2019. február 9., szombat

Globalista janicsár képzés











Globalista janicsár képzés




A kormány utólagos törvényt hozott a csalás törvényessé tételére 

Igen vannak emberek, akik már értik, mi történt! Az a baj, hogy az egyszerű dolgokat vannak, akik túl bonyolítják, teljesen feleslegesen. 

Kérdés akart e valaki úgy pénzhez jutni hogy a visszafizetés egy tőzsdei spekuláción múlik: nyerhet-veszíthet. És itt jön az akkori törvényi rendelkezés. Ott, ahol nem volt kockázatokat ismertető, kockázat feltáró nyilatkozat, az az ügylet semmis. Azért, mert ezt az akkor hatályos törvények elő írták. Tehát az ügylet törvénysértő módon jött létre. Ehhez a törvénysértéshez asszisztált, részt vállalt benne a Fogyaszttóvédelmi Felügyelőség, a résztvevő közjegyzők és a bankfelügyelet is. Az, hogy senkinek nem tartottak pisztolya fejéhez, hogy a hitelnek hazudott befektetést aláírja, ez nem oldja fel az ügylet törvényi előírásainak megszegésének tényét. A jogorvoslatra támasztott igény ezért soha nem is évülhet el. Még akkor sem, ha az összes jogi intézmény a hatalmat gyakorlók politikai igényét, a törvények szándékos megszegésével elégíti ki. 

Itt a felelősség a bankoké. Megtévesztettek és tévedésben tartottak. Valamint a hitelre vonatkozó törvényeket nem tartották be. Ez benne van a működési szabályzatukban amit a hitel felvevőjének nem kell tudni. A boltban a boltosnak kell tudni hogy használja a pénztárgépet, nem a vevőnek. Viszont a bankfelügyeletnek, a fogyasztóvédelmi felügyelőségnek az a dolga, hogy megakadályozza az ilyen szabálytalan, törvénybe ütköző hitelezést, nem tették. A kormány, mivel a bankárok részleges irányítása, zsarolása alatt állt és áll, utólagos törvényt hozott a csalás törvényessé tételére. Ami megint csak abszurd, mert visszamenőleges törvényalkotás nincs, nem is lehet, főleg nem egy bűncselekmény elkendőzésére.

Tehát itt bűnöző kormányunk, bűnöző országgyűlésünk, bűnöző ügyészségünk és kúriánk van és hiába megyünk brüsszelbe vagy hágába, ott is a banki oligarchák, a bankárok az irányítók, akik háttérből irányítják a bíróságokat, ott is.
 (Olvasónktól)

Emlékeztető: "Hatalmas botrány robbanhatna ki abból, ha nyilvánosságra hoznák az ügynöklistákat, úgy hogy büntetlenül beszélni is lehessen róluk - mondta a Magyar Nemzetnek Ungváry Krisztián történész, mikor a Momentum Mozgalom felvetéséről kérdeztük. A titkosítás feloldása a parlamenti pártokat is megrengetné, a legsúlyosabb csapást Ungváry szerint azonban a magát harcos antikommunistaként beállító a Fidesz-KDNP szenvedné el "ahol egyébként sem csekély a korábban vörös párttagkönyvet birtokló tagok száma". (Részlet az Ügynöklista: "a legsúlyosabb csapást a Fidesz-KDNP szenvedné el című cikkből) 


"A kamatfelárral sohasem játszottak a bankok" - interjú a bankszövetség főtitkárával


Van realitása annak, hogy az Európai Bizottság lépései szembemennek a magyar kormány elképzeléseivel - mondta el az [origo]-nak adott interjújában Kovács Levente. A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint lesz olyan megoldás, amely valódi segítséget nyújt majd a devizahiteleseknek, de a jövőre életbe lépő új kamatszabályok nem feltétlenül lesznek mindenkinek előnyösek.
Ausztria panaszt tett az Európai Bizottságnál a végtörlesztés miatt, és felülvizsgálati kérelmet kért. Ön mire számít? Lesz konzekvenciája a brüsszeli vizsgálatnak?

Az Európai Bizottság hivatalból elkezdte a kérdés vizsgálatát. Most az adatgyűjtés időszakában tartanak, és ezután várhatóak a következő lépések. Azt gondolom, van annak realitása, hogy az Európai Bizottság lépései szembe fognak menni a magyar kormány elképzeléseivel.
A kormány és a Magyar Bankszövetség viszonya viszont most békésebb, és a múlt heti egyeztetés után elindult a közös megoldáskeresés a devizahitelesek megmentése érdekében. Egy vagy több javaslatot tesz majd le az asztalra a Bankszövetség?

A munka intenzíven folyik, hétfőn volt az első és csütörtökön a második megbeszélés. Több megoldást vizsgálunk, több elgondolás közül keressük azt, amelyiket szakmailag a legjobbnak tartunk, és végül ezt az egyet fogjuk javasolni. Hogy melyik lesz ez, azt egyelőre nem tudom megnevezni, mert mindegyik javaslat mellett és ellen is vannak érvek. Olyan megoldást fogunk találni, amellyel mindenki, akit a hitelválság érint, érezheti majd azt, hogy segítséget kap, ha élni kíván vele.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egy állami tulajdonú bank bevonásával is elképzelhető a devizahitelesek megmentése. Járhatónak tartja ezt az elképzelést?

Ez is egy lehetséges megoldás, de nyilvánvalóan figyelembe kell venni a költségvetési kereteket. A mai költségvetést elnézve, én ebben nem nagyon hiszek.
A napokban elfogadta a parlament a referenciakamatozásról szóló törvényt. Ez azt jelenti az ügyfelek számára, hogy jövőre a bankok a kamatfelárral már nem tudnak játszani?

A kamatfelárral sohasem játszottak a bankok. Folyamatosan azzal a kihívással szembesültek, hogy a válság negatív hatásait milyen mértékben tudja a bankszektor lenyelni, és milyen mértékben kell az ügyfélnek viselnie. Amikor már muszáj volt a negatív hatásokat az ügyfelekkel megosztani, akkor is azt tapasztaltuk, hogy késleltetve és kisebb mértékben hárították tovább az ügyfelekre a terheket a bankok. A mostani szabályozás azt eredményezi, hogy amikor az ügyfél szerződést köt, akkor a futamidő alatt esetlegesen várható negatív hatásokat a banknak előre be kell áraznia, mert mindennek bele kell férnie az előre lefixált kamatmarzsba. Hogy aztán ez előnyösebb lesz-e az ügyfélnek, vagy sem, azt nehéz előre látni. Biztos lesz olyan, aki annak érzi majd és olyan is, aki rosszabbnak. Minden változásnak vannak haszonélvezői és kárvallottjai. Az előbbiek csendben örülnek majd, az utóbbiak pedig hangosan üvöltenek.
Fotó: Hajdú D. András [origo]
"A kamatfelárral sohasem játszottak a bankok"
A szabályozás tehát nem engedi majd meg azt, amit most október elején láttunk a hitelpiacon? Azért kérdezem ezt, mert ma is vannak referencia-kamatlábhoz kötött forinthitelek, és ezeknél előfordult, hogy a kamatfelár egyik napról a másikra két százalékponttal is megugrott a végtörlesztés kezdetén a kockázati költségek emelkedésére való hivatkozással. A jövőben ez nem fordulhat elő? 

Két megoldás lehetséges. Vagy fix kamatozású hiteleket kínál majd a bank, vagy változó kamatozásút, amelynél a kamat alapja a bankközi kamatláb (BUBOR, LIBOR vagy EURIBOR) lesz. Erre kerül rá egy fix marzs, és ez nem változhat a futamidőn belül. Csak a referenciául választott kamatláb ingadozik, de ez rendszeresen változik. Ha ezt összevetjük a mostani rendszerrel, akkor látni kell azt a különbséget, hogy eddig a bankok nagyon visszafogottan és részlegesen tették át az ügyfelekre a nehézségeket. A verseny kikényszerítette ezt. Az új rendszerben viszont a bankközi kamatszint (BUBOR, LIBOR) változása egy az egyben áttevődik az ügyfelekre. Nem lehet ma még megmondani, hogy ki fog ezzel jól járni.
A szintén elfogadott kamat és THM-plafonnak is lehetnek kárvallottjai?

Látni kell, hogy a magyarországi kereskedelmi bankok kamatszintjét a plafon nem érinti, az az uzsorajellegű kölcsönökre vonatkozik elsősorban. Vannak speciális, extra kényelmet vagy rugalmasságot kínáló banki termékek, amelyeket általában a jobb minőségű ügyfélkörnek ajánlunk fel, itt kértük, hogy hadd térjünk el az általános 30 százalékos plafontól. A hitelkártyák és a fogyasztási kölcsönök tartoznak ebbe a körbe, ezek munkaigényes és nagy hozzáadott értékkel bíró termékek, amelyeknél indokolt az eltérés és a magasabb, 45 százalékos THM-szint.
Fotó: Hajdú D. András [origo]
"Az új rendszerben a kamatszint változása egy az egyben áttevődik az ügyfelekre"
Orbán Viktor nemrégiben azt nyilatkozta a parlamentben, hogy újraszabályozná a bankrendszert. Mit takarhat az újraszabályozás szándéka? 

Mivel a kormányfő mondta, ezt tőle kell megkérdezni.
Szakmai szempontból azért érdekelne a véleménye, mert a miniszterelnök a kereskedelmi és befektetési bankok szétválasztásának szükségességére tett utalást. Magyarországon ez releváns kérdés?

A világban alapvetően kétféle bankrendszer fejlődött ki. Az egyik az angolszász országokra jellemző, ahol vannak kereskedelmi bankok és befektetési bankok, a kontinentális Európában pedig az univerzális bankok a meghatározók. Az újraszabályozás azért érdekes kérdés, mert az univerzális rendszer sokkal szabályozottabb, és jóval válságállóbb is. Ha valaki összeveti az amerikai részvénypiacon történt bukásokat és árcsökkenéseket, akkor látja, hogy azok sokszorosai az európai piacokon tapasztaltnak. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból mi a világ szerencsésebb részéhez tartozunk.





Együtt menti tovább az adósokat a kormány és a bankszövetség


Még nem tudni, hogy átmeneti tűzszünetről vagy békekötésről van szó, de a kormány fél év háborús retorika után újból a tárgyalóasztalt és a konstruktív együttműködést választotta a bankokkal kapcsolatban.
A kabinet és a Magyar Bankszövetség képviselői ezután havonta találkoznak majd, hogy a bankrendszert és a gazdaságot érintő kérdésekről, így a devizahitelesek problémáiról, a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) juttatott források bővítéséről, a lakáshitelezés felpörgetéséről, illetve a pénzügyi szektor szabályozásában szükséges változásokról egyeztessenek – mondta tegnap Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az első ilyen megbeszélést követő tájékoztatón.
A konzultáción részt vett Szász Károly, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) elnöke is, aki a devizahitelek kedvezményes végtörlesztésének eddigi tapasztalatairól számolt be. A PSZÁF adatai szerint az első három héten, szeptember 29. és október 23. között 23 ezer ügyfél élt a lehetőséggel, ez összesen közel 134 milliárd forint hitelállományt érintett, a bankoknak pedig 33 milliárd forint veszteséget okozott. Igényét további 43 ezer adós jelezte a bankoknál, amely csaknem 296 milliárd forint hitelt takar és még 71 milliárd forint mínuszt jelent a pénzintézeteknek. A Szász Károly által elmondottak alapján nagyjából ennyien lehettek azok, akik saját forrásból, megtakarításból tudták visszafizetni devizahitelüket, és a végtörlesztők száma már csak akkor nőhet számottevő mértékben, ha a nagy kereskedelmi bankok is beszállnak a forinthitelversenybe, és a jelenleginél kedvezőbb konstrukciókkal rukkolnak elő.
Mindezek alapján a végtörlesztés – ahogyan az várható volt – önmagában nem képes megoldani a devizahitelesek problémáit, és később a nemzetgazdasági miniszter is arról beszélt, hogy nincs egy olyan varázsszer, amivel egységesen kezelni lehetne az egymillió devizaadós helyzetét. A kormánynak és a bankoknak közösen kell olyan eszközöket kidolgozniuk, melyek mentesítik a családokat az árfolyamkockázattól – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban Patai Mihály, a bankszövetség elnöke elmondta, hogy hat bank (Erste, FHB, CIB, K & H, OTP, Raiffeisen) vezetőjéből már létrejött az a munkacsoport, amely két héten belül kidolgoz egy több elemből álló, átfogó javaslatcsomagot a lakossági frankhitelprobléma megoldására. Erről egyelőre annyit árult el, hogy része lehet az árfolyamgát rendszerének átdolgozása. A törlesztőrészletek rögzítését Patai jó példának nevezte arra, amikor a bank, az adós és az állam együtt vállal szerepet a probléma megoldásában. Matolcsy ehhez azt tette még hozzá, hogy a kormány vállalta, amíg nincs közös megállapodás a bankokkal, addig nem kezdeményez újabb intézkedéseket.
A kiegyezés valószínűleg annak köszönhető, hogy az eurózóna válsága miatt a kormány veszélyben érzi a jövő évre várt másfél százalékos gazdasági növekedést. (Fél százaléknál nagyobb bővülésre ma már szinte egyetlen elemző sem számít, sőt mind többen gondolják úgy, hogy jövőre Magyarország visszasüllyedhet a legutóbb 2009-ben tapasztalt recesszióba, amikor zsugorodik a gazdaság.) Matolcsy a tájékoztatón arról beszélt, hogy a tervezett bővülés teljesüléséhez új forrásokat kell pumpálni a rendszerbe. Az otthonteremtési programtól azt várják, hogy jövőre 0,2-0,4 százalékponttal járul hozzá a GDP növekedéséhez, illetve a szerdai kormányülésen döntés született a Magyar Fejlesztési Bank hatvanmilliárd forintos feltőkésítéséről, amely az állami pénzintézet hitelezésének hatszázmilliárdos bővítését teszi lehetővé. Szükség van arra is, hogy a bankok több forrást helyezzenek ki a kkv-szektorban, illetve növeljék aktivitásukat a lakáshitelezésben. A nemzetgazdasági miniszter egy kérdésre válaszolva azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a hitelintézetek jövőre, illetve 2013-ban annyival csökkenthetnék a bankadó alapját, amennyivel ebben a két szegmensben növelik a hitelállományukat.

Jön a kamatplafon

Már a bankokkal egyeztetve került a parlament elé a – Rogán Antal által vezetett – gazdasági bizottságnak az a javaslata, amely maximálná a hitelekért felszámítható kamat mértékét.
Az elképzelés szerint a teljes hiteldíjmutató (thm) nem haladhatná meg a mindenkori jegybanki alapkamat plusz 24 százalékpontot, ami jelenleg 30 százalékos thm-et jelent. Ettől csak a hitelkártyák, a folyószámla- és az áruhitelek esetében lehet eltérni, melyeknél a kamatfelár 39 százalék lehet, vagyis a mostani jegybanki alapkamat mellett összesen 45 százalék lehet a thm. A bankok a jelzáloghiteleknél a kamaton felül nem számíthatnak fel rendszeresen fizetendő kamatjellegű díjat vagy kezelési költséget, de nem kínálhatnak korlátozott időtartamra kedvezményes kamatot sem.
Fontos változás, hogy a jelzáloghitelek kamatát vagy valamilyen referenciakamathoz kell kötni (forinthitel esetén például a Buborhoz), vagy legalább három-, öt- vagy tízéves kamatperiódusokra rögzíteni kell. A referenciakamat esetében a kamatfeláron (a referenciakamat és az ügyfél által ténylegesen fizetett kamat különbsége) is csak két esetben módosíthatna a hitelintézet: ha az ügyfél másfél hónapja csúszik egyhavi törlesztőrészlet fizetésével, vagy ha már legalább két hónapja nem fizeti a lakásra kötött biztosítást.





Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság


December 31-i hatállyal megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az NFH általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a másodfokú ügyekben országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülnek a stratégiai feladatok, például az ellenőrzések szakmai felügyelete, illetve a tárca felügyeli a két fogyasztóvédelmi laboratóriumot, továbbá a magyarországi Európai Fogyasztói Központot.






Panaszkodni azért továbbra is lehet
Forrás: Halmos Mónika
Ezzel egyidejűleg197 járásban jelenik meg fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatkör, így tehát a fogyasztók 2017. január 1-jétől panaszaikkal elsősorban a területileg illetékes járási hivatalokhoz fordulhatnak.


90 éves korában elhunyt Cseke László


2017.11.16. 10:23

Elhunyt Ekecs Géza, vagy ahogyan sokan ismerték, Cseke László, az egykori Szabad Európa Rádió legendás műsorvezetője.
Nemzeti Könyvtár blog értesülése szerint Ekecs Géza november 13-án Münchenben hunyt el.
Az 1927-ben született rádiós a Szabad Európa Rádió emblematikus szerkesztője, műsorvezetője volt, és az ő nevéhez kötődik az 1959-ben indult, híres Teenager Party című műsor, ahol elsőként szólaltak meg idehaza a rock és a beat zenei stílus világsztárjai, mint például Chuck Berry, Elvis, Cliff Richard, a Beatles vagy a Rolling Stones.
A Cseke László néven alkotó rádiós fiatalok egyik kedvelt DJ-je volt a 60-as, 70-es években, riportjain, filmszemléin és szórakoztató műsorain egy generáció nőtt fel.


A világ egy százalékának markában van a fél világ


Folyton napirenden a téma, hogy a világ vagyona roppant igazságtalanul van elosztva, és egy nagyon szűk réteg kezében van szinte minden pénz. Ennek járt utána a Credit Suisse, amely a globális pénzmennyiséget, és a gazdagok vagyongyarapodását vizsgálta.
A pénzügyi aránytalanság olyan városi legendákat is szült, amely szerint a világ 1 százalékának a kezében van a teljes vagyon 99 százaléka. Azonban ez erős túlzás.
Persze a mérleg nyelve így is erősen az elit felé dől, de a Credit Suisse most utánajárt a pontos számoknak.
A svájci cég tanulmányának első megállapítása az, hogy az elmúlt egy évbena világ összvagyona 6 százalékkal emelkedett, és immár eléri a 280 ezer milliárd dollárt.
A hat százalékos emelkedés 2012 óta a legmagasabb adat.






Luxusparkoló
Forrás: AFP/Roslan Rahman
A 16 700 milliárdos bővülés több mint fele (8 500 milliárd dollár) az Egyesült Államokban keletkezett.
A svájci kutatás rámutatott arra is, hogy a világ legtehetősebb
1 százalékának kezében van a globális vagyon 50,1 százaléka.

Ez az adat 2001-ben még csak 45,5 százalék volt  – írja a CNBC.
A jelentésből kiderül, hogy az elmúlt 12 hónapban a dollármilliomosok száma 2,3 millióval nőtt, számuk az év közepén elérte a 36 milliót, ami a világ felnőtt lakossága 0,7 százalékának felelt meg.
Eközben 3,5 milliárd ember magánvagyonának az értéke volt kisebb 10 ezer dollárnál.
A világ milliomosainak kétötöde az Egyesült Államokban él, 7 százalékuk Japánban, 6 százalékuk pedig Nagy-Britanniában.






Illusztráció
Forrás: Getty Images/Joe Raedle
A brexitről szóló szavazás után elgyengülő font hatására a brit milliomosok száma 34 ezerrel, 2,19 millióra csökkent.Az egy főre jutó vagyon tekintetében a listát Svájc vezeti 537 600 dollárral.
A sorrend utánuk:
  • Ausztrália (402 600 dollár)
  • Egyesült Államok (388 600 dollár)
  • Új-Zéland (337 400 dollár)
  • Norvégia (320 500 dollár)
  • Dánia (281 500 dollár)
  • Belgium (278 100 dollár)
  • Nagy-Britannia (278 ezer dollár)
  • Szingapúr (268 800 dollár)
  • Franciaország (263 400 dollár)
A jelentés készítői azzal számolnak, hogy a következő öt évben a mostanihoz hasonló mértékben nő a globális magánvagyon, ami így eléri a 341 ezer milliárd dollárt.Eközben a dollármilliomosok száma 20 százalékkal 44 millióra emelkedik,a legszegényebbek száma pedig 4 százalékkal csökken.






A feltétel nélküli alapjövedelemért küzdő svájci fiatalok egy eladásra felkínált trezorban 2013 decemberében. Átlagosan a svájciak vagyona a legnagyobb
Forrás: AFP/Fabrice Coffrini
A trendet jól tükrözi, hogy az USA három leggazdagabb embere(Bill Gates, Jeff Bezos és Warren Buffet) vagyona akkora, mint az Egyesült Államok szegényebbik felének.
Ez azt jelenti, hogy három ember kezében van annyi vagyon, mint amennyit a szegényebb 160 millió tudhat a magáénak.



Gigabírságot kapott a Bankszövetség



D  KB20130910006
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) igen keményen megbüntette a Bankszövetséget és a vele együttműködő Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt.-t, mert a BankAdat nevű adatbázis szerintük kartellezést tett lehetővé.
Bár a BankAdat adatbázist már 12 éve nyíltan használták a felek, a GVH most gondolta úgy, hogy azon keresztül a bankok üzleti titoknak minősülő, egyedi adatokat is megoszthattak egymással, és így sérülhetett a verseny.
Mindezekért 4,015 milliárd forint bírságot szabtak ki, ami nagyon komoly bírságnak mondható.  Ebből 4 milliárdot a Bankszövetségnek kell fizetnie, míg 15 milliót a Bankárképzőnek.



Bankszövetség: A kormány kérte a kifogásolt programot

Bankszövetség: A kormány kérte a kifogásolt programot

Szerintük épp a kormány kérte és hagyta jóvá tavaly is a most kifogásolt BankAdat-programot.Tovább
Frissítés: Reagált a Bankszövetség. Szerintük szakmailag és jogilag is értelmezhetetlen a GVH BankAdattal kapcsolatos büntetése, mert nem szerepelt itt semmilyen titkos adat. Egyébként pedig az egész program létrehozását még a kormány kérte 2000 nyarán, és az országyűlés tavaly is jóváhagyta. 

Top hármas

A GVH elmúlt öt évének legnagyobb bírságát szintén bankok kapták, 2013-ban majdnem 9,5 milliárdot fizethetett 12 magyarországi bank. Akkor az volt a probléma, hogy a GVH szerint akadályozták a végtörlesztést.
A második legnagyobb bírságot Szijjártó Péter apjáék, a MÁV-ot lehúzó vasútfelújítós kartell kapta, aminél  2010-ben egyedül Szijjártó apjának cége nem kapott végül bírságot. Az ügyről itt írtunk részletesen.
Az eddigi harmadik legnagyobb bírság Eger környéki útépítési közbeszerzésekhez kapcsolódott, és már csak 2,16 milliárdot kellett fizetniük az érintetteknek. Akkor a Strabag, az Egri Útépítő, a helyi HE-DO Kft. és a Swietelsky húzták le közösen az államot. Az elmúlt tíz év nagy bírságait még itt is megnézheti.
A GVH részletesebb indoklása szerint ezek az adatok például mennyiségekre, költségekre, keresletre, nyereségességre vonatkoztak. Ezek segítségével pedig a bankok naprakész információval rendelkezhettek a piacról, a piaci folyamatokról, versenytársaik teljesítményéről, üzletpolitikájáról, illetve stratégiájáról.
Az elérhető információkat az érintett bankok és más pénzintézetek elsősorban a tervezésnél, a stratégiaalkotásnál és a termékfejlesztésnél használták fel. A GVH szerint viszont ez törvénytelen horizontális információcserének minősült.
Enyhítő tényező volt a versenyhivatalnál, hogy az adatbázis csak részben volt jogsértő, plusz amikor elindult az eljárás, a felek önként leállították az egész működtetését. Súlyosbító dolog volt viszont, hogy a részt vevő tagvállalatok lefedték a hazai piac több mint 80 százalékát, és az információcsere kifejezetten súlyos egyedi adatmegosztáshoz vezetett. Ez pedig az árversenyt, az innovációs versenyt és a minőségi versenyt is érintette.

Az aktív szereplő a Bankszövetség volt, a Bankárképző közvetítői szerepet töltött be a GVH szerint. A Bankszövetség részletfizetést kért, mert a tagdíjai nem fedeznek ekkora kiadást.

Mögöttes érintettek

Emellett megnevezték azokat a bankokat, amelyektől behajtják a pénzt, ha a Bankszövetség esetleg nem akarna vagy tudna fizetni. Ezek a mögöttes felelősök a határozat szerint a Budapest Bank, CIB, Erste, K&H, MKB, OTP, Raiffeisen, UniCredit, Magnetissimo, Banif, Commerzbank, Quaestor, FHB Kereskedelmi Bank, Gránit, KDB, Cetelem, Takarékbank, Sberbank, Merkantil, Porsche, Sopron Bank, Erste Lakástakarék, FHB Jelzálogbank, Fundamenta, OTP Jelzálogbank, OTP Lakástakarék, UniCredit Jelzálogbank, Axa, BNP, Citibank, Crédit Agricole, Deutsche Bank és az ING. A részt vevő tagbankok ugyanakkor nem felelősök, mert az adatbázis létrehozásáról és működtetéséről kizárólag a Bankszövetség döntött a GVH szerint.
A GVH az MFB, Keler és Exim eljárás alá vontakkal szemben arra tekintettel szüntette meg a versenyfelügyeleti eljárást, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapíthatóan ezen eljárás alá vontak eltérő tevékenységi körük, illetve a rájuk irányadó speciális jogszabályokra tekintettel, nem tekinthetők a BankAdat adatbázis többi résztvevője versenytársának. Következésképpen a BankAdat adatbázisban történő részvételük – akár a saját adataik feltöltése, akár mások adatainak letöltése révén – nem volt alkalmas a gazdasági verseny befolyásolására. A Kinizsi Bank és a Mohácsi Takarék Bank pedig nem szolgáltatott adatokat a BankAdathoz.
(Borítókép: Patai Mihály 2013, Kallos Bea / MTI)





Polt Péter: Az ügyészségnek semmi köze sincs a Fideszhez







Szeptemberben az Együtt politikusa, Szigetvári Viktor jogerősen is megnyert egy pert, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész indított ellene, amiért fideszesnek, és a Quaestor-ügyben bűnsegédnek nevezte az ügyészséget. A Kúria ezzel kimondta, lehet fideszesnek nevezni a Polt Péter vezette ügyészséget.
Az Index ma a parlamentben rákérdezett a legfőbb ügyésznél, mit gondol erről, aki a közel egyperces válaszában a következőket találta mondani:
  • Véleménynyilvánítási szabadság van, véleménye pedig mindenkinek lehet.
  • Ha a tényeket nézzük, akkor ennek az állításnak semmilyen alapja sincs.
  • 1993 és 1995 között ugyan tagja volt a Fidesznek, de ennek semmi köze nincs az ügyészség mai működéséhez.



DEVIZAHITELEK-TÖBBSZÖR FIGYELMEZTETTÉK AZ ILLETÉKESEKET, HOGY NAGY BAJ LESZ.


A Hiteles Mozgalom honlapján jelent meg az alábbi cikk.

Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke (részlet)

A nemzetközi szervezetek többször figyelmeztették a kormányt elsősorban a svájci frank, de általában a külföldi devizában való eladósodás veszélyeire.
Ennek legpregnánsabb példája a svájci jegybankelnök által írott levél volt, amelyben ő kifejtette, hogy több országban vezetett pénzügyi stabilitási gondokhoz a svájci frankban történő eladósodás.
Tőlem egy találkozó kapcsán Baselben azt kérdezte, hogy „Meg vagytok ti őrülve? Tudjátok egyáltalán, hogy mit csináltok? Tudja Magyarország, hogy milyen úton halad, hogy ez mekkora problémát fog okozni?” Ez mondjuk a levélben nem volt így benne, de le volt írva az, hogy számos országban ez komoly problémákhoz vezetett.
Ugyanilyen figyelmeztetések szerepeltek a Nemzetközi Valutaalap éves jelentéseiben is 2005-től kezdődően 2005-2006-2007-ben. Én magam többször megbeszéltem a Valutaalap Magyarországon lévő tisztségviselőivel ennek a problémának a nagyságát, a kialakulását és a növekedését.
Meggyőződésem, hogy ezt a Pénzügyminisztériumban is elmondták és megbeszélték ezeket a problémákat. Az Európai Unióban, Frankfurtban a jegybankelnökök három havonta találkoznak, ezeken a találkozókon is felmerült általában, nem konkrétan Magyarország, de általában az, hogy a gyorsan felzárkózó közép-kelet-európai országokban rendkívül gyors vagy túlzottan gyors a hitelállomány növekedése, elsősorban a lakossági hitelállomány növekedése, és ehhez a svájcifrank- vagy az euróeladósodás nagymértékben hozzájárul.
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre:http://www.civilkontroll.com/newsletter/
Kinek lett volna lehetősége megvizsgálni a bankok hitelszerződéseit és azt nehezíteni? Egyértelműen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének. Ez az ügyfél és a bank kapcsolata, teljesen egyértelműen a PSZÁF hatáskörébe tartozik.”


Jegyzőkönyv az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának 2011. november 3-án, csütörtökön 8 óra 3 perckor az Országház főemelet 58. számú tanácstermében megtartott üléséről.

Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy nem csak a kormányzati, és pénzügyi vezetők tudtak az esetről. Ezt a jegyzőkönyv is bizonyítja, és mégsem történt ezzel kapcsolatban (sem) felelősségrevonás!

Ne felejtsük el, hogy a Bankszövetség kimondottan rábeszélte az embereket erre a szerződésre. A Bankszövetség 2006. január 29-én elkészített tanulmányában részletesen bemutatta, hogy az ügyfelek félelmei alaptalanok akkor, ha devizában adósodnak el hosszútávú hitelekkel. Ezt IDE KATTINTVA olvashatod!

Ennek ellenére a bankokkal kapcsolatban (sem) történt felelősségrevonás! Sem a kormány, sem pedig az ellenzék nem kezdeményezte a büntető eljárások megindítását! Vajon miért?





2017. 11. 14. 15:21

HOLNAPTÓL ÉL A MORATÓRIUM, ÍGY MA MÉG GYORSAN KILAKOLTATTAK EGY 88 ÉVES NÉNIT LÁNYÁVAL ÉS UNOKÁJÁVAL EGYÜTT

Dél után nemsokkal rendőri biztosítás mellett lakoltattak ki egy balatonfüredi családot, értesült az Alfahír.
A nevük mellőzését kérő érintettek egyike lapunknak elmondta, hogy tíz nappal ezelőtt kaptak értesítést a kilakoltatásról, ma pedig valóban megjelentek a végrehajtók a címükön.
Az ingatlanra még 2008-ban vettek fel devizaalapú hitelt, de az ismert mechanizmus szerint a törlesztőrészletük több mint kétszeresére nőtt, amit már nem tudtak tovább törleszteni.
Úgy tudjuk, a forintosítással és a végtörlesztéssel nem tudtak élni, ahogyan a Nemzeti Eszközkezelő sem vásárolta meg az ingatlant a füredi magas ingatlanárak miatt. A helyi önkormányzat jegyzője pedig többek között azzal utasította el a segítségnyújtást, hogy nem él velük kiskorú egy háztartásban.
Az ingatlanban egy 88 éves nagymama, valamint az ő lánya és fiú unokája éltek. A nagymama a kilakoltatás után egy krízisszállóra került.
Itt ülök a fiammal és a kutyámmal a peronon, és nem tudjuk, hogy hova menjünk
– panaszolta az anya.
Fia a részletekről elmondta, hogy az ajtót lepecsételték, csak a személyes holmijukat hozhatták ki a lakásból. Menni azonban sehova sem tudnak, mert nincsenek elérhető közelségben rokonaik. Kérdésünkre azt mondta, nem volt lehetőségük az önkormányzattól sem segítséget kérni további szálláshely kapcsán.
Megtudtuk, hogy a felszólításról szóló levelet tíz nappal ezelőtt kapták meg, aminek keltezése október 25. volt, a kilakoltatás pedig ma, november 14-én zajlott le.
Persze nem tudhatunk semmit erről, és nem is akarunk ilyet feltételezni, de mindenképpen érdekes a dátumok illeszkedése: a kilakoltatási moratórium időtartamának kiszélesítési szándékát ugyanis október 24-én jelentették be hivatalosan, és már akkor tudni lehetett azt is, hogy november 15. lesz az új kezdeti dátum.
A hatóság tehát egy nappal a bejelentés után, október 25-én döntött a november 14-i kilakoltatásról, ami egy nappal, sőt a gyakorlatban csupán 12 órával a moratórium kezdete előttre lett ütemezve.
Az út szélén hagyottak telefonos beszélgetésünk során is a balatonfüredi vasútállomáson várakoztak, de céltalanul, mert nincs hová menniük – mondták.
Frissítés: úgy tudjuk, két éjszakára lesz hol aludniuk, és a kutyát is sikerült odaadni valakinek. De, hogy utána mi lesz, csak a nagyon közeli jövő kérdése.


ÍGY SZÉP: MEGMENEKÜLT AZ UTOLSÓ PILLANATOKBAN KILAKOLTATOTT 88 ÉVES NÉNI ÉS CSALÁDJA

Tegnap számoltunk be arról, hogy Balatonfüreden a kilakoltatási moratórium kezdete előtti órákban rendőri segítséggel lakoltattak ki egy 88 éves nénit, annak lányát és fiú unokáját. Cikkünk után több olvasónk felvette velünk a kapcsolatot azzal, hogy segíteni szeretne a bajba jutottakon, és rövid időn belül a helyi képviselők is akcióba lendültek. Példás összefogás hozott gyors segítséget.

Mint megírtuk, a család az ingatlanra még 2008-ban vett fel devizaalapú hitelt, de a törlesztőrészletük több mint kétszeresére nőtt, amit már nem tudtak tovább törleszteni. Végül tegnap, kevéssel dél után jöttek a behajtók, ők pedig csak a személyes tárgyaikat vihették magukkal, minden más a lepecsételt ajtójú ingatlanban maradt.
Ha lemaradt volna, itt az előzmény:


Cikkünk után felpörögtek az események: mint megtudtuk, Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő, valamint rajta keresztül Ujhelyiné Károlyi Krisztina balatonfüredi jobbikos önkormányzati képviselő még az este folyamán Bóka István fideszes polgármesterhez fordultak, hogy segítséget kérjenek a válságba került családnak.
A segítségkérés pedig szerencsére eredménnyel járt: az önkormányzat rendelkezésre bocsátotta egyik üresen álló bérlakását, ahová azonnal beköltözhettek.
Úgy tudjuk, az ingatlanra ugyan ráfér egy festés, de ilyen helyzetben nyilván ez is több a semminél, a felkínált féléves bérleti szerződés pedig igazán jutányos, könnyedén törleszthető havidíjról szól. A helyzet tehát úgy tűnik, tavaszig rendeződött.
Kepli Lajos jobbikos parlamenti képviselő megkeresésünkre azt mondta, hogy még hetek is eltelhetnek addig, míg a család hozzáfér a lezárt lakásban maradt cuccaihoz. Felvetette a lehetőségét egy gyűjtésnek, valamint annak is, hogy a párt maga is segítséget nyújtson a károsultaknak, de természetesen ezekről a dolgokról folyamatosan egyeztetnek velük.
Bármikor, amikor ilyen eset van, igyekszünk rögtön segíteni. Mert senkit nem hagyunk sem az út szélén, sem a vasútállomáson
– utalt itt arra, hogy tegnapi cikkünk megírásakor az érintettek még a füredi vasútállomáson várták, vajon mi lesz velük.
A polgármestert felkereső Ujhelyiné Károlyi Krisztina képviselő érdeklődésünkre elmondta, hogy a 1,5 szobás lakásra féléves szerződést tudnak kötni, amit ezután mindig újra megpályázhatnak majd. Megtudtuk tőle azt is, hogy önkormányzati alkalmazottakkal együtt igyekeztek rendet rakni az előző bérlő után, de már az este kialakították úgy a helyiséget, hogy ott lehessen aludni. A jobbikos képviselő örömét fejezte ki, hogy közreműködhettek a család megsegítésében. 
Az Alfahírnek az unoka elmondta, hogy noha sok munka lesz a lakással, nagyon örülnek a segítségnek. Kérdésünkre elárulta, hogy a 88 éves nagymama egyelőre egy veszprémi szállóra került, ahol az eddigi tapasztalatok szerint nagyon jó ellátásban részesül, így szívesen marad akár hosszabb távon is, legalábbis a lakás kifestéséig biztosan.
Mint előző cikkünkben felhívtuk rá a figyelmet, a család kilakoltatásával kapcsolatos dátumok elég érdekesen alakultak: a végrehajtást ugyanis úgy tudjuk, hogy egy nappal azután rendelték el, hogy a sajtó előtt hivatalosan is bejelentették azt a kormányzati szándékot, hogy korábban kezdődjön a kilakoltatási moratórium. Már akkor bemondták, hogy november 15. lehet az új határidő, a kilakoltatásra pedig éppen ezelőtt, november 14-én került sor, tehát gyakorlatilag az utolsó 12 órában.





2017. 11. 16. 10:41

ÚJ PLAKÁTKAMPÁNYT INDÍT A JOBBIK



Jakab Péter, a Jobbik szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján mutatta be a párt új plakátját.
Jakab Péter ismertette, hogy céljuk az ellenzéki párt kormányképességének bemutatása. Elmondása szerint a Fidesz rombol, míg a Jobbik épít. Hiába rombolják a jogállamiság kereteit, hiába a velük szembeni jogtiprások, nem hagyják, hogy elhallgattassák őket.
A szóvivő szerint a Jobbik kormányzásra készül, pártját Magyarország egyetlen kormányváltó erejének tartja. Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán beszélt arról, hogy ha kapnak még négy évet, akkor visszafordíthatatlan lesz amit elértek, ezért Jakab a Jobbik történelmi küldetésének tartja, hogy ezt megakadályozza.
Az ország jelenlegi állapotát három szóval jellemezte: elszegényedés, elvándorlás, korrupció. Ezzel szemben a kormányzás mércéjének a Jobbik szlogenjét jelölte meg: "magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel".
Ezen mérce betartásához a párt szakértőit és Vona Gábort tartja a garanciának, aki nem csak a Jobbik hanem minden magyar miniszterelnöke szeretne lenni. Ideológiáktól függetlenül számítanak mindenkire, aki nem csak leváltani akarja az Orbán-kabinetet, hanem kormányozni is szeretne.
Az új plakátkampányt az általuk részletfizetési konstrukcióban megvásárolt 1100 reklámhordozón fogják elindítani.
(fotó: Béli Balázs / Alfahír)


Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.11.16)







VONA: A JOBBIK ELLENZÉKBEN IS TISZTA TUDOTT MARADNI



Az ellenzéki kormányfőjelölt a Lánchíd Rádióban beszélt az elszámoltatásról, a pártot érő nemtelen támadásokról, a kormányváltás esélyéről és a sporttámogatások kérdéséről is.


A Jobbik miniszterelnök-jelöltje hisz abban, hogy az elszámoltatást meg tudja valósítani, mert ők ellenzékben is tiszták maradtak ellentétben a Fidesszel és az MSZP-vel. Ő is megtehetné, hogy felhívja Orbán Viktort, hogy adjon neki 20 százalékot a befolyó összegekből, de nem teszi. Pedig szerinte ez zajlott az elmúlt 27 évben. A Jobbik körül viszont nincs korrupt ügy, ezért ennyire gyűlöletes a Fidesz-propaganda számára Vona személye – hangsúlyozta a pártelnök a rádióműsorban.
Az ellenzéki vezető is érzi, a napokban felerősödtek fideszes támadásokat, melyek évekkel ezelőtti nyilatkozatokat citálnak. Úgy véli, ezekkel a Jobbik néppártosodását, a különböző társadalmi csoportok irányába történő nyitását próbálják kompromittálni.
A kormányváltással kapcsolatban Vona azt hangsúlyozta, mindenki a saját választókerületében azt fogja keresni, melyik ellenzéki jelölt és párt segítheti hozzá a kormányváltáshoz. Neki pedig személy szerint az a dolga, hogy országos szinten ez az erő a Jobbik legyen, és ez Botka László kiszállásával egyértelművé is vált. Az LMP-vel kapcsolatban a jobbikos kormányfőjelölt megjegyezte, „a bronzéremért nagy meccset fog vívni”. A zöldpártról az a véleménye, hogy velük nagyon jó, konstruktív vitákat lehet vívni. „Fontos színnek” nevezte a politikai palettán, de szerinte nem kormányváltó erő, az ma Magyarországon csak a Jobbik.


Vonát kérdezték a sporttámogatások ügyében is. A pártelnök szerint nincs ma Magyarországon olyan ember, aki azt mondaná, hogy ne támogassuk a sportot. Ugyanakkor – tette hozzá –
ne azon múljon egy sportág sikere vagy jövője, hogy tud-e magának valami jól lobbizó politikust találni.
Ebben a kérdésben is szerinte konszenzust kellene teremteni.




BOTKA: A KORMÁNYVÁLTÁST AKARÓKNAK CSAK A JOBBIK MARADT



Brutálisan kemény szöveggel indokolta a médiának küldött levelében lemondását Botka László. 


"Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és -  számomra különösen fájdalmasan - szocialista erők
nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele"
 - írja a politikus. 
"A Fidesz néhány ügynökének azonnali média-megjelenése mellett a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít. Külön indulásukkal a demokratikus oldal további szétforgácsolódását érik csak el, és azt, hogy az Orbán leváltását kívánó tömegek otthon maradjanak a választás napján,
vagy a Jobbikot erősítsék majd szavazatukkal" 
 - mutat rá Botka. 


"Azt sem tudtam, hogy
a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is.
Hiába a kongresszusi küldöttek elsöprő támogatása, hiába a baloldali szimpatizánsok reménykedése, az elmúlt négy hónap a szövetségi politikámat a párton belülről, de a nyilvánosságban érő támadásokkal telt. A választáson legyőzendő ellenféllel kellett harcolni a pártomon belül is"  
 - panaszolja a lemondott miniszterelnök-jelölt. 




FORDULAT: BOTKA LÁSZLÓ LEMONDOTT A MINISZTERELNÖK-JELÖLTSÉGRŐL, ÖSSZEOMLÁS AZ MSZP-BEN

Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László - értesült több forrásból az atv.hu. Nem merte megvárni az esti Vona-Botka vitát az Rtl Klubon. 


Mint ismeretes, Botka László ma Vona Gáborral vitázott volna az RTL Klubon, ahol sokan eldönthették volna, kit tartanak Orbán Viktor kihívójának. A kérdés ezzel vita nélkül is eldőlt. A politikus elbukhatott volna harcban is, inkább meglógott a csata elől.

SE KINT, SE BENT NEM TÁMOGATTÁK

A portál úgy tudja, Botka így indokolta döntését, hogy fő célját, "Orbán Viktor bűnös rendszerének leváltását" nem támogatták "kint”, és
"fontos politikusok nem támogatták bent, saját politikai közösségünkben sem". 
Büszke vagyok arra, hogy pártom 95%-a mellettem állt, amikor új politikai tartalmat, valódi baloldali politikát hirdettem. Mellettem állt akkor is, amikor kimondtam: egy út vezet a győzelemhez, a közös lista-közös jelöltek-közös miniszterelnök-jelölt politikája a demokratikus oldalon" - írja Botka László, aki sajnálja, hogy "ez a recept nem kellett néhány politikusnak". Hozzátette:
"nekem nem sikerült győzelemig vezetnem őket, nem sikerült elérnem az ellenzéki összefogást, de ha másnak sikerülne, beállok mellé".

NEM LEVÁLTANI, HANEM EGYÜTT ÉLNI AKARNAK A NER-REL

A 444 úgy értesült, Botka visszalépését azzal is indokolta, hogy
"jelentős ellenzéki erők, illetve a szocialista párton belüli csoportok sem akarták leváltani a NER-t, hanem együtt élni vele."

TELJES AZ ÖSSZEOMLÁS, UJHELYI IS LELÉP

Botka László után nem sokkal, bejelentette távozását az MSZP alelnöke, Ujhelyi István európai parlamenti képviselő is.
Közleményében "méltatlannak és vállalhatatlannak" nevezi azt, ami a baloldalon történik, hozzátéve:
"Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé."
Bár töretlenül vágyom a változásra, de az MSZP alelnökeként mától nem tudok felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért. Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet”
 - írja a politikus.

"FIDESZES ÜGYNÖKÖK ROHAMA" KÉSZTETTE LEMONDÁSRA BOTKÁT

Botka László szegedi sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette:
visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől.
A szocialista politikus drámaian rövid, mindössze egyperces beszédében
"fideszes ügynökök rohamával"
magyarázta visszalépését. Elmondta még:
hibázott, mikor azt hitte, hogy a demokratikus ellenzék tagjai le akarják váltani a NER-t, miközben csak túlélésre játszanak.
Botka megköszönte az eddigi támogatást.

Botka: a kormányváltást akaróknak csak a Jobbik maradt

"Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és - számomra különösen fájdalmasan - szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele" - írja a politikus. "A Fidesz néhány ügynökének azonnali média-megjelenése mellett a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít
A Kapitány se hallgatta el véleményét. 




VONA: MOST MÁR VILÁGOS, AKI KORMÁNYVÁLTÁST AKAR, CSAK A JOBBIKRA SZAVAZHAT, A TÖBBI ELVESZETT VOKS

2017. 10. 02. 12:58


Szívesen állt volna ki vitázni Botkával, de legalább tiszta lett a képlet - nyilatkozta a politikus a hvg.hu-nak. 


Vona Gábor nem örül Botka László lemondásának, hiszen készült a ma esti televíziós vitára a szocialisták - most már - ex-miniszterelnök-jelöltjével. 
"Élőben és nyilvánosan szerettem volna bizonyítani, hogy alkalmasabb vagyok Orbán Viktor leváltására és az ország vezetésére, és hogy jobb programunk van hazánk felemelésére."
 nyilatkozta a portálnak a Jobbik elnöke. 

 "A Jobbik ugyanazt a stratégiát követi a tapolcai győzelmünk óta" - szögezte le a politikus, hozzátéve: a legerősebb ellenzéki pártként minden, kormányváltást akaró szavazónak alternatívát nyújtanak. 
Vona úgy látja, vannak fideszes ügynökök az ellenzék soraiban. 
"A Fideszről tudjuk, hogy nem tiszta kártyákkal játszik, Orbán pedig egy aljas és kiégett despota lett, aki mindenre képes és minden szervezetet szétvert, amihez csak hozzáfért."
 - mutatott rá a Jobbik elnöke. 
Hozzátette: a Jobbikkal azonban nem bír a Fidesz, ide nem tudnak beépíteni senkit. 
 "Ha tudnék ilyenről, biztosan nem hagynám őket a soraink között" - hangsúlyozta, 
Vona Gábor szerint a mai nap fontos eredménye, hogy még tisztábbá vált a politikai képlet. 
 "Aki kormányváltást akar, annak a Jobbik az alternatíva. Minden más voks elveszett szavazat, ami Orbánt erősíti"
 - szögezte le. 




Uszításnak tartja az MTVA a fagyhalálról szóló hírt?



2017. november 14. kedd, 09:43 | Írta: Szervező |  |  | 
Budapest, 2017. november 14. kedd (MSZF)
Uszításnak minősítették a Magyar Szociális Fórum  (MSZF)  hét fagyhalál-esetről szóló november 8-i hírét az MTVA egyik hivatalos címéről küldött e-mail üzenetben – tudatta a tömeges fagyhalálról rendszeresen hírt adó emberjogi szervezet kedden kiadott tájékoztatásában.
Báthory Gábor szerkesztő uszításnak minősítette az MSZF tényhírét, és azt írta az MSZF-nek,  hogy a liberális oldalra küldözgesse uszító híreit”, mert ő nem kíváncsi rájuk. (Úgy tudni, Báthory Gábor vezető hírszerkesztő az MTVA-nál.)
Egy hírszerkesztőtől szokatlan, a tények iránti tiszteletlenségről tanúskodó állásfoglalás láttán a Magyar Szociális Fórum megkérdezte Vaszily Miklós MTVA vezérigazgatótól, vajon szerkesztőjének véleménye az MTVA hivatalos állásfoglalásaként értelmezhető-e. Az MTVA közönségszolgálata továbbította az MSZF elektronikusan postázott levelét a vezérigazgatónak, és vissza is igazolta kézbesítését, de válasz mindmáig nem érkezett – tudatta az MSZF.+++
A kazárnak nem kell félnie hogy kilalpétatják , és a híd alatt lesz a szálása


Mert ha őt kilakoltatnák menne az ígéret földjére !!!!






Miért lopnak ilyen hihetetlenül sokat?



Az utóbbi időben annyira sok a lopás, hogy gyakorlatilag nem tudunk másról írni. Bankok, építőipari vállalatbirodalmak, földbirtokok, média-, kommunikációs vagy tanácsadói közbeszerzések, tuti energetikai üzletek kerülnek nyíltan vagy burkoltan a vezető politikusok környezetében lévő emberekhez a kormány irányításával. Vannak napok, amikor négy-öt súlyos milliárdokat érintő, gyanús üzletről kell beszámolni.
A bukás előtt álló Gyurcsány Ferenc erkölcsileg és szakmailag padlóközelben lévő szocialista pártja is csak álmodni mert volna ilyen ütemű fosztogatásról.
Ezek a tolvajlások a legtöbb esetben jogilag nehezen megfogható akciók. (Bár vannak krimibe illő esetek is, mint például Tarsoly Csaba százszor megpakolt készpénzes zsákjai).
Olyan legálisnak vagy féllegálisnak tűnő módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel a politika által kiválasztott cégeket, tulajdonosokat lehet helyzetbe hozni, a számukra kedvezően alakított jogszabályok garantálják a profitot.
Nem kell versenyezni a piacon, nem kell megküzdeni a vásárlókért vagy az ügyfelekért azzal, hogy a versenytársaknál olcsóbban, jobb szolgáltatást vagy terméket állítsunk elő. A kormány mindent intéz. Ha pedig jogilag is zűrös az akció, akkor a párt által nyíltan elfoglalt intézmények (ügyészség, NAV, pénzügyi felügyelet, Állami Számvevőszék, stb) fogják elkenni, nem kivizsgálni az ügyeket. De nem véletlenül dolgozik annyi jól menő ügyvéd Budapesten, a legtöbbször olyan jól adnak tanácsot, hogy az ügyek el sem jutnak a hivatalos útig.
Mi történt mondjuk a szerencsejáték-piacon? A kormány betiltotta a nyerőgépeket, aztán monopoljogot adott néhány kormányhoz közeli magánszemélynek, hogy kaszinókat üzemeltessenek. Még az adózást is kedvezőbbé tették. A kedvezményezettek haszna hatalmas és garantált. A dohánypiac története hasonlóan jól ismert, a kiskereskedelemben a kormány által kiválasztott szereplők kapták meg a terület egészét, a nagykereskedelemben pedig annyira lejt a pálya a kormány barátainak, amennyire csak lejthet. Ezek nem kivételes esetek.
Honnan ez az őrült étvágy a lopásra?


A korrupció a Fidesz legfőbb politikája


Múlt év végén mondott valamit a Fidesz egyik fontos ideológiai munkása, Lánczi András, ami hallatán a legtöbben csak megvonták a vállukat. A gondolat jól illeszkedik rengeteg cinikus nyilatkozat közé, jóérzésű ember nem szereti fölöslegesen idegesíteni magát. Mégis érdemes visszatérni rá, és alaposan elolvasni ezt a szöveget.
Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. Ezen azt értem, hogy olyan célokat tűzött ki a kormány, mint a hazai vállalkozói réteg kialakítása, az erős Magyarország pilléreinek a kiépítése vidéken vagy az iparban. Például minden külföldit, aki termelő beruházást valósít meg, tárt karokkal várunk. Erre mondják azt, hogy „de hát ez maga a korrupció!”. Ez politikai nézőpont, itt valójában a korrupció szó mitikussá tételéről van szó. (...) A korrupciónak van 13-14 kidolgozott társadalomtudományi értelmezése. Ám az nem szerepel köztük, ha a nemzeti érdekért tesszük ezt vagy azt, az eleve korrupció.
Fantasztikus retorikai fogás: nemzeti érdek, hogy bizonyos honfitársaink valódi teljesítmény nélkül milliárdos üzletekhez jussanak. A másik félmondatban meg már hopp, már össze is mosta a „korrupciót” az ipar megerősítésével. Ugyanitt azt is elmondja Lánczi, hogy nem lehet maffiaállamról beszélni, hiszen nem öltek meg senkit. („Kit öltek itt meg, szeretném megkérdezni!”) 
Tehát amikor a politikai ellenzék, vagy szélesebb értelemben a kormány kritikusai korrupcióval – az állami hatalommal haszonszerzés érdekében való visszaéléssel – támadják a kormányt, akkor valójában a kormány legfontosabb politikáját támadják, mondja a Századvég Alapítvány kuratóriumi elnöke. A kormány legfőbb politikája ugyanis nem más, mint hogy az állam által mozgósítható közös erőforrásokat az állam által kiválasztott csoportokhoz, „hazai vállalkozói réteghez” vezényeljék át, és a játékszabályokat is úgy módosítsák, hogy ez a csoport erősödjön. Azt pedig mind aláírjuk, hogy inkább lopjanak békében, mint hogy gyilkoljanak is mellé.
Kerényi Imre, egy Lánczinál is bohókásabb pártértelmiségi ennél is nyíltabban fogalmazott az ATV-ben néhány hete:
De hát az természetes dolog, hogy a rokonok és barátok részt vesznek a gazdasági életben, a politikai életben. Azért folyik a politikai harc, hogy ezeket az erőforrásokat birtokolja ez a csoportosulás. (...) Hát miért folyik a politikai harc? Miért? Az erőforrások birtoklásáért. Az természetes, hogy az erőforrások működtetésében a párt a híveinek kedvez. Hát ne legyünk hipokriták, ez a lényege az egész dolognak.”
Lánczi és Kerényi itt tökéletesen megfogalmazta, hogy mi történik körülöttünk. A Fidesz hosszú évek kemény munkájával felépített egy zárt ideológiai rendszert, ami arról szól, hogy
túl kell lopni a szocialistákat.
Ez valahol a Fidesz vezetőinek rendszerváltás utáni pszichózisában gyökerezik. Legalább az 1993-as székházügyig semmilyen gazdasági és médiahátországa nem volt a Fidesznek. Közben arról is meggyőzték magukat, majd a fél országot, hogy a kommunisták viszont minden nemzeti vagyont magukévá tettek. Mire ez a nézet kétharmados politikai tőkévé kristályosodott, természetesen már rég nem volt igaz – a szocialisták mögött álló gazdasági hátországról gyorsan lelepleződött, hogy valójában teljesen üres volt, folyamatosan áramló pénz nélkül nem áll meg. Ma már székházuk sincs. Ennek ellenére a Fideszben és hívei körében továbbra is sziklaszilárd a meggyőződés, hogy bármilyen eszközzel azon kell lenni, hogy a párt mögött álló nagytőkének még több jusson.
Maga Orbán Viktor is rendszeresen azzal vágott vissza az ellenzéknek, amikor a rendszer akkori helyzetbe hozott fő haszonélvezője, Simicska Lajos miatt oligarcháztak (például itt, 2012-ben Karácsony Gergely akkori LMP-s képviselőnek), hogy mégis, mi bajuk van azzal, hogy a kormány helyzetbe hozza a nemzeti tőkésosztályt? Csak nem a külföldiek érdekében dolgoznak? Aki pedig jogsértésről tud, tegyen feljelentést, az ügyészség majd eljár, szólt Orbán érvelése.


Két szektor van a magyar gazdaságban: amiben kormányzati koordinációval lopnak, és ami érinthetetlen


Ha ez így van, akkor miért nem loptak még el mindent, vagy, Lánczi megfogalmazásában, miért nem adták a „nemzeti vállalkozói osztálynak” az egész magyar gazdaságot? A válasz egyszerű: csak azokat a gazdasági területeket érdemes lenyúlni, ahol a kormány a jogszabályok megfelelő alakításával biztosítani tudja a profitot, nem kell versenyezni, nem kell innoválni, nem kell keményen megdolgozni a bevételért. Valójában az történt, hogy a kétharmados Fidesz kormány már a legelejétől kettéosztotta a magyar gazdaságot:
a lopható és a nem lopható szektorokra.
Valahogy így:
Az utóbbi hat év gyakorlata azt mutatja, hogy egyes szektorokban a kormány a szabályok változtatásával folyamatos bizonytalanságban tartja a legjóhiszeműbb piaci szereplőket is, másoknak konkrétan hadat üzen, egyeseket betilt, zsarolással államosít, büntetőadókat vet ki. Adott esetben kiűzi vagy kivérezteti a legtőkeerősebb, esetenként külföldi befektetőket is. A kormány itt bármilyen keménykedést megenged magának, és szinte mindenhol megvannak azok a könnyen beazonosítható kedvezményezettek, akik profitálnak a beavatkozásokból. Olyan is van ezek között a szektorok között, melyeknek a lényegévé vált a rablás, az EU-s pénzek elképesztő (nem hogy a 20-25, de akár 130-320 százalékos) túlárazással való lefölözése – az út- és vasútépítés elég kézenfekvő példa.
Más szektorokban viszont nem csak hagyják, hanem egyenesen agyontámogatják a nagy külföldi cégeket, amelyek tőkét és technológiát hoznak az országba. Ezek az úgynevezett „termelő” szektorok, amelyek megfogható, és külföldön eladható termékeket állítanak elő. A miniszterelnök ahányszor csak teheti, kifejti, mennyire szereti ezeket a megfogható dolgokat, és magát a „termelést”. A kivételezés és a támogatások osztogatása ezekben az ágazatokban is torzítja a piacot, egyeseket helyzetbe hoz, másokat hátrányba, de itt a cégeknek nincs annyi félnivalójuk a kormánytól, nem fenyegeti őket az, hogy egyszer csak átveszi a lukratív bizniszüket egy megfelelően kormányközeli üzletember. Garancsi István nem fog Suzukit vagy akár dugattyúgyűrűt gyártani.
Vérfagyasztó ez a felosztás elég sok magyar vállalkozónak, tulajdonosnak. Konkrétan azt jelenti, hogy ha a balra lévő mezőben van vállalkozásod, akkor számíthatsz arra, hogy valamilyen módon el fognak lehetetleníteni, legjobb esetben is egy torz piac rosszabbik végén küszködhetsz. Hacsak nem vagy magad is vazallus, pontosabban nem találtad meg a csatornáit annak, hogy visszafizess pénzt a megfelelő helyekre (ami azon túl, hogy korrupció, még egy újabb adó is). Teljesen persze akkor sem lehetsz nyugodt, ha az elvileg nem lopható szektorban vállalkozol, hiszen semmi nem garantálja, hogy nem fog a te szektorod is átcsúszni a lopható szektorba.
Feltűnhet, hogy véletlenül pont azokban a szektorokban engedi meg magának a beavatkozást a kormány, ahol a leginkább magyar fogyasztókat szolgálnak ki, nem külföldieket, és ahol a külföldi szereplő nem tud kimenekülni az országból. És főként azokat az iparágakat nem fosztogatja, ahol sokat adnak hozzá a magyar exporthoz, és/vagy el tudnak menni a cégek az országból, ha bántják őket. (Például egy energetikai, távközlési cég vagy egy bank nem tud csak úgy kivonulni az országból, mivel a beruházásai mozdíthatatlanok – nem is véletlen, hogy ők kapták a büntető szektoradókat. Egy autógyárnak viszont nem lenne olyan nagy ügy áttenni az üzemet mondjuk Romániába vagy Lengyelországba, ha a kormány problémázni kezdene.)
A megoldás egyszerű, a kormánynak a külső pénzügyi egyensúly miatt szüksége van arra, hogy az exportáló szektorok valamennyire sikeresek legyenek. Ahonnan viszont nem lehet exportra számítani, vagy ha igen, akkor sem árt a teljesítménynek, ha elüldözik a külföldieket, akkor ott gyakorlatilag szabad rablás van.
Van néhány határterület is, például az eddig békén hagyott, de most éppen állami beavatkozás és valamilyen központosítás előtt álló turizmus, vagy a logisztika, ahol európai szinten versenyképes magyar szereplő is van, de éppen a magyar állam segítségével betonozza be a domináns szerepét. Ilyen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar is: az exportban nem elhanyagolható ez a szektor, de mivel a fő termelési tényező, a föld így is, úgy is itt marad, ahogy azzal is lehet számolni, hogy az EU-s terület alapú támogatások is jönni fognak, ezért a kormány itt sem engedi érvényesülni a piaci viszonyokat, sőt, Fejér megye egy részében mintha a valódi, középkori jellegű feudális viszonyokat hozná vissza. Az IT-szektor határeset, mert nagyon sok az állami informatikai közbeszerzés, és ez elég gyakran lopást jelent, vannak viszont versenyképes, külföldi piacra dolgozó cégek is, amiket békén hagynak.
Nem lehet nem észre venni, hogy melyik szektorokban épített magának vállalatbirodalmat Simicska Lajos, és melyik szektorokban vannak azoknak a legfelsőbb szintre közvetlenül bekötött új vazallusoknak az üzletei, akikre lecserélték. Építőipar, média, mezőgazdaság, energetika, közmű (közvilágítás), pénzügy, turizmus, egyszóval a lopható szektorokban.


De mégis, hol a határ?


A Fidesz ideológiai rendszerében mindenesetre eddig elég volt a „hazai vállalkozó rétegre” és a „nemzeti tőkésosztályra” hivatkozni, amikor valaki azt firtatta, hogy miért lopnak, miért szabják a szabályozást konkrét cégekre. Ha a hazai vállalkozók támogatása versenysemlegesen történne, akkor el is lehetne hinni, hogy tényleg ez a cél, de ez nyilvánvalóan nincs így. Teljesen nyíltan saját vazallushálózatot hízlal a most működtetett kleptokrácia.
Ez a kedvezményezett vállalkozói kör nem bírná a piaci versenyt, csak olyan körülmények között tud meglenni, amikor az állam adja neki pénzt közvetlenül, vagy az állam bástyázza körül jogszabályokkal azt a környezetet, amiben háborítatlanul tudja elrakni a járadékot.
Hatékonytalan, lassú és rossz gazdasági modellek virágoznak a lopható szektorokban, és ez a magyar gazdaság elég nagy részére kiterjed.
Vajon mikor kell a Fidesz fizetett lopásmentegető ideológusainak szembenézni azzal a ténnyel, hogy most már, évekkel a „balliberális” politikai infrastruktúra gazdasági szétesése után rég nincs kit túllopni ebben az országban? Vagy hogy ezekkel a lépésekkel ártanak a hazai vállalkozóknak, és valójában csak olyan, nem hogy a nemzetközi, hanem a hazai piacon is versenyképtelen figurákat – gyakran a kormánypárti politikusok rokonait vagy saját strómanjait – hozzák helyzetbe, akik a rablásra optimalizált ötlettelenségükkel már rég nemzetgazdasági szintű nehezéket jelentenek mindannyiunknak?


Hendrik arra ébredt, hogy CSÓTÁNY mászott a fülébe, megpróbálta PORSZÍVÓVAL kiszippantani, de a neheze csak ezután jött





Hendrik Helmer a Guardiannek mesélte el, mi történt vele három éve, amikor Ausztráliában lakott. Átlagos januári este volt, éjfélkor aludt el, de két órával később arra riadt fel, hogy az egyik fülére nem hall. 
"Nem tudtam elég mélyre dugni az ujjam, hogy elérjem, de éreztem, hogy van ott valami."
Mint később megtudta, egy 2 centiméteres erdei csótány volt az. Valószínűleg a plafonról esett az arcára, majd amikor Hendrik álmában megpróbálta lesöpörni a fejéről, a csótány a fülében keresett menedéket. De ezt akkor még nem tudta. Ahogy azt sem, hogy a csótányok nem tudnak hátrafelé mászni.



A csótány tehát nem tudott kihátrálni a füléből, de ahhoz meg nem volt elég helye, hogy megforduljon. Ezért az állat egyetlen dolgot tehetett:
elkezdte beljebb enni magát.
"Kaparta és rágta a dobhártyámat. Elképesztően fájt, mintha valaki kötőtűt dugna a fülembe, és azt ütögetné." Ekkor már tudta, hogy valami rovarral van dolga, de nem tudta, milyen fajtával. A csótány 15-20 percenként újrakezdte a rágást, a fájdalom pedig egyre erősödött. Hendrik hiába rázta a fejét, nem segített.
"Akkor beindítottam a porszívót, és a csövét odaszorítottam a fülemhez, hogy azzal szippantsam ki onnan, akármi is az. De minél jobban irritáltam a fülemben lévő dolgot, annál több fájdalmat okozott." Ugyanez történt, amikor a csapban megpróbálta kimosni a rovart a füléből. 
"A fájdalom megbénított. Magzatpózban feküdtem a földön, és annyira csikorgattam a fogaimat, hogy sírni sem tudtam."
Ekkor megkérte a lakótársát, hogy vigye el kórházba. Ott szerencséjére azonnal ellátták. A doktornő nagyon meglepődött, amikor meglátta a csótányt, azt mondta, talán még soha nem találkozott ekkora rovarral senkinek a fülében. Az orvos azt javasolta, hogy öntsenek olívaolajat a férfi fülébe, mert attól a csótány megfullad. Így is történt, de az állat 15 perces haláltusája alatt Hendrik olyan kínokat élt át, ami minden korábbit felülmúlt. Végül az orvos kihúzta az élettelen csótányt. "Nagyon jó érzés volt."
 Az orvos szerint, ha tovább bent marad, a csótány maradandó halláskárosodást is okozhatott volna, de így Hendrik olcsón megúszta, azonnal el is engedték. A férfi azt mondja, hogy bár néha eszébe jut az eset, de nem lett tőle paranoiás, nem retteg minden éjjel a csótányoktól. 
"Hiszen sokkal rosszabb dolgok is történhetnek veled az életben, mint hogy egy csótány belemászik a füledbe" 
- figyelmeztet Hendrik. Aki egyébként megtartotta a csótányt, beletette egy üvegbe, és Rogernek nevezte el.
(Via Guardian
Itthon ilyen nem történhet !!
Nálunk csak a fidesz politikájára allergiások őrülhetnek meg a hazugságok miatt !!! De az csak jó dolog , mert a lakásából nem kell kilakoltatni mindjárt van egy betelepülő kazárnak otthona , de mennyit kell még hazudniok , hogy 2050 – re 6 millióra fogyjon a magyar !!!


Sárosdi Lilla túltolta a biciklit

Oláh Gellért
2017. november 10. 14:28
Schilling Árpád felesége (született Sárosdi Lilla) könnyfakasztó történetével addig pörgött, míg el nem jutott a klasszikus eszdéeszes érvrendszerhez, amely a következőképpen foglalható össze: mindenki náci, fasiszta, aki nem ért egyet velük.


Sárosdi Lilla a 168 Órának az alábbi kijelentést tette:
A kormánypárti sajtó mocskos módon használta ki a helyzetet, amit mélyen megvetek. Zsidózásra használni föl a zaklatási ügyek feltárását, ordas aljasság. Nem mondom ki, mit kívánok nekik.”
Ép ésszel fel nem fogható, hogy miként tolhatja valaki ennyire túl a biciklit, de mindegy is. Ezzel az izzadságszagú, az eszdéesztől ellopott érvrendszerrel igazából a zsidóságnak árt a legtöbbet. Amellett, hogy felesleges indulatokat kelt Sárosdi Lilla, a kijelentésével teljesen összemossa a zsidóságot egy szexuális ragadozóval.
Na, de kik zsidózták Marton Lászlót és a szexuális ragadozókat?
Sárosdi Lilla és az amúgy kirekesztő és megbélyegző közössége meg fog lepődni, de Marton Lászlót az általuk oly nagyra tartott Hír TV egyik munkatársa, mondhatjuk úgy is, hogy az egyik arca: Puzsér Róbert zsidózta. Érdemes megnézni ezt a rövid kis felvételt:
(Részlet: Emlékezés '56-ra és a módszeres falloszrombolás (#MeToo) | 2017.10.23.)
Lehet Puzsérral egyet nem érteni, lehet őt cáfolni, elítélni, de ő legalább nem annyira aljas,  mint Sárosdi Lilla a hamis vádjaival.
Végre egy platformra kerül a Magyar Narancs és a Kuruc.info
A 888 megpróbálta megfejteni a Sárosdi balliba tekervényes gondolatmenetét, ezért utánajártunk, hogy Puzséron túl kik is zsidózták Martont. Egészen elképesztő eredményre jutottunk.
Amikor beírtuk a gugölbe a "Marton László" és "zsidó" kulcsszavakat, akkor meglepő találatokat adott ki a kereső.
Nem lehet véletlen, hogy a Magyar Narancs és a Fedor blog mellett Kuruc.infós találatokat dobott ki a kereső. A baloldali lelkeket ápoló Magyar Narancsban "nem kellene zsidó faszt szopnia" kontextusban találjuk meg az egyik kommentben, míg a szintén baloldali kötődésű Fedor blogon a "zsidó leszbikus szereposztó dívány" -ról értekeznek. Szintén egy kommentben.
A Sárosdi által kormánypártinak tartott médiumok egyikében sem találtam ehhez foghatót. Kár lenne tagadni, Schilling Árpádné most melléfogott.

Puzsér Róbert zsidózik



Puzsér Róbert: "Nem sikerült megbaszni metélt fasszal"



Így csinált a Fidesz kétharmadot az egyszerű többségből

Horváth Balázs
Négy éve még a szavazatok 52,7 százaléka és a 176-ból 173 egyéni győzelem kellett a kétharmadhoz, most 44,9 százalékos listás teljesítmény és a 106-ból 96 egyéni mandátum is elégnek bizonyult.

A külhoniak döntő mandátumot hoztak

Úgy sikerült tehát megőrizni a kétharmadot, hogy a Fidesz határon innen 564 150 szavazót veszített négy év alatt, határon túl viszont csak 122 588 szavazóval tudta ezt pótolni. A külhoni szavazatokkal kibővült 2 264 730-as érték alulmúlja a Fidesz 2002-es 2,31 millió és 2006-os 2,27 milliós szavazatszámát is, amelyek akkor nemhogy a kétharmadhoz, de a választási győzelemhez is kevésnek bizonyultak.
Political Capital szerint mindebben a legnagyobb szerepe az egyéni kerületek megnövelt súlyának, a második forduló eltörlésének és a „győzteskompenzációnak” van.
A külhoni magyar állampolgárok szavazatszáma ugyan minden várakozást alulmúlt, mert mindössze egy mandátumot vitt át az LMP-től a Fideszhez, de a kétharmad éppen egy mandátumon múlott, így ez a bő százezres szavazattömeg is nélkülözhetetlennek bizonyult.

7 mandátumot bukott az ellenzék

A győzteskompenzáció hatása ennél jóval jelentősebb. Az elemzők számítása szerint a Fidesznek hat extra mandátumot hozott. Hármat az MSZP, kettőt a Jobbik, egyet az LMP kárára.
Ha mind a külhoni voksokat, mind a győzteskompenzációt kivesszük a rendszerből, akkor a „Kormányváltók”-nak és a Jobbiknak 3-3, az LMP-nek 1 mandátummal lenne több.
Az ellenőrizhetetlenül elkölthető kampánypénzekre utazó kamupártok nélkül nagy valószínűséggel szintén nem lenne meg a kétharmad, igaz nem tudni, hogy a szavazóik hogyan szavaztak volna (ha egyáltalán).
Az átrajzolt választókerületi térkép mindenesetre a 2014-es választáson bizonyosan nem volt kulcsszereplő, mivel az csak szorosabb választási eredménynél képes jobbra billenteni a végeredményt.
Ennél is nehezebb a kampány szabályozásának – vagy szabályozatlanságának – a választási végeredményre gyakorolt hatását számszerűsíteni, annyi azonban bizonyosan kijelenthető, hogy az a kormánypárti stratégia, amely minél inkább az elkötelezett választók mobilizálását és a stabil pártpreferenciával nem rendelkezők elidegenítését célozza, sikeresnek látszik.


ORBÁN: HA MÉG NÉGY ÉVIG MARADUNK, VISSZAFORDÍTHATATLANOK LESZNEK A VÁLTOZÁSOK



Újraválasztották Orbán Viktor kormányfőt a Fidesz elnökének vasárnap a párt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten, ahol alelnökké választották Novák Katalint, Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot.
Orbán Viktort egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára - aki az európai számvevőszéki taggá választott Pelczné Gáll Ildikót váltja az alelnöki poszton - 1297 szavazatot kapott a küldöttektől.
A már eddig is alelnök Gulyás Gergely országgyűlési frakcióvezetőt 1310, Kubatov Gábor pártigazgatót 1298, Németh Szilárdot, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökét pedig 1281 szavazattal választották újra - ismertette a számokat a szavazatszámláló bizottság részéről Kontrát Károly.
A Fidesz már ma is készen áll a választásokra - jelentette ki újraválasztását követő beszédében Orbán Viktor.  Hangsúlyozta ugyanakkor:
a Fidesz éppen attól Fidesz, hogy sohasem elégszik meg a választások megnyerésével.
"Ennél jóval többet akarunk: azt is keressük, kutatjuk - és ha jó passzban vagyunk, meg is találjuk -, mi is a mélyebb értelme a soron következő választás megnyerésének, mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar nyerhessen" - mondta.
A Fidesz élére újabb két évre újraválasztott Orbán Viktor három feladatot jelölt meg: megerősíteni mindazt, amit az elmúlt hét évben elértek; elmélyíteni politikájuk szellemi és lelki alapjait; és megvédeni Magyarország jövőjét, mert "végre-valahára összeszedtük magunkat".
A jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket,
hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak
- tette hozzá a miniszteerelnök. 
Ha még négy évig maradnátok a 2050 – re tett változások 2020-ra teljesülnének . Az – az a Kárpát – Medencébe a magyarok száma 6 millió alá esne , és 2050 – re mindössze 3 millió élő magyar koptatná az anyaföldet !!!
És természetesen mind kamatrabszolga zsidók által meg chipelve ciánkapszulával meg spékelve , hogy bármikor a másvilágra küldhetők legyenek !!!
Hát ezt akarja a Likudbarát törpe értelmiség !!!




Emlékszel még Mikolára? Kikotyogta, mire kellenek a Fidesznek a határon túli magyarok (+videó!)




A Fidesz már 2006-ban arról ábrándozott, hogy szavazójogot ad a határon túliaknak, hogy velük betonozza be a saját hatalmát.
Mikola István egy választási nagygyűlésen óvatlanul ki is kotyogta, hogy csak hatalmi céljai vannak a Fidesznek a határon túliakkal, miközben megy az ájtatos, hazug duma a nemzetről.
Nem árt emlékeztetni a Fidesz valódi törekvéseire, hogy senki ne dőljön be nekik többet:

Mikola 2006-ban már megmondta! 20 évre ....


Mikola István kiosztja Kálmán Olgát ( MSZP herdálás megállítása ) Fidesz vs ballib





Székhelyi József bejelentette: tüdőrákja van

Székhelyi Józseffel orvosai közölték a súlyos betegséget. A színész nem adja fel.
Komoly egészségügyi problémával nézek szembe, miközben a számomra meghatározó, gyönyörű munkáimat végzem. Lelkileg és fizikailag nem könnyű korszakot élek meg, hogy finoman fejezzem ki magam”- mondta Székhelyi a Borsnak.
A színészt mellkasi problémával műtötték, ekkor derült ki, hogy rákos. Jelenleg lábadozik a műtét után és utókezeléseken is részt vesz.
Székhelyi József ugyanakkor kijelentette, a munkát nem hagyja abba: a műtét után nem sokkal már színpadon állt.
Azért, mert úgy gondoltam, hogy a Poligamy portásának nincs rákja. Mr. Greennek nincs rákja. Halpern úrnak nincs rákja. Ezt csak így lehet gondolni. A szerepnek nem lehet az a baja, ami az én bajom. A szerep másik szférája az életemnek, persze én vagyok paradox módon” – mondta a színész, hozzátéve:
Az élet megy tovább.”
Székhelyi József, aki jelenleg a Belvárosi Színházban és a Madáchban játszik, bevallotta: nyomasztja, hogy nem tudja, mi vár rá. Ugyanakkor kijelentette, nagyon sokat segít neki, ha érzi a támaszt mindenhonnan.

Na mi van már őt is el ítélte a páholy nagymestere Vajon mit követett el , ha a vakolók meghozták az ítéletet !!!




Gyurcsány: Valós veszély, hogy Orbán kiléptet minket az Európai Unióból (+videó)




Gyurcsány Ferenc saját magát nem tartja populistának, Orbán Viktort annál inkább.
A DK elnöke az Azonnalinak adott interjújában beszélt a határon túli magyarok szavazatairól, illetve az ehhez kapcsolódó aláírásgyűjtésről is.
Elmondta azt is: reális veszély, hogy Orbán kivezeti az országot az Európai Unióból, illetve tisztázza azt is: miért nem asszisztálnak a Fidesz parlamenti színjátékához.
Videó:

Gyurcsány: Nem vagyok populista, de Orbán az! | AZONNALI



Bár már holnap kiléphetnénk e terrorista zsidó bűnszövetkezetből !!!




A Magyar Nemzet kiadójának közleménye




MN
2017. november 14., kedd 11:00, frissítve: kedd 16:58




Schlecht Csaba, a Magyar Nemzet új főszerkesztője
Fotó: Magyar Nemzet
Egységes irányítás alatt erősíti felelős politikai-közéleti szerepvállalását a Hír TV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió. A Hír TV Zrt., a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. és a Lánchíd Rádió Kft. közös közleménye.
   
Faragó Csaba, az ÁPV Zrt. és az MVM Zrt. korábbi vezetője, Magyarország volt rendkívüli és meghatalmazott szingapúri nagykövete váltotta Simicska Ádámot a Magyar Nemzet napilapot kiadó és az MNO.hu hírportált üzemeltető Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. társügyvezetői posztján.
A mai naptól a Magyar Nemzet főszerkesztői tisztét a Lánchíd Rádió ügyvezető főszerkesztője, Schlecht Csaba tölti be. A kiadó ezúton is elismeri és köszöni D. Horváth Gábor áldozatos munkáját, aminek köszönhetően a Magyar Nemzet sikeresen újrapozicionálta magát az egyre szűkülő, kormányzati nyomás alatt működő magyar médiapiacon.
A Hír TV Zrt. igazgatósága egyidejűleg egy fővel bővült ugyancsak Faragó Csaba személyében, aki a jövőben a Hír TV vezérigazgatói tisztségét is ellátja. Pauwlik László, a Hír TV Zrt. korábbi vezérigazgatója – Tarr Péter műsorokért felelős vezérigazgató-helyettes mellett – a társaság vezérigazgató-helyetteseként folytatja eddigi munkáját.
A személyi változások azt a célt szolgálják, hogy az olvasók, a nézők és a hallgatók számára is egyértelműbbé és érezhetően egységesebbé váljon a Hír TV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió felelős politikai-közéleti szerepvállalása. Az egységes irányítás lehetővé teszi, hogy a három érintett médium a következő hónapokban még hatékonyabbá tegye eddigi együttműködését.


Brüsszeli rendőrök a szombati migránsbalhéról: "nem tehettünk semmit, nem állíthattuk meg a rombolást" 
2017. november 13. 888.hu 

Több rendőr is arról számolt be, hogy a hivatalos állítással szemben fatális indokok miatt képtelenek voltak megakadályozni az afrikai bevándorlók őrjöngését a belga fővárosban. 
Habár rengeteg rendőr volt szolgálatban szombat este, nem tudták megakadályozni, hogy a migránshordák törjenek-zúzzanak a fővárosban. Több, a neve elhallgatását kérő rendőr szerint is bármilyen szomorú, nem volt lehetőségük a tombolás megfékezésére. 
Ahogyan arról beszámoltunk, azután kezdődött őrült rongálás Brüsszelben, hogy a marokkói válogatott kijutott a VB-re Elefántcsontpart kiejtésével. Az örömittas marokkói migránsok óriási anyagi kárt okoztak a rombolással, több boltnak is betörték a kirakatát. 
Brüsszeli rendőrök a szombati migránsbalhéról

A helyiek kiakadtak a brüsszeli rendőrségre, mondván nagyon későn értek ki a helyszínre. Oliver Slosse, a brüsszeli rendőrség szóvivője a VRT Newsnak elmondta, hogy elegendő számú rendőr dolgozott a fővárosban szombat este, csak a hatóság embereinek előbb a közrendet kellett helyreállítaniuk, mielőtt a boltok megvédésével tudtak volna foglalkozni. 

"Nagyon sok bejelentést kaptunk, szelektálnunk kellett a hívások között" - mondta a szóvivő. 
Brüsszeli rendőrök a szombati migránsbalhéról

A nevük elhallgatását kérő rendőrök szerint azonban ez nem teljesen így történt. Elmondásuk szerint Slosse kijelentései távol állnak az igazságtól. Korábban sejtették, mekkora balhé lehet majd a fővárosban, mégsem rendeltek be a szokásosnál több rendőrt. 

"Amíg a meccs tartott, nem volt semmi baj. Aztán a sípszó után kimentek az utcákra, és tombolni kezdtek. Nem voltunk elegen, hogy időben reagáljunk" - fogalmaztak. 

A rendőrök szerint minden eszközük megvolt arra, hogy helyreállítsák a rendet és megállítsák a migránshordákat, azonban történt egy kis bökkenő: nem használhatták őket. 

"Volt gumilövedékünk, volt könnygázunk, csak engedélyünk nem volt. Ezért törhették szét a kirakatokat" - állítják a rendőrök, akik szerint ha felfednék személyazonosságukat, másnap már kereshetnének új állást. 


Avagy a balliberálisok (média)hazugságai

Lassan, de biztosan haladunk a véres végkifejlet felé!


hirdetés
Hol vannak a „háborús menekültek”? Egy aljas, szemét hazugság margójára…
A német állampolgárok adójából fenntartott hivatal nem hajlandó segíteni, megvédeni a saját adófizető polgárait
Egy éve halljuk minden fórumon, hogy akik áttaposnak az európai országokon, azok szegény szerencsétlen, a háború pokla elől menekülő családok. Akik képzettek és fel fogják virágoztatni az elöregedő, megújulni képtelen Európát.
Aki mást mer(t) állítani, az rögvest rohadt fasiszta, antikeresztényként lett megbélyegezve.
És erre mi történik?
Jön egy hiteles figura, egy a beözönlő csürhét segítő német nő. Hónapokig dolgozott köztük és értük. És nem bírja tovább. Mert azt látja, érzi, tapasztalja, hogy amit a német médiában lát, az köszönő viszonyban sincs a valósággal, a nácinak megbélyegzett kirekesztők ellenben a valóságról beszéltek és beszélnek…
Feketén-fehéren kiderült: ezek nem háborús menekültek, hanem az európai jólétet ingyen elvenni akaró csürhe. Ezek nem képzettek, ezek nem akarnak dolgozni, ezek elvenni akarnak mindent. Ezek nem megköszönnek, hanem kijelentik, hogy nekik minden jár. Ezek nem családok, hanem szinte teljes egészében fiatal férfiak. Ezek nem tisztelnek semmit és senkit, hanem erőszakosak a végtelenségig.
A fiatal, migránsokat segítő nő beszámolójából két elképesztő részletet emelek ki:
A menekültszállás egyik lakója például a visszatoloncolásáról szóló papírt mutatta meg neki. Ő elmagyarázta a menekültnek, hogy ez mit jelent. Ugyanez az ember nem sokkal később egy másik kolléganőjénél teljesen új iratokkal jelentkezett másik néven. A férfit végül nem utasították ki, hanem áthelyezték egy másik szállásra.”
Ennyit Merkel asszony hitelességéről… Arról, hogy kiteszik az országból (és Európából) azokat, akik nem háborús menekültek. Ennek az erőszakos vadembernek papírja volt arról, hogy el kell hagynia Németországot. Amikor ez kiderült, nem dobták ki, nem küldték haza, hanem áthelyezték egy másik menekültszállásra. Tessék mondani Merkel asszony! Ez jogkövető magatartás a német hatóságok részéről? Hogy higgyük el ezek után bármit, amit mond, kancellár asszony?
Tényleg egyszerűbb a médiára és a közösségi portálokra szájkosarat rakni, mint belátni a tévedést?
A másik részlet még sokkolóbb:
A szociális munkás leírása szerint néhány hónap után azt vette észre magán, hogy már inkább nem hord szűk ruhákat, amiket amúgy addig kifejezetten szeretett. Kizárólag csak bővebb nadrágokat és zárt felsőket vesz fel, sminket pedig most már egyáltalán nem használ, legfeljebb alapozót. Nemcsak külsőleg változott meg, hogy elkerülje a molesztálásokat.”
Itt tartunk. Ehhez nem kell kommentár sem sajnos.
És a „slusszpoén”:
Ezeket a problémákat hiába jelezték a hivataloknak, semmilyen segítséget nem kaptak. Ha telefonon próbálják felhívni őket, gyakran fel sem veszik nekik a telefont.”
Igen, jól értik! A német állampolgárok adójából fenntartott hivatal nem hajlandó segíteni, megvédeni a saját adófizető polgárait.
Nagy baj van arrafelé, nagyon nagy baj. És minden nap egyre nagyobb lesz…
Illúzióim persze nincsenek. Akárcsak Magyarországon – mint a sittes és élősködő bűnöző „menekültsegítő” Baba esetében – beindul a szerecsenmosdatás iszonyú gépezete. Szegény nőt pedig meghurcolják, kétségbe vonják, kiforgatják a szavait, és tönkreteszik még jobban. Akárcsak azt a szegény olasz lányt, aki segíteni próbált a beözönlőkön és „hálából” többen megerőszakolták. A többi migránspátyolgató idióta pedig ahelyett, hogy segített volna rajta, arra kényszerítették, hogy titkolja el a bűnt, mert ártana az eszmémnek…
Sajnos lassan, de biztosan haladunk a véres végkifejlet felé. Minél tovább tart ez az őrület, annál véresebb lesz a vége. 

London után New Yorkban metróforradalom: nincs többé „Hölgyeim és Uraim”





New Yorkban a metrót üzemeltető állami vállalat bejelentette, az utasokat a jövőben nemüket illetően semlegesen fogják megszólítani. Ezután a „hölgyeim és uraim” (Ladies and Gentlemen) helyett „utasoknak” fogják nevezni őket, vagy „mindenkinek” (everyone). Ez törekvés arra, hogy senkit ne sértsenek meg.
A Metropolitan Transportation Authority (ottani BKV) mindezt  munkatársaival kilenc oldalas iratban közölte. A vállalat ezzel utasai iránt „barátibbá” akar válni.
A jövőben az utasokat emlékeztetni fogják az ünnepnapokra és választási napokra is.
Júliusban, jegyzi meg a Junge Freiheit, Londonban már törölték a „hölgyeim, uraim” megszólítást, hogy az „visszatükrözze London sokszínűségét”.
Őket a „Hello everyone”-nal („Halló mindenkinek”) megszólítással üdvözlik.

A világ legtoleránsabb és legdemokratább országa megtiltotta európai diplomaták belépését az országba

2017. november 13. 16:36
Hunhír.info
bojkott-izrael.jpgIzrael megtiltotta több európai diplomata és politikus belépését az országba, mert meg akarták látogatni a börtönben lévő Marván Bargútit és támogatják az Izrael elleni bojkottmozgalmat - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a yent hétfőn.
Magyar Menedék - Könyvhét 2017
Arije Deri belügyminiszter elfogadta Gilád Erdán belbiztonsági miniszter döntését, és megtiltotta egy európai diplomáciai delegáció több tagjának belépését Izrael területére.

A húsz résztvevőből álló küldöttségben az Európai Parlament tagjai, valamint francia parlamenti képviselők és francia városok polgármesterei akartak november 19. és 23. között Izrael, valamint a Palesztin Hatóság területére utazni.

Azért utasították el a delegáció több tagját, mert azt tervezték, hogy meglátogatják egy izraeli börtönben terrorcselekményekért ötszörös életfogytiglani büntetését töltő Marván Bargútit, a Fatah párt egykori politikusát, akit Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik utódjelöltjének tartanak, valamint mert a diplomaták támogatják a főként Európában elterjedt, Izrael-ellenes BDS (Boycott, Divestment and Sanctions, azaz Bojkott, megfosztás és szankciók) mozgalmat.

Nem ez az első eset, hogy Izrael politikai okokból megtiltják európai politikusok belépését: az izraeli hatóságok márciusban megtagadták a határátlépési engedélyt Hugh Lanningtől, egy izraeli termékek bojkottjára felszólító brit szervezet elnökétől.

mti



Zsidó megbízásra gyilkolták a cigányokat Magyarországon!



Hazánk megszállói így őriztetik gépeiket és betelepülő fajtársaikat



Steiner beolvasta a zsidók parancsát, Orbán kutyamódon végrehajtja - Motorosvonulás betiltva!



A zsidó szabadkőművesség titkos terve Magyarországgal, avagy 1920 előzményei

https://www.youtube.com/watch?v=aAhMlFcOk_0



Making A Steel Bar Clamp



homemade bar clamp



Nem Soros-terv zajlik, hanem Kalergi-terv! (videóval)



Lassan más média nincs már, csak kormányzati Magyarországon... Jócskán akadályozzák talán a legjobban a jobbikosokat! Egyre több jobbikost tiltanak el napokra, hetekre, sőt akár 30 napra a Facebookon való munkálkodástól. Vajon hogy fog eljutni a magyar választókhoz a VALÓDI információ? Tényleg csak a riogatásnak lesz szerepe a választási kampányban?
Aki Farkas Flórián méltatlan cselekedeteit szóba merészeli hozni, az meg rasszista? Mikor lesz ebből elege a magyarnak? Az egészségügy, az oktatás, a szociális helyzet kritikus, de abban előrelépés nincs, csak az átverésnek is nevezhető Nemzeti Konzultációk és Soros György fotójával terhelik meg a köztéri plakáthelyeket. A Jobbik plakáthelyeit államosítani fogják a megindított eljárások végén, és még az is megtörténhet, hogy elvonják a párttól az állami támogatást. Angela Merkelhez hasonlóan ügyesen golyózza ki az ellenfeleit pártunk és kormányunk! A számlát az egyre szegényedő magyar állampolgárokkal fizettetik!
A nemzetinek mondott konzultációk se nem nemzetiek, se nem konzultációk! Volt egy elbukott népszavazás is, amit pártunk és kormányunk még a bukás után is sikeresnek árult a piacon, és arról is kirakott néhány milliárdért óriásplakátokat. Ez volt eddig a legdrágább akció, mintegy 17 milliárd adóforintunk ment el rá! A kormánypropagandán sok Fideszes potentát meggazdagodott már eddig is, és gazdagodhatnak tovább, mert kormányzás helyett propaganda tevékenység zajlik.
Az Echo tévében már régebben megszüntetett VilágPanorámában 2015. december 11-én Kalergiről beszélgetett Szaniszló Ferenc és Drábik János:

Békéscsaba, 2017. október 9.
Összeállította: F. I.
Emlékeztető: Amit fontos lenne megtenni, az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat abból a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj egy olyan világban, amelyet központi kormány fog teljes egészében irányítani.” (G. Brock Chisholm pszichiáter, az Egészségügyi Világszervezet első főtitkára a Kalergi-terv lényegéről) NEM SOROS-TERV, KALERGI-TERV!
  

Nem Soros-terv zajlik, hanem Kalergi-terv! (videóval)



Lassan más média nincs már, csak kormányzati Magyarországon... Jócskán akadályozzák talán a legjobban a jobbikosokat! Egyre több jobbikost tiltanak el napokra, hetekre, sőt akár 30 napra a Facebookon való munkálkodástól. Vajon hogy fog eljutni a magyar választókhoz a VALÓDI információ? Tényleg csak a riogatásnak lesz szerepe a választási kampányban?
Aki Farkas Flórián méltatlan cselekedeteit szóba merészeli hozni, az meg rasszista? Mikor lesz ebből elege a magyarnak? Az egészségügy, az oktatás, a szociális helyzet kritikus, de abban előrelépés nincs, csak az átverésnek is nevezhető Nemzeti Konzultációk és Soros György fotójával terhelik meg a köztéri plakáthelyeket. A Jobbik plakáthelyeit államosítani fogják a megindított eljárások végén, és még az is megtörténhet, hogy elvonják a párttól az állami támogatást. Angela Merkelhez hasonlóan ügyesen golyózza ki az ellenfeleit pártunk és kormányunk! A számlát az egyre szegényedő magyar állampolgárokkal fizettetik!
A nemzetinek mondott konzultációk se nem nemzetiek, se nem konzultációk! Volt egy elbukott népszavazás is, amit pártunk és kormányunk még a bukás után is sikeresnek árult a piacon, és arról is kirakott néhány milliárdért óriásplakátokat. Ez volt eddig a legdrágább akció, mintegy 17 milliárd adóforintunk ment el rá! A kormánypropagandán sok Fideszes potentát meggazdagodott már eddig is, és gazdagodhatnak tovább, mert kormányzás helyett propaganda tevékenység zajlik.
Az Echo tévében már régebben megszüntetett VilágPanorámában 2015. december 11-én Kalergiről beszélgetett Szaniszló Ferenc és Drábik János:


Nem Soros-terv zajlik, hanem Kalergi-terv! (videóval)


Békéscsaba, 2017. október 9.
Összeállította: F. I.
Emlékeztető: Amit fontos lenne megtenni, az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat abból a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj egy olyan világban, amelyet központi kormány fog teljes egészében irányítani.” (G. Brock Chisholm pszichiáter, az Egészségügyi Világszervezet első főtitkára a Kalergi-terv lényegéről) NEM SOROS-TERV, KALERGI-TERV!
  




Jó pénzt a mások ostobaságán és mások nyomorán lehet keresni 
A globalista janicsárképző CEU diákjai, a jövő globalista ügynökei nagyon ostobák. 
Félreeső zugprovinciákból jöttek egyetemi továbbképzésre az amerikai diploma ígéretével. 
Globalista konform tudással felvértezve beépülnek majd a posztszovjet érdekszféra országaiba, arab országok állami irányításába, médiájába, oktatásába. 
Ők lesznek a migránssegítő NGO-k, a TASZ, a Helsinki Bizottság, a No Border, az Orvosok Határok Nélkül, a Migration Aid, az Amnesty International és a többi véresszájú komisszárjai. 
Miért? Mert megbízhatóak, mint régen a párt­állami időkben a "jó elvtárs". 
Ők lesznek azok, akik nulla legitimitással a demokratikusan, többségi akarattal megválasztott Kelet- és Közép-Európa kormányait megdöntik, de legalábbis káoszt idéznek elő, mint Macedóniában, Ukrajnában, Grúziában. 
A káosz a migráció elleni immunitás megtöréséhez kell. 
Akár a Majdan téri tüntetőket vagy a narancsos forradalom megszervezőit, őket is saját hazájuk érdekei ellen képezték ki Soros egyetemén. 
Miért éri meg Sorosnak és pénzügyi diktátortársainak posztgraduális továbbképző tanfolyamok finanszírozása, amit egyetemnek hívnak? Mert az üzletet fel kell építeni. 
Az üzlet neve: Európai Egyesült Államok A nagy francia forradalom és az Amerikai Egyesült Államok is vérben született. 
Az alapító atyák egytől egyig szabadkőműves összeesküvők voltak és jót akartak: saját maguknak. 
Nem sajnálták cserébe az amerikai nép vérét az Észak-Dél elleni polgárháborúban. 
Nem sajnálták a fehérek elleni mészárlásokra felhasználni a feketéket. 
Európa népét sem kímélik az EUSA-t alapítók: már minden napra jut egy véres muszlim tömeggyilkosság, torok­elvágás, szöges pokolgép a metróban, tömegbe belehajtás Allah nevében. 
Miért kell az EUSA? Mert "Ein Volk, ein Reich, ein Führer" (Hitler) - "Egy nép, egy birodalom, egy vezér." 
A világ pénzhatalmi elitjének nem kenyere a demokrácia, ahogy Soros álcivil szervezeteinek sem, nekik totális terror kell. 
A padlássöpréshez és éppen úgy a devizahitellel történő kifosztáshoz terror kell 
A szervilis uniós Bizottság meghatódva hallgatta az igehirdetést, amikor Soros előadta nagy tervét: a kohéziós alapok megvonásával, a mezőgazdasági támogatások eltörlésével és egy gigantikus hitel felvételével kell eltartania az Európai Uniónak az általa és az embercsempész NGO-k által Európába hurcolt sémita muszlimok 10 és 100 millióit. 
Ilyet még nem látott a világ! A megszálló muszlim területrabló hódítókat a megszállottak költségén szállítsák be, majd a megszállók hadtápját is a védekezés lehetőségétől megfosztott európai nemzetállamok fizessék Soroséktól felvett uzsorahitelből. Ez aztán a pepperóni! 
De kiből legyen az új európai nép? Kiből áll majd az "új nép, másfajta raj" - ahogy a munkásmozgalmi induló mondja? 
Hát nem az őslakó európai nemzetekből. 
A németeknek - az Európa motorját, a kontinens gazdasági erejét adó ország népének - már nincs gerincük. 1945 óta szép lassan elvesztették. 
Nekünk, a lengyeleknek, a tótoknak és cseheknek még van tartásunk. 
De Nyugat-Európa oda lett. Néhány röpke évtized és az arab anyák öle - ahogy Kadhafi ezredes mondta volt - atombomba nélkül meghódítja Nyugat-Európát. 
Trianon bűne bosszút áll: Nagy-Britanniának, Franciaországnak, Olaszországnak, Ausztriának vége. 
A Páneurópai Unió megalapítójának, a szabadkőműves, félig osztrák, félig japán szülőktől származó Kalergi gróf terve szerint egy nemzeti tudat nélküli sémita, színes keverék népet kell legyártani. 
Az EUSA-t a nemzetállamok lerombolásával lehet csak megvalósítani. 
A népkoktél keverése jól halad. 30 millió muszlim bevándorló vár ugrásra készen a Frontex szerint Európa határán. Vár. Kivár. Miközben Trump Szíriát bombázza. 
Hunyadi és Zrínyi tudta: Magyarország biztonsága a Balkán mint puffer zóna biztonságán múlik. 
Mi már tudjuk, milyen egy 150 éves török hódoltság Allah vasigájában. 
Nyugat-Európa nem. Most megtudja. 
Akkor is a Nyugat, a velencei kalmárok hozták ránk a törököket. Kiirtották hazánk lakóinak háromnegyedét. 
Minden 1448. október 17-től 20-ig Rigómezőn dőlt el, amikor a kilóra megvett Brankovics György szerb despota, aki csapataival utunkat állta, informálta a szultánt a magyar seregek felvonulási helyzetéről, elárult bennünket, és így győzhettek Hunyadi János kormányzó csapatain Murád törökjei. 
Az árulásért cserébe Szerbia évszázadokra török gyarmattá lett. 
Nem véletlenül hozott létre a Nyugat és az USA a keresztény Szerbiából leszakítva egy muzulmán szerv- és kábítószer-kereskedő albán maffiaenklávét 
Koszovó néven a török kori Rigómező területén, a Balkán közepén, Európa lágy altestén. 
Nem véletlenül tüntettek a migránskérdésben pálforduláson áteső, 55 százalékkal megválasztott Vucsics szerb elnök ellen mindjárt megválasztása után másnap olyan "diákok", akiket itt, a CEU-n kiképzett NGO-k irányítottak.
Nem véletlen az sem, hogy az adósságkáoszba süllyedt görögországi migráns útvonal "akadálymentesítése" után a káoszba taszított Macedónia migránsvonulással szembeni megtörése következett az albán kisebbség fellázításával. 
Nem véletlen, hogy a Momentum Mozgalom olimpiarendezési álmunkat legyilkoló csapata a CEU-n ünnepelte volna a győzelmét Magyarország felett, ha a rektor felsőbb utasításra az utolsó percben rémülten le nem mondja
Jaj, csak le ne bukjanak! Normális körülmények között a külföldi egyetemek ötévenkénti felülvizsgálata és megfeleltetése a magyar törvényeknek egyszerű államigazgatási ügy. Ebből Ignatyev CEU-rektor világbotrány kreált. 
A CEU magyargyűlölő rektora 17 magyar oktató elbocsátásával kezdte az évet, és magyarellenes uszítással folytatja. 
Miért nem tiltják ki Magyarországról? 
Mi az, hogy szerinte nem "tárgyalási alap" a Magyar Parlament által meghozott törvény? 
Mi az, hogy hídlezárást és utcai tüntetéseket szerveztet külföldi diákjaival? 
Ki van itthon? Milyen alapon követel előjogokat és csalással versenyelőnyt a CEU a magyar egyetemekkel szemben, azt hazudva, hogy ez egy amerikai egyetem, amikor ott csak postacíme van? Csalók? Azok. Kamu diploma! A kérdés az, ki az, aki meghatározhatja, mi a mérvadó tudás? 
2005-ben Soros az SZDSZ-től előjogokat kapott, miután egyetemét Prágából kidobták. 
Ezt baráti levélben köszönte meg Magyar Bálintnak. 
A CEU csupa olyan link társadalomtudományi szakot indít, amire semmi szükség, mert a magyar egyetemek sokkal színvonalasabbak, és alapképzést is adnak, míg a CEU nem. 
Igaz, a magyar egyetemek nem egy link "amerikai diplomát" adnak, hanem alapos képzést, használható tudást. 
Olyan jól hangzó szakokat oktatnak a CEU-n, mint például közgazdasági modellező, gazdaságelmélet és gazdaságelemzés specializáció, globális piacok gazdaságpolitikája specializáció, összehasonlító történettudomány, világpolitika tanulmányok, nemzetiségi szakemberek képzése, összehasonlító politikatudomány, filozófia, társadalmi nemek tanulmánya, nők és társadalmi nemek története - azaz liberálfasiszta fajelmélet, genderideológia. 
Magyarország Közép-Európa termelési központja szerepre készül. 
Ehhez műszaki szakemberekre, elektromérnökökre, informatikusokra. orvosokra, biológusokra, és nem lábszagú entellektüellekre van szükségünk. 
De Ignatyev rektor elszemtelenedett, mint Berija. Kóstolgat bennünket. 
Nyugalomra, békére, napi alkotómunkára van szükségünk. Nem pedig a musz­lim migránsok tombolására a Keletinél. 
Arra pedig végképpen nincs szüksége az országnak, hogy egy felforgató ügynökközpont működjön Budapest belvárosában. 
A gyér magyar érdeklődést a diákok nemzetiségi megoszlása is mutatja: 66 magyar és 400 külföldi diplomás kap a CEU-n posztgraduális továbbképzést. 
Mivel az angol a tannyelv, még az az előnyünk sincs a CEU-ból, hogy magyarul tudó mérnökök, orvosok, tanárok mennének haza innen, akik Magyarország követei lennének saját hazájukban. 
Sőt, ahogy a Parlament előtti CEU-tüntetésre gondolunk, éppen ellenkezőleg, a CEU a magyar nemzet elleni uszításra és gyűlöletre neveli hallgatóit: ide jönnek, befogadtuk őket, itt esznek, isznak, a mi fővárosunkat használják, és van képük ellenünk tüntetni. 
Ne álmodozzunk! Ez az Amerika ugyanaz az Amerika. Nyugaton a helyzet változatlan: Trump 59 cirkáló rakétával lerombolta a honvédő háborút vívó szíriai kormány homszi Al-Shayrat légi bázisát, mert az onnan felszálló repülőgépek az USA által támogatott lázadók vegyifegyver-raktárát találták el, és ez nagyon kínos. Gáz van. Kínos ugyanis, hogy az USA olyanokat támogat, akik harci gázt használnak. 
Jön a szír-orosz visszavágás. Megint megkergetik az USA hadiflottáját. Boszporusz és Gibraltár - a két neuralgikus forró pont a Földközi-tengeren - helyzete ismét inog. A törökök az USA által támogatott kurdokat támadják Irakban. 
Az iraki-szír háború eszkalálódik. És elindulnak ismét a migránsok újabb hullámai az USA-beavatkozás hatására. 
A mai kor Hunyadija és népe, Orbán és Magyarország az invázió útjában van. 
A CEU aljas rektora és NGO-s társai serényen dolgoznak a migráns út­akadály, Magyarország felszámolásán. 
Ez a tét, ezért durvul a hang, ez már háborús pszichózis. 
Jánossy Péter Sámuel 
(A szerző Ybl-díjas építészmérnök.) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése