2013. november 10., vasárnap

Hírháló , és az idők jelei III.


Hírháló , és az idők jelei III.

1000 milliárdos áfacsalás a NAV-nál - pár nagy cégnél, akit nem lehet vizsgálni! A NAV-os dolgozó kitálal! 

2013-11-08 15:07 Index - hir.ma 
Pár ezer forint adócsalás nagy bűn, de több milliárdos nem probléma. 
Megdöbbentő dolgot hozott nyilvánosságra ma az Index.hu az egyik cikkében, melyben egy adóellenőr kitálal és azt nyilatkozza: 
    Engedik csalni a nagyokat a NAV-nál, évente 1000 milliárd forint adócsalásról nem vesz tudomást a hivatal 
Feljelentést tett a NAV egyik munkatársa hivatali visszaélés miatt az ügyészségen. Horváth András, aki hosszú ideje ellenőrzési szakkordinátorként dolgozott, a Levegő Munkacsoport és a VÉSZ közös rendezvényén állt a nyilvánosság elé. 
Az Indexnek elmondta, az adóhivatalnál úgy tapasztalta, a kiemelt adózókkal, vagyis a legnagyobb magyar cégekkel és multikkal elnézőbb a NAV az adócsalások ügyében. Szerinte nagyjából 1000 milliárdos tétel az, amit a legnagyobbak évente elcsalnak, miközben a NAV ezekben az ügyekben rendszeresen nem lép fel kellő erővel. 
Horváth az Indexnek azt mondta, munkája során - amelyben főként a határon átnyúló áfacsalásokat vizsgálta - több esetben tapasztalta, hogy a hivatal vezetősége elnéző a nagy gazdasági érdekérvényesítő képességű multikkal és nagy cégekkel szemben. 
Az elmúlt években több ügyről is leállították, volt olyan, hogy személyesen kizárták a projektből, miután visszaélésre utaló nyomokat talált. 
Horváth András adótitkok és üzleti titkok miatt konkrét cégek neveit nem említhette, de az ügyészséghez benyújtott mellékletekben konkrét projektek és eseteket is megemlít. Szerinte a magas magyar áfakulcs miatt nagyon jövedelmező lett az áfacsalás, a nagy cégek pedig ezzel élnek is, amely felett a NAV nagyon gyakran szemet huny. Horváth elmondta, felmondását már beadta a hivatalnál, de még tegnap is próbálták visszatartani. 
Reagált a NAV 
Megkérdeztük a NAV sajtóosztályát, hány kiemelt adózó van jelenleg, hány adócsalásra derítettek fényt tavaly ebben a körben, és milyen összegben. Az adóhatóság reakcióját változatlan formában közöljük. 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal határozottan visszautasítja a cikkben megfogalmazott vádakat. Az adóhatóság kiemelt feladatának tekinti, hogy közvetlenül, a költségvetési bevételek minél teljesebb biztosításával, illetőleg közvetett módon, az illegális gazdasági tevékenység visszaszorításával, az adómorál javításán keresztül hozzájáruljon a nemzetgazdaság versenyképességének fokozásához. 
Az állami adó- és vámhatóságot az ellenőrzési tevékenysége során szigorú törvényi rendelkezések kötelezik a tényállás alapos és minden részletre kiterjedő feltárására és bizonyítására. Az Európai Bíróság közelmúltban áfa ügyekben hozott magyar vonatkozású ítéletei és azok alapján körvonalazódó bírósági gyakorlat alapján az adóhatóságot terhelő bizonyítási kötelezettség teljesítése egyre nehezebb. 
Az áfa csalások jellemzője az, hogy az adózók csalárd módon sok szereplőből álló, bonyolult láncolatok útján igyekeznek megnehezíteni a visszaélések feltárását és szankcionálását, azon túl, hogy a láncolatban előre haladva a szereplők egyre kevésbé elérhetőek, így a bírósági gyakorlat által megkívánt bizonyítás az adóhatóság minden erőfeszítése ellenére sok esetben hosszadalmas, egyes esetekben lehetetlen. 
Az alkalmazott kiválasztási és kockázatkezelési módszerek és rendszerek folyamatosan fejlődnek, egyre kifinomultabbá válnak, másrészt az adóhatóság az adószakmai, vámszakmai és bűnügyi szakterület eszköztárának maximális kihasználásával, igyekszik az eredményességet növelni. 
A kiemelt adózók kijelöléséről, valamint a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók körének megállapításáról szóló 4/2012. NGM rendelet határozza meg a kiemelt adózók körét az adóteljesítményük alapján. 2012. évben a kiemelt adózók teljesítették az országos bevételek közel 42%-át, 2013-ban ez az arány várhatóan tovább növekszik tekintettel arra, hogy az adóteljesítmény értékhatára a fenti jogszabály módosítása következtében a 3 250 mFtról 1800mFt-ra csökkent. A kiemelt adózók száma 2013-ban meghaladja az ezret. 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal évente átlagosan 1700 db ellenőrzést végez az érintett adózói körnél, a megállapítással zárult vizsgálatok aránya fokozatosan nő (69,7%-ról 78,5%-ra emelkedett). A kiemelt adózói körben tett adóhatósági megállapítások összege - az elmúlt három év átlagában - évente 70 Mrd Ft-ra tehető. 
Az adóhatóság munkatársa által a sajtóban közzétettek tételes cáfolata az adótitokra vonatkozó szigorú szabályok okán nem lehetséges, ezzel az érintett munkatárs is tisztában van, így annak tudatában fogalmazhat meg alaptalan vádakat, hogy érdemi cáfolatra nem kerülhet sor, de az adóhatóság munkájába vetett közbizalmat megingathatja. A folyamatban lévő ügyekről, illetve azok esetleges eredményéről, végkimeneteléről hiteles információkkal az érintett munkatárs nem is rendelkezhet. 
Horváth András 
Horváth Andás a NAV ellenőre beadta felmondását, de ez csak két hónap múlva lép életbe, most még nem tudja, hogy hol fog dolgozni, mondta az Egyenes beszédben. Azok az ügyek, amelyekről korábban nyilatkozott többnyire áfa csalások, amelyek évente több százmilliárd forintot jelentenek a nagyobb hazai cégeknek és a multiknak. Elmondta, hogy egy évvel ezelőtt kiléptették egy olyan ellenőrzési projektből, amelyik az egyik legnagyobb multi céget érintette, módszertani javaslatait nem fogadták el, ezért döntött úgy hogy lemond. atv.hu 
Kapcsolódó: 
   
VPOP + APEH = NAV - Január elsejétől működik az új hivatal 
   
Betelt a pohár egy adóellenőrnél, feljelentette a NAV-ot, mert nem üldözi az áfacsalókat 
   
Gázszerelőből milliárdos vállalkozó 



Tanyafejlesztési, mondom, tanyafejlesztési támogatást nyert Rogán Antal belvárosi önkormányzata! 

november 6., szerda 16:23 444 
220 millió forintot, a nemrég kétmilliárdról 3,5 millárd forintra emelt tanyafejlesztési program keretösszegének hat százalékát nyerte el a főváros V. kerületének önkormányzata. Az önkormányzat összesen négy pályázatot nyújtott be tanyai termékek piacra jutásának elősegítése fővárosi piacokon és tanyás térségek megyei jogú városainak piacain címszóval, és mind a négyet meg is nyerte - írja a napi.hu. Egyenként 
    53 753 004; 
    58 315 860; 
    58 318 717; 
    57 950 100 forintot nyert. 
A belvárosban egy csarnok van, a Hold utcában, de ezek szerint a jövőben elárasztják a környéket a tanyasi őstermelők! 
A kerület önkormányzata délután azt közölte, hogy szeretné felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai Vásárcsarnokot. Az elnyert összegeket teljes mértékben a felújításra fordítják. (Kialakítanák a szagelszívást a galérián, minden egyes üzlethelyiségbe bevezetnék a gázt, korszerűsítenék a fűtést és az elektromos hálózatot, és akadálymentessé tennék az egész csarnokot.) 
Tanyafejlesztés: Budai Gyuláék tanya roadshow-t indítanak 

Több mint 100 milliárdra perlik a zsidók hazánkat sukorói veszteségük miatt - Gyurcsány és Bajnai is Magyarország ellen tanúskodik 

2013-11-09. 17:02 Kuruc.info 
A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt hétfőn kezdődik és két hétig tart Washingtonban az a nemzetközi választott bíróság előtt zajló kártérítési per, amelyet izraeli befektetők indítottak a magyar állam ellen. A Ronald Lauderék követelte kártérítési összeg több mint 100 milliárd forint. 
A pert a Vigotop nevű, ciprusi bejegyzésű cég indította, amelynek ügyvezetője Joav Blum, a tulajdonosa pedig Ronald Lauder, aki egyébként a New York-i központú Zsidó Világszövetség elnöke. A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása és az elmaradt haszon miatt a cég és tulajdonosa 100 milliárd forint fölötti kártérítési összeget követel a magyar államtól. A per alapját egy Magyarország és Ciprus között kötött, nemzetközi beruházásvédelmi egyezmény képezi, amelynek következtében e vitás kérdésben - bár európai uniós országokban keletkezett vitáról van szó - washingtoni választott bíróság hivatott ítélkezni a felek között. 
 
Orbán és Lauder

Az eljárás körülbelül egy éve kezdődött, amelyben a felek eddig különböző írásos beadványokat csatoltak az ügyhöz, a mostani szóbeli tárgyalások pedig sorsdöntőek az ügyben. A hétfőn kezdődő és két hétig tartó perben a választott bíróság személyesen hallgatja meg az zsidó befektetőket, valamint a Joav Blum és Ronald Lauder érdekében tanúskodó Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, aki értékesítési igazgató volt korábban. Személyesen lesz jelen a tárgyaláson Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is, aki Washingtonban a magyar állam oldalán tanúskodik, csakúgy, mint az ITDH korábbi munkatársa, Szandrocha Kamilla, aki Kóka János volt gazdasági miniszter felesége. 
 
Gyurcsány és Lauder

Bajnai Gordon volt fejlesztési miniszter és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az állami vagyonkezelő volt vezetőihez hasonlóan az izraeli befektetőkkel működnek együtt. Bajnainak egy korábbi büntetőügyben tett vallomását 
Kapcsolódó: 
   Mol-botrány: a horvát kormány megvédi nemzete érdekeit 
   Megkezdődött a MÁV elleni holokausztper Chicagóban 
   A nyugati képmutatás iskolapéldája: az izraeli gyarmatosítók biztonsága és jóléte mindenek felett! 




Videó: elkergették Orbán traktorát a kishantosiak 
8 nov 2013 hir24 - Magyar Hajnal 
A narancsbárók halálra ítélték a híres biogazdaságot, ám az emberek ellenállnak a fideszes rablóknak. 
Riadólánc, traktor, dühös helyiek, hoppon maradt bérlők. Egyre forróbb a helyzet az újrapályáztatott mintagazdaság földjein. 
Elüldözték a kishantosiak a traktort, amelyet az egyik új bérlő küldött oda, hogy felszántsa a földet. 
Az előzmény, hogy a Fidesz-rezsim "megpályáztatta" (értsd: saját sleppjének juttatta a másét) a sok éve ott működő, hat Margitszigetnyi mintagazdaság földjeit, és az eddigi bérlők egy négyzetmétert sem nyertek. Hétfőn kellett volna átadniuk a területet az új bérlőknek, de nem adták. Már riadólánc is van, traktor is van, elzavarás is van. Tettlegesség még nem volt. 

Orbán: Fantasztikus évek előtt áll Magyarország 

2013. november 8. 09:24 mandiner.hu 
A miniszterelnök szerint ehhez csak az kell, hogy ne változzon a politikai felállás, és végre tudják hajtani a tervezett jövő évi költségvetést. Orbán Viktor szerint szabadabb és függetlenebb lett az ország. A kormányfő szokásos pénteki rádióinterjújában beszélt a sertéshús áfájának csökkentésről is, aminek célja elsősorban a munkahelyek védelme, és nem az árcsökkentés. 

Magyarország 2010-hez képest ma szabad és független ország - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ezzel magyarázva, hogy olyan intézkedésre is lehetőség van, mint például a héten bejelentett sertésáfa-csökkentés és új családpolitikai támogatások bevezetése. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország ma a saját lábán áll, "ami a mi életünkhöz kell, azt mi termeljük meg", és van annyi pénze, hogy olyan intézkedéseket vezessen be, mint például a sertésáfa-csökkentés vagy az újabb családpolitikai támogatások. 
Előbbivel kapcsolatban, vagyis hogy huszonhétről öt százalékra csökken az élő- és a félsertés áfája január 1-jétől, Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy a sertés áfájának mostani csökkentése a munkahelyvédelmi akcióterv, nem pedig a szociális intézkedések része. A kormány ugyanis a mezőgazdaságban dolgozók munkahelyének megmentését reméli az említett csökkentéstől. "Valamelyest talán az ár is csökkenhet", de most valójában nem a fogyasztói árakat mérséklő áfacsökkentésről van szó, hanem munkahelymegvédésről - tette egyértelművé. 
Indoklásul kifejtette: nagyon megnőtt - a becsületesen gazdálkodó magyarok rovására - azok versenyelőnye, akik áfát csalnak az élő- és a félsertés előállításánál, vagy a magyarországi sertések helyett importból hozzák be az alapanyagokat. "Ez a mostani áfacsökkentés igazságot tesz", mert esélyt ad a szabályokat betartó magyar gazdálkodóknak, hogy ők legyenek sikeresek, így pedig megmaradhatnak a munkahelyek - magyarázta a kormányfő, csekélynek nevezve egyúttal a költségvetési bevételcsökkenés kockázatát. A kivitelezéssel kapcsolatban hozzátette, az ágazati érdekképviseletekkel közösen figyelik majd a fejleményeket, megbízható, valós információkra, visszajelzésekre van szükség, mert - mint fogalmazott - "a parlament messze van a disznóólaktól". 
A héten bejelentett másik fontos kormányzati intézkedésről, az újabb családi támogatásokról - a gyed extra keretében eldöntött lépésekről - azt mondta a miniszterelnök, hogy aki családban képzeli el az életét, annak ezek fantasztikus távlatokat nyitnak. A kormány döntése értelmében a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti. Orbán Viktor szerint ez egy olyan akcióterv, amelynek pontos hatásait nehéz kiszámolni, de fél vagy egy év elegendő lesz a hatások megismerésére, így a következő költségvetési évben le lehet majd vonni a következtetéseket. 
Mindezen intézkedések mögött a gazdaság javuló teljesítménye áll, és csak azért lehetséges mindez, "mert sikerült kölcsönösen megnyernünk egymást", az ország vezetőinek és az embereknek a gazdaság átalakítására - jelentette ki a kormányfő. Hozzátette, mindvégig azt gondolta, hogy ha az elmúlt három és fél évben követett útvonalon "végigmegyünk, akkor a végén az ellenfeleink is azt fogják mondani, hogy nocsak", hiszen "egy idő után csak szemet szúr", hogy amikor jól és rosszul teljesítőkre osztják az Európai Unió országait, akkor a magyarok rendre abban a csoportban szerepelnek, amely jó minősítést kap. 
"Egy idő után ki kell mondani, hogy bár nem tetszett nekünk, amit Magyarország csinál, mert megadóztatta a bankjainkat meg a nemzetközi cégeinket, meg másképp gondolkodik, mint mi, erősebbek a nemzeti érzelmek Magyarországon, mint az unió számos államában, és lehet, hogy ez nekünk nem tetszik (...), de ez mégis a magyarok élete meg a magyarok sorsa, ők döntenek róla" - fejtette ki. Orbán Viktor megítélése szerint Magyarország a saját igazáért folytatott küzdelmen túl van, sokkal kifinomultabb, szakmaibb típusú munka következik a következő néhány évben. Ha ezt a költségvetést, "így, ahogy van", a parlament elfogadja, és "utána végre tudjuk hajtani, és nem történik változás a politikai felállásban", akkor "fantasztikus évek előtt áll Magyarország" - mondta. 
MTI Orbán: Magyarország 2010-hez képest szabad és független 



Gazdag István: A "kréta-arcok" etnomazochizmusa 

sze, 2013/11/06 - 12:22 antidogma.hu 
Nemrég közzétett és a Daily Mail által kommentált (2013. május 5.) statisztikák szerint a fehér britek tömegesen menekülnek el azokból a zónákból, ahol kisebbségbe kerültek. Az utóbbi évtizedben több mint 600 ezer fehér hagyta el Londont: 2001-ben a brit főváros lakóinak 58 százaléka volt fehér, 2011-ben már csak 45 százalékuk. Franciaországban hasonló folyamat zajlik: a nagyvárosok népi negyedei és külvárosai elveszítik fehér lakóikat, akik a vidéki és elővárosi övezetek fajilag homogén környezetét láthatóan előnyben részesítik a multikulturális olvasztótégellyel (melting pot) szemben. 
Érthető módon a fehérek menekülése ("white flight") különösen azokat a körzeteket érinti, amelyeket szó szerint elözönlöttek a harmadik világbeli bevándorlók, és ahol ennek következtében az életmód teljesen elveszítette európai jellegét, sőt mi több, egy alternatív politikai és társadalmi rend váltotta fel a nemzeti kultúrát és a jogállamot. 
Erre a jelenségre a globalista elitek primitíven leegyszerűsítő választ ajánlanak. Szerintük a gazdaság és csakis a gazdaság irányítja a világot, vagyis a növekedés visszatérte és a munkanélküliség csökkenése automatikusan a faji feszültségek feloldódását fogja eredményezni. Diagnózisukat a múlt század '30-as éveinek európai megrázkódtatásaira alapozták, amelyek szerintük kizárólag a korszak gazdasági válságának tulajdoníthatók, elfeledve a századforduló óta Európában zajló jelentős migrációs és demográfiai folyamatokat (mindenekelőtt a galíciai zsidók tömeges bevándorlását Közép-Európába), valamint következményeiket az érintett nemzetek identitására és kohéziójára. 
A globalisták nem hajlandók olyannak látni világot, amilyen az valójában; nem akarják elfogadni, hogy mielőtt homo oeconomicus, vagyis termelési és fogyasztási tényező lenne, az ember először is politikai és társadalmi lény, egy közösség tagja, aki kötődik a saját egyedi kultúrájához. A csoportok együttélése szisztematikusan egy erőviszony függvénye. Azok a közösségek, amelyeket egymástól túlságosan eltérő értékek és kultúrák irányítanak, tartósan képtelenek a békés együttélésre: az immáron multikulturális európai társadalmak multikonfliktusos társadalmakká váltak. Letagadván az emberek közötti szociokulturális és etnikai határokat, hogy úgymond megteremtsék az "egyetemes békét", és hogy mesterségesen létrehozzák a gyökértelen "világpolgárt", a globalisták nolens-volens a faji összecsapások doktor Frankensteinjei lettek. 
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy sürgető igény mutatkozik a fehér férfiak megmentése iránt, leginkább ott, ahol momentán talán a legnagyobb veszélyben vannak, vagyis az Egyesült Királyságban. Ez nem vicc. A Les Échos francia pénzügyi napilap egyik cikke (2013. január 6.) arról számol be, hogy a brit oktatásügyi miniszter egyenesen etnikai kisebbségként szándékozik kezelni a bennszülött angolokat, így segítve elő az egyetemekre való visszatérésüket, ahonnan az utóbbi évek során szinte teljesen kikoptak. 
Mostanra ugyanis az emberi-jogi lobbi kedvenc vesszőparipája, az etnikai kisebbségeket favorizáló pozitív diszkrimináció (affirmative action) olyan sikeresnek bizonyult az egykor "nagy" Britanniában, hogy a brit egyetemek tele vannak bevándorló fiatalokkal, többségükben lányokkal, miközben a népi osztályokhoz tartozó fehér fiúkból mutatóba is alig maradt. Komolyan felmerült tehát annak az igénye, hogy bevezetik a "szegény fehér fiúk" kvótáját a felsőoktatásban. A jelenség nem új keletű, hiszen egy néhány évvel korábbi felmérés már kimutatta, hogy közülük csak 6 százalék jut be az egyetemekre, szemben az etnikai kisebbségekből származó fiúk 26 és lányok 36 százalékával. Ráadásul a válság tovább erősítette ezt a tendenciát. Talán a britek kezdik végre felfogni, hogy az egyesek érdekében alkalmazott pozitív diszkrimináció valójában negatív diszkriminációt jelent másokkal szemben. 
Ennek a fehérellenes rasszizmusnak már neve is van: ez a leukofóbia, és mint neologizmus a fehérek gyűlöletét jelenti. A széplelkek, akik mindig az élvonalban haladnak, ha az önkéntes vakságnak lehet hódolni, alig egy évtizede még felháborodottan utasították el az ún. külvárosi antiszemitizmus - azóta már teljesen nyilvánvaló - létezését. Ez a fajta rasszizmus szerintük csak az európai fehérek apanázsa lehet. Ab ovo lehetetlennek tartották, hogy arab vagy afrikai származású emberek antiszemiták vagy rasszisták legyenek, elvégre ők alávetettek és kizsákmányoltak. Ugyanazok, akik tegnap ezt a külvárosi antiszemitizmust tagadták, ma ugyanezen népességek körében a leukofóbia terjedését tagadják. 
Mindeddig a tudományos szakirodalom csak az ún. uralmi rasszizmusról prédikált, a győztesek, a hódítók, az uralmon lévők rasszizmusáról, amely ideológiai és érzelmi kaucióként szolgál számukra uralmuk fenntartásához. Első európai példája a spanyol "vértisztasági" törvények, amelyeket a reconquista után léptettek életbe a nemzeti identitásra veszélyesnek tartott mór és zsidó kisebbségek, pontosabban azok látszólag katolizált (valójában azonban titokban az eredeti vallásukat gyakorló) elemei ellen. Az uralmi rasszizmus legismertebb múltbéli formája a nácizmus és a dél-afrikai apartheid volt, többé-kevésbé állami rasszizmusként funkcionálva, akárcsak egyébként napjainkban a cionizmus Izraelben. 
Létezik azonban a neheztelés rasszizmusa is. A neheztelés (a nietzschei "ressentiment") az a fajta gyűlölet, amelyet a gyönge érez az erőssel vagy azzal szemben, akit annak tart. Ez az alávetett közösségek rasszizmusa az uralkodó közösségekkel szemben. Valójában a "kréta-arcok" gúnynévvel illetett fehérek szisztematikus és alkalomszerűen erőszakos gyűlöletéről van szó. 
Az európai színes bőrű népességek körében tapasztalható "külvárosi" leukofóbia társadalom-lélektani szempontból a népi antiszemitizmushoz hasonlítható, amely ugyancsak a nehezteléses rasszizmus kategóriájába tartozik. A különbség csak annyi, hogy míg az utóbbi elítélendő és sok helyen büntethető is, addig az előbbiről tudomást sem akarnak venni, sőt gyakran maguk a fehérek bátorítják. Az eredmény magáért beszél. Nem csak a briteknél... 
MD 2013. XI. 6. 

Csináljatok rendet előbb saját családotoknál, népeteknél 


Csináljatok rendet előbb saját családotoknál, népeteknél, aztán ha vendégként vagy turistaként ideglenesen Magyarországon tartózkodtok, akkor tisztességtudóan viselkedjetek! 

Az Liberális Ifjak részére. 

Megdöbbenve látom, hogy a hírekben, mint ideglenesen vagy turistaként Magyarországon tartózkodó terpeszkedőként, a Magyarok ügyében véleményt nyilvánítotok. Ez elég nagy udvariatlanság bekéredzkedtek más nép lakásába, és gyalázzátok az ország lakosait, a helyi kultúrát, történelmet. Jobb lenne előbb a saját népcsoportotoknál tennének rendet, az egyenlő mérce alapján. 
Javaslatom a következő. Harcoljátok ki az Európai Unióban az NSZ-ben, a következőket. 

1. Vonják felelőségre azon német brit, amerikai, svájci zsidó bankárokat akik Hitlert anyagilag támogatták és Hitlerrel szövetkezve megszervezték a világ háborút. Hitlert felelőségre vontuk a zsidó cinkosait még nem. 
Fontos az egyenlő mérce. Sidney Wartburg, Rotshildek, Grűnshildek stb, vagyon elkobzás. 

2. Vonják felelősségre azon német, brit, amerikai, stb fegyver gyárosokat egyéb gyárosokat, akik busás haszonnal fegyvert gyártottak kereskedtek a németekkel és Hitlerrel, a háború folyamán. Teljes vagyon elkobzás. Egyenlő mércét Hitlerrel. Még ha rokonaitok is ezen bűnözők. 

3. Teljes vagyon elkobzás a háború dögevő hiénáitól, még ha ezek nem is Magyarok, hanem a ti zsidó rokonaitok. 

4. Jó lenne ha, felemelnétek szavatokat a Filiszteusok gyilkolása ellen, amit napjaink legnagyobb hentes-mészáros -gyilkosa maga Bee Netanyahu folytat. Aki rokonotok vértestvéretek. Továbbá jó lenne ha sátrat vernétek az Izraeli Követség elött és követelnék Ilon Nagykövettől, az igazság zsidó bajnokától, hogy járjon közben a Mészárosnál Nethanyahunál a Palesztinok kapják vissza ősi hazájukat. 

5. Esetleg vegyétek fel Szabó Tímea nevű magyargyűlölő, zsidó nővel a kapcsolatot! Közösen lépjetek fel a szőrös, ápolatlan nőgyűlölő rabbik ellen. Tiszteségesebb lenne ha nem köpködnék le, nem lökdösnék, nem rugdosnák a 8 éves kislányokat a zsinagóga előtt. Jó lenne ha harcolnátok, hogy a nőket is oda engedjék imádkozni a Sirató falhoz. Harcoljátok ki, hogy a zsinagógában nőknek ugyan annyi joga legyen mint a férfiaknak. Vegyesen ülhessenek a zsinagógában mint a Magyar emberek a templomban. 

Továbbá harcoljátok ki egy színes bőrű zsidónak, ugyan annyi joga legyen, mint egy askenázi vagy egy szefárd zsidónak. Továbbá emeljétek fel a szavatokat, mert az idegenek listázásának magasiskolája az izraeli knesszet és az amerikai szenátus. Nem a mi hazánk. 
Ez csak néhány gondolat. Nektek országunkban ideglenes tartózkodó átutazóknak turistáknak. 

Horthy Miklós kormányzó Úrnak pedig köszönjék meg a segítséget, amit a zsidóságnak nyújtott. Ellenben a gyilkos zsidó bankárokkal és zsidó fegyvergyárosokkal ellentétben. Nem beszélve a Wallenberg nevű zsidó arany és ékszer nepperről orgazdáról, aki segítség címén kifosztotta gojként a zsidó vértestvéreit. Zsidónak gójt kifosztani nem bűn, hanem dicsőség a Tóra szerint. Azonban zsidónak zsidót kifosztani halálos bűn. Kérem emeljék fel szavatokat Wallenberg nyerje el méltó büntetését és a lopott arany és ékszerek kerüljenek elkobzásra. Kerüljön vissza az eredeti zsidó családok tulajdonába. 

A Magyarok mélyen tisztelt íróit, mint Wass Albert, Nyirő József, ne hasonlítsuk, fegyvergyáros, bankár zsidó bűnözőkhöz. Ne hasonlítsuk Elly Wiesel magyar zsidó nevét bitorló emberhez. Ugyanis az osztálytárs szomszédja biztosan állítja, hogy Wiesel egy szimpla csaló. Kérem tisztázzák Elly Wiesel nevű csaló családtagotok ügyét. Ne bitoroljon Nobel díjat csalással. 

Amennyiben tisztességes zsidó liberálisok vagytok, ezen anomáliákat felszámoljátok saját közösségeikben. Akkor talán kifejthetnek kritikát vendég jogon országomban. Azonban jobb lenne ha inkább családotok körében maradnátok, hiszen már van rablott országotok a Filiszteusok ősi földjén. A bolsevizmus, liberál-bolsevizmus, kommunizmus, szocializmus, globalizmus, zsidó tipusú liberalizmus, gén idegen a magyar ősi hagyománykhoz. Ezek zsidó ideológiák. A magyarokra ezen ideológiák csak a zsidó terror idején erőszakkal lehet rá kényszeríteni. 

Levelemre nem várok választ addig, míg felsorolt anomáliákat fel nem számolják, zűrös népcsoportotok életében. 

Id Bárdosi Ferenc 
A Magyar Szentkorona Állampolgára 


A készülő vihar

Jó hírem van Kapitány úr! A gazdasági vihar elmúlt!”
Forrás: zerohedge.com

A látványosan megbukott intézkedések ismétlése nem fogja megmenteni a helyzetet, mert a keletkező fantom biztosítékok és eszközlufik mennyisége a rendszer teljes összeomlásához vezetne.
Gyülekeznek a pénzügyi viharfelhők. Bár az állami propaganda kilábalást, növekvő bevételeket és kék eget jósol, a tényszerű bizonyítékok ellentmondanak ennek a derülátó előrejelzésnek. A pénzügyi és gazdasági mozgások belső mérőszámai egyre gyengébbek az egész világon, mivel a bajokra adott állami-központi banki megoldások (a hitelállomány rendkívüli mértékű növelése, a deficit kiadások, tőkeáttétel, stb.) nem tudják kezelni a 2008-as globális válság hatásait.
A 2008-as válság kezelésének hiánya már önmagában is katasztrofális, azonban a status quo még rontott is a helyzeten a sikertelen műveletek többszöri ismétlésével, amelyek során növelte a hitelállományt, rossz célokra utalta ki a „rendelkezésre álló” pénzeket és egy homályos, árnyék-bankrendszert hozott létre, amelyben a kockázatokat és az eszközöket szisztematikusan félreértékelik, hogy a haszon a tőkések, bankárok és politikai segítőik zsebében kössön ki.
A szélsőségek elkerülhetetlenül összeomláshoz vezetnek, de még a legtorzultabb rendszer is rendelkezik valamilyen visszajelző mechanizmussal, ami némiképp csökkenti a katasztrófa felé lökő lendületet. Ahogy a test megpróbál védekezni az egészségtelen, túl zsíros táplálkozás hatásaival szemben, a jelenlegi torzult pénzügyi és politikai rendszerben is maradt valamicske a régi visszajelző és kockázatkezelő mechanizmusból.
Ezek az interaktív erők lehetetlenné teszik, hogy megjósoljuk az összeomlás idejét, de ettől a rendszerösszeomlás még elkerülhetetlen maradt. Nem lehet tudni, hogy egy súlyosan elhízott, gyorséttermi szeméten élő ember szíve pontosan mikor adja fel a szolgálatot, de az biztos, hogy minden egyes nap elteltével romlanak túlélési esélyei.
A látványosan elbukott intézkedések ismétlése (új lufik létrehozása a mennyiségi monetáris enyhítésekkel, a sok ezer oldalnyi új szabályozás bevezetése, stb.) olyan, mintha elhízott, a mozgástól elszokott emberünket elküldenénk futni egy meredek hegyi ösvényen.
Sajnos azonban ezen a ponton a pénzrendszer megtisztítása a rossz adósságtól és fantom biztosítékoktól is csak részben javítaná a status quo helyzetét, mert nemcsak a pénzrendszerrel van baj: a fejlett világ gazdasági alapját adó hitelalapú fogyasztói társadalom éppen annyira csődbe jutott és romlott, mint a rendszer, ami működésben tartja.
A gazdasági végjátékra adott állami válasz a személytelenített juttatásokban merül ki. Amikor a kiváltságos szektor veszélybe kerül a piacon, az állam kartell-kapitalizmust léptet életbe, amivel a preferált cégeket gazdagítja az állampolgárok rovására. Amikor a kartell-állami gazdaság már nem tud fizetőképes munkahelyeket teremteni, az állam szociális juttatásokat utal ki, más szóval fizet az embereknek, hogy otthon maradjanak, és kedvük szerint töltsék el idejüket.
Ez üzleti szinten tönkreteszi a vállalkozás szabadságát és lehetetlenné teszi, hogy az egyén és a társadalom érdemben és értelmes módon tegyen valamit a közösség, a család vagy akár szakmája javára.
A status quo nem csupán pénzügyileg, hanem morálisan és intellektuálisan is csődbe jutott.
A vezetés semmilyen épkézláb ötlettel nem tud előállni a pénznyomtatáson, az államhatalom kiterjesztésén és a jövő generációitól kölcsönvett pénzből fizetett szociális juttatások növelésén kívül.
Vajon merész lenne azt jósolni, hogy elhízott, elgyengült emberünk nem lesz képes felmenni a második dombra, ha már az elsőnél elvérzett? És akkor a harmadik vagy negyedik emelkedőről még nem is beszéltünk.
A 2008-as szívrohamra a status quo olyan intézkedésekkel reagált, amelyek korábban már elbuktak. A sok ezermilliárd dollár, euró, jen, yüan vagy quatloo éppen annyira volt képes újraéleszteni a globális pénzrendszert, mint ahogy a nitroglicerin képes meggyógyítani egy halálos beteget.
A következő globális pénzvihar mát látható a horizonton. Az intellektuális, erkölcsi és pénzügyi csőd kéz a kézben járnak. Nem egyetlen vihar készülődik, hanem három, és mindegyik erősíti a másik kettőt.
Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek.” Dániel 11:24




A közelgő pénzügyi vihar 22 előjele



A világ pénzrendszere csődbe jutott. A készülő világkormány és az antikrisztusi erők régóta szorgoskodnak, hogy a helyzet idáig fajuljon, hogy amikor elérkezettnek látják a pillanatot, egyszerre ránthassák ki a szőnyeget az egész világgazdaság alól, egy maroknyi szervezet kezében összpontosítva a hatalmat. Ennek a folyamatnak vagyunk a tanúi.  – Joseph Candel
Aki örömét leli a katasztrófákban, valószínűleg élvezni fogja 2012 hátralévő részét. Egyre több vészjósló előjel bukkan fel a gazdasági világban. A vállalati bennfentesek ész nélkül adják el részvényeiket, Európa vezető gazdaságai egymás után süllyednek válságba, az IMF az eurózóna szétesését jósolja és egyre több nagybank küzd komoly gondokkal.
A pénzpiacok eddigi relatív stabilitásának vége. A korábban felszín alatt rejlő problémák sorra bukkannak fel, jelezve a közeledő vihart.
A világtörténelem legnagyobb adósságlufija kidurranni készül. Talán addig van még némi időnk, de egyelőre úgy tűnik, nincs semmi a láthatáron, ami megállíthatná a kialakuló zűrzavart.
A következő 22 adat, tendencia vagy nyilatkozat mindenesetre ezt tűnik alátámasztani:
1. A CNN szerint az S&P által listázott cégek bennfenteseinek eladásai az elmúlt csaknem egy évtized legmagasabb szintjén állnak. Vajon ezek a bennfentesek tudnak valamit, amit mi nem?
2. Az Egyesült Államokban az ingatlanárak egymást követő hat hónapon át estek, jelenleg az ingatlanpiaci csúcs 35 százalékánál tartanak. Utoljára 2002-ben voltak ilyen alacsonyak.
3. Az előrejelzések szerint a görög gazdaság további 5 százalékkal zsugorodik idén.
4. A temérdek megszorítás ellenére a 2012-es évre előrevetített költségvetési hiány még mindig a GDP 7 százaléka lesz Görögországban.
5. Az olasz és spanyol szuverén adósságok után fizetendő kamatok folyamatosan emelkednek. Az RTE a következőket írja:
Spanyolország adósság rátája majdnem kétszeresére emelkedett egy nemrég tartott rövidtávú adósság aukció során, mivel a befektetők aggódnak, hogy az eurózóna nem elég elszánt a felhalmozódott adósságok kezelésével kapcsolatban.
A mai napon Olaszország 3,5 milliárd eurót gyűjtött össze egy rövidtávú kötvényértékesítéssel, de az eddiginél sokkal magasabb kamatra, az eurózóna adósság miatti növekvő aggodalmak és negatív kilátások miatt, nyilatkozta a Bank of Italy.
6. A spanyol kormány nemrégiben bejelentette, hogy a 2011-es költségvetési hiánysokkal nagyobb volt, mint azt előre jelezték és, hogy valószínűleg nem lesznek képesek tartani a 2012-es hiánycélt sem.
7. Akármennyire hihetetlen, de a spanyol bankok könyveiben szereplő hitelek 8,15 százaléka rossz hitel. Ez az elmúlt 18 év legrosszabb aránya. Spanyolországban a veszélyes hitelek a GDP 13 százalékát teszik ki.
8. Az egyik legfontosabb spanyol tőzsdeindex, csak idén 19 százalékot esett eddig.
9. A kormány által kiadott új rendelet szerint Spanyolországban a 2500 eurót meghaladó tranzakciókat nem lehet készpénzben teljesíteni. Sokak szerint ez egy pánikintézkedés.
10. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy hamarosan Spanyolország is kimentésre szorul. AReuters a napokban a következőket írta a helyzetről:
A spanyol eseményeket figyelemmel kísérő szakértők sem tudják, hogy mennyi pénzre lesz szükség, illetve pontosan mikor, de közülük egyesek egészen biztosak, hogy Madrid előbb-utóbb sok milliárd eurós mentőcsomagot kér bankjai, és akár magának az államnak a kimentésére is.
11. A Moody’s Alanytics elemzői arra figyelmeztetnek, hogy Olaszország már pénzügyileg fenntarthatatlan terepre „tévedt”:
Megítélésünk szerint Olaszország pénzügyi mozgástere kimerült,” nyilatkozta a Moody’s. „Az ország GDP arányos adóssága már átlépte a kezelhető szintet. Az olasz 10-éves futamidejű államkötvények kezelhető határa becslések szerint 4,2%. Április 18–án ez a mérték elérte az 5,46 százalékot.”
12. Az előrejelzések szerint a portugál gazdaság 5,7 százalékos zsugorodása várható 2012 során.
13. Kiderült, hogy az eddig viszonylag stabilnak gondolt európai országokban is baj van. A holland kormány például április 23-án lemondott, miután a megszorító intézkedésekről folyó tárgyalások kudarcba fulladtak.
14. Christine Lagarde, az IMF vezetője azt nyilatkozta, hogy „sötét felhők gyülekeznek a láthatáron” a globális gazdaság számára.
15. Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza kijelentette: „Az embernek az az érzése, hogy a dolgok bármelyik pillanatban ismét nagyon rosszra fordulhatnak.”
16. Az IMF nemrégiben kiadott jelentése szerint a jelenlegi pénzügyi válság az eurózóna felbomlásához vezethet:
A jelen körülmények között nem zárhatjuk ki az eurózóna felbomlásának lehetőségét. A pénzügyi és reálgazdasági problémák átterjedése más területekre, különösen Európában, minden jel szerint komoly lesz.
Ez hatalmas politikai sokkot eredményezhet és a Lehman Brothers csőd idején tapasztalt gazdasági stresszt is meghaladhatja.
17. Soros György nyilvánosan kijelentette, hogy az Európai Unió hamarosan az egykori Szovjetunió bukásához hasonló összeomlással nézhet szembe.
18. Nigel Farage, az Európai Parlament egyik képviselője, egy kéthete készített interjú során kijelentette, hogy néhány nagy európai bank összeomlása elkerülhetetlen:
Komoly banki összeomlások várhatók, amelyek súlyos hatással lesznek bizonyos szuverén államokra. Attól tartok, olyan pontra érkeztünk, ahonnan már nincs megállás. Most már mindegy mennyi műpénzt gyártanak, a problémák mindig nagyobbak maradnak, mint az azokat megoldani próbáló emberek. Közel vagyunk ehhez.
Amikor az események miatt várható kockázatokról és veszélyekről beszélek, valamilyen lázadás vagy társadalmi katasztrófa formájában, akkor ők (az európai politikusok) nagyon aggódnak. Egymás között beszélnek ezekről a dolgokról, de nyilvánosan nem mernek egy szót se szólni.
Az eurózónában tapasztalt, hetek óta tartó lejtmenet nagyon súlyos. Ez az olasz és spanyol kötvényfelárak miatt van. Ez a mediterrán országokban a fiatalok körében jellemző 50%-os munkanélküliség miatt van.
A felkelések és zavargások miatt az utcákon. Kicsit több mint egy hónapja Herman Van Rompuy azt mondta, itt ezen a helyen, hogy „sikerült megfordítanunk a helyzetet. Mindent megoldottunk. Nincs több probléma az eurózónában.” Milyen vicces csapat.”
19. Az IMF előrejelzése szerint Japán GDP arányos adóssága jövőre eléri a 256 százalékot.
20. A Goldman Sachs előrejelzése szerint az S&P 500-as index 11 százalékkal fog esni 2012 végéig.
21. Az elmúlt hat hónap során több száz elismert bankár mondott le pozíciójáról szerte a világon. Vajon van valami különleges oka annak, hogy ilyen hirtelen, ilyen sokan döntöttek pozíciójuk feladása mellett?
22. A kilenc legnagyobb amerikai bank együttesen 228,72 ezer milliárd dollár kitettséggel rendelkezik derivatívákban. Ez körülbelül a teljes globális gazdaság háromszorosának felel meg. Ezek már felfoghatatlan számok. (Időkjelei: Az egyes bankok derivatíva kitettségének szemléltetése. Érdemes megnézni.)
A 2008-as válság csupán a bemelegítés volt. A nagybankok nagyobbak, mint valaha, a nyugati kormányok adóssága magasabb, mint valaha és a globális pénzügyi rendszer sebezhetőbb és bizonytalanabb, mint valaha.
A különbség, hogy ezúttal a válság epicentrum Európa.
Európán kívül a legtöbb ember nem képes felfogni, milyen komoly a helyzet. Spanyolország, Olaszország és Portugália oda tartanak, ahol most Görögország van.
Az Európai Központi Bank csupán egy kis időt nyert azzal, hogy néhány ezermilliárd euróval megtoldotta mérlegét az elmúlt kilenc hónap során, de az igazi problémák nem szűntek meg, sőt mélyültek.
Olyan ez, mintha egy közlekedési szerencsétlenséget lassított felvételben kellene végignéznünk.
A jó hír, hogy így az embernek van még ideje felkészülni az ütközésre. Még van némi idő néhány személyes pénzügyi védőlépésre.
Sajnos azonban a 2008-as válsághoz hasonlóan, a legtöbb ember nem hiszi el, hogy ez a vonat tényleg jön.




A világ legnagyobb bankja bejelentette az összeomlást?



A világ pénzügyeit egy, a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen, rendkívüli hatalommal rendelkező nemzetközi szervezet irányítja. A szervezet, ami tulajdonképpen a központi bankok központi bankja, aNemzetközi Fizetések Bankja nevet viseli. Központja Svájcban található, de rendelkezik irodákkal Hongkongban és Mexikóvárosban is. Nem tartozik beszámolási kötelezettséggel egyetlen hatóság felé sem, nem fizet adót és minden törvény felett áll.
Forrás:beforeitsnews.com

A német Deutsche Wirtschafts Nachrichtenszerint a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), a világ legnagyobb hatalommal rendelkező pénzintézete bejelentette „az összeomlást”. Tényleg lehetséges, hogy az amerikai  Federal Reserve Bank felsőbb utasításra döntött a mennyiségi monetáris enyhítés vég nélküli folytatása mellett? Az amerikai gazdaság összeomlásának új szakasza indult el, amelyben már nem is próbálják leplezni vagy megállítani, ami történik. A BIS szavai tulajdonképpen felérnek az összeomlás bejelentésével.
A cikkből:
Elképzelhető, hogy az amerikai Federal Reserve döntése, hogy a végtelenségig folytassa a pénznyomtatást „odafentről érkezett”.
A központi bankok kezdenek rájönni, hogy szoros a helyzet.
A világ legnagyobb hatalommal bíró bankja, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) néhány nappal ezelőtt kiadott negyedéves jelentésében a mennyiségi enyhítés befejezésére tett utalást, ugyanakkor rendkívül kritikusnak nevezte a helyzetet. A BIS szerint a helyzet rosszabb, mint a Lehman csődje idején. Elképzelhető, hogy a Fed a bank figyelmeztetésének eredményeként döntött a pénznyomtatás folytatása mellett. A központi bankok elvesztették a harcot az árral szemben.
A „bankok rendkívüli intézkedései” – értsd, a korlátlan pénznyomtatás – azt az illúziót keltették, hogy a piacokra zúdított hatalmas likviditás megoldhatja az alapvető problémákat.
A pénznyomtatás felfüggesztése helyett azonban a Fed végül úgy döntött, hogy minden folytatódik az eddigiek szerint. Amennyiben hihetünk a BIS szakértőinek [és ez egy igen nagy „ha”], a döntés egyetlen problémát sem old meg, inkább elmélyíti azokat.
Mivel a jelek szerint a BIS képtelen a szellemet visszacsalogatni a palackba [megint egy nagy „ha”, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ezt akarják], érdemes meghallgatni azoknak a véleményét, akik egykor a rendszer részei voltak, de jelenleg nem rendelkeznek hivatalos pozícióval. Ők talán képesek világosan, vagy legalábbis egyértelműbben fogalmazni a válságot illetően.
William White, a BIS korábbi vezető közgazdásza például szintén a BIS jelentés tartalmával egyező hangnemben nyilatkozott.
Nekem úgy tűnik, mintha 2007-et élnénk újra, csak a helyzet most sokkal rosszabb,”nyilatkozta a közgazdász, aki arról vált híressé, hogy észrevette az adósságpiacok vad mozgását a 2008-as válság előtt. „Nem tudom mit fognak tenni. Valószínűleg Japán példáját követi majd az egész világ, de ez a csirkefogók utolsó fogása lesz,” mondta.
Nyilatkozatai felérnek a következő nagy összeomlás bejelentésével.




Jön a Japán összeomlás?

A világ harmadik legnagyobb gazdaságának pénzrendszere a teljes összeomlás szélén áll, és ennek hatását a föld minden pontján érezni fogjuk. Senki nem tudta pontosan megjósolni, mikor üt be a japán gazdasági krach, de abban a legtöbben egyetértettek, hogy a számadás napja egyszer eljön. Az ország gazdasága immár egy évtizede válságban van, a GDP-hez viszonyított adóssága pedig jóval meghaladja a 200 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az adóbevételek 50 százalékát az adósság fenntartására kénytelenek fordítani.
Végső kétségbeesésében a központi bank szerepét betöltő Bank of Japan óriási pénzösszegeket pumpált a rendszerbe. Eleinte úgy tűnt, ez az intézkedés meghozza a kívánt eredményt, mivel a gazdasági tevékenység erősödése egy időre felpörgette a japán tőzsdét, sajnos azonban a pénznyomtatás komoly negatív következményekkel is jár. Egy idő után a befektetők elkezdenek magasabb hozamot követelni a pénzükért és ez felveri a kamatokat. A japán kormány azonban ezt nem engedheti meg magának, mivel alacsony kamatok nélkül az állam pénzügyileg összeomlana, a gazdaság pedig nem lenne képes növekedni.
A magas kamatokat mindenáron el kell kerülniük, ugyanakkor a központi banki intézkedések éppen hogy felverik őket.
Sokan aggódnak az országban. Május 23-án a Nikkei 7,3 százalékot zuhant. Ilyen mértékű esést két éve nem tapasztaltak, majd rá néhány napra újabb 3,2 százalékos csökkenést regisztráltak.
Vajon elkezdődött a világ harmadik legnagyobb gazdaságának összeomlása? Amennyiben az összeomlás hirtelen következik be, a hatás Európában és Észak-Amerikában is komolyan érezhető lesz.
Graham Summers a következőket mondta:
Ahogy Japán jelezte, amikor a kötvényárfolyamok esnek, a részvények is rosszul járnak. Ma a japán kötvénypiac 7%-ot esett. Az egész piac 7%-ot esett, annak ellenére, hogy a Bank of Japan 19 milliárd dollárt pumpált a rendszerbe.
Így néz ki, amikor egy központi bank kezdi elveszíteni az irányítást. Ami ma Japánban történik, hamarosan az USA-ban folytatódik.
Aki azt gondolja, hogy a Fed nem reszket ettől, rosszul gondolja. A Fed ezermilliárd dollárt pumpált külföldi bankokba, abban a reményben, hogy megállíthatja a lavinát mielőtt az USA-ba ér. A japán helyzet megmutatta, hogy ez nem fog sikerülni.
Befektetők figyelem! A pénzrendszer figyelmeztető jeleket ad le.
A pénznyomtatás teljesen tönkreteszi a jent. A japán központi bank intézkedései példanélküliek: bejelentették, hogy két év alatt 1,4 ezermilliárd dollárnak megfelelő összeget akarnak pumpálni a gazdaságba.
Ez 70%-a annak az összegnek, amit a Fed az USA-ban tesz, de a japán gazdaság az amerikainak csupán egyharmada,” idézi Kyle Bass befektetőt a Business Insider. Bass elmondta, hogy mindenki, akivel Japánban beszél, teljes beletörődéssel szemléli a helyzetet. Ha a kamatok felmennek, az Japánnak game over.”
A ciprusi és görög problémák aprócska porszemek ahhoz képest, amit a japán pénzválság okozhat. Ez a kártyavár több ezermilliárd dollár értékű befektetést veszélyeztet a világon.
A japán események súlyos figyelmeztetésül szolgálnak az Egyesült Államok számára is, mert ahogyan Japánban az átmeneti tőzsdei fellendülést zuhanás követte, a Fed pénzgyártási kampányának is hasonló következményei lesznek.
A történelemben még egyetlen egy lufi sem maradt épen. Idővel mindegyik kidurrant. Ez történik majd a Fed által felfújt megalufival is, és ez a durranás soha nem látott következményeket fog okozni, amelyeket leginkább a lakosság, nem pedig a bankok fognak elszenvedni.
(Időkjelei) Bár az alábbi videó tavaly készült, nagyon jól rávilágít a lényegre:




Fokozott háborús felkészülésre szólították fel a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget



Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen;” – Máté 24:6-7
Forrás: Voice of America
Miközben Kína és Japán között egyre erősödik a feszültség, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, a főparancsnokság által kiadott kiképzési direktívában azt az utasítást kapta, hogy készüljön háborúra.
A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg és a Kínai Népi Fegyveres Rendőri Testületek legfőbb feladata felkészülni és megnyerni a csatákat. Ennek fontos része az éles ütközetekre történő komoly gyakorlatok lefolytatása és a magasan kiképzett, modern technikákban jártas állomány létrehozása,” idézi a direktívát a Népi Felszabadító Hadsereg hivatalos lapjának angol verziója. A direktívát „Utasítások a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 2013-as katonai képzésére” címmel adták ki.
A korábban kiadott direktívák többnyire a hadsereg egyes ágai közötti koordinációra összpontosítottak, így a legújabb utasítás erős szóhasználata különösen szembetűnő.
Ami különösen figyelemre méltó, hogy a harci készülődésre való felszólítás egy konkrét kínai kifejezést használ,” mondta Taylor Fravel, az MIT egyetem kínai külügyi szakértője.
Dél-Kína Morning Post cikke szerint a „dazhang” kifejezés „háború vívását” jelenti. A kifejezés a tavalyi direktívában nem szerepelt.
Bár a hivatalos direktíva nem említi Japánt, egy arról szóló kommentár, ami szintén a Népi Felszabadító Hadsereg hivatalos lapjában jelent meg, egyértelművé teszi, hogy az ellenség Japán lenne.
A kommentár, a Szenkaku-szigetek körüli egyre erősödő feszültségre hivatkozva azt állítja, hogy az Abe Sinzo vezette új japán kormány azon mesterkedik, hogy Vietnamot, a Fülöp-szigeteket és más kelet-ázsiai nemzeteket is bevonjon a konfliktusba, hogy „sakkban tarthassák Kínát”.
Japán védelmi erői rendszeres hadgyakorlatokat tartanak a Szenkaku-szigetek körüli konfliktusra összepontosítva és azzal dicsekednek, hogy figyelmeztető lövéseket adnak le a kínai megfigyelőhajókra,” írja a kommentárban Guo Jianyue, a lap egyik rangidős újságírója. „A Kína és Japán közötti konfrontáció a vizek kölcsönös légi megfigyeléséről háborús fenyegetéssé erősödött, amire nem sok példa volt a II. Világháború óta.”
Az erősödő háborús retorika ellenére, Allen Carlson, a Cornell Egyetem docense úgy gondolja, hogy a nyilatkozatok csupán erőfitogtatásnak tekintendők Kína részéről.
Én még mindig úgy gondolom, bár előfordulhat, hogy tévedek, hogy ennek jelentős része csupán blöff, annak is a szélsőséges formája, és így természetesen fennáll a veszély, hogy ennek ellenére komoly konfliktussá eszkalálódhat. Ez azonban még nem hadüzenet vagy közvetlen katonai akció,” mondta.
Carlson professzor hozzátette, hogy Kína 1979 óta nem vett részt semmilyen hosszabb vagy komoly közvetlen katonai konfliktusban.
Természetesen a múlt tettei nem garantálják a jövő kimenetelét, de amíg ezt a vonalat nem lépik át, fenntartom, hogy Kína nem szándékozik ennél messzebb menni.”
Csőcselékkel a gyülekezet ellen 



Horthy Miklós kormányzó és szoborállítói védelmében
A Magyarok Világszövetsége közleménye

A mai magyar valóság megdöbbentő lelete mutatkozott meg 2013. november 3-án Budapesten, amikor a Szabadság téri Hazatérés Templomának református gyülekezete az egyház belterületén felállította Horthy Miklós mellszobrát. Annak a Horthy Miklósnak szobrát, aki 1920-1944 között Magyarország kormányzója volt, és református emberként döntő szerepet játszott abban, hogy a ma neki szobrot állító gyülekezet temploma felépülhessen. 
Amíg a templomot teljesen megtöltő gyülekezet a hálaadó istentiszteletet hallgatta, a templom előtt lármásan zajongó csőcselék gyűlt össze, szélsőséges politikai erők hívására. A fenyegetőző, ordibáló, a zsidók sérelmeit emlegető, Horthy Miklóst és szoborállítóit gyalázóktól a karhatalom kellett az imádkozó-emlékező gyülekezetet megvédje. 
A mai Magyarország e döbbenetes látleletével kapcsolatban a Magyarok Világszövetsége az alábbiakat kívánja a magyar nemzet és a világ nyilvánosságának tudomására hozni: 
Elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek tartjuk, hogy a 90%-ban keresztény Magyarországon szitkozódó csőcseléket vezényeljenek egy templomban imádkozó gyülekezet ellen. Ami történt, az a keresztény erkölccsel összeegyeztethetetlen, a magyar nép lelkétől idegen, közösség elleni izgatás, aminek Magyarországon nem szabad megismétlődnie. 
A Magyarok Világszövetsége Horthy Miklós kormányzót - minden ismert hibájával együtt - a XX. századi Magyarország legnagyobb politikusának, igazi államférfiúnak tartja. Személyével és a nevével fémjelzett korszakkal kapcsolatban a következőket tartja fontosnak emlékezetbe idézni: 
    Horthy Miklós nem a zsidók ellen lépett szövetségre a hitleri Németországgal, hanem Magyarország érdekében, amelynek polgárai között az igen jelentős számra duzzadt zsidó népcsoport tagjait is ott találjuk. 
    Az, hogy Magyarországnak a szovjetellenes háborúból való kilépését a Zsidó Világkongresszus akadályozta meg, mára közismert. Tették ezt arra való hivatkozással, hogy Magyarország kilépése esetén Németország katonailag megszállná az országot, és ezzel végveszélybe sodorná a Magyarországon biztonságban élő 800 ezer zsidót. 
    A magyar történelemírás még adós annak a feltárásával, hogy Magyarország milyen indítékkal és pontosan kinek a követelésére üzent hadat a Szovjetuniónak, és ebben a döntésben mekkora szerepe volt a Magyarországon biztonságban élő 800 ezer zsidó féltésének a hadba lépés további halogatásával kockáztatott német katonai megszállástól? 
    A Horthy Miklós kormányozta Magyarországon azért duzzadt pár év alatt 800 ezer főre a zsidó népcsoport, mert a párszáz ezres őshonos zsidó mellé ide menekült több százezer zsidó a környező, németek által megszállt országokból (Ausztria, Lengyelország), és meg nem szállt országokból (Szlovákia, Románia, Jugoszlávia). Amint azt a Horthy-Magyarországra menekülő zsidók egyike, amúgy fontos személy, a Bécsben elhunyt Almási (Blumgrund) János ismételten elmondta, itt a zsidóknak Kánaán volt élni, szemben Csehszlovákiával, ahonnan ők menekültek. 
    Amíg tényleges kormányzói hatalma megengedte, Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállásáig Horthy Miklós a legelszántabban védte a magyarországi zsidókat, szükség esetén a hadsereg bevetésével is, lásd a Koszorús Ferenc vezérezredes vezette hadművelet, amellyel megakadályozták a budapesti zsidóság deportálását. A zsidóság hálájának kézzelfogható eredményeként Horthy Miklóst vádlottként meg sem idézték a nürnbergi perben. 12 éves portugáliai száműzetése idején pedig a hálás zsidóság - élén a Chorin családdal - folyósította Magyarország egykori kormányzójának az életjáradékot. 
    Horthy Miklós kormányzása idején 1920 és 1930 között hivatalos népszámlálási adatok szerint 700 ezer fővel gyarapodott Magyarország népessége, ami kiemelkedő és az ország gyarapodásáról mindent elmondó mutató. 
    A vasárnapi csőcselék támadásának egyik legaljasabb - háttérben meghúzódó, felkészült politikai boszorkánykonyhára valló - fogása az volt, hogy Horthy Miklós kormányzót egy lapra tette a kommunista Kádár Jánossal, hirdetve, hogy egyiküknek sem jár szobor Magyarországon, és álságosan "megfeledkezve" arról, hogy Horthy Miklóst nem szovjet tankokkal, sem más idegen hatalom segítségével ültették a kormányzói székbe, hanem odaemelték őt életútja, hadvezéri sikerei és a magyar nép tisztelete. 
A Magyarok Világszövetsége kiáll a Szabadság téri Hazatérés Temploma református gyülekezete, annak presbitériuma és lelkésze mellett, és köszönetet mond nekik Horthy Miklós kormányzó emlékének ápolásáért, az egyik legfőbb magyar érték, a méltányosság gyakorlásáért. 
Visszataszítónak tartjuk a Református Egyház azon vezetőinek és papjainak magatartását, akik - ahelyett, hogy védelmükbe vennék a csőcselékkel megtámadott, segítséget kérő gyülekezetet, elhatárolódnak és fegyelmi eljárást indítanak a gyülekezet lelkésze ellen. Arra kérjük a pálcát törőket, hogy ne feledjenek el két dolgot: 
    - A Magyarországi Református Egyház mai elsőszámú vezetője a mostanihoz hasonló Horthy-emlékhely kialakításának volt tevőleges részvevője anélkül, hogy haja szála görbült volna. Óvakodjanak tehát a kettős mércétől! 
    - A Szabadság téri Hazatérés templomának református gyülekezete és annak lelkésze Dr. Hegedűs Loránt püspök, a XX. századi magyar reformáció kiemelkedő alakja, Ravasz László püspök utóda oltalma alatt áll. 
A Magyarok Világszövetsége szánalmasnak tartja a budapesti Horthy Miklós-szobor ellen tiltakozók silány történelmi ismereteit, és ezt a kommunizmus máig húzódó áldatlan örökségének tartja. Különösen aggasztó a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) azonos hangnemű, és hasonlóan hiányos ismereteket tanúsító megszólalása ez ügyben. 
A Magyarok Világszövetsége nyitott a magyar-zsidó együttélés súlyos kérdéseinek megvitatására. Ebben a szellemben kész helyt adni és részt venni egy kerekasztalon, amely megvitatja a magyar nemzet és a zsidó népcsoport együttélésének neuralgikus kérdéseit. A zsidóság tömegeinek a XIX. század elején bekövetkezett beáramlásától a kiegyezés által meghozott emancipáción át a magyarellenes népirtást jelentő, Kun Béla vezette Tanácsköztársaságig, és Trianontól a holokauszton és a kommunizmuson át a mai Magyarországig. 
A Magyarok Világszövetsége felhívással fordul a Horthy Miklós kormányzó által alapított Vitézi Rend mai szerveződéseihez, és kéri, hogy vegyék tevőlegesen védelmükbe Horthy Miklós kormányzó emlékét, és mindazokat, akik a legfontosabb magyar értékek mentén - igazság, tisztesség, méltányosság - a magyar nemzet jövőjét a hagyományok tiszteletével, a tudás eszközeivel és az erkölcs megtartó erejével alakítják. 
Budapest, 2013. november 6-án 
A Magyarok Világszövetsége 
A kiadmányt hitelesíti: 
Patrubány Miklós István Ádám elnök 
MVSZ Sajtószolgálat 
8092/131106 

"Történelmi paródia nyilvános elismerésben részesíteni egy olyan embert, aki 1938-ban bevezette a zsidóellenes törvényeket, aki Adolf Hitler oldalán állt a második világháború előtt és alatt, és aki nem akadályozta meg a magyar zsidóság legyilkolását" - fejezte ki felháborodását a budapesti Horthy-szobor felavatása miatt hétfőn Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke. A megdöbbentek sorából nem maradt ki a MAZSIHISZ vezérkara sem. 
Varsóban, az egyik emlékművön olvasható: "A magyar-lengyel történelmi barátság elkötelezettje, több mint 130 ezer lengyel menekült befogadásának, ellátásának és Nyugatra segítésüknek megszervezője 1939 és 1943 között, szembeszállva a szélsőjobb és a szélsőbal erőivel. A közép-európai kereszténydemokrácia megújulásának hirdetője. Emlékművén keresztül fejezi ki a lengyel nemzet köszönetét mindazoknak, akik a lengyel menekültek megmentését előmozdították." - az emlékművel O'sváth László, a Horthy-korszak belügyminisztériumi köztisztviselője előtt tisztelegtek annak felállítói. Miközben, az emlékművön lévő 35 név mellett, akiknek szintén kijár a köszönet, a következő nevek is olvashatók: Horthy Miklós, Kállay Miklós (1942 márciusától 1944 márciusáig miniszterelnök), Keresztes-Fischer Ferenc (belügyminiszter volt a Károlyi-, Gömbös-, Imrédy-, Teleki-, Bárdossy- és Kállay-kormányokban ), Teleki Pál, Serédi Jusztinián. 
Lauder úr, hazai örjöngők, pártvezérek és sárga csillagosok! Nem kellene továbbképzésre, Varsóba menni? 
Kapcsolódó: 
   Egy zsidó tábornok fia a történelmi hazugságokról 
   Svédország: egy jóléti állam két arca 
   Egyházi tiltakozás a Horthy-szobor miatt 
   Belháború tört ki a reformátusoknál a Horthy-szobor miatt 
   Lelkipásztorok a Horthy szobor mellett 
   Emlékezők és ellentüntetők a Horthy-szobor avatásán, és a reakciók 
   Az Egyesült Államok elítéli a szoboravatást 
   Feljelentik a Horthy-szobor ellen tüntetőket 




Újabb nyomásgyakorlás Amerikától 

Pilhál Tamás 2013. november 08., péntek 05:30 Magyar Nemzet 
Elítélte a Horthy-szobor felállítását, és a magyar kormány elhatárolódását követelte tegnap az Egyesült Államok nagykövetsége, holott azt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője már vasárnap megtette. A hazai balliberálisokat feltehetőleg lehallgatási információkkal is támogató Egyesült Államok nem először avatkozik magyar belügyekbe, és próbál nyomást gyakorolni az Orbán-kormányra. 
Az Egyesült Államok elítéli a Horthy-szobor vasárnapi felavatását, és szükségesnek tartja, hogy a legmagasabb rangú magyar vezetők is határozottan és egyértelműen ítéljék el a történteket - derül ki a budapesti amerikai nagykövetség csütörtöki kommünikéjéből. Eszerint ők a "náciszövetséges Horthy Miklós" mellszobrának felállítását "egy etnikai gyűlölettel és antiszemitizmussal azonosított magyar politikai párthoz", a Jobbikhoz kötik, és akik szervezték, azok "nemcsak saját intoleranciájuknak vitték hírét, hanem Magyarországról is drámaian negatív képet festettek". Elismerték, a magyar kormány egyes tagjai helytelenítették a szoborállítást, ám szerintük a legmagasabb rangú magyar vezetőknek is "gyorsan, határozottan és egyértelműen" el kell ítélniük a történteket. 
A követség közleményével ellentétben Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető még vasárnap provokációnak nevezte a szoborállítást, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pedig azt mondta, a Horthy-korszakot történészeknek, és nem politikusoknak kell megítélniük, és minden ilyen politikai provokáció árt a kérdés megítélésének. Ismeretes, a fővárosi Szabadság téren a Hazatérés templomának előterében - jobbikos politikusok részvételével - avatták fel a mellszobrot. Előtte istentiszteleten ifj. Hegedűs Lóránt lelkész hirdetett igét, aki ellen fegyelmi vizsgálatot indítottak a református egyházban. Az eseményt ellentüntetés kísérte. 
Politikai befolyásszerzés van a háttérben?
Minden parlamenti párt érintett lehet az Egyesült Államok nemzetbiztonsági ügynökségéhez, az NSA-hoz fűződő lehallgatási botrányban, és a velünk egy szövetségi rendszerben lévő nagyhatalom az érdekei szerint üzletelhetett azokkal az adatokkal, amelyeket a magyar politikai közélet szereplőiről célzottan gyűjthettek. Így értékelték a Magyar Nemzet kérdésére nevük elhallgatását kérő hírszerzési szakemberek azt, hogy a magyarországi politikai befolyásszerzés gyanúja is felmerült az Egyesült Államokat érintő lehallgatási botránnyal összefüggésben.

Az Egyesült Államok nem először avatkozik be a magyar belpolitikába. Mint arról a lap csütörtökön beszámolt, hazai baloldali és balliberális körök is kedvezményezettjei lehettek annak a nemzetközi botrányt kiváltó lehallgatás- és adatgyűjtés-sorozatnak, amelyet az Egyesült Államok nemzetbiztonsági ügynöksége, az NSA folytatott Magyarországon, feltehetőleg a Szabadság téri amerikai nagykövetség épületében. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén elhangzottak alapján két párt esetében vetődhet fel a politikai befolyásszerzés gyanúja. A lap úgy tudja, a kormányfő a jövő hét közepéig találkozik valamennyi parlamenti párt frakcióvezetőjével a lehallgatási botrány ügyében. A Demokratikus Koalíció és a Bajnai Gordon-féle Együtt-PM nem kapott meghívást az Orbán Viktor által kezdeményezett egyeztetésre. 
Amerikai körök egyébként jelentős pénzzel is támogatnak balliberális csoportokat a színfalak mögött. Például Bajnai csapata is jelentős amerikai támogatást kapott, és Gyurcsány cégcsoportja is sorra nyer el megbízásokat a Soros György amerikai spekuláns érdekeltségébe tartozó alapítványtól. A színfalak előtt pedig rendre úgy avatkozik be belpolitikai kérdésekbe az Egyesült Államok itteni kirendeltsége, hogy azzal a balliberális oldalnak kedvezzen. Emlékezetes, a magyar alkotmányozás folyamatát is sorozatosan támadások érték, miként az egyházügyi törvényt vagy a médiatörvényt is. Utóbbi kapcsán különösen a Klubrádió "betiltása" miatt tiltakoztak amerikai körök, noha a rádió az elhúzódó peres eljárások idején is zavartalanul sugározhatott. (Kapcsolódó hír, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy döntött: hivatalból eljárást indít a Klubrádió budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára szóló szerződésének hatósági szerződéssé alakítása érdekében. A testület ezzel párhuzamosan megteszi a szükséges lépéseket a rádió közösségi médiaszolgáltatásként való elismeréséhez, amely lehetővé teszi az ingyenes sugárzást.) 
Ugyancsak nyomást próbáltak gyakorolni a magyar kormányzatra a Sukoró-ügyben. Az amerikai nagykövetség munkatársai egy munkaértekezleten számon kérték Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztoson, amiért nyomozás folyik az ügyben, majd annak ellenére minősítették politikai indíttatásúnak a büntetőeljárást, hogy akkor a volt kormányfőt még meg sem gyanúsították. A lehallgatási ügyben a lap kereste az amerikai nagykövetséget, hogy miként kommentálják az értesülést, illetőleg azt tudakolták, adtak-e át lehallgatásból származó információkat hazai balliberális köröknek, ám lapzártáig nem érkezett válasz. 
Az információ átadásra vonatkozó kérdésükre az Együtt-PM sajtóosztályán azt válaszolták: "Bajnai Gordon és az Együtt-PM-szövetség politikusai szerint a nemrégiben napvilágra került információk alapján kirajzolódó lehallgatások szövetségesek között elfogadhatatlanok." Hozzátették: ha ilyesmiről bármikor tudomásuk lett volna, azonnal kifejezték volna tiltakozásukat. Arra a kérdésükre viszont, politikusaik kaptak-e ilyen, lehallgatásból származó információkat, nem válaszoltak. A DK-sokat az ügyben nem sikerült elérnie a Magyar Nemzetnek. 
Kapcsolódó: 
   Ostrom alatt az Egyesült Államok nagykövetsége 


Trianon rablóbéke volt 

2013. november 7., csütörtök MHO/MTI 
Az első bécsi döntés 75. évfordulójára emlékeztek VeszprémbenKözép-Európa máig tartó konfliktusai abból adódnak, hogy az első világháború után kialakított politikai határok nem fedték az etnikai határokat - jelentette ki Csáky Pál. 
Szlovákia korábbi kormányfőhelyettese ezt csütörtökön Veszprémben mondta az első bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében, amelyben Trianont rablóbékének nevezte. 
Csáky Pál, aki a Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja is, hangsúlyozta, hogy az első világháború után a nemzetek önrendelkezési jogát megtagadták a magyarokról, és bizonyos fokig a németektől is. 
A Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége szervezésében létrejött tanácskozáson a politikus úgy fogalmazott, hogy a sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió által nem ratifikált trianoni békére adott reakciók voltak a bécsi döntések, s etnikai szempontból kétségkívül igazságosabb határokat hoztak létre, mint amelyek az első és a második világháború után kialakultak. 
Szerinte szlovák, román vagy szerb szempontból úgy tűnhet, mintha a történelem 1918-ban, vagy 1920-ban kezdődött volna, de ez a szemlélet elfogadhatatlan. "Ha pedig azt nézzük, hogy ki hogyan viselkedett, vagy viselkedik a saját kisebbségeivel kapcsolatban, akkor azt látjuk, hogy előszeretettel alkalmaznak kettős mércét" - jelentette ki. 
Úgy látja: a magyarok a külhoni magyarok helyzetét alapvetően emberi jogi és kisebbségi kérdésnek látják, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai azonban hatalmi és biztonságpolitikai kérdésnek tekintik. Értékelése szerint ezért is alkalmazták és alkalmazzák a magyarság ellen az asszimilálás rejtett vagy durva módszereit. 
Némedi Lajos, Veszprém fideszes alpolgármestere a konferencia elején mondott köszöntőjében azt mondta, azért is sorfordító az első bécsi döntés, mert visszaadta Magyarországnak a Felvidék egy részét, de ugyanakkor elmérgesítette a magyar-szlovák viszonyt. 
1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és csak 9,8 százaléka szlovák (az új határokon túl 67 ezer magyar maradt). 

Nem várta meg a kilakoltatást: öngyilkos lett a szegedi férfi 


Emberek ilyenkor úgy kell öngyilkosnak lenni , hogy a kilakoltatókat is a másvilágra kell segíteni , mert ők a lakásmaffia csápjai . Egy életen át robotolnak az emberek , hogy legyen hol hehajtani a fejüket és akkor jönnek a zsidó uzsorások , és kiteszik az embert az utcára. Mindig azt halljuk , hogy öngyilkos lett a lakásban élő . Miért nem az a hír járja be az országot , hogy az uzsorás pénzbehajtókkal együtt felrobbantotta magát a lakásban élő idős , vagy rokkant cseléd . Mennyivel felemelőbb lenne a hír , és lassan elfogynának a végrehajtók a lakásmaffia csápjai . A végén már nem mernének kimenni a végrehajrók , tudnák , hogy az a haláluk napja. Mert annyira vagyunk megbecsülve , hogy az ember a termelő erejét sem tudja megújítani , és akkor mi nem is vagyunk rabszolgák kamatrabszolgák . Az uzsorakamattal működő zsidó bankárkasztot likvidálni kell a pénzt a semmiből teremtik elő és viszik az emberek élete munkáit , ja kell az új betelepülőknek az ingatlan , de a zsidó maffia felvásárolja , hogy a betelepülőket egy kicsit megfejje. Erre van beállva a politikai elit , a birói kar az ügyészség , rendőrség , a végrehajtói kar , mindegyik szakítani akar a koncból . Ja hogy ezek mind zsidók . Csak az elszenvedők hada a magyar . Hát robbantsátok fel őket , hogy pezsegjen az állóvíz.

2013, november 7 - 09:26 alfahir.hu 
Egy szegedi férfi nem tudta elviselni azt a szégyent, hogy 59 évesen utcára kerül: gyógyszerekkel végzett magával. Holttestére a kilakoltatók találtak rá. 
A szomorú esetről a Délmagyar.hu hírportál számolt be csütörtök reggel. A kegyeleti okokból csak "Dönisz" néven említett férfit egy héttel ezelőtt találta holtan otthonában az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. (IKV) rendőrséggel és végrehajtóval érkező képviselője. 
Rokkantnyugdíj mellett dolgozott 
Dönisz egy Gutenberg utcai önkormányzati bérlakásban élt, és az egyik Kárász utcai üzletben dolgozott rokkantnyugdíjasként. Egy agyérgörcs után százalékolták le, előtte dekoratőr volt és címfestőknél dolgozott. Az édesanyjával lakott, aki azonban pár éve elhunyt, azóta a férfi egyre nehezebben jött ki 48 ezer forintos rokkantnyugdíjából. Barátai elmondása szerint hol a gázt, hol a villanyt kötötték ki nála, a végén már semmije sem volt. 
"Itt találkoztunk vele a Propellerben, sűrűn beszélgettünk. Láttuk, hogy nehéz helyzetben van, étellel, élelmiszerrel segítettük. Ritkán beszélt az anyagi helyzetéről, mindig tiszta ruhában, rendesen felöltözve járt. Október 27-én még együtt söröztünk, pedig Dönisz már tudta: másnap rendőri segítséggel kilakoltatják. Az utolsó este sem lehetett rajta semmit észrevenni" - mesélte a neve mellőzését kérő barát. 
Elmondásuk alapján a férfi nem akarta megvárni a novemberi kilakoltatást - és az ezzel járó szégyent -, ezért gyógyszerekkel végzett magával. 
Nem pályázhatnak szociális bérlakásra a kilakoltatottak 
A Délmagyar.hu az ügyben az önkormányzathoz és az IKV-hoz fordult. A Városüzemeltetési Irodától megtudták, létezik kedvezményes garzonlakás nyugdíjasoknak, de az elhelyezésért 843 ezer forintot kell fizetni. A kevés üres helyre ráadásul rengeteg érdeklődő van, nemcsak bér-, hanem magánlakásban élők is szeretnének ide költözni. Az iroda munkatársa elmondta, akit kilakoltatnak, 5 évig szociális bérlakásra sem tud pályázni. 
"A lakásbérlők háromhavi hátralék felhalmozását követően kapnak fizetési felszólítást társaságunktól" - tájékoztatott Nagy Ferenc. Az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, ha az ügyfél nem lép a megkeresésre, ügyvédhez továbbítják a tartozást. "200 ezer forintos adósságnál a jogszabályoknak megfelelően felmondjuk a bérleti szerződést. De még ekkor is van lehetőség a tartozás rendezésére. 2013-ban 43 lakás kiürítésére nyújtottunk be eddig bírósági keresetet, egy részét lejárt szerződések, más részét pedig a tartozások miatt - közölte a végrehajtók főnöke. 
Nem az első tragédia 
A Jobbik évek óta követeli az igazságtalan hitelszerződések felülvizsgálatát, a kényszerkilakoltatások megakadályozását, a családi csődvédelem bevezetését. A kilakoltatás veszélye Magyarországon közvetve több mint százezer családot fenyeget, a problémát sem a nemzeti eszközkezelő, sem az ócsai lakópark nem tudta kezelni. 
Sajnos nem ez az első tragédia, amely az adóssággal terhelt ingatlanok kényszerintézkedése miatt következik be. Két éve egy férfi kiugrott ablakából, amikor megjelentek nála a végrehajtók, de próbáltak már utcára tenni nyolc hónapos kismamát, súlyos betegségben szenvedő édesanyát és 92 éves nénit is. 
Kapcsolódó: 
   Orbán megszüntetné az Erzsébet-utalványt? 
   Orbán: Egymillió ember menekült meg - a magánnyugdíj megtakarításától 
   A rezsi olcsóbb, az étel, ital jóval drágább lesz jövőre 



Egy kisebbségi (sváb) levele zsidó és cigány polgártársaihoz 

Őseim a ti őseitekhez hasonlóan évszázadokkal ezelőtt ezt az országot választották hazájuknak. Mivel minket senki nem kényszerített arra, hogy itt éljünk, ezért jogosan várta és várja el a befogadó ország, hogy elfogadjuk : első a magyarok érdeke. Mi svábok nem érezzük magunkat elnyomottnak, hiszen beszélhetünk, tanulhatunk németül, ápolhatjuk hagyományainkat. Ahogy ti is. 
Természetesen nem felejtettük el azt a sötét, kommunista korszakot, amikor a svábokat tömegesen deportálták, málenkij robotra hurcolták őket, házaikat elvették, sokukat névmagyarosításra kényszerítették. Akkor persze liberálisok, fajvédők, népszavás idióták nem tiltakoztak. Gusztosokban és mohácsikban nem keltett félelmet a Munkásőrség, a kommunisták felfegyverzett, bakancsos, egyenruhás párthadserege. 
Nagyszüleimtől is mindent elvettek. Anyu így lett Brauer helyett Bányai, és ráadásként a középiskolából is kirúgták. Mégsem lettek megélhetési bűnözők. Kemény munkával előlről kezdték az életüket, ahogy még nagyon sok sváb. Híresek is a svábok a spórolásukról. Persze országokat még ma sem tudunk felvásárolni. 
Vallom, hogy minden fajnak, rassznak, etnikumnak és nemzetiségnek vannak jellemző tulajdonságai. Nem vagyunk 
egyformák. Ez a különbözőség az egyik fontos része a kriminológiában alkalmazott profilalkotásnak. 
Milliárdos ingatlanpanama, tőzsdespekuláció - zsidóbűnözés. 
Színesfémlopás, emberölés különös kegyetlenséggel 200 Ft-ért, csoportosan elkövetett garázdaság kapákkal és kaszákkal felfegyverkezve - cigánybűnözés. 
Ha majd a svábok között is elszaporodik egyfajta bűnelkövetési módszer, én nem fogok tiltakozni a svábbűnözés szóösszetétel használata miatt. Sőt, elsőként fogok elhatárolódni a bűnöző életmódot folytató sváboktól. 
Fiamat a tisztességes, becsületes életre nevelem. Kitűnő tanuló és nem szokott "gyerekcsínyt" elkövetni. 
Zsidók és cigányok! 
Szörnyű lehet itt élnetek, hiszen mindenkit gyűlöltök és nem értitek miért gyűlöl meg benneteket mindenki. Vajon én, mint sváb származású, miért nem érzékelem a kirekesztést? Mert mi elfogadtuk a szabályokat. 
Megszerettük ezt az országot, Magyarországot a hazánknak tekintjük. Ti csak egy gazdatestnek, amin parazitaként 
élősködtök. 
Ha nem érzitek itt jól magatokat, gondoljatok ex-miniszterelnökötök szavaira : "El lehet innen menni!". 
Kapcsolódó: 
   Izrael minden irányból falak mögé zárja a palesztin területeket 

Putyin: A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát 

2013. október 17., 18:47 pravda magyartudat.com 
Vlagyimir Putyin a közelmúltban fejtette ki nézeteit arról az euro-atlanti hatásról, amely a keresztény európai gyökerek határát próbálja ezoterikus megközelítéssel kelet felé tolni. 
Az orosz miniszterelnök szerint a kereszténység bölcsője az Atlanti-óceántól az Uralig terjed - ahogy ezt de Gaulle is kijelentette. Mostanra azonban, a hagyományokban bővelkedő, büszke kontinens teljesen átformálta és felforgatta több ezer éves kultúráját. 
Sötét erők dolgoznak a jelenlegi modern euro-atlanti világban, amely térben és időben egyaránt pusztít. Putyin így fogalmazott: Ezt a világot olyan sátáni erők irányítják, amelyek elkötelezett hívei a kereszténységnek. Ebben a kultúrában Lady Gaga, az Android, Tim Burton, stb. képviselik az értéket, lesöpörve Mozart, vagy Tolsztoj által teremtett kultúrát. 
Ez az új nyugati világ a kereszténység álarca mögött, a fehér emberek nyakába zúdít minden rosszat, az új pápa pedig hátat fordítva a heteroszexualitásnak, szemet huny a homoszexualitás növekvő térnyerése felett. Nem tesz különbséget jó és rossz között, átlép az ősi nyugati keresztény hagyományokon. 
A keresztény nyugat jelenleg egy olyan koncepciót vázolt fel, amely befogadja az orosz ortodox lelkeket és az egész birodalmat, amely valamiféle kegy gyakorlása a volt Szovjetúnió múltjának eltörléséért. 
Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma - az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra), Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására) és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -, olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik. 
A szociáldemokrata utópia szajkózása abszurd: az a 300 leggazdagabb amerikai oligarcha beszél humanitárius viselkedésről és világbékéről, akiknek vagyona 2300 milliárd dollár és akik az emberek lelkével a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoznak. A világot fenekestől felfordítani, megosztani és bankautomatákat gyártani, ez az egyetlen programjuk. Ez az egész, ami zajlik, Hamletbe illő zakkant színjáték. 
Gustav Flaubert a Salammbo c. könyvében, írt az oligarchikus világról és a keleti civilizációról. Leírja, hogy a nyugat mennyire a pénz megszállottja, hogyan képes manipulálni az embereket degenerált, mocskos tervének végrehajtásához. Leginkább Karthágóhoz hasonlítható ez a trend, ahol a vallás rendszeresen szedte emberi áldozatait, különösen a gyermekeket kínozta kifinomult kegyetlenséggel. Napjainkban a gyermekek éppen ilyen gyötrelmeknek vannak kitéve, gyakran pusztán árut jelentenek az interneten. A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát, amelybe beletartozik a mai Róma és Vatikán is. 
Flaubertazt azt mondta, Karthágóban a pénz az úr, ahol az oligarchák szabad kezet kapnak a hatalomhoz és a közvélemény megvásárlásához, ennek következménye a kaotikus politika. Oroszország mindezt tapasztalhatta már Jelcin idején, de ugyanez mondható el a globalizáció, mint az új világrend alapítóiról, a francia Sárközyről és az amerikai Bushról is. 
A II. világháború után felépített Bilderberg Európa Amerika autokrata vezetését követte, a Rousseau-féle menetrend azonban értelemszerűen nem volt képes megőrizni a szociális, kulturális és nem utolsó sorban a lelki, de még a demográfiai örökségeket sem. A szemlélet igazán a 90-es évekre bontakozott ki, ma pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető német és francia politikusok köpnek saját zászlóikra. Merkel a legutóbbi választási győzelmével végképp hátat fordított a német zászlónak, emellett meg kell említeni, hogy választóinak átlagos életkora 60 év. Itt lenne az ideje, hogy a kiöregedett választók tartózkodjanak a szavazástól. 
Vlagyimir Putyin kifejezésénél maradva, az euro-atlanti erők baljós szerepe már Lovecraft rémálmaiban is szerepelt. A múltban, őseink féltek a nagy óceán hullámzásának irányától, de ez semmi rosszat nem jelent. Jean Parvulesco könyvében beszámolt Putyin hihetetlen példamutató szerepéről és egyben rámutat: mostantól az európaiaknak semmi köze Ázsia ősi hagyományaihoz. 
Vlagyimir Putyin kifejtette még az euro-atlanti erők sötét mítosza szerint, a háborgó Földközi-tengeren erőszakos szélnek kitett hajó pusztulását, megemlítette Atlantis eltűnését, de kitért a Platón által leírt degenerált áltudományra is. 
Putyinnak nagy kihívással kell szembenéznie: ugyanis valóban léteznek a tengerben szörnyek, de úgy tűnik, ő nagyon is tudja, kik foglalkoznak velük. 

Kína bepoloskázott termékeket exportál?
Az orosz médiában egyre több cikk jelenik meg arról, hogy a Kínából importált egyszerű vasalókban mikrofont vagy megfigyelésre alkalmas eszközöket találtak.
Forrás: activistpost.com
Egy újabb buta történet az okos mátrixról…
Miközben a „minden a hálón” (Internet of Things) építése rendületlenül folyik és egyre több tárgy válik a hálózat részévé, a pacemakerektől az aszfalt utakig, vajon az emberek képesek lesznek átlátni a kényelmi és trendi szempontokon? Vajon észreveszik, hogy a folyamatban a magánélet, mint olyan, szép lassan megszűnik létezni? Vajon látják a folyamat veszélyeit?
Az orosz állami médiában egyre több cikk jelenik meg arról, hogy a Kínából importált egyszerű vasalókban mikrofont vagy olyan eszközöket találtak, amelyek a tárgytól 200 méteres hatótávolságon belüli wi-fi hálózatra kapcsolódva vírust töltenek fel a rendszerbe és a hálózatra kapcsolt valamennyi számítógépet megfertőzik.
Popular Science oldal megkérdőjelezte a vádakat, azt állítva, hogy az egész elképzelés nevetséges és valószínűtlen, mert ennél sokkal hatékonyabb módszerek állnak rendelkezésre a kémkedésre, azonkívül a ruhákba és más tárgyakba helyezett megfigyelőeszközök ellen nagyon egyszerű védekezni.
Előfordulhat, hogy egy ilyen vasaló egy fontos vezető irodájában köt ki, de sokkal egyszerűbb lefizetni valakit, hogy célzottan helyezze el a kívánt eszközt, mint abban reménykedni, hogy a célszemély vesz egy bepoloskázott vasalót,” írja Kelsey Atherton a PopSci oldalon.
Másrészről a technológia fejlődésével egy olyan korba léptünk, ahol egyre inkább ametaadatokkal követnek nyomon mindent, akár egy halrajt is, és már nem az a cél, hogy egy adott embert lehallgassanak, legyen az illető bármilyen fontos.
A metaadatok számítanak. Aki nem hiszi, kérdezze meg az amerikai nemzetbiztonsági hivatalt, aki lassan használatba veheti új, 2 milliárd dollárból épülő kémközpontját, ahol az adatokat yottabájtokban mérik.
bétatesztelés alatt álló okosvárosokban már eleve minden mindennel összekapcsolva kerül telepítésre. Még a lakásokban található szemetesládák is továbbítják az adatbázisba, hogy ki mit dob ki vagy hasznosít újra.
Az okoshálózatban mindenről adatot gyűjtenek. A melegvíz felhasználástól az áramfogyasztásig, mindent valósidőben és folyamatosan elemeznek. Azzal magyarázzák ennek szükségességét, hogy a fogyasztás csökkentésére próbálják rávezetni az embereket, de azt is tudjuk, hogy ugyanaz a kéz, amelyik az energiát adja, egyúttal a hiány nevében meg is büntetheti a pazarló fogyasztókat.
Tulajdonképpen már most is rengeteg háztartási cikk képes kémkedni utánunk. Nem véletlenül mondta David Petraeus, a CIA korábbi igazgatója, hogy a rejtett megfigyelési képesség komoly társadalomformáló hatással bír:
A figyelemre érdemes tételeket a következő generációs Internetre kötött rádiófrekvenciás azonosítással, szenzor hálózatokkal, apró beépített szerverekkel és energiagyűjtőkkel fogjuk lokalizálni, azonosítani, megfigyelni és távirányítani. Az új generációs Internet pedig a korlátlan, olcsó és magas teljesítményű számítástechnikán alapul majd,” mondta Petraeus. „Ez utóbbi pedig most már felhőalapú, szuperszámítógépeket alkalmazó, illetve lassan kvantum számítástechnika alapú lesz.”
Szóval miért kellene bepoloskázni bárkinek az irodáját, amikor lassan mindenben olcsó szenzorok és csipek lesznek, amikkel mindig mindenkit megfigyelhetnek?
Ez az okoshálózat elég jól beválik valakinek.
George Orwell szavait a mi korunkra átfogalmazva tehát: „Emlékezzetek gyerekek, hogy a most szuper trendinek tűnő technológiákat holnap arra használjuk majd, hogy rabszolgasorba taszítsunk benneteket!”

Kiabáló kamerák: a lakókat saját kertjük elhagyására szólítja fel



Forrás: Prisonplanet.com
Egy londoni társasház lakói nagy felháborodással fedezték fel, hogy a kertjükben felszerelt kamerák utasításokat kiabálnak, arra szólítva fel az arra járókat, hogy azonnal hagyják el a területet, amit a hatóságok állandó megfigyelés alatt tartanak.
A jelenet nem tűnne furcsának, ha a Robocop egyik jelenetében látnánk, de a csendes londoni társasház lakóit méltán hozta ki sodrából. Az egyik lakó által rögzített videón láthatjuk, vagyis inkább hallhatjuk, amint a mikrofonnal ellátott kamera a következőket kiálltja neki: „Megállni! Ez egy elzárt terület és fényképet készítünk önről.”
Az amerikai robotakcentussal beszélő hang figyelmeztette a lakót, hogy „a képet továbbküldik elemzésre, amennyiben nem hagyja el azonnal a helyszínt.”

Camden Council Robocop



Az angol nagytestvér-figyelő szervezet a Big Brother Watch élesen elítélte a Camdeni önkormányzatot a beszélő kamerák használatáért.
Egy rendőrállamban vagy egy sci-fi filmben el tudjuk képzelni az ehhez hasonló technológia alkalmazását, de nem a mai Nagy-Britanniában,” nyilatkozta Nick Pickles a szervezet szóvivője a London Telegraph-nak.
Nem gondolhatják komolyan, hogy egy ilyen robot zsaruval képesek lehetnek harcolni az antiszociális viselkedés és a bűnözés ellen. Ki tud arról, hogy az önkormányzatnak joga lenne lefényképezni valakit, csak azért mert besétált egy társasház kertjébe?”
A camdeni önkormányzat válaszában kijelentette, hogy a kamerák hangfunkcióját „véletlenül aktiválták” és „amint tehetik kikapcsolják.”
A beismerésnek is beillő nyilatkozatban az önkormányzat megjegyezte, hogy „valamennyi flash kamera rendelkezik beszélő funkcióval, csupán aktiválni kell.”
A szóban forgó esetben úgy tűnik, hogy a hangfunkció akkor került bekapcsolásra, amikor a kamerákban elemet cseréltek 4-5 héttel korábban,” áll a nyilatkozatban. „Nem akarjuk megvonni a lakóktól a közös területek és a kert élvezetét és semmilyen körülmények között sem akarnánk hangüzeneteket leadni olyan helyeken, ahonnan ezeket terjeszteni lehet.”
Először 2006-ban értesültünk a Nagy-Britanniában bevezetett beszélő kamerákról. Akkor egyesek a kormányban azt is felvetették, hogy a kamerák gyerekek hangján szólhatnának, mert szerintük az emberek így hajlandóbbak lennének a kiadott utasítás teljesítésére.
Azóta a technológia még szélesebb körben elterjedt és természetesen tovább fejlődött. Ma a kamerák képesek szájról olvasni, párbeszédeket rögzíteni, átvilágítani az emberek ruházatán, ellenőrizni az elhaladók arcát a bűnözői nyilvántartásban, automatikusan észlelni a „gyanús” viselkedést vagy akár megjósolni, ha valaki bűntettet készül végrehajtani.
Egyedül Londonban több millió térfigyelő kamera van működésben. Az ember elgondolkozik, hogy a fenti funkciók vajon hány kamerában kerültek már vagy kerülhetnek egyetlen mozdulattal aktiválásra, mint Camden esetében láthattuk.
Szép új világ a szabadság édes madara már beszélni is tud , de mi lesz ha lőni is megtanítják , és először lő , és csak aztán beszél .






Belgium a gyerek eutanázia engedélyezését tervezi



Forrás: cbsnews.com
Rendelkezhet-e egy gyerek a saját haláláról?
Belgiumban, ahol az eutanázia 18 év felett megengedett, a kormány azt fontolgatja, hogy a törvényt a gyerekekre is kiterjesztené. Ezt egyetlen ország sem engedi meg a világon. A törvénytervezet azt is lehetővé tenné, hogy a demenciában szenvedő felnőttek a betegség korai szakaszában kérjék saját halálukat.
A lépés támogatói szerint azért kell engedélyezni a gyerek eutanáziát, hogy lehetőséget adjanak a szülőknek a fájdalmas helyzetekben. Az ellenzők szerint egy gyerek nem képes saját haláláról dönteni.
Belgium eleve úttörőnek számít az eutanáziában. A gyakorlat 2002 óta legális az országban. Egy évtized alatt az eutanázia esetek száma a 2003-as 235-ről 1432-re emelkedett 2012-re. A tavalyi statisztikák még nem állnak rendelkezésre.
Az eutanázia során az orvos általában először egy nagyon erős nyugtatót, majd a szívet megállító szert ad be a betegnek.
Eddig csupán néhány országban legális az eljárás vagy valami ehhez hasonló gyakorlat. Hollandiában az eutanázia bizonyos körülmények között engedélyezett, amit 12 éven felettiek is kérhetnek szülői jóváhagyással (elvileg a csecsemők eutanáziája is lehetséges és az orvosok nem vonhatók törvényileg felelősségre érte). Ezenkívül egyedül Luxemburgban engedélyezett még az eutanázia Európában. A támogatott öngyilkosság, ahol az orvosok segédkeznek a beteg halálában, de nincs aktív szerepük megölésében, Svájcban engedélyezett még.
Az Egyesült Államokban Oregon államban lehetséges támogatott öngyilkosságot kérni a 18 éven felettieknek.
Belgiumban a hatalmon lévő szocialista párt terjesztette be a módosító javaslatot, ami kiterjesztené az eutanáziához való jogot. A Flamand Keresztény Demokrata Párt megfogadta, hogy harcolni fog a törvény elfogadása ellen és az Európai Emberjogi Bíróság elé visz az ügyet, amennyiben a parlament jóváhagyja a törvényt.
Furcsa, hogy a kiskorúak más fontos területeken nem számítanak jogilag kompetensnek, mint például a házasság kérdésében, de úgy alakulhat, hogy dönthetnek halálukról,” nyilatkozta Andre-Joseph Leonard katolikus érsek.
A vitához számos orvosetikus hozzászólt. Charles Foster, az Oxford Egyetem orvosi jog professzora szerint egy gyerek nem képes tájékozott, megalapozott döntést hozni az eutanáziáról, hiszen ez még egy felnőttnek sem igazán megy.
Gyakran előfordul, hogy amikor valaki végül abba a helyzetbe kerül, amitől korábban félt, még inkább ragaszkodik az élethez,” mondta. „A gyerekek, mint mindenki más, nem tudják előre elképzelni, hogy milyen értékes lesz számukra a saját életük, ha nem halnak meg.”
A demenciával kapcsolatos változtatások is ellentmondásosak. Jelenleg az emberek nyilatkozhatnak arról, hogy amennyiben állapotuk a jövőben romlana, eutanáziát végezzenek el rajtuk, azonban a nyilatkozat csak öt évig érvényes és a kérés csak abban az esetben hajtható végre, ha a beteg visszafordíthatatlan kómába esik. A módosítás eltörölné az időkorlátot és a kómával kapcsolatos kitételt, lehetővé téve, hogy mondjuk egy Alzheimer kórban szenvedőt néhány évvel a betegség jelentkezése után megöljenek.
Dr. Patrick Cras, az Antwep Egyetem neurológusa szerint a demenciában szenvedőknél gyakran előfordul, hogy idővel megváltoztatják véleményüket és később egyáltalán nem akarnak meghalni.
Gyakran megváltozik a személyiségük és egészen másképp gondolkoznak a halálról, mint korábban, amikor teljesen kompetensek voltak,” mondja a professzor. „Én nem vállalhatom, hogy megöljek egy másik embert, amikor az nem is érti, hogy mi történik, csak azért mert korábban írt egy kérelmet saját eutanáziájára vonatkozóan. Nem döntöttem még végérvényesen, de szerintem ez már túl messzire megy.”
Máshol Európában a kegyes halál gyakorlatára összpontosítnak inkább a gyógyíthatatlan betegeknél és messze elkerülik a belga gyakorlatot,” mondja Penney Lewis, a King’s Collage orvosi jog professzora. „Ha a belga törvényjavaslatot elfogadják az egy kulcsfontosságú határ átlépése lesz.”
Lassan több joga lesz egy állatnak mint az embernek , ja mert a zsidók állatnak tekintik a gojokat . És akkor azt hiszik ,hogy a világuralmukat megfogják valósítani , mi meg majd ugatunk hozzá Tűt a seggükbe nagy adag káliummal , hogy ne sántuljanak le.




Eutanázia gyerekeknek – a belga parlament hamarosan szavaz a kérdésben

Forrás: Naturalnews.com
A belga parlament által hamarosan szavazásra kerülő törvényjavaslat lehetővé tenné a gyerekek számára, hogy eldöntsék, kérnek-e eutanáziát (orvosi segédletettel végrehajtott „kegyes halált”).
A jelenlegi belga törvények 18 éves kor felett már lehetővé teszik ezt, de amióta a GMO-k, rovarölőszerek és káros oltások terjedése egyre nagyobb számban okoznak autizmust, több nemzet is próbál „megoldást” találni arra, hogy mihez kezdjen a maradandó károsodást szenvedett gyerekekkel.
Úgy tűnik egyesek szerint a halál a megoldás, azonban a hatályos törvények alapján ez gyilkosságnak számít. Az új törvény lehetővé tenné az orvosok számára, hogy eldöntsék, hogy egy gyerek, függetlenül a korától (igen, akár ötéves korban), „hozzájárulhat-e” saját kegyes halálához a szülő beleegyezése nélkül.
A „kegyes halál” törvényjavaslatot a szocialista párt terjesztette elő. Az AFP híre szerint „a javaslat kiterjesztené a törvényt a kiskorúakra is, amennyiben képesek tudatos döntést hozni vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, illetve amennyiben szenvedésükön nem lehet segíteni.”
Philippe Mahoux, szocialista képviselő, aki a törvénymódosítás kidolgozásában segített, elmondta, hogy volt már olyan eset, amikor egy fiatal ’képes volt dönteni saját jövőjéről,’” írja az AFP.
Tehát egy hatéves túl fiatal ahhoz, hogy sört igyon vagy autót vezessen, de elég idős ahhoz, hogy saját, az állam által kivitelezett haláláról döntsön, főleg, ha túl nagy tehernek tekintik.
A törvény támogatói szerint a javaslat „fordulópontot jelent a gyerekek jogai szempontjából, akik a törvény elfogadása esetén lehetőséget kapnák, hogy a halált válasszák, bár autót vezetni, házasodni vagy alkoholt fogyasztani 18 éves koruk előtt még nincs joguk,” írja az IBtimes.com.

A törvényjavaslat az Alzheimer-kórban szenvedők számára is lehetővé tenné az eutanáziát

A javaslat az Alzheimer-kórban szenvedőkre is kiterjesztené a törvényt.
A képviselők arról is döntenének, hogy a kegyes-halál lehetőségét az Alzheimer-kórban szenvedőkre is kiterjesszék-e,” mondta a szocialista képviselő.
Az eutanázia tűnik a legkényelmesebb módszernek az állam számára, hogy megszabaduljon azoktól az állampolgároktól, akikről nem akar gondoskodni. Ahelyett, hogy felvilágosítanák az embereket, miként kerülhetik el a betegséget, egyszerűen elfogadnak egy törvényt, ami lehetővé teszi megölésüket, és ezt „könyörületes orvoslásnak” keresztelik.
Sajnos minden esély megvan arra, hogy ilyen és hasonló törvénymódosítások más országokban is előterjesztésre kerüljenek és persze a kegyes-halálban részesíthetők listáját idővel bizonyára kiterjesztik majd az értelmi fogyatékosokra és ki tudja még kikre.
A globális állam magasabb sebességbe kapcsolt a népességcsökkentés terén, és sajnos a legtöbb ember észre sem veszi, hogy mi történik.


A belgék az új világrend élharcosai , vagy a zsidók már rég uralmuk alá vonták az egész nemzetet, , és a döntéshozatalnál már nem találni belga képviselőket , mint lassan Judapesten sem lesz csak cionista liberális zsidó aki a magyar érdekeket képviseli. Ezért tünt el a nemzeti vagyonunk . Ezért rabolnak minden önkormányzetban ahol zsidó került be a testületbe. A gyilkosságokról már nem is beszélek , ha jól belegondolok itt is jön majd hamarosan az eutanázia törvény , és mindenkit aki nem szimpatikus átküldik a tulvilágra a kiválasztott nép gyermekei , a megmaradtak csak azért élhetnek , hogy az ágytálat azért valakinek ki kell cserélni a zsidó alatt is .


A világ első mobil eutanázia egysége megkapta a működési engedélyt



Forrás: Daily Mail
A világ első mobil, hívásra házhoz érkező eutanázia csapata a jövő hónaptól kezdheti meg munkáját. Az egységet akkor lehet segítségül hívni, ha a beteg háziorvosa, erkölcsi kifogásokra hivatkozva megtagadja a halálos szer beadását.
A becslések szerint a csapat munkájának eredményeként az eutanáziát kérő betegek száma jelentősen nőhet Hollandiában. Az eutanázia mellett kampányolók szerint a csapat további 1000 ember életének vethet véget évente.
A hivatalos adatok szerint évente 2700 ember dönt az eutanázia mellett Hollandiában, de a módszer kritikusai szerint a valódi szám ennél sokkal magasabb.
A legalább kétszemélyes, egy orvosból és egy ápolónőből álló első mobil egység elindítását a Radio Netherlands műsorában jelentette be a Jog a Halálhoz Szövetség (Right to Die Association).
A szövetség megerősítette, hogy a hágai csapat a tervezett hat egység úttörője csupán és feladatuk azoknak a határeseteknek a „kezelése” lesz, akiknél a háziorvos vonakodik az eutanázia alkalmazásától.
A csapat segítségét legtöbbször valószínűleg szellemi fogyatékos embereknél vagy demenciában szenvedőknél kérik majd és a beteg háziorvosát a lehető legkisebb mértékben vonják be az eljárásba, nyilatkozta a szövetség.
A szövetség korábban azt állította, hogy a demenciában szenvedők vagy szellemi fogyatékosok 80%-a „átcsúszik” az ország eutanázia törvényeinek hálóján.
A holland orvosszövetség attól tart, hogy a Jog a Halálhoz Szövetség gyógyítható emberek életét is kiolthatja.
Esetenként olyan emberek is meghalhatnak így, akik más módon is kaphattak volna segítséget,” nyilatkozta az orvosszövetség szóvivője.
Nagy-Britanniában, Phyllis Bowman, a Jog az Élethez képviselője szerint a holland fejlemény „rémisztő”.
Ez egy igazi tragédia, ha belegondolunk, hogy a II. Világháború alatt pont a hollandok voltak azok, akik nem voltak hajlandóak bevezetni a náci eutanázia programot,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy „fel kell ébresztenünk az embereket, hogy ha elfogadják az eutanázia bevezetését, egy napon az ő ajtajukon is kopogtathat a mobil eutanázia csapat.”
A holland kormány támogatását élvező egységnek az eutanáziáról szóló 2002-es törvény szerint kell működnie, amivel a náci Németország óta Hollandia vált az első olyan országgá, ahol az eutanáziát a törvény megengedi.
A holland törvény szerint az részesülhet eutanáziában, aki tartósan és elviselhetetlenül szenved.
Az eutanázia egységek létrehozására vonatkozó terveket tavaly jelentette be Edith Schippers, holland egészségügyi miniszter a parlament előtt.
A kegyes halálban való részesülés feltételeinek megfelelő betegek esetében, ahol a házi orvos vonakodik az eljárás alkalmazásától” érdemes megfontolni az ilyen eutanázia egységek létrehozását, mondta az egészségügyi miniszter a parlamentnek.
Hollandiában az eutanáziát két injekcióval végzik. Az első után a beteg kómába kerül, majd egy légzésbénítót kap, amitől végül meghal.
A holland kormány hangsúlyozza, hogy csak olyan betegek részesülhetnek kegyes halálban, akik „elviselhetetlen mértékben szenvednek és nincs kilátás a javulásra.”
Dr. Rowan Williams, Canterbury érseke szerint a kegyes halál bevezetése „tragédia” lenne Angliára nézve.
Egy ilyen törvény bevezetése szerintem magának az életnek az értékét változtatná meg az emberek szemében,” mondta az érsek.


A tapasztalat gyüjtést meg kell szervezni mielőtt világviszonylatban is bevezetnék az eutanáziát, úgy a kiválasztott népnél is , hisz ha jól megnézzük egy csomó degenerált van köztük , akiknek a másvilágon volna a helyük.




A globális elit népességcsökkentő politikája



Az alábbi cikkben megfogalmazott témáról nem olvashatunk a Bibliában, azért döntöttünk mégis úgy, hogy olvasóink hasznára válhat, mivel az összeállításban olvasható idézetekből ízelítőt kaphatunk a világot a háttérből irányító hatalom és az őket mozgató erő mérhetetlen gonoszságáról. Azt is tudjuk, hogy az emberek a legkönnyebben azt a hazugságot hiszik el, amibe némi igazság vagy az igazság látszata is vegyül, így sok jóhiszemű ember is prédájává vált az alábbi feltevések némelyikének.
Az alábbiakban olvasható törekvésekről úgy gondoljuk és reméljük, hogy nem járnak sikerrel, mindenesetre fontos tudni róluk, hiszen valamennyiünket érintenek.
Kihangsúlyoznánk, hogy a környezetvédelmet, az újrahasznosítást és számos egyéb értelmes kezdeményezést fontosnak és jónak tartjuk, hiszen, mint jó gazdáknak fontos jó gondot viselnünk otthonunkról, a földről, de nem más emberek rovására, és semmiképpen sem mások életével fizetve érte.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá.” – Mózes I. könyve 1, 28
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” – János 8, 44
A népességcsökkentés legfőbb támogatói
Az Egyesült Nemzetek hivatalosan is október 31-ét nyilvánította a 7 milliárd napjának. Az ENSZ becslése szerint ezen a napon éri el földünk lakossága a 7 milliárdot. Ünneplés helyett azonban, az ENSZ Népesség Alapja (UNPF) a „fenntarthatóságra” és a „fenntartható fejlődésre” fekteti a hangsúlyt. Az ENSZ ezzel szeretné ismét kifejezésre juttatni, hogy túl sokan vagyunk a földön és hathatósabb eszközökre van szükség a népességnövekedés csökkentésére. Az ENSZ és más szervezetek egyre bátrabban beszélnek a globális elit népességszabályozási terveiről. Legtöbbször csupán a globális népesség „stabilitását” említik, de amint ebből a cikkből is kiderül, az elit számos tagja ennél többet akar és egyre nyíltabban beszélnek a számukra ideális 500 milliós vagy annál is alacsonyabb világnépességről. Sokak számára őrültségnek hangzik egy ilyen terv, de a globális elit tagjai között konszenzus látszik kirajzolódni e témát illetően, természetesen csakis bolygónk javát szolgálva.

Október 31-e közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon ennek a 7-milliárdos mérföldkőnek a szörnyűséges következményeiről.
Talán az sem véletlen, hogy az ENSZ éppen október 31-ét, a „halál ünnepét” választotta az alkalom megünneplésére.
Mára a fenntartható fejlődés közkedvelt és sokszor hangoztatott kifejezéssé vált, amit a radikális környezetvédelmi mozgalom követői előszeretettel emlegetnek, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ennek legfontosabb eleme a népességszabályozás.
Mekkora az ideális lakosság eszerint az eszme szerint?
Természetesen a pontos számokat illetően nem létezik konszenzus, de sokan nyíltan hangoztatják, hogy 500 millió lenne a legideálisabb népesség a földön.
A hírhedt Georgia Guidestones köveire vésett „új tízparancsolat” első pontja a következőket mondja:
Tartsd az emberiség létszámát 500.000.000 alatt, örök egyensúlyban a természettel.”
Ted Turner, a CNN alapítója (akinek egyébént 5 gyermeke van) ennél is messzebbre menne:
250-300 millió lakos a földön ideális lenne, olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről.”
Dave Foreman, az Earth First (A föld mindenek előtt) társalapítója azt mondja, három legfőbb céljának egyike a föld lakosságát 100 millióra csökkenteni:
Három legfőbb célom az emberi populáció 100 millióra történő csökkentése a földön, az ipari infrastruktúra elpusztítása és a vadvilág helyreállítása, annak teljes vadállományával az egész világon.”
Ezeket a tanokat számos amerikai egyetemen is tanítják. Például Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora a következőket írta:
Nem akarok rosszat senkinek, de meg vagyok győződve arról, hogy a világnak és az emberiségnek jobb lenne, ha nem lennénk ennyien.”
Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van:
A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.”
John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges „megoldást” nyújthat.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi.”
Mihail Gorbacsov is a népesség 90%-os csökkentését tartja célravezetőnek:
Egyértelműbben kell fogalmaznunk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és az abortuszról, tehát azokról az értékekről, amik segítenek a népességszabályozásban, mert az ökológiai válság egyenlő a népességválsággal. A népesség 90%-os csökkentésével nem maradna elég ember a földön ahhoz, hogy kárt tegyen az ökológiai rendszerben.”
A globális elit általában persze politikailag korrektebb módon fogalmaz a népességszabályozásról. Jobban szeretik a „fenntartható fejlődés”, „szaporulat csökkentés” vagy „életminőség javítása” kifejezéseket, amikor a föld lakosságának csökkentéséről beszélnek.
A 7 milliárd napjának közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon a népességszabályozással kapcsolatos intézkedések fontosságáról. Természetesen a nyugati világban ezek az intézkedések „önkéntes” alapon működnének, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb új szabályt először így vezetik be. Amikor már elegendő ember követi „önkéntes” alapon az új népességszabályozási intézkedéseket azok kötelezővé válnak.
Roger Martin a következőket írta a Guardian-ben megjelent cikkében:
„…minden környezetvédelmi (és számos gazdasági és társadalmi) problémát könnyebben oldhatnánk meg, ha kevesebben lennénk, és szinte lehetetlen lenne megoldani őket, ha többen lennénk.”
Úgy gondolja, hogy ha kevesebben lennénk, az a megmaradt emberek életminőségének javulását eredményezné:
Egy véges méretű világban az ideális népességszám, ami minőségi életet biztosít mindenki számára, egyértelműen lényegesen kisebb, mint a jelenlegi, a túléléshez pedig jelentősen kisebb népesség szükséges a maximumnál. Minél többen vagyunk, annál kevesebb jut minden embernek, ha pedig kevesebben vagyunk, jobb minőségű életet élhetünk.”
Valóban ez lenne a helyzet?
Nem gondolnánk.
A történelem során az emberi szenvedés mindig jelen volt. A népesség 90%-os csökkentése nem jelentené egy új aranykor beköszöntét.
Az elit meggyőződése, hogy mi tönkretesszük az „ő bolygójukat”, ezért kevesebb embert akarnak. A modern technológiának köszönhetően elég nekik néhány százmillió munkás, hogy a rendszert működésben tartsa, így a népesség többi része csak „haszontalan kenyérpusztító” a szemükben.
Egyre több ember gondolja azt, hogy a nyugati világban is be kellene vezetni a Kínában érvényes egy-gyerekes családmodellt. A National Post a következőket írta:
Az egész világra érvényes egy-gyerekes családpolitika, mint amilyen Kínában is érvényben van, megfordíthatná a jelenlegi szörnyűséges népességszaporulatot, ami egymillió születést jelent négynaponta.”
A fenti cikk szerzője úgy gondolja, hogy az egy-gyerekes családpolitikával 2075-re 3,43 milliárdra lehetne csökkenteni a föld lakosságát.
Amikor valaki elhiszi, hogy a földön túl sok ember él, az emberi élet olcsóvá, mondhatni értéktelenné válik, az abortuszra pedig csak a nem kívánt szaporulattól való megszabadulás egyik eszközeként tekint.
Az „önkéntes” módszerekről előbb utóbb kiderül, hogy nem elegendők a népesség csökkentésére és ezzel az ideológia pártfogói most is tisztában vannak. Sokan közülük egy globális népességszabályozási hatóság felállítását szorgalmazzák, amely átsegítené a világot a „szükséges” átmeneti időszakon.
Ez a radikális zöld mozgalom igazi célkitűzése. [Az alábbi linken a brit zöldmozgalom egyik hivatalos promóciója látható, amivel a karbongáz-kibocsátás csökkentésére irányuló „önkéntes” mozgalmat próbálják népszerűsíteni. A reklám bemutatja milyen egy önkéntes kampány és mi történik azokkal, akik nem követik: link. Megjegyeznénk, a promóció humoros akart lenni…] A föld megmentése érdekében az emberek számának radikális csökkentését és a meglévő lakosság tevékenységeinek szoros felügyeletét akarják elérni.
Valóban egy ilyen világban akarunk élni a jövőben? Olyan világot akarunk, ahol bürokraták határozzák meg életünk legapróbb részleteit is a környezetvédelem zászlaja alatt?
Ők úgy gondolják, hogy mindenkinél okosabbak, és jobban tudják, mi szolgálja a föld és az emberiség javát, amiről előbb utóbb kiderül, hogy nem más, mint egy maroknyi ember abszolút uralma a világ felett.




A paralízisek száma megugrott Indiában Bill Gates oltáskampánya után



Forrás: Infowars.com

A jelenségért a teszteletlen vakcinákat ajánló GAVI lehet felelős

Az indiai gyermekgyógyász szakértők kemény kritikával illették az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) és a Bill & Melinda Gates Alapítványt a gyermekbénulás megszüntetésére tett megtévesztő ígéretük miatt, rávilágítva az oltáskampány esetleges pusztító mellékhatásaira.
Számos probléma jelentkezett, amelyeket Dr. Neetu Vashisht és Dr. Jacob Puliyel, a St. Stephens Kórház gyermekgyógyászati osztályának orvosai több mint tíz éve tartó„etikátlan” támogatásnak neveztek. A Polio vírus elleni oltási program, amelynek csupán a kezdeti szakaszát finanszírozták alapítványi pénzekből, súlyos kiadásokba kényszerítette az indiai kormányt és új egészségügyi kockázatoknak tette ki az ország lakosságát. (Részletesen a polio oltásról magyarul: ITT)
Amint erre az orvosok is rámutattak kritikájukban, a paralízis, ami eddig eltűnni látszott Indiában, most biológiai fegyver formájában térhet vissza. 2002-es szintetikus előállítása óta a vírus feltámadása egyre valószínűbb és közelebbi veszélynek számít, ami azt jelenti, hogy a betegség végleges kiirtása valószínűleg már lehetetlen, az oltás pedig nem hatékony és drága.
Az igazi sztori az ügy mögött, azonban, hogy míg a polio vírus a statisztikai adatok alapján eltűnt Indiából, az NPAFP (nem kimutathatóan polio vírustól eredő bénulás) esetek száma ugrásszerűen emelkedett, ugyanazokat a tüneteket okozva, amelyekről azt remélték, hogy a paralízis kiirtásával eltűnnek, csupán a betegség forrása változott.
2011-ben, tehát abban az évben, amikor Indiát paralízismentes országgá nyilvánították, 47.500 nem paralízis okozta bénulásos esetet jelentettek, mondja Dr. Vashisht és Dr. Puliyel. A rendelkezésre álló adatokból kiderül, hogy az esetek olyan területekről származnak, ahol a lakosság rendszeresen részesült polio elleni védőoltásban. Az NPAFP esetek számának országos átlaga a nemzetközi átlag 25-35-szöröse Indiában.
A kérdés tehát, hogy vajon a polio elleni védőoltás váltotta-e ki ezeket a paralíziseket? Az ezzel kapcsolatos kutatások Indiában már korábban megállapították, hogy a polio elleni védőoltás a polio vírus által okozott paralízis elsőszámú kiváltója. Ugyanakkor az az évi 100-180, egyértelműen a polio elleni védőoltás miatt bekövetkezett paralízis (VAPP – védőoltásból eredő, a polio vírus által okozott paralízis) eltörpül a 47.500 paralízis eset mellett, amelyeket nem a polio vírus okozott.
Ezenkívül a polio elleni védőoltást okolják a szomszédos Pakisztánban tapasztalthalálesetek miatt is. A pakisztáni kormány által elrendelt vizsgálat megerősítette a GAVI program által finanszírozott polio elleni védőoltás hatását. A vizsgálat megállapította, hogy a GAVI által ajánlott védőoltások klinikai vizsgálatát nem végezték el. A vizsgálóbizottság kérte, hogy a szükséges vizsgálatok elvégzéséig függesszék fel valamennyi GAVI által javasolt oltóanyag használatát.
Függetlenül attól, hogy az egyes vizsgálatok milyen eredményre jutnak az összefüggések tekintetében, az már most is egyértelműen kijelenthető, hogy szoros összefüggés van a paralízises esetek és az oltások között:
Miközben az Indiai Országos PolioMegfigyelőközpont adatai azt mutatják, hogy az NPAFP által okozott paralízises esetek száma egyenes arányban növekszik a beadott polio elleni védőoltásokkal, független tanulmányok arra is rámutattak, hogy az NPAFP paralízisben megbetegedett gyerekeknél „a halál kockázata kétszer magasabb, mint a vad polio vírus fertőzés esetén.”
Az emberi áldozatok száma a legkomorabb bizonyítéka annak, hogy a rossz irányú „jótékonysági” vagy kormányprogramok milyen hatással lehetnek az emberi életre, ugyanakkor az oltáskampány komoly negatív gazdasági hatása sem vet túl jó fényt a WHO és a Gates Alapítvány által támogatott GAVI programra, amelyeknek egyébként a Rockefeller Alapítvány, a Világbank és az ENSZ is partnere.
Ezeknek a szervezeteknek az ajánlása a szegény országok teljes lakosságának beoltására már csak a költségek miatt is őrültség.
Az orvosok joggal vetik fel az ajánlás etikátlanságát, amely 2,5 milliárd dolláros elkötelezettségbe rántotta az indiai kormányt. A poliokampány mindössze 2 millió dollár kezdeti finanszírozást és a siker ígéretét kapta a GAVI-tól. „Végül az indiai kormány kénytelen volt finanszírozni ezt az igen drága programot, ami a kezdetben kiutalt támogatás összegének több mint százszorosába került az országnak,” áll a jelentésben.
India szempontjából a program igen sokba került, mind az elveszített emberi életek, mind pedig a költségek szempontjából. Nagy a kísértés elábrándozni, hogy mi mindent tehettünk volna 2,5 milliárd dollárral, ha azt vízellátásra és az alapvető higiéniai állapotok javítására költjük.”
A jelentést készítő orvosok szerint a „polio megszüntetését célzó program hűen szemlélteti a „betegség specifikus,” vertikális projektek sokszoros céltévesztését a közösségorientált egészségvédelmi (horizontális) programok kárára,” hozzátéve, hogy „azt is láthattuk, hogy az ilyen külső, kezdeti támogatások teljesen eltorzítják a helyi prioritásokat.”
A WHO és magáncégek közötti etikátlan együttműködés kísértetiesen emlékeztet a H1N1 sertésinfluenza hisztéria körüli korrupciós botrányra, ahol a WHO azért jelentette be a járvány kirobbanását (amiről később kénytelenek voltak beismerni, hogy eltúlzott lépés volt), hogy megteremthessék a vakcinára való igényt a világon. Akkor Wolfgang Wodarg, az Európa Tanács Egészségügyi Bizottságának elnöke bizonyította be, hogy a gyógyszeripari cégek a WHO-val együttműködve szándékosan keltettek pánikot a sertésinfluenza járvánnyal kapcsolatban.
Dr Mengele ezekhez képest egy úr volt , az MK ultrán igaz , hogy neki is át kellet segíteni egypár emberkét a másvilágra , de számolatlanul rabolták , és rabolják a gyermekeket még mindig az USA-ban , kísérleti alanyként és sátáni rituálé áldozataiként tengetik életüket , hogy mikor úgy gondolják , hogy itt az idő felaádozák a sátán oltárán őket az olyan Klintonné félék , kik csak sátáni pofára átoperált pinára tudnak gerjedni , nem véletlen , hogy apjuk az orális irodában felkínálta a nagy lehetőséget a kis asszonynak ki be is kapta a horgot .




A Microsoft eugenista technológiát vásárolt a Merck-től és beszállt a vakcina gyártásba



Forrás: Natural News
Mostantól amikor Microsoft terméket vásárolunk a gyógyszeripart és annak globális céljait is támogatjuk. Ebben az új valóságban a világ legnagyobb szoftvergyártója ágyba bújt a világ legnagyobb vakcina terjesztőjével.
Hogyan lehetséges ez? 2009-ben a Microsoft megvásárolt egy fontos technológiát a világ legnagyobb vakcina gyártójától, a Merck-től. A technológia segítségével, ahogy azt mindjárt kifejtjük, lehetséges lesz népességcsökkentésre alkalmas oltásokat gyártani, amivel akár konkrét népeket, nemzetiségeket is megcélozhatnak, növelve a meddőséget a célterületen. Ez az elképzelés teljes mértékben összhangban van Bill Gates népességcsökkentő céljaival és módszereivel, amelyeknek számos alkalommal nyíltan hangot is adott (2:45-től).
Microsoft által megvásárolt, konkrét géneket célba vevő, oltás előállító technológiát a korábban a Merck tulajdonában levő Rosetta Biosciences fejlesztette ki. Szoftverüket úgy jellemzik, hogy képes „feltérképezni a gének együttműködési mechanizmusát, elemzi a peptideket, a metabolitokat és azt, hogy ezek hogyan függnek össze a gén-kifejezéssel.”
A Rosetta Biosoftware weboldalán olvasható nyilatkozatból megtudhatjuk, hogy „a megállapodás eredményeként a Microsoft a genetikai, metabolikus és proteomikus adatkezelő szoftvert beépítheti a Microsoft Amalga Life Sciences platformjába, hogy ezzel  tovább fejleszthesse a fordítással kapcsolatos kutatásait.”
Ugyanebből a nyilatkozatból kiderül, hogy a megállapodás részeként a Merck „stratégiai támogatást biztosít a Microsoft számára.” A Merck stratégiája pedig természetesen saját oltóanyagainak és egyéb gyógyszeripari termékeinek a ráerőltetése az emberekre, mint például a mára egyre több szakember által vitatott Gardasil vakcina terjesztése.
Rupert Vessey, a Merck kutatólaboratóriumának helyettes vezetője nyíltan kimondta, hogy a megállapodás gyógyszerfejlesztői szerepet biztosít a Microsoftnak. „Sokat várunk a Microsofttal való együttműködéstől, leginkább új bioinformatikai megoldások kifejlesztése terén, a gyógyszerfejlesztés előremozdítása és további támogatása érdekében…” mondta Vessey.
Ez egy kulcsfontosságú nyilatkozat, hiszen a „bioinformatika” kifejezés csak és kizárólag egy dolgot jelenthet. Mi tárol információt a biológiában? Egyetlen digitális tároló rendszer létezik az emberi biológiában és ez természetesen a DNS. Tehát a bioinformatikai megoldások kifejlesztése kizárólag a génekre ható vagy azokat célzó gyógyszerek illetve oltóanyagok lehetnek.
Ez tökéletesen összhangban van Bill Gates népességcsökkentő célkitűzéseivel a gyógyszeripart használva eszközül. „Ha jól végezzük a dolgunkat az oltások fejlesztése, az egészségügy és a születéssel kapcsolatos szolgáltatások terén, úgy 10-15%-kal le tudnánk csökkenteni a [föld lakosságát],” mondta Bill Gates egy nyilvános TED konferencia alkalmával. (4:06-nál)
Ez szorosan kapcsolódik Bill Gates egy másik „jótékonysági” projektjéhez, ami egy ultrahangos sperma-ölő technológia finanszírozása, a férfi meddőség növelése érdekében (amit a kutatóprogram természetesen fogamzásgátlásként említ). Gates alapítványa sok bizarr projektre biztosított már pénzforrást, például genetikailag módosított szúnyogokkal kapcsolatos kísérletekre.
A Microsoft válhat az eugenika új vezetőjévé?
Ami nyilvánvaló ezeket hallva, hogy Bill Gates az emberi népesség csökkentését célzó eszméket vall. Sajnos ezzel nincs egyedül, Adolf Hitlertől, az Amerikai Gyógyszer és Élelmiszerügyi Hatóság több mostani vezetőjén keresztül a hatalmi elit tagjaiig sokan úgy gondolják, hogy meg kell szabadulni a „kisemberektől”, hogy csupán egy „vezető faj” maradjon fenn.
Manapság már bizonyos egyetemeken is azt tanítják, hogy az emberek széndioxid termelése tönkreteszi a földet és minél több embertől szabadulunk meg, annál nagyobb szívességet teszünk bolygónknak.
Erre tökéletes „megoldás” lenne egy magától szaporodó, célzott géneket megtámadó biológiai fegyver. A Microsoft által megvásárolt új technológia pedig biztosíthatja a kifejlesztéshez szükséges platformot. Érdekes megjegyezni, hogy a cég 2009-es felvásárlása óta egyetlen nyilatkozatot sem adott ki munkájával kapcsolatban.
Jussanak eszünkbe a fent olvasottak, amikor legközelebb egy Microsoft terméket vásárolunk, hiszen az általunk kifizetett pénz éppen egy fajegészségügyi projekt finanszírozásának is része lehet.
Bill Gates úgy zsonglőrködik a Tűvel mint Klinton a farkával igaz attól nem kellet meghalni senkinek , de.....




Az eddigi legveszélyesebb influenza vírust állították elő egy kutatólaboratóriumban



Forrás: Daily Mail
Egy kutatócsoport azért harcol, hogy az eddigi legveszélyesebb influenza vírus előállításának menetét és módszereit publikálhassák. A halálos vírus a H5N1 madárinfluenza vírus genetikailag módosított változata. Az eredeti vírushoz képest sokkal fertőzőbb és milliókat képes egyszerre megbetegíteni. A kutatás rendkívül nagy port vert fel és a kutatókat is megosztotta, akik közül sokan úgy vélik a kísérletet nem lett volna szabad lefolytatni.
A jelenlegi H5N1 törzs által okozott megbetegedések mindössze 500 esetben voltak halálos kimenetelűek, azonkívül a betegség emberről emberre nehezen terjed, így nem képes igazi járványt okozni. A szakértők attól tartanak, hogy a módosított vírus rossz kezekbe kerülve a biológiai terrorizmus eszközévé válhat.
Ron Fouchier, a holland Erasmus Orvosi Kutatóközpont virológusa vezette a kutatást, amely során a csapat felfedezte, hogy mindössze öt mutáció segítségével rendkívül gyorsan terjedő vírust képesek előállítani.
A kísérleteket, mint az influenza esetében most már mindig, menyéteken végezték, mivel ezeknek az állatoknak a légző rendszere nagyon hasonlít az emberére. Fouchier olyannyira tart a botránytól, hogy már jó előre szakértőt fogadott a követendő kommunikációs stratégia kidolgozására. A kutatást nemzetközi ösztönzésre folytatták le, amelynek célja a H5N1 vírus alaposabb megismerése.
Fouchier elismerte, hogy a törzs „az egyik legveszélyesebb ember által előállított vírus,” de továbbra is ragaszkodik a kutatás eredményeinek és módszereinek publikálásához.
A kutatás komoly vitákat indított a tudományos szabadság kérdése és az olyan kutatások szigorúbb szabályozása terén, amelyek ugyan a közegészség javát szolgálják, de a biológiai terrorizmus számára is hasznosak lehetnek.
A H5N1 vírussal kapcsolatban egy másik kutatást is végeztek, ez alkalommal a Wisconsin és a Tokiói Egyetem kutatói. A rendelkezésre álló információk szerint a kutatás hasonló következtetésekre jutott a Fouchier által vezetett csapat eredményeivel.
Jelenleg mindkét tanulmányt az USA Országos Bio-biztonsági Tudományos Bizottsága (NSABB) vizsgálja. Az NSABB nincs feljogosítva a publikálás megakadályozására, de javasolni tudja a tudományos lapoknak, hogy ne jelentessék meg az anyagot.
Nincs tudomásom másik olyan patogénról, amelyik ennyire veszélyes lenne,” nyilatkozta Paul Keim, az NSABB elnöke. „Az antrax egyáltalán nem ijesztő hozzá képest.”
A tudományos kutatások elfogadott menete szerint más kutatóknak is lehetősége van az elvégzett kutatások értékelésére és az alkalmazott módszerek megismétlésére tanulási célzattal. Egyre több kutató úgy gondolja azonban, hogy a madárinfluenza víruson végzett kutatásokat korlátozni kellene. Michael Osterholm, bio-védelmi és influenza szakértő, a Minnesota Egyetem Fertőző Betegségek Kutatólaboratóriumának vezetője szerint a szóban forgó kutatások orvosi szempontból nagyon fontosak. A tanulmányok tartalmával kapcsolatban azonban nem tud nyilatkozni, mivel maga is az NSABB tagja, de megerősítette, hogy amennyiben a kutatási eredmények publikálásra kerülnek, bizonyos információkat visszatartanának és azok csak olyan szakemberek számára lennének elérhetők, akiknek fontos tisztában lenni ezekkel az adatokkal.
Nem akarunk ötleteket adni a rosszfiúknak,” tette hozzá.


Genetikai népirtás: Az emberiségre leselkedő veszély



Forrás: Infowars.com
Egy wyoming-i farmon a kecskéket a pókhálójukért tartják.
Pandora szelencéjét felnyitották. Az emberiség történelmének eddigi legveszélyesebb genetikai kísérletsorozatára derült fény, amelynek keretében a „tudósok” ember-állat hibridek és egyéb génkeresztezéssel létrehozott klónok előállításával sodorják veszélybe az életet földünkön.

Az elit által pénzelt tudományok és kutatás-fejlesztő programok munkatársai kényük kedvük szerint kísérletezgetnek a genetikai kódokkal, fittyet hányva a fajok keresztezéséből eredő egyértelmű veszélyekre és ezzel nyíltan kockáztatják a föld biológiai egyensúlyát.
Legutóbb egy angliai titkos laboratórium programja került napvilágra, ahol saját bevallásuk szerint a kutatók már három éve folytatnak ilyen szörny-hibridek létrehozásával kapcsolatos kísérleteket. A mezőgazdasági, gyógyszerészeti és orvosi kutatások monopolizálásán keresztül a biotechnológiának hatalmában áll a világra szabadítani ezeket a Frankenstein fajokat, hiszen az élet genetikailag módosított formái komoly haszonnal kecsegtetnek számukra.
A DNS kód egyes részeinek kicserélésével létrehozott génkeresztezett klónok tulajdonképpen keresztezett hibrid fajok, melyektől azt remélik, hogy szerveik alkalmasak lesznek szervátültetésre is beteg emberek számára, ezenkívül mesterséges fehérjékhez juthatnak általuk. Másik reményük, hogy a mesterséges megtermékenyítés és emberi klónozás területén is fel tudják használni felfedezéseiket, hiszen a meddőség, terméketlenség egyre több embert érint.
Azt azonban nem fogják fel, hogy pont ezek az ember által létrehozott „teremtmények” jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiség számára, hiszen bizonyítottan steril utódokat és a rákmegbetegedések megnövekedett kockázatát eredményezik. Ezek a klónok, beleértve a világ első klónozott birkáját, Dolly-t is, nem sokáig képesek életben maradni és rövid életük során számos egészségügyi problémával küzdenek. Arról nem is beszélve, hogy minden életben maradt klónra több száz elvetélt vagy halva született embrió esik. Ennek ellenére a tudósok azt akarják velünk elhitetni, hogy ezek a lények az emberiség javát szolgálják.
Ezek közül a kísérletek közül az emberi gének, a tudósok által „hasznosnak” vélt állatok génjeivel való keresztezés a legveszélyesebb, hiszen ily módon olyan betegségek is átterjedhetnek az emberre, melyek eddig csak az állatok számára voltak végzetesek. Az egymással nem rokon fajok keresztezése (emlős és medúza például) előre nem látható következményekkel és irányíthatatlan mutációkkal járhatnak. Arról nem is beszélve, hogy számos korábban egyformának tartott gén, egészen másként viselkedik egy idegen DNS láncba ültetve. A tudósok azt is szeretik figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos gének nem egy, hanem több tulajdonságért is felelősek, még inkább kiszámíthatatlanná és mindenképpen veszélyessé téve az eredményt.
Az eddig csupán regényekben (mint a globalista H. G. Wells Dr. Moreau szigete című művében) felbukkanó  groteszk kísérletek mára rémálomszerű valósággá váltak. A tudósok emberi füllel rendelkező egereket állítanak elő, emberinek minősített szerveket nyernek tehenekből, disznókból és más gazdaállatokból, stratégiai fontosságú fehérjéket állítanak elő és egyéb általunk sci-fi kategóriába tartozó alkalmazási területeket vázolnak fel, megalapozva a biotechnológia ijesztő és sokunk számára nemkívánatosjövőjét. A pók-kecske kitenyésztése például szöges ellentétben áll a természet törvényeivel, és azért hozták létre, hogy a pókselyemből egy, az acélnál is erősebb fehérjét állítsanak elő, amit például golyóálló mellények és egyéb katonai eszközök gyártásához használnának fel.
A modernkor Frankenstein professzorai földünkre szabadították a genetikailag módosított fajokat, melyek elnyomják és kipusztítják a természetes egyedeket. A GMO növények megfertőzik és tönkreteszik a természetes maggal bevetett földeket, óriási károkat okozva a hagyományos gazdálkodást folytató vállakozásoknak. A genetikailag módosított növényekről bebizonyosodott, hogy a rákon és más egyértelmű betegségeken kívül sok esetben terméketlenséget is okoznak, ami csak a harmadik generációban jön elő.
A globalista elit istennek képzeli magát és azt gondolja, hogy az életet olcsó másolatokkal helyettesítheti, melyek valójában a föld igazi flórájának és faunájának létét veszélyeztetik. Nem is olyan régen a világ legtöbb ismert tudósa úgy gondolta, hogy a DNS kód 96%-ára semmi szükség és nem képviselnek genetikai értéket. Arroganciájuk mostanra odáig fajult, hogy a transzhumanizmushoz vezető utat akarják elénk tárni, hogy az embert (illetve bizonyos embereket), az élet meghosszabbításával isteni magasságba emeljék.
Mondjunk nemet, amíg nem késő.


A kérdés, amit nem tesznek fel az új E-coli baktériummal kapcsolatban



Forrás: NaturalNews
Miközben Németországban és Európa több országában egyre több embert fertőz meg az E-coli baktérium, elfelejtik feltenni a kérdést, hogy vajon mi módon vált az E-coli baktérium hirtelen rezisztensé nyolc különböző típusú antibiotikum családdal szemben majd jelent meg az élelmiszerláncban.
A mostani megbetegedéseket az E. coli O104:H4 csoportba tartozó baktérium okozza, ami általában nem antibiotikum rezisztens. A rezisztencia csak úgy alakulhat ki, ha a baktériumot ismételten antibiotikummal kezelik a mutáció előidézése és ezen keresztül a rezisztencia elérése érdekében.
Ha szeretnénk megismerni a törzs eredetét csak vissza kell vezetni az E-coli genetikai kódját és megtudhatjuk, milyen gyógyszerekkel kezelték a kívánt hatás elérése érdekében. Ezt a vizsgálatot elvégezték  és az eredmény elég érdekes képet mutat az O104:H4 csoport eredetéről.
A genetikai kód megmutatja a baktérium múltját
Amikor a németországi Robert Koch Intézet munkatársai dekódolták az O104:H4 törzs genetikai összetételét azt találták, hogy a baktérium a következő antibiotikumokkal szemben rezisztens:
penicillin
• tetracycline
• nalidixic acid
• trimethoprim-sulfamethoxazol
• cephalosporin
• amoxicillin / clavulanic acid
• piperacillin-sulbactam
• piperacillin-tazobactam
Emellett az O104:H4 törzs különleges enzimek termelésére is képes, ami „szuper erővel” ruházza fel. Ezt szaknyelven ESBL-nek (Extended-Spectrum Beta-Lactamases – széles spektrumú béta-laktamázoknak) nevezik. Az ide sorolt mikrobák képesek olyan enzimeket előállítani, amelyek a 3. generációs (a kórházak által legszélesebb körben alkalmazott) cephalosporinokat (például cefuroxime, cefotaxime és ceftazidime) is hasítják, és ezáltal hatástalanná teszik.
Emellett az O104:H4 törzs két különleges gént, a TEM-1-et és CTX-M-15-öt is tartalmaz, ami az orvosok rémálma 1990 óta, írja a Guardian.
Miért félnek tőle az orvosok? Mert fertőzés esetén kulcsfontosságú szerveket támad meg és sok esetben halállal végződik.
Egy halálos baktérium létrehozása a biotechnológia segítségével
Hogyan jöhet létre egy olyan baktériumtörzs, ami nyolc különböző gyógyszerosztály majdnem egy tucat antibiotikumával szemben rezisztens, két halálos génmutánssal és ESBL enzim képességgel rendelkezik?
Erre kizárólag egy mód van: a szóban forgó E-coli törzset ki kell tenni mind a nyolc gyógyszertípus hatásának. Normális körülmények között ez nem történik meg egyszerre. Először penicillinnel kezelik a törzset majd megkeresik a túlélő kolóniákat és azokat tetracyclinnel kezelik. A túlélő kolóniák ezt követően rezisztensek lesznek mindkét antibiotikummal szemben és így szépen egyenként végig kell vinni a művelet mind a nyolc antibiotikum családdal. Tudatos genetikai szelekcióról van szó, amit laboratóriumi körülmények között végeznek egy kívánt hatás elérése érdekében. Minden biológiai fegyver így készül az Egyesült Államok hadseregének Detrick marylandi laboratóriumában.
Maga a folyamat a leírtaknál kicsit összetettebb, a lényeg, hogy egy ilyen rezisztens törzs kizárólag tudatos laboratóriumi eljárások eredményeként jöhet létre. Elképzelhetetlen, hogy a természetben véletlenszerűen megtörténjen. Például, ha a baktérium egy élelmiszerből ered (mint ahogyan ezt állítják), hogyan vált rezisztensé ennyi antibiotikummal szemben, amikor növényeket nem kezelnek antibiotikummal?
Gyakran előfordul, hogy egy törzs rezisztensé válik egy adott antibiotikummal szemben, de nem nyolc különböző antibiotikum csoporttal szemben. Eredetének egyetlen forrása lehet: egy laboratórium. Azt természetesen nem tudhatjuk, hogy a létrejött baktérium véletlenül vagy szándékosan került ki a laboratóriumból. Ezt mindenki döntse el maga.
Először betiltják a természetes gyógyszereket, majd megtámadják az élelmiszerláncot
Miközben a hatóságok a fertőzés forrását kutatják, ne feledjük, hogy az EU a természetes gyógyhatású készítmények és étrendkiegészítők betiltására és a természetgyógyászok munkájának megnehezítésére készül. Miután nem állnak majd rendelkezésre természetes gyógymódok már csak annyit kell tenniük, hogy elijesztik az embereket a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásától is. Ez fontos, hiszen a friss zöldségek rengeteg gyógyító tulajdonsággal rendelkeznek, és amíg a vásárlók hozzájuthatnak friss zöldségekhez módjukban áll természetes úton megelőzni bizonyos betegségeket.
Amennyiben sikerül elérni, hogy az emberek féljenek a friss zöldségek fogyasztásától, könnyebben rávehetők, hogy feldolgozott, egészségtelenebb élelmiszerek fogyasztására térjenek át. Az eredmény: több beteg és nagyobb igény a gyógyszerek iránt, azaz nagyobb haszon a gyógyszergyáraknak.
További fejlemények az E-coli fertőzésekkel kapcsolatban
  • 22-en haltak meg, 2600-an betegedtek meg, melyből hatszáz beteg állapota válságos, sokuknál fennáll a veszély, hogy veseműködésük leáll.
  • Annak ellenére, hogy továbbra sem sikerült egyértelműen bizonyítani a fertőzés forrását, Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter továbbra is óvott mindenkit a növényi csíra fogyasztásától. Egyben újra figyelmeztette a lakosságot arra is, hogy tartózkodjon a nyers uborka, a nyers paradicsom és a nyers saláta fogyasztásától. Jobb, ha félnek ez emberek a zöldségevéstől!
  • Az E-coli baktérium O104-es törzse véres székletet, hasmenést és vesekárosodást okozhat.
  • Eddig 10 európai országból jelentettek megbetegedést, leginkább olyan embereknél, akik Németország északi részén jártak.


A likudos kedves zsidó barátaitok kisérleteznek az európai rasszokon , és ha megtalálják a megfelelő szérumot , bizony átsegítenek a másvilágra te hülye goj, hiába vagy te zsidónak mondott magyar , te mindig is csak zsidó utánzat maradsz. (Kazár ) testvérke.


Ítéletnapi páncélterem: magbank Armageddon esetére

A mindig hóval borított hegyoldalba vájt magbankban minden magból két szettet őriznek
Forrás: express.co.uk
A Norvégia közelében fekvő északi-sarki szigeten található a Svalbard Globális Magbank, ami egy atomtámadást is kibír és több mint kétmilliárd magot őriz a belsejében.
A létesítmény 2006-ban kezdte működését azzal a céllal, hogy biztosítsa a föld élelmiszerellátását az éghajlatváltozás, háború vagy természeti katasztrófa esetén.
A világ minden országából összegyűjtött, összesen 4,5 millió féle magot őrző létesítmény építése 4,6 millió euróba került.
A magbank több milliárd magot őriz egy világméretű katasztrófa esetére.
A magokat gondosan lezárt csomagokban őrzik.
A mindig hóval borított hegyoldalba vájt magbankban minden magból két szettet őriznek, beleértve természetesen a legfontosabbakat, mint a borsót és a búzát is.
Az ingyenesen tárolt magokhoz kizárólag akkor lehet hozzáférni, ha az eredeti forrás elpusztult.
A biztonságosan becsomagolt magokat fém polcokon őrzik -18°C fokon.
Az alacsony hőmérséklet és az oxigén-ritka levegő meggátolja a magok romlását.  Amennyiben megszűnne az épület áramellátása, az állandó fagypont alatti környezeti hőmérséklet segítene hidegen tartani a létesítmény levegőjét.
A magbank építését a Global Diversity Trust aktivistája, Cary Fowler kezdeményezte. Az építkezést a Norvég kormány finanszírozta az üzemeltetést pedig Bill Gates egyik alapítványa fedezi.
(További képek: itt)
Időkjelei: Vajon eljön az idő, amikor a világnak szüksége lehet az itt tárolt magokra? Mit gondoltok?




Oroszország az év végére elkészül az új aszteroidapajzs tervével



És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.” – Lukács 21:25-26
Forrás: Ria Novosti
A NASA becslései szerint a meteorit 15 méter átmérőjű lehetett, amikor a föld atmoszférájába lépett.
Oroszország az év végére elkészül annak a tervnek a kivitelezésével, amelynek célja megvédeni az országot az űrből érkező veszélyektől, nyilatkozta Vlagyimir Pucskov, a Rendkívüli Helyzetek Minisztere kedden.

A bejelentés egy hónappal azután érkezett, hogy a föld atmoszférájába előzetes észlelés nélkül érkező meteorit becsapódott az oroszországi Urál hegység térségébe, amit ablaküvegeket szétrobbantó és több ezer épületet megrongáló hatalmas hangrobbanás kísért, 1500 ember sérülését okozva Cseljabinszk városa környékén.
A program jóváhagyása az év végégig megtörténik és elindulhat a fázisokra osztott kivitelezés,” mondta Pucskov, hozzátéve, hogy a program egy korai figyelmeztető rendszert valamint a lakosság számára indítandó kiképző programokat is magában foglal majd.
Vlagyimir Popovkin, a Roscosmos orosz állami űrhivatal vezetője azt javasolta, hogy állítsanak fel egy állami testületet az aszteroida elhárító rendszer kifejlesztésének felügyeletére, mert mindezidáig valamennyi állami kezdeményezés esetében hiányzott az összehangolt munka és a létező programok nem egységes alapon működnek.
A Roscosmos jelenleg a potenciálisan veszélyesnek minősíthető űrtárgyakat próbálja beazonosítani. Boris Susztov, az Orosz Tudományos Akadémia asztronómiai ágának igazgatója azt mondta, hogy speciális teleszkópokat kell kifejleszteni erre a célra, mert a jelenlegi berendezések nem képesek időben észlelni az ilyen jellegű veszélyeket.
Első körben a Bajkál-tó mentén 500 millió rubelből épülő szuper széles látószögű teleszkóp, az AZT-33 munkálatait kell befejezni.
Susztov megjegyezte, hogy a Cseljabinszk mellett felrobbant „földönkívüli tárgy” nem is tartozott a veszélyes űrtárgynak minősülő objektumok csoportjába.
Amennyiben a meteorit élesebb pályán repült volna be a föld atmoszférájába, a következmények sokkal súlyosabbak lettek volna, mondta.
Amennyiben a test átmérője 50 méter lett volna, esélyünk sem lett volna,” mondta minden kiegészítés nélkül.
A NASA becslései szerint a meteorit 15 méter átmérőjű lehetett, amikor a föld atmoszférájába lépett és a hangsebességnél gyorsabban haladt, míg végül a napnál is fényesebb tűzgolyóvá robbant fel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése