2019. augusztus 12., hétfő

Út a jövőbe VI.































Út a jövőbe VI.




Közel a globális összeomlás?





Hamarosan vége szakadhat a monetáris lazításnak az Egyesült Államokban, és ennek hatásai tovagyűrűzhetnek a világon. A hatalmas pénzbőség és az alacsony kamatok egyes közgazdászok szerint újra piaci buborékokat teremtettek, ami megoldhatatlan feladat elé állíthatja a világ politikai és pénzügyi vezetőit, amikor trendforduló áll be. Vagyis, mihelyt beköszönt a konjunktúra, nőni kezd az infláció, és nem marad más, mint a pénzbőség korlátozása, és a kamatok emelése.
A piacokat elárasztja a központi bankok – az amerikai, európai, japán – által biztosított pénzbőség. Beindultak a pénznyomdák, és ezzel pénzt pumpálnak a gazdaságba. Államkötvényeket vásárolnak, hogy fenntartható szinten tartsák a nagy adósok kamatköltségét. Emellett az irányadó jegybanki kamatszint is extrém alacsony szintre süllyedt (a japán és az amerikai nulla, az eurózónáé is 0,5 százalék), hogy a kockázatvállalási és vállalkozási kedvet növeljék, és beindítsák a gazdasági növekedést.
És hogy hová megy a pénz? A tőzsdék kisebb-nagyobb ugrásokkal szárnyalnak, az ingatlanárak a fejlett országokban csúcsokat döntögetnek, az államkötvények esetében a korábban kockázatosabbnak minősített papírokra is "harapnak". Mindez annak a reális veszélyét mutatja, hogy sorra alakulnak ki a piaci buborékok, amikről keveset szoktunk tudni, de általában félni szokás tőle – pedig kialakulásuk természetes, és vannak köztük kevésbé negatív hatásúak.
Ezek közül különösen az ingatlanpiaci buborék lehet veszélyes, amikor a piacot olcsó hitelek fűtik. A projektek az ingatlanpiacon többéves átfutásúak, és mire észreveszik, hogy túlkínálat van, és az ingatlanok ára zuhan, miközben a kamat és ezzel a finanszírozás költsége újra emelkedik, addigra a veszteségek óriásira nőhetnek. Mint ahogy az a 2008-as válság idején is történt.
Részvény, kötvény, ingatlan: úszik a pluszban
A német részvényindex, a Dax értéke a 2009-es legutóbbi mélypont óta több, mint megduplázódott (csak az elmúlt évben 40 százalék fölötti volt a növekedés), az amerikai  Dow Jones értéke is az utolsó négy évben 130 százalékkal nőtt. A részvénypiaci boomot makrogazdasági mutatók semmiképp sem támasztják alá: Európa gazdasága recesszióban van vagy jó esetben is csak kijövőben a recesszióból. A laza pénzpolitika mintha elvakította volna a befektetőket, és csak a kedvező inflációs előrejelzésekre és a kitartóan alacsony kamatokra reagálva öntenék a pénzt a részvénypiacokra.
Érdekes folyamatok zajlanak a kötvénypiacokon is: olyan államok is kimerészkedtek, mint a 90-es években polgárháború és népirtás tépázta Ruanda, mely nemrég hajtotta végre első állampapír-kibocsátását. A bóvli kategóriában lévő afrikai állam 400 millió dollár értékben bocsátott ki 10 éves lejáratú állampapírokat 7 százalék alatti hozammal. Ez a hozam alacsonyabb, mint az eurózónatag, jelenleg viszont gazdasági nehézségekkel küzdő Szlovéniáé.
  1. nem az egyetlen a sorban. Zambia, Mongólia, Nigéria és Bolívia sem nagyon szoktak eladóként megjelenni, most mégis sikerrel jöttek elő devizakötvény-kibocsátással – elképesztően alacsony hozamokkal. Bolívia 10 éves lejáratú dollárkötvényeire mindössze 4,625 százalék volt a felár, összehasonlításképpen: Magyarország februárban 10 éves lejáratú államkötvényt 5,375 százalékos hozammal bocsátott ki.
Bizonyos alapok, befektetési bankok egyes országokat túl kockázatosnak tartanak, így nem vásárolnak. De vannak olyanok, akik igen, az ő vásárlásaik pedig fűtik a piacokat. Az árfolyamokegyes elemzők szerint már elszakadtak az országok valós teljesítményeitől is. Hasonló példákért egyébként nem kell messzire mennünk: míg Spanyolország és Olaszország néhány hónapja csak 6-7 százalékos kamat mellett vonhatott be friss forrást, mára a hozamok 4-5 százalékra süllyedtek.
Ami az ingatlanpiacot illeti, hét éve nem látott mértékben drágultak az Egyesült Államokban az ingatlanok: éves szinten 12 százalékkal nőttek az ingatlanárak áprilisban – igaz, a jelzálogpiaci válság akkora visszaesést hozott (az árak a harmadával estek), hogy ez még önmagában nem jelent különösebb kockázatot. Európában Németországban a legnagyobb a drágulás: az elmúlt három évben az ingatlanok ára 18 százalékkal nőtt, egyes nagyvárosokban (pl. Berlin) a növekedés meghaladta a harminc százalékot. De ehhez is hozzá kell tenni, hogy a lakáscélú hitelállomány bővülése nem volt számottevő.
Pozitív és negatív szcenáriók
Most már mindenki azt kérdezi, hogy meddig tart ez a nagy pénzbőség, és főként, mi van, ha véget ér. A feltörekvő piacok (ebbe a körbe tartozik Magyarország is) alacsony hozamai addig maradnak csak ilyen szinten, ameddig a globális hangulat is pozitív. Ha elmúlik, egyes államok finanszírozása jelentősen megdrágulhat.
Nouriel Roubini amerikai közgazdász szerint probléma, hogy a befektetők ma inkább a kockázatosabb piacok állampapírjaiba fektetnek be, és hogy a tőzsdéken tapasztalható eufóriát a reálgazdaság teljesítménye egyáltalán nem támasztja alá.
Lars Rhode dán jegybankelnök szerint az alacsony jegybanki kamatok sem tarthatóak fent sokáig. Szerinte sok esetben olyan cégeket tartanak, tartunk életben az alacsony kamatokkal, melyeknek már be kellett volna dőlniük. "Zombi vállalatokat látunk zombi gazdaságokban az extrém alacsony kamatoknak köszönhetően" – fejtette ki. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, Angel Gurría szerint már nincs lehetőség a további monetáris lazításra, szerinte elértük a végpontot, innen már csak a strukturális reformok elindításával léphetnénk előre a versenyképesség növelésében.
A helyzet egyesek szerint annyira drámai, hogy nem vagyunk messze az összeomlástól sem. Marc Faber svájci befektetési guru szerint a probléma az, hogy a rengeteg piacon lévő pénz nem egyenletesen oszlik el, nem segíti elő a gazdasági aktivitás erősödését, és egyes államokban piaci buborékokat generál. Szerinte ugyan lehetséges, hogy még a "pénzügyi gyorsulás" időszakában vagyunk, és a tőzsdék további csúcsokat döntögetnek, de egy-két hónap múlva jöhet az összeomlás.
Roubini, Rhode és a legtöbb szakértő szerint is a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy miképp kellene befejeződnie a monetáris lazításnak: ha túl gyorsan vagy épp megkésve történik, a piaci buborékok kipukkadhatnak. A központi bankoknak az árstabilitásra kell ügyelniük: ha konjunktúra kezdődik és az infláció átlép egy határt (az eurózóna esetében két százalékot), akkor a jegybankoknak kamatot kell emelniük, és korlátozniuk kell a pénzbőséget – de ezzel más területen könnyen károkat okozhatnak. A pénzbőség korlátozása agyoncsaphatja a növekedést, a kamatemelés miatt pedig a befektetők realizálhatnak veszteséget. Ahogy ez kihathat a tőzsdékre is – a részvényárak megzuhanásával.
Az egyes szcenáriók bizonyítására pró és kontra is vannak adatokkal teli listák, és ezekkel ellentétes előjelű vélekedések.
Vigyázó szemünket Amerikára vessük
Az igazi kérdés az, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mikor vonja vissza azt a hatalmas likviditást, melyet a piacoknak biztosít – fejtette ki Árokszállási Zoltán, az Erste makroelemzője. Az elmúlt hetekben szerinte tapasztalható némi változás ebben a kérdésben, nyilvánvalóan nem lehet végtelen ideig fenntartani a pénzpumpát. A kilépés időzítése rendkívül fontos: ha a Fed akkor mérsékli óvatosan a monetáris lazítást, amikor a gazdasági növekedés kezd magára találni, akkor nem lehet probléma.
Azzal viszont Árokszállási szerint számolni kell, hogy mivel megindult az arra vonatkozó találgatás, hogy a Fed mikor hagyja abba a pénznyomtatást, így akár egy-egy amerikai makroadat publikálása is megmozgathatja a piacokat. "Ha jön egy kedvezőtlenebb adat, akkor elképzelhető, hogy a Fedet abba az irányba nyomja, hogy ne hagyja még abba a lazítást, egy jó adat pedig felerősítheti az aggodalmakat a program lezárásával kapcsolatban, ami negatív hatással lehet a piacokra" – emelte ki az Erste makroelemzője.
Arra a kérdésre, hogy vajon egyes cégeket tényleg csak az alacsony kamatok tartanak-e életben, Árokszállási elmondta, elképzelhető, hogy vannak ilyen vállalatok, de a Fed nem fogja őket romlásba taszítani, "nem folytatnak öngyilkos stratégiát". A likviditást csak akkor csökkentik majd, ha megindul a növekedés, ezzel viszont a cégek jövedelme nőhet, vagyis kevésbé szorulnak rá olcsó hitelre. Óvatos, fokozatos lépésekre van szükség.
Bár lehet komoly hullámvasutazás a piacokon a következő időszakban, a 2008-as, Lehman Brotherséhez hasonló összeomlásra Árokszállási nem számít. Jelenleg nincs olyan nagy hitelkitettség, mint akkor volt, a jegybankok is jobban odafigyelnek a piacok rezdüléseire. Szerinte csak átrendeződés következik be, ami azonban a magyar állampapír-, illetve forintpiacra is hatással lehet. A külföldi befektetők állampapír-piaci jelenléte még mindig magas, ők a pénzbőség és a magasabb kamatok miatt keresték intenzíven a magyar állampapírokat. Ha ugyanakkor beindul a globális (és magyar) gazdaság, amellyel párhuzamosan a Fed csökkenti a likviditást, akkor ez az intenzívebb érdeklődés lanyhulhat, a magyar kötvények kamatai pedig 6-7 százalék közelébe kúszhatnak. Ez még Árokszállási szerint menedzselhető, a fő, hogy legyen növekedés. Hazánk számára az lenne kifejezetten rossz, ha a magyar gazdaság saját jellemzői miatt nem lenne növekedés, ezzel párhuzamosan pedig nem lenne kereslet a magyar államkötvényekre, tette hozzá Árokszállási Zoltán.
Nem marad tér a további kamatcsökkentésre
A feltörekvő piacok voltak az amerikai jegybank mennyiségi lazításának fő haszonélvezői, ám ennek a folyamatnak most vége szakadhat – mondta Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő elemzője. A Fed eddig amerikai állampapírokat vásárolt a befektetőktől, akik az így szerzett pénzt a feltörekvő piacok eszközeinek megvásárlásába forgatták, ahol jobb kamatokat tudtak elérni. Az így keletkezett pénzbőség, az állampapírok iránti nagy kereslet viszont lenyomta a hozamokat. Ennek az időszaknak tehet most pontot a végére az amerikai jegybank.
Zsiday szerint az valós veszély, hogy az elmúlt két évben a feltörekvő piacokra beáramlott források visszaindulnak a fejlett, biztonságosabbnak tartott országokba. Az elemző szerint Magyarországon eddig azt láttuk, hogy a pénzbőség következtében "lehetett vágni az alapkamatot a végtelenségig". Az utóbbi hetekben azonban a feltörekvő piaci valuták gyengülésnek indultak, jelezve, hogy itt lehet a hozamszintcsökkenés vége. Magyarországra is teljesen illik ez a trend – mondta a Concorde elemzője. Zsiday Viktor szerint sok esetben elég, ha beindul a találgatás a monetáris lazítás végéről, ami gyakorlatilag önbeteljesítő jóslattá válik: a források kivonása megkezdődik a feltörekvő piacokról, még azelőtt, hogy a lazítás végét bejelentenék.
Globális összeomlást Zsiday sem vár, átrendeződésre azonban szerinte is lehet számítani. A magyar jegybanki alapkamat ennek a folyamatnak a tükrében nem valószínű, hogy benézne 4 százalék alá. Ez az a határ, amit a befektetők még tolerálhatnak. Ugyanakkor hazánk ebből a helyzetből szerinte nem valószínű, hogy rosszul jön ki, mivel a külső szemlélő számára biztonságosak vagyunk, jók a mutatóink. Az állampapírpiacon először elképzelhető hozamemelkedés, amit szelektív hozamcsökkenés is követhet azokban az országokban, melyeknek pozitívak a makromutatói. Mi pedig ilyen helyzetben vagyunk – emelte ki a Concorde elemzője.
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!






Milyen legyen a tyúkól? - Gondolatok, tudnivalók







Azt hiszem, így lassan két év távlatából érdemes visszatérnem újra a témához. Azóta sok minden történt és bizony az én nézeteim is erősen változtak tyúkól ügyben.
Ha ma építenék ólat, biztosan nem a fát választanám építőanyagnak, hanem mindenképpen szilárd falazaton (tégla, vályog) gondolkoznék. Először is, mert szerintem egyáltalán nem drágább, főleg ha bontott téglával és bontott cseréppel dolgozunk.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a kis létszámú tyúktartóknak kimondottan megfelelhetnek a kis faólak, de én ezeket maximum 10 tyúk esetén alkalmaznám.
A legfőbb oka pedig ennek az, hogy (ahogy olvastam nem csak nekem, hanem szinte mindenkinek) erősen meggyűlt a bajom a parazitákkal. Bár a mi ólunk viszonylag egyszerű szerkezet, így is vannak a faépítésből adódóan elérhetetlen rések benne. Ha megnézem a nagyon impozáns külhonban előszeretettel alkalmazott fa csodákat, ott aztán némelyiknél zug hátán zug egy ól belseje. Arról nem is beszélve, hogy néhány ól építési költsége simán túlszárnyalja egy egyszerű téglaólét, ha a vadító kifutókat is hozzáveszem, akkor még egy egyszerű drótkerítéssel lekerített udvarrész is ugorható belőle.
Ez az ól pl. nagyon jól néz ki (a képre kattintva megnézhetitek hogyan készült), de ennek a költségeiből biztosan kivitelezhető egy kis téglaól egy elkerített telekrésszel, ahol a tyúkok nem csak kifelé bámulnak a rácson, hanem egész nap kapirgálhatnak.
Most azon gondolkozom, hogy az OSB ólunk belsejét ki kéne vakolni hagyományos módszerrel, azaz nádszövetet erősíteni a falra és azt levakolni. Így mondjuk a gázlángos kártevőirtás is kivitelezhető lenne, illetve a meszelés is sokkal egyszerűbb lenne.
Sokszor felmerülnek az ólépítéssel kapcsolatos alaptények a blogon kérdések formájában, ezért (bár egyszer már leírtam), most igyekszem röviden és tömören összefoglalni az ólépítéssel kapcsolatos általános tudnivalókat. Ehhez lenne egy megjegyzésem. Csak tátom a számat, amikor a közelmúltban megjelent kiadványokat, ajánlásokat olvasom ez ügyben. Nem holmi amatőröktől, mint ami én is vagyok, hanem tudományos szinten ezzel foglalkozó emberektől. Ugyanis a háztáji szintű tyúktartással kapcsolatban szinte mindenhol (és sok helyen szóról szóra) azt olvasom vissza, amit az 50-es 60-as években írt könyvek szakértői írtak. Ennyire nem változott volna semmit világ?
Nos akkor jöjjenek az ólépítés általános tudnivalói, vélhetően normálisan összefoglalva és egybegyűjtve.
Ha valamit kihagytam, legyetek szívesek szóvá tenni!
Az ól elhelyezése, tájolása
  • Fontos, hogy az ól helyének száraz területet válasszunk. (Nekünk például ez nem sikerült teljesen, így vagy 15cm magas betonnal kellett feltöltenünk az ól alját, miután egy hatalmas esőzés után kb. az összes víz az ólba folyt be.) Ne sajnáljuk az időt arra, hogy megfigyeljük, a kiválasztott hely valóban jó helyen van-e.
  • A biztonság kedvéért készítsünk az ól alá legalább 20-30cm-es kiemelést, ez készülhet földből is, ha pl. nem lábakon álló fából készült tyúkólunk lesz.
  • tetőeresz legalább 50cm-re álljon ki a faltól, szintén a nedvesedés elkerülése céljából.
Nyílászárók
  • Az ablakokat mindig kelet, délkelet, vagy dél felé tájoljuk, hogy minél több fény és meleg jusson az ólba! A napfény baktériumok és a rettegett élősködők ellensége, emellett jó hatással van a tyúkok termelésére is. Az ablakfelület lehetőleg a tyúkól alapterületének legalább 1/8-ad része legyen. Ez ugye azt jelenti, hogy pl. egy 12nm-es ólnak legalább 1,5nm területű ablakra van szüksége. Az ablakok optimális parapetmagassága (az ablak alsó részének padlótól mért távolsága) 40-50cm. Az ablakok legyenek nyithatóak, mivel tavasztól a hideg beálltáig nyitva tarthatók. Az ablakok elé belülről rögzítsünk madárhálót, így a ragadozók távoltartása is megoldható.
  • Az ajtó legyen kifelé nyíló, mérete legalább 180x80cm, helyezzük az ól keleti, vagy nyugati oldalára.
  • Az ól szükséges része a kibúvónyílás, melyen keresztül a tyúkok szabadon ki-be járhatnak. Ez optimális esetben a déli, keleti, vagy nyugati oldalra kerül, tehetjük az ablakok alá. Mérete atyúkoknál 40x40cm, ahol csirkét nevelnek, ott 60x30cm. Egy kibúvónyíláson 50 állat tud kényelmesen közlekedni.
Az ól területének kiszámítása
  • Az ól alapterületének kiszámításakor vegyük figyelembe, hogy az ólban az alapterületét nézvenégyzetméterenként elhelyezhetünk 4-5 tyúkot, vagy 3-4 kacsát, vagy 1-2 libát, illetve pulykát.Csirkéből 2 hetes korig elfér 15-20 darab, az idő múlásával természetesen egyre kevesebb. Ha az állatok csak az éjszakát töltik az ólban, akkor, természetesen ennél jóval többen is éjszakázhatnak ekkora területen, de fontos, hogy egy tyúkra 15-20 négyzetméternyi kapirgáló terület jusson.
Az ól berendezései

Az ülőrudak
  • A tyúkoknak szükségük van ülőrudakra. Használhatunk ugyan girbegurba ágakat, vagy egyszerű tetőlécet e célból, de igazán egyik sem a legjobb. Az ideális ülőrúd 5-7cm széles és 3-5cm magas. A formája leginkább a szinte bárhol kapható vadászkerítés léceihez hasonlít (akár ebből is készíthető). Az ülőrudakat nagyobb ól esetégen lehetőleg az ablakokkal szemben, a földtől mérve 100-120cm magasságban helyezzük el, egymástól 40cm távolságban, egymagasságban. Fontos, hogy a takarítás miatt könnyen kivehetőek, ugyanakkor rögzíthetőek legyenek.
  • Az ülőrudak alatt 35-40centiméterrel helyezzünk el trágyafelfogó deszkázatot, amit érdemes könnyen takarítható anyaggal borítani (bádoggal, vagy pvc padlóval esetleg). Ezzel megkönnyítjük a takarítást, így az ülőrudak alatt elhelyezhetjük a porfürdőt, de akár a tojófészkeket is.
A tojófészkek
  • Ne feledkezzünk meg az ól egy fontos eleméről, a tojófészkekről. Ideális esetben 4-5 tyúkraszámítunk egy fészket. Ezeket lehetőleg helyezzük az ól fala mellé az ablakok alá, akár 3-4 sorban is egymás felett. A 35cm széles, 40cm mély és 35cm magas fészek minden méretű tyúk számára megfelelő.
Nos, egyenlőre ennyi, van egy régi ígéretem téglaól tervezésével kapcsolatban, szánom bánom, de eddig egyszerűen nem volt annyi időm, hogy alaposan utánanézzek és írjak is róla egy vállalható, nem csak olyan tessék-lássék írást. De jelentem elkészült, a jövő hétfőn olvashatjátok.
Az írás számadatai nagyrészt Báldy Bálint könyvéből származnak, kis rész a saját hozzáadott érték.
(A forrásul szolgáló oldal megér egy lájkot:https://www.facebook.com/pages/Ty%C3%BAkudvar/240244716091402)
Kapcsolódó anyagok:


Milyen antibiotikum van a húsban, fontos ez?





Rohamosan megnőtt a haszonállatoknak adott antibiotikum mennyisége az elmúlt tíz évben Európában, így erősödik az a félelem is, hogy az állatok húsával elfogyasztott hatóanyag miatt súlyos betegségeknél semmit sem ér majd a kórházban adagolt antibiotikum, a kórokozók ugyanis rezisztenssé válhatnak a hatóanyagokkal szemben.
A hatalmas gazdaságokban ugrásszerűen megnőtt azoknak az antibiotikumoknak a használata, amelyeket agyhártyagyulladás, súlyos tüdőgyulladás, vagy más komoly betegségek ellen alkalmaznak a humán orvostudományban. De az embereknél a HIV-fertőzöttségnél, tüdőbajnál adott C diffile nevű hatóanyagot is egyre gyakrabban adják az állatorvosok a jószágoknak. Ezeket az antibiotikumokat az Egészségügyi Világszervezet a legfontosabb hatóanyagok között jegyzi, mivel ezek a szerek az utolsó védvonalat jelentik a veszélyes kórokozókkal szemben. Az emberi szervezetbe a megvásárolt hússal azonban gyakran antibiotikum hatóanyag is kerülhet, így a járványokat is terjesztő kórokozók egyszerűen megszokják azokat. A komoly gyógyszerek egyre több esetben már nem képesek gyógyítani, mivel a kórokozók rezisztenséé váltak a szerekkel szemben – számolt be a Guardian online oldala. 
A Birmingham Egyetem molekuláris biológusa, Christopher Thomas szerint nagyon aggasztó, hogy ugyanazokat a hatóanyagokat alkalmazzák az állatokon, mint az emberekben, mivel félő, hogy a hatóanyagokkal szembeni ellenálló képesség, amely a farmokon már tapasztalható, az emberekre is átterjedhet. „Egyelőre még Európában sem lehet tudni egy állatról, hogy milyen gyógyszerekkel kezelték, milyen fertőzéseken esett át és milyen szereket kapott betegségek megelőzéseként és melyeket aktív kórokozók ellen. Az egyetlen adat, amelyből kiindulhatunk az csupán az, hogy évente hány tonna antibiotikumot vásárolnak mezőgazdasági célra. Ez az adat azonban nem lehet pontos, hiszen ezeknek egy részét minden bizonnyal nem használják fel, valamint a gazdálkodók között is eltérés lehet, hogy ki milyen dózisban adja a hatóanyagokat az állatoknak.” 
Az intenzív állattartók például a csirkeállományuk megóvása érdekében azonnal az összes csirkének antibiotikumot adnak, hogyha néhány csirke megbetegedik. Annak ellenére kapnak az állatok gyógyszereket, hogy nem is tudják pontosan megfertőződtek-e vagy sem. 
Sok esély van arra, hogy az antibiotikumokra rezisztenssé vált kórokozók megfertőzzenek embereket. A legegyszerűbb, ha valaki az állatok között dolgozik és ott megfertőződik, majd szépen továbbadja a kórt a környezetében. De a fertőzés továbbterjedhet az elhasznált vízen keresztül a csatornákban, vagy épp a levágott állatok húsában maradt esetleges kórokozókkal” – vélekedik Christopher Thomas.
Nagy Britannia Európában a 8. legnagyobb antibiotikum felhasználó, de a veszélyt a szigetországban főképp az importált húsok jelenthetik, hiszen például az amerikai állattartók jószágaik majd 80 százalékánál alkalmaznak antibiotikumos kezelést. 
Az Egyesült Államokban is vannak arra törekvések, hogy visszaszorítsák az antibiotikum használatát. A kongresszus egyetlen mikrobiológusa, Louise Slaughter számolt be egy jelentésben arról, hogy milyen hatósági hibák okozták az antibiotikumok ennyire elterjedt alkalmazását. A képviselő szerint az illetékes amerikai hatóságnak, az FDA-nak komoly és erős lépésekre van szüksége, hogy visszaszorítsa az állattartásban alkalmazott antibiotikum használatot, mert az, az emberi egészséget veszélyezteti. 
Latin-Amerikában például rutinszerűen alkalmazzák a halgazdaságokban az antibiotikumokat. David Santillo, az Exeter Egyetem munkatársa szerint a nyers hal fogyasztása számos kockázatot rejt magában. „Bár a sushi-t higiénikusan dolgozzák fel, tárolják és készítik elő, mégis rejtett antibiotikum tartalma miatt káros is lehet.” 
Az amerikai élelmiszerminőséget ellenőrző FSA hatóság szerint, hogyha a húst, vagy a halat rendesen megfőzik vagy megsütik, akkor a bennük található baktériumok elpusztulnak, így inkább azt javasolják, hogy aki csökkenteni akarja a rizikót, az kerülje a sushikat és a véres steakeket. Mégis a tudósok arra hívják fel a figyelmet, hogy az állam jobban és gyakrabban is tesztelhetné az élelmiszerláncokban jelenlevő mikrobákat.




Kína ásványkincse nélkül összeomlana a high-tech ipar







Kína hosszú ideje a világ legjelentősebb ritkaföldfém-exportőre. Pár évvel ezelőtti erőfitogtatása hatására a nyugati világ más forrás után kutat, de ez korántsem egyszerű feladat.
A ritkaföldfémek felhasználása igen széles körű. Az elektromos autók akkumulátorán, a szélerőműveken, a napkollektorokon és bizonyos villanyégőkön kívül szinte minden modern elektronikai eszközben, így az okostelefonokban, tabletekben, fejhallgatókban, sőt a pilóta nélküli repülőkben, rakétairányító rendszerekben és műholdakban is szükség van ezekre az elemekre. Ezzel semmi gond nem volt egészen addig, amíg a világ kitermelt ritkaföldfém-készletének 95%-át kezében tartó Kína nem döntött úgy, hogy „elzárja a csapot” és minimálisra csökkenti a hasznos nyersanyagok exportját.
A döntés következményeképp a periódusos rendszer 17 elemét tartalmazó csoport iránti kereslet kielégítetlen maradt, az árak az egekbe szöktek, a világ országainak kormányai pedig kapkodva keresték a lehetőségeket, hogy csökkentség a kommunista országtól való függőségüket. Nevükkel ellentétben a ritkaföldfémek igen gyakori elemeknek számítanak, a probléma az, hogy szétszórtan, nem pedig koncentráltan vannak jelen a földben, ezért kevés helyen kifizetődő a bányászatuk. A geológusok ezt az akadályt sikerrel vették, az Egyesült Államok területén több olyan terepre is rábukkantak, ahonnan érdemes lenne kibányászni az értékes ásványokat.
Tudjuk, hogy hol vannak a lelőhelyek, de ahhoz, hogy ezek az elemek eljussanak az iPhone-okba, nagyon bonyolult és veszélyes folyamatok szükségesek” – mondta Brad Van Gosen, az Amerikai Földmérési Hivatal geológusa. Az Egyesült Államok területén egy bánya már majdnem kiépült, kettő másik pedig az engedélyezési fázisnál tart, ez azonban – ahogy Van Gosen is mondta –  korántsem oldja meg a nyersanyagellátás problémáját.
A ritkaföldfémek csoportjába tartozó elemek általában közösen, összekeveredve állnak össze bányászható érccé, vagyis előbb műveletek sokaságával szét kell választani őket, hogy felhasználhatók legyenek. Tovább nehezíti a feladatot, hogy a kibányászott ércben jellemzően urán és tórium is akad bőven, ezek pedig erősen radioaktív elemek. „A teljesítőképességet megvilágítja, hogy a kaliforniai Molycorpnak van egy könnyű ritkaföldfémeket szétválasztó üzeme, de rajta kívül nincs semmi más egész Észak-Amerikában” – mondta Gareth Hatch fémipari tanácsadó.
A szakember szerint ahhoz, hogy a Kínától való függőséget csökkentsük, tulajdonképpen a semmiből kell elkezdeni infrastruktúrát építeni és szakembereket képezni. „A jártasság a feldolgozásban és átalakításban a szűk keresztmetszet Amerikában és az egész világon” – tette hozzá Hatch. Amíg az alternatív ellátási csatornák kiépülnek, marad az éhség a kínai ritkaföldfém után.
Így tartja markában Kína a high-tech ipart
Miből van egy mobiltelefon? Egy notebook? Egy tévé? Az ember azt gondolná, egy csomó műanyag, alumínium, a csipekben szilícium, a vezetékekben réz, és készen is vagyunk. A valóság persze ennél jóval bonyolultabb, alig van olyan eleme a periódusos rendszernek, amit ne használnának fel a hétköznapi hitech cuccaink gyártásakor. Ilyen többek között a ritkaföldfémeknek nevezett 17 kémiai elem, amikkel kapcsolatban környezetvédők és gazdasági elemzők versenyt kongatják a vészharangot mostanában.
Lantanoidák, szkandium, ittrium – a nevek a kémikusokon kívül aligha csengenek ismerősen bárkinek is. Viszont ott vannak okostelefonokban, lézerekben, atomreaktorok kontrolláló rendszereiben, speciális akkumulátorokban, orvosi berendezésekben, mint az MRI, a PET, és kisméretű, hordozható röntgenek; belőlük készülnek a nagyon kis méretű, de nagyon erős mágnesek, amiket például számítógépek merevlemezei vagy szélerőművek turbinái használnak. Üvegszálas adattovábbító rendszerek jelerősítői, hibrid autók motorjai, projektorokban alkalmazott nagy fényerejű lámpák, a sor sokáig folytatható lenne.
A „nahát, milyen érdekes, hogy ilyen izék vannak a kütyükben körülöttünk” rácsodálkozás ott válik véresen komollyá, amikor kiderül, hogy ritkaföldfémeket gyakorlatilag csak Kínában bányásznak (a világtermelés 95 százaléka származik innen), és az országnak egyre kevésbé akaródzik kiszolgálni vele a világ iparának igényeit, inkább megtartaná magának. A geológiai felmérések szerint a világ ritkaföldfém-tartalékának 37-48 százaléka van Kínában (ez gyakorlatilag egyetlen hatalmas lelőhelyet takar a mongol határ közelében), de jelentős kitermelhető készletek vannak még Dél-Afrikában, Indiában, Kaliforniában, Ausztráliában, Grönlandon és Brazíliában is. Ennek ellenére szinte kizárólag Kínában bányásznak ritkaföldfémeket, a legutóbbi, 2009-es adatok szerint évi 129 ezer tonnát, miközben a világtermelés 132 ezer tonna.
A ritkaföldfémek ugyanis alapban mérgezőek, és a bányászatuk és finomításuk a világ egyik legveszélyesebb, és legdurvábban környezetszennyező dolga. A vörösiszap-katasztrófa óta van némi fogalmunk arról, milyen melléktermékei lehetnek a bányászatnak; hát a vörösiszap Disneyland a ritkaföldfém-finomítás erősen toxikus, rákkeltő, nehézfémekkel, uránnal és tóriummal szennyezett, radioaktív melléktermékeihez képest, amiket hatalmas mesterséges tavakban tárolnak a bányakomplexumok környékén. A kínai bányák becslések szerint csak savas, radioaktív szennyvízből évi tízmillió tonnát termelnek. A világ ritkaföldfém-fővárosának számító Batou környezete pár év alatt holdbéli tájjá változott, a növényzet kipusztult, a környékbeli falvakat kitelepítették, amikor a lakóknak tömegesen kezdett kihullani a hajuk, és őszültek meg az ivóvízbe szivárgó mérgező anyagok miatt.
Amikor a nyolcvanas években megnyíltak a belső-mongóliai bányák, és Kína olcsó ritkaföldfémekkel árasztotta el a piacot, a világon mindenhol leálltak a termeléssel, mert senki sem tudott versenyezni az árakkal (és nem is akart nagyon, inkább örült, hogy más teszi tönkre a bányászattal a saját környezetét). És úgy tűnik, most jött el az idő, hogy Kína nekiálljon kihasználni a pár évtized alatt kialakult monopolhelyzetet. Becslések szerint 2015-re a világ iparának ritkaföldfém-igénye évi 185 ezer tonnára fog emelkedni. Kína eközben azt tervezi, hogy az exportját öt év alatt fokozatosan 35 ezer tonnára csökkenti, és a termelésével a saját iparát szolgálja ki a kivitel helyett.
A nyersanyaghiánytól való félelem folyamatosan hajtja fel az árakat. A diszprózium (erős mágnesessége miatt adattároló eszközök, és elektromos motorok, neutronelnyelő képessége miatt atomreaktorok fontos alkatrészeit készítik belőle) piaci ára fontonként 6-7 dollárról 210-220-ra szökött fel a kétezres évek óta, a neodímium (a világ legerősebb mágneses anyaga) egy év alatt ugrott 19 dollárról 129-re, a cérium (vas-alumínium ötvözetek fontos adaléka) tavaly két hónap alatt produkált 450 százalékos áremelkedést. A mineralprices.com adatbázisa szerint a ritkaföldfémek nagy részének tavaly nyár óta legalább a duplájára emelkedett a világpiaci ára. Nem kis pánikot okozott a világpiacon, amikor 2010 őszén egy elmérgesedett diplomáciai vitában bevetett érvként a kínai fél egy teljes hónapra egyszerűen leállította a Japánba szánt ritkaföldfém-szállítmányokat, és burkoltan embargóval fenyegette meg az EU-t, és Amerikát is.
A számítások szerint, ha a kínai elektronikai ipar a jelenlegi ütemben nő tovább, a bányászat pedig ezt valóban az exportra szánt mennyiség átcsoportosításával szolgálja ki, akkor pár éven belül reális esély van a ritkaföldfémek világpiacának összeomlására. A probléma az, hogy ha most elkezdenék újra megnyitni a világ elhagyott bányát, és újakat építeni a felderített lelőhelyekre, azok nem tudnának ilyen gyorsan annyira felpörögni, hogy fedezzék a csökkentő kínai exportot. Magyarul az összes hitech iparág Kínán kívüli része a számítástechnikától az autógyártáson át az elektronikáig teljes sebességgel a szakadék felé tart.
A dél-kaliforniai Mountain Pass bányakomplexumot 500 millió dolláros beruházással pár éve újra megnyitották. Oroszországban, Brazíliában és Dél-Afrikában is újra megnyílnak az elhagyott bányák, miközben a világ nagy bányatársaságai egymást tapossák az újonnan felfedezett lelőhelyek kiaknázásáért Kanadában, Észtországban, Grönlandon és Vietnamban. Hosszú távú tervként a NASA a Holdon található készletek kitermelhetőségét vizsgálja. A japánok újrahasznosításban gondolkodnak: a Mitsubishi és a Hitachi kidobott mosógépek és légkondicionáló berendezések feldolgozásából próbálja meg két éven belül a ritkaföldfém-igényének 10 százalékát kielégíteni. Az ENSZ tévék és mobiltelefonok hasonló célú újrahasznosítására indított programot idén májusban.
Ez azonban a következő egy-két év várható problémáit aligha oldja meg, így teljes iparágaknak kell szembenézniük azzal, hogy vagy korlátozott mennyiségben tudják majd csak beszerezni a fontos alapanyagaikat, vagy egyszerűen sehogy. A durva áremelkedés a minimum, amivel szembe kell néznie az iparnak, hiszen az olcsó munkaerőt alkalmazó, és a környezetet a végsőkig kizsigerelő kínai módszert a világon sehol máshol nem fogják bevetni.




Amit a "rák ipar" nem akar tudomásunkra hozni a







Itt a nyár, végre süt a nap, ami egyben magasabb UV expozíciót és a fényvédők alkalmazását jelenti. Amit a legtöbb ember nem tud az azonban az, hogy a hagyományos fényvédők sok káros vegyi anyagot tartalmaznak, amelyek valójában növelik a melanoma kialakulásának kockázatát.
A napvédők vegyi elixírek. Gondolkodás nélkül kenjük őket magunkra
A strand és a sport napfényvédők 56%-a oxybenzont tartalmaznak. Az oxybenzon elnyeli az ultraibolya fényt, de beszívódik a bőrbe, így összefüggésbe hozták már a bőrrák kialakulásával. Más vegyi anyagok a hagyományos fényvédő termékek köréből a rákot okozó vegyi illatanyagok, parabének, alkoholok, mérgező vegyi oldószerek és kőolajszármazékok körébe tartoznak. A fényvédők testre kenése olyan, mintha egy vegyi keveréket tennénk legnagyobb szervünkre: a bőrünkre. Ez a fő oka annak, hogy a fényvédő valóban több rákos megbetegedést okoz, mint amennyit megakadályoz.
FDA és napvédők
Azt is érdemes megjegyezni, hogy az FDA nem engedélyezi a természetes napfényvédő összetevők használatát a naptejekben, és / vagy a fényvédő termékekben. Ez nem meglepő abban az értelemben, hogy a fényvédő vegyi anyagok célja az, hogy a vegyipari vállalatok bevételét gyarapítsa, miközben a természetes fényvédőket készítő vállalatok sokkal jobb (és biztonságosabb) termékeit leszorítsa a piacról..
A fényvédő megakadályozza a D-vitamin termelést!
A fényvédők a D-vitamin termelést is gátolják, ami igen káros, tekintve, hogy a lakosság igen nagy százaléka D-vitamin hiányos. A krónikus D-vitamin-hiány valójában elősegíti a rák kialakulását, a téli influenza fertőzések, depresszió, csontritkulás és hormonális egyensúlyhiány mind-mind a D-vitaminhiány számlájára írandóak. Érdekes módon, a rák 50-80%-a megelőzhető azáltal, hogy a szervezet elegendő D vitaminhoz jut.
Javítsuk napellenállásunkat antioxidánsban gazdag ételek fogyasztásával
Antioxidánsban gazdag ételek fogyasztása kiváló módja annak, hogy javítsuk a bőr napsugárzás-ellenállását. Sokkal kevésbé valószínű, hogy leégünk, ha antioxidánsban gazdag gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztunk. Bőrünk abból áll amit elfogyasztunk.
Személyes tapasztalatom is van erről. Tavaly nyáron észrevettem, hogy a sok nyers gyümölcs, zöldség és zöld gyümölcslevek fogyasztása után a bőröm nem égett le úgy, mint annak előtte. Az is érdekes volt, hogy amikor kókuszolajat kentem az arcbőrömre, az arcom sosem égett le, hanem egyszerűen csak bronz színű lett. Nyáron egyébként is nagyon fontos feltöltenünk szervezetünk vitaminraktárait. Úgy tűnik azt is elérjük ezzel, hogy a szervezetünk természetesen ellenállóbbá válik, a bőrre tett természetes növényi olajok pedig megakadályozzák a leégést.  Most már akár órákig tudok a napon tartózkodni és a bőröm nem ég le. Van még egy nyereségünk: a napozás bőr öregitő hatása is kiküszöbölhető a magas tápanyagtartalmú, antioxidánsokban gazdag ételekkel.
A bőrrák többnyire akkor alakul ki, amikor az UV-expozíció krónikus táplálkozási hiányosságokkal párosul, sebezhetővé téve a bőrt.
A sok vegyszerekkel teli fényvédő helyett, próbáljunk inkább az alábbi antioxidánsokban gazdag ételekből fogyasztani:
és hagyjuk, hadd szintetizálódjon testünkben D-vitamin.
Az alábbi növényi olajok alkalmazásával pedig vegyszermentesen védhetjük bőrünket.
Itt egy lista a top 10, UV-sugárzás ellen védő tulajdonságokkal rendelkező növényről ( SPF: napfényvédő faktor)
  1. Sárgarépa mag olaj: SPF 38-40
  2. Málnamag olaj: SPF 28-50
  3. Búzacsíra olaj: SPF 20
  4. Avokádó olaj: SPF 4-15
  5. Kókuszolaj: SPF 2-8
  6. Olívaolaj: SPF 2-8
  7. Kendermag olaj: SPF 6
  8. Mandulaolaj: SPF 5
  9. Shea vaj: SPF 3-6
  10. Jojoba olaj: SPF 4
Többször ismételve felvitelüket, akadályozzák a leégést. A természet által nyújtott természetes kivonatok mellékhatások nélkül alkalmazhatók.
Jó napozást!
Források:
Garland, C., Garland, F., Gorham, E., Lipkin, M., Newmark, H., Mohr, S., & Holick, M. (2006) The role of vitamin D in cancer prevention. American Journal of Public Health, 96, 252-261.
Dunford, R., Salinaro, A., Cai, L., Serpone, N., Horikoshi, S., Hidaka, H., & Knowland, J. (1997) Chemical oxidation and DNA damage catalysed by inorganic sunscreen ingredients. FEBS Letters,418, 87-90.
Okunieff, P., Swarts, S., Keng, P., Sun, W., Wang, W., Kim, J., Yang, S., Zhang, H., Liu, C., Williams, J., Huser, A., & Zhang, L. (2008) Antioxidants reduce consequences of radiation exposure. Advances in Experimental Medicine and Biology, 614, 165-178.
Sobhana, T., et al. (2004) Ultraviolet transmission through a few edible oils in the context of changing solar insolation. J Ind Geophys Union, 8, 267-271.


Az első GMO influenzaoltás megkapta a hatósági engedélyt





Elgördült minden akadály a rovarok sejtjéből nyert genetikailag módosított fehérjéket tartalmazó és ezzel az első GMO vakcinának számító oltóanyag forgalomba kerülése elől. A hírek szerint az Amerikai Egészségügyi Hatóság (FDA) mostanában hagyta jóvá a Flublok néven jegyzett szert, ami rekombináns DNS-t és egy baculovirus nevű rovarvírust is tartalmaz, ami elvileg a vakcina gyors előállítását hivatott segíteni.
A Flubok-hoz mellékelt ismertető szerint trivalens oltásról van szó, ami azt jelenti, hogy három különböző vírustörzsből származó protein genetikailag módosított változatát tartalmazza.
A gyártó Protein Sciences Corporation (PSC) elmondása szerint a Flublok vakcinát egy bizonyos hernyó (Spodoptera frugiperda) sejtjeiből állítják elő, amelyeket úgy módosítanak, hogy azok nagymennyiségű hemagglutinint, a vírusnak a szervezetbe történő gyors bejutását segítő proteint termeljenek.
Tehát a „hagyományos”, tojás kultúrát alkalmazó módszerrel szemben, a gyártók így gyorsan képesek nagymennyiségű oltóanyag előállítására, ami nyilván a nyereségüket és persze a mellékhatások számát is növeli fogja.
A Flublok mellékletében található információk szerint a vakcina klinikai kísérletei során két ember veszítette életét. Ennek ellenére a PSC úgy gondolja, az oltóanyag biztonságos és hatékony, ami azt jelenti, hogy az esetek 45 százalékában nyújthat védelmet az influenza valamennyi törzse által okozott megbetegedések ellen.
Jelenleg két másik GMO vakcina van fejlesztés alatt. Az egyik, a Novavax által kifejlesztett oltóanyag „olyan, a hernyók sejtjei által termelt vírusszerű részecskéket tartalmaz, amelyek utánozzák az influenza vírust,” írja a Reuters.




A talaj folyamatos megőrzése a biokertésztben - Ökotrükkök!





Arisztotelész megállapítása nagyon helytálló: a talaj, a növény gyomra. Kertjeink talaja különbözik egymástól. A talajok mésztartalmukat tekintve lehetnek: meszes, lúgos, vagy mészszegény, tehát savanyú kémhatásúak, homok- vagy agyagtartalmuktól függően nehéz és könnyű talajok, kőtörmelékesek, humusztartalmuk is különböző lehet.
Figyelnünk kell továbbá, hogy fekvésük sík vagy lejtős területen, szélvédett vagy széljárta területen fekszik-e, továbbá vízháztartására is, mivel ezek mind befolyásolják a természeti folyamatokat.
A kötött talaj szellőzésére, vízlevezetésre tél elején ássuk fel a kertet, hogy a fagy a rögöket szétmorzsálhassa.
A nagyon vizes talajt néhány évre meg lehet javítani kőtörmelék-drénezéssel (ássunk 40-5O cm mély árkot, töltsük meg félig sóder-, salak-, vagy hamu-réteggel).
A nehéz talajok vagy túl nedvesek és ragadnak (vízelvezetés), vagy szárazak, cserepesek és kemények (szerves trágyával kell lazítani).A homokos talaj hátárnya, hogy hamar felmelegszik és így gyorsabban kiszárad (rendszeresen szerves trágyát kell bevinni a talajba).
Savanyú és lúgos kémhatású talajokban különböző mennyiségű mész található, ennek függvényében hívjuk őket lúgosnak, vagy savanyúnak. Ha a kert talaja savanyú, szórjuk meg mésszel, nem tápanyagként, hanem katalizátor gyanánt, ez segíti a növényeket a meglévő tápanyagok felvételében.
A mésztartalom fontos a talaj termékenység tekintetében, ez a kémhatás határozza meg,
hogy milyen növényeket termeszthetünk. A zöldségfélék kedvelik a kissé lúgos talajt
Köves, kavicsos talajok nincsenek hatással a talajtípusra, de a talaj termékenységét és vízáteresztő képességét nagyban befolyásolják (magas rosttartalmú trágyával kell művelni, hogy víztartó képessége növekedjék).
Néhány évbe kerül, míg kertünk talajszerkezetét sikerül olyanná változtatni, megjaví- tani, hogy könnyen kezelhető legyen. Érdemes megvizsgáltatni a kertünk talaját, mielőtt megtervezzük mit vetünk, főleg ha nagyobb terület áll rendelkezésünkre, több helyen is. A vizsgálat kimutatja milyen tápanyagok hiányoznak és adott esetben milyen anyagot és milyen mennyiségben kell pótolnunk.
Talajjavítás, talaj dúsítás, talaj lazítás, talaj fertőtlenítés
A biokertészkedés egyik mottója, hogy ne csak a növényt, a talajt is tápláljuk. A jó kerti talaj és az érett komposzt is a mikrobák, a parányi élőlények szinte elképzelhetetlenül nagy mennyiségét tartalmazza. A kiváló minőségű kerti talaj, vagy komposzt egy-egy grammjában a talajlakó mikroorganizmusok, baktériumok, penészgombák, amőbák, algák, stb. millióit lehet kimutatni. Kutatók megállapították, hogy egy maréknyi, jól beérett föld több élő szervezetet tartalmaz, mint ahány ember él a Földön. Ezek a parányi élőlények szorosan együttműködnek, szimbózisban élnek a növény legfinomabb hajszálgyökereivel. Táplálékuk a humusz: az elkorhadt szerves anyagok összessége. A humusz növényi és állati maradványokból képződik úgy, hogy azokat a talaj lakók a legelemibb összetevőkre: szénre, nitrogénre, káliumra, foszforra, magnéziumra stb. lebontják, majd új felépítő folyamattal, bonyolult biokémiai reakciókkal átalakítják. Más szóval: a humusz az egykor élő, de elpusztulása után a különböző komponenseire elbomlott növényi és állati testek összessége, mint a földnek visszajuttatott. földdé vált szerves anyag. A szabad természetben emberi beavatkozás nélkül ma már csak a lombos erdőben és a szűzföldeken képződik valódi humusz.
Elgondolkodtató, hogy Földünk felülete és magja között több ezer kilométer a távolság és az óriási tömegéből mindössze 10-30 cm vastagságú a humusztartalmú talajréteg. Ez a vékonyka kis réteg teszi lehetővé az emberiség létfenntartását. ebből kell minden táplálékot előteremteni. Ezekből az adatokból is kitűnik, hogy mennyire fontos a talaj táplálása, gondozása.
A sok kis talajmikroba részt vesz a szerves anyagok lebontásában és új humuszvegyületek felépülésében. A penészgombák és az élesztők különböző fermentanyagokat (enzimeket) termelnek, amelyek keményítőt, zsírokat, cellulózt és az egyéb szerves anyagokat lebontják és feloldják. Minden egyes mikrobasejt tartalmaz olyan fermentanyagokat, amelyek a biológiai folyamatokat szabályozzák, új anyagok felépülését segítik elő. Kutatók kimutatták, hogy a mikrobákban minden fehérje a növények számára felvehető fermentfehérje formájában jelen van. Például a Penicillium penészgomba tiszta penicillint, vagyis antibiotikumot termel, amit a növény a gyökéren keresztül képes felvenni, majd a levél sejtekben jutva jelentős védettséget ad a növénynek különböző kártevők és kórokozók ellen.
A valódi érett talaj laza, rugalmas, morzsás szerkezetű és jó földszagot áraszt.
A trágyázás célja élő talajt teremteni. Trágya készítésekor fontos tudnivaló, hogy a szerves maradványok átalakításában a legfontosabb a levegő oxigénjének jelenléte.
A túltrágyázás megakadályozza a rendes gyökérképződést, különösen a gyümölcsfák esetében. A trágya mennyiségét mindig a növény szükségletéhez kell igazítani, ami általában sokkal csekélyebb, mint ahogy azt ma többnyire feltételezik, de csak akkor, ha ügyelünk a trágyázás megfelelő időpontjára.
A fogyó hold idején, ami holdtölte napja után kezdődik, a föld sokkal több folyadék befogadására képes, jobban befogadja a talaj a trágyázó szer bármilyen fajtáját és meghozza a kívánt sikert, elmaradnak a káros mellékhatások. Amikor a Hold növőben van, tartózkodni kell a trágyázástól, mert csak a talajvizet terheli meg. Vagyis vannak olyan napok, amikor a trágyázás pusztító hatással jár, kiég a fű, visszafejlődnek, vagy kipusztulnak a gyökerek. A megfelelő időpontban, ha lehet holdtöltekor, vagy fogyó holdnál, a termésnapokon (kos, nyilas) ajánlott trágyázni.
Trágya fajták
Istállótrágya
A marhatrágyát egy évig érdemes pihentetni prizmában, különben megégeti a növények gyökerét. Javítja a talaj víztartó képességét és termékenységét. A szárított marha trágya az alom nélküli tartás ból származik. Jól kezelhető, csökkent csíratartalmú biotápanyag. Különösen előnyös a növények kezdeti fejlődése idején. A lótrágyát néhány hónapig érlelni kell, mert a tápanyag jelentős része elvész. A juh-, kecske- és nyúl trágya nitrogéntartalma igen magas, óvatosan kell velük trágyázni, mert túlzott növekedéstokoznak.
Vér-, hal- és csontliszt
Minden talajtípus esetében kiegyenlített tápanyagellátást biztosít. Ezt a trágyafélét ültetés, vetés előtt két héttel kell kiszórni. Gyorsan ható, a nitrogénhiány megszüntetésére alkalmas, valamint foszfor és kálium utánpótlást biztosít.
Algaliszt
A vér-, hal- és csontliszt helyett alkalmazható, tápanyag-összetétele gazdagabb, a tápanyagokat lassan oldódó formában tartalmazza. A nitrogén, a foszfor, a kálium mellett, valamennyi nyomelem megtalálható benne.
Szaruforgács Lassan ható nitrogéntrágya, mely lassan fejti ki hatását és sokáig a talajban marad.
Hamuzsír Értékes káliumforrás. mely sok szerves trágyából hiányzik. Vízben nem oldódik, így hosszú ideig a talajban marad.
Fahamu Hasznos káliumforrás. A levágott nyesedékek elégetésével nyerhetjük, a komposztládát dúsíthatjuk vele.
Fenyőkéreg Óvatosan kell vele bánni, mivel nitrogénhiányt okozhat, inkább csak mulcsozásra alkal¬mazzuk.
Gombatrágya Lótrágya, tőzeg és mész keveréke, lúgos kémhatású talajjavító anyag, de a savanyú talajo¬kat kedvelő, mészkerülő növények számára nem használható. Egy évig pihentetni kell gombatermesztés után, hogy a benne lévő kártevők kipusztuljanak. Fejtrágyázásként hasz¬nálhatjuk. de a fiatal növényeknél óvatosan alkalmazzuk, mert megéghet a növény. Agyagos, nehéz talajok trágyázására kiválóan alkalmas.
Tengeri moszatok Nagyon jó talajszerkezet javító, nyomelemekben rendkívül gazdag. Növekedést serkentő hormonokat tartalmaz, melyeket a levélen keresztül is felszív a növény és ellenálló képes¬sége növekszik.
Sörtönköly Növeli a talaj szervesanyag-tartalmát. Minden nyomelem megtalálható benne, valamint nitrogén, kálium és foszfor. A fiatal növények környékét ne mulcsozzuk vele, mert kiéget¬heti.
Zöldtrágya Tyúktrágya, istállótrágya lé, lombtrágyázás, -ez csak nagyon rövid ideig hat, nem helyette¬sítheti az előbbiekben említett rostanyag tartalmú trágyákat. A talajt átlátszó műanyag fó¬liával takarják, amely alatt a napfény hatására 40-50 °C-ra melegszik. Körülbelül négy hét szükséges a 30 cm mély talajréteg sterilizálásához.
Gilisztahumusz Szagtalan, tartós humusz a talajszerkezet és a talajtermékenység javítására. Komposztálóba érdemes telepíteni. Elég egy fél vödör gilisztával kevert föld, a komposztálóba hordott nö¬vények fölé alkalomadtán földet kell rakni, erre hullám papírt és figyelni a nedvességtartal¬mat, hogy a giliszták megfelelő klímában szaporodhassanak. A komposztálót úgy kell kialakítani, hogy az alját ki lehessen kaparni, mivel a giliszták, ha átrágták a talajt, igyekeznek felfelé. Zöldségfélék termesztésekor négyzetméterenként 15-20 dkg-ot bejuttatni a földbe.
Baza1tőrlemény Használata a kertészeti termékek beltartalmi összetevőit és egészségi állapotát javítja. Szinte minden növényhez felhasználható a trágyába keverve. A levélzetre szórva kevésbé látogatják a kártevők a növényzetet. Meztelen csigák távoltartására. elpusztítására is kiválóan alkalmas: a védendő ágyás köré készítsünk 2-3 mm magas és 5 cm széles kőzetcsíkot. A port egy kilyukasztott papír, vagy műanyag zsák sarkát levágva szórjuk ki.
Növényvédelem, gyomok és kártevők
A biokertészet szerint a kert biológiai egyensúlya a hasznos növények számára kedvező életfeltételek megteremtésével fenntartható, így megakadályozható a károsítók túlszaporodása és az egészséges növények életereje elegendő a betegségek megelőzéséhez. Ezért nincs szükség permetezősre. Ma már ezt az optimális biológiai állapotot szinte sehol sem találjuk. hiszen az ember saját céljai érdekében régóta beavatkozik a természetbe. A sok, gyomnak tekintett növény - gyermekláncfű, csalán, százszorszép, vérehulló fecskefű, orbáncfű stb. - szinte minden részükben a legértékesebb gyógyfüvek és egyidejűleg rothadásukkor nagyban hozzájárulnak, hogy helyreállítsák a kimerült talaj egyensúlyát. A kártevők is sok tekintetben hasznot hoznak, hisz mindegyike egy végtelen lánc egy-egy szeme, egy lassan a jövőbe forduló spirál része, aminek az evolúció nevet adták. Bizonyára le tud mondani a természet egyik vagy másik állatfajtáról, ahogyan ezt a múltban már többször meg is tette, amikor hagyta őket kihalni. Minden kipusztított állat- és növényfajtával saját magunkból is meghal egy darab, mindenkiből egyenként, egészen addig, amíg a természet rólunk is le nem mond. Aki azonban nem tönkretenni akarja a természetet, hanem összhangban szeretne együtt élni vele, annak a kártevők megpillantása esetén nem a vegyszeres polcra kell nyúlnia, hanem elgondolkodni, hogy tényleg kártevők-e ezek, illetve hogy mi megjelenésük oka?
Legideálisabb, ha megelőzzük a bajt: helyes időpontot választunk az ültetésre, figyelembe vesszük a levél-, termés-, virág-, gyökérnapok befolyását a virágokra és növényekre, megfelelő időben locsolunk és ügyelünk arra, hogy mit mi mellé ültetünk. Ha mégis' megjelennek a kártevők:
• a féregirtás mindenféle eljárására alkalmas a fogyó hold
• a földben lakó férgek irtására legjobb időszak a gyökérnap
• a föld feletti kártevők ellen az alkalmas időszak ha a Hold a rák jegyében áll, de az ikrek és a nyilas jegye is alkalmas erre
• néha csak a radikális visszavágás segít fogyó holdkor, a IV negyedben vagy leginkább közvetlenül újhold után. A kártevőkkel szemben leghasznosabb a pontos megfigyelés, hogy felismerjük támadásuk valódi okát.
Növényi eredetű levek előállítása és felhasználása
Elégtelen nitrogénellátásra utal, ha a növények visszamaradnak a fejlődésben s a levelek zöldje halványul. Ebben az esetben adagoljunk a földhöz szaruforgácsot, vérlisztet, vagy más szerves trágyát, növényi kivonatot, illetve a növényi kivonatból megmaradt zöldtrágyát. A növényi kivonatokról már bebizonyosodott, hogy hatásos szerek. Hatásmechanizmusuk meglehetősen különböző: a szántóföldi zsurlóból és a csalánból készült kivonat például magas kovasavtartalma miatt erősíti a kert növényeit, amelyek Így ellenállóvá válnak a kárte- vőkkel szemben, másokat erős illatú illóolaj-tartalmuk miatt használunk. A vöröshagyma és a fokhagyma baktériumölő. A levek készítésére alkalmas növényeket vizsgálva szembetűnik, hogy szinte valamennyi gyógy-, fűszer-, gyom-, vagy zöldségnövény. Könnyű tehát az alapanyagok beszerzése, hisz minden ott van a környezetünkben, csak le kell hajolni értük.
A permetezés h ez alkalmazott trágyaleveket, főzeteket, forrázatokat. hideg vizes kivonatokat mindig hideg esővízbe tegyük! A készítéséhez legalkalmasabb a fahordó, vagy saválló műanyaghordó, de kiváló a cserép, vagy kőedény is. Soha ne használjunk fémedény t, mert a folyadék kémia kölcsönhatásba lép az edény anyagával.
Ha olyan kivonatokról van szó, amelyeket a kártevők ellen közvetlenül akarunk felhasználni, akkor telihold előtt tegyünk két nagy maréknyi növényt 10 liter esővízbe és hagyjuk állni 24 óráig, majd hígítás nélkül öntsük a gyökér tájékára, a károsodott növény törzse köré a földbe és ne a törzsre, a szárra, a nyélre, a levelekre, vagy a virágokra. Ha fogyó holdkor készítjük, akkor kétszer annyi ideig hagyjuk állni a kivonatot.
Erjesztett növényi trágyalevek elkészítése
A felaprított friss növényt, növényi hulladékot, vagy falevelet lazán, egy fa- vagy zománcozott edénybe tömjük az edény háromnegyed részéig, majd felöntjük esővízzel. vagy lágyított vízzel, úgy hogy az edény pereménél 5 cm-rel alacsonyabban legyen.
1 kg friss növényre 10 liter vizet kell számítanunk, szárított növényből 10-12 dkg drogra 10 liter vizet öntünk. 1-2 nap múlva megindul az erjedés. Ha napon van az erjesztő edényünk az erjedési folyamat felgyorsul. A trágyalé, permetezőlé akkor jó, ha már nem habzik. Naponta kétszer keverjük, bazaltlisztet, zeolitot adhatunk hozzá. Ezek az anyagok növelik a trágyalevünk nyomelem-tartalmát és megkötik a kellemetlen szagot. Edényen kívül lehet még egy gödröt ásni és kibélelni műanyag fóliával, az aljába vékony homokréteget szórni, hogy a keverésnél ne sérüljön meg a fólia. Az edényt, vagy gödröt takarjuk le úgy, hogy a trágyalé levegőt kapjon.
Az érett növényi trágyalevet általában 1: 20 arányban hígítva használjuk fel (l liter törzsoldathoz, 20 liter esővíz). A növényi trágyalevekkel borult időben kora reggel, vagy az esti órákban öntözzünk, de soha ne a növényre, hanem a talajra. Ha levéltrágyaként akarjuk használni 1: 50 arányban kell hígítani.
Erjedő növényi trágyalevek
Csalán ból, vagy fekete nadálytőből készült trágyalevet csak 3 napig hagyjunk állni, 1: 50 hígítási arányban permetezzük ki. A megmaradt trágyalevet már a komposztunkra önthet jük.
Főzetek
A főzet készítéshez a nyersanyagot felaprítjuk és 24 órán keresztül hideg esővízben áztatjuk, hogy a hatóanyagokat jobban kinyerhessük, Főzni ép zománcedényben szabad, a főzési idő körülbelül 20-30 perc, lassú tűzön. Lefedve hagyjuk kihűlni, leszűrjük és a fent említett edényekben tároljuk. Ezek a levek csak korlátozott ideig tárolhatók és meghatározott célra használhatók, ugyanis megerjednek, megsavanyodnak, ilyenkor a komposztálóra önthetjük. A szűréskor visszamaradt növényt talajtakarásra felhasználhatjuk.
Forrázatok
Egyes növények hatóanyagai a hosszas főzéssel tönkremennek, a hideg vizes áztatás viszont nem oldja ki eléggé a hatóanyagokat, ezért forrázatot készítünk. A növényt felaprítjuk és leforrázzuk, 20-30 percig lefedve hagyjuk, majd lehűtjük és átszűrjük.
Hideg vizes kivonatok
Ezt a módszert akkor alkalmazzuk, amikor nincs a kertünkben főzésre lehetőség. A növényt, vagy drogot összeaprítva, hideg esővízben áztatjuk 24 óráig, de legfeljebb 3 napig, majd leszűrjük mielőtt erjedésnek indulna. Ha 5 hétig tároljuk. akkor már folyékony trágyalevet kapunk.
Általános alapelv, hogy mind a levek, mind a forrázatok készítéséhez először hideg vizes kivonással kezeljük a növényeket, mivel ez gyorsabb és permetezéskor kevésbé kell hígítani. Hatásosabb a permetezés, ha a kezelt növény földjét a megmaradt növényi hulladékkal takarjuk.
Gilisztaűző varádics főzet
Alkalmas a télvégi, fakadás előtti és az őszi lombhullás utáni lemosó permetezésre, A permetlevet a szárított virágos hajtás forrázatából készítjük. Lemosó permetezésen kívül használhatjuk önmagában és egyéb riasztónövények forrázatával keverve, például: üröm, erdei pajzsika. Vértetű. szamócabimbó-likasztóbogár, (érés után a töveket azonnal öntözzük be) szamócaatka, megelőzésére 10 °C-nál 10 napon keresztül, szilvadarázs ellen sziromhulláskor permetezzük. Hangya riasztására a boly t többször bepermetezzük a forrázattal. Levéltetű, gyökértetű ellen a csalán erjesztett levével kombináltan. a kibontott gyökerek közér alaposan beöntözzük.
Elkészítése: literenként két marék herbát szórunk a lobogó vízbe, majd lefedve állni hagyjuk másnapig és csak utána permetezzük ki.
Erjesztett gilisztaűző varádics
A varádicsból készített permetlével igen jó eredményt érhetünk el a borsó- és babrozsda, lisztharmat (uborka, almafa és szőlőlisztharmat), valamint burgonya és a paradicsom baktériumos betegségei ellen. Kiváló rovarriasztó és rovargyérítő. Egérjárta helyeken (kamra, magtár) érdemes a szárított növényt elhelyezni és alkalomadtán megdörzsölni. mert az illatát nem kedvelik, nem lesz szükség az egérfogókra.
Elkészítése: egy kilogramm száraz gilisztaűző varádics virágot összemorzsolunk, majd 5 liter esővízben áztatjuk 3-5 napig. Ezt az alapoldatot 12-15 liter esővízzel feleresztjük és kipermetezzük. Ezután a növényeket 1 %-os konyhasós permetlével lepermetezzük. Ehhez 1 kg konyhasót 100 liter esővízben feloldunk. Ezt az oldatot alaposan felkeverve juttassuk ki.
Megjegyzés: a gilisztaűző varádics maradványát se tegyük a komposztra, égessük el, vagy szúnyoginvázió idején füstölésre használhatjuk, vagy a kellemetlenkedő hangyabolyra szórhatjuk, nem pusztítja el, csak távozásra kényszeríti őket.
Macskagyökér lé
Értékes évelő gyógynövény (a gyökere hasznos illóolajokat tartalmaz), a lé elkészítéséhez ernyőszerű virágzatát gyűjtjük. A virág színe halvány rózsaszín, pirosas bíbor, vagy ritkán fehér. Esősorban nedves réteken, kaszálókon, erdőszéleken található, de kertben is termeszthető, leginkább homoktalajon. Vetés után ne takarjuk be földdel a magvakat, mert fényben csíráznak, de gyökérdarabokkal, vagy tőhajtásról is szaporítható. Júniustól augusztusig gyűjthető, 5 kg friss macskagyökérből 1 kg szárított macskagyökér lesz.
Elkészítése: amikor a virágzatát összegyűjtöttük, esővízzel beáztatjuk és konyhai darálón ledaráljuk, majd jól kinyomkodjuk, A levet kis üvegben, jól bedugaszolva, hűvös helyen tároljuk, Körülbelül 1 évig áll el. Az ilyen permetlevet alkalmazhatjuk gyümölcsfák gyümölcskötődésének elősegítésére, fagyérzékeny zöldségek fagyvédelmére, a paradicsom barnafoltosságára.
Használata: 1 csepp préselt levet 1 liter esővízben, fakanállal elkeverünk negyedóráig. 10 liter permetlé kb. 1000 négyzetméter területre elegendő.
Felhasználása: Gyümölcsfák, cserjék, bokrok virágzásának és gyümölcskötődésének elősegítésére alkalmazzuk. A zöldségnövényeknél (paradicsom, uborka, bab, borsó) virágzás előtt permetezzük. A paradicsom, sárgarépa, zeller, hagyma magját 10-15 percig áztassuk úgy, hogy az oldatból egy-két cseppet esővízzel e1keverünk, majd utána szétterítve szárítsuk meg a magvakat.
Fahamu
Nemcsak tápanyag, hanem a levéltetvek és az igen nehezen pusztítható pajzstetvek ellen is hatásos szer, fertőtlenítő a levéltetvek ellen. Érdemes ősszel védekezni, amikor a fák lombtalanok, előbb tiszta vízzel lemosni az ágakat, majd vödörbe tett fahamuba mártani egy hosszú botra erősített puha rongyot az ágakhoz finoman ütögetve alaposan beszórni fahamuval.
Fahamus gipszpor
Kiválóan alkalmas a burgonyabogár és lárvái pusztítására. Alkalmazása: a burgonyabogár megjelenésekor szélcsendes időben végezzük és többször ismételjük meg.
Elkészítése: 1 kg fahamut finom szitán átszitálunk, majd ehhez 30-40 dkg gipszport adunk. A két anyagot alaposan összekeverjük és ezzel porozzuk be a burgonyatöveket. A fahamus gipszpor rátapad a bogarak lábaira és rágóira, ott megköt, s a bogarak nem tudnak sem mozogni, sem táplálkozni. A lárvák megmerevednek és elpusztulnak.
Munkkavédelem: Szemünket a munka során jól záródó védőszemüveggel óvjuk, szánk elé kössünk kendőt.
Paradicsomhajtásból permetlé
Távol tartja káposztalegyeket a rajzás, illetve a káposztalepkéket peterakás idején.
Elkészítése: kétmaréknyi, körülbelül 40 dkg zöld paradicsomhajtást apróra vágunk (ajánlott kesztyűt húzni, mert megsárgít ja a kezünket), s azt 5 liter esővízben 2-3 óráig áztat juk, majd leszűrjük. Ezzel az oldattal permetezzünk kétnaponként. Sárgarépalégy ellen is kiváló, elkészítése annyiban különbözik az előzőtől, hogy 5 napig kell erjeszteni és a leszűrt levet esővízzel 1:1 arányban kipermezhetjük,
Bodzahajtás főzet
A bodzahajtásokból (fekete bodza), földi vagy gyalogbodzából készített főzet elpusztítja a káposztalepke hernyóit.
Elkészítése: egy nagy marék, körülbelül 40 dkg bodzahajtást apróra vágunk és 10 liter esővízben, vasüstben 20-30 percig forraljuk, addig, amíg a főzet fekete színű nem lesz. A kihűlt főzetet 10 liter esővízzel hígítjuk és rózsás öntözőkannával megöntözzük azokat a növényeket, amelyeken hernyót észlelünk.
Bodzavirág főzet
A fekete, vagy gyalogbodza virágából készült főzet permetleve elűzi a máktok-barkókat. Elkészítése: 50 dkg friss bodzavirágot, vagy 15-20 dkg szárított virágot apróra vágunk, szétmorzsoljuk és 3 liter esővízben 30 percig főzzük. Kihűlés után leszűrjük. ez a törzsoldat. A törzsoldat minden literéhez 1 liter esővizet adunk és ezzel permetezzük meg a nyíló mákvirágokat. Ha a virágzás elhúzódik, vagy az eső lemossa a permetlevet, akkor a kezelést ismételjük meg. A beporzást végző méhekre a szer ártalmatlan.
Üröm-, vagy tárkonykivonat
A káposzta- és répaféléket gyakran támadják a földibolhák. Ezek nem bírják az üröm, a tárkony illatát, permetlevétől elmenekülnek.
Elkészítése: 5O dkg friss fehér, vagy fekete ürörmfű föld feletti virágos szárát vagy a tárkony szárát (ha szárított 10-20 dkg elég) 5 liter esővízben 2-3 óráig áztatjuk, majd 20-30 percig lassú tűzön főzzük. A törzsoldatot 5 liter esővízzel hígítjuk és ezzel permetezzük a védelemre szoruló növényeket.
Kamilla kivonat
Az orvosi székfűből készült kivonattal a zöld levéltetvek ellen védekezhetünk, továbbá védelmet nyújt a talaj és a gyökér betegségeivel szemben. Júniustól augusztusig gyűjthető a herba.
Elkészítése: 30 dkg friss orvosi székfű virágos, leveles szárát, vagy 10 dkg szárított virágot, _ ha friss felaprítjuk, ha szárított összemorzsoljuk, - majd 3 liter esővízben 12 óráig áztatjuk. Áztatás után a tömény oldatot szűrjük, 1 liter törzsoldathoz5 liter esővizet adunk. Ezzel az oldattal minden növényt meglocsolhatunk havi 1-2 alkalommal. (4 dkg káliszappant keverünk hozzá, ezzel permetezünk.) Forrázatát (l dkg kamillavirág 2 liter vízhez) minden pillangósvirágú: bab, borsó, csillagfürt magjának csávázására használhatjuk. A szűrés után megmaradt kamillamaradványt és a fel nem használt növényi részeket a komposztra tesszük, mivel azt aktivizálja.
Zsurló főzet
Alma és körtevarasodás, alma- és szőlőlisztharmat, gombás megbetegedés ellen kiváló. Elkészítése: 1 kg zöld, vagy 20 dkg szárított mezei zsurlót 10 liter esővízben 3-5 óráig áztatjuk, majd 20 percig lassú tűzön főzzük. A törzsoldatból 1 litert 5 liter esővízzel hígítva permetezünk. A főzet maradványát a komposztunkra egyenletesen szórjuk ki.
Kutyatej főzet
Levélrozsda. levélfoltosság, lisztharmat ellen kiváló.
Elkészítése: 40 dkg friss farkaskutyatej föld feletti virágos szárrészét 3-4 cm-es darabokra vágjuk, majd vasüstben 5 liter esővízzel felöntve. 1-2 óráig főzzük. Lehűlés után leszűrjük és a főzetet 10literre kiegészítjük.
Kutyatej permetlé
Elkészítése: 40 dkg friss kutyatejhajtást feldarabolunk és 3 liter esővízben addig áztatjuk, amíg a tejnedv ki nem ázik belőle. A tejszerű levet egészítsük ki esővízzel 5 literre és azonnal permetezzük. A permetezést 2-3 alkalommal ismételjük meg.
Cickafarkvirág erjesztett leve
Alkalmas a rovarok riasztására és palántadőlés ellen.
Elkészítése: 30 dkg nyers cickafarkvirágot, vagy 10 dkg száraz virágot 10 liter esővízben 3-S napig áztatunk, majd leszűrjük. A kiültetendő palántákat (káposztafélék, saláták, burgonyafélék) elültetés előtt bemártjuk a törzsoldatba, az erjesztett lébe.
Cickafarkvirág főzet
E/készítése: 2 púpozott evőkanálnyi száraz cickafarkvirágot másfél liter esővízben fél óráig főzünk, majd ezt leszűrve kapjuk a törzsoldatot. Ennek minden literjéhez 3-S liter esővizet adunk és ezzel permetezünk.
Káliszappanos permetlé
Mindenféle hernyó, alma-, barack-, szilva- és szőlőmoly ellen.
Elkészítése: 1 kg kenőszappant és 1 liter denaturált szeszt 20 liter vízzel, 2 evőkanálnyi mésszel és 2 kanál sóval alaposan összekeverünk, s azonnal kipermetezzük.
Soproni bordóilé
Használható mindenféle peronoszpóra és lisztharmat gyógyítására, valamint őszibarack levélfodrosodása ellen.
Elkészítése: 2 kg darabos mészhez, 0,5 kg darabos rézgálicot és 0,5 kg ventilált kén port adagolunk a meszes víz + kénpor + rézgálic sorrendben. Esős időben a permetezés t hetenként, száraz időben 2-3 hetenként megismételjük.
Páfrány + erjesztett csalánlé
Levéltetvek elleni permetezésre ajánlott.
Elkészítése: 10 dkg erdei pajzsika levelet (páfrány), vagy S dkg pajzsika gyökértörzsel, S liter esővízben 4-S óráig áztatunk, majd 20-30 percig lassú tűzön főzzük. Egy liter páfránykivonat törzsoldatot összekeverünk 1 liter erjesztett csalánlével, ezt 10-12 liter esővízzel felhígítjuk és azonnal kipermetezzük.
Csalánlé
Levéltetű, takácsatka, káposztalepke hernyója ellen, a növények erősítésére, ellenálló képességük növelése céljából érdemes hetente egyszer megpermetezni a növényeket. A levelek sárgulásának elkerülésére rügyfakadás előtt permetezzünk, vagy a fa tányérjába öntsük a csalánlevet, ilyenkor lehet töményebb a keverés i arány. A palánták öntözésére zsurló-csalán keveréket használjunk.
A csalán leveles-száras hajtása virágzás előtt, májustól júliusig gyűjthető, de később is hoz új hajtásokat. 5 kg friss növényből 1 kg szárított növényt nyerünk.
Elkészítése: 5 kg zöld, vagy 1 kg szárított nagy csalánt felaprítunk és 50 liter esővízben, fahordóban 5-15 napig állni hagyunk, amíg a lé erjedni kezd. A törzsoldatból 1 liternyit 5-10 liter esővízzel hígítunk, majd kipermetezzük. A permetezést egy hét múlva megismételjük.
Ha egy napig áztatjuk, egy az egyben kipermetezhetjük, viszont többnapi állás esetén mindig hígítani kell, például 10 nap után 1:10 arányban.
Tejes permetlé
A paradicsom levél- és bogyóbetegségei ellen.
Elkészítése: két liter tejet öntsünk 8 liter esővízbe folytonos keverés közben. Ezzel a permetlével hetenként kezeljük a beteg növényeket.
Feketenadálytő lé
Növekedésserkentő, növeli a növények ellenálló képességét, több és jobb minőségű termést kapunk. Nagyon sok ásványi anyagot, nitrogént és nyomelemet tartalmaz, kibontja a talajban megkötött káliumot. Nyirkos helyeken, árkok mentén, nedves réteken, vadon terem, de kertbe .telepítve az ember és az állatok számára is kiváló gyógynövény, jó takarmány és trágyanövény. A virága színe piros, ibolya és fehér. Trágyalének levelét és szárát tavasztól őszig gyűjthetjük.
Elkészítése: 1 kg nyers vagy 10-20 dkg szárított levélhez és szárhoz 10 liter esővizet adunk. Az erjesztett levet tiszta fahordóban, vagy zománcozott edényben készítsük el. Az erjesztés 5-6 nap, de közben naponta fel kell keverni. Egy liter törzsoldathoz 5 liter esővizet adunk és rögtön permetezünk. Kiváló öntöző lé paradicsom, zeller, káposztafélék, ribiszke, egres, málna, tüskétlen szeder, főzőtök számára. Az öntözés kor figyelembe kell venni a talajszárazságot is, mert ha száraz 11 talaj, nagyobb hígítású levet használjunk. A talaj élőlények és a növények táplálására, a növények köré a gyökérzónákba juttassuk be.
Fejeskáposzta lé
A növények növekedésnek serkentésére alkalmas. Nagy nyálkaanyag-, fehérje- és vitamintartalma következtében minden növény számára tápdús öntöző lé készíthető belőle. Előnyös a bab, burgonya, tök, zeller és a paradicsom öntözésére.
Elkészítése: Valójában minden káposztaféle levele felhasználható a lé készítéséhez, melyet erjesztéshez félreteszünk. A legértékesebb trágyalevet a fodros levelű kel és a kelkáposzta leveleiből kapunk. Körülbelül 3 kg levelet 10 literes kőedénybe rakunk és esővízzel felöntjük. A trágyalé 14 nap után felhasználható, l: 10 arányban. Belekeverhetünk fele részben csalánlevet is, a talaj szárazságától függően.
Gyermekláncfű lé
Nagyon gazdag káliumban, de kalcium, mangán, nátrium, kovasav, kén és C-vitamin tartalma is jelentős, ezért különösen értékes trágyalevet ad. Növekedés-szabályozásra és a termés minőségének javítására használható. Áprilistól májusig gyűjthetjük a virágját, levelét, gyökerét.
Elkészítése: 1,5-2 kg friss növényt (virág, levél) 10 liter vízbe rakunk, 14 nap múlva 1:5 arányú hígításban tavasszal és ősszel valamennyi növényt lepermetezzük az átszúrt lével. Vagy 1,5-2 dkg szárított virágot, levelet és gyökeret forrázzunk le 1 liter vízzel. Hígítás nélkül szintén tavasszal és ősszel valamennyi növényt permetezzünk le vele.
Körömvirág lé
Minden kerti növényt erősít és növeli az ellenálló képessegét. Egész nyáron szedhet6, felhasználható a virága, levele, szára. Nagyon fontos, hogy ezt a növényt napsütésben kell szedni, mikor már kinyíltak az éjszakai álomból. magról vethető, de elég egyszer, mivel el. szórja a magját. A levéltetvek elszaporodását csökkenti.
E/készítése: 1 kg fonnyadt növényt (lehetőleg mag nélkül) 10 liter esővízben 1:10 vagy 1:20 hígításban áztatunk. a permetet eső után a leghatásosabb kijuttatni a növényekre. Különösen jó a hatása paradicsomra, káposztára.
Vöröshagyma, fokhagyma, metélőhagyma lé
Fertőtlenítő hatású és csirázást gátló hatása van, ezért elsősorban baktériumos és gombás megbetegedések ellen alkalmazható. Külön-külön is lehet használni, de együtt hatékonyabb, mivel összetételeikben vannak különbségek.
Elkészítése: A főzőhagyma hulladékát és szárát addig gyűjtsük egy edénybe, amíg háromnegyed részéig megtelik lazán, majd öntsük fel esővízzel. Kellemetlen szaga miatt tegyünk bele zsurlófőzetet és zeolit kőport. Öntözéshez 1:1 O arányú hígítást használjunk.
Krizantémvirágpor permetlé
A belőle készült permetlé hatásos a szitkaluc-tetű ellen.
Elkészítése: a leszedett virágfejeket száraz, árnyékos, szellős helyen megszárítjuk, mozsártörőben porrá törjük, majd 5 dkg port 10 liter esővízzel keverünk.
Keverék levek
Különböző növényi trágyalevek jól keverhetők és így hatásuk kombinálható. A keverékek hígítása 1:5 arányú, ha szárazság van 1:20 hígítással öntözzünk az alábbiakkal:
• csalán - zsurló
• hagymahéj - zsurló
• paradicsomhajtás - hagymahulladék - nyírfalevél - csalán
• cickafark - kamilla - zsurló
• fekete nadálytő - kamilla - zsurló
• káposzta - zsurló - kamilla
• csalán - káposzta
Szárított gyógynövényekből is összeállíthatunk keverékeket. Legalkalmasabb a zsurló, cickafark, kamilla, gilisztaűző varádics, zsálya, levendula.
Hasznos tanácsok
Az ültetés idejére hígított csalánlébe érdemes tenni a palántákat és a palánta helyét is ezzel locsoljuk be. A hígított csalánlével való gyakori locsolás ellenállóbbá teszi a növényeket, erőteljesebbek, egészségesebbek lesznek a kórokozókkal szemben.
Császárkorona főzet
Az egerek, mezei pockok elriasztására a császárkorona leveléből, hagymájából készül.
Elkészítése: 5-10 növényt a hagymájával együtt felaprítunk és 1-2 liter esővízben 12-14 óráig ázni hagyjuk, majd lassú tűzön 30-40 percig főzzük. A törzsoldatot 2-3-szor annyi esővízzei hígítjuk és a megvédendő fák, cserjék, évelők gyökereit beállítjuk ebbe a kihűlt főzetbe. Már rég elültetett növényeknél kiássuk a földet a gyökerek közül és megöntözzük a permetlével a talajt.
Csigaőrlemény
Nemcsak a meztelen csigákat, pince csigákat tartja távol, hanem levéltetveket és a hernyókat is.
Elkészítése: Az összegyűjtött csigákat forró vízbe kell dobni, majd megszárítani, porrá törni. 1 liter desztillált vízhez 3-4 evőkanálnyi csigaőrleményt tenni és kipermetezni a csiga közlekedőútjára.
Alkalmasak a következő módszerek is:
• nyers tojáshéjat apróra zúzunk fogyó holdnál (a növő holdnál széttört tojáshéj nem morzsolódik szét és nem lesz éles, hanem belsejével összeragad) és növő holdnál szórjuk szét a növények és az ágyás körül
• hatásos még a fahamu és fűrészpor kiszórása, illetve a hagyma, fokhagyma, zsálya és sarkantyúka növény társítás
• sündisznót hozni a kertünkbe
Burgonyabogár por
A kifejlett burgonyabogarakat, lárvákat összeszedjük, majd forró vizet öntünk rájuk. A leszűrt lével a burgonyát, paradicsomot, padlizsánt bepermetezve a bogarak elmenekülnek, a lárvák pedig leperegnek.
A bogarakat és lárvákat megszárítjuk, majd porrá törjük. Egy liter desztillált vízhez 34 evőkanálnyi port teszünk, jól oldódik vízben. A permetezést két-háromszor megismételjük.
Légyfogók
10 dkg méz, 3 dl ricinusolaj és 4 dkg hegedűgyanta. Zománcos edényben lassú tűzön, óvatosan (tűzveszély miatt) melegítsük fel a ricinusolajat, keverjük hozzá a porrá tört hegedűgyantát. A folyékony keverékhez folytonos keverés mellett mézet csurgatunk. Az így elkészített enyvet 4-5 cm-széles papírcsíkokra kenjük.
A megmaradt savanyúság levét nem kell kiönteni. Egy vödörbe, nagy tálba ki kell tenni és a cukros esetes víz rövidesen megtelik legyekkel.
Színcsapda
A rovarok fajok szerint más és más színhez vonzódnak. Ha a szabadba lapos, színes tálkákat helyezünk el, vagy a tálak alját befestjük különböző színűre (sárga, fehér, kék), azt vesszük észre, hogy a rovarok fajonként elkülönülve telepszenek rájuk. Ha a tálakat megtöltjük vízzel és a vízbe mosogatószert szórunk, ez meglágyítja a vizet, megszünteti a felületi feszültségét, így a rovarok lába a vízre ereszkedve elsüllyed és belefulladnak. A fehér színű tálban főleg rovarokat találunk, a sárga színűben pedig elsősorban a levéltetvek szárnya~ alakjai gyűlnek össze.
Meztelen csigák elleni védekezés
Kistányérba töltött sört állítsunk a zöldségsarok közé és este az összegyűlt csigákat gyűjtsük be, vagy a sorközökbe terítsünk csalánhajtást, mert a szúrós, csípős levelek elriasztják a csigákat.
Drótférgek elleni védekezés
Félbevágott burgonyagumókat lefelé fordított metszési felülettel erősen a talajba nyomunk. Ha nagyon sok drótféreg gyülemlett fel rajtuk, új gumóval cseréljük ki. Az égetett mész is elűzi a drótférgeket.
Hernyók elleni védekezés
Benedvesítjük a növényt dohányhamuval, vagy korommal szórjuk be.
Hernyócsapda
Alkalmas az amerikai fehér szövőlepke hernyóinak összegyűjtésére és megsemmisítésére.
A kimosott, kifordított tejeszacskókat megtöltjük széttépett vattával, majd zsinór segítségével felköt jük a fa derekára és vastagabb ágaira. A bábozódni akaró nagyobb hernyók bebújnak a tejeszacskóba és ott avattába bebábozódnak. Egy hét múlva a bábokkal, hernyókkal telt zacskókat leszedjük és eléget jük.
Vakondok, pocok
járataiba kissé szétdörzsölt borsmenta- vagy kamillacsomókat dugj unk. Csapdaállítás is hatásos: dugj unk a földbe üveget a nyakával lefelé és az alját törjük le. Széljáráskor az üvegek zajt keltenek, s ettől a kártevők elmenekülnek. Másik megoldás az elűzésükre: a földbe szúrunk egy botor, melyre egy szélkereket erősítünk. Mozgáskor mechanikus rezgéseket bocsát ki, amit nem bírnak elviselni és elmenekülnek.
Figyelem! Ha védekezünk, érdemes a szomszédokkal közösen védekezni a kártevők ellen, mert akkor lesz igazán hatékonya munkánk.
Felületi komposztálás, mulcsozás
Előnye, hogy a talajt nem kell forgatni, ezzel elérjük, hogy a felső talajrétegben megszakítás nélkül folyhasson a szerves anyagok elbontása és átalakítása humuszanyagokká.
A takarás egyben közvetlen kapcsolatba hozza a szerves anyagokat a talajjal, amit semmi más eljárással nem lehet elérni. A lombos erdő a természetes felületi komposztálás ideális példája.
Érdemes a talajtakaró-komposztálást alkalmazni, mivel a talajjal közvetlen kapcsolata van. Nemcsak a földigilisztákat, de rengeteg hasznos élőlényt is táplál a talajban. Képzeljük el, hogy betakarítás után, a meleg július-agusztus-szeptember hónapokban a takarás nélkül maradt, napszikkasztott talajfelszín a talajlakók számára valóságos elemi csapást jelent. A talajtakaró komposzt a talaj felületén mikroklímát alakít ki és meggátolja az értékes tápanyagok elvesztését, ahogy ezt a természetben is láthatjuk. A lebomlás minden átalakító fázisa ott helyben történik és annak termékeit a talaj rögtön átveszi. A reggeli friss harmatot is magába szívja ezért jobban megtartja a nedvességet. A rétegek védik a talajt az erős fénytől, a forró napsugártól és az erős záporoktól. Vagyis a talaj nem maradhat fedetlenül. A lebontó-rétegnek csak egy hibája van: önmagában nem örök életű, csak akkor marad fenn, ha a talajt folyamatosan szerves anyag takarja, vagyis a talaj lakók folyamatos "etetése" megoldott. Ezért a talajt kíméletesen kezeljük, még ősszel sem szabad az élettel tele feltalajt alulra forgatni és az élettelen sem kerülhet felülre. Ügyelnünk kell arra, hogy a szerves anyaggal való takarás ne tömörítse meg túlságosan a talajfelszínt és ne indítson el rothadási folyamatokat.
A felületi komposztálás a kötött agyagos vályogtalajokon különösen alkalmas a kívánatos talajérettség elérésére és fenntartására. A homokos talajon a folyamatos talajtakarás megőrzi az egyébként is szűkösen levő talajnedvességet és kiválóan véd a szélerózió ellen.
A könnyű talajokon a talajtakarás segítségével néhány év alatt jelentősen megnövelhetjük a tápanyag-tartalmat.
Felületi komposztálásra legalkalmasabb a mustár mint köztes növény, mert még akkor is, ha már nem vetünk semmit a kertben ősszel, a mustár magjai még kikelnek. Az előzőleg csak fellazított talajba a két sor közötti teljes szélességben mustárt vetünk, mely néhány nap múlva kikel és vastag zöld takarót alkot. Így jól gondoskodunk a talajról. hisz a kizöldellt növény a gyomokat elfojtja, gyökereik, mélyre hatolnak, a levelek beárnyékolják a talajt, így kevesebb vizet párologtat mint a takaratlan talaj. Összehasonlítva más zöldtrágyának alkalmas növényekkel, amelynek mindnek megvan a maga értéke, a mustárnak a kertben különös előnyei vannak. Egyetlen más növényt sem olyan könnyű vetni és kezelni; mint a puha mustárt, amely -70C alatt megfagy. A vetés egyszerűen kezelhető, ami a vegyeskultúrás kert könnyű szerszámaira való tekintettel rendkívül fontos. A mustár után tavaszra nem maradnak durva szárrészek, ha ügyelünk rá, hogy virágba ne szökjön.
A könnyű fátyol, amely a fokozatosan átfagyó talajon fekszik tavasszal, a gereblye gyenge érintésére szétporlik. A magágy további megmunkálására nincs is szükség. Évközben, mikor egy sor felszabadul, talaját fellazítjuk és mustárt vetünk bele. Ez csak néhány centiméteres száracskát hoz, de a gyökerek mélyen a talajba hatolnak és értékes gyökér-maradványokat hagynak hátra. Hasznosságát tekintve kiváló táplálék-kiegészítő salátákba, de mint fűszernövény is finom és nem olyan erős, mint a zsázsa. Abban az időszakban, amikor a vitaminhordozók a kertben lassan, fokozatosan visszaszorulnak igazán nagyszerű vitaminforrás a zöld mustárnövény.
Ügyeljünk a kertünk megmunkálása során, hogy ne ártsunk a talajnak, mert nagy károkat is okozhatunk:
• ha túl tömény és friss a trágya, a trágyalé: az elpusztult giliszták jeleznek
• ha hideg, kemény és klórtartalmú öntözővízzel öntözünk
• taposással is károsíthatjuk a talajt, különösen nedves időben
• ha nem megfelelő növényt használunk talajtakaró felületi komposztálás ra (pl: borsószár, megfásodott növények maradványai), haszonnövényeink elpusztulnak, vagy elmenekülnek kertünkből a honos és hasznos élőlények
• a honos és hasznos élőlények (madarak, bogarak, lepkék) elpusztításával is, amelyek biológiai egyensúlyban élnek és táplálkoznak és mások táplálékául szolgálnak: vagyis döntő fontosságúak egy élettel tele talaj felépítésében
• kémiai permetszer használatával
Komposzt
A komposztálás az újrafelhasználás egyik legősibb formája. Komposztáló ládát, ládákat készíteni vagy gödröt ásni, a kert sarkában érdemes szélvédett; de könnyen megközelíthető helyen. A kertünkből szinte minden belekerülhet. Nyesedékek, amit összeaprítunk, sövények nyesedéke, lemetszett gallyak, szárrészek, gyomok, lekaszált friss fú, mely segíti a nyesedékek bemelegedését. A gyomokkal együtt a bekerült magvak ennek a hőnek hatására elvesztik csíraképességüket.
Ha kihűlt a komposzt giliszták vándorolnak bele. Érdemes alkalmanként egy kis földet rászórni, bodzát vágni és beleaprítani (távol tartja a vakondokat és pockokat), mindig váltakozva illesszük be a réteges anyagokat és növő holdnál néhányszor tapossuk keményre. A gilisztaűző varádics szintén távol tartja a férgeket és egyéb kártevőket (pl. egér). A varádicsot ne a trágyára tegyük, hanem akasszunk egy-egy köteget a komposztunk oldalára. Cickafarkkórót, zsurlót, csalánt, ha van zabszalmát is tehetünk bele, mert szellőssé teszi a komposztot. A trágyalé készítésekor megmaradt leszűrt maradékokkal is gazdagíthatjuk komposzttelepünket. Ne felejtsük el a konyhai hulladékot, fahamut, kormot, fűrészport. törköly t (sok foszfort tartalmaz), összegyűrt nedves hullámpapírt stb. Vízzel
meg kell locsolni alkalmanként, főleg akkor, ha egyszerre túl sok növényt tettünk a komposztálóba, egyrészt a begyulladás miatt, másrészt pedig elősegíti a rothadást. A trágya bűzét megszüntethetjük, ha alkalmanként zeolitot szórunk rá.
Kétévenként új komposztálót készítsünk. Míg az egyik érik, pihentetjük, hogy a betelepített giliszták átdolgozhassák és az aljáról óvatosan ki szórhatjuk ~ porhanyós, tápdús földet a növényeinkre. Közben a másikba 3-4 hónap múlva gyűjtjük a kerti hulladékot, hogy az előző komposztunkból a bennük lévő jótékony giliszták át tudjanak menni az új telepítésű komposztálóba, hogy folytassák áldásos munkájukat. Egyébként a giliszta a legjobb talajellenőr. Ahol sok van, ott termékeny és egészséges a talaj. Érdekességként a gilisztaürüléket megvizsgálták és a normál kerti talajhoz viszonyítva, hétszeres mennyiségű foszforsavat, ötszörös mennyiségű nitrátot, nitrogént, tizenkilencszeres mennyiségű kálit, két és félszeres mennyiségű magnéziumot, kétszeres mennyiségű meszet és különböző nyomelemeket találtak. Vagyis megállapíthatjuk, hogy a giliszta a kertművelő leghasznosabb barátja.
Ősszel a kész komposztot fák alá, rózsaágyakra, liliomokra, málnára, szamócára tesszük.
Komposztoltó
Sokkal gazdagabb lesz tápanyagokban a komposztunk, istállótrágyánk, ha nemcsak érleljük, hanem az érlelési folyamatot oltóanyag hozzáadásával is segítjük.
Az ehhez szükséges anyagok: 1 dkg kamillavirág, 1 dkg gyermekláncfű, 1 dkg cickafark, 1 dkg macskagyökér, 1 dkg nagy csalánlevél. 1 dkg tölgyfakéreg, 1 dkg méz és 1 dl tej. A gyógynövényeket porcelántálban porrá törjük és barna üvegekbe tesszük külön-külön, majd árnyékos, hűvös helyen tároljuk. Felhasználáskor egy csapott mokkáskanálnyit veszünk ki mindegyikből. Ezt a mennyiséget fél liter esővízbe tesszük, hozzáadjuk a mézet és a tejet. Összerázzuk és 24 óráig állni hagyjuk. Ez a mennyiség egy köbméter komposzttrágya oltásához elegendő. Az oltást a komposzt halom összerakása után 2-5 napon végezzük el.
A korhadást fokozza például a kovaliszt, de adagoláskor ügyeljünk a földnapokra, főleg a szűzre. A mészadalék elősegíti a humuszképződést és az egészséges korhadást.
FORRÁS: bioterápia kézikönyv (Lectum kiadó) - Megvásárolható pl. itt is:http://www.libri.hu/konyv/toth_gabriella.bioterapia-kezikonyv.html


Tíz évig ellennénk csak palaolajjal







A világ tízéves olajfogyasztását képesek fedezni a mostanáig feltárt palaolaj-készletek az amerikai U.S. Energy Information Administration (EIA) kormányzati kutatóintézet legújabb tanulmánya szerint. A hivatal becslése alapján világszerte 335 milliárd hordónyi palaolajt lehet kitermelni a jövőben.
Az EIA honlapján közzétett tanulmányban 41 országnak 137 lelőhelyét vizsgálták meg.
A 335 milliárd hordós adat a technikailag hozzáférhető palaolaj-tartalékokra vonatkozik, tehát azokra, amelyek a mai technológiával kitermelhetőek.
Ez a világ olajtartalékának 10 százalékát teszi ki, és mert a világ napi olajfogyasztása most 90 millió hordó körül alakul, ezért a feltárt készletek 10,5 évre fedezik a fogyasztást.
A hivatal adatai szerint a világon Oroszországnak vannak a legnagyobb palaolaj-készletei (75 milliárd hordó), azután következik az Egyesült Államok (48 milliárd hordó), majd Kína (32 milliárd hordó), Argentína (27 milliárd hordó) és Líbia (26 milliárd hordó).

A világ palaolajkészleteforrás: EIAOroszországEgyesült ÁllamokKínaArgentínaLíbiaVenezuelaMexikóPakisztánKanadaIndonéziaTöbbiek
Az adatgyűjtés nemcsak a palaolaj készletekre terjedt ki, hanem a palagáztartalékokra is. Palagázból 206 ezer milliárd köbméter található ma a föld alatt. Ez a mennyiség 10 százalékos növekedést jelent a legutóbbi, 2011-es felmérés adataihoz képest, és a világ gázkészleteinek 32 százalékát adja. Palagázból Kína rendelkezik a legnagyobb tartalékokkal, összesen 31,5 ezer milliárd köbméterrel.
Az EIA adatai összesítő jellegűek, csak a technikai korlátokkal foglalkoztak. Arról nem közöltek adatokat, hogy milyen árak mellett lenne gazdaságos egy-egy palaolaj- vagy palagáz-lelőhely kiaknázása. Az Egyesült Államok úttörő szerepet játszott a nem hagyományos olaj- és gázkészletek kitermeléséhez szükséges technológia kifejlesztésében, de ez csak azért történt, mert a hordónkénti 100 dolláros ár fölött ez a kitermelési forma is gazdaságos volt.
A palagáz és a palaolaj kitermelése nagyjából tíz éve kezdődött meg az Egyesült Államokban és Kanadában, de csak az elmúlt három évben ért el jelentős szintet. A technológiai eljárások fejlesztésével azonban mára olyan változások következtek be, amelyek az elemzők szerint alapjában változtatják meg az energiaipart és a világ olajkereskedelmét.
Az Index palagázról szóló cikkét itt olvashatja.

A világ palagázkészleteforrás: EIAEgyesült ÁllamokKínaArgentínaAlgériaKanadaMexikóAusztráliaDél-afrikai KöztársaságOroszországBrazília
Fotó: Olajpalát bányásznak Tallin környékén Fotó: Raigo Pajula


Mire kell felkészülnünk egy gazdasági összeomlás esetén





Egy túlélő "vallomása" a 2008-as Argentin válság idejéről.
Nos, annyi szó esik manapság az előttünk húzódó szakadékról, az eljövendő gazdasági és társadalmi válságról, mindezt holmi dél-amerikai banán-köztársaságokra hivatkozva, hogy úgy gondoltam felhozok egy konkrét példát annak érdekében, hogy az áldott nép szeme előtt is kitisztuljon valamennyire a kép. Ami itt következik, az az Argentin gazdasági válság meg-és-túl-élőjének a beszámolója a hazájában történtekről egy lőfegyverekkel foglalkozó Amerikai internetes honlap számára.
Ezt a „cikket” egy Fernandó nevű Argentin fickó hozta össze a neten. Megírta Amerikai haverjainak az Argentín összeomlás történetét a saját szemszögéből, és hozzátette, hogy röpke 5 év távlatából mik lettek volna azok az egyszerű, olcsó, és alapvető előkészületek, változtatások, melyek könnyebbé tették volna az átállást számára. Valamint arra is sort kerített, hogy ecsetelje az összeomlás társadalmi hatását. Ugyan vallom, hogy az emberi természet nagyjából azonos, de csak fajokon, nemzeteken, kultúrákon és civilizációkon belül, úgyhogy annak ellenére, hogy Fernandó helyzetleírása tanulságos, a mindenkori helyi szituációk nagy szórást fognak mutatni, tehát az általa leírt társadalmi kórkép nagy valószínűséggel valami más árnyalatot fog felvenni Magyarországon. Persze lesznek hasonlóságok is.
Íme, a CIKK:
Néhány hete meglátogatott a fivérem, aki pár éve már Spanyolországban él. Az első héten elkapott valami nyavalyát, annak ellenére, hogy a klíma itt nem különösebben hideg, és hogy jó kondiban tartja magát, kétségtelenül annak következtében, hogy itt elszaporodott mindenféle új vírus, ami még nem lelhető még fel a nyugati világban. A nyomorúság és az éhínség olyan helyzetbe hozta országunkat és a régiót, hogy annak ellenére, hogy némelyeknek telik ennivalóra, van tető a fejük felett, és jut még orvosra is, a többségnek nem, tehát megbetegszenek, és mindenféle kórokat terjesztenek szerteszét.
Ami igazából ennek a sorozatnak az elkezdésére bírt, az az volt, hogy előre láttam az említett jelenség keletkezését. Írtam is erről az újfajta krízisről, (mármint ezeknek az új vírusoknak a terjedéséről) az országban hónapokkal azelőtt, hogy a sajtónk elkezdte volna pedzeni ezt a témát, ami fényesen bizonyítja, hogy az információk szabad áramlása és azok megosztása hasonszőrű (mint ti) fickókkal, azok kielemzése néha időt és lehetőséget is ad az azokra való felkészülésre. Szóval elkezdtem tűnődni mindazokról a körülményekről, amikkel szembe kellet néznünk egy, azóta összeomlott gazdaságú országban abból a vonatkozásból (a túlélői szemlélet), amit e szent helyen ti is képviseltek: Azaz hogy amit itt tanultam tőletek az idők folyamán, mennyire is állta ki a gyakorlat próbáját. Annak ellenére, hogy nem vagyok penge angolból, remélem, hogy át tudom adni gondolataim és koncepcióim lényegét annak érdekében, hogy tisztább képet kaphassatok arról, hogy mivel kell számolnotok, amikor is majd megrántják a nemzeti gazdaságotok lehúzó-zsinórját.
VÁROS-E, AVAGY VIDÉK?
Valaki itt a minap azt kérdezte tőlem, hogy a „falut” mennyire rázta meg a dolog. Hogy simábban tudtak-e alkalmazkodni, mint a városiak... Nos, mint sehol máshol, itt sincsenek egyszerű válaszok. Szép lenne, ha azt tudnám mondani, hogy vidék „jó” város pedig „rossz”, mivel, ha teljesen őszinte akarok lenni, és ez a szándékom, néhány összetevőjét ennek a képletnek szét kell választanunk, különös hangsúlyt fektetve a „biztonság” kérdéskörére. Természetesen azon vidékiek, akik gazdálkodtak, és rendelkeztek némi földdel valamint állat-állománnyal, jobban el voltak eresztve a kaja szintjén és ehhez nem is kellett több holdnyi ültetvény. Néhány gyümölcsfa, pár háziállat pl. baromfi, tehén, nyúl és egy kis háztáji fényévekkel a városi lakosság fölé helyezte őket. A szárnyasok, tojások, nyulak jelentették a fehérje szükséglet kielégítését, a tehéntejet meg sajtot ád, a háztáji a zöldségek és gyümölcsök nagy résztét biztosítja, pár tojást vagy nyulat meg mindig kenyérhez való lisztre, tésztára, cukorra, vagy sóra lehet csereberélni.
Természetesen itt is voltak kivételek, mivelhogy néhány északi megyénkben nagyon sivatagos az éghajlat, alig esik valami eső, így hát nemigen lehet megélni abból, amit a föld tud nyújtani, az állataidat is vásárolt táppal és vízzel tudod csak fenntartani. Az északiaknak nem volt szerencséjük, ők jártak legrosszabbul.
A városiaknak meg, hát, ők sincsenek rózsás helyzetben, mivel az élelmiszerárak felugrottak vagy 200-300 %-kal. Az emberek azon spórolnak, amin éppen tudnak, annak érdekében, hogy enni tudjanak. Sokan azt ettek, amit találtak, madarakra vadásztak, megették a kóbor kutyákat, macskákat, sokan éheztek. Étel szempontjából a városi lét krízishelyzetben nem mennyország. Általában az éhség az, ami zavargásokhoz és fosztogatáshoz vezet egy ilyen Válsághelyzet helyzetben.
Amikor pedig a biztonság témakörét vesszük számba, a helyzet még összetettebbé válik. Felejtsd el azt, hogy 200 méterről leszeded a banditákat a távcsöveseddel, hagyd ezt a maszlagot a fotel-kommandósok, meg a neten pózoló gyerkőcök számára.
Pár TÉNY:
1. Azok, akik téged megrövidítenének egy fejjel, avagy egy kis apróval, nem fogják kalózlobogóval jelezni szándékukat.
2. Se nem fognak lövöldözni 100 méterről
3. Se nem fognak üvöltő motorkerékpárokon száguldozni csíkos, „frissen szökött elítélt” pizsamáikban, csakhogy könnyebben kiszúrhasd őket. Sem nem viselnek tüskés nyakörvet bőrkabátjaikhoz. Ha minden alkalomra lenne egy dolcsim, amikor is a kárvallott azt mesélte nekem, hogy: „Te, teljesen NORMÁLISAN néztek ki, és jobban öltözöttek voltak, mint mi” - lenne elég pénzem egy frankó pisztolyra. Természetesen vannak kivételek itt is, de felejtsd el a mozikban látottakat.
4. Egy családos ember két, három poronttyal meg az asszonnyal a nyakában egyszerűen ülő préda. Nem érdekel, ha maga vagy a megtestesült Rambó Kommandós, még a hatodik érzéked sem fogja megsúgni neked melyik szarházi fog a fejedhez nyomni egy fegyvert, amikor az elszállt vízpumpát próbálod helyben megbütykölni, vagy egy zsák frissen szerzett lisztet cipelsz hazafele.
A lehető legjobb előrejelző rendszer, amit csak beszerezhetsz egy vidéki kertben: az a kutya. De persze azokat is meg lehet ölni, mérgezni. Egy barátomnak egyetlen éjszaka 4 kutyáját tették el láb alól méreggel. Az utóbbi években megtanultam, hogy bár a vidéken élő ember nincs annyira kitéve a kisstílű rablásoknak, rosszabb helyzetben van az extrém erőszakkal operáló, házát megszálló bűnözőkkel szemben. Ezek tudják, hogy amikor egyedülálló tanyákat, satöbbi támadnak meg, viszonylagos biztonsággal tehetik azt, és többnyire napokig kínozzák áldozataikat. Ezen a téren már nem tudsz újat mondani, mind hallottam – asszonyok és gyermekek megerőszakolása, emberek ágyhoz való kötözése, elektromossággal, hegesztőpisztollyal való és másnemű kínzása, verése...
De a nagyvárosok sem sokkal jobbak a túlélő-mentalitással a városban maradóak számára. Expressz-emberrablással, rablásokkal, kell számolniuk, illetve hogy lelövik őket pusztán azért, amit zsebeik esetlegesen tartalmazhatnak...vagy akár a ruhájukért.
Szóval – hol is húzza meg magát az emberfia? A betondzsungel is veszélyes, meg egyedül, mindentől távol is - a megoldás tehát ezeket a megoldásokat kerülni, és kisebb közösségekbe költözni, kertvárosokba, ha lehet, avagy közösségeket alkotni, tömörülni a hasonló beállítottságú barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal. Sokan vallják, hogy szomszéd, látó, avagy hallótávolságon belül, a privát szféra megnyirbálását jelenti, de ezt az árat meg kell fizetnie annak, aki aki szükség esetén segítségért szeretne kiáltani. Azok, akik azt hiszik, hogy sohasem fognak segítségre szorulni, mivel ötpercenként átfésülik majd a horizontot puskájuk távcsövén keresztül, valamint megpakolt túlélési hátizsákkal a hátukon teszik a mindennapi dolgukat...nőjetek fel végre...
A mindennapi szolgáltatások, ellátások helyzete:
Akármiféle forgatókönyvvel is számolunk, a szolgáltatások minősége mindenféleképpen szenvedni fog, hacsak teljesen meg nem szűnnek. Gondolj előre, analizáld a legvalószínűbb Válsághelyzet eshetőségeket, és hogy melyik szolgáltatói ágazatot érintheti az adott eset legvalószínűbben a térségedben, de ne hagyd ki a valószínűtlent se. Mi az, ami megtörténhet? Tornádó? Aszály? Árvíz? Terroristatámadás? Nem oly elvetélt gondolat, mint pár éve hitted, ugye? Benzinhiány? Gáz? Áram? Miért? És analizáld mi lesz annak a következménye? Ha elmegy az áram, mit csinálsz a hússal a mélyhűtőben? Ki tudod-e szárítani? Füstűni? Konzerválni? Ahhoz miféle felszerelés kéne?
Most, hogy még nincs rájuk szükséged...Persze, mindezt már rég letöltötted a netről a számítógépedre, ott gugol a winchestereden, igaz? Csak most, hogy nincs áram, nem tudod azt bekapcsolni...vajh mért nem nyomtattad mindezt ki, mikor még megtehetted volna?
VÍZ:
Senki nem húzza sokáig víz nélkül. A városi túlélő hamar rájöhet, hogy nagyon leromlott az ivóvíz minősége, ezért jó hasznát veheti egy szűrőnek, vagy azon kaphatja magát – hogy nincs vize. Amikor is ilyesmi megtörténik, egy nagyobb város boltjaiból percek alatt elfogy a palackozott víz. Az én esetemben a csapvíz – csapnivaló. Fekete szennyeződés van benne, meg valami, ami döglött moszatnak néz ki. Ízre viszont nem rossz. Ez van, viszont tudom, hogy az ország nagy részén a helyzet még rosszabb. Van ahol nincs ivóvíz. Egyáltalán.
Ha van kútfúrásra lehetőséged, tedd azt meg, illetve tedd ezt a túlélési listád leges-legtetejére.
A víz előbbre való a fegyvernél, a gyógyszernél, de még az ételnél is. Hordj össze egy kis víztartalékot. Használj műanyagpalackokat, üvegeket, akármit és lehetőleg tárold azokat sötét hűvös helyen. A víz átvesz kissé a műanyag ízéből pár hónap után, de akármi legyek, ha egy kissé műanyag ízű víz nem jobb, mint a semmi. Akármiféle Válsághelyzet szituáció fog bekövetkezni, a vízellátás azt meg fogja sínyleni. A mi esetünkben az Argentin gazdasági krach arra kényszerítette a vízműveket, hogy a karbantartás és minőségi ellenőrzés mellőzése által kompenzálja a kieső jövedelmeit, amit a csakis külföldről beszerezhető alkatrészek, műszerek, és vegyszerek árának a vagy 300%-os drágulása okozott a 2001-es válság bekövetkezte után. Mint mindig és mindenütt, megint csak a kisember fizet mindenért. Ugyanez lenne a következménye árvizeknek vagy terrorista biokémiai támadásoknak is. A víztisztítás elég kényes folyamat, ezért az ellátás valamiféle módon mindenféleképpen károsodni fog egy Válsághelyzet esemény által. Még akkor is, amikor a szolgálat fennmarad, egy jó szűrő kívánatos, egy jó kis kézi pumpával egyetemben. Számolj 4 liter vízre személyenként naponta. A minimum: 2-4 hetes készlet, ha van rá módod, tárolj többet.
ÁRAM:
Gusztustalanul sok időt töltöttem áram nélkül. Nálunk az áramellátás még a 2001-es krízis előtt is darabos volt. Az igazi probléma akkor jelentkezik, amikor is pár óránál többet kell világ nélkül töltened. Közvetlenül a a 2001-es Válsághelyzet után Argentína három napig áram nélkül volt. Buenos Aires egy nagy, sötét temetővé vált. Emberek szorultak napokra liftekbe, az étel rohadt, kórházak, ahol csak pár órai tartalék üzemanyagot tartalékoltak generátoraik számára, sötétbe borultak. Áram nélkül alaposan megrövidülnek a napok. Nem sok mindenhez tudsz kezdeni, miután lemegy a nap. Olvastam gyertyafénynél, zseblámpafénynél, de az ember feje megfájdul egy idő után. Dolgozgathatsz egy kicsit a kertben is, de csak ha nem használsz elektromos szerszámokat. Persze a bűnözés is megugrik a sötétben, úgyhogy akármiféle dolgod akad egy elsötétült körzetben, egyik kezedben a zseblámpa, a másikban pisztoly.
Summa summárum, egy kis idő után elég depressziós dolog egy elsötétített városban lébecolni. Lehúztam a magam adagját magányosan, rádiót hallgatva, konzervet kajálva, pisztolypucolással a diódás fejre-csatolható lámpácskám fényénél. Azután megházasodtam, született egy fiam, és rájöttem, hogy szeretteiddel körülvéve, nem is annyira rossz a sötétben. A család nagyot dob az ember közérzetén.
Egy szó zseblámpákról. Légyen 2-3 LED (diódás) fejre csatolható, fejpántos lámpásod. Olcsóak, és megérik a súlyukat aranyban. Egy erős lámpás is szükséges, talán egy Maglite vagy még inkább egy SureFire(ez a márkára vonatkozik) különösen behatolók felkutatására hasznosak, de olyan egyszerű hétköznapi tevékenység elvégzéséhez, mint a főzőcskézés a WC-re járás vagy a ház körülötti piszmogás a kis LED-es fejlámpák nélkülözhetetlenek. Próbálj meg mosogatni, mialatt egy kézzel tartasz egy 60 lumen-es zseblámpát és hamar rájössz miről is beszélek. A LED-eknek amúgy is megvan az az előnyük, hogy egy töltésen elmennek egy hétig is folyamatosan, valamint maguk a diódák gyakorlatilag örök életűek. Az újra-tölthető elemek (aksik) megint csak nélkülözhetetlenek, mivelhogy ha gyakran nincs delej, rámegy a gatyád is az elemekre. Légyen egészséges készleted valamiféle jó minőségű elemből és próbáld egységesíteni készülékeidet. Nekem egy tucat Samsung NM 2500mAh AA (ceruza) és 8 AAA 800mAh-asom van a lámpásaimhoz, valamint ezeket használom egy D-s átalakítóval a 3D-s Maglite-omhoz. Ez jobban bevált, mint arra eredetileg számítottam. Ezen kívül tartok itthon 2-3 csomag normál Duracel-t 2012-es szavatossági idejűt, mindenesetre. A NM-os elemeknek megvan az a rossz tulajdonsága, hogy spontán elvesztik a töltésüket egy idő után, úgyhogy ellenőrizd őket sűrűn, és mindig legyen tartalékod.
Miután évek óta küzdök ezekkel az áramszünetekkel, mit is szeretnék Karácsonyra?
1. Nem nyilvánvaló? Egy generátort. Túlságosan sok alkalommal cepeltem a kaját szüleim házához. Probléma, hogy manapság már túl drágák.
2. Egy olyan aksi-töltőt, ami működik mind a napról, mind tekeréssel. Itt nincsenek forgalomban, de úgy tudom elég olcsóak az USA-ban. Tégy magadnak egy szívességet és szerezz be párat azokból. Még ha nem is adnak teljes töltést, a LED lámpáidnak az pont elég
GÁZ:
A gáz minősége is csúszik a lejtőn, valamint nemigen van sok belőle. Jó lenne egy elektromos rezsó is mindenesetre. Ha mind a gáz mind az áram gáz, azok a kis kemping-rezsók is megteszik, különösen azok, amelyek valamiféle folyékony üzemanyaggal mennek, mert azok kiválthatják egymást. Egyébként is a gáz tárolása veszélyesebb, nehézkesebb, mint a folyadékoké, meg ha kifogyott a boltokból, nincs mit tenni.
Ha már itt tartunk, ha egy városban megszűnik a gáz és villanyellátás több mint két hétre, az már halálos csapda: hanyatt homlok menekülj, míg megteheted!!!
MENTALITÁSVÁLLTÁS:
Ahogy megtapasztalod a hiányát azoknak a dolgoknak, melyeknek létét most természetesnek veszed, a prioritásaid nagy hirtelenjében meg fognak változni.
Gyakorolj önmegtartóztatást egy jobb jövő érdekében – ez az a szemlélet, amit el kell sajátítanod, ha fel akarod készíteni magad. Van egy csomó „király-cucc”, amiről le kell, hogy mondjál annak érdekében, hogy a nélkülözhetetlen holmira jusson. Meg van más is, ami nem alapvetően nélkülözhetetlen, de valamiféleképpen fontos. Az asszony bejelentkezik a fodrászhoz egy-két havonta. Nem életbevágóan fontos, de jól érzi magát tőle, és ez emel a közérzetén.
Viszont egy túlélőnek az alkoholt, a drogokat, de még a cigarettát is kerülnie kell. Egészségtelenek, sokba pízbe kerülnek, aminek máshol jobb helye lenne, és függőségeket ébresztenek olyasvalami iránt, amit nem valószínű, hogy a jövőben mindig be tudsz szerezni. Ki fogja elviselni a mogorvaságodat, amikor kedvenc cigimárkádat már nem importálják a Válsághelyzet következményeként?
MÁSODIK RÉSZ
A SZÜRKE GAZDASÁG – FEKETE PIAC:
Amint a SHTF, a feketepiac pillanatokon belül felüti a fejét mindenütt.
Hazámban a „szürkegazdaság” gyakorlatilag mindenhol elfogadottá vált végül is. Eleinte a hangsúly a szakmunka és iparcikkek ételre cserélésére helyeződött. Egyes körzetek, városok kialakították saját csere-piacaikat, és létrehozták saját „értékpapírjaikat” amit pénzként, pénz helyett használtak a cserekereskedelemben. Ez persze nem tartott sokáig. Ezek az „értékpapírok” könnyen másolhatóak voltak akárki házi számítógépén, így hát mindenki visszaállt az „igazi” pénz használatára.
Ezen piacok általában valamiféle üres raktárhelyiségben v. telken kaptak otthont, amely felett az ellenőrzést egyik v. másik gengszter gyakorolja biztonsági szolgálatával. Akárki bérelhet egy standot 50-100 peso-ért(20-30$US) ezeken a piacokon, és áruba bocsáthatja portékáját, tehetségét. Nagy általánosságban kimondhatjuk, hogy béke honol ezeken a területeken, mivel a biztonsági szolgálatok sehol sem kötik a rendőrség orrára kisebb problémáikat, mint pl. egy lopás, verekedés, avagy nők elleni vétségek. Az ilyenfajta zűrök nem tesznek jót az üzletnek, és mint ilyen, elkövetőik hamar megtapasztalják mennyi fájdalmat is képes elviselni az emberi test, vagy kapnak egy ingyen beutalót Szent Péterhez. Néha még egyenruhás rendőrök is fusiznak ilyen helyeken. De mint mindenhol, itt is ügyelned kell magadra. A zsebtolvajok itt sem ritkák és persze meg is támadhatnak, ahogy elhagytad a piacot, ahol természetesen biztonságod már a saját felelősséged.
Ezek a piacok persze nagy fejlődésen mentek keresztül és ma már mindent meg lehet találni bennük. Ma például jártam a helyi piacon, egy volt raktárépület területén, amely egész jól meg van szervezve és tisztán üzemel. Néhány napja viszont problémáik voltak lopott árukból és hamis címkékből kifolyólag. Mit is lehet itt venni? Többnyire élelmiszert és ruhát. Vannak kisebbek és nagyobbak, de a sajt, konzerv, fűszerek, méz, tojás, gyümölcs, zöldség, sör, bor, meg szárított hús majd mindenhol megtalálható, ugyanúgy, mint a pékáruk és tésztafélék, általában olcsóbban is, mint a szupermarketekben. Friss hal is akad néhol, de az emberek többsége hűtést igénylő élelmiszert inkább a szupermarketekben vásárol.
A ruhanemű is népszerű portékájuk, megtalálsz mindenféle utánzatot, de még lopott eredetit is, ugyanez vonatkozik a cipőkre meg az edzőcipőkre. A gyermekruhák, alsóneműk, zoknik, törölközők is nagyon népszerűek. Játékokat és szerszámokat is kapni, de azok majd mindegyike kínai gyártmány, és silány. Megint mások javítószolgálatot állítottak fel. El lennél képedve, mi mindent meg tudnak buherálni: TV-ket, CD lejátszókat, elektromos szerszámokat, néha még leégett integrált áramköröket is. Adj ezeknek a fickóknak egy csavarhúzót meg egy tábla csokit és megjavítják az atomtengeralattjáródat...
Élelem és ruházati cikkek után a legkelendőbb áruk bizonyosan a CD-k, DVD-k, filmek, zene, PlayStation2 meg Xbox játékok, programok. Pár nappal az Amerikai megjelenésük után miden kapható. Mintha egy emberük elrejtőzött volna Bill Gates asztala alatt. Majd minden megvan itt és ha érdekel, tuti hogy találsz itt mindenféle illegális cuccot is, drogokat, fegyvert meg muníciót. Persze a minőség színvonalon aluli és sok drogfüggő hal meg kotyvasztmányaiktól. A pisztolyok főleg FM High Power-ek, kiselejtezett 1911-esek, Colt.45-ösök, Systema-ák, meg régi Colt Detectiv-ek, melyek utat találtak a rendőrség és a sereg fegyvertáraiból a feketepiacra. Minőségileg nem nagyon jók, de ha van egy kis pénzed, meg leszel lepve mit meg nem kapsz. Minden, amit a sereg meg a kopók valaha is használtak, beleértve SMG-ket, és Browning 50 BMG golyószórókat, és még repeszgránátokra is bukkanhat a kliens, ha van elég pénze no meg egy kis türelme. A puskákra néha várni kell, de a pisztolyok meg a kézigránátok ott helyben kaphatók.
ARANY!!!
Verjen fejbe valaki, mert majdnem megfeledkeztem az aranyról!!!
Mindenki keresi! „Aranyat veszek, KP-vel fizetek” hirdetések mindenütt, ideértve a TV-t is. Nem hiszem el, hogy ilyen bolond vagyok. Azért is nem kapcsoltam korábban, mert az aranykereskedelem igazából a törtarany meg a lopott ékszerek - megszorult emberek kisebb értékei- adásvételével van kapcsolatban, nem azokkal az aranyérmékkel, amiről ti beszéltek általában. Persze senki sem adja meg az arany hivatalos árát, szóval VIGYÁZAT mindazoknak, akik minőségi aranyérmékbe fektetnek. Mivel nehéz megállapítani az arany összetételét, a kisebb kereskedések törtaranyként fizetnek érte. Ha helyetekben lennék, érmék mellett és HELYETT vennék egy halom kisebb értékű gyűrűt és ékszert, s mivel ezek amúgy is olcsóbbak, mint a különböző címletű érmék, és ha a Válsághelyzet elég mély, nem fogtok veszíteni azáltal, hogy prémium minőségű és minősítésű aranyérméiteket törtarany értékben lesztek kénytelenek elkótyavetyélni. Ha visszamehetnék az időben, vennék egy kis zsák aranygyűrűt. Zsebmetszők és kisstílű tolvajok egyenesen a nyakadról szedik le az aranyláncokat és adják tova azokat a kereskedőknek. Ez igen elterjedt vasútállomásokon, a metróban és hasonlóan zsúfolt helyeken.
Egyszóval amondó vagyok, ha egy sekélyebb gazdasági válságot láttok a jövőtökben, az érmékbe való befektetésnek van létjogosultsága. Mivel el fogjátok tudni adni azokat az aranyárusoknak és tán hasonló túlélő-mentalitással rendelkezőeknek, akik ismerik az áru valós értékét, nem fogtok veszíteni az akción. Az én helyzetemben is kitűnő befektetést jelentettek volna, megakadályozták volna, hogy az infláció felőrölje a megtakarított pénzem vásárlóértékét. Még a mai elfuserált helyzetünkben is be tudnék menni a belvárosi bankok akármelyikébe és túl tudnék adni rajtuk valós, piaci árakon. Ugyanez vonatkozik az ezüstre is. De lakóhelyemen, a kisstílű boltocskák csakis törtarany áron adják és veszik a cuccot, függetlenül attól, hogy miféle aranyad van. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy az apró csecsebecsék itt és most ebben a mély és hosszú terjedelmű Válsághelyzet szituációban hasznosabbak lennének az érméknél. Bocsássatok meg, hogy eddig erről nem beszéltem, de teljesen elfelejtkeztem róla, míg ma a piacon szemembe ötlöttek az „aranyat vásárlok” hirdetések.
HARMADIK RÉSZ
BŰNÖZÉS ÉS A LÉTBIZONYTALANSÁG:
Annak ellenére, hogy a bűnözés soha nem volt ismeretlen Dél Amerikában, hazám nagyon is kivétel volt ez alól. Mindig is észnél kellett lenni, de az semmi volt ahhoz képest, ami a 2001-es gazdasági válság óta megy. Előtte leengedhetted a gyerekeket a ház elé játszani, vagy megengedhetted, hogy egyedül sétáljanak haza egy-egy házibuli után a szomszédságból, de ez mára már a múlté. Ma már nem látsz lenn gyerekeket. Hadd hangsúlyozzam ezt még egyszer: Egyet sem. SOHA! Néhanap egy kölök bringázik pár métert ide vagy oda, de mindig egy felnőtt felügyelete alatt. Egy magában bringázó srác alól pillanatok alatt el fog tűnni a drót, és nagy valószínűséggel ő sem úszná meg szárazon, úgyhogy egy valamirevaló szülő nem engedi a szeme elől a gyerekét. A kamaszok már nagyobb problémát jelentenek. Nem tarthatsz egy 15-16 évest lakat alatt egész nap annak ellenére, hogy elvileg már elég nagyok lennének ahhoz, hogy vigyázzanak magukra. Amikor meg lemegy a nap a dolgok még rosszabbra is fordulnak.
Ilyenkor a szülők összeállnak, és vagy valamelyikük házánál tartanak összejöveteleket, vagy kibérelnek egy klubot, ahonnan azután begyűjtik a csemetéiket idővel. Egykor taxikat és bérkocsikat is használtak ilyen célokra, de sok lányt megerőszakoltak ilyen módon, úgyhogy mára már egy tisztes szülő sem hagyja idegenek gondjaira gyermekét. Mivel évek óta így élünk, mára már a vérünkben van az óvatosság: sokan sajnos a saját kárukon tanultak. Soha nem fogsz egy nyitott ajtót vagy ablakot találni. Szomszédok már soha nem tereferélnek házaik előtt.
A nap leges-legveszélyesebb pillanata kétségtelenül az, amikor akármelyikünk elhagyja a házat vagy hazatér. Egy masszív, lebiztosított házba nem könnyű betörni, ezért a bűnözők lesben állnak arra a pillanatra várva, amikor is ott állsz a küszöbön kulccsal a kezedben. Ezért figyel különösen az ember minden körülményre, akármire, ami szokatlan, és ha valami - akármi - nincs rendben, megy még egy kört, nem áll meg az autóval. Soha senki nem nyit ajtót, ha ismeretlen van a közelben.
Ha ismeretlen kopog vagy csönget, mindig egy második emeleti ablakból veszi fel az ember a kapcsolatot vele.
A bűnözők gyakran villany, ill. gázszerelőknek öltözve próbálnak bejutni házadba azzal az ürüggyel, hogy meg kell javítaniuk valamit. Soha! Akármit, ami javításra szorul, meg lehet javítani kinn a járdán, ami pedig a házadban van, azt az ellátók amúgy sem fogják számodra megjavítani. Mindenesetre jobb, ha az ember udvariatlan, mint ha halott lenne.
Az új autóvezetési elvek, szokások megérdemelnek egy külön fejezetet. Mostanra legyen elég annyi , hogy ajtó, ablak zárva, fegyver a kezed ügyében, valamint a KRESZ, mint olyan, megszűnik létezni. Ha hazád valaha is olyan helyzetbe kerül, mint az enyém, emlékezni fogsz arra, amit most mondok. Soha ne állj meg a pirosnál, vagy a stoptáblánál, ha nincs forgalom, különösen sötétben.
Eleinte a zsaruk próbálták megbüntetni az embert, ha véletlenül elkapták, amint átmegy a piroson (más szóval megpróbálták levenni), de pár hónap elteltével rájöttek, hogy a sofőrök inkább a büntetést kockáztatják meg, mint az életüket, ezért ma már villogó sárgára állítják a közlekedési lámpákat este 8-9 után. Ez persze irtó veszélyes. Az éjszakai balesetek mind gyakoriak, mind brutálisak, mivel az autók teljes sebességgel kapják oldalba egymást.
ÖTÖDIK RÉSZ
AZ ÉLELEM ÉS EGÉSZSÉG.
Kényes egy téma. Az étel és ital az elsődleges szempontok...
Ideálisan már megtervezted az élelmiszerellátásodat, és elraktároztál a pincében egy évi elemózsiát... avagy mégsem? Hm...nekem sem volt, amikor a SHTF, és mondjuk úgy, hogy a tojásaim állandóan a torkomban keringőztek attól a gondolattól, hogy a szupermarketek végleg be fognak zárni egy szép napon, és én a családommal együtt nyelhetem az éhkoppot. Ha még nem képeztél élelmiszertartalékot, tedd azt, amit én is tettem, és vásárolj egy kevéssel többet, mint amennyi kell minden egyes alkalommal, amikor boltban jársz. A következő szempontok alapján és fontossági sorrendben járj el:
1. Nincs hűtésigénye
2. Nagy a tápérteke
3. Hosszú ideig (1-5 év) tárolható
4. Nem kell víz az elkészítéséhez
5. Főzés nélkül fogyasztható
Ezt magyarra lefordítva nagyjából a következő fog kijönni: konzerv (húsok, halak, zöldségek, sűrített tej), Szárított tésztafélék, dehidratált levesek, csokoládé, tejpor, lekvár, levesek, rizs, liszt, cukor, szárított bab. A konzervek nagyszerűen elállnak. Többnyire víz sem kell elkészítésükhöz, úgyhogy felnyitásuk után azonnal fogyaszthatóak. Csak arra vigyázz, hogy a doboz ne legyen sérült, mert az olyan megromolhat. Ha ilyet találsz, fogyaszd el elsőként. Arra is ügyelj, hogy amint kinyitottad a dobozt, azonnal távolítsd el a bádogból tartalmat. Az én személyes kedvencem a tonhal. Ezer évig eláll, tele van fehérjével, és ízlik mind a mai napig. Emellett a fagyasztott zöldségeket, rizst is feldobja.
A konzervált zöldségek és gyümölcsök is nagyszerűek, csak azt ne feledje az ember, hogy sokkal kevesebb vitamint tartalmaznak, mint frissen és azok nagy része is a lében van feloldva.
A szárított tésztafélék sok vizet igényelnek főzésnél, de ezeknél jobb szénhidrát forrást keresve sem találni. A liszt és a gabonafélék is jól tárolhatok és táplálóak is nagy mennyiségben, csak nagyobb befektetést igényel elfogyasztásuk.
Mára már egész függetlenek vagyunk a hűtőszekrénytől, csak a friss tésztaféléinket (noqui), pizzát és zöldségeinket fagyasztjuk benne. Gyakorlatilag mindent lefagyasztunk, mert így minden eláll majd' örökké, ha meg szünetel az áramellátás, a sok fagyasztott cucc napokig nem enged ki. Minél nagyobb tömeget fagyasztasz, annál tovább marad lefagyva. A városi túlélőnek egyébként ajánlatos minél kevésbé hagyatkozni a hűtőre. A konzervek és a dehidratált ételek a legjobb barátai. Ennek ellenére, mint mindenki, aki huzamosabb ideig nélkülözte friss zöldség és gyümölcsfélék fogyasztását tudja, hogy az ember bőre, főleg az inye és ajkai kirepedeznek. Ennek a hiánybetegségnek Skorbut a neve. Amint friss vitaminforráshoz jut az ember, a tünetek elmúlnak. Velem is megesett egyszer. Ezért javasolt, hogy friss gyümölccsel egészítsd ki az étrendedet. Nem art, ha van egy kis háztáji veteményesed, pár gyümölcsfával.
Egészségügy: Menj, és tettesd magad rendbe. Látogasd meg a fogászt, és javíttasd ki minden fogadat. Nincs rosszabba fogfájásnál, amin nincs, ki segítsen. Ne feledd, hogy az orvosok sem lesznek annyira elérhetőek, mint ma. Én például megoperáltattam a szemem. Tökéletesen látok szemüveg nélkül, aminek van előnye azon kívül is, hogy nem fogok még egy pár szemüveget összetörni ezekben az ínséges időkben: Az emberek is másképp viszonyulnak hozzám, hiába no, ösztönlények lennénk vagy mi a fene. Az útonállók is mindig téged fognak kiszúrni, ha szemüveges vagy. Lehet, hogy ez ösztönös náluk, lehet, hogy tudatos, de tény. Ne hidd, hogy képzelődöm. Az öregebbek és nők is sokkal veszélyeztetettebbek. Ezek után a gyerekek jönnek a sorban, minél kisebb, gyengébbnek néz ki az ember annál nagyobb az esélye, hogy belekötnek. Ez így működik. Egy nagydarab izmos fiatalembernek magabiztos arckifejezéssel nemigen van félnivalója a kisstílű gazemberektől, de persze ez nem vonatkozik a profi bandákra.
Beszélj meg mindent az orvosoddal. Mint a Kis Herceg: soha ne habozz, ha kérdésed van. Terjeszd ki ezt a viselkedésmódot mindenkire, akinek van valamiféle szakértelme, szakterülete: szerelőkre, orvosokra, a Yardra, és így mindennap tanulsz majd valami hasznosat. Minden információfoszlány értékes lehet. Légy kíváncsi. Így tudtam meg például, hogy be kellene szereznem többfajta antibiotikumot, mivel ha az ember csak egyfélét szed, az gyorsan hatását veszti. Ez különösen a gyerekek számára fontos, úgyhogy ma két különböző fajtát tartok belőlük.
Pár óra edzésbe heti három alkalommal nem fogsz belehalni. Én otthon gyúrok, van egy padom pár súlyzóval. Egészítsd ki a súlyokat némi aerobikus mozgással is. Zsákolni nagyon jó ötlet, mindent megmozgat, no meg ád egy kis nyomatékot is pofonjaidnak. Azért ne feledd, hogy a zsák nem üt vissza, nem ájul el, tehát semmi sem helyettesít egy edzőpartnert. Fontos, hogy ne bízd el magad.
Azok a futószalagok a nagyszobában meg a szoba-kerékpárok is hasznosak lehetnek. Tanulmányozd a témát és próbáld kidolgozni saját rutinodat, vagy lépjél be egy edző-klubba, kérd ki egy hivatásos véleményét, ha lehetséges. Akármit is teszel, a cél az, hogy a tested megedzed. Jót tesz az ember hangulatának, állóképességének is javára válik, idővel az ember megkedveli, még hiányzik is neki.
Képzelj csak bele, hogy gyalog kell menekülnöd valami zavargás/tűzharc/támadás elől a cuccoddal a hátadon, vagy puszta kézzel kell felvenned a harcot egy támadóval. Nem kell, hogy Bruce Lee vagy Mike Tyson váljék belőled, de azért el kell, hogy tudjál helyezni egy pofont, tudnod kell, hogy védd az arcod, fejed ismerned kell pár önvédelmi trükköt. Kifizetődik az önvédelmet gyakorolni. Azt gyakorold, aminek a való világban hasznát láthatod. A jó kondi ugyancsak biztosítás sok nyavalya (mint a magas vérnyomás, szívelégtelenségek) ellen, valamint az immunrendszeredet is erősíti.
Hasznos az elsősegély-nyújtási tudnivalók elsajátítása is. Idén nyáron el fogok végezni egy vöröskereszt-tanfolyamot. Tarts elsősegély készletet mindenféle gyógyszerrel kiegészítve, amire csak szükséged lehet. Ha állandó jelleggel szedsz valamit, próbálj meg belőle legalább egy évi készletet felhalmozni. A gyógyszerek nálunk már nehezen beszerezhetőek, drágák, többnyire külföldi készítmények, és amikor a SHTF, nem biztos, hogy nem tűnnek el a patikákból. Apósom Parkinson-kórban szenved, a spéci orvosságát itthon már rég nem kapni, úgyhogy a külföldre látogató barátait kéri arra, hogy hozzanak neki. 
Én is minden gyógyszert összegyűjtök, amit csak tudok. Azon felül amit általában egy ilyen otthoni patikában találsz, én fájdalomcsillapítókra (Ibuprofen) és antibiotikumokra koncentrálok, mind felnőttek, mind gyerekek számára. Az antibiotikumok nélkülözhetetlenek errefelé a sok különböző és gyakran előforduló vírus miatt. Különösen a tüdőfertőzések veszélyesek. Ne feledd, hogy egy tiszta és gondosan szellőztetett ház sok problémát meg tud előzni. Nem könnyű feladat, amikor a város koszos és teli van patkánnyal, de megoldható. A mi környékünk egész tűrhető, de vannak sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben lévők, ahol is az emberek a patkányokkal versengenek az ennivalóért, alvóhelyért. A csótányok is problémát jelentenek, így mindent megteszek, hogy kordában tartsam őket méreggel.
Jut eszembe: halmozz fel némi patkány és csótánymérget. A városi szolgáltatások nem állnak a helyzet magaslatán – ez alól a szemétbegyűjtés sem kivétel. Egy alkalommal egy hétig sztrájkoltak (vannak helyek, ahol hónapokat hagynak ki) és fényes nappal lehetett patkányokat rohangálni látni a szeméthegyek körül. Nem egy szanatórium...
-----------------
Amennyiben szeretnél felkészülni egy esetleges összeomlásra, önvédelem és közelharc területén, javaslom neked a Kecskeméti Systema csoportot. Gyere és jelentkezz.
Itt csak kiemeltem részleteket a teljes cikkből. Javaslom, nézd át azt is a keményebb javaslatokért. Itt található: http://jobbik.net/index.php?q=node/6242




Egy túlélő "vallomása" az Argentin gazdasági válságról



admin, p, 2009-03-13 12:29 Külföld
Nos, annyi szó esik manapság az előttünk húzódó szakadékról, az eljövendő gazdasági és társadalmi válságról, mindezt holmi dél-amerikai banán-köztársaságokra hivatkozva, hogy úgy gondoltam felhozok egy konkrét példát annak érdekében, hogy az áldott nép szeme előtt is kitisztuljon valamennyire a kép. Ami itt következik, az az Argentin gazdasági válság meg-és-túl-élőjének a beszámolója a hazájában történtekről egy lőfegyverekkel foglalkozó Amerikai internetes honlap számára.
A honlap a „FalFiles” néven található. Mint az a lőfegyverek funkciójából adódik, birtoklásuk sok filozófiai, történelmi, világnézeti, jogi és nem utolsósorban technikai kérdést von maga után. Az Amerikaiaknak azon rétege, mely hagyományaikhoz híven aktívan vallja az önmegvalósítást, szabadelvűséget, és azt a valódi liberalizmust, amit itt Európában az „élni és élni hagyni” elve helyett az SZDSZ-szerű képződmények az ellenkezőjévé kurtizáltak, véleményem és tapasztalatom szerint MIND fegyvertulajdonosok, valamint ott, ahol erre jogi lehetőség adódik –fegyverviselők. Ezen rétegek jelentős hányada MEG VAN GYŐZŐDVE egy olyan jellegű válság elkerülhetetlenségéről, mint aminek közeledtét itt, Magyarországon is érzékeljük – már akik...Számos tendencia sodort bennünket ennek a szükségszerűségnek a felismeréséhez, mára már teljesen közönbös számomra ezeket elemezgetni, különösen a jelen cikk szemponjábóllényegtelen és félrevezető, elég legyen azt kimondani, hogy az erkölcsi jogot a fajfenntartás elve biztosítja számunkra. Ha valakinek itthon az a benyomása, hogy az Amcsik ostoba, bunkó, tudatlan zsírpacnik, arra azt kell, hogy mondjam, hogy igen, az ilyen embereknek az aránya a lakosság értékes tagjaihoz mérve ott sem kisebb mint idehaza. Hiszem, hogy az EgységesVilágrend fenyegetésétől EGYEDÜL az Amerikai Nép képes a világ népeit megvédeni. Pont ugyanaz a nép, melynek fiai azt ma fegyvereik csövével kényszerítik másokra. Az egyenlet nem tartalmaz ellentmondást: a megoldás a Polgárháború. Evvan. Viszont amikor is ez a polgárháború kirobban az Államokban, nekünk, Magyaroknak, nekünk, mint személyeknek, családoknak, baráti társaságoknak, falvaknak, régióknak és városoknak is készen kell állnunk, hogy a Jó oldal győzelmét segítsük, és saját túlélésünk esélyeit javítsuk. Ez az új Amerikai polgárháborúvilággazdasági összeomlással fog járni. Valószínűleg háborúk sorával, illetve egy valószerűatomháborúval, amikor a zsidók elpufogtatják atomfegyvereiket helyzetük kétségbeejtő mivoltára ráébredve. Hogy hogyan fog kinézni a közvetlen ezután formálódó társadalmi rend Európában és a fehérek lakta földrészeken az kiszámíthatatlan, de a közvetlen, a mindennapi élet fenntartás szempontjából meg lehet határozni azokat a szükségszerűségeket, melyek eldönthetik az egyén és családja sorsát.
Ezt a „cikket” eg y Fernandó nevű Argentin fickó hozta össze a neten egy számomra ismeretlen periódus alatt. Mire én elkezdtem olvasni a „blogját”...már a vége felé járt, de azt hiszem egy-kéthónap körüli időről van szó. Fernandóból és a FalFiles-ből adódóan, a FerFal nevet választotta azonosítónak a FalFiles Fórumán. Megírta Amerikai haverjainak az Argentín összeomlás történetét a saját szemszögéből, és hozzátette, hogy röpke 5 év távlatából mik lettek volna azok az egyszerű, olcsó, és alapvető előkészületek, változtatások, melyek könnyebbé tették volna az átállást számára. Valamint arra is sort kerített, hogy ecsetelje az összeomlás társadalmi hatását. Ugyan vallom, hogy az emberi természet nagyjából azonos, de csak fajokon, nemzeteken, kultúrákon és civilizációkon belül, úgyhogy annak ellenére, hogy FerFal helyzetleírása tanulságos, a mindenkori helyi szituációk nagy szórást fognak mutatni, tehát az általa leírt társadalmi kórképnagy valószínűséggel valami más árnyalatot fog felvenni Magyarországon. Persze lesznek hasonlóságok is. És itt jutottam el oda, ahol tán sort keríthetek arra, hogy megmagyarázzam, miért is fordítottam le ezt a cikket:
Mert nem csak LESZNEK, de máris VANNAK hasonlóságok. Nálunk nem Argentína LESZ, hanem VAN. Ideje, hogy ez megtelepedjen az agyakban. Nevezzük Panamának, ha valakinek úgy tetszik. Viszont, hogy az Amerikaiak egy jelentős rétege készülődik, az azt mutatja, hogy nekünk is illene félretennünk egy kicsit a máról-holnapra-ból, elkezdeni egy picit változtatni az életmódon annak érdekében, hogy ne személy szerint éppen mi legyünk azok, akik már nem bírták ki tartalékkal amíg a társadalom átáll az önellátó gazdálkodásra. Ez jó pár évet is igénybe vehet. Erre az „Államra” ami nekünk van, meg már most sem lehet támaszkodni, amint az a napnál világosabb. No mindegy, nem akarok aktuálpolitizálni...
Pár gyakran használt kifejezés bevezetőnek:
- SHTF (Shit Hits The Fan - A pillanat, amint a szar a ventillátorlapátnak csapódik – és mindenki kap belőle) Válság, Krízis, Összeomlás, Katasztrófa...gondolom elég.
- SMG (Small Machine Gun)Mini, kicsi méretű géppisztoly.
- Auto (mata): gépfegyver-funkció -, kapcsolható, ha a fegyver erre van tervezve, illetve, ha ez a funkciója az adott fegyvernek legális helyileg(kis módosítással bármely gépfegyver fél-automatávátehető,és törvényesen birtokolható). Meghúzod a ravaszt egyszer, ott tartod és kiürül a tár.
- Semi Auto: Egy ravasz-húzás, egy lövés - automata csőretöltés.
Pisztolynál: Auto=félautomata.
- Bolt Action: Egy ravasz-húzás, egy lövés – kézi csőretöltés(a cikk szempontjából a módnak nincs jelentősége)
- Pump Action:Egy ravasz-húzás, egy lövés – kézi csőretöltés(a cikk szempontjából a módnak nincs jelentősége)
- FMJ(Full Metal Jacket) Fémköpenyes lövedék
- HP(HighPower)Nagy Erejű
+P: Túltöltött hüvely.(Parabellum)
ÍME, A CIKK-SOROZAT
A Moderátor megjegyzése:
A lap tetejére tűztem és MUSZÁJ ELOLVASNOD jeligével illettem ezt az üzenetet, mivel úgy érzem, hogy MINDEN egyes tagunk javára fog válni, ha FerFAL rendszeresen frissített tudósításait magáévá teszi. Mint olyasvalaki által, aki egy aktuális SHTF helyzet mindennapi meg-és-túlélője, úgy érzem hogy valós és értékes információk valóságos tárházába kapunk bepillantást általa. Olvasd és fontold meg alaposan minden szavát!
Desert Doc
PS: Kisebbfajta javításokat csakis az érthetőség kedvéért eszközöltem. FerFAL szavai magukért beszélnek. Mindenki gyűjtse össze és tanulmányozza hozzászólásait, hogy tiszta képet kaphasson arról, hogy mivel is fogunk szembenézni AMIKOR majd a SHTF..
Köszönjük FerFAL!
Néhány hete meglátogatott a fivérem, aki pár éve már Spanyolországban él. Az első héten elkapott valami nyavalyát, annak ellenére, hogy a klíma itt nem különösebben hideg, és hogy jó kondiban tartja magát, kétségtelenül annak következtében, hogy itt elszaporodott mindenféle új vírus, ami még nem lelhető még fel a nyugati világban. A nyomorúság és az éhínség olyan helyzetbe hozta országunkat és a régiót, hogy annak ellenére, hogy némelyeknek telik ennivalóra, van tető a fejük felett, és jut még orvosra is, a többségnek nem, tehát megbetegszenek, és mindenféle kórokat terjesztenek szerteszét.
Ami igazából ennek a sorozatnak az elkezdésére bírt az volt, hogy előre láttam az említett jelenség keletkezését, valamint írtam is erről a újfajta krízisről(mármint ezeknek az új vírusoknak a terjedéséről) az országban hónapokkal azelőtt, hogy a sajtónk elkezdte volna pedzeni ezt a témát, ami fényesen bizonyítja, hogy az információk szabad áramlása és azok megosztása hasonszőrű(mint ti) fickókkal, azok kielemzése néha időt és lehetőséget is ád az azokra való felkészülésre. Szóval elkezdtem tűnődni mindazokról a körülményekről amikkel szembe kellet néznünk egy, azóta összeomlott gazdaságú országban abból a vonatkozásból(a túlélői szemlélet) amit e szent helyen ti is képviseltek: Azaz hogy amit itt tanultam tőletek az idők folyamán, mennyire is állta ki a gyakorlat próbáját. Annak ellenére, hogy nem vagyok penge angolból, remélem, hogy át tudom adni gondolataim és koncepcióim lényegét annak érdekében, hogy tisztább képet kaphassatok arról, hogy mivel kell számolnotok, amikor is majd megrántják a nemzeti gazdaságotok lehúzózsinórját.
Egyelőre ennyire jutottam:
VÁROS-E AVAGY VIDÉK?
Valaki itt a minap azt kérdezte tőlem, hogy a „falut” mennyire rázta meg a dolog. Hogy simábbantudtak-é alkalmazkodni mint a városiak...Nos, mint sehol máshol, itt sincsenek egyszerű válaszok. Szép lenne, ha azt tudnám mondani, hogy vidék „jó” város pedig „rossz”, mivel, ha teljesen őszinte akarok lenni, és ez a szándékom, néhány összetevőjét ennek a képletnek szét kell választanunk, különös hangsúlyt fektetve a „biztonság” kérdéskörére. Természetesen azon vidékiek, akik gazdálkodtak, és rendelkeztek némi földdel valamint állat-állománnyal, jobban el voltak eresztve a kaja szintjén és ehhez nem is kellett több holdnyi ültetvény. Néhány gyümölcsfa, pár háziállat pl. baromfi, tehén, nyúl és egy kis háztáji fényévekkel a városi lakosság fölé helyezte őket. A szárnyasok, tojások, nyulak jelentették a fehérje szükséglet kielégítését, a tehén tejet meg sajtot ád, a háztáji a zöldségek és gyümölcsök nagy résztét biztosítja, pár tojást vagy nyulat meg mindig kenyérhez való lisztre, tésztára, cukorra, vagy sóra lehet csereberélni.
Természetesen itt is voltak kivételek, mivelhogy néhány északi megyénkben nagyon sivatagos az éghajlat, alig esik valami eső, így hát nemigen lehet megélni abból, amit a föld tud nyújtani, az állataidat is vásárolt táppal és vízzel tudod csak fenntartani. Az északiaknak nem volt szerencséjük, ők jártak legrosszabbul.
A városiaknak meg, hát, ők sincsenek rózsás helyzetben, mivel az élelmiszerárak felugrottak vagy 200-300 %-kal. Az emberek azon spórolnak amin éppen tudnak, annak érdekében, hogy enni tudjanak. Sokan azt ettek amit találtak, madarakra vadásztak, megették a kóbor kutyákat, macskákat, sokan éheztek. Étel szempontjából a városi lét krízishelyzetben nem mennyország. Általában az éhség az, ami zavargásokhoz és fosztogatáshoz vezet egy ilyen SHTF helyzetben.
Amikor pedig a biztonság témakörét vesszük számba, a helyzet még összetettebbé válik. Felejtsd el azt, hogy 200 méterről leszeded a banditákat a távcsöveseddel, hagyd ezt a maszlagot a fotel-kommandósok, meg a neten pózoló gyerkőcök számára.
Pár TÉNY:
1. Azok, akik téged megrövidítenének egy fejjel a avagy egy kis apróval, nem fogják kalózlobogóval jelezni szándékukat.
2. Se nem fognak lövöldözni 100 méterről
3. Se nem fognak üvöltő motorkerékpárokon száguldozni csíkos, „frissen szökött elítélt” pizsamáikban, csakhogy könnyebben kiszúrhasd őket. Sem nem viselnek tüskés nyakörvet bőr kabátjaikhoz. Ha minden alkalomra lenne egy dolcsim, amikor is a kárvallott azt mesélte nekem, hogy: „Te, teljesen NORMÁLISAN néztek ki, és jobban öltözöttek voltak mint mi” - lenne elég pénzem egy frankó pisztolyra. Természetesen vannak kivételek itt is, de felejtsd el a mozikban látottakat.
4. Egy családos ember két, három poronttyal meg az asszonnyal a nyakában egyszerűen ülő préda. Nem érdekel, ha maga vagy a megtestesült Rambó Kommandós, még a hatodik érzéked sem fogja megsúgni neked melyik szarházi fog a fejedhez nyomni egy fegyvert, amikor az elszálltvízpumpát próbálod helyben megbütykölni, vagy egy zsák frissen szerzett lisztet cipelsz hazafele.
A lehető legjobb előrejelző rendszer, amit csak beszerezhetsz egy vidéki kertben: az a kutya. De persze azokat is meg lehet ölni, mérgezni. Egy barátomnak egyetlen éjszaka 4 kutyáját tették el láb alól méreggel. Az utóbbi években megtanultam, hogy bár a vidéken élő ember nincs annyira kitéve a kisstílű rablásoknak, rosszabb helyzetben van az extrém erőszakkal operáló, házát megszálló bűnözőkkel szemben. Ezek tudják, hogy amikor egyedülálló tanyákat, satöbbi támadnak meg, viszonylagos biztonsággal tehetik azt, és többnyire napokig kínozzák áldozataikat. Ezen a téren már nem tudsz újat mondani, mind hallottam – asszonyok és gyermekek megerőszakolása, emberek ágyhoz való kötözése, elektromossággal, hegesztőpisztollyal való és másnemű kínzása, verése...
De a nagyvárosok sem sokkal jobbak a túlélő-mentalitással a városban maradóak számára.Expressz-emberrablással, rablásokkal, kell számolniok, illetve hogy lelövik őket pusztán azért, amit zsebeik esetlegesen tartalmazhatnak...vagy akár a ruhájukért.
Szóval – hol is húzza meg magát az emberfia? A betondzsungel is veszélyes, meg egyedül, mindentől távol is - a megoldás tehát ezeket a megoldásokat kerülni, és kisebb közösségekbe költözni, kertvárosokba ha lehet, avagy közösségeket alkotni, tömörülni a hasonló beállítottságú barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal. Sokan vallják, hogy szomszéd, látó avagy hallótávolságon belül, a privát szféra megnyirbálását jelenti, de ezt az árat meg kell fizetnie annak, aki aki szükség esetén segítségért szeretne kiáltani. Azok, akik azt hiszik, hogy sohasem fognak segítségre szorulni, mivel ötpercenként átfésülik majd a horizontot puskájuk távcsövén keresztül, valamint megpakolt túlélési hátizsákkal a hátukon teszik a mindennapi dolgukat...nőjetek fel végre...
A mindennapi szolgáltatások, ellátások helyzete:
Akármiféle forgatókönyvvel is számolunk, a szolgáltatások minősége mindenféleképpen szenvedni fog, hacsak teljesen meg nem szűnnek. Gondolj előre, analizáld a legvalószínűbb SHTFeshetőségeket, és hogy melyik szolgáltatói ágazatot érintheti az adott eset legvalószínűbben a térségedben, de ne hagyd ki a valószínűtlent se. Mi az, ami megtörténhet? Tornádó? Aszály? Árvíz? Terrorista támadás? Nem oly elvetélt gondolat, mint pár éve hitted, ugye? Benzinhiány? Gáz? Áram? Miért? És analizáld mi lesz annak a következménye? Ha elmegy az áram mit csinálsz a hússal a mélyhűtőben? Ki tudod-e szárítani? Füstűni? Konzerválni? Ahhoz miféle felszerelés kéne? Most...hogy még nincs rájuk szükséged...Persze, mindezt már rég letöltötted a netről a számítógépedre, ott gugol a winchestereden, igaz? Csak most, hogy nincs áram, nem tudod azt bekapcsolni...vajh mért nem nyomtattad mindezt ki, mikor még megtehetted?
VÍZ:
Senki nem húzza sokáig víz nélkül. A városi túlélő hamar rájöhet, hogy nagyon leromlott az ivóvízminősége, ezért jó hasznát veheti egy szűrőnek, vagy azon kaphatja magát – hogy nincs vize. Amikor is ilyesmi megtörténik, egy nagyobb város boltjaiból percek alatt elfogy a palackozott víz. Az én esetemben a csapvíz – csapnivaló. Fekete szennyeződés van benne, meg valami, ami döglött moszatnak néz ki. Ízre viszont nem rossz. Ez van, viszont tudom, hogy az ország nagy részén a helyzet még rosszabb. Van ahol nincs ivóvíz. Egyáltalán.
Ha van kútfúrásra lehetőséged, tedd azt meg, illetve tedd ezt a túlélési listád leges-legtetejére.
A víz előbbre való a fegyvernél, a gyógyszernél, de még az ételnél is. Hordj össze egy kisvíztartalékot. Használj műanyagpalackokat, üvegeket, akármit és lehetőleg tárold azokat sötét hűvös helyen. A víz átvesz kissé a műanyag ízéből pár hónap után, de akármi legyek, ha egy kissé műanyag ízű víz nem jobb, mint a semmi. Akármiféle SHTF szituáció fog bekövetkezni, a vízellátásazt meg fogja sínyleni. A mi esetünkben az Argentin gazdasági krach arra kényszerítette a vízműveket, hogy a karbantartás és minőségi ellenőrzés mellőzése által kompenzálja a kieső jövedelmeit, amit a csakis külföldről beszerezhető alkatrészek, műszerek, és vegyszerek árának a vagy 300%-os drágulása okozott a 2001-es válság bekövetkezte után. Mint mindig és mindenütt, megint csak a kisember fizet mindenért. Ugyanez lenne a következménye árvizeknek vagy terrorista bio-kémiai támadásoknak is. A víztisztítás elég kényes folyamat, ezért az ellátás valamiféle módon mindenféleképpen károsodni fog egy SHTF esemény által. Még akkor is, amikor a szolgálat fennmarad, egy jó szűrő kívánatos, egy jó kis kézi pumpával egyetemben. Számolj 4 liter vízre személyenként naponta. A minimum: 2-4 hetes készlet, ha van rá módod, tárolj többet.
Áram:
Gusztustalanul sok időt töltöttem áram nélkül. Nálunk az áramellátás még a 2001-es krízis előtt is darabos volt. Az igazi probléma akkor jelentkezik, amikor is pár óránál többet kell világ nélkül töltened. Közvetlenül a a 2001-es SHTF után Argentína három napig áram nélkül volt. Buenos Aires egy nagy, sötét temetővé vált. Emberek szorultak napokra liftekbe, az étel rohadt, kórházak, ahol csak pár órai tartalék üzemanyagot tartalékoltak generátoraik számára, sötétbe borultak. Áram nélkül alaposan megrövidülnek a napok. Nem sok mindenhez tudsz kezdeni miután lemegy a nap. Olvastam gyertyafénynél, zseblámpafénynél, de az ember feje megfájdul egy idő után. Dolgozgathatsz egy kicsit a kertben is, de csak ha nem használsz elektromos szerszámokat. Persze a bűnözés is megugrik a sötétben, úgyhogy akármiféle dolgod akad egy elsötétült körzetben, egyik kezedben a zseblámpa, a másikban pisztoly.
Summa summárum, egy kis idő után elég depressziós dolog egy elsötétített városban lébecolni. Lehúztam a magam adagját magányosan, rádiót hallgatva, konzervet kajálva, pisztolypucolással a diódás fejre-csatolható lámpácskám fényénél. Azután megházasodtam, született egy fiam, és rájöttem, hogy szeretteiddel körülvéve, nem is annyira rossz a sötétben. A család nagyot dob az ember közérzetén.
Egy szó zseblámpákról. Légyen 2-3 LED(diódás) fejre csatolható, fejpántos lámpásod. Olcsóak, és megérik a súlyukat aranyban. Egy erős lámpás is szükséges, talán egy Maglite vagy még inkább egy SureFire(ez a márkára vonatkozik) különösen behatolók felkutatására hasznosak, de olyan egyszerű hétköznapi tevékenység elvégzéséhez, mint a főzőcskézés a WC-re járás vagy a házkörülötti piszmogás a kis LED-es fejlámpák nélkülözhetetlenek. Próbálj meg mosogatni, mialatt egy kézzel tartasz egy 60 lumen-es zseblámpát és hamar rájössz miről is beszélek. A LED-eknekamúgy is megvan az az előnyük, hogy egy töltésen elmennek egy hétig is folyamatosan, valamint maguk a diódák gyakorlatilag örök életűek. Az újra-tölthető elemek(aksik) megint csak nélkülözhetetlenek, mivelhogy ha gyakran nincs delej, rámegy a gatyád is az elemekre. Légyen egészséges készleted valamiéle jó minőségű elemből és próbáld egységesíteni készülékeidet. Nekem egy tucat Samsung NM 2500mAh AA(ceruza) és 8 AAA 800mAh-asom van a lámpásaimhoz, valamint ezeket használom egy D-s átalakítóval a 3D-s Maglite-omhoz. Ez jobban bevált, mint arra eredetileg számítottam. Ezenkívül tartok itthon 2-3 csomag normál Duracel-t 2012-es szavatossági idejűt, mindenesetre. A NM-os elemeknek megvan az a rossz tulajdonsága, hogy spontán elvesztik a töltésüket egy idő után, úgyhogy ellenőrizd őket sűrűn, és mindig legyen tartalékod.
Miután évek óta küzdök ezekkel az áramszünetekkel, mit is szeretnék Karácsonyra?
1. Nem nyilvánvaló? Egy generátort. Túlságosan sok alkalommal cepeltem a kaját szüleim házához. Probléma, hogy manapság már túl drágák.
2. Egy olyan aksi-töltőt, ami működik mind a napról, mind tekeréssel. Itt nincsenek forgalomban, de úgy tudom elég olcsóak az USA-ban. Tégy magadnak egy szívességet és szerezz be párat azokból. Még ha nem is adnak teljes töltést, a LED lámpáidnak az pont elég
GÁZ:
A gáz minősége is csúszik a lejtőn, valamint nemigen van sok belőle. Jó lenne egy elektromos rezsó is mindenesetre. Ha mind a gáz mind az áram gáz, azok a kis kemping-rezsók is megteszik, különösen azok, amelyek valamiféle folyékony üzemanyaggal mennek, mert azok kiválthatják egymást. Egyébként is a gáz tárolása veszélyesebb, nehézkesebb, mint a folyadékoké, meg ha kifogyott a boltokból, nincs mit tenni.
Ha már itt tartunk, ha egy városban megszűnik a gáz és villanyellátás több mint két hétre, az már halálos csapda : hanyatt homlok menekülj, míg megteheted!!!
MENTALITÁSVÁLLTÁS:
A minap People&Arts(TV) csatornát néztük a feleségemmel, azt az adást, amikor is kamerával követnek egy-egy párt egy ideig és azután megszavaztatják a közönséget, hogy melyeknek a legrosszabbak a szokásaik, melyek a legidegesítőbbek. Ágyból néztük, és noha ilyenkor én már húzom a lóbőrt, mivel az ürge éppen egy rendőrségi fegyveres kiképző volt, sikerült ébren maradnom. A felesége azt nyilatkozta a pacákról, hogy furcsállja, hogy az vagy 500$-t elkölt piperecuccokra havonta. 5 kilót arc habra, spéci samponra, kondicionálókra, nomeg fényezteti a körmeit. Ha te vagy ez az ember, avagy ismered őt, sajnálom, de ekkora egy idiótát! „Az az 5 kiló az egy kisebb generátor, vagy egy pisztoly a hozzá tartozó pár doboz munícióval” - mondottam volt a nejemnek.
Két hónapi ennivaló”-tette ő hozzá.
Mindketten hasznos, gyakorlati helyet találtunk annak a píznek amit az a pojáca úgymond kidobott az ablakon. Ahogy a SHTF, a pénz elveszti az „értékét”, csakis úgy kezdesz viszonyulni hozzá, mint valamihez, amit a nélkülözhetetlen árucikkekre cserélhetsz. Mint étel, gyógyszer, benzin, vagy orvosi számla. Számomra 500-at elkölteni piperére, és mitöbb-egy férfinak? Hallatlan. Ahogy innen látom, egy ilyen ember egy hétig nem húzza ki a hitelkártyája nélkül sem, úgyhogy felejtsük el nyugodtan a túlélését egy SHTF szituációban.
És ez az ember egy lőfegyver-kiképző?...Valószínűleg olyasvalaki, aki vallja, hogy a pisztolyát csak arra használná, hogy átverekedje magát a puskájáig...nomeg az arcszeszéig...
Ahogy megtapasztalod a hiányát azoknak a dolgoknak, melyeknek létét most természetesnek veszed, a prioritásaid nagy hirtelenjében meg fognak változni. Példának okáért tavaly ki kellett húzatnom két bölcsességfogamat. Mindkét alkalommal felírtak antibiotikumokat erős Ibuprofen fájdalomcsillapítóval. A antibiotikumokat bevettem(bár azokból is dupla adagot vásártam ugyanazzal a recepttel a biztonság kedvéért), de az Ibuprofent hozzácsaptam a magán patikám tartalmához. Miért? Mert nem lehet őket mindig kapni. Persze hogy fájt, de azt túl lehet élni, nomeg személyiség-építő hatása is van ha engem kérdezel.
Gyakorolj önmegtartóztatást egy jobb jövő érdekében – ez az a szemlélet, amit el kell sajátítanod, ha fel akarod készíteni magad. Van egy csomó „király-cucc”, amiről le kell hogy mondjál annak érdekében, hogy a nélkülözhetetlen holmira jusson. Meg van más is, ami nem alapvetően nélkülözhetetlen, de valamiféleképpen fontos. Az asszony bejelentkezik a fodrászhoz egy-két havonta. Nem életbevágóan fontos, de jól érzi magát tőle, és ez emel a közérzetén.
Én meg néhanap veszek egy videójátékot az Xbox-hoz, vagy hazaviszek egy filmet amit együtt megnézhetünk. 7-10 dolcsi nem fog hazavágni, de a kikapcsolódás jól esik. Viszont egy túlélőnek az alkoholt, a drogokat, de még a cigarettát is kerülnie kell. Egészségtelenek, sokba pízbe kerülnek aminek máshol jobb helye lenne, és függőségeket ébresztenek olyasvalami iránt, amit nem valószínű, hogy a jövőben mindig be tudsz szerezni. Ki fogja elviselni a mogorvaságodat, amikor kedvenc cigimárkádat már nem importálják a SHTF következményeként?
FerFAL
MÁSODIK RÉSZ
A SZÜRKE GAZDASÁG – FEKETE PIAC:
Amint a SHTF, a feketepiac pillanatokon belül felüti a fejét mindenütt.
Hazámban a „szürke gazdaság” gyakorlatilag mindenhol elfogadottá vált végül is. Eleinte a hangsúly a szakmunka és iparcikkek ételre cserélésére helyeződött. Egyes körzetek, városok kialakították saját csere-piacaikat, és létrehozták saját „értékpapírjaikat” amit pénzként, pénz helyett használtak a cserekereskedelemben. Ez persze nem tartott sokáig. Ezek az „értékpapírok” könnyen másolhatóak voltak akárki házi számítógépén, így hát mindenki visszaállt az „igazi” pénz használatára.
Ezen piacok általában valamiféle üres raktárhelyiségben v. telken kaptak otthont, amely felett az ellenőrzést egyik v. másik gengszter gyakorolja biztonsági szolgálatával. Akárki bérelhet egy standot 50-100 peso-ért(20-30$US) ezeken a piacokon, és árúba bocsáthatja portékáját, tehetségét. Nagy általánosságban kimondhatjuk, hogy béke honol ezeken a területeken, mivel a biztonsági szolgálatok sehol sem kötik a rendőrség orrára kisebb problémáikat, mint pl. egy lopás, verekedés avagy nők elleni vétségek. Az ilyenfajta zűrök nem tesznek jót az üzletnek, és mint ilyen, elkövetőik hamar megtapasztalják mennyi fájdalmat is képes elviselni az emberi test...vagy kapnak egy ingyen beutalót Szent Péterhez. Néha még egyenruhás rendőrök is fusiznak ilyen helyeken. De mint mindenhol, itt is ügyelned kell magadra. A zsebtolvajok itt sem ritkák és persze meg is támadhatnak, ahogy elhagytad a piacot, ahol természetesen biztonságod már a saját felelősséged.
Ezek a piacok persze nagy fejlődésen mentek keresztül és ma már mindent meg lehet találni bennük. Ma például jártam a helyi piacon, egy volt raktárépület területén, amely egész jól meg van szervezve és tisztán üzemel. Néhány napja viszont problémáik voltak lopott árukból és hamis címkékből kifolyólag. Mit is lehet itt venni? Többnyire élelmiszert és ruhát. Vannak kisebbek és nagyobbak, de a sajt, konzerv, fűszerek, méz, tojás, gyümölcs, zöldség, sör, bor, meg szárított hús majd mindenhol megtalálható, ugyanúgy mint a pékáruk és tésztafélék, általában olcsóbban is mint a szupermarketekben. Friss hal is akad néhol, de az emberek többsége hűtést igénylő élelmiszert inkább a szupermarketekben vásárol.
A ruhanemű is népszerű portékájuk, megtalálsz mindenféle utánzatot, de még lopott eredetit is, ugyanez vonatkozik a cipőkre meg az edzőcipőkre. A gyermekruhák, alsóneműk, zoknik, törölközők is nagyon népszerűek. Játékokat és szerszámokat is kapni, de azok majd mindegyike kínai gyártmány, és silány. Megint mások javítószolgálatot állítottak fel. El lennél képedve, mi mindent meg tudnak buherálni: TV-ket, CD lejátszókat, elektromos szerszámokat, néha még leégett integrált áramköröket is. Adj ezeknek a fickóknak egy csavarhúzót meg egy tábla csokit és megjavítják az atomtengeralattjáródat...
Élelem és ruházati cikkek után a legkelendőbb áruk bizonyosan a CD-k, DVD-k, filmek, zene, PlayStation2 meg Xbox játékok, programok. Pár nappal az Amerikai megjelenésük után miden kapható. Mintha egy emberük elrejtőzött volna Bill Gates asztala alatt. Majd minden megvan itt és ha érdekel, tuti hogy találsz itt mindenféle illegális cuccot is, drogokat, fegyvert meg muníciót. Persze a minőség színvonalon aluli és sok drogfüggő hal meg kotyvasztmányaiktól. A pisztolyok főleg FM High Power-ek, kiselejtezett 1911-esek, Colt.45-ösök, Systema-ák, meg régi Colt Detectiv-ek, melyek utat találtak a rendőrség és a sereg fegyvertáraiból a feketepiacra. Minőségileg nem nagyon jók, de ha van egy kis pénzed, meg leszel lepve mit meg nem kapsz. Minden, amit a sereg meg a kopók valaha is használtak, beleértve SMG-ket, és Browning 50 BMG golyószórókat, és még repeszgránátokra is bukkanhat a kliens, ha van elég pénze no meg egy kis türelme. A puskákra néha várni kell, de a pisztolyok meg a kézigránátok ott helyben kaphatók.
ARANY!!!
Verjen fejbe valaki, mert majdnem megfeledkeztem az aranyról!!!
Mindenki keresi! „Aranyat veszek, KP-vel fizetek” hirdetések mindenütt, ideértve a TV-t is. Nem hiszem el, hogy ilyen bolond vagyok. Azért is nem kapcsoltam korábban,mert az aranykereskedelem igazából a törtarany meg a lopott ékszerek - megszorult emberek kisebb értékei- adásvételével van kapcsolatban, nem azokkal az aranyérmékkel, amiről ti beszéltek általában. Persze senki sem adja meg az arany hivatalos árát, szóval VIGYÁZAT mindazoknak, akik minőségi aranyérmékbe fektetnek. Mivel nehéz megállapítani az arany összetételét, a kisebb kereskedések törtaranyként fizetnek érte. Ha helyetekben lennék, érmék mellett és HELYETT vennék egy halom kisebb értékű gyűrűt és ékszert, s mivel ezek amúgy is olcsóbbak, mint a különböző címletű érmék, és ha a SHTF elég mély, nem fogtok veszíteni azáltal, hogy prémium minőségű és minősítésű aranyérméiteket törtarany értékben lesztek kénytelenek elkótyavetyélni. Ha visszamehetnék az időben vennék egy kis zsák aranygyűrűt. Zsebmetszők és kisstílű tolvajok egyenesen a nyakadról szedik le az aranyláncokat és adják tova azokat a kereskedőknek. Ez igen elterjedt vasútállomásokon, a metróban és hasonlóan zsúfolt helyeken.
Egyszóval amondó vagyok, ha egy sekélyebb gazdasági válságot láttok a jövőtökben, az érmékbe való befektetésnek van létjogosultsága. Mivel el fogjátok tudni adni azokat az aranyárusoknak és tán hasonló túlélő-mentalitással rendelkezőeknek, akik ismerik az árú valós értékét, nem fogtok veszíteni az akción. Az én helyzetemben is kitűnő befektetést jelentettek volna, megakadályozták volna, hogy az infláció felőrölje a megtakarított pénzem vásárlóértékét. Még a mai elfuserált helyzetünkben is be tudnék menni a belvárosi bankok akármelyikébe és túl tudnék adni rajtuk valós, piaci árakon. Ugyanez vonatkozik az ezüstre is. De lakóhelyemen, a kisstílű boltocskák csakis törtarany áron adják és veszik a cuccot, függetlenül attól, hogy miféle aranyad van. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy az apró csecsebecsék itt és most ebben a mély és hosszú terjedelmű SHTF szituációban hasznosabbak lennének az érméknél. Bocsássatok meg, hogy eddig erről nem beszéltem, de teljesen elfelejtkeztem róla, míg ma a piacon szemembe ötlöttek az „aranyat vásárlok” hirdetések.
HARMADIK RÉSZ
Fegyverek, muníció és a többi:
A 2001-es válság után csak a legszűklátókörűbb, agya-mosott és politikailag korrekt idióták hitték továbbra is, hogy a rendőrség képes lesz megvédeni őket annak bűnözési hullámnak a következményeitől, ami a gazdaság összeomlását követte. A sokaság, amely „anti-fegyverviselőnek” volt jellemezhető annak előtte, egy emberként rohant a fegyverkereskedésekbe saját és családjuk védelmének reményében. Vettek egy 38-ast egy doboz lőszerrel, majd elzárták azt a szekrénybe abban a hitben, hogy az majd így, varázslatosan meg fogja védeni őket a behatolóktól.
De, talán úgy gondolod, hogy a fegyverek nem szükségesek, és önérzeted megakadályoz abban, hogy egy olyan szerszámra költs, ami emberölésre lett tervezve? Szóval eltűnődsz azon, hogy vajon szükséges-e egyáltalán a fegyver egy SHTF bekövetkeztével? Vajon TÉNYLEGESEN van-é értelme?
Miután én már átéltem egy ilyen SHTF szitut, egy komplett gazdasági összeomlást 2001-ben és ma, 5 évvel később még mindig nyögöm annak következményeit, úgy érzem, hogy meg tudok neked válaszolni:
IGEN. Szükséged van fegyverre, gázpisztolyra, bors-spray-re, machete-re, fejszére, egy deszkára, melyből kiáll egy rozsdás szög: egyszóval akármiféle fegyverre, amit csak szerezni tudsz.
Sokan és sokat írtak a túlélési szituációban kívánatos fegyverekről. Mindenkinek, aki foglalkozott a gondolattal, meg van az elképzelése az optimális fegyverzetről. Sokan vadászati és élelem-szerzési szempontból közelítik meg a kérdést, mások csakis az önvédelmi vonalon mozognak, míg vannak, akik összeházasítják a kettőt és általános rendeltetésű fegyverekre esküsznek. Ha már itt tartunk, szeretnék eloszlatni egy tévhitet, mégpedig azt, hogy melyik is a túlélő, különösképpen a városi túlélő - akinek - igen, még most is - egy félig meddig funkcionáló társadalomba kell beilleszkednie - elsődleges fegyvere? Ez az önvédelmi fegyver nem más, mint a jó öreg pisztoly. Ez ugyanis nála maradhat ugyanúgy az üzleti utak alkalmával, mint amikor a kertjét gyomlálgatja. A túlélő NEM katona, még akkor sem, ha valaha ő volt a legkegyetlenebb anyaszomorító a seregben, csatamezőn - a lakóhelyed NEM csatamező, és nem is lesz az soha, még a legnagyobb összeomlás következtében sem. Sok víznek kell lefolynia a Dunán ahhoz, hogy a helyzet annyira megromoljon, hogy az ember puskával a vállán korzózhasson egy városban. Ember, ha érdekel egy valódi SHTF kórképe, és valóban fel akarsz készülni valami hasonlóra, meg kell, hogy értsd: a dolog nem fekete és fehér.
Felébredsz egy szép napon és azt hallod a rádióból hogy a gazdaság tönkrement, és a tőzsde határozatlan időkre zárja kapuit. Mit teszel? Még mindig el kell jutnod az irodába/ munkahelyedre...
Szóval csókot lehelsz az asszonynak majd hátadon(vagy melledre fogva mint a zsidók Izraelben az AR-t) az AK47-eseddel leballagsz az irodába az ujjaddal a ravaszon? Garantálom nem jutsz messzire. Valaki vagy lepuffant, vagy letartóztat, vagy bezárat a gyogyóba.
Amiről beszélek az az, hogy rendben van, felkészültél a Kínaiak jövendő inváziójára, vagy a Németekére, vagy az ENSZ-ére, vagy a Marsbéliekére...de ez az extrém, és – el kell ismerned - tán nem is a legvalószínűbb variáns. A fekete meg a fehér között viszont ott van a szürke árnyalatok végtelen spektruma...ahol is a fehér egy normál, nyugis napod, míg a fekete az abszolút TEOTWAWKI( The End Of The World As We Know It-világvége): hüllő-emberek űr-inváziója...
Természetesen a puskáknak is van helye egy túlélő arzenáljában, mégpedig nagyon is fontos helye, de meg kell értened, hogy amikor és ahol szükséged lesz valamiféle lőfegyverre, az esetek 90%-ában csakis a pisztolyod lesz kéznél. Nem élhetsz úgy mint egy baka Irakban, aki a puskájával alszik. Kérdezlek: hány olyan katonát ismersz aki folytatja ezt a szokását miután hazatért?
Ami a háború rutinja, az nem működik egy túlélő, különösképpen egy városi túlélő számára.
Még ha tanyán is élsz, messzi a városoktól, dolgoznod azért kell, nem? Avagy alkalmazottaid vannak akik megteszik a mindennapit, míg te vigyázol rájuk puskával a kézben? A gyalogos „baka” egy hatalmas gépezet része, akinek PONT ez a feladata, míg a többiek teszik a dolgukat. Egy olyan túlélő feje fölött, aki nem része egy nagyobbfajta túlélő-csoportnak, senki nem áll őrt.
Amikor egy zöldfülű azt kérdezi tőlünk, mit vegyen először is önvédelmi célból sokan hümmögnek golyós vagy sörétes puskákról. Mondjuk másnap fellázadnak a fekák vagy a bantuk a városban, mit kezd vele szegény csórikám? Dolgozni akkor is el kell mennie. Zsebre rakja? Egy pisztólét, bár az nem olyan megrázó élmény a rossz fiúk szemszögéből, mindig fel lehet használni lakásvédelemre ÉS magával is viheti akárhova is kelljen mennie aznap...meg másnap. Ha árvíz van, zsebrevágja, majd magát is be az csólnakba. Nem biztos, hogy a mentő-csónakból szimpátiával viseltetnének irántad, ha puskáddal hadonászva integetnél nekik. Mi van, ha a kormány, miután rájöttek , hogy valóban itt a vég, azonnali hatállyal betiltja a fegyverbirtoklást? Nem tudom te hogy vagy, de ha odáig jutnak a dolgok, szeretném, ha nálam viszont lenne fegyver. A pisztolyom befér a dzsekim alá vagy a nadrágomba. Nem tudom, hogy fogod ezt utánam csinálni a puskáddal.
Azt hiszem Clint Smith volt itt, aki azt mondta, hogy csak arra kell neki a pisztoly, hogy átverekedje magát a puskájáig. Ember, ez baró-machó! Szeretném viszont látni, ahogy bemegy a szupermarketbe a taktikai M4-esével, vagy felszáll a metróra, benéz az orvosához meg beugrik a bankba. Ide Mr Smith, akassza ide az M4-esét a kabátom mellé! Na ne. Ember, ha csak nem vagy tűzfegyver-kiképző maszekban, nem fogsz a puskáddal dolgozni járni.
No, hogy ez a kő leesett a vállamról, lássuk az alternatívákat.
Pisztolyok: Revolverek(forgótáras) v. Automaták?
KÉTSÉGTELENÜL a pisztoly(Automata)! Persze, én is láttam amint az ürge a videón 1 másodperc alatt célzottan kiüríti a S&W-ját. De láttam a lőteret is, meg a nézősereget mögötte. Vajon meg tudja-e tenni ugyanezt majd újratölteni, mialatt fél kézzel a kocsiját kormányozza, másik kézzel lövi a szarháziakkal teli kocsit, mialatt azok tüzelnek rá? Hé, nem mondom, ha valaki, akkor ő meg. De azt tudom, hogy én nem. Hát te?
Nagy általánosságban viszont ki lehet jelenteni, hogy egy pisztollyal könnyebb bánni mint egy revolverrel. A kettős aktívizáció nehéz és hátrányosan befolyásolja mind a tüzelés sebességét, mind a célzás pontosságát. Bele lehet jönni, de mint sok más lövész, könnyebben kezelhetőeknek tartom az automatákat. Valamint annak ellenére, hogy a revolverek egyszerűbb felépítésűeknek tűnnek első ránézésre, nem olyan strapabíróak mint sok szolgálati pisztoly, mivel a mechanika, mely a tárat forgatja és a kakast felhúzza, mind bonyolult, mind törékeny az automatákéihoz hasonlítva.
De mielőtt mindenki átkot küld rám amiért a becses S&W-ikat és Ruger-eiket pocskondiázom, hadd mondjam el, hogy nekem is van pár revolverem és szeretek is velük lőni, csak nem hiszem, hogy ezek testesítik meg a legjobb önvédelmi kézi tűzfegyvereket, valamint idehaza, akármelyik komoly önvédelmi szakértővel is beszélgetek, aki legalább olyan jártas e téren mint én, mind az automatákra esküszik. A minőségi automaták egyúttal jobban ellenállnak a homoknak, sárnak és kosznak, mint a revolverek, melyek teljesen beragadhatnak egy kis kavicstól is.
Nekem, személyesen meggyűlt bajom egy vadiúj rozsdamentes acél Taurus Tracker .357-es magnummal, miután a lőtéren olyan gyorsan kiürítettem a 7-es tárat ahogy csak tudtam, de miután ezáltal a tár felmelegedett, a hüvelyek beszorultak és csak egy kis hűlési periódus után tudtam őket kioperálni a tárból. Az ilyesmi könnyen az életébe kerülhet az embernek, különösen egy 7 golyós tárnál. Tanúja voltam annak is, amikor egy fazon megjelent a fegyverboltban és le akarta cserélni a 357-es magnum revolverét egy nagy kapacitású 9mm-es automatára. Mint mondotta, elkezdtek lőni rá egy másik kocsiból és kergették egy pár blokkon keresztül, mire ő előrántotta a revolverét, és viszonozta a tüzet, csakhogy igen hamar kiürült a tára. Amire ott rájött az volt, hogy nagyobb lőszer kapacitásra és gyors tárcserélési módra volt szüksége. Nem tudtam nem egyetérteni vele. Sokan „szórd meg és imádkozz”(spray&pray) taktikának nevezik az ilyesmit, csóválván fejeiket, hogy minden golyónak célba kellett volna találnia és ha nem így történt, irány vissza a lőtérre. Ugyanezek az emberek vallják, hogy csapszeges(reteszes?) működtetésű puskáikkal fogják megvédeni magukat s szeretteiket egy lövés, egy ölés alapon, de ezzel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Az „egy lövés egy ölés”(one shot, one kill) elv nagyon jól hangzik a mesterlövészi kézikönyvekben, de egy városi túlélőnek kell hogy legyen valami más is a gallérja alatt.
Semmi rosszat nem látok abban, ha akár négy, öt lövést is leadok egy kocsira, mely engem kerget. Ha azok a lövések elgondolkodtatják a fickókat, máris megérte, még ha nem is találtam el senkit. Az ilyen jellegű elfojtó, megelőző tüzelés viszont csak akkor lehetséges, ha az embernek valamiféle nagy kapacitású automatája van. Nem haboznék egy másodpercet sem, ha úgy érezném, hogy ez a taktika hoz engem előnybe, vagy fog nekem egérutat biztosítani egy helyzetből. Amellett, vedd figyelembe, hogy a bűnözők alapvetően gyáva figurák és így nagyrészt falkákban támadnak az emberre. Kell, hogy eséllyel vedd fel a harcot egy támadónál többel is. Tűzpárbajba keveredni 2-3 fegyveressel egy hatlövetűvel a kezedben nem egyezik az én elképzelésemmel a jó mulatságról. Egy nagy kapacitású, 15-19 tölős automatával viszont már van némi esélye az embernek még túlerővel szemben is.
Tavaly lelőttek egy törvényszéki orvost, aki a mi környékünkön lakott. 5 v.6 fickó ütött rajta, amint kilépett egy étterem ajtaján. Annak ellenére, hogy meghalt, magával vitt négyet közülük, egyet pedig súlyosan megsebesített. Glock .40-est hordott magával és rendszeresen lőtt, gyakorolt is vele. Bizonyos, hogy kis szerencséje is volt szerencsétlenségében, de az is bizonyos, hogy magának a pisztoly-gyártmánynak is nagy szerepe volt abban, hogy a történtek ilyetén alakultak. Ha még nem jöttél volna rá, mifelénk azok, akik komolyan veszik túlélési esélyeiket Glock-okat hordanak. Akiknek nemvan píze rájuk, azok a Bersa-hoz, FM High Power-ekhez, vagy kiszuperált 1911 .45-ösökhöz folyamodnak. Eleinte én sem bíztam a Bersa-ban, de miután kipróbáltam, rájöttem, hogy nagyon megbízható fegyverek. Van is belőlük kettő és nagyon meg vagyok velük elégedve.
A kaliber kérdése persze végleg fel is bolygatná itt a darázsfészket, de ez nekem nem ez áll szándékomban. Maradjunk annyiban, hogy a 9mm, a 40S&W és a 45ACP-k a nyilvánvaló alternatívák. A 40S&W tűnik a legalkalmasabbnak a célra, mind a FMJ mind a HP változatában, míg a 9mm gyengélkedik egy picit a megállítóerejében, tehát a dum-dum golyók használata kívánatos ebben a kaliberben. Annak ellenére viszont, hagy a 9mm nem hat olyan kijózanítóan az ügyfélre, mint a 40S&W, elterjedtsége világszerte nagyot nyom a latban, amikor az ember egy SHTF eshetőségre tervez, nem is szólván arról, hogy a kis 9-est több karabélyban és SMG-ben is lehet használni.
Persze vannak SMG-k meg karabélyok 40S&W és a 45ACP kaliberekben is, de azok távol sem olyan elterjedtek, mint a 9mm-esek. Akármit is választasz, legyen legalább 500, de inkább 1000 minőségi lőszered pisztolyodhoz, mivel 100 nemigen lesz elegendő, ha a krízis elhúzódik. Arra is fel kell készülnöd, hogy a lufi kipukkanása után minden kormány szereti korlátozni a lőszer/fegyverkereskedelmet.
Puskák:
Előzetesen azt állítottam, hogy a városi túlélő az esetek 90%-ában a pisztolyát fogja használni saját és családja megóvásának érdekében. Ez nem légből kapott okoskodás, az alapja az itteni mindennapi történések statisztikája, talán még egy kicsit szerény is a becslés. A hideg tények azt indikálják, hogy a támadások többsége akkor zajlik le, amikor az ember kilép az ajtón vagy hazatér – amikor is a legsebezhetőbb. Szinte senki nem olyan ostoba, hogy egy rácsozott ablakú, védett, fegyveresek által lakott házba próbáljon behatolni. Higgyétek el nekem emberek, hogy a genetikai állomány gyors öntisztításon fog átmenni, amikor is majd a SHTF. Szóval, szükséges-e a puska? Naná! Még mindig ott az esetek 10%-a, amit a pisztoly nem fed le, és ez a 10% épp elégséges, hogy elcsessze a napodat. És persze ez a 10%-nyi esély megnő, ha vadászat által akarsz némi húst tenni a konyha asztalára. Ha egyetlen puskával akarod kihúzni, szerezz egy félautomatát. Ideálisan kellene egy reteszes, meg egy félautomata. Reteszes, meg egy 308.as félautomata lenne az igazi. Akármire is essék a választásod, próbáld úgy intézni, hogy puskáid katonai kaliberek és fegyverek legyenek.
Úgy nézhet ki a fentiek alapján, hogy valamiféle fenntartásom van a reteszes puskák ellen, pedig ez nem így van, csak úgy érzem, hogy a félautomaták sokkal alkalmasabb fegyverek harci célokra. Az az elképzelés, hogy majd egyenként szeded le az útonállókat vagy 200 méterről, amint feléd masíroznak síppal, dobbal, a levegőbe lövöldözvén, nevetséges. A reteszes puskáknak vannak előnyeik a félautomatákkal szemben, de nem a pontosság a legfontosabbik közülük. A reteszesek elpusztíthatatlanok, strapabírók. EZ az ami fontos. Egyszerű, viszonylag könnyen javítható szerszámok, melyek, természetesen figyelembe véve adottságaikat, hosszabb ideig fognak hűségesen szolgálni, mint bármilyen másfajta lőfegyver. Példának okáért, a spirálrugó 3 darabra tört a több mint 100 éves 1891-es Mauseremen. A szerszámosládám alján viszont találtam egy hasonló darabot, egy régi konyhaszekrényajtó tartozékát és azt a megfelelő méretre vágván már kész is volt a cseredarab. Nem sok olyan fegyver van, amely helyt ad az ilyesminek és ez egy nagyon fontos tulajdonsága egy fegyvernek, mivel amint a SHTF, nincs tovább alkatrészellátás.
Ragaszkodj a szélesen elterjedt kaliberekhez, mint pl. a .223, 7.62X39mm, 7.62X51mm(308).
Namost: 223 vagy 308?
Megint egy olyan téma, amibe nem akarok beleragadni. Ha a 223-ast szereted, mert kisebbet rúg, könnyebb, vagy mert kedveled az AR-odat, légy a vendégem. De ha azt hiszed, hogy a 223-as hatásosabb a 7.62-nél, itt az ideje, hogy újravedd az első osztályos fizikát. Emlékezz, amikor azt mondtam, hogy a túlélő nem egy baka Iraq-ban, aki mögött ott áll az Államok egész hadserege. Magadra vagy utalva. Nincs rá módod, hogy a földhöz szegezd az ellenséget egy kérdésesen effektív lőszerrel, míg tüzérségi tűzet v. légicsapást hívsz rájuk rádión.
Az AR-ekről: Nem fogom az életemet egy olyan fegyverre bízni, melynek több változata van, mint az esti mesének folytatása – számomra ez azt jelenti, hogy a fegyvernek alapvető tervezési hiányosságai voltak – és a megoldás a mai napig várat magára. Az Ak-t meg nem kell bemutatnom.
A legelterjedtebb puska a világon, és nem politikai okok miatt terjedt el ennyire, hanem mert megbízható, amellett egy közbülső méretű, de hatásos, olcsó és mindenhol megtalálható lőszert használ. Az SKS se kutya, de én a cserélhető táraknak vagyok híve. Újfent megkérek mindenkit: hagyjatok ki az átkaitokból abból kifolyólag, hogy kijelentettem - nem bíznám az életemet egy AR.ra. Ha tisztán tartod a fegyvered, ismered gyengéit és megbízol benne, te dolgod. Egy pár 223-os lövedéktől ugyanolyan halott akárki, mint bármi mástól.
Ha egy olyasvalamiféle mordályt akarsz, mely majd' mindenre alkalmas, tégy magadnak egy szívességet, és szerezz be vagy egy M1A-t, vagy egy FAL-t 308-asban, karabély hosszúságú csővel.
Lehetőleg a vörös-pontos optikával, és valamiféle világítási-szerelékkel. A hosszú-csövű variánsokat meg hagyd meg a vadászoknak meg a céllövőknek. Olvass bele az idevonatkozó irodalomba, és majd rájössz, hogy igazam van.
A 308- as kaliber nem a plusz hatótáv miatt előnyös számodra, hanem a lőszer áthatoló-képessége miatt akármiféle távolságon. Válaszd, mert átváltoztatja a fedezéket takarássá. Fontold meg, miféle fedezéket talál az ember urbánus közegben: autókat, alacsony falakat, ablakpárkányokat, stb. A 308 as átmegy mindezeken, de majd mindenen egy pár találat után. Évek hosszú során át bizonyított.
Sörétesek:
Ezek jók majdnem mindenre. Szemeben legnagyobb előnyük az elsöprő „megállítóerejük”, az a tulajdonságuk, hogy spéci lőszert lehet alkalmazni velük, mint pl. a golyó és a nem halálos hatású lőszerek. Nem vagyok bizonyos előnyeikben úgymond „belső használatra”. Hatalmasat szólnak, rúgnak, villannak, nem könnyű sorozatosan célzottan tüzelni velük, különösen amikor is az adrenalin szétárad az ember testében, és viszonozzák a tüzet.
Pisztoly kalibert használó karabélyok és SMG-k:
Ha lehetséges, akkor egy félautomatára fojtott SMG-t választanék(persze a fullos automatára való kapcsolás lehetősége lenne az igazi), vagy pedig akármiféle rövid, pisztolymuníciót használó karabélyt.
A 9mm-es pisztoly, valamint az ugyanazt a lőszert használó SMG-nek(fél v. teljesen automata) vagy karabélynak a kombinációja sok előnnyel jár nézeteim szerint.
Sokan úgy vélik, hogy a sorozat-lövés egyszerűen lőszerpazarlás. Szerintem nem így van, ha okosan használod ezt a lehetőséget. Ha pedig egy ilyen rövid csőhosszúságú fegyvert behajtható tussal is felszerelve tudsz felhajtani, azt el lehet rejteni egy komolyabb kabát alatt is. A vörös-pontos célzóberendezés itt megintcsak előnyére válna a találati pontosságnak. A közös lőszer használata – mint említettem – nagy előnyökkel jár, különösen a te logisztikai szempontjaidból. Gondolj vissza a Western-időkre, amikor is a cowboyok meg Pioneer-ok ugyanazt a lőszert használták a Coltjaikban meg Winchestereikben. A modern túlélőnek is rendelkezésére áll egy hasonló a kombináció.
Sokan úgy hiszik, hogy egy pisztoly lőszerét használó puska csak egy esetlen pisztoly, illetve egy puska méretű fegyver, amely a pisztolyéval egyező pontossággal és energiával kézbesíti a csomagot. Nos, ez marhaság. Akárki, aki lőtt SMG-vel vagy ilyen puskával tudja, hogy sokkal pontosabbak, lehetővé téve testméretű célpontok könnyűszerrel való eltalálását 100 méterről, vagy akár messzebbről is vörös-pontos vagy más célzóberendezés használatával. Ugyanakkor, az SMG-k alkalmasak túltöltött lőszerek használatára is, melyeket speciálisan hozzájuk gyártanak, és ezek sokkal erőteljesebbek mint a szabványos 9mm lőszer. De még ha csak normális 9mm-es lőszert használsz hozzájuk, a hosszabb cső nagyobb torkolati sebességet – energiát jelent. Ha nem hiszed, hasonlíts össze pár golyóálló mellény specifikációt. Mellények, melyek garantáltan ellenállnak egy pisztolyból kilőtt 9mm-esnek, nem lesznek garantálva ugyanarra a lőszerre egy SMG-ből vagy egy karabélyból kilőtt lőszer többletsebessége miatt. Egyszóval +P lőszernél soha nem lesz többre szükséged egy ilyen fegyverrel.
Ha tudsz, és ha megengedheted magadnak, szerezz automatát, mert hasznosnak bizonyulhat. Az ilyen sorozatlövők sok fejfájást okoznak a zsaruknak mifelénk. Még egy képzetlen bűnöző is meg tudja szorongatni 3-4 pisztollyal felfegyverzett zsaru tojásait ezeknek a 9mm-eseknek a hatalmas tűzereje miatt. Volt egy eset, amikor egy piros lámpánál várakozó rendőrkocsiban ülő 4 rendőrre rántott egy ilyen fegyvert egy pasas, megölvén mind a négyüket. Esélyük sem volt. A kocsi úgy nézett ki mint a sajt – 40 lyukkal benne.
Hangtompítók:
Egyetlenegy dolgot fogok ezzel kapcsolatban mondani: Szerezz be egyet ha csak lehetséges. Ennyi.
A többit a fantáziádra bízom, ne mondasd ki velem amit nem akarok kimondani. Ma még egy ügyes kis játéknak tűnhet, de miután SHTF, ez olyasféle „Ó Uram, ha tudsz, áldj meg kérlek egy hangtompítóval”-szerű szerkezetté fog alakulni szemedben. Bármikor inkább vennék egy hangtompítót, mint egy ultra drága optikát, mint pl. a SOG. Inkább végy egy jó, de olcsóbb célzóberendezést és költsd a maradékot hangtompítóra. Ha komolyan veszed ezt a felkészülést a SHTF szituációra, ne kérdezz semmit, bízzál bennem. Egyszer majd eszedbe jutok és akkor majd megköszönöd nekem. A 9mm-es meg a 45-ösön egész jó a hatásfokuk, nem olyan jó mint a .22-eseken, de a nagy kaliber annyival erősebb is. Kombinálva egy sorozatlövő SMG-vel a lehetőségek határtalanok. Néha jobb csendben maradni...
Golyóálló cucc:
Édes egy Jaó Istenem: Vásárolj ilyet KÖNYÖRGÖM!!! Hiszen majdnemhogy úgy dobálják őket utánad az USA-ban. Kezd a rendőrségi fajtával, azzal amit észrevehetetlenül hordhatsz, majd lépj feljebb a katonai ClassIII-asra, majd szerezz be ahhoz kerámiabetéteket, ugyanolyan fokozatosan, mint ahogyan is a fegyvergyűjteményedet fejleszted. Mire oda eljutsz, lesz 2-3 garnitúrád, ami jól jön majd a családnak, meg tartaléknak. Csakhogy tudd, én annyira kétségbeejtő helyzetbe kerültem, hogy az Államokból rendeltem meg a sajátomat a neten (www.bulletproofme.com), és vagy 600 amcsi dollárt fizettem cuccért ami ott 200 ért megy. Vedd meg, amíg még kapható. Amikor SHTF, majd viseled eleget, hidd el. Nem hordom az ágyba, csak ha zűrös helyeken van dolgom, fickókkal akiket nem ismerek, vagy amikor építészeti előadásokra járok késő éjjel és egy nagyon veszélyes környéken kell keresztülhajtanom.
Negyedik Rész
Közjáték – Sötét Ómen – SHTF tanulmányok az egyetemen.
Ezt is elfelejtettem! A fene egye meg. Valami olyasmi, mint ami az arannyal kapcsolatban történt, csak – rosszabb, sokkal rosszabb. Soha nem volt tehetségem a számok, nevek megjegyzéséhez, egyik fülemen be, a másikon ki, de van ami megragad, apró dolgok, amik fel sem tűnnek az embernek, csak jóval később. Emlékszem, gyerekkoromban az Államokban éltünk. Emlékszem az iskolámra, valami Pierce-ről volt elnevezve, nem is tudom hol volt, mert laktunk Bostonban(Mass) is meg New Hampshire-ben is. Emlékszem a legjobb haveromra Freddy-re, meg egy lányra(miért is kell mindenütt ott lennie egy lánynak), Samantha, Sam-re. Vöröhajú volt és magas, volt is egy fényképem, amin együtt játszunk, de már nincs meg. Valahol 3 és 26 éves korom között elvesztettem ezt a fényképet, mely oly becses volt számomra. Emlékszem egy narancs formájú és szagú dörzs- matrica illatára, amit egy óvónéni ragasztott be a kis munkafüzetembe...
De Erről majdnem megfeledkeztem örökre. Ez, EZ, egy fontos pillanat volt, amikor is vagy hatvanunk, mind hallgatók egy lerobbant, iskolának használt épületben, egyszerre jöttünk rá, hogy az, amit mi valaha AZ életnek ismertünk, nos AZ megszűnt létezni.
Hajnali 1:06 van. Épp most jöttem ki a zuhanyból, a feleségem meg a fiam alszanak. Éppen dörzsöltem be a sampont a hajamba, és azt vettem számba, mit is írtam ide a mai üzenetembe, amikor is belém nyílalt annak a pillanatnak az emléke amikor is többed-magammal együtt tudatosult bennünk, hogy ami körülvesz bennünket nem csak a SHTF(amint ezt mind tudtuk), hanem, hogy egy világ megszűnt létezni, az, hogy nem egy tornádó vágtatott át világunkon, hanem egy hosszú, el nem múló jégkorszak vette kezdetét.
Pontosan olyan módon értettük ezt meg, mint ahogy a gyerek megérti a fotoszintézist: Egy tanár hidegen elmagyarázta nekünk, még táblázatai is voltak.
Tegnap 5 órát aludtam, 2-t tennapelőtt. Szombaton semmit. Már hozzászoktam. Egyetemi határidők, éjszakázás a CAD 3D-rajzaira várva, könyörtelen világ ez itt körülöttünk, senkit nem érdekel, mi eszi a lelked, csak teljesíts az elvárásoknak megfelelően, és azok mindig magasak. 4 éve történt, majd egy évvel a 2001 decemberében beütött krízis után. Társadalomtudomány-óra volt és a tanár éppen a különböző társadalmi elrendezkedések piramisait magyarázta. Istenem, most is látom magam előtt. Még a könyveinkben is benne voltak azok az átkozott, kegyetlen piramisok. Az első, a példapiramist két vízszintes vonal szelte 3 részre, az elitet, a középosztályt és a szegény, proletár rétegeket ábrázolva. A tanár elmagyarázta, hogy a piramis középső szelete, a középosztály, mintegy ütközési zónaként nyeli el a gazdagok és a szegények között felgyülemlő társadalmi feszültséget. A második piramis kövér középső szeletet ábrázolt, vékony alsó és felső szelettel, kétirányú nyilakkal ábrázolva, hogy az osztályok közötti mobilitás útja nyitva áll. Ez volt a klasszikus demokratikus kapitalista társadalom sémája. A harmadik fajta csak annyiban különbözött ettől, hogy a piramis kissé laposabb volt, azt jelképezve, hogy az alja és a csúcsa közötti különbség nem olyan nagy. Ez az Európai Nyugati, szocialista-jellegű társadalmakat jelképezte. E három ábra között nem volt nagy az eltérés.
A negyedik piramis a kommunista társadalmakat ábrázolta, ahol is a nyilak a középső és alsó osztályokból a legfelső szintet ostromolták, de ott áthatolhatatlan rétegbe ütköztek. Egy picike elit, alatta kis középpel, és egy hatalmas alsó szint.
Azután lapoztunk egyet és jött az a rohadt ötödik piramis. Ennél a középső szeletből a nyilak az alsó szintbe irányultak.
-Ez mi? - kérdezte valamelyikőnk
A tanár ránk nézett: - „Nos, ez itt mi vagyunk.” - mondotta.
Ez egy összeomlófélben lévő társadalom, egy, amelyikből hamarosan harmadik világ-béli lesz, ahol a középosztály említésre sem méltó, amelyet hatalmas szegénység és egy parányi, de mesésen gazdag elit jellemez”
Mik azok a nyilak, melyek középről tartanak lefelé” - kérdezte valaki.
Az ott az eltűnő-félben lévő középosztály” - mondta a tanár.
Halálos csend támadt, ha valaki leejtett volna egy tűt, meghallottuk volna. Nem hazudok, senki nem sírt, de sokan dörzsölték a szemeiket, feledtek el levegőt venni... mindnyájan tudtuk, hogy valami megváltozott körülöttünk…
Tudni-illik a középosztály jövedelme már nem elegendő ahhoz, hogy betöltse funkcióját. Az elit egy kis része középosztálybélivé züllik, a középosztály nagy része viszont elszegényedik.”
Nem tudom hányan értették meg abban a pillanatban, hogy szegénység a sorsuk...
„ A helyzet az, hogy van itt egy középosztály, mely hirtelen elszegényedik, és ezzel gyakorlatilag egy olyan társadalom jön létre, mely szegényekből áll, középosztály nélkül, ami társadalmi villámhárítóként működhetne. Ez a lesüllyedt középosztály hamar rájön, hogy azokhoz az állásokhoz, amelyeket egyáltalán találnak, túlképzettek, de alternatívájuk nem lévén minden adódó lehetőséget meg kell ragadniok – tehát a kínálat-kereslet elve szerint, a munkanélküliség az égbe szökik, az bérek pedig a béka segge alá. Tanulnak, készülnek egy állás betöltésére, amelyet soha nem fognak megkapni, mert az nem létezik. Ti, srácok, ti építészetet tanultok, pusztán azért, mert per pillanat ezt kívánjátok tenni, vagy ez a hobbitok, vagy mert nincs más dolgotok. Csak 3-4%-otok fog valaha is valami építészettel kapcsolatos dologhoz kezdeni.” - folytatta a tanár.
Csak ültünk ott mindnyájan, próbáltuk megemészteni az imént hallottakat. Pár hónapon belül kiderült, hogy a tanár túlságosan is a fején találta szöget. Még az iskola is ezt tükrözte: a hallgatók vagy 50%-a kimaradt: vagy nem látták további értelmét, hogy olyasmivel vesztegessék az idejüket, aminek semmi köze nem lesz a jövendőbeli fizetéseikhez, vagy elfogyott a pénz a tandíjra, vagy családjaik túlélése érdekében valamiféle munkát kellett vállalniok.
Valaki itt ezen a fórumon azt írta, hogyha ez megtörténik az Államokban, a zavargások sokkal intenzívebbek lesznek, mert a Dél Amerikaiak szívósabbak. Először nem értettem vele egyet, mert úgy gondoltam, hogy az emberek mind alkalmazkodnak majd valahogy, amikor ilyen helyzetbe kerülnek, de most, hogy volt időm tűnődni a dolgon, azt hiszem igaza volt. Nem igazán azért, mert erősebbek, hanem mert ellenállóbbak, jobban hozzá vannak szokva a sorscsapásokhoz. Többségünk nagyszülőktől származik, akik a Spanyol polgárháború elől menekültek ide, mások az Olasz diktátor elől, a szüleink túlélték a piszkos háborúkat a saját diktátoraikkal és gyerekeik is ebből az anyagból gyúrattak. Vajon az USA-béliek is túlélnék mindezt? Persze hogy, de azt hiszem, ma túlontúl sokan vannak ott nálatok, akik nem olyanok mint ti vagytok, akik nem készülnek fel minden eshetőségre, akik nem értik milyen instabil is ez az egész. Ezek lesznek azok, akik a zavargásokat fogják okozni, azok, akik túl lusták, hogy mindenkor ellássák saját szükségleteiket, mielőtt túl késő, meg azok, akik elpuhultak az évek során abban a hitben, hogy a kormány majd megvédi őket, mint tisztességes adófizető állampolgárokat. De a többség azért megmarad. Az ember alkalmazkodik, mint mindig. Jobban mint hinnéd. Azok pedig, akik nem tudják vagy akarják az új realitásokat tudomásul venni el fognak pusztulni, így tisztítván a genetikai állományt és adván át az élőhelyet a fajfenntartás érdekében. Így megy ez már évezredek óta.
Megjegyzés: Bocs, hogy nem jelentkeztem pár napja, egy egyetemi vizsgatézisen futtatom a számítógépet, nagyon nagy kapacitás-igényű 3D grafika, 3 héten belül kész kell hogy legyen egy 4 tagú tanári bizottság elbírálására.
Bűnözés és a létbizonytalanság:
Annak ellenére, hogy a bűnözés soha nem volt ismeretlen Dél Amerikában, hazám nagyon is kivétel volt ez alól. Mindig is észnél kellett lenni, de az semmi volt ahhoz képest, ami a 2001-es gazdasági válság óta megy. Előtte leengedhetted a gyerekeket a ház elé játszani, vagy megengedhetted, hogy egyedül sétáljanak haza egy-egy házibuli után a szomszédságból, de ez mára már a múlté. Ma már nem látsz lenn gyerekeket. Hadd hangsúlyozzam ezt még egyszer: Egyet sem. SOHA! Néhanap egy kölök bringázik pár métert ide vagy oda, de mindig egy felnőtt felügyelete alatt. Egy magában bringázó srác alól pillanatok alatt el fog tűnni a drót, és nagy válószínűséggel ő sem úszná meg szárazon, úgyhogy egy valamirevaló szülő nem engedi a szeme elől a gyerekét. A kamaszok már nagyobb problémát jelentenek. Nem tarthatsz egy 15-16 évest lakat alatt egész nap annak ellenére, hogy elvileg már elég nagyok lennének ahhoz, hogy vigyázzanak magukra. Amikor meg lemegy a nap a dolgok még rosszabbra is fordulnak.
Ilyenkor a szülők összeállnak, és vagy valamelyikőjük házánál tartanak összejöveteleket, vagy kibérelnek egy klubot, ahonnan azután begyűjtik a csemetéiket idővel. Egykor taxikat és bérkocsikat is használtak ilyen célokra, de sok lányt megerőszakoltak ilyen módon, úgyhogy mára már egy tisztes szülő sem hagyja idegenek gondjaira gyermekét. Mivel évek óta így élünk, mára már a vérünkben van az óvatosság: sokan sajnos a saját kárukon tanultak. Soha nem fogsz egy nyitott ajtót vagy ablakot találni. Szomszédok már soha nem tereferélnek házaik előtt. Egy rosszfiú még meglephetné őket, s mint könnyű célpontot begyűjthetné jogos jutalmát.
A régi közhely, hogy add oda a banditának amit akar és nem lesz bántódásod már rég nem érvényes.
Ezek a fickók vagy be vannak tépve, vagy elszipuzták az eszüket, vagy egyszerűen csak gyűlölnek, mert neked jobb élet jutott mint nekik, vagy születésüktől verték őket, úgyhogy már kifejezetten élvezik, hogy annyi fájdalmat okozhatnak neked, úgy megaláznak, ahogy csak tudnak. Ha valaki bejut a házadba, garantálom, hogy ami csak él és mozog meg lesz erőszakolva, bántalmazni fogják, meg lesz kínozva...
Én, személyesen, miután hosszasan elbeszélgettem a feleségemmel pár éve, elhatároztam, hogy soha, senki, semmi áron nem juthat be otthonunkba. Vannak dolgok, melyek rosszabbak a halálnál.
Ezért azután mindig van nálam fegyver. Drágán fognak fizetni az életemért – kamatostul!!!
A nap leges-legveszélyesebb pillanata kétségtelenül az, amikor akármelyikőnk elhagyja a házat vagy hazatér. Egy masszív, lebiztosított házba nem könnyű betörni, ezért a bűnözők lesben állnak arra a pillanatra várva, amikor is ott állsz a küszöbön kulccsal a kezedben. Ezért figyel különösen az ember minden körülményre, akármire, ami szokatlan és ha valami -akármi - nincs rendben megy még egy kört, nem áll meg az autóval. Soha senki nem nyit ajtót, ha ismeretlen van a közelben.
Ha ismeretlen kopog vagy csönget, mindig egy második emeleti ablakból veszi fel az ember a kapcsolatot vele.
A bűnözők gyakran villany ill. gázszerelőknek öltözve próbálnak bejutni házadba azzal az ürüggyel, hogy meg kell javítaniuk valamit. Soha! Akármit, ami javításra szorul, meg lehet javítani kinn a járdán, ami pedig a házadban van azt az ellátók amúgy sem fogják számodra megjavítani. Mindenesetre jobb, ha az ember udvariatlan, mint ha halott lenne.
Az új autóvezetési elvek, szokások megérdemelnek egy külön fejezetet. Mostanra legyen elég annyi , hogy ajtó, ablak zárva, fegyver a kezed ügyében, valamint a KRESZ mint olyan, megszűnik létezni. Ha hazád valaha is olyan helyzetbe kerül, mint az enyém, emlékezni fogsz arra, amit most mondok. Soha ne állj meg a pirosnál, vagy a stoptáblánál, ha nincs forgalom, különösen sötétben.
Eleinte a zsaruk próbálták megbüntetni az embert, ha véletlenül elkapták amint átmegy a piroson (más szóval megpróbálták levenni), de pár hónap elteltével rájöttek, hogy a sofőrök inkább a büntetést kockáztatják meg mint az életüket, ezért ma már villogó sárgára állítják a közlekedési lámpákat este 8-9 után. Ez persze irtó veszélyes. Az éjszakai balesetek mind gyakoriak, mind brutálisak, mivel az autók teljes sebességgel kapják oldalba egymást.
MissinLink-nek volt pár jó, általános érdeklődésre számot tartható kérdése, úgyhogy mivel úgyis a biztonság problematikájánál járunk, itt következnek:
Kérdés:
A otthont-megszállók milyen taktikával közelítik meg a házakat falun illetve városban? Autókat, vagy furgonokat preferálnak?”
Néha megállnak melletted, ha falun, a házadtól távol dolgozol, de többnyire megpróbálnak meglepni valamivel. A bűnözők nem ostobák, néha napokat töltenek farmod, lakóhelyed és különösképpen SZOKÁSAID kikémlelésével. Például, észreveszik, hogy esténként bezárod a kapudat, mint az szokás, és elbújnak a közelben. Ez elég gyakori. A kutyáknál jobb riasztórendszert keresve sem találnál, és ők is tisztában vannak ezzel. Megmérgezik őket és álmodban próbálnak meglepni az éjszaka közepén. Sokakat ismerek, akiknek megmérgezték kutyáikat. Ha úgy érzik, hogy szigorúak a biztonsági rendszabályaid, megvárnak, amíg ki\be mégy a főkapun, ahol is ki kell szállnod a járművedből és ott próbálnak lecsapni rád. Azt mondom hát, hogy a leggyakoribb alkalom az, amikor is elhagyod avagy visszatérsz otthonodba.
Kérdés:
A támadások jellemző időpontja? Nappal, éjjel, reggel, este?”
Reggel 7, 9, délután 1, 7 mind megesik. Nincs „biztonságos” napszak. Az éjszaka viszont fokozottan veszélyes. A nappali támadások talán felületesebbek, gyorsabbak, talán csak elszedik amid van, pízt, ékszert, éjjel viszont alaposabban kiforgatnak, soká maradnak, de sablon az nincs. Ha egy tanácsot adhatnék csak: akkor hegyezd füled, s minden porcikádat, amikor is ki\be lépsz az ajtón. Ha lehetséges, legyen fegyver a kezed ügyében, amikor is ezt teszed. Ha hatodik érzéked azt mondja, hogy valami nincs rendjén, ne kockáztass, menj még egy kört a ház körül, és figyelj. Ha még mindig nem tiszta a levegő hívd a zsarukat(ha azok reagálnak az ilyesmire egyáltalán), szerezz segítséget. Ha többed-magaddal közelítitek meg a házad, általában el fognak távozni. Egy alkalommal egy pár gyanús fickót láttam az ajtómnál lébecolni, úgyhogy megkerültem a blokkot. Amikor visszatértem, még mindig ott voltak, úgyhogy elkezdtem villogni, meg dudálni rájuk. Erre elhúztak. Persze volt fegyverem az autóban, anélkül nem ezt tettem volna. Azt se felejtsd el, hogy az autó maga is egy nehéz, erőteljes gépezet. Ismerek egy tagot, aki felszerelte a pick-up-ját azoknak a nehéz, vastag króm lökhárítóknak az egyikével abból a célból, hogy következmények nélkül üthesse el azokat, akik úgy akarják őt megállítani, hogy eléje ugranak...
Ha nekem teherautóm lenne, ugyanezt tenném. De, mint ahogy nem is szokásom, nem járatnám a számat róla. Ha valaki kérdené, azt mondanám azért kell, mert faszán néz ki vagy valami. Még manapság is elém ugrik itt-ott egy fazon hátha megállok(ki tudja, tán még mindig van aki megáll és így ki lehet rabolni). Megcélzom őket, és padlógázt adok. Eddig még midig elugrottak előlem. Eleinte az embernek torkában a szíve, manapság már olyan rutin, mint a sebességváltás. Szomorú ha engem kérdezel.
Ötödik Rész
Megint csak bocs a késedelemért! Eddig jól fogadtátok a hozzászólásaimat, úgyhogy erősen meggondoltam mit is írjak, annak érdekében, hogy semmi ne maradjon ki, hogy jobb szolgálatot tegyen ez az eszmecsere, legyen ez a jövőbéli felkészülés egyfajta mini-kalauza.
Állíts össze egy listát arról, hogy mit szereznél be, ha újból csinálhatnád”
Nomad kért meg erre. No, ez itt egy jó ötlet, tán tanultok a hibáimból. Sok olyan dolog van amire az ember nem gondol míg túl késő.
OK, szóval vissza az egész. Megjelenik nekem a Jó-Tündér 2 évvel a krízis előtt és azt mondja:
-„A hazád 2 éven belül belecsúszik a pöcegödörbe aranyom, ez az utolsó figyelmeztetésed!”
Nos, számos olyan dolog van, amit másképp tannék, meg számos olyan dolog, amit vennék.:
-Élelmiszer! Mindjárt kitérek rá, de az bizonyos, hogy soha nem lehet túl sok konzerved valamint tartósan tárolható élelmiszered odahaza. Talán itt hibáztam a legnagyobbat, ez bizony elkerülte a figyelmemet.
Ma beszélgettem Nomad kérdéséről a zasszonnyal, megkérdeztem tőle neki mi a véleménye, és annak ellenére, hogy ő tán nem annyira fanatikus ezzel az egész túlélési stratégiával kapcsolatban mint én, rögtön rávágta: „Ételt vennék. Emlékszel amikor csak egy kis üveg olajat, tejet, cukrot meg lisztet lehetett venni egyszerre? Emlékszel az üres polcokra a boltokban?”
Igen, határozottan több élelmiszert! Különösképpen olyat, mely évekig eláll.
-Autó:
Vennék egy összkerék-meghajtásút, annak ellenére, hogy városlakó vagyok. Egy ilyennel az ember fel tud kaptatni a járdára, át tud vágni a terepen, ha ki kell kerülni egy útelzárást vagy utcai zavargást. Nem egyszer tapasztaltam, amint ezek a járgányok átmentek terepesbe vagy átvágtak a boulevard-okon, míg mi szegény autó-tulajdonosok meg voltunk rekedve.
Ugyancsak, egy 4X4-es általában nehezebb olyan esetekre, amikor valaki le akar szorítani az útról, valamint mivel terepre van kalibrálva, a motor sokkal védettebb, tehát megbízhatóbb, arra az esetre, ha el kell ütnöd valakit vagy valakiket.
-Üzemanyagtartályokat: Nem csak azokat a kisebb hordozható kannákat, hanem olyasvalamit is, amibe belefér 400-500 liter. A 2001-es krízis előtt építkezéseken lehetett őket lelni, de már rég eltűntek.
-Egy generátort: Import, tehát méregdrága. Mintha már itthon is gyártanák őket, de nem tudom milyen minőségűek.
-Egy jó kis TV, DVD lejátszóval. Tudom, tudom mit gondoltok: ennek elmentek...de hadd magyarázzam meg. Mozizni, vagy étterembe járni nemcsak hogy veszélyes, de nem is olcsó mulatság. Hasznosabb helyet is fogsz találni annak a píznek amikor TSHTF.
Vannak persze éttermek, mozik, vagy színházak Buenos Airesben is, ahol biztonságban szórakozhatsz. Vagy magán őrző-védő szolgálatuk van, vagy a zsarukkal egyeznek meg egy kis külön védelemről. Ezek azok a helyek, ahol te is kikötnél nagy valószínűséggel, ha idetolnád a képedet turistaként. Ezeket biztonságossá teszik a turisták kedvéért. De ezek nem az átlagos Argentin pénztárcához vannak méretezve. Az én társadalmi státuszom az Argentin lakosság mintegy 96%-a főlé sorol, ha életkörülményeimet vesszük, és ennek ellenére nem engedhetném meg magamnak, hogy akár havonta kétszer is elmenjek szórakozni. Sétálni ki lehet menni a környékünkön és mi élünk is ezzel, de hogy is mondjam: a kilátás nem igazán megnyerő, nemis beszélve arról, hogy csak vagy 6 blokknyit lehet lófrálni, mielőtt az ember kiér a védett zónából, azután magadra vess. Persze, oda megy az ember ahova akar, (akár Afganisztánban vagy Szomáliában) de nem igazán ajánlatos...
Nemrégiben lőtt le egy rendőr egy anyát a 6 hónapos kislányával együtt, amikor tüzet nyitott egy menekülő rosszfiúra, nem nézvén sem istent sem embert, amint ez náluk szokás. A 9mm-es fémköpenyes lövedék átment a gyermek popsiján, át az anyján is, de szerencséjükre nem érintett egy létfontosságú szervet sem. Az anya is kijött a kórházból pár héten belül. Szerencse? Nem tudom, tán Isten malmai...Sok ilyesfajta esetről hallani, amikor a rendőrség ártatlanokat lő le, és az általuk használt 124grain(kb 8g)-tömegű fémköpenyes lőszer csak ront a helyzeten, mivel falakon, ablakokon, és még a rosszfiúkon is áthatolva sebesít vagy öl ártatlanokat.
Visszatérvén a TV-hez, a jó szórakozóhelyek túl drágák sétafikálni a barátnőddel éjnek idején pedig kész öngyilkosság. Hirtelenjében egy kis pattogatott kukorica, pizzával meg egy film a TV-n nem is hangzik rosszul mi? Nem mondom hogy azt bámulja az ember éjt nappallá téve mint egy zombi. Olvasni is OK persze, magam is szeretek, csak azt próbáltam illusztrálni, hogy miután a SHTF, nem olyan egyszerű nőismerősöddel kijárni szórakozni, se nem aprópénz. Extrát kell fizetned mindenhova ahová csak mégy a plusz biztonsági őrökért, kiket a helyiség tulajdonosa fizet, add hozzá a bengát meg a vacsora árát és helyben vagyunk, míg egy DVD ára alig pár dolcsi. Miután a SHTF, sok ilyen : „nem akarod megnézni ezt meg ezt a filmet drágám” -ra alapozott estét látok a jövődben. Tetszik vagy sem, de a TV olcsó és biztonságos mulatság. Egy PlayStation vagy Xbox is jó ha van. Akármi is történik a gazdasággal, garantálom neked, hogy mindig akad egy srác akinek van DVD írója. Csak azért mondom, ha szeretsz mozizni...
Jut eszembe: KÖNYVEK!: Ha szeretsz olvasni, kezd gyűjteni őket, még ha el sem akarod hamarjában olvasni őket. A válság bekövetkeztével, maga a papír is sokak jövedelemforrásává válik. Ezrek tengődnek karton, meg mindenféle más papírszemét gyűjtögetéséből. Következésképpen a könyveknek az ára is megugrik. Azt is illik tudni, hogy a könyvek nehezek, szállításuk nehézkes, gyakran külföldön nyomják őket. Példának okáért: miután meglátogattam a szüléimet Spanyolországban hazafelé 3 bőröndöm volt. Egy közülük teli könyvekkel. A könyvek két, háromszor annyiba kerülnek idehaza, mint Spanyolországban vagy az Államokban.
Fegyverzet: Mindig is szerettem célba lőni, vadászni, úgyhogy világéletemben tartottam fegyvert, de gyűjteményem korántsem volt alkalmas hogy betöltse mostani feladatát. Ha te is ugyanebben a cipőben jársz, ne habozz, vásárolj, ahogy a pénztárcád engedi. A fontossági sorrendben közvetlenül az élelmiszer, víz és a lakhelyed előkészítése után iktasd be őket. Mint mondtam, a variációk száma végtelen,de próbálj meg beszerezni legalább egy szolgalati autó pisztolyt, egy katonai félautomatát 308-asban(7.62mm), .22-es pisztolyt és puskát, egy vadászpuskát, lehetőleg ugyanabban a kaliberben mint a félautomatád, egy 12-es kaliberű pumpálós töltésű sörétes puskát, valamint egy SMG és\vagy egy 9mm-es karabélyból álló arzenál szép és hasznos lenne. Én magam elfelejtettem beszerezni egy .22-es pisztolyt 2001 utánig, és akkor annyit fizettem egy Norinco.22-esért, mint amennyit egy Ruger-ért fizettem volna a válság előtt.
Satöbbi: Azt tanácsolom, hogy nézzél széjjel, mi az, amit hiányolnál, miután a SHTF? Nézd meg hol készülnek. Ha külföldi gyártmány, fel fog menni az ára, ha egyáltalán lehet majd kapni. Esetemben jó példa(többek között) a Gilette eldobható beretva. Az államokban gyártják és ma már méregdrága. Mint mondtam, nézd meg a „Made In ...” címkét, nincs sok értelme Kubai szivart halmozni fel csereáru gyanánt, ha Kubában élsz így van? Egyébként nem is úgy tekintenék ezekre az eszközökre, mint csereárura, hanem inkább mint ajándékokra annak érdekében, hogy bizonyos bürokraták, rendőrök, orvosok „jóindulatát magam felé terelgessem”. Apróságok, mint egy üveg szesz\bor, egy szép toll, parfüm, meg piperecuccok igen jól jöhetnek olyan alkalmakkor, amikor egy baráti szóra van szükséged bizonyos körökben, de nem csak maguk a csecsebecsék, hanem pár nyájas szó sem árt ilyenkor.
Tegyük föl, hogy meg kell hosszabbítanod a jogsidat a XXXX évi nagy válság bekövetkezte után. A probléma abból adódik, hogy a hivatal nem dúskál éppen alkalmazottakban( negyedüket elbocsájtották, 50%-uk meg éppen sztrájkol), tehát csak mától négy hónapra tudod magadat bejelenteni. Odasomfordálsz az információhoz, ahol is Betty-t találod. Namost, a mi Betty-nknek utoljára 10 esztendős korában volt randija, és legalább annyit nyom mint egy egészséges viziló, ha nem is olyan vonzó mint az. Barátságosan megkéred, hogy segítsen kitöltened az űrlapokat, és végig a keresztnevén szólítod, míg cseverészel véle, és noha szegényke olyan rideg, mint egy jégcsap, mire kész vagytok, mosolyogva váltok el.
Másnap, mintegy „beugrassz” és hozol neki egy Revlon rúzst amiért volt oly kedves tennap, hogy kisegített azoknak a trükkös kérdéseknek az útvesztőjéből mint pl. : Neve, Született...
A SHTF előtt belekerült vagy 4 dolcsiba, de mivel Párizsból importálják, felment az ára 20-ra...már amikor még lehetett kapni... A Revlon rájött, hogy a 4 eurós rúzsuk piaca felszáradt, mivel miután az egy kemény 20-asba kerül, a régi kliensek inkább kajára költik azt. Betty imádta azt a rúzst, szerinte olyan volt az ajka vele mint Cindy Crawford-é(szegénykém) de amikor végre megspórolta azt a húszast a nem-elfogyasztott cukorkán, közölték vele, hogy azt bizony már nem importálják.
Kivirul, amikor átveszi az ajándékod, és persze megkérdezi, hogy sikerült-é elintézni a dolgodat. Te persze megosztod vele bánatodat és megkéred nem tudna-e utána nézni a dolognak...satöbbi, satöbbi...szóval, valahogy így.
Máskor, mások kerek perec megmondják, hogy le kell zsírozni a dolgot, és az 50-100 dolcsi elintézi a dógot. Használtam már „ajándékot”(parfüm), hogy gyorsabban megkaphassam az útlevelet, spóroltam rajta pár hónapot, és minden egyes alkalommal megkentem a zsarut, aki megállított közúti ellenőrzésre hivatkozva. Tudom, hogy ez nem vonatkozik a nyugati világ rendjének őreire, akik többnyire becsületes és önérzetes emberek, és nem akarom megbántani a büntetés-végrehajtó közösséget ezen a fórumon, de el kell, hogy fogadjátok, hogy ezek a harmadik világban való lét velejárói és én nem fogom lelövetni magam egy morcos rendőrrel, 10-20 pesó-ért. Egyszer megtettem – soha többé. Megmakacsoltam magam és követeltem a bírságot, de ő egyáltalában nem akart engem megbüntetni, csak pénzt akart. Nem volt szép jelenet. Nem is fogom megismételni soha.
Naszóval: Kaja.
Kényes egy téma. Ugyan nem ugyanúgy, de mindnyájunkat érint valami módon. Ne feledd, hogy amikor a SHTF, ekörül fog kószálni minden gondolatod. Ha nincs, MINDENT meg fogsz tenni, hogy szerezz, ha meg éppen fel van töltve a kamrád, állandóan arról fogsz agyalni, hogy hogyan szerezhetnél belőle többet a jövőben. Ahogy az élelem ára megugrik vagy 2-3szorosára, vagy egyszerűen eltűnik a polcokról, rá fogsz eszmélni milyen értékes áru is igazából az élelmiszer. Aki azt képzeli, hogy ez soha sem történhet meg az Államokban, annak azt ajánlom, hogy látogasson el hozzánk. Noha van némi sivatagos területünk északon, hazánk területének túlnyomó része termékeny „pampa”.
Közvetlenül a Második Világháború után Argentína gyakorlatilag egész Európát ellátta élelemmel, Európában a világ éléskamrájának is becéztek bennünket. Gabonából és szarvasmarhából annyi volt, hogy nem csak mi laktunk jól belőle, hanem egy egész másik kontinens is. Szóval, mi is történt itt? Hogyan is van, hogy annyian éheznek, kukából esznek? Nos, ugyanaz az ország – a világ éléskamrája – apró változtatásokkal...
Hatalmas nemzetközi részvénytársaságok, mint például a Benetton, vásárolták fel természeti kincseinket, s a termőterületek holdjainak százezreit. Nem tudok hirtelenjében konkrét számokat idézni, de el tudod képzelni a nagyságrendet, ha elmondom, hogy a médiában egyesek elkezdték az ország szuverenitását kétségbe vonni ebből kifolyólag. Azután a média varázslatosan ejtette a témát...vágod?
A képlet másik oldala úgy néz ki, hogy ebben a mi új gazdasági berendezkedésünkben nem igazándiból éri meg Argentin kaját Argentinoknak eladni. Miért is vesztegetnének el egy kiló húst 17 peso-ert a honi piacon, amikor el lehet nyomni 17 euróért a spanyoloknak. Az átváltási arány 1:3.5 körül forog. Számolj.[Mint ahogy az Ír krumplivész sem a termés hiánya miatt alakult ki, hanem mert az Ír paraszt nem tudta megfizetni azt az árat érte, amiért azt az Angol birtokos máshol is el tudta azt adni – A Moderátor megjegyzése] Mindezt add hozza a magas munkanélküliséghez, fizetésekhez, melyek nem elégségesek ahhoz, hogy az ember elegendő kalóriával lássa el a családját, keverd és rázd: kész egy éhező ország képlete.
Megint csak rá tudok mutatni a pontos momentumra, amikor az ország egy emberként jutott arra a következtetésre, hogy itt valami bűzlik. A 2001-es krízis után a helyzet folyamatosan romlott, de a főváros és egyben a leggazdagabb körzet központja, Buenos Aires lakossága nem igazából érzékelte mennyire leromlott a helyzet a perifériákon. Mindaddig, míg a tanárok nem vették eszre, hogy a gyerekeknek hirtelen problémáik támadtak. Azt észlelték, hogy hogy nagyot romlott a lurkók koncentrációs készsége, gyakran elaludtak, nehézkesen gyűrtek le egyszerű matematikai problémákat.
Később rájöttek, hogy mindez az alultápláltság következménye. A gyerkőcok nem jutottak hozzá a minimálisan szükséges élelemhez sem. Akkor esett le mindenkinek, amikor egy 8-9 éves kislánnyal készített interjút sugároztak a TV-ben. Az riporter a szokásos gyerekekhez intézett kérdéseket tette fel neki, tudod: mi leszel, ha nagy leszel satöbbi, amikor is a kislány sírva fakadt. A kérdésre, hogy miért is sír azt felelte, hogy nem akar semmit, hogy nem érdekli semmi, csak az, hogy éhes és hogy napok óta nem evett, se sokat se keveset...és ekkor tűnt csak fel, hogy milyen sovány is szegény.
Az éhező gyerekek látványa szívfacsaró és bar mindenki látta már mi megy Afrikában, amikor a szerencsétlenek a saját nyelvedet beszélik, azzal a tájszolassal amit te magad is, az fejbe kólint. Az emberek hetekig taglalták az esetet, politikusok nyilatkoztak a legújabb riasztó gyermekhalálozási statisztikákról, melyeket az éhezésnek lehetett csak betudni. Nos, akármi is történik, legyen az hurrikán, gazdasági válság, földrengés vagy egy meteortalálat: Az étel és ital az elsődleges szempontok...
Ideálisan már megtervezted az élelmiszerellátásodat, és elraktároztál a pincében egy évi elemózsiát...avagy mégsem? Hm...nekem sem volt amikor a SHTF, és mondjuk úgy, hogy a tojásaim állandóan a torkomban keringőztek attól a gondolattól, hogy a szupermarketek végleg be fognak zárni egy szép napon, és én a családommal együtt nyelhetem az éhkoppot. Ha még nem képeztél élelmiszertartalékot, tedd azt, amit én is tettem, és vásárolj egy kevéssel többet mint amennyi kell minden egyes alkalommal, amikor boltban jársz. A következő szempontok alapján és fontossági sorrendben járj el:
1) Nincs hűtésigénye
2) Nagy a tápérteke
3) Hosszú ideig(1-5 év) tárolható
4) Nem kell víz az elkészítéséhez
5) Főzés nélkül fogyasztható
Ezt magyarra lefordítva nagyjából a következő fog kijönni: konzerv(húsok, halak, zöldségek, sűrített tej), Szárított tésztafélék, dehidratált levesek, csokoládé, tejpor, lekvár, levesek, rizs, liszt, cukor, szárított bab. A konzervek nagyszerűen elállnak. Többnyire víz sem kell elkészítésükhöz, úgyhogy felnyitásuk után azonnal fogyaszthatóak. Csak arra vigyázz, hogy a doboz ne legyen sérült, mert az olyan megromolhat. Ha ilyet találsz, fogyaszd el elsőként. Arra is ügyelj, hogy amint kinyitottad a dobozt, azonnal távolítsd el a bádogból tartalmat. Az én személyes kedvencem a tonhal. Ezer évig eláll, tele van fehérjével, és ízlik mind a mai napig. Emellett a fagyasztott zöldségeket, rizst is feldobja.
A konzervált zöldségek és gyümölcsök is nagyszerűek, csak azt ne feledje az ember, hogy sokkal kevesebb vitamint tartalmaznak, mint frissen és azok nagy része is a lében van feloldva.
A szárított tésztafélék sok vizet igényelnek főzésnél, de ezeknél jobb szénhidrát forrást keresve sem találni. A liszt és a gabonafélék is jól tárolhatok és táplálóak is nagy mennyiségben, csak nagyobb befektetést igényel elfogyasztásuk.
Mára már egész függetlenek vagyunk a hűtőszekrénytől, csak a friss tésztaféléinket(noqui), pizzát és zöldségeinket fagyasztjuk benne. Gyakorlatilag mindent lefagyasztunk, mert így minden eláll majd' örökké, hameg szünetel az áramellátás, a sok fagyasztott cucc napokig nem enged ki. Minél nagyobb tömeget fagyasztasz, annál tovább marad lefagyva. A városi túlélőnek egyébként ajánlatos minél kevésbé hagyatkozni a hűtőre. A konzervek és a dehidratált ételek a legjobb barátai. Ennek ellenére, mint mindenki, aki huzamosabb ideig nélkülözte friss zöldség és gyümölcsfélék fogyasztását tudja, hogy az ember bőre, főleg az inye és ajkai kirepedeznek. Ennek a hiánybetegségnek Skorbut a neve. Amint friss vitaminforráshoz jut az ember, a tünetek elmúlnak. Velem is megesett egyszer. Ezert javasolt, hogy friss gyümölccsel egészítsd ki az étrendedet. Nem art, ha van egy kis háztáji veteményesed, pár gyümölcsfával.
Mialatt ezt írom itt: Hirek a TV ben! Múlt hét vasárnapján választottuk a felsőházat itt Argentínában. Kiderült, hogy az egyik északi provinciánkban a választásra jogosultak beszolgáltatták a személyieiket, némelyek egy zacskó ételért, némelyek vízért, volt aki 10 peso-ért. Ezután raktárakba terelték őket éjszakára, majd másnap állatszállító vagonokban elvittek őket szavazni, ahol is visszakapták az okmányaikat, majd felügyelet alatt leadták a voksukat...
Egészségügy: Menj, és tettesd magad rendbe. Látogasd meg a fogászt, és javíttasd ki minden fogadat. Nincs rosszabba fogfájásnál, amin nincs ki segítsen. Ne feledd, hogy az orvosok sem lesznek annyira elérhetőek mint ma. Én például megoperáltattam a szemem. Tökéletesen látok szemüveg nélkül, aminek van előnye azon kívül is, hogy nem fogok még egy pár szemüveget összetörni ezekben az ínséges időkben: Az emberek is másképp viszonyulnak hozzam, hiába no, ösztönlények lennénk vagy mi a fene. Az útonállók is mindig téged fognak kiszúrni, ha szemüveges vagy. Lehet hogy ez ösztönös náluk, lehet, hogy tudatos, de tény. Ne hidd hogy képzelődöm. Az öregebbek és nők is sokkal veszélyeztetebbek. Ezek után a gyerekek jönnek a sorban, minél kisebb, gyengébbnek néz ki az ember annál nagyobb az esélye, hogy belekötnek. Ez így működik. Egy nagy darab izmos fiatalembernek magabiztos arckifejezéssel nemigen van félnivalója a kisstílű gazemberektől, de persze ez nem vonatkozik a profi bandákra.
Beszélj meg mindent az orvosoddal. Mint a Kis Herceg: soha ne habozz ha kérdésed van. Terjeszd ki ezt a viselkedésmódot mindenkire akinek van valamiféle szakértelme, szakterülete: szerelőkre, orvosokra, a Yardra, és így mindennap tanulsz majd valami hasznosat. Minden információfoszlány értékes lehet. Légy kíváncsi. Így tudtam meg például, hogy be kellene szereznem többfajta antibiotikumot, mivel ha az ember csak egyfélét szed, az gyorsan hatását veszti. Ez különösen a gyerekek számára fontos, úgyhogy ma két különböző fajtát tartok belőlük.
Pár óra edzésbe heti három alkalommal nem fogsz belehalni. Én otthon gyúrok, van egy padom pár súlyzóval. Egészítsd ki a súlyokat némi aerobikus mozgással is. Zsákolni nagyon jó ötlet, mindent megmozgat, no meg ád egy kis nyomatékot is pofonjaidnak. Azért ne feledd, hogy a zsák nem üt vissza, nem ájul el, tehát semmi sem helyettesít egy edzőpartnert. Fontos, hogy ne bízd el magad.
Azok a futószalagok a nagyszobában meg a szoba-kerékpárok is hasznosak lehetnek. Tanulmányozd a témát és próbáld kidolgozni saját rutinodat, vagy lépjél be egy edző-klubba, kérd ki egy hivatásos véleményét ha lehetséges. Akármit is teszel, a cél az, hogy tested megedzd, nincs sok értelme annak, hogy eltalálj egy 100 forintos érmét 100 méterről, ha hasad a térdedig lóg, s nem tudsz ugyanennyit szaladni anélkül, hogy oxigénre lenne szükséged. Tudom, hogy a lövészet jó szórakozás a testedzés pedig sokaknak nem szükségszerűen az, de mivel jót tesz az ember hangulatának, állóképességének is javára válik, idővel az ember megkedveli, még hiányzik is neki.
Az, aki heti 3 órát tölt lövészettel, és elhanyagolja a testét, nem cselekszik helyesen. Képzelj csak bele, hogy gyalog kell menekülnöd valami zavargás/tűzharc/támadás elől a cuccoddal a hátadon, vagy puszta kézzel kell felvenned a harcot egy támadóval. Ez egyébként szerintem vonatkozik minden egészséges emberre, még egy normálisan működő társadalom keretei között is: harcolni, verekedni tudni kell. Nem kell, hogy Bruce Lee vagy Mike Tyson váljék belőled, de azért el kell hogy tudjál helyezni egy pofont, tudnod kell, hogy védd az arcod, fejed ismerned kell pár önvédelmi trükköt.
Volt egy összetűzésem, ami elég csúnyán sült el. Anyósomék házában történt, ami csak azt bizonyítja, hogy bármi megeshet bármikor. Sógornőm udvarlójával támadt nézeteltérésem, mely tettlegességhez vezetett. Volt már priusza is az illetőnek egy előző barátnője bántalmazásából kifolyólag(amire egyébként büszke volt), meg ült 2 évet autólopásért. A sógornőmön meg titokzatos aláfutások kezdtek el megjelenni, amit ő testedzési belesetekkel magyarázott. Egyszóval nem kedveltem az ürgét. Vita közben váratlanul torkon ragadott. Én erre elkaptam ezt a kezét, egyik kezemmel a kézfejét, másikkal a könyökét és csavarintottam rajta egyet. Erre kénytelen volt elengedni a nyakamat, én meg tovább tekertem a karját. Megpróbált megütni, de ekkorra már nem volt pozícióban. Megpróbált a hátával eltaszítani magától, erre én ballal könyékhajlatba kaptam a torkát. Erre azután elszabadult a pokol, és megpróbált lerázni mindenáron. Falhoz, bútorokhoz vágta magát – velem együtt, de rá sem hederítettem, mivel erről a fogásról tudtam, hogy vagy 30 másodperce van, míg elájul. Az ürge vergődött, én meg számoltam magamban. Úgy is lett. 25 körül tartottam, amikor térdre rogyott, mint egy rongybaba és ekkor elengedtem. Közben felségem, az anyósom, meg a sógornőm engem szapultak, hogy hagyjam már abba. Ahogy a tag lélegzethez jutott azt próbálta bemesélni, hogy ő csak marhult és én tényleg közveszélyes vagyok. Mivel amúgy is távozófélben voltunk, együtt búcsúztunk, és szálltunk be a liftbe. Alighogy a liftajtó becsukódott, a szarházi megint nekem esett. Úgy látszik ki akarta köszörülni a becsületén esett csorbát, mert ugyanazzal a fogással kísérletezett amit rajta alkalmaztam. Erre már teljesen elvesztettem a türelmemet. Előhúztam a zsebemből a kedves cimborámat, és a penge tompa részét a karjához szorítottam. Vette a lapot, mert rögtön elengedett. Erre nekiszorítottam a lift falának alkarommal, nomeg a pengével a torka alatt. Azonnal megnyugodott, bocsánatot kért, satöbbi, satöbbi. Amint kiszálltunk a liftből megmondtam neki, hogyha még egyszer a szemem elé kerül, vagy a családot zaklatja, golyót röpítek a fejébe. Ekkor láttam utoljára. Tolvaj volt, és verte a párját, nem egy főnyeremény a szememben. Emellett ezek azok a patkányok, akik betörnek a házadba miután elmégy otthonról...vagy még rosszabb.
Francba, már megint fecsegek. Arra akartam kilyukadni, hogy kifizetődik az önvédelmet gyakorolni, különösen ha van akivel, aki maga se kutya. A barátom, akivel gyúrunk, júdós. Megnyerte a megyei bajnokságot és harmadik lett országosan. Azt gyakorold, aminek a való világban hasznát láthatod. Nem valami kellemes amint fojtogatnak, de rá fogsz jönni mivel is állsz szemben és mit tehetsz ellene. A jó kondi ugyancsak biztosítás sok nyavalya ( mint a magas vérnyomás, szívelégtelenségek) ellen, valamint az immunrendszeredet is erősíti.
Hasznos az elsősegély-nyújtási tudnivalók elsajátítása is. Idén nyáron el fogok végezni egy vöröskereszt-tanfolyamot. Tarts elsősegély készletet mindenféle gyógyszerrel kiegészítve amire csak szükséged lehet. Ha állandó jelleggel szedsz valamit, próbálj meg belőle legalább egy évi készletet felhalmozni. A gyógyszerek nálunk már nehezen beszerezhetőek, drágák, többnyire külföldi készítmények és amikor a SHTF, nem biztos, hogy nem tűnnek el a patikákból. Apósom Parkínson-kórban szenved, a spéci orvosságát itthon már rég nem kapni, úgyhogy a külföldre látogató barátait kéri arra, hogy hozzanak neki.
Én is minden gyógyszert összegyűjtök amit csak tudok. Azon felül amit általában egy ilyen otthoni patikában találsz, én fájdalomcsillapítókra(Ibuprofen) és antibiotikumokra koncentrálok, mind felnőttek, mind gyerekek számára. Az antibiotikumok nélkülözhetetlenek errefelé a sok különböző és gyakran előforduló vírus miatt. Különösen a tüdőfertőzések veszélyesek. Ne feledd, hogy egy tiszta és gondosan szellőztetett ház sok problémát meg tud előzni. Nem könnyű feladat, amikor a város koszos és teli van patkánnyal, de megoldható. A mi környékünk egész tűrhető, de vannak sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben lévők, ahol is az emberek a patkányokkal versengenek az ennivalóért, alvóhelyért. A csótányok is problémát jelentenek, így mindent megteszek, hogy kordában tartsam őket méreggel.
Jut eszembe: halmozz fel némi patkány és csótánymérget. A városi szolgáltatások nem állnak a helyzet magaslatán – ez alól a szemétbegyűjtés sem kivétel. Egy alkalommal egy hétig sztrájkoltak (vannak helyek, ahol hónapokat hagynak ki) és fényes nappal lehetett patkányokat rohangálni látni a szeméthegyek körül. Nem egy szanatórium...
Negyedik Rész
Megint csak Biztonság: Emberrablás
A z emberrablás alapvető koncepcióját nem nehéz megérteni, viszont nálunk ez művészetté alakult, úgyhogy egy túlélőnek illik ismerni különböző formáit, hogy fel tudja venni vele a harcot. A mód, ahogyan maga a jelenség megjelent egyik napról a másikra lélegzetelállító volt hogy mást ne mondjak. Ma még a kifejezést sem ismered, pár hónappal később meg már napi 3-5, de néha még 10 ilyen bűntényről is hallhatsz Buenos Aires városában.
Az idő múltával viszont az ilyesfajta hírek kezdtek megritkulni. Azt jelentette-e vajon ez, hogy alábbhagyott az emberrablási hullám? Kétlem. Még mindig sok ilyen fajta expressz emberrablásról(erre mindjárt kitérek) hallok a közvetlen környezetemben. Mivel a környékünk „jó”-nak számít Buenos Airesben, azt kell hogy feltételezzem, hogy az emberrablás még mindig nagyon „népszerű”, csak a média hagyott fel a tudósításokkal a nyilvánvaló politikai felhangok miatt.
Hogyan is kezdődött az egész egy olyan országban, ahol gyakorlatilag egyetlen esetet sem regisztráltak előtte? Amikor a gazdaság összeomlott, hirtelen megnőtt a nincstelenek száma, akai nem tudtak megélhetést biztosítani családjaiknak. Ez volt a fő kiváltó ok, de nem az egyetlen. Az első nagyszabású zavargások és fosztogatások következményeképpen a nép rájött, hogy a kormány és a rendőrség nem ura a helyzetnek, túl vannak terhelve.
Amikor is a bűn=bűnhődés leple lehullik, az emberek rájönnek, hogy nem kell tetteik következményeitől tartaniok: ez a vég kezdete. Hirtelen a bankrablás, rablás, lopás, emberrablás, gyilkosság már csak a személy egyéni morális beállítottságának, bátorságának, elszántságának a függvényévé válik, a büntetésvégrehajtást szinte ki lehet hagyni az egyenletből.
1. Az első fajta emberrablás amely megjelent az a klasszikus, leggyakoribb fajta volt. Egy 5-6 tagú állig felfegyverzett banda 2 autóval vagy a kocsiaikból, vagy a járdáról rabolta el áldozatait. Nehogy félreértés essék: Ezek a fickók tudják mit csinálnak, van közöttük többnyire egy zsaru is, aki így egészíti ki satnya kis bérét, melyet az államtól kap. Az áldozatot Buenos Aires számtalan kieső nyomortelepeinek egyikére viszik. Felhívják a családot, kérnek egy nevetségesen magas váltságdíjat, és megkezdődik az alkudozás. Ez eltart pár napig, hétig. Ha egy hónapig sem sikerül tisztába tenni a helyzetet, felejtsd el, a személy halott. Néha a kínzás bizonyult halálosnak, néha csak a TV-ben látott ragasztószalag a szájra fojtotta meg, néha szívbajban halt meg, néha meg csak megijedtek és lelőtték túszukat. Nem a rendőröktől félnek, hanem mert az esetek többségében a bandatagok egyike a túsz személyes ismerőse. Egy alkalmazott, barát, szomszéd vagy rokon, aki hallotta, hogy MrX gazdag, eladott valamit, örökölt egy nagyobb summát, tehát nagyobb mennyiségű készpénz áll rendelkezésére. Ezek általában elég hátborzongatóak, mivel kínzásokat szoktak lefilmezni, ujjakat levágni, és más kreatív módozatokat kieszelni, hogy így ösztökéljék a családot az váltságdíj kifizetésére. Túlélési esélyed egy ilyen helyzetben 60-70% körül mozog. Nem igazán jó.
2. Az első fajta emberrablás amely megjelent az a klasszikus, leggyakoribb fajta volt. Egy 5-6 tagú állig felfegyverzett banda 2 autóval vagy a kocsiaikból, vagy a járdáról rabolta el áldozatait. Nehogy félreértés essék: Ezek a fickók tudják mit csinálnak, van közöttük többnyire egy zsaru is, aki így egészíti ki satnya kis bérét, melyet az államtól kap. Az áldozatot Buenos Aires számtalan kieső nyomortelepeinek egyikére viszik. Felhívják a családot, kérnek egy nevetségesen magas váltságdíjat, és megkezdődik az alkudozás. Ez eltart pár napig, hétig. Ha egy hónapig sem sikerül tisztába tenni a helyzetet, felejtsd el, a személy halott. Néha a kínzás bizonyult halálosnak, néha csak a TV-ben látott ragasztószalag a szájra fojtotta meg, néha szívbajban halt meg, néha meg csak megijedtek és lelőtték túszukat. Nem a rendőröktől félnek, hanem mert az esetek többségében a bandatagok egyike a túsz személyes ismerőse. Egy alkalmazott, barát, szomszéd vagy rokon, aki hallotta, hogy MrX gazdag, eladott valamit, örökölt egy nagyobb summát, tehát nagyobb mennyiségű készpénz áll rendelkezésére. Ezek általában elég hátborzongatóak, mivel kínzásokat szoktak lefilmezni, ujjakat levágni, és más kreatív módozatokat kieszelni, hogy így ösztökéljék a családot az váltságdíj kifizetésére. Túlélési esélyed egy ilyen helyzetben 60-70% körül mozog. Nem igazán jó.
3. A harmadik fajta közel sem olyan veszélyes, mint az első kettő, de azért tudjál róla, hogy fel tudj készülni rá. Minél többet tudsz, annál jobban tudsz felkészülni az eshetőségekre nem igaz? A virtuális emberrablások mindenkit meglepetésként értek. A lényege az, hogy mondjuk ismered egy vagyonos ember terveit pár nappal előre, tudod mikor nem lesz elérhető semmilyen úton sem, és ezt használod ki. Ekkor felhívod a családot és közlöd velük az emberrablás tényét, a váltságdíj összegét és hogy van 30-60 percük a fizetés eszközölésére, néha több, függően attól, hogy a személy mennyi ideig nem lesz elérhető. A család pedig, mivel kommunikációjuk a „tússzal” megszakadt, fizet mint a katonatiszt. Csak később jönnek rá, hogy rászedték őket.
Néhány igazi szemes még azt is megtette, hogy valós emberrablások során felvette a kapcsolatot a családdal, még mielőtt az igazi emberrablóknak ez sikerült volna. Ez a fajta nem igazán gyakori, de azért előfordul. Aki tanul mások kárán, igyekszik mindig tisztában lenni azzal, hogy hol vannak családjának tagjai mindenkor, mobilon tartják a kapcsolatot, és tisztában vannak egymás időbeosztásával.
Azért időztem ennél a témánál, mert hiszem, hogy amikor a gazdaság összeomlik akármilyen oknál fogva, kétségbeesett és alantas emberek elég hamar rá fognak lelni a pénzkeresetnek eme művészeti ágára, és az Amerikaiaknak is hozzá kell majd szokniuk ehhez az ez idáig ott nem létező bűncselekmény elterjedéséhez. Én személyesen ismerek egy fazont, aki háromszor szökött meg őrzői orra elöl, egyszer a ház bádogtetején keresztül, ahol fogva tartották, kétszer pedig kiugrott a mozgó kocsiból, amivel szállították. Azt hihetnéd, hogy az illető egy két méter magas profi biztonsági izomkolosszus, pedig csak egy köpcös kis 50-es éveiben járó alak, aki úgy néz ki mint akárki helyi hentese.
Mit gondolsz milyen fegyverzetet hord magánál? Kukoricagránát, megy egy 357-es revolver. Utoljára azt csiripelték felőle, hogy karambolt szenvedett, amikor az elejtett gránát után matatott a kocsi pedáljai között. Egyszer még saját anyját is csípőn lőtte a 357-esével. Valami elmebeteg elszabadult egy közeli intézetből és bejutott az illető anyjának házába a hátsó ajtón keresztül. Az felhívta fiait és elsőnek a „gránátos” érkezett. Kérdés nélkül lőtt az elmebetegre amint a házba lépett, de anyját találta el helyette. A bolond meg megmerevedett a félelemtől. Ekkor jött meg az asszony másik fia és azt hitte a vért látva, hogy a bolond bántalmazta anyját. Nem sokon múlt, hogy szerencsétlen félnótás túlélte a dolgot. Nos, ez az ember nyilvánvalóan nem sokat konyít az önvédelemhez, de ki vagyok én, hogy kritizáljak olyasvalakit, aki három különböző alkalommal megúszta? Ha akármi: kivívta tiszteletemet. De mi is ebből a tanulság? Az, hogy annak ellenére, hogy fegyverzete súrolta az „exotikus”-t, hacsak nem nyilvánítjuk egyszerű nemességgel alkalmatlannak, puszta elszántság, keménység(egy jó adagszerencsével megspékelve) is elegendő lehet. A felkészülés, gyakorlatozás, felszerelés fontos, de a hozzáállásnak meghatározó szerepe van.
Ez a fazon megbukott ami a fegyverzetét és lövészeti képességét illeti, de taktikája, és túlélés-orientált hozzáállása problémáihoz meghozta gyümölcsét. Megtestesítője a SSS(shoot, shovel and shut up – lőj, temesd el és kussolj) embertípusnak, bizonyos vagyok, hogy nem egy emberélet szárad a lelkén. Soha nem fogom megtudni. Sikerült a papír-újrafelhasználásban, egy olyan üzletben életben maradnia s mitöbb, megtollasodnia, ahol is nap mint nap papírgyűjtőkkel kell dolgoznia, akik pedig nem kiscserkészek...
Azzal hencegni, hogy hány embert lőttél le ostoba dolog. De most komolyan: ha nem tudod befogni a szádat ezekről a dolgokról, nagyon komolyan szállj magadba. Ugyanez vonatkozik fegyver-gyűjteményedre, komolyabb élelmiszertartalékodra, újabb felszereléseidre, akárrmire, amire éppen büszke vagy. A falnak is füle van, úgyhogy tartsd a szádat.
És ez visszaröppent bennünket az emberrabláshoz.
Az én Scout/Squad M1A1-om a legkirályabb: szeget lehet vele verni száz méterről! Még a válság előtt vettem és most nincs annyi pénz a világon amiért ilyesmit kapni – mondod az autószerelődnek, akit évek óta ismersz. De azt nem tudod, hogy frissen fogadott segédje is hallotta ezt, akiről semmit sem tudsz. Azt pedig végképp nem tudod, hogy az ürge függő, az isten pénze is kevés lenne neki habitusa táplálására, következésképpen mindig agyal.
Akkor kapcsolsz, amikor pár nappal később az irodából kilépvén a fejednek szegeznek egy pisztolyt és az ipse első szava: „a fegyvereidet akarom.”
Hogyan is óvhatod meg a családot az ilyesmitől?
1. Semmiféle értékes holmidat ne említsd senkinek, sem családtagjaid időbeosztásáról ne beszélj. Különösképpen ne bízz drogosokban, lecsúszott alakokban. Ne bízd az alkalmazottakra céged bizalmasabb, bennfentesebb ügyeit, ne feledd, hogy a fülest a bandáknak általában egy közeli ismerős szolgáltatja.
2. Élj visszafogottan, szerényen. Ismerek sokakat, akik annak ellenére, hogy akármilyen kocsit megengedhetnének maguknak, átlagos, szürke autóval rendelkeznek. Még a magániskola, ahova én is jártam annó, azt kérte a szülőktől, hogy az iskolai uniformis helyett utcai ruhában hordják iskolába a gyerekeket. A magániskolai egyenruhát viselő gyerekeket igen nagy előszeretettel ejtik túszul.
3. Tanulj meg defenzíven(NEM összetévesztendő a KRESZ-szerinti defenzív fogalmával; inkább nevezném „Aktívan elkerülő” stílusnak) vezetni. Soha ne hagyd, hogy elvágják az egérútjaidat. Itt a golyóálló mellény jelentheti egy jól szervezett emberrablási csapdából való meglépést.
Közlekedés a SHTF után:
Helyezd magad kényelembe, önts egy csésze kávét, mert ez a témakör egy saját könyvet érdemelne. Azért megpróbálom összefoglalni amennyire lehet, az összeomlás utáni stílusváltás mibenlétét. A bűnözési hullám alapvetően meg fogja változtatni azt, ahogy vezetsz. Mint ahogy az alkatrészellátás és a kocsi megbízhatósága alapvető befolyással kell hogy legyen arra, hogy miféle járgányt választasz. Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy a SHTF bekövetkeztét az alapvető szolgáltatások minősége meg fogja sínyleni: ilyen az út burkolatának minősége is.
Az elsővilágbéli országok polgárai ápolt, jó minőségű utcákhoz, utakhoz szoktak. Hadd mondjam el, hogy karbantartás nélkül röpke pár hónap alatt, ugyanezek az utak úgy fognak kinézni, mintha lebombázták volna őket. Az eső és a hőmérséklet-ingadozás gyorsan kikezdi a burkolatot. Ma, Buenos Airesben teherautó-méretű „lyukak” vannak az utcákon. Ha elmondom, hogy autók estek bele ezekbe a kráterekbe, el fogod tudni képzelni az uralkodó állapotokat.
Egy alacsony építésű, jó minőségű utakra tervezett autót akkor se vegyél, ha ingyen adják. Ezért mondtam, hogy ma már 4X4-est választanék.
Ez nem azt jelenti, hogy egy hatalmas 4X4-es hajtású teherautót válassz városbéli furikázásaidhoz. Nem lenne praktikus, mivel az üzemanyag is drága, meg igazából egy fürge, fordulékony és gyors 4X4-esre van szükséged, amivel el tudod hagyni a húzósabb helyzeteket. Egy közepes méretű családi terepjáró pont megfelel a követelményeknek. Nincs sok teteje, hogy a verdád hatalmas méretei miatt ne tudj elmenni egy úttorlasz mellett.
Nagy a kínálat. A kis Suzuki 4X4-esek nem rosszak, de nem elég robusztusak az ízlésemnek, egy Jeep Wrangler jobb lenne. Az optimális csomag a gyorsaság, manőverezési készség, megbízhatóság és a 4X4-es meghajtás kombinációja.
Nos, osztottál, szoroztál, neteztél, és megvetted azt a vadiúj SHTF autócsodát. Kész is vagy? Ennyi vót? Sajnos nem. Az optimális autó a szerszámod, csakhogy most meg is kell tanulnod használni azt, és amit akkor tanultál, amikor a jogsidat megkaptad – nos - azt a tudást úgy ahogy van felejtsd el. Tudom mire gondolsz: Menj aludni, FerFAL,már megint összevissza beszélsz – de hadd magyarázzam meg:
Hunyd be a szemed. Koncentrálj! Keresd meg azt a politikailag korrekt kiscserkészt, aki akkor született, amikor kézhezkaptad a jogsidat. Megvan? Jó! Namost ragadd meg a grabancát, fojtsd meg, verd agyon, öld meg bármi áron! Az enyém már évek óta halott. Vagy két évbe került, mire ide eljutottam, mármint ,hogy gondolkodás, habozás nélkül reagáljak akármire. Mit jelent ez a gyakorlati életben? Többé már nem rezzenek össze, nem húzom el a kormányt, ha túl közel kerülök valakihez: megyek mint a vakegér. Átfut egy kutya előttem, semmi reakció, labda a szélvédőn, nem jelent nekem semmit. A kiscserkész, aki azt szokta vót üvölteni, hogy vigyázz, még elütsz valakit/vmit, lassíts, kerüld ki - nos - ő halott. Ha hallgattam volna rá, már én is az lennék.
Emberek, fel kell hogy készüljetek arra, hogy meg fogják dobálni az autótótokat, eléd ugranak hogy megállásra vagy arra kényszerítsenek, hogy őket kikerülvén nekimenj valaminek, hogy azután kirabolhassanak. Nem kis időt és eltökéltséget kíván, de meg kell tanulnotok, hogy ha a szélvédő kirobban, mégy tovább ahogyan csak tudsz, ha szögekkel szórták fel az utat és defektet kapsz nem lassítasz, nem lassítasz soha, míg nem érsz biztos helyre, mint amilyen pl. egy benzinkút. Különösen éjjel és hajnalban mindenáron mozgásban kell tartanod járművedet. Persze ez nem mindig lehetséges. Néha meg kell állnod a forgalom miatt. Ilyenkor lassíts, lassan gurulj az előtted álló autó felé amíg a lámpa nem vált zöldre, soha ne gurulj rá, hagyj legalább 5 métert köztetek, nehogy beszorulj valahová.
Éjszaka senki nem áll meg a pirosra Buenos Airesben. Ezért vált sok kerület villogó sárgára éjszakára a balesetek számának csökkentése érdekében. Vannak a fővárosnak olyan részei, ahol még nappal sem áll meg senki a pirosra. Ma, amint hazafalé hajtottam, du. fél kettő körül, áthajtottam a piroson egy yard orra előtt. Szót sem szólt. Elfogadta, hogy soha senki nem áll meg azon az utcán, hacsak nem muszáj. Vannak rendőrök persze, akik erősködnek, de többségük nemcsak, hogy elfogadta az új rendet, maguk is így tesznek.
A másik bizonytalansági tényezőt az utakon a többi autós jelenti. Azok akik az első világbéli államokban élnek nincsenek kitéve annak a stressznek, amit mi élünk át amikor el sem tudjuk képzelni, hogy honnan jut majd kaja a konyha-asztalra a jövő héten, hol talál az ember végre munkát. A jobb világban a legrosszabb esetben is csak elpáholják egymást a kedves sofőrök. Itt, az emberek idegesek, agresszívak, sok gyilkosság történik a sofőrök közötti összetűzések során. Ez itt egy lényeges pont emberek. Amikor a SHTF, a birkák agresszívvá fognak válni, veszélyesek is lehetnek. Bolhából fognak elefántot fújni, csakis azért, mert idegesek, dühösek az egész világra. Egy bottal, vagy puszta kézzel is agyon lehet verni vkit, remélem tudod. Az autóban hordott fegyvereidet úgy válaszd, hogy mindezt vedd figyelembe. Kell, hogy legyen egy pisztoly kéznél, de lehet, hogy használata túlzás lenne egy ilyen futóbolond ellen. Bors-spray meg valami szerszámnyél v. baseball-ütő többnyire megteszi, ha az agresszor fegyvertelen. Mindig van nálam ilyesmi a 9mm-esemen kívül az autóban.
A bors-sprayt a következő módon célszerű alkalmazni:
Idiótával vitába keveredsz vmi miatt
1. Idióta követ, villogtatja lámpáját, dudál, gesztikulál
2. Lassítasz és hagyod, hogy melléd kerüljön
3. Tíz az egyhez, hogy ekkor lehúzza az ablakát
4. Ekkor nyitod te is az ablakodat sprayvel a kezedben,és alaposan beszórod az utasterét
Ettől tuti, hogy meggondolja magát, ami azért kívánatos, mert így megspórolod, hogy halálos erőt alkalmazz ellene. Nekem is volt pár összezördülésem. Egy szombat este egy páncélozott pick-up követett jó pár blokknyira, villogtatva dudálva. Nem tudom mi ette a máját, lehet hogy drogos volt v. részeg v. rablási kísérlet volt. Itt kisebb, gyorsabb autóm húzott ki a csávából. Egyszer egy seggfej lesodorta a jobb oldali tükrömet. Egy alkalommal pedig egy ürge kiszállt a kocsijából a piros lámpánál, és elkezdte püfölni az enyémet. Persze hülye lettem volna kiszállni. Ostoba és veszélyes cselekedet lett volna. Mit tettem? Volt némi helyem a kocsim és az előttem lévő között. Az ürge a jobb oldalon püfölte a kocsimat. Rükvercbe tettem az autót, és tolatva, rákormányozva megsodortam a pasast az én és a saját autója között, mint egy palacsintát. Nem tudom mi baja lett, de az aszfalton kötött ki. Nem hiszem, hogy komolyan megsérült, mert a kocsimon még egy kis horpadás sem volt észlelhető. Nem is érdekel különösképpen. Pár méternyi tolatás után elkanyarodtam balra és elhúztam a csíkot.
Jó ha tisztában vagy járgányod képességeivel is. A rendőrfordulók nem nagy kunsztok egy kis gyakorlás után. Ha komoly helyzetben vagy és valaki a seggedbe mászik, egy hirtelen nagyobb fékezés biztos hogy azzal az eredménnyel fog járni, hogy míg a te autódnak kissé összetörik a hátulja, az övének az eleje fog összetörni, a hűtőjével és a motorjával egyetemben. A tiéd még mindig üzemképes lesz.
Ha autós torlaszokkal találkozol(tolvajok, útonállók), a rendőrkanyar a legjobb megoldás. Ha nincs kiút, akkor se hajts bele a torlaszba padlógázzal, amint azt a TV-ben láttad, hanem finoman tolass neki a torlaszt alkotó gépkocsi farának, és akkor adj padlógázt. A mai járművek többsége nem farmotoros, tehát a farát sokkal könnyebb eltolni, mint az orrát. Ha leadsz pár lövést mialatt ezt teszed, az biztosítani fogja, hogy behúzzák a nyakukat a manőver alatt.
Persze ez csak pár trükk a sok közül. Ha teheted, fizess be egy ilyen jellegű aktív-defenzív tanfolyamra, ennek legalább annyi jelentősége lehet jövőd szempontjából, mint egy jó lőfegyver kiképzésnek. Még valami. Mint mindenki, én is szeretek zenét hallgatni vezetés közben és hangosan. Hamar rájöttem viszont, hogy ez nem a legokosabb dolog, hiszen a zene miatt nem hallod mi megy körülötted, nem hallod a kiabálást, nem veszed észre az ámokfutó autóst, nem hallod a lövések zaját, s nem tudsz a helyzetre reagálni. Halkítsd le és figyelj, vagy akár ki is kapcsolhatod, ha veszélyes területet keresztezel.
Ajtó, ablak természetesen zárva mindenkor. Legyen gondod rá, hogy mindig van vagy 20 liter dugi üzemanyagod a csomagtartóban. Gyakran megesik, hogy egy útlezárás eltérít az útitervedtől, így a plusz üzemanyag életet menthet. És mindig ügyelj az orrod elé, pásztázd az utat jó előre, vigyázz a kátyúkra és minden egyébre, amit azok rakhatnak ki, akik megállásra akarnak kényszeríteni.
Hát ennyi: FerFAL
(ford:tc)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése