danyila:
Az alábbi, eredtileg a német nyelven folytatott interjú Chalmers Johnson-nal
a német "Junge Freiheit"-ben (JF) jelent meg - 2003. januárban:
Foleg azert erdekes, mert 2003 januarjabol szarmazik.
Idézet
----------------------------------------------------------------------------
"Mi, amerikaiak saját sírunkat ássuk"
Beszélgetés Chalmers Johnson amerikai politológussal az amerikai birodalom felemelkedésérol és bukásáról, a Perzsa-öböl meghódításáról, és Németországról, "a világ legkönnyebben megrontható országáról"
JF: Johnson úr, az "Egy birodalom lehanyatlik" címu könyve óta, Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó mellett ön az amerikai imperializmus egyik legmarkánsabb teoretikusának számít. Honfitársai részérôl az imperialisztikus szellemiség átvételét viszont vészjóslónak tartja. Elemzése szerint azonban ez a folyamat már megkezdodött - éspedig nem csupán 2001. szeptember 11. óta. Milyen
jeleit látja ennek?
JOHNSON: Az USA világszerte 725 katonai támaszpontot üzemeltet. Mi másnak nevezné ezt, ha nem birodalomnak? A hidegháború alatt globális jelenlétünk még indolkoltnak tunt, idôközben a Szovjetunió szétesett, az USA-csatlósrendszer azonban még mindig fennáll. Ebbol világos lesz, hogy a valóságban nem védelmi rendszerrol volt szó, ehelyett láthatóvá válik e szerkezet birodalmi természete.
JF: Az USA pártolói azzal érvelnek, hogy az Egyesült Államok egyedüli szuperhatalomként világszerte felelosséggel tartozik, ezért kell teljes köruen jelen lennie.
JOHNSON: Gondolkodjék el az arányosságon, hiszen a németek például többször kerülnek kapcsolatba az amerikai csapatokkal, mint maguk az amerikaiak. Ugyanis az amerikai hadsereg 32 európai támaszpontjából egyedül 27 Németországban van, ehhez jön még két légitámaszpont. És mindez ötven évvel a második világháború vége után! A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az USA egyszer valahol katonai támasztpontokat létesített, ezeket lehetoleg nem adja fel. Mivel elsosorban a
világviszonylatú amerikai katonai jelenlét kiterjesztésérol van szó. Azonban nem csak a támaszpontok száma árulja el a szándékot, hanem a jellegük is. Így a Balkánon két támaszpontot üzemeltetünk, amelyek teljesen túlméretezettek arra a békemisszióra, amelyet Amerika ott az európaiakkal együtt végez. A kérdés tehát az, milyen célból uzik ezt a ráfordítást? Ön sem hiszi, hogy azok a katonai támaszpontokat, amelyeket 2001. szeptember 11. után Üzbegisztánban és Kirgiziában - fontos helyek Oroszország déli szárnyán - vélhetoleg csak az Afganisztán elleni támadásra kaptak meg, a hadmuveletek után majd ismét kiürítik. Csakúgy az afganisztáni létesítményeket, amelyek használata legkevésbé sem szorítkozik arra, hogy az afganisztáni megbízatást teljesítsék, hanem új muveletek számára szolgálnak majd mint kiinduló pontok.
JF: Elméletének központi fogalma a "blowback" szó - magyarul visszalökés, visszacsapás, az akció és reakció értelmében. Egy a CIA-zsargonból vett szakkifejezésrol van szó?
JOHNSON: Igen, a "blowback" az amerikai titkosszolgálat nyelvén az USA titkos külpolitikai intézkedéseinek nem szándékolt következményeit írja le. Mivel annál, amit a napi sajtó terroristák, drogbárók, bűnöző rezsimek vagy illegális fegyverkereskedok megvetendo tetteiként ábrázol, csupán a korábbi amerikai tikosszolgálati muveletek visszaütésérol van szó. Minthogy leplezetten hajtották ôket végre, a polgárok természetesen nem ismerik fel az összefüggéseket, és e "blowback" igazi jellegét, annak az amerikai külpolitikával való összefüggését tekintve, híján lesznek a tisztánlátásnak.
JF: A könyve már 1999-ben megjelent, a kritikusok tiszteletüket fejezik ki önnek, mivel elmélete elemzô szinten elvileg megjósolta szeptember 11-ét.
JOHNSON: Szeptember 11. világos "blowback" volt, és az a probléma, hogy egy sor nép gyulöl tiszta szívébôl bennünket, amerikaiakat, és hogy van indítékuk, hogy borzalmakat kövessenek el Amerika ellen. kormány sohasem nevezte meg nekünk a new york-i merénylok Világkereskedelmi Központ ellen végrehajtott támadásának indítékait.
Kijelentették, hogy ezen személyek esetében iszlám gonosztevokrol van szó. A jó és gonosz amerikai logikája szerint a gonosztevôknek nincsenek indítékaik, hiszen végsô soron lényegük az, hogy rosszat tegyenek. Ebben merül ki minden magyarázat. Azonban megelégszik-e ön egy ilyen ábrázolással? Ne tegye, mert az amerikai kormányzat tudja, miért marad inkább adós az indítékok taglalásával. Az USA hatalmát a Föld legtávolabbi sarkáig kiterjeszti, és eldugott népekre kényszeríti
rá gazdasági rendszerét. Mi, amerikaiak saját sírunkat ássuk.
JF: A "blowback" a vélhetoen hamarosan bekövetkezô iraki háború magyarázatának kiindulópontja is?
JOHNSON: A kritikus vitában az USA-ban három fo magyarázó modell van a küszöbön álló iraki háborúra. Az elso az olajéhség. A Bush-kormányzat olajmultikkal való kapcsolatai eléggé ismeretesek, és végül is Irak Szaúd-Arábia után valószínuleg a világ második legnagyobb olajkészleteivel rendelkezik. A második modell a közel-keleti elmélet, eszerint a valószínuleg bekövetkezo háború azon jó kapcsolatok következménye, amelyeket a jelenlegi amerikai kormány több tagja tart
fenn az izraeli parlament jobboldali Likud-blokkjával, amelynek érdeke fuzodik az Irakkal való szembenálláshoz. A harmadik modell a belpolitika-elmélet, amely azt mondja, hogy az iraki háború csak egy külpolitikai kaland, amellyel a kormány az otthoni, hatalmas problémákról akarja elterelni a figyelmet. Én elemeiben mindhárom
elméletet nagyon is találónak tartom. Azt, hogy egyedül ezeket az összefüggéseket külön-külön önálló magyarázattá surítsük, túlságosan merésznek tartom.
JF: Az Irak elleni támadásnál mégsem reakcióról van szó, hanem akcióról. Hogyan magyarázza meg tehát ezt a konfliktust a "blowback"-elv alapján?
JOHNSON: A "blowback" többet jelent, mint az egyszeru akció-reakció. Ötven évvel ezelott volt az elso fedett CIA-muvelet az Öböl-térségben, a demokratikusan megválasztott iráni miniszterelnök, Mohamed Mosszadeg megbuktatása, 1953-ban. Mosszadeg a British Petroleum kezében lévo olajforrásokat államosítani akarta. Reza Pahlevi sah alatt ehelyett az ellenzék kikapcsolása mellett egy új, igen elnyomó kormányt állítottak fel. A "blowback" 1979-ben következett, amikor fiatal fundamentalista muzulmánok Khomeni ajatollah vezetése alatt, a sah reszimjét
megbuktatták. Ugyancsak 1979-ben, a szovjetek bevonultak Afganisztánba, mire az USA világszerte megkezdte iszlám fundamentalisták mudzsaheddin-szabadságharcosokként való toborzását. Köztük egy bizonyos Oszama bin Ladenét. A következô "blowback" programozva volt.
Az Öböl-térség amerikai politikája hagyományosan két oszlopon nyugodott: a szaúd-arábiai és az iráni reakciós bábrezsimeken. Amint a perzsa oszlop összeomlott, pótszerkezet után kellett nézni, hogy a térség olajkészletéhez való hozzáférést biztosítsák. Kedvezoen adódott, hogy ugyancsak 1979-ben Szaddám Husszein, az iraki zsarnok hatalomra került, akit Irán elleni háborújában az USA fegyverszállítással és muholdas felderítéssel támogatott. Azonban 1988-ban, az elsô öbölháború befejezése után, az USA-szövetséges emlékezetébe idézte minden iraki államfô hagyományos álláspontját, hogy Kuvait esetében felszabadítatlan iraki területrol van szó. Kuvait 1990-es inváziójával az USA által folytatott politika,
hogy Szaddámot feltáplálták, újból ránk ütött vissza.
Miután ezt a folyamatot 1991-ben a második öbölháborúban visszacsinálták, ennek folyamán az USA állandó katonai támaszpontokat létesített Szaúd-Arábiában, Bahreinban, Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben, Omanban és Kuvaitban, és ezzel magára vonta a hívok és fundamentalisták haragját. És a szeptember 11-i események után megjósolható, hogy a következô évtizedekben sok további amerikainak kell majd keseruen szenvednie a "blowback"-jelenségtôl.
JF: A "blowback"-elmélet tehát nem kétdimenziós rendszer, hanem az ördögi kör elvébôl indul ki. Az akció-reakció-elv egy eszkalációs spirálban szaporodik tovább. Minden "blowback" újabb akciót tesz szükségessé, hogy következményeit eltüntethessük, ez azonban csak egy további "blowback"-hez vezet, a helyzet végleg kicsúszik az ellenorzés alól.
JOHNSON: Igen, Mosszadeg bukása 1953-ban a térségben egy olyan eseménylácolatot indított el, amely az elkövetkezo hetekben a harmadik öbölháború képében újabb láncszemet illeszt magához.
JF: A "blowback"-elmélet tehát kimutatja, hogy az Irak elleni, küszöbön álló támadásnál nem a "terror elleni háborúról", és nem is a tömegpusztító fegyverek további elterjedése elleni elovigyázatossági intézkedésrol van szó?
JOHNSON: Pontosan, hanem az egy USA következményi reakciójáról a korábbi amerikai politika "blowback"-jeire a térségben. Úgy tunhet, mint egy új történelmi szakasz konfliktusa, valójában azonban egy belso logikát követ. És a háborús terv már szeptember 11. elôtt megfogalmazódott. Hiányzott azonban egy katalizátor, hogy megszerezze e tervhez az USA és a világ közvéleményének jóváhagyását. Szeptember 11. volt ez a katalizátor - már csak egy ilyen támadásra vártak! Az
újabb iraki háború eredménye amerikai támaszpontok telepítése lesz a Tigris és az Eufrátesz között. Irak meghódítását azután egy Irán elleni háború követi majd, amely a térséget teljességgel amerikai ellenorzés alá hajtja majd.
JF: A "blowback"-elv áll az amerikai birodalom bukásáról szóló elméletének középpontjában is?
JOHNSON: Még ha a terjeszkedés a birodalmak kialakuló szakaszában vélhetoleg bizonyos célok elérésére szolgál is - például a letisztulás, biztonság, megelozés -, úgy az imperializmus valójában csak saját törvényét követi. A terjeszkedés nem szolgál - o maga a törvény. Mivel egy birodalom sajátossága a terjeszkedés maga. A
"blowback"-elv itt visszafelé hajtja. Így a csatlós államok általi uralom az Öböl-térségben a "blowback"-eszkaláció után ma már nem muködik, ezért kísérli meg az USA immár a túlhaladott uralmi elvet közvetlen katonai jelenléttel helyettesíteni.
JF: Ami az elvet azonban nem érvényteleníti, hanem ellenkezoleg, az ördögi kört csak még jobban lendületbe hozza.
JOHNSON: Így van, amíg az birodalmi hatalom túlterjeszkedési állapotba nem kerül, és következésképpen megkezdodik a hanyatlás. Az amerikai katonai doktrína ma abban áll, hogy egy ellenfél születését már meg sem engedje. Ez már maga a birodalmi túlterjeszkedés definíciója. Az USA-ban jelenleg nyíltan vitatkozunk, hogy új Róma vagyunk-e, valójában azonban inkább egy új Napóleonhoz hasonlítunk.Az
imperializmust nyíltan csak szeptember 11. folyományaként nevezik néven.
JF: Ön viszont mikorra teszi az amerikai birodalom valóságos születését?
JOHNSON: Az amerikai imperializmus a második világháborúban gyökerezik, mivel Pearl Harbor befejezte az amerikai elszigetelodést. Ahogyan a Szovjetuniónak fel kellett ismernie, hogy a kommunizmus Kelet-Európában nem állítható fel demokratikus választások útján, és ezért csatlós államok rendszerét hozta létre, az USA-nak is fel kellett ismernie, hogy azok az államok, amelyeket Kelet-Ázsiában
neghódított, például Japán és Dél-Korea, nem lesznek demokratikus úton stabil, Amerika-barát rezsimekké. Ezért ugyancsak csatlós államokat hoztak létre. Ha netalán csodálkozna ezen a megállapításon, legalábbis ami Japán említését illeti, gondolja meg, hogy Japánban a háború óta egypárti uralom van. Japán alapvetoen nem más, mint egy rendkívül gazdag NDK - a csatlósunk. Ezt a tényt az is aláhúzza, hogy ott írd és mondd, 91 katonai támaszpontot tartunk fenn. Már 1965-ben abban a
tudatban vonultak az elso amerikai csapatok Vietnamba, hogy ok az "új rómaiak", ahogyan egy veterán beszámolt.
JF: A vietnami tapasztalat nem "gyógyította ki" ebbôl az USA-t?
JOHNSON: Igaz, hogy a nép többsége Vietnamból azt a következtetést vonta le, hogy a jövoben fogjuk vissza magunkat az intervenciókkal, csalóka azonban, ha Amerikában ezt tartjuk a dönto tanulságnak. Az elit nagy részei pontosan a fordított következtetésre jutottak, vagyis, hogy meg kellett volna nyernünk a háborút, és csak azért nem sikerült, mert nem voltunk eléggé erosek és határozottak. A jövôben
ennek másként kell lennie. És a második öbölháború azt a lehetoséget kínálta, hogy a népnek bizonyítsuk, hogy a tervezok megtanulták a leckét, és Amerika igenis ismét tud háborút vezetni. Ezzel minden akadályt elhárítottak az útból, amely Vietnam óta egy amerikai terjeszkedést akadályozott.
JF: Peter Scholl-Latour (francia és német nyelvterületen publikáló, ismert újságíró, a ford.) közel-keleti szakérto egy ennek az újságnak adott interjúban azt mondta, igaz, hogy az USA stratégiáját tévesnek tartja, azonban "ne hagyjuk magunkat együgyu antiimperializmusra csábítani. Birodalmak lehetnek szükségesek, hogy rendet tartsanak."
JOHNSON: Scholl-Latour téved, mert figyelmen kívül hagyja, hogy egy birodalom szükségszeruen haderot igényel a stabilizációra és a terjeszkedésre. Minthogy a birodalom növekszik, növekszik a hadero is. Megkezdôdik tehát a militarizálódás folyamata is, amely nemcsak a határokon, hanem természetesen odahaza is végbe megy. Ez azt jelenti, hogy a birodalmi militarizmus Amerikát meg fogja változtatni: a civil lét, a szabadság és polgárjogok Amerikája el fog veszni. És itt is hat a "blowback"-elv, mivel egy "blowback"-re való reakció nemcsak külso, hanem ugyanúgy, a közbiztonság nevében, a polgárjogok korlátozásához és az ország légkörének kiélezéséhez vezethet. Az amerikaiak maguk tehát elveszítik országukat. Hiszen tekintsen a történelembe: a römai köztársaságból a römai birodalomba vezeto átalakulás - - egy több mint száz évig tartó folyamat - egy muködô római szenátus diktatúrává való átalakulása volt, mert az imperium romanum katonai diktatúra volt! Nem tudjuk, hogyan folyik majd az USA-ban az átalakulás, azonban egy diktatúra születése valós veszély, sôt, egyfajta fasiszta rendszer megszületése sem kizárható.
JF: Mennyire elorehaladott ez a folyamat?
JOHNSON: Fegyveres eroink idôközben egyfajta autonómiára tettek szert. Már nem a kormány eszközei, hanem egyfajta politikai önjárást alakítottak ki. Ugyanis valójában a birodalmiság szavatolói. Külföldön az amerikai csapatok közben még függetlenebbek, mint itt, és Németországban inkább arra figyeljenek, mit gondol B.B. Bell tábornok, a németországi és európai foparancsnok heidelbergi fôhadiszállásán, mint arra, amit az amerikai nagykövet Berlinben mondani akar - akárki is legyen az éppen. És mit gondol, hogyan zajlik ez olyan országokban, mint Dél-Korea! A State Department, tehát az amerikai külügyminisztérium jelentosége az idô folyamán óriási veszteséget szenvedett, egyidejuleg azonban végbement a Pentagon, tehát a védelmi minisztérium felemelkedése. Emennek persze ma már nincs sok köze a védelemhez, hanem egyfajta mellékkormánnyá vált.
Sajnos, az amerikaiak nem szívlelik meg például George Washington vagy Dwight D. Eisenhower klasszikus figyelmeztetéseit: egy túlságosan nagy, álló hadsereg veszélyezteti a demokráciát.
JF: Milyen szerepet játszanak az amerikai titkosszolgálatok, ezek is az alkotmányt veszélyeztetô felemelkedést élnek meg?
JOHNSON: Titkosszolgálataink ma már a szó valódi értelmében nem titkosszolgálatok, amelyek klasszikus kémelhárítást és felderítést folytatnának. Fo tevékenységük ehelyett idôközben az álcázott muveletek végrehajtása lett. Ezzel a CIA az elnök egyfajta magánhadseregét képezi.
JF: Aki a birodalmak rendtartó hatalmát pártolja, tunhet-e úgy, hogy nem látja meg a perifériák erre jellemzo szétzilálódását?
JOHNSON: Igen, így hozta el az USA birodalmi politikája a nyolcvanas években Latin-Amerika számára annak legrosszabb évtizedeit a spanyol hódítás óta - véresen és pusztítóan. Vagy gondoljon az afganisztáni háborúra, amelyet az USA állandóan tüzelt, és a szovjetek visszavonulása után az országot egy megsemmisíto polgárháború kezére adtuk. És az Irak elleni, küszöbön álló muvelet is számos ártatlan ember életébe kerül majd.
JF: Mely szerepet játszik az amerikai birodalom számára az amerikai gazdasági rendszer és az "American way of life" (amerikai életmód, a ford.) mint elofeltétel elterjesztése?
JOHNSON: Az amerikai gazdasági rendszer dönto szerepet játszik az USA birodalmi rendszerében, mert a gazdaság és politika elválasztása ma már nem létezik. Ebben a globalizáció a dönto ideológiai fogalom. Mivel valójában a globalizáció nem jelent mást, mint amerikanizálást. Leplezni akarják, hogy a népek az amerikai imperializmus áldozataivá válnak, és bebeszélik nekik, hogy elkerülhetetlen gazdasági folyamatról van szó, amelyet a fejlodés idéz elô, és amelybol alkalmazkodás révén részesülhetnek. Valójában azonban lehetetlen részesülni anélkül, hogy alkotórészévé ne válnának az amerikai birodalomnak. A globalizáció a nemzetközi jog homlokzatát csillantja fel, amelyet az USA nem tart be, ha érdekeivel ellentmond.
JF: A németek ezzel szemben szemmel láthatóan igen jól érzik magukat az amerikai birodalomban.
JOHNSON: igen, amíg nem éri oket egy "blowback", ami elobb-utóbb meg fog történni. Mivel a hegemónal együtt, hu szövetségesei is a aszimmetrikus hadviselés, tehát a terrorista reakció látószögébe. Németországnak azonban magában megvan az az elonye, hogy stabil, demokratikus és Amerika-barát. Számos támaszpontot tartunk fenn Németországban, köztük a légitámaszpontot Ramstein közelében, a
légiero legnagyobb támaszpontját az USA területén kívül - és mindezt anélkül, hogy a németek beavatkozhatnának abba, ami ott történik. Ha a helyzet Németországban nem lenne ennyire Amerika-barát, az önök országának ügyeibe való beavatkozás bizonyára másként nézne ki. Gondoljon például Olaszországra.
JF: Ott a CIA a nemzetközi joggal ellentétesen, évtizedekig manupulálta a belsôviszonyokat, sôt, még saját terrorhálózatot is felépített - Gladio néven -, amelynek szükség esetén puccsot kellett vona végrehajtania, hogy egy elnyomó, jobboldali radikális, de Amerika-barát diktatúrát állítson fel.
JOHNSON: Így van, hu országokkal, mint Németország és Japán is, az USA igazán jól bánik,.mivel az amerikai imperializmus nemcsak a militarizmus nyelvét ismeri, hanem birtokában van a megvesztegetés muvészetének is.
JF: Tehát a német jó magaviselet gerinctelenség dolga?
JOHNSON: Az USA jól bánik Németországgal, de nem veszi komolyan az önök országát. Ezért is okoztak itt Schröder kancellár teljesen váratlan kijelentései olyan felzúdulást. A franciák ugye mindig így beszélnek, és azután sohasem következik cselekvés, de ha a németek hirtelen így beszélnek! És mindez, amikor a második világháború után a világ legmegronthatóbb nemzetének bizonyultak.
JF: Mi történne, ha Németország az amerikai birodalmat elhagyná, a NATO-ból kilépne, az amerikai csapatokat barátságosan hazaküldené, és a jövôben mindenki irányában barátságosan semleggessé nyilvánítaná magát?
JOHNSON: Hatalmas lépést tennénk egy békésebb világ felé. Mivel Németország mégis csak az egyetlen jelentos nemzet a világon, amely az iraki háborút annak merészelte nevezni, ami: egy imperialista kalandnak.
JF: Bevonulna-e az USA Németoországba, vagy hagyna bennünket távozni?
JOHNSON: Minden hatalmában álló dolgot megtenne, hogy Németországba beszivárogjon. És ezzel számolhat, ebben az USA tényleg jó. Azonban, bár kezdetben vagyon reménykedtem, attól tartok, hogy Gerhard Schröder háborúellenes kurzusa csak egy választási trükk volt.
JF: Ettôl valóban tartani kell?
JOHNSON: Csak remélni lehet, hogy tekintettel a választási ígéretekre, Németországban a politikai osztály kurzusváltása a közvélemény elott nem jár sikerrel. A belsô gyengeség lesz az, amelytôl a birodalom széttörik, csakúgy, mint a nyolcvanas évek végén a Szovjetunió.
JF: Az amerikai ultrakonzervatív politikus, Pat Buchanan, akinek az amerikai önértelmezéssel kapcsolatos credója úgy hangzik, hogy "Köztársaság, nem birodalom", egy ennek az újságnak adott interjúban minden országban a "hazafiak felkelését" jósolta - az európai és amerikai hazafiakét is - az egyoldalú hatalom ellen, amely a világot meghatározni próbálja. Egyetért-e ezzel?
JOHNSON: Mindenképpen. Együttmuködnek az USA-val, mert rákényszerülnek, nem azért, mert akarnak. Megindul a berobbanás, amikor elszakad a leggyengébb láncszem, amely a birodalmat összetartja, ez például a gazdaság lehet. A népek azonban bosszút állnak majd, ha a hegemón gyengeségét megszimatolják. Azonban
megmondom önnek, hogy ha az iszlám fundamentalizmus veszélyt jelent, akkor a keresztény fundamentalizmus sokkal nagyobb fenyegetés.
JF: Buchanan iszlám elleni figyelmeztetésére céloz "A nyugat halála" címu könyvében?
JOHNSON: Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Buchanant egy jellegzetes amerikai-ír rasszistának tartom. És rendkívül bizalmatlan vagyok magatartásával a bevándorlókkal szemben csakúgy, mint - ahogyan én nevezni szeretném - keresztény fundamantalizmusával szemben.
JF: Viszont az amerikai imperializmus ellen harcol, teljesen ellentétesen számos liberálissal, akik azt éppenséggel propagálják.
JOHNSON: Itt én is üdvözlöm Buchanan elkötelezettségét, én azonban alapvetoen azt a magatartást, amelyet o és hívei tanúsítanak, pontosan annak a magatartásnak tekintem, amely az amerikai imperializmust eloidézte.
JF: Johnson úr, ön hazafi?
JOHNSON: Hát persze.
JF: Miért?
JOHNSON: Nos, talán nincs csillagos-sávos lobogó a kocsimon, de felelosnek érzem magam az országomért.
=====================================================
Chalmers Johnson a növekvo amerikai imperializmus egy legmélyebb elemzojének és legexponáltabb bírálójának számít. Johnson megvallja, hogy fiatal tengerésztisztként a tengerentúl maga is a "birodalom zászlóvivoje" volt. A vietnami háborút még szükségszeruségnek tartotta. Japán kínai megszálló politikájának tanulmányozása és a kelet-ázsiai amerikai külpolitikával való foglalkozása azonban
elvezette az amerikai imperializmus és a "blowback"-elv felismeréséhez. Johnson hangsúlyozza, hogy a Blowback - "Egy birodalom lehanyatlik" címu könyvét nem hírnév - oktatói karrierje lezárása után Berkeley és San Diego egyetemén -, hanem figyelmeztetés céljából írta. Míg ugyanis Jimmy Carter volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbigniew Brzezinski "Az egyedüli világhatalom" címu könyvével idoközben egy kendozetlen imperializmus exponensévé emelkedett, és ott az amerikai hegemóniapolitika feltételeit taglalja, Johnson, az ellenpólus leírja "azokat az ellenérzéseket, amelyeket a (birodalmi) amerikai politika kiváltott, és ezek sokféle következményét". Az 1931-ben született politológus és Kelet-Ázsia-szakérto ma Kaliforniában él, és 2003 végén jelenteti meg Blowback 2 - "Egy birodalom gyászai" címu könyvének német fordítását, a meg nem hallott figyelmeztetés következményeinek elemzését.
Az alábbi, eredtileg a német nyelven folytatott interjú Chalmers Johnson-nal
a német "Junge Freiheit"-ben (JF) jelent meg - 2003. januárban:
Foleg azert erdekes, mert 2003 januarjabol szarmazik.
Idézet
----------------------------------------------------------------------------
"Mi, amerikaiak saját sírunkat ássuk"
Beszélgetés Chalmers Johnson amerikai politológussal az amerikai birodalom felemelkedésérol és bukásáról, a Perzsa-öböl meghódításáról, és Németországról, "a világ legkönnyebben megrontható országáról"
JF: Johnson úr, az "Egy birodalom lehanyatlik" címu könyve óta, Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó mellett ön az amerikai imperializmus egyik legmarkánsabb teoretikusának számít. Honfitársai részérôl az imperialisztikus szellemiség átvételét viszont vészjóslónak tartja. Elemzése szerint azonban ez a folyamat már megkezdodött - éspedig nem csupán 2001. szeptember 11. óta. Milyen
jeleit látja ennek?
JOHNSON: Az USA világszerte 725 katonai támaszpontot üzemeltet. Mi másnak nevezné ezt, ha nem birodalomnak? A hidegháború alatt globális jelenlétünk még indolkoltnak tunt, idôközben a Szovjetunió szétesett, az USA-csatlósrendszer azonban még mindig fennáll. Ebbol világos lesz, hogy a valóságban nem védelmi rendszerrol volt szó, ehelyett láthatóvá válik e szerkezet birodalmi természete.
JF: Az USA pártolói azzal érvelnek, hogy az Egyesült Államok egyedüli szuperhatalomként világszerte felelosséggel tartozik, ezért kell teljes köruen jelen lennie.
JOHNSON: Gondolkodjék el az arányosságon, hiszen a németek például többször kerülnek kapcsolatba az amerikai csapatokkal, mint maguk az amerikaiak. Ugyanis az amerikai hadsereg 32 európai támaszpontjából egyedül 27 Németországban van, ehhez jön még két légitámaszpont. És mindez ötven évvel a második világháború vége után! A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az USA egyszer valahol katonai támasztpontokat létesített, ezeket lehetoleg nem adja fel. Mivel elsosorban a
világviszonylatú amerikai katonai jelenlét kiterjesztésérol van szó. Azonban nem csak a támaszpontok száma árulja el a szándékot, hanem a jellegük is. Így a Balkánon két támaszpontot üzemeltetünk, amelyek teljesen túlméretezettek arra a békemisszióra, amelyet Amerika ott az európaiakkal együtt végez. A kérdés tehát az, milyen célból uzik ezt a ráfordítást? Ön sem hiszi, hogy azok a katonai támaszpontokat, amelyeket 2001. szeptember 11. után Üzbegisztánban és Kirgiziában - fontos helyek Oroszország déli szárnyán - vélhetoleg csak az Afganisztán elleni támadásra kaptak meg, a hadmuveletek után majd ismét kiürítik. Csakúgy az afganisztáni létesítményeket, amelyek használata legkevésbé sem szorítkozik arra, hogy az afganisztáni megbízatást teljesítsék, hanem új muveletek számára szolgálnak majd mint kiinduló pontok.
JF: Elméletének központi fogalma a "blowback" szó - magyarul visszalökés, visszacsapás, az akció és reakció értelmében. Egy a CIA-zsargonból vett szakkifejezésrol van szó?
JOHNSON: Igen, a "blowback" az amerikai titkosszolgálat nyelvén az USA titkos külpolitikai intézkedéseinek nem szándékolt következményeit írja le. Mivel annál, amit a napi sajtó terroristák, drogbárók, bűnöző rezsimek vagy illegális fegyverkereskedok megvetendo tetteiként ábrázol, csupán a korábbi amerikai tikosszolgálati muveletek visszaütésérol van szó. Minthogy leplezetten hajtották ôket végre, a polgárok természetesen nem ismerik fel az összefüggéseket, és e "blowback" igazi jellegét, annak az amerikai külpolitikával való összefüggését tekintve, híján lesznek a tisztánlátásnak.
JF: A könyve már 1999-ben megjelent, a kritikusok tiszteletüket fejezik ki önnek, mivel elmélete elemzô szinten elvileg megjósolta szeptember 11-ét.
JOHNSON: Szeptember 11. világos "blowback" volt, és az a probléma, hogy egy sor nép gyulöl tiszta szívébôl bennünket, amerikaiakat, és hogy van indítékuk, hogy borzalmakat kövessenek el Amerika ellen. kormány sohasem nevezte meg nekünk a new york-i merénylok Világkereskedelmi Központ ellen végrehajtott támadásának indítékait.
Kijelentették, hogy ezen személyek esetében iszlám gonosztevokrol van szó. A jó és gonosz amerikai logikája szerint a gonosztevôknek nincsenek indítékaik, hiszen végsô soron lényegük az, hogy rosszat tegyenek. Ebben merül ki minden magyarázat. Azonban megelégszik-e ön egy ilyen ábrázolással? Ne tegye, mert az amerikai kormányzat tudja, miért marad inkább adós az indítékok taglalásával. Az USA hatalmát a Föld legtávolabbi sarkáig kiterjeszti, és eldugott népekre kényszeríti
rá gazdasági rendszerét. Mi, amerikaiak saját sírunkat ássuk.
JF: A "blowback" a vélhetoen hamarosan bekövetkezô iraki háború magyarázatának kiindulópontja is?
JOHNSON: A kritikus vitában az USA-ban három fo magyarázó modell van a küszöbön álló iraki háborúra. Az elso az olajéhség. A Bush-kormányzat olajmultikkal való kapcsolatai eléggé ismeretesek, és végül is Irak Szaúd-Arábia után valószínuleg a világ második legnagyobb olajkészleteivel rendelkezik. A második modell a közel-keleti elmélet, eszerint a valószínuleg bekövetkezo háború azon jó kapcsolatok következménye, amelyeket a jelenlegi amerikai kormány több tagja tart
fenn az izraeli parlament jobboldali Likud-blokkjával, amelynek érdeke fuzodik az Irakkal való szembenálláshoz. A harmadik modell a belpolitika-elmélet, amely azt mondja, hogy az iraki háború csak egy külpolitikai kaland, amellyel a kormány az otthoni, hatalmas problémákról akarja elterelni a figyelmet. Én elemeiben mindhárom
elméletet nagyon is találónak tartom. Azt, hogy egyedül ezeket az összefüggéseket külön-külön önálló magyarázattá surítsük, túlságosan merésznek tartom.
JF: Az Irak elleni támadásnál mégsem reakcióról van szó, hanem akcióról. Hogyan magyarázza meg tehát ezt a konfliktust a "blowback"-elv alapján?
JOHNSON: A "blowback" többet jelent, mint az egyszeru akció-reakció. Ötven évvel ezelott volt az elso fedett CIA-muvelet az Öböl-térségben, a demokratikusan megválasztott iráni miniszterelnök, Mohamed Mosszadeg megbuktatása, 1953-ban. Mosszadeg a British Petroleum kezében lévo olajforrásokat államosítani akarta. Reza Pahlevi sah alatt ehelyett az ellenzék kikapcsolása mellett egy új, igen elnyomó kormányt állítottak fel. A "blowback" 1979-ben következett, amikor fiatal fundamentalista muzulmánok Khomeni ajatollah vezetése alatt, a sah reszimjét
megbuktatták. Ugyancsak 1979-ben, a szovjetek bevonultak Afganisztánba, mire az USA világszerte megkezdte iszlám fundamentalisták mudzsaheddin-szabadságharcosokként való toborzását. Köztük egy bizonyos Oszama bin Ladenét. A következô "blowback" programozva volt.
Az Öböl-térség amerikai politikája hagyományosan két oszlopon nyugodott: a szaúd-arábiai és az iráni reakciós bábrezsimeken. Amint a perzsa oszlop összeomlott, pótszerkezet után kellett nézni, hogy a térség olajkészletéhez való hozzáférést biztosítsák. Kedvezoen adódott, hogy ugyancsak 1979-ben Szaddám Husszein, az iraki zsarnok hatalomra került, akit Irán elleni háborújában az USA fegyverszállítással és muholdas felderítéssel támogatott. Azonban 1988-ban, az elsô öbölháború befejezése után, az USA-szövetséges emlékezetébe idézte minden iraki államfô hagyományos álláspontját, hogy Kuvait esetében felszabadítatlan iraki területrol van szó. Kuvait 1990-es inváziójával az USA által folytatott politika,
hogy Szaddámot feltáplálták, újból ránk ütött vissza.
Miután ezt a folyamatot 1991-ben a második öbölháborúban visszacsinálták, ennek folyamán az USA állandó katonai támaszpontokat létesített Szaúd-Arábiában, Bahreinban, Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben, Omanban és Kuvaitban, és ezzel magára vonta a hívok és fundamentalisták haragját. És a szeptember 11-i események után megjósolható, hogy a következô évtizedekben sok további amerikainak kell majd keseruen szenvednie a "blowback"-jelenségtôl.
JF: A "blowback"-elmélet tehát nem kétdimenziós rendszer, hanem az ördögi kör elvébôl indul ki. Az akció-reakció-elv egy eszkalációs spirálban szaporodik tovább. Minden "blowback" újabb akciót tesz szükségessé, hogy következményeit eltüntethessük, ez azonban csak egy további "blowback"-hez vezet, a helyzet végleg kicsúszik az ellenorzés alól.
JOHNSON: Igen, Mosszadeg bukása 1953-ban a térségben egy olyan eseménylácolatot indított el, amely az elkövetkezo hetekben a harmadik öbölháború képében újabb láncszemet illeszt magához.
JF: A "blowback"-elmélet tehát kimutatja, hogy az Irak elleni, küszöbön álló támadásnál nem a "terror elleni háborúról", és nem is a tömegpusztító fegyverek további elterjedése elleni elovigyázatossági intézkedésrol van szó?
JOHNSON: Pontosan, hanem az egy USA következményi reakciójáról a korábbi amerikai politika "blowback"-jeire a térségben. Úgy tunhet, mint egy új történelmi szakasz konfliktusa, valójában azonban egy belso logikát követ. És a háborús terv már szeptember 11. elôtt megfogalmazódott. Hiányzott azonban egy katalizátor, hogy megszerezze e tervhez az USA és a világ közvéleményének jóváhagyását. Szeptember 11. volt ez a katalizátor - már csak egy ilyen támadásra vártak! Az
újabb iraki háború eredménye amerikai támaszpontok telepítése lesz a Tigris és az Eufrátesz között. Irak meghódítását azután egy Irán elleni háború követi majd, amely a térséget teljességgel amerikai ellenorzés alá hajtja majd.
JF: A "blowback"-elv áll az amerikai birodalom bukásáról szóló elméletének középpontjában is?
JOHNSON: Még ha a terjeszkedés a birodalmak kialakuló szakaszában vélhetoleg bizonyos célok elérésére szolgál is - például a letisztulás, biztonság, megelozés -, úgy az imperializmus valójában csak saját törvényét követi. A terjeszkedés nem szolgál - o maga a törvény. Mivel egy birodalom sajátossága a terjeszkedés maga. A
"blowback"-elv itt visszafelé hajtja. Így a csatlós államok általi uralom az Öböl-térségben a "blowback"-eszkaláció után ma már nem muködik, ezért kísérli meg az USA immár a túlhaladott uralmi elvet közvetlen katonai jelenléttel helyettesíteni.
JF: Ami az elvet azonban nem érvényteleníti, hanem ellenkezoleg, az ördögi kört csak még jobban lendületbe hozza.
JOHNSON: Így van, amíg az birodalmi hatalom túlterjeszkedési állapotba nem kerül, és következésképpen megkezdodik a hanyatlás. Az amerikai katonai doktrína ma abban áll, hogy egy ellenfél születését már meg sem engedje. Ez már maga a birodalmi túlterjeszkedés definíciója. Az USA-ban jelenleg nyíltan vitatkozunk, hogy új Róma vagyunk-e, valójában azonban inkább egy új Napóleonhoz hasonlítunk.Az
imperializmust nyíltan csak szeptember 11. folyományaként nevezik néven.
JF: Ön viszont mikorra teszi az amerikai birodalom valóságos születését?
JOHNSON: Az amerikai imperializmus a második világháborúban gyökerezik, mivel Pearl Harbor befejezte az amerikai elszigetelodést. Ahogyan a Szovjetuniónak fel kellett ismernie, hogy a kommunizmus Kelet-Európában nem állítható fel demokratikus választások útján, és ezért csatlós államok rendszerét hozta létre, az USA-nak is fel kellett ismernie, hogy azok az államok, amelyeket Kelet-Ázsiában
neghódított, például Japán és Dél-Korea, nem lesznek demokratikus úton stabil, Amerika-barát rezsimekké. Ezért ugyancsak csatlós államokat hoztak létre. Ha netalán csodálkozna ezen a megállapításon, legalábbis ami Japán említését illeti, gondolja meg, hogy Japánban a háború óta egypárti uralom van. Japán alapvetoen nem más, mint egy rendkívül gazdag NDK - a csatlósunk. Ezt a tényt az is aláhúzza, hogy ott írd és mondd, 91 katonai támaszpontot tartunk fenn. Már 1965-ben abban a
tudatban vonultak az elso amerikai csapatok Vietnamba, hogy ok az "új rómaiak", ahogyan egy veterán beszámolt.
JF: A vietnami tapasztalat nem "gyógyította ki" ebbôl az USA-t?
JOHNSON: Igaz, hogy a nép többsége Vietnamból azt a következtetést vonta le, hogy a jövoben fogjuk vissza magunkat az intervenciókkal, csalóka azonban, ha Amerikában ezt tartjuk a dönto tanulságnak. Az elit nagy részei pontosan a fordított következtetésre jutottak, vagyis, hogy meg kellett volna nyernünk a háborút, és csak azért nem sikerült, mert nem voltunk eléggé erosek és határozottak. A jövôben
ennek másként kell lennie. És a második öbölháború azt a lehetoséget kínálta, hogy a népnek bizonyítsuk, hogy a tervezok megtanulták a leckét, és Amerika igenis ismét tud háborút vezetni. Ezzel minden akadályt elhárítottak az útból, amely Vietnam óta egy amerikai terjeszkedést akadályozott.
JF: Peter Scholl-Latour (francia és német nyelvterületen publikáló, ismert újságíró, a ford.) közel-keleti szakérto egy ennek az újságnak adott interjúban azt mondta, igaz, hogy az USA stratégiáját tévesnek tartja, azonban "ne hagyjuk magunkat együgyu antiimperializmusra csábítani. Birodalmak lehetnek szükségesek, hogy rendet tartsanak."
JOHNSON: Scholl-Latour téved, mert figyelmen kívül hagyja, hogy egy birodalom szükségszeruen haderot igényel a stabilizációra és a terjeszkedésre. Minthogy a birodalom növekszik, növekszik a hadero is. Megkezdôdik tehát a militarizálódás folyamata is, amely nemcsak a határokon, hanem természetesen odahaza is végbe megy. Ez azt jelenti, hogy a birodalmi militarizmus Amerikát meg fogja változtatni: a civil lét, a szabadság és polgárjogok Amerikája el fog veszni. És itt is hat a "blowback"-elv, mivel egy "blowback"-re való reakció nemcsak külso, hanem ugyanúgy, a közbiztonság nevében, a polgárjogok korlátozásához és az ország légkörének kiélezéséhez vezethet. Az amerikaiak maguk tehát elveszítik országukat. Hiszen tekintsen a történelembe: a römai köztársaságból a römai birodalomba vezeto átalakulás - - egy több mint száz évig tartó folyamat - egy muködô római szenátus diktatúrává való átalakulása volt, mert az imperium romanum katonai diktatúra volt! Nem tudjuk, hogyan folyik majd az USA-ban az átalakulás, azonban egy diktatúra születése valós veszély, sôt, egyfajta fasiszta rendszer megszületése sem kizárható.
JF: Mennyire elorehaladott ez a folyamat?
JOHNSON: Fegyveres eroink idôközben egyfajta autonómiára tettek szert. Már nem a kormány eszközei, hanem egyfajta politikai önjárást alakítottak ki. Ugyanis valójában a birodalmiság szavatolói. Külföldön az amerikai csapatok közben még függetlenebbek, mint itt, és Németországban inkább arra figyeljenek, mit gondol B.B. Bell tábornok, a németországi és európai foparancsnok heidelbergi fôhadiszállásán, mint arra, amit az amerikai nagykövet Berlinben mondani akar - akárki is legyen az éppen. És mit gondol, hogyan zajlik ez olyan országokban, mint Dél-Korea! A State Department, tehát az amerikai külügyminisztérium jelentosége az idô folyamán óriási veszteséget szenvedett, egyidejuleg azonban végbement a Pentagon, tehát a védelmi minisztérium felemelkedése. Emennek persze ma már nincs sok köze a védelemhez, hanem egyfajta mellékkormánnyá vált.
Sajnos, az amerikaiak nem szívlelik meg például George Washington vagy Dwight D. Eisenhower klasszikus figyelmeztetéseit: egy túlságosan nagy, álló hadsereg veszélyezteti a demokráciát.
JF: Milyen szerepet játszanak az amerikai titkosszolgálatok, ezek is az alkotmányt veszélyeztetô felemelkedést élnek meg?
JOHNSON: Titkosszolgálataink ma már a szó valódi értelmében nem titkosszolgálatok, amelyek klasszikus kémelhárítást és felderítést folytatnának. Fo tevékenységük ehelyett idôközben az álcázott muveletek végrehajtása lett. Ezzel a CIA az elnök egyfajta magánhadseregét képezi.
JF: Aki a birodalmak rendtartó hatalmát pártolja, tunhet-e úgy, hogy nem látja meg a perifériák erre jellemzo szétzilálódását?
JOHNSON: Igen, így hozta el az USA birodalmi politikája a nyolcvanas években Latin-Amerika számára annak legrosszabb évtizedeit a spanyol hódítás óta - véresen és pusztítóan. Vagy gondoljon az afganisztáni háborúra, amelyet az USA állandóan tüzelt, és a szovjetek visszavonulása után az országot egy megsemmisíto polgárháború kezére adtuk. És az Irak elleni, küszöbön álló muvelet is számos ártatlan ember életébe kerül majd.
JF: Mely szerepet játszik az amerikai birodalom számára az amerikai gazdasági rendszer és az "American way of life" (amerikai életmód, a ford.) mint elofeltétel elterjesztése?
JOHNSON: Az amerikai gazdasági rendszer dönto szerepet játszik az USA birodalmi rendszerében, mert a gazdaság és politika elválasztása ma már nem létezik. Ebben a globalizáció a dönto ideológiai fogalom. Mivel valójában a globalizáció nem jelent mást, mint amerikanizálást. Leplezni akarják, hogy a népek az amerikai imperializmus áldozataivá válnak, és bebeszélik nekik, hogy elkerülhetetlen gazdasági folyamatról van szó, amelyet a fejlodés idéz elô, és amelybol alkalmazkodás révén részesülhetnek. Valójában azonban lehetetlen részesülni anélkül, hogy alkotórészévé ne válnának az amerikai birodalomnak. A globalizáció a nemzetközi jog homlokzatát csillantja fel, amelyet az USA nem tart be, ha érdekeivel ellentmond.
JF: A németek ezzel szemben szemmel láthatóan igen jól érzik magukat az amerikai birodalomban.
JOHNSON: igen, amíg nem éri oket egy "blowback", ami elobb-utóbb meg fog történni. Mivel a hegemónal együtt, hu szövetségesei is a aszimmetrikus hadviselés, tehát a terrorista reakció látószögébe. Németországnak azonban magában megvan az az elonye, hogy stabil, demokratikus és Amerika-barát. Számos támaszpontot tartunk fenn Németországban, köztük a légitámaszpontot Ramstein közelében, a
légiero legnagyobb támaszpontját az USA területén kívül - és mindezt anélkül, hogy a németek beavatkozhatnának abba, ami ott történik. Ha a helyzet Németországban nem lenne ennyire Amerika-barát, az önök országának ügyeibe való beavatkozás bizonyára másként nézne ki. Gondoljon például Olaszországra.
JF: Ott a CIA a nemzetközi joggal ellentétesen, évtizedekig manupulálta a belsôviszonyokat, sôt, még saját terrorhálózatot is felépített - Gladio néven -, amelynek szükség esetén puccsot kellett vona végrehajtania, hogy egy elnyomó, jobboldali radikális, de Amerika-barát diktatúrát állítson fel.
JOHNSON: Így van, hu országokkal, mint Németország és Japán is, az USA igazán jól bánik,.mivel az amerikai imperializmus nemcsak a militarizmus nyelvét ismeri, hanem birtokában van a megvesztegetés muvészetének is.
JF: Tehát a német jó magaviselet gerinctelenség dolga?
JOHNSON: Az USA jól bánik Németországgal, de nem veszi komolyan az önök országát. Ezért is okoztak itt Schröder kancellár teljesen váratlan kijelentései olyan felzúdulást. A franciák ugye mindig így beszélnek, és azután sohasem következik cselekvés, de ha a németek hirtelen így beszélnek! És mindez, amikor a második világháború után a világ legmegronthatóbb nemzetének bizonyultak.
JF: Mi történne, ha Németország az amerikai birodalmat elhagyná, a NATO-ból kilépne, az amerikai csapatokat barátságosan hazaküldené, és a jövôben mindenki irányában barátságosan semleggessé nyilvánítaná magát?
JOHNSON: Hatalmas lépést tennénk egy békésebb világ felé. Mivel Németország mégis csak az egyetlen jelentos nemzet a világon, amely az iraki háborút annak merészelte nevezni, ami: egy imperialista kalandnak.
JF: Bevonulna-e az USA Németoországba, vagy hagyna bennünket távozni?
JOHNSON: Minden hatalmában álló dolgot megtenne, hogy Németországba beszivárogjon. És ezzel számolhat, ebben az USA tényleg jó. Azonban, bár kezdetben vagyon reménykedtem, attól tartok, hogy Gerhard Schröder háborúellenes kurzusa csak egy választási trükk volt.
JF: Ettôl valóban tartani kell?
JOHNSON: Csak remélni lehet, hogy tekintettel a választási ígéretekre, Németországban a politikai osztály kurzusváltása a közvélemény elott nem jár sikerrel. A belsô gyengeség lesz az, amelytôl a birodalom széttörik, csakúgy, mint a nyolcvanas évek végén a Szovjetunió.
JF: Az amerikai ultrakonzervatív politikus, Pat Buchanan, akinek az amerikai önértelmezéssel kapcsolatos credója úgy hangzik, hogy "Köztársaság, nem birodalom", egy ennek az újságnak adott interjúban minden országban a "hazafiak felkelését" jósolta - az európai és amerikai hazafiakét is - az egyoldalú hatalom ellen, amely a világot meghatározni próbálja. Egyetért-e ezzel?
JOHNSON: Mindenképpen. Együttmuködnek az USA-val, mert rákényszerülnek, nem azért, mert akarnak. Megindul a berobbanás, amikor elszakad a leggyengébb láncszem, amely a birodalmat összetartja, ez például a gazdaság lehet. A népek azonban bosszút állnak majd, ha a hegemón gyengeségét megszimatolják. Azonban
megmondom önnek, hogy ha az iszlám fundamentalizmus veszélyt jelent, akkor a keresztény fundamentalizmus sokkal nagyobb fenyegetés.
JF: Buchanan iszlám elleni figyelmeztetésére céloz "A nyugat halála" címu könyvében?
JOHNSON: Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Buchanant egy jellegzetes amerikai-ír rasszistának tartom. És rendkívül bizalmatlan vagyok magatartásával a bevándorlókkal szemben csakúgy, mint - ahogyan én nevezni szeretném - keresztény fundamantalizmusával szemben.
JF: Viszont az amerikai imperializmus ellen harcol, teljesen ellentétesen számos liberálissal, akik azt éppenséggel propagálják.
JOHNSON: Itt én is üdvözlöm Buchanan elkötelezettségét, én azonban alapvetoen azt a magatartást, amelyet o és hívei tanúsítanak, pontosan annak a magatartásnak tekintem, amely az amerikai imperializmust eloidézte.
JF: Johnson úr, ön hazafi?
JOHNSON: Hát persze.
JF: Miért?
JOHNSON: Nos, talán nincs csillagos-sávos lobogó a kocsimon, de felelosnek érzem magam az országomért.
=====================================================
Chalmers Johnson a növekvo amerikai imperializmus egy legmélyebb elemzojének és legexponáltabb bírálójának számít. Johnson megvallja, hogy fiatal tengerésztisztként a tengerentúl maga is a "birodalom zászlóvivoje" volt. A vietnami háborút még szükségszeruségnek tartotta. Japán kínai megszálló politikájának tanulmányozása és a kelet-ázsiai amerikai külpolitikával való foglalkozása azonban
elvezette az amerikai imperializmus és a "blowback"-elv felismeréséhez. Johnson hangsúlyozza, hogy a Blowback - "Egy birodalom lehanyatlik" címu könyvét nem hírnév - oktatói karrierje lezárása után Berkeley és San Diego egyetemén -, hanem figyelmeztetés céljából írta. Míg ugyanis Jimmy Carter volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbigniew Brzezinski "Az egyedüli világhatalom" címu könyvével idoközben egy kendozetlen imperializmus exponensévé emelkedett, és ott az amerikai hegemóniapolitika feltételeit taglalja, Johnson, az ellenpólus leírja "azokat az ellenérzéseket, amelyeket a (birodalmi) amerikai politika kiváltott, és ezek sokféle következményét". Az 1931-ben született politológus és Kelet-Ázsia-szakérto ma Kaliforniában él, és 2003 végén jelenteti meg Blowback 2 - "Egy birodalom gyászai" címu könyvének német fordítását, a meg nem hallott figyelmeztetés következményeinek elemzését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése