2014. május 6., kedd

Energia, aura, csakra I.

Energia, aura, csakra I.


A SZÍNEK VILÁGA



A fény

A fény nemcsak egy titok és egy rejtély, hanem egy olyan jelenség, amely nélkülözhetetlen életünkben. A hidrogén kivételével az emberi szervezetben található minden atom hosszú idővel ezelőtt a csillagokban jött létre. A kozmosz létrejöttének pillanatában („a nagy robbanás” során) mindent fény borított el – polarizált fény. Ezért mondhatjuk azt, hogy mi a „bolygók gyermekei” vagy „fény-élőlények” vagyunk.

A különböző civilizációkban és vallásokban a fény fenségességet, tisztaságot, spiritualitást és isteni természetet képvisel a sötétséggel szemben, amely az ördög szimbóluma. A fény mitológiai, vallási és filozófiai vonatkozásait félretéve azt mondhatjuk, hogy a fény mindennek a kezdete és a túlélés nélkülözhetetlen kelléke.

Fény és színek

Érdekes, hogy a bolygónkon átutazó fényenergia, ahol nem ütközik semmiféle ellenállásba, nem látható emberi szemmel. Amikor anyagba ütközik, láthatóvá válik s fénnyé alakul.

Amikor színekről beszélünk, a fény látható tartományára utalunk, 760,8 nm-től (sötét vörös) 393,4 nm-ig (lila). Minden színhez egy bizonyos hullámhossz tartozik. A teljes spektrumnak csak egy nagyon kicsi része látható és mi még annak sem vagyunk tudatában, hogy ez mennyire nélkülözhetetlen a létezés számára.

Valamennyien láttunk már szivárványt, ezt a látványos természeti jelenséget, amely esős napokon szokott megjelenni. Tudod, hogy mitől jelenik meg? (...) Amikor a napfény a lehulló „esőfüggönybe” ütközik gyönyörű színes spektrumként verődik vissza.

A szivárvány mindannyiunkban olyan kellemes érzéseket kelt, mint amilyenek a színei. A szivárvány színei szinte varázslatos módon hatnak hangulatunkra. A színspektrum vörösből, narancssárgából, sárgából, zöldből, kékből és lilából áll.

Ugyanezt a hatást lehet elérni, ha egy prizmán átengedjük a fényt: megjelenik a színspektrum a szivárvány színeivel. Ezt először Isaac Newton (a híres angol fizikus-matematikus) fedezte fel 1678-ban.


Fényérzék és színlátás

A színek és a fény ugyanazt az energiát jeleníti meg két különböző formában. A szín a zenéhez és az illatokhoz hasonlóan egy rezgés. A színek egy egyetemes nyelven kódolt üzenetet bocsátanak ki, amelyek egyformán érthetőek mindannyiunk számára és egyforma hatást váltanak ki belőlünk.

A szem recehártyája felismeri és elraktározza a különböző színárnyalatokat. Amikor a fényhullámok elérik a szemet, a recehártya háromféle fényérzékelő sejtje (csapja) megtöri a fényt. Ezek a sejtek – amelyek egy-egy színre: vörösre, sárgára vagy kékre specializálódtak – számos különböző színkombinációt generálnak és ettől válik a mi észlelésünk ilyen színessé.

A fény és a színek megérintik testünket és lelkünket


A fény szervezetünk sejtjeire fantasztikus hatással van, hiszen minden sejt érzékeny rá. Emellett minden sejt rendelkezik saját fényrezgéssel is. A bőr sejtjei kiszűrik a fény különböző hullámhosszait, amelyek áthatolnak a sejteken és a szöveteken egészen a szervekig és a nyirokcsomókig. A sejten belüli reakciók jobb sejtműködést eredményeznek. Az agyalapi mirigybe érkező fénystimulus továbbmegy az idegrendszerbe, amelyből stimuláló vagy fékező utasításokat vált ki. Ezeket a szervezet az anyagcsere-folyamatoknak, a hormonrendszernek és a vérképződés folyamatainak továbbítja.

A színek energiáját felhasználhatjuk szervezetünk energiaszintjének növelésére, a szervezetünkben található energiaközpontok kiegyensúlyozására, vagy katalizátorként a gyógyulás elősegítésére. Ez az energia számos szempontból (pszichológiai, fizikai stb.) segítségünkre lehet.

A fény minősége rendkívül fontos a hormonrendszer számára. Tapasztalati és klinikai kutatások (Dr. John Ott és Fritz Hollwich vezetésével) ezt be is bizonyították: minél jobban különbözik a mesterséges fény a természetes fényspektrumtól, annál kedvezőtlenebb hatással van a hormonrendszer egyensúlyára. Ezért érzik jobban magukat az emberek, ha munkahelyük és otthonuk természetes fénnyel van megvilágítva (vagy olyan fénnyel, amely a lehető legjobban hasonlít a természetes fényre).

Azok az emberek, akik hosszú időn keresztül nem érintkeznek napfénnyel, a depreszszióhoz hasonló mániás-depressziós betegséget kapnak, amelyre fáradtság és közömbösség jellemző. Minden alkalommal, amikor kapcsolatba lépünk a napfénnyel, a szivárvány színeiben fürdünk meg, ami megújítja életenergiánkat és jókedvre derít.

A különböző színek különböző módon hatnak ránk. A spektrum minden színe egy bizonyos szervcsoportot stimulál. Az a szín, amely a legkedvesebb számunkra, saját hullámhosszunkon rezonál – ezzel vagyunk leginkább összhangban. Amikor egy bizonyos színhez vonzódunk, valójában a „karakteréhez” vonzódunk. Sőt, jellemzőivel azonosulunk és felismerjük jellemzőit saját magunkban. Ezért azt mondhatjuk,hogy kedvenc színünk tükrözi jellemünket.

Számos kutatás kimutatta például, hogy az extrovertált emberek – akik aktívak, sokat járnak szórakozni és sok energiával rendelkeznek – élénk, vibráló színekhez vonzódnak. Az introvertált emberek viszont – akik visszahúzódóak, érzékenyek és óvatosak – jobban szeretik a szelíd, nyugodt színeket.

A színek hatása


A színek emberekre kifejtett hatása ősidők óta ismeretes az emberiség számára. A színek nemcsak az emberek hangulatát befolyásolják, hanem gyógyító erejük is van. A színterápiát kedvező hatása miatt már az ókorban is használták: Egyiptomban, Indiában és Kínában. A színterápia az ősi indián kultúrákban is ismert volt.

A 20. század elején Európában komolyabb tudományos kutatásokat kezdtek folytatni a színek emberi szervezetre kifejtett hatásáról. A 40-es évek elején, S.V. Krakov orosz tudós megállapította, hogy a vörös szín az autonóm idegrendszer szimpatikus részére van hatással, míg a kék serkenti a paraszimpatikus idegrendszert. Ezeket a kutatási eredményeket Robert Gerard munkája 1958-ban megerősítette. Azt fedezte fel, hogy a vörös szín feszültséget, szorongást, félelmet, nyugtalanságot kelt, (amelyet a fizikai, pszichológiai és szociális stressz hoz létre), míg a kék szín nyugtat.

A 50-es években a kék fényt ízületi gyulladásokra kezdték használni. A terápia eredményeképpen a betegek fájdalomérzete enyhült. Akkoriban a kék fényt sérült szövetek, a tüdő és a bőr gyógyítására is használták.

1990-ben néhány amerikai publikációban írtak a kék fény alkalmazásának sikeréről számos testi probléma kezelésével kapcsolatban, például a függőség, az impotencia és a depresszió kezelésére. A vörös fény migrénes fejfájás esetén mutatkozott hatásosnak.

Továbbá a legújabb kutatások kimutatták, hogy a vörös fény 13,5%-kal növeli az ember erejét és 5,8%-kal növeli a kéz elektromos izomaktivitását. Ezért használják a vörös fényterápiát sportsérülések kezelésére.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy a tudományos kutatások alapján ma már elfogadják, hogy a színek rendelkeznek terápiás hatással különböző orvosi kezelési területeken. A színterápiás kezelés számos gyakorlati és tudományos tapasztalaton nyugszik. Napjainkban a színterápia kiemelkedő helyet foglal el az alternatív kezelési módszerek körében.

A három alapszín

Az alapszínek a vörös, a kék és a sárga, a kiegészítő színek pedig a zöld, a narancs és a lila. Goethe, a német költő bemutatta, hogy az összes színárnyalatot kikeverhetjük a három alapszínből: a vörösből, a sárgából és a kékből.



Vörös:
mozgósít, élénkít, dinamikussá és intenzívebbé tesz, valamint felszabadítja szervezetünk leblokkolt energiáit és erősíti az érzékeket. A vörös szín hatásait tekintve a kék ellentéte.

A pszichológusok véleménye szerint a vörös fény szenvedélyessé tesz és feszültséget kelt. A specialisták ezért nem javasolják olyan szobafalak dekorálására, amelyeket pihenésre vagy tanulásra használunk.



Kék:
nyugtat, visszafog, összpontosít, csillapít, összegyűjti és átszervezi energiáinkat, nyugtatja a gyulladási folyamatokat, az elmének pedig derültséget és tisztánlátást ad. A kék szín hatásait tekintve a vörös ellentéte.

A pszichológusok véleménye szerint a kék színhez vonzódó emberek szorgalmasak és dolgosak. A kék nyugtatja az elmét, felelősségérzetet kelt és növeli a koncentrációs képességet, valamint elűzi a fáradságérzetet és az álmosságot. A szakemberek a konyha falára javasolják, mert csökkenti az éhségérzetet.


Sárga:
erősíti, megnyitja és kiterjeszti energiáinkat, erősíti a meggyengült folyamatokat, javítja a keringést és erősíti az idegeket. Hatásai a vörös és a kék szín hatásai között helyezkednek el.

A pszichológusok véleménye szerint a sárga növeli a koncentrációt, az optimizmust, a kreativitást és a motiváltságot, valamint jobb kedvre derít. A belsőépítészek azt javasolják, hogy a konyhafalakat az élénk sárga egy halvány színárnyalatára fessük, például citromsárgára, mert ez kellemes a szemnek.

A három kiegészítő szín


Zöld:
kiegyensúlyoz, nyugtat és csillapít, a testi és szellemi energiákat dinamikusan hozza egyensúlyba, oldja a feszültséget és a fájdalomérzetet, valamint nyugodt, derült hangulatot kelt bennünk. Hatásai a kék és a sárga színek hatásainak összessége.

A zöld árnyalatai kedvezőek az intellektuális tevékenységekhez. Számos kutatás kimutatta, hogy az ambíciózus és sikeres emberek szeretik a zöld színt. A zöld munkára sarkall, erősíti az önbizalmat és sikerre ösztönöz. A zöld szín a tökéletes választás a könyvtárak és a dolgozószobák falára (a sötétebb színárnyalatot javasoljuk).


Narancs:
helyreállítja energiáinkat, élénkít, melegséget kelt, stimulál, fokozatosan tölt fel energiával, megnyitja az elzáródott folyamatokat, serkenti az emésztést és stimulálja az adrenalin-termelést, valamint jó kedvre derít.

Hatásai a vörös és a sárga szín hatásainak összessége. A narancs meleg szín. A pszichológusok véleménye szerint erősíti életerőnket, élénkíti a képzelőerőt, lelkesít és pozitív kisugárzást ad. A racionális és sikeres emberek, illetve azok, akik könnyen szerelembe esnek vagy hajlandóságot mutatnak a meditációra szeretik a narancssárgát.


Lila:
inspirál, oldja a feszültséget, átalakítja az energiáinkat, segíti a mentális folyamatokat, csillapítja az idegi irritációt, csökkenti a fájdalmat.

Hatásai a kék és a vörös színek hatásainak összessége. A lila szín erősíti az érzelmeket és a spirituális kommunikációt.

A pszichológusok véleménye szerint a lila árnyalatait azok szeretik, akik nagy célokra törekednek, idealisták vagy hatalomra és befolyásosságra vágynak.

Azt már most is jól láthatjuk, hogy a színek sokkal nagyobb hatással vannak életünkre, mint hinnénk. Nemcsak érzéseinket befolyásolják, hanem egészségünket és általános pszichés és fizikai vitalitásunkat is. Amint megértjük, hogy miként hatnak ránk, teljes mértékben fel tudjuk használni őket egészségünk javára.

A színek és a csakrák

A fény és a színek alapvetően fontosak a test és a lélek számára

A színterápia a színek és a fény segítségével kiegyensúlyozza és serkenti testünk energiaközpontjait. A színterápia holisztikus módon, a testre és a lélekre egyszerre fejti ki hatását.

Csakra koncepció: hét ősi titok a személyiségfejlődés és a jó közérzet szolgálatában

Energiánk egész testünket átjárja; ez az energia kelti életre fizikai testünket. Testünk hét pontján ez az energia erősebb és koncentráltabb, mint máshol. Szervezetünk ezen hét pontját csakráknak nevezzük. A csakra egy szanszkrit eredetű szó, jelentése ’kör’, ’kerék’. A csakrák mindegyike egy bizonyos színre reagál, amelyek a szivárvány színeivel egybeesnek. A csakrák használatának könnyebb érthetősége érdekében azt is mondhatjuk, hogy a csakrák „színes energia-feltöltőink”.

Korona csakra - (Sahasrara): a tudatosság csakrája, a csakrák mestere, az összes többi csakra irányítója. Szerepe hasonló a tobozmirigyéhez, amely egy fényre érzékeny, melatonint termelő mirigy. Szabályozza az elalvás és az ébredés mechanizmusát. Szín: ibolyakék

Homlok csakra - (Ajna – a harmadik szem csakrának is hívják) a hipofízishez kapcsolódik. A hipofízis kiválasztja a hormonokat a belső elválasztás ellenőrzéséhez és a hipotalamuszon keresztül kapcsolódik a központi idegrendszerhez. A talamusznak fontos szerepe van az öntudat fiziológiai alapjai tekintetében. Az Ajna az idő és tudatosság, valamint a fény csakrája. Szín: indigókék

Torok csakra - (Vishuddha vagy Vishuddhi) a kommunikációhoz és a növekedéshez egyaránt kapcsolódik, hiszen a növekedés az önkifejezés egy formája. Ez a csakra párhuzamba állítható a pajzsmiriggyel, amely ugyancsak a torokban helyezkedik el és a pajzsmirigy hormont állítja elő, valamint felelős a növekedésért és az érési folyamatokért. Szín: kék

Szív csakra - (Anahata) az erős érzelmekkel, a szeretettel, kiegyensúlyozottsággal és a jó közérzettel áll kapcsolatban. A mellkasban található csecsemőmirigyhez kapcsolódik. Ez a szervünk az immunrendszer, valamint a kiválasztó rendszer része, T-sejteket termel, amelyek a betegségek ellen küzdenek és ellentétesen hat rájuk a stressz. Szín: zöld

Köldök csakra - (Manipura vagy Nabhi) az alapérzésektől az összetettebb érzések, az energia, az asszimiláció és az emésztés irányába történő átmenethez kapcsolódik és a hasnyálmirigy, valamint a mellékvesekéreg (adrenal cortex) szerepével egyezik. Ezek fontos szerepet töltenek be az emésztés folyamán, az élelmiszer energiává történő átalakítása során. Szín: sárga

Szakrális csakra - (Swadhisthana) az ágyék területén helyezkedik el és az ösztönökhöz, a szexualitáshoz és a kreativitáshoz kapcsolódik. Ez a csakra a herékkel, illetve a petefészekkel áll kapcsolatban, amely különböző nemi hormonokat termel, amelyek részt vesznek a szaporodási ciklusban és nagy hangulatváltásokat idézhetnek elő.Szín: narancs

Alap- vagy gyökércsakra - (Muladhara) az ösztönök, a biztonság, a túlélés és az emberi képességek csakrája. Az ivarszervek és a végbél között helyezkedik el. Bár belső elválasztású szerv itt nem található, a mellékvese belső állományához (adrenal medulla) kapcsolódik, a túlélés veszélye esetén felel a harcért és az arra tett reakcióért. Szín: vörös

Ha foglalkozol a csakrákkal, akkor:


több energiád lesz – képes leszel olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek örömmel töltenek el,
elégedettebb leszel – megnő az önbizalmad és többé nem lesz szükséged arra, hogy külső forrásokkal támogasd,
jobban tudsz koncentrálni – gyorsabban tudod a munkádat elvégezni, így több időd marad olyan dolgokra, amelyekkel igazán szeretsz foglalkozni,
egészségesebb leszel – immunrendszered megerősödik,
jobban képes leszel a szeretetre – jobb kapcsolatot tudsz kialakítani azokkal az emberekkel, akik fontosak a számodra,
kreatívabb leszel – könnyebb lesz problémáidra megoldást találnod,
bátrabb leszel – lesz merszed ahhoz, hogy valóra váltsd az álmaidat.

A színterápia kis kedvenceidre is jótékony hatással van

Mindannyian tudjuk, hogy a házi kedvenceknek számos különböző egészségi problémája lehet. Bizonyított tény, hogy a színterápia segíti kezelésüket. A színterápiát világszerte egyre többet használják a házi és egyéb állatok (különösen a versenylovak, amelyek gyakran szenvednek sérüléseket) körében.

Az állatok fokozottan érzékenyek a különböző energiákra, ezért a színek energiáit is érzékelik. Az embereknél sokkal érzékenyebbek a változó energiaszintre. A legtöbb szárazföldi állat megtartotta azt a képességét, hogy minden érzékével érezni tudjon – a fény, a szín, a hang, az ízlelés, az illat és a tapintás mind összekapcsolódik. (Vannak állatok például, amelyek vihar előtt feszültek, mert képesek az elektromágneses hullámokon kívül más hullámokat is érzékelni, amelyeket mi nem érzékelünk.)

Az emberekhez hasonlóan az állatok is rendelkeznek energiaközpontokkal, csakrákkal. Az ő energiarendszerük azonban máshogy helyezkedik el, mint az emberekben: a legtöbb állat esetében vízszintesen. Az állatok fő csakrája a váll fölött helyezkedik el (ez az ún. mellső csakra). Ezt a csakrát sokszor kulcs csakrának is nevezik, hiszen rendkívül erőteljes és utat nyit a többi csakrához. A színek energiájával növelhetjük az energiaszintet, illetve fenntarthatjuk az energiaközpontok közötti egyensúlyt és elősegíthetjük a gyógyulási folyamatokat. A színterápiát általában a konzervatív és a kiegészítő kezelések mellett használják.

Az állatok jól reagálnak a színterápiás kezelésre. Tekintve, hogy az állatok nem rendelkeznek autoszuggeszcióval (ezért a placebo hatást kizárhatjuk), az állatok színterápiával történő kezelése azt mutatja, hogy a kezelés gyógyító hatással rendelkezik.

Színekkel feltöltött energiadús víz

A napfény hatásainak kitett ivóvíz energiaszintje megnő. Ha ilyen vizet iszunk, szervezetünk energiaszintje is megemelkedik. A színterápiát alkalmazó gyógyítók nagyra becsülik az ilyen vizet. Azt javasolják, hogy a sima víz helyett színekkel feltöltött energiadús vizet kellene innunk.

De hogyan tudnánk színekkel energiát adni a víznek? Mi sem egyszerűbb. A megfelelő színű celofánnal becsavarjuk az üvegpoharat, feltöltjük vízzel és állni hagyjuk néhány órát a napfényben az ablakpárkányon. (Ha felhős az ég, akkor legalább fél napig hagyjuk a párkányon). A napfény feltölti a vizet energiával. Ezután tegyük az energiával feltöltött vizet a hűtőszekrénybe, hogy lehűljön.

Ihatunk vörös, narancs, sárga és zöld színnel feltöltött vizet. A kékkel, indigókékkel és ibolyakékkel feltöltött vízből csak néhány kortyot igyunk. Azok, akik rendszeresen isznak energiadús vizet, azt mondják, hogy sokkal jobban érzik magukat, mint a kezelés megkezdése előtt.




A csakrák és a hozzájuk tartozó szervek

















































A színek hatása













A színek jellemzői






Személyiségjegyek a kedvenc szín alapján





A színek és jelentésük


Mielőtt értelmesen tanulmányozhatnánk a különböző testek részleteit, meg kell ismerkednünk a bennük szereplő különböző színárnyalatok jelentésével, amint az az I. ábrán, a színek magyarázatánál látható. Meg kell értenünk, hogy összetételük szinte végtelen variációja lehetséges. 

Igyekeztünk a lehető legpontosabb árnyalatot megadni, amely a megnevezett tiszta érzelmet kifejezi, de az emberi érzelmek szinte sohasem mentesek a keveredéstől, és így állandóan osztályoznunk és elemeznünk kell a meghatározatlan árnyalatokat, amelyek létrejöttében sok tényező játszik szerepet.

A harag színe például skarlátvörös, a szereteté bíborvörös és rózsaszín, de mind a haragot, mind a szeretetet gyakran mélyen átszínezi az önzés, és ha ez az eset áll fenn, akkor a nekik megfelelő tiszta színeket elhomályosítja egy rideg szürkésbarna árnyalat, ami jellemző erre a hiányosságra. 

Vagy például az egyik gőggel keveredik, és ez azonnal mély narancsszínű vibrálás formájában jelentkezik. Ilyen keveredésekre és eredő színárnyalatokra sok példát fogunk látni, amint folytatjuk megfigyeléseinket, de először igyekezzünk az egyszerűbb színárnyalatok jelentését megismerni. Az alábbiakban néhányat felsorolunk a leggyakoribbak közül.

Fekete. Az asztráltestben a sűrű fekete felhők gyűlölet és rosszindulat jelenlétét mutatják. Ha valaki sajnálatos módon utat enged szenvedélyes dühkitörésének, a gyűlölet szörnyű gondolatformái általában sűrű mérges füstként kavarognak aurájában.

Vörös. Mélyvörös felvillanások, általában fekete alapon haragot jeleznek, és ezt időnként barna színezi át, mivel az ilyen típusú haragban többé-kevésbé közvetlen önzés van. Amit néha „nemes felháborodásnak” hívnak egy elnyomott vagy bántalmazott ember miatt, az ragyogó skarlát felvillanásokban mutatkozik az aura közönséges háttere előtt.

A rikító vérpiros – olyan szín, ami eléggé összetéveszthetetlen, bár nem írható le könnyen – érzékiséget jelez.

Barna. A fakó barnás-vörös, majdnem rozsdaszín kapzsiságot jelent, és többnyire párhuzamos keresztsávokban helyezkedik el az asztrális testben, ami igen szokatlan megjelenési forma.

A fakó barnásszürke önzést fejez ki, és ez sajnos egyike a leggyakoribb színeknek az asztrális testben.

A zöldesbarna, mély-vörös vagy skarlát felvillanásokkal féltékenységre utal, és az átlagembereknél, amikor „szerelmesek”, majdnem mindig sok van belőle.

Szürke. A nehéz ólomszürke mély depressziót fejez ki, és ahol gyakran fordul elő, a megjelenése néha leírhatatlanul nyomasztó és elszomorító. Ennek a színnek is megvan az a különös tulajdonsága, hogy párhuzamos sávokban helyezkedik el, mint a kapzsiság, és mindkettő azt a benyomást kelti, hogy szerencsétlen áldozata valamilyen asztrális ketrecbe van bebörtönözve.

A hamuszürke egy undorító, ijesztő színárnyalat, félelmet jelent.

Karmazsinpiros. Ez a szín a szeretet megnyilvánulása és gyakran az átlagember testeinek leggyönyörűbb sajátsága. Természetesen a szeretet természetétől függően sok változata van. Lehet fakó, nehéz és mélyen átszínezheti az önzés barnája, ha az úgynevezett szeretetet főleg az a szempont foglalkoztatja, hogy valaki mástól mennyi szeretetet kap, mennyi viszonzást a befektetéséért. De ha a szeretet olyan, amely soha nem gondol önmagára, sem arra, hogy mit kap, csak arra, hogy mennyit adhat, és hogyan áradhat teljesen ki önkéntes áldozatként a szeretett személy örömére, akkor a leggyönyörűbb rózsaszín formájában mutatkozik meg, és amikor ez a rózsaszín kivételesen ragyogó, és orgonalilába hajlik, akkor az emberiség iránti spirituálisabb szeretetet hirdeti. Számtalan közbeeső lehetőség létezik, és a szeretetet természetesen különböző módokon színezheti át pl. a gőg vagy a féltékenység.

Nara



Narancsszín. Ez a szín mindig a büszkeségre vagy a becsvágyra jellemző, és majdnem annyi változata van, mint az előbbinek, a büszkeség vagy becsvágy természetétől függően. Nemritkán ingerlékenységgel együtt fordul elő.

Sárga. Ez nagyon jó szín, ami mindig az intellektus jelenlétére utal, árnyalatai igen sokfélék, és gyakran fordul elő más színárnyalatokkal keverve. Általában van egy sötétebb és homályosabb árnyalata, ha az értelmet főleg alacsonyabb rendű mederbe tereljük, leginkább akkor, ha céljaink önzők, de ragyogó aranyszínűvé válik és fokozatosan gyönyörű világos tiszta citrom- vagy kankalinsárgává válik, amint magasabb és önzetlenebb célok felé irányul.

Zöld. Nincs ennél változatosabb jelentésű szín, és némi tanulmányozás szükséges helyes értelmezéséhez. Legtöbb megnyilvánulása egyfajta alkalmazkodó képességet jelez, előbb gonosz és megtévesztő módon, végül pedig jó és rokonszenves formában.

A szürkészöld olyan jellegzetes árnyalat, ami a csalárdságra és az alattomosságra jellemző, és nagyon szembeötlően jelentkezik a primitív ember asztrális testében. Semmiképpen sem ritka a civilizált embereknél, akiknek már régen túl kellett volna lépniük a fejlődés e szín által jelzett szintjén. Amint az ember halad előre, ez az árnyalat ragyogó smaragdzölddé fejlődik, ami mindig sokoldalúságot, éleseszűséget és gyors találékonyságot jelent, de már nem utal semmilyen rossz szándékra ezekkel a tulajdonságokkal kapcsolatban. Jelzi a „minden emberért való létezés” képességét, de most már nem azért, hogy megcsalja vagy félrevezesse őket, hanem elsősorban azért, hogy a kedvükben járjon, dicséretüket vagy jóindulatukat elnyerje. Később pedig – ahogy az értelme fejlődik – azért, hogy segítsen és erősítse őket. Végül pompás halvány, ragyogó kékeszöld színné válik, olyanná, ami időnként egy különösen pazar naplemente égboltján látható, ilyenkor az emberi természet néhány legnagyszerűbb tulajdonságát mutatja: a legmélyebb rokonszenvet és együttérzést, a tökéletes alkalmazkodóképességgel, amit csak adni lehet. Úgy tűnik, hogy korábbi fejlődési fokán az élénk almazöld mindig erős vitalitást jelez.

Kék. A sötét, tiszta kék rendszerint vallásos érzelmet mutat, de ez is változik az érzelem fajtájának, tisztaságának, vakbuzgóságának, önzésének vagy nemességének megfelelően. Szinte bármely imént említett tulajdonság átszínezheti úgy, hogy bármely árnyalat létrejöhet egyrészt az indigótól, másrészt a dús mély ibolyaszíntől a piszkos szürkéskékig, ami a fétisimádás szintjét jellemzi. A szeretet vagy a félelem, a csalárdság vagy a büszkeség árnyalata keveredhet a vallás színével, így a változatok széles skáláját figyelhetjük meg.

A világoskék valamilyen nemes, spirituális eszme iránti áhítatot mutat, és fokozatosan emelkedik fénylő orgona-kékbe, ami a magas fokú spiritualitást jellemzi, és általában sziporkázó arany csillagok kísérik, amik emelkedett spirituális törekvéseket jelentenek.

Könnyen megérthető, hogy ezeknek a színárnyalatoknak szinte végtelen kombinációi és változatai létezhetnek, miáltal a legfinomabb jellemfokozatok és a legtünékenyebb érzelem-keverékek is a legnagyobb pontossággal fejeződnek ki. Az asztráltest általános ragyogása, körvonalának viszonylagos határozottsága vagy elmosódottsága, a különböző erőközpontok viszonylagos fényessége – ezeket mind figyelembe kell venni, ha a látottakat helyesen akarjuk értelmezni. Érdemes még megemlíteni, hogy a fejlett vagy fejlődő lelki képességek olyan színekben jelentkeznek, amelyek a látható színskálán túl vannak, úgyhogy lehetetlen azokat fizikai színekkel ábrázolni. Az ultraibolya árnyalatok a magasabb és tisztább fejlődéseket jelzik, míg az infravörösijesztő keverékei elárulják a mágia gonosz és önző formáinak útján sántikálót. Nemcsak ezek a színek mutatják meg az okkult fejlődést, hanem a különböző testek nagyobb fényerőssége, megnövekedett nagysága és határozottabb körvonalai is.

C. W. Leadbeater Látható és láthatatlan ember

Arany
Az arany a legmagasabb szintű tudást szimbolizálja. A tapasztalatok rendszerezése után nyert bölcsességet.


Szimbolikus jelentése: bölcsesség, tudás, igazság, önértékelés. Testi, lelki, érzelmi, értelmi és spirituális gazdagság. Megvilágosodás. Az arany Szent Grál olyasvalaminek a jelképe, amit csak nagy nehézségek árán lehet megszerezni. A katolikusoknál minden arany spirituális szentséget jelképez. Az aranytojást tojó tyúk a gazdagság jelképe. Méz, búzamező, aranyalma, aranyhal a bőséget jelképezi.
Érzelmi jelentése: elmélyült önismeret, jó ítélőképesség, bizalom. Túlzott mennyiségben jelenthet önelégültséget, kapzsiságot, bizalmatlanságot, ítélkezést. A szín elutasítása bizonytalanságot, önmegvetést, önítéletet, kétségeket, zavarodottságot hozhat létre. Ez a szín felhívja figyelmünket arra, hogy tanulnunk kell hibáinkból, hiszen aki nem rendelkezik elegendő tudással, bölcsességgel ahhoz, hogy felismerje tévedései következményeit, újra és újra el fogja követni ugyanazt a hibát.



















A napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe. Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja...


A kereszténységben, az ikonfestészetben és a román kor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra utal az arany dicsfény, a glória pedig a megdicsőült szentekre.
Az ezoterikában a szoláris asztrál színe.


Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem az aranyat?


Nagylelkű ember vagyok, hiszen bízom magamban. Képes vagyok megbocsátani. Érett gondolkodás és bölcsesség jellemez. Tudom, hogy miért vagyok itt, tisztában vagyok életem céljával.

Hogyan használjam az arany színt?


Használd az aranyat, ha indokolatlan félelmek gyötörnek! Segít visszahozni az örömet, a fényt az életedbe. Erősítsd az önbizalmad méz fogyasztásával. Használj topázt vagy borostyánt, hogy könnyebben megtaláld az arany középutat! Erősíti a férfiasságot.


Feng Shui

Ha a lakásban szeretnék ezzel a színnel dekorálni, azt a segítőkész emberek, utazás és a kreativitás, gyerekek (fém elem) területén tegyük. Ide lehet még a szürke, bronz, króm vas, réz színeket ill. ezekből készült tárgyakat is használni. A kiválasztott minta pedig legjobb ha a ellipszis vagy kör.



Világi célok elérése, vagyon, elismerés, és a hosszú élettartam.
Szimbolikus jelentése: bölcsesség, tudás, igazság, önértékelés. Testi, lelki, érzelmi, értelmi és spirituális gazdagság. Megvilágosodás. Az arany Szent Grál olyasvalaminek a jelképe, amit csak nagy nehézségek árán lehet megszerezni. A katolikusoknál minden arany spirituális szentséget jelképez. Az aranytojást tojó tyúk a gazdagság jelképe. Méz, búzamező, aranyalma, aranyhal a bőséget jelképezi.
Érzelmi jelentése: elmélyült önismeret, jó ítélőképesség, bizalom. Túlzott mennyiségben jelenthet önelégültséget, kapzsiságot, bizalmatlanságot, ítélkezést. A szín elutasítása bizonytalanságot, önmegvetést, önítéletet, kétségeket, zavarodottságot hozhat létre. Ez a szín felhívja figyelmünket arra, hogy tanulnunk kell hibáinkból, hiszen aki nem rendelkezik elegendő tudással, bölcsességgel ahhoz, hogy felismerje tévedései következményeit, újra és újra el fogja követni ugyanazt a hibát.
Fehér

Tisztaság, teljesség, eredetiség, nyitottság, egyenlőség…
A menyasszonyi ruha fehér színe is a tisztaságot jelképezi. A fehérben egyensúlyban van a többi szín, ezért is a leghűvösebb szín.A fehér a lelki megmentő. Előhozza a reményt és a békességet. Azonban a túl sok fehér használata nem előnyös. Mert ürességérzetet és frusztrációt okozhat. Ezért nem szabad kisgyermekek szobáját fehérre festeni.


A Fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe.
Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi.
Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.
A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.
A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.
Kínában a gyász színe. A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi.
A fehér virág a gyermekáldást jelenti.
Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett.
A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe.
A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett.
A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója



A fehér szín jelentése

A fehér színnel kapcsolatban a fényre, a jóságra, az ártatlanságra, az egyszerűségre, a szüzességre asszociálunk. Leginkább a tökéletesség színéhez társítjuk.
Ezek mellett a fehér szín a biztonságot, egyszerûséget és tisztaságot is szimbolizálja. A feketével ellentétben leginkább pozitív jelentése van. Sikeres kezdetet is jelenthet.
A címertanban a fehér jelentése a hûség, kötelességtudás és egyszerûség.
A hirdetésekben a fehér utalhat a frissességre és tisztaságra, mert egyben a friss hó színe is ez. High-tech témában is bátran használhatod, mert egyszerûséget (egyszerû kezelhetõséget) sugallmaz.
Megfelelõ szín a különbözõ jótékonysági szervezetek számára is, hisz az angyalokat legtöbbször fehér ruhában ábrázolják.
Továbbá a fehér megfelelõ szín a kórházak, orvosok számára is (sterilitást, tisztaságot sugallmaz), így ajánlhatod az egészségügyben dolgozó ügyfelek számára is.
Étkezésben és élelmiszerekkel kapcsolatban leginkább a könnyûséget, a zsírszegény ételeket és a tejtermékeket jelenti.


A fehér szín gyógyító hatása:


Más színekkel kombinálva a legjótékonyabb. Amikor valamelyik szín elhalványul, használjunk hozzá fehéret. Ha valaki nehezen nyílik meg, szinte meg van fagyva, akkor érdemes fehér színt használni, hogy felfrissülhessen a többi szín, ezáltal jobb hangulatba kerülhet.


A fehér és a tiszta fény egyenlő mértékben tartalmazza a spektrum minden színét, a különbség az, hogy a fehér a visszavert ragyogás, a tiszta az átlátszó fényforrás, itt most egy minőségbe vesszük a két színt.
Szimbolikus jelentése: tisztaság, szűziesség, ártatlanság, könny, tiszta lap, új kezdet. Tiszta értelem és érthetőség. Megvilágosodás, megtisztulás.
Érzelmi jelentése: minden érzelem felerősödését, a szenvedést és a szenvedés megértését, a visszafojtott könnyeket jelképezi. A szín segítségével, akár a könnyek által, megtisztulhatunk. A túl sok fehér gátat vet gondolataink szabad áramlásának, ürességérzetet és frusztrációt okozhat.


Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a fehéret?


Törekszem a teljességre az élet minden területén. Precizitás és elegancia jellemez. Jóban vagyok magammal. Szeretek tisztán látni. Kapcsolataimban odaadó vagyok.


Hogyan használjam a fehér színt?


Használd a fehéret bizonytalan, tisztázatlan helyzetekben! A holdkő az érzelmi tisztázásban, a hegyikristály a gondolati tisztázásban segít. A gyémánt pedig a legmagasabb szellemi képességek megélését támogatja. (Mikor is lesz a következő születésnap, hogy kérhessük ajándékba?) ez nekem már itt sok, egyszer már elsütötted.


Feng Shui


Ha a lakásban szeretnék ezzel a színnel dekorálni, azt a szerelem, házasság (föld elem) területén tegyük. Amennyiben a területhez tartozó anyagokra szeretnénk odafigyelni, javasolt a tégla, porcelán, kerámia, márvány, kristály, gipszkarton használata. A kiválasztott minta pedig legjobb ha a függőleges csíkozás. Ami a berendezés tárgyakat illeti, inkább a lapos szekrények javasoltak.

A fehér szín jelentése különböző kultúrákban:
Európa nagy része: házasság, béke, tisztaság, kórház, szentség
Olaszország: halál és temetés
Ázsia nagy része: temetés, hideg, sterilitás
Kína: halál, gyász, öregség, szerencsétlenség
India: boldogtalanság, halál, újjászületés
Japán: gyász
Etiópia: betegség, tisztaság
Nigéria: jó szerencse, béke
Dél-Afrika: jóság
Zambia: jóság, tisztaság, jó szerencse
Egyiptom: státus
Irán: őszinteség, béke
Új-Guinea: jólét
http://www.fenyorveny.hu/
------------------------
Kiknek való a fehér szín?

(Itt nyilván azokról az emberekrõl esik szó, akik az otthonuk esetében az átlagnál nagyobb mennyiségben, több helyiségnél, bútornál, felületnél szeretnék a fehér színt használni.)

A fehér az érzékeny emberek színe.

- Azoké, akik látják a fehér és fehér közötti különbséget, akik szeretik azt a finom, szelíd hangulatot, amit a fehér áraszt magából.

- Akik izgalmasnak látják a fehéret, melyet a fény- és árnyékviszonyok egészítenek ki.

- Olyanok választják, akik színesnek látják akkor is, amikor más ridegnek.

- A fehér szín fény. Akik szeretik a világosságot, a fényt, azok szeretik maguk körül a fehér környezetet is.

- Akik szeretik kihangsúlyozni a formát, az apró részleteket, amelyek igenis a fehéret is megtöltik élettel: fafaragások, intarziák, csipkék, kanyarulatok, stukkók, stb.

- Akik szeretik a tisztaságot, önmagukban és környezetükben is.

- Azok preferálják otthonukban, akik saját belsõ színességüket adják a térhez:érzelmeiket, gondolataikat, kreativitásukat.

- A fehér mindig valamit / vagy valakit kiemel. Lehet, hogy a formát, lehet, hogy a másik színt, vagy éppen bennünket, egyéniségünket.

Cikkemet egy szemléltetéssel szeretném zárni. Mi, hölgyek életük egyik legszebb napjára, esküvõnkre ezernyi menyasszonyi ruhából választunk. Mindegyik más fazonú, más díszítést kap: csipkét, gyöngyöt, fodrot, szalagot. Nem látjuk õket egyformának, meglátjuk közöttük a legapróbb különbségeket is, akkor is, ha mindegyik fehér színû. Ez azért van, mert érzelemmel válogatunk és választunk. De az is igaz, hogy két ugyanolyan ruhában sem lesz két egyforma menyasszony, mert kitûnõen kiemeli az egyéniséget. Valahogy így van ez otthonunkkal is, ha fehérbe öltöztetjük…

Laky J. Eszter

Forrás: tutiszoba.hu
Ibolya


A spektrum kék színei az ibolyában jutnak legmagasabb szinten kifejezésre, ez az áldozatvállalás színe egy cél vagy eszme megvalósításának, vagy akár a művészi kiteljesedésnek az érdekében. A felsőbbrendűség színe, az ész győzelmét jelképezi az anyag, és a magasabb rendű én győzelmét az alacsonyabb rendű én felett. Az ibolya a gyógyító és a művész által közvetített isteni sugallat színe. Ha hiányzik belőlünk az ösztönző erő, és úgy érezzük, nem találjuk életünk értelmét, akkor jó hatással lehet, ha az ibolyán meditálunk, mivel ez fejleszti a lelki és kreatív készségeinket. A színen való meditáció segíthet abban is, hogy felvegyük a kapcsolatot szellemi vezetőinkkel, és segítséget kapjunk a helyes életút megtalálásában. Ha úgy érezzük, hogy vissza szeretnénk vonulni a világ zajától, vagy csak csöndesebb, nyugodtabb életre vágyunk, akkor érdemes ibolyaszínű ételeket iktatni étrendünkbe, mivel ezek nyugtatólag hatnak az emberre és szellemi táplálékot nyújtanak.



Szimbolikus jelentése (mint lila szín): megvilágosodás, misztika, spiritualitás, átváltozás. A gyógyításra, szolgálatra, vezeklésre született emberek színe. A magasabb szellemi beállítottságúak, spirituális vonzódásúak, a felszabadult, megvilágosodott emberek szeretik.
A sárga, a tudás ellenpólusaként a lila a tudatalatti, a titkok színe.
Érzelmi jelentése: önállóság, lelkünk női (kék) és férfi (piros) oldalának egyensúlyba hozása, gondolati megtisztulás a jobb és bal agyfélteke kiegyenlítődése által. A lila szín elfogadása, szeretete segíti a szellemi ébredést, a spirituális fejlődést és felszabadulást, az élet értelmének felismerését. Elutasítása a szellemi tapasztalatoktól való félelmeket jelenti, nagyképűséget, ellentmondásosságot, magányt, szenvedést takar.


Ibolya megerősítés: "Vágyom a kiteljesedésre, hogy jobban szolgálhassak."
http://www.fenyorveny.hu/

-----------------------------------
-----------------------

Az ibolya nem olyan elérhetetlen mint a kobaltkék, sőt sokkal közelebb van, mint az indigó: nagyon kevés fény van az ibolyában. Egyre közelebb kerülünk a sötétség határához, ugyanakkor roppant levegős és áttetsző színről van szó, ami a lélek számára egy fajta tudatosságot ad a mérhetetlen mélységű és szélességű sötétség fölött; annak megértését, hogy mi fekszik a látóhatár mögött. Annak ellenére, hogy nehéz bármilyen fényt hagyni az ibolyában, ez még mindig egy fény előtti szín. Képzeljük el egy pillanatra, hogy ott állunk, mögöttünk árad a halvány fény. 

Szembe fordulunk a fénnyel, és egészen távol meglátjuk a fényt, ahogyan átragyog egy magenta óceánon. Amikor engedjük a magentát hatni, tudatossá vállunk a fénylő sötétség és az emberi létezés közötti különleges kapcsolatra: egy roppant személyes és szubjektív kapcsolatra. Amikor pedig visszafordulunk az ibolya felé, tudatára ébredünk a kozmosz kapcsolatára a Földdel, sőt azon belül az emberiséggel.
A mai embernek az ibolya szín a jövőt hozza el. A tudat jövőbeli fejlődéséhez köthető, amely különleges kapcsolatban áll a léppel. Korunk emberisége indigó tudatban él (más szavakkal a tudati lélekben), ami a májjal van összefüggésben. A kobaltkék szintén kapcsolódik a tudatfejlődéshez, ám egy múltbeli szinthez kapcsolódik, melyben még mindig sok ember él. Ez az úgy nevezett intelligens lélek, aminek kapcsolata van a vesével.őszies virágcsokor
Ha az emberiség tudatossá vált volna ezekre a folyamatokra a tudat fejlődésének korábbi szakaszában, akkor azt mondhatnánk, hogy az összes szín a múlthoz tartozik, kivéve az indigót, amely a jelenhez köthető és az ibolyát, ami a jövőhöz kapcsolódik. 

Ez még egy eljövendő tapasztalat.
Az embernek nem könnyű képet alkotnia a tudatfejlődés jövőjéről. Az ibolya-tudat sokkal kiterjedtebb és spirituálisabb, mint azt gondolnánk. Napjainkban az ibolya szín azonnal működésbe lép azoknál az embereknél, akik spiritualitással foglalkoznak. A jövőben ez a szín további utakat nyit majd meg a magasabb és mélyebb spirituális szintekhez.
A kiterjedt ibolya-tudat fogja megadni a saját karma érzékeléshez szükséges érzékszervet. Képletesen szólva, az ibolyának van egy fajta emlékezete, ami hordozza a múltat, szemünk elé tárja, kezünkbe helyezi, és ily módon szembesít a karmával. Akár azt is mondhatjuk, hogy az ibolya hozza el a karmát számunkra, a többi szín pedig megvalósítja azt.
Az ibolya megváltoztatja az emberiséget testében és lelkében egyaránt. A ma ismert módon nem lesz többé tapasztalatunk a személyiségről, és a hozzá kapcsolódó egyéb fogalmakról. Elmosódik a határvonal az egyén és környezete között; jobban összemosódik az egyedi, és a közös. Ami egy emberi, karmikus csoportban történik, az egyfelől közös tapasztalat, másfelől viszont minden egyén működése teljesen megváltozik a csoporton belül. Az ibolya-tudat mélyebb betekintést ad ennek a folyamatnak a megértésébe. 
JacarandafaEgy közösség kialakulásakor a magenta szín jelenik meg, amíg e közösségi együttlét egyfajta ösztönös módon, még nem a tudati lélekből kiindulva zajlik. Ahogy a közösség érik, és fejlődik, úgy megy át a szín az ibolyába, a lenyugvó napnál utolsóként észlelhető színbe, jelezve az újfajta kapcsolódást a közösségen belül: a határok elmosódása mellett megőrzött individuumokat.
Egyetlen lépésre vagyunk a sötétségtől. A mindent betöltő és beburkoló ibolya szín hatalmas akarati erővel rendelkezik. Olyan akarat ez, amely kívülről, a messzi peremről fakad. Ez lesz a jövő tudatállapotának az egyik minősége: az objektív és személyes akaraterő.
Ebből a szempontból az ibolya a magenta ellentétes pólusa, ami az indiai kultúrkorszakban hozta el az akarati erőt az emberiségnek, a véren keresztül. A növekvő kármin-tudattal kezdve egyre alább szállt ez a minőség ahogy az ember egyre jobban leválasztotta magát a többi színen áthaladva. Az ibolya sötétségben az akarati erő már kívülről árad felénk, a szín határáról.
A vallásosság éppen ellentétes folyamaton megy keresztül. A türkiz tudat vallásossága olyasvalami volt, ami kívülről érkezett az emberhez, a kobaltkékben már belső aktivitássá vált, az indigó színben pedig még intenzívebbé lett. Az ibolya-vallásosság egy ösztönös, veleszületett minőség, ami mélyen gyökerezik az emberi lélekben.
Az ibolya az a szín, amivel korunk emberének gondja lehet. Összekapcsolódik a vallással és a szentháromság megértésével. Akiben megvan az érdeklődés a spiritualitás, a vallásosság felé, az kedveli ezt a színt. Az ibolya ugyanakkor egy bizonyos felelősséget is jelent a spirituális világgal szemben, amit néha nehéz elviselni, és ez sok emberből ellenérzést vált ki.Kínai lilabogyó

De mit tesz ez a szín napjainkban? Milyen részével van leginkább kapcsolatunk? Ami a szervezetünkben befejezett, annak nincs köze hozzá, inkább annak, ami növekvő, ami a fény által növekszik bennünk. Az ibolyát nem érinti mindaz, ami megnevezhető bennünk, pusztán abban érdekelt, ami névtelen és inkarnációról, inkarnációra tovább él. Az indigóban megtesszük az első lépéseket a belső magasságok és mélységek felé. 

Az indigó összegyűjti mindazt, amit a zöld hozhat el. Az ibolya hordozza a folyamatokat, de mélységének mértéke a bennünk lévő spiritualitástól függ. Egy minden eddiginél magasztosabb érzékelést ad számunkra a Föld szentségét, valamint az Én és a Föld kapcsolatát illetően. Az ibolya tudatossá tesz az egónkra, de ez a tudatosság nem maga az ego. Az indigó az önfeláldozás kezdete, az ibolyában viszont már meglévő tény - ami által az egoizmus eltűnik és elvezeti az embert ahhoz, amit úgy hívhatunk: a bátorság újjászületése.

Köszönjük, szép munka!
Nagy Gábor
http://sienaworld.blogspot.hu/2012/11/ibolya.html


PIROS


A piros egy nagyon érzelmes, gazdag szín, felgyorsítja az ember belső folyamatait, növeli a légzésszámot, és emeli a vérnyomást. Nagyon látható szín, ezért lettek pirosak a stoptáblák és a tűzoltó felszerelések. A piros szín növeli a bátorságot...




Piros - az energiabomba


A pirosnak erős hatása van: szabályozza adrenalin-termelésünket, így köze van a hormonok kiválasztásához is. Ettől a színtől bárki erősebbnek, életrevalóbbnak érezheti magát. Sokszor már egy csokor vörös virág elég hozzá.
Hatása testünkre: minden más színnél jobban növeli a pulzusszámot, a szívverést és a vérnyomást, azaz segít a vérkeringési zavarokon, gyomorsav-pangáson, valamint helyrebillenti legyengült szervezetünket.
A vörös szín vitalitást sugároz, de a pusztulást is jelképezheti.
A vörös jó méregtelenítő, kitisztítja elménkből, testünkből a negatív szemléletet. De képes a vörös szín fellazítani az izmokat, izületeket. Azok számára akik könnyen megfáznak,
nagyon hatásos lehet ez a szín.
Ha valaki viszont stresszben él, esetleg szívbeteg,
kerülje el a vörös színt!
A vörös szín képes biztosítani számunkra azt a plusz löketet, amely céljaink elérésére sarkal.


Tipp:Ha félünk kiállni mások elé, beszédet tartani, öltözzünk pirosba! Növelni fogja önbizalmunkat!

őszi dekoráció asztalra
A piros szín jelentése:
A piros egy nagyon érzelmes, gazdag szín, felgyorsítja az ember belső folyamatait, növeli a légzésszámot, és emeli a vérnyomást. Nagyon látható szín, ezért lettek pirosak a stoptáblák és a tűzoltó felszerelések. A piros szín növeli a bátorságot, ezért található meg számos ország nemzeti zászlaján.
A piros előtérbe hozza a képeket, és a szövegeket. Használata, mint kiemelő szín javasolt, hogy az embereket gyors döntésre kényszerítse.
A reklámokban a piros gyakran valamilyen erotikus tartalomra utal. 

(Piros ajkak, piros körmök, piros lámpás negyed, Nő pirosban stb.). A piros széles körben használt szín a veszély jelzésére (magasfeszültség, közlekedési lámpák). Ezt a szint gyakran társítják még az energiával, energikus élettel, ezért nyugodtan lehet használni energiaitalok, játékok, autók, sportszerek reklámozásához.
A piros világos árnyalatai az élvezetet, a szexualitást, szenvedélyt, az érzékenységet, és a szerelmet jelképezik, míg a sötétebb árnyalatok az erőt, az akaraterőt, a dühöt, a vezetést, bátorságot, vágyódást, rosszakaratot, és haragot sugallnak.
Kristályai: gránát, rubin, jáspis, hematit, vörös korall
Sok vörös az aurában: szenvedélyesség, agresszióig terjedő bátorság.
Vörös szín, mint kedvenc: aktív, dinamikus, életigenlő kedély. A pirosat kedvelő ember öntudatos, nyílt, akaratos, szenvedélyes, de gyakran szeszélyes, keresi az alkalmat a vitára, sokszor slamposnak érzi magát.


Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.

A nemiség szimbóluma, a libidó színe.
A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.
Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.
A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.
Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a "nagy babiloni parázna" színe.
A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a "Nagy Mű" harmadik fokozatát.
Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.

A vörös maga az élet színe, a tűzé, a véré, a veszélyé, a szexualitásé, nélküle hiányozna életünkből az életerő, a melegség, az erő és a szenvedély. Szükségünk van rá ételeinkben, ruházatunkban, környezetünkben, hogy stimulálja idegrendszerünket, adrenalint pumpáljon a vérünkbe és javítsa keringésünket. A piros segít megmaradni a hétköznapi élet valóságában, és biztonságtudatot nyújt számunkra. Ha úgy érezzük, hogy energiánk és életerőnk fogytán van, és hiányzik belőlünk a hajtóerő, segíthet rajtunk, ha vörös kezelésben részesítjük magunkat. Ihatunk vörös sugárral energizált vizet, belélegezhetjük, vagy vizualizálhatjuk a vörös színt, vagy ehetünk vörös ételeket. Ez segíthet energiaszintünk helyreállításában is, valamint céljaink elérésére ösztönöz minket.

Vörös megerősítés: "Történjék bármi, megvan az energiám, az akaratom és az önbizalmam, hogy szembenézzek vele."

Szimbolikus jelentése: ősi bizalom és ősi életenergia, a földdel és az anyagi világgal való kapcsolat. Erő, mozgás, kezdet, születés, szerelem, szeretet, forróság, tűz.
Vér: élet, energia, családi kötelék.
Vörös kereszt: túlélés.
Vörös rózsa: szerelem, szenvedély.
Piros közlekedési lámpa: veszély és büntetés, akció és reakció.
Mars, a vörös bolygó: harc, háború, élet és halál.
Vörös lámpás negyed: szexualitás, anyagi világ, agresszió.
A matador vörös köpenye: harc, küzdelem, életveszély.
Érzelmi jelentése: temperamentumosság, bátorság, biztonságérzet, érzelem, szenvedély. A vörös szín szeretete aktív, dinamikus, életigenlő kedélyt mutat, aki önmegvalósító, új utakat, lehetőségeket is felvállal. A vörös szín hiánya vagy el nem fogadása az önbecsülés hiányát, a visszahúzódó, passzív, életunt embert jelzi. Negatív jelentése: anyagiasság, idegesség, harag, agresszió, erőszak, sérelmek és szenvedések. A lázas, harcias, pusztító szenvedély kifejezője. A túl sok vörös hatalmat, felsőbbrendűségi érzést is szimbolizálhat.

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a vöröset?

Szenvedélyes, energikus ember vagyok. Hagyom, hogy az ösztöneim, érzéseim vezessenek. Tettrekészség jellemez. Az anyagi dolgokhoz pozitívan állok, jó anyagi helyzetben vagyok. Praktikus, két lábbal a földön járó emberként képes vagyok másokat is vezetni, mert lelkesedésem magával ragad mindenkit. Bármikor újra talpra állok, ehhez megvan az energiám és a túlélő ösztönöm. Akaraterőm segít abban, hogy megteremtsek az életemben mindent, amit szeretnék. Dinamikusan, koncentráltan haladok a céljaim megvalósítása felé, ha ebben áldozat szükséges, azt is képes vagyok meghozni. Az önfeláldozás sem áll távol tőlem. Életelemem a szerelem, a lángolás.


Mit árul el rólam ha (nagyon) nem szeretem a vöröset?

Elutasítom az érzelmileg megindító helyzeteket, kerülöm az izgalmakat. Hajlamos vagyok megengedni, hogy a dühöm és haragom eluralkodjon rajtam és befolyásolja a cselekedeteimet. Ezzel valójában a fájdalmamat palástolom. Ennek lehet a következménye cselekvésképtelenség az adott helyzetben vagy olyan érzés, hogy elszigetelten létezem a világban. Talán az édesanyámmal való kapcsolatomban adódnak félreértések vagy hiányérzet jelentkezik. Lehetséges, hogy szeretetem birtokló, nehezen adom meg a másiknak a szabadságot. Túlságosan ragaszkodom személyekhez, tárgyakhoz, viselkedésmintákhoz. Gyakran vagyok kimerült, fáradt.
Hogyan használjam a vörös színt?

Használd a vöröset, ha ki vagy merülve, fáradt vagy vagy úgy érzed egy helyben toporogsz. Hideg lábra jó a vörös zokni. Fokozhatod szenvedélyed megélését, érzelmeid átélését vörös színű tárgyakkal magad körül. Olyan helyzetekben, amikor például az étvágytalanság az életet fenyegeti, vörös ételek, vörös étkészlet használata javasolt. Ha új dolog indul az életedben, azt is a vörös szín használatával támogathatod. Ha sokszor, gyakran hordok vöröset utalhat némi exhibicionizmusra. Ha ez csak átmeneti, az inkább energiahiányos állapotot jelez, ilyenkor figyelj magadra jobban, iktass be kényeztető, feltöltő perceket. A vörös ruha, kiegészítők tudatos használata növeli a magabiztosságot. Vérszegénység esetén hematit ékszer viselését javaslom. Vörös drágakövek még: rubin, achát, jáspis.

Feng Shui

Ha a lakásban szeretnék ezzel a színnel dekorálni, azt a hír, hírnév (tűz elem) területén tegyük. Amennyiben a területhez tartozó anyagokra szeretnénk odafigyelni, javasolt a műanyag, műszál, műbőr, latex, valódis bőr, bársony, plüss használata. A legjobb pedig a háromszög, vagy virágminta.


A vörös szín jelentése különböző kultúrákban:
Nyugati világban (Európa, Észak-Amerika): veszély, szerelem, szenvedély, izgalom, áldozat, megállás, karácsony (zölddel párosítva)
Kelta: halál, halál utáni
Oroszország: kommunizmus
Kelet (Ázsia): boldogság (fehérrel párosítva), mennyegző
Kína: ünnepség, jó szerencse, hosszú élet
India: tisztaság
Japán: élet
Mexikó: vallás (fehérrel)
Afrika: gazdagság, vitalitás, agresszivitás
Elefántcsontpart és Dél-Afrika: gyász
Egyiptom: szerencse
Irán: jó szerencse
Ausztrália (őszlakosság): föld
Új-Zéland: nemesség, istenség
http://www.fenyorveny.hu/

--------------------------------------
------------------------------
Vörös - a tűz és vér színe.

Régebbi írásokban már rátértünk a színek elemzésére is. Folytassuk egy kicsit ezt a vonalat is, mit is jelentenek a színek.

A vörös szín összefüggésében, életkor tekintetében a kisgyermekkort jelöli, évszak szerint a nyarat, és a tűz elemhez tartozik.

A vörös a tűz és a vér színe. Felpezsdítő, melegítő rezgése van, az élet, a vitalitás és az erő szimbóluma. Aktivizál, bátorít, lelkesít, mozgósít, de haragra is gerjeszt. Az egyik legszerencsésebb színnek számít.

Érdekesség: Kínában piros színű ruhába öltöztetik a menyasszonyt. Boldogságot, melegséget hordoz. A falakat azonban nem tanácsos vörösre festeni, mert ezzel túllőnénk a célon. Holdújévkor - ami a kínaiak tavaszünnepe, és egyben a legjelentősebb esemény az évben - a kínai gyermekek piros papírpénzutánzatot kapnak ajándékba, hogy szerencsések legyenek. Minden jókívánságot is piros papírra írnak, ha pedig újszülött érkezik a házba, piros tojással illik kedveskedni a szülőknek.





Testi hatása: a vörös szín embere meggondolatlan, szertelen. Lobogás, nyugtalanság jellemzi, hirtelen, önfejű, tele energiával. Szereti a kalandokat, az örömöket és a hatalmat. Sikerre vágyik. Ha a testben kevés a vörös, vérszegénység, látásgyengülés, emésztési zavarok alakulhatnak ki.

Lelki hatása: erősíti a szervezet ellenálló képességét, enyhíti a depressziót, serkenti a vérkeringést. Magabiztosság tesz, növeli az érzékenységet.

Gyógyító hatása: minél több árnyalata jelenik meg étkezésünkben, annál hatékonyabb. A piros színű zöldségekben és gyümölcsökben rengeteg tápanyag van, mint pl. béta-karotin a sárgarépában, paradicsomban, C-vitamint a meggyben és a málnában. A piros színű ételek serkentik a vérkeringést. Piros színű fénnyel fokozhatjuk a méregtelenítést, légzőszervi hurutokat és fülgyulladást gyógyíthatunk vele.

Helye: csak ott, ahol élénkíteni szeretnénk a tevékenységet. Általános serkentő, pezsdítő, energetizáló hatása van.

Megfigyelted már, hogyan hatnak rád a színek?
Van a ruhatáradban, környezetedben, otthonodban vörös?
Szereted, vagy épp ellenkezőleg?
http://melcsi-fengshuiaharmniamvszete.blogspot.hu

MAGENTA
Intense pink roses romantic elegant Valentine Stock Photo - 12126721
A vörös és a lila szín keveréke, azaz a szivárvány, a fényspektrum két vége; a legrövidebb és a leghosszabb fényhullám egyesüléséből jön létre, a bíborhoz hasonló.
A bíbor összekapcsolható a kék stabilitásával és a vörös energiájával. A bíbort a magasztossághoz kötjük. Ez szimbolizálja az erőt, a nemességet a luxust és a becsvágyat. 
Ez a szín átadja a vagyon és a pazarlás érzését(<–ez így helyes mondat?:It conveys wealth and extravagance.). 

A bíborról gondolhatunk szintén a bölcsességre, a méltóságra, a függetlenségre, a kreativitásra, a titokzatosságra és a mágiára.Magenta : magenta rose grunge illustration background romance background

Szimbolikus jelentése:kapcsolat fény és sötétség között. A kereszténységben a vörösbor az Istennel való szent egyesülésünket szimbolizálja. Isteni szeretet, szolgálat és gyógyítás. Ez a szín a védelmezők védője, a gyógyítók gyógyítója.



Érzelmi jelentése: segít összpontosítani, hogy megtaláljuk az élet értelmét. A részletekre való odafigyelésre, pontosságra késztet minket; motivál a tanulmányok elkezdésére, alkotó feladatok vállalására. Aki szereti ezt a színt, tele van életerővel, izgalommal, tettvággyal; képes az együttérző, áldozatos szerelemre. Boldogtalanság, búskomorság ellenszere. Aki elutasítja ezt a színt, türelmetlen, egoista és túlzottan érzelmes a kötődés hiányából fakadóan.





NARANCSSÁRGA


A narancssárga ötvözi a a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát. Általában az örömmel, napfénnyel és a trópusokkal kötik össze. A narancssárga a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot, a vonzerőt, a sikert,a bátorítást, és az izgatást fejezi ki.
Az emberi szem számára a narancssárga egy nagyon meleg szín, így a forróság érzetét kelti, de nem olyan agresszív, mint a piros. A narancssárga növeli az agyba jutó oxigén mennyiségét, élénkítő hatású és növeli a szellemi aktivitást. Nagyon elfogadott a fiatalok körében. A narancssárgáról az egészséges étel jut eszünkbe és az étvágyunkat serkenti. A narancssárga az ősz és az aratás színe. 

A címertanban a narancssárga az erő és a kitartás szimbóluma.
Szimbolikus jelentése: kreativitás, ötletgazdagság, művészet. Összhang, szépség, érzékiség, nevetés, öröm, boldogság.

Érzelmi jelentése: az érzelem, barátság és életöröm színe. A vidám, társaságot kedvelő emberek vonzódnak hozzá. A narancssárga szín szeretete az aktív, magabiztos emberre jellemző, akiben megvan a belátás, befogadás és elengedés képessége.Nem kedvelik ezt a színt a határozatlan, pesszimista, depressziós emberek, akikben bizonytalanság és kételyek uralkodnak, önbecsülésük, önértékelésük hiányt szenved. A sok narancssárga szín utalhat izgatottságra, érzelmi kiegyensúlyozatlanságra, függőségi viszonyra, hisztériára, sokkra, traumára. A vörös és a sárga, a hatalom és a tudás büszke öntudatot eredményez a narancssárgában, ami túlzott büszkeségre, becsvágyra, hiúságra, feltűnési vágyra is utalhat.


Narancssárga

Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.
Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe...


Narancs - jó emésztés
Rossz a kedve? A narancsszín boldogságot, életvidámságot sugároz. A félős, szégyellős embereket bátrabbakká, kezdeményezőbbekké teszi. A meleg, erotikus árnyalat stimulálja a vágyat, de erősíti az emésztőszerveket és az ellenálló képességet is. Használjon például narancssárga müzlistálat, hogy megjöjjön az étvágya, és vásároljon ugyanilyen színű salátástálat a buli kedvéért.
Hatása testünkre: székrekedés, feszültség és megfázás esetén segít. Képes növelni a fizikai képességet, mert a narancssárga szín hat a mellékvesére. A narancs erőt tud adni ahhoz, hogy szembenézzünk bizonyos nehézségekkel. A narancsot kedvelő ember szeret csoportban dolgozni. A narancs szín túladagolása viszont hideggé teheti az embert. A túl sok narancsot hordó személy kisebbségi komplexusban szenvedhet.

Tipp: Ha úgy érzed, hogy nagyon igazságtalanul bántak veled, akkor bújj narancssárga ruhákba! Segít túltenni magadat a dolgokon. A narancs képes változásokat eszközölni.






Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.
Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe. A buddhista szerzetesek ruhájának színeként a láng, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása.
A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa színe.
A narancssárga szín jelentése
A narancssárga ötvözi a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát. Általában az örömmel, napfénnyel és a trópusokkal kötik össze. A narancssárga a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot, a vonzerőt, a sikert, a bátorítást, és az izgatottságot fejezi ki.
Az emberi szem számára a narancssárga egy nagyon meleg szín, így a forróság érzetét kelti, de nem olyan agresszív, mint a piros. A narancssárga növeli az agyba jutó oxigén mennyiségét, élénkítő hatású és növeli a szellemi aktivitást.A narancssárgáról az egészséges étel jut eszünkbe és az étvágyunkat serkenti. A narancssárga az ősz és az aratás színe. A címertanban a narancssárga az erő és a kitartás szimbóluma.
A félős, szégyellős embereket bátrabbakká, kezdeményezőbbekké teszi. A meleg, erotikus árnyalat stimulálja a vágyat, de erősíti az emésztőszerveket és az ellenálló képességet is.
Az immunrendszert egészében erősíti, ezzel együtt mozgósítja a test összes öngyógyító erejét.
A narancssárga nagyon feltűnő szín, tehát használhatod figyelemfelkeltésre és a legfontosabb elemek kiemelésére a design-ban. Ez a szín nagyon hatékony az ételkészítmények és játékok reklámozásához.
A sötét narancssárga a csalást, a megtévesztést és a gyanakvást jelenti.
A vöröses narancs kifejezi a vágyat, a szerelmi hevületet, az élvezetet, az uralmat, az agressziót és a vágyat a mozgásra.
Az arany a presztízs érzését kelti. Jelentése a fény, a bölcsesség és a vagyon. Mindig a magas minőséget szimbolizálja.
Kristályai: karneol
Sok narancsszín az aurában: becsvágy, nyíltság, ötletgazdagság
A narancsszín szeretete: aktív, vidám, kissé felszínes. Jó haver, barátságos, megelégedett, szívesen áll a középpontban, ám nem mindig akar alkalmazkodni, alaptermészetéből fakadóan facér, néha nincs étvágya.


A narancssárga szín jelentése különböző kultúrákban:
Európa nagy része: ősz, szüret
Írország: protestáns vallás
Hollandia: királyság, királyi
Ukrajna: erő
Egyesült Államok: Halloween (feketével párosítva)
India: szent
Japán: bátorság, szerelem
Egyiptom: gyász

Forrás:Színtudatosság Aura-Soma

Korall
Korall: kemény, mésztartalmú anyag, amely apró tengeri lények csontvázaiból épül fel. Lehet vörös, rózsaszín és fehér - a mélységtől függően.
Szimbolikus jelentése: szeretet, empátia, önmagunk szeretete. Jó függőségi viszony kialakulása, a függetlenség megmaradásával. A tenger koralljai is így élnek: együtt, de külön. A korall személynek nagyon jó érzéke van a közösség és a kölcsönös kapcsolódás iránt (a korall ásványként tükrözi ezt úgy, hogy elveszti a színét, ha eltávolítják abból a környezetből, amelyben nőtt).
Érzelmi jelentése: segít a rossz kapcsolatok, félelmek elengedésében, a viszonzatlan szerelem, szeretet feldolgozásában, feladataink, életterhünk szeretetteljes elfogadásában. A boldog szerelem színe.


Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a korallt?


Érzékeny, nyitott ember vagyok. Az elfogadó szeret képessége jellemez, másokat együttérzéssel közelítek. Saját magamat is képes vagyok szeretni. Kapcsolatban akár feloldódásra is képes vagyok. Megjelenésem finom, elegáns. Szelídség árad belőlem Energikus vagyok, de nem törtetek. Magasabb célok motiválnak. Fontos számomra mások véleménye. Hajlamos vagyok olyan kapcsolatokba belemenni, ahol függő helyzetbe kerülök a másiktól vagy éppen kettőnél többen vagyunk. Legszívesebben együttműködő, egymás mellé rendelt kapcsolatokat, élethelyzeteket alakítok ki. Szeretek másokkal együtt cselekedni (pl. közös főzés).


Mit árul el rólam ha (nagyon) nem szeretem a korallt?


Gyakran vagyok türelmetlen vagy éppen haragos. Előfordulhat, hogy sérülékenységemet, érzékenységemet keménységgel álcázom. Mindent megteszek azért, hogy mások jó véleménnyel legyenek rólam azon az áron is, ha ezzel én magam kerülök hátrányos helyzetbe vagy áldozatot kell hoznom. Nehezen érvényesítem az érdekeimet. Alulbecsülöm az értékemet.


Hogyan használjam a korall színt?


Használd a korallt önbizalmad erősítésére, stresszes helyzetek kezelésére. A szín viselése fokozza jókedvedet, életörömödet. A korall szín erősítése környezetedben enyhíti a viszonzatlan érzelmekből származó lehangoltságot. Őszibarack, sárgadinnye vagy lazac azok az ételek melyekkel a korall szín energiáját erősítheted az életedben.
http://www.fenyorveny.hu/



ZÖLD

Gyógyítás, kertészet, fa mágia, a növekedés, jó termés, a jólét, a pénz, és sok szerencse előidézője.
A természet és a remény színe. Az egészséggel, nagylelkűséggel, biztonsággal, harmóniával, időnként az érdektelenséggel és a közömbösséggel hozzák kapcsolatba. Látványa nyugtatóan, gyógyítóan hat. 

Ha zöld színű ruhát hordasz, bizalmat ébresztesz másokban. Segítségével könnyebben kilábalhatsz a szerelmi bánatból, ösztönzi a kreativitást és a koncentrációt.
Szimbolikus jelentése: természet, növekedés, tavasz, megújulás, nyugalom, gyógyítás, kitartás, döntőképesség. A földön található szerves élet: fák, örökzöldek (életfolytonosság), az egész növényvilág színe. A szivárvány központja.
Érzelmi jelentése: mint a kék és a sárga keveréke, egyesül benne a szellem és a lélek, a tudás és a hit, a nő és a férfi. 

Szinkronicitás: jó időben, jó helyen lenni; mozgásban lenni. A harmóniára törekvő, érzékeny, együttérző, jószívű, önzetlen, megbízható, barátságos, természetszerető, nyílt emberek kedvelik ezt a színt, akikben felébred a gyógyító erő. Akik ezt a színt választják, gyakran segítő jellegű foglalkozást űznek. A zöld szín szeretete jó ítélőképességet, igazságérzetet, határozottságot, megegyezésre való hajlamot, nagylelkűséget tükröz.

 A zöld szín elutasítása döntésképtelenné, elégedetlenné, bizonytalanná, rosszhiszeművé, iriggyé, féltékennyé tehet. Aki nem szereti ezt a színt, örökös tér- és helyhiányban szenved, mindig más helyre vágyik, mint ahol éppen van. A sok zöld kiegyensúlyozott, elégedett, egészséges emberre utal, aki megteremtette a belső békéjét.



ZöldSzínes ételek, színenergia
A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője.
Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika...


Zöld - figyelmessé tesz
A zöld kiegyensúlyozó, testet-lelket-szellemet nyugtató hatása mindenki számára ismert.
A természet színeként harmóniát teremt, és konkrét segítséget nyújt a mindennapokon. Szeretné, ha mások jobban odafigyelnének, amikor Ön beszél? Például családi kupaktanácsnál vagy az irodai beszámoló során öltözzön zöldbe! A szem retinájának ugyanis különösen sok receptora fogékony a zöldre. 

Vagyis ez a szín vonzza a tekinteteket. Jó mellékhatása, hogy egyidejűleg ellazít, nyugodtabbá teszi a légzést, kisimítja az izmokat, tehát lámpaláz esetén is segít.
Hatása testünkre: álmatlanság, túlerőltetett szemek és fertőzések ellen jó. Nyugtató hatással bír ez a szín. Nagyon hatásos lehet klausztrofóbia esetén. A zöld minden színnel összhangban van, ezért ha más színből kicsit túl vagyunk adagolva, csak használjunk zöldet és egyensúlyba kerülünk.
A sok zöld szín tompultságot okozhat. Ha zöld színt elutasítjuk, akkor boldogtalanok lehetünk...




A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője.
Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika.
A színskála "közepén" áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben a színek hármasságát. Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás az átmenetiség, a féltékenység jelölője.
Meleg és hideg, égi és földi keveréke.
Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és naivság jelképe.
A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás színe, az Erények közül a Reményé.
Negatív jelentése: méreg, halál, a gonosz rontó ereje. A sátánt gyakran ábrázolják zöld testtel és szemmel.
A zöld szín jelentése

A zöld a természet színe. Ez szimbolizálja fejlődést, harmóniát és a termékenységet. Erős érzelmi összefüggés van a zöld szín és a biztonság között. A sötétzöldet rendszerint a pénzzel társítják.
A testi és a lelki görcsöket egyaránt oldja. 
Erősíti a biztonságérzetet, békéltet. Kettős hatása van: nyugtató, ezért jó a központi idegrendszer betegségek kezelésére, másrészt inspirálja a szellemet.
Hatékony a szív- és a keringési panaszok, a magas vérnyomás mérséklésében.
A zöld a természet, növekedés és az általános regenerálódás színe. Ennél fogva a zöld szín gyógyhatása elsősorban harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. Szemünk a természeti zöld színek ezernyi árnyalatát érzékeli; mindenki átélte már egy erdei séta jótékony hatását.
Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, néha teljesen meg is szünteti őket. Az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli.
A zöldnek nagyszerű nyugtató ereje van. A legpihentetőbb szín az emberi szem számára. A zöld állandóságot és állóképességet sugalmaz. Néha a zöld a tapasztalat hiányát fejezi ki, a példa kedvéért: a kezdőket gyakran zöldfülűnek szoktuk nevezni. A címertanban a zölddel, a fejlődést és a reményt tüntethetjük fel. A zöld ellentéte a pirosnak, biztonsági eszközöknél; például ez a színe a szabad átkelésnek az úttesten.
A matt, sötétzöldről általában a pénzre, az anyagi világra, a bankokra asszociálunk.
A sötétzöldről a becsvágyra, a kapzsiságra és a féltékenységre gondolunk.
A zöldessárga a betegségre, a gyávaságra, a viszályra és a féltékenységre utal.
A moszat zöldről az érzelmi gyógyításra és a védelemre gondolunk.
Az Oliva zöld a hagyományos színe a békének (Greenpeace).
Kristályai: smaragd, kuncit, jáde
Sok zöld az aurában: elégedettség, kiegyensúlyozottság, belső harmónia, egészség.
Zöld szín, mint kedvenc: harmóniára való törekvés, az öngyógyító erők ébredése.
A zöldet kedvelő ember: barátkozó, udvarias, őszinte, engedékeny, viszont könnyen megsértődik, a vérnyomása pedig alacsony. A zöldet kedvelők kiegyensúlyozottak, vonzódnak a természethez és a természetes dolgokhoz, de néha túl óvatosak.

A zöld szín jelentése különböző kultúrákban:
Európa nagy része: környezettudatosság, tavasz, születés, szabad, karácsony
Írország: nemzeti szín, katolicizmus
Egyesült Államok: pénz
Kína: ördögűzés, hűtlenség, gonosz
Japán: élet, technológia
Észak-Afrika: korrupció
Dél-Afrika: természet
Középkelet: őszinteség
Egyiptom: nemzeti szín, termékenység
Indonézia: tiltott szín
Malajzia: veszély
Forrás:Színtudatosság Aura-Soma

--

Titkos energia központunk a Tan tien...






Ahhoz, hogy igazán jól érezhessük magunkat, meg kell találnunk a szellemi, testi, lelki egyensúlyt. Törődnünk kell szellemi és lelki szükségleteinkkel éppen úgy, ahogy a testünket is ápoljuk, gondozzuk. 



Ehhez sok-sok dologra szükség van: elegendő alvásra, testmozgásra, egészséges étkezésre, pihenésre, stressz mentes életmódra, jó levegőre, a természet közelségére, szeretet teljes környezetre, sok-sok nevetésre, jó párkapcsolatokra, szabadidős tevékenységekre, az otthon biztonságára, hasznosnak tartott munkavégzésre és szellemi kihívásra egyaránt!





 
Mindez ugyanis egy-egy darabja a kirakós játéknak. És nagyon nem mindegy, hogy ezek a darabok mennyire hangsúlyos szerepet töltenek be életünkben, melyiket hanyagoljuk el ezek közül!

Ha megtalálod az egyensúlyt, megleled a belső békét és örömet lelsz minden napi tennivalóidban is. Vitalitásod megnövekedik, kreatívabb, hatékonyabb és optimistább leszel. A problémák nem gondot hanem csupán megoldandó feladatokat fognak jelenteni.


A megnövekedett vitalitás vonzóbbá is tesz! - Próbáld ki, mennyivel más lesz a napod, ha csak annyit teszel, hogy egy kis mosolyt erőltetsz az arcodra! Figyeld meg, hogy nem sokára valóban jobban fogod magad érezni, valóban vidámabb és energikusabb leszel és ezt mások is látni fogják rajtad!

Amikor az ember egyensúlyba kerül, könnyebben tudtára ébredhet veleszületett spirituális képességeire is - mint amilyen a hatodik érzék - és többre lesz képes, mint bármikor azelőtt! Főleg, ha sokat gyakorol és fejleszti ezen képességeket!





Meditációs úton is egyensúlyba kerülhetünk. Ennek egyik módja, hogy az életerőközpontunkba (kínaiul Tantien) fókuszáljuk a tudatunkat.


A Tantien közvetlenül a köldök felett található, mintegy 2-3 cm-mel a test belsejében. Ha magyarra fordítanánk a szó jelentését, akkor hasi területet jelent, de szokták Egyetlen Pontnak is hívni. A japánok egyébként ugyanezt Hara néven ismerik. Az életerő (kínaiul chi, de írják csi-nek is) pedig olyan univerzális energia, amely keresztül megy mindenen és alkotója mindennek. Nélküle nem létezhetne élet!

Az embernek komplex energetikai rendszere van, úgy is mondhatjuk, a chi áramlik bennünk. Kevesen tudják, de ez olyan szinten komoly dolog, hogy ha például ez az energiaáramlás valamilyen blokk miatt teljesen megszakadna, akkor az 3-4 napon belül halálhoz vezetne!


"Azt mondják, akik az Egyetlen Pontba gyűjtik a csi energiáját, azokat semmilyen veszély nem fenyegeti. A tantien képes feloldani, vagy "elégetni" a feszültséget, fájdalmakat, betegségeket, és más káros hatásokat. Épp ezért a csi-energia szétszórása vagy elvesztegetése ajtót nyit a szenvedés és szerencsétlenség előtt, viszont az életenergia begyűjtése a tantienbe boldogságot és jó szerencsét hoz."


Forrás: Christopher Markert - Titkos erőközpontunk, a Tantien




"Tanulmányaim és kuatásaim közben rengeteg kérdés és vá­lasz merült fel. Némely vá­la­szok pon­tos­nak tűn­nek, ám to­váb­bi, mo­dern tech­no­ló­gi­á­val vég­zett iga­zo­lá­suk szük­sé­ges. A kér­dé­sek egy ré­sze vi­szont nem vizs­gál­ha­tó sem­mi­lyen kor­sze­rű tu­do­má­nyos esz­köz­zel."

Dr. Yang Jwing-Ming 101 kérdése a qigongról (chikung)

Száz­egy kér­dés

Mi­vel a múlt­ban szá­mos Qigong-gyakorlat tit­kos volt, az el­mé­le­tek és a mód­sze­rek nagy há­nya­dát vé­let­len­sze­rű­en ad­ták to­vább. Ezen a té­ren csak az el­múlt húsz év­ben vál­to­zott va­la­mi, és sok tit­kot meg­is­mer­he­tett a nagy­kö­zön­ség is. Vé­gül az ér­dek­lő­dő gya­kor­lók előtt is meg­nyílt an­nak a le­he­tő­sé­ge, hogy el­sa­já­tít­has­sák más stí­lu­sok rej­té­lye­it. A hosszú­ra nyúlt tit­ko­ló­zás mi­att a szá­munk­ra hoz­zá­fér­he­tő ira­tok még a mai na­pig sem tel­je­sek, és meg sem erő­sí­tet­ték őket. Az összes do­ku­men­tum össze­gyűj­té­se, va­la­mint az el­mé­le­ti ma­gya­rá­za­tok vég­le­ges rend­sze­re­zé­se rend­kí­vül ne­héz fel­adat. Ta­nul­má­nya­im és ku­ta­tá­sa­im köz­ben ren­ge­teg kér­dés és vá­lasz me­rült fel. Né­mely vá­la­szok pon­tos­nak tűn­nek, ám to­váb­bi, mo­dern tech­no­ló­gi­á­val vég­zett iga­zo­lá­suk szük­sé­ges. A kér­dé­sek egy ré­sze vi­szont nem vizs­gál­ha­tó sem­mi­lyen kor­sze­rű tu­do­má­nyos esz­köz­zel.

Ezen­fe­lül fon­tos tud­ni­va­ló, hogy a Qigong az ősi idők­ben ke­let­ke­zett tár­sa­dal­munk­tól el­té­rő kul­tu­rá­lis ala­po­kon nyug­szik, ezért szá­mí­tás­ba kell ven­ni a meg­vál­to­zott kö­rül­mé­nye­ket is. Az em­be­rek pél­dá­ul egé­szen mos­ta­ná­ig nem vol­tak ké­pe­sek a vi­lág egyik fe­lé­ből a má­sik­ba el­jut­ni 12 óra alatt. Mi tör­té­nik az em­be­ri test Qi-keringésével egy ilyen uta­zást kö­ve­tő­en? Mi­lyen mó­don be­fo­lyá­sol­ja for­dí­tott na­pi­rend­je egy éj­sza­kai mű­szak­ban dol­go­zó mun­kás Qi-áramlását? Mi­lyen ha­tás­sal bír a ki­pu­fo­gó­gáz a Qi-keringésre? És a nuk­le­á­ris kí­sér­le­tek ki­hat­nak-e a ter­mé­sze­tes Qi-egyensúlyra? A rá­dió­hul­lám­ok ho­gyan vál­toz­tat­ják meg az em­ber Qi-keringését?

Sok-sok kér­dés fel­ve­tő­dött még, ahogy fel­fe­dez­tük a Föld mág­ne­ses erő­te­ré­nek tes­tünk ener­gia-ál­la­po­tá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát. Ha az észa­ki pó­lus fe­lé for­dul­va me­di­tá­lunk, tel­je­sen más ér­ze­te­ket ta­pasz­tal­ha­tunk, mint­ha a dé­li sark fe­lé for­dul­nánk. Mi­vel a leg­több ha­gyo­má­nyos Qigongos és me­di­tá­ci­ós mód­szert az észa­ki fél­te­kén fej­lesz­tet­ték ki, a dé­li fél­te­kén élők is ugyan­olyan ered­ménnyel hasz­nál­hat­ják-e eze­ket az el­mé­le­te­ket és mód­sze­re­ket, vagy mó­do­sí­ta­ni kell őket?

Ezek a kér­dé­sek to­lul­nak min­dig elő­tér­be az agyam­ban. Egy ré­szük ta­lán ab­ból ered, hogy is­me­re­te­im a Qigonggal kap­cso­lat­ban vé­ge­sek, más ré­szük vi­szont a mo­dern tu­do­mány fej­lő­dé­sé­vel ve­tőd­nek fel. 

Azt hi­szem, hogy fo­lya­ma­tos ku­ta­tá­sa­im alatt, az­az éle­tem hát­ra­lé­vő ré­szé­ben sok kér­dés vá­lasz­ra ta­lál. Ab­ban is re­mény­ke­dem, hogy más ta­pasz­talt Qigong-mesterektől ka­pok majd fe­le­le­tet né­mely kér­dés­re. Sok­hoz vi­szont a mo­dern esz­kö­zök­kel vég­zett vizs­gá­la­tok és kí­sér­le­tek szük­sé­ge­sek. E kér­dé­sek­re ak­kor ka­punk vá­laszt, ha át­fo­gó tu­do­má­nyos ta­nul­mány ké­szül a té­má­ról. Míg vé­gül egyes kér­dé­sek örök ho­mály­ban ma­rad­nak, mi­vel meg va­gyok győ­ződ­ve ar­ról, hogy sen­ki nem ké­pes azt a Qigong-gyakorlati szin­tet el­ér­ni, amit a ré­gi mes­te­rek.

Most olyan kér­dé­sek kö­vet­kez­nek, ame­lyek ben­nem ve­tőd­tek fel. Re­mé­lem, hogy ész­ben tart­ják majd azo­kat a kér­dé­se­ket, amik Önök­ben me­rül­nek fel ta­nul­má­nya­ik so­rán, és egy nap majd rá­jön­nek, hogy sok­kal töb­bet tud­nak, mint bár­ki más.




Az Esszen­ci­á­ról


1. Ho­gyan tá­ro­ló­dik az Ere­de­ti Esszen­cia a ve­sé­ben? A kí­nai or­vos­lás és a Qigong-társadalom ta­na sze­rint az em­ber Ere­de­ti Esszen­ci­á­ja a ve­sé­ben tá­ro­ló­dik. Ho­gyan tör­té­nik ez?

2. Mi­ért pont a ve­sé­ben tá­ro­ló­dik az Ere­de­ti Esszen­cia, mi­ért nem egy má­sik szerv­ben? El­mé­le­ti ma­gya­rá­zat­ra és kí­sér­le­ti bi­zo­nyí­ték­ra van szük­ség.

3. Ha az Ere­de­ti Esszen­cia a ve­sé­ben tá­ro­ló­dik, ak­kor mi tör­té­nik azok­kal az em­be­rek­kel, akik­nek csak egy ve­sé­jük van? Az egy ve­sé­vel élők ha­ma­rabb meg­hal­nak? Az egye­dü­li ve­sé­ben tá­rolt Ere­de­ti Esszen­cia ki­tart-e egy élet­re? Le­csök­ken-e az Ere­de­ti Esszencia-Qi át­ala­ku­lás?

4. Mi­ből ál­la­pít­ha­tó meg, hogy ki­nek erős, és ki­nek gyen­ge az Ere­de­ti Esszen­ci­á­ja? Ren­des kö­rül­mé­nyek kö­zött az élet­erő­ből kö­vet­kez­tet­tek er­re, és az adott sze­mély egész­sé­gi ál­la­po­tá­ból, de nem lé­te­zik ál­ta­lá­nos elv en­nek mé­ré­sé­re. Meg­ha­tá­roz­ha­tó ez va­la­mi­lyen tu­do­má­nyos mód­szer­rel?

5. Lát­ha­tó az Ere­de­ti Esszen­cia? Anya­gi lé­nye­gű? A hor­mo­nok for­rá­sá­ul szol­gál? Lát­ha­tó-e a ha­lot­tak tes­té­ben?

6. Az Ere­de­ti Esszen­cia len­ne a gén vagy a hor­mon? A kü­lön­bö­ző for­rás­mun­kák le­írá­sa alap­ján ítél­ve ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tot­tam, hogy a gé­ne­ket és a hor­mo­no­kat hív­hat­ták az ősi kí­na­i­ak Ere­de­ti Esszen­ci­á­nak, vagy leg­alább­is va­la­mi na­gyon ha­son­lót.

7. Az Ere­de­ti Esszen­cia mennyi­sé­ge fo­koz­ha­tó-e, a mi­nő­sé­ge ja­vít­ha­tó-e a kor­sze­rű tech­no­ló­gia se­gít­sé­gé­vel?


A Qi-ről és a bio­ener­gi­á­ról

1. Az em­be­ri Qi-vel kap­cso­la­tos ha­gyo­má­nyos el­kép­ze­lés meg­egye­zik-e a bio-elektromágneses ener­gia fo­gal­má­val, vagy az ener­gia kü­lön­bö­ző tí­pu­sa­i­nak egy­ve­le­ge? Sok Qigong-gyakorló nincs tel­je­sen meg­győ­ződ­ve ar­ról, hogy az em­be­ri Qi pusz­tán a test­ben fo­lyó bio-elektromágneses ener­gia. A Qigong-jelenségek egy ré­sze meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan a bio-elektromágnessel fog­lal­ko­zó tu­do­mány szá­má­ra. Hogy tart­hat pél­dá­ul egy Qigong-mester égő sze­net a te­nye­ré­ben anél­kül, hogy meg­éget­né ma­gát?

2. Ho­gyan le­het szab­vá­nyo­sí­ta­ni a Qi-szint mé­ré­sét? Eh­hez egy egy­sé­ges rend­szer szük­sé­ges. Több­fé­le esz­közt ki­fej­lesz­tet­tek már a Qi-szint hő (inf­ra­vö­rös), hő­mér­sék­let­emel­ke­dés és elekt­ro­mos­ság ké­pé­ben va­ló mé­ré­sé­re. Mi­vel az em­be­ri Qi-t még nem si­ke­rült pon­to­san kö­rül­ír­ni, nem lé­te­zik olyan kü­lön­le­ges fel­sze­re­lés, ame­lyik­ről meg­győ­ző­dés­sel ál­lít­hat­nánk, hogy a Qi mé­ré­sé­re szol­gá­ló leg­pon­to­sabb esz­köz. Ha azon­ban be­iga­zo­ló­dik, hogy a Qi em­be­ri elekt­ro­mág­ne­ses ener­gia, ak­kor az elekt­ro­mos mér­ték­rend­szer se­gít­sé­gé­vel meg­ha­tá­roz­ha­tó­vá vá­lik a Qi-szint.

3. A Qi-t ál­ta­lá­ban egye­te­mes ener­gi­a­ként ha­tá­roz­zák meg, eb­ből adó­dik a kér­dés, hogy mi­ként le­het az összes ener­gi­át egy­be­kap­csol­ni? Szá­mom­ra nem lé­te­zik er­re ab­szo­lút mód­szer. Pél­dá­ul az em­be­ri szem szá­má­ra lát­ha­tat­lan a hő vagy az elekt­ro­mos­ság mé­ré­sé­re szol­gá­ló egy­sé­ges rend­szer, ezért éssze­rűbb, ha még egy szót te­szünk a Qi elé a meg­kü­lön­böz­te­tés ér­de­ké­ben: „hő Qi” vagy „elekt­ro­mos Qi”.

4. Ami­kor az egyik em­ber­ből a má­sik­ba áram­lik a Qi, mi kí­sé­ri még a hőn és a bio­elekt­ro­mos­sá­gon kí­vül? Gyak­ran tű­nő­döm azon, hogy mi­ért ké­pes va­la­ki ha­té­ko­nyab­ban ára­mol­tat­ni a Qi-t, mint má­sok. Ez va­la­mi­lyen kü­lön­le­ges erő, amit ér­zel­me­in ke­resz­tül kap a be­teg, és amely­nek se­gít­sé­gé­vel össze­gyűj­ti az EMF-t, és ma­gát is ké­pes meg­gyó­gyí­ta­ni. Mi ez az erő – agy­hul­lám, ér­zel­mi töl­tés vagy ön­bi­za­lom-épí­tés?

5. Mi­ért vál­toz­tat­ták meg a Qi kí­nai írás­jel­ét? Ta­lán a ha­son­ló ki­ej­tés okoz­ta za­var mi­att? Gya­ko­ri je­len­ség, hogy az ősi sza­va­kat más sza­vak­kal ke­ve­rik a ha­son­ló ki­ej­tés kö­vet­kez­té­ben. Mi­vel a leg­több kí­nai nem tu­dott sem ír­ni, sem ol­vas­ni, ez a ma­gya­rá­zat tű­nik va­ló­szí­nű­nek. Ha ez tény­leg így igaz, ak­kor hogy hagy­hat­ták ezt a Qigong-szakértők vagy az or­vo­sok? Vagy szán­dé­ko­san vál­toz­tat­ták meg, hogy meg­kü­lön­böz­tes­sék az Em­be­ri Qi-t (kí­nai je­len­té­se „nem tűz”) a töb­bi ter­mé­sze­ti ener­gi­á­tól? Nem ta­lál­tam egyet­len olyan fel­jegy­zést sem, amely ki­elé­gí­tő vá­laszt nyúj­tott vol­na kér­dé­se­im­re.

6. Mi­ért vet­te át a „le­ve­gő” írás­je­le a Qi ősi sza­vá­nak he­lyét (amely­nek je­len­té­se „nem tűz” volt)? A „le­ve­gő” je­len­té­sű írás­jel­lel a kí­nai nyelv gyak­ran je­lö­li ál­ta­lá­nos­ság­ban a kü­lön­fé­le ener­gi­á­kat. Ez már a Qigong-gyakorlás meg­kez­dé­se óta min­dig za­var­ba ej­tett en­gem. A leg­va­ló­szí­nűbb ma­gya­rá­zat sze­rint a le­ve­gő vagy oxi­gén (az­az a Kong Qi) be­jut­ván a test­be nem vál­toz­tat­ja meg hal­maz­ál­la­po­tát, és a sej­tek­be ha­tol­ván bio­ké­mi­ai re­ak­ció se­gít­sé­gé­vel szén­di­oxid­dá ala­kul át. Ugyan­ak­kor a táp­lá­lék Esszen­ci­át át kell ala­kí­ta­ni egy­faj­ta bio­ener­gi­á­vá, mi­e­lőtt el­nyel­né a test. Ez az oka an­nak, hogy a „le­ve­gő” Qi jel­ké­pe­zi az ener­gi­át?

7. Mi a tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­ta an­nak, hogy gló­ria je­le­nik meg a me­di­tá­ló fe­je kö­rül, vagy ra­gyo­gás a tes­te kö­rül? An­nak el­le­né­re, hogy én a test elekt­ro­mos töl­té­se ré­vén de-io­ni­zá­ló­dó le­ve­gő­vel pró­bá­lom ma­gya­ráz­ni eze­ket a je­len­sé­ge­ket, kí­sér­le­tek szük­sé­ge­sek a bi­zo­nyí­tá­sá­ra.

8. Ho­gyan hasz­nál­ha­tó fel a Qi ar­ra, hogy csu­pán egyet­len érin­tés­sel el­lök­jünk ma­gunk­tól va­la­kit? Hal­lot­tunk ar­ról, hogy a kí­nai harc­mű­vé­sze­tek­ben a jó Qigong-mester ke­zé­nek csu­pán egyet­len érin­té­sé­vel ké­pes el­lök­ni (vagy meg­ráz­ni) az el­len­fe­lét. Ami­kor nagy­fe­szült­sé­gű áram­ve­ze­ték­hez ér va­la­ki, tes­te azon­nal ösz­tö­nö­sen meg­vé­di, és el­lö­ki sa­ját ma­gát. A ve­ze­ték nem fejt ki fi­zi­kai erőt. Ez tör­té­nik a Qigong-mesterrel is? Elekt­ro­mos­sá­got ve­zet a má­sik fél szí­vé­be, hogy an­nak tes­te au­to­ma­ti­ku­san el­lök­je ma­gát?

9. Pon­to­san mi­lyen mó­don táp­lál­ja a Qi a vért, az ide­get és a sej­te­ket?

10. Ha a Qi bio­elekt­ro­mos­ság, ak­kor ho­gyan le­het a mo­dern tech­no­ló­gia al­kal­ma­zá­sá­val fo­koz­ni a test bio­elekt­ro­mos ke­rin­gé­sét, és így el­ér­ni az egész­sé­get, a hosszú éle­tet és a spi­ri­tu­á­lis meg­vi­lá­go­so­dást, amit a Qigong gya­kor­lói is meg­cé­loz­nak? Az ős­idők­ben nem volt mód az elekt­ro­mos és mág­ne­ses erő­te­rek mes­ter­sé­ges lét­re­ho­zá­sá­ra; ám ma­nap­ság ez már nem je­lent prob­lé­mát. 

Ezért kell len­nie meg­ol­dás­nak ar­ra, hogy a kül­ső mág­ne­ses vagy elekt­ro­mos erő­tér fel­hasz­ná­lá­sá­val ser­kent­hes­sük a ke­rin­gést, hely­re­ál­lít­suk a Qi-szintet, és tisz­tán tart­suk a csont­ve­lőt. Ter­mé­sze­te­sen min­den eset­ben fo­ko­zott óva­tos­ság­gal és gon­dos­ság­gal kell el­jár­ni. Még nem tud­juk pon­to­san, hogy a mo­dern tech­no­ló­gia mi­lyen ha­tás­sal bír az em­be­rek­re. El­lent­mon­dá­sos re­ak­ci­ó­kat vált­hat ki. 

Hogy ké­pes egy kül­ső fo­lya­mat ál­tal lét­re­ho­zott erő­tér meg­ket­tőz­ni a szel­le­mi nyu­gal­mat, amely el­en­ged­he­tet­len a spi­ri­tu­á­lis meg­vi­lá­go­so­dás­hoz? Még ha si­ke­rül is meg­in­dí­ta­ni a ke­rin­gést, a kül­vi­lág­gal fenn­ál­ló kap­cso­lat nem gá­tol­ja-e meg az össz­pon­to­sí­tás tisz­ta­sá­gát? Nem lesz­nek ve­szé­lye­sek azok az em­be­rek, akik ugyan fi­zi­ka­i­lag ki­vé­te­le­sen erő­sek, még­sem ké­pe­sek sa­ját ere­jük tu­da­tos irá­nyí­tá­sá­ra? Szé­les kö­rű ku­ta­tás szük­sé­ges mind­ezen kér­dé­sek tisz­tá­zá­sá­ra.

11. Mi­lyen ha­tás­sal van­nak a fel­hők és a köd az em­be­ri test Qi-keringésére? Tud­juk, hogy az ala­cso­nyan szál­ló fel­hők elekt­ro­mos erő­te­ret hoz­nak lét­re, ami be­fo­lyás­sal bír az em­be­ri ener­gia­me­ző fe­lett. Igaz ez a köd ese­té­ben is? Köd­ben egy­sé­ge­sen vesz min­ket kör­be a töl­tés? Be­fo­lyá­sol­ja ez a Qi-áramlást?


A szel­lem­ről (Shen)

1. Mi­kor köl­tö­zik a mag­zat­ba a szel­lem? Hon­nan tud­juk, hogy la­ko­zik-e szel­lem egy gyer­mek­ben, vagy sem, és mi­ből ál­la­pít­ha­tó meg a szel­lem be­köl­tö­zé­sé­nek pil­la­na­ta? Már a szü­le­tés előtt él a gyer­mek­ben a szel­lem, vagy csak azu­tán ke­rül be­le, hogy el­vá­laszt­ják az édes­any­já­tól?

2. Mi­ből és ho­gyan jön lét­re a szel­lem egy új­szü­lött­ben? Hon­nan szár­ma­zik a szel­lem? Be­szél­he­tünk már szel­lem­ről, ami­kor a gyer­mek gon­dol­kod­ni kezd? Csak em­be­rek ren­del­kez­nek szel­lem­mel?

3. Mi a kü­lönb­ség a szel­lem és a lé­lek kö­zött? Mi­vel a kí­nai sza­vak an­gol nyel­vű for­dí­tá­sa pon­tat­lan, pon­tos meg­ha­tá­ro­zá­sok­ra van szük­sé­gem.

4. Lé­tez­het-e a szel­lem és a lé­lek a fi­zi­kai test nél­kül is? A kí­nai val­lá­sok ta­na­i­ban a szel­lem és a lé­lek a ha­lál után is to­vább él. A lé­lek és a szel­lem egy­faj­ta ener­gia ta­lán? Eset­leg egy nem em­be­ri ter­mé­sze­ti ener­gia ré­szei, vagy az em­be­ri ener­gia ma­rad­vá­nyai?

5. Mi a szel­lem (Shen) és az el­me pon­tos kö­rül­írá­sa? A Shen és az el­me kap­cso­la­ta fél­re­ér­té­sek­re ad okot. A Shen az el­mé­ből ered? Ha a Shen tény­leg az el­mé­ből szár­ma­zik, ak­kor a fi­zi­kai ha­lál után is to­vább él? Ha a Shen túl­éli a ha­lált, ak­kor ren­del­ke­zik sa­ját el­mé­vel, ami­vel ké­pes gon­dol­kod­ni? Ho­gyan kap­cso­ló­dik az agy­hul­lá­mok­hoz? Le­het mér­ni a Shent?

6. Ho­gyan hoz­ha­tó lét­re egy „spi­ri­tu­á­lis gyer­mek Shen” a Qigong-gyakorlatokban? A Qigongban a meg­vi­lá­go­so­dás el­éré­se ér­de­ké­ben ad­dig kell gya­ko­rol­ni, míg meg nem szül­tük sa­ját Shen gyer­me­kün­ket. Csak ami­kor már füg­get­len­né vált ez a gyer­mek, ak­kor ment­jük meg szel­le­mün­ket a ha­lál­tól, az­az biz­to­sí­tot­tuk szá­má­ra az örök éle­tet. Igaz ez? Ho­gyan le­het­sé­ges ez tu­do­má­nyos szem­pont­ból? Ma­gya­rá­zat­tal szol­gál­hat-e er­re a mo­dern tu­do­mány, vagy ez még min­dig meg­fejt­he­tet­len az em­be­ri ér­te­lem szá­má­ra? Ha hi­telt adunk an­nak, hogy a ma­ga­san fej­lett el­me ké­pes az evo­lú­ció fo­lya­ma­tá­nak fel­gyor­sí­tá­sá­ra, ak­kor az el­me sok más do­log el­éré­sé­re is ké­pes az em­be­ri fel­fo­gá­son messze túl­nyúl­va. Az ál­ta­lunk is­mert tu­do­mány még min­dig gyer­mek­ci­pő­ben jár. Ne fe­led­jük, a mai tu­do­mány még nem al­kal­mas a tu­do­mány­ban rej­lő le­he­tő­sé­gek fel­is­me­ré­sé­re és ki­ak­ná­zá­sá­ra.

7. Az új­szü­lött gyer­mek­nek szük­sé­ge van-e egy már lé­te­ző szel­lem­re? A val­lá­sok né­me­lyi­ke azt mond­ja, hogy az új­szü­lött­nek szük­sé­ge van rá ah­hoz, hogy tel­jes em­ber­ré vál­jon. Ha ez így igaz, hon­nan ered a szel­lem? A ha­lot­tak­ból? Ha az új­szü­lött­nek szük­sé­ge van egy ilyen már ko­ráb­ban lé­te­zett szel­lem­re, ak­kor ho­gyan le­het­sé­ges, hogy a né­pes­ség fo­lya­ma­to­san nő? Hon­nan ered­nek az új szel­le­mek? A nap­ból, vagy az egye­te­mes ener­gi­á­ból? Eset­leg más boly­gó­ról jön­nek, és al­kal­maz­kod­va a föl­di vi­szo­nyok­hoz, em­be­ri test­ben szü­let­nek meg?



8. Lé­te­zik olyan di­men­zió, amit nem lá­tunk, de amit meg tu­dunk érin­te­ni a meg­fe­le­lő idő­pont­ban? Szá­mos fel­jegy­zés szól olyan em­be­rek­ről, akik na­gyon be­te­gek, vagy ép­pen hal­do­kol­nak, és ugyan­azt az új vi­lá­got lát­ják vagy ér­zé­ke­lik. Ez a szel­lem­vi­lág? Ta­lán új di­men­zió, amit csak ak­kor lát­ha­tunk meg, ha el­jött az ide­je? Ho­gyan ér­he­tő el ez a di­men­zió tu­do­má­nyos szem­pont­ból?

9. A szel­lem sa­ját ma­ga hoz dön­té­se­ket, vagy a ter­mé­sze­ti Qi ha­tá­sa alatt áll? Gon­dol­ko­dik egy szel­lem? Ho­gyan se­gít az élők­nek? Ta­lán agy­hul­lá­mo­kon ke­resz­tül? Vagy a szel­lem csu­pán em­be­ri ener­gia­ma­rad­vány, ami az ener­gia­vi­lág­ban kó­szál, és a kör­nye­ző ener­gia­for­rás­ok be­fo­lyá­sol­ják?

10. Lé­te­zik még a már el­hunyt meg­vi­lá­go­sult em­be­rek szel­le­me? Ha igen, se­gí­ti-e az élő­ket? Ne fe­led­jük, ha igen­lő vá­laszt adunk er­re, az­zal egyet­ér­tünk a szel­lem és a lé­lek ha­lál utá­ni to­vább­lé­te­zé­sé­vel. Imád­ko­zás köz­ben ka­punk-e tény­le­ges se­gít­sé­get Is­ten­től, vagy a ha­lot­tak szel­le­me­i­től, vagy csak ez­ál­tal se­gí­tünk ma­gun­kon, és gyűj­tünk ön­bi­zal­mat?

11. A rend­kí­vül össz­pon­to­sí­tó el­me ké­pes-e meg­moz­dí­ta­ni egy tár­gyat anél­kül, hogy meg­érin­te­né? Mi e je­len­ség el­mé­le­te? Hal­lot­tunk már em­be­rek­ről, akik gon­do­la­tuk ere­jé­vel moz­gat­nak dol­go­kat. Ha ez tény, mi­ként erő­söd­het­nek fel annyi­ra az agy­hul­lá­mok, hogy er­re ké­pe­sek le­gye­nek? A cso­dá­kat az agy­hul­lá­mok te­szik?

12. A szel­lem tény­leg ké­pes el­hagy­ni a tes­tet, és utaz­ni, vagy csak az agy­hul­lá­mok ér­zé­kel­nek va­la­mit, és rá­áll­nak a frek­ven­ci­á­já­ra, hogy mi is tud­junk ró­la? Ar­ról is hal­lot­tunk már, hogy hip­nó­zis köz­ben az em­ber sok min­dent ér­zé­kel, ami messze túl­mu­tat a szok­vány em­be­ri ké­pes­sé­ge­ken. Ez ha­son­ló ah­hoz, ami ak­kor tör­té­nik, ami­kor az em­ber el­hagy­ja a tes­tét me­di­tá­ció köz­ben?

13. Ha va­la­ki ké­pes az ál­la­tok­kal kom­mu­ni­kál­ni, az agy­hul­lám-kap­cso­lat? Lát­tam egy­szer egy nőt egy té­vé­mű­sor­ban, aki­ről azt ál­lí­tot­ták, hogy kom­mu­ni­kál a ku­tyák­kal. A ku­tyák­tól ka­pott in­for­má­ci­ó­it a gaz­dák mind meg­erő­sí­tet­ték. Ha ez tény­leg igaz volt, ak­kor agy­hul­lám-kom­mu­ni­ká­ció mód­ján mű­kö­dött? Az em­be­ri és az ál­la­ti agy ugyan­azon a frek­ven­ci­án mű­kö­dik, vagy csak rész­le­ges át­fe­dé­sek van­nak köz­tük?

14. Be­fo­lyá­sol­hat­ja-e egy em­ber a má­sik gon­do­la­tát az agy­hul­lám-kap­cso­la­ton ke­resz­tül?

15. Ké­pes-e a mo­dern tech­no­ló­gia olyan elekt­ro­mág­ne­ses hul­lám lét­re­ho­zá­sá­ra, amely hul­lám­hossza kö­zel azo­nos, vagy meg­egye­zik az em­be­ri agy­hul­lám­mal? Úgy tű­nik, hogy tech­no­ló­gi­ánk már el­ju­tott idá­ig, és ha ez is igaz, ak­kor az agy­hul­lám-ge­ne­rá­to­rok ké­pe­sek-e olyan hul­lám lét­re­ho­zá­sá­ra, ami be­fo­lyá­sol­ja gon­dol­ko­dá­sun­kat és íté­lő­ké­pes­sé­gün­ket? Ez már iga­zi „agy­mo­sás” len­ne. Le­het, hogy a jö­vő­ben ví­vott há­bo­rúk agy­hul­lám-ge­ne­rá­to­rok köz­ti há­bo­rúk lesz­nek?

16. Ha már ki­fej­lesz­tet­tek agy­hul­lám-ge­ne­rá­to­ro­kat, meg­ha­tá­roz­ha­tók és le­zár­ha­tók-e a bű­nö­zés­sel össze­füg­gés­ben ál­ló frek­ven­ci­ák? Ter­mé­sze­te­sen, ha az ilyen gé­pek­kel ör­dö­gi ha­ta­lom ke­rül­het­ne a bű­nö­zők ke­zé­be is. El­fo­gad­ha­tó-e így az er­köl­csi fe­le­lős­ség az egyén agy­hul­lá­ma­i­nak meg­vál­toz­ta­tá­sa kap­csán?

17. Az a Qigongos, aki jól me­di­tál, ké­pes-e el­ke­rül­ni az agy­hul­lám-ge­ne­rá­tor be­fo­lyá­sát és irá­nyí­tá­sát? Sze­mély sze­rint én azt gon­do­lom, hogy az a Qigong-gyakorló, aki el­ér­te az el­me ha­té­kony irá­nyí­tá­sá­nak ké­pes­sé­gét, könnyen ki­vé­di az agy­hul­lám-ge­ne­rá­tor ha­tá­sa­it. Ám az sem tisz­tá­zott, hogy mi­lyen hosszan len­ne er­re ké­pes?

18. Mi az agy­hul­lám sáv­szé­les­sé­ge? Mi­lyen lé­te­ző anya­gok ké­pe­sek ár­nyé­kol­ni őket? Mint tud­juk, a fém jó szi­ge­te­lő a rá­dió­hul­lám­ok­kal szem­ben, de ké­pes-e az agy­hul­lá­mok el­len is vé­de­ni? Ha nem ké­pes rá, lé­te­zik-e olyan anyag, ami pajzs­ként szol­gál az agy­hul­lá­mok el­len?

19. Mi­lyen össze­füg­gés áll fenn a szel­lem (Shen) és az agy­hul­lá­mok kö­zött? Vé­le­mé­nyem sze­rint az emel­ke­dett szel­lem fel­erő­sí­ti és va­ló­szí­nű­leg kon­cent­rál­ja is az agy­hul­lá­mo­kat. Igaz ez?


A ve­ze­té­kek­ről, tá­ro­lók­ról, és test­üre­gek­ről


1. Ho­gyan fe­dez­ték fel és azo­no­sí­tot­ták be a Qi-vezetékeket, tá­ro­ló­kat és test­üre­ge­ket? Nem lé­te­zik olyan fel­jegy­zés ar­ról, hogy a kí­nai or­vo­sok ho­gyan fe­dez­ték fel őket. Hogy tud­ták a he­lyü­ket ilyen pon­tos­ság­gal fel­tér­ké­pez­ni? Mi­ként ta­nul­ták meg a gyó­gyí­tás­ban va­ló al­kal­ma­zá­su­kat?

2. Mi­lyen be­fo­lyás­sal bír­nak az el­du­gult ve­ze­té­kek a Qi-áramlásra? Ez egy egy­sze­rű kér­dés, de nem könnyű rá a vá­lasz. A leg­fej­let­tebb tech­no­ló­gia szük­sé­ges an­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, hogy mi­ként du­gul­nak el a Qi-vezetékek. Ta­lán a fel­gyü­lem­lett zsír okoz­za, ami csök­ken­ti a szö­ve­tek elekt­ro­mos ve­ze­tő­ké­pes­sé­gét, vagy egy­sze­rű­en csak a test elekt­ro­mo­san ve­ze­tő szö­ve­te­i­nek el­vál­to­zá­sa az ok?

3. Ho­gyan ve­ze­tik a ve­ze­té­kek a Qi-t? Hány in­ger szük­sé­ges a Qi meg­moz­dí­tá­sá­hoz? Ha a Qi bio­elekt­ro­mos ener­gia, ak­kor a kér­dés úgy szól, hogy mennyi EMF ser­ken­ti moz­gás­ra az ener­gi­át, és pon­to­san hol ta­lál­ha­tók ezek az EMF-ek?

4. Ho­gyan tá­rol­ják a tá­ro­lók a Qi-t? Ha a Qi bio­elekt­ro­mos ener­gia, ak­kor a Qi-vezeték olyan, mint egy ak­ku­mu­lá­tor vagy kon­den­zá­tor, amely ké­pes az ener­gi­át tá­rol­ni, és szük­ség ese­tén ki­bo­csá­ta­ni?

5. Tu­laj­don­kép­pen hogy néz­nek ki a Qi-vezetékek és tá­ro­lók? Eled­dig még sen­ki nem tu­dott pon­tos ké­pet raj­zol­ni ró­luk. Ha azon­ban olyan te­rü­le­tek ezek, ahol az elekt­ro­mos ve­ze­tő­ké­pes­ség kü­lön­bö­zik a töb­bi­től, ak­kor kí­sér­le­tek­kel meg­ha­tá­roz­ha­tók ezek­nek a ve­ze­té­kek­nek és tá­ro­lók­nak az alak­ja.

6. Ki­fej­leszt­he­tő-e egy olyan ér­zé­keny gép, ame­lyik pon­to­san be­mé­ri e Qi-vezetékek és tá­ro­lók he­lyét? Ez rend­kí­vül hasz­nos len­ne az aku­punk­tú­ra gya­kor­la­tá­ban.

7. Mi­ért ta­lál­ha­tó négy tá­ro­ló a láb­ban, és egy sem a kar­ban? En­nek oka ta­lán az, hogy az em­be­rek töb­bet hasz­nál­ják a lá­bu­kat, mint a kar­ju­kat? Né­ze­tem sze­rint a láb­ban lé­vő tá­ro­lók azért ke­let­kez­tek, hogy biz­to­sít­sák a láb Qi-utánpótlását, és azt ha­té­ko­nyab­ban sza­bá­lyoz­zák.

8. Lé­tez­nek-e még ed­dig fel­fe­de­zet­len tá­ro­lók? Le­het­sé­ges, hogy van­nak olyan ki­sebb tá­ro­lók a test­ben, amik­re még nem buk­kan­tak rá. Én azt gon­do­lom, hogy lé­tez­ni­ük kell a kar­ban is tá­ro­lók­nak, mi­vel azt is ren­ge­te­get hasz­nál­juk.

9. Mi az iga­zi je­len­té­se egy ve­ze­ték meg­nyi­tá­sá­nak (az­az a ka­pu meg­nyi­tá­sá­nak) a Qigong-gyakorlásban? Mi tör­té­nik tu­laj­don­kép­pen? Eset­leg a ve­ze­ték vissza­nye­ri elekt­ro­mos ve­ze­tő­ké­pes­sé­gét? Mi en­nek a leg­jobb mód­ja?

10. A mo­dern bio­elekt­ro­mos tech­no­ló­gia se­gít­sé­gé­vel meg­nyit­ha­tók-e a ve­ze­té­kek, és za­var­ta­la­nab­bá te­he­tő-e a Qi-keringés?

11. Fel­tölt­he­tők-e a Qi-tárolók a mo­dern bio­elekt­ro­mos tech­no­ló­gia al­kal­ma­zá­sá­val? Ha a tá­ro­ló­kat bio­elekt­ro­mos kon­den­zá­tor­nak te­kint­jük, ak­kor kül­ső elekt­ro­mos vagy mág­ne­ses mód­sze­rek­kel új­ra fel le­het töl­te­ni őket. Ilyen­kor ele­gen­dő Qi áll ren­del­ke­zé­sünk­re az egész test táp­lá­lá­sá­ra, és je­len­tő­sen le­las­sít­ha­tó az öre­ge­dé­si fo­lya­mat.

12. Vol­ta­kép­pen mi tör­té­nik ak­kor, ami­kor egy ta­pasz­talt Qigong-mester se­gít­sé­get nyújt ta­nít­vá­nyá­nak a ve­ze­té­kek meg­nyi­tá­sá­ban? A mes­ter tény­leg a sa­ját Qi-jét (elekt­ro­mos­ság) jut­tat­ja a ta­nít­vány tes­té­be e fel­adat el­vég­zé­sé­re, vagy csu­pán né­mi ser­ken­tést és bi­zal­mat tud fel­aján­la­ni a ta­nít­vány­nak, és va­ló­já­ban ma­ga a ta­nít­vány nyit­ja meg őket? Mind­ket­tő le­het­sé­ges.

13. Pon­to­san mik azok a test­üre­gek? Min­den test­üreg ma­ga­sabb elekt­ro­mos ve­ze­tő­ké­pes­ség­gel ren­del­ke­zik, vagy el­té­rő a tel­je­sít­mé­nyük? A jobb elekt­ro­mos ve­ze­tő­ké­pes­ség az egyet­len fel­té­te­le an­nak, hogy be­ha­tá­rol­ha­tó­vá vál­jon a test­üre­gek el­he­lyez­ke­dé­se, vagy az ősök más fel­té­te­lek­kel is ren­del­kez­tek?

14. Mi­ért lé­tez­nek test­üre­gek? Ta­lán az a test­üre­gek cél­ja, hogy a bőr fel­szí­né­re jut­tat­va a Qi-t, táp­lál­ják azt, és sza­bá­lyoz­zák a Qi-vezetékeket? Lé­tez­nek en­nek más okai is?

15. Pon­to­san mit tesz az aku­punk­tú­ra a Qi hely­re­iga­zí­tá­sá­ra? Több tel­jes ma­gya­rá­zat szük­sé­ges a mo­dern kí­sér­le­tek és tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok al­kal­ma­zá­sá­val.


A köl­csö­nös Qi-táplálás

1. A Qigong-dokumentumok sze­rint két em­ber gya­ko­rol­hat együtt Qi-jük ki­egyen­sú­lyo­zá­sá­ra a köl­csö­nös Qi-tápláláson ke­resz­tül. Az erő­sebb Qi-vel ren­del­ke­ző sze­mély csök­ken­ti Qi-szintjét, míg a gyen­gébb Qi-t kap. Ha mind­ket­ten gyen­ge Qi-szintűek, együtt ké­pe­sek azt fel­erő­sí­te­ni. 

E köl­csö­nös Qi-táplálásban mind­két sze­mély­nek tel­jes mér­ték­ben iga­zod­nia kell egy­más­hoz – fő­leg a lég­zés­ben. Ér­zel­mi szem­pont­ból fon­tos, hogy haj­lan­dó­nak mu­tat­koz­za­nak osz­toz­ni egy­más­sal. Az ilyen­faj­ta gya­kor­lat so­rán fon­tos-e a sze­re­tet meg­lé­te? Ha nem fon­tos, ho­gyan érint­he­tik meg egy­mást, és oszt­hat­ják meg a Qi-t egy­más­sal? Ha a vá­lasz igen, nem szól-e ez a me­di­tá­ció azon el­ve el­len, mi­sze­rint az el­me egy­sze­rű, nyu­godt és bé­kés ál­la­pot­ban kell le­gyen min­den­fé­le ér­zel­mi za­var nél­kül?

2. Ami­kor két em­ber együtt gya­ko­rol a köl­csö­nös Qi-táplálás ér­de­ké­ben, tény­leg meg­oszt­ják egy­más­sal a Qi-t, vagy ar­ra ser­ken­tik egy­más el­mé­jét, hogy fo­ko­zód­jon az agy EMF-je és ez­ál­tal a Qi-keringés is, vagy eset­leg mind­ket­tő?

3. A Qigong né­ző­pont­já­ból a sze­re­tet a köl­csö­nös Qi-táplálás ter­mé­sze­tes mód­ja. Ha sze­re­tünk va­la­kit, ak­kor se­gít­he­tünk gyógy­ulá­sá­ban is. Te­kint­het­jük ezt a Qigong egy for­má­já­nak?

4. A sze­xu­á­lis te­vé­keny­ség a köl­csö­nös Qi-táplálás leg­ter­mé­sze­te­sebb mód­ja ta­lán? A szex ter­mé­sze­tes em­be­ri vágy. A rend­sze­res sze­xu­á­lis élet el­ér­he­tő­vé te­szi a szel­le­mi nyu­gal­mat és bé­két, és az ér­zel­mi za­va­rok okoz­ta nyo­más is fel­sza­ba­dul. Te­kint­het­jük ezt Qigong-gyakorlatnak?

5. A fér­fi mag­öm­lés­sel Qi-t ad át a nő­nek ne­mi ak­tus köz­ben. Hogy tör­té­nik ez? Ezért él­nek to­vább a nők? Ha a nő Qigong-szintje ma­ga­sabb, ak­kor le­het­sé­ges az, hogy a fér­fi is kap Qi-t, ahe­lyett, hogy ve­szí­te­ne?

6. Pon­to­san ho­gyan vész el az Esszen­cia és a Qi ejakuláció köz­ben? bi­zo­nyos Qigong-gyakorlatok so­rán a fér­fi­a­kat ar­ra ta­nít­ják, hogy mi­ként ke­rül­he­tik el a mag­öm­lést. Ak­kor mi­lyen úton-mó­don szál­lí­tó­dik át a Qi?

7. Ha a szex jó­té­kony ha­tá­sú­nak te­kint­he­tő a Qigong-gyakorlás szem­pont­já­ból, mi­ért bújt el az összes budd­his­ta szer­ze­tes és a taoisták egy ré­sze a he­gyek­be, és ke­rül­te a ne­mi érint­ke­zést? Ta­lán azért, mert fél­nek at­tól, hogy a szex és a sze­re­lem szét­rom­bol­ná fej­lesz­tett és gon­do­zott el­mé­jük nyu­gal­mát és bé­ké­jét?

8. Mi­ért fej­lesz­tet­tek ki olyan nagy szá­mú tech­ni­kát a taoisták a Qi táp­lá­lá­sá­ra a sze­xu­á­lis te­vé­keny­ség se­gít­sé­gé­vel? Azok a taoisták is ta­nul­má­nyoz­ták eze­ket a tech­ni­ká­kat, akik nem ren­del­kez­tek nyu­godt el­mé­vel? Vagy le­het, hogy egy rész­ről ugyan el akar­ták ér­ni a meg­vi­lá­go­so­dást, ám más rész­ről nem akar­ták fel­ad­ni ter­mé­sze­tes, nor­má­lis éle­tü­ket?

9. Nem lé­tez­nek fel­jegy­zé­sek az em­be­rek és az ál­la­tok, azon be­lül is a ku­tyák, macs­kák kö­zöt­ti Qi-cseréről. Kap­hat egy em­ber Qi-t az ál­la­tok­tól? El­mé­le­ti­leg en­nek le­het­sé­ges­nek kell len­nie. Fel­fe­dez­ték, hogy a macs­kák­nak ma­gas a Qi-szintje, így se­gít­sé­get nyújt­hat­nak az idő­sebb em­be­rek­nek Qi-szintjük meg­tar­tá­sá­ban. Ki­dol­goz­ha­tók-e olyan mód­sze­rek, ame­lyek át­se­gí­tik az idő­se­ket ezen?


Az egész­ség­ről és a hosszú élet­ről


1. Ugyan­úgy hasz­nál­ha­tó-e a mes­ter­sé­ge­sen lét­re­ho­zott elekt­ro­mos vagy mág­ne­ses ser­ken­tés a be­teg­sé­gek gyó­gyí­tá­sá­ban, mint a Qigong és az aku­punk­tú­ra? Ta­lán meg­két­sze­rez­he­tő ez a fo­lya­mat a kül­ső elekt­ro­mos vagy mág­ne­ses ser­ken­tés al­kal­ma­zá­sá­val a nor­má­lis bio­elekt­ro­mos ke­rin­gés vissza­ál­lí­tá­sá­ra vagy fo­ko­zá­sá­ra. A Qigong szá­mos rák­tí­pust meg­gyó­gyí­tott már. Ugyan­ez el­ér­he­tő-e a mo­dern elekt­ro­mos és mág­ne­ses tech­no­ló­gi­ák­kal?

2. Meg­erő­sít­he­tő-e az im­mun­rend­szer az elekt­ro­mos és mág­ne­ses ser­ken­tés­sel az AIDS és a rák gyó­gyí­tá­sa ér­de­ké­ben? Az im­mun­rend­szer szo­ro­san kö­tő­dik a test bio­ener­gia-rend­sze­ré­hez. Fo­koz­ha­tó-e az agy EMF-je, és meg­erő­sít­he­tő-e a test bio­ener­gia-ke­rin­gé­se?

3. Je­lent-e bár­mi­fé­le ve­szélyt az elekt­ro­mos­ság vagy mág­ne­ses­ség hasz­ná­la­ta az aku­punk­tú­rá­ban, ha nem tel­je­sen ért­jük a Qigong-tudományt? Eled­dig nem ke­let­ke­zett per­dön­tő vagy el­mé­le­ti be­szá­mo­ló az elekt­ro­mos­ság és mág­ne­ses­ség hasz­ná­la­tá­ról az aku­punk­tú­rá­ban, an­nak el­le­né­re, hogy szé­les kör­ben al­kal­maz­zák eze­ket a mód­sze­re­ket. Biz­ton­sá­gos ál­ta­lá­nos kö­rű al­kal­ma­zá­suk, vagy to­váb­bi ku­ta­tá­sok szük­sé­ge­sek?

4. Meg­fe­le­lő cél az, hogy ha a hosszú élet el­éré­se ér­de­ké­ben vé­gez­zük a Qigong-gyakorlatokat? Ha va­la­ki tény­leg sok­kal hosszabb ide­ig sze­ret­ne él­ni, azt hi­szem, hogy el kell kü­lö­nül­nie az em­be­ri tár­sa­da­lom­tól az ér­zel­mi za­va­rok el­ke­rü­lé­se vé­gett. Ám, ha ezt meg­te­szi, el­ve­szí­ti az em­be­ri lét ér­tel­mét. Vé­le­mé­nyem sze­rint a Qigong-gyakorlás iga­zi cél­ja az, hogy egész­sé­ges fi­zi­kai és szel­le­mi test­re te­gyünk szert, és köz­ben meg­ta­pasz­tal­juk az éle­tet. Va­la­mennyi­re ki­to­ló­dik azért a kor­ha­tár az egész­sé­gi ál­la­pot mi­att, és még­is meg­ta­pasz­tal­ha­tó az élet.

5. Mi az élet ér­tel­me? A Qigong se­gít­sé­gé­vel meg­fejt­he­tő ta­lán? A hosszú élet töb­bet je­lent, mint a bol­dog élet? Ha mind­ket­tőt el akar­juk ér­ni, mit kell ten­nünk? A Qigong-gyakorlás se­gí­tett meg­ér­te­ni ön­ma­ga­mat, a ter­mé­sze­tet, és azt, hogy mi vol­tam, va­gyok, és mi le­szek. Fel­ol­dot­ta za­va­ro­dott­sá­go­mat, meg­szün­tet­te bi­zony­ta­lan­sá­go­mat. Mi a hely­zet Ön­nel, Ked­ves Ol­va­sóm? Ugyan­er­re szá­mít Ön is?

6. Fel­hasz­nál­ha­tó-e a mo­dern tech­no­ló­gia a ve­lő­mo­só gya­kor­lat cél­já­nak el­éré­sé­hez, és a hosszabb élet­hez anél­kül, hogy fel kel­le­ne ad­ni az ér­zel­me­ket? Bi­zo­nyos va­gyok ab­ban, hogy ha egy­szer pon­to­san meg­ért­jük, mi­ként mű­kö­dik a ve­lő­mo­só Qigong, ak­kor a mo­dern tech­no­ló­gia fel­hasz­ná­lá­sá­val gyor­san el­ér­he­tő ugyan­ez a cél.


A Qi-ről és a mo­dern élet­ről

1. A jég se­gít­sé­gé­vel fenn­tart­ha­tó-e a test Qi-egyensúlya nyá­ron? Ezt per­sze nem le­he­tett az­előtt vizs­gál­ni, hogy fel­ta­lál­ták vol­na a hű­tő­szek­rényt. Nyá­ron a szív tűz­ben ég, ezért fel­me­rül a kér­dés, hogy hasz­nál-e, ha jég­da­ra­bot szo­rí­tunk a te­nye­rünk­ben a szív le­hű­té­sé­re, vagy a jég túl ha­mar ki­olt­ja a szív tü­zét, és prob­lé­má­hoz ve­zet­het? És mi tör­té­nik, ha al­ko­holt hasz­ná­lunk jég he­lyett?

2. Mi­lyen ha­tás­sal van az éj­sza­kai mű­szak az em­be­ri Qi-keringésre? Ré­gen csak ke­ve­sen dol­goz­tak éj­sza­ka, ezért nem ma­rad­tak fent fel­jegy­zé­sek a té­má­ban. Mi­vel aku­punk­tú­rás ke­ze­lés­kor fi­gye­lem­be kell ven­ni a nap­sza­kot, kér­dés, hogy az éj­sza­kai mű­szak be­fo­lyá­sol­ja-e bár­mi­lyen irány­ban a ke­ze­lést?

3. Mi tör­té­nik a Qi-keringéssel, ha rö­vid időn be­lül több idő­zó­nát is át­lép va­la­ki? Az idő­el­to­ló­dás ta­lán ar­ra uta



http://repaelixir.blogspot.hu/




A három energia : tűz, víz, szél a testben



A világot és a testet ugyanaz az öt elem – éter, levegő, tűz, víz, föld – építi fel és a világban, csakúgy mint ahogy a testben három energia áramlik. A szél, a tűz vagy a víz energia zabolátlan felfokozódásakor ártó energiaként nyilvánul meg. Minél jobban eluralkodik egy vagy két ártó energia a testben, annál súlyosabb, esetleg betegségbe torkolló kibillentség, szenvedés következhet be. Érdemes kiismerni testünk hajlamait, szokásait, hogy az erőket uralva és igába fogva visszaállíthassuk egészségünket. Fontos, hogy tudatában legyünk a felkeltett vagy az éppen időszerűen változó energiák áramlásának, legyen szó akár a hét bolygóról vagy a hét szövetelemről, az öt elemi energiáról vagy a címben lévő bennünk áramló három energiáról: a szél, a tűz és a víz erejéről.
Tűz energia

A tűz elemi energia főbb jellemzői az égés-, fény, oxidáció, meleg, hő, forróság, aktivitás, a szervezetet fenn- és összetartó erő, átalakító folyamatok, éberség, színek. A tűz elemi energia egyensúlyban az átalakító folyamatok kivitelezéséért felelős, a megfelelő mennyiségű akaratot, összeszedettséget, egyhegyűséget, a test normális hőmérsékletét, a vizuális érzékenységet biztosítja. A bőr színét, fényességét határozza meg. határozottságot, bátorságot, erőt ad. Fenntartja a hitet, a reményt, a szeretetet, a tettvágy jelenléte neki köszönhető.

A tűz elemi energia túlsúlyban lázat, égő érzéseket, magas vérnyomást, izzadást, gyulladást okoz. A düh, harag, agresszió, féltékenység, irigység, elnyomás, zsarnokoskodás, magamutogatás a túlsúly esetén megjelenhet. A testben, testfelszínen és a salakokban megjelenik a sárga szín, éhség-szomjúság és alvási nehézségek lépnek fel.
A tűz elemi energia fizikai megnyilvánulása a testben normális esetben meghatározott szerveken, szervcsoportokon keresztül történik. Ezek a szervek alkotják a tűz-energia pályáját. Jellemző rájuk az aktivitást fokozó hormonok, enzimek, savak termelése, amelyek segítségével a tűz-energia az átalakítást végzi.

A tűz-energia az alkatot tekintve a test középső részén, a rekeszizom és a medence által határolt területen koncentrálódik. Ez nyilvánvalóan abból következik, hogy az emésztés folyamata itt zajlik. Természetesen a test más részein is találhatók a tűz-energia aktivitását megnyilvánítani képes szervek.
A tűz elemi energiához tartozó szervek: szem, pajzsmirigy, szív, vér, lép, máj, epe, vékonybél, mellékvesék, izomzat. Ide tartozik még a nemi váladék, az átalakítást végző hormonok, enzimek, savak, a szimpatikus idegrendszer működése.
Ártó-tűz okozta tünetek:

Erős, határozott pulzus; rossz szagú, gőzös, narancssárga vizelet; fejfájás; kesernyés vagy savanykás szájíz; vastag lepedék a nyelven; száraz orrlyukak; vérpangás; szomjúság; szédelgés; az izmokban égés, és azok sorvadásának, pusztulásának érzete; vérzéses betegségek; gyomorsav-túltengés; gyulladásos bőrbetegségek; köszvény; fertőzések; sebek; kelések; ragályok; lázak; hevülések; nyilalló fájdalmak;éjszaka álmatlanság, de nappal aluszékonyság; bő izzadás; kellemetlen testszag; vér- és epehányás.
Legerősebben délben és éjfél körül, valamint evés közben jelentkeznek a tünetek.
A savanyú és pikáns-csípős ízek fokozzák, az édes, keserű és fanyar ízek gyógyítják a betegséget.
Legjobb gyógyszer az ártó-tűz okozta betegségekre a hashajtás és a hideg víz.
Víz energia
víz-elem a hagyományos kínai orvoslásban
A víz elemi energia főbb jellemzői: nedves, hideg, lassú, nehéz, folyékony, tehetetlen, lomha, tompa, mozdulatlan, merev, stabil, érzelmes, passzív, támasztó, lefelé áramló, mély, sötét. A víz elemi energia egyensúlyban a megtámasztó, kiválasztó, szállító folyamatokért felelős. Az elme és a test nyugalmát, az érzelmi folyamatok jelenlétét, a higgadtságot, stabilitást, oldottságot, befogadást, önfeláldozást biztosítja. Ide tartozik a gyógyítás, a gondozás és ápolás.

A víz elemi energia túlsúlyban a többi energiához hasonlóan kibillentséget, így betegséget okoz. Ez lelkileg önzésben, mohóságban, bírvágyban, tompaságban, komorságban, lelki fájdalomban, kínlódásban, szenvedésben, “szétfolyásban”, tunyaságban, “elúszásban”, érzeti, érzelmi mozdulatlanságban nyilvánul meg. A gondolatvilágot az “anyagelvűség” felé irányítja és a cselekvést ettől teszi függővé.
A szervezetben álmosságot, passzivitást, nyálkatúlsúlyt, hurutot, nyálkás folyást, lehűlést, náthát, merevséget, elzsírosodást, nehézséget okoz. A bőrfelszínt zsírossá, nyirkossá, hűvössé teszi. a salakok világos színűek és mennyiségük nagy. Az ízérzékelést rontja. A szerveket túlterheli.

A víz elemi energia normális esetben a törzs rekeszizomtól felfelé eső területeit foglalja el, de a rekeszizom alatt közvetlen elhelyezkedő gyomor is ide tartozik, mint a víz energia legfőbb székhelye, valamint a hasnyálmirigy.
A víz-energia pályáján elhelyezkedő szervek: nyálmirigyek, nyelv, gyomor, hasnyálmirigy, prosztata, nyirokrendszer és nyiroknedv, nyálkahártyák, vesék, húgy- és ivarszervek.
Ártó-víz okozta tünetek:

Gyenge, lassú pulzus; kábult érzés; fizikai és szellemi nehézségérzet; gyenge testhő; általános gyengeség; hányinger; csökkent ízérzékelés; halovány nyelv, íny és szájpadlás; beesett szemek; felpuffadt test; levertség; súlygyarapodás, hájasodás, elpuhulás; lustaság, aluszékonyság, nehézkesség; étvágytalanság, de a száj és torok izmainak abnormális megnövekedése; gyenge emésztés; nehéz légzés, köhögés; gyötrelmes vizelés; megfázás, nyáladzás;érzéketlenség; elfúló hang; golyva; a nyirokcsomó, lábak, nyak dagadása; lerakódások a húgyhólyagban és az erekben; nyálkabőség az orrban, torokban és a szemben; pangásos típusú megfázások; vesefájdalmak és a gerinc töve táján megjelenő fájdalmak; váladékok felhalmozódása a tüdőben és a gyomorban; daganatok, mérgek; túl feszes izületek, merevség.
Legerősebbek nedves időben, szürkületkor vagy reggel, és evés után.
Az édes és (kismértékben) a sós ízek fokozzák a betegséget, a csípős, savanyú, fanyar ízek gyógyítják.
Legjobb gyógyszer az ártó-víz okozta betegségekre a böjt és a hányás.

Levegő/szél energia


A levegő elemi energia főbb jellemzői: száraz, hideg, mozgékony, kötetlen, változékony, könnyű, átlátszó, tiszta, változó, labilis, nyugtalan, megfoghatatlan, terjedő, áramló. Egyensúlyi állapotban a normális és kiegyensúlyozott áramlásért, mozgásért, gondolkodásért, beszédért felelős. Ezek azok a funkciók, melyeken keresztül közvetlen megnyilvánul.

Túlsúlyra jutva azonban lelkileg nyugtalanságot, elbizonytalanodást, szorongást, aggódást, félelmet, ijedelmet, kesergést, bánkódást kelt, valamint a stressz kórképét okozhatja. Fizikailag ilyenkor kiszáradás, fáradtság, gyengeség, kimerülés, egyensúlyzavar, koordinálatlan mozgás, kapkodás, szédülés, ájulás tünetei jelentkezhetnek. A test különböző területein a “csatornák” kiszáradása miatt áramlási zavarok, dugulások, görcsös összehúzódások, feszülések alakulnak ki, de jellemző még a lecsökkent ingerküszöb miatt a fokozott idegi tevékenység. A testnedvek a kibillentség fokától függően “eltűnnek” a szervezetből, remegés és gyengülés érzékelhető, a testsúly csökken. A bőrfelszín száraz, érdes, repedezett lehet, mint amikor a szél kifújja. A fülzúgás gyakori.

A levegő elemi energia egészséges állapotban a hasüregtől lefelé eső testtájékon helyezkedik el.
A levegő energia pályáihoz tartozó szervek: a vastagbél, mint fő székhely, fülek, bőr, csontok, haj és az idegrendszer teljes egészében.

Ártó-szél okozta tünetek:

A pulzus szinte eltűnik, de ha a nyomás lazul, visszapattan; a vizelet víztisztaságú; bizonytalan, csapkodó elme; fanyar szájíz; mozgásigény; gyenge hang; székrekedés; szívfájdalmak, félelemérzések megerősödése; keringési csatornák elzáródása; csökkent életerő; korai öregedés; bélgáz-megrekedés; megreked a vizelet és a széklet; levertség; kiszáradtság; rángásos rohamok; isiász; fejfájásrohamok; bőrkiszáradás; búgó, susogó hang a fülben; mérgezési tünetekhez hasonló szédülés; erős, vándorló fájdalmak; merevgörcsök a végtagokban; nehéz a végtagokat visszahúzni, majd nehéz kinyújtani; törési érzetek az izületekben; paralízis; mozgás közben jelentkező éles fájdalmak; álmatlanság, ásítás, nyújtózkodási inger; nyakszirti, mellkasi és állkapcsi fájdalmak; hasüregi zajok; lesoványodás; ideges reszketés; szorongás; idegproblémák; emésztési zavarok; csontproblémák.
Legerősebben délután és kora hajnalban jelentkeznek.
A keserű és fanyar ízek fokozzák, az édes, savanyú és sós ízek gyógyítják a betegséget.
Legjobb gyógyszer az ártó-szél okozta betegségekre az alapos vastagbélmosás (beöntés).

Ezen felsorolás alapján ki-ki megállapíthatja, hogy benne melyik ártó van túlsúlyban, és ez alapján választhatja ki a neki megfelelő terápiát.
Ha valaki önmagát megfigyelve és irányítva egyensúlyba hozza a tűz energiát és a víz energiát a levegő energia segítségével, akkor azt fogja tapasztalni, hogy teste fiatalos és egészséges lesz. A testben keringő energiák irányításával egyensúlyt érhetünk el, támaszul hívhatjuk az időben szedett gyógynövényeket és azok megfelelő alkalmazását, a jógagyakorlatokat, az éves körforgásban az adott idő erejét és nem utolsósorban a rálátást az összefüggésekre testi és lelki folyamataink között.

A tűz elemi energiához tartozó szervek feladatának és működésének ismertetése, jellemzésük.

Általános ismertetés:


A tűz elemi energia főbb jellemzői az égés-, fény, oxidáció, meleg, hő, forróság, aktivitás, a szervezetet fenn- és összetartó erő, átalakító folyamatok, éberség, színek.
A tűz elemi energia egyensúlyban az átalakító folyamatok kivitelezéséért felelős, a megfelelő mennyiségű akaratot, összeszedettséget, egyhegyűséget, a test normális hőmérsékletét, a vizuális érzékenységet biztosítja. A bőr színét, fényességét határozza meg. határozottságot, bátorságot, erőt ad. Fenntartja a hitet, a reményt, a szeretetet, a tettvágy jelenléte neki köszönhető.
A tűz elemi energia túlsúlyban lázat, égő érzéseket, magas vérnyomást, izzadást, gyulladást okoz. A düh, harag, agresszió, féltékenység, irigység, elnyomás, zsarnokoskodás, magamutogatás a túlsúly esetén megjelenhet. A testben, testfelszínen és a salakokban megjelenik a sárga szín, éhség-szomjúság és alvási nehézségek lépnek fel.
A tűz elemi energia fizikai megnyilvánulása a testben normális esetben meghatározott szerveken, szervcsoportokon keresztül történik. Ezek a szervek alkotják a tűz-energia pályáját. Jellemző rájuk az aktivitást fokozó hormonok, enzimek, savak termelése, amelyek segítségével a tűz-energia az átalakítást végzi.
A tűz-energia az alkatot tekintve a test középső részén, a rekeszizom és a medence által határolt területen koncentrálódik. Ez nyilvánvalóan abból következik, hogy az emésztés folyamata itt zajlik. Természetesen a test más részein is találhatók a tűz-energia aktivitását megnyilvánítani képes szervek.
A tűz elemi energiához tartozó szervek a következők: szem, pajzsmirigy, szív, vér, lép, máj, epe, vékonybél, mellékvesék, izomzat. Ide tartozik még a nemi váladék, az átalakítást végző hormonok, enzimek, savak, a szimpatikus idegrendszer működése.

Az egyes szervek ismertetése:
A szem:

A tűz-energia érzékszerve, a forma és színlátásért felelős. Normális működése esetén a látás éles, a színek határozottak. A szem teszi lehetővé a látás folyamatát, rajta keresztülkötődünk képi világunkhoz. Asztrológiai értelemben a jobb szem a Naphoz, a bal szem pedig a Holdhoz tartozik. A szem a homlokközpont (harmadik szem) fizikai manifesztációja. A pupilla nyitottsága, illetve szűkülése jellemzi az egyénpillanatnyi befogadási hajlamát. A szem a leghatékonyabb energiaátviteli szerv. A tűz-energia kóros túlműködése a szemfehérjén sárgulást, a szaruhártyán vérbőséget, továbbá látászavart, szemkáprázást, fokozott fényérzékenységet okozhat.
Lelkileg a működését minden olyan nyelvi megfogalmazás jellemzi, ami a szem működésével kapcsolatos: szúrja a szemét, szemtelen, szembehelyezkedő, szembenézés valamivel, egyenes-nyílt tekintet, szemérmes…
Mint a tűz-energia érzékszerve, alkalmas a tűz-energia működésének közvetlen befolyásolására.

Pajzsmirigy:

A tűz-energia hormonális irányító központja. A szervezet védekező, küzdeni tudó képességéért, annak minőségéért felelős. Működési problémái közvetlen kapcsolatosak a szemmel. Túlműködésekor soványság és hiperaktivitás, alulműködésekor elhízás és tompaság jellemző. Normális működés esetén a szervezet átalakító (lebontó és felépítő) folyamatainak ösztönzéséért felelős.Kóros működését lelkileg a gőgösség, büszkeség, a düh, harag, ellentmondást nem tűrés, agresszió, zsarnokság, arisztokratikus nagyképűség, ordibálás, küszködés esetleges megjelenésével követhetjük nyomon. Asztrológiailag a Mars bolygóhoz tartozik és a titáni képességek megjelenítője, a torokközpont manifesztációja.
Szív

A szív a vérkeringésnek, az életerő áramlásának központi szerve, a bennünk lakó lényegiség, értelem, szellem lakhelye. Természetesen, mint ilyen értelemben vett irányító központ, mind a három energiatípust alapvetően egyforma arányban tartalmazza. Az itt munkáló tűz a vágyak, a célok létrehozását, ezek elérését segíti, működése a lelket, az értelmet szabályozza. Asztrológiai értelemben a Naphoz tartozik, az emberi létforma központi szerve, a plexus solaris manifesztációja.Lelkileg szimbolikusan a szeretet, jószívűség, melegszívűség, szőrösszívűség, szívtelenség, nyíltszívűség, szívélyesség, nyúlszívűség, oroszlánszívűség megjelenésével követhetjük nyomon működését.A szívburok a külső, ártó hatásoktól védi a szívet, illetve kóros működésekor a szívből fakadó megnyilvánulásokat befolyásolhatja.
Vér

A vér a tűzpálya szerveit összekötő testszövet, amely mindazokat a nedveket, tápanyagokat szállítja, amelyek az életerőt jelenítik meg és minőségi-mennyiségi összetételükkel jellemzik is azt. Képződési helye a máj, és a vörös csontvelő. Tudati funkciójára és annak működésére utal: vérmes, vérbő, vérszegény, a forró- és hidegvérűség… "Elszenvedi" a tűzpálya szerveinek működését. Asztrológiailag az artériás vér a Mars bolygóhoz tartozik, a vénás vér a Vénuszhoz. a torokközpont manifesztációja.
Máj

A testben működő emésztő tűz-energia (Agni) központi székhelye. A vér termelése és tisztítása mellett az emésztés során a vérbe került tápanyagok átalakítója. az epe enzimeit, savait, festékanyagtartalmát termeli. A szervezet legnagyobb méregtelenítő szerve. Normális működése esetén lelkileg a lelkesedésért, hitért, tisztánlátásért, szeretetért, barátságért, jovialitásért, önfeláldozásért, tiszteletért, törvényességért, becsületességért felelő. ezek működésének, illetve változásainak nyomon követése képet ad a máj állapotáról, tisztaságáról. Asztrológiailag a Jupiterhez tartozik, a homlokközpont és az isteni képességek fizikai manifesztációja. kóros működésére szimbolikusan a rosszmájúság, fehérmájúság, féltékenység, sárga irigység fogalmai jellemzőek.
Epe

Az epe a máj "mellékterméke", ami a szervezetben azt az átalakító erőt képviseli, aminek segítségével a táplálékunkat számunkra elfogadhatóvá változtathatjuk. Azt az akarati megnyilvánulási képességünket jelzi tehát, amivel az életszituációkon keresztül verekedhetjük magunkat. Az epehólyagban, mint tároló szervben található, innen közvetlen a vékonybélbe ömlik. Normális működése a zsírok és fehérjék bontását, így a hő-termelődést biztosítja. A bőr, a vizelet, a széklet színét adja. Kóros működés esetén túl- vagy alul-emésztettség jelentkezik a táplálék átalakítása során, amely következményes problémákat okozhat. Pszichés funkcióját az epés viselkedés, az akaratiság, a küzdelem, az indulatosság jellemzi. Asztrológiailag a Mars bolygóhoz tartozik, a titáni képességek megnyilvánítója, a torokközpont manifesztációja.

Vékonybél


A vékonybél a tűz-energia konkrét formája (epe) és a tápanyag találkozási helye, az emésztés fő színtere, de abban csak passzívan vesz részt. Itt történik a tápanyag alkotórészekké való bontása, miközben energia szabadul fel hő formájában. Mivel a tűz-energiához konkrét formában itt tudunk először hozzáférni, ezért e szerven keresztül tudjuk leginkább befolyásolni azt. ennek következtében a tűz-energia székhelyeként tartjuk nyilván, ahonnan a túlsúlyban felhalmozódott tűz-energiát közvetlenül kihajthatjuk (hashajtás). Ez a terület a tudat elemző tevékenységével, értelmező gondolkodásával működik, analógiában (belegondolni valamibe). Asztrológiailag a Merkúrhoz (Szűz) tartozik, a köldökközpont fizikai manifesztációja.
Lép

A lép a vérkeringés, illetve a vérpálya legvégső állomása, a vér szűrője, a szervezet vértartalékának tárolója. Itt bomlanak szét a funkciójukat már ellátni képtelen véralkotórészek. Normális esetben a vér, az életerő folyamatos tisztítását, s a teherré vált dolgokról való leválasztását biztosítja. Amennyiben az emésztés rendellenessége miatt beszennyeződik, akkor e feladatának nem tud eleget tenni és nem tudjuk kibontakoztatni azt a tudati képességünket, amely a dolgokon való túllépést teszi lehetővé. Működését lelkileg a visszalépés, túllépés, átlépés, fellépés, lépéselőny, lépéshátrány fogalmak jellemzik, de ide tartozik még az önzés, bírvágy, kapzsiság is. Asztrológiailag a Szaturnusz bolygóhoz tartozik, a fejtetőközpont fizikai manifesztációja. A megszabadulás képességét rejti magában, de egyben a karmikus kötöttségek tárháza is.
Mellékvesék

A vesék csúcsain elhelyezkedő páros szerv, amely közvetlen idegi irányítás alatt áll. Ijedtség megjelenésekor a megfelelő védekező képesség azonnali megjelenítéséért felelős. ezen képesség hiánya, illetve fokozott megléte (stressz) szervi eltérést mutat. Asztrológiailag az Uránusz bolygóhoz tartozik, vénuszi segítséggel. A köldökközpont manifesztációja.
Izomzat
Az izomzat a szervezet szerkezetének összetartó erejét nyilvánítja meg. Működtetése lehet tudatos vagy tudattalan. Amennyiben a tudattalan működtetés olyan területek felett veszi át az irányítást, amelyek normál működés esetén tudatosak, akkor izom, illetve csontrendszeri betegségek alakulhatnak ki. Testi szinten a lelkierő megnyilvánítását teszi lehetővé. Asztrológiailag a Mars bolygóhoz tartozik.

A víz elemi energiához tartozó szervek feladatának és működésének ismertetése, jellemzésük.

Általános ismertetés:


A víz elemi energia főbb jellemzői: nedves, hideg, lassú, nehéz, folyékony, tehetetlen, lomha, tompa, mozdulatlan, merev, stabil, érzelmes, passzív, támasztó, lefelé áramló, mély, sötét.
A víz elemi energia egyensúlyban a megtámasztó, kiválasztó, szállító folyamatokért felelős. Az elme és a test nyugalmát, az érzelmi folyamatok jelenlétét, a higgadtságot, stabilitást, oldottságot, befogadást, önfeláldozást biztosítja. Ide tartozik a gyógyítás, a gondozás és ápolás.
A víz elemi energia túlsúlyban a többi energiához hasonlóan kibillentséget, így betegséget okoz. ez lelkileg önzésben, mohóságban, bírvágyban, tompaságban, komorságban, lelki fájdalomban, kínlódásban, szenvedésben, "szétfolyásban", tunyaságban, "elúszásban", érzeti, érzelmi mozdulatlanságban nyilvánul meg. a gondolatvilágot az "anyagelvűség" felé irányítja és a cselekvést ettől teszi függővé.
A szervezetben álmosságot, passzivitást, nyálkatúlsúlyt, hurutot, nyálkás folyást, lehűlést, náthát, merevséget, elzsírosodást, nehézséget okoz. A bőrfelszínt zsírossá, nyirkossá, hűvössé teszi. a salakok világos színűek és mennyiségük nagy. Az ízérzékelést rontja. A szerveket túlterheli.
A víz elemi energia normális esetben a törzs rekeszizomtól felfelé eső területeit foglalja el, de a rekeszizom alatt közvetlen elhelyezkedő gyomor is ide tartozik, mint a víz energia legfőbb székhelye, valamint a hasnyálmirigy.
A víz-energia pályáján elhelyezkedő szervek a következők: nyálmirigyek, nyelv, gyomor, hasnyálmirigy, prosztata, nyirokrendszer és nyiroknedv, nyálkahártyák, vesék, húgy- és ivarszervek.

Az egyes szervek ismertetése:

Nyálmirigyek:


Működésük a megkívánt dolgok befogadásának vágyát jelzi. Az "ez kell nekem" típusú vágyakozás indítja el és tartja fenn működésüket. a szituáció, illetve a konkrét dolog megízlelése után nyálunkat sokszor alig győzzük nyelni. Termékük, a nyál a táplálékhoz keveredve annak továbbhaladását, feldolgozását teszi lehetővé. Az ízérzékelést segíti. összetételének változása során módosítja, így hordozza is az ízeket szervezet állapotától függően. A nyál a testet átjáró vérből választódik ki (szekretálódik), agy minősége a szervezet energiaállapotától függ, vagyis tükrözi azt.

Nyelv :

A nyelv az ízérzékelés, a víz-energia érzékszerve. Az ízeket a víz-energia segítségével oldott állapotban érzékeli. Ezzel közvetlen lehetőséget biztosít a három elemi energia arányainak befolyásolására. A nyelvet felső nemiszervnek is szokták nevezni, mert metafizikai értelemben a teremtő erő verbális közvetítésében vesz részt aktívan. Mondanivalónk lényegét formáljuk véglegesre, mielőtt az elhagyná testünket. ez végső soron mindig olyanra sikerül, amelyen a nyelvünk maga, vagyis amilyenek mi magunk vagyunk. Ezt bizonyítja, hogy a nyelv hátán megtalálható egész benső mivoltunk szervi kivetülése, tükrözve ezzel a bennünk zajló testi-lelki folyamatok pillanatnyi állapotát. Gyakorlati értelemben a gyomornyálkahártya külvilág felé meghosszabbodott része. Kóros működését lelkileg a nyelvvel kapcsolatos szólások jellemzik.
Gyomor:

Bár a gyomorban is megtalálható a többi szervhez hasonlóan mindhárom energia, mégis a víz elemi energia székhelye, amit a gyomornyálkahártyára felrakódó hurut, nyálka tapasztalhatóan megjelenít. A vizes túlsúly a gyomor egyszerű megtisztításával (hányással) megszüntethető. érzeti énünk aktuális és hajlam szerinti állapota mutatja, határozza meg a benne zajló folyamatokat és viszont. Funkciójában érzetileg a testi és lelki táplálékunkkal kapcsolatos befogadás képességét jeleníti meg. Az érzetek világa az első, s egyben utolsó állomása a külvilágból ránk ható információknak. Amennyiben érzetileg kiszolgáltatottak vagyunk, már itt eldől a táplálék sorsa. Továbbhalad, vagy visszafordul, ahogy ez személyiségünkkel is történhet az összeszedettség hiányában. A jó gyomor a vasszöget is megemészti, nem émelyeg semmilyen szituációtól. Asztrológiailag a Holdhoz tartozik. Tudatos egyensúlyi táplálkozás esetén a gyomorműködés normális. A gyökérközpont fizikai megjelenése. Kóros működését lelkileg az önemésztés, hányatottság, érzeti "gyomorgatottság", feneketlen bendőjűség, gyomorbajosság, a befogadóképesség romlása jelzi.
Hasnyálmirigy:

A hasnyálmirigy a tűz elemi energia területén képviseli az emésztés folyamatának egyensúlyban tartásához szükséges víz elemi energiát. Többek között az a szerepe, hogy az itt megjelenő epe (emésztő tűz) hatását ellensúlyozza. A "dolgok" emésztéséhez szükséges érzelmi egyensúlyt biztosítja. 
Túlműködése alulemésztetté teszi a táplálékot, amelynek eredményeként lerakódás, túlsúly, érzelmi tehetetlenség mérgezi e testtájékot.
Alulműködésének következménye, hogy túlemésztett lesz a vékonybél tartalma, ilyenkor a tünetek az előbbivel ellentétes képet mutatnak. Elfojtás és besűrűsödés esetén mérgek képződhetnek benne, aminek legtöbbször gyulladás vagy daganatos megbetegedés a következménye.
A benne található Langerhans-szigetek inzulint termelő sejtjeinek köszönhető, hogy a szervezet képes felvenni és magába beépíteni a tápanyag cukortartalmát. Ebből következően ez a lelki építő folyamatok enzimatikus végrehajtója. Diszharmonikus működése a mohóság, önzőség, bírvágy megjelenése miatt alakul ki. ezek folyamatos megléte kimerüléshez, így cukorbetegséghez vezethet. Megfelelő mennyiségű folyadék bevitelével folyamatosan tisztítható, amennyiben szükséges. Asztrológiailag a Vénusz bolygóhoz tartozik, a köldökközpont egyik aspektusának megjelenése.
Nyirokrendszer:

A nyirok vagy szövetnedv a vér megszűrt, sejtes elemek nélküli része, az élet vize. A test belső világában áramló víz-energiát képviseli. Minősége, mennyisége a víz elemi energiához tartozó lelki jelenségekkel, illetve azok változásaival jellemezhető. A nyirok jelenlétére támaszkodik az immunrendszer feladata végrehajtásában. Segítségével bármely belső szervből kimosható a szennyeződés, mivel a gyógynövény-főzetek is ezen a rendszeren keresztül hatnak. A nyirokerek és nyirokcsomók a lélek egész testre kivetülő érzelmi hálóját jelenítik meg. az agy- és gerincvelőfolyadék a nyirok finomított változata. Asztrológiailag a Vénuszhoz, energetikailag a köldök központhoz tarozik.
Mellkas, bordák, tüdő:

A mellkas a testtájékokra való felosztás szempontjából a víz elemi energia működési területe. A test belvilágában keringő nyálka és víz normális esetben ezen a területen koncentrálódik. Ez abból is látható, hogy a víz-energia túlsúlya esetén a légzőszervek területén hurutosodás, pangó vizek jelennek meg.
A tüdő az a páros szervünk, amellyel a külvilággal tartunk folyamatos kapcsolatot és légzésen keresztül. A világunkban tapasztalt élettérbe vetülése. Működése és működtetése oda-visszaható folyamatot tart fenn a kül- és a belvilág között, ezek változásai egymáson megfigyelhetők.
A tüdő elvizesedése az élettér beszűkülését, a világi folyamatok nehézkessé válását okozza. Kiszáradása, besűrűsödése a rugalmasság elvesztését, a mérgező hatásoktól való megszabadulni nemtudást okozza. diszharmonikus működését lelkileg a "mellre szívás", a "letüdőzés" kifejezésekkel jellemezhetjük. A tüdő felső, szárazabb része a Merkúrhoz, alsó, nedvesebb része a Vénuszhoz tartozik. energetikailag a torokközpont manifesztációja.
Vesék, hólyag, húgyvezetékek:

A vesék a szervezet vízháztartásának központi szervei. Az érzelmi egyensúlyozás lehetőségét nyilvánítják meg testi szinten. az érzeti hatásokon keresztül megnyilvánuló viszonyok érzelmi felhangját kontrollálják. A vesék állapota tükrözi, hogy az egyén milyen érzelmi állapotokat tart fenn a viszonyaiban. Ez leginkább a partnerkapcsolatokkal jellemezhető.
A vizeletet a vese a vér, az életerő megszűrése során képezi, kiválasztja belőle a létet érzelmi alapon mérgező állapotokat, amennyiben normálisan működik. A szervezetből távozó vizelet a hólyagban tárolódik, ameddig az meg nem telik, vagy valamilyen stressz hatására a hólyagfal meg nem feszül és visszatarthatatlan vizelési inger nem keletkezik. A vese működése a koncentráció folyamatával a vér sűrűségét állítja be. Asztrológiailag a Vénuszhoz tartozik, energetikailag a köldökközponthoz. Diszharmonikus működésének lelki okára az érzelemvilág kivesézése során deríthetünk fényt.
Nyálkahártyák:

A szervezet bármely területén a víz elemi energia megnyilvánulási helyei, ahol a víz-energia nyálka vagy nyirok formájában jelenik meg. Szerepük a szervezetben egyrészt mechanikus: a szervek, szövetek felületét nedvesen tartva lehetővé teszik azok elmozdulását, egymáson való elcsúszását. Másrészt lehetőséget biztosítanak a nyálka nagyobb mennyiségű kiválasztására, csökkentve ezáltal a szervezetben lévő mennyiséget. így működik az orrnyálkahártya is, amikor ezen keresztül a káros gondolatok takony formájában fizikailag megjelennek, hogy kiürülhessenek. (Lásd Hippokratész nedvtanát). Asztrológiailag a Holdhoz tartoznak, energetikailag pedig a gyökérközponthoz.

Nemi szervek:
A külső nemi szervek a víz-elem cselekvő, a fizikai teremtésben közvetlen résztvevő szervei –a külvilággal kapcsolatos ki- és befolyás, illetve befolyásolás lehetőségét nyilvánítják meg, így ennek a szervcsoportnak a betegségei tudatilag ezekkel a tevékenységekkel kapcsolatosak. A belső nemi szervek, herék és petefészkek a tanúságtevői, hogy minden "fejlődést" megelőz egy kibomlatlan, csak lehetőségként jelenlévő állapot. A testétől különböző, az eredeti lényegiséget megjelenítő őscsírasejteket tartalmaznak, melyek az egyed fejlődésének korai szakaszában elkülönülnek a többitől, így ezek információit a későbbi behatások nem érintik. (A Jupitert tisztelő népek kezüket a heréjükre téve esküdtek, latinul a here: testis = tanú.) Asztrológiailag a Jupiterhez tartoznak, energetikailag a homlokközponthoz.

A levegő elemi energiához tartozó szervek feladatának és működésének ismertetése, jellemzésük.

Általános ismertetés:


A levegő elemi energia főbb jellemzői: száraz, hideg, mozgékony, kötetlen, változékony, könnyű, átlátszó, tiszta, változó, labilis, nyugtalan, megfoghatatlan, terjedő, áramló. Egyensúlyi állapotban a normális és kiegyensúlyozott áramlásért, mozgásért, gondolkodásért, beszédért felelős. Ezek azok a funkciók, melyeken keresztül közvetlen megnyilvánul. Túlsúlyra jutva azonban lelkileg nyugtalanságot, elbizonytalanodást, szorongást, aggódást, félelmet, ijedelmet, kesergést, bánkódást kelt, valamint a stressz kórképét okozhatja. 

Fizikailag ilyenkor kiszáradás, fáradtság, gyengeség, kimerülés, egyensúlyzavar, koordinálatlan mozgás, kapkodás, szédülés, ájulás tünetei jelentkezhetnek.
A test különböző területein a "csatornák" kiszáradása miatt áramlási zavarok, dugulások, görcsös összehúzódások, feszülések alakulnak ki, de jellemző még a lecsökkent ingerküszöb miatt a fokozott idegi tevékenység. A testnedvek a kibillentség fokától függően "eltűnnek" a szervezetből, remegés és gyengülés érzékelhető, a testsúly csökken. A bőrfelszín száraz, érdes, repedezett lehet, mint amikor a szél kifújja. A fülzúgás gyakori.
A levegő elemi energia egészséges állapotban a hasüregtől lefelé eső testtájékon helyezkedik el. A levegő energia pályáihoz tartozó szervek a következők: a vastagbél, mint fő székhely, fülek, bőr, csontok, haj és az idegrendszer teljes egészében.
Az egyes szervek ismertetése
Fülek

A levegő energia éber elemhez tartozó érzékszerve, képessége a hallás. anatómiailag hozzá kapcsolódik a három félkörös ívjáratból álló egyensúlyszerv is. E kettő együtt többek között a világban hallott és a bennünk gondolt jelenségek, illetve állapotok közti egyensúlyozás lehetőségét jeleníti meg és teszi lehetővé. a fülek segítségével hallhatjuk gondolataink világi visszhangjait, így ezzel analógiában felosztható külső-, közép- és belső fülre. A középfül az a terület, ahol a külső és belső világ közti esetleges egyensúlyzavarok megjelenhetnek, például nem azt halljuk, amit gondolnánk, esetleg olyat hallunk, amit nem szeretnénk (középfülgyulladás).
A füleken keresztül a hallás képessége a bennünk munkáló energiák legintelligensebb, legfinomabb irányítási lehetőségét adja (beszéd - hallás útján történő tudatállapot-váloztatás lehetősége, pl. hipnózis, pszichológia): Asztrológiailag a Merkúrhoz tartoznak, energetikailag a homlokközpont manifesztációi.

Bőr

Bár elemtanilag a test végső határaként a föld elemhez tartozik, de energetikailag, mint a levegővel a legnagyobb felületen érintkező érzékszerv, a levegő energia pályája. így közvetlen érezhetjük a bőrünkön, hogy a külvilág a változása során milyen hatást gyakorol ránk. A hideg és a meleg, valamint a mozgó és a mozdulatlan állapotok végtelen számú variációit vagyunk képesek érzékelni, illetve megjeleníteni segítségével. 

Emellett a bőr az izzadtságnak, mint salakanyagnak, valamint a szervezetben keringő és másképp kiürülni nem tudó mérgeknek az ürítő szerve (pl. pattanás). A tartalomhoz illő forma határaként állapota, színe, minősége, illetve ezek eltérése a különböző területeken jellemzi és mutatja a színfalak mögött zajló folyamatokat.
Felszínére a test minden szervének, tájékának energiapályája konkrétan kivetül (pattanások, sérülések, elszíneződések, anyajegyek jelentősége) a szervtérképeknek megfelelően. Asztrológiailag a Szaturnuszhoz tartozik, az energiaközpontokon ki- s belépő energiaáramlás, az aura besűrűsödése.
Haj

Olyan értelemben tartozik a levegő energiához, mint a fák esetében a levél, vagy a földnél a fő. Ezeken keresztül a levegő energia változása közvetlenül érzékelhető a szélmozgása során. Színe, minősége, hossza, viselete teljes képet ad a viselője fejében zajló gondolatvilágról, mivel e kettő között analógiát vonhatunk. 

Egyes területeken való megjelenése, illetve eltűnése, hiánya az életerő ennek megfelelő eloszlását, szennyeződését is mutatja. Akinek a gondolatai és azok megvalósítása között diszharmónia van, az sokszor "haját tépi", bár ez legtöbbször szimbolikus és a hajhullás, kopaszodás folyamatát takarhatja. A "teremtő" energia a lélek szennyezettsége, kötöttségei miatt nem tud a tiszta elgondolásoknak megfelelően megjelenni, illetve pont a szennyezettségnek megfelelően jelenik meg. ez az életerő a vér szennyeződésében mutatkozik meg, s ez végül a lépen csapódik le, ami a vérpálya "olajszűrője". Ebből következően a tűzpálya folyamatos tisztántartásával ez a kibillentség megszüntethető, de egyszerűbb, ha gondolatainkat, hajlamainkat kordában tartjuk, s ekkor nem alakul ki probléma hajunkkal, vagy annak helyével, illetve a meglévők rendeződnek.
A haj a gondolatvilág állapotát, összeszedettségét, tisztaságát, minőségét, folyamatosságát (hossz), színvilágát, egyszóval erejét tükrözi, mint a bibliai Sámson történetének szimbolikus értelmezése során beláthatjuk. Levágásakor mindig lehetőség nyílik egyfajta újrakezdésre.
Vastagbél

A vastagbél a levegő energia pálya fő székhelye és ezt nemcsak a benne képződő, olykor kellemetlen szagú gázoknak köszönheti. Anatómiailag az támasztja alá, hogy a testben ez az a terület, ahol a külvilágot szimbolizáló tápanyag a legnagyobb felületen érintkezik a belső környezetünkkel, így az anyagmozgás is itt a legnagyobb a kint és a bent között. A tápanyag lényegi részének felszívódása történik itt. Ezért gazdag ér- és idegellátással rendelkezik. Amennyiben a levegő energia túlsúlyához tartozó kóros lelkiállapotok megjelennek, akkor ezzel együtt a vastagbélben kiszáradást, székrekedést, felfúvódást tapasztalhatunk. Ez fordítva is igaz, például a vastagbél kiszáradásakor (folyadékhiány) megjelennek az előbb említett lelkiállapotok.
A kóros vastagbélműködés következményeként a bélfal a széklet lerakódása miatt szennyeződik. így a továbbiakban a felszívódás folyamata automatikusan önszennyezővé válik, mert a tápoldatnak nem csak a bélfalon, hanem a rárakódott székletrétegen is át kell szivárognia eközben olyan, az erjedés, illetve rothadás során kialakult mérgeket visz magával, amelyek a belső térbe kerülve, az ingerküszöb csökkentése által az idegműködést, a levegő energiát felfokozzák s a tűz-víz egyensúly felborulhat. A vérben keringő mérgek ezután, ha elég erősek vagyunk, akkor feldolgozásra, ha nem, akkor oldottságunk függvényében kiürítésre, de leginkább lerakódásra kerülnek, vagy jelentkezhetnek bőrünkön, mint pattanások, kelések, ragyák is. Ezzel a mechanizmussal öngerjesztő folyamat alakul ki, amely a stressz, a félelmek, az aggódás, kesergés stb. folyamatos meglétét stabilizálni tudják. 
Ha belegondolunk, megláthatjuk, hogy lelkivilágunkkal kapcsolatos dolgaink is tudnak így működni. Mennyi sallangot vagyunk képesek a múltbéli dolgainkból magunkkal cipelni, amelyek nap, mint nap újramérgezik létünket, és amiktől merev nézeteinknek köszönhetően (hajlamok) szinte meg sem tudunk szabadulni. Ebből következően a székelés és a dolgok tudati elengedése analóg folyamat. E terület megpucolása egyszerű beöntéssel elvégezhető, bár a végleges megoldást a hajlam igázása, illetve megszűntetése adja.
A vastagbél a végbéllel kizárólag a levegő energiához tartozik. A vakbéllel kezdődően részekre oszthatjuk, így megkülönböztethetünk a jobboldali csípőlapáttól kezdve felszálló, a májnál vízszintesbe átforduló remese, majd a lép előtt kis bukkanóval lefelé forduló leszálló szakaszokat, amit az alakjáról elnevezett szigmabél vezet át a végbélbe, a végbélnyílással bezárólag. Természetesen ezek a területek is tudatfunkciókat tükröznek, így a felszálló szakasz a jövővel kapcsolatos képalkotás, illetve elképzelések területe. Ennek a működéséről könnyen tájékozódhatunk, ha valakit (leginkább magunkat) terveiről, jövőjéről kérdezzük. A jelenben a jövőből érkező dolgok, állapotok a remese bélben nyernek teret, így pillanatnyi állapotunkat megvizsgálva az itt lévő táplálék áramlásáról, nehézségéről, dugulásról, emésztettségi állapotáról kaphatunk képet. a leszálló ág a jelen múlttá történő átlépésének helye. 

A bal oldali kanyarban, s ha bizonyos témakörökben észrevesszük, hogy ez nem teljes mértékben valósult meg, vagyis egyes dolgok elengedése itt nem megy tökéletesen, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a rossz beidegződés mögött a lép áll és a háttérben valami meghúzódik.
A szigmabél a lényeg összegzésének, a kinyerés befejezésének területe, amely után vélemény megformálódása, a részek "összevárása" következik a végbélben, s ez után jön a már kitanult anyag felszabadult elengedése. érdekes egybeesés, hogy a jóga témakörében tárgyalt középső csatornába történő belépés is a végbélnyílás környékére, a prosztata alá esik. Az ide való belépést e terület tökéletes elengedettsége kíséri. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a hasüregben a ködök középpontja körül, mint a szamszara kereke helyezkedik el a vastagbél, s az élet során megállás nélkül áramlik, forog benne a "tartalom". ezt a szervet elhelyezkedése miatt látványosan fel lehet osztani a zodiákusok szerint is, melynek a gerinccel egybeeső közepén a Mérleg helyezkedik el a háttérben található két vese alakú "serpenyőjével" együtt.
Asztrológiailag a Szaturnuszhoz, energetikailag a köldökközponthoz tartozik.
Csontok

A levegő energia áramlási pályája, bár elemtanilag a tömör, ásványi anyagokkal, vízzel, csontvelővel telített, jelentős súlyú csontozat a föld elemhez tartozik. E látszólagos ellentmondás az anatómia statikus és az energetika dinamikus szemléletmódjából fakad, amit csak e kettő egyesítése során lehet tökéletesen feloldani, pl. a levegő energia hosszantartó, krónikus túlsúlyának következtében (öregkor) megjelenik a csontritkulás, a csont szerkezetének porózussá válása, kiszáradása, "fellevegősödése", ami az élettér belső határainak, tartószerkezetének visszavonásával analóg. A levegő energia változásai tehát érzékszervileg a föld elem alakulása során figyelhetők meg, ahogy a tűz és a víz energiák arányaikat módosítják.
A levegő energiához tartozó mozgást az emberi testben a csontok határolják be, így az csak e meghatározott pályák mentén jöhet létre. Ha ezeket az általunk megszabott belső határokat erőszakosan áttörjük, akkor eltörjük a csontot. A csontok adják, illetve szimbolizálják a test, a tudat stabilitását, állandóságát. A csontok mozgatásakor a testhelyzet, ezzel együtt a tudatállapot változik, ezt használja fel a hatha jóga is. Uralatlan állapotban viszont a túlmozgás, nyugtalanság, labilitás, egyensúlyzavar megjelenésével jár együtt.
Asztrológiailag a Szaturnusz bolygóhoz tartozik, energetikailag a fejtetőközponthoz.

Idegrendszer

Fizikai értelemben véve az egész testre, illetve a benne zajló folyamatokra nézve irányítói szereppel bír. Ez a szerep azonban "végrehajtóvá" minősül át abban az esetben, ha a testet kormányzó tudat szempontjából vizsgáljuk komplex működését. A test, illetve a benne lévő szervek mozgatásáért, a velük kapcsolatos érzékelésért, a tűz és a víz energiák arányának beállításáért felelős. A levegő elemi energiapálya azon része, amely a vastagbéllel ellentétben fizikailag közvetlenül nem kezelhető. Ez is mutatja, hogy az idegrendszer az a terület, amely benső éterikus lényünkkel a levegő energián keresztül közvetlen fizikai kapcsolatban van, így működése, működtetése tudati irányítás alatt áll. Működésének minőségi jellemzői meghatározóak az egész szervezetünkre nézve.
Az idegrendszer központi és környéki részekre tagozódik, de felosztható automatikus (tudattalan) és akaratlagos (tudatos) működése szerint is. E statikus és a dinamikus felosztások kombinálásának eredményeként kialakul a négy elem szerinti idegrendszeri felosztás, mely lehetővé teszi az idegi folyamatok és a tudati működés egymást tükröző vizsgálatát.
Tudatos központi irányítás: a gondolatok, így az idegi tevékenység tudatos irányítása. Ezen a szinten még egy glükóz molekula lebontása sem történik "véletlenül", vagyis központi irányítás nélkül. Ez a folyamat külső szabályzók, kényszer hatására nem tud megvalósulni, csak belső irányítás eredményeképpen, mintegy következményként, hiszen a lelki folyamatok (gondolatok, érzelmek, érzetek) tudatos áramoltatását a testi működés a legapróbb részletig követi. A beidegződések miatti kényszerműködések az indítékok igázásával, felszámolásával elvesztik létjogosultságukat. Az összeszedettség az ingerküszöb változásával egyenesen arányos. ennek az állapotnak a fenntartása a legmagasabb szintű figyelmet és összeszedettséget igényli pillanatról pillanatra. Végső soron ennek a tökéletes állapotnak az elérése és folyamatos fenntartása az emberlét legmagasabb célja, mert e nélkül a talpkő nélkül nem érhető el a teljes megvilágosodás, a megszabadulás. 
Tudatos környéki irányítottság: a testhelyzetek tudatosítása és felügyelete, valamint tudatos változtatása, felügyelt működtetése. A beidegződések megléte ellenére végrehajtott tudatos irányítás a jó igázás lényege. a beidegződések gyakorlás során való felhasználása a felülemelkedés eléréséhez a tantra kérdésköre. A központi s a környéki idegrendszer egyszerre, de a központinak alárendelten működi, amely független is tud lenni a környékitől.
Emiatt például nem szükséges a vastagbél működését tudatos figyelemmel irányítani, bár ez is lehetséges, elég, ha a tudatos lét során az egyes jól feldolgozott állapotokból, szituációkból, táplálékokból a lényeget tökéletesen kinyerjük és a folyamat végén a salakanyagként visszamaradó sallangokat, hordozóikat ragaszkodás nélkül el tudjuk engedni. Ilyen minőségű irányításnál szinte mindegy, hogy a környéki idegrendszer tudat vagy tudattalan irányítás alatt áll. 
Tudattalan környéki irányítottság: az előbbiekből fakadóan harmonikus képet is eredményezhet, ha a központi irányítás tudatos. Uralatlan, esetleges irányítás mellett viszont a kiszolgáltatottság és a külvilágnak való alávetettség állapota jelenhet meg, amely előbb, vagy utóbb kötöttségekhez, lerakódásokhoz vezet. A környéki idegrendszer reflexei és automatizmusai veszi át az irányítást a testben és lélekben egyaránt.
Mindamellett az is igaz, hogy e tudattalan irányítás mellett is kisebb-nagyobb "sérülésekkel" ugyan, de az életfunkciók fenntarthatók. Sajnos a hétköznapok során többnyire ezt tudattalanul tesszük. Ennek következményeit, fájdalmas gyümölcseit sokszor szenvedjük el betegség formájában.
Tudattalan központi irányítás: a tudattalan környéki irányítottságban tükröződik úgy, hogy a gondolatok, érzelmek, érzetek, félelmek, vagy indulatok a külvilág változásaival analógiában csapongnak bennünk a tudat szennyezettségétől függően (beidegződések, "mérgezettségek").
Másrészt viszont ez az állapot lehetőséget ad a gyermeki indítékmentes, tiszta lelkület számára, hogy a megismerés hiányában is, csak a hitre és az intuícióra hagyatkozva jól irányítsa folyamatait. Amíg a központi idegrendszer alkotói vízben úsznak, így kötöttsége belülről fakad, addig a környéki idegrendszer zsírba ágyazottan rögzült, külső kötöttségektől nem mentes. 
Asztrológiailag az idegrendszer a Merkúrhoz, míg az idegi folyamatok az Uránuszhoz tartoznak, energetikailag a fejtető központ "kibomlása".

Forrás: javas.hu











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése