2014. augusztus 13., szerda

magvas gondolataim

magvas gondolataim

A hírek megállíthatatlanok-tények

2011.03.06. 17:50 nadir

A hírek megállíthatatlanok, úgy látszik eljött az idő, hogy a fátyol fellebbenjen és lássuk, mi is folyik. Egyébként, én személy szerint nem is értem, miért kell ezt a megosztott életet élnem, olyan mintegy tudathasadt bolygó a mi világunk. Kissé- nem, nem is kissé- nagyon elegem van abból, hogy akadályozni akarnak létünk teljes megismerésében, mert úgy döntöttek valakik, hogy úgy szeretnék kihasználni az emberek jóhiszeműségét, és azt a vágyát, hogy ne azzal kelljen már foglalkozniuk örökké, hogy árgus szemekkel és fülekkel azt figyeljék, már megint, hol játszanak ki minket, hanem alkosson! Ehelyett? Egyszerre kellene lennem, politikusnak, közgazdásznak, kémikusnak, biológusnak, orvosnak, fizikusnak, mindennek, mert nem tudhatom, hol akarnak valami ocsmány csalással megetetni!  
Az asztalost sem kell állandóan figyelned, mikor az asztalt készíti neked, rábízod, ha nem azt rakta eléd, amit kértél, eljársz vele szemben valamilyen módon, elzavarod, nem fizeted ki, másikat keresel. Minden ember fel van háborodva, ha valakit hazugságon kap a mindennapi kapcsolataiban, annál feljebb lévők hazugságain nincs felháborodva, nyeli, mint a kacsa a nokedlit! Nem akar neki hátat fordítani, nem akarja páros lábbal seggbe rúgni, legyint egyet és hallgat!  
Érdekes, hogy ott, ahol nagyon komolyan az életünkről van szó, a jövőnkről, az utánunk jövők lehetőségeiről, nem érdekel senkit, azt hiszed elég, ha ráhagytál némi vagyont a gyerekedre, hiszed, megtettél mindent! Megszoktuk, hogy a politika, a hatalom az a hazugsággal egyenlő és ennyi, nem követeli az ország egymás után felsorakozva, hogy az Igazságot akarjuk, sőt, az egész emberiség hallgat! Majdnem az egész, mert azért én is a nem hallgatóktól veszem az infót, nyilván nem kutattam a British Museum levéltárában, de azt tudom, hogy az ember ősidők óta dokumentál. Sőt, ma már videotizál vagy hogyan is mondjam, tehát mielőtt az lenne bárki érve is, minden írás hamis, amit egy bizonyos dologról mondunk, ez már nem állja meg a helyét, mert filmszalagról hogyan állítod, hogy hamis? A kapa helyett a géppisztolyt vagy a bombázórepülőt montírozták a kezükbe, amúgy valójában meg a szentelt vizet fogta vagy mi?
 
Nem rohanok legalább a szóval, amúgy, ha nekem kéne taposnom a gázpedált, már a végkifejletnél tartanánk, lett- lészen bármi is az, de ebből a sunnyogó becserkészésből elegem van!
 
A napokban láttam egy videót a holo-tárlatvezetésről, itt nálunk, és ott van a vitrinben a szappan, amiről elmondja a tárlatvezető, hogy emberi zsírból főzték! És játszanak, mi meg hagyjuk politikai beleegyezéssel, hogy játsszák önfeledten a drámájukat a zsinagógában, amit a te adódból újíttattak fel, mert amúgy ők nem áldoznak rá, mert azt a gój köteles csengetni, hisz azért van, hogy szolgáljon! Erre a legtutibb recept a holo-hamu! A bűvös szó, ettől minden ember összecsinálja a lába szárát, mert neked kell lenned az ő lelkiismeretének, mert neki nincs olyan! Azt már gyerekkorban kiirtják belőle, mikor az első géppisztolyt a kezébe nyomják!
 
Bizonyított tény, utána kell járni, hogy Péter Gáborék (AVH pince-izraelita vallású kínzógépek) emberdarálót működtettek, és az emberi cafatokat a Dunába juttatták! Szóval, az igazságos megemlékezés jogán, én javasolnám a Duna partra pakolt cipőkbe, tegyünk egy kis darált húst! Ez így helyes, és igazságos, nekem egyetlen zsidó vére sem fájdalmasabb, mint a saját népemé vagy más népé!
Lehet, hogy a zsidók szeretnék, ha reggeltől-estig siratnád őket, ezt sulykolják, de ezt meg ki nem szarja le? Ezen is nyavalyogjanak olyan szűk körben, mint amilyet igyekeznek maguk köré vonni, hogy nehogy kiderüljön a rengeteg vérengzés és ármány, amit a történelem alatt végrehajtottak! Ezt sem kell kihozni közénk, tartsátok meg a hulláitokat, úgymint a származásotokat, vallásotokat és nem lesz semmi baj, igaz talán kevesebb lesz a pénzetek, ezt nehezen viselitek, de legyen ez is a magánügyetek! Szeretnék semmivel sem többet hallani róluk, mint az olaszokról, bulgárokról vagy bárkiről!
 
Kabarészintű vitaműsort láttam a rasszizmus elleni napon, mikor a pódiumon Mérő László kihangsúlyozottan diplomás, Mónika-showba illő módon hebeg-habog, dadog és alig tud egy összefüggő, értelmes mondatot mondani, mert az igaz kérdésekkel nem tud, mit kezdeni. Hazudni kéne, mosakodni, de nem megy, mert a tényekkel nem bír, mit kezdeni, annak, hogy ő egyetemen tanít, azt még olyan nyomokban sem látod, mint csokiban a szóját!
Nem azért van annyi zsidó a tudományok és diplomások terén, mert annyira műveltek, hanem mert egymást emelik be!
 
A szemétből meg úgy kell kikezdhetetlen sztárt csinálni, hogy adsz neki valami kitüntetést!
Erre remek példa a mindenki által ismert Hit gyülekezet, amit vezet ez a csaló senkiházi Németh Sándor! Aki nem tudja régtől, mit jelentenek, hogyan működnek a szekták, nézzen utána. A legtöbb guru nem szegény ember, azt azért mindenki tudhatja, azt is sokan tudják e könnyű jövedelemhez adományok útján a legegyszerűbb hozzájutni. Jó alaposan átmosod a tagok agyát, aztán se lát, se hall, tejel!
Egy gyülis srác, aki azóta külföldön kénytelen meghúzni magát, annak riportját olvastam mostanság: ezeknek a módszere, fiatalos zenével megnyerni az ifjú bárányokat. Így került ez az illető is a gyülekezetbe, egyébként itt, egész komoly személyeket is látni, magas beosztásúakat, akiket a közéletből ismerhetünk.
Már a szcientológusok köréből is ismert a módszer, kipuhatolózni a tag mindenféle magánjellegű dolgát, a foglalkozásától a pénztárcájáig. Akár a szüleid ellen is fordítanak, mert vagy beszervezed a gyülevészbe, vagy akkor anyád is az ördöggel cimboráló! Amit a vezető lelkész mond, maradéktalanul el kell fogadnod! Mire is hasonlít? A Rabbi szava felülír mindent, igaz? Itt sem az szabja az utat, hogy Istennek tetsző-e, hanem Németh Sándornak tetszik-e!
Azt tudni lehet, hogy a Hit gyüli az SZDSZ-el volt politikai összefonódásban-ki mással- és a választáskor imakommandó átkozta az SZDSZ riválisait! Isten nevében! Hallott már valaki imakommandóról? Átkozódnak a szentek? Tudnak ezek a zsidók, komolyan!
Az elszökött báránykáktól lehet tudni, hogy mindenkit, aki személyét megkérdőjelezi Némethnek, több napon keresztül átkozzák!
Anyagi gyarapodáshoz, ott a hívők fizetésének 10%-a, plusz az adományok, ami kötelező. Vannak 60 ezren! Nem rossz életminőséget biztosít. A befolyt pénzösszegek sorsa láthatatlan, és természetesen egy jó zsidótól nem is illik megkérdezni. Az épületeket a hívők pénzén építik, de a gyülekezet tulajdona, mint ahogy emberi mivoltod és személyed is! Időnként felszólítják őket, hogy kedveskedjenek Sándornak, dobjanak össze neki egy kis pénzt, adnak a hívők, külön extra a mi vezetőnknek, hogy érezze az elismerést! Ha esetleg arra vetemednél, hogy a gyülekezet anyagi helyzetéről kérdezel, akkor jó zsidó szokás szerint felhördül, hogy te hitetlen, megkérdőjelezed elöljáród tisztességét? Ördög bújt beléd, megszállt a démon!
Hihetetlen a cinikusságuk, ha egy hívő élelemre kér 500 forintot, mondják neki, hogy imádkozz, majd ad az Úr! Némethnek a bukszáját, viszont ne bízzuk a kiszámíthatatlan Úrra, adjunk neki, biztos, ami biztos!    
Az elszökött hívők mondják, ha az ember csak szép csendben elücsörgött a beszédeket hallgatva, nem volt sok pénze, akkor nyugodtan elhagyhatja a gyülit, a kutya sem foglalkozik vele! Viszont, aki régebbi tag, esetleg valamilyen beosztása is volt a gyüli adminisztratív munkájában, azaz belelátott valamennyire is a szent leple alá, annak annyi, ha kilépni próbál!
Először jön az agymosás, ha az nem hat, jön az átkozóbrigád, akik ott maradnak, azokat megesketik, hogy soha nem hagyják el a gyülit, meg a Sanyát. Rettegnek attól, hogy ennyi ember átkát magukra vegyék, mint annyi szektában itt is sokan belebetegszenek, öngyilkosok lesznek, csak szabadulhassanak.
Ez a riportalany munkája során észrevette az anyagi dolgokkal való visszaéléseket és szóvá tette! Itt vége lett az életének, a házasságát szétzúzták, rágalomkeltés, iszonyú propaganda, a tag ellen, bántalmazták, betörtek hozzá, hogy a bizonyítékokat eltüntessék, bizony kell is, gondold el, itt is megtudnák a hívők, hogy van átverve a fejük, mekkora égés lenne, mint összes többi disznóságaikkal szemben! Még szembe találnák magukat pár ezer megvilágosodott, feldühödött hívővel! Tán meg is lincselnék! Jogos lenne? Jogos, hát! De ne aggódj, ordítanának, mint a szamarak az emberi jogaikért, meg tisztességes eljárásért, lenne egyből annyi zsidó szervezet, hogy összerogysz alatta! Mind arról beszélne, hogy mekkora rohadék vagy, nem a szemét sütné le szégyenében, abban biztos lehetsz! Nincs zsidók által elkövetett bűn, mert legjobb védekezésük, az örökös támadásuk!
Nem írom le az egész riportot, kegyetlen dolgokon ment át ez az ember, mire végre külföldön nyugalmat talált, csak idáig kellett futnia!
 
Tehát, mi sem természetesebb, mint ennek a toprongynak a kitüntetése Izraelben! Most kezd el piszkálni a nagy ember könyvelését!
Azóta már nem a rock a menő náluk sem, Lagzi Lajcsi megnyalná a tíz ujját, ha hallaná, milyen népszerű a stílusa! Jézus, meg Isten, Szűz Mária? Ilyen el sem hangzik! Hol van az? Izrael van meg shalom, ez a refrén! Jézus képe? Gondolom, a padláson porosodik, viszont tele van az gyülekezeti hely izraeli zászlóval! Ez a judeo-kereszténység!
Így kell ezt csinálni, akár a Béke-Nobel díját is megkaphatod, csak egy jó akció kell hozzá és megfelelő származás! Nem a diploma, meg a Nobel teszi az embert, nyugodj meg!
 
Gondolj bele, ki hisztériázik a legjobban az atomfegyverek miatt, ki akarja mindenkiét felügyelni? Ki az, aki azt hazudja, hogy neki nincs, nem is látott még olyat!
Ha, mást mondasz, akkor neked ugrik az egész ország, hogy rágalmazod! Egészen addig, míg nem volt egy olyan karakán fickó közöttük, mint Mordechai Vanunu, aki felfedte az igazságot! Azt tudjuk, ez az, amit a zsidóság elviselni nem bír, az igazságért kapott 18 évet!
Ez így megy, kérem, ez a szeplőtelenség álcájának megőrzési technikája! Nyugodtan bízzál bennük, ültesd a Parlamentbe, hiszen annyiszor győződhettél meg tisztességükről és becsületességükről, hogy nem is értem, miért kellenek törvények velük kapcsolatban, miért kell a kezükbe ellened géppisztoly, hiszen megismerhetted már, milyen törvényes és toleráns nép, az Igazság bajnokai!
 
Nem is értem, miért nem kapnak sokkal nagyobb tiszteletet, biztos ezt irigyelik tőlük, ezt a mély humánumot, főleg, a lopott hazájukban még élve maradt palesztinokkal kapcsolatban!  
 
Szerintem példát kellene vennünk róluk, és azt nyújtani nekik, amit ők más népeknek, hiszen az oly kikezdhetetlen és szépséges gyakorlat, biztos elégedettek lennének velünk!
Elvégre, csak kiválasztott nép, tehát példaértékű lehet minden, ahogyan ők tesznek és ahogyan! Én csak annyit javasolnék, hogy a tőlük ellesett módon bánjunk velük, bizonyára örülnének, ha visszakapnának valamit, mindabból a sok nemes gesztusból, amit a népeknek adni szoktak! Nem kell többet, nehogy túlkapások legyenek, csak épp annyit!
 
3 komment

Mindenki okulására!

2011.03.01. 14:28 nadir

Kommentelőknek köszönöm a hozzászólását, ezt is, azt is, nekem tanulságos.
Azt hiszem ez a kiválasztottsági mánia korunkra megdőlt. Szerintem minden ember kiválasztott valamire és azt akár tetszik, akár nem, be is kell, hogy töltse. A népek is kiválasztattak valamire, nincs olyan, hogy csak ez, vagy csak az van kiválasztva, tehát ezt az egyeduralmat én levenném a napirendről, de annak a napirendjéről mindenképp, aki ezzel visszaél.
Számomra még az is megrázó, ha egy válás alkalmával a gyerekkel teniszeznek, az én gyomrom egyszerűen attól felfordul, mikor kiszolgáltatott emberekkel úgy általában bárki visszaél. A tisztességes harc ellen semmi kifogásom, de ez, amit a palesztin nép ellen látok, elkövetni, az teljesen meghaladja az ingerküszöbömet!
Az meg, amit a világ ellen látunk készülődni, felülmúl mindent! Nagyjából senkiről sem tudhatod, hogy ki kicsoda! Ugyanannak a kéznek valamely jobb vagy bal keze vagy kisujja, de benne van.
Igazából egyetlen könnyet sem fogok ejteni, ha ez a rendszer bedől, ami szar, az vesszen oda, nincs azon, mit sajnálni! Amit sajnálhatok valamennyire, az talán a sok alvó, akit álmában és gyanútlanul fog érni a „tűzvész”. Akik azt hitték, hogy majd ez vagy az a kormány vagy miniszter majd felemeli. Senkit nem fognak sehová felemelni, legfeljebb leejteni a nagy büdös pöcegödörbe. Aki még abban reménykedik, hogy ebből a rendszerből fogják utolsó földi útjára kísérni, az, nagyon nagyot téved. Persze, sok ember azt mondja, nem akarja tudni, mi folyik, akkor sem, ha kínlódik napról, napra, akkor sem, ha hasra esik benne.
Ízlés kérdése, gondolom ez is. Segíteni szerintem, akkor lehet, ha mindenki legalább egy kicsit képben van a dolgokkal. Teljesen tisztában úgysem lesz senki, mert a láthatatlan hatalom, nem véletlenül viseli ezt a nevet. Arra viszont ki-ki saját útján, ha el tudott szakadni a tévé show műsoraitól rájöhetett, hogy sokkal több minden van a világban, mint amit valaha is elénk tártak. Amit viszont nem tártak elénk, nna azt fogják ellenünk felhasználni!
Sokkolás képpen majd később összeszedem, amit tecnikából összegyűjtöttem az elmúlt évek során. A Világok harca c. film csak ízelítő abból, hogy mit várjál. Egy biztos, az elmúlt pár év, olyan volt, mint a „nyitva van az aranykapu”. Azaz, mindenki felkészülhetett arra, ami jön. Ahogy elnézem a dolgokat, nem hiszem, hogy túl sok van odáig. Tudom, sokan mondják a 2012-es dátumot. Talán, egyetlen stratéga sem akarja a pontos dátumot megadni a támadásához, de, hogy valamit átlépünk, az biztos, hiszen már most sem a küszöbön állunk már. Egyelőre, még alhat, aki tud, mert nem írták ki neki, nem mondták be a tévében, hogy háború van, de attól még az van! Nálunk még kevésbé kerültek elő géppisztolyok, de eheted a mérget, oltathatod magad, egészen humánus, tespedt európainak csendes genocídium. Látod, ugye? Kis, kis kígyó, tekeredj a fára.....
 
Nem új keletűek ezek a dolgok: Albert Pike az Egyesített Szabadkőművesség Világtanácsának az élén 1859-1871 között dolgozta ki a 3 kirobbantandó vh stratégiáját, amivel aztán az illuminátusok elérik a világ feletti uralmat.
 Létrehozott egy új rítusú szabadkőművességet a Palladian rítust. ( kik a szabadkőművesek élén állók, mindenki tudja) Mazzini lett megbízva további 23 alközpont kidolgozásával. Magyarországon jelenleg majd minden nagy városban van központjuk. Fantáziádra bízom, hogy elképzeld, milyen lehet ma a technikai fejlettség, ha már akkor, tudósaik megoldották a gyors és titkos kapcsolattartást. (drót nélküli rádió még nem volt feltalálva, a nagyközönségnek semmiképpen). Azt remélem mindenki sejti, hogy mire az emberek birtokba vesznek pl. egy mikrohullámú sütőt, addigra már az kipróbált szuper gyilokként működő eszköz!
Nos az ilyen központokon keresztül hamar el lehet indítani egy-egy forrongást, ami aztán beletorkollik a háborúba. Az I vh-nál megdöntötték a Romanov dinasztiát, aztán kipróbálták az ateizmust, meg a kommunizmust, a II. vh alatt megteremtették az Izrael megalakulását, aztán a nemzetközi kommunizmust. A III. vh megoldja a politikai cionizmus és az iszlám közti konfliktust. (esetleg valaki mást lát történni?)
 
Mindez pedig előkészíti az Illuminátusok központi világkormányát. Gondolja valaki, hogy azért van belecsempészve Orbántól, Obamáig, de még elődeik beszédében is az új világrend kifejezés? Szokjad! Én már gyerekeknek szóló rajzfilmben is hallottam. Engem, biztos, hogy nem győz meg senki a véletlenről, ami nincs! Akik azért vicsorognak megint, mert nem tetszik nekik az összeesküvés és annak eredése, kire vezethető vissza Pike és Mazzini levelezése megtalálható a British Museumban. Levelében leírja -nekem az élet alátámasztja- mekkora kataklizma készül, hiszen ennek épp most is már nemcsak az előszelét lehet érezni. A vér és a lázadások, háborúk a sok birkát rá fogják venni, hogy betömörüljenek saját akaratukból ebbe az új világrendbe.
Ezek a pénzoligarchák, bankárok látták el a forradalmak és háborúk részvevőit mindkét oldalról. (ha esetleg valaki nem ismerné a bankárok származását, akkor nézzen utána!)
Csak ennyire érdemes az iskolában történelmet vagy az összes félrevezető baromságot megtanulni, abból vizsgázni. Agymosodák: mennyire sikerült saját képünkre formálni a gyereket, erről szól. Vallja-e, amit elétártunk Lenin nagy munkásságáról, 6 millió holo-hamusról és egyebekről. 
Pontosan a cion könyvek szerint zajlanak a dolgok, akár tetszik, akár nem, csak abból kihagyták a technikát!
Tudni nem lehet semmit pontosan, de mégis valamilyen szinten követhetőek az események, már abból is, ha elkezded követni a szimbolikát, olyan mintegy képregény, mindenhol ott van, a reklámokban, a filmekben, az újságok oldalain, a díszletekben, a divatban, a kirakatokban, a logókban, annyira árulkodóak, hogyha belemerültél, olvasod, mint ezeket a betűket! Néha rejtetten, sokszor nyíltan, de abból nagyjából rögtön tudod, kinek a kezében van az adott dolog, ki üzen, kinek és mit. Ha nem lennének ismereteim, elképzeléseim a kimenetelről, még szórakoztatónak is találnám. Szedegetni a morzsákat, mint Jancsi és Juliska az erdőben, hogy aztán összeálljon belőle egy nagyobb kép!
Sosem voltam paranoiás, nem hiszem, hogy álmodom, annál realistább vagyok.
Fantasztikus a denveri reptér freskója, jó magasra tették, ne nagyon lásd, de a kíváncsiak, mindig azok lesznek.
 
Itt látható a katona, amint leszúrja a békegalambot, fején maszk, nehogy beszívja azt a kemény permetet, amit szinte mindennap szórnak, a biológiai fegyverekről nem is beszélve!
Látod azt a szép szivárványt? Hol is látható még? 1. Illuminati 2. Lauder iskola. A tornyok? Szept. 11.? Mit látsz? Síró, zokogó embereket, főleg anyákat, gyermekeket.
 
Itt minden nemzetből láthatod a holtakat, a kiirtott élővilágot:
 
Az Új Világrend, a kis agymosottakkal-kezében, mintha búzanyaláb, de jobban nézd meg fegyverek. Az egyik fiú kezében a kalapács, amint a sarlóra sújt. Vizsgáld meg alaposan!
 
Az alaprajz, emlékeztet valamire?
 
Hallottátok? Takarékossági okokból az algút végén lekapcsolták a fényt!

Szólj hozzá!

Ki kicsoda a zsidó parádéban?

2011.02.27. 18:53 nadir

Itt van ez a terrorista fejű Ovádjá Joszéf izraeli főrabbi.
 
 Sajtó nyilvánosság előtt, elhangzott szónoklatában kijelentette a palesztinokról először: bárcsak pusztulnának el az ellenségeink(akik védik a saját jogos államukat) és a gyűlölőink ( csak a gyerekeidet trancsírozta fel, meg a lakhelyedet, miért gyűlölöd?) Vesszenek ki ebből a világból! (ki érti a sok rasszista, miért gyűlöli a zsidókat?)
Másodszor: A világ nem zsidó emberei ( a sok tisztátalan) csak azért jönnek a világra, és élhetnek aránylag tisztes kort, hogy minél jobban kiszolgálhassák a zsidókat (elküldted a kurva anyjába? Felháborító, hogy merted, nincs ebben semmi sértő, ami a ronda kifejezésre feljogosít!). Gondoljuk csak meg, ha elpusztul a szamár, elveszítjük a pénzünket, így van ez a szolgálóval is, ha időnap előtt meghal, elveszítjük a pénzünket! Éppen ezért hagyjuk, hogy a szolga hosszú életet éljen, annak érdekében, hogy jól dolgozzon a zsidónál! ( Nem kell ezen megsértődni gójok! Nem rasszista szemét aljadékok, kedves emberek, akik megengedték, hogy sokáig élj, látod?) Ezért szeresd a zsidót és ne bántsd szegényt, csak a talmudját védi!
Töröltessék, pusztuljon ki a nevük! (Kedves emberek ezek, min vagy fennakadva?)

Az abszolút jogos felháborodásra a gójok részéről -mert egyéb zsidó vezetők kezet csókoltak a náci rabbinak a beszéd után- a kormányhivatal azt a pofátlan hazug választ adta, hogy megjegyzései nem tükrözik a kormányfő nézeteit, mert nem látod, hogy hátul, hogy röhögnek a markukba!
Akkor most tartson papunk egy beszédet, melyben felhívja a keresztények figyelmét, hogy ne vásároljanak zsidónál, ne dolgozzanak zsidónál, nna, mi lenne a reakció? Kell még valakinek magyarázni?
Én gyűlöletkeltő? Elmentek ti a nagyon messze levő távoli bolygóra és akkor nagyon finom voltam!

Senkinek ne legyen kétsége, hogy az ő nagy tervük Amerikát beleugrasztani a 3. világháborúba, megtámadni Iránt ( majd, a végén azt mondja mégsem volt atombábája, nem számít neki, láthatod!). Ja, persze a tévé azt fogja mondani, hogy Irán egy rohadék, ez ne legyen kérdéses!
 
Nos, a helyzet az, kedves magyar gój társaim, minket kormányunk (melynek 70%-a zsidó) eladott. Ezek aláírták Mose Kacav államfővel, hogy külső agresszió esetén, mi befogadunk 500.000 gyilkost Izraelből! Ezeket, ide? Ugyanis Izrael megunta a sivatagot, vize sem sokáig lesz már, hiába vette el a Palesztinoktól! A látszat, amit annyira szeretnek űzni: Jövőre Jeruzsálemben egy nagy kamu, ezek mind tudják, hogy valójában nekik már a Kárpát medencére fáj a foguk! Lesz itt Nagy Magyarország! Gondolják ők, de ez lesz az utolsó útjuk e földön! Lesz külső agresszió, arról tesz a zsidó! Izraelt be fogják dönteni, hiszen az csak katonai bázisuk volt, nincs tovább rá szükségük! Mi lesz a többi zsidóval? Hát, ott döglik meg! Mint a II vh-ban. Nem lesz szükség rájuk, saját zsidaja majd megint kinyírja őket, miközben majd ráfogja valamelyik másik nemzetre, hogy legyen újra lóvé a másik államalapításhoz!

Az összes szarukat eddig még máson kenték szét, mert ők tiszta jellemek! Tudod, tiszta udvar, rendes ház, mert a szemetet átborította a szomszédékhoz! Kritizálni mered? Majd lesz neked ne mulass! Te csinálod ugyanezt? Száz helyről fognak támadni, hogyan kell a zsidó szomszéddal együttélni, nem dobhatod vissza a szarját! Ő meg van tisztulva már tőle, eltávolította végre, jóízűen pihen, nehogy már valaki visszahányja rá, neki joga van megvédenie magát! Rohadt gyűlölködő gój, én nemes ember vagyok!
Pont ezt látjuk, csak egy toporzékoló zsidó, aki azért hisztizik, hogy lásd őt szépnek, akkor is, ha ocsmány dolgai vannak! Az nem undorító, hogy a szarát hozzád vágja, hanem az, hogy visszakapja, de ebből mindenkinek elég, viszitek az összes szarotokat mindenhonnan, holokausztostól, menórástól, bankostól, császárságostól, mindenestől, hónotok alatt a talmuddal, meg a cionok könyveivel, aztán próbálgassátok személyesen egymáson a gonoszságaitokat, cselszövéseiteket, korrumpálódjatok egymáson, nem kell kihozni, otthonra jó lesz nektek, a világ már nem kíváncsi rátok!

Egy bátor, zsidó szerint rasszista görög pap a legnagyobb görög tévéadó reggeli műsorában elmondja, hogy a zsidókat tartja felelősnek a gazdasági problémákért, szerinte Hitler a cionizmus eszköze volt és a Rothschild család pénzelte, (mint az összes háborút, francia forradalomtól kezdve, mindent) hiszen Rothschild mama elmondta, ha a kicsi fiam háborút akar, akkor háború lesz! Így van, nincs ezen, mit tagadni, mindenki tudja, hogy ki pénzeli és szítja a háttérből az embereket!

A görög pap beszél a zsidóság szerepéről az országa tönkretételében gazdasági és egyéb területein a zsidókkal való kapcsolat miatt. A pap a szabadkőművességtől elindulva megnevezi az olyan zsidó bankárokat, mint Rothschild báró, egészen a cionizmusig haladva, megemlíti, hogy összeesküvés keretében akarják rabszolgasorsa juttatni az egész keresztény egyházat! Ez nem bűnbak keresés, mint azonnal állítanák a zsidók, hanem látható, összevethető a keresztények iránt érzett gyűlöletükből, ahogyan nyilatkoznak főrabbijaik. Keresésről szó sincs, rámutatásról van szó!
A családok szétverése, nyilvánvaló az egyneműek házasságának népszerűsítése, a szingli életmód előtérbe helyezése mind zsidó propaganda! Elég, ha ránézel a fórumukra, mit összeizgulnak, hogy kirakhassák eltévelyedett szexualitásukat a világ elé! Betegek, súlyosan bomlott elmével rendelkeznek!

Nem kell hisztizni, senki nem mondana ilyet, ha nem magatok kiabálnátok a világ elé beteges terveiteket és átkozott kívánságaitokat!

Igen, a pap is elmondja, amit már mára mindenki tud- a paptól függetlenül- hogy saját maguk tizedelése saját társuk által, amit szintén előszeretettel kennek szét rajtad, azért történt, mert a nyavalyások nem akarták felemelni a seggüket, hogy kivonuljanak Izraelbe, hogy annak a másik agyament zsidónak az álma megvalósuljon a zsidó központról, ahol aztán tovább élhetnek vérengző, gyilkos, kínzó hajlamaiknak!
Nem kérdés, nem titok az már, hogy a Rothschild, Rockefeller, Soros irányítja az országokat, meg a globalizációt, hogy ki éhezik, ki háborúzik, ő dönti el, kit érdekel már egyes zsidók toporzékolása, harc lesz, nektek is!
Persze egyből jött a vinnyogó zsidó közösség, hogy felháborodásának hangot adjon szokása szerint, de ez már senkit nem érdekel, mindenki tudja honnan jöttetek, kik vagytok, és mit akartok!

Josef Gideon Burg romániai zsidó, aki a II.vh után telepedett le Németországban. Nem cionista, elítéli a cionizmust, a hazugságpropagandát a cionista állam megalapítására és életben tartására. Igen, neki hiszek, mikor elmondja, hogy cionéknak köszönhető az ellentétek szítása, az I vh előtt, a Balfour szerződés, a diverzáns tevékenység, az azt követő bolsevik diktatúra, a Párizs környéki kegyetlen békekötés, a legyengült társadalmak kiszipolyozása, a II.vh kirobbantása, a tömeggyilkosságok, az utána való kegyetlen megtorlások! A legsikeresebb gazdasági akció, ami létezik, a zsidók kitelepítésének átnevezése irtássá, a kivándoroltak és új nevet felvettek halottként való nyilvántartása és mindezért kártérítés felvétele! Mindenki jogosult rá, a csecsemőtől az aggastyánig, tán még az is, aki elment az auschwitzi holokauszt-showt megnézni!
J. G. Burg könyvében azt próbálja bemutatni, hogy nem minden zsidó egyforma és van, akinek zsidó létére mindez feltűnik és nem akar ebben részt venni! Ő tett is mindezért! Perekben lépett fel tanúként, ahol megpróbált az igazságnak és a tényeknek érvényt szerezni, mint zsidó szokások ismerője. Tanácsadóként szolgált a zsidók által kezdeményezett hazafiak elleni perekben (mert a cion azt képzeli csal neki van joga hazáját védeni, ráadásul úgy, hogy gyilkosokat a joggal védi és támogatja és képzi is, hazafinak nevezve!) Ernest Zündel per, Kanada, például.

Mint a cion szokásoknak szakértője, nyilván tudta mi vár rá és ezzel együtt vállalta a harcot! A németországi zsidó hitközösség kiközösítette, cionisták tettleg bántalmazták, halála után nem temették zsidó temetőbe, (szerintem csak örülhet neki, oda minek ment volna?)de tiszta, becsületes emberként élt!
Nos, ők azok a zsidók, akikről csak a gójok emlékeznek meg, fajtársaik kivetették, mert nem volt hajlandó nevét adni a nagy közös cionista szar takarásához, hamis tanúzáshoz, gyűlöletkeltőnek nevezni azokat, akik az igazságot mondják el!
Miért ezt hiszem el? Mert igazságszerető vagyok! Honnan tudom, hogy ez az igazság? Onnan, hogy kinézek az ablakon és rejtve vagy nyíltan, de azt találom, amit ez a pár hős zsidó ember a szemünk elé tárt, Magyarország szabadkőműves, cionista, zsidó jelképekkel és egyetlen holló kosztos zsidóra nem akarokm emlékezni!
Nem hiszem el, hogy hamis rágalom a cion könyv, mert ezt látom az országokban végbemenni, nem hiszem, hogy hamis a babiloni talmud és sokan e szerint élnek, mert hallom főembereitek nyilatkozatait, és látom hogyan gyilkoltok gyermekeket, látom, hogyan véditek egymást a szar kenése közben és hunytok szemet minden gyalázat felett, amit fajtársaitok követnek el! Nem szégyenlitek magatokat, egy nagy rakás gusztustalanság és vér tetején hordjátok oly fenn az orrotokat!
Ti, hétköznapi félig zsidó, félig gój embertársak, ti is cinkosok vagytok, mert nem akartok tudomásul venni semmit, inkább ostobán, tudatlanul rasszistáztok, mert lelketek jobban szereti a szar takargatását, akár vérrel szerzett pénzt is, csak pénz legyen, inkább nem a tudást választjátok!
Lelketek rajta, ti választottátok, de ti sem fogtok már ebből a gyűrűből kijutni!
Itt a végállomás! Lehet kiszállni! Tudja a román, a szlovák, az osztrák, a német, a magyar pláne, kik készülődnek mostan meg ide betelepedni! Gyertek! A menórára hányva találjátok magatokat, úgyis olyan, mint a vasvilla!
Senki nem akar a bomlasztó, erkölcstelen, minket tisztátalannak nevezőkkel,  hazugságokon dagadó rablóbandával egy országban tartózkodni!
 
 Rosszul esnek a szavak? A vért, a gyerekgyilkosságokat, a hazugságokat azt bírja a gyomrotok, attól nem émelyegtek!

1 komment

Hogyan dagadjon a területünk mások éhezésén!

2011.02.27. 14:20 nadir

Nem véletlenül írja a cion jegyzőkönyv, hogy ahol a jelképes kígyójuk áthalad, azoknak az országoknak az alkotmánya alapjaiban rázkódott meg.
Egyébként, ha a franciákat, olaszokat, bárkit valamiért megrónék, mindegyikőjük boldogan beállna a sorba, egyetértene, mennyire jól látom a dolgokat, csak ne róluk legyen szó, mert akkor azonnal ostoba gyűlöletkeltő lesz belőlem! Érdekes mentalitás, egészen addig elismert, okoska lehet bárkiből, míg nem foglalkozik velük, ennyire azt képzelje valaki, hogy bűntelen, döbbenet! Ezt viszont értsd úgy, hogy az összes történészből, régészből, politikusból, lelkészből, íróból, bárkiből lehet 1 perc alatt ostoba rasszista. Akit tegnap még elismertek, abból holnapra üldözött lesz, mert meg merte kérdezni tőlük-hé, mit műveltek, van ehhez jogotok?
Így, aztán ő bármit megtehet, mindent, és a mindent értsd szó szerint!
 
A ciszjordániai Khirbet Jarza faluban, hajnalban arra ébredtek, hogy buldózerek érkeztek falujukba. Az izraeli katonák leromboltak egy mecsetet, 7 fémépületet, egy sátrat. Minderre volt 200 katona, 3 munkagép.
Ezek az akciók hozzátartoznak a palesztinok mindennapi életéhez, soha nem tudhatod, mikor ébredsz a tökös csávók puskáinak, dózerjeinek a hangjára!
Hidd el, nekik semmi nem szent, ami a tiéd, és neki pont kell! Próbálj leköpni egy zsinagógát, minden bokorból előugrik egy ilyen majom, hogy megmondja, milyen joga van és milyen módon fog elítélni vagy helyben meglincselni!
Ebből, természetesen egy gójnak (tisztátalan, ezt ne felejtsd!!) nem azt a következtetést kell levonnia, hogy ezen a földön csak ezeknek vannak jogaik, hanem azt kell levonnod, hogy micsoda gyalázat érte őket, akiknek joguk van védekezni, és ott kell tapsikolni velük!
Mi lesz ezekkel az emberekkel? Semmi! Mehetnek, amerre látnak! Víz nélkül, koszosan, porosan, véresen! Egyébként is tisztátalan a neved és dögölj meg valahol, mert akadályozod az ő terjeszkedését!
Hogyan éheztess ki egy népet?
Ne engedd, hogy learassa termését, ne engedd, hogy azzal foglalkozzon, amivel eddig is, vágd ki, égesd el a fáit!
Az izraeli haderő fele az ültetvények körül járőrözik, már 6 évvel ezelőtt az izraeli legfelsőbb bíróság (fasisztának nevezném, nem legfelsőbbnek, inkább legaljának) utasításba adta, hogy ügyeljenek a szüretelni akaró palesztinokra! Elvégre gyerekkorától ezt tanulja, be is tölti feladatát maradéktalanul! A világ nagy része mélyen elítéli Izrael gyilkos tempóját, de ez a zsidót nem érdekli, mert ő szarta a világot! Gyújtogatnak, mások szenthelyeit gyalázzák, mert ő büntetlenül teheti, törvénybe iktatta magának az aljasságait, de szeresd a zsidót, ne háboródj fel, oly szép is mindez!
  
Ne aggódj, ehhez mindhez ki fog találni egy ideológiát, bármennyi ideológiát, amennyit nem szégyell, és nyugodj meg, ők semmit nem szégyellnek!

Az izraeli miniszter nem ajánlja a palesztinoknak, hogy egy független palesztin állam létrehozása érdekében nemzetközi testületekhez forduljon! Milyen szép véres szájú!

Ő maga, viszont elég, ha egy rosszat szólsz, már minden szervezetet megmozgat, te ne tégy ilyet! A Palesztin állam független volt, szerencsére ezt már azóta sokan elismerték, akik szarnak ezeknek a fejére és nem ezekkel kollaborálnak, mint például a töketlen magyar miniszter, akinek viszont a nyelve legalább elég hosszú!

Bár ti is így lennétek kiterítve, mindjárt több jutna a magyarnak , a kipa helyett a szemfedél a sárgaföld legyen fasiszta cionista terrorbrigád
 
1 komment

Az állam nyugalma 4.

2011.02.27. 02:38 nadir

Aljas rágalom? Nézz utána, azért, mert te egy agyilag tohonya és lusta vagy, és egyébként is feleslegesnek tartod az utánajárást, mert ez csak aljas rágalom, ezért én vagyok a rohadék! Tipikus észjárás, több mint megunható eszmeiség!
Az embereket a cellából a klinikára kísérték, onnan vissza a cellába, „emberek, orvosok” látták közelről, ahogy a terrortól beszarnak, bevizelnek, és egynek sem jut eszébe tiltakozni! Inkább szemet huny! Ez nem igaz, és hempereg tovább baldachinos ágyán, ezzel a zsidó mindent elintézett! Többet ne is várj tőle, nincs benne több!
Miért jutna eszébe a tiltakozás? A talmudban nem ez van! Ott az van, Öregem, hogy ez nem számít bűnnek, hiszen csak barommagvakból lett kisbarmokat irtják!
Te, zsidó gyermekem, viszont kiválasztott vagy! A kiválasztottság azt jelenti, hogy a nemzsidóval szemben, amit akarsz, azt teszel, sőt büszkék leszünk rád, ha irtod őket, csak a bosszantásunkra téblábol itt ez a sok marha, akiktől minél előbb meg kell szabadulnunk, s csak azt meghagyni, amelyik hajlandó minden zsidó kívánalmat kielégíteni, és minket, mint kiválasztottakat elismerni és vakon hódolni, nem bolygatva az emberiség ellen elkövetett bűneinket! A sok barom csak akadályozza terveink megvalósítását, az örökös figyelem-felkeltési akciójával! Ölni úgyis jó, így hát két legyet ütünk egy csapásra!
 
A gyerek-mindenki tudja-remekül nevelhető egy bizonyos korban, amire akarod! Terminátor is faragható belőle, csak okosan kell csinálni és időben!
Megtanítod neki a talmudot, szappanokkal alátámasztod, hogy ő egy igazságosan gyilkoló gép!
Melyik demokráciában találod meg ezt a nevelési módszert? Nácira emlékeztet? Rosszul látsz! A gyűlölet felébresztését jó időben el kell kezdeni, különben úgy járnak, hogy a facebook segítségével kell leleplezniük a szolgálatot megtagadó nőket!(2010.nov .20.)
 
Érted, a szegény zsidó gyerekeknek az ország atombomba arzenálja mellett meg kell tanulniuk, hogyan védekezzenek a palesztinok ellopott földjén a kődobálás ellen,JOGOSAN!  Mert immáron az övék! Megfizettek érte Palesztinának!
Nézd, milyen élvezettel tanulják a kis agymosott zsidó gyerekek az ölés tecnikáját! Látszik a fején, alig várja, hogy kipróbálhassa élesben!
 
Az, hogy milyen örömmel és kéjjel vetik magukat a gyerekekre, azon nincs, mit csodálkozni!
Meg kell érteni a zsidó ideológiát! Ha a gyerekeket megölik, nemi szervüket szétverik nincs szaporodás! A megmaradt felnőtt lakosság szépen kihal, újak nem nőnek fel, akik alkalmasak lehetnének a nemzésre, akik megmaradtak, azok testileg, lelkileg tökéletesen meg vannak nyomorítva, nem valószínű, hogy valaha is emlegetni fogják a  cionista zsidóknak kiszolgáltatva, hogy éljen Palesztina, a nemzeti öntudatnak még írmagja sem marad!
Így kell államot alapítani más földjén! Megfélemlítés, terror! Van hozzá érzéke!
 
Mellesleg, a mindenfelé élő hétköznapi zsidó, aki nem is vallásos, annak agya ugyanolyan lestrapált, mint itt bármelyik gójé, ül a tévé előtt, perfekt a Való Világból, azt képzeli, hogy ismerete bővül a párzó oroszlánok láttán, közben zabálja a chipset, issza a colát, betömi a gyógyszernek nevezett mérget, elrohan beoltatni magát, a Tescoban a tésztákat böngészi, és nem azon gondolkodik közben, hogy jaj, de sok barom van körülöttem, meg kellene ölnöm őket! Reggelire nem iszik vért, nem kíván 3 éves gyereket, legfeljebb sok pénzt, fényűzést! A valóban való világról ugyanúgy annyi a tudása, mint amennyi egyéb más lénynek is, csak meg van az a szubjektív beképzeltsége, hogy bárhol a világon, ha rosszat mondanak a zsidóról, egy emberként kaparja ki a szemedet, anélkül, hogy számítana, hogy jogos-e a gójok felháborodása vagy sem! Ennek az ő olvasatukban nincs jelentősége!
Így leszel hibás te, ha az izraeli elüt a zebrán, és nem úgy tesz, mint ahogy mindenki más tenne, megszidja, elítéli a helytelenül cselekvőt, hanem téged fognak elítélni, és ha tiltakozol, akkor gyűlöletkeltő vagy! Neked, földi halandónak a zsidóság ellen, ha atombombát dob is a fejedre, nincs jogod ezt elmondani, te rohadék rasszista! Dögölj meg!
 
Ez különböztet meg minket és nem az ő nagyságuk és elért eredményeik! Náluk nem úgy megy, mint más államoknál, hogy cáfoló dokumentumokat tud bemutatni, vagy fotói vannak arról, hogy Palesztina lakatlan volt, nem, neki fegyvere van, terrorista csoportjai, amelyik meg ezzel nem rendelkezik, annak rohadt nagy pofája van, hogy te egy ártatlan embereket megvádoló rohadék rasszista vagy!
Ezzel ő, mint a jog képviselője, hanyatt fekszik, kielégülést érez, hogy milyen kurva jól megmondta a véleményét és megvédte nemzetét, amihez mindenkinek joga van, főleg neki! Az Igazsággal soha életében nem lesz dolga! Szembenézni, akkor sem tud vele, ha hullákon gázol át, előtte lőtte szét az embereket a rokona, ő nem fogja ezt látni, csak egyet tud hajtogatni:-Hülye rasszista! Dögölj meg! Ezzel, itt ki is fújt, ez a tudománya!
 
Meg fogja neked magyarázni, hogy valójában a palesztinok eszméletlen karriert futottak be
hollywoodban, filmstúdióikban készítették a fotókat, a sebesülteket trükkökkel alkották, vagy a közúti és egyéb katasztrófákban összeszedett emberekből kreáltak maguknak genocídiumot, hogy a nemes lelkű zsidóságot lejárassák!
Nem számít, hány szervezet, hány tanulmánya jelenik meg, videók, fotók sorozata, az ő agyát keményen átmosták, mint a kölykeiknek, ettől szemén szürke- és zöldhályog nőtt. Már mindenkinek kiböki a szemét, ő vak marad, az örök zsidó!
 
Minden gójnak, felhívom a figyelmét, hogy soha semmilyen zsidók által elkövetett bűnért, fel nem háborodhat! Ez kizárólag a zsidók emberi joga! A cionisták irányadó talmudját, melyben te, gój, megölhető, kifosztható, megerőszakolható vagy, nem kell komolyan venni!
Nekik csak joguk van minden szarnak elhordani téged, de neked ezen nem kell kiakadnod, legfőként reagálni! Ez kizárólag zsidó jog! Remélem, mindenkinek világos!
Ha egy zsidó azt kívánja neked, hogy dögölj meg, akkor dögölj meg és ne vitatkozz vele, mert neked nem lehet okod panaszra! Arra pedig soha ne számíts, hogy egy zsidó is, a te érdekeidet fogja valaha is nézni! Az első, Ő, meg a második is Ő, és a harmadik is Ő! Ezen neked nem kell besértődnöd, ez így van rendjén!
 
Van egy alkum!
Az írások alapján a zsidók tekintsék mindezeket egy szemét rasszista lejárató hadjáratának és akkor csönd, nyugodtan horkoljanak tovább, elvégre a lelkiismeret nem szerepel a talmudban!
Viszont, ti gójok, tekintsétek nyugodtan riadónak, és vegyétek nagyon komolyan, rakjátok tisztába a dolgaitokat, mert kevés idő maradt! Tudjátok, legyetek tisztában azzal, hogy valójában, hogyan vélekednek rólunk, mert igenis joga van mindenkinek megvédenie faját és nemzetét a cion zsidótól! Zsidóval ne állj le vitatkozni, felesleges időtöltés, hagyd ott a francba, előbb-utóbb úgyis egyedül maradnak vagy azért, mert elfordul mindenki tőlük, vagy azért, mert kiirtják a föld lakosságát és itt maradnak egyedül, aztán majd osztályozzák magukat, ki mennyire zsidó, aki nem eléggé, majd azt likvidálják egymás közt, mert ölni jó!
 
1 komment

Az állam nyugalma 3.

2011.02.26. 13:48 nadir

Azért, azt remélem, érzi mindenki, micsoda veszélynek vannak kitéve a rablók, tehát jogos a fellépésük, mint minden zsidó fellépés! Ezért a gyereket meztelenre vetkőztették, lábánál fogva fellógatták, brutálisan megverték, mielőtt elengedték, egy tető sarkára felnyomták!
A Hadashot jelentette, hogy egy 13 éves gyereket fogságba tettek, ujjait eltörték, élelem és orvosi ellátás nélkül tartották, mert apja nem tudta kifizetni a 750 dolláros váltságdíjat!
Jó bolt a szenvedés, egész életükben, ezen gyarapodtak, ebből sikerült felfegyverkezni, államot alapítani!

Hotam: 13 éves gyerek nem vallott a bátyja ellen, arcát szétverték, egész teste tele zúzódásokkal, ezután még órákig nem engedték inni, kényszerítették, hogy nadrágjába vizeljen és ürítsen!
Mennyi megaláztatást kellet elszenvedniük a zsidóknak a zsidó rendőrségtől a táborokban, megérthetjük véres bosszújukat, hiszen ezek a palesztinok olyan ádáz küzdelemben védik a jogos földjüket, hogy az felháborító!
Hadashot februári száma, Hebron belső forrásából idézve: botjaikat a fogvatartottakon törték el, nemi szervüket ütötték, összekötötték a foglyokat és futballt játszottak velük a hideg padlón! Aztán elektromos áramütésekkel szórakoztak, majd órákra kirakták őket az esőbe!
Izrael legfelsőbb bírósága cinkosa ennek a rendszernek, hiszen másképp nem is működhetne ilyen jól! A genfi konvenció, tiltja, a magántulajdon tönkretevését, tiltja a kollektív büntetést!
No, de adjunk a zsidó kezébe jogot, azt majd ő kezeli, mert ő kimondja a házrombolás nem jelent kollektív büntetést! Ennyi, az ügyet a zsidó bíróság lezárta, magát felmentette, de velünk szemben, ha ilyenre vetemednél, olyan kurvára gyakorolja rajtad a jogot, hogy életed végéig ülhetsz, ha ellene akár jogosan is elkövetsz bármit!
Szintén a genfi konvenció tiltja a megszállt területre a saját lakosság letelepítését! A zsidó, akkor átalakítja a jogot és kijelenti, hogy az általa aljas módon ellopott földön lévő települések illegálisak, ügy lezárva!
A nemzetközi jog szerint a megszállt területen nem vezethetnek be új adónemet, kivéve a pénzéhes zsidót! Aki, miután államosította a más tulajdonát, kijelenti, hogy az áruforgalmi adó jogos! Ennyi, ügy lezárva, foglalkozik ő szaros nemzetközi joggal?! Ő császárságot épít, teljhatalommal!
Minden megszállt területen az izraeli hadi törvényszék dönt! Azt tedd zsebre! Az általuk gyanúsított személyeket ( fogyatékos gyereket is, ugye) 18 napig eljárás nélkül fogva lehet tartani! A JOGÁLLAM! A gyanúsított nem fogadhat ügyvédet, ha mégis megengedik, az nem látogathatja az elítéltet! Ez az, és ők képviselik mindenfelé a jogot és vicsorog a pofájuk, ha a saját maguknak kijáró jogokról üvöltözve kioktatnak! Tedd meg ezt egy zsidóval, itt! Hencidától-Boncidáig tele lesz vele az újság, naponta 25-ször hallhatod tévében, rádióban, az összes zsidó egy emberként toporzékol, hogy itt a fasizmus, és neki joga van az összes nemzetközi jog szerint a tisztességes eljáráshoz!
A vallomások a fent leírt kínzások alapján születtek, de hát ezt ismerjük a II vh utáni táborok kínzásaiból, az AVH pincéiből! Ha zsidó vallomást akar, lesz!
Megengedték maguknak a jog kegyetlen képviselői, a vád, tények és per nélküli elzárást évekre! Amit akarnak, mert te nem vagy ember a zsidó szemében!!!!!!
 
HIVATALOS izraeli törvények (talmud) megengedik egy palesztin megölését csak azért, mert SAJÁT földjén álarcot visel, zászlót lobogtat, barikádot emel kőből vagy szemétládából, vagy ha felszólításra nem áll meg! Tehát, megtiltják a védekezés minden formáját, mert szeretne könnyedén vérengzeni, ha még kell némi föld a máséból, a nehézséget nem szereti céljai elérésénél, elvégre most már kijár neki ennyi meghurcoltatás után, amit elszenvedett!
Azzal, hogy a lobogó lengetését megtiltja, a nemzet életben tartását zúzza szét, még azt is felejtsd el, mert még éltetne valami, miközben a könyökömön jön ki, hogy hogyan védheti  meg joggal, ez a pokolfajzat a nemzetét! A világot teleaggatta a zászlójával! Több zászlója van magáról minden államban, mint a világ összes országának egyberakott lobogója, mindenhol jelezve van, hogy itt vagyunk, ám, nemzetünk van, ám, zászlónk is van, ám! Akard megtenni, hogy nem rakhatja ki a cionista, náci zászlóját! Addig élsz, egyből lesz millió jogi szervezet, ami arról vicsorog, hogy mi az, hogy nem pakolhatja ki a véres zászlóját!
 
Törvényeikbe foglalták halálos műanyaggolyók használatát keresett palesztinok csoportos kivégzéséhez, amit más jog tilt!
Nem hiszem, hogy akadna zsidó, akinek száját ne hagyta volna el, hogy azért kell a holo-hamura többet emlékezni mindennél, mert olyan nem volt a történelemben, hogy embereket csoportosan kivégeztek volna, el nem követett bűnökért! Gázkamrában! (amit David Colte-tól első kézből tudunk, hogy amíg feltárás címén jó ideig zárva tartottak, addig a bolsevik zsidó horda összetákolt ezt-azt, az összes szaros izmust ránk szabadították és erőltették iszonyú terrorral! Lenin, Marx, Trockij? Nevében orosz, és az nem számít, tudd, hogy kik ők!) Mennyit ölt és gyilkolt ez a kiválasztottságban tobzódó nemzet? Hány ember köszönheti kínját, baját nekik?

Ezek virágzanak mások vérén, verejtékén, kínján, mert nekik leírta az a zagyvalék talmudjuk, hogy azt csinál, amit akar, ő, és ő egyedül!
Mert, ami kiderült hivatalos dokumentumokból, az nem utal a talmudra, a cion jegyzőkönyvekre! Aljas rágalom! Gondolom egyesek jártasak annyira, hogy utána nézzenek, a törvények léteznek-e, avagy aljas rágalom a szegény szenvedők ellen!
Az intifáda során több mint 700 palesztint öltek le és van rá joguk! Miért nem fognak izraeli háborús bűnösöket tálalni? Hát, ott van, törvényben! Jog védi az összes vérengző vadállatot!
 
Amnesty International szerint egy kő eldobásáért 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélnek el! Mennyit kap egy zsidó ilyenért? Kitaláltátok? Semmit, elnézünk felette, észre sem szabad venni, mert illetlenség, látod, de nem mondhatod, mert megrágalmaznád hamvas lelkét!

Nna, de ott más a helyzet! Az a SAJÁT állama MÁR, és joga van megvédeni önmagát, a francia sem engedné, hogy valaki IDEGEN, az ő államában saját állampolgárai ellen tettlegességet kövessen el! Megvédenétek, ugye franciák, így tennétek?
Ja, hogy mi kicsit erősebben lépünk fel a zsákmányolt és jogtalanul használatba vett földön? Óh, ez csak azért van, mert nagyon félünk, hogy a mi szenvedésünk megismétlődik, csak ezért, talán majd, ha egyszer enyhül bennünk a megrázkódtatás kicsit szelídülünk! 
 
Avigdor Feldman: „Mindenki-rangtól és más dolgokban való véleményétől függetlenül egyetért abban, hogy egy arab életének értéke nulla!” Akik tájékozódás nélkül fröcsögnek, azoknak a kurva gyors, objektív tájékozódást ajánlom! A világon a legegyszerűbb dolog, rávágni valamire, hogy hamis, és ezzel bevágni az ajtót, ezzel is támogatva az összes mások kárára történő mészárlásokat! Nem baj, hagy tegyék, az én fajtám, gratulálok, mindig a gondolkodás volt az erősségetek, de csak abban, kit, hogyan raboljatok ki, hogyan uralkodjatok gátlástalanul, hogyan szerezzétek a pénzt mások vérén, de végig a történelem során!
Ja, persze, az összes író, történész, régész, mind rasszista! Aki mást talál, mint amit ők el akarnak hitetni magukról, az egy rohadék gyűlölettől fröcsögő, rasszista, fasiszta barom, aki meggyalázza a szentté üdvözült, bűntelen kiválasztott nép önképét, aki összemeri sározni és elmeri homályosítani, nna, azt kell torkon ragadni, és addig rázni, míg szusz van benne, mert az árt a zsidóság jó hírének! Neki, én ártok, nem a rokonai, akik mészárolnak Palesztinában, én, aki összeszedtem egy töredékét annak, amit ők tesznek nemzetekkel, azért zsidó logika szerint, én vagyok egy elfajzott állat! Az, amit ő tesz, az nem az, rosszul látod, öcsém, fasz, rasszista vagy, nácista! Az, nemzetvédelem náluk, EGYEDÜL NÁLUK és Amerikától Magyarországig kevés kivételtől eltekintve, egyetértenek, egyetértenek abban, hogy ők a legjobb úton járnak! Ebben a hitében meg nem ingatsz egyet sem, akik közülük nem értenek egyet velük, nyugodjatok meg ugyanazt a vicsorgó ellenvéleményt, kapják és piszok sok átkot, mint én, ezt a fórumukról tudom, ott is kb. ugyanaz megy, mint itt, egyes ember részéről!
Nem újdonság!
Gaza Beacban az egyik legjobb INTERNÁLÓTÁBOR palesztinoknak, a legtöbb ember a perére vár, mert megpróbálta az ellopott földjét megvédeni, mert a nemzetét éltetni meri!
 Vád: követ dobtak a komoly fegyverekkel, bombákkal, repülőkkel legjobban felszerelt ország vérengző katonáira, könnyes dühében esetleg, mert a gyerekét ez az emberi hulladék agyonverte a szeme láttára!
Nem kavicsokkal kéne hajigálózni, kőlavinát indítani! Másik vád: illegális szervezet tagja! Mennyi az izraeli illegális szervezet? Az, más, ők félnek, hogy megkövezik őket, csak azért mert zsidó, és a világ rasszista szemét nácikból áll, akik mindig a kis zsidót bántják!
A legtöbb perére váró, tizenéves! Gondolom, iszonyatos fegyverkezésbe kezdtek, és ölik, bántják a szegény, végre hazát találó zsidóságot! Ezt onnan tudhatod, hogy tele a tévé a megölt, megkínzott zsidókkal, akiket a palesztinok brutális módon terrorizálnak!
Majdnem minden éjjel, miután kihallgatásaik alatt megtörték a gyanúsítottat (a módszereket megismertük), a Shin Bet( titkos szolgálat) listákat szállít a hadseregnek, a gyerekek barátainak nevével! A katonák minden éjjel kimennek a városba és 15-16 éves gyerekekkel térnek vissza! Összezsúfolják őket, fogaik vacognak, és a zsidó már megint élvezi hatalmát, egy kissé megleckéztetés végett jól megrugdossa őket, megnézik, amint levetkőznek, hogy jobban lássák, hogyan remeg a térdük, nagy emberek! Ők csináltak először holo-hamut, büszkék!
A verés után, ha felébresztik az orvost, mert a további verés hatására sem múlik a gyerek epilepsziás rohama, akkor a „doki” üvöltve előjön, és közli:- hogy halj meg és kívánja, hogy bárcsak mind meghalna! Azt elhiszem, nem lenne élő tanú többé a gyilkosságaikra!
Az ügyelet végén sokszor rettenetes sikolyokat hallani! Mengele nem zsidó volt, hanem német, náci geci (zsidó fórumról)! Nem hiszem, hogy valaha még ezt be tudnátok bizonyítani!
A börtön körül 12 őrtorony áll, amik hasonmásai a történelemkönyvekben látottaknak!
Remélem, mindenki érti, hogy a szisztéma nagyon bejött nekik, itt kezdték, ott folytatják!
Avigdor Feldman: Gázában, a mi biztonsági szolgálatunk, mintegy titkosrendőrség működik ( imádják a titkos szolgálatokat, csak azt tanították, hogy mások voltak, a többi stimmel), az internálótáboraink gulágokként működnek, katonáink börtönőrök, vallatóink, kínzó emberek! Az újságíró valószínűleg hazaárulóként van nyilvántartva, megkapja biztos, hogy nem eléggé zsidó!
Az intifáda 40 hónapjában több mint 10 ezer izraeli állampolgár egyenruhában vonult a kerítések között, halotta a hajmeresztő sikolyokat, látta a fiatalokat kint, bent megkínzottan feküdni és az ország gazdagodott és hallgatott (pl. váltságdíj), polgárai öntömjénjükben fürdenek, üzletembereik, politikusaik tárgyalásokra utaznak, mert baszottul szeretnék békés úton rendezni konfliktusukat ezzel a bárdolatlan néppel, de hát nem lehet velük, elvégre tanulatlan állatok!
Közben az öltönybe bújt, jól táplált zsidóság üvölt, hogy mekkora rohadék mindenki, aki ezt lemeri írni, és micsoda jogaik vannak, és csak jogosan jár el,(elvégre lefektette, beiktatta, amit akarsz), s én, aki ezt a rengeteg hamis információt összeszedtem, én és egyedül én vagyok a nácizmus faragott példánya! Hogy ezt, mindegyik tudja, ez beszarás, de azon kívül semmit! Annyira odavan magától, hogy ideje nincs gondolkodni!
Mellesleg, tudod-e hogy az összes magyar és német egy rohadék? Tudod, miért? Mert nem bírtad megállítani a zsidó titkosrendőrséget és hagytad, hogy annyi zsidó elpusztuljon és nem mentetted meg e drága népet! A civillakosság is hibás a zsidók haláláért, mert biztos, hogy tudták, mi folyik a táborokban, csak mindegyik hallgatott, mert lelkünk mélyén mind ott hordozzuk a nácizmus lelkületét! Ezért döglöttünk volna meg a vörösiszap folyamban!

9 komment

Az állam nyugalma 2.

2011.02.26. 04:41 nadir

A menekültek helyére végre leülhetett a megfáradt zsidó, hogy bemondja neked a tévében, hogy a dolgok jól alakulnak, küzdenek a békéért, és mindenféle tárgyalásokat folytatna, szegény holló-kosztosok, akiket annyira gyötör az élet!
 
Norman G. Finkelstein nemzetközi kapcsolatokat, politikai elméletet oktat a New York Universityn. (Palesztina emelkedése és bukása: az intifáda éveiről való személyes beszámoló)
Feltehetően egy rohadt rasszista az egyetemi tanár, akkor is, ha zsidó, én meg a további náci pártoló, mert még tovább is szellőztetem az infót, sőt véleménnyel tarkítom, amit aljas rágalomként összeolvastam a zsidó népről! Az ő logikájuk szerint, nekem, ha őszinte hívük lennék, nem kellene ilyenekről tudomást vennem, el kellene siklanom felette, mint aljas szenny, amit azért találnak ki tudósok, újságírók, hogy lejárassák a szentet!
 
Finkelstein leírja, hogy Izrael 1947 és 49 között 750.000 palesztint űzött el otthonából! Óh, a meggyötörtek, a hazátlanok, a demokrácia védelmezői, a térdig érő vér tetején kikiáltották függetlenségüket!
1967-ben még 300.000-et űztek el, hogy ez a hős nemzet virágozhasson! Falvak százait tették a földdel egyenlővé! Szegény zsidóság! Ne izguljon senki, ragyogó bevásárló centrumok épültek, szeretik a fényűzést! Kezeiket már megmosták, televinnyogták a tévét a jogaikkal!
 
A Nyugati part és a Gázai övezet megszállása után több mint ezer palesztint, nőket és gyerekeket deportáltak vád és tárgyalás nélkül! A jogrendszer bástyái, a deportálásokon csámcsogó szent nép! Amiért több ország a gatyájáig fizetett nekik, valójában azért, hogy felfegyverkezzenek!
 
A vizük 80%-át, földjük felét elvették! Majd a zsidó megmondja, mikor isznak, ő az úr a barmok felett! Egyszerűen beültek a helyükre, mert ők aljas ármánnyal szereztek egy földet a háború alatt, ahhoz jogot írtak!
Ad Dawayimai tömeggyilkosság: az IDF harc nélkül elfoglalta a falut és vérengző kedvükben lemészároltak 80-100 arab férfit, majd a nőket és gyerekeket! Azt imádják! A tökös legények, gyereket ölni, élvezet! A tiszta zsidólélek, mely szenvedéseik tüzében tisztult ily nemesre!
 
Olyanokat megtesznek, ha a kedvük és beteges kényük úgy hozza, hogy betereltek két öregasszonyt a házba és felrobbantották őket! Izrael védi állampolgárait!
Izraeli fiatalok kedvenc pólója: terhes palesztin nőn egy célkereszt, ráírva egy lövéssel két élet! Az a cinukus vérengzés, amit ezek végrehajtanak az, több mint vérlázító!
Ne aggódj, a hivatalos dokumentumokat is letagadja a saját szemed, lefotózott valóságodat is!
A MAPAM politikai bizottság leírta, ahogyan összekötöttek 52 embert kötéllel, aztán bedobták őket egy aknába és beléjük lőttek. Az asszonyok kegyelemért könyörögtek, hát akkor, uccu neki hármat megerőszakoltak, aztán a 14 éves kislányt is, négyet megöltek!
Élveznek!
Egy asszonyt csecsemőjével együtt, a többi 11-et gyerek nélkül lemészárolták!
 
Libanoni invázió 82-ben: 200 kuwaitit, 20 ezer palesztint és libanonit irtottak ki.
 
Nyugodjon meg mindenki! A foszforbomba nem használható, ők használják, mert mások, mint a többi nép! Kivételesek!
 
A Jalazoun táborban gyerekek a táboron belül autógumit égettek el, megállt egy autó és belelőtt a gyerekekbe! A saját földeden menekült táborban, mert a zsidóságnak joga van élni és országot alapítani! Videón láttam, ahogy a nagypofájú cionista megy a dzsipjével, gázfröccs, palesztin gyerek több métert repülve, az autón átbukfencezve, kiterül! Zsidó nyugodtan továbbhajt, hiszen nem történt semmi, a talmudban benne van, hogy csak a zsidó neveztetik embernek. Érted, ember?
Bethlehemi tömeggyilkosság: az izraeli elhárító csoport turistának öltözve (öltözni, azt tudnak) leölt 5 palesztin fiatalt, egy meghalt, a másik 4 sebesültet hajuknál fogva húzták be a hadsereg raktárába, tréfából, szórakoznak csak, az intelligens síró-rívó zsidó, nagyon sajnáld!
 
Az ezer oldalas gyermekvédelmi tanulmány leírja, hogyan verik őket, hogyan kezelik őket könnygázzal és lövik le, mint az állatot!
Több mint 150 gyereket úgy öltek meg, hogy azok közül 37-en kevesebbek, mint 6 évesek! Nagy veszélyt jelentettek az izraeli államra! Az átlag életkor 10 év! Ja, ne úgy értsd, hogy háborúban ez véletlenül előfordul, hanem különös kegyetlenséggel, szemtől-szembe, élvezettel! Nem ezt beszélik a II. vh-ról is?
 
Az esetek nagy részében a hadsereg akadályozza az orvosi segítség odajutását! Ezt 100 videón láthattuk már, hogy a tökös vagányok állnak a mentő és a szülni készülő nő között és nem engedik kórházba jutni, nem engedik, hogy a sebesültek elszállítsák!
Miért? NEM KELL ÉLŐ TANÚ!
A temetéseket a hadsereg szétoszlatja, vagy akadályozza! A szentek!
Több mint 50 ezer gyereket kezeltek csonttörések, könnygáz belégzése miatt!
Miért nem tudsz erről? Mert a zsidó uralja a sajtót, és nagyon kevesen veszik a bátorságot, hogy működésük kockáztatása mellett lemerjék írni! Így lesz a vérengző vadállatokból szent tehén! Felelősségre vonás? Ugyan, hiszen ez zsidó! Annak feltenni kérdést? Ne vicceljünk!
Az emberi jogok védelmére tanulmány leírja, hányszor történik erőszak gyerekek ellen!
Ott aztán, kérem, kiéli magát a cion! Komoly ütlegelés, rúgás, hajhúzás, vasrúddal, bottal verés, padlóra, falra nyomás kedvenc szórakozásuk az intelligens és talmudon művelt népségnek, akik annyit szenvedtek, ezt ne feledjük!
 
A gyanúsított ütése jó zsidó szórakozás szerint, fejére zsákot húzni, a saját térdére erősíteni, aztán kikötni egy csőhöz a szabad ég alatt, csavart pozícióban, esőben, vagy tűző napra, isteni szórakozás!  Kellemes időtöltések várnak az ott élőkre! Az is izgalmas, ha bezárják egy embermagas cellába, ahol csak állni lehet! A megkötözöttet órákig koporsóba zárni, ami egy doboz, felülről zárható és csak guggolni lehet benne, wc nélkül! Változatosan szórakoznak a sokat szenvedettek, akiket földig lógó orral kell tisztelni kínjaikért!
Az ember jogi szervezetek húsról és vérről írnak! Kóser=szenvedni, ne csodálkozz!
A Hotam jelentése egy 10 éves gyerekről, akit úgy megvertek, hogy elfeketedett, mint egy szénné égett steak! Olyasmi nem zavarja a tisztelendő cion zsidót, hogy a gyerek süketnéma, szellemileg visszamaradott volt! Legalább nem kiabált!
Gyerekek simán eltűnnek 25-en is akár egyszerre! Ki tudja, kellettek a szerveik vagy valakinek arra támadt gusztusa, hogy a hálószobájában hancúrozzon vele!
A Hadashot írja, hogy sok 6 év körüli gyereket tartanak fogva, hogy néhány száz dollárt keressenek váltságdíjjal rajtuk a szegény katonák! Kell a pénz, no, szereti azt a zsidó, mindegy, honnan jön, kicsit véres az sem számít, pénz, pénz!
Emberi jogok ligája tiltakozik az ellen, hogy az izraeli hadsereg gyerekekre céloz! Van magyarázat, zsidónak, ne lenne? Vezetőnek gondolta őket, mert a palesztin kölyök már 8 évesen nagy képességekkel rendelkezik, sosem lehet tudni, mikor válik belőle potenciális zsidógyilkos, jobb megelőzni!
 
Azért beszéljünk az érem másik oldaláról is, nehogy elfogultnak tartsanak, hogy a lopott földön remekül virágzó államot mennyi atrocitás éri egyébként!
Egy 8 éves gyereket kínoztak a katonák, mert nem volt hajlandó elárulni ki dobált követ!

Szólj hozzá!

Az állam nyugalmának megőrzése

2011.02.26. 03:31 nadir

Bármennyire is hihetetlen, én egy végtelenül jámbor ember vagyok, nem gondolok magamról olyat, hogy rasszista lennék, gyűlölködő! Egyszerűen nem bírom, mikor valaki bort iszik, és vizet prédikál.
Nemcsak, hogy feltételezem magamról, hanem pontosan és halál biztosan tudom, hogy nem írnék egy rossz szót sem a zsidókról, ha nem őket találnám sajnos, az összes aljas terv mögött. Ha olasz lenne vagy brazil, akkor azt mondanám, de nem tudom azt mondani! Benézek a függöny mögé és ott a neve, a származása, a vallása, a papírja és az van ráírva, hogy izraelita! Most akkor, mire alapozzák, mikor engem gyűlöletkeltőnek neveznek, mikor egyszerű tény? ODA VAN ÍRVA! Felelősségem teljes tudatában jelenthetem ki, hogy mielőtt bármit kimondok, azt alapos vizsgálat tárgyává teszem, és nem a hetet meg a havat hordom össze. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem tudok olvasni, amit leírtam, annak mindenki utána tud nézni, hogy rosszul olvasok-e, vagy hamisítva közöltem az adatokat és merő aljas indokból olyanokra akarok vizes lepedőt húzni, akik ott sem voltak, mert ott vannak!
 
Kérem szépen, én egy érző léleknek tartom magam, ebből kifolyólag nem tudok elmenni amellett vakon, hogy a XXI. században, mikor a könyökömön bugyognak ki a mindenféle jogok, irdatlan pénzeket kaszálnak erre épülő szervezetek, akkor szép csendben egy magát érinthetetlennek tartó, minden jogi szervezet élén álló, minden magas politikai szervezetet, államokat irányító, médiumok csúcsán álló, híreket közlő rendszerek legfőbb tulajdonosai szép csendben, ezek mögé bújva kiirt egy egész országnyi népet!  
 
Minden embertársamra neheztelek bizonyos tekintetben, azért mert látom, hogy óriási többségében, mint a piócák vannak feltapadva a tévére, olyan tömény mennyiségben nézik a vért, a gyilkosságokat, a poklot, a horrort, hogy nem hiszem, hogy olyan nehéz egy igazi, élő horrort megnézni!
 
A legvadabb forgatókönyvet is felülmúlja az élet!
 
Ezek az emberek, itt közöttünk, már nem is tudom hány éve, agyonnyúznak a szenvedésük miatt érzendő búbánattal, amit éreznem kell a nap minden percében miattuk! Sőt, még csak nem is fordítva volt! Úgy értem, hogy amikor gőzöm sem volt arról, hogy nekem folyamatosan hazudnak, amikor sajnáltam őket, hogy milyen rettenetes a történetük, szegények! Már akkor eljött egy émely, egyszer csak iszonyú tömény lett, nem értettem, miért kell nekem állandóan ezekre emlékeznem, mikor annyi halála volt az emberiségnek, hogy se szeri, se száma, akkor azokról, miért nem emlékezünk ilyen súlyban? Ráadásul, esetleg, hozzám közelebb álló, vagy fájóbb kegyetlenkedésekre szeretnék emlékezni és nem állandóan őrájuk. Még ha úgy lett volna, hogy egyik nap rájuk, a másik nap az irakira, a harmadnap a magyarra, a grúzra, a szerbre és a többi, de elegem lett, unom, vigyék ők is haza a megemlékezéseiket, mint ahogy más is teszi! Lényeg, hogy feltűnt, mi ez már vallás?
Az Univerzum, talán már sokan tudják, úgy működik, ha kérdezel, eléd kezdenek gurulni a válaszok!
Ennyi, így esett! Közben eljutottunk oda, hogy bűn megkérdezni, hogy akkor ez, hogyan is volt?
Lapítanak, mint szar a fűben, igehirdetéssel takarózva nagyságukról! Majd eszméletlen dühvel és haraggal a torkodnak ugranak, mert ez sértő, ezt az ő „fínomságokhoz” szokott gyomruk nem veszi be, az nem kóser, és minden embernek, és államnak joga van védelmezni önmagát! Nem bírják, a gúnyos szavakat, de a vértől nem undorodnak, érdekes!
 
Ez, a zsidóságot érintő, jogokat kegyetlenül betartató, arra mindennap valamilyen formában emlékeztető népesség, ez egész nap képes önmagát sajnáltatni! Kivételeiket, akikről eddig is szót ejtettem, tisztelem a bátorságukért és minden elismerésem az övék, bár többen lennének, de nem lesznek, mert egyszerűen kiirtják őket is! Nyilvánvalóan őket csak nehezen találod meg, mert ehhez át kell menned a zsidóságot lejárató többségi társadalmuk szövevényén, akik igenis úgy gondolnak rád, mint ahogyan a talmudjukban olvashatod, tisztátalan, vágásra, irtásra érett darab vagy, akitől el lehet venni mindent, ki lehet fosztani! Ideje lenne felfogni emberek! Ha ő arra vágyik, hogy egy 9 éves lánykát hozzanak neki, akkor azt kap, mert ezt tanulta a talmudból, hogy az egészséges, ha a másé, természetesen! Legjobb a nyomornegyedekből, vagy háború, katasztrófa sújtotta területekről, kinek tűnik fel?
 
A zsidók már rengeteg megaláztatást szenvedtek el életük során, éppen ideje, hogy nyugodtan, biztonságban és békében éljenek az általuk alapított országban és ezért jogukban áll mindent megtenni! Mert, ehhez más államoknak is joguk van, kivéve, ha arra a zsidó szemet vetett, akarja! Figyeljetek, meg lesz magyarázva, hogy miért kell neked azt átadnod, miért volt joga neki azt megtenni, s miért kell erőteljesen fellépni, mikor az emberiség kételkedni kezd az ő kikezdhetetlen igazukban, jogukban, vezetésükben! Több ezer szervezettel fogja védetni igazát, akiknek csúcsán ő ül, csak te, mert van neki egy francia neve, vagy egy holland, mindegy, ha csak a tévéjüket bámulod, nem fogod tudni!
 
Előző oldalakon látszik, hogy Palesztina egy dolgos emberekből álló, szép, dús növényzetű ország volt, mezőgazdasággal foglalkoztak és jól éltek, jó piacuk volt, sokan szeretik az olajbogyót! Ugyanolyanok voltak, mint mi, bármelyikünk, a gójok közül, mert mint azt láthatjuk, ők barmoknak látnak bennünket!
Az arcukat tekintve egészen jól, békében éltek, mikor ebbe belelépett az örök zsidó!
Akkor ő, Palesztina jól működő, megélhetését biztosító nemzetközi piacait államosította! Mert ő megjött, ő a zsidó! Egyszerűen ellopta! Ha ennek ellenkezőjét nem tudja bebizonyítani, akkor üvölt, mint a fába szorult féreg, hogy NEEEEM IGAZ! NEM! NEM! HAZUDSZ? RASSZISTA!

Számára természetes módon, mert írta neki a sok pszichopata talmud magyarázó rabbija, hogy vedd el nyugodtan, neked az jár, ez csak egy barom!
Meg ne próbáld ezt a zsidó bizniszeivel, mert a világnak nem lesz olyan sarka, ahonnan ne bújna elő egy zsidó, hogy egymással gyűrűt alkotva, lesöpörjenek még a térképről is, de, hogy valamelyik jól képzett gyilokgépe agyonver, arra most beveheted a mérget!
Látod! Nem vagy te agyban vak, ugye?
 
Élből, ahogy a holo-hamujukat szétszórták, és a nyakadba varrták, vad összetartásban, hogy: SOHA TÖBBÉ! Tiszta buli, mi?
Sajnáljatok, fizessetek mítoszuk után 1948-ban az illegális cionista sereg Menachem Begin vezetésével, 4 nap és négy éjjel válogatás nélkül aknavető tűzzel árasztotta el a térséget!
Cél, a civil lakosság megfélemlítése! Ebben óriásiak!
Ne feledd írva vagyon a talmudjukban! Annak alapján éldegélnek! Tagadják? Tagadni tudják, de bizonyítani, nem, mert ha egyszer az írás megegyezik a cselekvések sorozatával, akkor majd betömik a pofád, puskatussal agyonvernek, elüt az autó, amit akarsz! Nna, akkor elhiszed már, hogy aljas rágalom, amit a talmudról terjesztesz? Ennyi, ha megalkuszol, akkor azt mondod elhiszed, ha nem meghalsz!
Az angol légierő nyomására takarodtak vissza, de nem sokáig bírták, 1-2 napot, talán. A tűzszüneti megállapodást vérengzési kedvük megszegte. Ők gyilkolni akarnak!
 
Az emberek a tengeren próbáltak menedéket keresni, mert a jaffai utcákat lezárták a rabbinikus Haganah terroristái.
 
1 komment

Államalapítók megnyugtatására

2011.02.24. 18:53 nadir

A gójok mindig is gyűlölettel beszéltek a zsidókról, ezért meg kell szüntetniük az antiszemitizmust, nehogy még egyszer megismétlődhessenek a II.vh alatt elkövetett szörnyűségek!
A gójok között megint egyre több a rasszista, vigyázniuk kell, mert már rengeteget szenvedtek! A zsidóságot el kell ismertetni az emberekkel, nekünk magyaroknak is például nagyon büszkének kell lennünk arra, hogy annyi mindent megismertettek velünk a kultúrájukból, gazdagítottak minket is és Palesztinát is!
Igen, most már bevallhatom, hogy suttyó gój vagyok, olyan magas pozíciót sem sikerült elérnem, egyetlen bankszámlát sem tudok felmutatni, ami tele lenne pénzzel, ezért mindig is rettenetesen féltékeny voltam zsidó polgártársaim engem messze túlhaladó sikereire!
Azért, megérthetnék már végre a hülye keresztény gójok, hogy a zsidóságnak is élnie kell valahol! Annyit éltek számkivetetten, mindenhol csak az éledő ellenségeskedés érte őket!
Izrael csak igazságos harcát vívja, immár sok éve, szívós küzdelemmel!
Izrael a békét képviseli, csak ezek a gójok, sosem tudtak békében élni a zsidókkal és állandóan figyelmeztetni kell őket, mit követtek el a IIvh-ban!
Azért azt értsük meg, hogy a zsidóság egy összetartó nép! Elmehetsz megnézni a zsinagógáját, meg a holo-emlékműhelyt, szemet hunyhatsz szégyenedben, amiért megtörténhetett a bántalmazásuk!
Azt most már beláthatjuk, hogy miért kell a zsidó népnek összetartónak és erősen zártnak lennie, hiszen a szegény zsidó ember ahányszor a gójok közé téved mindig ki van téve az aljas rágalmaknak, ezt csak úgy tudják ellensúlyozni, ha megőrzik féltőn, az ő közösségüket! Valójában ez zavarja a gój népeket, hogy soha nem tudtak annyira összetartani, mint ők! Egyszerűen nem ismerik az összetartozásnak ezt a magas fokát!
Sok zsidó szemüvege úgy fest, hogy az itt látott képek, nem mások, mint aljas kezek ügyes munkája. A képeket gyűlöletkeltés céljából összevagdosták innen-onnan, biztos voltak itt-ott túlkapások, de hát ez egy háborúban mindig előfordul, elvégre van elég írás és dokumentum a rengeteg zsidó áldozatról. Jó lenne, ha azokra koncentrálnánk és erőteljesebben lépnénk fel az aljas holo-tagadókkal! Ezt nem lehet elfelejteni, akkora show volt, ezt erőteljesebben kell a népek tudatába vésni! Izrael és a zsidó szervezetek azért jöttek létre, hogy megóvják a világot a IIvh borzalmaitól, hogy a béke lángja lobogjon az izraeli zászló felvonásakor, és éltesse eme bátor harcosokat, akik életeküket is kockáztatva a hazájukért harcolni kénytelenek!
Ezek itt, pedig csak a poén kedvéért álltak össze, erre a morbid családi fotóra! Ahogy itt a sztárokkal szokás fotózkodni, úgy szerettek volna ők meg egy bátor, tökös izraeli katonával fényképeszkedni! Majd ezek után visszaéltek a jelenettel és úgy állítják be, mintha őket valamiféle atrocitás érte volna, közben meg ők kérték a beállítást. Hát, ezért nem kell egyetlen gójt sem közelebb engedni, mert mindig ez van belőle, csak gyűlöletkeltésre használnak mindent!
Aki meg ilyeneket együvé pakol, az egy alattomos, rosszindulatú gój, akit az motivál, hogy a zsidóság méltóságát aláássa, és róluk egy negatív képet vetítsen, mert csak egy elmebeteg képes azt állítani, hogy ők a nemzetközi jogokra torony magasan szarnak. Milyen háborús bűnös? A háborús bűnösök a IIvh-ban voltak, a fene egye meg, milyen jó volt űzni őket, de kihalnak már, pedig már azt is üldözzük, aki kutat utánunk, azt is aki megkérdőjelez minket, de mi nem nyughatunk, amíg mindenkit el nem tüntettünk, akik nem a kellő alázattal gondolnak a mi cselekedeteinkre és áldozati bemutatónkhoz.

Szólj hozzá!

Államalapítás

2011.02.24. 18:13 nadir

Akkor, ott tartottunk, hogy a kazáriai hordának, aki felvette ezt a sátánista vallást, amiben szabad a vásár az ölésre, akár 3 éves gyermekek megerőszakolására, soha nem élt őse a Szent Földön, de kellett neki egy zsidó központ! Argentínok ellenálltak, hát mentek Palesztinába.
Azt már megértettem, hogy miért is olyan zárt ez a zsidó közösség és társadalom mindenkivel szemben, aki nem zsidó. Ennyi gyilkosságot, népirtást, erőszakot, ármányt, csalást, csak úgy titkolhatod el, ha senki más nem tudja csak az elkövetői!
Szóval, a zsidó ige: azon túl, hogy a gójjal azt csinál, amit akar ideológiája szerint, a palesztinokról csak úgy beszél, hogy azok nem emberek, azok barmok, tehát vágásra érettek!
Így néznenek ki a barmok szerintük:
 
Talán, az ostoba gójságomnak köszönhetően én olyannak látom őket, mint a földön az összes embert! A zsidónak más szeme van, ezt ő baromnak látja.
A gojoknak feltehetően más lehet a szemüvegük, mert a mi látásmódunkban meg így néz ki egy barom:
Számomra nulla a hasonlóság, feltehetően a zsidókon kívül mindenki más ugyanezt látja, de majd ő meggyőz! Európában, kultúrnépként börtönnel, azon kívül fegyverrel.
A palesztinok tanulatlan állatok és majd a zsidóság elviszi hozzájuk a fejlődést és a demokráciát:
 
A zsidóság kénytelen a fejlettséget bemutatni a barmoknak, mert azoknak fogalmuk sincs róla, és mielőtt betették a lábukat így nézett ki:
 
Míg a zsidók oda nem mentek, a palesztinok a szarban éltek, és a földet túrták, mint a disznók:
 
A palesztinoknál semmi nem volt a poros földön kívül, míg a zsidók oda nem mentek:
 
A palesztin nép hálás lehet a zsidóknak, hogy megmutatja nekik a demokráciát, amit ők sosem ismertek, mert barmok voltak:
Szerencsére a zsidóság felemeli ezt az elmaradott népet végre!
Kemény faszú izraeli hadsereg katonája: 
 
Tökös legények kőkemény harca!
 
A palesztin emberek, egyébként gyűlöletkeltő egyének, ha valaki gój előtt még ez nem lenne világos!
 
1 komment

Amit a tévében soha nem akarnak bemondani!

2011.02.23. 17:49 nadir

A cionista ismeretterjesztés azt mondja, a zsidóknak joguk van Izrael megalapításához, és állampolgáraik maximális megvédéséhez!
 
Honnan lett Izrael?
 
Ezt Benjamin H. Freedman beszédeiből ismerheti a világ. Ő egy sikeres new yorki üzletember volt. Szakított a szervezett zsidósággal a judeo-kommunista győzelem után és vagyonának nagy részét az USA-t beborító zsidó zsarnokság felfedésére szánta. Tudta, miért teszi ezt, hiszen a zsidó szervezetek legmagasabb szintjén állt. Ő 1890-ben született, tehát, ismerte, mi történt az első vh.-nál. Németország megnyerte a háborút. Nagylelkű békeajánlatot tettek az angoloknak status quo ante basis. Hagyjuk abba a háborút, és minden maradjon a régiben, ahogyan volt a háború előtt. Angliának nem nagyon volt más választása, mert ha folytatja, el is veszíti.
Amíg az angolok ezen agyaltak a német cionisták a brit háborús kormánytanácshoz mentek.
Felajánlották nekik, hogy megnyerhetik a háborút, az Egyesült Államokkal szövetkezve, ha a végén nekik adják Palesztinát, mert ez náluk így megy! Ugye, épp így lehetett volna Argentína is, csak azok sem nézték jó szemmel, ezért kellett a „B” tervet megvalósítani. Angliának ehhez semmi joga nem volt! Ennek ellenére 1916-ban megtették ígéretüket!
Az, hogy mennyire köpönyegforgatók és hazugok, jól mutatja, hogy abban az időben Amerika német-barát volt. Az újságokat zsidók irányították (most is) a bankárok zsidók voltak (most is) minden média és tömegkommunikáció zsidókézben volt (most is). A zsidók, pedig akkor német-barátok voltak, mert sokan onnan jöttek és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. Ekkor hirtelen jó zsidó szokás szerint elárasztották az újságokat a német ellenes cikkek! Ahogy szokták, kitaláltak mindent, levágják a németek a csecsemők kezét, a Vöröskeresztes nővéreket lelövik, volt minden, de hát ez más, ez zsidó hazugság és az nem számít! Letagadják, ha másképp nem megy, szemközt lő! Elvégre szentekről vagy jót, vagy semmit!
 
Nem sokkal ezután Wilson hadat üzent, mert a londoni cionisták telexeket küldtek Brandeis bírónak, hogy dolgozza meg Wilsont, mert megkapták az angoloktól, amit akartak! Valójában így sodorták bele Amerikát ebbe a háborúba, akiknek semmi közük nem volt egyébként az egész mocskos zsidó ügyködéshez, hát ezért kellett az életüket áldozni!
 
Miután mindent szájuk íze szerint elrendeztek, elmentek Angliába és megkötötték a Balfour-nyilatkozatot, melyben valójában csak annyi volt, hogy a háború után megfizetik a cionistákat, de hát egy zsidó ilyennel nem foglalkozik.
Mikor a háború után a németek elmentek a párizsi békekonferenciára 1919-ben ott 117 zsidó ült, vezetőjük Bernard Brauch volt. Freedmann is ott volt, tehát elhiszem, hogy nem rágalom, hanem igazság, amit mond! A zsidók ott, épp Németországot darabolták fel (így szokták, ez ismerős nekünk is), oszd meg és uralkodj!
Itt elkezdődött Németország fejése, pénz és pénz kellett az államalapításhoz, meg eleve a zsidónak! A németek, csodák csodája, ezt rossz néven vették, úgy érezték, eladták őket, pedig aztán náluk addig a legjobb élete volt a világon a zsidóságnak, persze egy zsidó nem érti, miért voltak sértettek? Izraellel nem tehetnél ilyet, de hát övék a világ, ők bárkivel azt tesznek, amit akarnak!
Csak annyira aljasok, hogy mikor az első kommunista forradalom megbukott 1905-ben és menekülniük kellett Oroszországból, mind Németországba menekült, akik befogadták őket és igen tisztességesen bántak velük! Mit várhatnánk cserében, minthogy eladták a németeket hálából, mert a Herzl kitalálta, hogy zsidó központ legyen vagy itt, vagy ott.
 
Németország volt olyan gáláns, hogy ekkora pofon után sem bántotta az országában élő zsidókat (ez az, ami viszont a zsidókat nem jellemzi). Nekik Kol Nidre-jük van! Ami épp annyi, hogy egy háromszor elmondott imával mentesíti magát minden fogadalma, ígérete esküje és szerződése alól és röhög a markába! Isten neki megengedi, hogy ott verjen át, ahol akar! Jó szokásuk szerint, hasadt tudatukhoz méltón mindenből kettő van nekik, egy, amit a kegyes és alapvetően béketűrő emberek elé tárnak, aztán egy azokra az időkre, mikor már nem látod! A világ felé szent, befelé szenny. A zsidók között is van sok, aki ezekkel nem ért egyet és élné az életét, mint mindenki, de talán nekik még rosszabb, mert a saját népük közösíti ki őket! Részvétem, talán nektek is mellénk kellene állnotok és harcolni a cionista világuralom ellen!
 
Európában a kommunisták 98%-a zsidó volt, tehát ne legyen senkinek sem kétsége, kik élték ki az AVH pincéiben mérhetetlenül perverz kínzási hajlamaikat!
 
A zsidók a németek kijátszását titokban akarták tartani, mint minden szennyet, amit elkövettek a szenteknek látszó teremtmények. A németek diszkriminálták, kerülték őket, de nem bántották.
Ez nem tetszett a szenteknek, hát, miért is értenék, mit követnek el, ők ártatlanok, itt a többi nép a szemét, aki a disznóságaikról mer beszélni!
Az amszterdami zsidó konferencián követelték, hogy a németek helyezzenek vissza minden zsidót az állásába, mert így velük nem lehet bánni!
A németek ezt visszautasították. Ezt a zsidó nem érti, miért, a többi nép viszont igen! A vérig sértődött zsidóság ezek után Amerikában egy országos rádióbeszédet tartott, amelyben elmondták, hogy ők most Szent Háborút indítanak a németek ellen, és a megadásukig éheztetik őket. A világot bojkottra hívták Németország ellen, akik élelmiszer-behozatalra szorultak. A szokásos álszent pofátlanságukkal az önvédelmükről beszéltek, mintha az előzmények nem is történtek volna meg, csak csupán a németek antiszemétizmusa, rasszizmusa a semmiből kerekedve diszkriminálta volna őket!
Ez a zsidók egyik jól működő rendszere a világ ellen! Mindent számítsunk onnan, hogy nem bánnak velünk megfelelően és a történetnek nincsenek más részletei! A propaganda készítésében nagy császárok! Ez megy nekik a mai napig! Aki német dolgokat árult, azokat kikiáltották gyilkosnak és őrök álltak minden boltnál!
Így hiteti el a zsidóság az igazát, ami nincs, de aljas eszközeik, azok vannak és Amerikát, de az összes többi országot is ők irányítják, a háttérből mindenképp!
 
Nos, ezek után feltették a kérdést a németek, kik ezek, akik megbénítják iparunkat, kidobják embereinket a munkahelyeikről? Kezdtek elfajulni a dolgok, bár a németek helyében az összes zsidót ki kellett volna utasítani, úgy, mint annyi országban tette az idők folyamán! Ki akarna egy bármikor hátba támadó nemzetiséggel együtt élni?
 
Ezek, akik a mai napig is fosztják az országokat, propagandákat terjesztenek, lázítanak, aljasabbnál aljasabb módszereket alkalmaznak, akik kiirtották a valódi zsidóságot a 2. világháborúban, és a zsidóság 92%-át teszik ki, ezek csak felvették a vallást és eredetileg kazárok voltak. A judaizmus, ami valójában talmudizmus. Semmi nincs, ami igaz lenne, abból, amit mondanak! Egyetlen ősük sem élt a Szent Földön a kazár zsidóknak!!!!!!
A világ szokásos megtévesztésére két talmudot használnak: az egyik a jeruzsálemi és a babiloni! A babiloni talmudhoz tartoznak alkalmazkodni azok a zsidók, akik idegen népek közt élnek. Szeretnék az ősidőkre visszavezetni, de mint bebizonyított, ezért elhallgatott tény, hogy Kr.u. 150-180 körül keletkezett és Júdás rabbi kezdte összefoglalni. Természetesen, a zsidóság pokoli dühös, hogy a keresztények lefordították a titkos könyvüket és, nyilván a szótárt is letagadják, ha arról van szó! „Ha valaki Júda sebeit leleplezni meri, bőszült haraggal tördelik kezüket és türelmetlenség, gyűlölet, ártatlan emberek gyanúsítása fölött jajveszékelnek. Ha őt rágalmazni mered ( ami nem rágalom, hanem az igazsággal való szembesítés), akkor visít, mint az újévi malac!”
A babiloni talmud hemzseg a gyűlölettől és rögtön megérted, miért nem hív neked mentőt a zsidó, mert eszerint él!
Szemezgessünk a pokol könyvéből, mindenki okulására! A talmud elsőbbséget élvez a Biblia felett és hatálytalanítja a Bibliát.
Ha egy nemzsidó egy zsidót megüt, halált érdemel. Ha egy nem zsidó a szombatot ünnepli, akkor méltó a halálra, mert egy nemzsidónak nem szabad pihennie sem éjjel, sem nappal!
Előbbvalók az emberek az állatoknál, úgy a zsidók a föld többi népeinél. Az idegennek magva, aki nem zsidó, barommag. A világ népei nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak, az ő testük, mint a szamarak teste. A gójok házai az állatok házai. Ti izraeliták, emberek vagytok, de a többi népek nem emberek, mert ezeknek lelkei a tisztátalan szellemtől származnak. A sinai név gyűlöletet jelent. Ezért minden népekre áll ez: ne tégy nékik szívességet. A talmud azt tanítja szabad az istentelenek előtt színlelni, ha az ember megszorul. A világ csak az izraelitáknak teremtetett, ők a gyümölcs a többi csak üres csésze. A Jézus név Jesura torzítása annyit jelent, hogy legyen kiirtva a neve és emléke! Egy zsidó nem köteles egy gój munkáját megfizetni. A zsidók lophatnak nemzsidótól, kirabolhatják és megölhetik a gójokat. A gójokat törvény nem védi és Isten a pénzüket Izraelnek szánta. A gójok előnyben részesítik a tehénnel való közösülést. Jézus anyja egy kurva volt. Jézus a pokolban van és forró ürülékben főzik. Egy zsidó elvehet feleségül egy három éves és egy napos gyermeket. Egy zsidó nemi kapcsolatot tarthat fenn egy kislánnyal, ha az 9 évnél fiatalabb. Ha egy felnőtt, kislánnyal közösül, az nem büntetendő.
 
Az antiszemitizmust ők találták ki, mert úgy általában a szavak egyszerű értelmével sincsenek tisztában, de ezzel tartják sakkban a világot! A földön egyetlen szemita nép van, azaz arab, mindenki más, ők is antiszemiták!
 
Tehát ezek az ál zsidók hazugsággal átitatottak, mindent és mindenkit megnyomorítanak, csak a pénz érdekli őket, viszont minden az ő kezükben van!
 
Ezt a szegény Freedmant természetesen szokásuk szerint mindenféle módon megpróbálták elhallgattatni, ellehetetleníteni! Aki az igazat meri szólni, annak belelépnek a szájába, ez a szent ismertető jele!
 
Freedman valóban sokat tett a valós ismeretterjesztésért, ő valószínűleg egy utolsó zsidó lehetett, az igazi zsidók közül, aki semmi mást nem akart, mint tisztességesen élni, gyermeket békében nevelni, és békét a zsidóság és más népek között. Ehhez viszont, az kellett volna, hogy a zsidók vagy ál zsidók, ő sem tudja, minek nevezze is tesznek ezért a békéért, de ez sajnos a cionisták érdekeit nem szolgálja a mai napig sem!
Így hát készülhetünk a III vh-ra, mert a Herzl zsidó császársága, a cionisták világkormánya még előttünk áll, azt még véghez óhajtják vinni, akár a teljes kipusztításunk árán is!
 
Szólj hozzá!

Ami a tévéből továbbra is kimarad

2011.02.23. 16:35 nadir

Akkor nézzük tovább, hogyan bontakozik ki az igazság a világ népei számára. Nem magyar jelenség ez, tévedés ne essék, sőt nem is jelenség, ébredés, annál is inkább riadó! Elég belőletek és a hazugságaitokból!
 
Nem lepődök meg azon sem, ha holnap holtan találom magam, de itt már ez nem számít! Az egész bolygót nem lehet börtönbe zárni. Az eddig titkolt dolgok Amerikától Németországig kezdenek ismertté válni, ha egyiket kilövik, viszi a másik tovább a stafétát, már nincs megállás, de hála Istennek! Ki a franc akar tévhitek és illúziók között élni? Tudom sokan, de az, az ő bajuk.
 
Nézzük, hogyan lehet kirekesztettből kiválasztott! Okos volt a módszer, csak tovább nem fenntartható! Úgy néz ki, hogy a zsidók nem akartak kitartani Jézus igazságában, ezért váltak kirekesztetté. David Ben-Gurion kijelentése, mely szerint ők most történelmi bosszút állnak, már innen gyökerezhet. Ahogy beleássa magát az ember a valós történelembe, ez látszik a leglogikusabbnak. Kirekesztettséget átírni kiválasztottságra. Moses Mendelsshon egy zsidó bölcs meghatározása szerint a judaizmus nem vallás. A judaizmus vallásosított törvény. Zsidó szokás szerint, akkor adjuk el ezt vallásként! Azt hiszem, ez a Mendelsshon közutálatnak örvend, nem terjesztik ezt sem ismeretként.
Egyszerűen oltva vannak igazság ellen!
 
A szentek az első kitűnő népirtásukat Kr.u. 115-117-ben hajtották végre, mikor 260000 gójt öltek meg Egyiptomban, Ciprus szigetén, Észak Afrikában. A Vörös Oroszországban keresztények 10 millióit irtották ki. Gyerekek és nők tízezreit ölték meg 614-ben egy szexuális rítus keretében.
A Bizánci Birodalomból Cyril érsek kiűzte őket, miután Immesztárban (Szíria) egy keresztény gyereket keresztre feszítettek, Alexandriában, pedig egy éjszakai vérengzés alkalmával rengeteg keresztény nyakát vágták el. Jeruzsálemben a perzsa hódítás idején úgy cirka 90000 keresztényt mészároltak le! A ferences Cassini da Perinaldo írta le, hogy a zsidók azért vásároltak keresztényeket rabszolgának, hogy lemészárolják őket. Tomboló gyűlölettel semmisítettek meg minden keresztény szentséget. A legtöbb templomot úgy égették le, hogy előtte beterelték a papokat, apácákat. A szűz apácákat Krisztus Kriptájában halálra erőszakolták, majd lemészárolták őket, a falakat vérrel fröcskölve. Korabeli elbeszélők írásaiból tudjuk, hogy tetőtől talpig véresen vonultak ki Galileából. A mamillai víztározónál a leírás szerint vagy 60-70000 között volt a keresztény áldozatok száma.
Természetesen mindezt úgy lehet semmisé tenni, ha ők írják a történelemkönyvet. Mindjárt lesznek itt szentek! Más követte el, nem ők, aki rájuk rosszat mond, vessük börtönbe!
Érdekes az általuk oly sokszor emlegetett jogrendszeren belül ők nem tudnak semmit cáfolni intelligens módon, csak hamisítani, aztán, aki azt meri mondani nekik, hogy hazudsz, azt megölik!
 
A VI sz.-ban az antiokai zsidók közül néhányan Szűz Mária képét levizelték nyilvánosan ezért, kiűzték őket. Aztán, mint már annyiszor megbocsátottak nekik és visszafogadták őket, a város zsidói hálából megölték és megcsonkították II. Anasztáz pátriárkát. Őt és más vezető férfi testét végighúzták a városon, még testükről darabok nem szakadtak le, majd kibelezték, elégették őket.
 
Lassan kezd érthetővé válni, hogy miért is volt ez a szegény, meggyötört nép mindenhonnan kitiltva, kiűzve, de hát olyanok, mint a bumerángok, legfeljebb felveszi az adott ország ruháját, nevét és visszajön más képében!
 
Nagyon érdekes, hogy a történelem során, mindenki öldökölt, csak ők nem! Teljesen hihető, nem?
Természetesen egy zsidó szemében minden forrás hiteltelen! Ezt genetikailag oltották beléjük, vagy agyukat keményen átmosták! Jellemüket tekintve mindig a könnyebb utat választották, ha valamit nem tudsz cáfolni, akkor öld meg, terrorizáld le, égesd el a könyveket, zárd be a nyomdákat, aztán mosd meg kezeidet és kész is a szent! Viszont azt tudjuk, hogy mindent lehetetlen megsemmisíteni, mindig valaki előrukkol egy megmaradt példánnyal. Sajnos az sem lehetséges, hogy valakiről mindig, mindenki hazugságokat terjeszt! Rajtuk kívül mindenki tartana egy felülvizsgálatot, feltenné a kérdést, mi az oka annak, hogy így bánnak velünk? Ők nem, mindenki más tegye ezt meg, nekik nincs szükségük ilyesmire, nekik nincs miért szégyenkezniük, de az összes többi népnek, igen!
 
 Híres a tiszaeszlári vérvád esete, ahol Solymosi Eszter vérét vették a pászka elkészítéséhez. Sajnos a sakterek lebuktak, mert volt egy szemtanú Scharf Móric, aki végignézte a műveletet. Természetesen itt is működött a tisztára mossuk magunkat minden vád alól, bármi áron: így hát a fiú vallomását nem tartották elegendő bizonyítéknak.
A felmentést szokásos módon érték el, azt mondták Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnöknek, hogy a bécsi Rothschild báró azt üzeni, ha a per elítélő lesz, akkor nem adják meg a 60 millió forintos rente-konverziót, és Magyarország csődbe megy. Így kell ártatlannak maradni, kérem! A vádat ejtették! Mindenre van megoldás, pénz kérdése-egy ideig.
Tánczos Gábor esetében ugyanez merült fel, ugyanis a gyilkosság szintén ápr. 1. volt, a tetthelyen nem volt vér, s a lány nyakát ugyanezzel a saktervágással metszették el. Semmit el nem vittek, csak a vért. Hát, lehet nyomozgatni, vannak rá tippek, csak nagy a hallgatás, mint mindig, ha róluk van szó! Az újságírót, aki még nyomozott rendesen megverték szokás szerint!
 
Remélem, egyre többen ismerik David Cole revizionista zsidó történész filmjét! Szegényt már megfenyegették a családja kiirtásával, ha nem vonja vissza a holo-hamu-kamu micsodáját.
Természetesen szerencsétlen fickó népe körében pont olyan gyűlöletnek örvend, mint bármilyen utolsó goj. Passzióból rá szoktam nézni zsidó fórumokra! Jézus Mária! Ennél ádázabb, gyűlölködőbb népet még életemben nem láttam! A hányinger jön rám! Pokoli!
Karácsonyra kaptuk zsidó polgártársainktól, idézet a fórumjukról: „Itt a karácsony, ez a gyűlöletkeltő, nácista ünnep, mikor a gój fattyak és zabigyerekek alig várják a tűlevelű növény-förmedvény alá minél több nácis ajándék kerüljön”
Kik ezek? Miért nem húznak a hőn szeretett Izraelükbe, mit keresnek ezek itt?
Idézek még: „Gyere vissza Hitler, a cigányokat vidd el!” Döbbenet, komolyan!  
Aztán:” Módosított útvonalon, megrendezhetjük a melegfelvonulást. Persze, a piszok nácista újságok nem közölték a részleteket.” Nem lehetne a gusztustalan felvonulásotokat Izraelben kielégíteni? Mindenki buzuljon otthon!
Ma, Shabbat van, ami azt jelenti, csak a rabszolgáink dolgozhatnak ezen a napon!” Anyád legyen a rabszolgád!
 
Mikor a vörösiszap- katasztrófa miatt aggódott az ország az izraeli Haaretz nevű újság is beszámolt róla, ez a szent ország úgy nyilatkozott, hogy úgy kell a rohadt magyaroknak, dögöljenek meg, ömöljön mindre a vörösiszap! Csak a növényeket és állatokat sajnáljuk és reméljük az emberek, ott döglenek meg alatta! Nos, a mosakodás és titkolózás nagy mesterei lehetnének óvatosabbak is, nem csak a zsidó olvas héberül!
Izraelben egy zsidó megteszi azt, hogy szombaton nem hív a mobilján segítséget egy rosszul lett gojhoz, s a rabbik törvényszéke még igazat is ad neki! Ez vallás, kérdem én? Ezt Isten adta nekik? Nna, ne röhögtessenek!!!!! Ilyen Isten és ilyen vallás az övékén kívül nincs!
Ez az az ország, ahová soha be nem tenném a lábam! Viszont, ha egy zsidó rosszul lesz előttem szombaton, biztos, hogy nem hívok mentőt, most legalább már tudom, hogy a mobilozás sérti a vallásukat, nehogy megbántsam az érzékeny lelkét! Mondjuk nem hiszem, hogy illene szombaton rosszul lenni, talán sikerült szabályozni az infarktust is.
 
A zsidók által uralt médiából természetesen ez kimarad! Ez az ő dolguk, a holo-hódolat és az ő csodálatuk meg a mi kötelességünk! Kurva sokat fizetni és dolgozni nekik, csak ennyit kérnek, aztán dögölj meg gój.
Érdekes, itt nem volt hír, hogy New Yorkban vádat emeltek a holokauszt-ipari élősködők ellen! Ejnye, nem lehetséges, hogy úgy szent a szent, hogy a média csúcsán ül? Ebből élnek, még a holtat is meggyalázza, de én ne feledjem, hogy ők mily kiszolgáltatottak, sokat szenvedettek! Egy 90-es évekbeli híradó bejátszásban (MTV 1) azt mondta a bemondó, hogy emlékezzünk meg a 3,5 millió holo-áldozatról! Ez a 2000-es évre már 6 millió lett. Érdekes, náluk nem az élők szaporodnak, hanem a holtak. Igen sok népet irt az ország, kell a pénz a háborúhoz! Tán még az unokáim is jóvátételt fognak fizetni és mire az emlékezők kihalnak, lehet még duplájára nő az áldozatok száma! Azért ez már undorító! A nemzetközi Vöröskereszt hivatalos dokumentumai szerint a táborokban 271.301 ember halt meg!!!!! A dokumentumokat Arolsenben őrizték, a leleplezést nagy-nagy csend követte az illetékes helyeken! Legutoljára 2009-ben Richard Wiliamson brit püspök a Svéd Televízióban jelentette ki, hogy nem hisz a gázkamrákban és max. 300.000 zsidó halt meg, az is természetes halállal, mint minden háború idején a fellépő járványokban! Még Yehuda Bauer a zsidóság történeti igazgatója szerint is csak 1.600.000, de semmiképpen nem 6 millió! Nem is volt annyi zsidó! És zsarolnak és zsarolnak, ennyi bőrt nem lehet az arcon tartani, mint ezeknek van!
auschwitzi rabok a szovjet felszabadítás után
 
Naná, hogy tűzzel-vassal irtják, aki ellentmond! Ha ez kiderül, azon túl, hogy mennyire undorító, nem lehetne a továbbiakban morális, gazdasági és politikai fegyverként használni és jogos lenne a kérdés, milyen alapon harácsoltak ebből dollár milliárdokat! Mi a megoldás? Tiltsuk be még a kutatását is! Még magát a holokauszt szót is csak a 70-es évektől vezették be, amit az L. Holicauste Elie Wiesel Naut (Éjszaka) könyve alapján készített film népszerűsített. Ebből a zsidók által Hollywoodban készített amerikai filmből vették át a kifejezést! Színház a zsidó élet egésze! Egy nagy átverés! Amennyi népirtás volt már a történelemben, sokkal nagyobbakat követtek el már eleve ők maguk, de ebből nyereséget húzni, egyedül nekik jutott eszükbe!  
 
Vég nélkül írhatunk e gyönyörű, rasszista nép istentelen tetteiről, furcsa szokásairól, és önimádatáról, amibe nem fér bele senki, de ők mindenhol szeretnének ott lenni és mindent ellenőrizni, uralni!
 
Nem az antiszemitizmus erősödik, hanem az Igazság órája közeleg, de ezt úgysem értitek!
 
Szóval, a gettókban a zsidó gyereket arra tanították, hogy, ha belépsz egy négyzetbe, aminek 3 kijárata van, az egyiket őrzi egy német SS, a másikat egy ukrán, a harmadikat egy zsidó rendőr, akkor először próbálkozz a németnél, aztán az ukránnál, de sohase próbálkozz a zsidónál. Sok gyereknek az életét mentette meg ez a lecke.
 
Ettől függetlenül a zsidók kegyetlenül kiélték a németek elleni bosszújukat: John Sack Szemet szemért c. könyvéből.
Sztálin rendeletére minden hivatal és börtön élén zsidó állt, ahogy szokták, lengyel, cseh és egyéb neveket vettek fel. Hihetetlenül kegyetlen irtást végeztek. Izrael, mint legfőbb háborús bűnösöket üldöző ország sosem adta ki Shlomo Morelt Lengyelországnak, pedig többször kérték! Ágyban, párnák közt, biztonságban halt meg ez az emberi mocsadék.
Olyan pokoli kegyetlenségeket hajtottak végre, ami példátlan, nem számított, hogy nő vagy gyerek, félkegyelmű volt, vagy harcolt-e, részt vett-e a háborúban, csak a vérengzés!
Ütöttek vertek, kávét öntöttek a sebeikbe, fadarabot vertek a körmük alá, ( nálunk a gombostűt részesítették előnyben az AVH pincéiben) cigarettát nyomtak el a testükön, meggyújtották a hajukat, volt olyan, akinek előtte a satuba fogták a szakállát! Iszonyú, ezek nem emberek!
A németekkel verették egymást, egymás mellkasára, gerincére kellett ugraniuk, a nőket halálra erőszakolták, a kutyákat arra tanították be, hogy leharapják a német férfiak nemi szervét. Shlomo kijelentette: Ami a németeknek nem sikerült 5 év alatt Auschwitzban, az nekem sikerült 5 hónap alatt Schwientochlowitzban. A tábor háromnegyed része halt meg.
Potulicében több német halt meg az esztelen vérengzésük nyomán, mint az egész háborúban a zsidók közül!!!!
Ezek után ezt a népet lelkileg örökre meggyötörték, a jóvátétel nevű iparból megalapították a legkegyetlenebb cionista országot, Izraelt!
Az újságírók aztán kiszivárogtatták, mi folyik a vasfüggöny mögött. Sokkal több embert öltek ők azokon a helyeken brutális kegyetlenséggel, mint ahol most zsidók 100 ezrei ajvékolnak, hogy ők nem felejtenek! Egy balti tenger melletti táborban bölcsők hada volt tele 4kg-os háborús bűnösökkel. Az 50 csecsemőből 48 meghalt, csak nem engedték be az anyákat etetni. Egyik nap Czeslaw tüzet gyújtott egy barakkban, a homokot lapátoló nők szoknyáját meggyújtotta, és a tűzbe nyomta őket! Ő, pedig mindennap azon nyekergett, milyen kevés a német hulla!
Undorító! Grubeni asszonyokkal azt tették, hogy kiásatták a lengyel tetemeket és megparancsolták nekik, hogy szeretkezzenek a hullákkal, csókolják, feküdjenek rájuk! Az arcukat a puskatussal nyomták a halottak arcába. A táborban nem volt zuhanyzó, az összes asszony hullamérgezésben meghalt! Mindezek megtalálhatók a Német szövetségi Archívumban tárolva. Természetesen, ez sem igaz, hazugságokat őriz az archívum, mi mást!
 
Nos, Herzl Tivadar Judenstaat-ja megmozgatta a zsidóságot, hogy cionista teóriájuknak gyakorlati megvalósításába fogjanak. A gazdag zsidók annyira nem örültek a tervnek, mert ők jól elvoltak és inkább nyugalmuk megzavarásának tartották a röpiratot. A cionista propagandának sikerült a zsidókérdésből világkérdést csinálni. Tervei között szerepelt, hogy vagy Argentína vagy Palesztína területén hozzák-e létre ezt az iszony országot. Amire ők szemet vetnek, nem számít, nekik jár! Ha Argentína mellett döntenek, akkor őket irtották volna ki, nem gond, bárkit, akár saját fajtáját is! Azért Argentínában maradhatott a zsidóból, mert rendesen szétfaragták az országot, mint mindegyiket, amin a jelképes kígyójuk végighaladt.
No, ez a Herzl a cionizmus alapító atyja Baselben 1897-ben hívta össze az első cionista kongresszust. Na, mikor? Hát, május elsején!!!! Lehet menni, tapsikolni rabszolgák a munka ünnepén! Cionista cinikusság! Vannak köztük, akik ellenzik a cionizmust, szerintem ezeket kellett kiirtani a II.vh-ban, mert akadályozták a megvalósítást, illetve rengeteg pénz kellett egy állam megalapításához háborúiról nem is beszélve!
 
Herzl egyik unokaöccsét akarta megbízni a magyarországi zsidóság megnyerésére. Ő volt Heltai Jenő, aki azt válaszolta Herzl-nek, hogy ő szívében nem zsidó, hanem magyar. Igen, ő valóban asszimilálódott zsidó volt. Azok, akik ellepnek minket ma, azoknak semmi közük érzelmileg Magyarországhoz, tehát nem is a mi érdekeinket nézik.
 
Karácsony előtt, azaz Hanuka ünnepén a zsidóság menórát állított a Nyugati téren. (amit egyébként csak zárt térben lehet gyújtani, de kirakat van) Győrben, egy bevásárló kp. előtt kettős keresztet és adventi gyertyát akartak elhelyezni, forgalmas helyre való hivatkozással nem kaptak engedélyt, persze ez ne zavarja a gójt, lényeg, hogy menóra volt, mert ahhoz több közünk van, mint saját jelképeinkhez! Az viszont eszébe se jusson egyetlen kisebbségnek, hogy Izraelben kitegye a jelképeit! Ott csak zsidó dolgok lehetnek! Akkor minek dugják a pofánkba magukat? Kértük? Csak annyira legyen kirekesztett minden országban a zsidó, amennyire Izraelben a nemzsidó! Mi meg felmérést végzünk, hogyan érzi magát a zsidó!
 
Egy közeli ismerősömet elütötte egy autó, zöldön, zebrán. Szerencsére a szemtanúk miatt az illető nem tudott lelépni. A gázoló izraeli állampolgár. Az ügy ott tart, hogy ő megállt, az illető megbotlott és ráesett az autójára és ettől szilánkosra tört a térde és protézist kellett alkalmazni, hogy járni tudjon. Hónapok óta húzódik az ügy, pedig egyszerű, egyértelmű. Evidens, hogy ettől sem kell dühösnek lenned, ez így helyes, zsidónak nincs se bűne, se hibája és egyébként is csak egy gój, akin át lehet hajtani! Azt képzelik Palesztinában vannak és őket semmilyen végzet nem éri utol, mert ők végeznek mindenkivel!.
 
Ez a nép mindig a szentté válás legegyszerűbb módját választotta: öljük meg, rúgassuk ki, lehetetlenítsük el, félemlítsük meg, és akkor mi leszünk az urak, és azt mondják, amit akarunk, és nekünk van igazunk! Aki nem nekünk ad igazat, azt legyilkoljuk! Nyáron halt meg egy lengyel történelem professzor, rossz irányban kutatta a holo-kamut, megölték. Ennyi! Persze, közben nincs arról ismeretterjesztés, hogy bizony kénytelenek voltak elismerni, hogy Anna Frank naplója hamis, a papa írta, golyóstollal, a gyerek meg tífuszban halt meg, mint annyian a háború alatt.
Viszont ezekről nem beszélünk, tudják páran, azokat majd, ha kell, kiirtják, vagy egyszerűen kihalnak, de igenis Anna Frank naplója marad, megőrizzük az eljövendő nemzedéknek, azok már nem fogják tudni, mi az igazság! Így lehet faragni a szentet és a szenvedőt!
 
Döbbenet! A holokauszt tudatot úgy ültetik a zsidó gyerekek agyába, hogy a mai napig mennek az iskolákba telebeszélni a fejüket, majd a végén otthagynak nekik egy-egy szappant, hogy látod ez lett a dédanyádból, meg lámpaernyő. Közben? Réges-rég kénytelenek voltak beismerni, hogy soha nem főztek senkiből szappant és lámpaernyőt sem gyártottak, ezt is ők találták ki, hogy többet perkáljanak a népek, és nagyon sajnálják őket, azért ők vígan fújják, nehogy elfeledd, fiam, gyűlölnöd kell! Természetesen ez nem gyűlöletkeltés, nem, ez tőlük elfogadható, sőt jobb is, ha elfogadod, vagy beledöglesz! Teljesen mindegy, hogy igaz vagy sem az állításuk, ha nekik úgy éri meg jobban, akkor igaz!
 
Az, hogy minket gójnak hívnak, ami tisztátalant jelent, az minket ne zavarjon, a szentek szájából jön! Mikor le akarták vetíteni a Jud Süss című filmet a nyáron, képesek voltak ellepni a termet, embereket bevinni a rendőrségre emiatt. Hihetetlen, ennyire fáj az igazság? Azóta láttuk, nyugi! Még az is megnézte, aki nem akarta!
 
Nekik minden felelősség alól ki kell bújniuk! Azt, elhiszem, hogy így rohadt jó az élet!
 
Vígan leéltem volna az életem azzal a tudattal, hogy a földön emberek élnek, van közöttük jó és rossz, színtől, származástól függetlenül, pont. Nem így esett, bármit, ha megpiszkálok, ők vannak mögötte! Persze, nem ott állnak, ahol kenyeret osztanak az éhezőknek, hanem ahol belelőnek az éhezőbe, s ehhez neki joga van, ő bosszút áll mindenkin saját kárhozott viselkedése miatt! Mindenki hibás, hogy ő idejutott, csak ők nem!
 
Az, amit én tudok, azt tudják nagyon-nagyon sokan, dömperrel lehet önteni a bizonyítékokat. Minden ország ugyanoda jutott el, mindezt olvashatod angolul, németül, spanyolul, szlovákul, arabul, amit akarsz, és mikor kellő számban tudják az igazságot, akkor számot kell adniuk, a világ, pedig nem fogja semmivel sem többnek nézni őket, mint bármilyen más embert. A történelemkönyvben, pedig tanuljuk a zsidók kegyetlenségeit, a tévében az igazságot fogod hallani, a politikus a közért akar majd tenni, a bírák igazságos ítéletet fognak hozni, a melegek visszavonulnak az utcáról, a bankokat kivesszük a kezükből, és élhető lesz a világ, olyan, amilyennek lennie kell, csak nem kell engedni, hogy uralkodó pozícióba kerüljenek, hiszen nem tudnak mást kezdeni vele, mint önös érdekeiket kielégíteni ezek által, nem ismernek mást!
E

Ez volt az utópia! Háború lesz, ronda, gusztustalan, de így tervezték, és nem mi, de nem számít, ennek a rendszernek omlania kell!
 
Csak egy zsidó hiheti, hogy neki több joga van, mi nem hisszük és mi vagyunk többen!
 
Az ő igazságuk az, hogy a tények miatt minket gyűlölnek, én vagyok a rohadék, de legyen!
Inkább rohadék legyek, mint az összehordott hazugságok között ostoba boldog!
 
 z volt az utópia! Háború lesz, ronda, gusztustalan, de így tervezték, és nem mi, de nem számít, ennek a rendszernek omlania kell!
 
Csak egy zsidó hiheti, hogy neki több joga van, mi nem hisszük és mi vagyunk többen!
 
Az ő igazságuk az, hogy a tények miatt minket gyűlölnek, én vagyok a rohadék, de legyen!
Inkább rohadék legyek, mint az összehordott hazugságok között ostoba boldog!
 
Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése