2014. május 6., kedd

Energia aura csakra XI.


Energia aura csakra XI.



Meridiánok




Meridiánokról még itt:

A meridiánok és a változó test



Késmárki László: Test-lélek szótár A betegségek lelki, mentális és karmikus okai . Ankh Kiadó 2013.
Itt lehet megrendelni nagyszerű könyveit: ankhkiado@gmail.com
A betegségek lelki, mentális és karmikus okai



A lélek szintje




A betegség lényegének megértéséhez meg kell ismernünk lelkünket.

Lássuk, valójában mi is a lélek? A lélek meghatározásának az ókortól napjainkig könyvtárnyi szakirodalma van. Azokra az eddig ki nem mondott összefüggésekre, törvényszerűségekre hívom fel a figyelmet, amik nélkülözhetetlenek önmagunk jobb megismeréséhez.

A Mindenség valamennyi teremtett egységét (dimenzióját) áthatja a Rezonancia Törvénye, mert minden dimenzió önálló elektromágneses spektrum, amely rezgésoktávokból áll, és minden dimenzió eltérő számú oktávból, az oktáv pedig eltérő számú hangból áll, így a dimenziók közötti kaput a rezgések pontos ismerete (az egyes dimenzióoktávok pontos rezgéstáblázatainak ismerete) nyitja meg.

Mindennek van rezgése, hangjele és formája, hangmintája. Saját alaprezgése van mikrokozmikus szinten az emberi testnek, az egyes szervrendszereknek, szerveknek, a szervek szöveteinek, a sejteknek, a DNS-nek, a géneknek, az aminosavaknak, egészen az atomi, szubatomi szintig mindennek; makrokozmikus szinten a Földnek, a bolygóknak, a csillagoknak, a csillagködöknek, a galaxisoknak, a kozmoszoknak és az univerzumnak.

Valamennyi lelki tulajdonság, átélt vagy átéletlen érzelem, érzet, érzés, vágy, veleszületett vagy szerzett jellemvonás, félelem, szorongás, szenvedés, gátlás, hiányérzet, iszony, undor, érzésszövevény, viselkedésforma, magatartásminta, benyomás, tiszta vagy kevert érzés, bármilyen tudatalatti, elfojtott vagy túlzott érzelem, érzelmi reakció, mentális tulajdonság, hiedelemminta, megrögzöttség, tévképzet, téveszme, tévhit, ártószándék, rosszakarat, rossz-kívánság, hamis ígéret, eskü, fogadalom, akarati vagy hitbeli tényező, dogma, merev gondolkodási program, kóbor gondolatszilánk vagy gondolatimpulzus, fixa idea, gondolatszövevény, szavak nélküli vagy szavakkal betáplált gondolatimplantáció, bűntudat, hitehagyottság, negatív jövőkép, átok, rágalom, cselekvés-, érzés-, hit- és gondolatkényszer, sóvárgás, áhítozás, karmikus tulajdonság, apai vagy anyai ági genetikai program, apától és anyától átöröklött tehetségek, tulajdonságok, hajlamok, előző életbeli lelki szerződések, lelki, szellemi és spirituális kötődések, előző életbeli hajlamok, lelki és szellemi benyomások, családi, szexuális, baráti, vallásos, Istenhez, társakhoz, idegenekhez való kötődések, előző életbeli démoni és csillag-kötődések, korábbi életekbeli anyagi, lelki, szellemi kinyilatkoztatások és megnyilvánulások, előző életbeli átérzett vagy átérzetlen anyagi, lelki, szellemi és spirituális igazságok, előző életbeli megváltatlan alszemélyiségek, Istenre, családra, önmagára, idegenekre mondott átok stb. rendelkezik egy csak rá jellemző rezgéssel és a rezgésének megfelelő hangjellel.

 Ezt a hangmintát (színmintaként és formaként is) tárolja az érzelmi test egy-egy része. Az érzelmi test a fizikai testet és az éterikus testet átszövő energiamező, amely a lélek részeként őrzi a fizikai világhoz (tetteinkhez, körülményeinkhez, családunkhoz, embertársainkhoz, anyagi dolgokhoz stb.) kapcsolódó jelen életbeli és elmúlt érzéseinket és a fentebb felsorolt valamennyi mentális és karmikus tulajdonságot is.

Az érzelmi testben tárolt valamennyi érzés, szellemi és karmikus jellemvonás, tulajdonság alaprezgésének a lenyomata megjelenik a neki megfelelő testrész szövetében (mert az érzelmi test fizikai testi merevlemeze, információtároló egysége az emberi szövet).

 Ezt tudatalattinak hívja a pszichológia. Valójában nem a tudatalattinak tartott elme és nem a hasi agy (vastagbél, bélszakaszok) tárolja a gyermekkori traumákat, gátlásokat, hosszan megmaradó jellemvonásokat, érzelmi terheket, fóbiákat, érzelmeket, a mindennapok egyes érzéseit, velünk született vagy szerzett pszichikai potenciálunkat, a karma- és hitmintákat, hanem fizikai testünk minden részegysége (szervrendszer, szerv, szövet, sejt, DNS, kromoszóma, gén, aminosav, atom, szubatomi részecske) rendelkezik saját tudattal és információtárolási kapacitással (amik magasabb láthatatlan testeinknek, dimenzióbeli fénytesteinknek fizikai testi, anyagi, kézzel fogható és érzékszerveink számára is kutatható tartományai, merevlemezei), mindnek megvan a maga nyelve, saját rezgésoktávja, így a legkisebb egységben is jelen van a nagy egész.

(Késmárki László: Test-lélek szótár A betegségek lelki, mentális és karmikus okai Ankh Kiadó 2012.)
A szívburok meridián pszichoenergetikai információi




























A meridián eredő- és végpontja: szívburok-középső ujj hegye
Frekvenciája: 176 Hz
Szervei: szív, mellkas, perifériás ideg- és érrendszer, végtagok, könyök....
Betegségei: pszichés megbetegedések, szemproblémák, keringési zavarok, mellkasi szorító fájdalom, nyugtalanság, izomgörcsök, könyökfájdalom, kéz- és lábgörcsök, végtagzsibbadás, elmezavar, idegesség.Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom:zárkózottság, humortalanság, feledékenység, csapongó gondolatok, túlzott önvád, utálatos beszéd, férfiasság-kényszer, szeretettelenség, elfojtott düh miatti agresszió, fel nem ismert tehetség, szenvedélytelenség, gyengédségtől való félelem, dacoskodás, közösségellenesség.Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:barátságos természet, humorosság, szociális érzékenység, újítókedv, ihlet, teljes agyi kapacitás kihasználása, méltányosság, döntési erő, bőkezűség, támasznyújtás, szándék és cselekedet összhangja, pártatlanság, bizalomteljesség, cselekedeti tisztaság, ösztönök uralása.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012
A szív meridián kéztartása

A meridián eredő- és végpontja: hónaljárok közepe- kisujj hegyének belső oldala
Frekvenciája: 126 Hz
Szervei: szív, mellkas, könyökízület, idegek, gyomor
Kéztartása: A bal kisujj és gyűrűsujj keresztezi egymást. A mudrát 10 percig a mellkas vonalában tartsa!
Mantrája: mang. A mantrát mély belégzés után rezegtesse: mmaanng.
Szervei: szív, mellkas, könyökízület, idegek, gyomor.
Javallat:Szívproblémák, torokszárazság, szorongás, depresszió, nehézlégzés, mellkasi teltségérzés, szédülés, bordaközi idegfájdalom, orrvérzés, könyökízületi fájdalom esetén hatásos.Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom:feledékenység, határozatlanság, kusza gondolatok, mentális diszharmónia, nyugtalanság, érzelmek kifejezésének, kimutatásának képtelensége; múltbeli feldolgozatlan érzelmek, ábrándozás, hűtlenség, vérszomj, önmarcangolás, nehézkesség, túlzott megfelelés a külső elvárásoknak.Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:memória, döntési képesség, gondolat világos kifejezése, ismeretek egységbe rendezési képessége, mély érzések, életerő, belső szellemi ösztönzés, aktív elme, szellemi hatóképesség, együttérzés, alkalmazkodás, lelki öntisztulási folyamat.





Késmárki László: Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.






A lép-hasnyálmirigy meridián pszichoenergetikai információi

A meridián eredő- és végpontja: nagy lábujj körömperce- nyelvgyök
Frekvenciája: 132 HzSzervek: nyelv, gyomor, hörgők, húgyhólyag, méh.
Betegségek: gyomorfájdalom, gyengeség, depresszió, húgyúti betegségek, hányás, sárgaság, hörgőgyulladás, koncentrációzavarok, alsó végtagi bőrbetegségek.





















Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom:
szorongás, aggodalom, kétely, bizalmatlanság, gyanú, idegeskedés, balsejtelem, kábaság, személyeskedés, ígérgetés, céltalanság, kritikusság, elgyengültség, érzelmi kötelékek kerülése, élvhajhászás.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:stabil érzelmek, bizalom, jó ízlés, megfelelő viselkedés és cselekvés, földközeliség, spontaneitás, jó szellemi erőállapot, kiszámíthatóság, önátadás, rendszeretet, szellemesség, érzelmi biztonság.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012. 



A máj meridián pszichoenergetikai információi


















A meridián eredő- és végpontja: nagylábujj körömágya- VI. bordaköz
Frekvenciája: 108 HzSzerv: máj, méh, alhasi szervek, lágyék, bőr, mellhártya, végbélnyílás.
Betegség: lumbágó, alhasi panaszok, lágyéksérv, menstruációs zavarok, aranyér, sárgaság, májműködési zavarok, bőrbetegségek, fejfájás, izgalmi állapotok, mellkasi szorító fájdalom.

Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom:ingerlékenység, keserűség, harag, melankólia, elhamarkodott döntés, érzelmi merevség, pszichés nyomás, sekélyes gondolatok, túlzott vívódás, hiábavalósági érzés, fondorlatosság, félelem az élet befogadásától, anyagi értékek tékozlása, belső vezetővel ellenkezés.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom: lendület, inspiráció, döntéshozó képesség, kitárulkozás, önbecsülés, magas energiaszint, irányító készség, érdekérvényesítési képesség, dolgok mélyére hatolás, optimizmus, sugallat, cselekvő szeretet, adni tudás.




A kormányzó meridián pszichoenergetikai információi


A meridián eredő- és végpontja: medence- felső íny közepe
Frekvenciája: 104 HzSzervek: máj, lép, vékonybél, vese, gyomor, epehólyag, vastagbél, háti gerincoszlop, tüdő....
Betegségek: fejfájás, szemproblémák, fogfájás, láz, nyakmerevség, húgyúti fertőzés, végtagfájdalmak, tüdőbetegségek, lépbetegségek, epepanaszok, influenza, idegkimerülés.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom:trauma, rejtőzködési szándék, mentségkeresés, visszaélés a hatalommal, alávalóság, hevesség, mentális megkeményedés, bajok eltúlzása, túlzott ítélkező hajlam, hatalmaskodás, önkontroll hiánya,
túlzott szexualitás.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom: önmegvalósítás, testi-lelki-szellemi összhang, vállalás teljesítése, partner elfogadása, improvizáció, magasabb 
tudatállapot, ösztönök fékentartása, felelősségteljes cselekvés, büszkeség.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.


A hólyag meridián pszichoenergetikai információiormációi







A meridián eredő- és végpontja: külső szemzug- IV. lábujj hegye
Frekvenciája: 120 Hz
Szervek: alsó és felső végtagok, fül, szem, halánték, csípő, mellkas.
Betegségek: fejfájás, végtagfájdalom, bordaközi neuralgia, térd- és csípőízületi fájdalom, láz, hidegrázás, szemproblémák, szédülés, hallászavarok.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: harag, depresszió, türelmetlenség, gyűlölet, féltékenység, hataloméhség, káromkodás, kiabálás, önkontroll hiánya, tivornyázás, lelki egyensúlyvesztés, lelki tartás hiánya, idegesség, félelem, hiányban gondolkodni.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:állóképesség, jó reflexek, kitartás, lelki önvizsgálat, gondolati gyorsaság, türelem, ambíció, szervezőkészség,
hibák belátása, pozitív énkép, határozottság, önmegtartás, ragaszkodás.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.


A hármas melegítő meridián pszichoenergetikai információi


A meridián eredő- és végpontja: gyűrűsujj körömágya- külső szemzug
Frekvenciája: 152 Hz
Szerv: váll, könyök, alhas, fül, száj, kéz, mellkas,
Betegség: hasi panaszok, emésztési zavarok, puffadás, légzési zavarok, fulladás, fülfájás, szájszárazság, ödéma, váll- és könyökízületi fájdalom, epilepsziás görcsök.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: szomorúság, bánat, hidegség, rossz kapcsolat másokkal, kóros érzelmi reakciók, hiperérzékenység, akaratgyengeség, figyelmetlenség, elfojtott ambíciók, kifelé mutatás, szeretetszomj, mentális manipuláció, rossz közérzet, kiúttalanság.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom: szerelem, szerelmi elragadtatás, boldogság, elégedettség, melegség, lelkesedés, hősiesség, emelkedett állapot, tekintélyt sugárzás, lényegkiemelő képesség, életöröm, teherbírás, igaz barátság.
(Késmárki László: Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.


A tüdő meridián pszichoenergetikai információi


A meridián eredő- és végpontja: kulcscsont alatt - hüvelykujj körömperce
Frekvenciája: 126 HzSzervek: gége, garat, arc, orr, torok, tarkó, váll, kar.
Betegségek: láz, hidegrázás, köhögés, fulladás, asztma, teltségérzés, mellkasi fájdalom, váll-, hát-, karfájdalom, neurózis, szívbetegségek.



A meridián eredő- és végpontja: külső szemzug- IV. lábujj hegye
Frekvenciája: 120 Hz
Szervek: alsó és felső végtagok, fül, szem, halánték, csípő, mellkas.
Betegségek: fejfájás, végtagfájdalom, bordaközi neuralgia, térd- és csípőízületi fájdalom, láz, hidegrázás, szemproblémák, szédülés, hallászavarok.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: harag, depresszió, türelmetlenség, gyűlölet, féltékenység, hataloméhség, káromkodás, kiabálás, önkontroll hiánya, tivornyázás, lelki egyensúlyvesztés, lelki tartás hiánya, idegesség, félelem, hiányban gondolkodni.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:állóképesség, jó reflexek, kitartás, lelki önvizsgálat, gondolati gyorsaság, türelem, ambíció, szervezőkészség,
hibák belátása, pozitív énkép, határozottság, önmegtartás, ragaszkodás.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.


A hármas melegítő meridián pszichoenergetikai információi



Meridián eredő- és végpontja: belső szemzug- a láb kisujja
Frekvenciája: 112 HzSzervek: hólyag, hát- és nyakizmok, kismedencei szervek, bőr, szemek, alsó végtagok....
Betegségek: fejgörcs, nyak-és hátfájdalom, lumbágó, lábikragörcs, ágybavizelés, vizelési nehézség, bőrgyulladások,
könnyezés, szemproblémák, alhasi fájdalmak, szédülés.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: hiányban élni, babonaság, epekedés, elfojtott nemi vágy, szellemi zavarok, megingathatóság, intimitás hiánya, könnyelműség, stressz, gondolkodászavar, terméketlen képzelgés, lázongás.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:túláradó szeretet, szellemi ideálok, befelé figyelés, gondolati gyorsaság,
odaadáson alapuló szeretet, közösségközpontúság, feltétlen önfeláldozás, fáradhatatlanság.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012


Az epehólyag meridián pszichoenergetikai tudatállapot, ösztönök fékentartása, felelősségteljes cselekvés, büszkeség.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.


A hólyag meridián pszichoenergetikai információi


Meridián eredő- és végpontja: belső szemzug- a láb kisujja
Frekvenciája: 112 HzSzervek: hólyag, hát- és nyakizmok, kismedencei szervek, bőr, szemek, alsó végtagok....
Betegségek: fejgörcs, nyak-és hátfájdalom, lumbágó, lábikragörcs, ágybavizelés, vizelési nehézség, bőrgyulladások,
könnyezés, szemproblémák, alhasi fájdalmak, szédülés.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: hiányban élni, babonaság, epekedés, elfojtott nemi vágy, szellemi zavarok, megingathatóság, intimitás hiánya, könnyelműség, stressz, gondolkodászavar, terméketlen képzelgés, lázongás.Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:túláradó szeretet, szellemi ideálok, befelé figyelés, gondolati gyorsaság,
odaadáson alapuló szeretet, közösségközpontúság, feltétlen önfeláldozás, fáradhatatlanság.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012


Az epehólyag meridián pszichoenergetikai információi


A meridián eredő- és végpontja: külső szemzug- IV. lábujj hegye
Frekvenciája: 120 Hz
Szervek: alsó és felső végtagok, fül, szem, halánték, csípő, mellkas.
Betegségek: fejfájás, végtagfájdalom, bordaközi neuralgia, térd- és csípőízületi fájdalom, láz, hidegrázás, szemproblémák, szédülés, hallászavarok.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: harag, depresszió, türelmetlenség, gyűlölet, féltékenység, hataloméhség, káromkodás, kiabálás, önkontroll hiánya, tivornyázás, lelki egyensúlyvesztés, lelki tartás hiánya, idegesség, félelem, hiányban gondolkodni.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:állóképesség, jó reflexek, kitartás, lelki önvizsgálat, gondolati gyorsaság, türelem, ambíció, szervezőkészség,
hibák belátása, pozitív énkép, határozottság, önmegtartás, ragaszkodás.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.


A hármas melegítő meridián pszichoenergetikai információi


A meridián eredő- és végpontja: gyűrűsujj körömágya- külső szemzug
Frekvenciája: 152 HzSzerv: váll, könyök, alhas, fül, száj, kéz, mellkas,
Betegség: hasi panaszok, emésztési zavarok, puffadás, légzési zavarok, fulladás, fülfájás, szájszárazság, ödéma, váll- és könyökízületi fájdalom, epilepsziás görcsök.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: szomorúság, bánat, hidegség, rossz kapcsolat másokkal, kóros érzelmi reakciók, hiperérzékenység, akaratgyengeség, figyelmetlenség, elfojtott ambíciók, kifelé mutatás, szeretetszomj, mentális manipuláció, rossz közérzet, kiúttalanság.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom: szerelem, szerelmi elragadtatás, boldogság, elégedettség, melegség, lelkesedés, hősiesség, emelkedett állapot, tekintélyt sugárzás, lényegkiemelő képesség, életöröm, teherbírás, igaz barátság.
(Késmárki László: Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.



A tüdő meridián pszichoenergetikai információi


A meridián eredő- és végpontja: kulcscsont alatt - hüvelykujj körömperce
Frekvenciája: 126 HzSzervek: gége, garat, arc, orr, torok, tarkó, váll, kar.
Betegségek: láz, hidegrázás, köhögés, fulladás, asztma, teltségérzés, mellkasi fájdalom, váll-, hát-, karfájdalom, neurózis, szívbetegségek.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: bánat, harag, makacsság, aggodalom, szorongás, klausztrofóbia, pesszimizmus, mások majmolása, tévképzetek, mentális diszharmónia, önmarcangolás, nehézkesség, gáncsoskodás.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:együttérzés, szabad akarat, pozitív kilátások, optimizmus, széles látószög, szervezői készség, lelki béke, pszichikai erő, szellemi bőség, mély érzések, életerő, nyíltság, ősbizalom.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.




A meridián eredő- és végpontja: külső szemzug- IV. lábujj hegye
Frekvenciája: 120 Hz
Szervek: alsó és felső végtagok, fül, szem, halánték, csípő, mellkas.
Betegségek: fejfájás, végtagfájdalom, bordaközi neuralgia, térd- és csípőízületi fájdalom, láz, hidegrázás, szemproblémák, szédülés, hallászavarok.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: harag, depresszió, türelmetlenség, gyűlölet, féltékenység, hataloméhség, káromkodás, kiabálás, önkontroll hiánya, tivornyázás, lelki egyensúlyvesztés, lelki tartás hiánya, idegesség, félelem, hiányban gondolkodni.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:állóképesség, jó reflexek, kitartás, lelki önvizsgálat, gondolati gyorsaság, türelem, ambíció, szervezőkészség,
hibák belátása, pozitív énkép, határozottság, önmegtartás, ragaszkodás.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.


A hármas melegítő meridián pszichoenergetikai információi

A vékonybél meridián pszichoenergetikai információi 


A meridián eredő- és végpontja: kisujj körömágyának külső széle- fül
Frekvenciája:120 HzSzervek: arc, torok, kar, fül, száj, áll, fogak
Betegségek: epilepszia, neuraszténia, pszichózis, hasmenés, fülzúgás, torokszárazság, arcduzzadás, felső végtagi fájdalom, alhasi fájdalom, állkapocsfájdalom.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: tudat-beszűkülés, hisztéria, kiszámíthatatlan viselkedés, szélsőséges érzelmek, hullámzó kedélyállapot, féltékenység, bánat, szeretet utáni vágy, kihívó modor, tivornyázás, elfojtott gyűlölködés, nagyzolás, drasztikus indulat.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:nyugalom, szelídség, érzelmi egyensúly, tisztesség, szeretet, optimizmus, lelki fejlődés, életöröm, érzelmek és gondolatok kontrollja, lelkiismeret, bölcsesség, emberek iránti érdeklődés, szerelmes ragaszkodás.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.



A gyomor meridián pszichoenergetikai információi


A meridián eredő- és végpontja: szem belső sarka- II. lábujj körömperce
Frekvenciája: 132 HzSzervek: gyomor, alhas, arcideg, szem, belek, állkapocs, mandula.
Betegségek: hasi panaszok, gyomorhurut, bélműködési zavarok, hányás, vizenyő, orrvérzés, láz, fejfájás, arcidegzsába, szemproblémák, nyaki fájdalom, légzőszervi panaszok.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom:koncentráció hiánya, feledékenység, zavaros gondolkodás, habozás, függőség, megszállottság, hiúság, torkosság, irigység, félelem mások véleményétől, önsajnálat, idegeskedés, balsejtelem, tekintélyhajhászás, zabolátlanság, kötekedés.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:érvelési képesség, memória, világos gondolkodás, őszinte önfeltárás, lojalitás, akaraterő, elégedettség, ötletesség, kreativitás, eredetiség, önfeláldozás, önzetlen szeretet, mozgékonyság, belső és külső bőség, spontaneitás, földközeliség.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012





A vastagbél meridián pszichoenergetikai információi


A vastagbél meridián pszichoenergetikai információi
A meridián eredő- és végpontja: mutatóujj hegye-orrcimpa melletti redő
Frekvenciája: 108 Hz
Szervek: gége, garat, torok, fogak, melléküregek, mandula, gyomor, belek.
Betegségek: hasi fájdalom, köldöktáji görcs, hasmenés, aranyér, székrekedés, nátha, köhögés, asztma, arcüreggyulladás, herpesz, fogínygyulladás.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: testi és lelki rugalmatlanság, nosztalgiázás, gazdagság utáni vágy, hízelgés, magány, falánkság, hangulatingadozás, kielégíthetetlen vágyak, bosszú, lelki megrázkódtatás, kiéletlen ösztönök, szerénytelenség, pszichés nyomás.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom: kitartás, túlélési ösztön, intuíció, egyéni gondolkodásmód, extrém fantázia, jóindulat, mentális egészség, ösztönös cselekvés, oldottság, haragnélküliség, együttérzés, érzelmi stabilitás, elhivatottság, önbecsülés.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012.


A vese meridián pszichoenergetikai információi


A meridián eredő- és végpontja: láb kisujja-nyelvgyök
Frekvenciája: 120 HzSzervek: méh, mellkas, garat, gége, gyomor, alhas, húgyhólyag.
Betegségek: fulladás, torokszárazság, asztma, hörghurut, mellkasi fájdalom, székrekedés, hasmenés, lumbágó, haspuffadás, hányinger, menstruációs zavarok, húgyivarszervi bajok.
Egyensúlyra váró lelki és mentális tartalom: idegesség, bizalmatlanság, félelem, lelki és mentális túlterheltség, túlérzékenység, habozás, életöröm hiánya, bűntudat, gyenge akarat, bizalom és önbizalom hiánya, depresszió, sóvárgás, önagresszió miatti szorongás, elővigyázatlanság, kötelességszegés.
Egyensúlynál jelentkező lelki és mentális tartalom:figyelem, elszántság, ambíció, akaraterő, alázat, szervezési készség, koncentráló képesség, képzelőerő, ötletesség, elme irányítása, bölcs életvezetés, jóravalóság, valóság mögötti összefüggések kutatása, vallási igazságkeresés, létezésgyönyör.
Késmárki László:Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh Kiadó 2012


A köldökcsakra masszázsa és drágaköves csakramasszázsa 


A csakrát harmonizáló marma pontok drágaköves csakramasszázsa előtt érdemes a köldökcsakra
masszázst (Manipura abhyanga), a csakra energiapontok száraz masszázsát elvégezni (simító technika, a pontból minden irányba kiinduló eloszlatás és enyhe, körkörös masszírozó mozdulatok alkalmazása). A pontok stimulálása ilyen módon hetente egyszer lehetséges! 
A kezelés időtartama:15-20 perc
Ezt követheti a drágaköves csakramasszázs (csakraratna abhyanga).
Menete: Az egyes csakrák marma pontjainak stimulálására helyezze a csakráknak megfelelő köveket az adott csakra energiapontjaira.
A köldökcsakra köveit(tigrisszem, topáz, borostyán, citrin) rakja a nabhi, parswasandhi, vrihati marma pontokra. A csakra fő enegiakapuja a nabhi.
A csakrák feltöltését 13 naponta szokták elvégezni.
A kezelés időtartama: Egy-egy csakra feltöltésének ideje 20 perc.
Javallat: A terápia általános hatása, hogy feltölt, kiegyensúlyoz, tetterőssé tesz, pozitív gondolatokkal, érzésekkel, szándékokkal áraszt el.
Betegségek, amikre hatni tud a csakra energiapontjain keresztül: máj rendellenességei, májpanaszok, epehólyag-betegség, gyomorfekély, gyomorrontás, nyombélfekély, enzimtermelés és emésztés zavarai, láz, zsibbadtság, mérgezések, súlygyarapodás, étvágytalanság, bulimia, ízületi gyulladások, izom-idegrendszeri feszültség, lépnagyobbodás, léptályog, derékfájás, leukémia, bőrbetegségek, vörösvértestek sérülése, cukorbetegség, hasnyálmirigy-elégtelenség.
Szervek: hasüreg, gyomor, emésztő-rendszer, máj, epe, vegetatív idegrendszer, derék, patkóbél, bőr, lép, hasnyálmirigy.
Késmárki László:Indiai akupresszúra Marmapresszúra és marma-jóga Ankh Kiadó 2012

https://www.facebook.com/testlelekszotar

DaMai vezeték

Chong vezeték

Chong vezeték

























Kiegészító itt:  Meridiánok






Szív meridián
http://www.nutrimaxorganic.com/health_topics/meridian.html



http://www.acupuncture.com/education/points/heart/heart_index.htm




http://www.eastlandacupuncture.com/FAQ.html


Meridian Channels 


Arm Tai Yin Lung Channel (csúcs ideje: 03:00 ~ 05:00)
A Lung Meridian származik a középső része a test, és fut lefelé összekötő a vastagbelet. Ezt követően fordul és áthalad a membrán csatlakozni a tüdőbe. Ez a meridián ágazik ki a hónaljban (hónalj), és fut le a medialis szempont a felkar, ahol keresztezi a könyök ránc. Ez addig folytatódik, amíg az áthalad a fenti fő artéria a csukló, és kiderül, csúcsán a hüvelykujj. Egy másik ág kiemelkedik a hátsó csukló és végződik a radiális oldalán a hegyét a mutatóujjával, hogy csatlakozzanak a vastagbél Meridian.
A tüdő Qi irányadó. Vesznek egyértelmű és kiutasítja a zavaros levegőt. A tüdő szabályozza a vízi utakon. Fluid szekréció verejték. A tüdő szabályozza a bőr felülete és testszőrzet. A ház a Po. A csúcs ideje a tüdő-tól 3 ~ 05:00. Tünetek: A TCM szerint, a tüdő szabályok és szabályozza qi egész testben, és alkalmazott légzés (légzés). A tüdő is mozog, és állítsa be a víz csatorna, így a tünetek ettől a hosszúsági körtől lehet kapcsolatos diszharmónia tüdő folyékony vagy "víz" és a légzési rendellenességek. A tünetek, mint a mellkasi fájdalom egy érzés teljessége, nehézlégzés (légszomj), köhögés, zihálás és jelezze Lung Meridian diszharmónia. Ez a diszharmónia is vezethet fájdalom a meridián helyzetét. Például egy személy úgy érzi, fájdalom a váll és hát vagy mentén az elülső határáig a mediális aspektusának a kar.



- Érzékenység, köhögés, asztma, orrdugulás, fejfájás, fájdalom a váll és a hát, fájdalom a karokban 
- oldalirányú mellkasi fájdalom, az elnyomás, nehézlégzés, vérköpés, torokfájás és a hideg



Leg Tai Yin Spleen Meridian (csúcs ideje: 09:00 ~ 11:00)

A Spleen Meridian kezdődik a nagy lábujj és fut végig a belsejében a láb átkelés a belső bokáját. Ezután halad a belső oldala a alsó lábszár és a comb. Amint belép a hasüregben, hogy belsőleg csatlakozik a lépben, és továbbra is felfelé, hogy elérje a Szív Meridian. Külsőleg, a Lép Meridian folytatódik felé a mellkas és ágazik ki, hogy elérje a torok és a gyökér a nyelv. A csúcs ideje a Lép 9-11am Tünetek: A lép felelős az átalakulás és a szállítás a különböző anyagok, és ez az alapja a születés utáni lét. Spleen funkció elengedhetetlen fenntartása emésztési erejét a test és az átalakuló ételt qi és a vér. Ha a Lép Meridian nem működik megfelelően, qi nem lehet hatékonyan szállítani a lépben.Ennek eredményeként, tünetek, mint a hasi puffadás, laza széklet, hasmenés, gyomortáji fájdalom, szélszorulás, és egy nehéz érzés a szervezetben fordul elő. Ezen túlmenően, tünetek, mint fájdalom a gyökere a nyelv duzzanata belső oldalán az alsó végtag jelezhetik diszharmónia a Lép Meridian.



- Merevség és a fájdalom a nyelv, gyomorfájdalom, felfúvódás, hányás, sárgaság, geneal gyengeség és az érzés, nehéz 
- Lokális vízvisszatartás particulary a belső részén a térd, merevség, vagy fájdalom az egész gerincoszlop


Arm Shao Yin Szív Meridian (Csúcsidő: 11:00 ~ 13:00)

A Szív Meridian indul a szív, és oszlik három ágból. Egy megy felé a vékonybélbe. A második fut végig felfelé a torok felé a szemet, és a harmadik ág kiemelkedik a karját, és fut végig a belső oldalán az alkar, a könyök és a felkar. Ezután keresztezi a belső oldalán a csukló és tenyér és fejeződik be a belső csúcsán a kis ujj, ahol csatlakozik a Vékonybél Meridian. A csúcs ideje a szív-tól 11:00-13:00. Tünetek: diszharmónia a Szív Meridian vezet a fájdalom a szív pozíció (precordialis fájdalom vagy fájdalom a szegycsont). A TCM, a szív uralja a vért és az impulzus. Nélkül elegendő táplálék, az egyén úgy érzi, szomjas, és egy kiszáradt a torka. Fájdalom a belső oldalán az alkar és a hőt a tenyér is jelezheti problémát ezen a meridiánon.




- Száraz torok fájdalom régió szívében hipochondria, fejfájás fájdalmas szemmel, fájdalom a hátsó, szomjúság, sárgaság, forró tenyerét



Leg Shao Yin Vese Meridian (csúcs ideje: 17:00 ~ 07:00)


A Vese Meridian kezdődik az alsó oldalon a kis lábujj. Átlépése a közepén, a talp és a boltív a lábfej, a körök mögött, a belső boka és utazások mentén legbelső oldala az alsó lábszár és a comb, amíg el nem jut a szervezetbe közelében alapja a gerinc. Csatlakoztatása után a vese, akkor jön ki a szeméremcsont. Felett a has, fut külsőleg felfelé, amíg az el nem éri a felső része a mellkas (a belső oldala kulcscsont). A második ág kiderül a vese és mozog belsőleg felfelé és áthalad a máj, a rekeszizom, a tüdő és a torok, végül véget a gyökere a nyelv. Egy másik kis ág szakadékok a tüdő, hogy csatlakozzon a szív és a szívburok. A csúcs ideje a Vese-tól 5-07:00.

Tünetek:
A diszharmónia Vese Meridian is nyilvánvaló a ziháló légzés vagy köhögés, mivel a vesék "fogja meg a qi". Ők is a "kastély a tűz és a víz" és a "tartózkodási yin és yang." Ha nincs elegendő táplálék és a felmelegedés következtében a vese, a tünetek, mint ödéma (duzzanat), székrekedés és hasmenés jelezheti egyenlőtlenség e meridián. Fájdalom az ágyék és a garat (torok), amelyek mentén a meridián a pálya is jelezheti, hogy probléma van a Vese Meridian.

- Lumbar hátfájás és az alapja a hát, hideg lábak, vérköpés, nehézlégzés, száraz nyelv, torokfájás, lumbágó, ödéma, székrekedés, hasmenés, bénulás és motor msucle sorvadás az alsó végtagok, forró plantaris oldalán a ragadós száj-és fájdalom az utat a meridián



Arm Jueyin szívburok Meridian (csúcs ideje: 19:00 ~ 21:00)

A szívburok is nevezik a "szív védelmezője", és a klinikai célú, nem tekinthető yin szerv párosított yang szerv San Jiao. Az általános elmélet, a szívburok nem különbözik a Heart. Ez egyben az első védelmi vonal ellen Szív külső patogén hatásoktól. A szívburok egy meridián nevezték meg, amely tükrözi az egészségre a szerv. Ami a Five Elements, ezek a szervek egyaránt társított a tűz elem.Bánásmód, gyakran legjobb megközelítése szívproblémák keresztül a szívburok, nem pedig közvetlenül. A csúcs ideje a szívburok 07:00-09:00.

- Mellkasi teltség, szívdobogásérzés, irritabiity és izgatottság, görcs és contractura a könyök és a kar, forró tenyér és fájdalom az utat a meridián, merev fej és a nyak





Leg Jue Yin Máj Meridian (csúcs ideje: 01:00 ~ 03:00)


A Máj Meridian kezdődik a tetején a nagylábujj és megy az egész tetején a lábát. Miután átlépte a belső boka, továbbra is megy felfelé belső oldala mentén az alsó lábszár és a comb, amíg el nem éri az ágyéki régióban. Ezután kering körül a külső nemi szervek és belép az al-hasban. Ezután megy fel a has, és eléri a mellkas alsó kapcsolódni a máj és epehólyag. A meridián tovább halad felfelé mentén, a torok és csatlakozik a szemét. Végül kiderül, a homlokát, hogy elérje a csúcsát a fejét. Ennek egyik belső fióktelepei származik belülről a szem és lefelé mozog, hogy a pofa, ahol hajlik körül a belső felületén a ajkak. Egy másik ág indul a máj és halad át a membrán, hogy elérjük a tüdő ahol becsatlakozik a tüdő Meridian és kiegészíti a ciklust a tizenkét meridiánok. A csúcs ideje a máj között 01:00 ~ 03:00. Tünetek: diszharmónia a máj Meridian vezet lágyéki fájdalom, mellkasi teltségérzés, vizelet-inkontinencia, vizelési nehézség, duzzanat az alsó has és a sérv. - pulzáló fejfájás, tüsszögés, homályos látás, tinnitus, ágyéki hátfájás, hányás, vizelési kényszer, vizeletretenció, sérv, fájdalom, az alhasi







Arm Tai Yang Vékonybél Meridian (csúcs ideje: 13:00 ~ 03:00)


A vékonybél Meridian kezdődik csúcsától a kisujj és áthalad a tenyér és a csukló. Ez fut felfelé mentén a hátsó oldala az alkar amíg el nem éri a hátsó váll hol végződik a legfelső részén a hát (alján a nyak). Ebben a helyzetben, először ágazik és mozgatja belül keresztül a szív és a gyomor, hogy elérjük a vékonybélbe. A második ág halad kívülről át a nyak és a pofa amíg el nem éri a külső szemzug, majd belép a fül. Egy rövid ága az arcát felfelé mozog a belső szemzug ahol csatlakozik a Hólyagcirkusz Meridian. Tünetek:diszharmónia a vékonybél Meridian mutatja be elsősorban a tünetek mentén út, mint egy duzzadt áll, merev nyak, torokfájás, halláskárosultak, sárga szemeket, és fájdalom a váll, a felkar, könyök és az alkar. - Fájdalom a has alsó, csökkenti auitory látásélesség, merevség a hát vagy a nyak, könnyen könny kialakulását, a lehetséges zavar az al-arcüreg mirigyek , fájdalom vagy merevség a vállak, a gyakori szájüregi betegség







Leg Tai Yang hólyag Meridian (csúcs ideje: 15:00 ~ 05:00)


A húgyhólyag Meridian kezdődik a belső oldalán, a szem és megy át a homlok hogy elérjük a tetején a fej, ahol az ágak az agyba. A főcsatorna ezután az egész vissza a fejét, és osztja két ágra. Az egyik ág keresztezi a központja a nyak alján, és kiterjeszti lefelé párhuzamosan a gerinc. Egyszer a lumbalis régió (alján a gerinc), akkor ágazik ki, hogy elérje a húgyhólyag. A másik ág keresztezi a hátsó a váll-és lefelé fut a külső, amely szomszédos és párhuzamos az a belső ág. Továbbra is lefelé, amíg el nem éri a fenék, ahol két ág halad át a hátsó comb mentén különböző utak, hogy csatlakozzon hátul a térd. A közös meridián mentén folytatódik a hátsó lábszár, körök mögött a külső boka, fut végig a külső láb és megszünteti az oldalsó a csúcs a kis lábujj, ahol csatlakozik a Vese Meridian. Tünetek: diszharmónia a húgyhólyag Meridian problémákhoz vezethet a TCM hólyag zavar. Gyakran kapcsolódik által okozott tünetek a külső káros hatások (külső hatások okoznak betegséget, mint a hideg, a szél, tűz, nedvesség, szárazság és a nyári meleg.)Mivel a Tai Yang Meridian tartják a legtöbb külső, ez az első meridián is betörtek, ha van olyan külső támadás. Ezért a diszharmónia is okozhat tüneteket, mint a nehéz vizelés, inkontinencia, fájdalmas szemek, orrfolyás, orrvérzés és orrdugulás. Fájdalom a fej-, nyak-, hát-, ágyék és a fenék területek jelzik diszharmónia a hólyagban Meridian útvonal. - fejfájás enck merevség, bloced orr és fájdalmas szemek, gyakori könny képződés, fájdalmas poplitea foosae, rendellenesség a borjak - Vizeletretenció, enuresis , fájdalom az utat a meridián








Arm Shao Yang Triple melegítő Meridian (csúcs ideje: 21:00 ~ 23:00)


A hármas melegítő Meridian kezdődik a külső csúcsától a gyűrűsujj és megy végig a háton és a kéz, a csukló, alkar és a felkar, amíg el nem éri a váll régió, ahol az ágak ki. Az egyik ág utazik belsőleg a mellkasát, és átmegy a szívburok és a membrán egyesíti a felső, középső és alsó fűtés (hármas melegítő). A másik ágon fut kívülről fel az oldalán a nyak, körök a fül és az arc, és végül véget ér a külső végén a szemöldök, ha csatlakozik az epehólyag Meridian. Tünetek: diszharmónia a Triple Heater Meridian vezet a tünetek, mint a hasi puffadás, ödéma (duzzanat), vizelet inkontinencia, vizelési nehézség, halláskárosodás és fülzúgás (tinnitus). Fájdalom a garat (torok), szem, arc, vissza a fül, a váll és a felkar fordulhat elő, hogy ezek a struktúrák mentén ettől a hosszúsági körtől a jellemző. - Pains a fülben vagy a fül mögé, duzzadt fájdalmas torok, merevség vagy gyulladás a váll, ágybavizelés, dysuria, csökkent hallás látásélesség, fülcsengés









Leg Shao Yang epehólyag Meridian (csúcs ideje: 23:00 ~ 01:00)

Az epehólyag Meridian indul a külső szemzug és osztja két ágra. Az egyik ág fut külső és szövi oda-vissza az oldalsó a fejét. Után íves a fül mögött, eléri a tetején a váll és áthalad a oldalsó oldalán bordák és has, amíg végül az oldalán a csípő. A másik ág belép a pofa és fut belülről lefelé, a nyak és a mellkas, hogy csatlakozzanak az epehólyag.Továbbra is lefelé mozog, és jön ki az alsó has, ahol csatlakozik a másik ág, a csípő. A csípő ág, majd fut felé az oldalsó a comb és az alsó lábszár. Átlépése után a boka, akkor megy át a láb, hogy elérje a csúcsát a negyedik lábujj. Egy másik kis ág elhagyja délkörök és végződik a nagylábujj kapcsolódni a Máj Meridian. Tünetek: A TCM, az epehólyag szorosan kapcsolódik a májban. Ezért a diszharmónia az epehólyag Meridian tüneteket okoz, mint a keserű íz a szájban, szédülés, fejfájás, és a fájdalom a külső szög a szemhéj.Fájdalom mentén a nyugati hosszúság út például a hónaljban (hónalj), mellkas, mellkas alsó, fenék és az oldalsó az alsó végtagok is jelzik rendellenesség az epehólyag Meridian. - Keserű íz a szájban, szédülés, fejfájás, infra-arcüreg fájdalom, a külső szöge szem - Fájdalom a végtagokban, váltakozó hideg és meleg érzések, a látásélesség csökkenése hallási, fülcsengés











Arm Yang Ming vastagbél Meridian (csúcs ideje: 05:00 ~ 07:00)


A vastagbél Meridian kezdődik csúcsától a mutatóujj és futtatja a hüvelykujj és a mutatóujj. Ezután folytatódik mentén oldalsó az alkar és az elülső oldalán a felkar, amíg el nem éri a legmagasabb pontja a vállát. Onnan két ága. Egy megy belsőleg felé a tüdőbe, membrán és vastagbélben. A többi utazás kívülről felfelé, ahol áthalad a nyak és arcát, és belép az alsó fogakat és az ínyt. Ezután hajlik körül a felső ajak és áthalad a másik oldalán az orr. Tünetek: diszharmónia a vastagbél Meridian vezethet tüneteket hasi fájdalom, a bél görcsök, hasmenés, székrekedés és a vérhas. Mivel átmegy a szájüreg és az orr, a tünetek, mint a fogfájás, orrfolyás, orrvérzés, és a fájdalom vagy hő mentén a nyugati hosszúság útvonal is jelzik rendellenesség ettől a hosszúsági körtől. - Hasi fájdalom, borborygmi, hasmenés, székrekedés, vérhas, fájdalom a torokban, torokfájás, torokgyulladás, fogászati ​​fájdalom, vörös szem, fájdalmas nyaki








Leg Yang Ming Gyomor Meridian (csúcs ideje: 07:00 ~ 09:00)

A gyomrot Meridian indul végétől a vastagbél Meridian oldalán az orr, és áthalad a belső szemzug kilábalni a alsó része a szem. Megy lefelé, belép a felső íny és görbék körül az ajkak és az alsó állkapocs. Ezt követően fordul felfelé halad előtte a fül, amíg el nem éri a sarokban a homlok, ha hasad belső és külső ága. A belső ág kiemelkedik az alsó állkapocs, futás lefelé amíg el nem éri a vonatkozó szerv, a gyomor. A külső ág keresztezi a nyak, a mellkas, a has és a lágyék hová megy tovább lefelé az elején a comb és az alsó lábszár, amíg el nem éri a tetején a lábát. Végül, végződik az oldalsó oldalán a csúcs a második lábujj. Egy másik ág kiderül a tetején a láb és ér véget a nagy lábujj kapcsolódni a Lép Meridian. Tünetek: Gyomor Meridian zavarok tünetei gyomorfájdalom, gyors emésztést, éhség, hányinger, hányás, vagy a szomjúság. További tünetek, amelyek kapcsolódnak a betegségek mentén a nyugati hosszúság út hasi puffadás, ascites (a folyadék gyűlik fel a has), torokfájás, orrvérzés, vagy a mellkasi fájdalom vagy a térd. - Ödéma a végtagok, hideg végtagok saját - Pains a lábak, felfúvódás, borborygmi, hasi fájdalom, hányás, arc paralízis, torokfájás, orrvérzés











KIRAEL: A meridiánokat az Elven világ hozta el erre az útra körülbelül ötvenezer évvel ezelőtt Lemuriába, és „folyó fénynek” hívták. Az elvenek elutaztak Kínába, mely Lemuria szomszédságában volt, és két egyénnel találkoztak, Xai Xi-vel és Tang Wai Chu-val, egyikőjük király volt, a másik pedig orvos. Az elvenek oktatták ezt a két energiát a meridiánok alkalmazására gyógyítás céljából. Ezért olyan gyakorlottak a kínaiak a meridiánok alkalmazásában az akupunktúrában és más gyógyító tudományágban. 
Az elvenek besétáltak a településekre, és megtudakolták az orvosoktól, vagy gyógyítóktól, mi a beteg problémája, majd ráfektették kezüket a betegre, belélegeztek prána energiát, összegyűjtötték szív csakrájukban, és levitték az egyik, vagy mindkét karon át kezükbe, a beteg meridiánjaiba, hogy rájöjjenek, hol található a sérülés. Így kell dolgozni a meridiánokkal. Ha képesek vagytok harmadik szemetekkel nézni, meg fogjátok látni a meridiánokat felgyulladni, ahogy energiát küldtök rajtuk keresztül. Mintegy egy percbe telik, vagy e körül, legtöbbször két percbe.
Eltérően attól, amit néhányan hisznek, a meridiánok nem energiavezetékek, melyek végigfutnak a testen keresztül. Ezek a fénytesten belül vannak, és fényvonalak, melyek végigmennek a testen, elöl és hátul. Gondolhattok a meridiánokra fénycsatornaként, – melyek kapcsolódnak egymáshoz – melyen keresztül a test energiája folyik. A meridiánok lehetővé teszik a kommunikációt a fizikai és érzelmi test között. Tizenkét fő meridián található a test felszínén, és másik nyolc – melyet extra, vagy rendkívüli meridiánokként ismernek – formálódik meg anyukátok méhében, vagy amit megneveznek az anyaméhben. A nyolc extra meridiánból négy a testen belül, négy a testen kívül van. Genetikai örökségetek hordozásán kívül, a nyolc extra meridián az erő-meridián, mely táplálja a többi tizenkét meridiánt. A meridiánok párban futnak, és egy kettősséget tükröznek vissza, melyben rendelkeztek mind yin mind yang meridiánokkal. A yin energiák lefelé mennek, a yang energiák pedig felfelé.
A meridiánok segítenek nektek összpontosítani ezen élet során, viszont amikor meghaltok, megmaradnak, elősegítendő a test szétbomlasztását. Az a meridián, mely a fejtetőtől a mellkason keresztül a test alsó részébe fut, lábatokon le a lábujjaitokba, fog titeket kijuttatni ebből a harmadik dimenziós testből a Nagy Változás után, miután fizikai testetek hanyatlani fog, és porrá válik. Ez a gyors áttekintése a meridiánok világának. Most fogadom kérdéseiteket.
KÉRDÉS: A meridiánok, és a lemuriai denjé összefüggenek?
KIRAEL: Igen. A denjé az a szeretet, melyet az a fény személyesít meg, melyet nem láthattok fizikai világotokban. Amikor becsukjátok szemeteket, sötétséget láttok, azonban ha lepillantotok szemetek a jobb kéz felőli alsó sarkába, észre fogtok venni egy aranyfényt. Némi erőfeszítéssel felhozhatjátok ezt az aranyfényt, és ez fogja megvilágítani azt, amit nem láttok, amely a meridiánokkal történő munkátokat még hathatósabbá teszi. A denjé a feng shui technikáit alkalmazza az önvaló mind a négy testénél – fizikai, érzelmi, gondolati és lelki testnél – a példátlan és tökéletes [abszolút] egyensúly állapotának elérése érdekében, és azért, hogy segítsen titeket hozzáférni felsőbb hatalmatokhoz. [1]
A denjé és a tizenkét meridián hatalommal ruházza fel egymást. Amikor beletöltitek a denjé energiáját a meridiánokba, ez erősebbé teszi őket. Minden egyes denjé energia betöltéssel, erő tekintetében a meridiánok feljutnak egy másik szintre, és minden alkalommal, amikor felerősítik őket, több denjé energiát igényelnek. Nem kell tudnotok, vajon a denjé befelé, vagy kifelé halad, mert meg fogja találni saját útját a meridiánokhoz. Ez számotokra hatalommal felruházó a gyógyulás folyamatában.
KÉRDÉS: A meridiánok hogyan kapcsolódnak a fizikai testhez?
KIRAEL: A meridiánok benne vannak anyukátok méhében, mielőtt testetek befejezi a fejlődést. A test körben kifejleszti a meridián erőt, mely az a fénytest, ami nem látható ezen az úton. A meridiánok sosem veszítik el a fény folytonosságát. Jézus mester ismerte őket, St. Valentine, aki egy csodatévő gyógyító volt, tudott róluk, Xai Xi és Tang Wai Chu tudomással bírt róluk, azonban nem tudták irányítani őket, mert a meridiánok folyékonyak és minden embernél egy kicsit eltérők.
KÉRDÉS: A különböző meridiánoknak eltérő színük, rezgésük és hangszínük van?
KIRAEL: Igen, igen és igen! A hangszínek a színektől függenek, és a színek a meridiánokon átmenő fényerők függvényei. Minden meridián fényerő rendelkezik egy hangszínnel, ahogy lefut, keresztül a testen, azonban a hang természete tőletek függ. Dúdolhattok agyatokban, és elküldhetitek ezt a hangot a meridiánokon át, hogy rájöjjetek gyorsabban, mit kerestek. A hang fény, és azonnal változás tárgyát képezi. Ha tapasztaltak vagytok a hatodik érzéketek alkalmazásában, képesek lesztek követni ezt a hangszínt, és észrevenni a változásokat a színekben.
Ha a gyógyító a kellő tudatosságban van, hogy meglássa a meridiánok színeit, és tud „Om”-ozni, vagy dúdolni, meggyógyulhattok. Az igaz mesterek tudják, hogy a meridiánok rendelkeznek egy hajlammal, hogy visszapattanjanak egymás energiájába, és visszatükrözzék egymás színeit. Amikor ez történik, mindent megláthattok, ami történni fog testetekkel az elkövetkezendő tíz év során.
KÉRDÉS: Mi a különbség a csendes és a hallható hangszín hatása között?
KIRAEL: Hallható hangszínnél, húsz százalékkal leszel előrébb a hatékonyságban az elzáródások megtalálásánál. Csendes hangnál, melyet az ember az elméjében kelt, száz százalék alaposságot érhetsz el. Működhet az éneklő tállal történő munka is, mert a hang energizálja a meridiánokat, azonban plusz kézre lenne szükséged, hiszen mindkét kezed a betegen van.
KÉRDÉS: A meridiánokon áthaladó energia hogyan hat a test sejtjeire?
KIRAEL: A sejtszintű tudatosság megkapja információját a meridiánoktól, mely az ismeret csatornájaként működik. Ha újra meg újra megismétled ugyanazt a dolgot, ez az érzés nyomot hagy agyadban, lemegy meridiánjaidon, a csakrákon keresztül sejtszintű tudatodba, ahol majd vár, hogy felfedezzék. Egy jó gyógyító a hatodik érzékkel fog kérni információt, és meggyógyítja ezt a sejtszintű tudatosságot.
KÉRDÉS: Az új csakrák mit tesznek a meridiánokkal?
KIRAEL: Mindnyájatoknak van egy sor új csakrája, azonban még mindig ellát erővel az eredeti hét csakra. Egy bizonyos ponton, szív csakrátok el fogja nyelni a három alsó csakrát – a piros, narancs, és sárga csakrát – és ez válik az alap csakrátokká. A három új csakra a jelenlegi korona csakra felett található, azért, hogy helyet teremtsen a szív csakrának kifejlődni, és mindennek az alapjává válni, azért, hogy lejuthasson az érzelmi testen keresztül. Amikor elérkeztek arra a pontra, ahol érzitek a csakrák változását, érezni fogjátok feljutni őket a korona csakrán át az érzelmi testbe, ahol ezek lesznek a központi összpontosítások. Úgy fogjátok érezni, mintha elvesztettetek volna mindent, viszont nem fogtok elveszíteni semmit. Inkább, egy új rezgést fogtok addigra magatokra venni. Az új csakrák jelen vannak most az érzelmi testben, viszont nem teljesen éberek.
Egész utatok a békében és nyugalomban lesz ennek a három új csakrának felébredténél. Mégis, legyetek tudatában annak, hogy minden alkalommal, amikor civakodásba keveredtek, alsó csakráitok visszaesnek eredeti helyzetükbe, és rosszul fogjátok érezni magatokat. Ahogy a csakrák fokozatosan lefelé mozdulnak el minden egyes perpatvarral, több erőre tesznek szert, nehezebbé téve a felhozatalukat vissza. Ösztönző lesz számotokra az, hogy összpontosítva maradjatok a szerelemben.
KÉRDÉS: A meridiánok hogyan működnek a tobozmiriggyel?
KIRAEL: A tobozmirigy a fényforrásotok. Ez az a csatorna, melyen keresztül a meridián-fény a test folyamatába beérkezik, és kijut onnan. Amikor prána légzést vesztek, és behozzátok a prána energiáját a tobozmirigybe, az felgyújtja a fényt az egész testben mindenütt, beleértve a meridiánokat is.
KÉRDÉS: A Szignál Sejt Gyógyításnál, a prána légzés hogyan halad át a tobozmirigyen, a szignál sejten, mely ott lakozik, és a meridián rendszeren?
KIRAEL: Amikor prána légzést vesztek, tenyeretek a páciens fején nyugszik. Az energia átjön a tenyereteken, a beteg koronájába, le a tobozmirigybe. Ha látsz a harmadik szemeddel, látni fogod ezt a kicsiny fénypontot belépni a tobozmirigybe. Miután az energia behatol a tobozmirigybe, látni fogod, ahogy feltölti az agyat, majd ahogy lehalad a torkon át a csecsemőmirigybe, és a test többi részébe. A meridiánokon áthalad a testen, azonban nincs bezárva a meridiánokba. Ha semmi mást nem teszel, minthogy belélegzed az energiát le a tobozmirigyen keresztül, és szabadjára engeded, még mindig tettél valamit a gyógyulás érdekében, ami meghalad bármit, amiről az orvosi világ tud.
KÉRDÉS: Mi a szerepe a meridiánoknak a Szignál Sejt Gyógymódban?
KIRAEL: Ez visszanyúlik Lemuria korához. A meridiánok szerepe a fény szállítása a testbe be, és ki onnan. Ők a fényhordozók. Az egész Szignál Sejt Gyógymód folyamat a fényről szól, és amikor prána légzést veszel, ez a légzés fényt hoz be, és ha még nem is haladsz a meridiánokhoz, át fog áramlani a meridiánokon mindenképpen, és kapcsolódni fog hozzájuk. Ha az energiának sehová máshová nem kell mennie, ki fog lépni a testből, viszont nyomot fog hagyni a meridiánokban a kifelé vezető útja során.
KÉRDÉS: Elmagyaráznád, hogy a „meridiánok megpendítése” hogyan hat a négy test szervezetünkre?
KIRAEL: A „meridiánok megpendítése” egy a Szignál Sejt Gyógymódban használt folyamat, melynek során a gyógyító az egyik kéz négy ujját végighúzza finoman a meridiánokon. Mivel a meridiánok folyékonyak, amikor megpendítik őket, közel maradnak, azonban nem mindig pontosan az eredeti terükben. Az akupunktúrát alkalmazók nem találhatják el minden alkalommal a meridiánt, amikor beleraknak egy tűt, hiszen a meridiánok néha épp egy hányadnyira távolabb lesznek.
Minden alkalommal, amikor megpendítik őket, a meridiánok bongó hangot adnak, és várnak bármire, amit tenni akarsz, a gondolati test egy energia [villám] sugarat küld le a csakrákon át, a meridiánjaidon keresztül. Amikor az üzenet távozott a test szőrzetén át, elmegy az érzelmi testbe, mely veszi az üzenetet, miszerint valami nagyszerű történik. 
Aktiválod azt, ami „saltz”[2] energiaként ismert, amikor megpendíted a meridiánokat, vagy amikor búgó hangot adsz ki, vagy „Om”-ozol elmédben a gyógyítás során. Azok számára, akik nem tudják, a saltz energia az összehangzó hangszínek sorozata, melyet kibocsátotok, általában kezeteken keresztül, azért, hogy ráleljen arra, amit kerestek. Amikor egyik kezed ráteszed a gyógyítandó személy fejére, alkalmazd a saltz energiát, hogy kövesd az energiát a testben, amikor egy elzáródást, vagy egész-ség-telenséget kutatsz. Bizonyos ponton a saltz energia beleakad a köldökbe, és egy energiaszövet fog feljönni vissza, a köldökön keresztül. Legtöbben közületek még azt sem tudjátok, mi történik. Végül, a saltz energia rá fog lelni arra, amit kerestek, és rajtatok áll ennek felismerése, valamint az elzáródás meggyógyítása.
KÉRDÉS: Tisztáznád, hogy testünkön a szőrzet az energiagyűjtő a meridiánok részére, és milyen szerepet játszik az érzelmi test?
KIRAEL: Testetek szőrzete érzelmi testetek erőtere, mely fizikai testeken kívül található. A meridiánok lemennek a fizikai testen keresztül, és kapcsolódnak szőrzetetekhez a meridiánok összpontosításának részévé téve, azonban nem maguknak a meridiánok részévé téve. Érzelmi testetek tiszta szerelem és fény. Ki kell jutnotok érzelmi testeteken, hogy bármi jót, rosszat, közömbösséget érezzetek, mert az érzelmi test a szeretet tisztasága. Amikor a tiszta szeretettől eltérő bármi mást éreztek, nem vagytok érzelmi testetekben. A meridián-fényenergia testetek szőrzetén keresztül érkezik le, rácsatlakozik érzelmi testetekre, kivonja a szeretetet és berakja fizikai testetekbe. Így hozzátok be a szeretetet gyógyulás céljából a testetekbe.
KÉRDÉS: Amikor a Szignál Sejt Gyógymód alkalmazásával léleksebészettel gyógyítanak, érzem a gyógyító ujjait behatolni testembe. Ez hasonló ahhoz, ami akkor történik, amikor megpendítik a meridiánokat?
KIRAEL: Igen. Ugyanazt a fénycsomagot alkalmazzátok. A léleksebészet a Szignál Sejt Gyógymóddal mindösszesen a fénytestről szól. Az ujjak a testbe behatolnak, és kijönnek onnan a gyógyító elméjén keresztül, és ennyibe telik mindösszesen. Amikor megpendítitek a meridiánokat, ujjaitokat használjátok, azonban elméteket is alkalmazzátok üzenetek küldésére a meridiánokba ujjaitokon keresztül.
KÉRDÉS: A meridiánok hogyan változnak majd a negyedik dimenzióban?
KIRAEL: Rendelkeztek a DNS két szálával, tizenkét fő, és nyolc extra meridiánnal. Amikor elértek a negyedik dimenzióba, mindenből kétszer annyit fogtok használni. A DNS négy szálával fogtok bírni, alkalmaztok majd négyet a hatlábnyi DNS-ből [3], lesz huszonnégy fő és tizenhat extra meridiánotok.
Az új negyedik dimenziós testi folyamat kétszer olyan nagy lesz, mint amivel most bírtok, azonban ez felfelé fog nőni, nem kifelé. Nagyon karcsú és magas lesz. A meridiánok hosszabbak lesznek, és csúcspontja jobban megszemélyesített, sűrűbb lesz. Más szavakkal, eltérően a harmadik dimenziótól, a meridiánok sajátosabbak lesznek, és valahogyan különbözni fognak az egyének között. A tetőfok sűrűsége a meridiánok hangjára utal majd. A tetőpont összhangzatai [harmonikus frekvenciái] információt hordoznak. Egy negyedik dimenziós lénynél a tetőpont jobban fénnyel telített, mely azt jelenti, hogy a meridiánok több fényt, több információt fognak hordozni. A tetőfok felerősítése képessé teszi a meridiánokat, hogy hatékonyabban változzanak az egyénekben a változásokra történő válaszoknál, mely visszatükröződik a színekben, amelyek szinte maguktól fognak változni. Meg tudják változtatni gyújtópontjukat a kékről pirosra, sárgára, mert át fog menni az egyik a másikba. A színek felcsillámlanak, kialszanak, majd pukkannak, és visszatérnek eredeti állapotukhoz. Nem fognak ragaszkodni ehhez a fényhez.
KÉRDÉS: Mi a célja a kéz ráhelyezésének a vállra a Szignál Sejt Gyógymód során?
KIRAEL: A Szignál Sejt Gyógyításnál, amikor energiát küldesz a vállba, mialatt prána légzést veszel, aktiválod a fénytestet, ahol több energiát tudsz bevinni a meridiánokba, és felébreszted az árnyék DNS-t.
KÉRDÉS: A meridiánok és a nyirokrendszer hogyan függenek össze?
KIRAEL: A nyirokrendszer az egyik leghathatósabb rendszer testetek folyamatában, és áthalad a meridiánokon, viszont sokkal kevésbé elérhetőek, mint a meridiánok. Mégis, itt van az a hely, ahol a legtöbb energiára szert tehettek. A nyirokrendszer elnyeli gyorsan energiátokat, és leküldi testeteken át, nagyon hasonlóan, mint maguk a meridiánok, viszont a meridiánoktól eltérően, a nyirokrendszer nem mozog. Nem szabadon folyók, mint a meridiánok. Amikor ráhelyezed kezed a gyógyítandó személy vállára, és prána légzést veszel, kihagyhatod az összes meridiánt, viszont el fogod érni a nyirokrendszert. Mégis, több gyógyítást fogsz teljesíteni, ha a meridiánokkal dolgozol.
KÉRDÉS: A meridiánokra való rácsatlakozás ugyanolyan, vagy hasonló hatású, mint az akupunktúrás tűk behelyezése a meridiánokra?
KIRAEL: Az akupunktúrás tűk sokkal kisebbek, mint a két ujj, melyet csatlakozásra használsz a Szignál Sejt Gyógymód során. Ha a tűt pontosan oda tudod tenni, ahová akarod, jobb lesz, mint az ujjak alkalmazása, viszont az ujjak több helyet tudnak befedni, tehát a tűktől eltérően, valószínűbb, hogy az első alkalommal eltalálod a meridiánt az ujjak alkalmazásával. Amikor rácsatlakozol a testre, ez egy hullámsorozat-hatást kelt, mint egy fénykör, mely kifelé terjed, így, amikor épp rácsatlakozol a meridián magjára, kifelé fog fodrozódni két, vagy három meridiánon keresztül.
KÉRDÉS: Mi a jó gyakorlat a meridiánok ön-hangolására?
KIRAEL: Ha rendszeresen rácsatlakozol a meridiánokra, éberek maradnak, és minden nap minden pillanatában felébrednek. Kezdd a vállaknál. Mindig, amikor rácsatlakozol, az energia kiárad a szőrzeten át, és eljut az érzelmi testbe, és ezt mondja: „odafenn éber vagy? Figyelsz?”
KÉRDÉS: Ahogy a meridiánokkal dolgozom, látom őket, és ahogyan látom, úgy tűnik, hogy van rajtuk egy kötés. Mi ez a pólya?
KIRAEL: Ha ismét látod ezt a [géz] kötést, vedd le. Az energiának szüksége van áramolni, így, ha van ott egy pólya, ez egy elzáródás, és az energia a meridián körül fog haladni ahelyett, hogy benne menne keresztül. A szívroham, roham, szélütés, stb. származhat ilyen pólyából. Ha sok kötés van jelen, levehetsz egyszerre egy kicsit, viszont vedd le.
KÉRDÉS: A meridiánok hogyan hatnak, vagy kapcsolódnak a gerinchez és az idegrendszerhez?
KIRAEL: A nyolc extra meridiánból kettő fut le a gerincen. Amikor csatlakozol ehhez a két meridiánhoz, meggyógyíthatod az isiászt, vagy más fájdalmat ezen a területen. Christopher Reeve ezen meridiánok megértésének ösvényén volt. Kezdd a hát közepén, és csatlakozz a gerinc vonalán le, nyitott szemmel, és figyeld a testben az izmokat. Majd csatlakozz a visszafelé vezető úton felfelé is. Látni fogod az energiát mozogni.
KÉRDEZŐ: Elvégeznél egy vezetett meditációt, mely segíteni fog nekünk elképzelni a meridiánokat testünkben?
KIRAEL: Lélegezzetek mélyen, hagyjátok elméteket ellazulni, érezzétek az energia leáramlását testi folyamatotokon keresztül, és a 70 billió sejt veletek együtt fog ellazulni. Most nézzétek az energiát testi folyamatotokon kijutni az érzelmi testbe. Összpontosítsatok állatokra, vagy könyökötökre, vagy ujjatokra, és érezni fogjátok az ingást / hangrezegtetést testeteken át. Emlékezzetek, hol vagytok! Képzeljetek el egy csodaszép fehér fénycsövet, és küldjétek le a tobozmirigyen keresztül le mellkasotokon át. Érezzétek a parányi kanyarulatokat testetekben itt-ott. Ezek azok a dolgok, melyeket testeteknek szükséges meggyógyítani, és mi ezt tudjuk, mert kapcsolódnak a meridiánokhoz, vagy azok köré. Most, fejetek felett, vonjatok be a csőbe fotont, és tartsátok szilárdan. Lássátok ezt a csövet testeteken belül az áramló energiákkal. A cső porózussá [lyukacsossá] válik, és az energia lassan beáramlik testi folyamatotokba. Érezzétek ezt megtörténni. Észleljétek, hogy az apró rándulások, vagy kanyarok / fordulatok elmúltak testetekben. Áramoltassátok az energiát mellkasotokba. Hívjátok be a Teremtő Szerelmét testetekbe, és hagyjátok beszivárogni minden hasadékba testetekben. Olyan közel vagytok a tisztasághoz, mint amilyen közel valaha is lesztek. Most hívjátok vissza testetekből ezt az energiát, be ebbe a csőbe, és tisztítsatok meg mindent. Vegyétek észre a sötétséget. A csőből vegyétek ki az energiát, zárjátok le, és távolítsátok el. Érezzétek testeteket pihenni, és amikor készen álltok, kinyithatjátok szemeteket.
ZÁRSZÓ
A meridiánok és az új csakrák olyannak fognak tűnni, mint egy látomás, képzeletetek kitalációja, amíg nem tudjátok, hogy ott vannak. Addig is, gyakoroljátok a létezést a szeretetben, és dolgozzatok a meridiánokkal. Több egyensúlyt fogtok bevinni testetekbe, és utatokat sokkal könnyebben fogjátok teljesíteni ebben a változó valóságban.
[1] Az évek során, ezt a bölcsességet leegyszerűsítették arra, amit most feng shuiként ismernek, mely csupán a környezet kiegyensúlyozása.
[2] A fordító megjegyzése: a „saltz” szó számomra olyan hangzású, mint az angol „waltz” [azaz magyarul valcer / keringő] és a „salt” [azaz magyarul a só] szavak kombinációja. Tehát, értelmezhetjük az „élet sója”-ként járt keringőként is. 
[3] angol láb mint hosszmérték; 1 láb = 30,48 cm

© Fred Sterling



© Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101, Honolulu, Hawaii, 96819, USA
Lightways@Kirael.com Tel: + 808 952-0880 www.Kirael.com
A magyar fordítás forrása: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése