2014. május 6., kedd

Nagyanyáink bölcsessége - antibiotikum nélkül


Nagyanyáink bölcsessége - antibiotikum nélkül



torma fokhagyma
Személy szerint kimondottan ellenzem a kémiai útón előállított gyógyszerek fogyasztását, ezért is örültem meg nagyon, mikor egyik kedves ismerősöm (Pamag) az alábbi házi-patika gyűjteményt küldte el nekem a minap. A felsorolt alapanyagok nagy része megtalálható a kamránkban is, ám nem hiszem, hogy nagyobb gondot okozna kimenni értük a piacra, mintsem sorban állni a patikában.

Megfázás ellen éljen a természet – nagyanyáink receptjei alapján
Torma
A frissen lereszelt torma kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben lévő dugulást is képes enyhíteni. A tormában lévő izotiocianát nevű vegyület hatására a légutak könnyebben megszabadulnak a váladéktól, csökken a gyulladás, a légzés könnyebbé válik.
Aki a különlegesebb ízeket is szereti, van kedve és lehetősége, a japán wasabit is kipróbálhatja. Ez a zöld tormaféle rendkívül erős, és még komolyabb tisztító hatással rendelkezik, mint a torma.

Gyömbér
Enyhíti a köhögést, csökkenti a torokfájást, és egyben a vírusokkal szemben is képes felvenni a harcot. Kínában és Indiában már évszázadok óta használják a gyömbért a megfázás kezelésére. Influenzás időszakban igazi orvosság a gyömbértea mézzel és citrommal. Egy darabka friss gyömbért tegyünk forrásban levő vízbe, majd hagyjuk ázni öt percig.
Szűrjük le, és ízesítsük mézzel, citrommal. Kortyolgassuk egész nap.

Erős paprika
A csípős fűszer leginkább a hörgőkben és az arcüregekben lévő dugulást enyhíti. A paprika csípősségét "okozó" kapszaicin stimulálja a váladéktermelő sejteket a tüdőben és az orrüregben, illetve segíti a váladék eltávolítását. Hasonló a hatása a Cayenne-borsos teának, melyet házilag készítsünk el: egy negyed teáskanál Cayenne-borsot adjunk egy bögre forrásban lévő vízhez, ízesítsük frissen facsart citromlével, egy kevés gyömbérrel, és édesítsük mézzel.
Vöröshagyma
Kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben fellépő dugulást is enyhíti. A népi gyógyászatban az asztma gyógyszere. Emellett egyes másodlagos baktériumfertőzéseket, mint például a tüdőgyulladást is képes legyőzni. A kipréselt nyers hagymalevet narancslével vagy grépfrútlével fogyaszthatjuk, ekkor nem érződik annyira az intenzív íz.TIPPHagymatea
Két-három fej vöröshagymát mossunk meg jó alaposan héjastul, és vágjuk össze. Főzzük néhány percig egy liter vízben. Ízesíthetjük szárított kamillával, hársfával is. Pirítsunk meg három evőkanálnyi barna cukrot, és hígítsuk fel a hagymafőzettel. Mézzel édesítve igyuk, aprókat kortyolgatva.
Forralt bor
A népi gyógyászat egyik legjobb módszere a melegen gőzölgő, illatos forralt bor elkortyolgatása. A bort - legyen az vörös vagy fehér - forralás előtt érdemes vízzel felhígítani. Ezután már kedvünk szerint fűszerezhetjük fahéjjal, szegfűszeggel, mézzel. Teaboltokban és nagyobb üzletekben már külön forraltbor-fűszerkeveréket is vásárolhatunk.
Húsleves
A húsleves, akárcsak a többi forró, gőzölgő ital, melyet meghűlésre ajánlanak, segít felszakítani a váladékot, pótolja az elvesztett folyadékot, és a kaparó toroknak is enyhülést hoz. A kutatók a tyúkhúsleves vizsgálatakor a legfontosabb hatóanyagoknak a vitaminokat, ásványi anyagokat, fitokemikáliákat találták, és egy aminosavat, melyet ciszteinnek hívnak. A házi húsleves még jobban enyhíti a tüneteket, ha fokhagymával, Cayenne-borssal vagy curryvel
ízesítjük. Bár az is igaz, hogy a húsleves akkor hat a betegre a legjobban, ha azt egy szerető családtag viszi az ágyába.

Fokhagyma
Helyi antibakteriális hatást fejt ki, segítségével elmúlik az orrdugulás, javul az étvágy. Náthás időszakban hetente legalább egyszer együnk nyers fokhagymát, vagy igyunk naponta alkoholos fokhagymacseppeket. A fokhagyma egyszerre csökkenti a dugulást a hörgőkben, kitisztítja az orrot, és enyhíti a torokfájást is. Ezeket a hatásait a benne lévő kénnek köszönheti, mely jellegzetes szagát és ízét is adja. TIPPAki a fokhagyma intenzív ízét nem kedveli, az süsse meg a gerezdeket
kevés olívaolajjal fóliában, majd passzírozza szét, és kenje kenyérre.

Cékla
A céklából készült ital segít leküzdeni a náthát és az influenzát. Gyógyhatását, mely nyersen a legnagyobb, a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak, valamint fitovegyületeknek köszönheti. Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban. Gyümölcscentrifugában kipréselt levét répa- és almalével fogyaszthatjuk. Salátákat nyersen is gazdagíthatunk vele.
Savanyú káposzta
A káposzta savanyítva őrzimeg leginkább magas C-vitamin-tartalmát. Ennek a jelentősége igen nagy, mert ételeinkben az elkészítés során - a hő hatására - a C-vitamin nagy része tönkremegy. Télutón a C-vitaminban dús savanyú káposzta segíthet ezt a hiányt pótolni. S az sem elhanyagolható szempont, hogy ez a zöldség lehet az egyik legolcsóbb C-vitamin-forrás a hideg időben.
Citrusfélék
A citrusgyümölcsök amellett, hogy C-vitamin-bombák, tele vannak gyulladáscsökkentő antioxidánsokkal. A lázas állapottal vagy hányással járó influenzában is segítenek pótolni az elvesztett folyadékot, és csökkentik a tünetek intenzitását. Ha télen mindennap egy pohár narancs- vagy grépfrútlevet elfogyasztunk, felerősíthetjük immunrendszerünket a megfázás ellen. Jó tudni!
A grépfrútban található egyes vegyületek megváltoztathatják a  gyógyszerek hatását, ezért ha gyógyszeres kezelésre szorulunk vagy krónikus betegek vagyunk, kérjük ki orvos tanácsát.

Antibiotikum helyett: mézes fokhagyma
Két gerezd fokhagymát nyomjunk át fokhagymanyomón, majd keverjük el 1 teáskanál mézzel. Naponta 4-5-ször ismételjük, hiszen ez a legjobb természetes antibiotikum, 2-3 nap alatt kitakaríthatja a kórokozókat a szervezetből.
Részletes gyógymód 
- érelmeszedés ellen és az immunrendszer erősítésére
Az alábbi receptet 3 forrásból ismerem.
a) Régi szomszéd bácsim (86 évet élt) egyszer a kezembe adott egy régi írással írt kis lapot "titkos recept"
címmel, és csodálatos
 hatásáról gyakran mesélt nekem. A háborús években is megvédte őt a szer. Erős dohányos volt egész életében, mégis, fürgén mozgott és szellemileg is
friss volt szinte mindvégig. Orvosnál, kórházban csak élete utolsó évében volt.
b) Másodjára egy általam nagyra becsült természetgyógyásztól kaptam, aki gyógymasszőrként
dolgozott. Sok külföldi beteg járt hozzá, akiknek a kezelése
korlátozott időtartamú volt. Mivel erősen hitt a fokhagyma esszencia gyógyító erejében, le is fordíttatta azt, és rendszerint betegei kezébe adta.
c) Harmadjára az Agykontroll weboldalán bukkantam rá. Dr. Domján László (belgyógyász, agykontroll oktató) tette közzé. Az alábbi levél és idézet tőle való.
"dr. Hermann István elmesélte, hogy édesapja tüdejét néhány éve azért nem merték megoperálni, mert az
ultrahang- és a röntgenvizsgálat tanúsága szerint olyan mértékű érelmeszesedése volt, hogy az aortája
gyakorlatilag törékeny "porceláncsővé" vált. A sebészek attól féltek, hogy a főverőér érintésekor az menthetetlenül sérül, és a beteg elvérzik.

István hallott egy ősi receptről, amit egy Unesco-expedíció talált néhány éve Kínában. Kipróbálta, és édesapja aortája - orvosa ugyancsak nagy meglepetésére – teljesen mészmentessé vált, amint azt az ultrahangvizsgálat egyértelműen jelezte! Orvosi szempontból ez egyszerűen döbbenetes! Mivel manapság a legtöbb halálesetet és számtalan, súlyos tünettel járó betegséget végső soron az
érelmeszesedés okoz, ezért örömmel adom közre az egyszerű receptet.
(Én is rögtön készítettem egy-egy
adagot a szüleimnek és magamnak.)"

Így készítjük:
. 33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk,
. majd 10 napig áztatjuk 3 dl, 96%-os, gyógyszertárban kapható alkoholban, lezárt üvegben.
. Közben naponta egyszer fellötyköljük, hogy a fokhagyma
hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük.
. Ezt követően a pépet tiszta ruhán átszűrjük üvegbe. A nyert
folyadék tömény, ragacsos fokhagymakivonat.
Adagolása: mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben elkeverve:

Reggel Délben Este

1. nap: 1 csepp 2 csepp 3 csepp
2. nap 4 csepp 5 csepp 6 csepp
3. nap: 7 csepp 8 csepp 9 csepp
4. nap: 10 csepp 11 csepp 12 csepp
5. nap: 13 csepp 14 csepp 15 csepp
6. nap: 15 csepp 14 csepp 13 csepp
7. nap: 12 csepp 11 csepp 10 csepp
8. nap: 9 csepp 8 csepp 7 csepp
9. nap: 6 csepp 5 csepp 4 csepp
10. nap: 3 csepp 2 csepp 1 csepp
11. naptól: napi 3 x 25 csepp, amíg a folyadék el nem
fogy.
A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani.
Állítólag 7 évig nem kell megismételni a kúrát. Ha valaki kedvet érez hozzá, javaslom, próbálja ki, hiszen veszélytelen, és viszonylag olcsó szerről van szó.

torma fokhagyma
Személy szerint kimondottan ellenzem a kémiai útón előállított gyógyszerek fogyasztását, ezért is örültem meg nagyon, mikor egyik kedves ismerősöm (Pamag) az alábbi házi-patika gyűjteményt küldte el nekem a minap. A felsorolt alapanyagok nagy része megtalálható a kamránkban is, ám nem hiszem, hogy nagyobb gondot okozna kimenni értük a piacra, mintsem sorban állni a patikában.



Gyógymódok



MEGBETEGEDTEM. MIT TEGYEK?

Kilátástalan állapot nincs. Minden helyzetben van megoldás, néha - kettő is. A betegség hirtelen is kezdődhet, de gyakrabban fordul elő, hogy a fokozatosan alakul ki.
.
A betegség hirtelen is kezdõdhet: éles fájdalomérzet a szívnél, késszúrás szerû fájdalom a gyomortájékon, fekete széklet, hirtelen jelentkezõ gyengeség érzet, 40 fokos láz, egy szempillantás alatt történõ bénulás, kiütések, légszomj…
    Gyakrabban fordul elõ viszont, hogy a betegség fokozatosan alakul ki. Egy kis szúrás a szívemnél. Elmúlt. Semmi baj, korábban is jelentkezett már ez az érzés. Egy hét múlva újabb szúrás. Mégis csak csináltatni kéne egy EKG felvételt. Holnap elmegyek. Vagy inkább holnapután. Holnap nehéz napom lesz. Soha nincs semmire elég idõ… Tényleg, már második hete, hogy nem éreztem semmi fájdalmat. Ma vajon?… Miért fáj egész nap rendületlenül?
    Amennyiben ez nem egyszerû megfázás úgy egy normális ember elsõ reakciója
 – a pánik. Valóban megbetegedtem? Miért éppen velem történik ez? Lehet hogy rákos vagyok? Mindannyian hipochonderek vagyunk, ki többé, ki kevésbé és egy kis gyengélkedésnél a tudatunk vészharangozásba kezd, jóval erõsebben, mint azt a valós probléma indokolttá tenné. Ez azonban jól is van így. Az orvoslás egyik aranyszabálya – jobb félni, mint megijedni. Én is azt tanácsolom, hogy kövessék ezt a szabályt, de ne csak az orvosok, hanem a páciensek is.
    
Mit tegyek, ha megbetegedtem?
    Elõször is, ne essen pánikba. Minden helyzetbõl, még a reménytelenbõl is, mindig van kiút, sõt kettõ. Igen, jelentkezett egy újabb probléma, amire megoldást kell találni. Ön az egész életét problémamentesen képzelte el? Biztosan nem. Azt szeretné, ha egy másik ember betegedett volna meg Ön helyett? De ki? A szomszéd? Amott, az a járókelõ? Az, akit soha nem látott és nem is ismert? Azonban az élet olyan, hogy senki sincs biztosítva semmilyen betegséggel szemben, még akkor sem, ha a rokonságában nem volt az övéhez hasonló megbetegedés.
  
     
Mi a második lépés? Természetesen keresse fel orvosát.
     Útban az orvosi rendelõbe
      Vannak olyanok, akik szeretnek orvoshoz járni. Többségünk azonban arra törekszik, hogy csak akkor menjen a rendelõbe, amikor tényleg rosszul érzi magát. Hiszen nem sok élvezet van abban. S nemcsak azért, mert vért vesznek, megröntgeneznek, vagy, ne adj' isten, megtükrözik az ember gyomrát vagy éppen megnyomkodják a prosztatáját. Az orvosi vizsgálat arra figyelmeztet, hogy egészségügyi problémáink vannak, hogy nem élünk örökké és, hogy "ki tudja, meddig húzom még".
    Tudatunk számára az orvos egészségünk védelmezõje, aki arra hivatott, hogy minden betegségbõl kigyógyítson, meghosszabbítsa életünket, tudatalattink számára azonban az orvos a halál gondolatát idézi fel bennünk. Ezért van aztán, hogy az orvosokat tulajdonképpen értékeljük, tiszteljük, a lelkünk mélyén azonban szeretnénk velük olyan ritkán találkozni, amilyen ritkán csak lehet. Nehogy megjelenésükkel valami kellemetlent juttassanak az eszünkbe.
    No de ha egyszer az ember beteg, tetszik, nem tetszik, kellemes vagy nem, el kell mennie az orvoshoz. Végülis utána kell járni annak, hogy mi is történt. Más szóval, fel kell állítani a diagnózist. Az orvosok persze elõszeretettel ragasztanak diagnózis-címkéket a betegekre. Náluk senki sem ússza meg diagnózis nélkül, még akkor sem, amikor nincs is semmiféle diagnózis. E jelenségre még mûszót is kitaláltak – hiperdiagnosztika. Bocsássunk meg nekik, hisz csupán a szent elvet követik – jobb a túlbiztosítás, mint az alulbiztosítás.
    A diagnózisok, bocsánat, a betegségek lehetnek életveszélyesek, illetve veszélytelenek, teljesen gyógyíthatók vagy csak operációval, néha gyógyíthatók és gyógyíthatatlanok. Tudja-e Ön, betegsége melyik kategóriához tartozik? Ha nem tudja, akkor ha már elment az orvoshoz, akkor ne restellje feltenni kérdéseit. Az orvosok nem kedvelik a kérdéseket. Ön azonban ne azt tegye, amit az orvosok szeretnek, hanem ami Önnek fontos. Ezért az orvoshoz menet vegye tervbe, hogy felteszi a következõ kérdéseket: – Mi a bajom? – Mennyire veszélyes ez? – Lehetséges-e a teljes gyógyulás, vagy pedig hozzá kell szoknom, hogy betegségem a továbbiakban is vissza-visszatér. - Mit kell megváltoztatnom életstílusomban ahhoz, hogy mielõbb felépüljek?
    Hogyan alakulnak az események az orvosi vizsgálatot követõen? Elõfordulhat, hogy Önnek szerencséje van – lehet, hogy szívtáji fájdalmait nem is szívbetegség, hanem bordaközi neuralgia okozza; éles alhasi fájdalmát egy könnyen gyógyítható hólyaghurut, torokfájását pedig mandulagyulladás idézte elõ. Az orvos felír egy receptet, s ön természetgyógyász nélkül is meggyógyul.
    De az is elõadódhat, hogy Önnek nincs szerencséje - a szájüreg enyhe szárazsága cukorbajra utalhat, a kézizom alig észlelhetõ gyengesége olykor visszavezethetõ az agyi vérellátatás zavarára, egy apró kis csomó az emlõben pedig rosszindulatú daganatra. Nincs kizárva, hogy Ön nem is érzi magát különösen betegnek, s még aznap kórházba kerül. Az ilyen esetekben félre a tréfával, szó sem lehet házi gyógymódokról vagy természetgyógyászatról.
    Az esetek többségében azonban az orvos, miután megnézte Önt, mint valami rozsdás mosógépet, se jó, se rossz ítéletet nem hoz, hanem, mondjuk, közepeset. Önnek gyakran fáj a feje? Nyugodjon meg, nem komoly, majd felírok valamilyen tablettát. Hova lett a szemüvegem... Szorulása van? Próbálkozott már Kakainnal? Nem? Próbálja ki. Talán használ. Ha szerencséje van. Ha pedig nincs, megpróbálunk egy másikat. Aztán egy harmadikat. Hogy lehûlt ma a levegõ... Nem akar elmúlni a gerincfájdalma? És maga még mindig itt van? Ajaj, no menjen csak haza, feküdjön egy darabig, lehet, hogy elmúlik.
    Nos, ez az eset, amikor természetgyógyászra van szükség. Az etióp bölcsesség szerint, e szakembert a beteg érdekli, az orvost pedig a leletek. No persze, a természetgyógyász meg is kéri az árát ennek az érdeklõdésnek. Amennyiben Ön tehetõs ember, akár ne is folytassa az olvasást. Csukja be a könyvet, s forduljon természetgyógyászhoz. Ha viszont nincs felesleges pénze, azt ajánlom, elõször ismerkedjék meg a biztonsági elõírásokkal és az önkiszolgálás módozataival.

Dr. Alexander Sztrasnij 
KERÜLD EL A NÁTHÁT!
Úton-útfélen olyan emberekkel találkozunk, akik az orrukat fújják, köhögnek, tüsszögnek. Előzzük meg a betegséget! A nátha ellen mi is tehetünk, ha szem előtt tartjuk az alábbi hasznos tippeket.

Mossunk gyakran kezet!

A szappanos kézmosás hatékonyan csökkenti a bőrön lévő baktériumok számát, ezzel a fertőzések kialakulásának kockázatát. Nem csak akkor kell kezet mosni, ha valaki toalettre megy, vagy ebédet készít! Mivel mindent a kezünkkel fogunk meg, itt gyűlik össze a legtöbb kórokozó. A téli hónapokban tartsunk magunknál antibakteriális törlőkendőt, és közlekedés, vásárlás után töröljük át vele a tenyerünket, hogy minél hamarabb elpusztuljanak a baktériumok, vírusok.

Mozogjunk a szabad levegőn!

Tippek a kórokozók ellenHa a minimálisra akarja valaki csökkenteni a megfázás lehetőségét, ideje előszedni a tornacipőt a szekrényből, és nekilátni a mozgásnak. Napi harminc-negyven perc séta ugyanis elősegíti a betegségek ellen harcoló fehérvérsejtek képződését. Ha jó az idő, az edzőterem helyett válasszuk inkább a szabad levegőt. A parkban, erdőben végzett testmozgás során ugyanis kitisztul a tüdő, ráadásul a friss, hideg levegőn hamarabb elpusztulnak a kórokozók, mint az edzőterem fűtött terében, így kisebb a valószínűsége, hogy másoktól elkapunk valamilyen betegséget.

Fogyasszunk C-vitamint!

A színes gyümölcsök és zöldségek, mint például a sötét, leveles zöldek és pirosak, az ízletes citrusfélék és bogyós gyümölcsök rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, ami növeli a szervezet ellenálló képességét az ínséges téli hónapokban. A megfázás ellen hatékonyan bevethetők az olajos magvak, a napraforgómag vagy a dió, mivel ezek E-vitaminban gazdagok, illetve a narancs, a brokkoli és a zöldpaprika, amelyek nagy adag C-vitamint tartalmaznak.

Igyunk sokat!

Nem lehet mindig megelőzni a megfázást és az influenzát, de a bevitt folyadékmennyiség növelésével csökkenteni lehet a kellemetlen tüneteket, mint például a torokfájást, az orrfolyást vagy az orr bedugulását. Tehát nem csak nyáron fontos a napi két-három liter folyadék elfogyasztása, télen is célszerű odafigyelni a megfelelő mennyiségre. Víz, narancslé és tulajdonképpen bármilyen koffeinmentes ital megfelel erre a célra. A B- és C-vitaminban gazdag italok fogyasztásával hamarabb kilábalhatunk a betegségből, hiszen ezek növelik a szervezet ellenálló képességét.

A masszázs erősít

Elterjedt nézet, ha a megfázás vagy influenza első jelét tapasztaljuk, le kell pihenni, és ki kell feküdni a betegséget. Hatékonyabbá is lehet tenni ezt a pihenést, például masszázzsal. A maszszázs ugyanis növeli a szervezetben a kortizol hormon szintjét, ami emeli a szervezetben a betegségek ellen küzdő fehérvérsejtek számát. Ráadásul a maszszázs az immunrendszert is erősíti, így a szervezet hamarabb legyőzi a betegséget, és nehezebben fertőződik meg újra.

Tartsunk méternyi távolságot!

A megfázás és az influenza cseppfertőzéssel terjed. Ha megérintünk egy fertőzött tárgyat, ha ránk köhögnek, tüszszentenek a közelünkben, vagy éppen megcsókolunk, megpuszilunk egy beteget, nagy eséllyel fertőződünk meg. Másokra a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy már napokkal azelőtt terjesztjük a betegséget, mielőtt saját magunkon kiütköznének a tünetek. Az ember azt gondolja, hogy egészséges, közben megfertőzi környezetét, így akár az egész családot ledöntheti a lábáról az influenza. A baktériumok körülbelül egy métert képesek a cseppekben megtenni a levegőben, így a legbiztosabb módszer a megfertőződés ellen, ha kerüljük a tömeget, a zárt, meleg helyiségeket, mivel ezek az influenza melegágyát jelentik. Az irodát, a szobákat naponta többször ki kell szellőztetni, hogy a párás, langyos, baktériumok számára ideális levegő kicserélődjön a friss, tiszta kinti hűvössel. Így nemcsak a vérkeringés és a gondolkodóképesség serken, hanem megelőzzük a betegségeket is.

Takarítsunk gyakrabban!

Bizonyos vírusok és baktériumok akár két órán át is életben képesek maradni, miután kijutottak a szabad levegőre, így azokon a helyeken, amelyeket gyakran megérintenek, különösen nagy számban nyüzsöghetnek a kórokozók. Ilyenek például az ajtókilincs vagy az asztallap. Célszerű ezeket a felületeket rendszeresen letisztítani és fertőtleníteni, hogy elpusztuljanak a betegséget okozó mikrobák. A fürdőszobában jobb a hagyományos törölközők helyett a fertőzésveszélyes időszakban papírtörölközőt használni, mivel ezek egyszer használatosak, így nem tudnak megtelepedni rajtuk a baktériumok és vírusok. A konyharuhát is célszerű erre az időszakra papírtörlőre cserélni. Mielőtt bárminek is nekilátnánk otthon, fontos, hogy mielőbb kezet mossunk, hogy ne terjesszük szét a lakásban a külső környezet kórokozóit.

Szellőztessük ki az ágyneműt!

Az ágyneműben található poratkák nem csak az allergiások tüneteit fokozhatják. Ugyanis az ágymelegnél jobb termőtalajt nem is találhatnának a baktériumok és vírusok, így fontos, hogy hetente cseréljük le az ágyneműt. Felkelés után ne ágyazzuk be azonnal a fekvőhelyet, hanem rázzuk fel az ágyneműt, nyissuk ki az ablakot, és míg a szoba levegője kiszellőzik, az ágynemű is kihűl, kiszárad, így nemcsak az atkák, de a fertőzést okozó baktériumok és vírusok nagy része is elpusztulhat. Ha házastársunkat ágynak döntötte egy betegség, célszerű kis távolságot tartani tőle az ágyban.
-ÚjKelet-
FIGYELJ A KÖRMÖDRE

Míg a köröm alatti piszok igénytelenségről árulkodik, a rajta lévő fehér folt, gödröcske és még számos külső jegy bizonyos (hiány)betegségekre utal.
.
Általánosságban elmondható, hogy a szépség belülről fakad, így a köröm növekedését és külső megjelenési is formáját alapvetően a táplálkozás befolyásolja.Fehér foltok

A köröm szarulemezei közé bejutó levegő hatására a körmön pont vagy csík alakú fehér foltok támadnak. Többnyire manikűrözés vagy a körömsáncot ért egyéb mechanikai ártalom okozza, de keletkezhet vitaminhiány következtében is. A körömlemez felületén harántcsíkok, hosszanti barázdák, hasadékok és gödröcskék is előfordulhatnak, különösen 40 éves kor után. A sok kézmosás, mosószerek, zsíroldószerek, körömlakk tartós használata okozhat ilyen elváltozásokat, azonban létrejöhetnek általános betegségek során is. Leginkább mégis az elégtelen B-vitamin bevitelről árulkodik.
Töredezettség és szálkásság
Talán ez az egyik leggyakoribb probléma, jelezheti a legtöbb vitamin és ásványi anyag hiányát, valamint immunrendszerünk legyengülését.Ha a szervezetünk nem kap elég Cinket, akkor körmünk vékony lesz, töredezni fog, sõt, a megjelenõ fehér foltok is erre utalhatnak. Árulkodik a kelleténél alacsonyabb Kálcium, C-vitamin és folsav szintünkről is. Ezek mellett a törékeny, merev, lassan növő körmök kezelésében jó hatású lehet az A-vitamin szedése.

Esetenként A-vitamin olajat tartalmazó zsíros kenőccsel kell a körmöket és az ujjbegyet bekenni, ilyenkor célszerű éjszakára pamutkesztyűt húzni. A vékony, puha, hajlékony körmöket ricinusolajban áztassuk, és éjszakára kenjük be zsíros krémmel.

Kialakulhat lokális vegyi ártalmak hatására (pl. lúgos mosószerek, erősen szárító zsíroldó szerek), illetve körömlakk gyakori használata következtében is. A szintetikus mosószerek, vegyi tisztítószerek szárító hatásának kivédésére ajánlatos védőkesztyűt használni.
A körömlemez leválása

Részlegesen vagy sajnos teljesen leválhat az alapjáról. Ezt helyi gyulladások, erős mechanikai vagy hőhatás, különböző fertőző betegségek, mérgezések vagy ipari ártalmak okozhatják, sőt a gyakori kézmosás, a túlzott és helytelenül végzett manikűrözés is. Formalint tartalmazó körömkeményítők is leoldhatják a körmöt.
Súlyos általános betegségek miatt átmenetileg szünetelhet a körömtermelés. Ilyenkor jól látható határvonalban megszakadhat a körömlemez folytonossága.

A szokottnál keményebb a körme az idősebb embereknek. Megdurvulhat és megvastagodhat a köröm az ujjcsonttörés, égés, fagyás vagy különböző gyulladásos és vérkeringési zavarok következtében.

Szűk, rövid cipők viselése és helytelen körömvágás miatt alakul ki. Ilyenkor a köröm széle a körömredőbe nő és körülötte fájdalmas gyulladás keletkezik.


NYÚJTSD KI A NYELVED!



A szervezetünk számos módon tudatja velünk, ha valami nincs rendben. Egészségi állapotunkról árulkodik a szemünk, a bőrünk, a körmünk és a nyelvünk is.
.
Most eláruljuk, mit mond a nyelvdiagnosztika!
Fakó, halovány nyelv: ha a nyelv jelentős része „sápadt”, halvány, lazacra emlékeztető színű, és a szélét fognyomok által okozott bemélyedések szegélyezik, az a szervezet legyengült állapotát tükrözi. Általános immungyengeségre, vérszegénységre, esetleg alacsony vérnyomásra utal. A téli hónapokat követően vagy egy súlyosabb betegség után gyakori ez az elváltozás. Gyógymód: Azonnali vitaminpótlás szükséges, mert a szervezet kimerült állapotban van. Az Aloe vera és a homoktövis-készítmények, a noni, a kasvirág, az algák jó immunerősítők. A vérképzésben pedig a csalántea segíthet.Duzzadt nyelv: a megduzzadt nyelv a szervezet vízmegtartási problémáját jelezheti. Akár attól is kialakulhat, ha túleszed magad, vagy túl sok só, esetleg alkohol kerül a szervezetedbe. Ennek következtében felborul a szervezet folyadékegyensúlya, és elkezdi megkötni a vizet. Amikor a nátrium és a só közötti arány megváltozik, a vese vizet tart vissza, hogy fel tudja hígítani a nátriumot. Megduzzadhat meleg és párás időjárástól is, mivel a szervezet vízkészlete ilyenkor hűtőberendezésként működik. Gyógymód: Mivel a szervezete érzékenyen reagál a sóra, csökkentse a mennyiséget. Az áfonyalé, a fekete és zöld teák jól ismert vízhajtók, de ezenkívül az uborkának, a spárgának, a zellernek, illetve a magas víztartalmú gyümölcsöknek – mint a görögdinnyének is – van vízhajtó hatásuk. Azonban mindegyik vízhajtóval óvatosan kell bánni, ugyanis ha túlzásba esünk, létfontosságú folyadékot és ásványi anyagokat is veszíthetünk, ami a szervezet dehidratációjához vezethet.Árulkodó nyelvLepedékes nyelv: amikor vastag lepedék fedi a nyelvet, valamilyen gyulladásra utaló tünet. Jellemzően lázas betegeknél fordul elő, bakteriális vagy vírusos fertőzés következtében, de utalhat felgyülemlett váladékra az emésztőrendszerben is. Ha csak a nyelv  egyik fele lepedékes, akkor az érintett oldalon lévő gyulladt fog is okozhatja. Rontja a helyzetet a sok szénhidráttartalmú étel fogyasztása, illetve ha hoszszabb ideig visszamaradnak a szájban a táplálékok, mert hozzájárulnak a fokozott savtermeléshez. Mivel a lepedékben a baktériumok savakat termelnek, hosszú távon fogszuvasodást is okozhatnak. Gyógymód: Érdemes először is megszabadulni a nyelvet borító lepedéktől. Kiskanál vagy gyógyszertárban kapható nyelvkaparó segítségével távolítsa el. Fogkefét ne használjon erre a célra, mert könnyen megtelepszenek sörtéi között a lepedékben tenyésző baktériumok. Akár bélhurut, akár betegség okozza, kerülendő a tejtermékek, szója, hüvelyesek fogyasztása, és javasolt hurutoldó ételeket fogyasztani, mint a hagymafélék, kamillatea. Étkezések után érdemes fogat mosni, mert a fluorid megakadályozza a baktériumok elszaporodását és a savtermelést.Barnás elszíneződés: a barnás, olykor feketés elszíneződés a nyirokrendszer alulműködését jelzi. A nyirokkeringés nem tudja megfelelően elszállítani az elhalt sejtmaradványokat a szervezetből. A nyelv felszínén is felgyülemlett káros anyagok tanyáznak, amelyeket a szervezet kiválasztott, de nem sikerült eltávolítani megfelelő módon. Gyógymód: Támogassa a szervezete méregtelenítő folyamatait. A leghatékonyabb módszer a rendszeres sporttevékenység, a nyirokmasszázs és a szauna. Bizonyos ételek, mint a banán, alma, cékla, fokhagyma, szilvafélék fokozzák a szervezet méreganyagok semlegesítéséhez szükséges enzimtermelését.Vörös, lángoló nyelv: a feltűnően vörös színű, vérbő nyelv magas vérnyomásra, vérpangásra utal. Ha élénk színe mellett még száraz is a felülete, akkor jelentheti a szervezet B12-, B3-vitamin-hiányát is. A száraz nyelv továbbá folyadékhiányra is felhívhatja a figyelmet, de cukorbetegség is állhat a rendszeresen tapasztalt nyelvszárazság hátterében. A nyelv bevörösödése lázas állapot következménye is lehet, de egyszerűen reagálhat a szervezet így erősen fűszerezett étel hatására is. Gyógymód: Fokozottan figyeljen a folyadékpótlásra, illetve ellenőrizze a vércukorszintjét, hogy rendben vannak-e az értékek. A sörélesztő, a barna rizs természetes B-vitamin-dús táplálék.Foltos nyelv: ha a nyelv felszínén elszórtan foltokat talál, és látványra olyan, mint egy domborzati térkép, akkor a nyálkahártya megsérült. A foltokban lehámló lepedék a belső szervek közül a lép és a gyomor elégtelen működésére utalhat. Emésztési problémák, rejtett ételallergia vagy B-vitamin-hiány lehet a háttérben. Gyógymód: Kerülje a fűszeres, nehéz ételeket. Támogassa a bélflórát élőflórás joghurt rendszeres fogyasztásával.Repedések a felszínen: ha repedést lát a nyelven, akkor figyelje meg a méretét, és hogy melyik részén található. A mélyedés helyzete alapján meghatározható, hogy melyik szerv működésével lehet probléma. A nyelv elején, középen található a szív, kétoldalt mellette a bal és jobb tüdő. A szív feletti rész a gyomor területe, majd felette a bélrendszer található, illetve itt húzódik végig a gerincvonal is. A hátsó terület jobb oldalon a lép, bal oldalon a máj problémáit jelzi, a nyelvgyöknél leghátul pedig a vesék területe található.A nyelv tisztítása: klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a szájüregi problémák egy részének kialakulásáért a nyelvlepedék a felelős, nagyon gyakran szerepel kórokként (85%) a kellemetlen szájszag hátterében is. Az éjszakai méregtelenítés során a szervezet a toxinok egy részétől a nyelven keresztül szabadul meg. A nyelvlepedék kialakulását elősegítik a modern táplálkozási szokások, a rágás hiánya, a pépes, „túlfeldolgozott” élelmiszerek és a tartós savas vegyhatás is. Mechanikus tisztítás nélkül a lepedék és annak mérgezőanyag-tartalma a napi táplálkozás során rendszeresen visszakerül a tápcsatornába. Így az egyszer már kiválasztott toxinok visszamérgezik a szervezetet. A reggeli fogmosásnál mindig tisztítsuk le nyelvünket egy lefelé fordított kanállal! Az indiai jógiknál a nyelv reggeli tisztítása a testi-lelki megtisztulás egyik tényezője.
-ÚjKelet-
A SZEM A LÉLEK, A NYELV A TEST TÜKRE!




Az mindenki számára megszokott, hogy az orvosok megvizsgálják a betegek nyelvét és az azon észlelhető elváltozásokból bizonyos betegségekre következtetnek.
.
Az már a szakemberek előtt sem teljesen ismert, hogy a megváltozott ízérzékelés és a nyelv égő érzésének hátterében bizonyos betegségek állhatnak.

A nyelv elsősorban izomszövetből és kisebb részben mirigyekből felépülő szerv. Felületét szemölcsök borítják és itt helyezkednek el az ízlelőbimbók is. Számos alapvető életfunkció során nélkülözhetetlen szerepe van: táplálkozás, beszéd , ízérzés, de pl. a nyelvgyökön található nyelvmandula az immunvédekezésben vesz részt. Az utóbbi évek kutatási eredményei bizonyították, hogy a nyelv ízek iránti képessége egyrészt öröklött, másrészt bizonyos betegségek hatására változik.-mondta el Prof. Balázs Csaba, endokrinológus.

Az ízeket a nyelv különböző részein érezzük. A legújabb kutatások bizonyították, hogy az édes és a keserű elkülönítésében örökletes faktorok, gének játszanak szerepet. Arról is egyre több adat áll rendelkezésünkre, hogy ezek az ízérzetért felelős gének gyakran társulnak egyes betegségekkel (daganatok, anyagcsere betegségek, stb. ). Nem véletlen az, hogy egyes emberek egyébként előnyös ételeket kellemetlennek (keserűnek) éreznek és ezért nem fogyasztják, másokból viszont túl sokat is esznek!

Az ízek érzése ugyanis megváltozhat és ez a változás bizonyos betegséggel való társulást is jelezhet. A legmeglepőbb megfigyelést japánt kutatók tették az elmúlt év végén. Kimutatták, hogy nemcsak cinkhiányban, de egy bizonyos autoimmun idegrendszeri betegségben sem tudják a betegek az ízeket elkülöníteni. Ezt a jelenséget idegen szóval diszgeuziának hívjuk és érdekes módon az autoimmun eredetű pajzsmirigybetegségekben is megfigyelhető.

A "nyelvégés" (égő érzés a nyelven és a szájnyálkahártyán) néha nagyon nehezen kezelhető betegség. Bizonyos vitaminok hiánya (A, B), hormonális változások, vészes vérszegénység, cukorbetegség lehetnek a háttérben, de gyakran észlelhető a reflux-betegség kísérő tüneteként is. Az ízérzés csökkenése (hipogeúzia) vagy elvesztése (ageúzia) rendszerint a nyelvet érintő betegségekre vezethető vissza.

A jelenség megfigyelése nem csak azért hasznos, mert korán felhívja a beteg és orvosa figyelmét a pajzsmirigy autoimmun betegségére, hanem azért is, mert a gyógyulás után az ízek érzése teljes mértékben helyreállítható.
-Életmód-
HATÉKONY GYÓGYMÓDOK




Milyen jó lenne, ha elmúlna a fejfájás, megszűnne a hasogató hátfájás, a depresszió! Lehetőleg gyógyszerek és mellékhatások nélkül. Mikor érdemes természetgyógyászhoz fordulni?
1. Akupunktúra

Akupunktúrás pontok. Gyógyító szúrások
Az ősi kínai gyógymód alkalmazásakor apró tűket szúrnak be a bőr akupunktúrás pontjaiba, azzal a céllal, hogy a test energiaáramlása egyensúlyban maradjon. A nyugati kutatók teóriája szerint inkább arról van szó, hogy a szúrásokkal serkentik a fájdalomcsillapító kémiai anyagok termelődését a szervezetben. Általában a hát alsó részének, a vállak, a nyak és a térd fájdalma esetén, illetve a migrén és terméketlenség kezelésére alkalmazzák. Tény, az akupunktúra enyhíthet a hát alsó részének fájdalmán. Egy tanulmány bebizonyította, hogy ez esetben kétszer hatásosabb, mint a hagyományos terápiák - például a gyógyszeres kezelés. A tűszúrásoknak köszönhetően javul a méh vérkeringése is, ezáltal megfelelő lesz a környezet a megtermékenyített petesejt beágyazódásához, emellett csökkenti a stresszt és a depressziót – mit is kívánhatna még egy leendő anya.
Nem árt azonban tudni, hogy gyakran jelentkeznek – főként fertőzéses – mellékhatások, így mielőtt megböketnénk magunkat a hegyes tűkkel, bizonyosodjunk meg arról, hogy a műszerek és a kezelési eljárás megfelel az egészségügyi követelményeknek. Egy kezelés ára a néhány ezer forinttól akár a tízezerig is terjedhet.
2. Biofeedback, azaz biológiai visszacsatolásA módszerrel a páciensek megtanulják, hogyan kell ráhangolódni egy fizikai válaszra, mint amilyen a gyors légzés, és azt is, hogyan lehet szabályozni azt, ami ezt kiváltja – például a szorongást. Képesek lesznek ezáltal tudatosan befolyásolni az akarattól független belső szervi működéseket. Az elektronikus műszerek érzékelők segítségével megmérik a bőr hőmérsékletét, az izzadást és a többi biológiai jelet, majd az eredményeket visszajelzik látható vagy hallható formában. Ha mélyebben lélegzünk, példának okáért, a sípjelek lelassulnak. Segíthet a fejfájásnál, magas vérnyomás, vizelet-visszatartási problémák és krónikus fájdalom esetén, de a stressz kezelésére is alkalmas.

A Mississippi Egyetem jacksoni orvosi központjának átfogó kutatása kimutatta, hogy a biofeedback 35-50 százalékkal csökkenti a fejfájás gyakoriságát és intenzitását. A kutatók elmélete szerint a módszer segít felismerni és mérsékelni a fájdalom kiváltó tényezőket, mint amilyen az izomfeszültség. A test jeleinek figyelésével a nők szintén megtanulhatják, hogyan erősítsék a medenceizmaikat annak érdekében, hogy csökkentsék a vizelet csepegését. Csupán egyetlen fizikai mellékhatással lehet számolni, az elektródák helyén a bőrön kisebb irritáció léphet fel. Noha egy kezelés ára tízezer alatt van (6 ezer forint körül), általában több kezelésre van szükség.
3. SzűzbokorbogyóA barátcserje (Vitex agnus-castus) szárított gyümölcse, a szűzbokorbogyó annak a (teljesen alaptalan) hiedelemnek köszönheti megtévesztő nevét, miszerint elfojtja a libidót. Azt mondják, a középkori szerzetesek azért ették, hogy csökkentsék szexuális vágyaikat. Ma teafűként, kapszula és folyékony kivonat formájában lehet hozzájutni. A természetes gyógymód hívei a premenstruális szindróma (PMS) tüneteire – beleértve a hangulatváltozást, az ingerültséget, fejfájást – ajánlják, de emellett fokozza a termékenységet is.

A szűzbokorbogyó hatással lehet a hangulatot befolyásoló ingerületátvivő dopaminra, emellett egy összehasonlító kísérlet során magasan nyert a placebóval szemben a PMS-kellemetlenségek enyhítésében. A kaliforniai Stanford Egyetem orvostudományi kara a szűzbokorbogyót tartalmazó étrendkiegészítő, a FertilityBlend tanulmányozása során azt találta, hogy 53-ból 14 nő, aki szedte, lett terhes – 16 százalékkal többen, mint a placebót alkalmazók. Mellékhatásként émelygést, fejfájást, kiütést okozhat, ám olasz kutatók egy 2005-ös kutatás áttekintésekor úgy találták, hogy a mellékhatások nagyon enyhék és kezelhetők. Hormonális fogamzásgátló használata esetén ügyelni kell a szedésére, mert előfordulhat, hogy csökkenti annak hatását. Emellett dopaminszint-módosító gyógyszerek szedése esetén is érdemes előbb a kezelőorvossal konzultálni.
4. MeditációAz ősrégi keleti módszer a légzést vagy a mentális tevékenységet veszi igénybe az elmélyüléshez. Nyugaton leginkább arra alkalmazzák a módszert, hogy újrafogalmazza a gondolatokat, javítsa a fizikai és lelki egészséget. Kiváló stressz- és szorongáscsökkentő, emellett memória- és koncentrációfokozó.

Az atlantai Emory Egyetem jelenleg is tartó kutatása szerint a meditáció képes mérsékelni az ingerültséget és a stresszt. A bostoni Massachusetts General Hospital szakemberei pedig képalkotó technológiával figyelték meg a meditációt rendszeresen alkalmazók agyát, és azt tapasztalták, hogy a figyelemért és memóriáért is felelős agykéreg vastagabb volt az esetükben. Mint ismeretes, az agykéreg a kor előrehaladtával egyre vékonyabb lesz, ezzel magyarázható az öregedéssel járó emlékezetzavar. Vannak, aki azt állítják, hogy az általuk gyakorolt meditáció az egyetlen, ami működik, és extra díjakat szabnak ki a technika átadásáért. Valójában ez egy egyszerű gyakorlat, a szabályos légzéstechnika a lényege, amely csökkenti a stresszes állapotot, s meglehetősen könnyű elsajátítani és gyakorolni otthon.
5. Orbáncű (hipericum perforatum)A gyógynövényt évszázadok óta széles körben alkalmazzák kisebb-nagyobb betegségek kezelésére, mint a malária, égés, rovarcsípés, fájdalom és hangulatzavar. Napjainkban kapszula, tea vagy kivonat formájában juthatunk hozzá, recept nélkül. (Magyarországon lassan egy éve hiánycikk a kapszulás étrendkiegészítő.)

Depresszió ellen és dohányzásról való leszokásra javasolják. A szakértők szerint az orbáncfű azáltal hat az enyhébb depresszió esetében, hogy több hangulatjavító neurotranszmittert bocsát az agy rendelkezésére. Egy amerikai kísérletben 24 dohányosból 9 úgy tette le a cigarettát, hogy közben nem hízott, emellett csökkentette az elvonási tüneteket. Az enyhe mellékhatások kiütés és gyomorbántalmak formájában jelentkezhetnek. Figyelni kell a szedésére vényköteles gyógyszer alkalmazáskor, mert egyes esetekben – beleértve a fogamzásgátlókat – csökkentheti a hatékonyságot, és fokozhatja egyes antidepresszánsok mellékhatásait is. Mivel az étrend-kiegészítők nincsenek különösebben szabályozva, mint a gyógyszerek, érdemes gyakorló orvos tanácsát kikérni.
6. MacskagyökérA valeriána nyugtató tulajdonságú gyógynövény. Kapszula, kivonat és szárított formában juthatunk hozzá. Utóbbi esetben áztassuk be a szárított gyökereket forró vízbe, vagy tépjük össze és dobjuk bele lobogó vízbe, így inhalálni is lehet a gőzét. (Fontos: orrfacsaró illatú, és a belélegzés hatékonysága nem bizonyított.) Enyhíti az álmatlanságot. Tanulmányok azt mutatják, hogy a macskagyökér-kivonatot szedő nők gyorsabban alszanak el, és kevesebb alkalommal ébrednek fel éjszakánként. Úgy gondolják, hogy növeli a GABA nevű ingerületátvivő termelődését, ami lassítja és nyugtatja az észlelés és érzékelés folyamatait. Egy tanulmány szerint a gyógynövény van olyan jó, mint a receptre kapható, oxazepám tartalmú alváselősegítő gyógyszerek, ráadásul a következő nap elmarad a „másnaposság” érzése is, ami a legtöbb orvosság velejárója.
A macskagyökér gyengébb, mint a receptre felírt készítmények, emellett a kapszula és a tea fogyasztása sem annyira gyors, mint a kivonaté. Nagyjából egy hét alatt derül ki, hogy kinél mennyire hatékony. Érdemes olyan orvost felkeresni, aki jártas a gyógynövényekben, és tud megbízható márkát ajánlani. A macskagyökér alkohollal vagy más, álmosságot okozó orvossággal együtt alkalmazva még az inszomniában szenvedőket is álmossá teheti.

A SÓSVIZES INHALÁLÁS SEGÍTHETI A LÉGÚTI BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉT

Három teáskanál só egy liter vízben feloldva: ennyi is elég lehet ahhoz, hogy megvédjük szervezetünket az őszi-téli időszakot megkeserítő betegségek, például a nátha és megfázás, köhögés, torokfájás kórokozóival szemben - olvasható a Die Welt című német lap internetes kiadásában (www.welt.de).
.
Dieter Köhler tüdőspecialista javaslata szerint a felforralt vízben fel kell oldani a sót, majd a felszálló gőzt az orron át mélyen belélegezve naponta egyszer hat percen át inhalálni. Köhler szerint ez a kúra különösen azoknak az orvosi szakzsargonban "high producer"-eknek, azaz magas szinten termelőknek nevezett embereknek ajánlott, akik a beszéd, köhögés vagy tüsszentés során hat órán belül 500 apró cseppecskét lélegeznek ki. Ez nem is lenne olyan szörnyű, ha ezzel nem terjesztenék azokat a kórokozókat, amelyek különösen ősszel keserítik meg az életünket.
    Köhler elmondta: ha ezek az emberek csak öt percen át inhalálnak a 0,9 százalékos, izotóniás sóoldattal, a vírusok és baktériumok átadása kereken 72 százalékkal csökken, a hatás pedig több mint hat órán keresztül tart. Hozzátette: a cseppfertőzés megfékezésének könnyen alkalmazható, költségkímélő és nagyon hatásos eszköze ez, ami a fertőzéses megbetegedések terjedését is megakadályozhatja.
    Az orvosok arra is figyelmeztetnek, hogy a levegőt párásító berendezések ilyen szempontból károsak, ugyanis a bennük lévő víz jó terepet biztosít a kórokozók kialakulásának. Ezek a cseppecskék a belső térben lévő száraz levegőben könnyebben felkavarodnak és elkeverednek - belélegezve pedig terjesztik a betegségeket.

A CITROM 10 000 szer erősebb, mint a  KEMOTERÁPIA
                                  
LEMONS are 10 000 times STRONGER than CHEMOTHERAPY

Elnézést kérek, hogy nem fordítottam le, most veszem a fáradságot,
hogy ingyen és bérmentesen lefordítom mindazoknak, akik nem tudnak
angolul. Figyelem, ami zárójelben van téve ( ) az mind az én
magyarázatom.

Az a jó hogy a citromot (nem a tablettát) lehet enni, és a testnek
készíthetünk egy citromfürdőt, különösen a befolyásolt területeken
(ott ahol rákos).

Vágj fel citromot és add oda a gyerekeknek, hogy szopogassák, vagy
tegyél a pohár vizedben egy pár szeletet, ezzel is megelőzheted a
rákot.

Ha valaki ismersz, aki ezt még nem tudja, kérlek, hogy küld el nekik,
mert egy óriás szívességet teszel nekik azzal, hogy tudatod velük ezt.

A Citrom; "Citrus"; ez egy csodálatos termék, ami MEGÖLI A RÁKSEJTEKET,
10 000 szer ERŐSEBB MINT A KEMOTERÁPIA. Miért nem tudjuk mi ezt???

Azért mert laboratóriumok vannak, amelyek érdekeltek egy szintetikus
verzió elkészítésére, ami HATALMAS PROFITOT hoz nekik. Te most úgy
segíthetsz a szükségben levő barátaidon, hogy ezt a tudomásukra hozod,
hogy a "valódi citrom lé" (ami nem laboratóriumban készült) előnyös a
betegségek megelőzésében. Az íze kellemes és NEM termeli azt a
rettentő kemoterápiai mellékhatásokat.

Ha van lehetőséged, hogy egy citromfát ültess a kertedben vagy
terasz-balkonodon, akkor még ma tedd meg.

Hány ember hal meg azért, mert ez egy féltve őrzött titok, a
multimilliomosok és a nagy cégek nem akarják nyilvánosságra hozni,
mert akkor elesnek az óriás haszontól.

Amint tudjátok a citromfának nem kell sok hely, és tudjuk hogy sok
fajta létezik belőle. A citromot eheted különbözőképpen: megeheted a
pépet, a kipréselt lét, készíthetsz hűsítő italokat belőle, sörbet
(angolul sorbet), tésztákat, süteményeket. A citrom hitelesítve van
sok erénnyel, de a legérdekesebb az az eredmény, amit a cisztákon és a
daganatokon véghez visz.

Ez a növény egy bizonyított orvoslás az ÖSSZES RÁKTÍPUS ELLEN!!!

Egyesek azt mondják, hogy a citrom nagyon hasznos különböző rákokra.
Anti-mikrobus spektrum (színkép) a BAKTÉRIUM, INFEKCIÓ és GOMBÁS
MEGBETEGEDÉSEKRE, az ÉLŐSKÖDŐ PARAZITÁK ÉS FÉRGEK ELLEN, A VÉRNYOMÁST
SZABÁLYOZZA, AMI TÚL MAGAS, és egy ANTIDEPRESSANS (DEPRESSZIÓ ELLEN,
CSÜGGEDÉS ELLEN), KÜZD A STRESSZ ELLEN, és az IDEG RENDELLENESSÉG ELLEN!!!

Ennek az információnak a forrása elbűvölő. A világ legnagyobbik
gyártójától jön, ami azt mondja, hogy több mint 20 laboratórium
tesztelte már 1970 óta, és a kivonatok ezeknek a kísérleteknek
leleplezték azt, hogy MEGSEMMISÍTI A ROSSZINDULATU SEJTEKET 12 típusu
rákban beleértve a VASTAGBÉL, MELL, PROSZTATA, TÜDŐ, és a HASNYÁLMIRIGYben.

Az összetett ebben a fában (citromfa) valóban azt mutatja, hogy 10 000-
szer jobb, mint az ADRIAMYCIN, ez az a gyógyszer, amit használnak
világszerte a kemoterápiában, ami meglassítja a növekedést a ráksejtekben.

És ami a legfurcsább, hogy ez a CITROM kivonat típus terápia, nemcsak
hogy megöli a rosszindulatú ráksejteket, de NEM BEFOLYÁSOLJA AZ
EGÉSZSÉGES SEJTEKET.

Institute of Health Sciences, 819 N. L.L.C. Cause Street, Baltimore, MD 1201

Fordította angolból:

Ifj. Balla Ferenc

Melbourne-Ausztrália

Az ausztráliai magyarra fordítást igyekeztem helyesírási hibáitól
megfosztani. ME

AZ EREDETI ANGOL SZÖVEG:

Cut Some Lemons Up - Let The Kids suck On Them - Put a slice In Your
Water glass Etc . . . USE as A Prevention . . .

Subject: Health Alert up date FYI LEMONS ARE 10,000X STRONGER THAN
CHEMOTHERAPY

Another good find I would take it orally and be giving my body a lemon
sponge bath all over affected areas....

If you know anyone else who doesn't know this, please do them a huge
favour and let them know about it.

Lemon (Citrus) is a miraculous product to KILL CANCER CELLS. IT IS
10,000 TIMES STRONGER THAN CHEMOTHERAPY.
Why do we not know about that????
Because there are laboratories interested in making a synthetic
version that will bring them HUGE PROFITS. You can now help a friend
in need by letting him know that lemon juice is beneficial in
PREVENTING the disease. Its taste is pleasant and it does NOT produce
the horrific effects of chemotherapy.
If you can, plant a lemon tree in your garden or patio. How many
people die while this is a closely guarded secret so as not to
jeopardize the beneficial multimillionaires large corporations?
As you know, the lemon tree does not occupy much space and is known
for its varieties of lemons and limes. You can eat the fruit in
different ways: you can eat the pulp, juice press, prepare drinks,
sorbets, pastries,...The lemon is credited with many virtues, but the
most interesting is the effect it produces on cysts and tumours!!!
This plant is a proven remedy against ALL TYPES ALL TYPES OF
CANCER!!!! Some say it is very useful in all variants of cancer. It is
considered also as an It is anti microbial spectrum against BACTERIAL
INFECTIONS AND FUNGI, EFFECTIVE AGAINST PARASITES AND WORMS, IT
REGULATES BLOOD PRESSURE THAT IS TOO HIGH AND IS AN ANTIDEPRESSANT,
COMBATS STRESS AND NERVOUS DISORDERS!!!

The source of this information is fascinating: it comes from one of
the largest manufacturers in the world, says that more than 20
laboratory tests since 1970, the extracts revealed that: It destroys
the malignant cells in 12 TYPES OF CANCER, including colon, breast,
prostate, lung and pancreas...
The compounds of this tree actually showed 10,000 times better than
the product Adriamycin, a drug normally used chemotherapeutically in
the world, slowing the growth of cancer cells. And what is even more
astonishing: this type of therapy with lemon extract not only destroys
malignant cancer cells but does NOT affect healthy cells!!!

Institute of Health Sciences, 819 N. L.L.C. Cause Street, Baltimore, MD 1201
                                                              
                 
MÉGSEM JÓ A BOTOX MIGRÉN ELLEN?



A ránctalanító botox injekciók, melyeket néhány országban a krónikus migrén kezelésére engedélyeztek, jelentéktelen hatással vannak a fejfájásra - állítják egy kedden közzétett tanulmány szerzői.
.
A botox ránctalanító hatását úgy éri el, hogy a Clostridium botulinum baktérium által termelt idegméreg (neurotoxin) bénítja azokat az izmokat az arcon, amelyek a ráncot okozzák.
Nagy-Britannia volt az első ország 2010 júliusában, amely engedélyezte a botox migrén elleni felhasználását, majd októberben az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA is engedélyezte az Allergan cég ránctalanító botox injekciójának alkalmazását krónikus migrénnél. A botox injekciókat a krónikus migréntől szenvedő felnőtteknek adhatják a nyakon és a fejen, legfeljebb 39 ponton, 12 hetes gyakorisággal annak reményében, hogy megelőzik vele a későbbi fejfájásokat.
A brit Drug and Therapeutics Bulletin című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban a klinikai kipróbálás során alig találtak bizonyítékot a botox alkalmazásának hasznára. A vizsgálatokba bevont önkéntesek 1-10 százaléka számolt be kényelmetlen vagy fájdalmas mellékhatásokról, köztük izomgörcsről, kiütésekről és viszketésről
www.medicalonline.hu/
      A TEA MEGVÉD         

         Pár csésze zöld tea naponta megvédi szervezetünket a kialakuló szívbetegségekkel szemben, erre a következtetésre jutottak görög orvosok, akik szerint a rák ellen is véd a tea.
Egy görög kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a zöld tea napi fogyasztása kedvezően hat az egészségre, megvéd a szívbetegségektől, de ugyanakkor megelőzi a rákos megbetegedéseket is.
A tanulmány során kiderült, hogy a tea javítja a vérkeringést és nyugtatja a vérereket, adja hírül a Reuters. Más tanulmányok alapján a zöld tea fontos eleme a kardiovaszkuláris egészség megőrzésében.

Charalambos Vlachopoulos, aki maga is részt vett a kutatásokban, úgy véli, hogy a zöld tea egészségesebb lehet mint a fekete tea, mivel több flavonoidot tartalmaz. Ezek ismert antioxidáns vegyületek, melyek még megtalálhatóak a kakaóban, a szőlőben és a paradicsomban.

A tanulmány során 14 egészséges embert vizsgáltak, akiknek külön zöld teát, hígított koffeint és forró vizet adtak. Ezután megvizsgálták azon sejtek állapotát amelyek részt vesznek a vérerek relaxálásában és amelyek megkönnyítik a vér áramlását.

"A zöld tea hatását hamar észrevettük, mindössze 30 perc alatt" - nyilatkozta Charalambos Vlachopoulos. 
A szívbetegségek foglalják el az első helyet az elhalálozási listákon, legtöbbször pedig az erekben lerakodott zsír okozza a legtöbb halálesetet. A lerakodott zsír gátolja a vér áramlását és betömheti a vérfalakat, vénákat.  

IDŐBIOLÓGIA ÉS JÓ KONDÍCIÓ

A tavasszal és a jó idővel szervezetünk is újjászületik, megújul és alkalmazkodik a természet lüktetéséhez.
.
Belső (endogén) és külső (exogén) bioritmusunkból adódóan, testünk működése alkalmazkodik az időciklusokhoz.
Ezzel a jelenséggel foglalkozik a kronobiológia más néven időbiológia. A kronológia nem más, mint a szervezet bioritmusával, belső időbiológiájával foglalkozó legfontosabb tudományág, melynek alapkoncepciója szerint szervezetünk apály-dagályszerűen, ritmusosan működik, úgynevezett mélypontokkal és csúcsokkal. Ennek egyik legjellegzetesebb formája testünk hőmérsékletének, hormonjaink termelődésének vagy éppen vérnyomásunknak az ingadozása. Ezek az alapjellemzők 24 órán belül ciklikusan váltakoznak.
Tavasszal és nyáron a legtöbben felfrissült lelki és fizikai állapotba, vagyis „jobb formába" kerülnek. Bizonyára mindenki megfigyelte már, hogy meghatározott időszakban képességeit jobban tudja érvényesíteni. Ennek oka a biológiai ritmushoz való alkalmazkodásban keresendő. Annak érdekében, hogy nap mint nap a lehető legjobb formánkat hozzuk, biológia ritmusunkhoz valamilyen szinten alkalmazkodnunk kell. Amennyiben ez mégsem sikerül (pl. éjszakai műszak miatt), nem kell azonnal gyógyszerekhez folyamodnunk. A időbiológia felborulását, relaxáció segítségével és testmozgással is helyrebillenthetjük.
A biológiai ritmus és a természet körforgásához alkalmazkodva a napfényes, nyári időszakban csúcsformában vagyunk, ezzel ellentétben télen eluralkodik rajtunk a lehangoltság vagy letargia. Érzelmi, fizikai és értelmi állapotunk is hullámzó, időszakonként eltérő. Napközben, leginkább a délutáni órákban a munkateljesítményünk sokkal jobb, mint a kora reggeli órákban. Ezzel ellentétben szellemi és fizikai teljesítőképességünk a hajnali órákban van a legalacsonyabb szinten. Sajnos a munka, a pihenés és az alvás alig egyeztethető össze belső időbiológiánkkal és alapvető szükségleteinkkel. A napszakoknak megfelelően erőnlétünk is ingadozik.
A kronobiológia alapján éppen a reggeli órákban vagyunk a legrosszabb formában, legalábbis erre a következtetésre jutottak a bioritmust tanulmányozó kutatók. A holtponton hozzávetőleg kilenc óra után esünk túl, majd 11 órától délután öt óráig szellemi és fizikai erőnlétünk magaslatán vagyunk. Agyi kapacitásunk a déli és délután két órai időszakban képes arra, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. Ami a fizikai erőnlétünket illeti, délután három és 18 óra között csúcsosodik ki. Ennek egyszerű magyarázata, hogy az olyan hormonok, mint a tesztoszteron, a kortizol stb. és a legtöbb hormon kiválasztása ebben az időintervallumban a legerőteljesebb. Ezt követően kezdődik az esti átállás, vagyis egy úgynevezett hanyatlási időszak, amit egy abszolút mélypont követ hajnali kettő és három óra tájékán, ugyanis ekkor a leggyengébb a hormonok kiválasztása.
Tény az, hogy napjaink felpörgetett életritmusához egyre nehezebben tudunk alkalmazkodni. Őseinknek anno jóval könnyebb dolguk volt, összhangban éltek a természettel, ezáltal önmagukkal is, természetes módon alkalmazkodtak az évszakok és az időbiológia váltakozásához. Annak érdekében, hogy fitt formában legyünk, mindennapjainkat ajánlatos a bioritmusunkhoz igazítani.
-Szatmár-



Mágikus gyógymódok a népi orvoslásban



A mágia napjainkig át-meg átszövi az ember életét. Tulajdonképpen egyidős az emberiséggel, hiszen az ember bizonyos szituációkban, élethelyzetekben mindig is megpróbálta irányítani az események alakulását, menetét. A mágia az események befolyásolásának mûvészete, titkos tudomány, amelynek ismerője hatással lehet nem csupán a földi történésekre, hanem a természetfeletti jelenségekre is. Alapja egyfajta kényszerhelyzet, szükségállapot, amelynek kedvező megoldására a csupán racionális ismereteire támaszkodva nem volna képes az ember. A hagyományos paraszti kultúra is elválaszthatatlan a mágiától. Találkozhatunk vele minden fontos élethelyzetben: az időjárás varázslástól a bőséges termés biztosítása érdekében végzett mágikus eljárásokig, megtalálhatjuk a magánéletben a szerelmi varázslásoktól az egészség megőrzését, a betegség elûzését elősegítő praktikákig.

Az alábbiakban ez utóbbi terület áttekintését szeretném elvégezni. Munkám során elsősorban az utóbbi húsz évben általam gyûjtött Észak-kelet Dunántúli adatokra hivatkozom, melyek párhuzamait 17-18.századi orvostörténeti munkákban is próbálom megragadni.A népi orvoslás a nép betegségekről alkotott elképzeléseit és azok gyógymódjait foglalja magában.  A kutatás által két nagy területre osztható: a racionális vagy tapasztalati alapokon nyugvó orvoslásra és az irracionális vagy mágikus gyógyító eljárásokra. Igen fontos hangsúlyozni, hogy a népi orvoslás gyakorlatában e két terület nem választható el egymástól, mindkettő ugyanolyan szereppel bír, s gyakran egy-egy gyógyító eljárásban egymást kiegészítve, keveredve fordul elő. Többek között ezért is nehéz a népi gyógyászat rendszerezése, tiszta kategóriák felállítása.

A népi diagnosztika, a népi orvoslás kóroktana

A népi gyógyászat idevonatkozó ismeretanyagát bizonyos elmosódottság, nehezen megragadható adatok jellemzik. A népi tudásban a betegségek okának körülhatárolásában gyakorta találkozhatunk az „Isten akarta így", vagy „ez a Jóisten szándéka" megjelölésekkel. Különösen járványok okozójaként napjainkig megtalálhatjuk a „szél hozza" évszázados múltú elképzelést. Agyvérzés előzményeként emlegetik a „megerőltetést", a dühösséget, „mérgességet". A szomorúság, a bánat a népi diagnosztikában a gyomorbaj okozója, míg a csömört a sárgaság előzményeként emlegetik. Az izületi gyulladás, a reuma eredője a „rossz vérben" keresendő. Megfázás, kiizzadás a mell-és tüdőgyulladás előzménye.
Fogszuvasodás okozói a fogban lakó „férgek". Érdekes megemlíteni, hogy a népi orvoslás diagnosztikájában az életkori sajátságok is előfordulnak. Életképtelen a satnya, „agos, ebagos" gyermek, s az öregséget is betegségkként emlegetik. 

A népi elképzelés szerint azonban a leggyakrabban előforduló betegség ok a szemmel verés. A szemmel verés a rontás, az ártó mágia legáltalánosabb módja, lényege, hogy valaki a puszta nézésével, szándékosan vagy akaratán kívül is ártani tud elsősorban a kicsi gyermeknek, fiatal állatnak azzal, hogy valakit hosszan, erősen néz, közben szavakkal dicsér, megcsodál, amivel felhívja az ártó hatalmak figyelmét az ártatlan kisgyermekre vagy a védtelen jószágra. A szándékosan ártani tudó személyt boszorkánysággal is vádolták. Az idevonatkozó középkori peranyagban számtalan adatot olvashatunk erre. Az akaratán kívül ártóról azt tartották, hogy erős, szúrós nézésû, sötét szemû, összenőtt szemöldökû vagy fáradt tekintetû ember. Szemmel verésre akkor gyanakodtak, ha megmagyarázhatatlan eredetû, hirtelen fellépő betegséggel álltak szemben; amikor a kisgyermek vigasztalhatatlanul, folyamatosan sírt. A szemmel verésben való hitre vonatkozóan a 17-18.századi orvosi könyvekben is találhatunk adatokat. Így Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor híres mûvében a Pax Corporisban is szerepel igézet címszó a gyerekbetegségek leírásánál. „A gyermekek forrózását, melyet köznévvel igézetnek hínak, ami illeti, minthogy ez a feje lágyán adja ki magát, onnan vagyon, hogy az igen felver, lüktet. 

Oka pedig ennek természet szerént is a kisgyermekek meleg és nedves természetüek." Pápai munkája után száz évvel jelent meg Veszelszky Antal orvosságos könyve, mely szintén említi a szemmel verést vagy igézést:„...A forrózás igézetnek is neveztetik: oka ennek néha a gyermeknek meleg nedves természete, ezt pedig inkább gyúlasztya, a szoptató Aszszonynak mértéktelensége: néha pedig per effluvia, az ártalmas szemek sebes tekintete. Ez okból némelly ember nem merészeli bátran a kisded gyermeket nézni."
A szemmel verés megelőzésére, kivédésére számos módszert ismer a néphagyomány, például a még kereszteletlen kisgyereket nem mutatták meg idegennek / egyébként igyekeztek az ujszülöttet minél előbb megkereszteltetni/, a keresztelésig szentelt gyertya égett mellette, rózsafüzért tettek a párnája alá, piros szalagot kötöttek a karjára, ágyára. 

Körülbelül egyéves koráig fordítva adták rá az inget. Ha az apa fáradtan érkezett haza, a kalapját dobta a kisbaba ágyára, hogy arra essen először a fáradt tekintete. Az ujszülöttet nem volt szabad dicsérni, nehogy ezzel az ártó szellemek figyelme ráirányuljon, ellenkezőleg inkább azt kellett hangosan mondogatni, hogy milyen csúnya, életképtelen. Rontás ellen , jelképesen megköpdösték a kisgyereket. A nyál gonosz távoltartó, gyógyító szerepe nyilvánult meg ebben a gesztusban. A szemmel verés gyógyításának legáltalánosabban ismert módja a szenes víz alkalmazása volt. Egyrészt a rontás tényének megtudakolása érdekében, másrészt a terápia részeként készítették el. Elkészítésének számos variációja ismeretes. Legáltalánosabb amikor egy pohár hideg vízbe három darab izzó parázsdarabot dobtak. Ha a parázs feljött a víz színére, valóban szemmel verés történt. A szenes vízzel megmosogatták a gyerek arcát , s három kortyot itattak belőle, homlokára keresztet rajzoltak a vízzel. A mûvelet közben gyógyító célú imákat, szövegeket is mondhattak. Például: „Ha neked szem ártott, férfi vagy nő, fiatal vagy öreg, segéljen téged az Atya, Fiú, Szentlélek nevében a teljes Szentháromság!" /Pusztavám, saját gyûjtés/ A szemmel verés gyógyításának másik módja a beteg kisgyerek szemének kinyalása volt. Az anya háromszor az orr felől kinyalta síró kisgyerek szemét s oldalra köpött. A nyál rontást elhárító erejéről fentebb már szóltam.

A népi diagnosztika betegség okként tartja számon az ijedést is, aminek a tünetei nagyon hasonlóak a szemmel veréshez. Az ijedés előidézője gyakran kutya, macska vagy halott látványa. Ellenszere a szemmel veréshez hasonlóan ugyancsak a szenes víz illetve az ólomöntés. Hideg vízbe forró ólomdarabot dobtak, s amilyen alakot felvett az anyag, attól ijedt meg az illető. A teljes gyógyulás érdekében a mûvelet után az ólmot még bizonyos ideig /3, 9 napig/ a nyakba kötve viselték. 
A népi tudás betegség okként számon tartott ismeretanyagának áttekintése után vegyük sorra annak mágikus gyógymódjait, a kutatás által irracionálisnak nevezett orvosló eljárásait, eszközeit.
A gyógynövények alkalmazása kapcsán kevés esetben találkozhatunk idevonatkozó adattal, hiszen a népi orvoslás etnobotanikai ismeretanyaga jellemzően annak tapasztalati oldalához sorolható. Előfordul azonban a gyógynövények mágikus felhasználása is. Például a mérgező népi narkotikum, a beléndek magját parázsra tették, füstjét belélegezték, mert azt hitték, hogy a fájó fogban lévő férgeket elpusztítja. A fokhagyma számos betegség hathatós ellenszere, népi panácea, mindent gyógyító orvosság. Mágikus felhasználására a fogfájás esetében találtam példát: Sárbogárdon fogfájós beteg nyakába akasztottak fokhagymafüzért, hogy „lehúzza" a fájást. 

A népi gyógyászati szakirodalom fekáliapatika, ganajpatika néven tartja számon a gyógyítás során felhasznált emberi, állati ürüléket, vizeletet, különféle testrészeket, váladékot. Hints Elek orvostörténész rámutatott, hogy „A misztikumban való hit nyilvánul meg a ganajpatika szereinek alkalmazásában, amulettek és füstölések rendelésében."  A 17-18. századi orvosló könyveinek javallatai között gyakorta találhatunk idevonatkozó gyógymódokat. Pápai Páriznál méhcsípés esetén a következő a teendő: „Méhcsípés ellen pedig"... jó ez is , ha az ember a maga vizeletivel mossa azután meleg tehénganéjjal békenvén a megmart helyet, vagy összerontott méhfûvel vagy fodormentával békötvén." Veszelszky Antal fogfájás esetén ezt javasolja:"A lónak meleg ganéját, még a földre nem húll megszedvén, és erős pálinkával öszve-kevervén, serpenyőbe jól melegítsd meg, és azon melegen köttesd két pofádra: ez inkább annak használ, kinek foga ez előtt ki nem húzatott." A vizelet mágikus célú felhasználására magam is számos példát gyûjthettem.

Magyaralmáson jegyeztem le az alábbi esetet: „Édesanyámmal történt 188o körül . Sárgaságba esett, és nagyanyám tanácsára a következőt csinálta: kilenc napig csollyánra, egy kiválasztott tőre kellett pisilnie, kilenc nap után megpróbálta kihúzni a csollyántövet. Ha tövestül egyszerre kijön a csollyán, azt jelentette, hogy meggyógyul a beteg, ha nem, akkor gyógyíthatatlan. Édesanyám meggyógyult." Ehhez hasonló esetet olvashatunk egy a 18. századból való, Gelencén előkerült családi kéziratos orvosló könyvecskében is: „Betegnek próbálása. Még az beteg embernek vizeletivel öntözd meg az csillyánt, ha az csillyán másodnapra meghirvad, meghal." Történeti munkákban, családi levéltárakban ugyancsak fellelhetőek idevonatkozó adatok. Például a Radvánszky család levéltárában Ujhelyi István Apafi Anna számára írt orvosi könyvében sárgaság esetén az alábbi javallatot olvashatjuk:" Az mely emberen sárgaság vagyon, azon embernek vizelletiben főzz meg egy darab tehénhúst, add megenni egy agár kölykének - nem agárnak, hanem az kölykének -, azt többször is míveljed, és bizony meggyógyul az ember. Vagy: Az kását erősen főzd meg, s az patiens vizelletivel keverd egyben, add az ebnek, az eb tüle meghal, s az ember meggyógyul."

A népi gyógyászatban alkalmazott állatok varázsereje - amint erre Szendrei Zsigmond rámutatott -, testi-lelki tulajdonságaikkal függ össze.  Néhány állat /pl. szarvas, medve/ felhasználása a samanizmushoz kapcsolódik: a totemállatok testrészei mindenre ható orvosságok is voltak egyben, s a rossz szellemek testből való kiûzését is szolgálták. 

Gyógyítás a szó erejével

A mágikus gyógyító módszerek közé soroljuk a gyógyítást kísérő, azt aláfestő, erősítő ráolvasásokat, imádságokat, gyógyító erejû szavakat. A ráolvasás mágikus célra használt, hagyományos formában élő szöveg. Alapja a szó varázserejébe vetett hit, hogy az ember a kimondott szavával hatni tud a természetfeletti erőkre. A szómágia áthatja az ember életét, s igen nagy számban fordult elő betegségek esetén is. A gyógyító szövegek ismerői, alkalmazói elsősorban a gyógyító specialisták voltak. Alkalmazásuknak köszönhetően személyes kontaktus alakulhatott ki a gyógyító és a beteg között. / Az állatgyógyászatban igen kevés ráolvasó szöveg fordult elő./ A gyógyító ráolvasásokat ismerőik halálukig titokban tartották, mert elmondásuk esetén - hitük szerint - gyógyító erejüket is elvesztették. A ráolvasások tartalmi szempontok szerint történő csoportosítását Pócs Éva végezte el. Ennek alapján megkülönböztethetünk elküldő, letagadó, kijelentő, kérő, könyörgő, felszólító, figyelemfelkeltő célzatú ráolvasó szövegeket. Lássunk néhány példát, elsősorban a Fejér megyében lejegyzettek közül. Az elküldő szándékú imádság célja a betegség elzavarása, eltávolítása. Idesoroljuk az „új hold, új király" kezdetûeket, amelyeket elsősorban szemölcs elmulasztására használtak. Általában újhold péntekjén kellett mondani. Előszálláson például az alábbi változat ismeretes: „Új hold, új király házasítja a fiát, férjhez adja a lányát. Hívnak engem esküvőre, nem megyek el, van nekem egy vendégem, azt küldöm el." A letagadó típusú ráolvasás lényege, hogy a betegség letagadása azt a következményt vonja maga után, hogy az nem is létezik. A szemen lévő árpa gyógyításakor az alábbi párbeszéd zajlott le a ráolvasást végző gyógyító specialista és beteg páciense között:

- Mi van a szemeden?- Árpa.- Szar van azon, nem árpa."
A kijelentő tartalmú ráolvasások a gyógyító gesztust kísérték, mintegy kommentálták. Például: „-Árpát aratok". Mialatt a gyógyító kaszáló mozdulatot végzett a beteg szeme előtt begörbített mutató ujjával. A könyörgő, kérő tartalmú ráolvasások általában rövid fohászok, melyeket a gyógyító tevékenység kezdetén mondtak. Ilyen például az „Uram, Jézusom segélj meg!" felkiáltás. Felszólító, figyelemfelkeltő célzatú ráolvasások is ismeretesek. Bakonycsernyén például, ha a kisgyerek lázas lett, az anya kiállt a kapuba és így kiáltott:"Alsó, felső szomszédok figyeljetek, az én kisfiamat a hideg rázza!" Igen ősi, Európa szerte ismeretesek az úgynevezett visszafelé számláló ráolvasások. Ezek lényege, hogy a számolással együtt a betegség is nullázódjék. „Nem kilenc, nem nyolc...nem kettő, nem egy, semmi." Ez alatt körömmel keresztet rajzoltak a szemölcsre. Ráolvasásnak minősülhet a hivatalos egyházi imádság is attól függően, hogy milyen céllal mondták. A beteg állapotban a gyógyulás érdekében elmondott Miatyánk vagy Üdvözlégy a ráolvasó szövegekhez hasonló célt szolgált: a szó varázserejébe vetett hit révén a betegség legyőzését, eltávolítását.

Gyógyító gesztusok

A népi orvoslásra jellemző, hogy eljárásai komplex folyamatot alkotnak, ahol minden szónak, mozdulatnak, időpontnak a közösség által a hagyomány révén szabályozott rendje van és valamely kellék elmaradása, nem szabályos véghezvitele az egész gyógyító tevékenység sikertelenségét vonhatta maga után. E komplex folyamatban különös jelentőséggel bírtak a gyógyító gesztusok. A gesztus mint metakommunikációs megnyilvánulás az adott közösség számára egyértelmû közléseket közvetített. A hagyományos népi gyógyításban az alábbi mozdulatok, kísérő gesztusok a legjellemzőbbek:
Keresztvetés. - A kereszt a legfontosabb keresztény jelkép. A keresztvetéskor a testre rajzolt kereszt óvja, védi az embert a rontástól, betegségtől. Keresztet rajzoltak például a szenes vízre vagy a szemölcsre is.
  • Eldobás, elküldés.
Ez a gesztus gyakran szerepelt a mágikus gyakorlatban. Benne a betegséget eltávolítani vágyó ember akarata, kívánsága sûrûsödött. Bal kézzel visszafelé dobták el az előzőleg megkerített szemölcsöt, vagy idetartozik a búcsújáró helyekre jellemző szokás, amikor a kegyhelyen hagyták mankóikat vagy a fájó testrészt ábrázoló viaszfigurákat, offereket a beteg zarándokok. 
  • Köpés, kiköpés.
A rontás elhárításának egyik nagyon gyakori formája volt. Alapja az az animisztikus felfogás, hogy a köpéssel távozó, párolgó anyag lélekhordozó, az emberi test része, s mint ilyen megerősítő, óvó szerepe lehet.
Füstölés. - Ugyancsak a rontás elûzésére, illetve megelőzésére szolgáló, önálló gyógymód. Gyakran alkalmazták járványok, például pestis idején. A füstölés célja az emberre ártó hatalmak megtörése és a szerencse, a termékenység biztosítása volt. A füstölésbe vetett hitet nagyban erősítette az egyházi gyakorlatban való előfordulása is.
Megmérés. - Az eljárás alapja az a hit, hogy a testrészek aránya egészen más az egészséges illetve a beteg ember esetében. Főleg kisgyerekeknél használták rándulás, ficam esetén vagy sorvadásos betegségnél. Egyrészt a gyógyítás diagnosztikai szakaszában, másrészt önálló gyógymódként is találkozunk a végtagok arányainak vizsgálatával. Különösen gyakran említik a boszorkányperekben felsorolt vádak között.
  • Fordított cselekvés.
A néphit szerint a rontást okozó természetfeletti erők birodalmában minden ellentétes az evilágival. Ezért igyekeztek (a hasonlóság elve alapján) a gonosz utánzását elérni, annak félrevezetése céljából. Ez a magyarázata például a visszafelé, bal kézzel végzett mozdulatoknak, a visszájáról viselt gyerekingnek és a visszafelé való számlálásnak is.
Megkerítés, körülkerítés. - Elsősorban a gyógyító szakaszra jellemző eljárás. Alapja az a hit, hogy a körbe zárt testterület védve van a rontástól.

A színek szerepe a gyógyításban

A mágikus gyógyítás jellemzője, hogy sokszor asszociatív alapokon nyugszik, vagyis a gyógyulás érdekében igyekeztek a gyógyítás alapanyagait is úgy megváltoztatni, hogy azok már önmagukban, az érzékszervekkel felfogva (íz, szín, szag, mennyiség) a gyógyulás eredményességére emlékeztessenek, így biztosítsák annak sikerességét. Például sárgaság esetén sárga szalagot kötöttek a gyerek karjára, vagy sárga kendővel takarták be, más esetben sárgarépából kivájt pohárból itatták a beteget. A piros szín gonosz távoltartó szerepéről a szemmel verés kapcsán tettem említést.

A számok szerepe

A gyógyító gyakorlatban a néphitben általában kultikus számokként ismeretes számok előfordulása jellemző. Ilyen a 3-as, 7-es, 9-es. Háromszor vetettek keresztet a szemölcsre, háromszor mosogatták meg a szemmel vert gyerek arcát a szenes vízzel, a ráolvasó gyógyító szövegeket is háromszor ismételték el. Különös gyógyító erőt tulajdonítottak a hetedik gyereknek. A szemmel vert gyerek fürdetővizébe Bakonycsernyén kilenc sírról kellett gazt szedni, a visszafelé számláló ráolvasást is a kilencessel kezdték.

A szentelmények szerepe

A szentelmények az egyház által a szentségek mintájára alapított látható jelek. Az egyházi szentelés révén különleges erőt kapnak, s profán célra többé - az egyházi előírás szerint - már nem használhatók. A népi gyakorlatban viszont ennek ellenkezője figyelhető meg, hiszen egyéb élethelyzetekben, így például betegség alkalmával nagyon gyakran felhasználták őket. A szentelt víz, a szentelt gyertya, a szentelt barka és annak hamuja vagy a szentelt étel szerepe úgy az egészségmegőrzésben mint a betegség elûzésében egyaránt megfigyelhető. A hivatalos egyházi szentelmények sora a népi gyakorlatban kibővült: számos, a templommal, annak környezetével, a temetővel kapcsolatos tárgy, növény ugyancsak szerepelt a népi gyógymódok repertoárjában. Például tömjént tettek a fájó fogba, az úrnapi sátor zöld ágait fürdővízbe tették szemverés ellen, a temetőben szedett gaz főzete ugyancsak rontás ellen volt hatásos, vagy a templom padlóján szedett porral kelést gyógyítottak. A búcsújáró helyek felkeresésének elsődleges okai között találjuk a betegségből való felgyógyulást.

A betegség a velejáró szenvedésekkel kérdést vet fel minden idők emberének. A válasz pedig minden korban attól függ, hogy kinek milyen a felfogása, tapasztalata a körülötte lévő világról. A népi gyógyító gyakorlat évezredeken keresztül a tapasztalati és a mágikus gyógymódok azonos hangsúlyú alkalmazását mutatja, a gyógyítás e két nagy területe nem vált el egymástól . Generációk ismerete, hitvilága sûrûsödött egy-egy gyógyító mozdulatban, ráolvasásban. A cél a mindenkori betegség okozta szükséghelyzet megoldása volt. E komplex orvosló gyakorlat a napjainkban reneszánszát élő, a teljes embert figyelembe vevő gyógyításban számos esetben visszaköszön.
forrás: Varró Ágnes
www.kodolanyi.hu/




Vitaminok



ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMINOK

Zsírban oldódó vitaminok: A- vitamin (retinol), D- vitamin (kalciferol), E- vitamin (tokoferol), K- vitamin (fillokinon)

A zsírban oldódó vitaminok esetében vigyázni kell a pótlásra szánt mennyiség bevitelével, mert felhalmozódhatnak (kummulálódnak) a szervezetben, ami a vitamin túladagolás (hypervitaminózis) tüneteinek kialakulásához vezethet.

Vitaminok kémiai képleteinek kép forrása: www. tankonyvtar.hu

Vitamin - A (retinol, axeroftol)

Az A -vitamin számos anyagcsere folyamat katalizátora, szükséges a bőr és nyálkahártyák épségéhez, illetve a látóbíbor képződéséhez. Az A -vitamin előanyaga a karotin, melynek felszívódása rosszabb, mint az A- vitaminé. Növényi tápanyagban, mint karotin (elővitamin), állati eredetű tápanyagban, mint A- vitamin fordul elő (olaj, vaj, zsír). A májban raktározódik, és a karotin is itt alakul át A- vitaminná. Az A- vitamin véd a fertőzésekkel szemben, védi a hámsejteket (bőr, valamint a gyomrot, légutakat, bélcsatornát, belső üregeket védő nyálkahártya). A- vitamin hiányában farkasvakság (amikor szürkületben vagy gyenge világítás esetén látászavar következik be), a bőr repedezettsége és szárazsága, illetve a haj korpásodása és a haj-köröm töredezése jellemző. Plusz A- vitamin bevitelre a koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek szedése mellett szükség lehet, a fogamzásgátló gyógyszereket szedő hölgyeknek azonban kevesebb A- vitamin felvételre van szükségük. A bőr ápolásában (illetve a sebkezelésben) nagy szerepe van krémek formájában is (pl. Neogranormon kenőcs) az A- vitaminnak. Az A- vitamin túladagolásában fejfájás, hasmenés (vastagbél széklet) és a bőr besárgulása, fájdalmas bőrgyulladás, ízületi fájdalom, májkárosodás léphet fel.


A- vitamin táplálék-forrás: máj, tejszín, vaj, tojássárgája, répa, tök, sárgadinnye, paradicsom, fűszerpaprika, spenót, hal, cékla, petrezselyem, zellerlevél, kelkáposzta, brokkoli, zöldborsó, zöldbab, szója, kajszibarack, áfonya, csipkebogyó bőségesen tartalmaz A-vitamint.

A- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 800 µg, szoptatás alatt 1300 µg, férfiak esetében 1000 µg



Vitamin - D (kalciferol)
A D3- vitamin sztearinszármazék, provitaminja (előanyaga) a 7-dehidrokoleszterin, mely ultraibolya sugárzás hatására alakul át D3- vitaminná. Fehérjéhez (globulinhoz) kötődve a májba jut, majd további kémiai átalakuláson megy át, és újra globulinhoz kötődve eljut a bélbe, illetve a csontokba. A D- vitamin a bélben olyan kalciumkötő fehérje (protein) szintézisét segíti elő, amely a bélfalon keresztül transzportálja a Kalciumot.


A D3 vitamin hatása kettős: emeli a vér kalcium és foszfor szintjét (a kalcium felszívódását fokozza a bélből, ürülését a vesén át csökkenti), és közvetlenül befolyásolja a csontképződést. A D2- vitamin növényi eredetű, az ember kevésbé hasznosítja. A D- vitamin hiánya nemcsak a kalcium-anyagcserét zavarja meg, hanem általa következményes foszforhiány is létrejön. D- vitamin hiánya egyben ízületi gyulladásra, ízületi merevségre való hajlamot, és görcskészséget eredményez, jellemző tünet lehet még a hátfájás, fogszuvasodás, fáradtság, levertség, és a haj fokozott hullása. A- vitamin és C -vitaminnal együtt szedve segíti a megfázásos tünetek megelőzését, elősegíti a kötőhártya-gyulladás gyógyulását. A Koppenhága Egyetem tudósai felfedezték, hogy a D- vitamin szerepet játszik az immunvédekezésben, a T-sejtek aktivizálódásában. Ehhez az aktivizálódási funkcióhoz a T-sejtekben külön D- vitamin receptorokat, "antennákat" azonosítottak be, ha alacsony a szervezetben a D- vitamin szint, akkor a T-sejtek inaktív állapoban maradhatnak. A D- vitamin túladagolása szintén létrejöhet, ekkor a csontokban rendellenes, nagyfokú meszesedés jön létre, de más szervekben is fokozott meszesedés alakulhat ki (ezért indokolt esetben a célzottan fokozott D- vitamin adagolást fokozott figyelem és ellenőrzés mellett célszerű alkalmazni!).

Angliában, (mivel kevesebb a napfény és esős, ködös időben nő a D- vitamin igény) gyakori volt a csecsemők és kisgyermekek esetében a rachitis, melyek a csontok eldeformálódásával járt. D- vitamin pótlásával és megfelelő mennyiségű (és megfelelő időben való) napoztatással kivédhető ennek a kóros állapotnak a létrejötte.


D- vitamin táplálék-forrás: leginkább a tojássárgája, vaj, tejszín és a csukamájolaj, szardíniakonzerv, vitaminozott margarinok, csiperkegomba, zabpehely, búzacsíra, élesztő.
D- vitamin napi szükséglet: A D- vitamin szükséglet az életkor, vagyis a csontosodási folyamatok szerint változó. Gyermekeknek 400-800 NE, terhesség és fokozott szükséglet esetén 800-1000 NE, felnőtteknek (napfény felvételétől függően) kb. 100 - 500 NE a szükséges D- vitamin mennyiség (RDA - OÉTI alapján).



Vitamin - E (tokoferol)
Az E- vitamin a kiserek (kapillárisok) falában védő funkciót tölt be, ezen kívül a máj elzsírosodásával (és a máj mérgek okozta elfajulásától) szemben is védőhatást fejt ki. Az E- vitamin csökkenti a vér koleszterinszintjét, szerepe van a szaporodóképesség (spermaképzés, megtermékenyülés, magzatkihordás) folyamatában. Az E- vitamint a meddőség, szexuális problémák, koraszülés, menstruációs zavarok, a nemi szervek fejlődési zavaraiban, menopausát követő zavarok, szív és érrendszeri betegségek, bőrproblémák (pl. hegesedések), a foglazulás gyógyításában elsődlegesen használják. Az E- vitamin antioxidáns szerepét még vizsgálják, de jelentős antioxidáns hatással rendelkezik. Antioxidáns, védő hatása az A- vitaminra és a telítetlen zsírsav molekulákra is kihat. Az E- vitamin hatását erősíti a szelén, a vas azonban csökkenti a hatékonyságát (szerves kötésű vassal együtt lehet szedni). Az E- vitamin hiánya lassú sebgyógyulást, fáradékonyságot, izomtónus-veszteséget, és csökkenő nemi vágyat eredményezhet.


E- vitamin táplálék-forrás: a gabonafélék csíraolajában (tök vagy napraforgó), a zöld növényekben-főzelékfélében, a húsban, a májban és a tojásban, homoktövisben, szójában, csipkebogyóban, gesztenyében, dióban, mogyoróban, mandulában, mákban található meg. található meg.

E- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 12 mg, férfiak esetében 12 mg



Vitamin - K, fillokinon (antihemorrágiás-antivérzéses vitamin)
A K- vitaminnak egyes véralvadás-aktív fehérjéknek az előállításában (szintézisében) van szerepe. A máj sejtjei a K- vitamin jelenlétében tudják a véralvadás II., VII.,IX., és X. faktorait szintetizálni (immunrendszer→ vér és véradás). K- vitamin hiánya esetén a vér protrombinszintje (véralvadási faktor) csökken és vérzékenység alakul ki. A K- vitamin felszívódásához elegendő epe mennyiség szükséges. Máj-epebetegségekben nem tud felszívódni a K- vitamin, így K- vitaminhiány (hypovitaminosis) lép fel, melynek fő tünete a vastagbélgyulladás, és/vagy a nagyfokú hasmenés. Bélbaktériumok termelik (K1- vitamin) és a növények zöld részeiben (K2- vitamin) is megtalálható. A mesterséges K- vitamin túladagolása gyermekekben agykárosodást, felnőttekben pedig vérszegénységet okozhat.


K- vitamin táplálék-forrás: zöld növények (kelkáposzta, borsó, fejes saláta, káposzta, paraj), tejtermékek, és máj, a sütőtök, a paradicsom, a paraj, kelkáposzta, káposzta, a lucerna, és a tengeri hínár.

K- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 70 µg, férfiak esetében 80 µg

VÍZBEN OLDÓDÓ VITAMINOK

Vízben oldódó vitaminok: B- vitamin (tiamin), B- vitamin (riboflavin), B- vitamin (niacin), B5 - vitamin (pantoténsav), B- vitamin (piridoxin), B- vitamin (folsav), B10 - vitamin M - vitamin), B12 - vitamin (kobolamin), B13- vitamin (orotsav), F - vitamin, Biotin (H - vitamin), H1 - vitamin, C - vitamin (aszkorbinsav), P - vitamin, U - vitamin

Vitaminok kémiai képleteinek kép forrása: www.tankonyvtar.hu

Vitamin - B(aneurin, tiamin)

A B1- vitamin a szénhidrát anyagcsere szabályozásában és a Szent-Györgyi-Krebs-ciklus (citromsavciklus-energiatermelési és előállítási folyamat) normális lejátszásában játszik szerepet. A B1- vitamin feltételezhetően az idegsejtek működéséhez is szükséges (idegszövet iontranszportjára fejt ki specifikus hatást), ennek alapján szokták ideggyulladásokra vagy ennek megelőzésének céljából adni.

A B1- vitamin hiánya a beriberi nevű betegséget okozza. A B1- vitamin hiányában a fájdalom mellett egyben nő a harántcsíkolt izomzat (végtag izomzat) görcshajlama (felszaporodik a tejsav izommunka), és a központi idegrendszerre hatva vérnyomáscsökkenés és szénhidrát-anyagcserezavar, bélrendszeri probléma (székrekedés) léphet fel (vastagbélrendszer, vékonybél). B1- vitamin -hiány következményes tüneteként a fáradtság, a gyengeség, a depresszió, a memóriazavar, az ingerlékenység, a szemfájás, kéz- és a láb zsibbadása, idegsorvadás és tudatzavar alakulhat ki. Túladagolás esetén vizelettel ürül ki a szervezetből.


B1- vitamin táplálék-forrás: májban, húsban, tojássárgájában, élesztőben és barna kenyérben, búzacsírában, korpában, rizshéjban, élesztőben. dióban, mogyoróban, gesztenyében, tejben, lencsében, babban, borsóban, parajban, káposztafélékben, uborkában, salátában, burgonyában, paradicsomban, céklában található meg nagyobb mennyiségben. Nagymértékű szénhidrát fogyasztása és az anyagcsere-fokozódása emeli a B1- vitamin szükségletet, étkezés közben célszerű bevenni, mert savas közegben optimálisabb a felszívódása.

B1- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 1,3 mg, férfiak esetében 1,5 mg


Vitamin - B2 (riboflavin, laktoflavin)
A B2- vitamin, mint különböző enzimek alkotórésze igen jelentős. Az enzimek a piroszőlősav, zsírsavak és az aminosavak oxidatív lebontását végzik, fontos szerepet töltenek be a szöveti légzésben és méregtelenítésben. Ezen kívül a B2- vitamin fontos szerepet tölt be a vérképzésben (vas beépítésében, a hemoglobin képzésében) és a növekedési folyamatokban. Vegyes táplálkozással fedezhető a B2- vitamin igény, de a bélbaktériumok is szintetizálják. Hosszantartó, széles spektrumú antibiotikum-kezelés mivel károsítja, elpusztítja a bélflórát, riboflavin vitamin -hiányt idézhet elő. B2- vitamin hiányában szem (szemlencse-elváltozás, szemviszketés, szemégés, szemvörösödés), idegrendszeri és bőrtünetek jelentkeznek (ekcéma), szőr és hajhullás, illetve a nyelv gyulladása léphet fel. Ezeken kívül emésztési zavarokat és ajak kirepedését okozhatja a riboflavin vitamin hiánya, ill. a B2- vitamin hiánya közrejátszhat az ízületi gyulladás, a növekedési zavar, a vérzékenység, a migrének kialakulásában is. B2- vitamin szükséges a B6- vitamin és niacin képzéséhez, az E- vitamin antioxidáns hatását erősíti. Túladagolás esetén vizelettel ürül ki a szervezetből.


B2- vitamin táplálék-forrás: májban, vesében, tejben, tejtermékekben, húsban, halban, tojássárgájában, zöldbabban és borsóban, gyümölcsökben, olajos magvakban élesztőben, kukoricában, burgonyában, aszalt szilvában, parajban, paradicsomban, salátában jelentős mértékben megtalálható.

B2- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 1,5 mg, férfiak esetében 1,8 mg



Vitamin - B3 Niacin (nikotinsavamid)
A B3- vitamin része azoknak a fontos enzimeknek, amelyek a sejtlégzés folyamataiban vesznek részt. A niacin vitaminnak szerepe van a vérképzésben és a gyomorsósav termelésének növelésében és egyes hormonok (tesztoszteron, ösztrogén, inzulin) szintézisében is. A B3- vitamin csökkenti a koleszterinszintet és az érszűkületet, egyben májvédő hatású. B3- vitamin hiányában a pellagra nevű betegség léphet fel, a bőrön, nyelven és a szájnyálkahártyán gyulladásos tünetek jelentkeznek. Ezeken kívül felléphet bélrendszeri zavar (hasmenés) (vastagbélrendszer, vékonybél), fáradékonyság, depresszió, étvágytalanság és fejfájás (migrén), alvászavar és memóriazavar. Kivételes esetben a nikotinsavat (B3- vitamint) a szervezet is elő tudja állítani triptofán nevű aminosavból (60 mg triptofánból 1 mg nikotinamid képződik, az átalakulás piridoxint /B6- vitamin /, tiamint /B1- vitamin /, riboflavint /B2- vitamin / igényel). A niacint étkezés közben tejjel célszerű bevenni (gyomorbántalmak megelőzése végett), koleszterinszint csökkentő gyógyszerek mellé csak orvosi utasításra adagolható. A B3- vitamin túladagolása esetén bőrpír, gyomorpanaszok, asztma, szívritmuszavar léphet fel.


B3- vitamin táplálék-forrás: az élesztő, a máj, a vese, a hús, és hüvelyesek, barna kenyér, a karalábé, paradicsom, a napraforgóolaj, mogyoró gazdag nikotinforrások.

B3- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 15 mg, férfiak esetében 20 mg



Vitamin - B5 (Pantoténsav)
A B5- vitamin szerepet játszik az intermedier (köztes, közbenső) anyagcserében (szénhidrátok lebontásában, zsírsavak szintézisében és bontásában, a szteroid-hormonok, porfirinek szintézisében), és fokozza a bélmozgást. Emberben valódi B5- vitamin hiánytünetek vegyes táplálkozás mellett nem lépnek fel, bár a pantoténsav-szükséglet nem tisztázott kellőképpen. A fizikai erőkifejtés és a stressz helyzetek, a dohányzás (kadmium) növelik a B5- vitaminszükségletet. Tartós szalicilkezelés B5- vitamin hiánybetegséget okozhat. B5- vitamin hiányában bőrgyulladás, kopaszság, korai őszülés és mellékvese-elégtelenség, izomremegés, izomgörcs, fáradtság, apátia, szédülés, hányás, nyombélfekély, fokozódó stressz-érzet, aggodalom-érzet léphet fel. Gyomorrontás esetén a B5- vitamin B1- vitaminnal együtt szedve segíthet, az allergia okozta reakciókat csökkentheti, pl. az orr eldugulásának mértékét is.


B5- vitamin táplálék-forrás: máj, hús, tej, tojás, élesztő, hántolatlan rizs, szója, búzacsíra, olajos magvak tartalmazzák.

B5- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 4-7 mg, férfiak esetében 4-7 mg


Vitamin - B6 (piridoxin, adermin)
A B6- vitamin számos fehérje, szénhidrát és zsíranyagcserében szerepet játszó enzim alkotórésze és az energia átvitelben is közreműködik. Fontossága, hogy a nikotinsav (B3- vitamin) csak B6- vitamin jelenlétében tud triptofánból képződni , egyben szükséges a B12- vitamin beépüléséhez is. A B6- vitamin hatékonyságához B2- vitaminra is szükség van. A piridoxin-koenzimek részt vesznek az aminosav anyagcserében, bevitelük a fehérje-bevitellel arányos kell hogy legyen, miután a legfőbb feladata az aminosavak átalakítása: 1 g fehérje mellé 0,015-0,02 mg B6- vitamint rendelnek. A B6- vitamin klinikailag észlelhető hiánytünete a szívizom vérellátási zavara, a szőr és hajhullás, az ajkak nyálkahártyájának berepedezése, fokozott faggyúmirigy-működés, idegesség, végtagok ideg és izom gyulladása, fokozott görcskészség, álmatlanság, gyengeségérzet, vizenyősségre-ödémára való készség, de az úgynevezett „fekete nyelv” kialakulásában is szerepet játszik. B6- vitamin adása javasolt fejfájás és hányinger, illetve hányás esetén. A B6- vitamin túladagolás következményeként idegbántalmak léphetnek fel.


B6- vitamin táplálék-forrás: a máj, hús, tej-tejtermékek, tojássárgája, hüvelyesek és az élesztő, burgonya, fejes káposzta, vöröshagyma, hántolatlan rizs, mák, napraforgómag, földimogyoró, banán, dinnye.

B6- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 2 mg, férfiak esetében 2,2 mg


Vitamin - B9 (Folsav)
A folsav- vitamin vízben oldódó vitamin, melyet a bélflóra is előállít. A folsav- vitamin enzimatikus folyamatokban és a DNS szintézisében vesz részt, hiánya esetén a sejtek érése zavart szenved, anaemia perniciosa (anémia pernicióza-vészes vérszegénység) léphet fel. A B9- vitamin szükséges a B12 vitamin és a vas felszívódásához, hozzájárul a gyomor-bélrendszer és a szájnyálkahártya épségéhez is. Lényeges szerepe van a terhesség korai szakaszában, a magzat gerinc fejlődése (velőcsövet lezáró folyamat) szempontjából, B9- vitamin hiányában nyitott gerinccel születhet az újszülött. Érdekesség, hogy a B9- vitamin felszívódása mesterséges készítményekből jobb, mint a természetes forrásokból. A szervezet jó folsav- vitamin ellátottsága mellett elfedheti a B12 vitamin hiányában kialakuló tüneteket, és ez különösen vegetáriánus táplálkozás esetén okozhat problémát. Nagyobb mennyiségű C- vitamin elfogyasztása növeli a folsav - vitamin ürülését, és a folsav- vitamin csökkenti a cinkhasznosulását.


B9- vitamin táplálék-forrás: nagyobb mennyiségben a növények zöld leveleiből (paraj), májból, húsfélékből, élesztőből, szójából, csiperkéből vehető fel. A túl nagy folsavbevitel csökkentheti a cink hasznosulását.

B9- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 200 µg, terhesség esetén 400 µg, férfiak esetében 200 µg




Vitamin - B10 (pteroilmonoglutaminsav-folsav, M - vitamin, U-faktor)
A B10- vitamin a B12- vitamin és C- vitamin jelenlétében a vörösvérsejtek érését segíti elő. B10- vitamin hiánya fáradtságot, levertséget, depressziót, étvágytalanságot, korán őszülő hajat, ekcémás bőrt, cserepes ajkakat, gyomorfájdalmat, hasmenést, vérszegénységet eredményezhet.

B10- vitamin táplálék-forrás: a zöld levelekben, főként a parajban, karalábéban, a tejben, sajtban, élesztőben található meg. Az élesztő B- vitaminjaiból a szervezetben folsav- vitamin képződik.

B10- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): 1-3 mg




Vitamin - B12 (kobolamin, antiperniciózafaktor)
A B12- vitamin a vörösvérsejtek képzését, érését befolyásolja, és részt vesz a fehérjeszintézisben. Az emberi B12- vitamin -szükséglet nagy részét a bélbaktériumok állítják elő, felszívódásához a gyomor nyálkahártya terméke (ún. intrinsic faktor) szükséges. B12- vitamin hiányában anaemia perniciosa (vérszegénység) jöhet létre. Egyéb B12- vitamin hiánytünetként a fáradékonyság, az ekcémás gyulladt bőr, ingerlékenység, székrekedés, érzékeny izmok, sápadtság, rossz hajkondíció, a gerincvelői idegek mielinburkának károsodása jöhet létre. B12- vitamint növények nem tartalmaznak, a B12- vitamin szükségletet csak állati eredetű élelmiszerekkel lehet fedezni. Normális körülmények között a tápláléknak nem kell kobolamint tartalmaznia, mert a bélben naponta 20-szor annyi B12- vitamin keletkezik, mint amennyi a táplálékkal kerül a szervezetbe. B12- vitamint a gyógyászatban a vészes vérszegénység, általános testi leromlás, kimerültség, ideggyulladás, hosszabb betegség, műtétek utáni utáni lábadozás esetén, idős korban alkalmazzák.


B12- vitamin táplálék-forrás: megtalálható a májban és az angolosan elkészített marhahúsban, élesztőben, kisebb mértékben a tejben és a tojásban.

B12- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 2 µg, férfiak esetében 2 µg



Vitamin - B13 (orotsav-antioxidáns, ásványi anyag transzport vitamin)
A B13- vitaminnak fontos szerepe van a szervetlen ásványi anyagok megkötésében és azok szállításában. B13- vitamin hiányában a szervetlen ásványi anyagok elégtelenül szívódnak fel, nyomelem hiány tünetek alakulnak ki. A B13- vitamin megvéd a korai öregedéstől, védi a májat, elősegíti a szklerózis multiplex kezelését.


B13- vitamin táplálék-forrás: gyökérzöldségekben, a természetes körülmények között tartott tehenek tejében és a tejsavóban fordul elő nagyobb mennyiségben.

B13- vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): 0,003mg



Vitamin - Biotin (H - vitamin)

A biotin - vitamin az állat – és a növényvilág minden sejtjében jelenlévő anyag, számos enzimatikus folyamat része. Kéntartalmú vitamin, a hámszövet védelmi funkcióját látja el, és a zsírsavszintézisében van szerepe. A bélbaktériumok szintézise és előállítása az emberi szervezet teljes H- vitamin igényét fedezi. Ha a bélbaktériumokat gyógyszeresen kipusztítják, A Biotin - vitamin hiánya miatt depresszió, bőrszárazság és szőrhullás, rossz hajkondíció, érzékeny fájó izomzat, kimerültség, ingerlékenység, étvágytalanság, hányinger, faggyúképződési zavar, idegbántalmak, kopaszság és korán őszülő hajzat mutatkozik. H- vitamin hiánybetegséghez vezethet a túl sok nyers tojás fogyasztása, mert a tojás avidint tartalmaz ami a H- vitamin ellenanyaga. Az élesztőkivonat az embernél gátolja az őszülés kialakulását.


Biotin - vitamin táplálék-forrás: májban, vesében, az élesztőben, tojássárgájában és paradicsomban, diófélékben, mogyorófélékben, karfiolban, csiperkében, szójában, tarkababban, sajtokban és a piros ribizkében található meg nagyobb mennyiségben.
Biotin - vitamin napi szükséglet (RDA - OÉTI alapján): nők esetében 10-200 µg, férfiak esetében 10-200 µg



Vitamin - H1
A H1- vitamin szerepe az emésztés, felszívódás, kiválasztás elősegítése. A H1- vitamin hiánytünetei a fáradtság, kimerülés, székrekedés, migrén, nehézkes és lassú emésztés, ekcéma, vérszegénység, idegesség, fiatalkori őszülés, a bőr foltosodása (vitiligo).
H1- vitamin napi szükséglete pontosan még nem ismert.
H1- vitamin táplálék-forrás: sörélesztő, zöldfélék, joghurt, búzacsíra, gomba, bab.





Vitamin - C (aszkorbinsav)A C- vitamin a szervezeten belül a mellékvesekéregben és fehérvérsejtekben mutatható ki a legnagyobb mennyiségben. A C- vitamin részt vesz az intermedier (köztes, közbenső) anyagcserében, jelenléte a bélcsatornában a vas stabilizálásához és felszívódásához szükséges. A C- vitamin erősíti az adrenalin hatását, továbbá fokozza a kötőszöveti sejtek fejlődését. Tárolás, és magas hő – és oxidációs folyamatok (főzés, forralás) a C- vitamin gyors bomlását segítik elő. Fokozott fizikai megterhelés, gyulladásos, lázas esetben, dohányzás és alkohol fogyasztásakor, terhességben és szoptatáskor nagyobb a szervezet C- vitamin igénye.


A C- vitamin hiánya fáradékonyságot, végtagfájdalmat, fogínysorvadást, orrvérzést, fogínyvérzést, lassúbb sebgyógyulást (az új sarjszövetek is szakadékonyabbak lesznek), fertőzésre való hajlamot, súlyosabb esetben pedig scorbut betegséget okozhat. Nagy mennyiségű aszkorbinsav (C- vitamin túladagolás esetén) a véralvadást meggyorsítja, és izgatja a csontvelőt, ezáltal a vérben reticulocyták jelennekmeg, melyek a vörösvérsejtek fiatal alakjai, így bizonyos vérzékenységi és leukémiás betegségekben terápiás célzattal alkalmazzák a C- vitamin "túladagolást" .
Képen: C- vitamin kristályok fénymikroszkópos képe (Forrás: National Geographic Magyarország- 2008 legjobb orvosbiológiai képei)

Bár a vizelettel kiürül a szervezetből a fölösleges C- vitamin, de hirtelen való túladagolás esetén hasi görcs, felfúvódás jöhet létre, és fokozódik a vesekő kialakulásának veszélye - a felhalmozódott C vitamin (vagy oxálsav, sóskasav) a kalciummal vízben nehezen oldódó kalcium-sót képez, ami elzárhatja a vese tubulusait, és vesekövet okozhat).



A C- vitamint Szent-Györgyi Albert izolálta. Az 1920-as évek végén Szent-Györgyi-Albert ismeretlen eredetű anyagot talált a mellékvesében. Megállapította összetételét (C6-H8-O6) és hexorunsavnak nevezte el 1928-ban. Hazatérve, Szegeden a pirospaprikából vonta ki a legnagyobb mértékben ezt az anyagot (C- vitamint), később Szegeden dolgozták ki a paprikából kiinduló C- vitamin gyártás módszerét is. 1932-ben Szent- Györgyi-Albert /és tőle függetlenül J. Tillmans/ a hexuronsavat azonosította a C- vitaminnal, skorbut elleni hatására utalva pedig aszkorbinsavnak nevezte el. 1937-ben a C- vitamin és a fumársavkatalízis szerepének tett felfedezéseiért megkapta az élettani-orvosi Nobel díjat.


C- vitamin táplálék-forrás: gyümölcsökben, főzelékfélékben, a zöldségekben, nagyobb mennyiségben megtalálható. A C- vitamin savanyú közegben őrződik meg bomlás nélkül legtovább, ezért a citrom, grapefruit, a kivi, általában a citrusfélék, a savanyú káposzta, sóska és a fekete ribiszke a legjobb források. A természetes eredetű C- vitamin forrásokban az aszkorbinsav többszörösen összetett (poliaszkorbát) formában található meg, így hatása tartósabb, mint az egyszerű szintetikus C- vitamin kivonatoké. Ginszenggel együtt nem célszerű a C- vitamin bevétele, mert csökkentik egymás hatékonyságát.

C- vitamin napi igény (RDA - OÉTI alapján): 60 - 100 mg, dohányzás esetén 150 mg
Betegség esetén: 500mg – 1000mg C- vitamin felvétele szükséges



Vitamin - F (linol és linolénsav, arachidonsav, esszenciális zsírsavak)
Az F- vitamin a sejthártya építőanyaga, a szervezetben a linolénsav gammalinolénsavvá, annak legnagyobb része pedig két lépésben prosztaglandinná (PGE1) alakul át. Ennek hatásai: csökkenti a trombózis és koleszterinképzést, csökkenti a vérnyomást, tágítja a vérereket, fokozza az inzulin hatását, gyulladáscsökkentő és izületi gyulladás csökkentő hatása van, kedvezően hat az agy működésére, jó közérzetet ad. Az F- vitamin hiánya bőrproblémákat, fertőzésekre való hajlamot, ízületi gyulladást, terméketlenséget vagy teherbeesési nehézséget, érzelmi problémákat- stresszre való hajlamot okozhat.

F- vitamin napi szükséglet: az összes napi bevitt kalória 1%-a.
F- vitamin táplálék-forrás: a cisz linolénsav megtalálható számos főzelékfélében és a növényi olajokban (ligetszépe). A mák, a mandula és a dió olajtartalmának 60-65 %-a, a földimogyoró 45 %-a linol- és linolénsav.



Vitamin - P (permeabilitási vitamin)
A P- vitamin a hajszálerek áteresztőképességét (permeábilitás) szabályozza, hiányában áteresztővé válnak a kiserek, vérzések léphetnek fel. A P- vitamint Szent-Györgyi Albert és Rusznyák István fedezte fel. A P- vitamin több hatóanyag: rutin, citrin, quercetin, cianidin keveréke. Több növény levele és szára, gyökere tartalmaz rutint. P- vitamin (rutin) hiánya esetén a hajszálerek áteresztőképességének fokozódása miatt piros arcszín, rezes-erezett orr jöhet létre, egyben étvágytalanság, izomgyengeség, túlérzékenység (allergiára való hajlam) és gyulladásokra, vizenyőre (ödémára) való hajlam léphet fel. A rutin- vitamin tablettát hajdinából (Fagopyrun esculentum) és rutafűből (Ruta graveolens) állítják elő.

P- vitamin táplálék-forrás: a citromban és a zöldpaprikában, eukaliptuszban, narancsban, csipkebogyóban, feketeribiszkében, cseresznyében, szőlőben, szilvában, hajdinában, rutafűben (rutaszkorbin) található meg leginkább.



Vitamin - U (metil-metionin)
Az U- vitamint amikor felfedezték, tulajdonságai alapján a vitaminok közé sorolták, azóta kiderült, hogy tulajdonképpen a methioninsavak családjába tarozik, de „ráragadt” az eredeti neve, mint U- vitamin.

Az U- vitamin védi a sejtfalakat, nyálkahártyákat a sérüléstől és elősegíti a regenerációjukat (gyomor, bélnyálkahártya). Az U- vitamin gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik és segíti az immunrendszer folyamatait, fekély ellenes vitaminnak is nevezik (Csak orvosi recept alapján lehet hozzájutni).

U- vitamin táplálék–forrás: a nyers káposztában (főleg a kelkáposztában), paradicsomban, retekben, spárgában, petrezselyemben, banánban, csalánlevélben található nagyobb mennyiségben.


Hazai zöldség- és főzelékfélék vitamintartalma

(mg, illetve µg vitamin / 100 g) 
Megnevezés
K-vitamin
(µg)
Karotin
(mg)
E-vitamin
(mg)
B1-vitamin
(µg)
B2-vitamin
(µg)
B6-vitamin
(mg)
Biotin
(µg)
Folsav
(µg)
C-vitamin
(mg)
Burgonya - - - 70 40 0,53 0,2 5,6 10
Fejes káposzta 150 - - 40 60 0,31 2,2 - 48
Fejes saláta 200 0,8 0,4 60 100 0,04 22,0 25 20
Paradicsom 50 0,8 0,5 100 60 0,07 2,4 37 25
Paraj 350 4,2 2,5 80 200 0,25 7,0 66 40
Petrezselyem - 7,3 1,8 190 300 0,29 8,2 - 160
Sütőtök - 4,0 - 50 40 0,08 1,1 25 25
Zeller - 0,02 2,6 50 90 0,37 6,6 4,4 8
Zöldborsó 22 0,4 3,0 200 150 0,06 8,2 13 25
Zöldpaprika - 0,4 - 50 30 0,24 1,0 13 15


Hazai gyümölcsök vitamintartalma

(mg, illetve µg vitamin / 100 g)
Megnevezés
K-vitamin
(µg)
Karotin
(mg)
E-vitamin
(mg)
B1-vitamin
(µg)
B2-vitamin
(µg)
B6-vitamin
(mg)
Biotin
(µg)
Folsav
(µg)
C-vitamin
(mg)
Alma 2,5 0,05 0,6 50 50 0,07 1,0 6 5
Csipkebogyó 90 - - 100 - - - - 400
Dió - 0,05 24,7 400 100 0,34 6,3 33 25
Kajszibarack - 1,8 0,5 20 30 0,06 1,7 33 10
Málna - 0,08 1,4 20 30 0,05 2,3 - 30
Meggy - 0,3 - 50 20 0,05 0,8 - 10
Mogyoró - 0,03 28 400 500 0,19 34 30 6
Őszibarack - 0,4 0,6 20 20 0,07 1,8 2,5 7
Vörös ribizke - 0,04 0,2 40 30 0,02 4,2 - 30
Fekete ribizke - 0,1 1,0 60 10 0,02 2,4 - 160
Szőlő - 0,3 - 50 50 1,4 5,2 - 5
Szilva - 0,2 0,8 50 20 0,04 0,1 0,9 6

Kiemelt és ajánlott Társoldalak:

Vitamin lap.hu




MIÉRT VAGYOK BETEG? A BETEGSÉG, MINT 

SZIMBÓLUM

Micsoda idő! Hűvös, nyirkos, szeles, nem csoda, hogy megfáztam! - gondoljuk. Ha komoly betegség támad meg, akkor is a külvilágban keressük az okot: a stresszes munkánkban, a kiabáló főnökben, az időhiányban, házastársunk, gyermekünk viselkedésében és hasonló dolgokban.
A betegség - de a baleset is - üzenet, információ az ember számára. Örülnünk kellene nekik!
Üzennek a test nyelvén, amelyet könnyebben meghallunk - üzennek arról, mit nem akarunk megtanulni, tudomásul venni az életükben, hol kell fejlődnünk, tovább lépnünk. A "sorscsapás", betegség legtöbbször valamilyen szabad akaratunkból tudomásul nem vett tanulási folyamat negatív aspektusa.
Aki nem tanul, az szenved! Aki nem értette meg a halk belső hangot, arra a teste kiabál rá.
Mindenki épp azt a betegséget - üzenetet - kapja meg, amire neki szüksége van. Szüksége van ahhoz, hogy tanuljon, fejlődjön, hogy folytassa személyes evolúcióját.
És van, aki nem akar meggyógyulni. Meggyógyítani senkit nem lehet: sem orvosnak, sem természetgyógyásznak, sem senkinek. Csak segíthetnek a beteg gyógyulásában, az ember belső orvosának, öngyógyító képességének felébresztésben, aktivizálásában, ha ezt a beteg maga is akarja.
Ám nem mindenki szeretne egészséges lenni. Ugyanis a gyógyulással elveszítheti azt a figyelmet, törődést, odafordulást, amit egészséges korában nem kapott meg, hiányolt a családjától, barátaitól. Egyszerűen jobb neki betegnek lenni. S ha egyik betegségből meg is gyógyul, hamarosan "talál" magának egy másikat, amivel a figyelmet újból magára vonja. Nem azért teszi mindezt, mert szeret szenvedni, mert be akarja csapni a családját: tudatlan, és nem akar tanulni, mindössze erről van szó.
Nincsenek olyan kórokozók, baktériumok, vírusok, melyek betegségeket okoznak!
Mindaz, ami a vírusok betegítő hatását "igazolja", csupán korreláció: megfigyelhető, hogy egy bizonyos fertőzéses megbetegedés fellépése esetén mindig megtalálható egy bizonyos vírus a szervezetben. Ám ez csak annyit tesz, hogy minden olyan esetben, amelyben fellép az egyik, jelen van a másik is (korrelálnak). A tudomány kedvelt fogása, hogy ezt a korrelációt kauzalitássá, ok-okozattá nevezi ki egy huszárvágással. A "ha egyik van, a másik is van"-ból "azért van a másik, mert az egyik létrehozta" lesz. Nem vitatható, hogy bizonyos betegségnél bizonyos vírus jelen van, de ebből nem következik, hogy a vírus a betegség okozója. Másrészt van, akiben szintén jelen van ugyanaz a vírus, és mégsem beteg, sőt, betegünkben is jelen lehetett korábban, egészségesen ez a vírus. De akkor nem betegedett meg, most igen. A másik ember ugyanezzel a vírussal a testében nem beteg, ő igen. Miért?
Fontos kideríteni, mi az, amit nem akar látni, tudni, megtanulni a beteg ember. A test ehhez meg is adja a szükséges segítséget a tünetekkel. A lélek nyelve a betegség, és szimbólumokkal üzen nekünk. Nem véletlen tehát, hogy ki miben betegszik meg. Az érelmeszesedés például azt üzeni tüneti szinten, hogy életünk folyama részlegesen vagy általánosságban bebetonozódott, megkeményedett, megmerevedett, csökkent a hajlékonyságunk, rugalmasságunk az életben; növekvő belső nyomásról árulkodik és a női pólus elhanyagolásáról.
"A betegség, ha gonosznak tűnik is, alapvetően jótékony és javunkat szolgálja, és ha jól megértjük, lényeges hibáinkhoz vezethet el minket. Segít jobbá válnunk és fejlődnünk." Ez dr. Edward Bach véleménye.

MEGFÁZÁS, NÁTHA, INFLUENZA
Miért?

Megfáztam, beteg vagyok. Hmmm, ez biztosan influenza!
De miért most, amikor jól felöltöztem, semmi különöset nem csináltam??
Ruediger Dahlke szerint nem véletlenül történt.
A testen a következő részek, szervek szimbolikájából jó kiindulni:
fej - a test fővárosa
fül - hatalom, büszkeség, szexualitás
nyak - bekebelezés, kapcsolat, kommunikáció
tüdő - kapcsolat, kommunikáció, szabadság
izomzat - motor, erő.
A tünetek ezt jelzik: nemtörődömség, ridegség az élet dolgaival szemben; magunkba zárkózunk és semmi sem melegíthet fel; visszahúzódunk a mindennapi élet válságától és papírzsebkendőből építünk falat magunk köré; tartózkodunk az emberektől és egyes helyzetektől: "ne gyertek közel, náthás vagyok", nem akarunk semmit látni, hallani, csak ágyba bújni és a takarót a fejünkre húzni; már "nem bírunk többet lenyelni" a megduzzadt mandulák miatt; védekezési magatartás: "ugatni", köhögni másokra; összetörtség és rekedtség, mint ordibálás után; a kommunikáció korlátolt: orrunk bedugult, a torkunk rekedt, a légcső fáj; tisztulási műveletek zajlanak a testünkben.
Hogyan dolgozzuk fel mindezt Dahlke szerint? Fogadjuk el az élettel szembeni érdektelenséget, zárkózzunk el a külvilágtól, tisztázzuk, hogy már nem fogadjuk el, nem nyeljük le a jelenlegi helyzetet, lélegezzünk fel, védekezzünk határozottan, szálljunk szembe a kihívásokkal, tisztázzuk a bizonytalan helyzeteket, javítsunk élethelyzetünkön, rendeljük magunkat alá az évszakok váltakozásának.
Én amondó vagyok, hogy amíg ágynyugalomban vagyunk, szemléljük magunkat kívülről, tudatosítsunk eddig nem tudatosult helyzeteket, körülményeket. Miért most adtam meg magamat a betegségnek? És miért épp ennek?
Ne lőjünk ágyúval verébre!
A náthát, influenzát vírus okozza (ha ezt akarjuk hinni, higgyük, de ... ez csak "formaság", a vírusok eddig is itt voltak, csak eddig nem "kaptuk el" őket ).
Az antibiotikumok hatástalanok velük szemben.
Néha azt sem egyszerű eldönteni, melyikkel is van dolgunk. A nátha tünetei fokozatosan alakulnak ki, és enyhébbek (orrfolyás, tüsszögés, torokfájás), az influenza gyorsan felszökő lázzal, erős fáradtsággal, izomfájdalommal jár, gyakori szövődménye a hörghurut és a tüdőgyulladás.
Ha nincsenek jelen a felülfertőzés tünetei, próbálkozzunk házi szerekkel! Ne fosszuk meg a szervezetünket a természetes ellenállás, védekezés lehetőségétől!
Mit tehetünk, hogyan segíthetünk magunknak?
Ágynyugalom. Nyugodtan "vonjuk ki magunkat a forgalomból", feküdjünk ágyba, aludjunk, pihenjünk. De nem tilos a mozgás, a gyakori szellőztetés, a séta a friss levegőn.
Diéta, böjt, könnyű, vitamindús ételek fogyasztása, méregtelenítés, folyadékfogyasztás. Hallgassunk a testünkre, ha az nem kíván enni, inkább csak inni, akkor fogadjuk el ezt! A nyelés egyébként is fájdalmas lehet, ne akarjunk nagy falatokat, nehezen emészthető táplálékot magunkhoz venni.
Ajánlott a sok-sok folyadék fogyasztása, elsősorban a gyógyteáké (nem kóla, nem szénsavas üdítő, nem kávé, nem édesített löttyök). Préselhetünk zöldség- és gyümölcsleveket is!
Ha eszünk, együnk fokhagymát, vöröshagymát, savanyúkáposztát, évszaknak és éghajlatunknak megfelelő gyümölcsöt, zöldséget - akár nyersen is. Ha úgy jobb, akkor együnk püréket, pépeket (céklapüré, zellerpüré, sütőtökpüré a krumplipüré mintájára), kóstoljuk meg az Egészség és szépség nevű gabonaőrleményt (magyar találmány!).
Fogyasszunk mézet, és ha nem vagyunk allergiásak ezekre, akkor virágport, méhpempőt!
És legalább most ne együnk húst!
Inhalálás
Forró vízbe cseppentsünk 6-6 csepp eukaliptuszt, rozmaringot, borsmentát.
(Illóolajok, amiket használhatunk: eukaliptusz, borsmenta, erdei fenyő, teafa, levendula, citromfű, stb).
A megfelelő gyógynövényt (kamilla, kakukkfű, borsmenta) két l forró vízzel leforrázzuk, 10-15 percig hagyjuk állni. Az inhalálást kisebb edény segítségével végezzük. Egy nagy törölközőt terítsünk a fejünkre, hajoljunk kb. 40 cm-re az edény fölé és 10-20 percig igyekezzünk minél mélyebben lélegezni orron át.
Borogatás, pakolás
Láz esetén priznicet használjunk, vagy vegyünk hűtőfürdőt. A népi gyógyászat ismeri a mellkas, hát disznózsírral való bekenését és száraz ruhával való betekerését.
Fürdő
Melegedő lábfürdő: lábunkat tegyük testmeleg vízbe, majd adjunk apránként forró vizet a lábvízhez.
Jó hatású a hársfa- és bodzavirágból készített lábfürdő. A két növényt összekeverjük, egy csészényit forró vízzel leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk, lavórba töltjük,majd meleg vízzel felöntjük úgy, hogy a víz a lábikráig érjen.
A fent említett hűtőfürdő is alkalmazható szükség esetén.
Gyógytea, gyógynövények
Maria Treben ajánlata: sok, forró cickafark tea, kamillatea, csalántea.
Népi gyógymód szerint egyenlő arányban: bodzavirág, hársvirág, kamilla.
Bíbor kasvirág (echinacea) tinktúra: alkalmazzuk az ún. lökésterápiát (azonnal 50 csepp, aztán óránként 10-10 csepp 3-4 napig).
Dr. Oláh Andor javaslata: egyenlő arányban bodzavirág, hársvirág, kamilla, borsmenta, esetleg még kakukkfű, egy evőkanál. keveréket leforrázunk 2 dl vízzel, lefedve állni hagyjuk, öt perc után leszűrjük, és mézzel édesítve isszuk meg.
Sok teakeverék ismert még meghűlés ellen.
Légzőgyakorlat
Nyitott ablaknál vagy alaposan kiszellőztetett helyiségben végezzük akár a testnevelés órán megszokott légzőgyakorlatokat a kar felemelésével, akár teljes jógalégzést, akár pránajámát.
Ha az orrunk be van dugulva, végezzük mentálisan a légzőgyakorlatot!
Orrcsepp
De nem patikából! Egy teáskanál konyhasót fél l forralt vízben keverjünk el, és ezt cseppentsük az orrunkba, vagy szippantsunk fel belőle valamennyit.
Gargarizálás, toroköblögetés
Sós oldattal, gyógynövénnyel.
Szauna
Ha enyhe náthával van dolgunk, és jól esne, szaunázhatunk is az általános szabályok fokozott betartásával.
Homeopátia
Használhatunk ún. komplex készítményeket megelőzésre: Engystol, Oscillococcinum, és egykomponensű szereket is: Echinacea, Vincetoxikum. Az influenzaszerű, megfázásos tünetek leggyakoribb szerei: Belladonna, Allium cepa, Aconitum, Bryonia, Nux vomica, Apis. Alkalmazási szabályaikról, szedésükről, kiválasztásukról kérdezzünk homeopátiás szakembert, ha nincs tapasztalatunk ezen a téren.
Kalapkúra 
Igyunk meg 1 dl forralt bort szegfűszeggel, fahéjjal, borssal elkészítve, mézzel ízesítve.
Mit tegyek, hogy ne legyek megint náthás?
Először is tegyünk rendet a fejünkben!
Ezen kívül: vehetünk hideg-meleg zuhanyt minden nap. Tartsunk didergőtréninget: ne vegyünk fel kabátot, ha csak pár percre megyünk ki, aztán fokozatosan növelhetjük az időtartamot, tegyük ki magunkat hideg ingereknek!
Ha a lépünk és lépmeridiánunk jól működik, a szobában 18-20 C fokban sem fázunk!
Öltözködjünk rétegesen, hordjunk pamut alsóneműt, tartsuk melegen a lábunkat, viseljünk sapkát! De ne öltözzünk túl!
Lélegezzünk orron át!
Ha ismerjük, végezzünk dzsala netit (az orrüreg tisztítását) minden nap.

MAGAS ÉS ALACSONY VÉRNYOMÁS
Ruediger Dahlke ezt tartja a magas vérnyomásról testi szinten: a vér (életerő) és az erek ( az életerő) útvonalai érintettek benne. Tüneti szinten azt jelenti: állandó nyomás és feszültség alatt állni; állandó konfliktusban élni anélkül, hogy megoldást találnánk a problémákra; nem szembenézni a konfliktusokkal; állandó feszült alaphelyzet és belső nyugtalanság; meg nem oldódó hatalmi konfliktusok; elfojtott agresszió; testi önuralom; kommunikációs problémák. Megkülönböztet kicsattanó magas vérnyomást, ez a kliens nélkülözhetetlennek érzi magát, minden lében kanál; sápadt magas vérnyomást, a betegünk emberfeletti önuralmat gyakorol, az erek kalitkájában egy végsőkig elcsigázott ember harcol; és időskori hipertóniát, ahol a befagyott kommunikáció jellemzi az idős embert.
Feldolgozásként azt ajánlja, hogy ahelyett, hogy ellentartanánk a nyomásnak, inkább keressük meg a döntő konfliktus gyökerét, vállaljuk az élet bátor, offenzív megélését, ápoljuk a kommunikációt, vállaljunk érzelmi kontrollt- a különféle típusú hipertóniákban szenvedőknek konkrétan azt, hogy ismerjék fel, hogy erőszakos kitöréseik menekülési kísérletek; hogy lássák át saját maguk elnyomását és engedjék ki a megfelelő ponton a nyomást; valamint hallgassanak a szívükre.
A betegség feloldása: szembenézni a konfliktusokkal, a megoldatlan helyzeteket nyomás hatására mozgásba hozni, életünk lényeges pontjaira, gyakran "szívügyeinkre" koncentrálni, lelkileg túlnőni önmagunkon.
A szerző az alacsony vérnyomást testi szinten azzal jellemzi, hogy az életerő nem ütközik ellenállásba az érfalon ,amely meghátrál, nincs ereje ellenállni.
Tüneti szint: az érfal nincs megfelelő nyomásnak kitéve, nincs megterhelve; meghátrálást jelent; saját határaink fel nem derítését; nem vállalunk felelősséget, lemondunk; ájulásba menekülünk; szédüléssel "szédítjük" környezetünket; áldozatszerep; csigaszerep; hideg végtagok; félelem; erőtlen, alélt, levert állapot; unalmas, feszültségmentes életmód; regresszióra való hajlam; az élet visszautasítása; a földdel való kontaktusteremtés hiánya.
Dahlke szerint mindezt úgy lehet feldolgozni, hogy neheztelés nélkül alkalmazkodunk a magasabb rendű törvényhez, erőtlenség, ernyedtség helyett megtanulunk ellazulni, tudatosan feláldozni önmagunkat, mielőtt az áldozat szerepébe menekülünk, bevalljuk magunknak, hogy képtelenek vagyunk gyökeret verni és kapcsolatokat kialakítani.
Feloldás: alázat, alkalmazkodókészség, rugalmasság, hajlékonyság, megtalálni saját helyünket a világban, és gyökeret verni, odaadni magunkat az életnek.
Maria Treben szerint a pásztortáska mind a magas, mind az alacsony vérnyomás ellen ajánlható (1 púpozott tk füvet adunk 1/4 liter vízhez, forrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk. Magas vérnyomásra a fehér fagyöngy teáját: naponta három csésze hideg áztatású teát kell fogyasztani kortyonként (1 púpozott tk fagyöngy 1/4 liter vízhez, éjszakára állni hagyjuk, másnap kicsit felmelegítjük és leszűrjük). A vese eredetű hipertóniára korpafüves zacskót kell rakni éjszakára a vesetájékra.
Dr. Oláh Andor szerint a leggyakoribb szív- és érpanaszok kitűnően orvosolhatók gyógyteák és természetes gyógymódok segítségével. Azt ajánlja, a beteg ne dohányozzon, alkalmazzon növényi étrendet, tartson ilyen kúrát, tartózkodjon az állati eredetű zsírtól, végezzen rendszeresen relaxációt.
A galagonya a magasabb vérnyomást csökkenti, az alacsonyat emeli, de ez a tulajdonsága csak megfelelő teakeverékben érvényesül. Általános nyugtató hatása is van. Szokás a galagonyát a "szív kenyerének" nevezni. Fontos a tartós, naponkénti alkalmazása. Ha egymagában adjuk, forrázzunk le 2 dl vízzel 2 púpozott tk galagonyavirág és levél keverékét, hagyjuk 20 percig állni, a teából reggel és este igyunk egy-egy csészényit.
Magas vérnyomásra a következő keveréket ajánlja Oláh dr.: egyenlő mennyiségű fagyöngy, galagonyavirág, kamillavirág, macskagyökér. Két kk teafüvet 2 dl vízzel forrázzunk le, hagyjuk állni reggeltől estig, este szűrjük le, és fogyasszuk el. A másik adagot estétől reggelig áztassuk.
A szerző szerint a rozmaring a magyar népi orvoslásban szívgyógyszer: "1 liter fehérborba tégy rozmaringot három ujjnyi magasan az üvegbe, akinek szívasztmája van, naponta egy decinyit igyon".
Egy másik recept szerint 3 szál fehér rozmaringot kell áztatni borba, szeszbe, és ezt fogyasztani. A rozamaring tágítja az ereket, javítja a vérkeringést, helyreállítja az alacsony vérnyomást.
Alacsony vérnyomás elleni keverék: 50-50 gr borsmenta és rozmaringlevél, 20 gr kálmos. Két tk keveréket tegyünk fel 1/4 liter hideg vízben főni, miután felforrt, szűrjük le, naponta kétszer egy-egy csészét igyunk belőle.
fokhagyma értágító, vérnyomáscsökkentő hatása bizonyított. A fokhagymakúra 3-5-6 hónapig tartson:minden este együnk meg 1-2-3 mandula nagyságú nyers fokhagymagerezdet (utána rágcsáljunk borókabogyót az illat közömbösítésére).
Oláh Andor közread egy népi receptet, melyet maga is használt: 1 liter vízbe keverjünk bele 30 gerezd apróra vágott fokhagymát, 3 ek mézet, 1,5 dkg összemorzsolt élesztőt. 9 napig érleljük, közben többször keverjük meg, majd naponta háromszor egy pálinkáspohárnyit igyunk belőle.
fagyöngyis vérnyomáscsökkentő hatású a kis télizöld meténggel együtt. Teakaverék ajánlata: 5 gr szarkalábvirág, 8-8 gr kukoricabajusz és babhéj, 10-10 gr diólevél és levendulavirág, 15-15 gr galagonyabogyó és bodzavirág, 20-20 gr fagyöngy és zsurlófű. Egy tetézett ek keveréket áztassunk estétől reggelig 3 dl vízben. Reggel forraljuk fel, 1-2 perc forralás után hagyjuk hűlni, kevergessük majd szűrjük le.
Gyuri bácsi, a füvesember szerint az, akinek valóban magas a vérnyomása, két gyógynövény, a galagonya virágos ágvég és a fehér fagyöngy közül választhatja ki a neki megfelelőt. A galagonya virágos ágvége csökkenti a vérnyomást, szívideget nyugtat, szívritmust szabályoz, jó az érelmeszesedés ellen: tisztítja és nem tágítja az ereket belülről, ez nagy előnye. 2 dl forrásban lévő vizet öntsünk egy tk növényre, fedővel letakarva 10 percig hagyjuk állni, étkezés előtt igyuk meg lassan. A fagyöngyöt áztassuk hideg vízben 12 órán át, egy csésze teához egy tk fagyöngy kell. A beteg maga döntse el Gyuri bácsi szerint, hogy neki melyik tea a megfelelő. A fehér fagyöngy ingadozó vérnyomásra is jó! A kis télizöld meténg csak magas vérnyomásnál használható.
Gyuri bácsi alacsony vérnyomásra ezt a keveréket ajánlja: homokigyopár-virág(4), fehér ürömfű(4), rozmaringlevél(5), bazsalikom(5), kerti izsóp(12);
míg magas vérnyomásra ezeket: galagonya virágos ágvég(1, feketeribizli-levél(4), meténg(; fagyöngy(1, zsurló(4), medvehagymalevél (; pásztortáska(20), zsurló(2), galagonyabogyó(; meténgfű(20), fagyöngy(5), feketeribizli-levél(5).
A zárójelbe tett számok súlyarányokat jelentenek grammokban!
Mit tehet magáért az alacsony vérnyomású ember?
Mozogjon rendszeresen, táplálkozzon ésszerűen, vegyen váltott hideg- és langyos vizes zuhanyt, váltó karfürdőt (egy lavórba tegyünk 36-38, a másikba 10-18 Celsius fokú vizet, karunkat merítsük 5 percig a meleg vízbe, majd 10 másodpercre a hidegbe, majd 3 percre vissza a melegbe, aztán 10 másodpercre a hidegbe, majd rázzuk le karunkról a vizet, de ne törölközzünk meg), használhat rozmaring illóolajat bedörzsölőszerként is.
A rendszeresen fogyasztott tojássárgája, zabpehely vagy nyers zabkása, illetve a méz emeli a vérnyomást!
A szaunázás is élénkítő hatású.
Ajánlott a bőséges folyadékfogyasztás számukra. Alvás közben jó, ha alápolcolják a fejüket.
Mit ajánlhatunk magas vérnyomásban szenvedőknek?
Sószegény diétát, vegetárius étrendet, az ideális testsúly elérését, a dohányzás, a stressz kerülését, az alkoholfogyasztás csökkentését, rendszeres mozgást, relaxálást, légzőgyakorlatokat.
És : rendet a fejekben !

ASZTMA
Nem kapok levegőt! Megfulladok! Mi történik velem?

A nemzetközi adatok szerint az asztma az a krónikus betegség, amely a legtöbb embert érinti az iparosodott országokban. Ha nem személyesen őket, akkor családtagjaikat, ismerőseiket.

Az ortodox orvoslás a következő okokat tárta fel eddig az asztma keletkezéséről:
-felismerhető külső ok nincs ("csak úgy")
-allergiák
-fertőzés eredményeként kialakuló
-kémiai és fizikai ingerek által kiváltott
-megerőltetés okozta
-fájdalomcsillapítók által kiváltott
-lelki okok miatti

Ruediger Dahlke a következőket írja:
Testi szinten érintett a tüdő (kommunikáció, kapcsolat, szabadság) és a szervezet védekezőrendszere (védelem).

6 tüneti szintet különböztet meg, ezekhez problémaköröket rendel.

1. szint: pöffeszkedés, felvágás, megpróbál sokat venni és semmit sem kapni, mindent magának akar megtartani, megmérgezi magát, vágyódik a szeretetre, de ezt önmaga nem tudja adni (adás- kapás kérdése).
2. szint : az emberi kapcsolattal való szembenállás, félelem az első lépéstől a szabadság és önállóság felé, dominancia és hatalomvágy, lezárja magát az élet előtt (elzárkózás a külvilágtól).
3. szint: büszkélkedik, nagyra van magával, felfújja magát, mellre szív valamit, az agresszió a tüdőben reked, a dühtől levegőt sem kap, ugat valakire, levegőért kapkod (agresszió).
4.szint: a hatalomvágy és az áldozat szerepének kiélése zsarolás (életveszélyes rohamok produkálása) által, tiszta levegőre vágyik, hegycsúcsokra, hogy felette állhasson a dolgoknak, illetve más embereknek (dominanciaigény és kisebbrendűség).
5. szint: az élet sötét dolgaival szembeni ellenállás, a szexualitásnak a mellkasba történő száműzése (szexualitás ,szerelem és piszok, tisztátalanság).
6.szint: nem tud szabadon lélegezni, nem tudja kiélni saját vágyait, a körülötte lévő emberek nem adnak teret az önmegvalósításra (szabadság és élettér).


Feldolgozás:
1. légzésterápia, a kötött légzésben az adok-kapok feszültségének kiegyensúlyozását átélni, elfogadni
2. kíméletlen nyíltság és őszinteség
3. az egészséges agresszió megélése, offenzívabban élni
4. a kisebbrendűségi érzést tudatosítani és elfogadni, megtanulni elérni az akartunkat zsarolás nélkül
5. megtanulni szeretetet adni és elfogadni, a szexualitást átemelni a tudatba, a saját "piszkunkat" elfogadni
6. teret hagyni az önmegvalósításnak,és ezt másnak is megengedni

Fedezze fel a kliens a be- és kilégzés folyamán a "halj meg és szüless újjá" elvet, ajánlja Dahlke.


Mit ajánl Maria Treben, Dr. Oláh Andor és Gyuri bácsi, a füvesember?

A népi gyógyászatban a legtöbb válasz a fitoterápia felől érkezik.

Maria Treben a mézes martilaputeát ajánlja. Asztmás betegeknek szerinte jó szolgálatot tesz 2-3 teáskanálnyi martilapu leveléből frissen préselt lé, amit húslevesbe vagy meleg tejbe tölthetnek.


Más alkalamzása is ismert a martilapunak. Füstölők alkotórésze lehet, enyhítve az asztmás tüneteket.

Dr.Oláh Andor gyűjtése: az ecetes torma könnyíti a légzést, elősegíti a felköhögést.

A mézzel kevert torma elfolyósítja a sűrű, tapadós nyákot.
Máshol azt ajánlják, hogy kis mennyiségben rendszeresen fogyassza az asztmás a tormát.Érdemes tormaszirupot készíteni: ez nem más, mint lereszelt torma vízzel elkeverve, átpréselve; illetve tinktúra is készíthető a tormából: a torma fél napot alkoholban ázik, és aztán préselik át.


Dr. Oláh szerint a ziliz sikerrel adható az asztmás kliensnek önmagában, de teakeverék részeként is (kakukkfű, apróbojtorján, diólevél, bodzavirág, zsúrló, borsmenta, izlandi zúzmó 1:1 arányban, ehhez a ziliz). A ziliz az, amit soha nem szabad nyákanyagtartalma miatt sem főzni, sem forrázni, csak 8 órán át hideg vízben áztatni, leszűrni és langyosra melegíteni. Keverékekhez is külön elkészítve kell hozzátölteni.


Szabó Gyuri bácsi 3 teakeveréket ajánl a szokásos elkészítési móddal:
1. fehérmályvagyökér(, cseresznyeszár(5), somkórófű(4) , ökörfarkkóró(5), tüdőfű(.
2. veronika(6), ezerjófű(4), szurokfű(6), orbáncfű(, fehér pemetefű(6).
3. kakukkfű(5), martilapu(15), fehér pemetefű(5), tüdőfű(6), ökörfarkkóró-virág(4).

A zárójelbe tett számok súlyarányokat jelentenek grammokban!

Antalné Tankó Mária gyűjtése a Gyimes-völgyből a következő : az asztmás betegnek lépesmézet, vadmentából készült teát, ecetben eltett tormát, kamillateát, katángkórót, gyöngyajakot adnak, és körülötte égő szénre apróra tört mákfejet szórnak.


Más népi gyógymód szerint az odvas keltike vagy szívgomba (szűgomba) a megfelelő gyógyszer. Egy virágos növényről van szó, nem gombaféléről, hanem a corydalis solidaról vagy cavaról. A kék virágzatút a férfi betegnek kell adni, mert az a növény tömött belű, a likas belű, fehér virágzatú a nőknek használ. A virág vízbe vagy tejbe téve ázik, néha szenteltvizet vagy pálinkát is használnak az áztatáshoz.


Milyen növényeket ajánlanak még nagyszüleink?

Kakukkfüvet, napi két csészével, forrón; fahéjfa kérgét (napi 2-4 grammot), rozmaringotcitromfüvet, ördögharaptafüvet, izsópot, fekete bodzát, homoktövistvöröshagymát, fokhagymát (tejben főtt fokhagymát is), mézzel kevert fekete retket- a felsorolásból látható, hogy némelyiket tea, mást étel, mást fűszer formában ajánlanak.


Mit tehet magáért az asztmás ember?

Ha dohányzik, leszokik róla, egyébként is kerüli a füstös helyeket. Kerüli a plusz stresszt, a túlzott megterhelést. Tudatosan alkalmaz lazító technikákat (relaxáció, autogén tréning, jóga). Légzőgyakorlatokat végez, roham esetén alkalmazza a szituációnak megfelelő légzést. Átállíthatja a megszokott étrendjét (az átmenet történhet pl. a Buchinger-féle gyógyböjttel) minél természetesebb alapanyagokra, ügyelve a sav-bázis egyensúly megteremtésére. Inhalálhat fiziológiás sóoldattal. Végezhet nem megerőltető, rendszeres mozgást (úszás, biciklizés, túrázás). Fontos, hogy megőrizze krízisszituációban az uralmát a helyzet felett.


És: rendet tehet a fejében
http://www.hanyi-istok.hu/index.php?page=static&article=29









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése