2014. május 23., péntek

Hírháló a kémügyekről



Hírháló a kémügyekről


Lettország a "gyenge láncszem"?

2014/05/21 ITAR-Tassz - Bal-Rad
A tegnap még a Majdant istenitő, és a kijevi puccsistákat dicsőitő és Oroszországra tüzet okádó Lettországban váratlan dolog történt.
Tatjana Zsdanok lett europarlamenti képviselőnő ugyanis ma vizsgálatot kért az odesszai mészárlás ügyében. Miszerint Odesszában vegyi fegyvert alkalmaztak oroszajkú ukrán állampolgárok legyilkolására.
A lett képviselőnő szerint ráadásul ezt a vegyitámadást a "Jobb Szektor" nevű fasiszta horda hajtotta végre.
De még ennél is tovább merészkedett: "Esetleg helyi ukrán tisztviselők és az odesszai rendőrség teremtette meg a feltételeket és a körülményeket a fegyvertelen civilek tömeges legyilkolásához"-hangoztatta ma Rigában Lettország Európa Parlamenti képviselője.
De itt még nincs vége a képviselőnő merészségének. Kijelentette ugyanis, hogy "mindent megtesz annak érdekében, hogy a "Jobb Szektor" fölkerüljön az Európai Unió terrorista szervezeteket felsoroló listájára"! Továbbá inditványozza egy "nemzetközi vizsgálat meginditását a vegyifegyverek alkalmazásának kideritésére, amikoris tömegesen öltek meg Odesszában ezek alkalmazásával fegyvertelen civileket, valamint hogy itéljék el a bűncselekmény szervezőit."
A politikusasszony emlékeztetett, hogy az ENSZ 193 tagországa közül 190 - többek között Ukrajna is-aláirta és ratifikálta a vegyi fegyverek tilalmáról, gyártásáról, kifejlesztéséről, és felhalmozásáról szóló egyezményt.
Arra pedig mi emlékeztetünk, hogy a kijevi tömeges orgyilkosságok után a lett hadügyminiszter hivta fel a rókalelkű Cathrine Ashtont, hogy bizonyithatóan NEM Janukovics és kormánya lövetett a tüntetők és a rendőrök közé. (Akkor a gyilkosságoknak-bevallottan-102 halálos áldozata volt.)
Cathrine Ashton csak hülledezett-és nem tett semmit. Mint az EU fő külügyére!
Bal-Rad komm: Az eset még akkor is dicséretes, ha jól tudjuk-KAMPÁNY VAN! Mert vasárnap uniós választások lesznek, és hát a lett képviselőasszony valószinűleg szeretne jó pontokat szerezni magának a lettországi oroszajkú lakosok körében. Akik bizony nem kevesen vannak. Akár be is juttathatják ismét Tatjána Zsdanokot.
Az persze más kérdés, hogy Zsdanok asszony megválasztása-pláne nem megválasztása-után mi fog történni az inditványával, az Európai Parlamentben?


Na erről is elfelejtett a magyar sajtó írni...
Német külügyminiszter a közönsége előtt valóságos háborús uszító beszédet tartott Oroszország ellen nem sok sikerrel. A minisztert a németek kifütyülték és azt kiabálták neki: "Elég a nácikból Ukrajnában, le az EU és a NATO-val. Videóval.
http://rt.com/news/160428-steinmeier-loses-temper-video/
Milan Mitrovic

****************************************************************

Megkezdődtek az államosítások a leszakadt területeken


2014.05.21 08:56 Hídfő.net
Dél-Kelet-Ukrajna leszakadt területein - nem hivatalos nevén Novorosszia - megkezdődtek az államosítások - jelentette ki az újonnan megalakult Donyecki Népi Köztársaság megbízott vezetője, Denis Pushilin. Azokat a gyárakat, melyek eddig különböző oligarchák kezére kerültek, a köztársaság államosítja, és részvénytársaságként működteti tovább, olyan módon, hogy abban a népi köztársaság többségi tulajdonos lesz, de a gyár dolgozói is kapnak részvényeket. Így minden dolgozó a "saját" gyárában fog dolgozni, és érdekeltté válik a termelésben, valamint a gyár megóvásában.
Elsőként Donyeckben jelentették be a Rinat Akhmetov milliárdos tulajdonában lévő gyárak államosítását. Megfelelő válasz ez arra, hogy kormányzónak (szintén galíciai) milliárdos oligarchákat nevezett ki a kijevi junta ezekre az orosz többségű területekre.

Az egyik kinevezett kormányzó, Igor Kolomojszkij.
Ilyenekért harcolnak a Jobb Szektor hasznos-idiótái.
****************************************************************

Tájékoztatás Kovács Béla ügyében



Megj.: a Nemzeti Hírháló nem Jobbik szimpatizáns! Sőt egyetlen "demokratikusan" élesztett pártnak sem szimpatizánsa, főleg nem szócsöve! Független magyar nemzeti online sajtó. A kezdetektől, 2013 december 13 óta az igazság terjesztésért dolgozik.
Gyanús időzítés: A polgári titkosszolgálatok állítólag már 2009 óta figyelik Kovács Bélát, de milyen furcsa, hogy az egész kém-ügy akkor kerül elő, amikor belépünk az uniós választási kampány hajrájába, ráadásul azon napon, amikor az összes közvélemény-kutató kimutatta, hogy a Jobbik lett a második erő.
Orbán-Biden paktum: Május 8-án megjelent a sajtóban egy hír, miszerint a magát cionistának valló Joe Biden amerikai alelnök azért hívta fel Orbán Viktort, hogy számolja fel az ukrán konfliktusban az orosz felet támogató és egyre erősödő Jobbikot. Biden fia egyébként nemrég egy ukrán gázcég vezetőségi tagja lett, így az ügy különösen pikáns. A hír után egy héttel, május 15-én kipattan az úgynevezett kémügy.
A választások valódi tétje: A Kovács Béla és a Jobbik elleni rágalomhadjárat megmutatta a május 25-i választások valódi tétjét. Itt már nem csupán arról van szó, hogy kik fogják képviselni Brüsszelben Magyarországot, hanem arról, hogy amerikai parancsra a magyar miniszterelnök egy koholt vád alapján fel tudja-e számolni a teljesen törvényesen működő és egymillió ember támogatását élvező Jobbikot.
A Fidesz amerikai kapcsolatai: Köztudomású, hogy a Fidesz vezetői még 2010 előtt az USA-ba mentek továbbképzésre, mint ahogy az is, hogy Orbán Viktor és az összes pártelnök - a Jobbik kivételével - rendszeresen beszámolót tartott az amerikai nagyköveteknek. A Fidesz még a választások előtt azt ígérte, hogy felállítja a vizsgálóbizottságot az amerikai megfigyelési botrány ügyében, amelyet végül csak a Jobbik sokadszori kérése után tett meg. A bizottság csupán két ülést tartott, és a kijelölt határidő leteltére nem készítette el a jelentését, vagyis érdemi munkát nem végzett. Ugyan miért?
A Fidesz érdeke: A sajtó szintén sokat foglalkozott azzal is, hogy az áprilisi országgyűlési választásokon elért jobbikos áttörés a Fidesz számára is komoly fejtörést okoz. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint a Jobbik lehet a kormánypárt kihívója a jövőben. A korábbi hiteltelen lejárató akciók mind leperegtek a pártról, ezért valami nagy ügyet kellett kreálni.
Az igazság későn derül ki: Teljesen mindegy, hogy a Fidesz képtelen lesz bizonyítani a vádjait, és az illetékes hatóságok majd igazat adnak Kovács Bélának, hogy nem kém, addigra már véget ér a választás. Emlékezzünk az óbudai bankrabló esetére 2010-ből. Azt mondták akkor, a Jobbiknak rabolt pénzt. Nyilvánvaló hazugság volt, de akkor roncsolt a párton. Most ki emlékszik már erre az ügyre?
Melyik párt szolgál ki külföldi érdekeket?: A Fidesz úgy van vele, hogy hazudni csak nagyot érdemes. Tényleg elhiszi valaki, hogy éppen a Jobbik az, amelyik elárulja a nemzeti érdekeket? És most olyan pártok törnek felette pálcát egy nevetséges rágalomhadjárat kapcsán, akik az elmúlt 24 évben közösen privatizálták a nemzeti vagyont, akik asszisztáltak a magyar gyárak és üzemek felvásárlásához, majd bezárásához, akik letárgyalták azokat a csatlakozási feltételeket Brüsszellel, melyeknek köszönhetően tönkrement a magyar gazdaság és nincs értéke az emberek fizetésének, akik folyamatosan koptatták az amerikai nagykövetség szőnyegét, akik egész Európában példátlanul olvasatlanul írták alá a lisszaboni szerződést, akik mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra, hogy van-e kettős állampolgárságuk.
Vona Gábor belekeverése: Azzal, hogy Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője és Németh Szilárd, a Fidesz képviselője Vona Gábort is belekeverte az ügybe, hogy már nem is Kovács Bélát akarják meghallgatni, hanem a párt elnökét, teljes mértékben és ostoba módon leleplezték a valódi szándékukat. Nem az ügyet akarják tisztázni, hanem a Jobbikot támadni.
A Fidesz ostobasága: Amennyiben Kovács Béla valóban ügynök lenne, akkor arról Vona Gábor sem tudhatna, hiszen az oroszok minden bizonnyal egy ilyen titkos műveletet nem kötötték volna a pártelnök orrára. A Fidesz azzal, hogy a Jobbik elnökét akarja meghallgatni, leleplezte magát, hiszen ha valóban lenne kém-ügy, akkor arról a párt elnökét nem mint érintetett kellene meghallgatni, hanem mint "károsultat" már korábban tájékoztatni kellett volna az állítólagos beépülésről. Mindez azt bizonyítja, a Fidesz rágalmainak nincs semmi valóságalapja, az csupán a Jobbik elleni blöff.
Vona Gábor és Kovács Béla meghívása a nemzetbiztonsági ülésre: Bár a meghívást ócska politikai heccnek tartjuk, mivel a Jobbiknak semmi titkolni valója nincs, ezért Vona Gábor és Kovács Béla is elment az ülésre. Mindketten azt javasolták, hogy a meghallgatásuk legyen nyilvános, amit az MSZP és az LMP is támogatott, de a Fidesz képviselői leszavazták. Az tehát, hogy jelenleg semmit nem tud senki biztosan, az a Fidesz képviselőinek köszönhető, ők szavazták meg, hogy titkos legyen az ülés.
A titkosszolgálatokat használja fel a Fidesz pártpolitikai célokra: Az egész kém-ügy számtalan sebből vérzik szakmai alapon is. Ha egy kémet a titkosszolgálatok le akarnak leplezni, akkor azt tetten érik, nem pedig feljelentik. Az is nagyon furcsa, hogy egy ilyen eset éppen egy kormányközeli napilapban jelenik meg, mert ha valóban ügynökről lenne szó, akkor ezzel lehetőséget teremtenének arra, hogy az elmeneküljön. Végül az is furcsa, hogy ha az Unióról kémkedik valaki Oroszországnak, akkor miért a magyar titkosszolgálat tesz feljelentést, miért nem a belga? Olyan szakértők, mint Gálszécsy András vagy Tarjányi Péter is kifejezték döbbenetüket a példátlan eset miatt.
Vona Gábort is külföldről irányítják: Ez csupán egy a pártból morális okokból elzavart, sértődött és a parlamentből kihullott ember véleménye minden bizonyíték nélkül. Bármelyik kocsmában született mondatból lehetne ez alapján sajtóhírt gyártani. Vona Gábor nem azért törekszik jó kapcsolatokra Oroszországgal, Törökországgal, az arab világgal, Palesztinával, Iránnal, Kazahsztánnal, Azerbajdzsánnal és más keleti országokkal, mert onnan pénzt kap, vagy onnan irányítják, hanem azért, mert szerinte ez Magyarország érdeke. Akik megvádolják, biztos magukból indulnak ki, mert őket külföldről pénzelik és irányítják.
Kovács Béla végzettsége: Kovács Béla sohasem tagadta, hogy az IMO-n végzett Moszkvában, ahogy egyébként még nagyon sokan a közéletben, a diplomáciában. Ezzel az erővel mindenki kém, aki külföldön tanult? Azok a Fidesz vezetők is, akik 2010 előtt az USA-ba mentek továbbképzésre, vagy a Soros-alapítvány pénzén tanult Orbán Viktor is?
Kovács Béla oroszbarát tevékenysége: Minden pártban vannak olyan politikusok, akik azon munkálkodnak, hogy egy számukra fontos ország és a saját hazájuk kapcsolatát erősebbé, jobbá tegyék. Ilyen például Újhelyi István az MSZP-ben, aki Kínával, vagy Varga Mihály a Fideszben, aki Kazahsztánnal igyekszik erősíteni a magyar kapcsolatokat. Ez nem kémkedés, pláne nem hazaárulás, éppen ellenkezőleg, a haza szolgálata. Sokkal veszélyesebb, hogy a kormányban és az országgyűlésben még most is vannak kettős állampolgárok, de mivel az nem nyilvános adat, így nem lehet tudni róla semmit. A Jobbik ezirányú tisztázó javaslatát a többi párt rendre lesöpörte.
Kovács Béla orosz kapcsolatai: Kovács Béla, mint a Jobbik EP-képviselője hozta létre az EU és Oroszország közötti energetikai munkacsoportot, amely nem az Unió ellen, hanem éppen ellenkezőleg, Brüsszel és Moszkva közeledésének érdekében született, ami egyébként magyar érdek is. Kovács Béla ezen tevékenysége során nem kezel minősített adatokat, vagyis az egész vád már itt megdől. Kovács Bélának ezért a lépéséért Oroszország nagyon hálás, vezető politikusokkal tárgyal folyamatosan, ami egyébként már önmagában cáfolja az ügynökvádat. Orosz politikai vezetők nem kompromittálnák magukat a saját országuk ügynökével.
Kovács Béla hitelessége: Ha Kovács Béla ügynök lenne, akkor már minden bizonnyal elmenekült volna az országból a súlyos büntetés elől, ami rá várhat. Ezzel ellentétben Kovács Béla nem menekült el, áll elébe a vizsgálatoknak, elmegy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, amelyen nyílt ülést követel, és lemond a mentelmi jogáról. Egy lebukott ügynök nem így szokott viselkedni.
Kovács Béla támogatja a Jobbikot: Kovács Béla mint magánszemély és mint tag támogatja a Jobbikot, de ez egyáltalán nem egyedülálló dolog. A Jobbik minden országgyűlési képviselője vagy választott politikusa hozzájárul a párt költségvetéséhez. Ezek a támogatások teljesen nyilvánosak. Ráadásul Kovács Béla támogatása egyáltalán nem olyan összegű, ami bármiféle sötét gondolatra okot adhatna.
A Jobbik oroszbarátsága: A Jobbik szerint a lehető legjobb politikai és gazdasági kapcsolatokra kell törekedni Oroszországgal, mert egyrészt a hozzánk legközelebb lévő nagyhatalom, másrészt óriási piaca lehet a majdan talpra álló magyar feldolgozóipar számára. Ezt szinte megalakulásunktól kezdve képviseljük, sohasem titkoltuk. Kovács Béla oroszbarátsága és a párt külpolitikai vonala így teljes mértékben összeegyeztethetőek voltak. Egyébként a Jobbik szerint Magyarországnak három fő nagyhatalmi partnerrel kell a lehető legjobb kapcsolatra törekednie, Németországgal, Oroszországgal és Törökországgal. Ez egyben a Jobbik külpolitikai stratégiája is, amiről szintén számtalanszor beszéltünk már, tehát abban semmi újdonság nincs.
A Jobbik külföldi pénzei: A Jobbik soha semmilyen külföldi pénzt vagy utasítást nem kapott, és ilyet nem is fogadna el. A jelenlegi parlamenti pártok közül ebből a szempontból is egyedülállóak vagyunk. A párt anyagi helyzetét és bevételeit a jobbikos elfogultsággal egyáltalán nem vádolható Állami Számvevőszék vizsgálta és abban nem talált semmi törvénytelent.
Pál Béla
Budakalász
Kapcsolódó:
   
Törvénymódosítással ágyazott meg a kormány a kémügynek
   
A magánélet államosítása - avagy a KGB és az AVH is büszke lehetne a Fidesz módszereire
   
Választási csalást szervez a Fidesz egy pincében?
   
Tényleg törvényes volt a választási csalás
   
Szigetvári: a hirdetéseivel választási csalást követ el a Fidesz
   
A Fidesz az évszázad választási csalására készül
   
Kamu a Fidesz aktivisták nagy része
   
A Nagy Rezsicsökkentési trükk!
   
Dr.Tóth Zoltán József: "A szemkilövetés kormányától a szemfényvesztés kormányáig"
   
A "tiszta választásért" forgatja fel a fél várost a Birkamenet
   Szokásos hazugságkampány: 
Magyarország regionális sereghajtóból a régió éllovasává vált
   
Orbán Viktor Hazaárulása
   
Pap Gábor - A Jobbik valódi arca (a legsötétebb ideológia képviselője)
   
Kossuth-kutyák, akiket jogosan végeztetett ki a hős Haynau - szélsőjobboldaliak a szabadságharcról és az aradi vértanúkról

****************************************************************

A Fidesz-szavazók is felfigyelhetnének végre a szívatásra!



2014. május 22. F.I.
2000-ben az uniós előcsatlakozási szerződések egyike arról szólt, hogy a magyar termőföld szabad árú lesz. Az előszerződést Martonyi János, az első Orbán-kormány külügyminisztere írta alá.
2000-ben leadta az első Orbán-kormány a pénzkibocsátási jogunkat. A Rotschild bankház alapítója azt mondta egykor, hogy nem érdekel, ki van hatalmon, kik hozzák a törvényeiket, ha az ország pénzkibocsátási joga a kezembe van. 2001-ben született kormányrendelet tette lehetővé a devizahitelezést...
A 2010-es kampányban megígérte Orbán a termőföld védelmét, az elszámoltatást és a felelősségre vonást. Nem egyikből se semmi. Az alaptörvényből kihagyták a magyar társadalom számára legfontosabb négy alaptételt: a termőföld (azé az ország, akié a földje), a vízbázis (víz nélkül nincs élet), a társadalombiztosítás (az egészségünk... nincs már társadalombiztosítás!! Adóként szedik be a járulékot, amit arra költenek, amire akarnak! Ha akarják (és általában akarják!), akkor el is lophatják. És bizony nincs alkotmányos védelem alatt a nyugdíj, vagyis az idős korunk.
Mindettől függetlenül Orbán kiáll az országban a mostani uniós választási kampányban elég sok főtérre, és elmondja, hogy ne szavazzon senki másra a magyar, csak a Fideszre. Bizony vastag bőr van az arcon. Eltűnt négy év alatt a 3000 milliárd forint magán-nyugdíjpénztári pénz, úgy, hogy még egy értékszámlát, vagy igazolást sem kaptak róla a meglopottak, és odalett a sok megszorításból és különadóból befolyt 4000 milliárd forint is. A hatalom és a pórnép jövedelme között nem árok van már, hanem szakadék! Vasárnap pedig tessék menni leszavazni a Fidesz jelöltjeire. Április 6-án 600 ezerrel kevesebben szavaztak a Fideszre, mégis meglett a kétharmad! A világ csodája, vagy az ország szégyene ami itt folyik?
Az Európai Unióból VISSZAÉRKEZŐ pénzünk nagy részét a multik és a milliárdosaink kapják. Ami marad, abból telenyomták szökőkutakkal a belvárosokat... Lehet lubickolni a boldogságban. Nálunk Csabán ráadásul nem épült nyilvános WC. Szép volt fiúk! Megyek szavazni, de nem rátok!



Az akác elleni hadakozást Kövér László kezdte, majd 2012-ben a Fidesz kormányrendeletet alkotott ellene. Aztán ráfogták a csúnya unióra. Az uniós választási kampány idején pedig levédték, mint hungarikumot. Mert észrevették, hogy a társadalom számára fontos az akác. Jó reggelt búbánat! F.I.

Virágzik az akác!

****************************************************************

Háttérhatalmi rettegés: a hanyatló, dekadens, kettős mércés Európa bajban van


Kostás Roland 2014. május 22. 10:08 Hunhír.info
Európa bajban van. A tagországok gazdaságai a legtöbb ember számára nem képesek jó életszínvonalat biztosítani. A szélsőségesek erősödnek és még Putyin is megjelent - így foglalható össze a brit The Guardian elemzése a közelgő uniós választásokkal kapcsolatban. A háttérhatalmi rettegés jogos: ébredeznek a rab népek, és sutba hajítják a hanyatló Európa elavult, kirekesztőm gyűlölködő nézeteit, az álhumánumot, áltoleranciát, és a kettős mércés emberi jogokat.
Paradox módon, az uniós választásokon nagy valószínűséggel a demagóg nézeteket valló - jelenleg ellenzékben lévő - szélső jobb- és baloldali formációk érnek el komolyabb, habár csak viszonylagos sikereket - írja a brit The Guardian az Eurobarometer friss felmérésre hivatkozva. Ahogy a hagyományos értékeket képviselő jobb- és balközép pártok támogatottsága csökken, és az emberek egyre jobban veszítik el a bizalmukat az unióban, a szélsőségesek úgy erősödnek.
A brit The Guardian elemzése kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa Európa valós viszonyait. Elég, ha csak a megfogalmazásokra, az európai fősodor hozzáállására gondolunk, a minősítéseikre és kinyilatkoztatásaikra. A Guardian tehát vindikálja magának a jogot és minden valószínűséggel az uralkodó a jelenlegi európai trendet követi, hogy prófétai hangvétellel ellentmondást nem tűrő hangon határozhassa meg, hogy mi a demagógia, mi a szélsőség, mik a hagyományos értékek.
Tehát egy olyan egyoldalú megközelítés, amely egy bizonyos csoport nézeteit képviseli és azon erőlködik minden lehetséges kommunikációs trükkjével, politikai, ideológiai médiaagymosásával, hogy mindenki ezeket a nézeteket tartsa magára nézve kötelezőnek és elfogadhatónak. Egy olyan kibékíthetetlen ellentét és betemethetetlen árok alakult ki ezen a térfélen, hogy itt már csak az Európát alkotó nemzetek lakóinak erőből való megnyilvánulásai oldhatják meg a helyzetet. Hiszen a nemzetek Európája koncepciót képviselők számára a Guardianban leírtak pont az ellenkezőjét jelentik. Szerintük pont a liberálisok a szélsőségesek, és az általuk hangoztatott demokratikus értékek az eldobandó dekadens kacatok, amelyeket ki kell söpörni az öreg kontinensről.
A háború tehát itt is elkezdődött, és nem lehet nagyon árnyalgatni a kérdéseket. Igen, így nekünk ez ez Európa nem jó, ez a kapcsolatrendszer nem jó, és nem a gyarmatosító világhatalom felé kacsintgatunk, hanem a lassan a nemzeti gondolatot képviselő világhatalom, Oroszország irányába. No, nem azért természetesen, mert annak múlt századi történelmét és hatalmi berendezkedését elfogadnánk, hanem azért, mert a jelenlegi alternatívák közül egyedül a putyini Oroszország jelenthet kapaszkodót azoknak az államoknak, amelyek sem háttérhatalmi gyarmat, sem agytalan, mobilizálható robotok laza, egymással kapcsolatban is alig lévő halmaza kívánnak lenni.
Nem a dekadens ideológiák, a genderfilozófia, a sokszínűségnek nevezett ország- és nemzetfellazítás a szerintünk elfogadható módszer, hanem pont az adott nemzetek belső megerősítése, a hasonlóképpen gondolkodók szövetsége, amely háborúban áll a háttérhatalommal, annak minden próbálkozásával, hamis értékrendjével és kötelezően erőszakolt kultuszaival.
Ha leegyszerűsítjük, maga az ember, a személy háborúja is zajlik napjainkban, gondolkodni tudó, véleményét kimondani képes és szabad ember harca azzal a modellel, ahol az ember csupán egy kívülről vezérelt gépezet, önálló gondolatok, a múltból táplálkozó hagyományok és a múltból táplálkozó szellemi erő nélkül. A liberálisoknak nevezett háttérhatalmi csoportosulások szerint mi vagyunk a szélsőségesek és értékrombolók, szerintünk pedig ők.
A nemzetek Európája koncepció tudná csökkenteni csupán ezt a szembenállást, mert az európai parlamenti választások tétje valójában pontosan ez csak. Robotvilág szellemben és testben, gondolkodó és szabadon választó emberek közössége a másik oldalon.

****************************************************************

Az RFID chip isteni áldás, állítja a jezsuita


Egyre valószínűbb, hogy a 10 éve még összeesküvés elméletnek bélyegzett RFID chipből szépen lassan "gyakorlat" lesz. Obama elnök már korábban kijelentette, hogy 2017-re minden amerikai állampolgár kapni fog ilyen beültetést. Múlt havi cikkében az NBC csupán megerősítette ezt. Az írás szerint az RFID chip, akárcsak a Google szemüveg közelebb hozzák egymáshoz az emberiséget, és ezen eszközök hatalmas és nélkülözhetetlen lépést jelentenek a boldog, utópisztikus jövő felé. Az eszköz segítheti a bűnüldözést, a gyógyászatot és kereskedelmet, szólnak chip melletti érvek.
Viszont, ahogy közeledik ez az időpont, egyre hangosabbak hallatják hangjukat a technológiát ellenző csoportok is. Ők a totális kontroll, az "új világrend", a transzhumanizmus egy újabb eszközét, illetve a luciferánus háttérhatalom XXI. századi rabláncát látják az RFID chip mögött. Aggályaik csak tovább erősíti a Jelenések Könyve 13. fejezetének 16. és 17 sora.
16. Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
17. És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
A helyzetet súlyosságát mutatja, hogy maga Ferenc pápa is beszállt RFID chip kampányába. Legutóbbi kijelentéseivel egyértelműen a technológia mellett foglalt állást.
"Megvizsgáltuk a Szentírást, és meggyőződéssel kijelenthetem, hogy semmi jel nem mutat arra, hogy az RFID chipben bármi sátáni lenne! Ha valami, akkor ez az eszköz igazi áldás, egyenesen magától Istentől, aki így segíti az emberiséget, hogy az a világ számos betegségét megoldja."

Sőt, a pápa előre vetíti, hogy a jövőben a Vatikán minden alkalmazottja, illetve lakója számára kötelezően alkalmazandó lesz ez az implantációs eljárás.
Mondja mind ezt annak ellenére a jezsuita, hogy a múlt évben, a Wyoming állambeli Hanna város lakói tesztelték a chip egy béta változatát. A chip pedig pont oda került beültetésre, ahova azt Jelenések Könyve is leírja, azaz a jobb kezükbe, a hüvelykujj és a mutatóujj közé. Sőt, a tesztelők kizárólag a chip segítségével tudtak maguknak élelmiszert és egyéb javakat vásárolni. Ami ugyancsak kísértetiesen hasonlít a próféciára.
Ismerve a jezsuita rend történetet és motivációját valóban inkább aggasztó, mintsem megnyugtató, hogy a pápa "Isten" ajándékénak minősítette a technológiát, de persze annak megítélése mindenkinek szíve joga! Egy biztos, többé már ez sem összeesküvés elmélet! Rohamtempóban közeleg a szép új világ.
Továbbá felmerül a kérdés, vajon ki pápa "istene"?
Viszont az internet szinte bármit elbír, tehát a szkeptikus gondolkodás mindig szükséges! Vajon tényleg mondott ilyet a pápa? Igen? Nem? Változtat valamin a lényeget tekintve? Cui bono?
****************************************************************

Kína: megköttetett a 400 milliárdos gázüzlet


2014.05.21 15:32 Hídfő.net
Vlagyimir Putyin orosz elnök Kínában tett látogatása alatt az orosz Gazprom és a kínai CNPC megkötötték a történelmi gázüzletet, ami 30 évre előre köt le jelentős orosz gázmennyiséget. A szerződés átszámolva 400 milliárd dollárról szól, szakértők szerint ez egy 350 dolláros árat jelent 1000 köbméterenként. A Gazprom 38 milliárd köbméter gáz szállítására tett ígéretet per év, 30 éven keresztül. Ez a kínai fél kérésére fokozatosan 60 milliárd köbméterre növelhető évente.

Vlagyimir Putyin és Xi Jinping koccintanak az üzletre

Az infrastrukturális befektetések mindkét fél számára jelentősek lesznek, orosz oldalról várhatóan 55 milliárd dolláros befektetést fog igényelni, amivel jelenleg ez a világ legnagyobb építési és fejlesztési programja.

A már létező és a tervezett vezetékek Oroszország és Kína között

Putyin a sátánfattyakról
a mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát
Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma
- az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra),
- Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására)
- és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -,
olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd
megsemmisítik.





A Döbrögi szeánszokat szervező és lebonyolitó Birkamenet (a cégbirósági bejegyzések szerint egyébként CÖF-Civil Összefogás Fórum és a CÖK-Civil Összefogás Közalapítvány) Vezérürüjei határozott lépésre szánták el magukat. A magyarországi devizahitelesek érdekében. (Dacára, hogy azok már több esetben is megköszönték a segitő ajánlkozásokat-de nem kérnek belőle!)
Ám a mélyen Szabadságharcos Birkamenet most mégis egyenesen az eltipróhoz fordul.

A Vezérürük Tanácsa úgy döntött, hogy megküldi Viviane Reding uniós igazságügyi biztosnak azokat az iratokat, amelyek a devizahitelesek szerint a bankok rosszhiszeműségét bizonyítják.
Azért fordulnak a barkeikben népszerűnek nem nevezhető uniós nagyasszonyhoz-Redinghez-mert Székely László alapjogi biztos kérésük ellenére sem kérte a Kúria a devizahitelek ügyében hozott jogegységi határozatának alkotmányossági felülvizsgálatát. “A CÖF egyetért azzal a miniszterelnök által megfogalmazott nézettel, hogy a Kúria nem a devizahitel károsultak, hanem a bankok oldalára állt” – írták közleményükben, amit aztán a döbrögista udvari hirszolgálat azonnal fel is kapott, és a világ széltében-hosszában közzé is tett!
Azt, hogy miért Redingtől várják a megoldást, azzal indokolták, hogy Reding “harcos jogvédőként már korábban többször bizonyított, és most lehetőség kínálkozik számára, hogy síkra szálljon a magyarországi devizahitel-károsultak védelmében is”.
Mi a fene kerithette hatalmába a Vezérürüket?-senki nem tudja! Hirtelen “harcos jogvédővé” nyilvánitották az ősellenség eddig általuk ezerszer is elátkozott perszónáját-Redinget, aki pedig megesküdött, hogy nem hagyja Döbröginket tovább garázdálkodni!
Ami miatt a Vezérürük akkoriban kilátásba is helyeztek egy jó kis Birkamenet-dúlást Brüsszelbe! Lecsillapitani a Döbrögi ellen fenekedő hárpiát, és demonstrálni a Vezér sérthetetlenségét!
Az akkr elmaradt-újabbra meg már nincs idő összetrombitálni a birkákat! Különben is a “választások” előtti hétvégére bekolompolt dúlást is még meg kell szervezni!
Inkább-ezek szerint-lepaktálnak az ellenséggel. Mert ez bizony annak minősül! Segitséget kérni a sanyargatótól!
Vajon miféle átalakulás zajlik le ilyen alkalmakkor a Vezérürük lelkében?
Ki tudja?!
Nagy átalakulás!
A szükség nagy úr! A cél érdekében barátkoznak is ha a helyzet úgy kivánja! Akár az ellenséggel is!
Mert a lényeg a Vezér-Döbrögi-dicsősége! Azt kell bármi áron kibrusztolni. Szégyenkezésnek itt helye kérem nincsen!






Ezért vonul a “Birkamenet”



A harmadik Békemenet célja a méltóságteljes megemlékezés és a belső támadásokkal szembeni kiállás – erről a szervezők számoltak be pénteki sajtótájékoztatójukon.
Széles Gábor, az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa, vállalkozó arról beszélt, hogy a Békemenet célja elsődlegesen tisztelgés és főhajtás a forradalom hősei és mártírjai előtt, ugyanakkor “nem lehet szó nélkül elmenni amellett, amit a baloldal művel”. Gyalázatnak és megengedhetetlennek nevezte a Szolidaritás rendezvényén történt szobordöntést és úgy vélte: a baloldali politika színvonala rendkívül lesüllyedt, a történtektől az MSZP-nek markánsan el kellett volna határolódnia.
Úgy vélte, ezzel szemben a Békemeneten megmutatják, hogy lehet méltóságteljesen, csendesen ünnepelni. Hozzátette: a Békemenet alkalmat ad arra is, hogy összegezzék az elmúlt három évet. Úgy fogalmazott: “ma már megállapítható, hogy a miniszterelnök olyan tetteket hajtott végre, amelyekre büszkék lehetünk” a közmunkától kezdve az adósságállomány megállításán át a vidékfejlesztésig. Külön szólt a választási rendszer átalakításáról, amely szerinte alkalmat ad egy tisztulási folyamatra is, például arra, hogy a baloldal kivethesse magából az 5 százalékot el nem érő politikai tömörüléseket.
Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy amikor veszélyben a nemzet, a magyarság összefog, így tett 2012 januárjában is az első Békemenet megszervezésekor. Úgy vélte, ma megint veszélyben a nemzet, mert “egyre többen hiszik el a balliberális erők hazugságait”. Hozzátette: a Békemenettel fel szeretnék nyitni az emberek szemét a hazugságokkal szemben. Hangsúlyozta: azokat a kiváltságokat kívánják megvédeni, amelyeket az elmúlt három évben sikerült elérni és külön megemlítette ezek közt az alaptörvényt.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint a politikában megengedhető, hogy az ellenfelekről rosszat mondjon az ember, ugyanakkor nem szabad átlépni azt a határt, amely nyíltan, vagy akár szimbolikusan is egy ember elpusztítására szólít fel. A Szolidaritás rendezvényén történt szobordöntésre utalva azt mondta: “Doberman” és társai kinyitottak egy olyan ajtót, amin nem szabad átlépni. Szerinte azért is kell kimenni az utcára, azért kell a Békemeneten részt venni, hogy ezzel is megmutassák, mindez nem megengedhető. Hangsúlyozta azt is: nem ők, a szervezők csinálják a Békemenetet, hanem az a félmillió ember, aki szükségét érzi, hogy részt vegyen rajta.
Fritz Tamás, politológus, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik alapítója szerint azért van szükség a Békementre, mert veszélyben vannak a Békemenet által fontosnak tartott értékek, többek közt a nemzeti szuverenitás, az összetartás, a humanizmus és a szeretet. Felidézte: míg a korábbi Békemeneteket az Európai Unió és a nemzetközi szervezetek váratlan és éles támadásai hívták életre, addig most áttevődött a hangsúly a belső támadásokra. Szerinte “polgárháborús ízű” kampány zajlik, amiben “Bajnai társtettes”, a Békemenet résztvevői ugyanakkor Magyarország és a magyarság egyben tartásáért menetel.
Bayer Zsolt újságíró szerint a Békemenet egy megkerülhetetlen intézmény és jelenség lett a magyar belpolitikai életben. Úgy vélte, október 23-án miattuk “fog összeállni az egész kis konglomerátum”, “Bajnai Gordon bepuszilt Gyurcsány Ferencnek” és azért állnak majd egy színpadra, mert “meg akarják mutatni, hogy ők is nagyon erősek”. Hangsúlyozta: legalább annyian kell részt venniük a Békemeneten, mint az első alkalommal, mert “ebben az országban a normalitást és az élhető életet mi képviseljük”.
Bencze Izabella, a CÖF egyik alapítója arról beszélt, hogy a Békemeneten a hazáért kell kiállni, de négy nappal később a nemzetért. Akkorra hirdette meg a Székely Nemzeti Tanács a székelyek menetelését “a közigazgatási megsemmisítés ellen”, ehhez kapcsolódva vonulásos nagygyűlést szerveznek a Hősök terétől a román nagykövetségig.
Csizmadia László, a CÖF egyik alapítója szerint a Békemenet üzenete a baloldalnak többek közt az, hogy “merjenek kicsik lenni”.
Ismertette az útvonalat: a Békemenet a Bem szobortól indul és a Margit híd, Szent István körút, Nyugati tér, Teréz körút, Oktogon, Andrássy út útvonalon a Hősök terére tart.
(NOL)
Bal-Rad komm: No meg-meglehet-egyeseknek szép, 2006-os emlékek jutnak az eszükbe! Amikor Döbrödi gyönyörűen összetereltette a hiveit az ellendemonstrálókkal! A következmény ismert! Kilőtt szemek, félig agyonvert emberek, stb!
Lehet hogy Döbrögink most is ezt szeretné elérni?
Amúgy pedig: Döbrögi “szobrának” a ledöntése miatt annyira tudnak bégetni hű gyapjasai! De ne felejtsék már el: Sztálin szobrát is ledöntötték anno’. Azét a Sztálinét, akinek Rákosiékhoz olyan nagyon sok köze nem volt-viszont Magyarország nem keveset köszönhetett neki! Mai birkamenetelőink meg kimondottan sokat! Egy helyre kis országot! Amit útáltjaik és imádottjaik el tudtak sibolni!)
NEM ÁRTANA, HA A BIRKAMENETEK FŐ KOSAI KICSIT VISSZÁBB VENNÉNEK A HÉVBŐL!




Dr.Tóth Zoltán József: " A szemkilövetés kormányától a szemfényv



Törvénymódosítással ágyazott meg a kormány a kémügynek





A hvg.hu információi szerint a titkosszolgálat régóta gyűjtötte az információkat a jobbikos Kovács Béláról, de idén januárig nem volt olyan jogszabály, amely alapján eljárást kezdeményezhettek volna ellene. A parlament ugyanis csak tavaly ősszel iktatta a Btk.-ba az uniós intézmények elleni kémkedést, ami ellen annak idején épp egy jobbikos képviselő szólalt fel. Kovács ügyében még sokáig nem látunk majd tisztán: hónapokig is eltarthat Brüsszelben a mentelmi eljárás, majd – ha vádat emelnek ellene – valószínűleg zárt ajtók mögött tárgyal majd ügyéről a bíróság.


Hibázott az új büntető törvénykönyv (Btk.) kidolgozásakor a kormány, mert a kémkedés megfogalmazásakor kifelejtették a szövegből az Európai Unió intézményei elleni hírszerző tevékenység szankcióját – mondta egy magas rangú fideszes politikus a hvg.hu-nak még azelőtt, hogy Polt Péter vezette legfőbb ügyészség május 12-én Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztést kezdeményezte az Európai Parlament elnökénél.
Amikor ezt említette, a névtelenséget kérő politikus éppen arról beszélt, hogy Jobbik egyes politikusainak működése „átlépett egy határt”, mert szerinte az EU-val szembeni kritika és az unió elleni tevékenység nem ugyanaz. A fideszes képviselő arról is beszélt a hvg.hu-nak: vannak „bizonyos” információik arról, hogy a Jobbik általa meg nem nevezett politikusa az EU ellen tevékenykedik, de törvényi felhatalmazás híján a magyar szervek korábban nem tudtak fellépni ellene.

Kovács Béla sajtótájékoztatót tart
Fotó: Fazekas István
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői parlamenti felszólalásában már nyíltan beszélt arról, hogy a radikális pártnak van olyan EP-képviselője, aki „több időt tölt el Oroszországban, mint Budapesten vagy Brüsszelben”, igaz, nem említette néven a Jobbik politikusát. Kovácsot csak a Magyar Nemzetcsütörtöki cikke nevezte meg, és a napilap azt írta: az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) április elején tett feljelentést az EP-képviselő ellen az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője ezt nem erősítette meg, csak azt mondta: kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmény miatt folyik nyomozás, ez pedig megfelel a kémkedés büntetési tételének.
Bénázás miatt csúsztak
A hvg.hu úgy értesült, hogy Kovács tevékenysége már korábban az AH látókörébe került. Információink szerint az elkészült hosszú és alapos portré Kovács gyermekkoráig is visszament, az egész életútját feldolgozták. Úgy tudjuk, Kovács hivatalos életrajza és a feltárt információk között több ponton eltérés van. Kovács csütörtöki sajtótájékoztatóján mindent tagadott, állította, soha, egyetlen titkosszolgálat sem kereste meg. Az orosz származású feleségét ért vádra – ő a Magyar Nemzet állítása szerint a KGB kémelhárításának munkatársa volt – pedig azt mondta: jogi útra tereli az ügyet.
A fent idézett fideszes politikus arra utalt, hogy a régi, tavaly június 30-ig hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) csak a klasszikus – Magyarország ellen folytatott – kémkedés tényállását tartalmazta, illetve 1999-től kezdve beillesztették a „szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés” fogalmát, ami a gyakorlatban a NATO ellen folytatott hírszerző tevékenységet büntette. Az új, 2013. július 1-től hatályos Btk-ban is csak ez a két bűncselekmény szerepelt eredetileg, de tavaly ősszel egy vaskos salátatörvényben elrejtve beillesztették a „kémkedés az Európai Unió intézményei ellen” elnevezésű tényállást is, ami idén január 1-től hatályos.
Ez alapján a kémkedéshez hasonlóan, kettőtől nyolc évig terjedő börtönnel büntethető, aki „az Európai Unión kívüli harmadik állam részére az Európai Parlament, az Európai Bizottság vagy az Európai Unió Tanácsa ellen hírszerző tevékenységet folytat”. A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által benyújtott javaslat indoklása nem tartalmazott valódi magyarázatot, miért szükséges ez a külön tényállás, csak azt írta: megteremti a lehetőséget, hogy a három intézmény védett legyen „bármilyen hírszerző tevékenységgel” szemben (a javaslat benyújtójának a személye azért is logikus, mert az igazságügyért felelős miniszter engedélyezi a nemzetbiztonsági szolgálatoknak az úgynevezett titkos információgyűjtést, például a lehallgatásokat).
A salátatörvény tavaly októberi vitájában egyetlen képviselő beszélt erről a paragrafusról: a jobbikos Gyüre Csaba úgy fogalmazott: vitatkozhatnának róla, hogy „megfelelő és célszerű-e” beemelni a Btk.-ba az uniós intézmények elleni hírszerzés büntetését. A képviselő szerint ezzel egy alapvető jogelvet sértenek meg, hiszen elvileg olyan bűncselekményt is büntetni rendel a törvény, amit nem magyar állampolgár, nem Magyarország területén követ el. Gyüre szerint felmerül az is, hogy ha minden tagállam bevezeti, akkor ugyanazért a tettért több ország is megindíthatja párhuzamosan a büntetőeljárást.
Január és április közt
Ha valósak a Magyar Nemzet értesülései, és az EU intézményei ellen folytatott kémkedés a gyanú, akkor ezt Kovács január és április között követhette el, hiszen korábban az ilyesmi nem ütközött törvénybe – magyarázta a hvg.hu-nak Gulyás József korábbi parlamenti képviselő, aki két cikluson keresztül, 2002 és 2009 közt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja volt. Gulyás szerint ez részben magyarázatot adhat az időzítésre is. Azaz az AH-nak időre volt szüksége január után – függetlenül attól, hogy korábban végzett-e felderítő munkát –, hogy feljelentését előkészítse, bizonyítékokat gyűjtsön.

Fotó: Fazekas István
Az AH-nak ugyanakkor nincs nyomozati jogköre, a titkos információgyűjtéssel szerzett adatait – ha bűncselekmény nyomára bukkan – át kell adnia az ügyészségnek, melynek alá kell támasztania a gyanút. Gulyás szerint egyetlen dolog miatt furcsa az időzítés: mint a hvg.hu is megírta, a május 25-i EP-választások előtt az Európai Parlament már nem dolgozik, tehát csak az új összetételű EP felállása után kerülhet elő az ügy. „Súlyos szakmai hiba, hogy az ügy kiszivárgott a választások előtt, mert ha igaz a gyanú, akkor az érintettek azonnal nekiállhatnak a tevékenységük felszámolásához” – mondta Gulyás.
A Magyar Nemzet szerint Kovács az oroszoknak dolgozott. Csakhogy a jobbikos politikus első perctől nyíltan vállalta, hogy évtizedekig Oroszországban tanult, élt, ott kereskedelmi tevékenységet folytatott. Azt sem rejtette véka alá – amióta politikai pályára lépett –, hogy a hivatalos orosz politikával ért egyet, folyamatosan bírálta felszólalásaiban az EU-t, hibáztatta, hogy az USA-val, és nem Moszkvával működik együtt. Kovács márciusban több szélsőjobboldali európai parlamenti képviselővel, politikussal jelen volt „megfigyelőként” a Krím elszakadásáról tartott népszavazáson, amit Moszkvával egyetértve szabadnak és szabályosnak minősített. 2009 óta kincstárnoka, tavaly óta pedig elnöke az Európai Nemzeti Mozgalmak szövetségének, amelynek tagjai oroszbarát politikát folytatnak. 
Kém és kém között különbség van. Nem mindegyikük tevékenykedik úgy, ahogy a filmekben látható” – magyarázta Gulyás, aki szerint van olyan is, hogy „befolyásolással foglalkozó ügynök”. Szerinte az a hír – melyet az ügyészség nem cáfolt –, hogy az AH feljelentést tett, arra utal, hogy a szolgálatok – ha alapos munkát végeztek – nemcsak a nyílt információkat gyűjtötték össze a sajtóból, hanem végezhettek lehallgatást, megnézhették az érintett levelezését, esetleg a számláján történt pénzmozgást is. „Nyíltan végzett tevékenység nem alapoz meg kémkedési tényállást” – foglalta össze a véleményét a nemzetbiztonsági bizottság volt tagja.
"Jobbnak ismerem annál az AH színvonalát, hogy ne legyen kézzelfogható bizonyítéka" – mondta a hvg.hu-nak Gálszécsy András, az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere. Szerinte nem az a kérdés, hogy Kovácsnak orosz-e a felesége, vagy mennyi pénze van, hanem hogy Brüsszelben végzett-e olyan tevékenységet, ami Moszkvának kedvez. A volt miniszter szerint ugyanakkor több szempontból is furcsa az ügy: egyrészt nem szokás ilyesmit nyilvánosságra hozni, emögött Gálszécsy politikai szándékot sejt. Másrészt az EU-tagországok nem kémkednek egymás területén, szolgálataik csak együttműködnek. Egyelőre viszont nincs arról információ, hogy például a belga hatóságoktól érkezett volna megkeresés.
Hónapokig tarthat az eljárás
Az uniós ügyekkel foglalkozó Bruxunfo összefoglalója szerint akár több hónapig is eltarthat, amíg megszületik az Európai Parlament hivatalos döntése Kovács Béla ügyében. A választások miatt eleve legkorábban július elején lehet az alakuló ülés, ahol hivatalosan bejelentik, hogy kikérték a mentelmi jogát (a jobbikos képviselő szinte biztosan ott lesz a következő parlamentben is, hiszen harmadik a pártja listáján). A bejelentés után a kérelmet az EP jogi bizottságához továbbítják. A bizottság kijelöl egy jelentéstevőt, aki felveszi a kapcsolatot az hatósággal, és zárt ajtók mögött meghallgatja az érintett képviselőt is. A bizottsági ez alapján ajánlást készít, majd a plenáris szavaz a mentelmi jog felfüggesztéséről. 2009 óta a tagállami hatóságok 26 alkalommal kérték az EP-től a mentelmi jog felfüggesztését, a parlament 22 esetben kiadta a képviselőt, 4 esetben viszont megtagadta azt.
A rendszerváltás óta nem volt túl sok olyan ügy Magyarországon, ahol kémkedéssel vádoltak volna meg valakit. 2002-ben két év hét hónap börtönre ítéltek egy honvédtisztet, aki úgy akart pénzhez jutni, hogy bizalmas iratokat próbált felajánlani az orosz követségnek megvételre. Mivel a dokumentumok nem jutottak el a címzetthez – a közvetítő a rendőrségre ment velük – a tisztet csak kémkedés előkészülete miatt ítélték el. Kémkedés miatt ítélték el tavaly első fokon Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját és Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét. Mivel az ilyen eljárások zártan folynak, nem lehet tudni, mit követett el Galambos és Szilvásy, de a kiszivárgott hírek szerint orosz hírszerzők jutottak hozzá az NBH bizalmas személyi adataihoz. Gulyás a hvg.hu-nak azt mondta: tudomása szerint eredetileg súlyosabb tényállás, hazaárulás volt a vád, de a szándékosságot nehéz bizonyítani.



Vegyi háború kirobbanása küszöbén Ukrajna





Europress/AFP
A Kelet-Ukrajnában kikiáltott „donyecki népköztársaság” vezetése nem zárja ki, hogy a kijevi hatóságok ostrom alá veszik Donyeck városát és provokációkat hajtanak végre a vasárnapra kiírt ukrán elnökválasztás előtt – mondta az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek szerdán Miroszlav Rudenko, a donyecki „népfelkelők” parancsnoka.
Rudenko ezzel kommentálta az ukrán államfői posztot ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov házelnöknek azt a kijelentését, amely szerint a kijevi hatóságok készek végrehajtani az ország keleti felében folytatott különleges műveleteik utolsó szakaszát, hogy megtisztítsák az oroszbarát fegyveresektől Donyeck és Luhanszk megyét és biztosítsák a május 25-i elnökválasztás ottani lebonyolítását.
Olyan információk jutnak el hozzánk, melyek szerint ukrán erőket vontak össze Donyeck közelében. Ukrán egységek mozgását észlelték egyebek közt (a Donyecktől 60 kilométerre délkeletre fekvő) Volnovahi térségében és délkeleten, Mariupol irányából is” – mondta.
A keleti határ közelében lévő Luhanszkban szintén az Ukrán Nemzeti Gárda támadására készül az „egyesített délkeleti vezérkar” – tudta meg az orosz állami hírügynökség.

Nagyhatalmak
Az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy súlyosabb szankciókat vezet be, ha Oroszország akadályozza az ukrán elnökválasztást – hangsúlyozta Joe Biden. Az orosz védelmi tárca nemzetközi főosztályvezetője a Rosszija 24 állami hírtelevíziónak pedig arról beszélt, folyamatos kapcsolatban állnak az amerikai minisztériummal. Részletek
Ukrajna forr

Egy kétezer katonából és kétszáz katonai eszközből álló hatalmas hadoszlop tart Luhanszk felé, amelyben rakéta-sorozatvetők, önjáró lövegek, harckocsik és páncélozott harcjárművek is vannak” – ismertette a „délkeleti térség egyesített vezérkarának” képviselője.
Értesüléseik szerint az Ukrán Nemzeti Gárda hadoszlopa már Beloje településnél, Luhanszk közvetlen közelében van. A „népfelkelők” képviselője szerint az ukrán hadsereg és nemzeti gárda még az éjszaka megkezdheti a kelet-ukrajnai nagyváros ostromát.
A városparancsnokság – írja az ITAR-TASZSZ – röplapokon figyelmezteti a lakosságot arra, hogy „a Jobboldali Szektor” (a kijevi tüntetésekben vezető szerepet játszó szervezet) nemzeti gárdája részéről vegyifegyver-támadás várható.


Rengeteg halálos vírus tűnt el a Pasteur-intézetből

2014. 05. 21. 00:05 
Több mint kétezer kémcsőnyi tesztelendő SARS-vírus tűnt el a párizsi Pasteur-intézetből, írja az ABC. Az intézet múlt hónapban jelentette, hogy pár ezer darab eltűnt az igen veszélyes atípusus tüdőgyulladás-vírusokból. Szerintük ez még önmagában nem jelent fertőzésveszélyt, de gyorsan megbízták az ANSM-et ,a helyi gyógyszerbiztonsági ügynökséget, hogy ellenőrizzék le őket. 
AZ ANSM sem találta meg a hiányzó kémcsöveket, de "működési zavarokat" állapított meg az intézetnél. A SARS (Súlyos Akut Légzőszervi Szindróma)-vírus 2003-ban nagyjából 8000 embert fertőzött meg Kínából indulva viszonylag gyorsan, tizedükkel végzett is.
A SARS-vírus ellen teljesen hatástalanok az antibiotikumok, nincs ellene védőoltás vagy bármiféle ellene kifejlesztett bevált gyógyszer. A Wikipédia szerint jellemzően lázcsillapítót és oxigénterápiát adnak az elkülönített betegnek, és bíznak benne, hogy felépül. 
Bár a hagyományos influenzáknál kissé lassabban terjed, így is az egyik mintapéldája volt annak, hogy milyen gyorsan tud egy komolyabb vírus eljutni a világ minden szegletébe. Főleg az idősebbekre veszélyes, a 65 év felettieknél 50 százaléknál is magasabb a halálozási rátája, míg a hagyományos influenzatípusok halálozási rátája jellemzően 1 százalék alatti.  
A gyors tájékoztatás és a hatékony karantén segítségével azonban sikerült a világméretű járványhoz képest alacsonyan tartani a halálesetek számát.


Az intézet működését azonnal felfüggesztették, és kémcsövenkénti leltárt kell most bemutatniuk minden, még meglévő készletükről.

Vajon melyik kémszolgálat lopta el a virusokat , és hol fog feltünni , hol fog aratni a halál . Az Ukrajnai részen , vagy a legközelebbi háborús konfliktus leendő területén , de jó volna ha a pénzügyi körök körében aratna a halál .





A Kovács Béla-ügy margójára (egy állampolgár tollából)


Milyen érdekes országban/világban élünk!
- Az, hogy az USA lehallgat mindenkit (Merkeltől Orbánig) az nem számít.
- Az, hogy izraeli kémrepülőgépek grasszálnak Budapesten a magyar illetékesek tudta nélkül az nem számít.
- Az, hogy az országgyűlés tele van kétes állampolgárságú és érdekeltségű egyénekkel, az nem számít.
- Az, hogy Orbán titokban egyezkedik Paks bővítéséről és hitelt vesz fel rá az oroszoktól, nem számít.
- Az, hogy Orbán és a MOL vezetői a Gazprommal egyezkednek az EU által rosszallott Kék áramlat megépítéséről, nem számít.
- Az, hogy magyar vezetők és politikusok hetente szaladgálnak eligazításra Izraelbe, az nem számít.

- Az, hogy Simon Peresz kijelenti, hogy "felvásároljuk agyarországot", s hogy elismerően beszél az itteni segítőkről, az nem számít.
- Az, hogy Bokros, Surányi, Martonyi a Bilderberg csoport titkos találkáira jár, az nem számít.

- De az, hogy egy olyan ember, aki: "Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság, és az EU-Kazahsztán, EU-Kirgizisztán, EU-Üzbegisztán Parlamenti Együttműködési Bizottságokba delegált küldöttség és a Tádzsikisztánnal, Türkmenisztánnal és Mongóliával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, valamint az EU-Oroszország Parlamenti Együttműködési Bizottságba delegált küldöttség és a Költségvetési Bizottság póttagja lett. Létrehozta az EU-Oroszország Parlamenti Együttműködési Bizottság energetikai munkacsoportját, melynek ő a vezetője." rendszeresen találkozik orosz diplomatákkal, az kiveri a biztosítékot.
Mondjuk elég érdekes volna a fenti tisztségeket úgy ellátni, hogy nem találkozik orosz diplomatákkal...
A másik érdekesség, hogy talán a világtörténelemben sem volt olyan ország még, ahol valakit kémkedéssel gyanúsítanak, s ezt a kormánysajtó útján világgá kürtölik, miközben az illető még szabadlábon grasszál.
Ez egy nagyon pancser módon megszervezett lejáratókampány...(Facebook)
A termőföldet a Fidesz rántotta ki alólunk! Ezt nem elfelejteni. A bajok akkor kezdődtek, amikor az uniós előcsatlakozás során talán 2000-ben Martonyi János aláírta, hogy a magyar termőföld szabad árú. Aztán nem védte le az alaptörvényben, aztán megalkotta a gyalázatos földforgalmi törvényt. Ezzel el is intézte Magyarországot!! Ez nem kémügy, ez a kőkemény magyar valóság. Ha nem kémügy, akkor mi? Csak nem hazaárulás? (F.I.)
A MOSZAD ügynökök minden döntési szinten ott vannak , még egy szar kitüntetést is letiltatnak , a segnyaló helytartó banda miniszterével , és ezt olyan ocsmányul csinálta , hogy kifordul az ember gyomra e mocskok ténykedésétől ,és még azt hirdetik magukról , hogy egy nemzeti kormány tagjai , és közben a lelküket is eladták , és ezek diktálják a hangot , a miheztartás véget , ugye nem ők a kémek , és a hazaárúlók , akiknek az a feladatuk , hogy a magyarságot állandó likvidálások közepette 5 millióra fogyasztsák , és a földet és a vízet átjátszák a zsidók , és ha másként nem megy polgárháborút robbantsanak ki a cigány , és a magyar népesség között. De arra nem is számolnak , hogy a két nemzetség összefogva a zsidókra támad , mert rájönnek , hogy mindkét nemzetséget a zsidók tették földönfutóvá , és így közös ellenségük a cionista sátánfsajzatok, kik simán feláldoznák ujból a kis zsidóságot a cionizmus oltárán , ahol a szegény elesett zsidónak nincs helye az ígéret földjén . Hát így születik meg az állandóan rattegő cionista zsidó fajzat , akiket , ha kell ejtenek , és odadobnak a gojok bosszújának , mint annyiszor tették ezt , és persze a gojokra fogják az ujabb holokamut , ahol kiirtják a föld lakosságának 90 % - át , köztök a kis zsidókat is , hát ez a bankárkaszt terve.
Az orosz parlament jóváhagyta azt a rendeletet, miszerint akiknek kettős állampolgársága, két útlevele van, nekik ezt be kell jelenteni. Akik "elfelejtik" azok 200 000 rubel bírsággal vagy 400 órás közmunkára lesznek megbüntetve. A magyar parlamentben, közigazgatásban vajon hányan lennének érintve hasonló rendelettel? (rferl.org)

Szijjártó még több izraeli felvásárlót hívott hazánkba


2014-05-20. 19:27 MTI - 
Kuruc.info
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára megbeszélést folytatott gazdasági kérdésekről Ehud Barakkal, Izrael volt miniszterelnökével kedden - tájékoztatta Fülöp Judit, az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t.
A közép-európai térségben Magyarországra érkezik a legtöbb tőke Izraelből, évente 200-300 millió dollár.
A külgazdasági államtitkár tájékoztatta tárgyalópartnerét a magyarországi politikai és gazdasági folyamatokról. Tanácskoztak arról is, hogy miként lehetne növelni a Magyarországon jelenleg 3 milliárd dollárra becsült izraeli működőtőke mennyiséget, elsősorban az ingatlanszektor, a gépgyártás, és az ipari kutatás-fejlesztés területén - írta Fülöp Judit.

****************************************************************

"Ocsmány könyv" - Újszövetséget tépett szét egy zsidó képviselő az izraeli parlamentben a Wallenberg-napon


2012-07-18. 17:33 
Kuruc.info
Áder János ön- és nemzetalázó szereplése után az egyik zsidó parlamenti képviselő Újszövetséget tépett darabokra a jeruzsálemi kneszet épületében. Az eset már több mint 24 órája ismert, ám a magyarországi sajtó eddig még nem számolt be a gyalázatos cselekményről. Poltikusaink és egyházi vezetőink figyelmébe: lehet tiltakozni és elhatárolódni...

Miháel Ben Ári kéjesen tépkedi az Újszöveséget

Miután Áder János részvételével tegnap az izraeli parlamentben lezajlott a a Wallenberg-emlékülés, a törvényhozás épületén belül, az egyik párt képveslőjének irodájában az Újszövetség széttépésével folytatódott a kegyeletes esemény. Az emlékezésről az irodájába érkező Miháel Ben Árinak, a parlamenti Há-Ihud Há-Leumi (Nemzeti Egység) nevű párt képviselőjének küldeményt kézbesített a postás. Az egyik keresztény könyvkiadó, nemi, nemzetiségi és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindegyik izraeli parlamenti képviselőnek, így Miháel Ben Árinak is küldött egy új kiadású Újszövetség-példányt.

Miháel Ben Ári azonban nem örült a küldeménynek, hanem rögtön hívta az újságírókat, majd a fényképezőgépek lencséjének kereszttüzében kéjes mosollyal az arcán szinte lapról lapra haladva ripityára tépte az Újszövetséget, mondván, hogy provokációnak tekinti azt, hogy a zsidó parlamenti képviselőknek ilyesmit küldjenek.
Reuvén Rivlin, a Kövér Lászlót Izraelből kitiltó izraeli házelnök tudomására jutott az Újszövetség meggyalázása, s nem tehette meg, hogy éppen a Wallenberg-napon, mások kioktatása után ne ítélje el a kereszténység szent könyvét tépkedő zsidó politikust. "Mit szólna ahhoz, ha egy idegen ország parlamenti képviselője tépné szét az Ószövetséget?" - tette föl a kérdést Reuvén Rivlin.
"Az Újszövetség nevében zsidók millióit gyilkolták meg, s ez az ocsmány könyv (mármint az Újtestamentum - H. J.) késztette a zsidók ellen végrehajtott vérfürdők elkövetőit az inkvizíció idején és a történelem más korszakaiban", válaszolta Miháel Ben Ári, majd megrótta az izraeli házelnököt, hogy nem őt, hanem inkább az Újszövetséget postára adó személyeket kellett volna elítélnie.
Hering József - Kuruc.info
Kapcsolódó: 


Hát ez a fasszopó is megtanult segget nyalni , igaz , hogy a helytartók között csak ilyen méltóságok lehetnek , mert mást nem türnek meg , csak disz goj lehet az akivel érintkezni akarnak . Na csókoljátok meg , a seggét , mert a behódolást nagyon megtanulták , nem véletlenül jártak egyetemre . Na rabszolgák elég legyen a gyarmat vár rátok , és ti örök életetekre kamatrabszogák lesztek , de benzines palackokat dobálhadtok , és utána meghalhattok , kell a hely , és ti egy kipusztuló félben lévő entitások vagytok , és a mi büszke népünk elfoglalja a területeteket , emberileg megalázunk benneteket és palesztiná teszünk saját hazátokban , hülye gojok , nem látjátok , hogy vezetőitek is elárult benneteket , ti is úgy jártatok mint mi a II . Világháboruban , a saját vezretőink hajtottak a vágóhídra , és a tettet ráfogtuk a ti vezetőitekre . Na ti feláldozhatók örüljetek , hogy éltek , és örüljetek , hogy hagyunk élni benneteket.

****************************************************************

Mindennaposak a kiabálások a Fehér Házban, ahogy az amerikai vállalati kormány összeomlása folytatódik

Benjamin Fulford 5/20/2014 
ujvilagtudat.blog
Ezek nem éppen boldog idők a nemzetközileg elszigetelődött, csődbe jutott, kitaszított náci/cionista kormány számára Washington D.C.-ben. Jelenleg napi szinten kiabálva vitatkoznak arról az összeesküvés különböző vezetői a Fehér Házban, hogy mit kellene tenniük, és ki a hibás, CIA források szerint. A náci összeesküvők Benjamin Netanjahu vezette keményvonalas frakciója újra tömeggyilkos támadásokat tervez, köztük egy nagy leállást az amerikai elektromos hálózatban, a források szerint.

A sarokba szorított nácik ezt az üzenetet küldték a Fehér Sárkány Társaságnak a múlt héten: "Az ENSZ nem akar békét, ahogy az IMF vagy az Egyesült Államok sem." Hogy kihangsúlyozzák ezt, egy provokációt rendeztek meg Nigériában és Vietnámban (lásd alább részletesen), a gyilkos ukrajnai és szíriai bajkeverésük mellé.
Elmondták nekik, "ha együttműködnek a Fehér Sárkányokkal, akkor vigyázni fognak rájuk, ha ezt megtagadják, akkor gond lesz rájuk." További kommunikáció egyelőre nem zajlott.
Az egyre inkább ostromlott Obama elnök a maga részéről ma már azt állítja, hogy ő a "Tizenkettedik Mahdi," azaz "az emberiség végső megmentője".
Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök Kínába látogat ezen a héten, hogy megkössenek néhány nagyon fontos üzletet a bejelentett számok alapján (200 milliárd dollárnyi kétoldalú kereskedelem évente 2020-ig), vagyis akkora értékről, melyet Oroszország jelenleg az Európai Unióba exportál. Ezen módon mondhatják, hogy "tudunk élni az EU nélkül, ha kell." Ez gyakorlatilag ötször fontosabbá tenné Kínát az orosz kereskedelemben, mint az USA-t.
A másik nagy esemény a múlt héten az összeesküvés irányította kormány leváltása volt Indiában a Narendra Modi vezette kormány által, akinek megtiltották, hogy az Egyesült Államokba utazzon. Az összeesküvés vége egybeesik a Gandhi/Nehru dinasztikus irányítással Indiában, ami egy hatalmas lökést fog adni a BRICS szövetségeseknek azon tervükhöz, hogy véget vessenek a náci zsarnokságnak. Ennyit a náci tervről, hogy Indiát használják Kína ellen.

Ilyen körülmények között látogatott Kínába a múlt héten Jack Lew amerikai pénzügyminiszter, miközben az izraeli Netanjahu Japánban járt, részeként az összeesküvés azon erőfeszítésének, hogy pénzt szerezzenek az amerikai vállalati kormány csődjének elkerülése érdekében.
Netanjahu látogatása Japánban kísérlet volt arra, hogy meggyőzzék a Abe rabszolga kormányt, hogy működjön együtt a keményvonalas frakció folyamatos terveivel, hogy kirobbantsák a harmadik világháborút. Abe-t arra akarta kötelezni, hogy egy kísérletet tegyen egy törvény elfogadtatására, amely lehetővé tenné, hogy a japán hadsereg részt vegyen "kollektív önvédelemben", vagyis pontosabban azt, hogy részt vehessen az összeesküvés agresszor háborúiban. A végén azonban Netanjahu látogatásának egy napra rövidítésére kényszerült, és farkát behúzva hagyta el Japánt. Egy magas rangú japán jobboldali vezető azt jósolta a múlt héten, hogy Abe-t hazaáruló tevékenysége miatt "hamarosan megölik".
Netanjahu látogatása egybeesett a nagy kína ellenes zavargásokkal Vietnamban. Mivel a cionistákat már rajtakapták Kínában a japán érdekek elleni lázadások pénzelésén, miközben japán aktivistáknak fizettek azért, hogy Kína ellen tiltakozzanak, könnyű kitalálni, hogy a vietnami tüntetéseket ugyanazok a cionista provokátorok finanszírozhatták.
Az Ukrajnában és a Szíriában kialakult helyzet mellett, ami a náci/cionisták arcába robbant, ráadásul Vietnam is ott van, most azzal fenyegetnek, hogy megtámadják Nigériát. Ezért láthatjuk a nagy megrendezett eseményt a "Boko Haram" által "elrabolt iskolás lányokkal", amit úgy felkapott a cionista propaganda. Ezt fedősztorinak találták ki a nigériai olajmezők elfoglalására.
Üzenet Netanjahunak és keményvonalas összeesküvés társainak: adja fel, már vége, mondjon le, amíg lehet! Üzenet a Zsidó embereknek: örök szégyen forrása lesz számukra, hogy lehetővé tették egy ilyen gyilkos náci pszichopatának, hogy vezető legyen. Szabaduljanak meg tőle!
Jack Lew amerikai pénzügyminiszternek és amerikai ügynökféléknek egy jóval pénzközpontúbb megközelítése volt, kínai kormányzati források szerint. Annak érdekében, hogy minél több pénzt kapjanak az amerikai kormány működésben tartására, felajánlották Kínának az esélyt, hogy megvásároljanak nagyobb falatokat Japánban, köztük néhány nagy média vállalatot, és sok Ingatlant Fukushimában. A kínaiak be fognak szállni a villamos energia termelés üzletbe Fukushimában, a források szerint.
Megerősítést nyert Kínából, amit jó ideje olvastam és hallottam, de nem tudtam teljes mértékben elfogadni, egy 2900 km/óra sebességre képes vasút létezése, ami elég ahhoz, hogy három óra alatt New Yorkba vagy Londonba lehessen eljutni. A Kobra néven ismert blogger elmondta e sorok írójának, hogy egyszer New Yorkból Londonba utazott egyetlen óra leforgása alatt egy hiperszonikus földalatti vonat segítségével. Más források ilyen hiperszonikus vonatok egész földalatti hálózatáról számoltak be az Egyesült Államokon belül. Úgy tűnik, hogy ez valóságos. A trükk az, hogy az alagútban közel vákuumot hoznak létre, hogy megszüntessék a levegő ellenállását.
Most úgy tűnik, hogy a Pentagon pénzt tudott szerezni Kínától, ennek a technológiának az eladásával.
Úgy tűnik, hogy Kína ezért jelentette be hirtelen a tervet, hogy összeköti Kínát az Egyesült Államokkal és Európával szupergyors vonatokkal.
Egy nemzetközi hiperszonikus vonat hálózat kiépítése összekapcsolva a világot, mindenféle új munkahelyeket és lehetőségeket hozna létre, és a kínaiak pontosan ezt a győztes-győztes megközelítést részesítik előnyben. Ez pontosan beleillik azokba a javaslatokba, melyeket Leo Wanta és támogatói tettek le annak idején az asztalra.
Mivel az Amerikai Tudományos Akadémia szerint a Pentagon több mint 6000 szabadalmat tett titkossá "nemzetbiztonsági okoból", nem nehéz megjósolni, hogy sokkal több ilyen technológiát fognak hozzáférhetővé tenni a nagyközönség számára az elkövetkező években.
A nagy kérdés természetesen az, ha van szabad energia technológia, készen áll-e a bevezetésre? A múlt héten találkoztam tajvani és dél-japán székhelyű csoporttal, melyek megpróbálnak megépíteni egy Nikola Tesla tervei alapján működő szabad energia készüléket. Eddig volt néhány technikai probléma, mint például a túlfeszültség és szigetelési problémák, amelyek megakadályozták a kereskedelmi forgalomba hozatalt, amiről beszámoltak.
Benjamin Fulford
Kapcsolódó:
****************************************************************

432 Hz a normál "A" hang legoptimálisabb frekvenciája


432 Hz a normál "A" hang legoptimálisabb frekvenciája, az erre épülő skála az ún. Verdi-skála (lásd lentebb). A 440 Hz-es nemzetközi szabvány bevezetése előtt különféle normál "A" hangokat használtak, ami kamarazenénél problémát jelentett a nehezen (pl. zongora) vagy nem hangolható (egyes fúvósok) hangszerek esetében.

A komolyzene ma szigorúan 440 Hz-es hangolást használ, a könnyűzenében azonban előfordulhatnak másfajta hangolások is, a könnyűzenében általában használatos hangszerek (gitár, szintetizátor, elektromos zongora és hegedű) egyszerű hangolhatóságának köszönhetően.
A 432 Hz frekvencia jelentősége
A DNS másolási frekvenciája és a Föld alap rezonanciája is 8 Hz. Ez utóbbit Schumann rezgésként ismerik, amelyik egy globális elektromágneses rezgés a Föld felszíne és az ionoszféra között. A zene alapvető eleme különböző hangok harmonikus összecsengése. Amennyiben a zene alapja a korábban említett 432 Hz, az egyvonalas "C" hang frekvenciája 256 Hz, amely a 8 Hz-es természetes frekvenciának öt oktávval magasabb felharmonikusa. Így a zene, amit hallgatunk, összhangban lesz ezekkel a testünket és környezetünket felépítő rezgésekkel és segíteni fog abban, hogy harmóniába kerüljünk saját magunkkal és a minket körülvevő világgal, sőt még az egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul, ami nem más, mint a testünk harmonikus működése. Ezzel szemben, ha a referenciapontunk 440 Hz, akkor függetlenül attól, hogy milyen stílusú zenét csinál vagy hallgat valaki, mindenképpen egy disszonanciát hoz létre a zene és önmaga valamint a természet között. Ez a hatás nem csak a zenei stílustól független, hanem még attól is, hogy milyen hangközrendszert építünk fel erre a frekvenciára. Ez a disszonancia pedig gyengít minket fizikailag és mentálisan is, aminek következtében könnyebben irányíthatóvá és kihasználhatóvá válunk. Ez megmagyarázhatja, hogy olyanok, akiknek hatalom van a kezében és fizikailag valamint mentálisan is uralni akarnak minket, miért mutatnak egyáltalán érdeklődést a hangolás kérdése iránt.
Verdi és a 432 Hz
1884-ben Giuseppe Verdi írt egy levelet az Olasz Állami Zenei Bizottságnak, amelyben kéri tőlük a normál "A" hang 432 Hz-en történő rögzítését, amit matematikai okok miatt tartott szükségesnek. Annak ellenére, hogy nem járt sikerrel a kérése, ő saját maga ezt a 432 Hz-es hangolást használta. Ezt a hangolást azóta is Verdi-hangolásként ismerik.
A 432 Hz történelmi háttere
Azokat az archaikus egyiptomi hangszereket, amiket eddig kiástak, 432 Hz-re hangolták. A görög mitológiában Orfeusz zenéjével lecsillapította a vadállatokat, táncra indította a sziklákat, megállította a folyókat. Héthúrú lantján állítólag olyan harmóniákat volt képes megszólaltatni, amely megindította az alvilág őreit is. Értette a természet nyelvét, tudott beszélni az állatokkal. Az ősi Görögországban a zenei eszközöket 432 Hz-re hangolták.
A 440 Hz
1939-ben Joseph Göebbels náci propagandaminiszter javaslatára egy konferencián 440 Hz-en állapították meg a normál "A" hangolási frekvenciáját zenészek és matematikusok hatalmas tiltakozó hulláma ellenére. 1940-ben azUSA is csatlakozott, ők is 440 Hz-re módosítottak. 1955-ben a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet elfogadta a 440 Hz-es "A" hangot, majd 1975-ben az ISO 16 szabványként rögzítették. A szabvány eredetileg 439 Hz-et állapított volna meg, azonban ezt elvetették, mint matematikailag túl nehézkes alaphangot, mivel a 439 prímszám.
440 Hz-es frekvenciájú hang hullámhossza (átlag 343200 mm/s terjedési sebességgel számolva) pontosan 78 cm.
Visszaalakítás 440 Hz-ről 432 Hz-re
Digitálisan a 440 Hz-es hangolású zene könnyen lejátszható 432 Hz-en, ehhez csupán olyan hangszerkesztő/lejátszóprogramra (pl. Audacity - szerk.) van szükség, amely a felvétel mintavételi sebességét változtatni tudja. A 432 Hz-re való áthangoláshoz a hangfelvétel sebességét/magasságát 1,852%-kal kell csökkenteni.
A digitális korszak előtt a 440 Hz-en rögzített hangfelvételeket nem feltétlenül 440 Hz-es hangoláson hallgatta a közönség. A lemezjátszóknál és magnóknál a hálózati tápfeszültség (walkmanek esetében az elemek töltöttsége) is befolyásolta a lejátszási sebességet, a magnók pedig általában "húzták" is a szalagot, tehát a zenét lassabban, alacsonyabb frekvencián játszották le. A magnók egy részén (főleg a riportermagnókon és diktafonokon) a lejátszási sebességet fokozatmentesen állítani lehetett.
****************************************************************

440 Hz - 432 Hz

Mielőtt elolvasnád hallgasd meg ezt: 
http://www.youtube.com/watch?v=P5ILuyaZIO4
Sokunkban felvetődött már, hogy az emberiséget irányítani szándékozó háttérhatalom aljas eszközökkel igyekszik az embert szellemileg visszafogni, visszafejleszteni, vagy abszurd esetben teljesen lebutítani állatias rabszolga szintre, a kontrollálás érdekében. Ennek jelei az élet szinte minden területén tetten érhetőek.
A teljesség igénye nélkül csak néhány példa:
- szellemi visszafejlesztés a média segítségével (elhallgatott hírek, buta műsorok, stb.)
- tudatmódosítás ("oktatás", erős manipuláció a reklámokban, hírekben, HAARP stb.)
- élelmiszer mérgezés (azok vagyunk, amit megeszünk, sok-sok E betűs szám...)
- immunrendszer mérgezés (gyógyszermaffia, oltások, fogkrém fluor-idegméreg, stb.)
- anyanyelvtörlés (latin, később angol, majd még később "windows" világnyelv erőltetése)
- történelemhamisítás
Fentiek már vélhetően nem szorulnak különösebb bizonyításra, elég csak szétnéznünk az életünkben, viszont "uraink" sajnos még mindig tartogatnak meglepetéseket. A fentieken túl ugyanis egy egyre inkább elterjedt vélemény szerint létezik egy még ezeknél is alattomosabb, észrevehetetlen fegyver, amit bevetettek ellenünk, mégpedig a frekvenciamódosítást.
Ugyanis az a helyzet emberek, hogy mi mind félre vagyunk kollektíve hangoltatva.
(Szóval úgy néz ki a helyzet, hogy 1939-ban a náci Joseph Goebbels ajánlásával került be a nemzetközi standardok közé a 440hz referenciapontú hangolás. Azóta a megjelenő zenék nagy része fel van erre tuningolva, lemezkiadóknak, zenészeknek kötelező! És hogy ez milyen hatást váltott ki? Nézzünk csak szét, mekkora a káosz az emberek fejében...)
NE TÉVESSZEN MEG SENKIT, hogy itt valakik a "náci Goebels" nyakába akarják varrni ezt az ügyet, (ez nyilvánvalóan egy elterelő szál, még ha a tények szerint igaz is), hanem az itt a lényeg, hogy megint találtunk egy területet, ahol átbsztak minket a palánkon! És még csodálkozunk, hogy ekkora a káosz az emberek többségében, amikor még a pihentetésre szánt zenében sem találhatják meg a nyugalmukat, mert az azokban lévő rezgések nincsenek összhangban a dobhártyánkkal.
A nemzetközileg elfogadott szabvány szerint tehát minden zenei mű úgy jelenik meg ~6 évtizede, hogy az "A" hang 4. oktávja 440hz-re van hangolva a természetes 432 helyett. Ezáltal a skála MINDEN hangja feljebb lett tuningolva az egész zenei műben, olyan frekvenciákra, amelyik az emberi fül dobhártyájának nem kedves, disszonáns rezgéseket ad.
Fentiek ismeretében talán nem állunk messze az igazságtól, hogy kijelentsük: a világegyetem nagyon leegyszerűsítve nem áll másból mint energiából, ami fényből és hangból tevődik össze. Ezek után ugye nem is olyan nehéz elhinni, hogy ez a frekvencia-tuningolási ügy ugyanúgy tökéletesen beleillik a káoszteremtési tervbe, aminek sok elemét már megfejtettük? Ezek a háttérerők már minden szinten belenyúltak az emberi életbe, lebutítva, összezavarva azt, miért tettek volna kivételt a "hangokkal"?
Nincs az a "bíróság", amelyik felmenthetné ezeket a tett(v)eseket!
Lehet, hogy vannak, akik szerint ez a 432 Hz-es hisztéria egy komplett baromság, figyelemelterelés, vagy esetleg valami new age-es marhaság. Laikusok mondhatnák, hogy bármelyik zeneművet - példának okáért Csajkovszkij B-moll zongoraversenyét - a skála bármelyik hangjáról el lehet kezdeni, és egyértelmű lesz, hogy a kezdőhang a meghatározó, mert a második és az összes többi hang az elsőnek a függvénye, tekintve hogy egy zenedarab tulajdonképpen frekvenciakülönbségek együttese.
Vagyis a fent említett zeneművet akár D-ről vagy G-ről is kezdhetem, mert a további hangok az elsőhöz viszonyulnak csupán, nem? Ez éppen olyan, mintha egy léckerítést fél méterrel arrébb tesz az ember, vagyis a lécek egymás közötti távolsága semmit sem fog változni, csupán a kerítés helyzete. Vagy még sem ez a helyzet??
Tudni kell, hogy a 432Hz-es és a 440Hz-es hangolás közötti különbség nem egy egész hang, nem is egy félhang, hanem még annál is kisebb! Matematikailag egészen apró különbségről van szó! Most kérdezhetnénk joggal, hogy miért számít egy alig negyedhangnyi különbség, de inkább visszakérdezek:
Számít-e, hogy a tudatmódosító reklámokat az agyunk befogadóképességéhez közelálló frekvencián sugározzák? Számít-e az, hogy a HAARP-al sugárzott hangulatbefolyásoló hullámokat milyen amplitúdóval és milyen frekvenciával nyomatják az emberek fejére? Még szép, hogy számítanak! Ezek, a tudósaik révén tökéletesen tisztában vannak matematikailag vele, hogy az emberek fizikai testének mi esik jól és mi nem!
Nem a léckerítést tették arrébb 8 cm-el, hanem egy teljesen másik léckerítést kaptunk, mint amire vágytunk, csak nem tudunk róla!
Itt nem arról van szó, hogy a "gyári", azaz teremtett "A" (lá) hangból tuningolás után "C" (dó) hang lett, hanem arról, hogy valakiket ismét rajtakaptunk amint belebarmolnak a teremtés rendjébe. Ugyanis a régebben gyártott természetes élő (!) hangszerek mind úgy vannak finomhangolva, hogy harmóniában legyenek a természet, a Föld rezgéseivel, ezáltal az emberi érzékeléssel is. A 440hz-re hangolt és sugárzott zenék nincsenek összhangban a világegyetem rezgéseivel, sem az emberi szervezet felépítésével.
A 440Hz-es hangolású zene disszonáns, azaz pusztító. Csak észrevétlenül pusztít (tudat alatt nyugtalanít, zavar).
Ha számtani példával akarjuk igazolni a fentieket, akkor a következőt látjuk:
A természetes számsor: 1, 2, 3, 4 ... ezt nem igazán írhatjuk kizárólag emberi kitalációnak, mert ha kimegy az ember az erdőbe és elkezdi számolni a fákat, akkor is ez jön ki: 1, 2, 3...
Na most, valakik egyszer eldöntötték, hogy a nemzetközileg elfogadott számsor az ne a fenti legyen, hanem ez: 1,0776 ; 2,155 ; 3,232 ; 4,310 ...
Az agyunk ugyan képes számolni a fenti számrendszerben is, hisz ezek is létező számok, de mondd meg, melyik számrendszerrel lesznek nehézségeink?
Döntsd el magad! Hogyan? Ezen az oldalon egy egérkattintással meghallgathatod ugyanazt a zeneművet 440Hz illetve 432Hz-es frekvenciára hangolva. ( http://terugnaar432hz.org/music.html )
Mit tapasztaltál, van különbség?
http://audacity.sourceforge.net/?lang=hu ez a program segít át konvertálni a zenét 440 ről 432 re ( de persze akad másik is a neten ami jó lehet )
forrás: 
http://2012.blogger.hu/ - Facebook

Tudományos világ: a legnagyobb egyiptomi obeliszk nem földi emberi eredetű
Kategória: 2014 május






Gyöngyösi: Az izraeli-magyar állampolgárok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – fejlemények

Talán nem meglepő, hogy pártunk és kormányunk, illetve a Fidesz háziszektája az elsők között akadt ki, és kezdett elhatárolósdiba Gyöngyösi Márton tegnapi karakán kiállása kapcsán. A jobbikos képviselő nem tett mást, mint számon kérte a magyarnak a legjobb indulattal sem nevezhető külügyet, hogy mikor fog kiállni végre a szenvedő palesztinok mellett is, ahelyett, hogy a cionista ATV-t megszégyenítő sebességgel rohan hűségesküt tenni Izrael mellett. Majd viszontválaszában - nagyon helyesen - felhívta a figyelmet az Országgyűlésben helyet foglaló (ki)választott képviselők kettős állampolgárságában rejlő nemzetbiztonsági kockázatokra.

A Hit Gyülekezete felszólítja Orbán Viktort és Kövér Lászlót, hogy határozottan lépjenek fel a Gyöngyösi Mártonéhoz hasonló beszédekkel szemben. A jobbikos képviselő összeszámolná, hogy az Országgyűlésben és a kormányban "hány zsidó van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent" - kezdte az ajvékolást az Izrael-imádó szekta.
Magyarország legsötétebb korszakát, a nyilas- és horogkeresztes rémuralmat idéző náci felszólalás hangzott el hétfőn a parlamentben, amikor a jobbikos Gyöngyösi Márton kijelentette, listázni kellene a kormány és az Országgyűlés zsidó származású tagjait. A Jobbik ezzel végleg levetette álarcát, és nyíltan felvállalta Adolf Hitler szellemi örökségét - okádta szét a tőle megszokott frázisokat a Hitgyüli.
"A náci utódpárt tudatosan és szisztematikusan kívánja hozzászoktatni a magyar társadalmat a nemzetiszocializmus tömeggyilkos eszméjéhez. Ahhoz az eszméhez, amely egyszer már pokollá változtatta Magyarországot, amely lángba borította Európát és a fél világot" - olvasható hivatásos rettegők közleményében.
A Fidesz háziszektájának felszólítása után nem kellett sokáig várni a kormány elhatárolódására sem: a magyar kormány a leghatározottabban elítéli, Gyöngyösi Márton a Jobbik képviselője Parlamentben tett kijelentését - közölte kedd reggel a kormányszóvivői iroda.
"A kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa. A kormány egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen inzultusoktól" - hunyászkodott meg a Kormányszóvivői Iroda.
"Pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára” - mondta Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő, a külügyi bizottság alelnöke hétfőn délután a Parlamentben, a gázai konfliktusról folytatott vitában.
1. frissítés: Gyöngyösi "pontosít" és elnézést kér:
A Jobbik frakcióvezető-helyettese alább olvasható közleményében félreérthetőnek nevezi a saját szavait - pedig a zsidóknak abban igazuk van, hogy egyértelműen fogalmazott, akárcsak a zsidókérdést megoldani kívánó derék képviselőink a '30-as években:
Tegnap a parlamentben, a Gázában folytatott izraeli vérfürdő kapcsán elhangzott, külügyminiszternek címzett kérdésemben félreérthetően fogalmaztam akkor, amikor a kormány egyoldalú Izrael-pártiságát számon kérve a magyar kormányban és országgyűlésben potenciálisan jelen levő izraeli-magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra hívtam fel a figyelmet.
A Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését - ahogy azt Vona Gábor múlt heti tüntetésünkön is kijelentette - kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak. A félreérthető kijelentésemért zsidó honfitársainktól elnézést kérek.
A Jobbik, ahogy azt már számtalanszor elmondta, nem a származást nézi, hanem a tetteket. Izrael pedig Simon Peresz kijelentése, a nemzetközi normák megszegése miatt nemzetközi kockázatot jelent. Nagyon sajnáljuk, hogy miközben erről senki nem beszél a Jobbikon kívül, addig a félreérthető kijelentéseken most is megindult a szokásos hivatásos rettegés. Ez is jelzi az illető újságírók és közéleti szereplők rossz szándékait és rossz lelkiismeretét.
Magyarországnak nem a Jobbiktól, hanem a cionista Izraeltől, valamint az azt itthonról is kiszolgálóktól kell félnie.
A szocionisták hozzák a formájukat, rendkívüli bizottságban folytatnák a rettegést:



Felvásároljuk Magyarországot (felirattal)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése