2015. október 20., kedd

A válságtól a háborúig



A válságtól a háborúig




A kínai lopakodók a görög kikötőkön át veszik be Európát



Kína rengeteg beváltatlan ígérettel és néhány látványos logisztikai beruházással hódítja meg Európa legbetegebbjét, Görögországot. Az EU félve nézi a távol-keleti ország térnyerését, miközben a görög adósság finanszírozásában Kína nemigen akar részt vállalni.

"Mi az egyetlen út Görögország túléléséhez? Az, hogy inkább Kínától vagy Oroszországtól kérjünk kölcsön pénzt, semmint az Európai Uniótól vagy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF)." A Magyarországon sem idegen sommás vélemény Mikisz Theodorakisztól, a nagysikerű film, a Zorba, a görög zeneszerzőjétől származik.

Bár elsőre leegyszerűsítőnek tűnik a volt kulturális miniszter véleménye, az élet őt igazolja: Kína egyre több területen van jelen a görög gazdaságban és a távol-keleti állam a görögökön keresztül próbál további stratégiai pozíciókat fogni Európában. A kínaiakat szinte bármi érdekli, amihez olcsón hozzá lehet jutni.

A dél-európai államoknak az államháztartásuk, bankrendszerük szanálása érdekében minden eurócentre szükségük van. A legsúlyosabb helyzetben lévő Görögország esete ugyanakkor még annyiban is figyelemre méltó, hogy mind a kínai befektetések volumene, mind a növekedés üteme lélegzetelállító. A kínaiak az áruszállítás területén szinte mindenre lecsapnak, amivel a Kínától Európáig húzódó logisztikai láncukat, a "modern Selyemutat", ki tudják egészíteni. Eközben a Kínába irányuló görög export is rendkívül dinamikusan növekszik, az idei első negyedévben 269 százalékkal nőtt a görög kivitel 2011 hasonló időszakához viszonyítva.
Fotó: AP

Elsősorban kőolajtermékek, pamut, valamint gyógyszerek kiviteléről van szó. A bővüléssel Kína a görög export célországok között a 13. helyre ugrott előre. (Miközben az EU tagállamaiba irányuló kivitel 6,8 százalékkal csökkent, a Közép-Keletre és Észak-Afrikába irányuló export is nőtt 98 százalékkal.) A kínaiak a görög állam finanszírozásában ugyanakkor visszafogottak: inkább arra várnak, hogy az EU–IMF–Európai Központi Bank-hármas oldja meg a problémát.

Görögország: Kína kapuja?

Két évvel ezelőtt, Zhang Dejiang miniszterelnök-helyettes látogatása alkalmával minden idők legnagyobb volumenű európai befektetési szándéknyilatkozat-csomagját írták alá a kínaiak a görög kormánnyal. A 14 pontos megállapodásban több milliárd eurós befektetésekről volt szó, elsősorban a tengeri logisztika (hajóépítés- és kikötőüzemeltetés, kereskedelmi hajózás), telekommunikáció, turizmus és olívaolaj-előállítás területén. De szóba került az is, hogy Kína részesedést vásárol a görög államvasutakban (OSE).

Azóta folyamatosan röppentek fel hírek az esetleges invesztíciókról: például, hogy kínaiak vennék meg az athéni nemzetközi repülőtér német kézben lévő 40 százalékos tulajdonrészét. Átvennék a thesszaloniki, a korinthoszi, a voloszi és az alexandrúpoli kikötőt. Konténerkikötőt építenének Kréta szigetén. Beszállnának valamelyik görög állami bankba. Részt vennének a vasúthálózat fejlesztésében. Elhagyatott olimpiai létesítmények területén hoznának létre logisztikai központot.

A nagyratörő tervek Kína szempontjából nem is tűnhettek olyan nagy befektetésnek. Miközben Európa adóssághegyeket halmozott fel, Kína 3300 milliárd dollár devizatartalékon csücsült, és az amerikai államadósság finanszírozásán kívül egyre nagyobb elánnal ruházott be a világban. Nyersanyag- (bányászat, energiaipar, mezőgazdaság) és logisztikai beruházások (út-, vasút-, kikötő stb.) váltak fő célpontjává. A beruházásoknak ugyanakkor csak minimális része irányult Európába: a kontinens politikai széttagoltsága, az egységes jogrendszer hiánya, a munkajogi kötöttségek, valamint az európai partnerek félelme Kínától (és az európai szabadalmak elorozásától) összességében nem tették túl vonzóvá Európát a kínaiak számára.

Kína a kapuk alatt
Fotó: AP / Petros Giannakouris

Emellett azt is látni kell, hogy a hangzatos kínai bejelentésekből a gyakorlatban sok esetben nem lesz semmi. (Ahogy eddig ez a tapasztalat a tavalyelőtt megkötött magyar-kínai megállapodásokkal kapcsolatban is.) Görögország esetében a 14 pontos csomagból nagyon kevés valósult meg. A kínai Cosco a pireuszi kikötő kettes termináljának a használati jogát már azt megelőzően bérbe vette 35 évre 4,2 milliárd dollárért, mint ahogy a kínai-görög kormányközi szerződéseket aláírták. A Cosco elbocsátotta a munkavállalók hatodát, a béreket pedig harmadára csökkentették (napi 40 euróra), a túlórát nem fizetik ki, és a szakszervezetek is megtörtek. Ezzel szemben viszont fellendült a kikötő forgalma, és már épül a harmadik terminál.

A logisztikai beruházáson kívül csak a ZTE telekommunikációs vállalat pár tízmillió euró értékű megvalósult befektetéséről beszélhetünk egyelőre. Ezen kívül egy négymilliárd eurós hitelkeret nyílt még meg görög hajózási vállalatok számára, hogy Kínában épített hajókat vásárolhassanak (Kína egyik problémája, hogy az oda érkező áruk jelentős része külföldi, nagyrészt görög hajókon érkezik). A kínai PR-gépezet kiválóan működik: miközben a legtöbben meg vannak arról győződve, hogy Kína markában tartja a görög gazdaságot, valójában inkább az óvatosság és kivárás jellemzi a kínai befektetőket.

Térhódítás-logisztika

"A kínai befektetők megjelenésével Görögországban még mindig meglehetősen alacsony a kínai működőtőke-állomány. Voltak látványos vásárlások, de nem olyan rettenetesen komolyak" – mondta Matura Tamás, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) munkatársa, Kína-szakértő. Egy kiemelt terület van: az áruszállítás. A logisztikai lánc összes elemét szeretnék maguknak tudni és ennek megfelelően fektetnek be. Így például azt szeretnék, hogy a nyugat-kínai Chengduból a pireuszi kikötőig a saját hajóikon, a maguk által üzemeltetett kikötőkbe jussanak el a saját termékeik – tette hozzá Matura.

A nyugati tagállamok egyértelműen nem örülnek, hogy Kína fontos pozíciókra repül rá Görögországban. A franciák a víz- és csatornaközmű, a németek az energiaszektor olyan szereplői, melyekkel a kínaiaknak ütközniük kellene – és ezek a nagy uniós tagállamok különösen nem nézik jó szemmel a kínaiak terjeszkedését. "Mondhatni egészpályás letámadásban van Kína, de ez pusztán üzleti alapon történik" – emelte ki Matura. Pletykák keringenek ugyanakkor arról is, hogy a vezető kínai telekomcégek alacsony áraikkal kiszoríthatják a nyugati versenytársaikat a déli és kelet-európai uniós tagállamokból. A piacszerzés azonban komoly veszteségeket okoz ezeknek a vállalatoknak a gazdasági válság éveiben, viszont a leginkább ezek integrálódtak az európai termelői szektorba. Az érintett cégeknek (például a Huaweinek) ma már több ezer alkalmazottja van Európában.

Kína számára két fontos irány van az európai együttműködés területén: a logisztika, hogy termékeiket el tudják juttatni a világ összes tájára, valamint a technológiai transzfer, hogy minél gyorsabban meg tudják szerezni a high-tech iparban lévő know-how-t. "Európában főként a magas hozzáadott értékű termékeket gyártó, csúcstechnológiával dolgozó cégekkel keresik a kapcsolatot" – fejtette ki a hvg.hu-nak Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, Kína-szakértő. Ilyenből Görögországban kevés van (a napenergia-ipar területén vannak komolyabb fejlesztések – szerk.), ezért ott a logisztika a fő csapásirány.

A sötét fellegek mögül Kína integet
Fotó: AP Photo

Görögország a legkevésbé versenyképes tagállam az EU-ban, ezt az is mutatja, hogy a teljes görög export egynegyede a magyarnak – mondta Inotai András, az MTA Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének kutatási vezetője. Ugyanakkor változás érzékelhető a görög export területén. Az EU-n kívülre irányuló görög exportban idén 80 százalékos emelkedés volt tapasztalható, amiből jelentős szeletet hasít ki Kína. A kínaiak alapvetően alapanyagot vásárolnak, feldolgozott termékeket kevésbé: ez alól a görög mezőgazdasági termékek képeznek kivételt (pl. olívaolaj, bor). Ha össze akarjuk hasonlítani a Görögországba irányuló kínai exportot a Magyarországra érkezővel, akkor azt látni kell, hogy a hellének komoly mértékben elmaradnak tőlünk, körülbelül egy a tízhez az arány a Kínából érkező import esetén.

Inotai szerint még a mezőgazdaság lehet olyan szektor, ahová a kínaiak biztosan befektetnének. Afrikában és a Nyugat-Balkán egyes országaiban is vásároltak komoly földterületeket, ami Kína számára különösen fontos, hiszen a távol-keleti állam területének alig hét százaléka művelhető. Az MTA kutatásvezetője el tudja képzelni, hogy néhány állami vállalat privatizációjában is részt vegyen Kína, ám a stratégiailag fontos közműcégeknél Inotai is kizártnak tartja a kínai térnyerést.

Megosztja az EU-t

Salát Gergely szerint Brüsszelt egyre kevésbé veszik komolyan a kínaiak: míg 6-8 éve még uniós vezetőkkel is leültek egyeztetni, addig ma már a tagállamok megosztására játszanak és egyenként ülnek le velük tárgyalni. “Le tudják kenyerezni a déli tagállamokat, és így gazdasági előnyökhöz jutnak” – mondta a Kína-szakértő. Hasonlóan látja Matura Tamás is, aki szerint politikai trójai faló lehet Kína a déli országokon keresztül. Az EU döntéshozatali rendszerére a tagállamokon keresztül lehet hatása a kínai térnyerésnek – mondta Matura. Azok az államok, ahol Peking befektet, bizonyos mértékig Kína lekötelezettjei lesznek. Így később, ha Kína kérni fog valamit, akkor nehezen lehet majd visszautasítani.

A kínaiak nyomulásával kapcsolatban az MKI munkatársa érdemesnek tartotta megjegyezni, hogy a távol-keleti állam vezetői nagyon jól tudják, hogy nem csak Dél-Európa, hanem a kelet-közép-európai régió is éhezik a kínai forrásokra. "A kínai kormány most már azt csinálja, hogy összecsődíti ezen államok vezetőit egy városba és oda szinte mindenki hanyatt-homlok rohan, hogy a kínaiakkal beszélni tudjon" – fejtette ki Matura. Szinte egymás sarkát tapossák a régiós vezetők a kínai pénzekért, a pekingi kormány így még válogatni is tud, hogy milyen befektetésekre adjon pénzt. "Ők pedig csak olyan projektre adnak, amelynek a megtérülésében rendkívül biztosak" – hangsúlyozta a szakértő. (Szerdai hír, hogy Debrecenből is elmaradnak a várt kínai befektetők, egyelőre csak bizonytalan ígéretekkel gazdagodhat Kósa Lajos városa).
Fotó: AP

Az európaiak legnagyobb szívfájdalma, hogy a kínaiak az európai adósságokat csak nagyon szűkkeblűen akarják finanszírozni, és ez Görögországban sincs másképp. "Sosem vesznek annyi állampapírt, hogy azzal meghatározó szintet érjenek el" – emelte ki Salát Gergely, aki szerint inkább megvárják, míg az EU kihúzza a görögöket a slamasztikából, és csak utána cselekednének. Kína ugyanakkor igyekszik felkészülni Görögország kilépésére az euróövezetből: egy június eleji intézkedés értelmében a minisztériumoknak javaslatokat kellett kidolgozniuk erre az esetre, miután a szakértők szerint egy ilyen szcenárió hatással lenne a kínai fizetőeszköz, a jüan árfolyamára.

Salát szerint a történésekre az is befolyással bír, hogy Kínában politikai generációváltás zajlik, nagy a helyezkedés, komolyabb gazdasági döntések nem születnek. Emellett a kínai közvélemény nyomását is figyelembe kell vennie a pekingi vezetésnek, mivel a kínai átlagemberek ellenségesen tekintenek minden olyan bejelentésre, mely a számukra rendkívül gazdag európai államok megsegítéséről szól. "Miért kockáztatja a kínai kormány azt a pénzt, amit a kínai szegények takarítottak meg?" – érzékelteti a kínaiak álláspontját a Kína-szakértő. A kínai közvélemény kevéssé fogékony az európai, az amerikai és kínai gazdaság egymásra utaltságára, így folyamatosan nő a nyomás Pekingen, hogy az európai országmentésektől tartsa távol magát.
Link




Drámai a helyzet Romániában - rendkívüli állapotot hirdethetnek




Alig két hétre elegendő gabonatartaléka van Romániának.
Rendkívüli állapot kihirdetését és a gabonaexportok azonnal felfüggesztését követelik a kormánytól a romániai gazdák az országot sújtó rendkívüli szárazság miatt.

A helyzet drámai Romániában, a kukoricatermés 80 százaléka megsemmisült, búzából és napraforgóból 50 százalékkal kevesebb lesz idén - mondta Laurentiu Baciu az agrárképviseletek tömörülésének (LAPAR) elnöke. Az érdekképviselő szerint a kormánynak azonnal le kellene állíttatnia a gabonafélék exportját, a piacon még fellelhető tételekből pedig a meglévő gabonatartalék mennyiségét kellene növelni. Romániának alig két hétre elegendő gabonatartaléka van, e mennyiség mellett jelentős importra szorul majd az ország - állítja Baciu aki szerint az árak az elmúlt hónapban megkétszereződtek a helyi piacon.

Megtettük a megfelelő lépéseket a kár enyhítése érdekében, a helyzet súlyos, ám a rendkívüli állapot kihirdetése nem indokolt- jelentette ki Daniel Botanoiu az agrártárca államtitkára. A kormány 25 millió euró rendkívüli támogatást hagyott jóvá az irrigációs rendszerek teljesítményének növelésére és csökkentette az öntözésre használt víz díját. A gazdákat ért károk 80 százalékát megtérítik, a kisvállalkozások 7500 eurós gyorssegélyre számíthatnak - jelentette be kedden Victor Ponta miniszterelnök.

Noha a károk összesítésesére csak a betakarítás után kerülhet sor a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése drámai módon befolyásolja majd a GDP idei alakulását - kongatják a vészharangot a helyi elemzők. Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az ágazat 10-15 százalékos visszaesése legkevesebb 1,5 százalékos gazdasági lassulást eredményezett. A 2007-es aszályos évben a mezőgazdaság teljesítményének 15 százalékos zsugorodása 7,9-ről 6,3 százalékra vetette vissza a román GDP-t, tavaly az agrárágazat 11 százalékot meghaladó növekedése húzta ki a recesszióból az országot, a GDP 2,5 százalékkal nőtt.
A turizmus is megszenvedi a csapadékhiányt
A rendkívüli szárazság következtében drámai módon lecsökkent a Duna vízszintje, a néhol alig két méteres vízben pedig nem tudnak közlekedni a Duna deltájába tartó turistahajók. A román kormány azt állítja, hogy Bulgária kötelessége a meder kotrása, Szófia szerint azonban ez Bukarest feladata lenne. A tétlenség miatt az utazásszervezők a legoptimistább becslések szerint is legkevesebb 3 millió eurós veszteséget szenvednek - mondta a Mediafaxnak Gheorghe Marginean a Karpaten Turism tulajdonosa. A cégvezető augusztus és november között 304 turistahajót - fedélzetükön 135-150 turistával - vár a Duna-deltába, más cégek további 60 úszó szálloda útját szervezik.
Link




  Az 'Angolszász misszió' és más 

disszonanciák




Az 'Angolszász misszió' és más disszonanciákA történetet kezdhetném 2000 évvelezelőtt, vagy még jóval korábban, amikor az első zsidó lejött a fáról, és észrevette, hogy a nála értelmesebb, fejlettebb rasszok már a csillagokat vizsgálják, piramisokat építenek bonyolult csillagászati, geometriai és matematikai összefüggések alapján. A "világelit" túlnyomó részét alkotóaskenázi-zsidóság számára szinte minden faj konkurensnek számít. Földrajzilag, ha vérszerinti zsidókat nézzük, mert azok is Izraelben élnek, konkurens, a szintén sémi arab, energiahordozók és rassz szempontjából. gazdaságilag, és értelmi képességek szempontjából a fehér, és szintén gazdaságilag, valamint szaporodás vonatkozásában a sárga.
Talán érdemes elvégezni egy szín(kép) elemzést, és megvizsgálni, hogy melyik "
szín", mit takar!Benjámin népe Jeruzsálem római lerohanása előtt kereket oldott (I.sz. 70-ben, a rómaiak félmunkát végeztek Jeruzsálemben, és ráadásul el is késtek). "A Közel-keleti és Kis-ázsiai tartózkodás után a benjáminitákat, a korai népvándorlások korában magával sodorta egy nagyobb, Európából Kis-ázsiába betörő gót néphullám. A nevezetes Max Müller professzor (1832-1907, a keleti nyelvek, vallások és kultúrák kutatója) szerint a gótok i.sz. 267-ben történt kalandozásai során ragadták magukkal a benjáminitákat. A népvándorlások további hullámaiban a gótoktól elválva vándoroltak tovább Skandináviáig, és az ő leszármazottaik voltak a normann és izlandi vikingek. Ekkorra természetesen már régen elvesztették keresztény vallásukat, és pogány vallásokat vettek fel. Az angliai normann inváziót követően Angliába is jelentős normann elemek telepedtek meg. A normannok Benjámin törzsének a leszármazottai. A normannok és a saxonok [angolszászok] egy tőről erednek [Mindkét népesség Izrael fiai, egy anyától, Rákheltől], amit már Juliánus is felismert].
A normannok mindig is különálló népcsoportot képeztek, amelynek volt egy sajátos és jellegzetes vonásokat - Benjámin vonásait - viselő magja". I.sz. 860-ban a Rollo vezetése alatt kalandozó vikingek letelepedési engedélyt kaptak a francia királytól, és annak a területnek máig is Normandia a neve. [A kanadai Quebec tartományba letelepült "franciák" döntő többsége normandiai, azaz benjáminita volt] Dudo a Normann (
i.sz.960 körül) kijelentette, hogy ők azoknak a Daanoknak (a dánoknak, illetve Dán törzsének) a rokonai, akik az ősi időkben, Görögországban élő daanoktól származnak, míg ők maguk [a normannok] Dáciából valók, s onnan vándoroltak tovább északra. Kanada: Brit és francia telepesek által alapult meg… a francia nyelvű lakosság legnagyobb része azonban Franciaország Normandia és Britannia nevű tartományaiból telepedett át ( Link

Mivel konkurens népnek számít, a szintén sémi arab, zsidóügyileg, és mert a név kötelez, indokolt, hogy Ábrahám fiai, a kezdetektől fogva utálják egymást, és mivel ugyanazon a területen kellett osztozkodniuk, a mai napig nem tudták eldönteni, kié legyen az "idős", Atlantisz örökségéből összelopkodott vagyonkája.

A sárgák szintén a konkurens fajok számát növelik, mivel a "Távol-Kelet zsidói", a kínaiak lélekszámának növekedése már az ókorban is előre látható volt. Nem különben az indiaiak, és a kínai-rokon távol-keletieké.
A "
sárga vészt", a Biblia is kiemelt "témakörként" kezeli. A zsidók felmérték a faji szokásokat, a társadalmak életvitelét, termelékenységét, és szaporodási képességeit. Már akkor is mindent maguknak akartak, mert a harácsolás genetikailag kódolt fajukba, csakúgy, mint a hasonszőrű fajokba (kazár, örmény stb.). A Távol-Kelet zsidói", a kínaiak, annyiban azért különböznek a zsidó, és zsidó felfogású, mentalitású népektől, hogy szorgalmasan dolgoznak is, nem csak azzal töltik az idejüket, hogy mások megtermelt javait ellopják, vagy erőszakkal elvegyék kicsalják!
A zsidókat és a zsidó-típusú népeket (kazár) sújtó paranoid-skizofrénia jegyei, civilizált környezetben, helyesen, más rasszok által létrehozott civilizált környezetben, felerősödtek, élesen kirajzolódtak, egyre jobban körvonalazódó, társadalomfejlődésbeli különbségi kontrasztot, és kisebbségi komplexusokat szültek. A belterjesség okán, a társadalmi deformitásokon kívül, biológia defektusok is jelentkeztek, ami kialakította az állandó bosszúállási vágyat. Ez hasonlatos, az erkölcsi, etikai, morális gátakkal nem rendelkező bűnöző esetére, aki mindig rosszat tesz, de elkövetett bűneiért esze ágában sincs felelősséget vállalni, viszont, ha lefülelik, bosszút esküszik, "lebuktatói", és felelősségre vonói ellen. Ha esetleg fegyverhez jut, "pszichopatás" (szabadon tőlem) hozzáállással kizsigereli, majd megöli azokat, akik ellen már korábban is bűncselekményt követett el, és ezt "jogos bosszúnak" nevezi. Még ideológiát és "vallást" is kreál hozzá! Így született meg a véres jelenetekben bővelkedő Tóra, és a Talmud "rablóbibliája"!
Manapság már nem kizárólag a bőrszín a döntő, mert az 1800-as évek végén még 
Hertz Tivadar, és 1952-ben Rabinowitz rabbi sem ismerhette a 2000-es genetikai jelentéseredményeit. Nekik a "fehérbe" beletartozott a kifakult genetikailag rokon norvég, svéd, francia, és brit normantól kezdve, a dánig mindenki, de ugyanez a helyzet a vérségi rokon, egykor zsidó vallású palesztinokkal szemben is. Manapság, a vallás nélküli cionisták ugyanúgy fehérek, mint a tényleges fehér faj alapját képező Szkíta, Hun, Magyar, Avar, Székely, és szláv népek, de ez csak bőr színe. A germánokat szándékosan nem említettem, mert a más néven "fekete hunoknak" is nevezett germánok, velünk 93 % felett megegyező genetikai egyezést mutatnak, tekintve, hogy Európa népessége a Kárpát-Medencében vészelte át a legutóbbi, 10000 évvel ezelőtt véget ért jégkorszakot. Atlantisz 11500 évvel ezelőtti pusztulása (helye megtekinthető itt: Link ), és a jégkorszak vége teremtette meg, az afrikai, társadalmilag, kulturálisan, és erkölcsileg lemaradt, vagy később civilizálódott népességének előre törési lehetőségeit. Az újabb csillagászati, mágneses, geológiai, éghajlati változások küszöbön állnak, amelyek a "világelitet" arra sarkalja, hogy a vélt, vagy korábban ebből valószínűleg "vizsgázott" túlélési területeket magának "megtisztítsa", kisajátítsa. Hogy készleteket halmozzon fel ezen a helyeken, bár nem tudni, hogy túlélő bunkereik, saját károkozásuk által kiváltott katasztrófák, vagy egy korlátozott atomháború esetére készülnek.
A komplex minőségmeghatározási processzusok helyes és kvalitatív értékeléséhez lehet, hogy nem rendelkezünk elég kompetenciával, de ez nem is várható el, mert már születésünk előtt is mérgeznek sójukkal, mérgeikkel - amiből földi létünk alatt tudatlanul, néhány tonnát elfogyasztunk - gondoskodva arról, hogy ne növeljük a széndioxid kibocsátást túl hosszú élettel. Szűkítik az életterünk, minden eszközt alkalmazva ellenünk, túlnépesedésre hivatkozva! Pedig csak arról van szó, hogy a túlélési lehetőségeket próbálják kisajátítani! Ez a "számukra nemes terv" tartalmaz néhány hibát. Mi lesz, ha elmarad, vagy csak 50-60 év múlva következik be a pólusváltás? Mi van akkor, ha a jégkorszak nem akar ideérni, hiába siettetik éghajlat-módosítással, és a hőfutószalag leállításával? Ha nem jön a Nibiru, és nem akar egyetlen földet elpusztítani képes aszteroida sem becsapódni? Ha foszilis energiahordozók még azelőtt szükségtelenné válnak, hogy még többet felfedeznének belőlük? Ha nem kell az olajért és a gázért népeket kiirtani, kormányokat likvidálni, mert alig lesz ezekre szükség (esetleg azért kell ezeket kitermelni és elégetni, hogy a flóra megtartása érdekében elegendő széndioxid kerüljön légkörbe)?
"Szép terv" az, hogy a gyújtókanócot a Közép Keleten újra meggyújtsák, méghozzá úgy, hogy mellette a legutóbbi Közép Keleti válság játszótéri dulakodásnak fog tűnni. Az észak-afrikai éhséglázadások egyenesági következményei, a 2010-ben felfokozott, chamtrails és 
HAARPtevékenységekkel előidézett európai, orosz, és távol-keleti mezőgazdasági terméskieséseknek, de hasonló "károk" érték az Ausztrál mezőgazdaságot is. Sokaknak feltűnt 2010-ben, hogy Oroszország 30%-os, "aszály" okozta terméskiesése mellett export-tilalmat vezetett be, miközben az USA, több mint 1,5 billió dolláros élelmiszer felvásárlásba kezdett. Felhasználásánál gondoljunk a "lázongó" országok kormányainak "jobb belátásra bírására"!
Irán viszonylag hirtelen, kikerült az elsődleges célkeresztből, amint elkezdtek kósza hírek keringeni, az iráni atomfegyverzetről. Egészen pontosan, a Kína, vagy Észak-Korea által "vélhetőleg" Irán számára szállított taktikai atomfegyverek miatt. Ahogy az S-300-as embargóból is az lett, ahogy Irán gyártja, és nem importálja a rakétákat. Ez nem jelenti azt, hogy cionék lemondtak volna Iránnal, és az arab világgal kapcsolatos háborús terveikről, de ez még egy kicsit későbbi része a "forgatókönyvnek". Először össze kell ugrasztani őket, meg kell akadályozni az arab egység létrejöttét. Irán "népszerűsége" a régióban veszélyes mértékűvé vált 2009-2010 időszakában. Az 1996. óta kipróbálás alatt álló chamtrailezés megfelelő módszer kínált, és kínál az éhség-kufárkodásra és a szó legszorosabb értelmében, 
éhbéres csatlósok begyűjtésére.
A mezőgazdasági területek "leépítése", most is folyamatban van, ami azt mutatja, hogy elsősorban a NATO égisze alatt futó permetezések, hosszabb távú "elképzeléseket" takarnak. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy azokon a területeken, ahol a "szokatlan" árvizek okoznak mezőgazdasági "anpmáliákat", a helyi kormányok is egy követ fújnak a permetezést végző NATO-val.
Az időjárás befolyásolása, módosítása, ill. taktikai fegyverként való alkalmazása, egyezményekkel nem szabályozott, nem tiltott, nemzetközi bizottságok, felügyeletek által nem szankcionálható, mert nyilvánosan és hivatalosan elhallgatott, nem létezőnek kommunikált tevékenység. Olyan ez, mint a korrupt, csaló, tolvaj politikusok és gazdasági haszonélvezőik tevékenységének takargatása, vagy ahogy értelmesnek tartott közgazdászok, pénzügyi szakemberek önhipnózist alkalmazva, látszólag el is hiszik azt, amit hazudnak a kínkeservesen összeizzadt válságról. Ilyen az egyre hiteltelenebb váló "demokratikus jogok" emlegetése, a maffiákba tömörülő bíróságok, ügyészségek, rendvédelmi szervek, és jogalkotók, lakosság ellenes bandákba tömörülése is.

Észak-Afrika, és a Közel-Kelet, a távlati tervek szerint leradírozásra kerül. Ez előre látható volt már korábban is, de semmi sem történik meg egyik napról a másikra. A "szövegkönyvet", és a tervezett eseményeket nem mi írjuk. Legjobb esetben mögé látunk, vagy esetleg előre is. Korábban, 2010. elején, az Irán-Izrael, és Észak -és Dél-Korea- közötti konfliktus látszott első számú háborús oknak, "mellékesen" egy kasmíri és Venezuela-Kolumbia közötti incidenssel, de a 2010-es árvizek borítékolták az élelmiszer importra kényszerülő országokban mára már jelentkező élelmiszerhiány következményeit, és válaszreakcióit. Az erőviszonyok folyamatosan változnak!
Egyiptom, Izrael és Irán után, a legnagyobb fegyverzettel és haderővel rendelkező ország a régióban. 
460 ezer aktív, és ugyanennyi bevonultatható katonája, viszonylag modern amerikai és orosz fegyverarzenálja megóvhatja ellenségei elhamarkodott lépéseitől. Viszont az időzítés pontos. Az Ausztráliát "sújtó ciklonok okozta" árvizek tönkretették szinte a teljes gabonatermést, így onnan sem várható a világ, és főleg Afrika számára segítség.

Mostanában gyakran elhangzik az "angolszász misszió" kifejezés. Ami Kína letörlését jelenti, a föld felszínéről.
Tudjuk kik az angolszászok és, hogy a brit királyi család Efraim leszármazottja. Az "angolszászok", lévén Benjámin népe, korán felismerték, hogy fajuk fennmaradása érdekében le kell számolni a konkurens fajokkal. Kell ennél több? Persze, hogy kell! A kazár-zsidónak a fehér faj kiirtása is fontos. Se kínai, se fehér, tehát maradnak "színesek", ám az arab is ősellenség! A globális tervben a Közel-Keletnek is pusztulnia kell Izrael igazi zsidó lakosságával együtt, de a lárvaképű angolszász is kifakult, ahogy a kazár-zsidó is! Kizárásos alapon maradnak a négerek és a kazár, álgenetikai alapokkal rendelkező zsidók, mert a kis létszámú nemzeti közösségeket egymással gyilkoltatnák le. 
Bill Ryan interjút készített, a hátérhatalom nem is annyira titkolt szándékaival kapcsolatban, a magát megnevezni nem szándékozó, "titokzatos" Mr. "W"-vel, aki határtalan naivitással nem akarta érteni, és felfogni sem, a körülötte zajló folyamatokat pedig, ha valakinek igen, akkor egy magas rangú brit katonatisztnek, tudnia kellene, hogy "mitől döglik a légy", vagy adott esetben, kik miatt kell pusztulnia a Föld népessége túlnyomó részének.
Mr. "W", "öntudatlanul", és valószínűleg "magán kívüli" okokból, a londoni milliárdosok klubja rendezvényére kapott meghívót, vagy valamelyik szabadkőműves páholy találkozójára, ami ugyanaz. Mivel Mr. "W" nem tudta meghatározni a hierarchia rendszerében, a jelzett csoport "fokozatát", feltételezhető, hogy nem a Rothschildok, politikai csalásból, megtévesztésből, gazdasági visszaélésekből, pénzügyi machinációkból, lopásokból, nyereségvágyból elkövetett gyilkosságokból, kategóriájukban "7 danos" fokozatot elért csapatával találkozott.
Az ilyen "szabadkőműves klubok", átszövik a világot. Legkisebb "bandériumaik", a csalásokkal, politikai visszaélésekkel megtollasodott Rotary klubok tagjai. A következő lépcsőn a politikai irányítás bábjai, és holdudvaruk szerepel, szintén klánokba, "klubokba" tömörülve, hogy kiszolgálhassák a régiók irányítását, akik az NWO nem is annyira titkos vezetésétől kapják a parancsokat. Politikusok, katonatisztek, rendőrök, a gazdasági hatalom képviselői, és ideológia ötletgazdák. Mindegy, hogy kik, csak számot tevő hatalommal rendelkezzenek. Két álláspont ütközik egymással. Az egyik, a gazdasági, és ezen keresztül a pénzügyi, politikai és katonai hatalmat birtoklók érdekeinek ütközése, a Föld népesedésének növekedése, és területi integritásának kérdésével.

Hogyan kapcsolódik ehhez, az "angolszász misszió"?

Van egy tervezett harmadik világháború lebonyolítására, amelyet nukleáris és biológiai szinten kívánnak "megvívni". Egyesek úgy vélik, hogy ez "jó úton" halad afelé, hogy elkezdődjön a következő 18-24 hónapban.
Az 
ENSZ 2010. szeptemberi jelentéséről, és az ebben deklarált "50-50-50" célkitűzésekről már beszámoltam korábban ("Az ENSZ (NWO) szerepe... és szeptemberi jelentése" cikkben).
A kínai ipar gigászi méretűre fejlesztése nem kizárólag a kínaiak érdeme. A gonosz terv szerint, a túlnövekedett "óriás bébi" táplálásához sok-sok "tápcsatorna" szükséges, de elzárásukhoz, és a bébi sintérkézre juttatásához, fel kellett állítani a "szövetséget". Az USA, belső pénzügyi válságra hivatkozva zárja el Kína exportpiacait, ahogy a csatlós EU-nak is ezt kötelező követnie, miközben katonai és gazdasági nyomásgyakorlással Indiát, Ausztráliát, és Japánt is, Kína ellenes tömbbe kényszerítették. Az általunk is megfigyelt és elemzett részfolyamatok, a mozaik darabjaiként illeszkednek össze.

A felállás nem annyira bonyolult, ha halmazokat használunk! Az elemzés úgy kivitelezhető, ha minden régiónak, és a régiókon belül az országoknak is, meghatározzuk a viszonylagos, számokban kifejezett-kifejezhető közelítő értékét, majd híradások és elemzések alapján előállítjuk különböző halmazműveletekkel a részhalmazok összegét. A "nagyok" is így dolgoznak, de nem várható el minden embertől, hogy az amúgy elég egyszerű halmazelméletet megtanulja (metszet, unio stb.).

Az Észak-afrikai jelenlegi események olybá tűnnek, mintha a valódi szabadság irányába tett lépések lennének. A tömegek ezt is gondolják nagyrészben, de minden okunk megvan feltételezni, hogy ez része egy nagyobb destabilizációs folyamatnak, a régió által támogatott amerikai és több nemzet által létrehozható hírszerzési, és tömegirányítási gyűrűk érdekében.
Az afrikai és Közel-keleti destabilizáció több szempontból is szükséges cionéknak. Egyrészt az arab katonai egység létrehozásának megakadályozása szempontjából, másrészt ezen keresztül, az Irán-Kína érdekközösség lehetőségeinek korlátozására.

A "Népi" Kína élet-halál harcát vívja, miközben az USA és az EU irányításának csorog a nyála a kínai mintájú, "szuperkapitalizmus a kommunizmusban", terrordiktatúra megvalósításáért. A kínai tömegek el vannak zárva a nyugati világ híreitől. A net cenzúrázása, a hatalmas apparátussal működő lehallgatási rendszerek befelé idilli képet mutatnak az átlag kínai számára, de kifelé sincsenek hírek! Egyetlen kínai portálon sincs érdemleges politikai, vagy katonai információ, de a sajtóban sem! Oroszország királyként, vezérnek használja Kínát, amit be lehet áldozni egy matt reményében, mivel tudja, hogy Kína terjeszkedni csak Mongólia és Kelet-Ororszország felé tud (többször meg is próbálta). Ennek köszönhetők az oroszok néha, egyesek számára nehezen értelmezhető lépései.
A féligazságokra épülő ideológiákkal becsapható hadseregek ideje lejárt. A harcoló katonák jogos igénye, hogy telefonon, Skype-on, MSN-en, E-mailben kapcsolatot tudjanak tartani hozzátartozóival, miután kiharcolta magát a zsoldjáért napi 8-10 órában.
Ha nem kapja meg az "adagját", vagy a vezetést terhelő információkat kap, átmegy kínaiba, és ferde szemmel néz parancsnokaira (eleinte).
Bármely rendszer csak addig képes fenntartani magát, amíg ideológiát, és a katonái családjának biztonságot tud nyújtani. Ha ez nincs meg, mindenki megélhetési katona akar lenni, ami hamar átcsap kölcsönös rablásba, fosztogatásba, majd a vezetés likvidálásába! A történelem számos példát vonultat fel a világbirodalmak bukásairól.

Itt jön be a képbe a mérgezéses, és elektromágneses tudatmódosítás. A mesterségesen elhülyített, degenerált kiszolgálókkal, és szaporodásuk szabályozásával, ami az emberi faj kihalásához vezet, mint oly sokszor kiderült ez, az evolúció zsákutcáiba tévedt fajokról. Nagy bátorságot, vagy inkább botorságot mutat, a várható kataklizmák előtt népességet csökkenteni, mivel a nagy létszám az emberi faj túlélésének záloga!

Az NWO tervei szerint, 
DNS-specifikus vírusok alkalmazásával kell bizonyos fajokat, elsősorban a kínaiakat - katonai tevékenység mellett - kiirtani, de ez érintené a Távol-Kelet szinte minden népcsoportját. A korábbi fejtegetéseink, és Mr. "W" interjúban elmondott "kagylózása" alapján is, ezek atomcsapásokat jelentenének az érintett kiirtandók részéről, megtorlásként.
Ne feledkezzünk meg róla, hogy hatalmas atomarzenállal rendelkezik Kína, a Kínához lojális Pakisztán, Észak-Korea, de India is! Ehhez kapcsolódik az Iráni taktikai rendszer, és a mérleg nyelvének maga felé billentése érdekében esetleg az orosz. Ez, még a leggondosabb, legalaposabb tervezés mellett is, magában hordozza, a Föld háborgó magjának, láncreakció-szerű megmozdulását, ami a felszínen beláthatatlan következményekkel járhat. A chilei nagyerejű földrengéskor keletkezett lökéshullám, szökőárral borította volna be a kínai partvidéket, ha nem állítják meg 11 órával, az elindulása után Kínából, mivel 21 óra alatt elérte volna kínai partokat (Japánra nem lett volna veszélyes, mert Japán keleti partjainál húzódik a Japán (Marianna)-árok). Cionék, a kiprovokált kínai atomcsapásokkal regionális atomháború kirobbantásában gondolkodnak, de a teljes kínai atomarzenál egyidejű felrobbantása egyedül is elég lenne a szilárd kéreg olyan arányú felszakítására, hogy jobbik esetben csak kontinensek csúsznának az alsóbb lávarétegekbe.
A "nagyeszűek" gyakran elfelejtik, hogy a szilárd kéreg átlagosan 
alig 15-20 km vastag, ami bolygó sugarának másfél százaléka. Egy vékony hártyán "játszanak Istent", olyan emberek, akik az elérhető emberi megalománia csúcsára degenerálódtak.

2012. december 21-re datálják az "egész világot érintő változást", de honnan tudunk róla? Természetesen a netről. Várhatóan lesz változás, de szinte biztos, hogy nem olyan, mint amilyenben sokan hisznek. Ez a változás a világelit hatalmának átmentését szolgáló háború lesz, de erre rámehet az egész bolygó! Ha belegondolunk, 
miért nem engedik használni a "tiszta energia" termelési módszereket. Miért kell globális felmelegedési csalással sarcolni a népeket? Miért kellett megállítani a Golf-áramlatot? Miért permeteznek, és miért idéznek elő földrengéseket?
Ennek már semmi köze, az oknak kikiáltott vallási különbözőségeknek, indítékoknak. Semmi köze az ideológiáknak, izmusoknak. Legvégső soron, a túlnépesedés rémképének sem, mivel a különböző rasszok egy bizonyos társadalmi fejlettségi szintet elérve nem szaporodnak túl (jól látható Európa, Ausztrália, Kanada és az USA népességének csökkenéséből, ha leszámítjuk az erőszakkal legálisan bevándoroltatottakat és az illegális bevándorlókat)! A szerves és szervetlen hulladékok sem ennék meg a világot, mert megvan a technológia a feldolgozására.
Egyetlen ok van, ami indokolhatja az NWO embertelen programját: A világ feletti hatalom megszerzése és megtartása!

A nyugat, és az askenázi zsidóság világhatalommá válásának folyamatát visszanézhetjük. A sorba beillesztett elemek, vagy akár az első és második világháború egy megtervezett folyamat eredményei, ahogy a következő is. A kataklizma utáni új föld benépesítésének lehetőségéért folyik a harc. Egyesek szerint ebbe bekapcsolódnak nem földi eredetű hatalmak is, de ezt a kérdést hagyjuk az olyanokra, akiket "disznóvá változtattak (de már elmúlt)".
Egy szuper civilizáció nincs rászorulva sem az erőforrásainkra, sem a nyersanyagainkra. Majdnem korlátlan energia birtokában, jelenleg is előállítható lenne magfúzióval bármilyen elem! A társadalmi berendezkedésre meg nem hiszem, hogy ráizgulnának, mert az a saját civilizációjuk halálát jelentené!

Felvetődik az olvasottak után, hogy mit lehet tenni ezek a "nagyon hatalmas", és "nagyon okos", "vaslogikával rendelkező", hataloméhes és nem utolsó sorban, nagyon pénzéhes emberek(?) ellen? A legkevesebb, hogy ne dolgozzunk nekik, ne szolgáljuk őket! Ha egymást segítjük, és a közös céljainkat szolgáljuk, akkor is meg tudunk/lehet élni!
Valamikor az 50-es években, és a 60-as évek elején még, a magyar paraszt alig használta a pénzt. Tojást cserélt tejre vagy krumplira, gidával, tyúkkal, libával fizetett a szántásért, ha nem voltak lovai. Megtermelte a gabonáját, kukoricáját a családjának és jószágainak. Felnevelte a disznóit, és nem éhezett a család. Vásárolnia csak azt kellett, aminek az előállítására nem tudott berendezkedni. A zsidók által kiagyalt kommunizmus csak arra kellett kiagyalóinak, hogy kifoszthassák azt, aki megtermelte a javait. Persze ezt a világot sem könnyű visszaállítani, mert az égből más "áldás", vagy inkább átok hullik alá, mint korábban, de összefogással, ez ellen is lehet védekezni. Aki pedig nem hajlandó összefogni a másik embertársával, ne sírjon, hogy nem akarnak rajta segíteni!




  A hazudozás ideje lejárt!







A hazudozás ideje lejárt!John P. Holdren, a Tudomány-és Technológiapolitikai Hivatal igazgatója, Obama elnöktudomány-és technológiapolitikai asszisztenseúgy tartja, hogy a geo-mérnöki project segítséget nyújt a bolygó stabilizálására időjárás tekintetében a globális felmelegedés ellen. A vegyi-permetezéseket nem csak azUSA kormánya, de közleményébena német kormány is elismeri, bár tagadják egészségkárosító, és gazdaságpolitikai érdekek mentén kifejtett, szándékolt hatásait.Holdren tökéletesen járható útnak látja a chemtrails módszert a bolygó lehűtésére, és teljes mértékben támogatja a bárium, magnézium, alumínium, nano-szálak, stroncium, baktériumok, spórák és más vegyianyagok légkörbe permetezését. Holdren álláspontja a Council of Foreign Relations Journalban jelent meg, melyben a CFR (Council on Foreign Relations=Külkapcsolatok Tanácsa) méltatta a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében nehézfémek légkörbe juttatását. 




Ez az érvelés szemen-szedett hazugság! A csökkenő gravitációs mező miatt vékonyodó légkört, és az egyre erősebb naptevékenységet használja fel a globális elit, hogy az ember alkotta klímaváltozás hazugságára hivatkozva emberiség elleni bűntettet kövessenek el. Végrehajtója az ENSZ IPCC. A tudósok világszerte észlelték azt a tényt, hogy a Nap melegszik, és nem csak a Földet melegíti fel, de az összes bolygót érinti a Naprendszerünkben.

Nemzeti Egészségügyi Intézet megállapította, hogy a geo-mérnöki tevékenység közvetlenül felelős olyan neurotoxinok létrjöttéért, amelyek megtalálhatók az emberi vérben, tüdőben, és okozva egy egész sereg neurotoxikus körülményt, például a sclerosis multiplexet, vagy alzheimer-kórhoz hasonló agyi leépülést. Holdren csatlakozik az ember okozta klímaváltozás vészmadaraihoz, akik fenyegetnek, hogy a globális felmelegedés nem lassul időben, és megfordítható a képzeletbeli "fordulóponthoz" képest. Az egyik az állítások közül, hogy a jég teljesen elolvad az Északi-sarkon, bár tudományos kutatók azt mutatják ki, hogy ez nyilvánvalóan nem igaz.

Syracuse Egyetem tanulmánya megállapította, hogy az éghajlatváltozás természetes és nem ember által okozott. Link
kutatók tanulmányozták Föld hőjének eddig elmúlt több mint 1000 éves ciklusát, és azt találták hogy:- Földön valójában lehűlés tapasztalható
- Sarki jég nem olvad
- CO2 nem oka a szélsőséges időjárás változásnak, ami tapasztalható volt a közelmúltban
Holdren az emberi CO2-kibocsátást hibáztatja, mint felelőst, az aszály, az élelmiszer felhalmozási hiány, és a tengerszint emelkedése miatt, valamint a szélsőséges időjárásért is, amit a közelmúltban tapasztalt.Holdren nem egyedüli elkövető az átverésben. Az Amerikai Meteorológiai Társaságkidolgozott egy politikai nyilatkozatot, hogy támogatni tudja ezt a hazugságot, mondván, hogy "célszerű figyelembe venni geo-engineering potenciált, hogy megértsék saját korlátaikat, és hogy elkerüljék az elhamarkodott kiépítését."Robert Socolow, a Princeton kutatója elmondta, a Nemzeti Tudományos Akadémián, hogy a geo-mérnöki módszer egy jól járható út, ha az éghajlat állapota drámaian romlik.
Mondják ezt, miközben megbízható tudományos adatok azt mutatják, hogy nem a 
CO2 a probléma, és más életképes "elkövetőket" figyelmen kívül hagynak. A geo-mérnöki tevékenység maga is súlyosan káros, és közvetlen ok-okozati összefüggés mutatható ki, hogy hatására jelentős változások tanúi lehettünk az utóbbi évtizedekben.Holdren osztja Obama céljait az üvegházhatást okozó kibocsátások 2020-ig 20%-kal,2050-ig pedig 80%-kal való csökkentésében, bár az ENSZ 2010. szeptemberi jelentésemég az 50%-os CO2 és 50%-os népesség csökkentést írt elő. A kongresszus tagjai esetében látható jelek vannak Obama törvényjavaslatának ellenzésére.
Holdren legutóbbi kijelentése nyilvánvaló félelem-árusítási propaganda. Célja kikényszerített Capitol Hill, és a közvélemény befolyásolása "
igazságoknak" sejtetett tudománytalan adatokkal.

SAG, vagyis sztratoszférikus geo-mérnöki permetezéskor egy vastag fehér vonalat látni, ami megmarad az égen jó néhány órán át. Ez a chemtrail. A felső légkörbe permetezett SAG vonalak hosszú órák után terülnek csak szét, amik aztán úgy tűnnek föl, mintha felhők lennének. Alumínium, bárium-és egyéb elemek ezerszer nagyobb értékben fordulnak elő ezekben a felhőkben, mint az normálisan megengedhető lenne. Ezeknek a permeteknek a részecskéi aztán lassan leereszkednek a földre, amikor az belepi a talajt, a vizeinket valamint belélegezhetővé válik. A leereszkedési ráta lassúsága miatt akár 1-2 hét is eltelhet mire a kipermetezett anyag lassan emberközelségbe kerül. A sokat szabadban tartózkodók égő szemeket, migrénes fejfájásokat, szorongásokat, szabálytalan szívveréseket, magas vérnyomást és más egészségügyi problémákat tapasztalnak.2010-es arizónai levegő részecskék mérése szerint, az alábbi számok azt mutatják, hányszor több az egyes anyagokból a légkörben lévő mennyiség, mint a megengedett mérgező határérték, de Európában is hasonló értékeket mérhetünk stronciummal "dúsítva":Alumínium: 15,8; Antimon: 63,3; Arzén : 418; Bárium: 5.3; Kadmium: 6.0; Króm: 6.4; Réz: 9,0; Vas: 43,5; Mangán: 513,8; Nikkel: 10,7; Cink: 7,5

Még ennél is nyugtalanítóbb az a tény, hogy az úgynevezett "
képviselők" már jóváhagyták a geoengineering éves költségvetését, növekvő dollár milliárdokban meghatározva évente (amint ez a dokumentum : "A változó Bolygó - Az amerikai Global Change Research Program, a 2011-es pénzügyi évben kiegészíti az elnöki költségvetést, és amelynek nagy része eltünt, és nem is szerepel a költségvetésben, jelezve még egy esetleges nagyobb csalást ezen a területen, mintegy fekete költségvetésként). Link

A globalisták kiválasztott csoportja ördögi oligarcha és bábszínházi köntösbe ágyazva az
Egyesült Államok kormányában, így vesz részt az emberiség elleni bűncselekményekben. Ezeket a zsarnokokat semmi sem állítja meg, csend minden politikai szinten, és a globális aeroszol szórás kiemelve, javában folyik. 2025-ig az egész földet ellenőrizni akarják!

FELHÍVÁS! A fenti dokumentumok és a vegyi-permetezés Holdren és a CFR által elismert tevékenysége megkérdőjelezi politikai vezetőink legcsekélyebb alkalmasságát is. A Magyar "kormány" gyáván lapít, hazudik, letagadja a napmint-nap mérget szóró gépek tevékenységét! A szavazásra jogosult magyarországi lakosság szavazó egyharmadának kétharmada nem a kiirtására szavazott! Országellenes tevékenységre, titkos lakosság ellenes paktumok megkötésére sem kaptak felhatalmazást, ahogy csalásra lopásra, diktatúra erőszakos bevezetésére sem! Minek vette Orbán a Grippeneket, ha sem a légterünket, sem a lakosságot nem tudja velük megvédeni? Az USA és Németország elismerte a vegyi-permetezést! A mérési eredmények magukért beszélnek, a népirtási cél nem csak cél, vagy szándék, hanem folyamatban van! Nem csak a lakosság bizonyos részét érinti, hanem a politikusok családját, gyermekeit, hozzátartozóit, és magukat is! Nem csak az ország, de családjuk hóhérai is!
(A begyűjtött esőviz részecskescanneres vizsgálatát 5000,-Ft-ért elvégzik. Hende leváltása után a következő hadügyminiszter lehet, hogy már elvégzi a kötelességét, és kitessékeli a légkörből a méregszórókat. Nem az ország kifosztására kellene koncentrálni Orbán Viktor, hanem a népre, akik nélkül senki lennél!)
·



 DIME: Izrael tiltott fegyvere


Véres és megdöbbentő képek, az izraeli terror-rendszer embertelen, és a lehető legkegyetlenebbül végrehajtott támadásairól, az egyetlen bűnükként felróható, hazájuk és népük védelmében harcoló palesztinok ellen. Csak erős idegzetűeknek ajánlott, bár az ellenség kegyetlensége is a háború része!




Ezekben a napokban romlott a Gázai-Övezet (gettó) helyzete. Most már nincs áram, mert az egyetlen energiaközponthoz szükséges üzemanyag hiányzik.
2007 óta tart a kemény embargó, azon "Nyugat" csendes (beleegyezésével) bűnrészességével, amely Usa-izraeli parancsra elítéli, megtörni próbalja a palesztin népet, miközben pontosan ezekben a napokban Izrael beleegyezésével mindössze a cipőket és a ruhákat szállitó kamionok léphettek be Gázába.
De megér egy kis figyelmet az, ami az utóbbi időben történt katonai vonalon és a válogatás nélküli új fegyverek használata a Közel-Kelet szinpadán, amelyen a hamis feltevéseket - az iráni nukleáris veszélyről - használják föl a figyelemösszpontosítás (figyelemterelgetés) eszközéül.
Keveset és halkan esik szó, az izraeli nukleáris arzenálról, amit a mai napig nagyszerűen elrejtettek az illetéktelen szemek elöl és amelyről nem ismeretes, sem az összetevők, sem pedig a mennyiség; de valószinűleg egy veszély az egész régióra nézve. Még kevesebb információnk van - pár esetet kizárva - amikor NEM KONVENCIONÁLIS (nem megengedett) fegyvereket alkalmaznak, amelyek tehát kívül esnek a bakteriológus és kémikus NBC-nek (NBC háború: ez a kifejezés a nukleáris, biológiai (vagy bakteriológiai) és kémiai háború meghatározása).
(A nukleáris fegyverek száma 1997-es felmérés szerint 400 feletti, (Waren D. Farr- jelentés) ami az évi 60-80 előállítását lehetővé tevő technikával, mára 1000-1500 db-ra is nőhetett, amivel Izrael a világ harmadik legnagyobb atomarzánáljával rendelkezik!)




A gázai offenziva 2008. december 27-től 2009. Január 18-ig alkalmazta válogatás nélkül palesztin civilek mészárlására; a Thasal azaz az IDF izraeli véderő alkalmazta gránátok, tankok és repülőgépek bevetésével Hamas katonák és olyan civil emberek kivégzésére, akik megadták magukat. Pár nap alatt több millió tonna robbanóanyagot szórtak a 378 négyzetkilóméter nagyságú földsávra, ahol 1,5 millió ember élt, ebben a Gulag-ban, ami egy nép kivégzésére szolgál.
Az a hallgatás, amit a média Gáza köré falként emelt, hogy minnél jobban fedve tartsák azokat a háborús bűncselekményeket, amelyeket elkövettek, csak azon kiveteles eseményekre koncentrálva, ahol steril, kézzel barkácsolt kassan rakétakat dobtak néhány kibbutz-ra, de a NEM convencionális fegyverek széleskörű használatáról a hírek és alátámasztások nem kerültek ki.
Viszont kikerültek, köszönet azon orvosoknak, akik a sebesültek megsegítésében résztvettek.




Fehér foszfor (WP), implosion bomba (összeroppant, mintha egy labdát levinnénk az óceán fenekére) és bunker-buster, kazettás bombák, pontencialisabbá tett könnygáz bombák és a szörnyűseges DIME bombak, amelyeket már Libanonban is bevetettek 2006-ban, nem is beszélve a nagy valószínűséggel felhasznált szegényitett urán lövedékekről.




A figyelmet a DIME bombákra kell összpontosítani, amelyek meginkább növelhetik a jövőben a megszállott területek barbár elnyomását. A DIME bombák (Low Collateral Damage vagy Less Lethal Weapons), amelyek az Amerikai Egyesült Államoknak köszönhetik a feltalálót és a gyártot is, és rögtönösen igényt tartott rá Izrael és azonnal be is szerezte őket. A tanulmány, amely a DIME bomba kikísérletezésére és tervezésére irányult, az US Air Force Reserach Laboratóriumban valamint a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban történt. Minderre az USA kormánya kb. 40 millió dollart költött. Új típusú bombákról van szó, amelyek GPS-szel láttak el, hogy ne tegyenek kárt a környezetbe, mint a neutron bomba, tehát az emberekben okozzák a legnagyobb károkat, de az infrastruktúrákat majdnem érintetlenül
hagyják. Egy külső szén-polimer kivonat, ami olcsóbb és könnyebb, mint a fém, ami lebomlik a robbanás közben, belül pedig Tungszten van por formában más robbanóanyaggal keverve. A Tungszten magas hőálló képességű, nem olvad meg a robbanás közben, de számtalan mikroszkópikus szilánkká válik, amelyek mindent elsöpörnek, ami az útjukba áll a robbanáshoz néhány méterre (hatósugara 4 - 10 méter) és az embereket darabokra tépi, az amputálásokat műtéti pontossággal végzi.




Nagyobb távolságban viszont halálos fegyverként működik és a nano-részecskéknek köszönhetően, a tungszten behatol a bőrbe piciny sebeken keresztül, és itt a szén és a forró fém reakciójaként egészen a csontig hatol. Megöli a sejteket és súlyosan megsebesiti a belső szerveket. Aki túléli, az is szinte bizonyosan rákban betegszik meg, egy bűncselekmeny logikájának eredményeként, amely a kezdeti károk után akarja a káoszba és az összeomlásba kergetni az ellenfél egészségügyi strukturáját, amelyek kötelezően kezelik a harcban már tevekenykedni nem tudó sebesülteket.
Ez egy tipikusan "lakott területre" kikísérletezett bomba. Azon orvosok, akik elsőkent látták el az "új fegyver " hasznalatával megsebesített embereket, sokkos állapotba kerültek látván a seb típusait és, hogy milyen amputálasokra képes.



A fényképről meg lehet győződni, hogy a sebeket, mintha egy ghiottinnal vágták volna el, olyan precíz munkát végzett a bomba hatósugarában levő embereken.
A New Weapons Research Committee feljelentést tett a közvéleménynek ezen fegyverek használatáról, Paola Manduca doktornő és Mads Gilbert, norvég orvos alátamasztása szerint, ok a Norwac tagjai.
Ezekben az években a NWRC sok orvosi és tudományos bizonyítékot gyűjtött össze. Köszönet a libanoni orvosok tanuvallomásainak is, amelyek alátámasztják számos NEM konvencionális fegyver használatát a 2006-os libanoni összecsapásoktól, a 2008/09 gázai mészárlásokig.



  Most akkor ki a hülye?



A kormányok, az EU és az USA média hallgatása után hirtelen áttörés, az éghajlat-befolyásolás nyilvános elismerése!
Már az ENSZ is szorgalmazza, hogy fagyasszák be az éghajlat geo-mérnöki projektet! A Reuters hiradása szerint, az Egyesült Nemzetek Szervezetének kell elrendelnie a moratóriumot a "geo-mérnöki" projektekkel szemben, úgymint a mesterséges vulkánok, és hatalmas felhő-képzési rendszerek vonatkozásában, "az éghajlatváltozás elleni küzdelemben"!
A zöld csoportok attól tartanak, hogy a beavatkozás árthat a természetnek és az embernek. A kockázatok túl nagyok, mert a természet manipulálásának hatásai, egy óriási méretű, nem teljesen ismert jelenségsorozatot indíthat el, állították a jelentős ENSZ-találkozón Japánban. A légkör lehűtéséért zajló küzdelem növekvő veszteségeinek eredménye, a növény-és állatfajok egyre intenzívebb kihalása, és tegyük hozzá, az emberiség életterének szűkítése is! Közel 200 ország követeit hívták meg Japánba, Nagoya-ba, a célkitűzések egyeztetésére. Harcot hirdettek az erdők pusztítása ellen, a folyók és korallzátonyok megmentéséért, amelyek erőforrásait és központi megélhetését jelentik a gazdaságoknak.

A geo-mérnökök állítása szerint, az egyik fő oka a gyors veszteségeknek a természetben, az éghajlatváltozás. Az ENSZ megállapítása szerint, sürgősen meg kell fékezni a globális felmelegedést, és meg kell előzni a szélsőséges szárazságokat, az áradásokat és a tengerszint emelkedését. Emberi számítások szerint, nem a legjobb megoldás ezért, a Golf-áramlat leállítása, a mezőgazdaság tönkretétele, és vulkánkitöréseket felhasználni politikai, hatalmi és stratégiai célokra. Néhány ország vonatkozásában, a geo-mérnöki projekt költségszámítása, milliárd dolláros nagyságrendű, de ez az okozott károk és terméskiesést számolva, ez többszöröződik! A "maréknyi, iparilag fejlett ország hozta meg a döntést, geo-mérnöki, és a világ támogatása, jóváhagyása nélkül", jelezte a kanadai ETC Group a Reuters hírügynökségnek az októbe 18-29. között megrendezett találkozón.
Az ENSZ "éghajlat-testülete" 2013-ra tervezi a geo-mérnöki jelentés felülvizsgálatát.

Néhány geo-mérnöki javaslat, SOLAR reflektorok:
- Óceán megtermékenyítés. Nagy területeken szétszórni vasat, vagy más tápanyagokat, mesterségesen ösztökélve a fitoplankton fejlődést, amely magába szívja a szén-dioxidot, de ez együtt járhat káros algavirágzással, elszívja magába a tápanyagokat, és megöli a halakat és más állatokat.
- Tengervizet permetezni a légkörbe, hogy növelje a fényvisszaverő -és kondenzációs felhőket, így visszaverni több napfényt az űrbe.
- Mesterséges vulkánok. Apró-szulfát részecskék vagy egyéb anyagok kerüljenek a sztratoszférába, hogy visszatükrözzék a napfényt, ami szimulálja egy nagy vulkánkitörés hatásait.
- A szén-dioxid elkülönítése és tárolása. Számos kormány által támogatott, és magában foglalja a CO2 befogását erőművek, finomítók esetében, és földgáz kutakba szivattyúzását mélyen a föld alá.
Pat Money (ETC) azt mondta, az ENSZ biológiai sokféleségről szóló egyezményére (CBD), hogy ki kell bővíteni a moratóriumot az óceáni megtermékenyítésre, bár ennek a javaslatának, ellenálltak egyes országok. Az év elején "Kanada egyszerűen aggódott, hogy nem világosak a fogalmak, beleértve, hogy mely tevékenységek tartoznak a" geo-engineering kategóriába! Az eddigi célzott természeti és gazdasági pusztítást látva ez érthető!
A környezetvédők szerint, geo-mérnökök elleni a szellem, a Nagoya-i tárgyalásokon, amelynek célja, hogy új célokat jelöljenek meg 2020-ig, a természet védelme érdekében, mint például létrehozni több szárazföldi és tengeri védett területet, elvágva a szennyezéstől és a halászati gazdálkodástól.
"Mi természetesen támogatjuk a további (geo-mérnöki) kutatást, mint minden területen, de nem minden végrehajtási módot, mert ez túl veszélyes lenne. Nem tudjuk, hogy ez milyen hatásokkal lehet a későbbiekben", mondta Francois Simard, az IUCN természetvédelmi csoporttól.
A fentiek jelentik a hivatalos fedősztorit. Az élelmiszergabonák termőterületeinek elpusztítása, éhínség előidézése, a mezőgazdaság leépítése, a tényleges célokat mutatja.
A világ számos pontján mindennapossá vált éhséglázadások szenvedő alanyainak vajmi kevés vigaszt jelent, hogy esetleg, ha valóban használ a "sárkány ellen sárkányfű", egy fokkal alacsonyabb hőmérsékleten halhatnak éhen (sterilizálva, megmérgezve, és megfertőzötten)!



"Egy út áll előttem, melyiket 

válasszam?"



"Mostan" nem "színes tintákról" álmodom, hanem egy olyan reális helyzetképet próbálok felvázolni, amely magyarázatot ad a jelenlegi, és a közeljövőben bekövetkező eseményekre.
A 2009-es lisszaboni EU létrejötte, nem csak Magyarország számára bírt végzetes következményekkel, hanem Európa számára is. Hazánk tényleges katonai megszállása 2010 elejére tehető, és azóta is tart. Magyarország 2006 óta katonai felvonulási terület, folyamatosan idetelepített katonai, kém, és civil izraeli kontingensekkel, és azzal az egyértelmű céllal, hogy a Izrael, az USA és a NATO pajzsát képezze a szintén megszállt volt szocialista országokkal egyetemben.

2010-ben virtuálisan összecsapott egymással az izlandi vulkánkitörés hamufelhőjébe burkolózva, a "felderítőgépeivel" hazánk légterét 171-ik alkalommal megsértő Izrael, és 15 EU tagállam légiereje, melyeknek pont akkor támadt kedve erődemonstrációt bemutatni Izraelnek, amikor a csődbe juttatott görög kormány Budapestre jött tárgyalni az európai tagállamokra általánosan jellemző, csalással felduzzasztott államadósság rendezése miatt. 2010 mozgalmas év volt! Nem lehet azon csodálkozni, hogy sokan már nem képesek követni az eseményeket. Az EU-s kazár vezetés, és az izraeli kazár vezetés stratégiai csatározásai mellett, a Bilderberg Group tevékenysége a Rothschild-klán, és a CSIS tervei szerint folytatódott. Elmondható, hogy 2010 a svájci bankrendszer bedöntésének, az európai, orosz, és távol-keleti mezőgazdaság vegyi-permetezésekkel történő részleges, vagy igen nagy hányadú lerombolásán kívül, az elcsalt, manipulált, hazugságokra épülő választásokkal, a helyezkedés éve volt. De létrehozták a közvetlen brüsszeli irányítás alá vont Europolt is, szinte korlátlan jogkörökkel, és a folyamatos vegyi-permetezésekkel, a 2011-es év afrikai, távol-keleti, közép -és dél-amerikai élelmiszer-válságai alapjait is. 2010-ben mondta ki, január 25-én az Európai Központi Bank, hogy az EU tagországainak gazdaságait le kell építeni, hogy a nemzeti kormányok szuverenitási jogkörét le kell korlátozni, és be kell vezetni a katonai irányítást! A Goldman SachsIzrael és Soros, más izraeli érdekeltségű "pénzintézetek" segítségével, következmények nélkül kifoszthatta a londoni Európai Ingatlan Alapot, "potom" 3 billió dollár értékben. Szintén 2010-ben rendelte el Putyin elnök az orosz gabonaexport leállítását, az Oroszországot sújtó aszály miatt, és ugyanekkor vásárolt fel az USA több mint1,5 billió dollár értékben élelmiszert, miközben az EU tagországaiban árvizek pusztították el a termés jelentős részét, és tették használhatatlanná a termőföldeket. A "jól időzített" csapadékképző permetezések júniusban, és augusztus-szeptemberben gyakorlatilag tönkre tették a maradék termést is! Ugyancsak 2010-ben kezdtek nagyarányban "kiszivárogni" Izrael palesztinok elkövetett kegyetlenkedéseinek, és titkolt atomarzenáljának részleges adatai. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy azért terroristák a palesztinok, mert Izrael igényt tart a palesztinai, és gázai gázmezőkre. Előkerült Waren. D. Farr USAF ezredes 1999. szeptemberében készült, izraeli atomfegyverekről szóló jelentése, és az atombombafejes cirkálórakétákkal felszerelt Delfin tengeralattjárói Irán elleni nyílt izraeli fenyegetése. 2010-ben adta át az USA a világ vezető gazdasága címet Kínának, miközben a Perzsa-öbölben, és a dél-koreai Cheonan fregatt katasztrófájára hivatkozva, elsődleges csapásmérőkkel erősítette meg az okinawai támaszpontját, és a Kína elleni csendes-óceáni kémkedést, "felügyeletet. 2010. szeptemberében határozta meg az ENSZ, a 2050-ig előirányzott 50-50-50 célkitűzéseit, mely szerint, 2050-re 50%-al kell csökkenteni a káros-anyag kibocsátást, és a világ népességét is! Ugyanez az ENSZ, 2010. novemberében "emelte a hangját" a Japánban tartottnagoyai konferenciáján az időjárás-módosítással szemben, mintegy beismerve, a letagadott, de a vakok számára is, nem csak szemüket látásra is használók által is érzékelhető,chamtrails, és HAARP tevékenység ellen. 2010-ben indultak meg az orosz-amerikai, az orosz-német, és az orosz-izraeli tárgyalások, az erőviszonyok rendezése, kiegyenlítése érdekében, aminek köszönhetően, Irán S-300-as rakétavédelmi rendszerek gyártásába kezdhetett, a számukra megtiltott szállítások helyett. Észak-Korea és Kínai felszerelhette nagysebességű, elsősorban hajók ellen alkalmazható rakétákkal, és a "rossz nyelvek" szerint, taktikai atomfegyverekkel is! Oroszország pedig izraeli robotrepülőgép technológiát, és hozzá gyárakat kapott "fejpénzként", főként azért, hogy kinek az oldalán ne tegyen semmit! 2010-ben szállta meg apródonként az amerikai és európai haderő a Földközi-tengert, a Perzsa-öbölt, és az Indiai-óceánt, hogy a Japán, Ausztrália, India, az elsőként említett két országból kikényszerítve, a harmadikat "megvásárolva", létrejöjjön a Tokyo-Canberra-ÚjdelhiKína ellenes szövetség.

Sok további, gyakran kevésbé lényegtelen esemény mellett, az USA megszállta és elfoglalta Haitit, a CIA közreműködésével összeugrasztotta Kolumbiát és Venezuelát, és atomháborús veszélyhelyzetet provokált ki Dél-Korea és Észak-Korea között.
Nem lennénk korrektek, ha nem említenénk meg, a 2010-ben, több esetben mágneses impulzusfegyverekkel előidézett napkitöréseket, amelyek néhány alkalommal megbénították a műholdas rendszereken működő banki hálózatokat. Ha nem említenénk meg a chilei mesterségesen előidézett földrengést, cunamit, és a 11 órával később indított, szintén ugyanazzal a technológiával indított ellenszökőárat, vagy a Haiti szigetét érő, az orosz Északi-flotta által bemért, az USA alaszkai, gakonai bázisáról, a "HAARP projekt" keretében keltett földrengését, és "segítségnyújtást" követő kolerajárványt!
A szőrös szívűek mondhatnák azt is, hogy szőrszálakat hasogatok, de valójában a szőrős szívükről próbálom eltávolítani az önveszélyes borostát, ami megakadályozza, hogy eljusson az információ, a rendeltetési helyére (hasonlóan a szőrrel benőtt fülű emberhez, akinél a szőrtelenítés a hallásjavítás elsőszámú tevékenysége)!

A 2011-es év meghozta a Bilderberg által várt eredményeket. Mint ahogy már 2010. júniusában és jeleztem, a mezőgazdaság terméskiesése, a harmadik világban, és a legszegényebb néprétegek körében éreztette legelőször a hatását. Eredményeként, a CIA és a Mossad által előkészített forradalmak hulláma, végigsöpör Észak-Afrikán, a Közel-Keleten, és éhséglázadások robbannak ki, Közép -és Dél Amerikában, de a Távol-Kelet egyes, magukat élelmiszerrel eddig sem ellátni képes országaiban is.

A tendenciák szerint, a kívánatosnak tartott, és vezérelhető katonai irányítások bevezetésének idejét éljük!
Ha kilátásokat, esélyeket szeretnénk mérlegelni, és a következtetések alapján kívánnánk meghatározni a közeljövő várható történéseit, nem kétséges, hogy az elégedetlenségi hullámot nem csak az USA-ra, és Európára, de Oroszországra, és Kínára is ki akarják terjeszteni.
Sokan azt hiszik, hogy Oroszország és Kína, az irán-párti Szíriával, Törökországgal, és Libanonnal, hozzájuk kapcsolva Észak-Koreát, Venezuelát, Kubát is, egy megbonthatatlan csapatot alkot, de az oroszokat csak egy nyugati irányú terjeszkedés, és szövetség tudja megvédeni a keleti területfoglalások ellen, a későbbiek folyamán. Az USA és Izrael, még brit és francia támogatással sem tud elég erőt felmutatni a jelenlegi, orosz-kínai gerincű szövetség ellen. Az 1929-es válságtól eltérően, a mostani már nem kényszerül tengerbe önteni a gabonát, mert nincs mit! A "válságkovácsok", ezúttal nem biztosítanak egérutat kiszolgálóiknak sem. Aki abban reménykedik, hogy kincset, gazdagságot szerezhet a válság révén, aranykupacokon üldögélve fog rájönni, hogy az aranyat nem lehet megenni!

2010 az erőviszonyok átrendezésének, kialakításának éve volt. 2011, a fokozódó elégedetlenség, az éhséglázadások, a banki kifosztás elleni elkeseredett küzdelem, és a terelgetett, irányított, csak a katonai irányítás bevezetéséhez alapot szolgáltató "forradalmak" éve.
Ahogy az USA-ban a két Bush elnök létrehozatta a FEMA táborokat, úgy az ENSZ, más néven NWO és többi tagjai is előkészítik a terepet. A szándékosan elhúzott (ál)olajválság, felteszi erre a koronát, de permetezések nem szűntek meg, a föld remeg a HAARP, 10-12 km-es mélységben rengéseket okozó "csapásai" alatt, nukleáris felhővel fenyegetve a világot, és az utóbbi 66 év, világháború-mentes időszakában többen haltak meg a "kis" háborúktól, mint a két világháborúban együtt!

Az osztozkodásban, lévén Magyarország "kis hal", nem szólhat bele, mivel maga is alku tárgya, és mint ilyen, csereértékkel bír! Az izraeli askenázi-kazárok, a tervezett veszélyzónákba szórják szét a "feleslegüket", és az Izraelbe csábított vérzsidókat is feláldozzák újabb "30 ezüstpénz" reményében a közel-keleti háborúban, ahogy a II. Világháborúban is alkalmazott módszereknek megfelelően csökkentsék, ill. csökkentessék a terhessé vált élősködő társaik létszámát. Bevált technikai, technológia, de ezt a hazai volt csatlósok, bandatagok bedarálása is mutatja, mivel a sokat tudó és követelődző élősködök ilyen nagyarányú elszaporodása gátolja a mega -és gigaférgek mozgásterét.

Legegyszerűbb, ha beáldozzásnak tüntetve fel, a nép elé vetik őket (ezért is beszedve a sápot), és miután elérték a kívánt létszámot, véget vetnek a "mulatságnak"!
Lehet Putyin-cárban, és az antidemokratikus kínai rendszerbe bizakodni, lelkiekben kapaszkodni, de csak addig, amíg elmondható, hogy "ellenségem ellensége a barátom"! A Grand Chess tábláján, ha lassan, és a bőrünk árán is, felállítják a bábúkat (csatarendbe), hogy leüthessék a hozzájuk hasonló helyzetben, még a játékban lévő gyalogokat, miközben "a királyok, vezérek és a tisztek" elsáncolják magukat. Ám egy-két kevésbé értékes "tiszt", és a gyalogok is meg tudják mattolni a királyokat, főleg ha a sötét és világos gyalogság is összefog. A végére előkerülhet a megoldás kulcsa is, a fosszilis energiahotdozók feletti uralom jelentéktelenné válása, de ezt sem akarják mindenkivel, és túl "korán" megosztani, pedig igazából csak egy okuk van erre. Ha nem konzerválják a jelenlegi gazdasági, energetikai állapotokat, elveszítik a hatalmukat! Sokan fognak meghalni, mire az emberiség jobbik fele felfogja, hogy nincs más választása, csak a teljes megtisztítás, megtisztulás!

/Tulok/



 Kiknek, mikor hozzák el a 

"világvégét"?



Kiknek, mikor hozzák el a "világvégét"?Mára már viszonylag kevesen, de azzal érvelnek, hogy az átlagos nyugati megfigyelő és amainstream média fogyasztóikrónikus történelmi amnéziában szenvednek, ám ez az" álom" már nem tart sokáig! Egy, a világot érintő gyászos folyamatnak vagyunk tanui, és egyben elszenvedői alanyai is a jelenben, a mi jelenünkben! A legtöbb ember a világon próbálja tovább élni eddigi életét, és a növekvő nehézségeket egyre nehezebben lenyelve, reménykedik a helyzet megoldódásában, megoldhatóságában. Mérpedig itt a remény kevés a megoldáshoz! A világ szinte minden részén rejtett, vagy nyílt katonai irányítás uralkodik, a legtöbb helyen folyamatos konfliktushelyzetek teremtését kierőszakolva, kiprovokálva, vagy ha nincs hajlandóság, megrendezve.
A Távol-kelet eddig sem a demokratikus államfelépítményeiről volt híres! A kínai diktatúra, egyfajta iskolapédája az NWO törekvéseinek, de Észak-Korea diktatúrája alatt szenvedőknek sincs nagyobb szava, mint az amerikaiak által megszállva tartott Japánnak volt. A gyeplőt kemény kézzel rángatják, ha nem abba az irányba akarnak fordulni, amerre irányítani akarják őket. Rezsimek, és az USA-ból, vagy Oroszországból, Kínából vezérelt, látszatdemokratikus országok ázsia szerte.

Folyamatosan kihangsúlyozzák, hogy Kína átvette a gazdasági vezető szerepét, de partjainál amerikai atomtengeralatjárók kémkednek, állnak készenlétben, szintén amerikai, elsődleges csapásmérő eszközökkel. A Japán földrengéssel az USA megpróbálta kizárni a távol-keleti egyesülés lehetőségét. Japán jelenleg düledező roncsaiba kapaszkodva várja a következő, megsemmisítő csapást. Kína védi energia-utánpótlási útvonalait, elsősorban a megszállt Perzsa-öblön keresztül érkezőt. A Mianmari vezetékek még annyi olajat és gázt sem szállítanak, mint az orosz Ázsia-vezeték. A gigászi méretű ipar, energia nélkül leáll, ha elzárják beszerzési forrásaitól. A Kínai-tenger gázmezőinek kiaknázásairől az USA nem enged megegyezést Japánnak. Az, hogy Oroszország és Kína, miért nem veszi birtokba erővel a térséget, több kérdést is felvet. Az első, hogy nyílt agresszióra jelenleg még az USA sem mer vetemedni, mert még nincs bevezetve mindnütt a katonai irányítás. Felforgató, kormányokat lecserélő tevékenységét, ENSZ határozatok mögé bújtatja, de már senki sem tartja hitelesnek, a "világbéke őrének szerepében". Egyre kevesebb, a manipulált média ellenére is, aki elhiszi, hogy nem az USA kormányát rángató "bábjátékosok" kegyetlen, embertelen érdekhatalma áll, a gerjeszett háborúk, éhínség, földrengések, a "gazdasági összeomlás", és növekvő jogsértések mögött . Felvetődik a kérdés, milyen szerepet vállalt, a tervek végrehajtásában Oroszország, és miért beszélünk erős Kínáról, amikorra nyugati ipar Kínába telepítése, gazdaságilag tönkre teszi Európát és az USA gazdaságát is. A szálak összefonódást mutatnak! Ennek is meg van a maga oka! Ha az USA, kiviszi gyártóiparát, és Európa gazdaságait rákényszeríti, hogy szintén olcsó munkerővel dolgoztasson, saját népessége védelme helyett Kínába, egyértelmű, hogy a nyomás alatt tartott, banki csalásokkal kifosztott országok, negatív egyenlegűekké válnak!

A naívabb emberek Oroszország, és Kína elllenreakciójában reménykedik, de Kínában a Li "familia" nagy történelmi hagyományokkal rendelkezik. A Li családnév viselése nagy megtiszteltetést jelent. A Tang dinasztiának (618-906-ig uralkodott) Li Yuan volt a megalapítója. Utóda Li Shimin néven uralkodott. Az ő uralkodása idején kezdték meg az első nyomdák a működésüket, és vezették be a papírpénzt Kínában. Korunkban Kína egyre inkább integrálódik ahhoz a világrendhez, amelyet az illuminátus pénzoligarchia létrehozott. A nemzetközi pénzvilág hatalmas hitelei, és kereskedelmi, ipari együttműködése nélkül Kína nem fejlődhetne olyan gyorsan, mint amilyennek ma tanúi vagyunk. Az egyik meghatározó pénzintézetet, a Bank of East Asia-t (BEA-t) Li Kwok-po irányítja. A BEA partneri kapcsolatban áll a Warburgokkal, és együttműködik az illuminátus világcégekkel. A Rothschildok és a Rockefellerek szoros kapcsolatot tartanak a Li családdal. Ezt megerősíti az is, hogy amikor Li Peng a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke ellátogat New Yorkba, mindig találkozik a Rockefeller, és más vezető pénzdinasztiák tagjaival. Egy másik Li, Li Ka-shing dollármilliárdos, és gyakorlatilag Hongkong gazdasági ura. A Li család és az illuminátusok közti szoros kapcsolatra utal az a tény is, hogy Li Ka-shing megvásárolhatta Kanadában a Husky Oil elnevezésű nagyvállalatot.Kínában is működnek titkos társaságok. Erről több kutató is kellően dokumentált könyvben számol be. A Li család számos tagja vezető szerepet tölt be a Triádok néven ismert titkos társaságban. A Li dinasztia tagjai ellenőrzik Hongkongot és a Triádok irányítják a várost. Li Mi volt az, aki létrehozta a hatalmas mákültetvényeket, amelyek a különböző illuminátus családok számára óriási jövedelmet biztosítottak. A CIA ügynökei látták el a szükséges árukkal Li Mi tábornokot, amikor ő tartotta ellenőrzése alatt az "arany-háromszög" néven ismert területet, ahol az ópium termelés folyt. Oroszország, Kínával, és az arab világ egy részével, látszólag a "másik oldalt" képviseli és támogatja, de ha alaposabban megvizsgáljuk az orosz tulajdoni viszonyokat, nehéz lenne, többek közt a GAZPROM fő tulajdonosaként, Putyint is besorolni a világ megmentésén fáradozók közé! Ami egyértelmű, az az, hogy Oroszországnak szüksége van Kínára, Iránra, Szíriára, Libanonra, Venezuelára, és más dél-amerikai országokra, hogy ellensúlyozni tudja az USA, Izrael, Franciaország, és Nagy Bitannia erejét.
Kérdés, hogy milyen érdekek mentén, mivel német-orosz kooperációban kidolgozott, kismamákat meddővé tévő oltások is nagy port vertek fel oroszországban.
Jellemzően, csak "bizonyos" hírforrások merték közölni. A német politikglobal.net még tájékoztatni tudott róla, de mára már proxyn keresztül sem lehet elérni! Ha még nem világos, az ENSZ 2050-ig szóló tervezete szerint, 50%-al csökkenteni kell a Föld lakosságát! Nem hangos a világsajtó attól, hogy ezt a tervezetet, a 2010-es konferencián bárki is vadul ellenezte volna!

22,5 milliós ausztráliát is lenullázták. Gabonatermése tönkrement, ahogy Európáét is tönkretették a folyamatos vegyipermetezésekkel, és Queenslandban is épülnek az elkülönülő, hangvédő fallakkal ellátott zsidó lakótelepek. Katonailag Kína ellen nem sokat jelent, de ilyen szempontból az indonéziai szigetvilág sem.Indiának ezektől függetlenül van választási lehetősége! Vagy amerikai -ausztrál-izraeli-francia-brit segítséggel megtámadja Kínát és Pakisztánt, vagy kiéheztetik, kiirtják és lerombolják. Indiában az állapotok katasztrófálisak! 25 millió indiai fertőzött hibrid AIDS vírussal, és Kasmír jelenti az élelmiszerellátás időleges megoldását, amin jelenleg osztozni kell Pakisztánnal. A Távol-kelet demográfiai robbanása 1900 óta 3-4 szeresére növelte a lélekszámot. Kína 2008-ra, az 1900-as 398 millióról, 1330 millióra, India 284 millióról, 1147 millióra, Indonézia 43 millióról, 237 millióra növekedett, de azért megemlíthető, hogy az USA is 76 millióról, 304 millióra értéke is. Ezzel szemben Európa lakosságának száma folyamatosan csökken, ha nem számítjuk az etnikai konfliktusok kialakításához szükségesnek tartott, főleg muszlim betelepítettek okozta létszámnövekedést. Ez azonban csak mennyiségi, nem minőségi növekedés, vagy stagnálás. A Bilderberg Geoup vezetésének nem volt nehéz eltartottként Európába csalogatni, "kötelezően betelepíteni" a túlnyomórészt képzetlen népességet. A kihangsúlyozott etnikumvédelem, az európai gazdaságok, leépítése, a fiktív államadósságok terhei szavatolják a konfliktusokat, amiket aNATO vegyipermetezése okozta élelmiszerhiány, eleve kiélez.
Európa és az USA "polgári gazdaságának" összeomlásához szükséges a közel-keleti olajországokban, szintén élelmiszerhiánnyal kialakított "forradalmi hangulat", és a most előkészületek alatt álló, közel-keleti, és észak-afrikai háború!

Izrael létének 1948-as kierőszakolása a közel-keleti tűzfészek létrehozásához, és a folyamatos feszültségek fenntartásához volt szükségesés, és szükségük is van rá még egy, előre láthatóan, rövidebb ideig. A palesztin területek vallási köntösbe bújtatott betelepítése "elfekvő" létszámként szerepelő szefard, falasha, kínai, afgán, iraki, iráni, közép-afrikai, keleti-kazár, és askenázi-kazárokkal, az erőszakos haszid telepesek védelmére hivatkozva, 1,5 millió palesztín életébe került eddig. Izrael minden szomszédjával háborús konfliktust kezdeményezett. 1976. óta a gázai, és a Palesztin állam területén található gázlelőhelyek megszerzése érdekében fokozták a palesztinok kiszorítását, és a legembertelenebb módszerekkel történő kiirtását, terrorizmusra, és az erre a célra kialakított vallásukra hivatkozva, melyszerint Istenük "nekik adta ezt a földet". A történelemhamisítás, leletek megsemmisítése, az őskereszténységből (ős-szkíta) lopott történeti részek, elemek beépítése vallásukba jól példázza az Egyiptomiaktól átvett tízparancsolat (akik becsületesen bevallva, a sumérnak elkeresztelt, ős-szkítáktól vették át), kisajátítása is! Takargatni való bőven akad, mert sem a siratófal, sem a Jeruzsálemi nagytemplom alatt, de Egyiptomban a Szfinx alatt sem szabad ásatásokat folytatni, mert kiderülne, hogy a most sumérnak nevezett, de 1852-1867 között ős-szkítának azonosított agyagtáblák nemhogy Mózes (óegyiptomi nyelven "vezető"), de Ábrahám szerint sem jogosítaná fel ilyen "alapokra" hivatkozva, a zsidókat, vagy a többségüket valótlanul adó, magukat zsidónak tartó kazárokat, hogy foszforbombákkal, DIME eszközökkel hajtsanak végre népirtást! A 2011-ben is folytatódó vegyi-permetezések várható kihatásaként, a magukat élelmiszerrel ellátni képtelen országokban állandósul az éhezés, és az ezek miatt a zavargások, amit NATO, ENSZ, USA, izraeli, az egyesült francia-brit haderő, és a helyi katonai diktatúrák segítségével fojtanak el. A folyamat jól látható a jelenlegi észak-afrikai, és közel-keleti országok lakosságának lázadásain keresztül. Az agresszió sokfrontos! Haiti, Afganisztán, Bahrein, Líbia, Tunézia, Egyiptom, Elefántcsontpart, Irak, de fedett, elhalgatott tevékenység szinten, Jemen, Szíria, Irán stb. területeken is, mert a CIA, a Mossad, a brit és francia titkosszolgálat minden területen "ekőkészítő tevékenységet folytat, a helyi hatalom segítségével, vagy ellenére. A gyülevész rablók arra specializálódtak, hogy az arab egység létrejöttét megakadályozandó, és elsősorban Európa, és az USA lakosságának energiaellátását veszélyeztetve, további "forradalmi hullámot" provokáljanak ki! Mindezeket súlyosbítja, a folyamatos NATO vegyi-permetezése, és az atomerőművekbe vetett bízalom nagymértékű sökkenése, amit a Japán ellen elkövetett fökdrengéssel, és a fukushimai atomkatasztrófa előidézésével értek el, természetesen, ezesetben a média támogatásával, ami nem mondható el, pl. a bahreini események kapcsán.
Figyelmeztetés mindneki számára, hogy a zsidók által kreált Biblia "végítéletét" a jelenlegi helyzet előidésre találták ki, a magukat a 7. századtól kiválasztott népnek önjelölten kikiáltó zsidók! A "megjósolt" árvizek, földrengések, katasztrófák nem azért következnek be, mert Isten által elrendeltett, hanem azért, mert "az Istent játszók" megrendezték, és előidézését elrendelték! Ne feledjük, Jézus, a Talmud szerint sem volt zsidó!

(Gondolom, a Rothschildok, Rockefellerek, Soros, Bil Gates, Obama, a Warburgok, Kissinger, Clintonék, vagy Cameron, Merekl, és Sárközy, Orbán, Lázár nyelvével a talpukat csiklandoztatva, nagyon "büszkék" lehetnek magukra, hogy milyen "okosak", de mindenki be lehet csapni... egyszer. Ha túléli, mégegyszer már nagyon nehéz lesz!)

/Tulok/



  Magyarország NWO szinkronizált terror-alkotmánya



Magyarország NWO szinkronizált terror-alkotmányaA cím ne tévesszen meg senkit! Magyarország tervezett, és még nem elfogadott, de már a parlament által megszavazottAlkotmánya olyan, mint a felhatalmazás nélküli, illegitim kiagyalói, de nézzük, mit szültek össze nekünk, nélkülünk! Ja, látom ha valaki hülye akkor nagyon az! Link
Hazugságok egész sorát, akarják
2012. január 01-én lenyeletni velünk, ezúttal 60 ezer izraeli katona, 11 NATO logisztikai központ hadereje, az In-kal security kormányt őrző fegyveres testülete, az IOSAőrző-védő félkatonai fegyveres szervezetei fenyegető árnyékában! Ki hallott már demokratikus diktatúráról?
(Aki nem tudná: NWO=New World Order = Új Világrend = Zsidó Világkormány)

Újabb 
illegitim alkottákolmány, az 1949-es, XX-as törvényként, szovjet tankokkal a háttérben ránk erőltetett, és az MSZMP által 1988-tól 1989-ig, egy év alatt kiagyalt, kollektív bizalmatlansági indítvánnyal jogfosztottá tett Magyar Nép ellen! Ezúttal Magyarországra, a magyar társadalmi szervezetek ismételt kihagyásával, Nemzetgyűlésnek kinevezve a 80%-ban askenázi-kazár parlamentetújabb terrorrendszert akarnak a nyakunkba akasztani Európa ismételt felháborodása ellenére! Szijjártó, alkotói büszkeségről vizionál nyilatkozatában, miközben viharos gyorsasággal megszavaztatták, csakúgy, mit az 1949-es vagy az 1989-es alkottákolmányokat, anélkül, hogy az érintettek tudnák, mi szerepel benne! Magyarországnak 2012. január 1-el újabb kazár alkotmánya léphet hatályba, ismételten erőszak, társadalmi konszenzus nélkül, de ennek nagy hagyománya van hazánkban az utóbbi, megszállásban eltöltött 67 évben!
Az az indoklás sem állja meg a helyét, hogy az ország azért vesztette volna el függetlenségét, 1944-ben, mert területén idegen csapatok állomásoztak. Ez a körülmény ugyanis 1990 után is fennállt, mivel a 
NATO-katonák jelenléte éppúgy megszállás, mert nincs különbözőség a ruszki megszállás, és az izraeli és szövetségi rendszer között!
Viszont, 
ha már elismerték az 1949-es és az 1989-es alkotmány érvénytelenségét, illegitimitását, akkor miért lenne érvényes a NATO csatlakozási szerződés, az EU csatlakozás, és a Lisszaboni + Velseni Szerződések?
Az alábbiakban 
az illegitim jogalappal rendelkező FIDESZ-KDNP által összetákolt, sok helyen a legdurvább diktatúra kialakításának érdekében megfogalmazott "Alkotmány-tervezet" olvasható! Saját érdekében mindenki olvassa el, és ne feledkezzen meg arról, hogy a közalkalmazottak, így köztársasági elnök, a főméltóságok, a kormány és parlament is KÖZALKALMAZOTTAK! Az ország lakossága pedig a munkáltató, nem rabszolgája egy diktatórikus rendszernek! Ezen jogokat számunkra, a nemzetközi jog és az érvényben lévő 1944-es Alkotmány is biztosítja!

Néhány szemelvény az 
Alaptörvénynek szánt kezdeményezésből, ami "természetesen" nem tartalmazza, az állampolgárok önvédelmi jogaitmint alapjogot!

"Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi."
"...1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk." - 1989-ben ugyanazok vezették félre, csapták be Magyarország állampolgárait, akik az utóbbi 21 évben elrablógazdálkodták, kifosztották, és nyomorba döntötték az országot! Most ott ülnek a kormányban, és tovább rombolják, kifosztják az országot, irtják népét, miközben a lakosság kipusztításával helyet csinálnak megbízóik számára!
"Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi." (Hajdúhadház)"Nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését." >- izraeli megszállás, és askenázi-kazár népuralom(?)"Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét." - az 1989-es alkotmány az 1949-es átirata, "jogfolytonos" rendszeralapja, és mint ilyen alapján, a jelenlegi FIDESZ-KDNP-s kormány is illegitim, vagy is új választások is szükségesek, az Alaptörvény és az Alkotmány népi szintű elfogadása után!
Az alkotmány-tervezet:
B. Cikk "(4) A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja." - mi az, hogy kivételesen? Kiskapu a rendszerurak számára!
C. Cikk 
"(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni." Ez a pont szerepelt az 1989-es alkotmányban is, de 1990-es csaláson félrevezetésen alapuló, a 1994-es büntetésből elfogadott, a 1998-as "megbundázott", a 2002-es, 2006-os, és 2010-es elcsalt választások nyomán, senki sem foglalta el a megérdemelt helyét a Kossuth tér lámpaoszlopain! (sok hűhó semmiért?)
"(3) Az Alkotmány és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására kizárólag az állami szervek jogosultak." ??? (In-kal, IOSA)E. Cikk 
"(1) Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében." >- a szolidaritás szép dolog, de illegitim kormányok által aláírt egyezményeknek alárendelni az országot? 
"(1) Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve szerint működik. " - az utóbbi 21 évben nem láttunk elfogadható vagyonleltárt, de a FIDESZ-KDNP átadás-átvételi adatait sem!
Ezek a pontok az E cikkből nem érvényesek, mivel illegitim, mivel jogbitorló kormányok által kötött szerződések érvénytelenek (vagy a nyugat által halálra ítélt Kadhafi mostani szerződései érvényesek lennének most?)
."(2) Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja. - Illegitim kormány nem írhat alá nemzetközi szerződést!
"(3) A (2) bekezdés szerinti nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." Illegitim kormány illegitim parlamentje?
G. cikk
"(1) Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár. Sarkalatos törvény a magyar állampolgárság keletkezésének vagy megszerzésének más eseteit is meghatározhatja." - újabb joghézag beillesztése!
"(2) Magyarország védelmezi állampolgárait." >- és ezt a FIDESZ-KDNP kormány fogja garantálni, ahogy most, és előzőleg sem tették, "társkormányaikkal" együtt? Az egyoldalú "védelmezés" prioritási sorrendje szerint: zsidó, cigány, egyéb nem magyar, magyar? Kálium-kloridos mérgezés? Adóscsapda? Kormányszintű állampolgár ellenes csalások kontrollja? Hol van a tervezetben, a garancia, az állampolgár védekezési lehetősége kormány vezérelt csaló bíróságok, közhivatalok ellen?
"(3) Senkit nem lehet születésével keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani." - kettős állampolgárságúakat nemzet -és haza ellenes cselekedetek alapján kötelező!
"(4) Az állampolgárság részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg." - a "sarkalatos törvény" olyan, mint az "üzleti szabályzatra" hivatkozás egy szerződésben! Ott sem módosítható egyoldalúan a szerződés, de az üzleti szabályzat bármikor! Ez csalási, az Alkotmány megkerülési lehetőség beépítése!
I. Cikk 
"(1) Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik." - erről inkább népszavazással kellene dönteni (én az 1915-ös címerre voksolnék).
K. Cikk 
"(2) Magyarország támogatja a gyermekvállalást." - a gyermek természetes körülmények közötti fejlődése érdekében különböző nemű "szülőkkel", ugyanis a szülő szóban benne van a gyermeket szülő nő, és a gyermek létrejöttében közreműködő apa! A "természetes azt jelenti, hogy nem nőt szólít apunak, vagy nem férfi az anyja"! Az esetleges nem-változtató műtét már elfogadható, a gyermekvállalás vonatkozásában, örökbefogadás esetén!
L. cikk
"(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait." - Orbán - Pintér maffiaügyletei és kapcsolódva, szintén a jelzett duó számláját is terhelő Martonyi gazdasági bűncselekményei? Postabank, Siótur, vám és ÁFA csalási ügyek? "(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait." - és a NATO permetezések? Hol van itt "tisztességes gazdasági verseny feltétel"?
M. Cikk 
"(1) Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve szerint működik. Ez valami vicc?
"(2) Ennek az elvnek a megvalósulásáért az Országgyűlés és a Kormány viseli az elsődleges felelősséget. " - az alkotmánytervezetből HIÁNYZIK A KÉPVISELŐK VISSZAHÍVHATÓSÁGA, A KORMÁNY NÉPSZAVAZÁS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FELOSZLATÁSI LEHETŐSÉGE, VALAMINT A MUNKÁJÁT NEM MEGFELELŐEN VÉGZŐ KÉPVISELŐK, KORMÁNYTAGOK, KÖZTISZTVISELŐK SZANKCIONÁLÁSI LEHETŐSÉGE!
O. Cikk 
"(2) A természeti erőforrások, különösen a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség és a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége." - Ez a FIDESZ "uralkodása" alatt is úgy értelmeződött, hogy szabadon ellophatják!
R. Cikk "Az Alkotmány elfogadására vagy az Alkotmány módosítására irányuló javaslat elfogadásához az szükséges, hogy azt az országgyűlési képviselők legalább kétharmada támogassa. " - mindkettőre Nemzetgyűlés és népszavazás előírása kötelező kell, hogy legyen!
S. cikk
"3) A sarkalatos törvény olyan törvény, amelynek elfogadásához, módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." - a "sarkalatos törvények", amennyiben állampolgári jogokat az alkotmány figyelembevétele nélkül, vagy megkerülési szándékával hozzák, népi kezdeményezésre Nemzetgyűlés, és népszavazás hatályosíthatja csak!
SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG
I. cikk
"(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg."- gumitörvény alkalmazás lehetőségének beépítése az alkotmányba! Az emberi jogokat az alkotmánynak kell tartalmazni és garantálni FÉLREÉRTHETETLENÜL, FÉLREÉRTELMEZHETETLENÜL!
A legfontosabb, az ÖNVÉDELEM JOGA HIÁNYZIK A TERVEZETBŐL! A alkotmányozók nem követelhetik az állampolgároktól, hogy tulajdona és testi épsége védelmében csak és kizárólag az állami védelmi eszközökre támaszkodhasson, ha az nem áll rendelkezésre!
VII. Cikk "(1) Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez." - legyen csak egyszerűen "gyülekezési joghoz"Gyurcsány, vagy Orbán provokátorainak megjelenése esetére is, mellőzve a békést, és kapcsolódva az önvédelmi joghoz!
VIII. Cikk 
"(3) A sajtószabadságra, valamint az elektronikus tömegtájékoztatási és hírközlési piac felügyeletére vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." - Újabb "üzleti szabályzat" szintű törvény beépítésének lehetősége! A nagy felháborodást kiváltó Média törvényt ne lehessen belopni így az alkotmányba! A média szabályozását fixen kell beépíteni az alkotmányba, DIKTATÓRIKUS ELEMEK NÉLKÜL!
XI. Cikk 
"(1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzésével mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.- A KÉNYSZERMUNKAVÉGZÉST nem kellen belefoglalni az alkotmányba, vagy ez lenne az NWO főpróbája?
XII. Cikk 
"(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár." - alkotmányos jog kell, hogy legyen, hogy a tulajdon ne lehessen zsarolási alap az "állam" számára! 
"(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet." - meghagyva a tulajdonosnak, hogy "tisztességes" piaci árat kínáljanak, és kelljen csak elfogadnia!
XIV. Cikk
"(4) Magyarország a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." - pozitív, vagy negatív diszkrimináció alkalmazásának tiltásával!
XV. Cikk
"(4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni." - ha ez módjukban áll, és nincs a felek egyikének akarat ellenére!
XVII. Cikk 
"(1) Gyermekek foglalkoztatása - testi, szellemi és erkölcsi fejlődésüket nem veszélyeztető, törvényben meghatározott esetek kivételével - tilos.
"(2) Magyarország külön intézkedésekkel biztosítja a fiatalok és a szülők munkahelyi védelmét." - gumi törvények, nem definiált alapjogok, külső hivatkozás beépítése! Semmilyen alapjogi, vagy alkotmányos védelmet nem nyújt a munkavállalóknak!
XVIII. Cikk
"(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár a törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
"(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetén a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.
(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személy közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.
(4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.
- Ezeket úgy hívják, az alkotmányos szabályozás teljes hiánya! Sem jogalap, sem alapjog nem lehet, ráadásul feltételes módban!XIX. Cikk 
"(1) Mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez.- akár az állam képviseletét ellátó, vagy a kálium-kloridos lakossági népirtás esetében a kormány ellen is! Az államnak kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem vesz részt, és nem támogat semmilyen módon állampolgárai egészségére veszélyes tevékenységet! Ellenkező esetben a kormány és a parlament megbízatása azonnali hatállyal megszűnik, mivel nem tartotta be az állampolgárokkal szembeni (mint munkáltató), és köztisztviselők (mint munkavállalók) megbízási feltételeit!
"E jog érvényesülését Magyarország a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás, a sportolás és rendszeres testedzés, valamint az épített és természetes környezet védelmének biztosításával segíti elő."- kihagyták belőle az állampolgárok védelmét szolgáló egészségkárosítási bűncselekmények elleni fellépést!
XX. Cikk 
"Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa." - nemzetiségi, faji, vallási részrehajlás nélkül!XXI. Cikk
"(2) A jövő nemzedékek érdekében nem tekinthető az egyenlő választójog sérelmének, ha sarkalatos törvény azokban a családokban, ahol van kiskorú gyermek, az anyának - illetőleg helyette törvényben meghatározott esetben más személynek - további egy szavazati jogot biztosít." - mivel a társadalom egy jelentős hányada kényszerül a társadalom másik jelentős részének eltartására, és ez miatt nem vállal párkapcsolatot, és ebből gyermeket, méltánytalanság az eltartókat büntetni, az eltartottak szavazati jogának növelésével! Maradni kell, a korábbi szavazati jog meghatározási feltételeknél! 
XXIII. Cikk 
"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez." - A CSOPORTOS PERINDÍTÁS LEHETŐSÉGE LEGYEN ALAPJOG!
XXVI. Cikk 
"(4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek és sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. A bűnösség megállapításának és a büntethetőségnek a tilalma kiterjed - a nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben - más állam joga szerinti bűncselekmények esetére is. " - Ez az 1989-es alkotmány "mentesítő" törvénye, állami szintű csalások fedezésére! Helyes megfogalmazás esetén bele kell venni, hogy bűncselekmény, és nem évül el, ha különösen nagy kár okozás, vagy a nemzetgazdaság megkárosítására irányuló a cselekmény, és létrejöttéhez a törvényhozók is hozzájárultak az erre a célra hozott törvénnyel, rendelettel, vagy jogszabállyal! Ez esetben népi delegálású, népbírósági döntést kell hozni, az összefonódás gyanúja miatt! Ezen törvény segítségével lopták szét az országot, és a tettesek is ennek az alkotmányos alapjognak köszönhetik, hogy a mai napig nem kerültek börtönbe! A felelősségre vonást visszamenőlegessé kell tenni! Ha a kormány és parlament nem támogatja a felelősségre vonást, megbízatása megszűnik!
"(5) Senki nem vonható büntetőeljárás alá vagy ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy -; nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben - más államban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték. " - a külföldi büntetés Magyarországon felülvizsgálható kell, hogy legyen, mivel hasonló módszer fordulhat elő, mint az adózás esetében, szlovákiai adózásra, vagy offshore cégekre specializálódott országokba mentett illegálisan szerzett vagyonok esetében! Magyarország ellen, vagy magyar állampolgár ellen, magyar állampolgár által elkövetett bűncselekményt Magyarországon kell tárgyalni!
XXVII. Cikk 
"(1) A Magyarországon élő nemzetiségek és népcsoportok államalkotó tényezők. Minden valamely nemzetiséghez vagy népcsoporthoz tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad megvallásához. A nemzetiségeknek és népcsoportoknak joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz." - ez a jog, csak nemzetiségük felvállalása esetén érvényesíthető, "bemondás" alapján nem! Nemzetiségi oktatáshoz a nemzetiséget igazolni kell, vagy bejegyeztetni a népesség-nyilvántartóba!
Most következnek az igazi NWO-s terrorrendszer bevezetéséhez szükséges "elemek":
XXVIII. Cikk 
"(1) Minden ember és törvény alapján létrehozott jogalany teherbíró képességének megfelelően hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez." - A "kényszermunkáról" már másodjára esik szó! "(2) A közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulás mértékét a gyermeket nevelők esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani." - A "népes" cigány és zsidó családok kiemelt támogatásához szükséges pénzalapot, a patkányként mérgezett, hátrányosan megkülönböztetett magyar, és nem zsidó/cigány népességgel akarják megfizettetni, ugyanúgy, ahogy Európa más országaiban is a muszlim "kisebbségek" eltartását! "XXIX. Cikk 
"(1) Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.- az alkotmánytervezet nem ír arról, hogy az illegitim kormányok érvénytelen nemzetközi szerződései alapján, a magyar állampolgárt milyen "nemzetközi megegyezések" alapján köteles más országok érdekeltjei kábítószer, szerv, és fegyverkereskedelmi üzleteiért harcolni! A katonai tevékenység országon kívüli kiterjesztéséhez a Nemzetgyűlés határozata szükséges! Nem rendelheti el sem a Köztársasági Elnök, sem a Parlament, sem a kormány!
"(3) Rendkívüli állapot idején, vagy ha arról megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárságú férfi katonai szolgálatot teljesít. Sarkalatos törvény határozza meg a katonai szolgálat teljesítésének formáit és részletes szabályait.
(4) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - rendkívüli állapot idejére honvédelmi munkakötelezettség írható elő.
(5) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében polgári védelmi kötelezettség írható elő.
(6) Minden ember és törvény alapján létrehozott jogalany - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítésére kötelezhető." 
- a 3-4-5-6 pontok már előre vetítik az Európában 2012-re kirobbantandó forradalmi válsághelyzet miatti szankcionálási lehetőségeket! Amíg Magyarországnak nincs valóban magyar parlamentje, és magyar kormánya, csak a Nemzetgyűlés hozhasson ilyen határozatot, de a későbbiek folyamán és társadalmi egyeztetés szükséges, és ellentétek esetén csak a Nemzetgyűlés dönthessen! A kérdés azért különösen veszélyes, mert ez az 1989-es MSZMP alkotmány katonai diktatúra bevezetésére irányuló törvényhivatkozásainak, még durvább megfogalmazása! Jelenleg ilyen törvény elfogadását, a magyarellenes izraeli irányítású parlament és kormány miatt kerülni kell, ill. el kell utasítani!
Az Országgyűlés
Az országgyűlés nem felettes, hanem kiszolgáló, munkavállaló szerve az ország lakosságának érdekképviselete érdekében! Mióta felettese a munkavállaló (itt közalkalmazott), a munkáltatónak, vagyis az ország lakosságának?

Az Országgyűlés feladat- és hatáskörei
"(1) MAGYARORSZÁG legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés." - Magyarország legfőbb népképviseleti szerve a Nemzetgyűlés, nem a parlament, vagy a kormány!
"a) megalkotja Magyarország Alkotmányát," - a parlament nem alkotmányozhat, és az alkotmány módosításait is a nemzetgyűlésnek kell egyeztetni és engedélyezni!
"d) felhatalmazást ad a feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére," 
- nemzetközi szerződéseket társadalmi egyeztetés után, a nemzetgyűlés fogadhat el, mivel ez az egész országra vonatkozik, és szélesebb körű egyeztetést követel!
"e) megválasztja a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság tagjait, a Kúria elnökét és a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát, valamint az Állami Számvevőszék elnökét," 
- Ezen tisztségek viselő nem lehetnek pártok által delegált személyek, és a pártok tagjai, mert pártdelegáltságuk veszélyeztetheti a demokratikus rendet!
"g) feloszlatja az alkotmányellenesen működő képviselő-testületet, 
- az önkormányzatokat csak a területileg illetékes választók javaslatára lehet feloszlatni! A jogkör országgyűlés alá rendelése, központosított diktatúra kialakítására ad lehetőséget!
"h) különleges jogrendet érintő, illetve katonai műveletekkel kapcsolatos döntéseket hoz" 
- különleges jogrend "alkotása", és katonai műveletek csak a Nemzetgyűlés egyetértésével lehetségesek!
Az Országgyűlés megbízatásának keletkezése és megszűnése
"(3) A köztársasági elnök a választások egyidejű kitűzésével feloszlathatja az Országgyűlést,"ha 
- Nem csak a köztársasági elnök oszlathatja fel az országgyűlést, hanem a nemzetgyűlés is, elsőbbséget élvezve! Ugyanez a nemzetgyűlés a köztársasági elnököt is leválthatja indokolt esetben (pl. hazaárulás, idegen hatalmakkal való kollaborálás stb.).
Az országgyűlési képviselők jogállása
Az országgyűlési képviselők felelősségre vonhatósága, visszahívhatósága továbbra sem szerepel a tervezetben!
Csak megválasztott képviselő kerülhet a Parlamentbe!

"(1) Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlőek, tevékenységüket a köz érdekében végzik, azzal összefüggésben nem utasíthatóak." - Az országgyűlési képviselők választóik, vagy a nemzetgyűlés akaratából számon kérhetők, indokolt esetben leválthatók, és felelősségre vonhatók!
"(2) Az országgyűlési képviselőt mentelmi jog és a függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg. Sarkalatos törvény meghatározza azokat a közhivatalokat, amelyeket az országgyűlési képviselő nem tölthet be, valamint más összeférhetetlenségi eseteket is megállapíthat." - A mentelmi jog köztörvényes bűncselekmények, a választói megbízási jogkör túllépése allól, és a Nemzetgyűlés előtti elszámoltatás alól sem mentesíti! A javadalmazása elszámolás köteles, költségtérítéses, és a PÁSZF ellenőrzése mellett nyilvános! Elszámoltatására és felügyeletére a választói, és a nemzetgyűlés is jogosultak!
"(3) Az országgyűlési képviselő megbízatása megszűnik" - a felsorolt a-b-c-d-e-f pontjain kívül, ha nem képviseli választói akaratát, vagy tevékenysége és munkája választói szerint, nem kielégítő, vagy választói akaratával nem egyező pártosságot, összejátszást mutat, és képviselői mandátumát választóin kívüli érdekcsoportoknak rendeli alá! Leváltása után vizsgálat deríti fel, hogy követett el szerződésszegést választói ellen, és bűncselekmény esetében bíróság ellé állítható! Leváltásához nem kell 2/3-os országgyűlési szavazat, kivéve az (f) pontot!
"(5) Az országgyűlési képviselők jogállására és javadalmazására vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." - Az országgyűlési képviselők jogállására és javadalmazására vonatkozó részletes szabályokat, a Nemzetgyűlés, MINT MUNKÁLTATÓ határozza meg!

Az Országgyűlés működése
"(5) Az Országgyűlés akkor határozatképes, ha az ülésen a képviselőknek több mint a fele jelen van." - AZ ORSZÁGGYŰLÉS NEM HOZHAT HATÁROZATOT 75%-OS SZEMÉLYES JELENLÉT NÉLKÜL! Az országgyűlés munkahely! A távollét okát, idejét nyilvánosan igazolni kell a választók felé!
Törvényalkotás
"(1) Törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet.- és a Nemzetgyűlés! A (2) pont helytelen "a törvényt alkotmányossági vizsgálatra megküldheti" helyett a kötelezően megküldeni elfogadható! A 2/3-os és a 80%-os törvényeket az Alkotmánybíróság vizsgálja meg, és javaslata alapján a Nemzetgyűlés hagyja jóvá! Egyéb törvények ellen, az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, és a Nemzetgyűlés indítványozhat megszüntetést, vagy követelhet meg az országgyűléstől módosítás! A törvényalkotási tervezet további pontjai az (1)-es pont változtatásai figyelembevételével kell, hogy kialakításra kerüljenek!
Országos népszavazás (További diktatórikus elemek, átvétele az 1989-es illegitim alkotmányból!)
3. Nem lehet országos népszavazást tartani
"a) Alkotmány módosítására irányuló kérdésről- 200 ezer választópolgári kezdeményezésre mindenről lehet népszavazást tartani, amit a Nemzetgyűlés utasítására a parlament vizsgál ki, és a kérdés megoldásához készített tervezetéről beszámol az országnak, a hivatalos állami médián keresztül, majd a parlament által készített tervezet elfogadásra kerülhet, ha a Nemzetgyűlés, az Alkotmánybíróság, vagy a köztársasági elnök nem jelez alkotmányellenes elemet!
"b) a központi költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, központi adónemről, illetékről, járulékról, vámról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról," - a Nemzetgyűlés kifogásolható költségvetési elemek, vám és adó módosításokról, helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról, a Nemzetgyűlés egységes állásfoglalásának hiányában, vagy határozatképtelensége esetén, népszavazással dönt! "c) az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról" - A felsorolt képviselők választásáról szóló törvényeket a Nemzetgyűlés határozza meg, betartásáról a parlament köteles ellenőrizhetően gondoskodni! Ismételten felmerül a munkaadói és munkáltatótói jogviszony! A köztisztviselők nem lehetnek állam az államban! "d) nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről" - a nemzetközi szerződések közügyek, és mivel sem a parlamentnek, sem a kormánynak nem lehet magánmegállapodása nemzetközi vonatkozásban, ebben a kérdésben is a Nemzetgyűlés határoz, és az országgyűlés hajtja végre a megszavazott döntést, döntéseket!
"f) az Országgyűlés feloszlásáról," - Az Országgyűlés feloszlásáról a népi kezdeményezésre a Nemzetgyűlés dönt! Ez esetben felmondást a Nemzetgyűlés mondja ki a munkavállaló, és alkalmatlannak bizonyuló közalkalmazottakkal szemben! Ismételt 1989-es alkotmányból származó diktatórikus elem!"g) képviselő-testület feloszlatásáról," ua. mint az előző pontban, de a képviselő testületeket visszahívhatják a választók is!
"h) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,- hadi állapotot csak az ország megtámadása esetén rendelhető el, a Nemzetgyűlés összehívása mellet! 2006-ban Gyurcsány Ferenc próbált kiprovokálni a hadiállapot bevezetéséhez "szükséges állapotokat", ami az állam közalkalmazottainak (munkavállalóinak), a magyar nép elleni diktatúra kialakítására tett kísérlete volt! Ilyen törvénybe iktatott lehetőséget TILOS az alkotmányba beépíteni!
"i) a katonai műveletekben való részvétellel kapcsolatos kérdésről" - Magyarország hadereje nem szolgálhatja más országok haszonszerzési háborúját (afganisztáni kábítószer útvonal, és termelés biztosítása, NATO vegyi-permetezések támogatása, ENSZ békemissziónak álcázott, védtelen országok lerohanásában való részvétel stb.). Minden katonai műveletben való részvételt a Nemzetgyűlés hagyhat jóvá!
"4. Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott." - ha csalás gyanúja nem merül fel, egyik, vagy másik oldalról! Ez esetben, és csalás nélküli szavazáskor, a Nemzetgyűlés dönt ill. továbbítja az utasítást, és az országgyűlés jogkörébe kerül végrehajtásra a népi akarat!A köztársasági elnök
A köztársasági elnök feladat- és hatáskörei:
"2. A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka- beszámolási, és egyeztetési kötelezettséggel a Nemzetgyűlés hadügyi bizottsága felé, de nem adhat ki a magyar nép elleni parancsot! Polgárháború esetén, a Nemzeti Gárda feladata a polgárháborús helyzet felszámolása, melynek menetét a Nemzetgyűlés hadügyi bizottsága irányít! A Nemzetgyűlés hadügyi bizottságának összetétele féléves időközönként változik a Nemzetgyűlésen belüli választással!"9. a különleges jogrendet érintő döntéseket hoz" -javasolhat!A 10-27 közötti pontokban a Nemzetgyűlés, népszavazási kezdeményezés, vagy törvénytelenség felmerülése esetén felülbírálhatja a köztársasági elnök döntését!
A köztársasági elnök megbízatásának keletkezése
A köztársasági elnököt a Nemzetgyűlés javasolhatja. Nem lehet párt vagy szervezet volt, vagy aktív tagja, személyéről Népszavazás dönt! Megválasztásához 50% +1 fő szavazat szükséges! Ezért a (2) - (3) pont érvénytelen! Sikertelen szavazás esetén az (5) pont határideje kitolódik 30 nappal. 
A köztársasági elnök jogállása
"1. A köztársasági elnök személye sérthetetlen." - a Nemzetgyűlés leválthatja! "(3) A köztársasági elnök jogállásának részletes szabályait és javadalmazását sarkalatos törvény határozza meg.- Javadalmazása, a mindenkori miniszteri fizetések 5-szöröse. Lakhelye, megbízása idejére a Budai Vár, melyen számottevő változtatást nem végeztethet! Tetszőlegesen ideig újra választható a Nemzetgyűlés javaslatára, és a népszavazás eredményeként!
"(2) Az Alkotmányt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely más törvényt szándékosan megsértő, illetve szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást.
(3) A megfosztási eljárás megindításához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges. A szavazás titkos." 
- Az országgyűlés javasolhatja a Nemzetgyűlés számára a leváltást kétharmados többség esetében, amit a Nemzetgyűlés indoklás ismeretében köteles elbírálni, és a leváltásról dönteni!
A Kormány és az önálló szabályozó szervek
A Kormány az Országgyűlésnek felelős, legfelsőbb felelősséggel a Nemzetgyűlésnek tartozik!
"2. A Kormány a közigazgatás legfőbb szerve, törvényben meghatározottak szerint államigazgatási szerveket hozhat létre." - a legfőbb szerv a Nemzetgyűlés! 
A Kormány és a Kormány tagja megbízatásának megszűnése
"3. ha az Országgyűlés a miniszterelnök által kezdeményezett bizalmi szavazáson a miniszterelnökkel szemben a bizalmatlanságát fejezi ki," - Az új alkotmányba be kívánják építeni Gyurcsány-Bajna- féle bizalmatlansági önindítványozást, ami korábban is a hatalomátmentés egyik, a saját 1989-es illegitim alkotmányuk által is törvénytelen módozata! A Nemzetgyűlés leválthatja a miniszterelnököt, ha bizalmatlanság merül fel, akár érvényes, és kellő létszámú népszavazási kezdeményezés, akár a parlamenti képviselők, akár a nemzetgyűlés, akár a köztársasági elnök részéről!
Az ügyvezető kormány 
Ügyvezető kormány alakítására a nemzetgyűlés előzetes szakmai alapon történő kiválasztás (tartalék, vagy válságkezelő kormány) alapján állíthat ideiglenes kormányt! Kiválasztása a beiktatott kormánnyal egy időben kerül kijelölésre, és egyéb tényezők (közben felmerülő alkalmatlanság, haláleset stb.) miatt módosulhat! Törvényt nem alkothat, de a Nemzetgyűlés felhatalmazásával, válságelhárítás esetén hozhat ideiglenes rendelkezéseket, a működőképesség fenntartása érdekében!
Önálló szabályozó szervek
"3. Az önálló szabályozó szerv évente beszámol az Országgyűlésnek.- önálló szabályozó szervek nem létezhetnek! Mivel Magyarországon nincs, és nem lehet titkosítandó tevékenység, ez miatt nem is lehet éves beszámolási kötelezettséggel bíró szerv sem! A korábbi és jelenlegi kormányok titkosítottak, a magyar állampolgárok sérelmére elkövetett bűncselekményeket, érintettségük okán, ez megengedhetetlen! Titkosítani csak tudományos szellemi termékeinket lehet, a nemzetgazdaság érdekeinek sérülésének elkerülése érdekében, ezt is csak a hasznosítás megkezdésének idejéig, és kormányhatározattal! Rendelet kiadási joga - mivel az önálló szabályozó szerv létrehozására nincs indok - nincs!
Az Alkotmánybíróság
"6. a Kormány vagy az országgyűlési képviselők egynegyedének kezdeményezésére felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát," - és a Nemzetgyűlés utasítására!
A bíróság
"7. A bírósági szervezet többszintű. Az ügyek meghatározott csoportjaira - különösen közigazgatási és munkajogi eljárásokra - külön bíróságok létesíthetők." - A közigazgatási és munkajogi eljárásokra nem létesíthetők, hanem kötelezően létesítendő, "független" bíróságok szükségesek!
"3. A Kúria elnökét kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja. A Kúria elnökének megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." - A bírák kinevezését, gyanú esetén a Nemzetgyűlés felülbírálhatja! Megbízatási ideje 5 év!
Folytathatnám az igazi népképviseleti ALKOTMÁNY megteremtésére tett kísérletet, de lassan kifutok a képernyőről! Megállapíthatjuk, hogy a 2012. január 1-től bevezetni szándékozott "alkotmány", egy erősen NWO beütésű, terrorisztikus elemeket tartalmazó, és sok vonatkozásában az 1989-es förmedvénnyel megegyező TÁKOLMÁNY! 

/Tulok/





 Fokozódik a drámai feszültség...


Fokozódik a drámai feszültség...



Hivatalos hírek szerint a Szíriavédelmében közös orosz-kínai-iráni hadgyakorlatra kerül sor a Szíriában. A nemzetközi hadszintéren tehát felállnak a bábúk a sakktáblára.A maga nemében legnagyobb közel-keleti hadgyakorlaton 90 ezer katona, 1300 repülőgép vesz részt. Állítólag Peking kérteEgyiptomtól, hogy június végén 12 tengeralatjárója áthaladhasson aSzuezi-csatornán Tartus kikötő felé, ahol Oroszország fenntartja haditengerészeti és tengeri bázisát.


Debkafile hangsúlyozza, hogy ez lenne az első alkalom, hogy jelentős orosz és kínai katonai erőt valaha is telepítettek volna Szíriába vagy bárhol másutt a Közel-Keleten. Ez azt jelenti, hogy a két hatalom kész arra, hogy felvonul a pofátlan partnerség, az iráni és szíriai hadsereg megosztott akadályozása ellen, az amerikai-európai-arab katonai beavatkozás kapcsán.




















nagyszabású orosz és a kínai katonai jelenlét az ostromlott országban elvárná, hogy megakadályozzák azEgyesült Államok vezette katonai műveleteit Bashar Assad ellen. Nincs dátum csatolva a jelentéshez, de a gyakorlatra sor kerülhet a hónap vége előtt. A nagyszabású manővert Teheránban jelentették be a nukleáris válságtárgyalások első napján. Ez a harmadik kísérlet, hogy diplomáciai úton oldják meg a kérdést, de az orosz és iráni források szerint a megbeszélések hangulata pesszimista, az USA vezette tömb hozzáállása durva és dekonstruktív. Mit is lehetne várni az izraeli atomfegyverek fejlesztése miatt anno Kennedyt is meggyilkoló USraeli iránytástól?
Az orosz forrás nem lát módot áthidaló megoldásra hétfőn, az Egyesült Államok Obama általi képviseletében hétfőn megtartandó 
G-20 csúcson Mexikóban.Oroszország 18-án "több orosz hadihajót vezényelt át az orosz Fekete-tengeri Flottából, beleértve nagy hordozó hajókat is, fedélzetükön tengerészgyalogosokkal, és teljes mértékben felkészültek útra," tájékoztatott az orosz vezérkar, az ITAR és aTASZSZ.


Május végén, az orosz és a nyugati média is bejelentette, hogy az orosz felségjelű teherszállító hajók ömlesztve leszállított fegyvereket vittek az 
al-Assad rendszer számára. A Sorosáltal támogatottAmnesty Internationalcivil szervezet , arra kérte az orosz kormányt , hogy hagyjon fel a fegyverek átadásával Szíriának, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsa ajánlásaival.



"V




agy az amerikai hírszerző szolgálat működik rosszul, vagy hiányosak a földrajzi ismereteik "- jegyezte meg egy orosz vezérkari forrás válaszul az állításra.

Vasárnap, a 
The Telegraph számolt be, hogy az Egyesült Államok már próbálta megállítani a brit hivatalnokok segítségével az állítólagos MI25 helikopterszállítmányt. Az állítások szerint, az MV Alaed, egy orosz teherszállító hajó vinné Szíriába. Az Egyesült Államok szeretné, ha a hajó, a biztosítás feltételei szerint nem szállítana az európai uniós fegyverembargó ellenében Szíriának. Kérdéses, hogy az egyre inkább izraeli mintára minden egyezményt alattomosan megszegő USA hogyan képzelheti, hogy miután a líbiai rendszert a felbérelt al-Kaida bérgyilkosok, a brit és amerikai különleges alakulatok, és a francia idegenlégió közreműködésével történő lerombolása után, van hivatkozási alapja? Az ún. szíriai ellenállást aCIA, MI6 és a Mossad támogatja. Ahogy LíbiábanSzíriában is el szeretnék játszani, hogyal-Assad rendszerét a nép buktatja meg, amikor az ország túlnyomó része a szíriai kormányzat mellett áll ki, és az "ellenzék" fizetett al-Kaida zsoldosokból és a nyugati titkosszolgálatok átdobott ügynökeiből áll. A "lázadó csoportok" megbeszélést folytattak az NSC-vel a múlt héten, annak érdekében, hogy megszerezzék a nehézfegyvereket, köztük föld-levegő rakétákat. Tanúk és egyéb bizonyítékok szerint, az FSA felelős az al-Houla-i mészárlásokért.

A nyugati agresszorok pofátlan nyomulásának módszereit hamarosan 
Európa és az USAlakossága is megtapasztalhatja hasonló módon, mert az ESM-rendszer, az Európai Egyesült Államok megalakításának kierőszakolása belső ellenállást fog kiváltani, ahogy az amerikaiFEMA táborok "feltöltése" is.



Rablógyilkosok háborúja Rablógyilkosok háborúja

Nem örülök annak, hogy a korábban általam előre látott folyamatok sorra beigazolódnak. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem tudtunk tenni ellenük semmit (és itt most ez alatt nem az európai cionista rezsimek tevékenységét értem), másrészt azt, hogy minden azNWO tervei szerint halad, és igen kevés portálon tapasztalom, hogy észre vennék a "háttérirányítás" szándékait.
Már korábban is írtam az amerikai befektetési bank, a
Goldman Sachs szerepéről, pontosítva arról, hogy az európai bankrendszer alapjait az amerikai bankcsődökkel tudták padlóra küldeni, és kormányok nyújtotta "bankmegsegítések" is folyamatosan kerülnek át létező, de kétes befektetési számlákra.

Valójában, ha a magyarországi bankmegsegítő csomag 2009-es 
600 milliárdját vesszük alapul, a nyomott árú részvényeket felvásárlók zsebébe tömték a pénzt. 2009-ben, az OTP esetében is ez volt a célja Soros OTP részvénybedöntési próbálkozásának, de ha belegondolunk, sikerült is neki. A módszer hasonló az Európai Unió minden tagországában. Ezek a pénzek, amelyeket IMF, világbanki, és magánhitelek formájában most is nyögnek a tagállamok, soha nem fog visszakerülni jogos tulajdonosaihoz, mert a részvények árfolyamnövekedése miatti "hozamnövekedés", és az extraprofit elosztása nem teszi lehetővé a visszafizetést. Ehhez az kellene, hogy a nyereségelszámolás előtti bruttó bevételből költségként, visszafizetendő tartozásként vissza legyenek fizetve az államnak, de Magyarországon ez a gengszterváltás módszertana szerint "sem gyakorlat".
A bankok "
feltőkésítése" amúgy is egy feneketlen zsák, mivel a pénz nem jut el oda, ahol igazán szükség lenne rá, nem lesz belőle GDP növekedés, csak további csökkenés, és a leépítéseken spórolás. A cionista kormányok, és a bankok, de az Unió vezetése is arra törekedik, hogy az irányításuk alá tartozó multikon, és a kormányok magánérdekeltségébe tartozó "tejelő csókoson" kívül, más ne férjen hozzá a pénzügyi forrásokhoz. Ez a kis -és középvállalkozási szektort rohamosan leépíti, és a termelést központi irányítás alá vonja. A gazdaságok központi függősége kiszolgáltatottá teszi a lakosságot, de a kisebb bankkonzorciumokat is, amelyek sorban tönkre fognak menni.

A folyamat jól nyomonkövethető. Eredményeként az 
EU tagországainak egy jelentős része a penge élén táncol, miközben az EU leggazdagabb tagállamától,Németországtól követelik a segítséget. Magyarország esetében megintcsak egy gyomorforgató deviza-alapú hitelezés borzolja az idegeket. A főleg osztrák és holland(úgy osztrákok és hollandok, ahogy én) "befektetők" követelik a pénzüket, de nem a 2008-ig rendelkezésükre álló5%, és a 2009-es 2%-os tőkéjük alapján, hanem az állam által 95-98%-ban forinttal megfinanszírozott, de ráadásul még fel is vert svájci-frank árfolyamon. A Gyurcsány ésBajnai kormányok készséggel kiszolgáltatták az ország lakosságát, és "pénztárcaként" még a költségvetés adóbevételeit is rendelkezésére bocsátottál az ún. "befektetőknek". Az őket követő Orbán-kormány egyrészt takargatja a csalást, a központi irányítású bíróságokon keresztül, a jog teljes figyelmen kívül hagyása mellett pedig morzsákat dob a politikai céljainak, és gazdáik "megrendelésének" megfelelően. A csalás elég egyértelmű. A pénzkiadást adóból finanszírozták, a befektetők 300-400 milliárd forintnyi tőkével akarnak 2000%-os hasznot benyelni, és ebben a korrupt kormányzatok még jogi, bírósági és karhatalmi támogatást is biztosítanak a lakosság ellen. Azt szokás mondani, hogy "minden út Rómába vezet". Ebben az esetben az államosított bankok, és azok kintlevőségei a kormányzat, a kormányzat az EU, az EU pedig az NWO irányítása alá kerül.

Visszatérve a 
Goldman Sachs tevékenységéhez, Spanyolországban a gazdasági minisztérium a Goldman Sachshoz fordult a Bankia óriásbank feltőkésítése érdekében. A Bankiát már részben államosították, és a feltőkésítéssel gyakorlatilag az amerikai cionista irányítás, és csápjai, a Goldman Sachs, IMF, Világbank, EKB vezérlete alá kerül. A spanyol kormánynak, ahogy az EU-nak is, csak annyi a feladata, hogy gondoskodjon a Goldman Sachs érdekeltségeiben álló gazdasági területek elsődleges prioritásáról. A folyamat állami szinten minden európai tagországban ugyanazt a képet mutatja, és Kína is kivonja befektetéseit a régióból, mert az eurót semmi sem mentheti meg, hisz a sírját az európai kormányok és Brüsszel ásta meg. Az eddigi 4500 milliárd eurós "bankmentésnek" már "lába kelt", de még egyet Európa már csak az aranykészletei árán tudna csak finanszírozni.

Commerzbank is halálspirálba került. Részvényei 30%-ot zuhantak. A részben államiCommerzbank, mint sok más pénzügyi állomány, mint egy barométerként mutatja az euró válságát. A képlet a következő: € = csökkenő súlyosbodó adósságválság tört = fokozott kockázat a bankok számára. Ehhez járulnak "chart technikai tényezők" is, amelyek sugallják a további csökkenését a Commerzbank részvények árfolyamának. A fellendülés, úgy tűnik, jelenleg nagyon messze van. Nem csak a Commerzbank esetében, de az egész jelenlegi banki Európában, valamint az USA-ban is komoly veszély jelent. Ez egyértelműen látható a biztosítási díj (CDS) felárában, amelyek egy része két hónapon belül 50%-kal emelkedett. Különösen drámaian emelkedett a CDS-felár a zugbankok esetében. A csőd fokozott veszélye mindenhol növeli a kockázatot.

A megtévesztés, terelgetés is folyamatos. Az 
EKB korábbi vezetője, Jean-Claude Trichetjavaslatot terjesztett elő, hogy "mentse az eurót". "Lehetővé kell tenni, hogy a csődbe ment uniós országok költségvetési politikájának irányítását át lehessen venni. Ez történik, amikor a fiskális politika az országot veszélyezteti, valamint a monetáris unió egészét". Trichet ezt csütörtökön mondta, egy beszédében Washingtonban. Ezzel visszaérkeztünk egy korábban tárgyalt támához, az európai "klubrendszerhez" (Londoni, Párizsi, Római, és mostmár a Berlini Klubhoz).

Olyan, hogy "
monetáris unió", nem létezett, nem létezik, és nem is fog létezni, csak egyközpontosított csalási rendszer, amelynek legfőbb feladata, hogy kifosszák és nagyrészben átjátszák a tagországok minden vagyonát bűnbandák privilegizált helyi tagjai tulajdonába, és aGoldman Sachson keresztül az NWO alá!Antonio Maria Costa, 2002-2010 között az Egyesült Nemzetek Irodájának a Kábítószer-és Bűnügyi Hivatala (UNODC) főigazgatója, "kegyvesztetté" vált, amikor 2010. június 22-én figyelmeztetés mert megfogalmazni, miszerint az USA felvásárolja az ENSZ-t. Véleménye, de sokak, többek közt a mi véleményünk szerint is, a szervezett bűnözés vált a legnagyobb gazdasági hatalommá a világon, és fegyvereket használ az erőszakhoz, megvásárolt politikusokkal, elcsalt választásokkal.

Az 
NWO fegyverkezik tagállamai ellen. Az "Eurogendfor" (European Gendarmerie Force)a francia innováció szellemi terméke ("Rambo-EU-erők", vagy másnéven "a Goldman Sachs testőrök"), egy privát "csendőr hadsereg".




görög helyzet várhatóan, vagy ha úgy tetszik, betervezetten átcsoportosítást idézett elő, amit főleg agörög partok és felségvizek hatalmas gáz és kőolajlelőhelyei inspirálnak.

A bonyolódó görög helyzet sem véletlen. A lakosság euró-milliárdokat helyez el 
svájcibankszámlákon, miközben Svájcban egy olyan, a történelemben valószínűleg páratlanpénzügyi botrány alakult ki az elmúlt 15 évben az állami vállalatok milliárdokban mérhető csődsorozatában, ami nem csak bizonyos aranyletétek eltűnését okozza. Az EU-t és azUSA-t külső és belső háború is fenyegeti, és ebből az eurózóna ESM-rendszere, vagy a betervezett és folyamatosan egyre nagyobb ellenállást kiváltó USA szabadságkorlátozásilépések miatt sem lehet "jól" kijönni.

Mindezek, és a 
Washington-Tel-Aviv Iránnal kapcsolatos tervek "hamis zászlói" képviselik majd a vádat, ami alapján, ahogy az Asner tagjai, a Navy SEAL kijelentette, katonai akció indítható Irán ellen.Izrael atomcsapásra készül, mintha aFukusima-Daiichi robbanás utóhatásai nem hoznának elég halálos rádióaktív bajt az emberiségre.

Persze ezekhez még az afgán és iráni határokon felvonuló orosz haderőnek is lesz egy-két szava, ahogy Kínának is.
világdiktatúrát építőkre azonban hamarosan, ha a bennfentes állítások igazak, "rájár majd a rúd". A tervezett, világszerte összehangolt legális letartóztatások, és börtön vár rájuk.

Mivel az üzenőfalon megjelent:









 Amikor megöregszel, megölnek téged is


Amikor megöregszel, megölnek téged isVigyázz, mit kívánsz, ami annyira "trendi", mert előbb-utóbb Te is megöregszel! És ha létrehoznak egy olyan társadalmat, amely kihúzza a dugót, "szociálisan elfogadható módon" fognak mindent elpusztítani, minden "haszontalan öreget", és ekkor ne lepődj meg, amikor levágták az adagolócsövedet, és lassú fájdalmas halált szenvedsz el, míg a saját gyermekeidet felvidítja, hogy társadalmilag felelősséget vállaltak azzal, hogy megöltek Téged.
Öld meg a nagyit, kapsz egy bónuszt!



Times magazin "házal" egy halálos propagandával, ami az eutanázia egy új formáját népszerűsíti. A magazin a "költségtakarékos halált" tűzte napirendre, amely ösztönzi az olvasókat, hogy szó szerint "húzd ki a tápláló csövet" a haldokló idős szülőknél. Így azok kiszáradnak és elpusztulnak. Ez egy új, költségcsökkentő intézkedés, amely drasztikusan csökkenti a kórházi látogatások számát... Igen, mert a halott emberek természetesen nem térnek vissza a kórházba.
Newsweek magazin is próbálja "eladni" a témát "The Case for Killing Granny" címmel.Link
A magazin borítóján kijelentette, hogy a végellátás visszafogása jó Amerikának. Éppúgy, ahogy a Times magazin, a Newsweek is törekszik, hogy a halálmenetrend leértékelje az idősek életét, és ténylegesen is arra ösztönözze a polgárokat, hogy így csökkentsék az orvosi költségeket. A
Times egyenesen azt mondja, hogy az "eredmény alapú halál" panelrendszerben kapja majd akészpénzes bónuszokat a polgár, ha "kihúzzák a nagyi dugóját".










Nem táplálkozásterápiáról, nyomelemek beviteléről, betegségek megelőzéséről, a mérgező GMO vegyszerek elleni hatékony fellépésről szól a fáma, hanem a rablóelit halálhadjáratáról!
Meg akarják győzni az embereket, hogy azok magukat is meggyőzzék, a véneknek jobb ha előbb halnak meg, mint később.

A hazai aktualitását az adja ezeknek a törekvéseknek, hogy a múltban is volt olyan szegénység, amikor az öregek, hogy több élelem maradjon a családnak, amikor elérkezettnek látták az időt, elmentek a "
büdösbarlangba" meghalni.
Ma ez úgy történik, hogy a megbetegedett öregeket lenyomják penicillin készítményekkel, amelyek tönkre teszik az elsődleges immunrendszert, vagyis a bélflórát, majd a táplálék hasznosítására képtelen szervezetet legyöngülés után már egy enyhébb tüdőgyulladás is könnyen megöli. Persze ez csak azokra vonatkozik, akik még egyáltalán hozzájutnak az orvosi ellátáshoz, mert az orvoshoz el kell jutni, és ki kell várni a sorunkat, még ha életveszélyes állapotban is vagyunk. Még rosszabb a helyzet a műtétekkel, mert egyre nagyobb azoknak a száma, akik 
3 hónapra vannak előjegyezve egy olyan műtétre, amit azonnal el kellene végezni.
Gyurcsány-Bajnai-Orbán kormányoknak elsődleges célja és feladata volt és maradt azegészségügy lerombolása, a gyógyszerellátás ellehetetlenítése, leépítése.
Igaz, itt mindig az élet védelméről beszélnek, miközben gyilkolják az állampolgárokat, ami mégis "
humánusabb", mintha azt mondanák amerikai stílusban, hogy dögölj meg...
Végül is, aki azt hiszi, hogy ilyen csak az amerikaiakkal történhet meg, hallgassa végig
Obama, Soros, vagy Orbán NWO-s elképzeléseiről szóló beszédeit.

Igen azért etetik az öregeket kutya kajával, hogy a Simicska tudjon vissza osztani az ötszörös áron elválalt projektekből mindenkinek a Zsideszbe, még az Orbánnak is, gondolom az ő anyja még nem kutya kaján él, ha lehetne szembe köpném ezeket a cionista zsidókat. Váltsanak nemet , és csak pisálásra tudják használni a nemi szervüket, hollókosztosok.


 A 666 billog, a sötétség sugara

A 666 billog, a sötétség sugaraMég mielőtt az egyik oldal azért örülne, hogy a részben "kölcsönzött könyvcím" szerinti állapotokat taglalnánk, és a másik oldal hamis reményeit, táplálna, közölhető, hogy egészen másról van szó! Az emberek nagy többsége retteg a globális megfigyelés eszközeitől. A káoszt nem könnyű létrehozni. Igazából soha nincs is káosz, csak néhányan ezt hirdetik, és elsősorban a saját érdekeiknek megfelelően próbálják felhasználni ezt a félelmet. Így van ez aRIFID-chipekkel is! Nincs káosz, csak rendezett, látszólagos rendezetlenség. A "magyar"(?) kormány látszaturalmára hivatkozva mindent megesz, amit elébe tesznek (nesze disznó, zabálj), miközben rettentően okosnak képzelve magukat, tologatját az NWO szekerét. Ez is rabszolgasors...

Az ólba zárt disznónak is lehetőségében áll, hogy eszik, hízik, és miután elérte a "vágósúlyt", levágják, vagy azt mondják a "malackák", hogy nem hízunk tovább, de elhitetik velük, hogy a "
gazdi szereti őket"! Tetszik, nem tetszik, ha a malacka, sovány, fel kell hizlalni, nincs mit tenni, enni kell adni neki, vagy citrommal a szájában feltálalni sovány falatként, de akkor soha nem lesz több malacka a megevett utódjaiként!

Nem, szeretek mellébeszélni. Nekem nem fizetnek azért, hogy hazudjak másoknak, mint teszi ezt sok fizetett - finoman fogalmazva is - ellenlábas. Azért fogalmazok "
finoman", mert amit "béketűrőként" leírok, az is irritálja azt a hatalmat, amelyik bólogatva és megértést mímelve megrendelésre elvágja a torkunkat. A minap belekukkantottam az amerikai Amerikai Népszava által Kertész Ákos publikált levélébe, Nem az bántott, hogy Kertész olyat leírt, mint amit korábban is összehordott, hanem az, hogy a magyargyűlölete, és a hamis célpontjai merő hazugság beültetési kísérlet.

A hozzászólások tömény magyargyűlöletet, és hazugságok szajkózását hordozzák magukban, mintha az ún. lenácizott, lefasisztázott, lehungaristázott, antiszemitázó szélsőjobbot nem ők irányítanák, és vezetnék. 
Megszokásból megemlítettem, hogy Magyarországnak 1944. márcus 18-a óta nincs magyar kormánya, és azt is, hogy 1945-óta minden, ún. "magyar kormány" zsidókból ill. zsidócsahosokból állt, beleértve az ellenzéket, vagy a "szélsőjobboldali pártokat" is, bár ez utóbbiakból nem túl nagy a választék. Természetes a "történelmi, nevekkel" alátámasztott felsorolást azonnal törölték, és hiába írtam bele, hogy Magyarország annyira szegény ország, hogy nálunk még a fasiszta, náci is zsidó a nevünkben. A kérdést ragozhatnánk... Link

Valójában ezeknek a világuralomra törő, magukat tévedhetetlenek beállító falloszfityulák, de tényleges a pajeszos "
fedettlen fejű" kopasz "makkok" cionizmusra hivatkozó, korlátlan és felelőségre vonási lehetőség nélküli degeneráltjai akarnak mindent uralni. Uram, bocsáss meg, de ehhez az is kellene, hogy azt a "spanyol viaszt" az tojja ki, aki megtermelte, vagy illetékes rá. Mire illetékesek ők, vagy helyesen ezek? Ha csak az lenne a feladatuk, hogy mások munkáját megszervezzék, és a az eredményét ellopják, akkor visszaléptünk a középkorba. AzNWO egy mai korba ültetett ókori rabszolgatartást, és a középkori feudalizmus nemes-jobbágy- rendszerét kialakítani akaró állapot felállítása és "üzemeltetése". Az általuk kínált legjobbnak tartott kiút, akkor már régren rossz kölökgólya korában is, legalábbis nekünk. Az elképzelés halva született.

A globális ellenőrzést sokan, akik tudják miről van szó, beavatkozásként élik meg a személyiségi jogaikba, jogosan.

Nézzük a kérdés másik oldalát! Milyen lehetőséget biztosít a 
RFID chippek globális megfigyelési rendszere a "megbízó" hatalommániásoknak, és népnek, akit el akarja nyomni, meg akar figyelni, és a gondolatait is szeretné tudni, mert ettől retteg a legjobban? Ehhez ismerni kell a felépítendő rendszer alapjai. Még mielőtt bárki elektronikai, vagy számítástechnikai útra terelné a gondolatait, és ami a világ-népességének 95%-ának gondot okoz, nem probléma az 5%-nak.Mit jelent a globális megfigyelés?

Esősorban egy 
chipet a bőr alatt, ami ellenőrző pontokon áthaladva adatokat továbbít a központi rendszerbe. További lehetőség, hogy az áramkörbe beépíthető funkciókkalvegzálható, esetleg kiiktatható legyen a "delikvens". Normál esetben nyomon lehet követni a mozgását, a pénzügyi tranzakcióit, és minden társadalmi tevékenységének útvonalát. Ez alapján természetesen szankcionálható is. Egyéb eszközök igénybevételével ezek az információk még kiegészíthetők, teljesebb képet adva az egyén tevékenységéről.

Így, ahogy vázlatosan összefoglaltuk a 
RFID-rendszer államhatalmi előnyeit, nézzük a hátrányait is, ami a káoszhoz vezet. A chippek pótolhatók, hamisíthatók, másolhatók, helyettesíthetők, de ami lényeges, könnyen megsemmisíthetők is! Akinek egy hangyányi fogalma van az elektronikáról, és a számítástechnikáról, az tudja, hogy amit ember kitalált, azt egy másik felkészült, vagy felkészültebb ember semlegesíteni, feltörni és hatástalanítani is tudjaNincs tökéletes védelem! Soha nem volt, és nem is lesz, csak olyan emberek, akik el akarják hitetni, hogy "tévedhetetlenek".
Tudok néhány olyan emberről, akik tévedhetetlen gondolták magukat. Mind belehalt idejekorán az utolsó tévedésébe, az előzőeket, amíg élt pedig nem ismerte be.

Egy 
RFID chip adatokat tárol, és ahogy egy mellettünk elhaladó megfelelő berendezéssel le tudja olvasni bankártyánk, telefonkártyánk adatait, ezek a chippek is olvashatók, ráadásul még "sugároznak" is, mert a kommunikációhoz nem elegendő ha meggyőződünk a létükről, be is kell azonosítani a célszemélyt. Ez csak úgy történhet, meg ha az áramkör Tesla találmányainak köszönhetően áramot kap kívülről, vagy az emberi testet használja áramforrásnak (Morgellons?).
Minden elektromágneses sugárzás, főleg az általunk kommunikációra használtak, árnyékolhatók, vagyis
eltűnik a jel, ha mágnesezhető fémlemezzel vagy hálóval letakarjuk.
Ha nagyobb elektromágneses hullám éri, tönkre is tehető, elegendő hozzá, ha egy nagy térerejű adó közelében túlfeszültséget kap. Nem kell a solti Kossuth-adóhoz "zarándokolni", mert szinte minden háztartásban megtalálhatók a mikrohullámú sütők,
bár Oroszországban már betiltották, valószínűleg nem az élelmiszerek molekuláris szerkezetének átrendezése miatt.

Mint írtam is, a 
chip, azon kívül, hogy könnyen megsemmíthető, másolható, sokszorosítható is. A káosz igazi lehetősége rejlik benne, mert minden számítógépes rendszerbe bele lehet piszkálni, egy személy, nyilvántartás (bemérés) szerint lehet több helyen is, és felhasználható az ilyen "azonosításnál" bárki bankszámlája, vagy személyi adatai. Ujjlenyomat ellenőrzéssel,iriszdiagnosztikával ugyan meg lehet nehezíteni ezeket a tranzakciókat, de egy hűtött és levágott ujj, vagy kézfej, vagy egy "örökölt szem", elegendő "bizonyíték" lehet egy 9/11-es típusú "találkozáshoz". Ezek után már csak a DNS marad pontos azonosításra, de azt hordozza minden sejtünk, így az ujj, vagy kézfej, és szem is. Persze nem csak halottak testrészeivel lehet "rendszert" manipulálni.

A biometrikus azonosítási rendszerek jelenleg már működnek valamilyen szinten 
Arizona, Kalifornia (a megyei kezdeményezés először Los Angeles területen), Connecticut, Illinois, Massachusetts, New Jersey, New York és Texas régiókban. Ujj képalkotás a fő formája az alkalmazott technológiának mind a nyolc államban, bár az alternatív technológiák is egyszerre mentek át a vizsgálatokon Massachusetts (arcfelismerő) és Illinois (retina szkennelés) államokban. Az új rendszerek várhatóan Kaliforniában (Statewide egységes rendszer),Delaware, és Észak-Karolinában lesznek beüzemelve. Más államok jelenleg a kezdeti tervezési szakaszban vannak, köztük Florida, Maryland, Michigan, Mississippi, Pennsylvania, és Dél-Karolina. Azonban kevés információ áll rendelkezésre ezen a ponton, a kapcsolatos konkrét pályája kivitelezéséről. Ezen államok követni fogják, a rendszer típusát, a végrehajtás ütemtervét, valamint a juttatási programokat, amelyben megvalósítják az új követelményrendszert.Az internet jelentősége még jobban felértékelődik, mert az adatokat továbbítani kell a nyilvántartó számítógépekhez, és mint tudjuk, nincs támadhatatlan, behatolásmentes számítógép védelem, nem beszélve a "kezelő személyzetről".

Már két évvel ezelőtt is megkeresett egy "
emberke", hogy miközben 100 kilométerre az anyósát látogatta a kórházban tanuk jelenlétében, az ügyészség le akarta tartóztatni, mert egy TESCO rablásnál a kamera által rögzített képeken ő volt látható, a menekülő autó vezetőjeként. Ott még csak Photoshopot használtak, és az eredeti felvételt is megtalálták az irattárban, de ahogy az USA-ban, nálunk, itt Magyarországon is úgy hamisítanak bizonyítékokat, ill. tüntetnek el, ahogy a hatalomnak és maffiába tömörült kiszolgálóinak tetszik.

Valamikor az állam és rendőrsége, valamint a jogalkotás és bíráskodás szavatolni próbálta, hogy a törvények betartása és az állampolgárok védelem a lefőbb feladat. Mára csalók, tolvajok, rablók és gyilkosok hoznak törvényeket, ítélkeznek, és veszik semmibe eltartóikat, és
nincs garancia semmire.
 Obama vs. MT Keshe ultimátum vagy háború? (Terjesztendő!)
Obama vs. MT Keshe ultimátum vagy háború? (Terjesztendő!)Nem kellett sokáig várni... Esetleg már kitört a háború (csak nem azNWO által tervezett)? A Keshe Alapítvány felhívása kiverte a biztosítékot! Mint az előző írásomban beszámoltam róla ( Link), minden kormány vezetése értesítést kapott a Magrav-technológia széleskörű elterjesztési lehetőségéről.Obama már reagált, mivel az új technológia meg tudja zavarni, illetve blokkolni tudja a kommunikációs rendszereketminden frekvencián. A rendszer megzavarhatja a kommunikációs vonalakat, és blokkolja a megadott kommunikáció minden felhasználását régiók, akár távoli pontok között is. Ez azt jelenti, hogy minimális erőfeszítéssel bármelyik műholdas adatátvitelt blokkolni tudja. Tesztelték a rendszert 4 évvel ezelőtt, és látták az eredményt. Ha a rendszer által használt erők aktívan kerülnek kiválasztásra egy bizonyos területen, a másik oldal nem tud információt küldeni a címzettnek
(lőttek a drónoknak, de a HAARP-nak, és a tudatmódosításnak is).

A közelmúltban elfogadott 
amerikai rendelet bizonyítja, hogy aggodalomra ad okot a fejlett a technológia bizonyos műveletek végrehajtása során. Sőt arra is rávilágít, hogy az USA-nak nincs olyan rendszere, amely képes legyőzni egy ilyen erős és fejlett technológiát és a rendelet elfogadásának segítségével próbálja büntetni. Ez szolgál, mintegy ürügyként arra, hogy a Keshe Alapítvány egy bűnös szervezet.
Az alapítvány továbbra is nyitott, és meghívja az amerikai tudósokat, működjenek együtt velük, hogy fel tudják használni a technológiát az űrhajók védelmében a világűrben. Ezt a technológiát is kifejlesztette a 
Keshe Alapítvány, ezért az űrhajók a világűrben semmilyen kockázatos mágneses sugárzásnak nincsenek kitéve, így a rendszerek és az utasok biztonságban utazhatnak át ezeken a körzeteken. Ez is szerepel a szabadalmi bejelentésekben.

Az új technológia blokádja a elektromágneses mezők információ továbbítását meg tudja akadályozni egy nagy célterületen az űrben. Ily módon az információk átadásának ellenőrzését is a műholdak részéről (
az USA bajban lesz a Iránnal, de minden globális megfigyeléssel kapcsolatban).

Egy mondatban: "
Üdvözöljük a valós tértechnológiát" ......

A technológiát felajánlották az amerikai kormánynak is, amikor készen állnak annak elfogadására, hogy Irán nukleáris területen dolgozó tudósai nem feltétlenül képviselik az amerikai nemzetellenességet.
A világbéke érdekében vagyunk itt, hogy az emberiség képes legyen csatlakozni az egyetemes közösséghez. - jelentette ki az alapítvány.Üzenetünk az amerikai elnökhöz:

Obama elnök úr!


Megtaláltuk a módját, hogy világbéke megőrizhető legyen az új technológia fejlesztése révén, az egész emberi faj védelmében. Reméljük, elég nyitott, első meghallgatásra, és majd kiad egy rendeletet, ami világbékét hozhat. Léteznek olyan idők, amelyek lehetővé tennék az ellenség erősebb támadását, mert az emberek szeretnék megtudni, hol van a gyenge pontja az amerikai védelmi rendszernek.

A közvetlen technológia demonstrációjára hívjuk meg Önt és a kabinetjét, egy semleges területen, ahol az iráni elnök is jelen lehet, és ahol senki sem csal a másik kárára, hogy mindannyian megértsük az alapvető változásokat amelyek szükségesek az emberiség érdekében. Beszéljünk egy igazi világbékéről.

Az én utolsó interjúmban Los Angelesben azt mondtam: Alakítsuk át a katonai gyárakat az USA-ban, hogy így biztosítsuk az erőforrásokat. Az amerikai űrszervezetek és a háborús eszközök a háború mozgatórugói, az egyetemes béke eszközeivé válnának.
Az amerikai repülőgép-anyahajók csak nagyobb múzeumok lesznek, vas madaraknak, amikor a Magravs technológia hatékonyan alkalmazható, és a kifutópályáik tele F16 és F18 gépekkel, mert ezek a gépek nem repülnek tovább, ha egyszer az elektronikai Magravs-technológia zavar. Ezek a repülőgépek és hadihajókat A-tól Z-ig újra hasznosítani kell.
Obama elnök, kérjük, hogy megértse ezt a változást, és hadd mutassam meg, hogy a technológia okozza ezt. Ezután kérjük, a világbékét egy közös asztalnál megkötni.
Kérjük, jelentkezzen be egy rendeletettel, az igazi béke és nem a gag a tudomány és a technológia érdekében... Ez nem büszkeség kérdése. Nem egy csoport vagy ország büszkesége, de mindannyiunk előrehaladásáról, az emberi faj új magasságokba emelése és megértése érdekében az egyetemes teremtés érdekében, amelyben mindannyiunknak megvan a helye.

Belgiumban a nagykövet és a konzul a korábbi megbeszélések és levelezés alapján, közvetlen hozzáférést biztosít a további kommunikációhoz.

Üdvözlettel egy békeszerető embertől, aki kifejlesztette ezt a nagy teljesítményű technológiát az emberiség javára.


/
MT Keshe/

A 2012. április 23-án kiadott "elnöki rendeletet" csak címében idézem, angolból bárki lefordíthatja a google translate segítségével, de a tartalmáról írok egy kis előzetest "kedvcsinálónak a fordításhoz:

A rendelet gyomorforgató... de arról ír, hogy "rosszindulatú technológiák" alkalmazása, súlyos emberjogi visszaélések (pont Obama mondja ezt?), számítógépes és hálózati zavarok, megfigyelés etc. mind Irán és Szíria nyakába van varrva. Hablatyol továbbá a szabad kommunikációról, amit jelenleg is ők korlátoznak, hamisítanak, valamint nemzetbiztonsági érdekekkel takargatja gazdái szándékait.
Sajnos Európát is "fióktelepének" tartva, korlátozni próbálja, de ezért kellenek az ingatlanaink is, nem csak országaink államvagyona. Ellenőrzési jogait mindenre kiterjeszti, amit és akiket az USA fennhatósága alá tudtak vonni.

Sajnos az rendelet linkje az elnöki portálon azt írja ki, hogy a hozzáférés "tiltott" ( 
Link , ésLink ), de angolul mégis megszerzve így szól:
Copy of the Presidential Decree:


THE WHITE HOUSE
Office of the Press Secretary



For Immediate Release April 23, 2012



EXECUTIVE ORDER

-----------------------



BLOCKING THE PROPERTY AND SUSPENDING ENTRY INTO THE
UNITED STATES OF CERTAIN PERSONS WITH RESPECT TO GRAVE
HUMAN RIGHTS ABUSES BY THE GOVERNMENTS OF IRAN AND SYRIA
VIA INFORMATION TECHNOLOGY



By the authority vested in me as President by the Constitution and the laws of the United States of America, including the International Emergency Economic Powers Act (50 U.S.C. 1701 et seq.) (IEEPA), the National Emergencies Act (50 U.S.C. 1601 et seq.), section 212(f) of the Immigration and Nationality Act of 1952, as amended (8 U.S.C. 1182(f)), and section 301 of title 3, United States Code,


I, BARACK OBAMA, President of the United States of America, hereby determine that the commission of serious human rights abuses against the people of Iran and Syria by their governments, facilitated by computer and network disruption, monitoring, and tracking by those governments, and abetted by entities in Iran and Syria that are complicit in their governments’ malign use of technology for those purposes, threaten the national security and foreign policy of the United States. The Governments of Iran and Syria are endeavoring to rapidly upgrade their technological ability to conduct such activities. Cognizant of the vital importance of providing technology that enables the Iranian and Syrian people to freely communicate with each other and the outside world, as well as the preservation, to the extent possible, of global telecommunications supply chains for essential products and services to enable the free flow of information, the measures in this order are designed primarily to address the need to prevent entities located in whole or in part in Iran and Syriafrom facilitating or committing serious human rights abuses. In order to take additional steps with respect to the national emergencies declared in Executive Order 12957 of March 15, 1995, as relied upon for additional steps in subsequent Executive Orders, and in Executive Order 13338 of May 11, 2004, as modified in scope and relied upon for additional steps in subsequent Executive Orders, and to address the situation described above, I hereby order:


Section 1. (a) All property and interests in property that are in the United States, that hereafter come within the United States, or that are or hereafter come within the possession or control of any United States person, including any foreign branch, of the following persons are blocked and may not be transferred, paid, exported, withdrawn, or otherwise dealt in:

(i) the persons listed in the Annex to this order; and
(ii) any person determined by the Secretary of the Treasury, in consultation with or at the recommendation of the Secretary of State:

(A) to have operated, or to have directed the operation of, information and communications technology that facilitates computer or network disruption, monitoring, or tracking that could assist in or enable serious human rights abuses by or on behalf of the Government of Iran or the Government of Syria;

(B) to have sold, leased, or otherwise provided, directly or indirectly, goods, services, or technology to Iran or Syria likely to be used to facilitate computer or network disruption, monitoring, or tracking that could assist in or enable serious human rights abuses by or on behalf of the Government of Iran or the Government of Syria;

(C) to have materially assisted, sponsored, or provided financial, material, or technological support for, or goods or services to or in support of, the activities described in subsections(a)(ii)(A) and (B) of this section or any person whose property and interests in property are blocked pursuant to this order; or

(D) to be owned or controlled by, or to have acted or purported to act for or on behalf of, directly or indirectly, any person whose property and interests in property are blocked pursuant to this order.

(b) The prohibitions in subsection (a) of this section apply except to the extent provided by statutes, or in regulations, orders, directives, or licenses that may be issued pursuant to this order, and notwithstanding any contract entered into or any license or permit granted prior to the effective date of this order.

Sec. 2. I hereby determine that the making of donations of the type of articles specified in section 203(b)(2) of IEEPA (50 U.S.C. 1702(b)(2)) by, to, or for the benefit of any person whose property and interests in property are blocked pursuant to this order would seriously impair my ability to deal with the two national emergencies identified in the preamble to this order, and I hereby prohibit such donations as provided by section 1 of this order.

Sec. 3. The prohibitions in section 1 of this order include but are not limited to:

(a) the making of any contribution or provision of funds, goods, or services by, to, or for the benefit of any person whose property and interests in property are blocked pursuant to this order; and

(b) the receipt of any contribution or provision of funds, goods, or services from any such person.

Sec. 4. I hereby find that the unrestricted immigrant and nonimmigrant entry into the United States of aliens who meet one or more of the criteria in section 1 of this order would be detrimental to the interests of the United States, and I hereby suspend the entry into theUnited States, as immigrants or nonimmigrants, of such persons. Such persons shall be treated as persons covered by section 1 of Proclamation 8693 of July 24, 2011 (Suspension of Entry of Aliens Subject to United Nations Security Council Travel Bans and International Emergency Economic Powers Act Sanctions).

Sec. 5. (a) Any transaction by a United States person or within the United States that evades or avoids, has the purpose of evading or avoiding, causes a violation of, or attempts to violate any of the prohibitions set forth in this order is prohibited.

(b) Any conspiracy formed to violate any of the prohibitions set forth in this order is prohibited.

Sec. 6. Nothing in section 1 of this order shall prohibit transactions for the conduct of the official business of the United States Government by employees, grantees, or contractors thereof.

Sec. 7. For the purposes of this order:

(a) the term “person” means an individual or entity;

(b) the term “information and communications technology” means any hardware, software, or other product or service primarily intended to fulfill or enable the function of information processing and communication by electronic means, including transmission and display, including via the Internet;

(c) the term “entity” means a partnership, association, trust, joint venture, corporation, group, subgroup, or other organization;

(d) the term “United States person” means any United States citizen, permanent resident alien, entity organized under the laws of the United States or any jurisdiction within theUnited States (including foreign branches), or any person in the United States;

(e) the term “Government of Iran” means the Government of Iran, any political subdivision, agency, or instrumentality thereof, including the Central Bank of Iran, and any person owned or controlled by, or acting for or on behalf of, the Government of Iran; and

(f) the term “Government of Syria” means the Government of the Syrian Arab Republic, its agencies, instrumentalities, and controlled entities.

Sec. 8. For those persons whose property and interests in property are blocked pursuant to this order who might have a constitutional presence in the United States, I find that because of the ability to transfer funds or other assets instantaneously, prior notice to such persons of measures to be taken pursuant to this order would render those measures ineffectual. I therefore determine that for these measures to be effective in addressing the two national emergencies identified in the preamble to this order, there need be no prior notice of a listing or determination made pursuant to section 1 of this order.

Sec. 9. The Secretary of the Treasury, in consultation with the Secretary of State, is hereby authorized to take such actions, including the promulgation of rules and regulations, and to employ all powers granted to the President by IEEPA as may be necessary to carry out the purposes of this order. The Secretary of the Treasury may redelegate any of these functions to other officers and agencies of the United States Government consistent with applicable law. All agencies of the United States Government are hereby directed to take all appropriate measures within their authority to carry out the provisions of this order.

Sec. 10. The Secretary of the Treasury, in consultation with the Secretary of State, is hereby authorized to determine that circumstances no longer warrant the blocking of the property and interests in property of a person listed in the Annex to this order and to take necessary action to give effect to that determination.

Sec. 11. This order is not intended to, and does not, create any right or benefit, substantive or procedural, enforceable at law or in equity by any party against the United States, its departments, agencies, or entities, its officers, employees, or agents, or any other person.

Sec. 12. The measures taken pursuant to this order with respect to Iran are in response to actions of the Government of Iran occurring after the conclusion of the 1981 AlgiersAccords, and are intended solely as a response to those later actions.

Sec. 13. This order is effective at 12:01 a.m. eastern daylight time on April 23, 2012.

BARACK OBAMA

THE WHITE HOUSE,
April 22, 2012.

ANNEX


Individual
1. Ali MAMLUK [director of the Syrian General Intelligence Directorate, born 1947]

Entities
1. Syrian General Intelligence Directorate
2. Syriatel
3. Islamic Revolutionary Guard Corps
4. Iranian Ministry of Intelligence and Security
5. Law Enforcement Forces of the Islamic Republic of Iran
6. Datak Telecom
· Tulok - 2012.07.21. 15:00· 50 hozzászólás · 11311 megnyitás ·Nyomtatás

  Hozzászólások
Oldal: 5 / 5: 12345
#41 piskota - 2012.07.25. 11:18:02
Laci!
"Remélem szeptemberig nem tör ki a háború..."
Pedig sürgős lenne, s egyre sürgetőbb...
Ma már óráról órára, percről percre, egyre gyorsulóbb ütemben növekszik azok száma, kik visszaküldenék a pokolba az egész izraeli- és nem izraeli zsidó bagázst!
Ugyanez vonatkozik az USA-ra is, ki képtelen a zsidó gyarmati sorból kikecmeregni, sőt egyre mélyebbre süllyed a zsidó posványba...
Gyz
#42 Tulok - 2012.07.25. 11:31:02
Zolikám! A "130 napos háború", ha kitör, már augusztusban elkezdődik, de mindenképp többlépcsős háborúra lehet számítani. Az első lépcső még csak a nyugat összeomlását fogja okozni, de a kelet attól még nem változik. Szerencsés esetben a nyugat összeomlásával egy időben a keleti rendszerekben is változás áll be, akkor remélhetőleg nem lesz további háború, és az emberiség tovább halad azon az úton, amiért létezik. Várhatóan zsidómentesen, ill. asszimilált zsidókkal, mert az ember által előidézett genetikai hiba is korrigálható idővel, vagy technikai, vagy biológiai módszerrel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése