SZDSZ-,,puccskísérlet”

Dr. Ilkei Csaba: Az MDF frakció idegtépő két napja az SZDSZ-,,puccskísérlet” idején

Taxisblokád-vesztegzár a Fehér Házban

E fénykép a Margit híd pesti hídfőjének blokádját mutatja Buda felől. Akkoriban mi, a Reform hírmagazin szerkeszői és fotósai is jártunk ott. – meséli Tőke Péter, az első független újság főszerkesztője. Mi is történt?

A Wikipédia a következőket írja: Az Antall-kormány 1990. október 25-én, csütörtökön este 65 százalékos benzináremelést jelentett be. Az áremelést az Öböl-háború miatti olajár-növekedés és a szovjet olajszállítás akadozása okozta. Horváth Balázs belügyminiszter majdnem kiesett az Országház ablakából. A taxisok kivonultak a Országház elé és kérték, hogy vonják vissza a döntést, mert így a megélhetésük kerül veszélybe. Siklós Csaba közlekedési miniszter azonban elutasította a követelésüket. Erre a taxisok az utcára vonultak, és az ország több pontján megbénították a forgalmat. (…) A kormány a hadsereg bevetésén gondolkozott, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök azonban, mint a hadsereg főparancsnoka, erre nem adott engedélyt.

Emlékszem, forradalmi volt a hangulat. Az utca embere elégedetlen volt, vagy csak bámészkodóként téblábolt ott, ám az SZDSZ tüzelte őket. A taxisokat ellenállóknak, hősöknek, a kormánypártokat elnyomónak, egy küszöbön álló ,,demokratikus” diktatúra letéteményeseinek tekintették. Mit sem törődtek a tavaszi első szabad választások eredményével. Egyesek azt remélték, hogy a válság eszkalálódik, a tehetetlen rendőrséggel szemben bevetik a hadsereget is, és ezzel lejáratják a születőben lévő demokráciát, a jogállamot, megbuktathatják az Antall-kormányt. Helyette egy másikat, nagykoalíciósat képzeltek el, amelyikben az SZDSZ is komoly szerepet kap. Ilyen állapotok közepette azért választottuk ezt a képen látható helyszínt, mert ott volt a Fehér Ház, a hónapokkal korábban még félelmetes Pártközpont. A tüntetők – ha lehet őket így nevezni – nem akarták megtámadni, megostromolni a rossz emlékű Duna-parti épületet, de nagyon úgy nézett ki, mintha blokád alá vették volna. Bent tartózkodtak ugyanis az MDF pártvezetésének és a kormánynak a prominensei, akik joggal gondolhatták: nem ajánlatos kijönni. Főleg a legismertebbeknek, akiket inzultusok érhettek vona. Ezért aztán bent maradtak.

Hogy mi történt a Fehér Házban a két napos vesztegzár alatt, arról az akkor országgyűlési képviselőként bent tartózkodó főmunkatársunk, dr. Ilkei Csaba számol be hiteles tanúként a következő oldalakon.

Az 1990. október 25-28 közötti három és félnapos úgynevezett taxisblokádnak - helyesebben:a rendszerváltásban csalódottak népi elégedetlenségének - két utolsó döntő napján: 27 és 28-án, szombaton és vasárnap folyamatosan üléseztek az MDF parlamenti képviselőcsoportjának azon tagjai, akik a közlekedési nehézségek ellenére feljutottak a fővárosba. A 165 képviselőből 110-en. Az országot átmenetileg megbénító drámai napokban valóságos főhadiszállássá alakult át a “Fehér Ház”, az Országgyűlési Képviselők Irodaháza. Az MDF nagy létszámú képviselőcsoportjának befogadására egyetlen tanácskozó terem volt alkalmas: az első emeleti, amelyben korábban Kádár János elnökletével az MSZMP egykori Központi Bizottsága tartotta üléseit. A rossz emlékek miatt azonban megváltoztatták az elnökség helyét és megfordították a széksorok irányát.

Két napra gyakorlatilag ez lett a központja a kormánykoalíció meghatározó erejének. Innen tartotta a kapcsolatot - elsősorban - Szabad György, az országgyűlés elnöke, az MDF elnökségének tagja Antall József miniszterelnökkel, - akit 25-én késődélután a Kútvölgyi Kórházban megoperáltak a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedésével - és Göncz Árpád köztársasági elnökkel, aki jobbára a parlament épületében tartózkodott, ahonnan viszont Antall kérésére Boross Péter, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter szombaton hajnalban haza küldte pihenni a péntek reggel óta dezorganizáltan ülésező kormány félig alvó tagjait, akik körében zavaros viszonyok alakultak ki, mert az ülést összehívó, a miniszterelnököt hivatalból helyettesítő Horváth Balázs belügyminiszter teljesen csődöt mondott. Boross gyakorlatilag átvette a kormányzati tevékenység irányítását (majd december 21-én hivatalosan is a leváltott belügyminiszter helyébe lépett ), ő volt a közvetlen baráti és bizalmi szál Antallhoz a megpróbáltatások óráiban, akinek Antall titkárnője az üzeneteket közvetítette.

Horváth Balázs szombat reggeltől áttette székhelyét a Fehér Házban ülésező frakcióhoz, Grósz Károly egykori szobájába, amely már Kónya Imre frakcióvezetőé volt. (…)

A köztársasági elnök színt vall

Este Göncz Árpád minden előzetes egyeztetés nélkül, a kormányt kész tények elé állítva beszédet mond a rádióban és a televízióban: „Javaslatot tettem a kormánynak, hogy függessze fel a benzináremeléssel kapcsolatos intézkedést és megkértem a személy és teherfuvarozókat, hogy a felfüggesztés bejelentésével egyidejűleg térjenek haza és szüntessék meg az útelzárásokat.” Ez megfelel a taxisok követelésének, tehát a köztársaság elnöke az ő oldalukra állt, szemben a kormánnyal, mely azt nyilatkozta: hajlandó tárgyalni, de ennek előfeltétele a torlaszok megszüntetése. Ebben a tekintetben, a sorrend kérdésében nem hagyja magát zsarolni, mert az államszervezet alkotmányos, demokratikus működése forog kockán.

Mindeközben a „spenót-házban” Szabó Tamás politikai államtitkárnak sikerül meggyőznie a taxisok képviselőit arról, hogy a sorrend a jogállamiság követelménye szerint nem lehet alku tárgya: előbb fel kell számolni a blokádot, aztán lehet az áremelésről tárgyalni. Éjjel negyed kettőkor megszületik a kompromisszumos megállapodás: a blokádot felfüggesztik, vasárnap összeül az Országos Érdekegyeztető tanács, ahol a felek legkésőbb hétfőig megegyeznek a benzin áráról, addig a felemelt árak érvényesek. (…)

„A kormány mondjon le! Nagykoalíciót!”

Kezdődnek a hozzászólások. Elsőként felpattan Elek István és követel: „ A kormány azonnal mondjon le és alakuljon nagykoalíció!” Néma döbbenet, aztán folytatja: azonnali kapcsolatot az ellenzéki pártokkal, személycseréket a kormányban és változásokat a frakció vezetésében! (Elek annak a szellemi-ideológiai , önmagát liberális-konzervatív műhelynek nevező, a frakció elhelyezésénél térben is elkülönülő csoportnak a tagja, melyet Kulin Ferenc vezet, tagjai Elek Istvánon kívül: Debreczeni József és Balázsi Tibor, később csatlakozik hozzájuk az a Mile Lajos, aki most az LMP soraiban került vissza a parlamentbe. Kulin Ferenc kizárólagos tanácsadója sajtó-és média ügyekben Antall Józsefnek, az ő feladata az MDF-SZDSZ paktumból a sajtóra vonatkozó kompromisszum végrehajtása, egyeztetve Haraszti Miklóssal, aki az SZDSZ-ben felel ugyanezért. Ők „találják ki” Hankiss Elemért és Gombár Csabát az MTV és az MR élére, akik aztán elnökként „elidegenednek” az MDF-től, s egyértelműen az SZDSZ mellé állnak. (…)

Sorosnál dőltek el a dolgok

Antall, a későbbi miniszterelnök megbízottai már 1990 februárjában megkötötték az alkut Londonban Magyarország legnagyobb hitelezőivel: a Rothschild és Warburg bankházakkal a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósság pontos ütemezésű és maradéktalan visszafizetésére. Az adósság elengedése, átütemezése szóba sem kerülhetett. Antall 1990 februárjában szólt bizalmasan Rabárnak, hogy lesz egy fontos tárgyalás Londonban, melyet Soros György szervez a magyar adóssághiány lehetséges kezeléséről. Tardos Márton, az SZDSZ későbbi frakcióvezetője koordinálta az utazási ügyeket, tőle kapta Rabár az előkészítő anyagot. A Londonba kiutazott csapat: Tardos Márton, Surányi György, Csillag István és az MNB korábbi elnökhelyettese: Szalkai István. Rabár Ferenc-hez kint csatlakoztak Antall külföldi szakértői: Tar Pál és Osváth György. (Hármójuk közül egyik sem volt az MDF tagja, csak Antall barátai, ismerősei.) Mi volt a gyakorlat célja? Az, hogy a legnagyobb bankárok előre biztosítsák magukat az MDF választási győzelme esetére, időben meggyúrják a leendő Antall kormány gazdaságpolitikájának vezéregyéniségeit, s írásba foglalják azokat a diktátumokat, melyektől aztán eltérni nem lehet.

Természetesen nemcsak az adósság kezeléséről, hanem az oly fontos privatizációs stratégiáról is folytak a tárgyalások. Rabár visszaemlékezéséből világosan kitűnik, hogy a bankárokat a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósság állami tulajdonnal, nemzeti vagyontárgyakkal való megváltása, majd mikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult – aláírásra nem volt felhatalmazása a delegációnak - , a bankárok hunyorítottak egyet: „Sebaj fiúk, majd megszerezzük más úton, de az adósságot pontosan fizessétek!”, s ezzel az intéssel útjára bocsátották az Antall-csapatot. Antall beletörődött a megváltoztathatatlannak tartott döntésbe, nem voltak közgazdasági ismeretei, hallgatott az üzenetre. Ezután szó sem lehetett adósság elengedésről, annak enyhítéséről, reprivatizációról, a nemzeti erőforrások népi tulajdonba helyezéséről, ellenkezőleg, megkezdődött a nemzeti termelőtőke és vagyon olcsó kiárusítása, a multi-és transznacionális vállalatok piacvásárlása. S a szegény Magyarország fizetett mint egy katonatiszt, míg csak be nem zárult mögötte az adósok börtönének kapuja. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke 2008-ban egy szakmai rendezvényen elmondta: az Antall kormány idején azt sem lehetett tudni, hány darab állami tulajdonú vállalat van pontosan, melyik cégnek mi van a tulajdonában…

(A teljes cikk a Leleplező új, 2010/4. Számában olvasható)