2012. december 27., csütörtök

A szabadság édes madara elrepült, mert álom volt csupán


A szabadság édes madara elrepült, mert álom volt csupán


Az esővízgyűjtésért elítélt férfi megkezdte büntetése letöltését



Forrás: Infowars.com

Feláldozom a szabadságom, hogy felébredjen ez az ország!”

Az esővízgyűjtésért elítélt Oregon állambeli férfi megkezdte börtönbüntetése letöltését, mert azt reméli, hogy ezáltal figyelmeztetheti az amerikaiakat, hogy ideje felállniuk meggyőződésükért és nemet mondani a kormány intézkedéseire, ami ma már a józanész teljes mellőzésével hozza döntéseit, sárba tiporva az emberek maradék szabadságát is.
11 évnyi háborúskodást követően Oregon állam hatóságával, Gary Harrington földtulajdonost egy 1925. évi törvény alapján bűnösnek találták és 30 nap börtönbüntetésre ítélték, amiért esővizet gyűjtött három, saját telkén található „illegális víztározóban”.
Miután megtagadta a víztározók kiürítését (amik a valóságban inkább nagyobb halastónak nevezhetők), Harrington úgy döntött leüli a rá kiszabott büntetést, hogy ezzel demonstrálja az amerikaiaknak, milyen messzire távolodott országa az alkotmányos értékektől.
(Gary Harrington és testvére még 1973-ban megkeresték az illetékes hatóságot, hogy engedélyt kérjenek a telken található tavakra. Az illetékesek a több száz hasonló tavat számláló terület vizsgálatát követően közölték, hogy mivel ezek esővízből és a hóolvadás során keletkező vízből létrejött tavak, nem kell hozzájuk engedély és a hatóságok által később idézett törvény nem vonatkozik rájuk.)
A Harrington ügy egyre több médiafigyelmet kap, mert az amerikaiaknak kezd elege lenni abból, hogy az állam fokozatosan átveszi a hatalmat a magántulajdon felett.
A tüntetőkkel tarkított Jackson megyei börtön előtt Harrington elmondta, hogy ő szereti hazáját és hajlandó börtönbe vonulni, hogy „minél több ember értesüljön az igazságról és így talán visszatérhet a szabadság és a józan ész az országba”.
Oregon állam helyi vezetőit azzal vádolta, hogy megsértették hivatali esküjüket, mert az állampolgárok nem arra szavaztak, hogy az alkotmányos jogok megértésére képtelen emberek irányítsák őket, és kihangsúlyozta, hogy a vezetők nem vették figyelembe a „szokásjogot” és a szóban forgó törvény célját (ami sokak szerint egyáltalán nem is alkalmazható a vitatatott tavakra).
Harrington rámutatott, hogy az állam többször is megszegte saját törvényeit, amikor vízjogot biztosított egyeseknek ahhoz, hogy a közvizekből vizet irányítsanak át, miközben ő csupán a saját telkére hulló esővizet gyűjtötte össze.
A törvény alapja a józanész kellene, hogy legyen. Józanész nélkül a törvény értelmetlen és nem arra adtuk szavazatunkat, hogy az elmebaj és a törvénytelenség irányítson minket,” mondta Harrington, hozzátéve, hogy a történelem során rengeteg állampolgár adta életét azért, hogy a mindenki számára becses jogokat megvédje.
Én most feláldozom a szabadságomat, hogy mi, mint ország felébredessünk és végre kiálljunk a szabadságért,” mondta a 65 éves Harrington, kihangsúlyozva, hogy kampánya még csak most kezdődik.
Gary Harrington esete csupán egy a több tucat közül, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a kormány egyre keményebb eszközökkel próbálja megfosztani az embereket, korábban készpénznek vett jogaiktól és a szó legszorosabb értelmében is rabszolgasorba akarja dönteni a tömegeket.
Az évek óta tartó folyamat egyik fontos eszköze az ENSZ Agenda 21 projektje, ami előírja, hogy minden tagállam a „fenntartható fejlődést” szem előtt tartó törvényeket és szabályokat fogadjon el, ami nem más, mint a feudalizmus ismételt bevezetése és legfőbb célja az átlagemberek életminőségének lerontása.
(Idők jelei) Magyarországon vajon mennyiben más a helyzet? A híreket figyelve, nem sok jót hallani a hazai vizekről sem, a vízszámlákat látva pedig talán az oldalunkat nem látogató emberek is elgondolkoznak, hogy valami nincs rendben.  

A vízipar és a Világbank terve a víz kisajátítására



Forrás: Activist Post
Január 26-án a davosi Világgazdasági Fórum során a vízipar zárt ajtók mögött tárgyalta új stratégiáját, amely segítségével a közkézen lévő vízforrások magánkézbe kerülhetnek. A nyilvánosság tájékoztatása nélkül októberben elindított, a Coca-Cola és a Veolia által pénzelt együttműködés, folyamatosan jelenti majd a küldetés előrehaladását „a vízipar átalakításáról, a vízgazdálkodás új normatív megközelítésének” kialakításával, aminek célja, hogy a vízgazdálkodás a magánszektor kezébe kerüljön.
A magát Vízforrás Csoportnak (Water Resources Group – WRG) nevező együttműködés, amelyet a Nestlé elnöke, Peter Brabeck-Letmathei vezet, már ki is szemelte az első célországokat, amelyek Mexikó, Jordánia, India és Dél-Afrika, hogy elsőként ezekben „alakítsák ki és teszteljék a kormányzási folyamatokat,” hogy a vízipar privatizálása minél egyszerűbben és jövedelmezőbben mehessen végbe. Az a tény, hogy a csoport a nyilvánosság kizárásával indult, és, hogy a Világbank nem volt hajlandó kommentárt fűzni az eseményhez, kihangsúlyozza mennyire ellentmondásos vállalkozásról van is szó, és ezzel a csoport alapítói nagyon is tisztában vannak.
A kognitív disszonancia ennél már nem is lehetne hangosabb,” nyilatkozta Kelle Louaillier, a Nemzetközi Vállalati Felelősségre Vonás (Corporate Accountability International) ügyvezetője. „Egy globális vízgazdálkodási válság közepén járunk, amit sikertelen privatizációs projektek hada szegélyez. Ez a fejlesztési intézmény agresszívan előtérbe helyezi egy szűk ipari érdekcsoport hasznát a szegények rovására.”
Vállalati Felelősségre Vonás szervezet szerint a WRG és szövetségesei a bolygónkat elnyomó banki ideológia és pénzügyi gyakorlat kinövése. A Világbank vállalati befektetési ága, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation – IFC), amelynek székhelyén működik a WRG is, lassan harminc éve szponzorálja a vízforrások privatizálását az egész világon, és saját tőkéje mellé milliárdokat kalapozott össze más bankoktól a projekt finanszírozására.
A Világbank jelentései szerint az IFC által jóváhagyott vízügyi szerződések 34%-a veszélyben van, illetve már felmondásra került, így a vízgazdálkodás számít a Világbank által finanszírozott infrastruktúra szektorok közül a legsikertelenebbnek. Áprilisban az IFC megfelelőségi ombudsmanjának jelentése szerint az IFC által szponzorált szektorok kapcsán érkezett panaszok 40%-a a vízgazdálkodással volt összefüggésben.
Ennek ellenére a Világbank továbbra is a vízprivatizáció elsőszámú ügynökeként jár el és hosszú távú ideológiai elkötelezettséget mutat a közszolgáltatások és közjavak vállalati felügyeletének megszerzése iránt, abban a hitben (vagy azzal az ürüggyel), hogy ez magasabb fokú hatékonysághoz vezet. A Világbank közvetlenül érdekelt a magán vízpiac kiterjesztésében. Transznacionális vízügyi társaságok tőkebefektetőjeként, a Világbank saját nyeresége közvetlen összefüggésben van magánszektorbeli ügyfeleinek sikerével, akik busás nyereséget remélnek a vízszolgáltatások és vízipari termékek felügyeletétől. A Bank saját pénzügyi befektetései a világ vezető vízügyi privatizáló társaságaiban egyértelmű összeférhetetlenséget jelent, méltánytalan előnyhöz juttatva a vállalati érdekeket. Ugyanez elmondható a kormányokkal való együttműködéséről is, ahol ugyanezek az intézmények komoly díjazásért töltik be a tanácsadó szerepét és a tanácsuk eredményeként létrejövő ügyletekkel saját portfoliójukat támogatják.
Vinay Baindur és a rendszer hasonló kritikusai szerint ez a Világbank, a kormányok és a magánszektor közötti új együttműködés „tripla partneri kapcsolatot teremt a nyereség növelése érdekében.”
A WRG támogatás elnyerése érdekében a célországokban a pályázó projektnek „tevékenységük részeként fel kell mutatniuk legalább egy magánszektorbeli partnert.” Az, hogy a bankok ilyen feltételeket támasztanak kölcsöneik fejében nem új keletű jelenség. A demokratikus folyamatokkal szöges ellentétben álló vízgazdálkodási módszereket követelnek minden országtól, aminek az az eredménye, hogy az emberek elveszítik a vízhez való alapvető jogaikat.
A Nemzetközi Vállalati Felelősségre Vonás lerántotta a leplet erről a titokban elindított kezdeményezésről. A szervezet kampányt indított a víz kisajátítása ellen és követeli, hogy az IFC szüntesse meg a víziparral kapcsolatos szerződéseit, befektetéseit, beleértve a WRG és hasonló szervezetek támogatását. 


Az ENSZ-nek a víz is kell – Jönnek az okos vízmérők



Forrás: The Daily Bell
Az ENSZ Vízügyi Felügyelete megvizsgálja a víztörvények reformját… Júniusban lesz húsz éve, hogy a világ vezetői összegyűltek az első Föld Csúcstalálkozón Rio de Janeiroban, hogy kidolgozzák a fenntartható fejlődésre vonatkozó akciótervüket. Számos téma került megvitatásra, köztük a globális felmelegedés, az alternatív energiaforrások és a vízhiány. Idén júniusban a világ vezetői ismét összegyűlnek a Rio+20 Konferencián, hogy megvizsgálják mit sikerült elvégezniük azóta. – WaterWorld
Megint a régi nóta!
Az „egyenlőség” támogatói ellepték Brazíliát az ENSZ szervezésében folyó Rio+20 Föld-csúcs alkalmával. Az egyik napirendi pont az ENSZ homályosan megfogalmazott Integrált Vízforrás Kezelési (IWRM) kezdeményezése.
Az eredmény nyilván az emberek tulajdonjogának további gyengülése lesz az egész világon, a kommunitarizmus és a szocializmus zászlaja alatt.
Az IWRM az ENSZ hírhedt fenntartható fejlődés kezdeményezésének, az Agenda 21-nek a része, ami nem más, mint a magántulajdon eltörlésére irányuló tervhez használt retorika. Ez csupán egy újabb módszer a felülről jövő elit irányítás kikényszerítésére, a víz feletti hatalom átvételével, mondván, hogy „a víz mindenkié”.
Az ENSZ bürokratái azonnal lecsaptak a lehetőségre, hogy a globális felmelegedés nem létező problémája mellett a hamis vízhiányt is saját céljaikra használják.
Az ENSZ tisztviselői egyik válságot fedezik fel a másik után, azt állítva természetesen, hogy ezeket kizárólag az ENSZ képes megoldani. Vízválság márpedig nincs, kivéve a korrupció, a hanyagság vagy a kifejezett rosszindulat által az emberekre erőltetett vízválságot. A föld 70 százaléka víz. Számos kisméretű, egyszerű elven alapuló víztisztító készülék áll már rendelkezésre és számuk évről évre gyarapodik, áruk pedig csökken.
A vízválságra számos magánpiaci megoldás létezik. Ez évszázadok óta így van. Ezen a téren semmi sem változott, csak a jóindulat hiánya erősödött.
Egy ilyen, nem túl radikális megoldás lehetne például, ha engednék, hogy magánszemélyek is tulajdonjogot szerezhessenek a vízforrásokban. Amint valaki befektetéshez jut, nyilván érdekében áll, hogy megőrizze a víz tisztaságát és maximalizálja kihasználtságát. Nem akarjuk, hogy a multik rátegyék a kezüket a vízre? Ne engedjük, hogy pályázzanak.
Természetesen az ENSZ nem ilyen jellegű „megoldásra” gondolt. Az Egyesült Nemzetek Szervezetét a globalista elit egyes befolyásos tagjai alapították a világkormány céljainak támogatására. Nagyjából elmondhatjuk, hogy az ENSZ tevékenységei egytől-egyik hazugságokon alapulnak. Semmi sem az, aminek beállítják…
Az ENSZ által támogatott tervezési folyamatban való részvétel valószínűleg előhozza a társadalom összeesküvésben hívő csoportjait és egyéneit… Társadalmunk ezen rétege, akik abban hisznek, hogy a „világkormány” és az ENSZ hatalomátvétele az USA felett az egyéni szabadságjogok lerombolása érdekében, megpróbálná legyőzni az „összeesküvéshez” (a helyi Agenda 21-hez) csatlakozó megválasztott tisztviselőket. Éppen ezért más nevet adtunk az általunk támogatott folyamatnak. Hívjuk átfogó tervezésnek, növekedéskezelésnek vagy okos növekedésnek.” – J. Gary Lawrence, Bill Clinton Fenntartható Fejlődés Bizottságának tanácsadója
Az ENSZ mindig új válságokat fedez fel, amelyekre összetett állami megoldásokkal áll elő. A megoldások mögött azonban egyetlen cél rejtőzik: a világkormány létrehozása.
Ez az egyik oka annak, hogy az ENSZ megoldásaihoz hihetetlen mértékű bürokrácia is társul. Az elit a merkantilizmus segítségével irányítja a világot, tehát a kormányt saját érdekei javára használja. Minden ENSZ megoldást ez a rejtett cél befolyásol.
Az ENSZ kéz a kézben dolgozik más transznacionális szervezetettek, amelyek magánpiaci entitásként tüntetik fel magukat. Ilyen például az IMF vagy a Világbank.
A Világbank az elit világkormány összeesküvésének egyik különösen aljas eszköze és mélyen benne van a hamis vízválságban a 2030 Vízforrás Csoporton keresztül, amelyet az idei Davosi Világgazdasági Fórumon alapítottak és a Világbank Nemzetközi Pénzügyi Vállalata felügyeli, egyes főszponzorok, mint a Global Green Growth Institute, a Nestlé, a Pepsico, a SAB-Miller, a Schweizerische Eidgenossenschaft, a Coca-Cola és az USAid közreműködésével.
Előbb utóbb elkerülhetetlenül előállnak az elképzeléssel, hogy a technológia alkalmasabb az állítólag eltékozolt (ki által?) források „kezelésére”. Jelen esetben az „okos mérést” ajánlják fel „megoldásként”. A Világbank és egyes magáncégek, mint a Pike Research, már javasolták az Okos Vízmérők alkalmazását.
Egy sajtónyilatkozatban Neil Strother, a Pike elemzője a következőket mondta: „Az okos vízmérők bevetése egyre gyorsabb ütemben folyik Európában és Észak-Amerikában és … más régiókban. A Világbank szerint évi 14 milliárd dollár értékű bevételkiesést jelentő, bevételt nem generáló vízhasználat mutatja, hogy gazdaságilag megalapozott a jobb vízmérési módszerek alkalmazása.”
A Pike Research előrejelzései szerint 2017-re globálisan 29,9 millió modern mérőinfrastruktúra (AMI) működik majd, a 2011-es 10,3 millióhoz képest. Az előrejelzési időszak végére a cég szerint évente 3,3 millió okos vízmérő kerül leszállításra évente, ami 476 milliárd dolláros bevételt jelent a gyártóknak.
Természetesen az okos mérőórákat sok támadás is éri, különösen Kaliforniában, ahol már a leszerelésük folyik, a számos egészségkárosító hatás eredményeként. (Lásd még: Okos mérőórák)
Ahogyan arról már korábban írtunk az új vezeték nélküli mérőórákat az „okos hálózat” kezdeményezés részeként kezdték felszerelni technológiai óriáscégek vezetésével, az Obama kormány és az Energiaügyi Minisztérium támogatásával. Ma a kezdeményezés leginkább az ellene indított bírósági perekkel van elfoglalva.
Legyen az víz, étel vagy energia (illetve bármilyen fontos forrás), biztosak lehetünk benne, hogy az ENSZ előbb utóbb felfedezi, hogy a forrással visszaélnek (ami így is van), veszélyben van és már kész is az új válság.
Ezt követően az ENSZ milliárdokat fog elkölteni a válság kezelését célzó összejövetelekre és bürokráciára, amelyek, ha eddig nem is volt probléma, biztosan rontanak a helyzeten.
Az ENSZ-nek szüksége van válságokra, hogy ezekkel alátámassza létjogosultságát.
Az elitnek a világkormány bevezetéséhez van szüksége válságokra.
Nekünk nem kellenek. 


Nagytestvér a terrorizmus ellen


Forrás: Infowars.com
Az ENSZ egy átfogó internetesmegfigyelőrendszer felállítását szorgalmazza a nemzetközi terrorizmus elleni harc nevében, írtaDeclan McCullagh a CNET oldalán hétfőn.
A kezdeményezés szerint az Internetkávézók és könyvtárak kötelesek lennének rögzíteni a felhasználók adatait a bűnüldöző szervek számára.
Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) által egy bécsi konferencián „Az Internet felhasználása terrorista célokra” címen kiadott dokumentuma szerint a terroristák kihasználják a Facebook, Twitter, YouTube és Dropbox oldalak és szolgáltatások nyújtotta lehetőségeket „propagandájuk” terjesztésére és a nyilvános wi-fi hálózatok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
A globalista szervezet azt állítja, hogy a terroristák azért képesek szabadon garázdálkodni az Interneten és kihasználni a közösségi oldalakat és hálózatokat, mert „nincs nemzetközileg elfogadott keretrendszer az Internetszolgáltatók által rögzítendő adatokra,” különösen az Egyesült Államokban.
A jelentés az ENSZ Terrorelhárítási Munkacsoportjának közreműködésével készült, amelynek része a Világbank, az Interpol, az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Valutaalap is.
McCullagh megjegyzi, hogy az UNODC kezdeményezés összhangban van az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának erőfeszítéseivel, miközben a kongresszus a kiberbiztonsági törvény elfogadtatásáért küzd.
Szeptemberben került szóba, hogy miután a republikánusok meghiúsították a kiberbiztonsági törvény elfogadását a szenátusban, Obama elnök azt fontolgatja, hogy egy végrehajtási utasítás aláírásával oldja meg a problémát és kerüli ki a szenátus jóváhagyásának szükségességét.
Az elterelő illetve megtévesztő hadművelet részeként számos hír kering arról, hogy a terroristák és hekkerek veszélyeztetik az USA áramellátását, mint például Leon Panetta néhány héttel ezelőtti figyelmeztetése, hogy „kiber Pearl Harbor” készül az Egyesült Államok ellen.
Az ENSZ kezdeményezés legfontosabb eleme, hogy az Internet- és egyéb anonim hozzáférést biztosító webes szolgáltatókat, mint például az Internetkávézókat, könyvtárakat és wi-fi hálózatokat kötelezné a felhasználói adatok rögzítésére és tárolására.
Amennyiben kötelezővé tehetnénk a regisztrációt a wi-fi hálózatok vagy Internetkávézók használatához, fontos adatforrásokhoz juthatnánk,” áll a jelentésben. „Egy ilyen intézkedés bevezetésével kapcsolatban csupán olyan vonatkozásban merülnek fel aggályok, hogy amennyiben a regisztráció kötelezővé válik az Internetkávézókban, nem hagyhatjuk, hogy a nyilvános Internetelérés többi formája (például repülőtereken és nyilvános wi-fi hotspoknál) szabályozás nélkül maradjon.”
Az ENSZ a mobiltelefonok nyomon követését is szeretné bevezetni, valamint betiltaná a „terrorista szervezetek” által készített erőszakos videókat. A javaslat szerint a szolgáltatóknak az extra feladatok teljesítése során felmerülő költségeit az adófizetők pénzéből térítenék meg. 

Elektromos tetoválás és rákkeltő chipek


A kórházi betegeken elhelyezett elektromos tetoválás, ami nem más, mint egy 50 mikrométer (az emberi hajszálnál is vékonyabb) vastagságú mikrochip, természetesen a betegek egészségének védelmét szolgálja, mondják a technológia népszerűsítői. Testünk megbélyegzését szebb fényben feltüntetendő, divatos elnevezést és új külsőt adtak a mikrochip beültetésnek. Az elektromos tetoválás ragasztóanyag nélkül is megtapad a bőrön és a bőrrel együtt képes nyúlni, anélkül, hogy elszakadna.
kórházak azzal próbálják népszerűsíteni a technológiát, hogy biztonságos alternatívát kínál a betegek szív és agyműködésének megfigyelésére a jelenlegi nehéz és nagyméretű berendezések helyett.
Az eszköz epidermális elektronikai rendszer (EES) névre keresztelt mikro-elektronikai technológiát alkalmaz, ami amerikai, kínai és szingapúri kifejlesztői szerint forradalmasíthatja az orvosi érzékelők, a számítógépes játékok és a kémipari eszközök piacát.
Bizonyított összefüggés a háziállatokba ültetett mikrochipek és a rákos megbetegedések között
Egyre több háziállat tulajdonos kéri, hogy házi kedvencébe mikrochipet ültessenek, sőt bizonyos országokba be sem engedik az állatokat nélküle. A beültetett chipben található kódot, a bolti vonalkódokhoz hasonlóan, egy leolvasóval lehet megjeleníteni, ami eleve azt az érzetet kelti, hogy a chippel ellátott egyed nem más, mint egy katalogizált tétel. A legtöbb esetben a beültetett chip az állat életének végéig testében marad, és legtöbb esetben az állat azonosítására használják, ha az netalán elveszne, vagy egy menhelyen bukkanna fel. Egyre több állatorvos ajánlja a gazdiknak, hogy a biztonság kedvéért végezzék el az egyszerű beavatkozást.
A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy az eszköz, gyakran citált előnye mellett, egészségügyi kockázatot is jelent, mégpedig rák formájában. Több kutatás is kimutatta, hogy közvetlen kapcsolat van a beültetett mikrochip és a kísérleti patkányokban, egerekben kialakult rákos elváltozások között.
Ezek a kutatások egyre több emberben keltenek aggodalmat a mikrochip beültetés biztonságát illetően. Ezek az eredmények olyannyira meggyőzőek, hogy Dr. Robert Benezra, a New Yorki Memorial Sloan-Kettering Rákklinika Rákbiológia Genetikája Program igazgatója egy cikkben elmondta, hogy „a kutatási eredmények ismeretében soha nem engedné, hogy egy ilyen chipet ültessenek saját vagy családtagjai bőre alá!”
Egy 2001-es tanulmány szerint a chippel ellátott patkányok 1%-ánál, tehát minden századik egyednél alakult ki rosszindulatú daganat a chip környékén. 1990 és 2007 között legalább egy tucat hasonló kutatást végeztek és mindegyik arra a következtetésre jutott, hogy a chipbeültetés jelentősen megnöveli a rák kialakulásának kockázatát a chip környékén.
Nemsokára mindenkinek ilyen menő elektromos tetoválása lehet!
Az új, EES technológiával készült chipek valamennyi elektronikus része hullámos, kígyószerű elemekből áll a rugalmasság érdekében, azonkívül apró napelemeket is tartalmaz, melyek áramtermelésre és áramfelvételre is alkalmasak. Az érzékelőt egy vízben oldódó lapra helyezik, amit vízzel tapasztanak a páciens bőrére, innen ered a tetoválással történő összehasonlítás.
Egyértelmű, hogy ez az új eszköz a mikrochip egyik fajtája, de a kórházak nagy előszeretettel hívják elektromos tetoválásnak, hogy a koncepciót szélesebb tömegek elfogadják és ártalmatlannak, sőt divatosnak tűnjön.
Megéri a kockázatot?
A tudósok szerint az EES chipek előnye, hogy kevesebb kábelt és géllel bekent tapadókorongot kell a betegekre helyezni, amikor létfontosságú szerveik működését kell megfigyelni a kórházban. Szerintük ezek a berendezések szükségtelen stresszt okoznak a betegeknek.
Úgy tűnik a tudósok szerint a chipek által nyújtott előnyök túlsúlyban vannak a potenciális kockázatokkal szemben.
Az egyik kísérletben a chipet az alany torkára helyezték és bizonyos utasításokkal (fel, le, jobbra, balra, stb.) képes volt egy egyszerű számítógépes játékot irányítani.
Tényleg megéri a bőr alá vagy bőrre helyezett chipekben rejlő potenciális kockázat, azt a kényelmet, hogy ne kelljen kezünket használni egy játék irányításához?
A világ jövője
A kutatók egyre több előnyt látnak az ilyen és ehhez hasonló chipekben, de úgy tűnik, ezeket az előnyöket inkább arra használják, hogy elfedjék az igazságot: a chip viselésének kötelezővé tételét, hogy a földön minden embert nyomon követhessenek és számon tarthassanak. Előbb utóbb elrendelik, hogy mindenkinek ilyen tetoválást vagy valami ehhez hasonlót kell hordania, hogy bizonyítani tudja minden védőoltást megkapott, hogy rendelkezik biztosítással, vagy igazolni tudja magát.
Ha a kormány elrendelheti, hogy minden állampolgárnak chippel ellátott személyazonosító okmánnyal kell rendelkeznie, csak idő kérdése, hogy kötelezővé tegyék a chip beültetését is, biztonsági vagy kényelmi okokra hivatkozva. Szerintük ez természetesen kizárólag a mi érdekünkben történik.

Az NSA valósidőben elemez minden online kommunikációt

Forrás: Infowars.com
Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) minden elektronikus kommunikációt tárol és valósidőben elemez, állítja egy volt NSA alkalmazott William Binney (whisteblower, jobb magyar szó híján „leleplező”), aki arra figyelmeztet, hogy a hivatal a Google keresőmotorjához hasonló képességgel rendelkezik, amivel minden online beszélgetésben valósidőben tud keresni kulcsszavak alapján.
Az NSA-nak 2008 óta törvény adta joga, hogy valószínűsíthető indok nélkül lehallgasson bármilyen telefonbeszélgetést, illetve elolvassa bárki email és szöveges üzeneteit. Ami újdonságnak számít, hogy bár jó ideje sejteni lehetett, az ügynökség eddig még soha nem ismerte el, hogy elemezné az ilyen kommunikációkat, csupán annyit közölt, hogy a személyek, helyszínek és dátumok azonosítása a lehallgatási folyamat részét képezik.
A közelmúltban azonban Binney, egy kaliforniai bíróságnak eskü alatt tett nyilatkozatban elmondta, hogy a szövetségi hivatal „képes a Google motorhoz hasonló személyre szabott, valósidejű kereséseket indítani az emberek személyes email üzeneteire, cím, helyszín, ország, telefonszám, megfigyelt nevek, kulcsszavak és kifejezések alapján.”
Az Egyesült Államok területén található legalább húsz különböző lehallgatási központ mindegyike felfoghatatlan mennyiségű adat tárolására képes, jegyzi meg Binney, „ami arra enged következtetni, hogy az NSA nem szűri meg a személyes elektronikus kommunikációkat, hanem mindent tárol, amit talál.”
Binney arra is rámutatott, hogy Robert Mueller, FBI igazgató 2011-ben beismerte, hogy az FBI – az NSA és a védelmi minisztérium segítségével – „olyan technológiai újításokat vezetett be, amelyek lehetővé teszik, hogy az adatbázisok múltbeli emailek tartalmát is rögzíthessék … valamint a jövőben beérkező üzeneteket is, oly módon, hogy nem kell külön személyre szabott keresést indítani.”
Binney azt mondta, hogy 2001-ben azért hagyta ott az NSA-t, mert „az amerikai alkotmányban biztosított személyes szabadságjogokat (2001. szeptember 11 után) már teljesen figyelmen kívül hagyták.”
Binney beszámolói teljes mértékben egybeesnek a számos adatvédelmi szakember által megerősített ténnyel, hogy az NSA legalább a 90-es évek óta lehallgatja és rögzíti az egész világ elektronikus kommunikációját.
1999-ben az ausztrál kormány beismerte, hogy az USA és Nagy-Britannia mellett ők is résztvevői az NSA vezette globális lehallgatási és megfigyelési programnak, az Echelon-nak, ami képes lehallgatni „minden nemzetközi telefonhívást, faxot, emailt vagy rádió üzenetet,” az egész bolygón.
Egy 2001-ben készült Európai Parlament jelentésben az áll, hogy „az NSA rutinszerűen lehallgatja az Európán belül küldött email üzeneteket, telefonbeszélgetéseket és faxon továbbított kommunikációt.”
A Clinton kormány alatt egészen bizonyos, hogy az Echelon program a világ más országainak állampolgáraira fordította figyelmét és sok millió telefonbeszélgetést és egyéb kommunikációt hallgatott le.
Mike Frost, Echelon szakértő, aki 20 évig kémkedett az NSA kanadai megfelelőjének, a CBS 60 Minutes programjában elmondta, hogy az ügynökség „az adatátviteltől, a mobil beszélgetéseken keresztül, abébiőrzőkig és bankjegykiadó automatákig, mindent megfigyelt.”
A múlt hónap során az NSA megtagadta, hogy bármiféle információval szolgáljon titkos programjával kapcsolatban, ironikus módon arra hivatkozva, hogy ezzel megsértenék az amerikai állampolgárok adatvédelmi jogait.
Amikor Ron Wyden és Mark Udall szenátorok, a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság tagjai, felszólították az NSA-t, hogy közöljék hozzávetőlegesen hány amerikai állampolgár kommunikációját tartották/tartják megfigyelés alatt a bővített Titkosszolgálati Megfigyelési Törvény értelmében, az ügynökség megtagadta az adatszolgáltatást kijelentve, hogy „ez még inkább sértené az amerikai állampolgárok adatainak védelmét.” 

Az új Apple operációs rendszer már a „kormányriasztások” funkciót is tartalmazni fogja

Forrás: Infowars.com
Az Apple várva várt új iOS 6-os operációs rendszere iPhone-ra és iPad-re már a „kormányriasztások” szolgáltatást is tartalmazni fogja, ami sokak szerint a kommunikációs hálózatok állami központosításának egyik előjele.
Az Országos Riasztási Program előírásainak megfelelően a mobil riasztási rendszer (WEA – Wireless Emergency Alerts vagy Commercial Mobile Alerting System) minden olyan Apple mobil eszközön rajta lesz, amelyiken az ősszel érkező legújabb 6-os iOS operációs rendszer fut majd. Az új oprendszer az iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPod Touch 4G, iPad 2 és az új iPad eszközökkel lesz kompatibilis,” írja az AMOG.
A szövetségi kormány valamennyi kommunikációs hálózatra szeretné kiterjeszteni hatalmát és a tavaly bejelentett PLAN program (Személyes Lokalizált Riasztási Hálózat), aminek valamennyi új mobiltelefon meg kell, hogy feleljen, fontos lépés ebbe az irányba.
A FEMA vagy Amber Alert programok által küldött üzenetek fogadása nem kötelező, azonban az elnöktől származó üzeneteket nem lehet kikapcsolni.
A fogyasztóknak lehetősége lesz blokkolni valamennyi PLAN üzenetet, az elnöktől származók kivételével,” írta az LA Times még tavaly.
Az elképzelés, hogy Barack Obama kötelező SMS üzeneteket küldhet minden mobiltelefon használónak a választási szezonban, sokakban kelt erős ellenérzést, hiszen egy ilyen funkciót igen könnyű politikai célokra használni. Erre volt már példa a múltban, amikor Tom Ridge, a Bush kormány védelmi minisztere, utasításra és teljesen megalapozatlanul, felemelte a terrorriasztási szintet, hogy hozzásegítse Bush elnököt az újraválasztáshoz.
A tavaly decemberben indult új rendszer komoly pánikot okozott a New Jersey-ben élő Verizon ügyfelek körében, akiket SMS üzenetben arról értesítettek, hogy egy „polgári vészhelyzet” van kialakulóban, felszólítva a lakosságot, hogy „vonuljanak fedezékbe”. Az üzenetek eredményeként a segélyvonalakat elárasztották az aggódó lakosok hívásai.
A Verizon Wireless később bocsánatot kért ügyfeleitől, beismerve, hogy a zűrzavart egy kísérleti üzenet okozta, amit a PLAN riasztási rendszer tesztelése céljából küldtek ki.
A PLAN rendszer is része a védelmi minisztérium átfogó kezdeményezésének, aminek célja a félelemkeltés és egy olyan állandó atmoszféra kialakítása, amelyben az alkotmányos jogok biztonságos gyakorlásának kevés helye van.
A riasztási rendszer idővel az új Intellistreet közvilágítási rendszerrel is összekapcsolódik, egy igazimegfigyelési hálózatot hozva létre, amellyel bárkit bármikor lehallgathatnak az utcán, illetve hangos vagy képi üzeneteket továbbíthatnak a járókelőknek.
Ez lesz az első alkalom a történelem során, hogy a kormány közvetlen kommunikációs vonallal rendelkezik az állampolgárok irányába, amelyen keresztül olyan üzeneteket továbbíthatnak, amilyet csak akarnak, történjen az a lakosság „biztonságának” érdekében, félelemkeltés, megrendezett terrorakciókra való figyelmezetés vagy politikai propaganda céljából.
Figyelembe véve a New Jersey-ben kiküldött tesztüzenetre adott reakciókat, úgy tűnik egy ilyen riasztás a legtöbb emberben pánikot kelt, ami egy valós vészhelyzetben tovább ront a problémán.

20 évig működő apró kémszenzorokkal szórják tele Afganisztánt

Időkjelei: Nagytestvér figyel. Ezt régóta tudjuk, azt azonban csak kevesen követik figyelemmel, hogy milyen folyamatosan fejlődő módszerekkel teszi ezt. Ausztráliától, Indián keresztül egészen Afganisztánig, a hamarosan megalakuló, egyelőre a háttérben működő világkormány megpróbál minél több embert megfigyelés alatt tartani, természetesen „saját érdekünkben.” Az új megfigyelési eszközök, mint például az alábbi cikkben bemutatott szenzor, hozzájárulnak a világ eddigi legszorosabban irányított diktatúrájának felemelkedéséhez.
Forrás: Popsci.com
UGS
A Lockheed Martin „önálló földi érzékelője," egy kőnek álcázva.
A hidegháború évei alatt mindkét fél rendszeresen alkalmazta a hagyományos lehallgatási technikákat, hogy észrevétlenül tudomást szerezzen a másik oldal tevékenységeiről, terveiről lehallgatva egy szobában, épületben vagy például Kelet-Berlin esetében egy egész városban folyó párbeszédeket. Az Egyesült Államok által Afganisztánban folytatott, fokozatosan lankadó hadművelet részeként, az amerikai katonai erők a világ talán eddigi legnagyobb lehallgatási kampányát készülnek elindítani. A hadsereg olyan apró szenzorokat akar elhelyezni az ország egész területén, amelyek két évtizeden keresztül továbbítanának hírszerzési információkat az amerikai hadseregnek az ország belsejéből. Tehát egyszerűen fogalmazva az egész országot lehallgatnák.
A lehallgatás talán mégsem a legmegfelelőbb kifejezés, mivel a tenyérnagyságú eszköz a legtöbb esetben nem lehallgat, hanem érzékeli, amikor valaki elhalad a közelében és azonnal jelenti a mozgást a titkosszolgálati egységnek, tudatva a megfigyelőkkel, hogy mondjuk egy ismert csempész útvonalon áthaladt valaki. [Időkjelei: És milyen egyszerű lesz a dolguk, amikor a legtöbb ember azonosító chipet visel már. Nemcsak azt fogják érzékelni, hogy valaki elhaladt a szenzor közelében, hanem azt is, hogy ki volt az.] Az érzékelők egy részét a föld alá temetik, másokat kőnek vagy egyéb tárgynak álcáznak. Az akció lényege, hogy Afganisztán egész területét teleszórnák vele, az egy évtizede tartó konfliktus további húsz évig fennmaradó állandó emlékeztetőjeként.
Korábban is alkalmaztak már ilyen földre helyezett önálló érzékelőket (unattended ground sensors – UGS) például Vietnámban, azonban ezek az új, a Lockheed Martin cég által kifejlesztett és tesztelt típusok a régiek által felhasznált áram töredékét igénylik csupán és folyamatosan újratöltődő napelemekkel vannak felszerelve, lehetővé téve, hogy akár 20 éven keresztül is zavartalanul működjenek, amennyiben a Lockheed Martin számításai helyesek. Más cégek is foglalkoznak ilyen érzékelők fejlesztésével, amelyek iránt katonai és egyéb körökben is nagy az érdeklődés.
Az érzékelőket audió, szeizmikus vagy éppen fázisvezérelt radarral is fel lehet szerelni, lehetővé téve, hogy egy igazi megfigyelési mátrixszá alakítsák az afgán vidéket. Amikor egy mozgás, hang, stb. működésbe hozza az érzékelőt, az eszköz azonnal továbbítja a pontos helyszínt a megfigyelőközpontba, ahonnan utasítást adhatnak az érintett terület vizuális megfigyelésére.
Az Afganisztánban található amerikai támaszpontok környékén vagy például az amerikai-mexikói határvidéken már egy ideje használják az UGS érzékelőket, de nem az Afganisztánban tervezett léptékben, ékes bizonyítékául annak, hogy az árak csökkenésével és modern eszközök térnyerésével milyen irányt vesz a technológia. A Lockheed féle szenzor jelenleg egységenként 1000 dollárba kerül, ami nem túl nagy összeg 20 évnyi zavartalan megfigyelésért, különösen nem az extra kiadásokra mindig kapható amerikai védelmi minisztérium pénztárcájához mérten. 

A globális rendőrállam kialakulásának jelei


Forrás: Activist Post
Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő „gyengéd hatalom” a direkt diktatúránál is kegyetlenebb.
A globalista elit finanszírozza a legtöbb politikai kampányt, az ő tulajdonukban vannak a nagyvállalatok és nagy pénzintézetek, hatalmas befolyással rendelkeznek a médiában, célkitűzéseiket pedig egyenesen az oktatási rendszeren keresztül népszerűsítik, szinte az egész világon. A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint „megvilágosultak” tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik „egy szebb jövő” felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ.
Az alábbi néhány hír némi rálátást nyújt ezekre a hatalmi erőfeszítésre:
1. Az amerikai szenátus által tárgyalt új törvény 20 különböző kormányhivatalt jogosítana fel arra, hogy bírósági végzés nélkül elolvashassa bárki email üzeneteit.
2. Dél-Kaliforniában elindult az arcfelismerő kamerák új generációjának telepítése. Ezek az  új eszközök kevesebb mint egy másodperc alatt képesek azonosítani egy embert és a látókörébe kerülő valamennyi személyről elküldik a rendelkezésre álló adatokat a hatóságnak.
3. A Trapwire program a kamerák által látott képanyagot rögzíti és tárolja, olyan részletekkel kiegészítve, mint például az előtte elhaladó emberek arcának azonosítása (a felvétel helyszínével) vagy az arra elhaladó járművek rendszámtáblái. A program a rögzített információkat párosítja egyéb rendelkezésre álló adatokkal az adott személlyel kapcsolatban, mint például, hogy mit vásárolt a bankkártyájával vagy az aznap küldök SMS-ek szövegével. A legtöbb ember azt sem tudja, hogy ez a rendszer létezik.
4. Egyre több városi rendőri egység alkalmaz pilótanélküli megfigyelő repülőket, de aki nem városban él, ne gondolja, hogy nem áll megfigyelés alatt. Több amerikai államban és európai országbanhasználnak drónokat a gazdák és földek megfigyelésére. Akár ebben a pillanatban is lehet egy ilyen drón a házunk felett, anélkül, hogy tudnánk róla.
5. Az egyes politikusok többet tudnak az állampolgárokról, mint valaha a történelem során. Az Obama kampány során például félelmetes mennyiségű adatot gyűjtöttek a választókról:
Mindenkiről, aki részt vett az idei amerikai elnökválasztáson profil készült. Az Obama kampány adatbázisában többek között szerepelnek a szavazók újság előfizetései, gépjárműveik adatai, ingatlanaik értéke, vadászigazolványuk adatai valamint számos elemzés arról, hogy vajon kire szavazna a következő választások során.
6. Az Egyesült Királyság a legtöbb országhoz képest 5-10 éves előnyben van az orwelli rendőrállam kiépítésében. Ma már például törvénybe ütközik egy másik személy szóbeli inzultálása. A muzulmánok vagy homoszexuálisok számára „valószínűsíthetően” sértőnek tartott megnyilvánulások bírói intézkedéshez vezetnek. Idővel ezek a törvények az egész bolygón elterjednek majd.
7. Egy új francia törvény azt is meghatározza, hogy milyen hőmérsékletű lehet az ember lakása:
A francia lakások fűtési tervének elkészítéséhez hamarosan adószakértő tanácsára és orvosi vizsgálatra is szükség lehet egy új törvényjavaslat értelmében, aminek célja a takarékosság ösztönzése a 46 milliárd dolláros kiskereskedelmi energiapiacon.
Az alsóház által ebben a hónapban elfogadott törvénytervezet meghatározná az egyes ingatlanok után fizetendő díjakat, a lakók keresete, kora és a helyi klíma alapján. A Utilities Electricite de France és GDF Suez cégek a rendelkezésre álló adatok alapján, az árammal és gázzal takarékoskodó fogyasztókat jutalmazná, a szabályozó szervek által pazarlónak ítélt ügyfeleket pedig büntetné.
8. Az Egyesült Államokban és sok más országban rögzítik az újszülöttek vérmintáit és sok esetben DNS információit. Vajon mire kell nekik?
9. Az Egyesült Államokban egyre több iskola írja elő, hogy a diákok RFID chipet tartalmazó, nyomon követő diákigazolványt hordjanak maguknál iskolaidőben, sőt azon kívül is.
10. Az Egyesült Államokban egyre több iskolában van állandó rendőrjárőr és jelenleg 70.000 kiskorú van börtönben.
11. Amikor egy amerikai állampolgár a FEMA (Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség) segítségére szorul már eleve börtönben érzi magát. A Sandy hurrikán levonulását követően New Jersey-ben felállított FEMA tábort a következőképpen jellemezte annak egyik lakója:
Tegnap este látszott az ember lehelete,” mondja Brian Sotelo, aki a hurrikánban elveszítette otthonát. „Pine Belt-ben a Vöröskereszt kihirdette, hogy egy állandó, felújított, szilárd szerkezetű szállásra küldenek minket, ahol mosógép és állandó fűtés is van, erre idehoztak a sátorvárosba.”
Sotelo elmondta, hogy folyamatosan, „egész nap és egész éjjel” fekete helikopterek járőröznek felettük és egy fekete, elsötétített autó járkál a táborban, miközben a katonaság egész éjjel különféle berendezéseket szállít. Tudomásunk szerint a sajtó munkatársait nem engedik be a körbekerített területre, ahol az otthonukat elveszített állampolgárok kígyózó sorokban várnak a mobil vécék előtt. Minden ajtó előtt biztonsági őr és még a vécé vagy zuhanyhasználat előtt is fel kell mutatniuk valamilyen személyazonosító okmányt.
Úgy bánnak velünk, mintha rabok lennénk,” mondta Ashley Sabol a Reuters riporterének. „Nehéz ezt kimondani, de olyan, mintha egy koncentrációs táborban lennénk.”
12. Azt talán már sokan tudják, hogy a mobiltelefonok folyamatosan adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Egyedül 2011-ben a hatóságok több mint 1 millió alkalommal kérték ilyen adatok átadását a szolgáltatóktól.
13. Az amerikai kormány egy olyan iPhone alkalmazást is létrehozott, ami a gyanús tevékenységek jelentését segíti.
14. Az adathalászatban egyre több magáncég is részt vesz. Köztük az egyik legnagyobb az Acxiom, amelyik több mint 190 millió amerikairól rendelkezik információval:
A cég hivatalosan az adatbázis marketing kategóriába tartozik. Az 1969-ben, Demographics Inc néven alapított vállalat kezdetben telefonkönyvek és egyéb kezdetleges eszközök, valamint egy darab számítógép segítségével kezdett adatokat gyűjteni a szavazókról és fogyasztókról direkt, marketing célokra. 40 évvel később az Acxiom 126 millió háztartás több mint 190 millió állampolgárról rendelkezik információval az Egyesült Államokban és körülbelül 500 millió aktív vásárlóról a világ többi részén. Convey-ben található központjuk 23.000 szervere évente 50.000 milliárd adatátvitelt elemez.
15. Az Egyesült Államok rendfenntartói hamarosan az utcai járőr kocsikat is a reptereken használt testátvilágító szkennerekkel szerelik fel, amelyek képesek átlátni az autók falán és a ruhákon. „Adatvédelmi szempontból nehezen tudom elképzelni, hogy milyen kifogása lehet az embereknek ez ellen,” nyilatkozta Joe Reiss, a speciális járműveket gyártó cég elnökhelyettese.
16. A BRS Labs nevű cég olyan bűnmegelőző kamerákat fejlesztett ki, amelyek elvileg képesek megállapítani, ha valaki egy bűntett elkövetésére készül. A kamerákat San Francisco legnagyobb közlekedési csomópontjain helyezik üzembe.
17. A Gizmodo arról adott hírt, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Hivatal új lézer-szkennereket fog használni, amelyek akár 50 méteres távolságból is képesek átvilágítani egy csomagot vagy személyt:
A DHS egy vagy két éven belül bevetheti az új molekuláris lézer szkennert, ami 50 méteres távolságból is képes megállapítani, hogy egy csomag tartalmaz-e kábítószert, hogy valakinek a ruháján vannak-e lőpor nyomok, hogy mit evett reggelire, vagy mekkora az adrenalin szintje, anélkül, hogy hozzáérnének vagy a személy tudna róla.
18. Az FBI egy új egymilliárd dolláros biometrikus azonosító rendszer bevezetésén dolgozik:
A Következő Generációs Azonosító (NGI) rendszer tulajdonképpen egy országos adatbázis, ami az állampolgárok arcképét, írisztérképét, DNS adatait, hangmintáit és egyéb biometrikus adatait tartalmazza, elvileg a bűnüldözési feladatok támogatására. A vészharangot azonban sokkal inkább az adatgyűjtési módszerek miatt kongatták meg többen is. Az országos kamerahálózat és fotóadatbázis segítésével jelenleg tesztüzemben működő rendszer a legmodernebb arcfelismerő technikákat alkalmazza és hamarosan már a DNS és írisztérkép alapján is képes lesz valósidőben keresni.
19. Számos hivatalos kormánydokumentum „potenciális terroristának” bélyegzi azokat, akik kiállnak a személyes szabadság mellett.
20. A National Guard egyik tagja nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy egységét arra utasították, hogy polgári elégedetlenség, felkelés kitörése esetén az „ítéletnapra készülő” embereket terroristaként kezeljék.
Merre is tart a világ? 

Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal által támogatott új közvilágítás

Forrás: Infowars.com
Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (DHS) által támogatott új közvilágítási projekt kivitelezője levette a szofisztikált, megfigyelésre és lehallgatásra is alkalmas új utcai lámpákat népszerűsítő propagandafilmjét a YouTube-ról, miután a programot leleplező cikk a Drudge Report weboldalán megjelent.
Először csak a hozzászólásokat kapcsolták ki, majd az Illuminating Concepts, a lámpák gyártója, magát a videót is levette a YouTube-ról, feltételezzük, hogy a negatív publicitás elkerülése érdekében, mivel egyre több embert kezdett aggasztani az új lámpáknak „nemzetbiztonsági célokra történő felhasználása”. Ezt a cég állítja, nem mi.
Az a tény, hogy a cég ilyen komoly népszerűsítő anyagot állított össze a lámpákról, valamint, hogy azokat állami támogatással már elkezdték felszerelni a Michigan államban található Farmington Hills városában, továbbá, hogy a cég megpróbálta megakadályozni, hogy az emberek értesüljenek az új lámpáknak a nemzetbiztonság számára tervezett funkcióiról, magáért beszél.
Ha ezek a lámpák valóban olyan csodálatosak, miért kellett törölni a népszerűsítő reklámot?
Ezzel a lépéssel inkább fokozzák az emberek kíváncsiságát és gyanúját az ’Intellistreets’ bevezetése mögött rejlő valódi okok iránt.
Az Intellistreets projekt a nemzetbiztonsági támogatással egész Amerikát behálózó térfigyelő kameráknál is ijesztőbb koncepció. A mondás, hogy a „falnak is füle van” lassan tényleg igaz lesz. A rendszer nemcsak videó megfigyelésre alkalmas, de hangérzékelőkkel és hangszórókkal is rendelkezik, amit a hatóságok a „polgári tudatosság növelésére” használhatnak. Valahogy úgy, ahogy a Janet Napolitano nevével fémjelzett kampányban, ami arra buzdítja az amerikaiakat, hogy jelentsenek egymásról.
A Különvélemény című filmben látott célzott üzenetekhez, reklámokhoz és kormánypropagandához hasonlóan az új lámpák szépen beleillenek a kormány rendőrállami terveibe, amelynek része egy új Riadórendszer bevezetése is, aminek keretében a kormány kötelező figyelmeztető üzeneteket küld majd az állampolgárok mobiltelefonjára.
Az Intellistreets reklám másolata egyelőre még megtekinthető a YouTube-on illetve a cég honlapján.

Fasizmus 2 Intellistreets.flv





Forrás: RT.com
A besúgás immár digitális formát öltött az új okostelefon alkalmazásnak köszönhetően, ami megkönnyíti a gyanúsnak vélt események jelentését.
West Virginia állam hatóságai arra bíztatják állampolgáraikat, hogy Android-os vagy iPhone telefonjaikra egy olyan alkalmazást telepítsenek, ami néhány kattintással lehetővé teszi a gyanús tevékenységek jelentését.
Az alkalmazás egyszerűen letölthető West Virginia állam hivatalos honlapjáról. A Gyanús Tevékenység Jelentő (Suspicious Activity Reporting) mobil alkalmazással a felhasználó fényképet készíthet és megjegyzéseit mellékelve néhány kattintással továbbküldheti a jelentést a helyi rendőrségnek.
Az ilyen innovatív technológiák segítségével az állampolgárok részt vehetnek saját közösségeik védelmében,” nyilatkozta Earl Ray Tomblin kormányzó a West Virginia State Journal-ban. „Állampolgári segítséggel a fontos információk gyorsan a rendfenntartó erők kezébe juthatnak és így magasabb színvonalú védelmet biztosíthatunk a lakosságnak.”
De vajon mi számít gyanúsnak?
West Virginia honlapján figyelmeztetés olvasható, hogy „az alkalmazás nem segélyhívások küldésére készült,” így vészhelyzetben továbbra is a szokásos 911-es számot kell hívni. Azonkívül, hogy valaki mondjuk bejelenti „ez a pasas nagyon furcsának tűnik nekem,” mire használható még? A gyártó olyan helyzeteket hoz fel példának, mint gyanús csomagok vagy járművek észlelése. A jelentést elvileg anonim is el lehet küldeni.
Az alkalmazás kifejlesztése előtt az állampolgárok papíralapú és internetes formanyomtatványok segítségével jelenthették az általuk észlelt gyanús eseteket. A fénykép, hang és videó rögzítésre alkalmas okostelefonok segítségével az állampolgárok mintegy a rendőrség megfigyelő alvállalkozóivá válhatnak.
Az Android alkalmazás letöltő oldalán egyelőre még csak két felhasználói vélemény olvasható. „Ha minden West Virginia-i állampolgár, akinek okostelefonja van (és tudja, hogyan kell használni) letölti ezt az alkalmazást… szó szerint 10 kémmel bővülhet az állomány,” áll az egyikben. „A gyűlölködők most gyűlölködhetnek,” írja a másik.
A jogvédők ennek sem örülnek.
New Orleans-ban és Louisiana-ban az Interneten lehet jelenteni a gyanús tevékenységeket. New Orleansban egyelőre csak a kábítószer kereskedelemmel kapcsolatos bejelentésekkel foglalkoznak és az állampolgárok által gyanúsnak ítélt házakat óriási narancssárga matricákkal jelölik meg.
Bár a mobil alkalmazásnak talán nem lesz ilyen „megbélyegző” hatása, mégis sokakban félelmet kelt, mivel úgy érzik, mostantól mindenkit folyamatosan árgus szemek figyelnek. Sok nagyvárosban térfigyelő kamerák százai, sőt ezrei követik a járókelőket, csakhogy ezzel mindenki tisztában van. West Virginiában úgy tűnik, a hatóságok inkább afelé hajlanak, hogy maguk az állampolgárok töltsék be a megfigyelő szerepét.
Tavaly Farmington Hill településen egy tucat, darabonként 3000 dolláros utcalámpát szereltek fel, amelyek egyúttal térfigyelő kamerákat, hangszórókat és WiFi adókat is tartalmaznak, lehetővé téve a rendőrség számára, hogy több kilométer távolságból megfigyelés alatt tartsa a területet.
A Farmington-i projekt kivitelezéséhez szükséges 791.300 dollárt egy állami pályázatból finanszírozták. A West Virgina-i alkalmazást ingyen fejlesztették ki az amerikai nemzetbiztonsági hivatal részleges támogatásával. 

Vörös fénnyel jelölik meg a bűntettre készülő gyanúsítottakat

Forrás: Infowars.com
Az Associated Press arról adott hírt, hogy a New Jersey-i East Orange városában mostantól egy új orwelli technológia segítségével próbálják visszaszorítani a bűnözést a rendvédelmi szervek, aminek lényege, hogy a gyanúsítottakat vörös fénnyel jelölik meg, mielőtt azok bármilyen bűntényt elkövettek volna, amennyiben viselkedésükből a rendőrük úgy gondolják fennáll egy bűntény elkövetésének esélye. A spotlámpákat a már meglévő utcai lámpákra és egyéb közterületi szerkezetekre szerelik fel.
A rendőrök folyamatosan nyomon követik a város több száz térfigyelő kamerájából beérkező képanyagot és ezek segítségével fogják vörös fénnyel megjelölni a feltételezésük szerint bűntettre, például utcai rablásra készülő egyéneket. A lámpa egy egész háztömbnyi távolságból is képes erős vörös fényt vetíteni a gyanúsítottra.
Londonban beszélő kamerák vannak, nekünk piros spotlámpával ellátott kameráink lesznek. Ezt hivatalosan fényalapú intervenciós rendszernek nevezik,” mondja William Robinson, East Orange rendőrfőnöke. „Azt üzenjük a bűnözőknek, hogy figyeljük őket. A rendőrség mindent rögzít és intézkedik.”
Amint azt Robinson is mondja, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és még néhány ország egy ideje alkalmaz már ilyen és ehhez hasonló bűnmegelőzési módszereket. Az angliai beszélő kamerákrárivallnak az „antiszociális” viselkedést mutató vétkesekre, az amerikai nemzetbiztonsági hivatal pedig „Intellistreet” nevű okos utcalámpákat szereltet fel, amelyek a közvilágítás mellett, az állampolgárokmegfigyelésére, párbeszédek rögzítésére és a kormány által kiadott vészfelhívások megjelenítésére is alkalmasak.
Az „elkövetés előtti” (pre-crime) spotlámpák alkalmazása természetesen még messze van a filmekben látott igazi megelőző gyanúsítástól, de ez csupán egy a sok új államilag támogatott orwelli módszer közül ebben a magas bűnözési statisztikáiról ismert városban. Egyre több olyan város van ahol lassan mindenki „elkövetés előtti” gyanúsítottnak számít, amíg nem képes bizonyítani ártatlanságát.
Az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) szóvivője aggodalmasnak nevezte a politikai csoportokkal és aktivistákkal szemben kialakuló megfigyelési és kémkedési hangulatot. Számos napvilágra került dokumentumból például kiderült, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal a hazájukba visszatérő veteránokat vagy a két fő amerikai párttól eltérő pártokat támogató egyéneket, illetve számos más csoport támogatóit nemcsak „szélsőséges elemként” tart számon, de a rendfenntartó erők és terrorelhárító egységek adatbázisaiba is bekerültek.


Red Lights Newest 'Precrime' Technique

 

A megfigyelés egyik legkézenfekvőbb eszköze: az Internet-TV

Forrás: Daily Mail
  • Az Internetre kapcsolt eszközök információt szivárogtatnak a felhasználóról
  • A CIA igazgatója szerint ezek az új eszközök forradalmasítják a megfigyelési iparágat
  • A kémek egyszerre több ezer személyt is megfigyelhetnek
  • Az emberek poloskákkal látják el saját otthonukat
Amikor valaki letölt egy filmet valamelyik online televíziós filmportálról Internetkapcsolattal rendelkező tévéjére, vagy web rádiót hallgat, könnyen lehet, hogy magára vonja néhány kéretlen vizsgálódó figyelmét.
A kémeknek többé nem kell poloskát ültetni egy célszemély otthonába, mert az Internethez kapcsolt és szoftverek által irányított eszközök terjedésével maguk a megfigyelendő személyek teszik ezt meg helyettük, mondja David Petraeus, a CIA igazgatója.
A CIA azt állítja, hogy az Internet segítségével az ügynökség képes lesz leolvasni az eszközök által elért vagy letöltött információkat, beleértve a rádión hallgatott adásokat is.
A távirányítóktól a rádiós ébresztőórákig ma már szinte mindent irányíthatunk szoftverek segítségével és az ARM chipgyártó cég egy olyan új, kis energiaigényű chipet mutatott be, amit hamarosan minden eszközbe, a hűtőszekrényektől a sütőkön át a csengőkig beépítenek majd.
Petraeus szerint az ennek eredményeként létrejövő, egymással összeköttetésben álló eszközhálózatot a szakavatottak képesek lesznek mintegy könyvként olvasni, sőt távirányítással működtetni, olvashatjuk a Wired magazin egyik blogjában.
Petraeus szerint az internetes kütyük „forradalmasítani” fogják a kémkedés művészetét, lehetővé téve a kémeknek, hogy automatikusan, poloskák telepítése, illetéktelen behatolás vagy beépülés nélkül megfigyeljék a kiszemelt személyeket.
Az „átformálás” elég elcsépelt kifejezés, de szerintem hűen kifejezi, hogy mi történik a technológiában ezen a területen,” mondta Patraeus.
Különösen a titkosszolgálatok számára hasznosak ezek a fejlesztések. A számukra érdekes tételeket könnyebb lesz ezekkel a rádiófrekvenciás azonosítókkal, szenzoros hálózatokkal, apró beépített szerverekkel és energiagyűjtőkkel lokalizálni, azonosítani, megfigyelni és távirányítással vezérelni, miközben mind a következő generációs Internethez kapcsolódnak, az olcsó és hihetetlen kapacitású informatika segítségével.”
Petraeus egy befektetési cég találkozóján azokról az új technológiákról beszélt, amelyek célja a korábban „butának” számító háztartási eszközöket – lásd: hűtőszekrények, sütők vagy világítórendszerek – az Internettel összekötni.
Ezen a héten a világ egyik legnagyobb chipgyártója, az ARM, egy olyan chipet mutatott be, amit kifejezetten a háztartási eszközök internetes összeköttetésére fejlesztettek ki.
Az ARM chipek kisebbek, kisebb az energiaigényük és lényegesen olcsóbbak, mint a korábbi processzorok és tulajdonképpen bármilyen elektromos eszközt képesek összekötni az Internettel.
A koncepciót mostanában a „dolgok internete” néven emlegetik.
Egyesek szerint az összekapcsolt eszközök hamarosan folyamatosan jelölni fogják helyzetüket és azt, hogy éppen mit csinálnak az Interneten, ahogyan most a Google Maps mutatja a táj aktuális állapotát.
A jogvédő szervezetek, mint az Electronic Frontier Foundation, arra figyelmeztetnek, hogy a földrajzi helyzetjelző adatokkal (geolocation) igen könnyű visszaélni, és ahogy egyre több eszköz kapcsolódik az Internethez egy dolog biztos: a megfigyelési lehetőségek száma hatványozottan emelkedik majd.

Drónok Amerikában? Már megérkeztek…



Forrás: Zerohedge.com
Az Electronic Frontier Foundation (EFF) komoly munkát végez az állami visszaélések leleplezésében az Egyesült Államokban. Miközben a legtöbb ember mélyen alszik és fogalma sincs arról, hogy szép csendben (és helyenként nagy zajjal) egy rendőrállam épül köré, az EFF a frontvonalon harcol az információ szabad áramlásáért. Legutóbbi cikkükben bemutatták, milyen mennyiségű katonai drón kering az Egyesült Államok légterében, az Információszabadságról szóló törvény értelmében hivatalosan kért és megkapott adatok alapján. Az EFF a következőket írja:
A Szövetségi Repülési Hatóság ellen benyújtott Információszabadság kereset eredményeként kapott dokumentumok állami és helyi rendfenntartó erőktől, egyetemektől és most először, magától az Egyesült Államok hadseregének három ágától, a légierőtől, a tengerészgyalogságtól és DARPA-tól származnak.
A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a légierő a kisebb, kézből indítható Raven, Puma és Wasp drónok mellett, a számos polgári és katonai halálesetért felelős, egészen nagy Predator és Reaper drónokig, sokféle pilótanélküli repülőt alkalmaz a hazai légtérben. A tengerészgyalogság is többféle drónt tesztel, bár dokumentumaikból olyan mennyiségű szöveget töröltek, hogy egyelőre nem sokat tudni programjaikról.
A legaggasztóbb technológiát talán a légierő által Nevadában, Kaliforniában és Utahban használt Reaper drónok képviselik. A légi járművek egy úgynevezett „Gorgon stare” technológiával vannak felszerelve, ami a Wikipédia szerint „kilenc, köralakban elrendezett kamerából áll … és amely képes egy egész városról mozgóképet rögzíteni.” A rögzített felvételeket „emberi vagy mesterséges intelligencia segítségével lehet elemezni, mint például a DARPA által fejlesztés alatt álló „Az Elme Szeme” (Mind’s Eye) projekt által. Amennyiben az információ igaz, a megfigyelőipar új generációja van felemelkedőben.
A LIDAR technológiát a föld felszínéről készített nagyfelbontású felvételek rögzítésére lehet használni, ugyanakkor ma már a legmodernebb rendőrségi sebességmérő radarokban is alkalmazzák, tehát nem lenne meglepő, ha hamarosan ezeket a drónokat a közlekedési szabálysértők lefülelésére is bevetnék.
Mint minden új technológia esetében, a drónokat is lehet jóra és rosszra egyaránt használni. Ahogy az atomenergia egyszerre képes energiával ellátni vagy elpusztítani az emberiséget, a drónok is szolgálhatják az emberiség javát. A probléma abban rejlik, hogy a kormány egyértelműen a megfigyelési céllal történő diktatórikus felhasználás felé halad.
Az amerikai hadsereg hazai földön bevetett drónjai a hivatalos adatok alapján:

Felfegyverzett rendőrségi drónok?


Forrás: RT.com
A ShadowHawk Drón
A Houston közelében fekvő Montgomery rendfenntartóinak arzenálja hamarosan egy 300.000 dolláros pilótanélküli megfigyelő repülővel bővül és amennyiben a megyei rendőrfőnök akarata minden tekintetben teljesül, a légi jármű tűzerővel is rendelkezik majd.
Az új eszközről nyilatkozva Randy McDaniel rendőrfőnök elmondta, hogy egyelőre nincs kizárva a drón felfegyverzése. Jelenleg nincs tervben egy fegyveres drón hadsereg beszerzése, a rendőrfőnök azonban úgy gondolja, egy ilyen fegyveres eszköz bizonyos helyzetekben jól jönne a rendőrségnek.
A gázspray vagy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver felszerelésére vonatkozó direkt kérdésre McDaniel elmondta, hogy osztálya egyelőre csupán fontolgatja az elképzelést.
Ezeket a fegyvereket a rendőrség nap mint nap alkalmazza bizonyos helyzetekben, tehát hasznos lehet, ha pilóta nélküli repülőink is rendelkeznek velük,” nyilatkozta McDaniel a Daily-nek a frissen beszerzett drónra utalva.
Miközben Montgomery városát egy új, igen drága szempár figyeli majd a magasból a ShadowHawk drón formájában, messze nem ez az egyetlen kisváros, amelyik ilyen eszközzel rendelkezik. Az Egyesült Államok déli államainak számos települése rendelkezik már ilyen légi járművel és az amerikai nemzetbiztonsági hivatal számos alkalommal megerősítette, hogy már évek óta egy egész drón raj segíti a határok megfigyelésében. A Szövetségi Repülési Hivatal a drónok használati szabályzatán dolgozik, mivel az Electronic Frontier Foundation már pert is indított egyik társhivataluk, a Közlekedési Osztály ellen „követelve a pilóta nélküli repülők üzemeltetésére kiadott bizonyítványok és engedélyek részleteit.”
Ez egy olyan eszköz, aminek használatáról a rendfenntartó erők korábban nem is álmodtak,” nyilatkozta Steven Gitlin, az AeroVironment Inc. vezetője a Los Angeles Times-nak még tavaly. Cége több ezer drónnal láthatja el a Montgomery-i rendőrséghez hasonló kisebb egységeket, de sokan aggódnak, hogy a drónok alkalmazása egy újabb szög lesz az emberi jogok koporsójában.
A civil használatban lévő drónok esetében a legnagyobb félelem a megfigyelés mértékének terjedése miatt van. A legtöbb ember azt kifogásolja, hogy az állam saját lakosait állandó megfigyelés alatt tartja,” nyilatkozta Kirsten Bokenkamp az Amerikai Polgárjogi Unió Houston-i munkatársa.
McDaniel rendőrfőnök szerint az új drón mindenben megfelel a rendőrség jelenlegi igényeinek és alkalmazását nem tartja túlzásnak. „A hírcsatornák és a katonaság is rendelkezik saját helikopterekkel, magánrepülők pedig rendszeresen repkednek a fejünk felett. Ezekkel ugyanúgy meg lehet figyelni bárki tevékenységét, mint egy pilóta nélküli repülővel,” mondja. „Mi soha sem pusztán a megfigyelés kedvéért végzünk megfigyelést, hanem a bűnügyek megoldása a cél,” tette hozzá. „Minket nem érdekel mit csinál valaki a hátsó kertjében.”
Amennyiben a rendőrfőnök mégis úgy dönt, hogy a drónokat fegyverrel látja el, Montgomery és lassan egész Amerika lakosságának aggodalmai újabb tétellel bővülhetnek. 

Az európai farmok megfigyelésére mostantól drónokat is bevetnek

Forrás: BBC.co.uk
A megengedettnél több EU-s támogatást igénylő vagy a Közös Mezőgazdasági Irányelveket megsértő gazdák nagyobb eséllyel bukhatnak le az égből őket figyelő kameráknak köszönhetően, mint egy mezőgazdasági ellenőr látogatása által. Mit szólnak ehhez a gazdák?
Képzeljünk egy tökéletes napot néhány év múlva, amint vidéken, a földek és erdők mentén sétálunk. Csend, tiszta levegő, madárcsicsergés és a szépen növekvő búzaszárak susogása a szellőben. Egyszer csak egy modellrepülő suhan el a fejünk felett, csakhogy nem látunk senkit, aki a repülőt irányítaná. Nem játékszerről van ugyanis szó, hanem egy felvételeket készítő pilótanélküli repülőről.
Eközben több száz kilométerrel felettünk egy műhold is képeket készít ugyanerről a földterületről, tisztán megjelenítve minden egyes fát vagy állatot a felvételeken.
Mi után kémkednek? Mit próbálnak felderíteni? Sehol egy titkos katonai állomás. Amerre a szem ellát búzatáblák, kukoricaföldek és egyéb gazdaságok váltogatják egymást.
Az európai farmoknak nyújtott támogatások évi több milliárd euróba kerülnek az adófizetőknek és az EU mezőgazdasági ellenőrei úgy döntöttek a technikát hívják segítségül a csalások és a pazarlás visszaszorítására.
A műholdas megfigyelést már évek óta alkalmazzák erre és most a pilótanélküli repülők tesztelésén a sor.
Egy gazdaság műholdas ellenőrzése a személyes ellenőrzés egyharmadába, 400 helyett mindössze 150 euróba kerül, mondja a támogatások kifizetéséért és a szabálytalanságok kiszűréséért felelős brit RPA ügynökség munkatársa.
Az RPA csak azokat a földterületeket ellenőrzi, amelyekkel kapcsolatban kétségek merültek fel,” mondja az ügynökség. „Ezzel időt és pénzt takarítunk meg.”
2010-ben a mezőgazdasági ellenőrzések 70%-át műholdak segítségével végezték, ami összesen 210 ezer négyzetkilométeres területet jelentett.
A műholdképek azonban nem mindig megbízhatóak. Ausztriában például azért nem alkalmazzák a módszert, mert a hegyvidéki domborzatok által vetett árnyékok miatt a felvételek pontatlanok és sokszor megtévesztőek.
Skóciában, Nagy-Britanniával ellentétben, azért nem használják a műholdas ellenőrzést, mert az ég túl gyakran borús, így nincs elég idő a jó minőségű felvételek készítésére.
A kémkedés ára
  • Az Európai Bizottság összesen 6,5 millió eurót fizetett ki kiskereskedelmi cégeknek az elkészített műholdfelvételekért 2011-ben,
  • Az EU tagállamok a becslések szerint mintegy 40 millió eurót fizetnek évente a képfeldolgozásért.
A táj folyamatosan változik, és amikor a műhold elhalad az adott terület felett „az állatok lehet, hogy éppen a mezőn vannak, máskor meg az akolban, így nehéz megszámolni őket,” mondja Roland Randall, brit gazda és környezetvédelmi kutató Cambridgeshire-ből.
Amikor az ellenőrök végignézték a farmunkról készült felvételeket azt hitték, hogy egy új épületet húztunk fel engedély nélkül, pedig csak egy szénakazalt láttak,” nyilatkozta a BBC-nek.
A műholdképeket leginkább a gazdaságok felmérésére használják, hogy megállapítsák, mely területek után jár támogatás.
Manapság azonban a gazdák rengeteg „mezőgazdasági és környezetvédelmi szabálynak kötelesek megfelelni” ahhoz, hogy a támogatást elnyerjék.
A pilótanélküli repülőket vagy más néven drónokat leginkább Afganisztánban és Pakisztánban bevetett gyilkoló gépekként ismeri a nyilvánosság, de a technológia támogatói szerint ezek kisebb és egyszerűbb változatai a mezőgazdasági felügyeleti feladatok ellátásában is igen hasznosak lehetnek. Ezek a kis gépek egészen közeli és rendkívül éles felvételek készítésére is alkalmasak és a műholdakkal ellentétben, amelyek mindig lefelé néznek, a drónokkal szinte bármilyen szögből lehet képet készíteni.
Tesztelik őket például dél-franciaországi szőlőkben, hogy ellenőrizzék, a szőlők kiirtása jogilag és környezetvédelmileg megfelelő módon történik-e. A szőlősgazdák akár 10,000 eurót is kaphatnak hektáronként a nem versenyképes szőlőfajták kiirtásáért, hogy a túltermelés miatt kialakuló „bortavak” kialakulását megakadályozzák.
Az ellenőrzésnek 100%-os pontosságúnak kell lennie, mert óriási pénzösszegekről van szó,” mondja Philippe Loudjani, az Európai Bizottság elő számú műholdas megfigyelőközpontjának agronómusa az olaszországi Isprában.
A franciák most azt ellenőrzik, hogy szükség van-e a 10 centiméteres pontosság elérésére, illetve, hogy milyen felbontású képek kellenek.”
A drónokat Olaszországban és kisebb területen Spanyolországban is tesztelik már, ahol a 12,5-25 centiméteres felbontású képek ideálisak a mediterrán térségre jellemző kisebb, vegyes gazdaságok ellenőrzésére.
Az EU gyorsított ütemben próbálja megfogalmazni a „pilótanélküli repülőrendszerekre vonatkozó stratégiát”, hogy lazítsanak a drónok polgári célú felhasználására vonatkozó jelenlegi nagyon szigorú európai szabályozáson.
A héten Brüsszelben megvitatott védelmi bizottsági munkaanyag szerint a drónoknak nemcsak mezőgazdasági ellenőrzési szerepet szánnak, hanem alkalmaznák kartográfiai feladatok elvégzésére, szállítmányozási és határellenőrzésre, az illegális bevándorlás és kábítószer kereskedelem elleni harcra és természeti vagy ipari katasztrófák megakadályozására.
Mit szólnak a jogvédők?
Ben Hayes, a Statewatch kampánycsoport munkatársa aggódik, hogy Európa túl gyorsan és a közvélemény megkérdezése nélkül akarja elkezdeni a drónok használatát.
Elfogadjuk, hogy sok területen hasznosnak bizonyulhatnak, de… nem vitatták meg, hogy mit fogadnak el és hogyan vélekednek az emberek arról, hogy drónok repkedjenek a földjeik vagy mondjuk a fejük felett egy tüntetésen,” mondja.
Ray Purdy a University Collage London-tól 202 brit és 428 ausztrál (ahol rutin eljárás a műholdas ellenőrzés) gazdát kérdezett meg és azt találta, hogy az ausztrál gazdák egynegyede, a brit farmereknek pedig egyharmada ellenezte csupán a műholdas megfigyelést.
Egyesek aggodalmukat fejezték ki személyi jogaik megsértése miatt, de sokan azt mondták előnyben részesítik a távirányításos megfigyelést az idejüket rabló ellenőrökkel szemben.
Angliában a legtöbben úgy gondolják, hogy a műholdak segíthetnek kivédeni a csalásokat.
Ilyen a mai világ és ez ellen szerintem nem tehetünk semmit,” mondta Rob Allan. 

A rovarok is figyelnek

Forrás: Activist Post
A kép illusztráció
Az amerikai hadsereg először 2011 júniusában ismerte el hivatalosan, hogy rovarméretű drónok kifejlesztésén dolgozik.
A Wright-Patterson légibázison működő, „mikro légierőként” emlegetett rovarflotta egységeinek kifejlesztéséhez a molylepkék, sólymok és egyéb repülő állatok repülését és felépítését vették alapul a tervezők.
Az erőfeszítés lényege, megtalálni a módszert arra, hogy az emberek szeme előtt is láthatatlanok maradhassunk,” a különböző felderítési akciók és merényletek során, magyarázza Greg Parker, légiközlekedési mérnök.
A Cessna méretű, titkos támadásokra használt pilóta nélküli repülőket már mindenki ismeri. A Pentagon hozzávetőlegesen 7000 ilyen drónnal rendelkezik.
2011-ben, a 2030-ig tartó időszakra, a Pentagon 5 milliárd dollárt igényelt a kongresszustól a drónok fejlesztésére.
A technológia jelenleg a „kém legyek” kifejlesztésének irányába tart, amelyek atomfegyverek és az ellenséges erők felderítésére alkalmas apró érzékelőkkel és mikro kamerákkal is rendelkeznek.
Parker a helikoptereknél alkalmazott technológia segítségével éri el, hogy a szitakötők mozgását utánzó, számítógéppel vezérelt, rendkívül pontos, apró repülők a legkényesebb felderítési feladatokat is képesek legyenek elvégezni.
Olyan technológiát próbálunk kifejleszteni, ami minden esetben sikeres, akkor is, ha fúj a szél vagy azt sem tudni, hogy pontosan hol helyezkedik el a felderítendő jármű.”
Ez viszont nem
A DARPA 18 km/h sebességre képes kém-kolibrik és kiborg molylepkék létrehozásáról számolt be. A DARPA-n belül egy egész egység (Hybrid Insect Micro-Electro-Mechanical Systems project – HIMEM) dolgozik olyanrovarok kifejlesztésén, amelyek saját idegrendszerükhöz kapcsolt kamerákkal rendelkeznek, és távirányítással működtethetőek.
Az Egyesült Államokban több intézet is hasonló technológiák kifejlesztésén dolgozik. A Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatói például egy olyan „mikro szárnyas” kifejlesztésén dolgoznak, ami kényelmesen elfér az ember tenyerén. A Harvard Egyetemen pedig olyan légyszerű robotot építettek, amely másodpercenként 120 szárnycsapásra képes.
2007-ben a Repülő rovarok és robotok nemzetközi szimpóziumán japán kutatók távirányítású molylepkét mutattak be.
Miközben az amerikai hadsereg azt akarja elhitetni a nyilvánossággal, hogy ezeket az új drónokat kizárólag tengeren túli akciók alkalmával vetik be, az igazság az, hogy a rovar robotokat számos alkalommal látták amerikai köztereken.
Sokak szerint a rovar robotokat leginkább a Védelmi Minisztérium használja megfigyelési célokra.
A mikro megfigyelő eszközök továbbfejlesztésére irányuló kísérletek jelenleg is nagy erőkkel folynak. Például olyan rovarokat próbálnak kitenyészteni, amelynek közvetlenül a testébe lehetne telepíteni az irányításukhoz szükséges szoftvert. A CIA 1970 óta próbálkozik ezzel.
Az Izraeli Légi Irányítási Művek (Israel Aerospace Industries - IAI) lepke-alakú drónja az eddigi legapróbb repülő megfigyelőeszköz. A lepke-drón egy helikopterhez hasonlóan képes a célpont felett lebegni és 0,15 grammos fényképezője és memória kártyája segítségével fényképeket készíteni. Ez a lepke annyira élethű, hogy még a madarakat és a rovarokat is megtéveszti. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése