2014. július 17., csütörtök

Hírháló cikkeiből XI.



Hírháló cikkeiből XI.


Trianon és Jane d'Arc

Trianon 92. évfordulóján, 2012. júniusában részt vettem a Versailles-i megemlékezésen, melyet a Magyarok Világszövetsége szervezett. Közel ezer fő magyar ember volt jelen Európa sok országából.
Felemelő és méltóság-teljesen ünnepélyes volt a rendezvény, amelyre a Versailles-i Jane d'Arc templom előtti lépcsőkön, és az előtte elterülő kis téren került sor.
Az emlékező és elemző beszédekre, megemlékezésekre, valamint a szívet melengető szép műsor szavalataira, énekszámaira nem szándékozom most kitérni. Erről beszámolt az MVSZ sajtószolgálata az interneten.
A megemlékezés alatt érlelődő gondolati csírák továbbgondolásáról, kifejtéséről szeretném gondolataimat felvázolni, amelyek már a hazafelé vezető buszos utazás során egyre határozottabban és kellően körülhatároltan megfogalmazódtak bennem.
Mint említettem a Jane d'Arc templom előtt került sor az emlékező rendezvényre. Előtte megtekintettük a templom szép belső kialakítását, és Jane d'Arc életére vonatkozó képzőművészeti alkotásokat. Nagyon nagy hatással volt rám az Orleans-i Szűz, azaz Szent Johanna élete, valódi életszentsége, Isten által irányított és sugallt cselekedetei és hős hazafisága. Már a hazafelé vezető hosszú buszozás során megfogalmazódott Vele kapcsolatban: a hazaszeretet hős szentje.
A Versailles-i templom előtti Trianon- megemlékezés alatt is, valamint a hazafelé buszozás során is, csak néhány hézagos emlékképet tudtam előcsiholni Jane d'Arc életéről a hallottak vagy a filmen látottak felidézésével. Életének részletesebb eseményeire itthon, az interneten néztem utána, amelyet szintén nem szándékozom itt részletezni. [...]

William Etty festménye: Jeanne d'Arc rohamozza az angolokat Orléans-nál (
Wikipédia)

Itthon aztán egyre jobban foglalkoztatott Jane d'Arc élete - mint említettem interneten is utána néztem. Bizonyos vonatkozásokban kezdtem párhuzamot vonni az Ő hősies viselkedése, magatartása közt, és a magyarság Trianont követő megaláztatását és a véghez vitt ország-megcsonkítást követő hősies helytállása, talpra-állása között.
Eközben fogalmazódott meg bennem az az elgondolás, hogy meg kell végre ismertetnünk Európával Trianon mélységesen nagy és igazságtalan traumáját, amellyel a magyarságot sújtották.
Kezdhetnénk talán Franciaországgal, mégpedig Jane d'Arc segítségével, Szent Johanna közreműködését kérve, hozzá fohászkodva imáinkban. Minden bizonnyal ez eredményre vezetne az elkövetkező években, az évenként megismétlődő Versailles-i Trianon-megemlékezések során, amelyeket a Jane d'Arc templom előtt fogunk megrendezni.
A hazaszeretet hős szentje segít majd nekünk magyaroknak, hogy megismertethessük a párizsiakkal, a franciákkal a magyarságra zúdított mélységesen nagy trianoni tragédiát, annak felettébb igazságtalan és büntetésnek eltúlzott voltát. Még inkább elmondhatjuk ezt a 100 éves évfordulóhoz közeledve.
Elmélkedéseim során felötlött bennem még egy nagy segítségért való fohászkodás Szent Johanna a hazaszeretet hős szentje mellett. Nevezetesen Szent Erzsébet segítségét is kérve, egyidejűleg hozzá is fohászkodva., aki a szeretet nagy szentje. Ugyanis Szent Erzsébetnek is van emléktemploma Versailles-ban.
A hazaszeretet hős szentje, Szent Johanna és a szeretet nagy szentje árpád-házi Szent Erzsébet együttes közbenjárását kérve, hozzájuk fohászkodva, imádkozva elérhető lesz a trianoni mélységesen nagy trauma enyhítése azáltal, hogy erről tudomást szerez a francia nép és egész Európa valamint a nagyvilág, a máig ható szörnyűséges, megnyomorító nemzetgyilkossági kísérlet valóságáról.
Szent Erzsébetnek, a szeretet nagy szentjére való hivatkozásunk megmutatja, hogy a magyar nép szívében nincs harag a francia nép iránt, de kérjük, hogy próbáljanak azonosulni mélységesen nagy trianoni fájdalmunkkal, traumánkkal, megismerve annak igaz valóságát.
Ebben a szellemben kezdjük el máris szervezni a soron következő Trianon-megemlékezésünket Versailles-ban, a Jane d'Arc templom előtt. Ehhez minden bizonnyal segítséget nyújt majd a párizsi magyar katolikus misszió közössége, élükön a kitűnő, segítőkész plébánosukkal. Kezdjünk hozzá Isten segítségével, méltósággal készülve Trianon 100. évfordulójára.
Budapest, 2012. szeptember 30., Szili Károly
****************************************************************

Nem vagyunk finnugorok!



2014. június 18. SVPSZ
Ezt az idétlen származáselméletünket vajon ki íratta meg, és kivel?
EREDETÜNK: Kik állnak ennek elhomályosítás mögött?

1.) Amerikai egyetemi tanár vagyok (most nyugdíjas). Egyik osztályomban volt egy japán lány. Amikor megjegyeztem, hogy rokonok vagyunk, minden habozás nélkül vágta rá, hogy "Igen, tudom". Megkérdeztem, honnan tudta? A középiskolában tanulták!
Melyik magyar középiskolában tanítják, hogy rokonok a japánok?
2.) Az ENSZ-ben a japánok, kínaiak és délkoreaiak úgy kezelik a magyarokat, hogy testvérnép!
Így tehát, ha volt egy Shokotu nevű japán történész, ha nem, a japánok, koreaiak és kínaiak elismerik a rokonságot. Dr. Balogh Sándor, professzor emeritus Shokotu Faisi japán történész: A világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar.
Részlet Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz.
"...Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar. A "Felkelő Nap" birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem""karma" messzire sodort el.
Faji kiválóságukat elismerve érkeztünk meg annak idején Budapestre magyarul tanulni a bölcs Imaoka Gyuicsiro vezetése alatt. Harminc év elteltével meg kell állapítanom a következőket:
1.) Igaz magyar történetírás nem létezett.
2.) A valóságos faji mítoszok alapján dolgozó történész ebben a gárdában nem létezik, mert hogy is értékelnék azok a mítoszok erejét, igazságát, akik saját Nemzeti Krónikájuk hitelét is lerontották?
Látszik az igyekezet is, meg a hamisság is.
Valóban, a magyar fajta igen elkeveredett már. A "magyar" történelemírás tudósai is ilyen kevert vérűek. Van német-magyar, szláv-magyar, román-magyar, izraelita-magyar keveredésű történelemtudós is.
Érdekes kívülről megállapítani azt, hogy ezek egyike sem az igaz magyar történelmet kutatja, hanem a németek, szlávok, románok, izraeliták javára akarják a magyar történelmet elferdíteni. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen kérdést szeretnék intézni ezekhez a kartársakhoz, és rajtuk keresztül minden magyarhoz. Nevezetesen: Miért van az, hogy a világ egyetlen nemzete a magyar, amelynek a származását, történelmét elhomályosítani igyekszenek?
Kik állnak e mögött az elhomályosítás mögött?
Addig is, amíg Önök erre válaszolni fognak, mi japánok és az összes turáni törzsekhez tartozók a legősibb nyelv elemeit megtartó nyelven - magyarul! - írjuk ÉBRESZTŐNKET csaknem 800 millió testvérünkhöz, és ezzel a magyar népnek, fajnak és nemzetségnek akarunk a legősibb származásért és sok ezer éves hagyományért tiszteletet adni - még akkor is, ha Önök ezt a tényt megmásítani akarják..."
A történelmünk meghamisítói rendszeresen porig aláznak bennünket, és azt sulykolják, hogy bűnös nép vagyunk, amiért minden időkben bocsánatot kell kérnünk, és temérdek kárpótlást kell fizetnünk. Azoknak, akik 70 évvel ezelőtt még a világon sem voltak. Ez is a Benes-féle kollektív bűnösség elvét élteti tovább.
Emelt már fel a fejedet büszke nép, amíg még a nyakadon van!
****************************************************************

Perlik a Kárpáti Igaz Szó-t az ukrán nacionalisták


Kárpátinfo.net - BeregHír
Az ukrán nacionalista Szvoboda párt beregszászi aktivistája pert indított a Kárpáti Igaz Szó ellen, mert a lap egyik tavalyi cikkének interjúalanya szerint "itt ukránok soha nem éltek".
A felperes által sérelmesnek ítélt véleményt tartalmazó cikk azt követően jelent meg, hogy a kisebbségellenes Szvoboda párt a múlt év március 16-án a mindössze pár napig létezett Karpatszka Ukrajina kikiáltásának 74. évfordulójára meglehetősen agresszív külsőségektől kísért fáklyás felvonulást tartott Beregszászott. A felvonulók zömét a hágókon túlról érkezett, galíciai nacionalisták alkották, akik magyarellenes jelszavakat skandáltak.
A Kárpáti Iga Szó ominózus cikkében megszólalt Veres Péter, a magyar-orosz tannyelvű Beregszászi 10. Számú Középiskola igazgatója, aki elmondta, hogy semmiféle politikai megnyilvánulást nem érzékel az intézményben. A két kollektíva jól megvan egymás mellett, holott teljesen mások a kulturális gyökereik.
- Tősgyökeres beregszászi vagyok, és úgy tudom, itt ukránok soha nem éltek - nyilatkozta akkor az igazgató.
Fedor Szavcsuk, a Szvoboda beregszászi szervezetének elnöke, aki maga is újságíróként dolgozik az egyik helyi lapnál, ezt a megállapítást sérelmezi, és keresetében arra kéri a bíróságot, hogy cáfolja meg annak tartalmát. Tavaly májusban benyújtott keresetének tárgyalását szerdán kezdte meg az ungvári járásbíróság. Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy nem érdekli a per kimenetele, mivel a Szvobodával még a bíróság útján sem kíván érintkezni.
- Egyébként külön hálás vagyok a pernek, bármilyen ítélet születik - nyilatkozta a főszerkesztő. - Ez a per afféle lakmuszpapírja az új hatalomnak, s általában, az ukrajnai sajtószabadságnak is.
Palkó István

Munkácsi vár

Köröstárkányi emlékmű

****************************************************************

Varga a visegrádiak nevében kér pénzt az EU-tól


2014. 6. 17. 16:46 MTI - VG
A visegrádi országok számára kiemelten fontos kérdés az orosz-ukrán helyzet alakulása, mivel mindkét ország a V4-ek kiemelt gazdasági partnere - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a visegrádi országok gazdasági minisztereinek találkozóját követő sajtótájékoztatón.
A gazdasági miniszterek arra a megállapításra jutottak az orosz-ukrán konfliktusból eredő gazdasági következményeket áttekintve, hogy a V4 államoknak közös álláspontot kell képviselniük az Európai Unión belül - tette hozzá.
Az országok célja egyértelműen az, hogy az orosz és az ukrán piacon tevékenykedő cégeik érdekei ne sérüljenek, ezért a vállalatoknak szakmai, kamarai szinteken is együtt kell működniük - tette hozzá Varga Mihály . Ezen túl a tárcavezetők támogatták azt a kezdeményezést is, hogy az EU globalizációs alapjából ne csak Ukrajna kapjon támogatást, hanem a V4-k oda exportáló cégei, vállalkozásai is - mondta el.

Varga Mihály egyre nagyobb jelentőségűnek nevezte a V4-k gazdasági együttműködését, és úgy vélte az egyre inkább megkerülhetetlen tényezője lesz az euro-atlanti térségnek.
A nemzetgazdasági miniszter ismertetése szerint a V4-k gazdasági miniszterei egyetértettek abban, hogy a magas energiaárak súlyosan veszélyeztetik az európai ipar versenyképességét, ezért az európai energiapolitikának sokkal nagyobb figyelmet kell fordítania a versenyképességi szempontokra.
Hangsúlyozta: egyetértettek abban is, hogy továbbra is kiemelten fontos kérdés, az uniós tagállamoknak maradjon meg a döntési szabadsága abban, hogy az országok energiaellátását a saját igényeiket leginkább kielégítő megoldások alapján valósítsák meg.
Ismertetése szerint a találkozón felvetették, hogy a jövőben a V4 államok Németországgal egyeztessenek gazdaságpolitikai és iparpolitikai kérdésekben, és szóba került az is, hogy hogyan lehetne segíteni a visegrádi országok együttes, harmadik piacokon való megjelenését. Ezzel összefüggésben felmerült az esetleges "V4 brand" bevezetésének lehetősége is, mivel ez az unión kívüli piacokon könnyebben azonosíthatóvá teheti a visegrádi országok vállalatait, a régióban előállított termékeket, szolgáltatásokat.
Janusz Piechocinski lengyel miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter az orosz-ukrán konfliktus kapcsán megjegyezte: mivel Európa keleti felének egy részén egyre inkább instabil állapotok figyelhetők meg, ezeken a piacokon is meg kell védeni a V4 országok vállalatainak érdekeit, befektetéseit.
Tomás Malatinsky szlovák gazdasági miniszter emlékeztetett arra: Szlovákia egyre inkább diverzifikálja energiaellátását, felsorolva azokat az energiaellátási "vonalakat", amelyeket Szlovákia az elmúlt időszakban kapcsolt be a saját energiarendszerébe. Hozzátette: a V4-k együttműködése során az innováció terén még jelentős tartalékok vannak, itt erősíteni kell az együttműködést.
Jan Mládek cseh ipari és kereskedelmi miniszter azt emelte ki: ha a V4 államok vállalkozásai a mostani konfliktus kapcsán elhagynák az orosz piacot, magukat hoznák veszélyes helyzetbe, mert más államok cégei hamarosan belépnének a helyükre.
Az egyes országokban az euró bevezetését feszegető kérdésre a miniszterek közül Varga Mihály azt mondta: Magyarországnak nincs céldátuma, az évtized második felében lehet erre a kérdésre visszatérni, addig is Magyarországon a gazdasági növekedésnek erősödnie kell, Magyarország gazdasági fejlettségének egyre közelebb kell kerülnie az EU átlagos fejlettségi szintjéhez. "Ebben a kormányzati ciklusban van esély arra, hogy kijelöljünk egy időpontot, de hogy ez mikor születik meg, nagymértékben függ a magyar gazdaság növekedésétől is" - mondta a magyar miniszter.
A cseh miniszter is azt mondta, hogy egyelőre nincs Csehországnak céldátuma, de elképzelhető, hogy 2019-2021-ben vezetik majd be az eurót.
****************************************************************

Bankszövetség: nem kell félni a devizaalapú

konstrukcióktól


2006. január MTI - hitelszovetseg.hu
Amire szerződtek az emberek! A Bankszövetség 2006. január 29-én elkészített tanulmányában részletesen bemutatta, hogy az ügyfelek félelmei alaptalanok akkor, ha devizában adósodnak el hosszútávú hitelekkel. Nem kellett közel 2,5 év, máris megbuktak az elemezések. Ezek után csak azt lehet nehezen elképzelni, hogy ma a nehezen teljesítő ügyfeleiknek miért mondják azt, hogy "aláírta", és azt, hogy nem tartott a tarkójához senki fegyvert, hogy hitelt vegyen fel.
"A hosszabb lejáratú hitelt felvenni szándékozók továbbra is nyugodtan választhatják a devizaalapú konstrukciókat, mert a hitel futamideje alatt valószínűleg nem lesz a törlesztési terhet jelentősen és tartósan megnövelő árfolyammozgás - állítja a Magyar Bankszövetség (MB). A bankszövetség honlapján a devizaalapú lakossági hitelek kockázatairól közzétett tájékoztató megállapítja: reálisan nem lehet azzal számolni, hogy a forint/euró árfolyam 2006-2007-ben akárcsak megközelítené a 270-275 forintot (ennél a devizahitelek kamatelőnye már megszűnne, feltételezve, hogy a deviza- és a forintkamatok nem változnak).
Mivel a devizahitelek túlnyomó többsége hosszabb lejáratú (lakás- és gépkocsi-finanszírozási) hitel, az esetleges néhány napos nagyobb árfolyamingadozás a törlesztési terheket érdemben nem változtatja meg. Nem kell tehát attól félni, hogy az árfolyamkockázat miatt a devizában hitelt felvevő háztartásokat súlyos veszteségek érhetik.
Az utóbbi hat évben - 2000. január elejétol 2005 decemberéig - átlagosan 252,15 HUF/EUR volt az árfolyam, anélkül, hogy trendszeruen akár növekedett, akár csökkent volna. Az euró a 270 forintos árfolyamot mindössze pár napig lépte át az elmúlt hat évben (2003 novemberében).
Azaz a hat éve kis ingadozásokkal fennálló árfolyam folyamatosan a forint árfolyamingadozási sáv (2001-tol plusz-mínusz 15 százalék) eros sávszéléhez esett közel - állapítja meg az MB elemzése. A forint árfolyamára több tényezo együttesen hat - hívja fel a figyelmet a bankszövetség.
Így mindenekelott a forint iránti kereslet és kínálat, amit a forintkamatok eroteljesen befolyásolnak; a fundamentális tényezok alakulása (a makrogazdasági kockázat); a világgazdasági folyamatok (a fobb világgazdasági régiókban hogyan alakul a likviditás, a gazdasági növekedés); egyes világgazdasági régiók megítélése, esetünkben a közép-kelet-európai feltörekvo országok kockázatosságának mérlegelése.
Az MB szerint hosszabb távon egyértelmuen azzal kell számolni, hogy a forint árfolyama - legalábbis reálértelemben - folyamatosan felértékelodik. Ennek több oka van. Egyrészt a világban rendkívül jelentos volumenu likviditás keresi a befektetési lehetoségeket, ami a nagyobb kockázatú - hozamú - térségek, így a feltörekvo országok pénzügyi piacainak vonzerejét is növeli.
Az euróövezethez csatlakozás az azt megelozo idoszakban a pénzügyi piacokat is vonzóvá teszi a külföldi befektetok számára, ami folyamatos forintfelértékelodési nyomást jelent, s hasonló hatása van a hazai reál- és nominális konvergenciának is - teszi hozzá.
Ha a 2000. évi átlagot 100-nak tekintjük, akkor - akár a fogyasztói árak, akár az ipari termelői árak alapján számított - HUF/EUR reál effektív árfolyamindex 2005. októberig nagyjából 22 százalékkal erősödött. Másképp ez azt jelenti, hogy a forint árfolyama 22 százalékkal kevésbé gyengült, mint ha a hazai és az EU-s infláció különbözetének megfelelően változott volna.
A bankszövetség szerint nem csak a reálértelemben vett tartós forintgyengülést zárhatjuk ki a lehetséges jövőbeni forgatókönyvek közül, hanem a forint jelentos és tartós nominális gyengülését is. A forintárfolyam az elmúlt években leginkább akkor gyengült meg idolegesen, ha a világgazdaságban vagy a régióban valamilyen jelentos esemény (pl. 1998 oszén az orosz válság) történt.
Ma a gazdaság - az államháztartás minden gondjával együtt is - gyorsan fejlodik, s erosebb, mint korábban, a befektetok hozaméhsége pedig tartósan erosnek tunik - olvasható az MB tájékoztatójában. Mindez azt jelenti, hogy nem kell tartani a devizaalapú hitelkonstrukcióktól.

****************************************************************

A MOL vezérigazgatója nem tartja kizártnak, hogy az

Európába áramló gáz tranzitja nem lesz

zökkenőmentes

2014.06.18., 15:14 Oroszország Hangja
Molnár József, a MOL vezérigazgatója szerint nem zárható ki, hogy az Európába áramló orosz földgáz tranzitja nem lesz zökkenőmentes azok után, hogy az Urengoj-Pomari-Uzshorod gázszállítási vezeték ukrajnai szakaszán robbanás történt. A Molnár József szerint a történtek miatt leállhat a gázexport.
A magyar olaj- és gázipari társaság vezetője Kiemelte, hogy tegnap nem tapasztaltak üzemzavart a magyarországi szállítás során. "A szállítás volumene kompenzálható a föld alatti gáztározók révén. Azonban ez az első aggasztó jel az európai gázszállítási hálózat számára" - hangsúlyozta a vezérigazgató.
A gázvezeték felrobbantása amerikai érdek
2014.06.18 14:13 
Hídfő.net
Az ukrán nyomozóhatóságok közleménye szerint robbanószerkezet okozta az Urengoj-Pomari-Uzshorod vezetéknél keletkezett robbanást, vagyis a média elöregedett vezetékekről írt ferdítéseivel ellentétben bizonyított a szándékosság. A szabotázs tényét Arszen Avakov belügyminiszter is elismerte, aki elmondta, hogy a gázvezeték betontalapzatához rögzítettek robbanószerkezetet. A vizsgálat kimutatta, hogy összesen három helyen történt robbanás. A harmadik robbantás volt sikeres, ott a helyszínen kétszáz méteres tűzoszlop szökött az égbe, ami a helyreállítási munkálatok megkezdéséig 10 millió köbméter gáz veszteséget okozott.

A szabotázs egy csomópontnál, négy gázvezeték találkozásánál történt, vagyis célja kifejezetten az Európába irányuló gázimport ellehetetlenítése volt. A célba vett fővezeték Szlovákián keresztül Olaszországba majd a nyugati országokba szállítja a földgázt. A Naftogaz vezérigazgatója, Andrej Kobolev már bejelentette, hogy szigorítják a vezetékhálózatok őrizetét.
Korábban a Jobb Szektor vezetője azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantják az orosz gázmezőkről Európába irányuló gázvezetékeket, hogy ezzel "büntessék" Oroszországot és a nyugati országokat, amiért az ukrán nép feje fölött rendelkeznek Ukrajnáról. A Jobb Szektor azt megelőzően nyugati finanszírozással részt vett a legitim ukrán kormány eltávolításában, melynek helyére a nyugati országok egy atlantista bábkormányt tettek, vagyis a nyugati érdekérvényesítés eszköze volt Ukrajnában.
Most sincs ez másként: az Egyesült Államoknak érdeke, hogy Európa ne Oroszországtól, hanem az USA készleteiből vegyen földgázt. Ennek elérését nagyban megkönnyíti, ha az orosz gázimport stabilitását a politikai helyzet hosszú távon veszélyezteti, vagyis az EU "kénytelen lesz" más forrást keresni. Megint csak ott tartunk, hogy az USA saját céljai elérése érdekében terroristákat támogat. A gázvezeték felrobbantása amerikai érdek. Az európai országoknak, és Moszkvának a gáztranzit zavartalan működése áll érdekében, vagyis egyértelmű, kik állnak a szabotázsakció mögött.
Kapcsolódó:
   
Felrobbantottak egy gázvezetéket Kijev mellett
   
Hivatalos közlemény: nincs semmi gond
   
Dől a magyar gáz Ukrajnába
   
Belgrád: "a Déli áramlat építése változatlanul halad tovább"
   
A tegnapi "csendes nap" után ma reggel Luhanszkban temetéshez készülődnek
   
Az önvédelmi erőket a lakosság is támogatja. Gorlovkából egy videó
   
Új "fantomállam" Európában - a véres és bársonyos (narancsos) zsidó forradalmak Európájában...
   
A kijevi hatalom magára vonta a pszichiáterek figyelmét
   
Így imádják az ukránok az européer liberális demokráciát - már 100 ezer ember menekült át Oroszországba
   
Belga politológus - azokról, akik most kerültek hatalomra Ukrajnában
   
"Megtisztítani a kijevi fegyveres bandáktól" - összefogott két szakadár köztársaság
   
Irak legnagyobb olajfinomítója Baiji-ban az ISIS iszlámista fegyveresek kezébe került

****************************************************************

Busás támogatást kap a zsidó gárda


2013, július 23 - 20:10 Népszabadság - alfahir.hu
Míg a Magyar Gárdát betiltotta a kormány, addig a zsidók fikcióra épülő önvédelmi kezdeményezését nemhogy nem tiltotta be, hanem évi 42,5 millió forinttal támogatja.
A Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bodnár Dániel abban reménykedik, hogy a kuruc.info után más oldalakat is törölni fognak a Facebookról - írta a Népszabadság. A zsidó gárdaként is működő szervezet vezetője közölte a lappal: szerződést írtak alá Lázár János miniszterelnökségi államtitkárral, melynek értelmében a szervezet folyamatosan figyelemmel kíséri az antiszemita jelenségeket, ehhez pedig 42,5 millió forintot biztosít az állam. Ennek ellenére néhány hónappal ezelőtt az alapítvány még azt állította nem kapnak állami támogatást, hanem adományokból tartják majd fenn magukat.
Bodnár Dániel úgy látja, hogy a zsidó közösségnek is megvan a maga szerepe az antiszemitizmus elleni fellépésben: "Felelősséget kell vállalnunk a saját ügyeinkért, hogy végre kikerüljünk abból a politikai térből, ahol a jobb- és a baloldal a maga érdekeinek megfelelően egyaránt felhasználja a zsidóságot. Mi azt szeretnénk, ha senki nem játszadozna az úgynevezett zsidó kártyával. Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége. Ez azonban nem ment fel minket az öngondoskodás kötelessége alól, ott, ahol konkrét sérelem éri a közösségünket".
Az alapítvány - a kuratóriumi elnök közlése szerint - az elmúlt fél évben összesen 24 feljelentést tett, jórészt az Országgyűlésben lévő "szélsőjobboldali" politikusok ellen.
A szervezet azonban nagyot koppant, a feljelentések többségét ugyanis az ügyészség elutasította. Részben azért, mert ok-okozati összefüggésre lenne szükség az antiszemita kijelentések és fizikai atrocitások között. Másrészt: az ügyészség úgy ítéli meg, hogy az alapítvány közvetlenül nem számít sértettnek, így nincs joga feljelentést tenni. Bodnár Dániel reméli, hogy a nemrég beiktatott törvényi módosításoknak köszönhetően a jogalkalmazás is változik.
Azt azért a szervezet elnöke is bevallja: Magyarországon az antiszemitizmus csak elvétve fajul tettlegességig, de - "kongatja meg a vészharangot" - a közbeszéd minőségének romlását nézve, nincs garancia arra, hogy a verbális erőszak előbb-utóbb nem csap át fizikai agresszióba. Az alapítvány ezért is tartja fontosnak, hogy a világhálóról száműzze a gyűlöletbeszédet.
Az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen az alapítvány több tucat magyar nyelvű profil törlését kérte a Facebook közösségi portáltól. A Kuruc.info kitiltása nagy sajtóvisszhangot kapott, de - teszi hozzá Bodnár Dániel - a Facebookról remélhetőleg ugyanígy törölni fognak megyei jobbikos szervezetekhez kötődő profilokat is. Az esetek egy részében még tart az eljárás.
A Kuruc.info eltávolítását a kuratóriumi elnök olyan részsikernek tartja, amelynek "nagy a szimbolikus jelentősége, és a gyakorlati haszna sem lebecsülendő".
A Jobbik szerint vérlázító, hogy spicliskedésre és internetes profilok megszüntetésére is szakosodott szervezet, azaz a zsidó gárda alapítványa ekkora állami támogatásban részesül. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője sajtótájékoztatóján rávilágított: a 42,5 millió forintnak lenne jobb helye, például fordíthatnák inkubátorokra, rendelők és kórházfelújításokra, vagy akár a rendőrség bűnüldöző munkájának megerősítésére is. A politikus szerint a támogatással a kormány is beáll a hivatásos, megélhetési rettegők sorába, akiknek az a dolguk és lételemük, hogy nem létező antiszemitizmust vizionálnak mindenhova és ellene fellépjenek. A nemzeti radikális képviselő hangsúlyozta: felháborító, hogy a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot a kuruc.info Facebook-profiljának törlésével súlyosan megsértő szélhámos zsidó szervezet egyáltalán közpénzhez juthat. Ez az alapítvány még egy demokratikusan megválasztott párt, a Jobbik internetes felületeit is törölné - jegyezte meg. Mirkóczki Ádám ígéretet tett arra, hogy ha a Jobbik kormányra kerül, nem állami támogatás, hanem elszámoltatás és számos "meglepetés" éri majd az ilyen alapítványokat.
Szerettük volna megtudni, hogy a kormány miért tartja fontosnak az alapítvány támogatását, illetve milyen jogcímen teszik ezt, kérdésünkre a Miniszterelnökség írásban ígért választ.
Megkerestük a Tett és Védelem Alapítványt is azzal kapcsolatban, hogy részletes információkat kapjunk arról, hogy mire költik az adófizetők pénzét, azonban a szervezetnél a következő reakciót kaptuk: "Az alapítvány köszöni szépen, de nem él a lehetősséggel, nem kíván a portálnak nyilatkozni".
Kecskére a káposztát?
És, hogy kinek a kezébe adja az állam a 42,5 millió forintos támogatást? Klág Dávid (cink.hu) januári bejegyzésében figyelmeztetett, hogy akik jelentkezni akarnak a Bodnár-féle jogvédő szervezethez, gondolják végig, mit kockáztatnak, mármint anyagilag.
FIGYELEM! Ha kedves az eleted, ne dolgozz olyan cegnel, amihez Bodnar Danielnek barmilyen koze van. Amennyiben megis megszedulnel, konzultalj velem, vagy a regi Time Outosok kozul barkivel, hogy legalabb a legnyilvanvalobb csapdakat ki tudd kerulni.
Ezt írta Bede Márton (aki jelenleg 444.hu-nál dolgozik) a tumblrjén majdnem másfél éve, amikor azt a pletykát hallotta, hogy megint lesz Time Out Budapest - hívta fel a figyelmet Klág a bejegyzésében.
"A fővárosi, magyar nyelvű Time Out egy évig létezett, íróit szinte az első hónaptól késve, vagy egyáltalán nem fizették ki, a lap rendszertelenül jelent meg, az előfizetők pedig csúszással kapták meg a lapot. Amikor Bede felállt a főszerkesztői székből, ezt a (ma már cache-elt) posztot írta az egészről. Tudom, hogy igaza van, mert én is ott dolgoztam vele az újságnál "- írta Klág.
Bodnár Dániel később úgy reagált a Kreatívnak, hogy Bede állításai hazugságok, mindenki megkapta a pénzét, az újságnak nincsen vége, meg fog jelenni februárban, csak a főszerkesztő és az állandó munkatárs Plankó Gergő (jelenleg 444.hu, korábban az Indexnél is dolgozott) mondott fel, az előfizetők pedig hat hónapig ingyen kaphatják majd az újságot. Klág Dávid azonban szintén azt állította, hogy nem kapta meg mindenki a pénzét, "mindenki felmondott, a külső szerzők jelezték, hogy nem dolgoznak tovább, az újságnak vége lett, nem jelent meg februárban, sőt, soha többé, úgyhogy az előfizetőknek nem volt mit várniuk."
Klág azt is megjegyezte, hogy a cink.hu szerkesztőségéből ketten is dolgoztak a Time Outnál, és Bodnár cége, a D-E-G Lapkiadó összesen több, mint 350000 forinttal tartozik a mai napig nekik.
Akár állandóan az utcán lehetnek
A Tett és Védelem nevű alakulat célja a főszervező Bodnár Dániel leírása szerint, hogy segítse az öntudatos magyarországi zsidóság fejlesztését, támogassa az önvédelmet és hatékonyan lépjen fel minden antiszemita támadás ellen. "Az önszerveződés határozott igényével fellépő, az egészséges énkép és önbecsülés fontosságáért küzdő lelkiismeret hangja életre hívta a Tett és Védelem Alapítványt, egy olyan alulról jövő kezdeményezésként, ami a zsidó tradíciókat követve kész határozott lépéseket tenni az egyre inkább elharapózó antiszemita jelenségek visszaszorításáért" - írja a zsido.com oldalon az alapítvány elnökével és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközösség (EMIH) vezetőségi tagjával, Bodnár Dániellel készített interjú bevezetője.

Nálunk is várható: izraeli katonák palesztin gyermekekkel erősködnek

Ha kell, terepre is mennek a Tett és Vedelem Alapítvány önkéntesei. Jogi segítséget és mentálhigiénés támogatást szintén kínálnak az antiszemita támadások elszenvedőinek. "Akár állandó utcai jelenléttel azokon a területeken, ahol a tapasztalatok szerint nagyobb számban fordulnak elő ilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a zsidó közösség összefogását és tenni akarását. Már önmagában ezzel - ha szabad ilyen kifejezést használni - egyfajta elrettentéssel élhetünk" - mondta el az alapítvány elnöke az interjúban, aki azt állítja, nem önbíráskodni akarnak, hanem megmutatni, hogy a közösség tagjai nem "szabad prédák".
Hágáná - Védelem
Hasonló célú szervezetek előfordultak már a történelem színpadán idővel terrorszervezetté alakulva. Napjainkra talán feledésbe merült, hogy 1921-ben Palesztinában hozták létre az akkor még csak 120-150 ezres létszámú úgynevezett betolakodó zsidók a Hágánát (magyarul: Védelem), a világ első terrorszervezetét. Az eredetileg titkos szervezet célul tűzte ki, hogy "megvédi" a palesztinai zsidó javakat és "oltalmazza a zsidó életeket", ám kezdettől fogva a palesztin lakosság megfélemlítésére és elűzésére törekedtek. Az 1921-es arab felkelést követően a Hágáná megbízottakat küldött többek között Bécsbe, hogy lőfegyvereket és lőszereket vásároljanak a szervezetnek. A Hágáná-tisztek folyamatos katonai továbbképzésben részesültek és - válaszul az arab támadásokra - éjszakai ellencsapásokra kiképzett egységeket szerveztek, amelyek brit segítséget is kaptak. A nevük SNS lett (Special Night Squad - Különleges Éjszakai Osztag).
Az aljas orvtámadásokat pedig a zsidó megszállás ellen lázadozó arab települések lakosai ellen vezették. Az éjszakai csoportok egyik szervezője Jichák Landsberg, a Vörös Hadsereg egykori tisztje, brit parancsnokuk pedig Orde Vintage százados volt. A felkelés alatt több illegális félkatonai szervezet is létrejött. Zsidó részről a Lehi (Lohamei Herut Izráel - Izraeli Szabadságharcosok), későbbi nevükön a Stern-csoport. 1947-48 folyamán, Izrael állam megalapítása idején 700 ezer palesztin menekült el hazájából. Az életüket mentették, ugyanis nem csak Deir Jászinban került sor mészárlásra.
Menachem Begin, aki Sharonhoz hasonlóan a miniszterelnöki székbe is beleülhetett háborús bűntettei jutalmául, a következőket írta: "Az arabok, amint meghallották az Irgun mészárlásairól szóló vad történeteket, pánikba estek, és életüket féltve elhagyták otthonaikat. Őrült, fejvesztett menekülés kezdődött." Viktor Ostrowski 1995-ben megjelent és nemzetközi diplomáciai botrányt kavaró könyvében arról írt, hogy Izrael állam minden országból, ahol zsidó diaszpóra él, Izraelbe hordja a fiatalokat katonai kiképzésre nyári táborozás címén. Emellett az izraeli követségeken keresztül folyamatosan szállítják a fegyvereket főleg Európába, amelyeket vallásos zsidó családoknál kialakított raktárakban helyeznek el.

"A CÖF-CÖKA-t támogatók közül több mint 500-an vállalták önkéntesen, hogy figyelik a közösségünket támadó médiumokban megjelenő igaztalan vádakat, hamis megnyilvánulásokat"

Innen üzenem a CŐF vezetőségnek, a Nemzeti Hírhálóban, mint szabad médiumban megjelenő, számotokra vélhető "igaztalan vádak" és "hamis megnyilvánulások" vállalják az igazság próbáját és kiállják az idők szavát! Konkrétan Fricz Tamásnak, Csizmadia Lászlónak, Bencze Izabellának, Bayer Zsoltnak, Bencsik Andrásnak, és a többinek... és akár mehettek máris jelenteni...
****************************************************************

Az auschwitzi gázkamrák mítosza


2014. febr. 16. Youtube
Az állítólagos gázkamra tervezése kritikán aluli. Körülményes hosszú utak, a hullaszállítás (állítólag vonszolással) nem megoldott (kerekes kocsival vagy szállítószalaggal), fölösleges liftezés egy, a követelményeknek nem megfelelő méretű liftben, semmi ok az öltöző és gázkamra föld alá rakására. A legkritikusabb a hamvasztás, 2000 holttest elhamvasztása az adott berendezésekkel legalább egy hétig tart, így a működés teljes ideje alatt (másfél év) maximum 150 ezer ember gázosítása lett volna lehetséges, ha minden mindig működőképes. Az egyedi kemence az adott esetben fölösleges lett volna. Az állítólagos gázkamra közel van a barakkokhoz és a futballpályához, úgyhogy a táborból szinte bárki láthatja, mi folyik ott.
Az állítók elhanyagolják, hogy az emberi test 75%-a víz, ami az elégetéskor el kell, hogy párologjon. Hazug módon túlbecsülik a kemencék kapacitását, több mint két test nem volt betehető egyszerre, és 45 kg elhamvasztásához legalább egy óra szükséges.
Az állítólagos "öltöző" és "gázkamra" valójában hullapincék voltak, ahol a holtakat fölravatalozták, majd innen szállították őket a kemencébe. A krematórium felépítése tipikusnak mondható. A hullákat azért tárolják a föld alatt, hogy lassítsák a bomlás folyamatát.

Lásd még:
https://www.youtube.com/watch?v=XZpV8DhYMTo
Robert Faurisson: Egy ember (2010)
https://www.youtube.com/watch?v=EYk8fi2HcZQ
Robert Faurisson: A gázkamrák problémája
https://www.youtube.com/watch?v=I9Rbz_EjNnQ
Eric Hunt: A zsidó gázkamracsalás
https://www.youtube.com/watch?v=f22wRYSMPv4
Carlos W. Porter: Holokauszt-készítve a Szovjetunióban
https://www.youtube.com/watch?v=7t_985jhS-4
Alekszandr Rogozskin: A csekista


Szájzárdemokrácia: Az oroszlános zsidó gárdának

nem tetsző oldalakat mind törölni fogják



Közpénzből finanszírozzák a zsidó cenzorokat

2013. július 23. 09:24
Kincses Albin - Hunhír.info
A 19-es, jobbára zsidók vezettet terrorköztársaság kultúrpolitikáját hozza vissza a kormány a több tízmilliós közpénzzel megtámogatott, a köznyelvben csak zsidó gárdának nevezett Tett és Védelem alapítvány hiperaktív közreműködésével. Mint vezetőjük, Bodnár Dániel az egyik liberális lapnak adott interjújában kifejtette, a magyarországi zsidó cenzorok és véleményvezérek döntésének és ítélkezésének alapján szélsőjobboldali portálokat töröltetnek a Facebookról. Bodnár közölte,a napokban megállapodást írtak alá Lázár János miniszterelnökségi államtitkárral. Mint mondta, a kormány korábban kötelezettséget vállalt, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri (monitorozza) az "antiszemita jelenségeket": a szerződés értelmében ezt a feladatot az alapítvány látja el. Tehát, hogy Magyarországon mi kerülhet az internetes felületekre, illetve milyen felületek lehetnek elérhetőek, azt egy magyarországi zsidó csoport határozza meg. Ennél nagyobb muníciót meg nem adtak a zsidók az elmúlt 23 évben az antiszemitizmus erősödéséhez.
A liberális Népszabadság írása szerint Köves Slomó rabbi, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) vezetője tavaly nyáron kezdeményezett találkozót más zsidó szervezetekkel, hogy megvitassák, milyen módon lehet eredményesen fellépni az antiszemitizmus terjedése ellen. A találkozó folytatásaként tavaly év végén megalakult a Tett és Védelem Alapítvány. A kuratóriumban a Mazsihiszt (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) az időközben elnökké választott Heisler András képviseli, a testületben helyet kap például Guba Gergely, a Szim Salom progresszív zsidó közösség vezetője is. A kuratórium elnöke Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja.

Az alapítvány jelképe „Júda oroszlánja”. Az oroszlán egy bibliai zsidó jelkép – jegyzi meg Bodnár Dániel –, Jákob az oroszlánhoz hasonlítja Jehuda törzsét, Mózes első könyvében. Bodnár interjújában kijelentette: "Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége. Ez azonban nem ment fel minket az öngondoskodás kötelessége alól, ott, ahol konkrét sérelem éri a közösségünket”.

A zsidó gárda vezére aztán ostorozta ezerrel a Jobbikot. Mint mondta, a Jobbik neonáci eszméket hirdet: Európa nyugati részén nincs rá példa, hogy ennyire szélsőséges párt tagja legyen a parlamentnek. Magyarországon az antiszemitizmus csak elvétve fajul tettlegességig, de – a közbeszéd minőségének romlását nézve – Bodnár Dániel szerint nincs garancia arra, hogy a verbális erőszak előbb-utóbb nem csap át fizikai agresszióba. Az alapítvány ezért is tartja fontosnak, hogy a világhálóról száműzze a gyűlöletbeszédet - olvasható a Népszabadságban. Ezen az alapon a magyarokat folyamatosan fenyegető cigányokat azonnal le kell tartóztatni, mert nincs biztosíték arra, hogy a verbális erőszak nem csap át fizikai agresszióba. Vagy a magyaroktól még a zsebkést is el kell kobozni, mert hátha zsidókat szurkálnak meg vele. De ugyanígy a háztartásokból is be kell gyűjteni minden olyan konyhai eszközt, amellyel sérüléseket lehet okozni. Mert hátha nem húst akar klopfolni a magyar fasiszta az ünnepi ebédhez, hanem zsidót.

Bodnár a lapnak megerősítette: Az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen az alapítvány több tucat magyar nyelvű profil törlését kérte a Facebook közösségi portáltól. Remélhetőleg törölni fognak "megyei jobbikos szervezetekhez" kötődő profilokat is- erősítette meg az elmúlt hatvan év legnagyobb cenzorává előlépett Bodnár. Lendvai Ildikó, excenzor most békésen hátradől a karosszékben. Hol voltam én ezekhez képest.

A Népszabadság összefoglalta: A Tett és Védelem Alapítvány a közelmúltban megállapodást írt alá Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. Az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) van egy ajánlása, amely elvárja az államoktól, hogy tudományos igénnyel vizsgálják és kísérjék figyelemmel az antiszemita jelenségek alakulását.

A mostani megállapodás révén a kormány átruházza a feladatot az alapítványra, és ehhez az idén 42,5 millió forintot bocsát a rendelkezésére. Az összegben – a rendszeres, havi monitoring mellett – országos kutatások indítása és az alapítvány által létrehozott jogsegélyszolgálat támogatása is benne foglaltatik.

A fenti feladatok elvégzésének teljes költségvetése mintegy 110-120 millió forint. A hiányzó pénzt – mondja Bodnár Dániel – az alapítvány munkájában részt vevő szervezetek befizetéseiből és magánadományokból teremtik elő. Vagyis egyes jómódú zsidók is fizetnek azért, hogy az interneten csak olyan írások jelenhessenek meg, amelyek Izrael nagyságát, toleranciáját, és humánumát bizonyítják, és a zsidók emberi nagyságát közvetítik.






FELROBBANTOTTAK EGY

GÁZVEZETÉKET KIJEV

MELLETT









2014.06.17 15:58


Felrobbantották Nyugat-Ukrajnában az Oroszországból Európába irányuló gázvezetékek egyikét. A szemtanúk nem tudták egyértelműen megmondani, mi történt, már a robbanásra figyeltek fel. A lángok mintegy 200 méter magasra csaptak, a hatóságok jelenleg is dolgoznak a károk elhárításán.
Hídfő.net | Gazprom gázvezetékA vezeték érintett szakasza, még új korában
Az esetet egyelőre balesetként tálalja a média. Két dolgot azonban nem árt elfelejteni; a Gazprom tegnap leállította Ukrajna felé a gázszállítást, csak azokon a vezetékeken halad a gáz, melyek Európát látják el az orosz gázmezőkről.
Másik fontos vonatkozása a történteknek, hogy a Jobb Szektor vezetője korábban azzal fenyegetőzött, hogy fel fogják robbantani az országon keresztülhaladó gázvezetékeket, ha Oroszország a földgázimporton keresztül akar nyomást gyakorolni Kijevre. Ezek után aligha lehet balesetnek nevezni, hogy egy nappal a Gazprom lépését követően felrobban egy az Európai Unióba irányuló gázvezeték. Igen nagy a valószínűsége, hogy a vezeték terrortámadás áldozata lett, bármit is fognak nyilatkozni a hatóságok ezügyben.
Címkék: 






 
































Új "fantomállam" Európában -
a véres és bársonyos (narancsos) zsidó forradalmak Európájában...


"Nagy Francia Forradalommal" kezdődött, amit ekként jellemez a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve.Amikor bevezettük az állami szervezetbe a liberalizmus mérgét, annak politikai alkata megváltozott ... A liberalizmus 'alkotmányos államokat' ered ményezett, amelyek a korábbi önkényuralom - a gójok egyetlen oltalma (!) - helyébe léptek. Az alkotmány semmi egyéb mint az egyenetlenkedés, félreértések, viszályok magasiskolája. Elérkezett a köztársaságok kora ... Az uralkodót kormánykarikatúrá val - elnökkel - helyettesítettük, akit a tömegből bábjaink, rabszolgáink közül választottunk."A forradalom szlogenjéről ezt írja a jegyzőkönyv."Szabadság, egyenlőség, testvé riség ... Az önmagukat bölcsnek képzelő gójok ... mitsem tudtak kezdeni ezekkel a szavakkal. Nem vették észre, milyen ellentmondás van a szavak értelme és azok egymás mellé helyezése között."
Nem tárgyalhatom itt az 1989-ben Prágában kezdődött bársonyos (narancsos) forradalmak históriáját. Azt sem igyekszem bizonygatni, mennyiben volt megha tározó ezeknél a zsidó szervezőmunka. Az általam amúgy nem kedvelt Bogár László "mesterséges forradalmakról" értekezik. Ebben a beállításban egyetértek vele. Kezdjük csak a 2013-as kijevi zsidópuccs közvetlen előzményével, a "narancsos forradalommal"."Ukrajna 1991. augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét. Még ugyanebben az évben 'kisebb konfliktus' alakult ki Ukrajna és Oroszország között a Krím-félsziget hovatartozásáról. 1994-ben ... Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia aláírják a 'budapesti egyezményt' az ország területi integritásának védelméről. ... A 2004-es választásokon  ... két jelölt mérkőzött ... Janukovics, aki Oroszország támogatását tudhatta maga mögött , illetve Viktor Juscsenko, aki a nyugatra nyitás politikáját képviselte ... A hivatalos eredmények szerint parányi többséggel Viktor Janukovics győzött, ám az ellenzék hívei tüntetésekbe kezdtek Kijev utcáin, új választásokat követelve, a keleti régiókban történt választási csalások és megfélemlítésekre hivatkozva. Ez volt a 'narancsos forradalom'. Az alkotmánybíróság végül megsemmisítette a választási eredményeket. ... Viktor Juscsenko vált Ukrajna elnökévé. (Vele, mint tudjuk, apróbb malőr történt egy "kozmetikai beavatkozás" révén, amelyet Oroszországnak tulajdonítottak...

Hogyan - hogyan nem... 
2006-ban, négy hónapos 'politikai válság' után megint csak Viktor Janukovics  lett Ukrajna miniszterelnöke, de csak rövid ideig maradt a posztján, mert a 2007-es választásokat ismét a narancsos forradalmat vezető pártok nyerték, és így Julija Timosenko alakíthatott kormányt. Aztán tovább forgott a szerencsekerék és2010-ben Viktor Janukovics a Régiók Pártjának színeiben  a szavazatok több mint 48 százalékával megint megnyerte az ukrán elnökválasztást. 2011. augusztus 5-én Julija Timosenkót letartóztatták hivatali hatalommal való visszaélés miatt és a bíróság elé állították. A bíróság október 11-én 7 év börtönre ítélte a 2009-es orosz-ukrán gázvitát lezáró, Vlagyimir Putyinnal kötött szerződés miatt.". (Ez utóbbit ugyan nem értem, de most hagyjuk...)
Aztán 2013 novemberében elszabadult a pokol. Miért is? Janukovics kijelentette, hogy az EU által szervezett"keleti partnerség" vilniusi csúcsértekez letén nem fogja aláírni a társulási szerződést, csak európai-ukrán-orosz háromoldalú tárgyalások után, azok eredményétől függően. Az EU láthatóan nem tudott elég gazdasági és politikai erőforrást nyújtani a "közeledés" biztosításához. Moszkvának erősebb "érvei" voltak az energetikailag, gazda ságilag, történelmileg is hozzá jobban kötődő posztszovjet állam integrálására.

Az addig két kijevi téren demonstráló ellenzéki pártok összevonták tüntetőiket, így a hat napja tartó tiltakozásnak most már egyetlen központi helyszíne Kijevben a Függetlenség tér, a Majdan, amely a 2004-es narancsos forradalomnak is a fő terepe volt. Az EU-párti tiltakozók azt követelték, hogy Viktor Janukovics írja alá a társulási szerződést az EU-val. Az elnök kitartott a kormány múlt heti döntése mellett és felfüggesztette az aláírás előkészítését, így erre a vilniusi csúcson – bár Janukovics elment a litván fővárosba – nem került sor.

Ekkor jött a zsidópuccs... Mindenekelőtt definiáljuk ennek fogalmát. 
"Puccs a szélesebb néptömegek által nem támogatott, a hatalom megragadására irányuló tevékenység , többnyire fizikai, katonai erőt alkalmazva. Az irányító hatalmat egy szűk csoport ragadja magához a törvényes formák és a több ség akaratának mellőzésével. Ukrán népszavazásról szó sem volt. Az "ellenzéki tüntetők"  se képeztek kormánybuktató erőt. Más megoldást kellett választani. A történteket már leírtam egy korábbi cikk frissítéseként, de az oda - vissza ugrálás elkerülése végett ide is beiktatom.
..................................................................................................................................................................................................................................................................
Az "ukrán forradalom" jellegét illetően ide kivánkozik még héhány adalék. Több hónapja már, hogy próbáltam az olvasók figyelmét felhívni Dimitríj Jaros úr becstelen személyére a kijevi zsidópuccs veszélyes tendenciáival kapcsolatban. Hogy miért volt zsidópuccs a kijevi "forradalom", plasztikusan megvilágítja egy echte zsidó hírportál írása amely az illető úr dicső tetteiről szól."A Hrusevszkij utcán egy hétig tartó összecsapások után megkérdőjelezhetetlen volt, hogy a rejtélyes Dmitro Jaros lett a forradalom vezetője. Jaros csak egyszer mondott beszédet a Majdanon felállított emelvényen. Február 21-én lépett színpadra, amikor az emberek teljes kétségbeesésükben már minden ellenzéki politikus, Jacenyuk, Klicsko és Tyahnyibok szavait is egytől egyig kifütyülték. Jaros egy mondatot mondott: 'Mi, a Jobb Szektor, [mostantól] átvállaljuk a felelősséget az ukrán forradalom minden egyes lépéséért'. ... Oroszországnak új bűnbakra van szüksége, és Dmitro Jaros tökéletes erre a szerepre. Senkit nem érdekel az orosz médiában, hogy a Jobb Szektor soha nem volt antiszemita vagy soviniszta szervezet, hogy tagjainak fele orosz anyanyelvű vagy orosz származású, hogy "az izraeli hadsereg veteránjai működtek együtt'  a Jobb Szektorral a forradalom idején… Még Kijev főrabbija is adott ki közleményt arról, hogy nincsenek antiszemiták a Majdanon. Mindennek ellenére az orosz bíróság (?) letartóztatásra ítélte a Jobb Szektor vezetőjét, de úgy tűnik, Dmitro Jarost ez cseppet sem zavarja, sőt, bejelentette, indul az elnökválasztáson. A legnagyobb baja most az, hogy a semmiből bukkant fel, fehér foltokkal a múltjában."A martalóc múltjában amúgy nincsenek fehér foltok. Zsidó terroristának képezték, képezte magát fiatalkora óta. 
Jaros úr megcélozta az államfői posztot is. Egy másik hírportálon olvasható dicstelen politikai fellépésének mérlege. "A szélsőséges Dmitrij Jaros kevesebb mint egy százalékot kapott. Moszkva eddig azzal vádolta a kijevi vezetést, hogy fasiszták támogatják. Megváltozhat most ez a retorika? Jevgenyij Valójában, a választóknak csupán 0,68 százaléka támogatta Jarost, a Jobb szektor jelöltjét."
Amit nem értek, az a következő 'az orosz bíróság (?) letartóztatásra ítélte' . A hülye firkásznak nyilván halvány segédfogalma sincs a jogról. A hírnek azoban lehet magja, az nevezetesen hogy az orosz (?) bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adhatott ki Jaros ellen. Ez alibinek, porhintésnek esetleg megteszi. Jaros pedig joggal szarja le az orosz bíróságot.

Az ismételt kérdés megint az, hogy az orosz titkosszolgálat miért nem likvidálja Jarost Ukrajnában, ágyában párnái között, vagy amikor megjelenik a fronton, hogy tömeggyilkosságokat vezényeljen.

Az amerikaiaknak azért volt nehéz dolga a vietkongokkal, mert beleolvadtak a népbe. De ez a zsidó hóhér milyen népbe olvad bele? Az oroszok, vagy az ukránok közt tud észrevétlenül elvegyülni? Nem! A pofája kilométerekről elárulja. Miért nem vadásszák le? Hát mert Putyin nem engedi. A zsidó - a tömeggyilkos zsidó is - szent és sérthetetlen azok szerint a játékszabályok szerint, amiket Putyin is betart... És Európa? Ott Béke Nobeldíj várományosa minden zsidó, aki gójokat gyilkol, feltéve hogy tömegesen teszi.
...........................................................................................................................................................................................................................................................
A történet folytatása, amire fentebb céloztam, hogy Janukovics hagyta magát megbuktatni, Putyin pedig hagyta, hogy megbuktassák. Miért is? A válasz világos, ill. kézenfekvő. Egy demokráciában nem illik"békés tüntetőkkel" szemben rendőri erőszakot alkalmazni. A napokra földi pokollá "varázsolt"Majdan zsidó ördögeinek hajuk szála se' görbült. Janukovics gyáván elmenekült és ZsidóAmerika, meg CsahosEurópa siettek elismerni az új "forradalmi" államot és (orrmányos) kormányát.

A zsidó puccsisták azonban nem tudták magukat "eladni" az ukrán népnek, pontosabban az ukrán állam orosz alattvalóinak, de az ukrán alattvalóknak sem. Lázadás tört ki. Lehet, sőt valószínű, hogy ebben Oroszországnak is van szerepe. Tegyük fel, ha nem is engedjük meg, hogy az ukrán államvezetésnek "joga" van a "rendet" helyreállítani és a lázadást letörni. De milyen eszközöket, ill. milyen módszereket alkalmazhat "jogszerűen" ennek során? Nos a beköszöntő Odesszá ban történt, ahol a szakszervezetek széházába beterelt (!) tüntetőket elevenen megégették. Most pegig a "lázadó" városok lakosságát pusztítják tűzérséggel, sorozatvetőkkel, fehér foszforos és gázfejlesztő lövedékekkel. Ez ellen viszont a "nyugati demokráciák" nem, vagy csak igen ernyedten tiltakoznak.
És most szóljunk a "lázadásról".Az előzmények közé tartozik Putyin felemás lépése. Oroszország ugyanis részt vett az áprilisi genfi válságtanácskozáson és mi több, ott Lavrov külügyminiszter, akinek az eszét és tisztességét egyre kritikusabban szemlélem, olyan nyilatkozatot tett, hogy "Ukrajnának el kell érnie, hogy minden polgára az általános törvények szerint egy civilizált társadalomban élhessen függetlenül attól, melyik régióban lakik. Csak a biztonsági erőknél, a rendőrségnél és a hadseregnél lehetnek fegyverek, a nemzetközi jognak megfelelően.  Tette ezt annak ellenére, hogy... Andrij Descsitszja Ukrajna ügyvivő külügyminisz tere bejelentette, a terroristaellenes 'hadművelet' (!) folytatódik".
Ezt követte a "dacos régiók" népszavazási kezdeményezése, amellyel a lakosság akaratát akarta nyilvánítani saját sorsát illetően. A rohadt Nyugat előre közben és utólag is "törvénytelennek" bélyegezte ezt a korrekt és bátor kezdeményezést. Putyin pedig legújabb szokásának megfelelően langyos magatartást tanúsított. Indítványozta a referendum elhalasztását (?). Ezzel Putyin, a rohadt Nyugatén kívül, egy ember elismerését vívta ki. "A Berlinben tartózkodó Porosenko a ZDF német közszolgálati televíziónak azt mondta: a kelet-ukrajnai helyzet jelentősen javult Putyin bejelentésének köszönhetően. 'Úgy vélem, hogy ez egy nagyszerű hír a kelet- ukrajnai helyzet stabilizálása szempontjából' - fogalmazott az ukrán elnökjelölt." 
Ami a "régiók" népét és vezetőiket illeti, azok szerencsére nem hallgattak Putyinra, akinek viselkedését"hadműveletek folyatása" idején defetizmusnak szokás minősíteni és golyóval illik jutalmazni.
"hadmüveleti területen" az ukrán alakulatok mindent megtettek a választások megakadályozására. Milliószámra kobozták el és semmisítették meg pl. a szavazólapokat, stb. A népszavazás ennek ellenére "rendben"lezajlott... Donyeck és Luhanszk polgárai nagy számban jelentek meg és döntő többségük az"önálló államiságra" szavazott. Oroszország ekkor még böffentett annyit, hogy "Tisztelettel viszonyul a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye lakosainak akaratnyilvánításához, és arra számít, hogy ezután civilizált párbeszéd kezdődik a kijevi hatóság képviselőivel – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata. Az orosz elnöki hivatal közleményében kiemelték, hogy Moszkva üdvözöl mindenfajta közve títést, beleértve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetét (EBESZ) is, hogy létrejöjjön egy ilyen dialógus. A Kreml ugyanakkor elítélte azt, hogy (a kijevi hatóságok) erőt alkalmaztak Kelet-Ukrajnában a referendumok megaka dályozása érdekében." 
Aztán ... ennyi! Azóta csend, pofa be van a nyugati, de az orosz (?) sajtóban is, az új köztársaság kikiáltásának körülményei, hétköznapjai vonatkozásában. Kivéve a totális "médiacsitt" előtti néhány tudósítást, amelyekre mindjárt kitérek."Az URA-Inform Donbassz internetes portál helyszíni tudósítása szerint a dokumentumot a Donyeck városában lévő "Sahtar Plaza" nevű szállodában írta alá az orosz állampolgárságú Alekszandr Borodaj, a donyecki népköztársaság miniszterelnöke és Alkeszij Karjakin a luhanszki népköztársaság köztársasági gyűlésének elnöke. A hotelben a kelet- és dél-ukrajnai megyék "népi képviselőinek" kongresszusát tartották szombaton, amelyen mikolajivi, odesszai, herszoni, dnyipropetrovszki, zaporizsjai, és donyecki, valamint luhanszki többségi orosz ajkú népi vezetők vettek részt. A kongresszus végén látták el a donyecki és a luhanszki szeparatista vezetők kézjegyükkel az egyesülésről szóló dokumen tumot. A hírportál tudósítása szerint az aláírási ceremónia zárt ajtók mögött zajlott, kizárva az atlantista média hivatali torzítóit - csak az orosz Rosszija 24 tévécsatorna munkatársai lehettek jelen az eseményen." Más kérdés, hogy seholsem találom (?) a Rosszija 24 tudósítását sem...A "szakadároknak" (nem zsidók, nincs köztük zsidó - ez a baj) vannak elképzeléseik a jövőt illetően is..."A kelet-ukrajnai megyék önállóságáról tartott referendum után mihamarabb saját állami szerveket és hadsereget hoznak létre. A népszavazás után meg szállónak fogunk tekinteni minden ukrán fegyveres erőt – jelentette ki vasárnap Denisz Pusilin szakadár vezető, a “donyecki népköztársaság” társelnöke.
Ami - per ma - engem illet kiváncsi lennék, hogy alakul e hősök és főleg az új állam sorsa? Kielégíthetetlen ez a kiváncsiság. Nem lenne az, de kielégítet len! Az orosz média jóvoltából is.
Nagyon nem jól van ez így! Nem vagyok vajákos és nem átkozom - nem rontom meg Putyint. Úgy gondolom viszont, hogy jósolhatok neki, mondjuk kártyából, amihez nem kell iparengedély... A daliás "Officer" lapot választottam.

Putyin nem csupán emberi, politikai, államfői, de katonaibecsületét is feltette annak a sokmillió orosznak és ukránnak az életére, akik most Moszkva felé - feléje nyújtják a kezüket, nem a maguk, hanem szüleik, asszonyaik, gyermekeik életéért könyörögve.
Ha Putyinban a katonabecsület helyett a machiavellista politikus kerekedik felül, eljátssza becsületét és semmi helye a Kremlben. A katonáknak kell ezt megértetniük vele.

Erre gondoltam, amikor "egy" tábornokot emlegettem.
Reménykedjünk Putyinban - amíg lehet...
...............................................................................................................................................................................................................................................
Putyinban reménykedni lehet, de kérdés: érdemes e? Putyin az Új Oroszországgal "agyilag" szemmelláthatóan nem tud mit kezdeni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az új állam szocialista, hogy nem mondjam kommunista, ideológiai elveket vall, ill. tervez megvalósítani, ideértve az államosítási elképzeléseket, amelyek éle nyilvánvalóan az "idegenszívü", azaz komprádor, azaz zsidó burzsoázia ellen irányul.
Az Ukrajnából kiharapott terület politikai - gazdasági viszonyai azonban továbbra is a "Nagy Föld", azaz a korrupt, rohadt Ukrajna viszonyait tükrözik. Az új állam területét továbbra is annak a polipnak a csápjai hálózzák be, amelyek Ukrajnán, sőt Oroszországon, sőt az egész világon uralkodnak. Ezzel a polippal Putyin nem küzd, hisz annak maga is része.  Meg most el is van foglalva, a focivébére készül..
Egy kitünő térkép alapján folytatom, amely a polip térbeli elhelyezkedését ábrázolja, és amelyről leolvasható, hogy a legmegveszekedettebb zsidó terroristáknak, pl. Porosenkonak, ill. Kolomojszkijnak üzleti érdekeltségei vannak az új állam területén is.
Őket a köznyelv "oligarcháknak" becézi és ennek a fogalomnak nagyrészt meg is felelnek. "Oligarcha egy nagyobb országrészen önhatalmúlag uralkodó főne mes, hatalmaskodó főúr, kiskirály. Rendszerint királyi privilégiumokat is használ, függetlenül a király jóváhagyásától." 
Ukrajnának viszont az a specialitása, hogy a legsöté tebb oligarchát - Porosenkót - elnökké választották, persze demokratikusan...

Azok a szörnyűségek, amelyek ma Új Oroszországban történnek, úgy történnek, hogy a kijevi oligarchák utasí tásait ugyanazok (!) az  új oroszországi oligarchák segítik, anyagilag támogatják, propagálják.

Az új állam tehát nem csak külső intervenciós erőkkel kénytelen élethalálharcot vívni, hanem annak "ötödik hadoszlopával" is, úgy azonban, hogy a harcot az ellenség területén is folytatnia kell.

Ennek a felismerését 
tükrözi egy mai hír. Büntetőszázad alakult Donbasszban. A rengeteg civil áldozatot követelő kijevi terrorhadjárat felelőseinek levadászása a feladatuk. Kipróbált, elszánt felkelőkből áll a különitmény, akik-hirek szerint-már Kijevben vannak. A kiválasztásuknál fő szempont volt, a saját gyász! Túljelentkezés volt... Hihetetlen harag és bosszúvágy hajtja ezeket a férfiakat, akik gyermekeik, asszonyaik, hozzátartozóik halálát kivánják a kijevi hiéna hatalom jelesein megbosszulni! 
Az ellenség területén végrahajtott, célzott terror szükséges, ezért elkerülhetetlen; ha benne csupán eszközt látunk. A cél a tőkésosztály megsemmi sítése fajra, nemre és vallásra tekintet nélkül. Ebben a küzdelemben Putyin aligha lesz partner.
kérdés - érzésem szerint - a következő. Mit bír el Putyin reputációja a Kreml "trónjától" - a lapátig? A kérdések kérdése az, hogy mit gondol, mit akar és mit képes megcselekedni az orosz nép, Putyinnal, nélküle, ellene? Putyin 2007-ben - a már nobeldíjas - Szolzsenyicint állami díjjal tüntette ki. Ebben a gesztusban Putyin részéről nem volt egy fikarcnyi őszin teség sem, ha előtte olvasta Szolzsenyicin kétkötetes hatalmas - a gulág regénnyel vetekedő - művét, az "Együtt"-et.

E csodálatos műben - tényadatok ezreiből - az író arra a következtetésre jut, hogy az oroszok és a zsidók csak úgy tudnak 
"együttélni", ha az oroszok békén tűrik, hogy a zsidók elnyomják és kizsákmányolják őket.

Nos erre jött rá Sztálin és emiatt tette amit tett és tervezte, amit már nem tudott megtenni: a zsidóság kiiktatását az orosz néptestből és új 
"hazába" történő letelepítését.

Megvallom, kapkodnom kellett a fejemet, amikor honlapomon közzétettem egy magyar nemzeti szocialista párt elvi körvonalait felvázoló 
írásomat. Nagyon magányosnak éreztem magam akkor. [Jaj annak a kakasnak amely idő előtt kezd kukorékolni...]

Később örömmel állapíthattam meg, hogy Hitler és a III. Birodalom, ill. Sztálin és a Szovjetunió között kimutatható különbségek mellett mutatkozó hasonlóságot mások, nálam okosabbak, is észrevették és le is merték írni. A 
Klióc. folyóiratról, ill. abban "A nemzetiszocializmus egyetemes jelensége" c. írásról  van szó, amiből kénytelen vagyok (...) egy leveset idézni. "Hitler hatása Sztálinra és a nemzetiszocializmus hatása a kommunizmusra igen jelentős volt. Hitler tisztelte, sőt csodálta Sztálint, és bőven van rá bizonyíték, hogy Sztálin is elismeréssel, sőt tisztelettel volt Hitler iránt. Ami itt lényeges, az nem annyira Sztálin tisztelete a német hatalom iránt, hanem a nagyrabecsülés, amellyel Sztálin a Hitler teremtette és megtestesítette eszmék és intézmények iránt viseltetett. Itt nem soroljuk fel a titkos náci–szovjet kapcsolatok bizonyítékait és fejlődési szakaszait az 1939-ben megkötött egyezményüket megelőző időből, sem arra nem térünk ki, hogy összehason lítsuk a német és szovjet rendőruralmat, beleértve a koncentrációs táborok szervezeteit is. Ami idetartozik, az Sztálin nacionalizmusának állandó erősödése, aminek aztán Trockij száműzetése és aztán sok nemzetközi kommunista likvidálása volt a következménye az 1930-as évek tisztogatásai során. Azt is fel kell ismernünk, hogy az, hogy Sztálin feloszlatta a Kominternt 1943-ban, hogy szovjet nemzeti himnusszal helyettesítette az Internacionálét körülbelül ugyanakkor, hogy jelszavakat és orosz történelmi nagyságokat idéztetett, hogy helyreállította a hagyományos orosz jelképeket, hogy támogatta az orosz ortodox hierarchiát és így tovább – mindez nem trükk volt a részéről, hogy félrevezesse, vagy befolyásolja a szövetségeseit, és nem is az orosz tömegek számára tett opportunista propagandáról volt szó, hanem mindez való példája volt erősödő nacionalista ideológiájának, amelybe beletartozott antiszemitizmusa és az  internacionalisták iránt érzett gyanakvása is."
Putyin az ukrajnai események kapcsán útelágazáshoz érkezett. Előbb - utóbb választ kell adnia az orosz nép színe előtt, hogy melyik irányba indul. Brezsnyev, Gorbacsov, Jelcin gyalázatba vezető nyomdokaiba lép, vagy tisztázza a dolgát a kényes "sztálini örökséggel". Ezt megtette Sztálin is, a nem kevésbé kényes "lenini örökséggel"megírván "A leninizmus kérdései" c. könyvét. Nem vették észre, hogy Putyin hosszú évek óta üldögél, hol a minisz terelnöki, hol az államfői székben, de nem írt egy fia könyvet, sem. Nos itt az idő, hogy megírja "Mein Kampfját", vagy inkább "A sztálinizmus kérdései Oroszországban" c. korszakos, elvi irányt mutató nagy művét.
Ennyit joggal elvárhat tőle a sokat szenvedett és további szenvedések előtt álló orosz nép. A Nyugat züllöttségéről videoklipezni nem elég. A rothadt Nyugat benne él a mai Oroszország minden pórusában, de főleg Moszkva és Szentpétervár "előkelő"negyedeiben. A rothadás hordozói - kórokozói között feltünően magas a zsidók aránya. Ők az "orosz" írók, költők, képzőművészek, zeneművészek, színművészek, stb. Egyszóval az euro-kompatibilis "szel lemi elit". Mint nálunk...
No meg a zsidó oligarchia... Eleinte úgy látszott, Putyin leszámolt velük, felszámolta hatalmukat. Most kissé másképp látszik, Putyin gyanús nyugati kötöttségeinek ismeretében.

Putyin egy folyó partján áll, a folyó a képzeletbeli Rhodus és az oroszok most azt mondják 
" Hic Rhodus, hic salta!" Itt a Rhodus, itt ugorj!
2014.06.08





A kijevi hatalom magára vonta a pszichiáterek

Figyelmét



A kijevi hatalom magára vonta a pszichiáterek figyelmét
© Fotó: RIA Novosztyi/Jevgenyij Kotenko

Moszkva meghökkenéssel vette tudomásul azt az ukrán nyilatkozatot, hogy Ukrajna megkezdi az ukrán-orosz határ „egyoldalú demarkációját”. Erről az Ukrán Nemzetbiztonsági Tanács titkára, Andrij Parubij nyilatkozott a Tanács ülése után, amelyen Petro Porosenko ukrán államfő elnökölt.

Június 17-én a kijevi kormány megbízást kapott a gyakorlati aspektusok kidolgozására vonatkozólag. Ezek után Porosenko elnöki rendeletet ír alá, és beindulhat a határoszlopok ledöntése. Orosz szakértők állítják, hogy az efféle megközelítés az országhatárok kijelöléséhez abszolút hallatlan dolog a nemzetközi gyakorlatban.
Nem létezik a határ „egyoldalú demarkációja” – jelentette ki az orosz parlamentben Alekszej Puskov, az alsóházi külügyi bizottság elnöke.
Ha Kijevnek erről nem lenne tudomása, akkor közlöm vele, hogy a demarkáció céljából vegyes bizottságot alakítanak és ez két fél ügye. Erre vonatkozólag az országok külön egyezményt kötnek. Olyan határvonalnak, amelyet az egyik fél jelöl ki, nincs jogi ereje, ennélfogva a határ egyoldalú demarkációja folytonos határkonfliktust jelentene az Oroszországgal fenntartott viszonyban.
Ezt elismerik ukrán szakértők is. Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács első titkárhelyettese, Sztepan Havris az ukrán televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy „az ukrán-orosz határ egyoldalú demarkációja esetén Oroszország azzal vádolhatja országunkat, hogy elfoglaltuk Oroszország területének egy részét”. Nem kevésbé abszurditásnak nevezhetők azok a tervek is, miszerint az ukrán-orosz határ mentén ötméteres acélfalat vonnának fel, magasfeszültségű árammal, ami szintén szerepel Kijev tervei közt. Havris rámutatott, hogy némely területen az ukrán-orosz határ településeken át vezet, vasutakat, hidakat, üzemeket szel ketté, vagyis ennek a törekvésnek nincs semmilyen gyakorlati értelme, ez „tisztán politikai nyilatkozat”.
Moszkva és Kijev a kilencvenes évek dereka óta foglalkozik a határvonalak demarkációjával. A vonatkozó egyezményt Kijevben írta alá 2010 májusában Konsztantin Hriscsenko ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Akkor létrehozták a kétoldalú bizottságot a demarkációval kapcsolatos problémák rendezése érdekében. Semmilyen egyéb mechanizmust és semmilyen „egyoldalúságot” a nemzetközi normák nem irányoznak elő.
Az orosz szakértői közösség, a kijevi hatóságok magatartását jellemezve, egyre gyakrabban használja a „nem adekvát magaratás affektusa” kifejezést. A pszichiáterek ezzel a jelzővel illetik „a nem adekvát reagálást a kitűzött cél elérésében elszenvedett balsikerre”. Legfontosabb megnyilvánulásai a fokozott sértődöttség, makacsság, negatívizmus és elzárkózottság.
Mindezek a szimptómák megvannak. Arszenyij Jacenyuk kormányfő olyan mértékben megsértődött Oroszországra, hogy június 16-án, a kudarcba fulladt gáztárgyalások után kijelentette: Kijev „többé nem kívánja dotálni a Gazpromot”?! Közben az ukrán Naftogaz 4,5 milliárd dolláros adósságot halmozott fel Oroszország előtt.
Avakov belügyminiszter „elzárkózottsága” pedig oly erős lett, hogy Ukrajnával és legtöbb beosztottjával kizárólag a Facebook által kommunikál.
Azonban az abnormalitás a volt megbízott külügyminiszter, Andrij Descsica magatartásában csúcsosodott ki. Descsica június 15-én éjjel a kijevi orosz követség épületénél helyeselte a pogromot rendezők fellépését. „Lelki affektációja” nyomdafestéket nem tűrő, Vlagyimir Putyin orosz elnököt illető szavakban nyert formát.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_06_18/273669499/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



"Megtisztítani a kijevi fegyveres bandáktól" –

összefogott két szakadár köztársaság



2014. június 17., kedd, 12:32 • Utolsó frissítés: 2014. június 17., kedd, 13:36
Szerző: MTI

Szövetségi szerződést írt alá a donyecki és luhanszki népköztársaság. A donyecki "elnök" kizárta, hogy a jelenlegi helyzetben közvetlen tárgyalásokat kezdenének a kijevi hatóságokkal. Az ilyen, közvetítők nélküli tárgyalások "bűncselekménynek" számítanának.Szövetségi szerződést írt alá a donyecki és luhanszki "népköztársaság" – közölte kedden Denisz Pusilin, az egyoldalúan kikiáltott donyecki entitás elnöke, aki szerint megyéjét, amelyben polgárháború zajlik, "meg kell tisztítani a kijevi hatalom fegyveres bandáitól".
Az orosz állami hírügynökségnek Moszkvában adott interjújában Pusilin népköztársaságok szövetségének nevezte a két szakadár kelet-ukrajnai megye összefogását, és meggyőződését fejezte ki, hogy "tekintettel az ország délkeleti részén zajló eseményekre, a jövőben újabb köztársaságok" csatlakoznak majd szövetségükhöz.
Fegyveresek Luhanszkban
Fotó: AFP / Sergey Gapon
Pusilin szavai szerint a donyecki és luhanszki népköztársaság programja számos tekintetben egybeesik, ezért több minisztériumuk együtt fog működni.
Most a legfőbb feladatnak a "köztársaság" megtisztítását tartja a "kijevi hatalom fegyveres bandáitól". Szerinte ezért meg kell erősíteni az útellenőrző pontokat, önkéntes alakulatokat kell létrehozni. Mindamellett cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint döntés született volna egy reguláris hadsereg felállításáról.
Kizárta, hogy a jelenlegi helyzetben közvetlen tárgyalásokat kezdenének a kijevi hatóságokkal. Az ilyen, közvetítők nélküli tárgyalások "bűncselekménynek" számítanának – vélte. Utalt a Kijevvel korábban létrejött tűzszüneti megállapodásra, amelyet szerinte az ukrán hatóságok megszegtek.
Az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki "népköztársaság" függetlenségét a világ egyetlen országa sem ismeri el.

Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót

Magyarországról?



Posted on 2014/01/28 by Nifadmin
ion cojaÉveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat, a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelemtudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy durva megsemmisítésnek voltak alávetve.
Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar történelmi eseményről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott. Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!… Hanem a zsidók!
Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok…
1990 után, mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva, nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: megalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.
Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb szintű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!
Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam (a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban, amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról.
Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal). Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elűzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrínából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrínák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.
Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó, aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kívül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal).
Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeiket szolgálta!
A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.
Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások szintjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy esetleg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sirató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a szinten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberirtó szerepe van.
Hol van innen a híres zsidó szolidaritás? Miért nem működött? Az emberi szolidaritásról nem is merek beszélni!
Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantropikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kisebbek, minél nagyobb a katasztrófa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek Palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni. Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).
Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elítélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma siratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni. (49.oldal).
Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik siratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmenteni!
Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel…
Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával, és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?…A híres hat millió?
Jegyzet:  A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrína szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!
Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később ellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak…
Milyen helyzetben voltak a magyarországi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve? Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalitási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a komfortját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen elölről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha… Csupán a cionista doktrína követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen…
Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?
Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal. Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nem kívánatos, az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kisebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).
Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kisebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára. Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért ítéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról. Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).
Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok… vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.
Néhány tisztázó kérdés: Az  Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?
Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?
Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.
Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem, vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom, csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus!
A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával… Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik. Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra.
Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népirtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően! Mert ez az igazság lényege.
És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?…
ION COJA
2011. december 22.
NIF megjegyzés: A szövetséges hatalmak 1944-ben pontosan tudták, hogy emberek százezreit szállítják marhavagonokban Auschwitzba, ennek ellenére egyetlen bomba nem hullott a haláltábornak még a környékére sem, de ugyanúgy nem bombázták azokat a vasútvonalakat sem, amelyeken a deportálások zajlottak. Vajon miért? Talán csak nem azért, mert egy előre kitervelt aljas megegyezés áldozatainak szánták ezeket a szerencsétlen embereket, mert egy előre megtervelt forgatókönyv szerint kellett beáldozniuk őket a későbbi Izrael állam megalakításáért? Talán csak nem azért, mert meg volt a kvóta arra, hogy a Palesztinában létrehozandó zsidó államnak mennyi lehet a befogadó kapacitása? 
Nemzeti InternetFigyelő



Moszkvába ment az autonómiáról tárgyalni Vona Gábor



2014, június 18 - 15:53
A kárpátaljai magyar-ruszin autonómia létrehozásának támogatását reméli Oroszországtól a Jobbik Moszkvában tárgyaló küldöttsége - közölte Vona Gábor pártelnök az Oroszország Ma hírügynökségnél szerdán tartott tájékoztatóján.
A politikus szerint Kelet-Ukrajnában etnikai tisztogatás folyik, és attól tart, hogy ez várható Kárpátalján is. A Jobbik elnöke a párt parlamenti frakcióvezető-helyettesével, Gyöngyösi Mártonnal, az országgyűlés külügyi bizottsági alelnökével és Kovács Béla európai parlamenti képviselővel, az EU-Oroszország parlamentközi energetikai munkacsoport társelnökével érkezett az orosz fővárosba, hogy az orosz politikai és kulturális élet szereplőivel elsősorban az ukrán válságról és a magyar-orosz viszony alakulásáról, a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről folytassanak megbeszéléseket. Kedden Alekszej Zsuravljovval, a Rogyina nevű hazafias párt elnökével, a kormányzó Egységes Oroszország párt parlamenti képviselőjével tárgyalt az orosz parlament alsóházában.
Vona Gábor elmondta, hogy a duma energetikai bizottságának elnöke is fogadja küldöttségüket, ezen kívül találkozik az orosz-magyar baráti tagozat vezetőjével. Gyöngyösi Márton a tájékoztatón az ukrán válságról fejtette ki pártja véleményét, szerinte ez a konfliktus véres polgárháborúba torkollott. A térségért 1989 óta zajló geopolitikai küzdelem most Ukrajnában folytatódik. A magyar parlament külügyi bizottsági alelnöke kifejtette: pártja szerint nem Oroszország, hanem a Nyugat az agresszor Ukrajnában, Moszkva csak az orosz kisebbség védelmére kelt. A Jobbik külpolitikusa példaértékűnek tartja a krími népszavazást, amely "a kárpátaljai magyarok és a ruszinok számára az autonómia reményét villantja fel". Úgy vélte, hogy a magyar vezetésnek és diplomáciának ezt kell elősegítenie.
Kovács Béla, a Jobbik "kémgyanúba" keveredett európai parlamenti képviselője a jelenleg legbefolyásosabb orosz állami hírügynökség sajtóközpontjában először részvétét nyilvánította az orosz állami televíziós és rádiótársaságnak a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében gránáttűzbe került, szavai szerint meggyilkolt két munkatársának halála miatt. A magyar politikus emlékeztetett arra, hogy nemzetközi megfigyelőként ott volt a március 16-án tartott krími népszavazáson, amelyet követően Oroszország elcsatolta a területet. Kovács Béla ezután tért rá a vele kapcsolatos vádakra, furcsállva azt, hogy 9 nappal az európai parlamenti választások előtt jelent meg a sajtóban, hogy ő orosz ügynök.
A Magyar Nemzet május 15-én közölte értesüléseit, miszerint Polt Péter legfőbb ügyész az Európai Parlament elnökéhez fordult, és azt indítványozva, hogy az EP függessze fel a képviselő mentelmi jogát. Sajtóértesülés szerint Kovács Béla ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt. A parlament nemzetbiztonsági bizottsága ezt követően zárt meghallgatást tartott, és a dokumentumokat titkosították.
Kovács Béla Moszkvában is elmondta: visszautasítja a vádakat. Hangoztatta, hogy javítani akarta az Európai Unió és Oroszország kapcsolatait, s ebben jelentős eredményt ért el. Hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament és az orosz duma közös energetikai munkacsoportjában, amelynek társelnöke, ugyancsak komoly sikerek születtek. Utalt arra is, hogy Magyarország részt vesz a Déli Áramlat gázvezeték építésében, akárcsak a paksi atomerőmű orosz részvétellel tervezett bővítésében. Szerinte az Európai Unió és Oroszország viszonya romlásának komoly következményei lehetnek, így ha a Déli Áramlat európai gázvezeték nem valósul meg, az Európa energiabiztonságát fenyegeti.
Vona Gábor hangsúlyozta: a Jobbik azon kevés európai politikai erő közé tartozik, amelyek azt szorgalmazzák, hogy Oroszországgal  maximálisan jó kapcsolatot kell kiépíteni. Üdvözölte az Eurázsiai Gazdasági Unió létrejöttét. Szerinte szükség van arra, hogy "ez a térség gazdaságilag és politikailag megpróbáljon ellensúlyt képezni az euroatlantizmusal szemben". Bár nem tartja reálisnak, hogy Magyarország csatlakozzon az Eurázsiai Unióhoz, azt szorgalmazza, hogy Budapest a legszorosabb együttműködésre törekedjen vele. Azt mondta, hogy a Jobbik a legkövetkezetesebb és legmegbízhatóbb partner akar lenni ebben a törekvésben.
A Jobbik vezető politikusai többször hangoztatták, hogy külföldi szövetségeseik között szerepel Oroszország, az ukrán-orosz konfliktus ügyében pedig többször is határozottan kiálltak az orosz fél és az Ukrajnától való elszakadást célzó népszavazások érvényessége mellett. Vona Gábor pártelnök tavaly májusban járt Moszkvában, ahol Alekszandr Dugin, a Lomonoszov nevét viselő Moszkvai Állami Egyetem tanára, Vlagyimir Putyin orosz elnök volt tanácsadója kérte fel egy előadásra Oroszország és Európa kapcsolatának kérdéskörében.
MTI - alfahir.hu



Kovács Béla minden kérdésre választ adott (+Videó)

Orbán viszont azóta is keresi a telefont !!!!!



2014, június 2 - 16:20
Jobban van Kovács Béla, a Jobbik frissen újradelegált EP-képviselője, aki közel két héttel ezelőtt szívinfarktus-közeli állapotban került kórházba. A politikus hétfőn sajtótájékoztatót tartott, ahol minden kérdésre készségesen válaszolt, egyben megerősítette korábbi álláspontját, miszerint soha nem követett el kémkedést, és nem tartott fenn semmilyen kapcsolatot a titkosszolgálatokkal.
A nemzeti párt EP-képviselője köszönetet mondott az orvosoknak a szakszerű, és talán életmentő ellátásért, valamint háláját fejezte ki a Jobbiknak és a szimpatizánsoknak is azért, amiért bíztak benne, illetve támogatták az elmúlt hetekben. Leszögezte: munkája során számos alkalommal kellett orosz politikusokkal, diplomatákkal találkoznia, hiszen az európai és az orosz parlament között működő közös bizottságnak, és az ehhez fűződő energetikai bizottságnak is a tagja volt. A képviselő elmondta, egyértelmű céljának tekintette az Unió és Oroszország közötti jó kapcsolat kiépítését és fenntartását, hazai értelemben pedig ezt a tervezett paksi bővítés és a Déli Áramlat miatt is fontosnak nevezte. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy 2015-ben lejár a Magyarország és Oroszország közötti gázszerződés, ami miatt különösen fontosak a jó kapcsolatok.
s
Hozzátette: a találkozók alkalmával sok ügyfelétől csak egy névjegykártyát kap, így abban természetesen nem lehet biztos, hogy az, akivel tárgyalt, nem rendelkezik-e „más feladatokkal” is, azonban neki ilyen információi nem voltak. A képviselő ugyanakkor megjegyezte, hogy munkája során az Unió és Oroszország kapcsolatainak javításán tevékenykedett. Az Alfahír kérdésére Kovács Béla azt mondta, egyelőre nem tudja, milyen bizottságban fog dolgozni az új EP-ciklusban, de reményei szerint folytathatja az energetikai területen való munkát.
s
Nem is tudna mit mondani
Kovács Béla megerősítette azt a korábban megismert tényt is, hogy az Európai Parlament képviselői munkájuk során nem rendelkeznek olyan minősített, titkos adatok felett, amelyek érdemesek lehetnek arra, hogy például Oroszországnak titokban kiadják őket. A képviselő kitért arra is, hogy a „botrány” kirobbantásakor saját maga kérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását, ugyanakkor - mint azt Mirkóczki Ádám szóvivő most is megismételte - ott semmilyen, a Büntetőtörvénykönyvbe ütköző állítás nem hangzott el. Ehhez tartozik, hogy a Jobbik a bizottsági ülések jegyzőkönyveinek teljes nyilvánosságra hozatalát kéri.
a
Nem volt könnyű meggyőzni a sajtót, de nem maradtak kérdések, Kovács Béla mindenre válaszolt
A sajtó kérdésére Kovács Béla cáfolta azt a híresztelést is, miszerint konspiratív találkozókon jelent volna meg, továbbá „megmosolyogtatónak” nevezte azt, hogy neki piros és zöld mappákkal jelezték volna, szabad-e egy találkozó, avagy sem.
Apróságok és sajtóper
A sajtótájékoztatón a képviselő válaszolt az otthonával kapcsolatos kérdésekre is, amit a sajtó korábban „százmilliós villaként” lebegtetett meg. Mint elmondta, és arról korábbanexkluzív képgalériával jelentkeztünk, az épület szakértői megállapítás szerint felújíthatatlan, lebontásra ítélt. Hozzátette, hogy azt a felesége és az anyósa két oroszországi ingatlanának eladásából vásárolták, azonban vételkor az eladó eltitkolt bizonyos, az épület statikai jellemzőire vonatkozó részletet. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy perelne is, ha lenne kit, az eladó viszont már elhunyt.
s
A sajtótájékoztató után még személyesen is lehetett kérdezni a képviselőt
Kovács Béla kijelentette: jogi úton fognak elégtételt venni azokon a sajtóorgánumokon, melyek tényként kezelték, hogy ő kém lenne. A feljelentéseket jövő héten tervezik megtenni, azonban a képviselő azt egyelőre nem árulta el, mely orgánumok lesznek az alperesek, annak megállapításán ugyanis még dolgoznak a jogászok.
Ismert, a Fidesz-közeli Magyar Nemzet az EP-választási kampány kellős közepén jelentetett meg egy cikket arról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész diplomáciai úton fordult Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez azt indítványozva, hogy függesszék fel Kovács Béla mentelmi jogát. Bár a jobbikos képviselőknél alapelvárás, hogy "nem bújnak a mentelmi jog mögé", ez a folyamat (tehát a mentelmi jogról való lemondás) viszont hosszabb időt vesz igénybe, jelen esetben még az új EP bizottságainak felállítása is hátra van. Kovács Béla hétfői tájékoztatása szerint erre leghamarabb júliusban, de az is lehet, hogy csak szeptemberben kerül sor. A lap akkor azt írta, a képviselő ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt, amit hosszú évek nyomozása előzött meg, aztán pont a választások előtt sikerült szivárogtatni a pártsajtó felé. Az azóta megjelent hírek szerint ugyanakkor Kovács Béla nem kémkedést követett el, hanem az euroszkeptikus pártok egyesítésén dolgozott, ami teljesen legális, még az EU által is támogatott tevékenység.


Kovács Béla: Soha nem tettem olyat, amivel vádolnak





Kovács Béla a sajtótájékoztatón leszögezte: lemond mentelmi jogáról, áll mindennemű vizsgálat elé, és reméli, hogy miután az eljárások megállapították ártatlanságát, egyszer bocsánatot fognak kérni tőle azok, akik korábban kémkedéssel vádolták.
alfahir.hu




Kubatov háborút indított a Fradi-szurkolók ellen


2014, június 19 - 15:32 alfahir.hu
A tegnapi nap folyamán eldőlt: a szervezett szurkolói csoportok a továbbiakban nem látogatják majd a Fradi mérkőzéseit. A csoportok vezetői találkoztak az FTC vezetőségével, Kubatov Gáborék ritka aljas módszerhez nyúltak.

De mi is történt eddig?
  • A Ferencváros új, 22 500 férőhelyes stadionját rekordsebességgel, 14 hónap alatt építette fel az MSZP-közeli Wallishoz tartozó Market Zrt., a hipermodern arénában augusztusban rendezik majd a nyitómérkőzést.
  • A 13,49 milliárd forintos létesítmény ára a befejezés előtt nem sokkal, áprilisban 906,9 millió forinttal megemelkedett, a pénzből többek közt egy 
biometrikus azonosítórendszert építettek ki, mely lehetővé tette, hogy a szurkolók csak tenyérlenyomatot adva léphessenek be az új arénába. A rendszer 5 millió ponton azonosítja a szurkolók tenyerét.
  • A példátlan adatgyűjtés ellenérzéseket váltott ki a drukkerek jelentős részéből, akik mindezt rabosításként értékelték. A 2013-14-es szezon zárómérkőzésén 15 perces néma csenddel tiltakoztak, később a stadion környékére molinókat 
feszítettek ki.
  • Miután kiderült, hogy a rendszernek nincs meg a törvényi háttere, két fideszes képviselő, dr. Vas Imre és Simon Róbert Balázs módosító indítványt 
nyújtott be a sporttörvényhez, mely lehetővé tette az íriszkép, és a tenyérlenyomat ellenőrzését a sportlétesítményekben.
  • A törvény parlamenti 
vitája során a Jobbik és az LMP is keményen kritizálta az elképzeléseket, a fideszes képviselők azonban - bár láthatóan fogalmuk sem volt arról, miről is van szó - kiálltak a sebtében hozott módosítás mellett.
  • A parlamenti vitát követően az FTC megkezdte a bérletek árusítását és a drukkerek regisztrálását.

"Adatgyűjtés... Kitiltás... Színház... Fradista, ne regisztrálj!"

Már döntöttünk, de beszélgessünk
Kubatov Gábor csak a fent felsorolt eseményeket követően ült le tárgyalni a szervezett szurkolói csoportok vezetőivel, akkor, mikor már minden lényeges döntést meghoztak. Az egyeztetést követően az FTC a következő közleményt adta ki:
"A Ferencvárosi Torna Club elnöke a mai napon egyeztetést folytatott a szurkoló csoportok vezetőivel, amely sajnálatos módon nem vezetett eredményre. A tárgyalás folyamán megállapításra került, hogy a csoportok vezetői sem gondolkodnak egységesen az új stadion beléptető és biztonsági rendszeréről (volt aki már az elmúlt napokban regisztrált). Azon szurkolói vezetők közül többen, akik a legjobban ellenezték az új szabályozást, bizonyítható módon érvényes bérlet vagy jegy hiányában vettek részt a 2013 / 2014 -es szezon Fradi mérkőzéseinek a javarészén, megkárosítva ezzel a klubot. A vezetés a fent említett okok miatt indokoltnak tartja a beléptetés szigorítását, mert ez a Fradi érdekeit szolgálja".
A probléma, hogy a klub érvei több ponton is sántítanak, a tárgyalás végkimenetele pedig már annak megkezdése előtt világos volt. Mindez egyértelműen kiderül néhány internetes hozzászólásból.
Végel Tamás, a Fradi-szurkolókat az ország számos pontjáról mérkőzésekre szállító FradiBusz hálózat szervezője és vezetője - aki az elmúlt napokban az események hatására lemondott pozíciójáról - a következő megjegyzést posztolta:
"Az EEE, a GM és a 16-os szektor vezetőin kívül, volt ma egy meglepő +1 fő is. Egy régi II-es szektoros, aki X éve nem igen volt meccseken a lelátón. Ő a napokban regisztrált. De ugye ő egyáltalán nem vesz részt az elmúlt évek Fradi Táborának vezetésében. A Klub (!) meghívta őt is az egyeztetésre, hogy az előre megírt közlemény ezen része valós legyen. A székház ajtaját csukták be szurkolótársaink, amikor a fradi.hu le is hozta azt... (a közleményt - a szerk.) Szóval egyetértés volt és senki nem regisztrált... Hatásvadászat."
Úgy tudjuk, a vezetőség Végel Tamást kitiltotta az FTC stadionjából, az általa megszervezett FradiBusz hálózat területi vezetőit pedig azzal keresték meg, hogy ingyen bérletet ajánlanak fel nekik, ha átveszik a helyét. A csoportok vezetői tehát mindannyian a biometrikus beléptetés ellen foglaltak állást, Kubatov azonban csoportvezetőként meghívta az utóbbi időben a VIP-páholyban feltűnő barátját, hogy később azt mondhassa, nem volt egységes a szurkolók álláspontja.
Mindezt megerősíti Magyar Balázs, az Erkölcs, Erő, Egyetértés Mozgalom vezetőjének hozzászólása is. Érdekesség, hogy az EEE hosszú ideig jó viszonyt ápolt Kubatov Gáborral, közéjük tartozik a Fidesz-közeli, az Echo TV-n és a HírTV-n gyakorta feltűnő Boros Bánk Levente is, ám úgy tűnik, most nekik is elegük lett a vezetőségből.

Fotó: ultrashun.hu

Magyar a következőket írta:
"Még a liftben voltunk a stadionban amikor a Fradi vezetése már kitette a tájékoztatóját...
Természetesen a csoportok is kiadnak egy közleményt a kialakult helyzetről. Igaz nekünk kis időbe telik mindez, mi nem írtuk meg még az 'egyeztetés' előtt...
Elöljáróban annyit, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére a szervezett csoportok véleménye teljesen egyseges.
No meg annyit, hogy sikerült stadionon kívülre száműzni a ferencvárosi szervezett szurkolói életet és a hangulatot.
Sajnálatos, hogy eleve nem volt esély kompromisszumot keresni sem..."
Mindemellett meg kell jegyezni azt is, hogy amennyiben az elmúlt időszakban többen is jegy és szurkolói kártya nélkül léphettek be a stadionba, az nemcsak az esetlegesen érintett szurkolók, hanem a klubbal szerződésben álló Fradi Security felelőssége is, őket azonban nem érte nyilvános kritika a klub részéről. A biztonsági cég vezetője egyébként Kubatov bizalmasa, Sz. Ferenc, aki a nyomozó hatóságok megállapításai szerint 1996-ban emberölést követett el, előtte pedig illegális pénzbehajtásból élt - minderről a hvg.hu számolt be korábban.
Bojkottot hirdettek a csoportok
A szurkolói csoportok ma délután az alábbi közleményt adták ki:
A Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai az alábbiakról tájékoztatják a közvéleményt:
A Ferencváros vezetősége a mai napon egyértelműsítette, hogy ragaszkodik a világ egyetlen más stadionjában, sporteseményén sem szükséges biometrikus adatok begyűjtéséhez, amelyek megadása nélkül ezentúl fradista nem szurkolhat a helyszínen futballcsapatunknak.
Ezzel a döntéssel végleg kimondta azt, ami sajnos már jó ideje sejthető volt: az új stadionhoz már nem elég jó a Fradi mellett a nem kevés nehéz évben, másodosztályban is végig kitartó fanatikus tábor, sőt terhes is számára ez a véleményében mindig kritikus, a mérkőzéseket a Ferencváros történelmi hagyományának megfelelően nem csupán sporteseményként, de közéleti eseményként, találkozóhelyként is megélő közösség.
Hiszen mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a sehol máshol az országban nem létező szurkolói kártya, a névre szóló jegyekhez pluszban kért személyes adatok, a klubnak előzetesen megküldendő transzparensek, koreográfiák rajzai, az arcfelismerős, mindent látni akaró többszáz kamera kizárólag Ferencvároshoz való tartozásunk miatti elfogadása után eljön az a pont, amit ez a közösség már nem tud tolerálni.
Mert ezek az intézkedések pont azt a fanatizmust zárják börtönbe, lehetetlenítik el annak őszinte megélését a lelátón, ami a Fradit drasztikusan megkülönbözteti minden más magyar csapattól. Azt a pénzben nem mérhető fanatizmust, utánozhatatlan hangulatot, amelyre minden futball iránt érdeklődő, a Fradit imádó vagy utáló tévénéző, újságolvasó, az ide vágyó, e közösség miatt fradistává váló játékos vagy éppen szponzor kíváncsi. Vagyis mindazt amire a most kitalált üzleti modell épül.
Mindezek mellett az előzetes ígéretek ellenére Magyarország legdrágábban látogatható sportlétesítményévé, csak és kizárólag profit és bevétel alapon működő, jövendő nevével is ezt sugalló futballgyárrá változtatta az egykori Szentélyt, egy új elit játszóterévé téve azt, ahol a B-középnek csak a lelátórész elnevezésében juthatott hely.
Az, hogy klub a a beléptetési rendszer értelmetlen túlszabályozását az utolsó pillanatokig titkolta, a bérletvásárlások megkezdődése utánig halogatta az ezzel kapcsolatos személyes megbeszélések létrejöttét és ezt azok befejeződését követő percben előre megírt - érvrendszerében komolytalan, láthatóan döntésük igazolására utólagos ürügyet kreáló, - közleményével zárta le, egyértelműsítette, hogy eleve nem volt esélye a szurkolóknak kompromisszumot keresniük.
Mindezeket figyelembe véve a Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai egységesen kijelentik, hogy a bevezetett intézkedések elfogadhatatlansága miatt határozatlan ideig nem látogatják mindazokat a mérkőzéseket ahol a jelen szabályozás alapján lehet csak jegyhez jutniuk. Leszögezzük, hogy döntésünk nem a csapat ellen irányul, így ezután is minden olyan futball mérkőzésen jelenlétünkkel, hangunkkal kívánjuk segíteni a Ferencvárost, ahol azt a külső szabályzók lehetővé teszik!
Kérünk továbbá minden csoportokkal szimpatizálót, a Ferencváros vezetésének jelen intézkedéseivel nem egyetértőt, hogy csatlakozzon a fanatizmusért, a józan ész szerinti szurkolói hagyományok megörzéséért indított akciónkhoz és egyelőre ne regisztráljon a most meghatározott feltételek mellett.
****************************************************************

Mészáros Lőrinc első cége nem volt sikeres

2014-06-19 Átlátszó blog
Mészáros Lőrinc állítása szerint már 1999-ben vagyonos ember volt az 1991-ben indított vállalkozásának köszönhetően. A cégnyilvántartás szerint viszont első cégét csak 1996-ban alapította, és annak mérlegadatai egészen mást mutatnak. A kft. legtöbb adózott eredménye 5,5 millió forint volt, osztalékot soha nem vettek ki belőle, tehát biztosan nem ebből a vállalkozásból gazdagodott meg a felcsúti polgármester.

Nemrégiben megírtuk, hogy 2010 óta milyen rekordsebesen vagyonosodott Mészáros Lőrinc a nevét viselő, 2001-ben alapított cégén keresztül. Azonban nem felejtettük el, hogy áprilisban a felcsúti polgármester a Heti Válasznak adott emlékezetes interjújában azt nyilatkozta, hogy ugyan egy iskolába járt Orbán Viktorral, de legközelebb csak 1999-ben találkozott vele, és addigra az 1991-ben indított vállalkozásának köszönhetően már vagyonos ember volt.
"Később is sikeresen vállalkoztam, így tehát nem a Fidesz-kormányoknak köszönhetően gazdagodtam meg, és már akkor volt miből adnom a felcsúti futballnak."
Megpróbáltunk ennek az állításnak utánajárni. A cégnyilvántartás szerint 1991-ben Mészáros Lőrincnek nem volt tulajdonrésze semmilyen gazdasági társaságban, tehát maximum egyéni vállalkozó lehetett. 1996-ban azonban T. Zoltán váli lakossal közösen megalapította a Celsius 96 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (2010 óta GeoEco Hungary Kft.), amelynek tevékenységei kezdetben a mélyépítőipar, a közúti teherszállítás, valamint a vas-, műszaki-, üvegáru kiskereskedelem voltak, 1998-2008 között pedig rengeteg mindennel, még közétkeztetéssel is foglalkozott.
Mészáros Lőrinc a cég 1996-os megalapításától 2008.03.31.-ig volt a Celsius 96 Kft. ügyvezetője és tulajdonosa, ezért megnéztük a vállalkozás erre az időszakra vonatkozó mérlegeit és beszámolóit a cégbíróságon. A dokumentumok finoman szólva sem igazolják Mészáros szavait.
Az első év mindig nehéz egy cég életében, a Celsius 96 azonban később sem lett sikeres. A kft.-nek a legjobb évében, 2002-ben is csak 89,8 millió forint volt a nettó árbevétele. Adózott eredménye ekkor 5,3 millió forint lett, ennél több csak 2007-ben jött össze, nagyjából 5,5 millió. Osztalékot egyik évben sem vettek ki belőle a tulajdonosok, így biztosan nem ebből a vállalkozásból gazdagodott meg Mészáros Lőrinc.

****************************************************************

Lázár János lesz az ország uniós főtárgyalója


2014 június 18., szerda propeller.hu
Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert jelölte ki a kormány a 2014-2020-as programozási időszak tervezésének koordinációjáért felelős uniós főtárgyalónak.

Lázár: "akinek nincs semmije, az annyit is ér"

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyezte határozat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
Lázár János feladata, hogy a Közös Stratégiai Keret alá tartozó alapok ügyében egyeztessen az Európai Bizottsággal, vezesse a tárgyalásokat és képviselje a magyar álláspontot.
A kormány egyúttal visszavonta azt az előző ciklusban hozott határozatát, amelyben a 2014-2020-as programozási időszak előkészítéséért felelős uniós főtárgyalónak Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert jelölte ki.

****************************************************************

Róna Péter csalódott


2014. 06. 17. 09:54:00 Híradó
Ilyen jellegű problémák más társadalmakban is előfordulnak, és az a szokás, hogy a probléma megoldásához létrehoznak egy tényfeltáró bizottságot, amely független a politikától, elsősorban szakmai tudás és hozzáértés jellemzi - mondta Róna Péter közgazdász.

Tisztességtelen az árfolyamrés - mondta ki hétfői jogegységi határozatában a Kúria; Róna Péter közgazdász az M1 Ma reggel című műsorában csalódottságának adott hangot a döntést illetően. Mint mondta, a Kúriának két lehetősége volt: vagy pontos meghatározást ad a kölcsön fogalmának, a másik megoldás pedig az, hogy a hitelszerződés érvényes, hacsak nem tartalmaz valamit, ami tisztességtelen. A tisztességtelenség kidolgozása, felderítése perek tízezreit jelenti, vagyis "megint ott vagyunk, hogy nincs megoldás, a Kúria ezt a kérdéskört nem oldotta meg".
Róna Péter szerint a megoldás a Kúria feladata lenne. Szerinte "maszatolás folyik", és elszomorító az a tény, hogy "van egy gazdasági, társadalmi probléma, a devizahitel, és a mai napig nem voltunk képesek megoldani". Nem látja annak sem a lehetőségét, hogy a kormány törvényt tud alkotni a probléma megoldására.
Róna Péter azt mondta, ilyen jellegű problémák más társadalmakban is előfordulnak, és az a szokás, hogy a probléma megoldásához létrehoznak egy tényfeltáró bizottságot, amely független a politikától, elsősorban szakmai tudás és hozzáértés jellemzi. Esetünkben ez nem történt meg, a társadalom nem látja világosan, mi történt. A közgazdász meggyőződése, hogy a Kúria sem látja át, miről van szó, és nem történt meg a hiteles, részletes, mélyreható tényfeltárás, aminek alapján a Kúria jó döntéseket hozna.
"Tisztázzuk, minden deviza alapú kölcsönt felvevőnek azt mondták, hogy devizát kapnak, de rögvest meg is veszik tőlük és törlesztéskor a megbízásukból vásárolnak nekik devizát. Kúria is felismerte, ez nem történt meg - miután ezt mondja minden civil jogvédő is. Ám, ha nincs devizavételi és eladási árfolyam, a számlakivonatok valótlanok! Az egész számlaegyenleg téves. Egy számlakivonat nem lehet 'kicsit hamis'. Vagy igaz, vagy nem! Már a devizából számolt kölcsönbe adott forint összege sem volt jogos mértékű. Az átszámítást un. technikai számla rögzíti, mely egy belső nyilvántartás, amit nem lehet a laikusoknak tényleges pénzmozgásként 'eladni'. Pedig ez történt: 1,2 millió szerződés és azok törlesztései esetében akár 80-100 milliószor hangzott el hamis állítás és elszámolás a hitelintézeteknél. Lényeg, hamis volt a szerződés előtti és az azt követő tájékoztatás, és hamis a kölcsön elszámolása.
Egy elszámolás nem "kicsit hamis", nem lehet "kigyomlálni" az árfolyamrést, a többit pedig érvényesnek tekintetni. A szerződés megkötése téves tájékoztatáson nyugszik - hamisításban fogant, ami érvénytelenségi ok a törvény erejénél fogva, nem bírói mérlegelés kérdése. Kúria közvetve ezt mondta ki." 
(Varga István)
****************************************************************

Kiderült, mi hiányzik a magyar gyereknek: zsidók

által készített Salamon-legenda-film 200 milliós

állami támogatással!

2014-06-18. 15:33 Index - Kuruc.info
200 millió forinttal támogatja a "Magyar" Nemzeti Filmalap a Salamon király legendáját feldolgozó egész estés animációs filmet.

Temple Réka producer vezetésével, a Cinemon Studio részvételével, a József Attila-díjas Böszörményi Gyula forgatókönyvíró közreműködésével készül a közel 800 millió forint összköltségvetésű családi rajzfilm. A Salamon király legendája rendezője a "belga származású" Albert Hanan Kaminski, aki több népszerű animációs filmet, köztük a Babar: Az elefántok királya és a Pettson és Finduszt is jegyzi.

A történet Salamon kamaszfiúból felnőtt férfivá válásának kalandos történetét meséli el, és bemutatja a mediterrán térségben élő kultúrák sokszínűségét, Ázsia, Afrika és Európa közös örökségét, a három nagy vallás bölcsőjét egyaránt - áll a Filmalap közleményében.
A várhatóan 2016-ban gyerereknapon mozikba kerülő film a hagyományos rajzanimáció alapjait használja fel a legmodernebb digitális technika segítségével. A Salamon király legendája a magyarországi Cinemon Studio és az izraeli Eden Productions koprodukciójában készül.
Temple Réka számos animáció elkészítésében vett részt, ő a producere például a Gryllus Vilmos Maszkabál című animációs filmjének.
****************************************************************

A rácson innen és túl


Miközben a kormány kézzel-lábbal küzd a faji megkülönböztetés majdnem minden formája ellen, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága olyan pályázatot hirdetett meg egyetemistáknak és főiskolásoknak, amely a lehetséges győztesek közül kizárja majdnem az összes egyetemistát és főiskolást. A már 3-as átlagért is havi 21 ezer forintot biztosító ösztöndíjat csak az a hallgató nyerheti el, akinek eredendően barnább a bőrszíne. A program célja: cigány származású büntetés-végrehajtási szakemberek képzése.

Azon túl, hogy immár sokadik példáját látjuk annak, hogy kormányunk faji alapon különbözteti meg hátrányosan a magyarságot a saját hazájában, felvetődik a kérdés: miért van az, hogy amiről a rács egyik oldalán nem lehet nyilvántartást vezetni, az a másik oldalán egyenesen feltétel. És egyáltalán, miért van szükség cigány bv-szakemberekre? Természetesen a Jobbik és a miskolciak tudják a választ, de ha a BvOP is megfogalmazna egyet, talán közelebb kerülnénk ahhoz, hogy egy újabb tabut ledöntsünk.
Jakab Péter
Tüntetni akarnak a miskolci cigányok, mert nem elég nekik a kétmilliós lelépési pénz
Demonstrációra készülnek Miskolcon a cigányok, mert szerintük a városi közgyűlés májusi ülésén elfogadott, az úgynevezett nyomortelepek felszámolásáról szóló határozat "diszkriminatív, hátrányosan érinti a telepeken élőket" - közölte Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön.
Váradi Gábor elmondta: június 25-én délután a demonstráció résztvevői a miskolci városháza elé vonulnak. A kisebbségi vezető azt is közölte: nyílt levelet fogalmaztak meg Orbán Viktornak, kérve a miniszterelnököt, hogy segítsen megoldani az "egyre kritikusabb válsághelyzetet".
Szerintük "Borsodban romának lenni évek óta egyre nagyobb megpróbáltatást jelent" (érdekes, mi eddig az ott élő magyarokról véltük ugyanezt, ezek szerint tévesen -. a szerk.), "nem elég a szegénység, de a szélsőjobb politikai szervezetei egyre fenyegetőbben lépnek föl velünk, cigányokkal szemben" - sajnáltatta a bűnözőket a közpénzből élősködő vezető. (MTI nyomán Kuruc.info)
"Ha az aranyat megtisztítod, szép színe jobban előjön! Ha a szenet megmosod, még jobban feketéllik. Ha a bölcseket ingerled, még inkább kitűnik érdeme. Ha az ostobákat ingerled, ürülék jön ki belőlük."
(Dzsingisz Kán: A bölcsesség kulcsa)
****************************************************************

Moszkva háborús bűnössé nyilvánított egy izraeli

-ukrán oligarchát


2014.06.18 19:20 Hídfő.net
Az orosz Nyomozati Bizottság bűnügyi eljárást indított Arszev Avakov ukrán belügyminiszter és Igor Kolomojszkij ukrán-izraeli oligarcha ellen, aki a Kijevben lezajlott puccs óta hivatalosan Dnyipropetrovszk kormányzója. Gyilkosság szervezése a hadviselés tiltott eszközeinek és módszereinek alkalmazásával, emberrablás, újságírók törvényes tevékenységének akadályozása a vád, vagyis az orosz hatóságok hivatalosan is kimondták, hogy az illegitim kijevi vezetés tagjai háborús bűnösök. A nyomozati bizottság szerint Avakov, Kolomojszkij és az ukrán védelmi tárca legfelsőbb vezetésének más tagjai előre megfontolt szándékkal csapatakciót szerveztek és vezettek polgári személyek meggyilkolása céljából.

Igor Kolomojszkij Ukrajna harmadik leggazdagabb embere, vagyona mintegy 2,4 milliárd dollárra tehető. Ukrán-izraeli kettős állampolgár. Az ő kezében van több ukrán magánbank, de az olajiparban és élelmiszeriparban, mezőgazdaságban és szállítmányozásban is vannak nagyvállalatai. Timosenko korábbi "támogatója" volt, mielőtt elbuktatta a pártját azzal, hogy az utolsó pillanatban bejelentette, mégse fizeti Timosenko kampányát. Az utóbbi években Vitalij Klicsko pártját, az UDAR-t pénzelte, részben neki köszönhetően tudtak folyamatosan fizetett aktivistákat az utcákon tartani a kijevi puccs során. Az illegitim kijevi junta a kormány elzavarását követően Kolomojszkijt ültette a Donyeck régió kormányzói székébe, amit a helyi lakosság az első pillanattól ellenzett.
Kolomojszkij vállalatbirodalmát mindeddig Svájcból irányította, de a kinevezését követően sem ülhetett a kormányzói székbe, mert már kinevezésének ténye is ezreket vitt az utcára, és a Donyeck régió azóta elszakadt Ukrajnától Donyecki Népi Köztársaság néven. Kolomojszkij ezért minden vagyonát abba ölte, hogy a Donyeck régióban a lakosság ellen megtorló akciókat szervezzen. Feltehetőleg közvetlen az ő zsoldjában működtek a Donyeck régióban megjelenő amerikai magán katonai vállalatok fegyveres alakulatai.
****************************************************************

Ukrajna - a NATO utolsó szalmaszála


2014.06.19 21:02 Hídfő.net
A fuldokló igyekszik a felszínen maradni, és ezért mindenbe kapaszkodik, még akkor is, ha annak nincs is semmiféle veszélyelhárító hatása. Mint egy szalmaszálnak. A NATO, mely valóban fuldoklik (a saját hibáinak a következményeiben), görcsösen kapaszkodik a cionisták által megszervezett és kirobbantott ukrán válságba, mint végső lehetőségbe. Az elmúlt évek sorozatos kudarcai után élet-halál kérdéssé vált számukra valami eredmény felmutatása. Irak, Afganisztán, Szíria súlyos katonai és erkölcsi vereségek színhelyei, mert mint tudjuk, az szenved vereséget, aki képtelen az akaratát rákényszeríteni az ellenségeire. Ukrajnában látják a kiutat a válságból, mivel érdekeik egyeznek a cionista érdekekkel és a hatalombitorló ukrán vezetők érdekeivel is. Minden érintett jól tudja, hogy egy ideig csak úgy őrizheti meg hatalmi helyzetét, ha sikerül egy helyi háborút kirobbantani Ukrajnában. Lehetőleg több tízezer halottal, százezernyi sebesülttel, örökre rokkanttá válóval. Hosszú évekig elhúzódó rombolásokkal és örök ellenségeskedéssel.

Szíria - a NATO zsoldos terroristák pusztítása határtalan

Európa keleti fele mégsem Ázsia, ahol a távolság, az idegen kultúra, a vallási ellentétek és az acélossá rögzült bizalmatlanság miatt minden NATO katona még szövetségesként is ellenség maradt. Ukrajna, és azon belül Galícia mindig zsidófészek volt. Kazáriából és Galíciábol szabadultak a világra az askenázi zsidók, akik valójában genetikailag zsidók soha nem voltak, csak egy kultúra nélküli hordaléknépség, zsidó vallással, furcsa szektákkal. Egyetlen európainak nevezhető tulajdonságuk sincs, az európai szellemiséget képviselő tényezők közül (görög kultúra, római jog és a keresztény vallás) egyetlen eggyel sem voltak eddig képesek azonosulni. Egy erkölcstelen, nyerészkedő, mindenkit ellenségként kezelő népség, mely a cionisták támogatásával most hatalomra került Ukrajnában. Jellemző a NATO politikai és erkölcsi alapállására az, hogy ezt az európaidegen népséget támogatja az európai értékek utolsó képviselői, az orosz nép ellenében.

Galícia elhelyezkedése egy korabeli térképen: rózsaszín terület, jobb felső sarok.

Ezek tények, bizonyíthatóak és kőkemények. Ezért a most készülő helyinek tervezett háború nem politikai, hanem erkölcsi, kulturális és gazdasági elsősorban, és csak annyiban tekinthető politikainak, amennyiben ezek az elemek politikai szinten is jelentkeznek. A fajtalankodó, természetellenes, hazug, vallás és kultúra ellenes Nyugat a rothadásának végső stádiuma előtt egy óriási vérengzéssel, vérszopó vámpírként ki akarja tolni a megsemmisülésének időpontját.
Ahogy eddig is minden tervük dugába dőlt, ez is így fog végződni. Egy kultúrkörben élő, hasonló vallású, nagy háborúkat együtt győztesként végigharcoló népeket ideig óráig az önzés (sovinizmus) érzületének a felkorbácsolásával egymás ellen lehet hangolni, de a kijózanodás hamarabb bekövetkezhet, mint azt a gyilkos terv kiagyalói gondolnák. Egyetlen ukrán ember élete sem érdekli őket, minél több hal meg, annál jobb a számukra, mivel ilyen háborúkban a bátrak halnak. Az oroszokat meg teljesen kiírtanák, ha tehetnék.
Másik cél Oroszország tönkretétele, belső politikai feszültségek gerjesztésével. Az ötödik hadoszlopuk készen áll és várja a kedvező időpontot. Az oroszországi zsidó milliárdosok többsége ellensége a mai rendszernek, de félnek a keménykezű Putyintól és csak titokban támogatják a nyugati hitsorsos testvéreiket. A mai ukrajnai történésekben is benne vannak az általuk támogatásként oda juttatott milliárdok, és számukra is élet halál kérdése a putyini rendszer összeomlasztása, mert az okok kivizsgálása során fény fog derülni piszkos machinációikra, és a büntetés igen kemény lesz.
Oroszország ki fogja álli ezt a próbát is és nagyon megerősödve fogja befejezni a háborút, mely után olyan világ köszönt a népek ellenségeire, amire a legrosszabb álmukban sem gondolnak. A természetes életvitel, a társadalmi igazságosság, a vallási és kulturális értékrend térnyerése, a hagyományok tiszteletének minden nép és nemzet vonatkozásában történő megvalósulása az Új Európai Erkölcsi Rend keretén belül az ukrajnai háború tán törvényszerűen be fog következni. A NATO ez ellen harcol, eleve vesztésre ítélve.

Catherine Ashton, EU "külügyminiszter", a jóakarat mintapéldánya. Az arc a lélek tükre?

Ha végignézzük úgy az ukrajnai, mint a brüsszeli politikusokat, szörnyű kép tárul elénk. Torzszülöttek, antiemberek, rossz arcúak, formátlanok, nemtelenek. Az emberiség negatív karikatúrái, akikből csak a szabók és a sminkesek csinálnak távolról elfogadható emberszabású lényeket. Ezek akarnak dönteni az európai emberek sorsáról? A kényelemszeretettel és az önzés végletekig történő felkorbácsolásával eddig hatalmi helyzetüket valahogy biztosíthatták, de már csordultig a pohár. Ébredezik Európa népe. Az ukrajnai tervezett háború nem fogja mákonyként további révületben tartani az európai népeket, hanem egy brutális ébresztő lehet, mely miatt igen dühösek leszünk mindannyian. Ekkor a végső háború már elkerülhetetlenné válik, mely időben, térben és hatásaiban kiszámíthatatlan, de mindenesetre az emberiség történelmének legnagyobb kalandja lesz. Ha túléljük!
Kassai Ferenc
****************************************************************

A tűz az olajhercegeket is súlyosan megfogja égetni


Amit ma a "szaúdi halál birodalom" művel Irakban és Szíriában, annak a tűze magukat az olajhercegeket is súlyosan megfogja égetni!
- Ha Irán meg Oroszország nem vált stratégiát és nem lép át a védekezésről az aktív támadásra, az atlanti tervekkel való szembeszállásuk folyamán, melyek a politikai Iszlamizmust használják fel az Arabok, az Iszlám, meg a Keleti Kereszténység ellen...
- Ha nem váltanak stratégiát, és nem veszik hasznukra amit a hős Szíria hajtott végre, meg a szíriai hazafi állam példáját követve mely átváltott a negatív védekezésről a pozitív védekezésre majd az ellen támadásra, a végső cion-atlanti tervet elpusztító támadás egy lépéseként, az összes sötét vahabi iszlamista tekfiri eszközeivel a régióban.
- Ha nem változtat Oroszország meg Irán egyszerre stratégiát és nem kezdenek el szembeszállni ezekkel az eszközökkel komolyabb eljárásokkal, akkor ez az egész terv hírtelen a saját házukban települ át, és a logikus az oldalukoról az lenne hogy ne várják meg "a balta fejbe csapódását"...
- az Irakiak viszont lefogják győzni ezt a tervet mely az Abbasziták fővárosa Bagdad körül pusztít, ugyan úgy ahogy az Oroszlán Szíriája is legyőzte azt, mikor közelítette az Umajjádok fővárosát Damaszkuszt!
- a végtelen butasága a gáz és olaj hercegeknek és sejkeknek kik valójában nem többek mint az amerikaiak gondnokai és szolgái a régióban, kiket csupán az ösztöni sötét gyűlöletük irányít... amikor ezek azt hiszik hogy szektáriánus töltettel fegyverzik fel az agresszór tervet, és ez nekik eléri majd a céljaikat..
- Amit Irak meg Szíria vesztenek és vesztettek csak kicsi veszteségnek fog számítani ezeknek a veszteségükhöz képest, mivel ezek a sötétség a gyűlölet meg idiotizmusra alapoznak...
- Ez az Idiotizmusa ezenek a szolgáknak és gondnokoknak felfogja gyújtani a saját ruháikat is, kezdve a mai Szaúd-Arábia keleti részein, elérve egészen minden öböl menti négyzetmétert mely ebben a rothadó szektáriánus pocsojában keveredett bele...
- A varászlat meg végül meg fog fordulni a varázslók ellen, a nagy tekfiri sötét "Dzsin" melyet a lámpából piszkáltak ki, és tévesen azt hitték hogy hűséges szolgájuk fog maradni, őket is elfogja nyelni és pusztítani.
(
Szíriai Hírek)

Bahdzsat Szuleimán, Szíria volt nagykövete Ammánban



Az USA-ban úgy gondolják, szükség van a III. világháborúra. A túlkínálat, és a kereslet csökkenése vezetett a gazdasági válsághoz. Természetesen, ezt csak az USA gondolja így, mert még soha nem vívott háborút a saját földjén.

****************************************************************

A nácik valójában a zsidók kivándorlására
törekedtek


A holokauszt tagadói szerint, ha Hitler aláírt volna egy parancsot a végső megoldásról (nem tette), abban bizonyára a kivándorlásról, esetleg a zsidók internálásáról lett volna szó. Azt állítják, hogy a nácik nem megölni akarták a zsidókat, hanem meg akartak tőlük szabadulni. Mindezt olyan hangnemben, mintha békés polgárok százezreinek, millióinak elűzése érthető, helyeselhető cselekedet lenne.
Érvelésük, logikájuk azt sugallja, hogy az etnikai tisztogatás normális politikai eszköz. Ha ez így lenne, akkor a 20. század számos rossz, bűnös döntését rehabilitálnánk. Az 1919-1922-es görög-török háborúban egymás lakosságát mészároltató és kiüldöző vezetőket. Sztálint, aki a volgai németeket és a kaukázusi népeket Szibériába, vagy a Szovjetunió belsejébe deportáltatta. Himmlert és a náci helytartókat, akik lengyelek százezreit űzték el a Birodalomhoz csatolt területekről. A háború után a német kisebbséget kitelepítő lengyel, csehszlovák, magyar kormányokat. A Boszniát a muzulmánoktól megtisztítani szándékozó Radovan Karadzsicsot és főparancsnokát, Ratko Mladics tábornokot, a srebrenicai hóhért. A Koszovóból albánokat eltüntetni szándékozó Szlobodan Milosevics szerb elnököt, vagy a helyi szerbeket kiűző albán gerillákat. Érdekes lenne megkérdezni a magyar nácikat, vajon az erdélyi magyarok deportálását is helyeselnék-e? És a francia szélsőségeseknek vajon mennyire tetszik, hogy a nácik Elzászból, Lotharingiából az ő honfitársaikat is tömegesen elűzték? A válasz kalkulálható: ők nem holmi "jött-ment" zsidók. Hanem őslakosok, e földek kizárólagosan urai, birtokosai.
A nácik valóban a zsidók kivándoroltatására törekedtek. 1938-tól a korábbi szolid haszonszerzés helyett előtérbe került a zsidók totális kifosztása. Ekkortól azonban alaposan megnehezítették a saját dolgukat. Gyorsabban és több területet foglaltak el, mint amennyit meg tudtak tisztítani a zsidóktól. 1938-ig 170 ezer zsidót űztek el Németországból, a közösség harmadát. Az Anschluss-szal azonban mintegy 190 ezer került a fennhatóságuk alá. Ekkor kezdődött Adolf Eichmann karrierje, aki 1939 májusára több mint 100 ezret elűzött közülük.

Bécs, 1938: Eichmann nem szerette, ha fényképezik. A Belügyminisztérium udvarán gyanakodva nézi a fotóst (jobb szélen, feketében)

Csakhogy az időközben megszerzett Szudéta-vidéken újabb 15-20, az 1939 elején elfoglalt Csehországban további 100 ezer zsidót találtak. Ezt követte Lengyelország nyugati része 1939-ben (több mint 2 millió), majd Észak- és Nyugat-Európa megszállása 1940-ben (520-570 ezer zsidó), végül Jugoszlávia és Görögország (kb. 140 ezer zsidó) 1941 tavaszán. A Szovjetunió megtámadásának pillanatában mintegy 3 millió zsidó volt német fennhatóság alatt a hatalmassá duzzadt Reichben és a megszállt Európába. Ugyanakkor 1933 óta kevesebb, mint 500 ezret sikerült elűzniük. Ráadásul közülük sokan a hódítások során újra a kezükbe kerültek. Franciaország legyőzése után egy ideig gigantikus, madagaszkári deportációban gondolkodtak. Hajók és tengeri fölény hiányában az ötlet elhalt. A kivándorlás nem volt már járható út. 1941 októberében Himmler be is tiltotta.
konfliktuskutato.hu


a nácik bevallottan zsidó-kollaboránsok voltak, és Jász-Palesztína elpusztítói. a koncentrációs táborok 3 millió partraszálló desszantos kiképzése és a mai gládió megalakítása céllal jöttek létre(Turanianholocaust Sitting Bull)





Exkluzív: A katari uralkodócsaládé lett a

Balettintézet


Bódis András 2014.06.18., szerda 12:12 válasz.hu
A Válasz.hu értesülése szerint a katari uralkodócsalád egyik 32 éves tagja, a Katari Iszlám Bank elnöke a fővárosi Operaházzal szemben található, Lechner Ödön tervezte Drechsler-palota (Balettintézet) vevője. A közel húsz éve üresen álló épület a jövőben szállodaként működhet.

A Válasz.hu értesülése szerint a katari uralkodócsalád egyik 32 éves tagja, a Katari Iszlám Bank elnöke a fővárosi Operaházzal szemben található, Lechner Ödön tervezte Drechsler-palota (Balettintézet) vevője. A közel húsz éve üresen álló épület a jövőben szállodaként működhet.
Május végén a Vs.hu dobta be a köztudatba, hogy a Drechsler-palota portugál tulajdonosai egy - akkor még ismeretlen - arab befektetőcsoportnak adták el az épületet. A Válasz.hu értesülése szerint a vevő valójában egy luxembourgi cég, az idén tavasszal bejegyzett Balett Properties S. A., amely mögött - angolos írásmóddal - Jassim Bin Hamad Bin Jassim Bin Jaber AI Thani sejk, a katari uralkodócsalád 32 éves tagja áll. A sejk a Katari Iszlám Bank, a világ ötödik legnagyobb iszlám pénzintézetének elnöke, illetve a Credit Suisse Group AG és számos más nemzetközi cég igazgatóságának tagja. Az Andrássy úti épület rendbetételére létrehozott magyar projektcégben (az immár a Balett Properties S. A. által birtokolt QPR Properties Kft.-ben) rajta kívül egy dohai ügyvéd, Fady Bakhos, továbbá egy egyiptomi származású szállodai szakember, Zaki Nasser Zaki El Guiziri szerezhet ügyvezetői pozíciót, mihelyst a fővárosi cégbíróság lezárja a bejegyzési folyamatot.
A Balettintézet mostani megvétele vélhetően nem ellenkezik a magyar állam akaratával, hiszen a katari befektető tudomásunk szerint a dohai nagykövet, Elter István jelenlétében írta alá az adásvételhez kapcsolódó iratokat. Emlékezetes: amikor tavaly április 30-án Orbán Viktor együtt buszozott az Andrássy úton Tarlós István főpolgármesterrel (miután a Hősök terén átadták az új Mercedes-buszflottát), a kormányfő a Drechsler-palota visszaszerzését sem tartotta kivitelezhetetlen megoldásnak - ám, mint láthatjuk, végül egy piackonformabb megoldás született.
A budapesti szállodaiparban egyébként jó ideje jelen van az arab tőke: a Lánchíd pesti hídfőjénél álló Gresham-palota tulajdonjoga például az ománi államé. A jordán gyökerű Mellow Mood csoport már szintén "őshonos" Magyarországon: a hazánkba még diákként érkezett cégtulajdonosok eredendően hátizsákos turistákra szakosodtak, de ma már ők üzemeltetik a Buddha-Bar Hotelt a Ferenciek terére néző Klotild-palotában, és nemrég ők szerezték meg a Párizsi Udvar tulajdonjogát is. (A fővárosi Zara hotelek is jordán fennhatóság alatt állnak. A működtető: Mazen al-Ramahi.) Az Erzsébet téri Le Méridien ugyancsak arab kézben van - a vevő, az emírségekbeli Al Habtoor Group korábban azzal vált világhíressé, hogy Dubajban felépítette a hétcsillagos Burdzs al-Arab (Arabok tornya) szállót.

Szijjártó a kuvaiti pénzügyi államtitkárral



Minden magyar állampolgárnak joga és kötelessége...ismétlem, kötelessége fellépni az államhatalom fékeként megalkotott Alkotmányunk védelmének érdekében! Ez nem fakultatív program egy érett közösségben, mivel minden közösségnek (nemzetnek) az alapvető védelmét és jogát biztosítja az!
Ehelyett gyalázat, amit művel a magyar:
Kifogásokat keres, hogy érzéketlen maradjon, vagy más utakat talál, hogy elnyomja bűntudatát.
Lehet érzéketlennek lenni és bűntudattal élni. Ezt mind lehet... De amit a jövő generációja a fejünkre fog majd olvasni az aljas gyávaságunk és ostobaságunk miatt, az sokkal elviselhetetlenebb lesz! Mert azt az ítéletet gyermekeink és unokáink fogják hozzánk vágni...joggal, dühvel. Ugyanis nem óvtuk meg számukra azt a földet, amit egyszer valamikor szülőföldünknek tituláltunk, és amit oltalmazva kellett volna tovább örökítenünk...

ŐK DÖNTÖTTEK HAZÁNK SORSÁRÓL!!! TRIANONBAN!!!

A "négy nagy": Lloyd George angol, Orlando olasz, Clemenceau francia miniszterelnök és Woodrow Wilson amerikai elnök. Ők szabták meg a békefeltételeket.
****************************************************************

Az OTP Bank szerződése bizonyítottan

tisztességtelen


2014-06-20 hitelsikerek.hu
Kedves Olvasóink!
Az Ezres ügyvédi iroda sikereihez írható ez a rendhagyó másodfokú ítélet, melyben az eljáró bírói tanács tisztességtelenség miatti semmisséget állapított meg egy OTP Bank deviza alapú kölcsönszerződés esetében.
Az ügyben eljáró elsőfokú bíróság megállapította és hosszan részletezi azokat a szerződésbeni szövegrészeket, melyeket az ítéletével megsemmisített. Ilyen pl. a "kezelési költségek" és az "egyéb költségek" szövegezés.
A másodfokon eljáró tanács mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével úgy, hogy azt még az európai uniós írányelvekhez igazítva és az európai bíróság által hozott ítéletekből merítve további igen fontos kiegészítésekkel látta el.
A fontos megállapításokat tartalmazó ítéletében le is vezeti, hogy a szerződésben lévő tisztességtelen feltételek miért nem egyeztethetőek össze a törvényi rendelkezésekkel valamint alapos magyarázatot ad arra is, hogy a tisztességtelen feltételek azért nem helyettesíthetőek más feltétellel, mert annak hatása egyrészt ellentétes volna a fogyasztóvédelmi rendelkezések céljával másrészt pedig jogszabályi rendelkezés híján egyébként sem helyettesíthető.
"A bíróság nem egészítheti ki a tisztességtelen feltétel tartalmának módosítása útján. E lehetőség a visszatartó erő ellen hatna, mert az eladók vagy szolgátatók továbbra is alkalmazni próbálnák a tisztességtelen feltételeket, annak tudatában, hogy még ha azok érvénytelenségét meg is állapítanák, a szerződést a bíróság a szükséges mértékben továbbra is kiegészíthetné oly módon, hogy az érdekei biztosítottak legyenek." (ítélet 10. oldal)
Az ítélet nagyon pontosan kinyilvánítja, hogy a deviza alapú kölcsönszerződések milyen nagyfokú tisztességtelen kikötéseket tartalmazhatnak a fogyasztók hátrányára, ezért külön figyelmet érdemel!
Gratulálunk! :)
Több OTP Bank elleni ítélet itt található

****************************************************************

A világ vezetőinek rendkívüli ülései egy nagy

bejelentéshez vezetnek?


Benjamin Fulford 6/17/2014 ujvilagtudat.blog
Látszólag független események, mint az ukrajnai probléma, új országok kialakulása a Közel-Keleten, és a világ vezetőinek soha véget nem érő folyamatos találkozói mind kapcsolatban állnak egymással, és valami világot megváltoztató eseményhez vezetnek. Az esemény lehet valami teljesen másnak és jótékonyabbnak a bejelentése, mint ahogy eddig működtek a dolgok ezen a bolygón.

Például az Iszlám Állam megjelenése Irakban és Szíriában, kombinálva de facto egy új nemzettel Kurdisztánban, a gnosztikus illuminátusok és a Fehér Sárkány Társaság megállapodását tükrözi, hogy megszüntessék a gyarmatosító és érzéketlen Sykes-Picot határokat, melyeket az angolok és a franciák húztak az 1. Világháború végén.
A végeredménye ennek a folyamatnak várhatóan egy pán-iszlám kalifátus születése, vagy a szunnita államok laza szövetsége. Várható Irán, illetve a Perzsa Birodalom terjeszkedése a Shia földeken, olyan helyeken, mint Dél-Irak. Ideális esetben a szunniták és a síiták el kell, hogy temessék az 1334 éves csatabárdot, hogy baráti kapcsolatokat kezdjenek. Ott valószínűleg sok zűrzavar lesz, mielőtt ez az új, történelmi és etnikai alapokon nyugvó struktúra megszilárdul, miközben a különböző csoportok előnyökért fognak tolakodni.
A helyzet Ukrajnában most egy olyan ponthoz közelít, amely kezd valamiféle haladásnak tűnni, ami Oroszországot és Európát bizonyos új megállapodásokra kényszeríti. Amint ezek a sorok születnek, Oroszország bejelentette, hogy elzárja a gázt Ukrajna felé. Ha ezt megteszik, ez a következő sakklépés lesz az ukránok, illetve a zsoldos hadsereg számára Ukrajnában, amikor megbizonyosodhatnak arról, hogy nem halad gáz Németországba és Franciaországba sem. Ez teljesen elvágná az európaiakat a gáztól, és az oroszokat pénzük nagy részétől.
Ezért jelentették be az oroszok a japán csapatok jelenlétét Ukrajnában; ott vannak a be nem jelentett amerikai erőkkel együtt, hogy érvényesítsék a gáz elzárását.
Ez egy veszélyes formája a katasztrófapolitikának, és ez az, amiért az Egyesült Államok úgy tesz, mintha semmi köze sem volna a zsoldos hadsereghez Ukrajnában. Ha az amerikaiak hivatalossá tennék, hogy Ukrajnában harcolnak, hogy elvágják a gázt, akkor ez olyan lenne, mintha hadat üzennének Oroszország, Németország és Franciaország ellen egyszerre egy időben. Ez legalábbis a NATO végét jelentené.
A végjáték valószínűleg Oroszország határainak újrarajzolása, mely Ukrajna orosz nyelvű részeit foglalja magában. Lesz némi lökdösődés a németek és az oroszok között Kelet-Európa más részein is a befolyásért, mielőtt a dolgok megnyugszanak.
Szerbia is egy gócponttá válhat, mivel még mindig sok megoldatlan kérdés kapcsolódik a NATO-hoz, mely Jugoszlávia felbomlásához vezetett. Alapvetően várható a németek és az oroszok kötélhúzása azon részek fölött, melyek egykor a semleges Jugoszláviát alkották.
Közben, ahogy az európai súlypont Oroszország és Németország felé tolódik, Franciaország és az Egyesült Királyság valószínű, hogy újra érvényesíti függetlenségét. Ez már megmutatkozott Franciaországban és Angliában az EU ellenes eredményekben a legutóbbi európai parlamenti választásokon.
Ezek a nagy geopiltikai mozgások a Közel-Keleten és Európában nem voltak kétségesek, a legutóbbi Bilderberg találkozó, majd a rendkívüli G7 találkozó, és a legtöbb európai és észak-amerikai királyi személy találkozójának fő témája volt, melyek a múlt héten értek véget.
Amint ezek folytak, a nyugati sajtó, közte az alternatív sajtó túlterhelve a nyugati eseményektől, figyelmen kívül hagyott egy 133 nemzetet magában foglaló találkozót Bolíviában a hétvégén. Ezek az országok, a világ országainak kétharmada egy jelentős paradigmaváltásra szólítottak fel az egész bolygót érintően.g77.org
voiceofrussia.com
Érdemes megjegyezni, hogy ezen csoport tagjai azok a nemzetek, amelyek a legtöbbet szenvedtek a a nyugat gyarmatosítása, az erőforrások megerőszakolása és a fosztogatás miatt, és most Oroszországhoz és Kínához fordulnak segítségért.
Az erőszakról és a fosztogatásról szólva, ma már rengeteg bizonyíték került napvilágra Keresztények lemészárlásáról, melyeket sátánista csoportok követtek el úgy téve, mintha Muszlimok volnának.wikipedia
biharprabha.com
telegraph
therightscoop.com
ivn.us
Még akkor is, ha a múlt héten bemutatott fénykép egy másik eseményt mutat, egyértelmű, hogy az összeesküvők megpróbálnak egy vallási háborút kirobbantani Afrikában, az egy világvallás létrehozásáért folytatott kampány részeként.
A 133 nemzet csoportosulása azt reméli, hogy véget vethet a súlyos erőszaknak, melyet nyugati, nem állami szereplők szítanak. A háborús bűnös Tony Blair maga is hozzájárult ezekhez az erőszakos cselekményekhez azzal, hogy széles körben ismertté váltak megjegyzései a múlt héten, melynek célja a Keresztények felszítása volt a Muszlimok ellen.dailymail
Amikor mindez véget ér, börtönbe fog kerülni, ebben biztos lehet.
Az Egyesült Királyság eközben, ahogy a 133 nemzet és majdnem mindenki más, nagy utat tesz meg Kínáig. Li Ko-csiang, Kína második embere, és a nagy hatalmú Li klán képviselője a héten Londonban tartózkodik néhány jelentős tárgyaláson.
A britek éheznek a kínai beruházásokra, egy sor csúcstehnológiát fognak átadni a kínaiaknak, és lehetővé teszik számukra, hogy saját nukleáris erőműveket, északi-tengeri olajmezőket és nagy sebességű vonatokat birtokoljanak az Egyesült Királyságban.
James Sassoon, a Jardine Matheson ópium háborús klánból azt mondta a brit Telegraphnak: "A kínaiak teljesen megértik, hogy a nagy gazdaságok szempontjából sehol a világon nem volna lehetséges számukra olyan érzékeny területen befektetni, mint a nukleáris energia."telegraph
Li Erzsébet királynővel, a 300-ak tanácsának elnökével is találkozni fog, nem kétséges némi vita, ami több lesz, mint a hivatalos protokoll. Az MI5 forrásai szerint az új pénzügyi rendszer lesz a vitatéma ezen a találkozón.
A kínaiak és általában az ázsiaiak a maguk részéről azt mondták a FST-nak, hogy fogy a türelmük a nyugat felé, különösen a Federal Reserve Board-ot tulajdonló családok irányában.
Ami elvezet annak megemlítéséhez, hogy nem valószínű a véletlen egybeesés, hogy péntek 13-án, a nyári napfordulóhoz legközelebbi teliholdkor, az extrém okkult szimbolizmus napján halt meg Richard Rockefeller, David Rockefeller fia egy repülőgép balesetben.
Az MI5 forrása a következőket mondta a szerencsétlenségről: "A Piper körülbelül 10 perccel felszállás után zuhant le, ami azt jelenti, hogy elérhette a túlnyomási magasságot. Minden problémát a folyamatban a pilóta oxigénhiánya okozhatta. Az üzemanyag lekapcsolása és a robbanás mellett ez egy megbízható módszer egy légi szabotázshoz."
A FST semmilyen módon nem érintett az esetben, és részvétét fejezi ki David Rockefellernek és családjának.
Ugyanakkor egy CIA forrás a maga részéről azt állítja, hogy az összeesküvés minden magas rangú tagja célpont.





37 civil vesztette életét egy bomba merényletben

Hama tartományban


2014.06.20. Szíriai Hírek
37 halottja és több mint 50 sebesültje van a ma reggel történt poklogép merényletnek Al-Hurra városban, Hama tartományban.
Az Iszlám front néven ismert terrorszervezet vonta magára a felelősséget, mely valójában semmiben sem különbözik az FSA, az ISIL, vagy a Nuszra Front-tol. az egész "elnevezések" játéka mint már tudjuk csupán egy komoly titkosszolgálati játeknak, és szereposztásnak a része, melyet a Szíria ellenes hatalmak irányítanak a szíriai nép, állam, és hadsereg ellen sikertelenül már több mint 3 éve.
Isten éltesse a szíriai arab hadsereget, mely a világ polgárainak még gondolkodásra képes felük helyett harcol a világ összes sötétsége ellen.


Brüsszelben ma délután több száz iraki és szíriai tüntetett a szaúdi nagykövetség épülete előtt, Szaúd-Arábia terrorizmus támogatása ellen a régióban.

****************************************************************

Zeman: Csehország nem támogatja a szankciókat


2014.06.20 15:04 Hídfő.net
Milos Zeman, cseh államfő kifejtette, hogy nincs semmi ok Oroszország ellen szankciókat bevezetni, emellett Moszkva "elszigetelése" is szükségtelen lépés. Az államfő szerint az Európai Uniónak ehelyett fokoznia kell a Moszkvával folytatott együttműködést, hogy újra kölcsönös bizalom alakulhasson ki.
Ez egy igen éles retorikai fordulat a cseh külpolitika részéről. Alig néhány hete Zeman még arról beszélt, hogy fel kell készülni a katonai konfrontációra Oroszországgal. Az államfő akkor még olyan nyilatkozatokat adott, miszerint a NATO-nak nagyon keményen kell reagálnia Oroszország minden lépésére, valamint annak szükségességéről beszélt, hogy a NATO csapatokat be kell küldeni Ukrajnába. Zeman akkor szó szerint arról beszélt, hogy a NATO tagállamainak fel kell készülnie a katonai konfrontációra Oroszországgal.

Mi ez az éles fordulat, miért akar újra megértést, kölcsönös bizalmat a cseh államfő? Bizonyára megérkezett az asztalára néhány felmérés, ami világosan mutatja, hogy a lakosság többsége elítél mindenfajta NATO beavatkozást. Esetleg azzal szembesült, hogy kampánypénzek nélkül fog maradni, mert a szankciókkal azoknak a profitját csökkentené, akik az ő előmenetelét is támogatták.
Zeman kardcsörtetése és meghunyászkodása egy kategóriába tehető Orbán Viktor 2008-as felszólalásaival, amikor a fülkeforradalom vezetője a grúz háború idején még arról beszélt, hogy a NATO-nak katonai beavatkozást kell kezdenie Oroszország ellen. Orbán is egy-két bizonytalan háborús provokáció után kellett rádöbbenjen, hogy emögött nincs gazdasági-üzleti realitás, csak magát égeti meg az ilyen retorikával. Most Zemanra jutott a sor. A cseh miniszterelnök, Bohuslav Sobotka alig két hete jelentette be, hogy nem támogatják a NATO kelet-európai haderő-összpontosítását, és nem hajlandók elszállásolni az amerikai csapatokat. Lassan minden V4-ország kihátrál a NATO terjeszkedése mögül, egyedül a magyar külpolitika próbál az utolsó csatlós szerepében tetszelegni.
****************************************************************


A nyilvánosság kizárása mellett olvasta fel előre

megírt ítéletét a liberálissimogató bírónő – Érpataki

Modell-per


2014-06-20. 16:46 Kuruc.info
Érpatak Község Önkormányzata és az Érpataki Modell Országos Hálózata sajtóközleménye:
Félrevezeti az ország közvéleményét a Nyíregyházi Törvényszék
Érpatak Község Önkormányzata és az Érpataki Modell Országos Hálózata által szervezett 2014. június 17-i figyelemfelhívó demonstráció kapcsán a Nyíregyházi Törvényszék közleményére (a hivatalos oldalukon nem is olvasható, ide kattintva érhető el) reagálva tájékoztatjuk az ország nyilvánosságát, hogy a bíróság közleménye nem felel meg a valóságnak a következők szerint.

A "mindenki fölött álló" liberálisok esélyegyenlőségének biztosításáról szóló tárgyalások során a Nyíregyházi Törvényszék két alkalommal is - 2014. január 9-én és április 17-én - sárba tiporta az érdeklődő hallgatóság nyilvános rendezvényen való részvételi jogát. Gátlástalanul, esélyegyenlőségét nem biztosítva, önkényesen kirekesztette az ország különböző településeiről (Miskolc, Hejőszalonta, Konyár, Szombathely, Székesfehérvár, Tata stb.) érkező hallgatóságot annak ellenére, hogy ma Magyarországon minden állampolgár részére törvényes lehetőség a nyilvános rendezvényen (tárgyaláson) való részvétel. A Nyíregyházi Törvényszék visszaélését súlyosbítja azon körülmény, hogy ennek a szituációnak a kezelésére a tárgyalás előtt írásbeli kéréssel fordultunk mind az eljáró bíróhoz, mind pedig a törvényszék elnökéhez, hogy ezt az állampolgári jogot biztosítsák, mert a 20 fős tárgyalóteremben nem lesz biztosítható a várható érdeklődők (30-50 fő) részére a tárgyalás nyilvánosságának biztosítása. A Nyíregyházi Törvényszék visszaélését tovább súlyosbítja, hogy az írásbeli megkeresések során még azt is jeleztük, hogy az Érpataki Modell Országos Hálózatának továbbképzése céljából kiemelt fontosságú a bírósági tárgyalás menetének ismertetése, valamint a Soros György-féle nemzetközi szabadkőműves ügynökszervezetek jogrendpusztító tevékenységének feltérképezése és az ellenük való adekvát harc módszereinek és stratégiájának bemutatása és leleplezése céljából is kulcsfontosságú lett volna a nagy nyilvánosság biztosítása.

Ezen probléma megoldása érdekében semmilyen érdemi megoldás nem történt a bíróság részéről, és önkényesen deklarálta az eljáró bíró, hogy a tárgyalóterem 20 fős, több ember nem jöhet be, és minimális szinten sem volt tekintettel a kirekesztett, érdeklődő állampolgárok (kb. 20 fő) nyilvános tárgyaláson való részvételének jogára és ezen kirekesztett személyek vonatkozásában egyenlő bánásmód törvényi kötelezettségére. Valamint nem törődött a bíróság saját maga vonatkozásában a jogszabályok betartásával és az esélyegyenlőség biztosításának kötelezettségével. A tárgyalás végén az eljáró bíró érzékelte a saját visszaélését és jogtiprását, ígéretet tett arra, hogy a következő tárgyalásra megfelelő méretű termet fog biztosítani ezért nem is tudta közölni annak pontos időpontját, mert előtte egyeztetnie kell a bíróság vezetőivel.
A 2014. április 17-i tárgyaláson, illetve előtte indoklás nélkül megismételték a januári tárgyalás során elkövetett jogtiprásukat azzal a módosítással, hogy a biztonsági őrök hosszú időn keresztül feltartóztatták a hallgatóságot. Nagyon alapos átvizsgálásokat hajtottak végre minden egyes személyen, mintha ők valami különös veszélyt jelentenének. E váratlan molesztálás és a bírósági átengedési gyakorlattal teljesen ellentétes események miatt késtek a tárgyalásról. Utána pedig az eljáró bíró a "tárgyalás rendjének biztosítása érdekében" az üresen lévő székeket sem engedte megtölteni, és kb. 20 főt újból egész nap kirekesztett a tárgyalóteremből, mert önhibájukon kívül a bíróság biztonsági őreinek vegzálása miatt azt a "bűnt" elkövették például a Mezőkövesdről érkezett bázistagok, hogy nem értek időben a tárgyalásra, így őket egész napra megfosztotta az eljáró bíró a nyilvános tárgyaláson való részvételi állampolgári jogától. Ebből következően kénytelenek voltak a bíróság folyosóján és a bíróság előtt tartózkodni kirekesztetten, mert a bíróságnak az esélyegyenlőségi jogot és az egyenlő bánásmódhoz való törvényi kötelességet patikamérlegen vizsgáló tárgyalását ők állítólag zavarták volna.
A június 17-i tárgyalás utolsó szakaszát az ötvenes éveket is megszégyenítő módon úgy folytatta a bíróság, hogy a tárgyalóteremből az alperes törvényes képviselőjét is kizárta, aki a jogi képviselővel együtt elhagyta a tárgyalótermet, amelyben a sajtó képviselői, az ötből kettő nemzetközi liberális, és kettő hazai liberális újságíró, nagy megelégedettséggel rögzítette a bíró jogsértő tevékenységét, amit a két nemzetközi ügynökszervezeti TASZ-képviselő (zsoldos Júdás) is nagy megelégedéssel konstatált. A Nyíregyházi Törvényszék az alperest is kizárva már csak a nemzetközi ügynökhálózat jogsegélyszolgálataként tevékenykedett: brutális törvénysértést elkövetve alperes törvényes és jogi képviselője nélkül is folytatta a tárgyalást, hiszen jól megszokott bírói önkényt alkalmazva mindenféle felelősségre vonás nélkül ma ezt a bíróságokon megtehetik. Hangsúlyozzuk, hogy a civil jogvédők köntösébe bújt nemzetközi ügynökszervezet, a TASZ egyáltalán nem panaszolta a jogrend, a jogbiztonság, a jogállamiság nevében ezt a brutális törvénysértést, hanem a legnagyobb megelégedéssel tapasztalta a hazájáért elkötelezett polgármester, és az általa létrehozott szakmai szerv tagjainak jogfosztását. Ez is nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy a nemzetközi ügynökszervezetek megbízatásuknak és nemzetközi pénzeken való finanszírozásuknak megfelelően nem jogot védenek, hanem a világgyarmatosítás útjában álló értékrendet és ezek képviselőit igyekeznek jogi ürüggyel minél kombattánsabban támadni, és ezen aljas támadások által meghátrálásra kényszeríteni, lejáratni és végső soron eltávolítani a közéletből, amiben a hazai igazságszolgáltatás eminens lakájként azért asszisztál, mert a háttérösszefüggéseket nem képes átlátni, és ezen összefüggésrendszert teljesen átalussza. A nemzetközi médiaterrorral és véleménydiktatúrával kialakított pusztító értékrend szolgálata által öntudatlanul is segédkezik a nemzetet leigázási folyamataiban.
A június 17-i tárgyaláson a Rákosi-rendszerre jellemző jelenet zajlott le a tárgyalóteremben. Az eljáró törvényszéki bíró, mint egy színjátékot, megtartotta az ügy harmadik. tárgyalását, meghallgatott két tanút is. Ezután 15 percre berekesztette a tárgyalást, majd felolvasta az előre megírt és legépelt közel 20 oldalnyi ítéletet és annak részletes indoklását. Ilyen rövid idő alatt ekkora terjedelmű szöveget begépelni is lehetetlen, nyilvánvalóan előre meg volt írva az ítélet hasonlóan "A tanú" című film híres jelenetéhez. Hiába cáfolta a két tanú a kulcsfontosságú hazugságokat, azt a bíróság első fokon teljesen mellőzte, és az előre legyártott ítéletet gátlástalanul felolvasta.
Az Érpataki Modell szemléletmódja szerint továbbra is bízunk abban, hogy az igazságszolgáltatáson belül találunk még szakmájukat szerető, munkájukat hivatástudattal végző bírókat, akiket nem az érzelmi motiváltság, az elvakultság, a privát önkény, a szabadkőműves médiaelvárásoknak való lakájszerű megfelelés vezet igazságszolgáltatási tevékenységük során. Ezért fellebbezünk és bízunk benne, hogy a jogsértéseket orvosolni fogják, ezt a brutálisan törvénysértő döntést meg fogják változtatni a felettes bíróságok (ítélőtábla, kúria). Sok harcunk során mindig ez vezetett bennünket, hogy legyen igazunk, és az Isten legyen erre a tanúnk. Most is ez vezet bennünket, mert ez hozta meg a végső győzelmet.
Folytatása következik...


Kun és magyar származású volt a románok Vlaicu vajdája - Bukarest leállíttatta a DNS-vizsgálatokat

2012. július 07. szombat, 22:23 kmka.hu
Az új román kulturális miniszter, Puiu Hasotti leállíttatta a Basarab fejedelmi család származását célzó kutatásokat - írta szerdán a Székely Hírmondó. A bukaresti régészeti intézet kutatócsoportja DNS-vizsgálatot végzett Vlaicu Voda maradványain, a cél az volt, hogy tisztázzák végre a román vajdák eredetét. A Székely Hírmondó megkérdezte az ügyben Kádár Gyula történészt, a Történelmi Magazin folyóirat főszerkesztőjét.

- Ki volt I. Vladislav, románosított néven Vlaicu vajda?
- Vlaicu a 14. század második felében Havaselve vajdája volt. Sírja Curtea de Argesen található. Mielőtt bővebben beszélnénk róla, meg kell jegyezni, hogy erős túlzás, amikor a román vajdák sírjai feltárásának során ezerötszáz-kétezer évet emlegetnek. Az első román vajdákról csak a 13. századtól beszélhetünk, tehát legfeljebb 800 éves történelmi múltat lehet igazolni. Talán Vlaicu sírja az egyik legkorábbi, de ez is mindössze 635 évre tekint vissza, ami pedig háromszor kevesebb, mint a kétezer év. A Vlai­cu vajda maradványait tartalmazó sírt idén június 28-án, a Román Tudományos Akadémia jóváhagyásával tárták fel. I. Basarab Vladislav 1325-1377 között élt, 1364-től uralkodott. Édesanyja magyar származású, a magyar királyok távoli rokona, Dobokay Klára volt. Némely román történetíró Doamna Mariát emleget. Vladislav, románosan Vlaicu édesapja Nicolae Alexandru, a vajdaságot alapító Basarab fia volt. A Basarabok kun-tatár származása nyilvánvaló, családfájuk visszavezethető egészen Dzsingisz kánig. Rásonyi László turkológus professzor szerint a Basarab szó jelentése "leigázó apa", a török "bas" leigázni, lenyomni jelentéssel bír. A Havaselvét megalapító vajda az Aranyhorda hercege, Batu kán ükunokája, Dzsingisz kán hetedízigleni leszármazottja volt.
- Miért baj az, ha egyértelműen bebizonyosodik, hogy Vlaicu vajda kun származású volt?
- Számukra jobb a mítosz, azaz a dák-római származtatás, az imaginárius őstörténet, mert azzal igazolni lehet a több ezer éves ősiséget Erdélyben és a mai Románia egész területén. Míg a kun származású vajdák létezésének elismerése azt mutatná, hogy a vlachokat, a románok elődeit, a hajdani Kunország területén a kun vezetőréteg szervezte államba. El kellene ismerni, hogy a román etnogenézis része a kun is. Ez baj Bukarestnek, mert még mindig fontosabb a "tiszta" dák-római származás tézise, mint elfogadni, hogy a román államiság kezdete a kunokhoz kötődik, tehát csak a 13-14. századig vezethető vissza. Nos, ezért kellett leállítani a DNS-vizsgálatokat is.
- Mikor jön el az idő, amikor nyíltan, tudományos megközelítésben lehet majd beszélni a románok korai történelméről?
- Nyíltan és őszintén csak akkor fognak beszélni erről, amikor már a székely tömbmagyarságot is felszámolták, úgy, ahogy Erdély magyar régióival és városaival tették. Akkor talán elmondják, milyen kár, hogy a szorgalmas német és magyar lakosság kis lélekszámban él Erdélyben, mert e régió kulturálisan és gazdaságilag is gazdagabb lenne. Ha megvalósul a magyartalanítás, akkor már nem kell tartani Erdély elvesztésétől, akkor már nem lesz szükség a történelem meghamisítására sem.
Lévai Barna - Székely Hírmondó, forrás: Történelemportál.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése