2012. október 15., hétfő

MI A FENÉT PERMETEZNEK EZEK?



MI A FENÉT PERMETEZNEK EZEK?
(What In The World Are They Spraying?)
feliratos am. dokumentumfilm, 98 perc, 2010
Producer: G. Edward Griffin, Michael Murphy és Paul Wittenberger
Rendezte: Paul Wittenberger

Mára már biztosan mindenki látott repülőgépek által gyártott, keresztbe-kasul futó csíkokat az égen, melyek a horizonttól horizontig húzódnak. Később fehér felhőkké terebélyesednek, végül az eget egy egybefüggő felhőtakaró borítja. Természetes intelligenciánk azt sugallja, hogy ezek nem lehetnek csupán a hajtóművekből származó pára nyomvonalai, de még senki nem tette fel a kérdést: ki csinálja ezt, és miért?
A videó megjelenése óta mindez megváltozott. Ez itt egy gyorsan fejlődő ágazat - az úgynevezett geo-engineering - mely a tudósok, a vállalatok és a kormányok vezetésével a globális éghajlat megváltoztatására, az időjárás irányítására és a talaj és a víz kémiai összetételének megváltoztatására irányul - mindez állítólag az emberiség javát szolgálja. Bár a hivatalnokok azt állítják, ezek a programok csak tárgyalási fázisban vannak, rengeteg a bizonyíték arra, hogy már körülbelül 1990 óta folyamatban vannak - és ezek hatása pusztítja a termést, a vadvilágot, és az emberi egészséget. Mérgező anyagokkal permeteznek bennünket a beleegyezésünk nélkül, és sértést sértésre halmoznak azzal, hogy hazudnak nekünk róla.
Ne nézze meg ezt a dokumentumfilmet, ha magas a vérnyomása!
mi_a_fenet_permeteznek_ezek_1_arc.avi
1630 kB/s - 42.0 MB, összesen: 674 MB, 6 perc van hátra




MIÉRT PERMETEZNEK EZEK?
(WHY In The World Are They Spraying?)
feliratos am. dokumentumfilm, 73 perc, 2012

Producer/Rendező: Michael J. Murphy
Producer/Szerkesztő: Barry Kolsky
Írta: Michael J. Murphy és Barry Kolsky
www.witwats.com
 mi_a_fenet_permeteznek_ezek_xvid_arc.avi
145 kB/s - 3.8 MB, összesen: 586 MB, 1 óra van hátra



A film a „MI A FENÉT PERMETEZNEK EZEK? (What In The World Are They Spraying?)” c. dokumentumfilm második része, melyet az alkotók először 2012. augusztusában vetítettek le nyilvánosan.
Az emberek világszerte ébrednek rá arra, hogy bolygónk időjárása drámaian változik. Kezdik észrevenni a hosszú, szétterjedő, repülőgépek mögött megmaradó csíkokat az égen, és ez mára már milliókat győzött meg arról, hogy elfogadják a chemtrail/geoengineering programok valóságosságát.
Vajon van-e összefüggés a csíkok és a szélsőséges időjárás között?
Ma már rengeteg bizonyíték áll rendelkezésre, melyek igazolják, hogy a geoengineering használható az időjárás befolyásolására. Ebből a dokumentumfilmből megtudhatja, hogyan szórják az aeroszolokat az égre, használják együtt más technológiákkal, hogy irányítsák az időjárást. A geo-mérnökök azt állítják, hogy ezek a modellek csak a globális felmelegedés mérséklését szolgálják, ugyanakkor most már világos, hogy ez felhasználható egy hatalmas méretű pénzügyi és politikai hatalom egyesítésére. Az időjárás befolyásolása óriási hatalmat ad bizonyos vállalatok kezébe a Föld természeti rendszerei felett. Mindezt természetesen a bolygó minden élőlényének rovására.


A szkeptikusok és a fizetett bértollnokok, lejáratók ezeket álvideóknak hívják, álemberekkel. Pedig csupán fel kell nézni és ott van minden...
A két videó letölthető innen: Link1/1Link1/2Link2/1Link2/2Ezek legyenek együtt egy mappában!
A Link1/1 és 2/1 egér bal klikk 1x. A Link1/2 és 2/2 egér jobb klikk, mentés másként. Így a perfekt.

"Globalizált" meleg telünk lesz...

No, ez nem időjárás jelentés, mint ahogy a cím után lehetne következtetni, bár bizonyos esetben, mint most is, "politikai helyzetképnek" tekinthető, kapcsolódva az időjáráshoz, mert kétségtelenül forrósodik a levegő, de elsősorban nem a globális felmelegedés miatt. A tömegek már kezdik érzékelni, hogy összpontosított támadást indított a globalista rablóelit az emberiség ellen. Az USA-ban nagyarányú szervezkedés indult a "Köztársaság" megvédésére, miközben az arab országokat Izrael ingerli a "Muzulmánok ártatlansága" című, filmnek csúfolt provokációval. A "sértés" európai eszkalációja csak idő kérdése, mivel ezért telepítettek Európába, többnyire két lábon járó, 70 milliónyietnikai és vallási konfliktust. Ban Ki Mun hiába integet megbékélésre, az USA-ban fogatott, de Bacile, egy izraeli zsidó ingatlanfejlesztő által írt és tavaly elkészített, de csak mostYoutube-ra feltöltött film miatt. Líbia, Tunézia, Egyiptom, Szudán, Jemen, Libanon, de hamarosan az egész muzulmán világ hangot ad a felháborodásának.

A lélektani hadműveletekkel párhuzamosan már az egész világ ege olyan csíkos, mint egy zebra, és 
Koreában megjelent aH1N2 is. Ez utóbbiról nagyon találóan úgy fogalmaz a sajtó, hogy légi úton terjed, ami igaz is mert chemtrails összetevői között egyre nagyobb arányban szerepelnek a biológiai összetevők. Azt a képviselőt, aki tagadja a vegyi-permetezések létét, el kell zavarni, mert olyan pofátlanul hazudik, mint egykori barátom, aki a felesége szeme láttára csókolgatta alkalmi táncpartnere nyakát, és a sértődött felesége számonkérésére azt találta mondani, hogy "édesem, kinek hiszel, nekem vagy a szemednek".

Félretéve a családi tragédiákat, a globális cionista rablóbanda összpontosított, és a teljes bolygóra kiterjedő emberiségellenes támadása újabb fázisába lépett. Provokálják az embereket, legyen az arab, távol-keleti, dél, észak -vagy közép amerikai, vagy európai. 
Link

Az 
Észak-Csendes-ócán térségében aszályt hozott a vegyi-permetezés. A rácsminták a horizonton megtették hatásukat, de a műholdas képeken világosan látni, hogy nem csak folytatódik a permetezés, de gyorsítják is az intenzitását. Alumínium, bárium, stroncium és mangán veszélyeztet minden életet, 1000-szeresével, ami 100.000%-os növekedés a "normális", természetes változékonyságnak. Már a biológusok is elismerik, hogy a kihalás szélére sodorták a földi életet. Ez a legnagyobb bűncselekmény az emberiség történetében. A SAG (sztratoszférikus aeroszol geomérnöki), és az SRM(napsugárzás menedzsment) tudják, hogy mi történik a fejünk felett, de minél több embernek meg is kell tudnia ezt.


A mainstream média szándékosan kiszivárogtatott információkkal próbálja a megcélzott tudatlan közönséget felizgatni, mert még nem elégé széles körben váltak idegessé az emberek. Az 
USA-ban már komolyan elgondolkodik a népesség, hogy miért szükséges orosz csapatokkal együtt gyakorolni terrortámadások elleni felkészülésre hivatkozva a statárium forgatókönyveitWendy L. Snyder parancsnok, az amerikai Defense Press Officer, kijelentette, hogy "Az orosz katonák itt meghívott vendégek az amerikai kormány részéről, és ez része a hivatalos kétoldalú csereprogramnak az USA és Oroszország között. Arra törekszünk, hogy kidolgozzuk az átláthatóság és a védelmi reform elemeit". Ezt, magyarra fordítva, tekinthetjük a diktatúrák otthoni és idegenbeli védelmi stratégiája kidolgozásának is. Szintén a mi olvasatunkban ez azt is jelenti, hogy a US Marines Corp országos szintű felkészülése, az amerikai kormány és a rablóbankárok érdekében elkövetett agressziók miatti terrortámadásoktól tartva, bevonná a lakosságot is a "védekezésbe", miközben megtöltheti rég előkészített FEMA-táborait a védekezésben való résztvételt megtagadókkal, illetve az erre képtelenekkel.

A bankárkaszt által szándékosan előidézett nemzetközi válság kezelésében fontos szerepet kapott a "
határon átnyúló képzés", ami nem is annyira mély értelmezésben, a világ újrafelosztását jelenti, "nemzetközi hadsereg" létrehozásával. Tudva, hogy az aktív katonák közel fele nem fog együttműködni, ez az új hadsereg már külföldi erők bevonásával fogja a globális rablóelit megrendeléseit teljesíteni.Bárki, aki ezeket a sorokat olvassa, gondolkodjon el rajta, hogy a "nemzetvédelmi stratégiák magyarázatánál" mikor, mivel, és hogyan akarják átverni, mert Magyarország nevében az illegitim kormányok tevékenyen hozzájárultak eddig is, akár az ország kifosztásával, kisárusításával, akár a média-törvénnyel, akár a királyság és köztársaság nélküliMagyarország nevű gyarmat létrehozásával, de a bankár-politikus összefogással deviza-alapú kifosztással, vagy az azeri-örmény háborús feszültség kialakításával.

A "
fekete arisztokrácia felkészülését" komolyan kell venni, főleg, ha a magát megnevezni nem akaró forrás becslései szerint200-400 ezres külföldi csapatok léptek be az USA-ba, ahogy Magyaroszágon is sokkal több a külföldi katona, mint a magyar zsoldosok száma. Követendő példa, hogy "Szuverén Mozgalomban" egyre több aktív, és nem aktív katona készül irányt szabni a statárium kinyilvánítása előtt, férfiak és nők, hogy nem teljesítik a globális rablóelit, és hazaáruló kormányuk megrendeléseit. Egyetlen országban sem állampolgári kötelesség az idegen érdekeket szolgáló kormányok alkotmány, nemzet és országellenes parancsait követni.

Ez az oka, hogy az 
USA-veteránokat üldözik a médiában, pszichiátriai osztályokon mutatják be őket, vagy őrült fegyvervásárlóként, mert számottevő és tapasztalt gerillacsapatokat tudnak létrehozni. Eltávolításuk most a szinte legfontosabb feladat a globális elit serege számára. A család és a jog hívei elhagyják az amerikai katonai erőket, mert nem akarnak részt venni a rombolásban, és saját népük, országuk a globális elit igényei szerinti megszállásában. Hajlandók harcolni a New World Order ellen, a túlélésükért, a nemzetért és hitükért.
Feltételezhető, hogy valójában a globális elitnek nevezett nemzet, és hazaáruló csürhe megegyezett népeik háta mögött, és csak a zsákmány elosztásában lesz marakodás. Az árulás "
jutalmát" a legtöbben már "felvették" azok közül, akik eladták képviselt országukat, és utána az ENSZ 2010. szeptemberi jelentésében foglaltak szerint, 50%-os népesség csökkentésáldozatává teszik elárult választóikat. Bár még nem vált bevett szokássá Európában, hogy a magyar választásokhoz hasonlóan, "elsöprő", 2/9-es "többségre" hivatkozva árusítsák ki országaikat, és hóhéroknak kiszolgáltatva népüket, ha nem ébredezik időben a nép, saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy milyen Líbiában most az élet.

Mert 
LíbiábanAfrika volt "Svájcában", a 187 milliárd dolláros kintlevőségük ellenére éhínség, Al-kaida bandák terrorja, belháború és teljes létbizonytalanság uralkodik. Már 10%-os költségvetési deficittel számolnak, és az országrombolók még djazást is várnának a rombolásért, tömegygilkosságért, az ország kifosztásáért, bár a Benghazi diplomaták legyilkolása is CIA által jól szervezett Al-kaida közreműködéssel végrehajtott merényletnek mutatja magát.
Londol fel akarja szabdalni Afganisztánt, és itt emlékeztetnék a korábban tárgyalt nemzeti területekre szétszabdalás kérdéskörére, amit már évekkel ezelőtt is előre láttunk Magyarországgal kapcsolatban is. Afganisztánt az alábbi felosztás szerint akarják szétdarabolni:


Az úgynevezett "
közvetett szabály" már régóta a siker receptje a Brit Birodalomban , amely nagyrészt nem elfogott brit katonák, hanem a gyarmati csapatok révén került alkalmazásba, akik kiépítették a Birodalmat az irányításuk alá vont országokban. Az US Geological Survey térképészeti ügynökség vizsgálta meg 2004-benmit kóstál az összes ásványi anyag Afganisztánban. A szakértők kezdeti vizsgálatai szerint, a Pentagon és az amerikai geológusok az ásványi források értékét legalább egy trillió dollárra becsülték (nálunk 1 billió). Megfelelő hasznosítása még akár 4000 milliárd dollárt hozhat. A jelentés hozzáteszi: A tervben fel van osztva nyolc szekcióra Afganisztán, amelyek közül néhányat a tálibok fognak ellenőrizni. A terv, az úgynevezett C terv, előírja a jövőben az ország vezetőjeként Hamed Karzai-t, aki még mindig hatalmon maradna, de csak mint jelképes vezető, hatalom nélkül.
Az álháború, mely nem csak a megtévesztésig fog hasonlítani egy igazira, valódi lesz a népek a szenvedésén keresztül, de az "
összehangolt érdekek" mentén. Ezen a bizonytalan megítélésen az sem segít, ha Oroszország MiG 31-es vadászgépekkel ellenőrizteti Szíria légterét.


Nem csak Bebizonyosodott, hogy az 
Egyesült Államokat a "demokrácia" nem érdekli, hanem az is, hogy szándékosan okoz destabilizációt, erőszakkal és a terrorizmussal, elvégeztetve ugyanazokkal a fegyveresekkel a piszkos munkát, akik a halált választották az amerikai nagykövet számára, az USrael "erőfeszítéseként"Remélhetőleg saját katonáik fogják oda juttatni a cionista rablóelitet, ahova valók...

Katasztrófaháború Kína ellen?

Pentagon elismerte, hogy ez egy időjárási háború. 2005-ben azt mondta, a US Air Force, hogy "generálni képes csapadékot, ködöt és a viharokat a földön, vagy manipulálni a világűrt", hogy "kitermeljük a mesterséges időjárási viszonyokat egy integrált rendszer-technológiával". Már 1997 áprilisábankifejezte az akkori amerikai védelmi miniszter, William S. Cohen, hogy a kormányok ellen "tevékeny ökológiai típusú terrorizmus folyik, amelynél elektromágneses hullámokkal megváltoztatják a klímát, földrengéseket idéznek elő, vagy felrobbantanak vulkánokat.Cohen tette ezt nyilatkozatot 1997-ben egy "terrorizmus elleni" konferencián, a tömegpusztító fegyverekről, és az amerikai stratégiáról tájékoztatva, az ő hivatalos minőségében, vagyis mint védelmi miniszter.

Ésszerűtlen azt feltételezni, hogy az Egyesült Államok időjárás/földrengés, háborút vív Kína ellen? Mi a helyzet az USA-Kína kapcsolatokkal?

Amikor 
két földrengés éri egy órán belül délnyugat-kínát, egyre több embert ölnek meg. A tartományi kormány már az első óra után 64 halottról és 715 sebesültről számolt be. A halálos áldozatok száma tovább fog emelkedni. A mentést végző munkavállalók csak fokozatosan érik el a távoli falvakat a hegyvidéki régióban Staatsmedien Mehr jelentése szerint 200.000 embert kellett a földrengés után pénteken evakuálni biztonságos helyre.

terkep
Az információk szerint körülbelül 
39.000 lakás megsemmisült, vagy megrongálódott. A kínai szeizmológiai mérések szerint a rengések 5,7 és 5,6 erősségűek voltak. Az epicentrum mindössze néhány kilométerre következtek be Yiliang várostól,Yunnan tartományban 10 km-es mélységben.



Miután tárgyalások folytak 
Pekingben, az amerikai külügyminiszter Hillary Clinton és az ő "párja", Yang Jiechi 2012. szeptember 5-én, hogy fenn akarják tartani a sajtó elkötelezettségét a két országban, annak ellenére, hogy a feszültségeket és a közelgő politikai változásokat Peking és Washington továbbra is konstruktív kapcsolatokkal kívánja támogatni. Ez természetesen diplomáciai hatásvadászat.
Clinton azt mondta, hogy "csalódottKína és Oroszország hozzáállása miatt a szíriai válságot illetően. Mindkét országhasználta a vétójogát az ENSZ Biztonsági Tanácsában eddig, megakadályozva a keményebb fellépést a damaszkuszi rendszer ellen.
Kína keleti részén, Jiangxi tartományban az árvizeknek és földcsuszamlásoknak több mint 330 ezer ember esett áldozatul. Az érintett régiókból 33 ezer embert telepítettek át.


Súlyosan érintette a katasztrófa a porcelán készítés központját, 
Jingdezhen városát, ahonnan 182 ezer embert kellett átköltöztetni. A károk mintegy 1,6 millió dollárt tesznek ki. A Hajkuej tájfun a harmadik az elmúlt hetekben és a tizenegyedik az elmúlt évben Kína keleti részén. Kína északi részén, a szűnni nem akaró esőzések következtében Hebei tartományban leomlott a Kínai Nagyfal egy 36 méteres szakasza – jelentette az EFEhírügynökség. A helyi hatóságok elmondása szerint a Falnak ezt a szakaszát már régen fel ke
llett volna újítani. Az omlás következtében senki sem sérült meg.



A kínai hatóságok mintegy 
200 000 sanghaji lakost telepítettek ki egy erős tájfun veszélye miatt. Még 130 ezret Sanghajtól délre, a Zejiang tartományból telepítettek ki, amelyre várhatóan közeli napokban zúdul rá a tájfun. A meteorológiai szolgálat adatai szerint az elemi csapás a 2005 utáni legerősebb lehet. Az elmúlt hétvégén Kínára már rátört két másik tájfun, 23 ember vesztette életét.
Kína területi vitája van a délkelet-ázsiai szomszédaivalaz erőforrásokban gazdag tengeri területek miatt. Afelsőbb amerikai bűnöző vezetés megszokta, hogy bárhol játsszon a hangulatokkal, felboríthatja az egyensúlyt, és arrogánsan rájuk erőszakolja a "magatartási kódexét". De az is természetes, hogy az amerikai kormány bankmaffiája kiterjed a kínai-tenger partjaira is. A külügyminiszter látogatását néhány éles és kritikus kommentár kísérte a kínai állami médiában.
Viszont ami a legfontosabb, a jövő hatalmas emberének 
Kínában, az alelnök Xi Jinping-nek, úgy tűnik, hogy nincs vágyálmai között, hogy megfeleljen az amerikai hiénának. Egy hívás jött meglepetésszerűen. "Váratlan időbeosztási problémák miatt" nem fogadja Clintont, így az otthon maradt.

Ez a "
bátor kiállás" valószínűleg minden kínait, és a világ többi, fenyegetett országát is megnyugtatja...
Az 
atomreaktorokat nem véletlenül állítják le egyre több helyen, mert az őrült megalomániás bankmaffia bármikor elrendelheti, hogy Japánhoz hasonló "reaktorbalesetekkel" kiirtsák a fél országot. Földrengésekkel, árvizekkel, szökőárakkal, vulkánkitörésekkel, mesterséges járványokkal, víruspermetezéssel, aszállyal éhínséggel, a gazdaság és pénzügyi rendszer lerombolásával kényszerítenek mindenkit, akivel megtehetik, hogy alárendelt szerepből minden kívánságukat teljesítsék.
kormányok saját lakosságukat irtják parancsra (néhol önként is), miközben a City of London, a Goldman Sachs, aBildeberg mindent magának akar. A paksi atomerőmű az ország 40%-át látja el árammal, jelenleg rekonstrukció előtt áll. HaOrbán nem rontja kellő mértékben a forintot, vagy ha kevés szociális ellátást szüntet meg, esetleg nem ugrassza összeAzerbajdzsánt és Örményországot, újra feltöltik vízzel a Kárpát-medencét, vagy megelégednek egy sugárszennyezéssel is?
És az a 
sok agyament, aki ezeknek tapsol, megválasztja őket, katonáskodik nekik, behajtja az adókat, támogatja a csalásokat, sárba tiporja az emberi jogokat, öl, gyilkol, azt hiszi megússza? A gödrét már neki is megásták, megásatták azokkal, akiket lemészároltattak velük előtte, mielőtt "elnyerve jutalmukat" családostól kiirtják őket is...

Egy őrült család uralja a világot



Ha megvizsgáljuk a "törzskönyveket", érdekes összefüggésekre lehet találni a rokoni szálak kapcsán, a jelenlegi összes, és a korábbi uralkodói családok, de az amerikai elnökök vonatkozásában is. Az oldalon már foglalkoztam egy cikkben az ún. "angolszász misszióval", bár azt nem a Bill Ryan-félehomályos, semmitmondó interjú alapján írtam. A cím alapján sokan erre asszociáltak. Link
Talán jobban megvilágítja a kérdést, ha egy kis magyarázatot fűzünk a származásbeli sajátosságokhoz. A "
B’rit-ish" héber jelentése: szövetségi nép vagy a szövetség népe. Ez a szövetség az oka az angolszász nemzetek gazdagságának és hatalmának, mondja az Ószövetség magyarázata, mertJózsef két fiától erednek a mai angolszász nemzetek, így Efraimtól a Brit nemzetközösség tagállamai. Érdekes, hogy Roosevelt (korábban Rosenfeld, ahogy Rákosi is Rosenfeld volt) és Churchill, "a német birodalommal"harcoltak a testvériség nevében, pedig szoros rokoni szálakkal kapcsolódnak egymáshoz. Mindenki itt van, az összes jelenlegi és leváltott, mert az európai királyi családok szorosan összefonódnak egymással. A brit királyi családról ismert, hogy német származású. És mégis, az ük-ük-ük-ük-unokáik is háborúztak már egymás ellen.

Az 
amerikai elnökök hosszú törzskönyvét tekintve, szinte mind királyi vér, kezdve George Washington-tól, aki III. Edward, Anglia királyának leszármazottja. Íme, néhány példa:

3. elnök, 
Thomas JeffersonIII. Edward király leszármazottja
4. elnök, 
James MadisonI. Edward király leszármazottja
6. elnök, 
John Quincy AdamsIII. Edward király leszármazottja
9. elnök, 
William Henry HarrisonI. Edward király leszármazottja
12. elnök, 
Zachary TaylorI. Edward király leszármazottja
14. elnök, 
Franklin PierceI. Edward király leszármazottja
19. elnök, 
Rutherford HayesI. Dávid király skót király leszármazottja
22+24. elnök, 
Grover ClevelandI. Edward király leszármazottja
26. elnök, 
Theodore RooseveltIII. Edward király leszármazottja
27. elnök, 
William TaftI. Edward király leszármazottja
29. elnök, 
Warren HardingII. Ethelred király leszármazottja
30. elnök, 
Calvin CoolidgeII. Henrik király leszármazottja
31. elnök, 
Herbert HooverJános király leszármazottja
32. elnök, 
Franklin D. RooseveltIII. Edward király leszármazottja
38. elnök, 
Gerald FordI. Edward király leszármazottja
41. elnök, 
George BushI. Edward király és Angol és I. Alfonso portugál király leszármazottja
42. elnök, 
Bill ClintonII. Henrik király leszármazottja
43. elnök, 
George W. BushI. Edward király és Angol és I. Alfonso portugál király leszármazottja
44. elnök, 
Barack Hussein Obama, Angliában a fehér anyja leszármazottja I. Vilmos és II. Henrik királynak


Egyes vélekedések szerint, 
Bill Clinton 42. elnöknek, Nagy Alfréd és III. Edward is őse, de érdekesség, hogy a legutóbbi elnökválasztáson John McCain volt az "ellenjelöltjeObamának, aki ugyanabból a skót királyi vérvonalból származik. Sara Palin (a Republikánus Párt alelnökjelöltje a 2008. november 4-én tartott Egyesült Államokbeli elnökválasztáson), és Al Gore (Nobel-békedíjas volt alelnök) George W. Bush elnök "ellenjelöltje", csakúgy mint Bush, a Skull and Bones (Yale egyetem Koponya és Csontok nevű vezető titkos társasága) tagjai, akiket esküjük egész életen át tartó kölcsönös hűségre kötelez.Így működik az USA-ban a színlelt demokrácia.
Obama anyja is kapcsolódik a következő volt amerikai elnökökhöz, Jimmy Carter, Harry S. Truman, George Bush, Woodrow Wilson és James Madison, valamint a korábbi alelnökhöz,Dick Cheney-hez és a "ház" pár egykori tagjához, meg az alkotmányos bírákhoz.

David Icke is megerősíti ezeket a kapcsolatokat "The Biggest Secret" (A legnagyobb titok) című könyvében. Véleménye szerint legalább 33 amerikai elnök kapcsolódik a Sátáni vérvonalhoz, amely még mindig kezében tartja a gyeplőt, de nem tartja kizártnak, hogy az összes.

"
Ugyanez a 'törzs' ellenőrzi Európát, bár az USA-át mindig London vezérelte. Valójában ők voltak akik létrehozták Londont. Nagy-Britannia és a brit korona, mindig szorosan együtműködött az Egyesült Államokkal", írja David Icke és emlékeztet a háttérgyarmatosításra. A brit korona mindig is a tulajdonosa volt a legfőbb hatalomnak.

Könyve szerint:

"
Az aktuális brit uralkodó választotta ki a kormányzót az amerikai gyarmatokon, aki most az 'elnöke' az Egyesült Államoknak. Az uralkodó elrendelte a keresztény hit terjesztését, beleértve a bennszülötteket is, és megkövetelte, hogy a szó az igaz Istenről és a keresztény hitről, ne csak a telepesekhez, hanem a vadakhoz is eljusson, hogy ők is részesei lehessenek a 'Paradicsom' örömeinek. Ha az indiánok nem fogadták el önként a hitet, csak ki kellett Őket segíteni.... A benszülött kultúra és tudás elpusztult. Mégis fehér telepesek kellettek, hogy továbbra is a keresztény terrorizmus igája alatt éljenek a reformátusok és a puritánok. Kereszténység volt a mentség a tömeggyilkosságra az őslakosok ellen Amerikában. A tömeggyilkosság, amit soha nem büntettek.
Mindez ... ma is érvényben van. A ... 
Virginia Company egyszerűen megváltoztatta a nevét, ma már Amerikai Egyesült Államok. ... Az Egyesült Államok nem egy ország, hanem egy cég, amely tulajdonosa ugyanaz a vérvonal ... a Testvériség, amely tulajdonosa a Virginia Társaságnak. Az Amerikai Egyesült Államok nem más, mint ... Virginia Társasága a brit koronának. "
Federal Reserve System ugyanahhoz a családhoz tartozik, amihez a Testvériség Európában, és amelyekhez a többi Amerikában. De van egy másik szempont. Ki birtokolja ténylegesen a vagyonát a Virginia Társaságnak?
Válasz: 
a Vatikán. 1213. Október 3-án János király azt állította, mint angol király, hogy 'az autonómia szuverén joga Angliának és odaadta a pápának, mint 'Krisztus helytartójának' egész világ bitorló uralmát. Cserébe a pápa megadta, hogy a korona uralkodik az összes területeken. A korona ... a főnök, és a Vatikán a tulajdonosa.
A
 Rockefeller család képviselője a londoni központi vérvonalnak Amerikában, és ők már valószínűleg arról is tudnak, ki lesz az elnök. A londoni ... Elit dönt. A Queen of EnglandFülöp herceg és a fő családtagjai, a királyi család tudja ezt, és ők hajlandók segíteni a szervezetet. Ki a Nagymester az angol szabadkőműveseknél?
A királynő unokatestvére, a "
Duke of Kent". A szabadkőműves testvériség dönt. Aki nem szolgálja a testvériség érdekeit, meghal".

Véleményem szerint, a 
Vatikán háttérbe szorult. Az illuminátusok Antikrisztusának eljövetele közeledtével, a Jó Ég tudja hány "csapás" között, a 200-225 között zsidók által Rómában írt Ótestamentum, és a 350-375 között szintén zsidók általRómában írt Újtestamentum alapján létrehozott, sok ponton "sántítójudeo-kereszténység lerombolása is részét képezi a "csapásoknak". Köszönhetően annak, hogy a judeo-kereszténység csak elferdített kreatúrája a zsidók ősellenségeként szerepelő Kereszténységnek.
De nem csak a nemesség tartozik a pszichopaták kasztjához. 

Különös aggodalomra ad okot az úgynevezett "
B` nai (a Szövetség fiaiB `rith" ("Sons of the Covenant"). Ez a szervezet1843-ban alakult New Yorkban. A zsidó vezető Rabbi Meir Kahane mondta, hogy a Warburgok mögött volt egy titkos rend a B `nai B` rith. A három zsidó szerző szerint (Executive Intelligence Review, 1975), a B `nai B` rith, mint egy priváthírszerző szervezeteként alakult meg, részeként a House of Rothschildnak. Feltűnő hasonlóság a rítusok, szimbólumok, a kiváló minőségű ideológia és szerkezet vonatkozásában. Nehéz meghatározni a tevékenységek kapcsolatát a B `nai B` rith és a szabadkőművesség között. Talán csak végrehajtók.

Magyarországi tagsága: 
Orbán Viktor, Jeszenszky Géza, Kapolyi László, Kiss János, Lovas István, Magyar Bálint, Márványi Péter, Bányász Rezső, Bauer Tamás, Bolgár György, Dávid Ibolya, Demján Sándor, Demszky Gábor, Eörsi István, Farkasházy Tivadar, Bányász Rezső, Jancsó Miklós, Pető Iván, Szentiványi István, Tamás Gáspár Miklós, Zwack Péter, Suchmann Tamás, Surányi György, és esetleg az "újabb tagok", stb.Lényeg, hogy legyen némi zsidó származás.

A felsorolásból látható, hogy elég silány a "
felhozatal", többnyire kisstílű tolvajokkal, rablókkal, és más páholyok is képviseltetik magukat Magyarországon. Azok is hasonló gagyi csalókkal, mert vagyonukat és hatalmukat csak annak köszönhetik, hogy az ország békés népessége jóhiszeműen megbízott bennük. Ezzel a "felkészültséggel", a nyugati demokráciákban legfeljebb mosogathatnának, viszont gátlástalanságban felső kasztot képeznek. A bizonyított bűncselekményeik ismeretében, nyugaton már börtönben lennének, és elmagyaráznák számukra a sajtóban is, hogy aki nem tud észrevétlenül, a lakosságot ügyesen megtévesztve csalni, lopni, hazudni, az nem közéjük való, mert nem alkalmas a feladatra, vagyis hülyékre nem tartanak igényt...

A volt szovjet-csatlós keleti blokk országai esetében amúgy is elmondható, hogy minél jobban hagyták élni valamelyik tagország lakosságát, annál kevesebbet gondolkodtak azon, hogy mikor, mivel, és mennyire verik át az embereket. Azt pedig, hogy a gengszterváltáskori generációk túlnyomó részének fogalma sem volt az akkori nyugati demokratikus lehetőségekről, érthető, mert többnyire meg sem tapasztalhatták. Nem ment át a köztudatba, mert amiről nem tudnak, arra nincs igény.
Szinte hermetikusan elzárta ettől a szándékosan rendkívül gyenge idegen nyelvi oktatás, és az, hogy nem igazán volt miért kimenni, körülnézni ebben a kérdésben.
Végeredményben a 
Kádár-rendszer feladata volt, hogy az újabb generációkat elaltassa átmeneti relatív jóléttel, kinevelve a "gójok" pénzén a következő generáció fosztogatóit, és megvárja, míg kihal a korábbi, még a Horthy-korszak alatt nevelkedett generáció, miközben "megtöltik a malacperselyt", amit 1989-ben összetörhettek egy "peresztrojkának" nevezett szabadrablási tranzakcióval. Ezután szétloptak mindent.
Mózes 24:60 "És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te, mi hugunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ő ellenségeinek kapuját".
A "
tervet" már jócskán túlteljesítették, miközben az eredeti Sátánista vérzsidó vonal felhígult ashkenázi műzsidókkal, de "megynugtatásul", a zsidó ideológia mindig talál indokot még azok elpusztítására is, akik segítettek rajtuk, mert a pszichopata ezt sem tudja értékelni. Ehhez még cionizmus sem kell! Amúgy a "békés" két kasztos (rabszolgák és arisztokrácia) műviláguk alapjai gyenge lábakon állnak, mert ahogy jelenleg is ellenség a kínai zsidóság, belül is szaporodnak az ellenségeik. Kénytelenek egymás ellen fordulni. ahogy Sztálin is tette a Zsidó Világkormánnyal, mert ők ilyenek...
(Lásd: 
A skorpió és a teknős meséje... Link )

/
Tulok/


Itt a tökéletes bizonyíték egy CHEMTRAIL vegyi permetezésre ezen a videón !
Már senki ne jöjjön ezek után a jégkristályokkal, meg a baromságokkal! Természetesen mi nem fogunk soha feljutni egy ilyen gép fedélzetére. Aki ilyen bizonyítékokat vár, az vagy buta vagy naív is egyben. A kereskedelmi TV-k "szakértőiről" nem is beszélve, ahol, 1 "sztár"-meteorológus és 1 pilóta megkérdezésével kimerítették 3 percben a témát ...........
Mondjuk ez őket minősíti, nem magának a témának a jelentéktelenségét..... 


Ezen a videón jól látható, hogy katonai gépek, alakzatban repülve permeteznek, majd az egyik lekapcsolja, irányt vált és újabb sávot kezd meg. Elég világosan látható, de amatőrök már számtalan videót feltöltöttek a netre, ez a Chemtrail permetezés nem kérdés, az időjárás befolyásolása sem, mert elismerik, hogy legalább 2 évtizede csinálják.
Amit tagadnak: hogy a közvetlen népességcsökkentés lenne a célja. Viszont a VilagHelyzete is számtalanszor megírta, hogy alumínium, bárium, stroncium fém-részecskék vannak benne, ami kimutatható a csapadékvízből, ahol ezt közvetlenül befogták (az USA-ban) és az ilyen területen élők szervezetében is jelentősen magas a nehézfémek aránya.  Sőt személyes képeimet tettem fel, amikor alakzatban egyszerre és egymás után 12 repülő rajzolta kockásra tele az eget órákig megmaradó csíkokkal, amik utána fátyolos burokká alakultak az addig tündöklően kék nyári égbolton.  

AWACS-Trail-Aussetzer für 20 Sekunden

Geheimwaffe HAARP

Joachim Koch: HAARP - Die Büchse der Pandora

Chemtrails és HAARP Földrengés - A előadása Brigitta Zuber

Izrael és az Egyesült Államok az oka mindennek - Awake

Fleet Foxes - minden a zsidók bűnösek

Izrael ölte meg 1300 gyerek szándékosan!

Camp FEMA: American Lockdown! (Teljes hossz)

Enemy of the State: Camp FEMA 2 - FULL MOVIE



A teljes eredeti videó itt található ! 
MÁR NEM ÖSSZEESKÜVÉS- ELMÉLET ! 
J.P. Holdren (Obama tudományos főtanácsadója) és a CFR is, de Németország is kénytelen volt kiadni egy közleményt, amelyben elismerik a vegyi permetezést.

Holdren tökéletesen járható útnak látja a chamtrails módszert a bolygó lehűtésére, és teljes mértékben támogatja a bárium, magnézium, alumínium, nano-szálak, stroncium, baktériumok, spórák és más vegyi anyagok légkörbe permetezését, méltatja a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében nehézfémek légkörbe juttatását.

A SAG, vagyis sztratoszférikus geo-mérnöki permetezéskor egy vastag fehér vonalat látni, ami megmarad az égen jó néhány órán át. Ez a chemtrail. A felső légkörbe permetezett SAG vonalak hosszú órák után terülnek csak szét, amik aztán úgy tűnnek föl, mintha felhők lennének. Alumínium, bárium-és egyéb elemek ezerszer nagyobb értékben fordulnak elő ezekben a felhőkben, mint az normálisan megengedhető lenne. Ezeknek a permeteknek a részecskéi aztán lassan leereszkednek a földre, amikor az belepi a talajt, a vizeinket valamint belélegezhetővé válik. A leereszkedési ráta lassúsága miatt akár 1-2 hét is eltelhet mire a kipermetezett anyag lassan emberközelségbe kerül. A sokat szabadban tartózkodók égő szemeket, migrénes fejfájásokat, szorongásokat, szabálytalan szívveréseket, magas vérnyomást és más egészségügyi problémákat tapasztalnak.





Vannak kondenzcsíkok. Azokkal semmi baj nincs, így van. De vannak vegyi Chemtrail csíkok, melyek kimondottan egészségromboló hatásúak.
Ez még inkább tény és aggasztó tény ! Aki nem hajlandó ezt tudomásul venni, azzal már én nem is szoktam vitatkozni, hiszen a tipikus korlátolt gondolkodással napi szinten harcot vívni ostobaság. 

Azokra kell koncentrálni, akik képesek már felfogni, hogy óriási, nemzetektől és sokszor kormányoktól is független folyamatok zajlanak a fejünk felett. Legyen szó a fent említett szándékos mérgezésről, az oltásokban lévő immunrendszer-gyengítő vegyszerekről vagy az embereket gazdaságilag is életképtelenné tévő rabszolga-rendszerről. 


Minden a terv szerint zajlik, amit könnyű megérteni, ha ismered a tervet. Elfogadni nehéz, mert mi emberi aggyal és rövid távon, saját kis életünkben gondolkodunk..... Ők viszont nem .....Szép Új Világ.....rend.....



- Nézd csak kicsim, milyen szép színes felhők !
- Apa, az ott nem felhő, hanem Chemtrail, vegyi csík és nagyon mérgező!


Alumínium, bárium mérgezésről, ha érdekel valakit....
Alumínium
A harmadik leggyakoribb elem a Földön (8,13%) és a leggyakoribb fém a földkéregben. A természetben elsősorban kevésbé oldható oxidok és szilikátok, agyagásványok formájában van jelen, így a biológiai rendszerekben csak nyomokban jelenik meg.Bár az alumíniumnak nincs szerepe az emberi sejtműködésben, magasabb koncentrációban toxikus hatást mutat; az alumínium kitettség különösen vesebetegek számára jelent kockázatot. Nagy mennyiségben az alumínium mérgező az idegrendszerre is, mivel megváltoztatja a vér-agy gát működést. Az alumínium lerakódhat a csontokban.
Tulajdonképpen minden étel, ital és a környezeti elemek is tartalmaznak valamennyi alumíniumot. Egy átlagos felnőtt naponta 30-50 mg alumíniumot eszik meg. Belélegzés útján azok az emberek vannak kockázatnak kitéve, akik poros környezetben, alumíniumgyártás, veszélyeshulladék-lerakók közelében, vagy olyan helyen élnek, akol a természetes alumínium koncentráció magas.
Az alumíniumot a legtöbb esetben a bőrön át veszi fel az ember, és mivel az egyik leggyakoribb elem ezen a bolygón (8,13%), a lélegzetvétellel is szervezetünkbe juthat. Bőrön keresztül a hagyományos alumíniumpalackozású dezodorok miatt jut be, amik különösen rossz hatásokkal bírnak, főleg ha azt frissen borotvált bőrre alkalmazzuk, mivel a borotválkozás során okozott apró sérüléseknek köszönhetően az alumínium gyorsabban behatol a szervezetbe.Továbbá a testápolási termékekkel, krémekkel, vagy sminkelés közben kerülhet az anyag a bőrünkön keresztül a szervezetbe.1972-ben dialízissel kezelt vesebetegek között figyelték meg a súlyos idegrendszeri károsodást okozó tüneteit, melyeket alumínium mérgezés okozott.

A tartós foglalkozásköri expozíció betegséget okozhat. Az alumínium tartalmú porok a belélegzés után a tüdő szöveteiben még éveken keresztül akadályozzák a gázcserét, melynek a tünetei köhögés, légszomj és váladék formájában jelentkeznek. Az alumíniumnak a szervezetre legkevésbé terhelő hatásai közé a gyomor-bélrendszeri irritációja tartozik. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint jelenleg mintegy 35 millió ember szenved az Alzheimer-kórtól vagy a demenciától (szellemi hanyatlás, elbutulás). Néhány esetben olyan embereknél, akiknek a szervezetében sokáig volt jelen az alumínium, csont és agyi elváltozásokat tapasztaltak. Pár vizsgálat összefüggésbe hozta az alumíniumot a memóriazavarokkal, az Alzheimer- és a Parkinson-kórral.
Jelenlegi ismereteink szerint az alumínium felhalmozódhat a szervezetben, ezt a folyamatot pedig a kalcium/magnézium arány zavara és a foszfát magas szintje segíti elő. Továbbá az alumínium kiszoríthatja a vasat a transzferrin komplexből, és vérszegénységet idézhet elő. Negatívan befolyásolja a kalcium és a magnézium csontokba való beépülését is. Veszélyesek lehetnek az alumínium-fluor és vegyületei, amik például a repülőgépek üzemanyagával hozhatók összefüggésbe és a csapadékkal a Földre visszajutva szennyezhetik a környezetünket.
Az alumínium jól kötődik a levegőben lévő kis részecskékhez, ahol szálló por formában napokig fennmaradhat. Bizonyos körülmények között az alumínium oldódhat kis mennyiségben tavakban és folyókban.

Mindig más elemmel vegyületeket képezve található meg, mint például az oxigén, a szilícium és a fluor. Nem fémes formában az alumínium és vegyületei általában mindenhol megtalálhatóak a közvetlen környezetünkben: ivóvízben, alumínium bevonatú konyhai edényeken, dezodorokban valamint testápolók és kozmetikai szerek összetevői között, mint a különböző krémek, barnító folyadékok. Általában dörzsanyagként, izzadás gátlóként, sűrítő anyagként, fedő anyagként és fizikai fényvédő gyanánt kerülnek a kozmetikumokba. 
Számos élelmiszerbe (sajtok, sütőport tartalmazó pékáruk, sütemények, fagyasztott tészták, szójalapú fehérjék) kevernek a feldolgozás során különböző adalékanyagokat (alumínium-ammónium szulfát E523, alumínium por E173, alumínium-szilikát E554 és E559, alumínium-sztearát E391, alumínium-szulfát E520). Az alumínium port élelmiszerekhez adagolva, élelmiszer színezékként használják, így például az E173-adalékanyaggal ezüstszürkés színhatás elérése a cél az adott termék felületén.

A chemtrails és az üzlet...



II. Világháború idején a "feketézők" felvásárolták és tengerbe öntötték a gabonát, hogy fel tudják verni az élelmiszer árakat. Többnyire ugyanazok leszármazottai tették ezt, akik korábban rabszolgákat szállítottak az "Új Világba". Mára a háború előtti helyzetben, a vegyi-permetezéses és időjárásbefolyásolási módszerekkel érnek el megegyező, vagy még sokkal több, súlyosabb következménnyel járó hatást. 2010. júniusában annyira sikerült a Világ, és ezen belül Európa időjárását is befolyásolni, hogy nyáron fűteni kellett. Akkor a Posta-oldalon jeleztem, hogy az óriási mértékű terméskiesések éhséglázadásokhoz fognak vezetni, elsősorban a Harmadik Világban. Az orosz gabonatermést aszály sújtotta, ami miatt Oroszország leállította gabonaexportját, de az Ausztrál gabonatermés is tönkre mentaz árvizek miatt. Az USA ekkor 1,5 milliárd dollárért vásárolt fel élelmiszereket, jelentős részben gabonát, túlságosan érthető stratégiai okokból, de üzleti megfontolásból is. Az "eredményeket" ismerjük. A művi úton kitermelt "Arab Tavasz", "előregyártott felkelésvezetőivel", a Közel-Keletfeldúlására, kifosztására, és megszerzésére irányult.
2011. elején jónéhányan "ünneprontónak" tartottak, amikor figyelmeztettem a megtervezett, és aljas indokból kirobbantott, sok gyanútlan ember halálát okozó "álforradalmi" eseményekre, pedig a 2010-es időjárásbefolyásolási, és terméskiesési tényezők egyértelműen jelezték a bekövetkeztüket. Mivel több portálon is találkoztam a vegyi-permetezés és időjárás módosítási tevékenység jóindulatú, sőt botor hiszékenységet mutató naív megítélésével, időszerű, hogy megtudja a nagyközönség is, milyen érdekek mozognak a háttérben.


chemtrails csíkjai, amit oly gyakran láthattuk az égen, nem csak mérgezési, betegségterjesztési (Morgellons), tudatmódosítási, elektromos vezetési képesség megváltoztatásával hadászati, de természetesen anyagi haszonszerzési célokat is szolgál. A chemtrails permetezések részét képezik az időjárás-módosítási programoknak már azUSA és Németország által elismerve is, és két nagy, pénzügyi piacokat érintő területnek. Az egyik, az időjárás módosításával szabályozható termékpiac emelkedése és bukása, a másik a járulékos katasztrófa-viszontbiztosítási piac.

Noha a 
katasztrófa-viszontbiztosítási piac kevésbé kiemelt hangsúlyt kap, annál nagyobb a jelentősége, mert amíg a termékpiac átlátható, a származékos katasztrófa-viszontbiztosítási piac zavaros. Az időjárás változtatási származékos piacon, mert ilyen is van, rendelkezésre áll a kereslet-kínálat elve szerint, hogy befolyásolják mindkét nagy, időjárástól függő piacot, vagyis a termelésit és a biztosításit is.
Amikor az 
időjárás-módosítás, mint technológia, lehetővé vált, az "Enron" nőtte ki magát szinte a semmiből a "legnagyobb hallá" az időjárás-módosítási származékos piacon. Bukása volt az egyik legnagyobb vállalati botrányok egyike az amerikai történelemben, melyet már sokak megvizsgálták.
Amikor az 
időjárás-módosítás történelmi direktívájáról beszélünk, akkor az Enronról beszélünk.
A lehető legrövidebben az Enron-ról...

Ők fejlesztették ki a legelterjedtebb korai kereskedési platformokat. Alapító tagjai az egyesülésnek, a vezető ipari partnerek voltak, és az első ismert amerikai és a nemzetközi ügyfelek az ügyletekhez. Fénykorában az 
Enron megkapta a Fortune Magazine a "leginnovatívabb cég" díját hat egymást követő évben, és már ők adták át az Enron-díjat a "Kiváló Közszolgálati" embereknek (?), mint Nelson Mandela és Mihail Gorbacsov.

Henry Kissinger és James Baker is dolgozott Enron tanácsadóként. Távolabbi célpontok felé utaztak, mint Kína és Kuvait, és hirdették az Enron "evangéliumát". Minden Enron volt, és látszólag semmi rosszat nem csináltak.
Az egyetlen problémája az volt, hogy az 
Enron részvényeit a World Trade Center 7-es épületébe tankolta (nem is érthető, hogy a 7-es épület is összeomlott, pedig nem is kapott találatot), és a könyvelést az USA legrégebbi és legnagyobb könyvelési cége, az Arthur Andersen végezte. Bár a céget már régen feldarabolták és eladták, az Enron egykori alkalmazottai most feltöltik számos egyéb pénzügyi, piaci, kereskedelmi létesítmény létszámát.
Az időjárás és az Enron

A részleg adta-vette az időjárási derivatívákat, amit stilszerűen "
Enron időjárásnak" neveztek. Egy kicsi, de ígéretes társaságnak indult. Az Enron 2001-es bukásáig jelentős tényezővé nőtte ki magát. Ne feledjük el, hogy az időjárás vegyipermetezéses módosítása legalább 1996-ig nyúlik vissza, bár az alapjait már korábban megvetették. Az Enronvezérigazgatója, és testvére Tom, találtak rá az időjárási direktívák igény szerinti módosítási lehetőségére, amit megkönnyített, hogy Thomas Chichagó (Ilinois állam) vezető meteorológusa. Kiértékelték a nyári hőmérsékleti tüskéket, de télen, ősszel, és tavasszal is, és rájöttek, hogy egyfajta "sövénnyel" befolyásolni lehet a direktívákat. Peter Miller és Ross Fusaro is írt az Enron tündökléséről és bukásáról, ahogy Loren Fox is:
"
Időjárási származékok ... azután az alkalmazott dolgozik a közgondolkodás megfigyelésében, és látja az ügyfelek napi szükségleteit. John Sherriff, aki akkoriban gázkereskedelmmel foglakozott az Egyesült Államoknyugati részén, elkezdte megfigyelni a kapcsolódó származékos termékeket az időjárással kapcsolatban 1995 végén, és segítségükkel Vincent Kaminski kutatócsoportja dolgozott az ötleteten 1996-ban".
Lynda Clemmons gázkereskedőt is nagyon érdekelte ez a koncepció. Beszélgettek a vezetőkkel, hogy milyen elektromos közműveket és széntüzelésű erőműveket használnak...
1997-ben adta ki az 
Enron időjárási származékos erőfeszítéseiről Clemmons az anyagot, amivel nekikezdtek egy személyiidőjárás-fedezeti részleg megalapításának...
Így épült fel az 
Enron üzleti időjárás annak idején 350 ügyféllel (akár 400 millió dolláros fedezetkénti potenciális bevétellel), és 1998-ban jött az első nyereség.

Az 
Enron kezdeményezte az időjárás derivatívák piacának létrehozását Európában is. Samuel Randalls tudós szerint: AzEgyesült Királyságban az első Enron időjárási származékos ügyletet a skót vízenergia kapcsán adták el. Abban az időben, 1998-ban is részt vettek a kormány kísérleti privatizációs és deregulációs rendszerének kialakításában az energiapiacon. AzEnron osloi irodája lett az alapja az európai időjárási származékos üzleteknek. 2000-ben az Enron bevezette a származékos időjárást Ausztráliában, de máshol is kínált hőmérséklet alapú termékeket pl. Sydney, Melbourne, Hongkong, Tokió és Oszaka.
2002-ben, miután a csődbe ment az Enron értékpapírosztály (beleértve az Enron Weather-t is) megvette az UBS Warburg. Még mielőtt valaki összetévesztené a céget a középértékelten (2-4) 3 ütemű Wartburg "autócsodával", megemlítendő, hogy a Warburgok a Fuggerekkel karöltve Európa középkori nagy zsidó bankárcsaládainak egyikét jelenti, és ma is úgy ártanak, ahogy tudnak. John Sherriff most tulajdonosa Lake Tahoe pénzügyi és egyéb Sherriff családi vállalkozásokat is magába foglaló cégnek. Clemmons maradt az Enron 2000-ben. Maga köré gyűjtött néhány kollégát azEnron időjárás-csapatból, és létre hozta az időjárási származékos elem viszontbiztosítási cégetClemmons most egy független tanácsadó cég tulajdonosa.
A korrupció története 

Az 
Enron korrupciós pénzügyi piaci kereskedése, akárcsak maga a vállalat, visszavezethető 1987-re, amit akkoriban Enron kereskedelmi műveleteknek neveztek, és "Enron olaj" néven futott. A kérdések az Enron számlák kapcsán New York-ban, az Apple Banknál kezdtek felszínre kerülni. A pénz csak úgy ömlött ebbe a megkérdőjelezhető fiókjába a banknak és átáramlottak a Csatorna-szigetekre, és tovább áramlottak Tom Mastroeni fiókjába, aki az Enron Olaj kincstárnoka volt.Enron menedzsment próbálta megmagyarázni ezeket a pénzmozgásokat, mivel a legális profil megváltozott. Bár Mastroenielőállított számlakivonatokat és elismerte, hogy takargat valami "fentit", az Enron menedzsment nem erőltette a kérdést. Meg is megbüntették őket, de érdekes módon, az Enron könyvelő cége, az Arthur Andersen is hasonló érdektelenséget mutatott.

Miután ezt, a menedzsment által is megerősítve, a hatósági felügyelet hiánya tette lehetővé, figyelmen kívül hagyva a pozíciós korlátokat, bajba kerültek. Az 
Enron akkori vezérigazgatója, Borget szerint, az 1,4 milliárd dolláros veszteség mellet nincs remény a talpra állásra. Az Enron részvényei 30%-ot estek, és az Enron alapítója Ken Lay tagadta a felelősséget. 1990-ben Borget és Mastroeni csalás és a személyi jövedelemadó szabályozás megsértéséért került bíróság elé,de felfüggesztett büntetéssel megúszták(?).
Dereguláció


Ken Lay segítette a céget több pénzhez, és új pénzügyi piacokhoz (mint például az időjárási származékos piac) az energiaszektor deregulációja révén. A dereguláció olyan helyzetet teremtett, ahol Enron és mások hatékonyabban tudnák kezelni, az arbitrázst (különösen a szabályozási arbitrázst) piacokon (arbitázs = olyan lehetőségek kihasználást jelenti a tőkepiacon, amelyek a kockázatmentes hozamhoz képest 1) azonnal és 2) kockázatmentesen nyújtanak magasabb hozamot. Ezek a lehetőségek valamilyen félreárazásból adódnak).Ken Lay látnok volt. A katonaságnál beszerzési feladatokat látott el katonai szolgálata alatt, de a Pentagonnal később is szoros kapcsolatot ápolt. A munkája adta az alapot doktori értekezésének is, amit a "Védelmi kiadások milyen hatással vannak a gazdaságra" címmel írt.
Amint azt már korábban kifejtettem írásaimban, okkal feltételezhető, hogy a 
hazai chemtrail permetezési és időjárás módosítási tevékenységeket részben katonai egységek végzik, de nevesítve és elsősorban a NATOKen Lay sok magasszintű katonai kapcsolattal rendelkezett (2006-ban elpatkolt).
Lay volt a megfelelő ember a politikai-és különösen az energiához kapcsolódó politikai kapcsolatok terén. Dolgozott a Nixon-adminisztrációban, mint a Szövetségi Hálózati Bizottság tanácsadója, majd helyettes energetikai államtitkár. Később azEnron elnök-vezérigazgatója lett, és gyakran utazott Washingtonba az "agytrösztökhöz".



A forgóajtók között létezett az 
Enron és a szövetségi kormány. Az Enronvezetője, Tom White elhagyta a céget, hogy csatlakozzon a Bush-adminisztrációhozRobert Zoellick (jelenleg a Világbank vezetője) képviselte az Enront, majd az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője, később helyettes államtitkára lett.

Amikor 
Enron bevágtatott Európába, volt egy befolyásos úr az oldalukon. Szabad villamosenergia piac nem létezik és nem működhet nélkülük. A befolyásos "úr" John Wakeham, Thatcher energiaügyi minisztere volt.


Wakeham jóváhagyta az első "kereskedelmi" erőművet. Tulajdonában volt a csak 1985-ben létrehozott társaság, az EnronLord Wakeham döntése azt jelentette, hogy először minden nemzet egy villamos erőműszektor tulajdonosa, vagyis azEnron egyedül a piacot már nem tudta elviselni ... vagy, pontosabban, nem bírta elviselni.Ez volt az Enron törvénye 1990-ben, amely elindította a liberalizált nemzetközi hatalommal kereskedést.
Röviddel ezután, 
Wakeham-et a társaság igazgatótanácsa elhelyezte az Enron Felülvizsgálati és Megfelelési Bizottságába.

Ahogy spekulálni kezdtek a rendszerrel, ahogy manipulálták a pénzügyi piacokat az időjárás módosításával szükségszerűen magukkal húzták a hírszerző ügynökségeket. Az egyik legfontosabb 
előny az Enron számára a versenytársakkal szemben, az információk beszezése: egyszerűen több volt belőle, mint a versenytársaiknak. Ez a részben fizikai eszközökkel szerzett információkat jelentett, de azEnron nem állt meg itt.Foglalkoztattak CIA ügynököket, akik bármit megtalálnak bárkiről. A követés helyett az időjárást a Weather Channelvállalat meteorológus személyzetével figyeltették. Menetrend szerint, 4:30 adatokat letölteni a műholdról, és megosztani a meglátásokat a megfelelő kereskedőkkel 7:00-kor.
Az 1990-es évek végén a kutatási erőfeszítéseket abba az irányba terelték, hogy a csoport alapjait hírszerzési jelentések adják, reggel tartott eligazítással...
A Bush család

Lay-nek az Enron keresztül sok kapcsolata volt, többek közt a Bush családdal és hasonló csoportokkal is. Az elnök, George W. Bush (Bush Jr.) szeretettel hívja Ken Lay-t "Kenny Boy-nak". Greg Palast könyvében "The Best Democracy Money Can Buy" (Legjobban a demokráciában lehet pénzt vásárolni) írja, hogy ez jellemző a Bush / Enron kapcsolatokra, így: a Pioneer Lay az Enron Corp(?) cége.
Amerika első számú hatalmi spekulánsa (1,8 millió tag a 2000-es republikánus elnökválasztási kampányban).
Lay személyes tanácsadó volt Bush idején a választás utáni "átmenetben". A cég titkos találkozókat rendezett az energia tervek előkészítőivel. Bush védte a villamosenergia deregulációt, ami nagy nyereményt jelentett az Enron számára. A csőd sem jelentett akadályt.
A csődeljárás közbeni ellenőrzések után megmaradt egyharmad milliárd dollár, amit a floridai állami nyugdíj alapba fektetett az 
Enron. Háromszor annyit, mint bármely más állam az ötven állam közül. A csődbiztos Job Bush. A Bush-klánáldatlan üzleti tevékenységéről, akár a dél-floriadai vízrendszerről, akár a tulajdonos Azurix-ról esik szó, könyvtárnyit lehetne írni. A specializálódott magántőke kivásárlás, és a The Carlyle Group egyike a két fő családi vállalkozásoknak, és az egyik az ország legnagyobb védelmi iparral rendelkező vállalkozóinak. A chemtrail permetezés egy katonai művelet, és végrehajtása a Carlyle Group segítette geoengineering programokkal történik.


Bush-család részvétele a rendszerben a megtévesztést, és a lakosság megölését jelenti, ami a Bush család ismétlődő bűnözői magatartását mutatja. Csak a párhuzamokat nézzük. Úgyhiszem elég alaposan ismerjük a 9/11-es önmerénylet, vagy a Clinton-féle kábítószer-maffia kapcsolatokat is, ahogy a Reagan-féle pápa elleni merényletet, vagy a pénzmosási "tranzakciókat" a BCCI londoni és Karacsi központ (Nemzetközi Kereskedelmi és Hitel Bank) részéről, ahhoz, hogy tudjuk kik mozgatják a "szálakat". Valamikor "tejüzemben is dolgoztam. Amikor megláttam egy csótányt tudtam, hogy a padló alatti aknában csótányok százai rejtőznek, tehát kinyitottam a kazán iszapoló szelepét. A forró gőz csökkentette a létszámot, de sohasem pusztult el mind. 
Ki finanszírozza a Bush-családot?

A válasz: egy kicsi befektetési bank, a 
Brown Brothers Harriman nevű. A Brown Brothers Harriman volt és maradt családi vállalkozás a legmélyebb értelemben. A bank félelmetes erejét és a mindenütt jelenlévő hálózatát Prescott Bush szenátor egészen 1972-es haláláig igazgatta, és a bank mai is aktív. Egészen napjainkig, a legfontosabb kulcsa minden lépésnek, amiGeorge Bush üzleti, fedett műveletei és a politikai karrierjét illeti. A BBH egy magáncég. Nem lehet BBH részvényeket vásárolni egyetlen tőzsdén sem, mert a BBH (mint minden más nagy bank) az Egyesült Államok Federal Reserve Bank-jaalá tartozik.
Annak érdekében, hogy a friss tőke (amely több értékkel bír, mint a pénz, ami a már forgalomban van), 
Brown Brothers Harriman tevlkenységével hat az Egyesült Államok megrendeléseire, amit a Federal Reserve Bank pénzzel. Persze, van a BBH vállalkozások számára pénz, de amikor elkezdenek egy új vállalkozást, mint például az időjárás-módosítást is, aFED jóváhagyásával mehet csak. A FED mögötti trónon pedig NM Rothschild által képviselt Bank of England húzódik meg.

Röviden: a 
Bush család, Ken Lay és az Enron volt a megfelelő politikai, üzleti intelligencia katonai kapcsolatokkal, amelyek megkönnyítik az időjárásbefolyásolási programot, de jobb, ha egy tömeggyilkossággal járó bűncselekménynek nevezzük, amit minden állam törvényei tiltanak, és többnyire halállal, vagy életfogytiglannal "jutalmaznak", beleértve az USA-t is! Míg a legtöbb pénzügyi piaci kereskedelmi műveleteket sokan megbízhatatlannak tartják, az értékpapírosztályt gyakran tekinti a leginkább produktív és stabil üzletnek a főkolomposok. A geoengineering tevékenység óriási üzlet, de egyszer felelősséget is kell vállalni a következményeiért, mert a Morgan, Clinton, Bush, Rothschild, Rockefeller, Soros, Murdoch, és brit királyi retyerutya ideje is lejár, ahogy a többi gazemberé is...

/
Tulok/

Bill Gates olyan kísérletet finanszíroz

Bill Gates olyan kísérletet finanszíroz, melynek keretében kén-dioxidot permeteznek az atmoszférába
Paul Joseph Watson
Egy Bill Gates - a Microsoft alapítója - által finanszírozott kísérletben néhány ezer tonna kénrészecskét permeteznének ki.
Ez a kísérlet az amerikai Új-Mexikó állam felett zajlik (geo-engineering alatt a Föld geokémiai és biogeokémiai körforgásába történő tudatos és nagyméretű beavatkozás értendő), jóllehet neves környezetvédő szakértők is figyelmeztettek, hogy ezek a beavatkozások katasztrófális hatással lehetnek a Föld ökoszisztémájára.
Bill Gates
»David Keith, a tanulmánnyal megbízott tudósok egyike úgy érvelt, hogy a napsugárzás befolyásolása a legolcsóbb módszernek bizonyulhat a Föld felmelegedésének lelassítására, de más tudósok azt nyilatkozták, hogy ez előre nem látható, pusztító következményekkel járna a Föld időjárási rendszereivel és az élelmiszerellátással kapcsolatban. «, írja az angol napilap, a The Guardian.
A cikk folytatódik: »Keith kísérlete, –  melyet honfitársával, James Andersonnal kíván véghezvinni Amerikában – egy éven belül megvalósulna. A tervek szerint néhány száz kilogramm részecskét szórnának ki, hogy megmérhessék, mennyire befolyásolják az ózonnal kapcsolatos a kémiai folyamatokat és teszteljék megfelelő mennyiségű kén-aeroszolok előállítását. Keith szerint lehetetlen bonyolult viszonyokat és folyamatokat a sztratoszférában, a Föld atmoszférájának második rétegében 15 és 50 km magasságban, laboratóriumban szimulálni. Ehhez nyitná meg a kísérlet a lehetőséget, a matematikai modellek javításához, melyek megmutatják, hogyan változna meg az ózonréteg a kén széleskörű permetezésével.«
A Harvard Egyetem e projektjének keretében olyan részecskéket permeteznének ki egy ballonból, kb. 24,5 km magasságban  Fort Sumner (Új Mexikó) felett, melyek visszatükrözik a napsugárzást. Ezt a tervet Bill Gates finanszírozza, aki már előre, már idén, jelentős pénzügyi eszközöket bocsátott rendelkezésre a Föld klímájának geo-engineering-gel történő befolyásolásához.
Az ezzel kapcsolatos kockázatok - a kén-dioxidnak az atmoszféra felsőbb rétegeibe történő permetezése -, olyan jelentős méretűek, hogy olyan környezetvédők - mint a brit Greenpeace vezető tudósa, Doug Parr -, akik hevesen képviselik azt a felfogást, miszerint az ember által okozott klímagázok és más tényezők lennének felelősek a Föld felmelegedéséért, óva intettek e terv ellen. Parr ezeket a kísérleteket, melyek a Föld folyamatait a geo-engineering-gel befolyásolnák, »hajmeresztőnek« és »veszélyesnek« nevezte.
A következmények mindenekelőtt az úgynevezett harmadik világ népessége számára lehetnek pusztítóak. Alan Robock az amerikai New Jersey állambeli Rutgers-Egyetem meteorológusa »számítógépes szimulációkat dolgozott ki, melyek szerint a kénfelhők Ázsiában és Afrikában a nyári monszunszelet legyengíthetik. Ez aztán csökkentheti a csapadék mennyiségét, amelytől az emberek milliói számára ott termesztett élelmiszer öntözése függ«.
»Képzeljék csak el, a bolygó lehűtését célzó kísérleteinkkel szárazságot és éhínséget okozunk«, nyilatkozta Robock 2010-ben egy geo-engineering konferencián.
Stephen Schneider a Stanford Egyetemről, aki egyszer azzal a némileg elítélendő tervvel állt elő, hogy űrhajókat küldjenek az atmoszféra felsőbb rétegeibe, amik aztán ott feltartóztatnák a napsugárzást, elismerte, hogy a geo-engineering »államok közti konfliktusokhoz vezethetne, ha esetleg egy geo-engineering projekt rosszul sikerülne«.
»A lehetséges következmények közé tartozik az ózonréteg további potenciális károsodása és az esők megszűnése, mindenekelőtt a trópusi és szubtrópusi területeken – a lehetséges pusztító következménnyel embermilliók élelmiszerellátása számára«, mondta Pat Mooney, a kanadai illetőségű  ETC ügyvezetője [ETC: Action Group on Erosion, Technology and Concentration, a technológiák és vállalati stratégiák következményeinek becsléseivel foglalkozó aktivista csoport]: »[Ezek a tervek] semmivel sem járulnak hozzá az üvegházhatású gázkibocsátás atmoszférában történő lecsökkentéséhez, vagy az óceánok elsavasodásának megállításához. Sőt a geo-engineering még akár növelhetné is a klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi konfliktusok kockázatát. – mivel a mai [számítógépes] modellek megmutatják, hogy a déli féltekére vonatkozóan nagyobb kockázatot hordoz.«
Az eddig még ismeretlen veszélyek mellett már éppen elég rossz, ami a környezetet érinti, ha tömény kén-dioxid kerül kibocsátásra, mivel ez az anyag a fő összetevője a savas esőknek, mely az amerikai környezetvédelmi hatóság, az EPA közlése szerint »a tengerek és folyók elsavasodását okozza és a magasan fekvő faállomány (kb. 600 méteres magasság felett) és sok érzékeny erdei talaj károsodásához vezet. Azon kívül a savas eső felgyorsítja az építőanyagok és festékek avulását és visszafordíthatatlanul károsítja az épületeket, és szobrokat, melyek a nemzeti kulturális örökségünkhöz tartoznak.«
Pusztán az egészségügyi következmények, melyek a kén-dioxid felsőbb légrétegekbe permetezése esetén fennállnak elegendőek, hogy felébresszék a megalapozott kételyt a tekintetben, hogy az ilyen jellegű programokat szabad lenne-e egyáltalán engedélyezni.
A következő egészségkárosodásokat hozzák kapcsolatba a kénnel:
  • Idegrendszeri károsodások és viselkedésváltozások,
  • Zavarok a véráramban,
  • Szívkárosodások,
  • A szem és a látóerő károsodása,
  • Szaporodási képesség károsodása,
  • Immunrendszeri károsodások,
  • Gyomor- és gyomor-bél traktus megbetegedései,
  • Máj- és vesefunkciók károsodása,
  • Halláskárosodás,
  • Hormonanyagcsere zavarok,
  • Bőrkárosodások,
  • Fulladási veszély és tüdőembólia.
LennTech nevű szervezet internetes oldalán [melyet 1993-ban a delft-i Műszaki Egyetem végzősei alapítottak környezettisztító rendszerek fejlesztésére és előállítására], ez olvasható: »Állatokon végzett laborkísérletek megmutatták, hogy a kén súlyos károsodásokhoz vezethet a véredényekben, az agyban, a szívben és a vesében. Egyúttal ezek a tesztek rámutatnak, hogy bizonyos kénvegyületek magzati károsodást és genetikai sérülést okozhatnak. Az anya akár az anyatejjel is továbbadhatja gyermekének a kénmérgezést. És nem utolsó sorban a kén az élőlények enzimrendszereit károsíthatja.«
Még Mark Watson is, - egy olyan tudós, aki pozitívan áll a geoengineering-hez – elismeri, hogy ha ként permeteznének az atmoszférába, az »savas esőhöz, az ózonréteg csökkenéséhez vagy az időjárási viszonyok megváltozásához vezetne«.
Megfontolandó az is, hogy Bill Gates egy elitista és titkos milliárodos klubhoz tartozik, akik találkozójukon a túlnépesedés veszélyeire esküdtek. Sokan alattomosnak érzik, hogy Gates egyúttal olyan tervet finanszíroz, mely a világ szegényebb régióiban a mesterségesen előidézett szárazsággal elnéptelenítéshez vezethet, és ezzel emberek millióinak éhhalálával fenyeget.

A vegyi permetezés a leghatékonyabb és a legolcsóbb









A BBC egyik cikkében bejelentette, hogy a Chemtrail-eket is "hamarosan" be lehet vetni a globális felmelegedés megakadályozására: „A sztratoszférikus aeroszolok használata tűnik a leghatékonyabbnak a legkevesebb beruházás mellett, melyet hamarosan be is lehetne vetni:



Az éghajlatváltozás megoldása a technológia segítségével
A tudósok már keresik a módját, hogyan kellene a Föld környezetét módosítani, hogy szabályozhassák a globális felmelegedést - ez az úgynevezett geo-engineering tevékenység.
Három javaslat a hőmérséklet csökkentésére
Éghajlatváltozás megoldása
Ennek az egyik módja, hogy egyszerűen visszatükröznék a Nap fényét, megváltoztatva a Föld fényvisszaverő képességét, vagy albedóját.
Ezt meg lehetne kísérelni hatalmas, rugalmas nap-pajzsok (tükrök) Föld körüli pályára helyezésével (1).
A másik alternatíva: különböző "sztratoszférikus aeroszolok" kibocsátása a felső légkörben melyek bizonyos mennyiségű fényt szórnának vissza a világűrbe (2).
Ugyanezt tennék a Földhöz kötött reflektorok is (3).
Három javaslat a CO2 csökkentésére
CO2 csökkentése
Egy másik megközelítés szerint közvetlenül csökkenteni kell a légköri szén-dioxidot, amely többek között a hőmérséklet emelkedését okozza.
Ez megtehető az óceán „trágyázásával”, és a felszíni algák szén felvételére történő ösztönzésével, melyek végül lesüllyednének az óceán fenekére (1). A karbonát és szilikát kőzetek felszínének felfedése az "enhanced weathering" (módszer a szén megkötésére és tárolására) teljesen lekötheti a szenet (2).
Egy másik gyakran emlegetett javaslat, a szén-dioxid levegőből történő megkötése mesterséges fák segítségével, majd cseppfolyósítás és tárolás, várhatóan föld alatti tárolókban.
Mesterséges fákkal
Nincs egyetlen geo-engineering "csodaszer" sem, melyet úgy lehetne alkalmazni, mint egy mindent átfogó megoldást az éghajlatváltozásra, mondja elemzésében a brit Royal Society, összehasonlítva egy sor javaslat költségeit azok hatékonyságával.
A sztratoszférikus aeroszolok használata tűnik a leghatékonyabbnak a legkevesebb beruházás mellett, melyet hamarosan be is lehetne vezetni, azonban ismeretlen veszélyt jelentenek a környezetre.
A sivatag felszíni albedójának változtatása az előrejelzések szerint hatékonyabb, mint az óceán trágyázása, de mindkettő érzékenyen érintheti az ökoszisztémát, előre nem látható módon megváltoztathatja azt.
Eddig a BBC cikke.
Egyértelműen látható, hogy a hőmérséklet csökkentésére vonatkozó „sztratoszférikus aeroszolok kibocsátása” verzió az ún. „Chemtrail” tevékenységet mutatja be. A Royal Society ezt tartja a leghatékonyabb és legkevésbé költséges eljárásnak.
Kíváncsian várjuk a hivatalos bejelentést a műveletek megkezdéséről.
A CO2 csökkentésére vonatkozó javaslatok egyike pedig már a magyar Parlament elé került:
2012. április 11-én tárgyalta az Országgyűlés a bányászatról szóló törvény és egyes energetikai törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Szén-dioxidot sajtolnának a magyar föld alá”
Fordította: T

Obama vs MT Keshe ultimátum vagy háború?


2012 Július 22. (Vasárnap) 14:00 | Írta: Administrator 




















NEM KELLETT sokáig várni ... Esetleg mar kitört a háború (Csák NEM AZ NWO által tervezett)? A Keshe Alapítvány felhívása kiverte a biztosítékot! Mint AZ előző írásomban beszámoltam rola ( link ), Minden Kormány vezetése értesítést kapott a Magrav-technologyszéleskörű elterjesztési lehetőségéről. Obama mar reagált, mivel az AZ Új technology MEG tudja zavarni , illetve blokkolni tudja a Kommunikációs rendszereket Minden frekvencián . A RENDSZER megzavarhatja a Kommunikációs vonalakat, ES blokkolja a megadott Kommunikáció Minden felhasználását regiok, Akar távoli pontok között van. EZ AZT jelenti, hogy minimális erőfeszítésselbármelyik műholdas adatátvitelt blokkolni tudja . Tesztelték a rendszert 4 évvel ezelőtt, ES AZ látták eredményt. Ha a RENDSZER által használt erők aktívan kerülnek kiválasztásra EGY bizonyos területen, a Masik oldal NEM TUD információt küldeni a címzettnek ( lőttek a drónoknak, de a HAARP-nak, es a tudatmódosításnak is ).


A közelmúltban elfogadott 
amerikai Rendelet bizonyítja , hogy aggodalomra ad okot a fejlett a technology bizonyos műveletek végrehajtása Soran. Sot Arra is rávilágít, hogy az AZ USA -nak: nincs olyan rendszere, amely Képes legyőzni tégia ilyen Erős éS fejlett technológiát es a Rendelet elfogadásának segítségével próbálja büntetni. EZ szolgál, mintegy ürügyként Arra, hogy a Keshe Alapítvány tégia bűnös szervezet.
AZ alapítvány továbbra is nyitott, ES meghívja AZ amerikai tudósokat, működjenek Együtt velük, hogy Fel tudják használni a technológiát AZ űrhajók védelmében a világűrben. Ezt a technológiát is kifejlesztette a 
Keshe Alapítvány , ezért AZ űrhajók a világűrben semmilyen kockázatos mágneses sugárzásnak nincsenek kitéve, IgY a rendszerek éS AZ utasok biztonságban utazhatnak at ezeken a körzeteken. EZ szerepel a szabadalmi bejelentésekben. AZ Új technology blokádja egy elektromágneses mezők Információ továbbítását MEG tudja akadályozni tégia Nagy célterületen AZ űrben. Ili módon AZ információk átadásának ellenőrzését a műholdak részéről ( AZ USA bajban Lesz egy Iránnal, de Minden globális megfigyeléssel kapcsolatban.) EGY mondatban: " Üdvözöljük a valós tértechnológiát "...... A technológiát felajánlották AZ amerikai kormánynak az, amikor készen állnak annak elfogadására, hogy Irán nukleáris területen dolgozó tudósai tartózkodás mellett feltétlenül képviselik Arizona amerikai nemzetellenességet. A világbéke érdekében vagyunk ITT, hogy az AZ emberiség Képes legyen csatlakozni AZ egyetemes közösséghez. - jelentette ki AZ alapítvány. Üzenetünk AZ amerikai elnökhöz:Obama elnök ur! Megtaláltuk a módját, hogy megőrizhető legyen világbéke AZ Új technology fejlesztése révén, AZ egész emberi Faj védelmében. Reméljük, elég nyitott, Első meghallgatásra, ES Majd kiad EGY rendeletet, AMI világbékét hozhat.Léteznek olyan IDOK, amelyek lehetővé tennék az AZ erősebb ellenség támadását, Mert AZ emberek szeretnék megtudni, hol van a gyenge pontja Arizona amerikai védelmi rendszernek. A közvetlen technology demonstrációjára hívjuk MEG Ont es a kabinetjét, EGY Semleges területen, where AZ Irani elnök a Jelen lehet , ES where Senki SEM csal a Masik kárára, hogy mindannyian megértsük AZ alapvető változásokat amelyek szükségesek az AZ emberiség érdekében. Beszéljünk EGY igazi világbékéről. AZ Én Utolsó interjúmban Los Angelesben AZT mondtam: Alakítsuk egy Katonai gyárakat AZ USA-ban, hogy biztosítsuk IgY AZ erőforrásokat. AZ amerikai űrszervezetek es egy háborús equipments a háború mozgatórugói, AZ egyetemes Béke eszközeivé válnának. AZ amerikai repülőgép-anyahajók Csák nagyobb múzeumok lesznek, vas madaraknak, amikor a Magravs technology hatékonyan alkalmazható, ES a kifutópályáik tele F16 éS F18 gépekkel, Mert ezek a gépek NEM repülnek Tovább, ha egyszer AZ Elektronikai Magravs-technology Zavar. Ezek a repülőgépek éS hadihajókat A-tól Z-ig újra hasznosítani Kell. Obama elnök , kérjük, hogy megértse ezt a változást, ES Hadd mutassam Meg, hogy a technology okozza ezt. Ezután kérjük, a világbékét tégia közös asztalnál megkötni. Kérjük, jelentkezzen legyen tégia rendeletettel, AZ igazi Béke éS tartózkodás mellett a gag a Tudomány ES a technology érdekében ... EZ NEM büszkeség kérdése. NEM EGY Csoport vagy Orszag büszkesége, de mindannyiunk előrehaladásáról, AZ emberi Faj Új magasságokba emelése éS megértése érdekében AZ egyetemes teremtés érdekében, amelyben mindannyiunknak megvan a helye. Belgiumban a nagykövet es a konzul a korábbi megbeszélések éS levelezés alapján, közvetlen hozzáférést biztosít a További kommunikációhoz . Üdvözlettel tégia békeszerető embertől, Aki kifejlesztette ezt a Nagy teljesítményű technológiát AZ emberiség javára. / MT Keshe / A 2012. Aprilis 23-AN kiadott "elnöki rendeletet" Csak címében idézem, angolból Barki lefordíthatja a google translate segítségével, de a tartalmáról írok EGY Kis előzetest "kedvcsinálónak a fordításhoz: A Rendelet gyomorforgató ... de arról ir, hogy "rosszindulatú technológiák" alkalmazása, súlyos emberjogi visszaélések (pont Obama mondja ezt?), Számítógépes éS Hálózati zavarok, megfigyelés stb elme Irán éS Szíria nyakába van varrva. Hablatyol továbbá a Szabad kommunikációról, Amit jelenleg rendben korlátoznak, hamisítanak, valamint nemzetbiztonsági érdekekkel takargatja gazdái szándékait. Sajnos Európát a "fióktelepének" tartva, korlátozni próbálja, de ezért kellenek AZ ingatlanaink nem, tartózkodás mellett Csák országaink államvagyona. Ellenőrzési jogait mindenre kiterjeszti, akiket Amit éS AZ USA fennhatósága Ala tudtak vonni. Sajnos AZ Rendelet linkje Z elnöki portálon AZT Irja ki, hogy a hozzáférés "Tiltott" ( link , ES link ), de mégis angolul megszerzve IgY szol: Copy Az elnöki rendelet: THE WHITE HOUSE Hivatal sajtótitkára Azonnali Release 23 április 2012 Executive Order ---------- -------------blokkolja a VAGYON ÉS FELFÜGGESZTÉSE beléptető EGYESÜLT ÁLLAMOK egyes személyek KAPCSOLATOS GRAVEemberi jogokkal való visszaélések kormányai által Irán és Szíria VIA INFORMATIKAI hatóság által rám ruházott mint elnök az Alkotmány és a törvények az Egyesült Államokban, többek között a Nemzetközi Gazdasági Emergency Powers törvény (50 USC 1701 és köv.) (IEEPA), a Nemzeti vészhelyzetekre szóló törvény (50 USC 1601 et seq.) pontja, 212 (f ) a Bevándorlási és Állampolgársági törvény 1952-ben módosított (8 USC 1182 (f)), és a 301 pont a 3. cím, United States Code, I, Barack Obama elnök az Egyesült Államok , ezúton megállapítják, hogy a bizottság a súlyos emberi jogi visszaélések ellen, a nép, Irán és Szíria által kormányok megkönnyítette számítógépes és hálózati zavarok, monitoring, és nyomkövető azok a kormányok, és bíztattak az entitások iráni és szíriai amely bűnrészes a kormányok "rosszindulatú technológia használata e célból, veszélyeztetik a nemzeti biztonsági és külpolitika az Egyesült Államokban . Akormány, Irán és Szíria is arra törekszik, hogy gyorsan frissíteni a technológiai képességét az ilyen tevékenységeket. Cognizant az alapvető fontosságát, hogy a technológia, amely lehetővé teszi az iráni és szíriai nép szabadon kommunikálni egymással és a külvilággal, valamint a megőrzése, a lehető legnagyobb mértékben, a globális távközlési ellátási láncok az alapvető termékek és szolgáltatások lehetővé teszik a szabad információáramlás, az intézkedések ebben a sorrendben célja elsősorban, hogy foglalkozzon hogy meg kell előzni szervezetek találhatók részben vagy egészben az iráni és szíriai származó megkönnyítésére vagy követnek el az emberi jogok súlyos megsértése. Annak érdekében, hogy tegyenek további lépéseket pedig a nemzeti vészhelyzetek bejelentett Executive Order 12957 március 15-i, 1995, a hivatkozott A további lépések a későbbi Executive Megrendelések és Executive Order 13338 a május 11, 2004 , módosított köre és igénybe vehetők további lépéseket a későbbi Executive rendelések, és foglalkozzanak a fent leírt helyzet, ezennel érdekében: 1. §. ( a) Minden ingatlan és érdekek az ingatlan, amely az Egyesült Államokban, hogy a továbbiakban tartoznak az Egyesült Államokban, vagy van, vagy a továbbiakban tartozik a birtokában vagy ellenőrzése alatt bármely személy, Amerikai Egyesült Államok, beleértve a külföldi fióktelep, a következő személyek tiltva, és nem ruházható át, fizetett, exportált, visszavont, vagy más módon kezelni vagy: (i) a felsorolt ​​személyek a mellékletben ebben a sorrendben, és (ii) bármely személy által meghatározott államtitkár, egyeztetve, vagy ajánlását a Secretary of State: (A) , hogy működik, vagy hogy irányított működését, az információs és kommunikációs technológia, amely lehetővé teszi számítógép vagy a hálózat megzavarása, monitoring, vagy követő, amely segíthetné vagy engedélyezi a súlyos emberi jogi visszaélések, vagy nevében az iráni kormány , illetve a szíriai kormány , (B), hogy eladnak, bérbe adnak, vagy egyéb módon, közvetlenül vagy közvetve, az áruk, szolgáltatások vagy technológiák Irán vagySzíria várhatóan ilyen célra használnak, hogy megkönnyítsék számítógéphez vagy hálózati zavarok , monitoring, vagy követő, amely segíthetné vagy engedélyezi a súlyos emberi jogi visszaélések által vagy nevében az iráni kormány , illetve a szíriai kormány , (C) , hogy jelentősen segített, támogatott, vagy nyújtott pénzügyi, anyagi vagy technológiai támogatás , vagy áruk és szolgáltatások, illetve támogatására, a leírt tevékenységek alszakasz (a) (ii) (A) és (B) az e szakasz vagy bármely személy, akinek vagyona és érdekek ingatlan blokkolja alapján ezt a sorrendet, vagy ( D) a tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll, illetve járt el, illetve állítólag cselekedni vagy nevében, közvetlenül vagy közvetve, bármely személy, akinek vagyona és érdekek ingatlan blokkolja alapján ezt a sorrendet. (b) A tilalmak § ( a) az e szakasz alkalmazni, kivéve addig a mértékig által nyújtott alapszabályban, vagy rendeletek, végzések, irányelvek, illetve engedélyeket, amelyek alapján kiadott ebben a sorrendben, és ellenére kötött szerződés, vagy bármilyen engedély vagy felhatalmazás előtt megadott tényleges időpontja Az ebben a sorrendben. c. 2. Ezúton megállapítani, hogy az hogy az adományok típusú cikkek szakaszban meghatározott 203 (b) (2) AIEEPA (50 USC 1702 (b) (2) bekezdése) által, vagy a javára bármely személy, akinek vagyona és érdekek ingatlan blokkolja az e rend súlyosan veszélyeztetné a képességét, hogy kezelni a két nemzeti vészhelyzetek azonosított preambulumában ebben a sorrendben, és ezúton is tiltják az ilyen adományok által előírt 1. szakaszának e érdekében. mp. 3. A tilalmak 1. szakaszában a jelen végzés többek között, de nem kizárólag: (a) a megtétele hozzájárulás vagy rendelkezésre pénzeszközök, áruk vagy szolgáltatások által, illetve javára bármely személy, akinek tulajdon és érdekek ingatlan blokkolja alapján ebben a sorrendben, és(b) kézhezvételét bármely hozzájárulás vagy rendelkezést pénzeszközök, áruk vagy szolgáltatások bármely ilyen személy. mp. 4. Ezúton találják, hogy a korlátlan bevándorló és bevándorló hatálybalépését Az Egyesült Államokban a külföldiek, akik megfelelnek egy vagy több kritériumnak 1. szakaszában a jelen végzés káros lenne érdekeit Egyesült Államokban , és ezennel felfüggeszti a belépését az Egyesült Államokban , a bevándorlók vagy nonimmigrants, az ilyen személyek. Az ilyen személyek kell kezelni hatálya alá tartozó személyek szakaszának 1. kihirdetése 8693 a július 24, 2011 ( felfüggesztése Entry A külföldiek figyelemmel az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa utazási tilalmakat és a nemzetközi sürgősségi Gazdasági Powers Act Szankciók .) c. 5. (a) Bármely tranzakció az Egyesült Államok személy vagy az Egyesült Államokban , hogy megkerüli, vagy elkerüli, az a megkerülése céljából vagy elkerülését, okoz megsértése, kísérletek sérti bármely meghatározott tilalmak ebben a sorrendben van tiltva. (b) Bármely összeesküvés alakult, hogy sérti bármely meghatározott tilalmak ebben a sorrendben tilos. c. 6. Nothing 1. szakaszában a jelen végzés megtiltják ügyleteket a magatartása a hivatalos ügy az Egyesült Államok kormánya által alkalmazott, támogatottak, vagy szerződéses cikke. c. 7. alkalmazásában ebben a sorrendben: (a) a "személy": olyan személy vagy szervezet, (b) az "az információs és kommunikációs technológia": olyan hardver, szoftver vagy más termék vagy szolgáltatás elsődleges célja, hogy teljesítette, vagy lehetővé teszik a funkció az információ feldolgozás és a kommunikáció elektronikus úton, beleértve az átviteli és a kijelző, többek között az interneten , (c) a "jogalany": olyan partnerség, egyesület, a bizalom, a közös vállalat, vállalat, csoport, alcsoport vagy egyéb szervezet, (d) a " United Statesszemély ": bármely Amerikai Egyesült Államok állampolgára, állandó lakóhellyel idegen, szervezet szervezett törvényei szerint az Egyesült Államok vagy bármely hatáskörrel Egyesült Államokban (beleértve a külföldi fióktelepek), vagy bármely személy a Amerikai Egyesült Államok , (e) a " az iráni kormány "az iráni kormány , minden politikai egysége, intézmény, vagy közvetítője áru, beleértve az Iráni Központi Bank , valamint minden olyan személy tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll, vagy azok nevében eljáró vagy nevében Az az iráni kormány , valamint (f) a " szíriai kormány "a kormány a Szíriai Arab Köztársaság , annak szervei, eszközök, és az ellenőrzött szervezetek. c. 8. Azon személyek, akiknek ingatlan és érdekek ingatlanok alapján megtiltották ezt a sorrendet, akik esetleg alkotmányos jelenlétét az Egyesült Államokban , azt találjuk, hogy azért, mert az a képessége, hogy át pénzeszközeit és vagyonát azonnal, előzetes értesítés az ilyen személyeket meghozandó intézkedések alapján ezt a sorrendet tenné az intézkedések hatástalanok . Ezért határozni, hogy ezek az intézkedések, hogy hatékony kezelése a két nemzeti vészhelyzetek azonosított preambulumában ebben a sorrendben, Nincs szükség előzetes értesítést a tőzsdei vagy meghatározása alapján tett 1. pontjában ebben a sorrendben. c. 9. A államtitkár, konzultálva a Secretary of State, engedélyt kap, hogy tegyenek olyan intézkedéseket, beleértve a kihirdetése szabályok és rendeletek, valamint alkalmazni valamennyi biztosított hatáskörök az elnök által IEEPA , amelyek szükségesek lehetnek elvégzéséhez céljaira ebben a sorrendben. A miniszter a Pénzügyminisztérium is redelegate bármely e funkciók más tisztek és szervei az Egyesült Államok kormánya a vonatkozó törvényekkel összhangban. Valamennyi ügynökség az Egyesült Államok kormánya utasítást kapnak, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést saját hatóság hajtsa végre az ezen a sorrendben. c. 10-ig. A miniszter a Pénzügyminisztérium, konzultálva a Secretary of State, felhatalmazást kap arra, hogy meghatározza, hogy a körülmények már nem indokolják a blokkoló az ingatlan és érdekek személy tulajdonában a mellékletben felsorolt ennek érdekében, és a szükséges intézkedéseket, hogy érvényt szerezzen a határozatot. mp. 11. Ez a sorrend nem célja, és nem, hozzon létre semmilyen jogot vagy előnyt, anyagi vagy eljárási, végrehajtható a törvény vagy méltányosság bármelyik fél általi ellen Az Egyesült Államokban, annak szervezeti egységei, ügynökségek, vagy jogalanyok, annak tisztségviselői, alkalmazottai vagy ügynökei, vagy bármely más személy. mp. 12. hozott intézkedések alapján ezt a sorrendet illetően Irán válaszul cselekvéseinek az iráni kormány bekövetkező megkötése után az 1981 algíri Megállapodások, és kizárólag csak a válasz e későbbi intézkedéseket. mp. 13. Ez a megrendelés hatékonyan 00:01 keleti nyári idő szerint április 23-án, 2012. Barack Obama a Fehér Házban, április 22, 2012. MELLÉKLET Egyedi 1. Ali Mamluk [igazgatója a szíriai Általános Hírszerzési Igazgatóság, született: 1947] testületek 1. szíriai Általános Hírszerzési Igazgatóság2. Syriatel 3. Iszlám Forradalmi Gárda 4. iráni minisztérium hírszerző és biztonsági 5. törvény végrehajtása Forces a az Iráni Iszlám Köztársaság 6. Datak Telecom

Lezuhant egy csíkhúzó gép


Jó kis alumínium-bárium tavat kreált a rohadék








Ebben a tóban füröszteném az Omega jeles parancsosztókat

Nem kívánok minden csíkozó gépnek ilyen véget, inkább a benne érintettek váljanak minél hamarabb hőenergiává...

Kibukott: az Easy Jet „fapados” légitársaságot chemtrailek szórásán kapták rajta Európa fölött

Aircrap.org, 2011 szeptember 29

Easy JetEgy Athénból Londonba tartó British Airways repülőgép fedélzetén utazó utas (youtube-os csatornája: YANMYRAT) kamerán rögzítette, amint a Nagy Britanniában bejegyzett olcsó Easy Jet társaság egy gépe aeroszolokat bocsát ki.




Már régóta felmerült a gyanú, hogy a diszkont árú légitársaságok csak úgy engedhetik meg maguknak a repülőjegyek olcsóságát, ha a tulajdonosaik mérgező anyagoknak a lakosságra (illetve a permetezés idején a közelben repülő más gépek utasterébe) való szórásáról szóló titkos szerződéseket írnak alá.

Ez az aeroszolok kibocsátását bizonyító dokumentum jelentősen emeli annak valószínűségét, hogy fel- illetve leszálláskor a gépek a normál JP-4 nevű üzemanyagot használják, de egy másik, aeroszolt tartalmazó üzemanyagtartályra kapcsolnak magasabb repülési magasságokon.

De a mérgező anyagok kibocsátásának magassága nem elég ahhoz, hogy a „Sztratoszférikus Aeoroszol Geomérnökség” (Stratospheric Aerosol Geoengineering) kategóriába sorolhassuk. Cliff Carnicom kutató már régóta megállapította, hogy az alacsonyabb magasságokban található aeroszolok hőcsapdaként működnek, így erősítik a légkör felmelegedését.

A kutatóknak azt a kérdést kellene feltenniük, hogy ezek az aeroszolok nem az AGW-re (Anthropomorphic Global Warming – ember általi globális felmelegedés) irányuló szándékos tevékenységek-e, amelyek egy titkos kampány keretében úgy vannak hamisan beállítva, mint az ún. „Globális Felmelegedés” elleni geo-mérnöki igyekezet, ezzel is tompítva az ellenük irányuló jogos elutasítást.

40 millió japán költözhet rövidesen - de hova?
Még a helyi viszonyokhoz edződött orosz diplomatákat is meglepte a hír, hogy a Kreml tárgyalásba kezdett Japánnal a 150 éve vitatott Kuril-szigetek átadásáról.
A sok éves háborúskodásra talán az hoz végleges megoldást, hogy 40 millió japán lakost kell rövidesen kitelepíteni a Fukusimai erőmű várható összeomlása és a kiszabaduló mérhetetlen nagyságú radioaktív sugárzás miatt. A japán kormányzat reális esélyként kezeli a kényszerevakuálást a legtöbb városból, köztük Tokióból is.
The European Union Times cikke két lehetséges forgatókönyvet is vázol. Ebből az egyik az emberek áttelepítése a lakatlannak minősülő Kuril szigetekre, a másik a Kínában az elmúlt 10 évben felépített szellemvárosok 64 millió érintetlen lakása. Kína éveken át azzal oldotta meg a gazdasági növekedéssel kapcsolatos problémáit, hogy ingatlanokat épített, akár kellett, akár nem. 20 olyan nagyváros van Kína szerte, ahol egyetlen ember sem él, pedig még a boltokban a polcok is be vannak építve.
Bármelyik forgatókönyv is lép életbe, a probléma nagyobb lesz, mint amivel az emberiség valaha találkozott. Az, hogy eddig még soha nem kellett 40 millió embert elköltöztetni rövid időn belül, csupán a technikai kérdés. Az idő rövid lesz. Van olyan szakértő vélemény, ami szerint a 4-es reaktor sérült épületében található 1535 üzemanyagrúd várható elszabadulása az összes környező reaktorban lévő fűtőelemre és a mindössze 50 méterre található közös medencében tárolt 6375 elhasznált fűtőelemre végzetes hatással lesz. Ez több száz tonna túlmelegedő és végső soron felrobbanó nukleáris anyagot jelent, ami soha nem látott katasztrófát jelent az egész Föld élővilága számára.
Nagy titokzatoskodás van a médiában a fukusimai balesettel kapcsolatban. Miközben a helyzet semmit nem javult az elmúlt egy év alatt, a hírekből kikerült és az emberek azt gondolják, hogy a probléma megoldódott.
A következő műholdról készült felvételsorozat azt mutatja, hogy az elmúlt egy év alatt hogyan terjedt szét a sugárzás a Csendes-óceán vizében. Ha a felvétel közben a forrást figyeljük, jól látható, hogy egyáltalán nem csökken a kibocsátás intenzitása, sőt növekszik. Ez azt jelenti, hogy az erőmű mentésének során a tenger vizébe eresztik a szennyezett vizet. Amennyiben mégsem robban fel a reaktor addig, két-három éven belül a világ összes felszíni vize radioaktív lesz.
Figyelmeztette Önt erre valaki? Fel van erre készülve?

Okkult Erők

Szabadkőművesek, okkultizmus, titkok, összeesküvések...

Nézd meg Ember, kik ülnek a parlamentben, kikre szavazol, kik miatt vagy stresszes, kik veszik ki a talajt a lábad alól, kik veszik el a múltadat és a jövődet, kik azok, akiknek Te Ember, csak egy gazdatest vagy! Nézd meg, és ha még tudsz, gondolkozz és ébredj!
Készült 1943 - ban.
fekete-fehér, francia filmdráma, magyar feirattal, 51 perc 
http://felhok.com/index.php/okkult-erk.html
rendező: Jean Mamy
forgatókönyvíró: Jean Marques-Riviere
zeneszerző: Jean Martinon
operatőr: Marcel Lucien
producer: Robert Muzard

szereplő(k):
Maurice Rémy (Pierre Avenel)
Marcel Vibert
Auguste Bovério
Gisele Parry (Madame Avenel)
Léonce Corne
Pierre Darteuil
Marcel Raine
Louise Flavie



A ti képviselőtök melyik páholy tagja, mit gondolsz miért megy az országban ilyen rosszul az élet , mert a képviselőd előbb vakoló és csak aztán a te képviselőd. Előbb és mindig is előbb a páholy érdek csak utána ha nem ütközik a vakolók érdekével jön az ország érdek. Míg nem lehet visszahívni egy ilyen elbaszott zsidóbérencet ki eladja az országot addig marad az adóság , és a jövőnk a kamatrabszolgaság, a piszkos zsidók már megszabadítottak a nemzeti vagyonunktól, még hátra van a földünk, és a víz kincsünk, és utána mehetünk koldulni. Rohat zsidesz átjátsza mindenünket a zsidóknak, hogy ágytálkihordók lehessenek a zsidó családnál. Te meg hülye statisztáltál , hogy ez így is legyen . A Bánk megölte a királynét, de te képtelen vagy a legutólsó hazaárulót is leszurni , mert az egy büdös zsidó, és az neked egy szent tehén , pedig ő egy rohadt gojt lát benned , ki alantasabb az állatnál is.,, Gondold meg és igyál örökké a világ sem áll....-,,






Tudatos vérrontással hatmillióra

ESZKÖZBESZERZÉSI ÉS EGYÉB KÉRDÉSEK

1./Hővisszanyerő stabil háztartási IVÓVÍZ DESZTILLÁLÓ /magyar licenc/: AGRO-ANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG PJT, 1036 Bp., Lajos u.115.III.18. Tejfalussy András, Tel./fax:361-2506064.

2./VÍZTISZTASÁG-MÉRÕ (Ohm-mérô + szonda): - " -

3./UV-LÁMPA a mérgezô kálisó konyhasóban (nátrium-kloridban) kimutatására. Falschgeld Detektiv No. MD-118. Conrad Electronic, 1067 Bp., Teréz krt. 23. (Az Oktogonnál, az Aradi u. sarkán)

4./TÁPANYAGTÁBLÁZAT is kell az ételekkel bejuttatott nátrium és kálium fogyasztás megtervezéséhez, ellenõrzéséhez.

Dr. Bíró György, Dr. Lindner Károly (Medicina Bp.). Ezt a hiányos, és hamis adatokat is tartalmazó "Tápanyagtáblázatot" engedi terjeszten az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Kellene egy jobb, de nincs. A vérelektrolit-optimum védelméhez szüséges nátrium- és kálium tartalmakat, továbbá azt is meghamisítja, hogy mennyi kálium és nátrium pótlás a veszélytelen. 1 kg kukoricalisztre 0,6 gramm káliumtartalmat ad meg.
Agrokémiai kutatóintézeti könyv viszont 20 grammos káliumtartalmat ad meg 1kg kukoricaszemre, tehát 33-szor többet, Ennek a 3300%-os eltérésnek csakis CSALÁS lehet az oka. Ay utóbbi hamis könyv /adat/ író dr. Kádár Imre
(MTA-TAKI) korábban még 2 grammot közölt! 3300%-os "bizonytalanságban" tartják az élelmek kálium MENNYISÉGE
vonatkozásában a termelôt és fogyasztót, azzal, hogy a MÉRTÉKNÉL IS CSALNAK:

Bíróék könyve a sportolók nátriumigényét helyesen közli: napi 6-10 gramm Na, 15-25 gramm NaCl. 43.táblázat,"A sportolók ásványi-anyag szükséglete sportágak szerint". Ennyi nátrium kell a legyengültnek is, 8 gramm nátriumot,18 gramm NaCl-t pótol az infuzió napi 2 liter fiziológiás (Ringer) sóoldata. Ha a sportolók és kórházban kezeltek nátriumpótlása vagy káliumpótlása hibás, az azonnal észrevehetô: a sportoló teljesítménye csökken, a
legyengült "kezd meghalni". Rögtön kiderülhet a csalás, a "Fekete Angyal" néven elhíresült sorozatgyilkos kórházi ápolónõ is káliumtúladagolással ölt. De az összes többi ember nem képes észrevenni, hogy nátriumhiányos vagy
káliumdús "ásványi-anyag pótlás" miatt ivartalanodik, hal meg.

Ezt a méréssel nem ellenőrizettséget kihasználva,dr. Bíróék 0,5-2 gramm közötti nátriumpótlást, 1,2-5 gramm közötti NaCl pótlást írtak elô, "Nátrium" címszó alatt, ill. a könyvük a 23. sy. táblázatában a "Biztonsági tartalékkal megnövelt ásványianyag-bevitel értékek" cím alatt. Miután ôk kísérletezték ki klinikákon azt, hogy a szájon át bejutó 0,8 gramm kálium már erősen vesemérgező és 1,8 gramm láthatóan rontja a szívmûködést, torzítja az EKG impulzust,
Bíró ill. az ÁNTSZ-es cimborái a lakosság többségnek napi 3,5 grammos káliumdózist ajánlanak a könyvükben. .Ha ez sportolóba jut be (pl. kálisóval műtrágyázott növényekkel) neki sem jó, de a több nátriumot fogyasztót kevésbé
mérgezi a káliumtöbblet, és Bíróék a sportolóknak naponta 15-25 gramm konyhasó evését javasolták, engedték meg.! Miért is beszélték le a többieket a méregtelenítő hatású nagyobb nátriumdózisról?!

Megtévesztő pl. a szója káliumtartalma, az 1999-es kiadásban, lásd 51.táblázat"Ásványi anyagok": "szója". Az elôzô kiadásban tízszer annyit közöltek! Számos embert mérgez a szója nagy káliumtartalma!

Mindezeknek a csalásoknak ellenére, látszik a Táblázatból, hogy szárazföldi növények alig tartalmaz nátriumot, viszont a káliumtartalmuk veszélyesen magas.
.
Az fentit könyvet BŰNÜGYI BIZONYÍTÉK CÉLJÁRA IS CÉLSZERŰ MEGVÁSÁROLNI, KÉSŐBB UGYANIS LE FOGJÁK TAGADNI A CSALÁSOKAT. Kellenek a bûnjelek a bírósági eljáráshoz, a bíróságon ezzel lehet bizonyítani, hogy miért jár a kártérítés az államtól, az ÁNTSZ által tudatosan megbetegítetteknek, pusztítottaknak..

Az ÁNTSZ a felelős a könyv hamis adatai miatti betegségért, APARTHEID, tudatos népirtás jele az is, hogy, a COCA-COLA 1,5 gramm/liter (mérgezô) káliumtartalmú. A Pepsi-Cola csak 0,18 gramm/liter káliumot tartalmaz, nyilván azért hogy a FENTIEKKEL TISZTÁBAN LÉVÕ IS KÓLÁZHASSON.

5/.A DESZTILLÁLT VÍZ GYÓGYHATÁSÁNAK AZ A MAGYARÁZATA, HOGY: A SOK SZABAD POTENCIÁLLAL RENDELKEZŐ TISZTA VÍZ MOLEKULÁI KÁLIUM KIOLDÁS ÚTJÁN ELBONTJÁK A HIBÁS SEJTEKET. EZUTÁN AZOKAT EGÉSZSÉGESSEL PÓTLOLHATJA A SZERVEZET, OSZTÓDNAK A SZOMSZÉDOS,. EGÉSZSÉGES SEJTEK. (EGY BETEG SEJT TORZ SEJTMEMBRÁNJA NEM KÉPES ÖTVENSZERES KÁLIUM KONCENTRÁCIÓ- ELTÉRÉST FENNTARTANI, . A SEJTEN BELÜL UGYANIS KB. ÖTVENSZERES A KÁLIUM KONCENTRÁCIÓ A SEJTET KÖRÜLVEVŐ TESTFOLYADÉKBAN LÉVŐHÖZ KÉPEST .


KIK CSÖKKENTIK A MAGYAROK LÉTSZÁMÁT 2050-IG HATMILLIÓRA, AZ ÉTKEZÉSI SÓ HELYETT ETETETT IVARTALANÍTÓ KÁLISÓVAL ÉS AZ SZENNYEZETT IVÓVÍZ ITATÁSÁVAL?
Mi a vérelektrolit?

A "vérelektrolit" az élet létrejöttekor az óceánra jellemző konyhasó : kálisó arányú oldat. Ma is tengervízi környezetet biztosít sejtjeink számára. Jól vezeti az elektromos áramot, a sejtek és szervek közötti elektromos kapcsolatért felelős.
Mi a vérelektrolit optimuma?

Orvosi körökben a vérelektrolit optimuma régóta ismert, mert az elvesztett vér pótlására, a vérkeringés fenntartásához is ilyen oldatot használnak, az ún. "RINGER-oldatot". Ebben 99: 0,9:0,03 a víz:konyhasó:kálisó (H O : NaCl : KCl) aránya.


Elronthatja-e a vérelektrolitot a táplálkozás?

A szárazföldi növények - a vérhez képest - ellenkező arányban tartalmazzák a nátrium és kálium (Na és K) komponenseket, de ennek a kompenzálására az emberek, már az ősidők óta, sózzák az ételeket, hogy a maguk és az igavonó állatok jó erőnlétét ezúton biztosítsák. A Biblia is (ószövetség,Ézsaiás 30.,24.)írja,hogy az"igavonó  állatokat sózott abrakkal kell etetni". (EGYES ÚJABB BIBLIA FORDÍTÁSOKBÓL KIHAGYJÁK A SÓZÁST, KIK, ÉS FÕLEG
MIÉRT?).

Az étkezésre használt víz tisztasága is alapvető. Esővizet, vagy, ha az nem tiszta, gőzébôl mesterségesen lepárolt vizet kell fogyasztani. Az ókori iratok, pl. a zsidók "Talmud"-ja (TAANITH. 10 a. lap) szerint: ivóvíz csak desztillált tiszta (eső) víz lehet, mindenféle egyéb vizet "hasznavehetetlennek" mondanak. Az ősi tibeti víz-kúra is a desztilláltvíz iváson alapul, mindenhol terjed, dr. O.Z.A. Hanish "Desztilláltvíz- kúra" /orvosi/ leírása alapján. Az AQUANET.FW.HU honlapunkon is megtalálható (AGROANALíZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG honlapja www nélkül, nagybetükkel hívható), onnan ki lehet nyomtatni!
Mi a vérelektrolit-sóarány rontás hatása?

Ha többségében "nátriumhiányos vagy káliumdús" az étel,ital, a szervezetben a sejtek között állandósul a rossz elektromos kapcsolat. Elromlik a sejtek anyagcseréje, s deformálódnak. Ennek következtében - amint azt nagyszámú emberen és állaton elvégzett táplálkozástani kísérlet, ill. megfigyelés alapján "A mellékvesekéreg biológiája" cím alatt, 1976-ban 7000 pld-ban közzétették Magyarországon, 61 db. "magasszintû", tudományos értekezés összefoglalásaként, tehát minden "illetékeshez" el kellett volna jutnia! - a nátriumhiányos vagy káliumdús étel tönkreteszi a szervezetet. Teljesen védekezésképtelenné lesz a stressz-hatásokkal szemben, s a nátriumhiánytól beűrűsödik a vér, ami keringési rendellenességekhez, a szív- és érrendszer és a vese tönkremenetelhez, magas vérnyomáshoz, agyvérzéshez vezet. Eközben a nátrium-megtakarítási erőlködésétől daganatos lesz a mellékvese, végül pedig nátriumvisszatartó, káliumvesztő, kóros veseműködés, halálos Addison-kór alakul ki. A szlovák akadémiai kutatók mérései kimutatták azt, hogy csontlágyulást okozó, fertőzési veszély fokozó, rákelőidéző, sőt ivartalanító is az a kálium-túladagolás, amit a növények kálisóval "műtrágyázása", az e miatti "káliumdússáguk" okoz! /"Túl sok a kálium". Uj Szó 17. szám, Pozsony,1988.IX.16./ Nálunk (a műtrágyázásnál) kb. 60% a K/N hatóanyag-használati arány, iszlám országokban és Nagy Kínában 5% alatt van, őket s a természetes ételt fogyasztó zsidókat nem ivartalanítják!
Ki felelős a vérelekrolit-rontó táplálkozásért?

Mindannyian tudjuk, hogy az orvosok és természetgyógyászok nagy többsége tiszteli a hazáját és szereti a magyar népet. A vérelektrolit kérdésben azonban elzárták őket a tényleges mérési adatoktól. A mérések eredményeit illetően tévedésben tartják őket. Kizárólag, csak a mérések eredményeit hamisan és/vagy ellentmondásosan ismertetô (elhallgató, elködösítô) állami- és "tudományos" állásfoglalásokhoz jutnak hozzá. Ha "kipróbálják" a káliumdús és nátriumhiányos étrend hatását, az tiltott kísérlet, amibe beteg, egészséges is belehalhat!

A hazai és nemzetközi egészség/halál piacon "megjelentek" a magukat és egymást "táplálkozási tudósoknak" kikiáltó hamis tanácsadók. Sleppjüket képezik a "reformkonyhás" ezoterikus ingalengető félmûvelt "életmódtanácsadók". Leleplezô jelük: "Tengeri sónak" nevezett, a tengervíz só-öszetételtől durván eltérő sókat ajánlanak. A nátriumot és a káliumot fordított dózisokkal javasolják.


A vérelektrolit legfontosabb ionja a nátrium helyett a "sós ízt" pótoltatják. Kálisóval,fűszeres kálisóval ("Vivega"-val). Rábeszélnek a nem tiszta víz nagy mennyiségben ivására (csapvíz, artézi víz), és a költséges, valójában nem
gyógyhatású hamis "gyógyvizekre" (Pi-víz,Oxy-víz, Dd-víz, Clean-Water). Tisztítás helyett "energetizálják" a vizet, titkolják a tiszta desztillált víz gyógyító hatását.

Vegyi fegyverként alkalmazzák az ezúton való vérelektrolit-rontást! Csalnak a mértéknél, súlynál és a számnál. Mérések bizonyítják, amiket parlamenti szakértőként szereznünk meg! Nem csak ezek a személyek felelôsek a
vérelektrolit rontása miatti pusztulásért! Azok az "értelmiségi magyarok" is mind
felelősök, akik lusták, gyávák, akik nem segítik a mentést! Ettől vagyunk allergiában, szívhalálban, rákban "EU-elsôk"!

Lehet-e személyesen védekezni?

Kormányszinten is emlegetett "tény", hogy 2050-re hatmillióra "csökken" a magyarok lélekszáma! Miért? A kálisó etetés, káliummal "mûtrágyázás", nátrium pótlás akadályozás miatt, és a szennyezett víz evésre, ivásra használata miatt. Nálunk ma csak a kóser só biztosan káliummentes, a többiben kálisó is lehet, s a desztillált vízre ráírják, hogy "szennyezni kell"!
Itt már csak a családi porta szintjén lehetséges védekezni:

- Lássuk el háztartásunkat ivóvíz-desztillálóval, víztisztaság mérővel

- Lássuk el az ismeretlen tartalmú sókban a kálisót kimutató lámpával,

- Szerezzük meg az élelmiszerek Na- és K tartalmát közlő tápanyagtáblázatot és tartsuk meg a RINGER-oldatból ismert víz:konyhasó:kálisó pótlási arányt!
-
- Egy felnôtt legalább 2 liter vizet, 4-8 gramm nátriumot pótoljon naponta, étkezésenként ne fogyasszon 0,6, egész nap pedig 2 grammnál több káliumot!

- Minden család maga termelje a bioélelmiszert a saját kertjében, ha más termeli valójában nem lehet ellenőrizni, hogy használt-e mérget is, mert a teljes körû szermaradvány vizsgálat megfizethetetlen, s hazánkban a biotermesztők is műtrágyázhatnak a mérgezõ kálisóval! ( KIK LOBBIZTÁK KI, ÉS MIÉRT? )

Desztillálóról, mérésekről, s műszerekről bővebb információ a honlapunkon található. Tanácsadás: telefonon (36-1) 2506064, (36-27) 380665 (vagy időpont-egyeztetés alapján, személyesen).
 ORVOSI DESZTILLÁLTVÍZ-KÚRA DR. O.Z.A. HANISHTÓL (Mazdaznan)

Az orvosi művek tanulmányozása nem használ nekünk semmit sem a szervezet betegségei kezelésénél.
Minden bajnál a vér van túlterhelve.

Csak egy mód van a vér kitisztítására, a desztillált v. halott víz, mellyel kimossuk a vért, mely víz nem tartalmaz semmi élő szervezetet, sem vegyi összetételt. Ez a víz a forralásnál keletkező gőzből kondenzálódik és az olyan nyomást gyakorol a vérre, mely pillanatok, percek alatt megsemmisíti az anyagokat, idegen elemeket, ásványokat, savakat, melyek a vérbe hatoltak, keresztül űzi a szervezeten és rövid idő alatt elillannak.

Nem lényeges, hogy lassan v. gyorsan, melegen v. hidegen isszák-e a vizet, mindenki a maga módján, temperamentje és állapota szerint.

Az idegesek és hepatitikusoknak majdnem forrva kell inniuk. A lényeg: a szükséges nyomást fenntartani a vérre. Ezért kell egyszerre 2 pohárral (átlag 2 deci) inni, egész napon át, míg eléri a 3-3 és fél litert.
Idősek, betegek, gyengék csak 2x1 decit igyanak, napi 2 l-nél nem többet.
Íme egy lehetséges kúra:

1. A felébredésnél reggel megisszuk az első 2 pohár vizet, melyek már az ágyhoz vannak készítve.

2. A reggeli előtt (ha egyáltalán reggelizünk) vesszük a 2. adag 2 pohár vizet.

3. 2 óra múlva a 3. adag 2 pohár jön.

4. Evés előtt a 4. adag 2 pohár jön, de ennél asztalhoz ülhetünk.

5. 2 órával ebéd után az 5. adag jön - 2 pohár víz.

6. 2 órával később a 6. adag 2 pohár víz.

7. Vacsora előtt (20 óra körül) veheti a 8.-at.

8. Kevéssel lefekvés előtt a 9. adagot s ezután úgy alszik, mint egy üdvözült.

Most jön a kérdés, mit lehet a kúra mellett még enni-inni?

Azt, amit akar és amennyit akar.
Elvileg a Mazdaznanban semmi sincs tiltva, főleg a kúra alatt. Ha nincs szüksége böjtre, nem kell semmit megvonnia magától ehet és ihat, de a kúra szabályait pontosan be kell tartani: minden 2 órában étkezés e l ő t t meginni a 2 pohár desztillált vizet.
Mégis, súlyos betegeknek a megfelelő étrendet kell betartani a kúránál.

Hamarosan megállapthatja, hogy már a reggelinél szerényebb lesz, miután megitta a 2x2 pohár vizet.
3 nap után már nem vágyakozik sem erre, sem arra többé, ellenkezőleg olyan dolgokra vágyik, amire azelőtt sosem gondolt és azokat fogyasztja.
Kevés idő mulva búzadara, zabpehely és hasonló gabonaneműekre jön étvágya. Ha meg akarunk szabadulni bajainktól, úgy 1 kanál agar-agart veszünk reggelire.

Ha gyorsítani akarjuk erősödésünket, úgy este 1 kanál carageenzuzmó teát veszünk, szétmorzsoljuk egy csészébe (előzőleg többször átmosni) és forró vízzel leöntve megisszuk a folyadékot az alján maradt sűrűjével együtt. Napról napra kevesebbet eszünk, nemsokára csak a felét, majd az 1/3 részét annak, amit azelőtt fogyasztottunk.
Néhány hét mulva már a szükségleteink szerint választjuk táplálékunkat, úgyhogy egy új testet építhessünk.
5-7 hét múlva másként kezdünk élni. Már érezzük a tisztulási folyamatot, a vérkeringés megújulását, felfrissülését.
A súlyából semmit sem veszít a kúra alatt, sőt gyarapszik, mert mennél tisztább a vér és a testsejtek, úgy súlyosabbak lesznek. Ha túlságosan emelkedne a súlya, úgy leegyszerűsíti étrendjét, elhagyja az olajat és vajat.

E kúrában a legcsodálatosabb, hogy nem okoz semmi gondot, minden probléma magától megoldódik, ha szigorúan betartjuk a kúra előírásait. Világosabb gondolataink jönnek és szívesebben végezzük a légző gyakorlatainkat. Fejlődünk, a saját gondolataink lépnek előtérbe, nem kérdezősködünk többé, gondolkodó lénnyé válunk. Sokminden feleslegessé válik, amivel azelőtt foglalkoztunk. A kúra egyszerű, s az az érdekes benne, hogy minden megerőltetés nélkül nagy eredményt lehet elérni vele. Akár gyomorbajban szenved, vagy a máj nem funkcionál rendesen, v. a vesék vannak megtámadva, v. az emésztőcsatorna eldugult, v. nemi bajok okozzák a rosszullétet, mert a tüdők és idegek nem végzik jól a feladatukat, még a szív sem, s végül fekélyek jönnek, melyek rákká fejlődhetnek. Minden bajnak el kell múlnia s ehhez a desztilláltvíz kúra elég, nem kell semmit hozzátenni. Idegbajnál ajánlatos 21 napig a kúra idején csak pattogatott kukoricán élni, a gyümölcsöt elhagyva, míg a test újra normálisan működik. Ha görcsök, merevedések vannak, v. az inak megrövidülnek, csak a panopraktika nyújthat segítséget és meg kell veregetni, vagy mással ütögettetni az összezsugorodott testrészeket.

A tuberkolózis is eltűnik, ha kecsketejet adunk a betegnek, okra-hüvelyt (2 kanál) és pignons teát (1 kanál). 
A legsúlyosabb cukorbaj 6 hónap alatt elmúlik, melyet a közönséges orvosi előírások-rendelések nem képesek elérni.
A vizi betegség, köszvény, reuma, bélbajok és skrofulózis (vér bajok) 21 nap alatt javulnak.
Ekkor 3 heti szünet következik s újabb 3 hétig kell kúrázni 3x ismételve. Ha szükséges, folytatni kell, így 9 hónapig, mialatt teljesen kigyógyul mindenből.
A rák - bárhol legyen is, pl. mell-, gyomor-, máj- v. a belekben v. torokban, vagy egy sarcoma: ki lehet űzni a vérből 3 v. 14 hónap közt, desztilláltvíz-kúrával. Néha már pár nap után a sebes helyek (rákosak) megszáradnak, eltűnnek a vérből, s a baj ki lesz űzve.
A gyomorrák is gyorsan gyógyul, ha csak pattogatott kukoricán és sok friss zöldséggel él, salátának elkészitve, v. forró olajba dobva egy pillanatig, míg így kissé meghervad - s keveset eszünk belőle.
Minden savasat el kell hagyni. A bőr színe 3 napi kúra után már kivilágosodik, rózsás lesz, s az egész testben könnyűség érzete támad.
A 2. és 3. hét után a szemek áthatóan tiszták, fényesek lesznek s világosabb lesz a gondolkodás és a túlérzékenység is csökken.

Túlzásba ne vigyük a vízkúrát sem, mert akkor reumára hajlamosít. Ha kimondott ellenszenv van a vízivásra, akkor szüneteltetni kell, vagy jobban diétázni, avagy rövid böjtöket (1-2 hetenként 1 napot), bélfürdőket végezni.
Ugyanakkor a soványak hízni kezdenek, míg a kövérek fogyni kezdenek.
Hirtelen, heves eseteknél elég a 3 heti kúra, másoknál 5 hétig tarthat.
Aki 12 hétig bírja megszakítás nélkül, a teste minden baja lassan elmúlik, a táplálkozás mértékletes, pontos lesz.
A kúra befejeztével oly szokássá válik a víz-ivás, hogy szívesen folytatja s az esti étkezés előtt megissza a 2 pohár vizet.
Így nem betegedhetünk meg többé. Miután testünk 87 %-a vizből áll és a víz, amelyet naponta pontosan 2 pohárral desztillálva veszünk, kiviszi a sókat és savakat természetes utakon s nem engedi többé a vért ezekkel terhelni.

Ez a kúra 3 különleges eredményt biztosít:
1. Kimossa a vért úgy, hogy kiűz belőle minden idegen anyagot.

2. Ezáltal minden szerv és az egész szervezet is normálisan működik

3. Ez egy fiatalító fürdő, egy olyan fiatalodás, amilyet a fiataloknál sem találunk, mert a mirigyfunkciókat normalizálja, s így az agyra hatva felélénkül az ember tőle.

Ezt a hasznos kúrát mindig elővehetjük, újra kezdhetjük, ha úgy érezzük, hogy a szervek nem működnek pontosan és egy pár nap v. hétig folytathatjuk.
Ha nincs is különös bajunk, akkor is segítségül vehetjük e kúrát, mert a vért időről időre tisztítani kell, mindenkinek az ő temperamentje szerint.

Ha minden 3-5-7-9 évben 5-7 hétig kúrázunk, úgy tisztán tartjuk a szervezetet, biztosítjuk állandó jólétünket és előrehaladásunkat az életben.
A desztillált víz a legnagyobb fontossággal s értékkel bír nemcsak az egyén, de egy egész nép számára.
Egy gondos kormányzat, melynek szívügye a nép egészsége, minden vizet duplán desztilláltatna, mielőtt a vízvezetékbe engedné. (!)

Ha ez az eset nem áll fenn, úgy magunk desztilláljunk, legjobb a márciusi esővíz. Az is valamit ér, ha a vizet 2x felfőzzük 5-10 percig s közben mindig lehűtjük s az alját eldobjuk.

Lehet a kereskedelemben is venni, de vigyázni kell, hogy jó minőségű s főleg jóízű legyen!
Tejfalussy András
kutatómérnök, feltaláló




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése