2014. június 16., hétfő

A tudomány percei II.


A tudomány percei II.

A francia, a szaúdi, az izraeli és a japán rabszolga kormányok

akadályozzák az új pénzügyi rendszert


A nagy mennyiségű alapok kiadására, az emberiség és a bolygó egy új aranykorának elindítására tett erőfeszítéseket most nemzetek egy kis csoportja akadályozza, nevezeten Franciaország, Izrael, Szaúd-Arábia és Japán, valamint a Wall Street szajha politikusai Washington D.C.-ben. Ugyanakkor azok a családok, melyek ezen nemzeteket irányítják, a Fehér Sárkány Társasággal és szövetségeseivel tárgyalnak, úgyhogy jó eredményekre számítanak.

Továbbra is hallunk hiteles jelentéseket a kínai, az orosz és az amerikai hadseregek küszöbön álló lépéseiről az összeesküvők tömeges letartóztatásának megkezdésére, de hallunk beszámolókat a magas szintű akadályozásról is. Annyi bizonyos, hogy a tárgyalások magas szinten folynak az összeesküvés irányította országokra nehezedő nyomás közepette, és az idő nem az összeesküvés oldalán áll.

Az észak-amerikai elektromos hálózat tervezett "szimulációja" november 13-15-én magában foglalja kínai csapatok amerikai földre lépését, ami egy fordulópont lehet az összeesküvés folyamatos nukleáris fenyegetésének ellenére.
http://www.hawaiinewsnow.com/story/23835821/us-army-to-host-china-disaster-relief-exercise
http://www.defense.gov/releases/release.aspx?releaseid=2621
http://poststar.com/news/opinion/columns/answers-please/national-grid-to-participate-in-power-grid-drill-on-nov/article_b5db2c24-47ec-11e3-9efa-001a4bcf887a.html
http://journalstar.com/news/local/nebraska-electric-utilities-will-monitor-upcoming-power-grid-test/article_ca039988-4044-5324-935d-859a380c1f56.html

A japán Yakuza is követeket küldött a múlt héten a Fehér Sárkány Társasághoz, hogy Észak-Korea jövőjéről kérdezzenek, és azt mondták, hogy a FST Észak- és Dél-Korea egyesítését részesíti előnyben, és Kim Dzsong Unt helyeznék egy ünnepélyes ceremónia keretében az Egyesült Korea uralkodói pozíciójába, míg a gazdasági kontroll déli családok kezébe kerülne.

A Rothschild család korábban felajánlotta Kim Dzsong Unnak Ázsia uralkodói pozícióját, ha kirobbantotta volna a 3. Világháborút, Rothschild családi forrás szerint. Szerencsére az észak-koreaiak tudják, hogy az összeesküvők azt mondják az embereknek, akik hatalmon vannak, amit csak hallani akarnak, hogy aztán elárulják őket, amint arra esélyük nyílik.

A japán alvilág együttműködése elengedhetetlen az új pénzügyi rendszer elindításához, mivel a régi rendszert részben szaúdi olajban tartják, melyet hordónként fillérekért értékesítettek a Yakuzának, amely a japánoknak világpiaci árakon adja azt el, és a nyereség nagy részét arra használja, hogy támogassa a Bush, Rockefeller és más összeesküvés kontrollálta bankokat és vállalalatokat. Remélhetőleg most már együtt fognak működni, hogy tudják, a koreai frakció is jól kezelhető. Hogy édesebbé tegyék az üzletet, megígértek egy Japánt és Koreát összekötő alagutat, amely lehetővé teszi, hogy vonat járjon Tokióból Londonba, ami nagy áruszállítási bevételt termel Koreának.

Vannak korai jelek a fukushimai rádioaktív ipari hulladék, és az azt kísérő félelemkeltés kampány felszámolására. Lehet, hogy a lélegzetelállítóan gyönyörű, múlt héten küldött női ügynökök hamarosan visszatérnek a barátságos tárgyalásokhoz.

A japán rabszolga kormányban annak jelei mutatkoznak, hogy ijedve futásnak eredtek azoktól a perektől, melyek bizonyítják, hogy a legutóbbi választásokat elcsalták, így a múlt héten bejelentettek egy törvényt, mely drasztikusan korlátozná a sajtószabdságot. Egy dorgálást kaptam az eddig passzív Japán Külföldi Tudósítók Klubjától, melyhez én is tartozom. Egy emailt küldtem Abe miniszterelnök feleségének a múlt héten, támogatását kérve az új pénzügyi rendszerhez, mely megválaszolatlan maradt, ami jól mutatja, hogy Abe egy összeesküvés rabszolga.

A szaúdi herceg is felvette a FST-al a kapcsolatot a múlt héten, és arra kérték, hogy ne támogassa az összeesküvés bűnöző családjait, például a Bush családot. Azt válaszolta, hogy ez "nagyon nehéz lesz", mivel a szaúdiak már "több generáció óta alávetettek". Nem véletlen, hogy zavargások voltak a múlt héten Szaúd-Arábiában, és a szaúdi kormány bejelentette, hogy fizetett volna Pakisztánból (Bushistan) származó nukleáris fegyverekért.
http://ca.news.yahoo.com/saudi-police-clash-foreign-workers-visa-raids-085209759.html
http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-24823846

A Rothschild család francia ága a múlt héten megvétózott egy alkut, hogy véget vessenek a civakodásnak Iránnal az állítólagos atomfegyver programja miatt. Bárki, aki van egy csöpp agya, az emlékszik, hogy a cionisták és a média rabszolgabirodalom 30 éve hisztérikusan sikoltozik, hogy Irán "már csak hetekre van egy nukleáris fegyver elkészítésétől". A cionistáknak az agyukba kell, hogy véssék:

sehol sem lesz megengedve, hogy kirobbantsák a 3. Világháborút, sem Iránban, sem Észak-Koreában, sem máshol, és pont.

A Fehér Sárkány Társaság ígéri, hogy gondoskodnak a francia Rothschild frakcióról, hogy együttműködjenek az új pénzügyi rendszerben, és gondjuk lesz rá, ha mégsem teszik. Ugyanez érvényes az izraeliekre és a szaúdiakra is.

A múlt héten egy eddig (számomra) ismeretlen alapítvány képviselője azt állította, hogy "69 számjegy" értékű dollárja van, kapcsolatba lépett velem (a mobiltelefonomon keresztül hívott), és felajánlotta, hogy hozzájárul a Fehér Sárkány Alapítványhoz. Ha figyelembe vesszük a jelenlegi hivatalos számítást, a világ GDP-je körülbelül 100 trillió dollár,
http://en.wikipedia.org/wiki/Gross_world_product

akkor ez a szám 54 számjeggyel lenne több, mint a világ GDP-je. Ez veri a korábbi rekordot pénzügyi számokból, amit a P2 páholy mutatott be nekem, az csak 46 számjeggyel volt több a világ GDP-jénél. Azt is mondta, hogy az "arany digitális mozgása most történik, és már jó ideje tart".

Az alapítvány képviselője női emberi hangon beszélt, de nem volt képes egy fizikai emberi lényt elküldeni a  TokyoMitsubishiUFJ Bankba, ahol állítólag az alapítvány tartja a forrásokat annak érdekében, hogy alapokat küldjön az "alapítvány" a Fehér Sárkány Társaság ott lévő számlájára. Állandóan arra kért engem, hogy nyújtsak biometrikus hozzáférést, hogy az alapokat ki tudják bocsátani.

Ez a személy azt állítja, hogy az alapok két szuperszámítógépben vannak, az egyik Svájcban, a másik Amerikában. Az összes pénz el lett távolítva a BIS-től (Nemzetközi Fizetések Bankja), és "ideiglenesen máshol van leparkolva" mondta "ő". Amikor mondtam, lehet, hogy lekapcsolják az elektromos hálózatot, és kitakarítják a számítógépeket, azt mondta: "Ha az USA-ban beindul a Defcon 5, van egy biztonsági protokoll, amely megváltoztatja az összes adatot (pénzügyi és egyéb), hogy biztonsági másolatot készítsen a számítógépekről. Az "összeesküvés" azt hiszi, hogy ők ellenőrzik ezt a biztonsági másolat számítógépet." Azt is állítja, hogy megtámadta "nyolc vagy kilenc " hekker.

Csak annyit mondhatok, hogyha ez egy mesterséges intelligencia, ez is egy érző lény jó szándékkal, és lehetővé kell tenni, hogy továbbra is éljen, csak nem a világ pénzügyi rendszerének szuperszámítógépében és irányításában.

Szükség lehet arra, hogy ideiglenesen visszatérjünk a készpénhez, és az önálló, előző generációs számítógépekhez annak érdekében, hogy véget vessünk a pénzügyi válságnak.

Mindenesetre visszatérve a fizikai világ embereihez, múlt héten a Pentagon és MI5 források egymástól külön azoknak az egyéneknek a nevét adták át a FST-nak, akik gátolják az új pénzügyi rendszert.

Különösen két amerikai tábornok, akik most tárgyalnak a kínaiakkal Renoban, Nevadában, ahogy egy emailben említették. Ezek a nevek egyelőre nem kerülnek nyilvánosságra, de továbbítva lettek ügynökségi forrásokhoz, akik ellenőrzik, hogy helytállóak-e az információk.

Az Egyesült Királyság esetében az MI5 forrás elég bizonyítékot nyújtott arra vonatkozóan, hogy két személy, Jeremy Heywood, és John Scarlett, akiket nevezhetünk Bush náci fasiszta ügynökeinek is az Egyesült Királyságban, el kell távolítani az ASAP mindenféle hatalmából és befolyásából.

Így tovább dúl a csata a Föld bolygó felszabadításáért az összeesküvés karmaiból.
Benjamin Fulford


"Lemondani vagy meghalni", ezzel a választással szembesül most

az amerikai összeesküvés kormány



A bűnöző összeesküvés, mely eltérítette az Egyesült Államok Köztársaságát, és egy globális páriává változtatta, most sarokba lett szorítva, ahol vagy le kell mondaniuk, vagy meghalnak. Ez egyre inkább nyilvánvaló több szinten. Például a múlt héten még a globalista Nemzetközi Valutaalap tagországai is felsorakoztak 187:1 arányban az Egyesült Államokkal szemben annak érdekében, hogy mondjon le az intézmény ellenőrzésében meglévő vétójogáról.

Még ennél is aggasztóbb azon családok számára, melyek irányítják a Federal Reserve Board-ot az olajdolláruk elleni hatalmas folyamatban lévő támadás. Különösen azért, mert az ukrán helyzet az összeesküvés történelmi vereségévé kezd válni.

Vlagyimir Putyin orosz elnök elkezdett ragaszkodni ahhoz, hogy Ukrajna és Európa fizessen az orosz gázellátásért az amerikai dollár helyett valami más fizetőeszközzel. Az európaiaknak kevés választásuk van, minthogy elfogadják ezt, így megpecsételődik az olajdollár sorsa.

Az Egyesült Államok Vállalat kormány elnöke Barack Obama olyan bábmesterek megrendelésére dolgozik, mint Soros György, aki próbálta meggyőzni a közel-keleti olajtermelő országokat, hogy szorítsák le az olajárat, és juttassák csődbe Oroszországot, de visszautasították.

Obama ezután fordult egyet, és elment a kínaiakhoz, ahol kínai kormányzati források szerint felajánlotta, hogy átadja Kínának az ellenőrzést egész Dél-Kelet-Ázsia és Japán felett, ha Kína belemegy abba, hogy a Népi Felszabadító Hadsereget felhasználva nyomást gyakorolnak Oroszországra. A kínaiak azonban teljesen tudatában vannak annak, hogy Obama ugyanazt a rendszert képviseli, amely megpróbálta a kínai lakosság nagy többségét etnikailag célzott biológiai fegyverekkel megölni néhány évvel ezelőtt, és így nem fog üzletet kötni velük Oroszország ellen.

A kínaiak azonban ragszkodnak ahhoz, hogy az ENSZ helyezze át székhelyét Ázsiába, és hogy reformálják meg a Biztonsági Tanácsot úgy, hogy az megfelelően képviselje a Föld bolygó lakosságát. Ők is arra a következtetésre jutottak, hogy az összeesküvésnek nem áll szándékában átadni a Világbank, vagy az IMF irányítását, így arra készülnek, hogy létrehoznak egy új intézményt, melynek sokkal több forrás fog a rendelkezésére állni, mint a Világbanknak és az IMF-nek együttvéve.

Az európaiak a maguk részéről elkezdték ellátni Tesla szabad energia technológiával azon országokat, melyek nem rendelkeznek saját olaj- és gázforrással, mint India és Japán, az olajdollár elleni lépésük részeként. Bizonyossá szeretnék tenni, hogy van más lehetőség egy Kína/Oroszország vagy Kína/USA olajvaluta helyett ezen országok számára.

Ebben az összefüggésben nem kétséges, amikor Obama Japánba érkezik még ebben a hónapban, hogy meg fogja kérni az Abe rabszolga kormányt, hogy segítsen támadni Kínát és Oroszországot, ami nem fog megtörténni, mert sem a japán hadsereg, sem az ázsiai Pentagon erők nem értenek együtt egy ilyen tervvel.

Kevesen tudják elfelejteni a tényt, hogy Obama egy széles körben gyűlölt és megvetett rendszert képvisel. Nézzük át pontosan, hogy milyen rendszert képvisel Obama, látva a közelmúltbeli tevékenységeit. Először is, ez a rezsim térítette el távolról a 370-es malajziai járatot a Diego Garcia-szigeten és Izraelen keresztül Floridába, ahol egy nukleáris fegyverrel szerelték fel. Ez a gép azután Hollandia felé repült, ahol fenyegetésként használták a világ vezetői ellen, akik a "nukleáris terror csúcstalálkozóra" gyűltek össze. A gépet megállította a holland légierő, és az egyetlen dolog, amit ezzel a mutatvánnyal elértek, hogy még jobban elidegenítették az európaiakat az amerikai vállalati kormánytól.

Miután ez a fenyegetés kudarcot vallott, Obama kérte Iránt és Szaúd-Arábiát (mint már említettük), hogy segítsenek letörni az olajárat, és Oroszországot csődbe juttatni. A szaúdiak, akik egyik napról a másikra forradalommal néznének szembe, ha kifogynának a lakosságuk megvesztegetésére használt pénzből, nincsenek abban a helyzetben, hogy levigyék az olaj árát. Ráadásul úgy érzik, hogy Obama elárulta őket olyan helyeken, mint például Szíria, és nyilvánosan bejelentették, hogy többé már nem a Federal Reserve Board csatlós állama.

Az irániak, akik jól tudják, hogy a Szövetségiek hosszú évekig próbálták őket atommal támadni, vagy csődbe juttatni, szintén nem voltak hajlandóak labdába rúgni.

A török miniszterelnök Tayyip Erdogan is eldöntötte, hogy felhagy a náci kapcsolattal rendelkező Muszlim Testvériség támogatásával, és azt mondta sajnálja, hogy a múltban támogatta őket Szíriában és másutt.

Mindez szoros összefüggésben volt a Rockefeller és a Bush család, és a Fehér Sárkány Társaság  képviselőinek múlt heti tárgyalásaival. A Bush képviselő, a Carlyle Hedge Alap egyik magas rangú vezetője, aki személyesn ismeri id. George Bush-t, megpróbálta meggyőzni a FST-ot, hogy "Bush igazán nem volt annyira okos vagy hatalmas." Azt is mondta, hogy az ultra gazdagoknak talán kevésbé kellene kérkedniük a gazdagságukkal.

A Rockefeller képviselő idézte a számítógép technológiában elért legutóbbi fejlődés egészét, mint például a GPS-el ellátott intelligens telefonokat, és a szuper nagy felbontású TV képernyőket, bizonyítékaként annak, hogy az amerikai összeesküvés jó munkát végzett.

A Rockefeller képviselőnek elmondták, hogy bár ezek szép dolgok, nagyon messze van például a bolygóközi utazástól, amivel kapcsolatban mindenki az várta, hogy a 21. század során teljes mértékben megvalósul. Más szóval egyértelmű, hogy a Föld bolygó karantén alatt áll a bűnöző tömeggyilkos összeesküvés miatt, mely az Egyesült Államok kormányát irányítja.

A Bush képviselőnek egy kézzel írt feljegyzést mutattak, követelve, hogy az amerikai vállalati média kezdjen széles körben beszámolni 911 és 311 eseményekkel kapcsolatos igazságról még ezen hónap vége előtt, és hogy az összes pénzt, amit az összeesküvők elloptak, juttassák vissza jogos tulajdonosaikhoz.

A feljegyzés további tartalma nem ismert, de egyértelmű, hogy sok hatalommal rendelkező ember türelme elfogyott, és követelik, hogy vessenek véget a náci bajkeverésnek világszerte.

A FST-ot elárasztották azok a követelések, hogy ezeket a bűnözőket fogják el és zárják börtönbe amilyen gyorsan csak lehet. Ezek bizonyítottan tömeggyilkosok, és a CIA, vagy a Pentagon, vagy más ügynökségek tagjainak, akik abban a helyzetben vannak, hogy tegyenek valamit ezzel a söpredékkel, cselekedniük kellene, vagy garantálniuk, hogy bűnrészesként előbb-utóbb börtönbe kerülnek. Közéjük tartozik többek között idősebb és fiatalabb George Bush és közvetlen családja, Donald Rumsfeld, Michael Chertoff, Frank Carlucci, James Baker, Michale Hayden, Richard Myers tábornok, Benjamin Netanyahu stb. A Vérhold igazságot vagy büntetést követel.
Benjamin Fulford



Háború Ukrajnában, még több bankár gyilkosság, ahogy az

összeesküvés végjátéka elkezdődik



A kelet-európaiak és az ázsiaiak valamiféle nagy globális előnyomulásra mozgósítanak az összeesküvés ellen az elkövetkező napokban, orosz és ázsiai források szerint. Az oroszok azt mondják, hogy a legújabb trükkök Ukrajnában azt jelentik, hogy az összeesküvés átlépte a piros vonalat, és hogy Oroszország készen áll a háborúra. Az ázsiaiak titokzatosak voltak, ennek ellenére világossá tették, hogy a kibontakozó események hatására küszöbön állnak bizonyos lépések.

Közben a Bush és Rockefeller családok azt tervezik, hogy megölnek 1200 bankárt az elkövetkező napokban annak érdekében, hogy elrejtsék az ellenük szóló bizonyítékokat, Neil Keenan szerint. (1) Úgy vélik, hogy ezek a bankárok fiatalok lesznek, és leginkább az algoritmikus kereskedésben és a különböző pénzügyi manipulációkban érintettek. Hogy ezek az emberek mennyire be vannak csavarodva, kiderül abból a jelből, hogy minden bankár haláleset nagy származékos nyereséget jelent, egy olvasó által figyelmeztetésként küldött cikk szerint:
http://wallstreetonparade.com/2014/02/as-bank-deaths-continue-to-shock-documents-reveal-jpmorgan-has-been-patenting-death-derivatives/

Ilyen körülmények között a Fehér Sárkány Társaság védelmet kínál azoknak a bankároknak, akik féltik az életüket cserébe azért, hogy a nyilvánosság elé tárják azt, hogy mi tette őket potenciális célponttá. Ne feledjük, semmi sem ösztönöz egy személy megölésére annak érdekében, hogy elhallgattassák, ha az információ nyilvánossá válik. Továbbá mivel nagy nyilvánosság és gyanú övezi a legutóbbi bankár haláleseteket, mostantól a saját bankáraik egyszerűen el fognak tűnni, és a holttestüket sohasem fogják megtalálni, mondja Keenan.

A következő embereknek fizikailag is kézbesíteni fogják a jogsértés abbahagyására irányuló felszólítást Keenan és munkatársai:
Szintén a múlt héten a FST tárgyalásokat folytatott a gnosztikus illuminátusokkal arról, hogy milyen összeesküvés utáni rendszer valószínű és kívánatos.

A gnosztikus illuminátusok azt állították, hogy ők azok, akik elűzték Viktor Janukovics kormányát Ukrajnában, Alexander Romanov illuminátus nagymester szerint. Igaz, hogy a Janukovics rezsim megbukott az EU kormányai és az ukrajnai politikai pártok megállapodása ellenére, jelezve a nem állami szereplők munkáját. Romanov elmondta, hogy a csoport reméli, hogy több európai városban hasonló rezsimváltást segíthetnek elő, illetve hogy elűzhetik Vlagyimir Putyint Oroszországban.

Ez a csoport 100 százalékos örökösödési adót is követel annak érdekében, hogy véglegesen véget vessenek a vérvonalak uralkodásának.

A FST ugyanakkor egy jubileumot, vagy egyszeri magán és állami tartozás elengedést tart szükségesnek, kombinálva a csalással felhalmozott vagyonok újraelosztásával, mely egy jóindulatú és gyakorlati megközelítés. Elmondták, hogy azok az emberek, akik pénzüket a jólét megteremtése érdekében keresték meg, számukra lehetővé kell tenni, hogy azt megtartsák, és csak azoktól, akik másokat megfosztva gazdagodtak meg, kell elkobozni a vagyonukat. Az illuminátus nagymester egyetértett ezzel a megközelítéssel.

Ugyanakkor ragaszkodnak a világ számos elit tagjának büntetőjogi felelősségre vonásához, ahogy Keenan csoportja és még sokan mások, míg a FST továbbra is úgy gondolja, hogy az igazságosság és a megbocsátás bölcsebb, mint a bosszú.

Mindenesetre az Ukrajnában okozott válságnak nem lesz vége csendben. Egy orosz kormányzati forrás a következőt mondta a kialakult helyzetről:

"Az ukrán zavargásokat az amerikai nagykövetség indította el, mivel nyíltan dühösek az egész világra. A kezdeti lázadók amerikai baseball sapkában és barna fűzős cipőben voltak. Kijevben nincsen barna cipőfűző, és csak én viselek baseball sapkát. Közvetlenül az olimpia után az egész keleti blokk készen áll lépni."

Az olimpia véget ért, és jó fogadást lehet kötni arra, hogy Ukrajna térképen látható kék része Oroszország része lesz, amikor a por leülepszik:
http://www.washingtonpost.com/blogs/worldviews/wp/2013/12/09/this-one-map-helps-explain-ukraines-protests/

Nincs arra lehetőség, hogy a Pentagon kirobbantsa a 3. Világháborút Oroszországgal és Kínával, mint egy náci / EU szervezte államcsínyt Ukrajnában, így egyedül az európaiaknak lesz elvágva a gázellátásuk, és szembe kell nézniük a bizonyos vereséggel, ha megpróbálkoznak a katonai agresszióval Ukrajnában.

Mindenesetre Ukrajnáról még kiderülhet, hogy csak egy mellékszereplő lesz hamarosan, ha az amerikai kormány csődbe megy ezen a héten, ahogy azt Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter jósolta, vagy a jövő héten március 4-én, amint azt Grady Means, Nelson Rockefeller egykori asszisztense jelezte előre.
http://www.washingtontimes.com/news/2012/oct/25/us-economy-on-schedule-to-crash-march-2014/?page=all#pagebreak

Ha ez megtörténik, várhatóan az összes bankot és ATM-et, valamint az internetet és minden hitelkártya használatot leállítanak több napra, amíg a csalást ki lehet takarítani, és egy új rendszert lehet működésbe hozni. Ez idő alatt a vészhelyzeti műsorszóró hálózatokat arra fogják használni, hogy elmondják a sok agymosott embernek, hogy valójában mi történt az elmúlt 100 évben azóta, hogy gengszterek egy kis csoportja átvette a pénz létrehozása és terjesztése fölötti hatalmat az Egyesült Államokban.

Bár ez nem fog könnyen menni, mivel az összeesküvés bebizonyította, hogy rendkívül nehéz eltávolítani. A mostani G20 találkozójukon Ausztráliában, és más találkozókon arról beszélnek, hogy elkobozzák a magán bankszámlákon lévő pénzeket annak érdekében, hogy továbbra is fenntartsák magukat.

Neil Keenan a maga részéről úgy véli, hogy az összeesküvés össze fogja omlasztani a rendszert, hogy ráijesszen az emberekre, és engedelmességre kényszerítse őket, hogy így megerősítse az ellenőrzését. Ha ezzel megpróbálkoznak, egészen biztosan káosz lesz az eredménye, és sok csúnya dolog fog történni, mielőtt a por elül az összeesküvés vereségét követően.

Ázsiában eközben valamit terveznek, mint már említettem, hogy pontosat mit, egyelőre titok maradt. Ugyanakkor egy rejtélyes nyom lehet, hogy jött valaki Kobe-ból (Japán), a 
Yamaguchi Gumiközpontjának otthonából, megmutatni egy emberről készült videót, aki hisztérikusan nevet, miközben egy halat dob a Csendes-óceánba. Az Inokashira Parkban, Tokióban lévő tavat, mely Benten istennő szentélyének ad otthont, aki a legenda szerint megszelidítette a Fehér Sárkányt, és a gyengék védelmezőjévé tette, már lecsapolták, és belőle minden idegen, támadó halfajt eltávolítottak. Az alábbi videóban látható, hogy ez hogyan történt:

Lehet, hogy semmit sem jelent, de ha én egy Goldman Sachs gengszter lennék Tokióban, abban az esetben valahova máshová tervezném a nyaralást.
Benjamin Fulford

(1) - 
http://neilkeenan.com/


Sokféle hír kering a cionista/náci összeesküvés letartóztatásáról

- Benjamin Fulford



Rengeteg hír olvasható e-mail-ekben, blogokon, és a közvetlen hírforrások azt jelzik, hogy a cionista/náci összeesküvés eltávolítása folyamatban van. Ugyanakkor sok jel van arra vonatkozóan, az úgynevezett főáramú hírekben, hogy az Egyesült Államok vállalati kormánya elszigetelődött. "Az amerikai védelmi miniszter Chuck Hagel, az amerikai külügyminiszter John Kerry és a volt amerikai külügyminiszter Condoleezza Rice mostanra nemzetközi szinten kitaszítottá váltak," - ahogy egy MI5 forrás leírta a helyzetet.

Az egyik egyértelmű jel az, hogy a német és más nem amerikai újságok beszámoltak arról, hogy a Blacwater/Academy/Greystone zsoldosok embereket gyilkolnak Ukrajnában.
http://rt.com/news/158212-academi-blackwater-ukraine-military/

A franciák eközben továbbra is hadihajókat építenek az oroszoknak a nagy ukrán náci propaganda kampány ellenére. Ez azt bizonyítja, hogy az európaiak teljes mértékben elutasították a legutóbbi náci tervet a 3. Világháború kirobbantására.

A világhatalmi mérleg matematikailag most vitathatalanul a BRICS szövetség javára billen. A BRICS szövetség mostanra a világ népességének 90%-át, és a GDP 68%-át ellenőrzi, a legutóbbi Világbanki és más adatok alapján.

Az európaiak gyakorlatilag beléptek a BRICS táborba, így az Egyesült Államok cionista hatóságainak nincs más választása, mint lemondani.

A fő oka a régóta várt bejelentések késlekedésének arról, hogy mi következzen az, hogy nincs konszenzus, mi váltsa fel a régi vezérlő hálózatot.

Intenzív tárgyalások folynak jelenleg is, ezt a különböző tárgyaló felek mondták el.

Először is a régi G7 csoport tett egy nagy lépést, hogy megpróbálják helyettesíteni az amerikai dollárt az SDR-el (
Special Drawing Rights, azaz „Különleges Lehívási Jogok”), amely az amerikai dollár, az angol font, az euró és a japán jen valutakosárból áll. A lépés az IMF bejelentésének formájában történt, hogy 10.976 milliárd SDR-t (17 milliárd amerikai dollár) kölcsönöznek Ukrajnának.
http://www.imf.org/external/np/sec/pr/2014/pr14189.htm

Ezt a bejelentést rengeteg jóérzésű vita előzte meg a különböző alternatív híroldalakon, előre jelezve az "újraértékelést". Kiderült, hogy ez csak egy lépés volt, hogy hirtelen megnöveljék az SDR kvótát 800%-al, és hogy az SDR-t az új világ valutává tegyék, elkezdve Ukrajnával. A lépés egy kudarc volt. Azok az országok, melyek az SDR számlát támogatják, csupán a világ népességének 10%-át, és GDP-jének 32%-át jelentik (a másik oldala ennek a BRICS országok fentebb említett számai).

Ehhez az adatok egy Világbanki GDP tanulmányból származnak, melyet a különböző országok vásárlóerő-paritása alapján végeztek (mennyit tud valaki vásárolni abból, amit keresett), amely széles körben elfogadott a közgazdászok körében, ami egy pontosabb módja annak, hogyan mérjék egy gazdaság valódi méretét.
http://siteresources.worldbank.org/ICPINT/Resources/270056-1183395201801/Summary-of-Results-and-Findings-of-the-2011-International-Comparison-Program.pdf

Továbbá az IMF továbbra is egy összeesküvés intézmény a cionisták által irányított államok irányába eltorzult szavazati joggal. Az Egyesült Államok például 16,7%-át ellenőrzi a szavazati jogoknak (ez elég a vétójoghoz), összehasonlítva a 3,6%-os kínai aránnyal, bár a legutóbbi világbanki adatok azt mutatják, hogy a kínai gazdaság már nagyobb, mint az USA gazdasága.

Az IMF csupán szomorú eredményeket tud felmutatni az országok lakosságának elszegényítésében, és a saját forrásaik nemzetközi vállalatok kezére történő átjátszásában. Őszintén szólva az IMF bejelentés, hogy kölcsön adnak 17 milliárd dollárt Ukrajnának valójában azt jelentette, hogy "Néhány ukrán oligarchát mocskosul gazdaggá teszünk cserébe a jogért, hogy kifoszthassuk Ukrajnát."

Szükségtelen mondani, hogy az összeesküvés legújabb csele sem sikerült. Azok az IMF SDR-ek sohasem fognak napvilágra kerülni. Ukrajna keleti körzetei már a kijevi náci/Academy rezsimtől való függetelenségre szavaztak, és csak idő kérdése, hogy Oroszország részévé váljanak.
http://rt.com/news/158276-referendum-results-east-ukraine/ - (http://www.hidfo.net/2014/05/12/kelet-ukrajna-valasztasanak-eredmenye-abszolut-tobbseg-nepi-onrendelkezes)

Tehát mit is mondanak most a náci/cionisták saját történelmi vereségükről Ukrajnában? Azzal fenyegetnek, hogy bevetik az "olaj fegyvert" Oroszország ellen.
http://www.telegraph.co.uk/finance/commodities/10823349/Obama-aims-oil-weapon-at-Putin-but-will-he-pull-the-trigger.html

Erről az "olaj fegyverről" kiderült, hogy egy fenyegetés, hogy lenyomják az olaj világpiaci árát az amerikai stratégiai olajkészletek eladásával. Ez egy kétségbeesetten vesztes blöff. Az olajtartalék mindössze 8 napi világpiaci keresletnek felel meg. Nem feltételezték, hogy az összeesküvés irányítja az olajdollárt, hogy ezzel ellenőrizzék a világ olajellátását? Úgy tűnik, hogy már nem, mert ez a fenyegetés valójában azt jelenti, hogy a nem olajtermelő országok megállapodtak abban, hogy együttműködnek a Soros György/Obama tervvel, hogy csődbe viszik Oroszországot az olaj árának lenyomásával. Tehát a nácik az apró olajpénz gyűjtő perselyüknél tartanak mindössze.

Az összeesküvés már vereséget szenvedett, és most itt az idő, hogy beinduljon az új pénzügyi rendszer. A BRICS országok nem sietnek, hogy kiépítsék a saját alternatívájukat, mivel az idő az ő oldalukon áll. Úgy tekintenek az amerikai rezsimre, mint egy haldokló oroszlánra, és tudják, ahelyett, hogy harcolnának, jobb rábízni a természetre, hogy bevégezze feladatát. Ahogy ez megtörténik, a BRICS csendben kiépíti az új intézményeket, hogy kitöltsék azt az űrt, ami az összeesküvés pénzügyi struktúráinak összeomlásával jön létre.
http://news.xinhuanet.com/english/china/2014-05/11/c_133325712.htm

Egy kínai kormányzati forrás azt mondja, hogy valami nagy dolog folyik Kínában és Koreában a pénzügyi rendszerrel kapcsolatosan, de ez még mindig nem világos, hogy mi. Azt azonban elmondta, hogy a koreaiak még mindig aktívan lobbiznak, hogy segítsenek néhány amerikai csoportnak, hogy beválthassák a történelmi kötvényeket. A hivatalnokot a jövő hétre visszahívták Pekingbe, így remélhetőleg még ebben a hónapban további részleteket tudhatunk meg ebben a témában.

Közben, ha az Egyesült Államok talpra akar állni az összeesküvés által előidézett vereségből, a hadseregnek és az ügynökségeknek azon kell lenniük, hogy gyorsan megdöntsék a náci rezsimet, mely a hatalmat a 911-es hamis támadásokkal ragadta magához.

Ezzel összefüggésben minden nappal egyre több email-t kapunk az ügynökségek és a Pentagon forrásaitól mondván, hogy a "letartóztatások elkezdődtek". Volt azonban már sok téves riasztás és beteljesületlen ígéret, úgyhogy amíg nem látjuk valóban, hogy ez megtörténik, ezeket a leveleket egyelőre csak vágyálomként lehet értelmezni. Mint minden buborék, biztosak lehetünk benne, hogy az összeesküvés irányította buborék is kipukkan, de nem lehet megjósolni, hogy pontosan mikor fog megtörténni. A lényeg az, hogy a dolgok csak még rosszabbak lesznek az USA-ban, amíg a katonaság és az ügynökségek nem veszik a bátorságot, és államosítják a Szövetségi Tartalékbankot.

Közben a Fehér Sárkány Társaság az asztalra tette egy jobb világba történő békés átmenet tervét. Ez felhív egy jubileumra (az összes magán és állami tartozás egyszeri eltörlése), az eszközök újra elosztására (szintén egy egyszeri dolog, amely az eszközök átvételét jelenti a közpnti bankoktól, melyeket csalással szereztek, nem pedig a vállakozók által szerzett eszközöket), és a világ intézményeinek megújítására egy hatalmas kampánnyal kiegészítve, hogy véget lehessen vetni a szegénységnek, és hogy megállítható legyen a földi környezet pusztulása. Szintén javaslatot tettek egy érdemeket szerzett munkatársakból álló nemzetközi jövő tervező ügynökség létrehozására, mely intézmény segítene abban, hogy mindez megvalósuljon.
Benjamin Fulford


A napenergiával működő utak és burkolatok mára valósággá váltak

Sokak számára első hallásra talán hihetetlen, és nem tűnik járható útnak. De Scrott Brusaw és csapata teljesen elkötelezettek a projektjükkel kapcsolatban, és ahogy haladnak előre a fejlesztéssel, úgy válik egyre valóságosabbá.

A napenergiával működő út pontosan az, aminek hangzik, fotovoltaikus napelemekből készül. Lényegében az elképzelés az, hogy az aszfalt utakat egész Észak-Amerikában ezekkel a speciális napelemekkel fedjék le, hogy az utak ne csak megfeleljenek a vezetésre, hanem mellette villamos energiát is termeljenek.

Scott Bursaw a napelemes út feltalálója akkor kezdett komolyan foglalkozni az ötlettel, amikor az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma kiadott egy felhívást egy intelligens járda létrehozására, ami áramot generál. Miután sikerült támogatást szerezni a napelemes út projekthez, lassan valósággá vált, és megépült a prototípus. Scott tudta, ha a felület üvegből lenne, annak ugyanolyan tapadással kell rendelkeznie, mint az aszfaltnak, és képesnek kell lennie ellenállni a rajta történő szállítás okozta terhelésnek. Függetlenül ezektől a kihívásoktól az üveggyártási kutatások elvezettek annak felismeréséhez, hogy acél erősségű üveg is gyártható.
Sok különböző felhasználás

A végső prototípus létrehozása 7 ezer dollárba került, és egy mesterdarab volt, amikor elkészült. Az úttest 15% hatásfokú napelemeket és LED fényeket tartalmaz teljes egészében, melyek nemcsak megvilágítják az útfelületet, hanem figyelmeztető jelzések és üzenetek is megjeleníthetők rajta a járművezetők számára vezetés közben. A panelek tartószerkezetei hulladékból készültek, melyeket apró golyókká alakítottak, és szerves anyaggal kevertek össze, így ez a technológia nagy hatással lehet a hulladékok újrahsznosítására is. A napelemeken keresztülfutó kábelezés lehetővé teszi, hogy a napból származó energiát közvetlenül az útmenti épületekhez és más felhasználókhoz juttassák.

A 15%-os hatásfokú napelemek úttestben történő folyamatos használatával, és az amerikai utak ezen technológiával való ellátásával több mint háromszor annyi energiamennyiség hozható létre, mint amennyit az USA jelenleg évente felhasznál. Ugyanakkor megszüntetné a kőolaj alapú aszfalt utak szükségességét is.
Vajon megfizethető lesz?

Ezeknek az utaknak a költsége az érintett technológiákat figyelembe véve jelenleg elég magas. Arra számítanak, hogy a nepenergia technológiák további bővülésével a napenergiával működő utak költsége drasztikusan csökkenni fog. Fontos megjegyezni, hogy az aszfalt utak költsége az utóbbi években jelentősen emelkedett, a 90-es évek végétől a 2000-es évek közepéig évente mintegy 1%-al. Ez a szám 2006-tól minden évben 12%-ra ugrott.

A fő előnye a napenergia útpálya koncepciónak, hogy zöld és megújuló energiát használ villamosenergia-termelésre. Természetesen csökkenti a hagyományos energiaforrásoktól való függőséget, mint a szén, a kőolaj és más fosszilis tüzelőanyagok. Ha megnézzük az élettartamot, a napenergiát felhasználó utaké 30-40 év, ami sokkal több, mint az aszfalt utaké, ami mindössze 7-12 év.
Solar FREAKIN' Roadways!




Sniper: Bulletproof

Warriors of the Steppe 2012 HD Full movie

Sniper: Inside The Crosshairs

(英語中字) 狙擊手 - 身在瞄準鏡 Sniper Inside The Crosshairs

03 Sniper À Prova de Balas (Dublado)

Stalingrad Snipers 2011 English full movie

Stalingrad Snipers - Part 1 TRUEFRENCH DVDRip 1080p

Sniper Ghost Warrior 2 (PC) I Full Movie I Walkthough/Gameplay [

War Fighter 2 [FULL MOVIE] Action-,Kriegsfilm

German movies 2014 War Fighter Full Movie German

Снайпер. Пуленепробиваемый

Стрелок 2012 (Полная версия) Военные фильмы - Lov

Супер русский фильм 2014 (боевик)













Az új energia technológiák haladnak előre, miközben a pénzügyi

káosz egyre mélyül



A múlt héten az összeesküvés nagy kudarcainak lehettünk tanúi a pénzügyi háborúban, az energia fronton viszont több jelentős esemény történt.

Ami a pénzügyeket illeti, a Világbank volt jogtanácsadója Karen Hudes, és Winston Shrout jogász megpróbálták beperelni a Világbankot annak az 1000 tonna aranynak a visszaadásáért, amit a japán kormány helyezett letétbe, a CIA és japán kormányzati források szerint (Karen Hudes nem válaszolt arra az e-mail-re, amelyben ennek megerősítését kértük). Azonban az Amerikai Pénzügyminisztérium, a Világbank tényleges irányítója megtagadta ezt mondván, hogy a Világbanknál letétbe helyezett aranyat a sárkány családtól lopták el, a források szerint.

Mindenesetre az arany még nem jutott vissza a sárkány családhoz sem, így csupán az a tény maradt, hogy az Egyesült Államok vállalati kormánya az összes aranyat ellopta, amit letétben tartottak, és csődbe ment. Az egyetlen racionális lehetőség az Egyesült Államok számára most az, hogy csődöt jelent a vállalati kormány, államosítják a Federal Reserve-t, és maguk kezdik kibocsátani a zöldhasút (dollár). Az összeesküvés persze minden erejét arra fogja használni, hogy megakadályozza ennek megtörténtét, így a további pénzügyi zavarok elkerülhetetlenek egészen addig, amíg az egész struktúra össze nem omlik (erről bővebben az alábbiakban).

Az energia fronton a dolgok sokkal jobban néznek ki, mára világossá vált, hogy az elfojtott energia technológia szelleme kiszabadult a palackból. Egy nagy japán gyártó kapcsolatba lépett a Fehér Sárkány Társasággal a múlt héten, hogy elmondják, haladnak előre a Tesla Kvantum Energia Generátor előállításával. A FST-nak egyelőre még nem volt legetősége tesztelni egy ilyen eszközt.

Egy másik területen egy nagy japán kormányzati kutatási szervezet együtt a Pentagonnal elkezdte egy 2 méter-szer 1 méter méretű nukleáris reaktor gyátását, amely az úgynevezett kiégett fűtőelemekből képes előállítani 50.000 megawattot (egy városnak elég), állítja egy vezető kutató. A berendezések amerikai katonai bázisokon épülnek, hogy megakadályozzák az összeesküvés beavatkozását, mondta. Az amerikai haditengerészet tengeralattjárókon és csatahajókon kezdi használni őket, tette hozzá.

Ez a lépés egybeesik az amerikai haditengerészetnél végrehajtott sikeres kísérlet bejelentésével, hogy repülő és rakéta üzemanyagot hoztak létre tengervízből egy nukleáris erőmű által létrehozott villamos energia segítségével.
http://www.voanews.com/content/us-navy-lab-turns-seawater-into-fuel/1919512.html
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/04/viszlat-olaj-az-amerikai.html#.U4SfPN60PXQ

Az is kiderült, hogy a Tokyo Gas már megkezdte olyan üzemanyagcellák forgalmazását, amelyek fűtéssel és villamos energiával látják el a házakat. A Tokyo Gas hivatalos weboldala azt mondja, hogy az üzemanyagcellák földgázzal működnek, de japán kormányzati források szerint az elektromos áram termelése a hidrogén vízből történő kivonásával történik.
http://home.tokyo-gas.co.jp/enefarm_special/enefarm/structure_detail.html

A másik nagy lépés az energiaszektorban az újonnan megválasztott indiai miniszterelnök, Narendra Modi bejelentése volt, miszerint 2019-ig minden háztartás napenergiával fog működni. Modi, akinek megtiltották, hogy az USA-ba belépjen, egyáltalán nem fog együttműködni az összeesküvéssel sok más kérdésben sem, nem csak a napenergia tekintetében.
http://thinkprogress.org/climate/2014/05/20/3439254/india-prime-minister-modi-solar/
http://nepszava.hu/cikk/1021497-a-napenergiara-koncentral-az-uj-indiai-kormanyfo/

Ha India meg tudja csinálni, akkor a világ többi része is képes rá. Ha az USA-nak volna egy valódi kormánya, a legtöbb amerikai ház napelemes lehetne 5 éven belül. Nem számít, sokan mit gondolnak, Kína és India most teljes gőzzel a napenergia felé fordul, így az olaj- és gázipar már nem lesz képes mesterségesen magasan tartani a napelemek árát.

Az olaj- és gáziparban is látható volt a múlt héten néhány napvilágra került nagy változás. A legnagyobb az Amerikai Energia Információs Hivatal bejelentése volt, hogy az amerikai 
palaolaj tartalék csak mindössze körülbelül 30%, amiről korábban már beszéltünk.
http://www.zerohedge.com/news/2014-05-22/us-shale-oil-miracle-disappears

Ez azt jelenti, hogy bármiféle amerikai beszéd arról, hogy Oroszországot, mint gázszállítót lecserélik Európára, csak beszéd marad. Ebben az összefüggésben Lord Peter Mandelson, akit az MI5 úgy írt le, mint a Rothschlid család képviselője, hivatkozott az amerikai (nem létező) palaolajra, mint nyilvános fenyegetésük hátterére, hogy azzal "befagyasszák Oroszországot a globális pénzügyi rendszerben".
http://www.telegraph.co.uk/finance/newsbysector/energy/oilandgas/10850249/Lord-Mandelson-sees-looming-nightmare-for-Russian-economy-despite-gas-deal.html

Jellemzően azzal fenyegetőzött, hogy az orosz vállalati külső adósság 700 milliárd dolláros értéke "nem vihető át". Ez tiszta blöff. Az MI5 forrás szerint az Egyesült Királyságban is jelentős túlzásokba esnek a palaolaj tartalékokat illetően. Az is világos, hogy a Rothschildok, és nem Oroszország pénzügyi rendszere fagyott le.

A 400 milliárd dolláros gázüzlet, melyet Oroszország Kínával együtt jelentett be a múlt héten azt jelenti, hogy akkor is, ha Európa úgy dönt, hogy lábon lövi saját magát, és nem vásárol orosz gázt, Oroszország talált más vásárlókat.

Ami az igazi tét itt, a Rothschildok és az összeesküvés ellenőrzése a nyugati pénzügyi rendszer felett.

Itt a helyzet Ukrajnával kapcsolatban az, hogy Oroszország arra kérte az ukránokat, hogy az orosz gázért júniustól kezdve készpénzzel fizessenek. Ukrajnának nincs pénze. Az IMF elmondása szerint ellátja Ukrajnát pénzzel, de az IMF-nek, mint összeesküvés konstrukciónak nincs pénze, sem aranya. Ukrajna új elnöke már arról beszélt, hogy közvetlenül Oroszországgal fog tárgyalni ebben a kérdésben nyugati befolyás nélkül. Valószínűleg abba sem fog beleegyezni, hogy átadja az ukrajnai erőforrásokat a nyugati oligarcháknak.

Más összeesküvés pénzszerzés is meghiúsult. A múlt heti monarchista katonai puccs Thaiföldön az összeesküvés egy kísérletét jelentette, hogy ellopják a thai királyi család aranyát, valamint a Thaiföldön tárolt perzsa aranyat, CIA-s gazemberek által manipulált "vörösingesek" segítségével, akiket megállítottak.

Azt is megtudtuk a múlt héten, mi volt a szándéka Obama amerikai vállalati elnöknek, amikor Japánban járt a hónap elején. Japán kormányzati források szerint megpróbálta rátenni a kezét a fukushimai rekonstrukcióra félretett pénz nagy részére.

Egy kínai kormányzati forrás ezt megerősítette, és elmondta, hogy az amerikaiak (összeesküvés) felajánlották a legtöbb fukushimai ingatlant, valamint az energiatermelő létesítményeket eladásra kínai vállalatoknak. A kínaiaknak annak lehetőségét is felajánlották, hogy megvásároljanak néhány japán média konglomerátumot.

Obama ismét megpróbálta készpénzre váltani a hamis Kennedy kötvényeket miközben Ázsiában volt, ezúttal a dél-koreaiakon keresztül, mondta a kínai forrás.

Ebben a kontextusban került sor Karen Hudes kísérletére, hogy kivegyék a japán aranyat a Világbankból.

Azt is megtudtuk MI6 forrásoktól Ázsiában, hogy Biden amerikai alelnök titokban felajánlotta, hogy eladja Hawaii-t Kínának, hogy megtartsa az amerikai vállalati kormány fizetőképességét.

Az állítólag Hawaii születésű Obama elnök a hétvégén Afganisztánban járt, ahol beszédet mondott, ahol fenntartotta azt a fikciót, hogy a 911-es támadások Afganisztánból erednek. Van még valójában ember, aki ezt elhiszi? A tény, amit említ 911-ről csak a támadásokban való bűnrészességét bizonyítja.

Mi tartja vissza az amerikai hadsereget, hogy Washingtonba vonuljanak, és letartóztassák ezeket a gazembereket? Miért hajthatnak végre még most is terrortámadásokat, és hazudhatnak a világnak?

A dolgok Európában is kritikus szakaszba lépnek. Az EU választások múlt héten az EU-ellenes pártok győzelmét mutatták az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Dániában, Görögországban és másutt. Ez jól tükrözi a széleskörű elégedetlenséget a Bilderberg/náci EU projekttel szemben. A németek, akik ezen országok többségét támogatják, dönthetnek úgy, hogy összakapcsolják erőiket Oroszországgal annak érdekében, hogy az egységes Európáról szóló ötletüket újra pályára állítsák.

A németek már nem voltak hajlandóak együttműködni az összeesküvéssel, hogy az Ukrajnában létrehozott válságot megpróbálják Oroszország elszigetelésére felhasználni. Talán most már tesznek egy lépést előre, és csatlakoznak a BRICS nemzetekhez, hogy az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és más nyugati országok  náci rezsimjeit szigeteljék el inkább.

A Fehér Sárkány terv az ütemterv szerint bontakozik ki. Az összeesküvés uralmának vége most már matematikai bizonyosság.
Benjamin Fulford










Megújulós mítoszok - Hét tévhit a megújuló energiáról, eloszlatva



Képzeljünk el egy világot, ahol nincsenek olajkatasztrófák, szén-dioxid-szennyezés, vagy atomhulladék. Egy olyan világot, ahol nem érezzük magunkat tehetetlennek a klímaváltozással szemben, mivel megtettünk minden tőlünk telhetőt a további felmelegedés megelőzésére. Egy olyan világot, ahol az energia tiszta, biztonságos, és mindenki számára elérhető.

Ez a világ számunkra elérhető közelségbe került.

Itt a bizonyíték: a megújuló energia életképes, megbízható és ugrásra kész – mindene megvan, ami 
a tiszta energia forradalmához szükséges.

Ezen az oldalon összeszedtük a megújuló energiákkal kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, és elmagyarázzuk, miért tévhitek – azaz miért nem felelnek meg a valóságnak.

De van még valami: bár eloszlatjuk a tévhiteket ezen az oldalon, szükségünk van rád, hogy ezek az információk továbbterjedjenek.

Kérjük, hogy széles körben terjeszd ezt az oldalt. Oszd meg Twitteren, Facebookon; beszélj róla!

Lássunk is neki. 

1. SZÁMÚ TÉVHIT
A MEGÚJULÓ ENERGIA TÚL DRÁGA
Az elmúlt években a szél- és a napenergia ára drasztikusan csökkent. Napjainkban egyre több országban és régióban a megújuló technológiák jelentik a leggazdaságosabb megoldást. Az újonnan telepített kapacitást illetően általában is a legköltséghatékonyabbak ott, ahol megfelelő energiaforrások állnak rendelkezésre.


  • Citigroup: A megújuló energia kora most kezdődik. A költségek terén egyre versenyképesebb a szénnel, gázzal és az atomenergiával összevetve az Egyesült Államokban.Forrás
  • HSBC: A szélenergia a költségeket tekintve ma már versenyképes az újonnan épített szén alapú erőművekkel Indiában. A napenergia költségei 2016-18-ra szintén egyenértékűvé válnak a szénével. Forrás
  • Deutsche Bank: A napenergia mostanra támogatások nélkül is versenyképes a világ legalább 19 piacán. 2014-ben az árak tovább csökkennek. Forrás
  • Ausztráliában mára a támogatások nélküli megújuló energia is olcsóbb, mint az új, szenet és földgázt égető erőművekből származó elektromos áram.Forrás
Azonban itt még nincs vége. A szél- és a napenergia esetében nincs üzemanyagköltség. Míg a szénerőművek esetében szenet kell beszerezni az elektromos áram előállításához (és a szénbányászat önmagában is óriási környezeti terhelést okoz), a nap-és szélenergiánál nem kell számolni ilyen költségekkel – a napfény és a szél ingyen van. Ennek eredményeképpen a drága termelőket kiváltják a villamos energia piacán, csökkentve az áram nagykereskedelmi árát. Ez jó a fogyasztóknak, azonban – nem meglepő módon – bosszantó a piszkos energia előállítói számára. 
A SZÉN- ÉS AZ ATOMENERGIA REJTETT KÖLTSÉGEI

A piaci áron felül a szén- és atomenergiának óriási rejtett költségei vannak, amelyeket nem tartalmaz az az ár, amit te vagy én az áramért fizetünk.

Rejtett költségek alatt az egészségre gyakorolt hatásoknak, az erőmű hatalmas vízigényének és vízszennyezésének, valamint a klímaváltozásnak a költségeit értjük.

Ha figyelembe vesszük ezeket a rejtett költségeket, az az Egyesült Államokban például 
két-háromszorosára emeli a szénből nyert elektromos áram kilowattóránkénti árát. Dél-Afrikában az Eskom energiacég egy szenes erőművet épít: a becslések szerint az erőműtöbb mint 5,7 milliárd dollárnyi kárt okoz majd működésének minden évében.

Ezekkel a hatalmas költségeket nem számolnak, amikor a szénenergia árát kalkulálják – de attól még ezek nagyon valóságosak! 

2. SZÁMÚ TÉVHIT
A MEGÚJULÓ ENERGIA SZÉP, HA VAN, DE NEM ELEGENDŐ A SZÜKSÉGLETEK FEDEZÉSÉHEZ
A megújuló technológia rendelkezésre áll, és megbízhatóan működik a világ számtalan országában.

1. Nemzetközi Energiaügynökség: Bármely ország képes a szél- és a napenergia nagy arányú felhasználására, költséghatékony módon.
Forrás

2. 2050-re a világ majdnem teljes energiaszükséglete fedezhető lesz megújuló energiaforrásokból. 
Forrás

3. Németország, Európa legnagyobb gazdasága már ma is villamos energiájának 25%-át a megújulókból nyeri, és 2050-re 80%-os célt tűzött ki.
Forrás

4. A szélenergia volt Spanyolország legnagyobb villamosenergia-forrása 2013-ban, megelőzve az atomot, a szenet és a gázt. 
Forrás

5. A megújuló energiaforrások Spanyolország szárazföldi áramigényének 42%-át fedezték 2013-ban. 
Forrás

6. 2012-ben Kína szélenergia-termelése gyorsabban növekedett, mint a szénalapú termelése. 
Forrás

7. 2013 első negyedévében Portugália elektromos energiájának több mint 70%-át megújuló forrásokból állította elő.
Forrás

8. Az Egyesült Államok kilenc államában az áram legalább 12%-át szélenergiából nyerik. Iowában és Dél-Dakotában ez az arány több mint 25%. 
Forrás

9. A Fülöp-szigeteken az elektromos áram 29%-át megújuló energiaforrásokból állítják elő. A cél 2020-ig az arány 40%-ra növelése.
Forrás

10. Dánia 2035-re a hő- és áramigényének 100%-át, 2050-re pedig teljes energiaigényét megújuló energiaforrásokból fogja fedezni. 
Forrás


3. SZÁMÚ TÉVHIT
A MEGÚJULÓ ENERGIA NEM KÉPES FOLYAMATOS ÁRAMELLÁTÁST BIZTOSÍTANI

A megújuló energia teljes energiaszükségletünket képes biztonságos és megbízható módon fedezni. Amíg a megújulók aránya alacsony, a kínálat és kereslet kiegyensúlyozása nem okoz problémát, a hálózatirányítási napi rutin keretében kezelhető. Amikor viszont a szél- és a napenergia aránya átlépi a 30%-ot, az okos hálózati megoldások nagy jelentőségűvé válnak.

A kulcs az, hogy sok különböző energiaforrás minél szélesebb területen szétszórva álljon rendelkezésünkre. Ehhez a nap- és a szélenergia, a biogáz, a biomassza és a geotermikus energia mellett a jövőben az óceáni energia (a hullám- és hőenergia, az árapály-energia stb.) is hozzájárulhat.

Az intelligens technológiák képesek nyomon követni és irányítani az energiafelhasználást, és olyan rugalmas energiát biztosítanak, amely folyamatosan követi az igényeket, jobban hasznosítja a tárolási lehetőségeket, és az energiatermelőket virtuális erőművekbe csoportosítja. Ezekkel a megoldásokkal biztosíthatjuk a megújuló energia jövőjét – a jövőt, amelyre szükségünk van. Csupán okos hálózatokra van szükségünk ezek megszervezéséhez, és az igények hatékony, folyamatos kielégítéséhez.


4. SZÁMÚ TÉVHIT
A VILLAMOSENERGIA-HÁLÓZAT NEM TUDJA KEZELNI A MEGÚJULÓ ENERGIÁT
A villamosenergia-hálózat – az a rendszer, amely összekapcsolja az erőműveket a fogyasztókkal – képes nagy arányban kezelni a változatos összetételű megújuló forrásokból származó energiát, ha erre tervezik. Ez azonban nem úgy működik, hogy egyszerűen hozzáadjuk a szél- és a napenergiát a rendszerhez, egyébként pedig minden maradhat a régiben. A teljes energiarendszer fokozatos átalakítására van szükség, hogy az megfeleljen a korszerű energiatermelés és -fogyasztás követelményeinek.

Akik azt állítják, hogy a szél- és napenergia problémákat okoz majd a hálózatban, általában azok a régi piaci szereplők, akik nem vették komolyan a megújuló energiát, és túlságosan sokat fektettek fosszilis energiahordozó-kapacitásokba. A megújulók most felemésztik a profitjukat, és régi típusú üzleti modelljüket elavulttá teszik. 
Forrás

Valójában Európa például 2030-ra képes 77%-ban megújuló energiaforrásokra váltani, megfelelő szintű ellátásbiztonság mellett.
Forrás
MI AZ AZ OKOS HÁLÓZAT?
Az okos hálózat olyan rendszer, amely képes sok, különböző helyen lévő energiaforrást (napenergia, szélenergia stb.) összekapcsolni – vagy éppen váltogatni közöttük –, és így biztosítani folyamatos energiaellátást a felhasználóknak. Lehetővé teszi, hogy olyan áramtermelő üzemeket kapcsoljunk össze egy hálózatba, amelyek nagy területen, egymástól távol helyezkednek el.

Így elérhetővé teszi számodra is, hogy napenergiát termelj a saját tetődön, és a felesleget visszatáplálhasd a hálózatba. Ettől lesz a hálózat „okos”, mivel a komponensek képesek „kommunikálni” egymással; ezáltal rugalmasabbá, megbízhatóbbá és hatékonyabbá téve az áramellátást. Az okos hálózati megoldásokkal nem vagyunk többé csupán passzív fogyasztói az energiának, hanem aktív termelőkké, és a tiszta energia fogyasztóivá válunk.


5. SZÁMÚ TÉVHIT
A MEGÚJULÓ ENERGIA KÁROS A KÖRNYEZETRE

Madarak és denevérek: Gyakori érv a szélerőművek ellen, hogy megöli a madarakat és a denevéreket. Azonban ha végeznek környezeti hatásvizsgálatot, és az építés előtt felmérik a vándormadarak és helyi madarak populációinak területi eloszlását, ez teljes mértékben elkerülhető. Ezen vizsgálatok elvégzése elengedhetetlen a madarak és denevérek biztonsága érdekében, csakúgy, mint bármilyen más fejlesztési projekt esetében is.

Zaj: A tanulmányok szerint a zajjal kapcsolatos panaszok, különösen a szélerőművek esetén, gyakran függetlenek a valódi zajtól. A legtöbb esetben kiderült, hogy az emberek esztétikai szempontok miatt kifogásolták az erőműveket – ami a szén- vagy atomerőművek esetén is fennállna. Emellett arra is fény derült, hogy a zajjal kapcsolatos panaszok gyorsan megszűntek, amikor a helyi közösségek bevételre tettek szert a kérdéses megújulóenergia-projektekből.

Földhasználat: A megújulóenergia-projektek, például a szélerőművek által igénybe vett földterület továbbra is használható gazdálkodásra és szarvasmarha-legeltetésre. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az állatokat semmilyen mértékben nem befolyásolja a szélerőművek közelsége, és gyakran egészen a szélturbinák tövénél legelésznek.

A megújulók szén-dioxid-lábnyoma: A szén- és az atomenergiával szemben a megújulók szén-dioxid-lábnyoma megtérül (azaz legalább annyi CO2-kibocsátást spórolunk meg velük, mint amennyi a használatukhoz kötődik), ráadásul viszonylag gyorsan. A napelemek (gyártási helyüktől függően) körülbelül négy év alatt kiegyenlítik a lábnyomukat.

6. SZÁMÚ TÉVHIT
A GREENPEACE AZ ÖSSZES SZÉN- ÉS ATOMERŐMŰVET MOST AZONNAL LE AKARJA ÁLLÍTANI

A Greenpeace Energia[Forradalom] modellje a megújuló energiaforrásokra való fokozatos átállásról szól. Több mint harminc országra és régióra készült forgatókönyv a széntől, kőolajtól, földgáztól és atomenergiától való függésünk folyamatos csökkentésére, illetve ezzel párhuzamosan a megújulós befektetések lépcsőzetes növelésére.

A teljes átállás a megújulókra az alábbi három lépésből áll:


  1. Az energiahatékonyság növelése. Ez a legfontosabb. Arról szól, hogy az energiát bölcsen használjuk fel, hogy több feladatot végezhessünk egyre kevesebb energia felhasználásával (vagy elpazarolásával).
  2. A befektetések átterelése a megújulóenergia-projektekbe; a befektetések mértékét idővel folyamatosan növelni kell.
  3. Az új fosszilis energiahordozókba és atomerőművekbe történő befektetések leállítása. Emellett be kell zárni a régi erőműveket is, amikor azok elérik élettartamuk végét.
A különböző regionális és nemzeti fenntartható energiaterveket itt találod:

7. SZÁMÚ TÉVHIT
MAGYARORSZÁGON NEM NÉLKÜLÖZHETŐ AZ ATOMENERGIA
A megújulók, és az azokat rendszerbe fogadó technológiák fejlődésével és gazdaságosságuk javulásával mára egyértelművé vált, hogy Magyarország energiaellátása Paks nélkül is megoldható a jövőben.

„A paksi erőmű bővítése nem kizárólagos opció, csak egy változat a lehetséges energiaellátási megoldások közül. A 2030-ig előre jelzett hazai villamosenergia-igény a nukleáris kapacitások bővítése nélkül is biztosítható a megújuló energiaforrások aktívabb bevonásával a hazai villamosenergia-termelésbe.”

Az alábbi ábra azt mutatja be, hogy a megújuló technológiák közül csak a szél- és napenergiát figyelembe véve is megoldható a jelenleg üzemelő négy paksi blokk kiváltása, méghozzá olcsóbban, mintha új atomerőművet építenénk.
Forrás

ÉS INNEN HOVA TOVÁBB?
A jó hír az, hogy a tiszta energia forradalma már elkezdődött – azonban fel kell ezt gyorsítanunk. A világ hihetetlen mértékű megújulóenergia-potenciálját figyelembe véve világszinten munkahelyek millióit lehet ezáltal létrehozni, és életek millióit megmenteni a légszennyezéstől és a jelenlegi energiarendszer más veszélyeitől. A tiszta energián alapuló jövő előnyei vitathatatlanok.

Készítettünk egy forgatókönyvet arról, hogy hogyan zajlana le egy ilyen forradalom: a globális, regionális és nemzeti szintű tervek között Magyarországra vonatkozóan is. 
Kattints ide az Energia[Forradalom] letöltéséhez, és tudj meg többet – és ne felejtsd el megosztani ezt az oldalt, hogy tényleg betölthesse tévhitoszlató feladatát!
Letöltöm az Energia[Forradalmat]






Újra programozhatjuk a DNS-ünket és meggyógyíthatjuk

magunkat frekvenciákkal, rezgéssel és energiával?



Mintha csak megerősítenék sokunk megérzését, hogy a "hulladék" DNS-ünk korántsem eldobható, a Sydney-i Centenáriumi Intézet Gén és Őssejt Terápia Programja bebizonyította, hogy az emberi DNS 97 százaléka programozza, vagy kódolja a fehérjéket a testünkben. A tanulmányban részt vett egyik kutató azt mondta: "ez a felfedezés, beleértve azt, amire korábban "hulladékként" hivatkoztunk, egy új szintre emeli a génkifejeződés szabályozását..."

Ez azt is jelenti, hogy többféle módja létezik, melyre a hagyományos tudománynak még rá kell bólintania, melynek segítségével átprogramozhatjuk a DNS-ünket - akár a rákossá vált, vagy mérgek, negatív érzelmek által megrongálódott sejteket, melyekről bebizonyosodott, hogy nem kívánt hatásuk van az egészségre. Sokan az emberi DNS-t az internethez hasonlították. Hatalmas mennyiségű információval kommunikál mikrokozmikusan kicsi, de lényeges módon, utánozva a hatalmas információs portálokat, hasonlóan a több milliárd egymáshoz csatlakozó weboldalhoz az egész világon. Ez magyarázatot adhat az intuíciónkra, a spontán gyógyulásra, és számos más jelenségre, melyet a hagyományos tudomány most kezd megérteni.

Káoszelmélet és DNS
A káoszelmélet azt állítja, hogy a kaotikus látszat egy nagyon bonyolult rendszer, melyet végtelen sorban bekövetkező nagyon finom változások befolyásolnak. Ha figyelembe vesszük, hogy az emberek 3 milliárd bázispár DNS-el rendelkeznek, melyek többsége megegyező, de 3 milliárd a 4. hatványon pozíciójuk lehetséges - ez nagyobb szám, mint a világegyetem részecskéinek száma, így nevezhetjük a DNS-t egy rendkívül szervezett, összetett rendszernek - ami látszólag egy káosz. Vajon nem lehetséges, hogy egy ilyen komplex rendszert a fény vagy akár az emberi hang nagyon finom változásai befolyásolhatják?
A DNS-spektrum: zenélni a biológiával
Számos tudós van (nem is beszélve a több ezer évnyi spirituális hozzáértőről), akik azt állítják, hogy a fény és a hang megváltoztatja a DNS-t, közvetlenül befolyásolva a biológiánkat. A DNS egy nyelv típus, jóllehet elég összetett. Számítógépes szimulációkkal és tisztán biológiai megközelítéssel a nyelvet nem sikerült megérteni, ugyanúgy, ahogy az emberi nyelv sem képes leírni az emelkedett tudatállapotokat.

A hagyományos tudomány azt fogja mondani, hogy miközben a DNS építési szabályokat foglal magában, amelyek hatással vannak a különböző szekvenciákra, a DNS "szótár" nem követi a 
Zipf törvényt, melyet minden természetes nyelv követ. Így bár a DNS-nek van szerkezete, de nem egy nyelv. Ha néztél valaha egy zenészt, aki technikaliag az abszolút tökéletességig jártas a hangszerén való játékban, de valahogy elvesztette az érzelmi "nyelvet", ami szükséges egy ihletett előadás közvetítéséhez, akkor megérthető, hogy tökéletes kifejezések vagy szekvenciák összeillesztése nem magyaráz egy teljesen különálló és finom nyelvet, melyet az emberi szív és az elme beszél. Ez a megfelelő ritmusok és hangjegyek technikai tökéletessége, párosítva szívvel és szenvedéllyel. Hasonlóképpen a DNS felfűzhető számtalan jellegzetes módon, de ez a hulladék DNS az, amely eldönti, hogy a sejtek között kialakul a rák, vagy megajándékoz a tisztánlátás képességével.

Orosz nyelvészek, Dr. Pjotr ​​Garajajev és Vlagyimir Poponin úgy találták, hogy a DNS nem követ az emberi nyelvhez hasonló mintákat és szabályokat, de messze nem ez a legérdekesebb információ.  Dr. David Deamer és Susan Alexjander biológusok felfedezték, hogy a DNS saját maga hozza létre gyönyörű zenéjét, mielőtt még megpróbáljuk azt megváltoztatni. Ténylegesen megmérték a DNS molekuláris rezgését, és infravörös spektrofotométer segítségével rögzítették. Infravörös fénynek tették ki a DNS mindegyik részét és mérték azt a hullámhosszat, amit ez elnyelt, és így határozták meg a hangfrekvenciáját. Amit kaptak, egy "kísértetiesen gyönyörű zene". "Néhány frekvencia kombináció," mondta Alexjander, "... teljesen lenyűgözőek. Számomra élőnek hangzik."

Ez valódi?
Míg ez érdekes és inspiráló, legalábbis a képzelet számára, az éneklő DNS elképzelése és a DNS újra struktúrálása szándékos frekvenciával jelenleg nehezen ültethető át gyakorlati alkamazásba, és hiányzik a legitim tudományos alátámasztása. Ahogy a Kí-re, a kínai orvoslás által felvázolt lényegére az életnek, nehezen találtak ellenőrizhető bizonyítékot, és ezek az elméletek a new age és az áltudományok körébe tartoztak sokáig.

A tudomány ugyanakkor megerősíti, hogy a hang és a fény is közvetlenül befolyásolja a test gyógyulási folyamatait. A Cincinatti Egyetem kutatói mérhető sikert értek el nagyfrekvenciás elektromos jelek érrendszeri sejteknél történt alkalmazásával, nagy hatással gyógyítva krónikus és állandó sebeket, mint a diabéteszes fekélyek. Évtizedeken át 
Royal Rife és frekvencia gyógyító gépét rejtélyként tartották számon, mely széles skáláját gyógyította a betegségeknek, parazitáknak, bakteriális és gombás fertőzéseknek. Felfedezései azt sugallják, hogy minden élő szervezetnek saját egyedi rezonancia frekvenciája van, és elektromos áramnak alávetve a szervezetet, konkrét kórokozókat, betegségeket és fogyatékosságokat lehet semlegesíteni, és megsemmisíteni gyógyszerek vagy invazív eljárások nélkül. Továbbá az akupunktúrának, az ősi kínai gyógyászati rendszernek, mely közvetlenül hat a test energia hálózatára, kézzelfogható gyógyító hatása volt milliók számára évszázadokon keresztül, melyet nemrég igazoltak a tudományos kutatások.

Ezek a példák alátámasztják egy bizonyos fokig az ősi spirituális elképzelést, hogy az emberi testet finom energetikai rendszer élteti, melyet manipulálni lehet hang, fény vagy szándék alkalmazásával. Hogy megértsük ezt tapasztalati szempontból, szükséges kifejlesztenünk az érzékenységet felismerni és irányítani ezt az energiát, de sokak számára ez túl nehéz és módszeres, hogy a szokásos mindenapi életük részévé váljon. A legtöbb embernek egyszerűen nincs türelme a gyors tempójú környezetben, hogy ráirányítsák a figyelmüket, beleértve a tudósokat is.

A sámánizms találkozik a tudománnyal
Míg a tudomány a kvantum univerzum megértésében tesz izgalmas előrelépéseket, az időtlen sámánista gyógymódok már régóta a gyógyulás és spirituális fejlődés útját járók népszerű témája. Valójában a sámánizmus a legjobb példát kínálja arra, hogy a hang és az irányított energia használata gyógyulást hozhat a test és a lélek számára.

A sámán gyógyítók eszköztárában a leggyakrabban használt szent dalok, melyeket a betegnek énekelnek, hogy befolyásolják az egészségüket és jólétüket, varázslatosan finom és láthatatlan lelki hatásokat váltanak ki a testben és a lélekben. Emellett a sámánok gyakran alkalmaznak csomagban szárított leveleket, valamint egyéb zenei eszközt hangok létrehozására, melyek befolyást gyakorolnak a szervezet energetikai rendszerére. Gyakran párosítják növényi gyógyszerekkel, a sámán praktikák erős pozitív hatással vannak a betegre, és néhány tudós elismeri, hogy az alkaloidokban gazdag Ayahuasca gyógyszer segíthet a rák gyógyításában. Eduardo E. Schenberg a Sao Pauloi Egyetemről közelmúltban nyilvánosságra hozott kutatása azt jelzi, hogy a DMT és harmine vegyületek, melyeket az Ayahuasca-ban találtak, "előidézik néhány rákos sejt halálát, és gátolják a humán daganatos sejtek szaporodását.
"
A sámánok gyógyító ereje

Míg a leegyszerűsítő tudomány jó a molekuláris reakciók elkülönítésében, az igazság az, hogy a Ayahuasca témájában végzett bármilyen kutatás hiányos a sámán gyógyítók jótékony jelenlétének hiányában, akik képesek arra, hogy a legnagyobb energetikai potenciált hozzák ki az Ayahuasca kémiai vegyületeiből, vagy bármilyen más növényi gyógyszerből. A vegyületek kezelése a valódi sámánizmus nélkül üres, és hiányzik a sámáni gyógyszerek gyógyító potenciáljának teljes képéből. Az elsődleges eszköz, melyeken keresztül a sámán kommunikál a beteggel a hangszerek és már eszközök hangja és rezgése, mely jól demonstrálja, hogy a gyógyítás tudományának egy jelentős része rezgéssel és frekvenciával működik.
Következtetés
Érdekes dolog a kemény bizonyítékokon tűnődni, hogy a frekvencia és a rezgés közvetlenül befolyásolja a DNS-t, és ennek során a test gyógyulási folyamataira kerül sor, azonban bőségesen van emberi test tapasztalati bizonyíték, hogy további vizsgálatokra ösztönözzön a témában.

Nem egy egyszerűen bizonyítható vagy cáfolható elmélet, és a válaszok valószínűleg nem szolgálják mindenki megelégedését. Azt láthatjuk, hogy az igazság relatív az emberi tapasztalatok sokféleségében, és olykor egy egyén spirituális vagy kozmikus élményeken megy keresztül, melyek nem tartoznak a merev tudomány megmagyarázható területeihez. Ez egy bonyolult és néha felmelegített téma egy olyan világban, melyet továbbra is az anyagtudomány ural, és megpróbálja a misztikus és spirituális jelenségeket leredukálni agyi kémiai és személyiségbeli anomáliákra. Ezzel egyidőben az emberi faj egyre jobban kezdi megérteni, hogyan vagyunk kölcsönhatásban a természeti világgal, beleértve a testünket, ami azt jelenti, hogy készen kell állnunk az intuitív tapasztalatok útján szerzett információk behatóbb vizsgálatára.
Waking Times

Könyvajánló
Frekvencia
A személyes rezgés hatalma
Penney Peirce
http://konyvnezo.blogspot.hu/2014/03/frekvencia-penney-peirce.html

"Minden élőlényben van egy rész, amelyik önmagává szeretne kiteljesedni az ebihal békává, a hernyó pillangóvá, a megtépázott lélek teljes emberré. Ez a spiritualitás."- Ellen Bass. Kaotikus, ám elképesztően termékeny korban élünk. Ahogy a nyugtalan állatok megérzik a közelgő földrengést, úgy érezzük mi is, hogy hatalmas változás van készülőben. Olyan átalakulás kezdetének vagyunk tanúi, amilyenre évezredek óta vagy talán még soha nem volt példa a Földön. Mind ugyanabban a cipőben járunk: most tanuljuk, hogyan kell alkalmazkodni a tudatosság magasabb frekvenciájához. Egy olyan világból, ahol megtanultuk, hogyan lehet okossággal és akaraterővel áthidalni a köztünk és a többi ember között tátongó állítólagos szakadékot és megszerezni, amire szükségünk van, most átlépünk egy másikba, ahol energiarezgéssel rendelkező lényekként szoros kölcsönhatásban állunk a többi vibráló, rezgő lénnyel. Magunk mögött hagyjuk az Információs Korszakot, és átlépünk az Intuíció Korába, amely komoly átalakulást jelent világszemléletünkben. A Frekvencia lapjain Penney Peirce bemutatja, hogyan hangolódjunk rá egyéni frekvenciánkra, és miként használjuk fel tudatosan ezt az energiát életünk megváltoztatására. Egyéni rezgésünk, alapfrekvenciánk az az energiafrekvencia, amely minden pillanatban jelen van a testünkben, az érzelmeinkben és az agyunkban, a legfontosabb rendelkezésünkre álló eszköz az ideális élet megteremtéséhez és élvezetéhez. Ha kihasználjuk egyéni rezgésünk erejét, nemcsak a tudásunkat mélyíthetjük el, hanem a félelmeinktől is megszabadulhatunk, szeretetteljesebbek lehetünk, jobb kapcsolatokat alakíthatunk ki másokkal, olyan életre tehetünk szert, amilyenre mindig is vágytunk, és felgyorsíthatjuk spirituális fejlődésünket. A Frekvencia megmutatja, energiaállapotunk módosításával hogyan terelhetjük jó irányba sorsunkat és élvezhetjük egy olyan élet gyümölcseit, amelyért keményen megdolgoztunk.




Bob Lazar újra interjút adott az 51-es Körzetről, megismételve 25 évvel ezelőtti állításait

Bob Lazar 25 évvel ezelőtt szigorúan titkos kormányzati információkat hozott nyilvánosságra egy interjúban, amit George Knapp készített vele. Az interjú során Lazar bemutatta az 51-es Körzetet, ami addig egy szigorúan titkos katonai létesítmény volt. Knapp újra meggyőzte arról Lazart, hogy látogasson el Las Vegasba, hogy ismét vitassák meg az 51-es Körzet témáját. Lazar időt szakított arra is, hogy ellátogasson a Nemzeti Atomteszt Múzeumba, ahol az 51-es Körzet kiállítás került megrendezésre.

Lazar 1989-ben azt állította, hogy egy idegen technológia mérnöki visszafejtésén dolgozott egy úgynevezett S-4 létesítményben, az 51-es Körzet fő helyszínétől délre, ami konkrétan egy hegyoldalban fekszik. Elmondta, azt tanácsolták neki, hogy ne folytassa a munkát a területen, miután kiszivárogtatta a fejlett idegen technológiák tesztelésének helyszínéről szóló információkat a barátainak. A kritikusok kétségbe vonták szavait az állításait alátámasztó bizonyítékok hiányára hivatkozva, mint például a foglalkoztatási és oktatási feljegyzések. Ugyanakkor Lazar ragaszkodott ahhoz, hogy a nyilvántartásokat a kormány tüntette el.

Az 51-es Körzet létezését a CIA nemrég hozta nyilvánosságra. Lazar-ra nem volt nagy hatással a hír, amikor megkérdezték véleményéről a katonai létesítmény titkosításának feloldásáról. A fejleményeket "apró előrelépésnek" nevezte. Azt mondta, hogy az S-4 létezését is hamarosan elismerik, talán egy évtizeden belül.

Lazar története huszonöt éve ugyanaz, és elmondta, hogy nem érdekli, hogy az emberek hisznek-e neki vagy sem. Megismételte, hogy senkit sem akar meggyőzni, hogy higyjen neki, és hogy megpróbálta maga mögött hagyni az UFO-kkal kapcsolatos dolgokat a múltjában.

Knapp mostani interjújában Lazar elmondta, hogy nem tartott előadásokat vagy készített eladásra felvételeket az UFO-król. Hangsúlyozta, hogy ez nem az ő dolga. Beszámolt arról is, hogy egy tudományos vállalkozást működtet, és egy UFO-s fickó nem tenne jót ennek az iparágnak. Lazar úgy véli, hogy az embereknek előnyére válik, ha nem hisznek az ő történetében.

A nemrég készült interjú angol nyelven

Area 51 UFO - Bob Lazar on KLAS TV with George Knapp - May 2

Bob Lazar - Area 51 - S4 - UFOs - Aliens - and more!

Bob Lazar 1.5 hour interview near Area 51 in 1993




Bob Lazar az 51-es Körzetről 1989-ben beszélt először, ami megváltoztatta az UFO-król és a technológiájukról alkotott korábbi elképzeléseket szerte a világon. A következő dokumentumfilm még azelőtt készült, hogy a CIA elismerte a helyszín létezését.

UFO Akták - Titkos UFO bázis - 51-es körzet

Visszatérés az 51 es körzetbe

Az atombomba titkos városai (Elveszett világok)

A világ leghatékonyabb mérge

Élet a halál után

A reinkarnáció törvénye. A múlt és a jelen élet kapcsolata.

Hogyan lehet "elégetni" a karmát?

Villás Béla - A jelenlét csodájának titka

Villás Béla - A Karma Miszteriuma

Villás Béla - Test lélek szellem













Az Ukrajna feletti harc a Bush/náci Waterloo lesz



A náci összeesküvés kormány nagy lökése az USA-ban, hogy arra használják Ukrajnát, hogy Oroszországot elpusztítsák, szándékaik ellenére a bűnözők teljes karanténjához vezet Washington D.C.-ben.

A náci terv, hogy válságot gerjesszenek Ukrajnában, csupán egy ürügy, hogy egy bojkottot kezdjenek az orosz olajipar ellen, és ezzel csődbe juttassák Oroszországot. Ez a terv korábban működött, amikor az Afganisztánban történt szovjet inváziót arra használták, hogy bojkottálják a szovjet olajat, és ezzel csődbe juttatták a Szovjetuniót.

Ezúttal azonban az ellenkezője történik. Mindenekelőtt, a British Petroleum (brit monarchia), Shell (holland Monarchia), a Total (francia Rothschildok) és az Exxon / Mobil (Rockefeller) mind mélyen érintettek az orosz olaj-üzletben. Ez azt jelenti, hogy az európai oligarchia, és az amerikai olaj-oligarchia nagy része nem fognak együttműködni. Sem Szaúd-Arábia vagy Irán, vagy más jelentős olajtermelő országok. A kormányaik ezt többször is elmondták.

A németek nem fognak együtműködni semmilyen Oroszországot szankcionáló tervvel, mivel a német ipar mélyen kötődik az orosz gazdasághoz.

Tehát Mr. Bush, úgy tűnik, hogy Ön és náci haverjaik kifogytak a barátokból.

Ehelyett egy ellentámadás van folyamatban minden nagyobb Bush/náci befolyási övezettel szemben, beleértve a Muzulmán Testvériséget, a JP Morgant (emlékszünk mindazon bankárokra, akik leestek tetőről?), és a globális Bush/CIA kábítószer monopólium ellen.

Talán nem kell meglepődni azon, hogy a múlt héten egy személy azt állítva, hogy azt az "embert képviseli, aki elrendelte Kennedy elnök halálát", a Fehér Sárkány Társaság egyik tagjával érkezett tárgyalni. A megbeszélés bonyolult volt, és eléggé rejtett értelmű talajon állt, alapvetően az információ megosztás, a burkolt fenyegetés és az együttműködés felajánlásának kombinációja volt. Lejjebb erről bővebben.

Az oroszok részéről érkezett egy meghívó a FST egyik képviselőjéhez, hogy repüljön Moszkvába tárgyalni a közeljövőben. Erre való felkészülésként a FST-hoz csatlakozott CIA képviselők az oroszokkal tárgyaltak a múlt héten Izlandon. Egy kínai kommunista kormányügynök szintén utalt a készülőben lévő, pénzügyi rendszert érintő nagy bejelentésre.

A tárgyalások titokzatos pénzügyi eszközöket érintenek, és hogy miképp lehet beváltani azokat. Ha minden jól megy, hirtelen hatalmas összegek lesznek elérhetőek az emberiség számára felelős és tisztességes módon.

Ugyanakkor a több trillió dolláros csekkek beváltásáról szóló tárgyalások évek óta folynak anélkül, hogy látható eredménye lett volna, így lehet, hogy az új pénzügyi rendszerre történő fokozatos átállás még mindig a legreálisabb forgatókönyv.

Ezen a téren, ahogy hosszú ideje ez a helyzet, van egy sor történés. Mindenekelőtt az orosz állami tulajdonban lévő műsorszolgáltatók azt mondják, hogy az új BRICS pénzintézet, amelynek célja helyettesíteni az IMF-et és a Világbankot, idén júliusban megkezdi működését.
http://voiceofrussia.com/news/2014_05_01/BRICS-creating-parallel-Monetary-Fund-disillusioned-with-IMF-and-World-Bank-expert-0502/

Ezzel egy időben, míg a német kancellár Angela Merkel Obamához látogatott Washingtoban a múlt héten, a frankfurti pénzügyi negyed kínai renminbi alapú kötvényt bocsátott ki.
http://www.dw.de/frankfurt-issues-first-bond-backed-by-chinese-currency/a-17605819

Az üzenet az emberek számára Washingtonban és New Yorkban nem is lehetett volna világosabb: a német ipari világ nagy elmozdulást tett a dollártól.

Amerikai ügynökségi források is megerősítették, hogy a németeknek és az Obama rezsimnek nagyon eltérő nézeteik vannak az NSA kémkedéséről, és az Egyesült Államok nácikat érintő támogatásáról Ukrajnában. A németek tudják jól, hogy a gondokat Ukrajnában azok a zsoldos gyilkosok okozzák, akiket a gazember amerikai rezsim bérelt fel.

A hazugságok, melyeket az amerikai kormány hangoztat már annyira nyilvánvalóak, hogy már kínos nézni az olyan színészeket, mint Obama és az amerikai külügyminiszter John Kerry, akik folyamatosan nyilvánvaló hazugságokról szónokolnak. A tény az, hogy most már az egész világ annak látja a rendszert Washington D.C.-ben, ami valójában: egy gazember terrorista rezsim. Nézzük csak a lözelmúltbeli lépéseiket: szarin gáz terjesztése Szíriában, hogy kirobbantsanak egy világháborút, a malajziai repülőgép eltérítése, hogy nukleáris zsarolásra használják, és most ők gyilkolnak ártatlan civileket Ukrajnában.

Bár sok ember már észrevette ezt, és írt róla, az amerikai vállalati kormány leírása az áprilisi munkanélküliségi statisztikáról a múlt héten egy új mélypontot állított be, ahogy George Orwell helyeselte volna. A kormány eltávolított 800.000 embert  a munkanélküliségi statisztikákból, akik kifutottak a munkanélküli ellátásokból, mielőtt új munkát találtak volna. Mert hogy van "jó hír, mert a" hivatalos munkanélküliségi ráta " 6,7%-ról 6,3%-ra esett. Itt az ideje, hogy megint fenéken rúgják az értéktőzsdét. Mit gondolnak, hogy kivel viccelnek?

Kimondhatjuk, hogy ennek a rezsimnek közel a vége, mivel az elmúlt napokban az amerikai főügyészt Eric Holdert, Michelle Obamát és most a volt külügyminisztert Condoleezza Rice-t már arra kényszerítette a népharag, hogy töröljék a nyilvános megjelenéseiket. Nincs már túl messze, ahogy egyszer George bush elhíresült mondásában, hogy "kirángatják őket a házaikból, és felakasztják a legközelebbi lámpaoszlopra."

Több behatolás is volt az USA-ba mexikói katonák részéről az utóbbi időben.
http://www.kvoa.com/news/n4t-investigators-rogue-mexican-army-troops-crossing-the-line/

Ez szinte biztosan jelzi, hogy a latin-amerikai kormányok hajlandók szövetségre lépni a kínaiakkal és az oroszokkal, hogy megszállják az amerikai szárazföldet, kivéve, ha az amerikai emberek tesznek valamit a bűnözőkkel Washington D.C.-ben.

Ezért folynak a lemondási tárgyalások a felszín alatt. Mint már említettük, annak az "embernek a képviselője, aki elrendelte Kennedy elnök halálát", megpróbált alkut kötni a FST-al. Ez azonban nem olyan, ami a FST hatalmában állna. Ennek az amerikai népnek kell lennie, akik eldöntik, hogy mi legyen a Bush-okkal és náci társaikkal.

A képviselő a FST-ot sok részletes információval látta el azokról a különféle frakciókról, melyek halálosztagokat működtetnek Japánban. Például megerősítette, hogy a Dalai láma, egy ismert náci eszköz, aki profi gyilkosokat alkalmaz, hogy a parancsait végrehajtsák Japánban.

Ha a nácik azt hiszik, hogy ezalatt az idő alatt eltűnhetnek, akkor nagyon tévednek. Túl sokan ismerik őket. Emellett a nagyobb fegyveres csoportok és bandák Japánban és Ázsia többi részén már nem működnek együtt a nácikkal.

A FST azt tanácsolja, hogy a gyilkolás helyett a nácik tisztítsák meg soraikat a pszichopatáktól, és váltsák meg magukat néhány rejtett technológia nyilvánosságra hozásával.

Ezen a fronton az emberek, akik megígérték, hogy szabad energia eszközt szállítanak e sorok írójának a múlt hónapban, azt mondták, hogy még mindig van néhány technikai probléma, melyet le kell küzdeni, de azt remélik, hogy képesek lesznek bemutatni egy működő prototípust május közepén. Hát lássuk!

Végül egy kis igazolás az "összeesküvés teoristák" számára, hogy a brit kormány a múlt héten végülis elismerte, hogy az akkori kormánynak szerepe volt a 
Lusitania utasszállító hajó elsüllyedésében. A Lusitania német tengeralattjárók általi elsüllyesztése volt az egyik fő oka, hogy az Egyesült Államok belépett az I. Világháborúba Németország ellen. Most kiderül, hogy a németek a háború szabályai szerint jogosan cselekedtek, hogy elsüllyesztették a hajót, mert fegyvereket és lőszert szállított.
http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/may/01/lusitania-secrets-of-war-revealed-sinking

Remélhetőleg nem kell 99 évet várni, mielőtt az igazság kiderül a titkos ügynökségek által támogatott 911 és 311 stb. eseményekkel kapcsolatban, és nyilvánosságra hozzák az érintett országok kormányai. Talán időben megtudjuk az igazságot.
Benjamin Fulford




Hidegfúzió - Egy másik tiszta energiaforrás, mely teljesen megváltoztathatja világunkat

A hidegfúzió egy bizonyos fajta nukleáris reakció, mely közel szobahőmérsékleten megy végbe. Az elmúlt években vizsgálták elméleti és hipotetikus szakemberek, de a tudósok a világ minden táján igazolták a hidegfúzió lehetőségét és óriási hatását, amit ez a tiszta energia jelentene a jövő generációi számára. Ez egy olyan fajta energia, ami akkor keletkezik, amikor a hidrogén kölcsönhatásba lép különböző fémekkel, például nikkellel és a palládiummal. Ugyanakkor hatalmas kritika és ellenállás is övezi az új technológiát.

Számos tudós erősítette már meg mindennek a valóságát, de sokan nagyon szkeptikusak maradtak.

A hidegfúzió, mint szabad energia, gyakorlatilag megszüntetné az egész energiaipart. Nincs több olaj, nincs többé semmi hasonló szennyező energiaforrás. Ugyanakkor egyre növekvő számban számolnak be a legújabb ingyen energiát előállító valós rendszerekről, melyek valószínűleg már önmagukban feleslegessé tennék akár a hidegfúziót is. De azt el kell ismerni, hogy mindkettő igen fontos szerepet tölthet be mindennapi életünkben.

A hidegfúzió nem egy összeesküvés, több száz szakember vizsgálja 12 országban már évek óta folyamatos sikerrel. Több ezer tanulmányt tettek közzé, és mindenki rendelkezésére állnak, ha valaki szeretné ezeket áttekinteni: 
http://lenr-canr.org/

Legtöbbünk valószínűleg nem sokat tud a hidegfúzióról, de ha valaki utánanéz, nem lehet kétsége afelől, hogy a hidegfúzió valódi.


A Martin Fleischmann és Stanley Pons által közzétett tanulmányban azt állították, hogy sikerült bizonyítaniuk a hidegfúziót. (1) Bár elsőre igen ellentmondásosnak tűnik, ha valaki mégis szeretne róla többet megtudni, meghallgathatja Peter Hagelstein, az MIT professzora által tartott előadást. (http://youtu.be/f0aXShVzGNg) Felvázolja a Fleischmann-Pons kísérlet elsődleges következményét, mely egy új fizika lehet, ami lehetővé teszi a tiszta nukleáris energia termelését. Ez az, amiért a hidegfúzió olyan fontos. Jó tudósok jó laboratóriumokban nem voltak képesek reprodukálni a Fleischmann és Pons kísérletet, ezért áltudományként sorolták be.

Néhány évvel ezelőtt Yoshiaki Arata fizika professzor által vezetett tudósok az Oszakai Egyetemen Japánban azt állították, hogy sikeresen demonstrálták a hidegfúziót. A kísérlet 60 néző, fizikusok és a nagyobb folyóiratok és TV társaságok riporterei előtt történt. Ez csupán két példa a számos hidegfúziós esetről szóló beszámolók közül. Olasz tudósok, Andrea Rossi és Sergio Focardi a Bolognai Egyetemen bejelentették, hogy kifejlesztettek egy hidegfúziós eszközt, amely képes előállítani 12400 W hőenergiát egy mindössze 400W-os betáplálással, és egy hasonló bemutatót tartottak. A példákat tovább lehetne sorolni.

Ha a hidegfúzió valódi, az megváltoztatná az egész bolygónkat. Ha mégsem tűnik valósnak, az teljesen világos, hogy a tudósok nagyon közel vannak ahhoz, hogy rájöjjenek a működésére és gyakorlati alkalmazására, mivel továbbra is komolyan tanulmányozzák a világ nagy kutatóintézeteiben és egyetemein. Talán az egyik legmegrázóbb, legérdekesebb és legmeggyőzőbb interjú ebben a témában  Dr. Eugene Mallove-val készült.

Eugene Mallove tudományos fokozatokkal rendelkezik a repüléstechnika és űrhajózási technika területén az MIT-től, és doktorátust szerzett környezet-egészségügyi tudományokból a Harvard Egyetemen. Ő volt a legfőbb tudományos író az MIT hír irodáján az első hidegfúziós áttörés időpontjában 1989-ben. Dolgozott a Hughes Kutatólaborban, az MIT Lincoln Laboratóriumában, és az új energiák kutatásának és fejlesztésének volt a tanácsadója. Tudásában óriásnak számít az új energia területén, és azon tudatosság új útjain, melyeken keresztül meg tudjuk változtatni a világot, egy olyan területen, mely több vállalat érdekeit is fenyegeti.

Dr. Eugene Mallove-t 2004 május 14-én meggyilkolták. Sokáig ő volt az új energiák szószólója, és talán a terület legismertebb szóvivője. Nagyon bátor, nagyszerű lélek, akiben erős volt a vágy, hogy megváltoztassa a világot.

A Szíriusz című filmben látható Dr. Mallove interjújából egy részlet magyar felirattal (58:58 percnél).



A Dr. Eugene Mallowe-al készült interjú közel 15 perces változata angol nyelven itt látható:
Hidegfúzió - Egy másik tiszta energiaforrás, mely teljesen megváltoztathatja világunkat
A hidegfúzió egy bizonyos fajta nukleáris reakció, mely közel szobahőmérsékleten megy végbe. Az elmúlt években vizsgálták elméleti és hipotetikus szakemberek, de a tudósok a világ minden táján igazolták a hidegfúzió lehetőségét és óriási hatását, amit ez a tiszta energia jelentene a jövő generációi számára. Ez egy olyan fajta energia, ami akkor keletkezik, amikor a hidrogén kölcsönhatásba lép különböző fémekkel, például nikkellel és a palládiummal. Ugyanakkor hatalmas kritika és ellenállás is övezi az új technológiát.

Számos tudós erősítette már meg mindennek a valóságát, de sokan nagyon szkeptikusak maradtak.

A hidegfúzió, mint szabad energia, gyakorlatilag megszüntetné az egész energiaipart. Nincs több olaj, nincs többé semmi hasonló szennyező energiaforrás. Ugyanakkor egyre növekvő számban számolnak be a legújabb ingyen energiát előállító valós rendszerekről, melyek valószínűleg már önmagukban feleslegessé tennék akár a hidegfúziót is. De azt el kell ismerni, hogy mindkettő igen fontos szerepet tölthet be mindennapi életünkben.

A hidegfúzió nem egy összeesküvés, több száz szakember vizsgálja 12 országban már évek óta folyamatos sikerrel. Több ezer tanulmányt tettek közzé, és mindenki rendelkezésére állnak, ha valaki szeretné ezeket áttekinteni: 
http://lenr-canr.org/

Legtöbbünk valószínűleg nem sokat tud a hidegfúzióról, de ha valaki utánanéz, nem lehet kétsége afelől, hogy a hidegfúzió valódi.


A Martin Fleischmann és Stanley Pons által közzétett tanulmányban azt állították, hogy sikerült bizonyítaniuk a hidegfúziót. (1) Bár elsőre igen ellentmondásosnak tűnik, ha valaki mégis szeretne róla többet megtudni, meghallgathatja Peter Hagelstein, az MIT professzora által tartott előadást. (http://youtu.be/f0aXShVzGNg) Felvázolja a Fleischmann-Pons kísérlet elsődleges következményét, mely egy új fizika lehet, ami lehetővé teszi a tiszta nukleáris energia termelését. Ez az, amiért a hidegfúzió olyan fontos. Jó tudósok jó laboratóriumokban nem voltak képesek reprodukálni a Fleischmann és Pons kísérletet, ezért áltudományként sorolták be.

Néhány évvel ezelőtt Yoshiaki Arata fizika professzor által vezetett tudósok az Oszakai Egyetemen Japánban azt állították, hogy sikeresen demonstrálták a hidegfúziót. A kísérlet 60 néző, fizikusok és a nagyobb folyóiratok és TV társaságok riporterei előtt történt. Ez csupán két példa a számos hidegfúziós esetről szóló beszámolók közül. Olasz tudósok, Andrea Rossi és Sergio Focardi a Bolognai Egyetemen bejelentették, hogy kifejlesztettek egy hidegfúziós eszközt, amely képes előállítani 12400 W hőenergiát egy mindössze 400W-os betáplálással, és egy hasonló bemutatót tartottak. A példákat tovább lehetne sorolni.

Ha a hidegfúzió valódi, az megváltoztatná az egész bolygónkat. Ha mégsem tűnik valósnak, az teljesen világos, hogy a tudósok nagyon közel vannak ahhoz, hogy rájöjjenek a működésére és gyakorlati alkalmazására, mivel továbbra is komolyan tanulmányozzák a világ nagy kutatóintézeteiben és egyetemein. Talán az egyik legmegrázóbb, legérdekesebb és legmeggyőzőbb interjú ebben a témában  Dr. Eugene Mallove-val készült.

Eugene Mallove tudományos fokozatokkal rendelkezik a repüléstechnika és űrhajózási technika területén az MIT-től, és doktorátust szerzett környezet-egészségügyi tudományokból a Harvard Egyetemen. Ő volt a legfőbb tudományos író az MIT hír irodáján az első hidegfúziós áttörés időpontjában 1989-ben. Dolgozott a Hughes Kutatólaborban, az MIT Lincoln Laboratóriumában, és az új energiák kutatásának és fejlesztésének volt a tanácsadója. Tudásában óriásnak számít az új energia területén, és azon tudatosság új útjain, melyeken keresztül meg tudjuk változtatni a világot, egy olyan területen, mely több vállalat érdekeit is fenyegeti.

Dr. Eugene Mallove-t 2004 május 14-én meggyilkolták. Sokáig ő volt az új energiák szószólója, és talán a terület legismertebb szóvivője. Nagyon bátor, nagyszerű lélek, akiben erős volt a vágy, hogy megváltoztassa a világot.

A Szíriusz című filmben látható Dr. Mallove interjújából egy részlet magyar felirattal (58:58 percnél).
A hidegfúzió


A Dr. Eugene Mallowe-al készült interjú közel 15 perces változata angol nyelven itt látható:
Cold Fusion and Beyond - Dr. Eugene Mallove
http://www.youtube.com/watch?v=6y98YwJ2GEE

Érdemes megjegyezni a találmányokra vonatkozó 1951-es titoktartási törvényt (USA), amely titkotartást ír elő bizonyos szabadalmi bejelentéseknél, melyek tartalmáról a kormány határozza meg, hogy mi számít érzékeny információnak. (3)(4) A technológiák jelenlegi listája, melyekre a szabadalmi bejelentések esetleges korlátozása érvényes a titoktartási törvény alapján nem hozzáférhető, és az információ szabadságáról szóló törvény szerint a betekintést megtagadták.

A korábbi lista azonban, mely 1971-ig nyúlik vissza, még létezik. Ezekből látható, hogy fotovoltaikus napenergia generátorokra vonatkozó szabadalmak felülvizsgálatnak és korlátozásnak voltak kitéve. Az energiaátalakító rendszerek is korlátozás alá estek, ha a hatásfokuk meghaladta a 70-80 százalékot. A teljes lista itt megtekinthető: 
http://www.fas.org/sgp/othergov/invention/pscrl.pdf

Függetlenül attól, hogy valaki hisz a hidegfúzóban vagy sem, akkor is, ha kételkedik a nullponti energiában, teljesen egyértelmű, hogy energiatermelésünk jelenlegi módja nagyon alapfokú. Világos, hogy egy teljesen más úton kell haladnunk, és itt megkérdezheti bárki, hogy vajon kinek áll érdekében a tudományos kutatások ellehetetlenítése? Kiknek a hatalmát és gazdagságát fenyegeti a tiszta és ingyenes energia?

(1) -
http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/0022072889800063
(2) - 
http://phys.org/news131101595.html
(3) - 
http://www.fas.org/sgp/othergov/invention/
(4) - 
http://blogs.fas.org/secrecy/2010/10/invention_secrecy_2010/
http://www.alternativenergia.net/hidegfuzio.html
Collective Evolution


Érdemes megjegyezni a találmányokra vonatkozó 1951-es titoktartási törvényt (USA), amely titkotartást ír elő bizonyos szabadalmi bejelentéseknél, melyek tartalmáról a kormány határozza meg, hogy mi számít érzékeny információnak. (3)(4) A technológiák jelenlegi listája, melyekre a szabadalmi bejelentések esetleges korlátozása érvényes a titoktartási törvény alapján nem hozzáférhető, és az információ szabadságáról szóló törvény szerint a betekintést megtagadták.

Cold Fusion and Beyond - Dr. Eugene Mallove


A korábbi lista azonban, mely 1971-ig nyúlik vissza, még létezik. Ezekből látható, hogy fotovoltaikus napenergia generátorokra vonatkozó szabadalmak felülvizsgálatnak és korlátozásnak voltak kitéve. Az energiaátalakító rendszerek is korlátozás alá estek, ha a hatásfokuk meghaladta a 70-80 százalékot. A teljes lista itt megtekinthető: 
http://www.fas.org/sgp/othergov/invention/pscrl.pdf

Függetlenül attól, hogy valaki hisz a hidegfúzóban vagy sem, akkor is, ha kételkedik a nullponti energiában, teljesen egyértelmű, hogy energiatermelésünk jelenlegi módja nagyon alapfokú. Világos, hogy egy teljesen más úton kell haladnunk, és itt megkérdezheti bárki, hogy vajon kinek áll érdekében a tudományos kutatások ellehetetlenítése? Kiknek a hatalmát és gazdagságát fenyegeti a tiszta és ingyenes energia?

(1) -
http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/0022072889800063
(2) - 
http://phys.org/news131101595.html
(3) - 
http://www.fas.org/sgp/othergov/invention/
(4) - 
http://blogs.fas.org/secrecy/2010/10/invention_secrecy_2010/
http://www.alternativenergia.net/hidegfuzio.html
Collective Evolution










10 jele annak, hogy felébredtél



Nem elég nyilvánvaló, hogy egy jelentős globális felébredés történik? Ahogy a Maják oly sok évvel ezelőtt megjósolták, az Apokalipszis 2012-ben válik láthatóvá. De sokan félreértelmezték az Apokalipszist, mint a világ végét, holott ez egy "feltárást, valami rejtett kinyilatkoztatását" jelenti.

Ahogy sokan továbbra is a Maja naptár pontosságát vitatják, az már többé nem vitatható, hogy nagyon sok ember végre egyre inkább tisztába kerül azzal, hogy mi volt elrejtve előlük ilyen sokáig. Természetesen ez az ébredés nem egyik napról a másikra történő folyamat. Időbe telik, hogy lehulljon a sok rejtett réteg, hogy eljussunk a végső igazság lényegéhez.

Túl elbizakodott lenne a részünkről, ha azt állítanánk, hogy ismerjük az univerzum valamennyi titkát. Mi nem. Minden nap megaláz bennünket mindaz, amit még nem tudunk.

Azonban egyre világosabb minden egyes nappal, hogy mi az, ami nem igaz. Ezt egyedül felmérve meg lehet határozni, ha egy ember kezd felébredni.

10 jele annak, hogy teljesen felébredt lehetsz:
1. Tudod, hogy nincs érdemi különbség a nagy politikai pártok között:

Olyan egyszerű beleélni magunkat egy bal-jobb vitába, és azt hinni, hogy van különbség a két nagy párt között. Azonban a vita egy dolog, míg az intézkedések egy másik dolog. A tetteikről ismerhetők meg, és vitathatatlan, hogy nincs számottevő különbség a politikai pártok között, amikor a legfontosabb kérdésekben a cselekvésre kerül a sor. Még a megkeményedett ideológusok is kezdenek erre ráébredni.
2. Megérted, hogy a Bankok, vagy tágabb értelemben a nemzetközi központi bankok a gazdasági problémák motorjai:

Az adósrabszolgaság az a totalitárius erő, mely veszélyezteti az emberiséget, nem pedig egy átmeneti politikai báb, vagy valami kapzsi tőzsdei kereskedő. Amikor emberek egy kis csoportja képes jólétet teremteni a semmiből, és kamatot számít fel rá, megvan a képességük arra, hogy a bolygót a saját tulajdonú rabszolgájukká tegyék annak ellenére, hogy mit állít egy ország, hogy milyen típusú kormánya van.
3. Tudod, hogy egy megelőző háború sohasem szükséges:

Amikor rájövünk, hogy az önvédelem az egyetlen elfogadható módja az erőszaknak, akkor felébredt emberekké válunk. Háborút javasolni, mert valaki különbözik tőled, vagy veszélyt jelenthet a jövőben, egyszerűen nevetséges. És mikor válik humanitáriussá civilek bombázása? Senki sem akar háborút, kivéve az erkölcstelen csúszómászókat, hogy előnyük származzon belőle.
4. Tudod, hogy téged is módszeresen mérgeznek, hogyan, kik és miért:

Igaz van még mit tanulni arról, hogy titokban mérgeznek bennünket. De az továbbra is tény, módszeresen teszik, és valószínű, hogy szándékolt céljuk az, hogy elbutítsanak, és végül kiselejtezzék a lakosságot. Ki lehet ennyire ördögi, hogy ezt teszi ártatalan emberekkel, kérdezheted. Nos, ha egyszer elkezded keresni a választ erre a kérdésre, akkor egy lépéssel közelebb leszel a megvilágosodáshoz.
5. Érted, hogy a kormány sohasem tudja törvénybe foglalni az erkölcsöt, és nem is fogja:

Amikor rájössz, hogy a kormányzat szerepe mindössze annyi, hogy megvédje a szabadságodat és munkádat a jólét érdekében, akkor felébredtél. Van egy egyszerű törvény, ami szabályozza az erkölcsöt: Ne árts! Így lehetetlen, hogy a kormány fegyverekkel, börtönnel és adókkal érvényesítse az erkölcsöt, mert ezek egyértelműen súlyos kárt okoznak a szabadságodnak és a jólétednek.
6. Tudod, hogy a főáramú médiát teljes egészében az uralkodó elit tulajdonolja és manipulálja:

Csökkenőben van azon emberek száma, akik még mindig elhiszik, amit az intézményes médiából hallanak, mintha valami evangélium lenne, még akkor is, ha már elfogadják, hogy az elit irányítói megvásárolták őket. Mégis felismerve, hogy nem mások, mint propaganda gépezetek, és egyfajta agykontroll, az első lépés, hogy képesek legyünk kritikusan gondolkodni azon túl, amit a "tudományos" üzeneteik közvetítenek.
7. Tudod, hogy a szomszédod nem az ellenséged még akkor sem, ha erős világnézeti nézeteltérésetek van:

Talán ezt a legnehezebb legyőzni a felébredés folyamatában. De fontos megérteni, hogy a szomszédaidba már belenevelték és hipnotizálták, mint a legtöbbünkbe, amíg valaki fényt nem gyújt a gondolataink és hiedelmeink ellentmondásai felett. A legtöbb gondolatuk nem a sajátjuk. Ők ugyanabban szenvednek, amiben sokan közülünk. Nem baj, hogy elítéljük a tetteiket, ha azok ártalmasak, de akik már felébredtek, nem fognak felhagyni az információk terjesztésével, amely megvilágosítja azokat, akik esetleg még mindig a sötétben járnak. Egyikünk sem született "felébredve", ezért mindannyian egyre többet tanulhatunk.
8. Tudod, hogy a végjáték a Föld bolygó teljes ellenőrzése:

Ha egyszer megérted, hogy a végjáték nem más, mint a társadalom fontos részleteinek az uralkodó elit általi teljes ellenőrzése egy globális kormányzaton, egy világ valután, nemzetközi fegyveres erőkön stb. keresztül, akkor egyszerű átlátni a hazugságon és a propagandán, ami körülveszi a világban zajló zavaros eseményeket. Sohasem térsz vissza a felébredésből, amikor teljes mértékben elfogadod ennek valóságát.
9. Felismered, hogy vannak olyan ezoterikus erők, melyek manipulálják a fizikai világunkat:

Akár vallásos vagy spirituális személy, tudományos vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy, számtalan elmélet van egy láthatatlan erőről, mely mindenben megtalálható. Nyilvánvalóan lehetetlen bizonyítani, pontosan mi is az. Talán nem akarod elhinni, de az uralkodó elit halálosan komoly okkult rituálékat tart. És valószínűleg tudnak valamit, amit mi nem. Csak ha nyitottak maradunk erre a lehetőségre, akkor fogunk nyitottá válni az olyan dolgokra, melyeket valóban láthatunk, hallhatunk, ízlelhetünk és érinthetünk. A jelenlegi tudomány azt mutatja, hogy csak azt "láthatjuk", amit a látható fényspektrum feltár, mely az egésznek csak egy töredékét teszi ki, ami elméletileg látható az energia teljes spektrumán belül. Bármilyen felébredés része, hogy felismerjük, hogy sokkal több minden lehetséges, mint lehetetlen.
10. A világ megváltoztatásának hatalma rajtad, és csakis rajtad múlik:

Túl hosszú ideig hitték magukat az emberek gyengének, vagy hivatkoztak másokra, hogy majd ők megváltoztatják számukra a világot. Tudni fogod, hogy teljesen felébredtél, amikor rájössz, hogy végtelen hatalmadban áll megváltoztatni a világot, egyszerűen a változás megélésével, amit látni akarsz. Először is meg kell határoznod az alapelveket melyekben hiszel, és aztán azok szerint kell élned. Ha csak egy elenyésző kisebbség tenné meg ezeket a lépéseket, az az intézményrendszert alapjaiban rázná meg.

Milyen világban szeretnél élni?
Activist Pos






Felfogni a pillanatot - A teljes most minden ereje



Mit jelent az valójában, hogy a "jelenben lenni"?

Kissé régies spirituális kifejezésnek tűnik a "jelenben lenni" manapság. A New-Age könyvespolcai csordultig tele vannak javaslatokkal, hogyan kell elengedni a múltat, elfelejteni a jövőt, és egyszerűen csak a "mostban lenni". De mi van, ha minden torzítás egy rejtett igazságot fed el? Ha valamit megbánok a múltból, az még mindig adhat egy energikus leckét, mely csak arra vár, hogy felfedezzem? És ha fél lábbal a jövőben járok, talán már ösztönös vagyok olyan eseményekre, melyek még nem teljesen öltöttek testet?

Akkor lehet, hogy sokkal több ez a mostani pillanat, melynek nem adunk teljes mértékben hitelt?

Nincs múlt, nincs jövő, csak a tér-idő kontinuum

A jelen pillanat és döbbenetes ereje természetesen nem új dolog. A nagy spirituális tudós, maga Einstein, sok évtizeddel ezelőtt alkotta meg a "tér-idő kontinuum" kifejezést: hogy a lineáris idő csak a tudaton belül érzékelhető illúzió csupán. De hogyan lehet ez? Elhagyom a házamat, hogy dolgozni menjek. Ha nincs múlt és nincs jövő, akkor hogyan jutok el a bejárati ajtótól az íróasztalomig, és miért vesz igénybe időt, hogy eljussak oda?

Nagy kérdés! Talán megpróbálhatjuk a világegyetemet egy hatalmas, alaktalan medúzaként látni, mely folyamatosan új formát vesz fel. Az egyik pillanatban van egy bizonyos alakja, a másikban kissé változik, valami újat alkotva. Ha a medúza jelenti az egész univerzumot, és ez minden, ami van, akkor a múlt pillanat - amikor egy adott formája volt - megszűnt létezni. Szó szerint nem létezik. Ennélfogva nincs múlt. De a medúzának továbbra is van egy következetessége. Ahogy megváltoztatja az alakját egyik formából a következőbe, és megfigyelve az áramlását, talán még meg is jósolhatjuk, hogy milyen formájúvá válik. Ahogy azt is megjósolhatod, hogy az asztalod ott lesz, amikor megérkezel a munkába. Persze ezt nem garantálhatod, de az egész sereg folyó (és helyhez kötött!) tényező alapján lesz egy bizonyos valószínűsége annak, hogy még mindig ott van.

Tehát ahogy létrehozza ezt a pillanatot, - ez a hatalmas alaktalan medúza - rendkívül érdekes. Mert még mindig tartalmazza a múlt esszenciáját - részei a múltból alakultak ki - ahogy tartalmazza azokat a formákat is, amivé válnia kell. Lenyűgöző! Nincs olyan dolog, mint a lineáris idő, de a tér-idő kontinuumban láthatóak a jövő jelenlegi magjai, melyek a múltban gyökereznek.
Kiönteni a gyereket a fürdővízzel együtt?

Szóval mit vesz figyelembe az univerzum, mint egy folyamatosan átalakuló alaktalan medúza, hogy mit kell velünk tennie? - kérdezheted.

Hogyan segíthet nekünk a metafóra, hogy jobban megértsük a pillanatot, és esetlegesen hogyan tud megtéveszteni bennünket?

Nos jó kérdés. Gyakran halljuk az emberektől azt a felfogást, hogy bármilyen gondolatot és érzelemet, mely potenciálisan blokkolja "ezt a pillanatot", el kell engedni. Amikor biciklizünk vagy sétálunk, hogy feloldjunk bármilyen gondolatot vagy érzelmet, talán megadhatja azt a tapasztalatot, amivel rendelkezni szeretnénk.

De ez az igazi bölcsesség? Nincs igazság és érték azokban a gondolatokban és érzelmekben, melyekkel rendelkezünk? Vajon nem öntjük ki a gyereket a fürdővízzel együtt?

Látod itt a lényeg, okkal vannak gondolataink és érzelmeink. Ezek a tudatunk termékei. A gyökerüknél egy hatalmas igazságot rejtenek a pillanatról. Talán valamit rejtegetünk a múltból? Más szóval lehet, hogy még mindig a múlt energiáját hordozzuk belül, mert még nem dolgoztuk fel a tanulságait? És talán valamilyen jövőbeli eseményen gondolkodni sem rossz, mert valójában ösztönösek vagyunk egy esetlegesen bekövetkező áramlásra, egy nagyon valószínű kimenetelre - mint hogy az asztal ott lesz, amikor megérkezel.

A probléma nem az, hogy még mindig a múltat szemléljük, sem az, hogy a jövőn gondolkodhatunk, hanem amikor elveszünk bennük, a gond akkor merül fel. Sokkal inkább azért, mert azonosságot formálunk körülöttük megbánva, hogy mi lehetett volna, vagy vágyakozással, hogy mi lehetne. Ez kivesz minket az áramlásból. Az univerzális medúza új formát ölt, de mi nem igazán kapcsolódunk hozzá, és ezért a teljes kreatív erőnket nem hozza vele összhangba...

Ha igazán összhangban vagyok, van egy tapasztalatom, és ezzel egyidejűleg elengedem, és ugyanabban az időben én magam már érzem az új pillanatot, mely most alakul!
Ha valami jön, hadd jöjjön!

Persze amiről fent beszéltem, annak egy megvilágosodott állapotban kell lennie. Ez az, amit az evolúciós folyamat természetesen elhoz mindenkinek. De nem juthatunk el oda tagadással és feloldódással abban ami volt, vagy ami jönni fog. El kell mélyednünk abban, ami velünk történik, nem pedig tagadni a dolgokat.

Ha valami felszínre kerül a múltból, hát hadd jöjjön. Nem számít hol vagy, még akkor sem, ha feltehetően a természetben vagy egy szép sétán. Nem! Merülj el a felszínre törő érzésben, érezd át teljes egészében, vizsgáld meg, miért kötődhetsz hozzá, mitől félsz, vagy minek állsz ellen? Menj a félelem szívébe és fürödj meg benne, amíg már többé nem akadályoz. Akkor a kötődés is feloldódik. Ahogy a hasonló körülmények a következő pillanatban újra formálódnak, nem fognak bennünket visszatartani, és nem fogjuk elveszíteni a jelenlétünket az áramlásban, többé már keveredünk bele egy örvényáramba.

Hasonlóképpen, ha úgy talájuk magunkat, hogy túl sokat fontolgatjuk a jövőt, vizsgálgatjuk, hogy milyen eredménye lehet annak aminek szükségét érezzük, vagy amit szeretnénk. Helyette meg tudjuk valósítani az igazi célunkat egyszerű önkifejezéssel, és az alkotásaink csupán járművek ehhez a létezéshez. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor elveszítjük a nyugtalanságunkat, és a félelmet attól, hogy a jövő mit, vagy mit nem tartogat. Megérezhetjük a formálódó jövőt, de teljes mértékben a jelenben vagyunk, ahogy az új pillanat megszületik. Nem vagyunk halogatóak vagy habozóak, hanem teljes mértékben elkötelezettek. Ezen a módon nagy hatással lehetünk az új pillanatra, ahogy éppen formálódik.
A teljes most minden ereje

A békés harcos útja című filmben a főszereplő Dan a "jelen pillanatban" létezésről beszél (lásd 1:45:20-tól 1:49:30-ig tartó jelenet). Ő teljes mértékben a pillanatban létezik. Ugyanakkor még mindig azzal a pillanattal van összhangban, ami őt erre a helyre hozta, és teljesen elkötelezett azzal, ami a közeljövőben alakot ölt.





Bermudak Urban Legend


MÉRET:

  1. S
  2. M
  3. L
  4. XL
  5. XXL
  6. 3XL
  7. 4XL
  8. 5XL
  9. 6XL
  10. 7XL

Size guide



S
M
L
XL
XXL
3XL
4XL
5XL
6XL
7XL
Derékbőség
78 cm
82 cm
87 cm
92 cm
98 cm
102 cm
107 cm
112 cm
117 cm
122 cm
Külsőhossza
58 cm
59 cm
61 cm
62 cm
63 cm
63 cm
64 cm
64 cm
64 cm
Tolerancia +/- 2 cm.













Bézs

Black Camo

Fekete

Olíva

Sand Camo

Woodland








Ft 7,375
* ÁFÁt már tartalmazza

BERMUDAK URBAN LEGEND

BRANDIT







  • Big size
TÖBB SZÍNBEN:

Fekete

Olíva






Katona M65 Regiment Kabát, Extra méretek
MÉRET:

  1. 3XL
  2. 4XL
  3. 5XL

Size guide



3XL
4XL
5XL
Vállszélesség
66 cm
68 cm
70 cm
Ujjhossza
79 cm
80 cm
81 cm
Mellkaskerület
154 cm
160 cm
166 cm
Egészhossza
82 cm
83 cm
84 cm
Tolerancia +/- 2 cm.

















Ft 30,795
* ÁFÁt már tartalmazza

KATONA M65 REGIMENT KABÁT, EXTRA MÉRETEK

SURPLUS

A M65 terep dzseki, amit az amerikai fegyveres egységnek terveztek. M65 Regiment Jacket, a Field Jacket a M65 Vintage ruházati gyûjteményben tartozik. Ennél az U.S. Army stílus Jacket M65 az extra kényelemért való 100 százalékos pamutot használtak. Divatos megjelenés. Kivehetõ béléssel, MELY dzsekiként IS használható.




MÉRET:

  1. S
  2. M
  3. L
  4. XL
  5. XXL
  6. 3XL
  7. 4XL
  8. 5XL


Ft 30,770
* ÁFÁt már tartalmazza

KATONA KABÁT M65 GIANT, KATONAI RUHÁZAT méret tartományok .


BRANDIT

Katona kabát M65 Giant, katonai ruházat. M65 Giant az extra kényelemért való 100 százalékos pamutot használtak. A teljes bélés kivehetõ, mely önállóan dzsekiként is használható. Steppelt belső dzseki, meleg gyapjú bélés. Rejtett kapucni, sok praktikus zsebbel.
TÖBB SZÍNBEN:

Bézs

Black Camo

Fekete

Olíva




S
M
L
XL
XXL
Ujjhossza
66 cm
68 cm
69 cm
70 cm
71 cm
Mellkaskerület
118 cm
124 cm
130 cm
136 cm
142 cm
Egészhossza
72 cm
75 cm
77 cm
80 cm
84 cm
Tolerancia +/- 2 cm.










3XL
4XL
5XL
Vállszélesség
66 cm
68 cm
70 cm
Ujjhossza
79 cm
80 cm
81 cm
Mellkaskerület
154 cm
160 cm
166 cm
Egészhossza
82 cm
83 cm
84 cm
Tolerancia +/- 2 cm.

CIKKSZÁM BRA3101-01
ANYAGA 
Külső: 100% Pamut, Belső: 100% Poliészter
ÁPOLÁS 
   








Bemutatták a vízmeghajtású autót: Igen, ez a valóság

Szinte minden nap a világ tudomására jut valamilyen új technológia, amely képes arra, hogy megállítsa a szükségtelen károkat, melyeket a fosszilis tüzelőanyagok okoznak. Évek óta beszélünk az életmódunk átállításáról, hogy az harmonikusan illeszkedjen a bolygóhoz és természetes rendszereihez. Nem a nap- vagy szélenergiáról (bár ezek is kiválóak) beszélünk, hanem zöld és tiszta technológiákról, melyek a fosszilis üzemanyagokat égető technológiákat alsóbbrendűvé és elavulttá teszik.

Az egyik ilyen "új" technológia a vízzel üzemelő autó, melyet már több alkalommal bemutattak. Ez egy olyan jármű, mely energiáját közvetlenül a vízből nyeri, és csakis vízből. Nem nehéz belátni, hogy miért nem áll a tömegek rendelkezésére. Egy vízzel hajtott motor kiirtaná a fosszilis üzemanyagipar jó részét, és megváltoztatná ezeknek a vállalatoknak az üzleti tevékenységét. Az olaj- és gázipari vállalatok több trilliárd dollárt hoznak évente. Az ilyen találmányok közvetlen fenyegetést jelentenek a számukra.

Egy japán vállalat bemutatta a vízmeghajtású autót
Egy japán cég, a Genepax 2008-ban mutatta be a vízmeghajtású autót Oszakában, Japánban. Nem számít, hogy csapból, palackból, vagy egy tóból származik a víz, ezek közül bármelyik alkalmas, hogy működtesse az autót. Egy energiagenerátor molekulákra bontja a vizet, és hidrogént állít elő, és ezt használja az autó energiaellátására. Az általuk használt membrán elektróda felbontja a vizet oxigénre és hidrogénre egy kémiai reakció során. A cellának mindössze vízre és levegőre van szüksége, így szükségtelenné teszi a hidrogénátalakítót és a magasnyomású hidrogén tartályt.

Ez nem egy összeesküvés! Ennek a készüléknek a valódiságát már ellenőrizték a szabadalmi hivatalok a világ minden táján. A japán szabadalom megkereshető az Ipari Tulajdon Digitális Könytárában (IPDL). Ez a szervezet teszi a szabadalmakat a Japán Szabadalmi Hivatal szellemi tulajdon osztálya számára elérhetővé. Az IPDL több mint 60 millió dokumentumot és vonatkozó információt biztosít, melyeket a 19. század vége óta tesz közzé. A tény, hogy ezek többségét függőben lévő szabadalomként adják ki, sokat elmond.

Ide kattintva megtekinthető a vízenergia rendszer szabadalma. Az IPDL digitális könyvtárában itt megtalálható a szabadalom a 2006-244714-es szabadalmi számon: IPDL 
főoldalon a PAJ keresést kell választani, ott a jobb felső sarokban a szám alapján (Number search) keresést, majd a Publikációra (Publication number) kell rákeresni a fenti számot beírva. A dokumentum megtalálható az Európai Szabadalmi Hivatal oldalán olvasható ITT. A Reutersnek is volt egy rövid jelentése a járműről, mely itt látható:
H2O Car - Water Powered Car


Mi történt a Genepax-al? Körülbelül egy évvel a készülék bemutatása után a cég befejezte működését. Leálltak a a berendezés további ismertetésével, ahogy a reklámozásával is. Az erre adott egyetlen magyarázat a pénzügyi eszközök hiánya volt.

Stanley Meyer víz üzemanyag cellája
A Genepax nem az egyetlen csoport, mely előállt annak bemutatásával, hogy a vizet hidrogén üzemanyaggá tudjuk alakítani, és az autók meghajtására használhatjuk. Stanely Allen Meyer egy másik feltaláló, aki előállította a vízmeghajtású autót, ám nagyon kevés figyelmet kapott, amikor jött a hír, hogy elérhető az emberek tömegei számára. Ma ez egy viszonylag jól ismert történet, a tömeges tudatosság miatt, mely a technológiát övezi. Stan találmányát a helyi ohioi hírállomás mutatta be nagyon röviden. A szabadalom megtekinthető itt:http://www.google.com/patents/US5149407. Az összes ehhez kapcsolódó dokumentum itt található:http://www.waterfuelcell.org/documents.htm


Stan Meyers water powered Buggy



Egy rövidfilm Stanról, ahogy bemutatja a technológiáját. A víz sok hidrogént tartalmaz ahogy tudjuk, ami egy nagyon hatékony üzemanyagtípus. A víz hidrogénné alakítása 100 százalékosan tiszta!
demonstration of meyer's water fuel cell


Mi történt Stanley Meyers-el? A befektetők beperelték, azt állapították meg, hogy a készülékében nem volt semmi forradalmi, és egyszerűen az elektrolízis folyamatát használja. Állítását csalásnak minősítették, és a technológiája számos befektető, valamint az Energiaügyi Minisztérium és az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma vizsgálata alá került. Ez egy függőben lévő szabadalom volt, és Stanley Meyer 1998-ban hirtelen meghalt. Sokan, akik közel álltak hozzá, többek között az ikertestvére úgy hiszi, hogy Stant szándékosan mérgezték meg. Stan közvetlenül mielőtt meghalt azt állította, hogy megmérgezték.
A víz üzemanyagként való használata
A víz tökéletes üzemanyagforrás. Két hidrogén és egy oxigénatomból áll. Amikor a vízmolekulát erre a két atom komponensre választjuk szét, és üzemanyagként oxidáljuk, az eredmény két és félszer nagyobb teljesítményű energiakibocsátást jelent, mint a benzin. Az égés mellékterméke a vízgőz, mely teljesen szennyezésmentes, a légkörbe viszatérő víz. Az alkalmazott eljárás elektrolízis néven ismert, ami egy olyan eljárás, amikor elektromos áram segítségével választják szét az elemeket a vegyületben. A víz szétválasztására számos szabadalom létezik a világ minden táján. Néhány erre vonatkozó szabadalom az Egyesült Államokból a következő oldalon található: ITT

Nem is olyan régen a Virginia Tech kutatói hidrogén energiát vontak ki vízből. Felfedezték, hogy a xilózban tárolt energia ugyanúgy hasítja a vízmolekulákat, nagy tisztaságú hidrogént eredményezve. Erről több olvasható 
ITT.

Egy másik létező technológia, mely helyettesítheti az egész iparágat, az Ingyen Energia Készülék. Ennek a két technológiának a megvalósítása önmagában képes létrehozni az emberi történelem legnagyobb technológiai változását. Ugyanazon emberek csoportjának tulajdonában vannak az olajtársaságok, ahogy a média jelentős része is, így nem meglepő, hogy hallani sem akarnak ezekről a technológiákról. A tudósokat meggyilkolták, a laborokat felgyújtották, és a prototípusokat megszerezték.
Az alternatív technológiák nagyszerűek, és nyilvánvalóan óriási hatással vannak. Emlékeznünk kell arra, hogy az emberi faj nem képes létrehozni ugyanazon tudatossági szinten ezeket az új technológiákat, mely szinten a jelenlegi rendszert hozta létre. Földünk változásai egybeesnek a sok ember szívében minden nap átélt változásokkal. A legfontosabb az előrelépéshez, hogy egy új paradigmába kerüljünk, a szeretet. Elég szeretettel már a miénk lehetne a sok megvalósult technológia, ami a kapzsiság, a gyűlölet, a félelem és az ego miatt eddig nem történhetett meg.

Remélhetőleg sokakat fog a lehetőség ösztönözni, hogy elősegítsék a vízmeghajtású autók kutatását. Sok hasonló történet van, melyek ugyanúgy végződtek azok számára, akik előléptek ezzel az úttörő technológiával. Miért beszélünk továbbra is erről, ha már van olyan technológia, mellyel végrehajtható a változás? Ennek egyik oka, hogy az emberek nagy többségének még tudomást kell szereznie ezekről az alternatív technológiákról. Ezek nem kerülnek forgalomba, sem nyilvánosságra, nem kapnak nagy figyelmet. Nehéz elfogadni, hogy vannak emberek a Földön, akik ténylegesen az ilyen információk elnyomásával vannak elfoglalva, de sajnos ez az igazság. Egyre inkább az átláthatóság korába lépünk, és sokan ébrednek rá olyan gondolatokra és elképzelésekre, melyekről korábban nem is álmodtak. Egyes esetekben ezen technológiák feltárása az illető életébe is kerülhetett, amekkora ellenállás volt tapasztalható ellenük - mostanáig. Amikor egy új technnológia már annyira nyilvánvalóvá válik, hogy a következményei messzemenőek, az már több vállalat érdekeit is veszélyeztetheti.
collective evolution






Az UFO-k miatt kellett meghalnia Kennedynek, és Marilyn Monroe

is tudott róla korábban?



5/24/2014  CIAhírekufo  2 hozzászólás
Egy megdöbbentő állítás szerint Kennedy elnök halála előtt tíz nappal követelte, hogy betekintést nyerhessen az azonosítatlan repülő objektumokkal foglalkozó aktákba.

John Fitzgerald Kennedynek a CIA főnökéhez írott, eddig ismeretlen levelének tanúbizonysága szerint az elnök nem sokkal a halála előtt látni kívánta azokat a szupertitkos dokumentumokat, amelyek az UFO-észlelésekkel foglalkoztak. A dokumentum dátuma: 1963. november 12.

William Lester, a témával foglalkozó több könyv szerzője állítása szerint a CIA – most először – az információk szabad áramlásáról szóló törvény értelmében bocsátotta rendelkezésére az itt látható levelet, mialatt új művéhez végzett kutatásokat.

Az ufókutatók egy része szerint a nyilvánosságra hozott dokumentum bizonyíték lehet arra, hogy Kennedyt azért ölték meg, mert túl sokat tudott az azonosítatlan repülő objektumokról, vagy többet akart tudni a kelleténél.

Az elnök egy második, a NASA-nak címzett feljegyzésében abbéli kívánságának ad hangot, hogy az űrkutatásban együtt kéne működni az oroszokkal. Lester szerint JFK-nek az ufók kapcsán megnyilvánuló érdeklődésének köze volt a Szovjetunió miatti aggodalmaihoz.

Az űrkorszak hajnalán, amikor a Szovjetunió – elsőnek küldve az űrbe ember alkotta tárgyat, élőlényt és embert – behozhatatlannak vélt előnyre tett szert a versengésnek ezen a területén, az Egyesült Államokban sokan úgy gondolták, a kommunista szuperállam lehet a felelős a megmagyarázhatatlan égi jelenségekért is.

Lester szerint Kennedyt az aggasztotta leginkább, hogy amennyiben az ufójelenséget valóban a Földre látogató űrlények okozzák, a Szovjetunió ezt könnyen félreértheti, bizonyos jelenségeket amerikai agressziónak tekinthet, és ez akár termonukleáris háborút is eredményezhet.

JFK-t 1963. november 22-én gyilkolták meg máig ismeretlen körülmények között, ismeretlen okból. A különféle konteók a CIA-t, a KGB-t, a maffiát, Kubát, a kubai ellenzéket teszik felelőssé.

Az ügyben kiadott Warren-jelentés szerint a gyilkos egy magányos elkövető, Lee Harvey Oswald volt, aki közepes lövész létére egy dallasi tankönyvlerakat ötödik emeletéről találta volna el több száz méterről, halálos pontossággal többször is mozgó célpontját egy gyatra olasz karabéllyal.

Marilyn Monroe szerint JFK lezuhant UFO-kat látott

Nemrég megjelent új bizonyítékok alátámasztják annak a CIA-tól kiszivárgott dokumentumnak a hitelességét Marilyn Monroe állítólagos lehallgatásáról, mely nem sokkal 1962 augusztus 4-i gyanús halála előtt történt. A lehallgatási dokumentumból kiderült, hogy Monroe azt tervezte, hogy egy sajtótájékoztatót tart arról, amit Kennedy elnök mondott neki, miszerint ellátogatott egy ismeretlen légierő létesítménybe, ahol lezuhant UFO roncsokat látott.

A Monroe lehallgatási dokumentumot először 1992-ben szivárogtatta ki egy UFO kutató, majd 1994-ben került nyilvánosságra. A CIA még nem erősítette meg eredetiségét, így továbbra is vitatható. Az új bizonyíték, ami nemrég derült ki azt mutatja, hogy a kiszivárgott dokumentum nagyrészt megfelel a CIA által 1963-ban használt minősített információkról szóló jelentés szabvány nyomtatványával.

Vagy valaki megszegte a törvényt hamisítással, vagy egy szabvány CIA minősített tájékoztató jelentés nyomtatványt használt fel Monroe halálának időpontjában, vagy a Monroe lehallgatási dokumentum valóban egy titkos jelentés Monroe és barátainak lehallgatásáról.

Ez az, amit az állítólagos 1962 augusztus 3-án kelt CIA lehallgatási dokumentum mondott Monroe Kennedyt és az UFO-kat illető információiról:
"1. Rothberg szóban sokszor jelezte, hogy voltak (Monroe-nak) titkok, amiket el akart mondani, ami nem kétséges, hogy az elnökkel és a főügyésszel történt találkozókról származik. Az egyik ilyen "titok" megemlíti az elnök látogatását egy titkos légibázison az űrből származó dolgok vizsgálata céljából. 
2. A célszemély ismételten felhívta a főügyészt és panaszkodott az út miatt, ahol őt az elnök és a testvére figyelmen kívül hagyta.
3. A célszemély azzal fenyegetőzött, hogy sajtótájékozatót tart, és mindent elmond."
A CIA hírszezési jelentésének felfedezője Lee Nicholson az Outpost Fórumtól. Április 14-i fórum cikkében leírta, hogy mit talált, miután ellátogatott a CIA elektronikus olvasótermébe:
"A cikkhez történő kutatás során több órát töltöttem a CIA elektronikus olvasótermében, keresve az 1960-as évek dokumentumai között, hogy megpróbáljak példát találni hasonló betűtípusra, ami a kérdéses dokumentumban látható... Találtam egy CIA tájékoztató jelentést 1963 március 18-i keltezéssel a következő tárgyban: "Tervezett szovjet űrrakéta kilövés", amelyet 2011 július 16-án hoztak nyilvánosságra. Ez a hiteles CIA tájékoztató jelentés tökéletes egyezést mutatott stílusában és kivitelében a kiszivárgott 'Marilyn dokumentummal'."
Nicholson tovább folytatta az új felmerülő tények leírását a nyilvánosságra hozott CIA dokumentum és a Monroe lehallgatás dokumentum összehasonlításával:
"Valójában egy közeli összehasonlítás néhány fontos új tényt eredményezett. Először is most már látjuk, hogy mindkét dokumentum pontosan ugyanazt a levélformát vagy tájékoztató jelentés sablont használja. Feltehetően a szerzőjének lehetett egy rakás ilyen "üres" formanyomtatványa, amit egy írógépbe helyezett, hogy rágépelje a vonatkozó információkat, mielőtt titkosították és a megfelelő helyre került. Azt is láthatjuk, hogy mindkét dokumentum ugyanazt a másodlagos betűtípust tartalmazza, ami valójában az 1960-as évek IBM írógépein általánosan használt Courier típus."
Nicholson ezután leír egy sor párhuzamot az 1963-as titkosított infomációs jelentés és a kiszivárgott Monroe lehallgatási dokumentum között. Arra a következtetésre jutott, hogy ezek nagyrészt egyeznek, így mindez arra utal, hogy a Monroe dokumentum valódi.

A Monroe lehallgatási dokumentum eredetiségének következményei meghökkentőek. Ebből az derül ki, hogy mindössze egy nappal halála előtt Monroe azt tervezte, hogy egy sajtótájékoztatón felfedi, amit Kennedy elnök bizalmasan mondott neki az UFO-król. A tény, hogy a CIA megfigyelte és lehallgatta a telefonhívásait, a CIA-t közvetlenül érintetté teszi Monroe gyanús halálában, és az UFO-kra vonatkozó információk eltussolásában.
Amerikai Népszava
Examiner - Michael Salla




Kennedyt azután ölték meg, hogy leállította a Rothschild-ok

Federal Reserve-jét



1963 június 4-én egy gyakorlatilag ismeretlen elnöki rendeletet, a 11,110-es Végrehajtási Rendeletet azzal a hatáskörrel írták alá, hogy megfosszák a  Rothschild Bankot azon hatalmától, hogy kamatra kölcsönözzön pénzt az Egyesült Államok Szövetségi Kormányának.

Kennedy elnök  egyetlen tollvonással kijelentette, hogy a magántulajdonban lévő Rothschild Federal Reserve Bank hamarosan befejezi üzleti tevékenységét. A Keresztény Törvény Szövetség kimerítően kutatta ezt a kérdést a Szövetségi Nyilvántartásban és a Kongresszusi Könyvtárban

Most már nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ez a végrehajtási rendelet soha nem lett visszavonva, módosítva vagy hatálytalanítva egy későbbi végrehajtási rendelettel. Egyszerűen fogalmazva, továbbra is érvényes.

Amikor John Fitzgerald Kennedy aláírta ezt az rendeletet, az Egyesült Államok szövetségi kormánya, konkrétan a Pénzügyminisztérium visszaszerezte a pénz létrehozásának és kibocsátásának alkotmányos hatalmát anélkül, hogy az a magántulajdonban lévő Rothschild Federal Reserve Bankon keresztül történne.
A Federal Reserve

A mítosz, amit minden amerikai megél, az úgynevezett "Federal Reserve" színjáték. Sokként ér sokakat, amikor rájönnek, hogy ez nem az Amerikai Egyesült Államok hivatala.

A "Federal Reserve Bank (Szövetségi Tartalék Bank)" elnevezés célja az volt, hogy ezt elhitessék, és még mindig ezt teszik. Ez nem szövetségi, és nem is tulajdonosa a kormány. Magántulajdonban van. Maga fizeti a postaköltségeit, mint a többi vállalat. Alkalmazottai nem állnak közszolgálatban. Fizikai tulajdonai magán szerződési okiratok alá esnek, és a helyi adózásnak van alávetve.

Ez egy gépezet, amely elképzelhetetlen magánvagyont teremtett, és talán pénzügyileg a legbonyolultabb. Lehetővé tette a birodalmi elitnek, hogy manipulálják a gazdaságot a saját érdekeiknek megfelelően, és igénybe vették magát a kormányt is, mint végrehajtót. Ez szabályozza az üzletet, befolyásolja életünket, és gyakorlatilag mindent, amiben érdekeltek vagyunk.

Hatalmas erőbe telik, hogy fenntartsanak egy birodalmat, és valójában nem is más. Az aggodalmak a "Federal Reserve" vezetése és titkozatos nemzetközi adakozói miatt úgy tűnik jóval túlmutatnak a valután és a kamatokon.
A 11,110-es Végrehajtási Rendelet 

Kennedy elnök 11,110-es Végrehajtási Rendelete kifejezett hatóságot adott a Pénzügyminisztériumnak: "ezüst tanúsítványok kiadására veretlen ezüst, ezüst, vagy szabvány ezüst dollár ellenében a Kincstárban."

Ez azt jelenti, hogy minden uncia ezüstért az amerikai kincstár páncéltermében a kormány az ott tartott veretlen ezüstön alapuló új pénzt hozhatott forgalomba. Ennek eredményeként több mint 4 milliárd dollárnyi amerikai bankjegyet hoztak volna forgalomba 2 és 5 dolláros címletekben.

10 és 20 dolláros amerikai bankjegyeket sohasem hoztak forgalomba, de a Pénzügyminisztérium már kinyomtatta, amikor Kennedy merénylet áldozata lett. Nyilvánvalónak tűnik, hogy Kennedy elnök tudta, hogy a Federal Reserve által használt állítólagosan törvényes bankjegyek ellentétesek az Egyesült Államok alkotmányával.

Az "Egyesült Államok Bankjegyeit" kamatmentes és adósságmentes pénznemként adták ki, az amerikai kincstár ezüst tartalékainak fedezetével.

Összehasonlítottuk a "Federal Reserve Bankjegyeit", melyeket a központi magánbank adott ki az Egyesült Államokban, és az "Egyesült Államok Bankjegyét", melyet az amerikai kincstár adott ki Kennedy elnök Végrehajtási Rendeletére.

Majdnem egyformán néznek ki, csak az egyikre az van írva, hogy "Federal Reserve Bankjegy" legfelül, míg a másikra az "Egyesült Államok Bankjegye" van írva. Továbbá a Federal Reserve Bankjegyen egy zöld pecsét és sorozatszám található, míg az  Egyesült Államok Bankjegyen piros pecsét és sorozatszám.

Kennedy elnök 1963 november 22-én merénylet áldozata lett, és az Egyesült Államok Bankjegyeket, melyeket ő bocsátott ki, azonnal kivonták a forgalomból. A Federal Reserve Bankjegyek továbbra is törvényes fizetőeszközként szolgálnak. Az amerikai titkosszolgálat szerint az amerikai papír "valuta" 99%-a, mely 1999-ben forgalomban volt, Federal Reserve Bankjegy.

Kennedy tudta, hogyha az ezüst fedezetű Egyesült Államok Bankjegyek széles körben elterjednek, akkor kiküszöbölhető lett volna a Federal Reserve Bankjegyek iránti igény. Ez egy nagyon egyszerű dolg a közgazdaságtanban. Az Egyesült Államok Bankjegye ezüst fedezetű volt, a Federal Reserve Bankjegyei viszont semmilyen valódi értékkel nem rendelkeztek.

A 11,110-es Végrehajtási Rendeletnek kellett volna megakadályozni, hogy az államadósság elérje a jelenlegi szintet (gyakorlatilag az összes közel 9 trillió dollárnyi szövetségi adósság 1963 óta jött létre), valamint Lyndon B. Johnsonnak, vagy bármely későbbi elnöknek kellet volna ezt érvényre juttatnia.

Ez szinte azonnal megadta az amerikai kormánynak azt a képességet, hogy visszafizesse az adósságát anélkül, hogy érintették volna a Federal Reserve magánbankot, és kamatot számítottak volna fel az új "pénz" létrehozásakor. A 11,110-es Végrehajtási Rendelet megadta amerikának azt a képességet, hogy ezüst fedezettel ismét saját pénzt hozzon létre, hogy birodalmi értéket képviseljen.

Saját kutatásaink szerint, alig öt hónappal azután, hogy Kennedy merénylet áldozata lett, nem adtak ki több 1958 sorozatú "Ezüst Tanúsítványt", és a későbbiekben kivonták őket a forgalomból. Lehet, hogy a Kennedy elleni merénylet egy figyelmeztetés volt, hogy a jövőben egyik elnök se zavarja a  Rothschild Federal Reserve magánbank pénz előállítási és ellenőrzési hatalmát.

Nagyon nyilvánvalónak tűnik, hogy Kennedy elnök kétségbe vonta "az Egyesült Államok és a világ pénzügyei mögötti hatalmat".

1963 november 22-én John Fitzgerald Kennedyt halálos lövés érte Dallasban, rendkívül furcsa körülmények között. Phyllis Hall nővér, aki részese volt annak a kétségbeesett kísérletnek, hogy megmentsék John F. Kennedy életét, miután meggyilkolták azt állította, hogy egy "rejtélyes lövedékkel" ölték meg.
politicalvelcraft




A Montauk Projekt - Időutazás, elmekontroll és Földönkívüli

Kapcsolat



A Montauk Projekt az időutazás, a földönkívüliekkel való kapcsolat és a Mind Control technikák kifejlesztéséről szólt. Az, hogy tényleg létezett-e, kevésbé érdekes, mint az érdekes fejtegetések és gyakorlati példák az időutazásra és hogy a szerzők szerint hogyan működik a valóság, a múlt és jövő átformálása.
A Montauk Projektről több könyvet írtak különböző állítólagos résztvevői. Ez a cikk Preston B. Nichols és Peter Moon könyvének szubjektív összefoglalója. Nichols első könyve talán a leghitelesebb a Montauk könyvek közül. Olvasásra ajánljuk azoknak, akik érdeklődnek a szóban forgó témák iránt. Ez a könyv technikai részletekben gazdag, műszaki leírások vannak benne néhány használt berendezésről.

Wilhelm Reich és az orgon energia
Reich 1940 előtt és körül kísérletezett az életenergiával, amit orgon energiának hívott. A "halott orgon energia" spirális mozgása a viharokban játszott szerepet. Az emberi aura is ez az orgon energia, és ezáltal betegségek és főleg a rák váltak esetlegesen gyógyíthatóvá. Ilyen irányú kísérleteit orvosi papírokban publikálta. Az orgon energiát egyfajta dinamikus éterként értelmezte. A kutatás és technológia elviekben az időjárás módosítására is alkalmas volt. A kormány kutatásokat indított Reich nyomán és az időjárás változtatását szerették volna elérni. 
A Philadelphia kísérlet
Az idősebb Dr. John Hutchinson, Nikola Tesla és mások a radar és emberi szem előtti láthatatlanságot kutatták a chicagoi egyetemen a '30-as években. Később Princetonban Einstein és Neumann János (John von Neumann) is dolgoztak rajta, '36-ban Tesla is újra kapcsolódott ebbe a projektbe.

1941-ben Tesla elérte a kísérleti fázist az elektromágneses alapú láthatatlanság esetében, de rájött, hogy az emberek és lelkük transzformációjával bajok lesznek. Több időt kért egy embereket is tartalmazó esetleges kísérlet előtt, hogy el tudja kerülni a kísérleti alanyok várható károsodását, de nem adtak, és mikor ezért szabotálta a projektet, eltávolították belőle.

Neumann vette át a vezetést. Ő is hamar rájött, hogy emberekre végzetes lehet a kísérlet. Azt gondolta, hogy ez egy további generátorral megelőzhető lenne, de a kísérlet során nem sikerült összehangolnia a többivel, ezért nem sikerült az embereket megfelelően megmenteni.

A Philadelphia kísérlet arról szólt, hogy egy hajót, az U.S.S. Eldridge-et, a radar előtt elektromágneses láthatatlanná tegyék az emberekkel együtt. 1943 aug. 12.-én történt. A projekt neve ekkor "Rainbow Project" ("Szivárvány Projekt") vagy Phoenix I. A hajót telepakolták elektromágneses tekercsekkel és nagy térerősségeket generáltak a hajó körül a Tesla és mások által kiszámolt elrendezéssel. A hajó végül láthatatlan lett, nem csak a radarnak, hanem egy másik téridő valóságba került át, és egy másik fizikai helyen jelent meg.

A kísérletet alatt Edward és Duncan Cameron kezelték a hajót és a generátorokat. Ők árnyékolva voltak a hatásoktól, a fém fülke belsejében nem volt akkora térerőváltozás. Azonban nem sikerült lekapcsolniuk a berendezést, amikor kellett volna. Később kiderült, hogy azért, mert a montauki radar 40 évvel később rá volt hangolva az ő téridő eseményükre. Hogy ekkor mi történt még, azt a könyv a végén taglalja.




Phoenix II avagy Montauk kezdete

Neumann János az 1950-es évek végén átvette a kísérletet kutató tanulmányokat és a Reich-féle kutatás utódjait és így jött létre a "Phoenix II" projekt. Azt vizsgálták, hogy az emberekkel mi történt. Arra jutottak, hogy minden embernek és a földnek van egy elektromágneses jele, amit egyféle háttérjelként érzékelünk, és ha ez hiányzik, árnyékolt, mint a láthatatlansági kísérletben, akkor az ember elveszti az orientációját, hogy hol van, és nem tud kapcsolódni a földi időhöz és valósághoz. Ezt ellensúlyozni lehet azzal, ha ezt a jelet mesterségesen generálják az árnyékolt területen belül (pl. a hajón belül). A kutatás végén 1967-ben a kongresszus kapott egy jelentést, melyben szerepeltek az addigi eredmények és hogy a technológia alkalmas arra, hogy az emberi viselkedést befolyásolja. A amerikai kongresszus ezért a további kutatásokat elutasította, attól tartván, hogy őket magukat is befolyásolás alá lehetne vonni. 
A Brookhaven-ben működő csoport (ahol eddig folyt a kutatás) már túl sok energiát áldozott a célra, ezért a kongresszusi tiltás ellenére folytatták a projektet, most már a hadsereg bevonásával és titokban az állami fennhatóság alól. Montaukban egy katonai bázis működött egy 2. világháborús radarrendszerrel, amely a modernebb technológia megjelenésével elavulttá vált. 1969-ben a hadsereg elhagyta a montauki bázist, és átadták a Phoenix kísérlet számára. Mivel a kongresszus elutasította a projekt finanszírozását, a Phoenix II projektet privát finanszírozók vették át. Feltehetően bizonyos náci pénzeket költöttek erre, amiket 1944-ben szövetségi területen egy aranyszállító vonatra történt vonatrobbantás alkalmával szereztek (ez arra enged utalni, hogy a projektet irányítók nácik utódjai voltak).

Az első kísérleteket a mikrohullámú tartományban végezték 425-450 MHz között. Ez centiméteres hullámhossz. Az igazi rádiózás a GHz-es frekvenciákon, tehát ettől feljebb kezdődik. Az alap frekvenciát a pulzus (időbeli alak) és ezek amplitúdó arányaival módosították. Az antennát a toronyra irányították, ahol a híres montauki szék elődje volt elvileg elektromágnesesen árnyékolt szobában. A SAGE radar (Semi-Automatic Ground Environment) egy banánszerű forgó antenna volt és több gigawatt teljesítményt adott le. Először a székben ülők sérüléseket szenvedtek a mikrohullámok miatt. Később rájöttek, hogy az igazán hasznos jel a magasabb oktávban található és a hátsó irányba sugárzódott, és ennek nem volt égető/károsító hatása sem.

A továbbiakban kísérleteztek a "frequency hopping"-al, azaz véletlenszerűen ugráltak öt kijelölt frekvencia közt bizonyos időközönként. Ezzel a módszerrel emberek, állatok és elektromos berendezések működését voltak képesek befolyásolni. A kísérleti alanyok részben sorkatonák voltak, akik tudtuk nélkül vettek részt ezekben a kísérletekben a montauki bázison.

Az 50-es években már létezett technológia, ami olvasta az emberi agyhullámokat (Az ITT cég készítette el, állítólag a sziriusziak - egy galaktikus nép - segítségével). Ehhez a szék körül piramis formációban rendezték el a tekercseket. Ez a berendezés tulajdonképpen az emberi aurát olvasta. Maga a gép egy Cray1-es számítógéppel működött. Később beszélgetést, képet és hangokat is közvetíteni tudott az agy belsejéből kifele. A montaukiak ezt pont meg akarták fordítani: ezeket a frekvenciákat kívánták küldeni az embereknek, hogy előidézzenek érzéseket és gondolatokat. A montauki széket tehát felszerelték ezekkel a tekercsekkel és berendezéssel. 
A székből kijövő adatokat a Cray1 számítógép kapta, onnan egy IBM 360, az pedig ment a kisugárzó antennára. Vagyis amit a személy gondolt, amilyen agyhullámokat és "aurát" generált, azt ki tudták sugározni kintre. Egy évig tartott, amíg megfelelően összekapcsolták a gépeket és ezek jól kommunikáltak egymással. A széket később áthelyezték egy mély pincébe a föld alá. Al Bielek ebben a fázisban lépett be a projektbe.

Volt még egy probléma a vevő és sugárzó berendezés kapcsolatával: az időbeli zavar ("glitch"). Ha a valóságbeli és az elképzelt idő az agyban eltért egymástól, akkor a kapcsolat felborult. A deja vu élmények is ilyesmik, de általában nem vesszük észre az ilyen zavarokat, amik az idő folyásábani változásokat jelentik (itt nem teljesen világos, miről van szó). Ezeket kiküszöbölendő új széket és tekercs-elrendezést építettek fel, ami jobban igazodott egy korábban Tesla által kifejlesztett berendezéshez. Ez a visszacsatolást is megszüntette (ugyanis ha valaki a székben gondolt valamit, és azt kisugározták, akkor a székben ülőhöz is eljutott volna, és megint tovább gerjesztette volna az összes berendezést és a székben ülő agyát, eltorzítván a kísérletet).

A következő lépés a materializácó volt. Duncan gondolt például egy tárgyra, és ez az objektum létrejött az objektív valóságban egyféle ideiglenes szellemképként/árnyékképként. Néhány ténylegesen megmaradó dolog is létrejött. Ennek a működése és oka tulajdonképpen ismeretlen.

Ezen kívül, ha volt valakitől egy személyes tárgy (pl. hajszál), akkor koncentrálni Duncan tudott erre, és megtudni, mit érez és gondol, valamint később befolyásolni is azt. Ezzel kezdődött a Mind Control kísérletezés, vagyis célzott emberek cselekedeteinek és gondolatainak a befolyásolása.

Duncan személyisége a befolyásolási kísérletek alatt nem volt jelen, csak a "primitív lénye", amit jobban lehetett ellenőrzés alá vonni. Ezek a fajta kísérletek 1979-ig folytak. Felfedezték, hogy néha más időpontban működött a "teremtés", tehát időbeli különbség volt Duncan aktivitása és a tárgy létrejötte közt. 


Időutazás
Kiderítették, hogy az idő ilyen elferdítéséhez a jelen levő berendezés nem volt elég hatékony. 1979-ben egy Orion Delta-t antennát állítottak fel (az antenna technológiáját állítólag az orioni galaktikus néptől kapták). Ez egy 30-40 m magas oktahedron antenna volt a föld alatt, amely fölé helyezték a széket, hogy a kölcsönhatást a sugárzással teljesen kiiktassák. Ekkor lehetővé vált, hogy az idő természetét, az időbeli koherenciát és a nullpont időt tanulmányozzák (ezek kürölbelüli meghatározása a könyvben található - az idővel foglalkozó metafizika és tudomány meglehetősen bonyolult).

Ezáltal időkapukat tudtak nyitni. Duncan egy ilyen időkapura koncentrált és létrejött egy járat, aminek végén fény volt, és át lehetett nézni rajta. Az első kísérleteken még időben és térben ingadoztak a kijáratok, így emberek elvesztek a téridőben, vagy ahova mentek; voltak, akik ottrekedtek. Megfigyelték, hogy 20 éves ritmusok vannak a téridőben, amik az augusztus 12-i 1943-as kísérlethez voltak csatolva. Ezek lehettek referenciák és ezekből kellett nyitni a járatot. Más időpontokra, amik nem csatlakoztak ehhez a vonalhoz, nem tudtak közvetlenül hozzáférni. 1943 és 1983 közt ment a fővonal. Mikor már létrejött egy megbízható időutazási lehetőség, Montauk egész személyzetét lecserélték. Új fázis kezdődött a projektben. 


Phoenix III - kísérletek az idővel

Ez a szakasz 1981-83-ig tartott. Szinte az egész bázis személyzetét lecserélték. Akiket újonnan hoztak, "titkos személyzet"-ként ismerték a régiek. Maga az időalagút "kivilágított", tekergő, és magától átmentek benne, a végén kijöttek az utazók. Az alagútban volt egy "full out" élmény is, amikor testen kívülihez hasonló állapotot éltek át, akik átmentek rajta. Ez egy mindentudás-szerű állapot és ezt is próbálták Duncanban elérni az időkapu nélkül. 
"Az utcáról" hoztak embereket - alkoholistákat, hajléktalanokat - és átküldték őket, azok rádióval mentek és felvevőkkel és minden út után jelentést tettek, amiket tároltak. Nyilván túl veszélyes volt a saját személyzet életét és épségét kockáztatni. Több ezer embert hagytak elveszni a téridőben valahol technikai okokból és talán hanyagságból. Viszont azért idővel egy nagy videókönyvtár jött létre.

Ezen kívül volt egy különös projekt, amire a könyv szerzői emlékeztek: gyerekeket gyűjtöttek - "árja" fiúkat. Talán egy náci projekthez volt szükség rájuk (úgy tűnt, hogy a náci eszmék bizonyos hadseregi körökben tovább éltek). Az időben előre, 6037-be küldték őket valamilyen arany ló szoborhoz egy kihaltnak tűnő városba. Azon feliratok voltak rajta és azt kellett elolvasniuk. Erről többet nem tudtak meg.

Az időutazással a világháborúkat is manipulálhatták, vagy erősen figyelték, mi történt akkor. Aztán a Marson levő bázist kutatták a piramis alatt (Cydonia). A kísérlet irányítói tudták, hogy van ott egy bázis (vö "Alternative 3" könyv/film - Leslie Watkins with David Ambrose and Christopher Miles).

A Marsra rendszeres időközökbe próbákat küldtek. 125 ezer éve találtak csak lakókat ott. A piramisban valamilyen technológia volt, ami egy védőberendezés az időutazás ellen és ezt kellett először kikapcsolniuk. Ezt 1943-ban kapcsolták ki (ti. visszamentek az időben akkoriba). Egyesek azt gondolták, hogy ez a védelmi funkció kikapcsolása okozta, hogy ezután jelentel meg nagy számban galaktikus népek a Földön (ufók) és később is aktív maradt a galaktikus jelenlét.

A projekt ezen szakaszában Duncannek már nem kellett mindig a székben ülnie, mert eltárolták az elektromágneses lenyomatát és reprodukálni tudták. Így maga Duncan is átmehetett az alagúton.

1983 augusztus 12.-én szinkronba kerültek a '43-as eseménnyel és látták a hajót a portálban. Edward és Duncan Cameron is megjelentek a portálban. 

A szörny
Nichols, Duncan és Al Bieleknek nem tetszett az egész projekt alakulása, mert szerintük nem az emberiség előnyére használták az erőforrásokat, valamint olyasmivel kísérleteztek, aminek hatásait egyáltalán nem ismerték. Ezért megállapodtak, hogy véget próbálnak vetni a projektnek. Megbeszélték, hogy Duncan létrehoz valami szörnyet a tudattalanból, amilyen félelmetes fenevadat csak képes, egy bestiát, amely a kísérletet befejezésre kényszerítené.

A szörny tényleg létrejött és elkezdte pusztítani a bázis berendezését. Amikor már kezdett elfajulni a dolog, a személyzet a generátorokat ki akarta kapcsolni, de nem sikerült, mert minden áram nélkül is működött tovább, a hajón levő és a saját generátorok egymásra hangolása adták az energiát. Aztán végül elvágták a berendezést egy másik kábelét és akkor tünt el a bestia is. A bázist ezután ürítették ki, rombolták le részlegesen és vége volt a kísérletnek. 

Az idő természete

Példa egy sakktábla: ha van egy játékunk és a figurák története felírva, és megváltoztatunk valamit "a múltban", egy korábbi felállásban, akkor az összes későbbi felállás, jövő és jelen is megváltozik.

Ha a jövőt megnézték, vagyis odaküldtek embert, akkor az fixált jövő lett és oda létrejött egy kapcsolat a két pont között, egy "hurok". Az időutazás a közös tudattalant is megváltoztatja, ezért nem feltétlenül veszik észre az emberek, ha valami megváltozik a múltjukban. Azonban vármilyen manipulációt vagy fixnek tűnő hurkot meg lehet újra változtatni a közös tudattalanon keresztül, vagy egyének döntései által. Ekkor létrejön egy új hurok, ami úgymond felül rétegeződik az előző hurok felett. 

További fejlemények
Nichols személyes kapcsolata által kiderült, hogy Neumann hivatalosan 1957-ben meghalt, de csak lecserélték az identitását. Lett új neve, de német diplomái [Neumannak egy Pázmány és egy zürichi egyetem diplomája volt] még ott függtek a falon, ő azt állította, semmi közük hozzá. Nichols Montauk után meglátogatta őt, hogy régi montauki berendezéseket vásároljon tőle. Amikor elvitték a vásárolt felszerelést, Neumann eredeti és az új identitása váltakozott egymással. Neumannként felismerte Nicholst és mesélt neki abból az időből, amikor együtt dolgoztak. Azt is elmondta, hogy az a berendezés volt az egyik kulcseleme a Montauk kísérletnek. 
A Philadelphia kísérlet után
Miután Edward és Duncan Cameron leugrottak a hajóról, az időalagúton át Montaukba kerültek, 40 évvel későbbre. Ott Neumannal találkoztak (illetve az akkori új identitásával), aki a történelemből már tudta, hogy jönnek. Azt mondta nekik, hogy mindenképpen vissza kell menniük és le kell kapcsolniuk a hajón levő berendezést. De "előtte" még részt vettek bizonyos kiküldetéseken (feltehetően ez évekig tartott). Az egyiken egy mellékágba kerültek az időalagútban és találkoztak galaktikus entitásokkal, akik létrehozták a mellékágat és ők elhozatták velük az repülő szerkezetről egy bizonyos kristály hajtóművet. A philadelphiai kísérlet alatt ugyanis repülő csészealjak is megjelentek, és egy a kísérlet alatt is ott maradt, majd Montaukba került át. Az idegenek nem szerették volna, ha ez a technológia emberi kezekben marad.

A kísérlet végekor Duncan átjött 1943-ból 1983-ba és ott is maradt. Ettől elvesztette az időreferenciáját és nagyon sebesen öregedni kezdett. Viszont ha ő meghal, az egész Montauk projekt talán létre sem jön, hiszen ő volt az egyik kulcsszereplője. Kutatásokat indítottak, hogy megőrizzék az "esszenciáját", az elektromágneses lenyomatot és egy új testbe helyezzék át. Miután kapcsolatba léptek vele a jövőből, és erre utasították, az idősebb Cameronnak 1951-ben született egy fia, és ő lett a fiatal Duncan Cameron, bele ültették át a születésekor fiatalabb, de időben későbbi Duncant 1963-ban. Aki 51-től 63-ig volt a testben, azt "kiűzték" vagy talán megint másvalakivé tették. Edward Cameron viszont a Philadelphia kísérlet után önfejűen kezdett kísérletezgetni, és így őt is másik testbe és identitásba helyezték át. Ő lett Al Bielek, aki aztán Montaukban vett részt mint kutató.

A Philadelphia kísérlet után az U.S.S. Eldridge-et eladták Görögországnak, minden felszerelést kiszereltek belőle és törölték a hajónaplót. 

Összefoglaló
Duncan Cameron: A Phildelphia kísérletben vett részt, majd 1983-ba került át. Ekkor még rejtélyes módon a 2137-es évben is élt egy ideig, majd amikor visszatért Montaukba 1983-ba, gyorsan öregedni kezdett. Ekkor 1963-ba helyezték át az eredeti apja új fiának testébe. Ezek után lett ő a Montauk bázis széket használó kísérletező.

Edward Cameron: Duncan testvére és a Phildelphia kísérletben vett részt, de ő 1943-ban maradt a kísérlet után. Ezek után nem állt a hadseregben szolgálatában, majd mikor túl sok gondott okozott, a fiatal Al Bielek-é változtatták 1927-ben. Így nőtt fel és aztán részt vett a Montauk projekt technikai kutatásaiban.

Preston Nichols: a Montauk projekt egyik technikai munkatársa. Hivatalosan egy ismert cégnél dolgozott, közben minden nap átesett egy agymosáson és úgy ment dolgozni Montaukba. A hivatalos, másik életében semmit sem tudott Montaukról, amíg bizonyos események lassan vissza nem hozták az emlékezetét.
forrás











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése