2019. augusztus 12., hétfő

Út a jövőbe III.

























Út a jövőbe III.



Hatékony és olcsó a diólevélből készült permet, felejtsd el a vegyszert!


Ez évig a férjem permetezett minden fát. Azt vette, amit a boltban ajánlottak. Jó drága volt, és szinte 2 hetente kellett újra permetezni. Idén már én permetezek, de csak dióteával.
Ha rám is jut belőle, legfeljebb szebb lesz tőle a bőröm. És ami nagy öröm: még jobb, mint a mérgek. Elűzi a hangyákat, levéltetveket a fáról, gombabetegségekre is jó, és kevesebbszer kell ismételni, mint a régi permetszerekkel.”
Így készül:
2 liter vizet felforralok, majd belegyűrök jó sok diófalevelet, amit a kis zöld szárával együtt vágtam le. Megvárom, míg kihűl, kiszedem a leveleket, és spriccelős flakonba teszem. Levél megy a komposztba, elriasztja a legyeket, meg a hangyákat. Az összes növényre jó, a spenótra is fújtam, meg a salátákra is.” (Gyöngyi Kerepesi osztotta meg VIDÉKEN ÚJRAKEZDŐK csoportban.)
Valaki megjegyzést fűzött ehhez, hogy ő gyerekkorában diólevéllel dörzsölte be a bőrét, a bogarak ellen.
A rovarriasztó és bőrszépítő hatás tudományosan is igazolható: “A diólevélnek keserű nyálkahártya-összehúzó, tonizáló hatása van, cserzőanyagokban nagyon gazdag. Összehúzó, cserző hatását a levél tannintartalma, baktériumölő, gombaölő, rovarölő és rovarriasztó hatását pedig a vele kapcsolatban lévő ellagénsav okozza.”- lehet olvasni több gyógynövény ismertetőben. 
Friss vetésre azonban nem célszerű fújni. Nem véletlenül nem nő semmi diófa alatt. Csírázásgátló anyagot tartalmaz.
(A diólevéllal kapcsolatos népi praktikákról mi is írtunk, itt olvasható: http://utajovobe.eu/hirek/eu-tarsadalom-es-jog/3217-milyen-betegsegek-ellen-hatasos-a-hetkoznapi-diolevel-nep-praktikak - szerk.)
Csak ismételni tudom: érdemes kipróbálni!
Kapcsolódó anyagunk:


Milyen betegségek ellen hatásos a hétköznapi diólevél? Nép praktikák...



Apukámat idézve: “a dió egy csoda”. Nos, ezt a csodát körül kell járni, hogy jobban megismerjük, miért is az, így a dió levelével szeretnék egy kicsit bővebben foglalkozni.
A diólevélnek keserű nyálkahártya-összehúzó, tonizáló hatása van, cserzőanyagokban nagyon gazdag. Összehúzó, cserző hatását a levél tannintartalma, baktériumölő, gombaölő, rovarölő és rovarriasztó hatását pedig a vele kapcsolatban lévő ellagénsav okozza.”
Jótékony hatását én is tapasztaltam. Nyáron, mikor egyszer hazalátogattam, szüleim, miután megláttak, a kezembe nyomták a diólevél-teát, ezzel törölgessem az arcom. Tonizáltam is naponta többször, aminek meglett az eredménye. Arcomról eltűntek az ismeretlen eredetű ragyák. Most a napokban kezdtem komolyabban utánaolvasni e csodaszernek. Szinte mindenre jó valamilyen formában.
Belsőleg: emésztése, bélrendszeri problémákra, vértísztításra…Külsőleg: pattanásokra, pikkelysömörre, lábizzadásra, köszvényre, fekélyre, szemgyulladásra, fagydaganat ellen is jó. A lista persze ennél sokkal hosszabb, most csak némi ízelítőt adtam.
Az imént felsorolt betegségekre akár a dió leveléből készült tea is lehet orvosság. Mind a szárított, mind a friss levélből is lehet teát készíteni. A frissnél a mennyiségekre kell figyelni – a megadott mennyiség általában szárított, aprított levélre vonatkozik, a frissből ilyenkor kb. 4szer annyit kell számolni.
Szárítás: egészséges leveleket egy rétegben egy tálcára, rácsra téve, gyakorlatilag bárhol lehet szárítani, ahol van rendes szellőzés. Szüleim otthon a lakásban szárították, tálcára téve. Forgatni nem kell. Egyszer Akkor száradnak jól, ha közben zöldek maradnak a levelek, nem barnulnak be meg lehet a szárítás közben fordítani, de ne tapogassuk.
. A barna levél gyógyászatra alkalmatlan. Hosszú állás után is bebarnulhat. Miután megszáradt, apróra fel lehet törni, így könnyebb kezelni. Olyan helyre tegyük, ahol a levegő nedvességét nem tudja újra felszívni: bádogdobozba, fadobozba, üvegbe.
A tea-készítésének számtalan módja van. Én találtam egy könyvet interneten, ahol sok-sok receptet összegyűjtött a szerző. Innen is lehet szemezgetni. Mi 2 kávéskanál szárított, törött levelet forraztunk le 1 liter vízzel, majd áztattuk kb 15-20 percig. Ezzel törölgettem napjában többször az arcomat. 2 hét után már láthatóan kitisztult.
Természetesen a diólevél nem csodaszer. Az a tény, hogy sikerrel alkalmazható a legkülönbözőbb bőrproblémák esetén is, a szájüreg, a torok, a garat és az egész emésztőrendszer igen sok problémája esetén is, mind ugyanarra a hatásmechanizmusra vezethető vissza. A diólevél hatóanyagai az élőlények egész sorára mérgező, élettevékenységet gátló hatással vannak. Nemcsak a diófa alatt növő gyomnövények túlnyomó részére, hanem rovarokra, férgekre, gombákra, még baktériumokra is. De az emberre nem.
Ezért igaz az ismert mondás, ha elfogadjuk a diófát barátunknak, és gondozzuk, kártevőit pusztítjuk, akkor segítségünket ugyanolyan módon hálálja meg, rengeteg gomba, rovar, féreg, baktérium fertőzésétől tud minket megszabadítani. Mintegy szimbiózis alakult ki a diófa és az ember között.”
Kiegészítés: A dióbelsejében lévő elválasztóból is lehet teát készíteni. Pucoláskor ki lehet szedni, kicsit szárítani, majd 8-10 darabot leforrázni 1 liter vízzel. Szíverősítő hatása van.
Ha a hangyák útjába diólevelet teszünk, akkor rövid időn belül eltűnnek onnan. “Megzavarodnak” tőle, és kóvályogva elhagyják a területet. Ezt a két szememmel láttam. Nagyon praktikus megoldás, főleg aki a hangyaölő szerek ellen van. És ez biztos használ.
Sok több ezer éves irodalom is foglalkozott már a dióval, jelenkorban számtalan tudományos munka témája. Én egy könyvet szeretnék kiemelni. Orosz Péter: Képes – helyenként képtelen könyv a dióról c. művet.




Meghaltam volna, ha nincs 9 diófám...


"Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
-- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!"
Szeretettel: (Böjte) Csaba testvér




A rák ősi ellenszere



Egy fantasztikus anyag működik a szervezetünkben. Amerikai kutatók mester hormonnak nevezték el. Segít a vérnyomás, a csontsűrűség, a hangulat, a viselkedés, izomerő szabályozásában, serkenti a haj növekedését, az immunrendszer működését. Felelős a programozott sejthalálért, úgynevezett apoptózisért, melynek feladata a sérült vagy rákos sejtek szaporodásának megállítása.
Mi lehet ez? Növekedési hormon? Tesztoszteron? Inzulin? 
Egyik sem! Az orvostudomány sokáig nem ismerte fel a fontosságát. Vitaminnak nevezték, mert egy minimális adag belőle, megszünteti az angolkórt. Beugrott már mi lehet ez?  
Ez a D vitamin!!! 
Néhány évvel ezelőtt a kutatók úgy gondolták, hogy ez a csodálatos vitamin, csak a csontok egészségére van pozitív hatással.  Ma már tudjuk, hogy a D vitamin receptorok minden sejtünkben jelen vannak és felelősek egészséges működésükért. Szervezetünkben a D vitamin az UVB fény hatására keletkezik, akár 50.000NE naponta, de átlagosan 20.000NE. Ahogy barnul a bőrünk, a termelt D vitamin mennyisége jelentősen csökken. 
Összehasonlítva a testünk által termelt D vitamin mennyiséget és az élelmiszerekben találhatót, az élelmiszerek (máj, tojás, tej, stb.) minimális dózist tartalmaznak, mely éppen elég az angolkór elkerüléséhez. 
Testünk elsődleges D vitamin gyára a bőrünk és a napfény lenne, ha életmódunk nem gátolná ezt jelentősen. A nyugati kultúrában elterjedt felfogás, hogy a napozás káros, rákkeltő, ráncosítja, öregíti a bőrt. Bőrünk védelmében magas faktorú test és arckrémeket használunk, sminkeljük magunkat ezzel akadályozva a D vitamin előállítását. Életformánknak köszönhetően, alig tartózkodunk szabad levegőn, sok időt töltünk zárt térben, ahol az ablaküveg kiszűri a D vitamin előállításához szükséges UVB fényt. 
Bőrünk minél barnább annál több, akár 5ször 6szor hosszabb ideig kell a napon tartózkodnunk, azonos mennyiségű D vitamin előállításához, mint a világosabb bőrűeknek. Az elhízás és a kor előrehaladtával tovább csökken a bőr D vitamin előállítási képessége. A mediterrán területeken végzett kutatások megdöbbentő eredménnyel zárultak. A kutatók azt várták, hogy ezeken a területeken a nagy mennyiségű napfény hatására az emberek D vitamin szintje a normál értéknél magasabb lesz, ám ez még a nyár végén sem következett be, az átlagosnak mondható értéket is csak ritkán érték el. 
Akkor hogyan juthatunk megfelelő mennyiségű D vitaminhoz? Mi a megoldás? 
Az iparosodott országokban különösen fontos a megfelelő D vitamin kiegészítés, leginkább a szervezet által jól hasznosítható D3 vitamin formájában. A D3 vitamin, más néven kolekalciferol régebben megállapított maximális napi adagja 600NE egység csak ahhoz volt elegendő, hogy megakadályozza az angolkór kialakulását. Napjainkban a kutatók sokkal magasabb D3 vitamin bevitelt ajánlanak, felnőtteknek 5000NE egységet is naponta, lehetőleg elosztva, nem egyszerre. 
D vitamin a szuperhormon 
A D vitamin valójában egy mesterhormon, mely szabályozza és összehangolja teljes hormonrendszerünk működését, ezáltal hatással van teljes egészségünkre, keringésünkre, lelki állapotunkra, fizikai erőnlétünkre, immunválaszainkra. Magas vérnyomás esetén, számos tanulmány kimutatta a szervezet alacsony D vitamin szintjét. A D vitamint pótolva jelentős javulás állt be. Állatkísérletek azt mutatják, hogy a magas D vitamin szint nagymértékben csökkenti a szívroham kockázatát. Az alacsony D-vitamin szintet összefüggésbe hozták 18 különböző típusú rákbetegséggel, beleértve a mell-, végbél-, vastagbél-, prosztata-, tüdő-, orális, nyelőcső-, gyomor-, hólyag-, petefészek-, vese-, méh-, méhnyak-, epehólyag-, gége-, hasnyálmirigy-, non-Hodgkin limfómával, és a Hodgkin limfómával. 
Nagy stresszhatásnak kitett embereknél a D vitamin pótlás segíthet a stressz kezelésében, az adrenalin és noradrenalin szint működés szabályozásával. mely funkció megfelelő működésénél az agynak D-vitaminra van szüksége. Mivel a stresszhatás emeli az adrenalin szintet, a tartósan magas adrenalin szint miatt a szervezet ’vészreakcióban’ működik, amíg nem kap elég nor-adrenalint ami a normális szint beállítását segíti. Köztudott, hogy a tartós stressz az egész szervezet működésének egyensúlyát felborítja, mely depresszión, különböző szívbetegségeken keresztül, szexuális problémákat és még sok más megbetegedést okozhat. 
Amerikai orvosok autóimmun betegségek, mint rheumathoid arthritis, lupusz, 1-es tip. cukorbetegség kezelésében alkalmazzák jelentős eredményekkel. Nagymértékben növeli az immunrendszer fertőzésekkel szembeni védekező képességét. A kutatások kimutatták, hogy azok, akik D vitamin kiegészítést kapnak kevésbé érzékenyek a tuberkulózisra. Finnországban, csecsemőkön végzett kísérlet kimutatta, hogy 1 évig napi 2000NE D vitamin adagolásával 80%-al csökkent az I. típusú diabétesz kockázata, mely hatása további 30 évig érvényesült. Bár a D vitamin nem vakcina, mégis az eredmények azt mutatják, hogy legalább olyan hatásos. 
Az északi területeken, ahol a napsütés nem elegendő a megfelelő D vitamin szint fenntartásához a menopauzás nők körében végzett 3 kontroll csoportos kutatás kimutatta: Az első csoport placebo-t kapott, a második 1000mg kalciumot, a harmadik 1000mg kalciumot és 1000NE D vitamint kapott. Az eredmény kimutatta, hogy a D vitamint kapó csoportban minden típusú rákbetegség kialakulása 60%-al csökkent.
A szakértők szerint idősebb korban a D vitamin pótlása kevesebb csonttörést és erősebb izomzatot eredményez. Még a már csontritkulásos betegeknél is kimutatható, hogy D3 vitaminpótlással kevesebb a csonttörés, ennek oka a D vitamin által erősebbé vált izomzat. 




Ha nincs hűtőd, hűts másképp! Megteheted...



A pár perces Scientific Tuesdays című műsorból megtudhatjuk, hogyan készül el a nagyon egyszerű, bárki által elkészíthető, költség- és környezetkímélő mini hűtőberendezés két (különböző méretű) virágcserép, egy kis ragasztószalag, víz és némi homok segítségével.
A két, agyagból készült virágcserép alján a lyukakat jól leragasztjuk szigetelő szalaggal, hogy a későbbiekben ne szivárogjon át rajtuk a nedvesség, majd a nagyobbik cserép aljára 3-4 cm vastagon homokot szórunk. A folyóparti homok a legjobb erre a célra, de bármilyen finomszemű homok megteszi. Ezután a kisebb cserepet a nagyobb cserépbe helyezzük, és a két cserép közti hézagot feltöltjük homokkal. Amikor ez kész van, a cserepek közti homokréteget átitatjuk vízzel.
Annyi vizet öntsünk a homokra, amennyit felszív. Ezután mártsunk vízbe egy törölközőt, csavarjuk ki egy kicsit, és fedjük be vele a dupla-cserépfalú hűtőnket. A hűtő ugyanis készen van, már csak meg kell várnunk, hogy a törölköző és a nedves homokréteg párologtatás útján lehűtse a kis kamrát a cserép belsejében. A külső meleg hatására a víz a nagyobb cserép külső felszíne felé párolog, a kisebb cserép belsejéből kiáramlik az energia, ami jelentős hőmérséklet-csökkenést idéz elő.
A műsor készítői hűtőtermométerrel megmérték, hogy pár óra alatt mennyit hűl a cserép-hűtő belseje. Délután 1 órakor 15.5 C° volt a cserépben, délután 4-kor 11 C°, 6-kor két üveg sör segítségével tovább tesztelték a hűtő teljesítményét, és egy óra múlva az eredmény magáért beszélt.
Ez a módszer bármikor könnyen használható, amikor nincs a közelben elektromos áram, kint viszont meleg van, és le szeretnénk hűteni valamit. Olyan országokban, ahol meleg van, de áram nincs, sokat segíthetne az embereknek frissen tartani az élelmiszert, nem kellene a nap végén kidobni a romlandó ételeket. Ez dominó effektust indíthatna be, hiszen, ha az étel megmarad, a pénz is megmarad, és be lehet fektetni másba, így sok ember helyzete javulhatna szerte a világon.
A videó itt érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=bSZH0K-Qhuw 
(A műsort a Squarespace támogatja, ami a kivételesen ötletes honlapoknak biztosít eszközöket és feltételeket a működéshez. www.squarespace.com)
Fordította: Fehérvári Flóra


Cukortól ragyog a rákos daganat



A University College of LONDON (UCL) munkatársai új módszert fejlesztettek ki, amely a sejtek cukorfelhasználásának megfigyelésével azonosítja a betegséget. A rákos sejtek kiemelkedően sok glükózt, azaz egyszerű cukrot fogyasztanak, ami a daganat gyors növekedéséhez szükséges.
A mágnesrezonanciás képalkotó készülék (MR) egyszerű áthangolása után a Londoni Egyetem (UCL) kutatói felfedezték, hogy ha a vizsgált páciens valami cukrosat evett, a daganat fényesen ragyogott a képernyőn – idézte a Daily Mail brit napilap a Nature Medicine tudományos lapban megjelent tanulmányt.
Az eljárás olcsóbb és biztonságosabb, mint a radioaktív vizsgálati módszerek, és a fejlesztők szerint másfél éven belül széles körben elérhető lehet. A jelenleg használt technika a sugárzás miatt várandósok és gyermekek esetében nem használható, ezen kívül csak nagy kórházakban és speciális központokban áll rendelkezésre. Ezzel szemben az MR-készülék általánosan elterjedt, tehát a betegeknek kevesebbet kell utazniuk, a módszernek nincs káros hatása, gyakran ellenőrizhető vele, hogyan reagál a daganat a kezelésre. Olcsósága és ártalmatlansága miatt a kutatók abban reménykednek, az új eljárás javítani fog a rákos betegek gyógyulási arányán.
A kutatás során béldaganatos egereket vizsgáltak, és azt találták, hogy a cukorfogyasztást követően az MR-készülék kimutatta a rákos sejtburjánzást. Néhány daganatos betegnél is sikerrel próbálták ki.
Szuri nélkül működik
"Bíztatóak az első eredmények. A daganat körüli területen követhető volt a cukorfelvétel" - mondta Mark Lythgoe, az UCL Biomedikai Képalkotó Központjának igazgatója, a tanulmány egyik szerzője. Most a pozitronemissziós tomográfia (PET) segítségével végzik el a vizsgálatokat, melynek során a betegnek radioaktív anyagot tartalmazó injekciót adnak. Az új módszerhez tű sem kell. "Elegendő egy fél tábla csokoládé. A cukros étel gyorsan felszívódik, tehát egyáltalán nem kell megszúrni a pácienst" - magyarázta Lythgoe.
"A radioaktív anyag mindig jár némi kockázattal. Ritkán alkalmazható, várandósoknak és gyermekeknek pedig nem megfelelő. A túl nagy mennyiségű sugárzás árthat a DNS-nek, sejthalálhoz vagy sejtkárosodáshoz vezethet, ami újabb rákos folyamatot indíthat el" - fűzte hozzá Lythgoe.
A kutatók szerint a cukor felszívódását káros következmények nélkül, tetszés szerinti gyakorisággal lehet vizsgálni akár hetente, naponta. "Az új módszer rádióhullámok útján követi a cukor mágneses rezgéseit a testen belül, így a hagyományos MR-készülékkel kimutatható a daganat" - magyarázta Simon Walker-Samuel, a kutatás vezetője.
Kat Arney, a Brit Rákkutató Intézet tudományos kommunikációs igazgatója elmondta, a módszer klinikai tesztjei folyamatban vannak, ám édesség vagy csokoládé helyett pontosan ellenőrzött, tiszta glükóz elfogyasztása után vizsgálják a betegeket.




Mi a fő oka, hogy gyermekünk nem boldogul jól az életben?



Itt a nyár, nagyon fontos lenne, hogy gyermekeinket szépen munkára fogjuk. Egy tábornál több egyetlen gyereknek sem jár.
A házvezetők kötelessége, hogy ha a 14-18 éves fiatalok nem kapnak munkát, akkor keressen nekik. Hihetetlenül romboló az, ha egy felnőtt fiatal csak teng-leng, és ha nem keresi meg a maga zsebpénzét. Vannak házaink, ahol szépen, szeretettel befogják a ház körüli munkába is a fiatalokat, még a gyermekeket is és ez a helyes.
A napokban megkeresett két harmincéves fiatal két kis gyermekkel, hogy fogadjam be, mindketten egy állami árvaházban nőttek fel. Botránkozva mondták, hogy az a falusi ház, melyben ingyen laktak, lassan lakhatatlanná vált, mert még a villanyt is kikapcsolták.
Megkérdeztem, hogy miért nem fizették ki a villany számlát, a 34 éves két gyerekes családapa rám nézett és azt mondotta, hogy neki azt senki nem mondta, hogy ki kell fizesse.
Néztem őket szomorúan és nem rájuk, hanem arra az intézetre haragudtam, amely ennyire élhetetlen embereket nevelt. Jött, hogy kézen fogjam és elvezessem az állami gyámhatósági szakemberekhez, hogy lássák, sok okos tanácsukból mi tud lenni. Végül nem mentem semerre, egyszerűen adtam nekik egy pár lejt és szépen elküldtem, mert felnőtt emberek utónevelésére sajnos nagyon nehéz embert kapni.
Kedves kollégák tanítsuk meg a fiatalokat, hogy a pénz hogy születik, és hogy a munkával milyen jól lehet boldogulni a mindennapokban. A gólya megtanítja a fiát repülni, mi miért ne tanítanánk meg gyermekeinket nélkülünk is boldogulni ebben a világban?!
Szeretettel küldöm a Teremiben levő (Temes megyei falu – szerk.) gazdasági udvar képeit. Ez az udvar csak a tavaly született, a kaszálót felástuk, és veteményeztünk, kemencét építettünk a mező közepére, kutat ásattunk és a többi épület is tavaly született. Remélem, hogy Isten dicsőségére és a gyermekeink javára lesz mindaz, amit ott tanulnak! 
Hálás szeretettel, Csaba t.




Gyógyszer lehet a varázsgomba



A hallucinogén összetevőket tartalmazó varázsgomba hatóanyaga képes kitörölni a félelemérzetet az egerek rövid távú memóriájából, egyszersmind ösztönzi új agysejtek növekedését – derül ki egy új tanulmányból.
A Dél-Floridai Egyetem kutatói által végzett kísérletek eredménye felveti annak lehetőségét, hogy a gombában található pszilocibint kis adagokban a gyógyászatban is alkalmazzák, például poszttraumás stressz szindrómával (PTSD) küzdők kezelésére.
A pszilocibin egy pszichoaktív alkaloid, amely több gombafajban is jelen van, leginkább a Psilocybe gombák nemzetségében. Az összefoglaló néven varázsgombaként emlegetett élőlényekről azt tartják, hogy pszichedelikus hatóanyaguknak köszönhetően misztikus, a vallásos révülethez hasonló élményt nyújtanak. Vegyészeti elemzésüket elsőként Albert Hofmann, az LSD atyja végezte el, aki két pszichoaktív komponenst is talált az összetevők között.
Bár a varázsgomba gyakorlatilag mindenhol megél, a világ legtöbb országában veszélyes kábítószerré nyilvánították.
A floridai kutatók Juan Sanchez-Ramos professzor vezetésével azt vizsgálták, hogyan hat a pszilocibin a rövid távú emlékezet kiformálódására. Korábban már bebizonyosodott, hogy a vegyület képes emelni felhasználója hangulatát, előnyösen befolyásolja a viselkedését, sőt akár véglegesen megváltoztathatja – méghozzá kedvező irányban - egy ember személyiségét. Más kísérletek azt igazolták, hogy a hatóanyag csökkenti az agytevékenységet.
Az Experimental Brain Research című szaklapban ismertetett kutatás során abból indultak ki, hogy a pszilocibin olyan receptorhoz kötődik az agyban, amely serkenti új agysejtek növekedését, ugyanakkor közreműködik a rövid távú memória formálódásában. A tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy milyen szerepet játszik a vegyület a félelmet keltő emlékek kialakulásában. Eredetileg arra számítottak, hogy a hatóanyag felgyorsítja a folyamatot.
Feltevésük alátámasztására az egereket először fájdalmas, erős hanghatással kísért elektromos sokknak tették ki. Az állatok aztán rendre megdermedtek a félelemtől, valahányszor felcsendült a hang. Ezt követően néhányan közülük kis adag pszilocibint kaptak, a professzor megítélése szerint olyan csekély mennyiséget, amely valószínűleg nem váltott ki pszichoaktív hatásokat belőlük.
Kiderült, hogy azok a rágcsálók, amelyek hozzájutottak a hallucinogén hatóanyaghoz, könnyebben túltették magukat az ijesztő élményen, és gyorsabban törölték memóriájukból a hanghatással párosuló félelemérzetet, mint pszilocibint nem kapó társaik. Eleinte még az előbbiek is ijedten felkapták a fejüket, de csakhamar visszatértek normális viselkedésükhöz, függetlenül a felcsattanó hangtól, amelyet a jelek szerint fokozatosan elválasztottak a fájdalommal járó elektromos sokktól.
A tanulmány azt sugallja, hogy a mérsékelt adagokban használt pszilocibin előmozdíthatja a félelemmel kapcsolatos emlékek kitörlődését a poszttraumás szindrómával vagy hasonló stresszes zavarokkal küzdők memóriájából” – vélekedett a LiveScience.com tudományos hírportálnak Franz Vollenweider, a zürichi Heffter Kutatóintézet igazgatója. A tudós, aki nem vett részt az egérkísérletekben, elképzelhetőnek nevezte, hogy a hatóanyag segítségével a depressziós betegek érzelmi folyamatait pozitív irányba lehet terelni.
A floridai professzor pedig azoknak a poszttraumás veteránoknak a kezelésében lát lehetőséget a pszilocibin alkalmazásával, akik például robbanással járó bombatámadásokat éltek át.




Brutális rekorddal sokkol a német napenergia-termelés



Miközben idehaza hivatalosan és szakmai megfontolásból is csak a fanyalgásig jut el a magyar energetika, Németországban július 7-én egy ideig a teljes országos energiaigény 40 (!) százalékát a minimális fenntartási és üzemeltetési költségű szolárcellákból állították elő. Az új rekord: 23,9 GW, – ami majdnem 12 paksi atomerőmű teljesítményének felel meg.
Mint az először cleantechnica weboldalon megjelent: rekordot döntött a németországi napenergia terlemés. A 23,9 GW csúcsteljesítmény, amit 13:45 körül regisztrált az SMA Solar Technology realtime-ban működő rendszere, azt jelenti, hogy a csúcsidőszakban Németország 60 GW energiaszükségletének mintegy 40 százalékát napenergiával termelték meg.
Az országban működő 1,3-1,4 millió napenergia-termelő rendszer ezzel az idén áprilisban beállított rekordot (22,68 GW) döntötte meg – bár a hitelesítésre, a hivatalos megerősítésre még várni kell. Magyaroroszágon a paksi atomerőmű 2 GW teljesítményre képes, a hazai napenergia-termelés pedig még annyira gyerekcipőben jár, hogy az is csak távlati, 2020-ra ígért kormányzati elképzelés, hogy a jelenlegi, 10 MW (0,01 GW) körüli szolárpotenciált 63 MW-ra (vagyis: 0,063GW) bővítsék.
Németországban ma 8 és félmillióan élnek olyan épületben, ahol a napenergia hasznosításával áramot vagy hőenergiát állítanak elő.
Fotó: AFP / Song Weixing




A mobiltelefonok miatt halnak ki a méhek



El tudtok képzelni egy olyan világot, ahol nincsenek gyümölcsök és zöldségek? Számos szakértő szerint ez vár ránk.
Már 25 éve csökken a világ méhpopulációja, és ha nem áll meg ez a tendencia, hamarosan milliárdokat költhetünk manuális beporzásra, amit az emberek végeznek: Japánban már ma ez a helyzet. Mivel csak kevés gazdaság engedheti meg magának a roppant időigényes, bonyolult és drága kézi beporzást, így ha az utolsó méhkolóniák is kihalnak, eltűnnek a világ színéről a gyümölcsök és a zöldségek - legalábbis azoknak jelentős része.
Sajnos ez nem csak fikció, van mitől félnünk: Japán után már a mi féltekénken is sorra, különös körülmények között halnak ki a méhek - jelenleg több száz tudós kutatja a titokzatos halálokot.
Dr Daniel Favre amerikai tudós meggyőződése, hogy a méhek pusztulásáért a mobiltelefonok felelősek.
Pontosabban szólva az általuk kibocsátott sugarak.
Favre megfigyelte, hogy a telefonok bekapcsolása után 20-40 perccel a vizsgált méhek furán kezdtek viselkedni, életfunkciók gyengültek. A kis állatok szervezete minden esetben jelezte, ha a telefont a közelükben bekapcsolták - hosszútávon pedig, néhány hónap alatt a vizsgált méhek többsége elpusztult.
Szervezetük semmilyen betegséget nem mutatott ki, ezért nem kizárt, hogy Favre-nek igaza van...  


Modern rabszolgaként élnek a világmárkákat gyártó kambodzsai munkások


Egy hónappal ezelőtt komoly összecsapásokba torkollott a Nike egyik kambodzsai gyárából indult sztrájk. Több ezer munkás elégelte meg a körülményeket, és azt, hogy a gyár vezetése nem volt hajlandó havi 12 dollárral növelni a béreket.
A 4000 munkás ezután előbb azokkal a dolgozókkal csapott össze, akik féltették munkájukat, és nem mentek sztrájkolni, majd a rendőrökkel is.
A munkások ebben a gyárban havi 74 dollárt keresnek, ezt szerették volna 88-ra emeltetni. Kambodzsa legfőbb exportcikkét jelentik a ruhák, az országban félmillió embert foglalkoztatnak nemzetközi divatmárkák, csak tavaly több mint négymilliárd dollár értékben hajóztak ki ruhákat és cipőket az Egyesült Államokba és Európába.
A Nike gyárában tapasztaltak általánosnak számítanak a többi nagy üzemben is, a munkások nagyon kis helyen összepréselve élnek, és nevetséges összegeket keresnek. 
Damir Sagolj a gyárak környékén élő ruhaipari munkások életéről készített fényképriportot, mely itt érhető el: http://most.444.hu/2013/07/04/modern-rabszolgakent-elnek-a-kambodzsai-munkasok/
Kép: Ilyen folyosókról nyílnak azok a komort nélküli szobák, ahol a gyári munkásoknak élniük kell. (REUTERS/Damir Sagolj) 
Ez lesz a te sorsod is kamatrabszolga ! Még ugyan nem látod , de az unokád már kamatrabszolga goj lesz , ki a terrorista zsidót fogja imádni , mert ha nem ezt teszi a halálchipet bekapcsolják nála , és törlik az élők sorából. Ha minden az elképzelések szerint halad a föld lakosságának 80 % - át likvidálják , így vagy úgy a bankárkaszt szerint sok az ember , és hogy az ágytálat kihordják a bankárok alól , arra elég ennyi ember is , és ami a legfőbb istenként imádják őket a megmaradt goj rabszolgák , a mi unokáink . Tegyünk róla , hogy a bankárkaszt kipusztuljon , ez a zsidó bankárkasztra vonatkozik , mert az iszlám bankrendszernél, nincs az hogy csak a bankár gyarapszik , ők együtt vállalják a kockázatot a működtetett tőkéért. Az ingyen élő zsidó bankárkaszt semmilyen hozzáadott értéket nem állít elő , csak a jelet a pénzt nyomatja, melynek értéke nincs , csak kisajátította az előállítását , és horribilis összegért bocsájtja rendelkezésre. Minden nemzetállamnak megtiltja a pénzkibocsájtást, így azok hitelpénzt működtetnek mely után hatalmas kamatot fizetnek , hol ott ha ők bocsájtanák ki , az emberi munkavégzés fejében , és az adók fejében ez a pénz a nemzetállamot gyarapítaná, így meg csak a zsidó bankárt hizlalja , jól be vagyunk idomítva , gyerekkorunktól hajlott vén szarosokig, megkérdőjelezhetetlenül nevelik belénk a holokamu zsidó hazugságot, és ha megkérdőjelezed , már mész is a sittre, akkor már nem jobb volna , hogy egy büdös ingyenélőt is leölnénk belőlük . Így előbb utóbb csak elfogynának , és megtörne a varázs , kiderülne , hogy a nemzetállamok is tudnának monetáris politikát csinálni és jobban élnének mint most világszerte ahol a pénzzel kamatrabszolgát csinálnak belőlünk. És mivel le is akarnak gyilkolni nagyjából minden dolgozót akik értéket állítunk elő , hát előzzük meg óket , és mi gyilkoljuk le , vagy rakjuk őket koncentrációs táborokba, mint most a terrorista zsidó állam teszi a Palesztin néppel . A halál chippet mi is beléjük oltjuk , hogy ha esetleg kiszabadulnának rádió hullámokkal aktiválni tudjuk a cián tablettát. - Amit nekünk szántak . És ami a lényeg nem az emberiség 80 % - a halna ki csupán az amúgy is ingyenélő terrorista zsidóság , kik eddig is két világháborút zudítottak az emberiségre , és nehogy már imádnom keljen e férgeket a csámpás buzi fajtájuk megérett a kihalásra , és bizony mondom néked az emberiség fellélegezne , ha ezek nem volnának nem szítanák itt a tüzet a békétlenkedők között , mert a marhák nem veszik észre , hogy míg ők ölik egymást a zsidó meg viszi a vagyonukat , és ezt világszerte megcsinálták , és ma is csinálják , mindig valakit kiforgatnak a vagyonukból , rájátszva az emberek kabzsiságára mindig találnak balekot. Legyen az 9/ 11 es esemény vagy háborúk indítása , majdnem azt mondtam népek irtása , mert különben ez tényleg nép irtás is , már az örményeknél megtanulták , és ráfogták a Törökökre pedig minden vezető az ifju törököknél zsidó volt. Mint nálunk az ÁVH a zsidó csürhe még mindig gyilkolja a magyart , csak míg 56 . ig húsdarálóval irtottak bennünket , mára kifinomult intézményekben gyártják a hullákat a rohadt zsidó tetvek . Pintér úr nem kellene ezeket a témákat helyre tenni , mi van a szerv kereskedelemmel ,járnak e még a fekete autók a körúton , és a repülőgépek különjáratai viszik a szívdonorokat , a szerveiket meg a helyszínen szedik ki belőlük , hogy friss legyen , mint az érte járó ropogós bankók . Mennyire mocskos a rendőrség ebben , és az a pár dandártábornoki katona csak a repülőt adja , és a markát tartja , vagy időnként a politikus uraknak is juttatni kell , nem lennék meglepve , ha az ilyen Lázár félék igencsak tartanák a zsebüket a mutyi pénzért. No de hagyjuk a többit már ti is hozzá tudjátok gondolni . Kár , hogy csak itt megállunk és nem öljük meg őket , mert ők nem kegyelmeznek , ha hibázol balesetnek álcázva , de mész a stiglic kertbe . Álcázzuk balesetnek és szórjuk ki a férgeseit , hogy magyar legyen ez a társaság és ne szedett vedett galíciai csőcselék , ki csak megszewdni akarja magát a magyar gojok bőrén ingyen élősködik. A gyermekeinket már agymosásra ítélték Ausvici látogatással, és a holokauszt biznisz megkérdőjelezhetetlenné tételével , és a folyamatos kárpótlásaikkal üznek bennünket a nincstelenek soraiba míg ők lekaszálják a magyart látsd a svájci frankosok esetét . De azért van pofájuk azt mondani , hogy kevés a magyar , közben fallal bekerített lakóparkok épülnek a galíciai jöttmenteknek az őslakosság csak aknavetővel tudja belőni a parkot , de azt még megtehetjük a kiselejtezett aknavetők jól jönnek az ingyenélők szaporításához. A vezető nemzetinek mondott pártunk is levetkőzheti az ÁVH multuakat párttitkárokat kisz vezetőket és a III/ III – as besugóikat és a rablógyilkosokat. A rendszerváltás óta több gyilkosság volt mint 56 után a vész korban . Pintér úr mit szól ehhez , mint az aranyháromszög pénzbehajtója , úgy tüntek ott el az emberek mint ahogy a Pintér jött a pénzért . A gyilkosság BT működött nem kíméltek senkit rendőrt , titkosszolgálati embert mindenkit leöltek , fogalmazzunk szebben meg öngyilkolták akár evésközben is . A hóhér úri ember volt hozzátok képest mert ő az utolsó kivánságotokat teljesítette , ti meg úgy öltétek meg őket , hogy a torkán akadt a falat. És ti vagytok a jövő zálogai , a magyar sors letéteményesei , hogy szembe ne köpjem magamat , gyere tartsál tükröt elém, így nem látom a politikai terrorista maffiózókat , kik a hatalom érdekében kiirtják a magyarságot , és el adják kamatrabszolgának . Mi meg megtiszteljük őket azzal , hogy nemzeti kormánynak mondjuk ki őket m ert csak a 80 % - uk zsidó , és így nem mindegyik adja el az országot , csak a 80 % - uk . De hol vannak a magyar képviselők , ők be sem kerültek a rendszerbe csak zsidókat lehet rávenni , hogy lerabolja ezt a szép országot , és annak népét rabszolgává alázza. Ere mondom én üld a cionista zsidót ahol tudod , ha lehet balesetnek álcázva ahogyan ők csinálják .


Fokhagyma - fűszer vagy orvosság?


Fokhagyma - egyike a legrégebbi gyógynövényeknek, minden civilizációban népszerű 5 000 évre visszamenőleg. A fokhagyma gyógyhatását, átható illatát, valamint erős ízét ismerték és értékelték már az ókorban is. Az utóbbi évtizedekben a korszerű orvostudomány intenzíven kutatja a fokhagyma hatékonyságát. Úgy tartjuk: a legegészségesebb zöldségféle a legszélesebb hatókörrel. Miért is?
Széles hatókörű, kiváló gyógyhatású. Fő feladata: javítja az érrendszert és az emésztést, emellett antibiotikus hatása is van. Több, mint 200 féle, biológiailag aktív elemet tartalmaz, ideértve a vitaminokat, ásványi sókat, aminosavakat és az enzimeket is. A fokhagyma legjelentősebb aktív összetevője az alicin erős antibiotikum hatásával jelen van a fokhagymát tartalmazó készítményekben.
A FOKHAGYMA (Allium sativum L.) a Liliaceae növények családjából származik. Széles körben termesztett növény, amely természetes gyógyhatását nem változtatta meg az elmúlt 2-3 évezred alatt sem. A növény gyógyhatású része a hagyma, hatóanyagai pedig: alicin, mint természetes antibiotikum, vitaminok (A-,B-, B2-), kolin, jód, de tartalmaz enzimeket és hormonokat is. A fokhagymát már régóta tisztelik, mint orvosságot, és mint fűszert. A történelem során a fokhagyma megszerezte az univerzális orvosság státusát a gyulladások gyógyításában antibiotikus hatása miatt - természetes antibiotikumot tartalmaz (alicint).
Nem kevésbé fontos a gombaölő hatása sem, míg vírusellenes hatása megelőző jellegű.
Antibiotikus hatása az utóbbi időben háttérbe szorult a szintetikus antibiotikumok előállításának fejlődésével, de a szuper mikrobák (az antibiotikumra ellenálló kórokozók) megjelenésével a fokhagyma ismét a fertőzések elleni harcok élére állt, hogy gyógyhatásával serkentse a szervezet természetes ellenálló-képességét.
AMIKOR A VÉR GYORSABBAN ÁRAMLIK: A FOKHAGYMA A SZÍV ŐRE

A XX. század úgy marad meg a történelmi följegyzésekben, mint a rendkívüli haladás, fejlődés kora minden téren. Az egészségügyben az új, különféle technikai segédeszközök jelentősen hozzájárultak a betegségek diagnózisának szakszerűbb felállításához, az orvosságok robbanásszerű fejlődése pedig megváltoztatta az életünk alakulását. Az orvosoktól manapság nem csak azt várják el, hogy alkalmazzák az egzakt tudásukat, hanem azt is, hogy a különféle terápiák bizonyított hatását is tanulmányozzák és alkalmazzák az orvostudományban. Ez nem más, mint visszatérés az „evidence based medicine"-re, vagyis a természetes orvosságokhoz és természetes készítményekhez, amelyek hatása megfelelő, bizonyított klinikai vizsgálatokon alapulnak.
Ma a vérkeringési betegségek korát éljük, nem tekintve a fertőző betegségeket. A vérkeringési problémák a modern ember mai, járványszerű panaszai. A mind nagyobb arányban jelentkező érelmeszesedés, magas vérnyomás, valamint a vérkeringési panaszok elleni harcban a természet a gazdag kincsestárából kínálja az ellenőrzött és bizonyított természetes orvosságokat. A fokhagyma legjelentősebb szerepe a vér- és érrendszerre gyakorolt hatásában rejlik.
Az „Atherosclerosis" - tekintélyes orvosi folyóiratban megjelent klinikai kutatások eredményei azt mutatták, hogy a fokhagyma gátolja a véredények falán a lerakódások képződését és egyes esetekben csökkentheti a már meglevő lerakódások mértékét. A szövetek jobb vérellátása, jobb tápanyag és oxigénellátottság is ennek köszönhető. A fokhagyma véredényekre gyakorolt kedvező hatásának jelentősége még nagyobb, mert az érfalakon képződő lerakódások a szívbetegségek és a szívinfarktus rizikóját hordozzák. Az érelmeszesedés és a vérrögök kialakulásának kockázata csökken azáltal is, hogy a fokhagyma csökkenti a vér koleszterinszintjét, amely szintén a koszorúér betegségek rizikóját hordozza.
Bizonyítottan gátolja a tromboksan B2 (szűkíti a véredényeket és a hörgőket) kiválasztását. Még ötven évvel ezelőtt figyeltek fel arra, hogy a véredények- és a szívbetegségek földrajzi előfordulási gyakorisága Európában megegyezik a fokhagyma földrajzi elterjedésével.
Közismert, hogy azok a népek, akik használják a fokhagymát az étkezésben, kevesebb érrendszeri betegségben szenvednek. Manapság már biztosan tudjuk, hogy a fokhagyma fő alkotója a kénben gazdag aminosav és AKTÍV ALICIN METABOLIT, amelynek ANTIOXIDÁNS hatása van. Tehát csökkenti a szabad gyökök számát, amelyek serkentik az érelmeszesedés kialakulását. Eredményesen csökkenti a trigliceridek (zsiradék) értékét és egyben a vérzsír szintjét (9-25%-al) is, de növeli a védő HDL koleszterolt (nagy sűrűségű koleszterol). A kénes kötések gazdagsága miatt a fokhagyma segít a vérnyomás csökkentésében is. Ezzel egyidejűleg hangsúlyozni kell, hogy a fokhagyma ugyan csökkenti a magas vérnyomást, de a normális vérnyomásra nincs hatással. A fokhagyma alkalmazásával csökken a vér cukorszintje is (fontos a cukorbetegeknek), valamint serkenti a szervezet anyagcseréjét, amivel gyorsul a testsúly vesztése is. Hogy biztosítsuk a fokhagyma gyógyhatását és elkerüljük a kellemetlen leheletet, a Dr. Förster fokhagymaolaj kapszulákat olyan módszerrel állítják elő, hogy a kapszulák a vékonybelekben oldódnak és szívódnak fel. Ezzel elkerülhető a kellemetlen szagok kialakulása, megjelenése.
A készítmény hatásos az erek betegségeinél, gátolja a trombociták leválását, valamint a véralvadást. Megelőzi az érrendszeri betegségeket, valamint a magas vérnyomást, kiválóan serkenti az immunrendszert, javítja az agy vérkeringését és a különösen rossz vérkeringést a végtagokban (a fáradt lábak szindrómája). Egy amerikai kutatás (American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban publikálták) szerint a fokhagyma rendszeres használatával tartósan gátolható a végbélrák.
Ugyanúgy kiváló a baktérium- és vírusölő hatása, különösen a szuper fertőzések tekintetében, amelyek elsősorban a széles hatókörű antibiotikumok túlzott használatából erednek. A szervezet ellenálló-képességének szintjén a fokhagyma növeli a fertőzésekkel szembeni védekezést. Antioxidációs hatásával gátolja a szabad gyökök keletkezését. Serkenti a máj enzimjeit, amelyeknek méregtelenítő szerepük van. A fokhagymának nincs nem kívánt mellékhatása.Hogyan járulnak hozzá a Fokhagymaolaj kapszulák - mint táplálékkiegészítők - az egészséghez?
  •   A szív és érrendszeri betegségek megelőzésében - normalizálja a gyors szívverést, javítja a szíverek munkáját és a szívizom vérellátását, ami a szív funkcióinak javításához és a trombózis megjelenésének csökkenéséhez vezet.
  •   Segít a vérnyomás normalizálásában.
  •   Bizonyítottan csökkenti az LDL koleszterin („káros" koleszterin) és trigliceridek koncentrációját, növeli a HDL koleszterin („jó" koleszterin) szintjét a vérben.
  •   Gátolja a vérlemezkék (trombociták) felhalmozódását és a lerakódások megjelenését az érfalakon - gátolja a véredények idő előtti elzáródását és feszességét, serkenti a vérkeringést.
  •   Csökkenti a vér cukorszintjét.
  •   Azoknak, akik felfúvódással küszködnek, emésztési gondjaik vannak, valamint elzáródnak a véredényeik a has tájékán, hasznos lehet egyes gyomorbántalmak megoldásában pl. hasmenés és bélhurut.
  •   Serkenti az epitelizációt (bőrképződés) és a sebek gyógyulását.
  •   Segít számos tüdőbetegségnél, antibiotikus hatása különösen jó a megfázások és grippe idején, valamint a bronchitisnél.
  •   Baktérium-, gomba- és parazitaölő hatása van (gombák, herpesz vírusa és más kórokozók ellen).
  •   Antioxidáns hatása van.
  •   Erősíti a szervezet ellenálló képességét.
  •   Gátolja az idő előtti öregkori panaszokat - erősíti a szervezetet az idősebb korban.
  •   Hozzájárul a vitalitás és a szervezet általános egészségének megőrzéséhez.

    Dr. Slobodan Raljevic




Burgonya termeszthető hulladékból is?

A krumpli „átlagos” termesztését mindenki ismeri, jóval kevesebben azonban az alternatív megoldást. Mi is ez az alternatíva?
A FB-on Évi és Béla hívta fel a figyelmünket erre a régi „trükkre”, hisz eleink évszázadok óta alkalmazták, főleg háborús időkben.
A recept egyszerű. Ha hámozzuk a krumplit ősztől/téltől, pontosabban utóbbi esetben tél végétől kezdve, a kiscsírás héjakat elültethetjük, abból is kihajt a burgonya. Nincs tehát felesleges hulladék, bár jobb helyeken a héj a komposztba kerül. Minek dobáljuk ki tehát a csírákat, ha abból élet is eredeztethető?
Évi és Béla szerint, ha föld nem fagyott, a burgonyát egy gödörbe kell belerakni, majd feltölteni földdel. Ebben az esetben már kora tavasszal van saját termésünk, a növény fejlődni kezd. Ha ősztől fogva termelődik héj, és ez háztatások függvénye, más megoldást kell keresni, a krumpli uis kifagyhat a kertben. Akinek akad fóliasátra, könnyen áthidalhatja ezt a problémát, kérdés, szükség van-e erre, mint ahogy esetleg más megoldásra is.
Más megoldás lehet a palántanevelés, ahogy erről itt is olvasható egy rövidebb összefoglalás: (http://www.permaforum.hu/permaforum/index.php/hu/forum/9-N%C3%B6v%C3%A9nytermeszt%C3%A9s-Gomb%C3%A1k/5735-burgonya)
Egyszóval ma még kényelmes az ember, krumplit általánosságban úgy termeszt, hogy elülteti a gumókat, mivel elviekben nem drága a vetőkrumpli, akkor pedig minek vesződni az alternatívákkal.
A rafináltabbak, rátartibbak azonban már kora tavasszal újburgonyát akarnak, előbb, mint április vége, május eleje.
Mint ahogy fentebb is olvasható, van, aki úgy vette észre, előbb is termeszthető krumpli, hogy a komposztra hajigálta a héjat, majd meglepetten tapasztalta, hogy az élet ott is utat tört magának, és megjelent a növény. Ők maguktól jöttek rá, miért lehet előbb újburgonyához jutni, és mivel a krumpli közkedvelt élelem, sokan ab ovo így termesztenek. Csak pártolni tudjuk rátartiságukat. Vetőkrumplit pedig nem kell vásárolni, évről évre újratermelődik.
Már csak egy kérdést motoszkál bennem. Vajon nagyüzemi szinten megoldható lenne-e az ily módon való termesztés, vagy egyszerűen nincs szükség rá?
Béer




Ismeretlen rovartól rettegnek a somogyiak


Egyre többen jelentkeznek a kórházban a titokzatos rovarcsípéssel Somogy megyében, Kaposvár környékén ugyanis egy új rovarfaj tűnt fel néhány hónappal ezelőtt. Az apró rovarok szúrásai akár járásképtelenséget is okozhatnak egy orvos szerint, a Kapos.hu-nak a szőlősgazdák azt mondták, hogy a rovarok reggel támadnak.
Rajokban támadnak az ismeretlen rovarok Kaposvár környékén - írta a Kapos.hu. A parányi rovarok szúrásai heves bőrtüneteket, duzzanatot okoznak.
A lapnak nyilatkozó Hollósi Józsefet egy hete szurkálták össze a különleges rovarok. Azóta kórházi kezelést is kapott, de még mindig látszik a helye. A kánikula ellenére azóta csak nyakig felöltözve mer kimenni a szőlősbe. "Kellemetlen, belemegy az ember fülébe, szemébe, támadnak, nagyon csípnek. Az embernek a vérét szívják, kellemetlen csípés helye marad, felhólyagosodik, bedagad" - mondta Hollósi József.
A szőlősgazdák a lapnak azt mondták, hogy az idén tűnt fel először az új fajta rovar. "Általában a reggeli órákban, jelennek meg a szőlőleveleken vagy a fűben, és az embernek a mozgására támadnak, gyakorlatilag bármilyen testrészt megtalálnak, és eléggé csípnek" - mondta egy gazda.
Azt egyelőre a szakemberek sem tudják, hogy milyen fajta rovar támad a környéken. Szerintük mikroszkópos vizsgálatra lenne szükség. "A látott rovarmaradványok alapján nekem úgy tűnik, hogy ezek levéltetű szárnyas alakjai" - mondta a növényvédelmi szakmérnök, Tóth István.
Súlyos rovarcsípés miatt egyre többen keresik fel a kaposvári kórházat. "A napi járóbeteg-rendelésünkben legalább 8-10 rovarcsípéses beteg van, és volt olyan délután, amikor gyakorlatilag 15-en jelentkeztek" - közölte a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház osztályvezető főorvosa, Battyáni Zita. Az orvos figyelmeztetett, hogy ha valakit megcsípne a rovar, azonnal forduljon orvoshoz, a csípés ugyanis akár járásképtelenséget is okozhat.




Így áll a kólaháború Magyarországon


Apadó belföldi értékesítés és csökkenő létszám jellemezte a hazai üdítőipar két vezető cégének tavalyi teljesítményét.
A Coca-Cola azonban így is nyereséges maradt, a tulajdonosok többmilliárdos osztalékot vettek ki, míg a Pepsi itteni cége komoly veszteséggel zárta az évet.
Egyértelműen a Coca-Cola jelentős fölényét mutatják a Pepsivel szemben a magyar üdítőpiacon az érintett társaságok beszámolói.
A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. ötször akkora árbevételt produkált nem egészen négyszer nagyobb gárdával, mint a Pepsi-termékeket is gyártó, illetve forgalmazó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. Utóbbi az elmúlt években jelentős létszámleépítést hajtott végre, de az előbbi cég is kisebb gárdával működik már.
Négymilliárdos Coca-Cola-osztalék
Mindössze egy százalékkal csökkenő belföldi forgalom mellett az export megduplázása révén növelte árbevételét a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. az elmúlt évben. A hazai forgalmat cég közlése szerint a vendéglátó- és szálloda-üzletág (HoReCa) jelentős visszaesése és a népegészségügyi termékadó (neta) vetette vissza.
(Amint arról korábban beszámoltunk, bár egy aludoboz-töltő sort üzembe helyeztek, a neta a társaság egyéb beruházási terveit is visszavetette, így nem is tudott létszámot bővíteni a cég, sőt.)
A cég 70,7 milliárd forint belföldi és 16,8 milliárdos exportárbevételt produkált 2012-ben, az összesen 87,5 milliárdos nettó forgalom közel tizedével múlja felül az egy évvel korábbit. Az értékesítés költségei viszont ennél is tempósabban nőttek, ami az egyéb ráfordítások bő egymilliárdos gyarapodásával együtt azt eredményezte, hogy az üzemi eredmény 3,2 milliárd forintról 700 millió forint alá esett.
Ez az elmúlt évek leggyengébbje, hiszen 2010-ben még 3,9, 2010-ben pedig 3,1 milliárd forint jött ki ezen a soron. Az adózás előtti eredmény is megzuhant, 3,2 milliárdról 0,9 milliárdra, így az adófizetési kötelezettség szintén esett, 428 millióról 80 millió forintra.
b_200_200_16777215_00___images_watermarks_cola_2.jpgA tulajdonosok a teljes, bő nyolcszázmilliós adózott eredményen felül hozzányúltak a 2011 végén még 20 milliárd forintra rúgó eredménytartalékhoz is, így összesen 4 milliárd forint osztalékot vettek ki a társaságból. A korábbi években is hasonló volt a forgatókönyv: a 2011-es 3,5 milliárdos osztalékhoz 0,6, a 2010-es ötmilliárdos kivéthez pedig 1,8 milliárd forintot használtak fel az eredménytartalékból, míg 2009-ben a 2,2 milliárdos adózott eredményt még bennhagyták a kft.-ben. A nyereség visszaesése a jövedelmezőségi mutatókon is meglátszik: az árbevétel-arányos jövedelmezőség 4 százalékról 1-re, az eszközarányos jövedelmezőség 7-ről 2 százalékra csökkent.
Hanyatló Pepsi-forgalom
Számottevően visszaeső bel- és külföldi árbevétel jellemezte a PepsiCo hazai üdítőgyártó- és forgalmazó cége, a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. elmúlt évét. A hazai forgalom közel 14 százalékkal 15,8 milliárd forintra, a kivitel értéke pedig 24 százalékkal 1,8 milliárdra csökkent, így a teljes, 17,6 milliárdos árbevétel 15 százalékkal múlta alul a 2011-est. Bár a cég az okokat nem említette, feltételezhető, hogy a neta is közrejátszott a csökkenésben. A forgalom apadása már tart egy ideje, hiszen 2009-ben még 20,3 milliárd forint volt a nettó árbevétel.
Bár a költségeken is sikerült faragni, az üzemi eredmény 1,1 milliárd forintot meghaladó mínuszt mutatott az egy évvel korábbi, egymilliárd forint alatti veszteséget követően. A pénzügyi műveletek vesztesége 2011-hez képest csökkent, de így is 271 millió forintra rúgott, amivel az adózás előtti veszteség 1,4 milliárd forint fölé emelkedett - ez lényegében megegyezik a megelőző évi mínusszal. A korábbi években ennél jóval nagyobb veszteséget mutatott ki a zrt.: a mérleg szerinti mínusz 2009-ben még a 4 milliárd forintot közelítette, majd ezt sikerült megfelezni. Az árbevételarányos jövedelmezőség a 2011-es -4,6 százalékról tavaly -6,5 százalékra romlott.
Létszámleépítés mindenütt
Az elmúlt évben a Coca-Cola HBC átlagos létszáma 1264 fő volt, a Céginfo.hu adatai szerint jelenleg 1226-an dolgoznak a kft.-nél. A csökkenés főként az elmúlt évek adataival összevetve látványos, hiszen 2009-ben és 2010-ben még mintegy 1400 dolgozónak adott munkát a cég, vagyis ahhoz képest napjainkban 12-13 százalékkal vannak kevesebben. A leépítés a logisztikai, értékesítési és adminisztrációs munkaköröket érintette, a termelésben többen (299) dolgoztak tavaly, mint 2010-ben. A 2012-es állomány negyede így a termelésben, kétharmada a logisztika és értékesítés területén, a többiek pedig az adminisztrációban dolgoztak. A termelésben foglalkoztatottakra átlagosan évi ötmillió, a logisztikai és értékesítési munkatársakra fejenként 5,8 millió, az adminisztratív munkakörben dolgozókra 7,6 millió forint bérköltség jutott. A további karcsúsítási szándékot jelezheti, hogy végkielégítésre 178,9 millió forint céltartalékot képzett a kft.
b_200_200_16777215_00___images_watermarks_cola_3.jpgA FÁÜ-nél is egyre csökken a létszám. Tavaly átlagosan 347-en dolgoztak a cégnél, a Céginfo.hu friss adatai már csak 312 főt mutatnak, holott négy évvel ezelőtt még több mint félezer munkavállalónak adott munkát a társaság. Ehhez képest a csökkenés több mint 40 százalékos, ami arányaiban főként a fizikai dolgozókat érintette. A kiegészítő melléklet szerint a költségracionálás érdekében tervezett létszámcsökkentés miatt 44,2 millió forint céltartalékot képeztek a végkielégítések fedezetére. Tavaly a területi értékesítési osztály átszervezése/létszámcsökkentése történt meg, nem érintve a társosztályokat. Az idén ismét létszámcsökkentést hajtott végre a cég, amely már csoportos létszámleépítésnek minősült és 52 munkavállalót érintett. A tavalyi állományból a 77 fizikai dolgozó számára átlagosan fejenként 2,8 millió forint, a 269 szellemi dolgozó részére pedig átlagosan 5,1 millió forint munkabért fizettek ki egy év alatt.
Globális adatok
A Coca-Cola Company tavaly 3 százalékkal 48 milliárd dollár fölé növelte nettó bevételét, az üzemi eredmény 6 százalékkal 10,8 milliárdra emelkedett, a konszolidált nettó profit pedig felekkora mértékben 9,1 milliárdra.

A PepsiCo Inc 1 százalékkal 65,5 milliárd dollárra csökkenő nettó bevételről, 7 százalékkal 9,7 milliárdra apadó üzemi nyereségről, illetve 8 százalékkal 6,5 milliárd dollárra zsugorodó nettó profitról számolt be 2012-ben. A Coca-Cola teljesítményével való összehasonlítást megnehezíti, hogy a PepsiCo forgalmán belül jelentős a snackek aránya.


Ki a fasznak kell az agyon káliumozott moslékuk , ami még csak nem is oltja a szomjat , sőt még többet kér a szervezet e méregből , a kenus fiunk is így halt meg mikor a káliumos kólától bemondta a szíve az unalmast. Pedig csak még egy kört akart rátenni a lapátra , és utána inni egy nagyot a kólából , hát ez lett a káliumozott kólából halál ital vezető sportolóknak .

A kamilla a magyar arany!


Nagymamám nevezte Magyarország aranyának a kamillát. Gyakran főztük, én szeretem az illatát és az ízét is. Hozzá kapcsolódik egy sor kedves szép gyerekkori emlékem.
A kamilla, orvosi székfű avagy szikvirág univerzális gyógynövényünk mely számos probléma gyógyítására alkalmas. 
Mit jelent a latin neve?
A matricaria a latin mater=anya szóból ered, hiszen az őszi margitvirágot az anyák és a nők betegségeinek gyógyítására használták! Matricaria chamomilla- ezt keresi a Kisvakond az egész világon, hogy meggyógyíthassa velekedves barátját, az egérkét.  Meg is gyógyul tőle! 
Főként az Alföldön, a Tiszántúl vannak rétek, ahol a kamilla tömegesen él és virágzáskor fehér fátylat borít a mezőre, útmentén, réteken legelőkön találkozunk vele, de ma már sok helyen termesztik is. A saját kiskertünkbe is vethetjük a magját. Kikel, és a sajátunkat is használhatjuk.  Fészkes virágai a szár végén helyezkednek el; kúp alakú közepe belül üreges, ez különbözteti meg a hasonló kinézetű virágoktól, amelyeknek a közepük ugyancsak sárga és sugárzó szirmaik fehérek. Meg persze e jellegzetes illata!
A virágok a virágzás kezdetén még felfelé állnak, majd szétterülnek és a végén lefelé fordulnak, így jól tudjuk nyomon követni a virágok állapotát.
Hogyan gyűjtsük?
A májustól a nyár közepéig virítanak. Csak virágfejeket tépjük le! Felhasználhatjuk azon frissiben, vagy szétterítve a friss levegőn megszáradni. Ezután felhasználásra készen elraktározhatjuk.Száraz, hűvös, fénytől védett helyen jó tartani.A kamilla legfontosabb gyógyító tulajdonsága a gyulladáscsökkentő hatás.  
Már a régi egyiptomiak is értékelték a kamillát: lázcsillapító hatása miatt a "napisten virágjá"-nak nevezték. Dioszkoridész, görög orvos és Plinius, római természettudós a kamillát fejfájás, vese-, máj- és hólyagpanaszok gyógyítására ajánlotta.Kamillaolajat már az ókorban is használtak.
Mi mindenre jó?
A kamilla nagyszerű nyugtató és idegerősítő szer. Enyhe nyugtató hatása van, a testet ellazítja, ezáltal könnyebbé teszi az elalvást. A kamillás fürdők és lemosások nyugtatóak, egyáltalán az egész idegrendszerre nagyon jó hatással vannak. Belső nyugalmat ad! Betegségből való felépülés vagy kimerültség után jó közérzetet biztosít.
Így használhatjuk fel:
Teakészítés: 1 púpozott teáskanál kamillát adunk '/4 liter vízhez, csak forraljuk, rövid ideig állni hagyjuk. A teát már csecsemőkorban is adhatjuk. Felnőttek részére 1 kanál kamilla virágot tegyünk, egy csészébe majd öntsük le 2 dl forrásban levő vízzel, és hagyjuk állni 10 percig. A teát kúraszerűen érdemes fogyasztani naponta két csészével, majd egy hónap után szünete kell hagyni. Ihatjuk gyomorrontás esetén, megfázásnál, torokgyulladásnál, fogíny betegségnél, és székrekedésnél is.
A kamillateát azonban hashajtó hatása miatt egy hónapnál tovább ne igyuk kúraszerűen, mert szárító hatása túlzott lehet. Minden hónap után tartsunk legalább kétheti szünetet.
Fürdőadalék: kádfürdőhöz két összemarok kamillát veszünk, arcfürdőhöz és hajmo­sáshoz mindig egy-egy maréknyi kamillavirágot, leforrázzuk és állni hagyjuk.
Borogatás: 1/4 liter forrásban lévő tejbe púpozott evőkanál kamillát öntünk, rövid ideig állni hagyjuk, leszűrjük és meleg borogatásra használjuk. Borogatásként alkalmazhatjuk ekcémás bőrproblémáknál, szemgyulladásra, rovarcsípésre is.
Kamillás gőzölés: Külsőleg inhalálásnál jelent nagy segítséget. Megfázás esetén egy edénybe öntsük bele a kamilla virágból főzött igen erős teát, hajoljunk fölé, takarjuk le a fejünket és jó mélyen szívjuk be a gőzt. Ügyeljünk, hogy nehogy megégessük magunkat!
Külsőleg is hasznos:
Szépségápolóként sem szabad megfeledkezni róla! Ápolja a zsíros bőrt., pattanások ellen csodafegyver! A kamillás főzet segít megtisztítani a bőrt a mindennapos szennyeződésektől, amelyek beivódnak a kisebb ráncokba és a mélyebb rétegeikbe.
Ápolja és táplálja a viszkető bőrt, a hajat és a fejbőrt is. A szőkéknek ajánlott kamillafőzettel öblíteni a hajukat, ugyanis kiemeli a színét, és csodás árnyalatot ad. Kamillás hajmosás után a haj illatos és csillogó lesz.
Mi magunk is boldogulunk! Kamillás olaj és kenőcs házilag:
Kamillaolaj: egy üveget megtöltünk friss kamillavirággal, majd olívaolajjal öntjük tele, hogy az olaj ellepje a növényt. Az üveget jól lezárva két hétig a napon tartjuk. Hűtőszekrényben tároljuk!
Kamillás kenőcs: 250 gramm disznózsírt felforrósítunk, ebbe jó kétmaréknyi friss kamillavirágot dobunk.  Egyet tottyanjon, közben keverjük. Lefedve hűvös helyre tegyük. Másnap még egyszer fel kell melegíteni, aztán vászonkendőn átnyomkodni. A kenőcsöt azután egyenletesen elkeverjük és tiszta tégelyekbe vagy üvegekbe töltjük. Biztosak lehetünk benne, hogy nincs benne semmi nem odavaló.
Tánczos Erzsébet írása
Forrás:


Fekete áfonya, a szemnek ékszer, a testnek gyógyszer


A fekete áfonya fogyasztása Magyarországon az utóbbi években folyamatosan növekszik, de még mindig nem örvend akkora népszerűségnek, mint a hozzá hasonló bogyós gyümölcsök. Nagy hiba, hogy nem fogyasztunk többet belőle, mert az áfonya szervezetre gyakorolt hatása lenyűgöző.
100 gramm áfonya mindössze 42 kcal energiát tartalmaz. A szervezet minden pontján serkenti a kapilláris erek vérellátását, s mint ilyen, a szemfenék érhálózatát épen tartva közvetetten és közvetlenül is segít az ideghártya regenerálódásában. E hatását a II. Világháborúban az angol pilóták fedezték fel. Észrevették, hogy mikor a szükség úgy hozta, hogy áfonya-lekváros kenyeret kaptak ellátmányul, sokkal jobban láttak sötétben, nem kellett úgy hunyorogniuk. Az áfonyalekvár a mai képernyőt bámuló emberek szemének is nagy hasznára lehet, valamint a cukorbetegek retináját is védi. E hatáshoz nagy dózisban van szükség e hatóanyagokra, ezért gyógyszertárban koncentráltan, kapszulákban is kapható.

Az áfonya vitamin tartalma is jelentős. Tartalmaz A-, B1-,B5-, C- és D-vitaminokat, nikotinamidot (porcképződésért felelős anyag). Összehúzó hatású cseranyagai miatt a szárított áfonya segít elmulasztani a hasmenést - különösen jótékony hatással bírnak a kisgyermekek hasmenésekor -, fogínygyulladást, szájnyálkahártya- és torokgyulladásokat. A fekete áfonya lassítja a szervezet öregedését, fogyasztása ajánlott öregedésével járó Alzheimer- és Parkinson-kór kialakulásának megelőzésére és kezelésére. Teája epe- és hólyagbetegségek esetén jótékony, vesetisztító. 

A fekete áfonya leveléből készült főzetet régóta használják a népi gyógyászatban, mint vércukorszint csökkentő szert. Sőt az egyidejűleg befecskendezett cukor megjelenését is csökkentette. Ezt a hatást az antocianidinnek tulajdonították, mint kétségtelenül a legaktívabb alacsony vércukorszintet okozó vegyület. Minél sötétebb a bogyó annál magasabb az antocián tartalma. Az antocián kulcsfontosságú szerepet tölt be a szabadgyökök semlegesítésében, a kollagén termelődésben, csökkenti a vérnyomást és meggátolja a vérrögképződést. Továbbá erősíti a kollagén sérülésekkel szembeni ellenálló képességet, stabilizálja hajszálerek áteresztő képességét, és akadályozza a sorbitol felhalmozódását, ily módon növeli a védelmet a diabétesz keringési- és neurológiai tüneteivel szemben. 

Menstruációs zavarokkal küzdő nők 115 mg antocianidint kaptak naponta 3 napig a menstruáció előtt és alatt. Csökkenést tapasztaltak a medencetájéki rész fájdalmának mértékében, a tejmirigyek növekedésében, az émelygésben és az alsó comb feszülésében. Erős hatást mutatott a trombociták összetapadásának gátlásában, emberekkel végzett kísérletek esetén, amikor naponta 480 mg kivonatot kaptak 30-60 napon keresztül. Az emberi szervezet kapilláris ereinek erősítésére Európában már régóta használják a feketeáfonya kivonatát. A frissen szedett fekete áfonya 100 grammja mintegy 400 mg antocián-származékot tartalmaz.

A feketeáfonyának talán a legkevésbé ismert tulajdonsága a gyomorfekély elleni hatása. Bár Európában erre is használatos, az amerikai publikációkban első sorban a vérerekre és a szemre való hatása van említve. Jótékony hatása lehet olyan gyomorfekélyek esetében, melyeket stressz, a gyomor túlzott savassága okoz, vagy ha gyulladásgátló gyógyszerek, mint aszpirin idézi elő, illetve, ha a gyomor falának károsodását pl. alkohol okozza. A feketeáfonya flavonoidjai dramatikusan növelik a gyomor nyálkatermelését, mely védőréteget képez és véd a fekélyképződéstől.
(Mivel a fenti cikket a https://www.facebook.com/ViragVagyFuszer?ref=stream FB oldaltól vettük át, ajánljuk lájkolásra. Sok érdekes információ szerezhető uis be onnan. Ráadásul egyik kedvenc növényünk a fekete áfonya! – szerk.)




Jön az 5. bécsi közösségi naperőmű



A pályaudvarnak is helyet adó Wien Mitte épületegyüttes tetején építik meg az osztrák főváros következő közösségi naperőművét. A városlakók anyagi hozzájárulásával megvalósuló erőmű ősszel kezdi meg működését és 160 háztartást lát majd el zöld energiával.
Töretlen sikernek örvendenek a közösségi naperőművek Bécsben, amelyek részvényeit tavaly 26 óra alatt kapkodták el, idén pedig csak várólistáról lehet hozzájuk jutni. 
Bécsben egyelőre négy ilyen erőmű működik – Donaustadtban, Floridsdorfban, Liesingben és Simmeringben – és 800 háztartást látnak el ökoárammal. A következő erőmű a pályaudvar, metrómegálló, bevásárlóközpont és irodaházként is funkcionáló Wien Mitte épületegyüttes tetején kap helyet és ősztől 160 környékbeli háztartást lát majd el zöld energiával. A 9.000 négyzetméternyi tetőfelületen összesen 1.800 FV-panelt helyeznek el, amelyek teljesítménye 450 kWp.

Egy panel 950 euróba kerül, amely után a naperőművet létesítő és üzemeltető Wien Energie évi 3,1% százalékos kamatot fizet a kisbefektetőknek. A modulok élettartamának lejártával, 25 év után a cég eredeti áron visszavásárolja a paneleket a bécsiektől.
A tavaly kidolgozott üzleti modell annyira sikeres, hogy várólista van a panelekre, és az ötlet sikeres exportcikk lett – nemcsak Ausztrián, de Európán belül is. A márciusi népszavazáson pedig kiderült, hogy a városlakók 67 százaléka szeretne további közösségi naperőműveket látni.

A város célja, hogy 2030-ra a jelenlegi 16,5-ről 40 százalékra növelje a megújuló energiahordozók arányát az energiaellátásban. Így a jövőben összesen hétre bővítik a közösségi naperőművek számát.




Olajvilág: már beléptünk a veszélyzónába


A Washington Post interjút készített Chris Nelderrel, egy neves független energetikussal, aki már több mint egy évtizede kutatja az olajcsúcs témáját. Az interjú részletei ijesztőek. Egy új energiaszegény korszakra készülhetünk, amely könnyen állandósuló gazdasági válságokat is eredményezhet.
Washington Post (WP): Kezdjük az alapoknál! Pontosan mi is az olajcsúcs?
Chris Nelder (CN): Sok félreértés van a téma körül. Az olajcsúcs nem azt jelenti, hogy kifogyunk a kőolajból. Aki ezt mondja, az vagy nem tudja, miről beszél, vagy tudatosan össze akar minket zavarni. Az olajcsúcs mindig a kitermelés üteméről beszél. Az olajcsúcs nem más, mint az a pont, amikor a kőolajkitermelés tetőzik, és tovább nem növelhető.
WP: Térjünk vissza a 2005-ös évre! Számos elemzés állította, hogy elértük a kitermelés csúcsát.
CN: Az előrejelzések között voltak eltérések, de abban mindenki egyetértett, hogy a közeli jövőben, öt, tíz, tizenöt éven belül az olajkitermelés növekedése megáll. Voltak, aki azt mondták, hogy a csúcs egy adott évben fog bekövetkezni. Mások azt mondták, hogy a kitermelés egy ideig stagnálni fog, ami akár öt-tíz évig is eltarthat. De abban teljes volt az egyetértés, hogy valamikor 2005 után 10-15 éven belül a kitermelés tovább nem fokozható. És pontosan ez történt! A hagyományos olajkészletekből történő kitermelés 2004-ben elérte a csúcsot, és azóta stagnál.
WP: Számunkra, úgy tűnik, mintha 2012-ben egy kismértékű növekedés lenne. Ez nem azt jelenti, hogy végülis tovább folytatódik a növekedés?
CN: Nem szükségszerűen. 2005-ben 73 milliárd hordó volt a kőolajkitermelés. Hogy ezt képesek legyünk meghaladni, a világ megduplázta a kitermelésre fordított összegeket. 2012-ben már 600 billió dollárt fordítottunk a kőolajbányászatra. Az olajárak eközben háromszorosára emelkedtek. És mindezek ellenér a kitermelés mindösszesen 3%-kal nőtt 75 millió hordóra.
WP: Akkor, amit most látunk, az azt jelenti, hogy a világ nem képes növelni a könnyű olajok kitermelését. A régi kutak hozama csökken, vagy stagnál. Ehelyett rengeteg pénzt költünk olyan nehezen elérhető olajlelőhelyekre, mint az albertai olajhomok, vagy a rétegrepesztéses eljárás Észak-Dakotában.
CN: Pontosan, és mindez teljesen összhangban van azzal, amit az olajcsúcs előrejelzések jeleztek, vagyis, hogy a kitermelés elér egy platót, amikor a hagyományos olajlelőhelyek csökkenő hozamát, a nem hagyományos lelőhelyekkel próbáljuk pótolni. Mostanáig azzal küzdünk, hogy lépést tartsunk a idős olajmezők hozamcsökkenésével, amely csökkenés folyamatosan gyorsul.
Az OPEC régi olajmezőinek évente 5-6 százalékkal csökken a hozamuk, a nem OPEC államokban található mezőké évi 8-9 százalékkal. A nem hagyományos olajlelőhelyek a csökkenésnek ezt az ütemét nem képesek hosszú távon ellensúlyozni. Az USA összes rétegrepesztéses eljárású mezői, amelyek napi 1 millió hordó olajat hoznak a felszínre, nem voltak elegendőek arra sem, hogy a nem OPEC országokban bekövetkező kitermelés csökkenését ellensúlyozzák. 

WP: Amikor arról beszélünk, hogy az idős mezők hozama csökken, akkor olyan helyekre gondolunk, mint Kalifornia, vagy Szaud-Arábia, ahol olcsó és könnyen feldolgozható kőolaj állt rendelkezésünkre. Ezeket a mezőket olyanokkal próbáljuk helyettesíteni, amelyek gyorsabban kimerülnek?
Nézzük, meg a Ghawar-mezőt, amely a világ legnagyobb ismert olajlelőhelye, Szaúd–Arábiában. Tudjuk, hogy a kitermelt kőolajban egyre magasabb a víz hányada, ami egyértelmű jele annak, hogy a mező kimerülőben van. Pedig az a mező nagyon nagy hozamú és olcsó olajat ad. Ezt a forrást cseréljük le a rétegepesztéses kutakkal az Egyesült Államokban, amelyek hozama már az első évet követően 40%-kal esik vissza, és a kitermelési költsége hordónként 70 dollár felett van. Vagy olyan mélytengeri mezőkkel, amelyeknek évente 20 százalékkal csökken a hozamuk. Esetleg olajhomokkal, amely rendkívül drága. Az olajhomok kitermelésének növekedése évről-évre elmarad a várt szinttől. Tíz évvel ezelőtt, a mostanra előrejelzett kitermelés a duplája volt annak, ami megvalósult belőle. Ezek mind gyenge minőségű kőolaj források, és abban bízunk, hogy ezek majd képesek lesznek kompenzálni az olcsó és jó minőségű lelőhelyek hozamcsökkenését.
WP: Az olajhozammal foglalkozók gyakran emlegetik az EROI fogalmát. A fogalom azt mondja, hogy egyre több és több energiát fordítunk arra, hogy kitermeljük az olajat, olyan nehezen hozzáférhető készletekből, mint az albertai olajhomok. Miért fontos mindez?
CN: Egy pont után olyan sok energiát fektetünk be, az energia előállításába, hogy már több energiát vesztünk, mint amennyit nyerünk. Ésszerűtlenné és pazarlóvá válik az energia előállítása. Van egy forduló pont, ha kinyert és befektetett energia hányadosa 6 alá csökken, akkor már nem érdemes a dologgal foglalkozni. Az olajkitermelés kezdetén ez az arány 100 körül volt. Napjainkban tizenegy az egyhez az arány. És az új mezőknél ez a szám még ennél is alacsonyabb. A kaliforniai nehéz olajok esetében az arány ma már négy az egyhez.
Az az idő, amikor az energia már nem elérhető a társadalom számára radikálisan közeleg. Kutatók megpróbálták számszerűsíteni ezt a pontot. Ahhoz, hogy a társadalom fenn maradjon a kinyert és befektetett energia aránya öt felett kell hogy legyen. Ahhoz, hogy egy modern civilizációt fenntartsunk, televízióval, modern gyógyászattal, az aránynak valahol tíz körül kell lennie. Magyarán szólva ma már beléptünk a veszélyzónába.
WP: Mi a helyzet az árakkal? Láttuk, ahogy a 2004-es hordónként 40 dolláros kőolajárról 2008-ra 140 dollárra emelkedett az ár. Napjainkban pedig a 100 dollár körüli ár teljesen normálisnak számít.
CN: Az olajcsúcs elméletek egyik következtetése, hogy amint a kitermelés elkezd bizonytalanná válni az áraknak azonnal emelkedniük kell, hogy a kitermelés szinten tartható legyen. És pontosan ez történt 2005-ben. A másik következtetés, hogy a gazdaság nem lesz képes elviselni a magas kőolajárakat és zsugorodni kezd. Ez szintén megtörtént. Az USA foglalkoztatási mutatója még ma is a 2008-as szint alatt marad. Európa recesszióban van. Manapság igen nehéz szétválasztani az olajár hatását a globális gazdaságra, hiszen pénzügyi válság is van, és egyéb hatások is jelentkeznek. De számos tudós, például James Hamilton a Kalifornia Egyetemről, elvégzett néhány érdekes kutatást, amelyek azt mutatják, hogy ha az olajhoz köthető kiadások elérik a GDP egy meghatározott százalékát, akkor az recessziót okoz. Tehát vannak bizonyítékaink is.
WP: Úgy tűnik az olajcsúcs egyik következménye, hogy az olajár egy szűk tartományban kell, hogy mozogjon. Nem mehet túl alacsonyra, mert akkor a drágán termelő kutak üzemeltetése gazdaságtalanná válik, de nem mehet túl magasra sem, mert az a világgazdaságot teheti tönkre.
CN: Számos elemzés kimutatta, hogy az olajárak nem csökkenhetnek már 85 dollár alá. Ez persze helyről-helyre változik. Egy már meglévő mező Bakkenben 70-75 dolláros olajár mellett is jövedelmező lehet, míg a sarki fúrásokhoz 110 dollár feletti ár szükséges. De a padló valahol 85 dollár körül van. De van egy plafon ár is, amit a vásárlók még hajlandóak megfizetni. Véleményem szerint ez 105 dollár a texasi, és 125 dollár a Brent kőolajra. Ez az oka, annak, hogy a kőolajár 2007 óta ebben a szűk tartományban mozog. A kőolajárat ebben a sávban kell tartanunk. Nem túl magasan, hiszen az a keresletet szűntetné meg, és nem is túl alacsonyan, mert az a kitermelésre lenne veszélyes. Hangsúlyozom, mindez nagyon jól egyezik azzal, amit az olajhozam csúcs elmélete előrejelzett.
WP: Még egy érdekes folyamat látszik. Amint az olakitermelés elkezd stagnálni, a fejlett országok azonnal versenyezni kezdnek az olajért Kínával és Indiával.
CN: Jelenleg az összes új olajigény a fejlett világon kívül jelentkezik, jórészt Kínából és Indiából. A jelentkező olajigény jelenleg pontosan annyi, amennyivel kevesebb olajat fogyaszt a fejlett világ. Annak, hogy a kitermelés nem fokozható, az is a következménye, hogy az exportálható kőolaj mennyisége folyamatosan csökken. Az olajexportáló országok, köszönhetően a magas olajáraknak hatalmas bevételekre tesznek szert és ennek köszönhetően gyorsan fejlődnek. De ez azt is jelenti, hogy egyre több és több olajat fogyasztanak, így csökken az exportálható olaj mennyisége is. Ez világszerte megfigyelhető jelenség, különösen 2005 óta. És mindez azt eredményezi, hogy az Egyesült Államoknak vissza kell fogni a kőolajfogyasztását. Az USA az egyik legsebezhetőbb ország, a nagy importigénye miatt. A napi fogyasztás 18 millió hordó, és ebből csak 7 millió, amit az országon belül termelnek ki. Amint az exportálható kőolaj mennyisége csökken, úgy kell a fogyasztásunkat is visszafogni, és ez az, ami napjainkban zajlik.
WP: Nem biztos, hogy értem a dolgot. Ha az elérhető kőolaj mennyisége korlátozott, azt miért Szaúd-Arábia és Kína veszi meg, miért nem az Egyesült Államok?
CN: Az ázsiai fejlődő gazdaságok lényegesen több gazdasági hasznot szereznek egy hordó olajjal, mint az USA. A szegényebb országokban egy tucat munkás felpattan egy mopedra és megjárják a piacot oda-vissza egy liter benzinnel. Az USÁ-ban ugyan a tevékenység ötször több benzint fogyaszt el. Kínában az autók fogyasztása lényegesen alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban. Az USA soha nem lesz képes azt a hatékonyságot elérni, amit Kína, hiszen itt már 240 millió alacsony hatékonyságú gépjármű fut az utakon.
WP: Értem, tehát, amíg a kitermelés stagnál, addig a fejlődő országok mindig képesek lesznek a nyugatot túllicitálni, egyszerűen azért, mert nekik megéri a drágább olaj is. Mi lesz ennek a következménye?
CN: Fel kell készülnünk arra az időszakra, amikor a kőolaj már nem áll rendelkezésünkre. Minél hamarabb elkezdjük az energiaszektor átalakítását a megújuló energiákra, annál jobban járunk, minden tekintetben. Eddig csak a kőolajárról és kitermelésről esett szó, de az éghajlatváltozás is egy nagyon fontos szempont. Nem is szólva arról, hogy a drága olaj, mit tesz a világgazdasággal. Természetesen mindig vannak előre nem látott fejlesztések. Tíz évvel ezelőtt egy megszállott katasztrófa váró, azt mondta volna, hogy ha a kőolajár 100 dollár fölé emelkedik, akkor az amerikai gazdaságnak befellegzett. Ez azonban nem következett be, mert sok amerikai felhagyott az autózással és tömegközlekedésre váltott, és a közúti fuvarozás helyett a vasúti áruszállítás kap egyre nagyobb szerepet. Magyarán szólva, sohasem tudjuk pontosan előrejelezni mi várható. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy a tengeri fúrások és a rétegrepesztéses eljárás megoldotta minden problémánkat, és hogy tovább folytatódhat a világgazdaság növekedése.
A cikk a Washington Postban jelent meg, a fordítást a autoolaj.hu oldal készítette.




Ők lesznek a Föld utolsó lakói


Brit kutatók számítógépes modellje alapján a Föld utolsó élőlényei a mélyen a föld alatt élő mikrobák lesznek, de végül ezek is elpusztulnak.
Több milliárd év múlva a Nap egyre nagyobb átmérőjű csillaggá, egy úgynevezett vörös óriássá dagad. A folyamat valószínűleg elnyeli a legbelső bolygókat (Merkúr, Vénusz), a Földön pedig elpusztítja az életet.
Jack O'Malley James, a St. Andrews Egyetem kutatója és munkatársai számítógéppel modellezték, milyen lesz a Földnek e távoli jövője. A brit Nemzeti Asztronómiai Gyűlésen előadott eredményeik szerint nagyon kevés lesz az oxigén, így az utolsó élőlényeknek szinte oxigénmentes, nagy nyomású és - az óceánok elpárolgása miatt - rendkívül sós környezetben kell boldogulniuk. Erre csak a szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott (extremofil) mikrobák (baktériumok és archeák) képesek.
A folyamat kezdetén, az óceánok elpárolgása során a mostaninál sokkal több vízgőz kerül az atmoszférába. Mivel a vízgőz üvegházhatású gáz, ez a folyamat öngerjesztővé válik, és a földi hőmérséklet 100 Celsius-fokkal vagy akár még többel is megemelkedik. Ez - a csökkenő oxigénszinttel kombinálva - a növények és a nagyobb élőlények gyors kipusztulásához vezet.
Nem sokkal ezután már csak az úgynevezett extremofil mikrobák maradnak életben. Ezek a mikroorganizmusok ma is megtalálhatók a Földön, és képesek megbirkózni egészen szélsőséges körülményekkel is. A kutatók szerint ezek néhány típusa kibírja majd a jövőbeni Föld forró, száraz és mérgező atmoszféráját. Úgy vélik, hogy valószínűleg az utolsó vízcseppek körül fognak csoportosulni a föld mélyén.
Végül azonban a körülmények olyan rosszra fordulnak, hogy az élet utolsó nyoma is eltűnik majd bolygónkról.
Kép: A vörös óriássá dagadt Nap látványa a Föld izzó felszínéről egy fantáziarajzon - Forrás: AFP/Science Photo Library




Házi praktikák leégésre


Napozni jó! A napon lenni egészséges, mert D-vitaminnallátja el szervezetünket, javítja kedélyállapotunkat. Azonban nagyon óvatosnak kell lennünk, a bőrünk nem felejt. Minél magasabb fényvédőfaktorú krémet használjunk (főleg kisgyermekeknek) és egyszerre ne töltsünk sok időt a napon.
Tipp: egyél sok paradicsomot, a benne lévő likopinnak köszönhetően nehezebben fogsz leégni.
Gyermekeknek mindenképpen ajánlott legalább 50 faktoros napvédő krém használata, bár szerintem mindenkinek ezt kellene használnia, legalább addig, amíg egy kicsit le nem barnul, utána lehet kisebb faktorú krémet használni. A nagyon magas faktorszámú krém használatával ugyanlassabban fogunk lebarnulni, viszont biztosak lehetünk benne, hogy nem károsodott a bőrünk. Ne felejtsük el, hogy ha csak árnyékban ülünk, akkor is használjunk napvédő krémet.
30 év felett a bőr védekezőképessége már gyengülni kezd, ezért nyáron mindig UV szűrős hidratáló krémet használj az arcodra, dekoltázsodra, hogy elkerüld a bőr idő előtti öregedését, ráncosodását és persze a leégést.
40 éves kortól pedig kötelező a minél magasabb faktorszámú fényvédő krémek használata!
Napozás után kényeztesd bőrödet arcpakolással. Ehhez itt találsz tippeket, vagy próbáld ki az Aloe Vera nedvességpótló ápoló maszkot, mintha kicserélték volna a bőrödet :).
Ne feledkezzünk meg a hajunk, szánk és szemünk védelméről sem!
Mit tegyünk, ha mégis leégtünk?
Különböző módszereket használhatunk a leégett bőr hűtésére, a hideg vizes borogatástól a modernebb napozás utáni zselékig, nyugtató krémekig. Hasznos, ha ezt követően lágy, vizes hidratáló krémet kenünk, fújunk a megégett felületre. Hólyagos napégés esetén mindenképpen menjünk el bőrgyógyászhoz!
Házi praktikák leégésre
Hűsítő teapakolás: bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő hatást érhetünk el bodza-, zsálya-, rozmaring- vagy kamillavirágos főzettel.
Írós borogatás: hűsíti és megnyugtatja a leégett bőrt és sokkal hatékonyabb a hagyományos tejfölös pakolásnál, ami magas zsírtartalma miatt nem hagyja bőrünket lélegezni.
Kukoricalisztes borogatás: öntsünk egy-két csésze kukoricaliszthez annyi vizet, hogy pépet kapjunk és ezt a masszát kenjük a leégett bőrfelületre.
Petrezselymes pakolás: vágjunk apróra egy csomag petrezselymet, tegyünk hozzá egy evőkanálnyi tejszínt és alaposan keverjük össze. Kenjük a leéget bőrre, majd 20 perc múlva langyos vízzel mossuk le. Hűsíti és nyugtatja a bőrt.
A száraz, húzódó bőrre ne kenjünk zsíros krémeket, mert gátolják a hőleadást, válasszunk inkább kamilla vagy aloe vera tartalmú testápoló krémeket, pl. Aloe Vera gél (Dr.Organic Bio Aloe Vera gél).
Ha a szemhéjunk is leégett, tegyünk rá reszelt krumplit, amely pótolja az elveszített vizet. Hasonló hatása van az uborkapakolásnak is, ami szintén hidratálja az irritált bőrt.
A leégett bőr néhány nap alatt magától is gyógyulni kezd, de a teljes gyógyulás hetekig eltarthat. A lehámlását követően a friss hám vékony és kezdetben nagyon érzékeny a napfénnyel szemben, így még jó pár héten át óvni kell a napsugárzástól.




A Mekis Átláthatóság Kampány bukása, vegyszerek a krumpliban


(NaturaHirek.hu) A McDonald’s által tavaly kezdeményezett "átláthatóságkampány célja: a Mc Donald’s étteremláncról való egészségtudatos kép kialakítása lett volna. Azonban ahelyett, hogy az emberek pozitívan beszéltek volna róla az egyes fórumokon, összességében azt tárgyalták ki mennyire undorítónak találják a Mc Donald’s-os ételeket. A sült hasábburgonya összetevőiről írt leleplező cikk vírusként terjedt el az interneten. Az alap két összetevő, a burgonya és az olaj helyett, a fogyasztók a szalmakrumpli 17 különféle összetevőjével találkozhatnak.
A kampány nem teljesen új. A Mc Donald’s tavaly júniusban indította azt el egy YouTube videó segítségével. A video válaszként készült arra a kérdésre, hogy az élelmiszer miért néz ki drasztikusan különbözőképp a reklámokban, mint az éttermekben. A ” Mi ételünk, Önök kérdései” fórum azt az érzetet keltette, hogy a Mc Donald’s kinyitja “konyhaajtóit és ezentúl becsületes, átlátható politikát folytat.” 
Azzal, hogy a fogyasztók kérdéseiket a Facebookon vagy a Twitteren feltehették, az étteremlánc azt remélte, hogy a bizalom és a hitelesség légköre fogja őket körülvenni, az olyan piacon, ahol már eddig nagyon sok rossz sajtót kaptak, vírusként terjedő videókkal és gusztustalan képekkel kísérve.
A gyorséttermi lánc végül elkezdte nyilvánosságra hozni sültkrumplijának recepjét. A sok kérdésre feleletül elkészült egy videó is, amely választ adott egy sor kérdésre a Mc Donald’s-os krumplit illetőleg: honnan származik a burgonya, hogyan dolgozzák fel azt, milyen olajat használnak, és miért van olyan sok só rajtuk.
Mario Dupuis, a McCain Foods termelési igazgatója New Brunswickban elmondta hol mossák meg, pucolják és vágják fel a burgonyát, amiből aztán “eltávolítják a természetes cukrokat”. A cukor ugyanis különböző szinűvé tenné azokat. Ezt kiküszöbölve még dextrózban is áztatják őket, hogy egyenletes színt kapjanak. Aztán adnak hozzájuk egy olyan összetevőt, ami megakadályozza a szürkülésüket, szárítják, hogy kivonják a felesleges nedvességet, egy gyors készre sütés: 45-60 másodperc után lefagyasztják a terméket
A legrosszabb az egészben az összetevők listája. Ahelyett, hogy a szokásos két összetevőt, burgonyát és az olajat használnák, megközelítőleg 17 adalékanyagot tesznek még a hasábburgonyához. A hozzávalókat tényként közölték a Mc Donald’s honlapján.
A Mc Donald’s-os hasábburgonya összetevői: 
Burgonya, repceolaj, hidrogénezett szójabab olaj, pórsáfrány olaj, természetes aroma (növényi forrás), dextróz, nátrium-pirofoszfát (szín fenntartása miatt ), citromsav (tartósítószer), dimetil-polisziloxán (habzásgátló szer) és a főtt növényi olaj (Canola olaj, kukorica olaj, szójabab olaj, a hidrogénezett szójabab olaj THBQ-val, citromsav és dimetil-polisziloxán) és só (szilikoaluminát, dextróz, a kálium-jodid).
Dióhéjban, a fenti összetevők közül sok olyan van, ami kifejezetten veszélyes az emberi egészségre, beleértve azokat, amelyek genetikailag módosított alapanyagokat tartalmaznak (repce olaj, kukorica, szójaolaj), hidrogénezett (szójaolaj), kémiailag tartósítva és habzásgátlót hozzáadva (THBQ, citromsav, dimetil), ne feledjük a mesterséges színezéket sem (nátrium-pirofoszfát) - kész is a Mc Donald’s-os méregkrumpli.
Mit gondoltok hány ember tudja, hogy a McDonald’s-os hasábburgonya ezt a sok összetevőt tartalmazza? Köszönjük az “átláthatóság” kampányt McDonalds … remélhetőleg segít abban, hogy egyre több ember ébredjen rá arra, mekkora nagy a különbség a mesterséges és a valódi élelmiszerek között.


A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére


Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt - gondolhatnánk a kínai bankrendszerben kialakult június végi feszültségről. A múlt hét elején még a Lehman Brothers összeomlásával vontak párhuzamot, ma viszont már egészen más piacok miatt aggódnak a befektetők.
A pánik lecsengett, Kína azonban továbbra is élénk figyelmet érdemel: olyan "nem hivatalos" bankrendszer nőtt a "hivatalos" bankok fejére az elmúlt fél évtizedben, amely tartós és akár hosszú távú rendszerszintű instabilitás forrása lehet. Az elmúlt hetek epizódja nem volt más, mint a jéghegy csúcsa egy gigantikus konfliktusban, amely a merev állami bankszabályozás és a mellette zabolátlanul növekvő hitelpiac szereplői között zajlik. Mégis milyen körülmények között?
Cikkünkben az alábbi kérdésekre igyekszünk választ adni: 
- Kikből áll Kína bankrendszere? 
- Hogy teljesítenek a kínai bankok? 
- Mi a kapcsolatuk az árnyékbankrendszernek nevezett jelenséggel? 
- Milyen kockázatokat hordoznak a kínai "árnyékbankok"? 
- Mi váltotta ki a június végi piaci pánikot, és mi lehet a tanulsága?
Így fest a kínai bankrendszer 
A kínai bankrendszer működését egyes elemzések a nyolcvanas évek amerikai bankrendszeréhez hasonlították az utóbbi időben. Ez is jelzi: számos szempontból a nyugati mintáknak megfelelően működő szektorról van szó. 
Ilyen hasonlóságok például: 
- Aktívan hiteleznek és betétet gyűjtenek, pénzforgalmi tranzakciókat bonyolítanak 
- A kínai bankok egy része jelen van a tőzsdén (Sanghaj, Hongkong) 
- Megfelelnek a nemzetközi számviteli szabályoknak (IFRS) és a bázeli követelményeknek, pénzügyi beszámolóik formailag a megszólalásig hasonlítanak a nyugati bankokéhoz 
- A nem alapvető banki tevékenységeket (pl. vagyonkezelés) a bankok mellett kifejlődött, kevésbé szabályozott árnyékbankrendszer végzi, ahogy a fejlett világban is. 
Részben a kommunista politikai berendezkedés, részben a feltörekvő piaci státusz miatt azonbanszámos különbség is található: 
- A bankrendszer döntő hányada állami vagy helyi kormányzati tulajdonban van: a legnagyobb bank (ICBC) például 35,5%-ban az állami Central Huijin befektetési társaság, 35,3%-ban pedig a kínai pénzügyminisztérium tulajdona. A külföldi bankok aránya mindössze 2% körüli a szektorban. 
- A hitel- és a betéti kamatokat államilag szabályozzák: a hitelkamatok többsége jelenleg 6% közelében, a rövid távú lekötött betéti kamatoké 3% közelében alakul (többnyire futamidőtől függően). A kamatok fokozatos liberalizációja gyakran terítékre kerül, de egyelőre nem ment végbe, időzítése bizonytalan. 
- Kvótákkal szabályozzák a bankok által havonta kihelyezhető hitel összegét, és 75%-ban korlátozzák a bankok hitel/betét arányát (Magyarországon ez ma 110% fölötti). 
- A bankok hitelezési tevékenységében a tulajdonosi-szabályozói körülmények miatt elsőbbséget élveznek az állami és önkormányzati beruházások, ingatlanpiaci látványprojektek 
- A banki alaptevékenységnek számító hitelezést is részben az árnyékbank-rendszer végzi, amely gyorsabban nő a bankrendszernél. 
A bankrendszer szerkezete is sajátos: a nemzetközi befektetők fókuszában a négy, kisebb részben tőzsdei óriásbank áll, amelyek a piaci kapitalizáció alapján (piaci környezettől függően) ott találhatók a világ legnagyobbjai között. Ők azonban csak a kínai pénzügyi rendszer kisebbik része felett gyakorolnak ellenőrzést (részesedésük piactól függően 30-40%-ra tehető).
A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére
"Hivatalos" bankrendszer: minden szép és jó 
Ingatlanpiaci buborékról, bedőlő hitelekről és kétes önkormányzati kitettségről lehetett olvasni az elmúlt hetek Kínáról szóló híreiben, e problémák azonban alig látszódnak a hivatalos kínai banki statisztikákon. Igaz, az első negyedévben az előző negyedévi 7,9%-ról 7,7%-ra lassult a kínai GDP éves növekedési üteme, és a banki hitelezés növekedése is lassult, ám nem drámaian: a hivatalos kínai pénznemben denominált, újonnankihelyezett bankhitelek összege az egy évvel korábbihoz képest 14,9%-kal 2768 milliárd jüanra (közel 441 milliárd dollár) nőtt. Miközben a banki hitelezés növekedési üteme visszaesett, a gazdaság egyéb finanszírozási csatornáinak súlya nőtt: az egy évvel korábbi 60% fölötti szintről 45%-ra csökkent a banki jüanhitelek aránya, ezzel egyidejűleg megemelkedett viszont az árnyékbanki jellegű finanszírozás szerepe (ennek jellemzőit lásd alább). A banki finanszírozás jelentősége tehát csökkent, de a banki új hitelkihelyezés még így kétszámjegyű növekedést mutatott az első negyedévben. Hasonlóan erős bankrendszerre utal a betétek növekedési üteme, ezek állománya ugyanis 6,7%-kal nőtt egy év alatt. A háztartási betétek aránya 1 százalékponttal 45,3%-ra emelkedett.
A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére
Jelentősen nőtt a kínai bankok profitja az első negyedévben: a tíz legnagyobb tőzsdén jegyzett hitelintézet 288,59 milliárd jüant ért el a PwC összesítése szerint, ami az egy évvel korábbinál 12,4%-kal több. E növekedési ütem ugyanakkor jelentősen elmarad az egy évvel korábbi 18,6%-tól. A legnagyobb bankok tőkearányos megtérülése 18% és 28% között volt, ami a 10-15%-os sávnak is örülő nyugat-európai bankok szemében irigylésre méltó teljesítmény. A bankok profitjának növekedése nagyjából szinten maradó (2,6%-os) nettó kamatmarzs mellett a pénzintézetek hitelezésen kívüli közvetítő tevékenységében bekövetkező növekedésnek köszönhető, 20% közeléből 22% közelébe emelkedett ugyanis a díj- és jutalékbevételek aránya. A médiában gyakran szereplő nem teljesítő hitelek aránya szintén irigylésre méltó európai szemmel: a tíz legnagyobb bank átlagos NPL-rátája március végén 0,93%, ami minimális növekedést jelent 2012 végéhez képest. Igaz, a nem teljesítő hitelek állománya 19,9 milliárd jüanról 396,12 milliárd jüanra emelkedett, ez mindenképpen kezelhető mértékű romlásnak tűnik. Különösen annak fényében, hogy a kínai bankok a nem teljesítő hiteleiket több mint 150%-ban fedezték céltartalékokkal. De akkor hol itt a baj?
A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére
Gyorsan terjeszkedő árnyékvilág 
A "hivatalos" kínai bankrendszer megtorpanásáról a hivatalos adatok alapján tehát még korai lenne beszélni, ennek ellenére rohamosan kezd felépülni mellette egy olyan árnyékbankrendszernek nevezett jelenség, amely a hivatalos bankrendszer pénzügyi közvetítői feladatait egyre nagyobb mértékben ellátja. A bankszektorhoz hasonlóan elsősorban avállalati hitelezésben aktív ez a szféra is. 
A Goldman Sachs számításai szerint az árnyékbankok aránya a pénzügyi szektor teljes becsült követelésállományán belül elérte a 25%-ot, a GDP közel 45%-át. Finanszírozott állománya a becslések szerint 2012 végén elérte a 22 561 milliárd jüant, ami közel 30%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A banki hitelállomány eközben kevesebb, mint 15%-kal emelkedett tavaly. A kínai árnyékbankrendszer mérete ázsiai összehasonlításban ugyanakkor nem kirívó, sőt a kisebbek közé tartozik a belföldi bankrendszer méretéhez képest. 
Az árnyékbankrendszer finanszírozási tevékenysége többféle formát ölt: 
Vállalati kötvényfinanszírozás (a nyugatihoz hasonló) 
- Megbízotti (entrusted) hitelezés: vállalatok közötti hitelezés bankok részvételével úgy, hogy ezek a követelések nem kerülnek be a bankok mérlegébe, a bankok viszont jutalékbevételt kapnak érte 
"Trust" hitelek: befektetési társaságok által végzett finanszírozás az általuk összegyűjtött forrásokból 
Informális (magánszemélyek és vállalatok közötti rejtett) hitelezés 
- Vagyonkezelők közreműködésével végzett értékpapírosítás 
Maguk a bankok is végeznek "árnyékbanki" finanszírozást. Ennek technikája: a szabályozói korlátozások elkerülése érdekében "A" bank garanciát nyújt "B" bank hiteleire, utóbbi pedig ezeket nem ügyfélhitelként, hanem bankközi hitelként könyveli el. A Morgan Stanley becslése szerint e hitelek összege 2012 végén elérte a 14 000 milliárd jüant, ami a kínai GDP közel 26%-a. Összességében az árnyékbanki finanszírozás és az így "elrejtett" bankhitelek az elmúlt 12 hónap kínai hitelnövekményének közel felét adhatták.
A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére
Elsősorban az alábbi tényezők okozzák az árnyékbankrendszer gyors növekedését: 
- A szabályozói tiltás miatt nem nőhet az egyedi bankok hitel/betét aránya 75% fölé, így a hitelezésben nem tudnak lépést tartani a bankok a hitelkereslet növekedésével 
- A hitelkiáramlást hónapról hónapra állami kvótákkalkorlátozzák a bankoknál 
- A korábban említett kamatszabályozás miatt a bankok hitelárazási gyakorlata és kockázatkezelése merev, a vállalkozások döntő része nem jut normál banki hitelhez 
Tilos Kínában a vállalatok közötti hitelezés, így ez a bankok részvételével szintén "árnyékbanki" körülmények között zajlik. 
- Az alacsony betéti kamatok miatt a vagyonkezelési termékek (angol rövidítése: WMP) szerepe gyorsan növekszik. Ezek olyan (akár banki, akár nem banki) forráselemek, amelyek magasabb hozamot ígérnek a (döntően lakossági) ügyfelek részére alacsony kamatszint mellett kínált bankbetéteknél. A forrásgyűjtő intézmények ezeket hitelekbe és a legkülönfélébb értékpapírokba fektetik, a betéteknél jövedelmezőbb megtakarítást biztosítva ügyfeleiknek. Becslések szerint ezek teljes összege 8200 milliárd jüan volt az első negyedév végén, e források 70%-át pedig hitelként helyezték ki a szereplők.
A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére
Mi a baj ezzel? 
Az árnyékbankrendszer működésének vannak pozitívumai, például: 
Hitelhez juttatja azokat a vállalatokat, amelyeket a "hivatalos bankrendszer" képtelen lenne kielégíteni. Ezek száma egyes becslések szerint az ország 42 milliónyi kisvállalkozásának 97%-a. 
Rugalmas, kockázatalapú árazást tesz lehetővé a finanszírozásban a merev állami kamatszabályozással szemben 
A kockázatok azonban számosabbak: 
Gyenge hitelezési sztenderdek miatt potenciálisan növeli a vállalati (és önkormányzati, kis részben lakossági) csődrátát. 
- Ellenőrizetlenné (akár kezelhetetlenné) teszi a vállalati szektor tőkeáttételének növekedését. A vállalatok GDP-arányos eladósodottsága 2011 végén 151% volt Kínában, ami az egyik legmagasabb a világon. 
- Emeli a teljes pénzügyi szektor tőkeáttételét, ami által a hivatalos tőkemegfelelési mutatók nem megfelelően tükrözik a pénzügyi rendszer stabilitását 
- Gyenge eszköz-forrás menedzsment miatt törékennyé teszi a pénzügyi szektor likviditási helyzetét 
- Nem kellően szabályozott, mi történik egy vállalat csődje esetén, és ki viseli a kockázatokat. 
Időről időre felvetődik a médiában annak a gyanúja is, hogy az említett vagyonkezelési termékek (WMP) egy részét piramisjátékszerűen terítik a kínai piacon, vagyis az újonnan beérkező ügyfélforrások jelentik a lejáratkor a kifizetések fedezetét. E gyakorlat nagyságrendjét nehéz megbecsülni. Mindesetre komoly kockázatok forrása lehet, amennyiben a gazdasági növekedéssel együtt az ügyfelek megtakarítási képessége is csökkenni fog, és előbb-utóbb elfogy a korábbi ügyfelek kielégítéshez szükséges új forrás.
A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére
A júniusi pánik tanulságai 
Június második felében szokatlan feszültségek jelentkeztek a kínai bankközi piacon, látszólag az árnyékbankrendszer működésétől függetlenül. A repópiaci hozamok megemelkedtek, a 3 hónapos kínai bankközi kamatláb (SHIBOR) június 21-én 10% közelébe ugrott. 
A kedélyeket egyszerre több tényező is borzolta, a legfontosabbak: 
- A kínai bankoknak "normál" körülmények között is jelentős tartalékkövetelményeknek kell megfelelniük minden negyedév végén, ami ezekben az időszakokban rendszerint korlátozza likviditásukat. Hasonló pénzszűke munkaszüneti napokat megelőzően (vagyis komolyabb lakossági betétfelvételi hullámok előtt) is gyakran előfordul náluk, esetenként pénzszűkét okozva a bankközi piacon 
- A Fitch becslései szerint június utolsó tíz napjában 1500 milliárd jüannyi vagyonkezelési termék (WMP) járt le, amelyet ki kellett fizetniük a bankoknak, ezért nagy tömegben a bankközi piacon kívántak helyettesítő forrást bevonni 
- Elterjedt a pletyka, miszerint a kínai jegybanknak célzott likviditásnyújtással 50 milliárd jüan összegben ki kellett mentenie egy meg nem nevezett pénzintézetet június 20-án 
- Még két héttel korábban a China Everbright Bank képtelen volt 6 milliárd jüan kötelezettségének eleget tenni az Industrial Bank Co. felé, egyes pletykák pedig - vélhetően alaptalanul - ezt az összeget közel 100 milliárd jüanra tették. 
- Elterjedt a Bank of Chináról, hogy likvideszköz-hiány lépett fel nála, és szintén nem volt képes eleget tenni egyik kötelezettségének valamelyik partnere felé. A bank ezt cáfolta. 
- Mindezt egyes napokon a banki informatikai rendszerekben jelentkező technikai hibák is tetézték, táptalajt adva a bankok fizetésképtelenségével kapcsolatos pletykáknak. 
A legfontosabb kiváltó ok azonban minden bizonnyal az volt, hogy a pénzpiaci feszültség első jeleire szokásától eltérően nem avatkozott be a piacon a kínai központi bank. Egyes kommentárok szerint ezzel egyrészt tesztelte a piacot, másrészt jelzést küldött, hogy nem tűri tovább a túlzott mértékű, esetenként likviditási problémákat okozó hitelkiáramlást. Célzott támadást azonban természetszerűleg nem sikerült ezzel indítania a gyenge hitelezési sztenderekkel operáló árnyékbankrendszerrel szemben, hiszen nem ezzel a piaccal, hanem a "hivatalos" bankrendszerrel áll közvetlen összeköttetésben. 
A hétvégén végül az egyik vezető felügyeleti vezető közölte: a feszültségek enyhültek a kínai pénzügyi rendszerben. Shang Fulin hangsúlyozta: a bankrendszerben nincs likviditáshiány, a szektor közel 1500 milliárd jüannyi likvid tartalékkal rendelkezik. Elemzők szerint ha a következő hetekben nem is térnek vissza a pénzpiaci kamatok a korábbi szintre, egy köztes szinten normalizálódni fognak. A Morgan Stanley elemzői úgy vélik, az eset a közeljövőben a kínai bankok tőkeáttételének csökkentéséhez vezet (deleveraging).
A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére
Összegzés 
A kínai bankrendszer a felszínen kedvező eredményességi és hitelminőségi adatokkal rendelkezik, ennek azonban az az ára, hogy mellette egyre nagyobb arányban egy kevésbé prudens és még kevésbé transzparens rendszer végzi el a kínai gazdaság növekedéséhez szükséges pénzügyi közvetítést. Ezt részben a bankszektor túlszabályozottsága, részben a kínai gazdaság hiteléhsége, részben pedig az árnyékbankrendszer alulszabályozottsága táplálja. 
Bár a június végén tapasztalható pénzpiaci pánik mögött részben véletlenszerű tényezők álltak, átmenetileg felhívta a piac figyelmét a fundamentális feszültségekre is. Emellett arra is rávilágított, hogy a kínai monetáris politika (rövid távú) eszközei valószínűleg inkább a hivatalos bankszektor töretlen növekedésének korlátozására, és nem a nagyobb kockázatokat rejtő árnyékbankrendszer megregulázásra alkalmasak.




Pénzért mindent? Vagy mégse?


A kilencvenes évek elején Svájcban raktározó helyet kerestek az atomerőművek által termelt nukleáris hulladékoknak. Egy kétezer lakosú, a kiválasztott helyek között szereplő kis faluban, Wolfenschiessen-ben a közgazdászok tettek egy kísérletet, amelynek nagy visszhangja lett.
Először megkérdezték a lakosokat, hogy megszavaznák-e a tárolót. Az emberek 51 %-a igennel szavazott. Az állampolgári kötelességtudat felülírta a lehetséges kockázatok feletti aggodalmakat. Ezután kártérítést is ígértek nekik és nagy meglepetésre, az igen szavazók száma lecsökkent 25 %-ra. Mi történt? (Aiolus News)
A lakosság nagy része ezt azzal magyarázta, hogy nem akarják korrumpálni magukat. (Esetleg elgondolkodtak azon, hogy ha kártérítést akarnak nekik fizetni, akkor itt akár valami baj is lehet). A közgazdászok mindenesetre ebből megállapították, hogy az ösztönző gyengíti a cél elérésének lehetőségét. Ma már a szakirodalomban sok ilyen példa ismert.

A Nobel-dijas Gary Becker az ellenkezően gondolkodó és uralkodó iskola atyja azonban azt állítja, hogy mivel az emberek mindig úgy döntenek, hogy maximálják jólétüket, a probléma gazdasági megközelítése minden emberi magatartásra alkalmazható, mindent meg lehet számokkal vásárolni, minden megvásárolható és minden eladható. Hányszor hallottuk már a legkülönbözőbb esetekben, hogy „nincs az a pénz”, aztán előbb-utóbb kiderül, hogy „van az a pénz”. Jól ismerjük Friedrich Dürrenmatt példázatát, Az öreg hölgy látogatását: Güllen város polgárai kezdetben undorral utasítják vissza az egykor kiközösített, milliárdosként visszatérő nő ajánlatát, hogy felvirágoztatásukért cserébe öljék meg egykori csábítóját, aztán előbb-utóbb mindenki úgy gondolja, hogy ez nem is olyan rossz üzlet…

Amikor a piac magától nem működik, jöhet a közgazdászok által ösztönzőnek nevezett varázspálca. Amikor a piac lebénul, elég bevezetni egy prémiumot, vagy egy szankciót és újra beindul – vallja Becker.

Az utóbbi időben ez a vélemény nagyon elterjedt. Bill Clinton mandátumának nyolc éve alatt csak egyszer utalt rá, Barack Obama viszont hat és fél év alatt 29-szer!

De mit történik, ha az ösztönzők mégsem működnek, vagyis kiderül, hogy mégsem vásárolható meg minden? Michael J. Sandel, a Harvard egyetem filozófus-közgazdásza Amit pénzzel nem lehet megvenni (What Money Can’t Buy) című könyvében számtalan olyan példát sorol fel, amelyek a piac morális korlátaira utalnak, vagyis a közgazdászoknak figyelembe kell venniük az erőket, impulzusokat, vágyakat, meggyőződéseket, amelyeket nem lehet megmagyarázni a klasszikus közgazdasági elméletekkel és nem lehet megoldani pénzbeli ösztönzőkkel.




Környezettudatos építőanyagok: vissza a vályoghoz


Újra előkerül a vályogtégla és a vályogszigetelés egy nyugat-magyarországi üzem tevékenysége nyomán. Eddig is voltak hívei és hirdetői a hagyományos anyagokból való építkezésnek, de az ő számuk még mindig elenyésző az alapanyagok beszerzési nehézségei és a magas ára miatt.
A vályog rendkívül sok előnnyel rendelkezik, a környezettudatos építkezés egyik alapvető eleme, mivel életciklusa után visszaforgatható a természetbe; előállítása során elenyésző a szén-dioxid kibocsátás és az energiafelhasználás is. Kiváló a hőtároló és a hőfokcsillapítási képessége. A páraszabályozó szerepénél fogva nyáron a klimatizálást mellőzni lehet, télen pedig tartja a meleget és kiegyenlíti a belső hőmérsékletet – magyarázta Zsegraicsné Márkus Ilona, a Tapolcafői Téglaipari Kft. ügyvezetője, ahol – egyéb hagyományos termékek mellett – néhány éve kezdték el a vályogtégla készítését.
A Kossuth Rádió Napközben című hétfői műsorában hozzátette: a százéves tapolcafői téglagyárban saját fejlesztésű vályoghabarcsot, illetve vakolatot is gyártanak, és készítenek a belső válaszfalazásra alkalmazható vályogrostlapgyártó egységet is. A vályog nemcsak az új házhoz használható fel, hanem jelentős értékmentő küldetése is lehet. Több mint 800 ezer vályogingatlan van ugyanis, amelyek felújításában nagy potenciál lakozik. Kis befektetéssel, sokkal élhetőbb otthonokat lehet belőlük varázsolni, mint amilyet egy hagyományos, modernnek mondott építőanyaggal lehet létrehozni – egészítette ki Major Attila nívódíjas építész.
Reith András, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete elnöke a vályog hátteréről szólva kifejtette: az anyag a magyar népi építészethez szorosan hozzátartozott, mivel az volt a leginkább elérhető, aminek köszönhetően több száz éves tapasztalat alakult ki az építéssel kapcsolatban, és olyan megoldásokat alkalmaztak, amelyek a vizesedéseket meggátolták. Hozzáfűzte, hogy alapvetően a talajból felszivárgó nedvesség ellen kell védekezni, mellyel szemben egy vízálló réteg megoldást jelent. Kiemelte azonban, hogy a vályogot folyamatosan ápolni kell, ezért érzékenyebb, mint más anyagok, viszont az előnyök egyértelműen kompenzálják ezt.
A hagyomány tanít meg minket arra, hogy hol szabad és hol nem házat építeni. Eleink tudták, hogy merre találhatók a vízveszélyes területek, oda nem építkeztek. A modern kor embere azonban elfelejtette ezeket az ismereteket, ezért szükséges a tradíciók tisztelete és felelevenítése – állapította meg Krizsán András építész, a Falufejlesztési Társasági elnöke. A vályog olyan anyag, amely a hagyományok ismeretét feltételező ember kezében élettani szempontból az egyik legideálisabb anyag tud lenni; egy „lélegző” falszerkezetről van szó – mutatott rá. Az anyagiakra rátérve Reith András leszögezte: a vályog nem drágább, mint a modern anyagok. Jelen pillanatban inkább a vályogépületek felépítéséhez szükséges elveszett tudást kell megfizetni – vélte.
Hátrányok
A vályognak a hagyományos, illetve iparilag gyártott építőanyagokhoz képest három hátránya van.
1. A vályog nem vízálló. Éppen ezért e tulajdonsága miatt különösen nedves állapotban védeni kell az esőtől és fagytól. A védelem történhet különböző épületszerkezeti megoldással (komolyan túlnyúló tetővel, előtetővel, csapóeső elleni lábazattal, és talajnedvesség elleni vízszintes szigeteléssel), illetve megfelelő felületi kezeléssel (burkolattal, bevonatokkal).
2. A vályog száradásra zsugorodik. Ahhoz, hogy a vályogot fel lehessen dolgozni, nedvességet kell hozzáadni, hiszen csak így válik gyúrhatóvá, így lesz kötőereje. Ennek a technológiai nedvességnek az eltávozása időt vesz igénybe, és a kiszáradás során a fal veszít a térfogatából, száradási, illetve zsugorodási repedések jelennek meg rajta. Ezek a repedések különböző vályogtechnológiai módszerekkel (például a hozzáadott víz mennyiségének optimalizálása, vagy a vályog összetételének befolyásolása által) csökkenthetők, de igazán nem szüntethetők meg.
3. A vályog nem, illetve nehezen szabványosítható építőanyag. Az ipar fejlődésével egyre fontosabb szerepük van a szabványoknak, és egyre inkább nélkülözhetetlenné válnak. A szabványosítás nyújtja a minőségbiztosítás alapját, ez teszi lehetővé a szélesebb körű együttműködést stb. A vályog szabványosítására már történtek kísérletek, de ennek az igen összetett anyagnak mindig sikerült kibújnia a korlátok közül. A lelőhelytől függően más és más tulajdonságokkal rendelkezik, mindig más az összetétele, és ennek megfelelően mindegyik anyag más feldolgozási technológia után kiált. A vályogépítésnél elsőrendű az anyag összetételének az ismerete, ennek alapján lehet meghatározni a tulajdonságait, és adott esetben adalékanyagok hozzáadásával csak ezután lehet az egyes tulajdonságokat befolyásolni.
Előnyök
Az előbb említett hátrányok ma már könnyűszerrel kiküszöbölhetők, és a három kedvezőtlen adottsággal szemben ott sorakozik a számos jó tulajdonság, amelyek nem minden építőanyagnál találhatók meg.
1. A vályog állandóan szabályozza a belső levegő páratartalmát. A helyesen feldolgozott lélegző föld kiegyenlíti a páratartalomban, illetve a hőmérsékletben előforduló ingadozásokat. A vályog viszonylag gyorsan képes felvenni a levegő többlet-páratartalmát, és igény esetén visszapárologtatni. Ezáltal szabályozza a belső levegő páratartalmát, és hozzájárul egy egészséges belső komfortérzet kialakulásához. Ha a levegő páratartalma 50 százalékról 80 százalékra nő, az égetetlen vályogtéglák két nap alatt harmincszor annyi nedvességet képesek magukba szívni, mint az égetett agyagtéglák. Ha a belső levegő páratartalma hosszú ideig 95 százalékos, a vályogtéglák 30-60 napig terjedő időszak alatt telítődnek. Ez a telítődés még nem vezet állékonysági romláshoz, akkor sem válnak képlékennyé, ha hat hónapon keresztül 95 százalékos páratartalmú helyiségben állnak.
A németországi Kasselben öt éven keresztül végeztek méréseket különböző vályogtechnológiával készült épületekben, és az eredmény azt mutatta, hogy a helyiségben a levegő páratartalma gyakorlatilag állandó értéken maradt, ami egész évben egészséges, kellemes belső klímát jelent. A vályogfal a levegő nedvességtartamával együtt megköti a finom porszemeket, ami a meghűléses betegségek megelőzése szempontjából nem közömbös.
2. A vályog jó hőtároló. A hőtárolás szempontjából mindig előnyös, ha egy épületbe nagy tömeget viszek be, vagyis nehéz anyagokból építem. A vályog is - hasonlóan a többi nehéz anyaghoz - jó hőtároló tulajdonságokkal rendelkezik, amit, ha ügyes építészeti megoldásokkal ki is aknázunk, csökkentheti az épület éves fűtési költségét.
3. A vályog energiatakarékos, és környezetbarát építőanyag. Előállításához és feldolgozásához minden egyéb építőanyaggal szemben nagyon kevés energiabevitel szükséges. Mivel az energiát többnyire a földi véges fosszilis energiakészlet elégetésével nyerjük, a vályog ily módon nagyon környezetbarát. Míg egy köbméter cementburkolat 500 kWh - energiába" kerül, ugyanennyi vályog feldolgozásához ennek az energiabevitelnek csupán az egy százalékára van szükség.
4. A vályog állandóan, és többször is újrafelhasználható. Mivel a vályog egyedül a benne lévő víz elpárolgása által keményedik meg, víz hozzáadásával könnyen ismét képlékennyé és formálhatóvá válik. Így minden más építőanyaggal ellentétben a vályog bármikor újra felhasználható, de épp ezért nagyon kényes a vízre. Ha az ember nem Afrikában szándékozik vályogházat építeni, ahol még ma is az a szokás, hogy az épület külsejét rendszeresen újratapasztják, akkor a házat nagyon körültekintően meg kell óvni a behatoló víztől. Sajnos volt már arra példa, hogy egy rosszul kivitelezett, és télen elfagyott vízvezeték hibájából - mire a tulajdonos hazaért rövidebb szabadságáról - , a háza helyén csak az újrafelhasználható vályogot találta.
5. Jelentősen alacsonyabb építőanyag- és szállítási költségek. Közép-Európában a legtöbb építési helyen a pinceszint, illetve az alap kiásásakor vályogot termelünk ki. Ha nem tartalmaz túl sok agyagot és nagyobb méretű köveket, akkor földnedves állapotban a legtöbb vályogtechnológiával közvetlenül felhasználható. Ha túl sok agyagot tartalmaz, akkor például homok hozzáadásával - soványítani" kell. Mivel a földkiemelésnél nincsen mit elszállítani, nem jelentéktelen szállítási költséget spórolunk meg. Ha közvetlenül a telken nincs építésre alkalmas vályog, akkor is a legtöbb esetben szomszédos területről könnyen és olcsón beszerezhető. Homok- és sóderbányáknál a vályog a mosás - melléktermékeként" áll rendelkezésre.
6. Önerős kivitelezési lehetőség. Szakember kezdeti segítségével a különböző vályogtechnológiák bárki által könnyedén alkalmazhatóak. Mivel ezek a hagyományos technológiák minimális eszköztárat igényelnek, és ugyanakkor nagyobb a ráfordított munka mennyisége, a vályogépítés különösen előnyös azok számára, akik önerősen kívánják felépíteni otthonukat.




Itt a tökéletes tetőszigetelés


A lapostetők alkalmasak lehetnek zöld felületek kialakítására, a talaj- és növénytakaró jó szigetelő, és a csapadék eloszlására, levegőminőségre is jótékony hatással van. A költségek miatt ma még sokan ódzkodnak a megvalósítástól, de a ráfordított összegek megtérülhetnek a jobb szigetelés következtében, ráadásul a zöldtető jelentősen növelheti az ingatlan értékét.
A zöldtetők a hatvanas-hetvenes években jelentek meg az építészetben. Európában különösen Németországban vált népszerűvé ez a megoldás, ahol becslések szerint már a tetőfelületek 10 százaléka növénnyel borított. Magyarországon csak az elmúlt évtizedben kezdtek elterjedni a zöldtetők, 2004-ben mintegy 1 millió négyzetméternyi tető volt ily módon kialakítva.
Elsősorban lapostetőkre lehet növényeket telepíteni, de a mai technológia mellett már akár ferde felületeken is kialakítható zöldtető. Fő előnye a szigetelőhatásban rejlik: míg egy hagyományos bitumenes lapostető hőmérséklete nyáron 50-60 °C fok is lehet, addig egy zöldtető alatt ez mindössze 20-35 °C, ezzel szemben télen is fagypont alatti hőmérséklet marad a talajréteg alatt – írja a Lakásfókusz lakossági ingatlanos blog. A talajréteg megköti a csapadékot, így nagyobb esőzések esetén mérsékli a csatornahálózat terhelését.
A zöldtetőknek két alaptípusát lehet megkülönböztetni: Az extenzív zöldtető legalább 6-8 cm-es földréteget tartalmaz. Ez a típus lapos, és 20-30 százalékos lejtésű felületeken is alkalmazható. A vizes földréteg súlya négyzetméterenként 60-80 kg, ami nem sokkal több mint a lapostetőkre kihelyezett kavicsréteg szokott lenni. Az extenzív tetőkre általában olyan, szélsőséges időjárási viszonyokat is tűrő növények – például varjúháj, kakukkfű – kerülnek, amelyek nem igényelnek különösebb gondozást.
Az intenzív tetők ezzel szemben már legalább 20 cm a talajréteg vastagsága, ennek súlya pedig már statikailag is megerősített tetőszerkezetet igényel. Az ilyen tető rendszeres gondozást, öntözést igényel, cserébe viszont nagyon széles a telepíthető növények köre, és lényegében egy önálló kis kertet alakíthat ki a tulajdonos.
Természetesen nem csak előnyei vannak a zöldtetőknek, a kockázatok többsége azonban megfelelő tervezéssel és karbantartással megelőzhető. A hibás kivitelezés, beázásokhoz vezethet, ami végső soron akár statikai problémákat is előidézhet. Annak, aki ilyen tetőt alakít ki, nem szabad megfeledkezni a rendszeres gondozásról sem, a nem megfelelő ápolás, az öntözés vagy a gyomlálás hiánya, vagy éppen a túltrágyázás gondozatlan, rossz megjelenésű felületeket eredményezhet. A zöld tetők további hátránya, hogy a szigetelés sérülése esetén viszonylag bonyolult a karbantartás a földréteg és a vegetáció miatt.
Nem olcsó, de nagyon menő
Az extenzív zöldítés azonban már nem számít luxusnak, egy négyzetméter kialakítása mindössze 4000 forinttal kerül többe, mint egy hagyományos cserépfedés. Az így kialakított lakások viszont gazdaságosabban fűthetők/hűthetők, a növényzet a lapostető élettartamát akár két-háromszorosára is hosszabbíthatja.
Kép forrása: http://lakasfokusz.hu/


Ehetővé tette a kutyahúst egy új törvény?



Haszonállattá minősítette át a kutyákat egy pár napja kihirdetett törvény, ezért mostantól élelmiszerként is lehet tenyészteni őket – állítja egy állatvédelmi ügyekre szakosodott ügyvéd, aki emiatt uniós szervekhez is fordult. A földművelési minisztérium ezt cáfolja, szerintük elég, ha egy másik jogszabály kimondja, hogy ez tilos.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben” tilos a kutyát és a macskát élelmiszerként vagy prémként felhasználni Magyarországon – szögezte le hétfőn kiadott, "Kedvenc háziállatunk a kutya és a macska" címet viselő közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya. Mint írják, az állattenyésztésről szóló törvényből nem következik, hogy „kedvenceinket” élelmiszer céljára is lehetne tenyészteni, de ezt az állatvédelmi törvény is egyértelműen megtiltja, „amit semmilyen más jogszabály nem ír felül”.
A hvg.hu megkérdezte a tárca sajtóosztályát, miért volt szükség arra, hogy kinyilvánítsák a kutyaevés Magyarországon eddig evidensnek tűnő tilalmát, mire a közleményt megfogalmazó munkatárs annyit árult el, hogy a Facebookon terjedtek ezzel ellentétes információk. Ez jutott el hozzájuk, amire reagálva kiadták hivatalos állásfoglalásukat, de a forrást kérésünk ellenére sem tudták megmondani.
Kiderítettük, hogy az interneten terjedő információ Pozsonyi Anikó állatvédelmi ügyekre szakosodott ügyvédtől indult el, aki a tárcával szemben állítja: az állatok tenyésztéséről szóló törvény pár héttel ezelőtti módosításával létrejött egy jogi kiskapu, így a kutya most már haszonállatnak számít, vagyis lehet élelmiszer készítésére is tenyészteni. „A június 25-én kihirdetett, már hatályos törvénymódosítás alapján a kutya mint állatfaj most már a gazdasági haszonállatok tenyésztéséről szóló törvény hatálya alá tartozik, azaz gazdasági célzattal tenyészthető” – mondta a hvg.hu-nak az ügyvéd. Ráadásul a kutyák tenyésztési hatóságának – ami nálunk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) – ellenőrzési hatáskörét ez a jogszabály most már minden ebtenyésztési tevékenységre kiterjesztette.
Más jogszabályok sem gátolják meg, hogy ebek élőállatként elhagyhassák az országot, és élelmiszerként, vagy prémállatként hasznosuljanak” – mondta az ügyvéd. Vagyis szerinte a módosítás veszélye elsősorban az, hogy a jogi lehetőség adott arra, hogy a Magyarországon tenyésztett kutyákat élőállatként kivigyék olyan országokba, ahol élelmiszerként van rájuk kereslet. Mivel ez a magyar törvénymódosítás szerinte uniós jogszabályokba ütközik, Pozsonyi Anikó az Európa Tanácshoz fordult.
A hvg.hu eljuttatta a minisztériumhoz az ügyvéd Európa Tanácshoz is benyújtott jogi elemzését, és kértük reagálásukat. Pár órával később erre válaszul  megismételték, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló másik törvény alapján eb és macska tekintetében az élelmezési cél, illetve a prém termelése "nem minősül az állat életének kioltására feljogosító elfogadható oknak". Mint írták, a most módosított törvény a tenyésztés szempontjából meghatározza a gazdasági cél fogalmát, és itt valóban egymás mellett szerepel az élelmiszer-termelés és a sport- vagy szabadidős tevékenység céljára történő állat-előállítás, de "butaság" ebből arra következtetni, hogy "ez feljogosítana ebek élelmiszer-célú tartására".
A vitatott törvénytervezetet a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Budai Gyula terjesztette be, a parlament pedig egy hete fogadta el. A hírarchívumokban egyébként nem találtunk olyan esetet, hogy valaha Magyarországon előfordult volna kutyaevés, vagy kutyák élelmiszerként való tenyésztése.
Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora szerint viszont sem számít a jogszabálymódosítás, mert más törvények alapján egyértelmű, hogy nem lehet kutyát tenyészteni élelmezési vagy prém felhasználásra. „Hiába híresztelik egyes állatvédők, hogy haszonállat besorolást kapott a kutya, ez csak egy téves jogszabály-értelmezés. Az állatvédelmi törvény egy magasabb rendű jogszabály, és ez határozottan kimondja, hogy ilyen célból nem lehet társállatot tartani, vagy levágni”.





Ciprus csődbe ment



Nem törlesztőnek - vagyis államcsődben lévőnek - tekinti Ciprust a Moody's Investors Service a ciprusi kormány által végrehajtott, hivatalosan hétfőn befejeződött kötvénycsere lebonyolítása nyomán.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja hétfő éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy saját definíciói szerint a tranzakcióba bevont egymilliárd euró névértékű, hazai kibocsátású állampapír cseréje értékvesztéssel végrehajtott adósságcserének, és így az adósságkötelezettség nem teljesítésének minősül.
A Moody's a bejelentéshez fűzött elemzésében felidézte, hogy a maga részéről nem használ nem teljesítői vagy szelektív nem teljesítői - "Default" vagy "Selective Default" - besorolásokat, ehelyett a nem teljesítővé vált adósságpiaci befektetési eszközöket olyan minősítéssel látja el, amely jelzi a befektetők által várható veszteségek mértékét.
A Moody's jelenleg negatív kilátású "Caa3" szuverén adósosztályzattal tartja nyilván Ciprust. Ez rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető, mélyen spekulatív besorolás.
A ciprusi kormány a múlt héten bejelentette, hogy egymilliárd euró értékű, eredetileg 2016 első negyedévéig - az IMF/EU-segélyprogram határidejéig - lejáró államkötvényt a befektetőkkel egyeztetve 5-10 éves lejáratú állampapírra cserél ki. A ciprusi hatóságok hétfőn közölték, hogy a tranzakció befejeződött.
A Moody's közölte, hogy "megfelelő időben" felülvizsgálja Ciprus besorolását, kiértékelve a kötvénycsere által a ciprusi adósságteher fenntarthatóságára gyakorolt hatást és más tényezőket, köztük azt, hogy Ciprus milyen valószínűséggel tartja magát a külső pénzügyi segítség feltételeként meghozott konszolidációs intézkedésekhez.
A múlt héten a két másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Standard & Poor's "korlátozott", illetve "szelektív" nem fizetői - RD", illetve "SD" - szuverén besorolásokkal látta el Ciprust, szintén a kötvénycsere kondíciói miatt.
Mindkét cég kiemelte indoklásában, hogy az érintett kötelezettségek lejáratának kiterjesztése a kötvény jelenlegi kuponjának megtartásával érdemben rontja a kondíciókat a kötvénybefektetők számára.
Más nagy londoni házak mély depressziót jósolnak a következő évekre a ciprusi gazdaságban, és nem zárják ki Ciprus euróövezeti távozásának lehetőségét sem.
A egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcsoport, a Capital Economics a ciprusi fejleményekről nemrégiben összeállított helyzetértékelésében felidézte, hogy Izland hazai összterméke hozzávetőleg 12 százalékot zuhant az izlandi bankválság kirobbanását és a tőkekorlátozások bevezetését követő két évben, annak ellenére is, hogy az izlandi jegybanki kamat meredeken csökkent, és a helyi fizetőeszköz 50 százalékkal gyengült.
Ez utóbbi lehetőségek nem állnak Ciprus rendelkezésére, és a ciprusi gazdaság a tavalyi 2,4 százalékos visszaesés után a következő két évben évente produkálhat akár 5-10 százalékos GDP-zuhanásokat - jósolták a Capital Economics londoni elemzői.
A Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének makroelemzői az euróövezeti periféria kilátásairól befektetők számára nemrég összeállított előrejelzésükben úgy fogalmaztak, hogy jóllehet Ciprus távozása a valutaunióból változatlanul a kisebb valószínűségű forgatókönyv, azonban nem is elhanyagolható ez a kockázat.
prognózisa szerint a túlméretezett ciprusi pénzügyi szektor - és ennek következtében az összes kapcsolódó jogi, tanácsadói, ingatlanfejlesztési és kiskereskedelmi ágazat - összeomlása olyan mértékű GDP-visszaesést von maga után, amelyet egyelőre megjósolni is nehéz, de ez a visszaesés messze meghaladhatja a hivatalos becsléseket.
Ebben a környezetben Ciprus euróövezeti tagságának fennmaradása végső soron azon múlik, hogy a társadalom elviseli-e az ehhez szükséges fájdalmas kiigazításokat, és attól is, hogy a többi euróövezeti társállam milyen mértékben hajlandó ezt finanszírozni - vélekedtek a Goldman Sachs szakértői.




Eltűnhet a napraforgó Magyarországról?



A napraforgó termesztésének végét is jelentheti Raskó György agrárközgazdász szerint az, hogy Brüsszel betiltotta a neonikotinoid alapú csávázószereket. A lépés nyomán ugyanis a jövőben már nem érné meg termeszteni a növényt, jóllehet a napraforgó eddig az egyik legjövedelmezőbbnek számított a gazdák körében.
Május végén elfogadta az Európai Bizottság azt a határozatot, amelynek értelmében december 1-jétől az egész Európai Unióban korlátozzák három úgynevezett neonikotinoid rovarirtó szer alkalmazását, amelyeket ártalmasnak találtak a méhekre.
A korlátozás a klotianidin, az imidakloprid és tiametoxám nevű szerekre vonatkozik, ezeket a szereket tilos lenne a következő két évben használni a repce, a kukorica, a napraforgó, és – bár ennek Magyarország esetében nincs jelentősége – a gyapot esetében. Az Európai Bizottság döntése szerint a rendelkezést két éven belül, vagy amint új tudományos adatok látnak napvilágot, felülvizsgálják.
Magyarország esetében a repce, a kukorica, és a mostani feltételezések szerint különösen a napraforgó esetében érintheti érzékenyen a termelőket a változás.
A napraforgó jól jövedelmező növény, ám ha a költségek nőnek, akkor jelentősen megváltozhat a helyzet” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Raskó György agrárközgazdász. Szerinte a lépés eredményeképp a napraforgó termesztésének költségei olyan mértékben megnő, hogy a kontinens tartósan hátrányba szorulhat a világ más termőterületeivel szemben.
Ukrajnában, Oroszországban, Argentínában és más országokban, ahol nincs ilyen tiltás, sokkal kisebb költségszintek mellett lehet majd napraforgót termeszteni. Ennek eredményeképp még az Európába szállítás költségeivel együtt is versenyképesebb lehet majd ezen országok termelése az alacsonyabb költségek miatt. Itt tehát versenyképességi problémáról van szó, amely az egész Európai Uniót érinti majd” – fogalmazott az agrárközgazdász.
Raskó hozzátette: Magyarországon is jelentősen visszaeshet a napraforgó vetésterülete, ha pedig igaznak bizonyulnak a költségek 10 százalékos növekedéséről szóló becslések, akkor az „a napraforgó termesztésének végét jelentheti.”
Szerző: Braunmüller Lajos




Állatcsordákra van szükség, hogy ne sivatagosodjon hazánk

Bizonyítottak a bivalyok Nagyszéksóson. Ötéves dagonyázásuk megállította a terület további szikesedését, visszaszorult a nádas, visszaköltöztek a vizes élőhely madarai. Rómeó, a gulya bikája jól teljesített: duplájára nőtt a Bubalus bubalisok létszáma a Mórahalom melletti szikes tó medrében, új hely kell a borjaknak.
Rómeó kíméletes elbánásmódban részesül, külön abrakoltatja az egyetlen bikát Gera Ferenc, a gulya gondozója. Nem öncélúan: majd ötven asszonyról kell gondoskodnia a szerelmes bikának. Mostanra több mint száz bivaly fakítja a nádat, jó volt a szaporulat. Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket az öt évvel ezelőtt Nagyszéksós-tóra telepített afrikai vízi bivalyok. Belakták a szikes tavat, s mindennapos sétáikkal kiritkították a nádast.
- "A Nagyszéksós-tavi területeken a bivalygulya a korábbi területeket gyakorlatilag teljesen rehabilitálta, a gulya természetes szaporulata pedig biztosította a program folytatása céljából megnyitott teljes 80 hektár terület kármentesítését is." - számolt be az eredményekről Csányi László, Mórahalom alpolgármestere. A már öt éve tartó projekt első negyedévében is látványos javulás volt megfigyelhető. - "A bivalyoknak köszönhetően már régen nem látott vízi madarak is megjelentek a vízterületen. Emellett jelentős változást tapasztalható a védett növények tekintetében, megjelent a tündérrózsa, ami évtizedekkel ezelőtt eltűnt a területről, és ami a terület tisztaságára nézve is jó indikátornövény. A helyi flóra és faunaelemeket kiszorító és károsító invazív növényfajok a vízibivaly elsődleges táplálékai, így a védett biotópok ökológiai egyensúlyának visszaállítására és a természetes állapot fenntartására kiválóan, minimális emberi beavatkozás mellett alkalmazható." Csányi László kiemelte emellett az állatok szaporaságát is, ami egy folyamatosan növekvő állományt biztosít, ezzel újabb területek rehabilitációját is elősegítve.
Indulhat a program második üteme – erről már Jánosi-Mózes Tibor beszélt, aki tavaly áprilisban tanulmányt is írt az eddig elért eredményekről. A szakember elmondta, hogy a mostani teleptől 4-5 km re fekvő terület hasonló adottságokkal rendelkezik, jó helyük lesz a borjaknak. A fiatal bivalyok közelében egy közösségi ház megépítését is tervezik, amely kifejezetten fiatal természetbarátok hóbortjainak színhelye is lehet. 
A programban 2010 óta nem csupán a Kiskunsági Nemzeti Park dolgozik együtt Mórahalommal, hanem Pécska is csatlakozott. Egy kisebb gulya már a romániai kis városka mellett is legel. Ott elsődlegesen turisztikai céllal folytatják a program második ütemét. Az összességében közel 700.000 Euro Uniós pénzből Pécska része mintegy 390.000 Euro. Itt egy ÖKO házat építenek, melynek bejáratához egy óriási bivaly totemet állítanak majd.
A XIX. század fordulóján majd 150 000 bivaly legelészett Magyarországon, ma néhány rezervátumban mindössze 600. A bivalyokban többnyire turisták lelik kedvüket, s a génmegőrzés a feladatuk. Rómeó Mórahalom mellett nem vallott szégyent. Annyira nem, hogy tavaly nyáron, az első bivaly ünnepen még azt is megengedhették maguknak a mórahalmiak, hogy öt Bubalis bubalist beáldozzanak, levágták a nagytestűeket és pörkölt készült a húsukból. 
Mészáros Kornélia, a Szent István Egyetem munkatársa dolgozatából azonban az kiderül, hogy attól még távol állnak a mai tenyésztők, hogy a bivalyok húsát eladják, vagy a tenyésztés célja a tejtermelés legyen. Magyarországon idegenkednek a bivaly húsának fogyasztásától, a piacon 20%-kal kerül többe, mint a marhahús. A vízi bivalyok haszonállatként tartásához még hosszú út vezet, de nem lehetetlen.




Miért nem adják kápéban a fizetésemet!



Képzeljük el az életünket bankkártya nélkül, amikor a fizetésünket attól kapjuk majd, akinek dolgoztunk. Amikor pénzre van szükségünk, nem kell azért fizetnünk, hogy hozzájussunk.
Éppen ilyen világot képzeltek el maguknak a bankokkal elégedetlen, az interneten szerveződő civilek. A Devizahitelesek Mentőöve nevű csoportosulás az ország egész területén több ezer szimpatizánst mondhat magáénak, akik egy emberként támogatják, hogy legyen vége a bankok uralmának.
– A magyar emberek törvény adta joga, hogy a fizetésüket munkáltatójuktól készpénzben kaphassák meg. Ha ez így történik majd, és minél többen csatlakoznak kezdeményezésünkhöz, a bankok újragondolják a hozzáállásukat, és talán újra elkezdenek úgy működni, hogy méltóak legyenek az emberek bizalmára – fejtette ki Zom­borszky-Fehér Zsolt, a kezdeményezés szószólója, aki hozzátette: egyszerűen nonszensz, hogy a bankok a hozzájuk munkabér gyanánt beérkező milliárdokat kedvükre használják, ráadásul még sápot szednek azért, hogy azt kifizessék.
Az elmúlt évtizedekben leáldozott a régi borítékos munkabér-kifizetésnek. Szinte mindenki átutalással kapja a bérét. A készpénzkímélő fizetési mód azonban a dolgozónak kerül a legtöbbe. Minden egyes kártyás tranzakció, átutalás, pénzkivét egyre drágább mulatság. A nemzetgazdasági minisztérium 168 órának adott válaszaiból kiderül: a munkavállalóknak joguk van készpénzben kérni a fizetésüket. A kifizetés mikéntje megállapodás kérdése, de senkit nem lehet bankszámla nyitására kötelezni.
A Blikk jogi szakértője szerint a munkavállalóknak az érdekvédelmi szervezettel vagy kollektívan kell a készpénzes fizetési igényüket érvényesíteni.
– Elképzelhető, hogy a munkáltatók is spórolnának azzal, ha készpénzben rendeznék a béreket. Ennek feltételeit meg kell teremteni, de a fizetések átutalásából fakadó tranzakciós költségek megspórolásával ez megtérülhet – nyilatkozta dr. Kamarás Péter.
Költségek
Százezer forintos fizetés esetében a készpénzfelvét 600 forint, a duplája a korábbinak. A csekkes befizetés 100 ezer forintnál 150 forint, a korábbi másfélszerese. A kártyás fizetés esetén másfél százalékkal drágább a tranzakciós díj, és ezek a költségek hozzájönnek a bank által már korábban is alkalmazott egyéb költségekhez, hiszen a pénzfelvét és az átutalás sok helyen eddig sem volt ingyenes. Amelyik pénzintézet már korábban megemelte a díjait, annál az újabb emelés a régire jön.
Koós Szabolcs
Kép: Ide a pénzemmel! Zomborszky-Fehér Zsolt felháborítónak tartja a bankok eljárását, úgyhogy inkább tönkreteszi bankkártyáját, és borítékba kéri havi fizetését




Engedélyezték a nagydózisú C-vitamin kezelést a rákgyógyításban!

A C-vitamin gátolja a melanóma és a mellrák növekedését egy amerikai kutatócsoport szerint, amelynek tagjai a legrangosabb onkológiai szakfolyóirat, az International Journal of Oncology idei első számában közölték megállapításaikat.
A nyilvánosságra hozott kutatási eredmény alapján a C-vitamin-pótlás 98 százalékkal csökkentette a daganatok növekedéséért felelős érképző faktor, az úgynevezett VEGF szintjét. Amennyiben a jelenleg folyó humán vizsgálatok is jó eredményt hoznak, akkor a C-vitamin az egyik alappillére lehet a kemoterápiát egyre inkább felváltó célzott daganatellenes terápiának.
Az amerikai kutatóintézetben végzett állatkísérletben sikerült az áttétképződést is hatékonyan gátolni. A C-vitamin nem csodaszer, ezért a klinikusok rendre felhívják a figyelmet a többi létfontosságú vitamin és mikrotápanyag komplex biztosításának fontosságára.
Mándi László belgyógyász szakorvos, családorvos, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora a felfedezés jelentőségéről szólva az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évek klinikai eredményeinek köszönhetően az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte a nagydózisú C-vitamin kezelést a rákgyógyításban. "Mint belgyógyász és családorvos évek óta foglalkozom a magas dózisú C-vitamin alkalmazásával előrehaladott daganatos betegségek kezelésében.
Elsősorban olyan embereknél alkalmaztuk a módszert, akiknél már a szokványos kemoterápiás és sugárkezelés hatástalan volt, vagyis úgynevezett hospice állapotban lévő betegeknek kezdtük el fokozatosan szájon át, illetve intravénásan - infúzióban - adni a C-vitamint" - magyarázta. "Ennek van egy megfelelő algoritmusa, amellyel a külföldi szakirodalom kiterjedten foglalkozik.
Rendelői körülmények között, nagyon szigorú sterilitás és laboratóriumi kontroll mellett alkalmaztuk az eljárást" - tette hozzá. A szakember, aki több munkatársával együttműködve alkalmazza sikeresen a módszert, elmondta: volt olyan betege, akinél másfél éven át alkalmazták az eljárást drámai javulást elérve: a páciens tele volt áttéttel, már az onkológia sem rendelte vissza, ám a C-vitaminos kezeléssel "másfél, jól elfogadható évet" tudtak neki adni a szakemberek.
A beteg végül anyagi okok miatt hagyta abba a kezelést, ám mint azt a szakember elmondta, ma már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) is támogatja a módszert. Mándi Lászlónak jelenleg 3 páciense van, és most kezdte el alkalmazni a módszert egy heretumoros betegnél is.
A kezelés minden egyes fázisban részletes adatrögzítéssel és az úgynevezett tumormarkerek, tehát a ráksejtek szintjének mérésével, komoly kontroll mellett folyik. Individuális kezelésről van szó, amely minden leletet és daganattípust figyelembe véve emelkedő, óvatos dózisokkal zajlik. Hangsúlyozta, teljesen tisztában kell lenni a nagy dózisú C-vitamin adagolásának fokozatossági feltételeivel és mellékhatásaival.
Eddig 2 esetben alkalmazta az eljárást vastagbél-daganatos páciensnél, ahol már máj- és tüdőáttét is volt, egy esetben pedig tüdődaganatos betegnél. A módszer kifejezetten redukálja az áttétképződést - emelte ki a szakember. (MTI)




Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat


A würzburgi egyetem szakembereinek döntése alapján a kerti sarkantyúka lett a 2013-as esztendő gyógynövénye Németországban. A növény - latin nevén Tropaeolum majus - baktériumok, vírusok, gombák szaporodását gátló, valamint a vérkeringést serkentő hatásának köszönheti az elismerést.
A rikító sárga, illetve narancssárga virágú kúszónövény fogyasztása részben helyettesítheti antibiotikumok szedését, ezáltal pedig csökkenti a gyógyszerrel szembeni rezisztencia kialakulásának az esélyét - indokolták döntésüket a német szakemberek. Tormagyökérrel együtt fogyasztva a sarkantyúka sikerrel alkalmazható arcüreggyulladás, hörghurut és hólyaghurut kezelésére is.
A kerti sarkantyúka mustárolajat - egyfajta növényi antibiotikumot -, illóolajokat, káliumot és olajat tartalmaz. A magjában lévő antibiotikum a bélflóra károsítása nélkül pusztítja el a légzőszerveket megtámadó baktériumokat. A növénynek minden föld feletti része ehető: leveleit pikáns, fűszeres ízük miatt salátaadalékként használják. A virág íze az édes borséra, illetve a retekére emlékeztet: sajtokkal, salátákkal együtt fogyasztják. Ecetes-sós lében tartósított virágbimbóinak az íze a kapribogyóéra emlékeztet. Fogyasztani csak nyersen ajánlott, ugyanis sütve-főzve vagy szárítva elvész az aromája.
A keresztesvirágúak rendjén belül a sarkantyúkafélék családjába tartozó egynyári növény Peruból került Európába. Nemcsak gyógyhatása miatt hasznos. Joggal nevezik a kertek álomvirágának, mert gondozást alig igényel: magjait elszórva minden évben újra kihajt. Gyümölcsfák törzse köré vetve távol tartja a vértetveket, emellett a paradicsomot és a burgonyát is védi a kártevőktől.
Johannes Gottfried Mayer, a würzburgi egyetem botanikusa szerint Németországban ma még nem értékelik kellően a kerti sarkantyúkát mint gyógynövényt. "Ezt a növényt szinte mindenki ismeri, hiszen csaknem minden kertben ott virít. Ezért sokan úgy gondolják, hogy valamilyen közönséges növénnyel van dolguk, pedig erről szó sincs" - vélte Mayer.
Magyarországon a parasztházak kertjeiben egykor általánosan elterjedt dísznövény volt. Virágai lehetnek aprók, nagyok, szimplák vagy teltek. Hagyományosan sárgák vagy narancsszínűek, de újabban egyre több színváltozat ismert: vörös, rózsaszín, vagy akár kétszínű is. Magját április közepén vetik, a növény májustól októberig folyamatosan virágzik. Szegélynövényként, balkonládába vagy kosárba ültetve is gyönyörű látvány.




8 tipp az otthoni szemét csökkentéséhez



A környezetbarát hozzáállás otthon kezdődik: közvetlen környezetünkben érdemes először csökkentenünk a háztartási hulladékot. Hogyan tehetjük ezt meg?
Talán nem fog menni egyik napról a másikra a háztartási szemét csökkentése - de rá fogunk jönni, hogy ennek mérséklésével máris közelebb lépünk a környezettudatos magatartáshoz. Azújrahasznosítás lényege, hogy újra használhassunk, újra teremthessünk valamit a hulladék anyagból. Az újrahasznosítás nagyon fontos, de az ehhez vezető úton az első lépés a háztartási hulladék mennyiségének csökkentése. Vegyük át az irányítást a folyamatosan gyűlő szemét felett!
Módszerek a háztartási szemét csökkentésére:
  1. Az „utánam az özönvíz” mondás tökéletesen illik a helyzetre. Amint tisztába tesszük ezeket a fogalmakat: „újrahasznosítás”, „csökkentés” alkalmazni tudjuk a technikát, mégpedig a szebb jövő érdekében. Az afféle hozzáállás, mint„források lesznek, amíg mi is létezünk. Messze van még az az idő, hogy kifogyjanak” - nos, sajnos ez naivitásról árulkodik.
Hátborzongató tények bizonyítják, hogy ez nem így van. Rengeteg dolgot használunk feleslegesen és hatalmas mennyiségben, elég a műanyag zacskókra gondolni (amelyek teljesen csak 300-500 év (!) alatt bomlanak le), vagy az irodákban fogyó napi papírmennyiségekre.
1. Le a műanyag zacskókkal!
Nem lehet eléggé hangsúlyozni - még ha sokadszorra halljuk is -, hogy vigyünk magunkkal egy-két szövet vagy papír táskát a vásárláshoz, illetve használjuk a már meglevőket, ahányszor csak lehet. Így nem kell újabb és újabb műanyag szatyrokat kérnünk. Ne találjunk állandóan kifogásokat.
2. Biztos, hogy mindenre szükség van?
Mielőtt valamit megveszünk, érdemes meggondolni, valóban kell-e nekünk az a valami. Ha szeretnénk azt a valamit, de szükségünk igazán nincs rá - nos, ilyenkor nyugodtan mondhatunk nemet. A ruhavásárlásra ez különösen igaz - ha van legalább hat hónapra elég, ráadásul mutatós (még abszolút divatos) holmink, semmi szükségünk egy hatodik ruhára vagy egy negyedik rövidnadrágra. Különösen az extrém darabokkal vigyázzunk, mert azt később hamar nem tudjuk majd hová felvenni. Álljunk ellen a kísértésnek! Olyan termékeket ne raktározzunk, amelyeket csak ideig-óráig tudunk használni.
3. Internetes számlák
Ha van rá módunk, ne a papírformájú számlákat gyűjtögessük, hanem fizessük be csekkjeinket azinterneten keresztül. Gyorsabb, egyszerűbb és nem jár felesleges papírszeméttel. A katalógusokat, brosúrákat nézegessünk online. Hatékonyan felhasználhatjuk a felesleges papírt, ha készítünk belőle papírzacskót például, amit vásárolni magunkkal vihetünk. Az ajándékokat is lehet újrahasznosított papírba csomagolni vagy az otthon fennmaradt papírokból csomagolást készíteni. A díszítések, az origami készüljön régi papírból.
4. Komposztálás
Egy otthoni komposztáló szemetes vödör nagyon hasznos: jó szolgálatot tesz a növények trágyázásánál is. A zöldség-maradékok, a kerti hulladékok, csirke csontok, az állati ürülék kerti talajjal és egy kis langyos vízzel keverve kiváló komposzt. Ez talán az egyik leghatékonyabb módja a háztartási hulladék csökkentésének.
5. A minőség legyen a jelszó
Olyan termékeket szerezzünk be, amelyeknek minősége kiváló és élettartama is hosszú. Gyenge minőséget venni és aztán gyakran váltogatni egy terméket nem a legjobb megoldás, sőt. Nepazaroljuk az erőforrásokat!
6. Emléktárgy-halmozás
Az érzelmek játsszák főként a főszerepet abban, hogy az emberek halmozzák a tárgyakat, emlékeket. Szekrényünkben egész biztosan van jó néhány dolog, ami csak azért van ott, mert emlék. Érdemes kirostálni ezeket a holmikat, hogy szekrényünk - és mi is - fellélegezhessünk! Gondoljunk a környezetre.
7. Termékcsomagolások
Amikor különféle kozmetikumokat, bőrápoló krémeket, szérumokat vásárolunk, ügyeljünk a csomagolásukra. Igyekezzünk olyan csomagolásút venni, amely újrahasznosított. Műanyag helyett üveg tálat, vagy olyan terméket, amely minimális csomagolást használ.
8. Amit lehet, és környezetbarát, őrizzük meg
A régi borítékok, papír mappák az utókor számára is legyenek használhatóak: érdemes vigyázni a kezelésükkel, nyitogatásukkal. Kezeljük óvatosan az érzékeny, törékeny dolgokat.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése