Dr. Ilkei Csaba: Az MDF frakció idegtépő két napja az SZDSZ-,,puccskísérlet” idején
Taxisblokád-vesztegzár a Fehér Házban
E
fénykép a Margit híd pesti hídfőjének blokádját mutatja Buda
felől. Akkoriban mi, a Reform hírmagazin szerkeszői és fotósai
is jártunk ott. – meséli Tőke Péter, az első független újság
főszerkesztője. Mi is történt?
A
Wikipédia a következőket írja: Az Antall-kormány 1990. október
25-én, csütörtökön este 65 százalékos benzináremelést
jelentett be. Az áremelést az Öböl-háború miatti
olajár-növekedés és a szovjet olajszállítás akadozása okozta.
Horváth Balázs belügyminiszter majdnem kiesett az Országház
ablakából. A taxisok kivonultak a Országház elé és kérték,
hogy vonják vissza a döntést, mert így a megélhetésük kerül
veszélybe. Siklós Csaba közlekedési miniszter azonban
elutasította a követelésüket. Erre a taxisok az utcára vonultak,
és az ország több pontján megbénították a forgalmat. (…) A
kormány a hadsereg bevetésén gondolkozott, Göncz Árpád akkori
köztársasági elnök azonban, mint a hadsereg főparancsnoka, erre
nem adott engedélyt.
Emlékszem,
forradalmi volt a hangulat. Az utca embere elégedetlen volt, vagy
csak bámészkodóként téblábolt ott, ám az SZDSZ tüzelte őket.
A taxisokat ellenállóknak, hősöknek, a kormánypártokat
elnyomónak, egy küszöbön álló ,,demokratikus” diktatúra
letéteményeseinek tekintették. Mit sem törődtek a tavaszi első
szabad választások eredményével. Egyesek azt remélték, hogy a
válság eszkalálódik, a tehetetlen rendőrséggel szemben bevetik
a hadsereget is, és ezzel lejáratják a születőben lévő
demokráciát, a jogállamot, megbuktathatják az Antall-kormányt.
Helyette egy másikat, nagykoalíciósat képzeltek el, amelyikben az
SZDSZ is komoly szerepet kap. Ilyen állapotok közepette azért
választottuk ezt a képen látható helyszínt, mert ott volt a
Fehér Ház, a hónapokkal korábban még félelmetes Pártközpont.
A tüntetők – ha lehet őket így nevezni – nem akarták
megtámadni, megostromolni a rossz emlékű Duna-parti épületet, de
nagyon úgy nézett ki, mintha blokád alá vették volna. Bent
tartózkodtak ugyanis az MDF pártvezetésének és a kormánynak a
prominensei, akik joggal gondolhatták: nem ajánlatos kijönni.
Főleg a legismertebbeknek, akiket inzultusok érhettek vona. Ezért
aztán bent maradtak.
Hogy mi
történt a Fehér Házban a két napos vesztegzár alatt, arról az
akkor országgyűlési képviselőként bent tartózkodó
főmunkatársunk, dr. Ilkei Csaba számol be hiteles tanúként a
következő oldalakon.
Az 1990.
október 25-28 közötti három és félnapos úgynevezett
taxisblokádnak - helyesebben:a rendszerváltásban csalódottak népi
elégedetlenségének - két utolsó döntő napján: 27 és 28-án,
szombaton és vasárnap folyamatosan üléseztek az MDF parlamenti
képviselőcsoportjának azon tagjai, akik a közlekedési nehézségek
ellenére feljutottak a fővárosba. A 165 képviselőből 110-en. Az
országot átmenetileg megbénító drámai napokban valóságos
főhadiszállássá alakult át a “Fehér Ház”, az Országgyűlési
Képviselők Irodaháza. Az MDF nagy létszámú
képviselőcsoportjának befogadására egyetlen tanácskozó terem
volt alkalmas: az első emeleti, amelyben korábban Kádár János
elnökletével az MSZMP egykori Központi Bizottsága tartotta
üléseit. A rossz emlékek miatt azonban megváltoztatták az
elnökség helyét és megfordították a széksorok irányát.
Két
napra gyakorlatilag ez lett a központja a kormánykoalíció
meghatározó erejének. Innen tartotta a kapcsolatot - elsősorban -
Szabad György, az országgyűlés elnöke, az MDF elnökségének
tagja Antall József miniszterelnökkel, - akit 25-én késődélután
a Kútvölgyi Kórházban megoperáltak a nyirokrendszer
rosszindulatú daganatos megbetegedésével - és Göncz Árpád
köztársasági elnökkel, aki jobbára a parlament épületében
tartózkodott, ahonnan viszont Antall kérésére Boross Péter, a
titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter szombaton
hajnalban haza küldte pihenni a péntek reggel óta dezorganizáltan
ülésező kormány félig alvó tagjait, akik körében zavaros
viszonyok alakultak ki, mert az ülést összehívó, a
miniszterelnököt hivatalból helyettesítő Horváth Balázs
belügyminiszter teljesen csődöt mondott. Boross gyakorlatilag
átvette a kormányzati tevékenység irányítását (majd december
21-én hivatalosan is a leváltott belügyminiszter helyébe lépett
), ő volt a közvetlen baráti és bizalmi szál Antallhoz a
megpróbáltatások óráiban, akinek Antall titkárnője az
üzeneteket közvetítette.
Horváth
Balázs szombat reggeltől áttette székhelyét a Fehér Házban
ülésező frakcióhoz, Grósz Károly egykori szobájába, amely már
Kónya Imre frakcióvezetőé volt. (…)
A köztársasági elnök színt vall
Este
Göncz Árpád minden előzetes egyeztetés nélkül, a kormányt
kész tények elé állítva beszédet mond a rádióban és a
televízióban: „Javaslatot tettem a kormánynak, hogy függessze
fel a benzináremeléssel kapcsolatos intézkedést és megkértem a
személy és teherfuvarozókat, hogy a felfüggesztés bejelentésével
egyidejűleg térjenek haza és szüntessék meg az útelzárásokat.”
Ez megfelel a taxisok követelésének, tehát a köztársaság
elnöke az ő oldalukra állt, szemben a kormánnyal, mely azt
nyilatkozta: hajlandó tárgyalni, de ennek előfeltétele a
torlaszok megszüntetése. Ebben a tekintetben, a sorrend kérdésében
nem hagyja magát zsarolni, mert az államszervezet alkotmányos,
demokratikus működése forog kockán.
Mindeközben
a „spenót-házban” Szabó Tamás politikai államtitkárnak
sikerül meggyőznie a taxisok képviselőit arról, hogy a sorrend a
jogállamiság követelménye szerint nem lehet alku tárgya: előbb
fel kell számolni a blokádot, aztán lehet az áremelésről
tárgyalni. Éjjel negyed kettőkor megszületik a kompromisszumos
megállapodás: a blokádot felfüggesztik, vasárnap összeül az
Országos Érdekegyeztető tanács, ahol a felek legkésőbb hétfőig
megegyeznek a benzin áráról, addig a felemelt árak érvényesek.
(…)
„A kormány mondjon le! Nagykoalíciót!”
Kezdődnek
a hozzászólások. Elsőként felpattan Elek István és követel: „
A kormány azonnal mondjon le és alakuljon nagykoalíció!” Néma
döbbenet, aztán folytatja: azonnali kapcsolatot az ellenzéki
pártokkal, személycseréket a kormányban és változásokat a
frakció vezetésében! (Elek annak a szellemi-ideológiai , önmagát
liberális-konzervatív műhelynek nevező, a frakció elhelyezésénél
térben is elkülönülő csoportnak a tagja, melyet Kulin Ferenc
vezet, tagjai Elek Istvánon kívül: Debreczeni József és Balázsi
Tibor, később csatlakozik hozzájuk az a Mile Lajos, aki most az
LMP soraiban került vissza a parlamentbe. Kulin Ferenc kizárólagos
tanácsadója sajtó-és média ügyekben Antall Józsefnek, az ő
feladata az MDF-SZDSZ paktumból a sajtóra vonatkozó kompromisszum
végrehajtása, egyeztetve Haraszti Miklóssal, aki az SZDSZ-ben
felel ugyanezért. Ők „találják ki” Hankiss Elemért és
Gombár Csabát az MTV és az MR élére, akik aztán elnökként
„elidegenednek” az MDF-től, s egyértelműen az SZDSZ mellé
állnak. (…)
Sorosnál dőltek el a dolgok
Antall,
a későbbi miniszterelnök megbízottai már 1990 februárjában
megkötötték az alkut Londonban Magyarország legnagyobb
hitelezőivel: a Rothschild és Warburg bankházakkal a
Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósság pontos
ütemezésű és maradéktalan visszafizetésére. Az adósság
elengedése, átütemezése szóba sem kerülhetett. Antall 1990
februárjában szólt bizalmasan Rabárnak, hogy lesz egy fontos
tárgyalás Londonban, melyet Soros György szervez a magyar
adóssághiány lehetséges kezeléséről. Tardos Márton, az SZDSZ
későbbi frakcióvezetője koordinálta az utazási ügyeket, tőle
kapta Rabár az előkészítő anyagot. A Londonba kiutazott csapat:
Tardos Márton, Surányi György, Csillag István és az MNB korábbi
elnökhelyettese: Szalkai István. Rabár Ferenc-hez kint
csatlakoztak Antall külföldi szakértői: Tar Pál és Osváth
György. (Hármójuk közül egyik sem volt az MDF tagja, csak Antall
barátai, ismerősei.) Mi volt a gyakorlat célja? Az, hogy a
legnagyobb bankárok előre biztosítsák magukat az MDF választási
győzelme esetére, időben meggyúrják a leendő Antall kormány
gazdaságpolitikájának vezéregyéniségeit, s írásba foglalják
azokat a diktátumokat, melyektől aztán eltérni nem lehet.
Természetesen
nemcsak az adósság kezeléséről, hanem az oly fontos
privatizációs stratégiáról is folytak a tárgyalások. Rabár
visszaemlékezéséből világosan kitűnik, hogy a bankárokat a
magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a
megbeszélés fő témaköre az államadósság állami tulajdonnal,
nemzeti vagyontárgyakkal való megváltása, majd mikor ez
gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult – aláírásra nem volt
felhatalmazása a delegációnak - , a bankárok hunyorítottak
egyet: „Sebaj fiúk, majd megszerezzük más úton, de az adósságot
pontosan fizessétek!”, s ezzel az intéssel útjára bocsátották
az Antall-csapatot. Antall beletörődött a megváltoztathatatlannak
tartott döntésbe, nem voltak közgazdasági ismeretei, hallgatott
az üzenetre. Ezután szó sem lehetett adósság elengedésről,
annak enyhítéséről, reprivatizációról, a nemzeti erőforrások
népi tulajdonba helyezéséről, ellenkezőleg, megkezdődött a
nemzeti termelőtőke és vagyon olcsó kiárusítása, a multi-és
transznacionális vállalatok piacvásárlása. S a szegény
Magyarország fizetett mint egy katonatiszt, míg csak be nem zárult
mögötte az adósok börtönének kapuja. Kovács Árpád, az Állami
Számvevőszék volt elnöke 2008-ban egy szakmai rendezvényen
elmondta: az Antall kormány idején azt sem lehetett tudni, hány
darab állami tulajdonú vállalat van pontosan, melyik cégnek mi
van a tulajdonában…
(A
teljes cikk a Leleplező új, 2010/4. Számában olvasható)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése