2019. augusztus 12., hétfő

Tartósítás télire
















Tartósítás télire






Uborkasaláta télire




Nagyon finom, roppanós a saláta, így eltéve télire. Éppen olyan, mintha frisset készítenénk. Mennyiséget nem írtam, a megmaradt felöntő levet elzárom egy üvegbe. A következő adag uborka vagy saláta eltevésnél felhasználom. Egy 7 dl-es üveget feltöltöttem a salátával, felöntöttem vízzel. Aztán visszamértem kb. mennyi is kell az üvegekre. A levet nem forraljuk fel, csak hidegen kikeverve.



Hozzávalók

- 10 adag +
  1. 3 kg uborka
  2. víz
  3. ízlés szerint só
  4. ízlés szerint cukor
  5. ízlés szerint ecet
  6. kevés szalicil


Elkészítés

60 perc
  1. Az uborkát meghámozzuk, megmossuk. Uborkagyalun legyaluljuk. Steril üvegekbe töltjük hézagosan.
  2. A felöntő levet elkészítjük. A vízzel elkeverjük a sót, cukrot, ecetet, majd egy kevés szalicilt. Nem forraljuk fel a levet!
  3. Ízlésünknek megfelelően tegyünk bele a hozzávalókból. Felöntjük a lével és légmentesen lezárjuk. Mehet a polcra.

Csalamádé



Hozzávalók: 

2 fő káposzta 
2 kg uborka 
2 kg paradicsompaprika és zöldpaprika 
1 kg zöld paradicsom 
50 dkg hagyma 
 10 dkg só
 30 dkg cukor
 3 dl 10 %-os ecet
 1 kávéskanál nátrium benzoát
Szemes bors, mustármag, babér levél


A káposztát lesarvaljuk, az uborkát héjastól meggyaluljuk, a paprikákat, zöld paradicsomot és a hagymát vékony szeletekre vágjuk. 

Nagy tálban összekeverjük a zöldségeket. Kimérjük a sót, cukrot, natrium benzoátot, rátőltjük az ecetet és kevergetjük amíg feloldodik a cukor és a só, ekkor rálocsoljuk a zöldségekre. Letakarva hagyjuk másnapig közben többször átforgatjuk.
Másnap üvegekbe rakjuk, minden üveg aljára teszünk, fél babérlevelet pár szem borsot, mustármagot és felöntjük a saját levével Nem kell víz annyi levet engednek a zöldségek hogy elég a feltöltéshez. Lezárjuk az üvegeket és mehet a kamrába.




Kimcsi, avagy a koreai savanyúság



A koreaiaknak a kimcsi a nemzeti eledele, minden étkezéshez eszik. És milyen igazuk van! Rengeteg változata létezik, ez most egy a sokból, kissé magyarosítva :) 
Hozzávalók
  • 20 dkg tengeri só
  • 1 kisebb fej káposzta vagy kínai kel
  • 2 sárgarépa
  • 1 jégcsapretek vagy sörretek
  • 6 újhagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 1 ököl méretű friss gyömbér
  • 2 evőkanál őrölt paprika
  • 2 evőkanál Cayenne bors (elhagyható) 

Elkészítés: 
  1. A sót 2 liter vízben feloldjuk, majd a vizet lehűtjük.
  2. Eltávolítjuk a káposzta külső leveleit és a torzsáját, majd legyaluljuk, vagy aprítógép segítségével vékonyra szeleteljük. Ha kínai kellel készítjük, daraboljuk 3-5 centisre.
  3. A répákat és a retket gyufaszál méretűre (durvább reszelővel) vágjuk
  4. A hagymákat megpucoljuk.
  5. Ha lehűlt a sós víz, tegyük bele a káposztát, a répát, a retket, és 2 darab újhagymát.
  6. Nehezék alatt (ez lehet egy nagy tányér), hagyjuk állni 4-6 órát, amíg a káposzta megpuhul. Időnként keverjük meg.
  7. Öntsük le a sós vizet, és szűrjük le a zöldségeket. Mossuk át többször, nehogy túl sós maradjon. A sós léből tegyünk félre néhány adagot, ha nem maradna elég folyadék a végére.
  8. Aprítsuk össze alaposan a maradék újhagymát, fokhagymát, gyömbért, paprikát (és borsot).
  9. Tegyük a zöldségeket egy nagy tálba, és jó alaposan masszírozzuk bele a fűszerkeveréket.
  10. ó szorosan tegyük üvegbe a kész masszát. Nyomkodjuk le pl. nyújtófa végével, vagy bármilyen más, alkalmas eszközzel. Mire végzünk, rendszerint a saját leve is szépen ellepi. Ha mégsem, pótoljuk a levet a félretett sós vízzel. Tegyünk egy nehezéket a tetejére, hogy a nyersanyag a folyadék felszíne alatt maradjon (ez lehet egy kő, faág, vagy egy vastagabb gyökeres zöldség darabkája)
  11. Nem szükséges teljesen rázárni a tetejét. mert akkor nem tudnak távozni a folyamat során keletkező gázok.
  12. Helyezzük az üveget sötét, szobahőmérsékletű helyre, és tegyünk alá tálcát, mert kifolyhat.
  13. Pótoljuk a folyadékot szűrt vízzel, ha idő közben fogyna.
  14. 4-5 nap után naponta kóstolgassuk, és mikor már ízlésünknek megfelelő, tegyük hűtőbe, így lelassítjuk az erjedést.

Nemcsak kóstolóba, de köretnek is tökéletes! Kicsit csípős, de fele ennyi fűszerrel készült már gyerekbarát verzió is! Nagyon nagy kedvencünk!!!!!
 
Vigyázat!! Fogyasztása függőséget okozhat! :)))



Megjegyzés: előfordulhat, hogy a folyadék teteje és az esetlegesen kilógó ételdarabok egy idő után penészedni kezdenek, ilyenkor ne essünk kétségbe! Távolítsuk el a megromlott részt, de az egészet ezért nem kell kidobni, a folyadék alatt lévő zöldség ugyanis tiszta, érintetlen marad. Ha bármikor romlott, rossz szagot észlelünk az üvegből, akkor nem sikerült a fermentálás, sajnos ki kell dobnunk az ételt. 

 

Forrás: Jill Ciciarelli: Fermented: A Four Season Approach to Paleo Probiotic Foods 
Bejegyezte: csipetnyusza dátum: 3:03 




Most itt vagy: Főoldal / Desszert / Kandírozott gyömbér




Kandírozott gyömbér



2016, január 7 
Mire jó egyáltalán a gyömbér? Ezekkel a kérdésekkel mostanában kezdtem el foglalkozni, mikor is az én udvari fotográfus férjem uram, hazaállított egy kis csomaggal, amiben kandírozott gyömbér volt. Ezzel a mondattal próbált rávenni, hogy megkóstoljam:
Peti: Ezt kóstold meg, mert ilyen jót még nem ettél.
Olgi: Na, majd én megmondom, hogy milyen jót ettem és milyet nem. Adj egyet.
Peti: Ugye milyen jó?
Olgi: Hhhúúúha. Várjál, nem kapok levegőt. Mi ez a sz.. ?
Peti: Ez a gyKandírozott gyömbérHogyan készül a kandírozott gyömbér?ógynövények gyógynövénye, maga a megtestesült egészség. A középkorban csak a jómódúak kiváltsága volt ezt fogyasztani, mert olyan drága volt. Akkor egy egész birkát adtak fél kiló gyömbérért.
Olgi: De ez úgy csíp, mint az állat.
Peti: Nem ez csíp, hanem a rák ollója, ez meg gyömbér, és ilyet fogunk itthon csinálni.
Olgi: Egyrészt nem vagy jómódú, és nem vagy a középkorban. Amúgy honnan volt neked birkád?
Nem derült ki, hogy honnan volt.
A gyömbér a gasztronómiában is stabil lábakon áll, viszont egy egyszerű megfázásra is gyógyír lehet. Jó hatással van a gyomorrontásra,  használják még afrodiziákumként, antibiotikumként, gyulladás csökkentőként, szívbaj, és rák ellen, fejfájás csillapító hatása van, és még annyi mindenre alkalmazzák, hogy még három oldalon keresztül írhatnám.
Én személy szerint nem állítom hogy ez mind így van, de egy biztos, hogy a benne lévő rostok kétségtelenül segítik az emésztést, és így kandírozott gyömbér hatásai, mindenképp a hasznunkra válik, és ha csak a felét tudja annak amit állítanak róla, akkor az nekem már jó.
No de vágjuk is bele. Tulajdonképpen tök egyszerű a folyamat pucolás főzés szárítás, ennyi.

TISZTÍTÁS, HÁMOZÁS.

A hámozás többféleképpen történhet. Lehet kiskanállal kapargatni –ha ínhüvelygyulladást szeretnél– amivel kevesebb ugyan a veszteség a késsel hámozáshoz képest, de nem sokkal. Jobban jársz, ha egy tényleg éles zöldség pucolóval nekiállsz, mert azzal nagyon egyszerűen meg lehet pucolni. Azokat a részeket (ahol azok a nagy krumplik találkoznak) ahova nem fér be a pucoló, simán levágtam, –úgyis fel lesz darabolva, értelmetlen egyben tartani és kínlódni vele– és így gyönyörűen meg lehet csinálni. Próbáld ki mindkettőt, és amelyik jobban tetszik azt használd. Én a zöldségpucolóval csináltam, ez lett az eredmény.
Gyömbér megpucolva
Lehet szeletelni is 2-3 mm vékonyan, de ezt felkockáztam kb 1.5 cm X 1.5 cm-es darabokra.

Gyömbér megpucolva darabolva

CSÍPŐS ÍZ ELTÁVOLÍTÁSA.

Azt, hogy a gyömbér íze mennyire lesz csípős, azt azzal tudjuk beállítani, hogy a cukorral való felfőzés előtt 1x, 2x, vagy akár 3x 10-20 percig forralod, annyi vízben ami ellepi. Én 2x főztem fel, mert úgy pont annyira csípős, hogy ehető. Ha csípősebben szereted, akkor próbáld meg csak egyszer felfőzni sima vízzel. Előre szólok, durva lesz.
A vizet, amiben előfőztem kiöntöttem, mert az annyira csípős hogy szerintem nem sok mindenre lehet használni. Ráadásul itt nem 2 dl-ről beszélünk, hanem literekről. Főleg, ha kétszer főzöd. Én meg mit csináljak 4liter csípős lével? Megromlik, mire felhasználom.

KÉSZRE FŐZÉS.

Ha megvagyunk a 2x 10-20 perc előfőzéssel. A következő művelet az, hogy fél kiló  gyömbérhez 1,5 liter vizet öntünk egy lábosba, majd feltesszük főzni harmadjára is. Én 920 grammot mértem és főztem, 2 liter vízzel. (Az arányokról a lap alján olvashatsz)
Ez a recept David Lebovitz-től indult, aki cukrászként dolgozott, írt pár könyvet az édességekről, aminek ő is nagy rajongója. Ő ugyan leszeletelte a gyömbért és fél kiló gyömbérhez 800 g cukrot rakott, de én nem raktam bele annyit.
Így a 920g gyömbér, 2 liter vízzel kapott egy kiló cukrot és kész. Kapott még egy csipet sót, és indulhat a buli.Kandírozott gyömbér főzése
Lebowitz szerint a főzést akkor kell abbahagyni, amikor a víz hőmérséklete eléri a 106 °C-ot. Ezt maghőmérővel tudod ellenőrizni. Ennek hiányában marad a szemrevételezés. Amikor a cukros lé szemmel láthatóan elkezd besűrűsödni, mintha  híg méz lenne, akkor már jó lesz. Ehhez maximum 1,5 óra főzésnek elégnek kell lennie.
Leszűrtem és körülbelül 20 dkg kristálycukorban megforgattam az egészet.
A következő főzésnél azonban a kristálycukorban való forgatással, várni fogok egy napot, amíg szárad egy kicsit, mert így egy nagy lekvár lett az egész. Másnap, esetleg harmadnap még nedves annyira hogy a cukor ráragad, de nem ragad össze mindened.

Kandírozott gyömbér főzés utánSZÁRÍTÁS

A főzést követően kipakoltam az egészet egy sütőpapírral bélelt tepsibe, mert ez az ázott vizes cucc egyelőre kezelhetetlen. Se üvegbe se dobozba nem lehet berakni.
Kandírozott gyömbér cukrozva
Sütőben is meg lehet szárítani –ha nagyon sürgős (60-80°C-on) –, de én a fűtőtestre raktam, ahol három napig száradt. Hipp-hopp megvan.
A kandírozott gyömbér száradása tulajdonképpen a maradék víz eltávozását, és a cukor kikristályosodását jelenti. A fűtőtesten száradást követően a kristályosodásnak legkésőbb a második harmadik napon láthatónak kell lennie.
Ha elérte a számukra megfelelő állagot (még nem kőkemény, de már megszáradt), akkor érdemes valamilyen dobozba zárni, mert 1-2 hét után még kellemes az állaga, de minél tovább van a szabad levegőn annál jobban szárad és annál keményebb lesz.
Így viszont egy jól zárható dobozban akár egy évig is eláll.
Kandírozott gyömbér cukrozva
Szerintem összességében jó lett, (sőt meglepően jó) és nem lett annyira csípős, mint amit a boltban lehet venni. Mert az nagggyon durva.
Kandírozott gyömbér
Tulajdonképpen a gyümölcsök kandírozása nem teljesen így történik, de az módszer sajnos ötször annyi ideig tart –és a gyömbérrel szerintem pont nem is működne, ráadásul az nem is gyümölcs–, ezért a kandírozott gyömbér házilag, a receptben leírt módszerrel készíthető el a legegyszerűbben. Szerintem nagyüzemileg is így csinálják.
A RECEPT FRISSÍTVE, KIEGÉSZÍTVE AZ ALÁBBIAKKAL 2016.10.22-ÉN, MERT FELMERÜLT PÁR KÉRDÉS, AMI EZT MINDENKÉPP INDOKOLJA.

A KANDÍROZOTT GYÖMBÉR SOKADIK FŐZÉSÉT KÖVETŐ TAPASZTALATOK

Szerintem 2 kg alatt nem érdemes gyömbért kandírozni. Olyan gyorsan elfogy, hogy nem éri meg kevesebbel vergődni. Legutóbb 4 kg-ot vettem. Pucolás után ez kb 3 kg lett.

FONTOS

Azt érdemes figyelembe venni, hogy 0,5 kg gyömbér teljesen másképp viselkedik, mint 3 kg. Ráadásul a víz mennyisége sem növekszik fél kilogrammonként 1,5 literrel (mert nincs akkora edény amiben ez úgy beleférne). Az ideális, és még kellően kezelhető mennyiség kb. 2 kg. Én legutóbb a 3 kg-ot egy 6 literes edénybe főztem, de az csurig volt. A következőt két részletben fogom főzni. A két előfőzés persze történhet egyszerre.
Ennek ellenére, ha mégis 0,5, esetleg 2kg kilónál többet szeretnél főzni, akkor érdemes az alábbi listában szereplő arányokkal indítani.
Ezt megpróbáltam úgy belőni, hogy az 1-1,5 órás főzés közben ne kelljen vizet utána tölteni, és az edénybe is beleférjen. Bár ez nem annyira egyszerű, mert a körülmények nem mindenkinél egyformák. Például, az edények mérete, mekkora lánggal főzöd, raksz-e az elején rá fedőt, hogy gyorsabban felmelegedjen (én szoktam), és aztán, hogy ezt a fedőt elfelejted-e levenni (volt már ilyen is). Ezért egyszerűbb, ha van hőmérőd!
Tehát ha a gyömbér
  • 0,5 kg, akkor 1,2-1.5l vizet és 0,7 kg cukrot
  • 1 kg, akkor 1,7l vizet és 1 kg cukrot
  • 1,5 kg, akkor 1,9l vizet és 1,2 kg cukrot
  • 2 kg, akkor 2l vizet és 1,4 kg cukrot
  • 2,5 kg, akkor 2l vizet és 1,6 kg cukrot
  • 3 kg, akkor 2l vizet és 1,8 kg cukrot
tegyünk az edénybe.

HA VAN HŐMÉRŐD:

A 1-1,5 óra nem szentírás, mert ha az 50. percben eléri a 106°C-ot akkor kiveheted, és kész van.

HA NINCS HŐMÉRŐD:

Érdemes azt figyelni, hogy mikor kezd el habzani az edényben a cukros víz. Kisebb mennyiségnél jobban, 1kg-1,5kg felett kevésbé teszi mindezt. Amikor már –olyan kétségbeejtően– jobban habzik, mint a sült krumpli az olajban, akkor már kivehető. Ez időben valahol 1 és 1,5 óra között lesz.
Fedő nélkül főzzük lobogó vízben 1-1,5 órát –ha 1 kg felett van, akkor kevergessük is meg időnként–, és azért néha nézzünk rá, mert a habzást követően a hőmérséklet már 100°C felett van –amikor nagyon habzik, akkor már kb. 102°C-106°C körül– és itt már nagyon gyorsan elpárolog az a kicsi víz is, ami benne van.
Inkább vegyük ki hamarabb, mint később, mert akkor legfeljebb egy kicsit tovább szárad, és a cukor mennyisége utólag még módosítható, de ha megég, úgy már nem olyan jó az íze. Hőmérősökre ez nem vonatkozik.
Nyugodtan fogj hozzá, mert nehéz elrontani. Ha megcsináltad, gyere vissza és meséld el milyen lett. Vagy írd meg nekem a facebook-on. Küldj fényképet is.
5 from 7 votes

Kandírozott gyömbér

Prep Time20 mins
Cook Time2 hrs
Total Time2 hrs 20 mins
Kategória: Desszert
Servings: 1 kg ból kb 650 g lesz
Author: Olgikonyhaja

Hozzávalók

  • 500 g gyömbér megpucolva
  • 1.2-1.5 liter víz
  • 70 dkg cukor + 10dkg amiben megforgatod
  • csipet só

Az elkészítés lépései

  • A gyömbért megpucoljuk, és feldaraboljuk 1,5cm x 1,5cm-es darabokra, vagy fel is szeletelhetjük kb 3mm vastagra.
  • Egy edényben (annyi vízben amennyi ellepi) 2×10-20 percig forraljuk, hogy ne legyen annyira csípős. A vizet vagy kiöntjük, vagy ízlés szerint felhasználhatjuk.
  • A kétszer kifőzött majd leszűrt gyömbért felöntjük az 1,5 liter tiszta vízzel, és hozzáadjuk a 70dkg cukrot.
  • Kb 1-1,5 óráig főzzük, addig amíg a cukros gyöm








ÜDVÖZÖLLEK AZ OLDALON!




ROPOGÓS ÉDES CSALAMÁDÉ



HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • 1 fej (1 kg) káposzta
  • 50 dkg vöröshagyma
  • 50 dkg zöld paradicsom
  • 50 dkg uborka
  • 4-5 db sárgarépa
  • 3 db erős zöldpaprika
  • 1 db chilipaprika
  • 10%-os ecet
  • 30 dkg cukor

  • 10 dkg só
  • 1 kávéskanál borkén
  • 1 kávéskanál citromsav





Elkészítés:

1 fej (kb. 1 kg) káposztát szálasra felvágunk, fél kg vöröshagymát szintén szálára vágunk, fél kg zöld paradicsomot negyedelünk, fél kg uborkát, 4-5 db sárgarépát, 3 db zöldpaprikát megpucolva felkarikázunk, és még aki a csípőset szereti, 1 chilipaprikát is tehet bele felvágva. Ezt egy nagy edénybe tesszük, összekeverjük a kezünkkel vagy nagy villávaL

A felöntőléhez 2 dl 10%-os ecetet, 30 dkg cukrot, 10 dkg sót, 1 kávéskanál borként, 1 kávéskanál citromsavat összekeverünk, mi édesebben szeretjük, így mindig kóstolgatom, és adok még hozzá cukrot, ha kell. Ezt a levet ráöntjük a csalamádéra, és 1 napig hűvös helyre tesszük. Célszerű olyan edényt választani, ami ilyenkor nyáron befér a hűtőbe. 1 nap alatt párszor átforgatjuk, közben levet enged, de ha nem elég a lé 1 nap elteltével, csinálhatunk hozzá felforralt vízből, ecetből, sóból és cukorból még.
    Inkább kevesebbet készítsünk, mindig frissen a legjobb.
Üvegbe tesszük a csalamádét, és a levet ráöntjük. 1-2 hétig hűvösön eláll tartósítószer nélkül.


Csalamádé, ahogy nekünk ízlik
Mondhatom évek óta kísérletezem csalamádé készítéssel, hogy végre eltaláljam azt az ízvilágot, ami nekünk ízlik. Azt hiszem, hogy most sikerült, se nem édes, se nem savanyú, pont olyan, amilyennek lennie kell.
Hozzávalók: összesen 6 kg friss zöldség, tetszés szerinti összetételben,
nálam kb.2,5 kg káposzta
1 kg vöröshagyma
1 kg paprika
1 kg uborka
0,5 kg sárgarépa
3 dl 20 %-os ecet
80 dkg cukor
8 dkg só
1 kávés kanál nátriumbenzonát
1 kávés kanál borkénpor

Mine coins - make money: http://bit.ly/money_crypto

A zöldségeket, megtísztítom, és legyalult egy nagyobb edénybe, nálam ez már egy kádacska volt, amit igazából a mosott ruháknak használok, de semmi más edényem nem volt, ami alkalmas lett volna erre a célra. A legyalult zöldségekre rászórom a cukrot és a sót, a két tartósítószert és ránöntöm az ecetet is, majd az egészet jól összekeverem, nem kell nyomkodni, mert magától fog levet ereszteni. Így hagyom állni egy éjszakát, másnap még egyszer, kétszer átkeverem és elözöleg kimosott üvegekbe töltöm, nagyobb részt kicsikbe, ami éppen egyszerre elfogy nálunk. Az idei adag 1,5 szeresre sikeredett, és a képen látható mennyiség lett belöle. Jó étvágyat kíván hozzá! 

Mine coins - make money: http://bit.ly/money_crypto



Házi csalamádé régi bevált recept szerint

- A bolti meg sem közelíti

Ez a csalamádé se nem savanyú, se nem édes, pont olyan, amilyennek lennie kell.

Ezzel a módszerrel teheted el legegyszerűbben a házi csalamádét. Nem kell hozzá semmit főzni, és nincs szükség dunsztolásra sem. Bármi kerülhet az üvegbe, ami a kertedben terem. Így rakhatsz hozzá patisszont, gyöngyhagymát, cukkinit is. Ha igazán mutatós üvegeket szeretnél eltenni télre, sok színes zöldséget rakj bele.

Házi csalamádé

Hozzávalók 50 decihez:

  • 2 kg fejes káposzta
  • 1 kg uborka
  • 1 kg paprika
  • 50 dkg sárgarépa
  • 50 dkg hagyma
  • 60 dkg cukor
  • 3 dl ecet
  • 8 dkg só
  • 1 evőkanál egész bors
  • 1 kávéskanál nátrium-benzoát
  • 1 kávéskanál por citromsav

Elkészítés:

A zöldségeket alaposan mosd meg, majd csepegtesd le. A káposzta külső héját szedd le, vedd ki a torzsát, gyaluld le. Az uborkát és a sárgarépát is lereszelheted, a hagymát, a paprikát vágd karikára, majd rakj mindent egy nagy tálba. Szórd rá a sót, a cukrot, a borsot, a tartósítószereket, öntsd rá az ecetet, és az egészet jól forgasd össze.
Víz nem szükséges hozzá, mert a zöldségek sok levet eresztenek. Takard le, és hagyd állni egy napig, közben egyszer-kétszer keverd meg. Másnap rendezd alaposan kimosott, kifőzött üvegekbe. Oszd el rajtuk a levet, és jól zárd le. Száraz, hűvös helyen tárold, felbontás után tedd a hűtőbe.

Csalamádé


Már sok éve ugyanezzel az ízesítéssel készül, nem véletlenül. Túlzás nélkül mennyei!

A zöldségek összetétele szokott kissé változni, de vannak alaptételek: a legtöbbnek mindig a káposztának kell lenni nálunk, utána jöhet az uborka, a hagyma, azután a többi. Zöld paradicsom hol van, hol nincs, az idén került bele egy kisebb mennyiség.
Az eredeti recept 5 kg-ra szól, a fűszereket abban az arányban szórom rá. De szerintem ennél kevesebbet nem is érdemes csinálni, mert így is elég hamar elfogy.
Hozzátenném még, hogy mi a savanyú savanyúságot szeretjük, nem az édeskéset! (Az eredeti receptben a cukor 50 dkg volt, az ecet 3 dl.) A koriander és a mustármag is nálunk került bele, nem kötelező, ha valaki nem szereti. Én szeretnék bele sok csípős paprikát is, de a legnagyobb fogyasztó célszemély azt ki nem állhatja, ezért csak igen kicsi mennyiséget szoktunk beletenni szoktatás céljából (Úristen, mit kapok én ennek a titoknak a felfedéséért???:))

Az eredeti receptben megadott mennyiségek a következők

1 kg káposzta
1 kg hagyma
1 kg paprika
1 kg zöldparadicsom
1 kg uborka

Ehhez az 5 kg-hoz kell a következő fűszermennyiség:

30 dkg cukor
3 ek só
1 tk őrölt bors (én szemre szoktam frissen a tetejére őrölni)
1 tk őrölt kömény
1 tk szalicil – ezt az utóbbi időben lecseréltem Na-benzoátra
1tk borkén
5 dl 10 %-os ecet
1 ek mustármag
1 ek koriander

Az idei csalamádénk összetétele a következő lett:

1,5 kg káposzta
1 kg hagyma
1,5 kg uborka
1 kg paprika (piros, zöld és fehér vegyesen)
70 dkg répa
30 dkg zöldparadicsom
(összesen 6 kg)
Ehhez 20 %-kal emeltem a cukor, a só és az ecet mennyiségét, a többit kicsit púposabb kanállal tettem.
A hozzávalókat segítő személyzet vékonyra legyalulta egy jó nagy műanyag edénybe. Rászórtam-öntöttem az ízesítőket, 2 nap múlva 720 ml-es üvegekbe töltöttem. Na ez az utóbbi művészet! hogy ne túl szorosan tömködje az ember lánya, de ne is lazán...úgy kéne, hogy éppen elfogyjon a lé is és a zöldség is egyszerre, de ez nekem még soha nem sikerült, a léből szokott megmaradni. Az idén ezt úgy hidaltam át, hogy a léhez gyalultam le még uborkát, azt kicsit megsóztam, cukroztam és eceteztem magában, majd a maradék lével együtt néhány órai állás után 2 üvegbe betöltöttem, remélem, jó lesz...
A 6 kg-os mennyiségből 8 üveg csalamádé lett (+ a 2 üveg uborka):
/Forrás: Kaleva receptje az Nlc-fórumról/



Csalamádé - ahogyan a vendég szereti :)

Csalamádé, ahogyan a kedves vendég kéri :)  Szerintem ez egy egyszerű, nagyon finom, ízletes, könnyen elkészíthető nyári íz télire. 

Csalamádé
Ez a mennyiség 20 üveg 720 ml-es csalamádéhoz elegendő
Tisztított állapotban 1,5 kg hagyma
1,5 kg sárgarépa
1,8 kg paprika (fehér – piros)
2,5 kg uborka
4,7 kg káposzta

ez összesen 12 kg tisztított hozzávaló

A hagymát megtisztítjuk késes szeletelővel vékony szeletekre vágjuk A sárgarépát meghámozzuk,  szintén a késes szeletelőn átengedjük A paprikákat megmossuk,  éles késszel vékonyra felszeleteljük Az uborkát is megmossuk és  szintén a késes szeletelőn felkarikázzuk A káposztának a külső leveleit leszedjük.
Ezt  is lehet a késes szeletelőn (de én erre nagyon érzékeny vagyok és szeretem a hajszálvékony szálakat, így gyalultuk.) Az összevágott hozzávalókat egy nagyobb edényben (kádban, fazékban, kinek mi van) összekeverjük és elkezdjük a tetejére adagolni a fűszereket.

0,7 liter 10 %-os ecet
4 evőkanál (ha lehet akkor színes) bors, ha nincs, akkor a fekete is megteszi
22 dkg parajdi só
1,25  kg kristálycukor (akinek készítettem a csemege ízt szereti, de lehet kevesebb cukor is)
2,5 kávéskanál citromsav
2,5 kávéskanál tartósító szer (Lucullus befőzési tartósítőszer keverék)
1 csomag koriander
1 csomag mustármag
1 csomag babérlevél (kicsit összetörve)
http://bit.ly/money_crypto

Az összes fűszereket a tetejére tesszük a savanyítani való csalamádénak és jócskán összekeverjük, lenyomkodjuk. 1 napig állni hagyjuk, de időközben még legalább 3-4-szer átforgatjuk. Jócskán enged levet. Kicsavarjuk a savanyúságnak valót és tisztára mosott üvegekbe rakjuk. Nem szabad nagyon megtömni az üvegeket, hogy a lé át tudja járni az egész csalamádét, A saját levével felengedjük. Az üveg tetőket rárakjuk és felrakjuk a polcra .
Csalamádé
Az egyik kedvenc savanyúságunk. Amellett, hogy imádom az ízét, az illatától is kész vagyok, mire elkészül. Amikor már összekeverve áll a konyha pulton, alig bírunk ellen állni, bár némi csipegetés belefér. Az egyetlen, ami talán hosszabb az elkészítésében, mire mindent szép vékonyra felszeletelünk, nekem ez 1 órát vesz igénybe, ha egyedül csinálom. Ebből az adagból 8 üveg lesz. És hónapokig így simán eláll a spejzomban. Természetesen, amit felbontunk, az a hűtőben várja, hogy elfogyjon.


Hozzávalók:
2 kg fejes káposzta (amit mire lereszelünk, megfosztunk a felső levelektől, torzsájától és kb. 1 ½ kg lesz), 1 kg paprika (vegyünk színeset bele pl. kápia paprikát, vagy csak ami kissé pirosas), 1 kg uborka, 40 dkg répa, ½ kg hagyma. 2 dl 10%.os ecet, 3 db babérlevél, 1 evőkanál szemes bors, 7 dkg só, 40 dkg cukor, 1 kávéskanál citromsav (bármelyik üzletben lehet venni), 1 kávéskanál nátrium benzoát.
Elkészítés:
A káposztát külső héjától megfosztjuk, negyedekre vágjuk és káposztagyalun vékony szeletekre vágjuk. (Ha nincs, az uborkagyalu is megteszi)


Az uborkát, jól megmossuk, és héjastól uborkagyalun leszeleteljük.
A répát meghámozzuk azt is leszeleteljük. (én azt is az uborkagyalun szoktam szeletelni)
A hagymát szintén meghámozzuk, félbe vágjuk és azt is vékony szeletekre vágjuk. (ugyan könnyeket csal, de ez is az uborkagyalun megy, mert így gyorsabb.)

A paprikákat is alaposan megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk. Én a magokkal teli csumáját kiszedem)

Az egészet egy nagy tálba tesszük,

hozzáadjuk az ízesítőket, a babérlevelet kisebb darabokra törjük és így tegyük hozzá,

és kezünkkel jól összekeverjük.



Majd így hagyjuk állni 5-6 órán keresztül.

Ha letelt az idő, akkor üvegekbe töltjük, jól lenyomkodjuk és a levet is elosztjuk rajta.


Jól lezárjuk, és hűvösebb helyre tesszük. 









Csalamádé

Hozzávalók:
Káposzta, hagyma, uborka, paprika, zöldparadicsom.

Gyalulni mindent, az adag 5 kiló legyen! Mi döntjük el miből mennyit teszünk, az Ízlésünk szerint.
Rászórunk 7 deka sót, 30-35-40 deka cukrot, attól függ mennyire édesen szeretjük én 40 dekát szoktam tenni, fél liter 10 % os ecetet, és egy kávéskanál borkénport. Jól átforgatjuk, ha kell többször is, hagyjuk kb. egy órát állni, mialatt átforgathatjuk többször is. Nem facsarjuk ki, felcsípjük és rakjuk üvegekbe, amennyi levet visz magával jól lenyomkodjuk, lezárjuk és mehet is a polcra, nem kell dunsztolni, a megmaradt levet el szoktam önteni, nem kell rá, mert enged annyit amennyi kell az üvegekben!

   








Kekszes krémes



7 deci tejbe 7 kanál cukrot, 2 tasak pudingport) én itt egy karamellest és egy étcsokist tettem, de lehet vaníliást kókuszossal, vagy eprest tejszín ízűvel kombinálni), egy evőkanál lisztet, fél csomag zselatint, 2 tojás sárgáját és pár csepp rumaromát odateszünk főzni, jól kavargatjuk míg megsűrűsödik.a a két tojás felvert habját forgatjuk bele.
Lerakjuk egy tepsibe a kekszeket, ráöntjük a krémet, gyorsan a tetejét is kirakjuk keksszel. Mikor kihűlt betesszük a hűtőbe, másnap igazán finom, mert megpuhul a keksz.
A tetejét lehet porcukrozni vagy ízlés szerint megdíszíteni, de ha úgy hagyjuk, akkor is mutatós.





Ropogós keksz



Hozzávalók:
12 dkg liszt
20 dkg zabpehely
2 tojás,
1 evőkanál vanília aroma
1 nagy evőkanál mogyoróvaj
5 dkg Ráma
1 tábla keserű csokoládé
15 dkg barnacukor ( én keverve számoltam fele barna, fele fehér kristálycukrot)
4-5 evőkanálnyi tej
fél tasak sütőpor


A csokit megolvasztom gőz fölött 1 evőkanál olajjal, közben összekeverem a vajakat a cukorral, aromával, két tojással, mikor a csoki elolvadt, de már nem forró, akkor hozzáöntöm, jól elkeverem, aztán adagolom hozzá a liszttel és sütőporral elkevert zabpelyhet. Jól formázható, nagyon ragadós anyagot kapunk, amit viszont vizezett kézzel, gond nélkül gombócokká formálhatunk és sütőpapírra téve, szintén vizes kézzel szétlapíthatunk, majdnem tejesen kerek formákra és tetszés szerint díszíthetjük.
Én kókuszos, mazsolás, csokilapocskás és mandulás ízesítéssel készítettem.
Előmelegített 180 fokon, 10-12 perc alatt megsülnek, vigyázat ha tovább sütjük könnyen odaég. Miután kivettük nagyon puhák, hagyjuk kihűlni a tepsiben, akkor ropogóssá válnak és könnyen felvehetők a papírról!

   





Sós, sajtos rudacskák



2 dkg élesztőt, fél dl langyos tejben fél evőkanál cukorral felfuttatunk. 30 dkg lisztet, 22 dkg margarinnal vagy 16 dkg zsírral jól elmorzsolunk, hozzáadjuk az élesztőt, 1 tojást, ízlés szerint sót, és kevés tej hozzáadásával összegyúrjuk, a tésztának nem szabad lágynak lennie. Kinyújtjuk fél cm vékonyra és felszabjuk rudacskákra derelyevágóval, megkenjük tojással és megszórjuk sajttal, köménymaggal, szezámmaggal ízlés szerint.
Közép meleg sütőben szép rózsaszínre sütjük.
Én dupla adagot szoktam készíteni, mert egyfolytában esszük. Nem kell hagyni kelni, mikor összegyúrtuk, ki is nyújtjuk és szabjuk.










Krumplis palacsinta





Hozzávalók:
Fél kiló főtt, áttört krumpli
25-30 deka liszt (Ne egyszerre adjuk hozzá, mert a burgonya liszttartalmától is függ mennyire lesz szükség)
2-3 evőkanál zsír
só ízlés szerint (Kóstoljuk sózásnál, mert a sótlan palacsinta egyáltalán nem élvezhető!)

A burgonyát a sóval, liszttel, zsírral összedolgozzuk, egynemű tésztává gyúrjuk. Gombócokat formálunk belőle, amiket kerekre kinyújtunk lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra. Egy teflon vagy vasserpenyőt felforrósítunk egy csepp olajjal, ecsettel kikenjük. A palacsintát mindkét oldalán egy -két percig sütjük, míg barna foltocskái lesznek. Minden palacsinta előtt kenjük át a serpenyőt olajjal.
Ez a palacsinta tölthető is, savanyú káposztával, vagy kapros-túrós töltelékkel, de így egyszerűen, krumplisan is nagyon finom! Ha töltjük kinyújtjuk a palacsintát, belehelyezzük a tölteléket és áthajtva újra nyújtjuk, aztán sütjük.





Gesztenyés krémes



Hozzávalók:
25 dkg háztartási keksz,
25 dkg gesztenye püré,
10 dkg Ráma
1 evőkanál rum vagy aroma
2 evőkanál cukor.

Ezekből gyúrjuk az alsó alapot, amit belenyomkodunk egy tepsibe, vagy jénaiba és berakunk a hűtőbe.

A pudingos krémhez:
2 csomag főzős puding (én karamellásat használtam, de bármilyenből lehet)
5 dl tej
15 dkg cukor
fél tasak zselatin

Ebből sűrű pudingot főzünk és amíg meleg, beledobunk 5 dkg vajat, amit elkeverünk, míg szétolvad. Hagyjuk kihűlni langyosra, ekkor ráöntjük a kekszes alapra.
Visszatesszük a hűtőbe. Addig felverünk egy kis doboz hullalát, amibe a maradék zselatint is beletesszük, 1 evőkanál vízben feloldva és kihűtve .
A süti tetejére kenjük a habot, megszórjuk tortadarával, vagy reszelünk rá csokit.






Cukrozott keksz



Hozzávalók:
10 dkg porcukor
12 dkg puha vaj
26 dkg liszt
1 tojás
1 kávéskanál sütőpor
1 evőkanál kakaópor

Összegyúrom a hozzávalókat, puha, könnyen formázható tésztát kapok. Kettőbe veszem, egyikbe belegyúrom a kakaót, de bármilyen színezővel, színes kekszet is készíthetek. Rudat formázok belőle, becsomagolom fóliába és hűtőbe rakom egy-két órára, ha többet áll, puhább lesz! Barnacukrot és színes kókuszreszeléket kevertem össze, a rudakat beleforgatom, megnyomkodom, hogy jól ráragadjon. De lehet színes cukorba is forgatni. Felszeletelem fél centi szeletekre, sütőlemezre rakom. Valamivel meg lehet díszíteni, de nem muszáj. 10 perc alatt megsül 170 fokon. Ki is lehet nyújtani és szaggatni, de így könnyebb volt...






Káposztás sörkifli



50 dkg liszt
1 jó nagy evőkanál libazsír (vagy 1 dl olaj)
2,5 dkg élesztő
2,8 dl langyos tej
só, pici cukor

Egy közepes káposztát lereszelünk, megsózzuk, hagyjuk állni míg levet ereszt, aztán kicsavarva, kis olajon megdinszteljük. A hozzávalókból tésztát dagasztunk, miután megkelt, kerekre kinyújtjuk, megkenjük egy kis libazsírral, felvágjuk cikkekre és mindegyikre teszünk a káposztából. A csücsköket behajtva, kezdjük feltekerni. Hagyjuk tepsiben megkelni újra, lekenve tojássárgájával, szép pirosra sütjük.

   








Kekszkrémes - meggyes

Kakaós piskóta 6 tojásból. A piskótát sem szoktam sokáig elvacakolni, egy tálban készítem el. A tojások fehérjét felverem mixerrel, 6 kanál cukorral, amit később adagolok hozzá. Nem kell nagyon keménynek lennie, inkább olyan tejföl sűrűségűnek. Akkor egyenként belemixerelem a tojások sárgáját is, majd beleszórok egy fél teáskanál sütőport, két kanál kakaóport (már mikor kakaósat készítek), egy csipet sót, aztán, miközben mixerelem, adagolok még hozzá négy púpos evőkanál lisztet és már készen is van. Mehet a formába. Ezt a kis négyszögletes formát szoktam használni, leszedhető az oldala, nekünk szép magas sütemények lesznek benne, egy nagyobb tepsiben vékony lenne. Előmelegített sütőbe teszem, pár perc után lejjebb veszem a lángot. Mikor kisült, azt onnan tudom, hogy a teteje mikor óvatosan megnyomkodom, recsegő hangot ad, nem ragad. Mikor kiveszem a sütőből, az oldalán végigfuttatok egy késhegyet, mert ha oda van ragadva a piskóta, akkor a közepe beesik! Aztán lefordítom fejjel lefelé, míg kihűl, ugyanis érvényes a gravitáció törvénye, hogy minden lefele esik. Így a piskóta a súlyánál fogva lefele húz és nem esik össze. Ezt Farkas Vilmostól tanultam.

Kekszkrém:
30 dkg darált keksz, 30 dkg porcukor, 25 dkg margarin, 1 dl feketekávé, fél dl rum, 3-4 evőkanál kakaópor.
Én most nem tettem kakaóport bele, mivel a piskóta is kakaós. Ha száraznak találjuk tegyünk még bele kávét. Én most egy capuccinót kavartam ki, rumos ízűt és azzal locsoltam meg a kekszet. Akkor tehetünk másfél dl vizet hozzá, mert nem kell a rum bele.

Tejszínkrém:
egy tejszín ízű pudingot megfőzünk 5 dl tejben, amibe egy fél csomag zselatinport is kevertünk, mikor besűrűsödött (nem lesz olyan vastag mint egy puding) akkor  12,5 dkg Ráma margarint beledobunk és kavarjuk míg elolvad benne.
Meggyet lehet lecukrozni előre, hogy ne legyen savanyú, én egy kis vajjal és barnacukorral karamellt főztem abban megforgattam a meggyet!
Tetejére tejszínhabot verünk fel és megszórjuk csokidarával!



   






Mandulás keksz





:Hozzávalók
1 bögre cukor
20 dkg vaj
1 teáskanál vaníliakivonat
1 teáskanál mandulakivonat
3 és fél bögre liszt
kevés só
1 marék darabolt mandula

A vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a kivonatokat, végül a sóval elkevert 3 bögre lisztet, mindezt mixerrel is végezhetjük, jó morzsásra dolgozzuk össze.
A maradék lisztet már deszkán, kézzel gyúrjuk bele, a manduladarabokkal. A tésztát folpackba tegyük a hűtőbe 30 percre. Nyújtsuk ki fél centi vastagra, szaggassuk és előmelegített sütőben addig süssük, míg a széle barnulni kezd, de ne tovább!
Díszíthetjük olvasztott csokival.





Oreo kekszes brownie

Oreo kekszes brownie

Hozzávalók a barna réteghez:
9 evőkanál cukor
10 evőkanál liszt
vanília aroma,
fél teáskanál sütőpor
4 egész tojás,
15 dkg olvasztott vaj
2 evőkanál kakaópor
csipet só

A tojásokat mixerrel felverjük a kakaóporral, majd a cukrot adagoljuk folyamatosan, miközben keverjük, azután az olvasztott vaj, majd a vanília következik, végül a sütőporos liszt. Ezt belesimítjuk a brownie formánkba, vagy tepsibe, csak legyen a pereme elég magas.
Kirakjuk a tetejét Oreo kekszekkel, nekem 16 darab kellett, kicsit nyomjuk bele a tésztába és előmelegített sütőbe rakjuk, 10 percre, míg kérgesedni kezd.



Addig elkészítjük a sárga tésztát :
Hozzávalók:
2 egész tojás,
2 evőkanál kristálycukor,
2 evőkanál barna cukor
2 evőkanál barna porcukor
6 evőkanál liszt
kis sütőpor
vanília aroma
csokilencse
5 dkg olvasztott vaj.
csipet só

Ugyanúgy készítjük, mint az előzőt, abban a sorrendben adagolva a hozzávalókat. A csoki cseppeket a végén keverjük bele kézzel.

Mikor a tíz perc letelt és készen vagyunk második réteg tésztával, kivesszük a tepsinket és rácsorgatjuk a sárga tésztát, megszórjuk még csokicseppel, majd visszatesszük körülbelül 25 percre, nekem annyi kellett, de végezzünk tűpróbát.
Várjuk meg míg teljesen kihűl, akkor szeleteljük!

   






Savanyú káposztával töltött bucik

Hozzávalók:
50 dkg liszt,
2,8 dl langyos víz,
2,5 dkg élesztő,
1 evőkanál olaj,
1 teáskanál almaecet,
1 teáskanál só,
pici csipet cukor.

Ebből tésztát dagasztunk, nekem a gép végzi. Miután megkelt, rudat sodortam belőle, felvágtam 10 vagy 12 darabra, attól függ mekkora bucikat szeretnél. Mindegyiket kilapogattam kézzel egy kicsit és a közepére tettem egy jó kanálnyi káposztát, amit előzőleg megpároltam olajon és egy kis sonkakockával. Ne legyen meleg a töltelék! Összefogtam mint egy kis batyut és az összecsípett résszel lefele, kiolajozott muffinsütőbe tettem. De ha tepsibe rakod akkor is jó. Hagytam megkelni újra, lekentem tojássárgájával és forró sütőbe tettem, 180 fokra. Piros ropogósra sütöttem.





Szezámlapocskák

Hozzávalók:
 3 dkg vaj
 3 dkg  liszt 
 
3 dkg cukor
 1 tojásfehérje
 9 dkg szezámmag, nálam keverve 6 dkg hagyományos és 3 dkg fekete.

Habosra keverjük a hozzávalókat, a szezámmagot óvatosan megpirítjuk és a végén adjuk a habos masszához. Sütőpapírra diónyi halmocskákat rakunk és kanál hátával ellapítjuk.
Előmelegített 180 fokos sütőben 8 perc alatt megsülnek.





Citromhéjas keksz

2 csupor liszt,
fél csupor cukor,
fél sütőpor,
25 dkg vaj vagy margarin,
1 csipet só

Ezeket összegyúrjuk, addig dörzsöljük míg porhanyós lesz az egész. Ekkor még nem áll össze.
Egy fél citrom levét rácsorgatjuk, belereszeljük a citrom héját, valamint én kandírozott citromhéj darabkákat is gyúrtam bele.
Ekkor elkezdjük összegyúrni, már érezzük, hogy áll össze a tészta, ha még szükséges egy kis citromlével lazítjuk. Nem elég a citrom leve, én egy pár csepp levendula szirupot is tettem hozzá, szépen összeállt a tészta!
Rúdba sodorva, folpackba csomagoljuk és betesszük a fagyasztóba. Mikor akarunk sütni, csak elővesszük, egy pici idő múlva már szeletelhető, ne hagyjuk nagyon felpuhulni, mert akkor eldeformálódik.
Legalább fél centisekre vágjuk és a tepsiben sütőpapírra tesszük.

   

Előmelegített sütőben 170 fokon 10-12 perc alatt készen is van, csak az alja legyen rózsaszínű. Eleinte még nagyon puha, kis hűlés után már szilárdul és kivehető a tepsiből. Omlós, aromás, finom kekszet kapunk!
Fagyasztóban eláll egy hónapig is a tészta!

Megjegyzés: 1 csupor=2,5-3 dl-es!
   




Csokis keksz dióval

2 csupor liszt,
1 csupor porcukor
1 pudingpor (én belga csoki ízűt használtam, de bármilyen pudingból készíthető)
fél sütőpor,
1 tojás,
25 dkg margarin (vaj)
csipet só

Ugyanúgy az alap keksztésztát elkészítem, vajat, lisztet összemorzsolok, bele a cukor, sütőpor, só, és a puding.
Majd beleütöm a tojást és elkezdem gyúrni. Ez kicsit lágyabb, néha alá kell lisztezni. Ezt is folpackba csomagolom, akár megformázhatom is, de most golyókat sodortam belőle és fél diót nyomtam a tetejére mindegyiknek.
Előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készen van. Hagyjuk kicsit hűlni, mert puha, omlós.

Megjegyzés: 1 csupor=2,5-3 dl-es!

   









Sóstúrós kapros pogácsa

Hozzávalók:
30 dkg liszt,
2,5 dkg élesztő
10-15 dkg sóstúró
1 evőkanál tejföl,
2 evőkanál olíva olaj,
1 tojás
2,5 dl tej
fél csokor apróra vágott zöldkapor

Ebből dagasztottam a tésztát, kicsi lisztet még szórnom kellett közben rá, mert ragadt, de a végén egészen szuper tészta lett belőle! Megszórtam liszttel és a táblán hagytam megkelni, leborítva egy tállal.
Mikor duplájára kelt a tészta, levettem a tálat és kézzel ellapogattam a tésztát ujjnyi vastagra. A tetejét bevagdostam éles késsel és kiszaggattam nem túl kicsi pogácsaszaggatóval. A tetejét lekentem egy evőkanál tejjel kevert tojássárgájával és hideg sütőbe toltam. Addig míg az első adag kisült, a másodikat is kiszaggattam, mert két tepsivel lett. Azt letakartam és hagytam kelni, míg sült az első. A leeső részeket összegyúrtam és rudakat sodortam.



Zöldcitromos-levendulás keksz



Hozzávalók:
20 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg kristálycukor
1 zöldcitrom héja és leve
3 evőkanál búzadara
2 evőkanál levendulaszirup

A búzadarát lecsorgatjuk a citrom levével és a levendula sziruppal és félretesszük, hogy szívja jól meg magát.
Addig a cukrot és a vajat a citrom lereszelt héjával és egy csipet sóval jól kikavarjuk, majd hozzáadjuk a búzadarát és a lisztet, összegyúrjuk. Egy órára betesszük hűtőbe,  hogy könnyen dolgozhassunk vele azután. Én most nem raktam be, rögtön kinyújtottam és szaggattam.
Forró 180 fokos sütőben 9-10 percig sütjük, hogy csak az alja legyen kicsit barnás, ha tovább sütjük kiszárad és kemény lesz!






Sós rudacskák

2 dkg élesztőt fél dl langyos tejben fél dkg cukorral felfuttatunk.
30 dkg lisztet 22 dkg margarinnal ( vagy 16 dkg zsírral) elmorzsolunk, hozzáadjuk az élesztőt, 1 tojást, sót (ízlés szerint), és kevés tej hozzáadásával összegyúrjuk. Nem szabad lágynak lennie a masszának!
Kinyújtjuk, és rudakra vágjuk. Felvert egész tojással megkenjük, és sós köménymaggal, vagy reszelt sajttal megszórjuk.
Középmeleg sütőben világos rózsaszínre sütjük.

    






Tepertős-sajtos, hajtogatott pogácsa

Összeállítjuk a tésztát: fél kiló liszt, 3 deka élesztőt belemorzsolunk, négy jó nagy kanál tejfölt, egy kanál zsírt, egy kanál tejet, egy kanál sót, 15 deka tepertő morzsát, egy csipet cukrot, egy tojást. Nem túl lágy tésztát gyúrunk. Letakarva hagyjuk duplájára kelni!
Kinyújtjuk négyszögletesre, megkenjük olvasztott zsirral (én szezám olajat használtam), és megszórjuk reszelt sajttal, majd hajtogatjuk. Alulról félig, erre fentről, majd jobbról, balról.
Elforditjuk 90 fokkal, majd letakarjuk és újra hagyjuk 20 percet kelni. Megismételjük egyszer még a hajtogatást, sajt szórást!
Miután második hajtogatás után is megkelt, kinyújtjuk ujjnyi vastagra és becsíkozzuk a tetejét, majd szaggatjuk, érdemes kicsit megsöndörgetni a pogácsákat a két tenyerünk közt, akkor szépen elválnak a rétegek majd süléskor és magas lesz a pogi!
Letakarva hagyjuk ismét kelni,majd lekenjük tojássárgájával és előmelegitett sütőben szép pirosakra sütjük!
A leeső részeket összegyúrtam és miután kinyújtottam már csak kockákra vágtam igy semmi nem ment kárba.

    
            

Kekszek:

A négyszögletes keksz adagja: 40 deka liszt, 15 deka porcukor, 3 tojás sárgája, egy 25 dekás Vénusz vanília ízű sütőmargarin, lime lé, szárított citromfű, kardamom, (ezeket aprítóban megforgattam, aztán belegyúrtam) és citrom aroma, csipet só, fél csomag sütőpor.

A szívecskés: 40 deka liszt, 25 deka Vénusz vajízű sütőmargarin, aszalt vörösáfonya, (ezt is aprítóban egy kis kristálycukorral összevagdostam), három tojás sárgája, csipet só, 15 deka porcukor, fél csomag sütőpor, vilmoskörte aroma, és narancs aroma.

Begyúrtam és folpackban, hűtőben pihentettem a tésztát, egy jó órát. 180 fokon 10 perc alatt kisül egy tepsivel.

   
   






Főzés nélküli túrógombóc

Hozzávalók:
50 dkg tehén túró
20 dkg búzadara,
csipet só.

A búzadarát felöntünk annyi vízzel, ami körülbelül egy ujjnyira ellepi, beleteszünk egy csipet sót. Odatesszük főni, közben folyton kevergetjük, hogy ne csomósodjon. Nagyon hamar elkészül, jó keményre kell főzni, különben ellágyul a gombóc. Hagyjuk teljesen kihűlni, közben többször megkeverjük, fontos, hogy jó kemény legyen!
A túrót összetörjük, ha kihűlt a grízünk, belekeverjük. Jól formázható. Vizezett kézzel gombócokat formálunk, belehempergetjük a szokásos, kis olajon megpirított és cukorral kevert morzsába. Vagy, aki szereti keverhet mazsolát is bele és cukrozott kókuszreszelékbe forgatja.
Ennyi az egész, pillanatok alatt kész, finom krémes állagú, puha, nem lehet abbahagyni!

   






Fűszeres, karácsonyi narancslekvár

Hozzávalók:
1 kg narancshús (héj nélkül)
5 dkg cukor,
1 teáskanál fűszerkeverék, amit én magam készítettem, mozsárban: csillagánizs, szegfűszeg, fahéj és kardamom.
2 dl víz
1 tasak dzsemfix 2:1 ben citrusfélékhez.

A narancsot megtisztítom, 1 kg gyümölcshúst lemérek, vagy apró darabokra vágom, vagy, mint én botmixerrel pépesítettem kicsit.
A lábasban a narancsot a dzsemfixel összekevertem, hozzáöntöm a 2 deciliter vizet is,  és odatettem főni, kavargatva, mikor elkezdett rotyogni, beletettem a cukrot és a fűszereket, a forrástól kezdve 5-8 percig főztem. Üvegekbe töltöttem forrón, lezártam és lefordítottam 5 percre fejjel lefele.



Megjegyzés: a narancshéja sem megy kárba, felkockáztam és most így fogom egy hétig áztatni, hideg vízben, minden nap lecserélem a vizet, hogy a csípőssége kimenjen, aztán cukorszirupot főzök amiben majd üvegekbe kerül a narancshéj is.
A narancsot nem hártyáztam le, csak a fehér héj felőli részeket húztam le róla.





Göngyölt darált hús

Hozzávalók:
1 kg darált sertéshús
2 tojás
só, bors, fokhagyma, petrezselyemzöld és zsemle

Elkészítjük, mint a fasírtnak a masszát. Egy sütőpapírra szépen kiterítjük és elkészítjük a tölteléket, ami éppen van itthon. Én most 2 főtt tojást, csemege uborkát, olívabogyót, füstölt sajtot és sonkát kockáztam össze!

   
    







Káposztás palacsinták (lángosok)

Hozzávalók:
50 dkg liszt
két öklömnyi burgonya megfőzve, összetörve, kihűtve
3 dl langyos tej,
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál só

Betesszük a gépbe a hozzávalókat, dagasztó programon elég lágy tésztát kapunk. Mikor megkelt, a nyújtólapot megolajozzuk és a továbbiakban olajos kézzel dolgozzunk, így a tészta nem ragad és nem is szárad ki. Szét kell lapogatni, nem nyújtani, ez könnyen megy, téglalap alakúra, felvágjuk kockákra. Majd mindegyiket meglapogatjuk még és az egyik felére rakjuk a káposztát, amit egy kis olajban megdinszteltünk. Ráhajtjuk a másik felét, ismét meglapogatjuk, így olyan formát kapunk mint egy feltekert palacsinta, hosszúkásat. Forró, bő olajban szép pirosra sütjük, mind a két oldalát. Feljön az olaj tetejére, mint a fánk.

   




Moldovai húspogácsa (parjoale moldovenesti)

Az eredeti recept birkahúsból készül, vagy vegyesen sertés és marha, de én csak sima sertés darálthúsból sütöttem!
Egy nagy fej hagymát egészen apróra vágunk és egy kis olajban megdinszteljük, nehogy odaégjen, csak üvegesre. Hagyjuk kihűlni, majd a húshoz adjuk.
Egy kiló darálthúshoz, két tojást teszünk, egy jó öklömnyi nyers burgonyát a reszelő legkisebb fokán lereszelünk (Sajtreszelő).
Egy jó nagy szelet kenyérnek a belét kiszedjük és beáztatjuk egy kis tejbe, majd kinyomkodva a húshoz adjuk.
Kell még bele egy kis csokor zöldpetrezselyem és ugyanannyi kapor, jó apróra összevágva. Sót is adunk hozzá.
Jól összedolgozzuk, hosszúkás kolbászkákat formálunk belőle, kicsit meglapítjuk és meghempergetjük lisztben vagy morzsában. Forró olajban kisütjük. Eredetileg paradicsom szószt is készítenek hozzá, amibe belehelyezve a kisült húspogácsát tálalják.

   












Paradicsomos hal

Hozzávalók: 
4 kg hal (feje, uszonyai és farka nélkül, kitisztítva, megpucolva, de én filéből szoktam készíteni, így gyorsabb és nincs szálka benne),
1 dl ecet, kiegészítve negyed literig paradicsomlével,
1 dl olaj, kiegészítve negyed literig vízzel,
2 dl víz,
8 babérlevél,
2 evőkanál só,
30 szem bors,
fél liter paradicsom (dobozos),
2 fej hagyma,
1 petrezselyemgyökér,
1 sárgarépa (ezek apróra vágva)

Mindent beleraksz egy kuktába és lassú tűzön két és fél órát főzöd, amíg a szálka is megpuhul és szétfő. Mivel én filét használtam, nem kellett ennyit főzni és ezért fazékban főztem. Nem szabad kavarni, esetleg rázogasd meg, mert szétesik a halhús. Én csíkokra vágtam, úgy raktam bele, és főztem míg két ujjnyi lé maradt a tetején.
Nagyon ajánlom, mert üvegekbe rakva, hűtőben, eláll elég sokáig, bár szerintem hamar elfogy, mert finom.
Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható.




Rakott hús gombával és sajttal

A húst kipotyoljuk, lisztbe forgatva kicsit átsütjük. Kivajazott jénaiba lerakjuk, a maradék olajban petrezselyemmel megpárolunk gombát, ez most csiperke, minden szeletre halmozunk egy kanállal, erre egy szelet sajt. ( Erre egy szelet sonka vagy bacon jöhetne, én most nem tettem rá).
Aztán leöntjük a következő mártással. Liszt, tej, egy darabka vaj, és reszelt sajt, só, szerecsendió. Összefőzzük tejföl sűrűre, ezt ráöntjük a húsra és be a sütőbe.
Így néz ki a baconnal sült végeredmény:






Na és ilyen  a megsült, felszeletelt végeredmény, de ez bacon nélkül:




Tarjaszeletek lecsóágyon

Hozzávalók:
tarjaszeletek,
két nagy hagyma,
paprika,
paradicsom,
egy alma,
fűszerek.

Egy jénai tálat kiolajozunk, a hagymákat belekarikázzuk, erre a paprikát, majd a paradicsomokat. A tarjaszeleteket ráhelyezzük, nagy fűszerezés nem kell neki, mivel a lecsó megadja az ízt. Egy kis só, bors, én meglocsoltam szójaszósszal. Az almaszeleteket közé helyezzük, nem árt egy kis vizet aláönteni, de csak keveset, lefedjük alufóliával és mehet a sütőbe. A jénaiban látszik jól, amint szépen forr a lecsó a húsok alatt.


Ezeket a zöldféléket aztán összepasszírozhatjuk és tejszínnel vagy tejföllel besűrítve selymes szósz válik belőle, amit tálaláskor a szeletekre önthetünk
Burgonyapürével, salátával készen is van a vasárnapi ebédünk.






Szilvabor

3 kiló szilvát kimagozunk, ledaráljuk, és 1 liter vizet meg 1 kiló cukrot öntünk hozzá. Ötliteres üvegbe töltve, 2 hétig lehetőleg napon tartjuk Utána leszűrjük, kisebb üvegekbe öntjük, és ha letisztul, borosüvegekbe átöntjük, erősen bedugaszoljuk. fogyasztható, de jobb ízű, ha 2-3 hónapig érleljük .A kitisztult, átlátszó bort a cefréről tiszta üvegekbe fejtjük, és végleges helyére tesszük.




Örmény hurut - az ételízesítő kockák őse



2013, szeptember 29 - 18:15 — Kibolya
Szeretném megismertetni veletek az erdélyi örmények jellegzetes ételízesítő tejtermékét:

Felfőzött, beoltott tejet faedényben savanyodni hagynak, majd apróra vagdalt petrezselyem- valamint kevés tárkony- és zellerlevelet belekeverve üstben felforralják. A kicsapódó túrót kis kúp alakú darabokban megszárítják. Megreszelve, tejfelben feloldva különböző levesek, köztük húsleves ízesítésére, savanyítására használják” (Magyar Néprajzi Lexikon)

hurut


Készítési ideje augusztus, szeptember.

Állagát tekintve a Maggi-kocka őse.


:Hozzávalók
  • 3 liter tej, 3 marék petrezselyemzöldje,
  • 1-1,5 marék zellerzöldje, 1-2 szál csombord, tárkony.
  • hurut
Elkészítése:
  1. A 3 liter tejből (nem lehet pasztőrizált!) 1,5 litert felfőzünk, majd langyosra hűtünk, és összetöltjük a 1,5 liter forralatlan tejjel.
  2. Üvegbe teszünk, se nem meleg, se nem hideg helyen tartjuk, 3-4 héten át mindennap megkavarjuk, reggel is és este is.
  3. Kb. négy hét múltával, amikor citrom-savanyú, próbaként egy kis pohárnyit felfőzünk, ha nem megy össze, akkor kész.
  4. A tejet főzni tesszük, beleadjuk a kb. 3 marék őrölt/apróra vágott petrezselyemzöldjét, és a kb. másfél marék őrölt/apróra vágott zellerzöldjét, valamint 1-2 szál csombordot és tárkonyt.
  5. Folytonos kavarás mellett lassú tűzön addig főzzük, míg sűrű lekvárszerű lesz.
  6. Kúp alakúra formálva megszárítjuk. (kezdő képen a szárított változat látható). Használatkor a kész levesbe, tejfölhöz kavarva, megreszelve belefőzzük.
    hurut

A száraz hurutkúpokat lenge vászonzacskókban a kamrába felakasztva tárolják, akár 8-10 évig is eltartható. Ilyenkor már csak reszelve lehet használni, mint a szárított szarvasgombát.




Svéd uborka




Svéd uborkaBiztos információnk nincs a következő ízletes savanyúság, a svéd uborka nevének magyarázatát illetően, csak annyi, hogy állítólag a svédek nem szeretik a fokhagymát, és ez adta a nevét a svéd uborkának, amelyben valóban nincs fokhagyma, de azt is hallottuk, hogy a svédek kedvenc csalamádéja, és innét kapta a nevét..

Hozzávalók:
  • 4 kg uborka , 4 dl 15%-os ecet , 6 dl víz , 1 dl só , 8 dl cukor , 1 kk szalicil , 1 kg hagyma , 1 ek mustármag,
    kaporszár vagy kapormag (elhagyható, torma (elhagyható)
Elkészítés:
  1. Steril üvegeket előkészítünk.
  2. Az uborkát alaposan többször is átmossuk. Héjastul gyalun nagyon vékonyan felkarikázzuk. A hagymát meghámozzuk, szintén vékonyan felkarikázzuk.
  3. Az uborkát, hagymát, sót, cukrot, ecetet, vizet, szalicilt, és a mustármagot egy nagy edényben összekeverjük. Letakarjuk, és 24 órát állni hagyjuk.
  4. Másnap azonnal fogyasztható, vagy steril üvegekbe rakjuk. Ebben az esetben adhatunk hozzá kaporszárat (vagy magot) és tormát. Annyi lével öntsük fel, amennyi ellepi. Légmentesen lezárva, sötét és hűvös helyen tároljuk.
Tippek:

  • A savanyúság elkészítéséhez a rövid  (csemege/fürtös) uborkákat használjuk (azaz ne kígyó/saláta uborkát). Az uborka lehet nagyobb méretű is.
  • Ha nincs gyalunk, késsel is végezhetjük a karikázást. Ez persze időigényesebb. Ügyeljünk arra, hogy minél vékonyabb legyen.
  • svéd uborka fantasztikus előnye a csodálatos íz mellett, hogy befőzésben kevésbé jártasak is nyugodtan elkészíthetik, hiszen nem igényel hőkezelést. Az üvegek steril állapotára azonban ebben az esetben is ügyeljünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése