2019. február 11., hétfő

Az MSZMP=MSZP a kommunisták minden bűnéért felelhet








Az MSZMP=MSZP a kommunisták minden bűnéért felelhet





Nem elég mélyre ástatok , mert el kellett volna érnetek a szabadkőműveseket , ha nem tudnátok milyen Atilla a vakoló páholy nagymestere !!!!
Mesterházi -
Ha az egészet meg akarjátok érteni mindig le kell ásni a vakolók szintjéig , és ott összerakni az eseményeket !!!!
Közzétéve május 1, 2012

2011. november 20., vasárnap

AZ MSZMP=MSZP A KOMMUNISTÁK MINDEN BŰNÉÉRT FELELHET

Az MSZMP=MSZP a kommunisták minden bűnéért felelhet
Forrás: MTI – 2011. november 18., péntek
Antoniewicz Roland grafikái
Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában a Fidesz kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Rögzítenék azt is, hogy eddig elmaradt a kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, ám az alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépésével „lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére”. A javaslat lehetőséget adna az előző rendszer vezetőinek biztosított állami juttatások csökkentésére, és arról is rendelkezne, hogy a kommunista hatalom birtokosai közszereplők.
Antoniewicz Roland grafikái
Az átmeneti rendelkezésekről szóló törvény tervezete pénteken került az MTI birtokába, és azt az MTI információi szerint Lázár János frakcióvezető és a Fidesz képviselőcsoportja szombaton nyújtja be a Háznak. A javaslat alapján az átmeneti rendelkezések az alaptörvény részét képezik.
A tervezet szerint a törvényjavaslat tartalmaz majd egy nyilatkozatot, amely úgy kezdődik, hogy a mai magyar jogállam nem épülhet a kommunista rendszer bűneire. Ezután felsorolnák, miért terheli felelősség az MSZMP-t és jogelődeit. Ezek között szerepel a II. világháború utáni évek többpártrendszerre épülő demokratikus kísérletének szovjet katonai segítséggel történő felszámolása, az ország eladósítása, versenyképességének „végzetes lerontása”, továbbá emberek meggyilkolása, idegen hatalomnak való kiszolgáltatása, törvénytelen bebörtönzése, kényszermunkatáborba hurcolása, megkínzása, embertelen bánásmódban részesítése, vagyonuktól való önkényes megfosztása, szabadságjogának teljes elvétele, származásukra, világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel történő hátrányos megkülönböztetése, az emberek magánéletének törvénytelen megfigyelésére és befolyásolására törő titkosrendőrség működtetése.
Kimondanák emellett, hogy az MSZMP és jogelődei felelnek az 1956-os forradalom „szovjet megszállókkal együttműködésben történt vérbefojtásáért, az azt követő rémuralomért és megtorlásáért, kétszázezer magyar ember hazájából való kényszerű elmeneküléséért”, továbbá azokért a köztörvényes bűncselekményekért, amelyeket politikai indítékból követtek el, s amelyeket az igazságszolgáltatás ezért nem üldözött. Azt is kijelentené a Fidesz, hogy az MSZMP és jogelődei, valamint a kiszolgálásukra létrehozott politikai szervezetek „bűnöző szervezetek” voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak „az elnyomó rendszer fenntartásáért, irányításáért, a jogsértésekért és a nemzet elárulásáért”.
A szöveg érinti az MSZP-t is, mégpedig úgy, hogy kimondaná: a szocialista párt az MSZMP jogutódaként, „a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezőjeként, valamint a régi és az új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán” osztozik mindazon felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.
A nyilatkozat kitér arra, hogy a kommunista diktatúra alatt elkövetett, a rendszer kiépítését és fenntartását célzó bűncselekmények üldözése akkor nem volt lehetséges, és ez a lehetőség „az első szabad választás után sem nyílt meg”, így elmaradt a diktatúra vezetőinek felelősségre vonása. Az alaptörvény hatálybalépésével azonban „lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére” – szögezik le, hozzátéve: minden magyar, aki a kommunista diktatúrával szemben ellenállást tanúsított, akit a diktatúra kiszolgálói emberi méltóságában, jogaiban megsértettek, igazságtalanul üldöztek, ha e jogsértésekben nem vett részt, elismerést és erkölcsi elégtételt érdemel.
A ma élők és a jövő nemzedékek számára meg kell őrizni a bűntettek emlékét és meg kell nevezni a bűnösöket” – zárul a nyilatkozat azzal, hogy az Országgyűlésnek és más állami szerveknek a fenti alaptörvényi rendelkezésekből kell kiindulniuk.
A normaszöveg ezt követően deklarálja, hogy a kommunista diktatúra – törvényben meghatározott – vezetőinek az állam által biztosított juttatása csökkenthető. A csökkentésből származó bevételt a diktatúra okozta sérelmek enyhítésére és az áldozatok emlékének ápolására fordítanák. Kimondanák: nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában az ország vagy emberek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntető szabályok figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek.
A javaslat Nemzeti Emlékezet Bizottsága néven „a kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzése érdekében” szervezetet hozna létre. Ennek feladata lenne a diktatúra hatalmi működését, a kommunista hatalmat birtoklók szerepét, tevékenységét feltárni, és erről jelentést közzétenni. Ezzel kapcsolatban rögzítenék: a kommunista diktatúra működésének valósághű feltárása és a társadalom igazságérzetének biztosítása közérdek, illetve hogy a diktatúra hatalombirtokosai közszereplőnek minősülnek. Így a javaslat alapján a hatalom birtokosai a diktatúra működésével összefüggő szerepükre és cselekményeikre vonatkozó tényállításokat – a szándékosan tett, lényegét tekintve valótlan állítások kivételével – tűrni kötelesek, e szerepükkel összefüggő személyes adataik pedig nyilvánosságra hozhatók.
A törvény alapján ugyanakkor az 1990. május 2-át megelőzően az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottaknak és az állam által a tulajdonukban igazságtalanul okozott károk miatt károsodottaknak pénzbeli vagy más vagyoni juttatást biztosító új kárpótlási jogcím nem állapítható meg. Ha azonban egyedi jogalkalmazói döntés állapít meg kárpótlási jogosultságot, kifejezetten e kárpótlás teljesítéséhez kapcsolódó, közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulást kell megállapítani.
A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNY ÖRÖMMEL FOGADJA A TÖRVÉNYJAVASLATOT, DE A KIMARADT RÉSZLETEKET PÓTOLNI KELL
A magyar közvélemény örömmel fogadja a törvényjavaslatot, nem úgy az érintettek, de ez érthető is! Viszont az MSZMP=MSZP végleges felszámolásához az is elegendő, hogy már több MSZMP=MSZP vezető ellen lefolytatott büntetőeljárásban (ilyen volt például a Zuschlag-per!!! – Zuschlag János megyei MSZMP=MSZP vezető és országgyűlési képviselő volt!) a bíróság kimondta: “BŰNSZÖVETKEZETBEN” követték el a bűncselekményeket! Ez pedig a magyar t9rvények értelmében azt jelenti, hogy az MSZP=MSZMP-t mint bűnszövetkezetet fel kell számolni, vagyonát el kell kobozni! Ha nem így történik, félő, hogy a vörös náci bűnözők az elkobzás alá eső vagyonokat kimenekítik az országból!
Aggasztó az is, hogy a törvénytervezet nem rendelkezik külön a volt ávéhásokról. De arról is, hogy az egykori ávéhásokat és MSZMP=MSZP funkcionáriusokat életfogytiglan ki kell zárni a közéletből! Tehát: nem viselhetnek állami funkciót, nem rendelkezhetnek választójoggal, nem folytathatnak olyan tevékenységet, amely a vörös náci párt újjászületését eredményezhetné. És természetesen a Gyurcsány-féle “pártot” is be kell tiltani!!! Mert a kommunista mozgalmak szánalmas történetét ismerők jól tudják, hogy a vörös náci mozgalom úgy születik újjá és úgy terjed, mint a pestis, az AIDS, vagy a lepra! Csendben, alattomosan, de nagyon gyorsan sokakat megfertőz! És mivel “az alma nem esik messze a fától” – a vörös náci funkcionáriusok csemetétikre is ki kell terjeszteni a megelőző szankciókat: nem vállalhatnak közéleti szerepet, nem gyülekezhetnek! Máskülönben e “oltás” nélkül hiábavaló az egész!!!!
Aztán igen fontos kérdés az, hogy a pártállami kontraszelekcióval élve, rengeteg MSZMP=MSZP-ávéhás tisztségviselő jogellenesen szerzett egyetemi-főiskolai diplomát! Úgy is, hogy előnyt élvezve kerültek be a felsőoktatási intézmények hallgatóinak sorába, de sokuk még annyi fáradtságot sem vett magának, hogy az előadásokra, vizsgákra bejárjon. Viszont megfenyegették az oktatókat, hogy ennek ellenére a vizsgáikat számolják be, a diplomát adják ki nekik! Ezeket a diplomákat felül kell vizsgálni és indokolt esetben meg kell semmisíteni!
A vörös náci diktatúra azon áldozatainak a kárpótlása, akik a kárpótlásból kimaradtak, elég homályos megfogalmazást nyert! Esetükben ki kell mondani azt, hogy amennyiben a bírósági per előkészítésében a vörös náci állambiztonsági szervek részt vettek, az ennek nyomán hozott ítéletet mint törvényelleneset meg kell semmisíteni, a sértettet (elítéltet) pedig kárpótlásban kell részesíteni! Ugyanez vonatkozik azokra, akiket munkahelyükről politikai okokból távolítottak el! Az ő esetükben az átmeneti törvénynek ki kell mondania: a törvényellenesen megszüntetett munkaviszonyuk nem szűnt meg, a munkáltatónak vagy jogutódjának a sértettel kárpótlási megegyezésre kell törekednie, melynek összege nem lehet kisebb az elmaradt munkabérnél és a hasonló munkakörben dolgozók szokásos “egyéb” jövedelménél (jutalmak, prémiumok stb.)! Az említett sértetteket a törvény erejével rehabilitálni kell! Ebbe az esetleg meg nem szerzett állami kitüntetésekre való jogosultságukat is deklarálni kell!
Az egykori állambiztonsági funkcionáriusok, ügynökök stb. esetében ki kell mondani, hogy katonai rendfokozatukat automatikusan elveszítik, fegyveres erőknél, igazságszolgáltatásnál, bűnüldözésnél eddig betöltött állásuk semmissé válik. De a jövőben sem kerülhetnek állásba a fegyveres erőknél, igazságszolgáltatásnál, bűnüldözésnél!
Végül pedig az MSZMP=MSZP funkcionáriusokat ki kell lakoltatnia azokból a villákból lakásokból, amelyeket kényszerintézkedéssel a pártállam elvett a jogos tulajdonosaiktól! Ezeket az ingatlanokat haladéktalanul vissza kell adni eredeti tulajdonosaiknak vagy az örököseiknek, a bentlakó egykori MSZMP=MSZP és ávéhás funkcionáriusokat (vagy utódaikat) ki kell onnan lakoltatni és komfort nélküli szükséglakásba költöztetni!

New York, 2011.november 21
Inaçio Angelos







Ellenség legyen vagy barát a főbíró?





Közzétéve május 1, 2012

2011. december 9., péntek

ELLENSÉG LEGYEN VAGY BARÁT A FŐBÍRÓ?




Ezt a hír hozta az egyik magyar sajtótermék (kommentárunk a végén!):
Orbánék családi barátja lesz a bírói hivatal elnöke
2011. december 09., péntek, 12:43 • Utolsó frissítés: 2 perce
Szerző: hvg.hu
Címkék: Kúria; Handó Tünde; Országos Bírósági Hivatal; Darák Péter;
kinyomtatomKinyomtatom • ElküldömElküldöm •hozzászólásokHozzászólások (#1)
Twitter
Schmitt Pál azt javasolja, hogy az Országgyűlés a Kúria elnökének Darák Pétert, az Országos Bírói Hivatal elnökének pedig Handó Tündét válassza meg. Handó jelenleg a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke, Darák pedig a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumának bírája.
Schmitt Pál köztársasági elnök Handó Tündét és Darák Pétert javasolta az Országos Bírói Hivatal (OBH), illetve a Kúria elnöki pozíciójába. A jelölteket az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság várhatóan hétfőn hallgatja meg, az Országgyűlés pedig kedden titkos szavazással dönt a jelöltekről. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő OBH elnökét és a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria vezetőjét is kétharmados többséggel választják meg, kilenc évre.
Minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel, valamint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel is egyeztetett kedden hivatalában Schmitt Pál köztársasági elnök a Kúria és az Országos Bírói Hivatal elnökének személyéről.
A köztársasági elnök elfogadta Lázár János javaslatát, és még a héten megnevezte jelöltjeit a Kúria, valamint az Országos Bírói Hivatal elnökének személyére. Eszerint a Kúriát Darák Péter, az Országos Bírói Hivatalt pedig Handó Tünde vezetheti majd.
A Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, azért szükséges, hogy december közepén megválassza a Ház az új bírósági vezetőket, hogy 2012. január 1-jétől a bírói szervezet gördülékenyen működhessen, és megkezdődhessen az igazságszolgáltatás gyakorlati átalakítása.



MSZP-SZDSZ-LMP védnökség: több lenyúlást, még több hajléktalant!
Kéz a kézben
Ahogy azt korábban a HVG megírta, Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság (FMB) jelenlegi elnöke lesz a jövő évtől felállítandó Országos Bírói Hivatal (OBH) első vezetője. A legfőbb ügyészi poszt után így egy másik kiemelt jelentőségű igazságügyi tisztséget is olyan személy tölt majd be, akit több évtizedes ismeretség fűz Orbán Viktor kormányfőhöz.
Bírósági forrásokból a hvg.hu úgy tudja, Handó Tünde a mai napig közeli barátja a kormányfő családjának is; Lévai Anikóval az elmúlt évtizedekben számos közös, nyilvános programon vett részt, többek között színházba is együtt járnak. A szoros családi kötelékre utal az is, hogy az Orbán és a Szájer-házaspár gyermekei, Szájer Fanni és Orbán Ráhel együtt vettek részt az idei VOLT Fesztiválon az Európa Kemping szekciójának szervezőiként.
A 49 éves szakember, aki 1999 óta áll az FMB élén, tagja volt a Fidesz bölcsőjének számító Ménesi úti, később Bibó István nevét felvevő szakkollégiumnak a nyolcvanas években. A kollégiumban Handó együtt lakott Orbán Viktorral, Simicska Lajossal, Lévai Anikóval, Szájer Józseffel és a negyedéves Kövér Lászlóval is.
Handó az 1988 tavaszán életre hívott Fideszhez nem csatlakozott, akkortájt már mint bírósági fogalmazó dolgozott. Az egyetemi hallgatóként csípős nyelvűként jellemzett Handó, aki 1986-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Szájer Józseffel, a Fidesz jelenlegi EP-képviselőjével kötött házasságot. 1999. januártól óraadó az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar munkajogi tanszékén. 2003. július 15-től címzetes megyei bírósági bíró.
Lázár János a köztársasági elnökkel folytatott keddi megbeszélés után azt mondta: az OBH élére olyan jelöltre lenne szükség, aki képes egy ekkora szervezetet üzemeltetni és működtetni, aki egyébként a bírói társadalom támogatását is bírja és képes a bírók szempontjait érvényesíteni a társadalom és a kormányzat berkeiben.
Handó rendkívüli jogosítványokat kap OBH-elnökként: ő döntheti majd el, hogy ki lesz bíró és bírósági vezető Magyarországon: 137 új bíróról és két új törvényszéki elnökről (megyei bírósági vezetőről) dönthet a kinevezése utáni első hónapokban. Az igazgatási vezető új állomáshelyre helyeztetheti a bírókat, és a törvény indoklása szerint a hatékonyságra tekintettel ügyeket is áthelyezhet az illetékesről egy másik bíróságra.


A bűnözőkből és tanácsaikból a magyar nép nem kér!
Komoly ügyekben döntött
A Kúriát Darák Péter, a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumának bírája, az ELTE-ÁJK pénzügyi jogi tanszékének adjunktusa vezetheti majd, aki jelenleg a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének az elnöke is. Darák jogi tanulmányait a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte 1982-1987-ben, majd ugyanitt végezte el a doktori iskolát 2004 és 2007 között.
2001 óta tagja az új Polgári törvénykönyv személyek kodifikációs munkabizottságának, 2002-ben lett elnöke a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének, 2003-ban lett a Legfelsőbb Bíróság delegált képviselője, majd elnökségi tagja az Európai Környezetvédelmi Bírák Fórumának (EUFJE). 2003-tól a Magyar Jogász Egylet közjogi és közigazgatási szakosztályának elnöke, 2009 óta a Legfelsőbb Bíróság európai jogi szaktanácsadója. 2010-től az Adójogi Bírák Nemzetközi Szervezetéhez is csatlakozott. Több felsőoktatási intézményben is tanít, saját honlapja szerint legfőképp környezetvédelmi joggal és ingatlanjoggal foglalkozik, korábban pedig igen jelentős versenyjogi ügyekben hozott döntéseket a Legfelsőbb Bíróságon.
Így például az útépítő cégek ügyében utasította el 2009-ben a felperes vállalkozások kérelmét – bírótársaival együtt -, amikor azok korábbi döntések, ítéletek ellen fordultak a legfőbb bírói fórumhoz. (Az elutasított felperesek között volt a Betonút, a Colas, a Strabag, a Vegyépszer, a Hídépítő és a Swietelsky cég is, többek között.)
Az ügy, amelyben 2009-ben született döntés a Legfelsőbb Bíróságon, 2001-re és 2002-re nyúlik vissza. Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság ekkor írt ki közbeszerzést több út- és hídépítésre, illetve felújításra. Az ajánlati felhívások megjelenésének időpontja körül az érintett cégek egy része többször – a bírósági ítélet indoklása szerint “jellemzően nem törvényes képviselőjük részvételével” – egymással egyeztetett. Az egyeztetésen ráadásul a jelen nem levő cégek álláspontját is figyelembe vették, és felosztották a tendereket, megállapodtak a nyertes ajánlattevőről, a projektekben való részesedésről, illetve az ajánlattétel elmaradása esetén ennek ellentételezéséről. Darák egy másik ügyben bírótársaival együtt helybenhagyta a korábbi ítéletet a Forver Living cég ügyében, amely szintén a Legfelsőbb Bírósághoz fordult.
Darák nevezheti majd ki a Kúria kollégiumvezetőit, irányíthatja és ellenőrizheti a Kúria vezetőinek igazgatási tevékenységét. Lázár János korábban azt mondta: a Kúria elnökének döntő szerepe lesz az igazságszolgáltatás újjászervezésében, így olyan jelöltre van szükség, aki “a változtatásra késznek és képesnek érzi magát”.


A deviza-alapú hitelek a Gyurcsány-Kóka bűnbanda gyomorrontó specailitéja! Ki kér belőle még, egy millió tönk szélére juttatott magyar devizahitles?! Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nhg grafikája
Baka veszte
A Legfelsőbb Bíróságot eddig vezető, a Fidesz által korábban támogatott Baka András négy évvel mandátumának lejárta előtt, januári hatállyal távozik hivatalából – ezt az új alkotmány átmeneti rendelkezései véglegesítik. Ahogy arról korábban a hvg.hubeszámolt: a kormánypártok hónapokig lebegtették a döntést, amit végül a Fideszben túlzónak vélt kritikus megjegyzései miatt hoztak meg. A főbíró az igazságszolgáltatáson belül is elszigetelődött.
Fideszes források szerint Baka akkor haragította magára a kormánypárti jogász-szakpolitikusok egy részét, amikor a bírók nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre csökkentése ellen tiltakozva – több bírósági vezetővel együtt – április 15-én aláírta az Európai Unió nyilvánosságához címzett levelet, mely „a demokratikus jogállam alapelveivel ellentétesnek” nevezte a nagyobbik kormánypárt törvénytervezetét.
Az alaptörvény a Legfelsőbb Bíróságot (LB) – az 1949-ben megszűnt elnevezést felelevenítve – Kúriává nevezete át, megnyitva a lehetőséget a bírósági intézményrendszer átalakítása és az LB-elnök leváltása előtt.


Kovács tata, azonnal hagydd ott a társadalmi tulajdont! Ne lopj!!! Szégyeldd magad! Fotó: MSZMP népjóléti szolgálata
KOMMENTÁRUNK
A jobboldal és a demokratikus átalakulás ellenségei (elsősorban a vörös nácik és liberálbuzi politikai élettársaik) most a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Bírói Hivatal élére kinevezendő jelöltek miatt csámcsognak. Szerintünk elmeorvoshoz kellene őket (nem a főbíró jelölteket, hanem a csámcsogókat!) elküldeni, hátha valami nincs rendjén az elmeállapotukkal! Végtere a lipótmezei patinás országos elmeintézet a Gyurcsány-Kuncze-Kóka-bűnszövetkezet általi erőszakos bezáratása is erre a koros állapotukra utal – attól tartottak, hogy oda kerülnek!

A hazudozó-csaló Gyurcsány Ferenc által bezáratott patinás intézmény – Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nhg grafikája
Persze csak akkor kerülhetnek oda, ha nem kerülnek börtönbe! Mert a párt ifjúsági szervezetének vezérét, az MSZP egyik megyei szervezetének basáját, az enyveskezű, a holocaust áldozataiból társaival együtt (Arató Gergely, Gyurcsány Ferenc és a többi Ifjúsági és Sporthivatali vezér) gúnyt űző Zuschlag János volt országgyűlési képviselőt már jól odavágták a Viszkis-rabló cellatársának! A gyanúsítottak és vádlottak listája már az egekig nyúl! Gyurcsány is elítéltségre készül,méghozzá több büntetőügyben külön-külön. Ha a bíróságoknál megmaradnak bíróknak a sokszor négy elemivel és pártgyorstalpalót elvégzettek, akkor a pereknek annyi! (Ezt bizonyították a 2006-os események miatti büntetőperek: a bűnelkövető duhaj rendőröknek haja szála sem görbült, az áldozatokat viszont koncepciós perekben elítélték!) A magyar nép viszont arra vár, hogy valamennyien rács mögé kerüljön!!! Ezt deklarálta a 2010-es választásokon!!!

Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nhg grafikája
Csak a bűnözők és az elmebetegek azok, akik elvárják azt, hogy a sok-sok bűncselekményt mindenki elfelejtené! De nem megy! Az említett bűnözők az országot és a magyar családokat a tönk szélére juttatták! És restaurálni akarták a volt Szovjetuniót azzal, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt ávéhásai és KGB-sei mind-mind tovább mélyítették az elvtársi kapcsolatokat egykori KGB-s főmegbízóikkal! Nem kér senki sem sem Putinból, sem a KGB-ből! Az orosz vonal nem tartozik Magyarország hagyományaihoz, mi a Nyugat-Európa, nem pedig a vadkelet és gulágok szövetsége (FÁK) hívei vagyunk! Elég volt abból, hogy Gyurcsányék átpasszolták az oroszoknak az általuk már tönk szélére juttatott MALÉVet, a MOL-ba történő orosz beférközés elősegítését is majdnem sikerre vitték! Bagóért eladták a moszkvai nagykövetségi ingatlanokat és így tovább!
Nem kérünk ezekből a zászlókból és magyarországi híveikből!!!! Fotó: Szergej Szergejevics Sztálinov
Magyarországnak végre nyugalomra és biztonságra, igazi demokráciára van szüksége, de semmiképpen valamiféle újabb, talán még szörnyűbb vörös náci diktatúrára! (Nem kérünk sem az 1919-es “Tanácsköztársaságból”, sem az 1947-1988-as “szocializmusból” és “Népköztársaságból”!!! Az MSZP mint a megszállók által létrehozott illegitim párt (a mozgalmi-erkölcsi-jogelődje, az MKP a Szovjetunió Kommunista Pártja tagszervezete volt!) kussoljon a hazaáruló, idegen hatalmak érdekeit kiszolgáló híveivel együtt! Mert nem kérünk idegen hatalmak kiszolgálóiból – a magyar nép és a szuverenitás megalázóiból! De a nemzeti szimbólumokból, így a himnuszból gúnyt űző vörös náci Doppermanokból sem! Tartsák csak meg a véleményüket zártkörben bűntársaik, szeretőik, csicskásaik számára! Akinek nem tetszik, kivándorolhat Tatársztánba, Tuvába, Jakutjába vagy Dél-Koreába! De ott van még Bantusztán, Burkina Faso, vagy Etiópia, ahol szabadon garázdálkodhatnak!
Inaçio Angelos
Coimbra-New York, 2011 tele





SENKIHÁZIK USZÍTANAK MAGYARORSZÁG ELLEN!



Közzétéve május 1, 2012

2011. október 12., szerda

SENKIHÁZIK USZÍTANAK MAGYARORSZÁG ELLEN!



SENKIHÁZIK USZÍTANAK MAGYARORSZÁG ELLEN!

Olvasgatom néhány Nyugaton megjelenő baloldali és szélső baloldali, mindössze kis és igen szűk olvasói körhöz eljutó lapokat és fel vagyok háborodva! Az olvasói létszám. a példányszám növelése érdekében, már odáig jutottak, hogy hazaárulók cikkeit is közzéteszik! Olyan kommunistákét, akiket már 1988-ban rács mögé kellett volna juttatni, a pártállami kontraszelekciós rendszerrel visszaélve szerzett tudományos címeket és kitüntetéseket már nagyon rég el kellett volna venni tőlük! Mert aki idegen hatalmak kiszolgálója (az MSZP az MSZMP erkölcsi, anyagi és jogi utóda, az az MDP-nek, amaz pedig a Magyar Kommunista Pártnak – a Szovjetunió Kummunista Pártja volt a tagszervezetének! És mint ilyen hazaáruló, idegen hatalommal kollaboráló szervezet! A hazaárulókat, az idegen hatalmakkal kollaboráló embereket és szervezetek mindenütt a világon kirekesztik, kémpert varrnak a nyakukba és börtönbe csukják! Nálunk is volt ilyen törvény 1947-ig, amíg a kommunisták csalással, erőszakkal, terrorral nem kaparintották meg a hatalmat! Épp ezért az MKP-MDP-MSZMP-MSZP hatalma illegitim volt!


Heller Ágnes már túl van a szenilitási küszöbön. Inkább Lipótmezőn lenne jobb helyen mint az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Persze gumiszobával kiegészített lakosztályban.

A vakolókkal jól elvannak a páholytagok !!!!!!

Itt van például az öregségtől összeaszalódott, nemcsak angolul, de magyarul is értelmesen már alig beszélő, vagy inkább üvöltő és eközben habzó szájjal epét köpködő Heller Ágnes! Nem doktor, nem professzor – szélhámos! De ugyanez vonatkozik a senkiházi Kertész Ákosra is, aki a saját fészkét a habzó szájából köpi tele ürülékével! Amit ez a két ember (ha egyáltalán ember?!) összezagyvál, az Magyarország gyalázása, lejáratása, tehát önmagában is súlyos bűncselekmnyt! Ilyen szélsőségesen náci viselkedést egyetlen állam sem engedi! Mi több: keményen szankcionálja! Az ország állampolgárai pedig az ilyen személyt leköpik, megkopogtatják a homlokát, hátha már hiányzik neki az észkerék! Mert más dolog az alkotói szabadság, amely abból merül ki, hogy írok egy regényt. tehát fikciót. Más dolog viszont össze-vissza hazudozni, rágalmazni a saját hazáját! Ha egyáltalan Magyarország a hazája ezeknek a gyüt-ment senkiknek! Mert a hazánkat megszálló Szovjetunió jónéhány kakukkfiókát küldött a nyakunkra, akiknek semmi közük a magyarokhoz, magyarsághoz, Magyarországhoz!

Kertész Ákos kreténi vörösnáci vigyora

Ez a két senkiházi legalább vette a bátorságot, és nyíltan szapulta Magyarországot, a magyarokat! De hány olyan senkiházi van, aki ugyanezt titokban teszi. Úgy, hogy külföldi politikusok, közéleti személyek, múvészek, tudósok előtt rágalmazzák, szapulják, lejáratják Magyarországot! Ezeket mielőbb ki kell szűrni! Az efféle fizimiskáknak köszönhetően került sor a trianoni tragédiára, mert vörös náci apjaik, nagyapjaik az első világháború befejezése után, 133 napon kersztül terrorizálták a magyarokat, miközben hamis képet közvetítettek az országról az Európa jövőjéről tárgyaló nagyhatalmaknak. És ugyanezt tették Rosenfeld Mathias (banditaneve „Rákosi Mátyás”) és Jan Čiermanek (banditaneve „Kádár János”) 1947-től és 1957-től! Népirtó, magyarsággyalázó bűntársaikat börtönbe kell juttatni!

Molnár Gál Péter ávéhás bűnöző, nagyon sok magyar művészember megnyomorítója. Az ördögök királya magához szólította!
Aztán még ott vannak az olyanok, mint Molnár Gál Péter ávéhás kritikus, aki elmebeteg vigyorral tudta le azt, hogy lelepleződött a szörnyű múltja és jobban teszi, ha elhúz a fészkes fenébe. El is húzott példaképéhez: a Sátánhoz, aki már tárt karokkal várta! Na de mi van a hasonszőrű elvtársaikkal, akik között volt miniszterek, miniszterelnökök, országgyűlési képviselők, tanácselnökök, vállalati vezérigazgatók, művészek, újságírók. Pártpropagandisták és ávéhás (olykor még KGB-s is) tisztek, titkos tisztel voltak! Sokuk még ma is ott terpeszkedik a belügynél és a külügynél, a nemzetbiztonságnál, sokszor ugyan annál az íróasztalnál, ahová Rákosi Mátyás vagy Kádár János valamelyik bűntársa ültette! Őket mikor fogják kirúgni, lefokozni, minimálnyugdíjra kárhoztatni?! A magyar nép türelme elfogyott, igazságszolgáltatást akar!
Inaçio Angelos
Coimbra-New York, 2011.ősze





Döbrögik bűne





Közzétéve május 1, 2012

2011. március 21., hétfő

DÖBRÖGIK BŰNE


Döbrögik bűne


Ezt a címet adtuk a tizenkét éve portugáliai Coimbrában szűk körben megjelenő magyar nyelvű jobboldali folyóiratunknak, hogy jelezzük: sok olyan Döbrögi futkos Magyarország utcáin, útjain, akik még a névadójuknál is veszélyesebbekNincstelen kommunista senkik, akik tönkretették az országot, kifosztották a népet, nincstelenek tömegévé tették a magyarságot! Olyanok, akik pedig Csermanek János (banditanéven „Kádár”) nevű népirtó vezérükhöz hasonlóan, maguk is nincstelenek voltak, legalább is büszkén ezt írták akkori életrajzaikba! És ezek a nincstelenek szétverték a magyar ipart, amivel magyarok tömegét munkanélküliekké és hajléktalanokká változtatták.
Erre a Döbrögikre vagy börtön vagy hajléktalan élet vár! Megérdemli! Azt is, hogy Ludas Matyik jól elpáholják!
A munkanélküliség különösen a senkiházi Gyurcsány Ferenc regnálása idején öltött elképesztő méreteket! A „hazudtunk reggel, délben, este, hónapokon, éveken át és mindenkit becsaptuk” cinikus kijelentés atyja azt elfelejtette hozzátenni: „loptunk, raboltuk, gyilkoltunk is”! Mert a nincstelen és senki MSZMP-MSZP-s haramiák, a gyárak és nagy ingatlanok egy részét saját érdekkörükbe vonták, ahogyan ezt tették egy sor baromfi feldolgozóval, konzervgyárral, vagy például a hírhedt vörös-iszap katasztrófáról ismertté vált alumínium iparral! Ugyanakkor „némi borravaló” fejében egy sor ipari létesítményt, mint például a cementgyárakat, cukorgyárakat eladták a külföldi konkurenciának és a nyugati cápák azokat gyorsan bezáratták. Nem csoda, hogy most Magyarországon 400 forint 1 kg cukor és a cement ára sem mondható olcsónak. Több millió becsületes magyar munkás került utcára azok a brigantik jóvoltából, akik Csermanek bandita idején a „munkás-paraszt” mesét hirdették!!!!

Putyin – Gyurcsány — a két KGB-s jól megvan egymással!

Amikor a jobboldal az 2010-es tavaszi választásokkal elsöprő győzelmet aratott a senkiházi gazemberek felett, a szerkesztőbizottság úgy döntött, hogy „nem avatkozunk be Magyarország belügyeibe, elhallgatunk”. Mert a jobboldali koalíció jól ismeri a felgyűlemlet problémákat és rendet tesz. Hónapokig nem írtunk arról mi folyik Magyarországon, de hibát követtünk el! Nem vonjuk kétségbe a FIDESZ-KDNP koalíció jóakaratát és nagyra becsüljük mindazt, amit megtettek vagy tenni akarnak, és amit már az ifjú Antall Józsefnek kellett volna megtennie! DE! Antall úriember volt a javából – ahogyan a köznép mondja: nem akart klózetet csinálni a szájából” – és szigorúan tartotta magát a kerekasztal megállapodásokhoz. Olyannyira, hogy még két ávéhás is bekerült a kormányába és a vörös náci Katona Béla akkori megállapításai szerint: a Parlament padsoraiban tömegével ültek titkos ügynökök! Horn Gyuláék el is zavarták a hatalomból. Most sorra lapátra kerülnek a titkos tisztek és ügynökök. A külügyminisztérium ki is rúgott már néhányat.

Katona Béla

De ez nagyon kevés. Molnár Gál Péter és ügynök társai, vagy a népirtó Biszku Béla, Benkei András, Horváth István csermaneki belügyminiszterek és közvetlen munkatársaik, csemetéik, pereputtyaik még mindig vigyorognak a szemünkbe és élvezik a változatlan előjogokat, igen magas nyugdíjakat. Pedig minden egykori állambiztonsági gazembert és MSZMP-KISZ-SZOT-Nőtanács-Munkásőrség-vezetőt lapátra kellene tenni, vagy ha nyugdíjas: elvenni tőle a kiemelt nyugdíjat és 30.000 forintos minimál nyugdíjat adni nekik. Az így nyert összegekkel pedig a kommunizmus elleni küzdelem máig ismeretlen élharcosait kellene jutalmazni, mint például Antoniewicz Rolandot, akit teljesen alaptalanul és hazug módon sok mindennel meggyanusították. És megtehették, mert a csermaneki sajtó „újságíróinak” 80%-a (ma még mindig a fele!) vagy állambiztonsági titkos tiszt, ügynök, tégla volt, vagy pedig MSZMP-propagandista. Sokszor négy elemi műveltséggel! Nem is csoda, hogy egyik-másik ma megdézsmálja a szupermarketeket és a legdrágább szalámikat lopja el a polcokról!


Nem csak példaértékű tisztogatásra van szükség! Antoniewicz Roland hiába állt elő dokumentumok és írásos, tanúk által hitelesített tanúvallomásokkal, az ellene össze eszkabált koholt vádakat az MSZMP kenyerén felhízott bíráknak eszük ágában sincs szanálni! És hány Antoniewicz Roland él az országban, akit az exávéhás-emeszempés bírák tették tönkre! Nemcsak a bíróságokból kell őket kisöpörni, de a belügyből, közoktatásból is! A négy elemivel lett egyetemi tanár Heller Ágnesnak semmi keresnivalója az ELTÉ-n, ahogyan az MTA-ból is el kell távolítani az MSZMP fő ideológusait! Ha orvost büntetőjogilag felelőssé lehet tenni azért, mert kuruzsló: néhány elemivel „végezte el” az egyetemet, vagy el sem végezte, a „jogászokkal” ugyanezt miért nem lehet megtenni?! Büntető perbe fogni azokat, akik tömegével gyártották a koholt ítéleteket. Még 1989 után is! Mert ávéhás téglák, MSZMP-s funkcik, szimpatizánsok voltak!


Nagyon kevés, hogy egy Schmit Mária felállította a Terrormúzeumot, amelynek kiállító tárgyai közül még mindig sok minden hiányzik. Az is kevés, hogy csak a Páva utcai zsinagóga átalakításával kaptak múzeumot a holocaust áldozatai. Az Országos Széchényi Könyvtár miért nem adta vissza a zsidóknak a műemlék fóti úti rákospalotai zsinagógát? De hol vannak a kommunizmus áldozatainak hasonló múzeumai? Az ávéhások által halálra kínzott Meszlényi Zoltán mártír püspök, Mindszenty József segédpüspöke miért nem kap utcát, emléktáblákat akkor, amikor még sok településen van Lenin tér, Vöröshadsereg és Sztálin útja?!? Miért nincs utca elnevezve a két regnumi papról, gróf Keglevich Istvánról és vitéz Emődi Lászlóról, akik életük végéig harcoltak az Aréna úti “nagy” Regnum újjáépítéséért és még az ügynök és az Állami Egyházügyi Hivatal hű szolgája, Paskai László bíborossal is össze gyűlt a bajuk?!

Meszlényi Zoltán mártír püspök

Pedig nincs olyan település gyönyörű hazánkban, ahonnan a kommunista brigantik ne hurcoltak volna el embereket csak azért, mert magyarok maradtak akkor is, amikor mindenki, aki tehette megpróbált a vörös nácik farkasbőrébe bújni! Vagy azok, akik magányos farkasként – mint az említett Antoniewicz Roland – többnyire sikertelenül megpróbáltak beépülni az ordasok közé, hogy kifürkésszék gyenge pontjaikat és szétverjék magamutogató pünkösdi királyságukat! Én csodálom Antoniewicz Rolandot, hogy mi mindenre volt képes, hogy szétverje Csermanek hatalmát, ami sikerült is neki! Hiszen azzal, hogy kiütötte foteljából az MSZMP KB osztályvezetőjéből lett tévéelnök Kornidesz Mihályt, belerúgott a csermaneki szürke eminenciás Aczél Györgybe, aki páni félelemmel menekült el Bécsbe és leste, mikor jönnek érte az ávéhás-kágébés hóhérok. Például Rózsa György Eduárdó, akinek lelkén szárad – többek között – a csodálatos ember svéd miniszterelnök Olof Palme halála! Eduárdó Rózsa-Flores KGB őrnagy Kelet-Európa legjobb mesterlövésze volt!!!! E téren még barátját és tanárát, a „Sakál”-t – Carlos Ramirez Sanchezt is túlszárnyalta! Nem véletlen, hogy ő lett a munkásőr fővezér Borbély Sándor szárnysegéde!

Pálme gyilkosát még jó hogy likvidálták !!!!!

Borbély Sándor. Lakásépítési panamák hőse lett az MSZMP homokvár összedűlése után. DE bíróság elé máig nem került, ahogyan éli az életét Csermanek néhány egykori minisztere, közvetlen munkatársa is!!! Milliárdosok lettek, de megszokásból még mindig az Internacionálét kornikálják, amivel közröhej tárgyává teszik magukat is, meg azokat is, akik még hisznek a marxista-leninista utópiában! Pedig Basteille megdöntése utáni évek már bebizonyították, hogy humbug az egész! De a többi vörös náci főkolompos is nem a realitások talaján garázdálkodik! A Mefisto külsejű Mesterházi Attila már Zuschlag pajtásaként és segédeként eléggé besározta magát! Akár Arató Gergely is, Gyurcsány egyik félresikerült reménysége! Ők űztek cinikus gúnyt Zuschlag vezényletével a Terror Háza előtti egyik ünnepségen, amikor az auschwitzi hekatomba áldozatait becsmérelték nem éppen szép szavakkal! Őket miért nem vonták büntető felelősségre a holocaust tagadásáért? Pedig tv kamerák kereszttüzében adták elő magánszámukat!!???


díszes társaság

A magyar törvények szerint ha egy szervezetről kiderül, hogy bűnszervezet, azt azonnal fel kell számolni, vagyonát az állam javára el kell kobozni! Az egyik magyar bíróság jogerősen többévi börtönre ítélte az MSZP egyik megyei vezetőjét és ifjúsági szervezetének vezérét, a volt parlamenti képviselő Zuschlagot és több társát, valamint kimondta: bűnszervezetben követték el tetteiket! Ugyan ez a vád a következő bírósági bűnügyi perekben több más MSZP vezérrel szemben is: a volt parlamenti képviselő és erzsébetvárosi MSZP-s polgármester Hunvald, a terézvárosi MSZP-s polgármester Verók, a volt parlamenti képviselő, fővárosi frakcióvezető, főpolgármester-helyettes és budapesti pártelnök Hagyó, vagy a HM MSZP-s tábornoki-miniszteri bűnbanda: Juhász Ferenc miniszter és 18 beosztottja és a moszkvai magyar követség ingatlanain túladók MSZP-s külügyesek: Göncz Kinga és csicskásai tekintetében is! A vádlottak padjának vendége Szilvássy György nagyképű titok miniszter és a Parlament nemzetbiztonsági bizotságának volt MSZP-s elnöke Tóth Károly is, társaik az MDF-t szétverő nagyképű egykori igazságügyminiszter és pártelnök Dávid Ibolyka a frakcióvezető haverjával együtt! Ők is mind volt parlamenti képviselők.


És az MSZP még mindig legális párt, néhány hazaáruló szócsöve, mint Heller Ágnes mocskos hazugságok zuhatagával járatják le Magyarországot azt remélvén, hogy Orbán Viktornak ártanak! A „hazudtunk reggel, délben, este, hónapokon, éveken át” bűnbanda most Lázár Jánost vette célba ocsmány módon összemontírozott és ezzel félreérthetővé vált, néhány évvel ezelőtt elhangzott szavainak átpreparálásával! Antoniewicz Rolandal is ezt tették 23 évvel ezelőtt! Még nyilas vezért is csináltak belőle a Kádár Társaság „vezérsége” után!!! Még mindig bárkit büntetlenül hírbe hozhatják azért, mert némely exávéhás bíró fütyül a jogra, törvényekre! Többnyire olyanok, akik most Orbán Viktortól és a FIDESZ-KDNP-től féltik a bírói függetlenséget! A saját szájuk íze szerinti függetlenséget: “belerúgni a jobboldaliakba, felmenteni a vörös nácikat és segítőiket“! Ha az MSZP bűnszervezetté lenne nyilvánítva, ilyesmi nem történne meg, nem történhetne meg, mert a budapesti és strasbourgi képviselőcsoportja ezzel automatikusan megszűnne, hiszen pártlistákról kapták a mandátumot!!!


Mikor veszik el a kitüntetéseket az arra érdemtelen vörös-náciktól és nem kapnak végre kitüntetést azok, akik ellenük harcoltak?! Azok, akik ma a legnagyobb nyomorban élnek, pedig a vörös náci hazaárulókkal szemben, ők voltak az igazi hazafiak, hősök! Ma már súlyosan beteg gyermeteg öregemberek, akiknek minden jó szó, dicséret jól jön! Miért nem kapnak tartalékos tiszti, a legjobbak pedig főtiszti rangot, akik valóban részt vettek a pártállam megdöntésében!? Például a legjelesebb, az 1956-os hadirokkant s 1968-as ellenálló Antoniewicz Roland, aki e téren igazi nemzeti hős! Csermanekék még az Életmentő Emlékéremre sem tartották érdemesnek, pedig ő aztán megérdemelte volna! Életet mentett! Antoniewicz könnyen az életével fizethetett volna azért, amit megtett! Csermanek ámokfutása után egyébként több sikertelen merényletet követtek ellene, de az Isten szolgáját (aranymisés ministráns, nyugalmazott sekrestyés) Isten mindig megmentette! Megmentette és segítette. Persze nem anyagiakkal, hanem jobbnál-jobb ötletekkel! Az igazi magyar emberek, akik személyesen jól ismerik, mind csak jó szavakkal tudják illetni ma is! Azért nem esik róluk szó, mert az SzDSZ, MDF és a többi párt teljesen megfeledkezett róluk, hiszen annyira szerények, hogy nem kérnek, nem panaszkodnak, hősi tetteikkel nem dicsekednek! Na és nem pályáztak babérokra, hivatalra, jól jövedelmező képviselőségre! Sajnos sokuk ma is üldözött, lenézett…


De nem is FIDESZ- es !!!!

Ha a FIDESZ-KDNP kormány nem mer radikális eszközökkel a vörös pestis irtásába kezdeni, az ország nemcsak újra beteggé válik, de akár el is pusztulhat! Mert miközben erőre kap a szélsőjobboldal (nem azok, akiket pimaszul azzá nyilvánították a komcsi brigantik! És a vörös nácik úgy szaporodnak mint a nyű!!! Nemcsak erkölcsi tartásuk nincs, de még egymást is meglopják, elárulják! Talpra magyar, hí a haza!!!
Inaçio Angelos, Coimbra, Portugália, 2011 március idusán
Reklámok





MIT KÍVÁN A MAGYAR NÉP AZ ÚJ ORSZÁGGYŰLÉSTŐL



Közzétéve május 1, 2012

2010. április 23., péntek


A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

MIT KÍVÁN A MAGYAR NÉP AZ ÚJ ORSZÁGGYŰLÉSTŐL

A 2006.augusztus 20-i budapesti, több személy halálával végződő tömegbaleset ügyében kiemelt nyomozást kell lefolytani, hogy egyértelműen megállapítható legyen Kiss Péter egykori budapesti KISZ első titkár, gyurcsányista kancellária miniszter és helyetteseinek a felelőssége gondatlanságból, több emberen elkövetett emberölés és súlyos testi sértés bűntettében.
Az MTV székház eleni 2006-os áltámadás ügyében kiemelt nyomozást kell lefolytani, hogy egyértelműen megállapítható legyen, vajon azt nem az MSzP szervezte-e meg, hogy elvonja a közvélemény figyelmét a kiszivárgott gyurcsányi öszödi beszéd tömegrendítő közléseitől és hogy a jobboldalt még inkább „szélsőségesnek” bélyegeztethesse.
Gyurcsány Ferenc öszödi beszéde alapján kiemelt nyomozást kell lefolytani, hogy egyértelműen megállapítható legyen, vajon az MSzP nem minősül-e bűnszervezetnek, hiszen a párt elnöke hatalommal való többrendbeli visszaéléseket, választási csalásokat vallott be, utóbb pedig több MSzP-vezető keveredik bele a BKV-től, a fővárosi közművállalatoktól és a MÁV-tól eltulajdonított-elsikkasztott horribilis összegekkel kapcsolatos botrányba. Hasonlóképpen meg kell állapítani a Zuschalg-per hátterében lapuló igazi tettesek kilétét és vádlottként őket is a per alanyaivá kell tenni.
Az 1956-os Forradalom 50. évfordulóján és később a rendőrség által tanúsított indokolatlan agresszív, bandita magatartás, a rohamrendöröknek igen gyakori teljesen indokolatlan bevetése a békés járókelők, idegen túristák és felvonuló vagy tüntető tömegek, védettséget élvező országgyűlési képviselők, papok ellen, a rohamrendőrök által szervezetten, bűnszövetkezetben, több ember kárára folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés, gyilkossági kísérletek, garázdálkodás, hatalommal való visszaélés stb. miatt kiemelt nyomozást kell lefolytani, hogy egyértelműen megállapítható legyen, személy szerint kik a felelősek a történtekért, kik kinek az óhajára adták ki a bandita parancsokat és mind a felbújtó politikusokat mind a rendőrtiszteket maffiaperben felelősségre kell vonni, az utóbbiakat bakáig le kell fokozni és bárminemű fegyveres testületnél való szolgálattól (beleértve az őrző-védő szolgálatokat is) valamint közügyek gyakorlásától életfogytiglan eltiltani.
Mindazokat, akik az MKP-MDP-MSzMP-MSzP-KISZ vezetői voltak, a közügyektől életfogytig el kell tiltani, kiemelt nyugdíjukat minimálnyugdíjjá változtatni, az MSzP-t pedig náci párttá kell nyilvánítani azért, mert deklarálta a jogfolytonosságot a Magyar Kommunista Párttal, amely az EBESZ által háborús bűnös tömeggyilkos náci párttá nyilvánított SzKP tagszervezete volt.
Az MKP-MDP-MSzMP-MSzP (és szatelittszervezetek: KISZ, Nőtanács, Hazafias Népfront, Munkásőrség, ávéhá-állambiztonsági bűnbanda és utódintézményei stb) vezetőit – vállalati-inzézményi párttitkáról kezdve a legfelsőbb szintig bűnszövetkezetben folytatólagosan elkövetett hazaárulásért kell büntetőjogilag felelősségre vonni és a vagyonukat az országos nyugdíjalap javára el kell kobozni, továbbá meg kell fosztani őket a magyar állampolgárságtól, szovjet állampolgárokká kell nyilvánítani.
Olyan Alkotmányt kell hozni, amely egyszer és mindenkorra kizárja azt, hogy kommunista, náci vagy fasiszta párt, szervezet bármikor működhessen, bárki zavaros és erőszakos ideológiával pártot alapíthasson, megtagadhassa a magyar nemzet egységét, a külföldön élő vagy élt, de hazatelepült magyarok állampolgári jogait. Akiktől megtagadták vagy önkényesen elvették a magyar állampolgárságot, holott az Magyarországon született, vagy legalább egyik felmenője magyar államplgár volt, annak kártérítés mellett a magyar állampolgárságot azonnal külön kérvény nélkül vissza kell adni. Aki az ilyen irányú közokirathamistást és hivatalos hatalommal való visszaélést követett el, azt büntetőjogi felelősségre kell vonni akkor is, ha a bűncselekményt „felsőbb utasításra” követte el.
Mindazoknál a személyeknél, akik „partizán”, „munkásmozgalmi” stb múltra hivatkoztak, vagy szüleik az MKP-MDP-MSzMP-MSzP, KISZ, ávéhá stb vezetői voltak és a kontraszelekciós törvények alapján szerezték meg egyetemi-főiskolai diplomájukat úgy, hogy az előadásokra, de sokszor még a vizsgákra be sem jártak, azokat államvizsga-bizottságok elé kell állítani, és amennyiben az államvizsgákat újból nem teszik le, a diplomát el kell venni tőlük. Azokat viszont, akik bár jó eredménnyel tettek eleget a felvételi vizsgáknak, de a kontraszelekciós „helyhiány“ vagy más okból nem nyertek felvételt, méltányosságból diplomához kell juttatni abban az esetben, ha időközben magánúton tettek szert a tudásra és a tudásukat publikációkkal, kutatásokkal stb. bizonyították már.
A vörösnácik diktatúrája idején szétosztott minden állami kitüntetést felül kell vizsgálni, az MKP-MDP-MSzMP-MSzP, KISZ, ávéhá stb vezetőit minden kitüntetsétől meg kell fosztani.
Mindazoktól, akik a vörösnácik diktatúrája idején békés polgárokat, nemeseket, főnemeseket, gyáriparosokat kitették házaikból, lakásaikból, vagy a vörösnácipárt kegyéből jutottak ilyen házhoz, lakásból, azokat onnan azonnali hatállyal ki kell lakoltatni 1 szoba konyha szükséglakásba, a házat vagy lakást pedig a jogos tulajdonosának vagy annak örökösének kell visszaszolgáltatni. Ha a ház-lakás állaga az illetéktelen használat során romlott, a tulajdonosnak kártérítés jár.
Azok, akik Magyarországért különös érdemeket szereztek, közben „osztályellenségként”, a „Szovjetunió ellenségeként”, a „szocializmus ellenségeként”, „az internacionalizmus ellenségeként”, a „munkás-paraszt osztály ellenségeként”, 1956-os harcosként, a lengyel Solidarność és a magyar-lengyel barátság népszerűsítőjeként, stb. a vörösnáci rezsimtől üldözést szenvedtek, a legmagasabb állami kitüntetésekben és komoly pénzjutalmakban kell részesíteni, és amennyiben betöltötték a 62. életévüket, kiemelt nyugdíjban, kiemelt ingyenes orvosi és gyógyszer ellátásban kell őket részesíteni, a nyugdíjukat, rokkant nyugdíjukat visszamenőleg kell emelni.
Mindazokat a egykori vörösnáci politikusokat, kik az MDP-MSzMP diktatúrája idején lexikonok útján azt hirdették, hogy „nincstelen”, vagyontalan családban születtek és ma horribilis vagyonnal rendelkeznek, fel kell szólítani, hogy nyugtákkal, bizonylatokkal bizonyítsák vagyonuk eredetét. Amennyiben ezt megtagadták, vagy a bizonyítási eljárás sikertelen lesz, a vagyonukat a nyugdíjalap javára el kell kobozni.
A közélet tisztasága ellen bűncselekményeket elkövetők gyors és hatékony, a közvéleményt azonnal megnyugtató felelősségre vonás érdekében, rögtönítélő bíróságokat kell létrehozni, a büntetőeljárás alá vont képviselőnek pedig a büntetőeljárás idejére azonnal a mentelmi jogát fel kell függeszteni.
Novicius
Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com
Tisztelt Szerkesztőség!
A fenti javaslatokkal sokan egyetértenek. A szüleim időskorúak, rokkantnyugdíjasok, fejenként 33.000 forintot kapnak, ami nevetséges annak tudatában, hogy sokan még a minimálbérből sem tudnak megélni! És bosszantó, amikor egykori MSZMP-vezető gazemberek százezreket zsebelnek be nyugdíj gyanánt! Tőlük mindenképp el kell venni a kádernyugdíjat és azt a legkisebb nyugdíjjal rendelkezőknek kell adni! De úgy, hogy a minimál nyugdíj soha ne legyen alacsonyabb a minimálbérnél, hiszen a nyugdíjas is fizet gázt-villanyt-lakbért (vagy a ház egyéb rezsijét is!), BKV, MÁV, Volán jegyet, ha még nincs 65 éves, ő is eszik, ruházkodik stb., de emellett rengeteget kiad gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre! Tehát sokszor több a tényleges kiadása, mint egy “egyszerű minimálbéresé”! Az meg abszurdum, hogy csak 65 éves kortól lehet ingyen utazni a BKV-n, vonaton, amikor épp a nyugdíj első évei anyagilag is a legtragikusabbak egy nyugdíjas számára! Különösen, ha beteg! Minden nyugdíjasnak legyen joga ingyenes utazásra, mert a 65-ös korhatár diszkrimináció az 1-2 évvel fiatalabb nyugdíjasokkal szemben! És utazzon ingyen a gyermekét egyedül nevelő szülő is, hiszen párja elvesztése emberfeletti terheket ró reá! Inkább az ingyen repülőgépjegyet szüntessék meg, mert azt csak a nagyon gazdag nyugdíjasok tudják igénybe venni.
Másik dolog. Az kettős állampolgárság. Örvendetes, hogy a jobboldali FIDESZ-Jobbik-KDNP koalíció megszavazta ezt a törvényt, de pontatlanul! Vannak országok, ahol a külföldön élő állampolgároknak is van szavazati joguk! Ilyen például Lengyelország. Van egy évtizedek óta itt élő lengyel ismerősöm, aki épp nemrég ment szavazni, amikor újra választoták a a Köztársasági elnököt. A lengyel követségre ment, de mehetett volna bármelyik lengyel konzulátusra is. A másik: aki magyar állampolgárnak született, de a szocliberális vagy korábban az MSZMP-s gazemberek valamilyen trükkel az állampolgárságától megfosztották, azt automatikusan kapja vissza (és ingyen válthassa ki a személyit, útlevelet stb.), ha Magyarországon született és legalább egyik szülője őshonos, tehát több nemzedék óta magyar állampolgár volt! Mert sokan ma is még félnek olyan ügyben reklamálni, amelynek hátterében a belügy áll! És csak a baráti körömből tudok néhány olyan emberről, akivel épp a belügyesek csesztek ki, mert külföldivel kötött házasságot, aki ide költözött! De az igazi ok az volt, hogy rossz véleménnyel volt a kádári diktatúráról és a szovjet megszállásról!
Szűcs Mária
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Örömmel olvasom a leírtakat. Egyetértek! Rákosiék mindenkit, aki “horthysta” volt (még akkor is, ha ráfogták!) nem emberként kezelték. Sok embert nincstelenné tették, megöltek, kifosztottak, megaláztak. Szörnyű emberi tragédiák sokaságáért kell felelniük az MDP és az MSZMP utódpártjainak! Mert ha vállalták a jogfolytonosságot, akkor feleljenek, ahogyan Oroszország felel a Szovjetunió által véghezvitt gazságokért! Ha a hitleristákat mindenütt társadalom kivülieké lehetett tenni, akkor ugyanezt kell tenni a vörös bitangokkal! Nyögjék csak a minimál nyugdíjat és költözzenek szükséglakásokba, vagyonuk meg legyen a szegényeké, mert amijük van, azt ellopták a becsületes emberektől!
Baráti üdvözlettel:
T.György
Tisztelt Szerkesztőség!
Végre egy támogatandó program! De a részletek is megfontolandók! Olvastam egyik újságban, hogy felszámolják az APEH-et és a Vám- és Pénzügyőrség veszi át a szerepét. Ez remek gondolat! Eltekintve attól, hogy az apehosok többsége primitív és hiába magyaráz nekik az ember bármit, nem fogják fel, sok hülye rendeletet terjesztettek fel jóváhagyásra, amit a maszopos parlamenti többség meg is szavazott. Ezeken kellene változtatni! Az ügyfélkapun át nagyon nehéz belépni az APEH portálra, akkor ne követeljék az elektronikus bevallást! A nyomtatványok letöltése sokszor reménytelen, mert a bonyolult Java programban készülnek, amit ki se lehet nyitni! Közben az útmutatót meg az APEH pdf-ben adja, akkor azt a nyomtatványt is miért nem lehet pdf-ben megcsinálni és egyszerűen az útmutatóhoz csatolni??!!! Ha egy kft, amelynek több tulajdonosa külföldi, nem tud lényegtelen adatokat szolgálni, ne büntessék! Aztán ha a kft minden negyedévben beküldi a nullszaldós bevallást, mi a francnak kell még ugyanilyen évi nullszaldós bevallást küldeni a 0901 nyomtatványon?!? Sztálin szaporította így a bürokráciát! Legyen elegendő egy egyszerű levelet küldeni, hogy “a cég ilyen, ilyen okból nem kezdte el a tevékenységet” és kész. Aztán a cég címe. A Cégbíróság minden változást beküld az APEH-nek és az új cím minden bevalláson ott van, akkor mi a francnak kell még külön küldeni cím változtatási bejelentőt!? Ennyire unatkoznak az apehosok???!!! Rengeteg ilyen dupla munkát varrnak a nyakába a kezdetben sokszor csak ideiglenes, sokszor semmihez sem értő, csak a külföldiek nyelvét ismerő ügyvezetőnek! Hát ha az ilyen cégnek ideiglenes címe van, mert a kinti tulajdonosok még nem jöttek Budapestre, nem vettek székházat stb. mi a francnak kell zargatni a szegényt hülyeségekkel?! És annak, hogy miért áll az újonnan bejegyzett cég működése több oka lehet! Kezdve attól, hogy a tulajdonosok több országban vannak és nehezen tudnak egy helyen összeülni, mert más, fontosabb üzleti ügyeik vannak, egészen odáig, hogy a Igazságügyhez csatolt Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal buta és öntörvényű vezetői mindent megtesznek – mint például egy bizonyos Bárkányi elvtárs, kiről sokan igen rossz véleménnyel vannak – még az uniós ID kártyákat sem képes felismerni és “bankkártyának” nevezi azt” Olvastam nemrég egy milliomos kálváriáját a Demokrata c. tekintélyes és érdekes lapban. Ezért nincsenek új munkahelyek, majd’ 15%-os a munkanélküliség!!!! Aztán az is – netán – oka lehet a cég nem működésének, hogy a tulajdonosok az igazi rendszerváltásra vártak, mert unták már a libatolvaj vezette kormány baromságait! A FIDESZ végre eldöntötte: leviszi az adókat, megkönnyíti a kis cégek működését! Tessék, erre vártak a külföldi befektetők! De ugyanezt a bürokráciát vezették be a maszoposok az egészségügyben is! Az orvosok gyógyítás helyett mindenféle hülye és értelmetlen nyomtatványokat töltenek ki! A debella és bugyuta Horváth Ágica csak a jéghegy csúcsa volt a kórtermi páncélszekrényeivel! Ma ott porosodnak és rozsdásodnak a kórházi alagsorokban! Fontos gyógyító műszerekre szánt kidobott pénz! Ezt az Ágicát börtönbe kellene csukni azzal a sunyi SZDSZ-es kuruzslóval, akinek helyére került! Orvos többé ne foglalkozzon a bürokrácia szaporításával! Aztán itt van a közgyógyellátás! Megalázó! Egyébként is inkább azt kellene tenni, hogy a nyugdíjasok (nem azok, akik több milliót kapnak évente!!!) a felesleges időpocsékolás helyet (sokan közülük járni is alig tudnak!!!) ne legyenek arra kényszerítve, hogy az önkormányzat (jegyző) bürokráciáját szaporítsák! A nyugdíjas kapjon végre a lakcímkártyához hasonló nyugdíjas igazolványt, azzal váltsa ki a díjmentes gyógyszereit, azt mutassa fel a BKV-ellenőrnek, ha esetleg neki a 70 éves ősz hajú, ráncos aggastyán is “fiatalnak” tűnik! És ne kérjen egyéb segítséget kérnie az önkormányzattól, hanem fordítva: az önkormányzat menjen hozzá hivatalból és kérdezze meg: Mari néni, nincs szüksége valamire? Ingyen ebédek házhoz szállítása, száraz élelmiszerre, esetleg takarításra vagy az orvoshoz szállításra? Sok nyugdíjas annyira szégyelli azt, hogy elszegényedett, magára maradt, hogy nem panaszkodik, nem kér!!! És ne kelljen pecsétért rohanni a személyibe, hogy azt már nem szükséges meghosszabbítani! Rendelet mondja ki, hogy a nyugdíjas személyije örök érvényű! És ne lakcímkártya kiváltására kötelezzék, amit 5 perc múlva elveszít, hanem a régi személyibe írják be! És számára minden hatósági okmány ingyenes legyen! Mert miből fizesse ki?!
Tisztelettel
Balogh Józsefné




A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 1.



Közzétéve május 1, 2012

2010. július 1., csütörtök

A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 1.

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 1.

A Nyugaton élő igaz magyarok teljes értetlenséggel szemlélik a hazai eseményeket, mert sajnos a jobboldalinak mondott FIDESZ kormány valahogyan nem siet a vörösnácik elszámoltatásával, pedig választási ígéretei között ez is szerepelt! A mentelmi jog megszüntetésével végre lehetőség nyílna egy sor hazaáruló tolvaj gazembernek a bíróságok elé citálása, további, a köz kárára elkövetett sikkasztások, lopások meggátolására!
Nézzük, kik a főkolomposok. Kinek a lelkén szárad a legtöbb bűn.

Kövér László, a FIDESZ egyik alapítója és vezetője

Kövér László FIDESZes vezér bátran ki is mondta: első helyre Gyurcsány Ferenc, Fecó kívánkozik, aki a magyar KOMSZOMOL vezéreként saját szakállára eladta az rossz hírű egykori KISZ, a magyar KOMSZOMOL többezer ingatlanát: oktatási központokat, táborokat, bizottsági székházakat! Nos, milliárdjait mielőbb el kell kobozni és 120 eurós minimál nyugdíjban kellene részesíteni élete végéig! Na meg ingyenes szanatóriumi beutalóval – mondjuk – Márianosztrára, Sátoraljaújhelyre vagy Sopronkőhidára.
A vörösnáci párt két egykori elnöke: a ragacsos kezű Gyurcsány Ferenc és a lepcsés szájú Lendvai Ildikó. Gyurcsány Ferenc igazi hazaáruló — több súlyos bűncselekményt követett el bűnszövetkezetben, folytatólagosan, hatalommal durván visszaélve.

Megvizsgálandó, milyen “kérésekkel” látta el barátját, a Bolíviában nemrég megöltetett Rózsa György Eduárdót alias Eduárdo Florest! Aki Csermanek János (banditaneve: “Kádár”) idején munkásőr őrnagy, a világ egyik legjobb mesterlövésze, a Munkásőrség Országos Parancsnokának szárnysegéde, a Münnich Ferenc Társaság és a Kádár János Társaság tényleges alapítója, Olof Palme gyilkosa, világhírű terrorista (szerepel a magyarul is megjelent 100 hírhedt terroristát bemutató lexikonban is!) Carlos – Iljich Ramirez Sanches (banditaneve: Sakál) barátja és tanítványa, a KGB, a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökség, a cubai és nicaraguai titkosszolgálatok ügynöke, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem megyei jogú KISZ-bizottságának utolsó vezetője, állítólagos muszlim vezető, valójában a MOSZAD oda beépült titkos ügynöke!
A világ legnagyobb terroristái között nyilvántartott munkásőr őrnagy, horvát usztasa ezredes, KGB-, MOSZAD-, ÁVH-ügynök, megyei KISZ titkár és elvhű kommunista Rózsa György Eduárdó, álnéven “Eduardo Flóres” és a tanára, barátja, a világ egyik legnagyobb terroristája Ilich Ramirez Sanches, álnéven “Carlos”, “Sakál”

Eduardo Flores gyilkológép volt, Antoniewicz Roland ellen is elkövetett, vagy szervezett merényleteket, majd ő volt a szerzője és végrehajtója nevezett ellen indított lejáratási kampánynak, így a “nyilas röplapnak” is a tényleges szerzője, melyet ávéhás puszipajtásai később súlyos testi sértés nyomán varrták a nagyherceg nyakába egy bizonyos Péntek László ügynök-bíró és egy bizonyos Mikó Imre alezredes, a BRFK Állambiztonsági Vizsgálati Osztálya vezetőjének (ma altábornagy, a maffiaellenes központ [sic!] vezetője) segítségével.
Balatonöszöd, egykori MSZMP üdülő – Gyurcsány Ferenc itt mondta el cinikus, magamutogató beszédét

Gyurcsány 2006-ban Balatonöszödön cinikusan vigyorogva bejelentette: “Hazudtunk reggel, délben, este, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk, a hatalmat is csalással kaparintottuk meg! Nos kitudódott, mire ő rendőrterrort vezényelt a felháborodott hazafiak ellen! Ez hazaárulás! Választási csalás, méghozzá többrendbeli, bűnszövetkezetben elkövetve! Közokirat hamisítás, szintén többrendbeli, bűnszövetkezetben. Hatalommal való visszaélés, szintén többrendbeli, bűnszövetkezetben. A bűnlajstroma szinte végtelen, akár felesége, Dobrev Klára nagyapjáé, Apró Antalé, aki Csermanek János jobbkezeként, Biszku Béla bűntársaként vett részt az 1956-os dicső Forradalom leverésében és az azt követő vörösterrorban, hazafiak ezreinek legyilkolásában.

Daróczi Dávid ugyanazért halt meg, mint Rózsa György Eduárdó: mindketten túl sokat tudtak az MSZ(M)P vezetők mocskos ügyecskéiről

Eduárdó Olef Pálmét gyilkolta meg a Daróczi Dávid csak összekötő volt a cigány gyilkosságokba , és a polgárháborús helyzet kialakítására szőtt titkosszolgálatok által kezdeményezett összeesküvés , és gyurcsány , és a páholyok közötti összekötő szerepe miatt lógatták fel !!!
Nem egy súlycsoportba valók ők !!!!
Biszku Béla Csermanek János (banditaneve “Kádár János”) belügyminisztere volt. Így ő irányította az állambiztonsági bűnbandát is, tehát akár utódjáé, Benkei Andrásé vitathatatlan a teljes felelőssége azért, hogy többtucat kiskorú 1956-os hőst a “népbíróságok” nevű bűnszervezetek útján (vajon e bűnbandák tagjai, gyilkosai mikor kerülnek igazi bíróságok elé vádlottakként?) halálra ítélték majd cinikusan megvárták, hogy nagykorúak legyenek és ezt követően akasztották fel őket!? De nem minden esrtben! Volt, amikor a gyereket egyből megölték! Érdemes lenne kideríteni, a budapesti Köztemető 301-320 parcelláin vajon hány mártír gyereket gyömöszöltek jeltelen sírba?!? De térjünk vissza Biszku Béla bűnözőhöz! Még neki áll feljebb, amikor be akarják mutatni a róla (és a beleegyezésével!) készült dokumentumfilmet?! Közszereplő és bűnöző volt, tehát nincs joga tiltakozni, ahogyan a többezer áldozatának sem volt joga tiltakozni! Biszku “bácsi” vagy inkább haramia: kuss, pofa be!

Biszku Béla, a hirhedt kádárista belügyminiszter, majd az MSZMP Központi Bizottságának titkára és a Politikai Bizottságának tagja

A lepcsésszájú Lendvai Ildikó pártelnök, frakcióvezető a hazaáruló tipikus esete. Védi Simor András jegybankelnök többmilliós havi apanázsát, miközben a még az kádári MSZMP Központi Bizottsága egyik tisztségviselőjeként a régi kommunista szlogeneket fújja a proletárok elnyomásáról. Ki tudja, hány milliója lehet – mondjuk – titkos svájci bankszámláján. Vagy: miért halt meg az édesanyja? Ha tényleg “elkóborolt”, vajon miért nem kereste? Túl sokat tudott, akár az “öngyilkos” Daróczi Dávid kormányszóvivő? Arról is mesélhetne Lendvai Ildikó, hogyan követte el az önbetörést budafoki irodájába épp a választások előtt!? Hogy a félrevezetett választók megsajnálják? Akár Horn Gyulát sajnálták meg, amikor szervezett magának egy “autóbalesetet” és aztán ürhajós cuccra emlékeztető gyógyászati segédeszközben parádézott? (Még egyszer: “Hazudtunk reggel, délben, este, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk, a hatalmat is csalással kaparintottuk meg”! – Gyurcsány Ferenc pártelnök és miniszterelnök, 2006 Balatonöszöd).


Gyurcsány parancsára 2006-ban még a magatehetetlen fekvő járókelőt is összerugdosták a “derék rendőrök”

Sok embernek a szemevilágát is elvették a duhaj gyurcsányista vörösnáci rendőrök


Révész Máriusz országgyűlési képviselő (FIDESZ). A gyurcsányista duhaj-rendőrök őt is agyba-főbe verték.
A duhaj rendőrök mindenkit agyba-főbe vertek: gyermekét sétaltató kismamát, katolikus papot, békésen sétáló külföldi turistákat, országgyűlési képviselőket. Gyurcsány Ferenc parancsára.

A buldogképű egykori rendőrfőkapitány sem “kismiska”! Miért hajtotta és hajtatta végre a bűnöző Gyurcsány hazaáruló parancsait?! Érdemes lenne egy Nürnbergi Pert rendezni, mondjuk a Sportcsarnokba, hogy sok érdeklődő beférjen, és valamennyi akkori rendőri vezetőt a vádlottak padjára ültetni! Biztos, hogy egymásra fognak mutogatni, és közben dalolva elmesélik, akkoriban mi járta mocskos fejükben! Rengeteget ártottak a mundér becsületének, a rendőrség, a látástól vakulásig szorgalmasan dolgozó és életüket, egészségüket kockáztató becsületes magyar rendőrök jó hírnevének! És van ott egy sor “kiderítetlen” bűncselekmény is, amelyek szintén a szerzőségüket feltételezik: ártatlan cigányok gyilkolása (az “oszd meg és uralkodj!” elv alapján hadd haragudjanak a magyarok a cigányokra, a cigányok a magyarokra! Aztán az “ismeretlen tettesek” által megvert, majd a Duna-part egyik eldugott zugába dobott újságírónő esete is újravizsgálást követel! Tudjuk: az olajmaffia mocskos ügyeiben nyomozott, írt leleplező cikkeket! És azt is tudjuk: Gyurcsány is nyakig benne volt a hírhedt olajügyekben!

Toller László egykori pécsi polgármester és Szili Katalin, az Országgyűlés korábbi elnöke jóbarátok voltak és Gyurcsány ellenségei

Aztán miért kellett meghalnia a pécsi polgármesternek, Toller Lászlónak? Hiszen tudjuk: nem baleset volt, mert autóját megbuherálták! Sokat pofázott és közben szidta az Úristent?! Túl hangos volt? Vagy inkább sokat tudott és fenyegetőzött!? Kit akart Toller leleplezni? Milyen politikai kusza szálakat akart elvágni – mondjuk – Szili Katalin barátjaként?
A Nokias-dobozokról elhiresült, milliárdokat az MSZP számára síboló Hagyó Miklós budapesti pártvezér és főpolgármester-helyettes és SZDSZ-es főpolgármester puszi pajtása Demszky Gábor – ő miben sáros? Vajon benne-volt-e a Siemens megvesztegetési botrányában, amikor épp az ócska Combinók megvásárlása mellett döntött?

Kik állnak ténylegesen a BKV-nál, MÁV-nál, Magyar Postánál, Szerencsejáték Zrt-nél stb tapasztalt sikkasztásoknak, milliárdok elsíbolásának? Hagyó Miklós nyilvánvalóan csak a pártakarat végrehajtója volt és a pénzből az egész párt profitált, hiszen annyi pénzt összesíboltak, hogy ezerszer annyi választási plakátot tudtak kinyomtatni minden egyes jelöljük számára, mint a többi párt jelöltje együttvéve! Rákospalotán minden egyes villanyoszlopon, távírópóznán, budin ott díszelgett Kiss Péter kancelláriaminiszter ocsmány képe! Kiss Péter a Nagybudapesti KISZ Bizottság tejhatalmú feje volt, Gyurcsány bizalmasa! Ő vajon milyen sötét ügyekben botorkált végig?





A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 2.


Közzétéve május 1, 2012

2010. július 3., szombat

A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 2.

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.
A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 2.
A jobboldali pártokba beépülő szélsőbaloldali terrorista, KGB- és ávéhás ügynök: Rózsa György Eduárdó – Flores hazugságainak vége!
Andrassew Iván “újságíró” és Gyurcsány-barát “elvtárs”

A „Gyurcsány a demokrácia mártírja” c. szennyirat (http://magyarinfo.blog.hu/2010/06/21/gyurcsany_a_demokracia_martirja ) egyik támogatója, Andrassew Iván, az MSZMP által párthatározattal 1988-ban alapított Mai Nap című szennylap oszlopos főmunkatársa most leleplezte igazi arcát! Különben sunyi egy alak, aki „újságírónak” adja ki magát, de valójában „elvhű kommunistaként” az MSZMP pártpropagandistája volt, akit a vörösnáci állambiztonsági szervek is többször rávették „apró szívességekre”. Talán még titkos tisztje is volt az bolsevista elnyomó szervezetnek. Ezt mindenképpen érdemes lenne kideríteni, de gyanítom: az 1990-es nagy ÁVH-s iratmegsemmisítés idején az ő aktáját tüntették el először. Amúgy a hentesek, mészárosok, libanyúzók üzemi lapjának volt a munkatása, így nem csoda, hogy sok vér tapadt a mancsaihoz.

A roppant intelligens, 175-ös IQ-val rendelkező, több nyelven folyékonyan beszélő és publikáló újságíró, történész, armenológus, születése óta jobboldali érzelmű Antoniewicz Roland (valódi nevén: Roland-Joseph von Bagratuni-Antonian-Antonievich nagyherceg) minden vörösnáci eszén sikeresen túljárt, csak így tudta szétroncsolni a vörösnáci hatalmat, bosszút állni édesapja és nagyapja meggyilkolásáért! Sokan el is hitték, még Rózsa György Eduárdó bizalmába is beférkőzhetett…
Andrassew Iván a Közvágóhídon fontoskodott, élvezve az ottani párttitkár bizalmát. Mert egy pártlapnak akárki nem lehetett a belső munkatársa, szerkesztője! Aztán az ávéhás elvtársak az ölébe pottyantották Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nagyherceg lejáratásának ügyét és Andrassew Iván pattogott! Annyi fáradtságot sem vett magának, hogy a vörösnáci sárdobálás fő áldozatát személyesen megkeresse, kíváncsi legyen az „ő verziójára”! Azt írt le róla a szennylapban – ahol már egyből főmunkatárs lett -, amit csak megkívántak tőle! És Ivánkának kíváló „tanácsadója” volt egy másik ávéhás „újságíró” – Rózsa György Eduárdó személyében, aki Bolíviában azért halt meg a vörösnáci köztársasági elnök Evo Morales parancsára, mert Gyurcsány Ferenc útjában állt! Túl sokat tudott! Na meg Bolíviába nem nyaralni utazott, hanem a jobboldali vezetésű Santa Cruz tartományban baloldali (vörösnáci) felkelést akart kirobbantani! Gyurcsány tanácsára! Gyurcsány pedig ezt úgy adta tovább Evo Moralesnek (az aktuális santa cruzi titkos szálloda címével együtt!), hogy Rózsa György Eduárdó – „akiből rövidesen bolíviai nemzeti hős lesz, ha a felkelés sikeres lesz“ – az ő foteljére pályázik.!

Rózsa György Eduárdó képe az egyik közösségi oldalról

Rózsa György Eduárdó munkásőr őrnagy és horvát usztasa ezredes, KGB-ügynök és „muzulmán aktivista”, valójában MOSZAD-ügynök pontos bolíviai tartózkodási helyét ugyanis csak a „barátja” – Gyurcsány tudta! (Érdekes adalék: Rózsa György Eduárdó az MSZP első kongresszusán afféle sajtótitkár volt!) És persze a legjobb pajtás Andrassew Iván. Andrassew Iván és Rózsa György Eduárdó sűrűn sörözgettek hasonszőrű elvtársaik társaságában az István út és az Aréna út sarkán egykor volt „Dózsa söröző” különtermében. A söröző pár lépésnyire volt Eduárdó Ajtósi Dürer sor 5. szám alatti lakásától, amelyben a bérlők többsége a hazánkat megszálló Déli Hadseregcsoporton belül működő KGB-parancsnokság főtisztjei voltak!

Budapest-XIV.ker.Dózsa György út 5. sz. ház bejárata

Andrassew egy lényegtelen figura, annál érdekesebb a pajtása, aki a budapesti Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem megyei jogú KISZ-bizottságának az utolsó vezetője volt. És persze egyetemista, persze a párt és az ÁVH kegyeiből! Még ösztöndíjat is kapott, na meg szolgálati lakást az Ajtósy Dürer sor 5. szám alatt, amelyért — KGB-főtiszt szomszédaihoz hasonlóan — lakbért soha nem fizetett! Az egyetemen sokat fontoskodott Borbély Sándor egykori MSZMP Központi Bizottsági titkár, a Munkásőrség Országos Parancsnoka mellett, annak őrnagy-szárnysegédeként. Elkísérte Borbélyt a „testvéri szocialista országok” budapesti nagykövetségein a katonai attasék által szervezett fogadásokra. Ilyenkor civilben ment a helyszínre, aztán a nagykövetség épülete előtt vette elő motyójából a szépen vasalt, egy moszkvai KGB-varrodában készült munkásőr őrnagyi egyenruháját és a fogadáson már abban pattogott. Sokat volt a mindenkori lengyel katonai attasé társaságában azért, mert feladata volt megtudni: megbízható kommunista-e az illető, vagy hazájához hű pártsemleges katona. Írt is mindenféle jelentéseket a számára gyanús lengyelekről!

Borbély Sándor munkásőr karszalagja
Antoniewicz Roland is így került a látószögébe, aki a lengyel katonai attasé fogadásán azt merészelte megkérdezni tőle: „ez milyen egyrenruha?” Mert Rózsa György Eduárdó hacukája semmiben sem hasonlított a munkásőr pufajkákra, elegáns szabású, inkább rendőri- vagy légierős-, esetleg finánc-tiszti mundér látszatát keltette. Flores ügynök szokásos hízelgésével férkőzött Roland nhg bizalmába, hogy aztán sikersen irányítsa az ellene indított vörösnáci lejáratási kampányt. Antoniewicz Roland azonban bátran bemerészkedett az oroszlán barlangjába és elhitette Rózsa György Eduárdóval, hogy “ő is már elvhű kommunista”! Közben a macskával szembeszálló egérként szimatolt, mi a KGB-ügynök “egyetemista” és munkásőr valamint hasonszőrű társainak az igazi szándéka, kiknek a segítségével próbálja menteni a már láthatóan szétrohadozó vörösnáci pártdiktatúrát.

Néhány cikk Rózsa György Eduárdóról a nyolcvanas évekből
Érdekes, kétkolumnás írás olvasható a „Munkásőr” című vörösnáci szennylap egyik utolsó számában Rózsa őrnagyról. Szinte lexikonbejegyzésnek is tekinthető, ha nem maradt volna ki belőle az, hogy elvégezte a KGB minszki tisztképzőjét, majd a Magyar Néphadsereg Katonai Akadémiáján a két éves állambiztonsági szakot! Ez későbbi életrajzaiból is kimaradt, mert azzal, hogy elsősorban KGB-ügynök volt, még véletlenül sem dicsekedhetett. Azzal sem, hogy az izraeli MOSZAD ügynöke volt, bár az egyik bulvárlap véletlenül azt is hírül adta, hogy Eduárdó a Szentföldön járt! Na nem imádkozni, hanem a MOSZAD vezetőinek utasításait átvenni! Ja, még valami: a Chico című életrajzi filmnek is a címszereplője volt! Kár, hogy sok igazság kimaradt belőle!


Rózsa György Eduárdó életrajzi filmje

Eduárdó a „Flores” álnevet használta, amikor spanyol nyelvű kommunista lapokban „újságíróként” publikált. A szó jelentése: virág vagy penész. Az utóbbi tökéletesen visszaadta Rózsa György Eduárdó személyíségét! Akire rátapadt, előbb-utóbb a vérét is kiszívta! Na de ne rohanjunk ennyire előre az eseményekben! Rózsa György Eduárdó egyik feladata a magyar jobboldal szétverése volt. Beépült ahová csak lehetett, még a muzulmán egyházba is, közben küldte jelentéseit Moszkvába, Havannába, az iraki diktátorhoz, Tel Avivba, de még a vörösnáci horvát vezetőkhöz is, akik később ezredesi rendfokozattal és állampolgársággal honorálták meg érdemeit!
Rózsa György Eduárdó grafomániás könyve a balkáni “kalandról”
Rózsa György Eduárdó felmenői vörösnáci kalandorok voltak, az ő nyelvezetükön „internacionalisták”, mi viszont internáciknak nevezzük őket! Egyikük, egy említésre sem érdemes bitang az 1919-es Kun Béla-féle hazaáruló vörösnáci zendülés egyik szereplője volt, persze, hogy a vörösdiktatúra bukása után menteni kellett az irháját! Mellesleg izraelita vallású is volt, így nem csoda, hogy Bolíviáig meg sem állt, ahol egy ottani színesbőrű prolilányt vett el feleségül, aki aztán „inka értelmiségi”-ként bukkant fel későbbi életrajzában. Amúgy a „hölgy” egy mezítlábas tanítónéni volt egy Isten háta mögötti kis falúban valahol az Andokban. Azt se tudta hol van Európa, hát még merre van Magyarország! De kiváló búvóhelyet biztosított az üldözött Eduárdó-ősnek!
Olof Palme svéd miniszterelnök

Eduárdó nagyon korán lett a barátja a Bolíviában megismert Ilich Ramirez Sanchez, álnéven „Sakál”, „Carlos” nevű mesterlövésznek, hirhedt vörösnáci terroristának, akitől rengeteget tanult. Olyannyira, hogy gyorsan túlszárnyalta mestere tudását, így nem csoda, hogy bűnözőtársai őt bízták meg a Moszkvának kényelmetlenné vált svéd miniszterelnök, Olof Palme meggyilkolásával. Egyetlen lövéssel terítette le 1988-ban a svéd politikust, aztán még gyorsabban felszívódott a kádárista magyar nagykövetség épületében, ahonnan „diplomáciai poggyászban” került vissza Budapestre. Pont úgy, ahogyan Szekér Gyula, aki egyik párizsi hivatalos útja során akart disszidálni, mire a KGB emberei elkapták, beinjekciózták és beszállították a magyar nagykövetségre, ahonnan „diplomáciai poggyászban”, „romlandó árúként”, egy MALÉV különgéppel került vissza Budapestre.


Csak azért sokan nem tudták, kicsoda Rózsa György Eduárdó őrnagy-ezredes, mert a lexikont koncepciós perben szerzett ítélettel bezúzatta!

Nézzük tovább Rózsa György Eduárdó zavaros életét! A szakemberek, a katonai szemleírók akkoriban a világ egyik legügyesebb terroristájának tartották! Mert semmit sem lehetett rábizonyítani, olyan volt, mint egy árnyék! Meg is jelent az életrajza egy, a legveszedelmesebb terroristákat felsorakoztató lexikonban, amely a „rendszerváltás” után kivonatosan magyarul is megjelent. Rögtön be is perelte a kiadóját, pedig a cikk minden egyes sora igaz volt! Na de a magyar bírói kar ma is még mindig zömében azokból áll, akik az MKP-MDP-MSZMP kegyeiből, többszöri átvilágítás után, “elvhű kommunistákként” kerültek be az igazságszolgáltatásba! Vajon mikor kerül sor e igen veszélyes, félreítélkező idegen elemek kiszűrésére, eltávolítására? Nem csak a Bárándi famíliáról van szó, mert ők „kishalak” az igazi rókák között!

Rózsa György Eduárdó, akinek Che Guevara volt a példaképe a “Munkásőr” című lapban
Rózsa György Eduárdó mindenhová megpróbált beépülni, hogy ártson a jobboldalnak. Még az Európai Radikális Pártban is felbukkant, ahonnan aztán kiebrudálták Antoniewicz Roland figyelmeztetése nyomán, aki írt az Erdélyből Nicolae Ceauşescu vörösnáci diktátor elől elmenekült Tóthfalusi Annának. Aztán érdekes módon az SZDSZ-közeli KAPÚ című folyóirat szerkesztői között jelent meg, sőt: a szerkesztőséget úgy próbálta lejáratni, hogy egy újságírót párbajra (sicc!) hívott, de az szerencsére a bolondnak tűnő ötletnek nem állt kötélnek. Jól tette! A mesterlövész “Eduardo Flóres” bekötött szemmel is lepuffantotta volna!
Rózsa György Eduárdó “radikális jobboldaliként” próbálja bomlasztani a jobboldalt

Rózsa György Eduárdó egyik legsikeresebb dobása az volt, hogy a MOSZAD megbízásából sikeresen beépült a magyarországi iszlamisták közé! Először a már néhány éve működő igazi egyházat kereste meg, hogy ő „igazhívő” akar lenni, de a PFSZ nagyon gyorsan lenyomozta, hogy provokátor és elküldték melegebb éghajlatra. Erre létrehozta a saját „muzulmán egyházát”! Aztán ügyesen lapult, „játszotta az eszét”, így sokan elhitték, hogy megtévedt bárányka megtéréséről van szó! Aztán a Jobbikba is megpróbált beépülni, amiben végül néhány nem oda való elem segített neki a korábban SZDSZ-es Morvai Krisztina köreiből.

A hol “jobboldali”, hol baloldali, hol “liberális” terrorista a Kapú szerkersztőit boldogította
A párbajhős terrorista
Nyomatékkal megjegyzem: bárkinek jogában áll rájönni tévedéseire, korrigálni nézeteit és pártot cserélni! Ez is a demokrácia. Azt sem állítom, hogy tudott eről a politikusasszony, de ezt nem is zárom ki! Ugyanis érdekes módon a legutóbbi tisztujításon be sem került a Jobbik szűkebb vezetésébe és nem szerepel Vona Gábor pártelnök Facebook-os barátai között sem! Lehet, hogy könnyelműség volt a Jobbik nevében európai parlamenti képviselőt faragni belőle? De egy biztos: Morvai Krisztina akkor volt egyetemi hallgató az ELTE-n, amikor Rózsa György Eduárdó volt a KISZ Bizottság első titkára! És Csermanek János (banditaneve „Kádár”) diktatúrája idején akárki nem lehetett egyetemi hallgató, főleg nem a jogi karon, ahová BM-tisztek, KISZ- és MSZMP-funkcik valamint csemetéik élveztek elsőbbséget a felvételnél! Mindenléppen a szülei munkahelye és a lakóhelye szerinti MSZMP bizottság ajánlása volt szükséges és persze a KISZ-tagság! A Summa cum laude minősítéshez pedig elkerülhetetlen volt!

A hithű kommunista Rózsa György Eduárdó horvát usztasa ezredes és munkásőr őrnagy, KGB-, MOSZAD- és ÁVH-ügynök. Hány embert ölt meg a vörösnácik parancsára?

De térjünk vissza Rózsa György Eduárdóhoz. Mesterlövészként ő volt az, aki az állambiztonsági szervek (beleértve a KGB-t is!) és a vörösnáci párt (lényegében egy és ugyan az a cég!) megbízásából végezte az „eltakarításokat”! Magyarán: azok megölését, akik szálka voltak a vörösnáci vezetők szemében! Érdemes lenne felfedni és közzétenni Flores „elvtárs” e bűnlajstromát! A kérdés csak az: az idevonatkozó iratok vajon túlélték-e azt a nagy akta-megsemmisítési hullámot, amelyet az ÁVH utolsó vezetői a „rendszerváltás” hajnalán véghez vittek! Gyanítom az utódpárt mindenkori vezetői – így Gyurcsány is – azért rendelkeztek egy-egy másolattal! Hiszen az ávéhás iratok mindig több példányban készültek és azok a Pártközpont és a KISZ több vezetőjéhez is eljutottak! Például Apró Antalhoz, a KGB rezidenséhez, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjához, miniszterelnök-helyetteshez, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökéhez, Gyurcsány Ferenc aktuális feleségének nagyapjához!


A terrorista hamistanú vallmása Antoniewicz Roland ellen indított koncepciós ügyben. A Történelmi Hivatal (ma Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára) egyik, Antoniewicz Rolandot besározó ÁVH-s vaskos dossziéjából.
Egy másik állomása Rózsa György Eduárdó zavaros életének a balkáni testvérháború volt, ahol mindkét harcoló fél számtalan népirtást hajtott végre! A szerbek a muzulmánokat és a katolikus horvátokat irtották, a horvátok a muzulmánokat és a pravoszláv szerbeket! Pedig a két szláv nyelv között még annyi különbség sincs, mint a szlovák és a cseh, vagy a lengyel és az ukrán között! Horvát usztasa lett, az ezredesi rangot is megkapta. És miért ment harcolni egy olyan országba, amelyhez semmi köze nem volt? Na, erről azokat az „internacionalistákat” is érdemes lenne megkérdezni, akik Franco Spanyolországába mentek kalandorkodni! Egy biztos: mesterlövészként itt is a vörösnácik sok ellenségét, a demokrácia odaadó hívét küldte másvilágra! Ha még élne ez a kalandor, szívesen megkérdezném tőle: „mondd, pajtás, te valójában ki vagy?” egy biztos, nagyon ügyes és ravasz kaméleon volt!
Coimbra, Portugália, 2010. tavaszán
FOLYTATJUK
Inaçio Angelos
Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com
* * *
Kedves Inacio Angelos Úr!
Nagy érdeklődéssel olvastam ezt a cikket azért is, mert ezzel a szemét alakkal: Rózsa György Eduárdóval – sajnos – én is találkoztam. Ő intézte el, hogy az egyetemre ne kerüljek be, pedig a pontszámom szerint ott volt a helyem. A felvételi után valamelyik egyetemi vezető (a nevére nem emlékszem) elküldött a KISZ Bizottságra, hogy kérjek tőlük ajánlást. Erre ez a Rózsa György Eduárdó fogadott, aki rögtön mindenféle zagyvaságokkal kezdett traktálni: az internacionalizmust meg a Szovjetuniót és a mocsokpártot, Kádárt és a KISZ-t magasztalta. Aztán megkérdezte, mi a véleményem a KISZ-ről, mire azt válaszoltam, hogy eddig nem volt hozzá szerencsém, mert nem vagyok KISZ-tag és nem volt alkalmam azzá lenni. Erre elkezdte magasztalni a KISZ-t meg a vezetőit, Gyurcsányról meg ömlengve beszélt. Még azt is említette, hogy sokszor szoktak sörözni, meg bár Gyurcsány anyja egy “egyszerű szegény vidéki cigánylány”, de az apja az egy nagykutya. Azt persze nem mondta, hogy ki. Én mondtam erre, hogy “Gyurcsány nevű nagykutyáról még nem hallottam”, mire ő meghökkent és azt mondta: mert nem így hívják az apját! Erre mergkérdeztem: “akkor kicsoda?”. Á, az titok – felelte, egy megyei első titkár. Erre én: “és miért nem vállalta a gyereket, miért nem adta a nevét?” Erre ő: mert csak véletlen volt, hogy gyereke lett Gyurcsány Katától. Utána megváltozott és rámrikácsolt: mi ez, valami kihallgatás? Én persze nem hagytam magam. Mondtam, hogy csak érdekelt a dolog, és ő hozta szóba, nem én. De Rózsa György Eduárdó úgy nézett rám, mintha ki szeretném kiszedni belőle legszentebb titkait. Én akkor gyorsan témát váltottam és azt mondtam, hogy ide küldtek, mert sikeresen felvételiztem. Mire ő: húzzak el, de gyorsan, mert a felvételi eredményeket majd csak később hírdetik ki, tehát egyáltalán ne érezzem magamat felvettnek! Kiáltotta, aztán szinte kilökött a szobából és rám csapta az ajtót!
Magyar Éva
Rózsa György Eduárdó telefonon instruálja Antoniewicz Rolandot, hogy a Munkásőrség Országos Parancsnokságán egy bizonyos Pusztai ezredest keresse meg, az állambiztonságiak pedig a lehallgatott beszélgetést jegyzőkönyvezték! Az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára – Történeti Hivatal egyik dosziéjából.

* * *
Tisztelt Uram!
Ez a Rózsa György Eduárdó valóban egy nagy gazember volt! Ott laktam nem messze tőle, az egyik szomszédos házban, szinte naponta láttam, óriási szovjet rendszámú fekete, befüggönyözött autó jött érte, ha jól emlékszem Csajka vagy Volga. Láttam egyszer a Liget szélén egy magyar kormányőr őrnaggyal, vagy alezredessel, jó barátok benyomását keltették. Máskor háza ablakából a ligeti verebekre lövöldözött. A Dózsa étteremben valóban összejöttek magas rangú szovjet tisztek, kik társaságában sokszor megfordult. Én sokszor tértem be oda egy pofa sörre, amazok meg vedelték a vodkát és mindenféle orosz dalokat énekeltek, Katjusát, Szulikot. A pincérek rettegtek tőlük, mert nem egyszer fizetés nélkül távoztak. Volt amikor Rózsa György Eduárdó az egyik pincért pisztollyal fenyegette meg és azt mondta neki – láthatóan részegen : “kuss, pofa be, te patkány, majd fizetünk!” Volt, amikor egy szál focista gatyában, stopliban tévedt be és meghökkenve konstatálta, hogy sehol egy szovjet ivócimbora. Én először azt hittem, ő is szovjet tiszt, mert úgy beszélt velük oroszul, mint én a szomszédasszonnyal magyarul. Mindig “tavariscsi” szólította őket. Ha lehetett, mindenki nagy ívben elkerülte. Egyszer egy srác szólította le a hugát, ki szép és csinos lány volt. Amikor ezt meglátta, se szó, se beszéd, olyan frászt kavart le az ipsének, hogy az eltámolygott a sarki patikáig.
Üdvözlettel:
B.Gy.

Rózsa György Eduárdó ÁVH-s tiszt volt az Antoniewicz Roland kárára 1988-1990 között végrehajtott lejáratási állambiztonsági provokáció szervezezője és végrehajtója és a Münnich Ferenc Társaság valamint a Kádár János Társaság alapítója és tényleges vezetője. Antoniewicz Roland csak úgy tudott az ávéhások eszén túljárni és kiszimatolni: vajon a szélső baloldal – a vörösnácik terveznek-e valamilyen visszarendeződést, épp ezért látszólag vállalta az együttműködést, de többnyire inaktív volt. Magányos Mata Hari, Cicero volt.
* * *
Kedves Szerkesztő Úr!
Az biztos, hogy ez a patkány kettős, vagy hármas életet élt! Az egyetemre mindig civilben jött be, sportosan, fiatalosan és mindig volt nála egy jókora sport táska. Aztán egyszer az Andrássy úton (akkor még Népköztársaság útja)sétáltam a barátnőmmel és láttam, hogy a bolgár nagykövetség előtt sorra állnak meg mindenféle fekete autók DT rendszámmal és különböző egyenruhákat viselő tábornokok szálltak ki belőlük. Többnyire alacsonyabb rangú tisztek társaságában. Aztán befutott egy BC magyar rendszámú kocsi, ilyenekkel furikázták a pártközpont embereit. És mit látok: kikászálodik belőle Rózsa György Eduárdó, persze civilben, aztán ott elővakart egy, szépen vasalt egyenruha zakót két vöröscsillaggal a hajtókáján, amilyenek a munkásőrök sapkáján lehetett látni, de picit kisebbek voltak. Gyorsan magára húzta, közben szétnézett, hogy nincs-e ismerős a közelben. A barátnőmmel gyorsan úgy tettünk, mintha csókolóznánk, de szemem sarkából tovább figyeltem. És csak utána mászott ki a kocsiból egy hasonló egyenruhát viselő fazon, de két vörös csillag volt mindkét hajtókáján. Amikor később az egyetemen megkérdeztem: “mi volt ez?!” Először letagadta, majd azt mondta: “kussolj, apóca, ez államtitok, ugye nem szeretnél kellemetlenségeket?!” Azóta is nagy ívben kerültem el, mert nem bírtam beképzelt fizimiskáját. Amikor megölték Olof Palmét, elmerészkedtem a KISZ-bizottságra hogy megkérdezzem tőle: hogyan ölhették meg valakik ezt a nagyszerű embert. Amikor Rózsa György Eduárdó iránt érdeklődtem, a tikárnője azt mondta, “Rózsa elvtárs épp külföldi kiküldetésen van!” Nem ismertem a csajszikát, mert bár – mint mindenki – én is KISZ-tag voltam, de csak a május elseji ingyen sörözgetésekre-virslizésekre jártam el. Mások a KISZ-táborban, vagy rendezvényeken próbáltak felcsípni jobbnál-jobb csajokat, de nekem már volt barátnőm, így nem éltem ezzel a lehetőséggel. Pedig a tábor is ingyen volt…
Baráti üdvözlettel:
G.K.

Rózsa György Eduárdó (a felső képen balról és az alsó képen) KGB-, MOSZAD-, ÁVH- stb -ügynök, munkásőr őrnagy és horvát usztasa ezredes, a világ egyik legnagyobb szélső baloldali – vörösnáci terroristája mindenhová beépült, vagy megpróbált beépülni. Így lett a bizonyos Bolek elvtársal közösen létrehozott maga csinálta “muzulmán egyház” feje, majd a Jobbikba is megpróbált beférkőzni, de Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nhg idejében figyelmeztette Vona Gábort (a felső képen jobbról)
* * *
Adjon az Isten Szép Jónapot, Szebb Jövőt!
Rózsa György Eduárdó nemzetközi vörösnáci terrorista nem csak a Jobbikba próbált beépülni! A FIDESZNÉL és az MDF-nél is próbálkozott, de mindenütt felismerték és elküldték a fészkes fenébe! A Jobbikba történő beépülése azért vallott kudarcot, mert Roland von Bagratuni nhg idejben értesítette Vona Gábor elnök urat! Én csak arra lennék kíváncsi, ez a tetű hány nyűt hagyott maga után, akik halála után újra meg újra megpróbálkoznak. A vörösnáci kommunisták “munkásmozgalom története” című zagyvaság-gyűjteményekben arra kimondottan büszkék, hogy amióta elmebeteg mozgalmuk létezik, mindig mindenhová beépültek! Épp ezért a jobboldali pártoknak fokozott óvatosságot kell tanúsítaniuk, nehogy újabb Gyurcsány Ferenc-Rózsa György Eduárdó tanítványok próbálkozzanak beépülni, kémkedni! Ami pedig Antoniewicz Rolandot illeti, több becsületes magyartól sok jót hallottam róla, még mielőtt sor került volna a “rendszerváltásra” és a vörösnáciknak az MSZMP-ból MSZP-be történő átvedlésére. Az ilyesmire egyébként némely európai országban találó nevet használnak “régi prostituált új seggel”! És ebbe az új seggbe az is belefér, hogy a lopott nemzeti vagyonból lett milliárdosok – mindenki nevetőgörcse közepette – eléneklik az Internacionálét! Ez olyasmi, mintha egy katolikus pap elmenne imádkozni egy muszlim mecsetbe!
Üdvözlettel:
Szűcsné



Kiss Péter KISZ- és MSZP-vezér civilben és pártfunkciként

Az 1956-os hazafiak kárára kimondott koncepciós hamisvádak kiagyalói, a gyilkosságokra utasítást adó vörösnácik közül eddig vajon miért egy sem került a vádlottak padjára? Nagyanyám – hős parancsnok volt -is az áldozatok között volt. Én már idegenben, én 1966-ban, tíz évvel a történtek után születtem. De máig nem tudom megemészteni – például – Manszfeld Péter meggyilkolását és vele együtt többszáz kiskorúnak a meggyilkolását! Az ötvenhatos hősök hóhérai a Genfi Egyezményt tiporták sárba!!!! Az emberi jogokat, az ENSZ Egyetemes Emberjogi Kártáját taposták sárba mocskos patáikkal!

Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni herceg aranymisés ministráns, koholt vádakkal többszörösen elítélt jobboldali politikai üldözött, magyar, lengyel és örmény nemzeti hős, aki születése óta gyűlölte a vörösnácikat és sok borsot tört az orruk alá

És vajon hány áldozatuk kapott erkölcsi és anyagi kártérítést? Beleértve azokat is, kiknek tönkretették egzisztencuájukat, mint ahogyan azt – például – Antoniewicz Rolandal – tették, akiről bugyuta meséket terjesztettek és hitettek el a közvéleménnyel!? Mert mint írtam korábban: ő is hős volt, ő tett a legtöbbet azért, hogy a magyarországi vörösnáci diktatúra meginogjon, össze dőljön! És a legyilkolt társai: Elbert János, Fábián Zoltán, Kerényi Grácia, Kizman Lajos és sokan mások! Miért nem akad senki a mai napig, hogy kiadja érdekfeszítő, a vörösnácikat leleplező visszemlékezéseit!? Máig ennyire félnek tőle, az igazságtól? Attól is, hogy több merénylet ellenére az örmény-lengyel-magyar hőst nem sikerült megölniük? Azért, mert aranymisés ministránsként Isten védelmét élvezi?!

Wojciech Jaruzelski generalissimus, az 1981-es lengyel vörösnáci Führer. Katonai puccsal került hatalomra. A Solidarność-hű hazafiakat internáló táborokba csukatta, vagy kitoloncolta őket.

Lengyelországban a néhány éve elsöprő hatalomra került Lech Kaczyński – Donald Tusk-féle jobboldal nem vacakolt sokat! Wojciech Jaruzelski tábornokkal az élén az összes vörösnáci főkolompost a vádlottak padjára ültették! És kimondták azt is, hogy aki tisztségviselője volt a vörösnáci pártnak, a LEMP-nek (és a szatelitt- és utódszervezeteineK), állami tisztséget nem viselhet, közszereplést nem vállalhat! Mikor teszik meg ugyanezt Orbán Viktorék Magyarországon? Mikor kerül bele az Alkotmányba az, hogy a MSZP a Magyar Kommunista Párt jogutódjaként nácipárt, mert az MKP az EBESZ által 2009-ben náci párttá nyilvánított SZKP tagszervezete volt!? És mint nácipártnak nincs maradása a politikai palettán! Ugyanez vonatkozik Thürmer Gyula bohócpártjára is!
Coimbra, Portugália, 2010 tavaszán
FOLYTATJUK
Inaçio Angelos


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése