2014. május 8., csütörtök

Energia aura csakra IX.




Energia aura csakra IX.


Káprázat-hogyan védjuk magunkat az illúziótól




Káprázat-engedd el csak az egót élteti
Káprázat-engedd el, csak az egót élteti
Mi a káprázat?
Erőteljes és hatékony módszert fogsz megtanulni azon ködök és párák
szétoszlatására, amelyek körülvesznek téged és eltorzítják a valóságod
természetét. Mik ezek a ködök és párák, melyeket én – másokkal
egyetemben – „káprázatoknak” nevezek?
A káprázatok, olyan energiaformák teljességei, amelyeket korszakokon át teremtettek az emberi vágyak. Egyedi emberek és teljes népek és fajok teremtették ezeket, ahogy félreértették és félreértelmezték, a vágyaikon alapulóként [értelmezték] a valóság természetét. Ezek a vágyak, korszakokon át összegyűlve, magukra öltötték az emberiséget
körülvevő ködök és párák megjelenési formáját. Ez a pára és köd megakadályozza az embereket, hogy olyannak lássák a valóságot, amilyen, és hogy pontosan értelmezzék azt, amit tapasztalnak. Ezek a párák tartják az emberek identitását a bebörtönző félelmek, érzelmek és vágyak alsó egójához és a „nem én”-hez rögzítve.
Az asztrálsík olyan hely, ahol az emberi vágyak ezen energiaformái léteznek. Az asztrálsík minősége és fő jellemzője a káprázat. Ez az a harcmező, ahol az ellentétpárok csatái megvívatnak – magas/alacsony, jó/rossz, tökéletes/tökéletlen, és így tovább. A káprázatok képezik az asztrálsík anyagát. Nincsen saját, veleszületett fényük. Abból a hamis fényből állnak, ami egyrészt az anyag, másrészt az elme fényének
visszatükröződése. 

Az asztrálsík olyan földként jelenhet meg, melyet különböző sűrűségű vastag köd takar. Nagyon valóságos a téged körülvevő káprázat, és köde és párája. Az asztrális káprázatok erőteljes energiaformák, és az emberiség ellenőrzésének fő tényezői. Nagyon ősi gyökerekből erednek. Erejüket és
energiájukat évezredeken keresztül megnövelte az emberiség, ahogy minden egyes ember behozta magába ezeket az energiákat, és több életet és hatalmat adott nekik.
A káprázatok az ösvényen megtett minden lépésnél összeütköznek az emberiséggel, egészen a lélekkel való egység eléréséig. Az emberek belépnek ebbe a ködbe, és ezen a párán és ködön keresztül a legtöbb ember eltorzított világot lát. 

A káprázatok részei az emberiség saját energia természetének, ezért a legtöbb ember számára a beléjük esés képezi a legkisebb ellenállás vonalát. Ez idő tájt sokkal könnyebb
beleesni a káprázatba, és a valóság eltorzított képét látni, mint
olyannak látni a valóságot, amilyen. (És sokkal nagyobb bátorságra van szükség, hogy olyannak lásd a valóságot, amilyen.)
Meghívunk a káprázatok szétoszlatására
A belső síkokon együtt dolgoztam más [szellemi] vezetőkkel, és a
Megvilágosodottakkal, akik ismerik az emberiség tervét, és [tudják] hogy
melyik munkának kell következnie. Az emberiség számára következő lépések egyike, és az a lépés, ami fel fog szabadítani benneteket, hogy gyorsan előrehaladjatok magasabb fejlődésetek ösvényén, az [lesz,] hogy
szétoszlassátok a benneteket körülvevő ködöt.
Mindannyiótokat meghívunk a káprázatokon dolgozni, először azokon, amelyek rátok hatnak, és aztán azokon, amelyekkel való munkára vonzódást éreztek, meghívunk benneteket, hogy segítsétek az emberiséget a világkáprázatokon végzett munkával. Ahogy felemeld a téged elfátyolozó párákat és ködöket, képes leszel lelked tiszta fényében járni, és
elengedni azokat az érzéseket és vágyakat, amelyek visszatartanak a valóság felismerésétől és a lélekként éléstől. Minden alkalom, amikor eltakarítasz valamennyit a körülötted lévő ködből, és a fényed fényesebben ragyog, mindig mindenkinek segítesz eloszlatni ezt a ködöt.
Ez az energia a közös munkán keresztül oszlatható szét. Nagy munkára hívunk benneteket. Nagyon fontos szolgálat a fénymunkások számára a segítés e köd felemelésében, először a magad számára, és később segíteni szétoszlatni a káprázatot a világ szintjén, és ez egyike [azoknak a dolgoknak,] amelyek át fogják alakítani a társadalmat. Elegendő [számú] emberrel ez lehetséges, elengedhető ez az energia, amely évezredek óta
visszatartotta az emberiséget. A gyermekeitek és az ő gyermekeik [már] tisztább, egyöntetűbb fénybe fognak születni. Mindazokat meghívjuk közületek, akik érdeklődnek e nagy munka iránt. Ahogy a káprázatok ködei és párái elengedésre kerülnek, sok szenvedés átalakítható, és az
emberiség örömön keresztül tanulhat, a fájdalom és harc helyett.
Annak felismerése, amikor a káprázatok hatása alatt vagy
Sok, a földi síkra megszületett lélek elveszik a káprázat ködeiben és páráiban. Inkarnációkat tölthetnek próbálkozva a fény keresésével. Hogyan ismerheted fel azt, amikor ezen párák és ködök hatása alá kerülsz? Hogyan jöhetsz rá, hogy a valóság eltorzított képét látod?
Milyen érzést keltenek ezek a ködök és párák?
Tudhatsz róla, hogy a káprázat hatása alatt vagy, amikor büszkének, elkülönültnek, vagy kritikusnak érzed magad. Tudhatod, hogy elkapott a káprázat, amikor a depresszió vagy a bátortalanság hat rád. Időnként olyan érzést keltenek ezek az energiák, hogy kihúzzák [alólad] a dolgokat, tudod hogy nem jók ezek neked. A káprázatok az önmagadban való
kételkedés és az önkritika magvait hordozhatják. Feltárhatják magukat lázadásként, vagy önrombolásként is. Mindenféle félelemként fátyolozzák el magukat – a változástól való félelemként, az ismeretlentől való félelemként, a bezártságtól való félelemként, az eltaszítástól való félelemként, az elveszettségtől való félelemként, a hibázástól való félelemként, és az egyedülléttől való félelemként.
A káprázatok megjelenhetnek olyan erős érzelmekként, amelyek megnehezítik a gondolkodást, vagy a magasabb módon való cselekvést, mint
a düh, a gyűlölet, a neheztelés, az ingerültség, és egyéb olyan
érzések, melyek a másoktól való elkülönültség érzését hozzák létre, és megnehezítik, hogy jól érezd magad. Ezek az asztrális energiák olyan módon működnek, hogy elkülönítenek téged a többiektől, magukkal hozva fensőbbségesség, az alárendeltség, a túlzott alázatosság, vagy a tisztességesség érzéseit. 

Gyakran olyan érzelmekként mutatják meg magukat, amelyek altruistának [vagyis a közösséget szolgálónak] látszanak, de mégiscsak az elszigetelődést és az elkülönülést szolgálják, mint például az önös szolgálat, a személyes ambíció, az akaratod másokra erőltetése valami látszólag fontos cél elérése céljából, és a jó szándék [„mellyel a pokolba vezető út van kikövezve”]
azok, amelyek önösséget eredményeznek. Bármikor, ha erős érzelmek szorításába kerülsz, a káprázat ezen asztrális energiáinak hatását érzed.
A káprázatok mindig elfátyolozzák az igazi fényt és célt, még ha úgy is tűnik, hogy fontos tevékenységhez vezetnek. Az elfoglaltság káprázata, vagy a túl nagy felelősség, kötelességtudónak lenni, vagy önfeláldozónak, igazi motívum nélkül kreatívnak, és időzavarban lenni – mindezek nem a lélekből erednek, hanem ehelyett elfátyolozzák a lelked
fényétA káprázatok azt okozhatják, hogy önmagad vagy mások felé szeretetlenül cselekszel. Megjelenhetnek szeretetként, de ezek valójában a szeretet eltorzulásai, így az érzelgősség, mások megmentése, a szeretve levés szeretése, a népszerűség szükséglete, vagy az önös önzetlenség. A káprázatok megjelenhetnek úgy, mint túlzott kötődés az emberekhez, az életedben lévő formákhoz, vagy mint helytelen lojalitás vagy rajongás. Önsajnálat, a gyámoltalanság érzete, saját tisztességed érzete mind részei az emberiséget körülvevő káprázat páráinak és ködeinek. A káprázatok egyéb példái a szeretet eltorzulásai, azok a jó szándékok, melyek alapvetően önösek, és az a túlzott megértés, ami megnehezíti a helyes cselekvést.
Ezek az asztrális energiák hordozhatnak aggódást és szorongást,
bűntudatot és hibáztatást. Olyan érzéseket válthatnak ki benned, hogy
azt érzed, hogy nem tudod kontrollálni az életedet, vagy önmagadat.
Gyakran olyankor azonosíthatóak, amikor olyan érzést veszel észre, ami
megállít abban, hogy megtedd azt, amiről tudod, hogy meg kell tenned, vagy [észreveszed] azon érzéseidet, melyektől kevesebbnek, vagy rosszul érzed magad. A káprázatoknak lehetnek olyan minőségei, melyek nehézzé teszik, hogy előre haladj, így a leragadtság érzete, a energiád leszívottságának érzete, vagy a tehetetlenég, a sodródás káprázata.
Ezen energiák szorításában egyszer csak önmagad és mások számára ártalmas módon cselekedhetsz. Milyen gyakran hibáztatod magad, hogy nem cselekszel eléggé emelkedett módon? Érezted már úgy, mintha valami ellened dolgozna, lehúzna téged, és eltávolítana a fénytől? Ezek az asztrális energiák a földi síkon mindenki körül léteznek, mint sűrű köd.
Minden alkalommal, amikor magadhoz vonzod ezeket, ezek alapján cselekszel, vagy mélyen átérzed ezeket, életet adsz nekik, és még sűrűbb ködöt teremtesz önmagad és mások számára.
A káprázatok szétoszlatásaAz összes spirituális munkád és minden összekapcsolódásod a lelkeddel csökkenti a káprázatot, és annak lehetősségét, hogy hasson rád. Minden alkalommal, amikor a lelkedhez kapcsolódsz, meditálsz, a lelked fényével, szeretetével és bölcsességével dolgozol, kevesebb életet adsz
ezeknek a káprázatoknak és elkezded szétoszlatni magad körül a ködöt.
Minden alkalommal, amikor szeretetet kínálsz és nem engeded meg magadnak, hogy kritizálj, vagy hogy elkülönültnek érezd magad, [akkor] felemelsz valamennyit a káprázat ködéből. Ha bármikor elutasítod, hogy belemerülj az önsajnálatba vagy a negatív gondolatokba, akkor eloszlatod a káprázatot.
















Nem muszáj, hogy hatással legyenek rád ezek az energiák. Tiszta fény vagy. Esszenciád a szeretet. Mérhetetlen intelligencia vagy. Megvan a lehetőséged, hogy megtagadd, hogy hasson rád [a káprázat] és meggátolhatod megjelenését az életedben. Megvan a hatalmad ahhoz, hogy visszavedd az életet az általad teremtett káprázatokból, így felszabadítva magadat és segítve az egész emberiséget. Ahogy felszabadulsz az ellenőrzésük alól, tovább már nem akadályoznak és nem
tartanak vissza a fénytől.
A káprázat szétoszlatható, szétszórható, elűzhető a lélekkapcsolaton keresztül a kivilágosodott elme megteremtésével. Dolgozhatsz az anyag, elme és lélek fényével, hogy erőteljes fényt formálj, ráirányítsd a
káprázatra, és így szétoszlasd egy részét, ami soha többé nem lesz jelen az életedben. Lelked fénye segítségével felragyogtatott elméd fényének behozásával az asztrálsíkra gyorsan és hatékonyan átalakíthatod a káprázatokat, és így a lelked tiszta fényében élhetsz.
Azok az emberek, akik spirituálisan tudatosak, különböző technikákat használtak a káprázat szétoszlatására. A káprázat szétoszlatására szolgáló formula esszenciáját az előrehaladott tanítványok sok éve használják szerte az egész világon. És mert közületek sokan most ébrednek, és mert oly erősen áramlik most a Földre a spirituális energia, nagy munka végezhető most el: az emberiséget körülvevő párák és
ködök átalakítása, és így eltörölhetők azok valóság ez által okozottm torzulásai és hibás értelmezései.
A káprázatok energiaminőségei

A káprázatnak nevezett párák és ködök nagyon valóságosak és úgy tűnhet, hogy saját joguk van az élethez. Előtűnhetnek az életedben és hathatnak rád a minőségeik. Amikor a megvilágosult elméddel dolgozol, hogy megtaláld ezeket a káprázatokat az asztrálsíkon, különböző módokon érzékelheted, láthatod, hallhatod vagy érezheted ezeket.
Mindegyik káprázatnak sok olyan minősége van, amelyek azonosíthatják magukat a számodra. Minden alkalommal, amikor egy-egy speciális
káprázattal dolgozol, ez eltérően jelentkezhet. Nincs helyes vagy
helytelen útja a káprázat megtapasztalásának; bárhogyan is érzékeled, az helyes. Ahogy létrehozod megvilágosult elméd háromszoros fényét, és azt
a keresőfényt az asztrálsík felé fordítod, különböző módokon
láthatod/érzékelheted/érezheted/hallhatod ezeket a káprázatokat.
Sok káprázat nagyon szépnek látszik. Ami csalóka lehet, ami
megőrjíthet és rászedhet, mint például a tökéletesség és
szentimentalizmus káprázata. Más [káprázatok] olyannak tűnhetnek, mint a sár vagy a sötétség.
Néhány káprázat nagyon kellemetlen hangot kelthet. Más [káprázatok] pedig szép, majdnem csábító hangot. Néhány úgy tűnik, hogy menekül a fény elől, vagy elrejtőzik előle. Néhány elnyelhet téged, vagy ragacsos minősége lehet, mint például a szentimentalizmusnak, vagy a túlzott ragaszkodásnak. Néhány káprázatnak páraszerű vagy vizes minősége van, mint például az eltúlzottan érzelmi reagálásnak, az önmagadban kételkedésnek, vagy annak, ha nem ismered fel önmagad, vagy sajnálod magadat.
Úgy tűnhet, hogy a káprázatok életformákat öltenek fel, szimbólumokká válnak, vagy emberként vagy állatként jelennek meg. Néhány úgy működik, hogy elfátyolozza a fényt, míg másikak tehetetlenek, mozdulatlanok és a magasabb fényre reakcióképtelenek. Megtapasztalhatod ezen mozdulatlan
káprázatok hatását amikor elakadtnak érzed magad és ellenállsz annak, hogy megtedd a szükséges cselekedeteket.
Az energiaminőségek ezreit érzékelheted, érezheted, hallhatod,
láthatod vagy valamilyen módon tudatukra ébredhetsz, amikor dolgozol ezekkel. Végtelen számú módja van ezen energiák tapasztalásának, miközben a megvilágosult elméből dolgozol hogy láthatóvá tedd ezeket, majd aztán szétoszlasd.
Hogyan hozd ki a legnagyobb hasznot ebből a munkából
Ne várd, hogy másnapra eltűnnek a káprázatok. Az erre irányuló fókusszal is egy évbe, vagy még többe telhet, amíg a
sokféle káprázat szétoszlatásának munkája hatással lesz rád. Az első dolgok egyike, amit észrevehetsz a káprázaton végzett munka után, hogy minden alkalommal tudatosabbá válsz a káprázat megtapasztalására.
Kezdetben ez az észlelőképesség azt mutathatja, hogy növekszik az életedben a káprázat. Akárhogy is legyen, vedd észre, hogy egyre kevesebb lehetősége van, hogy hasson rád. És ahogy folytatod a káprázattal végzett munkát, egyre kevésbé fog hatni rád. A káprázat egyre ritkábban fog jelentkezni, ha jelentkezik egyáltalán, amíg el nem múlik. A káprázatot lassan kell elűzni, sietség nélkül. Képtelenség
azonnal elűzni a káprázatot, függetlenül jó szándékodtól, vagy attól, hogy mennyire jól használod a technikát.Ne próbáld egyszerre az összes káprázatot szétoszlatni.
Azokkal a káprázatokkal dolgozz, amelyek közvetlenül hatnak rád. Azonosítsd be azt a káprázatot, amelyik a legsűrűbb ködöt teremti körülötted, és tölts [elég] időt a rajta végzett munkával.
Ne foglalkozz különösebben az érzelmi reakciókkal.
Ha azt veszed észre, hogy túlzott érzelmi reakciód van, vagy lecsökkent az érzelmi stabilitásod, miután egy meghatározott káprázattal dolgoztál,
ez ne foglalkoztasson túlzottan. Az összes – e munkára adott – érzelmi reakció átmeneti. Utasítsd el negatív belső feszültségedet, vagy azt, hogy felkavarjanak érzelmi reakcióid, és emlékeztesd magad arra, hogy minden ilyen reakció átmeneti. Amikor valami elhagyja az életedet, még akkor is, ha fájdalmat okozott neked, átmenetileg veszteségérzést okozhat. Ismerd fel, hogy a túlzott érzelmi reakció szintén káprázat, és
hogy megvilágosult elméd segítségével dolgozhatsz azon, hogy
szétoszlasd.
Annál nagyobb sikert érsz el, minél kevésbé hagyod eluralkodni magadon az érzéseidet, és minél kevésbé foglalkozol a káprázat szétoszlatásának sikeres vagy sikertelen voltával.
Légy magadhoz megértő és együttérző, miközben elkezdenek szétoszlani a káprázatok, és gondolj a múltra, illetve arra,
hogyan cselekedtél, amikor a befolyásuk alatt voltál. Ne légy túl szigorú önmagadhoz, inkább bocsáss meg magadnak, és szeresd régi énedet, ha elkezded felismerni, hogyan lehettél volna szeretetteljesebb vagy hogyan cselekedhettél volna emelkedettebb módon. Ünnepeld azt, hogy mostmár látod a létezésed magasabb módját, és engedd el a múltat. Mind
gyorsabban leszel képes szétoszlatni a káprázatokat, ha nem vagy túl szigorú magadhoz, amikor felismered, hogy mennyire másként cselekedhettél volna a múltban, ha az adott káprázattól mentes lettél volna.

Freya
http://sanatsanandal.ning.com/



Reiki, Prána nadi



Írta: Ayurvéda portál 

Annyiszor hivatkoztam már a címben szereplő reikire és prána nadira a cikkeimben, hogy itt az ideje tisztázni a velük kapcsolatos eszméket. Remélem, számotokra is kiderül, hogy egyikkel sincs semmi baj a világban, a baj a köréjük fonódott eszmékkel, illetve azokkal a hamis tanítokkal van, akik nem értik mit is jelent az, amivel foglalkoznak.

A reiki és a prána is univerzális életerőt (energiát) jelent. Mindkettőben hasonlatos dolog, hogy követői azt állítják, hogy nem tartozik egyetlen valláshoz sem, illetve hogy nem kell benne hinni. A beavatottak hisznek abban, hogy az életerő életfolyamatokat támogat (pl.: tisztít, gyógyít, stb.). Ezzel ellentmondóan hangzik az az információ, hogy az elmúlt öt évben reiki mesterek, magas fokozatú prána nadi mesterek sokasága járt nálam gyógyulásért, sőt, az általam tanított emberek is olyan élményekről számoltak be, hogy reikis, vagy prána nadis emberek kérték segítségüket. Miért van ez?

Persze, a prána nadis és a reikis társadalom azonnal hoz ellenpéldákat is, amikor csodás gyógyulások történtek, és nem is áll módomban ebben kételkedni. Azonban az igazságnak több oldala lehet, ezekről szeretnék néhány szót ejteni.

Azt bátran ki merem jelenteni, hogy a reiki és a prána nadi képzése egy rendkívül felületes szertartás keretében zajlik. A mesterek igen kevés ismeretet adnak át (tisztelet a kivételnek) az életről a tanítványoknak, és ezzel a kevés ismerettel igen magasra lehet jutni a ranglétrán. Az általam ismert mestereknek (nem kevés) sajnos fogalma sem volt az életerő létezésének aspektusairól, legtöbben robotszerűen végezték azt, amit tanítottak nekik. Lássuk mit is kell tudni erről!

A valóságban az energia munkavégzőképesség, és a valódi rendező elv az információ. Ez a tény mindjárt el is vette a reiki és prána valódi értékét, hiszen egy információ annak fontosságától függően egészen szelíd energiáktól az egészen agresszív energiákig hoz létre megnyilvánulásokat. Gondolj csak bele, milyen energiákat mozgat meg egy üzletembernek, hogy esik a tőzsde (mint információ), illetve egy emberben, aki fél az egyedülléttől, az hogy elhagyta a párja. Az energiaáramláshoz az információnak potenciál különbséget kell létrehoznia, azaz kell lennie egy információbirtokosnak és kell lennie egy fogadónak.

Amikor egy reikis, vagy egy prána nadis kezel (pl.: gyógyít), ő az információ hordozója, és a beteg az, aki annak vevője, az energia az, ami közvetít. Ebből következik az is, hogy az az ember, aki önmagában nem oldott fel egy konfliktus típust (pl.: félelmet), az nem képes gyógyítani a másik embert sem (hasonló problémával), hiszen nincs meg hozzá a megfelelő információja. Gondolj csak bele, milyen gyógyerővel bír az az ember, aki önmaga nincs a mindentudás birtokában, és gyakran maga sem tud többet az életről, mint a betege. Képzett reiki, vagy prána nadi mester most felháborodva jegyezné meg, hogy nem is ő gyógyít, hanem ő csak átengedi magán ezt az energiát. Képmutató ember miért nem gondol bele, hogy éppen az, aki az életet tagadja a mindennapokban, miért éppen téged támogatna az élet az ő teljességével. Az élet, aki nem más, mint Isten, nem teszi semmissé az ő törvényeit csak azért, mert az ember azt gondolja elég beavatottnak lenni a reikibe, vagy a prána nadiba és az élet máris meg van oldva.

A reiki és a prána nadi valóban életerő, melynek forrása az élet maga. A bolygó élővilágát, a növényeket, az állatokat, az embereket, de még az "élettelen" dolgokat is átjárja ez az életerő. Nem a reikisek és nem a prána nadisok az egyedüli kiválasztottai, hanem mindenki aki él. Egyszer kísérletként két emberrel beszéltem egymástól függetlenül. Az egyikkel megbeszéltem, hogy ő mostantól egy reiki mester (legalább is tegyen úgy), és ha a másik ember bejön, avassa be a reikibe: tegye a fejére a kezét és akarja, hogy a másik mostantól beavatott legyen. Amikor a másik ember bejött a szobába és leült a székre, pár perc múlva úgy ömlött az energia a két kezéből, hogy bármelyik reiki mester megirigyelhette volna. Ugye nem kell benne hinni? Dehogynem! Isten törvényét nem lehet megváltoztatni, a hit mindenre képes. Legfeljebb a hitet a mesterek összekeverik a vallásossággal. Azért beszélek nektek ezekről a dolgokról, hogy a tudatotokat felszabadítsam a téveszmék alól. A reiki mindenkiben ott él, a keresztények a szentlélek erejének hívják, az ő bűnük az, hogy tagadják a reikit és a prána nadit, miközben ugyanarról beszélünk. Egy Isten van, annak megnyilvánulásait hívhatják máshogy az egyes népek, de a természete nem más.

A reiki és a prána nadi létezésének alapjai abban gyökereznek, hogy "minden Egy". Minél felszabadultabb a tudat (minél inkább egységben él Istennel), annál finomabb a reiki, vagy a prána nadi megnyilvánulása az emberen keresztül. Az abszolút felszabadult lények (pl.: Krishna, Buddha, Jézus) által megnyilvánult prána (reiki, szentlélek) képesek azonnali változást hozni a természetben (lásd csodák), illetve egy embert azonnal meggyógyítani, hiszen őket nem kötik a fizikai világ korlátai, így az általuk megnyilvánított energia sem korlátozódik, szennyeződik ezekkel a kötésekkel. Nem kell benne hinni? Dehogynem! Jézus soha nem gyógyított úgy, hogy meg ne kérdezte volna: "Hiszed-e azt, hogy ezt meg tudom tenni?".

Az életerő akkor is áramlik közted és a veled kapcsolatba kerülő emberek között, ha nem érzed. Információkat hordoz, amelyet csak az intuíciód tud dekodólni. Ezért érzed, hogy azt az embert el kell kerülnöd, vagy éppen azt, hogy feladatod van vele. Nem kell sem reikisnek, sem prána nadisnak lenned ehhez, csak figyelned kell az apró benyomásokra, a tested, az érzelmeid, illetve a tudatod apró változásaira. Akit viszont támogat az élet, annak életerejét érzed, ha a közelében vagy. Megnyugszol, a béke lesz úrrá rajtad, mert azt mondja neked az élet: "Ne félj, hisz itt vagyok veled, benned, mindennap, a világ végezetéig". Az ilyen ember közelében elmúlnak testi fájdalmaid, mert az élet azt mondja: "Szeretlek" és ez felszabadít a fájdalom alól. De mit mond az élet azon keresztül, aki maga is tele van gyűlölettel és sértetséggel? Elmondom, az élet hangja elhalkul, ha ilyen ember közvetít feléd.

Higgyél abban amit mondok. Találkoztam prána nadisokkal, akik azt mondják, hogy felülről kapják a felhatalmazást a békére, azonban szemeik vérben forogtak a gyűlölettől. Találkoztam reikisekkel, akik azt vallották, hogy minden úgy jó, ahogy van, közben mindig mindenkit meg akartak változtatni. Találkoztam kereszténnyel, aki azt mondta, a Szentlélek által cselekszik, miközben olyan indulat volt a tekintetében a saját gyermeke iránt, hogy azzal már ölni lehetett. Mindegyik hazug volt. Nem hogy a reiki, vagy a Szentlélek nem volt velük, ők maguk sem voltak magukkal. A reiki és a prána nadi is a tudat kivetülése, bár ezt a legtöbb beavatott tagadja. Azonban, amíg az isteni (Egy)tudatból kivetülő életerő felszabadít, addig a hitetlen ember tudata által megszűrt életerő csak abban az esetben segít másokon, ha azok a mások alacsonyabb tudati szinten vannak, mint a gyógyító maga.

Sok embertől hallottam, hogy "úgy érzem, az én utam a reiki". Nos, a reiki nem az út, ahogy egy másik cikkben azt leírtam, a te utad az a tudatváltozás, amelyet bejársz egy életen keresztül. A tudatváltozásnak pedig az alapfeltétele a hit, a tanulás.

Az ember csodákat tenni, helyesen prófétálni, sőt gyógyítani sem tud Isteni felhatalmazás nélkül. Azért csapja be magát a legtöbb reikis és prána nadis, mert nem veszik figyelembe az egyetlen igazságot, hogy csak az Egy létezik, ő a legfelsőbb személy, minden más csak általa lett. Jól lehet a szájukkal megvallják ezt, de a szívükben nem élik át ezt az igazságot. Ha egyszer leomlik bennetek a nagy Babilon, talán megértitek szavaimat, hogy nem te vagy az úr! A reiki és a prána játékszer marad mindaddig a kezedben, amíg ezt meg nem érted.

Amiről te nem tudsz, az nem biztos, hogy nem létezik. Vannak emberek, akik megtapasztalhatták -ha csak néhány percre is- az Isten közelségét. A felszabadulást, a hatalmas erőt, a végtelen szeretetet. Ők azóta is vágynak vissza az élményre, a találkozásra. Az utat azonban nekik is be kell járniuk. Isten nevéért nekik is áldozatot kell hozniuk, néha talán szenvedniük kell érte. A szenvedés azonban olyan, mint a jó szántó-vető magja, amikor meghal a földben, új élet sarjad belőle. Ilyen az a reiki és az a prána, amelyet ajánl nektek az istenetek és nem olyan, mint a hitetlen pásztorok gyümölcse: drága, de haszontalan.

Pénzért akartok kapni olyat, ami nektek is van? Én ingyen adom nektek, mert nem az enyém, hanem a tiétek, Istené! Csukd be a szemed és érezd az életerőt, amely átjár téged, a fejed bubjától a talpadig és vissza. Az életerő finom, alig észlelhető, csak amikor már elég nyílt vagy, akkor érzed, hogy valami átjár. Valami finom, talán hideg, vagy enyhén meleg, esetleg apró bizsergés. Ha két tenyeredet egymáshoz közel teszed talán jobban érzed a jobb és a bal feled kiegyenlítéseként létrejövő életerőt. Ha a szavaimban nem botránkoztál meg, és nyílt vagy, akkor megsokszorozom neked, csak kívánnod kell. Nem a nemtudásban leledző, kapzsi emberek a ti megváltóitok, hanem van neked megváltód, az élet maga. Nincs nekik olyan dolguk, amely neked ne lenne, ha hiszel Istenben. Isten elött mindenki egyenlő, egyformán ítél mindenkit. Szabadítsd fel a tudatodat, és neked is meglesz ingyen az, amit mások pénzért szereztek és adtak tovább. Ne felejtsétek a régi törvényt: amit ingyen kaptatok, ingyen adjátok is tovább.

A prána nadisok és reikisek, akik megbotránkoznak bennem, persze utolsó mentsvárként hivatkoznak a szimbólumokra, amelyet hatalmas titokként őriznek. A felszabadult tudatnak nincs szüksége szimbólumokra, csak annak, aki nem hisz önmagában, és szüksége van támaszra. Nem a prána nadisok és nem a reikisek ellen szólok, ellenük szól saját hitük. Azokért szólok, akik el szeretnék kerülni a megtévesztést, és Istenben kételkedés nékül szeretnétek élni. Ti, akik nem tudjátok miben higgyetek, akik keresitek az igazságot, de nincs erőtök, hogy meg tudjátok különböztetni a hamis tanítókat az igazaktól. A világ változott az ezredévek alatt, de az isteni törvények még ma is ugyanazok. Senki nem taposhatja őket sárba büntetlenül. Ti azért higgyetek az igazságban, és cselekedjetek mindig hitetetek szerint. Tanuljatok, hogy felismerjétek, az életnek vannak magasabb igazságai is. Bocsássatok meg, ha az igazságotok konfrontálódik bennetek és engedjétek el, ami haszontalan a tudatotokban. Törekedjetek arra, hogy ne higgyetek hamis dolgokban, mert az nem felszabadít benneteket, hanem igába hajt.

Ha pedig nincs erőtök a felszabadulásra, higgyetek abban, akinek van ereje a szabadításra. Higgyetek abban, hogy van megváltótok, aki elhozza nektek a teljességet, nem kell, hogy szívetek tele legyen hamis kincsekkel. Értsd meg! Az energián keresztül nem ismerheted meg jól az életet, mert az energia törvényeit nem leszel képes lebontani. Azonban, ha megismered az életet rá fogsz jönni, hogy az energia csakúgy, mint az anyag, csak a tudat bizonyos szintjén fontos és létező.




http://ayurvedika.hu/index

Mátrix =OD.

Minden dolgot elláttam a világegyetembe jeleket sugárzó energiával,Mátrix =OD. 

Minden személy, állat, növény, ásvány, fa..., minden, ami anyagi, energiát bocsát ki, akár a rádióadó.
Te is, most is minden irányba energiát sugárzol lényed középpontjából. Ez az energia, ami lényegében te magad vagy, hullámokban távolodik tőled, falakon hatol át, elhalad a hegyek és a mezők fölött, az Örökkévalóságig. És soha, soha nem akad, vagy enyészik el.
Minden gondolatod módosítja, átszínezi némiképp ezt az energiát, (ha valakire gondolsz, és az illető elég érzékeny, meg fogja érezni). Minden kiejtett szavad, változtat rajta. Minden cselekedeted, befolyásolja.
Kisugárzásod rezgésszáma, sebessége, hullámhossza, frekvenciája, folyamatosan eltolódik és változik, a gondolataiddal, hangulatoddal, érzéseiddel, szavaiddal és cselekedeteiddel.
Természetesen mindenki más is ugyanezt teszi. Így aztán az éter, a köztetek levő „lég” telis-tele van energiával; ez az egyéni rezgések végtelenül bonyolult szövedéke, a Mátrix=(OD). Ez a hálózat alkotja azt a roppant összetett energiamezőt, amelyben élsz. Igen erős, és hatással van mindenre és mindenkire, így rád is.
A téged elérő rezgések hatására, újonnan létrehozott rezgéseket bocsátasz ki, ezek ugyancsak befolyásolni fogják, mások energiamezőjét, miután hozzáadódtak a Mátrixhoz, és emezeknek a rezgései ismét hatással lesznek a Mátrixra, ezáltal megint befolyásolnak, és így tovább.
Most azt hiheted, hogy mindez csak a fantázia játéka, de léptél-e már terembe úgy, hogy azt érezted, „megdermedt körülötted a levegő” ?
Vagy hallottál-e olyanról, hogy két tudós ugyanabban az időben, a világ különböző tájain, ugyanazon a problémán dolgozott, és anélkül, hogy tudtak volna egymásról, hirtelen, egyazon időben, egymástól függetlenül, ugyanarra a megoldásra jutottak ?
Ilyesmi gyakran előfordul, ez a Mátrix=(OD),egyik legtermészetesebb megnyilvánulása.
A Mátrix, ez az éppen aktuális, bonyolult, bármilyen értékek között lüktető, energiamező, nagyon erős rezgés. Képes közvetlenül ütköztetni, befolyásolni és létrehozni anyagi dolgokat és eseményeket.
(„Bárhol, ahol ketten vagy többen összejönnek a nevemben...” ? )
A ti népszerű pszichológiátok „kollektív tudatnak” nevezte el ezt az energiamezőt.Képes befolyásolni, és befolyásol is mindent, a bolygótokon: a háborús kilátásokat és a béke esélyét, geofizikai rengéseket és a bolygó nyugalmát, gyorsan terjedő járványokat és a világgazdasági helyzetet.
Minden, a tudatállapot következménye. Egyéni életed legsajátabb és legsajátosabb eseményei és körülményei is…
Ezen a bolygón és a világmindenségben, minden és mindenki, energiát bocsát ki minden irányba. Ezek az energiák találkoznak, az összes többi energiával, és egymást keresztezve szövevényes mintázatot hoznak létre, amelynek kielemzésére a legnagyobb kapacitású számítógépetek sem alkalmas.
Ezek az egymást keresztező, összekeveredő, egymásba fonódó energiák, amelyek ott futnak, minden fizikainak nevezett test között, egységben tartják a fizikai világot.
Ez a Mátrix, amelyről beszéltem. Ezen a Mátrixon keresztül, küldözgetitek egymásnak a jelzéseiteket: üzeneteket, jelentéseket, gyógyító energiát és egyéb fizikai hatásokat, amelyeket személyek is létrehozhatnak, de többnyire a közös tudatból erednek.
Ez a számtalan energia, miként elmagyaráztam, vonzza egymást. Ezt nevezik a Vonzás Törvényének: hasonló a hasonlót vonzza.
Hasonló gondolatok vonzzák a hasonló gondolatokat, és amikor ezekből az egyszerű energiákból megfelelő mennyiség halmozódik fel, rezgésük felerősödik, majd lelassul, és egy részük anyaggá válik.
Fizikai formát öltenek, a gondolatok, és amikor nagyon sok ember gondol ugyanarra, nagy a valószínűsége, hogy valóságot teremtenek a gondolataik.”
Neale Donald Walsch (Beszélgetések Istennel)

http://ra9tv5.blogter.hu




EGY ÚJABB CIKK!

http://belsoszepseg.shp.hu/hpc/web.php? 

Érdemes figyelni a tudományos eredményeket manapság:
az "anyag-szellem kettős unalmas tánca" már a tudomány szerint sem téma
- legfeljebb a parttalan filozófiai, metafizikai vitákban. ENERGIA VAN, és ennek különböző megnyílvánulásai. Itt van pl. a világunkat jelenleg leíró egyik legfontosabb törvény, az energia-megmaradás elve, a híres E=mc2. Van benne c(fénysebesség), m (tömeg), meg E(nergia) - "matéria" egy szál se.

Hihetetlenül felvilágosult tudományos elméletek vannak: 
- húr-(brán)elmélet: jelenleg 11 dimenziónál járunk, 
- "magába foglalt rend" (Implicate Order- a híres fizikustól, David Bohmtól, aki Krisnamurtival beszélgetett sokat)
- Fritjof Capra: A fizika Taója, stb.

Csodás pl., hogy a világhírű László Ervin prof., a Budapest Klubéletrehívója (ennek tagja a Dalai Láma, Gorbacsov, Desmond Tutu, stb.),aki évtizedek óta a tudati változás szükségességét sürgeti, mint az egyetlent, ami még megmentheti a Földet a pusztulástól - az emberi faj sorsa a tudatának kezében van.
Tehát a csodás, hogy László Ervin is az Akasha-krónikáról írt könyvet. Arról a "kollektív emlékezetről", amiről a spirituális tanok régóta szólnak. 
Ami itt a lényeg, hogy matematikailag, tudományosan (kvantum-és kozmosz-szinten) vannak meg a feltételei a világoknak, valóságoknak, több dimenziónak.

Igyekeznünk kell elhagyni a régi sémáinkat, mert a tudomány lassan előbb ér el ezekhez a magasabb tudatállapotokhoz, valóságokhoz, dimenziókhoz, mint mi, “spirituális emberek”, akik sokszor csak a szavakon csüngünk és beleragadunk pillanatnyi "igazságainkba”!

Morfogenetikus mező - A tudomány legújabb állása szerint Rupert Sheldrake nyomán így nevezzük ezt a "kollektív valóságot", tudat-mezőt –pszí-mező, ahogyan László Ervin hívja ezt, a Kozmikus kapcsolatok című könyvében.

A sejtek, kristályok "emlékeznek", információt képesek tárolni. Egyfajta "kollektív tudatok", amikben tárolódnak, bevésődnek a hatások. Izgalmas látni, hogyan tágul a tudomány látóköre ezügyben. A "Kozmikus Tudatot", "Istent" lassan matematikailag bebizonyítják (jelenleg 11 dimenziónál tart a fizika, ami 11 lehetséges "világot", valóságot jelent - eddig.) Bár az is elképzelhető (vannak erre ötletek), hogy az egész Kozmosz egy hatalmas emlékező, megnyílvánító hatás; ahol az ok és okozat ugyanaz... "A Mindenség Tudat maga a Mindenség…”

Az isteni mátrix 
- megváltoztatható, átalakítható a tudat és annak nyomán az "anyag"

"Isteni mátrix": Gregg Braden így nevezi könyvében ezt a hatalmas tudat-mezőt. 
Max Planckot idézi, aki szerint létezik egy "nagyon intelligens, minden ismerttől eltérő 
energiamező, amiből minden keletkezett egykor" ("non-conventional form of energy from which all physical matter originates"). Persze az 5-6 ezer éves Védák, és más ősi szellemi tanítások ismerték ezt (Akasha, stb.) Nevezhetjük ezt a tudat-mezőt "Istennek" is. A sejtemlékezés, hogy "minden mindennel kapcsolatba kerülhet...", a Holografikus Univerzum-elmélet, a tudományban már bevett morfogenetikus mező, mind erről a "tudat-mezőről", valóságról szólnak.



Tehát Max Planck is, ahogyan a több ezer éves Védák, stb. oda jutott, hogy létezik egy tudat-mező (mátrix), amiben/amivel minden mindennel kapcsolatba léphet, amiben létezünk. Ugorjunk egy nagyot és jöjjenek a 3. filmben lévő laboratóriumi kísérletek: leír (elmond) egy kísérletet a DNS-átalakításról:

Emberi hajat vákuumban izoláltak, és "érzelmeknek tettek ki"... a haj DNS-e megváltozott! A riporter közbeveti, hogy ez hasonló a híres japánMasaru Emoto 
prof. kísérletéhez ("A víz üzenetei"), ahol hanggal változtatta meg a víz kristály-
szerkezetét.

"Pontosan, a kettő ugyanazt jelenti", mondja Braden.

Vagyis:

1. Ez a tudat-mező, mátrix nem egy halászháló odakinn, a fejünk felett, hanem az Univerzum maga: mi is ebből állunk, ez tart össze, és bármit, amire ránézünk.
2. Ennek a mezőnek a szerkezete, minősége megváltoztatható! Pl. az emberi tudat megváltoztathatja ennek a mezőnek a szerkezetét: az "anyag" (DNS)
információja megváltoztatható (sejtemlékezés=vízkristályok átalakulása). Az érzelmeink, gondolataink programozzák, megváltoztatják, átalakítják ezt a mezőt - a tudatunkat is.

Ezt igazolja a Princeton Egyetem GSP (Global Consciousness Project - Globális Tudatosság) kísérlete, amikor felkértek több 1000 embert, hogy koncentráljanak 
a "békére", bármilyen formában... a komputerekkel pedig azt detektálták, hogy megváltozott az erőtér szerkezete...mégpedig olyan formában, mintha már létrejött volna a béke...vagyis a "sok tudat" átalakította a kollektív tudatod, a mezőt, mátrixot.

http://www.cropcircles.org/Princeton_GCP.html
http://noosphere.princeton.edu/index.html
Vagyis egy döntésünkkel, megváltoztathatjuk a történéseket, amik a testünkön kívül, vagy belül zajlanak! Ezt a számtalan spontán gyógyulás is megmutatta. És erről szól a Dr.Hamer-féle "Új Medicina",ami lélek-agy-szerv szinten szemléli az embert. (A lélekben bekövetkezett változás, konfliktus nyomot hagy az agyban /CT-felvételeken körkörös elváltozások/, ez pedig, ha tartós, elváltozást okoz a szervben. Ez a betegség, és ezt feloldva, visszafelé is lejátszhatja a tudat: ez pedig a gyógyulás!)
http://ujmedicina.hu/video/youpilis.html
Tehát: létezik ez a tudat(morfogenetikus)-mező, "isteni mátrix", kollektív tudat, stb.:
1. MINDEN EGYES LÉNY tudata képes ezt megváltoztatni: ami úgy jelentkezik, hogy először a lény tudatában beállt változás a saját testében hat! (lsd. Új Medicina, spontán gyógyulások, stb.) Aztán lesz észlelhetó ez a programozás a "nagy mezőben" is.
2. A csodás: bármilyen változás, amit egy lény előidéz ebben a tudat-mezőben, azonnal megjelenik és más lények számára is hozzáférhető lesz! (“Pillangó-effektus”, ami a hatást illeti.)
De a legfontosabb ami ebből következik: ismerjük, hogy a nagy felemelkedettek (Hermész, Buddha, Jézus, stb.) műve nem múlt el nyomtalanul:
a tanítások szerint minden egyes lény felemelkedése, megszabadulása megkönnyíti az utat a többiek előtt! Hát ezért! Minden ilyen forradalmi átalakítás bevésődött ebbe 
a tudat-mezőbe, ami elérhető mások számára is, akik szintén a tudatukat, valóságukat olyan állapotba hozzák.
Akkor a két valóság, tudat-mező EGYbeér: EGY lesz: a lény maga lesz Minden Mindenekben.
Végezetül egy történet a tudat (valóság) felszabadításról, amit Bradenelmond valamelyik filmben, és leírja könyvében:
Anno, az Amerikát gyarmatosítók partraérve találkoztak az őslakókkal. Ott volt a legbölcsebb, a törzs sámánja. Különös módon meg tudták értetni magukat vele, értették, hogy a kérdés az volt, hogy "honnan jöttek"? A kis csónakokra mutattak a tengerészek, hogy azokkal. És mutatták, hogy "azok" meg a nagy hajóból "érkeztek", ami beljebb horgonyzott az Óceánon. 
Ekkor volt nagy a meglepetésük, mert a sámán sehogysem "akarta látni" a hajót...! Egyszerűen még nem láttak idegent, el sem tudták képzelni, hogy valaki "onnan, a vízből előjöjjön"! A sámán tudata le volt zárva ez előtt a valóság, információ előtt!
Idő kellett ahhoz, hogy feldolgozza ezt az élményt. Azonban idővel sikerült, még a többieknek is átadta ezt az információt: felszabadította a tudatukat. Sőt: az otthon, messze lévő falujukban lévő sámánok is tudtak már az érkezésükről: átadták az élményt, megváltoztatták a tudat-mezőt.
Ugyanilyen amikor - mint korábban írtuk - a nagy felemelkedettek által bejárt út 
"nem vész el", nyoma van, bevésődik, követhető. MegVALÓSítható. Ahogyan mondják, minden egyes lény megszabadulása, újjászületése, felébredése kozmikus esemény és hozzáadódik a Nagy Egészhez, megkönnyítve a többi lény felemelkedését.

http://belsoszepseg.shp.hu/hpc/web.php?






Egyiptomi Papság Szakrális gyógyászata



Egyiptomi szakrális gyógyászat



A felágaskodó Kobra mint Egyiptomi szimbólum


Az Uraeus (többes Uraei vagy Uraeuses) , egy stilizált egyenes kobra ,a szuverenitás, hatalom,istenség és isteni hatóság szimbólumaként jelenik meg ősi Egyiptomban. Uraeus szó szerint azt jelenti „ Ö,ki felágaskodik ,és csuklyája szétterjed


Az ágaskodó Kobra szimbolikája:

• a lelkierő, vagy a teremtő hatalma; intuitív bölcsesség
• az öntudatlan ,aki öntudatra ébred
• Kundalini felemelkedése( a gerinctőnél található három és félszer összecsavarodott kígyó,,tudati energia amely az emberi fajban az Istenek által lett „ ültetve” hogy egy napon a negyedik ciklus felé közeledve,átlényegüljön)
• új élet, megfiatalodás és gyógyítás
• Újjászületés - a kígyó hullatja a bőrét és új bőrt termeszt. Ősi időkben a kígyók voltak kapcsolatba hozva az Istenségekkel és istennőkkel, esővel és termékenységi szimbolikával.
• Ouroborous ,a kozmikus tojás(világegyetem) szimboluma
• a szexuális szimbólum, vagy a kísértés egy szimbóluma - fallikus szimbólum
A kobrák az új élet és feltámadás egy jelei voltak.
A csuklyáját széttáruló kobra a Nap szimbólumaként is megjelenik ebben az Ősi kultúrában gyakran Ré szemeként is nevezik. Legtöbbször Rének és Shekmetnek ,a két Nap Istenségnek tulajdonítják megjelenését.
Maga a kobra a legmagasabb rangú védelmet szimbolizálja,amely megvéd minden rossztól az alvilágból.
A gerinc mentén az idegi központokon keresztül emelkedik, de a legfontosabb jellemzője a lelki energia szállítója.,amely felemelkedik ,akár az ágaskodó kobra ,és aktiválja,Hórusz szemét ,a harmadik szemet a két szemöldök között
Ez a tobozmirigy,amely az emberi öntudatot emeli fel a személyiségbeli ,érzelmi tudatból az egységtudatba.


Ezen eljárások gyökere a mitológiában keresendő. Ré, a napisten legyőzte a sötétséget, az őskáoszt, a romlást és a nemlétet jelképező Apophisz kígyót. A legyőzöttek jelentették az ősellenséget, és minden gonosz démon vagy tőlük származott, vagy velük volt kapcsolatban.
Rend a káoszból
Az ellenség ősképe képviselt minden rosszat, minden bajt. Az egyiptomiak ugyanazt a módszert ugyanazokat a sablonokat és képeket használták a rontó mágiában, mint a gyógyításban vagy a bajelhárításban. A rontó - vagy fekete - mágiában a legyőzendő ellenség nevét írták Apophisz vagy Széth viaszból készített figurájára, illetve papiruszra rajzolt alakjára. Így hozták kapcsolatba a konkrét ellenséget a mitikus ősképpel: a napisten, illetve Hórusz ellenségével. Ugyanígy azonosították a gyógyítás során a betegségeket, járványokat, daganatokat, mérgeket a démonokkal. Szemléletes példája ennek a felfogásnak egy Deir el-Medinéből származó gyógyító varázspapirusz ábrája, amelyen a betegség megkötözött ellenségként jelenik meg, akit egy Ámonra emlékeztető istenalak döf le dárdával. Azt a sablont, amit más kultúrák inkább csak a rontó varázslásban használtak, az egyiptomiak átvitték az élet majd minden területére. Az "ellenség megsemmisítése" gondolatkörének legfőbb értelme pedig Maatnak, azaz a világrendnek fenntartása, illetve védelme volt. A megsemmisítendő démonok a káosz képviselői a földön. A mágikus szövegekben gyakorta előforduló ellenség fogalma az egyiptomi gondolkodásban a halál, a pusztulás, illetve a teremtés előtti, és utáni káosz megtestesítője. Ezért legyőzésük nem fekete mágia, hanem a rend és az élet szolgálata. Amikor a varázsló megsemmisíti a lényeket, akkor a rítus során a napistennel, illetve Hórusszal azonosul, és ennek megfelelően a világrendet fenntartó erőket használja saját céljaira. Küzdelem és gyógyítás


Orvosi szabályzat(papyrus chirurgical )

Az ókori Egyiptomban a gyakorló orvosok 3 fő típusa létezik egyidejűleg:

Az Ouabou-k, pap-orvosok, udvari orvosok (w3bw skhm)
A Sounou-k, a nép orvosai
A Saou-k, mágusok, boszorkányok, kuruzslók
- Az ouabou-k, Sekhmet vagy Thot kultuszához kapcsolódó démonűző papok, az arisztokráciát és magát a Fáraót gyógyítják.
Az ouab-ot gyakorló orvoslás egyrészt a vallásra támaszkodik, ugyanakkor a szent orvosi szövegekre is, mert a gyógyítás hatalmát Istennek, Ré-nek, , valamint Neterou-inak, a Természet Erőinek tulajdonítják.
- A sounou-k, a nép orvosai, „mezítlábas orvosok”, a kevésbé tehetőseket gyógyítják, ismereteiket könyvekből és empirikus tapasztalataikból merítik.
- A saou-k, a Serqet le Neter-skorpió tanítványai, egyszerre mágusok, boszorkányok és démonűzők, a láthatatlan erők által okozott megmagyarázhatatlan bajok ellen vagy skorpió, kígyóharapások okozta betegségek ellen küzdenek... Formulák, varázsigék, amulettek segítségével gyógyítottak...
Shekmet papnője (ouabou) vagy webhet neb sekhem cím volt a legmagasabb rang a Női papok között,csakis az arisztokráciából(fáraó lányai,felsőrangú papok gyermekei, stb. ) engedhették meg maguknak ezt a nagyon drága és magas műveltséggel járó titulus
Isten prófétanőiként((hémèt-nétèr)illetve Tisztáknak (Ouabout) nevezték ezt a rangot.
alegmagasabb rand, a Ke The Ra (Ré vigyázó lángjának őrzője )



Testek


Az ősi bölcsesség az emberben hét testet ismer fel, és ezt a hét testet két csoportra osztja: az egyik a három felsőt egyesíti, a másik a négy alsót foglalja magába.


Az első, amelyet Felső Hármasságnak neveznek, az emberi természet halhatatlan része, a halhatatlan individualitás, amely újraszületések során át megőrzi szellemét. A négy alsó test alkotja a halandó, elmúló természetet, a testet. Ez a felosztás, a test, lélek, szellem, bár manapság a „szellem”, és a „lélek” fogalmát gyakran keverik, holott a lélek a felső és alsó csoportok közötti közvetítő.

A négy alsó test:


1. fizikai test amely az ember fizikai jelenlétének tudathordozó eszköze;
2. éteri test amely az életerő tudathordozó eszköze
3. asztrális test a szenvedélyek és kívánságok, vágyak tudathordozó eszköze;
4. mentális test, a gondolatok teste minden gondolkodási folyamat tudathordozó eszköze, amely az agy működésén keresztül nyilvánul meg a fizikai szinten.


Ezek az emberek alsó, elmúló testei.




A felső, halhatatlan emberi háromság:
5. a magasabb, elvont elme, emberi lélek;
6. szellemi test, intuíció, bölcsesség, szellemi lélek;
7. isteni test, halhatatlan Én, szellemi akarat.



Aufu –Föld-fizikai
Ka-Levegő -éter
Haidit-Víz-asztrál
Ba –Tűz-alsó mentál


A három felső test princípiumai
Ba-felső mentál(lélek )
Khu-manasz
Sahu-(fénytest,fénymátrix)
Aah- isten szellem


A testek egyiptomi megfelelői


Az egyiptomi megismerések célja a Sahu kifejlesztése, az univerzum hatalma az emberekben. Ezt az egyiptomiak hite szerint istenek és istennők közvetítik, az ember nyakának vagy gerincének megérintésével. Ezt a műveletet nevezték Satapu-sa-nak.

Az egyiptomi síkrendszer a következőképpen egyeztethető össze a mai nyugati tradícióval:


Khat (Aufu )
A nulladik sík az Khat (Aufu ), a tulajdonképpeni fizikai test. Az egyiptomiak elképzelése szerint az Aufu testnek nem volt saját öntudata a többi testhez képest. Az Aufu reagált a szituációkra, az izmokba egyszerűen előre bekódolt válaszok alapján.


Khaibit
Az étertesttel megegyezik a Haidit (Khaibit), azaz az árnyék, amely az ókori egyiptomiak hite szerint a mohóság, a szenvedély, a vonzódás és az undor hordozója. Más szövegekben Sutnak is nevezték. E tulajdonságai következtében a Túlvilágon az a veszély fenyegeti, hogy elpusztítják, elnyelik vagy elrabolják. Az emberi egyéniség elválaszthatatlan részének tekintették a halál után is. A halálkor elhagyja a testet, gyakran jelenítették meg csontvázszerű alakban. Legtöbbször fekete, sovány alakként ábrázolták, többnyire azonban csak szövegekben szerepel, melyek főként gyors és akadálytalan mozgását emelik ki.
Ka
Az asztáltest megfelelője a Ka, a másik én, a hasonmás, mely egy tudatalatti (asztrális) birodalomba vetíthető ki, és így eszközként felhasználható a tudat kifinomultabb síkjainak feltárásához. A Ka a bebalzsamozott holttesttel marad a sírban, élvezi a bemutatott áldozatokat , használja a sírban elhelyezett bútorokat és gyönyörűséggel szemléli a sírbolt falait ékesítő feliratokat, amelyek földi életére emlékeztetik őt. Az életerőt, a vitalitást fejezi ki. A hieroglif írásmód két kiterjesztett karral ábrázolja. A ka szó bikát jelent, így a termékenységgel és a nemzőerővel is kapcsolatba hozható. A közönséges halandóknak csak egy ka-juk lehetett, az uralkodóknak és az isteneknek viszont több is. A késői kor teológiája a Napisten tizennégy ka-ját tartotta számon. Ezek a ka-k az istenség különböző tulajdonságait, szükségleteit, hatalmának egyes megnyilvánulásait (pl. erő, méltóság, varázserő, stb.) testesítik meg. A ka tehát olyan fenntartó ereje az életnek, amelyet még az istenek sem nélkülözhetnek. A ka a testen belül aranyozott, vékony fonalakként jelenik meg, amely behálózza az egész testet. A testen kívül úgy jelenik meg, mint a test tiszta, kikristályosodott formája. Minden érzés, gondolat, amit az ember valaha is tapasztalt, a ka-ban raktározódik. Mint fő reinkarnációs tényező, a ka tartalmazza más életek információit és emlékeit.
Ba
A mentáltest a Ba, a léleknek az a formája, melyet eredetileg tisztán madár alakban (gólyafajta) ábrázoltak, az Újbirodalom korában pedig emberfejű, emberkarú madárként. A halott személyiségét és lélekerejét hordozza. A ba szó többes számban erőt jelent, jelentése igen összetett. A ba a magasabbrendű, mentális lelket szimbolizálja. A halál után a ba az istenek felé szárnyal, a csillagok közé, hisz maga is csillag természetű, de visszatérhet a testbe, amíg az meg nem semmisül. A ba az a lélekforma, amelyik elvonul Osiris birodalmába, az utat Ra csónakjában teszi meg. A Túlvilágon a szétszóródás és a tudatosság végleges elveszítésének veszélye fenyegeti. A ba nem maradhat fenn a kanak hagyott étel- és italáldozatok nélkül. A ba-ból is lehetett több az isteneknek vagy a fáraónak, Ra-nak a tizennégy ka mellett hét ba-t is tulajdonítottak. A ba lehetett alsóbb rendű isteni lény is, vagy egy isten valamely megjelenési formája. Egyes ősi városokban ba-csoportokat tiszteltek, és ezeket azonosnak gondolták azoknak az ősi uralkodóknak a lelkével, akik hajdanán ezekben a városokban uralkodtak.
Khu
A magasabb tudati síkok közül a Khu (Iakhu), a mágikus test, a szent szellem a felső éteri sík megfelelője. A hinduk manas-jának felel meg. Az elíziumi mezőkön él, az istenek körében.,távol a bünösök lakhelyétől. A Khu kontrollálja az alsóbb testeket, azokhoz képest igazi tudatossággal rendelkezik. A Khu az emberek számára csak néhány alkalommal jelenik meg az életükben, és akkor is gyakran félreértelmezik. Az okkultisták szerint akkor lehet kifejleszteni, ha az ember megtanulja megkülönböztetni a fizikai érzékeléseket és a tudatos és tudattalan gondolati folyamatokat. A rituális mantrák vagy mágikus formulák használata, a szent pozitúrák vagy mozdulatok, a belső spirituális energiák és az energiaközpontok aktiválása segíthet a khu-test kifejlesztésében.


Sahu
A dicsőséges test megfelelője a Sahu, a szellemi test, vagy dicsőséges test, amelyet gyakran emlegetnek lélektest néven is. A hindu filozófia buddhi-ja. A kozmikus tudatosságot hordozza magában. Olyan szellem ez, amely a megvilágosodás pecsétjét hordozza. A mágus vagy pap a sahun keresztül érzékeli a transzcendentális isteneket, és ezáltal spirituális átalakuláson megy keresztül. A Sahu gyakran összeolvad a felső mentállal és okozati szintekkel. Ha külön akarjuk bontani a felső mentált, akkor az annak leginkább megfeleltethető a Sekhem, a mágikus akarata mely a formák, a nevek hatalmát hordozza. . A sahu azonban például veszélytelenül léphet ki a ka-val, vagy a ba-val együtt.

Aah (Sha)
A kozmikus, isteni testet az Aah (Sha), a fénylélek jeleníti meg, amely az egyiptomi mítoszokban a halál után az égbe száll, ő a közvetítő az istenek és az emberek között. Kócsagként ábrázolták. Ő a spirituális lélek, a szövegekben ő szerepel a leggyakrabban. Az ah szó a fénnyel áll kapcsolatban, de varázserőt is jelent. Az ah az üdvözült lelkeket is jelentette, kiket szembeállítottak a közönséges halottakkal, vagy az elkárhozottakkal. Az Ah szó jelentése az Óbirodalomtól kezdve fokozatosan módosult, ettől kezdve a halottak visszajáró lelkét és a gonosz szellemet is jelentette. Ezt a testet nevezték néha Khabs-nak is, ami csillagot jelent. Ez azt hivatott kifejezni, hogy csak az emberek legmagasabb tudatossága képes a csillagok (és az istenek) közé kerülni.


Ahom
A teljes szellemet, azaz a felső négy testet jelöli az Ahom, melyet sólyom alakban ábrázoltak. Ez a fogalom csak az i. e. I. évezred tájékán alakult ki


Sekhem
A mágikus akaratot szimbolizálja ! a kimondott szó ereje.


Ren


A szent és mágikus név. Ennek elfelejtése nagy veszéllyel járhatott. ,viszont ha ismerte egy személy igaz nevét, egy entitásnak vagy Neternek (szellemnek ) vagy istennek nevét,efölötti hatalmának kellett lennie, mivel a név tartalmazta a tulajdonosa teljes azonosságát ,az egyedülállóságát és megkülönböztetését, amelyekkel entitásként fejezi ki magát a síkokban. Ez nagyon fontos ebben a rendszerben,.hiszen aminek a nevét ismerjük,azon hatalommal is bírunk…..


http://kethera.blogspot.com/




Az elemek



Hogyan őrizzük meg az egészségünket.
A jó közérzet ÖT ELEME.
A testi, lelki harmónia titka a kínai ÖT ELEM
tükrében.

Végre itt a 
NYÁR, ezért most a TŰZ elem domináns mindenki szervezetében. Akkor lehetünk nagyon hatékonyak, ha mind fizikai, mind érzelmi oldalról megvizsgáljuk magunkban a tűz elem működését. Ez a bejegyzés azt a célt szolgálja, hogy az évszaknak megfelelő tisztítást elvégezhessük testi és lelki szinten egyaránt.

Miután egyik elem adja tovább az energiát az utána következőnek, ezért nagyon fontos hogy mindegyik megfelelő energetikai állapotban legyen.

Az öt elem vonatkozásában az a nagyon jó, hogy nem szükséges megvárni újra a körforgás elejét, ami a tavasz lenne, hanem aktuálisan itt és most, ha az évszaknak megfelelően elvégezzük a tisztítást, akkor már innen egy megerősödött megtisztult energia adódik tovább.

A könnyebb érthetőség miatt azért megosztanék egy két fontos dolgot, melynek segítségével tisztábban láthatjuk az öt elem működését.
Keleti orvoslás filozófiája


Elsődleges a Jin és a Jang koncepció.
Csi v. Chi = ENERGIA
Jin+Jang = Egyensúly= Egészség = Megfelelő energia szint.
A Jin és a Jang két ellentétes erő.Ellenállnak egymásnak – függnek egymástól – egymásba alakulnak. A betegség a keleti orvoslás szerint nem más, mint ennek a Jin és Jang egyensúlynak a felbomlása. Valamelyik többlete, így a másik hiánya.
 
 Pl. Jin többlet = hideg felesleg (hideg kéz, láb…stb)
Jang többlet = meleg felesleg (akut betegség, láz)

A gyógyításnak az ellenkező hatást kell kiváltani. Jang többletnél ezt kell csökkenteni és a jint növelni. Pl. Jang többlet/lázas állapot – Hidegvizes fürdő/jin emelés.
Jin és Jang források lehetnek
1. Ételek
2. Biológiai adalékok
3. Színek tudatos alkalmazása.
Természetben
Yang: tavasz/nyár, kelet/dél, nappal, meleg, tűz, világosság, nap
Yin: Ősz/Tél, Nyugat/Észak, éjszaka, hideg, víz.
Emberi Testben
Yang: Energia, férfi, test felszíne, test hátul, test felső része, jobb oldal
Yin: Vér, nő, test belső részei, test elől, test alsó része, bal oldal
Betegségekben
Yang: Akut tünetek, forróság, magas hőmérséklet
Yin: Krónikus betegség, hideg, alacsony hőmérséklet, nedvesség
Szervek és meridiánok
Yang: Epehólyag, vékonybél, gyomor, vastagbél, húgyhólyag, hármas melegítő
Yin: Máj, szív, lép/hasnyálmirigy, tüdő, vese, szívburok

Megbomlott egyensúly

1. A tudomány és a technika rohamos fejlődésére, a környezetszennyezésre, az életmódra és táplálkozási szokásokra valamint a talaj kimerülésére az ember nem vagy nagyon minimálisan tud csak hatni.

2. Az étrendünk bővelkedik ízhatásokban, de a tartalma nem igazán kielégítő a szervezet számára. Több kalóriát ad, mint kellene, de nem biztosít kellő mennyiségű vitamint, makró és mikró elemeket. Ennek hatására kialakulnak a hiányállapotok, melyek később újabbakat szülnek és ennek hatására folyamatosan gyengül az immunrendszer.

3. Sokszor pánikszerűen szedett vitaminok/ásványok és táplálék kiegészítők nem használnak túl sokat, mert az immunrendszer 70%-a a bélben található, ami a fentebb említett dolgok hatására legyengült. Ebből kifolyólag nem képes felvenni a táplálék kiegészítőkben rejlő anyagokat. Ha mégis, akkor azt nagyon kis mértékben.
Az egészség aranyreceptje

1. Tisztítás
a., Bélrendszer (tilos akut betegségeknél) – Széklet
vastagbél meridián aktív időszakában: reggel 5-7 között vagy este 21-23 óra között a hármas melegítő időszakában
b., Vízdiéta (6-8 pohár minimum) - Vizelet
Napi szinten lehetséges, vagy egy héten egyszer léböjtöt tartani
c., Higiénia/tisztálkodás - Bőr
Hideg-meleg zuhany, ledörzsölés, amit természetes alapú kefével végzünk, mindig a szív felé haladva.
2. Pótlás
Megfelelő étellel, táplálék kiegészítővel.
3. Helyreállítás
Mi is az az ÖT ELEM?
A kínai hagyományok a következő Öt elemet határozza meg a mindennapi életünket.

FA – TŰZ – FÖLD – FÉM – VÍZ
Az évszakok vonatkozásában
Fa elem: a Tavaszhoz az ébredéshez, újrakezdéshez, újjászületéshez kapcsolódik. Napszak: hajnal és a reggel
Tűz elem: Nyárhoz kapcsolódik. A nyár a bőség évszaka, amikor a tavasszal elvetett magok/szőtt tervek szárba szökkennek és kivirágoznak
Napszak: délelőtt
Föld elem: A nyárutó időszakához kapcsolódik, amikor Learatjuk és betakarítjuk a termést.
Napszak: dél és a délután
Fém elem: Az őszhöz köthető. Az ősz a hanyatlás időszaka, amikor a természet lassan visszavonulót fúj és készülődni kezd a télre.
Napszak: este
Víz elem: A télhez kapcsolódik. Télen a természet életereje elszunnyad, mint a mag, amely csendben, magába húzódva várja, hogy újra tavasz legyen.
Napszak: éjfél és az éjjel
Az ÖT elem és a hozzájuk tartozó szervek
Fa elem: Jin szerve/ MÁJ; Jang szerve/EpehólyagTűz elem: Jin szerve/Szív; Jang szerve/VékonybélFöld elem: Jin szerve/Lép; Jang szerve/Gyomor
Fém elem: Jin szerve/Tüdő; Jang szerve/Vastagbél
Víz elem: Jin szerve/Vese; Jang szerve/ Húgyhólyag
Öt elem és az érzelmek
Fa elem - Bosszúság, kielégületlenség, visszafojtott dühTűz elem – Nevetés, vidámság, lelkesedés, szív melege, érzelmek hiánya, siettég, kegyetlenség
Föld elem – Aggodalom, együttérzés, megfelelni akarás, panaszkodás, stabilitás, védettség
Fém elem – Szomorúság, veszteség, elengedés, depresszió
Víz elem – Félelem
Az Öt Elem körforgása
Az öt elem ismerete és elegyítése azért szükséges, hogy a belső és a külső világot összekapcsoljuk és uralni tudjuk. Amikor az öt elemmel dolgozunk a szervekben, mirigyekben és az érzékszervekben lévő életerőt megtisztítjuk és átalakítjuk.
A pozitív változások érdekében először a negatív vonatkozásokat és gyengeségeket kell átalakítani, megtisztítani.
Teremtő ciklus és a szabályozó ciklus.
A teremtő ciklus által az életerő elemből elembe vándorol. Ezzel erősítve a soron következőt.
A gyengeségeket pedig a szabályozó ciklussal tárjuk fel.
A teremtő JANG ciklus
A víz táplálja a növényeket és a fákat
A fa meggyullad és elég a tűzben
A tűz hamut hagy maga után, ami táplálja a földet
A föld mélye rejti az érceket, fémeket
A fém, a sok ásványi só pedig bejut a vízbe és a körforgás kezdődik elölről.
Szabályozó JIN ciklus
Fa – kiszívja a Földből a táplálékot, Föld – elnyeli a vizet,Víz – eloltja a tüzet, Tűz – megolvasztja fémet a Fém – legyőzi a fát.
 
TŰZ ELEM
Vékonybél/Szív
Vékonybél fizikai működése
7 méter hosszú vékony cső, ami a gyomor alsó részénél helyezkedik el. Aktív működés 13 óra – 15 óra között. Tűz elem JANG szerve.
1. Fő feladata a tápanyagok továbbítása és feldolgozása.
2. Enzimeket bocsát ki, amelyek a hasnyálmirigy és az epehólyagból származó enzimekkel vegyülve alkotó részeire bontják a táplálékot.
Proteineket aminósavakra
Szénhidrátot cukorra
Zsírt pedig egyszerűbb elemekre bontja le.
3. Belső felszínén apró ujjszerű képződmények vannak, hogy nagyobb legyen az emésztést szolgáló terület. Ezek a bolyhok szűrnek, hogy az egyszer már kiválasztott méreganyagok ne tudjanak visszaszívódni a testbe.
4. A táplálék lebontott részei a májba kerülnek. Az odajutás alatt még jobban lebomlanak.
5. Ha sok a méreganyag a szervezetben, akkor az emésztési folyamat gyorsasága és hatékonysága csökken.
6. A tápanyagokból a vékonybél veszi fel a vasat.
7. Segíti, hogy a vér a szervezet minden sejtjébe eljuttassa az oxigént.
8. A keleti orvoslás szerint a fő feladata a befogadás és a feldolgozás. A gyomorból félig folyékony és szilárd állapotú, bizonyos fokig megemésztett táplálékot kap, amit szétválogat.
Tiszta részek a vastagbélbe jutnak a salak pedig a húgyhólyagba kerül.
Egyensúlyvesztés tünetei
1. Felszívódási problémák, emésztési elégtelenség, alhasi panaszok, csípő és a lábak elerőtlensége, bélműködési zavarok, fejfájás és migrén
2. Ha túl magas az energiaszintje reggeli nyaktájéki merevség lehet az eredménye, az alhasi szerveknél keringési elégtelenség léphet fel, hara (köldök alatti terület) hidegsége.
3. Hasi izompetyhüdtség, torok és vállfájás, dupla toka
4. Tályogok, kelések a szájban és a felső ajkon
5. Teniszkönyök, vállmerevedés, fejmozgatási nehézség, hallási probléma
6. Vizelési nehézség, aranyér, kólika, vérszegénység.
7. Gluténérzékenység

Vékonybél Érzelmi működése
1.A szívünk, ami a vékonybél társszerve uralja a teljes mentális/gondolati lényünket. A vékonybélnek a józan ítélőképesség és a döntéshozatal a felségterülete.
2. Hasi Agynak hívja a kínai orvoslás, mert az érzelmek megemésztése itt zajlik. Befogadás és feldolgozás nemcsak az élelem, hanem az érzelmek, gondolatok és a spirituális dolgok is.
3. A tiszta és a tisztátalan szétválasztása. Ez összefügg azzal, hogy az ember meg tudja különböztetni a számára jót a számára nem jótól. Ha a vékonybél nem működik jól, akkor gondolati működési zavar keletkezhet. Ez azt fogja jelenteni, hogy nem tudunk világos, határozott döntést hozni, mivel az ítélőképesség nem jó.
Pl. a hallási probléma jelentheti azt, hogy az illető nem akarja meghallani azt, ami számára fontos.
4. Tehát a vékonybél meghozza a döntést az epehólyag, pedig energiát ad a megvalósításhoz.
A fentiek alapján a következő problémák lehetnek:
1. Döntésképtelenség és bizonytalankodás (nem tudjuk kihasználni a lehetőségeket)
2. Ellentmondásos értékrend
3. Nem tud céltudatos és következetes lenni, ami önértékelési problémához, elkallódáshoz, fusztrációhoz és az élet lehetőségeinek elhibázásához vezethet.
4. Hol cinikus, hol pedig kritikus viselkedés
5. Hol naiv, hol pedig hiszékeny
6. Hajlamos a rágódásra
7. Mesterségesen szabályozza az érzelmeit, ezért mélységesen rögzülhet benne a szomorúság
8. Túl sok energia ezen a területen, magával hozza a nyugtalanságot, önmagát hajszoló viselkedést, túl sokat vállal magára, kapkodva étkezik, kikapcsolni képtelen ember.
9. A negatív érzelmek lecsapódnak a vékonybélben, ami görcsösen összehúzódik.
Harag – jobb oldalát; Szorongás – Bal oldalát; Türelmetlenség – tetejét; szomorúság – két szélét; Félelem – alját.
10. Örömtelenség, problémák túlspekulálása és sikervágy.

Szív fizikai működése
A tüdő mögött helyezkedik el, ököl nagyságú, izomdarab. Aktív működése 11 óra és 13 óra között van. A tűz elem JIN szerve.
1. Oxigénnel telt vért pumpál szét a testben az artériákon keresztül. A vér leadja az oxigént, a vér a vénákon ismét a szívbe áramlik, majd onnan a tüdőbe, ahol megszabadul a széndioxidtól, és ismét oxigénnel telítődik. Ez a ciklus folyton ismétlődik.
2. A szív az idő felét aktivitással tölti, ilyenkor összehúzódik; a másik felét pihenéssel tölti, ilyenkor elernyed.
3. Ha a szívnél probléma van, az itt is kihat a többi szervre, de itt a vérkeringés miatt erőteljesebb, hiszen a vérkeringés minden más rendszerrel összeköttetésben van.
4. A keleti orvoslás a Test Császárának nevezi.
5. A szív határozza meg az egész szervezet állapotát és erejét
Vese domináns a szervezet működésében, de ha a szív erős, vér állátás bőséges, vérkeringés akadálytalan - ez önmagában biztosítja a megfelelő életerőt, jó testfelépítést.
6. A szív kapcsolatban van a Mennyel „Shen háza”-nak nevezik a kínaiak. (Shen= szellem)
7. Mások a szívet az elme házának is mondják.
Ez azt jelenti, hogy a szív a mentális folyamatok központja, tehát befolyással van a mentális és érzelmi egészségünkre, emlékezőképességünkre és az álmainkra.
8. Ha a szív erős, akkor az elme boldog és békés, az emlékezőképesség tiszta és éles, az álmok nyugodtak és érzelmi szempontból kiegyensúlyozottak.
Egyensúlyvesztés tünetei: 
1. Álmatlanság, gyenge emlékezet, feledékenység, túlzásba vitt álmodozás
2. Beszédhiba, összefüggéstelen beszéd
3. Artériák megkeményedése, trombózis, szívroham, vérkeringési zavar, alacsony vérnyomás, szívkoszorúér
4. Felforrósodott, fájó izület
5. Arc vörös vagy hamuszürke elszíneződése
6. Bőr forrósággal járó kipirulása, gyenge szabálytalan érverés
7. Irtózat a túl meleg időjárástól
Ék alakú 1,5 kg vörösesbarna szerv a test jobb oldalán. Aktív működése éjjel 1 óra és 3 óra között. A Fa elem JIN szerve.



Szív érzelmi működése

1. Az elsődleges felismerés az az, hogy a szívünk azonos mértékben dolgozik és pihen. Szükséges megvizsgálni, hogy az egyéni életünk ehhez igazodik-e?
Ha nem igazodik és számunkra, csak a munka létezik (bármilyen formában, ami nem teszi lehetővé, hogy másokkal és magunkkal foglalkozzunk), akkor szépen lassan kihűlnek majd az emberi kapcsolataink.
Mivel számunkra nagyon fontos az emberi kapcsolatok melege, ezért érdemes ezen egy picit eltűnődni.
2. Ide tartozik az Öröm érzése, melynek megjelenési formája a lelkesedés, szórakozás, boldogság, nevetés.
3. Az élvezet is a tűz elemhez tartozó érzés, és nagyon fontos, hogy ne legyen túl sok belőle, mert az háttérbe szorítja a többi érzelmet.
4. Mindenfajta mértéktelenség, az önszeretet hiánya megzavarja a szívet.
5. Felnőtt korban a szív működésére hatással lehet a gyermekkorban kapott kevés szeretet hatása, súrlódás a szülőkkel.
6. Partnerünkkel való civakodás, boldogság és a tiszta érzelmek hiánya, az időből eredő nyomás gyengítheti szívünket.
7. Képtelen az ember a szívből jövő nevetésre, nincs ideje magával foglalkozni. Ez azt eredményezheti, hogy nem fogja megismerni magát, nem lesz tisztában a szükségleteivel, vágyaival. Ennek pedig sajnos az lesz a hatása, hogy másokat sem tudunk majd megismerni és elfogadni.
8. Mások elfogadásakor, segítésekor és megértésekor lágyszívűek vagyunk, míg ha magunkat túlértékeljük és másokat nem tisztelünk, akkor kőszívűek leszünk.
9. Fontos azt is fel és elismernünk, hogy ha szükségünk van a külső véleményekre, mert akkor nem vagyunk magabiztosak, nem bízunk önmagunkban és önállótlanok lehetünk. Ez megint csak nem tesz jót a szívünk működésének.
10. Az egészséges kíváncsiság, intuíció és inspiráció, az emberszeretet, derülátó magatartás és a fiatalok kutatási és ismeretszerzési törekvése erősíti a szívünket.
11. A boldogságot nem szabad a külső dolgoktól függővé tenni. Magunk igazi természetének, lehetőségeinek és korlátainak felismerése és elfogadása azt eredményezi, hogy erős lesz a szívünk és kiteljesedhetünk.
Egyensúlyvesztés tünetei:
Szorongás, feledékenység, folytonos nevetgélés, humorérzék hiánya, alacsony önbecsülés, kegyetlenség, gyűlölködés, hidegség, nyughatatlanság és frigiditás.
www.angyalszigetazujfoldert.hu

---------------------------------------------------
-----------------------------------------
-----------------------

 Empedoklész rendszer
                           

 
A négy elem mágikus rendszerezését általában a görög Empedoklész nevéhez fûzik, aki az i. e. 5.

században élt Szicíliában. A nyugati tudomány és filozófia egyik alapítójaként ismert a neve, de
Theios Aner-nek, "Isteni ember"-nek nevezték, mely egyben Iatromantis (gyógyító-látnok, "sámán") és Magos (pap-mágus). Saját idejében prófétaként, gyógyítóként, varázslóként tisztelték. Hite és mágikus gyakorlata õsi misztikus tradíciókra támaszkodott, mint az orfikus
misztériumok, a pitagóreus filozófia és Hecate, Demeter, Persephone, Dionysos túlvilági misztériumai. Empedoklész ezt az õsi tudást ötvözte a közel-keleti tradíciók tanításaival (pl.
zoroasztrizmus és a káldeai mágia). Foglalkozott alkímiával, görög-egyiptomi mágiával, filozófiájában fõként a neo-platonizmus, a hermetizmus és a kialakuló gnoszticizmus
hagyományait követte. Fõ mûve a Tetrasomia, avagy a Négy Elem Doktrinája. A továbbiakban az õ szemléletének ismertetése fog következni. Empedoklész az õ négy alapelvét nem "elemek"-nek hívta (stoikheia), hanem "gyökerek"-nek
(rhizai). Ez azért is lényeges, mert Empedoklész a "Gyökérvágók" tradíciójához tartozott (Rhizotomoi), akik gyógynövényekkel foglalatoskodó mágusok voltak, és az elemekkel kapcsolatos teóriáját arra is felhasználta, hogy a növények között fellelhetõ okkult kapcsolódásokat tovább kutassa.
Empedoklész mindegyik "gyökerére" számos szót alkalmazott. A Földre használta az agyag, föld és talaj kifejezéseket egyaránt. A Vizet nevezte esõnek, verejtéknek, nedvességnek,
tengervíznek és nyílt tengernek is. A Levegõ elnevezései között szerepelt az ég, a menny, a mennyboltozat, a fényesség, a sugár, a pillantás, a szem, a ragyogás, a köd és a felhõ is, míg a Tüzet lángnak, lobogásnak, villámlásnak, napnak, napfénynek és Keletnek egyaránt hívta.
Mindenesetre ezekkel az elnevezésekkel Empedoklész világossá tette, hogy többek számára az elemek, mint egyszerû földi anyagok. Úgy hivatkozik rájuk, mint Istenekre:
"Most halld a minden négyrét hajtott Gyökereit:
Az élettel telítõ Hérát, Hádészt, a fénylõ Zeuszt,
És Nesztiszt, ki megtölti a halandó forrásokat könnyeivel." 
A fenti versike az egyik Empedoklész talányai (ainigmata) közül, melyeket szívesen alkalmazott tanítás közben, hogy fejlessze tanítványai képességeit. Az ókorban számos elképzelés létezett az Istenek és az elemek közötti kapcsolatra, melyeket õ is szívesen gondolt tovább. Zeusz
természetesen a Levegõt jelenti a versben, Héra a Földet, Hádész a Tüzet, Nesztisz (Perszefóné) pedig a Vizet. 

           Elemental megfelelések: tűz-víz-levegő-föld, Észak-Dél-Kelet-Nyugat, tavaszi-nyári-őszi-téli         



Kínai akupunktúra szerint van öt elemből áll:
Tűz
Föld
Fém
Víz
Fa
Dél
Középső
Nyugat
Északi
Kelet
Nyár
Késő nyári
Ősz
Tél
Tavasz




Arisztotelész szerint:
Föld
Tűz
Levegő
Víz
Hideg,
 Nő, yin
Meleg, Férfi, Yang
Hideg,
Nő, yin
Száraz
Nedves
Ősz
Nyár
Tavasz
Tél


Platón szerint:
Tűz
Levegő
Víz
Föld
Fényesség
Sötétség
Sötétség
Sötétség
Vékonyság
Vékonyság
Vastagság
Vastagság
Mozgás
Mozgás
Mozgás
Csendesség


Kelta kereszt tarot szerint:
Föld
Tűz
Levegő
Víz
Dél
Kelet
Északi
Nyugat


Wicca szerint:
Föld
Tűz
Levegő
Víz
Északi
Dél
Kelet
Nyugat
Tél
Nyár
Tavasz
Ősz

Empedoklész
Tűz
Levegő
Víz
Platón:
platóni szilárd és háromszögek
Arisztotelész
forró és száraz
forró és nedves
hideg és nedves


Az elemek makrokozmikus manifesztációi a föld, a tenger, az ég és a nap. Ugyanilyen módon a világ rétegeihez is kapcsolhatóak: Menny, Föld, Abyss (a földalatti víz) és Tartaros (a földalatti tûz). A mikrokozmikus megfelelõk az emberben a mentál, az asztrál, az éteri és a fizikai test. Az elemek továbbá megtestesítik az élet, a növekedés és átalakulás egyes szakaszait, mely feltûnik a káldeus liturgiákban is.
Az elemek minõségeit elõször Arisztotelész fogalmazta meg, aki az Empedoklészt követõ században élt, és valószínûleg elõdje munkásságából is sokat merített. Elemzésének tárgya a
négy Hatalom (Dunameis) vagy Minõség volt. Ezeket két, egymással szembeállított pár alkotja: a Meleg-Hûvös és a Száraz-Nedves, melyek szerinte az elemek mélyebb megértéséhez vezetnek. Ezek a Hatalmak éppannyira számtalan módon manifersztálódhatnak, mint az elemek. A
pitagóreusok ezek körforgását Organikus Ciklusnak nevezték el, melynek elsõ fázisa a Nedves: tavaszi esõk, zöld rügyek és gyors növekedés. A második fázis a Meleg: nyári nap, kiáradó
egyéniség, érett életerõ. A harmadik fázis a Száraz: õszi levelek, törékeny szárak, megmerevedett izületek. Az utolsó fázis a Hûvös: téli fagyok, az identitás elvesztése, halál. Ez az
elemek körforgása a Földbõl a Vízbe, majd a Levegõbe, a Tûzbe, és végül vissza a Földbe. 
Minden elemnek két minõsége van Arisztotelész szerint: a Föld száraz és hûvös, a Víz nedves és hûvös, a Levegõ nedves és meleg, a Tûz pedig meleg és száraz. Arisztotelész azt is leszögezte, hogy minden elemben az egyik Hatalom
dominánsabb. Így a Földben a száraz dominál, a Vízben a hûvös, a Levegõben a nedves, a Tûzben pedig a meleg. A meleget és a hûvöset aktív Hatalomnak, a nedveset és a szárazat pedig passzív Hatalomnak hívta (ezért tõle származik az asztrológiában is felhasznált felosztása az elemeknek: aktív elemek: tûz és levegõ, passzív elemek: föld és víz).
Arisztotelész azt is állította, hogy akár a kémiai elemek, ezek a spirituális elemek is átalakíthatóak egymássá, de csak az általa felismert törvények szerint. Az alapszabálya az volt, hogy egy elem akkor alakítható át egy másikká közvetlenül, ha osztoznak egy közös

Minõségben. Pl. a Víz átalakítható Levegõvé, mivel a Víz hûvösségét "felülmúlhatja" a levegõ melege, de a folyamat visszafelé is lejátszható.
Az ellentétes elemek közötti közvetlen transzformáció nem lehetséges, mondta Arisztotelész, mivel nincs közös Minõségük. Ugyanakkor pl. a Vizet elõbb át lehet alakítani Levegõvé, és abból már lehet Tüzet alkotni.
A híres XIII. századi "Doctor Illuminatus", Rajmundus Lullus továbbvitte Arisztotelész vizsgálódásait, és megvizsgálta, mi történik, ha összevegyítünk két elemet, amiben közös
Minõség van. Azt látta, hogy mindig az lesz a domináns, amelyikben a közös Minõség dominál. Pl. amikor Víz vegyül össze Földdel, akkor a Víz "kerül ki gyõztesen", mert mindketten hûvösek, és a hûvös a Vízben dominál erõteljesen, vagyis az egyveleg erõteljesen vizes hatású marad. Lullus kutatásainak eredményeképp végül arra jutott, hogy a Tûz gyõzedelmeskedik a Levegõ felett, a Levegõ a Víz felett, a Víz a Föld felett, a Föld pedig a Tûz felett, így egy másik, addig nem ismert körforgásra mutatott rá az elemek rendszerében.

osara.wicca.hu/empedoklesz.html



Az  Életfa modell

Elemental megfelelések: tűz-víz-levegő-föld, Észak-Dél-Kelet-Nyugat, tavaszi-nyári-őszi-téli                Elemental megfelelések: tűz-víz-levegő-föld, Észak-Dél-Kelet-Nyugat, tavaszi-nyári-őszi-téli  
    




Elemental megfelelések: tűz-víz-levegő-föld, Észak-Dél-Kelet-Nyugat, tavaszi-nyári-őszi-téli                

A kvintesszenciát gyakran jelképezi a hexagramma (Salamon pecsétje), mert egyesíti az elemek jelképeit, a lényeget.
  




Térjünk vissza Empedoklész elméleteihez, és vegyük
sorra az egyes elemeket úgy, ahogy õ meghatározta õket! 

A víz
Tűzpsychicwater.gif
Arisztotelész klasszikus felfogása szerint a Víz Hûvös és Nedves. A Nedves Minõség az
önmeghatározást jelképezi: egy nedves minõség (folyadék) alkalmazkodik a határait képezõ
tárgyakhoz, és bármilyen formát képes felvenni. Az egyik legjobb példa erre a higany. A Nedves Minõséghez tartozó személyiség rugalmas, hajlékony, változékony, meghatározhatatlan és nem korlátozza önmagát. Kedves, gyengéd, engedelmeskedõ, megalkuvó, passzív, gyenge, érzékeny, megértõ, empátiát, szenvedélyt és megalkuvókészséget mutat. A Nedves (akár a Száraz) passzív
Hatalom, melyet a Vízben lévõ aktív Hatalom, a Hûvös dominál.
A Meleg és a Hûvös Minõségek a nyárhoz és a télhez kapcsolódnak, a Nedves és a Száraz Minõségek pedig a tavaszhoz és az Õszhöz. Így a Vízhez kapcsolódó évszak a tél. 
A Víz formálható, táplálja az élõlényeket. Vízzel keverve vegyíthetõek egymással az elemek, elpárologtatásával pedig szétválaszthatóak. Pszichológiai értelmezés szerint a Víz érzelem, érzékenység, belsõ folyamatok, tudatalatti,
kapcsolatok és szociális dimenziók. Köthetõ az érzelmi kapcsokhoz (mivel Hûvös – összetartó, vonatkozó, és Nedves - megalkuvó, empatikus). Ezért a Tarot kártyái közül a Kelyhek tartoznak hozzá. Az udvari lapok közül a Királynõt uralja, mert a Királynõk a tápláló erõ megtestesítõi, a kreatív impulzus (Király) Tárgyai, e kettõ egyesülése szüli a Hatást (Levegõ). Ez a folyamat összegzõdik a korábban már említett névben: IOUE (Impulse (Impulzus) - Tûz, Object (Tárgy) - Víz, Union (Egyesülés) - Levegõ, és Effect (Hatás) – Föld).
Plutarkhosz felhívja a figyelmet arra, hogy az Elemek nem Istenek, sokkal inkább arról van szó, hogy az Istenek az Elemek Hatalmának forrásai. Így kell értelmeznünk Empedoklész már említett kijelentését:
"Most halld a minden négyrét hajtott Gyökereit:
Az élettel telítõ Hérát, Hádészt, a fénylõ Zeuszt, És Nesztiszt, ki megtölti a halandó forrásokat könnyeivel." Nesztisz világosan kapcsolódik a Vízhez Empedoklész rendszerében.
Nesztisz néven Perszephónét ismerték Szicíliában, Empedoklész szülõhelyén.
Perszephóné misztériumának központi helyét mindig források,
kutak jelezték. Az Eleusziszi Misztériumok is szorosan kötõdtek a vízhez. Ennek oka, hogy az ókori görög hit szerint a források az Alvilág bejáratát képezték. (Görögországban különösen gyakori volt, hogy a föld felszínére tört források egy idõ után újból a föld alatt csobogtak tovább.) Amikor Perszephónét elrabolták a mítoszban, egy forráson keresztül vitték le, melynek neve Kuane. A forrásról azt tartották, hogy a Szûz könnyeibõl keletkezett, és õ magával Kuane-vel azonos, annak a forrásnak a nimfájával. Perszephóné források szellemei õsidõk óta. Egy másik mítosz szerint Demeter elveszett leányát siratta, és az õ Ókeanosz leányainak, a nimfáknak a Királynõje egyben, akik a  könnyeibõl keletkezett egy forrás. (A Víz kiegyenlítõdése és az isteni könnyek a pitagóreuszi rendszerhez szorosan kötõdnek, késõbb pedig a Sós-tengerhez fûzõdõ mítoszok alapjait képezték.) Kuanosz (kék) a színe az isteni gyásznak és bánatnak, mely Demeter és Perszephóné
misztériumaihoz kapcsolódik, és mint a Pitagóreuszi, mind az Empedoklészi mágiában sokat használták. Kuanosz a színe Kokütusznak, a könnyek folyójának, melynek párja az Alvilágban Püriphlegethon, a Tûzfolyó. A Víz elemhez fûzõdik a Halhatatlanság Teje is, mely Perszephóné melleibõl csorog, mert a Misztériumokban nemcsak a gyászos megsemmisülés, hanem az örömmel teli újjászületés istennõje is õ. Egy Bacchiánus/Orphikus arany táblán, mely Thesszáliából való
(boszorkányságáról jól ismert régió) az i. e. 5. századból, a következõket olvashatjuk: "Kicsordultam a Nehéz Gyász Körébõl és sebes léptekkel léptem az Öröm Körébe.
Egyenesen az Úrnõ Mellébõl származom, ki az Alvilág Királynõje. És most a Szent Perszephóneiához jöttem esdekelni, hogy Kegyelmében küldjön el engem a Megszentelt Helyekhez, Boldogságos és Áldott, Isten leszel halandó helyett,
Gyermek, kit Tejbe mártottam." Ez a vers a háromszor született Dionüszoszra vonatkozik, õ a Gyermek, ki Perszephóné szarvas fia, az Orphikus mítoszok szerint. Ezért a Bacchiánus beavatások Dionüszosz születésének
misztériumjátékával történnek, aki kiszívja a Halhatatlanság Tejét Perszephóné melleibõl. A tej késõbb is gyakran vált a halhatatlansághoz fûzõdõ rituálék fontos kellékévé. Az ókori görögök között sok olyan megvilágosodottról is említést tesznek, akik csak tejet fogyasztottak életük során.
Az Élet Vize Perszephóné Fája mellett fakad. Phereküdész (i. e. 6. század, Pitagórasz mentora) elmondja, hogy Khthonie (egyike Perszephóné neveinek, jelentése: Õ a Föld Alól) a magasba nyújtózik, mint egy Szárnyas Tölgy (Hupopteros Drus), gyökereivel pedig lenyúlik az Alvilágba, törzse a középsõ elemek helye, koronája a Mennyek. Gyökerei között van a Kiáradás (Ekroe), Ambrózia Forrásai (Krenai Ambrosiai), mert az Alvilág Vizei fakadnak a gyökerébõl. A Szárnyas Tölgy a Föld Köpenyébe burkolózik, gyökereit az élet nedveibe meríti, az Abyss vizeibe, ahonnan a nedvek felszállnak a koronájába, ahonnan az édes ambrózia csepeg, mint a néz, hogy táplálja a halhatatlan lelkeket. (Ambrózia jelentése: halhatatlan.) Mielõtt egy lélek visszatér az inkarnációba, megmerítkezik az egyik folyóban, és iszik az Élet Vizébõl. A folyók közös forrását
az Élet Spermájának is hívják. 
Egy i. e. 4. századból való Orphikus Aranytábla a következõket írja: "Hádész Házától balra találni fogsz egy Forrást, és mellette áll egy Fehér Ciprus. Ehhez a Forráshoz ne közelíts.
Azonban találni fogsz egy másikat, az Emlékezet Tavából fakad,
Hûs Víz árad belõle, és Õrzõk állnak elõtte. Mondd: Én vagyok a Föld és a Csillagos Ég Gyermeke, De fajom egyedül a Mennyhez tartozik. Ezt magatok is tudjátok. De kiszáradtam a szomjúságtól és szenvedek. Adjatok gyorsan a Hûs Vízbõl, mely elõtör az Emlékezet Tavából. És maguktól fognak italt adni a Szent Forrásból. És utána a többi Hermész között uralkodni fogsz." A bal oldali forrás a Felejtéshez kapcsolódik (Lethe) és a feloldódáshoz, a jobb oldali pedig az Emlékezethez és a halhatatlansághoz. Az életet adó Életfa az Istennõhöz tartozik, és az Ophioneusz kígyó õrzi, aki a gyökerek közt lakozik. Amikor az emberek meghalnak, lélegzet-lelkük (psukhai) a Holdba repül, és a holdhónap elsõ két hetében a Hold a halottak lélegzet-lelkeibõl hízik. A második két hétben az Istenek Ambróziát isznak a Hold Edényébõl, és ezért halványul a fénye, ebben az idõszakban készülnek fel a lelkek az újjászületésre. Azután a Hold és a Nap egyesül, hogy a Hold megújulhasson. A lelkek keresztülhatolnak a Mukhoi-n (Rejtett Helyek), hogy halandó inkarnációba térjenek vissza, ezek közül az egyik Hekaté Mukhosza a Holdon, ahol felelnek a bûneikért. Õ a Kapu Õrzõje.
Egy õsi pitagóreuszi mondás úgy tartja, hogy "a Nap és a Hold az Áldottak Szigetei", és azok, akik ismerik az Utat, keresztül
tudnak jutni a Holdkapun, és beléphetnek az Áldottak Szigetére, mint az istenek vagy a hõsök, ezeknek nem kell új
inkarnációban újjászületni, és lelkük harmatként hull vissza a
Földre. Perszephóné tehát, mint Víz, egyesíti a Földet és a Levegõt, annál is inkább, mivel Demeter (a Föld) és Zeusz (a Levegõ) leánya. Az Eleusziszi misztériumokban az õ éves ciklusát ünneplik, és tiszteletére tartják a beavatásokat. Plutarkoszm szerint az avatás során a jelölt megismerkedett a halálfélelemmel és legyõzte azt, a végén pedig "fény ölelte körül". (Érdekesség, hogy a görögben maga a két szó: teleutan - halál és teleisthai - beavatás szó igen közel áll egymáshoz.)
Perszephóné és Demeter különleges helyet foglal el az Orphikus misztériumokban. A történet szerint Rhea, az Istenek Anyja elrendelte, hogy Zeusz jöjjön el hozzá kígyó alakjában
Mukhoszába, a Phanes (Elsõdleges Isten) és az Éjszaka Három Istennõjének Titkos Barlangjába. "Kígyóvá változott, mire Zeusz is kígyó alakot öltött, és megkötötte Demetert Héraklészi
Csomóval, majd közösült vele. Ez az egyesülés látható Hermész Pálcáján." (Aténagórasz) Demeter Rhea és Zeusz ölelésébõl származott (Zeusz pedig Kronosz, az Idõ és Rhea, az Ár közös gyermeke). Rhea elrendelte Zeusznak és Demeternek, hogy egyesüljenek kígyó alakban ebben a
barlangban, és így született Perszephóné. Demeter elrejtette leányát a barlangban, majd Rhea ismét rávette Zeuszt, hogy kígyó alakot öltsön, és egyesüljön saját lányával. Ebbõl a nászból szülte Dionüszoszt. Zeusz három párja a Szûz, az Anya és a Vénség. Mivel Zeusz ebben a négyességben a Levegõ,
Perszephóné a Víz, Demeter pedig a Föld, Empedoklész Rheát ezért a Tûzhöz kapcsolja. Rhea, mint a Természet Istennõje, a változások okozója (háromszor rendelte el Zeusznak az isteni
egyesülést), és Heraklitosztól kezdve (i. e. 5. század) minden filozófus, mágus és alkimista a tüzet tekintette a változások okának. Így alakul ki az újabb négyesség: Zeusz, az Égatya fent és Demeter, a Földanya lent, egyik oldalon Perszephóné az Abyss Szüze, másik oldalon pedig Rhea, a Mennyei Vénség.
Perszephóné triádjában Demetert és Rheát a Kisebb Misztériumok részeként ünnepelték Eleusziszban, mely Anthesteriôn-kor zajlott, a "Virágok Havában", a tavaszi napéjegyenlõség idején. Perszephóné Demeterrel és Hekatéval alkotva másik triádot a (Nagyobb) Eleusziszi Misztériumok fõszereplõi voltak (mivel Hekaté volt az, aki megtagadta a Szûz visszatérését). Hekatét (akárcsak Rheát) a Tûzhöz lehet kapcsolni, és a Természet Istennõjének képében gyakran azonosították is Rheával. Az isteni gyermek, Dionüszosz felülemelkedett Zeuszon, és az Olümposz ötödik uralkodójává
vált. Különösen az Orphikus hagyományokban tisztelték. Ezért õ az Ötödik Elem, a Kvintesszencia, mely egyesíti a négy elemet magában. Empedoklész Perszephónét Nesztiszként említi, aki valószínûleg indo-európai istenség volt még a görög idõk elõtt, és késõbb is ezen a néven ismerték õt Szicíliában és Dél-Itáliában. Szimpliciusz a naein szóból származtatja a nevét, melynek jelentése: áradni, de valószínûleg más, rejtett értelme is volt a névnek. Nestis ugyanis böjtöt is jelent, és Nesteia a Perszephóné tiszteletére tartott böjt ünnepe volt.
Mikor Perszephónét elrabolták, a Föld csupasszá vált, és minden halandó Demeterrel együtt böjtölni kezdett. Perszephóné sem fogyasztott az Alvilágban mást, csak gránátalma magokat. A böjtölés a táplálás ellentéte. Ezért
Nestis istennõ ugyanígy a Vízhez kapcsolódik, egyszerre jelentve a bõséget és a böjtöt, az ünnepet és az éhezést.
Valószínûleg nincs etimológiai kapcsolat Nesztisz, és az egyiptomi Nephtisz istennõ, a halottak védelmezõje között, de Plutarkosz szerint "Nephtisz az, aki a Föld alatt van és láthatatlan, Ízisz pedig a Föld felett van, és látható." Õk szimbolizálják az életet és a halált, és Könnyezõ
Istennõknek nevezték õket. Akár Demeter és Perszephóné, Ízisz és Nephtisz is a keletkezést és a szétolvadást jelképezi.
Mint ahogy Perszephóné Hádész hitvese, úgy Nephtisz Typhon-é, akit Hádésszal azonosítanak. Mint ahogy Perszephóné is közösült Zeusszal, és megszülte Dionüszoszt, úgy egyesült Nephtisz is titokban Ozirisszal, és megszülte Anubiszt, aki, akárcsak Dionüszosz, a határok felett uralkodik, melyek a Föld és az Abyss között húzódnak. Továbbá mindkettõt nevelõszülõk
nevelték fel. Bár Nephtiszt Véglegességnek (Teleute) is nevezik, mely név a halállal hozza õt kapcsolatba,
Plutarkosz elmagyarázza, hogy ez a név azt is jelenti, hogy Õ uralkodik az anyag legalacsonyabb megjelenési formáin (eskhata mere tes hules). Házassága Typhonnal, a pusztító hatalommal (he phthartike dunamis) azt okozza, hogy minden növény és állat, még a Föld és a Tenger is elszenvedi a feloldódást és a pusztulást. Mikor azonban titokban Ozirisszel egyesül, a termékeny, megtartó hatalommal (he gonimos kai sôterios dunmais), utóduk képessé válik arra, hogy túlélje a teljes feloldódást, mivel Ízisz táplálja és védi õt. Ez Dionüszosz Misztériumainak rejtett értelme. Plutarkosz Nephtiszt a továbbiakban Aphroditéhoz hasonlítja, aki szintén kapcsolódik mind Perszephónéhoz, mind a Víz elemhez. A Pitagóreusok szerint két Aphrodité létezik: egy a Mennyekben, egy pedig az Alvilágban. Ezért nevezik õt Melaina-nak (A Fekete), Epitumbidia-nak (Sírok Feletti), Tumborukhos-nak (Sírásó) és Pasiphaessa-nak (Messze Fénylõ). Így kapcsolódik a Holdhoz és az Alvilág Királynõjéhez. Benne egyesül Szerelem és Halál.
Aphrodité az Óceánból született, neve pedig az aphros szóból származik (hab, tajték). Anaduomene-nek is hívják (Tengerbõl Felmerülõ), és Pelagia-nak (Tengerbõl Való). Hésziod
története az istennõ születésérõl közismert. Más mítoszok szerint Aphrodité Ókeanosz leánya, vagy Zeuszé és Diône-é, aki szintén Víz istennõ. Azt tartják, hogy az Õstojásból emelkedett ki, mely a sós tengeren lebegett. Annak kapcsán is azonosítható a Vízzel, mivel az õ ajándéka az egyesülés. Maga a Sós Tenger a Pitagóreusok szerint Kronosz könnyeibõl támadt, Empedoklész pedig a Vizet azonosította Perszephóné könnyeivel, melyek feloldják a gyászt, és elhozzák az
újjászületést. A sót a bölcsességgel hozták kapcsolatba, de a keserûséggel is, mely szintén a gyász és a csalódottság keserû könnyeire utal, melyeket át lehet alakítani éles ésszé és metszõ bölcsességgé. A só megõrzi mindazt, amit érdemes megõrizni. A Sós Tenger, melybõl Aphrodité született, az új élet forrása, az újjászületés sós méhe. Alkímiai szempontból a Tenger az újjászületés edénye, mert a Só a Világlélek (Anima Mundi) szikrája. Ez a Spirituális Só az összekötõ erõ az ellentétes Föld és Víz között. Egyfelõl, a Tengervíz (Aqua
Pontica) a kaotikus õsanyag, másfelõl megtisztulván Kitartó Vízzé válik (Aqua Permanens), mely õrzi a Bölcsesség Sóját (Sal Sapientiae), és az Újjászületés Elixírjét. Hésziod Theogónia c. írásában (i. e. 700 körül) azt írta: "Elõször a Káosz keletkezett, de utána a bõkeblû Gaia." Késõbb a sztoikusok Phereküdésznek kezdték tulajdontani azt a nézetet,
miszerint a Káosz is vizes lényegû, és a kheisthai (áradni) szóból származtatták. Az Õskáoszt mindenképp Víz elemûnek tekintették, mivel kevert, zavaros és formátlan. A pitagóreus
Alkman (i. e. 600 körül) szerint kezdetben csak a vonások nélküli Víztömeg létezett. Az Orphikus teológia az elsõ istenekként Ókeanoszt és Tétiszt nevezte meg, kapcsolatba hozva õket az Abyss-szal (édes, földalatti tenger), és Tiamattal (keserû, sós tenger). Így a Víz (Chaos) létrejötte megelõzte a Földét (Gaia), mely anyagot adott formájának. Mivel az elemi Föld Hûvös és Száraz, ezért túl kietlen és terméketlen arra, hogy életet hordozzon, míg a Víz termékennyé nem teszi. Így születik meg az Õsmocsár képzete. Phereküdész kozmogóniája szerint az élõ Föld akkor keletkezik, amikor Zeusz és Khthonie (Õ a Föld Alatt) összeházasodik, és esküvõjük harmadik napján a Lefátyolozás napján (Anakalupteria), Zeusz, a kézmûves szõ egy gondosan kidolgozott, tarka köpönyeget (pepoikilmenon Pharos), melyet Khthonie-nek ad ajándékba. A köpeny díszei között szerepel a szárazföld és a tenger, a folyók és a fák, a hegyek és a mezõk, mindaz, ami a Föld és az Óceánok
kincse. Mikor Khthonie, az Alvilág Királynõje maga köré kanyarította a köpenyt, Gaiává vált, a Földanyává. Ezért mondják az orphikus költemények, hogy a Föld Perszephóné Köpenye. A köpenyt, miután leterítették vele a nászágyat, az Istennõ Életfájára akasztották, és így azzá a burokká vált, mely körülveszi a világot.

A LevegõTűzpsychicair.gif

A levegõ Nedves és Meleg. Arisztotelész meghatározásában a Meleg a szétválasztó Hatalom. Ezt
azzal indokolja, hogy minden dolog a magához hasonlóval akar egyesülni, és ezért a különbözõ dolgok szétválasztódnak egymástól. (Épp ezért a Meleg ellentéte, a Hûvös egyesíti a különbözõ jellegû dolgokat.) A Hûvös és a Meleg a Szerelem és a Küzdelem (Philia és Neikos) két Hatalma, amik Aphroditéhez és Árészhoz tartoznak, és Empedoklész szerint a kozmosz változásainak
legfõbb okozói. Ez a két aktív Hatalom, a Hûvös nõiességet ad a Földnek és a Víznek, a Meleg pedig férfiasságot a Levegõnek és a Tûznek.
Minekutána a Meleg a szétválasztás Hatalma, ez okozza a formák különbözõségét, megkülönböztetését és fejlõdését. Elkülönítést és ellentétet eredményez, és ezzel megadja a
ciklikus mozgást az ellenkezõ jellegek között. A Meleg kiáradó, kifelé irányuló és energikus hatásokat eredményez; vagyis minden változás okozója. Fõ személyiségjegyei a megkülönböztetési, elemzõ és ítélõ képesség, ezért az igazsághoz, a becsületességhez és a kritikus gondolkodáshoz fûzõdik. A Meleg Minõség tehetséget ad, célirányosságot, autoritást, vezetõi képességeket. Erõs, energikus, döntõképes, tudatos. Ugyanakkor a szétválasztási készsége megnyilvánulhat önzõségben, intoleranciában, elidegenedésben, ítélkezésben, akaratosságban és dominanciában is.
A Levegõben a Nedves Hatalom dominál, bár a Meleg sokkal aktívabb. A Nedves a rugalmasságot adja, és mivel a Meleg különböztetést hoz, ezért a Levegõ nem más, mint a
formák aktív változása (transzformáció). A Levegõ az intellektus, a gondolkodás és a tudás. Ezért a Tarot-ban a Kardok kapcsolódnak hozzá.Empedoklész Zeuszt kapcsolta a Levegõ elemhez. Zeusz eredetileg viharistenség volt, és ebbõl
fakadóan fûzõdött a kavargó levegõhöz. Az õ ajándéka a termékeny esõ, a Levegõbõl fakadó Nedvesség. Zeusz alakváltó képességérõl is ismert (transzformáció), és felmutatja mindazokat a tulajdonságokat, melyeket a Levegõhöz párosítottunk korábban. Empedoklész rendszerében Zeusz és Héra, az Olümposz uralkodói a Levegõhöz és a Földhöz, mint két ellentétes elemhez tartozik, Hádész és Perszephóné pedig, mint az Alvilág uralkodói a Tûzhöz és a Vízhez. Zeusz és Héra reprezentálja a Mennyek és a Föld házasságát.
Egyiptomban hasonló jellegû ideákat találhatunk: Ozirisz
és Ízisz, a Nílus és Egyiptom Földje, mint a Nedves és a
Száraz egyesülésében. Zeusz és Héra párosítása is a Nedves
és a Száraz kapocsára épül. Másodlagosan azonban a
Levegõ és a Föld Meleg és Hûvös, mely függetlenít és
egyesít, ebbõl fakad az élet magva.
A továbbiakban is az egyiptomi mítoszokra támaszkodva észrevehetjük, hogy Ozirisz Nephtisszel egyesült, aki azután megszülte Anubiszt, akit nevelõanyja, Ízisz nevelt fel. Az
orphikus misztériumokban Zeusz Perszephónét termékenyítette meg, és ebbõl az egyesülésbõl született Dionüszosz, akit szintén dajkák neveltek fel, nem saját anyja. Mindkét mítosz a Levegõ és a Víz egyesülésérõl szól, hogy megteremtse az istent, aki egyaránt otthon van a Mennyekben és az Alvilágban. Ugyanakkor Hérát magát is kapcsolatba hozták a Levegõ elemmel, méghozzá egy szójáték révén. Mivel a "H" betût a görög nyelv nem ismeri, ezért a görög "Hera" és "Aer"
egymás anagrammái: ERA és AER. Természetesen ez a megfeleltetés abból fakad, hogy Héra az égisten felesége (bár õ maga nem égistennõ).
További zavart okozhat, hogy Empedoklész idejében az aither szó jelentette általában a levegõt, az aer-t inkább a nedves, ködös légre használták. Késõbb azonban az aer lett a gyakorlatban használt szó, az aither ellenben a ragyogó,
fényes eget jelentette a felhõk felett. Ezért egyre inkább a Tûzhöz kezdték kapcsolni, és nem a Levegõhöz. Mikor Platón kifejlesztette az ötödik elem képzetét (Kvintesszencia,
Szellem, Éter), akkor ezt kezdték el aithernek hívni. Továbbá, bár Arisztotelész az Aer-t Melegnek határozta meg, a sztoikus
filozófusok Hûvösnek. Ily módon a hûvös, alsó levegõt ellentétbe lehet állítani a tüzes, felsõ Aither-rel, és így Héra kapcsolódhat a földi Aer-hez (mely Hûvös és nõies), szemben Zeusszal, aki az Aither-hez (mely Meleg és férfias). (Tegyük még hozzá, hogy a sztoikus séma szerint Hádész kapcsolódik a Földhöz.)


Dionüszoszt, Zeusz fiát Proklusz kapcsolta a Levegõhöz (aki i. sz. 5. században élt pogány filozófus volt). Elméletének alapja a következõ: a Misztériumok és a Pitagóreuszi Tradíció fõ
istenségei Dionüszosz, valamint Perszephóné, Demeter és Hekaté istennõ-hármassága. Demeter a Föld, Perszephóné a Víz, Hekaté pedig a Tûz, ezért Dionüszosznak marad a Levegõ. Plutarkosz ugyancsak Dionüszoszt teszi a Levegõ urának Ozirisszel együtt, míg Íziszt a Földhöz, Nephtiszt a Vízhez, Typhont (Set) pedig a Tûzhöz kapcsolja. Dionüszosz és Zeusz kapcsolódása a Levegõhöz zavaró lehet, ennek feloldása azonban egyszerû: Dionüszosz, aki felülmúlta isteni
apját, a "Felsõbb Zeusz", vagyis az Aither, az ötödik elem.
A görög filozófia alapgondolata, hogy az Ellentétek Összekapcsolódásához szükség van egy közbülsõ faktorra, ez a Levegõ, mely egyesíti a Tüzet és a Vizet. Ez az alkímiai folyamatok legfõbb kulcsa. Mivel a Meleg közös a Levegõben és a Tûzben, a Nedvesség pedig közös a Levegõben és a Vízben, ezért gyakorlatilag hidat formál közöttük. (Korábban már kifejtésre került ez az emanáció az IOUE szó kapcsán.)
A Pitagóreuszi Tradícióban a Harmonia szükségeltetik az egymástól különbözõ dolgok egyesítéséhez. (A mítosz szerint Harmonia Árész és Aphrodité leánya, és a Derveni Papirusz,
egy orphikus irat szerint Zeusz, az isteni Aer által került Harmonia a kozmoszba.) Vizsgáljuk meg a Levegõ Nedves jellegét is kicsit közelebbrõl! A Nedvesség a Vízzel kapcsolja
össze a Levegõt. De mivel a Levegõ "felfelé" a Melegen keresztül a Tûzzel kapcsolódik, "lefelé" pedig a Vízen és a Hûvösön keresztül a Földdel, ezért a platonikus fogalmak szerint a Nedves elem egyesíti a Formát (Tûz) és az Elsõdleges Anyagot (Föld). Ezért az alkimisták a Nedveset a Természet Termékenységének nevezik, mivel kapcsolatot teremt a Fény és az Anyag között (fény és árnyék, ég és föld). Továbbá, a Nap, a Hold és a Föld a Tûzhöz, a Nedvességhez és a
Földhöz kapcsolódik. A Hold középen a közvetítõ, mert letükrözi a Nap fényét a Földre.
Ugyanezt a három fõ princípiumot találjuk meg Anaximander kozmogóniájában (i. e. 6. század), neki tulajdonítják az ellentétes hatalmak (Meleg és Hûvös, Nedves és Száraz) felfedezését. Filozófiája szerint a kezdetben a Korlátok Nélküli (Prima Materia) létrehozta a Gonimon-t (Alkotó Erõ), mely megteremtette az ellentéteket. A Meleg elemek a Tûz és a Levegõ (mennyek és égbolt), a Hûvösek a Víz és a Föld (tenger és szárazföld). A Meleg és a Hûvös egyesülése adott
azután életet minden élõlénynek. Az Orphikus verzióban Erosz (Szerelem) az, aki egyesíti az Eget és a Földet, hogy megteremtse az Isteneket és a halandókat. Alkímiai terminusokban gondolkodva a Levegõhöz tartozik a Higany, amely egyesíti a Ként (a tüzes princípiumot) és a Sót (a földes princípiumot). A Higany (Spiritus, szellem) tehát összekapcsolja a Sót (Corpus, test) és a Ként (Anima, lélek). A Higany a közvetítõ elem, és mint Mercury, azaz Merkúr isten, hírvivõ a Mennyek és a Föld között. Mint az utazók kalauza, õ a
Közvetítõ (Hermeneus) és a Határok Átlépõje, aki áthidalja a különbségeket; õ a Szellemi Kalauz (Psychopompos).
A Levegõ és a lélek kapcsolatát sok nyelv is tükrözi: pl. a görög psyche (psukhe), aura és pneuma, a latin spiritus, anima és animus mind elsõdlegesen a légzésre, vagy a szélre utal,
másodlagosan azonban a lélekre. A héberben a ruach és a szanszkritban a prána mind kettõs értelemmel bír. A görög tradícióban Anaximenész (i. e. 6. század) az Aer-t tekintette Arkhé- nak, minden dolog elsõdleges õsprincípiumának, és azt mondta, hogy a Levegõ a lélegzet és a lélek, ezért az élet, az érzékelés és a reakciók alap összetevõje. A pitagóreus Apollóniai Diogenész (i. e. 5. század) a lelket a Meleg Levegõvel azonosította, és azt mondta, hogy "az emberek és a többi állat a levegõ belégzése lévén él, ezért ez hozza számukra a lelket és az intelligenciát".
Empedoklész rendszerére visszatérve a Lélegzet-Lélek vagy Szellem (Psukhe), mint Levegõ egyesíti a testet (Sôma) a Mozgás Princípiumával (Kinetike). Ugyanakkor Pitagóraszt tartják ama elképzelés atyjának, hogy a Lélegzet-Lélek a Harmonia, mint az ellentétek egyesülése.
Prométheusz kiemelte az emberi testeket a Földbõl és a Vízbõl, és átadta nekik az égi Tüzet, azonban nem váltak teljessé addig, míg Athéna Levegõt nem fújt beléjük. Az ókori görög bölcsek a lelket gyakran három részre osztották, az elképzelés szintén Pitagórasztól ered. Bár jelentõs különbségek
vannak az osztályozásban és a terminológiában, ez a három rész általánosságban véve a következõ:
1. Elme vagy Intellektus (Nous),
2. Élénk Lélek (Thumos), és
3. Tápláló (Vegetatív) Lélek (Epithumia).
Az Élénk Lélek felelõs az érzelmekért és az érzékelésért, a Tápláló Lélek az élet forrását adja az élettelen anyagnak. Az Élénk Lélek adja a bátorságot, a véleményt és a lélek erejét, magában foglalja az "irracionális akaratot" vagy "állati akaratot", mivel ezen osztozunk az összes állattal (de a növényekkel nem). Ellenben a Tápláló Lelken minden élõlénnyel osztozunk. A görög tradícióban az Élénk Lelket gyakran halandónak gondolták, akár a testet (de az Elmét
halhatatlannak tekintették).
A neoplatonikus eszmékben feltûnik a Lélek Jármûve. A Lélek minden egyes részének van egy "jármûve" (okhema), illetve teste, vagyis a fizikai testhez (Föld és Víz) két finomtest járul: a légies test (Levegõ) és a sugárzó test (Tûz). A Szellemet (Pneuma) a szellemtest hordozza (soma pneumatikon, okhema pneuma), vagy a légies test (melyet helytelenül azonosítanak a nyugati terminológiában az éter- vagy asztráltesttel). Vagyis a légies test közvetíti a magasabb lélek hatalmát a test felé, és viszont, ez felelõs az öt érzékszervért, irányítja az automatikus
mozgásokat, vagyis szorosan összefügg az idegrendszerrel. Az Élénk Lélek a Phrenes-hez kapcsolódik (jelentése kb. mellkas), mely a tüdõre és a szívre utal, tehát amikor szerelmet,
haragot vagy félelmet érzünk, akkor ezt a Phrenes- szel érezzük. A Szellemet a lélek egyensúlyának tekintették, a "belsõ napnak", mely uralja a lélek többi részét. A szellemi test
beolvasztja magába a Pneumá-t a Napból, és továbbítja a fizikai testnek, ez az egyén aktív energiája. Ezért olyan fontosan a légzõgyakorlatok az egyes mágikus kultúrákban, melyeket már a káldeus mágusok is alkalmaztak




A pitagóreusok szerint létezik a kozmosz isteni lélegzése, és ennek ciklikussága folytán a Korlátok Nélküli Világlélek Korláttal telítõdik, ezért megteremtõdnek a számok és a
Meghatározó Idõ (Khronos). Vagyis a kozmosz rendje a Levegõbõl ered, mivel ez az elem választja el a dolgokat, és ezáltal megteremti a megkülönböztetést, vagyis Korlátot tesz a
Korlátok Nélkülibe. Ugyanakkor azonban, bár a Levegõ egyénekre bontja szét az egységet, egyúttal egyesíti is õket egy magasabb, spirituális egységben.
Anaximenész (aki a Levegõt tekintette Arkhénak), ezt az elemet az Istenek Atyjának hívta, és azt mondta: "Mint ahogyan Lélegzet- Lelkünk (Psukhe) hordozza a Levegõt (Aer), hogy kormányozzon minket, úgy a Szellem-Lélegzet (Pneuma) és a Levegõ (Aer) felöleli az egész kozmoszt." Azaz, a Világlélek Szellem-Lélegzete kormányozza a kozmoszt. Ugyanerre mutat rá Empedoklész is, amikor azt mondja Zeuszról: "Õ a Szellem-Elme (Phren), szent és kimondhatatlan, és csak a Szellem-Elme az, mely keresztül tud hasítani a kozmoszon gyors gondolataival." (Vegyük észre, hogy a Szellem-Elme, Phren a Phrenes, Mellkas szógyöke.)
Anaximander kozmogóniájában már láthattuk a Levegõt, amelybõl minden keletkezett.
Anaxamenész (i. e. 6. század) szintén azt tartotta, hogy a Levegõ hozta létre a Vizet és a Földet (Õsmocsár) besûrûsödéssel, a Tüzet pedig ritkulással. Bibloszi Philó (i. sz. 64-140) lefordította a "Föníciai Történelem" címû írást, melyet valószínûleg még a trójai háborúk elõtt írtak, és egyiptomi kéziratokon alapult, melyeket pedig Thot istentõl származtattak. Az ebben az írásban található mítosz szerint kezdetben volt az Elsõdleges Szél, a köd és a sötétség lehelete (Aer); és volt a Môt, Erebusz mocsaras káosza (khaos tholeron Erebôdes), a formátlan Elsõdleges Sár. Az Elsõdleges Szél megtermékenyítette önmagát, és Vággyá vált (Pothos). A Sárból lett a Kozmikus Tojás (ugyanúgy, mint az orphikus kozmogóniákban), és amikor a Vágy felnyitotta a Kozmikus
Tojást, így született a kozmosz, és szétválasztódtak az elemek.Eudémusz (i. e. 4. század) szerint a föníciaiak, akik Szidonban éltek, szintén úgy tartották, hogy az univerzum Levegõbõl keletkezett. Kezdetben volt az Idõ (Khronos), a Vágy (Pothos) és a Köd (Omikhle). A Vágy és a Köd egyesült, és életet adtak az Aer-nek és az Aurá-nak (Mozgó Levegõ).



A tűz
Tűzpsychicfire.giftrine.jpg 

Az ókori görögök megkülönböztették a Pusztító (Aidelon)
Tüzet, melyet Hádészhoz kapcsoltak, a Kreatív Tûztõl, mely
Héphaisztoszhoz tartozik, az Isteni Kovácshoz. Az orphikus
kozmogóniában az Isteni Kézmûves a Kozmikus Tojásból
születik, vagy annak felnyitásáért felelõs. Ugyanúgy az indiai
tradícióban Kâla Kézmûves a Nap, az Arany Embrió, aki
megtartja a Földet, a Tengert és az Eget (Föld, Víz, Levegõ).
Héphaisztosz nevét gyakran használták a Tûz szinonimájaként
is. Platón úgy magyarázza, hogy Héphaisztosz neve
Phaisztosznak, a Fény Urának nevébõl ered (Phaeos Histora).
Többen feltételezik, hogy az alkímia eredete a kovácsok õsi mûvészetében gyökerezik, mely ötvözte a vallást, a mágiát és a fémmegmunkálást. A görög hagyományokban a Daktuloi
(Dactyls), a Telkhines (Telchines) és a Kabeiroi (Cabiri) mágikus munkát végzõ isteni kovácsok, mind az alvilágból érkeznek, hogy segítsenek Rheának, a Nagy Anyának. A Daktuloi-ról (Ujjak) azt tartják, hogy közülük a jobbkezesek kovácsok, a balkezesek pedig mágusok (goetes). A
Telkhines szintén mágus-kovácsok, akik a Tartaroszban születtek. A Kabeiroi képzettek voltak a meteorok tudományában és az alkímiában, és Orpheusznak adtak hasznos tanácsokat. Õket Hephaistoi-nak is nevezték, mert olyan kovácsok voltak, akik Kabeirosztól és Kabeririától
származnak, éppúgy, mint Héphaisztosz és Hekaté. Kettõrõl közülük azt tartják, hogy egy tüzet sarjadzó sziklán állnak Lemnoszon (Héphaisztosz szigetén) villámokat suhogtatva, és közben szikrákat szórnak a szemükbõl.
Visszatérve az alkímiához, a fém Tûzben keletkezik a Föld Méhében. Mivel Hekaté a Tüzes Anyaméh, aki feltölti az anyagot spirituális energiával, a neve Természet (Phusis). Az alkimisták összekötik a Földet és a Napot, mivel a Tûz, mely a Föld közepébõl jön, az alkímiai transzformáció kulcsa, a Természet Méhének Belsõ Hõje. Mivel - mint késõbb látni fogjuk - Hádész uralja az újjászületést a Halálmisztériumok révén, Héphaisztosz szintén uralja az Alkímián keresztül az
Anyaméhben (tûz általi beavatások). Hádész pusztító és Héphaisztosz Teremtõ Tüzéhez hozzá kell még vennünk Hesztia Megtartó Tüzét. A Hestia szó egyszerre jelenti magát a házitûzhelyet, és a házitûzhely istennõjét. (Mint ahogy Hádész a Holtak Földje és a Föld Ura, valamint Héphaisztosz a Kovácsmûhely Tüze éppúgy, mint annak Mestere.) 

A házitûzhely szent volt a görög hagyományokban, és mind a házaknak, mind a templomoknak, sõt a városoknakis Szent Tûzhely állt a közepükön. 

Hesztia volt az egyetlen a Régi Istenségek közül, aki nem
vesztette el helyét az Olümposzon, mikor Zeusz került hatalomra, és úgy tisztelték, mint az elsõt a tizenkét olümposzi közül. Késõbb, mikor Dionüszosz alászállt az Olümposzra, Hesztia átadta neki a helyét a Tizenkettek között, de megõrizte tiszteletét az Égi Középpontban, és még maguk az Olümposzi istenek is mindenekelõtt hódoltak neki.
A Központi Tüzet tehát a házitûzhely tüzéhez is kapcsolták, és már az i. e. 5. században is a Földet Kozmikus Tûzhelynek nevezték (tou Kosmou he Hestia). Hesztia központi szerepét
Platón ismerte fel, aki úgy magyarázta, hogy Hesztia nevének jelentése "a dolgok esszenciája" (Essia = Ousia). A neoplatonista Philolausz pedig így írt: "Az elsõ dolog neve, ami
harmonizálódik, az Egyetlen a szféra közepén: Hesztia". A tûzhelyet egy kocka, a geometrikus harmónia szimbóluma közepén helyezte el. Mindenesetre érdekes, hogy virágfüzérekkel díszített kockákat (Gulloi) Hekaté tiszteletére hordoztak körül bizonyos ünnepeken.
Egy jelentõs alkímiai szöveg, a Turba Philosophorum (A Filozófusok Gyûlése) a Földet tojáshoz hasonlítja. 

A Héj maga a Föld, a Fehérje a Víz a Föld alatt (Abyss vizei), a Sárgája a Központi Tûz, a Mag pedig a Nap pontja (Punctus Solis) a legközepén. A pitagóreuszi és orphikus
nézeteket a világtojásról késõbb számtalan egyiptomi és iszlám alkimista is átvette. Empedoklész Hádészt köti a Tûz elemhez, és Perszephónét a Vízhez. Titkos házasságuk teszi
õket az Alvilág Királyává és Királynõjévé, egyesülésük pedig az ellentétek alkímiai mennyegzõje. Hádész a Központi Tûz Ura, Perszephóné pedig az Oldás Úrnõje. Zeusz és Héra a
Teremtõk (akik felelõsek a termékenységért és a születésért), Hádész és Perszephóné pedig a Pusztítók (akik a halál felett uralkodnak, és ezért éppúgy részesei az újjászületésnek). Platón azt írta Perszephónéról: "Hádész, ki bölcs, nõül veszi Õt, ki bölcs." Hozzáteszi még, hogy bár Hádész nevét általában a Láthatatlanból (Aeides) származtatják, valójában a Minden Nemes Dolgok Tudására (Eidenai) utal.
Hádész és Perszephóné házassága megfelel Typhon (Set) és Nephtisz egyesülésének az egyiptomi mitológiában, mint ahogy Plutarkosz magyarázza. Typhon a perszelõ Nap, a rombolás, káosz és a különbség. Zeusz legyõzte Typhont és a Tartaroszba dobta (Etna), ezért remeg és robajlik. Typhon hármasságot is alkot, melyben Ozirisz a Teremtõ, Ízisz a Fenntartó és
Typhon a Pusztító. Nephtisz a halál és az újjászületés felett uralkodik. Víz és Tûz egyesülése Héphaisztosznál is megjelenik, hiszen az õ hitvese Aphrodité, a tengerbõl született. Empedoklész szerint õk a világ elsõdleges teremtõi.
Tûz és Víz, a szétválasztás és az egyesülés Empedoklész tanítása szerint nem más, mint a Szerelem (Philotes) és a Küzdelem (Neikos), melyek a Kozmosz két elsõdleges ereje. Minden transzformáció ezek keveredésébõl (Krasis) és szétválasztódásából (Ekhthros) származik. A Szerelem és a Küzdelem a mágia alapvetõ lényegét is adják (szimpátia és antipátia). Ugyanezeket az elveket alkalmazták késõbb a növényi mágiában is.
Pitagóraszról azt is tartják, hogy találkozott Zoroaszterrel, de ez eléggé valószínûtlen (Zoroaszter sokkal korábban élt), de azt biztosan tudjuk róla, hogy egy káldeus mágus tanítványa volt. Ezért érdemes az ide vonatkozó káldeai tanításokat is figyelembe venni.


Zoroaszter azt tanította, hogy két fõ princípium létezik, melyek a Daimones - Isteni Létezõk vagy Hatalmak; egyikük Mennyei
(Ouranion), és az Apához, a Tûzhöz, a Fényhez (Phôs), a Meleghez, a Szárazsághoz, a Könnyûséghez és a Gyorsasághoz kapcsolódik. Másikuk Földi (Chthonion), és hozzá tartozik az Anya, a Víz, a Sötétség (Skotos), a Hûvösség, a Nedvesség, a Nehézség és a Lassúság.  Pitagórasz tanításai szerint - mindezt leegyszerûsített változatban tartalmazva - a Kozmosz és harmóniája a Férfias és a Nõies egyesülésébõl keletkezett, mivel mindkettõ szükségszerû, egyikük sem jó, sem gonosz (ellentétben a zoroasztrikus, gnosztikus és hasonló
hagyományokkal). 

Ez a nézet már sokkal inkább alkimista jellegû: a Fényre és a Sötétségre egyaránt szükség van, mert mindkettõ isteni eredetû. A Zoroasztrizmus tanításaiban a Fény és a Sötétség Köre az Idõn vagy a Téren belül foglal helyet, melyet Zurvan Istennel kapcsoltak össze. Ez a transzcendens Egység válik szét Fényre és Sötétre.
A Tûz általi megtisztulás és újjászületés a görög mágia fontos eleme volt. Dionüszoszt a Titánok hét részre vágták, megfõzték és megsütötték. Miután hat részt elfogyasztottak, Zeusz halálra
sújtotta õket villámával. Szemelé ekkor megitta azt az italt, melyet a hetedik részbõl készítettek, terhes lett Dionüszosszal, és újból a világra szülte õt. Aszklépiosz, a Gyógyító kétszer is tisztult Tûz által. Mikor Koronisz Apollótól terhes lett vele, másik szeretõt engedett magához, és Apolló ezért halálra sújtotta õt nyilaival, de miközben az Istennõ elégett a tûzben, az Isten kimentette a csecsemõ Aszklépoiszt anyjának méhébõl. (Koronisz a Varjú, a sötét, alvilági istennõ szintén
Perszephóné egyik aspektusa.) Késõbb Aszklépiosz egy embert visszahozott az Alvilágból, amiért Zeusz sújtotta õt villámaival, és ezzel Istenné tette.
A jól ismert Mitrasz Liturgiában is szerepel egy kései példa a halhatatlanság rituáléljára. A káldeus liturgiában a Spirituális Test megtisztítását a a Lélek Felemelkedése követi, õt
helyszínen át, melyek az öt elemet képviselik: szimbolikus eltemetés (Föld), feloldódás (Víz), Légzõgyakorlatok (Levegõ), a Nap sugarainak megmászása (Tûz), és a halhatatlanság elérése (Kvintesszencia).
Korábban már esett szó az Alvilág négy folyójáról, melyek a négy elemhez tartoznak. A Pyriphelegethôn, a Tûz Folyója párja a Côcytus-nak, a Könnyek Folyójának. A vulkánok krátere tûzfolyamokkal telt (Tûz és Víz egyesülése). A görögök általában minden vulkánikus krátert a hatalom és a mágia helyének tartottak, mert ezek az Alvilág lejáratai. Héphaisztosznak ezért égettek gyakran füstölõket a vulkánok krátereinek szájánál és a barlangokban.
A görög Crater szó keverõedényre utal, különösen arra, melyben vizet kevernek össze borral, hogy megigyák. Hellénész nagy szimbolikus jelentõséget tulajdonított a bor és a víz (Tûz és Víz) helyes keverékének (krasis). Ez az egyensúly központi képe, a az arányosság és a harmónia. A hellenisztikus rituálékban az oltár tüzében megforgatott, izzó vasat mártottak egy tál vízbe, hogy Szentelt Vizet (Hudôr Theion) nyerjenek. A kráter az orphikus misztériumokban is fontos

szerepet kapott, és egy orphikus versben (melyet a pitagóreus Zopürosz írt) Orfeusz egy Vizes Kráteren keresztül ereszkedik le a Tüzes Alvilágba. Ott a mélyben a tûzfolyamok egymásba
torkollanak a kráter legalján, és a Kráter így a Megpróbáltatások színhelyévé válik, ahol a Tûz szétválasztja az igazat a hamistól.
A hagyomány szerint Empedoklész utolsó földi inkarnációját úgy végezte, hogy beleugrott az Etna kráterébe. Szicíliai Diodórusz azt írta róla: "Te, Empedoklész, megtisztítottad tested az Élõ Lángokkal és Tüzet iszol a Halhatatlan Kráterbõl." Empedoklész nyilvánvalóan Hekaté mágiájának beavatottja volt, aki a rituális megtisztulást nyújtotta számára. A legenda szerint Hekaté misztériumát maga Orpheusz alapította. Különös, hogy miután Empedoklész eltûnt a vulkán szájában, egy bronz szandál maradt utána, melyet Hekaté és követõi közismert jelképeként tartottak számon. A bronz az Alvilágot szimbolizálta, és Hekaté megidézéséhez is használatos volt. A bronzszandált mágusok is viselték annak szimbólumaként, hogy képesek alászállni a Tartaroszba, ezt a jelet adta az Istennõ beavatottjainak. Hekatét továbbá bronzból
készült gongokkal is szólították, és uralma alá tartozott minden bronzból készült vágószerszám, mivel a bronz a teliholdat is jelképezte. Empedoklész mellékneve pedig a "Bronzlábú" volt.
A bronz a kovácsok alkímiájához is kapcsolódik, pl. Héphaisztoszhoz, akinek a mitológia szerint torz volt az egyik lába, mint ahogy a gnómok is torz alakkal születtek, akik a fémet hozták fel a Földanya Méhébõl. A korábban említett máguskovácsok mind törpék. A Kabeiroi másik elnevezése Rákok volt (Karkinoi), jellegzetes járásuk miatt, és még a fû is meggyulladt alattuk, mikor mágikus táncukat járták. Hekatét Szamárlábúnak nevezték. Empedoklész, az egyszandálú
(Monosandalos) tehát mindkét világban élt tovább.



Föld
Tűzpsychicearth.gif
A korábbiakban láthattuk, hogy a Föld Minõsége száraz és hûvös, melyben a száraz minõség
dominál. Arisztotelész megmagyarázza, hogy a száraz Hatalom adja az alakoknak a formát, a szilárd struktúrát. Ezért a száraz Minõséget nevezhetjük Formának. Pszichológiailag a száraz megfeleltethetõ a makacsságnak, a céltudatosságnak, a függõségnek, a gyakorlatiasságnak és a fennhatóságnak. Szilárdsága miatt a száraz Hatalom érzéketlen, rugalmatlan, parancsoló, vitatkozó, uralkodó és szigorú.

A meleg Hatalom Arisztotelész szerint elválasztja a dolgokat (pl. desztilláció), ezért ellentéte a hûvös Hatalom egyesíti azokat. A hûvös összevegyítõ és szintetikus, pszichológiailag szeretõ, gondoskodó, elfogadó, tápláló, együttmûködõ és kreatív. Továbbmenve, a meleg Hatalom kiterjeszkedõ, míg a hûvös összehúzódó, ezért hozzá tartozik a koncentráció és a nyugalom. A hûvösség stabil és kitartó. Mindezekbõl következik, hogy a Föld a struktúrák gyökere (rugalmatlan szintézis), a materializáció, a fizikai világ, a kikristályosult energia. Az élõlények fizikai testét alkotja, melyet a többi elem tesz élõvé és mozgóvá. Az õszi napforduló és a téli napéjegyenlõség közötti idõszak kapcsolódik hozzá.

Empedoklész a Földet Héra istennõvel azonosította, akit "élettel telítõ"- nek (pheresbios) nevez, mely a Földistennõk hagyományos jelzõje volt (így Gaiának és Demeternek is). Azt várhatnánk, hogy Hádészt, az Alvilág urát is kapcsolatba lehetne hozni a földdel, de a görögöknél a Föld (Gaia, Khthôn), mind mítikus értelemben, mind nyelvtani szempontból nõnemû, és ezért sokkal jobban illeszthetõ hozzá Héra.

Késõbb a sztoikus filozófusok kapcsolták össze a Földet Hádésszal, Hérát pedig a Levegõvel (mivel az Égisten felesége), de ez sem igazán jó megoldás, lévén, hogy Diône, Zeusz elsõ felesége a valódi Égistennõ, neve is nem más, mint Zeusz nevének nõi formája.
Héra a stabil család és otthon védelmezõje, a család pedig a társadalom stabilitását szolgálja. Egyben termékenység istennõ is. Elsõsorban az emberek termékenységéért felelõs, de a Földanya arc is hozzá tartozik koncepciójához. Zeusz és Héra házassága a Levegõ és a Föld egyesülése, mely jellegzetes elemem az ókori mítoszoknak. Õk az Úr és az Úrnõ, mely görögül Herôs és Hera. Héra minden évben megújítja szüzességét azáltal, hogy megfürdik Kanathosz forrásában Nauplia-ban.

Plutarkhosz szerint Demeter Ízisszel azonosítható, aki Befogadó, Megtartó, Elosztó, Anyagi princípium, a Tápláló, a Föld és az Anyag, õ a Nemzés Helye és a Nemzés Minden Formájának Befogadója. Ily módon Ízisz és Ozirisz a Megõrzõ és a Teremtõ, mint Héra és Zeusz. Ízisz
Egyiptom termékeny földje, Ozirisz pedig a megtermékenyítõ Nílus (Szárazság és Nedvesség).
A Levegõ és a Tûz felfelé száll, a Víz lefelé, a Föld azonban mindezek alján stabilan nyugszik. Ezért a Tarot Pentákulumok (vagy Érmék) lapjai a Földhöz kapcsolódnak. A Föld az Egyesítés materiális hatása (Levegõ) a kreatív Impulzusra (Tûz) annak Tárgyával (Víz), mely Iove négy betûs szavában jut összegzésre: IOUE. Ez az emanáció mutatkozik meg a Tarot udvari lapjaiban, melyekben a Föld az Apródhoz (Hercegnõhöz) kapcsolódik. (Késõbb lesz még szó a Tarot és az
elemek kapcsáról, nemcsak az elemek tárgyalása közben, hanem külön fejezetet kívánunk szentelni a Pitagóreuszi Tarot-nak.) A Föld különlegessége abban a mítoszban is elõtûnik, melyben a három fivér, Zeusz, Poszeidón és Hádész megosztják a világot maguk között, miután legyõzték a Titánokat. Poszeidón válik a tengerek urává (Víz), Zeusz uralja az égboltot (Levegõ), Hádész birodalma pedig a Tartarosz lesz
(Tûz), de a Föld megoszlik mindhármuk között. A Föld elemet bõvebben még sokszor viszont fogjuk látni a többi elem tárgyalásánál. 


                                                                             Elemental Magic: Tűz víz föld levegő / Wind megfelelések Chart
                                                                             Az alkímiai Nagy Mű
                                                                             Csakrák rendszer, Képek és diagram








http://berkano.wicca.hu/


Négy őselem (tűz, föld, levegő víz) és a szabályos testek kapcsolata




Tetraéder a tűz jelképe.


A hexaéder (kocka) a föld szimbóluma.



Az oktaéder a levegő ideája



Ikozaéder a víz






A dodekaéder pedig a kozmosz.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése