2014. június 17., kedd

Hírháló cikkeiből II.



Hírháló cikkeiből II.

Csapatokat állomásoztathat a NATO Kelet-Európában

2014. 05. 07. 06:26:00 MTI - Híradó
A NATO-ban felülvizsgálják azokat a döntéseket, melyeket a hidegháború után hoztak Európára vonatkozóan. Átgondolják a többi közt azt is, hol állomásoztassanak csapatokat, választ vár ugyanis Oroszország krími, illetve kelet-ukrajnai fellépése.

Tatabánya 2014 május 5.

A NATO-nak meg kell fontolnia azt a lehetőséget, hogy tartósan csapatokat állomásoztasson egyes kelet-európai országokban - vélte kedden a szövetség katonai főparancsnoka.
A Kanadában tartózkodó Philip Breedlove tábornok sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a NATO-nak meg kell vizsgálnia, mennyire áll készen arra, hogy válaszoljon az új politikai helyzetre és azokra a kihívásokra, amelyek a Krímben és Kelet-Ukrajnában keletkeztek Oroszország fellépése nyomán. A válaszadási képességek keretében át kell tekinteni azt is, hogyan kell elhelyezni a jövőben a NATO erőit - adta értésre.
Az amerikai légierő-tábornok elmondta, hogy ezt a felvetést a NATO-tagországok vezető tisztségviselőivel is ismertetik majd. A tagországok állam- és kormányfői szeptemberben csúcsértekezleten találkoznak Walesben, de ezt megelőzően már a védelmi és külügyminiszterek is eszmét cserélnek arról, hogy megfelelő-e a NATO jelenléte Európában - jelezte.
Hozzátette, hogy felül kell vizsgálni azokat a döntéseket, amelyeket a hidegháború befejeződése után hozott a NATO.
Breedlove arra is kitért, hogy az ukrán válság kezdete óta tett NATO-intézkedések védelmi jellegűek, amelyek célja támogatni a szövetség kelet-európai tagjait. A NATO nem kívánja provokálni Oroszországot - szögezte le.
Philip Breedlove előző nap egy katonai témájú konferencián arról beszélt, hogy meglátása szerint az orosz erők nem fognak bevonulni Kelet-Ukrajnába.
A NATO az ukrán határ menti orosz csapaterősítést követően megerősítette jelenlétét a balti országokban, Lengyelországban és Romániában, de ezek az intézkedések a tervek szerint csak év végéig maradnak érvényben.

Ez a rohadék pénzelte az odesszai népirtást

OGYESSZÁBAN ÚJABB PROVOKÁCIÓK KÉSZÜLNEK
Egyes értesülések szerint a junta arra készül, hogy a Jobboldali Szektor fegyveresei, illetve a nemzeti gárdisták, oroszbarát fegyvereseknek álcázva magukat, a Dnyeszter-mellék felől behatolnak Ogyessza megyébe. Azt a parancsot kapták, hogy minél több áldozattal járó terrorakciókat kövessenek el, hogy a lakosságnak a juntával szemben ellenséges hangulatát megfordítsák - és hogy feledtethessék az ogyesszai mészárlást.
Az Ogyesszában járt Julija Timosenko arra utasította elvbarátait, hogy május 9-én, a Győzelem Napján, fegyvereseik támadjanak rá a felvonuló veteránokra.
Egyes értesülések szerint a CIA arra inti a juntát, hogy a láthatóan reménytelen két keleti megyét hagyják kiválni - és erőiket a Kelet és Dél többi megyéjére koncentrálják.http://57.md/index.php?newsid=604
Kapcsolódó:
   
A Pentagon világszerte fokozni kívánja katonai jelenlétét
   
Na, itt kezdődik a harmadik világháború: A NATO megszállja Kelet-Európát
   
Washington elutasít minden demokratikus választást, amit nem tud elcsalni
   
Vesztésre áll a szíriai "demokratikus ellenzék"
   
Orosz tévések: Odesszában szervezett provokáció volt a tragédia oka
   
Megérkeztek az első IMF-pénzek Ukrajnába
   
Az USA közzétette, hogy milyen feltételek mellett lépteti életbe az Oroszországgal szembeni újabb szankciókat
   
Több tucat halott és utcai harcok Ukrajnában - Mi a fene történik valójában Ukrajnában?
   
Nincs mozgósítás Romániában - állítja a kormány
   
Szlovákia: Ha nem muszáj, senki se menjen Ukrajnába
   
Kijev újabb offenzívát kezdett a Donyeck régióban
   
Donyeckben elkapták a majdanista majmokat
   
Odesszai túlélő: az ukrán zászló hóhérok zászlaja
   
Folyamatosan érkeznek az amerikai fegyveresek Kelet-Ukrajnába

A hét képe: Szlavjanszkban már mindenki harcol... - védi otthonát az idegen hódítók ellen

Ellenőrzőpont a város szélén - civileket sem engednek ki

Nem úgy van az...!


2014/05/07 Bal-Rad
John Kerry amerikai külügyminiszter kedden elutasította az általa kiagyaltnak és színleltnek minősített népszavazásokat, amelyeket Donbassz területén a hét végén terveznek megtartani.

Az ukrajnai helyzet "megoldásáról" tárgyalni utazott a washingtoni parancskihirdetésre a rókaképű EU külügyi főbiztos Catherine Ashton az USA külügyminiszteréhez, és megállapitották: "helytelen dolog a szeparatizmus Ukrajnában, és nem megengedhető, hogy csak úgy népszavazgassanak Kelet-Ukrajnában". Ők már eldöntötték, hogy miként legyenek a dolgok-és ehhez tartsa is magát minden érintett. Kerry ki is jelentette, hogy amennyiben Donbassz krimi mintára cselekedne, azt USA, meg az általa vezetett latorszövetség és szatellitszervezetei azt nem fogják akceptálni.
A rókaképű lelkesen kaffogott Kerry acsarkodására, és a Gazda ötleteinek maradéktalan támogatását igérte az EU részéről. (B-R)

Kinek szolgálnak a római pápák?

****************************************************************

Elzárták az olajvezetéket! 


2014. május 7. SVPSZ
Hát kezdődik! A gázvezetéket még nem zárták el, de nemsokára az is sorra kerül. Ukrajna kétmilliárd dollárral tartozik a gázért, ezért nem kap többet. Az unió előírta, hogy a szlovákoknak és a magyaroknak vissza kell fordítania a vezetékben a gázt Ukrajna irányába. De ki fogja a számlát kifizetni? A másik dolog pedig az, hogy a Gazprom bevadul, és elzárja emiatt a gázvezetéket felénk is. Kína felvásárol tízszer annyi gázt is, mint amit felénk szállítanak.
Elzárták az oroszok a Magyarországra szállító gázolajvezetéket


2014. május 05., hétfő MTI - 
HVG
Az orosz Tansznyefty munkatársa szerint nem az ukrán válság, hanem egy tulajdonjogi vita miatt állították le a vezeték ukrajnai szakaszának működését. Megugorhat Ukrajnában a gázolaj ára, és az ukrán partnerek tranzitból származó jövedelme is kiesik. A Mol szerint az oroszok intézkedése nem veszélyezteti Magyarország gázolajellátását.
Az orosz Transznyefty tulajdonjogi vita miatt leállította a Magyarországra is szállító csővezeték ukrajnai szakaszának működését, így nem jut el orosz gázolaj sem Ukrajnába, sem Magyarországra - közölte az állami kőolajszállító cég képviselője hétfőn.
Igor Gyomin, a monopolhelyzetben lévő orosz cég munkatársa azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a kőolajszármazékokat szállító vezeték ukrajnai szakaszán április 25-e előtt állagmegóvási munkálatokat kezdtek el.
A Transznyefty munkatársa tulajdonjogi vitával magyarázta a döntést, és cáfolta, hogy a gázolajszállítás leállításának köze lenne az ukrajnai válsághoz.
A vezeték mégis a Transznyeftyé?
Igor Gyomin, az orosz cég szóvivője az Interfax orosz hírügynökséget már arról is tájékoztatta, hogy beszüntették a korábban megkezdett konzerválási munkálatokat az ukrajnai kőolajvezetéken, miután a Rivne megyei fellebbviteli gazdasági bíróság a Transznyefty számára kedvező döntést hozott.
A bíróság ugyanis helyt adott a Transznyefty ukrajnai leányvállalata, a PrikarpatZapadTransz nevű cég által egy korábbi, 2011. március 22-én hozott ítélet ellen benyújtott fellebbezésének. A három évvel ezelőtt a nyugat-ukrajnai Rivne gazdasági bíróságán hozott döntés szerint a kőolajszármazékok szállítására épített 1433 kilométer hosszú vezeték Ukrajna tulajdona. A vezeték tulajdonjoga iránti keresetet az ukrán főügyészség nyújtotta be annak idején.
Az orosz Transznyefty tulajdonjogát most elismerő fellebbviteli bírósági ítélet még nem jogerős, de mint az orosz cég szóvivője elmondta, az ukrán energiaügyi minisztérium egyeztetéseket kért tőlük, hogy megoldják a vezeték működésével kapcsolatos kérdéseket. A Transznyefty reményei szerint a találkozóra a héten sor került.
Tavaly 815 ezer tonna jött Magyarországra ezen a csövön
Ukrajna az orosz kőolajexport számára ugyan nem fő szállítási útvonal, mint a földgáz esetében, de a Transznyefty az ott lévő vezeték jövőjén gondolkozik, amelynek használata során az utóbbi években csaknem 60 ezer tonnányi vesztesége volt. Ez mintegy 62,6 millió dollár (csaknem 13 milliárd forint) kárt okozott az orosz cégnek. A Transznyefty április 23-án már jelezte, hogy leállíthatja ukrajnai leányvállalatának működését. Emiatt megugorhat Ukrajnában a gázolaj ára, és az ukrán partnerek tranzitból származó jövedelme is kiesik.
A Fehéroroszországon és Ukrajnán is keresztül haladó csővezetéken át 2013-ban mintegy 1,7 millió tonna (naponta több mint 30 ezer hordónyi) olajszármazékot szállítottak. Ez az egyetlen ilyen szállítási útvonal, amelyen Magyarországra az orosz kőolajszármazékok, így a gázolaj is eljut. Tavaly a Magyarországra szállított mennyiség 815 ezer tonnát tett ki. Idén márciusban 65 ezer tonna orosz gázolaj érkezett az Ukrajnán is átmenő vezetéken keresztül Magyarországra.
Mol: Nincs veszélyben az ellátás
A magyarországi olajtermék-ellátás biztonságára és folyamatosságára nincs hatással a Transznyefty intézkedése - reagált a hírekre a Mol hétfőn. A Mol-csoport számos forrásból szerzi be a négy finomítójában zajló feldolgozáshoz szükséges alapanyagait, ez a diverzifikáció biztosítja az ellátás biztonságát és folyamatosságát.
A szóban forgó ellátási útvonal mindössze kiegészítő szerepet játszik bizonyos alapanyagok beszerzése terén, ennek szünetelése nincs érdemi hatással a Mol működésére - közölte a magyar olajvállalat.

Donyeck régió nem hajlandó részt venni az ukrajnai elnökválasztáson. Mint mondják Janukovics a jelenlegi elnök. Nem mondott le emiatt nem is lehet új elnököt választani.

****************************************************************

Végünk van, mint a botnak! - avagy Magyarország az új Kuba Európa kellős közepén?

Először a sokak által (tévesen) a munka ünnepének aposztrofált, valójában inkább szabadkőműves ünnepnapként funkcionáló május elsejei fővárosi eseményekről szóló tudósításokat hallva kaptam fel a fejemet, miről is hadoválnak itten össze meg vissza derék politikusaink. Főként a Brüsszelbe kiküldött fajta. Az első, és megkérdőjelezhetetlen szentencia: az unió mindenekfelett! Sérthetetlen, vitathatatlan, mi több, megkérdőjelezhetetlen! Mármint a tagságunk, és annak fontossága! Főként most, hogy jubilálunk!

Az első gyanús jel az volt, ahogy azonnal nekirontottak Morvai Krisztinának, még pedig ezerrel. Pedig amit a képviselő-asszony elmondott, logikus, mindenki számára kristálytisztán érthető és világos. Édes, ékes anyanyelvünk mellett a magyar anyaföld az, melyet semmiképpen nem hagyhatunk veszni. E kettő, ha megmarad nekünk, minden mást elvihetnek, ellophatnak, széthordhatnak, mégis, e kettő segítségével újra teremthetünk mindent! Az anyaföld védelme a legfontosabb, hiszen itt élnünk, halnunk kell, ahogy a költő is mondja. És ez még akkor is így van, ha a FIZESS! nevű politikai tömörülés a hatalom újbóli szilárd birtokosaként bársonyfotöjök süppedős mélységeinek világából meg van győződve arról, hogy az általa meghozott földtörvénnyel mindent tőle telhetőt elkövetett annak megvédése érdekében. Az a majd' 500 millió ún. európai uniós polgár csak amolyan aprócska hibaszázalékként jelent meg a képben.
No, mármost az európai parlamenti választásokról szóló kampány velejárója, hogy a bukottak, karöltve a futottak még kategóriával, egy emberként támadtak rá a Jobbikra. Látván, hogy politikai marketing tekintetében sikerült begyűjteniük egy méretes zakót tőlük, muszáj lesz valahogy szépíteni a dolgon, legalább amolyan tessék-lássék módjára, ha már a csorbát nem is tudják majd kiköszörülni.
Azonban megint történt valami, elhangzottak olyan kijelentések, melyeket nem veszünk észre. Van, aki nem tud észrevenni, mert híján van a szükséges tudásnak, műveltségnek, érzékenységnek, érzékelésnek. Akad aztán olyan is, aki nem hajlandó tudomást venni róla, hamis biztonságérzettel ámítgatja, nyugtatgatja magát. Ő a szokásos "á, ez velem (velünk) úgy sem történhet meg" típusú félnótás, aki hatalmas puffanással érkezik le a betonra egy-egy pofára esés alkalmával. (Az urbánus frazeológia - városi szóhasználat - terminológiagyűjteménye ilyenkor szokta használni a "zuhanás sebességét arcéllel tompította" című szakkifejezést.)
Szóval, már Morvai Krisztinánál kezdett gyanús lenni a dolog, de a biztosítékot végképp a Szájer- Pelczné duó verte ki nálam. Ismét be kellett látnom, annak ellenére, hogy az amerikaiak után alighanem mi magyarok, vagy legalábbis itt, Magyarországon élő és létező emberek töltjük a legtöbb időt a bekapcsolt televíziókészülékek előtt, mi vagyunk a legbutábbak, legostobábbak, legjobban megdolgozottak. Ki tudja, lehet, hogy tán éppen ezért? Lehet.
Amikor az egész szánalmas csürhe egyetlen delikvenst szemel ki magának és erőteljesen rázogatni kezdi nála a pofonfát, no, az nekem mindig szer felett gyanús. Most is ez történt.
A két európai parlamentben jó pénzért hízásnak indult "derék" politikusunk, Szájer és Pelczné mondókájának lényege gyakorlatilag két kifejezés körül forgott, ezek pedig rendre a felelőtlen politizálás, és az uniós fejlesztési pénzek. Röviden: ha a nagyságos és fényességes Európai Portától nem érkeznek fejlesztésre szánt pénzösszegek, akkor gyakorlatilag azonnal lehúzhatjuk magunkat a fajanszon. A miniszterelnök úr munka alapú társadalomról szóló kijelentésének mintájára: Ha van uniós pénz, minden van, ha nincs uniós pénz, semmi sincs! Ezért felelőtlen a Jobbik unióból történő kilépést forszírozó politikája.
Kíváncsi voltam, mikor akad végre egy tökös riporter, aki felteszi az ide kívánkozó, természetesen ezúttal is létfontosságú kérdést, de csak nem akart elgyünni ez a pillanat. Muszáj leszek akkor én feltenni az éppen ideillő kérdést.
Mit szólna hozzá a tisztelt Olvasó, ha azt mondanám, hogy már nem is létezünk? Magyarország, mint olyan, megszűnt? Mondja csak, tisztelt Hölgyem/Uram! Lenne kedve egy instant polgárháborúhoz? Merthogy jelenleg körülbelül itt tartunk!
Megint idenyomják közvetlenül a képünkbe az igazságot, még teli torokból, fő műsoridőben harsogják is ezerrel, és mi mégsem vesszük észre! Igaz, némi furfangot azért belecsempésztek, visszafelé mondják a szöveget, hogy nehezebben, vagy sehogy se értsük belőle a lényeget! És mi nem is vesszük észre! Vakulj magyar, az anyád úristenit!
Nem tudom, a kedves Olvasó hogy van vele, de én bizony beleborzongtam abba, amit a jó pénzért a brüsszeli parlamentbe ücsörgő Szájer képviselő úr és Pelczné képviselő-asszony mondott. Egy röpke pillanatra még bevillant a "NEM LESZÜNK GYARMAT!" felirat mögött hömpölygő ostoba, becsapott tömeg, amelyik inkább hajazott egy régi, pártállami május elsejei masszára, mint hazafias polgárok sokaságára.
A két fideszes európai parlamenti képviselő nem kevesebbet állít, igaz, indirekt módon, direkt módon nem merik, mert akkor nagy valószínűség szerint azonnal polgárháború törne ki, de legalábbis azonnali kilépést követelne az unióból a magyarok többsége, nevezetesen, hogy ez az ország önállóan már nem is létezik, egész egyszerűen, életképtelen! Az európai uniós pénzek nélkül nekünk befellegzett. Megmondta Szájer képviselő úr is, semmilyen fejlesztés fontosabb beruházás, nagyobb léptékű dolog nem tudna létrejönni.
Egyes politológusi elemző beszélgetésekben 80, másutt 90% feletti arányról beszélnek az uniós összegek kapcsán, azaz gyakorlatilag az unió finanszíroz minden nagyobb beruházást hazánkban.
Ha ez nem gyarmati létezés, akkor nem tudom, mi az!
Érdekes, régen nem volt Európai Unió, még régebben még Szovjetunió sem volt, nem is voltunk a tagjai, és mégis felépült minden. Nem más hitelpénzén, azaz nem más megfelelő alkatrészével vertük nagy buzgón a csalánt, túlnyújtózkodva a képzeletbeli takarón, hanem saját verítéken, de a józan paraszti eszünket használva, ha lassabban is, de mégiscsak felépült ez az ország.
Nem tehetek róla - úgy tűnik, ez már a korral jár -, de rögtön Kuba ugrott be elsőnek. A ruszkik hatalmas hajókon szállítottak nekik mindent, ami az életben maradáshoz volt szükséges. Mintha a szocializmus Kubáját helyezték volna át most, ide hozzánk, Európa kellős közepére. Immáron ettől az új uniótól függünk, nekik vagyunk kiszolgáltatva, nem annak a régi, ósdi, idejét múltnak, most az ő köldökzsinórjukon lógunk, az életet jelentő pénzinfúzió immáron hozzájuk van bekötve.
Nemrégiben Drábik János tett elérhetővé egy nagyon érdekes előadást. A címe: Mennyibe kerül nekünk az EU? Az előadó Pavics Lázár, akit a téma legjobb hazai szakértőjeként mutat be Drábik. Itt nem hangulatkeltéssel, hamis propagandával, hanem makacs dolgokkal, elsősorban számokkal, adatokkal mutatják be a keserű valóságot. Akit a téma bővebben érdekel, annak ajánlom figyelmébe! Megtalálják a legnagyobb videómegosztón, vagy a közösségi oldalon is.
Afelől persze semmi kétségem, hogy jelenlegi és leendő uniós képviselőinknek eszük ágában sincs belenézni ebbe az előadásba, vagy legalább belelapozni Jóska bátyánk (Dr. Halász József) valamelyik Európai Unióval kapcsolatos anyagába.
Úgy tűnik, most jön csak az igaz feketeleves, az alászállás a poklok legsötétebb mélységes mély bugyraiba, melynek perspektívájából a feltámadás egész egyszerűen lehetetlennek tűnik. De, mint ahogy a kiskondás is - a magyar ember zsebében szalonnázás céljából mindig magánál tartott bugyli bicska márkájú univerzális segédeszközével - végül mégis csak kivágta magát valahogyan, imádkozván az Úrhoz segedelemért, mi is majd csak úrrá leszünk a reánk nehezedő gondokon.
Azt, hogy ezt hogyan visszük végbe, egyelőre még nem tudom. Eztet köll most majd kiókumlálnunk valahogy! Hát kendtek is törjék rajta az eszüket, de még pedig erőst!
Isten áldja Magyarországot!1 öntudatos pécsi polgár
****************************************************************

A képzett beteg


2013. november 15. Nolblog - nepszava.com
Budapest - Egyeskének az a rögeszméje, hogy ő egyenlő a magyar nemzettel. Amikor a kormányát kritizálják, azt vizionálja, hogy a magyar embereket bántják. Nyomják Krahácsot, ahogyan az egykori kabarétréfában hallhattuk. Ami ma van, az azonban nem vicc.
Királynak képzeli magát. Uralkodónak, aki egymaga dönthet életről, halálról.
Volt ő már minden: szabadságharcos és puskaporszagot szimatoló harci paripa, disznóólat ganézó kondás. Futballista és forradalmár, papokat csuhásozó, trianoni emléknapról kivonuló botrányhős. Polgári körös vitéz, és pápánál vizitelő ájtatos manó.
Egyedül akasztott ember nem volt még sosem.
Egy ideje az a kedvenc kényszerképzete, hogy ő Magyarország, az őt ért kritikákról azt gondolja, hogy a magyar embereket támadják.
De mindemellett leginkább királynak hiszi magát. Mint a régi szép időkben, amikor a királyhoz hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól. Nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat.
Magyarország mostani királya koncessziót ad annak, aki megérdemli. Dohányboltot és nyerőgépet adományoz a rászorulóknak, stadiont épít annak, akinek ez a vágya.
Megtehet mindent, mert a legnagyobb hatalom, a tájékoztatás is az ő monopóliuma. Igaz, a világhálót máig nem tudta megzabolázni, és maradt még néhány szabad sziget a médiában, de a sajtómunkások nagy részét már maga alá gyűrte.
Mindenki a kezéből eszik, kisemberek és nagyurak. Középszerűek és tehetségesek. Mátyás álruhában, Kádár-kreatúra a huszonegyedik században.
Tilt, tűr, támogat.
Aki jól törleszkedik, az többet merhet a fazékból, aki jobban, az még nagyobb harapásra nyithatja a száját. Mindenki kiharap valamit a közösből - erre a szilárd alapra épül a Nemzeti Együttharapás Rendszere. Mindenkinek jut valamennyi, kinek több, kinek kevesebb, van, akinek majdnem semmi.

Akinek semmije sincs, az annyit is ér.
Ő mondja meg, ki a magyar, ki a polgár. Ki az, aki szereti a hazát, s ki képvisel idegen érdeket. Ki az, aki filozófus, bankár, hazaáruló.
Démonokkal harcol, fantomok ellen küzd, Európával és a világgal vív szabadságharcot. A pusztulásba vezeti hadait. Költséges és fölösleges háborúba, mert a legfontosabbat elfelejtette megtanulni: hogy a béke mindig olcsóbb, mint a háború, és együttműködni kevésbé fárasztó, mint csatázni rendületlenül.
Nyereg alatt puhított hős.
Annyiszor mondta, hogy már el is hiszi: övé az ország. Nélküle nem lenne itt semmi, ha ő nem volna, már rég nem értene senki magyarul. Először csak poénnak hitte, mára már elhiszi. Pedig, nem lehetett könnyű: kezdetben tükör előtt kellett gyakorolni, hogy el ne röhögje magát - ma már megy magától is, mint az ágybavizelés.
Királynak képzeli magát, és alattvalónak mindenki mást. Jó oka van rá - amíg a többiek alattvalóként viselkednek, addig tényleg ő a király.


Elvált a Jobbik és Gaudi-Nagy útja


A tegnapi napon megszűnt Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselői mandátuma, ezzel a Jobbik és a nemzeti jogvédő útja elvált egymástól. A minősíthetetlen Kossuth téri rendezvény szervezésében - a sajtóban megjelent hazugságokkal ellentétben - a Jobbik semmiféle módon nem vett részt, így az azon történtekért felelősséget nem tud vállalni, a Pásztor Istvánt ért inzultust pedig a leghatározottabban elítéli! Ez nem a Jobbik stílusa.
Az esemény eredeti céljával, a magyar föld megvédésével természetesen egyetértünk, a baj az, hogy a rendezvényen részt vevők alpári viselkedése éppen a földvédelem ügyének árt a legtöbbet. Fél tucat fékevesztett tüntető összemosása a Jobbik Magyarországért Mozgalommal egy egymilliós politikai közösség hitelét és munkáját teszi kockára. A Jobbik eddig is és a jövőben is mindent el fog követni, hogy megakadályozza az oligarchák és külföldiek földszerzését, amelyre sajnos a Fidesz földtörvénye lehetőséget biztosít.
Gaudi-Nagy Tamás nem tagja a Jobbiknak, munkásságáért kizárólag ő tartozik magyarázattal. A jövőben sok sikert kívánunk nemzeti jogvédő tevékenységéhez, melyet - reméljük - nem mások rovására, több körültekintéssel és nagyobb felelősséggel fog végezni.
A Jobbik Országos Elnöksége
Az üggyel kapcsolatban a Jobbik részéről Mirkóczki Ádám szóvivő áll a sajtó rendelkezésére.



Brutális belháború a cionháromszögek csúcsán


2014. május 07. 07:20 Index - Hunhír.info
Simon Peresz izraeli elnök kedden kijelentette, hogy országa és a palesztinok 2011-ben titkos tárgyalásokon eljutottak egy békemegállapodás megkötéséig, de Benjámin Netanjahu miniszterelnök megakadályozta azt. A Magyarországot megszereztük, mert zsidók tízezreit lőtték a Dunába kövekre kötözve kijelentéseiről hírhedt vén világkupec nyílt háborút indított a másik cionführer, Netanjahu ellen.
Televíziós interjújában a 90 éves Peresz azt mondta, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnökkel - titokban tartott találkozókon - már minden lényegi kérdésben megállapodtak, és az egyezmény készen is állt a végső jóváhagyásra. Netanjahu azonban azt kérte, várjanak még az aláírással. A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy feltételezései szerint Tony Blair, a nemzetközi kvartett (Egyesült Államok, Oroszország, ENSZ, Európai Unió) különmegbízottja Izrael szempontjából jobb javaslatra készül. "A napok azonban teltek és jobb ajánlat nem volt" - tette hozzá Peresz.
Izrael és a palesztinok amerikai kezdeményezésre tavaly nyár óta közvetlen kétoldalú tárgyalásokat folytattak a több mint 20 éve indított békefolyamatot lezárni képes megállapodásról, de a megbeszélések az április 29-i határidőre nem hoztak eredményt.
Mahmúd Abbász palesztin elnök már 2011 augusztusában jelezte, hogy titokban többször is találkozott Peresszel. Hozzátette, hogy négy megbeszélés után Peresz az ötödik tárgyalásra már nem ment el, arra hivatkozva, hogy az izraeli kormány nem fogadja el a közösen kidolgozott javaslatot.
****************************************************************

Kóser világ...


A napokban fel-felbukkant egy nem különösebben érdekes hír, ám számomra a sorok között olvasva, mégis tanulságosnak tűnt, és ismét rávilágított a jól ismert tényre a világról, melyben élni vagyunk kénytelenek. Miközben a hazai és a nyugati fősodratú médiák általában a holokauszt témaköre körül forognak, meglepett ez az érdekes kezdeményezés, amelyet a Pink Floyd zenekar két alapító tagja, Roger Waters és Nick Mason tett közzé néhány napja.
A világhírű zenészek arra kérték a világkörüli turnén lévő Rolling Stones-t, hogy tiltakozásul a palesztin területek törvénytelen izraeli megszállása miatt, mondják le a június 4-ére, Tel-Avivba tervezett koncertjüket. A zsidók, és persze az általuk uralt média azonnal rásütötte az antiszemita bélyeget Watersék homlokára. Majd az igazukat erősítve gyorsan felidézték azt a tavalyi, belgiumi koncertet, ahol Waters egy hatalmas gumidisznót lógatott a közönség fölé, melyen többek között egy Dávid-csillag is látható volt. Waters csupán ennyivel konstatálta ezt: "Békésen tiltakozni Izrael rasszista hazai és külföldi politikája ellen nem antiszemitizmus.".

Bolygónk teljes nyugati féltekéjén egy néma agresszió zajlik, egy megszállás, egy gyarmatosítás, melynek frontvonalai a fejekben rajzolódnak ki csupán, ha valaki figyelmesen szemléli korunk oly divatos világnézeti irányzatait. Nyugati világunk minden magára valamit is adó politikusa, neves művésze, világhírnévben fürdő híressége, befolyásos üzletembere a békéről, esélyegyenlőségről, demokráciáról és a toleranciáról beszél, miközben a nyugati világtól távol, valahol a mesebeli keleten évtizedek óta zajlik az ottani kultúrák, nemzetek pusztítása. "Demokráciateremtő" háborúk dúlnak, nyomukban kifosztott országok és kisemmizett, meggyalázott népek, temetetlen holtak és romok közti nyomorúságos élet.

Miközben az itteni média mélyen hallgat a valóságról, a csapból is olyan örökzöld témák folynak, mint a holokauszt kérdése, melyben természetesen nincs olyan nyugati nemzet, mely ne lenne felelős. Az intolerancia terjedéséről az antiszemitizmus éledéséről beszélnek nekünk reggeltől estig, miközben dollár és euró milliárdokat költenek el jóvátételre, különféle emlékközpontok létesítésére, és persze a propagandára, mely lassan de biztosan terjed a fejekben, a közbeszéd, a közgondolkodás alapjává válva. Százmilliók állnak egy-egy kérdéses eredetű megsárgult kép előtt a könnyeikkel küszködve, miközben a színfalak mögött egy agresszív kisebbség a saját érdekeinek megfelelően teszi a legfontosabb témánkká saját létkérdését.
Az egykor oly büszke európai nemzetek felgyorsuló hanyatlása, kultúrájának feloldódása különös módon nem mérhető az európai zsidó közösségekben, melyek töretlenül őrzik saját tradícióikat, és ezért egyébként széleskörű elismerés övezi őket. Ezzel szemben azok az európaiak, akik hasonlóan igyekeznek saját süllyedő kultúrájuk maradványait a felszínen tartani, már meg vannak bélyegezve a maradiság bélyegével, és olyan számkivetettjeivé válnak az új összeolvadó européer "kultúrának", akiknek véletlenül sem járnak az oly sokat hangoztatott, és a föld másik szegletéből érkezők számára megadatott egyenlő esélyek.
És persze azok, akik ezt az esélytelenséget észre merik venni, és nem hajlandóak az erőltetve hajszolt nemzeti önfeladás oltárán feláldozni saját identitásukat, azokat azonnal intoleranciával, idegengyűlölettel, rasszizmussal, és ne adj Isten antiszemitizmussal vádolják. És bizony, akire ezen átkok valamelyikét ráolvassák, az többé nem menekül.
Alig két hete Nagy-Britanniában kavart elképesztő méretű botrányt, hogy David Cameron az ország miniszterelnöke keresztény országnak merészelte nevezni Nagy-Britanniát. Erre a kijelentésre azonnal reagálva 55 közismert brit személyiség - köztük Ken Follett író, Alice Roberts őstörténet-kutató professzor, világszerte népszerű tudományos BBC-sorozatok szerzője és műsorvezetője, Sir John Sulston Nobel-díjas biológiatudós, valamint a Brit Humanista Társaság számos tagja - nyílt levélben tiltakozott e megjelölés ellen. Az aláírók szerint jóllehet "szűk alkotmányos értelmezés" alapján az Egyesült Királyságban létezik államegyház - vagyis az anglikán egyház, amelynek első számú világi vezetője II. Erzsébet királynő -, Nagy-Britannia azonban "nem keresztény ország". A lemoshatatlan vádak szerint a miniszterelnök elidegenedést és megosztottságot szít a társadalmon belül.
A napokban hazánkban fújtak egy hatalmas botránylufit egy középiskolai tablóból, melyen a gyerekek a magyar rovásírással íratták fel neveiket. Egy bizonyos érdekcsoport meglátása szerint ez egyelő a fasizmussal, ráadásul arra is ékes bizonyítékként látják máig ápolt rovás ismeretünket, hogy nem akarunk a modern Európához tartozni. Vajon a Lauder iskola héber felirattal ellátott tablói miért nem váltanak ki népharagot, a zsidó közösség tagjait, miért nem vádolja senki európaiatlansággal?
És miközben hazánkban ez a hangos és agresszív kisebbség - mely állami milliárdokból építi folyamatosan saját kultuszát- nemlétező emlékművek árnyékában őrjöng sebzett vadként, hazánk Izraelből pénzelt egykori miniszterelnöke az Európai Egyesült Államokról ábrándozva székelykapuk és Trianon-emlékművek eltűntetéséről beszél. Sajnos nem hallom, ahogy hazánk jobb érzésű értelmisége felháborodottan az elidegenedést és megosztottságot kérné számon ezért Gyurcsány Ferenctől.

Gyurcsány hadat üzent a székelykapuknak és a Trianon-emlékműveknek
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=9U91r8EaCa8

Európa emlékezetpolitikája mára már teljesen a zsidók irányítása alatt van, a tematizált közgondolkodás pedig nem veszi észre, hogy miközben az egyes nemzetek, saját történelműket illetően egyfajta mesterséges amnéziába zuhantak, minden hétre jut egy holokauszt megemlékezés, egy emlékközpont megnyitó és egy újabb felkiáltójelnek szánt gigantikus mementó átadója. Nincs más történet, más fájdalom, más tragédia, más, amire emlékezni lehetne, csupán csak egy Európától oly idegen kultúra egyetlen tragédiája az mely alfája és omegája mindennek.
A tolerancia bajnokainak kettős mércéje saját vélt és valós tragédiájukat messze felértékelve varja Európa nyakába, miközben a befogadó nemzetek fájdalmába gátlástalanul és gúnyosan beletörlik lábukat. Érezhetjük ezt mi is, ahogyan saját nemzeti tragédiáink emlékének fals tükörképe visszaverődik a készakarva eltorzított közvélekedés felszínéről, a tömegek rezignált közönyének kíséretében, miközben egy másik tömeg egy idegen állam zászlaja alatt, azt éltetve masírozik Budapest utcáin, számon kérve rajtunk olyan bűnöket, melyeket soha nem követtünk el.

Eszembe villan egy kép a közelmúltból, mely jól mutatja, hogy a tolerancia bajnokainak emlékezetpolitikája hogyan működik, ha éppen nem zsidó áldozatokról van szó. A németországi Drezdában minden évben megemlékeznek a várost 1945 februárjában ért terrorbombázásról, melyet amerikai és brit gépek hajtottak végre több hullámban, egy lángoló pokollá változtatva, és százezreket elevenen elégetve egy olyan városban, melyről köztudott volt, hogy ott zömében civilek, illetve szövetséges hadifoglyok tartózkodnak.

A drapérián a következő szövegek olvashatók: "Minden jó fentről jön" és "Támadólag szembeszállni a német áldozati mítosszal!" A jobb érthetőség kedvéért egy zuhanó bomba képét is mellékelték.

****************************************************************

A zsidók állítólagos "holokausztja" egyre veszélyesebbnek bizonyul


2014. május 6., 10:40 Facebook
A jelenlegi események Közel-Keleten megerősítik: a zsidók állítólagos "holocaustja" történelmi hazugság, ami egyre veszélyesebbnek bizonyul.
Idézzük emlékezetünkbe,hogy ez az állítólagos "holocaust", amely Izrael Állam kardja és pajzsa,legalább három abnormális vonással rendelkezik.
1) Egyes "csodálatos módon" túlélők hozták azt létre, milliónyian. Csaknem 60 évvel az 1939 -1945közötti háború befejezése után Jacob Ukeles, a zsidó közösségek demográfusspecialistája azt az egész nép kiirtására irányuló vállalkozást túlélők számát687900-ra becsülte (Ha'arec, 2004. április 18.). Ebből a számadatból levezethető, hogy 1945-ben azon európai zsidók száma, akik túlélték a háborút ebben a régióban, valószínűleg 3 500 000 volt. Ez olyan statisztikai adat,amely alátámasztja azt, amit más forrásból már tudtunk: a németeknek sohasem volt olyan politikai irányvonala, hogy a zsidókat fizikailag megsemmisítik, és sohasem rendelkeztek olyan tömegpusztító eszközökkel, amiket "gázkamráknak"vagy "gázteherautóknak" neveztek. A háború után sok zsidó Európában maradt, és számos más zsidó szétszóródott a világban, és letelepedett közel 60 országban.Ezért volt az, hogy azoknak a munkacsoportoknak, amelyeknek Steven Spielberg,az 1990-es évek végén azt a feladatot adta, hogy gyűjtsék össze a túlélők tanúság tételeit, közel 60 országba kellett elmenniük, hogy videón rögzítsék az említett vallomásokat. (Survivors of the Shoah Visual Foundation, P. O. Box3168, Los Angeles, California 90078, USA; lásd még a Libération című francia napilap, 1999. november 3.-i számában az ide vonatkozó cikket, 36. o.). Végezetül, jelenleg Izrael zsidó népessége... közel hat millió!.
2) Az egy elrettentő fegyvert képez, amely elnyomásra, megsemmisítésre és gyilkolásra használható;lásd a fenti fejtegetést, amelyet nemrég küldött nekem Ahmed Rami, jellemezvén egy könyvet, amely, mint a héber nyelvű írások, jobbról balra olvasható, és a jövőben kerül bemutatásra.
3) Az tette lehetővé a cionistáknak, hogy 1947-1948-ban sikeresen létrehoztak egy gyarmatot,ugyanabban az időben, amikor a világon mindenütt máshol a gyarmatok felbomlottak.
Ez a Palesztina földjén létesült gyarmat egy "Zsidó Állam" lett, amely egy "zsidó hadsereggel" lett felszerelve. Ez rasszista, fennhéjázó és magabiztos állam.Mégis évezredes hagyományának megfelelően ismét engedi a zsidó népet (amely mindig áldozata a prófétai sóvárgásnak, mindig hajlamos a nyöszörgésre,panaszkodásra, zsarolással való fenyegetőzésre, háborúk és keresztes hadjáratok hirdetésére) önmagát ellenszenvessé tenni mindenhol, ahol átvonul.
A "holocaust" mítoszára alapított Izrael Állam pusztulásra van ítélve.
Egy 2001. október 8.-i keltezésű tanulmányomban, amelynek címe: "Egy elképzelt holocaust valódi holocausthoz vezethet", ezt írtam: "Izrael Állama a jövőben elpusztul. Még annyi ideig sem fog fennállni, mint a rövid életű keresztény jeruzsálemi királyság (amely ténylegesen 89 évig létezett), majd "a zsidók előtt álló zord időkről" szólván már akkor leírtam azt, ami jelenleg láthatóan végbemegy ezzel a gyarmati állammal. A cionisták el fogják hagyni Palesztinát.Visszatérnek a mi országainkba. Különösen Németországot fogják megszállni, ahola hatóságok már jólétet kínálnak fel a bárhonnan érkező zsidó bevándorlóknak.Ezek a vándorló zsidók a maguk "második holocaustját" fogják siratni. Ismét bűnbánatot, mindenfajta privilégiumokat és "a jóvátehetetlenért jóvátételeket"fognak követelni (az oxymoron, vagyis az ellentétes értelmű szavak összekapcsolása talmudi sajátosság!).
Így e másik korszakalapítóinak el kell hagyniuk Jeruzsálemet; de vajon ezt oly módon fogják-e megtenni, ahogy az európaiak tették Algériában 1962-ben, vagy ahogy az amerikaiak Vietnámban 1975-ben?
Mit akarnak tenni az izraeliek a nukleáris arzenáljukkal?
Milyen árat kell majd fizetni az emberiség többi részének?
Ezt senki sem tudja megmondani.
Másrészt jogosan állíthatjuk, hogy a jelenlegi események igazolják a revizionisták múltban tett figyelmeztetéseit. Ők azt mondták, hogy a mágikus gázkamrák hazugsága BÁRMIT lehetővé fog tenni, és a világnak BÁRMIRE fel kell készülnie,ami a zsidó mértéktelenség módján megtörténhet. Jó gondolat lett volna hallgatni a revizionistákra, ahelyett, hogy börtönbe vetik vagy megpróbálják elhallgattatni őket.
ZSIDÓ NEURÓZIS ÉS MÉRTÉKTELENSÉG, A CIONISTA MÍTOSZBAN ÉS A "HOLOCAUST" MÍTOSZBAN
A zsidók - akár Izrael államához, akár a diaszpórához tartoztak - szívtelenül és embertelenül viselkedtek, oly kevés kivétellel, mint Noam Chomsky, Izrael Sahak vagy EdgarMorin.
Állítólagos holocaustjuk lehetővé tette számukra, hogy azzal rágalmazzanak meg - úgy tűnik- szinte minden nem zsidót, közöttük az angolszász szövetségeseket, a semleges népeket, a pápát és a Vöröskereszt nemzetközi bizottságát, hogy engedték a németeknek kiirtani az európai zsidókat. Ezáltal olyan gigantikus bűnök elkövetésével vagy elkövetésének megengedésével vádolnak egész népeket,amelyeket azok a valóságban sohasem követtek el. Ebből a hatalmas arányú rágalomból- Shylock kapzsiságával és kegyetlenségével - hatalmas hasznot húztak pénzügyi és politikai téren éppen úgy, mint a jog és a média világában. Ráadásul nem kívántak semmiféle tiszteletet tanúsítani a legyőzöttek vagy az elszegényedett emberek iránt. Mértéktelenségük (messiási gőgjük) okozta, hogy elvesztették a fejüket.
Ajánlatos lenne, ha ezek a zsidók figyelembe vennék azt, amit 1894-ben Bernard Lazare, az"Antiszemitizmus története" és okai című könyvének első lapján írt, és ami így foglalható össze: Ha minden korban, minden országban, minden nép között,mindenfajta rendszerben, bármik is voltak az uralkodó erkölcsi mércék és szokások, Izrael népe "ellenségeskedést", sőt "undort" váltott ki, akkor "az antiszemitizmus egyetemes okai mindig Izraelben voltak és nem azokban, akik küzdöttek ellene".
Egészen mostanáig a revizionistákat úgy kezelték, mint a palesztinokat, a libanoniakat,vagy - a zsidók szóhasználatával élve - mint "az állatok ivadékát", és hosszú időn át a világ nagyobbik része nem értette a revizionizmust, de most,napjainkban, az emberek kezdik megérteni az üzenetét. Milliók, egész népek,akik a televíziós sorozatok láttán tanúi annak, ami a Közel-Keleten végbemegy,tudatára ébrednek a zsidó neurózisnak és mértéktelenségnek. Ugyanakkor elképedve fedezik fel, vagy a legjobb úton vannak arra, hogy felfedezzék: a zsidók által a maguk "holocaust-történetének" nevezett, szertelen túlzásokkal és gyűlölettel teli, hazugsággal terhelt beszámolók gyökerét ugyanaz a neurózis, ugyanaz a mértéktelenség alkotja.
A ZSIDÓ HÓBORTOK, SZERTELEN TÚLZÁSOK ÉS ŐRÜLTSÉGEK, AMIK A TÖRTÉNELEM SZEMETES KOSARÁBA VALÓK
A"hazugság és a hazugság elhívésének mániája éppen olyan erős késztetést jelent,mint a viszketés" (Céline). Az ember, mint köztudott, bizonyos teljesen valószerűtlen fantáziaképek rabszolgája. Odáig megy, hogy képes gyilkolni, vagy öngyilkosnak lenni olyan eszmékért, amiket olykor felad, felfedezve, hogy teljesen tévesek voltak. A fegyverekkel, háborúkkal és keresztes hadjáratokkal kapcsolatos üzleti élet, amelynek a tömegpropaganda a központi alkotóeleme,kedvét leli ezekben a téves eszmékben. A XIX. és XX. században, a talmudistákaz emberek milliárdjait ragadták magukkal és hálózták be. A freudizmus,cionizmus, a Lenin- és Trockij típusú kommunizmus, az Elie Wiesel stílusú holocaust vallás, vagy a Soah-biznisz a la Claude Lanzmann - mindezen kiagyalt gondolatok lényegileg zsidó téves eszmék, messiási utópiák és szélhámosságok keverékén alapultak. Ismert diadala után a freudizmus és a leninizmus jelenleg nagyrészt hiteltelenné vált. A cionizmus - amint napjainkban látható - a maga részéről önpusztításhoz és esetleg világméretű katasztrófához vezet; az izraeliek gyilkolták meg azt. Ami a holocaust-vallást és a Soah-bizniszt illeti, azok látszólag virágoznak, de amint Arthur Robert Butz amerikai revizionista megjegyezte: az óriás lábai agyagból vannak, és ez a tény nemsokára közismertté lesz. Ezek a hóbortok, szertelen túlzások és őrültségek, amelyek a zsidó neurózis és mértéktelenség jegyét viselik magukon, úgy tűnik,egy napon bizonyosan a történelem szemetes kosarában érnek majd véget. De a"holocaustra" vonatkozólag ez a nap még mindig messze van; a XX. század Nagy Hazugsága olyan erősen átjárta az emberek gondolkodását, mint egy halálos kábítószer,amellyel nagyon keservesen szakít az, aki hozzászokott.
Szerencsére itt vannak a revizionisták; ők a megfelelő judeo teraputák (a kifejezés a francia revizionista Pierre Guillaume leleménye), nincs hozzájuk hasonló,amikor a holocaust hazugság mérgétől való függés kezelésére kerül sor. Ha valaki a szenvedéstől gyötörve vissza akarja nyerni az eszét és az egészségét,nem talál még egy olyan egyszerű kúrát, mint amilyen a revizionizmus gyógykezelése.
Robert Faurisson
Szittyakürt 2006.szeptember-október
(Ford: Tudós-Takács János)


Orbán: A holokauszt a nemzet közös fájdalma


2014. április 16. MTI - MNO
A nemzet közös fájdalmának és veszteségének nevezte a holokausztot Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) írt levelében.
A Heisler Andrásnak, a Mazsihisz-elnöknek címzett levélben - amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el szerdán az MTI-hez - a kormányfő azt írta: az emléknapon "új alkotmányunk szavaival valljuk, hogy a XX. század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra". A miniszterelnök szerint itt az idő a megújulásra, eljött az ideje annak, hogy a magyar nemzet történelmét végre egészben lássuk.
Áder is lerótta kegyeletét: Áder János a Duna-parti emlékműnél rótta le kegyeletét a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából.
"A magyar zsidóság fájdalma minden magyar ember fájdalma. Bár a holokauszt borzalma zsidó honfitársainkra méretett, az ő életüket, javaikat pusztította el, a nemzet közös fájdalma és vesztesége volt. Felfogásunk szerint ugyanis a magyar zsidóság a magyar nemzet része volt, és az is marad" - fejtette ki.

A magyar zsidók közössége a jövőben is számíthat a kormány barátságára
Orbán biztosította a Mazsihisz elnökét, hogy a magyar zsidók közössége a most alakulófélben lévő kormány tiszteletére, barátságára és védelmére a jövőben is számíthat.
"A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából kérem, fogadja együttérzésemet, és engedje meg, hogy kifejezzem a magyarországi zsidó közösség iránti nagyrabecsülésemet" - zárta levelét a miniszterelnök.
Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

****************************************************************

Az USA titkosszolgálati köreiben is fokozódnak az ellenérzések az izraeli kémtevékenységgel szemben

2014-05-08. 12:44 Kuruc.info
Az egyébként abszolút "kóser" Newsweek hírmagazin legutóbbi számában - a polkorrektség szabályait felrúgva - arról ír, hogy az amerikai titkosszolgálatok körében nyugtalansággal szemlélik az izraeli hírszerzés fokozódó aktivitását az USA-ban. "Izrael átlépett egy határt" - idézi a lap egy titkosszolgálati ügyekben járatos korábbi kongresszusi tisztségviselő szavait.
Az FBI, a Belbiztonsági Minisztérium, a Külügyminisztérium és a Nemzeti Kémelhárítási Igazgatóság munkatársai a Képviselőház külügyi, valamint igazságügyi bizottságának tagjai részére eljuttatott dokumentumban figyelmeztetnek: az Egyesült Államokban zajló izraeli kémtevékenység "páratlan és egyúttal nem illendő", annak méretei pedig messze fölülmúlják minden más, barátinak minősülő állam hasonló ténykedését.
A lapban megszólaló kongresszusi tisztségviselő kijelentette: "egyetlen más ország sem lépi át a határvonalakat a hírszerzés terén úgy, ahogyan az izraeliek teszik." A Képviselőház külügyi és igazságügyi bizottságához intézett jelentés készítésében szerepet vállaló titkosszolgálati munkatárs pedig azt mondta, hogy a dokumentumban szereplő tények "nagyon kijózanítóak, nyugtalanítóak, sőt félelmetesek".

Izrael washingtoni nagykövetsége - kémközpont

A Newsweek cikke szerint Tel-Aviv főként ipari-technikai jellegű titkos információkhoz kíván hozzáférni. A kémkedés a zsidó állam kereskedelmi misszióin, illetve az USA-ban tevékenykedő izraeli cégeken keresztül zajlik. Van azonban példa arra is, hogy a kémkedést közvetlenül Izrael washingtoni nagykövetségéről irányítják - olvasható a cikkben.
Tel-Aviv természetesen tiltakozik a Newsweek cikkében megfogalmazott vádak ellen. Az izraeli kormány utasította az ország washingtoni nagykövetségét, hogy "erőteljesen lépjen fel" az ügyben. Aaron Sagui, az izraeli nagykövetség szóvivője ingerülten reagált: a lap állításait "felháborítóaknak és hamisaknak" minősítette, melyek "Izraelt célozzák meg". "Izrael nem folytat kémtevékenységet az Egyesült Államokban" - jelentette ki a szóvivő.
Azonban egyre több jel utal arra, hogy a két ország hírszerző ügynökségei között valóban léteznek feszültségek. Mint arról hírportálunk korábban beszámolt, amerikai titkosszolgálati körökben attól tartanak, hogy Izrael tervezett bevonása az amerikai vízummentességi program keretébe megkönnyíti az izraeli kémek számára a bejutást az ország területére. Izraeli részről olyan vádak is megfogalmazódtak, hogy az amerikai hatóságok több esetben is megtagadták a vízum kiadását az izraeli hírszerző szolgálatoknak dolgozó személyek számára. Egy izraeli lap pedig úgy értesült, hogy a korábbi 12 hónap során több száz esetben tagadták meg az amerikai hatóságok az izraeli kémszervezetek tagjaitól a belépést az Egyesült Államok területére.
Perge Ottó - Kuruc.info
****************************************************************

A NATO mesterlövésze robbantotta ki a kijevi forradalmat


2014.05.08 09:55 Hídfő.net
Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje 2013 augusztusában nyilvánosan beszélt arról, hogy kapcsolatai szerint az Egyesült Államok Ukrajna felforgatására készül, különös tekintettel Kárpátaljára, ahol egy nyugati bábállamot akarnak létrehozni, hogy román cégek bevonásával az USA kezében monopolizálják az Európába irányuló orosz gázexportot. Razumovszkij elmondása szerint addigra (tavaly augusztusban) mintegy kétezer csecsen terroristát vont össze a NATO Bécs környékén, és elkezdték őket beszivárogtatni az országba.
Idén február elején Ukrajnában még egy demokratikusan megválasztott kormány volt hatalmon, az ország élén egy törvényes elnökválasztásokon megválasztott államfő, Viktor Janukovics állt. A tavaly novemberben egyik pillanatról a másikra kezdődő tüntetéseket az amerikaiak februárra tudták eljuttatni arra a pontra, hogy elkezdtek nyilvánosan megjelenni a korábban Bécs környékén összevont, szervezetten cselekvő "utcai harcosaik". A rendfenntartó erők ellen főállásban harcot folytató "tüntetők" mellé szélsőjobboldali csoportok megfizetésével elég hazai "civilt" tudtak összegyűjteni ahhoz, hogy megkezdődjön a tömeg radikalizálása.
A Kijevben lezajló "forradalom" során több alkalommal mesterlövészek nyitottak tüzet az orosz média helyszíni tudósítóira. Mesterlövészek nyitottak tüzet a kormányépületeket védő rendőri erőkre is, hogy a fegyverhasználatra fel nem hatalmazott rendőrök tüntetőkkel szembeni agresszivitását fokozzák. Emellett mesterlövészek nyitottak tüzet a tüntetőkre is, hogy a tüntetők rendőrökkel szembeni agresszivitását fokozzák.
Később a kórházakból összegyűjtött, az áldozatokból eltávolított lőszerek elemzése során kiderült, hogy a rendőrökre és tüntetőkre egyazon mesterlövész nyitott tüzet, mert a rendőröket és tüntetőket érő lövéseket ugyanabból a fegyverből adták le. A tüntetők egy alkalommal elfogtak egy ilyen lövészt, akiről az orosz média munkatársainak köszönhetően videofelvétel is készült. Az ebből kivágott képeket összehasonlítva most egy orosz sajtóorgánum beazonosította a NATO egyik mesterlövészét.

A NATO mesterlövésze Afganisztánban

Ugyanaz a személy Irakban (Bagdad)

Az utolsó fotó pedig a kijevi "forradalom" során készült videofelvétel képkockája

Vagyis a NATO mesterlövésze "civilként", "tüntetőként" működött a kijevi forradalom során, majd a rendőrökre és a civil tüntetőkre felváltva nyitott tüzet, hogy a két fél egymást okolja a halálos áldozatokért. A NATO nem csak részt vett Ukrajna felforgatásában, hanem a kijevi forradalom a NATO által szervezett művelet volt. A CIA a nyugati befolyási övezet részévé akarja tenni Ukrajnát, hogy a NATO fegyverrerendszereinek lőtávban legyen Moszkva. Kárpátalja Ukrajnából kiszakításával pedig nyugati bábállamot akarnak létrehozni, hogy az Európába irányuló orosz gázexportot az Egyesült Államok ellenőrzés alatt tarthassa.

****************************************************************

Szaúd-Arábia Ukrajnába helyezte át a Szíriában működő terroristáit


2014.05.07 15:58 Hídfő.net
Alternatív médiákban megjelent egy "kiszivárogtatott" hír, miszerint Szaúd-Arábia nemzetbiztonsági szolgálatának volt tisztje anonimitásban nyilatkozott arról, a korábban Szaúd-Arábia által a szíriai "felkelőknek" biztosított kiképzőket és technikai támogatást mind áttelepítették Ukrajnába, hogy harcoljanak az oroszbarát felkelők ellen. A forrás szerint a kiképzőket és az általuk kiképzett alakulatokat mostanra Kramatorszk térségébe juttatták és részt vesznek az orosz felkelések leverésében.

A forrás szerint Szaúd-Arábia korábban magán katonai vállalatok segítségével részt vett a szíriai felforgatásban, és a szaúdi elit egy része most bosszút akar állni Moszkván amiatt, hogy támogatta a szír kormányt a felkelők elleni harcban és fegyveres erővel állt ki Asszád elnök hatalomban maradásáért. A forrás szerint tavaly nyáron Bandar herceg, egy szaúdi hírszerző szolgálat vezetője alkut javasolt Putyinnak: ha Oroszország elárulja Szíriát, Szaúd-Arábia biztosítani fogja, hogy a Szocsiban rendezett téli olimpia alatt semmilyen iszlám szervezet ne kövessen el merényletet. Bandar herceg akkor Putyin tudtára adta, hogy vannak olyan csecsen csoportok, melyek radikális iszlám irányzatokat követnek és öngyilkos merényletekre készülnek a téli olimpia alatt.
Bandar emellett azt is felajánlotta, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország működjön együtt az olaj világpiaci árának megszabásában a termelési volumen közös szabályozásával. Putyin egyikre sem volt hajlandó, mondván, tudomása van arról, hogy egyes szaúdi érdekkörök egy évtizede támogatják a csecsen terroristákat.
Egy orosz kormányközeli forrás szerint Putyint kifejezetten dühössé tette, hogy megpróbálták megvesztegetni, megzsarolni, és emiatt azonnal sokszorosára növelte a szír kormányerőknek nyújtott segítséget.
Ugyan a forrás nem hivatalos (vagyis nehezen lenne ellenőrizhető az információk valóságtartalma), az utóbbi egy év történései alátámasztani látszanak a fenti értesüléseket. Különösen a szaúdiak olajkartell ajánlata kapcsán: Szaúd-Arábia ugyanis a térségi politika középpontjába került, miután Obama megkereste a szaúdi uralkodót abból a célból, hogy Szaúd-Arábia a kitermelés növelésével segítsen az Egyesült Államoknak leütni az olaj világpiaci árát, hogy így károkat okozzanak az orosz állami költségvetésnek, amely bevételeinek tekintélyes részét az olajból származó bevételek teszik ki.
****************************************************************

Tragikus tévedés vagy szándékos terv? 30 millió embert oltottak be SV40 rák vírussal


november 21, 2013 naturahirek.hu - tudasfaja.com
Az emberek szeretik rosszalló pillantásokkal illetni azt, akiről kiderül, hogy ő maga és családja kerülik az oltóanyagokat. Egy nemrég megjelent dokumentum viszont épp arról számolt be, hogy nem alaptalan az oltáskerülők gondolkodása. Vagyis: a " Nem tudod, mi van abban a fiolában!" felkiáltást valójában egyáltalán nem szabadna félvállról vennünk.
Az a polio védőoltás injekció, amit1955-1963 közt adtak be az embereknek, élő rák vírust tartalmazott. Itt egy olyan CDC ( Center for Disease Control) dokumentumpéldány, ami csak a böngésző emlékezetében maradt meg, eltávolítása után.
Rák, Simian vírus 40 (SV40), és a gyermekbénulás elleni védőoltás tényei:
  • Az SV40 vírus megtalálható néhány majomfajban.
  • Az SV40-et 1960-ban fedezték fel. Nem sokkal később, a vírust megtalálták a polio vakcinában.
  • Több mint 98 millió amerikai kapott egy vagy több adagot ebből az oltóanyagból 1955-1963 között, abban az időben pedig az oltóanyag nagy része SV40 szennyezett volt. Úgy becsülték, hogy 10-30.000.000 amerikai kapott SV40 szennyezett oltóanyagot.
  • Az SV40 vírust bizonyos típusú rákos megbetegedésekben megtalálták az emberben, de azt még nem határozták meg, hogy ezeket a rákos megbetegedéseket az SV40 okozza-e.
  • A legtöbb tudományos bizonyíték arra utal, hogy az SV40-nel szennyezett vakcina nem okoz rákot, de bizonyos kutatási eredmények ellentmondásosak és további vizsgálatok lennének szükségesek.
  • A ma használatos polio oltóanyag nem tartalmaz SV40 vírust. Az összes jelenlegi adat azt mutatja, hogy a gyermekbénulás elleni védőoltások 1963 óta nem tartalmazzák a vírust.
    További tények
  • Az 1950-es években, az SV40 vírussal megfertőzött rhesus majom vese sejteket használták gyermekbénulás elleni védőoltások készítéséhez. Mivel az SV40-et nem fedezték fel 1960-ig, az 1950-es években senki sem volt tudatában annak, hogy a gyermekbénulás elleni oltóanyag szennyezett lehet.
  • Az SV40 vírust a befecskendezendő formában találták, nem a szájon át beadandóban.
  • Nem minden adag volt szennyezett. Úgy becsülik, hogy 10-30000000 ember kapott SV40-et tartalmazó védőoltást.
  • Egyes bizonyítékok arra utalnak, hogy az SV40-nel szennyezett polio vakcina növelheti a rák kockázatát.

Tehát .... több mint 50 évvel az eset után, a CDC csendben elismeri, hogy ez az oltóanyag rákot okozó vírust tartalmazott???????
A Cardinal Bernardin Cancer Center egy lektorált tanulmányában megerősíti ezt a tényt. A kutatás szerint, a vírus inaktiválására az alkalmazott eljárás nem volt hatásos.
A MgCl2 és hő jelenlétébeni inaktiválási kísérlet nem működött teljesen. Az SV40-szennyezett vakcinákat az 1960-as évektől egészen 1978-ig használták szerte a világon.
Ez a történet viszont nem új - sokan, akik alaposan beleásták már magukat az oltások körüli kérdésekbe, ezt a tényt már évekkel ezelőtt felfedezték.
Ami új az egészben, hogy a CDC végül bevallotta a dolgot.
Mi tartott ilyen sokáig? Mára már sokan, akik a fertőzött polio állományból kaptak védőoltást, meghaltakrákban és minden nap új és új eseteket diagnosztizálnak azok közül, akik a szennyezett oltóanyagból kaptak.
Hasonlóan a mostani időkhöz, a szülőket akkor is megrémítették és belekergették abba, hogy gyermeküknek beadassák a polio vakcinát. Gondoljunk csak bele, 30 millió ember volt érintett abban, ahogy ezt a vakcinát rájuk kényszerítette kormányuk. Tényleg mindenkinek vakon meg kell bíznia a "Nagy Gyógyszeriparban" és a kormányokban?
A legfélelmetesebb az egészben az, hogy a világ nagy részén ez az oltóanyag kötelező volt, beleértve Magyarországot is.
Manapság Amerikában az emberek arra kényszerülnek, hogy az influenza elleni védőoltást beadassák maguknak, csak azért, hogy meg tudják tartani munkahelyüket!
Gyermekeket és szüleiket kényszerítik manapság egy sor "védőoltás" beadására, miközben pontosan senkinek semmi fogalma arról, hogy mi van a kis fiolákban. Halálos vírusok, higany, alumínium, formaldehid,... több millió gyerek kapja szerte a világon, akár akarja, akár nem. Legyen ez egy lecke mindenkinek arról, mennyire nem megbízhatóak ezek az oltóanyagok, beleértve a HPV-t, a gyermekkori immunizáció sorozatot és az éves influenza elleni védőoltást. Tragikus laboratóriumi hiba, szándékos elnéptelenítési manőver , vagy akár egy kicsavart emberi kísérlet?
És kit lehet felelősségre vonni, ha gyermekünk megbetegszik az oltásoktól? Ki ment börtönbe az SV40 vírussal elkövetett tömeges gyilkosságért? Kit vádoltak hanyagsággal?
Oh, majd elfelejtettem:....... senkit.
Sam Daniels ezredes halálos vírust tanulmányoz Afrikában, amely az egyik faluban szinte teljesen kiírtotta a lakosságot. A vírus veszélyesebb, mint a pestis és könnyebben fertőz, mint a nátha. Sam rádöbben, hogy a fertőzés eljuthat az Egyesült Államokba és 48 órán belül megfertőzheti az egész országot. Gyanúja beigazolódik, egy amerikai kisvárosban több ember is szörnyű kínok közt hal meg. A sereg karantént von a város köré, míg Sam volt feleségével a vírus ellenszerét keresik. Azonban váratlanul felettese kizárja az ügyből. Sam hamarosan kénytelen rádöbbenni, hogy a vírust az amerikai hadsereg fejlesztette ki és le akarja bombázni a várost, hogy így fékezze meg a mutálódott vírost, s hogy eltussolhassa az ügyet.



Rálőtt az EBESZ misszióra az ukrán hadsereg - a nyugat elvarrná a szálakat

2014.05.08 20:22 Hídfő.net
Kijev fegyveresesei tüzet nyitottak az ukrajnai EBESZ-misszió szabadon engedett tagjaira, miután Szlavjanszkban az önvédelmi alakulatok elengedték őket. A csoportra a Donyeckbe vezető úton lőttek rá, - erről a csoportban részt vevő cseh alezredes, Josef Přerovský számolt be a helyi médiának.
"Kiléptünk Szlavjanszkból és Donyeck irányába vettük az irányt. Az ukrán csapatok első vonalának elhagyását követően Kramatorszk irányába haladtunk tovább, ahol az ukrán hadsereg egy másik ellenőrzőpontjához érkeztünk meg, ami megtagadta a belépést. Azonnal tüzet nyitottak ránk. Ezen a ponton az események a legrosszabb irányt vették."
Az alezredes beszámolt róla, hogy nagy nehezen elérték Kijevet telefonon, de ez semmin nem változtatott. "Végül Kramatorszkon haladtunk át és a szántóföldeken utaztunk, ami különösen veszélyes. A legdühítőbb, hogy az ukrán hadsereg állta utunkat, aminek az lenne a feladata, hogy támogasson minket."
Přerovský elmondta, hogy valós segítséget a donyeck rendőrség adott - azok az emberek, akik a Kijev-ellenes felkeléseket támogatták. A cseh alezredes elmondása szerint egy busszal szállították el őket, ami előtt a rendőrök tisztították meg az utat.
Az EBESZ 12 katonai megfigyelője április 25-én esett fogságba, és kémkedéssel vádolták őket. Korábban a cukorbetegségben szenvedő svéd tisztet már szabadon engedték, a csoport többi tagja valamivel több mint egy hetet volt fogságban.

Nem bírta fizikailag - őt már korábban elengedték

A Donyeckbe érkezést követően Igor Turanszkij, az EBESZ ukrán katonai missziójának vezetője elmondta, hogy a fogságban végig tisztességesen bántak velük a felkelők, nem volt okuk panaszra. Az EBESZ csoportot azért vették őrizetbe a helyi önvédelmi alakulatok, mert tevékenységük alapján úgy tűnt, hogy a civilek közt szervező tevékenységet folytatnak.
Felmerül a kérdés, hogy az ukrán csapatok tudatában voltak-e, hogy az EBESZ misszióra nyitnak tüzet. Ha igen, az esetben valószínű, hogy az atlantisták meg akarták ölteni az EBESZ misszió tagjait, hogy később a gyilkossággal az orosz felkelőket vádolják meg és arra hivatkozva folytatódhasson a lakosság elleni megtorló akció. Az EBESZ misszió kivégzése az ENSZ egyes országaival is elhitette volna, hogy a Kelet-Ukrajnában szerveződő önvédelmi alakulatok valóban terroristák. Ez esetben az ENSZ tagállamok nagyobb többsége támogatta volna a NATO-beavatkozást Ukrajnában.
A nyílt és hivatalos NATO-beavatkozás lehetősége fennáll, amit az is alátámaszt, hogy az Ipsos közvélemény-kutató intézet a nyugati országokban arról végzett egy felmérést, hogy a lakosság támogatna-e egy "védelmi jellegű" nemzetközi katonai beavatkozást Ukrajnában. A magyar lakosság 60%-a elutasítaná a NATO-beavatkozást, amit láthatóan a nyugati országokban sem támogat a közvélemény.

Az USA megtagadta a 13 katona elszállítását akik Ukrajnában estek el.
Az amerikai zsoldosok Szlovjanksznál estek el.

****************************************************************

Na, itt kezdődik a harmadik világháború: A NATO megszállja Kelet-Európát
Kostás Roland 2014. május 07. 08:27 Hunhír.info
A szövetség nem kívánja provokálni Oroszországot, de a tagállamoknak meg kell fontolniuk, hogy tartósan csapatokat állomásoztassanak egyes kelet-európai országokban - mondta a NATO katonai főparancsnoka. A Varsói Szerződés felbomlott, a NATO maradt, és a szovjet tankok után jött bankok mellé ismét megjelenhetnek hazánkban is a tankok. Hogy ne csak félgyarmat legyünk, hanem totálisan kiszolgáltatott, megszállt övezet.

A NATO-nak meg kell fontolnia azt a lehetőséget, hogy tartósan csapatokat állomásoztasson egyes kelet-európai országokban - mondta kedden a szövetség katonai főparancsnoka.
Philip Breedlove tábornok Kanadában járva azt mondta: a NATO-nak meg kell vizsgálnia, mennyire áll készen arra, hogy válaszoljon az új politikai helyzetre és azokra a kihívásokra, amelyek a Krímben és Kelet-Ukrajnában keletkeztek Oroszország fellépése miatt. A válaszadási képességek keretében át kell tekinteni azt is, hogyan kell elhelyezni a jövőben a NATO erőit.
A hazug cionatlantisták a mindent lehengerlő média-világbirodalmukra hagyatkozva abban bíznak, hogy a kollektív emlékezet legfeljebb három napig tart. Akkor idézzük fel pár mondatban, hogy mi vezetett az ukrán válsághoz. Janukovics törvényesen megválasztott ukrán elnök a múlt év őszén bejelentette, hogy az Európai Unió helyett inkább az eurázsiai övezethez csatolná országát. Az orosz medve hátában fekvő országban idegen titkosszolgálatok, az amerikai zsidó lobbi, valamint Soros György zsidó világspekuláns több milliárd dolláros anyagi támogatásával az ukrajnai ultrasovén eunáci csoportosulások bevezetésével kirobbantották a Nyugat által támogatott felkelést, amelynek végén Ukrajnában az atlantisták elkötelezett bábja kerülhetett kormányra.
A nemzetiségileg megosztott Ukrajnában a felfordulás azt eredményezte, hogy a gazdaságilag is Oroszországot választó és az européer gyarmatosítók szolgái között kitört a polgárháború. A Hruscsov által ajándékba adott egykori orosz terület, a Szovjetunió felbomlása után Ukrajna részévé vált Krím-félsziget lakosai elsöprő erejű népszavazáson nyilvánították ki, hogy vissza akarnak térni Oroszországhoz. Az időközben Ukrajnában hatalomra került, Nyugat által támogatott puccskormány és intézkedései ellen az oroszbarát régiókban kitört a felkelés, és a véres háború események a mai napig egyre nagyobb intenzitással zajlanak.
A kettős mércével mérő Nyugat, amely elsőként szakította szét a valamilyen szinten meglévő ukrán egységet, most Oroszországot vádolja, pedig az egész helyzetet ő idézte elé. Mert az atlantisták nem bírták elviselni, hogy nem valósulhatnak meg világhódító szándékaik, nem tudják megszerezni a termőföldje és geopolitikai helyzete miatt is fontos hatalmas piacot, ezért az őket támogató cionista világmédia Oroszország ellen indított irtózatos kommunikációs háborút. Az eredmény pedig az, hogy már ismételten nyíltan beszélnek Kelet-Európa idegen megszállásáról. Mert a NATO-csapatok tervezett bevonultatása mondjuk Magyarországra semmiben sem különbözik attól, mint amikor hazánkban a szovjet hadsereg tartózkodott ideiglenesen több mint negyven évig.
Megtapasztalhatták az elmúlt rezsimben élők, hogy mi az az ország területén belül, ha idegen katonák állomásoznak, mert az a biztosítéka annak, hogy az adott országban olyan kormány legyen hatalmon, amilyet a katonák igazi parancsnokai jónak tartanak. Úgy látszik, a jelenlegi nemzetközi politikai helyzetben már kevés azzal riogatni, hogy ha támadás éri a "nyugati értékeket" - amelyet jól ismerhet már minden gondolkodó magyar -, akkor az adott országba bevonul az Európa Csendőrség, most már konkrét hadoszlopok is kellenek ahhoz, hogy ezek a korábban a keleti blokkhoz tartozó országok, illetve vezetőik úgy táncoljanak, ahogyan a globális világrend látható prominensei fütyülnek.
Csakhogy már nem abban az időszakban élünk, amikor az átlagember a jól cenzúrázott sajtónak köszönhetően leginkább csak a Szabad Európa Rádió már akkor célirányosan a globalista nézeteket becsempésző ideológiájával mérgezte a valóban szabadságra vágyó magyarokat, a világ lakosságát ellenőrizni, magánéletébe behatolni, minden személyes titkát kifürkészni tudó internet bevezetése ugyanakkor olyan távlatokat nyitott az átlagember számára is az információszerzésben, hogy egyre kevésbé érvényesülhet az egész világra kiható cionista agymosás. Mert ha a megvezetett emberszázmilliók tömegei birka módon behódolva a fellazító gagyivilágnak be is veszik a háromszögek csúcsán lévők trükkjeit, mindenhol vannak olyanok, akik leleplezik a világhódítók valódi szándékát.
Pont az internet az, amely egyre több emberhez juttatja el az igazságot. Ezért is akarják szabályozni, ezért is hivatkoznak szinte minden megszállt országban arra, hogy a szélsőséges nézetek és a terroristák elleni harchoz a közösségi háló és a közösségi hírszolgáltatás megrendszabályozása kötelező, a hang kiszabadult a gödörből, és már nem lehet elhallgatni. A világot már nem lehet vezetni bamba birka módjára a vágóhídra.

Győzelem Napja Parádé a Vörös téren - És nálunk?

Nálunk a Keletitől a Blaháig nyúlt az élősködők menete




Elbocsátó levelek, fizetési kimutatások, precíz adatkezelés - "unortodox" dokumentumok Auschwitzból

Skorzeny 2013-07-19. 21:40 Kuruc.info
Auschwitzban - ahol a holomítosz hívei szerint minden a népirtásról szólt rögtön a táborba érkezést követően - a körülményekhez képest a lehető legprecízebb nyilvántartást vezették a foglyokról.
Ehhez személyi lapot (személyi kartont) készítettek róluk. Ezen szerepeltek a személyes adatok, a külső testi jegyek, a táborba kerülés oka és útja, az áthelyezések adatai, a táborbeli büntetések stb., mint ahogyan az itt látható - Kasimier Miechowicz lengyel fogolyra vonatkozó - karton alapján is ez megállapítható.

Azért volt fontos pl. a hozzátartozók elérhetőségének rögzítése, mert rendkívüli esetben így tudták őket értesíteni. Miként Jozef Sabanot is Hieronim nevű fiának haláláról egy Auschwitzban 1941. október 31-én kelt táviratban, tájékoztatva arról is a szülőt, hogy további információkért forduljon a varsói körzet biztonsági rendőrségének és biztonsági szolgálatának parancsnokához.

Fizetések Auschwitzban
Aki Auschwitzban dolgozott, annak bére is volt. Ezek a jóemberek ezen az 1944. augusztus 19-i jegyzéken mind zsidók, akik az auschwitzi halastavaknál (!) dolgoztak és kaptak érte prémiumjegyet. Vagyis nem a képzelet szülte gázkamrákban vagy valamelyik krematóriumban múlatták az időt. Az is látható, hogy a németek az elvégzett munkát és nem a beosztást fizették meg, ugyanis a legmagasabb bért egy segédmunkás kapta, többet, mint az előmunkások.

Büntetések Auschwitzban
Persze azokat, akik vétettek az elemi szabályok ellen, szigorúan megbüntették. Egy holland zsidó, Levis Leys azért kapott büntetésként tíz nap állózárkát, mert egy másik barakkba is átment ebédidőben, hogy fogolytársaitól ellopja azok élelemadagját.

Elbocsátó levelek Auschwitzból
Auschwitz-Birkenauból a 2. világháború során nemcsak a szovjet bevonulást követően távozott több ezer fogoly, hanem végig a tábor működése alatt is. Ez a tény persze nem összeegyeztethető a holomítosz "téziseivel", így nem is propagálják.
1942 végén lengyelül, majd 1944 márciusában angolul is megjelent a lengyel földalatti mozgalom kiadványa Auschwitzról "Oswiecim, Camp of Death" (Auschwitz a haláltábor) címmel.
Ennek 9. oldalán az szerepel, hogy "Ellenőrzött információk szerint 1942. júliusáig bezárólag 125.000 személy fordult meg a táborban, míg annak teljes eddigi működése alatt majd 7.000 személyt engedtek szabadon."

Tehát nem vitásan, tömegesen engedték haza a foglyokat Auschwitzból. Ez a gyakorlat a későbbiekben sem változott.
Nathan Stoltzfus, a Floridai Állami Egyetem zsidó történész professzora pl. az 1996-ban megjelent "Resistance of the Heart: Intermarriage and the Rosenstrasse Protest in Nazi Germany" (A szív ellenállása: Vegyes házasság és a Rózsa utcai tiltakozás a náci Németországban) című könyvében megemlíti, hogy az auschwitzi táborból Goebbels 1943. március 6-i parancsa alapján 36 vegyes házasságban élő zsidót engedtek szabadon.
De ugyanezekről a tényekről számol be a szintén zsidó történész professzor Walter Laqueur is az 1981-es "The Terrible Secret" (A szörnyű titok) c. munkájában: először is sok szökésről ír, majd így folytatja "Egyes auschwitzi foglyokat valójában a német hatóságok engedtek szabadon. 952 szabadon bocsátás volt 1942 első felében és 26 a rákövetkező hat hónapban. A szabadon bocsátások Auschwitzból 1943-ban folyamatosak voltak. 1944 elején jelentős számú zsidó nőt engedtek szabadon Oskar Schindler közbenjárásának köszönhetően."

És valóban, a tábor fennállása alatt folyamatos volt a foglyok kiáramlása a szabad életbe. Persze, ezt is dokumentálták a gonosz nácik.
Íme, két elbocsátó levél, amellyel a fogoly szabadon hagyhatta el a Karsai-féle "történészek" és agyhalott követőik fantáziájában csak végállomásként megjelenő "halálgyárat".
A berlini Heinz Krause 1943. áprilisától 1943. október 22-ig volt Auschwitzban, amikor is kedvezménnyel szabadult a 22 hónapos büntetéséből.

Anna Zwierzynska több mint három hónapot töltött a birkenaui munkatáborban nevelési célzattal, ahonnan 1944. július 21-én engedték szabadon. Éppen abban az időszakban, amikor a hololegenda szerint javában megsemmisítették arrafelé Magyarország vidéki zsidóságát.

Persze senki sem hallott ezekről a valódi auschwitzi foglyokról olyat, hogy jelentkeztek volna tanúsítani a gázkamrás kivégzéseket és hasonló legendáriumi történeteket. Elég nevetséges is lett volna, hogy a németek úgy engednek el csak Auschwitzból sok-sok ezer embert, hogy közben a táborban tömeggyilkosságok, sőt, egyenesen zsidó holokauszt folyik. De mivel ilyen "rémtettek" még mutatóban sem történtek, ezért nyugodt szívvel válhattak meg a foglyok nem is csekély részétől.



Az újraválasztott Orbán szerint szélsőséges, aki ki akar lépni az unióból - küzdeni fog ellenük

2014-05-10. 18:04 MTI - HVG nyomán Kuruc.info
Újraválasztotta miniszterelnöknek az Országgyűlés szombaton Orbán Viktort. A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés. Máris bejelentette, küzdeni fog a "szélsőségesek" ellen, vagyis azok ellen, akik ki akarnak lépni az unióból.

Bár a most megalakítandó kormány kétharmados parlamenti többséggel rendelkezik, mindig "a háromharmadot, vagyis minden magyart képvisel majd", minden magyar szolgálatára törekszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztása után tartott szombati beszédében, az Országgyűlésben. A kormányfő, a Fidesz elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az árprilis 6-ai országgyűlési választáson, függetlenül attól, melyik politikai erőre szavazott.
Ideje dolgozni, most folytatódjon a tettek és a cselekvés korszaka - mondta beszédében. A kormányfő úgy fogalmazott: a választáson kinyilvánított közakarat szerint jobb az ország számára a markáns és megkezdett irány mellett kitartani, semmint újra nyitni a korábbi vitákat. Mint mondta, a választók döntéséből a meddő viták lezárása iránti vágyat olvasta ki.

A választási győzelem aránya meggyőző, ezért nincs értelme azon vitázni, hogy ki mennyi pénzt kap a pártok közül a választások után. A tömeget európai középnek tekinti, aki elítéli a "szélsőséges politikát". A következő négy évben határozottan, következetesen fel fog lépni a "szélsőségekkel szemben". Majd felsorolta, hogy ő mit tekint szélsőségnek:
- minden olyan politika, ami veszélyes a magyarokra,
- ha valaki a bűnözők jogait az áldozatok elé sorolja,
- az olyan gazdaságpolitikai javaslatokat, aminek nincs józan alapja,
- ha valaki azért akar pénzt elvenni a dolgozóktól, hogy olyanoknak adja, akik munkaképesek, de nem dolgoznak, azaz aki a munkanélküliséget akarja támogatni,
- ha valaki "valamiféle Európai Egyesült Államok oltárán" fel akarja áldozni a magyar érdekeket,
- akik ki akarnak lépni az unióból. Mert nekünk, magyaroknak a viharos idők után meg kellett tanulnunk: "aki nem ül a vacsoraasztalnál, ne lepődjön meg, ha az étlapon találja magát". (Ezt a hasonlatot egy április 3-i beszédében, a Jobbikra vonatkoztatva kampánykörútja győri állomásán a kormányfő már ellőtte, de két nappal később Debrecenben is ugyanezt mondta.)
Frissítés: Vona: uniós kampánybeszéd volt az álforradalmár szereplése
Vona Gábor szerint Orbán Viktor csak szavakban forradalmár. Több jobbikos célkitűzést beépített beszédébe, a magyar föld védelméről mégis hallgatott.

Egy hatalmas olajcég parkolója!
Azért elgondolkodtató, hogy a világ egyik vezető olaj cége is, megújuló energiát használ

****************************************************************

Négyszáz amerikai zsoldos harcol Ukrajnában


2014.05.11. | 15:44 MTI - Erdély.ma
Német hírszerzési értesülésre hivatkozva azt állítja egy német lap, hogy Kelet-Ukrajnában amerikai zsoldosok segítik az ukrán hadsereget. A Fehér Ház nem kommentálta a hírt, pedig korábban badarságnak nevezte az állítást az USA kijevi nagykövete.
Négyszáz amerikai zsoldos harcol Kelet-Ukrajnában a kijevi kormány oldalán - írta a Bild am Sonntag hírszerzési értesülésekre hivatkozva.
A berlini kancellári hivatalban április 29-én tartott értekezleten a német hírszerzés (BND) képviselői arról tájékoztatták a kormányt, hogy az Academi - korábbi nevén Blackwater - amerikai biztonsági cég 400 zsoldosa tevékenykedik Ukrajna keleti részén a hadsereggel és a rendőrséggel együttműködve.

Forrás: MTI/AP/Darko Vojinovic

A világ legerősebb magánhadseregével rendelkező Academi fegyveresei az oroszbarát szakadárok megtörését célzó gerillaakciókat szerveznek és hajtanak végre Szlovjanszk térségében - közölték a BND vezetői a Bild am Sonntag szerint.
Az Academi ukrajnai tevékenységéről először a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség számolt be néhány hete, jelentése szerint a zsoldosok az ukrán rendőrség Szokol nevű különleges egységek egyenruháját viselik, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig azt mondta, hogy az Academihez tartozó Greystone 150 fegyverese harcol az ukrán hadsereg oldalán.
Az Egyesült Államok kijevi nagykövete, Geoffrey Pyatt badarságnak nevezte ezeket az állításokat, az Academi pedig egy március 17-én kiadott sajtóközleményben tagadta és orosz propagandának minősítette a társaság ukrajnai szerepvállalásáról szóló híreket.
Ugyanakkor a BND-nek éppen az amerikai partnerszolgálatok erősítették meg, hogy a magánhadsereg fegyveresei fedett műveleteket hajtanak végre Ukrajnában. Az azonban nem ismert, hogy az Academi kitől kapta a megbízást a Bild am Sonntag szerint.
Caitlin Hayden, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője a német lappal csupán annyit közölt, hogy nem kommentálja az amerikai titkosszolgálatok és Németország együttműködésének részleteit. A BND nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A Bild am Sonntag szerint a BND arról is tájékoztatta a kormányt, hogy az orosz légierő szándékosan megsértette az ukrán légteret. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök április 26-án bejelentette, hogy orosz katonai repülőgépek aznap éjjel hét alkalommal megsértették az ukrán légteret, azzal a szándékkal, hogy provokálják Ukrajnát és háborút idézzenek elő. A Kreml akkor tagadta az ukrán kormányfő állítását.
****************************************************************

Üzenet Európa liberális aberrált urainak


Pont azt képviseli ez a hibrid lény, ami a nyugatot irányítók célja is: a se nem nő, se nem férfi egyének elterjesztése.... a hagyományos értékek (férfi-nő kapcsolat, család, házasság ... rombolása).
És ne csodálkozzunk, ha a gyerekeink identitászavarral küszködnek és a fiúk egyre lányosabbak, a nők meg egyre machobbak , mert azt az egyént lehet a legjobban IRÁNYÍTANI és MANIPULÁLNI, aki saját magával és az alapvető értékekkel sincs tisztában, Nekik pedig pont ezekre van szükségük tömegesen...

Ha azt nézzük, hogy egyes európiai uniós országokban tilos a kisfiúk és kislányok megkülönböztetése az óvodákban...., akkor láthatjuk, hogy mi az irány : sajnos egyre több ilyen lesz, már csak meg kell támogatni a dolgot a média és a celebek segítségével....
Ami az Illuminati Zeneipar számára Lady Gaga nőben, azt most létrehozták férfiben is...
Szimbolikus az egész és kőkemény társadalomformálás: a Főnixmadárként előző életével leszámoló, majd egy új "lényként" újjászülető /egyébként a New World Order eugenistái által kitalált/ embertípus !
EZ AZ EURÓPA NEM AZ ÉN EURÓPÁM és mindenkit megértek, aki nyíltan kiáll a hagyományos értékek védelme mellett és egy liberálisan elkorcsosult világ ellen.... (saját véleményem, bocs...SBG Buddha - VilagHelyzete)
Ez pedig egy sokatmondó hozzászólás az Oroszország Hangjáról:
"Azt azért látnunk kell , hogy ez egy előre kitervelt , szándékos , tudatos mocskos provokáció volt , mintegy üzenetként : mi liberális aberrált urai Európának , lám' ezt is megtehetjük !
Főnixmadárként piedesztára emelhetjük ezt a szerencsétlen izét , s ti semmit nem tesztek ellene , sőt lassan többen tapsoltok , mint köpködtök ! Kamasz fiúk , serdülő lánykák íme itt az újabb példakép , csillogó hőse a fényben úszó , ámde mocsáralapokon nyugvó európai porondnak , lánykák , tessék szakállt s farkot növeszteni , fiúcskák gyerünk muffot vágatni s cicit varázsolni beesett mellkasotokra s rögtön eljön a kánaán ! Ennyi elég , nem kell több s tiétek a jövő ! Európa véget ért ."

Az ő Európájukat akarod?

****************************************************************

Tájékoztatás az oltással kapcsolatos anomáliáikról
Levél Székely László alapjogi biztos részére
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
Dr. Székely László
saját kezébe
1053 Budapest
Nádor u. 22.
Tárgy: állásfoglalás kérése
Tisztelt Székely László!

Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy legyen szíves tüzetesen áttekinteni levelem tartalmát, majd feltett kérdéseimre részletes, mindenre kiterjedő állásfoglalását küldje meg nekem postai úton.
1) Jelenlegi politikai rendszerünk demokratikusnak tekinthető-e akkor, amikor a 2012. január 1-jével hatályba léptetett, ám az a politikai pártok által létrehozott alaptörvényen nyugszik, miközben 1989-es ideiglenes Alkotmányunk kimondja: a hatalom a néptől származik? Mi az ön álláspontja erről az állampolgárokra mint a hatalom birtokosaira és azok jogaira vonatkozóan?
2) Volt-e joga a politikai pártoknak 2012. január 1-jén azt az alaptörvényt érvénybe léptetni úgy - amit az akkori, országgyűlésben döntéshozó politikai pártok úgy alkottak meg, hogy ezzel megszegték a népszuverenitás elvét, a hatalom birtokosait: a népet megfosztották önrendelkezési és alkotmányozó jogától -, hogy szándékuk többek között az Alkotmány hatályon kívül helyezésére irányult? Az Ön hivatalának álláspontja szerint az állampolgárokra nézve ennek a körülménynek milyen következményei vannak-lehetnek rövid és hosszú távon?
3) Sérül-e a magyar állampolgárok joga akkor, amikor Magyarországon 800 éve hagyomány, hogy országgyűlési képviselő új Alkotmányt nem alkothat, hiszen ehhez a népnek van kizárólagos jogosultsága, amit az 1989-es ideiglenes Alkotmányban rögzítettek is az akkori képviselők azzal a céllal, hogy önmagukat korlátozzák a jogosultságok tekintetében?
Hadd tájékoztassam önt a tényekről.
Ezeréves hagyomány alapján országunk neve: Magyarország.
Államunk neve: 1945-ig Magyar Királyság, ezt követően Magyar Köztársaság, ezután 1949-1989-ig Magyar Népköztársaság, 1989-2011-ig Magyar Köztársaság. Ezek az államok jogfolytonosnak tekintették önmagukat az előző állammal.
2012. január 1-jén a politikai pártok (amelyhez joguk nem volt!!!) az alaptörvény megfogalmazásával deklaráltan létrehoztak egy új államot, amelyet Magyarországnak neveztek el.
Mindennek bizonyítékául álljon itt Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezése 5. pontja:
"5. A kommunista diktatúra alatt elkövetett, a rendszer kiépítését és fenntartását célzó bűncselekmények üldözése nem volt lehetséges, mely lehetőség - a jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat híján - az első szabad választás után sem nyílt meg. Elmaradt a diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, nemcsak jogi, de erkölcsi értelemben is. Az Alaptörvény hatályba lépésével lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére."
4) Kérem tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy én mint állampolgár - megkérdezésem és beleegyezésem nélkül - hogyan találhatom magam egy új állam területén, valamint ebben az összefüggésben mint jogsérelmet szenvedett állampolgár kérem Önt, fejtse ki fentiek vonatkozásában álláspontját.
Fentiekkel szoros összefüggésben kérem iránymutató véleményét az állampolgári jogok sérülése tekintetében alábbiakat összevetve:
A Magyar Köztársaság Alkotmánya, 1989-2011
I. Fejezet - Általános rendelkezések
2 § (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolhatja.
(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."
Magyarország alaptörvénye 2011-től
Alapvetés
A) cikk
Hazánk neve Magyarország.
B) cikk
(3) A közhatalom forrása a nép.
(4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolhatja.
C) cikk
(3) Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult.
Tekintettel a Magyarország nevű állam létrejöttére és annak körülményeire, az állampolgárok számára ebből körvonalazódik a jelenlegi közjogi helyzet, amely szerint az alaptörvény közjogilag érvénytelen. Ezen tény figyelembevételével kérem, adjon választ arra mint az állampolgári jogok biztosa, hogy 2012. január 1-jétől a magyar állampolgárok érdekeit kik képviselték az országgyűlésben? Akik 2012-től törvénykezés címén iránymutatást adtak, azok jogosan tették-e, tehették-e ezt?
Mi a hivatalos álláspontja Önnek mint alapvető jogok biztosának arról, amelyet az alaptörvény C) cikkelyének (3) pontjában rögzítettek a politikusok:
"Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult."
Lehet-e ezen kitétel után kijelenteni, hogy Magyarország demokratikus berendezkedésű ország, amely az állam túlhatalmát korlátozza az állampolgárok jogbiztonsága és jogainak gyakorlása érdekében?
A 2014-ben megtartott választásokat is a 2012-2014 közötti időszakban meghozott választási "törvény" alapján tartották meg. Ez az állampolgárok jogbiztonsága tekintetében milyen következményeket, esetleges hátrányokat hordozhat magában jelenüket és jövőjüket tekintve?
A 2014. évben megtartott választások - ebben a tekintetben és körülmények részletes figyelembevételével - érvényesnek tekinthetők-e? Válaszában kérem az indokok felsorolását is.
A magyar társadalom tekintetében állampolgárokat érintő jog- és érdeksérelem bekövetkezett-e a 2012. január 1-je utáni időszakot tekintve napjainkig?
Fenti tények ismeretében kijelenthető-e Ön szerint, hogy alkotmányos válságot él meg az ország, azaz a társadalom: az állampolgárok?
Ebben az esetben melyek azok a körülmények, amelyek az állampolgárok jog- és érdeksérelmeit megszüntetik, Ön szerint mik lehetnek az ezt célzó szükséges intézkedések? Ennek érdekében - az Ön álláspontja szerint - az állampolgárok mit tehetnek helyzetük megváltoztatása és jogaik érvényesítése érdekében?
5) Kérem tájékoztatását arról, hogy az állampolgárok miként tekinthetnek arra a helyzetre, amely 2012. január 1-je óta áll fenn, azaz a Magyarország nevű állam, amelyben élnek, az Európai Unió tagja-e jelenleg, mint ahogy azt teljes bizonyossággal tudhatták a Magyar Köztársaság területén élve.
6) Ugyanez a kérdés vonatkozik arra, hogy a Magyarország nevű állam vajon a NATO tagja-e a jelenlegi közjogi helyzetet tekintve?
7) Kérem, tájékoztasson arról a nem elhanyagolható kérdésről is, hogy miként gondolkodhat jelen közjogi helyzetben az állampolgár az államadósság kérdéséről, előzőekhez hasonlóan, amely ugyanezen elv mentén vetődik fel: a Magyarország nevű, 2012-ben létrehozott új államnak van-e és ha van, mekkora az államadóssága, a magyar állampolgároknak ezzel kapcsolatban milyen jövőképpel, jogokkal és kötelezettségekkel kell számolniuk a továbbiakban?
8) Kérdezem Önt mint az állampolgári jogok biztosát, mi az álláspontja arról, hogy Magyarországon érvényesülnek-e 2012. január 1-je óta az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya I. rész. 1. cikkelyében rögzítettek, miszerint:
"Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket."
Kérem, válaszát indokolja meg és amennyiben szükséges, tájékoztasson jogaim gyakorlásának lehetőségeiről és módjáról.
9) Kérem állásfoglalását abban a vonatkozásban is, hogy az alábbiakban az állampolgári jogok gyakorlásának korlátozása fennáll-e:
Magyarország alaptörvénye
S) cikk
(1) Alaptörvény elfogadására vagy Alaptörvény módosítására irányuló javaslatot a köztársasági elnök, a Kormány, az országgyűlési bizottság, vagy országgyűlési képviselő terjeszthet elő.
8. Cikk
(3) Nem lehet országos népszavazást tartani
a) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről; ...
Kérem, fejtse ki álláspontját arra vonatkozóan, hogy az állampolgárok biztonságát, jogait sérti-e és ha igen, mekkora mértékben az alaptörvényben az alábbiakban megfogalmazott tétel, valamint jogosult-e az állampolgár az állam szavatolta biztonságra:
XIX. cikk
(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.
10) Ezenkívül szeretném tájékoztatni Önt arról az Európában párját ritkító jogtiprásról, amelyet Magyarországon gyermekek, családok és bizonyos esetekben a felnőtt korúak kénytelenek elszenvedni a vélelmezhetően az oltóanyaglobbit kiszolgáló politika által.
A jelenlegi, demokratikus országok joggyakorlatára egyáltalán nem jellemző módon működik az egészségügy és a közigazgatás terrorisztikus hozzáállása a vakcináció kérdéséhez, amelyről részletes szakmai véleményét várom Öntől.
Tehát a mai magyarországi oltási rend jogi és erkölcsi anomáliái röviden:
Jogsértések a magyarországi kötelező védőoltási gyakorlat során
1.) A törvényileg előírt kötelező előzetes teljes körű tájékoztatás sérelme:
a) A védőnői értesítők megtévesztő módon elhallgatják az oltóanyag veszélyeit, ártalmait. Az oltási értesítő nem tartalmaz beleegyező nyilatkozatot, amit minden invazív beavatkozást megelőzően kérni kellene a gyermek törvényes képviselőjétől.
Magyarország 2002-ben ratifikálta az Oviedói Egyezményt, amelynek 5. cikke általános alapszabályként írja elő minden orvosi beavatkozás előfeltételeként a tájékoztatáson alapuló önkéntes beleegyezést:
"5. Cikk Általános szabály
Egészségügyi beavatkozás csak azután hajtható végre, ha abba az érintett személy szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezését adta.
Ennek a személynek előzetesen megfelelő tájékoztatást kell kapnia a beavatkozás céljáról és természetéről, valamint következményeiről és kockázatairól.
Az érintett személy beleegyezését bármikor szabadon visszavonhatja." (2002. évi VI. tv.)
b) A törvényileg előírt kötelező oltást megelőző orvosi vizsgálat mellőzése. Gyakori, hogy az iskolaorvos akkor látja a gyermeket életében először amikor az oltást végrehajtja. Fogalma nincs arról, hogy a gyermek milyen egészségi állapotban van, lehetnek-e esetleg veszélyei a beadandó oltásnak.
Sűrűn előfordul, hogy az iskolában történő oltásról csak utólag kapnak tájékoztatást a szülők a gyermek elmondása alapján.
Egy beláthatatlan következményekkel járó, visszafordíthatatlan orvosi beavatkozást hajtanak végre ilyenkor az iskolaorvosok a gyermek sérelmére.
2.) Az ÁNTSZ közigazgatási eljárásával kapcsolatos anomáliák:
a) Az Alkotmánybíróság 39/2007. (VI. 20.) számú határozata szerint: "Az alkotmánybírák felhívták a figyelmet arra, hogy az Alkotmány 67. §. (1). Bekezdés alapján nemcsak a családnak, hanem az államnak is biztosítania kell a gyermekek számára azt a védelmet és gondoskodást, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges. Ezért az államnak akár a szülőkkel szemben is védelmeznie kell a gyermek önálló érdekeit."
Ennek ellenére az ÁNTSZ nyilatkozattételre szólítja fel a szülőt, és amennyiben nem nyilatkozik, vagy nem tetszését fejezi ki, a szülőt bünteti meg, holott semmilyen ráhatása nincs a védőoltás elkerülésére.
b) A mentesítési eljárások elfogult összeférhetetlenségen alapuló szakvéleményekre épülnek. Az állami alkalmazásban lévő gyermekorvosok adhatnak csak szakvéleményt, akik még hippokratészi esküjük megszegése árán is - féltve állásukat - utasítják el az egyébként független orvosi szakvélemény alapján bizonyított mentességi kérelmeket.
c) Gyakorlatilag minden esetben a felülvéleményező központi védőoltási szaktanácsadó alkalmazott orvosai minden fizikai és pszichikai vizsgálat nélkül hozzák meg a végső megfellebbezhetetlen szakértői véleményüket, szinte minden esetben a gyermek hátrányára.
A felülvéleményező orvosi gárda szeme előtt csak az átoltottsági statisztikai számok megfelelő mértéke lebeg.
3) Az ÁNTSZ részéről a védőoltás megalapozottságát alátámasztó jogrendszer tarthatatlansága.
a) Pszichikai kényszer alkalmazása: az ÁNTSZ leiratokban kilátásba helyezik a gyermek védelembevételét, illetve ezen túlmenően a szülői felügyeleti jog teljes körű megszüntetését. Ehhez természetesen nincs joguk csak azon az alapon, hogy a szülő megtagadja a szülői tudomásulvételi nyilatkozatot. Ugyanakkor a gyámhatósággal karöltve eljárást indítanak a családdal szemben, helyszíni szemlét tartanak és a gyermek életkörülményeivel kapcsolatban próbálnak valamilyen alapot találni arra, hogy elérjék a gyermek esetleges elvételét a szülőktől.
Tisztelt Székely László!
Fentieket összegezve: elvárhatja-e joggal az állampolgár, hogy alkotmányos alapjoga legyen az élethez és az egészséghez való jog, valamint a nyugdíj, a társadalombiztosítás és a nép önrendelkezési joga?
Várom megtisztelő, minden kérdésemre kiterjedő részletes állásfoglalását.
ANM


Megdöbbentő: 600 ezer magyar már külföldön

2014. május 11., vasárnap 19:46 Napi.hu
A legfrissebb adatok szerint akár hatszázezer magyar is dolgozhat Európa országaiban. Mutatjuk a számokat országonként!

Egy német cégalapítással foglalkozó szervezet összegzése szerint 580 ezer magyar ember dolgozott 2013 év végén más európai országokban. A kftkreator.hu becslése szerint idén szinte biztosan meghaladja a hatszázezret a hivatalosan is külföldön dolgozó és élő magyarok száma. Az Egyesült Királyság mellett Németországban és Ausztriában dolgozik a legtöbb magyar, a többi ország messze leszakadva követi a vezető hármast.
A német statisztikai hivatal külföldi állampolgárokat nyilvántartó adatbázisa 135 614 magyar állampolgárságú embert tartott nyilván 2013 végén. Ez közel 29 százalékkal több mint az előző évben.
Ausztria hasonlóan pontos adatokkal rendelkezik. Az osztrák társadalombiztosítási adatok szerint 63 251 magyar dolgozott hivatalosan Ausztriában.
A vezető hármas legvitatottabb tagja az Egyesült Királyság. A Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 300 ezer magyar dolgozik Nagy-Britanniában a nagykövetségek adatai alapján. Csak az uniós csatlakozás óta mintegy 130 ezer magyar kért hivatalos munkavégzéshez adószámot, így a minisztérium becslése nagyságrendileg helytálló lehet.
Külföldön élő és dolgozó magyarok 2013 végén (fő)
Egyesült Királyság 300 000
Németország 135 614
Ausztria 63 251
Szlovákia 9920
Hollandia 9245
Spanyolország 8935
Svájc 7947
Írország 7899
Olaszország 7749
Franciaország 7500
Svédország 5547
Belgium 5486
Dánia 2785
Norvégia 1724
Finnország 1622
Románia 1610
Luxemburg 1038
Csehország 999
Lengyelország 460
Portugália 414
Szlovénia 229
Bulgária 142
Izland 139
Törökország 108
Málta 107
Észtország 43
Lettország 21
Összesen 580 534
Forrás: kftkreator.hu
A többi országra vonatkozóan már pontosabb adatokkal rendelkezünk, az Eurostat adatainak köszönhetően. A vezető hármas után a listában Szlovákia (9920), Hollandia (9245) és Spanyolország (8935) következik, de hasonló nagyságrendű a magyarok száma Belgiumban, Írországban és Franciaországban is. További több ezer magyar dolgozik Svájcban, Svédországban és Dániában is.
Fontos megjegyezni, hogy az Eurostat adatok a németországi és ausztriai állami adatokhoz képest alulbecsülik a külföldön dolgozó magyarok számát, és egyes országokra nincsenek friss adatok, így a valós szám a fenti adatoknál akár magasabb is lehet. Ezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy a külföldön élő és dolgozó magyarok száma meghaladhatja akár a hatszázezer főt is - összegzi a kftkreator.hu.
Természetesen az adatokban vannak jelentős bizonytalanságok is, elsősorban az Egyesült Királyságra vonatkozó számok kérdésesek. Figyelembe kell venni azt is, hogy a nem hivatalosan jelenlévő magyar munkavállalók nem jelennek meg a statisztikában, ez még tovább növelheti a számokat, de azt is, hogy a határon átnyúló ingázás, vagy a re-migráció éppen ellenkezőleg, csökkenti a számokat. Összességében azonban az 500-600 ezres szám reálisnak tekinthető még a hivatalos statisztikai adatok alapján is.



A NATO világháborúra, azaz öngyilkosságra készül

Május 12, 2014
Miközben a magyar elektronikus média és a televíziós hírműsorok még mindig holmi szakadárokról beszélnek és lelkesen idézgetik a felettébb homályos körülmények között felbukkant, lényegében véve illegitim ukrán kormányfő szavait, addig ekképpen fogalmaz az élet Ukrajnáról:
"Azóta elszabadult a pokol, az államfőt elkergették, az állam nem működik, az országot a gazdasági összeomlás és a szétesés fenyegeti... s hogy e jobb sorsra érdemes ország ide jutott, azért súlyos felelősség terheli az érte, pontosabban a befolyásért fölötte marakodó, kezüket az úgynevezett civilizált világhoz tartozóként vérrel még véletlenül sem bemocskoló cionista hatalmakat..."
Hogy miről van szó, azt egy rövid mondatban meg lehet fogalmazni: ha a NATO beavatkozna Ukrajnában, vagy Ukrajnát soron kívül a NATO-hoz csatolnák, ahogy az már felvetődött, a katonai szervezet alapszabálya következtében azonnali hatállyal kitörne a világháború.

A NATO minden tagjának ugyanis hadba kellene szállnia Oroszország ellen. Ez egyenlő lenne a biztos halállal! Az orosz és a kínai hadsereg egy hét alatt rohanná le Európát!
Ezt a történelem során két európai nagyhatalom is megpróbálta: a francia és a német. Mindkettő hatalmasat bukott, miközben exponenciálisan növekvő számú ártatlan ember halt meg. A NATO sem jár különbül!
Szögezzük le, hogy mi magyarok most tényleg a rossz oldalon állunk! Van egy cionista kollaboráns bábkormányunk, egy kifosztott országunk. Megint mi leszünk az ágyútöltelékek, amennyiben a magyar nép nem áll a talpára.
Mindez nem üres felvetés, mert Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár egy német lapban megjelent interjújában hangsúlyozta, a NATO-nak ezentúl "nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a területvédelemre", és az ukrajnai folyamatoknak "riadóztatniuk" kell az európai tagokat. A főtitkár úr bejelentette: "felszólítom európai szövetségeseinket, hogy állítsák meg a védelmi kiadások folyamatos csökkentését, fordítsák meg a trendet és költsenek fokozatosan többet a védelemre!"
Magyarul: fegyverkezzenek! Fegyverkezzenek akkor amikor alig élnek!
Továbbá: "Moszkva jelenleg inkább ellenfélként viselkedik, mint partnerként", és megszegte a NATO-val kötött 1997-es alapszerződést, amely tiltja, hogy a felek növeljék a másik területével határos térségekbe telepített katonai erőt. "A szerződésben kinyilvánítottuk, hogy fenyegetés esetén mi is megerősítjük csapatainkat, és most arról egyeztetünk, hogy pontosan mit jelenthet a csapaterősítés."
A NATO vezérkara világháborúra készül........
Az a hátborzongató, hogy mindez nem üres spekuláció. Az a térség, amit ma Ukrajnának hívunk, az elmúlt évszázadokban háborús viharok, megszállások és pusztítások sorozatát élte át. Népessége összetett, jelentős hányada orosz vagy orosz anyanyelvű, akik önrendelkezést akarnak, s akik a Nyugat által támogatott kijevi puccs forgatókönyvét vették át: ha nektek szabad volt, akkor nekünk is szabad. Megvan tehát a casus belli.
Mi itt Magyarországon nem tudjuk befolyásolni a dolgok alakulását, csak ahhoz van jogunk, hogy tájékozódjunk. Mert talán csak véres polgárháború lesz Ujkrajnában, mint a Délvidéken volt, s ha majd a cionista nagyhatalmak kielégítik kapzsi vágyaikat, akkor a terület felosztását követően - van ott vasérc, szén és más ásványi anyag, s ott van a fekete föld, Európa legjobb talaja is - a darabokra tépett térség utódállamai időlegesen lecsillapodnak. Vagy nem. Mert valaki esetleg elront valamit, mint az odesszai tűzvésznél. És akkor majd erősen imádkoznunk kell a békéért.
Ezért legyen tisztelet azon keveseknek, akik a valóságról beszélnek nekünk.
Nos vesztésre áll a cionista világ! Vesztésre áll Szíriában, léket kapott Irántól, leblokkolt Ukrajnában és menekül Afganisztánból.
Magyarország a tönk szélén. Hazug, tolvaj kormány, közel öt millió nyomorulttá tett magyar. Útban a polgárháború felé! S ezt a béketűrő, jelenleg még alvó magyar népet, ha elindul, nincs az a magyar és Európai rendőrerő aki megállíthatja.
.....és már forrósodik a parázs!

Turcsinov nem állítja le a katonai műveleteket Donyeck és Luganszk régiókban. Turcsinov kérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy az ukrán kommunista párt tevékenységét ellenőrizzék mert szerinte együttműködnek a "terroristákkal". Ezért felvetette a kommunista párt betiltását is Ukrajnában. Tegnap a kommunista párt követelte, hogy állítsák le a "terrorellenes" műveleteket és népirtást Turcsinovéktól.
http://www.ntv.ru/novosti/968717/


A német megszállás magyar áldozatainak emlékműve

László Andrea május 11., 11:34 Facebook
László Mihály írása egy szemlélet a történelmi tények tükrében:
KIK A NÉMET MEGSZÁLLÁS LEGNAGYOBB ÁLDOZATAI? AZ EGÉSZ MAGYARSÁG HATÁRON INNEN ÉS HATÁRON TÚL.
1944. március 18-a a magyar történelem egyik legsötétebb napja.

Kinek az emlékére állít a kormány emlékművet, kik tulajdonképpen a megszállás áldozatai?
Kik azok, akik az emlékműállítás ellen tiltakoznak, és miért?
Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, fontos, hogy legalább vázlatosan áttekintsük a történelmi előzményeket, amelyek a német megszálláshoz vezettek. Sokfélét tanítanak a Horthy korszakról, de minden tanítás igyekszik elkerülni a tényeket, és nem foglalkoznak az ok okozati összefüggésekkel. Szándékos történelemhamisítás ez, és ha valaki le akarja leplezni, akkor a hamisítók visítanak, hogy meg akarják hamisítani a történelmet. Így van ez, mikor a tolvaj rendőrért kiált. Az előzmények megértéséhez bizonyos sarkalati pontokat helyére kell tennünk:
1. A Tanácsköztársaság egy cionista bolsevista hatalomátvétel volt, amelyben a szervezők kihasználva Károlyi nyomorult emberi megjelenését, felhasználták vagyonát és hatalmát a céljaik elérése érdekében. A lehetőséggel élve ezután becsapták a parasztságot, földet ígérve nekik széles tömegek támogatását szerezték meg és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Kik voltak azok, akik ezt tették? Kun Béla, Szamuelly Tibor..., kivétel nélkül mind bolsevik cionista zsidó. Ez nem rágalom, ez tény! Ekkor zajlik a versaillesi béketárgyalás, ahová Magyarországot nem hívják meg, mert nyugat nem ismeri el a Tanácsköztársaságot legitimnek. Egész Európa retteg a bolsevista vörös ördögtől és követőiktől, tehát elemi érdeke, hogy ha mást az adott helyzetben nem tehet, de legalább levágja kezét-lábát a Magyar Királyságnak, és ellehetetleníti Magyarország első világháború utáni talpra állását. Mivel a békediktátum súlyosan érintette a magyar tengerészet sorsát, Horthy, aki ellentengernagy és tisztán látó magyar ember, közbelép és elkergeti a cionista bolsevik zsidókat.
2. Ez a Horthy korszak kezdete, leszámol a tettesekkel, de egyetlen zsidót sem bánt, aki nem volt Kun Béláék bandájában.
3. A trianoni tragédiában a Magyar Királyság elveszíti területének több mint 2/3-át.
4. 1929-33-ig tart a világgazdasági válság. Ebben az időben a csonka Magyarország már Európa hatodik legerősebb gazdasága, ez annak is köszönhető, hogy Horthy kiegyezik a német ipart sújtó zsidó világgazdasági bojkott szervezőivel és vezetőivel. Dacára annak, amit a bolsevikok tettek a Magyar Nemzet ellen, nem bántja a zsidókat, csak a konkrét bűnösöket vonja felelősségre. Megállapodtak abban, hogy nem lesz kollektív felelősségre vonás, mert nincs kollektív bűnösség. Az egyezség bizalmi alapú volt, habár írásban is megerősítették, de nem ezért vették a zsidók komolyan, hanem mert futni hagyta a Martinovicsokat, akik innentől Párizsba települtek át.
1929-ben megkezdődik a világ megalázása a gazdasági hatalomátvétel, amelynek elsőszámú célpontja Németország. A cionista világkongresszus arra számít, hogy a Németországban élő gazdag zsidó családok vagyonának megsokszorozásával megszerzett világgazdasági hatalom lehetővé teszi egy önálló zsidó állam létrehozását, Izraelt és innen irányíthatják majd a népek kifosztását. A világgazdasági válság egy tervezett és jól megszervezett akció volt a bolsevik-cionisták részéről. A folyamat viszonylag egyszerűen működött. Már 1927-ben túltermelési válságra való hivatkozással megsemmisítettek jelentős mennyiségű élelmiszert, megfestették és a tengerbe öntötték a búzát. Kik voltak azok, akik válságnak nevezték azt, hogy több élelmiszer van, mint amennyire szükség van????!!! Ugye a választ nem kell mondjam. Ekkor leesett az élelmiszer ára, mert hogy nincs rá szükség, így a zsidó kereskedők olcsón tudták felvásárolni. A kabalán belül volt egy cél, amely a világgazdasági hatalom átvételét volt hivatott kiszolgálni, amelynek módszere: végy a vagyonod kétharmadáért élelmiszert, most az nagyon olcsó, és végy a vagyonod egyharmadáért stratégiai fontosságú részvényeket, és várd a jelet. A jel csütörtök! A péntek előtti nap, mert amikorra Lucifer az égre lép, akkora már lezárult a folyamat. Nem akarom ezt most szakrális értelemben kifejteni, azt majd egy másik írásban teszem.
De azt kell tudni a fekete csütörtökről, hogy ekkor dobták be az összes stratégiai részvényt eladásra, és ezzel felborították a világgazdaság akkor kialakult rendjét. A részvényeket szándékosan azért vásárolták, hogy alkalom adtán egyszerre kínálják eladásra és ezzel túlkínálatot generáljanak. A túlkínálat következménye a részvények árának zuhanása, ami egy töréspont után már megállíthatatlan. "CSÜTÖRTÖKÖT MONDOTT A TŐZSDE."
A tőzsde csütörtököt mondott! Azaz összeomlott a világgazdaság. Ettől a naptól csak az élelmiszernek volt értéke. 1930-31-ben egy tál rizsért, egy kiló kenyérért lehetett vásárolni házat, gyárat vagy bármit. Hát ki ne adott volna oda mindenét azért, hogy a gyermekeinek enni tudjon adni? Ugye még emlékszünk pár mondattal korábbra, hogy kik vásárolták fel a stratégiai élelmiszerkészletet? Na ebben a klímában a csonka Magyarország Európa hatodik legerősebb gazdasága, megelőzi Németországot is.
Ebben az időben Horthy élelmiszer vonatokat indít az éhező német nép megsegítésére! Persze, hogy akiknek az volt a célja, hogy megroppantsák és kizsákmányolják a német népet, azok ezt nem vették jó néven. 1933-ban Hitler hatalomra kerül, mert az elkeseredett német embereknek kilátást ígér a nyomorból, amelyet be is akar váltani, de szembe kerül a világgazdasági válság és hatalomátvétel szervezőivel, akik hálójukban tartják. Valószínű, hogy az előbbi mondat sok helyen kiveri a biztosítékot, de máris alátámasztom.
A Nürnbergi per levéltári anyagából származik a jegyzőkönyv:
"A bíró kérdése Göringhez: miből gondolták, hogy a zsidók szervezték a világgazdasági válságot? Göring válasza: nem gondoltuk, hanem tudtuk, pontos információkkal rendelkeztünk, név szerint ismertük a szervezőket, a szervezők listáját idősebb Braun úrtól kaptuk meg, aki a frankfurti cionisták egyik vezetője volt."
(Idősebb Braun úr, aki Eva Braun édesapja, Eva Braun Hitler felesége.) Na így már érthető, hogy miért volt Hitler a cionisták kezében? 1933-ban a cionisták terve nem jön be, nem tudták rávenni a Németországban élő immáron multimilliárdos zsidókat, hogy települjenek Izraelbe, tehát elő kellett venni Hitlert, aki segítséget nyújtott nekik azzal, hogy felállította a Gestapo-t és rettegésben tartotta ezzel őket. Arra számítottak, hogy menekülni Izrael felé fognak.
Van egy fénykép, amely 1934-ben készült, a képen jól látható, amikor Horthy Münchenben leszáll a vonatról, egyenes délceg tartással áll a képen, Hitler fogadja és mélyen meghajol Horthy előtt. Ezt a fogadtatást követi Hitler egy beszéde, amiben köszönetet mond Horthynak és a magyaroknak, amiért a nehéz helyzetben nem hagyták Németországot magára, és élelmiszert küldtek az éhező német nép megsegítésére. Ebben a beszédben tér ki Hitler arra, hogy a 1929-33-ig tartó válság alatt Németországban 9 millió ember halt meg alultápláltság következtében, azaz magyarul 9 millió ember éhen halt.
Horthy és Hitler viszonya kimért, de szívélyes. Később, amikor a zsidókérdésre kerül a szó, Horthy ígéretet tett Hitlernek, hogy ezt a kérdést mi házon belül rendezzük, és akik részt vettek a világgazdasági válság szervezésében és annak haszonélvezői, azokat kivizsgálják és felelősségre vonják. Hitler ennél többet akar, azt várja, hogy a zsidók olyan megalázott helyzetben legyenek, mint a németek voltak a válság 4 évében. Ekkor bízza meg Horthy Bárdossyt, hogy alkossa meg a zsidó törvényt, ami tulajdonképpen a németek átverésére született. A zsidó törvény leple alatt kimenekítik a gazdag zsidók vagyonát (pl. Kasztner vonat Svájcba.. stb). A Gestapo azonban rájön az átverésre, kihívják Horthyt Bécsbe tárgyalásra és letartóztatják. Ez alatt a németek megszállják Magyarországot és 1944. március 19-én hatályon kívül helyezik a Magyar Királyságot, a Történelmi Magyar Alkotmányt. Ez volt Hitler bosszúja, amiért Horthy átverte őket a zsidó kérdésben. A Történelmi Alkotmány helyreállítása mind a mai napig érdemben nem történt meg, mert a második világháború következtében, mint német csatlóst, a szovjetek megszálltak bennünket. Ezt követte Rákosi, aki szintén a bolsevik-cionista banda tagja.
Térjünk vissza Trianonig. A békediktátum revízióját csak az érintett állam, vagy annak jogutódja kérheti, jelen esetben csak a Magyar Királyság. Magyar Királyság a német megszállás óta de facto nincs, hiába van de jure, a revízióhoz az kevés.
KI TEHÁT A NÉMET MEGSZÁLLÁS LEGNAGYOBB ÁLDOZATA? Ugye most már mindenki érti, AZ EGÉSZ MAGYARSÁG HATÁRON INNEN ÉS HATÁRON TÚL. Az emlékmű ellenzői ezt egészen pontosan tudják. Ugye így már értitek, hogy miért nevezik történelemhamisításnak a zsidók az emlékművet, mert az nem az elhurcolt zsidóknak állít emléket, hanem mindenkinek, aki áldozata lett a német megszállásnak, ezek között vannak zsidók is cigányok is, de A LEGNAGYOBB ÁLDOZATOT A MAGYARSÁG HOZTA, AMIÉRT HORTHY KIÁLLT A MAGYAR ZSIDÓKÉRT!!!!!!
A zsidók egy része, a bolsevik-cionisták Horthy ellen vannak a fent már említett okoknál fogva, a másik része viszont hálás neki, mert megvédte az életüket és ezért nagy árat fizettünk mi magyarok.
Irónikus, hogy az emlékművet pont az a kormány állítja, akinek lehetősége lett volna visszatérni a Történelmi Alkotmányhoz és visszaadni a nemzet önrendelkezésének jogát, ezt azonban elmulasztotta, de emlékművet állít annak mementójául, hogy hol és mikor veszítette el a Nemzet az önrendelkezésének jogát.
2014. május 10.
László Mihály




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése