tünetek,
következmények
Ha
többet akarsz tudni a témában kattints rá: állítsátok meg a
titkos háborút! -témára
Köszönjük meg azt a segítséget amivel eddig eljutottak és felnyitották a szemünket e témába, és nem kell vakon tapogatóznunk, mert van már nékünk egy sor lerakott viszonyítási pontunk.
Globális
Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program
Na
még mindig úgy gondolod, hogy fölösleges a Jobbik gárdista
programja, és egyedül is megtudsz birkózni a szervezett gyilkos
bandával, vagy jó hogy van ez az összefogás, és bizony ki kéne
terjeszteni az ország minden területére, hogy megnehezítsük
ezeknek a pszichopatáknak a dolgukat, esetleg mi is úgy
vadászhatnánk rá mint ők, ez volna a megelőző csapás, és ha
itthon már jól működne, eszmecserére a környező országok
hasonló társadalmi szerveit meghívhatnánk és átadhatnánk a
módszereket egymásnak. Amilyen könyörtelenek voltak velünk,
nekünk is olyan könyörtelennek kell leni velük és a családjukkal
is , hogy utánpótlást ne tudjanak nevelni. Gondold meg és
szervezkedj és hírlánc kapcsolatot alakíts ki az első
ténykedésedül, hogy feltérképezhesd a gócokat. A következő
lépés a rendőrség titkosszolgálat leválasztása e kommunáci
csoportról, ha nem akarnak leválni az interneten nagy kipakolás
ellenük, nemzetközi térben , hogy a kormány kénytelen legyen
feloszlatni egy terrorista állami csoportosulást, ezt névvel és
konkrét eseménnyel kell tálalnunk, hogy ne tudják mondani ők a
magyarságot védik. Végül ha eljutunk egy ilyen csoporthoz a zsidó
vezetőig kell felgöngyölíteni a dolgot, és likvidálni
családostul. Gondold meg és igyál.....
Mint
látod elég jól fel vannak térképezve, a munkacsoportok és munka
módszerek ,csak konkretizálni kell őket.
Ha
Vannak, akik azt képzelik, hogy zaklatással, gonoszkodással, stresszokozással és agyjátékokkal nem lehet egy embert elpusztítani, azonban a krónikus stressz és a trauma, de legfõképpen a pszichikai kínzás, olyan komoly károkat okozhat egy ember mentális és fizikai egészségében, hogy igenis belepusztulhat, akár öngyilkosság akár fizikai megbetegedés miatt. Továbbá, vannak olyan elképesztõ emberek is, akik abban a hiszemben vannak, hogy egy ember prolongált kínzása nem okozhat olyan idegi összeomlást, hogy a kínzott fegyvert fog és kivégzi a saját kínzóit. Már pedig ma már tudjuk, hogy több tömeggyilkosság elkövetõje olyan taktikázásokról számolt be, amilyenrõl a szevezett zaklatás áldozatai.
A szisztematikus erõszak, ezen esetben az elõre megtervezett csoportosan, szervezetten és részfeladatokra leosztottan megvalósított prolongált pszichoszomatikus és fizikai kínzás miatt az áldozatok az életüket egy állandósult, változó intenzitású traumahullámban élik.Az áldozatok ténylegesen négyszeresen is trauamtizálva vannak: elõször magától a szisztematikus erõszaktól, másodszor a gátlástalan dominancia, pszichopatikus támadások, megalázottság, objektifikáció és más taktikázások okozta önbizalom, önbecsülés, mentális és fizikai egészség elveszítésének traumájától, harmadszor a gazdasági ellehetetlenüléstõl, és negyedszerre a megváltozott pszichikai és szociális állapotok leküzdésében segítséget nyújtó támogató és védelmezõ társadalmi kapcsolatok elveszítésének traumájától. Ez az állandósult traumaállapot esszenciálisan két fajta kárt okoz a célszemélyeknek és a célcsoportnak általában. Az elsõ típusú kár a mentális/pszichikai és fizikai károk, míg a második típusú a gazdasági károk.
1. A kínzás következményei
Kínzásnak minõsül minden olyan tudatos cselekmény, amelynek célja fizikai vagy mentális fájdalom/szenvedés elõidézése, akár megfélemlítés, öngyilkosságba kényszerítés vagy büntetés gyanánt, akár a diszkrimináció bármilyen fajtája miatt. Továbbá, kínzásnak minõsül minden olyan taktikázás is, amelynek célja egy személy személyiségének, mentális vagy fizikai mûködésének megrongálása vagy annak lerombolása.
A terrorholokauszt közösségek által alkalmazott kínzástaktikázások a pszichét támadják meg kalkulált és célzott erõszakot alkalmazva a pszichológiai szükségletek ellen, súlyosan megkárosítva a pszichológiai struktúrákat, összezúzva azokat a hiteket és nézeteket, amelyek alátámasztják a normális valóságérzékelést. A sértettek súlyos érzelmi, pszichikai és fizikai fájdalmakat és szenvedéseket élnek meg. Egy idõ után pedig olyan bizalmatlanságot mutatnak az embertársaik felé, ami már az üldözési mánia határát súrolja, és annyira érdektelenné válnak, hogy az minden ismert szorongásos betegséget túlszárnyal és már-már a pszichopatákra jellemzõ érzelmetlenségre hasonlít. Rövid távon, a kínzástaktikázásokra össezavarodottsággal, fáradtsággal, levertséggel, depresszióval és enyhébb pszichoszomatikus fizikai/pszichikai tünetekkel reagálnak. Hosszú távon azonban beállhat a pszichozis, a skizofrénia és az öngyilkosság. A célszemélyekkel szemben alkalmazott kínzások tehát olyan természetûek, hogy hosszú távú alkalmazásuk következményeként pszichotikus folyamatokhoz és orgnaikus természetû betegséghez hasonlatos tüneteket produkálnak.
Az alkalmazott kínzás pszichológiai része egy amolyan totális színház, egy mesterségesen elõidézett hazugságokból és inverziókból álló káotikus valótlanság, ami elkerülhetetlenül önbántalmazást és önpusztítást idéz elõ az áldozatokban. Amint a kínzók manipulálják a körülményeket, hogy fokozzák az összezavarodottságot és káoszt, az áldozatban összeomlik az énkép és a világról alakított elképzelései, majd egyre fogékonyabb lesz a szadista kínzói által kreaált abszurd káotikus valóságra. A kínzás egy másik része az, hogy TUDATOSAN azt sugallják a célszemélyeknek, hogy õk maguk az okai és elõidézõi a degenerált szadista bántalmazásnak, hogy elérjék a célszemély önmaga elleni fordulást. Ez a kettõ együttesen - a bûntudatkeltés és önpusztítás elõidézése, illetve a káotikus szadista valótlanság-lét elõidézése- olyan traumát okoz, amely mint egy kalapács súlyt le a célszemélyek identitására.
2. A stressz következményei az elmére és a szervezetre
A stressz pszichikai és fizikai zavarokat is okoz, de a legfontosabb tudnivaló az, hogy a hosszútávú, akút stressz legyengíti az immunrendszert, megváltoztatja az agymûködést, meggyilkolja a sejteket, kardiovaszkuláris betegségeket (szívinfarktus) és ideiglenes vagy permanens elmebetegségeket okoz (depresszió, pszichózis). További hatásai a szorongás, az alvászavar, a korai öregedés, a Cushing-szindróma, sav-alapú zavarok, és még más betegségek. Már rövidebb és kevésbé intenzív stressz is rongálja az agysejteket, a hosszútávú, akút stressz pedig meggyilkolja a hippokampusz sejtjeit, de akár szívinfarktust is okozhat. Az immunrendszer legyengülésével a szervezet ki van téve olyan komolyabb betegségeknek, mint a rák, de fogékonyabb lesz megfázásokra és olyan rövid lefutású betegségekere, amelyeket általában egy egészséges immunrendszer játszi könnyedséggel legyõz.
Amikor a szervezetet stressz éri, akkor az egy 'harcolj vagy menekülj' (üss vagy fuss) válasszal reagál. Stresszhormonokat enged a vérbe, mint például az adrenalin (epinephrine), norepinephrine és kortizol. Ezek a stresszhoromonok megszaporodnak a stressz hatására, ami azt váltja ki, hogy a test felkészül, hogy erõsebb, gyorsabb és készebb legyen a támadásra/védekezésre. Az adrenalin (epinephrine) és a catecholamine hormonok felgyorsítják a szívverést, lelassítják az emésztõrendszert, gátolják a szexuális reakciót, gátolják a könny és nyál képzõdést, leszûkítik a vérereket a test több részében, és hallás és látás redukciót (csõlátást) okoznak. A norepinephrine szintén felgyorsítja a szívverést, és befolyásolja az agy ama részeit, amelyek a koncentrációért, figyelemért felelõsek. A kortizol egy kortikoszteroid hormon, amit az adrenal mandula állít elõ és szintén a stresszhormonokhoz sorolható. A kortizol elnyomja és gyengíti az immunrendszert, és szerepet játszik a vérnyomás és a kardiovaszkuláris funkciók regulálásában. Megövelheti a vérnyomást, a vércukrot, gátolhatja a felfogóképességet, keményíti az artériákat, megnöveli a zsír eltározását, fõként a gyomortájékon, csökkentheti a növekedési hormont és tesztosztron képzõdést, okozhat hiperglicémiát, oszteoperosist (csont ritkulást), és izomgyengülést, gátolhatja a proteinszintézist, a bõr kollagén tartalmát és a kollagénképzõdést, és végül kapcsolatba hozható az abnormis ACHT szinttel és a depresszióval. A tartósan megnövekedett kortizol színt megrongálja az agy hippokampusz sejtjeit és ezzel a memóriát és a tanulási képességeket is. A stressz okozta tartós alvászavar vagy álmatlanság akár 50%-kal is megnövelheti a kortizol szintet. Ezek a neurotranszmitterek, a kedélyreguláló hormonok csökkenését okozza, ami viszont depressziót válthat ki. Csökkent felfogóképesség, irányíthatatlan érzelmek, szegényes ítélõképesség és logika - mindezek szintén az alvásmegvonás következményei. Lényegében megszakad a kapcsolat az amygdala és a koponya lebbeny között, ami a racionális gondolkozásért és döntéshozatalért felelõs. Az agy MRI mintázata olyanná válik, mint a pszichotikus embereké. Ezek az állapotok a leptin szint csökkenését is okozhatják, ami viszont elhízáshoz vezethet.
Az oxidatív stressz sejtkárosodáshoz, DNS károsodáshoz, korai öregedéshez és halálhoz is vezethet. A sejtöregedést a DNS telomerei irányítják, ezek a kromoszómák végein találhatók. Ahogy korosodunk a telomerek is rövidülnek. Amikor a telomereket stressz éri, akkor letöredeznek és a sejt meghal.
Hosszú távú és intenzív stressz, kombinálva alvászavarral vagy alvatlansággal, makrominerális elégtelenségeket és sav-alapú zavarokat okozhat, ami depresszióban, delíriumban, hallucinációkban, izületi fájdalmakban, és szívelégtelenségben nyilvánulhat meg. Makrominerális és sav-alapú zavarok okozhatják a tompaságot, magasvérnyomást, éjszakai görcsöket, további alvatlanságot, asztmát, krónikus emésztési zavarokat, köhögési rohamokat, vízvisszatartást (vizesedést), beesõ szemeket, arthritist, megmagyarázhatatlan émelygést és hányást, menstruációs problémákat, alacsony vérnyomást, migrénes fejfájásokat, székletrekedést, hasmenést, nyelési problémákat, a nyelven keletkezõ gumókat, kigúvadó szemeket, gyors véralvadást és prostatist. A hajhullás és a körömvékonyság/törékenység is ide sorolható tünetek. Az effajta stresszt nevezik a 'Csendes Gyilkosnak'.
Végül a stressz depressziót okoz, ami az elsõdleges oka az öngyilkosságnak.
A stressz okozta tünetek és betegségek tehát a fejfájdalmak, sûrû megfázások, alvási problémák, általános/állandósult szorongás, homályos gondolkozás, depresszió, szexuális étvágy csökkenése vagy annak megszûnése, pszichoszomatikus eredetû fájdalmak (pl. hát vagy nyak fájdalom), magas vagy fluktuáló vérnyomás, hajhullás, gyomorfekély, diabétesz, radikális fogyás vagy túlsúly, szívbetegségek, szívinfarktus, agyvérzés, agyérgörcsök, obcesszív-kompulzív vagy szorongásos zavar, fog és íny betegségek, szem/arc vagy végtag idegrángatózás, paralízis, rák, illetve az immunrendszer általános meggyengülése következtében bármilyen betegségre való átlagosnál erosebb fogékonyság.
3. Alapvetõ szükségéletek megvonásának következményei
Pszichológusok, szociális munkások, és személyiségfejlesztők szerint az emberek túlnyomó többségének azonos alapvető szükségleteik vannak. Ezek a szükségletek átívelik a kultúrális, faji, korbeli és nemi különbségeket, és szükségesek egy ember egészséges és teljes működéséhez. Ilyen alapvető emberi szükségletek a
- Szeretet/közelség/elfogadás/támogatás/valahová tartozás
- Biztonság/bizonyosság/kényelem/struktúra
- Fontosság/önállóság/személyes hatalom
- Társadalmi/szakmai hozzájárulás/érvényesülés/szolgálat
- Növekedés/fejlődés
- Szabadság/izgalom/változatosság/kaland (újdonság)
A
célszemélyeket szervezetten és módszeresen megfosztják mindezen
alapvető emberi szükségletektől. Először az emberi és
társadalmi kapcsolataikat zúzzák szét, tehát megszűnnek a
baráti/támogató/szeretetkapcsolatok, aztán ellehetetlenítik a
munkavállalásukat, azaz nem tudnak személyes sikereket elérni és
nem tudnak szakmai hozzájárulást/szolgálatot adni (megfosszák
őket a társadalmi fontosságtól), végül kiközösítik őket
minden társaságból, elveszik a személyes hatalmukat a saját
életük felett, elveszik a magánéletüket, megakadályozzák őket
a szellemi/érzelmi/spirituális fejlődésben. Az évek teltével
pedig aláássák az életük egész infrastruktúráját. Amikor egy
embert MEGFOSZTANAK MINDEN alapvetõszükségletétõl, akkor megáll
a fejlõdés, megromlik az egészség, megkezdõdik a mentális és
fizikai pusztulás.
3. A kizárás, kategorizálás következményei
Az áldozatok legelõször kategorizálva, majd pedig kizárva lesznek csoportokból, tevékenységekbõl és a társadalomból. Habár kizárva lenni egy csoportból, amibe egy ember tartozni akar, vagy kategorizálva lenni egy csoportba, amiben egy ember nem akar tartozni, önmagában nem súlyosan káros a személyiségre, súlyos károk keletkeznek akkor, amikor az az ember emiatt a kizárás vagy kategorizálás miatt erõszaknak, degradációnak, kihasználásnak, diszkriminációnak, társadalmi kiközösítésnek, vagy más negatív bánásmódnak van kitéve PSZICHIKAILAG, FIZIKAILAG vagy ANYAGILAG.
4. A trauma következményei és tünetei
Ennek a tevékenységnek a célpontjává válni önmagában traumát jelent, de az áldozatokat rendszeresen traumatizálják is, nem ritkán igen súlyosan. Olyan események, mint életveszélyes fenyegetések, fizikai erõszak, gyilkossági kísérletek és a neurolingvisztikai programozás okozta traumatizálás súlyos traumát okozhatnak a célszemélyek számára, ami miatt akár Poszttraumás Stressz Szindrómát is kaphatnak. Az éveken át folyó prolongált trauma, azonban a PTSD-n kívül azt az állapotot is elõidézi az áldozatokban, hogy idõvel elfogadják a bántalmazásukat, mint a sorsukat, ami ellen nem tudnak mit tenni. Idõvel a trauma okozta összezavarodottság és hitetlenség megfakul, félelmet és megadást vonva maga után. Végül, a test és az elme közötti tudatos kapcsolat megszakadhat. Az áldozatok többsége elfogadja a sorsát – egy õrült, szadista és kiszámíthatatlan pszeudo-létezést - és túlnyomó többségük nem próbál meg fizikailag fellázadni a szadista kínzói ellen kivéve azokat, akik fegyvert ragadnak és kiirtják õket). Õk azok az áldozatok, akik az öngyilkosság felé sodródnak. Mivel minden hagyományos segítségkötél (embier jogi szervezetek, segítõk) el vannak vágva, nincs választásuk, minthogy a létezésük teljes egészében az õrült szadista lét túlélése felé orientálódik: teszik, amit tenniük kell, hogy kevesebb legyen a fájdalom, hogy túléljenek, és az elméjükben hozzáigazodnak, ahhoz a léthez, amiben meg vannak fosztva minden szeretettõl, õszinteségtõl, emberségtõl, jószándéktól, igazságosságtól, a társadalom támogatásától és helyette alázást, megõrjítést, érzelmi és szexuális bántalmazást, fizikai erõszakot, becsapást, embertelenséget és szadizmust élnek meg. Mivel egy ember nem képes ilyen körülények közt hosszú távon egészségesen túlélni, ennek az adaptációs mechanizmusnak ára van: letargia, depresszió, öngyilkos gondolatok, és elõrehaladott esetben a pszichózis. Esetenként elõtörhet egy amolyan 'túlélési agresszió', amikor a célszemély megpróbálja visszaállítani a normalitást és biztosítani a saját túlélését agresszió (akár töümeggyilkosság) elkövetésével. (Bizony igaz az a mondás, hogy ha egy embert tûvel szúrkálsz elõbb-utóbb vért buggyantasz ki!)
Fõbb traumatünetek: Akut Stresz Szindróma (disszociatív tünetekkel), Poszttraumás Stressz Szindróma, fóbiák, pánikrohamok, összezavarodottság, rémálmok, hiperérzékenység, félelmek, bizalmatlanság az emberek felé, izoláció, súlyos depresszió, dührohamok és agresszió, alvászavarok, fejfájdalmak és más pszichoszomatikus eredetû fájdalmak, szorongás, idegösszeroppanás, öngyilkos vagy gyilkos gondolatok, gyenge vagy ideiglenesen megszûnõ koncentrációsképesség.
5. Az objektifikáció, dehumanizáció és megalázás következményei
Az embernek olyan képességei és tulajdonságai vannak, amelyeknek más állatok nincsenek birtokában, és az embert ezen okokból védelmezni kell. Nem azért szükséges ez a védelem, mert genetikailag homo sapiensnek születtünk, hanem azokért a különleges tulajdonságokért és képességekért, amelyeknek a homo sapiens a birtokában van, így a képességünkért a jó és a rossz megkülönböztetésére, a vágyra és az önzetlen szeretetre, az értékelésre, a helyes és helytelen megkülönböztetésére, a jövõ tervezésére és az örömteli tudatos teremtésre. Amikor ezek a képességek el vannak ismerve és szabadon érvényesülhetnek, akkor beszélhetünk arról, hogy egy ember emberként létezik. Az objektifikáció azt jelenti, hogy az emberek –mint egy fajba tartozó egyedek- közötti mély erkölcsi egyenlõség figyelmen kívül van hagyva és úgy bánnak egy emberrel, mint egy közönséges tárggyal, ami nincs birtokában ezen különleges emberi képességeknek és tulajdonságoknak. Mind az objektifikáció, mind pedig az elembertelenítés (dehumanizáció) megfosztja az embert, attól, hogy gyakorolja és kifejezze ezen kivételes képességeket és tulajdonságokat, és ez az, ami mélységesen erkölcstelenné teszi mind a két bánásmódot. Az emberekkel való ilyen bánásmód megalázza és lealacsonyítja õket, és ahhoz, hogy ilyen módon bánhassunk emberekkel az szükségeltetik, hogy elõször traumatizáljuk és terrorizáljuk õket, beépítsük a hitvilágukba, hogy õk nem jogosultak az egyenlõ bánásmódra és az emberi méltóságukhoz a hovatartozásuk vagy bármi más ok miatt. Az obejktifikáló bánásmód tehát episztemikus és pragmatikus dimenziókat is ölt: egy emberre úgy tekinteni, mint egy bizonyos célt szolgáló tárgyra és birtokában is lenni annak a hatalomnak, ami biztosítja, hogy ebbe a szerepbe belekényszeríthetõ. A rabszolgaság és szexuális objektifikáció két példa erre a bánásmódra, de jó példa az is, ahogy a németek homo faber-ré, azaz emberi eszközökké tették a zsidókat, hogy megépítsék a háborús gépezetüket. A jelen esetben a célszemélyek olyan tárgyként vannak kezelve, amelyeken át felépítenek egy olyan globális totalitáriánus rendszert, amely alapja a rituális emberölés (emberáldozat).
Azok az emberek, akik üldözött csoportokhoz tartoznak nagy általánosságban megalázottnak és lealacsonyítottnak érzik magukat a rájuk aggatott sztereótípiák/stigmák és a megkülönböztetett negatív bánásmód miatt. Úgy érzik, hogy kevésbé értékesek, kevésbe jogosultak a méltósághoz és mások tiszteletéhez. Amikor egy embert egyenlõtlen bánásmódnak tesznek ki bizonyos csoportba való tartozásuk miatt, akkor megszégyenülve is érzik magukat. Az igazságtalanság feldühíti õket és még irigységet is érezhetnek azok felé, akikkel normálisan bánnak. Egy szégyenérzetet érzõ ember úgy érezi, hogy valami lényeges dolog hiányában van, hogy nem elég jó, vagy másokhoz képest nem elég jó. Mint ahogy azt pszichológusok is bizonyították az emberek szeretnek jót gondolni önmagukról és a vágyunk az önbecsülésre és önértékelésre igen erõs. Az önbecsülés egy embert felfegyverzi azzal a képességgel, hogy rivalizáljon, versengjen, kiálljon önmagáért, segítsen másokon, síkra szálljon azért, amiben hisz és az ellen, amit igazságtalanságnak vél, illetve, hogy merje élvezni az élet örömeit. Azok az emberek, akiket megaláznak, objektifikálnak, elembertelenítenek az önbecsülés csökkenését vagy akár elveszítését is megélhetik. A gyûlöletbeszédek, lejáratások és rágalomkampányok, a zaklatások, a társadalmi kizárás, a társadalmi bizalmatlanság és objektifikáció dikert módon megalázza a célszemélyeket. A lealacsonyító, megalázó, elértéktelenítõ sértegetések és bánásmód állandósult formában jelen vannak az életükben. A célszemélyekkel tudatják is, hogy mivel „beteg emberek”, ki kell õket irtani, vagy „prostituáltak és emiatt nincs joguk semmiféle véleményhez és emberi bánásmódhoz”, tehát egy alacsonyabb rendûséggel ruházzák fel õket.
Mind a nõi, mind a férfi áldozatokat szexuális természetû zaklatásnak és degradációnak is kiteszik az elkövetõk. A szexuális zaklatás és degradáció azt az üzenetet közvetíti az áldozatok relé, hogy csupán szexuális élvezet nyújtó tárgyaknak vannak tekintve, nem pediglen teljes értékû partnerekként.
ANYAGI ÉS TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEK
1. A célcsoport gazdasági megkárosodása és ellehetetlenülése
A célszemélyek ki vannak téve direkt kifosztásnak, megtolvajlásnak is és de facto gazdasági szegregációnak is (feketelistázás, munkahelyrõl való kizaklatás), de a gazdasági következmények magának a traumatikus és állandósult szisztematikus erõszaknak is köszönhetõk. A szisztematikus erõszaknak, úgymint a prolongált traumának, súlyos gazdasági következményei is vannak, nemcsak az individuális áldozatokra, de az általuk képviselt célcsoportra is. A trauma depressziót, pszichés és érzelmi zavarokat, súlyosabb esetben a teljes társadalmi mûködést korlátozó Poszttraumás Stressz Szindrómát vagy Akut Stressz Szindrómát, illetve pszichózist okoz. Mind a depresszió mind a Poszttraumás Stressz Szindróma/Akut Stressz Szindróma, vagy a pszichózis korlátozza a sértetteket a produktivitásban és a napi mûködésben. Értelemszerûen, amikor egy ember súlyosan traumatizálva van, mentálisan vagy fizikailag megsérül, akkor nem tud dolgozni, és így aztán nem tudja megszerezni a létfenntartáshoz szükséges javakat. A karrier és a személyes tulajdon tehát általában áldozatául esik az effajta szisztematikus erõszaknak.
Ám ezek a veszteségek nem csak a személyre korlátozódnak, amikor egy egész üldözött társadalmi szegmensrõl vagy csoportról beszélünk. A személyes gazdasági veszteségek akkumulálódnak és kihatnak az egész csoport/társadalmi szegmens materiális helyzetére, így aztán a tudatosan hátrányos helyzetbe hozott társadalmi szegmens/csoport kevesebbel gazdálkodhat, mint a normális társadalmi helyzetben lévõk csoportjai. A gazdagság és anyagi jólét viszont utat nyit a lehetõségek és választások felé: hozzá járul ahhoz, hogy magunknak házat vásároljunk vagy ingatlanba fektessünk, hogy a gyermekeinket egyetemre járassuk, hogy vállalkozásba kezdjünk, hogy politikai pozícióért versengjünk, hogy relatív biztonságosan túléljünk egy állásveszteséget. A szisztematikus erõszak révén az egész üldözött célcsoport gazdasági hátrányba kerül és a célszemélyek gyermekeink is már ilyen hátránnyal indulhatnak a világba, hacsak a célszemélyek nagy áldozatot hozva fel nem adják a gyereküket egy nem-célpont/beszervezett elkövetõ apának/anyának. Az itt jellemzett szisztematikus erõszak tehát megnöveli a privilegizált csoport –ebben az esetben az a csoport, ami a célszemélyek kínzásából, kiirtásából és kifosztásából létrejön- gazdagságát, míg az elnyomott, üldözött, szisztematikus erõszakban tartott társadalmi szegmenst és azoknak a gyermekeit elszegényíti, ellehetetleníti és hátrányos gazdasági és társadalmi helyzetbe hozza.
2. Társadalmi következmények
A tény, hogy az üldözött társadalmi szegmens tagjait kiszorítják a munkaerõ piacból ezáltal megakadályozva az adófizetésüket és a társadalmi hozzájárulásukat, a tény, hogy az áldozatok megbetegedésük miatt leterhelik az egészségügy és szociális biztosítás rendszerét, illetve a tény, hogy az áldozatok között vannak olyanok, akik fegyvert fognak és szimplán kiirtják a sájt kommu-náci kínzóikat önmagukért beszélnek. Ezeknek a tágabb társadalmi követkemzényeit nem szükséges tovább boncolgatni.
Ami nem annyira nyilvánvaló az például a tény, hogy amikor kiirtják azokat az embereket, akik veszély jelentenek a pszichopatákra, akkor elõbb-utóbb a pszichopata befolyás gáttalanul fog érvényesülni az emberiségre. A terrorholokauszt közösségek NEM támadnak meg valódi pedofilokat, szégyentelen orgiázó nemi betegségeket terjesztõ prostituáltakat, û nem támadnak meg kémeket és felfegyverzett terroristákat, nemt ámadnak meg neo-mengele orvosokat, akik hagyják ott pusztulni a öregeit, mert azok nem tudnak hálapénzt adni nekik, nem támadják meg továbbá a szervezett bûnözést, sem pedig az adóikat elrablókat és közösségeiket, hazájukat gazdasági kifiosztottságba hozókat. Számukra sokkal, de sokkal fontosabb és szükségesebb egy 20 éves fiatal anyuka kiirtása és gyermeke életének rombadöntése, mint egy sorozatgyilkos pszichopata hatástalanítása, vagy egy vézna kis szellemiségi szellemi tulajdonának elrablása és éveken át tartó pszichoszomatuikus kínzása, mint az õ saját befizetett adóikból több milliárd forintnyit eltolvajló 'üzletember' kifosztása és hatástalanítása.
Elsõ ránézésre az sem nyilvánvaló, hogy ennek a tevékenységnek a pszichopatákra veszélyt jelentõl kiirtása mellett az olyan globális társadalom létrehozása is kitûzött célja, amelynek a szakrális alapja a sátánista rituális emberáldozat. A tevékenységen keresztül a világot sátánista emberáldozat bemutatásra nevelik.
3. A kizárás, kategorizálás következményei
Az áldozatok legelõször kategorizálva, majd pedig kizárva lesznek csoportokból, tevékenységekbõl és a társadalomból. Habár kizárva lenni egy csoportból, amibe egy ember tartozni akar, vagy kategorizálva lenni egy csoportba, amiben egy ember nem akar tartozni, önmagában nem súlyosan káros a személyiségre, súlyos károk keletkeznek akkor, amikor az az ember emiatt a kizárás vagy kategorizálás miatt erõszaknak, degradációnak, kihasználásnak, diszkriminációnak, társadalmi kiközösítésnek, vagy más negatív bánásmódnak van kitéve PSZICHIKAILAG, FIZIKAILAG vagy ANYAGILAG.
4. A trauma következményei és tünetei
Ennek a tevékenységnek a célpontjává válni önmagában traumát jelent, de az áldozatokat rendszeresen traumatizálják is, nem ritkán igen súlyosan. Olyan események, mint életveszélyes fenyegetések, fizikai erõszak, gyilkossági kísérletek és a neurolingvisztikai programozás okozta traumatizálás súlyos traumát okozhatnak a célszemélyek számára, ami miatt akár Poszttraumás Stressz Szindrómát is kaphatnak. Az éveken át folyó prolongált trauma, azonban a PTSD-n kívül azt az állapotot is elõidézi az áldozatokban, hogy idõvel elfogadják a bántalmazásukat, mint a sorsukat, ami ellen nem tudnak mit tenni. Idõvel a trauma okozta összezavarodottság és hitetlenség megfakul, félelmet és megadást vonva maga után. Végül, a test és az elme közötti tudatos kapcsolat megszakadhat. Az áldozatok többsége elfogadja a sorsát – egy õrült, szadista és kiszámíthatatlan pszeudo-létezést - és túlnyomó többségük nem próbál meg fizikailag fellázadni a szadista kínzói ellen kivéve azokat, akik fegyvert ragadnak és kiirtják õket). Õk azok az áldozatok, akik az öngyilkosság felé sodródnak. Mivel minden hagyományos segítségkötél (embier jogi szervezetek, segítõk) el vannak vágva, nincs választásuk, minthogy a létezésük teljes egészében az õrült szadista lét túlélése felé orientálódik: teszik, amit tenniük kell, hogy kevesebb legyen a fájdalom, hogy túléljenek, és az elméjükben hozzáigazodnak, ahhoz a léthez, amiben meg vannak fosztva minden szeretettõl, õszinteségtõl, emberségtõl, jószándéktól, igazságosságtól, a társadalom támogatásától és helyette alázást, megõrjítést, érzelmi és szexuális bántalmazást, fizikai erõszakot, becsapást, embertelenséget és szadizmust élnek meg. Mivel egy ember nem képes ilyen körülények közt hosszú távon egészségesen túlélni, ennek az adaptációs mechanizmusnak ára van: letargia, depresszió, öngyilkos gondolatok, és elõrehaladott esetben a pszichózis. Esetenként elõtörhet egy amolyan 'túlélési agresszió', amikor a célszemély megpróbálja visszaállítani a normalitást és biztosítani a saját túlélését agresszió (akár töümeggyilkosság) elkövetésével. (Bizony igaz az a mondás, hogy ha egy embert tûvel szúrkálsz elõbb-utóbb vért buggyantasz ki!)
Fõbb traumatünetek: Akut Stresz Szindróma (disszociatív tünetekkel), Poszttraumás Stressz Szindróma, fóbiák, pánikrohamok, összezavarodottság, rémálmok, hiperérzékenység, félelmek, bizalmatlanság az emberek felé, izoláció, súlyos depresszió, dührohamok és agresszió, alvászavarok, fejfájdalmak és más pszichoszomatikus eredetû fájdalmak, szorongás, idegösszeroppanás, öngyilkos vagy gyilkos gondolatok, gyenge vagy ideiglenesen megszûnõ koncentrációsképesség.
5. Az objektifikáció, dehumanizáció és megalázás következményei
Az embernek olyan képességei és tulajdonságai vannak, amelyeknek más állatok nincsenek birtokában, és az embert ezen okokból védelmezni kell. Nem azért szükséges ez a védelem, mert genetikailag homo sapiensnek születtünk, hanem azokért a különleges tulajdonságokért és képességekért, amelyeknek a homo sapiens a birtokában van, így a képességünkért a jó és a rossz megkülönböztetésére, a vágyra és az önzetlen szeretetre, az értékelésre, a helyes és helytelen megkülönböztetésére, a jövõ tervezésére és az örömteli tudatos teremtésre. Amikor ezek a képességek el vannak ismerve és szabadon érvényesülhetnek, akkor beszélhetünk arról, hogy egy ember emberként létezik. Az objektifikáció azt jelenti, hogy az emberek –mint egy fajba tartozó egyedek- közötti mély erkölcsi egyenlõség figyelmen kívül van hagyva és úgy bánnak egy emberrel, mint egy közönséges tárggyal, ami nincs birtokában ezen különleges emberi képességeknek és tulajdonságoknak. Mind az objektifikáció, mind pedig az elembertelenítés (dehumanizáció) megfosztja az embert, attól, hogy gyakorolja és kifejezze ezen kivételes képességeket és tulajdonságokat, és ez az, ami mélységesen erkölcstelenné teszi mind a két bánásmódot. Az emberekkel való ilyen bánásmód megalázza és lealacsonyítja õket, és ahhoz, hogy ilyen módon bánhassunk emberekkel az szükségeltetik, hogy elõször traumatizáljuk és terrorizáljuk õket, beépítsük a hitvilágukba, hogy õk nem jogosultak az egyenlõ bánásmódra és az emberi méltóságukhoz a hovatartozásuk vagy bármi más ok miatt. Az obejktifikáló bánásmód tehát episztemikus és pragmatikus dimenziókat is ölt: egy emberre úgy tekinteni, mint egy bizonyos célt szolgáló tárgyra és birtokában is lenni annak a hatalomnak, ami biztosítja, hogy ebbe a szerepbe belekényszeríthetõ. A rabszolgaság és szexuális objektifikáció két példa erre a bánásmódra, de jó példa az is, ahogy a németek homo faber-ré, azaz emberi eszközökké tették a zsidókat, hogy megépítsék a háborús gépezetüket. A jelen esetben a célszemélyek olyan tárgyként vannak kezelve, amelyeken át felépítenek egy olyan globális totalitáriánus rendszert, amely alapja a rituális emberölés (emberáldozat).
Azok az emberek, akik üldözött csoportokhoz tartoznak nagy általánosságban megalázottnak és lealacsonyítottnak érzik magukat a rájuk aggatott sztereótípiák/stigmák és a megkülönböztetett negatív bánásmód miatt. Úgy érzik, hogy kevésbé értékesek, kevésbe jogosultak a méltósághoz és mások tiszteletéhez. Amikor egy embert egyenlõtlen bánásmódnak tesznek ki bizonyos csoportba való tartozásuk miatt, akkor megszégyenülve is érzik magukat. Az igazságtalanság feldühíti õket és még irigységet is érezhetnek azok felé, akikkel normálisan bánnak. Egy szégyenérzetet érzõ ember úgy érezi, hogy valami lényeges dolog hiányában van, hogy nem elég jó, vagy másokhoz képest nem elég jó. Mint ahogy azt pszichológusok is bizonyították az emberek szeretnek jót gondolni önmagukról és a vágyunk az önbecsülésre és önértékelésre igen erõs. Az önbecsülés egy embert felfegyverzi azzal a képességgel, hogy rivalizáljon, versengjen, kiálljon önmagáért, segítsen másokon, síkra szálljon azért, amiben hisz és az ellen, amit igazságtalanságnak vél, illetve, hogy merje élvezni az élet örömeit. Azok az emberek, akiket megaláznak, objektifikálnak, elembertelenítenek az önbecsülés csökkenését vagy akár elveszítését is megélhetik. A gyûlöletbeszédek, lejáratások és rágalomkampányok, a zaklatások, a társadalmi kizárás, a társadalmi bizalmatlanság és objektifikáció dikert módon megalázza a célszemélyeket. A lealacsonyító, megalázó, elértéktelenítõ sértegetések és bánásmód állandósult formában jelen vannak az életükben. A célszemélyekkel tudatják is, hogy mivel „beteg emberek”, ki kell õket irtani, vagy „prostituáltak és emiatt nincs joguk semmiféle véleményhez és emberi bánásmódhoz”, tehát egy alacsonyabb rendûséggel ruházzák fel õket.
Mind a nõi, mind a férfi áldozatokat szexuális természetû zaklatásnak és degradációnak is kiteszik az elkövetõk. A szexuális zaklatás és degradáció azt az üzenetet közvetíti az áldozatok relé, hogy csupán szexuális élvezet nyújtó tárgyaknak vannak tekintve, nem pediglen teljes értékû partnerekként.
ANYAGI ÉS TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEK
1. A célcsoport gazdasági megkárosodása és ellehetetlenülése
A célszemélyek ki vannak téve direkt kifosztásnak, megtolvajlásnak is és de facto gazdasági szegregációnak is (feketelistázás, munkahelyrõl való kizaklatás), de a gazdasági következmények magának a traumatikus és állandósult szisztematikus erõszaknak is köszönhetõk. A szisztematikus erõszaknak, úgymint a prolongált traumának, súlyos gazdasági következményei is vannak, nemcsak az individuális áldozatokra, de az általuk képviselt célcsoportra is. A trauma depressziót, pszichés és érzelmi zavarokat, súlyosabb esetben a teljes társadalmi mûködést korlátozó Poszttraumás Stressz Szindrómát vagy Akut Stressz Szindrómát, illetve pszichózist okoz. Mind a depresszió mind a Poszttraumás Stressz Szindróma/Akut Stressz Szindróma, vagy a pszichózis korlátozza a sértetteket a produktivitásban és a napi mûködésben. Értelemszerûen, amikor egy ember súlyosan traumatizálva van, mentálisan vagy fizikailag megsérül, akkor nem tud dolgozni, és így aztán nem tudja megszerezni a létfenntartáshoz szükséges javakat. A karrier és a személyes tulajdon tehát általában áldozatául esik az effajta szisztematikus erõszaknak.
Ám ezek a veszteségek nem csak a személyre korlátozódnak, amikor egy egész üldözött társadalmi szegmensrõl vagy csoportról beszélünk. A személyes gazdasági veszteségek akkumulálódnak és kihatnak az egész csoport/társadalmi szegmens materiális helyzetére, így aztán a tudatosan hátrányos helyzetbe hozott társadalmi szegmens/csoport kevesebbel gazdálkodhat, mint a normális társadalmi helyzetben lévõk csoportjai. A gazdagság és anyagi jólét viszont utat nyit a lehetõségek és választások felé: hozzá járul ahhoz, hogy magunknak házat vásároljunk vagy ingatlanba fektessünk, hogy a gyermekeinket egyetemre járassuk, hogy vállalkozásba kezdjünk, hogy politikai pozícióért versengjünk, hogy relatív biztonságosan túléljünk egy állásveszteséget. A szisztematikus erõszak révén az egész üldözött célcsoport gazdasági hátrányba kerül és a célszemélyek gyermekeink is már ilyen hátránnyal indulhatnak a világba, hacsak a célszemélyek nagy áldozatot hozva fel nem adják a gyereküket egy nem-célpont/beszervezett elkövetõ apának/anyának. Az itt jellemzett szisztematikus erõszak tehát megnöveli a privilegizált csoport –ebben az esetben az a csoport, ami a célszemélyek kínzásából, kiirtásából és kifosztásából létrejön- gazdagságát, míg az elnyomott, üldözött, szisztematikus erõszakban tartott társadalmi szegmenst és azoknak a gyermekeit elszegényíti, ellehetetleníti és hátrányos gazdasági és társadalmi helyzetbe hozza.
2. Társadalmi következmények
A tény, hogy az üldözött társadalmi szegmens tagjait kiszorítják a munkaerõ piacból ezáltal megakadályozva az adófizetésüket és a társadalmi hozzájárulásukat, a tény, hogy az áldozatok megbetegedésük miatt leterhelik az egészségügy és szociális biztosítás rendszerét, illetve a tény, hogy az áldozatok között vannak olyanok, akik fegyvert fognak és szimplán kiirtják a sájt kommu-náci kínzóikat önmagukért beszélnek. Ezeknek a tágabb társadalmi követkemzényeit nem szükséges tovább boncolgatni.
Ami nem annyira nyilvánvaló az például a tény, hogy amikor kiirtják azokat az embereket, akik veszély jelentenek a pszichopatákra, akkor elõbb-utóbb a pszichopata befolyás gáttalanul fog érvényesülni az emberiségre. A terrorholokauszt közösségek NEM támadnak meg valódi pedofilokat, szégyentelen orgiázó nemi betegségeket terjesztõ prostituáltakat, û nem támadnak meg kémeket és felfegyverzett terroristákat, nemt ámadnak meg neo-mengele orvosokat, akik hagyják ott pusztulni a öregeit, mert azok nem tudnak hálapénzt adni nekik, nem támadják meg továbbá a szervezett bûnözést, sem pedig az adóikat elrablókat és közösségeiket, hazájukat gazdasági kifiosztottságba hozókat. Számukra sokkal, de sokkal fontosabb és szükségesebb egy 20 éves fiatal anyuka kiirtása és gyermeke életének rombadöntése, mint egy sorozatgyilkos pszichopata hatástalanítása, vagy egy vézna kis szellemiségi szellemi tulajdonának elrablása és éveken át tartó pszichoszomatuikus kínzása, mint az õ saját befizetett adóikból több milliárd forintnyit eltolvajló 'üzletember' kifosztása és hatástalanítása.
Elsõ ránézésre az sem nyilvánvaló, hogy ennek a tevékenységnek a pszichopatákra veszélyt jelentõl kiirtása mellett az olyan globális társadalom létrehozása is kitûzött célja, amelynek a szakrális alapja a sátánista rituális emberáldozat. A tevékenységen keresztül a világot sátánista emberáldozat bemutatásra nevelik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése