2012. december 29., szombat

Ez is az is a perifériáról



Ez is az is a perifériáról


Adalék mentes étkezési só


Az, hogy mennyire ártalmas vagy nem a só, rengeteget lehet olvasni az interneten. Én alaposan utána jártam az ügynek, és számomra kiderült, hogy valóban a kereskedelemben forgalmazott étkezési sónak magas a kálium tartalma. Sok esetben tartalmaz kálium ferrocianidot (E536 csomósodás gátló adalék), ami két szempontból is veszélyes: Egy - a gyomorban lévő sósavval reakcióba lépve, felszabadul egy cián hidroxid mérgező gáz. Kettő - magas hőfokon, az E536-ban lévő cián felszabadul ami közismert, hogy rendkívül mérgező anyag. A magyar sószabvány, nem engedélyezi még nyomokban sema kálium jelenlétét az étkezési sóban. Amit még tapasztaltam az, hogy a kereskedelemben forgalmaznak tengeri sót, az élelmiszer részlegben helyezték el. Ez a só nem alkalmas emberi fogyasztásra, és nem is hordozza a csomagoláson az ,,étkezési" feliratot. Ennek ára 350 Ft/kg körül van, és fürdő só. Ezt azért állítom mert, az étkezési tengeri sónak ára 7000 Ft/kg. Egy másik gyanús termék a Himalája só. Ezt azért mondom, mert a leírásában az szerepel, hogy tartalmaz 84 különböző ásványt és nyomelemet. Az étkezési sóban a NaCl tartalma minimum 97% kell, hogy legyen. A fennmaradó 3%-ban lévő 84 elemet lehetetlen kimutatni. De, feltételezzük, hogy mégis benne vannak. Hát akkor ez már rég nem jó, mert akkor a Mendeleev táblázat összes ellem benne van (a gázokon kívül), köztük a rádióaktív, nehézfémek és más mérgező anyagok. Tehát, a Himalája só reklámja nem fedi a valóságot. Magyarországon a forgalmazott étkezési só egyike sem rendelkezik KERMI vizsgálattal  és engedéllyel.
Ezek után, vettem a fáradságot és Erdélyben felkerestem több sóbányát. Így találtam rá a dézsi sóbányára, amélyik a Magyar Királyi sóbányák közé tartozott, még a szebb időkben. Itt állítják elő a legtisztább étkezési sót, amit exportálnak Nyugat-Európába. Ezt bevizsgáltattam a KERMI-nél és engedélyeztettem forgamazását "Királyi só" név alatt.
Ezt a sót meg lehet rendelni tőlem, különbözőminőségben:
durva só 0,1-2 mm kristályok, 325 Ft/kg (egyben 19 kg), vagy 350 Ft/kg (kilós kiszerelésben)
finomra darálva 500 Ft/kg,
- tiszta Királyi só kristályok 4500 Ft/kg
Többen kértek pontosítást, ezért részletezem a kiszerelést, minőséget, postadíjat.
1. Zsákos kiszerelés 25 kg (gyári csomagolás): ár 325 Ft/kg = 8125 Ft
- személyes átvétel, vagy
- rendelés 125 kg fölött, ingyen házhoz szállítás
Szemcsés só 0,1 - 2 mm

2. Postai szállítás, kiszerelés egyben a 19 kg: ár 325 Ft/kg = 6175 Ft
+ postai küldemény 1 115 Ft/doboz
Szemcsés só 0,1 - 2 mm
3. Postai szállítás 19 kg, kiszerelés kilós csomagolásokban: ár 350 Ft/kg = 6 650 Ft
+ postai küldemény 1 115 Ft/doboz
Szemcsés só 0,1 - 3 mm
4. Postai szállítás 19 kg, kiszerelés kilós csomagolásokban: ár 500 Ft/kg = 9 500 Ft.
+ postai küldemény 1 115 Ft/doboz
Finomra darált só 0,1 - 0,4 mm

5. Tiszta Királyi só kristályok 1 kg = 4 500 Ft + postaköltség. Megdarálva, hó-fehér sót eredményez.
Ezt a terméket, sajnos, nem mindenki  engedhetik meg magáknak.

Postázok kisebb menyiséget is, de 2 kg fölött a postaköltség 1 115 Ft, így a só ára a postaköltség miatt nagyon magas.
Ennek a sónak a vizsgálati eredményét ide bemásolom.
kermi_11.jpg
kermi_21.jpg

A dézsi só rendelkezik a következő minősítésekkel:

aa_kiralyi_so_21.jpg
Többen is bevizsgálták a Királyi sót, és jelezték, hogy a NaCl tartalma magasabb mint az amit megadott a KERMI, vagyis tisztább. Szolnokról visszajelezték a 99,40%-ot.
Ezért a bányánál megnéztem 1 évre visszamenőleg a vizsgálatok eredményét. Az átlag meghaladja a 99%-ot.
Így kiderült, hogy a KERMI tévedett, vagy szándékosan tévedett leminősítve a Királyi sót, védve így más forgalmazók érdekeit.
És még valami: a KERMI magán tulajdonban van ....
Mostantól minden beszállításomat kísérni fogja egy bevizsgálási jegyzőkönyv.
Az legutóbbi szállításnak a NaCl tartalma 99,36%. Nem bocsátkozok árversenybe senkivel, és nem áll szándékomban nagy üzletet csinálni a sóból. A minőségnek viszont ára van.
A sót elsősorban saját részemre, rokonaim, barátaim és ismerőseim számára hozom.
Tehát, aki tiszta, adalék mentes kő sót akar használni, azt szívesen kiszolgálom.
Vegye fel velem a kapcsolatot az 
alfa.living@gmail.com címen.
A sót átveheti személyesen, vagy postázom maximum 19 kg-os csomagokban, mivel így legolcsobb a szállítási költség.
Megrendelés: e-mailben, amit visszaigazolok megadva a bankszámlaszámot és címet.Fizetés:
Banki utalás, vagy rózsaszínű csekk.
Teljesítés: maximum 3 munkanap a pénz beérkezésétől számítva.
Tiszta Királyi só kristályok
so_kristalyok_1.jpg
Ez év nyarán (2012) elértem azt, hogy a dézsi sóbányánál kiválogathatom kézzel a legtisztább sótömböket. Ezek itthon további feldolgozásra kerülnek aminek az eredménye egy új termék: tiszta sókristályok. A kristályok mérete 1-3 mm. Ezek között nem találhatók elszíneződött kristályok. Az eljárás idő és munkaigényes. Minőségileg túltesz a francia Fleur de sel és a Kóser só minőségén. A Királyi só kristályokat 230 gr-os kiszerelésben, víz tiszta akril tégelyekben forgalmazom, 1200 Ft kikiáltási áron (csak a tégely ára 650 Ft/db). Ez még mindig a Fleur de sel só ára alatt van, melynek ára 7 000 Ft/kg.
Kezdetben a Vatera internetes piactéren forgalmazom. Az elérési link a következő:

so_kristalyok_2.jpg

so_kritalyok_3.jpg
Postázási díjak 2012
100g-ig: sima 185, elsőbbségi 230, ajánlott 425, elsőbbségi ajánlott 470 Ft
250g-ig: sima 225, elsőbbségi 290, ajánlott 465, elsőbbségi ajánlott 530 Ft
500g-ig: sima 410, elsőbbségi 495, ajánlott 650, elsőbbségi ajánlott 735 Ft
750g-ig: sima 675, elsőbbségi 810, ajánlott 915, elsőbbségi ajánlott 1050 Ft
2 kg-ig: sima 840, elsőbbségi 1030, ajánlott 1080, elsőbbségi ajánlott 1270 Ft
csomag: 
standard 1115 Ft, nem standard 1770 Ft

A VÍZ
Japánban kidolgozták az öntözést, a mágneses vízzel.  A farmerek porított faszént kevernek a talajba, ami kitűnően megköti az elektromágnesesen kezelt öntözővizet. Aszályos időben, néhány öntözéssel rekord termést arattak. Az így kódolt vizet "elektronvíznek" nevezték. Ennek a víznek több elnevezése van: mágneses, polarizált, ionizált, vagy Grander víz. Lényegében mindegyik ugyan az.  Megfigyelték, hogy nőtt a szamócák cukortartalma, és szedés után még 10 nappal se kezdődött el a rothadás. Több mint 200 000 család használja öntözésre, fürdésre, ivásra az elektronvizet. A továbbiakban én polarizált víznek fogom nevezni.       Tudományos kutatások szerint a mikrohullámú sütők, mobiltelefonok vagy vezeték nélküli telefonok megváltoztatják testnedveink struktúráját, így ez megzavarja a sejtek anyagcsere folyamatait. Ennek ellensúlyozásképpen sok orvos ajánlja az energetikailag jó minőségű strukturált víz fogyasztását.




A strukturált víz

Az anyagcsere és a sejtekben levő DNS, strukturált víz jelenlétében működik, mely, eltérően a hagyományos víztől, számos egyedülálló tulajdonsággal rendelkezik. Természetes mágnesességének köszönhetően molekulái ötös vagy hatos csoportokba szerveződnek, és öt vagy hatoldalú, csillagszerű képződményeket hoznak létre. Régen a strukturált vizet kutakból és forrásokból nyerték, így a víz természetes energiája és adottságai fennmaradtak. Manapság viszont csapvizet használunk, ami több kilométer hosszú csővezetékeken keresztül jut el hozzánk. A nagy nyomású, hosszú és keskeny vezetékek, illetve a 90°-os erőteljes irányváltások természetellenes mozgásra kényszerítik a vizet, miáltal a struktúrája tönkremegy és élettelenné válik. Egy ilyen vízben a baktériumok és vírusok könnyen elszaporodnak, ezért klórt adnak hozzá, ami természetesen elpusztítja őket, viszont ez a mi szervezetünkben is kárt tesz. A tisztított, desztillált víz és az ásványvizek éppúgy nem rendelkeznek a strukturált víz szerkezetével, mint a csapvíz. Ezeket a vizeket “halott víznek” nevezzük. Testünknek hatalmas energiát kell arra fordítania, hogy strukturált, rendezett vizet hozzon létre belőlük. A strukturált víz a következő tulajdonságokkal rendelkezik:
- Azonnal felszívódik a testben anélkül, hogy azt a testünknek át kellene alakítania.
- Kellemes íze van, és energiával tölti fel a testet.
- Sokkal több oxigént szállít, mint a hagyományos víz, így könnyebben távolítja el a mérgeket.
- Molekulái könnyedén áthaladnak a sejthártyán keresztül a sejtmagba, így jó tápanyagellátást biztosítanak.
- A baktériumok megtelepedése a strukturált vízben lehetetlenné válik, valamint a vízzel kölcsönhatásba kerülő helyeken is.
- Véd a betegségek ellen és lassítja az öregedést.
Ha strukturált vízzel öntözzük a növényeket akkor azok:
- Gyorsabban fejlődnek.
- Erőteljesek.
- A színük élénk, és a gyümölcsök nagyok, egészségesek, és hosszabb ideig tárolhatóak.
- Ellenállóbbá válnak a betegségekkel szemben. 
Tehát a strukturált vizet kutakban és forrásokban találjuk. Ennek minőségét az esővíz közelíti meg.
Mesterségesen előtudunk állítani strukturált vizet ami csak molekuláris szerkezetében strukturált, mivel nem tartalmazza a megfelelő ásványokat. Eszt az állapotot javítani lehet, ha a vízben feloldunk egy kevés tiszta ásványi (kő) sót. Az így előállított vizet nem strukturált víznek nevezzük, hanem elektronvíznek, mágneses víznek, ionizált, Grander vagy polarizált víznek. 
- Az elektronvizet, elektromágneses tér segítségével állítják elő.  
- A mágneses vizet, erős mágnesek segítségével javítják fel.
- A ionizált vizet részleges elektrolízissel állítják elő. (Megjegyzem, a mágneses térnek is ionizáló hatása van.)
- A Grander vizet egy készülék segítségével strukturálják át, aminek a neve Grander víz átalakító, és az ára 250 000 Ft.
A polarizált víz, az imént felsorolt vizek gyűjtő elnevezése.


A polarizált víz
A mágnesestér hatása alatt a víz rendezett szerkezetűvé válik, közvetíti a mágneses energiát, és az élő szervezetbe jutva képes átstrukturálni a test folyadékrendszerét. Ha a sejten kívüli és belüli folyadék szerkezete rendezetté válik, akkor a szervezet újból egészségesen tud működni.
A polarizált víz élettani hatásai:
- Elősegíti az emésztést.
- Meggátolja illetve késlelteti az epekő, vesekő lerakódásokat.
- Nyugtató hatású.
- Erősíti az immunrendszert.
- Reumatikus megbetegedéseket részben tünetmentesíti, illetve az ilyen megbetegedéseket megelőzi.
- Ételek készítésénél a főzési idő jelentősen csökken.
- Javítja az anyagcserét.
- Méregtelenítő, regeneráló hatású.
- Rendszeres fogyasztása megakadályozza a fogkő kialakulását.
- Javítja a véredények és a bőr rugalmasságát.
- Segíti a testben lévő savas lerakódások feloldását és eltávolítását (érfalak, epekő, vesekő stb).
- Javít a vérnyomásproblémákon, és az emésztőszervi megbetegedések esetén is.
- Baktériumölő és fertőtlenítő hatással rendelkezik.
- Késleleti az öregedési folyamatot, energiával tölti fel a szervezetet, támogatja az immunrendszert.
- Ha fürdővizünkbe 10 literenként 3 dl polarizált vizet öntünk, ennek hatására az összes víz polarizálttá válik.
- A mosógépben megakadályozza a mosógép vízkövesedését.
- A növények, és az állatok esetében, sokkal ellenállóbbá válnak a betegségekkel szemben, és nő a terméshozamuk.

AKVAPÓNIA  (aquaponia, hydroponia)


Több száz éve, Kínában , és Vietnamban, az elárasztott rizsföldekre be eresztették a halakat, főleg pontyokat. Ezek megették az összes lárvákat és algákat, de ugyan akkor az ürülékükkel feljavították a víz minőségét amitől a rizstermés sokkal nagyobb lett. 
Ebből kiindulva a Tájvániak kidolgoztak egy biotechnológiát ami rendkívül egyszerű és egész évben, nagyon kicsi területen, terem  minden növényi és közben halakat is tenyésztenek. A befektetés minimális, az energia fogyasztás alacsony és a gondozás csekély. Nem kell kapálni, gyomlálni, öntözni, csak a halakat kell megetetni minden reggel, és időnként szüretelni.
A berendezés lehet hobbi szintű, kisgazdasági vagy ipari.
A műszaki megoldások tárháza nagyon változó: lehet nagyon egyszerű, de lehet korszerű is, teljesen automatizálva, távirányítva stb. Nagyon felkapott és divatos dolog lett. Van aki a lakásban tartja dísznek és fűszernövényeket vagy gyümölcsöket termeszt.
Sokan viszont ezzel biztosítják a családjuk számára a palántákat és a friss ennivalót.
A rendszert egyetlen egyszer kell feltölteni vizel.  Ezt követően csak az elpárolgott vizet kell pótolni, ami csekély mennyiség. (Ha esővizet tudsz gyűjteni az tökéletes.) A vezetékes víz esetében, a klór rövid idő után távozik a vízből. A hal-növény szimbiózisban, a növények szűrik és oxigénálják a vizet, a halak pedig megeszik a lárvákat és trágyázzák a vizet, aminek így igen magas lesz a foszfor tartalma.
Létezik 2 rendszer; az egyikben keringtetik a vizet a halas-medence és növény tálcák között, a másik rendszerben a víz tetején lebegnek a növények.
A két rendszert lehet kombinálni, így ugyan azon a felületen háromszor nagyobb termést lehet elérni.(A medence fölé 2-3 de láttam 7 emeletes állványt is. Ebben a japánok a szakértők.)
akvaponia_2.jpg




akvaponia_3.jpg




akvaponia_5.jpg

Sokat töprengtem azon, hogyan lehet hatékonyan és olcsón megoldani az otthoni akvaponiát. Rengeteg videót néztem, és a következőket szűrtem le:
- A ház déli falára kell építeni egy beüvegezett teraszt. Ennél is olcsóbb az a megoldás amikor műanyag csövekből alakítunk ki egy szerkezetet amit bevonunk vastag, átlátszó mezőgazdasági fóliával. Ez úgy nézne ki mint egy fél fólia sátor, ami a ház falához van építve, (rögzítve). Ezen kell, hogy legyen ajtó, és leszerelhető (nyitható) ablak a nyári szélősztétes (hűtés) érdekébe.
- A halas medencét a legolcsóbban OSB lapokból lehet elkészíteni, amit kibélelünk ugyancsak vastag fóliával. Ennek mélysége legyen 50-80 cm. Ennek felületén lebegnek a növények hungarocell lapokon. Ez megakadályozza azt, hogy a halak kiugorjanak a medencéből, ugyanakkor a medence felületét is felhasználjuk a növények szaporítására.
- A medence fölé, egy fa állványra, 2 -3 emeletet alakítunk ki, amire 10 cm mélységű tálcákat szerelünk. A tálcák ugyancsak OSB lapokból, deszkákból és vastag fóliából vannak készítve. Ebbe lehet rakni agyag golyókat, de még olcsóbb a rostált sóder (0,5-1 cm).
- A víz keringtetését egy búvár szivattyúval lehet megoldani, amit be lehet szerezni az akvarista boltból. A többi apróságokat már egyénileg meglehet oldani.

SANTA CRUZ AQUAPONICS - http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=fAiEw2Uflv4


Ha eben a rendszerben polarizált vizet (más néven Grander vizet, vagy ionizált vizet) használunk, akkor úgy a halak mint a növények sokkal gyorsabban fejlődnek, és a víz nem algásodik, nem büdösödik.
Az eddigi tapasztalataim és információim alapján, a rendszerből kilehet iktatni a halakat, és a vizet fellehet javítani (trágyázni) fürj, galamb vagy akár tyúk trágyával. Ezekből viszont nagyon keveset kell használni, különben a növények kiégnek.
http://www.youtube.com/watch?v=c2z-IdnIGLE&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=_b9IzMkgAoQ
http://www.youtube.com/watch?v=-1fEmttxQdE&feature=related

És, hogy ez a módszer mennyire régi, ezt bizonyítja a következő fénykép, ami Banauer-ben készült. Teraszokon történik a termelés, és a vizet tárolják öntözésre. A medencékben halakat nevelnek. A víz csapadékból van pótolva. 
akvaponia_6.jpg


Aquaponia Debrecen
Télen, napközben, tartósan mínusz 5 Celsius fok alatt, fűtés nélkül, az akvapónia halálra van ítélve!!!
Megoldás, a rakéta kályha, ami 90%-al kevesebb fát fogyaszt mint a hagyományos kályhák. 

A HOLOGRAFIKUS  UNIVERZUM


Az elmélet már évtizedek óta ismert, de csak most kezd megmutatkozni, megmagyarázva sok-mindent a személyes élmények, és a tudomány területén. Az angol fizikus David Bohm és egy amerikai neuropszichológus Carl Pribram, egymástól függetlenül alkották meg az elméletet. Pribram a memória tanulmányozása közben talált bizonyítékot az agy holografikus működésére, Bohm pedig a szubatomi részecskék tanulmányozása közben jött rá, hogy ezek szerkezetei a hologramra emlékeztető tulajdonságokkal bírnak.   
Ha ezt a két dolgot összerakjuk, úgy néz ki, hogy az agyunk és az Univerzum holografikusan működnek.
A valóság sokkal inkább hasonlít egy holografikus képhez, mint egy szilárd szerkezethez, ami képlékenyebb, változékonyabb.
A hologramnak van egy tulajdonsága: a filmen tárolt kép, szabad szemmel nem látható, csak lézerfénnyel megvilágítva hívható elő, megjelenítve azt három dimenzióban. Ha a filmet félbevágjuk és mindegyik darabot külön megvilágítunk, mindegyiken a kép megjelenik egészben, ami meglehetősen furcsa tulajdonság. Akár hány darabra vágjuk a filmet, a kép mindegyiken egészben fog megjelenni. Ezzel a tulajdonsággal rendelkezik úgy az agy, mint az Univerzum is. Szó szerint, ahogy írta William Blake, az Univerzumot megtalálod egy szem homokban is. Vagyis az Univerzum minden része tartalmazza az "egész képmását".
A hologramot kétféle megnyilvánulásban lehet vizsgálni: az egyik egy háromdimenziós kép, a másik egy filmen lévő adathalmaz mint egy interferencia mintázata. Ezt könnyebben lehet megérteni azzal a példával amikor a TV-t nézzük: a kép megjelenik egyrészt a képernyőn, másrészt a szobában mint a fények kavalkádja.
Ha az Univerzum holografikus, akkor két drasztikusan különböző szintje van a valóságnak: - az egyik a kézzel fogható valóság amit látunk vagy érzékelünk,
- a másik pedig egy valóság a mélyebb szinten, amiben minden összeolvad egy energiatengerbe, ami holografikus tulajdonságokkal bír, amiben az Univerzum minden részletét tartalmazza az Univerzum minden apró részlete.
Tehát, mi úszunk egy energia tengerben, amiben minden össze van kötve mindennel, és olyanok vagyunk mint a hal aki nem tud semmit a vízről, amiben úszik. Ebben nem vagyunk elszigetelve egymástól és ha megtanuljuk ezt az állapotot használni akkor energetikai szinten kapcsolatban tudunk lépni egymással. Erre bizonyíték a telepátia, hipnózis, álom vagy az ikrek érzési egyidejű kommunikálása. Ez cáfolja a relativitás elméletét, mivel ezeknek az energiáknak a sebessége nagyobb a fény sebességénél, de ez megsérti az idő folyásának elméletét.
Ha két szubatomi részecskét vizsgálunk, például két elektront, az egyik állapotának megváltozása kihat a másikra is bármilyen messze lennének egymástól.
A valóság holografikus mélyebb szintjén, az Univerzum összes részecskéje egyetlen kozmikus egységé áll össze, így nem különülnek el egymástól sem az elektronok sem az emberek. Ennek érdekes következményei vannak, például az, hogyan tudunk valakinek az agyában lévő információhoz hozzáférni. Kéne létezzen egy energia ami oda-vissza működik a két agy között. A holografikus elmélet alapján erre nincs is szükség, hiszen az agynak minden részecskéjében, atomjában megtalálható energia síkon az egész Univerzum. Ha ehhez tudatosan hozzátudunk férni, akkor az érzékszerveinken túli információkhoz tudunk hozzáférni.   
Sokáig a tudósok úgy gondolták, hogy a memória az agy egy bizonyos területén van tárolva. Végeztek egy kísérletet patkányokkal akiket megtanítottak kijutni egy labirintusból. Ez után, sebészeti úton eltávolították agyuknak bizonyos részeit gondolván azt, hogy a patkányok nem fognak kitalálni az útvesztőből, és így megtalálják az agynak azt a területét ahol a memória van tárolva. Minden műtét után azt tapasztalták, hogy nem tudták eltávolítani azt a részt ahol az információk tárolva vannak. Igaz hogy tudtak rontani a patkányok képességein és ezek nehezebben találtak ki a labirintusból, de sosem tudták ezt a képességüket teljesen eltávolítani. 
Az ember esetében, egy agysérülés nem okozza az ABC felének elfelejtését, hanem az egész memória ködösé válik. Az emlékek nem úgy tárolódnak mint a könyvek egy polcon, hanem ott van az egész minden részben.         
A szinapszis által leadót folyamatos elektromágneses impulzusok alkotják az agy-hologramot aminek segítségével gondolkozunk és emlékszünk.
A hologram egy matematikai modellt követ amit Fourier-transzformáció név alatt ismerünk. Ugyan ezt a modellt használja az agyunk a képinformációk feldolgozására, de kiderült az is hogy minden érzékszervünk valamilyen Fourier-transzformációra épül, ami bizonyítéka annak, hogy az agy, ugyan azt a matematikát használja a valóság dekódolására, mint ami a hologramok készítésében játszik szerepet.
A testen kívüli élmény esetében, az alany tovább gondolkozik miközben az agy a testben marad, amit lát is az ágyban vagy a földön feküdni.
A tudomány nagyon közel került a spirituális lényünk rejtelmeihez, a világ valóságainak megértésének folyamatában, és arra a következtetésre jutott, hogy túléljük testünk halálát. Létezik egy még ismeretlen energia ami működtetti az agy hologram hullámait, az agy halála után is, hiszen ezek értelemszerűen megszűnnek amikor testünk meghal.
Az Univerzum hologramját nem elektromágneses hullámok alkotják hanem a kvantumhullám potenciálok ami az anyag és az energia mélyebb és alapvetőbb szintje.
Amikor a fizikában fellép az a helyzet, hogy valamit nem tudunk megmérni, akkor azonnal kijelentjük, hogy e mögött a színt mögött nem létezik semmi. Amikor még a Földről azt gondolták hogy egy korong, azt mondtak, hogy a peremén szörnyek laknak és azon túl nincs semmi.
Ma a tudomány eljutott a kézzelfogható valóság mélységének határaihoz, a technológia szempontjából tovább nem feltárható tényekhez, és ezért kijelenti, hogy ezen túl már nincs semmi csak üresség. Ennek viszont nincs semmi ésszerű alapja, ez nem más mint előítélet.
A mikroszkopikus határon túl, sok ismeretlen energiák létezhetnek, köztük a kvantumpotenciál amit még nem fedeztek fel (nem mértek meg) de van bizonyíték a létezéséről. Ezen a szinten, ebben a kutatási mélységben a megfigyelt kölcsönhatásba kerül a megfigyelővel akivel összemosódik, egyé válnak, és ezért a kutatás lehetetlené válik az anyagi síkon.  
A placebo jelenséget mindenki ismeri. Ez bizonyítja az elme hatását a szervezetünkre ami úgy működik mintha programozva lenne az agyi információk alapján.
Az orvostudomány gyakran használja ezt, (a holografikus valóság egyik megnyilvánulási formáját) mivel jobban reagálunk a fejünkben lévő modellekre, a placebókra, mint a hagyományos gyógyszerekre.
Van egy híres példa egy betegről akinek narancs méretű linfómája volt az egész testén. Az orvosa azt mondta, hogy három hónapja van hátra. A férfi hallott egy új Krebiozen nevű gyógyszerről és kérte orvosát, hogy azt adjon neki. Az orvos azt mondta, hogy sok hasznát nem veheti, mert csak néhány hét múlva kezd hatni. A férfi könyörgött érte, és az orvos szánalomból odaadta. Három hónappal később a daganatok nyomtalanul eltűntek és a férfi hazament. Jó pár hónap elteltével olvasott az újságban egy cikket, ami azt állította hogy a Krebiozen nem egy hatékony szer, és ezután a daganatok újból megjelentek és a férfi visszakerült a kórházba. Az orvos tudta, hogy a férfit nem a gyógyszer gyógyította meg, hanem a hite. Ezért azt hazudta a betegnek, hogy az újság tévedett, Krebiozen egy nagyon is hatékony szer, és van nála egy mégjobb változata. Ezután adott a férfinek egy egyszerű injekciót sós oldattal, és a férfi tumorjai újból eltűntek. Visszatért a normális életéhez, de sajnos megint olvasott egy cikket ami bizonyította hogy a Krebiozen egy teljesen hatástalan gyógyszer. Ekkor az összes tumor megint előjött és a férfi meg is halt. A lényeg az, hogy ez a férfi egy egészen mélyen rejlő gyógyerőhöz fért hozzá. A gyógyulás nem az orvosság eredménye volt hanem az a modell ami a fejében volt, a hit, hogy a gyógyszer meggyógyítja, amiből nem is kapott olyan sokat. A teste az ő meggyőződésére reagált. 
Nagyon sok ilyen történeket ismer a tudomány, de nem foglakozik vele mert nem tudja megmagyarázni hogyan képes a tudat befolyásolni a fizikai rendszereket. A tudatot egy fizikai folyamat eredményének tartják.
Nincs határ a test és az idegrendszer között, az immunrendszer pedig az idegrendszer meghosszabbítássá.      
A holografikus modell alapján a test és az agy között átfedő, végtelen kapcsolat létezik amit ha tovább vetítünk, akkor bátran kijelenthetjük azt, hogy köztünk és az Univerzum között nem létezik egy éles elválasztó határvonal, ami nagyon fontos következtetés a spirituális élmények szempontjából is.  
  
Pszichokinézis = az elme hatalma az anyag felett.


Dienes István előadása 1

Dienes István előadása 2

Dienes István előadása 3

Dienes István előadása 4

Dienes István előadása 5

Dienes István - Dienes Erika: A Transzcendentális Meditáció

Dienes István: Maharishi Védikus Tudománya - a Véda újraszerkesztése

Transzcendentális meditáció 1.



Transzcendentális meditáció 3.

Transzcendentális Meditáció 4.




Dienes István- Mi az a holografikus univerzum? (Új)
http://www.youtube.com/watch?v=pB4taOlbaic

Michael Talbot - Holografikus Univerzum (magyar feliratos)

http://www.youtube.com/watch?v=ZAg1ZruaHWI

A Gyógyító Parlagfű

http://www.youtube.com/watch?v=R7tFywucDZ8

A norvégiai mészárlás - Egy gyilkos elme

http://www.youtube.com/watch?v=slqx4EufE2E

Szaniszló Ferenc & Drábik János: "A norvégiai tömeggyilkosság titka" - Világ

http://www.youtube.com/watch?v=BgrbxNmPRmU



Kundaliní, az életerő szimbóluma




(Maharishi a kundaliníről, a csakrákról és a laja-jógáról)
A csakrák mérföldkövek a kundaliní haladásának útján. Hányan tapasztalták már, hogy meditáció közben néha mozgás történik a gerincük mentén, valami olykor fel-le halad vagy ehhez hasonlót éreznek? Ez a mozgás a Kundaliní. Ezek a mozgások hasonlóak azokhoz az energiaimpulzusokhoz, amelyekről reggel beszéltünk. Ilyen vagy olyan irányba áramlanak, és jelzik, hogy stressz és feszültség oldódik fel.
Észrevehettük olykor, hogy meditáció közben a légzésünk egészen finommá válik, és ilyenkor egyenletesen árad mind a két orrlyukunkon. Egyébként általában csak a bal vagy a jobb oldalon áramlik rendesen a levegő. Ám meditáció közben, amikor nagyon kifinomulttá válik a légzés, akkor a levegő egyszerre áramlik mindkét orrlukon. Amikor mindkét orrlyukon egyszerre áramlik a levegő, akkor beszélhetünk a szusumnáról.
A szusumná egy rendkívül finom üreg a gerincoszlop belsejében. Annyira finom, hogy még a hajszál vastagságánál is vékonyabb. Talán annak csak a századrésze. Ez a finom üreg itt van a gerincoszlopban, és amikor az idegrendszer megszabadul a mélyen gyökeredző stresszektől és feszültségektől, amelyekről reggel beszéltünk, akkor [a táblára rajzol], mint látjátok, itt van a gerincoszlop. A gerincoszlop végén pedig a Kundaliní. A Kundaliní a minden élőlényben jelenlévő életerő szimbóluma. A magasabb tudatállapotok azon alapszanak, hogy a Kundaliní mennyire éber. Úgy tartják, hogy a [gerncoszlopnak] ezen a végén foglal helyet.
Ez a csatorna pedig a szusumná. Ahogyan a test egyre tisztábbá és tisztábbá válik, ez az életcsíra egy kígyóhoz hasonlóan felébred. Ez az életcsíra minden élőlényben jelen van, legyen szó akár a parányi rovarokról, madarakról, egyéb állatokról, emberekről, angyalokról… A gerinc mentén mindig érezhetünk valamiféle energiamozgást. Fizikailag érezhetjük, hogy az energia fel-le áramlik. Ezek az élet csírájának mozgásai, amely aztán felébred.
Az történik ilyenkor, hogy e nagyon finom légcsatorna útja általában el van zárva bizonyos helyeken található benne valamilyen blokk. Ha pedig el van záródva, akkor… A mi meditációs rendszerünkben, amikor a mantra nagyon-nagyon finommá válik, akkor a légzés is nagyon finommá válik. Ekkor pedig a levegő az egész szervezetet átjárja. A rendkívül finom levegő a test összes, nagyon finom részébe eljut, ekkor pedig a levegő ezen a nagyon vékony résen vagy átjárón is keresztüláramlik. Amikor a levegő áthalad ezen és valamilyen blokk van jelen, nyomás keletkezik. E nyomás következtében pedig a test ide-oda billeg. Előfordul, hogy az egész test így csinál. Mindez csupán annak következménye, hogy a levegő áthalad ezen a vékony csatornán és megtalálja a felfelé vezető utat.
Ilyenkor bármilyen mozgás előfordulhat a test valamely tájékán. Az úton felfelé bizonyos csakrák vagy központok vannak, itt, itt és itt. Az egyik csakra kétszirmú rózsa, a másik négyszirmú, hatszirmú, nyolc vagy tizenkét szirmú és így tovább. Amikor pedig a Kundaliní, az élet csírája felfelé halad ezen a vezetéken, és az átjáró tiszta, akkor e csakrák mindegyike felfelé fordul. Felfelé kezdenek nézni. Ha egy csakra felfelé néz, azt jelenti, hogy az átjáró ott tiszta.
És mire mind a hat csakra felnyílik, az egész átjáró tisztává válik. A Kundaliní ekkor ide jön, itt lakozik és ez a Lét tisztább tapasztalatát adja, a tiszta tudat nagyon-nagyon tiszta tapasztalatát. Ezt hívják megvilágosodásnak, amikor a tiszta tudatról való tudatosság tölt be mindent. Van egy gyakorlatrendszer, amelyet laja jógának neveznek. A laja elmerülést jelent. A Kundaliní belemerül az egyes központokba, itt, itt és itt, és aztán a végén az agykéregnél, az ezer szirmú rózsában vagy lótuszban.
És amire a Kundaliní ideér, minden, de minden teljességgel fénnyé válik. Ez egyúttal teljes tudatosságot jelent. A fény nem erre a [fizikai] fényre utal, hanem a tiszta létre. Amikor ez az egész terület tisztán tudatossá válik a Létről, akkor azt nevezzük kozmikus tudatnak. Ekkor a Lét soha nem vész el, bármit csinálunk a nap során vagy bármilyen tétlenek vagyunk az éjszaka folyamán. A Lét ekkor állandóvá válik. Ezt nevezik a megvilágosodás állapotának.
Ahogyan a Kundaliní egyre éberebbé válik, a lélek úgy lép magasabb fajokba. Az emberi fajhoz érve az éberség olyan magas fokára ér, hogy képes teljességgel felemelkedni, és nyitva áll előtte ez az egész út, hogy eljusson arra a területre [az ezerszirmú lótuszhoz], ahol a Lét permanensen megállapodik az elme természetében. Ezzel az idegrendszer egésze megvilágosodottá válik.
Kérdés: És amikor ezt elérjük, tudunk is róla?
Maharishi: Megtapasztaljuk azt, ahogyan a Kundaliní fel-le halad. Néha felmegy, néha pedig le. Amikor az egész csatorna tisztává válik, és az egész idegrendszer teljesen megszabadul a stresszektől és feszültségektől, akkor a Kundaliní már nem fog soha leereszkedni. Eljut oda [az ezerszirmú lótuszhoz], és benne elmerül. Ahogyan a Kundaliní fel-le mozgását is érezzük, ugyanúgy tudatosak vagyunk arról is, amikor permanensen megállapodik az egész idegrendszerben.
(Maharishi Mahesh Yogi előadása, Lake Louise, Kanada, 1968.)



Maharishi a Szusumnáról és a Kundaliníről




(Részlet egy 1968-ban elhangzott előadásból)
[…] Mélyen a gerincoszlopban van egy rendkívül finom vezeték. Vastagsága talán századrésze a hajszálénak, olyannyira végtelenül kifinomult. Úgy mondják, hogy amikor a belélegzett levegő elkezd ebben a rendkívül finom vezetékben áramlani, a test megtisztulttá lesz. Voltaképpen az egész idegrendszer megtisztulását jelzi az, amikor a levegő ebben a legfinomabb vezetékben áramlik.
Hogyan hozza létre ezt a Transzcendentális Meditáció? Amikor a mentális tevékenység minimálisra csökken, a lélegzet is egyre finomabb lesz. Ahogyan a lélegzet finomodik, a szervezetben az oxigén-szállítás is kevesebb lesz. Bár a szervezet kevesebb oxigént szállít, a benne lévő tér nem csökken. A test méretei, magassága, szélessége és egyebek megmaradnak.
A test tere tehát megőrzi szokványos méretét, de egyre kevesebb levegőt szállít. Ez azt jelenti, hogy amennyivel kevesebb levegő van odabent, annak annyival jobban ki kell terjednie, hogy megtöltse a test terét. Amikor ez a kevesebb levegő kitágul, egyúttal természetes módon ritkábbá válik. Így a meditáció folyamata egyre ritkábbá teszi a testen belül a levegőt.
Mire az elme eléri a legfinomabb állapotot, a testben a levegő is a legritkább állapotba kerül. Ahogyan a testben a levegő egyre ritkul, úgy mind jobban átjárja a szervezetet. Mivel sokkal ritkább – ha egyáltalán beszélhetünk sűrűbb és ritkább levegőről, de azt hiszem, ez lehetséges – a ritka levegő elkezd behatolni mindazokra a helyekre, ahová a sűrű levegő nem képes eljutni.
Annak folytán, hogy a TM a levegőt mindinkább ritkává teszi, ez a gerincoszlopon keresztülfutó, nagyon-nagyon finomult és vékony vezeték is elkezdi érezni a fel-le áramló levegőt. Ameddig azonban még jelen van valamilyen ellenállás, valami kis lerakódás itt-ott a gerinc mentén, addig a legfinomabb levegő áramlása sem elég mélyreható.
Fokozatosan azonban a ritka levegő is megtalálja a helyét ebben a vezetékben. Ez segít abban, hogy felszámoljuk a megszilárdult tisztátalanságokat – vagy bárminek is nevezzük ezeket – ebben a vezetékben. A szervezet aztán fokról-fokra hozzászokik a benne áramló ritka levegőhöz, és ez a csatorna is egyre tisztább lesz.
Anélkül, hogy külön figyelmünket szentelnénk bármely területnek, az eredmény ennek a csatornának a kifinomodása lesz. Ezt a járatot Szusumnának nevezik, két oldalán pedig az Idá és a Pingalá fut. Egyik (az Idá) itt (a gerinc bal oldalán), a másik (a Pingalá) itt, ezen az oldalon (a gerinc jobb oldalán). Ezeket a lélegzetünkből is megismerjük, hiszen olykor a bal orrlukon, olykor pedig a jobb orrlukon áramlik jobban a levegő, és ez állandóan változik, hol a jobb orrluk váltja a balt, hol a bal a jobbat.
Mi történik ilyenkor? Figyelhetjük akár a lélegzet áramlását is, mely nagyon jellegzetes. A TM-ről szóló tanításunknak ugyan nincs köze az ilyen gyakorlatokhoz, ám bármikor megfigyelhetjük, hogy olykor a bal orrlukon, olykor a jobb orrlukon áramlik jobban a levegő. A levegő pedig számtalan irányban áramlik. Néha erre, néha arra, néha egyenesen. Egyszer ilyen magasra jön fel, másszor olyan magasra. Ott aztán érezhetjük is.
A levegő különböző módokon áramlik. Amikor jobbról balra vált, akkor egy rövid ideig nem áramlik sem a bal oldalon, sem a jobb oldalon. Ez az, amikor a középső vezetéken áramlik a levegő. Ekkor érezhetjük azt, hogy valami fel-le áramlik bennünk a gerincoszlop mentén.
Meditáció közben az történik, hogy akár jobbról balra, akár balról jobbra áramlott a levegő, egyre finomabbá válik. Végül a középső csatornán kezd áramlani, és csak áramlik és áramlik, nagyon finoman áramlik, majd ez az áramlás abbamarad.
A testben lévő levegő ritkulásának elve a felelős azért, hogy a levegő megtalálja útját e legfinomabb ideg mentén, amely az egész idegrendszer számára egy nagyon-nagyon fontos ideg. Ilyen módon a Szusumná megtisztul. Létezik egy elmélet ezzel a vezetékkel kapcsolatban, amely önmagában is megáll. Ezt ismerik úgy, hogy Kundaliní. Amikor ez a járat kitisztul, akkor a Kundaliní, amely nem más, mint a gerinc tövében szunnyadó egyéni életerő, egyre inkább felébred. Felébredve pedig megindul és a magasba tör ezen a vezetéken keresztül.
Amikor pedig az egyéni életerő feljut ide, akkor létrejön a kozmikus tudat vagy transzcendentális tudatosság, a határtalan tudatosság. Vannak gyakorlatok, amelyek közvetlenül erre irányulnak, ám az ilyen gyakorlatokkal, hogy a légzés által koncentráljunk a kundaliníre és ilyen módon próbáljuk felébreszteni az élet ezen egyéni aspektusát, mi nem foglalkozunk. Az eredményt viszont megtapasztaljuk, ahogyan a szervezet egyre finomabbá és finomabbá válik. […]
——————————–
Maharishi 1976-ban tette elérhetővé a TM-Szidhi programot. A Patandzsali Jóga-szútráira alapuló TM-Szidhi technikák a legerőteljesebb mentális gyakorlatok. Az egyik technika a Jógarepülés, mely szorosan kapcsolódik a Kundalínihez – ugyanakkor nem tartalmaz a Kundalíni tekintetében semmilyen célzott módszert, emellett erőfeszítéssel, koncentrációval sem jár a TM-Szidhi technikák gyakorlása.
1985-ben a – a Maharishi Ájurvéda részeként – elérhetővé tette a Maharishi Jógát, mely ászana-sorozatokból, és a Szusumnához kapcsolódóan pránajámából, légzőgyakorlatokból áll. A Maharishi Jóga esetében is fontos megemlíteni, hogy semmilyen erőlködést, erőfeszítést és/vagy koncentrációt nem tartalmaznak e módszerek sem.

Magasabb tudatállapotok – Maharishi a kozmikus tudatról, I. rész

[...] Ilyenformán a Lét abszolút, teljesen más természetű, változatlan, örökké állandó, változatlan, halhatatlan. A valóságnak ez a területe viszont változó, halandó. Ez változik, az viszont változatlan.
Az elme ezidáig a változás, mezején tartózkodott. Ébrenlét, álom, alvás… Most viszont ismerőssé vált számára a változatlan, állandó Lét. Így az elme elkezd egyre többet megtartani az állandó tényezőből, egyre többet és többet. Úgy tűnik, mintha maga az elme természete itatódna át az élet állandó szintjével – és ez még aközben is megmarad, amikor az élet változó állapota megy tovább.





Ahogyan pedig a Lét állandósága kezdi átitatni az elmét, úgy éli az elme egyre inkább a belső valóságot. Az érzékszervekkel való kapcsolat következtében pedig részt vesz a külső cselekvésben. Mindkettő egyidejűleg megy végbe.
Ez pedig a cselekvés bilincseitől való szabadság: cselekszünk, ám közben mégsem cselekszünk. Most megszagolom a virágot, ám közben mégsem szagolom a virágot. A virág megszagolása a szaglás érzékszervének szintjén zajlik, amely bizonyos mértékben bevonja az elmét. A tudatosság szintjén viszont nem szagolom a virágot.
Az elme belül megőrzi a tudatosságát. Az elmének az érzékszervekkel való összekapcsolódása szüli az érzékelést és a cselekvést egyaránt, mivel az érzékszervek egyszerűen jelen vannak, az elme velük való kapcsolata pedig régi szokás, amely születésünk óta jelen van. Az elme kapcsolata a Léttel ehhez képest újkeletű szokás.
Az elme belső arculata mindinkább megalapozottá válik a Létben, ezáltal egyre stabilabban kezd élni, egyre többet és többet őriz meg a tiszta boldogságtudatból. Ennek köszönhetően mind nagyobb elégedettséget él meg, mind több állandóságot az életben. Ezen felül, mivel az elme kapcsolata az érzékekkel megmarad, az elme cselekedni is képes. Így egyszerre van jelen a cselekvés és a nem-cselekvés. Cselekvés a nem-cselekvésben és nem-cselekvés a cselekvésben.
Ahogyan a Bhagavad Gítá mondja:
Az lát igazán, aki cselekvést lát a nem-cselekvésben és nem-cselekvést a cselekvésben.” (4.18.) Ő az, aki igazán látja az élet igazságát.
कर्मण्यकर्म यः पश्येदकर्मणि च कर्म यः ।
स बुद्धिमान्मनुष्येषु स युक्तः कृत्स्नकर्मकृत् ।।
Aki igazán lát, az a látó, az Igazság látnoka. Az élet igazsága pedig az élet két arcában, a mulandóban és a mulandótlanban fejezi ki önmagát. Ez az élet látomása. Egy olyan gyakorlatias élet látomása, amelyben egyre inkább éljük a belső Valóságot is. A külső Valóság területén pedig egyre hatékonyabbakká válunk. Mindkettő növekszik: a belső megragadása és a külső megragadása is egyre hatékonyabban megy. Ezáltal kezdjük el élni a kétszáz százalékot!”
Maharishi előadása 1967-ből – folytatjuk

Magasabb tudatállapotok – Maharishi a kozmikus tudatról, II. rész

A transzcendentális tudat tapasztalata az ébrenléttel, az álommal és az alvással együtt
A gyakorlás révén az idegrendszer hozzászokik ahhoz, hogy ne veszítse el ezt a tudatosságot, ezt a működési módot. Ezután e tudatállapot fennmarad még az ébrenlét, az álom és az alvás során is. Legyen akár a kimerítő cselekvés az ébrenlét órái alatt vagy az álom káprázata – semmi sem képes a tudat negyedik állapotának valóságát háttérbe szorítani, az folyamatosan megmarad. Ebben a helyzetben mi történik? Az ébrenlét, az álom és az alvás homályos függönye mintha átlátszóvá válna. A függönyök ott vannak, ám többé már nem képesek elrejteni a negyedik tudatállapot valóságát. Ami korábban a mélyben húzódó alap volt, most lassan belopódzik az élet felszínének területére, a tapasztalt felszíni szintjére.”
Maharishi: „A kreatív intelligencia tudománya és a negyedik tudatállapot”, A Kreatív Intelligencia Tudománya, 22:20
Amikor az elme számára ismerőssé válik a transzcendentális tudat, akkor ez a tiszta tudat fennmarad az ébrenlét, az álom és az alvás tudatállapotával együtt. Amíg a tiszta tudat nem itatja át… és amíg az elme csupán a három relatív állapot területén marad, addig nagyon ingatag talajon áll. Nincs benne egyensúly, nincs benne béke.
Annak érdekében, hogy egy stabil tényezőt hozzunk létre az elmében, hogy stabillá tegyük, fontos, hogy hozzászokjon a transzcendentális tudat tapasztalásához, amely számára ismeretlen a változás és amely keresztül-kasul áthatja ezt a három tudatállapotot. Amikor elkezdjük érezni, hogy még az alvás vagy az álom, netán az ébrenlét órái alatt is egyfajta belső éberség van jelen bennünk, és boldosághullámok járnak át minket egész nap, az annak a jele, hogy az elmét kezdi áthatni a tiszta tudat, az abszolút Lét.”
Maharishi, Thirty Years Around the World, 437. oldal
Maharishi Mahesh Yogi
Maharishi Mahesh Yogi
A szemtanúság állapota a cselekvés közepette
Az elme meditáció közben eléri a transzcendentális Lét állapotát, majd a transzcendensből kijőve a relatív élet mezejére átitatódik a Léttel. ATranszcendentális Meditációfolyamatos [azaz rendszeres, naponta kétszer végzett] gyakorlásával elérkezik az a pont, amikor az elmének a Léttel való átitatottsága állandó marad és megszakítás nélkül tart a relatív világban történő összes tapasztalás közepette. Ennek eredményeként az Önvalót a cselekvéstől különállóként tapasztaljuk.”
Mivel ebben az állapotban az elme átalakult tiszta boldogságtudattá, a Létet folyamatosan a cselekvőtől különállóként éljük meg. Ekkor az ember ráébred arra, hogy Önvalója különbözik az elmétől, amely általában a gondolatokkal és a vágyakkal foglalja el magát. Most viszont azt tapasztalja, hogy az elme, amely ezidáig a vágyakkal azonosult, ezentúl az Önvalóval azonosul. Az elme úgy tapasztalja vágyait, mint amelyek rajta kívül találhatók. Korábban viszont úgy tapasztalta önmagát, mint amit teljesen lefoglalnak a vágyak. Az elme felszínén a vágyak természetesen továbbra is megmaradnak, ám az elme mélyén már többé nem léteznek, mivel az elme mélységei átalakultak az Önvaló természetévé. Az összes vágy, amely jelen volt az elmében, most mintegy felfelé dobódik. Felemelkedik a felszínre, az elme mélyén pedig a legfinomabb intellektus egy megingathatatlan, mozdíthatatlan állapotba jut.”
Mihelyst kikerül a cselekvés területéről, az elme önmagát Önvalóként tapasztalja, amely semmilyen mértékben sem kötődik a cselekvéshez, örökké megmarad abszolút állapotában, a boldogságban, minden történés csendes tanújaként, nem cselekszik és nem is eszközöl semmilyen cselekvést.”
[Az ilyen ember] a tiszta tudatban mindörökre megállapodva… egyszerűen csak csendes és ártatlan tanúja annak, ami rajta keresztül történik; eszköz, amelyen keresztül a természet beteljesíti fejlődésének célját. Tettei válaszok kora szükségleteire. Egészen természetes módon cselekszik úgy, hogy annak minden hozadéka jó lesz.”
Az a cselekvés, amelyet a tudatlanságban élő ember önmagáénak vél – vagyis ahhoz a szubjektív személyiséghez tartozónak, amelyet önmagának nevez – nem tartozik igaz Önvalójához, mivel ez lényegi természetét tekintve túl van a cselekvésen. Az Önvaló, igaz természetében csupán mindenek csendes szemtanúja.”
Részletek Maharishinek a Bhagavad Gítához írt kommentárjából
A szemtanúság állapota az alvás folyamán
A mélyalvás azt jelenti, hogy nem vagyunk tudatában semminek. Az ötödik tudatállapotban a mélyalvás ugyanolyan: nem vagyunk tudatában semminek. A belső éberség eleven, ám ez nem jelenti azt, hogy tudatában lennénk a körülöttünk történő dolgoknak. Ha nem vagyunk tudatában a külső dolgoknak, ám belül éberek vagyunk: ez a mélyalvás és a negyedik tudatállapot együttes létezése. Nem az történik tehát, hogy alvás közben tudatába kerülünk a körülöttünk lévő dolgoknak. Az nem az ötödik tudatállapot volna. Az alvás alvást jelent. Tudatosságunk számára a külvilág felől semmi sincs nyitva, míg a belül, a belső tudatosság eleven. Ez az alvás természete az ötödik tudatállapotban.”
Maharishi: „A kreatív intelligencia tudománya és a hét tudatállapot”, A Kreatív Intelligencia Tudománya, 23:19

Teremtés és tudat, I. rész – mi a Véda és a magasabb tudatállapotok?

Hiánypótló írást olvashatunk Szin Csaba tollából a Védákról, a Védikus Irodalomról és a magasabb tudatállapotokról. 
Alaptételként fogadjuk el a következőkben leírtakat. A teremtés egésze, beleértve az összes létrejöhető tapasztalattal az Abszolútumból származik, mely a puszta Létnek egy állapota. Az Abszolútum alaptermészetében egy mozdulat nélküli vibrálás, a tiszta intelligenciának a hullámzása. Így a teremtő, az Isten, nem egy személy, hanem a teremtés egésze mögött lá­tensen meghúzódó tiszta intelligencia, mely a teremtés folyamatában megjeleníti önmagát.
Ez a mozdulat nélküli vibrálás a megnyilvánulni törekvő hajlama által az ok-okozati törvé­nyeknek megfelelően megnyilvánul, létrejön az abszolútból arelatív, szubjektív természetet öltve Elmévé, objektív természetet öltve Világgá alakul. A Világban bármely objektivitásként tapasztalható dolog saját szemszögéből maga is szubjektum, természetében maga is Elme. A szubjektív a belső tapasztaló, a gondolkodó, más néven a szubjektum. Ez képezi az élet szub­jektív oldalát, ami nem más, mint az elmének a finomsága szerinti szintjei: ego, gondolatok, érzelmek. Az objektív aspektust pedig a test, érzékszervek és a környező világ képviselik. Ez az, amit a szubjektum tapasztal. Tehát a világnak létezik egy abszolút és egy relatív oldala, a relatív oldalnak pedig két aspektusa, a szubjektív és az objektív.
A kiváltó ok működésbe lendülése után kialakult, a szubjektív aspektust felvevő Elme első lépesekben még nem alkot formát, de saját vibrációja által létrejön a Gondolat. Ez a Gondolat nem azonos az általunk tudatosan érzékelt gondolattal, hiszen az átlag ember ezen szinteken abszolút nem tudatos még. Ezért megkülönböztetésül az egyiket nagy G-vel a másikat kis g-vel írjuk. Ezt a Gondolatot az átlag embernél nem tudatos gondolat kezdeményként, érzetként, foghatjuk fel. Ezután az Elme alacsonyabb vibráción kezd rezegni, a Gondolat formát vesz fel, kialakul a gondolat formátum, más néven az ötlet. A gondolatot felfoghatjuk a levegőnél ritkább anyagként is. Ezután az Elme még alacsonyabb vibráción kezd rezonálni, s a gondo­latokat beleérezzük az alacsonyabb megnyilvánulási formáiba, a gondolat érzéssé, érzelemmé alakul. Azt mondhatjuk, hogy a gondolat még meg nem nyilvánult érzelem, valamint azt, hogy az érzelem nem más, mint érzéssel kapcsolatos gondolat.
A szubjektív aspektussal egy időben, a megnyilvánulás objektív aspektusában a megnyil­vánulás különböző szintjein kibontja önmagát a fizikai világ, ahol a fizikai világ rezgés­szintjével azonos rezgésszinten működő érzékszerveink szolgáltatják az érzékelés alapján a megnyilvánulás legalacsonyabb rezgésszintjéről való érzéktapasztalatokat. Mind a szubjektív és mind pedig az objektív aspektusa a teremtésnek a megnyilvánulás egyre durvább szintjein jeleníti meg önmagát. A szubjektum, a megfigyelő tapasztalata az objektumról, a világ objektív aspektusáról alakítja ki a tudást. Ez a tudás az alapja a különböző tudatállapotoknak.
A jegyzetben a fent leírtakat, más néven a teremtés folyamatát fogjuk megmagyarázni, vala­mint a megnyilvánulás, a teremtés különböző szintjeinek, dimenzióinak a jellemzőit, tulajdon­ságait fogjuk megvizsgálni. Ezeknek a tudatunkban való tudatosítása után lehetőséget nyerünk a megnyilvánulás finomabb szintjeinek megértésére. Mivel az átlag ember figyelmét csak a fizikai világra fordítja, ezért tudata azonosul ezzel, s egyetlen valóságként csak ezt fogadja el, de a fentiek figyelmes, többszöri átolvasása után érthető hogy mi ezt csak rész igazságként fogadjuk el, hiszen a megnyilvánulás többi szintjének ismerete nélkül teljes igazságot nem kapunk, a világot nem ismerjük teljes terjedelmében.

II. fejezet
A 4 Véda és a Védikus Irodalom 36 kötetgyűjteménye 
A tudatunk szerkezetét, a teremtés szerkezetét, a teremtés folyamatát, az univerzumot össze­fogó és működtető törvényszerűségeket manapság számos könyvben magyarázzák, mely ma­gyarázatok a könyvet író személy érdeklődési körétől, tudásszintjétől, gyakorlati tapasztala­taitól és a megértésének mélységétől függenek.
Az elmúlt 40 évben az ezen ismeretekről szóló teljes tudást, Őszentsége Maharishi Mahes Yogi tárta fel nekünk, aki a Véda tudását Guru Devtől, a mesterétől kapta. Ezt a tudást Maharishi a 40 Véda (4 Véda és a Védikus Irodalom 36 különféle témába sorolható kötetei) alapján tárta fel nekünk, mely tudás Indiában a Védikus Családokban több ezer éven keresztül szájhagyomány útján terjedt.
Maharishi elmagyarázza, hogy a Véda önmagától létező és örökérvényű. A tiszta tudat hullám­zása. A Védikus Irodalomban a tiszta tudat neve Atma. A tiszta tudat, Atma a puszta létnek egy állapota, a puszta létezésnek egy megnyilvánulatlan valósága, mely határtalan és egyedülálló. Ez a minden lehetőségek teljessége, végtelen csend és végtelen dinamizmus, a határtalanság és a pont értékek teljes egésze. Ez egy önmagában teljes és önmagát irányító állapot. A teremtés bármely megnyilvánulása ebből emelkedik ki, és ebbe húzódik vissza. Maharishi feltárta, hogy a Véda a természeti törvények gyűjteménye. Feltárta az önmagában teljes Véda legyőzhetetlen felépítését, valamint a Véda önmagában létező kommentárját. El­ma­gyarázza, hogy a Véda és a Védikus Irodalom felépítése megegyezik minden Természeti törvény struktúrájával, melyek a teljes teremtés összes törvényének és megnyilvánulásának a forrásai. A Véda és a Védikus Irodalom felépítésének tökéletes rendje fejeződik ki az emberi fiziológia és a teljes univerzum felépítésének és működésének tökéletes rendjében. Amikor a Védakról és a Védikus Irodalom különböző aspektusairól beszélünk, akkor a megnyil­vá­nulatlan szintben rejlő megnyilvánulatlan minőségekről, erőkről beszélünk, melyek meg­nyilvánult minőségei fogják jellemezni a megnyilvánult szinteken munkálkodó erőket. A természetet irányító intelligencia, a természeti törvények 40 aspektusának (40 Véda) elemzésekor meg kell jegyezni, hogy minden egyes aspektus (minőség) tartalmazza magában az összes többi minőséget is.
A tudás a Védak magyarázata szerint 
A Négy Véda a Rk Véda, Sama Véda, Yajur Véda és Atharva Véda. A Védak eme négy as­pek­tu­sának elmélkedése közben megértést kaphatunk a különböző tudatállapotok alapjául szolgáló tudás fogalmáról.
A tudás (Samhita) úgy alakul ki, hogy a megismerő (Rishi) a megismerés folyamatában (Devata) ismereteket szerez a megismerendő dolgokról (Chhandas). Egy szójátékkal élve amiről tudatos a tudatunk azt tudjuk. A tudás határozza meg hogy milyen tudatállapotot mondhatunk magunkénak. Tudás hogy jön létre? Még egyszer érdemes átgondolni ezt a kérdést. A tudás úgy alakul ki, hogy a megismerő intelligencia, a szubjektív mivoltunk, a meg­ismerés folyamatában ismereteket szerez a megismerendő dolgokról, a világ objektív aspektusáról. Ha jobban megvizsgáljuk ezt a kijelentést, akkor rájövünk, hogy a megismerés a figyelemmel jár együtt. A magyar nyelv igen jól megmutatja ezt. A megfigyelő megfigyel a megfigyelés folyamatában. Valójában ez azt jelenti, hogy ahol a figyelem, ott a tudás. Amit a figyelmünkkel átfogunk, az alkotja azt az érdeklődési kört, ami a tudást kialakítja. Ez azt is jelenti, hogy először fel kell ébrednie bennünk a tudásszomjnak ahhoz, hogy a figyelmünket egyáltalán ráfordítsuk valamire, ami tudássá alakul. Létezésünk alapjában a tapasztalatszerzés körül forog. A megfigyelő, megfigyelés folyamata, megfigyelt, ugyanazt jelenti mint a tapasztaló, tapasztalás folyamata, tapasztalt. Az egyén, mint szubjektum, a tapasztaló intelli­gencia, a saját magától különállónak érzékelt világban, mint objektumban, mint a megta­pasztalni valóban egyfolytában tapasztalatokat szerez, megismer a tapasztalás folyamatában. Minél szélesebb kört fog át a tapasztalata, a tudása annál nagyobb.
A Rk Véda a tudás teljességét (Samhita) képviseli.
Rk Véda
Holisztikus (teljesség) minősége az intelligenciának
A csendben levő dinamizmusnak, a transzcendens tudatnak az ismerete.
A Rishi (megfigyelő), a Devata (megfigyelés folyamata), és a Chhandas (megfigyelt, megfigyelés tárgya) minőségek együttese (Samhita), a teljesség minősége.
A Rk Védából, mely a teremtés teljesség értékét (Samhita) képviseli, emelkedik ki a teremtés összes aspektusa. Az első stádiumban a Rk Véda felveszi a Rishi (megismerő), Devata (meg­ismerés folyamata), Chhandas (megismerés tárgya) minőségeket. Habár a Rk Véda nem más mint tiszta tudás, ezen értékek mint alapelvek már léteznek benne. Mikor azt mondjuk, hogy a tiszta tudás önmagára tudatos, máris három értéket különítünk el: a tiszta tudat tudatos, meg­figyeli saját magát (Rishi), a tudatosságban önmagára irányultságának folyamata (De­vata), az önmagára való tudatosság (Chhandas). A tiszta tudatban felébred a saját magára való tudatosság. Ugyanúgy ahogy az egy vezet a háromhoz, úgy vezet a három, a három egymásra hatása és ezen kölcsönhatásokból származó egyéb aspektusok által az örökkön táguló lehetőségek végtelen számához.
Annak ellenére, hogy a különböző minőségek kölcsönhatásai aszimmetriát, torzítást okoznak, a tiszta tudat megnyilvánulatlan marad. Mégis ez a kiemel­ke­dés-visszaolvadás, ez a vibráció-mozdulatlanság, ez a dinamizmus-csend a megnyilvánulat­lanon belül egy struktúrát, szerkezeti felépítést eredményez. A szerkezeti felépítés az ered­ménye a szimmetria látszólagos megtörésének. Ezen folyamatokon keresztül válik a megnyil­vá­nulatlan intelligencia, a tiszta tudás, az Egyesített Mező megnyilvánulttá. Ez a kezdő lépése az abszolút tudatból a saját egyéni tudatunk, mint a szubjektív aspektus, és a tudatunkon kívül érzékelt világ, mint objektív aspektus kialakulásának, és a két aspektus közötti vizsgálódás, tapasztalatszerzés elindulásának.
A Rk Védának a Samhita (teljességet jelentő) minősége tehát a teremtés első stádiumában felveszi a Rishi (megfigyelő), Devata (megfigyelés folyamata), Chhandas (megfigyelt) minő­ségeket. Ezen minőségeket fejezi ki a Sama Véda, Yajur Véda, és Atharva Véda. 
Sama Véda a megfigyelő minőségek összessége. Azon minőségek összessége, melyek Rishi értéket képviselnek, melyek a megfigyelő intelligenciával kapcsolatosak. A megnyil­vánulás folyamán ezen értékek fejezik ki azon intelligenciákat, melyek mint megfigyelő, tapasztaló, teremtő nyilvánulnak meg. Ezek a minőségek foglalják össze az élet szubjektív oldalát. 
Yajur Véda azon minőségek összessége melyek Devata értéket képviselnek, melyek a megfigyelés folyamatával kapcsolatosak. A megnyilvánulás folyamán ezen minőségek meg­nyilvánulásai lesznek felelősek a teremtésért, a teremtés fenntartásáért és a teremtés felosz­latásáért. 
Az Atharva Véda azon minőségek összessége melyek Chhandas értéket képviselnek, melyek a megfigyelés tárgyával, a megfigyelttel, megismerttel kapcsolatosak. A megnyilvánult szin­teken ezen minőségek megnyilvánulásai eredményezik a megnyilvánulás sokféleségét. Ezek a minőségek foglalják össze az élet objektív oldalát.
Sama Véda
  
Yajur Véda
  
Atharva Véda
A megfigyelő intelligenciával kapcsolatos minőségek összessége.
A megnyilvánulás folyamán ezen értékek fejezik ki azon intelligenciákat, amelyek mint megfigyelő, tapasztaló, teremtő nyilvánulnak meg.


A megfigyelés folyamatával kapcsolatos minőségek összessége.
A megnyilvánulás folyamán ezen minőségek megnyilvánulásai lesznek felelősek a teremtésért, a teremtés fenntartásáért és a teremtés feloszlatásáért.

A megfigyelés tárgyával, a megfigyelttel, megismerttel kapcsolatos minőségek összessége.
A megnyilvánult szinteken ezen minőségek megnyilvánulásai eredményezik a megnyilvánulás sokféleségét.

 
A megnyilvánulás szintjein fejeződik ki az intelligencia megnyilvánulatlan, vagy éppen meg­nyilvánult mivoltában. A megnyilvánultságtól függően 4 szintet különböztethetünk meg:
  • A tiszta lét állapota, a természet, a teremtés szerkezetét és a teremtés folyamatát irányító erőknek transzcendens, megnyilvánulatlan szintje, a személytelen Önvalónk otthona. Ez a tiszta tudat szintje.
  • Az intuíció szintje, a megnyilvánulás finomabb szintje, az intellektus legfinomabb szintje
  • A gondolkodás szintje, a megnyilvánulás durvább szintje.
  • Az érzékszervi érzékelés szintje, a megnyilvánulás legdurvább szintje.
Vannak irodalmak, melyek a megnyilvánulás szintjeit dimenzióknak hívják. Más és más irodalmakban a megnyilvánulás szintjeinek más és más neveket adnak, de mindegyikben közös, hogy a szintek a megnyilvánulás finomsága szerint vannak csoportosítva. Egy másfajta csoportosítás szerint a következők a megnyilvánulás szintjei a finomtól a durvább szintek felé haladva:
1. Abszolút, amit helyenként Istenként említenek
2. Kauzális sík, ok-okozati sík
3. Mentális sík (5. dimenzió)
4. Asztrális sík (4. dimenzió)
5. Anyagi sík (1-3. dimenzió)
Az Abszolút az a Tiszta Lét állapota, az egyesített mező, a transzcendens, az Isten. A kauzális sík az ok-okozati törvények síkja, ahol a megnyilvánulást kiváltó ok működésbe lendül. A mentális síkon a megnyilvánulás eredményeként kialakul az elme, létrejönnek a gondolatok, s a gondolatformátumok egy mentális világot építenek fel. Az asztrális sík a megnyilvánulásnak a mentálisnál durvább szintje, ez az érzelmek szintje. E típusú csoportosításnak a hiányaként megemlíteném, hogy a mentális és asztrális síkot nem lehet tisztán elválasztani egymástól, hiszen alig van gondolat érzelem nélkül és alig van érzelem gondolat nélkül. Az anyagi sík pedig egyértelmű, az érzékszervekkel érzékelhető anyagi világot jelenti.
A Tiszta Tudatnak a megnyilvánulása folyamán a következő objektív megjelenéseivel talál­koz­hatunk: 
1. egyesített mező
2. anyagi mezők és kényszerítő mezők (a kényszerítő mezők: elektromágnesesség, gyenge és erős vonzás, gravitáció; pl. az alacsony rezgésű elektromágneses mező az elektromos áram, a magas rezgésű elektromágneses mező a fény)
3. elemi részecskék
4. atomok
5. molekulák
6. DNS
7. sejtek
8. szövetek, szervek
9. egyén
10. társadalom
11. bolygók, csillagok
12. naprendszerek
13. galaxisok
14. univerzum
Ha jobban belegondolunk, akkor a megnyilvánulás különböző megjelenéseivel foglalkoznak a jelenleg ismeretes tudományágak is. A bolygókkal, naprendszerekkel, galaxisokkal foglal­kozik a csillagászat. Az egyénnel és társadalommal foglalkoznak a társadalomtudományok alatt értendő ágak. A molekulákkal, DNS-el, sejtekkel, szövetekkel, szervekkel foglalkozik a biológia. Az elemi részecskékkel és az atomokkal foglalkozik a kémia és a különböző erők­kel, valamint a különböző mezőkkel foglalkozik a fizika. Egyelőre a tudomány hivata­losan még nem ismerte el a megnyilvánulások alapjánál lévő közös mezőt, az egyesített mezőt, de hamarosan ez is be fog következni.
Mint ahogy láttuk, a Tiszta Tudat az, ami megnyilvánul a megnyilvánulás különböző szint­je­in, mint elektromosság, mágnesesség, atomok, sejtek, bármilyen anyagi megjelenés, társadalom, stb… Vizsgáljuk meg ezeket a következő táblázat alapján a számok tükrében is.
név
számok
méret
  
megjegyzés
egyesített mező
1 egyesített mező létezik
10-35m
a természeti törvények megnyilvánulatlan otthona
kényszerítő és anyagi mezők
4 kényszerítő mező
24 anyagi mező létezik
10-18-10-31m
az egyesített mező első relatív megnyilvánulásai
elemi részecskék
24 fermi elemi részecske plusz a bosonikus részecskék
10-18-10-31m
rezgő részecskék, a legkisebb vibráló megnyilvánulások
atomok
egy atomban az elemi részecskék száma pár százig mehet
10-10m
elemi részecskék szabályos gyűjteménye
molekulák
egy makromolekulában pár ezer atom lehet
10-9m
atomok szabályos gyűjteménye
DNS
a DNS-ben pár százmillió molekula van
2×10-9m
molekulák szabályos gyűjteménye
sejtek
24 DNS van egy sejtben
10-5m
komplex molekulák szabályos gyűjteménye, a sejt általában tartalmazza az organizmus DNS-ét
szövetek, szervek
több milliárd sejt van a szövetekben, szervekben
10-1m
sejtek szabályos gyűjteménye
egyén
40-50 szövet és szerv van egy emberi testben
100m
szövetek, szervek szabályos gyűjteménye
társadalom
több mint 5 milliárd ember él a földön
104m
a társadalom egyénekből áll
bolygók, csillagok
több száz társadalom van a földön
Nap: 109m
Föld: 107m
a földön társadalmak vannak
naprendszerek
a naprendszerünkben 1 Nap és 9 bolygó van
1012m
csillagok és bolygók bizonyos rendezettség szerinti gyűjteménye
galaxisok
106-1013 csillag van egy galaxisban
1021m
csillagok és naprendszerek bizonyos rendezettség szerinti gyűjteménye
univerzum
1011 galaxis van a megfigyelhető univerzumban
1027m
az univerzum és minden ami benne található, a legkisebb­től a legnagyobbig, az egyesített mezőn belül csírában már megtalálható

Teremtés és tudat, II. rész – mi a Véda és a magasabb tudatállapotok?

Folytatjuk a Teremtés és tudat c. jegyzetet. A 2. részben a szerző többek közt a Védikus Irodalom ágait mutatja be.
A teljes átláthatóság kedvéért összefűzzük egyetlen táblázattá a megnyilvánulás szintjeit, a tapasztalás szintjeit, és a különböző szinteken levő megnyilvánulásokat, másnéven az objektív és a szubjektív aspektusok szintjeit megnyilvánulásuk szerint. A tapasztalás leírása oszlop lentről fölfele bontja ki az értelmét.
5 őselem
Anyagi megjelenés formátumai
A megnyilvá­nulások meg­jelenései
A tapasztalás szintjei
A tapasztalás leírása
éter
üresség, tér: az univerzum átitatottsága
tér-idő kontinuitás, mely összeköti a különböző eseményeket, helyszíneket, tárgyakat
teljes megértés: teljes értelemmé összeállás, koordináció
a tapasztalatok egy folytonossággá állnak össze, a múlt tapasz­talatai összefűződnek egy szálra, az én érzet szintje
levegő
légnemű: érezhető, de nem látható, közvetítő közeg
különböző mezők: gravitáció, elektromágneses mező
érzelmi elme: ítélőképesség, vélemény, nézet alkotás
relatív minőségek társulnak a tapasztalathoz (szeretem – nem szeretem, hideg – meleg), melyeket társadalmilag elfogadott alapelvek alapján alakítunk ki
tűz
hő és fény: romboló és sugárzó, mint ahogy a tűz egy­részről felemészti a dolgokat és más­rész­ről hőt és fényt su­gá­roz a környezetbe
térben és időben terjedő sugárzó energia: pl. fény, hullámok (hang)
intellektus: jelentéssé összeállt tapasztalat, értelmezés
az érzékszervi érzékelés által szolgáltatott információnak az elmében való felismerése utáni tapasztalat jelentéssé áll össze, szimbolikus értelmezés
víz
cseppfolyós: változó és transzformálódó: mint ahogy a víz alakot változtatva különböző formákat vesz fel
mozgó mintázatot felvevő, formát változtató energia
tapasztaló elme tudatossága: fölismerés
az anyagi összetevőkből kialakult forma fölis­me­rése az elmében a már meglévő, elraktározott mintákkal való összehasonlítás alapján
föld
szilárd: egymástól elkülönülő: külön­bö­ző formájú tárgyak kialakulása: mint pl. az agyagból külön­böző edényeket lehet formázni
formával rendelkező tárgyak
test és az érzékszervek
anyag szintje, az összetevők formát alkotnak, az érzékszervi érzékelés kapcsolata az anyaggal

A teremtést létrehozó és fenntartó erők magyarázata a Védikus Irodalomban
Világunk, a mozdulatlan Abszolút Létből származik, mely önmagától létező és örökérvényű. Az Abszolút lét a tiszta tudat, tiszta intelligencia hullámzása. A tiszta tudat a puszta létnek egy állapota, a puszta létezésnek egy megnyilvánulatlan valósága, mely határtalan és egye­dül­álló. Ez a minden lehetőségek teljessége, végtelen csend és végtelen dinamizmus. Ez egy önmagában teljes és önmagát irányító állapot. A megnyilvánulatlan Abszolút Intelli­genciában benne rejlik a kifejeződés hajlama, egy látens erő, ami által az Abszolút Lét, a megnyilvá­nulat­lan Abszolút Intelligencia vibrálni kezd. A Shiksa a Tiszta Tudat kifeje­ződési hajlama, az erő ami által a Tiszta Tudat vibrálni kezd.
A vibrálást követően egy transzformáló erő által szubjektív természetet felöltve mint Elme, objektív természetet felöltve mint világ megnyilvánul. A megnyilvánulás ezen szintjén a Tiszta Tudat az abszolútból a relatívba, másnéven a megnyilvánulatlanból a megnyilvánultba transzformálódik. Ez a transzformáló erő a Kalp. A Védikus irodalom Kalp fejezete leírja miként lehet az egység az alapja a különbözőségeknek, hogyan lehet a Lét az alapja a létezésnek. A megnyilvánulást úgy kell érteni, mint egy tükröződést, és nem pedig mint egy átalakulást. A tükröződés során a Tiszta Tudat megőrzi saját természetét, és az Elme mint tükörkép jelenik meg. Ha átalakulásról lenne szó, akkor amiből az Elme kialakul, elvesztené a természetét, de nem erről van szó. A Tiszta Tudat mindig saját maga marad, a változatlan, legyőzhetetlen, örökérvényű, végtelen minőségében, miközben az Elme mint saját magának a tükröződése megnyilvánul. Az Elme megnyilvánulása után következő lépésként kialakul az elme működését lehetővé tevő működési mechanizmus, valamint az érzékeken keresztüli érzékelés működési mechanizmusa. Ezután az elme és az érzékek valósága anyagivá válik és létrejön az anyag, hogy megalkossa a testet amelyen keresztül az öt érzék kifejeződhet. Ez az érzékek, az idegrendszer és a test kialakulásának folyamata, mely a megnyilvánulatlan Abszolút Lét vibrálása utáni transzformációból emelkedik ki, s az örökkön táguló lehetőségekhez vezet.
Ez a kiemelkedés, kibontakozás minősége, a Vyakaran. A teremtés bármely megnyilvánulása a megnyilvánulatlan Abszolút Létből emelkedik ki és ebbe húzódik vissza. Ezt a kiemelkedést és visszahúzódást, a teremtést és feloszlatást ugyanúgy, mint az univerzumban fennálló bármely kölcsönhatást törvények irányítják melyeket a Természet Törvényeinek nevezhetünk. A tiszta tudat, az összes törvényt magában foglalja. A tiszta tudat a teljes teremtés összes törvényének és megnyilvánulásának a forrása, a quantum-mechanikai szinttől a megnyilvánult szinten levő elemi részecskéken, az atomokon, sejteken, biológiai rendszereken át a földi és kozmikus életig és a teljes univerzumig. A Tiszta Tudatnak látensen magában rejlő megnyil­vá­nulatlan struktúrája, szerkezeti felépítése eredményezi a megnyilvánult szintek szerkezeti felépítését. A megnyilvánult teremtés sokfélesége és változatossága nem más mint a megnyil­vánulatlan abszolút Lét egysége megnyilvánult relatív állapotaiban. Az abszolút és a relatív közösen, együtt alkotja az élet teljes igazságát. Száz százalék abszolút és száz százalék relatív létezés együttvéve képezi a száz százalékos életet a teremtésben.
Az abszolút és a relatív kapcsolata:

Relatív
Szubjektív aspektusában:
az elme
Objektív aspektusában:
Test, érzékszervek, anyagi világ
Karma területe, a cselekvés területe
(tapasztalatszerzésre való terület, tevé­kenységünk területe)
Egyéni intelligencia (szubjektív termé­sze­tében: elme, objektív természe­tében: világ)
Abszolút

A Lét
Lét területe
(a lét területe, tudatunk tiszta, torzításmentes álla­pota, Tiszta Tudat)
Kozmikus intelligencia (alaptermészetében benne rejlik a mindenható kreativitás)
 
Ez az ábra teljes értelmét a további oldalak elolvasása után bontja majd ki.
Bármi ami megnyilvánul, vissza is tér az abszolútba. Ez biztosítja az egyensúlyt a termé­szetben. Ezt az abszolúthoz való visszatérést fejezi ki a Nirukt. Ennek a megnyilvánulásnak, visszahúzódásnak az eredményeként körfolyamat alakul ki a teremtésben. Ez a körfolyamat periódusokra osztható. Ilyen például az Abszolút – Teremtés tágulása – Teremtés vissza­húzódása, vagy Abszolút – Élet periódus – Halál periódus, de ilyen a mélyalvás – ébrenlét – álom körfolyamat is. Ismerjük a híres mondást: Ami fenn, úgy lenn. Ez azt jelenti, hogy a teremtés bármely szintjének szerkezete ugyanaz. A mélyalvás – ébrenlét – álom körfolyamat ismétlődése megtanít bennünket az Abszolút – Élet periódus – Halál periódus ismétlődésének jellegzetességeire, valamint az Abszolút – Teremtés tágulása – Teremtés visszahúzódása kör­folyamatának ismétlődésére. Az előző teremtések jellegzetességei, tapasztalatai jelennek meg a soron következő teremtésben. Ugyanígy az élet során összegyűjtött tapasztalat benyomások is elraktározódnak, melyek hatnak a soron következő életperiódus alatt az Elme kialakult természetére. Az Elme az előző fejlődési periódusaiban elért tapasztalat benyomások révén veszi fel jelenlegi állapotát. Ugyanolyan ez, mint amikor az álmunkban az előző napi esemé­nyek jelennek meg dominánsan. Az ébrenlét folyamán összegyűjtött tapasztalatokról álmodik nagyrészt az ember, mely tapasztalat benyomásokat a mélyalvásba is belevisz, másnap az addig összegyűjtött tapasztalatok, benyomások eredőjeként ismerjük fel újból személyi­ségünket, s folytatjuk a napunkat.
A fent említett körfolyamat a teremtésnél azt jelenti, hogy a teremtés megnyilvánul, kitelje­sedik, majd visszahúzódik abszolút mivoltába. Amennyiben a teljes teremtés-visszahúzódás létfolyamatát világkorszaknak hívjuk, úgy a kiteljesedés periódusát világnappalnak, a vissza­húzó­dást pedig világ éjszakának.
A világkorszak időtartama 8.640.000.000 földi év.
A világnappal időtartama 4.320.000.000 földi év.
A világ éjszaka időtartama 4.320.000.000 földi év.
Egy világnappal 1000 földi korszakra osztható. Egy földi korszak időtartama 4.320.000 év.
Egy földi korszak alatt megfigyelhetjük a tudat anyagba irányultságának, az anyagi világgal azonosulásának a folyamatát, majd ennek ellenkezőjét is, mikor a tudatban az intelligencia minőségei veszik át folyamatosan a dominanciát. Attól függően, hogy a kollektív tudatban az intelligencia, vagy az anyag minőségei dominálnak jobban, négy periódusra osztható fel egy földi korszak. Ezeknek a periódusoknak juga nevet adnak egyes irodalmakban.
Jelenleg a kollektív tudatban az anyagi minőségek dominálnak. Ilyenkor a társadalom nagy része legfőbb értékként a pénzt és az anyagi javakat fogadja el, figyelmét teljesen leveszi a tudati fejlődésről, az intelligenciáról, elfordul a természetet irányító intelligencia természetes irányvonalától, káosz, szenvedés, elégedetlenség jelenik meg az emberekben, s ezek követ­kez­ményeként az anyagi világban természeti katasztrófák sújtanak.
Amikor a kollektív tudatban az intelligencia értékei dominálnak, harmónia, boldogság, elége­dett­ség jelenik meg általános érzésként az emberekben, s mivel a természetet irányító intelli­genciával teljes összhangban élnek, gondolkodnak, cselekednek az emberek, problémák nélküli általános jólét köszönt be. Ezt nevezik földi mennyországnak. 
A megnyilvánulás és az abszolúthoz való visszatérés örökös egyensúlyához egy térben és időben való koordinálást, felmérést, mérlegelést kell biztosítani, melyért a Chhand a felelős.
A tudatosság mindkét aspektusának (abszolút és relatív) az együttes fennállása, a minden­tudást, aJyotish-t eredményezi.
Shiksha
  
Kalp
  
Vyakaran
az intelligenciának a kifejeződési hajlam minősége
transzformáló minőség
kibontakoztatás minőség



Jyotish
  
Chhand
  
Nirukt
az intelligencia mindentudás minősége
koordináló és mérlegelő minőség
az abszolúthoz való visszatérés minősége


Az abszolút Lét, másnéven Tiszta Tudat, valamint az abszolút megnyilvánulásából létrejött relatív egyéni tudat közötti kapcsolat és a magasabb tudatállapotok
 
A Védikus irodalom következő 6 fejezetének összefoglaló neve az Upanga, mely a Nyaya, Vaisheshik, Samkhya, Yoga, Karma Mimamsa, Védant kötetgyűjteményeket foglalja magába. Ezek rávilágítanak a különböző tudatállapotokra, bemutatják az abszolút Tiszta Tudat, valamint a Tiszta Tudat megnyilvánulásából létrejött egyéni tudat jellemzőit, feltárják az egyéni tudat működésének, a karmának a területét, valamint a Lét, az abszolút Tiszta Tudat területét. Feltárják a magasabb tudatállapotok jellemzőit, valamint ezek elérésének módját. Rendszerbe foglalják az ember által az abszolút és relatív területeken létrejöhető összes tapasztalatot.
 
Az abszolút, a tiszta tudat, a Lét vibrálni kezd és megnyilvánul. A tiszta tudatban felébred a saját magára való tudatosság. Ez által első lépésként mint megfigyelő a tudatosságra való ébredés folyamatával megfigyeli saját magát. Ugyanúgy ahogy az egy vezet a háromhoz, tehát az abszolút vezet a megfigyelőhöz, a megfigyelés folyamatához és a megfigyelthez, úgy vezet a három az örökké táguló lehetőségek végtelen számához, kialakul a relatív világ az abszolútból. Megfigyelőként, szubjektív természetet öltve elmévé válik, megfigyeltként objektív természetet öltve pedig anyaggá alakul. Mivel a tiszta tudat nyilvánul meg, mind szubjektív mind pedig objektív mivoltában intelligenciát képvisel. Tehát intelligencia az elme is és az anyag is. A szubjektív mivolta az alapja saját elménknek, objektív mivolta az alapja az elménken kívül érzékelt világnak. Saját elménknek az abszolútból való kialakulásakor elkülönítve érzékeljük a látszólag az elménken kívül levő világot. Az abszolút tudat egyéni tudattá alakul. Ez az elkülönülés az ára az emberi tudatunknak. Az elkülönülés által jön létre a tér és jöhet létre a vizsgálódás, a tudásszerzés. Gondoljuk át ezt egy rövid példán. Vegyük pl. a színeket. A fehér papíron ha fehérrel rajzolunk akkor nem érzékelünk semmit. Ha a fehértől eltérő színnel rajzolunk, például pirossal, akkor azt elkülönülten érzékeljük a fehér háttértől. Ha csak fehér szín lenne, akkor nem lenne sem piros, sem semmilyen szín, sőt még a szín fogalma is értelmét veszítené. Ugyanez a helyzet az abszolúttal és a tudatunkkal. Az abszo­lútban nincs vizsgálódás, mert csak önmaga létezik, a lét. Amikor az abszolútból a tudatunk (a megfigyelő) elkülönül szubjektív mivoltában, tehát különböző lesz az abszolúttól, akkor jön létre a vizsgálódás lehetősége (a megfigyelés folyamata), s az objektív, rajtunk kívül érzékelt világ (a megfigyelt), amit másként érzékelünk magunktól. Ezt érdemes nagyon figyelmesen átgondolnia az olvasónak, mert ez az egyik alapja a különböző tudatállapotok megértésének!
Tehát még egyszer: az abszolútból, ahol nincsen megkülönböztetés, ahol minden egységként létezik, létrejön az egyéni tudat, mely elkülönülten érzékeli a látszólag tőle eltérő dolgokat, figyelme mindig valamire irányul, megkülönböztet, mindig valaminek a viszonylatában érzé­kel, tapasztal. Az egyéni tudat, figyelme egy bizonyos állapotában teljesen a megnyilvánulás legdurvább szintjére, az anyagi világra összpontosul, és tévesen saját magát is ezzel a rész igazsággal azonosítja. Mivel a megnyilvánulásnak ez a szintje csak egy része az egésznek, ezért nem képezheti a végső teljes igazságot. A tudat ekkor nem fogja át a megnyilvánulás összes szintjét, csak az anyagi világra összpontosul, az anyagi minőségek fokozatos áthatják, elszakad az Istenitől, elszakad a Tiszta Tudattól és elfelejti azt. A fejlődés egy bizonyos szakaszában a kifele, az anyagi világra irányuló figyelem már nem tölti el elég boldogsággal az elmét, és a tudás útjára lép. A kifele irányuló figyelem irányt vált és befele irányuló figyelemmé válik. Ekkor az anyagi értékek helyett fokozatosan az intelligencia értékei kez­denek dominálni az elmében, a figyelme már nem csak a megnyilvánulás legdurvább szintjére összpontosul, hanem fokozatosan átfogja a megnyilvánulás finomabb szintjeit is. Hogyan lehetséges ez a váltás? Az elme mindig a nagyobb boldogságot keresi. A megnyilvánulás relatív területein a boldogság értéke is csak relatív lehet. Rövidebb hosszabb ideig az elme ráakad pillanatnyi boldogság tartamra, de az állandó boldogságot nem leli. Az egyik tapasztalatról átugrik a másikra, hátha ott nagyobb boldogságot talál. Egy idő után a relatív világ kínálta lehetőségek kimerülnek, az elme a tudás útjára lép és abszolút Tiszta Tudat felfedezésével megtalálja az abszolút boldogságot. Ekkor, mivel az idegrendszer még nem elég tiszta, az elme nem tudja megőrizni az abszolút boldogságot teljes terjedelmében, és kiesik ebből az állapotból. Viszont az abszolút megtapasztalása olyan élménnyel tölti el az elmét, ami nem hasonlítható semmilyen a relatív világ kínálta boldogsághoz, így újból és újból visszavágyik az elme ehhez a Tiszta Tudat állapothoz. Minél többet időzik ebben az állapotban az elme, annál jobban áthatja, s végül mikor teljesen áthatotta, egy idő után már nem vész el. Ekkor az elme visszatalál eredeti, méltó állapotába. Ez a megvilágosodás.
A Nyaya képviseli az intelligenciának azt a minőségét, mely egyidejűleg tapasztalja és fel­fogja a konkrét anyagi jellemzőket és az absztrakt, az anyagi szintnél finomabb szintű jellemzőket is. A megnyilvánulás szintjeinél láthattuk, hogy a tapasztalat szerzés folyamán miként épülnek fel a tapasztalás szintjei. A tapasztalás ezeken a különböző szinteken történik. Tapasztalási szint lehet például az anyagi szint, ahol az érzékszerveinkkel rögzítjük a tapasztalatokat, lehet az elme szintje, ahol az elme fontolgat, összehasonlítgat, lehet az intellektus szintje, ahol jelentéssé áll össze a tapasztalat, de lehet az Önvalónk szintje is amely a végső megismerő, tapasztaló. A tapasztalás legdurvább szintje az anyagi szint, melyen egy dologról a legdurvább szintű tapasztalatokat gyűjtjük be, mint például egy konkrét anyagról visszavert fény fizikai tulajdonságait. Ugyanazon körülmények között bármely megfigyelt anyag ugyanazon objektív jellemzőket produkálja. A tapasztalást azonban nem csak objektív, hanem szubjektív jellemzők is befolyásolják. Ezek a megfigyelő jellemzői. Ezért lehetséges az, hogy különböző tudatállapotban levő megfigyelők más és más tapasztalattal rendelkeznek ugyanazon objektív dolog megfigyelése folyamán.
 
Egy példán keresztül nézzük meg, hogyan működik a Nyaya. A látás során a megnyilvánulás legdurvább szintjén, az anyagi szinten levő virágról (egy dologról konkrét jellemzőkkel) visszaverődött fény eléri a retinát a szemben, ahol az érzékelő sejtek egy része aktívvá válik, másik része pedig passzív marad. Ezen sejteknél még nem alakul ki semmilyen virágkép, ezek vagy aktiválódnak, vagy passzívak maradnak. A virágnak bizonyos jellemzői a retinában egy bizonyos számú sejtet aktivitásra késztetnek. A sejtektől az információ tömeg számos állo­máson keresztül az agykéreghez jut, ahol a sejtektől származó információ tömeget együttesen a virágként érzékeljük. A virág fogalma itt már egy absztrakt jellemző, túlmutat egy konkrét jellemzőkkel bíró dolgon, hiszen a virág fogalom például érzéseket is kelthet. A tapasz­talatszerzés folyamán egy, a megnyilvánulás legdurvább szintjén levő konkrét jellem­zőkkel rendelkező dolog, a finomabb szinteken levő absztrakt jellemzővé finomult. Így tartja fent a Nyaya az egyensúlyt a konkrét és az absztrakt között, az anyag és az intelligencia minősége között, így fogja át, így tapasztalja tudatunk a megnyilvánulás több szintjét egy­idejűleg.
A tudás: a tapasztaló, a tapasztalás és a tapasztalt, más szavakkal a megfigyelő, a megfigyelés folyamata és a megfigyelt összességeként áll össze. A tudás, a megértés a különböző álla­potaiban, más szóval tudatállapotokban, különböző. Attól függően, hogy elménk jelenlegi tudatosságának állapotában az anyag vagy az intelligencia értékei dominálnak jobban, hét különböző tudatállapotot különböztethetünk meg. Az átlag ember az első három tudatállapotot ismeri, de egyetlen valóságként csak a harmadikat fogadja el, mivel figyelme erre össz­pontosul. Korábban láthattuk, hogy az abszolút és a relatív együtt alkotja a teljes valóságot, ezért az abszolút megismerése nélkül csak rész igazságot kapunk. Ameddig tudatunk nem fogja át a megnyilvánulás össze szintjét, addig nem mondhatjuk hogy ismerjük a végső igazságot. Az abszolúttal először a transzcendentális tudatnál találkozunk, majd később, ahogy az abszolút áthatja tudatunkat, úgy érhetjük el a többi magasabb tudatállapotot.
A hét tudatállapot a következő:
  1. Mély alvás. Ebben az állapotban nincs felfogás, nincs érzékelés.
  2. Álmodás. Ez az állapot hasonló a mély alváshoz, annyi különbséggel, hogy az elménk az eltárolt, ébrenléti állapotban szerzett információkkal van elfoglalva, melyekből egy illu­zórikus valóságot teremt. Ebben az állapotban az ember egy képzelet szülte valóságban találja magát.
  3. Ébrenlét. Az elmének ebben az ébren levő, de nem megvilágosodott állapotában a tár­gyakról való érzékszerzés működik, de a Tiszta Tudatról nem vagyunk tudatosak. A tárgy érzete elnyomja a Tiszta Intelligenciát. Az érzékelésben az érzékelés tárgyait, mint a valóság egy “kiszínezett” változatát, egy “előítéletekkel tévesen felruházott” változatát érzékeljük. Minél több stressz van az idegrendszerben annál távolabbi képet kapunk a valóságtól.
  4.  Transzcendentális tudat. Ebben a tudatállapotban csak az abszolút teljesség vagyunk, a lét Tiszta Tudat állapotában, túl a relatív aspektusokon, túl az érzékelt dolgokon (gondolatok, érzéktapasztalatok, stb…), semmilyen relatív aspektust nem érzékelünk.
  5. Kozmikus tudat. Megértjük, felfogjuk mind az abszolútat, mind pedig a relatív aspek­tusokat. Ebben a tudatállapotban a belsőt (a nem változó, Tiszta Tudat) és a külsőt (a vál­tozót, ami nem a Tiszta Tudat), mint elkülönített értékek ismerjük fel. Ez már a meg­világo­sodás állapota.
  6. Isten tudat. Az elmének a Tiszta Tudatról alkotott tiszta belső képe alapján a külső érzé­kelés egyre élesebb, kifinomultabb, tisztább. Ez olyan, mint amikor valaki stabilizálja a belső erőt, azon belső értékeket, melyek a külső értékek határozott és tiszta, torzítás és félelemmentes megismeréséhez szükségesek. Amikor valaki ezáltal eléri a tisztaságnak és tökéletességnek legmagasabb elérhető szintjét, a külső relatív értékeket a belső abszolút értékek tökéletes, dinamikus megjelenéseként érzékeli.
  7. Egység tudat. A teljes megvilágosodás eme állapotában a Természeti Törvények egyesített mezeje, az Önvaló, a Tiszta Tudat válik az egyetlen tapasztalattá. A teljes egységnek ez a tapasztalása átjárja az egyéni tudatosság minden szintjét, a gondolatot, a beszédet, a cselek­vést. A megkülönböztető, eldöntő minőség fennmarad, tehát az elme felfogja a tudatosság ellentétes értékeit. Fennmarad a relatív értékek vizsgálatának lehetősége, de ahelyett hogy ezeket “kis teljességként” (úgy mint virág, hegy vagy galaxis) fogná fel, mindig a TELJES­SÉGET, az Egyesített Mezőt látja. A belső valóságot immár semmilyen külső tapasztalat nem homályosítja el, s a külső relatív értékek érzékelése örökkön éles marad. Ebben az állapotban az élet minden területén (relatív és abszolút, objektív és szubjektív) teljes élet élhető. A virág látható, de az Önvalót nem homályosítja el, a “kis teljességek” érzékel­hetők, de a végtelenség nem árnyékolódik be. Egy hasonlattal élve ez olyan, mint ahogy az aranyműves látja a formát, de tisztában van, hogy minden forma aranyból van.
 A Védikus Irodalom Vaisheshik fejezete a cselekvés, tapasztalatszerzés összes lehetséges formáját összegzi.
Samkhya összegzi az összes létrejöhető tapasztalat alapjául szolgáló alapértékeket. Ha jobban átvizsgáljuk az emberi fiziológia működését, akkor azt tapasztaljuk, hogy számok kombinációi teszik lehetővé számunkra azt, hogy különböző, a számokon túli tapasztalataink legyenek. Például számokon túlmutató tapasztalat a látás, mely során az aktiválódott (1-es számmal jellemezhető) és a nem aktiválódott (0-val jellemezhető) neuronok kombinációi szolgáltatnak információt a kép kialakításához. Számokon túlmutató tapasztalatok lehetnek még pl. gondolkodni a boldogságról, megvilágosodásról, vagy érezni a boldogságot, szerel­met, szánalmat, vagy hallani és élvezni a zenét, látni a virágot és tulajdonképpen az emberi tapasztalatok igen magas számú skálája. Tapasztalat nem csak a megnyilvánulás legdurvább szintjén, a fizikai világban lehetséges, hanem a megnyilvánulás összes szintjén. A Samkhya 25 alapértéket sorol fel melyek különböző arányú kombinációi megadják a cselekvés és tapasztalatszerzés bármely lehetséges formáját a megnyilvánulás összes szintjén. A Samkhya által felsorolt 25 alapérték:
- Purusha: ami az abszolút tiszta intelligencia, a transzcendens megtapasztalásával kapcsolatos
- Prakriti: ami az egyén nem megnyilvánult természetével kapcsolatos (mint egy még ki nem csírázott, de már megduzzadt mag)
- Mahat: ami az egyéni elmének a kozmikus elmével összhangban való széleskörű, átfogó gondolkodását biztosítja
- Ahamkar: én érzés, egyéniség érzése
- Manas: egyéni elme
- 5 Karmendriyas: a cselekvés szervei által való tapasztalás (nyelv mint a beszéd szerve, ke­zek, lábak, a kiválasztás és a szaporodás szervei)
- 5 Gyanendriyas: az érzékelés 5 módja (látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés)
- 5 Tanmatras: anyagi megjelenés formátumai (légnemű, hő és fény, folyékony, szilárd, tér másnéven üresség)
- 5 Mahabhutas: az 5 őselem (tér, levegő, tűz, víz, föld)
 
 
Yoga által a tapasztalás átfogja a megnyilvánulás összes szintjét. A megismerő megismeri az abszolútot. Az abszolút minősége fokozatosan áthatja a megismerő elméjét. A relatívat kiegészíti az abszolút, a megismerés folyamata révbe ér. Miként megy ez végbe? A megis­me­rés folyamatában a megismerő fokozatosan megismeri a megnyilvánulás finomabb szintjeit. Ez azt jelenti, hogy az anyagi minőségek kiegészülnek az intelligencia minőségeivel. Egy idő után a megismerő egyszer-egyszer, majd egyre sűrűbben megtapasztalja a legfinomabb szintet, a Tiszta Tudat állapotát, majd egyszer már a Tiszta Tudat állapota nem vész el. E folya­mat során a megismerő ráébred, hogy bármely dolog atomokból áll, az atomok elemi részecs­kékből épülnek fel, az elemi részecskék egy bizonyos mező hullámzásai, s ráébred hogy ezek a mezők egy minden alapjául szolgáló egyesített mező megnyilvánulásai. Mikor a megfigyelő megtapasztalja a Tiszta Tudat állapotát ráébred, hogy ugyanez, az objektív világ alapjául szolgáló egyesített mező képviseli a saját szubjektumát jelentő intelligencia végső, torzítás mentes állapotát is, végső soron ráébred, hogy a szubjektivitás végső valósága megegyezik az objektivitás végső valóságával. A Yoga eszerint az intelligenciának az egye­sítő minőségét tárja fel. A Védikus Irodalomban Patanjalinak a Yoga filozófia című könyve tárja fel ezt a területet, melyben többek közt leírja azt is, hogyan lehet a megnyilvánulás összes szintjét megtapasztalni. A megtapasztalás módszereként a meditációt említi. Hogyan tapasztalhatjuk meg, hogy mind az objektív és mint a szubjektív aspektus a Tiszta Tudatból, a Lét állapotából származik? Egy tanító által gondosan kiválasztott gondolatot felvéve a meditáció során ennek finomabb és finomabb állapotait tapasztaljuk meg. Ebben az esetben kezdetben a gondolat az objektum és a gondolkodó elme a szubjektum. A tapasztaló az elme, mely megtapasztalja a gondolatok egyre finomodó állapotait. Végül mind a gondolat, mind pedig a gondolkodó elme eljut a Tiszta Tudat állapotába, a transzcendensbe, ahol a gondol­ko­dó összeolvad a gondolattal, megszűnik az objektum és a szubjektum különbsége, az egyéni elme kozmikussá válik, felveszi a tiszta intelligencia, a lét állapotát.
 
 
Mikor a megismerés folyamata révbe ér az egységben, a megismerőnek, a megismerés folya­matának és a megfigyeltnek a fogalma azonnal kiemelkedik. Ennek eredményeként felbukkan egy dinamikus aktivitás, a Karma, mely a tevékenységek vizsgálatának területe, egy tapasz­ta­lat­szerzésre való terület. Ezen területen folytatott tapasztalatszerző, analizáló, vizsgálódó minőség pedig a Karma Mimamsa. A karmát sokan félreértelmezik. A karma cselekvést jelent. Minden ami cselekvés, az karma. Karma a beszéd, a gondolkodás, és a fizikai cselek­vés is. A cselekvés nem más, mint bizonyos rezgésszámú rezgés, vibráció keltése. Egy alma felemelése is bizonyos vibrációt kelt, mely a levegőben tovaterjed. Amikor vibrációt keltünk, az tovaterjed, majd beleütközik a falba és visszaverődik a cselekvőre. A hatás és az ellenhatás egyenlő. Van amikor közelről verődik vissza, ilyenkor a visszahatás gyorsan megérkezik, van viszont amikor távolról verődik vissza, mint például egy távoli csillagról, ilyenkor pedig az ellen­hatás később érkezik meg. Valakinek a cselekvése által keltett hatás mindig vissza­ve­rődik a cselekvőre, mert ő volt az, aki előidézte ezt. A cselekvés maradványaiként tapasztalat-benyomások keletkeznek. A tapasztalat-benyomások a karma, a cselekvés legfinomabb maradványai. Az elme legfinomabb szintjén, ahol a Lét elmévé válik, tartják fenn létezésüket. Ezen a finom síkon kezdődik el a teremtés, és a karma, másnéven a cselekvés által keltett benyomások hatására a Lét felveszi az elme szerepét. Minél erősebb egy tapasztalat-benyo­más, annál nagyobb kötő ereje van. A relatív szinteken nem tudunk kibújni a karma alól, sem a karma hatása alól, viszont csökkenteni tudjuk a tapasztalat-benyomások kötő erejét. Ekkor a megnyilvánulás legfinomabb szintjén, az ok-okozati tör­vények ugyanúgy fenntartják létezé­süket, mi csak annyit teszünk, hogy az elmében egy olyan helyzetet teremtünk, mely során a cselekvés nem hagy olyan erős benyomást bennünk. A karma filozófiája megtanít bennünket arra, hogy ha a tiszta tudat megfelelőképpen áthatja elménket, akkor a cselekvés által létrejött benyomások nem fogják elnyomni az elme alap természetét. Az elme alaptermészete nem a vándorlás. Ezen sokan még csak nem is gondolkodtak. Az elme alaptermészete a tiszta boldogság tudat. Mikor ezzel átitatódik az elme, a cselekvés a lét szintjéről működik, és a karma elősegíti az élet evolúciós irányát.
 
A Yoga és a Karma Mimamsa együtt a Védant teljesen ellentétes minőségeként találja magát. A Védant a magára hagyott teljesség, amely teljesen éber, maga a lét. Az a teljes minőség mely magasabb rendű, több, mint szimplán a tudatosság részeinek gyűjteménye. A lét természetében megnyilvánulatlan, a karma az, amely miatt megnyilvánul. A lét abszolút, tiszta tudat, míg a karma a tudatos elmén alapul. A lét, a tiszta tudat, a karma következtében nyilvánul meg, veszi fel az elme szerepét. A lét természetében végtelen egység, a karma az, ami az egységen belül kialakítja a különbözőségeket. Így annak ellenére, hogy a lét az eredete a karmának, mégis természetében a karma teljesen ellenkezője a létnek.
 
Nyaya
  
Vaisheshik
  
Samkhya
a tapasztalás során a konkrét és az absztrakt jellemzőket egyidejűleg felfogó minőség
a tapasztalatszerzés lehetséges módjai
részletezi az összes tapasztalat alapjául szolgáló alapértékeket



Védant
  
Karma Mimamsa
  
Yoga
az intelligencia abszolút minősége, a Lét minősége
az intelligencia tapasztaló, vizsgálódó, elemző minősége
az intelligencia egyesítő minősége
 
A valóság két értéket egyszerre tartalmazó szerkezetének a tudása a Védikus Iroda­lomban, azaz a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan együtt képviseli a teljes valóságot.
 
A Védikus Irodalom következő kétszer hat csoportba osztható kötetgyűjteményeinek össze­foglaló neve Upa-Véda. Ezek megmutatják nekünk a világ valódi arcát. Felhívják figyel­münket, hogy az anyagi világ egyetlen valóságának látszata nem a teljes valóság. A valóság két értéket egyszerre tartalmaz szerkezetében: elsődleges-másodlagos. A teljes valóságot a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan együtt képviseli. Amikor a Tiszta Intelligencia, a Tiszta Tudat megnyilvánul anyagi világként, akkor az intelligencia a háttérbe vonul. Az anyagi teremtés lesz az elsődleges, de mögötte mindig is ott áll az intelligencia. A Chandras, a meg­nyil­vánulás sokrétűsége elrejti a Vedát, ezért a Véda mögöttes lesz és nem elsődleges. Az Upa-Véda jelentése mögöttes, másodlagos Véda, ezért kapta ez a csoport ezt a nevet. Ezen aspektusok továbbá rávilágítanak a különbségek egysége fogalom mögött levő tartalomra, és a valóság három az egyben alapszerkezetére, melyet a Samhita, Rishi, Devata, Chhandas aspektusokkal határoztunk meg.
A fent említettek teljes megértése, és ezen elvek elsajátítása tökéletes egészséghez vezet, tökéletesíti az oktatást, a kormányzást, a gazdaságot, felvirágoztatja az élet minden oldalát.
 
Gandharva Véda az intelligenciának a harmonizáló, összehangoló minősége. A részeknek a harmonikus egységhez hangolásának a tudománya, az egyénnek a természettel teljes összhangba hangolásának az ismerete.
 
Dhanur-Véda bemutatja azt, hogy hogyan tartja fent az intelligencia változatlan, önma­gában teljes, tiszta természetét, miközben a megnyilvánult teremtésben támogatja a változást, elősegíti a transzformációt. Ez a minőség biztosítja minden változás tökéletes egyensúlyát, rendjét, folyamatosságát és evolúciós irányát. Egy példával illusztrálva ezt, az emberi fizioló­giában ennek a tulajdonságnak a megnyilvánulásaként megfigyelhetjük, ahogy a test egysége fennmarad, miközben sejtjei folyamatosan elhalnak és helyettük újak keletkeznek.
 
Stapatya Véda a természeti törvényekkel összhangban való alkotás tudománya. Mind az egyéni mind pedig a kozmikus szinteken a Stapatya Véda képviseli annak a tudományát, ahogy tökéletes rendet, a természeti törvényekkel való harmonizáltságot hozunk létre a dolgok szerkezetében. A teljesség tökéletességének létrehozása a részekből a mindentudás által. Tökéletes rendet teremt a részek között, és a részek és az egész között. Ez a rend jellemzi a teremtés összes aspektusát és a megnyilvánulás minden szintjét.
 
Harita Samhita az intelligenciának a gondoskodó, fenntartó minősége. Ez az erő biztosítja a részek fennmaradását a teljesség mindentudása által.
 
Bhel Samhita bemutatja, ahogy az intelligencia a fejlődés folyamán egyensúlyt tart az alkotó és romboló erők között. A Védikus irodalomban a Bhel a természeti törvényeknek a védelmet nyújtó aspektusa. Elkülöníti a változás folyamatában a nem kívánt elemeket, mely által fenntartja az egyensúlyt.
 
Kashyap Samhita azt a minőséget fejezi ki, ahogy az intelligencia fenntartja mindkét oldal (rész és egész, csend és dinamizmus) egyensúlyát, s ahogy biztosítja a részek teljesen egyenértékű kezelését.
 
Gandharva Véda
  
Dhanur Véda
  
Stapatya Véda
az intelligencia harmonizáló, összehangoló minősége
az intelligencia változást támogató minősége közbeni változatlan minősége
alkotás a természeti törvényekkel összhangban



Kashyap Samhita

Bhel Samhita

Harita Samhita
az intelligencia egyenértékűség minősége

az intelligencia elkülönítő minősége
az intelligencia gondoskodó minősége
A Védikus Irodalom Upa-Véda csoportjába tartozó következő 6 kötetgyűjteménye bemutatja, hogyan küszöböli ki az intelligencia az intellektus azon hibáját, ahogy az élet területeit elkülönülten érzékeli az élet teljes, holisztikus mivoltától. Ezen kötetek nevei Charak Samhita, Sushrut Samhita, Vagbhatt Samhita, Madhav Nidan Samhita, Sharngadhar Samhita, Bhava-Prakash Samhita. Ezek többek között tartalmazzák a tökéletes egészség tudását, valamint a tökéletes koordináció tudását.
 

Charak Samhita


Sushrut Samhita

Vagbhatt Samhita
az intelligencia kiegyensúlyozó és együtt fenntartó minősége
az intelligencia elkülönítő minősége
az intelligencia összeköttetést biztosító minősége




Bhava-Prakash Samhita

Sharngadhar Samhita

Madhav Nidan Samhita
az intelligencia megvilágosodás minősége
az intelligencia magasabb egységbe foglaló minősége
az intelligencia helyzetfelmérő minősége
 
Charak Samhita alaptémája az intellektus hibájából adódó határtalan érzékelés és a relatív, korlátozott érzékelés közötti elkülönülés megszüntetése. Megmutatja, hogyan kerülhető el a határtalanság elvesztése. Az ember elméje, mikor a Tiszta Tudat minőségével megfelelőképpen átitatódott, akkor az érzékelés során tudatos lesz egyidejűleg az érzék­sze­rvek által a relatív világról szolgáltatott érzéktapasztalatokról, valamint a tudat torzításmentes abszolút Tiszta Intelligencia minőségéről is. Ekkor az elme már tudatos a határtalanról, a tiszta Önvalóról, és nem csak a korlátozott állandóan változó relatív értékekről. A Charak Samhita továbbá bemutatja a megnyilvánulás összes szintjét figyelembe véve az összes olyan tényezőt, mind az elme és mind a test szempontjából, ami hozzájárulhat az egyén tökéletes boldogságának eléréséhez, és az egyensúlyának fenntartásához. Ennek a tudásnak a neve Ayur-Véda. Mivel a gondolkodást az idegrendszer fizikai állapota jelentősen befolyásolja, ezért bármely olyan tényező, ami az idegrendszer állapotára hat, a meditációt, a gondolkodás folyamatát is befolyásolja. Ezért foglalkozik számos könyv a test és az idegrendszer tökéletes egyensúlyban való tartásával, és az ezt befolyásoló helyes étkezéssel, tevékenységekkel, stb…
 
Sushrut Samhita az intelligencia elkülönítő minősége, ami arra utal, hogy nincsenek össze­vegyítve a különböző aspektusok. A Sushrut Samhita minőség az, ami úgy teszi elkülö­níthetővé a természeti törvények különböző aspektusait, hogy köztük a mindentudás alapján különbséget tud tenni. A Sushrut szó azt jelenti jól hallható, azaz minden hang, minden szótag tisztán elkülöníthető a többitől ugyanúgy, mint az emberi fiziológia részei, vagy a természeti törvények aspektusai, mégis működés közben tökéletes harmóniában vannak. Ez a minőség teszi lehetővé a beazonosítást, a tiszta érzékelést, a megfigyelést.
 
Vagbhatt Samhita az intelligencia összeköttetést biztosító minősége, ez által jön létre a kommunikálás, közlés, összeköttetés a részek között, és a részek és az egész között.
 
Madhav Nidan Samhita az intelligencia helyzetfelmérő minősége, mely lehetővé teszi hogy egy bizonyos részt a többi rész, valamint az egész összefüggésében lássunk.
 
Sharngadhar Samhita az intelligencia magasabb egységbe foglaló minősége, mely minőség a részeknek nagyobb csoportokba, részegységekbe, egységbe foglalását fejezi ki. A Védikus Irodalom Shangadhar Samhita része Shivára is hivatkozik, akinek fején Hold van, mely szimbolikus jelentésében a gyógyító és tápláló növényeket, ásványokat foglalja össze.
 
Bhava-Prakash Samhita az intelligenciának a megvilágosodás minősége.
Folytatjuk…
A teremtés létrejöttéért, fenntartásáért felelős erőknek a tudását a Védikus irodalom 6 külön­böző kötetgyűjteménye tartalmazza, melyek összefoglaló neve a Veganda. Ezen kötet­gyűj­temények pedig a Shiksha, Kalp, Vyakaran, Nirukt, Chhand és a Jyotish.

Teremtés és tudat, III. rész – mi a Véda és a magasabb tudatállapotok?

A Teremtés és tudat c. jegyzet III., befejező része tovább tárgyalja a Védikus Irodalmat, valamint a Transzcendentális Meditáció működését is leírja.
A transzformáció tudása a Védikus Irodalomban, azaz az intelligencia transzformációja az anyagtól a Tiszta Tudatig, valamint a Tiszta Tudattól az anyagig. 
A Védikus Irodalom Bramana néven szereplő 6 kötetgyűjteménye bemutatja a transzfor­má­ciónak a tudását, valamint az intelligencia strukturálódását a megfigyelő intelligencia, a megfigyelés folyamata, és a szerezhető tapasztalatok teljes skálája szempont­jából. Bemutatja hogyan történik a transzformáció a megnyilvánulás különböző szintjei kö­zött, az abszolútból a relatív legdurvább megjelenési szintjéig, és a durva anyagi szintről a Tiszta Tudatig. A Tiszta Tudatból az anyagig történő transzformáció a strukturálás, más néven egy szerkezeti felépítés létrehozása a megnyilvánulás egyre durvább szintjeire való átlépéssel. Az anyagi szintről a Tiszta Tudatig való transzformáció pedig a transzcendentálás, más néven a megnyil­vá­nulás szintjeinek egyre finomabb szintjeire való átlépés. A 6 kötetgyűjtemény az Upa­nishad, Aranyak, Brahmana, Itihas, Puran, Smriti. A 6 kötet­gyűjtemény között az egyiknek szintén Brahmana a neve.
 
Az Upanishad a transzcendentáció tudását tartalmazza. A transzcendentálás folyamán a durva megnyilvánulási szintektől a finom szintekig lehet eljutni, majd a legfinomabb szint átlépésével magába a Tiszta Tudatba. Ez a transzformáció mechanizmusa, a transzformáció tudása, a relatív anyagi teremtéstől a finomabb, majd még finomabb szinteken keresztül az abszolút Tiszta Tudatig. Az érzékszervi érzékeléseink folyamán ez a folyamat megy végbe. A megnyilvánulás legdurvább szintjén működnek az érzékszerveink. Nézzük meg most az érzékelések közül a tapintás folyamatában, hogyan is zajlik ez le. A tapintás folyamán a tárgyat érzékeljük. A testünk felületén, a bőrben levő idegvégződések aktiválódnak a tárgy érintése közben, mely impulzus idegszálakon az agyunkba jut. E folyamat során az idegrendszer felismeri az érintett tárgy alakját, mintázatát, finomabb és finomabb jellemzőit, majd a tárgynak egyre absztraktabb tulajdonságairól leszünk tudatosak, s agyunk azonosítja a tárgy létét, mint például pohár, vagy toll, stb… Ezután a tárgyhoz érzelmi vagy intellektuális jelentést párosítunk, ami a tapasztalás legfinomabb szintjén már számunkra személyes jelen­tést nyer. Végül teljesen elengedjük a tárgyról való gondolatot. Ha elég tiszta az ideg­rend­szerünk, az a gondolat miszerint a tárgy egy tőlünk különálló valóságot képvisel transz­cen­dálódik és visszaérkezünk a Tiszta Tudat állapotába. Erről az átlag ember már nem tudatos, viszont a kozmikus tudat állapotában ez tudatosan megtapasztalható. A meg­vilá­gosodás állapotában a tárgyakat egységként érzékeljük és nem mint tőlünk különálló való­sá­got. Hason­ló­képpen működik a folyamat az összes érzékszervünkkel szerezhető tapasztalattal kapcsolatban.
Brahmana a transzformáció tudását tartalmazza a Tiszta Tudatból az Anyagig. Ebben az esetben az Upanishadnál leírtaknak pont a fordítottja történik, a Brahmana Tiszta Intelli­genciát az anyagi teremtésbe transzformálja. Nézzük meg egy példán keresztül, hogyan alakul ki a Tiszta Tudatból az anyagi teremtés. Az abszolút Tiszta Tudat megnyilvánul, a karmikus hatások egy nagyon finom vágykezdeményként betörnek a tudatosságunk szintjére. Ez vággyá alakul, melyről a megnyilvánulás még egy viszonylag finom szintjén elkezdünk gondolkodni, majd beszélünk róla, később ezek alapján elkezdünk cselekedni és megépítjük a házunkat. A megnyilvánulás durva szintjén, az anyagi szinten megnyilvánul, azaz létrejön a ház anyagi mivoltában.
A durva megnyilvánulási szintektől a finom szintekig, valamint a finom szintektől a durva szintekig való transzformáció, azaz az absztraktból a konkrétba, valamint a konkrétból az absztraktba mozgás, nem egymástól elkülönülten történik, hanem egymással teljes össz­hangban, fenntartva a teremtésben a teljes egyensúlyt. Egymással folyamatos kölcsönhatásban állnak. A felfogás, megértés, tapasztalás, azaz a durva szintről a finom felé való transz­formáció teljes egyensúlyban történik a teremtéssel, azaz a finom szintről a durva szint felé való transzformációval. A két különböző irányú transzformáció közötti koordináló erő az Aranyak, mely maga is transzformál azáltal, hogy megmozdítja, előlépteti mind a durva szinteket a finom felé, mind pedig a finomakat a durva felé, elősegítve mindkét folyamatot.
A megnyilvánult teremtő minőség egyre csak tágul, terjeszkedik, de addig nem elégedett ezzel a terjeszkedéssel, míg a transzcendens minőség át nem hatja a cselekvés területét. A transzcendens minőség a végtelen csend tulajdonságával aktívvá válik ennél a pontnál, és ekkor a megnyilvánult teremtő minőség kreativitása eléri teljes potenciálját. Az abszolút és a relatív, a kint és a bent összeolvad. A cselekvés területét áthatja a végtelen potenciállal rendelkező, mindentudást felölelő korlátlan, transzcendens intelligencia, létrejön a tökéletes természeti törvényekkel maximálisan támogatott adminisztráció. Ezt a tudást tartalmazza a Védikus Irodalom Itihas nevű kötetgyűj­te­ménye, melynek két ismert könyve a Ramayana és a Mahabharata. Ezek a könyvek bemutatják a természeti törvényekkel teljes összhangban levő legmagasabb szintű adminisztráció, kormányzás tudományát, valamint élő példákon keresztül a szerezhető tapasztalatok teljes skáláját (a teljesség­nek a kivirágzását), valamint a természeti törvényeknek a gondolkodásban és a cselekvésben való kifejeződését. Aki Védikus Irodalmat olvas, az sokat találkozhat a Ram szóval. Ram névvel dicsőítik azt az uralkodót, aki a természeti törvényekkel teljes összhangban levő kormányzást valósít meg. A megvilágosodás állapotában a Tiszta Tudat értéke teljesen áthatja a gondolkodás, beszéd, cselekvés területét, az elme teljes minőségében átitatódik ezzel az értékkel. Ebben az állapotban az elme természeténél fogva a természeti törvényekkel teljes összhangban gondol­ko­dik, beszél és cselekszik. Az Itihas bemutatja az intelligencia strukturálódását az egyéni szintektől a kozmikus szintekig, az összes megfigyelhető érték (Chandras) szempontjából.
A Véda magától létező és örökérvényű, mely a tudatos ellentétes irányú kiegyensúlyozással minden irányú. A Puran a tapasztalás összes lehetséges módjának (Devata) a szempontjából mutatja be az intelligencia strukturálódását az egyéni szintektől a kozmikus szintekig a természeti törvények ősi és örökérvényű minőségével összefüggésben. Ez a minőség saját fiziológiánkban a megfigyelés, feldolgozás és helyesbítő reakció adásában jelenik meg, biztosítja, hogy a kívánt tevékenység, az egyéni szükségletek, és környezeti kívánalmak szerint menjen végbe.
Ahhoz, hogy minden transzformáció és kibontakozás tökéletes rend szerint menjen végbe, biztosítani kell, hogy a Természeti Törvények struktúráját és funkcióit tartalmazó tudás, a memória, a teremtés minden szintjén jelen legyen. A Természeti Törvényekkel való élő kapcsolat az alapja a teremtés tökéletes végbemenetelének, valamint ez az alapja a spontán helyes cselekvésnek. A Smriti, az intelligencia memória minősége, mely figyelembe veszi az összes ter­mé­szeti törvényt, és közben egy tökéletes automatizmust biztosít. A Smriti a memória minő­ség­gel összefüggésben bemutatja az intelligencia strukturálódását az individuális, egyéni szintektől a kozmikusig, az összes lehetséges tapasztaló intelligencia (Rishi) szempontjából.
Upanishad
  
Aranyak
  
Brahmana
az intelligencia transzcendentáló minősége
a transzformációk közti koordináló minőség
az intelligencia strukturáló minősége



Smriti
  
Puran
  
Itihas
az intelligencia memória minősége
az intelligencia ősi és örökérvényű minősége
az intelligencia “teljesség kivirágzása” minősége
 
A Védikus Irodalom következő 6 aspektusa bemutatja, ahogy a Tiszta Intelligencia kiemelkedik a mindenütt jelenlevő, önmagát meghatározó, holisztikus TELJESSÉG értékével, az egység és a különbözőségek, az egész és a részek egybeolvadásaként.
  
A Védikus Irodalom következő 6 aspektusának összefoglaló neve Pratishakhya. Ez az intelli­genciának az a minősége, mely az összes részt összefogva egy teljességet alkot, mely így több lesz, mint pusztán a részek összessége. Az intelligenciának azt a minőségét fejezi ki, mely a különbözőségek mögött meghúzódó egység.
 
Az élet a különböző tudatállapotokban különböző. A teljesen nulla szintű tudatosságtól, a nulla intelligenciától, a mélyalvástól, a végtelen, határtalan szintű, teljesen éber intelli­genciáig, az egység tudatig terjedhet a tudatosság. Mindenképpen szükséges, hogy megértsük az élet különböző szintjeit. Ezek megismerése után megértjük mi is az, ami áthatja ezen szinteket, mi az ami teremt. Ahogy már megmagyaráztuk, az életnek, a teremtésnek, van egy abszolút oldala, és van egy relatív oldala különböző szintű megnyilvánulásokkal. Az abszolút lét az, ami a relatív oldal különböző szintű megnyilvánulásaiban kibontja magát. A relatív oldalt az érzékszerveinkkel érzékeljük. A meditációnkban, amikor transzcendáljuk a gondolat legfinomabb szintjét is, akkor pedig megtapasztaljuk az abszolút oldalt. A tapasztalatnak ez a két lehetséges aspektusa. Rendszeres meditációval eltöltött bizonyos idő után az abszolút oldalt mind az ébrenlét, mind az álmodás, mind pedig a mélyalvás során is kezdjük megta­pasztalni. Az abszolút kezdi áthatni a relatív élet minden szintjét. Az az abszolút, melyet medi­tációinkban saját tapasztalatunknak tudhatunk be. Ennek az abszolút létnek a megtapasz­talása, újbóli megtapasztalása, majd egyre mélyebb és mélyebb megtapasztalása egyre jobban áthatja elménket, majd az elménk saját természetévé válik. Ekkor elménk felemelkedik a kozmikus tudatba. Ekkor 200%-os életet kezdünk élni, megéljük az élet relatív és az élet abszolút oldalát is. A 200%-os élet a belső csend és a külső aktivitás teljességét jelenti. Ezután az aktivitásban a belső csend egyre csak nő és nő, az életképünk megváltozik, a különböző­ségek közepette egyre jobban felismerjük az egységet. Mikor az egység egyre jobban és jobban dominálni kezd a különbözőségek közepette, akkor valami kifejlődik, ami hatására szüntelenül fennmarad a mindent átható egység a különbözőségek mellett. Ez egy olyan állapot, ahol az egység elválaszthatatlan a különbözőségektől. A különbözőségek egysége válik élő valóságunkká. Ezt hívjuk Isten Tudatnak. A Kozmikus Tudat az a talaj amin az Isten Tudat kifejlődhet. Amikor az egység dominál a különbözőségek közepette, akkor Istent az érzékszervi szinten tudjuk realizálni. Azt az Istent, aki az élet mind abszolút és mind pedig relatív oldalának legfelsőbb parancsnoka. Egy kicsit más mint az abszolút, és egy kicsit más mint a relatív, hiszen ő az aki mindkettő mögött áll. Valahol a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan között áll, mindkettőt felügyelve. Erre az Istenre akkor tudunk ráébredni, amikor az abszolút lét teljesen áthatotta a tudatunkat, és amikor az élet relatív oldalán elnyertük a legfinomabb észlelés, érzékelés képességét. Mikor ezt a kettőt elnyertük, akkor tudunk ráeszmélni Istenre, ekkor értjük meg Istent.
 
A 6 Pratishakhya:
  
Rk Véda Pratishakhya
Sama Véda Pratishakhya (Pushpa Sutram)
Shukl-Yajur-Véda Pratishakya
Krishn-Yajur Véda Pratishakhya (Taittiriya)
Atharva Véda Pratishakya
Atharva Véda Pratishakya (Chaturadhyayi)
A gyakorlat 
A folyamat, mely a figyelmet a transzcendentális Lét szintjére vezeti, a Transzcendentális Meditáció rendszereként ismeretes. A Védikus Irodalom részét képező Bhagavad-Gítá című könyv elég világosan rámutat erre. A Védikus Irodalom egy másik része a Yoga. Ennek a tudását Patanjali az elme hullámzásainak lecsillapításáról, a meditációról, az ő szavai szerint a jógáról írt könyve fejti ki. Könyvében szintén megerősíti a Transzcendentális Meditáció fon­tosságát, melyet a magasabb tudatállapotok elérésének eszközeként ír le. Könyvének beveze­tésében a következőket írja az elmének az állapotairól és a meditációról:
A jóga a mi jelenlegi értelmezésűnkben koncentrációt, figyelmet jelent. A figyelem az elmének egy jellemzője melyet 5 csoportra oszthatunk. A kővetkezőkben tárgyalt csoportok a figyelem koncentráltsága alapján lettek kialakítva: Ksipta, Mudha, Viksipta, Ekagra és Niruddha.
A Ksipta, az állandóan nyugtalan, melynek nincs meg a türelme, intelligenciája, ami a fino­mabb szintekről való elmélkedésben szükséges, nem tud felfogni egy nehezen meg­fogható, finom elvet. A nyugtalan elmében irigység, rosszhiszeműség van jelen. Ez az elme is képes időről-időre koncentrálni, de ez nem azonos a jogi koncentrációval.
A második a Mudha, elfogult, bódult, kábult elmét jelent, melynek tudatát rögeszmék, elfogultság jellemzi, szintén nem fog finomabb elveken elmélkedni. Az ilyen embert a családdal, vagyonnal való gondolatok kötik le.
A harmadik a Viksipta, néha nyugodt, néha zaklatott elme, mely különbözik az első, a nyug­talan elmétől. A legtöbb spiritualitással foglalkozó emberre ez jellemző. Az ilyen elme néha nyugodt, máskor pedig zaklatott. Amikor ideiglenesen nyugodt, mikor finomabb szintű információkhoz jut képes arra, hogy megértse a finomabb szintek valódi természetét, és el tud elmélkedni rajtuk egy ideig. Az intelligenciájukban levő különbségek miatt rengeteg alcso­portját alakíthatjuk ki ennek az elmecsoportnak. Ilyen elmével is lehet koncentrálni, de ez nem lesz tartós, mivel az ilyen elme alapállapota csak néha nyugodt. A nyugtalan és a zaklatott elmének a figyelme a nyugtalanságra irányul.
A negyedik, az Ekagra, az egy pontra irányított figyelem, melyben az elme csak egyetlen gondolattal foglalkozik. Ilyenkor egy gondolat eltűnése után, folyamatában ugyanolyan gondolatok merülnek fel. Ha az elme megszokja, hogy ugyanazzal az egyetlen gondolattal van elfoglalva, még az álmodás állapotában is, akkor tudjuk igazán csak egy pontra irányított­nak hívni. Az elmének ebben az állapotában eljutunk a Samprajnata-Samádhi-hoz. A Samádhi vagy koncentráció az igazi jogi Samádhi, mely a megváltáshoz vezet.
Az ötödik állapotban (Niruddha) a gondolkodási folyamat, tetszés szerint meg van fékezve. Ez az elme végső állapota, melyben az elme teljesen nyugodt, mentes minden gondolattól. Az ilyen koncentrációt Asamprajnata-nak hívjuk. Gyakorlás által minden gondolat kizárható az elméből.
A joga az elme hullámzásának a teljes lecsillapítása, a joga a legfelsőbb mentális hatalom. A Mahabharatában a következőket találjuk: “Nincs a Samkhya-hoz fogható tudás, és nincs a jogához fogható hatalom”. Hogy hogyan lehet az elme hullámzásának teljes lecsillapítása, a mentális erő forrása? A hullámzások lecsillapítása az elmének egy bizonyos dologra való rögzítését, koncentrációját jelenti, mely gyakorlása által elsajátítjuk azt a képességet, hogy az előbb említett dologról való elmélkedés alatt, az elmét nyugodt, zavartalan állapotában hagyjuk. Ahogy nő az elmének a nyugalma, úgy növekszik a mentális erő is. E nyugalmi állapotnak a csúcsa a Samadhi, ebben a nyugalmi állapotban a személyes Én tudat eltűnik. Habár a vallásos és filozófiai könyvek alapos tanulmányozása hozzásegíthet a gyötrelmeink, szenvedéseink okainak megértéséhez, és megmutathatja a tőlük való szabadulás különböző módjait, de nem segít a hiányzó mentális erő elérésében. Az Upanisadok azt tanítják, hogy aki ismeri a Brahman mennyei boldogság érzetét, az nem fél semmitől. Ez által a halál körüli tévesen értelmezett komor mizériát elvetve megszabadulhatunk a gyengeségünket tápláló félelemérzettől. Aki a koncentrációs technika által megvalósítja az érzékszervei feletti uralmat, és minden tekintetben elsajátítja az erkölcsösséget, az megszabadulhat a gyötrel­mektől is. Aki sikeresen tudja kezelni a koncentrációt, már az életében teljes szabadságot élvezhet. A teljes szabadság elérése, csak koncentrációs folyamat által érhető el. A szabadság az egyik legfőbb értéke a koncentrációs folyamatnak. Az Uatha Upanisadban le van szögezve: “Sem azok, akik nem tudnak megszabadulni az erkölcstelenségtől, sem azok, akiknek elméjük nyugtalan, nem tudják elérni ezt sima tanulással.” A Sastrákban benne van, hogy a koncent­ráció által elérhető tudás az önvalóról, a másik legfőbb érték. A folyamat eredménye a Boldogság, az önvaló megismerése, és az elért nyugalom állapota békét teremt a szenvedés megszűnése által, mely béke a boldogulás legfelső formája. Ezen a világon bárki, aki magasabb tudatállapotot kíván elérni, így vagy úgy, de ezt az utat követi.”
 
Mi is történik a meditáció folyamán? A teremtés leírásánál azt láthattuk, hogy az elme egyre durvább ás durvább szinteket tapasztal, a meditációban viszont egyre finomabb és fino­mabbakat. Ami egyre finomabb lesz, az nem más mint az elme vibrációja. A vibráló tudat egyre csendesebb lesz, majd mégcsendesebb, és végül teljesen nyugodt, vibráció mentes. Ez a Tiszta Tudat állapota, ami nem más mint a világon minden teremtett dolognak a forrása. Ez tiszta intelligencia, a lét állapota. Tehát ami a meditációban történik az nem más, mint ahogy a teremtés vibráló állapotának kevésbé, majd teljesen vibráció mentes állapotába jut el az elménk, majd a vibrációmentes állapotot elérve egybeolvadunk a teremtés alapját szolgáló intelligenciával. Ez a Tiszta Tudat a teremtés alapja, ezért ez univerzális, kozmikus. Ebből kijőve az elme individuális, egyéni lesz. Az egyéni elmének az első állapota az univerzálisból kijőve a boldogság tudat. A legfinomabb szinten levő egyéni elme természete és a kozmikus elme természete nagyon közel áll egymáshoz. A kozmikus, univerzális elme Tiszta Tudat állapota transzcendentális természetű tiszta boldogság, a relatív világnak első, legfinomabb egyéni elme állapota pedig egy boldogságteljesség. A különbség csak annyi a kettő között, mint a szaharin és a cukor között. A meditáció egy haladó szintjén a személyiség kiterjedését lehet érezni, mintha egyre nagyobbak és nagyobbak lennénk, s a végén végtelenek. Ez a kiterjedés tapasztalata nem más, mint az individuális elmének a kozmikus elme állapotának a felvétele. Így veszi fel az egyéni elme a végtelen, határtalan tudatosságot, így válik uni­verzálissá, kozmikussá. Mikor sikerült ezt a kozmikus állapotot felvennie az elmének, egy idő után kellőképpen átitatódik ezzel a minőséggel.
 
Elménk ekkortájt már sem a mélyalvás, sem az álmodás és sem az ébrenlét folyamán nem veszíti el a Tiszta Tudat állapotát. Ez a kozmikus elme állapota. Mivel a meditáció során belemerülünk a tiszta boldogság állapotába, egy idő után ezzel a boldogság állapottal is átitatódik elménk, már nem csak a meditációnk során, hanem napközben is érezni kezdünk boldogság hullámokat. Mi az elmondottakra a bizonyíték? Bármely ország meditálói ugyanarról a boldogság érzésről számolnak be. Miért? Azért mert ugyanaz a spirituális egység terjeszkedik, bontja ki magát mindenhol a teremtés folyamatában, az a tiszta boldogság amely egy és ugyanaz mindenki számára mindenhol. A másik dolog ami mindenki számára egy és ugyanaz, az nem más mint az abszolút Lét állapota, a legfinomabb, transzcendentális aspektusa életünknek. Mindaddig, míg elménk csak az átlagembereknél tapasztalt három relatív szintű alap tudatállapotot tapasztalja meg, a mélyalvást, az álomállapotot és az ébrenlét állapotát, addig létezésünk nagyon ingoványos ta­lajon áll. Ahhoz, hogy elménk stabil legyen, elengedhetetlen hogy megbarátkozzunk a transz­cendentális tudat állapotával, mely állandó, melyben semmilyen változás nem tapasztalható. Honnan tudhatjuk, hogy elménk kezd ezzel megbarátkozni? Egyre inkább belső éberséget kezdünk érezni akár ébrenlét során, de akár álomállapotban, vagy mélyalvás során is, valamint a napi tevékenységünk során boldogság hullámok járnak át. Ezek a tapasztalatok mind azt mutatják, hogy elménket kezdi áthatni a Tiszta Tudat, az abszolút Lét.
 
Mi a haszna az e jegyzetben leírtaknak? Nézzük meg egy példán keresztül. Tudjuk a megnyil­vánulás szintjeit megvizsgálva, hogy a jég vízből van, a víz atomokból áll, az atomok finomabb szinteken kényszerítő erők, s mindezek a tiszta intelligencia megnyilvánulásai. Amíg az ember csak a jeget ismeri, csak ezen a szinten tud alkotni, tud mondjuk jégszobrot készíteni. Amikor már a jég és víz közötti kapcsolatra is rájött, felfedezte a halmazállapotokat és ezek jellemzőit, meg tudta alkotni a légkondicionálót, ami a folyékony és gáz halmaz­álla­potok átalakulása folyamán levő hőelvonást, hőleadást aknázza ki. Amikor rájön a finomabb szinten levő atom jellegzetességeire, meg tud alkotni már egy atomerőművet is. Ha megismer­jük a Tiszta Tudat jellegzetességeit, minden teremtés alapjánál levő intelligencia jellegzetes­ségeit, akkor erről a szintről tudunk funkcionálni, alkotni, ennek a határtalan teljességnek a minőségét, tulajdonságait használhatjuk fel a mindennapi tevékenységünk során. Akinek elméje átitatódott a Tiszta Tudat minőségével, aki tisztában van a teremtés folyamatával, a teremtést irányító erők jellegzetességeivel, működésével, az abszolút jellem­zőivel, a természetet irányító intelligencia törvényeivel, az a relatív szinteken gondok nélkül elboldogul a természet teljes támogatásával. Ez az ember a relatív világ bármely helyzetét teljesen termé­szetesen, könnyedén veszi, bármire fordítja a figyelmét, azt a teremtéssel teljes összhangban tudja kezelni. Mivel ebben a relatív világban, a tér-idő rendszerben, a relatív egyéni tudatunk­kal mindent átfogni, átlátni egyidejűleg képtelenek vagyunk, nem tudjuk átlátni gondolataink, tetteink teljes következményét. Mivel figyel­münket mindig valamire irányítani kell, ezért nagyon fontos hogy relatív tudatunkat megfelelőképpen hassa át az abszolút, és így az abszolút teljes támogatásával elő sem fordulhat, hogy ne megfelelőképpen gondolkodjunk, döntsünk, beszéljünk, cselekedjünk. Akinek elméje nincs átitatva kellőképpen az abszolút mi­nő­ségeivel, az csak sodródik a társadalom és a magasabb intelligenciák által szabta korlátok között, s amikor tudtán kívül eltér a természetet irányító intelligencia természetes irányvona­lától, akkor betegségként, balesetként, természeti katasztrófaként és egyéb balszerencseként éli meg ezeket a rossz döntéseket. Nagyon fontos, hogy életünk során kiegyensúlyozzuk elménket, mind az abszolút, mind pedig a relatív mivoltában. Aktivitás és passzivitás. Cselekvés és meditáció. Aki ezt nem így kezeli, így vagy úgy, de egyen­súly­talanságba kerül. Sokan küszködnek anyagi problémákkal, sokan küszködnek partner­kapcsolati problémákkal és sok egyéb mással. Ezek mindegyike az elmének a kiegyen­súlyozatlanságára vezethető vissza. Aki meditál, egy idő után azt veszi észre, hogy egyre kevesebbet aggódik a körülötte levő helyzetek, dolgok miatt. A meditáció, az abszolút megismerése stabilitást biztosít. A meditáció gyakorlása során elménk a gondolkodás fino­mabb szintjeit megismeri, ennek során megvetjük a lábunkat ezen szinteken, megismerjük ezen szintek törvényszerűségeit, és elménk ezen szintekről tud működni. Ez által akkor is megtartja az egyensúlyát mikor a megnyilvánulás durva szintjein folyik az aktivitás, folyik a folyamatos változás.
Számunkra ezt a technikát Maharishi Mahesh Yogi őrizte meg és adta át a magyarországi TM szervezeten keresztül, mely technika a mai napig elérhető és elsajátítható! A TM-el – és a cikkel -kapcsolatosan portálunk munkatársa, Dienes István TM-tanár várja az érdeklődők kérdésit a dienesistvan@yahoo.com címen.Szin Csaba jegyzete

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése