2014. július 19., szombat

A tetvek háborúja a nemzet ellen .


A tetvek háborúja a nemzet ellen .

Kétéltű gépkarabély az orosz speciális

egységek számára



Posted on 2014/01/16Szerző: Admin
A Tulai Finommechanikai Tervezőiroda a moszkvai „Interpolitech-2013” kiállításon mutatta be új, kétéltű gépkarabélyát (ADS), amellyel a célok hatékonyan megsemmisíthetőek szárazföldön és víz alatt egyaránt. A fegyver nagyban megkönnyítheti az Orosz Haditengerészet különleges egységei tagjainak életét, akiknek a feladatok végrehajtásához jelenleg még két fegyvert kell magukkal vinniük: egy speciális fegyvert a víz alatti tüzeléshez, valamint egy AK-74M gépkarabélyt. Az orosz kormány döntése alapján az ADS a közeljövőben rendszeresítésre kerülhet a hadseregben.


APS gépkarabély





Az 1970-es években a Szovjetunió Haditengerészetének különleges erői két speciális, kiskaliberű fegyvert alkalmaztak a víz alatt: APS (Speciális Víz alatti Gépkarabély) és SPP-1 (Speciális Víz alatti Pisztoly). Mindkét fegyver esetében hiányosságok egész sorát rögzítették: megbízhatatlan működés, rozsdásodás, pontatlanság.
A legnagyobb hiányosság azonban a szárazföldön való alkalmazhatatlanság: ahol a hatékonysága sokkal gyengébb az átlagos gépkarabélykhoz és pisztolyokhoz viszonyítva. Ezért kényszerülnek harci búvárok mind a mai napig arra, hogy két készlet fegyvert kell magukkal vinniük: APS és a szárazföldre AK-74M, valamint SPP-1M és a hagyományos Makarov pisztoly.
A víz alatti fegyverek elengedhetetlenek az ellenséges búvárok elleni harcban, valamint a diverziós műveletek végrehajtása során. A hagyományos fegyverek, bár alkalmasak víz alatti tüzelésre, erre a célra több ok miatt is használhatatlanok. Az első ilyen a folyadék tehetetlenségi ellenállása, ami a levegőjének sokszorosa, a víz sűrűsége nem teszi lehetővé az automata fegyver gyors újratöltését (néha teljesen lehetetlen). Másodszor a szárazföldi gépkarabélyok és pisztolyok anyagát nem víz alatti alkalmazásra szánták, hosszú távon nem képes ellenállni a környezetnek; veszít zsírzó képességéből, korrodálódik, és gyorsan elveszíti működőképességét. Végül a hagyományos lőszerek, töltények, amelyek a szárazföldön pontos lövést biztosítanak a víz alatti tüzelésre teljesen alkalmatlanok. Példaként említhető, hogy a meleg és hideg víz határán a golyó „megpattanhat”, azaz a lövés hossztengelyéhez viszonyítva eltér. Mindezek mellett a lőszerek aerodinamikai kialakításának eredményeképpen azok a víz alatt gyorsan elvesztik energiájukat, és jelentősen „fékeződnek”. Ezen okok miatt már a Szovjetunióban úgy döntöttek, hogy a búvárok számára speciális lőfegyvert fejlesztenek.
APS gépkarabély
Az 1970-es évek első felében a „Precíziós Gépgyártásra Szakosodott Központi Tudományos-kutató Intézet” (TsNIITochMash) kezdett el speciális gépkarabélyt fejleszteni kifejezetten vízben való alkalmazásra. 1975-ben zajlott a fegyver tesztsorozata, amely úgy egyes, mint sorozatlövésre egyaránt alkalmas volt. A gépkarabély hossza 832 mm, a cső hossza 300 mm. Az APS tömege 26 lőszerrel a tárban 3,7 kg. A fegyver hatásos lőtávolsága 5 méteres mélységben 30 méter, míg 100 méteres mélységben 10 méter. A gépkarabély tűzgyorsasága szárazföldön 600 lövés/perc, míg víz alatt 500 lövés/perc. A fegyverrel 2000 lövés adható le víz alatt, míg szárazföldön ez a szám mindössze 180.
A fegyverhez lett kifejlesztve 15 g tömegű, MPS 5,66×39 kaliberű speciális, 120 mm hosszú lőszer. A kialakításnak köszönhetően a lőszer hosszabb távon veszít energiájából, nagyobb távolságra képes eljutni, valamint stabilizálja a röppályát.
A katonai búvárok felszerelésének egyszerűsítése érdekében elengedhetetlennek tűnt egy a szárazföldön és víz alatt egyaránt hatásos fegyver kifejlesztése. Az ADS fejlesztése 2000-ben kezdődött meg, kezdetben a Sport- és Vadászfegyverek Központi Tudományos-kutatóiroda, Tulai Finommechanikai Tervezőirodája égisze alatt. Az orosz védelmi minisztérium csak később kezdett érdeklődést mutatni a fejlesztés iránt.
ASM-DT gépkarabély
A kétéltű gépkarabélyt az ASM-DT kísérleti fegyver alapjain fejlesztették, amelyhez korábban az APS-t használták fel. Az ASM-DT, amelyet az „Oroszlánfóka” elnevezéssel illettek, szerkezetileg szinte megegyezik az alap, kézi lőfegyverekkel, azzal a különbséggel, hogy ebből a fegyverből kilőhető a hosszú, tű alakú lőszer éppúgy, mint a hagyományos 5,45×39 mm-es.
Az ASM-DT első tesztjeit sikeresnek ítélték, azonban a projektet nem fejezték be. Az új fegyverrel párhuzamosan fejlesztették a hagyományos lőszerhez nagyban hasonlító, speciális víz alatti használatra szánt lőszert, amit a Tulai Tervezőiroda (KBP) hozott létre és az, a PSP jelölést kapta. Alapmérete megegyezett a hagyományos lőszerével – 5,45×39 mm – sajátosságát az 53 mm hosszú, 16 g tömegű, tű alakú acélmag adja.
PSP lőszerek
A PSP hatásos lőtávolsága víz alatt 5 méteres mélységig 25 m, míg 20 méteres mélységben 18 m. A PSP nagy előnye, hogy a hagyományos lőszer méreteivel való megegyezésének eredményeképpen azokat az AK-74M tárjával lehet alkalmazni. A PSP alapjain fejlesztették ki a PSP-U kiképző (vak)lőszert bronzmaggal, amelynek tömege 8 g, amelynek eredményeképpen a hatásos lőtávolsága jóval kisebb az éles lőszernél.
Azok után, hogy a tulai tervezőiroda kifejlesztette a PSP-t, folytatódott a kétéltű gépkarabély fejlesztése. Ezúttal azonban úgy döntöttek, hogy a Vaszilij Grjazev által kifejlesztett szárazföldi, 5,45 kaliberű A-91M alapjain indulnak el. Az A-91 tömege – lőszerek nélkül – 4,3 kg, hossza 660 mm (a cső hossza – 415 mm). A gépkarabélyhoz 5,45×39 mm-es töltények és VOG-25 típusú, 40 mm-es gránátokat alkalmaznak.
Az A-91M gépkarabély egy gázelvezetéses, forgó zárfejes reteszelésű, bullpup rendszerű fegyver. Kiküszöbölve a bullpup rendszer korábbi hátrányát, egy technikai megoldásnak köszönhetően a fegyvert egyaránt használhatják jobb- és balkezesek is. Az A-91M gépkarabéllyal egyes- és sorozatlövés is leadható.
ADS kétéltű gépkarabély
Az A-91M-től az ADS-ig tartó munka során a mozgóalkatrészek fejlesztésén kívül széles körben alkalmaztak kompozit anyagokat, amelyeknek köszönhetően rengeteget javítottak a fegyver korrózió ellenállásán. A tulai KBP által nyilvánosságra hozott adatok szerint a gépkarabély tömege 4,6 kg (beleszámítva az integrálható gránátvetőt), hossza 685 mm. Az ADS elméleti tűzgyorsasága 800 lövés/perc, célzott lőtávolság szárazföldön 500 m. Az ADS éppúgy, mint az A-91M bullpup rendszerű és hangtompítóval is felszerelhető. A speciális PSP mellett a fegyver 7N6, 7N6M, 7N10 és 7N22 típusú, hagyományos lőszerekkel is használható.
A kísérletek eredményei alapján a fejlesztők olyan következtetésre jutottak, hogy az ADS a lövések szórásképét tekintve felülmúlja az APS és AK-74M típusokat víz alatt és szárazföldön egyaránt. Hasonló fejlesztések a világ más országaiban is folynak, ugyanakkor hivatalosan kétéltű gépkarabély csak az orosz hadseregben található meg. Az ADS-t a tervek szerint exportálni is fogják, ezzel kapcsolatban a „Roszoboronexport” már megkezdte a marketing tevékenységet.







Hozzá képest Kaya Ibrahim kezdő kisinas!







Posted on 2014/06/30Szerző: Admin
Múltja volt is, lesz is az embernek. – mondta Offshore Miklós fejlesztési miniszter, az ország legnagyobb vidéki cégtemetőjének üzemeltetője. Az ember, aki ipari méretekben gyártotta és tüntette el a cégeket ezzel vajon azt akarta mondani, hogy a jövőben sem kívánna felhagyni az offsóros, céges ügyeskedéssel?
Semjén elzengett örömódája szerint a kis Miki saját erejéből ért el gazdasági sikereket nyírség keleten. Szerintem meg annyira azért nem volt nehéz dolga, hisz a Simicskáék Kaya Ibrahimos receptjéért csak le kellett hajolni az ifjú kereszténynek, és alkalmazni kellett a benne foglaltakat betű szerint. A kis Miklós meg annyira jó tanulónak bizonyult, hogy az Együtt költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést, mer’hát ugye a 700 az gombócból is kurva sok, nem még elcégtemetőzött vállalkozásból.Mit mond a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Seszták volt is, lesz is monológja után? Hogy lófaszt, mama, Miklóska egy cukipofa, aki ellen büdöspernahajderek folytatnak lejárató kampányt.
Ennyi erővel mondhatták volna azt is, hogy a cégtemetőzés vagy elibrahimozás ősi fideszes hagyománya az elmúlt huszonöt évnek, teljesen normális hétköznapi tevékenység – amit ráadásul hatékonyan is művelnek – ne tessék itt a habot verni feleslegesen. Ráadásul a zemberek erre adtak felhatalmazást áprilisban mikor tudták, hogy vannak ezek az Offsór Miklósok akik a parlament közbeszerzési bizottsági elnökként ültek ciprusi offshore cégek felügyelő bizottságaiban, mégis kétharmados felhatalmazást adtak, hátha uniós pénzekkel zsonglőrködő miniszter válik belőlük.
Persze, nyilván tudjuk, hogy a narancsba öltözött komcsik, ügyeskedők, besúgók, III/II ügynökök is a ti kutyátok kölykei, akiket megvédeni kötelesség, mert ellenkező esetben a Gazdi mocos, a lassan tejhatalmú postássá is kinevezett Lázár pedig üzengetősen szomorú lesz. De azért arra kíváncsi lennék, hogy legalább a négy fal között megcsóváljátok a fejeteket kedves A Pártra szavazók, mikor ezeket az embereket látjátok kirakatba tolva pénztalicska rendszert építeni?
(varanus)
Bal-Rad komm: Persze azt is tegyük hozzá, hogy a “kivetkőzött komcsik”-stb.stb.stb.-nem is annyira komcsik voltak, mint inkább “hozományvadász hiénák”, és mindegyik politikai maffiában jelen voltak-vannak!
De hogy is mondta Kádár János? “Mert nem minden kommunista párttag, és nem minden párttag kommunista”!
Maradjunk annyiban, hogy a politikai maffiákba egykori MSZMP-s PÁRTTAGOK igazoltak át!


Újoroszországi “fegyvernyugvás”-tucatnyi halottal



Posted on 2014/06/30Szerző: Admin
goodx
Donbasszban a latorhorda mára virradóan IS felrúgta a Valcman által “meghosszabbitott tűzszünetet”
Tábori tüzérségük lőtte Szlavjanszk külvárosát, valamint Szemjonovkát, Vasztocsnyidot és Szlavkurort falukat.
Cservonopartizanszknál tegnap este elkezdtek lövöldözni a latrok. A “csendháboritást” megunó milicia odapörkölt.
bummbumm
Három lator többé már nem fog zajongani. Négynek-talán-van esélye, hogy tolókocsival még tud majd mozogni.
Szlavkurortra fehérfoszforral töltött gránátokat lőttel. Ebben a támadásban két milicista súlyos égési dérüléseket szenvedett.
A Donyeckben állomásozó 3037 számú ukrán egység mellé rendelt “nemzeti” gárda lőszerraktárát érte aknavető találat. A lőszerraktár kigyulladt, jelenleg is lángol és robbanások hallatszanak.
Az első jelentések szerint legalább hat zsoldos odaveszett.




Szíria: 300 halálos áldozata van az izraeli terrornak





index-izraeli repuloPosted on 2013/05/06Szerző: Admin
Izrael újra a libanoni Hezbollah síita szervezetnek szánt iráni rakétaszállítmányra mért légicsapásokat – az ENSZ főtitkár aggasztónak nevezte a helyezetet.Szíria hadüzenetnek nevezte a légitámadásokat és az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult. Szíriai források szerint mintegy 300 halálos áldozata volt a légicsapásoknak, amelyeket több térségbeli ország elítélt, és hasonlóan foglaltak állást a szíriai ellenzéki szervezetek is.
Vasárnap hajnalban nagy erejű robbanások rázták meg Damaszkuszt, a detonációk következtében hatalmas tűz keletkezett. A Damas Post internetes portál szíriai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a légicsapások következtében mintegy 300 katonai alkalmazott vesztette életét, és több százan megsebesültek. Az internetes portál szerint a támadások elsősorban azokat az elővárosokat érték, ahol az elnöki gárda egységei állomásoztak.A szíriai állami tévé közölte, izraeli rakéták csapódtak be egy katonai kutatóközpontban Damaszkusz közelében, az attól északnyugatra lévő Dzsamrajában. Az épületegyüttesben működő kutatóközpont diplomaták szerint a szíriai rakétaprogram egyik nagyon fontos helyszíne. A komplexumnak része több bázis és egy lőszerraktár is. Nyugati hírszerzési források szerint a célpont egy, Fateh-110 típusú rakétákat tároló raktár volt. A rakétákat Irán küldte a Hezbollahnak.
Izrael nem kommentálta a támadásról szóló jelentéseket. Egy katonai szóvivő ugyanakkor közölte, hogy az ország északi részére telepített Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszer két ütegét készültségi állapotba helyezték. A szíriai külügyminisztérium elítélte a légitámadásokat. Fejszál Mekdad külügyminiszter-helyettes vasárnap a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva izraeli hadüzenetről beszélt. Kijelentette, hogy adott időben országa megtorolja a támadást. A damaszkuszi külügyminisztérium egyidejűleg levélben fordult az ENSZ-hez, illetve a világszervezet Biztonsági Tanácsához, azzal vádolva Izraelt, hogy a támadásokkal terrorista csoportoknak nyújt közvetlen katonai támogatást. Damaszkusz terroristáknak bélyegzi az Aszad-rezsim ellen harcoló felkelőket.
Elítélte és agressziónak nevezte az izraeli támadásokat az egyiptomi elnök. A kairói elnöki hivatal közleményében úgy ítélte meg, hogy a légitámadások megsértik a nemzetközi jog alapelveit, és veszélyeztetik a térség biztonságát, illetve stabilitását. Elítélte az izraeli légitámadásokat Libanon és az Arab Liga is. Nabíl el-Arab, a pánarab szervezet főtitkára felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy haladéktalanul cselekedjen a további veszélyes, egy arab állam szuverenitása ellen irányuló izraeli agresszió megfékezése érdekében. A szíriai ellenzéki szervezetek ugyancsak elítélték a szíriai terület ellen vasárnapra virradóan végrehajtott izraeli légitámadásokat.
A több ellenzéki csoportot összefogó, kairói székhelyű ellenzéki szervezet, a Szíriai Nemzeti Koalíció bírálta Izraelt, és azzal vádolta, hogy saját céljai érdekében használja ki a szíriai konfliktust. A szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy az izraeli bombázások elterelték a figyelmet az elmúlt napokban a szíriai kormánycsapatok által végrehajtott tömeges gyilkosságokról. A koalíció nem tartotta kizártnak azt, hogy az izraeli támadások miatt a szíriai rezsim újabb bűncselekményeket követ el. Egyidejűleg mélységes sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a nemzetközi közösség egyrészt hallgat, másrészt tehetetlen a Szíriában zajló eseményekkel kapcsolatosan. Egy másik ellenzéki szervezet, a Szabad Szíriai Hadsereg némileg tartózkodóbban reagált. A szervezet felháborítónak nevezte a támadásokat, ugyanakkor rámutatott, hogy Szíriát – mint fogalmazott – Izrael mellett minden nap Bassár el-Aszad elnök is bombázza.
Izrael pénteken is légicsapást hajtott végre Szíriában. Egy izraeli kormányilletékes ezt elismerte, és közölte, hogy a támadás célpontja egy, a Hezbollahnak szánt rakétaszállítmány volt. A damaszkuszi média szerint a pénteki és a vasárnap hajnali izraeli támadás is a dzsamrajai létesítmény ellen irányult, amely alig 15 kilométerre fekszik a libanoni határtól.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű szervezet szerint a vasárnap hajnali légicsapás olyan súlyos volt, amilyenre a szíriai fegyveres ellenzék nem lenne képes. Szemtanúkat idézett, akik szerint a támadás idején harci gépek repültek el a térség felett. Az OSDH szerint egy lőszerraktárt is ért légitámadás. Más aktivisták nem zárják ki, hogy egy rakétadandárt és a köztársasági gárda két alakulatát is támadták az izraeli gépek. A szíriai állami televízió szerint ez válasz volt a kormánycsapatok közelmúltbeli sikereire, és Jeruzsálem ezzel “a terrorcsoportok” harci szellemét akarta növelni.
Izraelben az utóbbi hónapokban a hadsereg illetékesei többször hangsúlyozták: nem tűrik el, hogy Szírián át fegyvereket szállítsanak a Hezbollahnak. Más forrásokból nehéz megerősíteni a szíriai híradások hitelességét a helyszínről tudósító újságírók munkáját korlátozó intézkedések miatt. Ha viszont igazak a hírek, akkor január vége óta a vasárnapi volt a harmadik izraeli légicsapás Szíriában a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányokra.
Aggódik az ENSZ-főtitkár
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az Izrael által vasárnap végrehajtott szíriai rakétatámadások miatt ismét figyelmeztette a térség országait annak veszélyére, hogy a szíriai polgárháború kiterjedhet az ország határain túlra. Nagyon aggasztónak nevezte a helyzetet, és nyugalomra intett minden felet.
Izraeli tisztségviselők először nem kommentálták a támadásról szóló jelentéseket, később azonban egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő közölte, hogy az izraeli erők hajtották végre a támadást, de annak nincs köze a szíriai polgárháborúhoz. A cél az volt, hogy megakadályozzák az iráni rakéták eljuttatását a Hezbollahnak, mert tartani lehet attól, hogy ha Izrael megtámad iráni atomlétesítményeket, akkor az általa támogatott libanoni szervezet a kapott rakétákkal akár Tel-Avivot is támadhatja.
John McCain republikánus párti amerikai szenátor az izraeli támadásra reagálva azt mondta: elképzelhető, hogy a szíriai célpontok elleni izraeli csapások hatására Washington sürgetőbbnek érzi majd, hogy beavatkozzon Szíriában, bár Barack Obama amerikai elnök mindeddig azt mondta: nincs olyan terve, hogy szárazföldi csapatokat küldjön az arab országba.
A Reuters szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy Izrael kérte-e az Egyesült Államok jóváhagyását a szíriai támadáshoz. Egy meg nem nevezet hírszerzési tisztségviselő azt állította, hogy Washington előzetesen semmilyen információt nem kapott a támadásról, csak utána.
Amerikai tisztségviselők még régebben azt mondták: Izrael nem érzi szükségét annak, hogy engedélyt kérjen Washingtontól az ilyen támadásokhoz, már csak akkor tájékoztatja, ha az offenzíva megindult. A Fehér Ház szóvivője most csak annyit mondott a vasárnapi rakétacsapásokkal kapcsolatban, hogy az amerikai kormány egyfolytában és részletesen egyeztet az izraelivel.
(Hiradó)
Bal-Rad komm: A latorállam Izrael most már csak imádhozhat, hogy a bosszú ereje csekély legyen!
Izrael békés, tisztességes állampolgára pedig tegyék már fel kormányuknak a kérdést: PUSZTULNI AKARTOK?
A világ is fel kell hogy tegye a kérdést: MEDDIG TERRORIZÁLHATJA MÉG IZRAEL A VILÁGOT?!
De választ is kell adni! A világ szeme most Oroszországon.









Légvédelmet szereztek ma be a donbassziak







Posted on 2014/06/29Szerző: Admin
A Donyecki Népköztársaság Hadserege ma délelőtt egyszerűen birtokba vette az ukrán hadsereg A-1402 jelű légvédelmi rakétaezred donyecki bázisát.
w_08fa0290
Szőröstül-bőröstül-technikástul! Nem volt semmiféle felhajtás, lövöldözés. Szépen csendben megalkudtak a felek. Elvégre is fegyverszünet van! A DNR erői mondták, hogy ez nekik kell! A katonák meg odaadták a kulcsokat-ehun ‘e!-vigyétek.
Az A-1402 2007 óta állomásozott Donyeckben. A keleti határok légvédelmének az ellátása volt a feladata. 150 km. sugarú körben tud a technikájuk hatni, és 20 km. magasságig.
Most inkább Valcman Nyalókakirály, valamint megbizói és udvaroncai vérnyomására lesznek nem kis hatással.


Jöhetnek a telepesek – Kizárólag izraelieknek eladó egy

magyar termőföld terület



Posted on 2014/06/28Szerző: Admin
Udvarias telepesek Fotó Wall Street Journal
Ilyen udvariasan beszélgetnek az izraeli telepesek, az általuk kilakoltatott helyi őslakossággal – Fotó: The Wall Street Journal

- Második Palesztina; mégiscsak Magyarország – “Sálom Áléchem!”

A kormány által elfogadott új földtörvény lényegében nem tudja garantálni, hogy csak a magyar gazdálkodók juthassanak termőföldhöz. Mert vannak, akik csak az izraelieknek adják el földjeiket. – “Helyi és környékbeli lakosoknak a föld nem kiadó és nem eladó” – volt olvasható a hirdetésükben.

Így veszi semmibe a kormány magyar földvédelmi programját egy állítólagosan ároktői, mezőcsáti tulajdonosokat képviselő nemzetközi cég, – melynek profiljában többek között fegyver és lőszergyártás is szerepel.

Kirekesztés, megvetés és a magyarok semmibe vétele mutatkozik meg abban a hirdetésben, melyet ez a nemzetközi cég; a ‘Night Vision’ adott fel az Agroinform.com hasábjain:

85 Ha szántó, 3 Ha erdő eladó Mezőcsát körzetében

Feladva: 2014.05.02 12:18:35
Frissítve: 2014.06.27 11:18:29
Hirdetés azonosítója: 5565115
Ár: 1 Ft tól
Mezőcsát – Tiszakeszi – Ároktő körzetében eladó
- 85 Ha szántó és 3 Ha erdő
- 98 Ha szántő külterületi kiszolgáló épületekkel
- 22 Ha ártéri erdő,
kizárólagosan izraeli, külföldi leendő tulajdonos számára.
Helyi és környékbeli lakosoknak a föld nem kiadó nem eladó!
Kérem vegyék figyelembe megbízóim döntését, hogy ingatlanaikat kinek szándékoznak értékesíteni.
Minden rosszindulatú, gyalázkodó, zsidógyűlölö megkeresés büntetőfeljelentést von/t maga után.
Zsidó ember minden népet tisztel, de ez visszafelé sajnos nem működik.
SÁLOM ÁLÉCHEM
l. Simon Izráel.
Kontakt levélben!
Feladó adatai:
Név: NVH
Telefonszám: +36702007132
Helység: Mezőcsát – Tiszakeszi – Ároktő körzete”
Forrás: Agroinform.com
Ám, ha netán ez a hirdetés is időközben eltűnne, mint az előző hasonló tartalmú, – itt van az elmentett képernyőképe is:
Így veszik semmibe a kormány magyar földvédelmi programjátValamint itt van, az előzőleg a Kuruc.infós megjelenés után eltüntetett hirdetés képernyőmentése is:
agroinform_20140626223110_ffgpgkb
Az itt látható cég elérhetősége, telefonszáma, pedig megegyezik a fenti hirdetés telefonszámával:
Night vision
Night Vision’ – fegyver és lőszergyártás, cégadatok:
Fegyvert és lőszert is gyárt a Night Vision
A fenti képeken láthattuk, mi mindennel foglalkozik a magyar termőföldet és ingatlanokat kizárólagosan izraelieknek, külföldieknek eladó ‘Night Vision Hungary’ Bt. A legérdekesebb ezekből a fegyver és lőszergyártás, – valamint az optika és éjjellátó gyártás vadász és minden bizonnyal egyéb fegyverekre is.
De azért úgy azért megkérdezzük, milyen erkölcsű ember az, aki éjjellátót használ egy állat lelövéséhez?
A magyar föld eladó
A magyar föld eladó
Igen, tehát a magyar föld mégis csak eladó és kizárólag külföldieknek. – “Sálom Áléchem!” – A magyar nép pedig föld és otthon nélkül, – haza nélkül marad. A palesztinok sorsára jut, – ha ezt hagyja. – Nem volt még elég a megaláztatásból magyarok?!
Szabad Riport


U.i.:
A Népköztársaság Mozgalom rövid közleménye: Az, aki idegennek, nem magyar állampolgárnak, – termőföldet, s ehhez kapcsolódó ingatlant elad, vagy tartósan bérbe kiad, – haza és nemzetárulónak tekintendő. – És aszerint is kell bánni vele!



Már kiszállnának magyar népellenes

bűncselekményeikből a zsebszerződő osztrákok…



Posted on 2014/06/28Szerző: Admin
A magyar föld eladó
A népellenes bűnöket elkövető zsebszerződők és magyar hazaáruló bűntársaik menekülőre fogják, miután lelepleződtek a soha el nem évülő termőföld lopási bűncselekményükben. Nem csak az osztrák spekulánsokat kell elkapni, hanem a hazaáruló magyar bűntársakat is! Felül kezdeni: akik legyártották a szükséges szabályokat, akik tudtak mindenről és nem tették kötelességüket, akik jelenleg is hamis tanúzásban vannak…
Vigyázni, mert ez nem tekinthető még a magyar honvédők győzelmének! Ahhoz meggyőzőbbnek kell lenni és konkrét jogorvoslatokat kell felmutatni.
Tömegesen keresnek új magyar vevőt a termőföldekre a nyugati határszélen azok a külföldiek, akik korábban spekulációs céllal, zsebszerződéssel vásároltak hazai területeket – közölte MNO megkeresésére Nagy István. A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az új földtörvény érdemi módosításával megvárjuk az Európai Bizottság jogszabállyal kapcsolatos véleményét.
Még korántsem került pont a magyar termőföldeket érintő, úgynevezett zsebszerződések ügyére. A közéletben tapasztalható csend ellenére komoly mozgások zajlanak a háttérben – közölte a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. – nyugat-dunántúliként naponta tapasztalom, – hogy a zsebszerződés megkötésében korábban részt vevő magyar és osztrák felek közösen keresnek egy harmadik személyt, – hogy felbonthassák az eddig titokban tartott megállapodásukat – tette hozzá Nagy István.
Az államtitkár szerint jellemző, hogy a magyar fél már rég elköltötte azt a pénzt, amit az osztráktól kapott a föld ellenértékeként. Az osztrák „vevők” viszont ráébredtek arra, hogy soha nem kerülhet legálisan nevükre az a terület, amit korában fű alatt megvettek. Ezért most igyekeznek keresni egy harmadik felet – természetesen magyar állampolgárt –, akinek eladhatják a földet.
Ez – szögezte le az államtitkár – legális és jól járható út, ami ráadásul minden érintettnek kedvező végeredmény lehet. Mindezzel ráadásul a törvény is maximálisan eléri az eredeti célját, hiszen a földek legálisan és a valóságban is magyar kézbe kerülnek. Nagy István beszámolója szerint ez a folyamat inkább jellemző a nyugati határszélre, a ritkább az, hogy a törvény erejével akarja valaki kikényszeríteni a külföldi tulajdonos levonulását egy adott területről.
Az államtitkár tudomása szerint a zsebszerződésekkel kapcsolatos büntetőügyek száma alig éri el az egy tucatot.
Zsebszerződésnek tipikusan azokat a megállapodásokat nevezzük, amelyekkel egy külföldi megpróbálja megszerezni a föld tulajdonjogát, ám mivel ezt a jogszabály nem engedi, más szerződésekkel – haszonélvezeti és jelzálogjog bejegyzésével vagy haszonbérlettel – leplezik az adásvétel tényét.
Az uniós csatlakozási szerződésünkben vállaltaknak megfelelően május elsején megszűnt a külföldiek földvásárlási tilalma. De a kormány által elfogadott új földtörvény lényegében továbbra is garantálja, hogy csak a magyar gazdálkodók juthassanak termőföldhöz. A közösségi szabályozás miatt az elvi lehetőséget meg kellett adni az uniós polgárok földszerzésére. Ugyanakkor többszörös védvonalat építettek ki, komoly feltételekhez kötve a földszerzést. Ezek garantálják, hogy csak a helyben élő, életvitelszerűen gazdálkodó magánszemélyek vásárolhatnak földet. Példaként említhető a helyieknek kedvező elővásárlási jogosultsági sorrend, a hatósági engedélyezési eljárás és a helyi földbizottságok vétójoga is…
(Azt, hogy ez mennyire nem így van, láthatják a kapcsolódó anyagunkban -a szerk.)
Források: Planetaudit.org – Felsoharomszek.szek-helyek.ro – MNO


A Népköztársaság Mozgalom megjegyzése:

Azt ugye egyetlen percig sem gondolja senki, hogy az egyszerű, kispénzű, ám a földműveléshez értő magyar emberek kezébe kerülnek ezek a földek? – Hanem a bőséges pénzforrásokkal rendelkező, többségében fideszes nagybirtokok számát szaporítják majd, – szinte kizárólag a tulajdonosaik hasznára. – Valamint a magyarországi izraeli nagybirtokok számát is, ahogyan az majd a kapcsolódó anyagunkban is látható.
Magyarország teljes lakosságának élelmiszer ellátását nem a magán nagybirtokok (legyen az akár Fideszes, vagy annak holdudvarához tartozó, vagy más, Pl. izraeli), – oldhatják meg, – hanem ismét csak a közösségi érdekeket figyelembe vevő, s a közösségi értékeket magukban hordozó; magyar tagtulajdonosokból álló termelőszövetkezetek.
Ahogyan az már megtörtént hazánkban a 60-70-es és 80-as években, – amikor is országunk önellátó volt az élelmiszertermelésben. A sertések száma például a 30 milliót is elérte, míg 2013-ban az összlétszámuk 3 millió alá csökkent!
Az állami gazdaságok, tsz-ek és magán háztáji gazdaságok ellátták az egész ország lakosságát olcsó és jó minőségű élelmiszerrel, – melyeket a szintén állami tulajdonú élelmiszeripari feldolgozó üzemek és kiskereskedelem juttatott el a lakossághoz. – S bőven jutott külföldre is, – közép-európai KGST és a Szovjet piacra.
És igen, – ezen hazai gyártású élelmiszerek minősége összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a manapság kapható multiszemét, – és sokkal olcsóbban is lehetett vásárolni. – Csak a pénzéhes és velejéig szabályozatlan kapitalista rendszer nem képes megbirkózni az ország élelmezésnek problémájával, – szemben a régi népköztársaság mezőgazdaságával és élelmiszeriparával, – melyek képesek lettek volna akár 20 millió ember ellátására is.
Az Új Népköztársaságban a már jól bevált termelési módszerek véve alapul, s a maximális közösségi elvek betartásával indul majd meg a mezőgazdaság népi átszervezése, – a modern, XXI. századi követelmények szerint.
SzRTI




Soros Sakál nem nyugszik! Tovább pénzeli

a banditákat!





Posted on 2013/08/15Szerző: Admin
Bár a Soros Alapítvány 2007-ben bezárt Magyarországon, nem csak Orbán Viktort és Kövér Lászlót támogatta az üzletember, hanem a mai napig pénzel magyar civil szervezeteket – derítette ki a Heti Válasz.
Soros György támogatási pénzei lassan visszaszivárogtak Magyarországra – írja a csütörtökön megjelent Heti Válasz. A lap felidézi, hogy az 1984-ben a kommunista hatóságokkal egyeztetve létrehozott magyarországi Soros Alapítványt annak idején a rendszerváltás katalizátoraként emlegették, és ösztöndíjat kapott tőle Orbán Viktor és Kövér László is. A szociális és kulturális programokat támogató Soros Alapítvány aztán 2004-től 2007-ig fokozatosan kivonult az országból.
Soros azonban újrakezdte a hazai szervezetek pénzelését, tavaly már félmilliárd forintot adományozott civil szervezeteknek az Open Society Foundations és a Center of American Progress, valamint a Center for Reproductive Rights, a Trust for Civil Societyn keresztül – írja a hetilap. A kedvezményezettek között van a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nane, a Patent, a Háttér Társaság a Melegekért, a Mona és az Amnesty International jogvédő szervezetek, a Haza és Haladás Alapítvány, az Eötvös Károly Intézet, a Krétakör Alapítvány, valamint a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
Bal-Rad komm: Nem nyugszik a vén akasztófavirág! Nem sajnálja önteni a pénzt a deviáns és hazaáruló-nemzetrontó-magyargyalázó csürhékbe. Ráébredve, hogy Döbrögi személyében kigyót melengetett a keblén (Döbrögi a megszerzett tudás legjavát saját hasznára kamatoztatja!)-új tanitványok után nézett a kivénhedt csirkefogó.
Nem sajnálja a pénzt-nagy zsákmány reményében-a magyar és népellenes fölforgatók képzésére-támogatására!
Az ilyenféle rablóhordák féken tartására hozta Oroszország az ún. “ügynöktörvényt” Visitoznak is az oroszországi bérencek a törvény miatt-ami igen hatékonyan működik!
Magyarországon” viszont szabad a vásár! Itt Soros Gyurka nyugodta “befektethet”!
Döbrögiék mután kinevelheti a következő generációt!




Döbrögi vallomása: “Zsidó vagyok!”





Posted on 2013/05/09Szerző: Admin
Mit keresett Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszuson (WJC), és miért szólal fel, – kérdezik sokan, magukat jobb oldali nemzeti-konzervatívnak, vagy nemzeti baloldalinak mondó emberek. Erre válaszként felidézünk egy 2012-ben adott miniszterelnöki interjút, amit egy francia nyelvű lapnak adott.
Így talán már érthető miért lehetett Orbán 1988. áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa. Ezután pedig hogyan tanulhatott 1989. szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben, ahol az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. Az is világossá vált, nagy nemzeti politikusként miért adta gyermekeinek a Ráhel és Sára nevet.
Pas question, donc, de faire bouger les frontieres et pas question non plus, selon lui, de raviver, au bénéfice d’un nationalisme outrancier, le racisme et l’antisémitisme. « L’antisémitisme est antidémocratique et inacceptable. Je suis un Hongrois d’origine juive. Mais je n’ai pas de double identité. Mon identité est hongroise et je n’ai aucun probleme avec le fait d’etre juif. Je ne l’ai jamais nié et mon pere me frapperait si je le faisais », affirme Viktor Orban.”
Szó sem lehet arról, hogy megbolygassák a határokat és az fel sem merülhet – szerinte – nehogy a szélsőséges nacionalisták, a rasszizmus és antiszemtizmus abból tőkét kovácsolhassanak.”Az antiszemitizmus antidemokratikus és elfogadhatatlan. Zsidó származású magyar vagyok. De soha nem volt kettős indetitásom. Az identitásom magyar és soha nem volt problémám azzal a ténnyel, hogy zsidó vagyok. Azt én soha nem tagadtam le és apám megvert volna, ha azt tettem volna” – erősiti meg Orbán Viktor”
(NHh.)
Bal-Rad komm: “…soha nem volt problémám azzal a ténnyel, hogy zsidó vagyok.”
-Mi ezt készséggel el is hisszük!
Ez a probléma ugyanis nem az ő problémája!
Ez a probléma a mi problémánk!
Viszont reméljük, hogy a birobidzsani tartós otttartózkodás-pontosan a környezet miatt-nem lesz tudatára nézvést megterhelő! 




Gyűjtögetnek a hitestestvérek az oroszgyilkolásra







Posted on 2014/06/29Szerző: Admin
A dnyepropetrovszki zsidó hitközség szivvel-lélekkel és nagylelkű adományokkal támogatja a kijevi hiénahatalom oroszellenes irtóhadjáratát Donbasszban-irja ahttp://news-mail.by
A Központi Zsinagóga (“Menora Center”) halljában az “Arany Rózsa” nevű fiókba hajigálják a hitestestvérek a zsoldosok megsegitésére szánt pénzadományaikat.
topfoto001
Az igy összegyűjtött lóvét a “nemzeti” gárda sebesültjeinek kezelésére óhajtják elsősorban is forditani. De mint Alekszander Fridkisz elfröcsögte, már egy tonnányi “élelmiszersegélyt”-krumpli, konzervet, zöldségeket-juttattak el a Donbasszban az “oroszok és terroristák ellen Ukrajna egységéért küzdő” zsoldoshordának. Büszkén újságolta az “ügyvezető”, hogy Varsóban Moshe hitestestvér szervezésében is gőzerővel zajlik a tarhálás, és a testvérek ott is mélyen a zsebükbe nyúlnak.
Bőszen és buzgón fohászkodnak is az adományozás mellett a tagok, hogy ne follyon több UKRÁN VÉR Donbasszban, és hogy “hulljanak a terroristák.”
Minden tőlük telhető segitséget meg kivánnak adni az “ÉRTÜK ÉS GYEREKEIKÉRT” vérüket-életüket is adni kész zsoldosoknak. Meg persze Ukrajnáért.
Most éppen már egy második autóra gyűjtenek, mert úgy látják a zsinagóga buzgó látogatói, hogy az őket védelmezők felszereltsége hagy némi kivánnivalót maga után.
2
 
Nyitva van az “Arany Rózsa”-hányjátok hát bele az adományokat!-szólit fel az “ügyvez. ig.”
(Forrás: 
http://news-mail.by)



Lopakodó államcsiny Ukrajnában! A KPRF


állásfoglalása és felhivása az ukrajnai


események kapcsán.



Posted on 2014/01/27Szerző: Admin
Tegnap a késő esti órákban Oroszország Kommunista Pártja (KPRF) helyzetelemző állásfoglalást tett közzé az ukrajnai események kapcsán.
Hitler rajongói már uralják a Baltikumot. Most Ukrajnában akarják megragadni a hatalmat. A rendőrséggel szemben több ezer Galicia által fizetett és jól képzett harcos vonult fel, akik büszkén vallják lelki rokonságukat a náci Banderával.
Az, hogy területükön betiltották Ukrajna Kommunista Pártja működését-a kommunistaüldözés-az egyik legnyilvánvalóbb jele a közelgő fasisztaveszélynek.
Semmilyen esemény sem spontán alakul. Ezt a folyamatot-ezt a bábjátékot-már tapasztalt bábosok játsszák, akik ügyesen szerveztek puccsot Jugoszláviában, Grúziában, Libiában, Ázsiában, a Közel-keleten, Latin-Amerikában, és Afrikában.
Nyugati politikusok és diplomaták nyiltan uszitanak Ukrajnában. Mintha a gyarmataikon lennének, nem pedig egy szuverén ország területén. Lengyelországból és a balti államokból aktiv provokátorok érkeznek. Ukrajna belügyeibe példátlanul pimasz módon avatkoznak be. A törvényes rend helyreállitására tett minden hatósági intézkedést túlzott erőszakként állitják be, zsarolják, és szankciók érvénybe léptetésével zsarolják Ukrajna kormányát.



A képmutató Nyugat a szabadságjogok korlátozásának vádjával nem csak oroszellenes és antikommunista, hanem nyiltan nácibarát is.
Nevezzük nevén a gyereket: Nyugat-Ukrajnában gengszterek hajtanak végre agressziót Ukrajna ellen.
A világ már ezt sokszor megtapasztalhatta. Ukrajnában ugyanazon forgatókönyv valósul meg, mint ami Jugoszlávia és Libia pusztulásához vezetett, és 
ÉRVÉNYESÜLT A SZIRIAI POLGÁRHÁBORÚ KEZDETÉN!
Nem lenne szerencsés, ha a tragikus események miatt Ukrajnában külföldi erők avatkoznának be. Nincs nemzetközi ok, merthogy az 1991 óta egymást követő elnökök és kormányok gazdasági és szociálpolitikája a nagytőke érdekeit képviselte kizárólag, és ez az emberek körében általános elégedetlenséget szült. Egy maroknyi oligarcha mértéktelenül meggazdagodott-több tizmillió ukrán pedig egyre szegényebb lett. Belső szociális okok állnak a feszültség hátterében!
Európa keserű tapasztalata az, hogy az emberek csak elszegényednek-ami pedig termékeny táptalaja a legsötétebb fasizmusnak.
Az ukrán oligarha a globális pénzügyi tőke hatalmától függ, és képtelen megvédeni a nemzeti érdekeket.
Ukrajna “első körben” nem volt képes határozottan elutasitani a destruktiv “partnerséget” az Európai Unióval, amely EU ebbe nem tud belenyugodni. Felbuzditott az általános rend felforgatására, és ennek nyomán az Ukrán főváros utcáit elfoglalták a szélsőségesek.
A technika ugyanaz, mint ami volt 2004-en. Káoszt és zavargásokat kelteni az utcákon. Ám a jelenlegi ukrán elit nem tanulta meg a történelmi leckét. Hanyag, nemtőrődöm magatartásával hozzájárult a zavargások kiszélesedéséhez.
Oroszország az Európai Unió rabszolgatartása ellen
A kormány a hatalmi ágak konszolidálása, a jog és a rend helyreállitása helyett inkább folytatta azon intézkedések sorozatát, amellyel a Nyugat-barát erőket bátoritotta. Gyengesége eredményezte a történéseket.
Mindezzel erősitette azokat, akik az ukrán gazdaságot tönkretették, a globális tőke olcsó munkaerőforrásává változtatták, és az ukrán embereket a másodosztályú fogyasztási cikkek vásárlóivá tették.
Mindez a most zajló romboló orgia zajlik azokban a napokban, amikor közeledik Leningrád náci blokádja áttörésének 70. évfordulóján, és a Nagy Honvédő Háború győzelmée 70. évfordulójának előestéjén.
Ez egyenesen sérti annak a sokmillió ukrán és orosz embernek az emlékét, akik elestek a hitlerizmus ellen.
Oroszország polgárai nem nézhetik közömbösen a Nyugat azon nyilt-arcátlan törekvéseit, hogy egy velünk ellenséges rendszert hozzon létre határaink mentén.
Nem hagyhatjuk figyelmen kivül az Európában egyre növekvő fasizálódás veszélyes tendenciáit.
Oroszország Kommunista Pártja határozottan elitéli az Ukrajnában zajló puccskisérletet. Felszólitjuk Ukrajna, Oroszország és Európa valamennyi hazafias, baloldali, és antifasiszta erőit, hogy határozottan emeljék fel szavukat Hitler bűntársa Bandera örököseinek hatalomra törése ellen Ukrajnában.
Oroszország Kommunista Pártja KB. elnöke
GA Zjuganov
A Bal-Rad CSATLAKOZIK A KPRF FELHIVÁSÁHOZ, ÉS ELITÉLI A CIONATLANTISTA FELFORGATÁST UKRAJNÁBAN!


Megint megszólalt a bolond: “Erről a rendről


álmodtunk 25 évvel ezelőtt”



Posted on 2014/06/29Szerző: Admin
Orbán Viktor miniszterelnök szerint nehéz munkával, de sikerült elérni, hogy Magyarországon az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol. A kormányfő ezt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának vasárnapi tisztavatási ünnepségén mondta, a budai Várban.
avatA miniszterelnök beszédében szólt a 2010 utáni rendvédelmi reformról, kifejtve: az emberek egyik fő elvárása az volt, hogy a rendőrség véletlenül se kelthessen olyan benyomást, hogy nem az áldozatok, hanem az elkövetők oldalán áll, vagy esetleg egyes tagjai a bűnelkövetők táborához tartoznak. Ezzel kapcsolatban kijelentette: az elmúlt években sikerült megtisztítani a rendőrséget az ilyen ügyektől.
Az emberek elvárása volt az is – folytatta -, hogy az ország legeldugottabb településein is érezhető legyen a rendőri jelenlét. Ehhez szükség volt 3500 új rendőrre – emelte ki.
Orbán Viktor azt mondta az ifjú tiszteknek, hogy aki rendőrtiszti pályára készül, annak tudnia kell, hogy a rendőr a törvény hangja, ezért minden szavában és tettében a törvényt kell képviselnie, példát kell mutatnia.
Ha a rendészeti dolgozók naponta nem szereznek érvényt a törvénynek, akkor a törvényalkotók és a bíróságok munkája fabatkát sem ér” – fogalmazott a kormányfő.
Szerinte mára nehéz munkával, de sikerült visszaállítani “a mundér becsületét”, így az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol.
A miniszterelnök külön felhívta a figyelmet a rendvédelmi szervek közötti kiváló kapcsolatra, arra, hogy a rendvédelmisek az elmúlt években bebizonyították, ha baj van, mindig ott vannak: jöhet ipari katasztrófa, egész Európát megtépázó váratlan havazás vagy akár emberemlékezet óta nem látott árvíz, rájuk lehet számítani.
Orbán Viktor az egyik legnagyobb adósságnak a rendvédelmi életpályamodell kialakítását nevezte, jelezve: kiemelten fontos feladatnak tartja e munka elvégzését, hogy tervezhetőbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és stabilabb legyen az ágazatban dolgozók életpályája.
Beszédében kitért az alaptörvényre is mint “emberi és nemzeti szabadságunk fundamentumára”, majd úgy fogalmazott, hogy ebből a szabadságból születik az a rend, amelynek védelmére a rendészettudományi kar végzősei felesküdtek. “Erről a rendről álmodtunk 25 évvel ezelőtt” – tette hozzá a kormányfő.
A 166 végzett hallgató a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt.
A karról idén 120 tiszt kerül a rendőrséghez: ők bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek. A többi végzős hallgató a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz.
(MTI)
Bal-Rad komm: A napokban olyat szólt, hogy “ha iszunk alkoholt-nem beszélünk! Ha beszélünk-akkor nem iszunk alkoholt!”
A jelek szerint már elfelejtette mit beszélt. A jelek szerint ugyanis részegen beszélt! Márpedig-mint tudjuk-a részeg ember általában igazat mond!
Mert ő most kimondta az igazat: “Erről a rendről álmodtunk 25 évvel ezelőtt!”
A Nemzet Patkánya elégedett ezzel a megálmodott, és megvalósitott rendről!
Ő és maffiózótársai igen!
A szolgálatukra felesküdött egyenruhások (“rendőrök”) látványa pedig…!
Bátran kijelenthetjük a magyarok többsége nevében: NEM ÉBRESZT TISZTELETET!
Még csak félelmet sem!
UNDORT IGEN!


Hallható a tűzszünet” Donbasszban



Posted on 2014/06/28Szerző: Admin
A kijevi hiénahatalom latorbrigádja ma támadást inditott Kranszopartizanszk ellen.
Батальон Призрак народного ополчения Луганска. Архивное фото
Nagyon fájt a foguk a kiváló helyen fekvő falura. Olyannyira, hogy néhány közülük ott is hagyta.
A milicia nem szenvedett veszteségeket.
Ez a hir már csak azért is érdekes, mert a Kijevi Helytartóság Vezetője-Valcman Nyalókakirály-ma a Le Figaro cimű francia újságnak adott interjújában kijelentette, hogy bandája katonai győzelmet nem lesz képes aratni Donbassz fölött.
Luhanszk és Donyeck lakóinak a szivét kell megnyernünk. Decentralizációval, az infrastruktúra helyreállitásával, amnesztiával”-nyomta a süketet. De birálta Oroszországot is, mert az segiti a donbassziakat.
A fegyvernyugvás viszont-az eddigielhez képest-valóban fegyvernyugvásnak tűnik. Az a kis lövöldözgetés pedig ami itt-ott előfordul, szinte kell is a feleknek: figyelmeztetés gyanánt: HÁBORÚ VAN!

A világmegváltó ötlet: “Végezzünk Putyinnal!”


Posted on 2014/06/29Szerző: Admin
A kijevi udvari televizió “Suszter Show”-jában a volt ukrán hadügyér Putyin elnök meggyilkolását szorgalmazta.
В эфире украинского ТВ экс-министр обороны Украины предложил убить Путина | Русская весна
A vén lator Anatolij Gricenko az egybegyűjtött bértapsolók előtt hosszan ecsetelgette, hogy bizony a világot meg kell szabaditani a fasiszta ördögtől, aki nem más mint Vlagyimir Putyin-Oroszország elnöke! Még azt is fölvázolta, hogy ha esetleg Putyin elnök Kijevbe érkezne, akkor jönne el az ideje annak, hogy “derék ukrán hazafiak végezzenek vele”. Ez igy lenne rendjén-mordult ötlete előadásának a végén az akasztófára való vén lator.
Elgondolását hosszas üdvrivallgás fogadta.
A jelek szerint “válámi ván” a kramatorszki repülőtéren, amire nagyon vágyakozik a latorhad. Olyannyira, hogy még a “tűzszünetet” is fölrúgták miatta hajnalban, és az elveszitett Karacsun-hegy helyett most a Beljanszk-hegyre fellopakodva lődöznek tüzérségükkel. A repülőteret körülzárva tartó milicia egyelőre hagyja őket puffogni. Kramatorszkot-a várost-ugyanis ebből az állásból nem tudják ágyúzni.
Краматорск обстреливает украинская артиллерия, в районе аэродрома идет бой (видео) | Русская весна
Szidir Kiziny Zsitomir-régió adminisztrációs főnöke tegnap fölvázolta az orosz gáz nélküli-meg a jelek szerint úgy általában a gáz nélküli-jövőt.
Elrendelte a gázfogyasztás azonnali csökkentését, az eddigi felhasználás felére.
Van fánk meg lignitünk-adta ki a verdiktet. Tüzeljünk azzal. A falvakban minek a gáz?-tette fel a kérdést. (Ha még egy-két ilyen intézkedés születik Maradék-Ukrajnában, a magyarok megfagynak a télen Banditisztánban! A tűzifa jó része ugyanis Kárpátaljáról származott.)


Завтра Война? Holnap háború? Hodorkovszkij Féreg


már Kijevben hörög!


Posted on 2014/03/09Szerző: Admin

Завтра Война?


Masíroznak az Ukrán zsidó fasiszták
Azért ajánljuk kedves olvasóink figyelméba a video záróképeit. Azok az orosz katonai járművek nem farönköket cipelnek ám!
És hát- mint az már lenni szokott-”visszanyalt a fagyi!”
Az UNIAN hírügynökség arról adott hírt ma hajnalban, hogy Kijevbe érkezett Mihail Hodorkovszkij volt volt oroszországi zsidó olajmágnás, és aki több évet töltött börtönben adócsalás miatt, majd néhány héttel a szocsi téli olimpia előtt szabadult elnöki kegyelemmel.
Hodorkovszkij a Twitter közösségi portálón közzétett üzenetében pökhendiskedett,hogy Kijevbe érkezett. “Figyelem. Kijevben vagyok. Megérkeztem”-vinnyogja a szabadon eresztett patkány!
Putyin elnök nagy hibát követett el ennek a véglénynek a szabadon eresztésével! És most “visszanyalt a fagyi!”
Amúgy pedig érdekes információ látott napvilágot:
http://iskra-news.info/news/segodnja_nochju_iz_borispolja_v_ssha_strartoval_samoljot_s_zolotym_zapasom_ukrainy/2014-03-07-9122

Az éjszaka leple alatt kimentették Kijev “Boriszpol” repülőterén kéresztül Ukrajna aranykészletét!
Ma este “Boriszpol” repülőtérről egy amerika repülőgép elszállitotta Ukrajna aranytartalékát.
A “Boriszpol” repülőtér dolgozói tájékoztatták oldalunkat (iskra-news.info), hogy éjjel kettő órakor a repülőtérre érkezett négy páncélozott “gyűjtőautó2 és kettő Volkswagen tehermikrobusz.
Mindegyik járműről hiányoztak a rendszámok. Az autókból mintegy tizenöt fekete egyenruhát, testpáncélt és maszkot viselő gépfegyveres az ott várakozó repülőgépbe átrakodott negyven nagyobb méretű ládát.Ezt követően egy titokzatos férfi érkezett a géphez! A sietős átrakodás után a rendszám nélküli autók elhagyták a kifutópályát, és a gép azonnal felszállt.
Minden repülőtéri “tisztviselő”-akik látták ezt a titokzatos “speciális műveletet”-azonnal kérdéssel fordultak a “Boriszpol” repülőtér vezetéséhez. Onnan azonban azt a választ kapták, hogy “erősen ajánljatos nem beavatkozni mások dolgaiba!”
Később szerkesztőségünket arról tájékoztatta egy egykori magas rangú minisztériumi tisztviselő, hogy Ukrajna “új vezetői” Ukrajna teljes aranytartalékát az Egyesült Államokba szállittatták”
-Hát eddig az Iszkra tudósitása!
A zsidó horda Ukrajna aranyára rátette a kezét, és azt az USA-ba szállitották!
Hogy is nyilatkozott az Ukrán Kommunista Párt elnöke Odesszában?
“A Majdan lényege, hogy egyik oligarchacsoport kezéből a másik oligarcacsoport kezébe ment át a hatalom”!
Az Ukrajnát foglyul ejtő, szélsőségesen fasisztoid cionista csürhe HÁBORÚRA KÉSZÜL!
Előbb biztonságba helyezték az aranyat!
Teleokádják a világot a hazugsáaikkal, és suttyomban lopnak!
Az eddigi ráforditásaik már megtérültek busásan!
Drága ukrán majdanovcik! Az Európai Unióba vágyó, megtévesztett-becsapott ukránok!
Ezt akartátok?
Jöhet a háború! Az ukrán arany már Amerikában!
Reméljük, ott fog elolvadni, elpárologni, vagy hamuvá válni!
HÁT AKKOR PUSZTULJON AMINEK PUSZTULNIA KELL!






Szerző: 
Admin






20:45
Сегодня ночью из "Борисполя" в США страртовал самолёт с золотым запасом Украины
Как сообщили нашему сайту работники аэропорта «Борисполь», этой ночью в 2-00, со взлётной полосы означенного аэропорта стартовал незарегистрированный транспортный самолёт…

По словам персонала «Борисполя», перед этим в аэропорт приехали четыре инкассаторские машины и два грузовых микроавтобуса Volkswagen, при этом, на всём прибывшем транспорте отсутствовали госномера. Из подъехавших машин вышли около пятнадцати человек в чёрной форме, масках и бронежилетах. Часть из них была вооружена автоматами. Эти люди загрузили в самолёт более сорока тяжёлых ящиков…

После чего, часть прибывших загадочных людей тоже зашли в самолёт. Вся загрузка осуществлялась в огромной спешке. После разгрузки машины без номеров незамедлительно покинули взлётную полосу, а самолёт в экстренном порядке взлетел…

Видевшие всю эту загадочную «спецоперацию» сотрудники аэропорта незамедлительно оповестили администрацию «Борисполя», от которой получили настоятельную рекомендацию «не лезть не в свои дела»…

Позже, в редакцию перезвонил один из ответственных работников бывшего Министерства доходов и сборов, который сообщил, что, по его информации, сегодня ночью, по распоряжению одного из «новых руководителей» Украины в США был вывезен весь золотой запас Украины…


20:45
Ma este a "Borispol" az USA-ban strartoval sík arany tartalékait Ukrajna
Ahogy oldalunkat dolgozók repülőtér "Borispol", ezen az éjszakán a 2-00, a kijelölt repülőtéri kifutópálya kezdett regisztrált szállító repülőgép ... szerint a személyzet "Boryspil", mielőtt jött a repülőtérre négy gyűjtő autó és két Tehermikrobuszok Volkswagen, míg a , az érkező teherautó rendszáma hiányzik. Car kihúzta mintegy tizenöt ember, fekete egyenruhás, maszkok és a test páncél. Némelyikük fegyveres gépfegyverekkel. Ezek az emberek már letöltött a gép több mint negyven nagy doboz ... Ezt követően, valami titokzatos férfi is megérkezett lépett be a gépet.Minden rakodási végeztük egy hatalmas siet. Lerakodás után az autó anélkül, hogy rendszámot azonnal elhagyta a kifutópályát, és a gép felszállt sürgősségi alapon ... Aki látta a titokzatos "speciális művelet" repülőtéri tisztviselők azonnal értesítette a beadás "Boryspil", amelyből kapott egy erős ajánlás "nem beavatkozni mások ügyeibe ..." Később, a Fogadott hívás vissza az egyik magas rangú tisztviselői az egykori Minisztérium jövedelem és díjak, ami azt jelentette, hogy szerint neki, ma este, a megrendelések egyik "új vezetők" Ukrajna az Egyesült Államokban vették az összes aranyat tartalékok Ukrajnában ... 









Hodorkovszkij hiéna “zsidóvakságban” szenved




Posted on 2014/03/10Szerző: Admin
A tavaly elnöki kegyelemmel szabadult orosz exoligarcha sem fasisztákat, sem nácikat nem látott a kijevi Majdanon. Az egyik ukrán elnökjelölt ellen Moszkvában nemzetközi körözést adtak ki.
Az orosz elnök hajthatatlan. Vlagyimir Putyin vasárnap Angela Merkel német kancellárral és David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetést, amelyben Moszkva már ismert álláspontját ismételte meg. E szerint az autonóm köztársaságként Ukrajnához tartozó Krím parlamentje nem sértette meg a nemzetközi jogot, amikor a jövő vasárnapra népszavazást írt ki arról, hogy a régió Oroszországhoz csatlakozzon-e. Egyszersmind felhívta a figyelmet, hogy a szerinte alkotmányellenes puccsal hatalomra került új kijevi kormányzat semmit sem tesz az ultranacionalista és szélsőséges erők megfékezéséért. Márpedig Moszkva éppen ezzel, az Ukrajnában élő oroszok védelmének szükségességével magyarázza a válság ügyében tett, a fegyveres beavatkozás lehetőségét is magában foglaló intézkedéseit.
Ezt az álláspontot tükrözi az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottjának vasárnapi felhívása is. Konsztantyin Dolgov felszólította a nemzetközi közösséget, akadályozza meg, hogy a tavaly november végén, a kijevi főtéren, a Majdanon kitört kormányellenes megmozdulásokban, az azt kísérő, véres összecsapásokban kulcsszerepet játszott radikális nacionalista szervezet, a Pravij Szektor (Jobboldali Szektor) vezetője, Dmitro Jaros jelölt lehessen a május 25-ére kiírt ukrajnai elnökválasztáson. Jarost, aki a hétvégén jelentette be indulási szándékát, Oroszországban azzal gyanúsítják, hogy szélsőséges, terrorista akciókra szólított fel, ezért nemzetközi körözést adtak ki ellene – érvelt a diplomata, aki szerint a radikálisok büntetlen garázdálkodása lejáratta az egész Majdant.
Mihail Hodorkovszkij a M...
Mihail Hodorkovszkij a Majdant őrző fajtárs csoport tagjaival beszélget Kijevben
Putyin elszánt bírálója, a hosszú börtönbüntetéséből tavaly amnesztiával szabadult orosz exoligarcha, Mihail Hodorkovszkij viszont a még mindig a kijevi főtéren táborozó tüntetők előtt azt mondta, hogy az orosz propaganda hazudik. „Nincsenek itt sem fasiszták, sem nácik” – idézte szavait a Reuters.
(NOL)
Bal-Rad komm: “…Nincsenek itt sem fasiszták, sem nácik…”-hörögte a kegyelemben részesitett patkány Kijevben. Arról nem vinnyogott, hogy már Ukrajna aranya sincs! Azt már “kimentették a befektetők!”
Amint a hit és fajtársak beleültek a finomba, azonnal megjelent ez a hiéna is. Nyilvánvaló “zsidóvakságban” szenved. Bűnözőket ő nem lát! 
De hát ŐK ezt szokták meg! Hiszen kizárólagos jogot formálnak önmaguk számára, hogy ŐK-és csakis ŐK-billogozhassanak másokat! Kedvük és igényük szerint!




Kis magyar élettörténet: „Negyvenkét év szakmunka


után utcaseprő lettem”



Posted on 2013/11/08Szerző: Admin
Gyerekkoromban anyám mindig mondta: „fiam szakmát tanulj, azt senki nem veszi ki a kezedből!” Tévedett, mert 59 éves koromban munkaadóm figyelmen kívül hagyva életkorom általi védettségemett, s azt is, hogy szakszervezeti tisztségvieslő voltam, embertelenül az utcára dobtak.
Anyám azt mondta szakszervezeti tisztségviselő koromban: „fiam ne állj oly keményen a dolgozó mellé, mert ha kirúgnak érte, egy dolgozó sem áll melléd!” Igaza lett! Kirúgtak, de a dolgozók hátat fordítottak nekem! Megkérdeztem néhányuktól: én védtem a ti érdekeiteket, ti vajon miért nem álltok ki mellettem? A válaszuk annyi volt: azért, mert akkor minket is kirúgnának! A válaszuk érthetetlen, de részben elfogadható manapság ebben az országban, ahol a dolgozók közül sokan félelemben élnek, sokakat félelemben és ezzel együtt csendben tartanak.
Anyám azt is mondta gyerekkoromban: „fiam tanulj, mert különben utcaseprő leszel” A jóslata bejött. 60 évesen az utcát söpröm, 42 éves szakmunka után! Mondják, hogy a munka nemesít, no de azért nem érzem királynak magam. A munkaügyi központtól kaptam egy levelet, melyben közölték: az Ön számára kedvező állásajánlat érkezett. Közmunkába alkalmaztak és közölték velem: ha nem fogadom el, megvonják az álláskeresési segélyemet. A közmunka járadékom havi 36 ezer forint, napi hat órában söpröm az utcákat, ismerősök jönnek-mennek mellettem, értetlenül néznek, csodálkoznak.
És felmerül az emberben a kérdés: Ez a demokrácia? Ez a jövőkép? Ez a munkahelyteremtés? Joggal kérdezhető mindez a kormánypárti képviselőktől. Ha normális munkát nem tudnak adni, akkor nem kellene átgondolni a nyugdíjazást? Szerintem  tényleges nyugdíjba kell helyezni a 60 éves férfiakat és az 55 évet betöltő nőket. A közmunka ugyanis a nyugdíj előtt állók és a fiatal pályakezdők számára sem megoldás. Az ezért kapott pénzből megélni nem lehet, a szegénység a szellemi leépülés és a betegség melegágya lehet. Be kellene látni a kormánynak: ha az országot fel akarja rázni és működőképessé akarja tenni, gyors gazdasági reformot kellene végrehajtani. Nem politikai „kabarék” kellenek hanem gazdasági szakértők! A politikai csetepatékból elege van a népnek! A túlnyomó többségnek nem az a fontos, hogy melyik párt van hatalmon, hanem az, hogy a népnek van-e kenyere vagy nincs! A miniszter szó szolgálót jelent, hát tegyenek is a nép asztalára, ne csak elvegyenek!
(sonline)
Bal-Rad komm: A politikus tanmeséje: Anyám mondta nekem: “Fiam! A munkát meg a sarat kerüld!-mert attól csak koszos leszel! Megélni meg nem tudsz majd belőle!” Ezért lettem én politikus! Még hogy én szolgáló? Mint amit ez a prosztó mond?
Hát szolgáljon ő-engem!
ENGEM-A POLITIKUST!
Kedves szakmunkás barátunk!
Tudod ki volt ebben az országban az UTOLSÓ szolgáló politikus?
A melósgyerek Kádár! Az irógépszerelő Kádár!
Azt nem tudjuk, hogy Kádárnak mit mondott az édesanyja?- útravalóképp!
De azt tudjuk, hogy mit mondott egyik szerkesztőnk láttán egy lakótelep átadásakor. (Akkpriban még épültek lakótelepek!)
Odafordult a kiséretében lévőkhöz: “Látjátok elvtársak?! Ő a lényeg! A melós!”
“…a dolgozók hátat fordítottak nekem! Megkérdeztem néhányuktól: én védtem a ti érdekeiteket, ti vajon miért nem álltok ki mellettem? A válaszuk annyi volt: azért, mert akkor minket is kirúgnának! A válaszuk érthetetlen, de részben elfogadható manapság ebben az országban, ahol a dolgozók közül sokan félelemben élnek, sokakat félelemben és ezzel együtt csendben tartanak… felmerül az emberben a kérdés: Ez a demokrácia? Ez a jövőkép? Ez a munkahelyteremtés?”
Bizony ez! De Te akartad! Te szavaztál a “demokráciára”! A rendszerváltásra! A szép Új Világra! Hát megkaptad! Élvezd hát!
MEGÉRTE?  EZT AKARTAD?  EZT AKARTUK?
HA ESETLEG CSALÓDTÁL VOLNA!-ÉS NEM EZT AKARTAD!-ÉS VÁLTOZTATNI AKARSZ!-adunk egy tippet a jövő évi “választásokra”:
MAGYAR MUNKÁSPÁRT!
mp1Na! Azt ikszeld be szaki! (És súgd tovább a tippet! És fel a fejjel! “Jön még kutyára kamion”!)










Banditisztáni egészségpiac-egészségügy helyett!



Posted on 2014/06/30Szerző: Admin
A mentők gyakorlatilag egy „kockás papíron” tartják nyilván, melyik kórházba vihetik a beteget. Már ha adott intézmény hajlandó fogadni és nem kell könyörögni, ide-oda szállítgatni a súlyos sérültet.
A napokban több eset is bejárta a sajtót, amikor a mentők fél órát könyörögtek a kórházaknak, hogy fogadják az infarktusos nőt, vagy órákig keringtek egy idős asszonnyal Budapesten, mire végre kórházi ellátáshoz jutott. Az ügyeletes kórház ugyanis megtelt, a többi pedig a területi elv alapján visszautasította az ellátást.
Hova vihetik?
Magyarországon belül két ország van: a vidéké és a fővárosé” – magyarázza a helyzetet a Népszabadságnak Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség leköszönt elnöke. Míg a vidéki kórházaknak mindig minden beteget fogadniuk kell, addig a fővárosiak időszakosan látnak el sürgősségi feladatokat. Januártól a közép-magyarországi régióban – idetartozik a főváros – a mentőszolgálat tartja nyilván, hogy hol van üres kórházi ágy, vagyis a beteg elhelyezéséről e régióban mindenképpen a mentőszolgálatnak kell gondoskodnia. Mivel az informatikai fejlesztések elmaradtak, a gyakorlatban ez hajmeresztő módon történik.
A mentésirányító reggelente „kockás papíron” kapja meg az üres ágyak listáját, és napközben a kórházak jelzései alapján, manuálisan tartja számon, mikor, melyik ágyra került beteg, és hol marad még szabad hely – írja a lap. A beteghez kiérkező is ebből a nyilvántartásból tudja meg, ha telt házat jelentett az ügyeletes kórház, meg azt is, hogy még hol próbálkozhat. Előfordulhat, hogy a legközelebbi helyen ugyan ágy van, de orvos már nincs.
Nem érdekeltek…
Van olyan is, hogy a mentők végül feladják az alkudozást, inkább nekiindulnak, és a fővárosból Tatabányáig vagy Székesfehérvárig viszik a beteget. A Népszabadság a fővárosi kórházi főigazgatóktól azt is megtudta: vannak olyan intézmények, amelyek egyszerűen kibújnak az ügyeleti ellátásból. Ezt úgy érik el, hogy akkor, amikor szinte még el sem kezdődött a nap, máris jelzik: tele vannak, nincs több helyük.
Az új államtitkártól az érintettek azt várják, hogy rendezi a problémát, s fordít egyet az érdekeltségen. Hiszen most senkinek nem érdeke a súlyos eseteket az ügyeletestől átvállalni. A feladattal járó finanszírozás ugyanis nem követi a beteget.
(hir24)
Bal-Rad komm: “…Már ha adott intézmény hajlandó fogadni és…”-ha az első kérdésre, miszerint VAN-E ÉRVÉNYES BIZTOSITÁSA?-megnyugtató választ kap a kórház, valamit “mókolnak” a betegen. Ha kilátásban van valami “pluszféle”-még gyógyitani is hajlandók.
De mi van akkor, ha a betegnek nincs biztositása? (Mert NAGYON SOK ilyen magyar van!)
No!-akkor igencsak faramuci helyzet van! És még olyanabb lesz!
Az ország gazdasági leroggyantásával az egészségügy szükséges finanszirozása finoman szólva is akadozik!
Ott tartunk, hogy az ALANYI JOGON JÁRÓ ellátás már csak emlék!
Annak a “rohadt kommunista diktatúrának” az emléke!
Demokráciában élünk! Piacgazdaságban! Egészségpiac van!
HA VAN PÉNZED-GYÓGYULHATSZ!
HA NINCS PÉNZED-DÖGÖLJ MEG!
És ez igy van rendjén!
És ez igy van rendjén?













Halálos járvány a magyar KÓR-házakban



Posted on 2013/05/15Szerző: Admin
 
 Egyik évről a másikra két és félszeresére nőtt a súlyos bélfertőzések száma a hazai kórházakban. 2012-ben már több mint ezren haltak bele a kórba. Ennek pontos okát nem tudják, de a vizesblokkok lepusztultsága nem segít a helyzeten.
Egyik évről a másikra két és félszeresére nőtt a súlyos bélfertőzések száma a hazai kórházakban. 2012-ben már több mint ezren haltak bele az enyhébb esetekben csak hasmenéssel, súlyosabb esetben vastagbélgyulladással járó kórba, amely mind nagyobb gondot jelent a hazai kórházakban.
Arra, hogy pontosan miért pont most okoz robbanásszerűen kórházi járványokat ez a baktérium, egyelőre nincs egzakt válasz. Szakemberek szerint az úgynevezett savlekötő szerek, illetve az antibiotikumok túlzott és gyakran felesleges alkalmazása miatt is fogékonyabb a legyengült emberek szervezete a baktériumra, másrészt az egészségügy mind nagyobb pénzhiánya is korlátozhatja az ilyen kórházi járványok megelőzését.
Az eddigi legnagyobb hazai kórházi járvány tavaly mégis egy jó állapotban lévő, frissen felújított fővárosi intézményben tarolt. Weltner János sebész főorvos szerint az teljesen a véletlen műve, hogy mikor, melyik kórházba hurcolja be a súlyos hasmenéses járványt okozó Clostridium difficle nevű baktériumot valamelyik beteg.
A kór megfékezése viszont azon is múlhat, hogy mennyire tartják tisztán a közös illemhelyiségeket, milyen gyakran takarítanak, fertőtlenítenek. Van-e egyáltalán a mellékhelyiségben megfelelő fertőtlenítőszer, rávehetők-e a betegek vagy azok vannak-e olyan állapotban, hogy mindenki maga után takarítson. A baktérium a piszkos kézről kerül a szájba és onnan a belekbe. Azaz bárki megkaphatja, aki vécéhasználat után és evés előtt nem mos alaposan kezet, vagy olyan körülmények között eszik vagy iszik, ahol nincs lehetőség az alapvető higiénés szabályok betartására. Aki pedig megfertőződik, hetekig tünetmentes lehet, és ha ilyen állapotban bekerül a kórházba, pillanatok alatt fertőzhet meg idős, legyengült állapotban lévő embereket. Különösen az olyan helyeken, ahol sokan használnak közös vécét vagy vizesblokkot. Márpedig a hazai kórházakban az egyáltalán nem ritka, hogy egy vagy két vécét használ tíz-húsz, akár harminc beteg is.
Rácz Jenő, a Magyar Kórház Szövetség leköszönt elnöke szerint eddig senki nem számolta össze, hogy a hazai kórházakban átlagosan hány betegre jut egy vécé, de azzal egyetért, hogy ezen a téren volna mit javítani az intézményekben. Mint mondja: általánosságban azt lehet mondani, hogy a felújított, illetve az újonnan épített szárnyakban egy vagy két betegnek jut közös vizesblokk, ellenben a régi építésűekben – a hazai kórházak zöme ilyenben működik – emeleti szintenként van néhány közösen használható vécé. Sőt, mint mondja, a veszprémi megyei kórház telephelyeként működő dobai krónikus részlegük földszintjén ötven betegre egy sem jut, két éve meghibásodás miatt le kellett zárniuk, azóta viszont nincs pénz arra, hogy felújítsák a vizesblokkot.
Így a földszinten elhelyezett 50 betegnek egy emeletet kell megmásznia mindennap, ha a vécét vagy a zuhanyt szeretnék használni. „Örülök, ha egyetlen beteg sem hal meg azért, mert nem volt a számlánkon elég pénz gyógyszerre vagy műszerre. Miközben tudom, hogy olcsóbb megelőzni a kórházi járványt, mint aztán menedzselni, vécétakarításra, fertőtlenítőszer-rendelésre egyre kevesebb jut” – magyarázza a lehetséges okok egyikét az egyik vidéki kórház gazdasági igazgatója. Nem tagadva azt sem, hogy bizony némelyik kórházi vécéjüket a legszívesebben lezáratná, ha tehetné, mert az már olyan állapotban van, hogy ő sem szívesen használná. „A kérdés mindig az, hogy mire – életmentő műszerre vagy a vécéfelújításra – költöm az egészségpénztártól a számlánkra érkező összeget. Miközben kidől a fal, potyog a plafon a betegre, és erre sincs évek óta egyetlen felesleges fillér se.”








Titokban akarták tartani! Halálos járvány a

deviancia miatt!



Posted on 2013/05/10Szerző: Admin
Egy pilisszentlászlói iskolában súlyos fertőző betegséget észleltek több gyereknél és felnőttnél. Az igazgató lapunknak tagadta, de a szülőknek levélben elismerte a járványt, miképp nagy nehezen az ÁNTSZ is.
Egy szülő hívta fel a figyelmünket arra, hogy a pilisszentlászlói iskolában (ahová korábban ő is járatta gyerekét) szamárköhögés megbetegedést észleltek gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt. A súlyos fertőző betegség – amelynek az 1954-ben bevezetett kötelező védőoltásig hazánkban is sok halálos áldozata volt – az oltásokkal megelőzhető, ám bizonyos körökben „divat” lett nem beadatni azt a gyerekeknek.

Szép, kék szinű iskola.
Felhívtuk a helyi polgármestert, Illés György azonban kijelentette, nem hallott még a járványról. A Kékvölgy Iskola igazgatója szintén ezt mondta, és kifejtette, hogy ő és gyermekei is be vannak oltva, így azt sem tudja mi az a szamárköhögés. Arra a kérdésünkre, hogy mégis, hány gyerek hiányzik az iskolából Dezséri Csaba azt válaszolta, nem tudja, de szerinte senki nem hiányzik, „mert ebbe az iskolába szeretnek járni a gyerekek”. Végül azt javasolta, kérdezzük az ügyről az ÁNTSZ-t.
Az igazgató ugyanakkor már minimum egy hete tudott a járványról. Mint egy szülőknek kiküldött – és szerkesztőségünk birtokába jutott – május 3-i leveléből kiderül, már akkor „három kollégánál és egyikük családtagjánál is kimutatták a szamárköhögés kórokozóját. Mivel már két kapcsolódó fertőzés is járványt jelent – ezt a mai másfél órás ÁNTSZ-szakemberekkel folytatott konzultáción tanultam, mert nem voltak restek engem az iskolában felkeresni -, ezért ránk került a fókusz”.
A betegség cseppfertőzéssel terjed. Ha egy beteg ráköhög egy egészségesre, akkor 80-100 százalékos valószínűséggel már meg is fertőzte. A lappangási idő általában 7-14 nap, de lehet akár 21 nap is. A lappangási idő végétől kezdve a beteg fertőzőképes.
Az ÁNTSZ is megerősítette
Hívtuk az ÁNTSZ-t is, de sem a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szervénél, sem a területileg illetékes Szentendrei Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézeténél nem tudtak felvilágosítással szolgálni. Mint mondták nincsenek felhatalmazva a nyilatkozattételre. Legalább egy tucat telefonos próbálkozásunk után is először csak annyit tudtunk meg, hogy csütörtökön e-mailben feltett kérdéseinkre leghamarabb hétfőn (!) kaphatunk választ, akkor tud csak rábólintani az illetékes a már egyébként egy munkatárs által megírt válaszlevél elküldésére. Végül péntek délután mégis csak megérkezett a válasz Homor Zsuzsanna fővárosi és megyei tisztifőorvostól, amelyben megerősítette a járvány tényét.
Mint írta, a Pilisszentlászlói Waldorf Iskolában két fő tanító laboratóriumi vizsgálattal megerősített Pertussis (szamárköhögés) megbetegedéséről van tudomásuk. Továbbá még 2 tanárnőnél, és egy tanulónál feltételezhető a megbetegedés, melynek megerősítésére a vizsgálatok jelenleg folyamatban vannak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint kettő vagy több egymással összefüggő eset nevezendő járványnak – hívta fel a figyelmet.
Nincs 100 százalékos védelem
A szamárköhögés manapság ritka betegség, 2002-ig Magyarországon 10 alatt volt a megbetegedések száma, az ezt követő években 17-50 közötti megbetegedés fordult elő. A védőoltások nem nyújtanak 100 százalékos védelmet. A megbetegedések felnőttek körében fordulnak elő egyre gyakrabban, ami arra utal, hogy mind a betegség átvészelése, mind az oltás utáni védettség idővel gyengül. Fentiek miatt az Országos Epidemiológiai Központ 2009. évtől iskolai kampányoltás keretében a 11 évesek diftéria és tetanusz elleni emlékeztető oltását kiegészítette pertussis komponenssel is.
Az ÁNTSZ szerint az életkorhoz kötött kötelező védőoltások esetén Budapest és Pest megye területén az „átoltottság” 98-99 százalékos. Minden évben van azonban néhány olyan szülő, aki megtagadja gyermeke oltását.
Bírság is járhat az oltás elkerüléséért
Pedig elvileg a gyermekközösségbe, továbbá alsó- és középfokú oktatási intézménybe csak az előírt oltásokkal rendelkező gyermekek vehetők fel. Azok az orvosok, akik bölcsödébe, óvodába vagy általános iskolába, illetőleg egyéb gyermekközösségbe kerülő gyermek/tanuló vizsgálatát végzik, az életkor szerint esedékessé vált oltások megtörténtét ellenőrzik, és a hiányzó oltásokat pótolni kötelesek. A védőoltás elmaradása esetén a hatóság kötelezi a szülőket az elmaradt oltás pótlására, ha nem teljesítik, bírságot is kiszabhat.
Járvány esetén a járási népegészségügyi intézetnek el kell rendelni valamennyi pozitív személy kitiltását a környezetből és a háziorvosához irányítani. Át kell vizsgálnia valamennyi tanuló oltási státuszát, bekéretni az oltási könyveket. (195 főnél május 8-án ez meg is történt Pilisszentlászlón.) „A hatóság továbbá elrendeli a beteggel érintkezett oltatlan vagy csak részben oltott gyermekek 14 napos kitiltását az iskolából. Megszervezi pertussisos beteggel érintkezett személyek szükséges védőoltását. (Május 10-én megtörtént).”
Kockázatok és mellékhatások
A Szekulárisfigyelő Blog nemrég írt arról, hogy a Waldorf-iskolák alapideológiáját jelentő antropozófiának van egy egyre gyakrabban megfigyelhető „mellékhatása”. Jelesül, hogy az antropozófusok – és így a Waldorf-szülők – között sokan ellenzik a “hagyományos” orvoslást és a gyerekek oltását is, abból a megfontolásból, hogy a betegségek segítik a gyerek érési folyamatát.
Ennek következtében a be nem oltott gyerekek között egy USA-beli Waldorf-iskolában ki is tört a szamárköhögés, de volt már hasonló eset egy német Waldorf-napköziben is, és másutt is. Oltási adatokat Svédországra publikáltak: míg az állami iskolák tanulóinak ott 93 százaléka van beoltva, az oltási arány a waldorfosoknál 18 százalék.
Információink szerint Pilisszentlászlón is sok az ilyen „biomami”, és ez lehet itt is a járvány hátterében.
Magyarországon az életkorhoz kötött védőoltások teljesítése egyébként hosszú évekre visszatekintve kiváló, az oltandó korosztályokban az átoltottság meghaladja a 98 százalékot – írta nemrég a Házipatika. Így aztán a megelőzhető fertőző betegségek járványügyi helyzete is kiváló nálunk.
(Forrás: FN24)
Bal-Rad komm: Ime, a rendszerváltás utáni időszak liberális oktatásátalakitó politikájának az eredménye! “Waldorf-iskola”
A sarlatánság kiszabadult a “polgári demokratikus deviancia” jegyében!
Viszont ugyanez jellemzi az egészségügyet-és általában a rendszerváltás utáni társadalmat.
Nincs rend, nincs fegyelem-de van látszatszabadság, és nagyfokú gondatlanság!
De hiszen ez a kapitalizmus lényege! 
Kázmér Tibor, a budapesti Szent János kórház főigazgatója azt mondta: ők tudatosan, évek óta újítgatják föl a vizesblokkjaikat. Bár sok osztályon – például a neurológián, az urológián – sokat javult a helyzet, de pontosan tudja, van még mit tenniük. A sebészeten, ahol elég sok a járóbeteg, még mindig egyetlen, nagyon rossz műszaki állapotú vécéjük van. Általánosságban próbálnak odafigyelni a napi takarításukra, amelynek része a fertőtlenítős lemosás. A vécék tisztasága mellett az is gond, hogy az orvosok és a betegekkel közvetlenül érintkező ápolók, egyéb szakemberek sem mindig mosnak kezet. Egy két évvel ezelőtti ÁNTSZ-felmérés szerint Magyarországon évente mintegy 90 ezer ember kap el kórházakban olyan fertőzéseket, amelyek mintegy fele elkerülhető lenne alapos kézmosással.
Előfordul, hogy azokon az osztályokon, amelyeken a műtétet követően rengeteg testnedvvel érintkeznek a nővérek, egyszerűen nincs idejük arra, hogy minden alkalommal kezet mossanak. Az Amerikai Tudományos Akadémia hivatalos folyóiratában (Proceedings of the National Academy of Sciences, PNAS) publikált eredmények pedig egyértelműen igazolták, hogy egyetlen úgynevezett szuperterjesztő – például egy, a kórházi osztályok között gyakran mozgó radiológus vagy fizikoterapeuta, aki elmulasztja megmosni a kezét – olyan mértékben terjesztheti a fertőzéseket, mintha az összes kórházi dolgozó 23 százaléka mulasztaná el a rendszeres kézmosást. Tavaly Magyarországon is elindult egy kézhigiénés kampány, amely a kézmosás jelentőségére hívja fel a figyelmet.
(NOL)
Bal-Rad komm: “2012-ben már több mint ezren haltak bele a kórba.”
Az egyik alapvető probléma LEHET a lepusztult, “kivéreztetett” egészségügy! 
A szocializmus korszakában méltán világhirű magyar egészségügyi rendszer romokban hever! A nem vagyonosok “kezelésére” szánt intézmények inkább hasonlatosak ma már likvidáló-házakra, semmint számitanának kórházaknak.
Valójában KÓR-házak!




Opolcsenka zászlóalj Donbasszban


Posted on 2014/06/30Szerző: Admin
Opolcsenka”-a védő megnevezés nőiesitett változata az orosz nyelvben-női zászlóalj alakult Donbasszban!
Elszánt amazonok verbuválódtak a Rusz” büszke nevet viselő, első-nőkből álló-önkéntes zászlóaljba Újoroszországban.
rusz
Fegyvert eddig kézbe soha nem vevő lányok és asszonyok vállalták, hogy ha kell, fegyverrel is szembeszállnak hazájuk, Újoroszország megvédelmezéséért a kijevi latorhatalom hóditó csapataival szemben.
Kozmetikumok, szemspirál, rúzs-mind ott vannak a hr.-csomagban.
“Milja” fedőnevű opolcsenka jól összebalhézott a mamával, mikor kiderült, hogy katonáskodni fog. A 21 éves lányt az anyu nem nagyon akarta engedni a háborúba, de Milja akarata győzedelmeskedett.
Koska” könyvelő volt, mielőtt az AK-val szorosabb barátságot kötött.
Lisza” két csemetét bizott a bábuskára amig ő katonáskodik. Férje szintén a miliciában harcol Donbasszért.
Kemény a laktanyai élet. Semmi kivétel velünk. Kiképzés állandóan. Tanulás, lövészet, stb.
A zászlóaljparancsnok büszke a hölgyekre.
(Forrás: 
http://zmej-gorynych.com)



Miért jöttetek ti ide? Pénzért gyilkolni? Megrázó


friss video

Posted on 2014/06/19Szerző: Admin
Tegnap Donbasszban felszámolták az “Ajdar” zászlóaljat! Ez a hirhedett latorhorda sorai között tudott nem kevés izraeli zsoldost. Ma délelőtt az utolsó latrok begyűjtése is megtörtént.
Igaz, Valcman nagy garral “szoruló hurokról” ámitja a világot, de mára világossá vált: rettenetes veszteségeket szenvedett a kijevi hiénahatalom zsoldossereglete Donbasszban.
Ez a friss video egészen megrázó! Aki nem beszél oroszul-az is megérti! És bizony ungvári zsoldos is vall a dolgokról.
PÉNZÉRT GYILKOLNI ÉRKEZETT DONBASSZBA-HOGY EL TUDJA TARTANI A GYEREKEIT! EZ A KAPITALIZMUS! EZT AKARTÁTOK?-UKRÁNOK!
 
A video elmarad , mert be kell jelentkezni !!
(B-R)

Duplájára emelkedett az éhezők


száma Magyarországon



Posted on 2014/03/18Szerző: Admin
A válság előtti évekhez képest közel kétszer annyian vannak azok Magyarországon, akik úgy érzik, még élelemre sincs elég pénzük. Az OECD felmérése szerint 2011/2012-ben a magyarok 30 százaléka tartozott ide, míg 2006/2007-ben ez az arány 17 százalék volt.
A válság után a legtöbb országban megindult a gazdaság kilábalása, a GDP növekedését azonban nem követte a munkaerőpiac helyzetének javulása, sok helyütt a “jobless recovery”, azaz munkahelyteremtés nélküli kilábalás jelei láthatók. A munkanélküliség magas maradt, a válság pedig különösen a szegényebb rétegeket ütötte meg.
Főleg a fejlett országokban volt jellemző, hogy az elmúlt években erőteljesen meghúzták a költségvetési nadrágszíjat, az eurózónában az adósságválság több országban jelentős kiadásbeli visszavágásokat kényszerített ki. A kiadáscsökkentés és az állam szerepének megítélése ugyanakkor nem egységes még Európán belül sem. A portugálok és franciák például nagy többségben támogatják a költségvetési kiadások csökkentését, de az északi országok, például svédek esetén inkább nem – derül ki az OECD frissen megjelent Society at Glance 2014 kiadványából.
Nyilván a megszorítások többségében nem segítettek a szegényebb rétegek helyzetén. Az OECD szerint például nem a válság közben kellene a munkanélküli ellátásokat csökkenteni. A válság során a jövedelem egyenlőtlenségek is megnőttek.
Az OECD néhány, a társadalmi helyzetet ábrázoló indikátort külön felületen is megjelenít (lásd alsó ábra). Ebből például kiderül, hogy az OECD országai között Magyarországon vannak a harmadik legtöbben azok, akiknek még az ételvásárlás is anyagi gondot okoz. Pontosan a kérdés úgy szólt, “Volt-e az elmúlt 12 hónapban olyan alkalom, amikor nem volt elég pénze élelmet vásárolni magának vagy családjának?” A kérdést a válság előtt (2006/2007-es eredmények átlaga) és utána is megkérdezték (2011/2012 átlaga). A magyarok 30,8%-a adott a válaszra igent, ennél többen csak Törökországban és Mexikóban. A magyar adat különösen jelentősen romlott 2006/2007 óta, akkoriban ugyanis az arány még csak 17 százalék körüli volt.






Ám kiderül még az is, hogy a magyarok nagyon kevéssé bíznak kormányukban, bár ez korábban is így volt, a helyzet némileg (3,8 százalékponttal) romlott a válság óta. Igen jelentősen romlott az intézményekbe vetett bizalom (-25 százalékpont), de nem csak nálunk, bár az intézményekbe vetett bizalom így már olyan kicsi, hogy annál csak néhány, főleg válság sújtotta és dél-amerikai országban rosszabb a helyzet.
Az állami szociális kiadások pedig egyedülállóan (OECD-ben egyedül) csökkentek Magyarországon.
(portfolio)
Bal-Rad komm: A “Szárnyalás Évében” 2013-ban készült felmérés eredményét mutató grafikon szerint Európában MÁR A MÁSODIK HELYRE KÜZDÖTTÜK FEL MAGUNKAT az éhezési ranglétrán. Ha a Nemzethi Ügyek Kormánya az év hátralévő idejében kicsivel többet tesz a siker érdekében, már akár szeptemberre letaszithatjuk a törököket a dobogó legmagasabb fokáról. 
De világviszonylatban sem állunk rosszul. Hiszen Dél-Afrika, Mexiko, és Törökország van előttünk csak, és alig vagyunk lecsúszva a dobogóról. (Hej, bezzeg ha futballválogatottunk lenne ilyen előkelő helyen…!)
Egyszóval minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESIT! Éhezésileg!
Mit is mondtak az EU-s csatlakozásunk előtt? A bécsi cukrászdanyitás lehetőségéről? (Mondjuk ez amúgy igaz lehet a döbrögista Zsigó számára, aki ugye cukrászmester!)
Hát tisztelt honfitársaink! Hitték volna ezt 1990 április elsején? 
Hitték volna, hogy a keleti blokk legvidámabb barakkjából 2014 áprilisára Európa éhségtábora lesz? (Mert ugye Törökország azért mégiscsak kisebbrészt Európa része!)
Gondolták volna, hogy huszonnégy esztendővel később a magyar lakosság 30 százaléka éhezni fog?
Még áprilisi bolondozásnak is rossz lett volna!
Mára pedig szomorú valóság! És még akkor nem is teljes!
ÉLJEN A KAPITALIZMUS!
Sikerrel tettük tönkre Magyarországot!
MEGÉRTE?  EZT AKARTUK?  EZT AKARTAD?












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése