2014. július 17., csütörtök

Állítsátok meg a titkos háborút ! Folytatása


Állítsátok meg a titkos háborút ! Folytatása


a jog, az erkölcs, a jogállamiság és a demokrácia
megcsúfolása

A terrorholokausztban résztvevõk számtalan Btk. tényállást kimerítenek és számtalan emberi jogi jogsértést is elkövetnek a célszemélyek kiirtására irányuló tevékenységük során. Nyilvánvalóan normális demokratikus jogállamisági alaphelyzetben az ÁLLAM FELADATA, hogy fellépjen mindenféle olyan -szervezett vagy nem szervezett- tevékenység ellen, amelynek célja mások meggyilkolása, kifosztása, kínzása, súlyos megkárosítása és megbetegítése, illetve más bûncselekmények elkövetése, beleértve olyan tevékenységet, amely belülrõl zavarja meg a létezõ társadalmi rendet, jogrendet és igazságszolgáltatást. Azonban mivel ezen tevékenység esetében a titkosszolgálat biztosítja a célszemélyek lefagyasztását és a tevékenységhez szükséges technológiát, a rendõrség pedig biztosítja, hogy az elkövetõk által elkövetett bûntettek leplezve maradjanak, illetve, hogy a célszemélyek kerüljenek meghurcolásra és ne az elkövetõk, tehát az állam maga áll a tevékenység mögött és esze ágában sem áll fellépni az elkövetõkkel szemben vagy leállítani a rendõrséget és a titkosszolgálatokat, maga az állam felelõs az áldozatok üldöztetéséért, kínzásáért, öngyilkoságba kínzásáért vagy más módon megvalósított meggyilkolásáért. Az állam, a titkoszolgálatok és a rendõrség, illetve ezek felelõs vezetõi visszamenõleg az elsõ Orbán kormányig SZEMÉLYESEN vettek és vesznek részt az egyetemes emberi jogi nyilatkozat 2, 3, 5, 8, 12, 13, 16, 17, 18, 19, 22, 23, 24, 25, 26, 27 és 28 cikkeiben biztosított alapvetõ jogaink tudatos megsértésében.

Lássuk tehát a terrorholokauszt elkövetõi által elkövetett bûntetteket, amiket õk igen lightosan "csínyeknek" preferálnak titulálni.
Az elkövetők számtalan bűntettet elkövetnek a célszemélyek ellen, azonban tekintettel arra, hogy a tevékenység minimum 78 országban összehangoltan van folyamatban, hogy a tevékenység során kínzást, gyilkosságot, kifosztást, üldöztetést, bebörtönzést és elmegyógyintézetbe záratást, és más embertelen cselekményeket hajtanak végre, illetve, hogy a tevékenység szisztematikus és nagyszámú embercsoportot érint, a nemzetközi jogalkalmazás értelmében egy 'emberiesség elleni bűntettnek' minősül. (Én is észleltem már, hogy az emberiesség elleni bűntett NEM szerepel a magyar jogban, helyette szerepel az emberiség ellen bűntett, ami alatt összekutyulták az emberiség és az emberiesség elleni bűnöket, olyan módon, hogy nem lehet egyértelműen megkülönböztetni az emberiesség elleni bűnöket. Gondolom ez nem történt véletlenül. 
  • 137/8.§ bûnszervezet: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendõ szándékos bûncselekmények elkövetése.
  • 261./9/b.§ terrorista csoport: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bûncselekmények elkövetése.
    Terrorcselekmény - Btk. 261.§

  1. 261. § (1) Aki abból a célból, hogy
    a) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön,
    b) a lakosságot megfélemlítse,
    c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetõleg nemzetközi szervezet mûködését megzavarja, a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erõszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bûncselekményt követ el, bûntett miatt tíz évtõl tizenöt évig terjedõ, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ, aki az a) pontban meghatározott célból jelentõs anyagi javakat kerít hatalmába, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétõl teszi függõvé.
    (3) Korlátlanul enyhíthetõ annak a büntetése, aki a) az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekményt abbahagyja, mielõtt abból súlyos következmény származott volna, és
    b) aki tevékenységét a hatóság elõtt felfedi, ha ezzel közremûködik a bûncselekmény következményeinek megakadályozásában vagy enyhítésében, további elkövetõk felderítésében, illetve további bûncselekmények megakadályozásában.
    (4) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekmény elkövetésére irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés büntetéssel büntetendõ.
    (5) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûntettnek terrorista csoportban történõ elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elõsegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítõ feltételeket biztosítja, ahhoz anyagi eszközöket szolgáltat vagy gyûjt, illetõleg a terrorista csoport tevékenységét egyéb módon támogatja, bûntettet követ el, és öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (6) Az (5) bekezdésben meghatározott bûncselekmény miatt nem büntethetõ, aki a cselekményt, mielõtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.
    (7) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekmény elkövetésével fenyeget, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (8) Aki hitelt érdemlõ tudomást szerez arról, hogy terrorcselekmény elkövetése készül, és errõl a hatóságnak, mihelyt teheti, jelentést nem tesz, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (9) E § alkalmazásában
    a) személy elleni erõszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bûncselekmény az emberölés [166. § (1) és (2) bek.], a testi sértés [170. § (1)-(5) bek.], a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés [171. § (3) bek.], a személyi szabadság megsértése (175. §), az emberrablás (175/A. §), a közlekedés biztonsága elleni bûncselekmény [184. § (1) és (2) bek.], a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [185. § (1) és (2) bek.], a hivatalos személy elleni erõszak (229. §), a közfeladatot ellátó személy elleni erõszak (230. §), a hivatalos személy támogatója elleni erõszak (231. §), a nemzetközileg védett személy elleni erõszak (232. §), a közveszélyokozás [259. § (1)-(3) bek.], a közérdekû üzem mûködésének megzavarása [260. § (1) és (2) bek.], a légijármû, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármû hatalomba kerítése (262. §), a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (263. §), a lõfegyverrel vagy lõszerrel visszaélés [263/A. § (1)-(3) bek.], a fegyvercsempészet (263/B. §), a radioaktív anyaggal visszaélés [264. § (1)-(3) bek.], a nemzetközi szerzõdés által tiltott fegyverrel visszaélés [264/C. § (1)-(3) bek.], a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bûncselekmény (300/C. §), a rongálás (324. §) és a rablás (321. §), b) terrorista csoport: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bûncselekmények elkövetése."
    2. Bûnszervezetben részvétel - Btk. 247.§


  2. 263/C. § (1) Aki bûntettnek bûnszervezetben történõ elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elõsegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítõ feltételeket biztosítja, illetõleg a bûnszervezet tevékenységét egyéb módon támogatja, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Bûnszervezetben részvétel miatt nem büntethetõ, aki a cselekményt, mielõtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.
    3. Emberölés – Btk.166.§.


  3. 166. § (1) Aki mást megöl, bûntettet követ el, és öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés tíz évtõl húsz évig terjedõ, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést
    a) elõre kitervelten,
    b) nyereségvágyból vagy
    c) más aljas indokból, illetõleg célból,
    d) különös kegyetlenséggel,
    e) hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, illetõleg emiatt, közfeladatot ellátó személy ellen, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy ellen,
    f) több emberen,
    g) sok ember életét veszélyeztetve,
    h) különös visszaesõként,
    i) tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen,
    j) védekezésre képtelen személy sérelmére
    követik el.
    (3) Aki emberölésre irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (4) Aki az emberölést gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (5) A különös visszaesés szempontjából hasonló jellegû bûncselekmény
    a) az erõs felindulásban elkövetett emberölés (167. §), a népirtás [155. § (1) bekezdés a) pont],
    b) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erõszak súlyosabban minõsülõ esetei [175/A. § (4) bekezdés, 355. § (5) bekezdés a) pont];
    c) a terrorcselekmény, a légi jármû, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármû hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minõsülõ esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el [261. § (1) bekezdés, 262. § (2) bekezdés, 352. § (3) bekezdés b) pont].
    4. Öngyilkosságban való közremûködés -Btk. 168.§


  4. BTK. 168.§ Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

    Ennek a bûncselekménynek két elkövetési magatartása van: a rábírás (szándékkiváltó hatású tevékenység, melynek eredményeképpen kialakul a passzív alanyban az öngyilkosság elkövetése) és a segítségnyújtás (a már kialakult öngyilkosság szándékát az elkövetõ erõsíti, vagy megkönnyíti a cselekmény elkövetését, például mérget, lõfegyvert szerez be és átad, vagy tanácsadás az öngyilkosság elkövetéséhez). A tényállás feltételezi, hogy az öngyilkosságot elkövessék, vagy megkíséreljék, ez a büntethetõség objektív feltétele. Az öngyilkosságban közremûködést el kell határolni az öngyilkosságba kergetéstõl, ilyenkor ugyanis egy pszichikai ráhatás történik, mely miatt a passzív alany véget vet életének. Az ilyen pszichikai ráhatás emberölést valósít meg.
    5. Népirtás – Btk.155.§.


  5. 155.§ (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
    a) a csoport tagjait megöli,
    b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
    c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
    d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
    e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,
    bûntettet követ el, és tíz évtõl tizenöt évig terjedõ vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Aki népirtásra irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    6. Nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erõszak - Btk.156.§
    7. Zaklatás - Btk. 176/A.§


  6. Zaklatásnak minõsül az az emberi méltóságot sértõ, szexuális vagy egyéb természetû magatartás, amely az érintett személynek valamely tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása az érintettel szemben megfélemlítõ, ellenséges, megalázó, megszégyenítõ vagy támadó környezet kialakítása. A zaklatás oka lehet nem, faji hovatartozás, bõrszín, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelv, fogyatékosság, egészségi állapot, vallási vagy világnézeti meggyõzõdés, politikai vagy más vélemény, családi állapot, anyaság (terhesség) vagy apaság, nemi identitás, életkor, társadalmi származás, vagyoni helyzet, érdekképviselethez való tartozás, illetve egyéb tulajdonság vagy helyzet.
    BTK 176/A.§ - (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetõleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bûncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Aki mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját félelemkeltés céljából személy elleni erõszakos vagy közveszélyt okozó büntetendõ cselekmény elkövetésével megfenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (3) Aki a zaklatást
    a) volt házastársa vagy volt élettársa
    b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére követi el, az (1)bekezdésben meghatározott esetben két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel, a (2) bekezdéseben meghatározott esetben büntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    8. Kényszerítés – Btk.174.§.


  7. 174. § Aki mást erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, és ezzel jelentõs érdeksérelmet okoz, amennyiben más bûncselekmény nem valósul meg, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    9. Önbíráskodás – Btk.273.§.


  8. 273. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, bûntettet követ el, és egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt
    a) fegyveresen,
    b) felfegyverkezve,
    c) védekezésre képtelen személy sérelmére
    követik el.
    (3) Nem valósul meg önbíráskodás, ha az erõszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze.
    10. Hivatali visszaélés – Btk..§.


  9. 225. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan elõnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    11. Jogosulatlan titkos információgyûjtés – Btk..§227


  10. 227/A. § (1) Az a hivatalos személy, aki bíró vagy az igazságügyért felelõs miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyûjtést, illetõleg a büntetõeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést engedély nélkül végez, vagy az engedély kereteit túllépi, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ, aki bíró vagy az igazságügyért felelõs miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyûjtést, illetõleg a büntetõeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést elrendel vagy engedélyez, anélkül, hogy erre jogosult lenne.
    (3) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény jelentõs érdeksérelmet okoz.
    12. Levéltitok megsérétése – Btk.178.§.


  11. 178. § (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bûncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés egy évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bûncselekményt foglalkozás vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.
    (3) A büntetés
    a) két évig terjedõ szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bûncselekmény;
    b) bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekmény
    jelentõs érdeksérelmet okoz.
    13. Magántitok jogosulatlan megismerése – Btk.178/A.§.


  12. 178/A. § (1) Aki magántitok jogosulatlan megismerése céljából
    a) másnak a lakását, egyéb helyiségét vagy az ezekhez tartozó bekerített helyet titokban átkutatja,
    b) másnak a lakásában, egyéb helyiségében vagy az ezekhez tartozó bekerített helyen történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli, illetõleg rögzíti,
    c) másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét felbontja vagy megszerzi, és annak tartalmát technikai eszközzel rögzíti,
    d) hírközlõ berendezés útján, illetõleg számítástechnikai rendszeren másnak továbbított közleményt, adatot kifürkész, és az észlelteket technikai eszközzel rögzíti,
    bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ, aki az (1) bekezdésben meghatározott módon megismert magántitkot továbbít vagy felhasznál.
    (3) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt
    a) hivatalos eljárás színlelésével,
    b) üzletszerûen,
    c) bûnszövetségben,
    d) jelentõs érdeksérelmet okozva
    követik el.
    14. Becsületsértés – Btk.180.§.


  13. 180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben
    a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekû tevékenységével összefüggésben,
    b) nagy nyilvánosság elõtt
    a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.
    15. Rágalmazás – Btk.179.§.


  14. 179. § (1) Aki valakirõl, más elõtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés két évig terjedõ szabadságvesztés, ha a rágalmazást
    a) aljas indokból vagy célból,
    b) nagy nyilvánosság elõtt,
    c) jelentõs érdeksérelmet okozva
    követik el.
    16. Személyiszabadság megsértése – Btk.175.§.


  15. 175. § (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Aki emberkereskedelemmel összefüggésben megszerzett és a személyi szabadságától megfosztott sértett személyi szabadságának megfosztását fenntartja, és a sértettet munkavégzésre kényszeríti, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (3) A büntetés az (1) bekezdés esetén egy évtõl öt évig, a (2) bekezdés esetén öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt
    a) aljas indokból vagy célból,
    b) hivatalos eljárás színlelésével,
    c) a sértett sanyargatásával,
    d) jelentõs érdeksérelmet okozva,
    e) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
    f) védekezésre képtelen személy sérelmére,
    g) fegyveresen,
    h) felfegyverkezve
    követik el.
    17. Rongálás – Btk.324.§.


  16. 324. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.
    (2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha
    a) a rongálás kisebb kárt okoz,
    b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást bûnszövetségben követik el.
    (3) Bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ az, aki
    a) nagyobb kárt okoz,
    b) 1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelõhelyet vagy mûemléket,
    2. vallási tisztelet tárgyát, illetõleg vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat,
    3. temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetõleg temetõben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat
    c) nemesfémet, nemesfém ötvözetét vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot kisebb kárt okozva rongál meg.
    (4) A büntetés egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a rongálás
    a) jelentõs kárt okoz,
    b) 1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelõhelyet vagy mûemléket,
    2. vallási tisztelet tárgyát, illetõleg vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat,
    3. temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetõleg temetõben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat
    semmisít meg,
    c) robbanóanyag vagy robbantószer felhasználásával követik el.
    (5) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a rongálás különösen nagy kárt okoz.
    (6) A büntetés öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a rongálás különösen jelentõs kárt okoz.
    18. Magánlaksértés – Btk.176.§.


  17. 176. § (1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erõszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakónak vagy azzal rendelkezõnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel
    a) éjjel,
    b) fegyveresen,
    c) felfegyverkezve,
    d) csoportosan
    bemegy vagy ott bent marad.
    19. Testisértés – Btk.170.§.


  18. 170. § (1) Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyû testi sértés vétségét követi el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövetõ a súlyos testi sértés bûntettét követi el és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (3) Ha a testi sértést aljas indokból vagy célból, továbbá ha védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben követik el, a büntetés bûntett miatt könnyû testi sértés esetén három évig, súlyos testi sértés esetén egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés.5
    (4) Bûntettet követ el, és egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ az elkövetõ, ha a testi sértés maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okoz, illetõleg, ha a súlyos testi sértést különös kegyetlenséggel követi el.
    (5) Aki a (2)-(4) bekezdésben meghatározott bûncselekményre irányuló elõkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (6) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz.
    (7) Aki a súlyos testi sértést gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel, a (4) bekezdésben meghatározott esetben három évig, életveszélyes sérülés okozása esetén öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (8) Az (1) bekezdésben meghatározott vétség elkövetõje csak magánindítványra büntethetõ.
    20. Lelkiismereti szabadság megsértése -Btk.174/A.§.


  19. 174/A. § Aki mást
    a) a lelkiismereti szabadságában erõszakkal vagy fenyegetéssel korlátoz,
    b) a vallásának szabad gyakorlásában erõszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
    bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    Közösség tagja elleni erõszak


  20. 174/B. § (1) Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetõleg erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt
    a) fegyveresen,
    b) felfegyverkezve,
    c) jelentõs érdeksérelmet okozva,
    d) a sértett sanyargatásával,
    e) csoportosan,
    f) bûnszövetségben
    követik el.
    (3) Aki a közösség tagja elleni erõszakra irányuló elõkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    21. Visszaélés személyes adattal – Btk.174/A.§.


  21. 177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelmérõl vagy kezelésérõl szóló törvényi rendelkezések megszegésével jogtalan haszonszerzési célból vagy jelentõs érdeksérelmet okozva
    a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérõen személyes adatot kezel,
    b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,
    vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ az is, aki a személyes adatok védelmérõl vagy kezelésérõl szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentõsen sérti.
    (3) A büntetés vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha a személyes adattal visszaélést különleges személyes adatra követik el.
    (4) A büntetés bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.
    22. Közúti veszélyesztetés – Btk.186.§.


  22. BTK. 186. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés
    a) öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény súlyos testi sértést,
    b) két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
    c) öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény halált,
    d) öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény kettõnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz."
    23. Közuti baleset okozása – Btk..§.


  23. 187. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés
    a) három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
    b) egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény halált,
    c) két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény kettõnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
    okoz.
    24. Hamis vád - Btk. 233.§


  24. 233. § (1) AkiHamis vád|3Igazságszolgáoltatás elleni buncselekmények
    a) a hatóság elõtt mást bûncselekmény elkövetésével hamisan vádol,
    b) más ellen bûncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján büntetõeljárás indul.
    (3) Ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik, a büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés.
    234. § Aki mást hatóság elõtt bûncselekmény elkövetésével azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan vagy a bizonyíték hamis, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    235. § Aki
    a) mást nyomozó hatóság, ügyész, bíróság vagy szabálysértési hatóság elõtt szabálysértés, illetõleg nyomozó hatóság, ügyész, bíróság vagy a fegyelmi jogkör gyakorlója elõtt fegyelmi vétség elkövetésével hamisan vádol,
    b) más ellen szabálysértésre vagy fegyelmi vétségre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz az a) pontban megjelölt hatóság tudomására,
    vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    236. § (1) Ha a hamis vád folytán eljárás (alapügy) indult, ennek befejezéséig hamis vád miatt büntetõeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis vád elévülése az alapügy befejezésének napján kezdõdik.
    (2) Korlátlanul enyhíthetõ, különös méltánylást érdemlõ esetben mellõzhetõ is a hamis vád elkövetõjének a büntetése, ha a vád hamisságát az alapügy befejezése elõtt az eljáró hatóságnak feltárja.
    25. Hatóság félrevezetése - Btk. 237.§


  25. 237. § Aki hatóságnál büntetõeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyrõl tudja, hogy valótlan - amennyiben a 233. § esete nem forog fenn - vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    26. Hamis tanúzás - Btk. 238.§


  26. 238. § (1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság elõtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.
    (2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni arra, aki
    a) mint szakértõ hamis szakvéleményt, vagy mint szaktanácsadó hamis felvilágosítást ad,
    b) mint tolmács vagy fordító hamisan fordít,
    c) a 233. § (1) bekezdésének b) pontja esetén kívül büntetõ vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.
    (3) A (2) bekezdés c) pontja alapján nem büntethetõ a büntetõ ügy terheltje.
    (4) A büntetõ ügyben elkövetett hamis tanúzás büntetése bûntett miatt öt évig terjedõ szabadságvesztés. Ha a hamis tanúzás olyan bûncselekményre vonatkozik, amely miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, a büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés.
    (5) A polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás büntetése bûntett miatt három évig, ha pedig az ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentõs egyéb érdek, öt évig terjedõ szabadságvesztés.
    (6) Aki a hamis tanúzást gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    239. § Aki a hamis tanúzást fegyelmi, szabálysértési, választottbírósági avagy egyéb hatósági eljárásban követi el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    240. § Hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették (alapügy) nem fejezõdik be, büntetõeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis tanúzás elévülése az alapügy befejezésének napján kezdõdik.
    27. Hatósági eljárás akadályoztatása - Btk. 242/A.§


  27. 242/A. § (1) Aki mást erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy bírósági vagy egyéb hatósági eljárásban a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse, a hatósági eljárás akadályozását követi el.
    (2) Ha a hatósági eljárás akadályozását büntetõ ügyben követik el, a büntetés bûntett miatt öt évig, ha pedig olyan büntetõ ügyben követik el, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetõ bûncselekmény miatt folyik, két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés.
    (3) Ha a hatósági eljárás akadályozását polgári ügyben, fegyelmi, szabálysértési, választottbírósági, avagy egyéb hatósági ügyben követik el, a büntetés három évig, ha pedig az ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentõs egyéb érdek, öt évig terjedõ szabadságvesztés.
    28. Ügyvédi visszaélés - Btk. 247.§


  28. 247. § (1) Az ügyvéd, aki azért, hogy ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon, hivatásából folyó kötelességét megszegi, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt haszonszerzés végett követik el.
    (3) E § alkalmazásában ügyvéd az ügyvédjelölt és más olyan személy is, aki jogi képviseletre foglalkozásánál fogva jogosult.
    29. Lopás - Btk. 316.§


  29. 316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.Vagyon elleni buncselekmények|3Lopás|3 (2) A büntetés vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha a lopást kisebb értékre, vagy a szabálysértési értékre elkövetett lopást1263 1264 a) bûnszövetségben, b) közveszély színhelyén, c) üzletszerûen, d) dolog elleni erõszakkal - ideértve azt is, ha a dolog eltulajdonításának megakadályozására szolgáló eszközt állagsérelem okozása nélkül eltávolítják, vagy a dolog eltulajdonításának megakadályozására alkalmatlanná teszik -,1266 e) 1267 f) helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, g) hamis vagy lopott kulcs használatával, h) lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetõvel közösen használó sérelmére, i) zsebtolvajlás útján, j) 1268 követik el. (3) 1269 (4) A büntetés bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a) a lopást nagyobb értékre, b) a kisebb értékre elkövetett lopást1270 1. a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon, 2. kulturális javak körébe tartozó tárgyra, 3. vallási tisztelet tárgyára, illetõleg vallási szertartásra vagy más egyházi célra rendelt helyiségbõl a vallási szertartás végzésére szolgáló tárgyra, 4. temetõben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt vagy holttesten lévõ tárgyra, 5. nemesfémre, nemesfém ötvözetére vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagra1509 követik el. (5) A büntetés egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a) a lopást jelentõs értékre, b) a nagyobb értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon követik el. (6) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a) a lopást különösen nagy értékre, b) a jelentõs értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon c) 1273 c) (7) A büntetés öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a1274 a) a lopást különösen jelentõs értékre, b) a különösen nagy értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon
    30. Csalás - Btk. 318.§


  30. 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
    (2) A büntetés vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha a csalás kisebb kárt okoz, vagy a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást
    a) bûnszövetségben,
    b) közveszély színhelyén,
    c) üzletszerûen,
    (3) 1290
    (4) A büntetés bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha
    a) a csalás nagyobb kárt okoz,
    b) a kisebb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon követik el.
    (5) A büntetés egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a) a csalás jelentõs kárt okoz,
    b) a nagyobb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon követik el.
    (6) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha
    a) a csalás különösen nagy kárt okoz,
    b) a jelentõs kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon
    (7) A büntetés öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha
    a) a csalás különösen jelentõs kárt okoz,
    b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon,

    az egyetemes emberi jogok megcsúfolása

    A szervezett zaklató terrorista csoportok az alábbi alapvetõ emberi jogok ellen vétenek a célpontszemélyek kiirtása közben:
    1. - 3. cikk


  31. Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.
    2. - 5. cikk


  32. Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.
    3. - 6. cikk


  33. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék.
    4. - 7. cikk


  34. A törvény elõtt mindenki egyenlõ és minden megkülönböztetés nélkül joga van a tõrvény egyenlõ védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlõ védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértõ minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.
    5. - 8. cikk


  35. Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvetõ jogokat sértõ eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.
    6. - 9. cikk


  36. Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, õrizetbe venni vagy számûzni.
    7. - 10. cikk


  37. Minden személynek teljesen egyenlõ joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kõtelezettségei felõl, másrészt minden ellene emelt bûnügyi vád megalapozottsága felõl.
    8. - 11. cikk


  38. 1.Minden büntetendõ cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bûnõsségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.
    2.Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendõ cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendõ cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható.
    9. - 12. cikk


  39. Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.
    10. - 13. cikk


  40. 1.Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani.
    2.Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.
    11. - 14. cikk


  41. 1.Minden személynek joga van az üldözés elõl más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
    12. - 16. cikk


  42. 1.Mind a férfinak, mind a nõnek a házasságra érett kor elérésétõl kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nõnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlõ jogai vannak.
    2.Házasságot csak a jövendõ házastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.
    3.A család a társadalom természetes és alapvetõ alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.
    13. - 17. cikk


  43. 1.Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
    2.Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
    14. - 18. cikk


  44. Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyõzõdés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyõzõdésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság elõtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.
    15. - 19. cikk


  45. Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.
    16. - 21. cikk


  46. 1.Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselõi útján való részvételhez.
    2.Minden személynek egyenlõ feltételek mellett joga van saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.
    3.A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata; ez az akarat egyenlõ szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékûen biztosító eljárás alapján idõszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson.
    17. - 22. cikk


  47. Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy -az államok erõfeszítései és a nemzetközi együttmûködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erõforrásaival- a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlõdéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse.
    18. - 23. cikk


  48. 1.Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítõ munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.
    2.Az egyenlõ munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlõ bérhez van joga.
    3.Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítõ fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelõ létet biztosít és amelyet megfelelõ esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
    4.Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad idõhöz, nevezetesen a munka idõtartamának ésszerû korlátozásához, valamint az idõszakonkénti fizetett szabadsághoz.
    19. - 24. cikk


  49. Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidõre, beleértve a munkaidõ ésszerû korlátozását és az idõszakos fizetett szabadságot.
    20. - 25. cikk


  50. 1.Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
    2.Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.

    21. - 26. cikk


  51. 1.Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvetõ oktatást illetõen, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelezõ. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsõbb tanulmányokra való felvételnek mindenki elõtt -érdeméhez képest- egyenlõ feltételek mellett nyitva kell állnia.
    2.A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvetõ szabadságok tiszteletbentartásának megerõsítésére kell irányulnia. A nevelésnek elõ kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlõdését.
    3.A szülõket elsõbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.
    22. - 27. cikk


  52. 1.Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a mûvészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.
    2.Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és mûvészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.
    23. - 28. cikk


  53. Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.






holokausztok ideje




Érzed a kisértõ jelenlétüket?
TE HAZUG! GYILKOS! DÉMON!
Most visszatértek, megpihenve a szent hegy ormán.
Megtanulták, hogy benned nincs becsület.
TE HAZUG! GYILKOS! TE SZODOMIZÁLÓ!
A 19. század eljétõl egy masszív holkauszt éra vette kezdetét, aminek a nyitó aktusa a Török Birodalom területén végrehajtott Örmény-genocídium volt. A sorban következõ volt Szent Oroszország szellemi, katonai és erkölcsi elitjének kiirtása, aztán a német szellemi, katonai és erkölcsi elit felégetése, majd az Ukrán-holokauszt, és Magyarország és Lengyelország szellemi és erkölcsi elitjének holokausztja. A palesztin holokauszt egy tudatos és folyamatos tevékenység, ami Izrael erõszakos és illegális megalapítása óta folyik. Aztán jött Rawanda, ahol a rawandaiakat koncentrációs táborokba terelték, majd az Egyesült Nemzetek, bõven találva pénzt háborúk finanszírozására, nem talált pénzt az élelmezésükre és kb. 1 milliót közülük halálra éheztetett. Az irakiak és afgánok tudatos kiirtása jelenleg folyamatban van, de mindezek eltörpülnek amellett a globális környezeti és biológiai holokauszt mellett, ami a világunkat irtja tudatos tervek alapján. A következõ lépés? Korea, Tajvan és Kína, illetve Kanada, Amerika és Ausztrália morális és szellemi elitjének kiirtása. Itt már megvalósult a megbízhatatlanok piros ponttal történõ megjelõlése, a koncentrációs táborok és az égetõkamrák már felépültek.

Azok az emberek, akik mindezen holokausztokat és genocídiumokat levezényelték és levezénylik ma is, ugyanahhoz a hatalmi, ideológiai és vallási csoporthoz, és vérvonalakhoz tartoznak. Nem mintha nem tudnák kik õk hiszen a héber regénybeli Jézus az ujjával mutatott rájuk és ezt mondta, "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."[János 8:44] Emlékeztetõül mondom, hogy azok, akikre Jézus mutatott az a zsidóságon tobzódó fõként pszichopatákból és elmebeteg skizofrénekbõl álló degenerált génûek voltak. És ez nem változott az idõk alatt, hacsak nem annyiban, hogy ma ezek a degenerált pszichopata génûek, ez a veszélyes és kóros kisebbség az egész emberiség feletti hatalmat gyakorolja. Sõt, hogy elleplezzék bizonyos bûneiket tövénybe hozták világszerte, hogy a holokauszt-tagadás bûntett. Hát én amondó vagyok, hogy BÛN IS LENNE TAGADNI A HOLOKAUSZTOT!

Az örmény-holokauszt

"Nem vagyok biztos benne, hogy (pénzbeni kompenzáció) meggyógyítaná az anyám könnyeit, minden alkalommal, amikor visszaemlékezik arra, ahogy az õ anyja 5 éven át vándorolt a sivatagban mielõtt elérte volna Szíriát, aztán Franciaországot, hogy aztán végre az USA-ban újra találkozhasson a férjével, Bedros Krikoriannal (aki után engem is neveztek). " Bedros Krikorian 

1915 és 1923 között több, mint 1.5 millió örmény esett tömeggyilkosság áldozatául a saját õsi földjén egy elõre eltervezett holokausztban. Férfiak, nõk, gyermekek lettek lemészárolva a saját otthonaikban, a saját maguk által épített városok és falvak útjain és koncentrációs táborokba terelve, ahol aztán tudatosan halálra éheztették õket. Örmény kisbabákat mészároltak le miközben azok az édesanyjuk mellein szoptak. Az I. Világháború végére az örmény népnek - az emberiség legérzékenyebb és legfejletebb központi idegrendszerével bíró egyedeinek - 2/3 részét kiirtották, hogy aztán genocídiumtól megõrült félvadállatok éljenek VALÓDI örmény úriemberek otthonaiban és szívtelen, kapzsi feleségeik VALÓDI örmény hölgyek ékszereit hordják. (Mintha csak ettõl õk maguk valódi úriemberekké és hölgyekké válhattak volna.)

A hivatalos történelem írói azt akarják elhitetni velünk, hogy mindezért az emberiség ellen elkövetett borzalomért a törökök voltak a felelõsök, hogy õk voltak ennek a szõrnyûséges õrületnek a kitervelõi és végrehajtói. A történelmi igazság azonban az, hogy habár a törökök voltak bizonyos fokig a haszonélvezõi, a Fiatal Törököknek, akik ezt a holokausztot kitervelték és megvalósították, semmi közük nem volt a muszlim törökökhöz. A Fiatal Törökök TELJES vezetõsége BALKÁNI ZSIDÓKBÓL és MAGUKAT MUZULMÁNNAK TETTETÕ ZSIDÓ-MUZULMÁNOKBÓL állt. Az örmény-holokauszt eltervezõi Illuminátusok, Cionisták és Szabadkõmüvesek voltak, pontosabban a zsidó Shabbatai Zevi-féle Rotschild család, és a holokauszt az illegális cionista izraeli terrorállam megvalósítása érdekében történt.

Az orosz-holokauszt

"Teljesen mindegy - mondta a zsidó Trotszkij (valódi neve Bronstein) -, hogy 1 vagy 2 millió oroszt kell lemészárolnunk, ha ez az ára a (zsidó) bolsevizmus ideológiájnak megvalósításnak." 

És igen ... a zsidók ismét fajgyûlölettõl fûtött holokausztot rendeztek, amikor kiirtották az orosz intellektuális, katonai és erkölcsi elitet. Csak úgy pacskoltak a fajgyûlöletben, az õrületben, a vérben és spermában. II. Nikoláj cár és családjának lemészárlását zsidók tervezték ki és hajtották is végre. A cári család lemészárlói kivétel nélkül zsidók voltak: Jákob Swerdlow, Jákob Jurovskij, Csájem Golochkin és Péter Jernakow. 28 püspök és érsek, 6.776 pap, 6.575 tanár, 8.500 orvos, 54.850 katonai tiszt, 260.000 katona, 150.000rendõr, 48.000 csendõr, 355.000 értelmiségi, 198.000 munkás, és 915.000 paraszt. Az amerikai kongresszionális feljegyzésekben nyílvántartott számok döbbenetesek. Ennyi oroszt mészároltak le 1915 és ... között, miközben a zsidók megszállták Szent Oroszországot és erõszakkal átvették annak kormányzását. Egy ország egykoron olyan szent, olyan élettel teli, olyan hatalmas ... egy masszív koncentrációs táborrá lett változtatva Juda korbácsával a feje felett egy elõre eltervezett holokauszt-forgatókönyv szerint, amit a keleti zsidóság vitelezett ki a nyugati zsidóság finanszírozásával. És ezek a számok csupán Oroszország zsidó megszállásának kezdeti stádiumának áldozatainak számát mutatja, hiszen aztán jött a II. Világháború és az oroszok legjobbjainak kiirtása folytatódott.

Az ukrán-holokauszt

1932 és 1933 között, Sztálin rémuralma alatt, 7 millió ukránt irtottak ki tudatos kiéhéztetéssel. Ez volt a világ leghatásosabb genocídium programja. Az élelmiszereket a szovjet kormány vásárolta fel, egy kormány, ami az orosz szellemi, erkölcsi és katonai elit tudatos kiirtása után ekkor már teljes egészében zsidó megszállás és irányítás alatt állt. Nyugodt szívvel állíthatjuk tehát, hogy a zsidók által kitervelt és kivitelezett faji és ideológiai motivált tudatos holokausztról beszélhetünk ugyanúgy, mint az oroszok, örmények és késöbb más nációk esetében is. Az ukránokat a szó legszorosabb értelmében levágták minden kivûlrõl jövõ élelmiszertõl és amikor elfogyott az élelmiszerük szépen éhenhaltak. A lezárt határvonalakon kivül nem mehettek, mert azonnal lelõtték õket.

A német-holokauszt

A II. Világháború végére Németország 8.3 millió halottat számlált. 3 millió német katona esett el a háború alatt, akik közül 2.5 millió a zsidó bolsevizmus elleni harcban esett el. A zsidó Sassoon és Roosevelt urak bombázásai 1.2 millió német civil életét oltották ki, akiknek soha nem lett volna szabad a háború célpontjaivá válniuk. 1.4 millió németet mészároltak le a keleti és nyugati szövetségesek, fõként a zsidó-orosz haláltáborokban. A háborúnak vége volt már, de 2.4 millió kelet-németet pusztítottak el a zsidó-bolsevik Oroszországból érkezõ csapatok és teljesen indokolatlan légi bombázások. Cseszlovákiában a békekötés napján, a zsidó Salzman vezetése alatt moszkvai zsidók masíroztak be Prágába, hogy megkezdjék az ott élõ szudéta-németek és magyarok kiirtását. 1945. május 13-án a szabadkõmûves Eduard Benes megérkezik Párgába és a zsidók azzal tisztelik meg, hogy felgyújtják a németeket a Szent Vince téren. Aztán 600.000 szudéta németet mészárolnak le a zsidók az õrült fajgyûlölettõl fûtött ámokfutásuk alatt, amit a szintén zsidók által birtokolt média elhallgat. Felfegyverkezett zsidó náci nõk verik ki a német asszonyok hasából a magzatot. Minden nap 10 német nõ hal meg ettõl a zsidó-féle magzatelhajtástól. A halott foglyok kiloccsantott agyvelejét a zsidó nõk felnyalatják az életben lévõ foglyokkal. A zsidó orvosok megtagadják azoknak a német nõknek az ellátását, akiket orosz katonák erõszakolnak meg. Több tíz ezer német nõ inkább öngyilkosságot követ el, minthogy Sátán náci zsidó földi képviselõinek kezében haljon meg.

EZ AZ OLDAL MÉG ÉPÍTKEZÉS ALATT ÁLL! NAGY ERŐKKEL DOLGOZOK RAJTA. KÉRLEK NÉZZ VISSZA NÉHÁNY NAP MÚLVA.

A magyar-holokauszt

A lengyel-holokauszt

A palesztin-holokauszt

A rawandai-holokauszt

Az iraki-holokauszt

Az afgán-holokauszt

Az ír-holokauszt

A globális-holokauszt


GULAG - Zsidó haláltáborok

Film - Bekstvo iz logora Gulag - Srpski titl

A cionizmus Holokausztja

Who were responsible for Armenian Genocide??

Talmudic Jews - The Children of Satan - www.theinfounderground.c

MUST WATCH! "Synagogue of Satan" (Full) by Andrew Carringto







Célpontok:



tünetek, következmények
Vannak, akik azt képzelik, hogy zaklatással, gonoszkodással, stresszokozással és agyjátékokkal nem lehet egy embert elpusztítani, azonban a krónikus stressz és a trauma, de legfõképpen a pszichikai kínzás, olyan komoly károkat okozhat egy ember mentális és fizikai egészségében, hogy igenis belepusztulhat, akár öngyilkosság akár fizikai megbetegedés miatt. Továbbá, vannak olyan elképesztõ emberek is, akik abban a hiszemben vannak, hogy egy ember prolongált kínzása nem okozhat olyan idegi összeomlást, hogy a kínzott fegyvert fog és kivégzi a saját kínzóit. Már pedig ma már tudjuk, hogy több tömeggyilkosság elkövetõje olyan taktikázásokról számolt be, amilyenrõl a szevezett zaklatás áldozatai.

A szisztematikus erõszak, ezen esetben az elõre megtervezett csoportosan, szervezetten és részfeladatokra leosztottan megvalósított prolongált pszichoszomatikus és fizikai kínzás miatt az áldozatok az életüket egy állandósult, változó intenzitású traumahullámban élik. 
Az áldozatok ténylegesen négyszeresen is trauamtizálva vannak: elõször magától a szisztematikus erõszaktól, másodszor a gátlástalan dominancia, pszichopatikus támadások, megalázottság, objektifikáció és más taktikázások okozta önbizalom, önbecsülés, mentális és fizikai egészség elveszítésének traumájától, harmadszor a gazdasági ellehetetlenüléstõl, és negyedszerre a megváltozott pszichikai és szociális állapotok leküzdésében segítséget nyújtó támogató és védelmezõ társadalmi kapcsolatok elveszítésének traumájától. Ez az állandósult traumaállapot esszenciálisan két fajta kárt okoz a célszemélyeknek és a célcsoportnak általában. Az elsõ típusú kár a mentális/pszichikai és fizikai károk, míg a második típusú a gazdasági károk.
1. A kínzás következményei

Kínzásnak minõsül minden olyan tudatos cselekmény, amelynek célja fizikai vagy mentális fájdalom/szenvedés elõidézése, akár megfélemlítés, öngyilkosságba kényszerítés vagy büntetés gyanánt, akár a diszkrimináció bármilyen fajtája miatt. Továbbá, kínzásnak minõsül minden olyan taktikázás is, amelynek célja egy személy személyiségének, mentális vagy fizikai mûködésének megrongálása vagy annak lerombolása. 

A terrorholokauszt közösségek által alkalmazott kínzástaktikázások a pszichét támadják meg kalkulált és célzott erõszakot alkalmazva a pszichológiai szükségletek ellen, súlyosan megkárosítva a pszichológiai struktúrákat, összezúzva azokat a hiteket és nézeteket, amelyek alátámasztják a normális valóságérzékelést. A sértettek súlyos érzelmi, pszichikai és fizikai fájdalmakat és szenvedéseket élnek meg. Egy idõ után pedig olyan bizalmatlanságot mutatnak az embertársaik felé, ami már az üldözési mánia határát súrolja, és annyira érdektelenné válnak, hogy az minden ismert szorongásos betegséget túlszárnyal és már-már a pszichopatákra jellemzõ érzelmetlenségre hasonlít. Rövid távon, a kínzástaktikázásokra össezavarodottsággal, fáradtsággal, levertséggel, depresszióval és enyhébb pszichoszomatikus fizikai/pszichikai tünetekkel reagálnak. Hosszú távon azonban beállhat a pszichozis, a skizofrénia és az öngyilkosság. A célszemélyekkel szemben alkalmazott kínzások tehát olyan természetûek, hogy hosszú távú alkalmazásuk következményeként pszichotikus folyamatokhoz és orgnaikus természetû betegséghez hasonlatos tüneteket produkálnak.

Az alkalmazott kínzás pszichológiai része egy amolyan totális színház, egy mesterségesen elõidézett hazugságokból és inverziókból álló káotikus valótlanság, ami elkerülhetetlenül önbántalmazást és önpusztítást idéz elõ az áldozatokban. Amint a kínzók manipulálják a körülményeket, hogy fokozzák az összezavarodottságot és káoszt, az áldozatban összeomlik az énkép és a világról alakított elképzelései, majd egyre fogékonyabb lesz a szadista kínzói által kreaált abszurd káotikus valóságra. A kínzás egy másik része az, hogy TUDATOSAN azt sugallják a célszemélyeknek, hogy õk maguk az okai és elõidézõi a degenerált szadista bántalmazásnak, hogy elérjék a célszemély önmaga elleni fordulást. Ez a kettõ együttesen - a bûntudatkeltés és önpusztítás elõidézése, illetve a káotikus szadista valótlanság-lét elõidézése- olyan traumát okoz, amely mint egy kalapács súlyt le a célszemélyek identitására.
2. A stressz következményei az elmére és a szervezetre

A stressz pszichikai és fizikai zavarokat is okoz, de a legfontosabb tudnivaló az, hogy a hosszútávú, akút stressz legyengíti az immunrendszert, megváltoztatja az agymûködést, meggyilkolja a sejteket, kardiovaszkuláris betegségeket (szívinfarktus) és ideiglenes vagy permanens elmebetegségeket okoz (depresszió, pszichózis). További hatásai a szorongás, az alvászavar, a korai öregedés, a Cushing-szindróma, sav-alapú zavarok, és még más betegségek. Már rövidebb és kevésbé intenzív stressz is rongálja az agysejteket, a hosszútávú, akút stressz pedig meggyilkolja a hippokampusz sejtjeit, de akár szívinfarktust is okozhat. Az immunrendszer legyengülésével a szervezet ki van téve olyan komolyabb betegségeknek, mint a rák, de fogékonyabb lesz megfázásokra és olyan rövid lefutású betegségekere, amelyeket általában egy egészséges immunrendszer játszi könnyedséggel legyõz.

Amikor a szervezetet stressz éri, akkor az egy 'harcolj vagy menekülj' (üss vagy fuss) válasszal reagál. Stresszhormonokat enged a vérbe, mint például az adrenalin (epinephrine), norepinephrine és kortizol. Ezek a stresszhoromonok megszaporodnak a stressz hatására, ami azt váltja ki, hogy a test felkészül, hogy erõsebb, gyorsabb és készebb legyen a támadásra/védekezésre. Az adrenalin (epinephrine) és a catecholamine hormonok felgyorsítják a szívverést, lelassítják az emésztõrendszert, gátolják a szexuális reakciót, gátolják a könny és nyál képzõdést, leszûkítik a vérereket a test több részében, és hallás és látás redukciót (csõlátást) okoznak. A norepinephrine szintén felgyorsítja a szívverést, és befolyásolja az agy ama részeit, amelyek a koncentrációért, figyelemért felelõsek. A kortizol egy kortikoszteroid hormon, amit az adrenal mandula állít elõ és szintén a stresszhormonokhoz sorolható. A kortizol elnyomja és gyengíti az immunrendszert, és szerepet játszik a vérnyomás és a kardiovaszkuláris funkciók regulálásában. Megövelheti a vérnyomást, a vércukrot, gátolhatja a felfogóképességet, keményíti az artériákat, megnöveli a zsír eltározását, fõként a gyomortájékon, csökkentheti a növekedési hormont és tesztosztron képzõdést, okozhat hiperglicémiát, oszteoperosist (csont ritkulást), és izomgyengülést, gátolhatja a proteinszintézist, a bõr kollagén tartalmát és a kollagénképzõdést, és végül kapcsolatba hozható az abnormis ACHT szinttel és a depresszióval. A tartósan megnövekedett kortizol színt megrongálja az agy hippokampusz sejtjeit és ezzel a memóriát és a tanulási képességeket is. A stressz okozta tartós alvászavar vagy álmatlanság akár 50%-kal is megnövelheti a kortizol szintet. Ezek a neurotranszmitterek, a kedélyreguláló hormonok csökkenését okozza, ami viszont depressziót válthat ki. Csökkent felfogóképesség, irányíthatatlan érzelmek, szegényes ítélõképesség és logika - mindezek szintén az alvásmegvonás következményei. Lényegében megszakad a kapcsolat az amygdala és a koponya lebbeny között, ami a racionális gondolkozásért és döntéshozatalért felelõs. Az agy MRI mintázata olyanná válik, mint a pszichotikus embereké. Ezek az állapotok a leptin szint csökkenését is okozhatják, ami viszont elhízáshoz vezethet.

Az oxidatív stressz sejtkárosodáshoz, DNS károsodáshoz, korai öregedéshez és halálhoz is vezethet. A sejtöregedést a DNS telomerei irányítják, ezek a kromoszómák végein találhatók. Ahogy korosodunk a telomerek is rövidülnek. Amikor a telomereket stressz éri, akkor letöredeznek és a sejt meghal.

Hosszú távú és intenzív stressz, kombinálva alvászavarral vagy alvatlansággal, makrominerális elégtelenségeket és sav-alapú zavarokat okozhat, ami depresszióban, delíriumban, hallucinációkban, izületi fájdalmakban, és szívelégtelenségben nyilvánulhat meg. Makrominerális és sav-alapú zavarok okozhatják a tompaságot, magasvérnyomást, éjszakai görcsöket, további alvatlanságot, asztmát, krónikus emésztési zavarokat, köhögési rohamokat, vízvisszatartást (vizesedést), beesõ szemeket, arthritist, megmagyarázhatatlan émelygést és hányást, menstruációs problémákat, alacsony vérnyomást, migrénes fejfájásokat, székletrekedést, hasmenést, nyelési problémákat, a nyelven keletkezõ gumókat, kigúvadó szemeket, gyors véralvadást és prostatist. A hajhullás és a körömvékonyság/törékenység is ide sorolható tünetek. Az effajta stresszt nevezik a 'Csendes Gyilkosnak'.

Végül a stressz depressziót okoz, ami az elsõdleges oka az 
öngyilkosságnak.

A stressz okozta tünetek és betegségek tehát a fejfájdalmak, sûrû megfázások, alvási problémák, általános/állandósult szorongás, homályos gondolkozás, depresszió, szexuális étvágy csökkenése vagy annak megszûnése, pszichoszomatikus eredetû fájdalmak (pl. hát vagy nyak fájdalom), magas vagy fluktuáló vérnyomás, hajhullás, gyomorfekély, diabétesz, radikális fogyás vagy túlsúly, szívbetegségek, szívinfarktus, agyvérzés, agyérgörcsök, obcesszív-kompulzív vagy szorongásos zavar, fog és íny betegségek, szem/arc vagy végtag idegrángatózás, paralízis, rák, illetve az immunrendszer általános meggyengülése következtében bármilyen betegségre való átlagosnál erosebb fogékonyság.
3. Alapvetõ szükségéletek megvonásának következményei

Pszichológusok, szociális munkások, és személyiségfejlesztők szerint az emberek túlnyomó többségének azonos alapvető szükségleteik vannak. Ezek a szükségletek átívelik a kultúrális, faji, korbeli és nemi különbségeket, és szükségesek egy ember egészséges és teljes működéséhez. Ilyen alapvető emberi szükségletek a
  • Szeretet/közelség/elfogadás/támogatás/valahová tartozás
  • Biztonság/bizonyosság/kényelem/struktúra
  • Fontosság/önállóság/személyes hatalom
  • Társadalmi/szakmai hozzájárulás/érvényesülés/szolgálat
  • Növekedés/fejlődés
  • Szabadság/izgalom/változatosság/kaland (újdonság)
A célszemélyeket szervezetten és módszeresen megfosztják mindezen alapvető emberi szükségletektől. Először az emberi és társadalmi kapcsolataikat zúzzák szét, tehát megszűnnek a baráti/támogató/szeretetkapcsolatok, aztán ellehetetlenítik a munkavállalásukat, azaz nem tudnak személyes sikereket elérni és nem tudnak szakmai hozzájárulást/szolgálatot adni (megfosszák őket a társadalmi fontosságtól), végül kiközösítik őket minden társaságból, elveszik a személyes hatalmukat a saját életük felett, elveszik a magánéletüket, megakadályozzák őket a szellemi/érzelmi/spirituális fejlődésben. Az évek teltével pedig aláássák az életük egész infrastruktúráját. Amikor egy embert MEGFOSZTANAK MINDEN alapvetõszükségletétõl, akkor megáll a fejlõdés, megromlik az egészség, megkezdõdik a mentális és fizikai pusztulás.
3. A kizárás, kategorizálás következményei 

Az áldozatok legelõször kategorizálva, majd pedig kizárva lesznek csoportokból, tevékenységekbõl és a társadalomból. Habár kizárva lenni egy csoportból, amibe egy ember tartozni akar, vagy kategorizálva lenni egy csoportba, amiben egy ember nem akar tartozni, önmagában nem súlyosan káros a személyiségre, súlyos károk keletkeznek akkor, amikor az az ember emiatt a kizárás vagy kategorizálás miatt erõszaknak, degradációnak, kihasználásnak, diszkriminációnak, társadalmi kiközösítésnek, vagy más negatív bánásmódnak van kitéve PSZICHIKAILAG, FIZIKAILAG vagy ANYAGILAG.
4. A trauma következményei és tünetei 

Ennek a tevékenységnek a célpontjává válni önmagában traumát jelent, de az áldozatokat rendszeresen traumatizálják is, nem ritkán igen súlyosan. Olyan események, mint életveszélyes fenyegetések, fizikai erõszak, gyilkossági kísérletek és a neurolingvisztikai programozás okozta traumatizálás súlyos traumát okozhatnak a célszemélyek számára, ami miatt akár Poszttraumás Stressz Szindrómát is kaphatnak. Az éveken át folyó prolongált trauma, azonban a PTSD-n kívül azt az állapotot is elõidézi az áldozatokban, hogy idõvel elfogadják a bántalmazásukat, mint a sorsukat, ami ellen nem tudnak mit tenni. Idõvel a trauma okozta összezavarodottság és hitetlenség megfakul, félelmet és megadást vonva maga után. Végül, a test és az elme közötti tudatos kapcsolat megszakadhat. Az áldozatok többsége elfogadja a sorsát – egy õrült, szadista és kiszámíthatatlan pszeudo-létezést - és túlnyomó többségük nem próbál meg fizikailag fellázadni a szadista kínzói ellen kivéve azokat, akik fegyvert ragadnak és kiirtják õket). Õk azok az áldozatok, akik az öngyilkosság felé sodródnak. Mivel minden hagyományos segítségkötél (embier jogi szervezetek, segítõk) el vannak vágva, nincs választásuk, minthogy a létezésük teljes egészében az õrült szadista lét túlélése felé orientálódik: teszik, amit tenniük kell, hogy kevesebb legyen a fájdalom, hogy túléljenek, és az elméjükben hozzáigazodnak, ahhoz a léthez, amiben meg vannak fosztva minden szeretettõl, õszinteségtõl, emberségtõl, jószándéktól, igazságosságtól, a társadalom támogatásától és helyette alázást, megõrjítést, érzelmi és szexuális bántalmazást, fizikai erõszakot, becsapást, embertelenséget és szadizmust élnek meg. Mivel egy ember nem képes ilyen körülények közt hosszú távon egészségesen túlélni, ennek az adaptációs mechanizmusnak ára van: letargia, depresszió, öngyilkos gondolatok, és elõrehaladott esetben a pszichózis. Esetenként elõtörhet egy amolyan 'túlélési agresszió', amikor a célszemély megpróbálja visszaállítani a normalitást és biztosítani a saját túlélését agresszió (akár töümeggyilkosság) elkövetésével. (Bizony igaz az a mondás, hogy ha egy embert tûvel szúrkálsz elõbb-utóbb vért buggyantasz ki!)
Fõbb traumatünetek: Akut Stresz Szindróma (disszociatív tünetekkel), Poszttraumás Stressz Szindróma, fóbiák, pánikrohamok, összezavarodottság, rémálmok, hiperérzékenység, félelmek, bizalmatlanság az emberek felé, izoláció, súlyos depresszió, dührohamok és agresszió, alvászavarok, fejfájdalmak és más pszichoszomatikus eredetû fájdalmak, szorongás, idegösszeroppanás, öngyilkos vagy gyilkos gondolatok, gyenge vagy ideiglenesen megszûnõ koncentrációsképesség. 
5. Az objektifikáció, dehumanizáció és megalázás következményei

Az embernek olyan képességei és tulajdonságai vannak, amelyeknek más állatok nincsenek birtokában, és az embert ezen okokból védelmezni kell. Nem azért szükséges ez a védelem, mert genetikailag homo sapiensnek születtünk, hanem azokért a különleges tulajdonságokért és képességekért, amelyeknek a homo sapiens a birtokában van, így a képességünkért a jó és a rossz megkülönböztetésére, a vágyra és az önzetlen szeretetre, az értékelésre, a helyes és helytelen megkülönböztetésére, a jövõ tervezésére és az örömteli tudatos teremtésre. Amikor ezek a képességek el vannak ismerve és szabadon érvényesülhetnek, akkor beszélhetünk arról, hogy egy ember emberként létezik. Az objektifikáció azt jelenti, hogy az emberek –mint egy fajba tartozó egyedek- közötti mély erkölcsi egyenlõség figyelmen kívül van hagyva és úgy bánnak egy emberrel, mint egy közönséges tárggyal, ami nincs birtokában ezen különleges emberi képességeknek és tulajdonságoknak. Mind az objektifikáció, mind pedig az elembertelenítés (dehumanizáció) megfosztja az embert, attól, hogy gyakorolja és kifejezze ezen kivételes képességeket és tulajdonságokat, és ez az, ami mélységesen erkölcstelenné teszi mind a két bánásmódot. Az emberekkel való ilyen bánásmód megalázza és lealacsonyítja õket, és ahhoz, hogy ilyen módon bánhassunk emberekkel az szükségeltetik, hogy elõször traumatizáljuk és terrorizáljuk õket, beépítsük a hitvilágukba, hogy õk nem jogosultak az egyenlõ bánásmódra és az emberi méltóságukhoz a hovatartozásuk vagy bármi más ok miatt. Az obejktifikáló bánásmód tehát episztemikus és pragmatikus dimenziókat is ölt: egy emberre úgy tekinteni, mint egy bizonyos célt szolgáló tárgyra és birtokában is lenni annak a hatalomnak, ami biztosítja, hogy ebbe a szerepbe belekényszeríthetõ. A rabszolgaság és szexuális objektifikáció két példa erre a bánásmódra, de jó példa az is, ahogy a németek homo faber-ré, azaz emberi eszközökké tették a zsidókat, hogy megépítsék a háborús gépezetüket. A jelen esetben a célszemélyek olyan tárgyként vannak kezelve, amelyeken át felépítenek egy olyan globális totalitáriánus rendszert, amely alapja a rituális emberölés (emberáldozat).

Azok az emberek, akik üldözött csoportokhoz tartoznak nagy általánosságban megalázottnak és lealacsonyítottnak érzik magukat a rájuk aggatott sztereótípiák/stigmák és a megkülönböztetett negatív bánásmód miatt. Úgy érzik, hogy kevésbé értékesek, kevésbe jogosultak a méltósághoz és mások tiszteletéhez. Amikor egy embert egyenlõtlen bánásmódnak tesznek ki bizonyos csoportba való tartozásuk miatt, akkor megszégyenülve is érzik magukat. Az igazságtalanság feldühíti õket és még irigységet is érezhetnek azok felé, akikkel normálisan bánnak. Egy szégyenérzetet érzõ ember úgy érezi, hogy valami lényeges dolog hiányában van, hogy nem elég jó, vagy másokhoz képest nem elég jó. Mint ahogy azt pszichológusok is bizonyították az emberek szeretnek jót gondolni önmagukról és a vágyunk az önbecsülésre és önértékelésre igen erõs. Az önbecsülés egy embert felfegyverzi azzal a képességgel, hogy rivalizáljon, versengjen, kiálljon önmagáért, segítsen másokon, síkra szálljon azért, amiben hisz és az ellen, amit igazságtalanságnak vél, illetve, hogy merje élvezni az élet örömeit. Azok az emberek, akiket megaláznak, objektifikálnak, elembertelenítenek az önbecsülés csökkenését vagy akár elveszítését is megélhetik. A gyûlöletbeszédek, lejáratások és rágalomkampányok, a zaklatások, a társadalmi kizárás, a társadalmi bizalmatlanság és objektifikáció dikert módon megalázza a célszemélyeket. A lealacsonyító, megalázó, elértéktelenítõ sértegetések és bánásmód állandósult formában jelen vannak az életükben. A célszemélyekkel tudatják is, hogy mivel „beteg emberek”, ki kell õket irtani, vagy „prostituáltak és emiatt nincs joguk semmiféle véleményhez és emberi bánásmódhoz”, tehát egy alacsonyabb rendûséggel ruházzák fel õket.

Mind a nõi, mind a férfi áldozatokat szexuális természetû zaklatásnak és degradációnak is kiteszik az elkövetõk. A szexuális zaklatás és degradáció azt az üzenetet közvetíti az áldozatok relé, hogy csupán szexuális élvezet nyújtó tárgyaknak vannak tekintve, nem pediglen teljes értékû partnerekként.
ANYAGI ÉS TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEK
1. A célcsoport gazdasági megkárosodása és ellehetetlenülése

A célszemélyek ki vannak téve direkt kifosztásnak, megtolvajlásnak is és de facto gazdasági szegregációnak is (feketelistázás, munkahelyrõl való kizaklatás), de a gazdasági következmények magának a traumatikus és állandósult szisztematikus erõszaknak is köszönhetõk. A szisztematikus erõszaknak, úgymint a prolongált traumának, súlyos gazdasági következményei is vannak, nemcsak az individuális áldozatokra, de az általuk képviselt célcsoportra is. A trauma depressziót, pszichés és érzelmi zavarokat, súlyosabb esetben a teljes társadalmi mûködést korlátozó Poszttraumás Stressz Szindrómát vagy Akut Stressz Szindrómát, illetve pszichózist okoz. Mind a depresszió mind a Poszttraumás Stressz Szindróma/Akut Stressz Szindróma, vagy a pszichózis korlátozza a sértetteket a produktivitásban és a napi mûködésben. Értelemszerûen, amikor egy ember súlyosan traumatizálva van, mentálisan vagy fizikailag megsérül, akkor nem tud dolgozni, és így aztán nem tudja megszerezni a létfenntartáshoz szükséges javakat. A karrier és a személyes tulajdon tehát általában áldozatául esik az effajta szisztematikus erõszaknak.

Ám ezek a veszteségek nem csak a személyre korlátozódnak, amikor egy egész üldözött társadalmi szegmensrõl vagy csoportról beszélünk. A személyes gazdasági veszteségek akkumulálódnak és kihatnak az egész csoport/társadalmi szegmens materiális helyzetére, így aztán a tudatosan hátrányos helyzetbe hozott társadalmi szegmens/csoport kevesebbel gazdálkodhat, mint a normális társadalmi helyzetben lévõk csoportjai. A gazdagság és anyagi jólét viszont utat nyit a lehetõségek és választások felé: hozzá járul ahhoz, hogy magunknak házat vásároljunk vagy ingatlanba fektessünk, hogy a gyermekeinket egyetemre járassuk, hogy vállalkozásba kezdjünk, hogy politikai pozícióért versengjünk, hogy relatív biztonságosan túléljünk egy állásveszteséget. A szisztematikus erõszak révén az egész üldözött célcsoport gazdasági hátrányba kerül és a célszemélyek gyermekeink is már ilyen hátránnyal indulhatnak a világba, hacsak a célszemélyek nagy áldozatot hozva fel nem adják a gyereküket egy nem-célpont/beszervezett elkövetõ apának/anyának. Az itt jellemzett szisztematikus erõszak tehát megnöveli a privilegizált csoport –ebben az esetben az a csoport, ami a célszemélyek kínzásából, kiirtásából és kifosztásából létrejön- gazdagságát, míg az elnyomott, üldözött, szisztematikus erõszakban tartott társadalmi szegmenst és azoknak a gyermekeit elszegényíti, ellehetetleníti és hátrányos gazdasági és társadalmi helyzetbe hozza.
2. Társadalmi következmények 

A tény, hogy az üldözött társadalmi szegmens tagjait kiszorítják a munkaerõ piacból ezáltal megakadályozva az adófizetésüket és a társadalmi hozzájárulásukat, a tény, hogy az áldozatok megbetegedésük miatt leterhelik az egészségügy és szociális biztosítás rendszerét, illetve a tény, hogy az áldozatok között vannak olyanok, akik fegyvert fognak és szimplán kiirtják a sájt kommu-náci kínzóikat önmagukért beszélnek. Ezeknek a tágabb társadalmi követkemzényeit nem szükséges tovább boncolgatni.

Ami nem annyira nyilvánvaló az például a tény, hogy amikor kiirtják azokat az embereket, akik veszély jelentenek a pszichopatákra, akkor elõbb-utóbb a pszichopata befolyás gáttalanul fog érvényesülni az emberiségre. A terrorholokauszt közösségek NEM támadnak meg valódi pedofilokat, szégyentelen orgiázó nemi betegségeket terjesztõ prostituáltakat, û nem támadnak meg kémeket és felfegyverzett terroristákat, nemt ámadnak meg neo-mengele orvosokat, akik hagyják ott pusztulni a öregeit, mert azok nem tudnak hálapénzt adni nekik, nem támadják meg továbbá a szervezett bûnözést, sem pedig az adóikat elrablókat és közösségeiket, hazájukat gazdasági kifiosztottságba hozókat. Számukra sokkal, de sokkal fontosabb és szükségesebb egy 20 éves fiatal anyuka kiirtása és gyermeke életének rombadöntése, mint egy sorozatgyilkos pszichopata hatástalanítása, vagy egy vézna kis szellemiségi szellemi tulajdonának elrablása és éveken át tartó pszichoszomatuikus kínzása, mint az õ saját befizetett adóikból több milliárd forintnyit eltolvajló 'üzletember' kifosztása és hatástalanítása.

Elsõ ránézésre az sem nyilvánvaló, hogy ennek a tevékenységnek a pszichopatákra veszélyt jelentõl kiirtása mellett az olyan globális társadalom létrehozása is kitûzött célja, amelynek a szakrális alapja a sátánista rituális emberáldozat. A tevékenységen keresztül a világot sátánista emberáldozat bemutatásra nevelik. 




célba vettek? 

Hát persze, hogy célba vettek! Ha a taktikázások oldalon lelistázott taktikázások túlnyomó többségét megtapasztaltad az elmúlt néhány évben, akkor az életedet felteheted rá, hogy célba vettek. Nem akarlak álltatni egy pillanatra sem: AZ ÖNGYILKOSSÁGBA AKARNAK KÉNYSZERÍTENI. ABBAN IS BIZTOS LEHETSZ, HOGY KÖZÖNSÉGES GYILKOSSÁGOT FOGNAK MEGKÍSÉRELNI ELLENED. VAGY A FÉKEDET FOGJÁK MEGBUHERÁLNI VAGY MEG FOGNAK MÉRGEZNI. VAGY VALAKI MÁST FOGNAK RÁDUSZÍTANI, HOGY AZ LELŐJJÖN/MEGKÉSELJEN. Azok fognak elárulni és a legnagyobb károkat tenni benned, akiket legjobban szeretsz. Egy nap arra fogsz ébredni, hogy a házasságod vagy évek óta tartó szerelmi kapcsolatod nem volt más, mint egy gigászi hazugság, egy elképesztően embertelen árulás. Egy nap azt fogod észlelni, hogy a barátaid. vagyis olyan emberek, akikről azt képzelted, hogy a barátaid voltak, fenyegetik az életedet és brutálisan visszaélnek a bizalmaddal. A szomszédaid, úgy fogják tartani tőled a távolságot, mintha leprás lennél. A munkahelyedről ki fognak terrorizálni a kollégáid, olyan kollégák is, akiket már évek óta ismersz. Az interneten folyamatosan sértegetni és zaklatni fognak. És éveken át folyamatosan és állandóan megőrjítő taktikázásoknak leszel kitéve. Olyan emberek fognak meggyalázni, megalázni, akinek hálásnak kellene lenniük neked, mert olyan nagy dolgokat tettél meg értük. Gúnyt fognak űzni belőled, nem néha, hanem minden adandó alkalommal. És nem fogsz semmiféle kapaszkodót kapni. Egyetlen kegyes hazugságot sem, egyetlen jóvátételi gesztust sem, egyetlenegy bocsánatkérést sem. Sőt ellenkezőleg, amikor azt hiszed beleőrülsz vagy beledöglesz a fájdalomba, akkor még beléd fognak rúgni vagy magadra fognak hagyni és nem fogják hagyni, hogy felejts és gyógyulj. Azt kell, hogy végig nézzd, hogy minden, amit értékes benned, minden, amiben te jó vagy, és minden, amiért te elismerést érdemelsz azt AGYON FOGJÁK HALLGATNI és miután árgus szemekkel megfigyelték másoknak adják át, hgoy azok kapjanak elismerést és ne te. Ha kitalálsz valami kreatív tevéeknységet vagy kidolgozol egy találmányt EL FOGJÁK LOPNI és másnak fogják átadni, hogy ő húzzon belőle hasznot és elismerést. Téged pedig be fognak állítani egy nyomorult elmebetegnek. Az emberek ki fognak közösíteni, állandóan sértegetni fognak, úgy fognak veled bánni, mint egy értéktelen semmivel, egy torz pszichikai tükröt fognak eléd tenni, hogy megőrjítsenek. El fognak venni tőled MINDENT, amit csak szeretsz, MINDENT, amiért csak érdemes élni és küzdeni. És te végig fogod nézni, és végig fogod érezni és élni ahogy elveszítesz MINDENT és MINDENKIT. Azt is, akit legjobban szeretsz, azt is aki nélkül se nem tudsz se nem akarsz élni. Végig fogod nézni, ahogy az éveid abszurd nácizmusban múlnak el, ahogy a szerelem, szeretet, boldogság, biztonság és kiteljesedés helyett gyűlöletben, perverz rosszindulatban, mizériában, megtolvajlások és mellőzések közt, szeretet és szerelem nélkül múlnak el az éveid.

Meg fogják erőszakolni az elmédet és a lelkedet és ebben olyanok fognak részt venni, akiket szerettél, tiszteltél és akikben megbíztál. Nem akarlak téged álltatni és nem akarom azt sem, hogy te álltasd önmagad: lesznek pillanatok, amikor olyan gonoszsággal fogsz szembenézni, hogy ténylegesen meg fogod érteni, hogy mit jelentenek a 'sátáni', 'eredendő gonosz' és 'pszichopata' kifejezések. MINDEN valódi célszemély eljut arra a pontra, amikor kiejti a száján azt, hogy 'sátáni', 'őrült', 'luciferi' és 'pokolian gonosz'. Mégha nem is vagy vallásos, egyszerűen nem fogsz a tevékenységre és az emberek viselkedésére más megfelelő jelzőt találni, mint a sátáni. Megígérem, hogy meg fogod éretni mi az őrület. Olyan elképesztő náci sátáni őrületet és inverziót fogsz megélni, hogy még a legrosszabb rémálmodban sem sejtetted, hogy létezhet. Rá fogsz bámulni az emberekre és nem fogod érteni, hogy miként lehet emberi lényeket rávenni arra, hogy ilyent tegyenek más emberekkel. Mindeközben természetesen TÉGED FOGNAK GYALÁZNI, BOLONDNAK ÉS ŐRÜLTNEK beállítani, az arcodba is. Egyszerűen el fogsz jutni arr a pontra, amikor KÉT KATEGÓRIÁBA FOGOD KATEGORIZÁLNI az egész emberiséget: az épelméjűek és a teljesen épelmétlenek kategóriájába. És eljön majd az is, amikor nem azért fogsz fohászkodni, hogy isten segítsen, hanem azon, hogy miért volt olyan igazságtalan hozzád, hogy nem vette el az életedet abban a fura fékhibás autóbalesetben. Lesznek pillanatok, amikor el fogod felejteni milyen volt a szerelem, az elismerés, a megbecsülés, tisztelet, és normalitás, és eldobnád azt, amit isten adott: az életet.

Hogy miért teszik ezt veled az emberek? Hogy miként lehet rávenni embereket, hogy ezt tegyék veled? Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, mert először azt kellene teljes egészében megérteni, hogy pontosan mi is az ember.

Gondolom nem ilyen nyers és brutális őszinteséget vártál vígasz és támaszként. Pedig ez a legtöbb, amit adhatok. Ha felkészülsz a legrosszabra és szembenézel a ténnyel, hogy az abszolút gonosszal és az abszolút őrülettel fogsz szembesülni, akkor a sokk kisebb lesz és lépéseket tudsz tenni, hogy minimalizáljad a károkat. Ha túl akarod élni ezt az őrületet és közben még élni is akarsz, akkor tégy magadnak egy szívességet és ne gyárts semmiféle kegyes magyarázatot magadnak erről a tevékenységről, sem azokról, akik részt vesznek benne vagy irányítják. Az őrület tartja uralmában az elméjüket és a lelküket anélkül, hogy tudatában lennének. És egy őrülttel nem lehet érvelni, nem lehet szótérteni, nem lehet egyezkedni.

Azok a személyek, akik ebben a tevékenységben részt vesznek őrült kommunáci disznók. Mi nem foglalkozunk kommunáci disznókkal. Mi nem adunk a kommunáci disznók véleményére. Mi nem reagálunk a kommunáci disznók által alkalmazott taktikázásokra, sem az életveszélyes fenyegetésekre, sem a megőrjítő taktikázásokra, sem a brutális megalázásokra, sem a dehumanizáló magatartásukra, sem semmiféle más alkalmazott taktikázásokra. A kommunáci disznók nem fognak önmaguktól sem leállni sem felelősséget vállani az általuk elkövetett emberiesség elleni bűntettekért. A kommunáci disznók nem fognak minket önmaguktól kompenzálni az általuk okozott veszteségek miatt. Mi tehát azon dolgozunk, hogy a tágabb társadalom tudomást szerezzen a kommunáci disznókról és az őrült náci rémtetteikről, és, hogy felelősségre vonjuk őket a társadalom és Isten előtt. Ez isteni előjogunk és emberi kötelességünk. 


Nagyon remélem, hogy az itt leírtak segítségedre lesznek abban, hogy megorizd az pszichikai egészségedet, márha még nem vagy PTSD-be vagy paranojába üldözve és kínozva. Maga a tény, hogy tudatában vagy a taktikázásoknak, hogy igazolást kapsz arról, hogy nem képzelodsz, hanem egy valós pusztító tevékenységnek vagy a célpontja, illetve, hogy nagyon sokan hordjuk a te terhedet világszerte meg fogja könnyíteni a napi létedet és bizonyos fokig hatástalanítani fogja a taktikázások kártékonyságát. Amiben ezek sem tudnak segíteni az elveszített szerettek és barátok miatt érzett gyászod, a fájdalom, az elveszettség és a magányosság érzése. Ezekkel másként kell megküzdened. Jegyezd meg, hogy a pozitív MINDIG felülírja a negatívot, úhgyhogy tudatosan keresned KELL a kellemes gondolatokat, érzéseket, embereket és eseményeket. És próbáld valahogy megorizni a lelkedben a szeretetet és a hitet egy felso teremto eroben. Ennyit gyorssegélynek. Ez több segítség, mint amennyit én kaptam. Szerencsére vannak olyanok, mint az amerikai Cheryl Welsh, (szubletális fegyver szakérto), Julianne McKinney (volt katonai titkosszolgálati tiszt), Rauni-Leena Kilde (egy volt finn egészségügyi miniszter), Mark M. Rich (célpont és két roppant jó könyv írója), a görög George Rossolatos (szintén egy célpont és a Rossolatos kontra Görögország jogi irat megalkotója), jónéhány demokratikus fundamentalitsa aktivista, és az olyan célszemélyek világszerte, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy közzétegyék mi történik velük.

Egy gyors update: 

A legfontosabb fejlemény az, hogy a tevékenység EL VAN ISMERVE! Ha rákeresel az 'organized stalking' (szervezett zaklatás) kifejezésre, akkor a Google 3.710.000 találatot dob ki. A tevékenység másik angol neve a 'gang stalking' (bandazaklatás), erre rákeresve 1.200.000 találatot kapsz. És akkor még nem említem mennyi találat kapsz a tevékenység más ismert neveire:'csendes holokauszt' (silent holokauszt), 'terroristazaklatás' (terrorist stalking), 'közösség-alapú gyulölet buncselekmény' (community-based hate crime) és végül a 'csendes gyilkolás' (silent massacre). Ez csak az angolnyelvu kifejezések tára. A tevékenységnek vannak olasz, német, orosz és más nyelvu elnevezései is. Ezt a kommunáci-sátánista-fasiszta orült borzalmat már részlegesen elismerte a nemzetözi média, mint 'bandazaklatást'. Természetesen mivel a média ezidáig leplezte és rengeteg -foként zsidó és szabadkomuves - médiás vesz részt benne, azt nem ismerik el, hogy ez egy globálisan összehangoltan folyamatban lévo leplezett holokauszt és vagyoni kifosztás, hanem inkább úgy próbálják beállítani, mintha az érintett országokban egy helyi bunözotevékenység lenne, aminek célja, hogy paranojába üldözzön embereket, mert azok valamit tettek (pl. hangosan hallgatták a zenét!). Ez tudatos DEZINFORMÁLÁS, aminek a célja, hogy elleplezzék a tevékenység valódi méretét, célját és okait. A rendorség, habár ezidáig szintén leplezte mi folyik - sot rendorök vettek részt a célszemélyek zaklatásában, hamis vádak fabrikálásában, buncselekmények TUDATOS leplezésében - már szintén részlegesen elismerte a tevékenységet, és szintén a'bandazkalatás' elnevezéssel, ami egy roppant szerencsétlen elnevezés, mert az emberek valóban bunözocsoportokra gondolnak. Egy bírósági ítélet is született már egy elköveto ellen, akit 10 hónap börtönbüntetésre ítéltek rágalmak módszeres terjesztéséért. Egy Jézus Mendoza szervezett társas zaklatás sértett, pert indított az amerikai kormány ellen és MEGNYERTE azt! Az angol John ...., szintén egy szervezett társas zaklatás áldozat, nyílt petícióval fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz és a Hágai Nemzetközi Bírósághoz ezügyben. Politikusok, szakemberek tudósok, civil aktivisták és áldozatok lobbiznak évek óta az USA szenátusánál, Kanadában tevékenységellenes tüntetések voltak (Ottawában például). A 
kanadai rendorség egy tisztje a nyilvánossághoz fordult azzal, hogy a felettesei arra utasították, hogy az ilyen esetekben ne tegyenek semmit (vagyis sértsék meg az áldozatok alapveto alkotmányos és emberi jogait!). Olyan emberek hallatták a hangjukat, mint Julianne McKinney, egy volt amerikai katonai titkosszolgálati tiszt, dr. Rauni Leena-Kilde, egy volt finn egészségügyi foellenor, Ron Paul, amerikai politikus, dr. Cheryl Welsh, a világ 6 ENSz által is elismert szubletális fegyverszakértoinek egyike.

Mivel megkérdojelezni már nem tudják a tevékenység létezését, most a fókusz azon van, hogy FÉLRE MAGYARÁZZÁK és DEZINFORMÁLJÁK A TÖMEGEKET, hogy ne történjen felelosségrevonás, hanem csupán a pitiáner civil elkövetoket vonják felelosségre. Olyan civileket, mint a pitiáner középszeru kórosan kórosan irigy agyát vesztett szomszédod vagy az elvetemult gátlástalan lefizetett beszervezett intimtársad, akik éveken át zaklattak, rágalmaztak és kínoztak. Megpróbálják ezeket az embereket közönséges bunözoknek beállítani, akik nem egy politikai indíttatású és titkosszoglálatok által levezényelt állammi terrorholokauszt okán cselekedtek, hanem csupán utálatból alakítottak csoportokat, amelyek tagjaival összeesküdve az áldozatokat csoportosan kínozták és rendszeresen buncselekményket követtek el ellenük olyan indoklásokkal, hogy 'mert hangosan játszotta a zenét' vagy 'nem tetszik a képe'.

Szóval így állunk ma. Habár a témában már megszámlálhatatlan honlap és kiadott könyv létezik, az olyan videómegosztó helyeken pedig, mint a You Tube több száz (ha nem ezer) videótájékoztatás lelheto fel, Magyarországon NEM történik semmi. A magyar értelmiség hallgat egy olyan borzalmas intézményesített tömegbüntényben, ami egy emberiesség elleni bunnek minosül, és ami ellen ma már szociálisan érzékeny valódi értelmiségiek világszerte tiltakoznak. Azért nem történik semmiféle társadalmi retorzió Magyarországon, azért úsznak meg minden elképeszto náci attrocitást az elkövetok, mert a MAGYAR ÉRTELMISÉG HALLGAT miközben tömegeket nevelnek rá a saját embertársaik éveken át tartó náci pszichikai kínzására, zaklatására, lassú öngyilkosságba kényszerítésére, meggyilkolására és kifosztására. Az amerikai szenátusban két magyar származású értelmségi felszólalt, de nem úgy itt Magyarországon. Nem tudom te miként vagy ezzel, de bennem már-már nagyobb felháborodást és dühöt kelt ez a cinkos áruló csend és gyáva apátia, ez az arcátlan cserbenhagyás, mint az, hogy pszichopaták, fasiszták és sátánisták ismét egy háborút indítottak a civil lakósság ellen, ezúttal eléggé zseniálisan leplezett módon. Ahhoz már hozzá van szokva az emberiség, hogy pediodikusan háborút szítanak a háttérbol és tudjuk kik állanak ezek mögött a vérengzések mögött, és ahhoz is már lassan hozzászokunk, hogy a hatalmon lévok üldözik azokat, akikben valamiféle veszélyt látnak hatalmukra, de ahhoz nem vagyunk hozzá szokva, hogy az értelmiségünk ne tegye azt, ami isteni elojoga és emberi kötelessége: az igazság keresése, az igazság kimondása és a következményekre való figyelmeztetés. Pontosan azért folyhat tovább ez a tevékenység, pontosan azért kínozhatnak tovább ártatlan noket, pontosan azért foszthatnak ki és juttathatnak börtönbe embereket, pontosan azért diagnosztizálhatnak értelmiségieket skizofrénnek, miután feljelentést tesznek igazságszolgáltatáson belül elkövetett buncselekmények miatt, mert a MAGYAR ÉRTELMISÉG HALLGAT. Nem számolnak be sem a tevékenységrol, sem arról, hogy ez a tevékenység egyetemi és munkahelyi tömeggyilkosokat produkált. Nehogy már véletlenül az emberek rádöbbenjenek: 'Hoppá, a fiam addig kínozta a saját egyetemista társát, a saját egyetemi tanára vezénylése alatt és másokkal összejátszva, amíg aztán az idegösszeroppanást nem kapott és le nem lotte oket! vagy 'Hékás, azt a szerencsétlen kollégát adig gyötörték, addig zaklatták, addig gyalázták és kínozták, ameddig teljesen tönkrement az egészsége, elveszítette a keresoképességét és a feleségét, majd idegösszeroppanást kapott és lelotte az elvetemult perverz kollégáit, akik éveken át terrorizálták a legembertelenebb és perverzebb módszerekkel!' A magyar értelmiség - ha egyáltalán van ilyen még- talán fasiszta, hogy úgy vélelkedik, hogy bizonyos embereket meg lehet fosztani az alapveto emberi és alkotmányos jogaiktól, üldözni, kínozni, terrorizálni, szegregálni és meggyilkolni lehet oket, míg mások teljesen nyílvánvalóan jogosultak az emberi jogokra, a normális biztonságos léthez, az élet fenntartáshoz szükségesek megszerzéséhez, az egészségükhöz, a családjaikhoz és kapcsolataikhoz?! Az a perverz istentelen mindenit neki!

Néhány fontos teenedő, ahogy én látom (és remélem te is úgy véled ezek jó ötletek, mert együtt kell megvalósítanunk):
Előszőr is, az elkövetok irracionális, fanatikus, megszállott elmeállapotban vannak és egy skizo-típusú pszichopatához hasonlatos kettos létet élnek. Amikor emberek úgy bántlamazhatnak, kínozhatnak és gyilkolhatnak emberi lényeket, hogy nincs azonnali társadalmi retorzió, akkor az elméjükben megkezdodik az irracionalitás kialakulása. Amikor emberek egy olyan irracionális talajra tévednek, amikor azt képzelik, hogy mindenféle buntetés nélkül követhetnek el igazságtalanságokat az embertársaik ellen, mert ez nekik valamiféle előjoguk vagy kötelességük, akkor már nehéz visszatéríteni oket a racionalitás talajára. Egyre bestiálisabbakká, egyre gáltástalanabbakká válnak és, ahogy a történelem már bebizonyította csoportokba verodött irracionális orültek elképeszto gyilokorgiákat tudnak rendezni az emberiség soraiban mindenféle irracionális eszme, rögeszme, tévképzet nevében. A TÁRSADALMI RETORZIÓ KIESZKÖZLÉSE TEHÁT ROPPANT FONTOSSÁGGAL BÍR. A társadalmi retorzió kieszközléséhez szerintem pedig két dolog szükséges:

a) a tágabb társadalomban tudatosítani kell, hogy ez a tevékenység létezik, hogy csoportok és közösségek alakultak országszerte - és világszerte-, amely csoportok/közösségek feladata, hogy pszichopaták és a hatalom által kipecázott ártatlan embereket egyszeruen addig kínozzák, terrorizálják, gyötörjék, zaklassák, pusztítsák, ameddig az öngyilkosságba nem menekül, vagy más módon meg nem gyilkolják. Tudatosítani kell az ebmerekben, hogy ezek nem szimpla bunözo bandák, hanem a titkosszoglálatok és a szabadkoművesség által hátulról irányított csoportok/közösségek, amelyekben valódi kiképezett rituális emberirtók és gyilkosok vannak. Tudatosítani kell bennük a következményeket is, névlegesen, hogy a cél bizonyos pszihcogenetikai csoportba tartozó emberek kiirtása az emberiség soraiból és a nagy tömegek sátánista rituális emberáldozat bemutatásra való indoktrinálása, hogy egy olyan társadalom jöjjön létre, amelynek szakrális alapja a sátánista rituális emberölés.

b) az általunk állítottakat alá kell támasztani. SEMMI sem lesz annyira hatékony, mint az elkövetők videóra vett vallomásai. 
Olyan videófelvételeket kell bemutatnunk a társadalomnak, amelyeken maguk az elkövetok vallják be, hogy mit tesznek leplezetten a saját embertásaikkal, miként kínozzák és tartják oket egy őrült sátánista náci terrorban éveken át, azzal a kifejezett céllal, hogy elpusztítsák és kifosszák oket. Az elkövetőknek maguknak kell belenézniük a magyarság és az emberiség arcába és elmondani, hogy ezt miért teszik, és hogy milyen elmeállapotban vannak. Egy-egy ilyen videóvallomás ezerszer többet fog elmondani, mint amennyit mi tudnánk elmondani. Bármely pszichiáter a Nobel-díjig analizálhatja oket.
Hívd segítségül a pszichokibernetikát, a pszichoneuroimmunológiát és magát a Teremtést 

A legfontosabb dolog önmagad megõrzése mialatt az épelméd, a belsõ éned, a lelki énképed, az általános egészséged, de legfõképpen az agyad és a fizikai tested mûködése támadás alatt áll. Belülrõl pusztítanak el kifelé. Lerombolnak minden struktúrát, ami a normális valóságérzékelést biztosítja, lerombolják az önmagadról, másokról és a világról alkotott hitedet, és pusztítják az agyad, sejtjeid és DNS-ed mûködését. Addig mennek ameddig el nem hiszed, hogy megõrültél és, ha ezt hagyod akkor meg is fogsz õrülni. Addig mennek amíg az agyad tönkremegy. Ha hiszed, ha nem, 11 évvel ezelõtt egy fürdõszoba kövezetén ültem a 2231 Eglinton Avenue East 107- számú lakásában Torontóban, azon töprengve- komolyan azon töprengve!-, hogy lehet, hogy megõrültem, de ha nem én vagyok megõrülve, akkor azok õrültek, akik körülvesznek. Szóval, hogy soha ne juss el erre a pontra, ahonnan csak a roppant hittel és erõvel megáldottak tudnak visszatérni, szívleld meg a szavaimat.

Az agykéreg mintegy tízbillió neuronból áll, és mindegyik neuron számtalan axont tartalmaz, amik a neuronok közötti kapcsolatot biztosítják. Amikor gondolkozunk, emlékezünk vagy elképzelünk valamit, akkor a neuronok bioáramot állítanak elõ. Amikor megtanulunk vagy megtapasztalunk valamit, a neuronok egy része bizonyos mintázatot alakít ki az agy szövetében. Vagyis egy amolyan emlékképet vésnek be az agyba, ami nem igazán bevésõdés hanem egy mintázat. A neve "engram". Ugyanaz a neuron több ilyen tapasztalat vagy tanulás emlékképének a mintázatában szerepelhet, tehát lényegében az emberi agy végtelen képességgel bír a tanulásra és az emlékezésre. No már most, az agy ezeket az engramokat elraktározza, és valahányszor a múlt felidézõdik valaminek a hatására, akkor reaktiválja õket minden tudással, érzelemmel és részlettel. Minden sikerünk és kudarcunk, minden tudásunk, minden emlékünk eltározódik és felidézõdik, ha szükséges. Mitöbb gondolati úton meg lehet változtatni az agy fizikai struktúráját. A terrorholokauszt csoportok lényegében olyan emlékeket, tanulást és tapasztalást idéznek elõ bennünk, amelyek mind a kudarccal, megszégyenüléssel, gyûlölettel, szégyennel és hasonló negatív érzelemmel állnak kapcsolatban és szinte teljes egészében megpróbálják megszûntetni a pozitív tanulást, tapasztalást és emlékképek kialakulását. Tudatosan okoznak mélységes csalódásokat, hogy az emberekkel kapcsolatban negatív emlékképek jöjjenek létre, tudatosan gáncsolják el a sikereidet, hogy a sikertelenség megtapsztalása vésõdjön az emélékezetedbe. És így tovább. Ezek a negatív engramok újra és újra reaktiválódnak te pedig vergõdsz a negativitásban a keserûségben, kiábrándultságban, sértõdöttségben, csalódottságban, félelemben és a többi. Mitöbb a folyamatban az agyad fizikai struktúrája is sérül.

Az egész tevékenység erõssége egyben a gyengesége is: a te agyad. Úgyanis az agyad és az idegrendszered NEM tudja megkülönböztetni a valós tapasztalt élményt a részleteiben elképzelt és fantázia-szerûen átélt élményektõl. A részelteiben, érzelmekkel dúsított elképzelt -és ezáltal fantáziában átélt- élményeket ugyanúgy raktározza el, mint egy valós élményt/tapasztalatot. Példának okáért úgyanaz történik, amikro valaki naponta két órán át gyakorol a zongorán, mint amikor valaki napi két órán át elképzeli, hogy zongorázik. Vagyis te saját magad ráveheted a neuronjaidat arra, hogy pozitív, sikeres, engramokat hozzanak létre az agyadban. Mitöbb, egy pozitív élmény felidézése egy negatív élmény közben neutralizálja a negativot. Röviden, ellensúlyozni tudod az õrült pusztító kártékonykodást.

A dolog úgy mûködik, mint a nem megválaszolt telefonhívás esetében. Amikor csörög a telefon, akkor automatikusan felkelünk a kényelmes fotelunkból -megszakítva a kellemes kéynelmünket és harmóniánkat-, hogy felvegyük a telefont. A telefon csengése kondicionált minket a válaszra, mint Pavlov kutyáit a nyálcsorgásra. A csöngés olyan, mint egy parancsszó. De ki mondta, hogy amikor megszólal a telefon, akkor fel kell pattannod és fel kell emelned a kagylót, megszakítva a harmóniádat és kéynelmedet?! A telefoncsörgésre, akár mélységes nyugalommal és mozdulatlansággal is válaszolhatsz. Úgyanúgy, amikor a nácik bizonyos negatív taktikázásokat alkalmaznak, amiknek a célja a negatív kondicionálás és az NLP, te magad dönthetsz úgy, hogy nem vagy köteles azt érezni, amit õk akarnak. Nem mindig lehet kivédeni a hirtelen feltörõ indulatokat, de az esetek többségében simán helyetteseíteni lehet az általuk kívánt érzelmi reakciót olyan érzelmi reakcióval, amit te akarsz. Például, amikor leállnak inzultálni akkor nyugodtan idézz fel egy roppant vicces esetet az életedbõl és nevess rajta.

Az elméd hátterében - mondjuk, hogy a tudatalattiban- létezik egy alkotó vagy teremtõ mechanizmus. Ez egy automatikus mechanizmus, ami állandóan mûködik és nem csak a te saját tapasztalataid, helyileg elõállított energiáid, hanem a kozmikus egyetemes tudás és életenergiák is mûködtetik. Én ezt úgy nevezem, hogy isten egy szikrája ott van bennünk és ettõl lettünk az õ képére teremtettek. Mi is teremteni, alkotni tudunk az õ segítségével. Tárgyakat, világokat, koncepciókat, valóságokat tudunk teremteni ennek a tudatalatti-kozmikus alkotó mechanizmusnak a segítségével. Te magad meg tudod teremteni a saját új lelki énedet, egy vadiúj ént. Csupán el kell képzelned - teljesen életszerûen- hogy ki akarsz lenni, kivé és mivé akarod újjáteremteni önmagad és ezzé fogsz válni. Abban a pillanatban, amikor ez a mechanizmus regisztrálja a célirányt - azt aki lenni akarsz és azokat a körülményeket, amelyekben lenni akarsz- el is kezd dolgozni rajta. Arra fog vezetni, hogy ez megvalósuljon.

2. 
Fenyegess vissza jogos és õszinte haraggal! 

Ezek a sátáni õrült nácik rajtad keresztül Istent is kiirtással fenyegetik. Bizonyosan a Teremtõ nem hagyott minket védtelenül az õt pusztító õrültekkel szemben, belénk építette az önprezerváció képességét. Biztos te is megtapsztaltad már, hogy valaki néz az utcán vagy a metrón és te megérezted. Ez azért van, mert az agy által termelt energia és a téged animáló, életben tartó kozmikus energia oda áramlik, ahová fókuszálod. Ez az oka szinte minden pszi-jelenségnek, mint például a tárgyak érintés nélküli elmozdítása, az elképesztõ intuició, a távbefolyásolás és a többi. A CIA, az FBI, a KGB és még sokan-sokan mások õszintén hisznek ezekben az adottságokban és már réges régen bebizonyították tudományosan is, hogy ezek valóban velünk született képességek.

Én azt mondom, add vissza nekik a pusztító energiákat. Ez nem pusztítás, hanem önvédelem azokkal szemben, akik el akarják pusztítani azt, amit isten az õ képére teremtett, a legkedvesebb teremtményét, és õt magát. Csupán annyit kell tenned, hogy amikor fenyegetnek összegyûjtöd minden jogos felháborodásodat és haragodat és halálos komolysággal csak annyit válaszolsz vissza fenyegetõn, hogy "csak nehogy te dögölj meg" vagy "csak ne hogy téged találjanak meg feldarabolva egy kukában". Fenyegessd õket vissza ilyen módon azzal az õszinte kívánsággal, hogy valóban így is történjen és isten megbüntesse az elképesztõ náci merészséget. Persze közben telejs egézsében fókuszálj arra a személyre, akit visszafenyegetsz. Nem kell neked fegyvert fognod, sem neki esned haját tépve, elég magát az önprezerváció képességét segítségül hívnod. A Teremtõ majd eldönti, hogy mit tegyen az õt fenyegetõ õrült nácival, de készülj fel, hogy látványos eredményt fogsz kapni. (A cigányok nem felejtették el ezt az õsi képességet csak gonoszra használják sajnálatos módon, amikor utálatból átkoznak és a betegségedet/halálodat kívánják.)

3. 
Minden ember, a pszichopatákon kívül, született öngyógyító. 

Egy ember úgy gyógyította ki magát a rákból, hogy naponta üzenetet küldött egy lenyelt galacsin formájában a saját sejtjeinek, hogy gyógyuljanak meg. Egy másik tudományos kísérlet során 6 rákos betegért imátkoztak 14 napon át anélkül, hogy tudtak volna róla. Míg a többiek egészségi állapotában nem történt változás, azoknak az egészségi állapotában, akikért imátkoztak estéként javulás állt be. Nem azt mondom, hogy galacsinokra írt üzenetekkel bombázzd a sejtjeidet, sem azt, hogy templomokban töltsd a szabadidõdet, hanem azt, hogy higyjél önmagadban, hívd segítségül a Teremtõt, minden élet elsõdleges forrását, õszinte fohászban felé fordulva, és végül legyél egy igazi harcos, aki felveszi a harcot önmaga és a mi pszichogenetikai fajtánk túlélése érdekében.

4. 
Mozogj!! 

Láttál te már depressziós sportolót vagy aerobikost? Én nem. Mozogj, mozogj, mozogj! Fuss a patakparton, menj nagy sétákra, aerobikozz, biciklizz, korcsolyázz, ússz, mássz hegyeket stb. Egyébként úgy jársz mint én: meghízol.

5. 
Harcolj vissza! 

Harcolni sokféleképpen lehet. Az elsõ frontális támadási felület a hitük. Ezek az õrültek abban a hitben vannak, hogy valamiféle felsõbbrendû ügy nevében cselekednek, hogy igazságzsolgáltatók, hogy az emberiség megmentõi. Amire rávették õket, hogy higyjenek azzá váltak: csodálatosan hasznos emberekké, akik megtisztitják a társadalmainkat a rosszaktól/alacsonyabbrendûektõl/elmebetegektõl/terrpristáktól/stb. Szóval meg kell támadni azt a hitet, ami a delúziójuk alapját képezi. Ha rám hallgatsz, akkor nyugodtan a szemükbe mondod, hogy mik is valójában: harmadrangú fajtalankodó gerinctelenek, az embertársaikat eladó közönséges prostituáltak, felfelé szopó-nyaló lefelé tipró senkik, középszerû lényegtelen szürkeségek, nemzet és hazaárulók, magyar/cigány/zsidó/arab/stb. gyûlölõ nácik, rasszista fundamentalisták, vallási õrültek. No és aztán ott vannak a pszichopaták. Õket nem lehet megsérteni ilyen szavakkal, szóval náluk más harctehcnika szükségeltetik. Igazából az egész tevékenység a pszichopaták elpusztítására épül, nem pediglen a normális ember elpusztítására. Nekünk van mi megvédje az elménket, nekik nincs. Mivel mi magunk túl kevesen vaguynk, hogy egy ilyen massízv tevéeknységet folytassunk apszichopaták ellen, hát marad néhány taktikázás, amit alkalmazni tudunk velük szemben. A pszichopaták rettenetensen irigyelnek minket, mert nekünkv an lelkünk, mert okosabbak, szebbek, kreatívabbak stb. vagyunk. Irigyelnek és gyûlölnek minket azon tulajdonságokét, amiknek õk nincsenek birtokában. Az elsõ legjobb taktikázás az, hogy azzal gyötröd, hogy az orra alá dörgölöd azt, ami nálánál értékesebbé tesz. Ettõl szenvedni fog. A második dolog az, hogy logikával kénywzeríted a sarokba. Ettõl is roppant mód szenvedni fog, mert a veled szembeni alacsonyabbrendûségét fogja felidézni benne. Ha fenyeget és rágalmaz/vádol, akkor legyél te a tükre: õrjöngve, torz pofázattal, vadul ugráló szemekkel fenyegessd vissza és vádold a legképtelenebb dolgokkal. Teljesen meg fog hökkenni és el fog borzadni tõled. Lelileg terroizál, megaláz és csalódásokat okoz manipulatív módon? Kötözzd ki egy ágyhoz, fessd ki az arcod kilenc színbe, rúzsozzd ki még a szemöldöködet is, hogy úgy nézz ki mint egy elemgyógyintézetbõl szabadult férfi gyûlölõ sorozatgyilkos õrült, majd közöld vele, hogy most aztán szeretni fogod. A meztelen rettegés fogja elfogni és úgy fog menekülni tõled mintha önmaga groteszk és õrült tükörképét látná benned. Végül üldözhetsz még egy-egy ilyen pszichopata nácit a örökké tartó szerelmeddel. Semmi, SEMMI sem dühíti fel õket jobban, mint a megbocsátó üldözõ szereteted és szerelmed. Belátom, hogy ezek nem konvencionális harcmódszerek, de a valós életben mûködnek. Tedd a veled való találkozást egy õrült és kellemetlen élménnyé.

6. 
Hatósági bejelentések. 

Ez nagyon fontos! A rendõrség nem fog segíteni SEMMIBEN ugyanis megszüntették MINDEN alkotmányos és emberi jogodat. A bejelentéseidet el fogják bagatelizálni, elgáncsolnak, meghamisítják a tanúvallomásokat. Erre készülj fel lelkiekben, mert ez az elképesztõ intézményesített cserbenhagyás számomra roppant traumatikus élmény volt. ÁM ETTÕL FÜGGETLENÜL, tedd meg a bejelentéseket, amikor bárki bûncselekményt követ el ellened. Próbálj meg olyan dolgokra koncentrálni, amik konkrét eseményekre és bûntettekre kolátozódnak: fizikai erõszak, zaklatás, fenyegetés, hivatali visszaélés, kényszerítés stb. Amikor megteszed a bejelentéseidet REJTSD EL bennük a jövõ magvait: említsd meg, vagy írd körbe a kínzást, aminek ki vagy téve (pl. egy mesterséges valóságot teremt körém, amiben állandó a bizalommal való visszaélés, hazudozás, és megrongálta a világnézetemet, és kicsavarja a szavaimat, maga provokál ki helyzeteket, hogy aztán megfordítsa azokat és beállítson bolondnak vagy agresszívnek stb.), a zaklatást (pl. direkt és indirekt módon kapcsolatot teremet velem és beleavatkozik a normál életbvitelembe), azaz olyan dolgokat, amikbõl a késõbbiekben kialakulhat a NAGYKÉP. Tegyél olyan feljelentéseket, amelyekben egyik elõzõ bejelentésedben említett személyt hozzá kötöd a tárgy feljelentéshez, valahogy úgy, hogy "gyanítom, hogy valamiféle kapcsolat a ... tett bejelentésben említett személy (vagy esemény) és ezen bejelentésben ... tett közt lehetséges, mert....". Nyugodtan tegyél feljelentést vagy panaszt a rendõrség ellen is, ha az nem járt el normálisan, diszkriminál ellened, hazugságon vagy jogtalanságon kapod õket. Most ne törõdj azzal, hogy ezek egyike se fog sehová menni. Eljön a nap, amikor összegyûjtve és más célszemélyekkel egyesítve érni fognak ezek a bejelentések és feljelentések valamit.

MÉG KÉT VALAMI: te magad írd a feljelentéseket és 3 példányban add be õket. Ne hagyd, hgoy a rendõrök írják meg, mert meghamisítják a tanúvallomásodat úgy, hogy telejsen más értelmezésû történet kerekedjen belõle, amit el lehet torzítani olyan módon mintha te lennél a "rossz fiú", vagy az irracionális elmebeteg vagy szavahihetetlen. A másik dolog pedig az, hogy szerezz be hang és videórögzítõ eszközöket. Amennyiben azt gyanítod, hogy bûncselekmény készül és ecélból csinálod a felvételeket és bûncselekményt örökítesz meg, akkor felhasználható bármely bíróságon. Másra azonban nem használhatod a felvételeket, hacsak nem akarsz egy-egy titokban felvett náci õrült verbális ámokfutás felvételét eljuttatni az elkövetõ munkáltatójához, rokonaihoz, szomszédaihoz, barátaihoz, hogy azok tudomásul vegyék ki is az az ember valójában, amikor nem színészkedi önmagát normálisnak és épelméjûnek. Mindenestre, gyûjtsd be a felvételeket, akkorra, amikor fel tudjuk használni a csoportok ellen. Taán ennek is eljön az ideje.

Végül, lényeges az is, hogy megértsd, nekünk nem a nem-pszichopatákkal van nézeteltérésünk. A hiper buta öntudatlan állapotban lévõ birka tömeg, akiket lényegében ráduszítanak, hogy elpusztítsanak, nem az, akivel problémánk van. A pszichopatákkal van problémánk. Szóval én nem tanácsolom neked, hogy titokban felfegyverkezz és ámokfutó vérfürdõt tervezgess, mintahogy azt megtette néhány célpont világszerte. 



közös szándék


"... álljatok hát elõ, körül övezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az Igazságnak mellvasába, és felsarúzván lábaitokat a Békesség evangéliomának készségével; Mindezekhez fölvevén a Hitnek paizsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az Idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idõben a Lélek által..."


EZ AZ OLDAL MÉG ÉPÍTKEZÉS ALATT ÁLL!!! 

Ennek a pusztító sátánista-fasiszta-pszichopata borzalomnak a megállításához az emberek közös jószándéka szükséges. A tudósok ma már tudják, hogy minden szerves anyagot formálni lehet a szándékkal, a jóval és a rosszal is. Példának okáért, ha egy vízcsepp felé szeretetet sugárzol miközben az lefagy a mintázata káprázatosan szép lesz, de ha ártó szándékkal gondolsz rá, akkor elsorvadt torz mintázatok jönnek létre. Vagy, ha valakikért közösen imátkoznak - az érintett személy tudta nélkül-, akkor a betegségében javulás áll be. (Annyi a kemoterápiának!) A közös jószándék tehát a legalapvetõbb feltétele a megoldásnak. Tehát, ha meg van benned a jószándék és felismered, hogy hová fog vezetni az, ha a társadalmaink szakrális alapjává a sátánista rituális emberáldozat bemutatás lesz, akkor az alábbiakban tudsz segíteni.
1. Közös szándék ima 
Egyáltalán nem véletlen, hogy a Japánban történt földrengés, cunami és nukleáris karasztrófa után Japán miniszterelnöke a világhoz fordult arra kérve az emberiséget, hogy imátkozzon értük egy bizonyos idõpontban. Ha segíteni akarsz rajtunk, hát buzgón imátkozz értünk minden csütörtök délután 18:00 órakkor. Mindegy, hogy hol vagy, és mindegy, hogy egyedül vagy vagy többen vagytok, a közös gyógyító és segítõ szándék akkummulálódik és el fog jutni hozzánk. Erõsíteni fog minket, gyógyítani fog minket és segíteni fog minket a napi gondjaink megoldásával. Nem csak saját energiáinkkal fogunk tudni gazdálkodni, hanem távolból minden értünk ebben az idõpontban imátkozó felénk küldött pozitív energiájával rendelkezni fogunk. Mint tudjuk a pozitív MINDIG felülírja a negatívot. Elõszõr nyísd meg az elmédet és a szívedet a világegyetem szeretetármalatára és hagyd, hogy az rajtad keresztül áramoljon, majd pedig imátkozz értünk felénk küldve ezt az áramlatot. Az imádban kérd minden élet és a szeretet forrását, magát az elsõt, a Teremtõt, hogy irányítsa felénk jótékony energiáit, hogy javítson és gyógyítson minket, hogy erõsítsen meg minket, amikor a pusztítással szembesülünk. A célszemélyek fényképeit majd sorban felrakom az internetre, hogy fókuszálni tudj ránk.
2. Közös szándék kampány

Alapvető fontosságú, hogy az emberiség tudatára ébredjen ennek a tevékenységnek a létezésére, illetve mindarra, ami meghúzódik mögötte és amit eredményezhet. Ez azért olyan fontos, hogy az emberiség felismerve a veszélyt és önnön szerepét az egészben tudatosan létrehozhasson egy pozitív ellenáramlatot a gondolataival és a cselekedeteivel. A figyelemfelkeltõ kampány az emberek közös szándékát fejezi ki arra nézve, hogy nem kérnek ebbõl a pusztító negativitásból. Miként vehetsz részt a kampányban?

1. tájékoztató szórólapok terjesztésével (
itt kinyomtathatsz egyet)
2. felhívod a közvetlen környezeted figyelmét a tevékenység létezésére
3. lobbizás a parlamentnél egy meghallgatáshoz, a rendõrségnél a probléma megoldásáért
, 4. részt veszel olyan statisztikák elkészítésében, amelybõl kiviláglik, hogy Magyarországon mennyi olyan ember van, aki több ember általi hosszú távú zaklatás áldozata
5. támogatsz minket nagyméretű figyelemfelkeltő plakátok létrehozásával és kihelyezésével

Pszichikai túlélés

Még építkezés alatt.... pszichokibernetika, polár attractor, szeretet, szerelem.
Fizikai túlélés

Még építkezés alatt ..... pszichoneuroimmunológia, étkezés, rendszeres, testedzés, szex. 














Távol az Édentől: az Új Globális Fasiszta-Feudalista
-Ateista-Transzhumanista Világrend








"Neked kell a változásnak lenned, amit a világban látni kívánsz." 
George Ivanovich Gurdieff
A születésünk pillanatától kezdve a szüleink megmutatják nekünk, hogy miről is szól az élet. Az önhibájukon kívül, és természetesen nem is a mi hibánkból, a szüleink kezdik el azt az agyprogramozási folyamatot, amivel belénk programozzák a SAJÁT nézeteiket az életről és minden másról. Ezeket a nézeteket természetesen a saját tapasztalataikból, az oktatásuk, vallásgyakorlásuk, munkájuk és életük során szerzik, de vannak olyan nézeteik is, amik csupán dezinformáltságból és előítéletességből fakadnak. A programozásunk folyamata folytatódik az iskolákban, a kollégiumokban és az egyetemeken, ahol indoktrinálva leszünk a tudományok, történelem és szociológia helyes értelmezéseire, és amely indoktrináció sikerességét dolgozatokkal és tesztekkel mérik. Naprakész tudást kapunk a matematikából, történelemből, közgazdaságból, fizikából és minden tudományból a tanáriank révén tálalt tankönyvekből. A vizsgákon pedig ellenőrzik milyen jól magoltuk be a tálalt információt. A világ értelmezését és a mában történő események értelmezését viszont jobbára a média befolyásolja, amit természetesen az úgy nevezett szakértők és tudosítók magyaráznak meg nekünk, nehogy még önmagunknak kezdjünk el gondolkozni. Az ő nézeteik a saját nézeteink lesznek, mert a társadalom nem igazán ajánl nekünk másfajta értelmezéseket. Legalábbis nem az elfogadott és populáris forrásokon keresztül. A "másfajta gondolkozás" sokszor marginalizált, elítélt és meg nem értett, és a "másként gondolkozó" emberek nem ritkán kiszorulnak az előnyösebb pozíciókból és az életük jobbára a gazdasági biztonságuk megszerzéséről vagy annak megtartásáról szól. A mindennapi társadalmi problémáink kezelést rábízzuk a megválasztott politikusainkra és a szakértőkre, akik természetesen ugyanúgy, mint mi indoktrinálva lettek a saját szakmájuk és nézeteik terén. Az életünket és a társadalmainkat, a gyermekeink jövőjét érintő döntéseket szintén a megválasztott nemzeti vezetőinkre bízzuk, akik viszont egyre jobban függenek az Európai Unió kormányától. Az Európai Unió kormánya viszont az Új-Világ egyvilágkormánya mögött álló Globális Pszichopata Bűnkartell irányítása alatt áll.

Így történik aztán, hogy születésünk pillanatától kezdve az életünk célja az lesz, hogy az adott társadalmi kereteken belül sikeressé váljunk, hogy ne aggodalmaskodjunk sorsunk feletti döntések miatt, illetve, hogy részesei legyünk egy Globális Pszichopata Bűnkartell által teremtett vásárlói gépezetnek és globális keretrendszernek. Ez az egész létezésünk kerete, amin belül sikeresen működhetünk, ha hisszük a tanait, valljuk a nézeteit, és betartjuk a "játékszabályait". Minél vakabban hisszük, annál feljebb juthatunk a ranglétrán. A keretrendszer megjutalmazza azokat, akik hozzájárulnak ennek a rendszernek a fenntartásához és fejlesztéséhez, azzal, hogy érvényesülni hagyja őket az életben és elismerésre, anyagi biztonságra tehetnek szert. Azok, akik kilógnak a sorból, és a kereten kívül gondolkoznak vagy olyan innovatív gondolkozást és ötleteket produkálnak, amik "keretrendszer ellenesek", fennakadnak a keretrendszer gigászi pókhálóján. Ezek az emberek büntetésben részesülnek, úgy, hogy nem hagyják őket érvényesülni az életben vagy egyenesen ellehetetlenítik a létezésüket. Így működik a keretrendszer: ha kilógsz a sorból, akkor vissza leszel ráncigálva vagy büntetésben részesülsz. Az emberi faj túlnyomó többsége olyan, mint a báránykák, akik boldogan követik a juhászokat és a horda többi tagját. Bármit, amit a média közvetít igazságnak és valóságnak fogadunk el kritikus gondolkozás és lényegesebb kérdések nélkül. Bármit is szerezzen magának a szomszédunk, irigykedünk miatta és mi is szeretnénk megszerezni magunknak. Bármilyen új divat trend jöjjön, elfogadjuk, csakhogy olyanok lehessünk, mint a többiek. Magyarországon főként megfigyelhető, hogy az emberek nem akarnak kilógni a sorból, hanem pontosan olyanok akarnak lenni, mint a többiek. Úgy akarnak öltözni és viselkedni, mint a többiek és olyan véleménnyel akarnak lenni, mint a többiek. Az emberek nem fogadják el sem önmagukban sem másokban a különbségeket és nem ritkán megmagyarázhatatlan gyűlöletet és elutasítást éreznek minden és mindenki felé, amit "másnak" látnak. Ez egy igen erős kondicionálás és egy tömeg agykontroll következménye, amiről a későbbiekben még sokat írok, és nem annyira észlelhető Kanadában vagy Amerikában, ahol még mindig ünneplik az individualizmust, sőt a nyugaton egyre erősödőben van az individualizmus, mint a kollektivizmus/kommunácizmus/csordamentalitás ellenszere, és az embereknek nincs olyan problémájuk az elfogadással, mint hazánkban.

A többség tehát vadul vágtázik a legújabb "bálványa" felé, letiporva a másként gondolkozó kisebbséget. Mint a birkák, akik vakon követik a hordát, úgy követjük mi is az emberi csoport többségét és elhisszük, hogy a terelőink jó irányba terelnek minket. Elhisszük mindameddig egyenesen be nem lettünk terelve a mészárszék kapuin át a saját végünkbe. Ma valahol itt tart az emberi faj. Ugyanis az a globális keretrendszer, amiben létezünk nem tudattalanul és természetszerűen alakult ki. A háttérből irányítva egy szándékos és célzott politika révén jött létre évezredek lefolyása alatt és mára igen csak szélsőséges következmények felé terel minket. Jelenleg az emberiség már átlépett az Új-világrend kapuin és a hivatalosan még nem deklarált egyvilágkormány már nagyjából uralma alá vonta a világ országainak kormányait és lényegesebb intézményeit. És a legtöbbünk hallott már az Új-világrendről és az Egyvilágkormány Rendszerről, mégis az emberek többsége teljesen tudatlan arról, hogy ezek a fogalmak mit is takarnak, és jobbára vakok azokra a folyamatokra, amik a világunkban történnek, illetve ezeknek a folyamatban lévő változásoknak, amelyek a legnagyobb szociális, politikai és spirituális változások, amiket az emberiség már hosszú évszázadok óta látott, mi is a valódi természete és célja. Talán most érkezett el az idő, hogy alaposabban megvizsgáljuk hol vagyunk, és miként jutottunk ide, hogy elkerüljük a Mandalay-i zsákutcát, ahonnan lehet, hogy már soha többe nem fogunk tudni kitolatni.

Szóljon bárhogy is a hivatalos propaganda, a világ egy olyan globális zsarnokságba készül belépni, amilyen még soha sem létezett az emberi történelem során és ennek megvalósulása már az utolsó fázisában van. Ezt az Egyvilágkormány Rendszert helyesen "cézárizmusnak", "néróizmusnak" vagy "fáraóizmusnak" lenne illő nevezni, habár igazából teljesen mindegy, hogy minek nevezzük azt, ami ránk vár. Ugyanis az emberiség 90%-ának folyamatos kiirtása, az emberek mikrochippel történő beültetése és egy gigászi globális központi számítógépre csatolása, majd robotizálása és távirányítású bioelektromos rendszerekké degradálása valójában csak DIABOLIKUS ŐRÜLETNEK nevezhető. Az Új-Világrendhez és egyvilágkormányhoz vezető út nevezhető fasizmusnak vagy totalitáriánus diktatúrának, de nem maga a végeredmény, ami nem más, mint egy tömeggyilkos, jobbára skizoid és a valóságtól teljesen elszakadt, szexuálisan aberrált sátánista pszichopaták és klinikai őrültek rögeszméje. Ezek a sötét sátáni befolyás alatt álló őrültek a világunkat a saját gigászi videó játékukká akarják átváltoztatni, amiben ők a játékosok és mimagunk nem vagyunk mások, mint holmi bioelektromosrendszerré degradált robotok, amiket ők irányítanak vagy akár egy gombnyomással megsemmisíthetnek. Egy totális 'Mátrix világot' akarnak létrehozni, pontosan olyasmit, amilyent a Mátrix filmben láthattunk.

Bizony, ha az az emberi faj nem kap észbe és nem ráncigálja ki az elméjét a dunsztosüvegből, amiben már évezredek óta komatizálódik, akkor katasztrófális következményekkel kell számolnunk. Szerencsére az emberiség ébredése és átalakulása folyamatban van. Ám egyáltalán nem meglepően a világunkat uraló démoni őrültek meg akarják akadályozni az emberiség ébredését, és nem akarják, hogy az emberek megváltozzanak, nem akarják, hogy azok megtudják az Igazságot és visszataláljanak a Fényhez, amitől el lettünk vezetve. Ezek az erők és az általuk alapított csoportok és hatalom struktúrák, meg akarják akadályozni, hogy az emberiség az elvadállatosodottságból ismét felemelkedjen méltó helyére és maga az egyén, és az egyénen át a társadalmaink, tovább lépjenek az emberi evolúció ezen lépcsőjén. Ők hatalmat akarnak a materiális világ felett és hatalmat akarnak a lelkeink felett is. Ők hatalmat akarnak az életünk, a testünk és az elménk felett. Meg akarnak fosztani minket az elménk inherens szabadságától, a szabad gondolkozás és a szabad akarat jogától, az öndetermináció szabadságától, a reprodukció és a mozgás szabadságától, és irányítani akarják az életünk és létünk minden területét, mozzanatát. Az Új-Világrend pontosan ezzel a céllal van megalakulóban.

De kik is "ők"? "Ők" a kollektív delúziók nagy fekete mágusai, akik az Új-világrend és az Egyvilágkormány Rendszer mögött állnak. "Ők" azok, akik az emberi történelem teljes meghamisítása mögött állnak. "Ők" azok, akik az első világháború, a második világháború, a még folyamatban lévő harmadik világháború, a holokauszt, a spanyol-amerikai háború, a koreai háború, az 1991-es Golf háború, a nagy gazdasági világválság, a koszovói háború, a vietnámi háború, az orosz bolsevik forradalom és a francia forradalom mögött álltak. "Ők" idéztek elő majdnem minden forradalmat és háborút az elmúlt 200 évben. De nem csak az elmúlt 200 évben. Már a másfélévászázadon át tartó keresztes háború mögött is ők álltak. Sõt, már a 'Szent Inkvizició" mögött is õk álltak hiszen 9 millió, fõként nõ és gyermek kiirtása, vagyonuk elkobzása, volt az elõkészítési lépése annak a világrendnek a kialakulásának, amely kipusztítva a nõi princípiumot, bölcsességet és valós tudást, a patriarkális hatalmi stuktúra, kizsákmányolás, lebutrítás és pusztítás elvein alapul. "Ők" azok, akik a kommunizmus, szocializmus, fasizmus, kapitalizmus és liberalizmus mögött álltak és állnak. "Ők" azok, akik manipulálják az elméinket a médiájukon keresztül nap, mint nap, reggeltől estig és a médiát, mint fegyvert tartják a fejünkhöz, hogy egyenesen a saját végünkbe kényszerítsenek vele. "Ők" azok, akik kitalálták és bevezették a ma érvényben lévő áltudományokat, amiket mi, mint valódi tudományokat ismerünk. "Ők" azok, akik módszeresen butítanak minket az oktatási intézményeiken keresztül, hogy megfosszanak minket az önálló gondolkozástól és a bennünk rejlő teremtő kreativitástól. 'Ők' azok, akik minket egyedi szabad-gondolkozó és szabad-akaratú teremtő lényekből egy csoportnyi birkává és robottá akarnak átalakítani. "Ők" azok, akik körénk szőtték a pénzrendszer és a materializmus sötét hálóját és ezzel szolgasorba kényszerítettek minket. "Ők" azok, akik kitalálták és felállították az ál-demokráciákat és látszat két vagy több pártrendszert, amikről mi sokan azt hisszük valódiak, illetve, hogy szabaddá tettek minket. "Ők" azok, akik ál-vallásokat találtak ki és terjesztettek, hogy elhomályosítják köztünk és Isten közötti spirituális kapcsolatot. "Ők" azok, akik az emberiséget félelemben, bűntudatban, hazugságokban és manipulációk közt tartják már olyan rég óta. "Ők" azok, akik egy egész illúzió világot teremtettek körénk és ültettek a fejünkbe. "Ők" azok, akik az emberi kollektív tudatot egyre jobban lehúzták, egyre gyűlölközőbbé, primitívebbé és rombolóbbá tették. És "Ők" azok, akik most az emberi faj ébredésének folyamatát meg akarják állítani és félre akarják siklasztani egy egyvilágkormánynak nevezett globális sátánista-fasiszta őrülettel. 'Ők' a kollektív delúziók nagy fekete mágusai, a Gonosz Pap lelketlen démonai, a Mindent Látó Szem Szektája és a Fekete Testvériség globális netwörkje. Tagjai majd mind a pszichopaták és a skizofrén elmebajosok soraiból kerülnek ki.

A társadalmaink ezen sötét elit rétege, jobbára lipótmezei tanokat és eszméket kiötlő klinikai pszichopaták, szociopaták, sátánisták, egyszerű klinikai őrültek és vallásos fanatikusok, titkos társaságokat alakítottak a hátunk mögött már nagyon régen, amelynek a célja a világ irányításának megszerzése volt. Egy régi sátánista szekta-rend mására Új-világrendet terveztek, egy egyvilágkormánnyal, egyvilágkatonasággal és egyvilágvallással. És ezt a világuralmat egy világot átszövő manipulációs hálóval, szándékosan kirobbantott háborúkkal, genocídiumokkal, a társadalmainkon belüli ellentétek okozásával és fenntartásával, folyamatos média hazugságokkal és agymosással, áltudományok felállításával és tudatos elbutítással, gazdasági ellehetetlenítéssel, pszichikai háborúkkal és káoszkeltéssel, a családok és közösségek megrontásával, az emberi lélek korrumpálásával, rettenetesen sok emberi fájdalom, szenvedés és veszteségek árán akarják megvalósítani. És köszönet a soha meg nem torpanó fanatikusan szorgalmas munkájuknak, a tervük lassan beérik, hiszen itt állunk az Új-világrend kapujában és az egyvilágkormány már csak egy karnyújtásnyi távolságban van.
De mi is jelent az Új-világrend és Egyvilágkormány Rendszer (NWO)? 

Egészen pontosan: 
Egy világkormányt és egy monetáris rendszert, amely egy NEM megválasztott örökletes szuperuralkodók végleges vezetése alatt áll, akik önmagukat válasszák meg a tagjaik közül anélkül, hogy bárkinek is beleszólása lenne. A demokráciának még csak az emléke is el lesz törölve. Ebben az egyvilágrendszerben, a populáció tudatosan irtva lesz a családon belül született gyermekek korlátozásával, eugenikával, kémiai és biológiai fegyverekkel, tudatosan terjesztett betegségekkel, háborúkkal, tudatosan előidézett időjárási extremitásokkal és éhínségek révén, mindameddig 1 milliárd ember nem marad a Földön, akik hasznosak az uralkodó 'fáraó' vagy 'néró' réteg számára, mint szolgák, és az általuk szigorúan és világosan megszabott területeken élnek majd. Ennek az 1 milliárd embernek majd a fele pszichopata és szociopata lesz, akik önmagukat nem tekintik olyan embereknek, mint mi magunk vagyunk. És nem is azok. A különböző elhatárolt területek között csak engedéllyel lehet majd mozogni. A középosztály teljesen ki lesz iktatva (először az ébren lévő, intelligens emberek és befolyással bírók), míg végül csak uralkodók és szolgák maradnak. A törvények azonosak lesznek az egész világon, és harmóniában lesznek az egyvilág jogrendjével és bíróságaival. A törvényeket az egyvilág rendőrsége és egyvilág egyesült katonai erői fogják betartatni minden területen, amelyek nem nemzetiségek szerint lesznek elhatárolódva. A nemzetiség, mint úgy meg fogsz szűnni és egy szintetikus új világnyelv lesz bevezetve. Azok, akik engedelmesek és szolgálatkészek az egyvilágkormány felé meg lesznek jutalmazva az élet fenntartásához szükségesekkel. Akik lázadozók lesznek, azokat egyszerűen halálra éheztetik, vagy irányított energiával megsemmisítik őket a beléjük ültetett mikrochippeken át, vagy törvénykívülieknek deklarálják és kiszolgáltatják őket bárkinek, aki meg akarja őket gyilkolni. A magán fegyvertartás nem lesz engedélyezve. (Az Olvasó bizonyosan észlelte a fegyverek bevonásának folyamatát.)

Ez a szép bátor Új-Világ, aminek a kapuin beléptünk és aminek megvalósításán már évezredek óta dolgoztak a háttérből. Az Új-világrendet 
'Zep Tepinek''Ozirísz Első Idejének''Aranykornak', a 'Korok Új Rendjének', 'Novus Ordo Secorumnak' és'globalizációnak' is nevezhetjük, mert mindegyik név ugyanazt a lényeget takarja. Annak a Gonosz Pap vezetése alatt álló roppant korrupt reinkarnálódott démonoknak az aranykorának az újra megvalósítása, amit egy ősi egyiptomi misztériumvallás képviselt. Ez egy ősi és rettenetesen erőszakos, erkölcstelen, immorális szektavilág, amelyet részben a Nagy Özönvíz mosott el, úgy 6.000 évvel ezelőtt, és amelyet ebben a korszakban megpróbálnak ismét visszaállítani, de amiről úgy írják az ősi írások, hogy eltörli majd az Armageddoni háború. Tehát egy horrorisztikus sátánista és pszichopatikus világról beszélhetünk itt, ami egyszer már halálra volt ítélve és még egyszer halálra lesz ítélve. Amíg elérjük az optimális 1 milliárd fős létszámot, addig egy olyan világnézet fog érvényesülni, hogy az erősebb uralkodik a gyengébben, a pszichikai fasizmus (vagyis mások pszichikai, lelki és érzelmi kínzása) és a szociopatikus magatartás (szociális bűnözés, gátlástalanság, erkölcstelenség, rosszhiszeműség, pesszimizmus, lelketlenség, irigység, vad rivalizálás, és mások jogain, érdekein, vágyain való átgázolás) pedig norma lesz. Minél gátlástalanabb, immorálisabb, hazugabb, lelketlenebb és pesszimistább -azaz pszichopatikusabb- egy ember annál nagyobb megbecsülést fog élvezni. A tisztességes, erkölcsös, értelmes, pozitív emberek viszont egyre jobban ki lesznek szorítva és egyre értéktelenebbé válnak.

Az Új-világ 'ideológiáját' vallók mögött a Leo Strauss-i filozófia húzódik meg miszerint az állampolgárokat állandóan félre kell vezetni, és erős uralkodóknak kell őket vezetniük, hogy azok megmondják nekik mi a jó számukra. Strauss egy nagy Plátó rajongó volt, és Plátóval azonosan ő is úgy gondolta, hogy némelyek vezetésre születtek némelyek pedig arra, hogy vezessék őket, de Platóval ellentétben, aki úgy vélte a vezetőknek olyan embereknek kell lenniük, akik a legmagasabb erkölcsi ideálok szerint élnek, hogy ellen tudjanak állni a hatalom kísértéseinek és példát tudjanak mutatni az embereknek, ő úgy gondolta, hogy azok a jó vezetők, akik felismerik, hogy az erkölcs nem létezik a világban és csak egyetlen egy jog érvényesülhet: a 'felsőbbrendű' joga az uralkodásra az 'alsóbbrendű' felett. Ez az ideológia érvényesül a világunkban jelenleg. Ezzel az ideológiával már találkoztunk Izraelben is, ahol a zsidók egy része önmagukat, mint felsőbbrendűeket látják, a palesztin őslakosságot pedig "csótányoknak" és állatoknak, akiket szabadon lehet gyilkolni és megnyomorítani. A Gáza-övezetet a világ legnagyobb koncentrációs táborának nevezik, ahol a Schindler listájában jól ábrázolt Ámon nevű SS tiszt szabad és önkényes gyilkolásai folynak. Azaz a felsőbbrendű és az állig felfegyverzett erősebb uralkodik az alsóbbrendűn és a fegyvertelen gyengébben. Magyarországon már markánsan érezhető ugyanennek a straussi filozófiának a meghonosulása, nem csak abban, ahogy a teljesen sátánista befolyás alatt álló erkölcstelen, bűnöző, torz elmeállapotú és lelkületű vezetőink és a kinevezett démoni kutyáik viselkednek, hanem abban is, hogy sok ember valóban már úgy él, mint az állatok és egymáson uralkodni próbálnak, erőszakkal, elnyomással, manipulálással és hasonló taktikázásokkal. Egyébként ez a folyamatos küzdés és kötekedés vonalban van a straussizmussal, mert Strauss gondolkozása szerint az embereknek folyamatosan harcolniuk kell a túlélésért. A straussiak, azaz sokan az Új-világrend megvalósítói közül, tehát perpetuális háborúkban, nehézségekben, küzdelmekben, háborúkban és erőszakban hisznek. Nem a békességben, az együttműködésben, a jólétben és a pozitív haladásban.

ide még jön egy rész ....

Először bevezették a Nemzetek Ligáját, aztán, amikor az nem jött be, akkor a következő háború, a 2. Világháború az Egyesült Nemzetek Szervezete megalakulásához vezetett. Ez az intézmény a mai napig, mint a nemzetek közötti béke közvetítője és fenntartója van a nyilvánosság felé bemutatva, holott ez szemenszedett hazugság. Az ENSZ nem békefenntartó vagy békés célú szervezet, hanem egy háborúkat és konfliktusokat szító, genocídiumokat felügyelő terrorszervezet, amely, trójai falóként volt alkalmazva a globális egyvilágkormány, központi bank és pénzrendszer, és a központilag irányított egyvilág katonaság bevezetéséhez. Minden ENSZ alá tartózó szervezet, beleértve a Világ Egészségügyi Szervezetet (WHO), részese ennek a globális 'Új-világrend összeesküvésnek', amiről J. Edgar Hoover az FBI volt vezetője egyszer azt nyilatkozta, hogy 
"a személy fogyatékos, amikor szemtől szembe találkozik egy ilyen gigászi összeesküvéssel és nem hiszi el, hogy létezik." Ezt a szervezetet arra is használják, hogy megpuhítsa a közvéleményt - propagandával és konfliktusokkal, hogy elfogadják az új rendszert, mint az egyetlen megoldást a világ békére és stabilitásra. Boutros Boutros-Ghali például az egyiptmi diktátor, Gamal Abdel Nasser alatt kezdte pályafutását és egy végleges Egyesült ENSZ hadsereg (viág hadsereg) létrehozásátért kiáltozott, illeve, hogy az ENSZ-nek joga legyen adókat levágni (egy világkormány). Kofi Annan sem külöünb. Megalakulása után az ENSz egy egész hadseregnyi szervezetet hozott létre, amiknek a feladata az Új-világrend felállításának koordinálása az egészségügy terén (WHO), a populáció kontroll terén, azaz eugenika terén (UNFPA), gazdasági fejlődés és környezet terén (UNEP), az oktatás, tudományok és kultúra terén (UNESCO). És ez csak lista eleje volt. Ezeknek a szervezeteknek az a feladata, hogy globalizálják az életünk minden területét. Az ENSZ nem más, mint egy Illuminátus/Szabadkőműbves front. 1970-ben Robert Welch a John Birch Society in America alapítója a következőket nyilatkozta az Egyesült Nemzetekről, " Az Egyesült Nemzetek azt reméli és tervezi - azaz pontosabban a belsősök, az összesküvő vezetõk azt remélik és azt tervezik- hogy a populáció kontrollt, a tudományos és technológiai fejlődés irányítását, a nemzetek fegyverkezési és katonai erőnek irányítását, az oktotás irányítását, az egészség irányítását, s minden irányítását graduálisan mevalósít mindenféle nemzetközi joghatóság kifogásai allatt, amiket csak ki tud találni. Ezek a változatos, szeparált kontroll-rendszerek részesei lesznek egy graduálisan materiáisan megvalósuló totális kontrollnak, amit tettetéssel, felérevezetéssel, rábeszéléssel, vesztegetéssel és hamissággal akar elérni, miközben ezeknek a kontrollokank a biztosítása burtális erőszakkal és terrorral is útban van." És milyen jól megfogalmazta.

Az egyvilágkormány tehát az Egyesült Nemzeteken, a már megvalósult Észak Amerikai Unión, az Európai Unión, és a készülődő Pacifikus Unión keresztül fogja gyakorolni a népek irányítását. Nemzetközi szinten, a hatalom egyre jobban átrelegálódik az Egyesült Nemzetekhez, mígnem aztán teljesen az ő kezükbe összpontosul a világ minden kormánya és nemzetek feletti irányítás. Miközben ez a hatalomátvétel folyamatban van, a nemzeti kormányok progresszíven változnak az egyvilágkormány helyi adminisztrátoraivá és megszűnnek azon szuverén nemzeti hatalmaknak lenni, amik egykoron voltak. Szinte már 
minden NATO országba fasiszta-szocialista bábkormányok lettek ültetve miközben azok fenntartották, és még mindig fenntartják, a "demokratikus arculatukat". A népnek kevés beleszólása lesz abba, hogy mi fog történni a hazájukban és velük, mert a kormányaik a "felülről" jövő utasításokat, változásokat és globális törvényeket, szabályokat fogják csupán helyileg foganosítani és fenntartani. Azok a nemzetek, amelyek nem akarnak részesei lenni ennek a nemzetközi közösségnek, gazdasági szankciók és különböző büntetések elé néznek. Ha szükséges, akkor katonai támadások célpontjaivá válnak. Ezt láttuk Irakban és Afganisztánban is, ahol a hivatalos propaganda szerint ezek a katonai akciók azért szükségesek, mert terroristák és nemzetnyomorító diktátorok vezetik az országokat, mint Sadam Husseinek és Tálibok. A világunk hatalmasai alturizmussal, azaz humanitárius intervencióval indokolják a közvélemény felé ezeket a tömeggyilkosságokat és a létező kormányok lerombolását, majd Új-Világrend barát kormányok felállítását. Valójában a természeti forrásainkat és a kormányainkat hajtják saját hatalmuk alá.

Ám a nemzetek teljes megadását másként is kieszközlik. Például nagy méretű gazdasági segítséggel, vagy gazdaságélénkítő segélyekkel. A Globális Elit először gazdasági krízist okoz, aztán közbelép, hogy 'megoldja' a problémákat óriási kölcsönök formájában. Ezek a gigászi méretű segélyek a Világbanktól vagy a Nemzetközi Valuta Alaptól (IMF) jönnek és olyan bénító adósságba taszítják az országokat, amelyekből talán soha nem tudnak kievickélni, alárendelve az ilyen perverz módon "megsegített" országok kormányait a bankoknak és a bankokon keresztül az egyvilágkormánynak. Ha jobban megvizsgáljuk mi történik Magyarországon és a világ más fejlett országaiban, úgy Amerikában, mint Franciaországban, akkor ezek a folyamatok nyilvánvalóvá válnak, de a legjobban mégis a harmadik világban észlelhetők, ahol olyan gigászi méretűek a nemzeti adósságok, hogy az adósok soha nem is reménykedhetnek azok visszafizetésében. Az adósságok törlesztéséért cserébe sokszor feladnak olyan értékes és környezetvédelmi szempontból érzékeny földeket, amiken a saját népességüknek kellene élelmiszert növeszteniük. Bőségesen dokumentált tény, hogy az IMF és a Világbank 'gazdasági orvosságai' nagyban felelősek a III. világbeli és volt szovjet blokk beli államok mezőgazdaságainak tönkretételeiért, köztük a hazánkét is.

Természetesen az effajta kormányok és nemzetek feletti "hatalomátvétel" nem olyan központi hatalomról árulkodik, ami hisz a demokráciában és tiszteli az emberi jogokat. Ehelyett inkább egy olyanról, amely fasiszta és diktátori természetű, és arra törekszik, hogy minden nemzet felett uralkodhasson, ha tetszik, ha nem. A "szabad nyugat" természetesen egy illúzió. Miközben a nyugati országok politikusai, és itt olyan országokról beszélek, mint Kanada, USA és Ausztrália, nemzeti szuverenitásról, gazdasági egységről és terrorizmusról jártatják a szájukat, az Egyvilákormány Rendszer megvalósulása és az Új-világrend felállítása a tervek szerint halad. Egyértelmű, hogy ahhoz, hogy ez az Egyvilágkormány Rendszer működjön, az irányítás egy központi uralkodó hatalomtól kell, hogy jöjjön. Ezt a központi hatalmat viszont nem szabad irányítónak és uralkodónak látniuk az embereknek. Szükséges és preferált tehát, hogy ez a hatalomcsoport inkognitóban maradjon, mert egyéként a nemzetek fellázadnának ilyen nyilvánvaló diktatúra ellen. A legjobb az, ha az emberek azt hiszik, hogy a saját demokratikusan megválasztott kormányuk vezeti az országaikat más nemzetközi kormányok együttműködésével, illetve, hogy a nemzeti szuverenitásuk és szabadságuk érintetlen. Ám miközben az emberek abban a hitben vannak, hogy szabadok a háttérben újabb és újabb törvényekkel fosztják meg őket a legalapvetőbb szabadságiaktól és jogaiktól, és miközben hiszik, hogy van saját kormányuk az egyvilágkormány hatalmasai azok már lokális adminisztrátoraikká tették őket, amiknek a segítségével lépésről lépésre módszeresen változtatják át az országokat a szegénység és bűnözés fekete vizeivé, és rabszolgatartó társadalmakká. Több ország, köztük Magyarország, Anglia, az USA és Oroszország szinte már a sötét középkorba vannak visszavetve.

A Fekete Testvériség egy másik célja az volt, hogy kipusztítsák az ember elméjéből az istentudatot. Roppant fontosnak vélték az emberek Istenbe és a Szent Lélekbe vetett hitének aláásását, hogy aztán azokat aritmetikai számításokkal és materiális szükségletekkel helyettesíthessék. Úgy körübelül a 18. századtól kezdve igen hatékonyan azon ügyködnek, hogy elérjék, hogy az emberek elutasítsák az örök élet gondolatát és higgyenek a mortalitásban, végességben és a materialisztikus tudományokban. Ezzel aztán az emberi tudatot még jobban a materialista világ szolgaságába tudták hajtani. Mint tudjuk, a nyugati zsidó-katolicizmus, ami századokon át irányítása alatt tartotta az oktatást, ádázul üldözte a vallási alternatívákat és egyenesen felelős a magyar fehér mágusaink és a gnosztikusok irtásáért is. A zsidó-katolicizmus üldözte a 'rivális vallásokat', a tagjait pedig a legbarbárabb kínzásokkal kínozta halálra, miközben önmagukat Isten földi képviselőinek próbálta beállítani. Így szerzett aztán monopoliumot az oktatás felett és tartotta az embereket megfélemlítésben, bűntudatban és szolgaságban egy állítólagosan jóságos és szerető, de mégis rettenetesen bosszúálló, genocídiumokra felbuzdító és büntető Istennel. A 18. és 19. századokban, azonban megindult a tudományos fejlődés és ezek a tudományok szembeszálltak az egyház nézeteivel arról, hogy kik is vagyunk, és amelynek egyenes következményeként az emberek el kezdtek maguknak gondolkozni, a hitük az egyházban pedig csökkent. A Fekete Testvériség ekkor roppant ravaszul eltolvajolta a fejlődő tudományokat, hogy az emberek elméjét átirányítsa arra a hitre, hogy nincs is Teremtő Isten. Így nyílt meg az út az emberek gondolkozásának irányítására a tudományok és a materiális javak felé. Darwin evolúciós teóriája volt az első puccs az emberiség gondolkozásán, egy teória, ami nem is Darwintól származott, hanem egy 'Hold Társaság' elnevezésű szervezettől, aminek a célja az Istentudat aláásása és a monarchiák megdöntése volt, és amelynek tagságában ott voltak Darwin családtagjai. Darwin a 'saját' evolúciós teóriájáról úgy vélelkedett, hogy nem is igaz, mert Isten kellett, hogy teremtse az életet. De az agyament teóriája generációk gondolkozásának alapjává vált és mélyen befolyásolta, ahogy látjuk önmagunkat, a világot és a Teremtést. Darwin evolúciós teóriája, annak "a legrátermettebb túlélése' hipotézisével, Leo Strauss filozófiájának is részese lett, amit, mint ahogy azt már részleteztem a fentiekben, a legtöbb globális elitista vall.

Ma azok, akik megkérdőjelezik az evolúciót vagy a lélek és szellem örökkévalóságát hirdetik, marginalizálva vannak kisebb csoportokba és "szektáknak" vannak címkézve. És ez egy olyan szóvá vált, amit az emberek ma már egy veszélyes csoportnyi őrült emberrel asszociálnak. Nem véletlen, hiszen ez az asszociálás tudatosan lett előidézve az elmékben. Ékes példája ennek a nagy publicitású Jonestown-i tömeggyilkosság, amit állítólag valamiféle vallásos szekta követett el, vagy az 1993-as David Koresh-i szekta, amely szintén állítólagos tömeges öngyilkosságot követett el. Mind kettő nagy publicitást kapott világszerte, hogy az emberekbe elültessék a szekta veszélyes és őrült elemensekkel való asszociálását. A valóságban a jonestowni tömeggyilkosság a CIA MK-Ultra agykontroll kísérletének egyik helyszíne volt és azért pusztítottak el 913 embert, hogy eltüntessék a bizonyítékokat, hogy szexrabszolgákat, agykontroll szolgákat és zsoldosokat 'képeztek ki'. A wakói David Koresh szektát pedig szándékosan gyújtotta fel az USA BATF. Minden olyan szekta, amely propagálja az Új-világrendet és az Egyvilágkormány Rendszert, beleértve KÖZISMERTEN SÁTÁNISTA SZEKTÁKAT, AKIK RITUÁLIS EMBERGYILKOLÁSBAN VESZNEK RÉSZT, támogatva van, minden olyan szervezet vagy csoportosulás, ami nem, azokat 'őrült szektásoknak' címkéznek és nyilvánosan támadnak. Amerika legnagyobb szektaazonosító hálózatát, a Cult Awareness Network-ot, a CIA egyik embere alapította, és no már most a CIA-ről tudjuk, hogy sátánisták és nácik alapították és vezették mindig is, és náci stílusú szekta kísérleteket folytat, amik alapján kifejlesztették azt a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programot, aminek történetesen én is célpontja vagyok.
íbr> Az emberek erkölcsi és spirituális jellegének tudatos megváltoztatása és lerombolása úgy a 2. Világháború után szerzett ismét momentumot. Folyamatos propaganda támogatta a szociális reformokat és az erkölcsi engedékenységet. A 60'as évek szabados szexuális életfelfogása, a 80'as évek kapzsisága egyenesen egy csődbe ment 90'es évekhez vezettek. A világ minden irányába történő masszív migráció megváltoztatta a vallási és kultúrális szokásainkat is. A 60'as évektől kezdődően a keleti vallásokat, a jogát és traszcendális meditációt propagálták világszerte, hogy fellazítsák a megmaradt vallási hiteinket. (Ennek szerencsére lett pozitív befolyása az emberiség gondolkozására, aminek ma nagy jelentősége van!) 1975-ben az úgy nevezett New Age mozgalom is elindult világhódító útjára, ami nem más, mint több vallás szinkretikus keveréke. Azok, akik "áttértek" a New Age-re hiszik, hogy ez lesz az Új-világrend "kötelező vallása", de ez is csak egy hazugság, ami azt a célt szolgálja, hogy a hívőit elöszőr indoktrinálják a sátáni spiritualizmusra, hogy aztán önkéntesen beleolvadjanak az Új-világrend eszmeiségébe. A New Age "spiritualistái" a démoni spiritualitás bevezetői és roppant mód vigyázni kell velük. Amikor az egyvilágkormányt vége deklarálják, és ez a Pacifikus Unió megvalósulása után fog megtörténni, ami már folyamatban van és a mi generációnk még meg fogja érni, egy vallás fog csak létezni: a római zsidó-kereszténység egy sátánizmussal átitatott, még korruptabb és perverzebb verziója. Sátán Rómája úgy tűnik még sokáig állni fog, hacsak valaki porig nem égeti. A New Age mellett már régóta folyik az úgynevezett "ekumenizmus" is, ami annak az új vallási irányzatnak a bevezetését jelenti, ami a hivatalos vallás lesz majd. Jehovisták és más neo-bibliások járják az utcáinkat és kopognak az ajtainkon, hogy elmagyarázzák nekünk mit is jelent a Biblia. Az "új vallás" a jahweizmus, a sátánizmus és a katolicizmus méregkeveréke lesz, és amikor ez a vallás végre bevezetésre kerül, akkor fog megkezdődni a valódi keresztények, zsidók és más vallásúak üldöztetése, hogy elérjék, minél több ember áttérését az új torz hitre. Elképzelhető, hogy sok keresztény és zsidó mártír vére fogja még vörösre festeni az utcáinkat. Azok a népek, amelyek nem akarják alávetni magukat ennek az új vallásnak katonai bosszúra számíthatnak az új inkvizitorok által, vagyis az Egyesült Nemzet katonái által. Láthattuk már az ENSZ-et akcióban Jugoszláviában, ahol a békefenntartó missziójuk valójában genocídiumfelügyelő tevékenységet takart. Mélységesen meg vagyunk hatva az ENSZ emberségétől, amiről még azért majd írok néhány sort.

Miután a nemzetek spirituális és erkölcsi hanyatlásának előidézése és az új "egyvallás" terjesztése kerékvágásba került, a figyelem az emberek elszegényítése felé fordult. A közép és dolgozó osztályok jelenleg az elszegényedés folyamatában vannak. Az Új-világrendben nem lesz középosztály, csak őrült sátánista pszichopata uralkodók és szolgák. Lokálisan az a helyzet fog megvalósulni, hogy a leszegényített szolgai tömegeken egy elit, roppant gazdag és jól képzett sátánista-fasiszta totalitáriánus csoport fog uralkodni. És az uralkodás szót tudatosan használom, hiszen néróista módon fognak uralkodni brutálisan visszaélve minden hatalmukkal. Nem kell ezt részletesebben ecsetelni, mert markánsan észlehető Magyarországon, Oroszországban és az USA-ban is, de ez a helyzet már a világ sok más országában is. A kulcsfontosságú iparok, mint például a hajóipar és a szénbányászat leépítésre kerültek, hogy a nemzetek kintről jövő importra szoruljanak, és nem kevésbé azért is, hogy az emberek munkanélküliek legyenek. Az 1980'as és 1990'es évek lényegében arról szóltak, hogy nagy embercsoportokat leszegényítsenek és munkanélkülivé tegyenek. Ez a tendencia folytatódik ma is, amikor óriás bankok és autógyárak tömegesen kötnek lapulevelet a dolgozóik talpára, egy mesterségesen előidézet óriási globális gazdasági válság nevében. Épp most jelentették be, hogy a Bank of Amerika 35.000!! alkalmazott leépítésére kényszerül, ahogy ezeket a sorokat írom. Pedig ez igazán érdekes, hiszen, pontosan úgy, mint a gigászi autógyártó magánvállalatok óriási összegű pénzeket szednek le a közpénzekből Amerikában és Magyarországon is "válságenyhítés" gyanánt. A munkanélküliség minden országban egyre csak növekszik, ameddig katasztrófális méreteket nem fog ölteni. A nagyvállalatok sok helyen a világban ma már inkább rövidtávú szerződéseket szeretnek kötni, sok részidős munkaerőt alkalmaznak és a munkaerő anyagi értéke egyre csökkenőben van. Az embereknek már nincs meg a hosszú távú és biztos munka bizonyossága a tisztességes nyugdíjjal a végén, mint ahogy a szüleinknek még meg volt. A kor-diszkrimináció egyre erősödő tendenciát mutat és mire az emberek elérik a 40-es éveiket a munkalehetőségeik korlátozódnak vagy esetenként megszűnnek. Akinek van munkájuk fizetik a bankkölcsöneiket, míg azok akiknek nincs mindenféle meniális alacsonybérezésű munkákat bevállalnak csakhogy túléljenek közben azon aggódva, hogy a szociális segélyüket is elveszítik. Több kormány már megvalósította azt, hogy levágta a szociális támogatást és kötelezte a havi támogatásra szorulókat arra, hogy dolgozzanak a szociális segélyükért. 
Ez lényegében a munkaerő átalakítása alacsony bérezésű munkaerővé, azaz rabszolgákká. Az emberek egyre növekvő aggodalommal és félelemmel néznek a jövőjük elé és ez csak súlyosbodni fog az elkövetkező 15-20 évben.
íbr> Az 1980-as és 90-es években kezdődött meg a szociális szolgáltatások tönkretétele is. A rendőrségtől megkezdték a hatásos munkához szükséges anyagi támogatások csökkentését és megvonását, illetve a tudatosan demoralizálják és visszatartják a hatásos munkától, köszönet a rendőrségeinkbe és titkosszolgálatainkba beépült izraelita Moszád terroristáknak és a sátánista irányítás alatt álló kormányainknak. Nem egy esetről tudunk, amikor is gyilkossági nyomozókat leállítottak a nyomozással. Magyarországon jelenleg szinte egy polgárháborús helyzetet akarnak előidézni, mert tömegesen veszik fel az iskolázatlan cigány etnikumú személyeket, akiket felfegyvereznek és arra agymosnak, hogy a Magyar Gárda és a Kossuth tériek cigánygyilkos fegyveres terrorcsoportok. A kórházainkat is fokozatosan bezárják, az egészségügy sok felé romokban áll, és ez összességében sok-sok ember haláláért felelős már. Mi magyarok könyveket mesélhetnénk erről a tudatosan lerombolt, korrupt, embergyilkos egészségügyi rendszerről, ahol nem orvosok, hanem közönséges neo-mengelék dolgoznak, akik nem vesznek észre egy méhen kívüli terhességet 7 hónapnyi terhesség alatt, aminek következtében az anya meghal. De mesélhetnénk a világnak az ide s oda küldözgetett szívbetegekről, akik út közben a mentőkben halnak meg, vagy a vakbelessel, akit kartöréssel operálnak meg és belehal a perforálódott vakbelébe. Az amerikaiak is mesélhetnének a világnak, ahol a privatizált egészségügy és biztosítás odavezetett, hogy azt, aki nem tud fizetni egyszerűen kiteszik az utcára. Pongyolában!!! Mindennek tetejére a pszichiátriai intézményeket is fokozatosan megszűntetik, ami pedig elmebetegek utcára kerülését eredményezte. Ilyenkor ötlik fel az emberben a kérdés, hogy minek is fizetjük az adóinkat? Nem jobban tennénk, ha azt eltennénk, hogy bizonyosan a miénk maradjon?

Szóval bezárt kórházak, csökkenő egészségügyi színvonal, szegénység, növekvő alkoholizmus, betegségek, öngyilkosságok, kényszeröngyilkosságok, gyilkosságok és a drogozás emelkedésének következtében egy globális populációcsökkentés van folyamatban. A "zseniálisan felszabadított" Irakban 1.2 millió ember halt meg, Afganisztánban 1.9 millió. És még mennyi fog meghalni Pakisztánban, Indiában, Kóreában, Kínában és más országokban! Ott van példának okáért Afrika, ahol az elmúlt évtizedben tömegmészárlások tanúi lehettünk, miközben a háborúk elől menekülő menekülteket haláltáborokba terelték. Elhitették velük, hogy segítséget fognak kapni, ám, de magukra hagyták őket, minek következtében éhen halt a fél populáció, és a halálukat pontosan az ENSZ nézte végig azt kiáltozva, hogy nem tudnak segíteni. Érthetetlen azonban, hogy egy olyan szervezet, mint az ENSZ, ami köztudottan gigászi katonai kampányokat tud finanszírozni, mint például az Öböl-háború, és meg vannak az anyagi eszközei fegyverek, szállítmányozás, személyzet és orvosi eszközök finanszírozásához, vagyis finanszírozni tudták sok-sok iraki lemészárlását, nem tudott segíteni koncentrációs táborokba terelt afrikaiakon. De hogy az ENSZ gonoszsága még teljesebb legyen: ez az arcátlan sátánista-néci szervezet a közvéleményhez fordult a Globális Elit médiáin keresztül az anyagi segítségért. És az adományok jöttek, de hová is mentek?! Miután a média már nem foglalkozott az afrikai koncentrációs táborokkal, a világ megfelejtkezett ezekről az éhező emberekről és ők csendben éhen haltak a gyermekeikkel együtt. A későbbiekben ezt a tudatos genocídiumot úgy állították be, mint "a törzsi háborúk több millió áldozatai". Véletlenül az Új-világrend tervében benne van a föld emberpopulációjának drasztikus csökkentése is és az eugenika. Ezekről bővebben lejebb az eugenika rész alatt írok.

Az Új-világrend egyik mérföldköve a készpénz nélküli társadalom megvalósítása és egy globális elektronikus komputerizált fizetési/monetáris módszer bevezetése. Az ehhez szükséges technológia már régen létezik és a készpénz kivonása már folyamatban van. Ez prominensebben tapasztalható Kanadában és Amerikában, ahol már szinte mindenki a hitelkártyával és bankkártyáival fizet. A szükséges hálózatot már világszerte felállították, beleértve az internetet, ami szintén arra van felhasználva, hogy az embereket rászoktassák az elektronikai úton történő fizetésre, és belátható időn belül a készpénz meg is fog szűnni. A rendszer azt fogja biztosítani, hogy senki a földkerekségén ne tudjon venni vagy eladni semmit anélkül, hogy az ne legyen a rendszerben regisztrálva. A jövőben viszont mikrochip rendszer van kilátásban. A nyilvánosságot úgy szoktatják ennek az egész rendszernek az elfogadására, hogy először a bankkártyákat és hitelkártyákat teszik teljesen szokványossá és elfogadottá. Miközben a bank és hitelkártyák teljes egészében helyettesítették már a készpénzt, azzal fog minket bombázni a média, hogy rengeteg a hitelkártya és bankkártya lopás és visszaélés. Ez, együttesen a bizonytalan valuta rátákkal, azt a célt szolgálja, hogy az emberekben elültessék az aggodalmat és a vágyat a probléma megoldására. De van még egy ördögi módja annak, hogy az embereket rávegyék a mikrochippek szükségességére. Dr. Sandlers, a Fenevad jele" néven ismert mikrochip kifejlesztője Dr. Henry Kissingerrel és a CIA embereivel arra a következtetésre jutottak, hogy a legmegfelelőbb módja az emberekkel elhitetni, hogy szükséges a mikrochip beültetése az az eltűnt gyermekek. Bizonyosan az olvasó is hallott a világszerte évente eltűnő gyermekekről és felnőttekről, akiknek a száma évente 1 millió főre tehető. Világszerte kampányokat folytatnak, hogy felhívják a figyelmet az eltűntekre, csakhogy egy nap ezzel érvelve rá tudják venni az embereket, hogy a gyermekeiket mikrochippeztessék. A CIA kiötölte, hogy eltűnt gyermekek fényképeit teszi a tejes dobozokra és azt érte el vele, hogy az USA kongresszus elfogadta az újszülöttek kormány általi mikrochippezését! Egyébként az Egyesült Államok elnökének, az 1986-os bevándorlási törvényének, 100 section értelmében jogában áll a bevándorlók bármilyen eszközzel történő azonosítása, és most őket már arra kötelezik, hogy biometrikus útlevelekkel lépjenek be az USA-ba. De a szekptikusok részére van még információm, amit éppen akkor kaptam, amikor ezeket a sorokat írtam (pontosabban ezt a paragrafust és ebből is látszik, hogy égi segítséget kapok az íráshoz!) és a Pilis Rádió beszámolt egy új GPS karóráról, amivel mindig követni lehet a saját gyermekeinket egy Internet felületről. A GPS az internethez van kötve, és ha a gyermek ne adj levenné a karóra bilincsét, akkor egy vészjelzést küld a szülőkhöz. Az indoklás? Eltűnt, elrabolt gyermekek. No lám mi mindenre jók az eltűnt és elrabolt gyermekek! Például arra, hogy rászoktassák a fiatal generációkat arra, hogy mindig követve legyenek, ami végülis az Új-Világ egyik főbb célja: az emberek mikrochippezése és állandó követése.

Így és ilyen módszerekkel fog tehát végül megnyílni az út a mikrochippek teljes elterjedéséhez. Idővel aztán mindenkinek kötelező lesz a mikrochip transzplantáció. Senki nem fog tudni vásárolni semmit anélkül, hogy valahol nyílván ne lenne tartva. Ekkor fog csak igazán megkezdődni a totalitáriánus fasiszta világdikatúra. Ugyanis az első lépés az, hogy mindenkit valamilyen módon követhessenek, de a végcél az, hogy mikrochippet ültessenek a kézfejbe vagy a homlokba, nem csak azért, hogy követhessék az embereket, hanem azért is, hogy befolyásolhassák és irányíthassák az ember magatartását és gondolkozását. Ezeken a mikrochippeken át ugyanis elektromágneses impulzusokat lehet küldeni a testbe, amikkel köztudottan befolyásolni lehet a közérzetet, a magatartást és még a gondolatokat is. A jelenleg elérhető és titokban alkalmazott irányított energiasugárzás fegyverekről a "Láthatatlan III. Világháború" fejezetben írok bővebben, amit érdemes tanulmányozni, mert hihetetlen "láthatatlan Star Wars fegyvereket" alkalmaznak már ma ellenünk, anélkül, hogy tudnánk róla és sejtenénk. És hogy ennek mi a célja? Az, hogy az embert robotizálják. És itt mutatkozik meg, hogy az Új-Világrend egy örült szörnyetegek által kiötölt rémálomszerű őrület. MINDEN emberbe mikrochippet akarnak ültetni és manipulálható távirányítású bioelektromos rendszereket akarnak csinálni belőlünk.

Sok ember számára ez túl fantasztikusnak tűnhet és kételkednek abban, hogy Star Wars fegyverekkel tudatosan pusztítják a világunkat és minket, illetve hogy mikrochippel fognak mindnyájunkat követni és végül irányítani, mint valami távirányítású robotokat. Ezeket a szkeptikusokat arra kérem, hogy irányítsák a becses figyelmüket arra, hogy ez máris folyamatban van. A globális követés és kémkedés már réges-régen érvényben van. Az egyik eszköze a RFID, vagyis 
Rádiófrekvenciás Azonosítás (Radio Frequency IDentification), ami nem más, mint egy roppant piciny mikrochip, amellyel távolból lehet követni bármit és bárkit. Az RFID már megtalálható Gillette borotva és más termékek csomagolásában és arra használják, hogy kémkedjenek utánunk. Ez a bizonyos RFID chip nem egy újabb bar code termék, hanem egy olyan rendszer, amiben minden egyes RFID chipnek egy egyedi száma van és, amikor vásárolunk a bankkártyáinkkal vagy hitelkártyáinkkal, akkor ez a szám, vagyis maga az RFID chip hozzánk lesz azonosítva. Vagyis pontosan tudják, hogy ki vett meg egy bizonyos csomag Gillette terméket. Ezeket a chippeket távolról tudják követni, vagyis meg tudják mondani, hol van a termék vagy meddig van nálunk. Példának okáért, ha egy ruhát vásárolunk, amiben benne van az RFID chip, és ezt a ruhát kártyával vásároljuk meg, akkor bármikor, amikor felvesszük ezt a bizonyos ruhadarabot, akkor az izraeli Marylandben tudni fogják, hogy merre megyünk. Sőt, ha találkozónk van olyanokkal, akik olyan ruházatot viselnek, amiben benne van az RFID chip, akkor azt is tudni fogják, hogy kikkel találkoztunk, hol és mikor. Teljesen beazonosíthatók leszünk, mert még azt is tudni fogják, hogy milyen ruha van rajtunk. Mivel az RFID rádió frekvenciával működik az egészségünkre is káros lehet. Egy nap ezek az RFID chippek már mindenhol ott lesznek: a ruházatunkban, a táskánkban, a cigaretta csomagokban, a tévékben, a buszokon, a plafonon és a gyermekeink folyamatosan eletromágneses energiával lesznek bombázva. A tudósok ma már jól tudják, hogy mik az elektromágneses energiák hatásai az egészségünkre. Olyan cégek, mint a Philip Morris, a Procter and Gamble és a Wal-Mart már kísérleteket folytatnak ezzel a kém chip technológiával. A Gillette nem régiben adott le egy 500.000.000 darabos rendelést. És ez a mennyiség sem véletlen, mert pontosan ennyi emberre akarják leredukálni a föld lakósságát végül, tehát már most kísérletezik ki, hogy 500 millió embert miként lehet majd nyomon követni minden óra minden pillanatában. A cég, ahol leadták a rendelést az Alien Technology -vagyis Idegen Technológia- nevű cég. Ez a cég az Új-világrend megvalósításán dolgozó cég és azt tervezi, hogy a világon minden árút ilyen RFID chippel fogja ellátni. Mint vásárlók mi magunk nem tudjuk melyik termékekben vannak benne ezek a chippek, mert míg a Gillette észlelhetővé tette ezeket teljesen láthatatlanul is el lehet rejteni egy csomagolásban. Több, mint valószínű, hogy már régen ott vannak ezek a kémchippek azokban a termékekben, amiket rendszeresen vásárolunk.

A világunkat irányító elit őrült elképzelése szerint az emberiség irányításának ideális módja a mikrochippelt populáció egy globális központi számítógéppel történő irányítása. Már léteznek ilyen szuper számítógépek, mint például az izraeli Marylandben (Mária földjén) található 20 milliárd bit/másodperc kapacitású megaszámítógép. Jelenleg ez a világ legnagyobb kapacitású számítógépe. Az emberi agy 5000 bit/másodperc kapacitású tehát egy ilyen szuperszámítógépre akár egy ország népességét is rá lehet kapcsolni. A Dr. Carl Sanders által kifejlesztett beszédes elnevezésű "fenevad jele" mikrochippet már kikisérletezték Indiában, mint termékenység gátlót és a vietnami háborús veteránokon, mint magatartásbefolyásolót. Szerencsétlenek, amikor a közvéleményhez fordultak elembetegeknek állították be őket. Egy másik kifejlesztett high-tech mikrochip már tartalmazza egy ember nevét, fényképét, TB számát, ujjlenyomatát, fizikai leírását, családi történetét, címét, foglalkozását, adószámát és erkölcsi bizonyítványát. 1994-ben az Intel Corporation egy 5 éves megbízást kapott a bőr alatti mikrochippek kikisérletezésére. A chip kétirányú kommunikációra képes, tehát szatelliten át üzeneteket küld a központi számítógéphez, de üzeneteket a chiphez is lehet küldeni ugyanilyen úton. Az elv azonos a televízió receiverekkel, amiket távolról lehet programozni. Már 1966-tól egy CIA pszichológus az agy és a számítógép közötti kétirányú kommunikációról beszélt. Amikor egy ilyen chip be van ültetve a testnek egy olyan pontjára, ahol a központi idegrendszerrel kommunikálhat, akkor a működésünk minden területe befolyásolható lesz: a foganástól kezdve befolyásolt gondolatokon át a magatartásig. Ami az IBM-et illeti már régen kifejlesztett egy láthatatlan bar kódolási rendszert, ami 3 szet 6 számjegyű számsorból áll (666) és fájdalom nélkül lehet lézerrel a bőrre égetni egy másodperc töredéke alatt anélkül, hogy a személy akár tudna róla. Ezt jelenleg teheneken alkalmazzák, de ki tudja már hány új szülöttnek a bőrére sugározták rá az újszülött osztályainkon világszerte. A jelzés nem észlelhető szabad szemmel.
íbr> Az USA DARPA egy olyan projektet folytat, a Gandalf Project, aminek keretében egy mobil telefon követő készülékkel és a szatelitekkel, a biztonsági operativok ki tudják iktatni az Új-világrend ellenségeit a föld déli féltekén. Állítólag a csecsen vezetőt ilyen módszerrel gyilolták meg. Ám, hogy ezek az 'ellenségek' kik azt több hivatalos helyről és komoly dokumentációból tudhatjuk meg: AZ ABNORMIS EMBEREK. Szerencsére mivel tudjuk, hogy jobbára milyen embereket figyelnek meg, hallgatnak le, követnek és zaklattatnak központilag irányított fasiszta szervezett zaklató csoportokkal világszerte, nincs mit félnünk, hiszen meg tudjuk mondani teljes bizonyossággal, hogy kik is ezek az "abnormis emberek". Sorolom tehát őket, hogy az olvasó is tisztában legyen vele:
szakszervezeti szervezők, háborúellenes aktivisták, globalizáció ellenes mozgalmak vezetői és tagjai, környezetvédelmisek, állatvédelmi aktivisták, civil szabadságokért és emberi jogkért kiálló személyek, leleplezők, hazafiak, a spirituális ébredés folyamatában lévő személyek, szentek, másként gondolkozók, átalagosnál magasabb intelligenciájú és erkölcsileg/spirituálisan fejlett termékeny korban lévő nők, és így tovább. A miheztartás végett: Ők az ABNORMIS SZEMÉLYEK. Őszintén szólva a globális diktatúra és azok mammut vállalatainak fasiszta vezetői szempontjából, majd minden ember a földön ABNORMISNAK minősíthető, ha már tisztában van azzal, hogy hány forint egy kalapács a legközelebbi barkácsboltban és eltűnődik azon, hogy a kormánya miért vette meg ugyanazt a kalapácsot 25.000 adófizető pénzen. Arról már nem is beszélve, ha valaki "más", mert a tömegkultúrától eltérő módon öltözködik vagy gondolkozik. Ha Ön eddig úgy vélte önmagáról, hogy normális, akkor most ennek a tévhitnek, kérem azonnal intsen örök búcsút, mert ahogy az Új-világrend szilárdul úgy lesz Ön is egyre gyanúsabb és abnormisabb, ha nem szellemileg visszamaradott, béna, süket és vak, illetve, ha nem pszichopata, szociopata vagy közönséges bűnöző.

Amiről még érdemes említést tenni az, az, hogy robotizált rendőrök és katonák már léteznek. A rendfenntartást is robotizálni és távirányításúvá akarják tenni. folytatás lesz itt ....
Probléma-Reakció-Megoldás

A világunkat irányításuk alatt tartó Globális Eltinek és Fekete Testvériség netwőrkjének van egy igen hatásos tömegmanipulációs eszköze, amivel érdemes mindenkinek tisztában lenni. Ezt a manipulációs 'fegyvert' probléma-reakció-megoldás manipulációnak lehetne nevezni. A Globális Elit stratégistái elsődlegesen teremtenek egy problémát, úgy, hogy összállítanak, finanszíroznak és kiképzenek egy ellenkező csoportot zavargások előidézéséhez, mondjuk egy létező struktúrával vagy eszmével szemben (egy ország, egy régió, egy kontinens vagy akár a demokácia), amit ők maguk akarnak átvenni vagy megváltoztatni. A mai időkben ilyen ellenkező csoport volt a KLA, a Koszovó Felszabadítási Hadsereg, akiket a Globálsi Elit médiái 'szabadságharcosoknak' és 'felszabadítóknak' állítottak be. Ezek a csoportok jobbára drog dealerekből, közönséges bűnözőkből, ultra nacionalistákból, radikálisokból és kisebbségekből állnak. Ugyanebben az időben a média segítségével démonizálják azt az országot, régiót, politikust vagy eszmét, amit meg akarnak dönteni vagy meg akarnak változtatni. Példának okáért Milosevic, Saddam Hussein, Kaddafi, akiket szinte új Hitlereknek állítottak be. De, hogy még teljesebb legyen a félrevezetés, a Globális Elit vagy a Fekete Testvériség tagjai beállnak a démonizált oldalra is, hogy azt felfegyverzzék, finanszírozzák és tanácsokkal lássák el.

Vagyis elöszőr létrehoznak egy problémát, amit ők maguk kreaáltak és amelynek mind két oldalán lényegében ők állnak. A problémát aztán kivonszolják a világ színterére a média segítségével. A média mindenféle borzalmas bűnöket mutogat, jobbára ártatlan civil áldozatokról. Ekkor az emberek felháborodva kiáltanak "valamit tenni kell az atrocitások leállítása érdekében!'. Vagyis megszületett a mesterségesen előállított reakció. Ez ma folyik Magyarországon is a cigány gyilkosságokkal, amiket a titkosszolgálat hajtott végre, illetve a Magyar Gárdával és az Egész Kossuth téri színjátékkal, aminek keretében 'radikálisokat' teremtettek a mádia, fizetett professzionális provokátorok és fizetett forradalmi vezetőkkel. És ez történik az USA-ban, Németoszágban és más országokban a fegyver kontroll leple alatt is. Az a sok iskolai vérengzés és bekattant ámokfutók, akik halomra gyilkolnak embereket egyáltalán nem azok, aminek látszanak.

Miután megszületett a probléma és a reakció, az Új-világrend bábmesterei előjönnek a megoldással. Ez a megoldás lehet az Egyesült Nemzetek békefenntartó haderege, egy ENSZ koalicíós erő, vagy egyensen NATO hasdsereggel folytatott háború. Ha a békefenntartókat sikerül bevinni azok soha nem mennek el, mint ahogy az oroszok sem távoztak Magyarországról. Igy aztán minden régióban, ahol várható volt ellenállás az Új-világrenddel szemben, beültettek ilyen békefenntartó seregeket, akik irányításuk alatt tartják a régiót, vagy egyenesen lerohanták a régiókat.
Drog ellenes háború

Az Amerikai Egyesült Államok drogellenes háborúja nem más mint egy durva tréfa. Az USA kormánya, de azon belül is a CIA, a világ legnagyobb drog uraságai. A drog pénzből Black Opokat, azaz titkos fekete akciókat finnaszíroznak világszerte, beleértve - állítások szerint - gigászi földalatti városokat, amikben nem csak emberek, hanem extraterrestriális lények is élnek. Folyt köv ....
Populáció kontroll: eugenika 



A Globális Elit tudatos populációcsökkentő politkát folytat. Ennek két leglátványosabb módszere az eugenika és a háborúk mérnöklése. Az eugenika az Elit módszere arra, hogy azoknak az embereknek a társadalmi reprodukcióját csökkentse vagy megállítsa, amelyeket ők maguk alacsonyabbrendű rassznak vélnek, hogy aztán egy mester rasszot hozzanak létre kívánatos genetikai karakterisztumokkal. Az eguenikának egy legközismertebb híve maga Hitler volt, de az eugenika már sokkal korábban elkezdödött és a mai napig tart. Az eugnika mögötti filozófiát egy bizonyos Thomas Malthustól származik, aki a 18. és 19. századokban azt szorgalmazta, hogy a szegényket úgy pusztítsák ki, hogy növeljék a betegségeket és a gyermek mortalitást. A malthausimizmust azóta sok szervezet adoptálta a programjaik alap ezsméivé. A Rockefellerek hozták létre az New Yorki eugenikai kutató klinikát és az első Nemzetközi Eugenikai Kongresszus Londonban tartották 1912-ben Winston Churchill jelenlétével. 1917-re 15 amerikai állam vezett be eugenika törvényeket az epilepsziások, az elmebetegek és a habituális bűnözők sterilizálásához. 1932-ben a 3. nemzetközi eugenikai kongresszus főtémája a négerek eugenikája volt. A kongresszuson ott volt egy náci, Dr. Ernst Rudint, akinek a részt vételét a Bush és a Hariman családok támogatták. Vissztérve Németországba Rudin a Rockefellerektől kapott finanszírozást annak a politkának a bevezetéséhez, aminek keretében streilizálták a szellemileg visszamaradottakat, a süketeket, a vakokat és az alkoholistákat.

Miközben 1941 és 43 között -ÉS NYÍLVÁNOSAN MÉG MA IS - a világ elítélte Hitlert a 'mester rassz' ideológiája miatt, az USA-ban példának okáért 42.000 embert sterilizáltak. 1948-ban a stterilizációs Liga Inc. megalapított egy eugenikai központot, ami belekezdett egy projektbe, aminek keretében fiatal gyermekeket sterilizáltak, akikről úgy vélték alacsony volt az intelligenciahányadosuk, holott jól tudjuk, hogy 13-14 éves korig az intellgienciahányados változó, tehát nem bizonyos, hogy egy gyermek, akik 6 éves kroában kissé butának tűnik, vagy 10 éves korában az iskolai jegyei rosszak, nem fog kiderülni róla 13-14 éves korában, hgy az IQ-ja 124. Ezt a projektet a Bush család egyik közeli baráti családja finanszírozta. A háború után pedig John D. Rockefeller és John Foster Dulles (a Rockefellerek egyik unokatestvére, a CIA vezetője, náci koncentrációstáborokban ügyködő zsidó náció tudosok Amerikába menekítője és azok sátánista agykontroll kísérletekre való felhasználója) kampányt folytattak a nem fehér populáció növekedése érdekében és 1952-ben létrehozták a Populáció Tanácsot, ami a mai napig létezik és a fehér emberek 0% lakossági növekedését szorgalmazza az USA-ban, a családi tervezést a fejlődő országokban és a Római Klub malthauzizmusának terjedését.

A Globális Elit eugenikai politikáját a Világbank finanszírozza, akik a Rio Summiton megduplázták az erre szánt támogatását. A születési rátát ma a fejlődő otrszágokban gazdasági szankciókkal való félelemkeltéssel biztosítják. A Globális Elit populáció kontrolra irányuló terveiről egy 1962/63-as beszámolóból értesülhetett a világ, egy titkos tanulmánycsoport által elkészített beszámoló, ami háború nélküli populáció kontroll technikákat dolgozott ki. Ez a tanulmány olyan módszereket emlegetett, mint a születések korlátozása vízbe és élelmiszerbe adagolt szerekkel, hogy csak azok tudjanak teherbe esni, akiknek aztán kiutalnak ellenszert. George Bush Hitler egyik támogatója az eugenika mozgalom egy nagy szószólója, olyan emberekkel egyetmben, mint Boyden Gray és William Draper III.. Draper nagyapaja Eisehower ideje alatt szorgalmazta az eugenikát, majd Johnsonnál járt végül sikerrel. 1969-be Bush részt vett egy meghallgatáson, aminek a főtémája 'a túl sok fekete babák veszélye' volt és 1972-ben amikor ő lett az USA ENSZ nagykövete, létrehozta a 'Önkéntes Műtáti Fogamzásgátlás Társaságot', egy sterlizációs ligát, amelynek célja, hogy folytassák az alacsony intelligenciájú gyermekek és nem fehér oszágok lakosságának streilizációját. 1988-ban, amikor Bush elnök lett, akkor ez a program tovább folytatódott.

háború a középosztály ellen a 80'as évektõl, minden közép és kis vállakozást elimilálnak.
a családi egységek tudatos felbontása, a nem kívánatosak holokausztozása
o mikrocsippezett populáció a nemzeti ID kártya után, ami egy biometrikus kártya
o az élelmiszer már úgy van készítve, hogy gyengék és betegek legyünk.
o How fluoride in the water supply causes mental retardation.
flór a vízben, amitõl szellemileg visszamradt gyermekeink születtek (ezért van most olyan sok buta és retardált ember
o Masszív populáció redukció ... az emberi faj 2/3-a ki lesz irtva
o Az embereket túlzsúfolt városokba terelik/kényszerítik, az élelmiszer csökkentve lesz mindez a fenntartható fejlõdés leple alatt.
o A populáció további lebutítása az iskolarendszerrel, egy teljes ÁL-történelem tanítása.
o Eugenika taktikák: oltások, vakcinák, amik halált és az eljövendõ gyermekeinkben szellemi fogyatékosságot okoznak.
o Fertözõ betegségek további terjesztése (Disznó flu, AIDS stb.)
o A HAARP és Scalar Hullámok használara (klíma háborúzás), amivel az emberiséget szubmisszióba kényszerítik (ez már nagyban folyik!!)
o Klímaháborúzás, tudatosan elõidézett gazdasági összeomolás, más nagy terrorista támadások amiket a martial law bevezetéséhez fognak használni. A martial law beálltával koncentrációstáborokba lesznek terelve az emberek. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése