2015. október 8., csütörtök

Csalók és becsapottak világa ez.





Csalók és becsapottak világa ez.




Amerikai koncentrációs táborok ma 2011. - ben


Szerte Amerikában koncentrációs táborok épültek ki. Tessék mondani úgy az államcsőd magasságában, miért az állampolgárokat akarják e tábor lakójának, és miért nem a neoliberális zsidó bankár szférát akik kirobbantották a válságot, akik megvalósították a 9/11.- et, és akik miatt már több millió ember halt meg a terrorizmus oltárán. A különböző agymosási technikák is rájuk férne a Rockefellerékre és a 300 pénz dinasztriára ami úgy 6000 fő nem bocsájtanának ki több levegő pénzt aminek nincs fedezete. Kevesebb koporsó és kevesebb koncentrációs tábor kellene, és kevesebb személyzet. Ugyanakkor, ha a monetáris jogot visszavennék az uzsora kamatot megszüntetnék és a társadalom megmenekülne a széthullástól. Eddig minden nagy társadalmi alakulat az uzsora kamat miatt esett szét. Érdemes egy társadalmat szétverni 6000 fő kedvéért, döntsetek még nem késő. A Szovjetunió után Amerikára is rákerül a sor, ha az uzsorakamatos pénzrendszert működteti tovább. Ott a feltörekvő új hatalom kik már nem úgy működtetik a pénzt, hogy annak mégtöbb pénzt keljen termelni. A spekuláns tőkét kiütötték a hatalom közeléből, ha nem haladtok a korral mentek a sülyesztőbe, oda valók is vagytok . Akik világgazdasági válságot robbantottak ki a levegő pénzzel, és 9/11- et is megjátszották, hogy terrorizmus cimszó alatt milliókat öljenek meg , megérdemlik, hogy a világ ráébredve, mit is csináltak velük, levakarják a lekozmált pénzügyi hatalmat. Az emberiség jövője az áttérés a természetes gazdasági rendre remélem nélkületek . Nem várunk vissza benneteket mint mi az ÁVH – s zsidó keretlegényeket, és leszármazottjaikat. E Lenin fiuk kegyetlenül gyilkolták a magyart, néha a zsidót is, ha kellet nekik a lakásuk. Nem kíméltek senkit ledaráltak, savaskádba öltek, és a jó ég tudja a gyilkos módszerek sokaságát. A Budaházy félék a börtönben a Biszkuk kiemelt nyugdíjjal a Rózsadombi elkobzott villákban nyomorognak a tehetetlen politikai elitnek kikiáltott bűnözők jóvoltából. Ki is nevezte ki őket politikai elitnek kiktől lopták össze a vagyonukat, ÁVH-s zsidó unokák uralják még mindig a parlamentet, a törvényhozást, az igazságszolgáltatást, a szolgálatokra már nem is merek gondolni.
Új jelenség :a nemzetgyalázó ÁVH – mocskos zsidók újjabban Kanadába vándorolnak ki. Szeretném felvilágosítani őket , rosz volt az uti céljuk, Amerikában a demokrácia öshazájában, már készülnek a koncentrációs táborok a hazafiak ellen , most még időben indultak újhazát keresni, lett volna hely a táborok őrzésében komoly karriert futhatnánakbe , még táborparancsnokok is lehetnek, sőt ha megemlitik, hogy zsidó ősei hogyan működtették hazánkban a húsdarálót talán kiemelten kezelnék sorsukat, hogy száradjatok el mint karón varju, hollókosztosok.






Csalók és becsapottak világa ez.




Két féle embertípus található jelenleg: az egyik a csaló a másik meg, akit átvernek. Akiket átvernek azok többen vannak és azok vagyunk mi, a csalók kevesebben vannak, ezért nem látni őket, vagyis hogy nem tudod, hogy kik azok, mert becsapnak még ennek meghatározásával kapcsolatban is ködösítenek. Értitek mire gondolok? A mostani világban nem tudod eldönteni, hogy ki a csaló, hát hogyan is lenne nyilvánvaló, hisz azért csaló valaki, hogy megtévesszen és olyanokra mutogasson, akik egyáltalán nem azok. Ez megy most -törvényszerűen, mert... csalók és becsapottak világa ez.
A terroristák közöttünk járnak. 
A G20 találkozó egy hatalmas hazugság-csalás konferencia: minél több hazugság a tömeg megtévesztésére s ennek bevezetője képpen Obama, máris az iráni elnökra fújolt és felszólította Ahmadinezsad-ot, hogy fejezze be "titkos" atomkísérleti szándékát, urándúsítás programját. Amerika nem nyugszik s csak háborúzni akar, háború Afganisztánban, háború itt, háború amott s mindezt a béke megteremtéséért, a demokrácia hirdetéséért ahhh, mí' megható. Vagy talán mégse? Háborúval ugyan hogyan lehet béke?! HOGY!!!!!!!!! MILYEN BAROMSÁG EZ? A HÁBORÚ AZ BÉKE? A BÉKE AZ HÁBORÚ? MI FOLYIK ITT KÉREM? és pontosan az az agresszor, aki mondja: USA és a báb államai. Ahmadinezsádnak igaza van amit az összeesküvésről mondott, Irán nem agresszor állam. Antiszemitának bélyegeznek mindenkit, akik kimondja az igazságot! Csalók és becsapottak világa ez! ......Ezt most halkan mondom pssszt : Izrael egy báb állam, ahol az igazi terroristák húzódhatnak meg; az egész történelem egy smafu. Igen az igazság egy nagyon, de nagyon veszélyes dolog, még le is csukhatnak érte, de ahogy George Orwell mondotta " Az egyetemes hazugság korszakában az igaz beszéd, egy forradalmi tett." ...............FORRADALOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Amerika és minden olyan állam, aki szimpatizál vele, vagyis magával a DÉMONI ELIT bábjaival, --az EU ésatöbbi-- mind a pusztulásunkat fogják okozni. Magyarország vezetői is mind, ezt a gonosz oldalt szolgálja. Egyhangúlag tiltakoznak egy államfő ellen, hogy megnyerjék a közvéleményt, hogy igenis Irán titkos urándúsítója van és mind az amit mond az felháborító, majd amikor meggyőztek mindenkit és indokolt lesz az Irán elleni támadás, majd akkor indítanak csapást. Most még csak játszanak az egérrel, szankcionálnak, meg ilyenek --fff  ffff ff mint a macskák! Háborút akarnak! Csalók és becsapottak világa ez.
Németországban pontosan, ugyan az folyik mint a 9/11 alkalmával. A Cél: militarizálni az államokat, elvenni az emberektől a szabadságjogaikat, ellenőrizni minden mozdulatukat, megfigyelni, lehallgatni, s mindezt az állítólagos terroristák megfékezésére. Probléma teremtés, reakció, akció és végül megoldás, a kamerák, a chippek, és egy világhadsereg  stb. Ez vár a világ minden tájára: egy katonai rendőr állam, mint egy filmben s lassan kibontakozik az orwelli világ  - a filmvászon megelevenedik . Tönkre tesznek mindent, ami egységben van, szét zúzzák, szét szakítják az embereket, közösségeket, kultúrákat egymástól, hogy manipulálhatóvá váljunk, hisz elvesztettük az identitásunkat, lelki állapotunkat s nem tudjuk kik vagyunk, így össze zavarhatnak, sőt már össze is zavartak. 
Mindezek az arrogáns megnyilvánulások, összefüggésben vannak az Új Világrend bevezetésével, a világ újra felosztásának szándékával, úgy mint ahogyan a világháborúk során történt. Egységes világkormányt akarnak, ezért minden független államot meg akarnak szüntetni. Egy hatalmas terv ez, amit hamarosan látni fogunk . Látni fogjuk, hogyan válik a világ pokollá -a tüzek újból fellángolnak és ezután lesz a "nagy változás"...


Pánik fegyver
Csalók és becsapottak világa ez! Ijesztgetnek az influenzával, hogy 3,5 millióan fognak megbetegedni és több ezren fognak meghalni. Ugyan honnan veszik ezt, HONNAN HONNAN, amikor nincs is járvány, ....de majd lesz --mondják. "Két halott s lesz még ilyen és sok ilyen lesz". Ez  az ÁNTSZ-es olyan biztosra mondta, mint ha arról lenne szó, hogy ma esett és még fog esni sőt, sokkal több eső fog esni.  Talán egy fántásztikus jóstehetségekkel lenne dolgunk? Nem...nem. Ők pontosan tudják, hogy mi készül, pontosan tudják, hogy a vakcinázás után sok lesz a beteg. "Oltasd be magad s légy zombi!" 
Eddig az állam mindent elvett, egyre kevesebbet többért és most....és most ad ...segít, ingyen beoltja akit kell....hát ez önmagában gyanús . Folyamatosan bekajáljuk a mit mondanak --már 60 éve-- és nem tanulunk belőle s nem vesszük észre, hogy az orrunknál fogva vezetnek.  Ideje lenne felállni és nemet mondani ...."héééé engem végig átvertetek! A médiával vezetitek az életem: hogyan gondolkodj; mit vegyek magamra, mit vegyek be, de ennek most vége!" Nem engedelmeskedem!!!!
......Csalók és becsapottak világa ez, úgy bizony!
Ezek a dolgok nem negatív dolgok, hanem lehetőség arra, hogy felébredjünk és lássuk az igazságot -mind ezt a Legfelsőbb Személy rendezi így. 



Mahmoud Ahmadinejad hatalmas beszéde az ENSZ-ben:


A teljes beszédet végigolvasva furcsa módon minden szavát igaznak érzed, amikor a világ kizsákmányolóiról, terroristákról, háborúkat indító, országokat elfoglaló hatalomról beszél, akik nyomorba döntik a világ lakosságának 80%-át és az egész világgazdaságot...

HIHETETLENÜL ÉRDEKES TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ BESZÉD!





(Fordította: O. László)

MAHMOUD AHMADINEJAD: "Ma a jelenlegi 

nemzetközi fejleményeket tekintve, 

megpróbálom egy más szemszögből elemezni a

 jelenlegi helyzetet..."

"Közel 3 milliárd ember él a világon kevesebb,

 mint napi 2,5 dollárból. Több mint 1milliárd ember él

 úgy, hogy elegendő minimális ételhez jutna. A

 szegény világ lakosságának 40%-a a teljes 

globális bevétel 5%-án osztozik. Közben a 

leggazdagabb emberek a teljes előállított érték

75%-át osztják szét! "

Szeretnék pár kérdést feltenni önöknek:

Kik kényszerítették emberek 10millióit 

Afrikában és a világ más részein otthonukból

 való elmenekülésre a rabszolgaság sötét 

időszakában?  Ezek az emberek az anyagi 

kapzsiság áldozatává váltak.

Kik kényszerítették gyarmatosításukat a 

világra 4 évszázadon keresztül?



-

 Kik foglalták el más nemzetek földjeit, aknázták ki ásványkincseiket, Kik rombolták le a tehetségüket, idegenítették el a nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat más nemzeteknek ?
Kik robbantották ki az első és második világháborút, ami 70 millió áldozatot és több százmillió sebesültet, otthontalant hagyott maga után?
Kik csinálták a háborút a Koreai-félszigeten és Vietnámban?
Kik kényszerítették, cselvetéseken és képmutatáson keresztül 60év háborúval, otthontalanság, terror és tömeggyilkosságok segítségével  a Cionizmust a palesztín emberekre és a régió országaira? Kik ?
Kik támogattak és hoztak létre évtizedeken keresztül katonai diktatúrákat és totalitárius rezsimeket Ázsiában, Afrikában és Latin Amerika országaiban?  
Ki használt nukleáris bombát védtelen emberek ellen és halmozott fel több ezer töltetet arzenáljában?
Kiknek a gazdasága támaszkodik hadviselésre és fegyvereladásra ?

Ki provokálta ki és bátorította Saddam Husseint, hogy támadja meg Iránt egy 8évig tartó háborúban? Ki járult hozzá és szerelte fel Őt vegyi fegyverekkel, amiket városaink és lakosságunk ellen vetett be?

Kik használták fel a titokzatos Szeptember 11 eseményeit ürügyként, hogy megtámadjákAfganisztánt és Irakot, megölve, megsebesítve, elkergetve milliókat két országban azzal a nyilvánvaló céllal, hogy dominanciájukat kiterjesszék a Közép-Keletre és olaj-kincseire?
Kik semmisítették meg a Breton Woods (aranytartalékon alapuló pénzkibocsátás) rendszert billió dollárokat nyomtatva anélkül, hogy lenne mögötte aranyfedezet? Ez az,ami elindította az inflációt világszerte és az a cél áll mögötte, hogy gazdasági előnyöket szerezzen más nemzeteken.


-


 Melyik ország éves katonai költségvetése haladja meg a több ezer milliárd dollárt, mely több mint a világ összes országának együttesen?

Melyik kormánynak van a legnagyobb adóssága a világon?

Ki uralja a világgazdaság politikai döntéshozatalának rendszerét?
Kik felelősek a világgazdaság recessziójáért és terjesztik ki a következményeket egész Amerikára, Európára és a világra?
Mely kormányok állnak készen bármikor bombák ezreinek bevetésére más országok ellen, de gondolkodnak és haboznak, mikor éhínség sújtotta embereken kellene segíteni Szomáliában és más helyeken?
Kik uralják az ENSZ Biztonsági tanácsát, mely látszólag felelős lenne a védelemért és nemzetközi biztonságért?

Rengeteg ilyen kérdés létezik még.

A válasz természetesen egyértelmű.

A világ nemzetei többségének egyáltalán nem volt szerepe a jelenlegi globális válság kialakulásában és tulajdonképpen áldozatai az előbb említett intézkedéseknek.


Tűnődés a gójok természetéről.


A zsidók perspektívája.
 
Azt hiszik tán' hogy napjainkban Amerika vizsgázik? Dehogy! A talmudista zsidó gondolkodás vizsgázik - elégtelenre! Hogy ne siessük el? Nem sietjük el!

A zsidó gondolkodás a Talmud "szúráiba" fagyott. Ennek messzemenő következményei most világlanak ki. A talmud alapvető tanítása, ugyanis, hogy az "emberiséget" a zsidók alkotják (jelenleg cca. tizenötmilliónyian). A többi két lábon járó élőlény (jelenleg cca. hatmilliárd) csupán emberformájú 
állat. Akárhogy "mistmacholják" a Talmud "hiteles" szöve gének tartalmát, e formula létezését számtalan hiteles, ill. szakszerű Talmud fordítás igazolja. Jó régen morfondíroztam már ezen jómagam is. Lásd "Hamisítják a Talmudot?" (2003.11.17), ill. "Mégsem hamisítják a Talmu dot!" (2007.08.30) c. írásaimat.

Szerencse, hogy napjainkban is (bőven) akadnak olyan talmudzsidók, akik elszólják magukat. Egyikük 
Ovádjá Joszéfizraeli ex-főrabbi, akinek a gójokról alkotott nézeteit, pontosabban "hittételeit" bátorkodtam felemlegetni "A hangos Talmud" c. írásomban (2010.11.01). Mondanivalójának summázata, hogy 
"világ nem zsidó emberei csak azért jönnek a világra és élhetnek aránylag tisztes kort, hogy minél jobban kiszolgálhassák a zsidókat."
 Amikor a nyilakozat miatt világ méretü felháborodás lett, a normális zsidók mondhatták volna, hogy kissé már lökött az öreg. De nem mondták! Ebből az következik, nincsenek normális zsidók, vagy a "normálisoknak" is ugyanez a véleményük...

A (cári Ochrana ügynöke által hamisított) 
"Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve" (oroszból fordítva) szerint a gój kifejezés tisztátalant jelent. A mű több helyen, a 15 jegyzőkönyv egy lapján kétszer is, emlegeti a gójok "teljesség gel baromi eszét", ill. a gójok "állati értelmét". L. itt . A "bölcsek" további fixa ideája, hogy a mesterségesen előidézett népnyomor a zsidók engedelmes eszközévé degradálja a gójokat. Ez az ocsmány tétel sok helyen, sok variációban szerepel. Itt csak egy idézet fér el, a 13. Jegyzőkönyvből. L. itt. Aztán a szegénység hatásairól a 3. Jegyzőkönyvben. L.itt .
A tézisek persze nem csupán a személyekre, a társadalmi osztályokra, de magukra a "gój államokra" is vonatkoznak, a Ezeket egyfelől a kölcsönök béklyójába kell (lehet) szorítani. Ha ez nem elég, világháború (!) kirobbantásával kell egy másra uszítani az államokat a zsidó szupremácia fenntartása érdekében. Lásd a 7. sz. Jegyzőkönyvben, itt . Remélem feltűnik valakiknek, hogy az 1901-ben tartott házkutatáskor megtalált műben olyan kifejezés szerepel, amelyet az embe riség akkor még nem ismert, nem használt: "világháború"!
A "bölcsek" szerették és bőven használták a jelképeket. Idézet a 3. sz. jegyzőkönyvből.
 "Már csak kis darabot kell megtennünk ahhoz, hogy a Jelképes Kígyó, amellyel népünket jelképezzük, befejezze az egész hosszú utat, amelyen végigmentünk. Ha bezárul az ő köre, Európa minden állama be lesz zárva gyűrűi közé, mint egy hatalmas satuba. 
Lásd bővebben ott .

Még egy furcsaság. A "Jegyzőkönyvek" csak Európáról vizionál és egy szót sem szól Amerikáról, jóllehet ezt a földrészt akkora már felfedezték. (Ezt a cári Ochrana ügynöke is tudhatta...) Mi tehát Amerika elképzelt szerepe a zsidó világuralmi tervekben? Ezt nem tudjuk, de azt igen, hogy a gój Amerikát a zsidóság ugyanúgy tönkretette, mint Európa államait. Ez öngól volt. Ez mára vált világossá! A lerohasztás azért nem volt túlságosan nehéz, mert az átlag amerikai tényleg olyan marha, amilyennek a Talmud és a Jegyzőkönyvek a gójokat ábrázolják.

Igenám, de Amerika a cionista Izrael szolgálatában a világ csendőrévé, a zsidók "láncos kutyájává" vált. Ebben a minőségében, mint gój államot, tönkretenni nagy hiba volt! Miért? A válasz kézenfekvő. A közelkeleti martalóc állam - Izrael - puszta létezését is Amerika garantálja. Amerika finanszírozza a több évtizedes izraeli agresszió írdatlan költségeit. Amerika nyújt totális logisztikai segítséget ahhoz, hogy Izrael sorra megnyerje hódító háborúit a szomszéd államokkal szemben.
A jelképes kígyó tehát úgy rója bővitett körét, hogy önmaga farkába harapva felfalja Amerikát is. Az ott mára kialakult állapotokat kísérteties pontossággal előrajzolja a Jegyzőkönyvek néhány passzusa. Főleg a 20 sz. jegyzőkönyv érdekes, mert ezt az előadó is úgy jellemzi, hogy a végére hagyta, mert ez a tervek legnehezebb, egyben döntő része, megkoronázása az előbbi jegyzőkönyvekben foglaltaknak. Ez a "pénzügyi passzus", amely bizonyítja, minden a pénzen fordul meg.
Néhány épületes szövegrész következik, amelyek eredetiben, ill. részletesebben itt olvashatók
."Gazdasági válságokat idéztünk elő a gójok számára egyszerűen azáltal, hogy pénzt vontunk ki a forgalomból. Óriási tőkéket stagnáltattunk s vontunk el így az államoktól, úgyhogy azok kénytelenek voltak ugyanezekhez a stagnáló tőkék hez folytatólagosan kölcsönökért folyamodni. Ezek a kölcsönök kamatfizetési terheket róttak az államokra és a tőke rabszolgáivá tették őket...
"Tehát mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változat lanul megmarad - kifizetetlen adósságnak.
Ebből világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garasokat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktől pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elő az államkölcsönt megtetőző kamatfizetési kötelezettség nélkül."
A cári Ochranának lehettek okos, széles látókörű ügynökei. A huszadik század elején azonban a rejtett pénzügyi folyamatokba ilyen mély és sokrétű betekintése egyiküknek sem lehetett. Ezt a beszédet csak olyan ember mondhatta el, ill. foglalhatta jegyzőkönyvbe, akinek öt évezredes felhalmozott tudása volt a "pénz alkímiáját" illetően.

Érdekes, hogy az egyetemes (általános) gazdasági válság fogalma is a Jegyzőkönyvekben, a 
3. sz. jegyzőkönyv ben,  jelenik meg először mint "közgazdasági fogalom".
"A számunkra hozzáférhető összes titkos földalatti eszközökkel és az arany segítségével, amely teljes egészében a mi kezünkben van, 'egyetemes gazdasági válságot' fogunk előidézni, s ennek során egész munkástömegeket fogunk kidobni az utcára egyidejűleg Európa valamennyi országában. Ezek a tömegek égni fognak a vágytól, hogy vérét ontsák azoknak, akikre tudatlanságuk együgyűségében kezdettől fogva irigykedtek s akiknek vagyonát akkor majd magukhoz tudják ragadni." 

Most Amerikáról megtudtuk, hányadán áll gazdaságilag és azt is tudjuk, mi következik ebből. Amerika a billiós vesztesé geket először is áthárítja az egész világra, annak minden népére. Ez azonban nem elég! Eddig sohasem látott megszo rításokat kell foganatosítania a hülye jenkikkel szemben is, akik állati elméjükkel lassan majd felfogják mennyire szorít a cipő.
Lázadások lesznek! Erre rég felkészült a zsidóság. Amerikában terjedelmesebb gulag rendszer épült ki, mint annakidején a Szovjetúnióban. A koncentrációs, ill. megsemmisítő táborok egyelőre, ill. jobbára üresek. De csak egy füttyjelre van szükség ahhoz, hogy a "terrorelhárítás" gépe zete direktbe kapcsoljon és meginduljon a népvándorlás a betonfalak, a szögesdrótok közé. Hogy erre hogy reagál majd a hamburgerzabáló yankee csorda - nem tudom, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy Amerika tartósan több pénzt pumpál önmagába és Izraelbe, mint amennyit megtermel. Efajta gazdálkodásba  bukott bele a Római Birodalom és sok más biroda lom is. Ez az ocsmány agónia persze még sokáig, akár évekig is, eltarthat.
Az égető probléma azonban nem itt van. A probléma egyrészt ott van, hogy egyszerűen nem lesz pénz az izraeli hadsereg abszolút fölényének fenntartására. Másrészt pedig ott, hogy az Izrael által, a megalakulása óta, gyílkolt népek az istennek se' akarnak úgy viselkedni, ahogy a "Nagykönyvben" elő van írva. Ezek a népek, mint teher alatt a pálmák, növekednek és erősödnek létszámban, hitben, akaratban és gyűlöletben. Ez utóbbi a lényeg! Minden egyénnek, minden népnek és minden államnak megvan a maga karmája.
 [A karma az indiai filozófia egyik alaptanítása, mely szerint cselekedeteink következményei kikerülhetetlen módon visszaszállnak fejünkre. Jó és rossz cselekedeteink következménye képen mindenki hordozza a maga karmáját, amely befolyásolja életeseményeit. Az indiai felfogás szerint az ember egyéni cselekedetei határozzák meg hogy milyen sors vár rá, és a karma törvénye biztosítja, hogy végső soron mindenki azt kapja amit megérdemel.] 
A zsidóság, mióta létezik, gyűlöletet vetett és gyűlöletet aratott. Ez a véres kölcsönösség felerősödött, mióta Izrael Állam létezik. Azazhogy a számla Izrael oldalán mutat jelentős "tartozik" egyenleget. Izrael számíthat rá, hogy a számlát rövidesen benyujtják. Izrael teljes joggal tarthat attól, hogy az első pofont Irántól fogja kapni. Mit tett eddig ennek elhárítására? Mindenekelőtt mozgósította a zsidócsahos európai politikusokat.Közülük az izgága kis jakhec (Sárközy) már csaknem befejezett tényként közölte Irán elpusztítását, nem beszélve az amerikai neoko(h)n lobby szájtépéséről. De ma már Iránnal nem merik, ill. nem tudják megtenni azt, amit Irakkal annakidején könnyen megtettek.
 ["1981. június 7-én az izraeli légierő meglepetésszerű és súlyos csapást mért az Irakban található osiraki atomreaktorra, melyről a hírszerzés azt feltételezte, hogy atomfegyverbe való plutóniumot állítanak elő. A csapásban az 1976 óta fejlesztett F-16-os vadászrepülőgépek vettek részt.] 
Immár nem kell semmit feltételezni! Irán atomhatalmi rangra törekszik és azt el is fogja érni! Iránnak nem koncentráltan telepített atomerőműve, hanem decentralizált atomipara van. Ezt nehezebb lenne...
Amerika és Izrael persze keménykednek. Amerika (CIA) megrendezte az "arab tavaszt". Hát ez nem "úgy" sikerült. A véres hajcihőkből az iszlám fundamentalizmus "kísértete" nőtt naggyá.
Az Al-Kaidára is "érzékeny" csapást mért a banditaállam elitkommandója, Oszama bin Laden lemészárlásával. És most mi van a Kaidával? Köszöni, jól van. Erősebb és veszélyesebb mint valaha! Ja! Jogilag szólván Barack Obamát csak ezért az állami bandita-akcióért ugyanúgy fel kell akasztani, mint a nácikat Nürnbergben.

És most a legújabb, a norvégiai kis "incidens". A kezdeti szarkeverés után [lásd a (zs)Index 
közleményét] egyre valószínűbbé válik, hogy Anders Behring Breivik úrban Izrael ügynökét, vagy eszközét "tisztelhetjük". A Metapediaszerint buzeráns - toleráns Breivik 2010-ben pl.
 "résztvett az USA-ban lakó cionista Michelle Bachmann agymosó tan folyamán, melynek lényeges tanítása az volt, hogy ha Amerika nem támogatja feltétel nélkül Izraelt, akkor tönkremegy.
 Szó van egyébről is, ugyanott. 

"Újságírók kiderítették, hogy Breivik szabadkőműves volt, méghozzá a Szent Olafról elnevezett oslói páholy tagja. Ezt – kihallgatása során – ő maga sem tagadta. Breivik azért hajtotta végre a mészárlást, mert bizonyítania akarta "odaadását", "hűségét" a szabadkőműveseknek, illetve sugárzott Breivikből az arab és az Izrael tömeggyilkos politikája ellen tüntetők gyűlölete. Könyörtelennek, de szüksé gesnek nevezte a gyilkosságokat a 32 éves oslói férfi. A norvég Halden börtönben, ahova Breivik kerülhet (ez az ország második legnagyobb, ugyanakkor legbiztonságosabb börtöne) a raboknak saját cellájuk van, laposképernyős televízióval, saját minifridzsiderrel és hatalmas ablakokkal felszerelve, hogy elegendő napfényt is kapjanak (természetesen rácsok nélkül). Ha mégsem kapnának eleget, szolárium is van. Ezekből kitűnik, hogy egy luxusbörtönről van szó. Nagy valószínűséggel a szabadkőművesek intézték el, hogy egy luxusbörtönbe kerüljön Breivik. Most folyik tárgyalása, elmebetegnek akarják beszámítani, elérik hogy ne lehessen megbüntetni elmbetegsége miatt. Ki fogják engedni a luxusbörtönből, és újra szabadkőműves lesz. A szabadkőműveseknek mindig szükségük van egy ennyire engedelmes tagra, aki elvégez bármit, ha megkérik rá." 

Ha mindez igaz; ha igazolódik a norvég biztonsági szervek gyanús tesze-toszasága; továbbá ha beigazolódik, hogy Breivik azért mészárolt le baloldali (keresztény) fiatalokat, hogy ezzel késztesse ki az alkonyi Európa erőteljesebb ellenállását az iszlám fundamentalizmussal szemben; erre nagyon - nagyon sok zsidó fog ráfizetni szerte a világon, személyileg ugyanolyan ártatlanul, mint a Utoya szigeti fesztiválozók.

De legelőször is a rohadt norvég liberalizmust kell felszámolni, hogy Breivik és támogatói ugyanolyan kezelésben (sonderbehandlung) részesüljenek, mint a III. Birodalom ellenségei a koncentrációs táborokban, a Szovjetúnió ellenségei a gulágokon és mint a "demokratikus" Amerika ellenségei a guantanamói és az abu graibi "intézmények ben".
A jelek szerint Amerika már képtelen lesz úgy táncolni, ahogy "Bibi" Netanjahu fütyül. Pedig egykor ezt tette! A WTC. affér kapcsán felvetődött bennem még 2001.09.16án (!) hogy Amerika esetleg előveszi Netanjahu könyvét, azaz forgatókönyvét a "terrorizmus" elleni háború módszertanára vonatkozólag. Nos, elővette!

Azóta nyilvánvalóvá lett, hogy Amerika minden "terrorellenes" háborúját elvesztette, forgatókönyv ide - forgatókönyv oda, Irakban, Afganisztánban és Pakisztánban is.

A történelem logikája most azt követeli, hogy az izraeli hadsereg is elszenvedje első elvitathatatlan vereségét. Ennek katona-politikai jelentősége nagy, néplélektani jelenősége óriási! Az arab gerincekben még mindíg benne bizsereg a rettenet az izraeli hadsereg területfoglaló ("önvédelmi") hadjáratai óta. A babonás rettegésnek előbb utóbb véget kell érnie.
[A dolog pikantériája, hogy a "jelképes" kígyó tulajdonképp lenyelte magát Izraelt is. Már az ottani zsidóknak sem tetszenek a megszorítások. Tüntetéseket imitálnak ott is. Pedig a fekete leves még hátra van a kiválasztott nép számára. Amerika elkerülhetetlenül bekövetkezendő csődje (fizetésképtelensége) őket nyilván legutoljára fogja érinteni, de nem úszhatják meg ők sem szárazon.]
Mi lesz hát? Semmitől sem írtózom annyira mint a miszticizmustól. Ezért ami most következik, nem az én hiedelmem, csupán egy játékos asszociáció. Az ősi maya naptár értelmezéséről van szó... Egy svéd tudós, aki biztos tud angolul is, mint az euro-zsidóink általában, egy furcsa elméletet alkotott.
 "John Calleman svéd tudós a The Mayan Calendar and the Transformation of Consciousness 'A maja kalendárium és a tudatosság változása' c. művében részletesen kifejti, hogy 2012. december 21. új fordulópontot fog jelenteni a földi tudatosságban: egy belső transzformáció zajlik le bolygónk lakóiban, ami egyben egy új világ eljövetelét is jelenti." 
Nos, hogy mit jósoltak annak idején a mayák a bolygó sorsáról, nem tudható. Hogy a naptárkorong tényleg azt akarja kifejezni, amit Calleman neki tulajdonít, szintén nem tudható. Tény viszont, hogy sokan - és egyre többen - rájöttek, rájöttünk arra, hogy a pénz hatalma legfőképp a gójok gondolkodásának megzavarása által uralkodik. A felszabadulás tehát tulajdonképp a gondolkodás felszabadulását jelenti. Hogy milyen béklyók alól, válaszolja meg az 5. sz. jegyzőkönyv. "Hogy kézben tartsuk a közvéleményt, azt össze kell zavarnunk oly módon, hogy addig és annyi egymásnak ellentmondó nézetnek adjunk hangot a legkülönbözőbb oldalakról, amíg a gójok el nem veszítik fejüket ebben a labirintusban és arra a meggyőződésre nem jutnak, hogy legjobb, ha az embernek egyáltalában nincs nézete politikai ügyekben, melyeket a közvélemény amúgy sem érthet meg, mert csak azok értik meg, akik irányítják a közvéleményt. Ez az első titok."
 Persze senki se gondolja hogy a gondolkodás felszabadításáért vívott harcot pajeszes, sábeszdeklis zsidókkal kell megvívnunk. Mára az intézményes néphülyítést átvették az egyházak (elsősorban a Római Katolikus Egyház), az írók (és nemcsak a zsidó írók), valamint a történészek (ezek se mind zsidók). A sebészkést nem a  fekély látható határvonalain kell vezetni, hanem a fertőzött "nemzeti" testszövetben: az adyendrék, a bibóistvánok és a többi tudatrombolók közegében.

Nem új mánia ez nálam. 2008.03.02 napján vetettem "papírra" a következő sorokat. 
"Ma megint ott tartunk, hogy a cionista zsidó ortodoxia és a judeo-krisztianizmus „szent-szövetsége” akar bennünket, még csak nem is középiskolás fokon, „tani-tani”. Józan eszünk védelmében első dolgunk ezeket a tolakodó házalókat ajtónkon kívül tartani." 
Persze van ott más is. Lásd a cikket.
2012 csak a kezdés éve lehet. A gyomírtás tovább fog tartani!
2011.08.07
Sz. Gy.




Mi lesz veled Palesztina?



Mi lesz veled Magyarország ?




Miért játszik rá a Gyurcsány vezetés a polgárháborúra?


Hát ezért????? Büdösek a zsidók, bűzlik Magyarország zsidóktól hemzsegő ementáli sajtja kidobni, vagy húngárisi Palesztinok leszünk, ahogy akarják a nagyok csak párat még húznak a faszon.

yoda, p, 2009-02-20 16:54 Alvilág

Nem tudom, ki mennyire van tisztában ezekkel a dolgokkal, konkrét, egyértelmű, 100%-os megcáfolhatatlan bizonyíték nincs rá, de leírom azoknak, akik nem hallottak még róla, hogy VÉLHETŐEN mire megy ki ez az egész, a magyarok és cigányok összeugrasztása, polgárháborús helyzet szítása. 

Rátérve a lényegre, a dolgok mozgatórugójára (és itt nagyon kéretik nem abbahagyni az olvasást egy legyintéssel!): van egy ország, úgy hívják Izrael. Izrael a Közel-Keleten található, mint tudjuk, szomszédjaik pedig arabok. A két kultúra nagyon "üti" egymást, teljesen különbözőek, és ez komoly feszültségeket szül. Ám önmagában ez nem eredményezne olyan háborús helyzetet, mint amit ma láthatunk ott. A helyzet oka az, hogy Izrael állam 1948-ban alakult meg a palesztin nép földjén, ahol addig palesztinok éltek, zsidók csak elenyésző számban.

Az állam megalakulása azt eredményezte, hogy az addig országgal nem rendelkező zsidók Palesztinába vándoroltak, és számuk ugrásszerűen megnőtt. A miértre, és hogyanra most nem térnék ki, mert ez az írás nem erről szól. Lényeg a lényeg: a palesztinok kitaszítottak lettek saját otthonukban. Ugyanolyan ez, mintha pl. Magyarországra széles nemzetközi segítséggel bantu-négerek milliói települnének be, és kikiáltanák az Európai Bantu Köztársaságot, magasról téve az őslakos magyarok jogaira. 

Összességében ez az a plusz, ami az oka - a nagyfokú kulturális különbözőség mellett - a Közel-Keleti terrornak, háborús helyzetnek, a zsidó és az arab világ szembenállásának. Ez a folyamatos hadban állás semelyik félnek sem jó, és a palesztinok érthető okokból sohasem fogják feladni hazájukat, a zsidók pedig rájöttek, hogy soha nem fognak tudni végleg elbánni az összetartó, temperamentumos palesztinokkal. És itt jön képbe Magyarország... 

Magyarország Közép-Európai ország, lakóitól külsőleg a zsidók nem különböznek, emellett a magyar nép nem olyan természetű, mint a palesztin, sokkal higgadtabb, nyugodtabb, és ami fontos: befogadóbb. Magyarországon a kis családok a jellemzőek (legalábbis a magyarság köreiben), és az emberek közt nincs, vagy csak kis összetartás van. Magyarországon él a legtöbb zsidó Közép-Európában, számukat 80-200 000-re becsülik. Túlnyomó többségük Budapesten él. 

Magyarország rendkívül nagy földalatti édesvízi készlettel rendelkezik, amely a jövőbeni vízhiány miatt - egyöntetű vélekedés szerint - háborúk kitörésének lehet az oka, csakúgy, mint ma történik ez az olajjal; és nem utolsó sorban remek termőföldekkel rendelkezik, mely - normálisan kihasználva - az ország népességének legalább a négyszeresét is el tudná látni mezőgazdasági termékekkel. 

Mindezt figyelembe véve Magyarország igencsak ideálisnak tekinthető a zsidók számára. Ugyanis erről van szó, Magyarországot választhatták új otthonuknak, Magyarország lesz az új Izrael, ha rajtuk múlik.. A magyarok pedig "palesztinok" a saját hazájukban. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, álljon itt Simon Peresz izraeli államfő elszólása: "manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani... Felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot." 

Mint vélhetően mindenki tudja, a zsidók nem a szegénységükről híresek, hanem épp ellenkezőleg: hatalmas vagyonokkal és kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, a kezük úgyszólván elér bárhová. A zsidók uralják a médiát és a politikát (meg sok mást is, de a cikk tárgyával kapcsolatban ez a lényeges). Nem véletlen volt az, hogy a médiumok egyszerűen nem hozták le a hírt, miszerint izraeli állampolgárok felvásárolják Magyarországot. 

A zsidó identitás érdekes dolog, azonban leegyszerűsítve a dolgot, náluk nem is annyira a nacionalizmus, a nemzeti büszkeség dívik, hanem a hatalomvágy, a pénz iránti sóvárgás, pénzéhség. Jól mutatja mindezt az, hogy a zsidó emberek rendre magyarosítják a nevüket, ráadásul jól csengő, nemesi nevekre (pl. Andrássy stb.). Számukra kevésbé fontos a nemzet, az identitás (bár mint mindenhol, itt is akad kivétel), nekik mindegy milyen nyelven beszélnek, ők egyszerűen nem lojálisak ahhoz az országhoz ahova születtek, és ez komoly veszélyeket rejt magában. Számukra a legfontosabb dolog, mint már említve volt, a profit, a pénz, a hatalom, mindegy milyen úton elérve. 

Politikailag nagyrészt az SZDSZ nevű pártba tömörül a zsidóság, szavazóik nagy része szintén közülük kerül ki. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az SZDSZ szereplésének megoszlása: Budapesten igazi hatalomnak számít az SZDSZ - mint már említve volt, a zsidóság nagy része ott él -, rendszeresen jól szerepel, ezzel szemben vidéken alapszervezettel is alig rendelkezik a párt, és bőven 1% alatt szerepel a választások alkalmával. Az SZDSZ liberális pártnak nevezi magát, valójában azonban az izraeli betelepülést készíti elő ténykedésével, még ha ez merész, vakmerő állításnak is tűnik. 

Sajnos azonban nem az, csak nézzük meg kikért kardoskodik a párt: a cigányokért. Az SZDSZ-hez kötődik a "megélhetési bűnözés" bevezetése. Ez gyakorlatilag engedély az ilyenre amúgy is fogékony cigányoknak a szabadrablásra. Valószínűleg ezt már jól tudja az egyszerű ember is, ugyanis tapasztalta sokuk; arról van szó, hogy 20 000 Ft-ig nincs értelme feljelenteni a lopást elkövetőt, mivel az addig az értékig csak szabálysértési eljárást von maga után.

Ám még ha sikerre is viszi valaki azt (a cigányok részéről rögtön beinduló fenyegetőzések, valamint az engedékeny bíróságok ellenére is), a kiszabott bírságot egyszerűen nem lehet behajtani a cigány családokon azon egyszerű oknál fogva, hogy a segélyekből nem lehetséges levonni pénzt. Márpedig a cigány családok nagyrészt rendre erre az életmódra rendezkedtek be. Remekül meg lehet élni belőle: a magas gyermekáldás miatt eleve többszázezer forintos segélyekben részesülnek a cigánycsaládok, ezt még rendre lopásokkal, rablásokkal egészítik ki (újfent megélhetési bűnözés, ugyebár). Ráadásul Magyarországon a büntethetőség határát - 14 év - sem sikerült lejjebb szállítani, ami egyenesen Kánaán a kiskorú cigánygyerekek számára, akik ezt tudatosan és kegyetlenül kihasználják, az állam pedig íly módon tehetetlen. 

Mindez egy igen gyanús eljárásmód, melyen a politikusok nem hajlandóak változtatni, még csak vitatkozni se róla, a kérdés felvetése pedig a rasszizmus bélyegének az emberre való rásütését vonja maga után, akkor is, ha a tervezetben szó sincs romákról. Pedig nagyon egyszerűen meg lehetne oldani: 3 gyermek után nem segély, hanem kereset utáni adókedvezmény-vagy mentesség járna. A büntethetőség korhatárának csökkentését és a 3 gyerek után járó segély helyetti adókedvezmény bevezetését csak egyetlen párt merte felvetni, mi több népszavazásra bocsájtani (más kérdés, hogy az OVB formai hibákra hivatkozva, szintén gyanús módon elutasította őket): ez a párt a Jobbik nemzeti radikális párt. 

Emellett a segélyeket nem pénzben, hanem élelmiszerben, tűzifában stb. kellene kiosztani. Mert jelenleg alkoholra, drogra, játékgépezésre költi a pénzt az egyszerű cigány családfő. Ez sok helyen bevett gyakorlat, ahol magasabb a segélyezettek száma, sőt büntetendő, és megvonható a segély az ilyesfajta költekezés esetén nem egy helyen. Ám politikusainknál ez sem merül fel. Gyakori vélekedés az, hogy egyfajta háttérhatalom irányítja az országot, alakítja az eseményeket, láthatatlan hatalom ez, amit pedig látunk, az "színház".. 

Miközben egyre növekszik és durvul a cigány erőszak, bűnözés, zajlik a rendőrség szisztematikus leépítése, újabban pedig a cigányoknak érettségi sem kell a rendőrségi felvételhez. Hangsúlyozandó, a cigányoknak. Igen, rassz alapján. Mindemellett ha egy rendőr munkáját végezve intézkedni próbál egy bűnelkövető cigány ellen, szinte biztos, hogy felmerül a rasszizmus kérdése. A cigányok nagyon jól tudják ezt, és képesek a fejüket a falba, asztal sarkába stb. beleverni, majd pedig rendőri erőszakra hivatkozva feljelentést tenni. Ebben partnerek nekik a jogvédőik, a kisebbségi ombudsman stb., és valószínűleg rosszul jön ki belőle a szerencsétlen rendőr. Így aztán, néhány ilyen esetből tanulva a rendőrök sok esetben egyszerűen nem hajlandóak intézkedni kisebbséggel szemben, vagy csak látszatintézkedést tesznek. 

Ez az egész szisztéma a felsőbb körökből származik, a rendőrséget átszövi a politika, a rendőri vezetők gyakran az MSZP-SZDSZ holdudvarához tartoznak, "nekik dolgoznak", persze nem buzgó baloldaliságuk, vagy meggyőződéses liberalizmusuk miatt, hanem vélhetően anyagi okok állnak a háttérben. Mint tudjuk, a zsidók nagy tőkével rendelkeznek, kezük bármeddig elér. Ha pedig nem is ilyen lelkületű, vagy nem megvesztegethető a rendőri vezető, akkor is vannak még módozatok viselkedésének megváltoztatására... A kis rendőr sem tud mit tenni: családja van, nem ellenkezhet, mert nem akar állás nélkül maradni, az 1-2 gyermekes családok nagyon kevés segélyben részesülnének, és emellé arcátlan módon lopni nincs gusztusa a rendőrnek. Így marad a gyakran hallott kijelentés: "én csak parancsot teljesítek". 

A cigány bűnözéssel kapcsolatban elmondható, hogy a média szintén vaskosan benne van annak elkendőzésében; mint már említve volt, óriási a zsidó befolyás a médiában. Vegyük csak a mindenki számára egyre nyilvánvalóbbá váló tényt, miszerint a média igencsak adja a lovat a bűnöző cigányság alá, ugyanis a bűntényeknél nagyon ritka az, ha megemlítik, hogy cigány volt az elkövető. Újabban már az "az elkövető és népes rokonsága" - melyből a többségnek leesik az etnikai hovatartozás - szófordulat is vita tárgya, miszerint előítéleteket szül. Ezzel szemben, ha cigány az áldozat, akkor rögtön beindul a gépezet, alapeset az, hogy megemlítik az áldozat etnikai hovatartozását, majd pedig kihegyezik a történetet rasszista támadásnak. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy meg kell küzdeni azért, be kell bizonyítani, hogy NEM rasszista volt a támadás. És nem ám fordítva. Ilyenkor az SZDSZ-es cigány képviselők beindulnak, a legnagyobb médiumoknak adnak nyilatkozatokat az elharapódzó magyarországi nácizmusról. Így történt ez a nagycsécsi molotov-koktélos támadás után is, Mohácsi Viktória, cigány származású SZDSZ-es EP képviselőnk reflexszerűen adta a nyilatkozatot a BBC-nek, odamondva még, hogy az utóbbi időkben 20 ilyen eset történt, persze azt nem megemlítve, hogy az áldozatok közt magyarok is voltak, valamint, hogy rendre cigányok voltak az elkövetők. Azóta a nagycsécsi esetről is kiderült, hogy alvilági leszámolás volt, a piac újra felosztásáért megy a harc az uzsorások közt. 

Természetesen helyreigazítás a BBC-n nem történt, bocsánatkérés az EP képviselőnő részéről pláne nem. 

Említésre méltó még a közelmúltban történt kiskunlacházi eset. Egy helyi, 14 éves lányt megerőszakoltak, majd meggyilkoltak. Óriási felháborodás kerekedett, az indulatok kezdtek elszabadulni; a helyiek 6 cigány embert (köztük fiatalokat is) gyanúsítottak.. A kiskunlacházi polgármester tüntetést szervezett, kimondatlanul, de a cigány erőszak ellen. A tüntetésre a 9000-es nagyközségben 6000-en, más források szerint több mint 3000-en gyűltek össze. A balliberális média helyenként "mintegy ezer fő"-ről beszélt... Sietve hozzá tette, hogy több száz gárdista és Gój Motoros vett részt rajta, ezzel mintegy sugallva, hogy mindössze néhányszáz helybéli gyűlt össze. Miközben országosan is elterjedt a híre a 6 cigány gyanúsításának (az internet segítségével), az országgyűlésben az egyik MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy "elég volt, nem tűrhetjük tovább, rettegnek a ROMÁK, emiatt megerősített rendőri védelmet fognak kapni". A kiskunlacházi polgármester felismerte, hogy a háttérben az áll, hogy van egy teória, miszerint Magyarországon a cigányok rettegnek a náciktól, és ezt mindenképpen le akarják erőszakolni az emberek torkán. Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy a magyarok rettegnek a cigányoktól. 

A média annyira elkendőzi az egész problémakört, hogy képes azon vitatkozni, hogy létezik-e cigánybűnözés? És a kifejezés rasszista-e? Miközben fiatalkorú bűnözést, fehérgalléros bűnözést, ukrán maffiát emlegetnek, a cigánybűnözést tagadják. Aki ilyet mond, arra rá lesz húzva a rasszista jelző. 

Visszatérve az izraeli bevándorlásos témára, ez az egész eddig leírt jelenség egyenes út a magyar-cigány polgárháborúhoz. És hogy ez miért jó a zsidóknak? Nagyon egyszerű: egy polgárháború nagy elszegényedéssel jár, minden elértéktelenedik, az emberek rákényszerülnek értékeik eladására. Egy széthullott, polgárháború sújtotta ország a legkönnyebb préda a gazdag zsidóknak, és mindemellett háborús helyzetben rendkívüli törvényeket is be lehet vezetni. Ez az oka a várható magyar-cigány polgárháborúnak, melyet a háttérből kezüket dörzsölve zsidók szítanak. Ha a nagy áldozatszám után a háború lecsengett, a zsidók legálisan áramlanak majd be, egy megfogyatkozott népességű, végletekig legyengült, de csodás adottságokkal rendelkező országba. Ők viszont már nem fogják támogatni a romákat, bánásmódjuk valószínűleg a palesztinokkal szembenihez lesz hasonló. 

Mindezen dolgok a közeljövőben, de nem néhány év múlva történhetnek. Okai ennek a népesség megoszlásban keresendők. Jelenleg Magyarország népességének mintegy 10%-a cigány. A fiatal korú népességet tekintve azonban sokkal rosszabb a helyzet, egyes felmérések szerint a 8 éven aluliak fele már cigány származású, országosan. A sokkal inkább cigányok lakta területeken pedig (pl. Borsod) még rosszabb a helyzet, egy felmérés szerint Miskolcon 40 újszülöttből 33 cigány. 

Ennek fényében az izraeli betelepülés akkor kezdődhet el, ha ezek a gyerekek "beértek", ugyanis ekkor a felnőtt korú lakosságnak már nagyon nagy része lesz cigány, ők lesznek a többség. És bár az össznépességen belül még mindig a magyarok lesznek többségben, azonban ez csak statisztika, a többség az öregkorú magyarok nagy számának lesz köszönhető. Mindeközben a magyar fiatalok a katasztrofális helyzet miatt mind nagyobb és nagyobb számban fognak kivándorolni, ami még jobban rontani fogja az ország és a magyarság helyzetét, még inkább elősegíti az elcigányosodást. 

Így tehát a polgárháború, nagyfokú kivándorlás, a média általi elbutítás, valamint az alacsony születésszám miatt igencsak megfogyatkozott és megroppant magyarság már képtelen lesz bármit is tenni a zsidóság betelepülése ellen. Az új állam (ami papíron persze még mindig Magyarország lenne) nemzetiségi megoszlása a mostanihoz képest döbbenetes képet festene (bár csak fiktív példa): 4-5 millió magyar (ráadásul elöregedett nemzetiség), 2-3 millió cigány, és a majdani kb. 200-300 000 zsidóhoz települnének be az újabb zsidók. Persze ne képzeljük azt, hogy majd serege élén fehér lovon bevonul az izraeli államfő, és kitűzi a Parlament tetejére a Dávid-csillagos izraeli lobogót, majd pedig kikiáltja az Új Izraeli Köztársaságot. Nem, a zsidók nem játszanak nyílt lapokkal. Mint az elején elhangzott zsidóknak nem nemzetállam kell, számukra kevésbé fontos a nép, a nemzet, a nacionalizmus, nekik élettér kell, hatalom, minél nagyobb lehetőségek pénzszerzésre, profitálásra. És mindezt lehetőleg nyugodt körülmények közt. A cigányság már nem fog problémát jelenteni, ugyanis az izraeliek nem fognak habozni a cigányokkal szembeni fellépéssel. Bár a cigányokra jellemző a nagyon agresszív viselkedésmód, ám ha megmutatják nekik, hogy "hol a helyük" és "ki az úr a háznál", akkor egyértelműen meghunyászkodnak, és élnek inkább a maguk zárt, szinte törzsi világában. Jó példa erre a szlovákiai cigánylázadás leverése. Pedig az még igencsak kíméletes volt a zsidók palesztinokkal szembeni jelenlegi fellépéseihez viszonyítva. 

Összefoglalva tehát a dolgokat: 

1. Izrael, a zsidók jelenlegi hazája "kényelmetlenné" vált a zsidók számára, az arabokkal, palesztinokkal való folyamatos háborúzás miatt. 

2. Magyarország ideális, mint új haza, mivel nagy földalatti édesvízi készlettel rendelkezik, népe barátságosabb, befogadóbb, sokkal kevésbé agresszív, és nincsenek tőlük idegen arab államokkal körülvéve. 

3. A Magyarországra való betelepülés egyfajta modern honfoglalás; felvásárlásokkal történik, az egész a háttérből lesz irányított. 

4. A felvásárlások jelenleg is folynak, azonban a politikát, médiát, rendfenntartó erőket uraló és azokat tönkretevő zsidók magyar-cigány polgárháborút szítanak, amiből ők jönnének ki jól, nevető harmadikként. Ekkor teremtődne meg nekik csak igazán az esély a betelepülésre. 

A felvázolt jövőkép csak mint lehetőség merül fel, semmi sem biztos, ha valaki hülyeségnek tartja, nyugodtan nevessen rajta, hátha az idő a kételkedőket igazolja. Azonban mindenkinek joga van tisztán látni és elgondolkodni, mindezt megvitatni, és ha még egyértelműbben a felvázolt szerint alakulnak a dolgok, akkor lássa át, hogy mire megy ki a játék, és tudja hova szavazzon (ennyi jogunk még van). Ne a zsidók uralta média sugallataira hallgasson, miszerint "Fidesz vagy MSZP? MDF vagy SZDSZ?". 

A nemzeti radikális oldal (Jobbik, Magyar Gárda) a médiában csak és kizárólag a rossz oldaláról mutatkozhat (azt is irtózatosan felnagyítva, eltúlozva, nem egyszer hazugságokon alapuló állítások, rágalmak hangzanak el róluk). Ez az egyetlen lehetőség, amitől még tartanak, ez az oldal az, ami felkavarhatja az állóvizet a politikában, és hatására fejek hullhatnak (persze nem szó szerint). Mindenki jól gondolja meg, hova teszi az X-et. 

Végszóként pedig álljon itt az, hogy bár ez az írás a népekre nézve általánosító volt, mindig van kivétel. A zsidók sem mind rosszak, és a cigányok sem. Azonban a helyzet fintora az, hogy ezek a kivételek is nagyon rosszul fognak járni. A népharag utolérheti a dolgos, két gyerekes, csendes cigányembert is. A sarki zöldségárus Goldstein Irma néni pedig szintén nem tehet a dolgokról, ő is ember, és megvezethető, így a média által folyamatosan sulykolt-sugallt náci veszélyt szinte a bőrén érzi, és féli azt a napot, amikor csuklyás-bakancsos, kopasz nácik jönnek majd érte, és elszámolnak vele, pusztán azért, mert zsidó származású.

Forrás: nemenyi.net






Fokozódik a Mossad aktivitása Magyarországon – Ébresztő!



|
Módszeres előkészületekre utal az izraeli titkosszolgálat aktivitása hazánkban. Folyik az etnikai feszültség irányított élesítése, a stratégiai objektumok elfoglalása, az izraeli haderő betelepülése. Az elhárítás belső háborút vív, a kormány sodródik, a nemzeti oldal felkészületlen, a gárda-szerű szerveződéseket megvezetik.
Hétfőre virradó éjjel ismét lecsaptak az Mossad által fizetett bérgyilkosok, ezúttal megint egy nyírségi településen, Kislétán. A rendőrség konkrét eredményt ez esetben sem tud felmutatni, csak azt erősítették meg újra: az elkövetők profik. Már arról is terjeng szóbeszéd, hol toborozta a bérgyilkosokat az izraeli titkosszolgálat. A bérgyilkosok – illetve megbízóik – egyre inkább figyelmet fordítanak arra, hogy az áldozatok lehetőleg dolgozó, úgymond tisztességes cigányok legyenek, és gyerek is legyen az áldozatok között. A gyilkosságokra hivatkozva és a Magyar Gárdával rémítgetve cigány bűnbandákat fegyvereznek fel, úgymond ’önvédelem’ okán. Erre vonatkozóan még csak Budapest egyes kerületeiben terjednek információk, de valószínűsíthető, hogy ugyanez zajlik vidéken is, különös tekintettel Borsod és Szabolcs megyére.
A zsidó érdekű ’őrző-védő’ cégek sorra felügyeletük alá vonják a kulcsfontosságú intézményeket, többek között a honvédség laktanyáit, raktárait is ezek őrzik. Az In-Kal a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a rendőrséggel is.
Az izraeli haderő folyamatos beáramlásáról újabb és újabb információk bukkannak fel. Már most zsidó katonák százai állomásozhatnak Magyarországon. A honvédség leszerelése, az állomány szétzavarása, a hadianyagok megsemmisítése már régen megtörtént. A rendőrség vidéki őrseit a cigányok sikertelen besorolása után azoknak biztonsági őrökként való alkalmazásával hígítják. A rendőrök minden szinten igyekeznek kivédeni a belső támadást. Sőt, mivel ők látják át legjobban a hatalom nemzetellenes intrikáit, szervezetileg is igyekeznek fellépni. Nem véletlenül áll a Tettrekész Magyar Rendőrök Szakszervezete a támadások célkeresztjében. Szima Judit főtitkár ellen bírósági eljárás folyik, a rendőröket a nemzeti oldalra beépített ügynökök és aránytalan fellépés parancsával igyekeznek parancsmegtagadásra és támadható nyilatkozatok kiadására bírni.
A Nemzetbiztonsági Hivatal berkeiben komoly belső háború folyik a zsidó irányítás és az állomány jobb érzésű magyarjai között. Laborc Sándor leváltása, Ficsor Ádám titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lemondása nem véletlenek.
Más külföldi titkosszolgálatok is dolgoznak hazánkban, látszólag egyelőre várakozó állásponton.
Az egyébként nemzetidegen kormány gyakorlatilag a műveletekbe nincs bizalommal beavatva. Sodródnak a Mossad irányította eseményekkel, kétségbeesve igyekeznek legalább látszólagos vezető pozíciót tartani. Nagy erőkkel keresik a cigánygyilkosságok elkövetőit – akinek megtalálását a profi munka mellett az alsóbb rendőri szintektől a legmagasabb pozícióig jelen lévő Mossad-ügynökök teszik lehetetlenné. Keresik a megoldást az általuk keltett, de a kezükből kicsúszott gárda-problémára. Bizonyítékhamisítással, hamis vallomásokkal (Kiskunlacháza, Budaházy-ügy) igyekeznek kezükben tartani a felgyorsult eseményeket. A túlélésért folyó vergődésük egyértelmű. Csak egy valamit tudnak biztosan: nem szeretnének hatalmon lenni, mikor a következő ciklusban felborul a rend.
A hazafias erőket meddő tiltakozásokkal, demokratikus játszadozással kötik le. Bár egyre kevesebben bíznak a demokratikus változás lehetőségében, a nemzeti oldal teljesen felkészületlen azzal szemben, ami az ordító jelek szerint hamarosan az országra következik. Mindennel el vannak foglalva, csak azzal nem, hogy felkészüljenek. A változásért leginkább tenni kész fiatalok a Jobbik választási eredményeinek eufóriájában ülnek. A gárdaszerű szerveződések mozgósítható állománya körében felkészítésről és eszközökről terjesztenek legendákat – amelyeket még senki nem látott. A gárdák vezetése a jelek szerint megbízható, ezért kérdéses, hogy ezek az altatások honnan erednek? Javasoljuk, ezek legkomolyabban vett kivizsgálását, és a tagságuk felrázását, majd felkészítését! Ébresztő! Felkészületlenek vagytok, és nincs semmitek!
A militáns szerveződések környékén ügynökök házalnak ládaszámra való vadonatúj dolgokkal. A kérdés: honnan?
A dolgok betetőzése a következő parlamenti ciklusban várható. Az elkerülhetetlen összeomlás a Fidesz kormányzásának közepére datálható – hacsak a Mossad érdekei nem sürgetik meg. Tudni kell, hogy a következő időszakban az izraeli érdekek kormányzati szintű kiszolgálása teljes mértékű lesz. A Fidesz zsidópárt a szocialistáktól jóval közelebb áll Izraelhez. (A legnagyobb barom az, aki most előrehozott választást követel!)
A Fidesz ezúttal magával hozza Izraelt. A párt a legszorosabb kapcsolatban áll azokkal az erőkkel, akik most a Kárpát-medence totális megszállását készítik elő, telepítik be a zsidó haderőt, és irányítják a háttérből az eseményeket. A nyílt diktatúra jegyében már jövő évben megkezdődik az ellenállás felszámolása, várható a hungaristák bebörtönzése.
A nemzeti párt a tervek szerint a Fidesz érában teljesen elzsidósodva részévé válik a hatalommentésnek, asszisztál a hungaristák és a köréjük tömörülő szabadságharcosok elleni fellépéshez. Más lehetőséget a zsidó demokrácia játékszabályai szerint nem kaphatnak.
Ma már nincs kétség: azok az események, amelyeket az MNA ’Jövőnk’ című kiadványában évekkel ezelőtt előre jelzett, most bekövetkeznek. Az idő elfogyott! Felszólítunk minden tettre kész hazafit, hogy sürgősen soroljon be a legközelebbi Népi Akciócsoport zászlaja alá, rohamléptekben kezdje meg a felkészülést! A kevésbé felkészültek jelentkezzenek mozgalmi munkára az Egységes Magyarország Mozgalomba. Senkit nem érdekel, ki hol próbálkozik jelenleg más megoldást keresve. Nincs más út, csak a hungarista ellenállás!
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info



1 megjegyzés:

  1. Helló, Mr. Harry Jones vagyok, törvényes hitelnyújtó világszerte. felajánlom
    Kölcsönök magán, egyéni és együttműködő testületek számára. Hívjon fel bármilyen összeget
    $ 750 dollárt és 10 milliárd dollárt. A hitelnyújtóknak rendelkezniük kell
    A jogszerűen képes visszafizetni a kölcsönt felvett kölcsön összegét
    A kölcsönfeltételek és a visszafizetési ütemterv szerint meghatározott időtartam
    A hitelfelvevők a jelzálogkötést megelőzően adják ki a kölcsönt. Ha érdekel, kérem
    Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: harryjonesfinance@hotmail.com. A vásárlók ültek

    VálaszTörlés