Az illuminátusok szép új világa
2013,
február 13 - 19:44 — dr.drabik
Humanizmus
helyett uzsoracivilizáció
A
kamatkapitalizmus új világrendjében - a pénzrendszerben
működtetett kamatmechanizmus következményeként - a gazdaságilag
fejlett országok lakói használják fel földgolyónk
erőforrásainak a 86%-át. Bolygónk lakóinak 80%-a pedig
kénytelen beérni az erőforrások - energia, nyersanyag,
fogyasztási cikkek, élelmiszer, tiszta víz - 14%-ával. A biblia
ótestamentumának zsidó-keresztény tanításait követve a
mohamedánok szentkönyve, a Korán, szintén tiltja a kamatszedést.
Ezért az iszlámvilágnak ellentétben a szekularizált - tehát
saját vallási hagyományaival szembeforduló - Nyugat kamatszedő
pénzgazdaságával szemben a családi gazdaságra épülő termelés
a hagyományos létformája. Az iszlám országok népei részben
emiatt a kamatkapitalizmus új világrendjének a vesztesei lettek,
a felemelkedés minden reális lehetősége nélkül. Ezen nem
változtat néhány olajban gazdag arab ország átmenetileg meglévő
kivételezett helyzete.
A
gazdaság terrorja
Az
uzsoracivilizáció új rendszerében már világszinten érvényesül
a gazdasági-kereskedelmi-pénzügyi eszközökkel és módszerekkel
fenntartott erőszak, a többség munkája eredményének kamat
formájában történő elsajátítása egy kisebbség által. A
javak elosztásának ez az igazságtalan rendje csak erőszakkal
tartható fenn. Ez az elsődleges erőszak a globális ökonómiai
terror. Már több hónap telt el 2001. szeptember 11-e óta, mégis
a tragikus események kiváltó okairól alig lehet a homályos
hátteret megvilágító, a rejtett tényeket és mélyebb
összefüggéseket is feltáró elemzést olvasni. A
világközvélemény egyre nagyobb része a kiváltó okokat
szeretné megismerni, és nemcsak a megtorlásról hallani
napról-napra, legyen ez a megtorlás bármilyen jogos is. Nyílván
nem a nemzetközi pénzügyi közösség hegemóniája alatt működő
amerikai kormányzatok hozzáértő, igazságos, népszerű és
sikeres intézkedései vezettek a gyilkos merényletekhez. Felmerül
a kérdés, hogy a pénzoligarchia által ellenőrzött amerikai
kormányzatok arroganciájukkal, kíméletlen pénzügyi önzésükkel
és erőszakosságukkal nem szereznek-e több ellenséget
Amerikának, mint amennyire e jobbsorsra érdemes országnak
"szüksége" van. Az ártatlanok ezreinek életét kioltó
merénylők maguk is készek voltak meghalni. Tettük szörnyűségét
ez nem menti. Most azonban azért említjük halálra való
elszántságukat, hogy feltehessük azt a kérdést, amit a
szolgalelkű tudatiparosok nem tesznek fel: Kinek és milyen okai
vannak a világon, hogy így gyűlöljék az Egyesült Államokat és
annak polgárait? Ez nem egyszerű ideológiai Amerika-ellenesség.
Ez életre-halálra elszánt, fanatikus, a világgal és az élettel
leszámoló gyűlölet, amely ártatlanokra csapott le, és közülük
szedte áldozatait.
Az
egyébként rokonszenves, vendégszerető, segítőkész
átlag-amerikai nem tudja, hogy a nevében fellépő hivatalos
Amerika, és annak a pénzoligarchia által irányított kormányai,
mikor, milyen módon okoztak sérelmet más népeknek, államoknak.
A valódi okokra rámutató válaszok helyett, ma is csak azt
hallják hivatalos részről, hogy e "gyáva tettet elkövető
terroristák a szabadságot és a demokráciát gyűlölik."
Aligha hihető, hogy a rendkívüli állapot kikényszerítése és
a demokrácia folyamatban lévő felszámolása lett volna a céljuk,
megfosztva az amerikaiakat polgári jogaik és politikai
szabadságjogaik nagy részétől. Elvont fogalmakat nem lehet olyan
intenzitással gyűlölni, hogy valaki vállalja érte szeptember
11-e szörnyűségeit. A hivatalos magyarázat megkerüli azt a
kérdést, hogy a merénylők miért lettek Amerika - pontosabban az
Amerika nevében a világhatalmat gyakorló nemzetközi pénzvilág
- ellenségei. Az sem kielégítő válasz, hogy a halálraszánt
merénylők Amerika segítőkészsége, a nemzetközi életben
tanúsított igazságos és hozzáértő magatartása, továbbá
ehhez hasonló más erényei miatt váltak e nagy ország
engesztelhetetlen ellenségeivé. Folyamatosan hallani, hogy a
terroristák "unnaturally evil people" (természetellenesen
gonosz emberek), akik irracionális fanatizmusukban csupán azért
utálják Amerikát, mert ez az ország - és mindenek előtt a
kormánya - csodálatraméltó, nagy, sikeres és igazságos. E
sorok írója tapasztalatból tudja, hogy két Amerika van. Az egyik
az alapító atyák, a függetlenségi nyilatkozat, az alkotmány és
Lincoln Amerikája, ahol "a nép kormányoz, a nép által, a
népért". Ez az eredeti, az igazi Amerika jelenleg nem tudja
érvényesíteni akaratát. Ma Amerika kormánya nevében az a
nemzetközi pénzügyi közösség beszél, amelynek 1913-ban
sikerült a magántulajdonává tennie az Egyesült Államok
pénzrendszerét, a Federal Reserve System, a FED, - egy
magánpénzkartell - létrehozásával. A pénzrendszer
magánmonopóliuma segítségével azóta már átvette a gazdaság,
a politika és kultúra irányítását is. Ma ez pénzoligarchia
jelenti a hivatalos Amerikát.
Úgy
gondoljuk, hogy a terrorizmus elleni harc legjobb módszere az
lenne, ha az Amerikát kormányzó nemzetközi pénzvilág nem
szerezne több ellenséget ennek az országnak, és jobbsorsra
érdemes lakóinak. A hidegháború után megmaradt egyedüli
szuperhatalom jelenlegi irányítói azt szeretnék elhitetni a
világ népeivel, hogy ez a szuperhatalom nemcsak egy
világbirodalom, a háttérhatalom új világrendjének a központja,
hanem egyben a világ egyetemes jótevője, aki csak csodálatot és
hódolatot érdemel. Nehéz azonban úgy uralkodni - önzőn és
arrogánsan - a világ felett, hogy az alattvalók ne csak
engedelmeskedjenek, de szeressék is ezt a világbirodalmat.
Az
új világrend ellenzői szembeszállnak elsőszámú fenntartójával
- a pénzoligarchia által világcsendőri szerepre kényszerült
Egyesült Államokkal - és megkérdőjelezik a jelenlegi
igazságtalan status quo-t. A világot irányító nemzetközi
pénzügyi közösség ezt a status quo megváltoztatására
törő, csupán válaszoló - azaz másodlagos - erőszakot tekinti
terrorizmusnak. Azért lép fel keményen ellene, mert veszélyezteti
az általa létrehozott gazdasági és pénzügyi világrendszert, a
pénzoligarchia hatalmát és előjogait. A terrorizmus súlyos
társadalmi baj tünete. Láthatjuk, hogy ez a betegség is - a
többi erőszakhoz hasonlóan - elsősorban az ártatlanok közül
szedi áldozatait. Ha meg akarunk szabadulni ettől a pusztító,
halálos kórtól, akkor meg kell szüntetni az okait. Ezért, aki
csak a másodlagos terrorizmus, és annak a tünetei ellen lép fel,
mellőzve az elsődleges gazdasági-pénzügyi erőszak - az
ökonómia terrorja - elleni küzdelmet, az valójában akadályozza
ennek a súlyos társadalmi betegségnek a helyes diagnosztizálását,
és az okokat megszüntető hatékony terápia megtalálását.
Egyidejűleg
keményen elítéljük azokat, akik megszegik az ártatlanok élete
tiszteletben tartásának az alapelvét. Ártatlan emberek ezreinek
a könyörtelen lemészárlására semmilyen mentség sem fogadható
el. Az ökonómia terrorja ellen, ha ez mégoly nehéz is,
elsősorban gazdasági, pénzügyi és politikai eszközökkel kell
küzdeni, feltétlenül tiszteletben tartva ártatlan embertársaink
élethez való jogát. Ezért a 2001. szeptember 11-i terrorista
merényletek nem maradhatnak megfelelő és arányos válasz nélkül.
De azon már el kell gondolkodnunk, hogy vajon a jelenlegi - az
egész afgán népet sújtó - túlméretezett beavatkozás-e
a legmegfelelőbb, legarányosabb és legcélszerűbb válasz
szeptember 11-re? Az ultramodern "War on Terror" egy
egész népet, sőt - hirdetett szándéka ellenére - bizonyos
fokig egy vallási-kulturális közösséget, az iszlám világ
egészét sújtja. Ténylegesen a kollektív bűnösség meghaladott
elvét érvényesíti. Óriási költséggel nagyszabású
büntető-hadműveletek folynak, amelyek során már eddig is újabb
ártatlanok veszítették életüket, és további áldozatokkal is
számolni kell. Ugyanakkor eddig egyetlen terrorista sem lett
felelősségre vonva. Sőt arra sem láthatott bizonyítékot a
világ közvéleménye, az átlagember, hogy valóban Afganisztánban
vannak a World Trade Center-t és a Pentagont sújtó merényletek
értelmi szerzői, szervezői és finanszírozói. A
tömegtájékoztatási közegek csak arról adtak hírt, hogy néhány
állam és nemzetközi szervezet egyes vezetői már
megismerkedhettek a meggyőző bizonyítékokkal. Vajon miért nem
lehet legalább részben közzétenni ezeket a bizonyítékokat a
mindennapi, egyszerű emberek számára is? Hol van itt és miben
áll a titkolódzást igazoló biztonsági kockázat? Miért nem
lehetett teljesíteni, pl. a talib-vezetésnek azt a kérését,
hogy megismerhessék Bin Laden és az Al-Kaida szervezet
bűnrészességét alátámasztó dokumentumokat?
Nem
elég azonban harcolni a másodlagos terror ellen, az elsődleges
erőszakot, az ökonómiai terrort is meg kell fékezni. A
pénzrendszerbe beépített kamat-automatizmus kettéhasította a
világot egy mérhetetlenül gazdag - és folyamatosan tovább
gazdagodó - pénzvagyonos kisebbségre, valamint az
eladósodottságtól fuldokló többségre. A pénz utáni
kíméletlen hajsza, a gazdasági élet könyörtelensége, a
fokozódó munkanélküliség, a növekvő létbizonytalanság
félelmet és depressziót kelt az emberekben. Még a legfejlettebb
országokban is milliók szenvednek az általa okozott súlyos
szociális, lelki, testi és emocionális problémáktól. A
másodlagos terrorizmus elleni most folyó háború pedig tovább
fokozta a zavarodottságot és az aggodalmat. Az elbizonytalanodás
mellett terjed a megkérgesedett érzéketlenség, a közömbös
negatívizmus vagy destruktív cinizmus. Mindez átalakította az
emberek értékrendszerét. Aki az uzsoracivilizáció
játékszabályai szerint akar boldogulni, annak erkölcsileg el
kell tompulnia, vagy el kell veszítenie erkölcsi érzékét, mert
erkölcsi lényként csak vesztes lehet ebben a kíméletlen
küzdelemben.
Mélyreható
változásokon mentek át a társadalom szövetét alkotó
elsődleges közösségek, a család, az egyház, és a nagyobb
család: a nemzet is. E közösségek meggyöngülésével
megoldhatatlanok olyan alapvető problémák, mint a harmadik
világot sújtó éhínség, aminek következtében több mint
harminchatezer gyermek hal meg naponta. Világméretű pusztítást
végez a leküzdhetetlennek bizonyuló kábítószer-kereskedelem,
terjed az úgynevezett fehérgalléros bűnözésnek szinte minden
változata. A korrupció elérte már az Európai Unió legfelsőbb
intézményeit is. A legsúlyosabb probléma azonban a
munkanélküliség, amely megoldhatatlan az uzsoracivilizáció
keretei között. A magán-pénzmonopólium rendszerében ugyanis
csak az a tevékenység megengedett, amely biztosítja a
pénzmonopólium birtokosainak a kamatot, az államnak a magas adót
úgy, hogy a termelést végző vállalkozónak még mindig maradjon
világszinten versenyképes nyeresége a költségei viselésére és
a munkabérre. Számos hasznos emberi tevékenység, így például
az egészségügy, az oktatásügy, nem alkalmas arra, hogy
megtermelje a kamatjövedelmet a pénzoligarchiának, a magas adót
az államnak, magának pedig a versenyképes nyereséget és
önköltséget. Ha pedig ez a helyzet, akkor az ezen a területen
tevékenykedő polgárok zöme elveszíti munkáját, vagy pedig be
kell érnie teljesítményével nem arányos ellenszolgáltatással.
Az Európai Unióban is tartóssá vált a magas munkanélküliség,
mert amióta - részben a szovjet birodalom felbomlásának az
eredményeként - a pénzmonopolista kamatkapitalizmus váltotta fel
a jóléti államot, nem tudta a munkanélküliek számát
tizennyolcmillió alá csökkenteni.
Egyre
többen teszik fel a kérdést, mi az oka ennek a helyzetnek? A
"Novus Ordo Seclorum" című beköszöntő írásunkban
(Leleplező 1999/1-es száma) már idéztünk több tekintélyes
személyiséget, államférfit és társadalomtudóst, akik
világosan megmondták, hogy a világot egészen mások
irányítják, mint ahogy az az első látásra tűnik. Egyre
több ember ismeri fel, hogy a történelem formálásában
háttérerők is résztvesznek, és a pénzrendszer, a
termelőgazdaság, a világkereskedelem globalizációjára
építkezve napjainkban egy központosított világállam bontakozik
ki, élén olyan uralmi szisztémával, amely biztosítja a
magánpénzmonopólium birtokosai számára a politikai hatalmat is.
A globális uralom technikai eszközei közé tartozik a már ma is
fejlett informatikai technológia, és az egyre nagyobb kapacitású
és sebességű komputer-rendszerek terjedése. Mindez lehetővé
teszi a kommunista jellegű központi tervezést, az ellenőrzést,
a globális megfigyelést és hírszerzést, a hadseregek
felügyeletét, a társadalom minden szegmensének ellenőrzését,
egészen a családig, a gyermekek neveléséig. Ebbe a folyamatba
illeszkedik a világvallások fragmentálása, relativizálása, és
ha lehet egyetlen szinkretikus vallási egyvelegbe való
összeolvasztása. Még a különféle konfliktusok mögött is
koncepció rajzolódik ki. A számos feszültség, kiújuló
osztályharc, a faji megkülönböztetés és helyi háborúk mögött
kitapintható stratégia azt sugallja az emberiségnek, hogyha meg
akar szabadulni ezektől, akkor fogadja el az új világrendet: egy
globális világkormányzat létrehozását a nemzetközi pénzügyi
közösség által kiválasztott, és pozícióba helyezett
integrált hatalmai elit irányításával.
Világállam
- globális kormányzás
A
közelmúltban elárasztották a könyvpiacot olyan könyvek,
amelyek a világállam és az egyvilág-világkormányzás
szükségszerűségét szuggerálják olvasóiknak. Ezek a könyvek
felsorolják a földünket veszélyeztető problémákat. Egyik
slágertéma a népességrobbanás, a másik
az atomháború, illetve az atomtechnológia veszélye,
őket követik a katonai konfliktusok, amelyek a világbékét
veszélyeztetik, az új gyógyíthatatlan betegségek,
járványok, amelyek ellen nincs védekezés. 2001. szeptember 11-e
óta pedig a tudatipar vezető témája lett a világméretű harc,
de csak a másodlagos terrorizmus ellen. Az elsődleges
erőszakról, az ökonómia globális terrorjáról továbbra sem
lehet hallani. E könyvek és az elektronikus tudatipar üzenete:
megérett az idő arra, hogy az emberiség egységes világkormányzat
keretében oldja meg ezeket a konfliktusokat. A háttérerők
megrendelésére készült tudatipari termékek, szellemi
konfekció-áruk, részletesen ecsetelik, hogy mennyire nem képesek
a nemzetek és nemzeti kormányok megküzdeni ezekkel a nemzetközi
összefogást és koordinációt igénylő problémákkal. Az
egyetlen megoldás az Egyesült Nemzetek Szervezetének a még
hatékonyabbá tétele. A világ irányítására törekvő
nemzetközi pénzoligarchia, valamint illuminátus szervezetekből
álló hálózata, az általa kézbentartott ENSZ megerősítésével,
szakosított szervezeteinek az újjászervezésével képzeli el a
konföderatív - esetleg föderatív - világállam és globális
kormányzata létrehozását.
Közismert,
hogy a berlini fal leomlását követően milyen dicséret-áradatban
részesült az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely a hozsannázók
szerint az egyetlen alkalmas intézmény a béke és a biztonság
garantálására földünk minden lakója számára. Jan
Tinbergen Nobel díjas közgazdász például ezt írta 1993.
december 24-én a "De Telegraaf" című holland újságban:
"Nem vagyok próféta, de úgy tekintek az Egyesült
Nemzetekre, mint az új világkormányra. Eddig nem mutatott fel
erőt, a jövőben azonban ez meg fog változni..." A
világkormányzat azonban diktatúra lenne, mivel a demokratikus
intézmények globális szinten nem működtethetők. Ez a tény már
jól megfigyelhető az Európai Unió gyakorlatában is. Az Európai
Unió kormányát - az Európai Unió Bizottságát - az Európai
Unió választott parlamentje érdemben nem ellenőrzi, mivel ez a
demokratikusan választott képviselőkből álló testület
törvényeket nem hozhat, csak ajánlásokat fogadhat el. A
legfontosabb hatalmi eszközrendszer - a monetáris szuverenitás -
pedig átkerült az Európai Unió Frankfurtban működő központi
bankjához, amelyet sem a nemzeti kormányok, sem az Unió
Bizottsága (kormánya) nem befolyásolhat, még kevésbé
utasíthat. A szociális intézményrendszer működtetése, a
munkahelyteremtés, az egészségügy, a szociális ellátás és az
iskolaügy megmaradt a nemzeti kormányok hatáskörében.
Eredetileg az volt az elképzelés, hogy az Európai Unió
Frankfurtban működő központi bankjának a monetáris hatalmát a
brüsszeli bizottság megerősített szociális hatásköre fogja
partnerként kiegyensúlyozni. Ugyanis sem a munkahelyteremtés, sem
a szociális intézményrendszer hatékony működtetése monetáris
eszközrendszer nélkül nem lehetséges. Ha pedig a monetáris
hatalom a teljesen független uniós központi bank kezében van,
akkor gyakorlatilag megfelelő eszközök nélkül kell a brüsszeli
bizottságnak és az egyes tagországok nemzeti kormányainak a
társadalom súlyos problémáival megbirkózniuk.
Az
illuminátusok: a pénzoligarchia internacionáléja
"Az
illuminátusok új világrendje" című tanulmányban
(Leleplező 2001/4. száma) részletesen foglalkoztunk az
illuminátusok nagyrészt titkos és zárt hálózatának a
kialakulásával, céljaival és történelemformáló szerepével.
Az illuminátusok természetesen nem tartják szervezetüket és
annak nemzetközi hálózatát sem pártnak, sem internacionálénak.
Sőt hálózatuk létét is tagadják, mivel annak hatékony
működése csak az ismeretlenségbe burkolva biztosítható. De a
neves amerikai történész, Carroll Quigley, bebizonyította,
hogy ez a HÁLÓZAT létezik és funkcióját tekintve egy
hatékony internacionálé tulajdonságaival rendelkezik. Az
illuminátusok nem azonosak a szabadkőművességgel, de a két
mozgalom fokozatosan közeledett egymáshoz, és már 1782.
július 16-án közös nemzetközi tanácskozást
tartottak Wilhelmsbadban. Számos történelmi körülmény
támasztja alá, hogy azóta együttműködnek. Noha már igen sokat
írtak a szabadkőművességről, de még a 20. század végén és
a 21. kezdetén is nagyrészt tájékozatlan a társadalom e részben
nyíltan, de nagyobb részt titokban tevékenykedő társaság
valódi céljait illetően. Számos könyv ellenére a
szabadkőművesség, azon belül az illuminizmus belső lényege ma
is titoknak számít. Maguk a szabadkőművesek úgy állítják be
szövetségüket, mint amelyik történelmileg a tényleges fizikai
építőtevékenységet folytató kőműves céhekhez kötődik.
Ezek az építész céhek tekintélyes zártkörű szervezetek
voltak, amelyek a középkorban csodálatos katedrálisokat, és
biztonságos erődítményeket építettek. Akik ezt a munkát
végezték, három fokozatba voltak osztva: tanulók, legények, és
mesterek. Egyik fokozatból a másikba csak különleges
teljesítmények és rítusok közepette lehetett kerülni. Egymás
között olyan jelképeket használtak, mint a kalapács, a mérő,
a vonalzó, a körző, és a szögmérő. A középkort követő
időkben már nem épültek katedrálisok, a gótikus
építőművészettel eltűntek az építész céhek is. De nem
tűntek el, hanem egyre nyíltabban működtek azok a szabadkőműves
páholyok, amelyeknek a tagjai már csak jelképesen végeztek
"építészeti tevékenységet". Ezek a társaságok,
amelyek páholyoknak nevezték magukat, egyre több olyan
műveltségével, tehetségével kitűnő személyt választottak
soraikba, akiknek már az eredeti építőmesteri tevékenységhez
semmi közük nem volt. Ezek a nemesek, gyakran főnemesek, tudósok,
gazdag polgárok, művészek, politikusok végül átvették a
páholyok vezetését. A korábbi munkaeszközök pedig
szabadkőműves jelképekké alakultak. Mindezt maguk a
szabadkőművesek állítják szervezetükről és annak
megszületéséről.
1717-ben
négy angol páholy a londoni nagypáholyban egyesült. A hamarosan
elfogadott szabadkőműves alkotmány, amely az "Egy
szabadkőműves kötelezettségei" címet viseli, összefoglalta
a spekulatívvá és szimbolikussá vált szabadkőművesség
szokásait és alapszabályait. Ezek az alapszabályok még ma is a
világszabadkőművesség egyik legfontosabb okmányát alkotják. A
londoni nagypáholy számos más páholy anyapáholyának számít
világszerte. Az európai kontinensen, és Amerikában angol
befolyásra jött létre a szabadkőművesség. A három
legismertebb fok - a tanuló, a legény, és a mester - alkotja
a kék szabadkőművességet. Erre épül rá az
úgynevezettmagas fokozatú rendszer, amely maga is több részből
áll. A negyediktől a tizennyolcadik fokozatig terjed a vörös,
a tizenkilenctől a harmincig pedig a fekete fokozat.
Végül a harmincegyediktől a harmincharmadikig található
afehér fokozatú szabadkőművesség. Mint minden titkos, vagy
féltitkos társaság esetében, a szabadkőművességnél is
felvételi és beavatási rituálék használatosak. Állítólag
nem lehet szavakkal pontosan megvilágítani a beavatási szertartás
eredetét és titkát. Ma a szabadkőművesség igyekszik magát
nyílt szervezetnek feltüntetni és világszerte
u.n. externalizációs kampányt folytat. Azt az elvet
követi, hogy "nincs szükség a kelleténél nagyobb
titkolódzásra." (Ezt a megfogalmazást a magyar televízióban
2000-ben sugárzott egyik kerekasztal beszélgetésen, a Grand
Orient magyarországi nagymesterének a fiatal helyettese
használta.) Itt a hangsúly azon van, hogy csak a szükséges
titkokat kell megtartani, és az ezen felül való titkolódzás már
nem jár haszonnal, csak megnehezíti a szabadkőművesség és a
profán világ kapcsolatát.
A
szabadkőművesek azonban ma is feltétlen engedelmességgel
tartoznak alkotmányuknak, belső törvényeiknek, és
szabályzataiknak, valamint vezetőik utasításainak. Az
engedelmességi eskü szerint a legfontosabb kötelezettség a
titoktartás, és ez elengedhetetlen feltétele a felvételnek. A
szabadkőművesség nem szabadkőműves kutatói közül többen azt
állítják, hogy sok "kék" szabadkőműves, de még
"vörös" is úgy hal meg, hogy bármit is hallott volna
szervezetük titkáról. Copin Albancelli, aki huszonkilencedik
fokozatú szabadkőműves volt, három csoportba osztotta a
szabadkőműveseket. Az elsőbe tartoznak a kékek, akik semmilyen
lényeges titokba nincsenek beavatva. A vörös fokozatúak úgy
vélik, hogy ők ismerik a valódi titkokat, valójában nincsenek
azokba beavatva. A nemzetközi belső kör, akik az igazi vezetőket
foglalják magukba, ismerik csak a szabadkőművesség valódi
céljait. Albert Pike, aki egy ideig az Egyesült
Világszabadkőművesség élén állt, "Morals and dogma"
című híres könyvének 819. oldalán így foglalta össze a
titokba való beavatásról tanítását: "A kék fokozatúaknak
csak néhány szimbólum jelentését magyarázzuk meg. Szándékosan
félrevezetjük őket hamis magyarázatokkal. Valódi jelentésüket
a legmagasabb fokozatúak számára tartjuk meg. Ez lehetővé
teszi, hogy a kék fokozatok tagjai azt képzeljék, hogy az egész
szabadkőművességet elsajátították. A szabadkőművesség egy
szfinx, amely a fejét a homokba rejti, amelyet az évszázadok
felhalmoztak körülötte."
A
szabadkőművesek a nyilvánosság felé mindig tagadják, leplezik,
vagy kicsinyítik politikai tevékenységüket, befolyásukat. Ha
viszont behatóbban tanulmányozzuk a történelmet, akkor egyre
több bizonyítékkal szembesülünk, amelyek azt bizonyítják,
hogy a páholyok tevékenysége állandóan összefonódott a
politikával. Elsőnek az tűnik fel, hogy a szabadkőművesek
mindig a hatalom közelében voltak találhatóak. Cáfolhatatlan
tények tanúsítják, hogy aktívan részt vettek a 18., a 19. és
a 20. század forradalmi mozgalmaiban. A francia forradalom óta
folyamatosan kimutatható a szabadkőművesek befolyása, illetve
cselekvő részvétele a bekövetkezett világeseményekben.
Európában például valamennyi brit miniszterelnök,
Franciaországban pedig az összes köztársasági elnök - De
Gaulle kivételével - szabadkőműves volt. Ugyanez elmondható az
ENSZ és szakosított intézményei irányítóinak a többségéről,
valamint az Európai Unió bizottságáról, és annak
apparátusáról. Ez utóbbiak, noha nem választják őket, egyre
nagyobb hatalommal rendelkeznek, és utasításokat adnak az egyes
tagországok választott kormányainak. Az a tendencia bontakozik
ki, hogy a demokratikusan választott intézmények hatáskör
nélkülivé válnak, a tényleges döntéseket pedig a nem
választott, de szabadkőműves, vagy szabadkőműves befolyás
alatt álló személyek hozzák.
Egy
ilyen írás keretében nem lehetséges, és nincs is szükség rá,
hogy felsoroljuk, ki mindenki volt a világtörténelemben
szabadkőműves. Csak utalunk rá, hogy például Napóleon csaknem
valamennyi marsallja, és a vele szemben álló hadseregek katonai
vezetőinek a többsége is szabadkőműves volt. De szabadkőműves
volt Dél-Amerika számos történelmi személyisége, mint például
San Martin, Simon Bolivar, Porfirio Diaz. Mexikó talán az egyetlen
ország a földön, amelyben a szabadkőművesség 1917 óta nyíltan
gyakorolja a politikai hatalmat.
Az
Egyesült Államok is szabadkőműves irányítás alatt áll.
Csakhogy ennek a szabadkőművességnek egy jelentős irányzata
történelmi okokból kezdettől fogva szemben állt, és szemben
áll a mai napig az illuminátusokkal. A jelenlegi elnök, és
elődje, Bill Clinton is, valamint további tizennyolc amerikai
elnök, úgy mint Washington, Madison, Monroe, Jackson, Polk,
Buchanan, A. Johnson, Garfield, McKinley, Theodor Roosevelt, Taft,
Harding, F. D. Roosevelt, Trumann, L. B. Johnson, Ford, Reagan, és
idősebb George Bush is szabadkőműves volt. Lincoln nem volt
szabadkőműves, Eisenhover sem, de ő is a szabadkőművességet
irányító pénzoligarchia támogatásával lett elnök. Kennedy is
hiányzik a listáról. De olyan nagy befolyású személyiségek is
szabadkőművesek voltak, és szorosan együttműködtek a
nemzetközi pénzoligarchia saját elit szervezetével, az
illuminátusokkal, mint Edward Mandell House, Wilson elnök
bizalmasa, vagy Henry Kissinger, aki egyes források szerint a
pénzoligarchia legbelsőbb koordináló intézményének az élén
áll, vagy Boutros-Ghali korábbi ENSZ főtitkár, avagy a két
Dulles, Allen, aki a CIA-t vezette, és John Foster, aki az Egyesült
Államok külügyminisztere volt. A Dulles fivérek egyébként
abból a nevezetes svájci családból származtak, amely a skót
rítusú szabadkőművességet megalapította az Egyesült
Államokban. A Dulles család tagjai nemcsak befolyásos
szabadkőművesek voltak, hanem igen szoros kapcsolat fűzte őket a
nemzetközi pénzvilághoz, a vezető bankdinasztiákhoz. A Dulles
testvéreket nagybátyjuk, Robert Lansing, vezette be az
amerikai politikai élet legfelsőbb köreibe, amikor
külügyminiszter volt. Ugyancsak egyengette politikai karrierjüket
a már említett House ezredes is.
Már
több tanulmányban is ismertettük, hogy milyen kulcsszerepe volt a
20. század történelmében a brit "Round Table"
társaságnak, amelynek az egyik utódszervezete a New Yorkban
megalapított, de már az Egyesült Államok valamennyi regionális
központjában működő "Council on Foreign Relations",
a CFR, (Külkapcsolatok Tanácsa). Ezért ebben az írásban ennek a
nagyfontosságú szervezetnek a részletes ismertetésére nem
térünk ki. Csak utalunk rá: több tekintélyes kutató
egybehangzóan állítja, hogy ez a nemzetközi pénzoligarchia
legfontosabb koordináló szervezete Amerikában, amely valójában
betölti az elsődleges "informális kormány" szerepét
az Egyesült Államokban. A nyilvánosság felé tudományos és
közéleti kérdéseket megvitató közhasznú
társaságnak mutatja magát, valójában azonban hagymaszerűen
felépülő belső - és még belsőbb - irányítószervei révén
minden lényeges kérdésben kidolgozza az Egyesült Államok
mindenkori kormányzata és törvényhozása számára a követendő
kül-, és belpolitikai stratégiát. Ennek a végrehajtása a
szoros személyi kapcsolatrendszer révén kikényszeríthető. A
CFR-nek kulcsszerepe van az elnökök és vezető munkatársaik
kiválasztásában, az elnöki adminisztrációk felkészítésében
és hivatalba helyezésében. A monetáris hatalmat a pénzoligarchia
közvetlenül gyakorolja. Ezt megkönnyíti az, hogy 100%-os
tulajdonosa az Egyesült Államok pénzrendszerét irányító Federal
Reserve System-nek.
A
káderek gondos kiválasztása
A
Dulles fivérek karrierje jól szemlélteti, hogyan választja ki és
helyezi pozícióba saját kádereit a pénzoligarchia. Allen Dulles
már 1920-ban az Egyesült Államok berlini nagykövetségének az
első titkáraként dolgozott. Ugyanebben az időben testvére John
Foster a "Sullivan and Cromwell" elnöke lett. Ez a
pénzintézet a Bank of England-nek, Nagy-Britannia magánirányítása
alatt álló központi bankjának volt a fiókja, amely a nemzetközi
bankvilág érdekeit képviselte Németországban. A
nemzetiszocialista Németország vereségét követően számos náci
Allen Dulles segítségével talált menedéket az Egyesült
Államokban, és végzett fontos munkát katonai, tudományos és
űrkutatási területen. Áttelepítésük és integrálásuk
programját Allen Dulles dolgozta ki, és irányította.
A
pénzoligarchia saját hálózata az illuminátus, kvázi
szabadkőművesség azt is elintézte, hogy a nemzetiszocialista
titkosszolgálat szakembereinek a segítségével modernizálja az
amerikai titkosszolgálatot, az Office of Strategic Service-t,
az OSS-t. Ezért Allen Dulles felvette a kapcsolatot Reinhard
Gehlennel, és szorosan együttműködött az egykori SS
tábornokkal. Az együttműködés és modernizáció eredményeként
jött létre a Central Intelligence Agency, vagyis a CIA.
Túlságosan sok adat vált ismertté, hogy egyszerűen félre
lehessen söpörni, amelyek arról tanúskodnak, hogy a CIA nemcsak
kulcsszerepet játszott a félre-sikerült Kuba elleni invázióban,
de a Kennedy elnök elleni merényletben is, valamint a sokkal
későbbi úgynevezett Irán-Contra ügyben. E téma kutatói
szerint a CIA eddig mintegy háromezer nagyobb és tízezer kisebb
műveletet dolgozott ki és hajtott végre. A jelenlegi amerikai
elnök apja, a korábbi elnök, idősebb George Bush, maga is rövid
ideig a CIA igazgatója volt. Több alaposan dokumentált könyv
állítja és bizonyítja, hogy miközben idősebb George Bush a CIA
élén állt, a CIA közvetlen kapcsolatba került a
kábítószercsempészettel, és a fegyverkereskedelemmel. A
kívülálló azt feltételezi, hogy a föld országainak a
különböző titkosszolgálatai egymással szembenállnak, de
legalábbis rivalizálnak. Ez nagyrészt azonban csak feltételezés.
A jelek arra utalnak, hogy a titkosszolgálatok csúcsain megfelelő
kapcsolati-háló működik, és ez koordinálja ezeket a
szervezeteket. Az igazsághoz közel állhat az a feltételezés,
hogy a vezető hírszerző szervezetek egyidejűleg rivalizálnak,
de a pénzoligarchia számára fontos kérdésekben együtt is
működnek egymással.
A
"fekete nemesség"
Ebben
az írásban megkülönböztettük a szabadkőművességet a
pénzoligarchia kvázi szabadkőműves hálózatától. Ez utóbbi
tömöríti az illuminátusokat, azaz a felvilágosodottakat, vagy
megvilágosodottakat, vagyis azokat a beavatott személyeket, akik a
pénzoligarchia által eltervezett új világrend kialakításán
fáradoznak. Egyre többen szeretnék pontosabban tudni, hogy kik
ezek az illuminátusok? Egy ilyen általános kijelentés nem
elégíti ki a megbízható ismereteket kívánó embereket. A
Leleplező előző számában röviden már foglalkoztunk a
németországi illuminátusok történelmi szerepével. Most arra
keressük a választ, hogy kik is ezek a népek sorsát ennyire
jelentősen alakító emberek? Ismét a történelemhez kell
fordulnunk, hogy konkretizáljuk: milyen körből származnak az
illuminátusok? Egyre több kutató tesz említést az illuminátusok
és az úgynevezett "Black Nobility", azaz a "Fekete
Nemesség" kapcsolatáról. Nos, kik tartoznak ehhez a "Fekete
Nemesség"-hez? Robin de Ruiter, Johannes
Rothkranz, John Coleman, Gary Allen, Des
Griffin, Antony Sutton, valamint Jan van Helsing és
mások szerint Európa leggazdagabb és leghatalmasabb arisztokrata
családjai, köztük olyan előkelő dinasztiák, amelyek a 12.
századi Génuából és Velencéből származnak, akik ebben az
időben e városállamokban a hatalom birtokosai voltak. Azért
ragadt rájuk a "Fekete Nemesség" elnevezés, mert igen
gyakran alkalmaztak tisztátalan módszereket, vagyis hatalmi
eszközeik közé tartozott a hazudozás, a csalás, a gyilkosság,
a terrorizmus, eszmei vonatkozásban a gnosztikus gyökerű
illuminizmus, továbbá az okkultizmus, és a fekete mágia révén
a sátánizmus. Ezek a városállami zsarnokok nem haboztak, ha
félre kellett állítaniuk azokat, akik ellenezték üzelmeiket. A
"Fekete Nemesség" első számú központja Velencében
volt, ez a város ma is helyet ad utódszervezetének, amely
szorosan együttműködik a német "Marshall Fund"-dal,
valamint a Római Klubbal. A velencei "Fekete Nemesség"-hez
tartozó személyek vagyona egyes szerzők szerint többszörösen
meghaladja például a Rockefeller család vagyonát. A velencei
"Fekete Nemesség" alapította a "Háromszázak
Bizottságát", amelyből több fontos szervezet ágazott el,
amelyeket a pénzoligarchia hálózata első-osztályú
szervezeteiként jelölhetünk meg. Mint már utaltunk rá, a
"Fekete Nemesség" már aktívan tevékenykedett a 12.
században. 1122-ben és 1126-ban John Cemnenus egy magas
erkölcsiségű uralkodó kísérletet tett a velencei oligarchák
megfékezésére. John Cemnenus nem újította meg az
oligarchák kereskedelmi monopóliumát, mert előjogaikat
gátlástalanul a lakosság kizsákmányolására használták. A
velencei flotta ezért megtámadta John Cemnenus hajóit, elfoglalta
Korfut, és rákényszerítette arra, hogy az oligarchák
monopoljogait újítsa meg.
Kikből
áll az integrált nemzetközi elit?
A
formákat illetően sok minden változott a 19. század óta. De az,
hogy egy szűk oligarcha csoport a pénzrendszer magánmonopóliuma,
és a gazdasági-kereskedelmi élet irányítása révén óriási
hatalommal rendelkezik, nem változott. Ma is, ha valaki
szembehelyezkedik a Grosvenorsokkal, a Bragansasokkal, vagy a
Savoyaiakkal, vagy azok dinasztikus kapcsolataival, és utódaikkal,
akkor vasfalakba ütközik. Még a kutatókat is meglepi, hogy a 21.
század elején milyen nagy szerepe van egyes leszármazási
vonalaknak a világot irányító elit összetételében. Az
illuminátus hálózat értékrendjében fontos szerepe van a
vérségi leszármazásnak. Ha valaki nem a megfelelő leszármazási
vonalhoz tartozik, akkor csak nehezen - vagy soha - nem tud magas
fokra emelkedni az illuminátus ranglétrán. Jelenleg az
illuminátus hálózat kulcspozícióit mintegy ötszáz rendkívül
befolyásos család tagjai töltik be, akik a világ különböző
részein élnek, de szoros kapcsolatban vannak egymással. Ezek a
családok résztvesznek az illuminátus hálózat sokrétű
tevékenységében, attól függően, hogy annak hierarchiájában
hol helyezkednek el. Tagjaik nagyrészt egymás között házasodnak,
és szoros vérségi kötelék is összefűzi őket. A vezető
dinasztiáknak maguknak is megvan a saját belső hierarchiája. A
családok közül egyesek csak földünk bizonyos régióiban
befolyásosak, általában azon a területen, ahonnan származnak. A
leghatalmasabb illuminátus dinasztiák tudatosan egyesítik
különböző vérségi vonalaikat. Az úgynevezett "Nagy
Druida Tanács", a kutatók gyakran a "Tizenhármak
Tanácsának" nevezik, hálózatuk segítségével
ellenőrzik az egykori kommunista országokat, bizonyos fokig még
Kínát is. A Tizenhármak Tanácsa irányítja a "bölcs
emberek" titkos csoportjait a legfontosabb ipari államokban. A
kisebb országokat a bankrendszeren keresztül irányítják, ahol
az általuk kiválasztott és tőlük függő személyek, valamint a
titkosszolgálati apparátusok végzik el a befolyásolási,
ellenőrzési és irányítási funkciót. A Tizenhármak Tanácsa
felett áll egy még fontosabb csoport, a Kilencek Tanácsa, amelynek
azonban van egy három személyből álló belső magja, ez a három
személy az, aki az első impulzusokat adja, és a végső szót
kimondja a legfontosabb kérdésekben.
Már
utaltunk rá, hogy az illuminátus hálózat vezető dinasztiái
tudatosan kutatják és egyesítik a vezető családok vérségi
vonalait. Ebben a tevékenységükben bizonyos okkult hagyományok
is érvényesülnek, amely szerint mágikus erőt jelent ezeknek a
dinasztiáknak a vér szerinti egyesítése. Ha olyan családok
emelkednek ki, és válnak riválissá, akik nem tartoznak az
illuminátus hálózathoz, akkor ezeket a családokat széttörik,
felmorzsolják. Példaként lehet említeni az orosz uralkodóházat,
a Romanov dinasztiát. Mivel azonban a Romanovok egykor igen
hatalmas és tehetséges család leszármazottai voltak, ezért a
család kivégzését követően megmaradt rokonokkal a "Fekete
Nemesség"-hez tartozó családok előszeretettel
összeházasodtak, abban a reményben, hogy a Romanov család vére
őket is erősíti. Már arra is kísérletek történtek, hogy
genetikusan vizsgálják meg az illuminátus családok eredetét.
Bizonyos irracionális vélekedések miatt nem a nevek a döntőek,
hanem sokkal inkább a vér mágikus ereje a meghatározó tényező.
Szokásos eljárási mód, hogy a pénzoligarchia illuminátus
hálózata számára fontos személyeket már gyermekkorukban
kiválasztják, és adoptált gyerekként a kijelölt pozíciójára
felnevelik. Fritz Springmeier amerikai kutató szerint,
egy ilyen illuminátusok által kiválasztott és felnevelt gyerek
volt Bill Clinton is. Angello Roncalli, a későbbi
XXIII. János pápa mentora pedig Jean Cocteau, a Prieure de
Sion akkori nagymestere volt. (Ezt állítja John Daniel, Johannes
Rothkranz, valamint a "Holy Blood, Holy Grail" három
szerzője: Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln.)
A
vezető dinasztiák leszármazási vonalának a kutatása új
megközelítést tesz lehetővé a történelem elemzése számára.
Hatalmas történelmi családok az évszázadok során olyan
stratégiákat dolgoztak ki, amelyek elősegítették az emberek
pénzzel, okkult rituálékkal, háborúkkal, politikával, vallásos
konfliktusok gerjesztésével, vagy szenvedélyeik felkeltésével
történő befolyásolását és ellenőrzését. Ezek a családok
évszázadokon át gyűjtötték tapasztalataikat és fejlesztették
képességeiket arra, hogy hogyan kell a hatalmat megszerezni és a
maguk számára hasznosítani. Stratégiájuknak az is a részét
képezte, hogy a háttérben maradjanak, valódi identitásukat
elrejtsék a nyilvánosság elől. Ez a transznacionálisan
megszerveződött elit nemzedékről-nemzedékre átörökítette a
lakosság feletti uralom gyakorlására vonatkozó tapasztalatait és
tudását.
Karizmatikus
vezérre várva
A
Római Klub megalapítója és egykori elnöke, Aurelio Peccei,
jelentette ki, hogy csak egy karizmatikus vezér mentheti meg az
emberi civilizációt a világot fenyegető pénzügyi, gazdasági
és szociális katasztrófától. Ezen írás olvasói közül
feltételezhetően többen legyintenek minderre, mint ami nem egyéb
fantázia szüleményénél. De mielőtt félretolják ezeket a
fejtegetéseket, mérjék fel, hogy kívülálló tudósok eddig nem
kutathatták a különböző titkos és féltitkos szervezetek,
köztük a szabadkőműves páholyok, a B'nai B'rith, a CFR, a Round
Table, és az ehhez hasonló szervezetek irattárait, valamint a
FED, a BIS és más vezető nemzetközi bank letitkosított
iratanyagait, hogy a hírszerzőszolgálatok és az
oligarcha-dinasztiák magánarchívumainak a féltve őrzött titkos
dokumentumairól már ne is szóljunk. Ha ezek a titkos irattárak
kutathatók lennének, akkor talán a fenti fejtegetéseket sem
lehetne többé egyszerűen a képzelet szüleményének minősíteni.
Több kutató - közvetett bizonyítékok alapján - állítja, hogy
a világ kormányzására máris megtörtént a potenciális
személyek kiválasztása, és folyamatos kiválogatásuk is
tervszerűen zajlik. Valamennyiüket az illuminátus hálózat
megfelelő bizottságai behatóan levizsgáztatják. Az illuminátus
hálózat legfelsőbb vezetői mondják ki a végső szót, hogy
kiknek kezébe kerüljenek a világ irányításának a
kulcspozíciói. Állítólag a legfőbb pozícióra is már megvan
a kiválasztott személy, aki e kutatók szerint London közelében
él, és nem túlságosan hosszú idő múlva a világ
közvéleményének is be fogják mutatni. Ennek a legfőbb pozíciót
betöltő személynek a felkészítése már évek óta folyik.
Robin de Ruiter szerint, ezt a személyt, mint a világ kvázi
megváltóját fogják prezentálni, aki az ószövetségi David
király uralkodóházából való, Jézus és Mária Magdolna
közvetlen leszármazottja, azaz vérségi vonala Jézuson keresztül
visszavezet az ókori Izrael uralkodó nemzetségéhez.
A
Prieuré de Sion
Az
illuminátusok egyik legrégibb és legtekintélyesebb titkos
szervezete a Prieuré de Sion (angolul Priory of Sion) állítja és
dokumentálja a maga számára, hogy Jézus nem halt meg a
keresztfán, hanem onnan Mária Magdaléna még élve levette és
gyógyulása után vele, mint férjével Dél-Franciaországba
menekült. Jézus és Mária Magdaléna itt családot alapított, és
ez a vérvonal Jézustól a Merovingokon és a Lotaringiai
családokon át a Habsburgokig követhető a "Fekete Nemesség"
nagy illuminátus családfájáig. 1982-ben tízévi kutatómunka
után három amerikai szerző: Michael Baigendt, Richard
Leigh, és Henry Lincoln közzétette híressé vált
"Holy Blood, Holy Grail"(Szent vér, Szent Grál) című
könyvét. A szerzők a titkos, de legalábbis féltitkos elit
társaság a Prieuré de Sion ezeréves múltját
kutatták. Ebben a zárt elit társaságban a francia történelem
számos kiemelkedő személyisége vett részt és vesz részt
egészen a mai napig. A Prieuré de Sion célja az volt, hogy
visszahelyezze a Meroving dinasztiából származó utódokat
Franciaország trónjára. Ennek a dinasztiának a vérségi
leszármazási vonala azonban már több mint ezerháromszáz éve
eltűnt. Ez a cél a kutatók számára is meglepően ésszerűtlennek
tűnt. Mi az a különleges tulajdonsága a Meroving dinasztiának,
amiért érdemes ilyen nehéz feladatra vállalkozni? - tették fel
a kérdést maguknak. Miért volt érdemes ezt a célt felvállalnia
olyan kiválóságoknak, mint Leonardo da Vinci, Victor
Hugo, vagy az időben hozzánk közelebb álló André Malraux,
Alphonse Juin, vagy a kiváló katona és államférfi,Charles
de Gaulle? Ők valamennyiben a Prieuré de Sion legfőbb vezetői
voltak egykor.
A
válasz erre a kérdésre részben abból adódik, ahogyan arra már
a fentiekben utaltunk, hogy a Meroving dinasztia tagjai azt
állították magukról: ők az ó-testamentumi Dávid király
egyenes leszármazottai. Ezt az állításukat és igényüket
érvényesnek fogadták el az őket a trónon követő dinasztia
tagjai, Európa többi uralkodói, és uralkodásuk idején a római
katolikus egyház is. A három kutatót ez a felismerés a biblia
alapos tanulmányozására kényszerítette. Ennek alapján
állították fel azt a hipotézisüket, hogy Jézus Izrael
törvényes uralkodója volt, aki megházasodott, utódokat nemzett,
és ezek fenntartották az ő származási vérvonalát, amely három
és fél évszázad után összeolvadt Franciaország akkori
uralkodóházának a vérvonalával, a Meroving dinasztiáéval.
Ezek
a kutatási eredmények fokról-fokra, hosszú évek munkája nyomán
kristályosodtak ki. A legkényesebb része ezeknek a Jézus életét
új megvilágításba helyező feltételezések. A kutatók munkájuk
során természetesen igyekeztek a Prieuré de Sion történetének
egyéb vonatkozásait is feltárni. Rájöttek, hogy az így
szerzett új ismeretek más megvilágításba helyezik a keresztes
háborúkat, valamint az ezekben a háborúkban kiemelkedő szerepet
játszó templomos lovagok szerepét. A kutatók fő célja azonban
annak megértése volt, hogy mit akar ma a Prieuré de Sion és mi
volt a múltban igazi célja? Ha a Meroving dinasztia vérvonalának
a helyreállítása volt ez a cél, akkor ehhez milyen eszközök
álltak a rendelkezésükre? Olyan kiváló személyek,
mint Malraux és Juin, sem naiv idealisták nem
voltak, sem vallási fanatikusok. Ugyanezt lehet elmondani a rend
olyan tagjairól, akikkel a három amerikai kutató személyesen
találkozott. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen
javaslataik, elképzeléseik voltak céljaik elérésére? A választ
a tömeglélektan, a politikai hatalom, és a nagy pénzvagyonok
szférájában keresték. A rend tagjaiban olyan racionális
személyiségeket ismerhettek meg, akik mai világunk realitásaiban
gondolkodva magyarázták meg sok évszázados történetüket, és
jövőbeni távlataikat.
A
jelen írás is részben arra keresi a választ, hogy ma mit tesz a
Prieuré de Sion? Milyen bizonyítható nyomai vannak jelenlegi
aktivitásának, és annak, hogy ma is részt vesz a világ sorsának
az alakításában? Kik lehetnek ennek a rendkívül zárt körnek a
tagjai? Milyen pénzforrásokra és hatalmi eszközökre
támaszkodnak? Miért ragaszkodnak ahhoz, hogy a Meroving dinasztia
leszármazottai, és így állítólag Jézus, illetve az
ótestamentumi Dávid uralkodóház utódai? Milyen következményei
lehetnek modern világunkban az ilyen állításoknak és
igényeknek?
Annyit
már kiderítettek a kutatók, hogy a Prieuré de Sion-nak van egy
úgynevezett "grand design"-ja, egy mester-terve
Franciaország és Európa, valamint a világ egészének a jövőjét
illetően. Ezen túlmenően az is figyelemreméltó, ahogyan a
Prieuré de Sion nagymestere közölte a kutatókkal, hogy
ténylegesen birtokában vannak a jeruzsálemi templom elvesztett
kincsének. Ezt visszajuttatják Izraelnek, ha eljött rá a
megfelelő idő. Hogy mikor jön el ez a "megfelelő időpont",
az függhet politikai, hatalmi, pénzügyi, és természetesen
lélektani tényezőktől.
Minthogy
a Prieuré de Sion lényegében a világ leghatalmasabb,
leggazdagabb embereit tömörítő zárt társaság, ezért
tevékenységének kutatása sok irányba vezet. Az első ilyen
irány a vallásos vonatkozások feltárása, és az ószövetségtől
a napjainkig való követése. Ebben a kutatásban kiemelkedő
szerepe van a messiási koncepciónak. A Rend gondolkodásában a
messiási küldetés különleges fontossággal bír.
Választ
kell adni arra a kérdésre is, hogy milyen gyakorlati jelentőséggel
bír mai modern világunkban a messiási küldetéstudat, a világ
megmentőjének a koncepciója. E célból elemzésre szorul a
jelenlegi nyugati társadalmak számos új jelensége, elsősorban a
pénz uralmán alapuló kamatkapitalizmus kialakulása, az
uzsoracivilizáció általánossá válása, a hagyományos értékek
megrendülése, és a válságból való kiút keresése a
spirituális értékek segítségével.
Mivel
egy működő, a világ életében kulcsszerepet játszó titkos,
illetve félig titkos zárt szervezetről van szó, ezért igen
nehéz kőkemény bizonyítékokkal alátámasztani a Prieuré de
Sion-ra vonatkozó állításokat. A valóság rendkívül nehéz
empirikus kutatását fokozottan kell kiegészíteni a Prieuré de
Sion esetében megalapozott hipotézisekkel, a lehetőségek, a
valószínűségek, és a szükségszerűségek logikus
végiggondolásával, a töredékes ismeretek mozaikjainak az
összerakásával. Titkos társaságok esetében nem kutathatóak,
vagy csak alig elérhetőek a zárt archívumok, a titkos családi
irattárak, a társaság szervezeti életére vonatkozó írásos
anyagok. De, mert nehéz valamit titkossága miatt megismerni, ez
még nem jelenti, hogy a kutatásról teljesen le kell mondani,
illetve, hogy az adott titkos társaságnak a szerepe mai világunk
megismerésében mellőzhető.
A
Meroving családfa gyökerei
Egyes
kutatók szerint a kialakuló világállam legfőbb vezetői a
"tizenharmadik vérvonalból" származók lesznek. Ez a
"tizenharmadik vérvonal" az ókorba nyúlik vissza,
egészen Dan törzséhez. A próféciák szerint ez a törzs az
ókori Izrael úgynevezett "fekete báránya". Ennek a
törzsnek a királysága az egyik leghatalmasabb vérvonalnak
bizonyult a történelemben. Ez a törzs óriási hatalmat és
gazdagságot halmozott fel a saját ellenőrzése alatt.
Hogy
érthető legyen miről is van szó, emlékeztetnünk kell arra,
hogy Ábrahám unokájának Jákobnak, akit Izraelnek is nevez az
Ószövetség, tizenkét fia volt, úgy mint Ruben, Simeon, Levi,
Juda, Sebulun, Issachiar, Dan, Gad, Joseph, Aser, Naphtali és
Benjamin. Ábrahámnak tett ígéretének megfelelően Isten
szövetséget kötött Izrael utódaival, amely így olyan néppé
vált, amely Isten szolgálatának szentelte magát. Dávid király
uralkodása alatt megszilárdult a királyság és a papság
szerepe. Utódjának, Salamonnak a halálakor a királyság két
részre szakadt, a déli résznek - Judeának - Jeruzsálem volt a
fővárosa, az északi résznek - Izraelnek - pedig Samaria. Izrael
a törzsek szerint lett közigazgatásilag beosztva, a leviták
feladata volt a templomi szolgálat. Benjamin törzse azonban Judea
királyának lett "kikölcsönözve". A déli utódállamhoz
tartoztak tehát Juda, Benjamin és a leviták leszármazottai. Az
északi utódállamhoz tartoztak Ruben, Gad, Simeon, Dan, Sebulun,
Naphtali, Aser, Issacher, Manasse, Ephraim. A felsorolásból
hiányzik József neve, és helyére két fia, Ephraim és Manasse
került. Az Izrael nevet viselő tíz törzs közül az Ephraim lett
az uralkodó törzs. A két állam önálló életet élt, de
mindkettő lakói megszegték az Istennel kötött megállapodás
előírásait. Izrael államát meghódították az asszírok, Judea
államát pedig a babilóniaiak. A hódítás következményeként a
két ország csaknem minden lakóját átköltöztették a hódító
országba. Izrael lakóit Asszíriába, Judea lakóit Babilonba. A
próféták ezt követően az Asszíriába átköltöztetett
izraelitákat, vagyis a tíz felsorolt törzs lakóit Izrael háza
elveszett juhainak nevezték. Az asszírok mindent elkövettek, hogy
az uralmuk alá került izraelitákat asszimilálják. Ez jelentős
részben sikerült is. Számos izraeli lakos Samaria elesése után
délre menekült, és Judeában telepedett le. De Judea lakóit is
megbüntette az Isten, mert Nabukodonezar babilóniai uralkodó
Krisztus előtt 598 és 586 között nagy részüket babiloni
fogságba hurcolta. Krisztus előtt 539-ben Cyrus perzsa uralkodó
legyőzte a babiloniakat, és megengedte a zsidóknak, hogy
visszatérjenek Júdeába. A Júdeába visszatérők és
leszármazottaik viselik a zsidó elnevezést.
Az
asszírok asszimilációs politikája következtében nem minden
izraeli törzs olvadt be a hódító ország népébe. Jézus
születését megelőző évszázadban már adatok vannak arról,
hogy egymás után kisebb izraeli csoportok nyugatra vándoroltak,
és Európa különböző részein letelepedtek. Dan törzsének
a jelképe, a sast ábrázoló pecsét, szinte egész Európában
elterjedt. E törzs leszármazottai jelentős szerephez jutottak
Görögországban, a Római Birodalomban, és azokon a területeken,
ahol a frankok éltek, akiknek ebben az időben az uralkodó
rétegét Sicambriereknek hívták. A népvándorlás és
a hunok nyomására a frankok egy jelentős része átkelt a Rajnán,
és letelepedett azon a vidéken, amit ma Belgiumnak, és
Észak-Franciaországnak neveznek. A frankokat ellenőrző
Sicambrianerek Asszíriából hozott számos szokásukat megőrizték,
és továbbra is ápolták az asszír hagyományokat, noha ők maguk
nem olvadtak össze az asszírokkal. Többek között továbbra
is Artemis istennőhöz imádkoztak Arduinának,
az Ardennek védő istennőjének a képmásában. Azt a
dinasztiát, amelyik az uralmon követte a Sicambrianereket Meroving
uralkodóháznak nevezték. A Meroving ház 448-ban került
hatalomra, amikor Mérovée a frankok királya lett. A
korai frank történelem kutatói szerint Mérovée és utódai
ápolták az okkult hagyományokat, és beavatottként ismerték a
mágiát. Mérovée fiának a sírjában számos olyan mágikus és
rituális eszközt találtak, ami ezt az állítást támasztja
alá. II. Dagobert egyenes leszármazottai a Merovingok.
Ez a vérségi leszármazás töretlenül folytatódott Godfroi
de Boullion-ig, aki 1090-ben elfoglalta Jeruzsálemet. A származási
vonal folytatódik számos arisztokrata, és királyi családban,
így ehhez a családfához tartozik a Blanchfort, a Gisors, a
Saint-Clair, (Angliában Sinclair), a Montesqieu, a Montpézat, a
Luisignan, a Plantard, a Habsburg-Lotaringiai dinasztia. Ez utóbbi
feje jelenleg a "Jeruzsálem királya" címet is viseli. A
Stuartok és a Mediciek számos ága is viszi tovább a Meroving
vérvonalat, azaz a Meroving dinasztia közvetlen utódainak
tekinthetik magukat. Az elmondottakhoz azt is figyelembe kell venni,
hogy több jelenlegi európai uralkodóház a már tárgyalt "fekete
nemesség"-hez tartozik. Az ehhez tartozó történelmi
családok is vissza tudják vezetni származásukat a Merovingokra,
a római uralkodókra, és Dan törzsére.
A
Prieure de Sion, amelyet Godfroi de Boullion 1090-ben
alapított, kezdettől fogva szorosan együttműködött azokkal a
dinasztikus családokkal, amelyek a "tizenharmadik
vérvonal"-hoz tartoznak. A Rendet nagymesterek vezették, akik
az európai történelem és kultúra nagyjai közül kerültek ki.
A Rend tagjai megtalálhatók a vezető illuminátusok között, és
a "fekete nemesség", valamint az európai uralkodó házak
számos tagja is a Rendhez tartozik. A Prieuré de Sion tagjai
alapították meg a templomos lovagrendet, akik a maguk idején az
akkori pénz- és hitelrendszert irányító nemzetközi bankárok
is voltak. Ugyancsak résztvett a Prieuré de Sion a
rózsakeresztesek társaságának, valamint a szabadkőművességnek
a létrehozásában és irányításában. A Prieuré de Sion-tól
származik a szabadkőművesség egy részénél használatos
harminckét fokozatú skót rítus. A skót rítus magasabb
fokozatai egyben a Prieuré de Sion legalacsonyabb fokozatai.
Megalakulásától kezdve a Prieuré de Sion használja a hermetikus
mágiát, amely a fekete mágia egyik változata, és az ókori
Egyiptomból származik. Leírása az egyiptomi "Halottak
Könyvében" található. A Rend tagjai ma is szoros
kapcsolatban állnak az okkultizmussal és az ezoterikával. A
Prieuré de Sion a háttérhatalom legfontosabb szervezeteként
hatékony befolyást fejt ki a világpolitikára a színfalak mögül.
A Rend kutatói egybehangzóan állítják, hogy ez a titkos
szervezet felelős több fontos világtörténelmi esemény
bekövetkeztéért. Ma a pénzoligarchia elit csoportját képező
illuminátusok állnak a Prieuré de Sion mögött. Mivel kezükben
van a pénzhatalom, ezért meghatározó befolyásuk van a
világpolitikára, és az egyes európai országok nemzeti
politikájára. A Prieuré de Sion-t döntően a nemzetközi
pénzoligarchia finanszírozza, és sorai között megtalálhatók a
legbefolyásosabb bankárok és pénzemberek, akik a közélet
minden területén, a politikában, a pénzvilágban, a gazdasági
életben, és a tömegtájékoztatás terén meghatározó szerepet
játszanak.
A
vezető illuminátus családok
Fritz
Springmeier (e témának az egyik ismert kutatója) a következő
családokat tekinti a legfontosabb illuminátus dinasztiáknak:
Rothschild, Warburg, Rockefeller, DuPont, Russel, Bundy, Onassis,
Kennedy, Collins, Freeman, Astor és Li. Ugyancsak Springmeier
kutatásai szerint a vezető illuminátus dinasztiákkal szorosan
együttműködnek a Morganok, a Vanderbiltek, a Bauerek, a
Whitney-k, a Duke-ok, a Guggenheimek, az Oppenheimek, a Grey-k, a
Sinclair-ek, a Schiff-ek a Solvay-k, az Oppenheimer-ek, a
Sassoon-ok, a Wheeler-ek, a Todd-ok, a Van Duyn-ek, a Taft-ok, a
Wallenbergek, a Clintonok, a Habsburgok, a Goldschmidtek. Ez
természetesen csak a legfontosabb családok felsorolását jelenti,
nem pedig valamennyiét. Már itt le kell szögezni, hogy ezek a
családok nem azonosak azokkal a családokkal, amelyek igen nagy
számban ugyanezeket a családneveket viselik. Nem a névrokonság,
hanem a vérségi leszármazás a döntő.
A
Rothschild dinasztia
A
Frankfurtból származó Rothschild dinasztia megalakulásától
kezdve szoros kapcsolatban állt az illuminátusokkal. Miután Adam
Weishaupt illuminátusai be lettek tiltva Bajorországban, ez
az okkult háttérhatalom, amely az európai titkos társaságokat
koordinálta, részben a carbonarik mozgalmává, az Alta
Venditá-vá alakult át, amelyet Karl Rothschild vezetett. A
Rothschild dinasztia számos tagja tartozik "a tizenharmadik
vérvonalhoz". A dinasztiaalapító Mayer Amschel
Bauer, aki felvette a Rothschild nevet, pénzkölcsönző volt
Frankfurtban, majd pedig Vilmos hesseni választófejedelem
vagyonának a kezelője lett. A francia forradalmat követő háborúk
során pénzügyleteivel óriási vagyonra tett szert. Mayer Amschel
öt fia számára kizárólag befolyásos illuminátus családokból
választott házastársat. Ugyanígy lányait is csak ranggal és
névvel rendelkező illuminátus bankárokhoz adta feleségül. Az a
privát politikai-pénzügyi információs-hálózat, amelyet az
első Rothschildok megszerveztek, jelentősen hozzájárult pénzügyi
birodalmuk kiépítéséhez. James Rothschild, a francia
Rothschild ház alapítója, Európa vezető bankjává fejlesztette
a párizsi Rothschild bankot. Ez a bank XVIII. Lajostól III.
Napóleonig minden francia uralkodót finanszírozott. Az első
tényleges nemzetközi bankházként olyan pénztranzakciókat
tudtak ügynökhálózatuk és magán hírszolgálatuk segítségével
végrehajtani, például a Napóleon elleni koalíció idején,
amely abban az időben - a pénz szállításának a veszélyessége
miatt - ilyen transznacionális kapcsolatrendszer nélkül nem lett
volna lehetséges.
Az
elmúlt két évszázad európai háborúi mind hatalmi egyensúly
kialakulásához vezettek. Amikor egy háború véget ért a
Rothschild-ház újabb hatalmi bázishoz jutott. A pénz és a
nemzetközi hitelezés kézbentartásával a Rothschild-háznak
sikerült a saját érdekeinek megfelelően manipulálni az európai
országokat. A háborúk kimenetelét mindig eredményesen lehetett
befolyásolni a szükséges pénzeszközök folyósításával, vagy
visszatartásával. II. Ferenc József osztrák császár és az
angol királynő bárói, illetve nemesi rangra emelte a dinasztia
bécsi, illetve londoni ágát. Ma a dinasztia tagjai és
munkatársai határoznak naponta, pl. az arany áráról Londonban,
és az amerikai központi bank a Federal Reserve System (FED)
részvénytöbbségének (53%-nak) tulajdonosaként jelentős
mértékben ők határozzák meg az Egyesült Államok
pénzpolitikáját is.
1913
óta az Egyesült Államok kormánya nem bocsát ki pénzt, hanem
ezt a monetáris felségjogot átadta a magántulajdonban lévő
FED-nek. Most ha az amerikai kormánynak mondjuk egymilliárd
dollárra van szüksége, a FED-hez kell hitelért fordulnia. A FED
ezt a pénzt a semmiből állítja elő, és kamatra kikölcsönzi a
kormánynak. Ezért a pénzért a kongresszus engedélyével a
pénzügyminisztérium egymilliárd dollár értékű kamatozó
államkötvényt ad cserébe a FED-nek. Ezt követően azt az
egymilliárd dollárt, amelynek az előállítása a FED számára
mondjuk ötszáz dollárba került, jóváírják a kormány
bankszámláin, és az ebből fedezi az állami kiadásokat. A
kormány tehát megterhelte az amerikai népet egymilliárd dollár
adóssággal, amelyért aztán kamatot és kamatos kamatot kell a
lakosság adóiból fizetni. Ennek a szisztémának az eredményeként
az amerikai állam adóssága hatezer milliárd dollárra növekedett
1913. óta, a vállalatok és a polgárok adóssága pedig
tizennégyezer milliárd dollárra. A FED a jogalap nélküli
gazdagodás vádja ellen úgy védekezik, hogy mint privát
vállalkozás a jövedelme után ő is adót fizet. Csakhogy a FED
által kibocsátott fedezet nélküli pénz bekerülve a
bankrendszerbe, ott tartalék pénzeszközként szolgál. Azaz a
kereskedelmi bankok a kilenctized részét tovább kölcsönözhetik
kamatra egy másik pénzintézetnek. Ez a pénzintézet ugyancsak
tovább kölcsönözheti a kapott összeg kilenctizedét, és így
tovább. Az így forgalomba került fiktív pénz után a
bankrendszer kamatjáradékot szed, amely végső soron ennek a
magán pénzmonopóliumnak a tulajdonosait gazdagítja.
Ennek
a szisztémának a működési elveit jelentős részt a Rothschild
dinasztia pénzügyi zsenijei fedezték fel, magát a rendszert is
nagyrészt ők alakították ki, és fejlesztették
tökélyre. Heinrich Heine, a nagy német költő ezért mondta
egy alkalommal: "A pénz korunk istene, és Rothschild a
prófétája." Az 1900-as évek elejétől kezdve nagyrészt a
Rothschild dinasztiától és a vele együttműködő befektető
bankároktól függ, hogy Európában, illetve a világ más részén
hol, és mikor legyen infláció, defláció, valutastabilitás, és
konjunktúra. A Rothschild dinasztia vagyona családi alapítványban
van, amelynek a vagyonmérlege nem nyilvános, de szakértők
1995-ben 7000 milliárd dollárra becsülték. Évi öt százalék
növekedést figyelembe véve ez a vagyon ma körülbelül a 8400
milliárd dollár lehet. Sok más bank, pénzintézet, és vállalat
mellett a Rothschild ház ellenőrzése alatt áll a Bank of
England, IBM Ltd., Barclays, J.P. Morgan Bank, US-Federal Reserve,
National City Bank, Standard Oil, Tokio Pacific Holding, Shell,
Kuhn, Loeb and Co., Arrow Found Curacao.
A
Warburg dinasztia
A
Rothschildok legbelsőbb köreihez tartoznak a Warburg dinasztia
tagjai. E család története is legalább olyan érdekes, mint a
Rothschildoké. A Warburgok elődei a mohamedánok elől menekülve
Spanyolországban telepedtek le. Aragóniai Ferdinánd és
Kasztíliai Izabella üldözése elől Lombardiába vándoroltak ki.
A család egyik őse Simon von Cassel 1559-ben engedélyt
kapott arra, hogy Westfália Warburg nevű városában letelepedjen.
Hamarosan felvette a Warburg nevet. A városi nyilvántartás
szerint az első Warburg foglalkozását tekintve pénzkölcsönző
és kereskedő volt. A bankári tevékenységet először Jakob
Samuel Warburg kezdte el, aki 1668-ban Altonába költözött.
Az ő dédunokája Markus Gumprich Warburg aztán tovább
költözött 1774-ben Hamburgba, ahol fiai 1798-ban megalapították
a híressé vált Bank M. M. Warburg és Társai nevű
pénzintézetet. Idővel a Warburgok az egész világra kiterjedő
pénzügyi műveleteket hajtottak végre. Már 1814-ben kapcsolatba
léptek a Rothschild-ház londoni részlegével. A Warburgok
egyenrangúaknak tekintik magukat a Rothschildokkal, az
Oppenheimerekkel, és a Mendelsohnokkal. E családok között
hagyomány, hogy gyermekeiket egymás között kicserélik azért,
hogy elsajátítsák az adott bankárcsalád pénzügyi technikáit.
A Warburgok is csak a gazdag és előkelő családok tagjaival
házasodnak. Így kerültek rokoni kapcsolatba a
szentpétervári Gunzbergekkel, a kievi Rosenbergekkel,
és a németországi Oppenheimekkel,
valamint Goldschmidtekkel. Később ugyancsak rokonságba
kerültek a dél-afrikai Oppenheimerekkel, és a New
Yorki Schiffekkel. A dinasztia legismertebb tagjai Max Warburg,
Paul Warburg, és Félix Warburg voltak. Max
Warburg (1867-1946) a londoni Rothschildoknál tanult. Nemcsak
fontos szerepe volt a német bankvilágban, hanem a nemzetközi
pénzügyek egyik legjobb szakértőjének számított. Max Warburg
a politikában is aktívan részt vett. 1903-tól gyakran
találkozott a német császárral, mert Bernhard von
Bülow kancellár arra kérte, hogy pénzügyi kérdésekben
legyen a császár tanácsadója. Ezen túlmenően Max
Warburg volt a német titkosszolgálat főnöke is. 1918.
november 11-én - öt nappal a fegyverszüneti megállapodást
követően - őt nevezte ki a német kormány a versaillesi
béketárgyalásokon résztvevő német küldöttség vezető
pénzügyi tanácsadójának. Max Warburg tagja volt a német
központi bank, a Deutsche Reichsbank igazgatóságának. Korábban
részt vett a Japán és Oroszország között kitört háború
finanszírozásában.
Paul
Warburg - Max fiatalabb testvére - öccsüknek Félixnek a
New York-i esküvőjén megismerte Salomon Loeb tekintélyes bankár
legfiatalabb leányát Ninát, akit feleségül vett. Ezt követően
kivándorolt az Egyesült Államokba, és bekapcsolódott a Kuhn,
Loeb és Társai nevű New York-i bankház vezetésébe. Paul
Warburgot tekintik a Federal Reserve System "atyjának",
mivel a londoni Rothschild-ház megbízásából az ő feladata volt
a Federal Reserve System részletkérdéseinek a kidolgozása, és
az elfogadtatására irányuló politikai kampány irányítása
Amerikában.
Félix
Warburg, aki Jacob Schiff lányát vette feleségül, számos
jótékonysági és kulturális egyesület vezetője volt. A Közös
Palesztinai Felmérő Bizottság (Joint Palestine Survey Commission)
tagjaként 1928-ban részletes szakvéleményt készíttetett
Palesztina kiépítéséről. (Apósa Jacob Schiff volt az, aki 20
millió dollárral - mai értéke 2 milliárd dollár -
finanszírozta Trockij és munkatársai tevékenységét, továbbá
Oroszországba való visszatérését, azért hogy vegyék át a
hatalmat az akkor Oroszország élén álló Kerenszkij kormánytól.
Mindezt Jacob Schiff fia is megerősítette.)
A
Rockefeller dinasztia
A
Rockefeller család történetével foglalkozó kutatók
egybehangzóan állítják, hogy ennek a családnak kulcsszerepe
volt az Egyesült Államok 20. századi történelmének az
alakításában. A Rockefellerek ősei Spanyolországból
vándoroltak ki Amerikába. A legismertebb közülük John Davidson
Rockefeller volt, aki nemcsak befolyásos nagyiparos, és pénzember
volt, de már a "Round Table" hálózatban is
kulcsszerepet játszott. A család vagyonának megalapítója számos
vállalkozása mellett a petróleum üzletbe is beszállt. Kitartó
energiával létrehozta a Standard Oil Trust-ot, amely az Egyesült
Államok kőolaj finomításának 90%-át ellenőrizte. Az idős
John Davidson Rockefeller volt az, aki lerakta a család első számú
otthonának alapköveit a New York-i Pocantico hegyei
között. Ma már több mint száz Rockefeller utód él családjával
ezen a környéken. Az ifjabb David Rockefeller 1945. óta a Chase
Manhattan Bank vezetője, és ma is e bank jogutódjait képező
pénzintézetnek az élén áll. A nemzetközi pénzvilág egyik
legtekintélyesebb tagjaként hatalma túlnyúl országhatárokon,
és az irányítása alatt álló pénzintézetek és vállalatok
szinte az egész világot behálózzák. Az Egyesült Államok
szövetségi rendőrségének a szerepét betöltő Federal Bureau
of Investigation, az FBI létrehozásában is közvetlenül
résztvettek a Rockefellerek. A CIA, a Central Intelligence Agency
(Központi Hírszerző szolgálat) és a Council on Foreign
Relations (CFR, a Külkapcsolatok Tanácsa) is, a kutatók
egybehangzó véleménye alapján, jelentős részt a Rockefeller
dinasztia befolyása és ellenőrzése alatt állnak. A dinasztia
jelenlegi első számú tagja, David Rockefeller, aktívan
résztvesz a "Lucis Trust"-nak az irányításában
is. Ez a zártkörű elittársaság nevében a fényre, illetve
Luciferre utal. David Rockefeller ezen felül tagja a "Board of
Cadence Industries"-nak, amely számos újságot ad ki, amelyek
feladata az ifjúság megismertetése az okkultizmussal. Ugyancsak a
Rockefeller dinasztia érdekkörébe tartozik a Delta Airlines,
a világ jelenleg legnagyobb légitársasága, és
az Exxon, amelynek a vállalati cégjelzésében az ötágú
csillag is benne van. Az okkultizmus szakértői szerint az ötágú
csillag olyan szimbólum, amelyet különböző okkult csoportok,
így a sátánisták is előszeretettel használnak. Az ötágú
csillag egyébként egyre gyakrabban tűnik fel katonai
jelzésekként, filmek, televíziós programok logójaként, de
különböző ruhadarabokon is.
A
DuPont dinasztia
A
DuPont család mindig szeretett a nyilvánosságtól félrehúzódva
tevékenykedni. A család egyik legkövetkezetesebben betartott
hagyománya a kiválasztottakkal való házasságkötés. Ezért a
család számos tagja a saját unokatestvérével kötött
házasságot. A dinasztia történetírói a család történetét
Samuel DuPont és Anne Alexandrine Montchanin 1737-ben kötött
házasságkötésével kezdik. Anne hugenotta volt, de okkultista
körökben gyakran szerepelt médiumként. Ősi burgundiai családból
származott. Valószínű, hogy ez a vérségi kapcsolat az, amely
biztosítja a DuPont család számára a kiválasztottakhoz való
tartozást. Pierre Samuel DuPont, a dinasztiaalapító házaspár
fia az, aki először jutott nagy befolyáshoz és hatalomhoz. Ő a
dinasztia első tagja, aki közvetlen kapcsolatba került a
legelőkelőbb illuminátus családokkal. Stanislav-Augustus lengyel
király kérésére 1774-ben Lengyelországba utazott azért, hogy
létrehozza a nemzeti oktatás és nevelés rendszerét. 1799-ben
Jefferson, akkori amerikai alelnök, hívására az Egyesült
Államokban telepedett le. Itt is az oktatási rendszer
létrehozásával foglalkozott. A nevelési és oktatási rendszer
ellenőrzése mindig is fontos célkitűzése volt az
illuminátusoknak, mert lehetővé tette a gyermekek
gondolkodásmódjának már a kora gyermekkorban való
manipulálását. Ma világszinten ezzel a feladattal az UNESCO van
megbízva, amelynek a nevelés terén kell előkészítenie az új
világrendet. Jefferson maga is illuminátus szabadkőműves volt,
és Pierre Samuel DuPont barátja. Ezt a barátságot arra is
kihasználta, hogy ő legyen az amerikai kormány első számú
lőpor-szállítója. E privilégium 1802-es megszerzésével -
Jefferson ekkor már elnök volt - a DuPont vállalat fokozatosan
Amerika és a világ hadiiparának fontos részévé vált. Ma már
a DuPont család is a pénzoligarchia legfontosabb családjai közé
tartozik.
A
Russel dinasztia
A
Russel család aktívan részt vett a 18. század kezdetétől az
ópiumkereskedelemben. Ugyancsak fontos szerepük volt
a mormon egyház létrehozásában, valamint az igen nagy
befolyású "Skull and Bones" nevű titkos rend
megalapításában, és a Jehova tanúi néven ismert
vallási mozgalom beindításában és folyamatos támogatásában.
Mai napig irányítói a "Watchtower Bible and Tract
Society" elnevezésű társaságnak, amely ugyancsak a Jehova
tanúihoz tartozik. A pénzoligarchia illuminátus hálózatának
egyik fontos támasza a Russel Alapítvány. A Russel
Alapítvány azért fontos, mert ez az igen nagy befolyású
"Skull and Bones" ("Koponya és csontok") nevű
titkos rendnek a fedőszervezete. A Skull and Bones titkos
társaságot William Russel alapította, aki szoros kapcsolatban
állt a híres Yale Egyetemen működő ópium-szindikátussal.
Minden évben összesen tizenöt új tagot vesznek fel, akik közül
valamennyien befolyásos pozícióhoz jutnak az amerikai társadalmi,
gazdasági, pénzügyi és politikai életben. A tagok többsége az
egykori puritán családok leszármazottja, és így, vagy úgy
kapcsolatban áll az unitárius, univerzalista mozgalommal. A Skull
and Bones rendhez tartozó családok szorosan együttműködnek a
pénzoligarchia dinasztiáival.
Amikor
a pénzoligarchia illuminátus hálózatának vezetői tudomást
szereztek arról, hogy Charles Taze Russel a legelőkelőbb
tizenhárom vérségi vonalhoz tartozik, 1881-ben - a Rothschildok
pénzügyi támogatásával - létrehozták számára a New York-i
Őrtorony Biblia és Biblia Magyarázati Társaságot. Az Őrtorony
Társaság (a Jehova tanúi) magukon viselik alapítójuknak, a
szabadkőműves Charles Taze Russelnek a nézetrendszerét. C. T.
Russel nemcsak nagyhatású vallási szónoklatairól volt híres,
hanem arról is, hogy a templomos lovagokhoz tartozott. Ez utóbbit
erősíti meg az, hogy a síremlékén található szimbólumok
megegyeznek a templomos lovagok jelképeivel. Russel halála előtt
mondott utolsó szavai ezek voltak: "Tekerjetek be egy római
tógába." Nem beavatottak számára ezek a szavak nem mondanak
semmit, illetve érthetetlennek tűnik, hogy miért fontos egy
haldokló számára az, hogy római tógába burkolják. A beavatott
számára azonban a tóga és a tunika papi ruha, amelyet sokféle
vonatkozásban alkalmaznak az amerikai szabadkőművesség magasabb
fokozataiban.
Az
Őrtorony Társaság különösen befolyásos Dél-Kaliforniában,
Floridában, a Karib-tenger térségében, Skóciában, és New
Yorkban. C. T. Russelnek külön temetője volt Pittsburgh-ben. A
legelőkelőbb illuminátus dinasztiák általában arra
törekszenek, hogy saját temetkezési helyük legyen. Ez lehetővé
teszi, hogy adott esetben észrevétlenül temessenek el valakit,
továbbá figyelemmel kísérhetik, hogy a koporsót többé ne
bolygassák. Egy másik szempont mágikus erőt tulajdonít az ilyen
temetőknek. "A fény köre", amelyben az elhunyt pihen,
összegyűjtheti a már korábban elhunyt illuminátusok erejét.
Bizonyos okkult rituálékhoz szükség van a koponyára és a
balkéz csontjaira. A balkar csontokat szintén használják
rituális célokra, például gyertyatartónak, az ünnepélyes
ceremóniák idejére. Az Őrtorony Társaság brooklyni
központjában a legfőbb vezetők nagyhatalmú csoportja külön
kommunikációs eszközt használ az úgynevezett enochian nyelvet.
Ennek saját alfabétája van, és a központ legfontosabb, zártkörű
rituáléit ezen a nyelven tartják.
Az
Onassis dinasztia
A
kőolaj kitermelésében, szállításában és feldolgozásában
érdekelt illuminátusok vezető személyiségei 1928-ban
megbeszélést folytattak Achnacarry kastélyában, ahol megkötötték
az Achnacarry megállapodást. Ebben felosztották egymás között
a világpiacot. Ez a kartell- megállapodás határozza meg, hogy
melyik fuvarozó látja el kőolajjal a benzintöltő állomásokat
egy-egy területen. A kőolaj-finomítás és -szétosztás már
1928-ban a pénzoligarchia monopóliuma volt. Aristoteles
Onassis azért lehetett a világ legnagyobb
tartályhajó-flottájának a tulajdonosa, mert ő maga is az
illuminátus hierarchia egyik kiemelkedő személyisége volt.
Hatalma az emberi élet számos fontos területén érezhető volt.
"Ari" (Aristoteles) Onassis befolyása a világot irányító
háttér-hierarchiában elfoglalt helyén nyugodott. A
pénzoligarchia illuminátus vezérei felosztják egymás között a
különböző üzletágakat. Külön működik a kábítószer és a
pornószekció. Külön a politikai, pénzügyi és gazdasági
szekció. Megint külön a rituális, kultikus szekció. Egy másik
autonóm terület a világszintű tömegtájékoztatás és a
globális kommunikáció. Ezen belül is elkülönül a
tudatformáló, gondolatellenőrző részleg. A legmagasabb vezetők
hatásköre és illetékessége több területre is kiterjed. Ari
Onassis érdekelve volt a gazdasági, pénzügyi szekcióban,
valamint a kábítószer-szektorban és a politikai szférában. A
tájékozódás megnehezítését célozzák az olyan tudatosan
terjesztett híresztelések, hogy egyes vezető illuminátus
családok keményen küzdenek egymással a világ feletti
ellenőrzésért. Az megfelel a tényeknek, hogy egyes szektorokban
rivalizálnak egymással, de ennél a rivalizálásnál sokkal
erősebb az egymásrautaltságuk. Egybeköti őket azonos
értékrendszerükön és ideológiájukon, saját illuminátus
"vallásuk"-on túlmenően a legfontosabb közös érdek,
a pénzrendszer birtoklása, és ennek segítségével a világ
feletti gazdasági és politikai uralom megszerzése és megtartása.
Az illuminátus hálózat tagjai elsősorban a pénzben és a
hatalomban hisznek. Az etikai követelményeket csak mások által
tartják betartandónak. Az Onassis vérvonal nem halt teljesen ki,
de ma ennek a dinasztiának a tevékenységi körét Aristoteles
Onassis és leánya halálát követően a Rockefeller és a Bundy
család vette át.
A
Bundy dinasztia
A
Bundy család ősi amerikai família, amely már Amerika gyarmati
korszakában is az elithez tartozott. A család kevés kivételtől
tekintve azonban a háttérben maradt. Egyedül a 20. században
lépett a nyilvánosság elé, és vállalták fel tagjai nyíltan
nemcsak a pénzügyek és a gazdasági vállalkozások irányítását,
hanem az államéletben való részvételt is. Harvey
Hollister Bundy 1909-ben lett a Skull and Bones rend
tagja. Harvey Bundy először külügyminiszterhelyettes volt, majd
pénzügyminiszter, végül pedig a védelmi miniszter különleges
hatáskörű megbízottja lett. H. Bundy egyike volt a Manhattan
Project felügyelőinek. Ennek a programnak a keretében állították
elő az amerikai atombombát. A Pentagon kulcsfontosságú
személyiségeként meghatározó befolyással bírt a tudományos
kutatói és fejlesztési hivatal tevékenységére. 1952-ben
átvette John Foster Dulles-től a "Carnegie Alapítvány
a békéért" nevű szervezet irányítását. Ez az alapítvány
biztosítja az illuminátus hálózat számára fontos programok
adómentes finanszírozását. Mivel a hatalom csúcsán töltöttek
be tanácsadói szerepkört, így minden fontos információhoz
hozzájuthattak, és módjukban állt arról is dönteni, hogy mi
kerüljön ebből továbbításra az elnökhöz. Az ő
tevékenységüket találóan jellemzi az, hogy a valóságos
hatalmi viszonyok megértéséhez ezeket a nagyhatalmú tanácsadókat
kell figyelemmel kísérni. Ami az Egyesült Államok elnökeit
illeti megállapíthatjuk, hogy a háttérhatalom mindig egyik
legfontosabb emberét helyezte el tanácsadónak melléjük. Amikor
John F. Kennedy meggyilkolása után Lyndon Johnson vette át az
elnökséget, akkor McGeorge Bundy az "MJ-12"
szupertitkos tanácsadó testület tagja volt.
Carroll
Quigley - a Georgetown University tekintélyes tanára - szerint
a világuralomra törő pénzoligarchia modernkori hálózatának az
alapját a Londonban működő Round Table (Kerekasztal)
titkos társaság képezte. Ennek brit utódszervezete a Royal
Institute of International Affairs (Királyi Külügyi Intézet)
és az 1921-ben megalakult Council on Foreign
Relations (Külkapcsolatok Tanácsa), amelynek a központja New
Yorkban van. Ez a szervezet a pénzoligarchia szerteágazó
hálózatának a központi koordináló intézménye. Ennek belső
zárt körét képezi a Skull and Bones Rend. Ennek is
azonban van egy kislétszámú elit-vezetősége, amolyan "politikai
bizottsága", amelyet "Order of the Quest" (a
Keresés Rendjének) neveznek. Az Order of the
Quest JASON-Society néven is ismert. Ennek a tagjai egy
olyan külső gyűrűt képeznek, amelyre a belső vezetői mag
személyi meggyőzéssel, különböző előnyök juttatásával, és
társadalmi nyomással befolyást gyakorol. A JASON-Society tagjait
kivétel nélkül a Skull and Bones és a "Scrolls and
Key" (Kézirattekercsek és Magyarázat), a Harvard és a
Yale Egyetem eme két tekintélyes zárt társasága tagjaiból
választják ki. Mindkét társaságot szokták "A Halál
Testvérisége Társaság"-nak is nevezni. Mindkettőnek az
anyaszervezete az oxfordi egyetem különböző részlegeiben
található, különösen az All Souls College-ben.
Megállapíthatjuk tehát, hogy az Order of de Quest, másképpen a
JASON-Society valamennyi tagja a Skull and Bones Rendből származik,
amely Rend viszont a Council on Foreign Relations-nek a vezető
testületét képezi, és egyidejűleg a Trilaterális Bizottság
belső körét is alkotja. Valójában ezek a zárt társaságok és
tagjaik kormányozzák az Egyesült Államokat. A jelenlegi elnök
ifj. George Bush éppen úgy a tagok közé tartozik, mint ahogyan
oda tartozott az idősebb George Bush és Bill Clinton is. Már a
jelenlegi elnök nagyapja - Prescott Bush is - tagja volt ezeknek a
kiválasztottakból álló zárt társaságoknak.
A
Skull and Bones Rend, illetve a JASON-Society tagjainak
olyan tartalmú esküt kell letenniük, amely felmenti őket minden
nemzet, király, vagy kormány iránti elkötelezettségük alól.
Egyedül a rendhez való kötelezettségük számít, és céljuk az
új világrend megteremtése. Ez az eskü azért problematikus, mert
e zárt körökből kikerülő elnökök, alelnökök, szenátorok,
képviselők, miniszterek és más vezető pozíciót elfoglaló
közéleti személyiségek, például az amerikai alkotmányra is
esküt tesznek. Az amerikai alkotmány céljai kimutathatóan
eltérnek ezeknek a zárt társaságoknak a céljaitól. Miként
lehet valaki egy olyan alkotmányhoz hű, amely ellentétes
követelményeket támaszt, mint amire az az eskü kötelezi, amit
titkos, illetve zárt társaságok tagjaként letett? Nyilvánvaló,
hogy vagy az amerikai alkotmányra tett esküjüket, vagy pedig a
saját zárt társaságuknak tett esküjüket meg kell szegniük.
A JASON-Society,
vagy JASON-Scholars (tudósok) a nevüket a "Jason
and the Golden Fleece" (Jason és az aranygyapjú) történetéből
vették. Ez a társaság az Order of the Quest-nek egy részlege,
amely viszont az illuminátus hierarchia egyik legmagasabb fokozatát
jelenti. Az aranygyapjú jelképezi az igazság szerepét a
JASON-Society tagjai számára. Jason az igazság keresését
szimbolizálja. A JASON-Society (JASON Társaság) olyan emberek
csoportja, akik az igazság keresése céljából jönnek össze.
Azért írják nagybetűvel a JASON elnevezést, mert azt egy titkos
társasággal összefüggésben használják. Titkos társasággal
kapcsolatban kisbetűket soha nem használnak.
(Létezik
még egy titkos társaság, az úgynevezett JASON-Group,
amelyhez a Manhattan Project tagjai tartoztak, azok a kiváló
tudósok, akik részt vettek az amerikai atombomba előállításában.
Ez a csoport csaknem kizárólag elméleti fizikusokból áll, és
nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy az Egyesült Államok
tudósainak az elitjét tömöríti. Azt is bizonyossággal
állíthatjuk, hogy Amerikában egyedül ez a tudóscsoport ismeri a
modern technológia legtitkosabb eredményeit is. A JASON-csoport
nem hajlandó tagjainak a névsorát nyilvánosságra hozni, sem azt
megmondani, hogy maga a JASON-csoport milyen kormányprogramokban és
mely kormány-jelentések elkészítésében vesz részt.
Nyilvánvaló, hogy kulcsszerepük van a jelenleg tervbe vett
rakétaelhárító rendszerek kidolgozásában is.
Mi
tehát a különbség a JASON-társaság és a JASON-csoport között?
A JASON-társaság az illuminátus hierarchia egyik igen magas
fokozatát jelenti. A JASON-csoport viszont egy tudományos elit
szervezet, amely a JASON-társaság és az amerikai kormány
alkalmazásában áll azért, hogy tudományos segítséget nyújtson
titkos programok kidolgozásához és megvalósításához.)
Visszatérve
a Bundy dinasztiához, számos kevésbé ismert helyen is
kulcsszerephez jutottak. Szerepe volt a Bundy családnak a Howard
Hughes milliárdos ellen végrehajtott akcióban is. Ettől az
akciótól kezdve a Hughes impériumot az Onassis család és a
Bundy család irányította.
A
Freeman dinasztia
A
kutatókat meglepte az a tény, hogy a Freeman család is a
tizenhárom legfontosabb illuminátus dinasztiához tartozik. Nelson
Rockefeller és a Bundy család több tagja nemcsak a legfontosabb
elnöki tanácsadói posztokat töltötték be, de egyben a Freeman
család tagjai is voltak. A néhai Gaylord Freeman a Prieuré
de Sion nagymestere volt. Elnökök és kongresszusi tagok
gyakran kértek tőle tanácsot, noha az Egyesült Államok legtöbb
polgárának fogalma sem volt arról, hogy ki ez a Gaylord Freeman.
Ennek a családnak egy másik tagja Roger A. Freeman is két
amerikai elnök bizalmas tanácsadója volt, noha őróla sem tudtak
sokkal többet az amerikaiak, mint Gaylord Freeman-ről. Stephen M.
Freeman a család egy további tagja az Anti-Defamation League
(Rágalmazás elleni Liga) polgárjogi részlegének a jogi
osztályát vezette. Az ADL ugyancsak fontos szervezeti eszköz a
pénzoligarchia kezében.
A
Kennedy dinasztia
Robert
Anton Wilson az okkultizmus egyik neves kutatója szerint a
Kennedy család is fontos vérségi kapcsolatban áll az
illuminátusokkal. Az első ismert Kennedynek - aki Brian
Caeneddi néven, továbbá Brian Boru néven is
ismert volt - leszármazottai számos királyi családba
beházasodtak. Így például Archibald Kennedy, aki Ailsa
őrgrófjaként jobban ismert, feleségül vette III. Róbert király
Mary nevű leányát. Írország uralkodó családjai a Kennedy
vonalhoz tartoztak. Valamennyien Brian Boru és unokaöccsének a
leszármazottai, aki úgy írta a nevét, hogy "Cinneide".
Ez lett később O'Kennedy. Eredetileg Dalcassion
vidékéről származtak, amely Killahoe ésKillokennedy közelében
van. Az O'Brian-nek és a MacNamara-k elűzték őket innen egy új
területre, ahol Ormond urai lettek. Ezt a vidéket ma
Észak-Tipperary-nak nevezik. Még a mai napig számos Kennedy
található Írországnak ezen a részén. A Kennedyk egészen a 16.
századig hatalmas klánt alkottak. A Kennedyek ma - házassági
kapcsolatok révén - rokonságban állnak a Freeman-ekkel, a
Reagan-ekkel, a Russel-ekkel, a Smith-ekkel, a Collinsokkal, a
Rockefellerekkel, és a Fitzpatrik-ekkel. A Fitzpatrikek családfája
visszanyúlik Franciaországba, és egyike annak a tizenhárom
vérségi vonalnak, amely Jézusig, illetve Dávid királyig vezeti
vissza származását.
Joseph
P. Kennedy, a meggyilkolt John Fitzgerald és Robert
Kennedy apja, az Egyesült Államok londoni nagykövete volt a
2. világháborút megelőzően, és állítólag ellenezte az
Egyesült Államok részvételét a háborúban. Miközben Joseph
Kennedy a nyilvánosság előtt ellenezte a bekapcsolódást a
háborúba, titokban szorosan együttműködött Franklin Delano
Roosevelttel, az amerikai közvélemény félrevezetésében. A
londoni amerikai követségen dolgozott ebben az időben Tyler
Gatewood Kent, egy hivatásos diplomata. Ő az, aki rájött, hogy
Kennedy és Roosevelt titokban mindent elkövetett azért, hogy az
Egyesült Államokat bevonja a 2. világháborúba, ugyanakkor azt a
látszatot igyekeztek a nyilvánosság előtt kelteni, hogy Amerikát
távol akarják tartani a háborútól.
Igen
nagy irodalma van annak, hogy F. D. Roosevelt politikájával
aktívan elősegítette Japán agresszióját. A Pearl
Harbor elleni támadás előkészületeiről - és pontos
időpontjáról is - tudomással bírt. Ennek ellenére nem
akadályozta meg ezt a támadást, mert ez szolgáltatta az ürügyet
a háborúba való bekapcsolódásra. A japán támadás
időpontjáról Roosevelt legalább negyvennyolc órával korábban
már tájékoztatva volt.
Jacqueline
(Jackie) Bouvier, akit John F. Kennedy feleségül vett,
az Auchinclosses dinasztiával állt rokonságban, amely az
illuminátusok egyik skót vérvonala. Ezzel az Auchinclosses
törzzsel állt kapcsolatban a Bundy, a Grosvenor, a Rockefeller, a
Tiffany, a Vanderbild, és a Winthrop család. Ha nem követnek el
merényletet a Kennedy fivérek ellen, akkor a Kennedyek életét és
családjuk történetét nem kutatták volna annyian, és így ma
kevesebbet tudnánk az illuminátus Kennedy dinasztiáról.
A
Kennedy testvérek már gyermekkoruktól kezdve tudomással bírtak
a háttér-hierarchia létezéséről, és a pénzoligarchia
hálózatának világstratégiájáról. John és Robert Kennedy
igyekezett elsajátítani az illuminátus értékrendszert és
stratégiát. John F. Kennedy azonban elnökként minduntalan a
háttérhatalom korlátjaiba ütközött. Kennedy csökkenteni
akarta a kormány fölé nőtt Central Intelligence Agency, a CIA
titkosszolgálat létszámát, és több részlegre felosztva -
egyes részlegeit megszüntetve - korlátozni akarta tevékenységét.
Kennedy tervbe vette a pénzoligarchia hatalmának a korlátozását
is azzal, hogy az amerikai állam - az alkotmánynak megfelelően -
állami pénzt bocsásson ki a Federal Reserve System által
kibocsátott magánbankjegy helyett. További tervei közé
tartozott a vietnami háborúból való kivonulás, és komolyan
vette az atomsorompó szerződést is, vagyis azt, hogy egyetlen
közel-keleti országnak se legyen atomfegyvere. Kennedy korlátozni
akarta az illuminátusok ellenőrzése alatt álló maffia
befolyását is.
John
F. Kennedy terveit támogatta Estes Kefauver szenátor. A
befolyásos politikust azonban még a Kennedy elleni merénylet
előtt 1963. augusztus 8-án megmérgezték, és a mérgezés által
kiváltott szívinfarktusban meghalt. Kennedy másik barátja Phillip
Graham, a Washington Post kiadója volt. Graham
felesége Katherine Meyer azonban meggyőződéses
illuminátus, és a neve szinte minden jelentős illuminátus
program során feltűnik. Egyes kutatók szerint Katherine elérte,
hogy pszichiáterek elmebeteggé nyilvánítsák férjét. Phillip
Graham-et ezután egy bíró zárt intézetbe utalta. Amikor
engedélyt kapott, hogy hétvégén hazautazzon, halva találták. A
hivatalos halálok úgy szólt, hogy sörétes puskával
öngyilkosságot követett el.
John
F. Kennedy után utóda, Lyndon Johnson, azonnal
felfüggesztette az állami dollár kibocsátását, és a mai napig
a Federal Reserve magánbankjegye az Egyesült Államokban
használatos pénz. Johnson a Vietnamból való kivonulás helyett a
háború nagyarányú folytatása mellett döntött. Az utólag
teljesen értelmetlennek tekinthető vietnami háború azonban a
pénzoligarchia számára igen nagy profitot hozott.
Robert
Kennedy pontosan tudta, hogy kik tették el testvérét láb alól.
Azt is tudta, hogy ki adta le valójában a halálos lövést.
Robert Kennedy írt egy nem publikált könyvet, amelynek a
címe "The Enemy within" (Az ellenség belül). Mint
tudjuk, később ő is merénylet áldozata lett. Azért, hogy John
F. Kennedy emlékét befeketítsék, az illuminátus háttérhatalom
irányítói a közelmúltban több kiadónak engedélyezték, hogy
úgynevezett leleplezéseket hozzanak nyilvánosságra John F.
Kennedy szexuális életéről. Így a világ megtudhatta, hogy John
F. Kennedynek sok szeretője volt, köztük Marilyn Monroe, Jane
Mansfield, és Zsazsa Gábor.
A
Collins dinasztia
A
nagy hagyományú Collins család New England-ból származik. A
család annak a szigetnek a nevét viseli, amelyet Írországban
O'Collinsnak, Skóciában pedig Kollinsnak neveznek. A Collinsok
sokáig mindent elkövetettek, hogy a nyilvánosság mellőzésével
a háttérben maradjanak. A család több tagja a "Hell Fire
Club"-nak (a Pokol Tüze Klubnak) volt a tagja, amely
összejövetelein az okkult szexuális rituálékat is gyakorolta. A
brit kormány köreiben nagy tekintélynek örvendett az a személy,
aki e klub tagjának mondhatta magát. A Hell Fire Club tagja volt
többek között annak idején a miniszterelnök, az államkincstár
kancellárja, a tengerészeti minisztérium első lordja, a walesi
herceg, vagy Benjamin Franklin és Thomas Jefferson. A Collins
család egyes kutatók szerint részt vett a salemi boszorkányok
elleni eljárás megszervezésében. 1640-ben Aquiday-ben,
Massachusetts államban egy Collinst boszorkányságért vád alá
helyeztek. 1653-ban egy másikat, Jane Collinst, ugyancsak
boszorkánysággal vádoltak. Érdemes megjegyezni, hogy az 1650-es
években, vagyis még a gyarmati időkben a különböző
boszorkányságokkal és sátánizmussal kapcsolatban gyakran
kerülnek elő a Young, a Baily és Clinton családnevek. Ma
tapasztalhatjuk, hogy ezeket a neveket a közéletben fontos
szerepet játszó személyek viselik.
Röviddel
az amerikai polgárháborút megelőzően a Collins család amerikai
ága felvette a Todd nevet. Két amerikai elnök is, Madison és
Lincoln a Todd családból házasodott. Az illuminátusok a Todd
családot a Collins vérvonal folytatóinak tekintik.
Ezt
a származási vonalat képviselik a Wheeler-ek is. A család egyik
illuminátus tagja, a néhai Cisco Wheeler 1996-ban
megjelent könyvében ("The Illuminati Formula used to create
an Undetectable Total Mind Controlled Slave", A nem érzékelhető
totális agykontroll alatt álló rabszolga előállítására
használt illuminátus formula.) számos fontos tényről ad
tájékoztatást az illuminátusok stratégiáját illetően. Többek
között azt állítja: Alexander Rothschildot készítették fel
arra, hogy alkalmas időben a világ első számú spirituális
vezetője legyen.
Az
Astor dinasztia
Az
Astor családnak kulcsszerepe volt a brit Round-Table-Csoport egyik
utódszervezetének, a londoni Royal Institute of International
Affairs-nek, (Királyi Külügyi Intézet) az RIIA-nak a
létrehozásában. Ez a tekintélyes intézet a New York-ban működő
Council on Foreign Relations-nek (Külkapcsolatok Tanácsa), a
CFR-nek az ikerszervezete. A két zártkörű szervezet a
háttérhatalom intézményi-rendszerének a világszintű
koordinálását látja el. Mindkét zárt társaságot a
pénzoligarchia stratégiájának a kidolgozására és
megvalósítására hozták létre. Mivel az Egyesült Államok
lényegesen nagyobb és erősebb hatalom, mint Anglia, sokan úgy
gondolják, hogy a New York-i CFR a fontosabb szervezet. A valóság
azonban ennek az ellenkezője, mert az első impulzusok, és a végső
jóváhagyás valójában az RIIA-tól jön. Hivatalosan a londoni
Királyi Külügyi Intézet "Jótékonysági Szervezet",
élén fővédnökével, II. Erzsébet angol királynővel. Az RIIA
tevékenységét számos pénzintézet, és multinacionális cég
támogatja, és olyan tömegtájékoztatási intézmények, mint a
BBC is szorosan együttműködnek vele. Carroll Quigley a "The
Anglo-American Establishment" (Az angol-amerikai hatalmi
hierarchia) című könyvében részletesen dokumentálja, hogy a
Round-Table-Csoport olyan emberek kislétszámú szervezete, amely
kézben tartja a legfőbb politikai hatalmat, és meghozza a
legfontosabb döntéseket. A Round-Table szervezetet Cecil
Rhodes alapította, de finanszírozásában és szervezésében
kezdettől fogva részt vett az Astor család. Ezt lehet elmondani
az úgynevezett Rhodes-ösztöndíjasokról is, akiknek a
finanszírozásában a mai napig résztvesznek az Astorok. Cecil
Rhodes azért hozta létre ezt az ösztöndíjat, hogy a világ
irányítására kiszemelt személyeket Oxfordba hozzák, és ott a
pénzoligarchia illuminátusainak a szellemében kiképezzék. Az
egyik legfontosabb cél egy világállam és világkormányzat
létrehozása. Számos vezető amerikai személyiség, köztük
például Bill Clinton, maga is Rhodes ösztöndíjas volt, és
kiképzése Oxfordban fejeződött be. Bill Clinton sikeres
politikai karrierjében az is fontos szerepet játszott, hogy a
Clinton származási vonal is a legelőkelőbbek közé tartozik. A
legfelsőbb illuminátus vezetés jóváhagyása nélkül ma már
olyan állásokba senki sem kerülhet, mint amilyen az Egyesült
Államok elnöke. Az Astor család egyik kiemelkedő tagja, John
Jacob Astor, elsőként ismerte fel a Kínával folytatott
ópiumkereskedelemben rejlő nagy lehetőségeket. Lewis DuPont egy
televíziós interjúban megerősítette, hogy a
kábítószer-kereskedelem létrejöttében meghatározó szerepet
játszottak a legelőkelőbb családok. A "Dope, Inc.:
Britain's Opium War against US"(New York: New Benjamin
Franklin House, 1978, magyarul: "Kábítószer Rt.: Anglia
ópium háborúja az USA ellen", szerzői: Konstandinos
Kalimtgis, David Goldman, és Jeffrey Steinberg) című könyv
szerint az Astor, a DuPont, a Freeman, a Kennedy, a Rockefeller, a
Rothschild, a Russel, és a kínai Li család fontos szerepet
játszott a kábítószer kereskedelemben. Mivel Lewis DuPont
közreműködött ennek a könyvnek a megírásában, ezért súlyos
konfliktusba keveredett családjával. Rokonai szemére vetették,
hogy leleplezéseivel segítette a család ellenségeit.
A
Li dinasztia
Ez
a kínai család nagy történelmi hagyományokkal rendelkezik. A Li
családnév viselése nagy megtiszteltetést jelent. A Tang
dinasztiának (618-906-ig uralkodott) Li Yuan volt a megalapítója.
Utóda Li Shimin néven uralkodott. Az ő uralkodása idején
kezdték meg az első nyomdák a működésüket, és vezették be a
papírpénzt Kínában. Korunkban Kína egyre inkább integrálódik
ahhoz a világrendhez, amelyet az illuminátus pénzoligarchia
létrehozott. A nemzetközi pénzvilág hatalmas hitelei, és
kereskedelmi, ipari együttműködése nélkül Kína nem
fejlődhetne olyan gyorsan, mint amilyennek ma tanúi vagyunk. Az
egyik meghatározó pénzintézetet, a Bank of East Asia-t
(BEA-t) Li Kwok-po irányítja. A BEA partneri
kapcsolatban áll a Warburgokkal, és együttműködik az
illuminátus világcégekkel. A Rothschildok és a Rockefellerek
szoros kapcsolatot tartanak a Li családdal. Ezt megerősíti az is,
hogy amikor Li Peng ellátogatott New Yorkba, akkor mindig
találkozott a Rockefeller, és más vezető pénzdinasztiák
tagjaival. Egy másik Li, Li Ka-shing dollármilliárdos,
és gyakorlatilag Hongkong gazdasági ura. A Li család és az
illuminátusok közti szoros kapcsolatra utal az a tény is, hogy Li
Ka-shing megvásárolhatta Kanadában a Husky Oil elnevezésű
nagyvállalatot.
Kínában
is működnek titkos társaságok. Erről több kutató is kellően
dokumentált könyvben számol be. A Li család számos tagja vezető
szerepet tölt be a Triádok néven ismert titkos
társaságban. A Li dinasztia tagjai ellenőrzik Hongkongot és a
Triádok irányítják a várost. Li Mi volt az, aki
létrehozta a hatalmas mákültetvényeket, amelyek a különböző
illuminátus családok számára óriási jövedelmet biztosítottak.
A CIA ügynökei látták el a szükséges árukkal Li Mi
tábornokot, amikor ő tartotta ellenőrzése alatt az
"Aranyháromszög" néven ismert területet, ahol az
ópiumtermelés folyt.
A
pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Az
illuminátus rend ajánlására F. D. Roosevelt elnök 1933-ban
elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a
mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként
működő FED egydolláros magánbankjegyére.Helmut
Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild
család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely
az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros
magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra
van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John
Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme. Ain
Rand, aki annak idején Philip Rothschild szeretője volt,
felsorolta, hogy mi a jelentése a különböző fokozatoknak.
Az első a tizenhármak tanácsát jelöli.
A második fokozat a harminchármak tanácsát.
A harmadik fokozat az ötszázak klubját.
A negyedik fokozat a B'nai B'rith-et. Az ötödik fokozat
a Grand Orientet. A hatodik a kommunizmust. A hetedik a
Skót Rítust. A nyolcadik a York Rítust.
A kilencedik fokozat a Rotary és a Lion hálózatot,
valamint az Y.M.C.A-t (Youngmen's Christian Association, Fiatalok
Keresztény Szövetsége). A tizedik fokozat a Kék
Páholyokat jelöli. A tizenegyedik a "Kötény
nélküli Szabadkőműveseket". A tizenkettedik a
humanizmust.
A
tizenhármak tanácsa Robin de Ruiter szerint valóban
csak tizenhárom személyből áll. Több szerző szerint (Fritz
Springmeier, John Todd) a piramisnak a csúcsán a Rothschild
dinasztia tagjai találhatóak. Meir Kahane rabbi szerint
az 1843-ban New Yorkban alapított B'nai B'rith (a Szövetség Fiai)
nagytekintélyű Rend (zárt, elit szervezet) mögött a Warburg, és
a Schiff családok állnak. A Dope, Inc. szerzői szerint
viszont a B'nai B'rith Rendet a Rothschild ház
alapította. Robin de Ruiter úgy véli, hogy a B'nai
B'rith-ben használatos rítusok, jelképek, fokozatok, az eszmeiség
és struktúra rendkívül hasonlítanak ahhoz, amit a szabadkőműves
páholyokban használnak. A találkozóhelyeket is szabadkőműves
módra páholyoknak nevezik. Ugyancsak Robin de Ruiter
állapítja meg, hogy jelenleg ennek a Rendnek (szövetségnek, zárt
társaságnak, kvázi szabadkőműves szervezetnek) több mint
kétmillió tagja van, és világszerte tíz régióban működik.
Belső vezetőinek létszáma azonban csak néhány százra tehető.
Ami az ötszázak tanácsát illeti, ez nagyrészt a Council on
Foreign Relations, a Royal Institute of International Affairs, a
Nemzetközi Valutaalap, a Bilderberg Csoport, a Trilaterális
Bizottság, és a pénzoligarchia hálózatának a többi koordináló
intézményének az irányítóiból áll.
A
Bilderberg Csoport
Ennek
a nagyhatalmú zárt körnek formailag a holland Bernhard
herceg és Joseph Retinger, a nagytekintélyű
szabadkőműves volt az alapítója. A kutatók azonban
egybehangzóan úgy vélik, hogy a tulajdonképpeni irányító
személyek a Rothschild és a Rockefeller dinasztia vezető tagjai.
A Bilderberg Csoporton belül is van egy belső kör,
vagy Kerekasztal, amely kilenc nagyhatalmú személyiséget
tömörít. A hierarchiában ezt követi egy tizenhárom tagú
döntéshozó testület. Ez alá tartozik három csoport. Ezek a
Prieuré de Sion, az illuminátus szabadkőművesség, a fekete
nemesség, és a pénzoligarchia más befolyásos struktúráinak a
tagjaiból tevődnek össze. E felsorolt testületek a legszigorúbb
titoktartás közepette működnek. A kiszivárgott értesülések
és más közvetett bizonyítékok révén a téma kutatói
összeállították azokat a célokat, amelyek megvalósításán e
nagyhatalmú testületek munkálkodnak. Az elsőszámú cél
nemzetközi, végsősoron világszintű gazdasági unió
létrehozása. Ez kiegészülne egy nemzetközi parlamenttel,
valamint egy nemzetközi irányítás alatt álló világhaderővel,
amely a nemzeti hadseregek helyébe lépne. A végső cél a
nemzetállamok szuverenitásának fokozatos felszámolásával egy
világszintű közös kormányzat létrehozása. A Bilderberg
Csoport általában évente egyszer találkozik, zárt ajtók
mögött, szigorú titoktartás közepette. Ezeken a tanácskozásokon
az állandó résztvevők mellett alkalmi meghívottként
résztvesznek a jelenleg is hivatalban lévő uralkodóházak
tagjai. Elsősorban olyan személyiségek, akik feltétlenül
lojálisak a nemzetközi pénzoligarchia legfőbb vezetői iránt.
Ezeknek a magasrangú személyiségeknek a részvétele elősegíti
annak az álcázását, hogy ténylegesen kik is a valódi irányítói
ennek a nagyhatalmú zárt csoportnak.
A
nemzetközi sajtó nem ad tájékoztatást ezekről a
tanácskozásokról. Ha mégis erre kényszerül, akkor rendszerint
csak előre előkészített néhány mondatos, és semmitmondó
kommünikéket hoznak nyilvánosságra.
A
Trilaterális Bizottság
A
Trilaterális (Háromoldalú) Bizottságot David
Rockefeller megbízásából Zbigniew Brzezinski és Jimmy
Carter (aki 1976-ban amerikai elnök lett) hozta létre
1973-ban. A Trilaterális Bizottság ugyanazt a stratégiát követi,
amit a nemzetközi pénzoligarchia más fontos intézményei. Az
különbözteti meg a többi hasonló célú szervezettől, hogy
elsősorban Észak-Amerika, Európa, és Japán gazdasági és
politikai együttműködését kívánja koordinálni. A
Trilaterális Bizottság központi irodái a Carnegie
Alapítvány New York-i épületében vannak, az ENSZ Központ
közvetlen közelében. A Trilaterális Bizottság tagjai a vezető
nyugati országok, valamint Japán vezető politikusai és
kormányférfiai. Ezen túlmenően megtalálhatók a bizottság
tagjai sorában a pénzvilág legbefolyásosabb személyiségei,
valamint kiváló tudósok és szakértők.
A
lakosság ellenőrzésének új világrendje
A
kamatkapitalizmus világrendszerének megszervezéséhez nemcsak
világszintű központi kormányzásra, hanem a lakosság tömegeinek
a megfelelő ellenőrzésére is szükség van. A pénzoligarchia
illuminátusai e cél érdekében számos kutatói-programot
finanszíroztak. E programok célja kidolgozni azokat a módszereket,
megtalálni azokat az eszközöket, szervezeti formákat, amelyekkel
a világ népessége megfelelően ellenőrizhető. Az egyik ilyen
projekt az emberek tudatának a befolyásolását tűzte ki célul,
egy másik a népszaporodás szabályozását. A CIA irányításával
folyó titkos program az MK-Ultra nevet viselte. Ez a
harminc éven át tartó kísérlet és kísérő programjai, mint
az MK-Delta, az Artichoke, a Blue Bird, és
mások azt célozták, hogy különböző gyógyszerekkel,
elektronikus eszközökkel befolyásolják az agy és a tudat
működését. Egyik cél volt az emlékezet kutatása, és a
személyiség átalakítása. E téma spanyol kutatója, Pepe
Rodrigues, könyvében megállapítja, hogy bizonyos vallási
szekták vezetése mögött is a CIA szakértői találhatók.
Jim
Jones szektája és az MK-Ultra kísérlet
Rodrigues
szerint a szomorú hírnévre szert tett Jim Jones által
vezetett szekta tragédiája mögött is az MK-Ultra kísérlet
húzódik meg. Jim Jones vallási fanatikus volt, aki híveivel
Kaliforniából Guayanába költözött, hogy ott egy vallási
utópiát megvalósítsanak. Itt a "Nép Temploma" nevű
szekta ezeregyszáz tagja létrehozta Jonestown városát.
1978. novemberében e vallási közösség tagjai - legalábbis a
híradások szerint - tömegesen ciánkálival mérgezett folyadékot
ittak. A főépület közelében a felnőttek és gyermekek
összeestek, meghaltak. A halottak kilencven százaléka nő volt,
és nyolcvan százalékuk szinesbőrű. Jim Jones-t fejbe lőtték,
mégpedig oly módon, hogy öngyilkosságnak nézzen ki. A
hírügynökségek így tájékoztattak: "Szektahalál a
dél-amerikai dzsungelben: négyszáz ember meghalt egy
tömegöngyilkosságban, és hétszáz a dzsungelbe menekült."
Az amerikai hatóságok bejelentették, hogy kutatnak azok után,
akik a dzsungelbe menekültek. Közölték viszont, hogy a közelben
nem találtak bizonyítékokat a menekülésre. A halottak eredeti
számát a guayanaiak adták meg. Az utolsó számolást csaknem egy
héttel később az amerikai katonai hatóságok végezték el. A
halottak általuk megadott száma kilencszáztizenhárom. A
halottakra vonatkozó különböző adatokat az amerikai hatóságok
egy sajtóértekezleten azzal magyarázták, hogy azok a guayanaiak,
akik a számolást végezték, "nem tudtak számolni".
Boncolást
nem végeztek. Schuler alezredes, az amerikai hadsereg
szóvivője közölte: "Boncolásra nincs szükség, mert a
halál oka itt nem téma." A halottakat csak hosszas vonakodás
után szállították az Egyesült Államokba, amikor már azok a
felbomlás stádiumában voltak, ami a boncolást csaknem
lehetetlenné teszi. A testmaradványokból minden azonosítási
lehetőséget eltávolítottak. Az Egyesült Államokban nem került
sor hivatalos halotti szemlére, és bírósági orvosszakértő
igénybevételére. Az orvosi szakértők nemzeti szövetségének
elnöke nyílt levélben szemére vetette az amerikai hadseregnek,
hogy bojkottálta ezeket a vizsgálatokat. A holttestek elkezdődött
bomlása miatt a bebalzsamozás és a további bűnügyi
orvosszakértői vizsgálat már nem volt lehetséges. A halottakat
vagy elégették, vagy tömegsírban helyezték el.
Arra
a kérdésre, hogy valójában mi történt Jonestown-ban, Dr.
Mootoo, Guayana vezető patológusa, révén keressük a
választ. Dr. Mootoo néhány órával a tömeghalált
követően már Jonestown-ban volt. Vallomása szerint nem találta
azokat a nyomokat, amelyek ciánkáli bevételére utaltak volna.
Megállapította, hogy az áldozatok kilencven százalékánál
friss szúrásnyomok vannak a lapockánál, másokat agyonlőttek,
vagy megfojtottak. A guayanai legfelsőbb bíróság előtt
elhangzott tanúvallomás szerint két személy kivételével az
összes áldozatot ismeretlen személyek ölték meg. Mindössze két
személyről állapították meg, hogy öngyilkosságot követett
el. Éles ellentmondás volt a bírósági ténymegállapítás, és
a nyilvánosság részére közölt tényállítás között. Robin
de Ruiter szerint nem vallásos fanatikusok tömeges
öngyilkosságáról, hanem egy kegyetlen kísérletről van szó.
Több kutató is úgy véli, hogy Jonestownban az MK-Ultra program
egyik főpróbáját hajtották végre.
Jim
Jones 1961-től 1963-ig Brazíliában élt, ahol - noha nem volt
pénze - luxusházban lakott és az amerikai követség látta el
élelmiszerrel. Gyakorta felkereste a CIA Bello Horisonte-ben lévő
kirendeltségét. Szomszédainak Jones azt állította, hogy az
amerikai tengerészgyalogság részére dolgozik. Amikor Jim Jones
1963-ban Kaliforniában megalapította a "Nép Temploma"
közösséget, akkor számos képzett és jómódú ember volt
körülötte. A Jones alapítású "Templom" hamarosan
újságok címoldalára került különböző botrányok miatt. Jim
Jones ezt arra használta, hogy híveivel Guayanába költözzön. A
vallási közösség fogadását Forbes Burnham és az ottani
amerikai követség támogatásával készítették elő. Robin de
Ruiter szerint a szekta fekete tagjait, amikor Guayana repülőterére
megérkeztek megkötözték, és szájukat kipeckelték. Ezt
követően kényszermunkatáborba vitték őket. Ott napi
tizenhattól tizennyolc órán át dolgozniuk kellett. Zsúfolt
helyen kellet aludniuk, és nagyon csekély fejadagot kaptak, ami
rizsből, kenyérből, és avas húsból állt. Fizikailag és
szellemileg kimerülten arra voltak kényszerítve, hogy éjszaka
ébren maradjanak, és Jim Jones prédikációit hallgassák. Sor
került jutalmak és büntetések kiosztására is. A tábor orvosai
az egyik operáció után fájdalomcsillapító nélkül végezték
a varrást. A tábor lakóinak meghatározott gyógyszereket írtak
fel, és felügyelték annak beszedését. Túlélő szemtanúk
beszámolói szerint egyes személyeket elkülönítettek,
földalatti ládába zártak, fizikailag megkínoztak, nyilvánosan
megerőszakoltak és megaláztak. Ezen idő alatt Jim Jones
hihetetlen gazdagságra tett szert. A sajtó kétmilliárd dollárra
becsülte a különböző bankszámlákon elhelyezett, külföldi
beruházásokban és ingatlanokban fekvő vagyonát.
A
vizsgálat során Jonestownban annyi gyógyszert találtak, amely
kétszázezer ember számára egy éven át elég lett volna. A
gyógyszerek között nagymennyiségű nátrium-penthatol,
(úgynevezett igazságszérum), chloar hydrate, (ez hipnózis
céljára alkalmas), és sok egyéb erős hatású szer volt. A
tábor orvosa Jonestownban minden gyógyszerről és annak
alkalmazásáról pontos nyilvántartást vezetett. A tömegtragédiát
követően azonban valamennyi feljegyzése eltűnt. A jonestowni
táborban volt egy orvosi és pszichiátriai kísérletre alkalmas
részleg is. Az őrszemélyzet nehézfegyverzettel felszerelt, erre
a feladatra kiképzett személyekből állt, akik semmilyen emóciót
nem mutattak feladatuk végzése közben. A halottak között
egyetlen őrt sem találtak, és később sem állítottak egyet sem
közülük bíróság elé. Fontos tény az is, hogy az úgynevezett
"Green Berets" elnevezésű titkos fegyveres csoport
néhány egysége a tragédia idején Jonestown közelében volt.
A
téma kutatói úgy vélik, hogy a Jim Jones mögött álló hatalom
Jonestownban a tömegkontroll bizonyos módszereit próbálta ki. Ez
valószínűleg lázadáshoz vezetett a lágerben, és a táborlakók
többsége a dzsungelbe menekült, ahol viszont a "Green
Berets" tagjai leszámoltak velük. A hivatalos verzió, amely
szerint egy vallási fanatikus a követőivel kollektív
öngyilkosságot követett el, az ismertté vált tények után
nehezen hihető. A boncolást azért nem engedélyezték, hogy a
közvélemény ne szerezzen tudomást a kísérletben alkalmazott
különböző titkos szerekről. A guayanai vezető patológus
vallomását a világsajtó soha nem hozta nyilvánosságra. A
guayanai kormány együttműködött az amerikai hatóságokkal a
tragédia igazi okának az elleplezésében. Az igazság
kiderítésének az eltussolására a legfelsőbb helyről érkezett
rendelkezés Washingtonból. Brzezinski, aki ekkor Carter elnök
nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, utasította Robert Pastort,
aki viszont Gordon Summer alezredesnek parancsolta meg, hogy
valamennyi azonosítási lehetőséget távolítsanak el a
holttestekről.
Illuminátus
kézben a legmodernebb technika
A
pénzoligarchia illuminátusai számára rendelkezésre álló
tudományos ismeretek a legújabbak, és rendszerint több évvel
megelőzik az egyetemen oktatott tananyagot. Így például Dr. Jose
Delgado pszichológus, aki hosszú évtizedeken át kutatott a Yale
Egyetemen, a következőket mondotta: "Sok agyfunkció fizikai
kontrollja máris bizonyított tény... Még az is lehetséges, hogy
befolyásoljuk a gondolkodás fejlődését, és vizuális
élményeket hozzunk létre. Bizonyos idegi struktúrák elektromos
stimulációja által, elektronikus paranccsal, mozgásokat és
erőszakosságot lehet előidézni, vagy megszüntetni, a szociális
hierarchiát, és a szexuális viselkedést meg lehet változtatni,
kívülről lehet befolyásolni az emlékezést, az emóciókat, az
egész gondolkodási folyamatot." Az agykontroll-technológia
máris rendelkezésre álló lehetőségeinek a szemléltetésére
akusztikus "psycho-correction"-t (pszichés kiigazítást),
vagyis utasítást továbbítottak a föld alatt dolgozó munkások
egy csoportjához. A munkások az összes parancsot végrehajtották,
pontosan azt tették, amit mondtak nekik.
Mára
már kidolgozták az elektromos hullámok olyan alkalmazását,
amelyek lehetővé teszik egy egész embercsoport akaratának a
befolyásolását. E kísérlet részeként több éven át
elektromágneses impulzusokat sugároztak a föld meghatározott
részeire. Egyes kutatók szerint ezek a kísérletek is
hozzájárultak az erdők pusztulásához, valamint különböző
érrendszeri betegségek, rákmegbetegedések, genetikus
elváltozások, és pszichés zavarok előidézéséhez. Egyes
szerzők rámutatnak, hogy elektromágneses hullámok segítségével
el lehet érni, hogy valaki elaludjék, fáradt és depressziós
legyen, félelmi állapotba kerüljön, erőszakossá váljék,
megváltozzon a hormonháztartása, valamint a testét alkotó
sejtek kémiai összetétele, és szexuálisan agresszív
magatartást tanúsítson.
Az
egyes ember, valamint az emberi kollektívák befolyásolására ma
is folynak a kutatások. Az Európai Unió is tiltakozott az ellen,
hogy a pénzoligarchia által ellenőrzött Egyesült Államok olyan
műbolygókra telepített megfigyelő rendszert működtessen, amely
lehetővé teszi valamennyi telefonbeszélgetés lehallgatását, és
internetes kommunikáció rögzítését. A társadalom felügyeletét
totálissá teheti a készpénzmentes világpénzrendszer
bevezetése. Ebben a rendszerben csak hitelkártyával, illetve
elektronikusan folyna a pénzforgalom, és a vásárlás. Tovább
fokozhatná az egyes személyek ellenőrzését, ha azonosításuk a
testükbe épített microchip révén történne. Az Egyesült
Államokban és Európában tervek vannak olyan pénzrendszer
bevezetésére, amelyet egy szuperkapacitású mega-komputer
szabályozna. Brüsszelben már létezik "Az Állat"
elnevezésű, igen nagy befogadóképességű számítógép-rendszer,
amely alkalmas a világon élő valamennyi ember személyi adatainak
a nyilvántartására. "Az Állat" mega-kapacítása
elősegítheti minden egyes ember üzleti tranzakcióját, de
ellenőrizheti is, sőt meg is akadályozhatja ezeket a
tranzakciókat, ha a hatalom illetékesei úgy akarják. Az
illuminátus agytröszt által kifejlesztett microchipet az emberek
bőre alá helyeznék el és energiaellátását a testhőmérséklet
változása által indukált áram biztosítaná. A kísérletek
jelenlegi állása szerint a szakértők a microchipnek a homlokrész
közelében - a hajjal fedett fejbőr alatt - való elhelyezését
tartják optimálisnak. Ehhez csupán az átlagosnál alig vastagabb
injekciós tűre van csak szükség. A microchip egy bioüvegből
álló érdesfalú csövecskében van elhelyezve, amely a tűvel
végrehajtott implantációt követő 24 órán belül szilárdan
megkapaszkodik a beültetés helyén. Az egyes emberre vonatkozó
minden lényeges adatot rögzítő microchip szemmel nem látható,
csak infravörös érzékelő készülékkel olvasható le. Ezeket
az infravörös érzékelő berendezéseket elhelyezik az ember
megfigyelése szempontjából fontos valamennyi helyen, az
épületeken belül és kívül, a közlekedési eszközökön és
az utakon is.
A
terror-ellenes törvények
2001.
októberében sor került az Egyesült Államokban a terror-ellenes
törvények elfogadására. Az amerikai szövetségi törvényhozás
- a washingtoni kongresszus - által most elfogadott törvények
erőteljesen korlátozzák az amerikaiak alkotmányos jogait, mert
2005-ig felfüggesztik a Bill of Rights számos rendelkezését. Az
amerikai alkotmány szerves részét képező tíz
alkotmánykiegészítés, amely a Bill of Rights (az
alapjogok törvénye) elnevezést viseli, az emberi jogoknak, a
polgári és politikai szabadságjogoknak, valamint ezen
elidegeníthetetlen alapjogok alkotmányos garanciáinak a
foglalata. A Bill of Rights tehát az állam felett álló egyetemes
érvényű természetjogi normákat, másképp kifejezve azokat az
isteni-eredetű jogokat tartalmazza, amelyek az államot kötelezik,
és az állami önkényt korlátozzák. Ezért az erőszak jogos
alkalmazásának a monopóliumával rendelkező állam és
intézményei számára írnak elő kötelező magatartási és
eljárási szabályokat. E korlátozások célja rászorítani az
államot arra, hogy csak "rendeltetésszerűen", azaz
alkotmányos keretek között élhessen a jogos erőszak
eszközeivel. A most elfogadott terror-ellenes jogszabályok viszont
lehetővé teszik - az alkotmányban rögzített kötelező
alkotmánymódosítási eljárás lefolytatása nélkül -, csak
állami akaratot kifejező átlagos jogszabállyal a kongresszus
felett is álló alkotmány egyes rendelkezéseinek a
felfüggesztését négy évre. Ezért a "Terror Bill"
alkotmányossága kérdéses. A másik veszélyt az jelenti, hogy a
Bill of Rights mostani felfüggesztése olyan általános, hogy
nemcsak a terroristákra, de mindenféle más gyanús személyre és
cselekményre is könnyedén kiterjeszthető. Az állam, vagy
valamelyik szerve önkényesen szinte bármit a "terrorizmussal
összefüggőnek" minősíthet. Ez súlyos kockázatot hordoz
magában.
Jonathan
Turley, a George Washington Egyetem jogi professzora a
felfüggesztést kommentálva kifejtette, hogy egy "Amendment"-re
- azaz az amerikai alkotmányban az alkotmány kiegészítésére
kidolgozott különleges eljárás lefolytatásával elfogadott
alkotmánymódosításra - van szükség. Álláspontja szerint ezt
az teszi szükségessé, hogy az 1787. szeptember 17-i alkotmányt
megfogalmazó alapító atyák annak idején nem láthatták előre
a modernkori terrorizmus veszélyeit, s így azt sem, hogy adott
esetben szükségessé válhat az alapvető polgári jogok- és
politikai szabadságjogok felfüggesztése pontosan a közérdek, az
emberi jogok hatékonyabb védelme érdekében. Más szakértők
viszont azt hangoztatták, hogy helytelen a polgári jogok és
politikai szabadságjogok most bevezetett korlátozása, mert a
terroristák éppen ezt akarták, és az amerikai törvényhozás és
kormány ezzel a lépésével lényegében teljesíti a terroristák
akaratát, annak válik a végrehajtójává.
G.
W. Bush elnök többször is elmondta, hogy a "War on Terror"
(a terror elleni háború) nemcsak külföldön, Afganisztánban és
másutt, de belföldön, az Egyesült Államokban is folyik.
Létrejött a Homeland Security Agency élénTom
Ridge igazgatóval, aki felhatalmazással bír az elmúlt 30 év
során kidolgozott, és a rendkívüli helyzetek kezelésére
vonatkozó előírások életbeléptetésére. Ezeket a
szabadságjogokat korlátozó intézkedéseket számos amerikai
polgárjogi szervezet bírálta arra hivatkozva, hogy az amerikaiak
nem áldozhatják fel a szabadságukat a biztonságukért. Mind a
kettőre szükségük van ahhoz, hogy szabad amerikai polgárok
lehessenek.
E
tanulmány befejezéseként azt emeljük ki, hogy az új világrend
kialakításához a nemzetközi pénzügyi közösségnek meg kell
szilárdítnia ellenőrzését a világ központi térsége,
Eurázsia felett, felhasználva ehhez az irányítása alatt álló
Egyesült Államok, - a hidegháborúból győztesként kikerült
egyetlen szuperhatalom - katonai, pénzügyi, gazdasági és
kereskedelmi hatalmát. Az Eurázsia feletti uralomnak fontos része
viszont a közép-ázsiai országok feletti hegemónia kiépítése.
Ehhez pedig a nemzetközi pénzoligarchia érdekeit kiszolgáló,
nyugatbarát rendszerre van szükség Afganisztánban, mert ezen az
országon keresztül lehet a legrövidebben elérni - Oroszország
kihagyásával - Közép-Ázsia olajban, és más nyersanyagokban
gazdag térségeit. Az afganisztáni háború tehát nemcsak Bin
Laden és az Al-Kaida szervezet ellen folyik, hanem elsősorban egy
nyugati kliens rezsim kiépítéséért ebben stratégiailag fontos
országban.
Az
új világrend másik fontos feltétele az, hogy a háttérhatalom
és HÁLÓZATA megszilárdítsa Amerika feletti belső
kontrolját. A kibontakozott gazdasági recesszió, a pénzrendszer
várható összeomlása társadalmi-gazdasági káosszal fenyeget.
Ezen többek között a rendkívüli állapot bevezetésével - azaz
a polgári szabadságjogok korlátozásával - kívánnak a
háttérhatalom stratégái úrrá lenni. Az anthrax spórák
megjelenésének időzítése, valamint jól kiválasztott észlelési
és fertőzési helyeik (pl. a Capitólium szellőzőrendszerében
való elhelyezésük éppen a "Terror Bill" tárgyalásának
idején) alkalmasak voltak arra, hogy nyomást gyakoroljanak a
szenátorokra és képviselőkre a rendkívüli törvények mielőbbi
elfogadása érdekében. Az anthrax fertőzések - a tudatipar kellő
közreműködésével - biztosíthatják a "War on Terror"-hoz
a közvélemény szükséges támogatását a tömeghisztéria
adagolt szintentartásával. Az olyan veszélyekről, mint az
anthrax-fertőzés természetesen szólni kell a tömegtájékoztatási
intézményekben, mert segíteni kell a kiszolgáltatott embereket
életük megóvásában. Az eltúlzott méretű "tájékoztatás"
azonban a közvélemény manipulálását célzó tudatos
hisztériakeltésnek tűnik. Hosszú évekre, talán évtizedekre
van szükség ahhoz, hogy megismerhessük a jelen események ma még
gondosan rejtett hátterét. Egyelőre csak annyit tudhatunk, hogy
az anthrax nem külföldről érkezett az Egyesült Államokba (ezt
hivatalos részről közölték Washingtonban), továbbá hogy
valószínűleg olyan spórákkal, vagy azok változataival folyik a
zsarolás és hisztériakeltés, amelyeket évtizedekkel korábban a
CIA laboratóriumaiban kísérleteztek ki. Erre a párizsi Pasteur
Intézet tudományos munkatársának 2001. november elején tett
nyilatkozata utalt.
Amíg
nincs meggyőző, kemény bizonyíték rá, addig nem osztjuk azon
szélsőségesek nézeteit, hogy bizonyos háttérerők is részt
vehettek 2001. szeptember 11-e eseményeinek a háttérből való
előkészítésében. Azt azonban már most is kétségbevonjuk,
hogy a sok milliárd dolláros költséggel működtetett hírszerző
és elhárító szervek (CIA, FBI és mások) megfelelő
gondossággal nem tehettek-e volna többet a merényletek
megakadályozása érdekében. Bizonyítottnak tekintjük, hogy a
háttérhatalom hasznot húzott a szeptemberi tragikus eseményekből,
mert ezek megkönnyítették két olyan fontos stratégiai
programjának a gyakorlatba átültetését, amelyeknek az
előkészítésén szakértői gárdája és hálózata bevonásával
már hosszú ideje fáradozott. Az egyik: Közép-Ázsia ellenőrzés
alá vétele, a másik: a rendkívüli törvények életbeléptetése
az Egyesült Államokban. Ezt az állításunkat támasztják alá a
"Hogyan készül a háttérhatalom a pénzrendszer
összeomlására" (Leleplező 2001/3 szám) című tanulmányban
felsorolt tények, valamint a "War on Terror" című
tanulmány (Leleplező 2002/1), amely a pénzoligarchia egyik vezető
stratégájának a forgatókönyvként szolgáló mesterterve
alapján (Zbigniew Brzezinski: "A nagy sakktábla",
Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai, Európa
Könyvkiadó, Budapest, 1999) ismerteti a terrorizmus elleni harc,
az afganisztáni háború, valamint az új világrend bevezetésének
az összefüggéseit.
Dr.
Drábik János
A kábítószer kereskedelem és a pénzhatalom
A
nemzetközi pénzoligarchia ellenőrzése alatt álló János-rendi
angol szabadkőművességnek a világméretű hálózata kezdettől
fogva aktívan részt vett a kábítószer kereskedelemben. A brit
birodalom kialakulásakor Nagy-Britanniának számottevő ipara nem
volt, de jelentős jövedelmet húzott a gyapot és
selyemkereskedelemből, a fűszerek importálásából, az afrikai
rabszolgák Amerikába szállításából, és az Indiában termelt
ópium Kínába történő eladásából. Ez a nagyarányú
kereskedelem tette lehetővé a fejlett bankrendszer kiépítését.
Ez a bankrendszer már a második ópiumháborút követően szinte
az egész világra kiterjesztette tevékenységét. A nemzetközi
pénzvilág City of Londonban működő központja nemcsak a nagy
nyereség érdekében tartotta fenn az igen jövedelmező
kábítószer-kereskedelmet, de az Egyesült Államok feletti uralma
visszaszerzéséért folyó évszázados küzdelmének is részét
képezte a kábítószerkereskedelem. Amerikai gyarmatának az
elvesztésébe London soha sem nyugodott bele, és kezdettől fogva
minden eszközt megragadott annak érdekében, hogy uralmát ismét
kiterjeszthesse Észak-Amerika egészére. Ezt a célt is
eredményesen szolgálhatta a kábítószerkereskedelem, mint
fegyver. E feladat végrehajtására a háttérhatalom három
kiemelkedő személyisége szövetkezett a második ópiumháború
befejezésekor: az angol Henry Palmerston (33-as
fokozatú szabadkőműves), az amerikai Albert Pike, a
később egyesült világszabadkőművesség első vezetője,
valamint az olasz Giuseppe Mazzini, a carbonari mozgalom
vezére.
1855-ben
Henry Palmerstont megválasztották Nagy-Britannia
miniszterelnökének. Egy világhatalom kormányfőjeként személye
kiválóan alkalmas volt arra, hogy a kapcsolatot tartsa különböző
államok vezetőivel, és így időben megtehessen minden olyan
lépést, ami szükséges a kábítószer-terjesztés
megkönnyítésére a célországokban. Palmerston szoros
kapcsolatot tartott mind Pike-kal, mind Mazzini-val, és minden
fontos információt eljuttatott hozzájuk. Így részletesen
tájékoztatta őket azokról az intézkedéseiről, amelyeket a
keleten működő kábítószerkereskedelem irányítói számára
adott. Anglia szinte valamennyi politikai, pénzügyi és
kereskedelemi intézménye, beleértve a Brit Kelet-Indiai Társaság
vezetőit is, szigorúan követte a szolgálati utat, és
folyamatosan küldte az információkat a hálózat élén álló
lord Palmerstonnak, majd pedig Palmerston utódainak. Ez a
fegyelmezett és hatékony információáramlás a jól
megszervezett szabadkőműves hálózat nélkül nem lett volna
lehetséges.
1859-ben Albert
Pike-ot megválasztották az Egyesült Államok Déli Területei
Legfőbb Szabadkőműves Tanácsa elnökének. Pike erre a nagy
hatalommal járó pozíciójára támaszkodva szervezte meg, és
irányította a háttérből a Déli Konföderáció megalakulását,
valamint kiválását az Egyesült Államokból. Mindez lehetővé
tette Amerika elárasztását külföldről érkező kábítószerrel.
Giuseppe Mazzini 1860-ban sikertelen kísérletet tett Olaszország
egyesítésére a köztársasági rendszer bevezetésével.
Illuminátus szabadkőművesekből álló szervezete egyre nagyobb
anyagi támogatásra szorult. A keletről származó heroin eladása
az Egyesült Államokban biztosította számukra ezt a nagyon
igényelt pénzt. Palmerston 1865-ben bekövetkezett halála előtt
Albert Pike és Giuseppe Mazzini úgy döntött, hogy egyesíti a
szabadkőművesség különböző irányzatait a keresztény Amerika
ellenőrzés alá vétele érdekében. Ezt követően még száz
évre sem volt szükség ahhoz, hogy hosszútávú stratégiájukat
átültessék a gyakorlatba, és az amerikai társadalom jelentős
részét valóban kábítószerfüggővé tegyék. Az idő is az
illuminátus szabadkőművességnek segített. Egy jól
megszervezett nemzetközi hierarchia számára a stratégia
megvalósítása akkor is folytatódik, ha az egyes személyek
meghalnak, és az egyik nemzedéket egy másik nemzedék váltja
fel.
Az
illuminátusok és a maffia
Manapság
a két "f" betűvel írott maffia szó bűnszövetkezetet
jelent, bűnözőknek egyes jövedelmező üzletágakat is
irányításuk alá vonó, gyakran terrorcselekményektől sem
visszariadó titkos társaságát, azaz olyan jól megszervezett
bűnöző csoportokat, amelyek eredetileg Szicíliában és az
Egyesült Államokban tűntek fel és váltak ismertté. A maffia
történetének kutatói azonban helyesebbnek tartják ennek a
szónak egy "f"-el való írását, mert valódi jelentése
a következő: "Mazzini autorizza furti, incendi, e attentati".
Ez magyarul annyit jelent, hogy Mazzini engedélyezi a rablást, a
gyújtogatást, és a merényleteket. Ennek az az előzménye, hogy
a Carbonari mozgalmat irányító Giuseppe Mazzini az
1830-as évek közepén külön az ifjúság számára létesített
szabadkőműves páholyokat, amelyeket "Fiatal Olaszországnak"
nevezett. Ezek az ifjúsági páholyok igen gyorsan elterjedtek
egész Európában, beleértve Nagy-Britanniát is. Angliában
Palmerston utóda a kormány élén a szabadkőműves Benjamin
Disraeli (1804-1881) lett és ő volt az, aki útjára
indította a "Fiatal Angolok"
mozgalmát. Oroszországban az ugyancsak szabadkőműves Alexander
Herzen avatta be ebbe a mozgalomba Mihail Bakunyint, aki a
19. század egyik leghíresebb anarchistája volt. Az Egyesült
Államokban a polgárháborút megelőző időszak egyik hírhedt
terroristája, John Brown vezette a "Fiatal
Amerika" erőszakos megmozdulásait. Ma már ismert tény,
hogy a "Fiatal Társaságok" mozgalmát számos országban
megszervezték. Így Olaszországban, Angliában, Amerikában,
Svájcban, Németországban, Lengyelországban, Oroszországban,
Törökországban, és Szerbiában. A "Fiatal Szerbia"
elnevezésű szabadkőműves - vagy kvázi szabadkőműves - páholy
fontos szerepet játszott a Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar
trónörökös ellen végrehajtott szarajevói merénylet
előkészítésében és végrehajtásában.
A
"Fiatal Társaságok" olyan ifjakból álltak, akiket arra
képeztek ki, hogy teljesítsék az Univerzális
Szabadkőművesség kívánságait. Fő céljuk olyan
forradalmi mozgalmak megszervezése volt egész Európában, amelyek
lehetővé teszik a dinasztikus államok felszámolását, örökletes
vezetőrétegük lecserélését, és az eltakarított dinasztikus
államok helyébe az anonim pénzoligarchia nemzetek feletti
uralmának a kiépítését. A hagyományos uralkodóosztály
lecserélése erőszakkal nem lehetséges bűncselekmények
elkövetése nélkül. Így például Giuseppe Mazzini ifjú
legényei bankrablásból, emberrablásból, zsarolásból, védelmi
pénzek szedéséből finanszírozták magukat. Így nyer értelmet
a korábban már ismertetett szómagyarázat, a maffia elnevezés
eredetéről.
Londonban
olyan nemzetközileg megszervezett csoport is alakult, amely képes
volt bármely olyan személy kikapcsolására, aki akadályozhatta a
nemzetközi pénzoligarchia kábítószerkereskedelemmel kapcsolatos
hosszútávú céljait. Ahogyan a kínai Triádok is
végső soron az angol illuminátus szabadkőművesség felsőszintű
vezetőitől kapták utasításaikat, és a keleti kábítószer
kereskedelemből befolyó jövedelem egy részét, ugyanezt tette
nyugati viszonylatban a maffia.
Az
illuminátus irányítás alatt álló angol szabadkőművesség a
mai napig a maffia legfőbb protektora. Ezt a tényt erősítette
meg a "Propaganda duó", vagy
rövidítve P-2-es, nagyrészt a maffia által
irányított római szabadkőműves páholy botránya 1982-ben. Az
olasz kormány ebben az évben leplezte le, hogy a P-2-es páholy
felelős jelentős mértékben Aldo Moro olasz
miniszterelnök 1978-as meggyilkolásáért, valamint I.
János Pál pápa haláláért. I. János Pált az követően
tették el láb alól, hogy felfedezte: az illuminátus
szabadkőművességhez tartozó magas rangú bankárok - a P-2
páholy Vatikánba beépített ügynökei segítségével - a
Vatikáni Bankot is felhasználják a kábítószer-kereskedelemből
származó pénz tisztára mosására. Az olasz kormány
nyomozásának előzménye a II. János Pál pápa
ellen 1981. május 13-án elkövetett merénylet volt. Ennek a
merényletnek a szálai is a P-2-es páholyhoz vezettek. Amikor
nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadkőművesség húzódik meg a
merénylet mögött, a Grand Orient szabadkőművesség által
dominált francia kormány lépéseket tett azért, hogy a
felelősséget a kommunista Bulgáriára hárítsa. A francia
szabadkőművességhez közelálló párizsi napilap, a Le
Monde, 1982. december 3-án a következőket állította: "A
KGB korábbi főnöke, Jurij Andropov, belső ellenzékének tudható
be, hogy fény derült az 1981. május 13-án II. János Pál pápa
ellen elkövetett merénylet mögött meghúzódó bolgár
kapcsolatra."
A
mára már elérhető bizonyítékok tanúsága szerint a Le Monde
cikkét a félretájékoztatás klasszikus példájának
tekinthetjük. Az akkori bolgár kormány maga is nyomozásba
kezdett azért, hogy tisztázza magát. Erőfeszítései fényt
derítettek arra, hogy a sikertelen merénylet elkövetőjének, a
török Ali Agcá-nak, a megbízója Bekir
Celenk a török maffiának volt a tagja. Bekir Celenk
viszont az utasításokat két Bulgáriában működő olasz
hírszerzőtől kapta. A Bolgár kormány 1982. december 22-én
bejelentette, hogy az említett két olasz kémet, névszerint Paolo
Farsetti-t és barátnőjét, Gabriella Trevisini-t
bíróság elé állítja. Az volt ellenük a vád, hogy a
"Propaganda duó" római szabadkőműves páholy adta ki
az utasítást a pápa meggyilkolására. II. János Pál tisztában
volt vele, hogy ugyanazon P-2 páholy maffiás tagjai akarták
meggyilkolni, akik elődjét is eltették láb alól. Ezért a pápa
1982 őszén felszólította az olasz kormányt, hogy tegye meg a
szükséges intézkedéseket. Ezt követően a karabinerik, az olasz
terrorista-ellenes rendőrség tagjai, akcióba léptek.
Kiderítették, hogy a maffiát a brit szabadkőműves
pénzoligarchia támogatja a 19. század közepétől, vagyis
megalakulásától kezdve. Ez az információ akkor került
nyilvánosságra (1982. szeptember 3-án), amikor Szicíliában
merénylet áldozata lett Carlo Dalla Chiesa tábornok,
akit három hónappal korábban azért küldtek a dél-olasz
tartományba, hogy számolja fel a helyi maffia hatalmát. A
tábornok egyik segédje névtelenül interjút adott a
katolikus Sabato című lapnak, amelyben
elmondotta:
"Szicília
történelmét tanulmányozva Dalla Chiesa és én ugyanarra az
eredményre jutottunk. 1796-ban a nápolyi Bourbonok Szicíliába
menekültek, ahol a brit haditengerészet védelme alatt éltek
egészen a Waterloo-i ütközet utánig. Ettől kezdve a sziget brit
protektorátussá vált... Anglia támogatásával
1860-ban Garibaldi (egy 33-as fokozatú
szabadkőműves tábornok) partra szállt Szicíliában. 1874-ben
Anglia úgy döntött, hogy szükségessé vált a forradalmi
baloldal hatalomra segítése, amely monarchistább volt, mint a
király. Pénzt és financiális támogatást nyújtott az igen
hatalmas szabadkőműves és angolbarát Florio családnak,
hogy segítse Chrispi-t (egy szabadkőműves és maffia
személyiséget), valamint csoportját. Az 1874-es választásokon a
maffia segítségével a baloldal megszerzett 48 képviselői helyet
a Szicíliát illető 48-ból..." Ez az interjú történelmi
adatokkal támasztja alá, hogy a maffiát mind a brit
haditengerészet, mind a szabadkőművesség egy egész évszázadon
át támogatta. Mind az olasz, mind a bolgár kormány nyomozása
hasonló eredményre jutott és megerősítette, hogy a brit
pénzoligarchia szabadkőműves bankárjai, valamint a maffia és a
P-2 szabadkőműves páholy együttműködött a
kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosásában
a Vatikáni Bank útján. A pénznek ez az útja bizonyította annak
a hálózatnak a létét, amelyet a brit Kelet-Indiai Társaság
akaratából London hozott létre a második ópiumháborút
követően.
A
brit pénzoligarchia egyik célja: Amerika visszaszerzése
A
több mint száz éves stratégia, hogy Amerikát részben a
kábítószer segítségével kell belsőleg meggyengíteni, és az
így legyengült országot újra ellenőrzés alá venni, lépésről-
lépésre nyomon követhető. A brit pénzoligarchia 1729-től
1830-ig óriási jövedelmet húzott abból, hogy a birodalmi Kína
lakóinak jelentős részét kábítószerfüggővé tudta tenni. A
pénzoligarchia úgy számolt, hogy hasonlóan hosszú időre lesz
szükség az Egyesült Államok legyöngítésére és ellenőrzés
alá vételére. Az illuminátus pénzemberek az amerikai akciójukat
röviddel az első kínai ópiumháború (1840-1842) után
beindították. Ekkor brit tengeri kereskedők árulni kezdték a
kínai kulikat Amerika nyugati partvidékén, akiknek a segítségével
a kábítószer-fogyasztás is megjelent az Egyesült Államokban.
Egyedül 1846-ban 117 ezer kuli érkezett. Ellátásukra évi 115
tonna nyers ópiumot és 27 tonna finomított ópiumot importáltak.
Lincoln elnök betiltotta 1862-ben a kulikkal való kereskedelmet,
de a feketepiac folytatódott, és folyamatosan növekedett egészen
a századfordulóig.
Miközben
Amerikában a feketékkel való rabszolga-kereskedelmet felváltotta
a kulikkal való kereskedelem, a Mazzini parancsnokság alatt álló
olasz forradalmárok 25 év alatt sem tudták megszerezni a hatalmat
Olaszországban. 1860-ban, amikor a brit hadihajók visszatértek a
második ópiumháborúból, Mazzini pénzügyi és haditengerészeti
segítséget kért Palmerston brit miniszterelnöktől. Palmerston
együttműködött Mazzini-val. Ennek a kooperációnak a távlati
következményei igen jelentősek. Mazzini-nak a maffiája, amely
hasonló természetűnek bizonyult, mint a keleti Triádok,
betölthették ugyanazt a szerepet nyugaton, amit a Triádok
keleten. A kábítószer kereskedelem hasznát bezsebelő brit
pénzoligarchia, miután Garibaldi győzelemre segítésével
ellenőrzése alá vonta Szicíliát, arra használta a szigetet,
hogy az a nyugatra érkező kábítószer-elosztás helyi központja
legyen az európai földrészen.
Albert
Pike és az amerikai polgárháború
Albert
Pike két feladatot is kapott a brit szabadkőműves pénzoligarchia
Amerika visszaszerzéséért indított stratégiájában. Első
feladata volt, hogy megossza az Egyesült Államokat egy
polgárháború kirobbantásával, így biztosítva, hogy a déli
államok elszakadhassanak az uniótól. A második feladat az volt,
hogy szabaddá tegye az utat délről a maffia számára. Amikor
Pike ezt a megbízatást teljesítette, akkor a pénzoligarchia
londoni központja beindította a kábítószer háborút Amerika
egésze ellen.
1859-ben Albert
Pike - ez a nagy tudású és tekintélyes filozófus - a
szabadkőművesség déli illetékességi térségében elnyerte a
legmagasabb rangot. Először alárendeltjeit vezető pozíciókba
helyezte a különböző déli államokban, majd elrendelte az egyes
tagállamoknak, hogy szakadjanak el az Uniótól. A
kábítószer-kereskedelem történetét feldolgozó egyik
közelmúltban megjelent könyv szerzői (Konstandinos Kalimtgis,
David Goldman és Jeffrey Steinberg, "Dope, Inc: Britain's
Opium War against the U.S." New York: New Benjamin Franklin
House, 1978) szerint: "A brit gyógyszergyártó házak
megkezdték a morfium kereskedelmi méretű termelését a
polgárháborút megelőző években, és hatalmas mennyiségben a
hadseregek rendelkezésére bocsátották. A brit vállalatok
megtévesztően a morfiumot úgy reklámozták, mint "függőséget
nem okozó" fájdalomcsillapítót, és még olyan arcátlanok
is voltak, hogy a morfiumot az ópiumfüggőség elleni
gyógyszerként ajánlják."
Az
amerikai polgárháborút követően a kábítószerfüggővé vált
katonák igényelték, hogy folyamatosan el legyenek látva
ópiummal. A háború utáni újjáépítéssel járó zavaros
helyzet lehetővé tette a háttérből irányító Albert Pike-nak,
hogy megnyissa a maffia számára a kábítószer útvonalakat.
Amikor Giuseppe Mazzini elküldte munkatársait az Egyesült
Államokba, akkor a "Fiatal Olaszország" veteránjai már
megfelelően előkészített körülményeket találtak. Az
illuminátus angol szabadkőművesség két stratégiát is
alkalmazott az Egyesült Államokban a kábítószer-kereskedelem
elterjesztése érdekében. Az első szerint a maffia alulról építi
ki az úgynevezett alvilág bekapcsolásával az elosztási
hálózatát. A második szerint a műveltebb osztályok megfelelő
elemei felülről lefelé haladva, felhasználva az egyetemek és
college-ok oktatóit és az elit más csoportjait, befolyásolják a
diákok magatartását, rábeszélve őket arra, hogy próbálják
ki a kábítószereket. A tények vizsgálata azt mutatja, hogy az
első stratégia viszonylag gyors, és kíméletlen volt. A második
stratégia viszont lényegesen kifinomultabb és hosszú időt
igényelt.
Az
amerikai polgárháborút megelőzően és a háború ideje alatt a
maffia a déli New Orleans városát használta elosztási
központként. Az első ismert maffia vezér az Egyesült Államokban
a szabadkőműves Joseph Macheca volt, aki
szicíliaiakból vállalatot szervezett és irányított az 1860-as
években. Miután Albert Pike 1867-ben
megalapította a Ku-Klux-Klan-t, a Macheca vezette
csoport tevékenysége megkülönböztethetetlen volt a Ku-Klux-Klan
tevékenységétől. Az 1870-es évek elején New Orleans-ba
érkezett Mazzini-nak egy másik bizalmi embere, az ugyancsak
szabadkőműves Giuseppe Esposito. Esposito hosszú
utazásokat tett Amerikában azért, hogy egyesítse a különböző
olasz szabadkőműves páholyokat, és megszervezze köztük a gyors
és hatékony kommunikációs kapcsolatot. Ezek az etnikai alapon
megszerveződött szabadkőműves páholyok tették lehetővé, hogy
létrejöjjön a szervezett bűnözés szindikátusa az Egyesült
Államokban. Az etnikai alapon szerveződött szabadkőművesség
története nem tárgya ennek a cikknek, ezért mindössze három
csoportot említünk meg. Az egyik a Kanadába
bevándorolt Bronfman család, amely hatalmas
vagyonát a alkohol előállításával és kereskedelmével
szerezte abban az időszakban, amikor az Egyesült Államokban az
alkohol be volt tiltva. John Daniel amerikai kutató
1995-ben megjelent (JKI Publishing, Tyler, Texas 75713, ISBN
0-9635079-4-X) "Scarlet and the beast" című
könyvének második kötetében, a 131. oldalon, az állítja, hogy
a Bronfman család férfitagjai szabadkőművesek, és
a Permindex nevű vállalaton keresztül pénzt
juttattak el az angol szabadkőművesek számára, akik ezt a pénzt
részben a John F. Kennedy elleni merénylet megszervezésére
fordították.
A
másik kiemelendő csoport a kínai kulik, akiket illegálisan
Amerikába hoztak, hogy olcsó munkaerőként résztvegyenek a
vasutak építésében, és akiket rendszeresen kábítószerrel
látott el a szabadkőműves módra működő kínai Triád
szervezet. A Triádok valójában még ma is működnek az
Egyesült Államokban, elsősorban a Chinatown-oknak nevezett
városrészekben. Az elmúlt években egyesítették csoportjaikat
és ma már a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig terjedő
központilag irányított hálózatot alkotnak. Tevékenységüket
mutatja, hogy 1993-ban egy egész hajó illegális kínai
bevándorlót akartak becsempészni Amerikába. Az Egyesült Államok
kormányának becslése szerint a legkülönfélébb módokon évente
körülbelül másfélmillió kínait csempésznek be az országba.
A NAFTA (North American Free Trade Agreement - Az Észak-Amerikai
Szabadkereskedelmi Egyezmény) lehetővé tette, hogy a nyitottá
vált északi és déli határokon szabadabban áramoljon a
kábítószer is. Ezt bizonyítja, hogy a NAFTA érvénybe lépése
óta megduplázódott a kábítószer forgalom az Egyesült
Államokban.
Érdemes
említést tenni még egy harmadik csoportról is, az ugyancsak
szabadkőműves jellegű szerb-horvát "Fekete
Kéz"-ről, amelynek a tagjai az 1890-es években érkeztek
New Yorkon keresztül Amerikába. 1901-ben a Palermóból
bevándorolt Con Vito Cascioferro szorosra fűzte a
kapcsolatokat a "Fekete Kéz" és a szicíliai maffia
között. Az etnikai alapon szerveződő szabadkőműves páholyokat
a szicíliai maffia ellenőrizte, amely viszont az angol
szabadkőművességtől kapta az utasításokat.
Az
értelmiség és a kábítószer
Már
többször említettük, hogy a nemzetközi pénzoligarchia
hálózatának egyik legfontosabb központja London belvárosa,
a City of London. Ennek a központnak a második
kábítószer offenzívája szerint az értelmiséget kellett e
célra felhasználni. Ez a terv el lett halasztva egészen az első
világháború utáni időre, és így az amerikai társadalom
középrétegei ellen csak az 1920-as években indult meg ez a
rejtett "ópiumháború". A 19. század végén számos
szabadkőműves páholy foglalkozott a keleti misztikus vallások
kutatásával azért, hogy kiderítsék a szabadkőművesség
eredetét. Ezt a kutató tevékenységet a Quatuor
Coronati Lodge of Masonic Research hangolta
össze, amely Edward walesi herceg, az angliai
nagypáholy akkori nagymestere utasítására jött létre. A
Quatuor Coronati tevékenységének feltárását követően a
kutatók megállapították: 1. Valamennyi pogány isten és istennő
a hermafrodita Lucifert képviseli. 2. A babilóniai papság a
kábítószert és a szexet eszközként használta a lakosság
feletti ellenőrzés gyakorlására. 3. A lakosság növekedésének
a korlátozása céljából igénybe vették az emberáldozat
rítusát.
A
Quatuor Coronati e három felfedezés alkalmazása céljából
úgynevezett társ szabadkőműves páholyokat, al-páholyokat
(co-Masonry, sub-lodges) szervezett, amelyek rendszerint nem
használták a szabadkőműves elnevezést. Tény viszont, hogy
ezeket a társintézményeket 33-as fokozatú szabadkőművesek
alapították. Az angol nagypáholy jó hírneve érdekében
elhatárolta magát tőlük és hivatalosan nem ismerte el őket.
Ezek a társ szabadkőműves csoportok azonban elismerték és
soraik közé engedték a többi szabadkőművest, akár az angol,
akár a francia szabadkőművességhez tartozott. Ezeknek a kvázi
szabadkőműves páholyoknak a segítségével felgyorsult a
kábítószer-használat elterjedése a legmagasabb társadalmi
rétegekben is. A sátánt szimbolizáló ékszerek használata
megszokottá vált. Olyan rítusok is elterjedtek, amelyeknél
kábítószert használtak, orgiákat rendeztek, áldozatokat
mutattak be. Az ilyen kvázi szabadkőműves páholyok közül a
"Hermetic Order of the Golden Dawn" (Az Arany
Hajnal Titokzatos Rendje) jött létre 1887-ben, alapítója három
rózsakeresztes szabadkőműves volt. Ezek közül az
egyik A.F.A. Woodford, a Quatuor
Coronati páholynak is az alapító tagja volt. A második alapító
Dr. William Wynn Westcott, a harmadik pedig a 32-es
fokozatú szabadkőműves Sam L. MacGregor
Mathers volt, mindkettő ismert kabalista. Őhozzájuk
csatlakozott később három további ismert szabadkőműves: a
spiritualista költő William Butler Yeats, a
sátánista Aleister Crowley, aki a fekete mágia
alkalmazásával vált világhírűvé, valamint a
luciferista Helena Blavatsky, a Teozófiai Társaság
megalapítója, aki élete végéig aGolden Dawn (Arany
Hajnal) tagja maradt.
Blavatsky
a Teozófiai Társaságot 1875-ben alapította New
York-ban és Albert Pike elsők között csatlakozott hozzá.
Blavatsky 1887-ben Londonba költözött és megkezdte a teozófiai
folyóiratának a "Lucifer the Light-Bringer"
(Lucifer a fény hozója) kiadását, valamint ekkor kezdte
publikálni a Secret Doctrine-t (Titkos Tan) és az Isis
Unveiled (A leleplezett Isis) című kiadványokat. Az itt
közzétett dokumentumok zömét a Research Lodge (Kutatási
Páholy) levelezési körének az anyagaiból vette. 1889-ben egy
másik híres személyiség - Annie Besant - is
csatlakozott a Teozófiai Társasághoz. Ebben az évben Mac-Gregor
Mathers levélben felkérte Blavatskyt, hogy csatlakozzon a Golden
Dawn-hoz, mert a Teozófiai Társaság és a Golden Dawn teljesen
közös nézeteket vall és közös célokat követ. Blavatsky
1890-ben meghalt, és akkor a Quatuor Coronati páholy kiharcolta,
hogy Annie Besant legyen a Teozófiai Társaság
elnöke. A kiváló szónok Annie Besant tagja volt a szocialista
tanokat hirdető Fábián Társaságnak, amely a
szabadkőművesség szocialista hálózatának a központja volt.
Amikor 1904-ben Besant a Teozófiai Társaság elnöke lett, akkor
azt azonnal arra használta, hogy tagokat toborozzon a Golden Dawn
páholy, valamint Aleister Crowley kvázi szabadkőműves Ordo
Templi Orientis(O.T.O.) páholyának. A Golden Dawn ezek után
létrehozta a saját két al-páholyát, az Order of the
Temple of the East (A Kelet Templomának a Rendje,
1895-ben), valamint a Thule Társaságot (1917-ben).
A Temple of the East később beolvadt Crowley-nak az Ordo Templi
Orientis-ába. Azért tárgyaltuk viszonylag részletesen ezeknek a
társaságoknak a létrejöttét, mivel mind a müncheni
Thule Társaság, mind a Kelet Temploma
Társaság gyülekezőhelye volt azoknak a személyeknek,
akik később a Hitler vezette német nemzetiszocialista mozgalom
magját alkották.
George
Orwell és a Golden Dawn
1920-ban Crowley rávette George
Orwell-t (élt 1903-1950), aki később több világhírű
regényt is írt, hogy lépjen be a kábítószer kultuszát ápoló
Golden Dawn páholyba. Orwellt annyira megdöbbentette az Amerika
számára kidolgozott terv, a "New Age"-ként ismertté
vált program, hogy indíttatva érezte magát egy olyan könyv
megírására, amely tájékoztatja és figyelmezteti az
amerikaiakat erre a gonosz programra. Két évvel halála előtt
fejezte be "1984" című munkáját. Ez a szám nem
prófétikus jelentésű, ahogyan később interpretálták, hanem
csupán 1948 két utolsó számjegyének a felcserélése. Ugyanis
Orwell 1948-ban fejezte be ezt a könyvét. Számos olyan
beavatotthoz hasonlóan, akik megbízható információkkal
rendelkeznek a háttérerők céljairól és konkrét programjairól,
Orwell nem tudta magában tartani ezt a titkot, ugyanakkor teljesen
egyértelműen nem is mondhatta ki, mert egyébként veszélybe
került volna az élete. Éppen ezért Orwell csak Aleister Crowley
1947-ben bekövetkezett Halála után fejezte be és publikálta
könyvét. A könyv arról szól, hogy a háttérhatalom miként
tervezi az ellenőrzése alá vonni Amerikát a 20. század második
felében. Az "1984"-ben a főhős összeesküvő a
következő kérdést intézi ahhoz a fiatalhoz, aki csatlakozni
kíván a "Big Brother" (Nagy Testvér) által
irányított szervezethez:
"Kész
vagy-e feláldozni az életed? Gyilkosságot elkövetni? Olyan
szabotázs cselekményeket elkövetni, amelyek ártatlan emberek
százainak a halálát okozhatják? Elárulni hazádat külföldi
hatalomnak? Csalni, hamisítani, zsarolni, megrontani a gyermekek
gondolkodását? Szétosztani magatartást megváltoztató
kábítószereket? Bátorítani a prostitúciót? Terjeszteni a nemi
betegségeket? Megtenni bármit, ami demoralizálja és elgyöngíti
az emberek akaratát? Kész vagy-e öngyilkosságot elkövetni, ha
és amikor erre kapsz parancsot?"
Itt
e sorok írójának be kell vallania, hogy 1983. tavaszán a
New York University hallgatójaként részt vett az "1984"
című könyvből készült film egyetemi bemutatóján, és az azt
követő vitán. Ekkor a vitában résztvevők többsége úgy
értelmezte Orwell-t, hogy ő a "Big Brother" alatt az
Amerikát ellenőrző és világuralomra törő pénzoligarchiát
érti. Tehát nem arról van szó, amit akkor én állítottam, hogy
Orwell könyvében a világszintű kommunista hatalomátvétel
próféciájával állunk szemben. A "Big Brother" alatt -
erősködtem meggyőződéssel - egy Lenin, egy Sztálin, egy
kommunista diktátor értendő, és szélsőbaloldali tévedés az
Amerika felett uralkodó pénzoligarchiáról beszélni. A vitázó
felek azonban meg voltak győződve arról, hogy a világuralomra
törő szabadkőműves pénzoligarchia terveit árulja el Orwell, és
én tévedek, mert újdonsült és naiv amerikaiként még nem
ismerem igazán az Egyesült Államokat.
Visszatérve
az illuminátus pénzoligarchia intézményeihez, amikor Aleister
Crowley bevonta Orwellt a Golden Dawn páholyba, az angol
szabadkőművesség az egyik legfontosabb koordináló szervezete,
a Royal Institute of International Affairs, a
RIIA, (A Királyi Külügyi Intézet) útján, létrehozta
a Tavistock Intézetet. Ez az intézet a pszichológiai
hadviselés eszközeit kutatja, és felkészített olyan
személyeket, akiket az illuminátus pénzoligarchia az Egyesült
Államokba kívánt küldeni. Ezek közé tartozott Aldous
Huxley (élt 1894-1963), valamint testvére Julian (élt
1887-1975), akik a tekintélyes szabadkőműves T. H.
Huxley unokái voltak. Mindkettőjüknek a 33-as fokozatú
szabadkőműves író H. G. Wells (élt 1866-1946)
volt a mentora. Az 1920-as években Wells Aleister Crowley-hoz
irányította a Huxley testvéreket további képzés végett.
Crowley beavatta őket a Golden Dawn-ban használatos
kábítószer-kultuszba, és kiképezte őket arra is, hogy hogyan
kell a kábítószer-függőség kialakításával uralom alá vetni
egy népet.
Az
1930-as években az Angol Királyi Külügyi Intézet, az RIIA,
Hollywood-ba irányította Aldous Huxley-t, aki ebben az időben már
ismert író volt, hogy keressen alkalmas személyeket, akikkel
később majd létre lehet hozni egy, az illuminátus céloknak
megfelelő szubkultúrát. Huxley sikeresen eleget tett ennek a
megbízatásnak, és így kulcsszerepe volt annak a rock-drug-sex
ellenkultúrának a létrehozásában, amely az 1960-as
évektől kezdve egyre inkább meghatározza az Egyesült Államok
kulturális életét. Huxley nem volt egyetemi tanár, de írásaival
kellően tudta befolyásolni az egyetemek oktatóit, akik viszont a
campus-ok diáklakóinak a gondolkodásmódját és értékrendszerét
alakították át.
Az
LSD néven ismert szintetikus kábítószer kultuszát az RIIA
tudományos kutatói alakították ki. Európa legkiválóbb ideg-
és elmegyógyász szakorvosai ebben az időben az RIIA tagjai
voltak. Az 1940-es és 1950-es években ezekkel a pszichiáterekkel
kezdődött Európában a műveltebb körökben a kábítószer
használat. Ezek az elmeorvosok saját magukon próbálták ki az
LSD-t azért, hogy jobban megértsék pszichotikus betegeiket, és
betegségük természetét. Aldous Huxley az Egyesült Államok
haditengerészetének a kutatói számára is rendelkezésre
bocsátotta az LSD-t, hogy kikísérletezhessék a fiatalok tömegei
kábítószeres befolyásolásának a technikáit. A CIA 1947-ben
csatlakozott ehhez a programhoz, amely az "MK-Ultra"
elnevezést kapta. A CIA 26 millió dollárt költött 25 év alatt
ezekre a kísérletekre, amelyeknél lényegében olyan vonalat
követett, mint amilyet George Orwell "1984" című
regényében felvázolt. Elsősorban arra keresték a választ, hogy
vajon ki lehet-e törölni az emlékezetet, és mesterségesen
létrehozni apátiát. A CIA igazgatója ennek az időszaknak a nagy
részében Allen Dulles (1893-1969) volt, annak
a John Foster Dulles-nak a testvére, aki hosszú időn
át az Egyesült Államok külügyminisztere volt. J. F. Dulles
részt vett az illuminátus pénzoligarchia amerikai koordináló
szervezetének a Council on Foreign Relations, a
CFR-nek a megalapításában. Allen Dulles-t pedig a
hírszerzés és az elhárítás irányítására képezték ki
1941-ben a szabadkőműves William Donovan irányításával.
Donovan a Crowley alapította Ordo Templi Orientis szabadkőművesség
szóvivője volt. Ugyancsak Donovan volt az, aki létrehozta
az Office of Strategic Services, az OSS-t, (A
Stratégiai Szolgálatok Irodája) amely a CIA elődszervezete volt.
1942. októberétől 1945. májusáig Allen Dulles irányította az
OSS berlini irodáját. Feladata az volt, hogy válogassa ki a
fogságba esett SS tisztek közül azokat, akik a jövőben
alkalmasak arra, hogy az amerikai és a brit hírszerzés
munkatársai legyenek. 1951-ben Allen Dulles-t kinevezték a CIA
helyettes igazgatójává, vagyisWalter Bedell Smith tábornok
helyettese lett. 1953-ban, amikor John nevű testvére már
külügyminiszter volt, Eisenhower elnök kinevezte
a CIA első emberévé. Ebben a beosztásában John F. Kennedy is
megerősítette 1961-ben. Kennedy azonban leállította az LSD-vel
folytatott kísérletsorozatot. A Kennedy elleni merényletet
követően, 1965-ben a CIA beindította a már említett "MK-Ultra"
programját. Ezúttal azonban sokkal nagyobb méretű kísérletet
folytatott, mert mintegy 100 millió adag LSD-25 került
szétosztásra az amerikai egyetemek campus-aiban. (campus = az
egyetem, főiskola területe a tanszéki épületekkel,
diákszállókkal, és kiszolgáló létesítményekkel)
Az
"MK-Ultra" program kezdetén, 1954-ben, Aldous Huxley
megírta a "The Doors of Perception" (Az érzékelés
kapui) című könyvét. Ezzel jelezte londoni megbízói számára,
hogy az LSD program folyamatban van, másrészt rávett sokakat,
hogy ne csak az LSD-vel kísérletezzenek, hanem más szerekkel is.
Legodaadóbb követői a professzorok és a diákok voltak, akik
szinte vallásos áhítattal olvasták írásait. Huxley dicsérte
a mescalin-nal (egy erős hallucinációkat kiváltó
alkaloidával) folytatott kísérletek hatásait, azt állítva,
hogy csak elenyésző számú használónál jelentkeznek káros
mellékhatások. Az LSD-vel való kísérletek akkor váltak
széleskörben ismertté, amikor a Harvard egyetem két pszichológia
tanára - Richard Alpert és Timothy
Leary - megírta a "The Psychedelic Experience"
(A tudattágító tapasztalat) című könyvet, amely "A halott
könyve" című híres tibeti íráson alapul. Ez a könyv
valóságos bibliája lett a tudattágító kábítószer
használatát propagáló mozgalomnak.
1966-ban
Timothy Leary beindította a saját vallásos mozgalmát, a "League
of Spiritual Discovery"-t (A spirituális felfedezés ligáját)
amely az LSD-t szentségként használta.
Ma
már számos amerikai felismerte, hogy mekkora károkat okozott az
amerikai kultúrának az 1960-as években lezajlott - kívülről
megtervezett és irányított - kulturális ellenforradalom, az
alternatív szubkultúra uralomra juttatása. Ugyanakkor még mindig
igen kevesen tudják, hogy kik és mi célból indították útjára
ezt a pusztító hatású ellenkultúrát. Az Albert
Gallatin Mackeyáltal írott "The Encyclopedia of
Freemasonry" (A szabadkőművesség enciklopédiája)
megállapítja, hogy Angliában ma működnek olyan muzsikusokat
tömörítő szabadkőműves páholyok, (ahhoz hasonlóak,
amilyenekbe például Mozart is járt annak idején), ahol a
művészek megvitatják, miként tudják terjeszteni az általuk
szabadkőműves forradalomnak tekintett mozgalmat zenei eszközökkel,
elsősorban dalok útján.
Edith
Miller 1933-ban publikált "Occult
Theocrasy" (Okkult istenuralom) című munkájában
megmagyarázza, hogy a szabadkőműves háttérhatalomnak milyen
fontos eszköze a zene, mivel az az egyébként pozitív
beállítódású gondolkodást passzívvá és negatívvá teszi.
Miller szerint az okkult zene zavarodott lelkiállapotot idéz elő.
Az összezavart elme kész az engedelmességre, és arra, hogy
kövesse a háttérből küldött sugalmazásokat. Az ilyen
összezavart lelkületű ember elfordul a családjától, a
hazájától és istenétől.
Dr.
John Coleman a brit hírszerzés egykori magas rangú
tisztje Death Cults (Halál kultuszok) című
1984-ben megjelent könyvében részletesen beszámol arról, hogy
az illuminátus angol szabadkőművesség húzódik meg a
rock-drug-sex ellenkultúra elterjesztése mögött. Coleman szerint
a rockzene elősegíti a kábítószer terjedését, használatát,
szétosztását, és így hatékony eszköze a fiatalok ellenőrzés
alatt tartásának. Mindez közvetlenül kapcsolódik - Aldous
Huxleynak az Egyesült Államok nyugati partvidékén lefolytatott
kísérletei által - a halál kultuszához. Huxley követői
nagymennyiségű LSD-t adtak át a különböző rockzene együttesek
számára, hogy azok osszák szét koncertjük résztvevőinek. A
Beatles-ek voltak az első olyan rockzene együttes, amelyet a
Tavistock Intézet szakértői bevetettek az Egyesült Államokban.
Dr.
John Coleman egy másik könyvében (The Conspirator's Hierarchy:
The Commitee of 300, 1994. Joseph Holding Corp., Carson City,
Nevada) megállapítja, hogy a Commitee of 300 (A
háromszázak bizottsága) kezdettől fogva ellenőrzése alatt
tartotta a kábítószer-kereskedelmet, amelyet a Brit Kelet-Indiai
Társaság, a BEIC kezdett el, majd a Holland Kelet-Indiai Társaság
folytatott. A BEIC hozta létre a "China Inland Mission"-t
(Kínai belföldi missziót), amelynek az volt a feladata, hogy a
kínai parasztokat és kulikat minél nagyobb számban rászoktassák
az ópiumra. Ez óriási keresletet hozott létre az ópium iránt,
amit aztán a Brit Kelet-Indiai Társaság jó pénzért
kielégített.
A
Beatlesek, mint "zenei kábítószer"
A
Háromszázak Bizottsága a Beatleseket használta fel egy
meghatározott kulturális kábítószer elterjesztésére. Ed
Sullivant Angliába küldték, hogy ismerkedjen meg a
Tavistock Institute első rock csoportjával. Sullivan az ismerkedés
után visszatért az Egyesült Államokba, ahol kidolgozta annak a
stratégiáját, hogyan kell az elektronikus tömegtájékoztatás
segítségével sikeresen eladnia a Tavistock Intézet kísérleti
zenebrigádját. Az elektronikus tömegtájékoztatás, valamint Ed
Sullivan átgondolt PR menedzselése nélkül a Beatlesek és az ő
"zenéjük" hamarosan kimúlt volna. Mint ahogy ma már
tudjuk, a Beatles kampány nemcsak kicserélte a szórakoztató
zenét, de beindított egy ma is tartó kábítószer fogyasztási
kampányt. A Beatles-jelenséghez az a tény is hozzátartozik, hogy
első sikeres számaik zenéjét és szövegét Theodor
Wiesegrund Adorno, a frankfurti iskolához tartozó filozófus
és zeneesztéta írta. Ezt a mai napig titkolják a közvélemény
elől. A Beatlesek feladata az volt, hogy ismertté váljanak a
teenager-ek előtt, akiket aztán megállás nélkül bombázni
lehet a beat-zenével. A kísérlet azt kívánta elérni, hogy az
állandó ismétléssel meggyőzzék a fiatalokat: ők kedvelik ezt
a zenét. A felbérelt liverpooli legények teljesítették, amit
elvártak tőlük, természetesen "egy kis rejtett baráti
segítséggel". Ez nem volt más, mint olyan szereknek a
szétosztása a hallgatóság körében, amely az amerikai fiatalok
egész generációját pontosan olyan biomasszává alakította át,
amilyennek a Tavistock Institute tervezői elképzelték.
Nyilvánvaló,
hogy a Kínában alkalmazott módszerek nem feleltek meg az 1960-as
években egy egészen más kultúrában felnőtt fiatalok milliói
számára. A feladat az volt, hogy olyan "más típusú"
fiatalokat kreáljanak, akik teljesen új magatartási mintákat
követnek. Ehhez el kellett hitetni velük, hogy a kábítószerek
használata teljesen normális, hétköznapi dolog, és hogy ez
jobban menjen, ki kellett találni új hajviseletet, új öltözéket,
ezzel is hangsúlyozva, hogy a fiataloknak ez a nemzedéke tudatosan
különbözik az idősebb generációktól. Az új divatot követő
tizenéveseknek természetesen fogalmuk sem volt arról, hogy ezt a
rengeteg új dolgot valójában az idősebb generációhoz tartozó
tudósok eszelték ki a számukra, és kényszerítették rájuk
rafinált módszerekkel. Nem jöttek rá, hogy a "cool"
(hűvös, közömbös, szenvtelen) és "spleen"(rosszkedv,
méla undor) viselkedés nem a sajátjuk volt, hanem pontosan
azokhoz az öreg emberekhez tartozó személyek találták ki a
számukra, akiktől olyannyira meg akarták különböztetni
magukat. A tömegtájékoztatás mindig is kulcsszerepet játszott a
kábítószer-fogyasztás elterjesztésében. Korábban például az
Egyesült Államokban az volt a divat, hogy fiatalok csoportjai
valóságos utcai háborúkat vívtak egymással, különösen a
nagyvárosokban. Erről több musical is készült, pl. Leonhard
Bernstein "West Side Story"-ja. Amikor a
tömegtájékoztatási médiumok leszálltak erről a témáról,
akkor hirtelen elkezdték propagálni aNew Age divatját.
Ebben a New Age kampányban a kábítószer-fogyasztás központi
témává vált. Egyre többet lehetett hallani a Tavistock
Institute szakértői által kitalált kifejezést, "Beat
Generation", azaz a beat-korszak nemzedéke. Ma már a
kábítószer-használat az amerikai társadalom legkülönbözőbb
rétegeiben elfogadottá vált. A Tavistock Intézetben kidolgozott
program szerint elhitették az amerikaiak újabb nemzedékeivel,
hogy itt társadalmi forradalom zajlik, egy természetes, spontán
folyamat, elhallgatva azt a tényt, hogy ez valójában tudományosan
kidolgozott, és központilag irányított mesterséges folyamat,
amelynek az a célja, hogy megváltoztassa az amerikai társadalom
értékrendszerét, magatartási mintáit, és a politikai élet
egészét.
A
Brit Kelet-Indiai Társaság mai utódai elégedettek voltak a
Tavistock-program sikerével. Az amerikai fiatalok egyre nagyobb
része vált az LSD fogyasztójává, amelyet a
svájci Sandoz vállalat állított elő. Ezt a
vállalatot a híres Warburg bankárdinasztia finanszírozta.
Az Aldous Huxley által propagált "csodagyógyszer"
millió és millió számra került szétosztásra a fiatalok
körében. Még ma is jogos a kérdés, hogy miért nem tettek
semmit az erre illetékes állami, igazságügyi és rendőri
szervek.
A
Beatlessel beindított rock-sex-drug kampány eredményeként ömleni
kezdtek a dollár milliárdok a Brit Kelet-Indiai Társaság mai
utódainak a zsebébe. A kábítószerrel való üzletelést
a Science Policy Research Unit, SPRU (Tudományos-eljárást
Kutató Csoport) ellenőrizte és irányította. A SPRU élén álló
három tudós: Leland Bradford, Dann és Ronald Lippert számos "new
age" és "new science" szakértőt képzett ki (pl.
Alvin Toffler-t) azért, hogy ők pedig felkészítsék emberek
millióit a "future shocks" (a jövőbeni váratlan
sokkhatások) fogadására. A SPRU tanulmányokkal látta el az
amerikai kormányzat legkülönbözőbb intézményeit, köztük
a Drug Enforcement Agency-t, DEA-t -
azt a hivatalt, amelynek feladata, hogy a kábítószer
kereskedelmet tiltó jogszabályoknak érvényt szerezzen - és így
közvetve irányította a nagy propagandával folytatott "kábítószer
ellenes küzdelmet" a Reagan és az idősebb George Bush
kormányzat idején. A Tavistock Intézet tanulmányaival bőségesen
ellátott hivatalnokok szinte észrevétlenül hoznak olyan
döntéseket, amelyek alapvetően átalakítják nemcsak az amerikai
kormányzást, de az Egyesült Államokban élő millióknak az
életminőségét is.
A
kábítószer-kereskedelem alattomosan megváltoztatta szinte a
nyugat valamennyi vezető államában a társadalmi környezetet. Az
állítólagos kábítószer-ellenes küzdelem
nagyrésztszínlelés. Ez kiegészül azzal, hogy a
polgárok többsége, és nemcsak az Egyesült Államokban, alig tud
igazán valamit arról, hogy az adott ország kormánya valójában
mit is csinál. Az állami titkos nyilvántartások nem kutathatók
a polgárok számára. Szinte minden társadalomban vannak olyan
rendkívül gazdag és hatalmas dinasztiák, akik erős befolyással
vannak az adott ország kormányzatára, és így igazságügyi
szerveire is. Ilyen privát szervezet volt, amely hatalmas
nyilvántartással rendelkezett, a hírhedt P-2
páholy Rómában, vagy a Commitee Monte Carlo.
Mindkettőnek a nyilvántartásában több tízezer név
szerepelt. Ilyen nyilvántartást vezető privát ügynökség
az Intertel is, amely annak ellenére teljes
kapacitással működik, hogy az amerikai alkotmány szerint ilyen
magán hírszerzőszolgálat az Egyesült Államokban nem is
működhetne.
Visszatérve
a kábítószer-kereskedelemhez, a keletről érkező heroin egyik
fő útvonala Európában a Monacói Hercegségen keresztül vezet.
A heroin Korzikából érkezik Monte Carlo-ba, a gyakorta közlekedő
kompokon. A komppal érkezők csomagjait és személyazonosságát
nem ellenőrzik. Franciaország és Monaco között pedig nincs
határ, és így az ópiumszármazék heroin könnyedén kerül a
franciaországi laboratóriumokba, ahol tovább finomítják, és
innen kerül a szétosztó hálózatba.
Dr.
John Coleman szerint a monacói hercegi család, a
Grimaldi dinasztia, évszázadok óta foglalkozik
kábítószer-csempészettel. Coleman szerint Rainer monacói
uralkodó túlságosan mohóvá vált és ezért három
figyelmeztetésben is részesült. Végül egy "balesetben"
büntetésből meg kellett halnia a feleségének, Grace
Kelly-nek. Rover típusú autójának úgy manipulálták a
fékberendezését, hogy az minden egyes fékezés alkalmával
kiengedte a fékfolyadék egy részét. Így aztán, amikor az autó
elérte a legélesebb kanyarulatú útszakaszt, az autó fékje már
nem volt képes megtartani. A mai napig az autó a francia rendőrség
birtokában van, és senki sem vizsgálhatja meg. A jelzést Grace
hercegnő kivégzésére lehallgatta a brit hadsereg egyik ciprusi
lehallgató részlege, és ez arra utal, hogy az utasítást a monte
carlo-i P-2 részleg adta ki.
Le
kell cserélni a kulturális értékrendet
A
kábítószer-használat megkönnyítette a rock-sex-drug
ellenkultúra terjesztői számára a hagyományos értékrend
fellazítását, sőt lecserélését az elsősorban a megcélzott
amerikai fiatalok milliói körében. A vezető rockegyütteseknek a
sátánista Aleister Crowley volt a kedvence.John
Lennon maga is sokat foglalkozott az okkultizmussal. A
numerológia és a tarot mind Crowley-hoz, mind John Lennonhoz igen
közel állt. Crowley fanatikusan hitt a tantric hinduizmusban. A
négy Beatles-fiú mindegyike életének valamelyik szakaszában
maga is elmélyülten foglalkozott a keleti vallásos filozófiával.
Az egyik közülük, George Harrison,például teljes
szívvel magáévá tette a hinduizmust, erről tanúskodik több
dala is (Within You Without You - Benned, nélküled, Life Itself -
Az élet önmaga, My Sweet Lord - Az én édes istenem). A Rolling
Stones című folyóiratnak Harrison elismerte, hogy Kalkuttában
felkereste Káli (a halál istennője a hindu vallásban) templomát
az LSD hatása alatt. "Amikor fiatalabb voltam, az LSD hatására
felnyílt valami bennem 1966-ban, másfajta gondolatok árasztottak
el, amelyek a jógikhoz vezettek" - mondotta. A "Dope,
Inc: Britain's Opium War against the U.S." (A Kábítószer
Rt.: Brit ópiumháború az Egyesült Államok ellen) című könyv
szerzői 1978-ban megerősítették, hogy a Beatlesek amerikai
kőrútja egybeesett az LSD-25 széleskörű
terítésével. A "New Left" (az új baloldal) is
felvirágzásnak indult a rock-drug-sex ellenkultúra
televényében. Brian Keyamerikai kutató "Media
Sexploitation" (a szex végletes kihasználása a
tömegtájékoztatásban) megállapítja: "A Beatlesek
világszerte népszerűsítették, és kulturálisan legitimálták
a hallucinációt okozó kábítószerek használatát a teenagerek
körében ... A Beatlesek a kábítószer-kultúra legnagyobb
prófétái és terjesztői lettek."
Aleister
Crowley másik követője a magyar származású Szandor
LaVey (vagyis Lővei Sándor)
a "Satanic Bible" (A sátán bibliája)
szerzője és a kaliforniai sátánista egyház elnöke. Munkatársa
az a Kenneth Anger volt, aki Bobby
Beausoleil gitáros főszereplésével elkezdte forgatni a
"Lucifer Rising" (Lucifer lázadása) című filmet. A
film forgatása közben azonban Beausoleil bestiális gyilkosságot
követett el, és még szöveget is írt a falra áldozata vérével.
Beausoleil annak a Charles Mansonnak volt a
követője, aki a Crowley által alapított és vezetett Ordo Temple
Orientis-nek, az O.T.O.-nak a tagja volt. Ezt követően Kenneth
Anger Mick Jagger-hez fordult azzal a kéréssel, hogy ő
játssza el Lucifer szerepét. Mick Jagger ezt visszautasította, de
elvállalta a film zenéjének az elkészítését.
Két
másik rockegyüttes, a Black Sabbath és a Blue
Oyster Cult is nagy sikerrel terjesztette a sátánkultuszt.
A Tavistock Institut-ban kidolgozott program először "hősöket"
kreált a rocksztárokból, teljesen függetlenül attól, hogy azok
mit produkáltak, és hogyan viselkedtek. Minthogy ezeknek a
sztároknak a többsége maga is kábítószer-élvező volt,
feladatuk az volt, hogy az ifjúság körében propagálják a
szexuális szabadosságot, a kábítószer fogyasztást, az
anarchikus - minden ellen való - értelmetlen lázadást, és a
gonosz vallásos imádatát. Azok, akik ezeknek a rockénekeseknek a
szövegeit hallgatják, szinte észrevétlenül ennek a
rock-drug-sex szubkultúrának a befolyása alá kerülnek. Aldous
Huxley 1930-as években megkezdett tevékenysége meghozta
mérgezett gyümölcseit. Ma már az általuk propagált
ellenkultúra határozza meg az amerikai fiatalok többségének a
viselkedését. Az 1980-as évek kezdetén a fiatalság kábítószer
használata soha nem látott szintet ért el világszerte. Ronald
Reagan az Egyesült Államok ekkor hivatalban lévő 40.
elnöke hadat üzent a kábítószer-kereskedelemnek.II. János
Pál pápa szintén harcba szólított a
kábítószer-fogyasztás megfékezésére. A beindult kábítószer
ellenes küzdelem eredményeként csökkenni kezdett a
drogfogyasztás, és mind a Kelet, mind Dél-Amerika
kábítószer-elosztó helyein hatalmas mennyiségű eladatlan áru
halmozódott fel. Ennek eredményeként csökkent a kábítószerek
ára, de azoknak az országoknak a jövedelme is jelentősen
csökkent, ahol a kábítószerek alapanyagait termelték. Az így
kimaradt pénzjövedelem a bankrendszer jelentős részét is
érintette. A probléma megoldása érdekében a londoni drogbárók
felszólították a befolyásuk alatt álló rockegyütteseket, hogy
ismét kezdjenek kampányt a kábítószer- fogyasztás
népszerűsítése érdekében. Így például 1982. nyarán a
Rolling Stones is útra kelt a szabadkőműves Mick Jagger
és Keith Richards vezetésével. A Rolling Stones európai turnéját
megelőzte az európai kábítószer-ellenes koalíció tiltakozó
kampánya. A koalíció több tízezer tagját mozgósította
Dániában, Svédországban, Francia- és Olaszországban, valamint
Nyugat-Németországban, hogy informálják a hatóságokat, az
egyházakat és a sajtót a Rolling Stones turnéjának igazi
okáról. A turné nem kulturális esemény volt, hanem a nemzetközi
kábítószer-kartell népszerűsítési kampánya azért, hogy
fellendítse a drogfogyasztást. A kábítószer-ellenes koalíció
adatai szerint 600 tonna ópiumot kellett piacra dobni, mivel
rekordtermés volt a délkelet-ázsiai Aranyháromszögben.
A
délkelet-ázsiai Aranyháromszög
1950-ben
a CIA megkezdte a legyőzött kínai Kuomintang hadsereg
maradványainak a megszervezését Burmának (új
nevén Mianmar-nak) azon a részén, amelyet
Aranyháromszögnek neveznek, és ahol az ópiumtermelés folyik. Az
egykori Csang Kaj Sek-ista tisztek lettek a drogbárók,
akik a MEO törzs tagjaival együtt itt termelték
az ópium alapanyagát. A kábítószer-kereskedelem irányítóinak
tehát egyrészt rá kellett szoktatnia a gazdag nyugati országok
ifjúságát a kábítószerre, másrészt gondoskodniuk kellett
arról, hogy a megnövekedett keresletet ki lehessen elégíteni.
Ezért az 1950-es és 1960-as években számos CIA ügynök
tevékenykedett Délkelet-Ázsiában, hogy növelhető legyen a
kábítószer-alapanyag termelése.Christopher Robbins "Air
America" című könyvében azt állítja, hogy a vietnami
háború valódi és máig takargatott igazi oka az volt, hogy ki
ellenőrizze az ópiumkereskedelmet az Aranyháromszögben, a
kommunisták, vagy a pénzoligarchia kábítószerkereskedelemmel
foglalkozó részlege, a maffia. Aranyháromszögnek nevezik
Észak-Mianmarnak (korábban Burmának) azt a részét, amelyen
a Shan hegyvidék terül el, összekötve Thaiföld
északirészét, valamint Észak-Laosz Meo
fennsíkját. Ez a világ legnagyobb ópium, morfium és heroin
termelő vidéke. (Az utóbbi években Afganisztán is felzárkózott
az Aranyháromszöghöz.)Robbins szerint az ópium
előállítása olyan életbevágó fontosságú volt, mint a
rizstermelés, ezért Laoszban törvényesen termelték,
szállították, és fogyasztották. 1950-ben a kínai kommunisták
győzelmesen nyomulva dél felé kettévágták Csang Kai Sek
hadseregét. A Kuomintang keleti része Tajvan szigetére menekült,
és a mai napig a köztársasági Kína irányítóerejét alkotja.
A Kuomintang nyugati része magára maradva Burmába (Mianmarba)
menekült. Csang Kai Sek katonái az ópiumtermelő vidék közepén
találva magukat kezdték kialakítani védelmi vonalaikat.
Repülőgépek és helikopterek fogadására alkalmas repülőtereket
is építettek. Már 1949-ben az amerikai kormány megállapodott a
brit hírszerzéssel, a SIS-el, hogy kiképzi azokat az újonnan
toborzott CIA ügynököket, akiket a kommunisták ellen kívántak
bevetni. A SIS Kim Philby-t küldte Washingtonba
összekötőnek a CIA-hoz és az FBI-hoz. Philby - aki a KGB
tábornokaként halt meg Moszkvában - volt az, aki elmagyarázta a
CIA-nak Washingtonban, hogy miként finanszírozza a kommunisták
ellen folytatott titkos tevékenységét, a kábítószer-termeléséből
és forgalmazásából származó pénzből. A CIA illetékesei úgy
gondolták, hogy a kommunizmus elleni küzdelem hazafias ügy, amely
ilyen pénzeszközökkel is folytatható. Philby tanácsára számos
CIA ügynököt küldtek ki Burmába, Laoszba, és Dél-Vietnamba,
hogy segítsék a Kuomintang hadsereg maradványainak a küzdelmét
Mao Ce-tung győztes vöröshadseregével szemben. A CIA tehát
megkezdte a Burma Shan nevű tartományába menekült Csang Kai
Sek-isták támogatását, akik hamarosan az itt folyó
ópiumtermelés irányítói lettek. A CIA másik szövetségese a
kommunisták elleni küzdelemben a Meo nevű törzs lett, amely ezen
a területen él, és amelynek a tagjai ópiumtermelő parasztok.
Miközben a Kuomintang és a Meo harcolt a kínai kommunisták
ellen, a CIA elnézte, hogy mellékesen nagy hasznot hajtó üzletet
bonyolítanak le az ópiummal. A kábítószer-szállítást számos
bérelt repülőgép bonyolította le, amelyeket összefoglalóan "Air
Ópium"-nak becéztek. Az "Air Ópium"-nak a
korzikai maffia volt a tulajdonosa, és ő működtette. A
szállítmányok megrendelője és szétosztója azonban az amerikai
maffia volt.
A
Kuomintang által termelt ópium C-47-es - jelzés
nélküli - gépekkel először Thaiföldre került. Innen
átcsempészték Dél-Vietnamba, ahol finomították. Az ebből
befolyó jövedelemből finanszírozták a saigoni
titkosrendőrséget. Idővel azonban a korzikai maffiát kiütötte
az üzletből egy keménykezű laoszi tábornok, Ouane
Rattikone, aki maga is főfoglalkozású ópiumkereskedő volt.
A tábornoknak nem volt más lehetősége, mint a CIA által
működtetett Air Amerikaigénybevétele. A CIA-nak sem
volt sok választása, mert a Meo törzs tagjai által termelt ópium
eladása nélkül nem lehetett finanszírozni a kínai kommunisták
és helyi ügynökeik ellen folytatott küzdelmet. 1965-től 1971-ig
az Air Amerika szállította az Aranyháromszögből az ópiumot Vang
Pao tábornok észak-laoszi főhadiszállására. Egy
amerikai őrmester, Paul Withers, a következőket
mondotta el Bostonban kihallgatása során: "Az Air Amerika
gépe hetente kétszer szokott megérkezni Pak Seng-be ellátmánnyal,
és a hongkongi bankokból származó kilós csomagokba rakott tört
arannyal, amelyeket átadtak a meoknak, cserébe az ő ópiumukért.
Az ópiumot ezután felrakták a repülőgépekre, mindegyik csomag
meg volt jelölve egy bizonyos törzs szimbólumával."
Kennedy
konfliktusa a maffiával
Amikor
John Fitzgerald Kennedy 1961. elején átvette hivatalát, tervei
között szerepelt az Egyesült Államokban működő
kábítószer-hálózat likvidálása. Testvérét, Robert Kennedyt
nevezte ki igazságügyi miniszterré, aki egyik legfontosabb
feladatának tekintette a bűnöző szindikátus felszámolását.
Kennedy Edgar Hoovert, az FBI főnökét és Allen Dullest, a CIA
vezetőjét is le akarta váltani. A CIA-t túl nagynak találta és
fel akarta darabolni, majd pedig egy alternatív hírszerző
szolgálattal lecserélni. A Kennedy testvérek politikai
pályafutása az 1950-es évektől összekapcsolódott a maffia, a
CIA és az FBI elleni küzdelemmel. Tudták, hogy a maffia ellenőrzi
Kubát, mert ez a Karib-tengeri szigetország a Dél-Amerikából
Észak-Amerikába szállított kábítószer elosztó központja.
Amikor Robert Kennedy kampányt indított a korrupt szakszervezeti
vezetők ellen, akkor Hoover minden lépését ellenezte. Robert
Kennedy végül 1956-ban egy szenátusi bizottság tagjaként
megtudta, hogy milyen szoros kapcsolat van egyes vezető körök és
a maffia között. Rájött, hogy az 1940-es évek elején a New
York-i maffiafőnök, Frank Costello, és a
szabadkőműves Edgar Hoover megállapodott,
miszerint a maffia átveheti a szakszervezetek irányítását
cserébe azért, hogy távol tartja a szakszervezettől a
kommunistákat. 1959-ben Castro kommunistái eltávolították a
maffiát Kubából. A CIA több kísérletet is tett Castro
megbuktatására, hogy a maffia visszatérhessen Kubába. John
Kennedy 1961-ben megerősítette Allan Dullest a CIA élén, de
leállította az LSD-vel folytatott kísérletet és a CIA
Disznó-öböli akcióját sem támogatta az eredeti elképzelések
szerint. Ezért Allan Dulles 1961. őszén lemondott a CIA éléről.
Kennedy
elnök tisztában volt azzal is, hogy az amerikai maffia részt vesz
az ázsiai heroin kereskedelemben. Azt is tudta, hogy a vietnami
háború hátterében a kábítószer kereskedelem ellenőrzéséért
folyó küzdelem húzódik meg. Kennedy tudta, hogy Dél-Vietnam
kommunisták elleni harcának a támogatása egyben a maffiának is
segítséget nyújt a kábítószer-kereskedelem folytatásához.
Éppen ezért 1963. tavaszán Kennedy elhatározta, hogy ez év
decemberében mintegy ezerfőnyi amerikai szakértőt visszahív
Vietnamból. Hat hónapra rá Kennedyt Dallasban megölték. Utódja
a szabadkőműves Lyndon B. Johnson megváltoztatta
elődje döntését, és hozzájárult az amerikai csapatok
dél-vietnami állomásozásához.
1967-ben
újabb háború tört ki Északnyugat-Laoszban a kommunisták és a
CIA által támogatott ópiumtermelő parasztok között. Burma
(Mianmar) ópiumexportjának a sorsa forgott kockán. Ez évente 500
tonna mennyiséget jelentett, amely a világtermelés
egyharmada. Ouane tábornokés a CIA nyerte meg a
háborút a kommunistákkal szemben, akik megpróbálták átvenni a
kábítószer-kereskedelmet. Ez a győzelem azonban előrevetítette
a vietnami háború nagyarányú kiszélesedésének a veszélyét.
Mindebből csak a City of London központtal működő, és a
kábítószer-kereskedelemben érdekelt pénzoligarchia húzott
hasznot. A Dél-Vietnamban folyó háború akadályozta a déli
irányú kábítószer-forgalmat és tovább növelte az
Aranyháromszög szerepét. A növekvő ópiumtermelés, amely a
rockegyüttesek által előidézett növekvő kábítószer-keresletet
elégítette ki Észak-Amerikában, dollármilliárdokkal
gazdagította a brit pénzoligarchia által ellenőrzött hongkongi
bankokat. Ezek a bankok finanszírozták a teljes délkelet-ázsiai
kábítószer-kereskedelmet. Ahogy a vietnami háború
kiszélesedett, a CIA egyre több helyi farmert vett rá az
ópiumtermelésre. Ennek eredményeként csökkent a rizstermelés.
A CIA ekkor az Air Amerika gépeivel rendszeresen rizst szállított,
ópiumért cserébe. A CIA azt is elvárta, hogy az ópiumfarmerek
felfegyverzett fiatalokat küldjenek harcolni a kommunisták ellen
Vietnamba. Azok az ópiumtermelők, akik nem küldtek harcolni
fiatalokat, egészen addig nem részesültek rizsszállítmányokban,
amíg ezt a mulasztásukat nem pótolták.
1971-ben
a CIA hivatalos jelentése szerint az Észak-Laoszban működő hét
kábítószer finomító közül a legnagyobb már száz kiló
ópiumot állított elő naponta. Egyedül ez a gyár évente 3,5
tonna heroint finomított, amely a heroinfüggővé vált amerikaiak
egyharmadának a szükségletét fedezte. A vietnami háború idején
az Egyesült Államok kábítószer elleni hivatala (Drug
Enforcement Agency) egyre nagyobb aggodalommal tapasztalta, hogy az
amerikai katonák ezrei lettek a laoszi heroin rendszeres
fogyasztóivá. Az első nagy heroin adag 1968-ban került
szétosztásra a Vietnamban tartózkodó amerikai katonák között,
amikor egy Thaiföldről érkező egység nagy szállítmányt
hozott magával. Amikor megkezdték az amerikai katonák kivonását
Vietnamból 1971-ben, a helyi kínai etnikumhoz tartozó kereskedők,
akiket szoros kapcsolatok fűztek a Triádokhoz, szembesültek azzal
a ténnyel, hogy a kereslet nagyon megcsappant. Ezért fokozták
szállításaikat az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába.
Nixon elnök 1972-ben véget vetett a vietnami háborúnak, és
ekkor beindította a kábítószer elleni küzdelmet is az Egyesült
Államokban. Nixon a kábítószer-ellenes hivatal embereit
visszaküldte Délkelet-Ázsiába, hogy csapjanak le a kábítószer
kereskedőkre, és pusztítsák el gyáraikat. Több szerző, így
például John Daniel szerint is, ez volt az egyik oka annak, hogy
Nixont a Watergate botrány megrendezésével a pénzoligarchia és
hálózata eltávolíttatta a Fehér Házból.
A
kábítószer elleni háború számokban
Kezdve
Kínával a 18. században, mindig is Nagy-Britannia külpolitikai
eszköztárába tartozott az egyes országok destabilizálása
lakóik kábítószerfüggővé tételével. Az az uralkodó elit,
amely a kábítószer-kereskedelemnek a haszonélvezője volt, ma is
élvezi ennek az illegális üzletnek a hasznát. Az amerikai
kormány tisztában van vele, hogy a nemzetközi
kábítószer-kereskedelem milyen veszélyt jelent az amerikai
társadalom számára. A jelenlegi elnök apja, idősebb
George Bush, még alelnökként 1986. június 8-án mondotta:
"Az Egyesült Államok kormánya első alkalommal jelenti ki
megkülönböztetett hangsúllyal, hogy a nemzetközi
kábítószer-kereskedelem nemzetbiztonsági veszélyt jelent, mert
képes a demokratikus szövetségesek destabilizálására..."
1978-tól
az Egyesült Államok a nemzetközi kábítószer-kereskedelem első
számú célpontja. A destabilizáció azzal kezdődik, hogy
meggyengül a termelőgazdaság, mivel az illegális
kábítószer-kereskedelem dollár milliárdokat von ki a
termelésből. 1978-ban a kábítószer-kereskedelemből származó
jövedelem 200 milliárd dollárra rúgott, amelynek a 60%-a az
Egyesült Államokban forgalmazott kábítószerekből származott.
Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok termelőszektora számára
ebben az évben 120 milliárd dollárral kevesebb pénz állt
rendelkezésre a gazdasági folyamatok közvetítésére. 1986-ra az
illegális kábítószer- kereskedelem világszinten
megkétszereződött és elérte az 500 milliárd dollárt. Ebből
300 milliárd származott az Egyesült Államokból. Ezeket az
adatokat számos megbízható forrás támasztotta alá. A U.S.
News and World Report 1985. március 18-i száma például
ismerteti az amerikai törvényhozás által készített tanulmányt,
amely megerősítette, hogy 1978. óta évi 10 milliárd dollárral
növekedett az illegális kábítószer-kereskedelem, amely eléri a
110 milliárd dollárt. A társadalmi költségek, amelyek felölelik
a bűnözés, a kábítószer-kereskedelem üldözésének, valamint
a kábítószerfüggők kezelésének az egészségügyi költségeit,
meghaladják az évi 100 milliárd dollárt. ATörvényhozás
Kábítószer Bizottsága jelenti, hogy a
kábítószer-fogyasztás az Egyesült Államokban nagyobb, mint
bármely más fejlett ipari nemzetnél, és Amerika egyik
legsúlyosabb egészségügyi problémájává vált.
A CBS televízióállomás 1987. február 12-i
adása szerint az Egyesült Államokban fogyasztják el a kábítószer
60%-át, amelynek az értéke mintegy 300 milliárd dollár. Ugyanez
a TV megerősítette, hogy a nemzetközi kábítószer-kereskedelemből
évente 500 milliárd dollár illegális haszon származik. A World
Economic Review 1988. márciusában beszámolt arról, hogy
a világkereskedelem 30%-át a kábítószerekkel és fegyverekkel
való illegális kereskedelem alkotja. Az illegális szó itt többek
között arra is utal, hogy az így lefolytatott kereskedelmi
tranzakciók után például az amerikai kormány nem jut adóhoz,
és hogy ez a pénz lényegében kikerül a reálgazdasági
folyamatok közvetítéséből.
A
kábítószer-kereskedelem legalizálása zsákutca
A
fent ismertetett adatokból egyesek azt a következtetést vonták
le, hogy legalizálni kellene a kábítószer-kereskedelmet. Arnold
Trebach brit közgazdász a Wall Street
Journal 1984. augusztus 2-i számában nyíltan síkra
szállt a kábítószerek törvényesítése mellett és
fegyverszünetet javasolt a kábítószercsempészekkel vívott
harcban. Trebach, aki a csillapíthatatlan fájdalom kezelésével
foglalkozó nemzeti bizottság elnöke, egyben élen jár a heroin
orvosi célból történő legalizálásáért folytatott kampányban
is. Trebach az Executive Intelligence Review 1984. augusztus 24-i
tájékoztatása szerint a következőket írta:
"Reagan
elnök kábítószer elleni háborúja kudarc. Ez nem meglepő. Az
1970-es évek Amerikájában minden nagyobb erőfeszítés ezek
ellen a kemikáliák ellen kudarcot vallott. Remélem, hogyha
fogékonyabb emberek közelebbről szemügyre veszik: mit is
jelentene a valójában a kábítószer elleni háború további
kiterjesztése, akkor sokan csatlakoznak hozzám kinyilvánítva,
hogy elég volt a kábítószer elleni háborúkból. Megállapítják
majd, hogy ésszerűen is együtt lehet élni meghatározott
mennyiségű kábítószer fogyasztásával, hiszen úgy sem áll
hatalmunkban elhárítani ezt a problémát...A heroin fogyasztás
kérdésére az egyik lehetséges válasz közel állna az Egyesült
Királyságban kialakult gyakorlathoz, ahol az orvosok felírhatnak
heroint és más nagyhatású kábítószereket... A marihuána
legális forgalmazása megszüntetné a keresletet legnagyobb
illegális piacunkon. Néhány szakértő természetesen azzal
érvel, hogy a kevésbé szigorú ellenőrzés megnövelné a
kábítószer használatát, és alkalmasint a velük való
visszaélést. Lehet. Mindazonáltal erős bizonyítékok támasztják
alá, hogy természetes korlát létezik a kábítószer-fogyasztást
illetően akár elérhető szabadon, akár nem."
Trebach
nem válaszol arra a kérdésre, hogy hol van az "erős
bizonyíték" a kábítószer fogyasztásának a természetes
korlátjára, amely korlát akkor is hatékony, ha a drogok szabadon
beszerezhetőek. Annyit tudhatunk, hogy sem az amerikai, sem az
európai országok ezt a korlátot még nem érték el. Egyes
amerikai statisztikák adatai szerint bizonyos településeken az
iskolások 80%-a rendszeresen fogyaszt kábítószert. A Clinton
kormányzat idején a tizenévesek kábítószer-fogyasztása
megkétszereződött. A társadalom nagy valószínűséggel
elveszítené a kábítószer elleni háborút, ha legalizálnák a
drogok forgalmazását. Egyelőre sem komoly érvek, sem adatok nem
támasztják alá Trebachnak azt a kiindulópontját, hogy a
kábítószerek forgalmazásának a legalizálása csökkentené
fogyasztásukat.
Az
Angliában megjelenő "The Times" című lap
1984. július 6-i számában szintén felteszi a kérdést:
"Miért
ne törvényesítenék a kábítószereket az Egyesült Államokban
úgy, ahogy Angliában? Ez lenyomná az árát, csökkentve mind a
kábítószer csempészek, mind a terjesztők hasznát. Nagy haszon
hiányában a kábítószer-használat kimúlna. Ami pedig eladásra
kerülne, azért a kormány forgalmi adót szedhetne. A
kábítószerfüggők az alacsony ár következtében többé nem
követnének el bűncselekményeket azért, hogy előteremtsék a
kábítószer-fogyasztáshoz szükséges pénzt. A törvényesített
kábítószer csökkentené, esetleg teljesen meg is szüntetné a
kábítószerrel kapcsolatos bűnözést."
Felsorolva
ezeket a közhelyszerű érveket, a "Times" ismerteti
a kábítószer legalizálása következtében előállott
döbbenetes tényeket:
"A
heroin-függőség Nagy-Britanniában sokkal inkább
pestisjárványnak tekinthető, mint ragályos betegségnek és a
társadalom összetartóerejét fenyegeti," - mondották a Brit
Orvosi Társaság kábítószer-szakértői évi tanácskozásukon.
Az ország történetében először nincs olyan hely, amit
kábítószer-mentesnek lehetne nevezni. "A kábítószer-függők
kezelésénél az a legnagyobb probléma, hogy ma már nagyon olcsó
a heroin és túlságosan könnyű hozzájutni," - közölte az
egyik szakértő. 16-17 éves fiatalok heroinfüggővé válnak és
a kábítószer beszippantása kényelmesebb, mint a beinjekciózása,
tette hozzá. "Ahhoz, hogy függővé váljon valaki, elég a
heti egyszeri rendszeres fogyasztás. Zsebpénzüket mind heroinra
költik, majd kölcsönöznek és lopnak, a lányok pedig a
prostitúcióhoz folyamodnak, hogy finanszírozni tudják káros
szenvedélyüket.
Bill
Clinton nem legalizálta a kábítószer-fogyasztást, de
kormányának egyik tagja, Joycelynn Elders egészségügyi
miniszter, sürgette a kábítószer-fogyasztás törvényessé
tételét.
1995.
februárjában az Amerikai Ügyvédek Szövetségének az
elnöke George Bushnellugyancsak síkra szállt a
kábítószerek legalizálása érdekében. A detroiti ügyvéd
kijelentette, hogy már több mint harminc éve ezt a nézetet
vallja. Szinte ugyanazokkal a szavakkal érvelt, mint a már idézett
Arnold Trebach:
"Személy
szerint a kábítószer dekriminalizálását részesítem előnyben.
Ez kivonja a profitot belőle, ami viszont csökkenti a
kábítószerrel kapcsolatos tevékenység vonzerejét a gyermekek
körében. A bűnözés egyik fő oka pedig az, hogy a
kábítószerfüggőknek pénzre van szükségük a drogok
megvásárlására."
Szükség
van-e a kábítószer-ellenes küzdelem folytatására?
A
kábítószer-fogyasztás drámai növekedésére Jimmy
Carter elnöksége idején került sor. Ez a növekedés
folytatódott Reagan és idősebb George Bush
elnöksége idején is, akik közel 80 milliárd dollárt költöttek
egy évtized alatt a kábítószer-ellenes küzdelemre. A Clinton
kormányzat gyakorlatilag leállította a kábítószer elleni
küzdelmet. Clinton elnök kábítószerkérdésben illetékes
bizalmi embere, Lee Brown, kijelentette: "Nem
fogják tőlünk hallani a kábítószer-háború kifejezést. Nem
hiszem, hogy háborút kellene üzennünk saját népünknek."
Clinton Brown hivatalának a költségvetését 80%-kal
csökkentette. Több törvényhozó is a Clinton kormányzat szemére
vetette, hogy letette a fegyvert a kábítószer elleni küzdelemben.
Az egyik előkelő társasági összejövetelen Washingtonban a
Clinton kormányzat több fiatal tisztségviselője is nyíltan
szívta a marihuánát. Mind Clinton, mind alelnöke Al Gore
elismerte, hogy korábban maga is szívott marihuánát.
Közismert
tény, hogy Bill Clinton volt az első Rhodes ösztöndíjas, aki az
Egyesült Államok elnöke lett. A brit szabadkőműves professzorok
által Oxfordban kiképzett Clinton a brit Round Table (Kerek
Asztal), a New York-i Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok
Tanácsa) és a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság)
tagja valóban szinte mindent megtett, hogy legalizálja a
kábítószer-kereskedelmet és fogyasztást az Egyesült
Államokban. A korábbi amerikai elnök ebben az irányban tett
egyik legfontosabb intézkedése az Észak-Amerikai
Szabadkereskedelmi Egyezmény, a NAFTA, aláírása volt. Ennek az
egyezménynek a keretében teljesen szabaddá vált a kereskedelmi
forgalom Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó között. Egy
ilyen szabadkereskedelmi-forgalom olyan hatást válthat ki, mint
amilyet Kína esetében eredményezett a szabadkereskedelmi
megállapodás. Amikor ezt rákényszerítették Kínára, megszűnt
a kínai kikötőkben a vámvizsgálat, és megkezdődött a
kábítószer beözönlése Kínába. A határforgalom megnyitása
és a vámvizsgálat beszüntetése valóban ugrásszerűen
megnövelte a kábítószer beáramlását az Egyesült Államokba.
Egy hivatalos kormányfelmérés szerint a marihuánával
kapcsolatos egészségügyi problémák 48%-kal, a kokainnal
kapcsolatosak 18%-kal, a heroinnal összefüggőek pedig 34%-kal
növekedtek a Clinton-kormányzat idején.
Több
amerikai szerző is, köztük John Daniel azt állítja, hogy
Amerika azért vált a kábítószer-kereskedelem célpontjává,
mert még mindig a világ egyik legnagyobb keresztény nemzete és a
polgári szabadságjogok erős védelmezője. John Daniel úgy véli,
hogy Amerikában erősen korlátozni kell a politikai
szabadságjogokat, mielőtt be lehet vezetni a pénzoligarchia és
szabadkőművesség által irányított új világrendet, a világ
egy globális központból való irányítását. Ha Amerika többé
nem lesz elég erős ahhoz, hogy megvédje saját belső
szabadságát, alkotmányos jogait, akkor az amerikai nép is
beterelhető az új világrendbe. Az amerikai nép belső
meggyengítését szolgáló trójai ló lehet a
kábítószer-kereskedelem és fogyasztás legalizálása.
A
londoni "The Times" 1995. februárjában
hosszú cikkben foglalkozott Clinton és a kábítószer-kereskedelem
kapcsolatával. Többek között ezt írta a Whitewater ügyben
kirobbant botrány kapcsán:
"Mi
az alapvető igazság ebben a Whitewater ügyben? Röviden: Arkansas
tagállam hasonlóan korrupt volt, mint Mexikó már jóval azelőtt,
hogy Bill Clinton bekapcsolódott ennek a tagállamnak a politikai
életébe, sőt már azelőtt, hogy egyáltalán a világra jött. A
korrupció visszanyúlik több mint száz évvel korábbra, egészen
a polgárháború utáni időszakig, amikor a 33-as fokozatú
szabadkőműves Albert Pike irányította Arkansas
állam politikai gépezetét. Az 1970-es években vette kezdetét a
korrupció kábítószerből eredő pénzzel való finanszírozása,
tehát még Clinton kormányzói tisztségbe kerülése előtt.
Közben megöltek embereket. Még néhány gyilkosnak a nevét is
ismerjük. Az 1980-as évek elejére az Arkansason keresztüli
kábítószer-behozatal, amelynek a legtöbbje Mena repülőterén
keresztül történt, elérte a több milliárd dolláros
nagyságrendet. Az új kábítószer-milliomosok megvesztegetéssel,
és a politikai kampányok pénzelésével fizettek a számukra
nélkülözhetetlen politikai védelemért. Megvásárolták többek
között Clintont is. Az üzlet részét képezte politikai
szövetségeseik bevonása és belekeverése tevékenységükbe. A
veszélyessé vált tanúkat megölték, köztük diákokat is, és
valószínűleg közéjük tartozott Vincent Foster is.
Öngyilkossága színlelt volt.
Kormányzóként
Bill Clinton beindította titokban tartott 700 millió dollár
nagyságú ADFA műveletét, amely kölcsönökkel látta el
támogatóit és barátait, azokat, akik hozzájárultak az ő
politikai kampányalapjához. Az 1980-as években Arkansas el volt
árasztva kokainnal és elmerült a pénzmosásban. Valószínűleg
lehetetlenné vált Bill Clinton számára, hogy tisztakezű
maradhasson. Nagy tévedése volt, hogy azt hitte: a korrupttá vált
Arkansas állam kormányzói tisztéből úgy lehet az Egyesült
Államok elnöke, hogy ne derüljön ki az igazság. Nincs hiány
olyanokban, akik ne akarnák, hogy ez a sötét valóság
kiderüljön. Az országos tömegtájékoztatás, a Washington Post,
a New York Times, a televíziós hálózatok hírprogramjai mindent
megtettek, hogy behunyják szemüket, részben mert kínos a
történet, részben politikai szimpátiából."
A
Mena repülőterén folyó nagyszabású kábítószer-forgalom
célja több volt, mint néhány arkansasi korrupt politikus és
üzletember pénzelése. Kenneth C. Bucchi egykori
CIA ügynök tanúsága szerint ez a CIA nagyszabású akciója
volt. Bucchi 1994-ben publikált "CIA: Cocaine In America"
című könyvében leírja mi folyt az 1980-as évek közepén Mena
repülőterén, amikor a CIA-nak pénzelnie kellett a Nicaraguában
harcoló kontrákat: "Mena légterét minden oldalról fenyőfák
által fedett hegyek veszik körül. Magányos vidék, nyugatra
Little Rock-tól az oklahomai határ közelében. Tökéletes
színhely volt a kábítószercsempészek és a zsákmányra-vadászók
találkozására. A hatalmas repülőgéphangárokban meg lehetett
találni a kábítószer-szállító gépektől és rakományuktól
a Nicaraguának szánt fegyverekig szinten mindent. Párhuzamosan
ettől független CIA műveletek is folyamatban voltak ezen az
ismeretlen helyen teljes titoktartás közepette."
Bucchi
nem hagy kétséget afelől, hogy az illegális kábítószer-pénzből
finanszírozott titkos CIA akciókat Mena-ból irányították.
Bucchi feladata az volt, hogy több más ügynök közreműködésével
rávegye a dél-amerikai drogkartell vezetőit, üljenek
tárgyalóasztalhoz. E művelet kódolt elnevezése "Pseudo
Miranda" volt. Ennek keretében a CIA tulajdonában lévő
- és a parti őrség hajóihoz hasonló - hajóknak fel kellett
robbantaniuk a kokainnal megrakott motorcsónakokat, és le kellett
lőniük a kábítószer-szállító gépeket azért, hogy
rákényszerítsék a dél-amerikai drogbárókat: üljenek
tárgyalóasztalhoz a svájci Genfben. A tárgyalásra 1984.
augusztusában a Hotel Zürich-ben került sor. A tárgyalóasztal
egyik oldalán ültek a dél-amerikai drogkartell vezetői. Az
asztal másik oldalán a CIA és a szicíliai maffia képviselői.
Megállapodtak, hogy az Észak-Amerikába szállított kábítószer
50%-át Mena repülőterén rakodják ki. A maffia aztán innen
szétteríti az Egyesült Államok különböző vidékeire. Cserébe
ezért a CIA védelmet biztosít a drogkartell repülőgépei
számára, amikor azok áthaladnak az Egyesült Államok határain.
A
fenti megállapodásból származó jövedelmet a CIA a Nicaraguában
harcoló kontrák finanszírozására használta. A kommunizmus
elleni harc hazafias kötelezettségnek számított és ez pozitívan
motiválta a műveletben résztvevő CIA ügynököket.
A
kábítószer-fogyasztás és a kulturális háború
A
kábítószerek forgalmát legalizálni óhajtók propagandájukban
arra törekednek, hogy megváltoztassák a közvéleményt a
fennálló kulturális értékrendszeren belül. Tisztában vannak
vele, hogy ha sikerül átalakítaniuk a kultúrát, akkor hamarosan
a politikai rendet is a saját kívánságaiknak megfelelően
módosíthatják. Ezért ma az értékrendszer átformálása van
napirenden. A kábítószer törvényesítésének az élharcosai
magukat pénzügyileg szilárd alapokon állónak, a polgári jogok
védelmezőinek, valamint olyanoknak tüntetik fel, akik nagyon is
érzékenyen viszonyulnak a társadalom minden részén érzékelhető
erőszakossággal szemben. Azt állítják, hogy a
kábítószer-forgalom szabaddá tétele meg fogja oldani a
túlzsúfolt börtönök, valamint az eszeveszett ámokfutók
garázdálkodásának a kérdését, és meg fogja javítani az
Egyesült Államok viszonyát olyan Latin-amerikai országokhoz,
amelyekben kábítószert termelnek. Ilyen és ehhez hasonló
érvekkel próbálják átalakítani a közvélemény beállítódását.
A kábítószer-fogyasztást legalizálni óhajtók a Reagan és a
Bush kormányzat idején elsősorban azt hangoztatták, hogy az
Egyesült Államok vesztésre áll a kábítószer elleni
küzdelemben. Másik kedvelt érvük az volt, hogy sérti a személyi
szabadságjogokat, ha az állam akár az alkoholnak, akár a
kábítószernek a fogyasztását adminisztratív eszközökkel
megtiltja a polgárainak. Harmadikként azzal érveltek, hogy a
bűnözést nem a kábítószer-fogyasztás, hanem a kábítószerek
üldözése okozza. Végül azzal is előhozakodtak, hogy a
kábítószerek üldözése faji megkülönböztetést is jelent,
mivel csaknem kizárólag újonnan érkező emigráns csoportokat
sújt.
Ezeket
az állításokat természetesen számos tény felsorolásával
nemcsak gyöngíteni, de cáfolni is lehet. A legalizálás hangadói
azonban kitérnek a tények elől, meg sem kísérlik, hogy azokat
számba vegyék és megcáfolják. Ehelyett tudomást sem vesznek
róluk és ignorálják őket. Ha valaki kételkedés nélkül
elfogadná nagyon is kétséges állításaikat, akkor a kábítószer
törvényesítése a legegyszerűbb megoldás lenne egy szabadabb és
igazságosabb társadalom létrehozása számára. Nem lenne szükség
többé maffiákra, hogy a drogokat szétosszák, drasztikusan
csökkenne a börtönlakók száma, és mivel nem kellene
tisztátalan helyeken, fertőzött tűket használni, így az AIDS
és kevésbé terjedne. Még a polgári szabadságjogok is csak
nyernének, mivel kevésbé lenne szükség rendőrségi
beavatkozásokra, házkutatásra, motozásra, országúti
ellenőrzésekre, laboratóriumi vizsgálatokra. A betegek is
nyernének az ügyön, mivel könnyebben hozzájuthatnának olyan
szerekhez, amelyek enyhítik fájdalmaikat. A külpolitikai haszon
sem lebecsülendő, mert javulna a viszony olyan országokhoz, mint
Peru és Kolumbia, mivel nem kellene beavatkozni a belügyeikbe. A
költségvetés is profitálna belőle, mert lehetővé tenné, hogy
a kábítószerek üldözésére fordított pénzeszközöket
átcsoportosítsák az iskolaügy és az egészségügy számára.
Ez az érvelés olyan, mint amikor Budapesten a marxizmus-leninizmus
esti egyetemen elmagyarázták, hogyan fogja megoldani a kommunista
utópia az emberiség összes problémáját.
A
legalizálók nem válaszolnak azonban arra, hogy miért vált
szükségessé a kábítószer- fogyasztás korlátozása, és
miként nézne ki a társadalom, ha a kábítószer-kereskedelem és
fogyasztás teljesen szabaddá válna. Így például nem
válaszolnak arra, hogy a piac vagy az állam szabályozná-e a
kábítószer-kereskedelmet? Ha például a szabadpiac tenné ezt,
akkor miként lehetne elkerülni, hogy az erősebbek ne
monopolizálják ezt a piacot a maguk számára? Ha pedig továbbra
is állami kontroll alatt állna, akkor hogyan lehetne
megakadályozni, hogy ne alakuljon ki a feketekereskedelem?
Svájcban
és Hollandiában, ahol megpróbálkoztak a kábítószer-fogyasztás
szabaddá tételével, kiderült, hogy az úgynevezett puha
kábítószereket hamarosan követték a keményebbek, úgymint a
kokain, a heroin, és az erős szintetikus drogok. A holland
igazságügyi miniszter máris bejelentette, hogy ez a politika
súlyos következményekkel jár, és fel kell lépni azok ellen az
úgynevezett "kávéházak" ellen, ahol marihuánát és
hasist kínálnak a gyerekeknek. Az Európai Unió számos országa
Hollandiát a kábítószer elleni védekezés gyönge láncszemének
tekinti. A svájci hatóságok is leállították a
kábítószer-kereskedelmet Zürich híressé vált "Tű-parkjában",
mert ez a hely egész Európából oda vonzotta a
kábítószer-élvezőket. Az alpesi országban népszavazást is
tartottak ebben a kérdésben. Hollandia és Svájc kísérlete
egyértelműen bizonyítja, hogy a kábítószer-fogyasztás
szabaddá tétele nagymértékben megnöveli a társadalmi bajokat
és az emberi szenvedést.
Már
utaltunk rá, hogy a legalizálók kezdetben csak a marihuánáról,
a kokainról, és esetleg a heroinról beszélnek. Nem említik a
gyors ütemben terjedő szintetikus heroint, a fentynalt,
amely ezerszer erősebb, mint az utcán kapható normál heroin.
Rendszerint arról is hallgatnak, hogy milyen következményekkel
jár a kábítószer rendszeres használata. Amit ők "áldozat
nélküli" bűncselekménynek neveznek, valójában nagyon sok
áldozatot követel az utcai és otthoni erőszakosságtól a
gyermekekkel való visszaélésig, a munkahelyek elvesztésén át a
hatalmas egészségügyi kiadásokig. A szabaddá-tétel ellenzői
joggal hivatkoznak arra, hogy ezek a járulékos problémák
jelentősen fokozzák majd az állami beavatkozást a legalizációt
követően, és a jelenleginek a többszörösére emelik a
kábítószerrel kapcsolatos közkiadásokat.
1858-at
követően, miután az angolok megnyerték az ópiumháborúkat és
rákényszerítették Kínát a kábítószer korlátlan
beengedésére, a kábítószerfüggők száma rendkívül gyorsan
növekedett Kínában, és megközelítette a lakosság létszámának
az egyharmadát. Spanyolországban viszont, ahol Franco tábornok
tekintélyuralmi rendszere erőteljesen korlátozta a
kábítószer-forgalmat, jelentősen csökkent a kábítószer
fogyasztók száma. Szingapurban szinte teljesen kiirtották a
kábítószert, mivel bárkit, akit rajtakapnak a kábítószerrel
való kereskedésen, azt kivégzik. Jelenleg is! Még az Egyesült
Államokban is kimutatható a kapcsolat a kábítószer-fogyasztás
állami ellenőrzésének szigorúsága, vagy lazasága között. A
Clinton kormányzat idején lényegesen növekedett például azon
tizenévesek száma, akik marihuánát fogyasztottak, feltehetően a
kormányzat kábítószerkérdésben tanúsított enyhébb
magatartása következtében. A legalizálók érveiben olyan sok a
logikai hiba, hogy nyilvánvalóan más tényezők és megfontolások
késztetik őket arra, hogy továbbra is szorgalmazzák a
kábítószer-kereskedelem és fogyasztás szabaddá tételét.
Kik
a legalizáció élharcosai?
Nos,
kik Amerikában a legalizáció első számú szószólói. Csak
példálózva említünk meg néhányat. A "Szervezet a
Marihuána törvények Reformjáért", az "AIDS Koalíció
a hatalom felszabadításáért" és más hasonló, úgynevezett
ellenkultúrához tartozó szervezet szorgalmazza a korlátlan
kábítószer-fogyasztást. Sokkal hatékonyabb azonban a kultúra
fő áramába tartozó személyiségek szerepe. Így például William
F. Buckley Jr., a neves közéleti személyiség,
vagy Milton Friedman a chicagói közgazdasági
iskola tekintélyes képviselőjének a véleménye sokak számára
mérvadó. Már említettük Arnold S. Trebach-ot az
American University-től, aki egyben a Kábítószer-Politika
Alapítvány elnöke. Számos tekintélyes "think tank"
(gondolati műhely) is támogatja a legalizációt, így például
a Cato Intézet. A támogatók közé
tartozik Patrick V. Murphy New York City korábbi
rendőrfőnöke, George Schultz egykori
külügyminiszter, Kurt Schmoke Baltimore
polgármestere, Barney Frank Massachusets-i
képviselő. Schmoke szinesbőrű Rhodes ösztöndíjas, Frank pedig
nyíltan vállalja homoszexualitását. Vannak a támogatók között
olyan nagyhatalmú érdekérvényesítő csoportok is, mint például
az American Civil Liberties Union, ACLU, (Amerikai Polgári
Jogi Unió).
A
kábítószer szabad kereskedelmét és fogyasztását szorgalmazó
mozgalom központja a Washingtonban működő Drug Policy
Foundation, a DPF (Kábítószer-politika Alapítvány). Noha ez
az intézmény olyan kutatóintézetnek igyekszik feltüntetni
magát, amely csupán tanulmányozza a kérdést, valójában a
legalizációs mozgalom koordináló szerve, amely számos helyről
részesül nagyvonalú pénzadományokban. Így többek között
támogatja Richard J. Dennis chicagói bróker,
valamint Soros György nemzetközileg ismert
pénzember. A támogatók között hollywoodi személyiségek is
vannak, pl. Richard Dreyfuss színész és David
Geffen hanglemez mogul. Ez a lista folytatódhatna a
tekintélyes Heritage Foundation-től a Coca-Cola, a Citybank, a
Schell Oil, a Philip Morris, és a Toyota megnevezésén át további
közéleti személyiségek, kutatóintézetek és korporációk
felsorolásáig.
A
nemzetközi pénzvilág pénzügyi támogatása azonban a
legjelentősebb. Soros Györgynagyvonalú adományait
az Open Society Institute-on keresztül, OSI (a Nyílt
Társadalom Intézet) juttatja el a washingtoni Kábítószer-politika
Alapítványnak. Aryeh Neier, aki korábban az ACLU
igazgatója volt, és jelenleg az OSI elnöke, kijelentette: "Soros
nem hiszi, hogy gazdasági szempontból bármi értelme is lenne a
kábítószer elleni háborúnak. Óriási probléma van a
bűnözéssel, amely a kábítószernek tulajdonítható, tömve
vannak a büntetés végrehajtási intézetek és igen sok a
kábítószerfüggő."
A
Nyílt Társadalom Intézet bátorítja a tiltás bírálóit, és
azt szeretné, ha olyan intézmények, mint például a
Kábítószer-politika Alapítvány a társadalmi párbeszéd
középpontjába kerülnének, a humanitárius és egészségügyi
szempontok hangsúlyozásával. Milyen érdekeltsége van Sorosnak a
kábítószer legalizálásában? Állítólag ez tisztán
emberbaráti és libertáriánus törekvés, amely tanárának - a
pozitivista Karl Poppernek - a filozófiáján
alapul. Soros a londoni School of Economics diákjaként elkötelezte
magát a fábiánizmus, a szalon-szociáldemokrácia egy divatos
angol változata mellett. Törekvéseit alapítványának kiadványai
szerint más is alakította, mint az egyszerű tisztelet a
kapitalizmus és a demokrácia iránt. Soros lehet, hogy demokrata,
de Karl Popper szellemében az, és nem hisz a nemzeti
elkötelezettség hasznosságában. Ezt onnan is meg lehet
állapítani, ahogyan szülőhazájának, Magyarországnak a
konzervatív és nemzeti pártjához viszonyul. A
kábítószer-alapítvány irányában tanúsított nagyvonalúsága
azoknak az adományoknak a sorába tartozik, amilyeneket, pl. a
dél-afrikai Mandela-nak és politikai szervezetének, az ANC-nek
nyújtott, vagy amilyenben Kelet-Európa szociáldemokratáit
részesítette, továbbá amiért létrehozta a Közép-európai
Egyetemet Budapesten. A Nyílt Társadalom Intézet az Egyesült
Államok kormányával is megállapodott, hogy még egy ideig
fennmaradjon a Szabad Európa Rádió és Szabadság Adó
kutatóintézete, kiegészülve egy médiaképző központtal. A
Nyílt Társadalom Intézet egészségügyi programja felöleli az
iskolás gyerekek felvilágosítását a kábítószer, az alkohol,
a szexualitás, az AIDS, a környezetvédelem kérdéseiről.
Az
egyik program neve "Project on Death in America" (Kutatási
program a halálról Amerikában). A Nyílt Társadalom Intézet, az
OSI, így ismerteti ezt a programot:
"A
jelenkori amerikai kultúrában nagyarányúvá nőtt a félelem a
haláltól és az elmúlás folyamatától. Az OSI kutatási
programja a "halálról Amerikában" azt a célt tűzte
ki, hogy megértse és átalakítsa azokat az erőket, amelyek
létrehozták és fenntartják a meghalás jelenlegi kultúráját...
Az állami iskolák programjait, a fogyasztási csoportokat, a
tömegtájékoztatási intézményeket és más fórumokat arra
ösztönözzük, hogy segítsék elő a közéleti vitát a halálról
és az elmúlásról. A program feladata végső soron az, hogy
befolyásolja a kormányzat és az intézmények politikáját ebben
a témában azért, hogy elősegítse a meghalás és az életből
távozás folyamatát az Egyesült Államokban... Ez a projekt
támogatást nyújt olyan egyetemi kutatási programokhoz és
szimpóziumokhoz, amelyek bátorítják olyan speciális
szakismeretek kifejlesztését, amelyek a halállal kapcsolatosak."
Soros
György maga a következőképpen magyarázza meg a Nyílt
Társadalom Intézet programjait:
"A
Nyílt Társadalom Intézet közvetlenül irányít olyan kutatási
és oktatási programokat, amelyek a kábítószerrel kapcsolatos
jogérvényesítés alternatív kérdéseivel foglalkoznak. Kutatás
és nevelés arról, miként segítsük a haldoklókat, hogy
méltósággal, kényelemben és fájdalommentesen fejezzék be
életüket..."
Mindez
akár rokonszenvesnek is tűnhet. Soros György jószándékaira
azonban némi árnyékot vetnek azok a pénzügyi vállalkozásai,
amelyek ismertté váltak. Így például a Manhattanban
működő Quantum Fund (ez egy úgynevezett hedge
fund, vagyis fedezeti alap) többször spekulált sikeresen az
egyes országok nemzeti valutájának a leértékelésére. Curacao
szigetén van bejegyezve azért, hogy elkerülje az Egyesült
Államok Értékpapír és Árfolyam Bizottságaellenőrzését.
Számos központi bank és kormány természetesen nem nézi jó
szemmel valutáiknak ezt a megrövidítését. Soros kényszerítette
1992-ben az angol fontot arra, hogy kilépjen az európai egységes
valutarendszerből. Más valuták meggyöngítéséért is Sorost
teszik felelőssé. Mindebből arra lehet következtetni, hogy
jelentős pénzügyi hatalommal és befolyással rendelkezik, ezért
ilyen szempontból is értékelni kell tevékenységét.
Soros
volt az, aki Ethan Nadelmannt, a Princeton Egyetem,
tanárát hozzásegítette ahhoz, hogy New York-ban felállíthassa
a Lindesmith Intézetet. Ez az intézmény is a
kábítószer legalizálásával foglalkozik. Nadelmann a nemzetközi
viszonyok elméletének a specialistája, és rendkívül
agresszívan küzd a kábítószer-kereskedelem globális szabaddá
tételéért. Cikkei, tanulmányai szinte számos helyen
olvashatóak, a népszerű magazinoktól a tudományos
folyóiratokig. Mindenütt arról kívánják meggyőzni az olvasót,
hogy a kábítószer tilalom rendszere rendkívül sok kárt okoz. A
tekintélyes International Organizations című
folyóiratban "globális tilalmi rendszerek"-ént jellemzi
azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek a kalózkodás, a
rabszolgakereskedelem és a kábítószer-forgalmazása ellen lépnek
fel. Egy 1990-ben megjelent tanulmányában Nadelmann normálisnak
nevezi a kábítószer forgalmazását, olyan természetes emberi
szükségletnek, amelyet nem szabad elbátortalanítani. Azt a
következtetést vonja le, hogy a kábítószer tiltása kudarcra
van ítélve, mert jogi eszközökkel ennek a tilalomnak nem lehet
érvényt szerezni. A már többször említett Trebach Nadelmannt a
legalizációs mozgalom keresztapjának nevezte.
Nadelmann
agresszív módon próbálja elősegíteni a kábítószer-kereskedelem
szabaddá tételét, de vannak defenzív stratégák is. Közéjük
tartozik Mathea Falco, aki a Carter kormányzat idején
a nemzetközi kábítószerügyekben illetékes
külügyminiszterhelyettes volt. Jelenleg a Washingtonban
működő Drug Strategies (Kábítószer
Stratégiák) nevezetű intézet elnöke. Falco nem a kereskedelem
szabaddá tétele oldaláról közelíti meg a kérdést, hanem a
kábítószer által okozott károk iskolai neveléssel és orvosi
ellátással történő enyhítésének a szükségességét
hangsúlyozza. A kárenyhítés szintén a legalizáció
élharcosainak a legtöbbet hangoztatott jelszavai közé tartozik.
Falco legutóbbi könyvében hamis választás elé állítja az
olvasót, amennyiben azt sugalmazza, hogy vagy a
kábítószer-terjesztés korlátozására, vagy pedig a kereslet
csökkentésére kell törekedni. Falco amellett érvel, hogy az
Egyesült Államok kevésbé vegyen részt közvetlenül a
kábítószer terjesztésének a korlátozásában, hanem inkább az
Egyesült Nemzetek égisze alatt végezze ezt a tevékenységet.
Ezzel tulajdonképpen Falco alá kívánja ásni azokat az amerikai
erőfeszítéseket, amelyek akadályozzák a kábítószer illegális
importját az Egyesült Államokba.
A
tekintélyes Council Foreign Relations, a CFR, egyik
közelmúltban megjelent publikációja szerint, amely a Defining
National Security (A Nemzetbiztonság meghatározása)
címet viseli, a következőket állapítja meg: "A belföldi
kábítószer-fogyasztás társadalmi betegség, amelyet nem
szerencsés nemzetbiztonsági problémának tekinteni... A
kábítószer forgalmazást nem szabad a belföldi
kábítószer-fogyasztás, és a vele kapcsolatos járulékos
problémák okának tekinteni. Éppen ezért nem minősíthető a
nemzetbiztonság veszélyeztetőjének." A többi legalizálást
támogatóhoz hasonlóan a tanulmány szerzője a
kábítószer-függőséget betegségként definiálja, és azt
sugalmazza, hogy a kábítószer áldozatainak nincs szabad akarata.
Ilyen megközelítésben a piacra kerülő kábítószernek azért
nincsenek káros következményei, mert csak azok fognak káros
hatásától szenvedni, akik fogyasztják, akik viszont tartózkodnak
tőle, azok nem. Ezzel egybecseng az az érvelés is, amit Jorge
G. Castaneda írt az amerikai-mexikói kapcsolatokról, és
amelyben megállapítja, hogy: "Mexikónak nincs
kábítószer-problémája. Az Egyesült Államoknak van." Több
szerző nem ismeri el, hogy a kábítószer-probléma valójában
biztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára.
Ezért rá akarják venni Amerikát a kábítószer-ellenes háború
feladására, továbbá arra, hogy erőit inkább a kereslet
kérdésére összpontosítsa. Az egyik ilyen könyv (The White
Labyrinth: Cocaine and Political Power, A fehér útvesztő: kokain
és politikai hatalom, szerzője Rensselaer Lee) szerint a
Dél-Amerikában folytatott kábítószer-ellenes harc akadályozza
az Egyesült Államoknak a gazdasági növekedés, a demokrácia
kiterjesztése és a marxista gerillák visszaszorítása érdekében
folyatott erőfeszítéseit Latin-Amerikában. A szerző reális
képet fest arról, hogy milyen rendkívül nehéz a kolumbiai és a
bolíviai kábítószer-bárók elleni küzdelem. Ugyanakkor nem ad
reális alternatív megoldási lehetőséget, amely kivezethetne
ebből a zsákutcából. A szerző ugyan nem áll ki nyíltan a
kábítószer forgalmazás szabaddá tétele mellett, de
kimondatlanul is azt ajánlja az Egyesült Államoknak, hogy a
kábítószer elleni háború csökkentésével erőit a gazdasági
és politikai programokra csoportosítsa át. A kábítószer-bárók
által fenyegetett latin-amerikai országok attól tartva, hogy az
Egyesült Államok csökkentheti ellenállását, ők maguk kívánnak
hatékonyabban fellépni az úgynevezett "narko-demokraták"
ellen mind Venezuelában, mind Kolumbiában és Mexikóban.
Az
eddig ismertetett tények arra engednek következtetni, hogy a
társadalom kontrolljára törekvő csoportok a társadalmi
magatartást befolyásoló kulturális közeget kívánják
megváltoztatni. Ezt el lehet érni a tömegtájékoztatás és az
egyetemi oktatás segítségével felülről, de hatékony eszköz
alulról a szórakoztatóipar, az emberek szabadidejét befolyásoló
eszközök fokozott bevetése. Ha ebből a szempontból tekintjük
át az elmúlt 40 év kulturális változásait, akkor az ott
kibontakozó törekvések célja is megvilágosodik. Így már
érthető, hogy 1960 óta miért a kábítószerrel kapcsolatos
kérdések dominálták a filmeket és a popzenét. A popkultúrán
belül egyértelműen a kábítószer vitte a vezető szerepet.
Színészek, zenészek és más népszerű sztárok, akik a
kábítószer rabjaivá váltak, és esetleg emiatt meg is haltak,
nem váltak szánalmas figurákká. Ellenkezőleg, a tudatipar
hősöket formált belőlük. Véget nem érő televíziós viták
során ízekre szedték a kábítószer áldozataivá vált sztárok
intimitásait, a drogokhoz való viszonyukat. Ezeknek egyértelműen
az volt az üzenete a közvélemény számára, hogy a
kábítószer-fogyasztás vonzó dolog, hiszen még népszerű
emberek is átadták magukat az élvezetének, mégis nagy
teljesítményt tudtak nyújtani.
Sokan,
akik valamilyen okból érdekeltek a 60-as évek mitizálásában,
azzal érvelnek, hogy a protestáló és polgárjogi mozgalmak,
amelyek végül kiharcolták a vietnami háború befejezését is,
nem jöhettek volna létre a kábítószer-fogyasztás elterjedése
nélkül. A közelmúltban jelent megMyron Magnet egyik
munkája, amely kétségbe vonja, hogy az 1960-as évek a
"felszabadítási évtizednek" tekinthetők. A jelen
számos problémája - a házasságon kívül született gyermekek
nagy száma, az otthontalanok tömegei, a családon belüli erőszak,
a városi nyomornegyedek - jelentős részben a túlzott
engedékenységet és beletörődést, a világtól való
elfordulást propagáló 60-as évek tömegkultúrájára vezethetők
vissza. E szubkultúrának a radikális képviselői számos
szövetségessel rendelkeznek Amerika legfelsőbb intellektuális
köreiben is. Az a széles körben propagált nézetük, hogy "a
kábítószereknek felszabadító hatása van", különösen
károsnak bizonyult az alsóbb néposztályok számára.
Kábítószernek kiszolgáltatott biológiai robotként tartós
függésbe taszította őket.
Még
a Vogue nevű divatlap is foglalkozott a
témával. Charles Gandee dokumentálja, hogy az
1955-ös évektől kezdődően fokozatosan polgárjogot nyert a
kábítószer-fogyasztás a filmeken. A popzene az 1960-as évek
közepétől kezdett intenzíven foglalkozni a kábítószer
témával. Az 1970-es és az 1980-as években a kábeltévé
programok ezt a hatást rendkívül felerősítették. Az
úgynevezett "értékmentes" megközelítés azt sugallta,
hogy tulajdonképpen ez egy normális emberi magatartás és még
népszerű sztárok is nyíltan vállalták a kábítószert.
A
kábítószer-fogyasztás népszerűsítése a tankönyvekbe is
bekerült. A Scolastic Update című
magazin egyik nemrég megjelent cikkében olyan tizenéveseket idéz,
akik szerint a marihuána teljesen veszélytelen, és használata
divatos. Ez kiegészül televíziós és rap-zenész sztároktól
vett idézetekkel, akik mind elmondják, hogy rendszeresen
használják a marihuánát. Az egyetlen kábítószer-ellenes
idézet természetesen egy idős, kövér és ellenszenves
politikustól származik. A Kábítószer-ellenes Hivatal (Drug
Enforcement Agency, DEA) egyik brossúrája felteszi a kérdést,
hogy mi motiválja a kábítószerek legalizálására törekvő
személyeket? A brossura válasza szerint a tömegtájékoztatás, a
tudományos szféra bizonyos körei és néhány frusztrált
amerikai úgy látja, hogy érdemes a legalizálás kérdéséről
társadalmi párbeszédet folytatni. Az a csoport, amelyik a
legalizálást akarja, normálisnak tünteti fel a
kábítószer-fogyasztást, és azt terjeszti, hogy sokan
kipróbálták már azokat mindenféle káros következmény nélkül.
Vannak, akik profitjuk növekedését várják a legalizálástól,
mások viszont úgy vélik, hogy a kábítószer-fogyasztás az
emberi szabadságjogok körébe tartozik, és ezért kell elsősorban
védeni. A DEA brossúrája szerint vonzó a legalizáció azok
számára is, akik erre a súlyos problémára egyszerű
megoldásokat keresnek.
A
legalizálás támogatói között több olyan személy is van, akik
egyidejűleg szorgalmazzák az állami kontroll
megszigorítását. Patrick V. Murphy a Ford
Alapítvány támogatásával hozta létre a Rendőr
Alapítványt. Murphy, aki a rendőrség megerősítését és a
kábítószer-fogyasztás szabaddá tételét egyszerre akarja,
azzal érvel, hogy a kábítószer elleni harc eredménytelen.
Murphy "jihadnak", azaz vallásháborúnak nevezi a
kábítószer elleni küzdelmet. Így például hivatkozik arra,
hogy az idősebb George Bush elnöksége idején a kábítószer
üldözésére fordított összeg, beleértve a börtönhelyek
számának a megnövelését is, 3,5 milliárd dollárról 9
milliárd dollárra növekedett. Ennek dacára mérhető módon nem
csökkent a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás az Egyesült
Államokban. A legalizációs mozgalomban fontos szerepet játszanak
bizonyos alapítványok, amelyek adómentes státuszt élveznek. Nem
csak a David Geffen, vagy aSoros Alapítvány, de
olyan közismert patinás intézmény is, mint a Ford
Alapítványfinanszíroz legalizációs tanulmányi programokat.
A Ford Alapítvány hozta létre a Drug Abuse Council-t
(A kábítószerrel való visszaélés tanácsa), amely a
kábítószerek dekriminalizálását - azaz büntetőjogi
üldözésének a megszüntetését - ajánlotta. Ugyanez a Ford
Alapítvány mindig is támogatta a világkormánnyal foglalkozó
kutatásokat. De az új világrend kialakítását támogatja a 20.
Század Alapítvány, a Rockefeller Alapítvány és a már említett
Council on Foreign Relations, azaz a New York-i Külkapcsolatok
Tanácsa.
Bekapcsolódott
a legalizálási mozgalomba a Világegészségügyi
Szervezet, az ENSZ egyik szakosított intézménye, amely
finanszírozta a legalizációt támogató adatok gyűjtését. A
közéleti vita elősegítése érdekében Soros György is
jelentősebb összegekkel támogatta a legalizációs programokat. A
Los Angeles-i kaliforniai egyetem, amely korábban a nemzetközi
kommunista mozgalom és a baloldali szellemiség egyik bázisa volt
az Egyesült Államokban, ugyancsak felkarolta a kábítószer
legalizálásának a problémáját, mégpedig mint emberi jogi
kérdést. A legalizálást sürgető lobby szövetségre lépett az
Amerikai Nevelési Szövetséggel, valamint az egészségügyi
szféra irányítóival. Támogatja a legalizációt a nagy
befolyással bíró homoszexuális közösség is. A legalizáció
szóvivői ennek ellenére nincsenek túlságosan sokan, de
rendkívül aktívak és sokat szerepelnek a nagy nyilvánosság
előtt. Ezért befolyásuk jelentős, és sikeresen építik ki
mozgalmuk hegemóniáját a kormányzat ellenében. Korlátozni
kívánják a demokratikus államot és alulról ellenőrzött
demokráciát, aláásva mindkettőnek a morális alapját. Egy
kábítószerfüggő társadalom biológiai robotjaival nem képes
működtetni olyan kormányzatot, amelyben az öntudatos, egészséges
akaratú, cselekvőképes nép kormányoz, a nép által, a népért,
és amelynek alapja a monopóliummentes valódi piacgazdaság. A
legyőzendő ellenfél a gazdaságilag és kulturálisan önálló
középosztály a demokratikus politikai rendszer és a
szabadvállalkozáson alapuló piacgazdaság letéteményese. E
középosztály nagy része kábítószerfüggőként megszűnik
önálló tényező lenni. A középosztály másik része pedig
arra kényszerül, hogy az így kiesett rétegeket további terhek
vállalásával eltartsa. A legegyszerűbb ezt is valamiféle
összeesküvési elméletnek elnevezni. Valójában szó sincs
erről. A korábbiakban részletesen bemutatott csoportoknak több
közös érdekük is van. Egyrészt ellenzik, illetve megvetik az
amerikai társadalom hagyományos zsidó-keresztény kulturális
normáit. Másrészt a függővé tett polgárokat az állam
alattvalóivá akarják tenni, akik helyett minden fontos kérdésben
a pénzoligarchia uralma alá került állam dönt. Ahhoz, hogy ezek
a csoportok együttműködjenek, nincs szükségük valamiféle
összeesküvésre. Egységüket megteremti az a közös érdek,
amely mindenféle összeesküvésnél jobban összekapcsolja őket.
A legalizáció híveivel elsősorban azerkölcsi szempontok
felvetésével lehet eredményesen vitába szállni. A
közéleti párbeszédben nagy szükség van a bátorság, a
tisztesség, a mértékletesség, és az igazságosság klasszikus
erényeire. A kábítószerfüggővé vált ember nem képes
megtartani ezeket az erényeket, mert a kábítószer pontosan a
lelki struktúrák legmagasabb rétegeit pusztítja el, és ezáltal
az embert az állathoz hasonló ösztönlénnyé redukálja, amely
elsősorban fizikai, testi szükségleteivel törődik. Ha
elfogadjuk, hogy a közjó szolgálata olyan társadalmi és
gazdasági körülmények kialakítását jelenti, amelyek lehetővé
teszik minden egyes ember alkotó potenciájának az optimális
kibontakozását, akkor csak az lehet a helyes politika, amely
elősegíti, hogy az ember legmagasabb szellemi képességeit
megtartó-fejlesztő lény maradhasson.
A
legalizáció élharcosai az utilitarizmus késői utódai. Az
utilitarizmus, vagy haszonelvűség minden érték forrásának, a
helyes cselekvés legfőbb szempontjának a hasznosságot tekinti.
Ilyen értelemben pragmatisták is, mert az egyes cselekedetek
gyakorlati hasznának adnak kitüntető szerepet. Így persze
kulcskérdés az, hogy kinek hasznos valamilyen törekvés,
politikai, társadalmi, gazdasági cselekvés. Utilitárius volt
Jeremy Bentham, Karl Marx, és Sigmund Freud is. Valamennyien
leredukálták az embert, az emberben valóban meglévő
idiosyncratikus, materialista és szexuális vágyakra.
Az idiosyncrasia az egyes egyén veleszületett
túlérzékenységére utal, egyes kis molekulájú anyagokkal,
gyógyszerekkel, élelmiszerekkel szemben. Az anyaghoz kötődő
testi lét, illetve a csak pénzben gondolkodó anyagiasság
jellemzi a nem filozófiai értelemben vett materializmust. A
magasabb lelki struktúráktól megfosztott szexuális ösztön
pedig visszaszorítja az embert a promiszkuitásba, az állatvilágot
jellemző, válogatás nélküli nemi kapcsolatokba. A legalizálók
harci módszerei közé tartozik a szofista érvelési rendszer. A
ókori szofisták előnyben részesítették a retorikát a
bizonyítékokra támaszkodó érvekkel szemben. Egy termékeny
párbeszéden alapuló közéleti demokrácia félrevezető szofista
érveléssel nem tartható fenn. Ez a szofisták idején sem
sikerült az ókorban. A kábítószer teljesen szabaddá tétele az
emberi társadalmat véglegesen ketté fogja osztani kisszámú
embernek tekinthető, szinte félistenné vált lényekre, és
önmaguk irányítására képtelen, a birkához hasonlóvá vált
kvázi emberi lényekre, biológiai robotokra.
Ezért
eredményesen csak akkor lehet küzdeni a kábítószer termelés,
forgalmazás és fogyasztás ellen, ha tisztában vagyunk a
kábítószer problematika társadalmi, politikai dimenzióival is,
az emberiség jövőjét érintő horderejével. A legalizációs
mozgalom elleni harchoz szükség van az általuk használt
absztrakt érvek konkrét cáfolatára. Ez rákényszerítheti a
legalizációs mozgalom meggyőződéses híveit és fizetett
szószólóit arra, hogy kényelmes pozíciójukat feladva erkölcsi
és társadalmi kérdésekben is vitára kényszerüljenek. A minden
egyes ember érdekét szem előtt tartó vitában nem győzhetnek.
Nem tudják azt bebizonyítani, hogy a kábítószer fogyasztás
szabaddá tétele elősegíti azt, hogy minden egyes ember szellemi,
lelki és testi potenciája maximálisan kibontakozzon, és minden
egyes ember teljes emberi életet élhessen. Elsőként azt kell
elutasítani, hogy a kábítószer szabaddá tétele csupán egyéni,
vagy közösségi választás kérdése, olyasmi, amit szavazással
el lehet dönteni. A kábítószerkérdés morális ügy, közösségi
kérdés, mert emberek életéről, az emberi társadalom sorsáról
van benne szó. A kábítószer témában folytatott kulturális
háborút nehéz megnyerni, de nem lehetetlen. Az első lépés a
győzelem felé az, hogy tudjuk ki az ellenség, és mit akar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése