2015. május 23., szombat

ÚJ PÉNZRENDSZERT



ÚJ PÉNZRENDSZERT

terveznek






Ázsiaiak az Elit és a FED lefejezését, ÚJ PÉNZRENDSZERT terveznek




A LEGFRISSEBB !
BREAKING NEWS
 B. Fulford információi szerint A TERV:
(Fordította: O. László)
ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZERT LÉPTETNEK ÉLETBE és azonnal leállíthatják a FED-et !
Példátlan történelmi átalakulás előtt állunk Az eddigi háttérelit a Cabal lefejezésére készülnek az "ázsiai erők" ...jelentette Benjamin Fulford.

Már folynak a titkos tárgyalások. Mivel óriási felfordulás lesz, illetve lehetséges Obama elnök aláírta és 2012.január 1-el életbe is léptette a határozatlan idejű fogvatartásról és internálásról szóló, a Statárium bevezetését lehetővé tevő NDAA törvényt, mely lényegében eltörölte az alkotmányos szabadságjogokat. 

Valószínűleg a közelgő események indokolták ennek bevezetését és a 800 FEMA tábor felépítését.
Megpróbáltam magyarra átírni, amit Fulfordnak elmondtak és ami a szilveszter előtti napokban a globális elit szintjén történt. (Szerk)Benjamin Fulford:

"A jelenlegi pénzügyi globális háború végső fázisába érkezett. 
Több megbízható forrásból, három kontinensről is arról számoltak be, hogy küszöbön a nagy áttörés. Meg tudjuk erősíteni saját forrásból (beleértve az MI6 és Japán katonai hírszerzését), hogy az elmúlt héten nagy küldöttség érkezett Washingtonba azzal a céllal, hogy tanulmányozzák a "lázadásról szóló" törvényt és a washingtoni intézményeket.  
Arról informálták őket, hogy 
a FED-et azonnali hatállyal le kell állítani és az új pénzügyi rendszert végrehajtani, máskülönben az USA teljesen el lesz vágva a világtól.

 
 A hadsereg is közel áll ahhoz, hogy egy lázadást nyisson a katonaság felének támogatásával, mely Washington D.C. totális megtisztítását támogatja - egy CIA forrás szerint.  A washingtoni intézményrendszer két választás előtt áll:
- félreáll és nyíltan bevallja az igazságot
- vagy a másik: letartóztatás, polgárháború, káosz és esetleges halál vár a jelenlegi uralkodó Cabal-ra.
Hiszünk benne, hogy a józan elme lesz a döntő egy ilyen helyzetben és a békés megoldás a küszöbön áll. Akárhogy is nincs addig vége, míg nincs itt a vége.
A múlt héten a kínaiak mindaddig azon voltak, hogy "meg kell ölni" (a "kill" szerepel de kiiktatást is jelenthet...Szerk) az új pénzügyi rendszer támogatóit Washingtonban, míg a Japán kormány be nem avatkozott, hogy védelmet biztosítson. Aztán tárgyalásokon magyarázatokat kaptak az új nemzetközi pénzügyi rendszer működését illetően. Ők is tettek ajánlatot.

Az lett nekik elmondva, hogy a valaha is kibocsátott dollár több, mint 90%-a nem amerikaiak tulajdonában van. Az emberek, akik ezt birtokolják nem akarják, hogy értéktelen papírrá változzon, mikor a "FED-bomba robban".
Ehelyett minden tisztességesen szerzett dollár (értve ezalatt, hogy nem derivatívák kereskedelmén és más csalásokkal keletkezett számítógépeken) "back"-elve lesz arany fedezettel.
Az így aranyfedezettel rendelkező dollárt átnevezik. A kínaiak a "Renminbi" elnevezést akarják, a Rotschildok a Hong-Kongi dollárt. A mi javaslatunk a hongkongi yen (vagy kínaiul ejtve jüan).

Akárhogyis, soha ezután nem lesz lehetséges, hogy magánszemélyek manipulálhassák a pénz-létrehozás folyamatátA kínaiak ragaszkodnak hozzá, hogy az új pénz megteremtésének a folyamata a kormány feladata legyen és ebben minden érintett fél egyetértett.
Magas szintű japán kormány delegáció utazik az év végén (vagyis a múlt héten...Szerk)a Fülöp-szigetekrehogy az 1930-as években a dollár-holdingok fedezeteként oda vitt és ott tartott aranyat Kínába szállítsa. A japán delegáció élén a kormány képviselőjével(Hajime Ishi)Előadást kapnak a nyomtatási technológiával kapcsolatban és a globális kormányzás új rendszeréről.  

Ezen kívül Kína szeretné, ha az ENSZ új székhelye Laoszban lenne, mivel ősi és érintetlen ázsiai kultúra.
Ez inkább egy szép ötlet. Természetesen az ENSZ végletekig funkcióját vesztett szervezet, ami teljes megújításra szorul. Globális ellenőrző mechanizmus szerepét teljesen a II. Világháború győzteseit szolgálva tölti be. Ez alapjaiban fog megváltozni.
Ezen felül a Világbank át lesz helyezve Kínába, valószínűleg Hong-Kongba. 
Minden világbanki alkalmazottnak meg van a tevékenységeinek rögzített adatai és csak azok kerülhetnek újra alkalmazásba, kik pozítívan járultak hozzá a bolygó fejlődéséhez. 
Az IMF-et FELOSZLATJÁKmert csak a nyomort és a szegénységet terjesztette az egész Földön. Elsősorban úgy működött, hogy forrásokat és tulajdont lopott el a világ lakosságától.
Helyébe a japánok hoznak létre egy új intézményt, mely a kizárólag a pénzügyi rendszer működéséhez szükséges biztonságot és stabilitást hivatott szolgálni. Most úgy néz ki, hogy a székhelyeOsakában lesz. 
Az összes ilyen intézmény a meritokrácia elvén lesz létrehozva ("ahol az egyén pozíciója a teljesítményétől függ"). Bárki csatlakozhat hozzájuk, aki átmegy a kemény vizsgán és nem lesznek a csúcson lefoglalt helyek bizonyos (etnikai vagy más) háttérrel rendelkezők számára.
Ezek az új szervezetek nagyon leterheltek lesznek, mert az egész Föld teljes kereskedelmi rendszere meg fog változni! Lesznek iparágak, melyek teljesen eltűnhetnek vagy le lesznek csökkentve, beleértve:
kőolajipar, háborúk, nukleáris energia, gyógyszerek és autók...
Ezen iparágak vállalatainak jelentős segítségre lesz majd szükségük, hogy átalakíthassák magukat. A köolajipart például geo-mérnöki (geo-engineering) iparrá lehet fejleszteni.
A fegyverkezés költségeit a világűr felfedezésére fordítják majd.
Az autóipar pedig elkezdheti majd az anti-gravitációs robogók gyártását. 

Az összes elavult iparág átalakítását el kell végezni oly módon, hogy az a lehető legkisebb társadalmi zavarokat és népvándorlást okozza. 
Ezen kívül minden országnak el kell fogadnia egy Nemzetközi Igazságügyi Szervezet segítségét, mely lehetővé teszi az országok közti viták rendezését tárgyalásokkal vagy a bíróság előtt.
Mindenesetre az emberiség hamarosan megszabadulhat egy szörnyű szekta szorításából, mely több száz millió embert ölt meg az évek során.
A világban lévő 800 körüli amerikai katonai bázis legtöbbjét le kell állítaniuk.
Az amerikai hadseregnek át kell majd alakulnia egy teljesen más szervezetté, mely planetáris védelmet és az emberiség nagy projektjeit szolgálja.
Mi mindannyian egy még soha nem volt történelmi átalakulás előtt állunk. Kapaszkodjatok a kalapotokba!"

Benjamin Fulford 
Forrás eredeti nyelven 




A NIKE legújabb ILLUMINATI reklámja Téged programoz




A NIKE Kobe System legújabb reklámja már az amatőrök számára is szemmel látható Illuminati jelképekkel és utalásokkal van tele!Természetesen több millió dolláros profi munka...
Reklámoknál mindig érdemes tudni, hogy vállalatok nem azért költenek dollármilliókat, hogy csupán terméket adjak el, hanem nagyon gyakran valamilyen tudatos vagy tudatalatti üzenetet közvetítenek : 
pl. viselkedési, hozzáállási mintákat normalizálnak azáltal, hogy szimbólumokat és a hozzá kapcsolt jelentéseket ültetnek el tömegek tudatában.

Ebben a reklámban 
Kobe Briant pózol, mint haszontalan motivációs előadó, aki pont olyan embereknek akar útmutatást adni, akik már megkérdőjelezhetetlenül eleve sikeresek. Az egész dolog vicces így persze, de a megjelenő erős szimbolizmus hivatott megcélozni a siker "igazi" természetét...és ami "mögötte" van.

A szereplők 
Kanye West (aki egyébként Lady Gaga, Rihanna mellett az Illuminati TOP3 nyíltan vállalt sztárja...akik "eladták lelküket a gonosznak", ahogy ők is fogalmaznak)... 
Kobe
 a piramis jelet mutatva tör fel... miközben a háttérben is az Illuminati jelképei "kiáltanak"...
Olyan sikeres figurák előtt beszél, mint 
Richard Branson milliárdosTony Robbins az egyik leghíresebb motivációs előadó (egyébként imádom a könyveit...szerk. megj).Ismered ezeket az embereket és nem a pénzért vállalták...azért vannak benne, hogy "reprezentáljanak", képviseljenek valamit.
A rendszer üzenetét: 
Success for the Successful” 

"Siker a sikeres számára"

És Kobe beszél arról, hogyan lépjünk a siker fölé. Mi az a lépés, amit meg kell tenni, hogy a felső részbe kerüljünk. Hogy bevezessenek az ELIT-be - a KLUB-ba, mely pénzügyi és társadalmi kiváltságokat kínál. 

Ó igen, ez egy reklám, mely cipőket ad el... de ugyanúgy egy kép, ami az ELIT-et és szimbólumait adja el a tömegeknek... Mert ne feledjétek, tökélyre fejlesztették az emberi elme manipulációját és gyakorlatilag minden percben ilyen stimulusok érnek mindenkit...meghatározzák gondolkodásodat, értékrendedet, vágyaidat...sőt tudtod nélkül át is alakítják azokat! 


LÉGY ÉBER és főleg ÉBREDJ RÁ a tudatalatti üzenetekre TUDATOSSÁGOD FEJLESZTÉSÉVEL ! 

 
Számomra az egyik legdurvább sátánista, Illuminati reklám egy telefontársaság reklámja! Magyaráznom sem kell, mert önmagáért beszél ! 
Természetesen a kedvelt szabadkőműves 33 és a 666 számokkal való játékuk nem is rejti véka alá !



Kapcsolódó cikk: 



Az ILLUMINATI ölte meg MICHAEL JACKSON-t





The ILLUMINATI of NWO Freemasons killedMICHAEL JACKSON
"Ők nem mondják el nektek az igazságot, hazudnak nektek! 
Manipulálják a történelem könyveket. Azt hisszük igazak, de a történelem könyvek hazugságok. Ezt tudnotok kell !
Mindent megtettek, hogy a közönséget ellenem fordítsák...
Tudnotok kell, hogy itt egy hatalmas összeesküvés van.
Itt az ideje a változásnak! Halljátok meg, amit mondok: Tegyétek bele a szívetekbe, a tudatos elmétekbe, és csináljunk végre vele valamit! Meg kell tenni! Szeretlek Benneteket!"
 

AZ ILLUMINATI ölte meg MICHAEL JACKSON-t
, mielőtt belekezdhetett volna a "This Is It" turnéba, ahol figyelmeztetni akarta a világot a készülő végső összeesküvésre az emberiség ellen.
Mielőtt rátérnék a tényekre, ebben a videóban van néhány sztár, aki korábban is beszélt már az Illuminati-ról és a háttérhatalomról, mely a világot irányítja és amiről az emberek semmit sem tudnak.  A sztárok mivel sok emberhez tudnak szólni, gyakran üzentek már nekünkKözülük legismertebb volt 2Pac Shakur, akit szintén megölt az Illuminati, miután széles közönség előtt kezdte el felfedni a dolgokat. 

Ezt a "hibát" Michael Jackson is elkövette, miután rájött mennyire durva dologra készülnek (erről jó pár cikkben mi is írtunk már, ezért erre nem térek ki).
A sztárok nagyon nehéz helyzetbe kerülnek egy idő után, mivel 
akik karrierjüket megalkották és anyagilag felépítették, a Média irányítói és tulajdonosai ugyanazok az erők (5 nagy társaság birtokolja a Földön az egész médiát és 2 nagy hírügynökség a hírek eljuttatását).
A tulajdonosok köre nagyon szűk és mindig ugyanazokat a neveket találjuk. (ennek nézzetek utána, 1klikk az egész,
 minden ott van...) Akik jelenleg is nagyon futnak, többen az ILLUMINATI saját sztárjai : legismertebb Lady Gaga a maga sátáni és minden emberi értéktől mentes kultuszával, a másik Rihanna (Princess Of Illuminati) 



 “Michael was Murdered”
Michael’s sister Latoya Jackson, made a statement, giving some validity to my initial thoughts.




I believe Michael was murdered,” she said. “I felt that from the start. Not just one person was involved, rather it was a conspiracy of people. He was surrounded by a bad circle. Michael was a very meek, quiet, loving person. People took advantage of that. People fought to be close to him, people who weren’t always on his side.”
He had needle marks on his neck and on his arms and more about those will emerge in the next few weeks,” she said. ” I cannot discuss that any further as I may jeopardize the investigation. I can, however, say that I have not changed my mind about my feeling that Michael was murdered.”
I am going to get down to the bottom of this,” she said. “I am not going to stop until I find out who is responsible. Why did they keep the family away? It’s not about money. I want justice for Michael. I won’t rest until I find out what — and who — killed my brother.”
Itt Michael barátainak beszél arról, hogy szeressük egymást, mert EGYek vagyunk, vigyázzunk a bolygóra és KONKRÉTAN MONDJA, hogy 4évünk van...máskülönben a dolog visszafordíthatatlan és végünk van. Talán 2008 vagy 2009 a felvétel dátuma.



Itt beszél arról, hogy egy összesküvés áll a háttérben, de már így is sokat mondott és nem beszélhet többet.

Itt elmondja a közönségnek, hogy "belefáradtam, teljesen belefáradtam a manipulációba, ahogyan a sajtó manipulál mindent, ami történik egy bizonyos szituációban. 
Ők nem mondják el nektek az igazságot, hazudnak nektek! 
Manipulálják a történelem könyveket. Azt hisszük igazak, de a történelem könyvek hazugságok. Ezt tudnotok kell !
Mindent megtettek, hogy a közönséget ellenem fordítsák...
Tudnotok kell, hogy itt egy hatalmas összeesküvés van. Itt az ideje a változásnak! Halljátok meg, amit mondok: Tegyétek bele a szívetekbe, a tudatos elmétekbe, és csináljunk végre vele valamit! Meg kell tenni! Szeretlek Benneteket!" 



Testvére LaToya  nagyon egyértelműen és tisztán összeesküvésről beszél, emberek egy csoportjáról és arról, hogy tű nyoma volt Michael nyakán és valószínűleg nem Ő injekciózta be magát, ahogy később mondták... 
"Michael többször is mondta nekem, ha valami történne velem, akkor megöltek, mert ezek meg akarnak ölni..."

She mentioned very clear that it was a conspiracy perpetrated by a group of people, that he had needle marks on his neck, which obviously he didn’t inject himself, than later goes on to say that it was not about money.
From some years back Michael Jackson had become very outspoken when it came to the injustices of the Music Industry towards their artists, he had stated very clear in several press conferences that there was a conspiracy to destroy his image, ever since he broke all of the Beatles and Elvis records ha had seen how the media immediately turned on him, he even when as far as describing Tommy Motola as “a devil”. Many times also in his songs and videos we can appreciate how he felt about theIlluminati and the control they had over him, this can also be seen in many of his early videos which are many times full of symbolism.
Here is a video posted by Farhank where Michael Jackson gives his thoughts concerning Illuminati and about the control they have over the music industry, please watch and listen very carefully because I believe that in these video alone, there’s enough evidence to suggest that he was murdered by the Illuminati, as I believe in a ritualistic matter, making out of the “The King of Pop” a sacrifice to their god Baphomet.

After watching and hearing the comments made by Michael Jackson, just imaging everything he had to say on his London tour called “This is It”, some say he was going to reveal the plans of the Illuminati for the depopulation of the world, which has been going for years but will increment very quickly this year and will get worst as the years go by, others believe also that he was going to speak about what will happen in 2012 which the governments know and are not informing the people. I guess it will remain as speculations, but after everything you heard him say on the video, I’m sure Illuminati did not want him alive for the last tour, where we he was going to spill the beans on everything he knew, being that the last chance(i.e. This is It).
'They Don’t Care About Us'
Lastly I’d like to point out something I have noticed from watching the news talk all day and night about Michael. I believe that Illuminati is making a mockery of his dead everyday and are even telling the world that they did it, by playing on the background the same piece of video from his rehearsal over and over again, when he was singing “They Don’t Care About Us”. I’m pretty sure they have footage of other songs during the same rehearsal but show this song only because it was the most direct song which he wrote and performed against the Illuminati, so by playing it they are showing that indeed they don’t care about us nor him, that is why they killed him and they are showing that they are proud of it, as usual.






A CERN kutatói ma megdöntötték EINSTEIN elméletét és a FÉNYSEBESSÉGET







A CERN kutatói ma megdöntöttékEINSTEIN elméletét, mely szerint az Univerzumban nem létezhet nagyobb sebesség aFÉNYSEBESSÉGNÉL. Mert ma a részecskék sebessége jóval meghaladta a fénysebességet !!! 



CERN tudósai 'break a fénysebességet "

Tudósok mondta csütörtökön felvették részecskék utazás gyorsabb, mint a fény - a megállapítás, amely felborulhat egy Einstein alapvető törvényei az univerzumban.

Antonio Ereditato, szóvivője a nemzetközi kutatócsoport, azt mondta, hogy a mérések több mint három éve mutatta neutrínók kiszivattyúzott CERN Genf közelében a Gran Sasso Olaszország érkeztek 60 ns gyorsabban, mint a fény tette volna.
"Van nagy bizalommal a mi eredményeket. Jelenleg ellenőrzött és újra ellenőrizni kell, hogy bármit lehetett volna torzul Méréseink de nem talált semmit," mondta. "Most szeretnénk kollégák, hogy ellenőrizze őket függetlenül."
Amennyiben megerősítést nyer, a felfedezés aláásná Albert Einstein 1905 elmélete a speciális relativitáselmélet, amely azt mondja, hogy a fény sebessége egy "kozmikus állandó", és hogy semmi sem az univerzumban utazhat gyorsabb.
Ez az állítás, amely kiállta több mint egy évszázada a vizsgálat egyik kulcsfontosságú eleme az úgynevezett Standard Modell a fizika, amely megpróbálja leírni, ahogy az univerzum és minden működik.
A teljesen váratlan megállapítás felmerült kutatás egy fizikus dolgozik kísérlet szinkronizált OPERA által közösen működtetett a CERN részecske kutatási központ közelében, Genf és a Gran Sasso Laboratórium Közép-Olaszországban.





Elég volt a képmutogatásból Mr.Netanyahu...és tényleg le a terrorizmussal !






VILAGHELYZETE.com BÉKEKAMPÁNY
Final Stage: PEACE,  NOT WAR

VÉGSŐ FÁZIS : A szív és a szeretet ! Nem a háború! Mr. Benjamin Netanyahu....  
Irán soha senkit nem támadott meg a történelemben !!! Tudtommal jelenleg sem tart megszállva területeket, nem is akar elfoglalni egyetlen országot sem.
Elég volt a képmutatásból és már a képek mutogatását sem vesszük be! 
Egy dologban értünk egyet: a terrorizmus veszélyes!

Más nemzetek terrorizálása a legveszélyesebb és legmocskosabb dolog a világon ! Tehát jó lenne, ha Izrael és az USA több terrorcselekményt nem hajtana végre sem más nemzetek, sem saját állampolgárai ellen (lásd. 2001. Szeptember 11.) Érdekes, hogy egyedül Ahmedinejad mert eddig csak beszélni erről az ENSZ előtt.....

 
- Melyik ország nem tartja be az ENSZ határozatát az 1967-es határok visszaállításáról ?

- Melyik ország tart megszállás alatt saját államuk területén élő palesztinokat ?
- Melyik ország tart életben mai napig Appartheid rendszert és nőket, gyermekeket gyilkol, ezrével börtönöz be a megszállt területeken ?
- Melyik ország nem enged be segélyszállítmányokat ezen karanténba zárt, szülőföldjükön élő emberek számára ? (Egy kötelező és díjnyertes film az igazságról : OCCUPATION 101 ) 

Hát nem IRÁN az ország neve.........................Arról miért nem beszél, hogy Izrael illegálisan több ezer nukleáris töltettel rendelkezik, van számtalan atombombája és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség embereit a mai napig nem engedi be ?! (SBG Buddha)MAHMOUD AHMADINEJAD: "Ma a jelenlegi nemzetközi fejleményeket tekintve, megpróbálom egy más szemszögből elemezni a jelenlegi helyzetet..."
"
Közel 3 milliárd ember él a világon kevesebb, mint napi 2,5 dollárból. Több mint 1milliárd ember él úgy, hogy elegendő minimális ételhez jutna. A szegény világ lakosságának 40%-a a teljes globális bevétel 5%-án osztozik. Közben a leggazdagabb emberek a teljes előállított érték 75%-át osztják szét! "
Szeretnék pár kérdést feltenni önöknek:
Kik kényszerítették emberek 10millióit Afrikában és a világ más részein otthonukból való elmenekülésre a rabszolgaság sötét időszakában?  Ezek az emberek az anyagi kapzsiság áldozatává váltak.
Kik kényszerítették gyarmatosításukat a világra 4 évszázadon keresztül?

Kik foglalták el más nemzetek földjeit, aknázták ki ásványkincseiket, Kik rombolták le a tehetségüket, idegenítették el a nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat más nemzeteknek ?
Kik robbantották ki az első és második világháborút, ami 70 millió áldozatot és több százmillió sebesültet, otthontalant hagyott maga után?
Kik csinálták a háborút a Koreai-félszigeten és Vietnámban?
Kik kényszerítették, cselvetéseken és képmutatáson keresztül 60év háborúval, otthontalanság, terror és tömeggyilkosságok segítségével  a Cionizmust a palesztín emberekre és a régió országaira? Kik ?
Kik támogattak és hoztak létre évtizedeken keresztül katonai diktatúrákat és totalitárius rezsimeket Ázsiában, Afrikában és Latin Amerika országaiban?  
Ki használt nukleáris bombát védtelen emberek ellen és halmozott fel több ezer töltetet arzenáljában?
Kiknek a gazdasága támaszkodik hadviselésre és fegyvereladásra ?

Ki provokálta ki és bátorította Saddam Husseint, hogy támadja meg Iránt egy 8évig tartó háborúban? Ki járult hozzá és szerelte fel Őt vegyi fegyverekkel, amiket városaink és lakosságunk ellen vetett be?

Kik használták fel a titokzatos Szeptember 11 eseményeit ürügyként, hogy megtámadjákAfganisztánt és Irakot, megölve, megsebesítve, elkergetve milliókat két országban azzal a nyilvánvaló céllal, hogy dominanciájukat kiterjesszék a Közép-Keletre és olaj-kincseire?
Kik semmisítették meg a Breton Woods (aranytartalékon alapuló pénzkibocsátás) rendszert billió dollárokat nyomtatva anélkül, hogy lenne mögötte aranyfedezet? Ez az,ami elindította az inflációt világszerte és az a cél áll mögötte, hogy gazdasági előnyöket szerezzen más nemzeteken.



Melyik ország éves katonai költségvetése haladja meg a több ezer milliárd dollárt, mely több mint a világ összes országának együttesen?

Melyik kormánynak van a legnagyobb adóssága a világon?

Ki uralja a világgazdaság politikai döntéshozatalának rendszerét?
Kik felelősek a világgazdaság recessziójáért és terjesztik ki a következményeket egész Amerikára, Európára és a világra?
Mely kormányok állnak készen bármikor bombák ezreinek bevetésére más országok ellen, de gondolkodnak és haboznak, mikor éhínség sújtotta embereken kellene segíteni Szomáliában és más helyeken?
Kik uralják az ENSZ Biztonsági tanácsát, mely látszólag felelős lenne a védelemért és nemzetközi biztonságért?

Rengeteg ilyen kérdés létezik még.
A válasz természetesen egyértelmű.

A világ nemzetei többségének egyáltalán nem volt szerepe a jelenlegi globális válság kialakulásában és tulajdonképpen áldozatai az előbb említett intézkedéseknek.

IRÁNIAK, mi sosem fogjuk bombázni az országotokat, SZERETÜNK TITEKET



Iránnak nem sok esélye van a cionizmus célpontjaként és a nagyhatalmak játékának áldozataként


A cionisták így robbantottak ki két világháborút , és öltek meg több százmillió embert büntetlenül
A vesztett német tábornoki kar mellet a zsidó bankárokat is likvidálni kellet volna , de azt mondom , hogy ma is likvidálhatóak , mert a háborús bűnök nem évülnek el , és ez a tettük emberiség ellenes , és háborús bűn , még ma is !!!!

A következő cikk nem a saját gondolataimat tartalmazza. A Nemenyi.net címen találtam rá. Azért osztottam meg, mert egy másfajta aspektusból vizsgálja az Irán körül kialakult helyzetet.
Személy szerint elkerülhetetlennek látom ezt a háborút és minden arra utal, hogy be kell következnie (és be is fog). Nem éveken belül, hanem sokkal, de sokkal hamarabb.
"Általában sok Facebook-hozzászólás érkezik minden Iránnal kapcsolatos hírhez, amiből egyre több van. Kétségtelen, hogy nagyon nagy erőfitogtatás megy most mindkét oldalon. Néhány dolgot tisztázni kell azonban ismét, úgy érzem. Nem tudom, ebben mennyit tudok segíteni, vagy az olvasók mennyire adnak erre az írásra, de nem árt láttatni kicsit pragmatikusabb szemszögből is, mint teljesen érzelemből katonapolitizálni.
Talán haladjunk a nagy képtől a kicsi részletek felé!
Oroszország, Kína és az Egyesült Államok viszonya
Ami jelenleg zajlik Irán körül, kiélezett helyzetnek tűnik, ám ez nagyon messze van attól, ami a hidegháborúban évtizedekig tartott. Ezek az országok felismerték - szerencsére -, hogy egy termonukleáris háború az emberiség végét jelentené.


Ez a felismerés a mai napig megvan, a "három nagy" teljesen tisztában van vele, hogy egymással soha nem fognak közvetlenül harcba keveredni, mert annak nincs, és nem is lehet győztese. Bármilyen konvencionális háború ebbe torkollna.
Amíg pedig ez fennáll, semmilyen ország kedvéért nem fognak háborúba vonulni egymás ellen ezek az országok! Az atomfegyverek jelentik a legnagyobb garanciát arra, hogy világméretű konfliktus nem fog kipattanni, sem Irán, sem Izrael, sem Észak-Korea miatt, de még Taiwan miatt sem!
Ezekről a beavatkozásokról a háttérben döntenek, azt természetesen senki nem kockáztatja meg, hogy beavatkozik, anélkül, hogy ezt előtte megbeszélnék. Líbia is le volt beszélve előre, és most olybá tűnik, hogy a "Nyugat" nem avatkozik be Szíriában - nyíltan -, és ezért cserébe Oroszország és Kína félre fog nézni amíg ott beavatkoznak. Adnak és kapnak. Iránért bizonyára sokat kérnek. A lényeg, hogy nem fog kitörni a harmadik világháború.
Itt most nem térnék ki arra hosszabban (bár tudom, hogy fontos kérdés), hogy gazdaságilag mennyire össze van fonódva az USA, az EU, Oroszország és Kína. Amit Iránnal üzletelnek, az arányaiban nézve semmi ahhoz képest, amit a fogyasztási cikkek, nyersanyagok révén egymás között bonyolítanak le. Ezek az érdekek objektíven nézve sokkal fontosabbak, mint Irán. Gusztustalan a világpolitika, de ez van.
Putyin és Medvegyev - vagy Obama - nyilatkozatai pedig leginkább haza szólnak, mintsem egymásnak. (Emlékszünk még ugye a bekapcsolva felejtett mikrofonra tavaly Obamánál.) Otthon el kell adni, hogy a nagyhatalmi státuszt egymás ellenében képviselik.
Azon kívül, érdemes talán utananézni néhány olyan hírnek is, miszerint Oroszország rendszeres résztvevője lesz most mar az amerikai hadgyakorlatoknak, a bombázó századok egymás reptereit látogatják, orosz katonai cégek francia és olasz hadiipari cégekkel fejlesztenek közösen hajókat és harcjárműveket.
Ki lehet jelenteni, hogy az együttműködés egyre szélesebb, eszük ágában sincs háborúba keveredni egymással. Viszonylag friss hír, hogy a napokban Kína is meghívást kapott a RIMPAC 2014 hadgyakorlatra, ami azt jelzi, hogy ott is szorosabbra fonják az  együttműködést... Irán megpróbálja azt láttatni, hogy totális támogatást élvez ezektől az országoktól, de ha baj lesz, nem fognak atomháborúba vonulni miatta, és ezt Irán is tudja.
Irán nagyon érzi már a totális embargó hatásait, és otthon azért nehéz azzal kiállni a nép elé, hogy a polcokon egyre kevesebb az áru, és a gazdaság lejtőn van. Most már a legtöbb ország bojkottálja őket, és nincs kellő bevétel. Oroszországnak nem tudnak mit eladni, ott a padlás is tele van gázzal és olajjal, tehát nem partnerek, Kínába pedig egész egyszerűen elégtelen a szállítókapacitás. Nem véletlen, hogy Kína és Oroszország között nagyon nagy ütemben halad a vezeték tovább-, illetve kiépítése.
India még jelentkezik mint felvevő állam, de ott is szinte cserekereskedelemmé degradálódott a helyzet.
Irán trükkök sokaságával próbálja kikerülni a szankciók hatásait, de ezekkel a módszerekkel egy nemzetgazdaságot sokáig fenntartani nem lehet. Pláne hogy mennyit költenek fegyverekre és azok fejlesztésére.
Az iráni haditechnika a nyugati ellen
Egyvalamit szögezzünk le az elején. Lehet, hogy most lejtőn vannak, lehet, hogy a gazdaság fenntarthatatlan a jövőben, de jelenleg még az USA számít a világ első számú katonai hatalmának. Több repülője, több hajója, több tengeralattjárója, több atomfegyvere van, mint jelenleg a világ maradék részének együttvéve összesen, beleértve Kínát és Oroszországot is! A minőségi fölényről ekkor még nem is beszéltünk, rengeteg olyan fegyvere és fegyverrendszere van, aminek jelenleg semmi megfelelője nincsen más országok hadseregeiben. Ami még Kínában, illetve az oroszoknál is csak nagyon korai tesztfázisban vagy a tervezőasztalon van, ott már évek óta hadrendben áll.


Ezért nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az iráni hadsereg önmagában semmilyen kihívást nem okozhat az amerikai, illetve annak szövetségeseiből felállt haderőre nézve. Lehet persze emlegetni a tömeges iráni rakétatámadást a flotta ellen, de azok a flották sokkal komolyabb rakétafegyverek ellen is fel vannak fegyverkezve, a jelenleg hadrendben álló AEGIS hajók még ballisztikus rakétákat is képesek elhárítani (vagy akár műholdakat lelőni), ezeknek semmilyen gondot nem okoznak a főként szubszonikus Iráni cirkálórakéták, még akkor sem, ha százas nagyságrendben lövik ki őket. Arról nem is beszélve, hogy az első kilövéssel elárulják az indítás helyét, amire azonnal válaszcsapást lehet mérni, aminek elhárítására Iránnak nincs eszköze.
Tömeges motorcsónak-támadás? Vagy vitorlás támadás éjszaka? Ezek természetesen a flotta közelébe sem tudnának bejutni, gyakorlatban az automata CIWS-rendszerek akármekkora létszámmal képesek megbirkózni ezek közül. Ezek a rendszerek körkörös védelmet alkotnak és modulos rendszerűek, tehát a fenyegetettség mértékétől függően bővíthető a kapacitás.
A "héjak" kívülről befelé
A legkülső védelmet az AEGIS-cirkálók SM-3 rakétái jelentik - több verzióban - amelyek nagyon messziről képesek elhárítani extrém nagy sebességű célokat is. Ez a rakéta képviseli jelenleg az elhárító rakéták krémjét, ennek egy változata a fő alkotóeleme a rakétavédelmi pajzsnak is. Ezeknek a hatótávolsága 500 km környékén van, tehát még egy mélyen Irán területéről kilőtt rakétát is le tudnak lőni vele Irán felett, úgy, hogy a flotta még 200-250 km-re van az iráni partoktól, illetve az öböltől.
A második héj már összetettebb, ebben részt vesznek a hordozókról indított repülőgépek - zavarás, felderítés, elhárítás -, valamint az Arleigh Burke osztályú légvédelmi rombolók és az azokról indított RIM-66-os közepes hatótávolságú rakéták, valamint a hordozók saját fegyverzeteként indított Sea Sparrow rakéták is. Ez a rendszer körülbelül 150-200 km-re ér el a flottától. Ez a héj szintén moduláris, a kapacitása pedig több száz szuperszonikus rakéta egyidejű leküzdésére is elegendő megfelelő számban alkalmazva.
Az utolsó héj már alapvetően a Phalanx rendszeren alapszik, ez lényegében teljesen autonóm módon működő csöves elhárító rendszer. Ez alkalmazható mind vízi, mind légi célpontok ellen. Ez a fegyverrendszer megtalálható minden amerikai felszíni hajón, tehát egy 60 hajóból álló flottaköteléknél 80+ ilyen ágyúval lehet számolni. Ennek a tűzerejét civilként fel sem tudjuk mérni, nincs annyi motorcsónak, vagy vitorlás, vagy bármi, ami ezen átjut. Természetesen ezek a rendszerek időjárástól függetlenül működnek, mind éjszaka, mind nappal. Az összes rendszer össze van kapcsolva, aminek még elemei az AWACS (E-2, E-3) repülőgépek, műholdak, Global Hawk- és Predator-drónok, és az elektronikai zavarást végző repülőgépek is.
Ez történik a víz felett. A víz alatt a flottát Los Angeles és Virginia osztályú tengeralattjárók kísérik. Ezeknek a hajóknak a szonár rendszerei rettenetesen érzékenyek - valamint kis előkészítéssel aktív felderítést is alkalmazhat a flotta, bóják segítségével - nyílt vízen teljesen lehetetlen a flotta közelébe kerülni, sekély szűk, helyekre pedig egy hordozókötelék nem megy be.
Az amerikai flotta nem fog behajózni a Hormuzi szorosba, attól teljesen biztonságos távolságra fog támadni, ahol nem lehet meglepni őket, ahol nincsenek aknák, és ameddig jóformán el sem tud lőni Irán.Ellenben ők lépésről lépésre ki tudják iktatni a levegőből a radarokat, a rakétaindítókat, a repülőtereket, a kikötőket, a légierőt és a flottát.
Megszállásról nyilván szó sem lesz most, ez hasonló lesz az első Sivatagi Viharhoz.


Egy háború rendkívül komplex dolog. A fegyverek száma egy fontos tényező, de önmagában nem meghatározó! Azokat a fegyvereket egyrészt célba is kell juttatni valamivel, másrészt tudni kell, hogy hova kell őket juttatni! Ha valahol a tengeren kint van egy flotta 200-300 km-re, azokra komplex műholdas irányítás nélkül nem lehet lőni. Ez nem a Doom. Oda pontos felderítés kell, hogy meghatározza az indítóállásoknak, hogy hova lőjenek. AWACS rendszerek és műholdak hiányában Iránnak erre semmilyen lehetősége nincsen, ezért szinte csak vizuális kontaktus esetén lenne lehetőségük a támadásra. Ez nem fog megtörténni, nem hülyék az amerikaiak, hogy erre lehetőséget adjanak.
Iránnak "blue water" tengerészete szinte nincs, a partoktól minimális távolságra tudnak csak harcolni, pár száz kilométernél messzebb nem. Tehát nem lesz New Yorkban partraszállás, vagy hadgyakorlat Key Westnél.
Az elaknásítás egy valódi eszköz, de valószínűleg ennek a kapacitásnak az előzetes felszámolása lenne az egyik legelső lépése a támadásnak. Ha nincs mivel aknásítani, nem lesznek aknák.
Irán és Izrael csatája
Népszerű teória, hogy Irán kilövi az összes rakétáját Izraelre, amivel porig rombolja azt.
De Iránnak nincs ennyi rakétája, a beérkező rakéták egy jó részével pedig elbánna az Iron Dome rendszer, valamint az egyéb odatelepített Patriot- és SM-alapú elhárító rakéták.
De ha mégis tudnak eleget indítani, és jelentős károkat tudnak okozni? Azzal tulajdonképpen annyit nyernek, hogy Izrael biztosan atomfegyverekkel fog válaszolni, márpedig százas nagyságrendűre becslik az izraeli arzenált, és a Jericho II/Jericho III rakétákkal megvannak azok az eszközei, amivel biztosan célba is tudják juttatni azt. Ezzel Irán tökéletesen tisztában van, ezért ezek a fenyegetőzések propagandának minősíthetők.
Irán már hatalmas eredményt ért el azzal is, hogy konvencionális hadviseléssel Izrael már nem tudja megtámadni őket, és ha sikerül atomfegyverre szert tenniük, akkor új fejezetet fognak nyitni, ez kétségtelen. Viszont a jelenlegi helyzetben, ha a háttérben megegyezés születik róluk, önerőből nem tudja megállítani a támadást.
Haditechnika másolása
Csak lazán kapcsolódva ide:
A drón lehozatala egy igen meglepő és tanulságos lépés volt. Szerintem ennek jelentőségét mindenki elismeri. De megkaparintani egy ilyet, és netán visszafejteni/lemásolni azt, az egy teljesen másik történet.
Talán egy jó példa rá, hogy a kínai ipar évtizedek alatt nem tudta még lemásolni azoknak a Szu-27-es gépeknek a hajtóművét teljesen, amit Oroszországtól vásároltak anno. Pedig a Kínai K+F, valamint a pénzügyi és ipari háttér nagyon nem kicsi, és egy kevésbé komplex feladatról beszélünk, mint egy lopakodó drón lemásolása. Éppen ezért nem kell olyant vizionálni, hogy majd a továbbfejlesztett drónokkal tömegest támadást indítanak az irániak, ezzel lesöpörve a jenki flottát a vízről. Ilyen sem lesz.
Mielőtt megvádolnak azzal, hogy én zsidóbérenc Amerika-barát vagyok: nem vagyok az. De Iránnak sem "szurkolok", nekem egyik világrend sem jön be ezekből.
Egyszerűen csak leírtam azt, hogy jelenleg ez a helyzet, kicsit objektíven szemlélve.
Sokan túlbecsülik Irán képességeit. Nem gyengék, regionális hatalomnak kifejezetten erősek, de ha egy szélesebb nyugati koalícióval kerülnek szembe, nem lesz esélyük.
Remélem, pár dologban segítettem az olvasóknak tisztábban látni."
László Attila



Kinek is van titkos atomfegyvere és atomprogramja valójában ? TELJES FILM




Csak, hogy tisztán lássunk, válaszoljunk a következő kérdésekre! 
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos atomfegyverei ?
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos biológiai és vegyi készletei ?
A Közel-Keleten melyik országban nem járnak külföldi ellenőrök ?
Melyik ország tartja gettókba zárva az általa megszállt területeken élőket ?
Melyik ország fenyegeti állandóan szomszédait, sőt területükből háborúk során részeket  foglal el a mai napig ?
Melyik ország akadályozza meg segélyszállítmányok eljutását ezeken a megszállt területeken élőkhöz?


Nem, nem Irak....nem is Irán...még csak nem is Szíria...


A választ nem nehéz megadni ezekre a kérdésekre: természetesenIzrael, ami páratlan előjoggal rendelkezik minden téren.
Izrael legszigorúbb titokként kezeli atomfegyverkezését, és ha minden a tervei szerint alakult volna, a világ a mai napig sem rendelkezne bizonyítékkal (a mindenki által gyanított) atomfegyverkezéséről.Azonban Mordechai Vanunu nyilvánosságra hozta képeit, amik leleplezték Izrael Dimona-i atomerőművének valódi funkcióját.
Ebben a filmben a BBC riportere ezen a történeten keresztül mutatja be, hogy Izrael miként bánik akár a saját állampolgáraival is, ha nem értenek egyet a kormányuk politikájával, miként tartják félelemben őket; és miként viszonyul a Világ (elsősorban az USA) ehhez a politikához.


  

Ahogy növekszik a feszültség a Közel-Keleten, úgy lesznek egyre durvábbak az egymásnak címzett üzenetek is:
IRÁN üzenete az őt fenyegető Izraelnek és USA-nak:
"Ellenségeinknek, különösen az Egyesült Államoknak és kiszolgálóinak, valamint a cionista rendszernek tudniuk kell, hogy az iráni nemzet nem akar megtámadni egyetlen országot sem, de teljes erejével visszavág, ha (katonai) támadás vagy akár csak fenyegetés éri, mégpedig oly módon, hogy az agresszorok belülről semmisülnek meg" - mondta Hamenei hivatalos honlapja szerint. "Bárki dédelgessen is olyan terveket, hogy megtámadja az Iszlám Köztársaságot, fel kell készülnie arra, hogy hatalmas pofonokat és ökölcsapásokat kap a hadseregtől, a Forradalmi Gárdától és a bászidzs (iszlamista) milíciától.
Az iráni nép nem olyan, hogy csak ül ölbe tett kézzel, és tétlenül nézi, hogy fenyegetik múlékony, belülről rothadó hatalmak" - mondta a legfőbb vallási vezető.
 




Európai Egyesült Államok mégis ? - De hisz az összeesküvés-elmélet!




Egy kormánya marad Európának ? ...írja az Index
Fújj, ilyet leírni !?? De hiszen ez egy összeesküvés elmélet, amit csúnya Illuminatival, meg Háttérhatalommal, Rothschildok Európai Uniójával foglalkozó conteó oldalak szoktak feszegetni ! Na de urak, tévénézők és a rendszert szolgáló történelem-professzorok...akkor most hogy is van ez ?
Csak nem igaza lesz már megint egy összeesküvés-elméletnek ? Persze mi ezen nem is csodálkoznánk, hiszen évek óta minden a felszín alatt elvégzett kutatás erre utal. 
Le van írva. A Terv. A Tervük. 

"EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK" ?
"EGY KORMÁNYA MARAD EURÓPÁNAK"?
"KÖZPONTI GAZDASÁGI / POLITIKAI KORMÁNYZÁS" ?

Ha ezen terveket évekkel, évtizedekkel ezelőtt leírták...(elolvasható, megtalálható, ÉbresztőfilmVégjáték / Láthatatlan Birodalom... ) és ma ezen forgatókönyveknek megfelelően alakulnak az események, akkor talán jogunkban áll tudatosságot látni ezen események mögött.

Érdekes, hogy ez csak azoknak látható
akik veszik a fáradtságot és nem a "Repeaters" = Ismétlők táborához tartoznak. 
(David Icke definíciója alapján) ... Ezen ismétlők semmi mást nem tesznek, mit ismétlik azt, amit az egyetemen nekik is be kellett biflázniuk és minél jobban ismételték vissza professzoraiknak, annál jobb előmenetelre számíthattak. Aztán közben eltelt 50-60 év és ők még mindig ugyanazt ismétlik történelemről, demokráciáról, világháborúkról, igazságról, jó és sötét erőkről....
Évtizedek óta a médiában , az oktatásban ezen emberek mondják meg, hogy miről mit kell gondolni; mire hogyan kell "helyesen" reagálni;  mi az elfogadható és mi számít súlyos bűnnek a történelemben....; mit tekintünk emberi tragédiának és mit csak járulékos áldozatnak. És legszívesebben azt is megmondanák, hogy ami manapság történik, az mit is jelent. 
Viszont ezt már egyre kevesebben "veszik be". Nagyon sok fiatal, felnőtt, érdeklődő, nyitott ember tudása, tájékozottsága túlnőtt az ismétlők tankönyvi információin. 
Az információra épülő társadalomban az élet lehagyta a múlt bemagolt, ránk erőltetett tudását és új információkra építi a gondolkodást.  

Na erre mit mondanak ezen "Ismétlők" ? Mert ezek a merőben új információk sem egyetemi jegyzeteikben, sem a főáramú médiában nem szerepeltek eddig ! Igazságkutatóknál, tanulmányokban és alternatív hírforrásoknál, "összeesküvés elméletekben "viszont annál inkább ott voltak ! 


Mi van, ha a megoldási terv ( a cél) hamarabb készen volt, minthogy maga a probléma kialakult volna (válság). Ezt később okként állítják be, de mi van, ha valójában a válság létrehozása egy eszköz a terv végrehajtására ? Sőt előre jól látható kódolt eleme a rendszernek.


Mi van, ha nem a Válság megoldásához kell egy Egyesült és Nemezetek Felett Álló Európa, hanem 
az Európai Egyesült államok létrehozásához kell a Válság, a pénzügyi rendszerek összeomlása ?



A teljes cikk itt olvasható. Ebből csak a legfontosabbakat emelem ki ! 


"Június végén az európai intézmények vezetői előállnak egy tervvel, ami az eurózóna közös kormányzását készítheti elő. A német támogatással kovácsolódó terv mögött nagy a zsarolási potenciál: a kezelhetetlen adósságok szétterítésébe a németek akkor mennének bele, ha a tagállamok feladnák szuverenitásuk igen jelentős szeletét. Az elmúlt két és fél év mintha ennek a főpróbája lett volna.

Több mint két éve szokás az aktuálisan közelgő európai válságtanácskozásokat sorsfordítónak nevezni. A június végére tervezett Európai Tanácsra is érvényes ez, és akár még az is kiderülhet, hogy „ez most tényleg olyan lesz”.Valami nagy tervvel készülnek előrukkolni Európa vezetői, valami olyannal, ami előkészítheti az Európai Egyesült Államokat. "

"Erős központ

Egészen biztos, hogy a június 28-29-i csúcson nem jelentik be, hogy Európa kormányai mostantól valamiféle elöljáróságokká fejlődnek vissza. De hogy erre löknék a kontinens történelmét, az elég valószínű. A terv lényege, hogy az európai országok költségvetési politikája, adórendszere, bankrendszere, nyugdíjrendszere, szociálpolitikája, munkajoga minél egységesebb legyen, és minél inkább központi ellenőrzés alá kerüljön.
Magyarországra a terv belátható ideig biztos nem vonatkozik. Ez ugyanis csak a közös pénzt használókra terjedne ki. Most már nem cél, hogy mindenki egyetértsen, a német kormány világossá tette: aki bújt, bújt, aki nem, nem, megyünk. Még az is benne van, hogy a zónán belül alakul ki egy erősebben integrált csoport." 

"Mindenki feszíti a húrt

Párhuzamosan több kölcsönös zsarolási játék is folyik Európában. A leglátványosabb a görög helyzet: a görögök a mentőcsomagokért vállalt megszorítások lazítását követelik, válaszul az EU (és Németország) a segélyek leállításával, és ezzel a görög euró végével fenyegetnek. "

A Megoldás ? 
Sőt, míg eddig a „pénzügyi unió” meg „közös gazdasági kormányzás” voltak a kulcsszavak, német és spanyol vezetők az elmúlt hetekben kimondták azt, ami mostanáig tabu volt: politikai unió”. Vagyis az EU (vagy annak egy része) lényegében egy állammá olvadhatna össze. A rendszer logikus, de vannak hatalmas buktatói. Arról ugyanis eddig alig volt szó, hogy a nagy közös kormány vagy felügyelet milyen demokratikus kontroll alatt működjék.A magyar miniszterelnök visszatérő szólama, hogy nehogy már brüsszeli bürokraták mondják meg, hogyan kormányozzon. És ezzel a véleményével egyáltalán nincs egyedül.
Ian Traynor, a Guardian Európa rovatának szerkesztője például ezt a költői kérdést tette fel június 4-i jegyzetében: „Mi értelme lenne kormányt választani mondjuk Szlovéniában, ha az eurózónában egységes szabályok vonatkoznak majd az adózásra, a kiadásokra, a nyugdíjakra vagy a munkajogra?”
Látszik, hogy a közös pénz megmentésének az ára az Európai Egyesült Államok megszületése. 
Érdemes elolvasni ezt a korábbi cikket : Vladimir Bukovsky véleményét egy új diktatórikus hatalomról, mely sok hasonlóságot mutat a Szovjetúnióval és ugyanúgy bukásra van ítélve.



Hacsak nem profi jósok voltak ezen tanulmányok írói, akik valamiféle háttérhatalmi irányítást találtak a világ bizonyos eseményeinek létrejöttében - az igazság mindig ott volt, mindig ott van és előbb-utóbb ki is mászik a sötétségből. Ezt látjuk most, ezért nem is lepődünk meg. Erről fog szólni 2012-2013. 



Mi van, ha nem a Válság megoldásához kell egy Egyesült és Nemezetek Felett Álló Európa, hanem 
az Európai Egyesült államok létrehozásához kell a Válság, a pénzügyi rendszerek összeomlása ? 





Pólusváltás zajlik a Földön és sok emberi elmében is ! A tudatosság fontossága...




Miért éppen a mi életünkben fog bekövetkezni a Korszakváltás? Lesz-e pólusváltás? Milyen változásokat eredményez a génállományunkban és a spirituális evolúciónkban a világváltás? Milyen főbb jellegzetességei vannak a világunkban végbemenő világtársadalmi szintű ébredésnek? Kik lesznek a haszonélvezői, és az esetleges kárvallottjai a küszöbön álló tudati forradalomnak?  

Napéjegyenlőség és precesszió

A csillagászok nemrégiben észrevették azt, amit az antik és a történelemelőtti kultúrák papjai mindig is tudtak, tudniillik, hogy a Napunk és vele együtt a Föld egy nagyobb csillagrendszer része.Naprendszerünk egy nagyobb egység, illetve csillagkép része. Ez azért volt fontos felfedezés, mert ezzel érthetővé vált, hogy bolygónk miért végez furcsa spirális mozgásokat. Miközben az asztronómusok más csillagokat kémleltek, észrevették, hogy szoros kapcsolatban, mondhatnók, sorsközösségben állunk velük. Rájöttek, hogy a Föld a Szíriusz-A-val mozog szinkronban. (A Szíriusz valójában kettőscsillag, egyik csillagát A-val, másikat B-vel jelölik.)

A spirituális látók tudni vélik, hogy miként a Szíriusz-A és a Föld végighalad a maga kígyózó útján, 
evolúciós ciklusokat élünk át. E mélyreható változások részint a biológiai testünkben, részint az auránkban mennek végbe. A szellemünk, illetve a tudatosságunk nem választható el a fizikai testünktől, minthogy az ember test-lélek-szellem hármasságából felépülő, egyedülálló teremtmény.Ahogyan a DNS génjei aktiválódnak, úgy változik a tudatosságunk is. 
A kettő párhuzamosan, sőt oda-vissza hatásban áll egymással.Ehhez azt kell feltételeznünk vagy elfogadnunk, hogy a génjeink nem csupán a biológiai testünk egyes paramétereiért felelősek, hanem számtalan spirituális energiaminta, energiakód őrzői is. Ily módon a testünk génjeiben és egyes sejtjeiben a legfejlettebb szuperszámítógépeket lepipáló memória, illetve információtár rejlik. Amikor gének aktiválódásáról beszélünk, akkor emberi ésszel felfoghatatlan mennyiségű energiának és információnak a tudatosságára is gondolunk. 

Ez olyan egy picit, mintha az ember egy napon arra ébredne, hogy újfajta világban találja magát, megannyi új képességgel és tudással.
 Hogy ez mennyire nem földtől elrugaszkodott gondolat, emlékeztetnélek, hogy egyszer meg arra ébredtél, hogy egy baba vagy ebben a világban. De ennek az előzményeire most még nem emlékszel vissza!Egy szó, mint száz, a génjeink, a sejtjeink, a testünk, az elektromágneses energiamezőnk, a tudati és lelki fejlődésünk rá van hangolva a kozmoszra, pontosabban a kozmosz egyes részeire. A beavatott papok mindig is tudták asztromágikus tudásuknak köszönhetően, hogy a földnek van egy képzeletbeli tengelye. Ezt jelenleg 23,5 fokos dőlésszögben találjuk. Ez a helyzet cseppet sem változik, mialatt a Föld megkerüli a Napot, mely folyamatot nevezzük egy esztendőnek, amúgy pedig ezt a dőlést az évszakok váltakozásaként észlelhetjük.Ennek a tengelynek a mozgása emberi léptékkel mérve voltaképpen alig észrevehető, mivel 72 évenként egy fokot mozdul el. Ebből matematikai okfejtéssel kikövetkeztethető, hogy 2160 év alatt tesz meg 20 fokot, míg 25920 év alatt 360 fokot, vagyis egy teljes kört. A csillagképek közül most éppen a Szűz és az Oroszlán csillagjegyek között tartózkodunk, ami azt jelenti, hogy az égen a Halaktól a Vízöntő felé haladunk.
A Föld tengelye, vagy az Északi-sark pontja tehát egy kört, helyesebben egy ellipszist ír le. Az teljesen nyilvánvaló, hogy ennek a galaxisnak van egy olyan pontja, amelyik a lehető legközelebb esik a galaxisunk középpontjához, továbbá létezik egy olyan pontja is, amely a legtávolabb helyezkedik el a Tejút centrumától. 
Mind az egyiptomiak, mind a maják, mind az indiaiak, mind a tibetiek tisztában voltak azzal, hogy amikor a Föld tengelye távolodik a Tejút középpontjától, akkor az ember spirituális értelemben elalszik, tudata tompul és elméje alászáll az anyagba, viszont amint közeledni kezd a középponthoz, fokozatosan felébred. Innen származik az elalvás (holdkóros) és a felébredés (megvilágosodás) doktrínája.Ehhez nagyon hasonlít az indiai kronológia, amely viszont sokkal nagyobb számokkal dolgozik. Vessünk egy pillantást erre!
A kozmikus ciklusokat a védikus (hindu) irodalom jugáknak nevezi. Négy ilyen korszakot különböztet meg:

  • Krita-(Satya)juga = 4800 istenév, 1 728 000 emberi év
  • Trétá-juga = 3600 istenév, 1 296 000 emberi év
  • Dvápara-juga = 2400 istenév, 864 000 emberi év
  • Kali-juga = 1200 istenév, 432 000 emberi év
Mi jelenleg egy Kali-juga hajnalán élünk. Maga a Kali-juga időszámításunk előtt 3102. február 18-án kezdődött, Krisna halálával. E szerint még javában benne vagyunk a Sötétség Korszakában (a Vaskorban). De most térjünk vissza a precesszióra!
Az ősi feljegyzések szerint 
létezik két pont – egy a felébredéshez, egy az elalváshoz közel –, amelyik hatalmas változásokat eredményezhet, melyek az emberi tudatban mennek végbe és összefüggésben állnak a bolygók pólusaival.Drunvalo Melchizedek szerint például a pólusváltás bármikor bekövetkezhet. A szakértő kifejti továbbá, hogy a felébredés mindig a női oldalhoz kapcsolódik, amely visszavezeti a teremtményt a fényre, amit én spirituális tudatosságnak hívok.
Említett spirituális „csatorna” arra hívja fel a figyelmet, hogy 
a jövőnk képlékeny, ezért megváltoztatható az emberek gondolatai és érzései által. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy mi magunk teremtjük a valóságunkat, így a sorsunkat magunk írjuk.

Pólusváltások

Minden eddigi pólusváltás gyökeres átalakulást eredményezett a tudatosságunk tekintetében. Feltétlenül meg kell különböztetnünk a tudatosság beszűkülő folyamatait a kitágulóktól. Úgy is mondhatnám, hogy nem mindegy, hogy a tudatosságunk alacsonyabb, illetve csökkenő rezgésszintet, vagy emelkedő, növekvő rezgésszintet eredményez a számunkra.
A kutatások azt mutatják, hogy 
kb. 12500 évenként bekövetkezik egy pólusváltás, tehát sokkal gyakoribb, mint azt eddig a tudósok gondolták.  Ahogyan a napéjegyenlőségek, úgy a pólusváltások is ciklikusak, azaz visszatérőek. A pólusváltás azt is jelenti, hogy az északi- és a déli pólus helyet cserél. Igazolást nyert a pólusváltások teóriája, amikor radiokarbonos és egyéb módszerekkel kezdték vizsgálni a föld és a jég egyes rétegeit. Ebből nyert bizonyítás az is, hogy a pólusváltás akár egy nap leforgása alatt is végbemehet!
Jelenleg nem tudjuk biztosan, mi váltja ki pontosan a pólusváltást. A modellezések azt mutatják, hogy pólusváltáskor a felszín több mint 3000 km/h, a szél több mint 1500 km/h sebességgel mozog. Nem csoda a felkészületlen emberek és a kiszolgáltatott állatok elpusztultak e világméretű kataklizmák következtében.

Pólusváltás és tudatosság

Az emberi tudat alapvetően olyan, hogy képes hatni az anyagra. A kutatók abban reménykednek, hogy minél több ember válik majd tudatosabbá, amely lehetővé teheti, hogy a bolygónkon zajló természeti folyamatokat – így a pólusváltást is – befolyásoljuk. Azt nem mi döntjük el, hanem a felsőbbrendű akarat, hogy mikor lesz pólusváltás, illetve hogy miként fog lezajlani, azonban a tudati felkészültségünkön erősen múlhat, hogy bennünket személy szerint hogyan fog érinteni a nagy változás. A félelem és az aggodalom beszűkíti a tudatot, míg a remény és a tiszta tudás kitágítja azt. Rajtunk áll, hogy teszünk-e személyes erőfeszítéseket a tudati fejlődésünk érdekében még a nagy változások előtt!



A világtörténelem legnagyobb átverésével született meg a Rothschild-vagyon




Csak nem kezd ébredezni a főáramú média ? Eljutott a hír az origo-ra ? Avagy hogyan is csinálta meg a világtörténelem legnagyobb "trükkjét" Nathan Rothschild...... és valósította meg a bennfentes kereskedés csúcskategóriáját.....  megalapozva a 13 Család és vérvonal 1.számú családjának hatalmát még jó pár évszázadra (vagy évezredre...).
Kétszáz éve, 1812. szeptember 19-én halt meg Mayer Amschel Rothschild, a nemzetközi bankárdinasztia megalapítója. A Rothschildok 1815-ben, néhány órával a waterlooi csata után alapozták meg mesés vagyonukat, egy jól szervezett spekulációval. 



Rothschild 1744. február 23-án született a Majna melletti Frankfurtban. A zsidó gettóban, szerény körülmények között nőtt fel, pénzkölcsönzéssel foglalkozó apját 12 éves korában vesztette el. Az értelmes fiú ezután egy hannoveri bankházba szegődött el, majd húszévesen átvette apja egykori üzletét. Régi pénzekkel kezdett kereskedni, kézzel írt katalógusaival végiglátogatta a német fejedelemségeket. Mivel az előkelőségeknek áron alul kínálta a ritkaságokat, egy idő után II. Frigyes hanaui herceg is vásárolt tőle - ez volt az első tranzakció egy Rothschild és egy fejedelem között.
A gátlástalan és pénzéhes Frigyes maga is afféle fejedelmi uzsorás volt, de még ennél is többet keresett alattvalói áruba bocsátásával. A szerencsétlen embereket katonának sorozta be, majd "kikölcsönözte" a háborúskodó hatalmaknak (az elesettekért felárat számított fel), legnagyobb vevője az amerikai gyarmataival harcoló Anglia volt. Rothschild a herceg ügyintézője lett, vagyona 1800 körül 60 ezer guldenre rúgott - ez tisztes összegnek számított, de még a frankfurti zsidó közösségben is akadtak nála gazdagabbak. Előrelátóbbak azonban nem: Rothschild ugyanis teljesen új dologba kezdett - abba, amit ma nemzetközi bankárkodásnak nevezünk. Öt fiát a világ akkor legfontosabb városaiba küldte: ő maga Frankfurtból intézte az ügyeket, Mayer Amschel Berlinben, Nathan Londonban, Jakob Párizsban, Salomon Mayer Bécsben, Karl Mayer Nápolyban telepedett le. A Rothschild-ház központja idővel Londonba került és ma is ott van.

Az "Amerikai álom c. tökéletes kis rajzfilm jól és érthetően vázolja az eseményeket, a FED létrehozását, az Európai Unió alapját jelentő Rothschild-családról. Érdemes megismerkednie mindenkinek az igazsággal, aki esetleg még nem találkozott vele, mert az iskolai oktatásból és a médiából valahogy ezek a fontos összefüggések mindig kimaradnak..... Újonnan ébredőknek KÖTELEZŐ az egész megtekintése! 

A család szerencsecsillaga a napóleoni háborúk idején virradt fel. Első igazi nagy üzletüket 1804-ben bonyolították le, amikor az anyagilag megszorult VII. Keresztély dán királynak nyújtottak - uzsorakamatra - hitelt. Azt csak a beavatottak tudták, hogy a pénz valójában a hanaui herceg kincstárából származott és a haszon nagyobb része is a fenséges csendestársé lett. A virágzó együttműködésnek 1806-ban Napóleon csapatai vetettek véget, a hanaui hercegnek olyan sietősen kellett országocskáját otthagynia, hogy még kinnlévőségeit sem tudta beszedni. Ennek a feladatnak a megszálló franciák és (az elűzött uralkodó megbízásából) a Rothschildok is nekiálltak. Utóbbiak jártak nagyobb sikerrel, az öt fiú nemegyszer a hatóságok orra előtt kasszírozott. A feldühödött franciák végül házkutatást tartottak a frankfurti Rothschild-házban, ahol egy pénztároson kívül semmit és senkit sem találtak, az adóslevelek ugyanis a bankárfiúk hintóinak aljában lapultak.




A Rothschildok a háborús években kölcsönöztek minden hadviselő félnek, kereskedtek legálisan és csempésztek ha kellett, hogy kielégítsék ügyfeleik igényét a kontinentális zárlatot nyögő Európában. 1810-ben az ellenséges Franciaországon keresztül juttatták el a Portugáliában harcoló Wellington herceghez a hadviseléshez szükséges aranyat. E célból hamis leveleket játszottak Napóleon titkosrendőrségének kezére, amelyekben azt ecsetelték: milyen végzetes csapást mérne Angliára, ha a tekintélyes mennyiségű nemesfém kiáramlana az országból és nem mulasztották el hozzátenni: a brit kabinet hevesen ellenzi a műveletet. A franciák persze szemet hunytak, a sikeres művelet pedig újabb milliókkal gazdagította a Rothschildokat.
Mayer Amschel 1812. szeptember 19-én halt meg, így nem érte meg azt a huszárvágást, amely legendássá tette a Rothschild nevet. 1815 nyarán mindenki feszült izgalommal várta a waterlooi csatatérről érkező híreket, így a Napóleon bukására spekuláló Rothschildok is. A bankárház addigra már saját, a hivatalosnál gyorsabb hírközlő hálózatot épített ki, így nyolc órával Wellington futárának megérkezése előtt értesültek a diadalról. Nathan Rothschild tudatta a hírt a kormánnyal, majd megjelent a tőzsdén és elkezdett - eladni. A piac pillanatok alatt összeomlott, a "jól értesült" Rothschild példáját követve mindenki fejvesztve szabadult államkötvényeitől. Amikor az árak már töredékükre zuhantak, Rothschild megbízottai fillérekért mindent visszavásároltak. Néhány perc múlva megérkezett a hivatalos közlemény, az árfolyam az egekbe szökött, Nathan Rothschild pedig megalapozta a család mesés vagyonát.
Forrás: Origo


9 megjegyzés:

  1. ÜDVÖZÖLJÜK A nagy testvériség ILLUMINATI KIRÁLYSÁG, hol találtad mindenféle BOLDOGSÁG áldás életörömöt. Te

    Fáradt a fajta életet, amit él ma akarsz életed megváltoztatni teljesen, és az, hogy teljesítse az álmod,

    akkor lehetősége van arra, hogy csatlakozzon most, hogy az életed történetét mi kell változtatni azonnal te szegény, és szeretné

    meggazdagodtak az életben, mint a többi ember, vagy szeretné, hogy híres az életben, te egy diplomás keres munkát. neked kell

    Csatlakozz most. vagy egy üzleti férfi vagy nő, vagy csillag, aki akar lenni a hírnév és erős, akkor nem kell pazaroljuk az időt, vannak

    Szenved az életben, hogy ki az elméd, és csatlakozzon az Illuminátusok királyság lesz egy gazdag férfi vagy nő, és azt is, hogy legyen

    híres és erős az élet és a népszerű!
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Egyesült Királyság
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Egyesült Államok
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Dél-Afrikában
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Kanadában
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminátusok Németországban
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Malajziában
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Olaszországban
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Ausztráliában
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Belize
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Nigériában
    Hogyan lehet csatlakozni Illuminati Jamaica
    Hogyan csatlakozhat Illuminati orosz
    Hogyan lehet csatlakozni illuminátusok és meggazdagodtak
    Hogyan lehet csatlakozni illuminátusok és minden amire
    akar az életben csatlakozni az illuminátusok olyan volt akkor ma a világon szíves írjon nekünk most, hogy mi is folytathatja

    kérésére a templomi, kapcsolati mr gyémánt ezen keresztül mail cím illuminatiworldtemple28@gmail.com
    VELÜNK MA & gazdag, erős a világban.

    És híres MINDEN LIFE.Start új életet 2016, ne hagyja, hogy a szegénység, hogy vegye be az öröm 2015 ugyanezt 2016.we mindig

    készen áll fogadni az új tagok.
    Juttatásainak új tagokat, akik REGISZTRÁCIÓ ILLUMINATI.
    1. pénzjutalmat USD $ 500,000 USD
    2. Egy új, vékony álom autó értéke USD $ 300,000 USD
    3.A Dream House vásárolt az ország a saját választása
    4. Egy hónap üdülés (teljes egészében befizetett), hogy álmai turistacélpont.
    5.One év Golf tagság csomag
    6.A V.I.P kezelésre minden repülőterek a világon
    7.A teljes életmódváltás
    8.Access Bohemian Grove
    9.Monthly kifizetése $ 10.000.000 USD a bankszámlájára havonta
    tagjaként
    10.One hónap lefoglalt találkozót Top 5 a világ vezetői és a Top 5
    Hírességek a világ.
    11. ösztöndíjat minden, amit a gyerekek a világ bármely országában iskola választás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az egész a szabadság, hírnév, gazdagság, sztárság, bőség, gazdagság és a jó élet, ha fáradt, a hitelfelvétel, a szegénység és az élet egy frusztrált élet, itt van egy esélyt, hogy mindezen változtasson kap $ 2000000 tagság áldás összekapcsolásával Illuminátusok, ha érdekel, majd lépjen kapcsolatba velünk ma illuminatiofficial17thcentury@yahoo.com, hogy a tetején ma, és hogy az álmaid valóra...
      http://illuminatiofficial17.blogspot.com

      Törlés
  2. Ez az egész a szabadság, hírnév, gazdagság, sztárság, bőség, gazdagság és a jó élet, ha fáradt, a hitelfelvétel, a szegénység és az élet egy frusztrált élet, itt van egy esélyt, hogy mindezen változtasson kap $ 2000000 tagság áldás összekapcsolásával Illuminátusok, ha érdekel, majd lépjen kapcsolatba velünk ma illuminatiofficial17thcentury@yahoo.com, hogy a tetején ma, és hogy az álmaid valóra.
    http://illuminatiofficial17.blogspot.com

    VálaszTörlés
  3. Ez az egész a szabadság, hírnév, gazdagság, sztárság, bőség, gazdagság és a jó élet, ha fáradt, a hitelfelvétel, a szegénység és az élet egy frusztrált élet, itt van egy esélyt, hogy mindezen változtasson kap $ 2000000 tagság áldás összekapcsolásával Illuminátusok, ha érdekel, majd lépjen kapcsolatba velünk ma illuminatiofficial17thcentury@yahoo.com, hogy a tetején ma, és hogy az álmaid valóra.,.
    http://illuminatiofficial17.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Írj megjegyzést...Az Illuminátusok tagsági űrlapot, van ki most !!!
    *** Az új világrend *** Az Illuminátusok egy
    csoportja hatalmas sikeres vállalkozók,
    zenészek, színészek, politikusok és más magas
    rangú társadalmi hely tulajdonosai alkotják az
    Illuminátusok. Veszünk a világon a
    közeljövőben Képzelje el, hogy változtassa
    meg a világot a következő területeken:
    Szerelem, pénz, karrier, szexuális intimitás,
    Bad Karma, a HIV gyógyítására, és Will Power!
    Képzelje el, hogy hozza vissza elvesztett
    szerető, szerencsét hoz másoknak, fogyni,
    hagyja abba a dohányzást, hogy egy promóciós
    vagy emel, vagy egyszerűen csak jönnek a
    nagy pénz ... Ön egy üzletember és egy nő,
    politikus, előadó vagy színésznő, DIÁK,
    kereskedő, munkás, WHOSOEVE R MÓDON és
    vágysz KINCS, befolyás, hírnév, hatalom,
    védelemmel és csatlakozó- és még sok más
    csatlakozik a nagy Illuminati ma, és lesz egy
    teljes Multi milliárdosok, aki a nagy
    Illuminátusok világ ellátásra tagság áldás tagja
    lett a nagy Illuminátusok. ezzel az álmaidat, és
    a szíve vágya lehet teljesen elérni .for több
    információt a tagja lenni, add nekem fel
    whatsapp +2347067805045

    VálaszTörlés
  5. szeretné, hogy csatlakozzon a nagy illuminátusok és legyen gazdag és sikeres az életben? Ha igen, írjon nekünk ma illuminatiworld46@gmail.com vagy mi app 238101333426

    VálaszTörlés
  6. szeretné, hogy csatlakozzon a nagy illuminátusok és legyen gazdag és sikeres az életben? Ha igen, írjon nekünk ma illuminatiworld46@gmail.com vagy mi app +238101333426

    VálaszTörlés
  7. szeretné, hogy csatlakozzon a nagy illuminátusok és legyen gazdag és sikeres az életben? Ha igen, írjon nekünk ma illuminatiworld46@gmail.com vagy mi app +2348101333426

    VálaszTörlés
  8. ÚJÉVI itt kezdődik egy módja, hogy elérje, amit akar az élet Ez a YEAR REGISZTRÁCIÓ A NAGY ILLUMINATI és átveheti SZÍVED kívánják, és az álmaid valóra ma, REGISZTRÁCIÓ ma, és sucessful az életben, akkor nőt / férfit, BOY / LÁNY Itt egy módszer arra, amit nem értek TAVALY .....
    666 '' Mit kíván tagja lenni illuminatik és megszerezni az azonnali és automatikus le csatlakozik most és kap a szíve vágya a gazdagság, hírnév, hatalom, hogy amit minden szeretné tenni és ellenőrzési emberek szerte a világon, hívjon minket, vagy mi app , ezen a számon +2348101333426). nálunk mail (illuminatiworld46@gmail.com) csatlakozik most és lesz egy nagy ember / nő

    VálaszTörlés