Túlélési technikák

 Túlélési technikák

 Hóból készíthető menedékek

 

Ez a cikk a hóból készíthető menedékek fajtáit és készítési módjait mutatja be. Az anyag eleje a Princeton University (USA) e témát tárgyaló cikkének fordítása, a végén pedig egy rövid beszámoló egy saját próbálkozás tapasztalatairól (elmélet és gyakorlat).

Az alábbi hóból készíthető menedékek hasznosak lehetnek a téli időszakban. Lényeges dolog észben tartani, hogy a menedék készítése során a ruházat valószínűleg vizes lesz, ezért ennek megfelelően kell öltözködni.

Hókupac menedék (quinzhee)

Ha a társaságnak nincs elég tapasztalata az iglu (eszkimó jégkunyhó) építéséhez, vagy a hóviszonyok ahhoz nem megfelelőek hókupac menedék készíthető. Az építésre kijelölt helyen egy függőlegesen leszúrt eszközzel (síbot, jégcsákány, stb.) ki kell jelölni az építmény középpontját. Az eszközhöz kötözött zsineggel kört húzva ki kell jelölni a kupac alaprajzát.
Ökölszabály a méretezéshez: ha a helyben levő hó nem lesz kiásva, akkor a sugár a belső tér plusz 2 láb (60 cm), ha a helyben maradó hó ki lesz ásva, akkor 1 lábat (30 cm-t) ki lehet vonni minden egy láb (30 cm) hóvastagság után.
Egy kétszemélyes menedékhez szükséges havat két ember kb. 2 óra alatt tudja felhalmozni. A laza szerkezetű havat lapáttal, ponyvával, stb. a kijelölt körbe kell halmozni. A havat nem szabad összetömöríteni. Ha a kupac már megfelelő méretű és alakú, akkor legalább egy órát kell hagyni, hogy magától tömörödjön. Az összeomlás esélye jelentősen csökken, ha 2 órán át hagyjuk tömörödni a havat.

35 fokos szög az a meredekség, ami mellett a hó stabilan megáll. Gondoskodni kell arról, hogy a hó ebben a szögben stabilizálódjon. Ellenkező esetben vékony falvastagságú szakaszok, vagy deformálódott tető alakulhat ki. A tömörödés után el lehet kezdeni az ásást. A bejáratot az uralkodó szél elleni oldalon kell kialakítani. A tervezett bejárat felől kezdd meg az ásást a középpontban levő jelzőeszköz felé. A kiásott havat továbbítsd a segítőknek. Ha elérted a jelzőeszközt, hagyd a helyén, a továbbiakban ez lesz a tájékozódási pontod a belső tér kialakításánál. Takarítsd ki a havat a tervezett belső térből. A falak és a tető vastagságát belebökött botokkal ellenőrizheted. A méretek ellenőrzése után a központi jelzőeszközt el lehet távolítani, és elvégezhetők a végső fazon-igazítások. A tetőbe szellőzőnyílást kell fúrni. A fölösleges hótól célszerű gyorsan megszabadulni, mielőtt még megszilárdul. Az építés folyamata elég nedves, ezért a kialakításhoz vízhatlan ruházat szükséges (valamint megfelelő lapátok a kupac felhalmozásához és kiásásához).
Hóba vájt barlang
A barlangot hófalba lehet vájni. A bejáratot felfelé kell vájni, hogy az ülő/fekvő hely szintje alatt legyen az ajtó. Vannak természetes módon, pl. lelógó, hóval fedett ágak alatt kialakuló hóbarlangok is. Mélyre leásva az ágak alatt lehet bejutni az üregbe. Bármelyik esetben ki kell alakítani megfelelő szellőzőnyílást és azt tisztán kell tartani (hogy ne tömődjön el).


Iglu akkor építhető, ha megfelelő konzisztenciájú, szilárd tömbökké alakítható hó áll rendelkezésre. Fontos megjegyezni, hogy egy ilyen menedék építése idő- és energia-igényes. Két gyakorlott ember 2-3 óra alatt tud felépíteni egy kétszemélyes iglut, ha megfelelő eszközök és hó áll rendelkezésre. Természetesen egy nagyobb csoport számára több ilyen menedéket kell kialakítani. Az iglu építése művészeti érzéket igényel, de kevésbé energiaigényes, mint a hókupacból kialakított menedék. Az iglu építése során 24x18x6 hüvelykes (kb 60x40x15 cm-es) tömböket vágnak ki és rendeznek sorba egy emelkedő spirál mentén.

A szögletes tömböket függőlegesen állítják, az alját úgy alakítják, hogy csak a két alsó sarok tartsa a tömböt. A tömböt ezután megdöntik befelé, majd a függőleges élét (azt amelyik a szomszédos tömbbel illeszkedik) addig vagdossák, amíg a tömb súlya csak a felső sarkon nyugszik. A tömb súlya az átlósan szemben levő sarkokon nyugszik, míg a harmadik sarok az elfordulást akadályozza meg. Amint az első sor kialakult, vágd le néhány tömb tetejét (a körvonal egynegyedén-egyharmadán) úgy, hogy egy lejtő (rámpa) alakuljon ki, és ezen alakítsd ki a felmenő spirált. Ha az építmény készen van a tömbök közti lyukakat hóval tömítik. (Hát, ez tényleg művészet, még megérteni is. Szerencsére az ábrák sokkal érthetőbbek).








Hógödör



Ez a menedék egy, a hóba ásott árok, amit a talajszintig célszerű lemélyíteni. A gödör kicsit legyen hosszabb mint az emberi test, és kb 3-4 láb (90-120 cm) széles. A gödör alját béleld ki valamilyen szigetelő anyaggal, hogy védve legyél a hideg talajtól (szükséghelyzetben 10-15 cm vastagon rétegzett fenyőgally is megteszi). A tető vázát sílécekből és síbotokból, gallyakból, ágakból, stb. lehet kialakítani, amit ponyvával, majd arra szórt porhóval, vagy tömörebb hóból vágott tömbökkel lehet befedni. A bejárat egy az árok oldalába vágott alagút. Ez egy hótömbbel elzárható.
Szellőzőnyílást mindenképpen ki kell alakítani (a tetőbe fúrt nyílás) a megfelelő levegőellátás biztosítására. Ha a nyílásban egy botot tartunk, amit időnkét megrázogatunk, a nyílás nem tömődik el. Ha lehetséges, akkor a bejárat szintje legyen alacsonyabb, mint az ároké, így a hideg levegő inkább a bejárati részben, mint az árokban marad.

Saját próbálkozás a hókupac menedék készítésére

2003 januárjában a hóviszonyok lehetővé tették, hogy kipróbáljam a quinzee építését (hátha megépíteni egyszerűbb, mint kimondani).

A kísérletre az udvarunkon került sor, kb. 30 centis porhóból, -5 C hőmérsékleten, napos időben. Első lépésként egy kb. 1,5 méteres sugarú kört tapostam a szűz hóban, igyekezve sértetlenül hagyni a körön belüli havat. Ezután elkezdtem összehányni egy megfelelő méretű kupacot. Ez kb. 20-30 percbe telt egy rendes méretű hólapáttal. Ha figyelembe veszem, hogy a kemping lapátok, gyalogsági ásók és egyéb túrázó által hasznát eszközök mennyivel kisebbek a hólapátnál, az 1-2 órás irodalmi adatok reálisnak tűnnek.

A középpont jelzésére a kupac közepére szúrtam a hólapátot (nyéllel lefelé). A pihentetési (spontán tömörödési) időszakot kihasználandó, vékony gallyakat tördeltem, és 30 cm-esre daraboltam őket, majd egyenletes eloszlásban tövig a hókupacba szurkáltam őket. (A későbbiekben ezek szolgáltak útmutatóul, hogy meddig faraghatom belülről a falat. Ahol elértem a gally hegyét, ott abbahagytam az ásást. Az ötletet a Discovery-n látott túlélésről szóló filmsorozatból kölcsönöztem).

Mivel türelmetlen voltam, már fél óra után elkezdtem kiásni az üreget. Az ásáshoz hagyományos lapátot, illetve (a belső munkákhoz) gyalogsági ásót használtam. Először a javasolt módon a középpontot jelző lapátnyélig fúrtam, és onnan dolgoztam tovább. A (középpontot jelző) hólapát nyele nagyon zavart az ásásban ezért inkább kihúztam, és csak a beszurkált gallyakra hagyatkoztam, de ez is elég volt (kb. 20-30 gallyat használtam, de lehet, hogy kevesebb is elég lett volna).

Az ásás valóban "nedves" folyamat, főleg amikor az ember a saját feje fölött dolgozik, a hó meg általában lefelé hull. A vízálló dzseki kapucnival praktikus viselet. A nedvesség persze belülről is jön (jó esetben csak izzadtság formájában), mert a lapátolás elég fárasztó. Az üreg kiásása, szépítgetése 1-1,5 órát vett igénybe (segítőm nem volt, aki a kikapart havat rögtön továbbhányta volna, ami valószínűleg lerövidítette volna a munkát).

A menedék kissé szűkösre sikeredett, de behajlított térdekkel teljesen befértem. A bejutás laposkúszásban történt (ráadásul a kutyám közben versenyre kelt velem, és ő győzött, de ez most nem tartozik ide). A menedék sokkal kényelmesebb volt annál, amit vártam tőle és 1-2 perc alatt sikerült 0 C-ra belehelni. Az aljzat elég hideg volt, de egy ócska kabátot leterítve ezt is sikerült megoldani. Arra azért nem szántam rá magam, hogy az éjszakát is benne töltsem (majd legközelebb), de pár órát kényelmesen eltöltöttem benne, ami kint a hóban heverve valószínűleg sokkal kevésbé lett volna kellemes. Egy gyertyával remekül befűtöttem. (A hólapát nyelének a helyét nem tömtem be, ez volt a szellőzőlyuk, és a bejáratot sem torlaszoltam el, hogy valamennyire járjon a levegő).

Úgy gondolom, az ilyen jellegű menedék-építési tapasztalat jól jöhet azoknak, akik télen is túráznak, mert elég elnézni egy jelzést, és máris többnaposra sikeredhet egy egynaposra tervezett séta, ami télen elég kellemetlen következményekkel járhat. A 0 C-os hőmérséklet nem az otthon melege, de téli ruhában azért valahogy elviselhető (főleg a -20 C-hoz képest, ami Magyarországon sem ritka).

Hómenedékek II.

 

Az előző részben elsősorban a hómenedékekkel kapcsolatos elméleti háttérről esett szó, illetve egy szerény gyakorlati próbálkozásról.
A 2005 februári hargitai hétvége szerencsére remek alkalmat adott a hómenedékek gyakorlati kipróbálására, ez a cikk ezen próbálkozások tapasztalatait igyekszik összefoglalni. Kétféle menedéket építettünk, egy quinzee-t és egy hóbarlangot. Az igluhoz sem megfelelő hó, sem kellő tapasztalat, sem elegendő idő nem állt rendelkezésre; hógödörre lett volna alkalmas hó, ez szintén időhiány miatt maradt ki. A következő havas túrán igyekszünk ezeket is kipróbálni.

Quinzee

A quinzee-t a hargitafürdői felvonó gépházának közelében, egy viszonylag vízszintes (annyira azért nem volt vízszintes, ld. alább) területen építettük meg. Körülbelül 50 cm-es hó (fagyott tetejű porhó) állt rendelkezésre a munkához. Szerszámként egy lapátot (a menedékházból vettük kölcsön), egy popsít, valamint a kezünket használtuk (ehhez jól jön egy vízálló kesztyű).
A lapátot körzőként használva kb. 3 m átmérőjű kört tapostam a hóba. A kör belsejében levő havat igyekeztünk sértetlenül hagyni. Ezután a lapáttal, illetve a popsível elkeztük a kör belsejébe hányni a havat. Mivel volt hó bőségesen, a quinzee 0,5-1 méteres környezetéből sikerült elég havat összehányni, ez igen meggyorsította a munkát (kisebb hóban nagyobb területről kell összevakarni a hozzávalókat, ami lényegesen idő- és munkaigényesebb). Addig hánytuk a havat, amíg el nem kezdett "túlcsorogni" a körön kívülre. A havat menet közben nem tömörítettük, hagytuk, hogy a lejtőszög természetes módon alakuljon ki. A durva kialakítás után még pár lapát hóval szépítgettük, szabályosabb alakúvá tettük a kupacot, majd lelapogattuk a felszínét.
A kupac kialakítása után 30 cm-es fenyőgallyakat tördeltünk, és tövig a kupacba szúrkáltuk őket. Ezek szolgáltak később "szamárvezetőül" a kivájás során, hogy tartsuk a megfelelő falvastagságot. Ez alatt tömörödött, átkristályosodott a hókupac (legalábbis részben, de nem eléggé).
A bejáratot a lejtő legalacsonyabb pontján alakítottuk ki, hogy a hideg levegő lefelé "folyjon". A vájást először a lapáttal végeztük: a bejárat kialakítása után egy vele egyező méretű üreget alakítottunk ki a kupac közepéig, majd elkezdtük oldalra szélesíteni. Ekkor egy figyelmeztető roppanást hallottunk, a kupac láthatóan megsüllyedt néhány cm-t. Arra gondoltunk, hogy még nem struktúrálódott át megfelelően a hó, ezért kb. háromnegyed órát állni hagytuk, és csak ezután folytattuk a munkát. Ahogy mélyült az üreg, már nem lehetett kívülről tovább alakítani, egyikünknek be kellett bújni. A másik kint maradt, részben, hogy eltávolítsa a kitúrt havat, részben, hogy kimentse a bent levőt, ha rászakadna a kupac. A benti vájáshoz a popsít, illetve a kesztyűs kezünket használtuk, a hosszú nyelű lapát erre már nem volt alkalmas. A lapátot nyéllel lefelé beszúrtam a kupac közepére irányjelzőként, illetve a felső szellőzőnyílás kialakításához. A korábbi próbálkozáshoz képest (amikor egyedül dolgoztam), nagy könnyebbséget jelentett a kinti segítő, aki folyamatosan eltávolítja a havat, és biztonságot is adott, mert további két alkalommal rogyott meg a kupac (Bézból gyorsasági rekordott javított üregből történő kifarolásban, az biztos). A könyvekben ugyan írják, hogy először középre fúrjunk alagutat, majd felfelé haladjunk, és csak utána szélesítsük ki az üreget, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentősséget, amíg meg nem tapasztaltuk, hogy ez milyen lényeges. A megrogyások után arra is ügyeltünk, hogy a vájás közben az üreg mindíg lekerekített (román stílusú) boltíves legyen, mert így a legjobb a teherbíró képessége (legalábbis ez volt a "munkahipotézis"). A végső simításokat kesztyűvel végeztük, majd egy begyújtott gázfőzővel végigmelegítettük a belső falfelszínt, hogy egy jeges máz alakuljon ki rajta.



Kiszellőztetés után beterítettünk egy ponyvát, arra a polifoamokat, majd hálózsákba bújva belaktuk a szállást. Ketten elfértünk egymás mellett (közöttünk a bakancsok és egyéb apróságok is), de a lábunk eléggé a bejárat közelébe került, főleg, miután elkezdtünk kifelé csúszni. A "viszonylag" vízszintes aljzat a csúszós ponyva, polifoam és hálózsák számára nem volt elég vízszintes, ezért a legkisebb mozdulatok hatására is szép lassan csúsztunk kifelé. Ennek ellenére elég jól aludtunk (időnként visszaküzdöttük magunkat) fagypont körüli belső hőmérséklet mellett (-1 C volt a leghidegebb odabenn).
A menedék hatásosságáról reggel sikerült meggyőződni, amikor kibújtam belőle: odakinn -15 C és metsző szél fogadott! Hihetetlenül jó érzés volt visszabújni a jó meleg, szélvédett kuckóba. Az legalább ennyire hihetetlen volt, hogy mindenféle ajtó nélkül 20-30 cm-en 15 C-os különbség fordulhat elő, úgy, hogy még a szél is fújt.
Másnap este - tanulva az előző napi tapasztalatokból - hosszanti irányban kissé kibővítettük az üreget, és valóban vízszintessé tettük az aljzatot. Ez alkalommal sokkal jobban aludtunk (bár én az elején egy kicsit fáztam) a kinti -20 C ellenére.
Tapasztalatok:

• A quinzee nagy hidegben és szélben is hatékony menedék
• A kupacot hagyni kell átstruktúrálódni, nem szabad türelmetlenkedni
• Az üreg kialakításának helyes sorrendjét be kell tartani
• A kialakítás viszonylag munka- és időigényes, inkább hosszabb távra (alaptábor) érdemes kialakítani, vagy ha máshoz nincs elég hó.
• A bejáratot nem kell teljesen eltorlaszolni

Hóbarlang

A quinzee sikerén felbuzdulva, és a hóviszonyok adta lehetőséget kihasználva kipróbáltuk a hóbarlangot is a Csicsói-Hargita közelében egy szimpatikus hótorlasznál. Mivel itt nem kell összelapátolnunk a havat (a természet már megtette helyettünk), ezen menedék kialakítása sokkal gyorsabb, ugyanakkor alkalmazkodnunk kell az adott formához.
Első lépésként a hótorlasz szélét függőlegesre alakítottuk, és leástunk a talajig. A munkához Ervin mini-gyalásóját (kb. fele méretű) használtuk "kapa" állásban. Ezután kialakítottuk a bejáratot, majd elkezdtük szélesíteni az üreget.



Itt nem volt szamárvezető, és szabálytalanabb a forma, ezért nehezebb ügyelni a falvastagságra. Ha süt a nap, akkor könnyebb dolgunk van: ha átsüt a havon, tovább nem szabad vékonyítani a falat.



10 perc elteltével (az időtartamokat a digitális fotókról rekonstruáltam, mert nem mértük) már egy ember számára megfelelő méretű üreg alakult ki, további fél óra után már hárman is befértünk, igaz öten felváltva dolgoztunk rajta.



Menet közben kívülről is figyeni kellett a haladási irányt, hogy jó irányba, lehetőleg a vastagabb rétegek felé vájjunk. A kialakítás során jól látszottak a korábbi hófelszínek; három fagyottabb réteget harántoltunk (a felszín megolvadt majd visszafagyott, így jegesebb volt, erre esett a következő adag, ennek teteje megolvadt-visszafagyott és így tovább).



Mivel sietnünk kellett visszafelé, ezért sok időt nem töltöttünk a menedékben, de feltehetőleg hasonlóan működik, mint a quinzee.
Tapasztalatok:

• Ez a menedék nagyon gyorsan kialakítható (nem kell lapátolni és az átkristályosodásra várni)
• A szabálytalan forma miatt jobban kell ügyelni a falvastagságra
• A gyors kialakíthatóság miatt szükségmenedéknek alkalmasabb (hóviharban 10 perc alatt beásssa magát az ember), ugyanakkor a bizonytalanabb falvastagság miatt nem biztos, hogy annyira tartós

Összefoglalás:

Bebizonyosodott, hogy a fenti hómenedékek kevés gyakorlati tapasztalattal és egyszerű eszközökkel (vagy akár kesztyűs kézzel) is kialakíthatók, nagy hidegben és szélben is kellő védelmet biztosíthatnak.
írta: Hargi

A túlélés alapjai

 

 

Bevezetőnek szeretnék pár szót ejteni arról, miért is éreztem úgy, hogy szükség van egy ilyen cikkre.

Manapság az emberek teljesen függővé váltak a városok-falvak adta mesterséges környezettől. Megszokták, hogy a fürdőben és konyhában mindig van tiszta víz, ha kifogy a hűtő 5 percre van bolt, baj esetén pedig 10 perc és jönnek a mentők, tűzoltók segíteni.

Ha kimegy a természetbe, egy teljesen más szituációba kerül az átlagember. Elszakad minden olyan luxustól, és védőhálótól, amit megszokott. Csakhogy előfordul, hogy ezt nem veszi figyelembe.

 

 

 

Ha lakott területtől eltávolodunk, sokkal körültekintőbben kell eljárni, mintha csak elugrunk a parkba levegőzni. Ez nem azért van, mert az erdő nagyon veszélyes hely, hanem mert baj esetén a segítség megérkezése sok időbe telhet. Kiváltképp, ha a keresőknek fogalmuk sincs, merre van a bajbajutott személy. Addig csak magára és a társaira számíthat az ember.

A másik dolog, hogy „túlélés” szó hallatán úgy veszem észre, hogy egyre többen mindjárt az „ismeretterjesztő” csatornákon látható népszerű pisiivós-bogárevős show-k és az akciófilmek magányos, bazi nagy késsel magukból a golyót kiszedő szereplőire gondolnak.

Szerencsére azért vannak még fokozatok, és néhány egyszerű dologgal sokat javíthatunk azon, hogy biztonságosak maradjanak a természetbe tett kirándulásaink.

 

 

Mielőtt tehát fejest ugranánk a túlélősdibe, ismerkedjünk meg néhány kevésbé hősies javaslattal, amelyek helyes alkalmazásával elég sok dolog ezen a portálon már-már szükségtelenné válhat.

Kezdetnek álljon itt mindjárt egy olyan állítás, ami végleg „megöli a bulit”...

 

A képzett túlélő igyekszik ELKERÜLNI, hogy túlélőhelyzetbe kerüljön!

 

Ha a tőlünk telhető legkörültekintőbbek is vagyunk, még mindig számtalan elképzelhetetlen dolog akadályozhatja meg, hogy önállóan hazajussunk. Ha ez bekövetkezik, akkor a következő pont, amit szem előtt kell tartanunk:

 

Tegyünk meg mindent a mentés idejének lerövidítésére!

 

Természetesen egy egyszerű úttévesztés, vagy valamilyen kisebb nehézség miatt nem kell mindjárt riadóztatni az összes hatóságot. Ha senki egészsége és testi épsége nem forog veszélyben, igyekezzünk magunk megoldani a dolgot. Különösen igaz ez külföldön, ahol akár komoly anyagi vonzata lehet számunkra egy kutató-mentő egység bevetésének.

Íme azért néhány javaslat, amelyek javarészt az előkészületekre, másrészt a kirándulás azon szakaszára vonatkoznak, amikor még minden a rendes kerékvágásban halad:

 

1. Add meg egy megbízható, otthonmaradó családtagnak vagy ismerősnek a pontos útitervet, és a hozzátartozó időtervet! Ebből legfontosabb, hogy mikor érünk haza, de hosszabb túra esetén akár több közbenső bejelentkezést is megbeszélhetünk tovább szűkítve az időintervallumot, amikor hiányozni kezdünk.
2. Ha minden rendben, valóban hívd is fel a megbízott családtagot, ismerőst a megbeszélt időkben.
3. Ha valami miatt módosul a terv akár időben, akár útvonalban megint csak értesítsük róla a „hátországot”! Késések vagy programmódosítások bármi apróságok miatt bekövetkezhetnek, de vész esetén így még mindig jó helyen kezdenek keresni minket.
4. Ne egyedül indulj el! Társaságban biztonságosabb.

 

 

1. Menet közben rendszeresen nézz vissza! Ez segít felismerni a mögöttünk levő tájat, ha vissza kell találnunk ugyanazon az útvonalon. Ezt az elágazásoknál különösen fontos megtennünk, hogy biztosan jó irányba forduljunk.
2. Hasznos lehet még, ha felismerjük saját nyomainkat. Ha olyan helyen bukkanunk rájuk, ahol nem számítunk rá, tudatosíthatja, mondjuk, hogy körben járunk.

 

Ha sérülés nem történik, akkor azért Magyarországon nincs az a végtelen vadon, ahonnan eltévedés esetén ne lehetne rövidebb idő alatt kikeveredni. Álljon itt néhány adat és tipp, amik hazai viszonyok között hasznosak lehetnek:

-              Legnagyobb veszélyt a hideg és a meleg jelentik. Előbbi kihűlést, utóbbi kiszáradást okozhat akár pár óra alatt is. Hideg, és esős időben maradjunk mozgásban, nagy meleg esetén viszont árnyékban pihenve várjuk ki a hőség enyhülését.

-              Teljes elveszés esetén bármerre nyílegyenesen elindulva biztosan találsz egy utat. Ez pedig, településekhez vezet. Iránytű segíthet az iránymenetben.

-              Ha utat találunk, érdemes rajta maradni, mert nagy eséllyel találkozunk valakivel még a következő falu vagy város elérése előtt.

-              Vasutat és villanyvezetéket szintén érdemes követni. A síneken azonban ne gyalogoljunk! Szél vagy eső zaja elnyomhatja a hátulról közeledő vonat hangját. A villanyoszlopok sorának iránya szántóföldes részen megmutatja a települések irányát, mert ott nagyjából légvonalban vezetik a kábeleket. A vezetékek követése erdőben is segíthet (más út híján) a gyorsabb haladásban, mert általában igen alapos írtást csinálnak az oszlopok nyomvonalán. Nyáridőben a derékig érő gaz azért okozhat gondot így is.

 

 

-              Az ország bármely pontjáról bármerre elindulva körülbelül 30km-en belül folyóvizet találunk. Ezt is érdemes követni, mert lakott település biztosan lesz a partján.

-              Érdemes nemcsak nyitott szemmel, hanem nyitott füllel is járni. Harangozás, vagy bármi más „civilizációs” zaj segíthet hamar kikeveredni az erdőből.

-              Éjszaka egy magaslatról valószínűleg láthatóak lesznek egy település fényei.

-              Hazánkban, 2-3 óra gyaloglással, szinte biztosan emberek lakta helyre érünk. Ennyit kell kibírni hát.

 

Felszerelés

 

Ahhoz, hogy egy nehezebb szituációból önállóan kikeveredjünk, vagy kihúzzuk a mentésig, néhány alapfelszerelésre szükség van. A lenti felsorolás nagyjából a fontossági sorrendet is tükrözi.

 

 

1. Ruházat (Rajtunk levő, tartalék, esővédő, fejfedő)

2. Elsősegély csomag (fáslival és izofóliával)

3. Iránytű + térkép

4. Mobiltelefon

5. Egyéb jelzőeszközök

6. Kétfajta tűzgyújtóeszköz

7. Energiapótló vészélelem (nincs a képen)

8. Kés(ek)

9. Lámpa

 

Kicsit részletesebben:

 

1. Első és legfontosabb a megfelelő ruházat. Legfőbb feladata, hogy megvédjen az időjárástól, de a rovar- és csaláncsípésektől, vagy bozótoson átvágva a tüskéktől is megóv.

Kerüljük a pamutot, részesítsük előnyben a modern szintetikus (de legalább kevert szálas) anyagból készülteket. Könnyebbek, mint „hagyományos” megfelelőjük, de ami a legfontosabb, hogy elvezetik a testtől a nedvességet, és gyorsan száradnak. Azáltal, hogy a bőrünk nem érintkezik a nedves ruhával, elázás vagy kiizzadás esetén még mindig melegen tud tartani.

A kívánt hőszigetelést több réteggel érdemes elérni, ezáltal az időjárás változásával rugalmasan alkalmazkodhatunk a hőmérséklethez.

Tartalékban legyen nálunk egy plusz hőszigetelő réteg (lábunkra és felsőtestünkre egyaránt), valamint esővédő ruházat. Ez nagyon fontos, hiszen a természetben elsődleges ellenségünk a kihűlés. Ennek veszélye sokszorosára növekszik, ha vizesek vagyunk.

Őszintén szólva, egy-két plusz ruhadarab és egy jó esővédő felszerelés sokkal többet segíthet egy szabadban éjszakázáskor, mint a legtöbb túlélőfelszerelés.

Na és persze egy megfelelő fejfedő se maradjon otthon.

 

2. Legyen a felszerelésünkben elsősegélycsomag. Ideális esetben ritkán kell, ezért induláskor mindig nézzük át a tartalmát, hátha valamit mégis elhasználtunk legutóbb.

 

 

Hazai viszonyok között leginkább sérülések kezelésére érdemes alkalmassá tenni a csomagot, hiszen talán a legreálisabb túlélőhelyzet abból adódhat, ha valami baleset miatt csak lassan, esetleg egyáltalán nem tudjuk folytatni az utat. Sebtapaszokkal (5), fertőtlenítőszerrel (4), gyorskötözőpólyákkal (2), és egyéb kötszerrel (3, 6) célszerű készülni, hogy súlyosabb esetben, a segítség megérkezéséig akár magunk is el tudjuk látni a sérülést.

 

Erdeinkben barangolva gyakran van az embernél valamilyen „éles eszköz”(kés, balta, fűrész, stb.). Szerintem nem tévedek nagyot, amikor azt állítom, leggyakrabban ezek használata közben magunknak okozunk kisebb-nagyobb sérülést. Ahhoz, hogy egy esetleges hosszú és mély vágott sebet ne horgászzsinórral kelljen összevarrni, mint John Rambonak, érdemes beruházni egy csomag SteriStrip ragasztóra. Ezek a ragasztószalagok a varrást helyettesítik, és sebészi szakképesítés nélkül is mindenki tudja használni.

Végül én mindenképpen ajánlanám még egy tekercs fásli (11) és izolációs fólia (12) beszerzését. (Utóbbi kettő ráadásul multifunkciós is. Ha nincs rá szükség az eredeti feladatkörében, akkor például kötözőanyagként vagy menedékként is hasznosítható.).

Gyógyszerek tekintetében egyszerű általános fájdalom-, láz-, és gyulladáscsökkentőből (10) kellhet pár szem – például Algopyrin (vagy valamelyik modernebb megfelelője) + Cataflam -, valamint egy hasfogó készítmény segíthet a legtöbbet egy túrán.

Az összeállításnál az allergiát kétszeresen is figyelembe kell venni. Egyrészt ne legyen semmi olyasmi a készletben, amire allergiások vagyunk. Másrészt, ha van olyan dolog, amire viszont igen (például darázscsípés, vagy pollenek), arra mindenképpen készítsünk be „ellenszert”. Az említett darázscsípésre még akkor is érdemes felkészülni, ha egyébként nem vagyunk érzékenyek rá. Egy „jól irányzott” lódarázs-fullánk nyaktájékon komoly veszélyforrás. Elhanyagolt vadászlesek közelében könnyen összeakadhatunk e fenevadakkal, mert azok utak/ösvények mellett találhatók.

Nekem a következő összeállítás vált be az allergiás sokk elkerülésére: Calcimusc injekció (9), amit közvetlen az ampullából megiszok (tehát NEM tűvel és fecskendővel viszem be), Fenistil kapszula (10)(vényköteles, ha jól emlékszem), illetve valami olyan kenőcs, ami enyhe égések és csípések kezelésére való. A Calcimusc injekcióból többet érdemes magunknál tartani, mert több csípés, vagy tudott allergia esetén mindjárt kettőt is megihatunk indításnak.

Látható még a képen gumikesztyű (1), csipesz (8) tüskék, kullancsok kiszedéséhez, valamint egy kis szike (7), szintén például tüskék, szálkák eltávolításához.

 

3. Iránytű + térkép. Szerintem nem igényel különösebb magyarázatot. A tájékozódásban, iránytartásban segíthetnek sokat.

 

 

 

 

 

 

4. Az indulás előtt teljesen feltöltött mobiltelefon ma már nem számít különleges felszerelésnek, de a segítségkérésben ez teheti a legnagyobb szolgálatot. Hazánkban a szolgáltatók lefedettsége elég jó. Ha az adott ponton nincs is térerő, rövid „kereséssel” biztosan találni fogunk. Ha cellainformáció is elérhető, akár még a tájékozódásban is segíthet, ha kiírja a közeli település nevét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. Valami egyéb jelzőeszköz. Legegyszerűbbek a síp és a tükör. (Mert a telefonnal előfordulhat olyan baleset, hogy működésképtelenné válik). A síp nagyon jó, mert könnyű „üzemeltetni”. Kevesebb energiával messzebre hallatszik, mint a kiabálás. Még ha nem is a vészjelzést fújjuk, az esetleg közelben járó emberek előbb kíváncsiak lesznek, hogy mi az.

 

 

A tükör alkalmazásának fő korláta, hogy csak nyílt terepen működik, ami Magyarországon nem mindig adott (a környező országok hegyeiben a növényhatár felett azonban már jól használható). Ennél azonban fontos, hogy a vészjelzést igyekezzünk villogtatni, egyébként például egy véletlenül a közelben járó helikopter biztosan nem fogja csak úgy megnézni a csillogást. A véletlenszerű tükrözés csak akkor lehet eredményes, ha már keresnek minket.

Ha már itt tartunk, mi is az a vészjelzés, amit bárhol megértenek? Kettő is van. Az egyik az egyszerű hármas jelzés. Ez három sípszót, kiabálást, dudálást, kopogást, villantást tükörrel, éjszaka lámpával, vagy bármi olyasmit jelent, amivel fel lehet hívni magunkra a figyelmet. Kis szünet után ezt kell ismételgetni, amíg választ nem kap az ember.

A másik ilyen jel az SOS morzekódból ered. Három rövid – három hosszú – három rövid jeladás ismételgetése szintén bármivel, ami elérhető.

 

6. Kétfajta tűzgyújtóeszköz. Az egyik legyen könnyen használható, hatékony: öngyújtó vagy gyufa. A másik legyen üzembiztos, sokszor és bármilyen viszonyok között működjön: például szikravető, vagy magnéziumtömb.

 

 

Bármi mellett döntünk is, gyakoroljuk a használatát „békeidőben” is, mert egy valóban éles helyzetben bizonyosan sokkal nehezebb lesz a sikeres tűzgyújtás.

Megemlíteném még, hogy ha valaki a legváltozatosabb időjárási körülmények között is kimozdul, de mondjuk, nem szereti cserélgetni a felszereléseit, annak öngyújtóból benzinest érdemes választania.

Ennek oka, hogy nagyobb hidegben a gázos változatok nem működnek igazán, nedves környezetben pedig, a gyufa kevés lehet.

Arra ügyelni kell azonban, hogy a benzinest indulás előtt mindig fel kell tölteni, mert a „tüzelőanyag” megakadályozhatatlanul párolog, és sosem tudni milyen állapotban van éppen. Igazán akkor megyünk biztosra, ha kis tartályban viszünk magunkkal tartalék benzint is. Ez akár még úgy is segíthet a tűzgyújtásban, hogy rálocsoljuk a meggyújtandó anyagra, amit aztán egy kis szikrával is belobbanthatunk.

A tűzzel kapcsolatban egy gondolat engedtessék még meg Tom Brown kézikönyvéből... Egyértelműen, a tűz remek dolog, ha van. Többek között meleget, fényt, biztonságérzetet ad, jó a testnek és a léleknek egyaránt. Mégis, csak akkor próbálkozzunk tűzgyújtással, ha megvannak az eszközeink és a tudásunk hozzá, és a sikerre nagy esély van. Ezek hiányában csak idő és energiapocsékolás, amivel más fontos dolgokról vonjuk el a figyelmünket, például egy közelgő vihar előtt. Arról nem is beszélve, hogy a sikertelenség tovább növeli a frusztrációt, rontja a morált.

 

7. Energiapótló „vészélelem” jól jöhet mind fizikai mind szellemi teljesítőképességünk fenntartásában. Ez némi szőlőcukor vagy csoki legyen, ami gyorsan helyrerakja a leesett vércukorszintet. Ezeket akár a többi élelemtől külön is tárolhatjuk, és csak utolsóként használjuk fel.

 

8. Végül, de nem utolsósorban hasznos, ha van nálunk egy jó kés is. Lehetőleg fixpengést válasszunk, de egy svájci-bicska vagy multitool is sokat segíthet rajtunk. Utóbbiakat tanuljuk meg kreatívan használni, és legyünk tisztában a korlátaival. Ha nem csak a természetjárást vesszük alapul, akkor általánosságban valószínűbb is, hogy egy ilyen eszközzel kerülünk túlélőhelyzetbe.

A kés jelentősége annál jobban kezd nőni, minél kevesebb felszerelésünk van, akár szándékosan, akár például a hátizsák elvesztése miatt.

Annak a túrázónak, akinek van sátra, derékalja, hálózsákja, főzője, stb, maximum evéshez van rá szüksége. Minél több dolgot kiveszünk ezek közül, annál jobban bebizonyosodik, miért is alapköve a kés a túlélő- és bushcraft fortélyoknak.

 

 

Használhatjuk menedék építésénél, tűzgyújtási előkészületeknél, ételfeldolgozásnál, de a segítségével más szerszámokat, vagy akár vadászfegyvereket is készíthetünk. Egyszóval minden olyan területen akad neki feladat, ami fontos a természetben való boldoguláshoz.

 

9. Utolsó utáni ajánlott felszerelés, ami különösen hazai viszonyok között megmenthet az erdőben éjszakázástól: egyLED-es (fej)lámpa. Kis méret és tömeg, valamint hosszú üzemidő jellemzi. Ezek a tulajdonságok együttvéve nagyon alkalmassá teszik, hogy ne kelljen sokat töprengeni az elrakásán. Tartós eltévedés esetén (ha más gond nincs) lehetővé teszi, hogy sötétben is biztonságosan folytassuk a menetet, és önállóan visszajussunk a lakott területekre.

 

 

 

Ezek tehát azok az alapfelszerelések, amikkel egy rövid ideig egész jól elboldogulhatunk. Ahhoz azonban, hogy ezek a dolgok éles helyzetben legnagyobb valószínűséggel rendelkezésünkre is álljanak, ajánlott ezeket a zsebeinkben, övünkön vagy nyakunkban viselni. Hátizsák elvesztése reális lehetőség, elég lehet egy rossz mozdulat hozzá.

 

Fejben dől el...

 

Azonban minden óvintézkedés, és felkészülés ellenére is megeshet, hogy mégsem úgy alakul a túra, mint elterveztük. Mitől van, hogy valaki alig valami felszereléssel viszonylag jó állapotban kerül ki szorult helyzetéből? Másvalaki miért nem él túl akárcsak egy éjszakát a vadonban, amikor látszólag minden felszerelése megvan? Ezt a legnagyobb csatát sajnos magunk ellen kell megvívni, mert előfordulhat, hogy elménk nem nekünk dolgozik…

Legfontosabb a kezdeti pánik ellenőrzés alá vonása, és a termelt adrenalin javunkra fordítása.

Nehéz megmondani, hogy valaki egy adott szituációban miért reagál helyesen, más miért nem. Vagy ugyanaz az ember az egyik helyzetet sikeresen kezeli, egy másik helyzetben kudarcot vall.

Csak a túlélés lélektanáról és pszihológiájáról valószínüleg több könyvet is ki lehetne adni, de gyakorolni nagyon nehéz. Hiába olvas el az ember minden fellelhető irodalmat, semmi sem garantálja, hogy tudni fogja kezelni a felmerülő vészhelyzetet.

 

 

A legtöbb, amit tehetünk, hogy fejben fel kell készülni, amire lehet. Mi lenne, ha…? Mit tennék, ha … ? Indulás előtt ezekkel a kérdésekkel az elképzelhető vészhelyzeteket érdemes végigvenni, és a helyes magatartást átismételni, mert az első döntéseken sokszor eldőlhet minden.

Ha nincs közvetlen életveszély, akkor például az eltévedésből adódó elkeseredettség, a kezdődő pánik, és kapkodás egy egyszerű módszerrel legyőzhető. Az angolszászok szinte minden dologra kitalálnak egy könnyen megjegyezhető betűszót. Amiről most szeretnék említést tenni, az a STOP szabály.

Jelentése:

Stop – Állj meg!

Think - Gondolkodj

Orient – Tájékozódj!

Plan – Tervezz!

 

Kerek mondatokban ezt valahogy így kell elképzelni:

Ha érezzük, hogy kezd eluralkodni rajtunk a pánik, álljunk meg. Ha ekkor inkább növelnénk a tempót, hátha meglesz a helyes út, az növelné a stresszt is. Ha ez odáig fajul, hogy végleg eluralkodik rajtunk a félelem, akkor egyre többet fogunk hibázni.

Tehát megálltunk. Hagyjuk kicsit csitulni a gondolatainkat. Igyunk egy keveset, ha van nálunk, vagy tudunk készíteni, akkor a legjobb valami meleget. Az evést azonban kerüljük, legfeljebb valami energiapótló nassolást válasszunk.

 

 

Ezután elkezdhetjük végiggondolni, hogy mikor tudtuk utoljára pontosan, merre jártunk? Mi történt utána?

Amikor ezt végigpörgettük magunkban, megpróbálhatjuk elhelyezni magunkat ismét a térképen, a felidézett emlékek, és az éppen látott terep alapján. Lehet, meg is találjuk, hol hibáztunk, és kiderül, hogy a helyzet nem is olyan elkeserítő…

 

 

Ha ez mégsem sikerül, készítsünk tervet. Vegyük számba felszerelésünket, vizünket, élelmünket. Gondoljuk át mik a lehetőségek? Szituációtól függően választhatunk egy, a cikk elején ismertett technikát.

Tudok éjszaka mozogni a lámpámmal? Jobb lenne fedezéket találni, mert nagy vihar közeleg, és nincs megfelelő esővédő ruházatom? Mit tegyek, ha eddig vagy addig nem találom meg a helyes utat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel kirajzolódhatnak a lehetőségek. Ez nagyon hasznos, mert nem hirtelen fogunk szembesülni a problémákkal, amikor már késő lehet például megfelelő táborhelyet találni.

Ugyanakkor - ha nem úgy készültünk - kétségtelenül a legnehezebb döntés az, hogy kint töltsük az éjszakát. (Ha nincs lámpánk, akkor ez nehezen kerülhető el, főleg nehezebb terepen. A sötétben bolyongva kockáztatni egy sérülést nem okos dolog.) Ha ettől a tehertől sikerül megszabadulni, onnantól amolyan megkönnyebbülés-féle után már tudunk rendesen koncentrálni az előttünk álló kihívásokra.

Nagyon komoly az a probléma, amit mindjárt az első órákban megtapasztalhatunk – főleg amikor közeleg az éjszaka. Az ismeretlentől való félelem, az elszigeteltség, idegen zajok, neszek és szagok mindenütt. Ezek együttes hatása komoly stresszt okozhat, elménk gonosz játéka önmagát gerjesztve a kétségbeesésbe hajszolhatja a rémült túlélőt.

Ilyenkor meg kell próbálni pozitív hozzáállással jobb fényben feltüntetni a helyzetünket. Lássuk meg a szép dolgokat a tájban, a növényekben, vagy bármiben, ami segít lenyugodni és feloldódni.

Ne engedjük, hogy olyan „civilizált” beidegződések kedvünket szegjék, hogy koszos lesz a ruhánk, kezünk, vagy nem tudunk fürdeni. Vagy vegyünk példát ilyenkor a gyerekekről, akik nem bánják, ha földön kell négykézláb mászni, kézzel ásni, és hideg, kemény talajon kell feküdni. Ilyen apróságok az ő kedvüket nem veszik el a játéktól. Ez is magyarázata, hogy a gyerekek miért vészelnek át jó állapotban látszólag nehéz helyzeteket is. Könnyen alkalmazkodnak a kényelmetlenségekhez, és nem stresszelik magukat jelentéktelen gondokon.

Az unalom is nagy mumus lehet, igyekezzünk elfoglalni magunkat, ha valamiért tartós várakozásra vagyunk kárhoztatva. Alakítsunk ki napi rutint, javítgassuk a menedéket, gyűjtsünk fát, tanulmányozzuk a környzetet, stb…

 

 

Sokat segít az elkeseredés elleni harcban, ha az előttünk álló „túlélést” nem egyetlen nagy feladatnak fogjuk fel - ami így egészben ijesztő lehet -, hanem több kis részfeladatra osztva kezeljük. Ha ekkor mindig csak egy, a soron következő dologra koncentrálunk, akkor a részsikerek önbizalommal és reménnyel töltenek el. Szintén ez segít a figyelmünket összpontosítani, és megóvni a csapongástól.

A végére hagytam az egészből talán legfontosabb tanácsot: sose add fel! Mert mit sem ér a fenti elméleti tudás, de a világ összes felszerelése is haszontalan lehet, ha nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt. Valami kapcsot kell találnunk az otthonnal, ami táplálja az elszántságot, és segít a ránk váró feladatoknál erőt meríteni.

 

Ne feledjétek: Mindenkit hazavárnak!

Tűzgyújtás magnéziumtömbbel

 

A tűz a túlélés központi kérdése. A lángok meleget adnak. A jó tűz megfelelő menedékkel, hőtermelő építményekkel kiegészítve lehetővé teszi, hogy a legkeményebb fagyban is a szabadban éjszakázzunk, fénye elriasztja az éjszaka árnyait és a vadállatokat. A parázs fölött elkészíthetjük ételünket.
 

"Jó, jó, de mivel gyújtsunk tüzet?" - juthat az olvasó eszébe. Mindenfajta modern kori gyújtóeszköz (öngyújtó, gyufa) fogyatékossága, hogy "hamar kifogy belőle a szufla"
 

Ráadásul a gázos öngyújtó hidegben nehezen működik. A legjobb közülük a nem túl ifjú találmány, a gyufa, amely azonban igen sérülékeny. Óvatlan, elfagyott kézzel használva könnyen eltörhet a szára, a szél elfújhatja, s ősi ellensége, a nedvesség alattomban teszi tönkre.

Van azonban egy eszköz, amely mindig megbízhatóan működik: a szikravető. Ezt a tűzszerszámot évezredeken keresztül használták a világ minden pontján. Megfelelő ásványi kőzet és egy acéldarab kell hozzá. A magyar pusztán az úgynevezett pásztorkészséghez tartozott a tapló, a kova és az acél. Az acéllal ütést mérve az ásványra megfelelő méretű szikra keletkezett, mely belekapott a taplóba. Nos, itt van a dolog gyenge pontja, mert olyan anyagra is szükség van a tűzszerszámhoz, amely lángra lobban a szikrától. Erre leginkább fakalapáccsal kivert és hamulúgban vagy salétromban gondosan kifőzött taplót használtak.

Kevesen tudják, hogy nem felelt meg akármilyen acél a feladatnak. A tapasztalatok szerint igen jó minőségű, kifejezetten keményre edzett fém kellett a megfelelő szikra indításához.
A tűzszerszám feledésbe merült, a gyufa és a fent említett korszerű gyújtóeszközök kiszorították (éppúgy, ahogy a kova és az acél kiszorította jóval korábban a tűzfúrót, a tűzekét és a hasonló dörzsöléses eljárással működő eszközöket). Ennek sajátos következményeként nem tiszteljük a tüzet, mert nem dolgozunk meg érte. Természetesnek vesszük, hogy gombnyomásra van főzéshez, melegedéshez elegendő hőnk. Egy másik következménye ennek, hogy elveszítettük a testi ügyesség egy bizonyos fajtáját, a két kezünk alkotó ügyességét.
Az utóbbi időben a tűzszerszám modern formában újra megjelent. Nem véletlenül, hiszen közömbös az időjárási körülmények iránt, hidegben, melegben, esőben egyaránt megfelelő szikrát ad. Használata romantikus. Egész más érzés szikravetővel tüzet gyújtani, mint lelocsolni a fát gázolajjal, és öngyújtóval begyújtani. A sporttúlélés sportszerűséget is jelent. A tűz gyújtásának pedig a szikravetés az egyik legsportszerűbb, ugyanakkor könnyen alkalmazható formája. (A legvagányabb dolog tűzfúrót használni, de erről majd egy másik alkalommal szólunk.)

A szükséges eszközök többféle formában is rendelkezésre állnak. A legkönnyebben a magnéziumtömb használható. A Fire Starting Tool Magnesiumot a Doan Machinery&Equipment Co. készíti 1984 óta. Ez egy 76x25x9 mm-es magnéziumtömb, amelynek egyik oldalán egy középen, hosszában végigfutó vájatba egy különleges anyagból készült fémpálca van belefoglalva. A magnézium egyik végén, a középvonaltól kissé eltolva egy furat található, melybe egy vékony "dögcédulalánc" van belefűzve. Ebbe egy ejtőernyőszsinórt vagy valami hasonlót fűzve a nyakunkon hordhatjuk gyújtónkat.

A munka során a magnéziumtömb két hosszanti oldalát használjuk: a szikravető rudat az egyik oldalon, s a vele átellenben lévő forgácsolóélt a másikon. A lényeg, hogy a magnéziumból elegendő mennyiségű forgácsot faragjunk le, majd ezt gyújtsuk be egy késsel, úgy, hogy azt a fémrudacskán húzzuk végig. Ehhez kb. 60 fokos szögben helyezzük le a földre a magnéziumtéglát arra az alsó sarkára, ahol a szikravető van. Fontos, hogy kemény felületre támasszuk, nehogy nyomásra belesüllyedjen a talajba. Erre a célra kiválóan megfelel egy lapos kő- vagy kéregdarab. (Gyakran kaparom a gyúlékony fémet a gyalogsági ásó lapjára, ahol könnyű összegyűjteni, s amely egyben gyújtás után védi a tüzet a talaj nedvességétől. Ha már életre kapott a tüzünk, óvatosan letolhatjuk a lángoló ágakat az előre elkészített talapzatra.) Helyezzük késünket a sima oldalra derékszögben, s erőteljes mozdulatokkal kaparjunk apró forgácsokat a fémből.

Erős, éles késre van szükségünk. Igyekezzünk az oldal egészén végighúzni, s ügyeljünk arra is, hogy a penge ne kapjon bele a tömb sarkaiba. Így elkerülhetjük, hogy a magnéziumtégla kagylósodjon és a sarkai lekerekedjenek, mivel ez sok használat után jelentősen csökkenti a tömb hatékonyságát. Arra is vigyázzunk, hogy ne faragjuk a fémet. Ilyenkor ugyanis bele-belevág a penge az anyagba, s megakad benne, így hasznavehetetlenné válik az eszköz. A kaparás hatására azonnal lekopik a fémet védő, mindig újra képződő oxidréteg, s ezüstös fénnyel megjelenik a magnézium. Körülbelül egy mogyorónyi forgácsot készítsünk, de szükség esetén sokkal kevesebb is elég.

Gondosan söpörjük a kés pengéjével egy kupacba a magnéziumot. Eleve hasznos, ha egy falevelet vagy bármi mást rakunk a tömb alá, amelyen összegyűjthetjük és szükség szerint arrébb is vihetjük a darabkákat. Az említett kéreg erre is kiválóan megfelel. Vigyázzunk, nehogy a szél elfújja a szemcséket.
Fordítsuk meg az eszközt, s ugyanolyan szögben helyezzük a másik oldalára, mert most a szikraindító rudacskára van szükségünk. Úgy tegyük a forgácskupac mellé, hogy a kiröppenő szikra optimális szögben érje. Ezt úgy érhetjük el, ha a rudat letéve annak képzeletbeli meghosszabbítása a forgácsokra irányul. Helyezzük a kés élét a szikravető rúdra, de most 45 fokos szöget zárjon be a kés és a fém. A penge éllel lefelé álljon. Miközben szorosan odanyomjuk a kést a fémhez, egy gyors, erőteljes mozdulattal toljuk le a pengét. A rendkívül intenzív szikra meggyújtja a magnéziumot. Ügyelnünk kell arra, hogy a leszaladó kés ne verje szét a fémkupacot.

Munkánk eredménye egy rövid időre felizzó, vakítóan fehér láng, melynek kb. 2500-3000 Celsius-fok a hője. Hogy lesz ebből tűz? Például úgy, hogy az előre felépített tűz aljába könnyen gyulladó anyagot (mondjuk száraz füvet) halmozunk, s ezt gyújtjuk be a magnéziummal. A magnéziumon található szikravető egyébként elég intenzív ahhoz is, hogy gyúlékony anyagokat magnézium nélkül is begyújtson.
A leírások szerint ezer gyújtás végezhető el a tömbbel. Tapasztalataim szerint erős túlzás ez a szám, jó esetben egy-kétszáz alkalmat bír az eszköz. A rendszer gyenge, legkönnyebben elkopó része a szikravető.

Jogosan féltjük késünket a beindítástól. Bármilyen meglepő, a jó minőségű, professzionális kés éle nem sérül az eszköz használatakor. A gyakorlás során azonban inkább valamilyen olcsóbb kést, esetleg vékony acéllapocskát használjunk a szikra beindításához.
A magnéziumtömb ára változó, a legtöbb helyen 3000 Ft körüli. Military- és hegyitúra-boltokban kapható. Hordjuk mindig a nyakunkban ejtőernyőszsinóron, bőrszíjon vagy "dögcédulaláncon"! Soha nem fog minket cserbenhagyni.

A tűz

 

Tűz nélkül nehéz életben maradni a természetben. Véd a hidegtől, lehetővé teszi meleg étel, ital készítését, fénye melengeti a lelket (a túlélés során a pszichológiai tényezők az életet jelenthetik). Nem tökéletes eszköz viszont a rovarok elriasztására, ugyanis a kellő erejű füst az embert is elűzi.
A tűz gyújtása, táplálása nagy tudomány, különösen esőben, hóban, szélben.
 

A legfontosabb tudnivalók ezzel kapcsolatban: a tűzifák jellemzői, a tűzrakóhely kiválasztása, berendezése, a tűzgyújtás és táplálás szabályai, a tüzek típusai, a tüzek építményei, különleges tüzek, a tűz rejtése, szállítása, tárolása, a tűzgyújtás eszközei, munkavégzés tűzzel, világítóeszközök. A tűzgyújtáshoz három dolog kell: hő, éghető anyag és oxigén. Ha e három tényező viszonya megfelelő, sikeresen gyújthatunk tüzet extrém körülmények között is.

Ilyenkor általában a gyújtásnál nagyon kevés hő áll rendelkezésre, legtöbbször csak egy kis láng, néha szikra vagy borsónyi parázs. Ezzel nem lehet azonnal arasznyi vastag ágakat meggyújtani: lépésről lépésre, egyre erőteljesebb hőt adó anyagokra kell átplántálni a lángot. Aki elhibázza a fokozatosságot, nem tud tüzet gyújtani. A kulcsszereplő a tapló. Régen a tűzszerszám (acél és kovakő) mellett hordták az összetört, salétrommal főzött taplót, amely egy szikrától is lángra lobbant. Mai szóhasználattal bármilyen anyag lehet ,,tapló", amely könnyen gyullad, de elég hosszan és magas hővel ég ahhoz, hogy a láng átterjedhessen a gyújtósra. Taplónak használhatunk papírt vagy természetes anyagokat: pl. nyírfakérget, porrá morzsolt korhadt fadarabokat, száraz nádat, pehelytollakat, száraz füvet, száraz mohát, a ruhánkból szövetszálakat stb. A száraz falevél nagy felülete elzárja az oxigén útját a lángtól, ezért erre a célra kevésbé alkalmas.

A túlélés nem azt jelenti, hogy feltétlenül azt használjuk, amit a helyszínen találunk. Az erdőt járva egész biztos, hogy tudunk gyűjteni alkalmas anyagot. Például a kiszáradt nyírfa kérge a legjobb tapló. Gyújtósnak vékony, száraz ágacskákat gyűjtsünk, ha mégsem találnánk (pl. felázott erdőben), akkor vastagabb ágból faragjunk forgácsokat (a nedves fának is száraz a belseje), esetleg egy gallyat hasogassunk be. Erős, nagyon éles kés és biztos kéz kell ahhoz, hogy ezek a bevágások hosszú, vékony, gyaluforgácsszerű lapok legyenek.
A tűzifának valót lehetőleg a fákról törjük, ne a földről szedjük, mert az még nyáron is magába szívja a nedvességet. Kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy a lombos fa jobb parazsat ad, a tűlevelű viszont könnyebben ég. A tűzifák toplistája csökkenő hőérték szerint: tölgy (erős hőjét sokáig megőrzi, ezért kiváló melegítő tűzhöz); kőris (nedvesen is ég); bükk (különösen főző tüzekhez alkalmas); juhar; nyírfa (nedvesen is ég); gyertyán, galagonya (zölden is használható). Kerüljük a következőket, mert gyorsan elhamvadnak, füstjük kellemetlen: vadgesztenye, szelídgesztenye, szil, bodza, hárs, nyár. A gyűjtött fa legyen karvastagságú (a vastagabb nehezen ég át). Egy kb. 10x70 cm-es hasáb 4-5 órán át ég. Tűzgyújtáskor általában mindenki nekiáll rövid darabokra vágni a fát. Teljesen fölösleges, ne pazaroljuk erőnket és ne koptassuk szerszámainkat ezzel. Ha van helyünk a tűz körül, egyszerűen tegyük a tűzbe a fa egyik végét és az égés ütemében toljuk be. Megfelelő mennyiségű és minőségű hozzávaló birtokában elkezdhetjük a tűzrakást. Egyenletes, széltől védett, száraz felületet keressünk (mocsárban megfelelő emelvényt építhetünk).

Ásóval jelöljük ki a tűz helyét, majd ássunk igényeink szerinti gödröt, vagy kövekkel, vastag, nedves fával kerítsük be. Ezután megfelelő hosszúságú tűzifákat egymás mellé téve készítsünk aljzatot. Ez elszigeteli a tüzet a hideg, nedves földtől és parazsat ad. Helyettesítheti kő, homok is, de a kő ne legyen porózus (pl. bazalt), mert szilánkokra robbanhat (kerüljük a nedves, patakból kivett köveket is). Télen a faaljat közvetlenül a hóra is rakhatjuk, a hő hatására besüllyed a földig.

A tűz felépítése során az ágakból készült alapzatra tegyünk keresztbe két párhuzamos, két-háromujjnyi vastag, rövid ágat. Ezekre fektessük keresztbe a nagyon vékony gyújtóst (így aláfér a begyújtásnál a gyufa vagy a tapló) úgy, hogy a szélirány felőli részen férhessünk hozzá a begyújtás során. Végül lazán, szellősen, sátorszerűen a vékony és ujjnyi ágakból építsük fel a tüzet: az egésznek lazának, levegősnek kell lennie.
Ez a rendszer egyetlen gyufával, tapló nélkül is meggyújtható. Ha van taplónk, tegyük a vékony ágacskák alá. Amennyiben szikrával gyújtó eszközt (kovát-acélt, magnéziumot, stb.) használunk, a tűzrakás közelében külön gyújtsuk meg. Az égő taplót behelyezzük a tűzrakás alá (lehetőleg a szél irányából). Tüzet a meggyújtott tapló fölé is építhetünk. Ilyenkor az előkészített gyújtóst, majd később a vastagabbakat rádobjuk az égő taplóra.
A túléléssel foglalkozók a legelképesztőbb anyagokat ajánlanak, mint minden körülmények között működő taplót: kerékpárbelső gumi, vazelin, lőpor. Én, ha tehetem, a kerti grillek begyújtásánál használt anyag préselt kockáit használom. Különlegesen nehéz körülmények között locsoljuk meg denaturált szesszel a gyújtóst, de ezt benzinnel sose tegyük.

A tűz már "a miénk", amikor a közepes vastagságú ágak meggyulladtak. Ekkor rakhatjuk rá a vastagabb ágakat. A tűz táplálása folyamatos figyelést követel. Fontos, hogy a tűzifa vége ne lógjon a levegőben, mindig érjen a parázshoz vagy a másik égő fához. Kerüljük a fák szorosan egymás mellé fektetését, mert nem tudnak keresztülégni. Ha mégis párhuzamosan rakjuk, hagyjunk helyet a fák között. A legjobb csillag alakban elhelyezni a fákat. A tűz égésközéppontjában a fa vége és ne a közepe legyen, így gyorsan meggyullad. Frissen vágott tűzifát szárazzal vegyesen rakva hosszan égő tüzünk lesz. Amennyiben parázsról gyújtunk tüzet, rakjunk rá egy kevés gyújtóst, majd hosszan, erőteljesen fújjuk meg többször a parazsat, amíg fehéren nem izzik. E feladatot könnyíti meg az indián tűzfúvócső. Ez egy hosszú, ujjnyi vastag cső az egyik végén szűkített kimenettel, amely lehetővé teszi az oxigén koncentrált eljuttatását viszonylag biztonságos távolból. Segítségével a parázsra tett vastag fa is meggyújtható.

A tűzrakás különleges módja az egy- vagy kétszemélyes túlélőtűz. Ehhez keressünk egy jókora követ. Emeljük fel és támasszuk meg úgy, hogy földben feküdt alja tükörként verje vissza a hőt. A nagyon kicsi, csak ujjnyi keresztmetszetű ágakból a tüzet a kő helyén maradt mélyedésbe rakjuk. Ha továbbmegyünk, egyszerűen visszabillentjük a követ, amely eloltja és elrejti a tüzet.
Nagy hidegben a tűzrakóhelyet lehetőleg úgy jelöljük ki, hogy a hátunk mögött valamilyen hővisszaverő felület legyen (pl. sziklafal). Ha nincs ilyen, akkor pokrócból csináljunk paravánt. Vele szemben, a hősugár irányítására építsünk úgynevezett kanadai kandallót. Verjünk le egymástól kb. 60 cm távolságra két karvastagságú karót  párhuzamosan, kb. 80 fokos szögben a tűz elé. A ferde cölöpökre egy réteg tűzifából rakjunk falat. Ezeket friss fával cserélve mindig száraz tüzelőnk lesz.

Biztonságos és hatékony eszközhasználat a természetben 

1.rész

 

A kés használata

 

Bevezető

Aki nemcsak elméleti szinten foglalkozik a túlélőfortélyok megismerésével, az szinte biztosan tesz valamilyen eszközt/eszközöket hátizsákjába, az erdőkbe tett kirándulásai során. Ám ilyenkor nem vihetünk magunkkal minden előforduló feladatra külön speciális eszközt, ahogyan azt otthon, a ház körüli munkákban megszoktuk. Ha az eszköz használat során tönkremegy, jó eséllyel tartalék sem lesz nálunk belőle (legalábbis egyenértékű...). Ezért fontos, hogy mit viszünk magunkkal: az eszköz mind kialakításában, mind minőségében meg kell, hogy feleljen a rá váró kihívásoknak. A következő kis sorozatban a legjellemzőbb eszközök használatával ismerkedünk meg, amelyek a leginkább segítségünkre lehetnek a vadonban. Külön kitérek majd a biztonságra, mivel erről a legtöbbször kevés szó esik.

E cikkben a magunkkal vihető legáltalánosabb, leguniverzálisabb szerszámunkról: a késről lesz szó. A kések sokoldalúságának egyik bizonyítéka, hogy a választék óriási (a másik e cikk puszta terjedelme ). Sok gyártó, megszámlálhatatlan típus. A választás azonban annyira egyéni ízlés dolga, annyira függ a túrázási szokásoktól (és nem utolsósorban pénztárcánktól), hogy meg sem próbálok ebben javaslatokba bocsátkozni. Vásárlás előtt mindenképpen tisztázzuk a céljainkat, tájékozódjunk, melyik típusok alkalmasak a feladatra. Ha sikerült a kört némileg szűkíteni, próbáljuk „személyesen” is megismerni a kiválasztottakat. Előfordulhat, hogy a képekről nagy szerelemnek induló kés a valóságban fogása, minősége, tokja vagy bármi más miatt keserű csalódás lesz. Bárhogyan is: elsődleges késként mindenképpen érdemes fixpengés kést beszerezni.

A kigondolt feladat végrehajtásának másik fontos eleme maga az ember. Hiába van nálunk az elérhető legjobb, legdrágább eszköz, ha nem tudjuk használni. Jobb esetben csak sokára végzünk, rosszabb esetben késünk is károsodik ténykedésünk eredményeképpen, a legrosszabb esetben meg is sérülhetünk a helytelen használat közben.

Végül persze mindenki elboldogul valahogyan a saját kárán tanulva, de a befektetett energia és a ráfordított idő korántsem mindegy. Különösen, ha a körülmények nem ideálisak, vagy ne adjisten valóban túlélő-szituációban vagyunk. Fontos tehát, hogy tisztában legyünk a nálunk levő felszerelés használatával, begyakoroljuk a helyes technikákat, hogy később ne élesben kelljen próbálkoznunk.

 

A biztonságról

Az interneten kutakodva a késhasználatról manapság egyre több anyag elérhető. Éles pengével dolgozni azonban sosem veszélytelen. Egy mélyebb vágás egy egyszerű kirándulást is megkeseríthet, vészhelyzetben pedig, csúnyán keresztbetehet a menekülési vagy akár túlélési esélyeinknek. Ezért is volt számomra meglepő, hogy az interneten ehhez képest igen elenyésző mennyiségű útmutatóra leltem a biztonsággal kapcsolatban. Így most kezdjük is e szabályokkal.

A jegyzeteimen végignézve a lista némileg hosszúnak tűnt, de minden pontnak megvan a maga értelme. Persze egyik sem igazán bonyolult dolog, elvégre nem atomfizikáról van szó. A tanácsok józanésszel is könnyen megérthetők, többségük valószínűleg egyértelmű is. Ennek ellenére kérem a rutinos öreg rókákat, hogy ne ugorják át ezt a fejezetet! A biztonság témakörében sosem árt az ismétlés! Ha eltávolodunk a lakott területektől, a szakszerű segítség megérkezése igen sok időbe telhet, ha komoly baj esetén szükség lenne rá. Lássuk tehát:

-              Az éles kés biztonságos kés. Életlen késsel nagyobb erővel kell dolgozni, és a penge is nehezebben kapaszkodik a munkadarabba. Ez növeli a penge megcsúszásának veszélyét, ami azonban valószínűleg ahhoz még elég éles, hogy „puhatestű” lényünkben kárt tegyen.

-              Lassíts le! Sokan elég pörgős életmódot folytatnak a mindennapokban. Ennek terepen semmi haszna. Mielőtt bármibe belefognál, szedd össze gondolataidat, és csak a feladatra koncentrálj.

-              Legyen elsősegélycsomagod! Továbbmegyek: legyen is kéznél, könnyen elérhető helyen. Meg persze tudd, hogy mi van benne, és hogyan kell használni.

-              Sötétedéskor (netán alkoholfogyasztás esetén) abba kell hagyni a fúrást-faragást.

-              Használaton kívül késünket tartsuk a tokjában.

-              Testünktől távolodva vagy keresztben vágjunk. (Persze van néhány kivétel, erre később még kitérek.)

-              Különösen a két térdünk és ágyékunk által határolt háromszögben kerüljük a munkavégzést.

Ezen a részen verőerek, idegek és egyéb értékes szervek vannak. Sérülésük komoly veszélyt jelenthet akár az életünkre is!

-              Munka közben biztosítsuk, hogy a penge ne kerüljön az említett veszélyháromszögbe. Erre az alábbi pozíciók alkalmasak:

1.      Könyökünkkel térdünkre támaszkodva

2.      Valami munkaasztal használatával, ami ütközőfelületet ad a lecsúszó késnek.

-              Gondoljuk végig a penge útját. Saját testrészeink távoltartása mellett arra is ügyeljünk, hogy társaink se kerüljenek a hatósugárba.

-              Ha mások megzavarnak, vagy elvonják a figyelmedet, hagyd abba a munkát!

-              Ha át kell mennünk egyik helyről a másikra, tegyük vissza a kést a tokba. Ha mégis tok nélkül mozgunk, annak legbiztonságosabb módja, ha a kést befordítjuk úgy, hogy fokát heggyel felfelé az alkarunknak szorítva, éllel kifelé tartjuk. Ha elesünk, zuhanás közben dobjuk el.

-              Késünket minél ritkábban adjunk oda bárkinek – legfeljebb megnézésre. Ha mégis ezt megtesszük, annak is van korrekt, mindenkire nézvést biztonságos módja. A kést nyéllel előre, éllel felfelé nyújtsuk át. Így az átvevő személy először a markolattal találkozik, de látja az élt is, ami az átadó kezére sem jelent veszélyt, mivel felfelé mutat

 

Ha mindezeket átgondoltuk, már kezdhetünk is dolgozni! A következőkben tekintsük át, mire használhatjuk késünket!

 

Feladatok, technikák, tippek

 

A hatékony munkavégzéshez az alkalmas fogásmód mellett a megfelelő technikát kell bevetni. Ezt a tematikát követve vettem végig a leggyakrabban felmerülő, késsel megoldható feladatokat a teljesség igénye nélkül, elsősorban famunkákra koncentrálva. Természetesen egyik lent bemutatott technika sem az egyetlen működő módszer, és nem gondolom, hogy minden más helytelen. Késtől és használótól is függ, hogy melyiket érdemes alkalmazni.

Mindazonáltal ezek működő módszerek, olyan szakértők munkáiból lestem el őket, mint Ron Hood, Ray Mears, Mike Lummio és Andrew Price. Abban is biztos vagyok, hogy ha valaki rászán egy kis időt, hogy kipróbálja és megszokja a technikákat – még ha szokatlan is egyik-másik póz –, talál majd köztük számára használhatót.

 

Faragások

-              Az ujjakkal teljesen körülzárt fogás

 

Ez a legáltalánosabb, legtöbbet alkalmazott fogásmód. Nagyon stabil, kényelmes, így hosszú távú munkához ideális. Ez az egyetlen fogásmód szerintem, amire minden gyártó megpróbál odafigyelni, hogy legalább ez kényelmes legyen... Egyaránt használható durvább és finomabb faragásokra. Néhány hasznos technika:

o       Faragás merev tartókarral:

Gondolom, legtöbbünknek az a természetes, hogy a munkadarabot fixen tartva, a kést mozgatva hegyezünk ki, például egy cöveket. Ezt a mozdulatot közelebbről megvizsgálva feltűnhet néhány problémás részlet. Például, hogy az így legjobban dolgoztatott izom a felkarunkon levő tricepsz. Ez egy aránylag kicsi izomcsoport, így durvább faragással hosszú távon nagyon kifáraszthatjuk. A másik gond, hogy magát a könyököt is nagyon igénybe veszi, ízületi fájdalmakat eredményezhet („teniszkönyök”). Harmadsorban a kés mozgatásával folyamatosan változik a vágás szöge, ezért nehezebb tartani a faragás szimmetriáját.

Ha megfordítjuk a mozdulatot, és a kést mereven tartjuk, a munkadarabot pedig, mozgatjuk, mindezek nagyjából kiküszöbölhetők. A faragandó ágat ilyenkor magunk felé húzzuk, ezzel egy nagy izmot, a hátizmot dolgoztatjuk. Egyik könyökünk sincs terhelve, a vágás szöge pedig, szépen tartható.

o       Tollaság faragása

Tollaságat sokszor, sokan faragnak. Ennek ellenére eredeti funkciójában, élesztékként úgy érzem, kicsit le van becsülve. Észrevételem szerint a legtöbbször csak késtesztként funkcionál. Őszintén szólva egyik-másik elég viccesen néz ki, bár gyufával meg lehetne gyújtani őket. Ha viszont szikravetőnkre hagyatkozva akarunk tüzet gyújtani, akkor minden ügyességünkre szükség lesz. Ahhoz, hogy a „tollak” elkapják a tűzgyújtónk szikráit, a lehető legtöbb és legvékonyabb forgácsra van szükség.

A hatékonyság kulcsa még mindig a merev késtartás. Az alapanyagot a végénél stabilan letámasztjuk a talajra, esetleg valami alapra. A forgácsok leválasztása úgy történik, hogy késes kezünket mereven tartva, felsőtesttel rádőlve toljuk lefelé a pengét. Vállból esetleg kicsit még ráfordulhatunk. Ha sikerül belőni a helyes szöget, onnan már könnyen tartható, és a forgács leválasztása is újra meg újra megismételhető.

Szerintem nem hiba, ha a forgács nem marad az ágon. Ezek a darabok sem mennek kárba, kupacba gyűjtve a tollaság körül ugyanúgy meggyújthatók, mint az ág. Tehát igazából csak a vékony forgács a lényeg. Viszont megkönnyíthetjük a dolgunkat, ha nem csak egy ágat faragunk. A később sorra kerülő szikravetős videóhoz én végül is négyet készítettem, valamint egy extra adag forgácsot is „szeleteltem”.

 

o       Méretre vágás és hegyezés egy lépésben

Ha egy ágat ki akarunk hegyezni, ám az túl hosszú, lehetőség van összevonni a méretre vágást és a hegy készítését. Szögben, több oldalról belevágva durva hegyet kapunk, amely akár alkalmas is lehet céljainkra.

 

o       Ívek faragása

Ez csak egy tipp, amire mindenki rájön magától is, de ha már az alapokról építkezünk, úgy éreztem, helye van itt. Ívek faragásánál a késünk hegyéhez közeli élszakaszt használjuk, mivel ott keskenyebb a penge, így könnyebben tudjuk fordítani a „kanyar” mentén.

 

-              Hüvelykujj a pengeháton

Ez a fogásmód elsőre nagyon kényelmesnek, természetesnek, jól irányíthatónak tűnik. Sok késen a tervezők mindenféle trükkös, dizájnos ujjtámaszokat építenek be, amely szinte vonzza a kezünket, hogy próbáljuk ki. Általános munkavégzésnél azonban ez az ujjtartás szinte mindig gyengíti a fogás stabilitását, fontossága ebből adódóan szerintem erősen túlértékelt. Hosszú távon az előzőekben ismertetett zárt fogás sokkal könnyebben tartható, nem fárasztja annyira markunkat sem. E  fogás leghasznosabb alkalmazása, ha nagy erejű vágásokat, metszéseket akarunk csinálni. Ilyen például a sátorcöveknél, a kötélfészek hornyánál a zárómetszés.

Növelhetjük az erőt, ha ujjunkat előrébb csúsztatjuk.

Ha a munkadarabot kézben tartjuk, mindkét hüvelykünkkel rásegíthetünk.

 

-              Hüvelykujj a penge oldalán, az él kifelé mutat

Ezt a tartást én egyre többet használom. Tudatosan figyelve a használatra nagy felfedezés volt számomra, mennyire hasznos. Nagyon stabil, biztonságos módja a késhasználatnak. Ha késünkön a markolat eleje kicsit le van csiszolva, akkor még nagyon kényelmes is, mivel hüvelykünk félig-meddig azon a részen támaszkodik.

Tervezem, hogy a nagy kés markolatán is megcsináltatom ezt a kis átalakítást.

Nagy erejű vágások és finomabb hámozások egyaránt végezhetők így, de a kaparóél is ezen a módon működtethető, amivel lepucolhatjuk a kérget nyársunkról, vagy legallyazhatunk kisebb ágakat.

Túlélőhelyzetben ugyanis fontos, hogy spóroljunk eszközeinkkel. Ha van lehetőségünk, kíméljük az élt, hogy minél tovább éles maradjon.

Nem utolsósorban a szikravető használata is így történik (szintén kaparóéllel).

 

Lássunk néhány hasznos technikát ezzel a fogással.

 

o       Szikravető működtetése

Én azt a módszert használom, amikor a kés van fixen tartva, és a szikravető magunk felé húzása indítja a szikraesőt. Ennek legnagyobb előnye, hogy egy óvatlan mozdulattal nem borítom szét az élesztékkupacot, hiszen a húzás távolodik tőle.

 

o       Oldalvágás mellkas előtt

A kést mellkasunk előtt keresztben tartjuk, az él tőlünk kifelé mutat. A munkát hátizmainkkal végezzük, lapockáinkat egymás felé húzva. Ezekkel az izmokkal megint nagy erőt fejthetünk ki, akár tartósan is. A munkadarab közel van a szemünkhöz, jól látjuk a történéseket, pontosan tudjuk irányítani a műveletet. Ez utóbbi okból kifolyólag ezzel a technikával finom feladatok is szépen elvégezhetők. Először csak a mozdulatot mutatom a kisfilmen.

 

o       Tolóvágás

Ennél a technikánál a kést tartó kezünk szinte szó szerint csak tartja a kést. Az erő kb. 75%-t másik kezünk hüvelykujja adja le, amely a késháton támaszkodik. Ezt használva könnyedén elkészíthető sátorcövekünk hornya.

o       Faragás térdhez szorított késsel

Ez a módszer a mereven tartott késes módszer továbbgondolása. Bevallom, amikor megismerkedtem ezzel a technikával, kicsit kétkedve fogadtam. Macerásnak tűnt, és nem értettem, miben nyújthat többet a már ismertetett módszerhez képest. A valóságban a térdre ereszkedés után hihetetlenül jól lehet így dolgozni. A kés abszolút rögzített, így teljesen a munkadarabra tudunk összpontosítani.

A helyes pozíció úgy néz ki, hogy a kést vízszintesen, a pengeháttal az ellentétes térdünkhöz támasztjuk a térdkalács alatti puhább részen. Az általam használt Tracker késsel ez ráadásul különösen kényelmes az íves középső ujjtámasz miatt. A fát szintén hátizomból

-              Hámozó fogás

 

Elérkeztünk az első kivételhez, ahol a kés éle felénk néz. Nem vagyok biztos benne, hogy „szakmailag” mennyire helytálló ez a név, de szerintem, jól visszaadja a használhatóságát. A pengehát a mutatóujj első hajlatába támaszkodik, amellyel magunk felé húzzuk az élt. Három ujj a markolatot fogja, a hüvelyk pedig, a munkadarabot tartja, vezeti.

Ez a fogás finom munkákra alkalmas. Ezért is marad biztonságos a használata annak ellenére, hogy az él felénk mutat. Nem nagy erővel, széles mozdulatokkal dolgozunk, hanem finom, jól irányítottakkal. Ha mégis megcsúszik a penge, könnyedén visszafoghatjuk, mielőtt magunkba vágnánk. Mint a nevéből is érzékelhető, gyümölcsöket, zöldségeket hámozhatunk ezzel a tartással.

Finom hegyeket, legömbölyítéseket is így készíthetünk.

 

Ha nagyon pontosan akarunk valamit méretre vágni, akkor sújtásban nem gondolkodhatunk. Egyik módja a pontos, szép sima vágásoknak egy ezzel a fogásmóddal kombinált technika, amennyiben viszonylag vékony ágakról van szó.

Az ágat hüvelykünk alatt magunk felé forgatva körbeperforáljuk, amennyire lehet, majd amikor már nincs sok hátra, eltörjük (ha teljesen átvágjuk, kockáztatjuk, hogy elvágjuk az ujjunkat). A kis szálkákat végül lefaraghatjuk. Fontos, hogy a munkadarabot magunk FELÉ forgassuk. Ellenkező esetben kifordul ujjunk alól, és a pengével megvághatjuk magunkat.

Ezzel a fogással kihúzhatunk még fullánkokat és olyan tüskéket, amelyek vége kiáll, egyes szakértők szerint pedig, kullancsot is eltávolíthatunk vele. Őszintén szólva, ezt még nem volt alkalmam kipróbálni, és csak utolsó lehetőségként tenném. Ha van nálunk vagy bárkinél társaink közül csipesz vagy egyéb célszerszám, használjuk inkább azt. Ne kockáztassuk, hogy magunkba nyomjuk egy fertőzött kullancs béltartalmát…

Az elmélet mindenesetre a következő: a kés élével (rövid kés esetén a hegyével) a tüske, fullánk vagy kullancs teste alá nyúlunk. Hüvelykünk körmével nekifogjuk a pengének, vigyázva, hogy a fullánk végét vagy a kullancs testét ne nyomjuk össze. Végül óvatos, de határozott mozdulattal kihúzzuk.

 

Sújtás

Ez az „üzemmód” elsősorban nagyobb késekkel működik hatásosan. Tulajdonképpen egy nagy erejű vágásról van szó, amit széles, nagy ívű mozdulattal, „lendületből” végzünk, esetleg némi húzással kombinálva.

 

- Teljesen körülzárt fogás a markolatvégen

Itt is a teljesen körülzárt fogást használjuk, hogy a lehető legstabilabban fogjuk késünket. A vágás erejét növelhetjük, ha a kést a markolat végénél fogjuk. További erőnövelést tesz lehetővé, ha a sújtás minél közelebb a hegyhez éri a kiszemelt célpontot.

 

 

Ezt a fogást használhatjuk ágak, hajtások levágására, darabolására, de tüzelő felhasogatására is (bár ez utóbbi azért elég nagy feladat, inkább baltának való). Mint már említettem, sok kés tömege és pengehossza ehhez nem is elég, de a nagyobb vasakkal azért bátran nekifoghatunk.

Ha már a baltát említettem, vastagabb ágakat, törzseket úgy is kell átvágni, mintha fejszével dolgoznánk. Ha túl vastag ahhoz, hogy néhány csapással végezzünk, akkor „V”-alakú vágással menjünk keresztül az anyagon. (Ez persze megint csak az „izmosabb” késekre igaz. Rövidebb, könnyebb pengékkel egy másik módon oldható ez meg, amit nemsokára ismertetek)

A sújtás kiemelt figyelmet igényel. Mindig gondoljuk át a penge útját, ne legyen semmilyen testrészünk az útjában! A széles mozdulat miatt a körülöttünk állók is veszélyben lehetnek. Számítsunk arra is, hogy a kés lapjára fordulhat, kiszámíthatatlan pályán fejezve be a vágást. Végül, de nem utolsósorban a közelünkben azért se legyen senki, mert például darabolásnál a levágott fadarabok is röpködhetnek.

 

o       A sújtás mozdulatának begyakorlása

Ahhoz, hogy a lehető legtöbb energiát tudjuk a csapásba belevinni, egész karunk összehangolt mozgása szükséges. Ennek begyakorlása úgy a legegyszerűbb, ha a műveletet három részre bontjuk, fokozatosan kapcsolva be az egyes szakaszokat. Ez több okból is előnyös: egyrészt izmaink hozzászoknak a részmozdulatokhoz, másrészt a távolságot is segít megtanulni, hogy a penge megfelelő részével sújtsunk le. Ha lehetséges, a csapás iránya függőleges legyen, így a gravitáció is a mi malmunkra hajtja a vizet.

 

§         Csukló mozgatása

 

§         Könyök bevonása

§         Váll bekapcsolása, a teljes mozdulat

§         Álló hajtás levágása

Könnyen, gyorsan vághatunk le álló hajtásokat, ha meghajlítjuk, majd a külső ívre sújtunk. Így a fában ébredő feszültségek is a segítségünkre vannak. Érdemes megfigyelni, hogy a csapás tőlem oldalirányban van, magam mellett. Az ágat ne merőlegesen érje a penge.

A tűzifa felhasogatása sújtással hatékony és gyors, olyan ideális alanyoknál, amelyek átmérője legalább karvastagságú, és szépen megállnak a „lábukon”. A legtöbb tüzelő azonban nem ilyen: görbe, nem áll meg, esetleg vékonyabbra akarjuk felvágni, mint amit biztosan eltalálunk.

Ilyenkor elővehetjük eszköztárunkból az ütőfás hasítást. A művelet első lépéseként a pengét tegyük a fadarabra keresztben. Ha a fa el akar dőlni, késünkkel le tudjuk fogni. Végül az ütőfával egyszerűen keresztülkalapáljuk rajta a pengét. Mivel a mozdulat rögzített állásból indul, tüzelőnket nagyon precíz, vékony darabokra tudjuk felvágni ezen a módon.

Ez a módszer azoknak is hasznos, akiknek könnyebb, rövidebb késük van, így a kés sújtási képessége korlátozott. Az erőt ilyenkor leginkább az ütőfa szabja meg, nem késünk tulajdonságai.

Ütőfa segítségével keresztben is szépen átvághatók, meglepően vastag ágak is. Bár ez egy bizonyos vastagság felett már valószínűleg nem megy egy lépésben, de több irányból bevágva még mindig könnyen sikerrel járhatunk. Megint csak: könnyebben célt érhetünk, ha nem teljesen merőlegesen vágunk a fába.

Olyankor is ez a módszer jöhet csak szóba, ha ugyan elég nagy késünk van, de a levágásra kiszemelt ág sűrű bozótosban található, ahol szűk a hely. Ilyen esetben a sújtás kifejezetten veszélyes, mert a penge elakadhat, vagy irányt változtathat más ágakon. Nem utolsósorban sokkal simább, tisztább sebet ejtünk a fán, ami könnyebben begyógyul.

 

Gyalulás

Egy újabb kivételhez érkeztünk, amikor a penge felénk néz.

Gyalulást nagyobb munkadarabokon tudunk végezni. Mindkét kezünk a kést fogja, az egyik a markolatot, a másik a kés fokát. Ha egyedül vagyunk, a munkadarab leszorításának legkényelmesebb módja, ha a fa egyik vége a talajon támaszkodik, a másik vége pedig, mellünknek vagy vállunknak feszül. Ilyenkor érdemes kipárnázni a bot felénk eső végét, így védve testünket a nyomás erejétől.

Maga a művelet úgy zajlik, hogy az előbb vázolt fogással, magunk felé haladva nyugodt, egyenletes húzásokkal gyaluljuk le a forgácsokat.

A pengét magunktól távolodva is tolhatjuk.

Mivel mindkét kezünk a kést fogja, azok nem kerülhetnek az él útjába. Törzsünket, lábunkat a munkadarab védi, a kétkezes fogás pedig, önmaga is elég kontrollt biztosít a penge felett, hogy ne történhessen baj.

 

Fúrás

Késünkkel készíthetünk lyukakat, bemélyedéseket is. Ilyenkor a markolat végét támasszuk tenyerünkbe, majd így nyomjuk a késhegyet az anyagba. Ujjainkkal tartva forgassuk a pengét a hossztengelye körül. Fontos, hogy ezt ne kézben tartva csináljuk. Ha lecsúszik a penge, vagy kettéhasad a munkadarab már kész is a baj. Támasszuk le a talajra, vagy egy fatörzs oldalának. Ilyen módon megelőzhetők az említett balesetek.

 

Zsinór elvágása

Ez is fordított fogás, felénk néző éllel. Feszített zsinórokat szögben megdöntve, húzással vághatunk át. A húzás síkja tőlünk oldalirányban legyen.

 

Vésés

Kemény felületek átütését, szétválasztását értem alatta. A sima szúrásnál ez annyival több, hogy letámasztott heggyel indul, ezért biztosan ott végezzük a munkát, ahol akarjuk.

A kést „gyengébb” kezünkkel fogjuk úgy, hogy az él a tőlünk távolabbi oldalon legyen. A másik kezünkkel a kést, annak végét átfogva nyomjuk át az anyagon, esetleg tenyerünkkel vagy ütőfával a markolat végét ütögetve üssük át rajta (utóbbi esetben hasznos lehet, ha a kés anyaga kissé túllóg a markolaton). Ezen módszer tipikus alkalmazása például konzervek fedelének átütése. (Azért én mindenképpen konzervnyitó használatát javaslom, amennyiben van nálunk.)

Szétválasztáskor a nyomó és feszítő mozdulatokat váltogatva haladhatunk előre, így bontva az anyagot. Itt (és általában feszítéskor) azért szintén nem árt tisztában lenni késünk határaival.

 

Karcolás, perforálás

A kést ceruza-szerűen, éllel kifelé, a hegyhez közel fogjuk. Használhatjuk csontok, agancsok perforáló karcolásához, így, ha jó munkát végeztünk, ezek a kemény anyagok is pontosan törhetővé válnak a gyengítés mentén. Amennyiben népművészeti ambícióink vannak, finom mintákat, díszítéseket is ezen a módon hozhatunk létre használati tárgyainkon.

 

 

Kalapálás

Kalapálni a kés hátával és lapjával tudunk. Mindkét módszernél legyünk nagyon óvatosak. A fokot használva az ütéseknél figyelni kell a felénk néző élre, valamint arra, hogy a viszonylag kis ütőfelülettel biztosan eltaláljuk a célpontot. Egy cövek leverésénél például elég egyetlen kis hiba, és csúnyán ráverhetünk a tartó kezünk ujjaira.

A penge oldalával való kalapálás egyik veszélye, hogy eltörhetjük késünket. Ilyesmit csak erős, vastag pengékkel csináljunk, és véleményem szerint akkor is inkább csak „puhább” anyagú célpontokra, mint például facövekek, csonthéjas magvak megtörése, stb...

Plusz használati lehetőség, ha a kés anyaga túllóg a markolatvégen. Ilyenkor azt is használhatjuk például diótörésre.

 

Egyéb „jó tudni” fogások

 

-              Takart hegy

Olyan szétválasztó vágásoknál hasznos, amikor a vágandó anyag alatti részeket nem szeretnénk megsérteni. Ilyen technikával vágható le egy sérült személyről a ruházat –amennyiben annak levétele nem lehetséges–, hogy a sérülést el lehessen látni.

 

-              Pengefogás

Ha csak egy viszonylag nagy késsel vagyunk felszerelkezve, akkor a hegy és az alatta levő íves él finomabb használatához kicsit előrébb kell fognunk. Ne féljünk váltogatni a fogásokat, bátran fogjunk rá a pengehátra, amennyiben a szükség úgy hozza. Nem olyan kényelmes, mint a markolat, de kisebb munkák így is kivitelezhetők.

E technikák olyan természeti népeknél figyelhetők meg, akik esőerdei környezetben élnek, és egy bozótvágó a legfőbb felszerelésük. Ők egy machete-vel is képesek mindent megcsinálni.

 

-              Ulu

Ez a fogásmód szélesebb pengéjű késeknél lehet hasznos opció, mint például a Tracker. Ez tulajdonképpen az előzőhöz nagyon hasonló fogás, ám ez kaparásokhoz, vágódeszkán való daraboláshoz, és állítólag nyúzáshoz is jól használható. Eszkimó vadászokról szóló filmekben látható néha, hogy egy ulukéssel képesek teljesen feldolgozni az elejtett fókát, és még a bőr tisztításához is ezt használják...

 

Zárszó           

Úgy gondolom, a cikk terjedelme is jól tükrözi a kések sokoldalúságát, és rávilágít, miért alapköve a kés a túlélő- és a bushcraft feladatoknak. S közben ne feledjük: ez a cikk csupán a famegmunkálásról szól. Még egyetlen szó sem esett állat- vagy ételfeldolgozásról, vagy netán önvédelemről. És még ezzel együtt is rengeteg fogás és technika kimaradt ebből az így is hosszúra hízott írásból.

Ugyanakkor szeretném újra felhívni a figyelmet a rendeltetésszerű használat fontosságára. Többször hallom, látom például, hogy a késsel ásni is lehet. Véleményem szerint ez nem tartozik az említett kategóriába. A föld és homok szemcséi az élt minimum megviselik, de ha még követ is elkapunk, az komoly sérülést okozhat késünk hegyének, vagy csúnyán ki is csorbulhat. Ezért én a késsel való ásást semmiképp sem javaslom. Inkább abban a hozzáállásban hiszek, hogy egy túlélőkésnek nem kell minden feladatra alkalmasnak lennie, viszont minden olyan segédeszközt el kell tudni készíteni vele, ami a feladatok megoldásában segíthet. Az ásós példánál maradva: késünkkel készíthetünk például ásóbotot.

A cikkben felsorolt alkalmazásokról sem feltétlen igaz, hogy a kés a legalkalmasabb eszköz az összes feladatra. Ha van nálunk célszerszám, esetleg találunk valami jól használható dolgot, akkor azt használjuk. Továbbra is az ásás példája: ha eleve van nálunk ásó, vagy találunk például egy lapos csontot, fémlemezt, fémedényt, stb., vessük be inkább azt. A hatékonyság mellett éles helyzetben az is fontos, hogy ha tudunk, spóroljunk eszközeinkkel. Így a valóban „testre szabott” feladatoknál még mindig éles lesz a késünk.

Azonnali életveszélyben persze nem szabad finomkodni, hanem minden erőnkkel és felszerelésünkkel a túlélésért kell harcolni. Erre példa lehet, ha autónkkal vízbe esünk, és nem nyílik az ajtó. Ha ekkor éppen kés kerülne a kezünk ügyébe, habozás nélkül kell használni, és akár a heggyel kitörni az üveget.

Immár tényleg befejezésként, a klasszikus mondást idézve, még egyszer felhívnám a figyelmet a biztonsági szabályok fontosságára: „Nem létezik töltetlen kés…”

 

A képanyag elkészítésében segítségemre volt Zümi barátom.

 

Biztonságos és hatékony eszközhasználat a természetben 

2.rész

 

A fűrész használata

 

A második epizódban azzal az eszközzel szeretnék kicsit foglalkozni, ami az erdőbe tett kiruccanásaim során - a kés mellett - leggyakrabban megtalálható a hátizsákomban: a fűrésszel.

A fűrész jelenléte egy erdőjáró embernél azért is nagyon reális, mert már majd’ minden kiránduló zsebében ott lapul a túrázóknak/vadászoknak/katonáknak tervezett svájci-bicskák valamelyik változata, vagy egy multi-szerszám, amiknek többségén található egy kis fafűrész (sokszor nálam is csak ilyen formában található meg). Bár általában a célszerszámok erősebbek és hatékonyabbak, ezek a kis multifunkciós eszközök is sokat segíthetnek rajtunk.

Sőt ha túlélési szempontból nézzük, még életszerűbb is, hogy ilyen felszereléssel kerülünk szorult helyzetbe. Használjuk hát ki a benne rejlő lehetőségeket.

Ha már a célszerszámokat említettem, a kézifűrészekről is van szó az Erdőtörvényben:

 

  „61. §(2) Tilos az erdő látogatójának - a munkavégzésre jogosultakon kívül - motorfűrészt, 500 g-nál nagyobb fejtömegű fejszét, 30 cm-nél nagyobb vágólap hosszúságú kézifűrészt magánál tartani a közforgalom előtt meg nem nyitott erdei utakon és az erdőben.”

 

Természetjáráshoz a legjobban használhatók méretük, tömegük és felépítésük miatt a keret nélküli, becsukható vagy behúzható pengés változatok.

 

 

Minőségüket tekintve a hiper- és szupermarketek, vagy a barkácsáruházak kertészeti osztályain található olcsó változatok is remekül beválnak. Persze ebből is beszerezhetőek túra- és vadászboltokból drágább, ismert márka alatt futó példányok, azonban a használhatóságuk nem arányosan jobb (ha jobb egyáltalán), mint az előbb említett kerti változatoké.

 

A biztonságról

 

A biztonságos fűrészhasználatra szinte minden igaz, ami az első részben a késekre vonatkozóan fel lett sorolva. Illetve mivel annyira nem univerzális, valamivel azért kevesebb. (Sújtani például biztos nem fogunk vele…)

A legtöbb szabály, mint az életlenségre, az odafigyelésre, elsősegélycsomagra, az alkoholra, a kerülendő pozíciókra vonatkozó, stb. pontok itt is teljesen megállják a helyüket. Nem sorolnám fel újra őket, a késes cikkben mindenki megtalálja, aki ismétlésre vágyik.

Az biztos, hogy a fűrészfogak is csúnya – ha nem csúnyább – sebet ejthetnek, mint egy kés. Legyünk tehát óvatosak.

 

Feladatok, technikák, tippek

 

Ez a fejezet az első részhez képest nyúlfarknyi lesz, mert a fűrésznek nincs annyi „üzemmódja”, mint a késeknek. Azért pár dolgot érdemes megemlíteni, ha maradni szeretnénk az alapoktól építkező tematikánál.

Ezek a keret nélküli fűrészek csak egyik irányba „harapnak” igazán, mégpedig húzásra. Használatuk végtelenül egyszerű: biztosan, de kényelmesen megmarkolva oda-vissza mozgatva vághatjuk keresztül a faágat. Nem ragoznám túl, szerintem mindenki csinálta vagy látta már.

Amire érdemes figyelni, hogy ne nyomjuk lefelé túlságosan, mert a fogak eltömődhetnek, ha túl sok „fűrészport” választunk le, és végső soron nem végzünk gyorsabban, mint ha könnyedén dolgozunk. Viszont sokkal jobban el fogunk fáradni.(Főleg élő fánál fordulhat ez elő.)

A másik dolog, ha előremozgatáskor a penge megszorul, ne erőltessük. Meghajolva könnyen eltörhet a vékony penge, ami eszközünk tönkremenetelén kívül még balesetveszélyes is lehet. Ha ilyen történik, engedjük vissza, szabadítsuk ki a lapot, majd folytathatjuk a munkát.

Mint már említettem a fűrész nem annyira sokoldalú, mint egy kés. Sőt valójában egy igazi funkcióval rendelkezik, mégis remekül kiegészítheti akár egy nagyobb fixpengés képességeit is. Ez a funkció pedig, a faágak levágása, darabolása.

Ha kicsit belegondolunk, pont ezek azok a feladatok, amikkel a nagy, nehéz „túlélőkések” magunknál tartását indokolni szoktuk. Ebben viszont a fűrész gyorsabb, „energiatakarékosabb”, és csendesebb, mint egy nagy kés.

Ha ez igaz, akkor ezek szerint egy kisebb, könnyű (lehetőleg fixpengés) késsel plusz a fűrészünkkel is remekül elboldogulhatnánk? Akár a sokat emlegetett svájci-bicskával is? Nos, nagyon sokaknak beválik ma is, és - ha őszinték akarunk lenni magunkhoz - a „túlélőtúrák” nagy része sem indokol komolyabb felszerelést, ha csak a vágószerszámokat nézzük.

Na persze, de mi van, ha fel kell hasogatni a nedves fát, hogy a belső száraz részekhez hozzáférjünk? – kérdezhetné valaki. Egy kis találékonysággal erre is van megoldás.

Lássuk hát mik a lehetőségek…

 

 

Hasítás fűrésszel

Nem lehetetlen tehát, hogy fűrészünk segítségével felhasogassuk tűzifánkat. Ezt egy egyszerű trükkel tehetjük meg.

A felhasogatni kívánt ágat kb. a közepén, félig befűrészeljük. Ezután a bevágás és a fa vége között egy másik faághoz vagy kőhöz csapkodjuk. A befűrészelt rész az ütögetés hatására hamarosan leválik a „főágról” - legyünk óvatosak, ez lehet, hogy hirtelen fog megtörténni. Egyszerűen lerepül.

Ezután megfordítjuk az ágat, és újra kezdjük a másik féllel is a műveletet.

Itt azonban nincs vége a lehetőségeinknek. A felezést elvileg akárhányszor megismételhetjük, mindig másik oldalról bevágva a faágunkat.

(A filmezés izgalmában azt az alapvető hibát követtem el, hogy a felhasogatott fát ide-oda forgattam a hóban. A szárazon tartásra érdemes figyelni, ha már ennyit dolgozik az ember a tűz előkészítésével. A technika működésének szemléltetése azért szerintem sikerült.)

 

 

Ez sokaknak macerásnak tűnhet. De ha beleképzeljük magunkat a fentebb már említett szituációba, amikor egy szál svájci-bicskával ragadunk kint az erdőben, ez a lehetőség sokat érhet a hideg éjszaka előtt. Hiszen egy ilyen kis fűrésszel is lehetséges csuklóvastagságú ágak átvágása. Aztán a pengéjével például egy tollaság már gyerekjáték…

 

 

Háromvágásos vagy alávágásos technika

Ezt a technikát akkor alkalmazzuk, amikor olyan nagy ágat szeretnénk levágni, amit nem tudunk megtartani. Ez azonban inkább a fát védi a súlyos sérüléstől. A három vágást a következőképpen kell elhelyezni:

 

 

 

Ha ugyanis egy vastag ágat kezdünk levágni, az előbb-utóbb letörik a saját súlya alatt, és rossz esetben hosszában jó darabon végighasad a törzs felé is. Közben még magával ránt egy nagydarab kérget az alsó oldalról. Ez a nagy seb igen nehezen gyógyul vissza, nagy lesz a kockázata egy fertőzésnek. A következő képen látható egy korhadt ág maradéka, ami talán egy viharban tört le. Láthatjuk, mekkora kár keletkezett az egészséges részben is.

 

Ennek úgy vehetjük elejét, ha első lépésként alulról fűrészeljük be az ágat, legalább egy arasznyival az ág tövétől, a vastagsága kb. negyedéig-harmadáig, amíg a fűrészlap el nem kezd szorulni.

Második lépésként felülről fűrészelünk, pár centivel távolabb az alsó vágástól. Az ág a saját súlyától hamar elkezd lenyílni az alsó vágásnak köszönhetően, ezzel mintegy utat nyit a fűrésznek. Aztán az ág leszakad, de immár csak az alávágásig. Figyeljük meg az ágcsonkon a törés „lépcsős” alakját.

 

 

 

A harmadik vágást a növény iránti tiszteletből tegyük meg, a lehető legkisebb sérülésre törekvés okán. Ez nem más, mint a maradék csonk tőben való levágása. A rövid részt ekkor már kényelmesen megfogva lefűrészelhetjük a lehető legközelebb az ágtőhöz. A sima vágott felület az elágazás közelében csökkenti a fertőzés kockázatát, és így gyógyulhat be legkönnyebben a seb. 

 

 

 

Mindez folyamatában így néz ki:

Remélem, ez a kis írás sokaknak segít, ezen remek eszközben rejlő képességek teljesebb kiaknázásában. Ráadásul, ha csak páran megfontolják az utolsó részben elhangzottakat, talán még az erdő fáinak egészségéért is sikerült tennem valamit.

Halsütés sárban

 

Valamikor 2006-ban olvastam PAPICA cikkét (ami igen csak megnyerte a tetszésemet bevállalósága miatt), aki éppen csigákból és gilisztákból próbált egy kis ízelítőt adni csodálatos természetünk egyszerű ízeiből. Én is készülök egy ideje egy kis főzőcskével...

...de valamilyen oknál fogva mindig sikerült elhalasztanom, míg végül egy kora tavaszi nap elhatároztam, nem tűrhet további halasztást, hogy véghezvigyem elrettentő véres tettem egy halacska ellen: az agyagban történő megsütését.

Erre legalkalmasabb helynek a közelben lévő, erdővel körbevett kis tavat gondoltam. Mivel a horgászengedélyt akkor még nem váltottam ki, még egy bűnt kellett hogy elkövessek: bolti halat vittem a partra (egy kárászt), amit szó szerint az egész várost bejárva az utolsó halboltban sikerült is megvennem. Ennyi kezdő sikertelenség után úgy gondoltam, most már minden simán fog menni.

Gyönyörű reggelünk volt. Összecsomagoltam néhány alapvető felszerelést, majd festett hajú kedvesemet is (egyem a kis húsát), és kemény félórás kimerítő buszozás után megérkeztünk.
Kb. 1/4 órás kis romantikus sétánk alatt megtaláltuk a tökéletes helyet! Az erdő, a víz minden a helyén volt, sőt elég szokatlan módon még szemét sem volt a közelben! Csodálatos, maga a paradicsom!

Némi előkészület és tűzifa gyűjtése után végre megszabadítottam halacskámat a rá amúgy is nagy műanyag szatyrától, amit még a kedves eladó kényszerített rá. Eredetileg pikkellyel együtt szerettem volna elkészíteni, hogy az agyagot majd azzal együtt kelljen eltávolítanom, de sajnos ez a halacska előtisztított volt. Így hát úgy döntöttünk, hogy a nád zöld leveleiből fogunk neki ruhát fonni a kedvesemmel, nehogy az értékes húsra kelljen az agyagot tapasztani, hiszen ki tudja, hogy sikerül, és még jó volna enni is belőle egy jót, hiszen ezért indultunk el. Még mielőtt nekikezdtünk volna, egy kis halas fűszerkeveréket szórtam a halra, bár jobban szerettem volna valami természetesebb fűszernövényt használni (pl.: hagymaszagú kányazsombort), de ilyen kora tavasszal még nem nagyon zöldellt semmi. Örültünk, hogy néhány zöld nádlevelet is találtunk. Ezután 10-13cm széles és 40cm hosszú csíkokat fontunk a levelekből, és úgy tekertük be a halat, hogy az egyes csíkok részben fedjék egymást.






Ezután egy-egy hosszú nádlevéllel szorosan összekötöttük, és kész is lett a kis batyunk. Ekkor nekiláttam, hogy elővillantsam csodálatos agyagformázó tehetségem, de akkor vettük észre, hogy a várt agyag helyett homok volt. Mindegy! Most már nincs visszaút se nekünk, sem a halnak! Így sárból egy vékony alapot készítettem, erre helyeztem a halat, amit kb. 3-4cm vastagon betapasztottam, majd egy kevés víz hozzáadásával szépen összedolgoztam az alappal. Ekkor az előre megrakott tűzből, néhány nagyobb égő fa segítségével tüzet raktam a kis sárkupacon.






1,5 órás várakozás után úgy döntöttünk, hogy hozzákezdünk eme ősi módon elkészített étel elfogyasztásához. Félrehúztam a parazsat és nekikezdtem a bucka szétbontásának... Az agyaggal ellentétben a kisebb darabok is azonnal szétmállottak finom homokká. A zöld levelek szép barnákká sültek, jelezve, hogy eljött a lakoma ideje. Kicsomagoltuk a halat levélruhájából és csodálatos illat tárult elénk. A hal "bőre" kissé homokos volt, de egy kés segítségével olyan könnyen le tudtuk húzni, mint egy érett barack héját.








A hal húsa isteni finom volt! Én horgász családból származva sokféleképpen elkészítve ettem már a halat, de mind közül ez volt az egyik legfinomabb. Így, a kevésbé jó illatú tóparti sárba csomagolva és a saját levében elkészítve.

Pár szóval összefoglalva hétvégi kis megpróbáltatásainkat, ha még nem is sikerült minden problémamentesen, ha nem is laktunk jól abból a kedves kis kárászból, mi jól éreztük magunkat. Nem is kell, hogy mindig teljes mértékben úgy alakuljanak a dolgok, ahogy mi szeretnénk, hiszen akkor minden még unalmasabb lenne, ebben az amúgy is fakóvá tett kis világunkban.

 


 Ui.: Próbáljátok ki, megéri!

Tűzgyújtó-tekercs, avagy „szegény ember Esbitje”...

 

(Fire Stick)

 

 

 

  

A tűzgyújtás a túlélés témakörének az egyik legfontosabb, de egyben néha a legnehezebb készsége is. Van úgy, hogy sokszor még a modern eszközökkel sem egyszerű fellobbantani a meleget adó lángokat. Ez természetesen olyankor történik, amikor a legnagyobb szükség volna rá.

Ebben a cikkben egy olyan kis eszköz bemutatása következik, ami nem tartalmaz űrtechnikát - sőt „Csináld-magad” szellemben otthon kell elkészíteni – mégis értékes darabja lehet egy vészhelyzeti csomagnak.

 

Én általában nem nagyon szeretem a kifejezett túlélőcsomagokat, amit a rendes felszerelés mellett cipel az ember „vész esetére”(kivéve elsősegélycsomag), mert pillanatok alatt megduplázható a hátizsák súlya ilyen módon. Ez a mütyűr azon kevesek között van, amit érdemes megfontolni, hogy pluszban bepakoljuk. Nekem már régóta tetszett, most nekifogtam, és megcsináltam.

Az interneten Fire Sticks néven találtam róla leírást, aminek a tükörfordítása nem tetszett, így általam a keresztségben a tűzgyújtó tekercs nevet kapta. Valójában ez nem más, mint egy gyertyaviasszal átitatott kis kartonpapír-tekercs.

 

Mik is azok az előnyös tulajdonságok, amik megérik a barkácsolást?

 

Még ha nincs is vészhelyzet, egy egész napos eső igencsak megnehezíti a sikeres tűzgyújtást a nap végén. A tűzgyújtó tekercs azoban elég hosszú ideig ég, hogy kiszárítsa, majd meggyújtsa a nedves élesztéket, vagy akár a vékonyabb ágacskákat is.

Ha pedig sietve kellene tüzet gyújtani, például egy hideg napon történő patakba esés esetén, ahol nincs idő megkeresni a megfelelő anyagokat, akkor különösen értékelni fogjuk a gyors siker után. Erre pedig még akkor is képes, ha előtte történetesen tényleg vízbe lett merítve.

Összefoglalva tehát: a tűzgyújtó tekercs kicsi, könnyű, egyszerű, vízálló, hosszú ideig ég, könnyen elkészíthető, és ráadásul olcsó is.

 

 

A címben szereplő „szegény ember Esbitje” pedig még egy felhasználási formát sugall: a melegítőtabletták feladatát is elláthatja önállóan, közvetlenül a bögrénket, konzervünket melegítve.

Természetesen így is szembesülni fogunk azokkal a hátrányokkal, amiket a fórumon már átbeszéltünk a viaszos főzőkkel kapcsolatban. Előnyére írható azonban, hogy nem szükséges hozzá egy jól záródó fémdoboz. Nekem legalábbis ez okozta anno a legnagyobb fejtörést.

Itt is és a viaszos főzőnél is az a véleményem, hogy azoknak jó alternatíva ez, akiknek nem hozzáférhetők a lakóhelye közelében a katonai- és túraboltok, illetve nem használja túl sűrűn.

 

Lássuk, hogyan készíthetünk magunknak tűzgyújtó tekercset:

 

Hozzávalók:

-         egyszerű hullámkarton

-         természetes anyagú, nem műanyagos madzag, zsinór

-         háztartási gyertya

 

 

 

A leghosszabb időt a viasz felolvasztása vesz igénybe, ezért kezdjük ezzel a melót. Én azt a módszert szeretem, hogy forró vízbe merített edényben olvad a gyertya. Hogy ne kelljen összeveszni a családdal a visszal összebarmolt lábasok miatt, én készítettem alufóliából egy kis tálkát. Ebbe pakoltam az összedarabolt gyertyát.

 

 

 

Amikor a másik edényben felforrt a víz, a viaszos edénykét beletettem, majd amíg teljesen elolvadt a gyertya, bőven volt időm a tekercsek előkészítésére. (Ha már nekiáll az ember mindenképpen több darab készítésében érdemes gondolkodni.)

 

 

 

Először a kartont vágtam fel kétujjnyi széles csíkokra. Ezután a könnyebb feltekerhetőség miatt, valamint, hogy a viasz jobban átjárja, eltávolítottam a karton egyik oldalát.

 

 

 

Ezután feltekertem körülbelül ujjnyi vastagra(a maradékot levágtam), majd a madzaggal összekötöttem. A levágott darabot aztán tovább tekertem, amíg el nem fogy a csík. A zsinór egyik szárát egyelőre hosszabbra kell hagyni, mert annál fogva merítjük majd a viaszba.

 

 

 

Mártsuk viaszba a tekercseket egymás után, elég időt hagyva, hogy teljesen átitatódjon a papír.

 

 

 

Amikor kihűlt és megszilárdult mindegyik, ismételjük meg a procedúrát még legalább egyszer, további bevonatot adva a tekercseknek.

Ha befejeztük a mártogatást levághatjuk a kiálló zsinórokat, és gyakorlatilag készen vagyunk.

 

 

 

Végül egy kis gyakorlati próba...

 

Mivel még  nem próbáltam ezelőtt, elsősorban csak magában meggyújtva arra voltam kiváncsi, hogy a máshol olvasott 8-9 perces égésidőre valóban képes-e egy kis tekercs karton?

Gyufával minden gond nélkül sikerült meggyújtani. 2 perc után így festett:

 

 

5 perc után...

 

 

 

9 percnél még mindig gond nélkül, teljes erővel égett. Aztán hirtelen csökkenni kezdett a láng, és mire bekapcsoltam a fényképezőt, és elhelyezkedtem a kattintáshoz, már el is aludt. A kép 10 percnél készült.

 

 

 

Némileg meglepett, hogy a tekercs végig egyben maradt. Megpiszkálva a maradékot azonban szinte atomjaira esett, és csak a papír égéstermékeként jól ismert pillekönnyű hamu maradt.

 

Összegzésképpen elmondhatom, hogy elégedett vagyok a teszttel. A tűzgyújtó szépen hozta az elvárt teljesítményt. Nálam biztosan be fog kerülni néhány darabja a tűzgyújtó felszereléseim közé.