2014. május 8., csütörtök

Tudománytól az ezotériájig



Tudománytól az ezotériájig






A Svéd klónok lázadása


2012. április 07. szombat, 21:55

Találkozott már valaki olyasvalakivel a gyengébbik nem képviselöi közül, kit miután kétszer elütötte az autó, sérülések nélkül „felkelt és járt“, menekült és verekedett, s a végén csak hat erös rendör tudta lefogni?


2008 május 17-én két svéd nö kisebb felfordulást okozott a Liverpoolból Londonba vezetö M6-os autópályán, miután gyalog „átkeltek“ az egyik menetirányon. Az egyik hölgy egy fékezö autó alá is került, de kutya baja se lett. A két hölgy ezután a menetirányok közti választóvonalban folytatta útját gyalog London felé. Az autópálya felügyelet persze riasztotta a rendörséget, s a rendörökkel a felfordulás helyszínére érkezett egy tévéstáb is, mely véletlenül az autópálya-rendörségnél forgatott valamilyen riportot. Ami ezután történt, azt valószínüleg senki se hitte volna el, ha a kamera nem kapja lencsevégre:

Madness in the Fast Lane - Swedish Sisters (full)




(a BBC késöbb, 2010-ben készült dokumentumfilmje az esetröl)

A helyszínre érkezö rendörök elöl a két nö ismét az autópálya forgalmába vetette magát. A zöldruhás nö szándékosan egy teherautó kerekei alá futott (lásd 3:45-nél), majd a pirosruhás nö is egy nagy sebességel haladó személyautó elé szaladt ki (3:58-nál), a személyautó szélvédöjének vágódott neki, a fékezés után pedig az autó elé „repült“.

A rendörök eredetileg azt hitték, egyik nö se élte túl a történteket, ezután viszont „csodák történtek“. A pirosruhás pár másodpercnyi eszméletvesztés után ismét felkelt... és járt! Míg a személyautó teteje totál behorpad az ütközéstöl, addig a pirosruhás kedveske nemhogy valamilyen töréseket nem szenved, de még karcolások se látszódnak rajta!

A zöldruhás kedveske mondjuk egy picit rosszabbul jár: miután a hatalmas teherautó több kereke is átmegy rajta, a lába azért eltörik neki. De ez minden.

Figyelve a felvételeken az arcvonásaikat a balesetek után, az embernek olyan benyomása támad, hogyegyik nö se érez se fájdalmat, se félelmet. „Még a zöldruhás se, akinek a kamion kerekei átmentek a lábán. Sokkos állapotban sincs. A nök kifejezetten „menekülj el vagy öld meg magad“ féle magatartást tanúsítanak. Komplexebb érzelmeket soha nem mutatnak.

A pirosruhás nönek elsösegélyt próbálnak adni, de az ismét menekülni próbál. Egy rendörnöt  gond nélkül a földre teper, s végül csak hat erös rendör tudja lefogni!! Miután kétszer elütötte az autó!

De a dráma még ezzel sem ér véget. Mivel a pirosruhás nö nem szenvedett sérüléseket, két nappal késöbb – a zavart pszichés állapota ellenére - elengedik a rendörségröl, s ismét „kóborolni“ kezd. A riasztó kinézete és pszichés állapota ellenére egy ötven év körüli férfi, bizonyos Glenn Hollinshead, ismeretlen okokból befogadja. A nö a férfit aznap éjjel agyonszúrja,s megy az útján tovább.. Egy tizenkét méter magas hídról a forgalomba veti magát, amit viszont egy sima lábtöréssel megúsz. Ekkor kerül ismét rendörkézre, majd börtönbe, s tünik el késöbb, a bírósági itélet után, még valamikor 2009-ben, mindörökre...

Kik voltak ezek a nök? S ki elöl menekülhettek? S honnan volt az iszonyatos testi erejük? S hogyhogy a szemmel láthatóan zavart pszichés állapotuk ellenére semmilyen közismertebb lelkibetegséget nem tudtak diagnosztizálni náluk?

A pirosruhás nö bírósági tárgyalásán késöbb azt is közölték, hogy soha nem volt elmebeteg, akárcsak a másik nö se. Se drogokat, se alkoholt, se pszichotronikus szereket nem tudtak kimutatni egyik vérében se. A nök állapota 72 óra után is változatlan maradt. De akkor vajon mitöl bolondultak meg hirtelen, s hogyhogy ráadásul egyszerre ?! A hivatalos közlés szerint ikrek voltak, ennek ellenére a felvételeken is jól látszik, hogy se a baleset helyszínén, se késöbb a kórházban nem tanúsítanak semmilyen érdeklödést egymás sorsa iránt. A pirosruhásat késöbb a rendörségen se érdekli a másik sorsa, leginkább a haja állapotával van elfoglalva. Egypetéjü ikrek esetében ez egyenesen képtelenség.

A nök múltját tárgyaló médiahírek a titkosszolgálati dezinformáció minden jellemzöjét magukon hordják. Még a BBC az esetröl 2010-ben készült (ide is belinkelt) dokumentumfilmje is. A két nöröl soha semmilyen visszanyomozható információ nem jelent meg. Míg a meggyilkolt angol férfi szomszéda és testvére is meg van szólaltatva (s néven vannak nevezve), addig a nök állítólagos rokonai közül senki.

A zöldruhás nöt állítólag két héttel az autópályai balhé után kiengedték a kórházból, s az USAba költözött, ennek ellenére soha semmilyen médium nem említ konkrét városnevet. A BBC sem keresi fel az USA-ban, hogy kifaggassa, mi késztette arra, hogy a kamion alá vesse magát. Pedig ki más tudta volna megvilágítani az eset hátterét jobban, mint maguk az érintettek. A BBC stáb nem ment el Svédországba se, abba a kisvárosba, ahol állítólag ezek az „ikrek“ születtek, hogy kifagasson pár helybelit a családi hátterükröl. A sajtóhírekben említett bátyjuk, anyjuk, s a pirosruhás nö állítólagos írországi férje sincs soha néven nevezve, s megszólaltatva semmilyen dokumentumfilmben. Miért?

Azért mert valószínüleg... titkosszolgálati fedösztori az egész „családi hátterük“.

Ezek a nök nem ikrek voltak, hanem azonos DNSböl mesterségesen létrehozott, genetikailag feljavított klónok.

Mindkét nönek mára nyoma veszett.

Az már nyilvánosan is ismert, hogy állatokat (pl. birkákat) , régóta tudunk klónozni. Akárcsak az is, hogy állatokat és növényeket egyaránt, tetszés szerint tudunk genetikailag manipulálni. Például olyan génmanipulált búza és kukoricafajtákat létrehozni, melyek ellenállóak a legkülönfélébb betegségekkel szemben. Ne gondolja senki se, hogy ez a bolygónkat nagyon régóta ellenörzése alatt tartó sötét hatalom, melynek jelenlegi fö képviselöi a Rothschildok, s mely valójában nem tiszteli az emberi jogokat, az elmúlt években meg tudta volna állni a maga mélységi földalatti bázisainhogy ne próbáljon embereket klónozni, például harcászati célzattal. Genetikailag erösen feljavított klónokat létrehozni, melyeknek a normáltól tízszer erösebbek a csontjaik, százszor erösebb ütéseket bír ki a börük s más szöveteik, s melyek agykontroll alatt állnak, nem éreznek félelmet, stb.

Bár a BBC dokumentumfilmje egyáltalán nem hangsúlyozta ki, de ha kb. a 13-ik percnél megállítjuk a videót, s alaposan szemügyre vesszük az egyik klónnö földre hullott sapkáját a feliratot, azon a következö áll: „TIME TO BELIEVE“ („itt az ideje elkezdeni hinni“).

Hogy pontosan mi volt ez az egész, azt nem tudom. De az egészen nyilvánvalónak tünik, hogy valakik mintha ezt a sztorit tudatni akarták volna a világgal. Hogy megfélemlítö, vagy nemes leleplezö célzattal, azt nem tudni. Mintha szándékosan megzavarták volna a klónok agyprogramját, s így engedték volna ki öket az emberek közé.

Hogy a klónozás és génmanipuláció tudománya jóval elöbbre áll a nyilvánosan elismertnél, azt elöszörPeter David Beter ( http://en.wikipedia.org/wiki/Peter_Beter ) említi , még az 1970-es évek vége felé kelt leleplezö írásaiban, lásd pl:


Beter még egy 1969-ben kiadott könyvre hivatkozik hitetlenkedö olvasói elött, melynek cime „The Biological Time Bomb“ („A biológiai idözitett bomba“). A könyv lényegében tanúbizonyság arról, hogy a DNS kutatás szintje már akkor válaszút elé érkezett: ha folytatódik tovább, az teljes civilizációs átváltozást okozhat az emberi faj esetében.

Az abebooks.co.uk-on rátaláltam a könyv egyik használt példányára, az ajánlószövege eképpen szól:


.... képzelje el, hogy egy gyerek az apja halála után 100 évvel születik, az emberi test élettartama megduplázódik, félig ember-félig állati hibrideket tudunk létrehozni, az emberek szex nélkül szaporodnak... Képzelje el, hogy mindez nem sci-fi, hanem már az elkövetkezö pár évtizedben létrejön .... bizonyos, már most folyamatban levö kísérletek és felfedezések eredményeként.“

AZ IGAZSÁG AZ, HOGY MINDEZ 1969 óta VALÓBAN LÉTREJÖTT, viszont NEM A NYILVÁNOS TUDOMÁNYBAN, hanem a mélységi földalatti katonai bázisok zárt világában. Senki nem tudja, hogy pontosan milyen fejlettségi szinten tartanak ezek a dolgok.

David Beter külön hansúlyozza azt a még 1958-ban tett, s a könyvben is említett felfedezést, mely szerint miután egy vadkacsa sejtjeiböl kinyert DNS molekulákat egy fehér színü házikacsába fecskendezték be, azt remélve, hogy ez késöbb valamilyen hatással lesz a fehér kacsa utódaira, maga a fehér kacsa tollazata és magatartása is rövidesen változni kezdett...... Ezt az  alapfelfedezést ezen a ponton emberek esetében is elkezdték alkalmazni, természetesen már titoktartás mellett. David Beter szerint ez oda vezetett, hogy a ´70-es évek vége felé már képesek voltak létrehozni egy ember klónját meglehetösen rövid idön belül.. Nem kizárt, hogy ET segédlettel. De vigyázat, ez csak egy emberi test - hús és vér - volt, amit létrehoztak, mesterségesen kitenyésztett agyállománnyal. Az ilyen „embereknek“ (létformáknak) nincs „magasabb énjük“, érzelmi inteligenciájuk, „lelkük“, vagy nevezd ahogy akarod, lényegében csak alacsonyabb ösztönökkel rendelkezö, programozható „biológiai számítógépek“, melyek agysejtjeibe információk vihetök be (programozhatók, a szó legszorosabb értelmében). Képesek a logikus gondolkodásra, helyzetfelismerésre, „emlékek“ ültethetök az agysejtjeikbe, de nincs érzelmi inteligenciájuk, nem fejlödik ki náluk valós emberi tudat, vagyis az, ami az embert emberré teszi. Az ilyen létformák genetikai állománya is teljesen megváltoztatható, feljavítható, manipulálható..

Egyébként valamikor a 90-es években lett publikálva tudományos munkákban az is, hogy miután egy donor szívét vagy más testrészét átültették egy másik emberbe, utóbbi mentalitása, pszichéje a sikeres mütét után sokszor szintén változásokon ment keresztül – sok mindent átvett az akkor már halott donor tulajdonságaiból! Hasonló helyzet ahhoz, mint amikor házikacsa szervezetébe vadkacsa DNS molekuláit jutatták be nagyobb mennyiségben.


További ajánlott:


Az emberiség származása - 2. rész











Tudomány
2011. április 09. szombat, 19:08

Már a középkorban ismert jelenség volt a sátánisták köreiben, hogy a rituáléik során extrémül megkínzott, de meg nem ölt áldozatok sokszor meghökkentö módon „elfelejtették“ azt, amit müveltek velük. Ezen borzalmas emlékeik viszont nagyritkán bár, de elöjöttek késöbb, egyik pillanatról a másikra, amikor például az áldozatok ismét - akár hosszú évek múltán is - a kínzás helyszínéhez nagyon hasonló környezetbe kerültek, vagy újból összetalálkoztak egykori kínzóikkal. Hasonló jelenséget figyeltek meg brit katonaorvosok az elsö világháború veteránjainál is, akik emlékezetéböl sokszor egyszerüen kiestek a túl borzalmas csaták emlékei. De ugyanez figyelhetö meg néha szörnyü autóbalesetek elszenvedöinél, esetleg tanúinál is. A jelenséget szaknyelven „többszemélyüség“ v. „multiplex személyiségzavar“ kialakulásának hívják. Az történik ilyenkor, hogy az agy az extrém borzalmak hatására fizikailag is blokkolja azokat az idegpályákat, melyek ezen borzalmas emlékeket örzö agysejtekhez (neuronhálókhoz) vezetnek. Ezen idegpályák blokkolása késöbb megszünhet az elöbb példaként felhozott helyzetek hatására, vagyis például amikor „valamit megpillantván“ az áldozatnak hirtelen minden borzalmas emléke újból felszínre tör abból kifolyólag, hogy az agyunk asszociatívan müködik. Az áldozat személyisége is ilyenkor pillanatok alatt teljesen megváltozik, minthacsak egy „másik lélek“ jönne elö a fejéböl. A jelenség bizarr, úgy ahogy van. Minthacsak „két vagy több lélek“ lakozna egy ilyen ember fejében, s mintha ez a „két lélek“ egyáltalán nem tudna egymásról. S hogy miért említem mindezt? Azért, mert ez a jelenség az egyik „alappillére“ a napjainkban a titkosszolgálatok által gyakran alkalmazott, egy ember (például ügynök) totális elmeirányítása céljából kitalált ún. trauma alapú agykontrollnak.

A módszertan alapjait még Dr. Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor egykori tömeggyilkos „orvosa“ rakta le, akiröl most már nyilvánosan is el van ismerve, hogy az USAba lett kimenekítve a második háború után (lásd a Hitler rejtély c. írást), s ahol Dr. Green név alatt folytatott rendkívül sikeres emberprogramozó kísérleteket a CIA számára az Mk-Ultra program keretében.

A trauma alapú agykontroll lényege: brutális kínzás által létrehozni több személyiséget (egymásról nem tudó „lelket“) egy emberi agyban, melyek közül egyszerre természetesen csak egy lehet "aktív". Egy ilyen "lélek" továbbra is az ügynök normál, hétköznapi énje lesz, a maradék x személyiség viszont külön-külön „be lesz idomítva“ (programozva) egy-egy mocskos feladat robotikus elvégzésére, miután az valami hatására "elöhívódik". Mindezt úgy, hogy az ügynök normál, hétköznapi énje nem tud a maradék x személyiség létezéséröl sem, nincsen azoknak tudatában!

Hoppá! Nemhogy épp megtaláltuk a tökéletesen „titoktartó“ bérgyilkost, akire egy titkosszolgálatnak szüksége lehet?

Az emberünk teljesen normális életet él, családja, gyerekei vannak, s élete folyamán 99 százalékban a hétköznapi személyisége „aktív“ a fejében. De most ne törödjünk ezen normál énjével, ez ugyanis épp olyan, mint a többi ember hétköznapi személyisége. Az igazán érdekes az az 1 százaléknyi idö, ami alatt az ügynökünk maradék x, programozott személyiségét tartja aktivizálva a titkosszolgálat....

Nem egészen világos a Tisztelt Olvasó számára, hogy miröl beszélek? Sebaj.

Egy nagyon leegyszerüsített, pontatlan, NEM VALÓ ÉLETBENI példán fogom most szemléltetni az egész folyamatot, minek végigolvasása után remélhetöleg világos lesz nagyvonalban, mi is a trauma alapú agykontroll (de közben ne tessék szívbajt kapni , rendben?):

Elsö fázis: a „második személyiség“ létrehozása az ügynök fejében

Az ügynököt az eszméletvesztésen túl agyonverik mondjuk egy nagyon vastag, otromba, vörös nyelü ostorral, s a felfoghatatlanul nagy kínok hatására létrejön annak fejében egy „extra személyiség“, amely viszont a kínzás befejeztével „elfelejtödik“, vagyis az ügynök agya blokkolja a trauma emlékeit örzö neuronpályákat a kínzás után, s az éli tovább a megszokott életét. A testén levö sebek eredetét sem tudja megmagyarázni, a kórházban sem emlékszik rá, hogy azok hol és mikor keletkeztek.

Ha azonban mondjuk valaki késöbb elkezdené ismételgetni ezen ember elött, hogy „vörös ostor“, „vörös ostor“, az ügynök agyában ezen szavak asszociatív hatására hirtelen megszünne a blokációja azon idegpályáknak, melyek a korábbi, felfoghatatlanul brutális kínok emlékeit örzö neuronpályákhoz vezetnek, másszóval ismét aktivizálódna az ügynök fejében annak „második személyisége“.

Második fázis: ezen „második személyiség“ programozása

Elkezdik tehát a titkosszolgálat szakijai az emberünk elött ismételgetni, hogy „vörös ostor“, „vörös ostor“, majd ezután a hirtelen „felszabadult“ (deblokkolódott) neuronhálóiba bejuttatni azon feladati információkat, amelyeket robotikusan végre kell hajtania, valahányszor elöhívják ezen „második személyiségét“. Ezt nevezik agyprogramozásnak. A módja nagyon sokféle lehet, Mengele még primitív, kínzás alapú idomítást (is) alkalmazott, sajnos nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy a cirkuszban az oroszlánokat is szokják idomítani, kényszeríteni valaminek az elvégzésére. Aztán rájött , hogy ugyanez elérhetö finomabb módszerekkel, például hipnózissal is. A második személyiség „elöhívása“ után ilyenkor az ügynököt hipnózisba ejtették, majd szuggerálták bele, hogy a „második személyiségének“ mit kell csinálnia, mondjuk ismételgették elötte, hogy „gyilkolnod kell, gyilkolnod kell“ (ez egy extrémül leegyszerüsített szemléltetö példa volt, valójában a hipnotikus programozás jóval bonyolultabb és sokféle módozatú lehet). Legvégül, a hipnózis befejezte után adtak az ügynöknek mondjuk egy borzalmas elektrosokkot (vagy okoztak neki bármilyen más durva szenvedést), aminek hatására annak agyában ISMÉT BLOKKOLÓDTAK azok a neuronpályák, melyek a FRISSEN PROGRAMOZOTT, HIPNÓZIS ÁLTAL BEÜLTETETT INFORMÁCIÓKAT tartalmazó agysejtekhez (neuronhálókhoz) vezettek, ami ugye azt jelenti, hogy az elektrosokk után ismét „elfelejtödött“ az ügynök második, gyilkolásra programozott személyisége, és újból aktivizálódott a normál, hétköznapi énje. Szegény pára ezután már nem is emlékezett arra, hogy mi történt vele az elmúlt mondjuk 60 percben - azután, hogy meghallotta, hogy „vörös ostor“!

Itt jegyeznén még meg, hogy jelen napjainkban már a hipnózist se használják agyprogramozásra, hanem mikrohullámok alkalmazásával közvetlen gondolatbeültetést alkalmaznak a kínzás által korábban leblokkolt neuronpályákba (a „második személyiségbe“).

Harmadik fázis: gyakorlati alkalmazás.

Az ügynök éli normál életét, mígnem egyszercsak megcsörren a mobiltelefonja... veszi a hívást, melyben valaki elkezdi ismételgetni, hogy „vörös ostor“, „vörös ostor“... az ügynöknek ennek hatására rögvest aktivizálódik a „második személyisége“: készségesen megkeresi és megöli a hívásban megnevezett célszemélyt, például egy csúcspolitikust, majd készségesen elmegy a szintén a hívásban megadott lakáscímre, melyen már várják a titkosszolgálat alkalmazottai, akik adnak neki egy elektrosokkot, minek hatására ismét elöjön normál, hétköznapi énje. Ezután egyszerüen hazaküldik. Az ügynök otthon nem emlékszik semmire, egyszerüen fogalma sincs, mit csinált az elmúlt mondjuk 10-12 órában! Csak azt tudja, hogy aktiválták valamire, de azt már nem , hogy mit is végeztettek el vele! Bekapcsolja otthon a TV-t, ahol azzal kezdik a híreket, hogy lelötték az említett csúcspolitikust, majd értetlenül megbotránkozik azon, ki is tehetett ilyen barbár tettet!

Hát nem zseniális?

A cikk második részében átvesszük még, milyen széleskörü gyakorlati alkalmazása van a titkosszolgálatokban ezen módszereknek, leegyszerüsített, szemléltetö példák helyett megnézzük, milyenek is a gyakorlatban alkalmazott módszerek, és megvizsgáljuk, miért pont a sátánisták családjaiból kikerült, nemegyszer pedofil „elményeken“ átesett gyerekek a legideálisabb alanyok a trauma alapú agykontrollra.












Történelem
2010. november 09. kedd, 22:28
Apa, fia és az anya, nem?  Igen! De a cikkben lesz egy mellbevágó meglepetés.



A képen balról V. György angol király, II. Erzsébet nagyapja látható.

Hitler "hivatalos" apjának, Alois Hitlernek, az alábbi a fényképe: 


23 évvel volt idösebb Hitler anyjánál.

És gondolom, nem nehéz észrevenni, hogy a "fia" csöppet se hasonlít rá. Míg a hasonlóság az anyjára teljesen egyértelmü, addig Hitler az "apjára" nem hasonlít. Ami nem véletlen!

Adolf Hitler valódi, biológiai apját V. György angol királynak hívták, Adolf Hitler II. Erzsébet nagybácsikája volt, mert V. György nem vállalt gyerekeként született egy szexuális kicsapongásból, mielött V. György megházasodott volna.

Az info Benjamin Fulfordtól származik. Fulford önmaga is megér egy különálló témát, de róla majd késöbb. Esetleg annyit, hogy Kanada egykori miniszterelnökének unokájáról van szó, ki pár nagyon magas rangú emberrel mint Bill Clinton amerikai exelnök, Keith Alexander generális, az NSA igazgatója, na és legföképp Andrew yorki herceg ( http://en.wikipedia.org/wiki/Prince_Andrew,_Duke_of_York ), jelenleg egy új, aranyalapú pénzügyi rendszer létrehozásán dolgozik a háttérben. Fulford blogot is ír:  http://benjaminfulford.net

A Hitlert érintö info az angol királyi család háttérbe szorított szárnyától, Andrew yorki herceg környezetéböl jutott el Fulfordhoz. Míg II. Erzsébet és fia, Károly herceg teljesen összejátszik az illuminatikkal (Rothschildokkal), addig a királyi család ezen szárnya kevésbé. A két szárny közt bizonyos fokú ellenségeskedés tapasztalható.

Viktória királynöt annak idején "Európa nagymamájának" hívták, mert a Windsorok szinte minden akkori uralkodócsaládba beházasodtak, és a Rothschild famíliának is volt bécsi ága abban az idöben (http://en.wikipedia.org/wiki/Rothschild_banking_family_of_Austria ), úgyhogy az ifjú V. György járhatott abban az idöben Ausztriában. 

Nézzük meg a fizimiskájukat közelebbröl. Találtam egy képet, melyen ki van retusálva Hitler bajusza, ugyanis épp ez az elem, amely szerintem hajlamos egy picit bezavarni az emberi szemet. 
Balról V. György, jobbról Hitler.
  


A Hitler kép a Holocaust History weboldalról származik, és 1925-ben készült:

Vajon lehetett-e ezen két embernek valami köze egymáshoz? Ez itt a nagy kérdés!

 
Hitler származása felöl korábbról is rengeteg spekuláció származott, amit a többi közt épp az váltott ki, hogy megkérdöjelezhetö a hasonlóság a "hivatalos" apjára. És az is, hogy Németország ugyancsak fura viszonyban volt Angliával a második világháború alatt: máig nagy rejtély, miért nem indított Hitler tengeri (gyalogsági) támadást Nagy-Britannia ellen. Miért érte be Anglia puszta bombázásával? És miért adta oda pl. Chamberlein olyan könnyen Csehszlovákiát a náciknak? Valóban "naivitásból"? Nem! A politikában nincsenek naivitások.

Amennyiben ez az info igaz, és minden esély megvan rá, hogy az legyen, úgy át fog kelleni írni "egy picit" a 20. század történelmének ezt a részét is.

Idáig is voltak olyan történészek, akik Hitlert valamilyen titkos Rothschild rokonnak vélték, mivel az akkori Rothschild báró és Adolf Hitler valóban többször is találkozott, erröl fényképek is vannak, és az is dokumentált tény, hogy ezek az illuminati körök juttatták hatalomra a nácikat. De nem, márcsak azért se, mert Hitler nem hasonlít egyik akkori Rothschildra se. Viszont a Rothschild általi istápolás nem véletlen, mivel Hitler V. György angol király törvénytelen gyermekeként született, söt, a Windsorokon keresztül rokonságban állt II Vilmos német császárral is.

Hitler halála felöl viszont már alighanem korábban kiszivárgott az igazság. Ne feledjük, hogy Hitler "hullájaként" egy feketére összeégett tetemet mutogattak az oroszok, és hogy állíttólag a fogsora alapján 100 százalékra azonosították. Ez minden. Sztálin tudott a Windsor titokról, és falazott az angol-szászoknak, mivel akkor már oda volt neki igérve Közép-Európa. Hitlert Canaris generálissal, a náci titkosszolgálat vezetöjével (ö szintén nagyon sok mindenröl tudott és titkoban összejátszott az angolokkal), Mengelével és még sok más kettös-ügynök vagy "hasznos" nácival együtt kimenetkítették Németországból. A müvelet titkosszolgálati fedöneve "Operation Paperclip" volt. Canaris számos kéme késöbb a CIAben folytatta, Mengele pedig Dr. Green néven folytatott nagysikerü emberprogramozó kísérleteket az USAban.

Arról, hogy Hitler valójában nem halt meg, a második világháború után is rengeteg mendemonda  terjengett, még a nagyszüleim is hallottak ilyeket.

Úgy tünik, mint ahogy a közmondás is mondja, valóban nem zörög a haraszt ha.. ez most a 21. század elején, hogy az internet utat adott idáig a hatalom által gondosan eltitkolt információk terjedésésnek, kezd beigazolódni.

Kiegészítökb. egy héttel a cikk írása után bukkantam a következöre a New York Timesban:

Az újság nemrég megszerzett CIA dokumemokra hivatkozva közölt le egy cikket, mely szerint az ún. "Operation Paperclip" nevü amerikai titkosszolgálati müvelet a náci háborús bünösök kimenekítésére valóban létezett, és hogy Dr. Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt tömeggyilkos "orvosa", 1945 után az USAban élt tovább. Még Mengele egyik 1956os fényképét is közlik. Ezek több mint 60 évig keményen eltitkolt dolgok voltak.


Mengele 1956ban:

Hát még ha majd a Hitler születése felöli nagy titok is egyszer kiderül! Személy szerint igenis hiszek benne, a kiszivárogtató forrás viszonylagos hitelessége és a fényképhasonlóság miatt.

Kiegészítö 2:



The second was that some felt that the new King was too sympathetic to Nazi Germany.  Following Edward's accession, the German embassy in London sent a cable for the personal attention of Hitler himself.  In part, it read: "An alliance between Germany and Britain is for him (the King) an urgent necessity."

V. György legidösebb fia, VIII. Edward trónralépése után a londoni német követség szigorúan bizalmas táviratot küld Hitlernek: Egy a náci Németország és Anglia közti szövetség az új király számára "sürgös szükségesség".

VIII. Edward alig egy évet töltött a trónon, le kellett mondania róla, mivel egy elvált nött vett el feleségül.

Nekem ez a mese arról, hogy egy elvált nö miatt mondott le a trónról, mindig is túl fantasztikusnak tünt. Ilyenre nem nagyon szokott lenni példa a Windsorok történetében. Mi van, ha úgy kényszerítették az illuminatik a lemondásra, mivel a dolog Németországgal másképp volt eltervezve, ö viszont kedvelhette a féltestvérét, Hitlert, és nem volt hajlandó ebben közremüködni, inkább lemondott. 

In October 1937, Edward and his wife - by now the Duke and Duchess of Windsor - visited Nazi Germany.  They met Hitler, dined with his deputy, Rudolf Hess, and even visited a concentration camp. The camp's guard towers were explained away as meat stores for the inmates.

Botrányos látogatást tesz VIII. Edward 1937-ben a náci Németországban. Találkozott Hitlerrel, majd Rudolf Hessel vacsorázott, söt, még egy koncentrációs tábort is meglátogatott.

Ugyan mit keresett Hitlernél, hisz 1937-ben már nem volt angol király, így nehéz elhinni, hogy valami kulcsfontosságú diplomáciai küldetésen volt.


Ho-ho-hó...



Nem tudom, észrevettétek-e, hogy Vilmos herceg most 2011-ben ugyanazon a napon, április 29-én nösült, amikor Adolf Hitler is feleségül vette Eva Braunt. Vilmos esküvöje pontosan 66 évvel történt Hitler esküvöje után. 
Nos, tudjuk, hogy Sátánka (666) nagyon otthon van a Windsor házban. 
Meg azt is, hogy a Windsorok valójában KEDVELTÉK Hitlert. 
Meg egyre több olyan állítás van manapság, hogy Vilmos herceg lesz az Új Világrend diktátora (az "Antikrisztus"), s hogy hasonlóan pusztító szerep van neki is szánva mint Hitlernek... 
Így nem kizárható, hogy Vilmos herceg esküvöi dátumának megválasztása nem volt véletlen egybeesés. 
üdv, 
nem_programozhato (cikkszerzö)

Úgy látom egyesek mégmindíg súlyos tévedésben leledzenek. Senki se gondolja azt egy pillanatig se, hogy Hitler nem egy báb volt. Szerintetek a háborúkat kik pénzelik? A bankok, és persze, hogy mind a 2 oldalt mert így éri meg nekik. ÉS köztudottan a Rotschildek a fejesek a bankvilágban, ergo Hitlert tökéletesen kézben tartották. Ha nem így lett volna anyagi források híján Hitler hamar elvesztette volna a háborút. 
Másodszor: Legújabb kutatások bebizonyították, hogy a zsidrákok által hazudott 6 millió helyett csak körülbelül mintegy 200-300 ezer zsidó halt meg. Az állítólagos gázkamrákban ciklon-b-t használtak ugye? Ami köztudottan nyomot hagy a falon és a talajban. Méghozzá kékes színű lerakódás jelenik meg a falakon használat után. Ilyen lerakódásokat a gázkamrákban nem használtak ergo a gázkamrás história egy hatalmas kamu. Továbbá ugye a hullákat el kellett égetni valahol, egy krematóriumban. Az égés viszont füstöt termel és ez pedig koromlerakódást okoz a kéményben. Természetesen nem találtak korom lerakódásokat egy kéményben sem ergó újabb ponton bukik a holokauszt sztori. Továbbá az elégetett hullák csontjait is el kell valahogy tüntetni nem? Ahhoz meg csontdaráló malmok kellenek. Ilyeneket viszont nem találtak egyik "haláltábor"-ban sem. AZ egész holokauszt egy nagy kamu. Ja és történelem könyvekben előszeretettel mutogatják a képeket ahol lesoványodott emberek hullái kupacokban állnak kocsikon. Azok valójában tifuszban meghalt német katonák hull

Harmadszor: A zsidó nem összekeverendők a cionistákkal és fordítva sem. Ugyanis a cionisták pontos megnevezése kazár cionisták. Ugyanis a kazárok beszivárogtak a zsidók közé felvéve a vallást, tehát ők ál-zsidók. Ők gyűlölik a zsidókat. Ezt a holokamu sztorit is ők hozták össze pár százezer zsidrák feláldozásával, hogy a tervüket kivitelezhessék. Vagyishogy létrehozhassák Izraelt ami a abban a térségben állandó konfliktusokat okoz, és hogy ezzel majd kirobbanthassák a harmadik világháborút. Merthogy a tervek szerint Izrael és az arab világ között robbana ki a háború és a világ többi országa is bele lesz kényszerítve a harmadik világháborúba. Izrael elpusztul, cionék meg elégedetten dörzsölhetik majd a tenyerüket.
Ausztriában eltüntették/felszámolták Hitler állítólagos felmenőinek sírját - a csontvázakat egyszer és mindenkorra eltüntették. Mondván hogy a sír zarándokhellyé vált és ez sokakat zavart. Vagy - azért mert így már nem lehet exhumálni és DNS-azonosító mintát venni a csontokból.








Tudomány
2011. február 13. vasárnap, 23:28

A féregjáratok, és az ebböl adódó idöutazás és mélységi ürutazás lehetösége valós dolog. Az ezzel kapcsolatos tudományos ismeretek jóval de jóval elöbbre állnak mint ami a jelenkori , „kisembereknek szánt“, erösen intézményesített tudományban el van ismerve. Valójában létezik egy jóval fejlettebb, „fekete tudomány“ is. A globális elit már évtizedek óta kapcsolatban áll földönkívüliekkel, aminek köszönhetöen létrejött egy a mélységi földalatti katonai bázisokon kialakított, szigorúan titkos kutatási rendszer, és emberek szük csoportja több ezer évvel magasabb fejlettségi szintre került a maradék emberiségtöl az ET-ktöl kapott ismereteknek köszönhetöen. Tudom, hogy ezek nem könnyen hihetö dolgok, és félek is, hogy a magyarság ezen helyzet tudatosításával, és ezen dolgok megértésével is úgy lesz, mint anno az 1940/50-es években volt a rádióhullámokkal, amikoris sokan még akkor se akarták elhinni, hogy létezhet egy számukra teljesen érzékelhetetlen elektromágneses spektrum  a  „levegöben“, amikor az elsö rádiókészülékük megszólalt a konyhájukban, hanem inkább szétszedték azt, és keresték benne a kisembereket.


Már Albert Einstein általános relativitáselmélete is leszögezte, hogy a tér és az idö valójában „görbe“, és függvénye olyan dolgoknak mint a gravitáció, s hogy emiatt például a háromdimenziós térben, amiben élünk, a háromszög szögeinek összege sem pontosan 180 fok. Aztán kimondja még, hogy az idö nem "abszolút" az univerzumban, nem telik mindenhol egyforma mértékben, hanem mindig viszonyított (relatív) egy adott helyhez, ami már önmagában is posztulálja az idöutazás lehetöségét.

Az idö kimondottan a fizikai anyag egyfajta tulajdonsága, és nem telik teljesen egyformán már magának a Földnek a gravitációs terében se!


Mint ahogy a cikk is írja, már egy lábnyi (30 centiméternyi) magasságnövekedés is a másodperc 90 milliárdod részével gyorsítja az idő múlását, arányban a gravitációs erö csökkenésével. Az idö lassabban telik ott, ahol erösebb a gravitációs tér. Az idö múlásának gyorsasága összefügg a mágnesességgel is!

De Einstein rájött más dolgokra is, ö volt az, aki lerakta az ún. Einstein-Rosen hidak, más szóval féregjáratok (vagy féreglyukak) elméletének alapjait is:

S mint ahogy a sulinet cikke is írja:


"Az Einstein-féle általános relativitáselméletnek számos, a józan ész számára meghökkentő következménye van. Közülük is talán a legbizarrabbak az úgynevezett féreglyukak: olyan „alagutak” a téridőben, amelyek kapcsolatot teremtenek két különálló világ vagy a mi világunk két távoli pontja között.Nemrég egy orosz elméleti fizikus olyan átjárható féreglyukak létezésének lehetőségéről számolt be, amelyek kellően stabilak és elég nagyok is ahhoz, hogy rajtuk keresztül akár intergalaktikus kapcsolatot létesítsünk...
A féreglyukak számos paradoxonra vezetnének (egyebek között lehetővé teszik az időutazást!)
...
A talán kissé meghökkentő lehetőséget - bár ebben a témakörben majdnem minden elképzelés rendelkezik ezzel a tulajdonsággal -, hogy univerzumunk egy féreglyuk, más néven Einstein-Rosen híd belsejéből született, Nikodem Poplawski (Indiana University) vázolta fel legújabb tanulmányában"

A jelenkori szigorúan eltitkolt valóság az, hogy a wikipédia és a sulinet állításaival szemben a féregjáratok létezése már messze nem elméleti, hanem nagyonis gyakorlati, Poplawski elmélete pedig helyes (bár valószínüleg még ö se tudja).


 A féregjáratok létrehozásának technológiáját kb. 30 évvel ezelött megkaptuk a szürke ET-ktöl, mert igen,  ezt a „trükköt“ használják a tölünk jóval fejlettebb civilizációk is a mélységi  ürutazásra, s ennek köszönhetöen gyakorlatilag már mi is egy perc (!) alatt képesek vagyunk teleportálni bárkit a Marson levö titkos katonai ürbázisunkra, lásd például ezt a cikket:


Féregjáratok segítségével már képesek vagyunk eljutni távoli csillagrendszerekbe is. Igen, már most. De az egész el van titkolva.

A féregjáratok gyakorlati létezésére egyébként az ET-ktöl függetlenül is rájöttünk, még valószínüleg az 1940-es években. Az egész akkor kezdödött, amikor egy amerikai hajógyárban gigantikus elektromos töltés alkalmazásával próbáltak hajótesteket összehegeszteni, s amikoris nagyon fura dolgok történtek: a hajótest közelében található kisebb alkatrészek egyszerüen eltüntek, valahova teleportálódtak. Mint késöbb kiderült, a hajótest körül egy ilyen Einstein-Rosen híd (féregjárat) alakult ki.

Ennek a felfedezésnek köszönhetöen jött létre késöbb az ún. „Philadelphia Experiment“, melynek részletei máig titkosak. 


Rossz nyelvek“ szerint az amerikaiknak már akkor az 1940-es években sikerült egy hajót több tíz mérfölddel messzebbre teleportálniuk ezen kísérlet keretében! A bizarr történetröl késöbb, a nyolcvanas években film is készült:


A féregjáratok kialakulása összefügg a(z elektro)mágnesességgel. A mágnesesség az a „mágikus erö“, amit bár tökéletesen tudunk matematikailag modellezni, azt viszont egyáltalán nem értjük máig se, miért jön létre, és hogy mi is lehet a lényege, s hogy miért is van hatással nemcsak a térre, de az idöre is.

  De nem megyek további részletekbe a féreglyukakat illetöen, mert az felül lenne minden jelenlegi (kis)emberi felfogóképesség határán. Esetleg annyit, hogy az ET-ktöl átvett technológiák segítségével ún. pszichés tulajdonságokkal rendelkelkezö emberek agyhullámainak felhasználásával  is tudunk féregjáratokat létrehozni. Az egész azt  a (nyilvános)  emberi tudománny által idáig keményen elvetett nézetet látszik igazolni, hogy spiritualitás (a lélek) és a fizikai világ „létrehozása“ közt komoly összefüggések vannak, s ahogy ez a weboldal is írja:


"Néhányan odáig elmennek, hogy azt mondják, a magasabb tudásra való törekvés ördögi dolog.És bár más szinten, ugyan ez a helyzet sok tudóssal is. Megértik a dolog mechanikáját, de sokan elutasítják, hogy a spiritualitást vigyenek bele és ragaszkodnak a mechanikus törvényeikhez. Mindkét megközelítés önmagában hibás, mert egyik sem veszi figyelembe a másik érveit és egyik sem veszi figyelembe vagy ismeri el az érzések és érzelmek valódi természetét. Viszont az érzések és érzelmek a megoldás kulcsai. Az érzéseken és érzelmeken keresztül jön létre és ölt formát a valóság."


Ennek a pár sornak azon emberek szemében, akik tudnak ezekröl a féregjáratos és teleportálós technológiákról, ugyancsak bizarr, kettös értelme van...

Akit esetleg bövebben érdekelne a téma, az keressen utána a  „Montauk project“-nek, és az ún. „Montauk chair“-nak.

S végül hadd jegyezzem meg, hogy mindezt tölük kaptuk:


Gray Alien Caught on Tape




Így telepatikusan, agyhullámok segítségével tudunk kommunikálni velük (érdemes végig megnézni):


Alien interview at Area 51's S-4 complex




A félelmetesen kifinomult elmeprogramozó és elmebefolyásoló technológiáikat is tölük kapták a globalista titkosszolgálatok.

További ajánlott:
Az Univerzum titkai a Kabbalában, idöjóslatok a Bibliában










Ezotéria
2011. február 04. péntek, 00:05

Azt mondják, a 20. század nagy zsidó tudósai, mint Albert Einstein vagy Teller Ede, igazából „lestek“ valahonnan, amikor elöbbi megírta a máig megcáfolhatatlannak tünö általános relativitáselméletét, vagy utóbbi kifejlesztette a hidrogénbombát. Ezt az irományt a Kabbalának hívják, mely igazából nem teljesen zsidó eredetü, hanem még a Babilont megelözö idökböl származik, a néhai Atlantiszról, a mai északi Atlanti-óceán területén egykor létezö, elsüllyedt földrészröl. Atlantiszon nagyon erös ET aktivitás volt, és egy mai szemmel is fejlett civilizáció létezett. Ezért találhatóak a Kabbalában is meghökkentöen fejlett tudományos koncepciók leírásai , mint a multidimenzionális univerzum, utalások arra, hogy a tér és az idö „összenyomható“ (amit késöbb Einstein belefoglalt az általános relativitáselméletébe immár matematikailag modellezett formában), aztán a hét asztrális sík, mely közül a második sík lényegében a mai elektromágneses spektrumot írja le. Ez utóbbi mondat egyáltalán nem feltételezés, hanem tény.

 A mai Bermuda szigetcsoport Atlantisz egy apró fennmaradt része. A rejtélyes „Bermuda háromszög“, melyben már oly sok hajó és repülö tünt el nyomtalanul az idök folyamán, pedig egy máig néha aktivizálódó ún. csillagkapu (komprimált hipertér, tér-idös féregátmenet), mely az univerzum egy távoli pontjára „dobja át“ a bele került objektumokat, és melyet még a régi atlantiszos idökben alakítottak ki az ET-k (az egykori „isteneink“), hogy eljussanak hozzánk.

A Kabbala egyes kriptikus, okkult szövegeit évezredekig senki se értette igazán, ez a helyzet nagyjából a 19. század második felétöl változott meg, „köszönhetöen“ néhány sátánista zsidó tudósnak.

A másik ránk maradt régi írásos dokumentum, a Biblia, számos modernkori eseményt hihetetlen precizitással jósol meg, különösen János apostol Jelenések Könyvének jóslatai figyelemreméltóak. 2000 évvel korábbról megjósolta például a napjainkban valóban kialakulóban levö „új babiloni“ globális világrendszert (amiröl Molnár F Árpád is állandóan beszél). És ez nem volt véletlen. A bibliai prófétáinknak alighanem valakik szintúgy „súgtak“. Legnagyobb valószínüséggel idöutazók a jövöböl: ET-k vagy emberek. A néhai János apostol egy hajléktalan, római kényszermunkára fogott jelentéktelen emberke volt – honnan tudhatta volna megjósolni máskülönben, hogy mi lesz 2000 év múlva? Márpedig megtudta.

Rossz nyelvek“ szerint mára az illuminátusoknak is sikerült megszerezni a szürke ET-ktöl egy bizonyos „jövöbe látó üveg“ technológiáját (az ún. „looking glass“-t), mely valójában szintúgy a jövö eseményeit „letapogató“ tér-idö kompressziós, miniatür féregátmenet, mellyel a jövö potenciális alakulási lehetöségei jósolhatóak meg. Itt egyébként kíváncsi lennék arra is, honnan és mikorról ered, valamint mi volt valójában a népi kultúrában is sokat emlegetett „jósgömb“.

Akit érdekel bövebben is az illuminatik „jövöbe látó üveg“-je, és tud angolul, annak ajánlom ezt:


A Kabbalát illetöen pedig ezeket a videófilmeket:
Nem léteznek törölték .
További ajánlott:
Titkolt dolgok: féregjáratok és idöutazás










Tudomány
2010. november 14. vasárnap, 21:57
Tisztában van azzal a tisztelt olvasó, hogy azokkal a kísérletekkel, amiket a CERN több kilométer átméröjü részecskegyorsítójával (lásd kép) a svájci-francia határ alatt folytatnak, a tudósok gyakorlatilag Istent játszanak? A kísérletek próba-szerencse alapúak, és senki nem tudja elöre, milyen nem várt hatásokat válthatnak ki bolygónkra, amennyiben például sikerül a tudósoknak elöidézni egyszer egy anyagot beszippantó, mesterséges fekete lyukat. A tudósok azzal érvelnek, hogy egy ilyen fekete lyuk nagyon gyorsan meg is fog szünni, és nem lesz ideje anyagot magába szippantani. És mi van, ha mégis lesz?

 Ez a CERN projekt legjobban az orosz ruletthez hasonlítható. Vezetö tudósai ennek ellenére az illuminati hatalmasságok által garantált totális immunitást élveznek, totális arrogancia mellett végeznek nemcsak nyilvános, hanem rengeteg szigorúan titkos kísérletet is.

Mint ahogy például ezen ausztrál újság kritikus hangvételü cikke is leszögezi még 2008ból:


 In mid-August, in a chamber deep underneath the Swiss-French border, physicists will switch on a machine that might produce the first man-made black holes. The experiment will be carried out with the most powerful atom-smasher ever built — the Large Hadron Collider. In a few months' time, the machine will push bunches of subatomic particles round and round a 27-kilometre-long ring at almost light speed, and then bring them into a head-on collision. Rising from the debris of the impact, according to some theories, could be minuscule black holes.

2008 augusztusában idáig példátlanul nagy energiaszintre lettek szub-atomikus részecskék felgyorsítva abban a 27 kilométer kerületü földalatti "csöben", majd a felgyorsítás után ütköztetve, hogy aztán - a tudósok bizonyos elméletei szerint - anyagot beszippantó fekete lyuk jöjjön létre. Egy  ilyen szubatomikus részecske (nagyságban kisebb mint "10 a mínusz kilencediken" méter) akkora energiaszintre van felturbózva, mely megfelel egy repülögépanyhajó kinetikus energiájának, több billiós a höfoka, és nagyjából akkora pusztítást is végezne, mint egy repülögépanyahajóval való ütközés, amennyiben kiszabadulna abból a hatalmas földalatti csöböl.

 Armageddont szerencsére idáig nem okoztak, az viszont ki tudja miért, nincs nagy dobra verve, hogy az elmúlt egy-két év számos földrengése és vulkánkitöréseinek ideje gyanúsan egybeesik a CERN részecskegyorsítójának "hibás üzemmódjával". 2008 áprilisának és májusának fordulóján például több üzemzavar is volt a CERNben (ebben a kísérleti üzembehelyezö fázisban volt a legtöbb), "valami" kiszabadult a részecskegyorsítóból a Föld belseje felé. Ugyanezzel egyidöben súlyos földrengés volt Chilében, és szokatlanul sok vulkán tört ki világszerte, pl. az Etna Olaszországban, a Karimsky nevü vulkán Kamcsatkán, stb. Senki, az égvilágon senki nem foglalkozott komolyan annak a lehetöségnek a kivizsgálásával, hogy ezeknek az eseményeknek közük lehet-e a CERN részecskegyorsítójából üzemzavar esetén kiszabaduló energiamennyiségekhez. Mint tudjuk, vulkánkitöréseket és földrengéseket közönséges mikrohullámú energiával (HAARP) is elö lehet idézni, így a részecskegyorsítóból kiszabaduló iszonyatos elektromágneses és egyéb energiák is potenciálisan okozhatnak nem várt eseményeket.

 Ugyancsak 2008 áprilisának vége felé valami destabilizálta a Föld keringési pályáját, ami miatt a Szojuz ürhajó ballisztikus leszállási(becsapódási) pályája is jóval meredekebbé vált, a várt értékeknél jóval nagyobb eröterheléssel súlytva a kozmonautákat, és az ürhajó a várt helytöl 300 kilométerrel odébb szállt le Kazahsztánban.


Hogy konkrétan ebben az esetben mi váltotta ki ezt a pályamódosulást, a kozmonauták nem tudtak rájönni.

Kevesen értik azt is, hogy a CERNben valójában Albert Einstein relativitáselméleteinek legvadabb állításainak igazolásával, és még ettöl is örültebb dolgokkal foglalkoznak. A kísérletek sikeréröl/kudarcáról nem mindig hoznak nyilvánosságra adatokat, sok a titkos kísérlet.

Titokban állítólag foglalkoznak ún. "dimenzionális kapuk" nyitásával is. Mint tudjuk, szilárd anyag mint olyan nem létezik, a szilárdság csak illúzió. Az anyag atomokból áll, amiknek viszont nincs egy szilárd pontjuk, hanem atommagból és körülötte keringö részecskékböl állnak. Az atommag és a részecskék közti tér üres, és olyan nagy, hogyha mondjuk egy atommagot egy 1 EUROs érmének képzelünk el, akkor az atom nagyságát az elektronok keringési pályájaival együtt akkorának kell elképzelni mint egy templomot. S ami még ettöl is észbontóbb: már a kvantumfizika is tudatában van annak, hogy sem az atommagok, sem a körülötte levö részecskék sem szilárdak (a szilárdság pusztán a szemünk által keltett illúzió), hanem ezek is rezgö energiából álló "energiacsomócskák". Az univerzumban semmi se szilárd, hanem minden rezeg, és rezgések által is terjed. Az "anyag" mint olyan tulajdonképpen nem más, mint az univerzumban található, rezgésben levö energia egyik fajtája. Az elektromágneses spektrumú (nem anyagi) energia szintén rezeg, és különbözö interakciókba képes lépni az anyagi jellegü energiával. És itt érkezünk el a lényeghez: az elektromágneses energiát úgy is el lehet képzelni, mint az anyagi jellegü energiával egy térben létezö párhuzamos dimenziót. Míg az anyagi jellegü energiát érzékelni tudjuk az érzékszerveinkkel, az elektromágneses energiák spektrumára ez már nem egészen érvényes: a röntgensugarakat v. a rádióhullámokat már nem érzékeljük, pedig tudjuk, hogy objektíve léteznek, méghozzá velünk egy térben. A feltételezés az, hogy az univerzumban nemcsak anyagi jellegü és elektromágneses energia létezík, hanem ezekkel egy térben létezhetnek még más, számunkra egyáltalán nem érzékelhetö dimenziókat képezö energiafajták is. Ezekbe a számunkra egyelöre nem érzékelhetö párhuzamos dimenziókba való "kapuk" kinyitásával, pontosabban mondva, ezekkel az energiafajtákkal valamilyen módon való kölcsönhatásba lépéssel is foglalkoznak a CERNben.

 Azt már a csillagászok is feltételezik, hogy az univerzumban az általunk érzékelt anyagon és elektromágneses energián kívül még létezik ún. "sötét anyag" is. Öszintén szólva, nem nagyon szeretem ezt az elnevezést, mivel valójában nem sötét, hanem a szemünk által egyáltalán nem érzékelhetö (transzparens) energiáról van szó, amit hasonlóan a rádióhullámokhoz egyáltalán nem tudunk érzékelni, és úgymond "keresztül tudunk lépni" rajta anélkül, hogy érzékelnénk.


Az pedig már az illuminatik "vallása", hogy a különbözö dimenziók közti átlépések igenis lehetségesek, az anyagi energia átalakítható oda-vissza más dimenzióknak megfelelö energiává, és hogy a nem anyagi jellegü energia terjedése a fénytöl is jóval gyorsabb(majdhogynem "azonnali"), és ez az amit a más galaxisokból a Földre érkezö földönkívüliek is alkalmaznak, és hogy állítólag a Földre az idegenek által telepített ún. "csillagkapuk" által, amikbe "belépvén" más dimenzióba lépünk be, iszonyatos nagy távolságokra vagyunk képesek magunkat teleportolni szinte "azonnal", pl. akár a Tejútrendszer külsö peremére is. Míg ugye az elektromágneses energia max. fénysebességgel, a fizikai anyag pedig ettöl is lassabban képes csak terjedni, ezek a korlátok ezekre a "fentebbi" dimenziókra (energiafajtákra) már nem érvényesek. Vannak még olyan pletykák is, hogy az amerikai hadsereg ürflottája (US Space Command) állítólag rendelkezik ezzel az idegenektöl szerzett csillagkapus technológiával. Nos, természetesen elhiszem, de elötte látni szeretném.








Ezotéria
2010. december 14. kedd, 22:49

A legörültebb sorok fognak következni, amiket valaha is írtam. Magam se tudom, mennyi a realitás, és mi a fantázia abból, amiröl most írni fogok (ergo ezért van a cikk az „ezotéria“ kategóriában). Nemcsak a „konspiratív interneten“, de könyvekben is rengeteg információ jelent meg az elmúlt idöben földönkívüli élet létezéséröl. S megdöbbenésemre majdhogynem az összes, egymástól független forrás, nagyvonalakban ugyanarról beszél. Amin egykor gyerekkoromban, mint fantázia- vagy mesevilágon, csak nevetni tudtam, amiatt most kezd a mosoly az arcomra fagyni.


Létezik-e élet bolygónkon kívül, s ha igen, hogy nézhetnek ki ezek a kreatúrák? Vajon hasonlítanak-e az emberre?

Élet az univerzumban állítólag csak olyan bolygókon alakulhat ki, ahol hasonló a környezet a Föld bioszférájához. A tudattal rendelkezö anyag (vagyis az élö anyag) kialakulási lehetöségei és evolúciós pályája nagy mértékig determinisztikus szerte az univerzumban. Hasonlóan viszont ahhoz, mint ahogy két teljesen egyforma ember se létezik, úgy két, teljesen azonos evolúciós rendszerrel rendelkezö bolygó se létezik. Az egyikben az egyik, a másikban egy másik faj éri el a legmagasabb fejlettségi szintet. Nagy általánosságban azoban az univerzumban bioszférával rendelkezö bolygók élövilága ugyanazon fejlödési séma szerint alakul az idö függvényében. Az egész folyamat tulajdonképpen elöre programozott. Bioszférával (élö anyaggal) rendelkezö bolygók százezrein, millióin, szerte az univerzumban. Amikor egy evolúciós rendszer egy bolygón elér egy bizonyos fejlettségi szintet, képes kapcsolatot teremteni más bolygókon található evolúciós rendszerekkel, s elkezdik kölcsönösen befolyásolni egymást (analóg módon ahhoz, ahogy az emberek is kommunikálnak egymással).

S most a legérdekesebb: szinte az összes forrás azt hangoztatja, hogy a földi civilizációval idáig kapcsolatot teremtö földönkívüliek egy része nálunk jóval de jóval magasabb fejlettségi szinten levöHÜLLÖK. Nem emlösök, hanem földönkívüli (sárkány)hüllök. Az ún „reptilians“. A teljesen ember kinézetü, viszont alakváltoztatásra is képes ember-sárkányhüllö hibrideik évezredek óta itt élnek közöttünk, és rejtve uralkodnak felettünk. Ök képezik a sátánista illuminatik jelentös részét.

Nem bolondultam meg! Aki nem hiszi, az olvasson bele David Icke: „A mátrix gyermekei“ c. könyvébe. Vagy nézzen bele Molnár F. Árpád videóiba. Söt, egyszer valaki elkezdett beszélni a „gyíkemberekröl“ („lizard people“) Benjamin Fulford fórumán is. Kapva az alkalmon, feltettem a kérdést, hogy ez a jelenség vajon mítosz vagy esetleg valóság? Megrökönyödésemre, míg többen úgy voltak vele mint én (nem tudták mire vélni), addig ilyen és ehhez hasonló válaszok is jöttek:


I have seen somebody shift. They did not make it to the full change, but I clearly saw an outline of the entity trying to change and I saw the eyes change. During the moment of change, the person was about 18 inches from my face. I did not imagine it or “get it from a movie.” What I saw did not resemble anything in a movie.
nai2010

PS: It is very frightening to experience something like this.

Comment by nai2010 on November 23, 2010 @ 1:14 am

Én már láttam valakit alakot változtatni. Nem alakult át teljesen sárkányhüllövé, de tisztán lehetett látni annak a bizonyos entitásnak a körvonalait körülötte, és a szemei is teljesen megváltoztak.
...
PS: rendkívül ilyesztö ilyesmit megtapasztalni

A legenda szerint amikor ezek a sárkányhüllök megérkeztek pár tízezer évvel ezelött a Földre, egyrészt „felnemesítették“ az akkor még csak állati szinten létezö majomembert intelligens lénnyé, hogy az társadalmakba szervezödjön, tudjon beszélni és beszédet megérteni, ami által könnyebben utasíthatóvá(rabszolgásíthatóvá) váljon, plussz a felnemesített rabszolgaember mellé létrehoztak méghibrid ember-sárkányhüllö példányokat is, és igen, ezek a hibrid példányok lettek az emberiség uralkodói, elnökei, vezetö bankárai - más szóval a leigázói évezredeken át. Értsd: mind a mai napig, bár mára a jelenség nem annyira gyakori, de létezö az illuminatik köreiben. Ezek a hibridek teljesen úgy néznek ki mint az emberek, végülis valóban hús-vér emberek, viszont képesek (részben) alakot változtatni, erre a jelenségre célzott ez az ember is a hozzászólásában. Ennek az „alakváltoztató jelenségnek“ én már annyi, egymástól független beszámolójával találkoztam könyvekben és az interneten egyaránt, hogy a dolog kezd teljesen összezavarni, és tényleg nem tudom, mit gondoljak felöle.

Mint ahogy a szemünk, a hajunk, a börünk színe, az arcvonásaink alakulása, vagy növények esetében még az is, hogy képes-e mondjuk legyeket fogni, és felemészteni azokat, ez az alakváltoztató tulajdonság is az élölény DNS molekulájának láncolatától függ. A DNS mint tudjuk olyan mint egy rengeteg kódolt infomációt tartalmazó DVD lemez, az „élet DVD lemeze“. Az egysejtüektöl kezdve a növényeken, az állatokon, az emberen át, egészen a tölünk jóval magasabb fejlettségi szinten levö földönkívüli fajokig, mindegyik sejtjeinek vannak DNS molekulái, amikbe az élölény tulajdonságai vannak belekódolva.

Ha egy ilyen ember-sárkányhüllö hibrid a múltban házasságot kötött egy másik ember-sárkányhüllö hibriddel (pl. uralkodóházaik keretein belül), az utód szintén képes volt az alakváltoztatásra. Ha viszont "normális emberrel" kötött házasságot, az utód már nem volt alakváltoztató hibrid, viszont tipikusan intelligensebb és érzéketlenebb, „pszichopátikusabb“ ember lett az átlagostól.

S most tegyünk egy kitéröt:

Tudományosan bizonyított és dokumentált, hogy amikor az 1930-as években ausztrál kutatók egy addig a világtól teljesen izolált bennszülött törzsre bukkantak a dzsungelben valahol Papua Uj Guineában, és mihelyt a bennszülöttek meglátták a repülöjüket és egyéb fejlett technikai eszközeiket, azonnal Istenként kezdték el imádni a kutatókat!

A nagy kérdés: a homo sapiens is, még pár ezer évvel ezelött is, ilyen „istenekkel“ lehetett kapcsolatban? De vajon miféle „istenekkel“?

Mert ugye kultúrától és nemzetiségtöl függetlenül az összes régi emberi civilizáció fennmaradt mondáiban, népmeséiben ugyanazok a fantasztikus elemek vannak jelen: „istenek“, aztán sárkányok és más fantasztikus szörnyek stb. Ilyen szempontból nem különbözik a régi kínai civilizáció az ösi inka civilizációtól, söt, ugyanilyen fantasztikus lények tömkelege található az egyik legrégibb fent maradt írásos dokumentumunkban, a bibliai Ószövetségben is!

Vajon honnan a sárkányok eredete? Mik voltak ezek? Sárkányölö Szent György, az ösi kínai kultúra sárkányai, na és a londoni City (vagyis a korábbi templomos lovagok, majd a szabadkömüvesek) sárkányai egyaránt ...

Nos, innen!!!

Sárkányok = földönkívüli hüllök. Ehhez hasonlók:


Mondom hasonlók, mivel a fenti csak fantáziakép, a Star Trek-böl. A furcsasága viszont az, hogy úgy 80 százalékban hasonlít azokra a leírásokra, amik ezekröl a földönkívüli sárkányhüllökröl keringenek a „konspiratív interneten“.

Nem túl közismert a dolog, de gyakori jelenség a hollywoodi produkciók vagy akár a jelenkori angolszász irodalom esetében, hogy az eltitkolt valóság mint fantázia van tálalva filmekben, regényekben. Ennek egyik tipikus példája Orwell "1984" c. regénye is, melynek tartalma meghökkentö módon kezd valóra válni, és ami egyáltalán nem véletlen: George Orwell (valódi nevén Eric Arthur Blair) nagyon közel állt a tüzhöz, oszlopos tagja volt az egyik legsötétebb, a ´40-es években még 100%ban a hatalom csúcsán álló okkult titkos társaságnak, a Fabian Society-nek (a Bilderberg csak késöbb, az 50-es években alakult meg). Orwell innen merítette az „ihletet“, a könyvében szereplö dolgok ezekben a titkos társaságokban már a 40-es években tárgyalva voltak, és egyáltalán nem fantázia szüleményei, mint ahogy a médiákban tálalva van. Egy másik ilyen fura alkotás a 2002-ben készült "Minority Report" c. amerikai tudományos-fantasztikus (?) film is, Steven Speilberg rendezte. Nehogy ez is 20-30 év múlva valósággá váljon. A film központi témája az idöutazás. Tudjuk, hogy ekörül léteznek erösen eltitkolt dolgok a valóságban is, mint példáult a Philadelphia Experiment vagy a Project Montauk (google..). Mindenesetre figyelemreméltó, hogy megszülethetett egy film, mely azt tárgyalja, milyenek a viszonyok egy olyan társadalomban, melyben az idöutazás mindennapos dolog. És ha már Spielbergnél tartunk, emlékszik még valaki E.T. „fantáziafigurájára“? Hogy hasonlít erre? Biztosan csak véletlen......


A kép állítólag egy fogságba ejtett, majd elpusztult ún. „szürke földönkívülit“ abrázol. Valódit. Jelen korunkban állítólag ezek látogatnak minket a legtöbbet, és összehasonlíthatatlanul fejlettebb technológiákkal rendelkeznek mint mi. Állítólag állandó bázisaik is vannak a Földön, messze a lakott területektöl, az óceánok alatt. Egy ilyen szürke földönkívüli meghökkentö „háztartásbeni látogatása“ volt viszont a témája az egyik Larry King show-nak 2008-ban, ahol egy a háztulajdonos által készített állítólagos videófelvételt is mutattak róla:

CNN Larry King Live/ Space Alien Caught On Tape Reanactment o



Akit érdekel a téma, az keressen utána a googleban a „grey alien pictures“ keresökifejezést használva. Információk tonnája található ezekröl a szürke földönkívüliekröl az interneten.

 Sajnos úgy tünik, sok ember, aki tud ezekröl a dolgokról, és személyes tapasztalai is vannak földönkívüliekkel, nem mer nyíltan beszélni róluk, mert komolytalaníthatná magát a környezetében, többen egészen biztosan nem normálisnak kiáltanák ki. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a jelenség nem létezö. A „konspiratív interneten“ olvashatók olyan információk is, hogy valamikor 2012 tájékán hivatalosan is el lesz ismerve a nagynyilvánosság elött ezeknek a lényeknek a létezése. Nos, hagyjuk magunkat meglepni.
Még több videó a kis szürkékröl:

Gray Alien Caught on Tape



Állítólag így telepatikusan, agyhullámok segítségével tudunk kommunikálni velük (érdemes végig megnézni):












Ezotéria
2011. január 03. hétfő, 01:20

 Itt az ideje, hogy aprópénzre váltsam, amit a cikk elsö részében írtam a földönkívüli ember-sárkányhüllö hibridekröl, melyek állítólag képesek az alakváltoztatásra is (nem csavarodtam be). Szó lesz még a készülöben levö „hamis UFO invázióról“ is, melynek müholdakról történö, holografikusan kivetített módszertanát a titkos „Project Bluebeam“ keretében már rég lerakta az amerikai hadsereg. A technológia készen áll, már csak az esetleges bevetésre vár, amennyiben a globális elit egyszer tényleg úgy döntene,hogy az „Al-Kaida“ után jöhet a másik nagy mesterséges mumus, az emberiséget veszélyeztetö gonosz földönkívüliek...
  
Mielött bárki is belefogna a cikk olvasására, erösen ajánlott végigolvasni annak elsö részét:


Különösen ezt a két bekezdést:

 Szinte az összes forrás azt hangoztatja, hogy a földi civilizációval idáig kapcsolatot teremtö földönkívüliek egy része nálunk jóval de jóval magasabb fejlettségi szinten levö HÜLLÖK. Nem emlösök, hanem földönkívüli (sárkány)hüllök. Az ún „reptilians“. A teljesen ember kinézetü, viszont alakváltoztatásra is képes ember-sárkányhüllö hibrideik évezredek óta itt élnek közöttünk, és rejtve uralkodnak felettünk. Ök képezik a sátánista illuminatik jelentös részét.

...

A legenda szerint amikor ezek a sárkányhüllök megérkeztek pár tízezer évvel ezelött a Földre, egyrészt „felnemesítették“ az akkor még csak állati szinten létezö majomembert intelligens lénnyé, hogy az társadalmakba szervezödjön, tudjon beszélni és beszédet megérteni, ami által könnyebben utasíthatóvá(rabszolgásíthatóvá) váljon, plussz a felnemesített rabszolgaember mellé létrehoztak még hibrid ember-sárkányhüllö példányokat is, és igen, ezek a hibrid példányok lettek az emberiség uralkodói, elnökei, vezetö bankárai - más szóval a leigázói évezredeken át. Értsd: mind a mai napig, bár mára a jelenség nem annyira gyakori, de létezö az illuminatik köreiben. Ezek a hibridek teljesen úgy néznek ki mint az emberek, végülis valóban hús-vér emberek, viszont képesek (részben) alakot változtatni

 Hihetetlen? Az. Pláne azok számára, akik csak a „hivatalos médiumokat“ olvassák, azokon túl nem létezik számukra világ. Még szerencse, hogy extrémül ritkán bár, de a vezetö médiumokban is jönnek le fura dolgok... Nézzük csak, milyen „érthetetlen“ hírt is hozott le az AP hírügynökségtöl 1995. február 18-án a Los Angeles Times újság:


WASHINGTON — Eighty-two Republican members of the House of Representatives are calling for the immediate resignation of the American Bar Assn.'s president for referring to some members of Congress as"reptilian bastards." In a letter to ABA President George Bushnell, a Detroit lawyer, the GOP members called his phrase "a reprehensible and unforgivable insult" to House Speaker Newt Gingrich (R-Ga.) and other Republicans.  

82 republikánus kongresszusi képviselö követeli, hogy azonnal mondjon le az Amerikai Ügyvédi Kamara elnöke, George Bushnell, mivel az „sárkánygyík gazembereknek“ („reptilian bastards“) nevezte az Egyesült Államok Kongresszusának egyes képviselöit, többek között Newt Gingrich republikánus házelnököt. 

Nah? 

Mítosz vagy valóság, a „sárkányhüllö“ („reptilian“) szónak az amerikai és globális hatalmi elit legfelsöbb köreiben kétségkívül jelentése van!

Más: hallott már a tisztelt Olvasó egy bizonyos Cathy O Brianröl, idösebb George Bush amerikai exelnök egykori „információhordozó“ (de facto) rabszolgájáról, ki késöbb könyvet írt, és alaposan ráborította benne a bilit "fönökére".  

A könyv címe: "Trance Formation of America" ( megrendelhetö innen - katt! ) 

Számos sokkoló idézet fent van belöle az interneten is, pl. itt: 


A könyvet évekkel ezelött megrendeltem és kiolvastam én is. Nézzük, mit is ír Cathy a 165-ös oldalon: 

 “Bush’s most effective example of “You Are What You Read” in his book About Faces occurred during his reading of the page depicting lizard-like “aliens” from a ‘”far-off, deep space place”. Claiming to me to be an alien himself, Bush apparently activated a hologram of the lizard-like “alien” which provided the illusion of Bush transforming like a chameleon before my eyes. “

Bush legjobb példája a könyvben arra, hogy „az vagy amit olvasol“, az volt, amikor egy állítólag „gyíkszerü földönkívülit“ abrázoló oldalra lapozott. Azt állítva, hogy ö maga is földönkívüli (hibrid), Bush nyilvánvalóan egy „gyíkszerü földönkívülit“ kivetítö hologramot aktivált valahogy, mely azt az illúziót keltette, hogy idösebb George Bush a puszta szemeim elött kaméleon módjára elkezdett alakot változtatni!!

Szegény Cathy, ö még nem tudhata, hogy az nem hologram volt!

Azt mondják, ez az alakváltoztatós jelenség ember-sárkánygyík hibridek esetében a szemeknél kezdödik, legelöször azok kezdenek lassan átváltozni, majd fokozatosan az arc és a kezek is.

Éppenséggel az interneten is található egy felettébb érdekes videó idösebb George Bushról, amint egy CNN interview alatt fura jelenség figyelhetö meg a szemeinél. Bush jobboldali szemének pupillái többször is fura alakot öltenek, hasonlóvá válnak mint a macskák vagy a gyíkok szemei. Az emberi szem pupillája ugye kör alakkú, míg Bush pupillái többször is függöleges csík alakúvá változnak a gyíkokéhoz hasonlóan! 0:35-nél pedig a jobboldali szeme megmagyarázhatatlan módon teljesen kifehéredik, a kamera ekkor hirtelen átvált Bill Clintonra. 

David Icke -The New Age Deception & Cointelpro




 Project Bluebeam

A „konspiratív interneten“ már évek óta kering a hír, mely szerint a globális elit egy ún. "hamis UFO invázió“ kivitelezésére készül. Az UFO-k legtöbbje viszont müholdakról kivetített hologram lesz, a maradék pedig az amerikai hadsereg birtokában levö titkos antigravirációs légieszköz. Ez elsö olvasatra nevetségesen hangozhat, aki viszont tisztában van azzal, hogy hol tartanak jelen korunkban a holografikus technológiák, az már nem tartja annyira nevetségesnek. Ezek a müholdas holografikus technológiák az amerikai hadsereg „Project Bluebeam“ keretén belül lettek titokban kifejlesztve.  

 Végülis az „Al-Kaidának“ nevezett mumus is 100 százalékig mesterséges volt, valójában a titkosszolgálatok – föleg a Mosszad és CIA - álltak mögötte, igény szerint... Miért ne kreálna hát az elit újabb mesterséges mumusokat az emberiség manipulálása céljából, ha egyszer az annyira ostoba, hogy mindent bevesz, amit a CNN vagy a BBC mond. Egy hamis UFO invázió keltette pánikkal ugyanis a globalisták valóra válthatják a már évszázadok óta dédelgetett céljukat: a globális világhatalmat. Az emberiség halálra fog rémülni a sok UFO hologramtól az égben, és a szintén sok színlelt amerikai UFOs elrablástól, veszélyeztetve fogja érezni magát mint faj egy vélt „fejletebb fajtól“. S ekkor azonnal tálalva is lesz a megoldás! Az emberiségnek egyesíteni kell minden erejét, mivel a „gonosz felsöbbrendü faj“ elöl csakis egy globalista világkormány lesz képes megvédeni minket...

Egy dolgot szögezzünk le: egy tölünk jóval fejlettebb fajnak soha nem lenne szüksége arra, hogy a legmodernebb technológiái bevetésével igázzon le minket! Analógia: mi sem járunk harckocsikkal a tyúkudvarba! Mi is csak egyfajta "primitív baromfiudvar" vagyunk az idegenek szemében. És annyira érdekli öket a mi lelkivilágunk és „kultúránk“, mint minket a baromfiudvar viszonyai. Az annunakik (sárkánygyíkok) is, melyekröl elöbb írtam, tulajdonképpen már több ezer éve itt vannak velünk, és manipulálnak, uralnak minket az eliten keresztül. Anélkül, hogy tudnánk. Söt, nagy a valószínüsége, hogy ök fejlesztették fel a primitív majomembert is sok ezer évvel ezelött intelligensebb lénnyé.

 Mindenfajta nyílt és látványos „UFO invázió“ tehát nagy valószínüséggel csakis a saját elitünk által elöidézett lesz! Nem biztos, hogy be fog következni, de amennyiben netán mégis, ezek az információk jussanak mindenki eszébe! Az idegeneknek nincs szükségük „látványosan elfoglalni minket“, az idegenek már évezredek óta itt vannak velünk! 

 Jobb esetben persze ez a „földönkívüli kártya“ nem lesz kihasználva az emberiség durva manipulálása céljából. Az is lehet, hogy valamikor az elkövetkezö években egy ismert személyiség (elnök, miniszterelnök), nyíltan el fogja ismerni, hogy az emberiség kapcsolatban áll idegenekkel.

 Így vagy úgy, hogy valami folyamatban van, arra utal az is, hogy az elmúlt pár évben az átlagostól jóval több UFOkkal foglalkozó cikk jelent meg a nyugati sajtóban, és az UFOkban hivö emberek sincsenek már teljesen nevetségessé téve a föáramlatú médiumokban.

Söt, pár hónappal ezelött még a Vatikán álláspontja is megváltozott a földönkívülieket illetöen:

  

A cikk dátuma 2010 szeptember. 

A Vatikán korábban évszázadokig üldözte azt a nézetet, hogy létezhetnek földönkívüliek.










Ezotéria
2011. augusztus 07. vasárnap, 23:34

A cikk elsö két része elég nagy port kavart fel, és láttam (más weboldalakon is), hogy többen továbbra is kétkednek a reptoid ET fajok,  föleg a gyíkemberek és sárkányok létezése felöl. Pedig valós lényekröl van szó. A cikkben további, a létezésükre utaló esetek leírása található. 
 
Jé ez itt Hilari Klinton volt. Csak azt hitted.


De elöször nézzük, mi is szerepel az UFO irodalomban ezekröl a lényekröl, pl. itt:

(lásd: "Földünkkel kapcsolatban lévö idegen fajok")

1. A gyíkemberek

"A csoport következő prominens képviselője a Dean által humanoid fajként bemutatott, hűllőszerű karakterekkel rendelkező, 180-210 cm magas gyíkemberek (reptilians). A gyíkemberek fajának leírásakor egyaránt szóba kerül a földi és más csillagrendszerek is, mint földönkívüli eredet .
... 
Thomas Castello, a Dulce bázis korábbi tisztje szerint, létezik egy szigorúan titkos földalatti létesítmény ahol számos földönkívüli faj tevékenykedik az USA nemzeti titkosszolgálataival közös programokon; a gyíkemberek a kezdetektől fogva egymás mellett dolgoztak emberekkel, s más, földönkívüli fajokkal:
„… néhány gyíkfaj [reptilians] őshonos földlakó. Az „idegenek” vezető faja a gyíkembereké… Rendkívül régi fajt jelentenek itt a Földön, a felszín alatt élnek.

Amikor Vezető Biztonsági Technikusként dolgoztam a bázison [Dulce], napi gyakorisággal kellett kommunikálnom velük. Ha bármi probléma adódott, ideértve a biztonsági dolgokat vagy a videokamera-rendszert, engem hívattak. A gyíkemberek „dolgozó osztálya” volt az, aki rendszeresen alacsonyabb szintű működési állapotba hozta a fizikai laboratóriumot a Dulce bázison"

És most!

2. A Lee County-ban 1988-ban látott gyíkember


Mint ahogy a wikipédia is írja:

The Lizard Man is described as being 7 feet (2 m) tall, bipedal, and well built, covered in dark hair with scaly lizard like skin on hands, feet and face. It is said to have three toes on each foot and three fingers on each hand which end in a circular pad on them that stick to walls. The creature has an incredible degree of strength, more than capable of ripping into a car. It might have a tail.”

A Lee-Countyban 1988-ban látott gyíkember kb. 2 méter magas volt, erös testfelépítésü... kezén, lábán és arcán pikkelyszerü bör volt sötétszínü “szörrel”. Három lábujja és három kézujja volt ... Iszonyatos erejü, autókat is képes felfeszíteni a saját erejével. Alighanem farka is volt.”

Bár a wikipedia cikk azt állítja, hogy a “mocsarakból jött elö”, valójában viszont az Oak Ridge-i, NSA által üzemeltetett mélységi földalatti katonai bázisról szökött el nekik, jött fel a felszínre anélkül, hogy alakot változtatott volna emberre (erröl rövidesen!), számos a háttérhatalmi elit és az ET-k közt létezö titkos egyezséget megszegve ezzel.

Korabeli újságcikk a „rejtélyröl“:

Lee County seeks ´lizard´ with bad attitude“
(Lee County egy rossz atitüdü „gyikot“ keres)


További információk, lásd:

Késöbb 2008-ban is volt egy hasonló incidens ugyanezen a környéken, akkor is ugyanerröl a titkos földalatti bázisról szökött el nekik egy gyíkember. Még a CNN is beszámolt az „érthetetlen rejtélyröl“:


S most vissza a már elöbb is idézett Paleoasztronautika weboldalhoz (http://paleoasztronautika.lapunk.hu/?modul=mcsop&a=224147 ):

3. Sárkányok (drakonidák)

Alex Collier szerint a drakonidáknak vagy sárkányembereknek két fő kasztja van, az első a harcosok osztálya, tagjai 210-240 cm magasak, s az egész galaxisban rettegett lények harci képességeik miatt. A másik osztálya a drako-reptilianida fajnak az „uralkodói vonal”, melyet „Ciakarok” néven ír le, akik testalkatuk, pszichikai képességeik és hatalmas szárnyaik miatt, esetleg azonosíthatóak a földi hagyomány által leírt sárkányokkal, amennyiben Collier-nek igaza van:

A drakonidák hatalmas képviselői a gyíkember fajnak. Létezik egy „Ciakar” néven ismert uralkodói réteg. Testmagasságuk 4.4 métertől 6.5 méterig terjed, súlyuk elérheti a 900 kg-ot. Szárnyakkal rendelkeznek és félelem keltőek. Rendkívüli tisztánlátó képességgel rendelkeznek, hihetetlenül intelligensek és nem mindennapi módon félelem keltőek.” Collier állítja, hogy a drakonidák, világnézetük szerint, a galaxis legelőször létrejött intelligens faja, s biológiai úton sok-sok világot élőlényekkel népesítettek be. A drako-reptilianidák ezért úgy tekintenek magukra, mint az általuk „ellenőrzött” világok, ideértve a Földet is, természetes uralkodóira, az emberiségre pedig mint alacsonyabbrendű fajra."

Utóbbihoz hozzátenném: és mint táplálékra is tekintenek ránk, különösen a gyerekekre!

Még a Bibliában is megmaradtak erre utalások, lásd például:

"És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat, és álla az a sárkány a szülö asszony elé, hogy mikor szül, annak fiát megegye."
/Jelenések 12:4/

S most!

4. Az 1966-os nyugat-virginiai „lepkeember“

Valójában drakó-reptiloid földönkívüli, sárkány.

Mint ahogy a wikipédia is írja:


Mothman is described as a 7-foot-tall (2.1 m) creature with glowing red eyes and wings; according to eyewitnesses, the creature was not particularly moth-like"

A nyugat-virginiai “lepkeember” kb. 2.1 méter magas emberszerü kreatúra volt, vörös villogó szemekkel, szárnyakkal . Egyes szemtanúk szerint – bár szárnyai voltak – de mégse mondható el, hogy lepkeszerü lett volna!"

2005-ben a Point Pleasant nevü városkában – ahol legtöbbször látták, repülni is - még szobrot is állítottak neki:

Mint ahogy az esettel foglalkozó egyik cikk is írja:

There were reports of UFO's in the area, and stories of strange men in black stopping locals on the road.“

A környéken több UFO-t is láttak abban az idöben, a helyieket pedig fura, feketébe öltözött emberek állítgatták meg.“

Ezek nagy valószínüséggel valamelyik mélységi földalatti katonai bázis alkalmazottai voltak, akik megpróbálták befogni a földfelszín felé feljött „lázadó reptoidot“.


One thing the people thought might be connected to the Mothman was an odd man who visited a local reporter. The man had strange eyes and an odd voice. The reporter claimed to feel extremely uncomfortable in his presence, and found herself wishing he would just leave.“

Egy másik dolog amiröl az emberek úgy gondolták abban az idöben, hogy összefügghet az esettel, az egy nagyon fura „ember“ volt, aki meglátogatott egy helyi riportert is. Nagyon fura szemei és fura hangja volt. A meglátogatott riporter nagyon rosszul érezte magát a társaságában, és állandóan olyan (pszichés) kényszere volt, hogy azonnal otthagyja.“

Ez pedig egy alakot változtatott, magát embernek álcázó reptoid volt, aki valószínüleg szintén be volt kapcsolva a „lázadó reptoid“ keresésébe. Mint elöbb már írtam, a háttérhatalom és az ET-k közti szerzödés értelmében, reptiod csak emberi alakra átváltozva jöhet fel a mélységi földalatti katonai bázisokról. Azt mondják, az ilyen bázisok felszíni kijáratai újabban már DNS-szkennerrel vannak ellátva, hogy jobban nyilván legyen tartva (vagy meg legyen akadályozva) az, hogy emberi alakra átváltozott reptoidok feljöjjenek a felszínre.

Ez nem sci-fi.

Még a Földön öshonos kaméleonok (primitív reptoid fajok) is képesek manipulálni a kinézetüket, nemhogy a sokmillióéves, a galaxisunkat uraló, a genetika és DNS-manipuáció koronázatlan királyának számító drakó-reptoid fajok ne tudnának számunkra (egyelöre) felfoghatatlan „alakváltoztatós trükköket“ csinálni! Pár százezer évvel ezelött egyébként ök voltak azok, akik az ember DNS láncába is belenyúltak...

(harmadrészt hüllö-reptoid agyunk van, ami nem véletlen... tessék utánanézni, aki nem hiszi)

Ó igen, Dracula gróf is alakváltoztató reptoid volt. Még a nevében is benne van: dracula-drakó- sárkány.

A modernkori titkosszolgálati zsargonban az emberi alak felvételére képes reptoidokat Chimerának („szörnyetegnek“) nevezik.

S legvégül!

4. A 2007-as „brigendi rejtély“

2007 januárjától számítva szokatlanul sok, tizenhét tizenéves fiatal lett „öngyilkos“ a rá következö hónapokban egy Brigend nevü városkában Wales-ben. Többnyire „az elsö fára“ felkötötték magukat. A fiatalok legtöbbje teljesen problémátlan gyerek volt. A szomorú és fura jelenség nemhogy máig nem lett tisztázva a médiumokban, hanem teljesen el lett hazudva: a jelenség oka a médiumok szerint az internet volt! (csakhát ugye se elötte, se utána a jelenség nem ismételte meg magát, pedig az internet maradt!)

Mint ahogy a Times Online egyik akkori cikke is írja:


"What particularly alarmed the South Wales Coroner, Philip Walters, about the seven victims was that they knew each other, gave no reasons and left no notes."  ... A senior social worker who knows the area well told The Times: “These deaths come out of the blue, without any explanation. .... They’re not being bullied, they’re not in high-achieving families where they feel they’ve failed. It’s as though they do it without expecting any consequences, and that’s hard to understand.”


Philip Walters, Dél-Wales fökorboncnoka különösen riasztónak tartja, hogy az elsö hét „öngyilkos“ fiatal ismerte egymást, teljesen problémátlan volt, és egyik se hagyott búcsúlevelet, melyben leírta volna az „öngyilkossága“ okait.   ...  Egy a környéket jól ismerö rangidös szociális munkás szerint az esetek mint derült égböl a villámcsapás következnek be.... Egyik gyerek se volt korábban a társai által terrorizálva, a szüleik se állítottak túl nagy követeléseket eléjük. A fiatalok nem számoltak azzal se, milyen következményekkel járhat (mekkora fájdalmat okozhat) az “öngyilkosságuk” a környezetüknek. Ezt nagyon nehéz megérteni.

S hogy mi történt valójában?

Már elöbb is írtam a nyugat-virginiai Point Pleasant városkában látott “lepkeember” kapcsán, hogy egy normál ember közelébe kerülö, magát emberi alakra átváltoztató reptoid (Chimera) gyakran nagyon rossz érzéseket kelt a hozzá közel álló emberekben. Telepatikus lény, extrémül negatív kisugárzása van. Hát ha még azt szándékosan fel is erösíti!

A Wales-ban található Brecon Beacons-i mélységi földalatti katonai bázisról is kijárt nekik a felszínre egy Chimera (emberi alakot öltve), és ez is nagyon rossz útra tért. Közelébe került ezeknek a fiataloknak, elbeszélgetett velük, eközben viszont telepatikusan olyan rossz pszichés állapotba hozta öket, hogy azok rögvest ellenállhatatlan késztetést éreztek az öngyilkosságra. A Chimera ezután követte öket, majd „elélvezett“ azon (néha telepatikus távollátást, „remote viewingot“ használva), ahogy öngyilkosok lettek, a haláltusájuk megtapasztalásától.

Ezek a lények ún. negatív ET-k: míg az emberek többségét a nyugalom és szeretetteljes környezet dobja fel, addig ezeket a lényeket a félelemkeltés, a szenvedésokozás és gyilkolás látványa. Hasonlóan ahhoz, mint az emberek közt szerencsére kisebbségben levö szadistákat is. A drakók a galaxisunk legöregebb, sokmillióéves, mára leszállóágban levö ET faja, mely technológiailag és értelmileg túl messze jutott anélkül, hogy ehhez emocionálisan is kellöen felfejlödött/kiegyensúlyozódott volna.

Érdekes az is, hogy még senkinek se jutott eszébe az átlagemberek közül az se, hogy a sátánizmus is olyannyira nem emberi, olyannyira távol áll a normál emberektöl, hogy esetleg reptoid (ET) eredete van.. Pedig az van.. Még a Bibliában is vannak utalások egyre s másra:

"És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ö angyalai is ö vele levettetének."
/Jelenések 12:10/

A legnagyobb titkok közé tartozik, hogy a háttérhatalmi világelit manapság már nem kényszerül arra, hogy dublöröket használjon egy világvezetö "helyettesítésére", ha úgy kívánják a körülmények.. Néha ilyenkor emberi klónokat használnak, néha viszont a mélységi földalatti katonai bázisokon speciálisanerre a feladatra kiképzett reptoid (Chimera) veszi fel a világvezetö alakját... (lásd a cikk elején található humoros képet).

Ez se sci-fi.

Erröl egyébként már az írás elöbbi, második részében ( Léteznek-e földönkívüliek - 2. rész ) is sok árulkodó adat található... A Chimera egyébként nem keverendö össze az ember-reptiloid hibridekkel, melyekböl már nagyon kevés van.  A Chimera 100%-os reptoid, mely képes az emberi formát imitálni.










2013. szeptember 20. péntek, 16:02

Valami egészen hihetetlen dolog történt idén év elején, olyasmi, amivel eddig csak kevesen számoltak: a „blogoszféra“ és az orosz kormány nyomására sikerült rákényszeríteni az USA-t és a nyugati világot a színfalak mögül valójában kormányzó, náci-sátánista háttérhatalmat arra, hogy tegye meg az elsö lépéseket a földönkívüliek létének beismerésére!

2013. január 22:
Orosz nyomás Obamáékra: vagy végre elkezditek a földönkívüliek létének beismerését, vagy mi fogjuk
(Russia Orders Obama: Tell World About Aliens, Or We Will)

Nyomaték képpen az orosz REN TV le is adott egy a földönkívüliekröl szóló dokumentumfilmet, továbbá egy riportot is, melyben Medvegyev orosz elnök lényegében beismeri a létezésüket (lásd. Medvegyev a földönkívüliekröl )

Ezen nyomás hatására aztán a „nácik“ az USA-ban meg is tették az elsö tétova lépéseket, megtartották az elsö nagy „meghallgatást“ a Fehér Háztól nem messze található washingtoni sajtóklubban.

Látványos "tűzijáték a pincében", avagy csendben lezajlott a washingtoni ál-közmeghallgatáshttp://rejtelyekszigete.blogger.hu/2013/05/14/tuzijatek-a-pinceben

Az eseménynek még weboldala is lett, mely nyitólapjára cinikus (de szimbolikus) módon egy barátságtalan kinézetü, világoskék szemü, fekete ruhás, „egyszemü“ alak került, szimbolizálva, kik is állnak az akció mögött valójában.



Na de ne legyünk telhetetlenek, bár apró, de mégis jelentös elsö lépés volt ez, melyröl a világ számos médiuma is tudósított, ha nem is kizárólag pozitív hangnemben, de mégis tudósított (listát lásd itt:http://citizenhearing.org/press.html )

A meghallgatott tanúk közt jelen volt Paul Hellier egykori kanadai védelmi miniszter is, akinek Fény az alagút végén c. könyve az utóbbi idöben elég nagy feltünést keltett. A Hellier vallomás videója magyarul is feliratozva lett, s per pillanat 374 000 megtekintésnél áll, ami nagyon jó eredmény, lévén az összmagyarság nem kevesebb mint 2.5 százalékáról van szó!

Kanada volt védelmi miniszterének leleplező beszéde az ufókról közmeghallgatáson

A „fogpaszta“ tehát definitíve ki lett nyomva a tubusból, más nyelvterületeken is.

Személy szerint el is kezdtem kicsit aggódni, hogy mi lesz ennek a vége, milyen nyúl is lesz kiugrasztva a bokorból, nem valamilyen "vérnyúl" inkább, s aztán úgy is tünt, hogy valóban az utóbbi... A náci-fasiszta sötét hatalom lépett, augusztusban a médiumaival „letaglóztatta“ az idáig kiszivárogtatott információkat, két hete pedig a szíriai helyzet – bizonyára nem véletlenül - kishíján Armagedonná fajult. Nyilvánvalóan a valós céljuk továbbra is inkább elpusztítani a jelenlegi emberiséget, semminthogy bármit is feltárjanak.

CNN, 2013. augusztus.15:
Area 51 is real, but sorry, no aliens

Többek közt ahhoz az ócska trükkhöz folyamodtak, hogy a „hitelesség“ kedvéért végre hivatalosan is elismerték a hírhedt „Area 51“-es támaszpont létét, de azt állítva, hogy ott soha semmilyen titkos együttmüködés nem zajlott emberek és földönkívüliek közt, mindössze speciális kémrepülök, mint a már lassan fél évszázada hadrendböl kivont U2-es, fejlesztéséhez használták.

Természetesen az antigravitációs technológiát használó, elrablásokhoz gyakran használt TR-3-as gépekléte se lett elismerve.

Magyarországon is az orbáni Honvédelmi Minisztérium azt állította hogy:

atv.hu, 2013. augusztus 9:
Magyarországon nincs UFO tevékenység és nincsenek UFO akták

Mindezt azután, hogy a magyar feliratú Paul Hellier videót már sokszázezren látták, arról nem is beszélve, hogy 1989 öszén az egyik legnagyobb „UFO invázió“ épp Magyarország légterében zajlott:



Zajlik tehát a végjáték a javából.

A valóság az, hogy földi emberek a legnagyobb titokban már vagy három évtizede járnak más csillagrendszerekbe a humanoid ET teremtöink felügyelete alatt. Az USA-nak létezik egy titkos ürprogramja „náci“ felügyelet alatt, ezen program léte az oka annak, hogy a „hivatalos“, nyilvános ürprogram egyre jobban vissza lett fejlesztve. 2011-ben már az ürrepülögépek jó részét is nyugdíjazták, arról nem is beszélve, hogy nukleáris meghajtású üreszközök fejlesztését a háttérhatalom a nyilvános ürprogram keretében sohasem engedélyezte, mivel azokkal könnyedén el lehetett volna jutni a Naprendszer más bolygóira is (vannak ugye nukleáris meghajtású tengeralattjáróink, repülögép anyahajóink, de nincsenek nukleáris meghajtású ürhajóink)

Az USA titkos ürprogramjának a puszta léte is titkolt, annak ellenére, hogy ezen üreszközökböl párat valójában már emberek milliói láttak, lássunk például pár fotót magáról a Kínai Kommunista Párt hivatalos lapjának weboldaláról! Tudniillik a 2010-es ún. „kínai UFO-k“ nem egészen földönkívüliek voltak, hanem az amerikai titkos „náci“ ürprogram üreszközei voltak bevetve a kínaiak ellen egy titkos eröfitogtatás keretében.



A kínaiak teljesen tehetetlenek voltak ellenük, s ez volt az egyik mélységi titka annak, hogy Kína és a világ 2010-ben végülis nem merte taccsra tenni a dollárt, annak ellenére, hogy Kína például több mint egybillió dollárnyi értéktelen amerikai állampapir „szerencsés“ tulajdonosa, s az amerikai államadósság már a kifizethetetlen 17 billiós szintet ostromolja.

A Kínai Kommunista Párt lapja is csak annyit mert annak idején megjegyezni ezekröl az UFOK-ról hogy:

Rejtély maradt az UFO kiléte
(UFO remains a mystery)

Egy beavatott forrás annyit árult el a China Daily napilapnak, hogy a „nem identifikált“ objektumnakkatonai kötödése van.
A source with knowledge of the matter, however, told China Daily earlier that the object had a military connection.“

Naná hogy az volt ;-)









Ezotéria
2011. augusztus 16. kedd, 23:11

Elözmény: Jóslat Magyarország jövöjéröl 1992-böl .Az illuminátusi piramis tetején található „mindent látó szem“ valójában nem a szemgolyónkat, hanem az ún. „harmadik szemünket“, a koponyánkban található, a szemünkhöz hasonló felépítésü tobozmirigyet jelképezi. A valós látnoki képességekkel rendelkezö emberek tobozmirigye ugyanis hasonlóan müködik, mint egy miniatür féregátmenet , ergo elméletben „mindent látó“. A látnok a téridöben (múltban, jelenben és jövöben egyaránt) oda tudja „fókuszálni“ a tobozmirigyét, ahová csak akarja, mivel abban hasonló kvantumjelenségek játszódnak le , mint azokban a csillagkapukban (féregátmenetekben) , amiket az ET-k, azok UFO-i , s most már a legnagyobb titokban a földi háttérhatalom is - a szigorúan titkos „black projektek“ keretében - mélységi ürutazáshoz használ!! Ilyen valós látnoki képességekkel rendelkezö emberekböl bár nagyon kevés van, viszont léteznek. Aki nem érti, miröl beszélek, az olvassa el a „Titkolt dolgok: féregjáratok és idöutazás“ és  „Az Univerzum titkai a Kabbalában, idöjóslatok a Biblában“ címü írásokat, mielött ebbe belekezd (különben félö, hogy elmeháborodottnak fog tartani).

Ez egyáltalán nem sci-fi.

Az amerikai hadsereg és CIA látnoki képességekkel („remote viewing“) foglalkozó közös projektjének kódneve a hetvenes évek elejétöl egészen 1995-ig „Project Stargate“, „Csillagkapu projekt“ volt - ami nem volt véletlen.


A wikipédia szerint a projekt több mint húsz évig létezett, sikertelen volt, majd 1995-ben megszünt. Valójában egyik állítás sem igaz. A CIA mind a mai napig alkalmaz professzionális látnokokat (ún. „psychic“-eket), meglehetösen nagy efektivitással.

 A legnagyobb értékük viszont az ilyen speciális képességgel bíró embereknek a háttérhatalmi „fekete projektek“-ben van: tobozmirigyük elektromágneses müködése ugyanis letapogatható, „felerösíthetö“, s végsöképpen mélységi ürutazásra használható féregátmenet (csillagkapu) nyitására is alkalmazható! A valóság ezen esetben jóval túlmutat a legvadabb sci-fi filmeken is. Aki már utánakeresett korábban a Montauk projektröl szóló információknak, az érti, miröl beszélek.

 Létezik ugyanis egy „valami“, egyesek hiper-térnek, mások asztrális dimenzióknak nevezik, aminek létezése messze túlmutat azon a háromdimenziós téren és lineáris idön, amit az ember mint „realitást“ érzékel.

 Ez az a „valami“, amit a látnoki képességekkel bíró emberek tobozmirigye, mint egyfajta „rádióantenna“, is fogni tud. S ez az a „valami“, amibe az ember tudata halálközeli élmények lejátszódásakor is bekerül. A két jelenség egy és ugyanaz. Mint tudjuk, a távozó elött is lejátszódhat tértöl és idötöl függetlenül bármi, többnyire a saját élete, valamint a látnok („remote viewer“) is rá tud hangolódni a tér és idö (múlt és jövö egyaránt) bármely pontjára. Elméletileg bárhol a Földön (vagy az univerzumban), annak „múltjában“ és „jövöjében“ egyaránt.

A két jelenség lényegét a jelenlegi orvostudomány még nem érti. De azért már kezdenek sejteni ezt-azt. Mint ahogy ez a halálközeli élményekkel foglalkozó weboldal is írja:


"His latest work, Where God Lives, by Melvin Morse with Paul Perry, builds on the author's previous research into NDEs to reveal a startling truth: that all of us have the biological potential to interact with the universe not just when we are dying, but at any time during our lives - by learning to stimulate an under-utilized area of the brain the authors call "the God Spot.... "

"Dr. Mervin Morse, a washingtoni egyetem professzorának és Paul Perry-nek „Ahol az Isten él“ c. könyve rámutat egy elképesztö igazságra: mindnyájunknak megvan az a biológiai adottsága, hogy nemcsak haldokláskor, hanem bármikor még életünk során „interaktív kapcsolatba kerüljünk az univerzummal“ („Istennel“) – amennyiben rájövünk, hogyan lehet stimulálni az agyunknak egy bizonyos – ma még kihasználatlan - „isteni pontját“.

Az orvosok már felfigyeltek arra is, hogy:


 Some of the most credible remote reviewers, such as Joseph McMoneagle, received their remote viewing powers from a near-death experience“

Néhányan a leghíresebb látnokok közül, mint például Joseph McMoneagle ezen képességeiket azután szerezték, hogy halál közeli élményeken estek át.“

Mind a haldokló mind a látnok (remote viewer) ugyanis valóban „Istennel kommunikál“. Elöbbi ráadásul visszatéröben van ahhoz.

 Az emberi tudat mint elektromágnesesség („fény“) nyilvánul meg a háromdimenziós világban. Mint „tudattal rendelkezö elektromágnesesség“. Azoknak az UFO-knak az esetében is, melyek mint „egyszerü fénygolyók“ jelennek meg az égbolton, sokszor nem sima technikai fényröl van szó, hanem úgyszintén „tudattal rendelkezö elektromágnesességröl“, „fénylényekröl“. A tölünk jóval fejlettebb ET fajok ugyanis képesek teljesen dematerializálódni, és úgyszintén mint „tudattal rendelkezö elektromágnesesség“ megjelenni a 3D világban.

 A tudat nem szünik meg a halál után sem. Aki nem hiszi, tegye fel magának a félig-meddig vicces kérdést: hogyan múlhat el a tudat a halál után, amikor egy de-facto (lineáris) idö nélküli dimenzióba kerül át? Elmúlni csak idöben lehet...

 Épp ezért találta mondani (ill. elszólni magát) egyszer Albert Einstein is egy barátja temetésén:


"Now he has departed from this strange world a little ahead of me. That means nothing. People like us, who believe in physics, know that the distinction between past, present, and future is only a stubbornly persistent illusion"

 "Az hogy ö (a barátja) elöttem távozott el ebböl a fura világból, nem jelent semmit. Az olyan emberek mint mi, kik hisznek a (kvantum) fizikában, már tudják, hogy a különbség múlt, jelen és jövö közt nem más, mint magát makacsul tartó illúzió." 

 Az illuminátusi elit már régóta tud ezekröl a dolgokról, csak hallgat felölük. Nem más mint HATALMI MEGFONTOLÁSBÓL. Ha ugyanis az emberek ezeknek az információknak a birtokába jutnak, és hihetönek is találják azokat, már nem fognak annyira félni a haláltól, ami miatt viszont kevésbé lesznek megfélemlíthetöek, irányíthatóak. Csak a haldoklás (az átmenet) borzalmas, maga a halál már nem az.

S most térjünk rá az „antennára“, a tobozmirigyre, melynek már az ókori civilizációkban is nagy jelentöséget tulajdonítottak. Annak ellenére sejtették, hogy fontos szerepe lehet, hogy már az ókori ember tobozmirigye is olyannyira vissza volt fejlödve, hogy nem volt alkalmas semmilyen látnoki képességre.


"A homlok közepén kifejlõdõ harmadik szem a mitológiában és jónéhány kultúrában gyakran visszaköszönõ téma A hinduizmusban a harmadik szem motívuma megszokottnak számít, leggyakrabban egy a szemük fölé tett pötty alakjában hordják magukon az emberek, és Pottu-nak nevezik. Elõfordulnak más elnevezések is, például Bindi, Tilakam vagy Tika. Ez a jelkép mára annyira elterjedt lett, hogy sokan divatból hordják. Kevésbé ismert azonban az, hogy ez a jógával és meditációval kialakuló harmadik szemet jelképezi"

A hinduk mindig is tudták, hogy a tobozmirigynek köze van az intuícióhoz. A látnoki képességek „alapfokozata“ ugyanis nem más mint az intuíció. Az intuíció és a tökéletes látnoki képességek közt persze található egy átmeneti skála is. Akit bövebben érdekel a téma, annak ajánlom figyelmébe ezt:http://rvhungary.blogspot.com/search/label/pszi-k%C3%A9pess%C3%A9g

A tökéletes látnoki képességgel megáldott ember ezen tulajdonsága többnyire a DNS-be van belekódoolva. Akinél ez a kód hiányzik (az emberek 99,999 százalékánál), annak az agya SOHA nem tud olyan állapotba kerülni, hogy teljesen tisztán „fogni tudja“ az „isteni dimenziót“. Kivéve esetleg azután, ha halál közeli élményeken esik át. Kitartó meditáció alkalmazásával az ember legfeljebb az intuíció magasabb szintjére képes eljutni.

 S hogy mi különbözteti meg a látnok („remote viewer“) tobozmirigyét a többi emberétöl? A látnok agya képes arra, hogy tökéletes elektromágneses „pajzsot“ vonjon a nagyjából borsónagyságú tobozmirigy köré úgy, hogy az teljesen elizolálódjon a környezö háromdimenziós tér „referenciális elektromágnesességétöl“. Ennyi. Mihelyt ez megtörténik, a tobozmirigy belsejében - valahol a folyadékban - máris kialakul a hipertér, az „isteni dimenzió“, amit aztán a látnok agya „látni képes“.

 Ugyanarról a fizikai jelenségröl van szó , amit késöbb a „Philadelphia experiment“ során a tudósok egy hajó teleportálásánál is „életre hívtak“, persze nagyságrendekkel felerösítettebb formában, és amire eredetileg - teljesen véletlenül - hajógyári munkások figyeltek fel még a második világháború elején valahol az USA-ban akkor (lásd: „Titkolt dolgok: féregjáratok és idöutazás“ c. írást) , amikor hatalmas hajótesteket próbáltak összehegeszteni gigantikus elektromos töltés alkalmazásával, aminek hatására viszont a hajótest közelében található kisebb alkatrészek is néha nyomtalanul eltüntek. A gigantikus elektromos töltés ugyanis néha tökéletesen elizolálta az alkatrészeket a környezö háromdimenziós tér „referenciális elektromágnesességétöl“, minek hatására azok körül hipertér alakult ki, és emiatt valahova véletlenszerüen teleportálódtak. A látnok tobozmirigyében létrejövö hipertér (féregjárat) természetresen túlzottan miniatür ahhoz, hogy bármit is „felszippantson“, viszont ahhoz épp elegendö, hogy a látnok agya érzékelni tudja a miniatür féregjárat másik végén létrejövö „téridöt“ (múltat, jelent és jövöt egyaránt). Ez a látnoki képességek titka.

Egyébként a látható fény, ami a szemünkbe bekerül, is a tobozmirigy folyadékjába van továbbítva mint elektromágneses inger, és eléggé hasonló úton-módon kerül be az agyunkba a tobozmirigyen keresztül mint látott információ.

Általánosságban mondva tehát: mihelyt a háromdimenziós téridö egy „kockája“ tökéletesen el van izolálva a környezö tér „referenciális elektromágnesességétöl“ (ez csak EM pajzzsal lehetséges, ami nem engedi át a környezö EM energiákat), a „kocka belsejében“ létrejön a hipertér (féregátmenet). A téridö, amiben élünk, „összetartó ragasztója“ ugyanis nem más mint az elektromágnesesség. Ne kérdezd, hogy miért.

Pár nap múlva folytatás következik.

További információkért addig is ajánlanám ezt az angol nyelvü blogot:







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése