 30-án jelentették be, értéke mintegy 483 millió font (758 millió dollár).

Fotó: MBDA

„A program nagyon fontos része annak, hogy az Egyesült Királyság fenntartsa és fejlessze képességeit a komplex fegyverrendszerek előállítása terén.” – nyilatkozta Peter Luff védelmi miniszter. 

A tervek szerint az új fegyver alkalmas lesz akár Mach 3 sebességű célpontok támadására is. A tervek szerint 2016-tól ezzel váltják le a függőleges indítású, szintén az MBDA által gyártott Sea Wolf rendszert az Royal Navy Type 23-as osztályú fregattjain, illetve 2020 után a következő generációs Type 26-osokhoz is rendszeresíteni kívánják.

Fotó: MBDA

Az MBDA alvállalkozójaként a francia Thales angol leányvállalata, a Thales UK fogja elkészíteni a Sea Ceptor lézeres közelségi gyújtóját. A megbízási szerződés értéke 11 millió font, és „változó [igényektől függő] mennyiség” legyártásáról szóló opciót is magába foglal. Az MBDA nyilatkozata szerint az új rakéta alkalmas lesz a Rapier mobil légvédelmi rakéta leváltására is, melyet jelenleg használ Nagy-Britannia hadserege és légiereje is.

A Mistral-osztály új partraszállító katamaránja

2012. január 9-én az első EDAR (Engin de Débarquement Amphibie Rapide, magyarul gyors partraszállító hajó) befejezte a harckészültségi próbákat.

Az EDAR a Francia Haditengerészet Mistral-osztályú partraszállást támogató helikopterhordozókhoz tervezett, viszonylag egyedi kialakítású partraszállító egysége. Szokták még az L-Cat (landing caramaran) névvel is illetni, mivel alapvetően egy katamarán felépítésű hajóról van szó, amelynek különlegessége, hogy a szárazföldi csapatok vagy egyéb teher szállítására használt fedélzet fel-le mozgatható, attól függően, hogy a hajó milyen üzemmódban van. „Cirkáló” módban a fedélzetet felemelik, így jelentősen javulnak a hajózási tulajdonságok, köztük például a sebesség is, de partraszálló módban leeresztik a fedélzetet, így csökkentve a hajó merülését.

A harckészültségi próbák előkészítő szakaszként – a haditengerészet felügyelőinek ellenőrzése alatt és együttműködve a partraszállító flotta tengerészeivel – lehetőséget nyújtottak a hajó legénységének, hogy közelebbről megismerkedjenek az új egységgel, valamint hozzájárult az első EDAR integrációjához egy Mistral-osztályú hajóba, így a vizsgáztatott jármű most már képes partraszállító műveletekben is részt venni.

A tesztelt egységet 2011 novemberében adták át a Francia Haditengerészetnek és ez volt az első alkalom, hogy egy új partraszállító hajó telepítettek a Mistral-osztály egységeire.

Új állomáshelyén, egy Mistral gyomrában | Fotó: meretmarine.com

Még a próbák napján a Mistral és újdonsült EDAR-ja elhajózott az Amerikai Egyesült Államok keleti partja felé, ahol részt vesznek majd a Bold Alligator nemzetközi hadgyakorlaton, amely a partraszállító műveletek terén nagy előrelépést jelent a francia-amerikai együttműködésben.

Szerző: GrGLy

Új tengerészeti UAV a láthatáron

A BAE Systems és a nagyrészt volt Bell alkalmazottakból álló AVX Aircraft új javaslattal állt elő az amerikai haditengerészet MRMUAS (Medium-Range Maritime Unmanned Air System – szabadfordításban közepes hatótávolságú tengerészeti pilótanélküli légi rendszer) programjához, mégpedig egy helikopterrel. A javasolt légi jármű az AVX által épített új sárkányszerkezettel, valamint a cég egyik védjegyévé vált koaxiális rotor és dupla csőlégcsavar kombinált megoldásával készülne.

Egy koncepciórajz az új UAV-ról | Forrás: AviationWeek

„A helikoptert a haditengerészet elvárásai szerint terveztük meg” – nyilatkozott az AVX, amely elzárkózott a további jellemzők közlésétől, de annyit azért elárultak, hogy a konstrukció jelentős sebességgel és terhelhetőséggel rendelkezik majd. 

A vállalat már korábban is foglalkozott koaxiális rotorral és csőlégcsavarral szerelt megoldásokkal: a US Army Bell OH-58 típusú, felfegyverzett felderítő helikopterét alapul véve, illetve a hadsereg új, többfeladatú helikoptercsalád kifejlesztését célzó programjában (JMR – Joint Multi-Role) is hasonló megoldással álltak elő. A rendszer tervei azonban továbbra is csak papíron léteznek, de az AVX bízik benne, hogy 2013 közepére már repülhetnek egy demonstrátorrá átalakított Bell 206A JetRanger-rel.

Az AVX által tervezett átalakítási csomag | Fotó: AVX Aircraft

Annak ellenére, hogy egy nagyobb verseny alakult ki a VTUAV-ok (Vertical Take off Unmanned Areial Vehicle – függőlegesen felszálló pilótanélküli légi jármű) körül (pl. Northrop Grumman/Bell Fire-X, Boeing A160), az AVX úgy véli, hogy az új MRMUAS koncepciójuk „alacsonyabb költségekkel tud majd versenybe szállni, mivel úgy vettük észre, hogy a konstrukcióink és cégünk természetéből fakadóan szinte mindig ez történik. A miénk lesz a legköltséghatékonyabb megoldás.”

A BAE Systems a projekt fővállalkozójaként, elsődlegesen függesztmény és szoftver szállítóként vesz részt és a vállalat illetékeseinek véleménye szerint egy már meglévő polgári vagy katonai gép átalakított változata (pl. Fire-X, amelynek alapja a Bell 407) nem felelhet meg a haditengerészet követelményeinek.

Szerző: GrGLy

Az izraeli radar és a titkos ázsiai vásárló

Az IAI (Israel Aerospace Industries) tulajdonában lévő Elta Systems eladta az EL/M-2032 megnevezésű radarját, mégpedig annak legújabb változatát egy ázsiai partnernek, azonban a vevő kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Ugyanúgy nem lehet tudni azon gépek típusát sem, amelyekre majd felszerelik az egységet, annyit azonban elárultak, hogy a 150 millió dolláros szerződés és egy 5 éves program keretein belül az Elta közreműködik a radar integrálásában, illetve hogy ez a fejlesztés része egy, a megrendelő légierején történő általános felújításnak.

Az EL/M-2032 rendszer egyik legemlékezetesebb pillanata a ‘Karine A’ ügy, vagy más néven a ‘Noé Bárkája Hadművelet’ volt 2002-ben, amikor is az Izraeli Haditengerészet mindenki meglepetésére feltartóztatott egy Iránból Gázába tartó hajót, amelyen mintegy 50 tonna fegyver – Katyusa rakéták, aknavető lövedékek, tankelhárító rakéták és aknák, AK-47-esek, mesterlövész puskák, különböző robbanószerek és lőszer – volt.

A radar egyik érdekes képessége, hogy nappal és éjjel is, az időjárástól függetlenül képes több száz mozgó és álló célpontról képet készíteni, amelyet összehasonlít az esetlegesen a memóriában eltárolt adatokkal. Ezt a képességét használták ki a hadművelet során is, mivel a Vörös-tengeren ringatózó több száz hajó között egy ilyen típusú radarral sikerült követni a ‘Karine A’-t. Egyébként a gyártó szerint az EL/M-2032 kiválóan alkalmazható különböző rendszerekben, így például képes levegő-levegő, levegő-föld és levegő-víz helyzetekben is célpontokat követni.

Egyébként szép karrier áll a rendszer mögött: McDonall Douglas F-4 Phantom II, Northrop F-5, General Dynamics F-16 ‘Fighting Falcon’, KAI F/A-50 ‘Golden Eagle’, Dassault Mirage III és MiG-21 típus fedélzetén is integrálták, valamint a HAL Tejas is egy átalakított verzióját használja.

A Karine A és a zsákmány | Forrás: Wikimédia