2015. október 16., péntek

Migránsok



Migránsok





Az 1951 Genfi Menekültügyi Egyezmény már nem felel meg a mai követelményeknek 


Tisztelt hölgyeim és uraim! 
A világszerte növekvő migrációs áradat több államban már ellenőrizhetetlen, jog és közrend hatályon kívül van helyezve. 
A válság legyőzéséhez alapvető feltétel a nemzetközi jog szigorú betartása. Ez eddig nem történt meg. 
Helytelen és téves az arra utalás, hogy a migránsoknak jár a menedékjog - ez hamis elvárásokat kelt. Háború sem menedék ok a Genfi Egyezmény alapján. Mivel az 1951 Genfi Menekültügyi Egyezmény már nem felel meg a mai követelményeknek, ennek felmondása és egy új nemzetközi konvenció létrehozása, amely a nemzetközi subszidiáris és kiegészítő védelmet kérők jogállását szabályozza, szükséges (ahogy ezt már követeltük a Bécsi Memorandum 2015-ben) 
A nemzetközi jog betartását hiányoljuk a szíriai konfliktus megoldása kapcsán is. 
Katonai beavatkozás Szíria kormányának egyetértése és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata nélkül megsérti az ENSZ Alapokmányban lefektetett elveket, és pedig az államok szuverenitása és egyenlősége, valamint a politikai függetlenség elveit. 
A kilátásba helyezett béketárgyalások a demokratikusan megválasztott államelnök kikapcsolásával és azon államok részvételével, amelyek csak a saját geopolitikai és gazdasági érdekeiket képviselik, ellenzik a nemzetközi alapjogot a népek önrendelkezésére. Figyelemreméltó Martti Ahtisaari nem régi kijelentése, hogy a nyugati államok már 2012-ben megakadályoztak egy békés megoldást. 
A Bécsi Akadémikus Kör a mellékelt "Kiegészítés a Bécsi Memorandum 2015 -höz" ösztönzéssel fordul a kormányokhoz és a nemzetközi közösséghez, hogy első lépésként a közrend és a jogállam visszaállításához egy békedialógus szükséges, éspedig a szír kormány és az ellenzék valamint az etnikai és vallási csoportok képviselői között, minden térségen kivüli szereplő távoltartásával. 
Reméljük, hogy lesz egy ország, amely hajlandó a szükséges közvetitő szerepet vállalni és hajlandó rendelkezésre állni egy békedialógus kezdeményezésére és végigkísérésére. 
Kíváló tisztelettel 
A Bécsi Akademikus Kör nevében: 
Dr. Eva Maria Barki
Prof. DI. Dr. Heinrich Wohlmeyer
 




Világ-panoráma: Magyarnak lenni, tudod mit jelent - Echo Tv 

2015. okt. 9. 
YouTube
Sötét fellegek gyülekeznek a Kárpát-medence egén. A magyarság régtől csodára vár, habár a csoda már bekövetkezett: mert már az is csoda, hogy egyáltalán él magyar e tájon. Az elmúlt évszázadok, évtizedek, esztendők súlyosabbnál súlyosabb csapásai sem terítettek még le bennünket. A nemzet eladósítása, vagy most a népvándoroltatás legalább valamennyire fölráz bennünket. Mert az okosabbja ráébredhet, hogy egy csapásra elvész minden, ami eddig volt, ami máig megmaradt: haza, ház, föld, élet. 









Marschalkó Lajos kötelező írása: Mi volt a tiszaeszlári per?
Forrás: https://kuruc.info/r/9/95133/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Az írás a szerző 1965-ben megjelent Országhódítók című könyvének egyik fejezete, azért "kezdődnek" 55-tel a lábjegyzetek./ A legújabb, de még a régebbi nemzedék sem sokat tud arról, hogy mit jelentett a tiszaeszlári per, amely annak idején mind az öt földrész elsőrangú szenzációja volt. Sokan csak azokat hallgatták meg, akik utólagos önigazolásként Magyarországot akarják úgy feltüntetni, mint az „antiszemita barbárság" hazáját, ahol még a hatóságok is hitelt adtak a vérvád középkori babonájának. Mi történt 1882. április 2-án a Szabolcs-megyei Tiszaeszláron? Ezt tulajdonképpen csak 1882. május 23-án, a parlamenti ülésen említette meg a nyilvánosság előtt Ónody Géza képviselő, tiszaeszlári birtokos: „Az eset annyira komoly, hogy megérdemli a közfigyelmet. F. év. április elején történt azon községben, amelyben én lakom, Tiszaeszláron, hogy déli 12 órakor egy tizennégy éves lánygyermek ment Tiszaeszlárról ezen községhez tartozó Újfaluba egy boltba, néhány fillérnyi bevásárlást tenni: midőn visszatért, onnan szemtanúk, élő emberek látták a lányt az izraelita ortodox zsinagóga előtt elhaladni, ott eltűnt, nyoma veszett. (Nyugtalanság a szélső baloldalon. - Nagy zaj a jobboldalon.) A nép lázongani kezdett, követelték az izraelitáktól a lányt, ők nem válaszoltak, hanem mindenféle kibúvó ajtót kerestek. Véletlenül kezd a borzasztó való felderülni. Ma az eset a nyíregyházi fenyítő törvényszék előtt van." A néhány nap múlva beérkezett hivatalos jelentések mindenben megerősítették az esetet. Tiszaeszláron az ortodox hitközség metszőt választott, és erre az alkalomra több galíciai pályázó is érkezett Scharf József házához, aki amolyan egyházfiféle volt. A 14 éves Solymosi Eszter, aki kis szolgálóleány volt egy gazdaasszonynál, kék és sárga festéket vásárolt a húsvéti meszeléshez. Amikor elhaladt a zsinagóga, illetőleg Scharf József háza előtt, behívták, hogy vegye le a szombati gyertyatartókat. Ettől a pillanattól kezdve a kis magyar lányt nem látta többé senki sem. Egyedül Scharf József fia, a 14 éves Móric vallotta, hogy behívták a templomba és ott meggyilkolták. Csendőrség még nem volt Magyarországon. [55] A nyomozás nagy késedelemmel és gyengén indult meg. Bary József, a nyíregyházi törvényszék fiatal vizsgálóbírója, lelkiismeretesen és nagy fáradtsággal, - de természetesen nem a mai modern eszközökkel - egyedül végezte a nyomozást. Ezenfelül már a kezdetben elmulasztotta a legfontosabbat: nem kereste kellő eréllyel Solymosi Eszter holttestét. Egy azonban biztos. Mind a nyomozás, mind a hosszú hetekig tartó nyíregyházi törvényszéki tárgyalás során, amelyen már ott voltak a legnagyobb világlapok kiküldöttei is, soha, egy pillanatig sem volt szó vérvádról. Nem merült fel ez a keresztény nemzeti sajtóban, sem pedig a szenvedélyes képviselőházi viták során sem. A középkori vérvád babonája egyetlen vizsgálóbírói vagy törvényszéki iratban sem fordult elő mint ilyen. Csupán Scharf Móric, az egyházi fia említette első kihallgatása során, majd később a helyszíni tárgyaláson ismét eljátszotta, hogy a kulcslyukon miként nézte végig, amint lefogták Solymosi Esztert, és kifolyatták a vérét. Az utóbbit mindenki egy gyermek fecsegésének tekintette. Azonban a puszta - legvalószínűbben - szexuális jellegű gyilkosság tényére - számtalan közvetett és közvetlen bizonyíték volt. Ezeknek a nyilvánosságra való kerülése idején indult meg egy különös mozgalom, amely aztán az egyszerű és közönséges gyilkossági aktából nemzeti és faji kérdést, majd pedig világszenzációt és „tiszaeszlári ügyet" csinált. Ez a tévesen értelmezett zsidó kisebbségi szolidaritás mindent megmozgatott, hogy az ügyet eltussolja, mellékvágányra tolja, és a gyilkosokat, - akik minden felvilágosult magyar szerint - legfeljebb közönséges gyilkosok voltak, megmentse az akasztófától. Lehet, hogy a magyarországi és a Galícia felől frissen érkezett zsidók féltek a lappangó antiszemitizmustól. Sokkal valószínűbb azonban, hogy ekkor tettek első kísérletet a magyar jogállam sarokba szorítására, megvesztegetésére, terrorizálására. Ehhez a meglepő és eladdig szokatlan összefogáshoz csakhamar csatlakozott a párizsi Alliance Israelitée Universelle. Hatalmas világerők mozdultak meg a tiszaeszlári sakterek érdekében. Parlamenti interpellációk, párbajok kísérték az egyre szenvedélyesebb vitát. Először hangzott fel Magyarországon a sajtóban az a szenvedélyes, gyűlölködő és terrorisztikus hang, amely 1918-19-ben és 1945 után a zsidó kezekben levő magyarországi sajtót jellemezte. „Az antiszemita politikai törekvések, a tömeghangulat felkeltése és a tömegpropaganda szempontjából a tiszaeszlári gaztett nagyszerű lehetőségeket rejtegetett magában! - írja Bosnyák Zoltán Istóczy Győzőről készült tanulmányában. - Jellemző azonban az antiszemita politikusok és a később megalakult antiszemita párt és vezetőjének, Istóczy Győzőnek mélységes felelősségérzetére, hogy soha sem tettek kísérletet a saktergyilkosság politikai kiaknázására. Istóczynak az volt az álláspontja, hogy a tiszaeszlári eset az antiszemitizmus szempontjából csak epizód. Az antiszemita pártnak nem feladata a bűncselekmények megtorlása, ez bírói ügy. Istóczy még a látszatát is kerülni akarta annak, hogy a tiszaeszlári ügy és az antiszemitizmus között bármi összefüggés lenne." Az Egyenlőség, a Pester Llyod, az Allience Israelitée Universelle ezzel szemben megfogadták a liberális Magyarország akkori legjobb ügyvédjét és kitűnő íróját, Eötvös Károlyt, hogy vállalja el a sakterek védelmét. Százezer forintot, mai értékben legalább százezer dollárt kapott ezért a védői tevékenységért Eötvös Károly. Később megvásárolta híres birtokát, amelyet „eszlári pusztának" nevezett el a magyar nép. És megírta még híresebb, még ferdítőbb könyvét: „A nagy per"-t. Azok után, hogy e zseniálisan ravasz ügyvéd és irodalmár átvette a koldus sakterek védelmét, meglepő dolgok történtek Tiszaeszlár közelében. A nem messze levő Tiszadada község alatt a füzesben máramarosszigeti tutajosok kötöttek ki, akik valamennyien zsidók voltak. Néhány nappal később a dadai füzesben felpuffadt női hullát találtak, amelyen minden kétséget kizárólag a 14 éves Solymosi Eszter ruhái voltak. A ruhákat felismerte az egész falu, maga Eszter édesanyja, gazdaasszonya is, de a hullába senki sem ismert Eszterre. Saját édesanyja sem. A törvényszéki orvos szakértők, a budapesti törvényszéki bonctani intézet professzora, Jósa Elek, Szabolcs vármegye európai hírű vármegyei főorvosa és még más nagyhírű orvosok is megállapították, hogy a hulla semmi esetre nem lehet a 14 éves Solymosi Eszteré, aki egészséges, kiskorú, és száz százalékig bizonyosan szűz lány volt. Ezzel szemben a női hulla legalább huszonnégy éves, kopaszra borotvált, tehát zsidó nő volt, aki tüdővészben halt meg, korábban élénk nemi életet élt. Később kiderült, hogy a máramarosszigeti zsidókórház egyik női halottja volt. Ott halt meg, onnan csempészték ki és adták át Herskovics Salamonnak, a Szeged felé készülő tutajos-vezérnek, aki később be is vallotta, hogy Tiszadada alatt ő eresztette el a tutaja mögé kötött hullát. De hát hogyan került a 24 éves, tüdővészben elhunyt, borotvált fejű női hullára Solymosi Eszter ruhája? Miként történhetett meg, hogy az újfalui krájzlerájban két krajcárnyi kék és sárga festék oda volt kötve a tiszadadai hulla jobb kezére? Solymosi Eszter nem volt balkezes. Ezt vallották a tanúk. Akik azonban a tiszadadai hullát beöltöztették Eszter ruháiba, elfeledkeztek erről a kicsinységről. Viszont, ha a ruha - minden tanúságtétel szerint Eszteré volt, és a holttest nem a kis magyar lányé, akkor mégis bizonyos, hogy Solymosi Esztert meggyilkolták, és a ruháját azok adták fel egy ismeretlen holttestre, akik a borzalmas bűntényt el akarták titkolni. A szándék nyilvánvaló volt. Ha a tiszadadai hulla nyakán vágás van, akkor valóban vérgyilkosság történt. Ha azonban nincs vágás, mint ahogy nem is volt, akkor az „antiszemiták" találmánya az egész gyilkossági ügy. A zsidóság szent könyveiből sem az elfogult, sem az elfogulatlan keresztény tudósok, teológusok nem tudták kimutatni a rituális gyilkosság legkisebb nyomát sem. A szerző Magyarországon 1944 februárjában megjelent Tiszaeszlár című könyvében is utalt arra, hogy a rituális gyilkosság nem volt igaz, de a gyilkosság más motívumok alapján feltétlenül megtörtént, és azt, mint Franciaországban, a Dreyfuss-ügyet, politikai erőpróbára használták fel bizonyos körök, amelyeknek ez jó alkalom volt az országhódításra és a keresztény jogállam kompromittálására, lerombolására és hatalmuk megmutatására. A vérvád megítélésénél nem támaszkodhatunk másra, mint keresztény tudósok, hebreológusok ítéleteire. Huber Lipót, a kiváló magyar teológus, aki könyvtárakat kutatott át nagy munkájának megírása céljából, igen határozottan és világosan leszögezi: „Ha a rituális gyilkosság a zsidó vallás intézménye volna, vagyis ha a zsidó vallás Istennek tetsző vallási cselekményként írná elő keresztényeknek (keresztény gyermekeknek) mintegy emberáldozatként való leölését és vérük vételét, hogy az vallási célokra felhasználtassék, akkor ezt vagy a mózesi törvény, vagy a később hozott rabbinikus törvények írnák elő. Ámde sem az egyiknek, sem a másiknak okmányaiban ennek semmi nyomát nem találjuk." [56] Ha tehát súlyosan terhelőnek fogadjuk el Huber Lipót megállapításait a keresztényellenes zsidó tanokról, ugyanúgy felmentőnek kell találnunk azokat a gondos kutatáson alapuló ténymegállapításokat, amelyek a vérvád kérdését alaptalannak és babonán alapulónak tekintik. Huber Lipót megállapítja, hogy még rabbinikus irodalomban sincs nyoma a rituális gyilkosságnak, sőt még Maimonides is tiltja „a testtől elkülönített vér élvezetét". A fuldai vérvádeset alkalmából II. Frigyes német császár zsidó konvertitákat hívott udvarába, akik hosszabb ideig tartó kutatás és tanácskozás után arra a tagadó eredményre jutottak, hogy sem az ó-, sem az új-szövetségi Szentírásban, sem a Talmudban semmi nyoma nem található annak, hogy a zsidók keresztény vérre áhítoznának. [57] Éppen a tiszaeszlári gyilkosság kapcsán szólaltak meg a legnagyobb tekintélyű európai egyetemek katolikus és protestáns hebrológusai. Az amsterdami, utrechti egyetem, a koppenhágai christiániai, upsalai protestáns egyetemek tudósai bizonyították, hogy a zsidó szent könyvekben még utalás sincs rituális gyilkosságra, sőt sokkal inkább a vérhasználat tilalma íratott elő. Szóról szóra idézzük azonban Huber Lipót teológiai munkájának azon részletét, mely a rituális gyilkosság lehetetlenségének és tilalmának bizonyítása mellett, a következőket írja: „Ha meggondoljuk, azt az éles ellentétet, amely különösen a Talmud szerint a zsidó és nemzsidó között fennáll s amely akkora különbséget tesz a kettő között, hogy csak a zsidót tekinti Isten gyermekének, a nemzsidókat pedig Istentől elrugaszkodott, tisztátlan s okvetlenül kárhozatra jutó tömegnek, amely oly mélyen áll a zsidó alatt, hogy a nemzsidó ember névre sem méltó, hanem egy fokon áll az oktalan állattal, amiért meg is tagad tőle jóformán minden emberi jogot, akivel szemben nem szeretetet hirdet, hanem idegenkedést és gyűlöletet szít, sőt elvesztését, kiirtását hirdeti; ha meggondoljuk továbbá, hogy a zsidó jogos örökségéből állandóan kidobottnak tekinti magát, szétszórva a föld népei közé, azoktól megvetve, elnyomva s üldöztetve; ha meggondoljuk, hogy megváltó Messiása utáni várakozása oly sokáig teljesületlen maradt, s hogy hite szerint a Messiás megérkezését éppen az elhatalmasodott kereszténység késlelteti s szabályozza stb. stb., nem csoda, hogy akadtak s akadnak a rideg, exkluzív és a szívtelen talmudizmus alapján álló szűkkeblű és elfogult ortodox zsidók, akikben az izzó gyűlölet és vallási fanatizmus fellobban, s arra ösztönzi, hogy buzgón imádkozzanak Istenhez, váltsa meg népét, büntesse és pusztítsa ki az istentelen (keresztények és pogányok) seregeit... Az ilyen hangulatban pedig fanatikusoknál könnyen kifejelődhettek olyan nézetek, hogy az istentelen keresztények meggyilkolása nem is bűn, hanem Istennek tetsző áldozat, s ha meg volt még a babonára való hajlam is, akkor különösen bizonyos misztikus képzetek hatása alatt megélhette még a vérgyilkosság fattyúhajtását is. Ámde, ha megengednők is, hogy mindez alkalmas lehetett, vagy lehetne arra, hogy egyes kereszténygyűlölő, tudatlan s babonára hajló zsidókat fanatizáljon, s felébressze bennük a vérgyilkosság gondolatát: e förtelem még sem írható a Talmud, vagy a rabbinikus irodalom rovására, mert ennek voltaképpen az illető eltévelyedett zsidó tudatlansága és babonás fanatizmusa volna az oka." [58] Az összes pápai bullák határozottan a vérvád ellen nyilatkoztak, és minden esetben a legmagasabb keresztény egyházi tekintély részéről védték meg a zsidókat. Viszont tény az is, hogy a középkor végén 1760-ban egy zsidó szekta - a frankisták -, mely rohamosan terjedt Lengyelország és Besszarábia zsidósága között, hirdette meg a talmudista rabbikkal szemben a rituális gyilkosság vádját. A frankisták, - Frank Jakab zsidó szektáriánus vezér követői - III. Ágoston lengyel király engedélyével bizonyítani akarták a talmudista rabbikkal szemben, hogy a talmudista zsidóknál szokásban van a keresztény vér használata. 1759. július 16-án a lembergi katedrálisban kezdődött meg a disputa, Mikulski kanokok, apostoli adminisztrátor ellenőrzése alatt. A frankisták közül csak tíz rabbi jelent meg, a talmudisták közül pedig mintegy 40. „Hogy milyen alacsony fokon állott ezeknek a rabbiknak a műveltsége - írja Huber Lipót - mutatja az is, hogy az ország nyelvén nem tudtak beszélni... Tudatlanságuk még azt a szemrehányást sem volt képes visszautasítani, hogy a Talmud követeli a keresztény vér használatát." [59] A minden „antiszemitizmustól" mentes nagy magyar teológus és hebrológus, aki bátran kiállt a zsidóság védelmében, tulajdonképpen rátapintott a tiszaeszlári ügy elevenjére is. A zsidóság szent könyveiben valóban sehol sem fedezhető fel a vérvád. Az Új-Szövetségben sem lehet nyomát találni a kereszténység szektainak, az ördögűzőknek, flagellánsoknak, vagy azoknak a szerzeteseknek, akik befalazták Ubrik Borbálát. A kereszténység azonban soha sem tagadta, hogy ilyen szekták voltak és vannak minden felekezeten belül. Ezért feltehető, hogy a zsidó valláson - különösképpen a chasszidim szektán - belül akadhattak Scharf József-szerű fanatikusok. Mert nézzük csak, milyen sötét, embertelen babonák éltek azon a chasszidim szektán belül, amelyből a Tiszaeszlárra átszivárgott sakterjelölt, Scharf József is tartozott. A chasszidizmus három fő elve a vak hit és föltétlen engedelmesség a caddik (csodarabbi) iránt, az Istennel való egyesülés és a bátorság. A chasszideusnak minden tudomány, mint hiú és haszontalan s mint egyenesen a lelke üdvére káros, meg van tiltva. Tehát bűn s a lélek bemocskolása a gójok világi ismereteinek elsajátítása, sőt olyan könyvek olvasása is, amelyek nem héber betűkkel vannak írva. [60] A chasszidizmus a modern totalitarizmus példája és előfutárja. A caddik feltétlenül uralkodik híveinek minden gondolatán, érzelmén, szándékán. Megbocsáthatja minden ember bűnét, mert ő az Isten helyettese. A chasszideus meg van győződve róla, hogy amilyen arányban kényelmet szerez a caddiknak, olyan arányban teszi magát kedvessé Isten előtt. A caddik a legfelsőbb folyamodású bíró is, sőt törvény és jog felett álló úr. [61] Szörnyű babonák nőnek ebben a chasszidim környezetben. Aki a caddik után hátramaradt inget felhúzza magára, annak megbocsáttatik az elkövetett gyilkosság bűne. Aki a nadrágját viseli, megtisztult az elkövetett vérfertőzés bűnétől. A caddik sapkája óv a kevélység ellen, tefilinje a szemérmetlenség ellen. Az Istennel való egyesülést nem lehet nyomott hangulatban elérni. Ezért a chasszideus kötelessége magát szeszesitalok élvezetével is felbátorítani. A chasszideus bátor, tehát dacolhat mindennel, ami a caddik, a csodarabbi akaratával ellenkezik. [62] A legirtózatosabb babonaság, tudatlanság virágzik a chasszidim szektában. A zsidó Jost Izsák (1860) nyíltan megállapítja, hogy vastag babona, tudatlanság, társadalom iránti közömbösség, civódás, felekezetükhöz nem tartozók iránti gyűlölség, bosszúvágy, lustaság és hivalkodás, a külsőnek teljes elhanyagolása, iszákosság és érzékiség jellemzi e rajongókat; ami pedig a caddikokat illeti, azok egyrészt önző haszonlesésük következtében, másrészt tudomány és műveltséghiányuk miatt képtelenek alattvalóikat süllyedő állapotukból kiemelni. [63] „Mindezek után - írja Huber Lipót könyvének 347. oldalán, - a katolikus Bonaventura Mayer múlt századbeli orientalista és a zsidóságnak különben jóindulatú ismertetője, a chasszideus zsidóságot az emberiség legtudatlanabb, legműveletlenebb, legbabonásabb és legdurvább osztályaihoz tartozónak mondja, akik 'az Istenség' iránti kötelességeiket a legpontosabban teljesítik ugyan, de embertársaik iránti kötelességeikkel nem sokat törődnek, mert olyan dolgokat engednek meg maguknak, melyekből kitűnik, hogy a lelkiismeretességet csak nagyon alárendelt kérdésnek tekintik, mert hazudnak, lopnak, csalnak, sőt minden lelkiismeretfurdalás nélkül gyilkolnak is és emellett több helyütt rabjai az iszákosságnak is." [64] Azonban a magyar nyomozati és bírói eljárásban egy szóban, utalásban sem lehet felfedezni, hogy a keresztény kultúrállam bármely legkisebb hivatalnoka vagy újságírója, hitelt adott volna a vérvádnak. Az egyes ember, Scharf József egyéni bűnével szemben azonban a zsidóság kollektíven állt a sakterek védelmére. Politikai erőpróbára használta fel a szerencsétlen esetet, és ebben az erőpróbában a keresztény jogállam alulmaradt, mert akkor már idegen gyarmat volt. Szávay Gyula a lelkes liberális és zsidóbarát költő a tiszaeszlári napokban megrázó szavakkal fejezte ki a magyarság megrendülését: „Miért az általános síkraszállás, Mikor nincs általános támadás? Ha egy ember feljajdul népetektől, Őt megbosszulni mért jön annyi más? Vigyázzatok, mert egyszer összehozza A más tábort is szenvedélye majd, Tudhatjátok, hogy az megsemmisíthet, S ti győzelmet nem bírtok venni rajt! Min függtök össze ti a sakterekkel? Sorsuk oly módon miért érdekel? Talán a bűnöst, ha zsidó, ezentúl Miattatok már büntetni se kell? Azért van a vallási türelem, hogy Gazoknak rajta kibúvó legyen, Hogy saját arcát azzal eltakarva Arcunkba másszék egy-egy szemtelen?" [65] „Úgyszólván egyik napról a másikra szorította el a magyarság lélegzetét annak a zsidóságnak szörnyű szolidaritása, amelyet alig másfél évtized előtt emelt ki jóindulatú leereszkedéssel a jogtalanságból. És amikor megpróbálta lezárni ezt a lidércnyomást, magyar mivoltában szembe találja magát a magyar kormánnyal és a magyar karhatalommal. Tiszaeszlár óta szabad az út a zsidó hatalmi törekvések számára " - írja a magyar újságírás nagy mártírja. [66] Csaknem egy évi vizsgálat, izgalom, országos felháborodás és terrorisztikus sajtóhadjárat után 1883-ban az egész világsajtó jelenlétében kezdődött meg a főtárgyalás a nyíregyházi vármegyeháza közgyűlési termében, Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök vezetése alatt. Korniss Ferenc a független magyar bíró örökre ideálisnak mondható típusa volt és maradt. Megvesztegethetetlen úr, aki 4000 hold földdel, tehát valóban teljes függetlenséggel rendelkezett. Világlapok - többek között a New York Times tudósítása szerint is - olyan pártatlansággal, nagyvonalúsággal vezette a tárgyalást, hogy egész Európa és az Egyesült Államok csodálattal adózott Korniss Ferencnek. Korniss a vérvádtól, az állítólagos rituális gyilkosságról még csak kérdéseket sem engedett feltenni. Ő egyszerűen a gyilkosokat kereste, a gyilkosság tényét akarta megállapítani. És tanúk vallomásából, közvetett és közvetlen bizonyítékok sorozatából magának a gyilkosságnak ténye bizonyítva volt. 1833 augusztusának elején a tiszaeszlári sakterek ügye ítélet előtt állott. Ekkor történt, hogy a Nyíregyházától néhány kilométerre levő téglási Dégenfeld kastély ura, gróf Dégenfeld József barátságos vacsorára invitálta a nyíregyházi törvényszék elnökét. Korniss Ferenc gyanútlanul kocsikázott ki a régi baráthoz. S akkor, a téglási Dégenfeld kastélyban szembe találta magát egy váratlan vendéggel: gróf Tisza Kálmánnal, a liberális Magyarország példátlan hatalmú miniszterelnökével. A vendégek vacsorához ültek. A szobalányok felhordták az ételeket, s Tisza Kálmán csak úgy a vacsora végén kérdezte meg: - Nos, Elnök úr, mit gondol: bűnösök az eszlári sakterek? Korniss Ferenc gondolkodás nélkül felelte: - Meggyőződésem szerint: - bűnösök! - És mi a véleménye a két szavazó bírónak? - kérdezte a miniszterelnök. - Az egyik szavazóbíró ugyanazt mondja, mint én: bűnösök! A másik még ingadozik! - hangzott Korniss Ferenc válasza. És akkor - Istóczy Győző feljegyzései szerint - Tisza Kálmán azt mondotta Korniss Ferencnek: - Nézze, Elnök úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor, Ön kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rotschild bárók Őfelségével is közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elítélő lesz, akkor nem csinálják meg a 60 millió forintos rente-konverziót. Ez esetben a monarchia, de mindenesetre Magyarország csődbe megy. A forint elértéktelenedik. A nemzetiségek fellázadnak. Akarja ezt a felelősséget vállalni Elnök úr? [67] Korniss Ferenc az a magyar volt, aki szentül hitte: fiat justicia, pereat mundus (Legyen igazság és vesszen a világ). És ott a téglási kastélyban megrendült. Salus rei publicae? Az állam üdve? Pár nap múlva a nyíregyházi törvényszék elnöki székéből kihirdette a sakterek fölött a felmentő ítéletet. A koronatanút, az akkor már 15 éves Scharf Móricot nem eskették meg, az ingadozó szavazóbírót az ítélethirdetés előtt leváltották. És Korniss Ferencnek ez volt az utolsó ítélete. Soha többé nem ült bírói székbe. Soha többé nem hirdetett ítéletet sem gyatra tyúktolvaj, sem komoly bűnöző fölött. A Szent István-i magyar állam és a magyar jogszolgáltatás alatt ekkor rendült meg a föld. Bármi is volt, vagy tett légyen Tiszaeszlár, a Szent István-i magyar birodalom akkor bukott el belülről, amidőn a rentekonverzióért magára hagyott egy árva kis magyar libapásztorlányt: Solymosi Esztert. Akkor halt meg a liberális Magyarország, midőn nem azt mondta: fiat justicia! (Legyen igazság), hanem midőn azt hitte, hogy a salus rei publicae, az államérdek a végső és legnagyobb megoldást jelenti. „Megöltek egy kis libapásztort, Égre kiált a régi vád, Úgy ölték meg Solymosi Esztert, Mint egy tokos, pihés libát!" - írta ötven évvel később Erdélyi József, akit ezért két heti fogházra ítélt a budapesti törvényszék, felekezeti izgatás miatt. Rónai Mihály András, a jelenlegi bolseviki rendszer élírója pedig örök időre kiutasította az irodalomból! Ezt a tokos, pihés magyar szüzet magára hagyta a liberális, alkuvó Magyarország. Mint talán Jeanne d'Arc, a francia felszabadulás hősnője, úgy Solymosi Eszter, aki épp úgy 14 éves volt, mint Jeanne d'Arc, - a magyar szabadság legszebb, legnemesebb szimbóluma. Mert hiszen, midőn őt és az ő igazságát magára hagyta a tiszakálmáni liberális és úri Magyarország, akkor kezdődött meg a magyar tragédia, az egekig csapó országhódítás. Az út Tiszaeszlártól egyenesen vitt Samuelly Tibor kalocsai, bajai kivégzőoszlopához. A bolsevista hóhérok most már a leninizmus és az átvett hatalom gőgjével mondták, hogy a gyilkolás, a terror: salus rei publicae! Az ország akkor halt meg, amikor megölték benne a jogot, a keresztényi igazságszolgáltatást, amikor Solymosi Eszter emberi jogát eladták Rotschildnak, Sztálinnak, Samuellynek vagy Rákosi Mátyásnak. 1883-ban történt meg először, hogy a tüntető magyar munkásság és a pesti polgárság ellen a Scharf Móricok érdekében rendelték szuronyrohamra a magyar honvédeket. 1883-ban, a tiszaeszlári ítélet után indultak útra a Cunard Line és a Norddeutsche Lloyd kivándorló hajói, hogy két-három millió magyart vigyenek Amerikába. Magyarokat, akik a tiszaeszlári ítélet után döbbentek rá, hogy nincs joguk, nincs igazságuk saját hazájukban. [68] Ezért így maradt mindörökké Solymosi Eszter, a kis tiszaeszlári proletárlány a mi új Magyarországunk szimbóluma. Ő a mi Jeanne d'Arcunk, s ha a magára hagyott, elárvult magyar vérre, a szűz kislány életáldozatára gondolunk, akkor újra halljuk - a Töreky-féle tárgyalóteremből, vagy a vasfüggöny mögül Erdélyi József halhatatlan sorait: „Beh piros vagy, Solymosi Eszter vére, Beh meleg! Hajnalt festek a magyar égre És felkelő napot veled, Hogy ne hulljon hiába vérünk S emléked árva hajadon Solymosi Eszter árva népét Ébressze bátran, szabadon." Lábjegyzetek 55. Csak az 1882-es törvény szervezte meg. 56 Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 507. oldal. 57. U. o. 534. oldal. 58. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 551-552. oldal. 59. Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről. 355. oldal. 60. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. 333. oldal. 61. U. o. 340. oldal. 62. Széfer-ha middót 3. 8. és 22 paragrafus. 63. I. M. Jost. Geschichte des Judentums und seiner Sekten Dritte Abteilung i. d. m. 191. oldal. 64. Bon. Mayer: Die Juden unserer Zeit. Regensburg 1842, 1112 oldal. 65. Függetlenség 1883 augusztus 6. Szávay Gyula: Ítélet után. Közölve: Vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma című könyvében. 36. oldal. Stádium kiadás. 66. U. o. 37. oldal. 67. Istóczy Győző: 12 röpirat. 68. Nemcsak az emigrációban elhunyt kiváló magyar írónő, Megyery EIla, Megyery Géza a tiszaeszlári per bírájának leánya és Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök unokája szolgáltatott adatokat ehhez a fejezethez. A pittsburghi Magyarságban 1962-ben jelent meg Beatulianus cikke Russu Gyuláról, a tiszaeszlári, per egyik szavazóbírájáról, aki az ítélet kihirdetése után lemondott, visszavonult, soha nem nyitotta szóra a száját, s mint egy trappista barát a némasággal tiltakozott a tiszaeszlári per ellen. Ajánlott olvasmányok: - Letölthető könyv (pdf): A tiszaeszlári bűnper - Bary József vizsgálóbíró emlékiratai - Israel Shamir írása: Vérfagyasztó vád
Forrás: https://kuruc.info/r/9/95133/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Zsidó olimpia előbb lesz Budapesten, mint olimpiai játékok




NYGK


A zsidó olimpiaként is ismert Maccabi Játékok európai változatának Budapest lenne a házigazdája – jelentette be Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint kétmilliárd forintból megszervezhető lenne a rendezvény, amelyet idén Berlinben tartottak. A XV. Európai Maccabi Játékok (EMG) 2019-ben lesz.

Zsidó olimpia?

A rendezvény régebbi, mint a modern Izrael: az első Maccabi Játékokat (Makkabiádát) 1932-ben tartották. A olimpia által ihletett rendezvény ötletgazdája egy oroszországi születésű fiatalember volt, aki családjával még gyerekként került az akkor már recsegő-ropogó Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó Palesztinába.


Fotó: Sean Gallup
Juszuf Jekutieli közreműködésével 1932-ben tartották meg az első Maccabi Játékokat, eredendően a nagy olimpiai játékokhoz hasonlóan négy évre tervezve, bár egy ideig mégis háromévenként került rá sor. Az akkor már brit mandátumként igazgatott Palesztinában a brit vezetés azzal járult hozzá a sportrendezvényhez, hogy azon arab és a brit mandátum más atlétái is részt vehetnek. Ez jelenleg is így van, a világon élő zsidók mellett Izrael nem zsidó állampolgárai is szerepelhetnek.
1935-ben már 28 országból érkezett 1300 sportoló a rendezvényre, amit sok résztvevő menekülésre használt fel az erősödő európai zsidóüldözés árnyékában: Bulgáriából például a komplett delegáció a Szentföldön maradt. (Magyarország nem vett részt a játékokon, arra csak 1989-ben került sor.)
A ceremónia része volt a Szentföldről induló motoros felvonulás is, bár az 1935-ös elkerülte Magyarországot: Jugoszláviát és Ausztriát érintve haladt egészen Skóciáig. 
Nagy-Britannia ezután a migráns zsidóktól tartva 1938-ban már nem engedélyezte a Makkabi Játékokat.
A  II. világháború miatt a következő zsidó olimpiára 1950-ig kellett várni – akkor már a független Izrael adott neki otthon, a holokauszt után különös súlyt adva a rendezvénynek. Jekutieli még mindig patrónusa volt a rendezvénynek, sőt, ő volt az egyik alapítója az Izraeli Olimpiai Bizottságnak is, amely révén az ország már szerepelhetett is az 1952-es helsinki olimpián.
Hamarosan már négyévenként tartották a római uralom alól a II. században néhány évre Júdeát felszabadító Júda Makkabi szabadságharcosról elnevezett játékokat, mindig az olimpia utáni évre időzítve.
Az 1957-es Makkabiádát az ötszörös magyar olimpiai bajnok Keleti Ágnes már élőben láthatta, mivel az egy évvel korábbi melbourne-i olimpiáról nem tért haza, és nem sokkal később Izraelben telepedett le, ahol évtizedeken át az izraeli tornászválogatott edzője volt.
Nagyágyúk is megfordultak versenyzőként a Makkabiádán, köztük a hétszeres olimpiai úszóbajnok Mark Spitz.
2013-ban már 34 sportágban 77 országból 8919 sportoló vett rajta részt, ezzel – a résztvevők számát tekintve – az olimpia és a futball-vb után a harmadik legnagyobb sportrendezvénnyé nőtte ki magát. Ott Magyarország 78 fős delegációja a 9. helyet szerezte meg az éremtáblázaton, négy arannyal, öt ezüsttel és tizenegy bronzzal. A sportágak között van a sakk is, 2011-ben a bécsi EMG-n Polgár Judit is részt vett. Meglepő, hogy a bécsi rendezvény honlapja magyar résztvevőkkel köszönti a látogatót.

Olimpia után Izraelben, előtte Európában

A Makkabi Játékokat mindig Izraelben tartják – kivételt csupán a lengyelországi Zakopanéban és a Csehszlovákiához tartozó Besztercebányán tartott rövid életű Makkabi Téli Játékok képeztek 1933-ban és 1936-ben, ezzel azonban felhagytak, a lengyel sajtó annak idején egyébként is csúnyán kikelt „Lengyelország judaizációja” ellen – ám az olimpiát megelőző évben van egy párhuzamos rendezvénysorozat is: az Európai Maccabi Játékok (EMG). Ennek nevéből is adódóan mindig egy európai város a házigazdája.


Fotó: Sean Gallup
Valójában ez régebbi, mint a Makkabi Játékok, az elsőt ugyanis Prágában már 1929-benmegtartották, majd a másodikat a belgiumi Antwerpenben. 1959-ig azonban szünetelt a rendezvénysorozat, és ezután sem vált rendszeressé: az 1963-es lyoni után legközelebb 1979-ben tartották Leicesterben. Azóta azonban négyévenként sor kerül rá, legutóbb idén nyáron volt Berlinben, méghozzá abban a stadionban, amelyben Hitler is megnyitotta az 1936-os olimpiát. Ennek is része volt a motoros felvonulás, ez már érintette Budapestet is.
Magyarország 1987 óta szerepel  az EMG-n. A II. világháború után egyetlen közép-kelet-európai házigazdája sem volt a rendezvénynek, Budapest ezzel 2019-ben az első lehetne, ahogyan az volt a melegközösségek számára létrehozott, 1992 óta több-kevesebb rendszerességgel megtartott, inkább fesztiváljellegű, amatőr EuroGames-szel is, ami 2012-ben Budapesten volt, és minden különösebb gond nélkül lezajlott.








Nyakunkon az "Európai tavasz" 



2015. október 9. péntek 
Magyar Idők 
Egy lengyel újságíró szerint Európa jövője hasonlatos az Ukrajnában történtekhez, bár jóslatában a demokráciát az iszlám törvényei váltanák fel. 

Soros György "tavaszt" hozna a haldokló Európa szívébe is, a különbség csak annyi, hogy az öreg kontinensre áramló fundamentalista iszlám tömegek a demokrácia elleni harc nevében lépnek fel. Ezt már senki nem tudja leplezni, csak meg kell hallgatni, hogy mit mondanak az ide érkező muszlimok. A régi rendet végül Európa esetében is felváltja valami új: a demokráciát az iszlám saríja törvényei - ilyen sötét jövőt fest Konrad Stachnio lengyel tényfeltáró újságíró a Game Over Europe - a 'colour revolution' is coming (A játéknak vége, Európa - egy "színes forradalom" érkezik) címmel megjelent cikkében a 
New Eastern Outlookon. A szerző szerint Európa jövője gyújtogatások, lázadások, megbuktatott kormányok és totális destabilizálás. Gyakorlatilag az, ami nemrégiben Ukrajnában, illetve előbb a Közel-Keleten és Észak-Afrikában történ t.

"Amikor meghallom a jó öreg George Sorost a demokráciáról és az európai értékekről papolni, tudom, hogy valami történni fog. Mint Ukrajnában..." [Ahol Sorosnak komoly anyagi érdekeltsége van.] "Európa foglya lett az 'európai értékek' és a liberális demokrácia csapdájának. Az uniós tagországok képtelenek ellenállni a Közel-Keletről áramló migránsoknak", mivel az említett értékek visszautasítása lenne.

Amikor pedig majd a kiképzett, felfegyverzett és jól szervezett iszlám terroristák is megérkeznek, Európa teljesen tehetetlen lesz. Egymást követik majd a lázadások, az összecsapások, a gyilkosságok és tüntetések, a szép az egészben, hogy az egészet úgy fogják hívni, hogy "színes forradalom" - jövendöli Konrad Stachnio. Beköszönt az Európai Tavasz.

Akik a migránsválsághoz negatívan viszonyulnak, azokat a közösségi oldalakon támadják, szakmailag lehetetlenné teszik, elüldözik munkahelyükről. Soros olyan "tortát" kínál a migránsválság megoldására, amely a benne elrejtett iszlám fundamentalistákkal mérgezett, figyelmeztet Stachnio. Az Iszlám Állam ma bármely útlevelet és bármely valutát képes hamisítani és embereit Európába csempészni.

De nem csak a lengyel újságíró látja sötéten Európa jövőjét, hanem a 
volt izraeli külügyminiszter is, aki arról írt, hogy "a Nyugat technológiailag, gazdaságilag és katonailag fölényben lehet az iszlám világgal szemben. De nem sikerül neki megértenie a Közel-Kelet mentalitását és kultúráját. A Nyugat alkalmatlansága és harcképtelensége miatt új világrendet alakíthat ki a fundamentalista iszlám." 




Na buzeránsok ! Itt a friss hús !!! Zsidó metszett farokról álmodott , és az önmegvalósítás kifejezéssel élve bevette Európa zsidajait . Mire végig mentek rajta , már meg is vénül , úgy , hogy adjátok egymásnak minél gyorsabban , így jut a fiatalságából mindnyájatoknak . És aztán jön újra a friss hús , ha életben maradtok még , ha nem meg egy muszlim majd elkapar benneteket , mert nagyon megbüdösödtök !!!, ha nem temetnek el .





SOROS GYÖRGY EURÓPÁJA

A dollármilliárdos üzletember eddig elsősorban 
Orbán Viktort támadta a migránsválság kezelésében. Szerinte: "Orbán Viktor politikája igencsak káros az EU-ra nézve." (...) "A magyar miniszterelnök alárendeli a menedékkérők jogait a határok védelmének, ami azzal fenyeget, hogy megosztja és romba dönti az Európai Uniót, mivel elutasítja azokat az értékeket és szabályokat, amelyek mentén az EU-nak működnie kellene." De még az általa felvázolt megoldásokat is Orbán Viktor 6 pontjához viszonyítva határozza meg. Erről a hat pontról írta Csontos János a Magyar Időkben, hogy nemcsak felháborító, de az inkompetencia csimborasszója is. Közben arra is fény derült, hogy Soros György érdekeltségében álló Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation - OSF) csapata nyomtatta és terjeszti azt a muszlim migránsoknak írt útikalauzt, amelyet a Törökországból Görögországba induló csempészhajókon ingyen osztogatnak az illegálisan érkezőknek. A kiskönyvben a magyarországi kapcsolattartóként a Menedék Egyesület van megadva, amely idén 6 millió forintot kapott az OSF-től, hogy tanácsokat adjanak a migránsoknak. A Soros György támogatta Leftist nevű szervezetről kiderült, hogy a társaság több mint két évtizede azért imádkozik, hogy a harmadik világból érkezők megkapják azt a jólétet, amit a "fehér világ" ellopott tőlük. De Soros azokat is elhozná, akik még el sem indultak ezért jött létre 2010-ben a w2eu honlap, amely többek között teljeskörű utazási, jogi, tanácsadást nyújt az útrakelő bevándorlóknak.

Kapcsolódó:
   
Német hétköznapok - sorozatos tömegverekedések a német menekültszállásokon (pestisracok.hu)
   
Kamu volt az orosz rakéták iráni lezuhanása? (alfahir.hu)
   
Persze hogy Soros áll az Iránra hullott orosz rakéták álhíre mögött (kuruc.info)
   
Az oroszok kiakadtak: Amerika szolgáltasson bizonyítékot az iráni rakétatámadásról! (blikk.hu)
   
Döbbenetes videó: Európa végnapjai közelednek! (youtube.com)
   
Embercsempész-hálózat bukott le (origo.hu)
   
Pénteken több mint hétezren lépték át a határt (hirado.hu)
   
Gyermekeink megrontására buzdít az ENSZ! (nemzetiarcvonal.net)
   
Csehország lezárja a teljes osztrák határszakaszt (hidfo.ru)
   
Hogy mi kell nekik? Természetesen a földünk, és a vízünk! (adatlistazo.hu







NÉMET HÉTKÖZNAPOK – SOROZATOS TÖMEGVEREKEDÉSEK A NÉMET MENEKÜLTSZÁLLÁSOKON 4

  • 1
  • 831
Csütörtökön és pénteken sorozatos összetűzések, verekedés, önbíráskodás, balhék voltak bevándorlók többek között Hamburgban, Schwerinben, és Mannheimben. Két migráns életveszélyesen megsebesült, de a rendőrökre is kövekkel támadtak.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámolója szerint  szerte Németországban tömegverekedések voltak menekültszállásokon – írja a Mandiner.hu. A Backnangban húsz migráns esett egymásnak seprűkkel, serpenyőkkel és más tárgyakkal. Ketten életveszélyesen megsérültek. Hamburg-Harburgban eritreai és iraki migránsok húsz-harminc fős csoportja csapott össze ágykeretekkel felszerelkezve. Hamburg-Neugrabenben ruhakiosztás közben egy afgán és egy iraki összeszólalkozásából tömegverekedés alakult ki, amelyben legalább ötven fő vehetett részt. Mannheimben tizenéves szírek és afgánok verekedtek össze, heten megsérültek. A mecklenburgi Schwerin-Lankowban az éjszakai lárma miatt verekedett össze hat migráns.
A türingiai Ohrdrufban rendőröket támadtak meg migránsok kövekkel. A rendőrök egy 29 éves irakit akartak őrizetbe venni, akit egyes migránsok egy szír gyerek elleni szexuális zaklatással vádoltak. A gyerek védelmezői maguk akarták megbosszulni a vélelmezett tettet az iraki férfin.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: mandiner.hu



KAMU VOLT AZ OROSZ RAKÉTÁK IRÁNI LEZUHANÁSA?



Csütörtökön robbantott a hírrel a CNN amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva: legalább négy, a Kaszpi-tengerről kilőtt orosz rakéta is Irán területén csapódott be. Az oroszok és az irániak szerint azonban kamu az egész.
Moszkva határozottan visszautasítja az amerikai vádakat, hogy Szíriában dzsihádista célpontokra kilőtt orosz rakéták zuhantak volna le Iránban - írja a Russia Today.
A CNN-el ellentétben mi nem névtelen forrásokra hivatkozunk. Minden célpontunkról készítettünk drónok segítségével légifelvételt a becsapódás előtt és után is
- mondta Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Szerinte a fotókból világosan kiderül, hogy kivétel nélkül minden rakéta célba talált.
Az oroszok verzióját az irániak is alátámasztják. A védelmi minisztérium közölte: egyetlen iráni területre becsapódott orosz rakétáról sem kaptak jelentést - számol be a hivatalos iráni hírügynökség, az FNA. Teherán szerint
ezek a vádak Washington "pszichológiai hadviselésének" részét képezik.
Az orosz védelmi minisztérium kiemelte, hogy a koalíciós partnereivel együtt dolgozta ki és tervezte meg a repülési útvonalat úgy, hogy a rakéták csak elhagyatott területek felett repüljenek, és ne jelentsenek semmilyen veszélyt a civilekre nézve.
A Kaszpi flotta négy hadihajója vett részt a rakétatámadásokban, mégpedig a Gepard-osztályú Dagesztán nevű fregatt, illetve a Buyan-M-osztályú Grad Sviyazhsk, Uglich és Veliky Ustyug korvettek. A rakéták indítását a Kalibr NK (Klub) VLS rakétarendszerrel hajtották végre, amellyel akár 2500 km-es távolságban 3 méteres pontossággal képes eltalálni a célpontot.
Bármennyire is kellemetlen és váratlan volt a kollégáinknak a Pentagonban és Langleyben a precíziós irányítású fegyverekkel indított tegnapi támadásunk az ISIS ellen, akkor is tény, hogy minden rakétánk célba talált
- szúrt oda az amerikaiknak Konasenkov. Ez a kis beszólás is jól mutatja, miről szól ez a vita valójában. Az oroszok nyilván nem voltak feltétlenül rászorulva, hogy 1500 km-es távolságból támadják az Iszlám Államot. Ezzel az akcióval azonban megmutatták, hogy nem csak elméletben képesek erre a bravúrra, hanem
meg is engedhetik maguknak ezt a luxust.
Ez nyilván nem tette nyugodtabbá a Pentagon vezetőinek álmát, akiknek eleve roppant kínos, hogy a nyugati közvélemény nagy része Putyinban az "ukrajnai agresszor" helyett egyre inkább a "szíriai rendteremtőt" látja. Hogy az orosz rakéták iráni lezuhanása valóban megtörtént, vagy pusztán egy washingtoni kommunikációs válságtanácskozás terméke, talán sosem derül ki.
Az azonban elég tanulságos, hogy a CNN névtelen források súgására épülő sztoriját a hazai és a nemzetközi sajtó nagy többsége szinte kész tényként vette át.  Ha mást nem, annyit megtudhattunk ebből a történetből, hogy a szíriai orosz hadjárat kezdete óta Moszkva "háborús propagandájáról" (olykor nem is alaptalanul) vitriolos hangnemben író fősodratú média
milyen gyorsan félreteszi a kétkedő forráskritikus hozzáállást, ha Putyinékat lehet savazni...




Persze hogy Soros áll az Iránra hullott orosz rakéták álhíre mögött

Forrás: https://kuruc.info/r/8/149572/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Az orosz védelmi minisztérium visszautasította az amerikai CNN televíziónak azt az állítását, hogy az Iszlám Állam ellen a Kaszpi-tengeren úszó hadihajóról indított cirkálórakéta nem Szíriában, hanem Iránban csapott be. Ugyanakkor az amerikai külügyminisztérium közölte, a CNN értesülését nem tudja megerősíteni, jelenti a globális orosz televízió. A CNN jelentésében két, névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőt idézett. „A CNN-nel ellentétben, mi nem terjesztünk névtelen forrásokat idéző információkat, hanem bemutatjuk a rakétakilövőket és - csaknem valós időben - azt, hogy miként értek célba”, mondta Igor Konyasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Forrás: RT Az iráni védelmi minisztérium visszautasította azokat a médiabeli állításokat, hogy az Iszlám Állam szíriai hadállására kilőtt 28 rakétából 4 Iránba csapódott, jelenti az iráni hírügynökség. Forrás: Fars A globális iráni hírtévé /amely már helyi idő szerint csütörtökön 9 óra 8 perckor tudósított Konyasenkov orosz védelmi miniszter közleményéről - lásd fentebb -, amelyben visszautasítja, hogy célt tévesztett orosz rakéták csapódtak be Iránba, amikor a magyarországi hírportálok csaknem mindegyike még ma (pénteken) sem közölte az orosz és iráni cáfolatokat, csupán az amerikai álhírt/ angol nyelvű programja interjút készített a hamis nyugati médiajelentésekről Mark Dankof volt amerikai szenátusi jelölttel, aki bemutatta, az álhír eredete miként kapcsolódik George Soroshoz. Forrás: PressTV Mivel Oroszország szíriai beavatkozásával „keresztes háborút” hajt végre, több tucat ismert szaúd-arábiai egyházi-szellemi vezető Oroszország elleni szent háborúra adott ki felhívást, tudósít a német portál. A vallási vezetők elsősorban a szunnita szélsőségesekhez fordultak, hogy azok biztosítsanak a szír rezsim és annak orosz, valamint iráni támogatói ellen az általuk meghirdetett szent háborúhoz „mindenfajta morális, anyagi, politikai és katonai támogatást”. Szaúd-Arábia iszlamista monarchia, ahol a vahabizmus államvallás, és így e vallási vezetők buzdításának csaknem hivatalos jellege van, teszi hozzá a portál. Forrás: Deutsche Wirtschafts Nachrichten (Forrás: Lovas István blogja, Nemzetközi Sajtószemle) Korábban írtuk: Irán területére is juthatott az orosz rakétákból
Forrás: https://kuruc.info/r/8/149572/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Az oroszok kiakadtak: Amerika szolgáltasson bizonyítékot az iráni rakétatámadásról!



Szíria - Kikelt az amerikaiak vádaskodása miatt az orosz védelmi minisztérium szóvivóje, aki bizonyítékokat követel Amerikától az eltévedt és iráni területen becsapódott orosz rakétákkal kapcsolatban.
A hírt a minap szellőztette meg a CNN. A csatorna két névtelenségét kérő tisztségviselőre hivatkozott, akik azt állították, hogy a Kaszpi-tengeren állomásozó orosz hajókról indított rakéták közül nem mindegyik érte el célját Szíriában, néhány iráni területen okozott pusztítást. A riport szerint a félresikerült támadásnak nem biztos, hogy voltak civil áldozatai, a robbanások épületekben tettek kárt.
Igor Konashenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint viszont minden egyes rakéta célba ért. Konashenkov úgy fogalmazott, hogy ellenben a CNN-nel, ők nem hivatkoznak semmiféle névtelen forrásra, ellenben minden egyes célpontról készültek képek a támadás előtt, valamint utána is. Elmondása szerint a légicsapások során orosz drónok pásztázzák Szíria egét a nap 24 órájában, amik mindent rögzítenek.
Kiderült az is, hogy összesen négy hajóról, 26 rakétát indítottak az oroszok.
Az oroszok kiakadtak: Amerika szolgáltasson bizonyítékot az iráni rakétatámadásról!
- A precíz támadás talán kellemetlen és meglepő volt a Pentagonban dolgozó kollégák számára, de az tény, hogy a rakéták célba értek - mondta a Russia Today-nak Konashenkov.
Közben megszólalt az iráni védelmi minisztérium is, akik szerint az iráni hadseregnek nincs tudomása arról, hogy rakéták csapódtak volna be iráni területen.
Igor Konashenkov: egyetlen rakétánk sem vesztett célpontot - Fotó: AFP
Az oroszok szeptember 30-án indították légicsapásokat szíriai célpontok ellen. Azóta többször is szóbeli konfliktusok forrása lett, hogy míg ígéretük szerint az Iszlám Állam állásait lövik, addig az USA szerint az Assad-rezsim elleni lázadókat vették célba.

SYRIA: Incredible night footage of Russian warships launching cruise missiles




End Times Europe crumbles under devastating Mass Immigration



Embercsempész-hálózat bukott le



A spanyol rendőrség őrizetbe vette egy embercsempész-hálózat 89 tagját. A leleplezett csoport kínai és pakisztáni állampolgárokat juttatott el hamis papírokkal például Nagy-Britanniába.
Embercsempész hálózatot göngyölítettek fel Spanyolországban: a rendőrség őrizetbe vette a csoport 89 tagját. A bűnszövetkezet kínai és pakisztáni állampolgárokat juttatott el hamis papírokkal Nagy-Britanniába, Írországba, Kanadába és az Egyesült Államokba.

Fejenként 20 ezer eurós tarifa

A madridi belügyminisztérium közlése szerint a hálózat tranzitpontként használta Spanyolországot: elszállásolták az érkezőket, amíg a hamis utazási papírjaik elkészültek. A csempészek fejenként akár 20 ezer eurót is behajtottak megrendelőiktől - a felét még hazájukban, felét megérkezésük után.
Ha nem tudtak fizetni, úti okmányaikat visszatartották, megfenyegették családtagjaikat.A nyomozás azután indult, hogy spanyolországi repülőtereken több olyan embert is letartóztattak, aki többek között Dél-Koreából, Japánból, Malajziából és Portugáliából származó hamis útlevéllel érkezett az országba.


Félezer menekültet mentettek

A spanyol csendőrség arról is beszámolt szombaton, hogy tengeri szolgálata - amely az Európai Unió Triton elnevezésű mentőművelete keretében az olasz parti őrség hajóival működik együtt - összesen 523 afrikai migránst mentett ki különböző hajókról a Földközi-tengeren, a líbiai partok közelében.




Pénteken több mint hétezren lépték át a határt



Pénteken 7215 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a magyar hatóságok - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az M1 aktuális csatornán szombat reggel.


Csiszér-Kovács Viktória tájékoztatása szerint a legtöbben - több mint 6 ezren - Gyékényesen léptek be Magyarországra. Jelezte, az, hogy a migránsok hol lépik át a magyar határt, a horvát hatóságok döntésétől függ.
Illegális bevándorlók vonulnak Hegyeshalom utcáján az osztrák határ felé. (MTI Fotó: Krizsán Csaba)


Közölte, összesítésük szerint január 1-je óta 341 934 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök.





Gyermekeink megrontására buzdít az ENSZ!

    Európa elsüllyesztését soha nem látott fokozatra kapcsolták a „haladó” beállítottság nevében. Mindenből, ami korábban valamiképpen a szentség világába soroltatott, mára fogyasztási cikket csináltak; terméket, ha úgy tetszik. Nincs ez másként a szexualitással sem, amelyre egyre korábban kezdik nevelni a gyermekeket, méghozzá az úgynevezett szexuális felvilágosítás keretein belül.
    Szerda délelőtt a Kossuth Rádió Vendég a háznál című – gyermeknevelésről szóló – műsorában a szexuális felvilágosításról volt szó. Ez a téma borzasztóan bonyolult és felelősségteljes, amely – ha kicsúszik az óvó felügyelet alól – óriási veszélyt jelenthet gyermekeink lelki egészségére nézve.
    Amit a rádió műsorában hallottunk, az egészen elképesztő volt. Egy konzervatív német szociológussal, Gabriele Kuby-val beszélgettek a németországi, és az általánosságban nyugati világban bevett szexuális felvilágosításokról. Kuby elmondta, hogy Németországban a gyermekek 9 éves korukban már tanulnak a fogamzásgátlásról, megtanítják nekik az óvszer használatát – műanyag „eszközök” segítségével. Mindezt a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének idevágó szabványai alapján teszik. A WHO ajánlása szerint a gyermekeket 4 éves korukban meg kell tanítani az önkielégítésre.
    Azok a szülők, akik ezt ellenzik, és kiveszik gyermekeiket ezekről az órákról, pénz- és börtönbüntetésre számíthatnak. A hatóságok és az iskola törvény elé állítják a szülőt, meghurcolják az egész családot; azzal fenyegetik a szülőket, hogy állami gondozásba kerülnek a gyermekeik, ha kihagyják a szexuális felvilágosításnak ezt a formáját.
    féA hanyatló Nyugat söpredéke ezt a jövőképet szánja gyermekeinknek, a példaképek legyártása már nagyban zajlik!
    A német gyermekek felvilágosítása az óvodában kezdődik. Szexuális játékokat játszatnak a gyermekekkel, az óvónők hathatós támogatásával. 4 éves korukig már hallaniuk kell a kicsiknek az azonos neműek szexualitásáról. Mindenfajta szexuális beállítottságot elfogadtatnak velük, a perverziókat pedig bőségesen kibeszélik és megmutatják a gyermekeknek. 9-12 éves korig a német gyermekeknek tanulniuk kell a szexuális jogokról. Németországban minden hatodik kislányt, és minden tizedik kisfiút ért már valamilyen szexuális bántalmazás.
    Itt tart ma a dicső Nyugat, amelyhez egyesek még igazodni szeretnének!
    Nem túlzás ezeket a dolgokat szexuális felvilágosítás helyett megrontásnak nevezni. Az ártatlan gyermek fejlődésében törést okoznak, „biztonságos szex” oktatásának leple alatt elveszik tőlük a gyermekkorukat. Az, hogy egy 10 éves fiatal a transzvesztiták jogairól és a saját neme megválasztásának jogi hátteréről hall, nagyon beszédes. Az egész arról szól, hogy totális háborút indítsanak az ember ellen, megkérdőjelezve mindent, ami értékes.
    Felnőttként ezeknek a gyermekeknek elenyésző része lesz maradéktalanul egészséges, döntő többségük nyitott lesz az aberráltság különböző válfajaira; harcolni fog a homoszexuálisok és egyéb deviáns viselkedési formával fellépők jogaiért. Meggyűlöltetik velük a családi közösséget, a tiszta szeretetet, és végül szembeállítják ezeket az embereket saját magukkal.
    Egy reményünk van. Az, hogy ennek az Európának lassan vége! Jó hír, hogy az individualista szemétdomb feléli önmagát. Az a világ, ahol a közösségeket ilyen állatias kegyetlenséggel tördelik szét, nem sokáig maradhat fent. És itt már nincs is szó közösségről: az embert magát ássák alá belülről. Ha eddig még nem volt tiszta: ezek a világszervezetek nem az emberekért, hanem az emberek ellen vannak, egy brutális szabadkőműves rombolási program megvalósítására hozták létre őket. A közelgő összeomláson túl még egy reményünk van: a népi és közösségi alapozású társadalmi háttérrel rendelkező, emelkedőben lévő világhatalmak. A jövőt ők jelentik!
    Egerszegi Gyula — NemzetiArcvonal.net

Csehország lezárja a teljes osztrák határszakaszt




Csehország ellenőrzést vezet be az összes határátkelőhelyen Ausztria irányába, és több száz katonát küld a rendőrség segítségére.
A védelmi minisztérium szerint mára mind a 20 határátkelőhelyet ellenőrzés alá vonják, ami a schengeni övezet egy újabb belső határvonalán jelenti az ellenőrzés visszaállítását. Martin Stropnický tegnap este kijelentette, hogy közvetlen a határvonal mentén 650 katona teljesít szolgálatot és áll készen arra, hogy szükség esetén segítse a rendőrséget az illegális bevándorlók kezelésében. Péntek estére a katonákat három, a határvonaltól “járótávolságon belül” lévő létesítményben helyezték el. Stropnický nyilatkozata szerint a katonák egyelőre az ellenőrzési munkálatok megfigyelésében vesznek részt, hogy szükség esetén beavatkozzanak, emellett a köztereken teljesítenek majd szolgálatot.
Csehország pénteken 200-ról 720-ra növelte a határvonal ellenőrzésében résztvevő rendőrök számát. A mai nap folyamán nem csak a 20 határátkelőhelyet veszik ellenőrzés alá, de járőrök kezdenek működni a turistautakon és erdei kerékpárutakon is, mert a migránsok a fokozott ellenőrzés láttán az illegális határátlépés egyéb módjait választhatják.
Milos Zeman cseh államfő tegnap bejelentette, hogy az Európai Unió alkalmatlannak bizonyult saját határainak megvédésére, mert nem tudta megakadályozni, hogy több százezer ember gond nélkül besétáljon az Európai Unió területére anélkül, hogy legalább személyazonosságának igazolására kényszerült volna. Zeman hangsúlyozta, hogy az európai menedékjog megszerzésének szabályai szerint a menedékjogot kérő személyek abban az országban kell beadják kérelmüket, ahol először átlépték az Európai Unió határát. Ez a balkáni útvonal esetében Görögország, ennek ellenére negyedmillió ember elérte Magyarország határát anélkül, hogy menedékjoggal rendelkezne az Európai Unióban.

Hogy mi kell nekik?Természetesen a földünk,és a vízünk!Oszd meg te is!


Ha a ma még dúsgazdag arab olajországok nem akarnak 20-30 év múlva éhen és szomjan halni, akkor kell nekik Európa. Nem az itt élők, hanem a víz, az élelmiszer és az infrastruktúra.Egy kérdésre soha nincs értelmes válasz migránsügyben!

 
Hetek óta folyik pro és kontra az őrjöngés migránsügyben. Vannak, akik érvelni próbálnak és vannak, akik érzelmi alapon küldik el a másik felet az édesanyjukba. Egy – sokak számára tán lényegtelennek tűnő – kérdésre soha sem érkezett értelmes válasz.
Miért ide, Európába özönlenek a migránsok, miért nem valamelyik gazdag ara országba menekülnek?
A beözönlést támogatók megelégszenek annyival, hogy „nem mindegy? Itt vannak, itt kell segíteni.” Vannak persze, akik érzik, hogy ez nem válasz. Ők mindenféle eszmefuttatást vezetnek le, hogy ezek demokráciára, szabadságra vágynak.
se
A baj mindkét válasszal, hogy hamis. Hamis, mert igenis tudnunk kellene, hogy a százezer szám „menekülők”, miért vállalják a halálos kockázatot a tengeren vagy az embercsempész autókban, illetve a sok ezer kilométeres gyalogtortúrát, miközben alig pár száz kilométerre gazdag és hasonló vallású, berendezkedésű államok vannak.
Nos, a valódi válaszért sokkal messzebb kell tekintenünk. Mégpedig előre az időben!
20-30 év múlva elfogy a kőolaj – ez biztos. 20-30 év múlva az emberiség tudja majd nélkülözni az kőolajat – ez is szinte biztos. 20-30 év múlva a megújuló energia nagyobbrészt pótolja a kőolajat – ez is szinte biztos.
20-30 év múlva elfogy az a kőolaj, amire a dúsgazdag arab olajországok mai mérhetetlen jóléte alapszik – ez biztos. 20-30 év múlva a ma még dúsgazdag arab olajországoknak nem lesz olyan bevételi forrása, amiből finanszírozni tudják az életüket – ez szinte biztos. 20-30 év múlva nem lesz pénze vízre és az élelmiszerre a ma még dúsgazdag arab olajországoknak – ez is szinte biztos.
20-30 év múlva a ma még dúsgazdag arab olajországok rá lesznek szorulva a vízre és az élelmiszerre. Honnan tudják ezt megszerezni? A legközelebbi Európából. Itt van ivóvíz, van értékes termőföld, van megfelelő infrastruktúra ezek fenntartására.
Ha a ma még dúsgazdag arab olajországok nem akarnak 20-30 év múlva éhen és szomjan halni, akkor kell nekik Európa. Nem az itt élők, hanem a víz, az élelmiszer és az infrastruktúra.
Hát ezért vándorolnak be százezer, majd pedig milliószám muzulmán tömegek Európába. 20-30 év bőven elegendő idő arra, hogy átvegyék népességben is az uralmat az európai kontinens védekezésre képtelen részén.
A mostani beözönlők a szálláscsinálói a modern arab inváziónak. Ne feledjük, már ma is van olyan nagyvárosa Európának, ahol már muszlim a polgármester. És vannak olyan nagyvárosok, ahol a muszlimok pár éven belül többségben lesznek. Ezt a folyamatot erősíti és gyorsítja föl a bevándorló invázió.
Ezért nem engedik be a dúsgazdag arab országok a muzulmán „menekülteket”. Sőt, nem is oly titokban ezért támogatják is azt, hogy Európába özönöljenek. Biztosan nem véletlen például, hogy a mostani nagy invázió az olajár tartós és drámai csökkenése után következett be. Az olajkorszak közeledő végének drámai jelei ezek.
20-30 év múlva azonban az olaj helyett a mai dúsgazdag arab olajállamok az európai vízzel és terményekkel fognak gazdálkodni. Az európai ember pedig szép lassan muzulmánná válik, vagy kiszorul a kontinens nagy részéről.AktiBlog.Net









Juncker: nem szabad hagyni, hogy Washington diktálja az Európai Unió külpolitikáját 



2015.10.10. 
hidfo.ru (hidfo.ru)

Ha az Egyesült Államoknak eltérő véleménye is van minderről, Európa helyre kell állítsa kapcsolatait Oroszországgal, és az Európai Unió saját érdekeit kell előnyben részesítse az amerikaiakéval szemben. 



Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke felszólította az európai országokat, hogy térjenek át egy konstruktívabb megközelítésre Oroszországgal kapcsolatban, mert az ukrán válság után kialakult szankciós háború kemény csapást mért az európai országokra, és ez a helyzet hosszú távon nem fenntartható. Juncker Passauban az újságíróknak nyilatkozva kijelentette; az Európai Unió nem szabad vakon kövesse az Egyesült Államok irányelveit, mert az még ellenségesebbé vált, mióta Moszkva az Aszad-kormány védelmében beavatkozott Szíriában.
"Európa érdekeinek megfelelően kell viszonyulni Oroszországhoz. Nem engedhetjük meg, hogy Oroszországgal ápolt kapcsolatainkban Washington diktáljon."

Juncker szerint praktikus megközelítést kell alkalmazni Oroszországgal szemben. Elmondása szerint ezek "nem vonzó kilátások", de az eddig követett irány - az ellenségeskedés - nem fokozható tovább, és nem fenntartható hosszú távon.

Pénteken az Európai Bizottság sajtófőnöke számos európai politikus értetlenkedése miatt bejelentette, hogy Juncker nyilatkozatában nincs semmi rendkívüli, az teljes mértékben összhangban van az Európai Unió kétoldalú kapcsolatokban alkalmazott megközelítésével. A közlemény szerint Juncker tiszteletben tartja az európai országok döntéseit, és számos európai országban válsághelyzetet idézett elő az Európai Unió Oroszország elleni fellépése.

Juncker egyértelművé tette; hosszú távon nem fenntartható az az állapot, hogy Washington irányelveit követve az Európai Unió vezetése szembe menjen a tagállamok érdekeivel, és nem szabad megengedni, hogy Washington diktálja az Európai Unió külpolitikáját. Európa ehelyett saját érdekeit kell képviselje, még ha az amerikaiaknak egyes kérdésekben más elképzelései is vannak.

Szeptember 1-jén Szpirosz Kuvelisz, Görögország volt külügyminiszter-helyettese, a Görög-Eurázsiai Üzleti Tanács elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió külpolitikája alapvetően megváltozhat a közeljövőben, aminek kezdetét az Oroszország elleni szankciók fokozatos megszüntetése fogja jelenteni. Kuvelisz szerint ez nem egy sokáig tartó folyamat lesz, hanem a kialakuló válsághelyzet miatt egyik hónapról a másikra is az ellentétébe csaphat át az Európai Unió Oroszországgal kapcsolatos politikája.

Kapcsolódó:
   
Alaposan meglepték az amerikaiakat az oroszok (karpatinfo.net)
   
Rekord! Az elmúlt 24 órában 67 bevetést hajtott végre az orosz légierő Szíriában (oroszhirek.hu)
   
Putyin Izraelnek is bekavart (kitekinto.hu)
   
Demirtaş: El kell vágni az Iszlám Állam utánpótlását! (euronews.com)
   
"Izrael bukása a koránban rögzített tény és történelmi szükségszerűség" (leleplezo.eu)
   
60 célpontot támadott az orosz légierő Szíriában (karpatinfo.net)
   
Biztonságosan használni Szíria légterét (hu.euronews.com)
   
Az orosz rakéta többre képes, mint gondolnánk (mno.hu)
   
Szíriai érsek: Az Egyesült Államok az Al-Kaidát támogatja Assadal szemben (orientalista.hu)
   
Kim Dzsong Un beszállna bármilyen háborúba, amit Amerika kirobbant (karpatinfo.net)
   
Nyugat által kiképzett terroristákat szórólapokon a megadásra szólítják fel (rt.com)
   
Az összeesküvés szélsőséges fenyegetésekhez folyamodik, miközben a hatalmi struktúrájuk összeomlik(ujvilagtudat.blog) 




Alaposan meglepték az amerikaiakat az oroszok


"Oroszország most megmutatta a világnak, hogy elég messzire elér" - értékelte egy neve elhallgatását kérő amerikai védelmi minisztériumi tisztviselő azt, hogy Oroszország október 7-én nagy hatótávolságú cirkálórakétákkal mért csapást szíriai célpontokra.
Az orosz haditengerészet a Kaszpi-tengerről indította az amerikai kódrendszerben SS-N-30-nak - orosz eredetiben 3M-14 "Türkiznek" - nevezett rakétáit, vagyis nagyjából 1600 kilométerről lőtt szíriai célpontokat. Ezzel, még ha az amerikaiak állítása szerint négy rakétájuk alaposan célt tévesztve Iránban csapódott be, sikeresen demonstrálták hadseregük csapásmérő képességeit.
Bebizonyosodott ugyanis, hogy van az amerikaiak legendás Tomahawkjához fogható fegyverük, és a világon harmadikként képesek voltak sikeresen bevetni nagy hatótávolságú precíziós fegyvert - ilyen képességet eddig csak az amerikai és a brit hadsereg igazolt harci körülmények között .
Eric Wertheim, egy független amerikai haditengerészeti elemző szerint az október 7-i támadás előtt az elemzők többsége csak a most használt rakéták elődjét, az SS-N-27-est ismerte. Ez sokkal korlátozottabb képességű fegyver, valójában hajóelhárító rakéta, aminek a hatótávolsága mindössze 250 kilométer - írja a 444.hu.
De ami még az SS-N-30 képességeinél is meglepőbb az az, hogy az indításához jóval kisebb hajókat használtak, mint amit az amerikai szakértők lehetségesnek tartottak. Az amerikai Tomahawkokat nagyobb, 9000 tonna vízkiszorítású rombolókról és cirkálókról tudják csak indítani, az SS-N-30-akat viszont négy, viszonylag kicsi, 1500 tonna vízkiszorítású naszádról lőtték ki. "Kis hajó nagy tűzerővel" - jellemezte ezeket Wertheim. Ez pedig elég jelentős fejlemény, mert kisebb hajókat olcsóbban és gyorsabban lehet előállítani.


Rekord! Az elmúlt 24 órában 67 bevetést hajtott végre az orosz légierő Szíriában 



Az orosz légierő repülőgépei 67 bevetést hajtottak végre az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez tartozó célpontok ellen az elmúlt 24 órában - közölte Igor Makusev altábornagy, az orosz légierő vezérkari főnöke.
A rekordszámú bevetés alkalmával az orosz vadászgépek a dzsihádistákhoz tartozó 60 célpontra mértek légicsapást. A jelentések szerint a terroristák két parancsnoka és mint egy 300 milicista vesztette életét a az orosz légierő támadásaiban.
Az elmúlt 24 órában 67 bevetésen vettek részt az orosz harci repülőgépek. A Szuhoj Szu-34 és Szu-24SM típusú vadászgépek 60 terrorista célpontot semmisítettek meg - mondta a vezérkari főnök.
Oroszország Bashár el-Asszad szír elnök kérésére szeptember 30-án kezdte meg légicsapásait az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai állásai ellen. A légicsapásokat Szu-25, Szu-24M és Szu-34-es harci repülőgépekkel hajtja végre az orosz légierő.
A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az orosz bevetések kezdete óta, mintegy 140 légicsapást mértek a terroristák állásaira, köztük parancsnoki központokra, kiképző táborokra, lőszer és üzemanyag raktárakra.
Szerdán a Kaszpi-tengeren állomásozó hadihajókról kilőtt manőverező robotrepülőgépekkel mért csapást Oroszország az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének szíriai állásaira. Négy rakétahordozóról 26, Kalibr típusú robotrepülőgépet lőttek ki 11 célpontra.



60 célpontot támadott az orosz légierő Szíriában



MTI | 2015/10/09 - 18:54 | Módosítva: 2015/10/09 - 18:54 | Külföld
60 célpontot támadott az orosz légierő Szíriában
Orosz harci repülőgépek 60 célpontot támadtak Szíriában az elmúlt 24 órában, és megöltek mintegy háromszáz felkelőt - jelentette be az orosz védelmi minisztérium pénteken.
A légierő SzU-34-es és Szu-25-ös típusú gépei 67 bevetésben vettek részt; Rakka, Latakia, Hama, Idlíb és Aleppó tartományokban bombázták a célpontokat.
A moszkvai közlés szerint az egyik fegyveres csoport főhadiszállásán kétszáz harcost öltek meg, köztük az Iszlám Állam terrorcsoport két harctéri parancsnokát. Aleppó térségében, egy másik helyszínen további száz fegyveressel végeztek - közölte az orosz védelmi minisztérium.



Az Egyesült Államok és Oroszország leosztja egymás között Szíria légterét. Az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken jelentette be, hogy hamarosan újabb egyeztetéseket folytat majd Moszkvával.
Az utóbbi napokban az amerikai vezetésű koalíció legalább egy gépének irányt kellett változtatnia azért, hogy elkerüljön egy közeli találkozást orosz harci repülőgépekkel.
Moszkva a napokban rakétákat indított a Kaszpi-tengerről szíriai célpontok ellen. Ashton Carter szerint veszélyes, hogy Oroszország más országok előzetes értesítése nélkül vet be ilyen fegyvereket a szíriai konfliktusövezetben.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet meglepetésszerű támadások sorozatával több települést is elfoglalt a szíriai Aleppó tartományban. Ez az övezet a rivális lázadócsoportok egyik kulcsfontosságú központja.
A térségben a szíriai kormányerőket támogató iráni Forradalmi Gárda egyik tábornoka is életét vesztette.




Az orosz rakéta többre képes, mint gondolnánk



Zord Gábor László (Brüsszel), 2015. október 8., csütörtök 15:21, frissítve: csütörtök 15:39 
 Iszkander-K csapásmérő robotrepülőgép indítása a Centr-2015 hadgyakorlaton.
Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium
Feszült pillanatokat okozott a NATO-ban is, amikor szerdán kiderült, hogy Oroszország nagy hatótávolságú csapásmérő robotrepülőgépeket vetett be szíriai hadműveletei során. Ennek a fegyverkategóriának a szárazföldi indítású változatai az európai katonai helyzetet is alapvetően befolyásolják.
Tagadhatatlanul meglepte a nyugati katonai szövetség tagjait a Kaszpi-tengerről, a szíriai célpontoktól mintegy 1500 kilométerre indított csapás. A Szovjetunió az Egyesült Államokat követően a nyolcvanas években kifejlesztett ugyan ilyen, stratégiai hatótávolságú robotrepülőgépeket, de az összeomlás előtt ezek nem terjedtek el haderejében, Oroszországban pedig sokáig nem volt pénz a további fejlesztésekre.

A félreértés tisztázásáért

A csapásmérő robotrepülőgépek tulajdonképpen kisméretű, sugárhajtású repülőgépek autonóm navigációs és rávezető rendszerekkel, melyek hagyományos vagy nukleáris fejrészt juttathatnak célba. A rakétákkal szemben sebességük csekély (szubszonikus, mintegy 800 kilométer per óra), de van egy jelentős előnyük: célpontjukat manőverezve (útvonalukba számos fordulópontot iktatva) és földközeli magasságon (mindössze 30-100 méteren) közelítik meg, ahol annak az esélye, hogy a légvédelem időben észleli őket, minimális.
Itt érdemes egy félreértést is rögtön tisztázni: ezek a fegyverek csak a szárazföldi, illetve tengeri indításukkor használnak egy rövid égésidejű, szilárd hajtóanyagú rakétahajtóművet, mely felgyorsítja őket utazósebességre, de útjuk nagy részét kisméretű, kerozinnal táplált sugárhajtóművükkel teszik meg. A terminológiai zavart fokozza, hogy nyugaton ezeket az eszközöket cirkáló rakétának (cruise missile), az orosz irodalom pedig szárnyas rakétának (krilataja raketa) nevezi.
A szerdára virradóra végrehajtott csapásban az orosz Kaszpi flotta négy hajója, a kétezer tonnás Projekt 11661K osztályú Dagesztán rakétás fregatt, illetve három, ezertonnás Pojekt 21631 osztályú korvett, a Grad Szijázsszk, az Uglics, illetve a Velikij Usztjug vett részt. A hadihajók összesen 26 darab 3M14 Kalibr-NK robotrepülőgépet indítottak a szíriai célpontokra.

Csak feltételezések vannak

A Novator tervezőiroda által a hidegháborús Granat robotrepülőgép bázisán kifejlesztett fegyvereknek csak az exportváltozatáról vannak pontos információk, ezeket pedig az oroszok a nemzetközi egyezményekben szereplő jelentős hatótávolság-korlátozásokkal (mindössze néhány száz kilométer) adták el, például Indiának. Amit az oroszok maguknak fejlesztettek, arról csak feltételezések állnak rendelkezésre: abból kiindulva, hogy a Granat 3000 kilométerre is elrepült, úgy vélik, hogy a Kalibr-NK is tudhat legalább 2600-at.
Szerdáig ez a képesség nyugati szakértők szerint legfeljebb papíron állt a rendelkezésükre, viszont az 1500 kilométeres demonstráció éles, hadműveleti körülmények között több mint meggyőzőnek tűnik, főleg ha a háromméteres találati pontosság is igaznak bizonyul.
Nem ismert pontosan az sem, hogy a hajófedélzeti Kalibr milyen összefüggésben áll a szárazföldi járműről indítható Iszkander-K robotrepülőgéppel, melyről a Pentagon azt állítja, hogy sérti a közepes hatótávolságú nukleáris célba juttató eszközök felszámolásáról 1987-ben kötött szovjet–amerikai INF-szerződést. A hidegháborút idéző európai katonapolitikai helyzetben ezek a fegyverek biztosíthatják Oroszország számára, hogy lefogja a NATO kritikus európai infrastruktúráját mind hagyományos, mind nukleáris elrettentő erőt képviselve.
Mindez vonatkozik a romániai Deveseluban idén novemberben, illetve a lengyelországi Redzikowóban 2018-ban átadandó amerikai rakétavédelmi bázisokra is. A helyzet különlegessége, hogy ha a Pentagon válaszlépéseket akar tenni a szárazföldön is, akkor erre a célra pont ezek az AEGIS Ashore rendszerek lehetnek a legalkalmasabbak. A hajófedélzetről lényegében egy az egyben átemelt fegyverrendszerek Mk41-es indítóikból ugyanis nemcsak rakétavédelmi és légvédelmi SM-3-as és SM-6-os rakéták, hanem Tomahawk csapásmérő robotrepülőgépek indíthatóak.


Megölték az Iszlám Állam második emberét


MTI, 2015. október 13., kedd 20:24, frissítve: kedd 20:26 
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elismerte, hogy második számú vezetője idén nyáron életét vesztette egy légicsapásban Irak területén – közölte kedden az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ.
A SITE szerint az IÁ egyik szóvivője egy online terjesztett hangüzenetben megerősítette, hogy a Hádzsi Mutazként is ismert Fadil Ahmed al-Hadzsali meghalt. Korábban a Fehér Ház azt közölte, hogy a terrorszervezet második számú vezetőjével egy amerikai légicsapás végzett az IÁ kezében lévő iraki Moszul közelében.
Egy másik, szintén kedden nyilvánosságra került üzenetben az IÁ arra szólította fel „az iszlám fiatalságot”, hogy indítsanak „szent háborút” az Egyesült Államok és Oroszország ellen a Közel-Keleten.


Tüzérséggel lőtte a szíriai kormányerőket Izrael


MTI, 2015. október 13., kedd 19:10 
Tüzérséggel lőtte a szíriai kormányerők állásait Izrael, miután a háború sújtotta országból indított rakéták csapódtak be a megszállása alatt lévő Golán-fennsíkon – közölte a zsidó állam hadserege kedden.
Az izraeli katonaság megállapította, hogy a Golán-fennsíkon becsapódó rakéták célt tévesztettek, nem szándékos tűzről volt szó. Ugyanakkor a hadsereg a szíriai kormányerőket teszi felelőssé a történtekért, és nem tolerálja a támadásokat, legyenek azok szándékosak vagy sem – közölte az izraeli katonaság.
A zsidó állam eddig nem avatkozott bele a lassan öt éve folyó szíriai harcokba, bár feltételezések szerint több alkalommal légicsapást mért Damaszkusz szövetségesének, a Hezbollah síita libanoni szervezetnek szánt fegyverszállítmányokra, illetve a szervezet fegyvereseire Szíria területén.
Izrael 1967-ben – az úgynevezett hatnapos háborúban – foglalta el a Golán-fennsíkot Szíriától, 1981-ben pedig annektálta a területet, amelyet Damaszkusz továbbra is magának követel.


Szíriai érsek: Az Egyesült Államok az Al-Kaidát támogatja Assadal szemben



Egy szír katolikus érdek azzal vádolta meg az Amerikai Egyesült Államokat, hogy egyesítette erejét az al-Kaida terrorszervezettel, hogy sikeresen kísérelhesse meg Bashar Al-Assad elnök megbuktatását. – írja az Aranews.
Jacques Behnan Hindo, Hassaké-Nisibi érseke elmondta, hogy úgy gondolja, hogy a CIA felfegyverzett és kiképzett számos lázadó csoportot, mely valójában az al-Kaidához tartozik, csak más néven fut.
Azt mondta, hogy félrevezetés, mikor a nyugati politikusok azt nyilatkozzák, hogy ők csupán a „mérsékelt lázadókat” támogatják, Szíriában, „lévén, hogy ilyen csoportok egyszerűen nem léteznek”. Hozzátette, hogy szerinte a nyugati katonai beavatkozás megfontolatlan lépés volt, mivel ennek következményeképp Szíria olyanná válhat, mint Líbia.
A 74 éves főpap azok után beszélt aggodalmairól, miután John McCain, az Egyesült Államok Szenátusa Fegyveres Szolgálatok Bizottságának elnöke beismerte, hogy Amerika támogatja az Assad-ellenes erőket a kormány elleni háborúban .
John McCain, az USA szenátora, azt mondta, az oroszok nem az ISIS állásait bombázzák, hanem az Assad-ellenes erőket, melyeket a CIA képzett ki.” – nyilatkozta Hindo érsek a Fides-nek, egy vatikáni székhelyű hírügynökségnek.
Riasztónak találom ezeket a szavakat” – mondta. „Ez voltaképpen egy égbekiáltó beismerése annak, hogy az Assad elleni háború mögött voltaképpen a CIA áll.”
Így folytatta: „A nyugati propaganda továbbra is mérsékelt lázadókról beszél, de ilyenek nem léteznek. Van ebben valami nagyon aggasztó – mivel van egy szuperhatalom, amely amiatt tiltakozik, hogy az oroszok megtámadják a 2001. szeptember 11-én több ezer állampolgárát elpusztító al-Kaida milíciáit Szíriában.”
Mit jelent, hogy az al-Kaida most az USA szövetségese, csak azért, mert Szíriában más név alatt futnak? Tényleg ennyire lebecsülik az intelligenciánkat és az emlékezetünket?”
A nyugati erőknek nincs joguk beavatkozni a szíriai konfliktusba” – mondta az érsek, hozzátéve: „A szír embereknek kell eldönteni, hogy Assad menjen-e, és ha igen, hogy mikor tegye ezt, nem a Daesh-nek (ISIS), vagy a Nyugatnak, és teljesen biztos, hogy ha Assadot most elmozdítják, akkor Szíria olyanná válik, mint Líbia.”
 Orientalista.hu – Crusader




Haditudósítás Szíriából: Stratégiai területek kerültek a szíriai hadsereg kezébe



Az orosz légierő bekapcsolódása a szíriai konfliktusban, megváltoztatta a harcok kimenetelét. A kormányerők stratégiai területeket foglaltak vissza szerte az országban.
Oroszharci helikopterek semlegesítik a vahhabita fegyvereseket Észak-Hamaban
syria army3232A “Szabad Szír Hadsereg 101. dandár”, a Harakat Ahrar Al-Sham, a Liwa Szukkur Al-Ghaab és az Al-Kaida (Al-Nuszra Front) vahhabita terroristái durva ébresztőt ébresztőt kaptak ma reggel az Orosz Légierő MI-24PN harci helikoptereitől Kafr Zita, Kafr Nabudeh, Khan Shejkhun, Kalat Al-Madaikk és Atszhan városokban, amikor erőteljes légi csapásokban sok ellenséges fegyveres halt meg és fegyverzetük megsemmisült.
Egy katonai forrás Mhardeh városából közölte, hogy az Orosz Légierő kíméletlenül támadja a vahhabita megszállókat Khan Shejkhunban, Idleb tartomány déli területén, likvidálva több ellenséges fegyverest, akik ezen a mezőgazdasági vidéken barikádozták el magukat, miközben a jelentések szerint az ellenség fél tucat páncélozott eszköze is megsemmisült.
A forrás hozzátette, az Orosz Légierő folytatta a 72 órája tartó légi támadásokat annak érdekében, hogy meggyengítse a vahhabita terroristák védelmét és megóvja a Szíriai Fegyveres Erők jelenleg visszaszerzett területeit Észak-Hamában; azonban nem tudott információkat adni egy további szárazföldi támadásról, ami hasonló mint a hét elején indított első offenzíva.
Kedden reggel a Szíriai Arab Hadsereg 10. Páncélos Hadosztály 87. Dandára együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) egy nagy méretű szárazföldi offenzívába kezdtek, hogy elfoglalják a kiemelten fontos Latmin, Al-Lataminah, Kafr Zita és Kalat Al-Madaikk városokat.
Al-Mughajr, Lahaja, Markabah, Tal Szikik, Tal Szakhar és Tal Uthman elfoglalása és a Latminba való előrenyomulása ellenére a Szíriai Fegyveres Erők 33 három katonájukat és 10 páncélozott eszközüket veszették el a nagy kiterjedésű roham során; ez az egyik ok amiatt az oroszok átvették a hadművelet légi támogatását a légi erejükkel.
A Szíriai Arab Hadsereg hadászati fontosságú magaslatot foglalt vissza az Orosz Légierő tűztámogatásával
12141569_585592978245972_7651931319481259989_n-702x336A Szíriai Arab Hadsereg 1. Páncélos Hadosztály 45. Ezrede együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel, a Szíriai Szociális Nemzeti Párt katonai szárnyával és a Szíriai Ellenállással (Mukkawama Szouri: nemzeti baloldali milícia) folytatták az offenzívájukat az Al-Ghaab-síkság északi részén Hama tartományban és a Junisz próféta-hegységben (Dzsabal Nabi Junisz) Lattakia tartományban, amikor arra törekednek, hogy visszafoglalják a kiemelt jelentőségű Al-Szirminijah települést.
Korábban ezen a héten a Szíriai Fegyveres Erők visszafoglaltak négy stratégiai magaslatot a Dzsubb Al-Ahmar körüli ötből, miközben teljesen ellenőrzésük alá vonták Al-Basha települést a Liwa Szukkur Al-Ghaab, Harakat Ahrar Al-Sham és az Al-Kaida (Dzsabhat Al-Nuszra) vahhabita terrorszervezetek fegyvereseivel szemben vívott intenzív tűzharcok után. (Al-Basha területén már hetek óta állt az arcvonal, mert egyik fél sem tudott előre törni.)
Péntek reggel a Szíriai Fegyveres Erők úgy döntöttek, hogy kihasználják a jelenlegi területi nyereségeikből fakadó előnyt az utolsó és legfontosabb hegycsúcs Dzsubb Al-Ahmar megrohamozásával, likvidálva 20 ellenséges fegyverest a vahhabita frakciók soraiból és megsemmisítve azok négy páncélozott járművét, amelyek 23 milliméteres és 14,5 milliméteres űrméretű nehéz gépfegyverekkel voltak felszerelve.
A vahhabita megszállók képtelenek voltak megtartani állásaikat az Orosz Légierő intenzív légi csapásai miatt visszavonulásra kényszerültek Dzsubb Al-Ahmartól északra annak érdekében, hogy elkerüljék a további csapásokat a Junisz próféta-hegységben.
Dzsubb Al-Ahmar és Al-Basha teljes visszafoglalásával a Szíriai Fegyveres Erők biztosították útvonalukat Al-Szirmanijah felé; ez a kiemelt település közvetlenül délre fekszik Dzsizr Al-Shughurtól, ami már Idleb tartomány területén van.
 Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának által nyilvánosságra hozott videó felvétel, amelyen az Orosz Légierő egyik SZU-34-es vadászbombázója az ISIS terroristák vezetési pontjait támadja Al-Rakka városban:


.
A Szíriai Arab Hadsereg közeledik a Kwejersz légi támaszponthoz miközben az Orosz Légierő az ISIS állásait rombolja
kuweires syria armyElső alkalommal 2012 vége óta a Szíriai Arab Hadsereg és a szövetségesei 6 kilométeren belül megközelítették az ostromlott Kwejersz Katonai Repülőtéret Aleppo tartomány keleti területén; ez a hír három nappal azután jött, hogy a Szíriai Fegyveres Erők újraindították a nagy méretű offenzívájukat a Deir Hafer-síkságon.
Az elsődleges támadó egység ebben a masszív hadműveletben a Szíriai Arab Hadsereg “Gepárd Alakulata” (a Tigris Alakulatok alegysége),amely jelenleg Luajj Szlejtan ezredes parancsnoksága alatt áll, akit katonai tanácsadók segítenek az Orosz Tengerészgyalogságtól és az Iráni Forradalmi Gárdától.
24 óra alatt a Szíriai Arab Hadsereg Gepárd Alakulata együttműködve a Al-Bakkir Imam Dandárral (Liwa Imam al-Bakkir) és a Nemzetvédelmi Erőkkel, az Orosz Légierő tűztámogatásával felszabadították a kiemelt jelentőségű Dzsabbul városát, 6 kilométerre a Kwejersz légi támaszponttól az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet fegyveresei ellen vívott kemény harcokat követően.
Dzsabbul elfoglalásával és az Ajn Szabil településig történt előretöréssel a Szíriai Fegyveres Erők már csak 3 falunyi távolságra vannak a Kwejersz Katonai Repülőtértől, amely megközelítőleg 6,2 kilométerre fekszik az arcvonaltól.
A siker nagy részben köszönhető az Orosz Légierő repülőgépeinek és helikoptereinek, amelyek közvetlenül láthatóak a Szíriai Fegyveres Erők előretörő katonáinak feje felett ezen a kelet-aleppoi arcvonalon.
A Kwejersz Katonai Repülőtéren rekedt 300 katona erre a területre van szorítva mióta bekerültek a Szíriai Légvédelem bázison található iskolájára 2011-ben. A legtöbbjük kadét volt a háború előtt. Az élet és a háború kemény leckét adott nekik, mert izolálva kellett védeniük a bázist a mai napig.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg




Asszír keresztényeket végzett ki az Iszlám Állam (+18)



A szélsőséges vahabita terrorszervezet három asszír férfit lőtt agyon. A kivégzéséről videofelvételt is készítettek, amivel üzenni akartak a többi fogvatartott rokonainak.

A videofelvételen a három mártír (Abdulmassih Noya, Ashur Abraham, Bassam Michaeil) egyenként bemutatkozott elmondta, hogy honnan származik, majd a mögöttük álló terroristák fejbe lőtték őket. A felvételen újabb három asszír férfit állítottak elő. Az egyikük üzent rokonaiknak, hogy hasonló sors vár rájuk, ha nem fizetik ki a váltságdíjat.


Az Asszír Emberi Jogok Bizottsága megerősítette, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet három asszír férfit végzet ki a múlthéten, mert a hozzátartozók nem tettek eleget követeléseiknek, és időben nem szállították le a váltságdíjat.
Az iszlamista szervezet terroristái februárban rohanta le a szíriai Khabour folyó mellett lévő 35 asszír keresztény falvat. A lakosság többsége elmenekült, de több száz asszír férfit, nőt és gyereket fogva ejtette a terroristák.
Az Iszlám Állam több millió dolláros váltságdíjat kérnek a fogvatartottakért cserébe. Az asszír keresztények egy részét sikerült kiszabadítani, de még mindig közel 200 asszír a terroristák fogságában szenved.
Orientalista.hu – Zennobia


Kim Dzsong Un beszállna bármilyen háborúba, amit Amerika kirobbant



VS:hu | 2015/10/10 - 14:04 | Módosítva: 2015/10/10 - 14:04 | Külföld
Kim Dzsong Un beszállna bármilyen háborúba, amit Amerika kirobbant
Az észak-koreai vezető a mai ünnepi díszszemlén jelentette be, hogy országa kész megvívni bármiyen háborút, amelyet az Egyesült Államok provokál.
A beszámolók szerint ilyen nagy volumenű díszszemlét sosem tartottak még Észak-Koreában - írja a VS.hu.
A pénteki heves esőzések miatt szombat reggelről délutánra halasztott ünnepségeken magas rangú küldöttséggel vett részt a Kínai Kommunista Párt vezetése.
Az észak-koreai állami televízió élőben közvetítette a katonai seregszemlét, amely a beharangozó híradások szerint meglepetéseket is tartogathatott a külvilágtól elzárt kelet-ázsiai ország fegyverkezését figyelők számára.
A nagyszabású évfordulós ünnepségek megfigyelők szerint arról tanúskodnak, hogy az ország harmadik generációs diktátora, Kim Dzsong Un saját alakját elődei, apja és nagyapja, Kim Dzsong Il és Kim Ir Szen mellé kívánja emelni.


Az összeesküvés szélsőséges fenyegetésekhez folyamodik, miközben a hatalmi struktúrájuk összeomlik


Vezető nyugati összeesküvők cunamikkal, nukleáris terrorral, haláltáborokkal és más atrocitásokkal fenyegetnek, ahogy a világhatalom folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Az orosz, iráni és Pentagon támadások a szaúd-arábiai, izraeli és török csapatok ellen Szíriában azok, melyek a leginkább látszanak kiváltó oknak ezen fenyegetéseket illetően. A legújabb fenyegetések mögött továbbá a Bush/Netanjahu nácionista frakció drogpénzét ért komoly támadás is szerepet játszik. A legnagyobb fenyegetés azonban a magántulajdonban lévő központi bankok valószínű összeomlása és államosítása marad. Valamint továbbra is vannak jelei valamilyen küszöbön álló pénzügyi eseménynek, melyek érintik a Federal Reserve Boardot, az Európai Központi Bankot és a Bank of Japant, több forrás szerint.
Vannak arra vonatkozó utalások, hogy november 5-ike kulcsfontosságú időpont lehet az összeesküvés számára, ami esetleg együtt járhat egy hatalmas szökőárral, mely az Egyesült Államok keleti partját sújthatja, valamint sok más nemzetet az Atlanti-óceán partvidékén. Az összeesküvés több célzást is tett ebben az értelemben.
Először is, nézzük meg a Rothschildok által irányított Economist magazin januári kiadásának borítóját:


Figyeljük meg Angela Merkel német kancellárt az előtérben, ahogy a kezeivel a szabadkőműves jelet, a piramist formálja a kép közepén. Miután megjelent ez a szám, a Rothschildok megvásároltáka Charlie Hebdo magazint, és megrendezték az alkalmazottak hamis lemészárlását egy "Mohamed karikatúra" miatt. Ezen hamis incidens után a Rothschild báb politikusok elrendelték a párizsi menetelést. Nézzük meg Angela Merkelt a képen a felvonulás alatt, miküzben pontosan ugyanazt a kézjelet mutatja, mint az Economist címoldalán.



Minderre mások muttak rá, de meg kell említeni azt, hogy a képen a Rothschildok
 esetleg rejtetten hirdethetnek egy általuk tervezett sokkal borzalmasabb eseményt. Az Economist borítójának jobb alsó sarkában van két nyíl, az egyikre 11.5, a másikra 11.3 van írva. Volt egy sor találgatás, hogy a 11.3 az 311-re (2011. március 11.) utalhat, a Japán elleni nukleáris és szökőár támadásra. A Rothschild család tagjai világossá tették e sorok írójának abban az időben, hogy ők álltak a tömeggyilkos incidensek mögött. Legutóbb a múlt héten az ENSZ-ben tartott beszédében a Rothschild rabszolga miniszterelnök Shinzo Abe "November 5-ikére, a Világ Szökőár Napjára" utalt.

http://www.mofa.go.jp/fp/unp_a/page4e_000321.html

Továbbá az amerikai pénzügyminiszter Jacob Lew is nyilvánosan kijelentette a közelmúltban, hogy az amerikai kormánynak november 5-én elfogy a pénze.


http://www3.blogs.rollcall.com/white-house/debt-limit-coming-sooner-thought-nov-5/

Mindennek tetejébe több történetet ültettek el a médiában a múlt héten, figyelmeztetve egy mega szökőárra.


http://www.csmonitor.com/Science/2015/1004/Scientists-discover-huge-tsunami-73-000-years-ago.-Could-it-happen-again

Reméljük, hogy előre felfedve ezeket az utalásokat kénytelenek lesznek ezek a bűnözők leállítani ezt a tervet, mert ellenkező esetben tudják, hogy őket fogják hibáztatni, és le fogják őket vadászni, ha megvalósítják.


Ezen fenyegetések szintén kapcsolatban állnak a Közel-Keleten most kibontakozó történelmi eseményekkel. Válaszul a Mekkába látogató iráni tisztviselők halálos pánikszerű menekülésére és elrablására, melyet a szaúdiak és izraeliek váltottak ki, a Pentagon, az orosz hadsereg, a kínaiak, az irániak és mások hatalmas hadjáratot indítottak Szaúd-Arábia, Izrael és megbízott hadseregeik ellen Szíriában, Irakban, Jemenben és másutt. A Pentagon az oroszoknak, az irániaknak, kínaiknak stb. pontos hírszerzési adatokat nyújt az összeesküvő ISIS megbízott hadsereg tevékenységéről, orosz kormányzati források szerint.

Salman király testvére és a szaúdi hírszerzés főnöke Nawaf herceg a múlt héten halt meg, részeként egy folyamatban lévő bosszúnak a szaúdi kazár gengszter rezsim ellen, az általuk elvégzett Hadzs atrocitás miatt, mondta el több forrás.
http://www.presstv.ir/Detail/2015/09/29/431298/Saudi-Arabai-Salman-Nauwaf-bin-Abdulaziz-Al-Saud-SPA
Mivel Salman több mint 70 közeli hozzátartozóját ölte meg a trón megszerzése érdekében, az elkövetkező napokban még több halálseset várható a közvetlen környezetében, jósolták források.
Az amerikai kormány szóvivője Barack Obama kénytelen volt azt mondani az ENSZ-ben, hogy "nem fogjuk Szíriát az Egyesült Államok és Oroszország közötti meghatalmazott háború színterévé tenni", - Pentagon források szerint. Az Oroszország és Szíria elleni támadás az ENSZ beszédében "csak pofázás volt, hogy megnyugtassák a neokonzervatívokat", a források szerint. Az amerikai hadseregnek "most már van biztosítéka, hogy kiszervezze a háborút, és hírszerzési információkat nyújtson a Bush-CIA bázisokról és az izraeliekről," - Pentagon források szerint. Az Egyesült Államokkal kötött iráni nukleáris megállapodást követően egy amerikai orosz koalíció elkezdett a tömegpusztító fegyverek, kábítószerek, fegyverek, az emberi szervkereskedelem, a rabszolgaság és más kazár maffia bűncselekmények után menni.
A Szíriában találatot kapott ISIS bázisok többnyire kábítószer, fegyver- és olajcsemész központok voltak, a források szerint.
Kunduz városának legutóbbi ideiglenes eleste Afganisztánban a tálibok számára egy közös orosz iráni művelet volt, melynek célja, hogy leállítsák az ottani heroin kereskedelmet, Pentagon források szerint. Egy C-130-as szállító repülőgép lelövése szintén azt a célt szolgálta, hogy leállítsák a heroin áramlását, a források szerint. Pakisztán is csatlakozik az oroszokhoz abban a műveletben, amely hamarosan kiterjed Irakra és Líbiára is.
A kábítószer pénz áramlását szintén szisztematikusan elvágják az összeesküvés számára Dél-Amerikában, ami nagy részben Ferenc Pápa beavatkozásának köszönhető. A pápa által tervezett enyhülés az amerikai/kubai kapcsolatokban az, ami segített lezárni az ottani kábítószer kereskedelmet és pénzmosást, fehér kalapos CIA források szerint. Most egy újabb csapásként egy alkuról tárgyalt Ferenc a kolumbiai kormány és a FARC lázadók között, elvágva a kokain pénzt a Bush/Netanjahu nácionista összeesküvés frakciótól.
A kazárok pénzének elvágásával egyetemben a CIA-ban, a Pentagonban és más ügynökségekben található ügynökeik eltávolítása további lendületet vesz. A kazár maffia éppen ezért próbálta sikertelenül meggyőzni Oroszországot, hogy legyen az új szponzoruk. A válasz egy következetes "Nyet" volt.
Valószínűleg ez az igazi oka annak, hogy az izraeli nácionista fasiszta diktátor Benjamin Netanjahu a múlt héten kijelentette, "halálig harcolni a Palesztin terror ellen".

http://www.dailymail.co.uk/news/article-3260250/Israeli-leader-declares-fight-death-against-Palestinian-terror-vows-speed-demolition-terrorists-homes-response-recent-violence.html

Ez nagy valószínűséggel egy burkolt fenyegetés a sátán imádó kazár maffia részéről, hogy a Zsidó rabszolga embereiket használják élő pajzsként, mielőtt lemondanak a hatalomról.


A következő mondat: "
egyre nem számíthat Washington, Rijád, Jeruzsálem és London, hogy egyszerűen szelíden elmegyünk az éjszakába," ami látszólag a Zerohedge honlapján jelent meg, és amit széles körben idéztek a múlt héten.

http://www.zerohedge.com/news/2015-10-04/saudis-mull-launch-regional-war-russia-pounds-targets-syria-fourth-day

Eltekintve a cunami fenyegetéstől, amit már említettünk, a forrás, aki korábban megjósolta a malajziai 370/17 utasszállító elleni támadást, egy e-mailt küldött a múlt héten kijelentve, hogy a "
FEMA nemrég nyitotta meg az első koncentrációs tábort Wilcox-ban, Arizonában a tömegek felszámolására (újranevelésére)." Ez majdnem biztosan egy félelemkeltő blöff, mert minden valódi próbálkozás, hogy megnyissanak egy koncentrációs tábort az USA-ban, azonnali és halálos katonai akcióhoz vezetne. Ezek a fenyegetések mutatják azonban, hogy a kazár maffia kétségbeesett és veszélyes.

Japánban is lehet némi aktivitás a kazár maffiával kapcsolatban. A múlt héten magas rangú észak-koreai ügynökök léptek kapcsolatba a Fehér Sárkány Társasággal, felajánlva a segítségüket. Ez azt jelenti, hogy az észak-koreai amfetamin pénz már nem folyik a kazár maffia pénztárcáiba. Azt is érdemes megjegyezni, hogy amikor egy FST képviselő találkozót kért az észak-koreai erősembertől Kim Dzsongun-tól, azt mondták neki: "
Ő csak egy hatalom nélküli frontember, miért akar találkozni vele?"

A valódi hatalmat gyakorló személy kilétét titokban tartják Észa-Koreában, ahogy ez a helyzet 
Oroszországban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és sok más országban. Mindenesetre a Pentagon, a japán hadsereg, az észak-koreaiak és mások is készülnek valami nagy lépésre a kazárok és meghatalmazottaik ellen Japánban. Ehhez kapcsolódóan más források elmondták, hogy "a császár nem szereti Abe miniszterelnököt."

A CIA is felvette a kapcsolatot e sorok írójával a múlt héten, hogy figyelmeztessen a kazár maffia új halálos fenyegetésére. Kiderült, hogy Izaya Noda, akit japán vasúti létesítmények elleni többszörös gyújtogató támadások vádjával tartóztattak le, és aki néhány méterre élt a fürdőszobámtól, annak a Moshe Barternek az unokája, aki izraeli nagykövetként szolgált Japánban 1966-tól 1972-ig. A japán média közzétett egy fotót Noda izraeli személyi igazolványáról, amit Kfar Saba-ban állítottak ki 2002-ben. A személyi igazolvány szerint Nodának izraeli anyja van, akinek a neve Dorit, apja pedig japán, neve Tatsuya.

Továbbá a helyi híradások azt állítják, hogy atom-ellenes aktivista lett 311 után. Valamint úgy tűnt, hogy van valami jövedelemforrása, bár nem dolgozott. Mindebből könnyű kitalálni, hogy Moszad ügynök volt. Noda letartóztatáa minden bizonnyal nem volt a tervük része. 
Michael Green, StephanDe Rothschild, Abraham Cooper rabbi és minden cimborájuk láthatóan kiborultak, ahogy annak lennie kellett.

A Zsidó népnek hamarosan meg kell szabadulnia a rabszolgaság hosszú megpróbáltatásai alól a sátán imádó hikszoszi gengszterek kezei közül. A világ egészét fogják megszabadítani a terror, a szervezett bűnözés, a háborúk, a káosz és más nyomorúságok forrásától, amikor ezeket a gengsztereket eltávolították a hatalomból. A fehér kalaposok a Pentagonban és az ügynökségeknél, valamint szövetségeseik Kínában, Oroszországban és a világ minden táján lépésről lépésre szabadítják fel bolygónkat.


Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könyvsorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.



Amikor a civilizációk összecsapnak 


2015. 10. 02. hetek.hu (www.hetek.hu
Bill Warner: Saría törvény nem muzulmánoknak (dzsihadfigyelo.com) című könyvét magyarul a Dzsihádfigyelő adta ki. 
Samuel P. Huntington amerikai politikatudós, a Harvard Egyetem egykori professzora, 1993-ban a Foreign Affairs című lap egyik számában közölte a civilizációk összecsapásáról szóló írását, melyet 1996-ban politikafilozófiai könyv formájában is publikált A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása címmel. Dr. Bill Warner egyetemi professzor pedig - aki az iszlámot csaknem harminc éve tanulmányozza, és annak értelmezését a Saría törvény című könyvében foglalta össze - a World Trade Center tragédiáját megelőzően megjósolta az iszlám és Amerika, illetve a nyugati civilizáció közti harcot. 
Samuel P. Huntington könyvének fő témája az amerikai nemzet, illetve a nyugati társadalmak sorsának alakulása a hidegháború utáni időszakban, valamint a kultúrák közti egyre markánsabb ellentétek kiéleződése. A politikatudós szerint a hidegháború utáni világ szabályait már a kulturális identitások adják, az emberek ugyanis a politikát nemcsak érdekeik előmozdítására, hanem saját identitásuk meghatározására is használják. A professzor nézete szerint a politikai ideológiák civilizációkon belüli összecsapását felváltja a vallás és a kultúra civilizációk közötti összecsapása. Véleménye szerint globális civilizáció nem fog kialakulni, a modernizáció ugyanis nem eredményez "nyugatosodást". Új, eltérő civilizációkon alapuló világrend alakul ki, ahol a Nyugat mindinkább konfliktusba kerül más civilizációkkal, amelyek között az erőegyensúly módosul, a Nyugat hanyatlani kezd, az ázsiai civilizációk pedig drasztikusan erősödni kezdenek demográfiailag, gazdaságilag és katonailag is. El kell fogadni, hogy a nyugati civilizáció nem egyetemes, és ha ez a világ talpon akar maradni, meg kell újulnia, ez pedig államainak összefogásán múlik. 
Szintén demográfiai hullám tapasztalható az iszlám világban is, amelynek komoly következményei lesznek és már vannak is folyamatosan. A nem nyugati civilizációk ugyanis sokkal határozottabban kiállnak saját kultúrájuk megőrzése mellett, mint a nyugatiak. A fő konfliktusforrás tehát nem a szegények és a gazdagok közötti különbségben, nem is az "osztályok" között, hanem a kulturális identitásban keresendő. A kulturális identitás ugyanakkor nagyban kihat a politikai berendezkedésre is: az iszlám gyakorlatilag lehetetlenné teszi a muszlim többségű országok demokratizálását, mivel az iszlámnak nem csupán vallási, hanem politikai dimenziója is van, ami voltaképpen Allahot jelöli meg a muszlimok által lakott államok uralkodójának. A saría kijelöli egy kafír nemzetbe történő bevándorlás teljes folyamatát és stratégiáját, továbbá azt, hogy mit tegyenek annak érdekében, hogy iszlamizálják a társadalmakat. 
A saría törvény 
Dr. Bill Warner egyetemi professzor a World Trade Center elleni terrortámadás után döntötte el, hogy tanulmányozni fogja az iszlám kultúrát, a forrásokat, és mindezt elérhetővé teszi az átlagolvasók számára is. A politikai követelések nagy része (a Korán szövegének 64 százaléka) ugyanis rólunk, "kafírokról" szól. A kafír - a szó eredeti jelentése szerint - olyan ember, aki elfedi vagy elrejti az ismert tudást. A kafír tehát tudja, hogy a Korán tartalmazza az igazságot, de tagadja ezt. A Korán azt mondja, hogy a kafírt be lehet csapni, terveket lehet szőni ellene, lehet gyűlölni, rabszolgává tenni, kigúnyolni, megkínozni stb. A szót gyakran "hitetlennek" fordítják, de ez a fordítás rossz, mivel logikailag és érzelmileg semleges, míg a muszlimok szótárában a kafír a legsértőbb, legelfogultabb és leggyűlöletesebb meghatározás. 
A nem muzulmán társadalmaknak meg kell tanulniuk különbséget tenni a vallás és a politika között. A Világkereskedelmi Központ elleni támadás egy vallási motivációval végrehajtott politikai cselekedet volt. Vagy például amikor a muszlimok imádkozás céljából lefoglalják az utcákat, az imádkozás lehet vallásos, de hogy mindez megtörténjen, az politikai lépéseket és támogatást igényel az állam részéről. Olyan követelésekkel állnak tehát elő, amelyeknek az a célja, hogy a nemzetet alávessék egy olyan ideológiának, amely alapvetően ellentétes az amerikai, illetve nyugat-európai törvényekkel, kultúrával és hagyománnyal. 
"Sajnos a legtöbb kafír vezető nem tud semmit az iszlámról és a saría törvényekről, a kettős etikáról vagy a politikai behódolásról. A kafír vezetőknek az a programjuk, hogy ha kedvesek vagyunk, akkor a muszlimok majd látják, milyen jók is vagyunk, és meg fogják reformálni az iszlámot - de a saríát nem lehet megreformálni" - állítja Dr. Bill Warner. 
A saría az iszlám jogrendszere, ez az alapja a muszlimok minden, társadal­mukat érintő követelésének. A tör­ténelemből láthatjuk, hogy az iszlám egyre több helyen üti fel a fejét, egyre több a muzulmán bevándorló, ami önmagában nem lenne probléma akkor, ha integrálódnának a nyugati kul­tú­rába. De sajnos egyre több társadalmat sikerült már az iszlámnak térdre kényszerítenie. Ennek folyamata rendkívül tanulságos és ezt a megfigyelését is közölte Dr. Warner a könyvében. 
A behódoltatást a radikális muzulmánok kezdetben észrevétlenül hajtják végre, mintha békés szándékkal jönnének. Warner úgy fogalmaz: "Amikor a muszlimok először megérkeznek, elfogadják az új otthonukat. Az első lépés az, hogy bejelentik, hogy az iszlám a kereszténység és a judaizmus testvérvallása. Párbeszédre törekszenek, »hídépítő« kurzusokat tartanak a médiának és a kafír közösségnek... Miután ezek az állítások a helyükre kerültek és elfogadottakká válnak, jönnek a követelések arra vonatkozóan, hogy min változtasson a kafír nemzet." 
Azokat, akik ellenállnak a változásnak, bigottnak, iszlamofóbnak és rasszistának nevezik, annak ellenére, hogy soha nem teszik világossá, a politikai iszlámmal szemben történő ellenállásnak mi köze van a rasszhoz. 
Az iszlám kultúra a saríán alapszik. Amikor az iskolákat arra kérik, hogy biztosítsanak helyet iszlám imádkozásra, akkor valójában arra kérnek bennünket, hogy alkalmazzuk a saría törvényét. Amikor egy muszlim fejkendőt visel, az a saría iránti engedelmesség. Amikor az amerikai újságok nem tették (tehették) közzé a dán Mohamed-karikatúrákat, a sajtó valójában a saría jog követeléseinek engedelmeskedett. Amerikában manapság ellenőriztetni kell a tankönyveket muszlim szervezetekkel, mielőtt használni kezdik őket az iskolákban, ilyenkor szintén a saría törvényének tesznek eleget. És ezeket mind a "jogaikért való küzdelemnek" állítják be, holott Mohamed engedélyezte nekik, hogy amikor nehezek a körülmények, és a saría törvények nincsenek érvényben, akkor lehet enyhíteni a muszlimok terhein. Ez azt jelenti, hogy ha például olyan helyen vannak, ahol nem tudnak imádkozni - iskolában, munkahelyen -, akkor egy muzulmán elhalaszthatja az imádkozást, majd később pótolhatja. 
Az iszlám szervezetek követelései tehát a kívánságokról, nem pedig a szükségletekről szólnak. A saría törvények betiltásával nem sérülnek a muszlim szükségletek. Amikor például nemet mondunk az iskolai imára, nem korlátozzuk a vallásszabadságot, hanem a kafír polgárokat védjük az iszlám politikai követeléseivel szemben. Ha egy muszlim nem tud imádkozni a kijelölt időpontban, a saría megengedi, hogy később imádkozzon, ezzel pedig senkit sem ér sérelem. Mindebből az következik, hogy az iszlám összes politikai követelésére politikai válasszal kell reagálni. 
Kapcsolódó: 
   A keresztény Európa és az iszlám - Népvándorlás 2015 - 1. rész (youtube.com
   A keresztény Európa és az iszlám - Népvándorlás 2015 - 2. rész (youtube.com
   10 éves lányt erőszakolt meg a muszlim bevándorló! (napimigrans.com
   A menekültinvázió heves reakciókat fog kiváltani az emberekből (nemzetiarcvonal.net
   Moszkva: Amerika nem akar harcolni a cionista iszám állam ellen (alfahir.hu
   Két robbanás rázott meg egy útkereszteződést a török fővárosban (888.hu
   Csináltak egy "Debalcevot" Szíriában (balrad.com





A keresztény Európa és az iszlám - Népvándorlás 2015 - 1. rész

A keresztény Európa és az iszlám - Népvándorlás 2015 - 2. rész





A menekültinvázió heves reakciókat fog kiváltani az emberekből



    Érdemes mindjárt az elején leszögezni, hogy a migrációs invázió legeslegelején vagyunk, ami ezután következik, az maga lesz az egészséges társadalmak rémálma, egyfajta apokaliptikus, víziószerű rémkép valósággá változása. Az Európai Unió halálos béklyójában sínylődő népek olyan csapdába kerültek, melyből a menekvésre csak a legszélsőségesebb megoldások adhatnak pozitív kiutat. Olyan térségből érkeznek Európába népek, melyekhez a civilizáció vívmányai legcsekélyebb formában sem jutottak el. Vérfertőzött, belterjes fajtajelleg, primitív, ösztönszerű létforma, babonák és ijesztő kultuszok, emberhús fogyasztás, állatokkal való fajtalankodás, gyermekcsonkítások, szélsőséges vallási hóbortok. Ezek a népek nem ismerik az alapvető, emberi normákat, nem ismerik a kultúrát és olyan létformát képviselnek, ami az európaitól igen távol esik.
    Halálos mérget hoznak a fehér népeknek, alacsony szellemi képességeikkel pedig lealjasítják az európai kultúrnépeket. Vadállati létükkel és mértéket nem ismerő életmódjukkal belakják a földgolyó fehér embereknek teremtett felét. Veszélybe került a 8 százalék! Ugyanis a föld népeinek mindössze 8%-a fehér! Megdöbbentő! Kiveszőben vagyunk, akár a dinoszauruszok. A multikulturális dögvészt népszerűsítő, szabadkőművesekhez köthető világuralmi elit azonban ezt a 8 százalékot is sokallja, ezért elindította a fekete-exodust, ami kíméletlenül lerohanta a fehér többségű világot. Hömpölyög az áradat, szennytől bűzlő emberállatok, korgó gyomorral, szaporodásra éhesen, fertőző betegségekkel megtöltve. A népvándorlás felvet néhány – magyarázat híján az összeesküvés-elméletekhez sorolt – érdekességet. Nevezetesen: honnét van pénzük a menekülteknek az esetenként 2-3000 eurót is elérő embercsempész-tarifára? Ha ennyi pénzük van, akkor miért menekülnek? Kik tudatták velük, hogy Európa majd kénytelen lesz befogadni hordáikat?
    A brutális, modern szaracén invázió ellen egyre inkább felerősödnek a riadóztató hangok szerte Európában. A fehér népek vészjeleket adnak egymásnak! Ébresztőt fújnak érezve az Európa testére ömlő fekete halált, az esztelen kannibál tébolyt, az embereknek hazudott állat alatti falkát.
    afrikai beteg
    Senki nem tudja, mit hordoznak, ők a legkevésbé
    Reakciók indulnak meg, melyek eddig békés demonstrációk keretében adták tudtára a liberális erőknek és emberjogi szervezeteknek, hogy nem értenek egyet a humanista törekvésekkel. A civil társadalom önszerveződik, egyre jobban megerősödnek védelmi képességei, majd lassan működni kezd egy erős ellenállás. Olyan ellenállás, amit a fehér rassz legjobbjai alkotnak, brutalitásra brutális válasszal felelnek, és készen állnak a törvényeket nem tisztelő, hagyományainkat leköpő hordák bűneinek azonnali megtorlására. Heves reakciókra számíthatunk a társadalom ép és egészséges felétől, ezek esetenként túlzott erőszakot is eredményezhetnek.
    Egyenlőre a kormányok még kezelik valamilyen módon a beáramló migránsokat, de eljön az idő, amikor a számok meghaladják képességeiket és akkor a megszerveződött, civil társadalomra hárul a feladat, hogy feltartóztassa a hívatlan seregek beözönlését, hogy kiálljon az értékek mellett, megmentve népeinket és fajunkat, hogy biztosítsa apáink vérét az utódaink számára, hogy Európa kapuján ne a Közel-Keletre való félholdas zászló lobogjon, és ne kelljen janicsárként élnie gyermekeinknek.
    mna
    Voltunk, vagyunk, leszünk! Ébredj, Európa!
    A fehér emberek legjobbjai sorakozót hirdettek! A Rend, Erő, Becsület! jelszava az igazi európai üzenet most. Ébredjetek! Mielőtt túl késő lesz…! Európa föl!
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net

MOSZKVA: AMERIKA NEM AKAR HARCOLNI AZ ISZÁM ÁLLAM ELLEN


Az orosz védelmi minisztérium szerint az Egyesült Államok kibújik az iszlám Állam elleni harc alól azzal, hogy nem osztja meg Oroszországgal a vonatkozó hírszerzési adatokat.
"Más országbeli partnereinknek, akik tényleg ellenséget látnak az Iszlám Államban, aktívan segíteniük kell a bázisokról, raktárakról, parancsnoki posztokról és kiképző táborokról szóló adatokkal" - hangoztatta Igor Konasenkov vezérőrnagy, minisztériumi szóvivő a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
 
"Akinek láthatóan ellenkező véleménye van erről a terrorista szervezetről, az folyton okot keres rá, hogy elutasítsa az együttműködést velünk a nemzetközi terrorizmus elleni harcban" - jelentette ki, Washingtonra utalva.







Csináltak egy “Debalcevot” Szíriában



Posted on 2015-10-10 by Admin
A szír kormányerők ma felszabadították Atsam városát-számol be a RusVesna hírportál az eseményekről.
Van azonban a dolognak egy különos jelentősége. A portál szerint kísértetiesen hasonlít a kialakult helyzet a donbasszi Debalcevo-katlanra. Atsamnál bebizonyosodott, hogy az IÁ szedett-vedett hóhérgyülekezetét semmiféle szakértelem nem irányítja. Két nap alatt katlanba zárták a pribékbandát.
at
Van persze némi eltérés a debalcevoi és az atsami katlan között. Ami viszont lényeges eltérés. Amíg Debalcevonál európai erők “európai módon” intézték a dolgokat, addig az atsami katlanban egy fanatkus muszlim hóhércsorda várja egy jogos bosszúvágytól fűtött, ugyancsak muszlim-de SZERVEZETT ERŐ végső rohamát.
Az alábbi video ma készült Atsamnál. Az-IÁ domboldali terroristái elképedve nézik cimboráik fejvesztett menekülését.


Lehet egyébként, hogy azok jártak jobban. Ők már megtértek a Paradicsomba! A filmezők meg rettegve várják a biztos pusztulást.




Több százezren tüntettek Berlinben a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodással szemben



Évek óta nem volt ilyen nagy tömegtüntetés Németországban, mint ma Berlinben. A tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás, TTIP (és a Kanadával tervezett CETA) ellen vonultak utcára az emberek.
AFP PHOTO / JOHN MACDOUGALL

A tünetést szervező civil szervezetek szerint a megállapodás sérti Németország környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és munkaügyi vívmányait. A szervezeteket összegyűjtő ernyőszervezet, a Compact szerint 250 ezren voltak a tünetésen, de van némi számháború, mert a rendőrség szerint százezren voltak – de így is nagy tüntetés ez német léptékben.




A német kormány inkább pártolná a nagyon lassú ütemben (és titokban) tárgyalt megállapodást, a német üzleti lobbi pedig egyértelműen mellette van. Viszont Európa-szerte sokan félnek attól, hogy sok eddig elért szabályt el kell majd törölni az egyezmény érdekében, ami a fogyasztóknak és a munkavállalóknak is hátrányos lesz.

2015. október 9. péntek

MERKEL SZERINT A MUZULMÁNOK 



BEFOGADÁSA NEM VITA TÁRGYA 16

  • 2
  • 1.05k
Egy zárt ajtók mögötti beszélgetés kiszivárgott részletei szerint Angela Merkel élesen bírálta a közép-európai országok bevándorláspolitikáját. A német kancellár szerint „amikor valaki azt mondja, nem ez az én Európám, nem fogadok be muzulmánokat, akkor azt kell válaszolnom: erről nem lehet tárgyalni”.
Az atv.hu által utánközölt információk szerint Angel Merkel szerint időt kell adni a kelet-európai országoknak az alkalmazkodáshoz a menekültek elosztásával kapcsolatban, de a globalizáció kihívásaihoz nekik is fel kell zárkózniuk. A német kancellár szerint a menekültek nem fognak leállni pusztán azért, mert kerítéseket építünk, Európa nem válhat erőddé.
A szenvedélyes hangú beszédben az is elhangzott, hogy „hogyan védjünk meg keresztényeket szerte a világon, ha azt mondjuk, hogy nem fogadunk be muzulmánokat vagy egy mecsetet az országunkba?” Merkel Németország hozzáállását úgy értékelte, hogy az menti meg Európa méltóságát.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: atv.hu



VIZSGÁLJÁK AZ ISZLÁM ÁLLAM TEREPJÁRÓFLOTTÁJÁT


Sitkei Levente
Néhány nappal egy videofelvétel napvilágra kerülése után hivatalos vizsgálat indult az Egyesült Államokban, hogyan kerülhetett az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet birtokába számtalan modern Toyota terepjáró. A vizsgálatban a japán autógyár is részt vesz, amely közölte: szigorú szabályai vannak azt illetően, hogy nem adnak el járművet terroristáknak, erőszakos csoportoknak. A felvételek azt mutatják, hogy homokszínű Toyota Hilux és Land Cruiser modellek hosszú sora vonul el egy úton, a kisteherautók platóján pedig a terrorszervezet fekete ruhás tagjai lengetik az Iszlám Állam lobogóját.
A téma nem új, már tavaly is felfigyeltek a japán cég autóira a videókon. A problémát leginkább a kocsik népszerűsége jelenti, hiszen 2011-ben hatezer, 2013-ban pedig már 18 ezer ilyen kisteherautót adtak el Irakban, tavaly ez a szám 13 ezerre esett vissza. A Toyota közölte: évekkel ezelőtt befejezte a szíriai üzletmenetet, így nem tudja megmondani, miként kerültek oda a kocsik. A Land Cruiser azonban igazi státusszimbólum a Közel-Keleten, de leginkább az öböltérségben, az autókat adják-veszik, a Toyota is arra figyelmeztet, lehetetlen nyomon követni az autók sorsát. Ebben az esetben viszont egy egész konvojról van szó, így elméletileg nyoma kell hogy legyen az autóknak. Azt tudni lehet, hogy az Egyesült Államok tavaly 43 ilyen kocsit adott a szíriai „mérsékelt lázadóknak”, akik közül az összes vagy meghalt, vagy átállt az ellenséghez. A Daily Telegraph ausztrál lap  arról számolt be, hogy 800 ilyen kisteherautót loptak el Sydneyből 2014–15 során, így lehet, hogy ezek a kocsik kerültek a terroristákhoz.
07_toyota
Forrás: ISIS
Az ABC News amerikai adó megszólaltatott egy iraki katonai szóvivőt, aki szerint ők háborúban állnak a terroristákkal, és nem tudják figyelni a határt Szíria és Irak között, de vélhetően külföldről csempészik az autókat Irakba, így kerülnek az ISIS-hez. Egyik modell sem olcsó mulatság, egy Hilux 7–10 millió, egy Land Cruiser 13–20 millió forintba kerül.
A Toyota ugyanakkor még hasznot is húzhat az eseményekből, hiszen autói az összes híradóban megjelennek, a látványos fehér márkajelzés pedig szinte hozzátartozik az ISIS-hez, mint egykoron a líbiai terroristákhoz a VW Trans­porter kisbusz. Külön érdekesség, hogy a Toyota 2004-ben kiadott egy egyterű kocsit Toyota Isis márkanéven.
Megindult a támadás Nagyszabású szárazföldi hadműveletet indítottak a szíriai kormányerők az országban beavatkozó orosz hadsereg légi támogatásával tegnap Szíria központi részében – jelentették katonai források. Vlagyimir Putyin orosz államfő tegnap arról számolt be, hogy a hadsereg fokozni fogja szíriai légi hadjáratát, hogy támogatást nyújtsanak a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erőknek az Iszlám Állam elleni hadjáratához. Előzőleg a Kaszpi-tengeren állomásozó hadihajókról kilőtt robotrepülőgépekkel mért csapást Oroszország az Iszlám Állam állásaira. Az iraki parlament védelmi és biztonsági bizottságának elnöke, Hakím az-Zamili szerint hazája hamarosan felkérheti Oroszországot, hogy mérjen légicsapásokat az Iszlám Államra az ő területükön is, és a terrorszervezet elleni harcban vállaljon nagyobb szerepet, mint az Egyesült Államok.



Kamu Amerika

Vagy a világ omlik össze, vagy Amerika! A 
kettő együtt nem működik.


Nem működik tovább a halál, erőszak és világméretű hazugság fenntartása.
12096639_931125793628661_5626935668316340642_n- Halál és erőszak folyik minden csapból, a „művészeti alkotásoktól” kezdve a valóságig. Egy amerikainak megölni egy nem amerikait annyi, mint agyoncsapni egy legyet. Egy nem amerikainak megölni egy amerikait égbekiáltó bűn, istenkáromlás, bosszúért kiált. A népbutító, tudatmódosító alkotások pedig amellett, hogy primitívek, sajátos tükröt tartanak az amerikai társadalom elé. Ilyenek ők. Ha pedig ilyenek, akkor nagy baj van! Ilyen elmeállapotúak lennének a megmentőink?
- Megvédeni Amerikát és a demokráciát annyi, hogy le kell rombolni a fél világot Amerikán kívül. Parazita módon rá kell cuppanni a pénzügyi rendszerekre és abból kiszivattyúzni mindent, amit nem Amerika termelt meg. Csak így lehet megtartani azt a bugyuta, elhízott, puhány, félig sem művelt szavazót, akinek szőnyege csak a tévéje és a hűtőszekrénye között kopott ki. Őt a föld termőterületeiből, óceánjaiból, bányáiból 13 hektár tartja el, míg egy bangladesinek be kell érnie 0.3 hektárral.
- Fenntartható gazdasági növekedés? Mi ez a baromság? Ezt a biológiában ráknak nevezik. A rák jelszava az, hogy fenntarthatóan növekedni az egészséges sejtek kárára. És mi a vége?
Akit Amerika beoltott saját betegségével, az elkapja és átveszi fenti tulajdonságokat azért, hogy „demokrácia” lehessen. Így jön létre a szövetségesi rendszer.
Most bajban vannak ezek a demokráciák. Hamar ki fog derülni a világméretű átverés, szipolyozás, kamu terrorizmus létesítése, fenntartása és a dollár valódi értéke…
Orientalista.hu – Mihálffy Balázs


Fidesz-közeli szervezeteknél landolnak a lottóból befolyó százmilliók 


A kis rohadt zsidó megtanult lopni , tudja , hogy a jobboldali zsidókat kell
megrakni pénzzel , és így neki is leesik a morzsák felett jócskán , mert a száját neki is be kell tömni !!!!
Hízik is mint a kölyökgólya remélem a Miskolci cigányok méltányolják , hogy egy felhizlalt falatott ehetnek a közeljövőbe , és elé is fogyasztják , és nem várják meg , hogy lefoggyon !!!
Mert a választások után neki is 47000 Ft – ból kell majd megélnie !!!
Ha később akarnák megenni akkor egy rágós husi lenne belőle !!
Vigyázzatok mert a választások után az ígéret földjére szeretne menekülni !!!

2015. 10. 09. 24.hu 
"Közérdekű támogatást" kapott Deutsch Tamás testvérének cége és egy volt miniszter még be sem jegyzett alapítványa is. 
Hatmilliárd forint nyeresége van az állami Szerencsejáték Zrt.-nek, de nem kerül mind az államkasszába. "Közérdekű támogatásként" milliókat osztogatnak szét, például L. Simon László környezetének, egy volt miniszter nem létező alapítványának, Deutsch Tamás testvérének vagy épp a bajai önkormányzatnak - írja az Index. Az állami cég tavaly külön kft.-t hozott létre a támogatások elosztására, melynek vezetője Zsiga Marcell, volt fideszes képviselő, aki másfél millió forintos fizetésért végzi a munkát, pedig szerinte meg lehet élni 47 ezer forintból is. 

Hopp, húszmillió Hopp-Parádéra 

A szervezet támogatási listáját az LMP-s Ikotity István kérte ki. Az adatokból kiderül, hogy idén eddig majdnem 600 millió forint állami pénzzel támogattak közel kétszáz szervezetet. A legtöbb pénzt, 75 millió forintot a Moscell Kft. kapta, melynek tulajdonosa Szvorák Katalin énekesnő, ő énekelte a Himnuszt a Fidesz tavalyi, március 15-i ünnepségén. Valamivel több mint 50 millió forintot kapott a Kiss-Rigó László püspökhöz közeli Szegedi Vasutas Sportegyesület. 

Idén és tavaly is mintegy 5 millió forint jutott a kormány által létrehozott Veritas Történetkutató intézet támogatására. A szervezetet az a Szakály Sándor vezeti, aki a hazai zsidóság deportálását idegenrendészeti eljárásnak nevezte. Idén eddig 8 milliót kapott a Jövő Uniója Alapítvány, amit a Fidelitas országos választmányának elnöke, Tardi Tamás Ákos vezet. Az alapítvány nem közhasznú és a NAV adatai szerint nem jogosult egyszázalékos adófelajánlások fogadására sem. 

25 milliót kapott a HGS PR és Rendezvényszervező Ügynökség, amely egyebek mellett tenisztornát szervez a parlamenti képviselőknek. 20 milliót adtak az Élményliget Kft.-nek, amelynek vezetője Deutsch Péter, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő testvére. A cégről sokat nem lehet tudni, csak annyi derül ki róla, hogy egy Hopp-Parádé nevű egész napos sporteseményt szerveznek. 

Még nyilvántartásba se vették, de már kapott kétmilliót 

Ötmillió forinttal támogatta az állami cég a Bajai Kommunikációs és Marketing Kft.-t, aminek tulajdonosa a helyi önkormányzat, a tulajdonosi jogokat Zsigó Róbert fideszes polgármester gyakorolja. A cég adja ki a Bácskai Napló című lapot, valamint működteti a Baja.hu honlapot és a bajai televíziót. 

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány kétmilliót kapott, ennek vezetője Réthelyi Miklós korábbi nemzeti erőforrás miniszter. Az alapítvánnyal kapcsolatban a legérdekesebb, hogy a bíróság július 20-án vette nyilvántartásba, de a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. már április 28-án döntött a támogatásáról. 



Noam Chomsky: Épp most kezdeményezett egy ezer milliárd dolláros programot, ami megújítja az amerikai atomfegyver arzenált, ami azt jelenti, hogy valójában növeli fegyverkezést. Ez az egyik oka például, hogy az elhíresült ítéletnapja óráját, amelyet a néhány hete hozott létre az Atomtudósok Lapja két perccel közelebb állították éjfélhez Az éjfél a vég, és ettől jelenleg három percre vagyunk. 30 éve, vagyis az első Reagan években kialakult pánik óta most vagyunk a legközelebb a véghez.

Chomsky: Európa az amerikai terrorállam szolgája - túl gyáva, hogy független legyen 



2015. április 19. YouTube Mandiner (mandiner.hu
Noam Chomsky szerint Washington folytatja a legszörnyűbb terrorkampányt a globális drónos likvidálásokkal. Chomsky azt mondja, bármelyik orosz vezető számára elfogadhatatlan lenne Ukrajna NATO-csatlakozása, mert biztonsági kockázatot jelent. 

Az Euronews interjút készített Noam Chomsky filozófussal, politikai gondolkodóval, a beszélgetés leirata alább olvasható: 

Isabelle Kumar: Értelmiségi szupersztár, hihetetlenül termékeny író, aki anarchistának tartja magát és még 86 évesen is pörög. Szüntelenül ostorozza azokat igazságtalanságokat, amelyeket szerinte a Nyugat hozott létre. A Global Conversation vendége Noam Chomsky, akivel a munkahelyén az MIT-ban találkoztam, Cambride, Massachusetts-ben. 

Köszönöm, hogy fogadott. 2015-ben a világ eléggé nyugtalan helynek tűnik, mégis, hogyan látja ön a dolgok jelenlegi állását: inkább optimista, vagy pesszimista állásponton van? 

Noam Chomsky: a világ egy szakadék felé tart teljes gőzzel, ez pedig vészesen csökkenti a tisztességes túlélés esélyeit. 

IK: Milyen szakadék felé tartunk? 

Noam Chomsky: Valójában kettő szakadék is van. Az egyik egy küszöbön álló természeti katasztrófa, amellyel nincs időnk foglalkozni, ráadásul rosszul is közelítünk hozzá. A másik pedig egy 70 éve körülöttünk lebegő atomháborús veszély, ami folyamatosan nő. Ha megnézzük az eddigi teljesítményt, akkor egyáltalán csoda, hogy eddig túléltük. 

IK: Nézzük a természetvédelmi ügyeket. Arra kértük a nézőinket, hogy tegyenek fel kérdéseket, és RENGETEG kérdést kaptunk. Ezt például Enoa Agoliától érkezett. Arra kíváncsi, hogy, ha filozófiai szemmel tekint a környezetre, akkor mit gondol a klímaváltozásról? 

Noam Chomsky: Az emberi faj legalább 100 ezer éve él a Földön és most egy egyedülálló pillanat előtt áll. El kell ugyanis dönteni, hogy a következő néhány generáció követheti-e az úgynevezett intelligens élet nevű kísérletet, vagy az elpusztítására törekszünk. A tudósok többsége elismeri, hogy a fosszilis üzemanyagok kitermelését abba kell hagyni, hogy az unokáinknak is legyenek tisztességes lehetőségeik a jövőben. A társadalmunk intézményes struktúrája azonban arra terel minket, hogy az utolsó cseppig folytassuk a kitermelést. Az emberiségre nézve a klímaváltozás megjósolt hatása katasztrofális következményekkel járhat a nem túl távoli jövőben, és mi pedig száguldunk a szakadék felé 

IK: Ha már atomháború, akkor azt láthatjuk, hogy Iránnal sikerült egy előzetes egyezséget kötni az atomprogramjáról. Ez ad önnek bármilyen reményt arra, hogy a világ mégis egy biztonságosabb hely lehet?

IK: Kikre utal pontosan?
 

Noam Chomsky: Az Egyesült Államokra és Izraelre. A világ két atomhatalmára. Nem véletlen, hogy a legnagyobb közvélemény-kutatók szerint, amelyek mellesleg amerikai cégek, nos ők azt mérték, hogy az emberek elsöprő többsége Amerikát tartja a világbéke legnagyobb kerékkötőjének. Más ország a közelébe se ér. Az pedig különös, hogy az amerikai média ezt nem hajlandó közzé tenni. Ettől persze az emberek véleménye nem változik. 

IK: Barack Obamát nem tartja különösen nagyra, de az Iránnal kötendő megállapodás nem emeli mégis a szemében? Maga a tény, hogy megpróbálja csökkenteni az atomháború veszélyét? 

Noam Chomsky: Szerintem ez nem így van. Épp most kezdeményezett egy ezer milliárd dolláros programot, ami megújítja az amerikai atomfegyver arzenált, ami azt jelenti, hogy valójában növeli fegyverkezést. Ez az egyik oka például, hogy az elhíresült ítéletnapja óráját, amelyet a néhány hete hozott létre az Atomtudósok Lapja két perccel közelebb állították éjfélhez Az éjfél a vég, és ettől jelenleg három percre vagyunk. 30 éve, vagyis az első Reagan években kialakult pánik óta most vagyunk a legközelebb a véghez. 

IK: Irán kapcsán említette az Egyesült Államokat és Izraelt. Bizonyára az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu ellene van a megállapodásnak, mindent megtesz ellene és azt mondja.... 

Noam Chomsky: Ez érdekes. Meg kéne kérdezni, hogy miért. 

IK: Miért? 

Noam Chomsky: Tudjuk miért. Irán keveset költ a hadseregére még régiós szinten is, nem hogy amerikai viszonylatban. 
Irán védelmi stratégiát dolgozott ki arra, hogy visszatartson egy támadást addig, amíg a diplomáciai csatornák beindulnak. Az Egyesült Államok és Izrael, a két lator állam pedig példát akar statuálni. Egy értelmes stratéga sem gondolhatja komolyan, hogy Irán valaha is bevetne atomfegyvert. Ha erre készülnének, akkor egyszerűen eltörölnék az országot a föld színéről és semmi jele annak, hogy az uralkodó papok, bármit is gondolunk róluk, szeretnének mindent lerombolni. 

IK: Még egy kérdés ebben a témakörben. Az egyik nézőnk Morten A. Andersen azt kérdezi: gondolja, hogy az Egyesült Államok valaha is köt olyan megállapodást, ami veszélyes Izraelre nézve? 

Noam Chomsky: Amerika folyamatosan veszélyezteti Izraelt. Ezt komolyan mondom. Azzal, hogy feltétel nélkül támogatja az izraeli politikát. Ha visszatekintünk 40 évre, mondjuk 1970-re, akkor látható, hogy Izraelt az egész világ csodálta, legalábbis sokan pozitívan álltak hozzá. A korai 70-es években azonban Izrael hozott egy döntést. Választhatott és úgy döntött, hogy a saját biztonsága érdekében a területi terjeszkedés útjára lép, még akkor is, ha ennek veszélyes következményi lesznek. Ez már akkor egyértelmű volt. Többen, köztük én is akkor írtam erről: 
Ha Izrael expanzióval szeretné növelni a biztonságát, akkor az hosszú távon belső elkorcsosuláshoz vezet, dühöt termel, elszigetel és pusztulást okoz. Az, hogy Amerika ennek ellenére támogatta az expanziót, hozzájárult az Izraelt fenyegető veszély növeléséhez. 

IK: Ezzel eljutottunk a terrorizmushoz, ami az egész világot fenyegeti, de néhányan, köztük ön is azt mondja, hogy így üt vissza Amerika terrorellenes harca. Mennyiben felelős ön szerint Amerika és a szövetségesei a terrortámadásokért 

Noam Chomsky: A világ legszörnyebb terrorkampányát éppen Washington folytatja, a globális likvidálásokkal. Soha nem volt ilyen méretű terrorkampány. 

IK: Amikor azt mondja, hogy globális likvidálás... 

Noam Chomsky: Ez a drón kampány, ez nem más, mint gyilkolás. Az Egyesült Államok a világ nagy részén szisztematikusan és teljesen nyíltan- és most semmilyen titkot nem mondok, mert mindannyian tudjuk, - levadász olyan embereket, akiről azt gondolja, hogy egyszer számára fenyegetést jelenthetnek. Ez tényleg gyilkolás, hiszen, ha egy jemeni falura bombát dobnak, hogy likvidáljanak valakit, aki talán ott sincs és emiatt ártatlanok is meghalnak, akkor mégis mit gondoltak, hogyan reagálnak az emberek? Bosszút akarnak állni. 

IK: Az Egyesült Államokat terrorállamnak tartja, de Európa, hogyan illik ebbe a képbe? 

Noam Chomsky: Ez egy érdekes kérdés. Nemrég készült egy tanulmány. A Nyílt Társadalom Intézet Alapítványa készítette a CIA kínzási technikáiról. A kínzás legrosszabb formája a kiadás. Ez azt jelenti, hogy a gyanúsítottakat elküldték egy kis kínzásra olyan diktátorokhoz, mint Asszad, Khadhafi, vagy Mubarak, hogy kicsikarjanak belőlük valamit. Ez a rendkívüli kiadatás intézménye. A tanulmány felsorolja azokat az országokat, akik ebben részt vettek. Elsősorban a közel-keleti diktatúrákat említik, mert főleg itt történtek a kínzások és persze a legtöbb európai országot is. Nagyon sokan együttműködtek a CIA-val, köztük Anglia és Svédország. Csak Dél-Amerikából nem vett részt egy ország sem, ami drámai. A kontinens mára ugyanis kikerült az Egyesült Államok ellenőrzése alól. Amikor még Amerika dominálta a földrészt és ez nem is volt olyan régen, akkor itt történtek a legdurvább kínzások a világban. És a dél-amerikai országok nem vettek részt a CIA programban, az európaiak pedig igen. Ha a gazda üvölt a szolga behúzza fülét farkát. 

IK: Tehát Európa az Egyesült Államok szolgája? 

Noam Chomsky: Teljesen egyértelműen igen. Túl gyávák, hogy függetlenek legyenek. 

IK: Hol jön a képbe Vlagyimir Putyin? Manapság róla állítják azt, hogy a legnagyobb veszélyt jelenti a világra. Valóban? 

Noam Chomsky: Ahogy a legtöbb vezető, ő is veszélyes a saját népére. Természetesen fittyet hány a jogra, de az orwelli fanatizmus, hogy egy beteg elméjű, patkányfejű szörnyszülöttnek festik le. Úgy értem, gondolhatunk bármit a politikájáról, de abban van logika. 
Bármilyen orosz vezető számára ugyanis elfogadhatatlan lenne, hogy Ukrajna csatlakozzon egy nyugati katonai szövetségi rendszerhez. Ez még arra az időre nyúlik vissza, amikor 1990-ben szétesett a Szovjetunió. Akkor felmerült, hogy mi legyen a NATO-val. Gorbacsov beleegyezett, hogy Németország egyesüljön és csatlakozzon a NATO-hoz. Ez egy elég egyértelmű kompromisszum volt, aminek az volt az ellenértéke, hogy a NATO egy centivel sem megy ennél keletebbre. Ezt szó szerint idéztem. 

IK: Akkor Oroszországot provokálták? 

Noam Chomsky: Nézzük mi is történt. A NATO azonnal bevonult Kelet-Németországba és aztán jött Clinton és kibővítette a katonai szövetséget egészen Oroszország határáig. 
Most pedig, jött egy új ukrán kormány, miután az elözőt elkergették és a parlament elsöprő többséggel 300 igen 8 nem, vagy valahogy ílyen számban a NATO csatlakozás mellett szavazott. 

IK: De érthető, hogy miért szeretnének a NATO-hoz csatlakozni. Petro Poroshenko elnök így tudja megvédeni az országot. 

Noam Chomsky: Nem, nem nem. Ez nem védelem. A Krím-félszigetet azután csatolta el Oroszország, hogy elkergették Janukovicsot. És ez nem védelem, hanem fenyegetőzés, méghozzá egy komoly háborúval. Ezt nem lehet védelemnek nevezni. Stratégiailag ez veszélyes Oroszországnak és erre bármilyen orosz vezető hasonlóképpen reagált volna. Ez teljesen érthető. 

IK: Ha az európai helyzetet nézzük, akkor van egy másik érdekes jelenség. Az látszik, hogy Görögország a Sziríza kormánnyal keletre tart. Ez látszik a Spanyolországban is az egyre erősödő Podemos-al és Magyarországon is hasonló folyamatok indultak el. Lát arra lehetőséget, hogy egyre inkább az orosz érdekek mellett köteleződjenek el európai országok? 

Noam Chomsky: Nézzük mi is történik valójában. Magyarország egy teljesen külön történet. A Sziríza Görögországban egy populista hullámot meglovagolva lépett hatalomra, hogy elérje, hogy az országot ne Brüsszelből irányítsák és különösen ne a német bankok diktáljanak nekik, mert tönkretették az országot. Mert ez volt az a hibás politika, aminek köszönhetően a görög adósság nőtt az előállított javak arányában. A fiatalok fele munkanélküli és az ország 40 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Görögországot egyszerűen tönkreteszik. 

IK: Akkor az a megoldás, hogy leírják az adósságát? 

Noam Chomsky: Igen, ahogyan az Németországgal is történt 1953-ban, amikor Európa leírta a német adósság nagy részét és ennek köszönhetően Németország a háború után újra tudta építeni magát. 

IK: De akkor mi a helyzet a többi európai országgal? 

Noam Chomsky: Ugyanez. 

IK: Tehát Portugáliának és Spanyolországnak is le kéne írni az adósságát? 

Noam Chomsky: Ki halmozta fel az adósságot és kinek tartoznak? Részben diktátorok hozták létre az adósságot. Görögországban egy Amerika által támogatott fasiszta diktatúra halmozta fel az adósság nagy részét. Az adósság brutálisabb volt, mint maga a diktatúra. A nemzetközi jogban ezt gyűlöletes adósságnak nevezik, amelyet nem szükséges visszafizetni. Ez egy olyan elv, amit még az Egyesült Államok vezetett át a nemzetközi jogba, amikor még az érdekei úgy kívánták. Az adósság nagy részét olyan német és francia bankok felé is törlesztik, amelyek óriási kockázatos kölcsönöket adtak nem túl magas kamatra és aztán rájöttek, hogy az ország ezt már nem tudja visszafizetni. 

IK: Szeretnék itt feltenni egy kérdést, ami Gil Gribaudo nevű nézőnktől jött: Hogyan kell átalakulni Európának, hogy kezelje a létezését fenyegető kihívásokat? Mert ugye egy gazdasági válságnak és felfutó nacionalizmusnak vagyunk a tanúi és ön is írt bizonyos kulturális törésvonalakról Európában. Hogyan látja Európa átalakulását? 

Noam Chomsky: Európának komoly problémái vannak. Ennek nagy részét a brüsszeli bürokraták által kidolgozott gazdaságpolitika adja, amit az Európai Bizottság, a NATO és főleg a nagy német bankok nyomására erőltetnek. Ez a politika a kidolgozók szemével nézve logikus. Szeretnék egyrészt visszakapni a kockázatosan kihelyezett kölcsönöket és befektetéseket, másrészt ez a politika teljesen erodálja a jóléti államot, amit ők sosem szerettek. Pedig a jóléti állam az, amivel Európa hozzájárult a modern társadalmi berendezkedéshez. Ugyanakkor a gazdagok és a hatalomban lévők ezt soha nem szerették és az a tény, hogy a társadalompolitika erőtlenedik, az számukra kifejezetten jó. 
Európának azonban van egy másik problémája. Rettenetesen rasszista. Mindig is azt éreztem, hogy Európa rasszistább, mint az Egyesült Államok. Ez azért korábban kevésbé volt ilyen egyértelmű, mert az európai lakosság homogénebb volt. Ha mindenki szőke hajú és kék szemű, akkor nem rasszisták, de ahogy változik a lakosság rögtön kirajzolódik a rasszizmus. Méghozzá nagyon gyorsan, és ez egy komoly kulturális teher Európának. 

IK: Lassan az adás végéhez érünk, szeretnék egy pozitívabb kérdést is feltenni, ami nézőnktől, Robert Light-tól jön. Mi ad önnek reményt? 

Noam Chomsky: Beszéltünk pár olyan dologról, amelyek reményt adnak. Például ilyen Dél-Amerika függetlensége. Ennek történelmi jelentősége van. A panamai Amerikai Csúcstalálkozó után ennek látni fogjuk a jeleit. A legutóbbi ilyen találkozókon az Egyesült Államok elszigetelt volt. Ez óriási változás az egy-két évtizeddel ezelőttihez képest, amikor még az Egyesült Államok igazgatta a dél-amerikai ügyeket. Ez az egyik ok, amiért Obama gesztusokat tett Kuba felé, vagyis azért hogy túllépjen az Egyesült Államok elszigeteltségén, mert az Egyesült Államok az elszigetelt, nem Kuba. És Amerika bukásra van ítélve, majd meglátjuk. Európának a Sziríza és a Podemos ad optimizmust és ezek a mozgalmak remélhetőleg fellázadnak a romboló gazdasági és társadalompolitika ellen, amit a bürokraták és a bankok erőltetnek. Ez tényleg reményre adhat okot. Legalábbis kellene.... 

IK: Noam Chomsky, köszönöm a beszélgetést. 

Euronews Noam Chomsky: "Szakadék felé tart a világ" 



Az USA menti a menthetőt 



2015-10-10 BalRad 
Keserves lépésre kellett hogy rászánja magát a világ elsőszámú latorhatalma-az USA! 
A Kaszpi-tengerről a szír terroristák bázisaira indított orosz rakéták becsapódásának füstje még el sem oszlott, Washingtonban máris döntött a Pentagon. Mentsük ami menthető akciót hirdettek. Az akció keretében azonnal elrendelték a Perzsa-öbölből a "Theodore Roosevelt" amerika repülőgép-anyahajó "kimenekítését", a teljes kíséretével egyetemben. 
Föl is kerekedett az armada, és tegnap este 11 óra tájban a Hormuzi-szoroson átvágtázva elhagyta a Perzsa-öböl Amerika számára váratlanul veszélyessé vált vizeit oly sebesen, hogy még tán vissza se néztek! 

A "Theodore Roosevelt" távoztával 2007-óta első alkalommal fordul elő, hogy a Perzsa-öböl vizét nem szennyezi amerikai cucc. 
Peter Daly nyugalmazott altengernagy, az US Naval Institute vezérigazgatója fájdalmasan sóhajtott fel a menekülési akció hallatán: "Hát igen! Oroszország lett a Jolly-Joker ebben a régióban is!" 
Kapcsolódó: 
   Washington stratégiát vált a Közel-Keleten (magyarhirlap.hu
   Szakadás történt a NATO szervezetében (hidfo.ru
   Lengyelország katonai létesítményeket ad át az amerikaiaknak (hidfo.ru
   A kormány döntött: jöhetnek a NATO-erők Magyarországra (euronews.com
   Törökország lángba borul? (balrad.com



Washington stratégiát vált a Közel-Keleten


A NATO-ban nem nézik jó szemmel Oroszország szíriai katonai beavatkozását

Tóth Loretta – 2015.10.10. 04:40 
A több mint félmilliárd dollárt felemésztő program sikertelensége miatt az Obama-adminisztráció befejezte az általa „mérsékeltnek” mondott szíriai ellenzéki fegyveresek kiképzését. Az amerikai védelmi miniszter tegnap a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcolók kiképzési programjának „átalakítását” jelentette be.
orosz hadihajó 20151010

Orosz hadihajó a Boszporusznál (Fotó: Reuters - Murad Sezer)
Abbahagyja Washington a szíriai lázadók kiképzését - írta pénteken a The New York Times. Az amerikai napilap az Obama-kormányzat köreibe tartozó, meg nem nevezett illetékesre hivatkozott forrásként. A Pentagon eredetileg ötszázmillió dollárt szánt a kiképzésre, amely nem hozott kézzelfogható eredményt.

Ezt támasztja alá, hogy a pénteken Londonba látogató Ashton Carter amerikai védelmi miniszter bejelentette: az Egyesült Államok átalakítja a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló mérsékelt ellenzéki erők kiképzési programját, nagyobb hangsúlyt helyezve a kurd alakulatokkal folytatott együttműködésre. Ashton Carter, aki brit kollégájával, Michael Fallonnal tárgyalt Londonban, elmondta: a kurdokkal végzett munka már eddig is „a hatékony együttműködés” jó példájaként szolgált. Carter az észak-szí­riai kurd egységeket „tehetséges, céltudatos szárazföldi erőknek” nevezte. Az amerikai védelmi miniszter elismerte, hogy Washington „nem volt elégedett” a kongresszusi körökben is sokat bírált, egyes képviselők által kudarcnak nevezett szíriai kiképzési program kezdeti eredményeivel, és az amerikai kormány már hetek óta dolgozik a program javításán.

Orosz harci repülőgépek több mint hatvan célpontot támadtak Szíriában pénteken, és megöltek háromszáz felkelőt - jelentette az orosz védelmi minisztérium. Az egyik fegyveres csoport főhadiszállásán kétszáz harcost öltek meg, köztük az Iszlám Állam terrorcsoport két harctéri parancsnokát.

A spanyol és a német külügyminiszter az Egyesült Államok és Oroszország együttműködését sürgette a szíriai békefolyamatban. José Manuel García-Margallo és Frank-Walter Steinmeier egyetértett abban, hogy a két nagyhatalomnak együtt kell fellépnie a „Szíriában megtelepedett terrorista szervezetekkel” szemben.

A magyar Honvédelmi Miniszté­rium pénteken a távirati irodának úgy nyilatkozott: a NATO védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli tanácskozásán áttekintették a szeptember végén kezdődött szíriai orosz katonai beavatkozás következtében kialakult új helyzetet. Egyetértettek, hogy az orosz légi csapások - Moszkva állításával ellentétben - nem elsősorban az Iszlám Állam ellen irányulnak, ezért nem segítik elő a konfliktus megoldását.
  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/37580/Washington_strategiat_valt_a_KozelKeleten?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.0QQZ7cfy.dpuf


Szakadás történt a NATOszervezetében




Az észak-atlanti tanács rendkívüli ülésén a tagállamokat instrukciókkal látták el arra vonatkozóan, hogy egységes médiapropagandát kell kezdjenek a szíriai orosz beavatkozás ellen. A találkozó azonban egyértelművé tette, hogy a NATO szervezetében szakadás történt.
Grigorij Tiscsenko politikai elemző szerint szakadás történt a NATO szervezetében, és az észak-atlanti tanács rendkívüli csúcstalálkozóján egyértelművé vált, hogy a tagállamok megosztottak a szíriai orosz beavatkozás kérdésében. Tiscsenko a Szputnyik rádiónak nyilatkozva kifejtette, hogy bár a rendkívüli csúcstalálkozót egy légtérsértés incidens kapcsán hívták össze, az a passzív ellenállást tanúsító tagállamok megrendszabályozását célozta.
Hétfőn Törökország külügyminisztériuma bejelentette, hogy orosz vadászrepülőgépek sértették az ország légterét. Az orosz védelmi minisztérium elismerte a történteket, és kijelentette, hogy a gépek a rossz időjárási viszonyok miatt, néhány másodpercre súrolták a török légteret. Az incidens azonban éles reakciót váltott ki Törökország részéről, és bejelentették, hogy az a szövetség egésze elleni agresszió volt. A NATO azonnali rendkívüli csúcstalálkozóval reagált a történtekre.
Tiscsenko szerint azonban az incidens csak egy ürügy volt, amivel megindokolnak olyan lépéseket, melyeket látszólagos indok nélkül nem lehet megtenni. Erdogan az adódó ürügyet kihasználva háborúval fenyegetőzött; kijelentette, hogy az incidenst Törökország elleni támadásnak tekinti, ami a NATO egésze elleni agressziónak tekinthető. Összességében egy olyan retorika kezdődött meg, ami azt lenne hivatott alátámasztani, hogy Oroszország szíriai tevékenysége egy NATO-tagállam elleni fenyegetésnek minősülhessen, és a NATO erre hivatkozva beavatkozhasson Szíriában, a kormány ellen – ami hosszú távon is a líbiaihoz hasonló anarchikus állapotokat tartana fenn.
Görög sajtóorgánumok ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy Jens Stoltenberg nemes egyszerűséggel hazudik, amikor azt állítja, hogy Oroszország szíriai beavatkozása nem a térség stabilitásának helyreállítását szolgálja. A Tribune görög napilap szerint Stoltenberg nyilatkozata annak elfedését szolgálja, hogy a Nyugat “felkelők” néven az Al-kaida terrorszervezetet támogatta, és az ország destabilizálásának céljából fegyverrel láttak el mindenkit, aki a kormány riválisának tekinthető. Az orosz beavatkozás pedig komoly anyagi veszteséget okoz a nyugati országoknak, mert a Nyugat dollármilliárdokat fektetett Szíria destabilizálásába, és az orosz beavatkozás most felszámolja a hosszú évek alatt kiképzett és felfegyverzett terrorista csoportokat.
Tiscsenko szerint a görög sajtó reakciója felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nem tudott minden NATO-tagállamot Oroszország ellen fordítani.
Az Egyesült Államok nem tudta rákényszeríteni a szövetség egészét, hogy információs háborút folytasson Oroszország ellen. A NATO szervezetén belül számos eltérő vélemény van. A rendkívüli csúcstalálkozó célja elsősorban az lehetett, hogy megoldja ezt a problémát.”
Tiscsenko szerint eközben a rendkívüli csúcstalálkozó összehívása maga is a médiastratégia része volt. Az Egyesült Államok újabb alkalmat teremtett arra, hogy rákényszerítsen más tagállamokat a koordinált információs hadviselésre a szíriai beavatkozás, és Oroszország Közel-Kelet politikájának egésze ellen.
A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok több mint egy éve folytat beavatkozást Szíriában, és az amerikai beavatkozás mindeddig teljes titoktartás mellett zajlott. Semmit nem hoztak nyilvánosságra, nem ismerni az okozott veszteségeket, nem ismerni az elért eredményeket, mert nincsenek ilyenek; a NATO a kormány ellen harcoló terrorszervezetek oldalán áll. Nem érdekeltek abban, hogy megoldják a szíriai válságot, mert a háború elhúzódása lehetővé teszi, hogy bevándorlók millió lepjék el Európát, és velük terroristák is nagy számban bejuthassanak. A NATO rászabadítja a terroristákat Európára, mert a Szovjetunió felbomlásával a NATO létezése értelmét vesztette, és most rendfenntartó erőként akarja újradefiniálni magát.




Lengyelország katonai létesítményeket ad át az amerikaiaknak




Az Egyesült Államok és Lengyelország kormányközi megállapodást írt alá az amerikai páncélosok Lengyelországban történő elhelyezéséről, és számos katonai létesítmény átadásáról.
Lengyelország védelmi minisztériuma csütörtökön közleményben számolt be az új egyezmény megkötéséről. Eszerint a térségi ország 32. légibázisának területét és valamennyi létesítményét átadja az amerikai hadseregnek. Az Egyesült Államok emellett megkapja a lengyel fegyveres erők Lask melletti kiképzőközpontját, és három másik, az ország különböző pontjain elhelyezkedő katonai létesítményt.
Az új egyezmény alapján az Egyesült Államok kizárólagosan rendelkezik az átadott bázisokról, azokban állandó jelleggel katonákat állomásoztathat, ellenőrzés nélkül raktározhat fegyvereket, harcjárműveket, és bármilyen, az amerikai hadsereg térségben zajló tevékenységéhez szükséges felszereléseket.
Lengyelország helyettes védelmi minisztere augusztusban levélben értesítette Ciechanów település polgármesterét, hogy az új megállapodás részeként létrehozott első amerikai bázis még a következő hónapokban megkezdi működését a környéken.
A két ország közt érvényben lévő katonai együttműködés részeként az Egyesült Államok 2010-ben nyitotta meg első, átmeneti jelleggel üzemeltetett bázisát az orosz határ mellett. Annak állandósítása azonban törvényszerű volt. Zdzisław Sadowski lengyel közgazdász július 31-én az Interia online magazinnaknyilatkozva úgy fogalmazott, hogy
ahová az amerikaiak egyszer bevonulnak, onnan békés úton nem távoznak”.
November 3-4-én a térségi NATO-tagállamok Bukarestben tartanak újabb csúcstalálkozót, ahol “önkéntesen javasolni fogják”, hogy a NATO erősítse állandó katonai jelenlétét országaikban. A NATO-erők behívásakor azonban az amerikai hadsereg alakulatai mindig létszámban felülreprezentáltak. Más tagállamok csapatai kis létszámban érkeznek – főként abból a célból, hogy a katonai jelenlét ne egyértelműen amerikai legyen, hanem nemzetközinek lehessen nevezni.









A Kormány a csütörtökön a Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján engedélyezte, hogy szövetséges külföldi fegyveres erők részt vegyenek a határrendészeti feladatok támogatásában. A határozat szövege alapján ezt a szövetséges államok és fegyveres erőik kérelmezték, és a tömeges bevándorlás által kialakult helyzet megoldása érdekében született meg a döntés.
A határozat szerint a NATO és az EU fegyveres erőivel (egyszerre legfeljebb 1000 fővel) fog közös gyakorlatozást folytatni a Magyar Honvédség a „Közös Akarat” elnevezésű feladatban, legfeljebb 2016. március 15-ig.
NATO védelmi miniszterei eközben mai ülésükön döntöttek arról, hogy Magyarországon és Szlovákiában új parancsnoki központokat hoznak létre. Jelenleg a balti államokban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában összesen hat központ működik.
Magyarországot Simicskó István honvédelmi miniszter képviselte a brüsszeli találkozón.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése