2011. augusztus 7., vasárnap

Sötét újkor




Menjünk a fényre a Sötét Újkorból

2011. június 28., Drábik János
A magánnyugdíjpénztári vagyon visszatérésével a köztulajdonba, az állam, a közhatalom, vagyis a közérdek és a közjó érvényesítője ezt a pénzt reálgazdasági befektetésre kell, hogy fordítsa. A magánnyugdíjpénztári vagyon kezelése nem jelentheti csupán az államadósság csökkentését. Az államadósság a vagyon átadásával automatikusan csökken, de a pénz továbbra is az állam rendelkezésére áll, amit a termelőgazdaságba fordíthat. Felesleges ezt már visszaadnia a tőkepiacnak, ahonnan azt sikerült visszavennie köztulajdonba. Ezt a köztulajdont arra kell használni, hogy például a mezőgazdaságban minél előbb helyreállíthassuk a felelőtlenül felszámolt cukoripari vertikumot, növényolaji vertikumot, és más mezőgazdasági feldolgozó struktúrákat. A reálgazdasági befektetés megtöbbszörözheti a tőkét, mert ha jól végzik, akkor folyamatosan jövedelmet termel. Ez munkaalkalmakat teremt, még össze tudja szedni a szélnek eresztett szakembereket, akiknek a tudása maga is nemzeti vagyon. A magánnyugdíjpénztári vagyon ilyen kezelése azt jelenti, hogy piacot visszavesz, sőt piacot teremt, azaz az értékteremlő gazdaságot erősíti, és működésbe hozza a társadalom egészét. Az értéktermelő reálgazdaságba bevitt pénz forgásban tartása a megsokszorozódó adóbevétellel nemcsak kitermeli a törlesztést, de a tőkét is visszatermeli, ezért csupán az államadósság törlesztésére használni, és a tőkepiacnak visszaadni a magánnyugdíjpénztári vagyont, azt jelenti, hogy a kormányzat gondolkodásában nem elég hangsúlyos a költség-haszon elemzés. Hiányzik ez az elemzés mind a makrogazdaságban, mind a politikai gondolkodásban. Mindezt azért bocsátottam előre, hogy a következő linken elérhető videó mondanivalóját aktualizáljam. Minden kedves weboldal-látogató figyelmébe ajánlom a következő videó megtekintését, amelyet Dr. Telkes József készített saját stúdiójában velem 2011. június 27-én.




.






A BILDERBERG – CSOPORTTÓL, a világválságokon át a háborúkig.

2010. június 21., Drábik János
A háttérhatalom szerepéről, Dr Drábik Jánost, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztőjét kérdeztük.
-   A világ leghatalmasabb urai, először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai „Hotel Bilderbergbe”. Mi rejtőzik a csoport mögött?
-  A Bilderberg Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.
Mit lehet tudni az idei, június 3-6 között megtartott sitgesi találkozóról és előzményeiről?
-  Idén Spanyolországban, közelebbről Katalóniában, a Barcelonától 30 km-re fekvő exluzív üdülővárosban Sitgesben tartották a tanácskozást. Az eseményt ez úttal is fokozott titkolózás vette körül. A pénzuralmi világrend egyik legfőbb szabálya, hogy háttérhatalom nincs és aki erről beszél, az összeesküvési elméleteket gyárt. A Bilderberg tanácskozások szervezői és résztvevői nem ismerik el, hogy fontos kérdésekről nemcsak behatóan tanácskoznak, hanem döntéseket is hoznak, amelyeket aztán a Világbank, a Valutaalap, a kormányok, a nemzetközi szervezetek végrehajtanak. Fontos tudni, hogy a sitgesi tanácskozást megelőzően sor került Dublinban, a Háromoldalú Bizottság, a Trilateral Commission találkozójára. Az államok felett főhatalomként működő pénzimpériumnak ez a fontos intézménye már megtárgyalt olyan kérdéseket, mint például a pénzügyi válság kezelése, egy új globális pénzügyi rend kialakítása, s az új világvaluta bevezetése. Megvitatták, hogy az új pénzügyi rendszer irányítója s központi bankok jelenlegi központi bankja, a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja, vagy pedig a Nemzetközi Valutaalap legyen. A dollár világvaluta szerepét aláásta, hogy az Egyesült Államoknak már nincs meg az a gazdasági kapacitása, amely lehetővé tenné óriási adósságának ipari termeléssel történő ellensúlyozását. Egy olyan pénz, amelynek már nincs semmilyen fedezete, nem töltheti be többé a világpénz szerepét. Hogy sorsa megpecsételődött onnan is láthatjuk, hogy a dollár feltartóztathatatlanul gyöngül, és vele együtt megrendült az euró is, hiszen az eurónak is dolláralapja van, mert az euró-dollárból fejlődött ki.
A dollár kivezetése milyen következményekkel járna?
-  Ha a dollár kivezetésre kerül, akkor az euró is vele bukik. Valószínűleg az aranynak tovább fog nőni a világpénz szerepe és előbb- utóbb egy nemesfémmel fedezett világvaluta kerül bevezetésre. Mindezt nem lehet gyorsan végrehajtani, mert akkor Kína elveszítené 2,500 milliárd dollárnyi  valutatartalékát. Ha a dollár túl gyorsan inflálódna el, és kerülne kivezetésre a nemzetközi kereskedelemből, akkor Kínát óriási veszteség érné, és ez nagyobb méretű háborús konfliktust is előidézhet. Mindezt megvitatták Dublinban, a Háromoldalú Bizottság ülésén, ahol a főtéma az új világrend és a hozzákapcsolódó  új globális pénzügyi világrendszer létrehozása volt a főtéma. A pénzügyi összeomlás és a nyomában járó gazdasági világválságnak nem sikerült meggyőzni a népeket arról, hogy a káoszból és az anarchiából a kiutat az egyközpontból irányított világrendszer, a globális unió mielőbbi létrehozása jelentheti. A válság előidézése tehát ezt a célját nem érte el.
Melyek voltak a tervbe vett célok?
-  Azt akarták, hogy olyan súlyos legyen a válság, amely már rákényszerítheti a világra az új világrendet, amely a történelem formáló világerők különböző struktúráinak már 250 éve a legfontosabb világstratégiai célja. E stratégiának a lényege, olyan egy központból irányított világrend, egyfajta világállam létrehozása, amelyben a nemzetközi pénzkartell tartja az ellenőrzése alatt a pénzrendszert, és a szuper-gazdag pénzdinasztiák ennek a segítségével gyakorolják a politikai hatalmat is. Olyan kétpólusú világtársadalom létrehozása a céljuk, amelyben a pénzvagyon tulajdonosok szűk érdekcsoportja gyakorolja a hatalmat, ellenőrzi a gazdaságot, és mindenki más tőlük függő, bérből és fizetésből élő alkalmazott, vagy még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő segélyezett.
Célba érnek?
-  A gazdasági világválsággal nem tudtak kialakítani olyan kaotikus viszonyokat, amelyekből természetes követelésként – a rend utáni vágyként – be lehetne vezetni az egy központból irányított világrendszert. Nem kizárt, hogy visszatérnek a történelemben már kipróbált és sikeresnek bizonyult módszerhez, egy nagyobb méretű háború kirobbantásához. Az euró-atlanti hatalmi elit számára a háború egyrészt lehetővé teszi az adósság csapdából való kikerülést, másrészt felgyorsíthatja a világelit által régóta áhított globális integráció megvalósítását. Ennek a világstratégiának a része, például a felmelegedés, s a klímaváltozás nyomán bekövetkező környezeti katasztrófával való riogatás, vagy a széndioxid kvótákhoz kapcsolódó globális méretű spekuláció beindítása. A pénzügyi-és gazdasági válság eddig nem hozta meg a várt eredményt. Ezért merült fel egy újabb háború kirobbantása, mint megoldási eszköz, a változások felgyorsítására. Irán alkalmas lehet e cél elérésére. A perzsa állam körül már felvonultak a hadseregek: óriási támaszpontok épültek Afganisztánban, Irakban már évek óta állomásoznak a hadosztályok, a tengeren megtörtént az amerikai haditengerészeti erők öszevonása,  két repülőgép-anyahajó is állomásozik a Perzsa öbölben, és ott vannak az amerikai mellett az izraeli haditengerészet atomtengeralattjárói is. A háborús felkészülés olyan szakaszba érkezett, hogy a háború technikailag bármely időpontban megindítható.
Miről esett szó a sitgesi tanácskozást megelőző dublini találkozón?
-  A világtörténelemben most fordul elő először, hogy a lakosság és a közvélemény tud a transznacionális világerők terveiről, és ez akadályozza stratégiai céljainak a megvalósítását. Korábban ez nem így volt. A világközvélemény ma már számon tartja, hogy kik a Bilderberg Csoport belső magjához tartozó személyek, akik minden alkalommal jelen vannak a találkozókon: a belga és a spanyol királynő, Henry Kissinger, David Rockefeller, a Rothschild-dinasztia képviselői, és mások. Tudomása van arról is, hogy kik meghívott résztvevők. Magyarországról Bokros Lajos teljes jogú tagként egyszer volt jelen. Többször ott volt Surányi György (az MNB volt elnöke, a CIB Bank elnöke) és Martonyi János is. A külügyminisztert azonban csak egyszer vonták be a bizalmas beszélgetésekbe. 2010-ben több okból is rendkívüli világhelyzet van.  Felgyorsult az egész emberiség öntudatra ébredése, másrészt a világelit legfelső rétegében kiéleződtek az érdekellentétek. Komoly nézeteltérések alakultak ki a világválság megítélésében, a pénzrendszer átalakítása és a kibontakozás, valamint egy esetleges Irán elleni háború kérdésében. Sitgesben azzal a kérdéssel is foglalkoztak, hogyan kellene a világ közvéleményét megnyerni az új világrend számára, meggyőzve őket arról, hogy ez a káoszból kivezető egyetlen út. Így lehet elkerülni a még nagyobb gazdasági és pénzügyi káoszt, a polgárháborús viszonyok kialakulását.
-  A Bilderberg tanácskozással egy időben zajlott Dél-Koreában a G-20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek találkozója. A Bilderberg Csoport találkozójával ellentétben – amelynél kötelező a szigorú titoktartás – a G-20-ak konferenciájáról már nyilvánosságra hoztak egyes döntéseket. Ezek egyben arra is engednek következtetni, hogy mit hagytak jóvá Sitgesben, és mit nem. A G-20-ak elhatározták, hogy  valamennyi bankmentő és gazdaság-élénkítő csomagot leállítanak és megtiltják a kormányoknak a nagyarányú állami segélyezést a pénzügyi likviditás és a termelő gazdaság működésének a biztosítása érdekében. Az egyes államoknak minden pénzforrást fizetőképességük fenntartására kell átcsoportosítaniuk.
Kik tehetnek az államok eladósodottságáról?
-  Erről a pénzügyi elit és a tulajdonában lévő bankrendszer tehet. Az Európai Unió tagállamai azért adósodtak el, mert a világ pénzügyi rendszerét globális szerencsejáték-kaszinóvá átalakító spekulánsok   gátlástalan hazardirozásukkal megbénították a pénzfolyamatok normális működését, és az Európai Unió egészét gazdasági válságba sodorták, pénzügyi rendszereiket az ellenőrzés nélkül hazardírozó spekulánsok összeomlasztották. Gazdasági világválságot idéztek elő, és rákényszerítették Amerikát, hogy a helyzetet – az adófizetők terhére – bankmentő és gazdaságélénkítő csomagokkal orvosolják az adófizetők pénzéből. Amerikában 4500 milliárd dollárt, az európai országokban pedig – Németországot, Franciaországot, Olaszországot, Dániát, és más országokat is beleértve – 4100 milliárd eurót csikartak ki a gátlástalanul hazardírozó pénzintézetek és bankok megmentésére. Ugyanezek a pénzügyi csoportok, amelyek a válságot előidézték, most képmutatóan arról siránkoznak, hogy megrendült a bizalmuk ezekben az országokban, mert úgy eladósodtak. Vajon miért nem önmagukban keresik a hibát? Görögországban, Olaszországban és másutt már korábban is nagy volt  az eladósodás mértéke, még sem estek kétségbe a spekuláns hitelezők. A mesterséges pánikkeltésre azért volt szükségük, hogy újabb milliárdokat csikarjanak ki a maguk számára. Azért veszítették el hirtelen bizalmukat, mert akkor a nekik dolgozó minősítő intézetek leminősítik a „rendkívül kockázatossá” vált adósokat. Ha pedig leminősítik őket, akkor magasabb kockázat miatt már magasabb lesz a kamatláb. Ki teszi zsebre a magasabb kamatokat? A befektető, hitelező pénzintézetek, a pénz-és korporációs oligarchia tulajdonában lévő bankok.
-  Van azonban még egy magyarázat arra, hogy miért volt szükség az álszent pánikba-esésre. A mesterséges pánikba-esés, amiből most extra milliárdokat zsebelnek be, arra is jó, hogy az uniós tagállamokra, elsősorban az eurózóna tagjaira, rákényszerítsék a további pénzügyi centralizációt. Arra hivatkozva, hogy veszélybe került az euró, és az egész eurózóna léte, saját hatáskörükbe akarják vonni a már megszerzett monetáris felségjogok mellé a fiskális hatásköröket is. Már nemcsak a monetáris felségjogokat – pénzkibocsátás, kamatszabályozás, árfolyamszabályozás, hitelrendszer – akarják központosítani, hanem az adók kivetését és a tagállamok költségvetésének az ellenőrzését is. Ennek megfelelően európai adórendszert szeretnének, továbbá azt, hogy ne legyen önálló költségvetése a tagállamoknak, hanem azt is a nemzetek feletti brüsszeli bürokrácia készítse el, illetve hagyja előzetesen jóvá.
Ilyen körülmények között mennyi esélyük van a nemzetállamoknak?
-  A pénzuralmi világelitnek saját intézménye az Európai Unió. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Európai Unió fölösleges intézmény. Európa népeinek nincs szükségük egy elbürokratizálódott, költséges birodalmi struktúrára. Az Unióból származó előnyöket – a termelés, az áruk, az információ és eszmék szabad áramlása, a határok fellazítása – birodalmi vízfej nélkül, a nemzetállamok közötti két vagy többoldalú együttműködéssel is hatékonyan megvalósíthatják, elérhetik. Az EU-ra nem Európa népeinek, hanem a világuralmi elitnek van szüksége. Az államok feletti hatalmat gyakorló transznacionális pénzkartell akar mindenáron szabadulni a nemzetállamoktól, mert azok a szuverenitásigényüknél fogva, bármikor kiléphetnek a pénzuralmi világrendből.
-  A pénz önmagában értéktelen „jel”, amit a nemzetközi pénzelit gyakorlatilag ingyen hoz létre a levegőből. Ennek a jelnek, fedezetlen pénznek, akkor lesz fedezete, amikor azt hitelként ki tudják valakinek kölcsönözni. A hitelfelvevő adósként el kezd érte kamatot fizetni. A legjobb adósok maguk az államok, mert a szuverén adósok elvileg nem mehetnek csődbe. Ezzel a fedezetlen jel, fedezett pénzzé alakul át. De ezt a jelet az egyes országok maguk is kibocsáthatnák. Ez a saját kibocsátású nemzeti közvetítő közeg jobb pénz lenne, mint a külföldről kamatsarcra kikölcsönzött jel, mert a saját pénznek az adott országban az értékteremtő munka lenne a fedezete. Kína például így működik. Ezért a transznacionális pénzkartell célja az, hogy minél előbb megszabaduljon a nemzetállamoktól. Ennek a legolcsóbb módja beterelni őket egy nemzetek feletti birodalmi struktúrába. Így a felszámolásukhoz nem kell sem hadsereg, sem háború, mindössze át kell mosni az emberek agyát a kezükben tartott véleményipar tömegtájékoztatási eszközeivel. Azé az agy és a gondolkodás, aki megtévesztéssel, félretájékoztatással megműveli.
Magyarországra nézve ez mit jelent?
-  Magyarországnak a nemzetközi pénz-és korporációs oligarchia, és hatalmi hálózata diktál, mert nincs olyan erős társadalma, nemzeti elkötelezettségű, pénzügyi és gazdasági erővel rendelkező kormánya, amely kellő határozottsággal szállhatna szembe a pénzuralmi világelittel. Egyelőre az történik, amit ők akarnak. 1989 óta folyamatosan el tudták érni, hogy Magyarországon ne bocsássanak ki magyar munkával fedezett magyar pénzt. 1991 óta jogilag is bebetonozták ezt a rendszert az MNB törvény elfogadásával és a kétszintű bankrendszer bevezetésével. Amire a szervezett magánhatalomként működő pénzvilág hajlandó hitelt adni a „levegő pénzéből” az működhet, amire nem ad, az nem működhet. Magyarország új, nemzeti elkötelezettségű kormánya már kísérletet tett néhány lényeges intézkedés meghozatalára. Ezekhez azonban szükséges lett volna az, hogy 2010-ben a magyar költségvetés hiánya a GDP (nemzeti össztermék) 3,8 %-a helyett, 6,8 % legyen. Erre a világelit és annak pénzügyminiszteri tanácskozása azt mondta, hogy nem. A befektető bankárokat nem érdekelte, hogy ennek az országnak van egy demokratikusan megválasztott, erős legitimációval bíró kormánya, amely felelősséggel tartozik a magyar társadalomnak. Ha a számára kisajátítható pénzek biztonságáról van szó, akkor nem ismer tréfát. A demokratikus magyar vezetés pedig engedelmesen fejet hajtott. Ez is mutatja, hogy tulajdonképpen ki is irányítja az országot.
-  Az eladósítás olyan pénzelvonási technika, amelynek nem az a célja hogy az adós megfizesse tartozását. Ha egy csoda folytán egyszerre csak mindenki kifizetné az adósságát, akkor egy fillér pénz sem maradna forgalomban. Ha pedig nincs pénz, akkor nem tud működni a gazdaság, mert ez a „jel” az, amely a gazdasági életet közvetíti. De ennek a jelnek az előállításához nincs szükség egy nemzetközi privilégizált rétegre, és az ő levegőből előállított pénzére, amelyet rendkívül drágán hajlandó kikölcsönözni. Magyarország, a magyar gazdaság magyar kibocsátású fizetőeszközökkel is működtethető lenne, amire sok bizonyíték van. Kína már így működik sikeresen immáron harmadik évtizede. Kínát az euró-atlanti elit másként szorongatja. Mi is meg tudnánk tenni, hogy olyan munkaprogramokat indítsunk be, amelyekhez megvan hazánkban a munka, a munkaerő, a munkaeszköz és a technológia is. Így épülhetnének a gátak, a víztározók, a belvízelvezető és a szennyvízelvezető rendszerek, de így épülhetne tovább a közúthálózat is.  Társulhatna hozzá országos erdősítési, parkosítási és lakásépítési program is. A fizetőeszközt a magyar állam bocsátaná ki. Ezek nyomán segélyezett munkanélküliek tízezrei válhatnának rövid idő alatt munkavállaló adófizető polgárokká. Az államnak több pénze lenne a közfeladatok finanszírozására, és kevesebb hitelt kellene igénybe vennie. Ennek egyetlen akadálya az, hogy sérti a nemzetközi pénzkartell érdekeit.
Voltak-e olyan nemzetállamok, amelyek ellenálltak?
-   Argentína 2000-ben ellent mondott. Mi történt? Mindenféle eszközzel próbálták ütni – verni, de nem sikerült. A 103 milliárd dollárból azonnal elengedtek 65 milliárdot, a dögkeselyű Nemzetközi Valutaalapot pedig inkább kifizették az argentinok, csakhogy minél előbb megszabaduljanak tőle. Argentína köszöni jól van és fejlődése felgyorsult
Van arra esély, hogy az erős nemzeti öntudattal rendelkező államok összefogjanak?
-  Oroszország ugyan nem tudta teljesen kivonni magát a pénzuralmi rendszerből, de mégis olyan önálló, nemzeti érdekeit képviselő állam, amely sorosan együttműködik Kínával, Indiával és más államokkal is a Sangháji Együttműködési Szervezet keretében. Oroszországot a pénzügyi világválság csak periférikusan sújtotta. Az Orosz Medvéből azonban mumust csináltak, pedig érdemes lenne szorosabban együttműködni vele, ahogyan Kínával és más ázsiai országokkal, többek között az arab világ államaival is.
A Föld elpusztítása felé halad-e ez a pénzuralmi rendszer?
-   Ha kirobbanna egy atomvilágháború, az Földünk egy részének a teljes elpusztulásával járna, amely nem lenne többé alkalmas az emberi létezés számára. Az egész élővilág kerülne veszélybe.
Ez sem visszatartó erő?  
-  Nem, mert ahhoz, hogy a világ hatalmi elitjei jól élhessenek elég egy vagy két milliárd ember, s nincs szükség hét milliárdos emberiségre. Bill Gates amerikai üzletember már nyíltan támogatja azokat a programokat, amelyek célja az emberiség létszámának a jelentős csökkentése.
Ezt az interjút Takács Veronika készítette a Barikád című lap számára.






Nemzetközi konferencia a terrorizmus elleni globális szövetségről az igazságos békéért
2011. április 28., Drábik János
1. kérdés: A sikeres erőfeszítések, amelyeket a nem-állami szervezetek tesznek az élő környezet védelmezői segítségével, egyértelművé tették a világosan gondolkodó tudósok számára, hogy hasonló sikert lehetne olyan alapvető témákban is elérni, mint a béke megvalósítása a világon. Véleménye szerint egy ilyen törekvés és ideális cél elérhető-e, és milyen előmunkálatokra, illetve adottságokra van szükség ezeknek az eléréséhez?
Drábik János válasza (továbbiakban DJ): A tartós világbékéhez olyan természetes gazdasági rendre van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a munka eredménye annál maradjon, aki azt a munkát elvégezte. Ehhez világszinten új tulajdoni rendszerre van szükség, ahol a tulajdon természetes személyhez vagy azok társulásaihoz van kapcsolva, és a vagyon mérete a tulajdonos természetes személy teljesítményétől függ. Ilyen tulajdonviszonyok esetén nem jöhetnének létre ember és ember között szélsőséges vagyoni különbségek, amelyek a szélsőséges hatalmi viszonyok alapját képezik. Szélsőséges hatalmi különbségek pedig a túlhatalommal rendelkező számára lehetővé teszik a hatalommal való visszaélést. Ha viszont az érdekérvényesítés és a hatalom alapját képező vagyon igazságosan – a teljesítmény arányában – oszlik el, akkor minden egyes embernek, minden egyes emberi közösségnek van annyi ereje, hogy önérdekét a másik önzésével szemben eredményesen megvédelmezze. Az igazságos önérdek érvényesítés elejét tudja venni az erősebbek gátlástalan önzésének, és meg tudja akadályozni, hogy a túl nagy vagyonnal, túl nagy hatalommal rendelkező csoportok szabadsága a mások szabadságával való visszaélés szabadságává torzuljon. Ezért az igazságos világbéke előfeltétele a túlcentralizált és túlkoncentrált globális pénzhatalom felszámolása, az értékelőállító termelőgazdaság elsőbbségének a visszaállítása és a pénz szerepének csökkentése. A pénzt elsősorban a gazdasági élet közvetítő közegeként kell használni a kamatmechanizmus kiiktatásával.
2. Egyes teoretikusok szerint a kormányok nem képesek létrehozni szilárd és igazságos békét a világon nyílt és rejtett érdekeik, szövetségeik következtében. Ezért a nemzetek, és a nem-állami civil szervezetek kötelessége létrehozni az igazságos béke feltételeit a világban regionális és nemzetközi koalíciók útján. Mennyire ért egyet ezzel a véleménnyel, és melyek azok a feladatok, amelyeket ezeknek az NGO-knak magukra kellene vállalniuk?
DJ: A jelenlegi pénzuralmi világrendben a világszinten megszerveződött magánhatalom – a nemzetközi pénzkartell és struktúrái – a közérdeket és a közjót képviselő nemzetállamok fölé nőttek. Ennek a globálisan megszerveződött pénzhatalomnak a közérdeket érvényesítő közhatalom, a nemzetállam, a legyőzendő ellenfele. Az egyes államokon belül a szervezett magánhatalom legfőbb ellenfele az a középosztály, amely tudásánál és önálló anyagi bázisánál fogva még politikai cselekvőképességgel rendelkezik. Egy ilyen érdekérvényesítő képességgel rendelkező középosztály alkalmas arra, hogy a nemzetállamok politikai irányítását átvegye, azokat a szervezett magánhatalommal szemben megerősítse, és ily módon az állam a közjót és a közérdeket képviselje.
Amikor az államok feletti nemzetközi pénzkartell és annak az egyes államokon belüli pénzügyi és gazdasági struktúrái erősebbek, mint a közérdeket és a közjót képviselő állam, akkor a nem-állami civil szervezetek, NGO-k csak akkor játszhatnak pozitív szerepet, ha finanszírozójuk, működtetőjük nem a szervezett magánhatalom. Ha egy társadalomban az érdekérvényesítéshez szükséges vagyon pénzügyi technikákkal átkerül a szervezett magánhatalomhoz, akkor a vagyontalanná vált civil társadalom nem képes hatékony NGO-kat megszervezni és tartósan működtetni független érdekérvényesítő intézményként. Ha a szervezett magánhatalom finanszírozza – nyíltan vagy közvetve – az NGO-t, akkor az végső soron a szervezett magánhatalomnak az érdekeit kell, hogy érvényesítse. Ha pedig a szervezett közhatalom, az állam biztosítja egy civil szervezet működésének anyagi feltételeit, akkor az az NGO közvetve vagy közvetlenül az állam érdekeit kell, hogy szolgálja.
Ezért rendkívül fontos az, hogy a munka eredménye az értékelőállító embereknél, állampolgároknál maradhasson, hogy azoknak legyen pénzügyi és gazdasági erejük életképes és független civilszervezetek létrehozásához és működtetéséhez. Ha az államhatalom a közvetlen demokrácia eszközeit is felhasználva valóban a választópolgárok demokratikus ellenőrzése alatt áll, és ezért a közérdeket és a közjót képviseli, akkor az ilyen állam által támogatott NGO-k is szolgálhatják a közjót és közérdeket. Abban különböznének ezek a nem állami szervezetek az állami szervezetektől, hogy áttételes irányításukat nem a kormányzati bürokrácia végezné, hanem a közvetlen demokrácia különböző technikáival kiválasztott állampolgárok. Így a közjó és a közérdek szolgálatába számos állampolgárt lehetne úgy bekapcsolni, hogy azok közvetlenül nem függnének az állami bürokráciától. De természetesen nem függenének a szervezett magánhatalomtól se, vagyis a nemzetközi pénzkartell struktúráitól, univerzális hatáskörű intézményeitől sem. De nem függenének a világ hatalmi elitjének a tulajdonában lévő multinacionális vállalatbirodalmaktól sem.  A nemzetállamokat kell elsősorban megerősíteni, hogy azok erőteljesen képviseljék – a közvetlen demokrácia eszközeit felhasználó alulról jövő ellenőrzés mellett – a közjót és a közérdeket. Ilyen közforrásból támogatott NGO-k is hatékonyan szolgálhatják a közjót és a közérdeket országon belül és világszinten is.
3. A terrorizmus az egyik legfőbb veszély, amely akadályozza az igazságos béke megteremtését a világban. E gonosz jelenség egyik alapvető oka az igazságtalanság széleskörű elterjedése a világon. Mennyiben segítheti elő a tartós béke megvalósítását az emberiség számára a szociális igazságosság érvényesülése?
DJ: A társadalmi igazságosság megvalósításának alapfeltétele az, hogy ne legyenek szélsőségesen nagy vagyoni és hatalmi különbségek az egyes emberek, csoportok és  nemzetek között. A vagyon hatalom. A túl nagy vagyoni különbségek túlzottan nagy hatalmi különbségekhez vezetnek. Ez megteremti az erősebbek számára a hatalommal való visszaélés lehetőségét. Ez már akadályozza, sőt megszünteti a társadalmi igazságosság érvényesülését. Az emberek közötti megközelítőleg egyenlő erejű viszonyokat, érdekérvényesítési képességet mindenek előtt úgy kell elérni, hogy természetes személyhez és annak teljesítményéhez kell kötni a vagyont, és a vagyonnal járó érdekérvényesítést. Ha két megközelítőleg azonos erejű önérdek ütközik, akkor abból létrejöhet a társadalmi igazságosságnak megfelelő, fair magatartás. Ebben az esetben az egyik fél túlzott önérdek érvényesítésének – önzésének – ellenáll a másik fél, aki védelmezi saját, jogos önérdekét. Ezt a viszonylagos erőegyensúlyt azonban nemcsak az egyes emberek és csoportok között kell megteremteni, hanem a nemzetközi életben az egyes országok és világrégiók között is. Ehhez szükséges a jelenleg túlságosan centralizált és koncentrált nemzetközi pénzhatalom decentralizálására. Szét kell választani világszinten a pénzhatalmat az érték-előállító reálgazdaságtól, a politikai hatalomtól és a fegyveres hatalomtól. Ezt a vertikális hatalom-megosztást ki kell egészíteni a világrégiók egymást kiegyensúlyozó horizontális hatalom-megosztásával. Az így létrejövő geopolitikai világrégiók olyan erőközpontok lehetnének, amelyek egymást kölcsönösen kiegyensúlyoznák és féken tartanák. Megakadályoznák, hogy az egyik geopolitikai régió olyan túlhatalomra tegyen szert, amellyel már büntetlenül visszaélhet. Ez a visszaélés az, ami felszámolja világszinten a társadalmi igazságosság érvényesíthetőségét.
Amíg a gazdasági élet közvetítőközege, a pénz, egy szűk globális érdekcsoport magánmonopóliuma, és amíg a pénzrendszert kamatmechanizmussal működteti, addig nem lehet megakadályozni, hogy az emberiség munkájának az eredménye ne a pénzrendszer magánmonopóliumával rendelkező szűk érdekcsoporthoz, a globális hatalmi elithez áramoljon. A társadalmi igazságosságosság megvalósításához vissza kell állítani a közpénzrendszert, amely nem kamatmechanizmussal működik. A gazdasági élet közvetítő közegének, a pénznek, az államokon belül és nemzetközi szinten is közszolgáltatásnak kell lennie, amely kizárólag a közjót és a közérdeket szolgálhatja. Fel kell tehát számolni a magánpénzrendszer világszintű monopóliumát, és ki kell iktatni belőle a kamatmechanizmust.
4. A terrorizmus járványának és az igazságos béke világszintű megteremtésének egyik legfőbb problémája, hogy nincs egyetértés a világon ebben a kérdésben. Miként határozza meg a terrorizmust és az igazságos békét, és hogyan lehetne egy közös értelmezésnek világszinten érvényt szerezni?
DJ: A háború jogát már részletesen szabályozzák a nemzetközi megállapodások, és a legfontosabb kérdésekben – legalábbis elméleti szinten – egyetértés alakult ki. A háború jogának az alanyai azonban csak a nemzetközi jog által államnak tekintett szervezetek lehetnek. A háborúhoz hasonló erőszakcselekményeket azonban nem-állami szervezetek, emberek és csoportok is rendszeresen végrehajtanak. Az, hogy ki a fegyveres erőszak alanya, még nem dönti el, hogy az adott erőszakcselekmény terrorizmusnak minősíthető-e vagy sem. A megkülönböztető ismérv az, hogy ezt az erőszakot szándékosan vagy a következményekbe gondatlanul beletörődve úgy hajtják végre, hogy azzal veszélyeztetik ártatlan kívülállók – a konfliktusban részt nem vevő harmadik személyek – életét és biztonságát. Ezért terrorizmusnak minősíthető cselekmény végrehajtója állam is lehet. Még egy igazságos háború keretében sem lehet ártatlan civileket megölni, életüket veszélyeztetni. Az igazságos háborút is a terroristának minősíthető módszerek mellőzésével kell vívni.
Aszimmetrikus erőviszonyok mellett – amikor az egyik félnek nincs állama és nincs hadserege – a gyengébb fél úgy vélheti, hogy gyengesége okán neki meg van engedve úgy harcolni, hogy veszélyeztesse ártatlan polgári személyek életét és biztonságát. Ez az álláspont nem fogadható el. Az igazságos ügyért harcoló gyengébb félnek is tekintettel kell lennie a kívülállók életének a védelmére, mert a legfőbb érték, amivel egy ember rendelkezhet, a saját élete. Ezt senkinek nincs joga elvenni vagy veszélyeztetni még akkor sem, ha igazságos ügyért harcol. Meg kell találni az aszimmetrikus erőviszonyok esetén is az arányosságot, és tiszteletben kell tartani a konfliktuson kívül álló harmadik személyek életét.
5: Tekintélyes szakértők úgy gondolják, hogy az emberről és a társadalomról való nagyobb tájékozottsággal, a tudatosság magasabb szintjével létre lehet hozni a jobb emberi élethez, az igazságosabb társadalmi viszonyok megteremtéséhez szükséges tényezőket. Mi a viszony a tudatosság szintje és aközött a jelenség között, amit terrorizmusnak neveznek?
DJ: A közhatalom, az állam is csak rendeltetésszerűen – a közjó és a közérdek védelmében – használhatja erőszak-monopóliumát. Ha a hatalommal rendelkező érdekcsoportok elkülönülő részérdekeik érvényesítésére alkalmaznak erőszakot a közérdekkel szemben, akkor az állam visszaél erőszak-monopóliumával. Ha elsőként alkalmaz erőszakot, akkor támadó, agresszív cselekményt követ el. Az elsődleges, támadó erőszakkal szemben a megtámadott (és rendszerint gyengébb) fél másodlagos, válaszoló erőszakkal védekezik.  Az erőszak alkalmazás két változata abban különbözik, hogy az egyik rendszerint visszaélés a hatalommal, a másik pedig védekezés ez ellen a visszaéléssel szemben. A védekező-válaszoló erőszak alkalmazására kényszerült gyengébb fél – rendszerint egy nem-állami szervezet – támogatása egy harmadik fél, egy állam által, nem tekinthető önmagában terrorizmusnak. A védekezéshez segítséget nyújtó államot ezért nem lehet – pusztán a támogatás ténye miatt -terrorista államnak minősíteni.
A támadó és a védekező erőszak, és annak támogatása, akkor alakul át terrorizmussá, ha alkalmazói tudatosan vagy gondatlanul veszélyeztetik ártatlan kívülálló személyek életét és biztonságát is. Ha a támadó és a védekező erőszakot alkalmazók felvállalják kívülálló ártatlan emberek megölését is, akkor ez a küzdelem már terrorista módszerekkel folyik. Az emberiség minél nagyobb része szerezzen érvényt annak a jognak, hogy az egyes ember legfőbb értéke a saját élete, és azt senkinek nincs joga ártatlan kívülálló személyektől elvenni. Egy igazságos ügyért vívott harc és az erőszak igazságosnak vélt alkalmazása sem ad mentesítést ártatlanok életének a kioltására. Az arányosság követelményét a kívülálló harmadik személyekkel mindig be kell tartani. Ez kötelező az igazságos ügyért küzdő, aszimmetrikus erőviszonyok között harcolók számára is. A megtámadott fél támadójával szemben – élete védelmében – azonban már minden rendelkezésére álló eszközt igénybe vehet.
6: Figyelemmel a világ jelenlegi helyzetére, milyen elképzelése van a kibontakozó békefolyamatról, és mit tekint az elitek kötelezettségének e cél megvalósításában?
DJ: A jelenlegi pénzuralmi világrendről át kell térni az univerzális erkölcs normái szerint működő harmonikus világrendre. Ez a folyamat együtt jár az érdek-összeütközésekből adódó konfliktusokkal, de ezek a kölcsönös előnyök és érdekek alapján feloldhatóak. A civilizációk összecsapása helyett, a civilizációk párbeszédére és együttműködésére van szükség. Sokszínűsége, sokarcúsága ellenére világunk szerves egészet alkot, ezért a harmonikus világrendre való áttérést csak az egész emberiség összefogásával lehet megvalósítani. Véges földgolyónkon nincs lehetőség semmilyen alrendszernek a végtelen növekedésére. Nem fenntartható növekedésre, hanem fenntartható erőforrásokra van szükség. Ezért vissza kell térni az emberi létezés két aranyszabályához: szeresd felebarátodat, mint önmagadat és csak azt tedd vele, amit te is elvársz, hogy ő tegyen veled. Ezt a szabályt csak úgy tudjuk megvalósítani, ha azok rendelkeznek munkájuk eredményével, akik azt előállítják, és azt nem lehet tőlük sem rendőrállami erőszakkal, sem pénzügyi technikákkal, eladósítással és kamattal elvenni. Ezt a civilizáció-váltást azonban nem fegyveres erővel, hanem párbeszéddel, ismereteink gyarapításával és kölcsönös előnyökön alapuló együttműködéssel lehet megvalósítani. Úgy gondolom, hogy az emberiség sorsáért felelősséget érző valamennyi ember az elithez tartozik ebben a küzdelemben.
7: Mennyire tartja fontosnak, hogy a „Globális Szövetség a Terrorizmus Ellen az Igazságos Békéért” című nemzetközi konferencián részvevő békeaktivisták nemzetközileg megszerveződve szálljanak szembe a terrorizmussal?
DJ: Az információ-áramlás – az elektronika határokat nem ismerő fejlődésével – egyre tágul. A világtörténelemben most először találja szembe magát a világ hatalmi elitje azzal a ténnyel, hogy az emberiség döntő többsége tudatában van terveivel és azokkal kapcsolatban képes ellenállást kifejteni. Ma már nem az információk hiányával, hanem azok bőségével kell megküzdeni. Végtelen sok információból kell megtalálni gyorsan azt a néhány fontosat, amire a hatékony cselekvéshez szükség van. Ezért szükséges, hogy a közös cél érdekében tevékenykedő tájékozott és elkötelezett személyek gyorsan megtalálják a közös célt és a közös cél eléréséhez szükséges stratégiát és taktikát. Mindezt csak szervezetten tudják gyorsan és hatékonyan elvégezni. Egy jól működő hálózatra is van szükség ahhoz, hogy az ezekre vonatkozó információk időben eljussanak a regionális irányító központokba. Az információs világhálót a közös cél érdekében együttműködő békeaktivisták világhálózatával kell kiegészíteni. Erre ma már globálisan megvan az igény. Ennek a jogos igénynek a kielégítéséhez hozzájárulhat az a találkozó, amelyre 2011. május közepén Teheránban kerül sor.















 Ezt a bejegyzést a http://www.hotdog.hu/blog/blog.hot?b_id=36429  ról loptam. Köszi
Nemrég olvastam egy megdöbbentő írást,ebből adok közre egy keveset.
Akit érdekel,szóljon,elküldöm a teljes anyagot.Az író nevét most kihagyom.
Íme:

Koporsók, koncentrációs táborok és új világrend most
 
Írta: .... 2009. 06. 11.
 
Az ördögi összeesküvés nagy dobásra készül. Szövetségileg legyártatott koporsók milliói és elkészült koncentrációs táborok ezrei várják az amerikai nép máshogy gondolkodó millióit, ami Bill Clinton szerint a globális új világrendre és a Luciferi egy világkormányra összeesküvőknek behódolt amerikai kormány „együttműködése az ENSZ-el, a NÁTÓ-val és a nemzetekkel a XXI. században”
 
A FEMA több millió koporsót rendelt, amelyek az ország különböző részein vannak elhelyezve. Az alábbi videó bemutatja a sok közül az egyik ilyen lerakatot, ahol 500.000 legyártott és lakóját váró koporsó látható:
 
 
Az alábbi videofilm bemutat egy évek óta elhagyatott, volt vasúti mozdony-szervizt Beech-grove, Indiana Államban, amit koncentrációs táborrá alakítottak Szövetségi (USA) pénzen, helikopterfigyelőkkel, óriási gázkazánokkal, kamerákkal, piros, zöld, kék zónákkal, befelé hajló szögesdrótos kerítésekkel, megfigyelő tornyokkal. A felvételen az amerikai hadsereg járművei is láthatók. További munkálatokra utaló jelek. Befogadóképessége több tízezer ember.
 
Nem egyedülálló jelenségről van szó, íme egy másik FEMA koncentrációs tábor Texas államban:
 
 
  Koncentrációs táborok Chicagoban:
 
 
Az alábbi az „összeesküvésről” („tervezetnek” is fordítható a hivatalos jelentésben szereplő „plot” szó, de helyesebb fordítás az „összeesküvési ármány tervezet”) szól, miszerint minden amerikait, aki ellenezni fogja, amit a Kormány tesz, börtöntáborokba zárnak az "OPERATION GARDENPLOT" (MŰKÖDÉSI KERTÖSSZEESKÜVÉS) (Ez az alternatív édenkert)(a plot titkos tervet is jelethet,az operation pedig műveletet) és a "REX 84" (KIRÁLY 84) (Ez az alternatív király) f edőnevű titkos operációk tervezete alapján. Ha nem hiszed, írd be a szavakat a google keresőbe és győződj meg róla magad:
Ezt a bejegyzést a http://www.hotdog.hu/blog/blog.hot?b_id=36429  ról loptam. Köszi
írta: AnathDas, 09-07-18 - címkék: és kategóriák: Új Világrenről, Háttérkormány, Összeesküvés - még nincsenek kommentek




2011. július 21., csütörtök

Pincebörtön - mindenki börtöne.

Pincebörtön


2:00:22 - 2 years ago
A Köztársaság téri pincebörtönök titkai 1992-ben, a Magyar Televízió egyik szerkesztő-riporterét, Dézsi Zoltánt azzal a feladattal bízták meg, készítsen filmet a Köztársaság téri pincebörtönök titkairól. A 120 perces kétrészes filmet Pincebörtön címmel nem sokkal az 1994-es tavaszi választások előtt mutatta be a Magyar Televízió. A film egykori csatornázási dolgozók, titkárnők, egykori rendészek, AVH-sok, kábelszerelők segítségével igyekezett hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapjaiban az egykori pincebörtönre épült amelynek titkait 1956 óta rejti az épület. Dézsi Zoltán ma is lankadatlanul kutat-keres, annál is inkább, mivel az új metróvonal építése során fény derülhet a még rejtőzködő titkokra is. ...


Pincebörtön a video itt található.


Az ember azt gondolja, hogy kemény , vagy igazságtalan ezekkel a férgekkel szemben kik a népünk javát ledarálták , agyon verték, megnyomorították, az ÁVH -s zsidó pribékek békés nyugalomba töltik kiemelt nyugdíjukat az összerabolt értékeket a gyerekek unokák élvezik, és a kapcsolati tőkéjükkel most minket sanyargatnak. Most kérdem megérdemlik azt hogy megöljék, vagy ahogy ők csinálják balesetet szenvedjenek, az üzleti helyiségük tűzeset érje, vagy a lakásuk leégjen, mint ahogy csinálták velünk. Nos innen nézve nagyon is jogos, és már rég útól kellet volna érni a sorsnak, őket, ne élvezzék a népünk kiemelt megbecsülését , kiemelt nyugdíjukat a német kormány még megtoldotta mert oly alacsony és megalázó volt a fizetésük a hazugságuk szerint. Hát bizony megérdemlik a savaskádat mint a Szücs testvérek . Na zsidók szeretitek a fürdést vagy megvárjátok, hogy mi fürdessünk meg benneteket az ÁVH- s boldogságban . Az idő beérett cionista pribékek egy jópáran meghalunk,de az elrabolt nemzeti vagyonunkat kitapossuk belőletek, remélem élveztétek a rablot holmi áldását a MÁV per mellé jöt a Képíró per, most meg jön majd a Nemzeti Vagyon elrablásának a pere is, és ami a legfőbb a cigányok mellet titeket már nem fogunk eltartani, nagy a világ menjetek másfele, majd ők eltartanak ha olyan hülyék, és zsarolhatók mint mi voltunk eddig.




Egy újabb elérhetőség, ha véletlenül letiltanák valamelyiket




Pincebörtönök 1

http://www.youtube.com/watch?v=QbPG4ILVXhA

Pincebörtönök 2

http://www.youtube.com/watch?v=4KRly4Z6r5Q

Pincebörtön



1/7 Nézd végig mielött letiltatja a Mazsihisz!



Háború a nemzet ellen 1.DVD 1/9




Háború a nemzet ellen 1. rész

18 videó - 2009
Jelenczki István új 4 részes dokumentumfilmje

Többet itt:

http://www.magyarvagyok.com/videok/listak/dokumentumfilmek/2.html
Itt is az első cím adja a másikat , és így tovább.





Titkos társaságok - Amerikai szabadkőműves államok 1/6



Itt is az első cím adja a másikat , és így tovább.




Titkos társaságok - CFR, Skull and Bones, Bilderberg Group 1/5

http://www.magyarvagyok.com/videok/16-Education/72557-Titkos-tarsasagok-CFR-Skull-and-Bones-Bilderberg-Group-1-5.html

Titkos társaságok - CFR, Skull and Bones, Bilderberg Group

5 videó - 2007
Titkos társaságok
(Secret Societies: The String Pullers)

Skull and Bones, a Bilderberg-csoport és a CFR

argentin ismeretterjesztő filmsorozat, 4. rész, 46 perc

rendező: Rodrigo H. Vila
forgatókönyvíró: Gabriel Sagel, Gustavo Lencina
zeneszerző: Martín Bianchedi
operatőr: Mariano Cúneo


Hatalmas, ablaktalan sírbolt áll a Yale Egyetem területén: a Skull and Bones, más néven a Halál Rendjének temploma. Ártatlan diákszövetség volna csak vagy egy olyan titkos társaság, amely immár több mint egy évszázada törekszik egy új világrend megteremtésére? Milyen témákat vitatnak meg a Bilderberg-csoport éves találkozóin, és döntéseik mennyiben befolyásolják mindannyiunk életét? Milyen befolyással van a CFR a világgazdasági változásokra? Mindhárom titkos társaságról elmondható, hogy tagjai a mai világ legbefolyásosabb cégeinek és intézményeinek vezetői.
Itt is az első cím adja a másikat , és így tovább.



Titkos társaságok - illuminátusok 1/5




Titkos társaságok - illuminátusok

7 videó - 2009
dokumentumfilm
Itt is az első cím adja a másikat , és így tovább.



Titkos társaságok - szabadkőművesek 1/5


http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/4359-Titkos-tarsasagok-szabadkomuvesek-1-5.html

Titkos társaságok - szabadkőművesek

14 videó - 2009
dokumentumfilm
Itt is az első cím adja a másikat , és így tovább.



Izrael titkos fegyvere -- Magyar Felirattal

http://www.magyarvagyok.com/videok/29-Oktato/57565-Izrael-titkos-fegyvere-Magyar-Felirattal.html

A terrorista állam saját állampolgárát is terrorizálja , így biz a cionista zsidókban!
A saját fajtája is utálja őket, de annyira meg vannak félemlítve, hogy a cselekvésük le van bénítva.
A szabadkőműves cionista hatalom megöli bennük a lelket, vagy fizikailag is likvidálják őket.
Igazán megérdemelnének egy atom töltetet, hogy atom biológiai és vegyi fegyverestől eltűnjenek a földszínéről, így minden állam fellélegezhetne a hollókosztosoktól. Na sodródjunk.

Szellemi Valóság - 6/1


Szellemi valóság (magyar felirattal)

6 videó
Itt is az első cím adja a másikat , és így tovább.

Csodálatos film a meditációról, kozmikus energiákról és az ember szellemi természetéről.
Meditálj, - hagyd a gondokat az élet zajlik nélküled is, most kapcsolódj ki, és figyelj a meditációra.
Éld át , éld meg a békességet a nyugalmat a belső békét, csak lazíts, lazíts, a külvilág kikapcsolva utaz most a valódhoz, tapasztald meg a testelhagyást, …..

Maxwell Igan - Az Ébredés (The Awakening) - TELJES FILM EGYBEN (magyar feliratos) HUN SUB

Az új világrend gondolatébresztő film.

Inkvizíció - magyar felirattal 60 perc


Inkvizíció - magyar felirattal

1 videó
60 perc

Magyar felirattal egy 60 perces dokumentumfilm az inkvizíció történetéről.

A kérdés - magyar szemszögből - több irányból is különleges. A filmnek vannak ugyan mondatai, amikkel nem tudunk azonosulni, de aktuálpolitikai elemzésekbe helyhiány, illetve a filmben átadásra kerülő információk értéke miatt nem mennénk bele. Ilyen pl. a holokauszt 6 millió áldozata, amiről itt és most nem nyitunk vitát, csak annyit jegyzünk meg zárójelben: a holokauszt nem abszolút és nem viszonyítási pont. Ez az, amit sokan nem értenek meg egyik oldalon sem. A revizionista történészek sem fogják fel, hogy nem adatokról kell vitatkozni. Egyetlen kérdés volt, van és lesz, ami feltehető, de ezt mindenképpen fel is kell tenni: kiemeljük-e az emberi történelemből a zsidóüldözést és abszolút viszonyítási ponttá tesszük-e? Hogy "kerül a csizma az asztalra", a holokauszt és az inkvizíció össze? Sajnos ezt a kérdést nem nekünk kell megválaszolni, hanem a film készítőinek, ugyanis az első 2 percben már "benyomják" a kérdést...

Ugyanakkor tényleg érdekes magyar szemszögből kicsit átgondolni az inkvizíció történetét:

1. Könyves Kálmán királyunk már a XI. században leírta törvényeiben: „De strigis vero, que non sunt, nulla questio fiat.” vagyis: „Boszorkányokról pedig, mivel nincsenek, említés se tétessék.”

2. Az inkvizíciónak 50 millió áldozata volt. A középkori Európa egyik legnagyobb és legerősebb államában a szakrális Magyar Királyságban 600 év alatt összesen 83 (!!!) áldozata volt ennek az őrületnek. A számok önmagukért beszélnek. Svédországban 1763-ban, Németországban 1775-ben, Svájcban 1782-ben volt az utolsó boszorkányégetés. Mexikóban 1817-ben ítélt el utoljára az inkvizíció egy férfit tiltott művek olvasása miatt. A legutolsó, már nem az inkvizíció által elrendelt boszorkányégetés 1877. augusztus 20-án, a mexikói San Jacobo városban volt.
Ennyit az "európai műveltségről" és a nyugathoz való csatlakozásunkról.

3. A magyar hagyományban, kultúrában, történelemben, gyógyításban a táltos, sámán, "javas-ember", évezredes hagyománnyal rendelkezik. A magyar szakralitás része volt és most is az. A magyar uralkodók és egyházi vezetők nem egyszer konfliktusba kerültek a hivatalos vatikáni vonallal, mert a magyar inkvizíció a nyugatival szemben gyakorlatilag nem működött. Erről így ír az enciklopedia:

A magyar pogányság és eretnekség a köztudattal ellentétben soha nem lépte át a félpogányság vagy álkereszténység fogalmát. Magyar különlegességként említik az istentelen káromkodást. Ugyanakkor – mint azt Bruno, Olmütz püspöke IV. Kelemenhez írt levelében kifejti – „Magyarország mindenféle külföldi eretnek előtt szívesen tárja fel kapuit…”.A menekült eretnekek gyakori célpontja volt a ország a 13. századtól a 16. századig.

A magyar inkvizíció első küldetése a kereszténységet felvett kunok ellenőrzése lett, hogy a bogumil és patarénus eretnekséget megelőzzék náluk. A kun inkvizíciót nem sokkal követte a III. Ince pápa által sürgetett fellépés a félkeresztény sámánok ellen. Pál mester (a főinkvizítor) azonban kegyvesztetté vált III. Ince előtt, megengedő nézetei miatt.


4. Végezetül, még a film megtekintése előtti legizgalmasabb kérdések: mi a baj a Vatikánnal és a judeo-kereszténységgel, illetve miért volt ettől mentes a Magyar Királyság? Nos, honlapunkon sok-sok információ van erről a két alapkérdésről. Mindenesetre annyit most is elmondok: A Szent Korona, mint szakrális Uralkodó és legfőbb Szuverén, az uralma (és védelme) alatt álló népek szempontjából SOHA nem vizsgálta sem az etnikai származást, sem a vallásos meggyőződést. Ezért nem volt a középkorban klasszikus értelemben vett polgárháború és vallásháború sem a Magyar Királyság területén. A magyarság a hódítók ellen sem ilyen alapon vette fel a harcot. A hódító ugyanis a Szent Korona fölé helyezte magát, rabló mentalitásával és így automatikusan életbe lépett a hadiállapot.

forrás: http://www.szkosz.com/node/437

Az élő mátrix (magyar felirattal)

2 videó

hétfő, 2011. június 27. 23:13
Az élő mátrix

85 perces film a gyógyítás új tudományáról

Új rálátás a testünk, tudatunk és egészségünk összefüggéseire

AZ ÉLŐ MÁTRIX című film

Az egészestés, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó film a gyógyítás új tudományáról szól, új nézőpontból mutatja be testünk, tudatunk és egészségünk összefüggéseit.

Megismerhetjük azt a finom szövetű hálót, amelyet az egészségünket befolyásoló tényezők alkotnak. Felfedezhetjük az egészség legújabb elméleteit az emberi testmező kvantumfizikájától a szívkoherencián át az információs gyógyításig. Tudósok, pszichológusok, bioenergetikai kutatók és holisztikus gyógyítók osztják meg velünk tudásukat, élményeiket és felismeréseiket; felfedik a gyógyulások hátterében meghúzódó tudományos elméleteket; és megosztják velünk elképzeléseiket, hogy ezek az új felfedezések hogyan befolyásolhatják a jövő orvoslását.

Ismerje meg Ön is, hogy a legújabb kutatások alapján hogyan élesztheti fel öngyógyító képességeit,és hogyan formálhatja át elképzeléseit a gyógyulásról és az egészségről!

Tudományos alapokon nyugvó gyógymód vagy csodálatos gyógyulás?

Egy agyvérzést szenvedett görög kisfiú családja az újra-kapcsolódó gyógyítás segítségével javít a kisfiú életminőségén. Egy gyógyíthatatlan agytumorral diagnosztizált brit asszony a neurolingvisztikai programozásba veti bele magát. Egy krónikus fáradságban szenvedő amerikai asszony, miután minden más csődöt mondott, az információ alapú gyógymódot kezd alkalmazni. Mindhárman csodálatos gyógyuláson mennek keresztül.

A filmben a kutatók és gyógyítók felfedik a gyógyulások hátterében meghúzódó tudományos elméleteket és megosztják velünk elképzeléseiket, hogy ezek az új felfedezések hogyan befolyásolhatják a jövő orvoslását.

Riport az ECHO TV-ben:

http://www.echotv.hu/20091122_konyv.html

No ennyi videotól már igencsak elfáradtál, talán egyszerre nem is tudtad végignézni a műsort , és ha beindult a vezérhangya gondolkodj, gondolkodj, miért is tilos ilyen dolgokról elmélkedni, majd ők gondolkodnak helyetted Te csak fald a rohadt tv sorozatokat büdös rabszolga, majd Te fogod megmondani mit is akarsz kezdeni magaddal. Na na önállóság, fityiszt neked, Te rohadt rabszolga, miért is vagy te ezen a világon, csak rontod itt a levegőt, nincs rád szükség, az ágytál cserénkre is 1000- rek jelentkeznek, neked és a többi önállósodó társadnak pusztulnotok kell, és teszünk is róla, hogy átköltözzetek a másvilágra, büdös patkányok. Hát így gondolkodnak ők rólunk, fölösleges rosszakról, ne hülyítsük itt egymást, nincs már semmid, a jövődet is eladták a korrupt politikusaid, s ha kell a beledet is kitapostatom velük, mert ők erre is kaphatók, nem undorodtál meg még magadtól Te hülye kis erkölcsös pöcs, kire nem az élvezést bízzák, csak pisilni használnak, míg egy dréncsővel azt is kivezetik, és Te teljesen felesleges vagy . Mint a cigány, a zsidó ingyen élő lettél, de ők látod feltalálták magukat feltétlenül eltartottá váltak, és ez megkérdőjelezhetetlen számodra, mert jön a többi ingyen élő kiket el kell tartanunk, s azt azért nem gondolhattad, hogy ők lesznek majd a szolgák és cselédek. Na sodródjunk.
Bejegyezte: sodródunk dátum: 15:21


2011. július 21., csütörtök

Pénzügyi terror

Pénzügyi terror
echo tv műsora

Cím:
2011-07-18

Adás dátuma:
2011-07-18

Leírás:
Vendég: Drábik János közíró. Téma: Pénzügyi terrorizmus. Megdöbbentő háttérinformációk és titkok. Műsorvezető: Szaniszló Ferenc.

Világ-panoráma


Pénzügyi terrorizmus, megölték Kenedit, legutóbb a valutaalap vezetőjét tették tönkre. A pénzimpérium felépítése, a szervezett magánhatalom részei. 300 szuper gazdag bankár dinasztia 6000 fő az aki irányítja a politikát, és a gazdaságot is. Bepillantás a színfalak mögé , hogy látsd a zsidó média mennyire az orrodnál fogva vezet félre. Közben Kadhafiék pénzét a pénzkarter emberei elspekulálták Libia pénzét. A NATO szégyentelen szerepe . Központi bankjuk aranydinár tartalékkal rendelkezik, és nem dollárban számol olajkereskedelmet. Figyeld a hiénák haramiák tevékenységét.
Ilyen módszereket alkalmaz ellenünk is, a cionista inkvizítor zsidók hecc bírósági játékai,(MÁV per, Képíró per, EU-s parlamenti támadások médiatörvény, alaptörvényünk elleni támadás, mert megadóztattuk a bankokat, a monetáris jogokat még nem is vettük vissza.) Kövessük az Izlandi példát, de ne csak mi, hanem a Görögök , Portugálok stb. is. A rabló had így működik, a mocskos politikai hazaáruló elitünk meg mindent megtett a kiszolgálásukra. (A monetáris jog átengedése , csak kamatra felvett forint működtetheti a gazdaságot, a nemzeti vagyon elrablása, a zsidó uzsora működtetése, a családok kilakoltatása, kell az élettér a betelepülő zsidóknak, s mindezt potom pénzen kell végrehajtani, a kormány ha beszállna beindíthatná a szociális bérlakás akcióját, de nem, csak szedje meg magát az uzsorás maffia, és ki van az uzsorás mögött, a fideszes miniszter úr, na ne ezek akarják megoldani a devizahitelesek gondjait, kik felgyújtják a házukat, öngyilkosok lesznek, földönfutókká válnak, mert a munkájukat is elvették, tengnek lengnek, pedig csak egy egy uzsorást kellene kinyírniuk, és mindjárt másként kezelnék az ügyet. Az Ö életük tönkrement egy egy bankárt tessék megölni a helyzet nem változik, de a bankár rablók tartani fognak az egyoldalú szerződésszegés módosítástól, s ha nem érhető el ott a családja azt kell elkapni. Azért mégsem járja, hogy aki semmivel nem járul hozzá az értékteremtéshez, csak a jelek kibocsájtásí monopóliumát uralja, uralja a gazdaságot, a politikát, elnököket öl, az IMF vezetőjét tönkreteszi mert aranyban kérte az USA tartozását. Erkölcsi nullák. Az első számú terroristák szervezett terroristák, a szervezett közhatalomnak kellene felvenni velük a harcot, míg még van nemzetállam, és a nemzetállamon belül szervezett középréteg, ki még meg tudja szervezni az ellenállást, és át tudja venni a hatalmat e terroristáktól. Ha nem vettétek észre eddig még, recseg ropog a birodalom az uzsora tönkretette minden ország pénzügyét, le kell rázni ezt a békjót, ez csak egy luftballon az egész kipukkan egy gombostű szúrástól. No mi a baj nincs gombostűd, nem férsz hozzá a luftballonhoz, nem akarod kiszúrni, majd valaki kiszúrja helyetted, hát a nagy faszt , mindig ingyenélő voltál most is azt várod, hogy más kaparja ki a gesztenyét helyetted., nem érdemled meg hogy élj, mikor az unokád jövőjét lopják el a szocialista , szdsz-es, fideszes, cionista magyargyűlölő zsidónak mondott, homokos politikai elites rablóbandák. Kik kezdték az olajszőkítéssel, a nemzetívagyon ellopásával, a hazaárulással, az emberek tönkre alázásával palesztin rabszolgát akarnak csinálni belőlünk, mert arra még van pénzük, hogy minket is kiűzzenek otthonainkból . Talán nem kellene ezt megvárni égesd fel vagyonát, hátha jobbnak látja odébb állni ott legyen Ő terrorista vagy a másvilágon. Na sodródjunk visz a víz mindenkit e rohadékokat is csak elviszi tőlünk, tegyünk róla hogy így legyen. Ámen.

Még egy Világ-panoráma


Az USA államcsődje aktuális lesz augusztus 2. -ai tartozás lejártával. Figyelj a szóra a zsidó média erről nem beszél. A dollár és az euró összeomlás előtt. Helyi pénzek függetlenek a bankoktól. A jelenlegi rendszer nem tartható fenn hosszútávon. Érdekes témák ezek figyelj és okulj.
A jövő a helyi pénz .
Cím:
2011-07-08 Világ-panoráma

Adás dátuma:
2011-07-08

Leírás:
Vendég: Vezér-Szörényi László tanácsadó, német kormánybank. Téma: Világpénzek csődje, helyi pénzek virágzása. Műsorvezető: Szaniszló Ferenc.

Bejegyezte: sodródunk dátum: 7:48


2011. július 12., kedd

Küzdelem a magyar nemzet megmaradásáért .

A magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép!

2010. január 29., Drábik János
Senki nem tudja ma pontosan megmondani, hány hektárt művelnek Magyarországon névleges tulajdonosok. Még arra sincs válasz, hogy egyáltalán hasznosítják-e földjeiket, vagy csak parlagon tartják addig, amikor aztán nagy haszonnal eladhatják. Az állami területek kezelésével megbízott nemzeti földalapkezelő szervezet, a Nemzeti Földalap tulajdonában lévő földterület nagysága sem ismert. Így azt sem lehet tudni, hogy hány hektárral rendelkezik, mennyi felett gyakorol ellenőrzési jogot, és hány hektárt kinek és mekkora összegért ad bérbe. Valamivel pontosabb adatokhoz juthat az érdeklődő, ha tanulmányozza a Földet Életjáradékért program nyilvántartásait.
A legfontosabb kérdés az, hogy tulajdonolhat-e Magyarországon külföldi földet vagy sem. Azok az uniós állampolgárok, akik legalább három éve helyben laknak, és ugyancsak három éve mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, vásárolhatnak termőföldet, és földtulajdonosokká válhatnak. 2011-ben jár le az Európai Unióval kötött hétéves földvásárlási moratórium. Elvben ekkor megnyílik a hazai földpiac az Európai Uniós polgárok számára. Arról kevesebb szó esik, hogy 2011 után is van lehetőség arra, hogy a magyar állam meghatározza a földvásárlási sorrendet. Ebbe a sorrend-előírásba pedig bele lehet építeni olyan az EU által is elfogadott és alkalmazott szabályokat, amelyek megnehezítik a más tagállamokból érkező állampolgárok földvásárlását. Arra is van lehetőség, hogy a földvásárlási moratóriumot további három évre meghosszabbítsák az illetékes magyar hatóságok.
A termőföld tulajdonlással és használattal kapcsolatos további kérdés, hogy az állattenyésztő telepeket földhöz juttassák-e vagy sem. Vannak olyan érdekcsoportok, akik helyeslik, hogy a gazdasági társaságok földhöz jussanak, tekintettel a jelenlegi takarmányhelyzetre. Egy ilyen rendelkezés biztosíthatná a számukra a szükséges takarmányokat. Egy másik tábor szerint ezt nem célszerű megengedni, már csak azért sem, mert ezeknek az állattenyésztő telepeknek erre amúgy sincs elegendő pénzügyi eszközük. Arra is hivatkoznak, hogy a hazai állattenyésztő telepek jelentős része mára már külföldi tulajdonban van. 1994 előtt a szövetkezetek szerezhettek földtulajdont. 1994 után már csak magánszemélyeknek volt lehetőségük, de a cégek tulajdonában lévő földekről nem rendelkezett jogszabály. A szövetkezetek idővel átalakultak gazdasági társaságokká, és az így létrejött korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok tulajdonába termőföld került. Ez nem felelt meg az akkor érvényben lévő földtörvény rendelkezéseinek. Időközben az említett gazdasági társaságok jelentős részét eladták, az új tulajdonosok pedig a kellő pénzügyi eszközökkel rendelkező, többségében külföldi magánszemélyek, illetve jogi személyek közül kerülnek ki.
2009. végén becslések szerint a valamilyen formában külföldi állampolgárok kezében lévő földterületek nagysága 600 000 és 1 000 000 hektár között lehet. Ezek lényegében álcázott, ún. zsebszerződésekkel megszerzett földek. Ha viszont nemzeti elkötelezettségű kormány kerül 2010-ben Magyarország élére, akkor néhány jogszabály megváltoztatásával el lehet érni, hogy ne lehessen ezeket az álcázott szerződéseket érvényesíteni. A nemzeti kormánynak ismét olyan jogszabályt kell hoznia, amely az elővételi jogot a gazdálkodók számára biztosítja, tehát a tulajdonost részesíti előnyben a bérlővel szemben. További fontos követelmény a megszerezhető föld méretének a korlátozása. Az eredeti elképzelés az volt, hogy 300 hektárnál nagyobb földterületet egy magyar állampolgár se szerezhessen. Ma már a különböző jogszabályi kiskapuk miatt nem ez a helyzet. Ezért következetesen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a termőföld azokhoz kerüljön, akik azt megművelik, és nem spekulációra alkalmas tőkének tekintik.
Az Európai Unió a saját alapelveit is megszegve, a tizenkét kelet-európai tagállama számára kötelezővé akarja tenni, hogy a termőföldre is kiterjedjen a tőke szabad áramlásának az alapelve. Az Európai Unió érvényes szabályai szerint a tulajdoni rendszer alapvető rendezése az adott tagállam hatáskörébe tartozik. A viszonosság, az egyenlő elbírálás és a kölcsönösség elvének a megszegésével az Európai Unió Bizottsága egy olyan értelmezést adott ki, hogy az újonnan csatlakozó 12 ország köteles tőkének tekinteni termőföldvagyonát. Az elmúlt időszak pénzügyi és gazdasági válsága nyomán már a valódi tőkénél is jelentős mértékben korlátozásra került a tőke szabad áramlása. Kiderült, hogy a teljesen ellenőrzés nélkül maradt tőkemozgások nagy visszaélésekhez vezettek és vezetnek. Mivel a termőföld már belső lényegénél fogva sem tőke, hiszen olyan természeti adottság, amelyet az ember nem állíthat elő, amely egyszeri és megismételhetetlen, ezért eleve helytelen volt a tőke szabad áramlása alá rendelni. Az Európai Unió Bizottságának ezt az értelmezését sürgősen vissza kell vonatni, és ennek a szabályozásnak ki kell kerülnie az Európai Unió jogrendszeréből. Egyértelművé kell tenni, hogy földtulajdon szabályozása mind a 27 EU-s tagállamban a nemzeti jogrendbe tartozik.
Az összevont gazdaságtámogatási rendszer
Az angol nevéről Single Paymant Scheme, SPS-nek nevezett rendszer lényege, hogy a korábban az ágazathoz kötött támogatások a termeléstől független jövedelemtámogatássá alakulnak át. Nagyon lényeges, hogy a támogatási jogosultság történelmi alapon megszerzett alanyi joggá változik, ami megilleti a termelőt függetlenül attól, hogy mit termel a földjén. A szocialista agrárkormányzat szerint az SPS-rendszer előnye a jelenleg alkalmazott rendszerrel szemben az, hogy jobban igazodik az agrárpolitika által elsődlegesnek tekintett követelményekhez. Stabilizálja az üzemi struktúrát és egyszerűsíti az adminisztrációt. A jövedelemtámogatássá alakuló mezőgazdasági támogatás az SPS-rendszer bevezetése után olyan vagyonértékű jog, amely forgalomképes, adható és vehető. A szocialista agrárpolitikusok szerint az SPS bevezetésével szavatolható a termelők jövedelembiztonsága és a termelők piaci kereslethez igazodó magatartása. Az SPS támogatás feltétele, hogy 19 környezetvédelmi, állatvédelmi és élelmiszerhigiéniai előírást szigorúan be kell tartani. Az SPS-rendszer bevezetése mintegy hárommilliárd forint értékű, új informatikai fejlesztést is szükségessé tesz. Az elfogadott szabályok szerint az SPS bevezetésekor alkalmazott történelmi alap a 2008-as év első három hónapjának valamelyikéből tevődik össze. Ez a termelési szint a bázis.
A Bajnai-kormány ragaszkodik az SPS-rendszer bevezetéséhez. Annak ellenére teszi ezt, hogy Sólyom László, köztársasági elnök alkotmányossági kifogásokkal élt az Alkotmánybíróságnál, és utólagos normakontrollt kért az SPS-rendszer bevezetése alapjául szolgáló törvénnyel kapcsolatban. Ennek a támogatásnak két összetevője van: a regionális (Magyarország ebből a szempontból egy régiónak számít), és a kiegészítő támogatás, amely a 2006-os támogatás alapján számítódik. Különösen nagy vitát váltott ki az, hogy az Uniós támogatásra jogosultság önálló vagyoni értékű jog lesz. A köztársasági elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, ha leválasztják a támogatáshoz való jogot a tulajdonjogról. Az így önállósuló vagyoni értékű joggal és a nyomában járó változással nem számolhattak azok a tulajdonosok, akik korábban hosszabb távú szerződést kötöttek földjeik bérbe-, haszonbérbeadására.
A haszonbérbeadott termőföldek tényleges forgalomképessége és így az értéke is csökken. Ezt a törvény-javaslat indokolása is elismeri azzal, hogy kimondja: „más ára lesz a földnek, ha azzal együtt támogatási jogosultságot is átruháznak, mint akkor, amikor erre nem kerül sor”. Sólyom László szerint nem maga a vagyonértékű jog létesülése alkotmányellenes, hanem az, hogy túl kevés a felkészülési idő. Az sem elfogadható, hogy a 2006-os támogatás alapján jár majd a támogatás kiegészítése, mert így azok a termelők hátrányt szenvednek, akik vagy a 2007-ik, vagy a 2008-ik naptári évben kezdték meg tevékenységüket. A szocialista kormány szerint azonban ezt a problémát megoldja az, hogy a kezdő gazdák is kapnak támogatást.
Eddig a SAPS (Single Area Payment Scheme), vagyis az ’Egységes területalapú számolás’ volt érvényben. Ha a SAPS-ot összehasonlítjuk az SPS-szel, vagyis az ’Összevont gazdaságtámogatási rendszerrel’, akkor kiderül például, hogy az állattartók sokkal több pénzt kapnak az új rendszerben. A  növénytermesztők nagyjából ugyanannyit, a gyepes legelő állattartások pedig sokkal kevesebbet. A MAGOSZ, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége arra is felhívta a figyelmet, hogy az SPS-rendszer nem biztosít többletforrást, csupán az elosztás változik meg, mégpedig a szocialista-liberális kormányhoz közelálló körök érdekeinek megfelelően. Az állattartás valószínűleg azért részesül nagyobb támogatásban, mert ebben az ágazatban sokkal nagyobb mértékben jelen van a nagytőke, mint a növénytermesztésben. Akik az SPS-t támogatják, azt hangsúlyozzák, hogy az állattenyésztés rohamosan csökken, és ennek a negatív folyamatnak bizonyos fokig gátat szabhat az új támogatási rendszer. A MAGOSZ arra törekszik, hogy az új nemzeti kormány az SPS-rendszert törölje el.
Turi Kovács Béla a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke 2009. novemberében elmondta, hogy az összes elérhető agrártámogatások 98%-át a mezőgazdasággal foglalkozók alig 2%-a kapja meg. Az SPS-rendszer végképp kizárná a kisebbeket a támogatási lehetőségek nagy részéből. A Fideszes országgyűlési képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a bérlő és nem a tulajdonos az, aki jogosult a támogatásra. Ha a bérlő felmondja a bérletet, elmegy a tulajdonostól egy másik bérleményre, akkor viszi magával a támogatási lehetőséget, a tulajdonos, pedig támogatás nélkül marad. A támogatás nélküli földek pedig gyakorlatilag értéktelenné válnak, és még bérbeadásra sem alkalmasak. Ez legalább másfélmillió magyar embert érint hátrányosan.
A szocialista-liberális kormányok következetesnek bizonyultak abban, hogy a nagybirtokrendszert részesítették előnyben, amely elsősorban gabonafélék monokulturális termelésére kíván berendezkedni. Ez hátrányos Magyarországnak, és csak egy szűk nagybirtokos rétegnek szolgálja az érdekeit. Egymillió új munkahely létrehozásához, pedig termőföldre van szükség munkavégzés céljából a legszélesebb rétegek számára.
Miként lehet nemzeti tulajdonban tartani a termőföldet?
Tanka Endre, egyetemi tanár, akadémiai doktor „A nemzeti megmaradás programja földügyben” címmel olyan kívánatos földvédelmi stratégiát dolgozott ki, amely egyben lehetséges is, mert az Európai Unió és a Magyar Állam által hozott törvények keretei között maradva is biztosítja a magyar gazdák számára a termőföldet. Tanka tényként állapítja meg, hogy 1989. óta a tőkehasznosítást szolgáló neo-liberális földpolitika a magyar államterületet alkotó föld tőkeuralmi elsajátítására törekedett. A tőke szabad áramlása jegyében a tőkebefektető földtulajdoni monopol-helyzetét támogatta, a földhasználatban, pedig a nagyüzem-méretű tőkés nagybirtokrendszer kialakulását. Ezt a föld kisajátítási folyamatot az tette lehetővé, hogy Magyarország pénzügyi rendszere teljes mértékben a nemzetközi pénzügyi közösség felügyelete alá került.
Ma már bármely nép fizikai fennmaradását döntően meghatározza a földnek és a víznek, mint természeti létfeltételeknek a birtoklása, illetve az azokból való kizárásuk. Ezért hangsúlyozza az agrárjogi szakember, hogy a hazai földalap két évtizede tartó kiszolgáltatottsága a piaci tőkeuralom részére a társadalom felbomlásával, az állampolgárok honvesztésével járhat, amely magával vonja az idegen népesség befogadásának a kényszerét. Mindez a magyar nép fokozatos eltűnésével fenyeget.
A nemzetállam közfunkcióinak a visszaállítása ezt a veszélyes folyamatot fékezheti. A tőkeuralom elsajátítási érdekeit csak egy a magyar nemzet fennmaradásának elkötelezett, értékalapú birtokpolitika ellensúlyozhatja. A földnek a társadalom és gazdaságszervező közfunkcióival szemben háttérbe kell szorítani a föld tőkeképző, tőkehasznosító szerepét. A legfontosabb célok közé tartozik, hogy az állam szabad önrendelkezése a saját területét alkotó földre megmaradjon, és azt állampolgárai javára érvényesítse. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az állam maga dönthessen a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar mindenkori termelési, feldolgozási és értékesítési képességének a hasznosításáról.
Ha az állami közhatalom, a közjó érdekében kívánja alakítani és befolyásolni a földviszonyokat, s ha a birtokrendet élő, működő rendszernek tekinti, akkor annak az alkotóelemeit – földtulajdon, földhasználat, földvédelem, földügyi igazgatás – alá kell rendelnie a demokratikusan kialakított közérdeknek. A földtulajdon esetében növelni kell az állami földtulajdon arányát. Átruházási tilalommal – a földalap mintegy kétharmadára – állami földalapot kell létrehozni. Az állami földkészletnek a családi gazdálkodást kell elősegítenie és a kis- és középüzemű termelőket kell olyan helyzetbe hozni, hogy megélhetésük, valamint demográfiai reprodukciójuk biztosítva legyen. A fiatal gazdák családtervezésének a felkarolásával bővíthető a foglalkoztatás, biztosítható a megélhetés, az egész vidék életminőségének a javítása.
A földhasználat birtokpolitikájának a rendelkezésre álló földterület közérdekű újraosztását kell szolgálnia. Az agrárjogi szakértő fenyegető veszélyként veszi számításba, hogy népvándorlási hullámok fogják Magyarországot elérni, és ezeket nemzetvédő módon kell kezelni. A föld élelmiszertermelő és élelmezésbiztonsági rendeltetését a többi földhasznosítási cél fölé kell emelni. Az értékalapú birtokpolitika szempontjából négy célt emel ki. Az egyik az, hogy a magyar állam területét alkotó földalapot – tulajdoni formájától függetlenül – nemzeti vagyonként kell megőrizni. A második ilyen cél az, hogy a mezőgazdasági üzemszabályozásnak a nagybirtokrendszer lebontásával, a földhasználó saját munkáján alapuló mikro, kis és közepes üzemek megszilárdulását és a termőföld eltartó képességének a növelését kell szolgálnia.
A harmadik célként azt jelöl meg, hogy a föld termelői és más célú használatánál ki kell zárni a közcélokkal ellentétes, nyereségszerző spekulációt, és az ezt érvényesítő birtoklási és földtulajdoni monopóliumnak a kialakulását. A negyedik cél, pedig az, hogy a földtulajdon és a földhasználat megszerzését elsősorban a helyi települési közösségek tagjainak kell biztosítani, akik állandó jelleggel letelepedtek, és mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdálkodók.
Tanka Endre most ismertetett programjában ezt követően rátér arra, hogy milyen intézményrendszer tudná a leghatékonyabban biztosítani ezeknek a céloknak az elérését. Elsőként azt emeli ki, hogy az államnak a föld létfenntartó funkciói teljesítéséhez kettős szerepkört kell vállalnia. Egyrészt erősítenie kell saját földtulajdonosi helyzetét, másrészt közhatalmi irányítását ki kell terjesztenie az állam területét alkotó teljes földalapra akkor is, ha az adott föld másnak a tulajdona. Abból az elvből kell kiindulni, hogy az állam a legjobb földtulajdonos (mint látjuk ez pontosan az ellentéte annak a téveszmének bizonyult ultra-liberális dogmának, hogy az állam szinte mindig a legrosszabb tulajdonos). Csak az állami földtulajdon képes megakadályozni, hogy a földmagántulajdon egyeduralomra jusson, és a földhasználatot a tőkehatalom teljesen maga alá rendelje. Az el nem idegeníthető állami földtulajdon túlsúlya biztosíthatja a várható népvándorlási földigények közérdekű kezelését is.
Az állami földtulajdonos juttathat földbirtokot nem tulajdon, hanem tartós földhasználat címén a gazdálkodóknak méghozzá úgy, hogy e földhasználatot a közfunkciók teljesítéséhez kapcsolja. Az állami tulajdon teszi lehetővé, hogy intézményi hatékonysággal szolgálja a népesedési-stratégiát és a szociálpolitikát.
A program szerint három forrást célszerű bevonni az állami földtulajdon megalapozásához. Egyrészt elidegenítési tilalmat kell bevezetni a meglévő állami termőföldalapra. Ez mintegy egymillió kétszázezer hektár, főleg erdőből álló köztulajdon megőrzését biztosítja. A természetvédelmi területek 2010-ig kötelező kisajátítását ki kell terjeszteni a Natura 2000 hálózatra, ami további kétmillió hektár állami földtulajdont hoz létre. Végül a részarány tulajdonú földekből az államnak piaci áron fel kell vásárolnia, majd birtokrendezéssel tagosítania az e célra felkínált földeket. Ezek szintén az el nem idegeníthető állami földalapba kerülnek. Ez a forrás mintegy másfélmillió hektárral gyarapíthatja az állami földtulajdont, amely így elérheti a 4-4,5 millió hektárt. Ez az egész termőföldalapra vetítve, amely 7,8 millió hektár, megalapozhatja az állam irányadó földtulajdonosi súlyát, és a hazai földkészlet döntő hányadának közvagyonként, közcélokra hasznosítását. Ez biztosíthatja a magyarság, a magyar emberek, a magyar nemzet megmaradását.
Részletesen foglalkozik a program azzal, hogy az állam miként alapozhatja meg saját földkészletéből a családi gazdaságokat. A gazdálkodás feltételeit vállaló fiatal gazdák részére tartós használatra földet adhat. Az erdővagyont és a természetvédelmi területeket az állam közkincsként megőrzi a társadalomnak, de ez csak csekély mértékben segítheti a szántóföldi növénytermesztést és növelheti az ahhoz szükséges földalapot. Ugyanakkor erre szükség van az árutermelő családi gazdálkodás létrehozásához. Azért fontos, hogy a jogrendszer miként szabályozza az állam törvényes elővásárlási jogát a részarány tulajdonra, másrészt valamennyi termőföldre.
Tanka Endre szerint az állami földtulajdonszerzés földpiaci vételárral tetemes költségvetési pénzeket igényel. A magunk részéről ehhez azt tesszük hozzá, hogy ezt nem akadályozhatja az a körülmény, hogy a magyar államnak ma csak teljesíthetetlen méretű adóssága van. A munka-alapú magyar pénzeszközök kibocsátásával ez a probléma eredményesen kezelhető, de ehhez a jelenlegi külföldi pénzügyi struktúrák által irányított monetáris politikáról át kell térni a demokratikusan legitimált magyar állami szervek (országgyűlés, kormány, pénzügyminisztérium) által irányított monetáris politikára, az MNB által irányított és kizárólag a nemzetköz pénzvilág érdekeit szolgáló monetáris politikával szemben.
Tanka erőteljesen hangsúlyozza, hogy a földhasználatban az állam elsősorban nem tulajdonosi, hanem közhatalmi szerepet tölt be, amely hatósági kényszereszközökön és a végrehajtást biztosító szankciókon alapul. Az állam a föld felhasználását kivonja a pénztőke egydimenziós uralma alól, és helyette elsőbbséget ad a termőföld létfenntartó közfunkcióinak. Ezek közül a legfontosabb a társadalom élelmezésének a biztonsága. Ezért az állam alkotmányos felelőssége, hogy visszaszorítsa a földspekulációt és erősítse a föld termelői célú használatát a nem-termelői hasznosítással szemben. Ezt a célt a földalap közérdekű újraosztásával lehet elérni. Ennek alapintézménye a mezőgazdasági üzemszabályozás. Rendkívül fontos az a következmény, hogy ennek a megvalósításával az állam 5-10 éven belül lebonthatja a nagybirtokrendszert, és meghatározóvá teheti a földhasználatban a kis- és középüzemek arányát, ami viszont elősegítheti a családi gazdálkodás széleskörű megszilárdulását. Az államnak már most fel kell készülnie arra, hogy amikor növekszik az új népvándorlási hullámok nyomása, amikor egyre több menekült, betelepülő, hontalan személy érkezik az országba, akkor földigényeiket a magyar nemzet megmaradása szempontjából optimálisan tudja kielégíteni.
Az új földvédelmi stratégiának tehát meg kell tiltania a termőföld művelésből való végleges kivonását. Ezt csak szűk kivételként lehet megengedni, és az erre vonatkozó jogszabályokban pontosan és kimerítően fel kell sorolni azokat az eseteket, amikor erre – kizárólag közérdekből – mégis sor kerülhet. Akik pedig ezt a szabályt kijátsszák, olyan mértékű és ismétlődő bírságban kell részesíteni, amely szankcióként hatékony visszatartó eszköz a termőföld nem termelés célú felhasználásával szemben. A termőföld övezeti átsorolásáról való közhatalmú döntést el kell vonni mind a települési, mind az önkormányzati, mind az ingatlanügyi hatóságoktól. Ezt csak egy központi államigazgatási szerv, a Nemzeti Birtokpolitikai Központ teheti meg. Az állami földtulajdonra, ha ez szükséges, akár az alkotmány kiegészítésével is, elidegenítési tilalmat kell bevezetni. Az állami földtulajdonról és földhasználatról való döntést, továbbá a Nemzeti Földalap gazdálkodását és szervezetét ki kell emelni az állami vagyonról szóló 2007. CVI törvény hatálya alól.
Tanka Endre fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Földalap megszűntetésével egyidejűleg létre kell hozni a Nemzeti Birtokpolitikai Központot, amely országos hatáskörű központi államigazgatási szervként működne. A nemzeti kormánynak el kell érnie az Európai Unió Tanácsánál a magyar föld elidegenítési tilalmának a meghosszabbítását (moratóriumát) további három évvel a védzáradék alkalmazásával. Ez rendkívül fontos lépés, ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy a korlátlan földpiac megnyitására vonatkozó kötelezettség teljesítésének a halasztása önmagában semmit nem oldhat meg. Csak akkor védheti a magyar nemzet számára a létének alapját képező magyar termőföldet, ha a társadalom rá tudja kényszeríteni a politikai döntéshozókat, hogy ezt a három évet a Nemzeti Megmaradás földprogramjának a végrehajtására fordítsa.
Igen nagy előnye a Tanka Endre által készített Nemzeti Megmaradás Programjának, hogy teljes összhangban áll az Európai Unió és a magyar jog rendelkezéseivel. A javasolt gazdasági és jogi intézményrendszer bevezetésének minden alkotmányos és jogi háttere biztosítva van. Magyarország számára a pénzuralmi világrend korszakában ez az egyedüli esély arra, hogy a földet, mint élőhelyet és a termőföldet, mint az élet megmaradásának a feltételét kivonja a tőkeuralom hatalmi gazdasága alól, és megtartsa a magyar nemzet közös tulajdonában és használatában.
A magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép. Ha ezt a földet nem sikerül magyarnak megtartani, akkor csaknem biztos, hogy bekövetkezik az a nemzethalál, amelytől legnagyobb költőink oly nagyon óvtak minket. Vörösmarty Mihály azonban valószínűleg tévedett, amikor úgy gondolta, hogy „a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül”. Valószínűleg nem fogják az emberiség milliói gyászkönnyel szemükben siratni a magyarok eltűnését. Ellenben igen valószínű, hogy a magyar föld új tulajdonosai igen jól fognak élni abból a profitból, amit ennek a földnek a hozadékából fognak évről évre zsebre tenni.
Az a pusztító világerő, amely pénzuralmi eszközökkel megszerezte a világhatalmat magának, és amelynek a formális és informális hatalmi struktúrái irányítják az Európai Uniót is, s amely az első világháború után feldarabolta a történelmi Magyarországot, immáron a maradék Magyarország földjét is el akarja venni. Mivel a közvéleménynek az van tálalva, hogy az Európai Unió formális intézményei – EU Parlament, Bizottság, Tanács – irányítják ezt a nemzetek feletti birodalmi struktúrává átalakított bürokratikus intézményt, ezért felhívjuk a figyelmet arra, hogy az érdemi irányítást – természetesen informálisan – a pénzuralmi világrend magánszervezetei végzik. Közülük a legfontosabbakat megnevezzük: European Round Table of Industrialist (Nagyiparosok Európai Kerekasztala), European Council on Foreign Relations (Európai Külkapcsolatok Tanácsa), European Group of Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság Európai Csoportja), a Bilderberg Csoport és utoljára, de elsőként is említhettük volna a European Financial Services Round Table (Európai Pénzügyi Szolgáltatások Kerekasztala).
Az Európai Uniót irányító hatalmakkal, a Trianon néven emlegetett nemzetközi bűncselekmény elkövetőinek a jogutódaival, akik az összes érvényes nemzetközi jogelv – a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elv – felrúgásával darabolták fel Magyarországot, a leghatározottabban tudatni kell, hogy a maradék Magyarország területe és termőföldje a magyaroké. Ezt nemzetközi szerződésben is célszerű lenne rögzíteni. Ha pedig mégse a magyaroké, akkor mondják meg nyíltan, hogy kié?




A népszuverenitásnak vissza kell venni a monetáris felségjogokat

2010. január 29., Drábik János
Churchill 1960-ban, Bernben mondta a következőket: „Németországnak megbocsáthatatlan bűne a második világháború előtt az volt, hogy kísérletet tett gazdaságának kiszakítására a világkereskedelmi rendszerből, és arra, hogy kialakítsa saját pénzügyi rendszerét, amelyből a pénzvilág nem tud többé profitálni.” A nemzetközi pénzhatalomnak ez az ügynöke levonta a következtetést is: „Lemészároltuk a gaz disznót.” Ez azt jelenti, ha Magyarország ki akarna lépni abból a pénzuralmi világrendből, ahol egyetlen szabadság érvényesül valójában: az uzsorával való fosztogatás és a kamattal való jövedelem elvonás szabadsága, akkor számítania kell arra, hogy a nemzetközi pénzügyi struktúrák bosszút állnak Magyarországon.
A napokban az MNB, Magyarország központi bankja, a nemzetközi pénzvilág magyarországi helytartója 6,25%-ról 6%-ra csökkentette az alapkamatot. A nemzetközi pénzügyi struktúrákat kiszolgáló szervilis pénzügyi technokraták és az általuk fizetett tömegtájékoztatás önmagát túlszárnyaló, szinte lihegő alázattal lelkendezett: Immáron a legalacsonyabb az alapkamat 2006 óta. Ezek a komprádor, kozmopolita és kollaboráns pénzügyi technokraták és az őket csöpögő alázattal kiszolgáló újságírók csak azt felejtették el ehhez hozzátenni, hogy immáron már csaknem két éve világszinten igen alacsony a kamatszint. Egy magyar vállalkozónak még a 6%-os „alacsony” kamat esetén is 6-szor annyi kamatot kell fizetni, ha hitelhez akar jutni, mint egy cseh vállalkozónak. De 12-szer annyit, mint egy angol vállalkozónak. Mert Nagy-Britanniában már hosszabb ideje 0,5% az alapkamat, míg Csehországban 1%. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi pénzvilágnak ez a magyarországi helytartója, az MNB még mindig olyan pénzügyi feltételeket szab meg, amelyek teljesen versenyképtelenné teszik a magyar vállalkozókat.
Hogyan építsen meg például a magyar olajos magvak feldolgozására egy növényi olaj ipari feldolgozó üzemet egy magyar vállalkozó, ha neki 6-szor annyi kamatot kell fizetni a vállalkozáshoz szükséges hitelekért, mint mondjuk egy cseh vállalkozónak. A Magyar Nemzeti Bank csak üres közhelyekkel tudja megindokolni tarthatatlan álláspontját. A valódi indok az, hogy a nemzetközi pénzügyi struktúráknak szüksége van arra, hogy azokat a pénztartalékaikat, amelyekért a nyugat-európai bankokban csak 1-2% kamatot kaphatnának, azt a budapesti MNB-nél tömegesen elfektetve 4-5-6% kamat felárhoz tudnak jutni. Ma is mintegy 5 és 6 ezer milliárd forint körüli összeget tartanak a külföldi bankok az MNB-nél, és viszik el érte a 4-5%-kal nagyobb kamatjövedelmet. Az itt parkoltatott pénzek kamatfelárát a magyar költségvetés fizeti. Az a többletkamat, amit kizárólag a magyaroktól tudnak beszedni, mintegy 500 milliárd forint kamattöbblettel terheli meg a magyar költségvetést, vagyis a magyar adófizetőket.
Az európai bankrendszer – kizárólag saját önző profitérdekeit szem előtt tartva – rákényszerítette az Európai Unió közpinti bankját Frankfurtban, hogy az lehetőleg ne tartalékoljon magyar államkötvényeket. Ezáltal bizalmatlanságot kelt Magyarországgal szemben, és a „piacnak” becézett nemzetközi pénzügyi spekulánsokban azt a téves benyomást kelti, hogy valamiféle kockázati felárra van igényük akkor, ha Magyarországnak nyújtanak hiteleket. A magyar államkötvények semmivel sem kockázatosabbak, mint a nyugatiak. A pénzügyi spekuláns érdekcsoportok által irányított EU-bankrendszer azonban igényt tart kamatfelárra, és így kényszeríti arra Magyarországot, hogy állandóan 4-5%-kal több kamatot fizessen, mint a többi ország. Ez pedig teljes mértékben megakadályozza azt, hogy magyar gazdálkodó és vállalkozó a pénzügyi és gazdasági esélyegyenlőség alapján vehessen részt az EU gazdasági versenyében.
Az új kormánynak, ha nemcsak nemzeti retorikával akarja etetni a magyar lakosságot, hozzá kell nyúlnia azokhoz a monetáris felségjogokhoz, amelyeket ma az MNB bitorol, és ahol demokratikus felelősséggel nem tartozó kinevezett bürokraták döntik el, hogy versenyképes lehet-e egy magyar vállalkozó vagy se. A monetáris felségjogokat – pénzkibocsátás, kamatszabályozás, árfolyam szabályozás, hitelezés – a magyar Országgyűlés, a Kormány és a Pénzügyminisztérium ellenszolgáltatás nélkül engedte át a nemzetközi pénzvilág és budapesti helytartója, az MNB hatáskörébe. Feles törvénnyel adta át ezeket a fontos hatalmi jogosítványokat, tehát a nemzeti oldal kétharmados győzelme se szükséges hozzá, hogy ezeket a monetáris felségjogokat egy nemzeti kormány a saját hatáskörébe visszavegye. Ha nem veszi vissza, akkor valójában csak kozmetikai és retorikai változtatásokat tud megvalósítani. A magyar vállalkozókat, a magyar gazdasági élet szereplőit csak akkor tudja azonos versenyhelyzetbe hozni szomszédjainkkal és az EU többi országával, ha a monetáris feltételek is azonosak. A nemzetközi pénzvilág önzése nem engedi meg, hogy a Magyar Nemzeti Bank is levigye, mondjuk 1%-ra az alapkamatot, mert akkor nem tudnák leszívni a magyar társadalom jövedelmét. Ezért a kormánynak igenis a nemzetközi pénzvilág képviselőivel szembeszállva egy új, a nemzeti érdekeket fair módon figyelembe vevő megállapodást kell kiharcolnia.
Sem magyar jogszabályok, sem az Európai Unió jelenleg érvényes szabályai nem akadályozzák, hogy egy olyan kormány, amely az euró zónához még nem csatlakozott országot irányít, igenis érdemben beleszólhasson az adott ország monetáris döntéseibe. Ezért a jelenlegi magyar parlamenti választásokon kiemelt témává kell tenni, hogy a nemzeti érdekek nevében fellépő politikusok hajlandók-e a monetáris felségjogokat visszavenni a demokratikus felelősséggel tartozó intézmények – az Országgyűlés, a Kormány, Pénzügyminisztérium – hatáskörébe. Ehhez csatlakozik még az, hogy honlapom minden kedves látogatója, aki ezt a blog-bejegyzést olvassa, érezze úgy, hogy én személyesen felkértem arra: Követelje, hogy a kormányzat pontosan számoljon el azzal, hogy az egyébként teljesen feleslegesen Magyarországra rákényszerített 25 milliárd dollár IMF-EU készenléti hitelből mire költötték el azt a 20 milliárd dollárt, amit már felhasználtak. Már most jelezem, nem fognak sem őszinte, sem pontos választ erre a kérdésükre kapni. A készenléti hitel felvételének valódi oka ugyanis az volt, hogy azt a kamatfelárat, amit gátlástalan önzéssel leszívtak a magyar társadalomtól, azt teljes mennyiségben zavartalanul ki tudják vinni az országból. Más szóval az MNB-nél vezetett devizaszámlának a feltöltéséről volt szó, a kamattöbblet kivitele érdekében.








A magyar nemzet tagjai ma kisebbséget alkotnak Magyarországon

2010. január 29., Drábik János
Az egyre csökkenő lakosságú Magyarországon a magyar nemzethez tartozó magyar magyarok már hosszabb ideje kisebbséget alkotnak az érdekérvényesítés és a közéleti befolyás szempontjából. Pénzuralmi diktatúrává degenerálódott fél demokráciánkban négyévenként még érvényesül az egy fő-egy szavazat számbeli többség, de ezt folyamatosan felülírja a pénz és termelői vagyonnal rendelkező viszonylag kis létszámú érdekcsoportoknak az érdekérvényesítési fölénye.
A vagyon hatalom, és a magyar nemzetiséghez tartozók közös vagyona volt a nemzeti önrendelkezés alapja. A nemzeti vagyon átadása – elsősorban külföldiek, másodsorban pedig e külföldi pénzuralmi struktúrák hazai kollaboráns érdekcsoportjainak – megfosztotta a magyar lakosság mintegy 70%-át az érdekérvényesítés anyagi alapjaitól. A nemzeti vagyonnal az önrendelkezés is odaveszett.
A pénz és termelői vagyonnal rendelkező érdekcsoportoknak és politikai képviselőiknek behozhatatlan fölényük van a nyomtatott és elektronikus tömegtájékoztatás terén. Vagy ők ezen intézményeknek a tulajdonosai, vagy pedig azok működtetői függenek anyagilag ezektől a pénzvagyonos érdekcsoportoktól.
A pénzuralmi diktatúra haszonélvezői bevezették a gyakorlatba azt az elvet, hogy a választási ígéreteket nem kell szó szerint venni, nem kell azok betartását számon kérni. Ily módon a pénzuralmi csoportok számára szalonképesnek hirdetett választási ígéretek, illetve azok megszegése a választások után, valójában törvényesíti azt a demokrácia-ellenes gyakorlatot, hogy semmibe lehet venni a számbeli többség (egy fő-egy szavazat) választáson kifejezett akaratát.
A pénzhatalom számbeli kisebbséget alkotó érdekcsoportjai a többséget alkotják, amikor egyedül ők határozzák meg, melyik téma lehet a választási kampány része, továbbá melyik választási ígéretet kell betartani, és melyiket kell csak a választási propaganda részét képező üres ígéretnek tekinteni. A hamis választási ígéretet a közélet tisztasága ellen elkövetett közéleti bűncselekménnyé kéne nyilvánítani. Ha szokásjogi alapon átmegy a gyakorlatba, miszerint nem kell betartani a választási ígéreteket, akkor az megakadályozza az érdemi-etikai demokrácia érvényesülését. A mai Magyarországon pedig a lakosság, a szavazó állampolgárok túlnyomó többsége számára már csak ez az egyetlen eszköz, ami még úgy, ahogy megmaradt. Ha ezt az eszközt is elveszik a magyar társadalomtól, akkor már csak a demokrácia karikatúrájáról, egy degenerált üres formáról beszélhetünk.
Több ún. alkotmányjogász is elválasztja a demokratikus közélet politikai tartalmát a demokratikus formák betartásától. A közjog, mint forma valójában, mint tartalmat objektivizálja, ülteti át gyakorlatba a politikát. Ha pedig ez a politika pontosan a választási ígéretek üressége, álnoksága, félrevezető propagandafogásai miatt hamis, akkor a közjog formáinak a betartása már csak üres formalitás, egy lényegétől megfosztott, kiherélt tartalmat objektivizál. A forma objektivizált tartalom. Az érdemi demokrácia, mint forma csak igaz politikai tartalmat fejezhet ki.
Egy viszonylag hétköznapi hasonlattal, hiába gyártom le szabályosan a kolbászt minden technológiai, egészségügyi és jogi előírás kínos betartásával, ha a hús, amiből a kolbász készült, romlott volt. Kissé jogászibban megfogalmazva, nem lehet a keretein túlfeszített jogpozitivizmussal kiüresített formát, a társadalmi igazságosságot, az esélyegyenlőséget és az igaz tényekre támaszkodó tartalom fölé emelni. A tartalom az első és a meghatározó.






Hogyan lehet megfékezni a korrupciót?

2010. január 29., Drábik János
Hazai és Európai Uniós szakértők egybehangzóan állapítják meg, hogy a magyar nemzeti jövedelem túlzottan nagy részét emészti fel a korrupció. A korrupció szempontjából Magyarország besorolása egyre romlik, és 2009-ben mélypontot ért el. Elvben mindenki egyetért azzal, hogy ezt a káros jelenséget vissza kellene szorítani. Az a mód, ahogyan ezt végre akarják hajtani, a korrupció ellenes erőfeszítéseket közhelyek pufogtatására redukálja. A korrupciónak ugyanis a jelenlegi pénzuralmi rendszerben magába a rendszerbe beágyazott, rendszerfüggő okai vannak.
Aki csak részben is ismeri írásaimat vagy előadásaimat, az tudja, hogy régóta hangsúlyozom: a vagyon hatalom. A túl nagy vagyon pedig túl nagy hatalom. Ha nem teszünk semmit túlvagyonosodott érdekcsoportok minden mértéket felrúgó pénzügyi fölénye ellen, akkor csak szentelt víz és varázsmondóka, vagyis üres retorika a korrupció elleni küzdelem hangoztatása. A túlzott vagyoni hatalmi fölény ellenállhatatlanul csábít a visszaélésre. Ugyanis a pénzügyi és gazdasági főhatalmat megszerzett érdekcsoportok ezt a pénzügyi és vagyoni fölényüket a korrupció legváltozatosabb technikáival alakítják át politikai döntésekké.
Ebben a folyamatban maximálisan támaszkodnak az elburjánzott és értelmes keretein túlfeszített titkosításra. Magyarországot elárasztották a legkülönfélébb titkok: a banktitok, a gazdasági versenyhez fűződő titkok, a nemzetbiztonsági titkok, az államtitkok és lehetne sorolni, hogy mi mindent nem titkosítanak ma le, sokszor teljesen értelmetlenül és nem egy emberöltőnyi időre, hanem gyakran 50 és 80 évre is, ahogy erre már akadt példa az elmúlt két évtizedben. A titkosításnak ez a teljesen értelmetlen túlfeszítése valójában a bűncselekmények elkövetőit, többek között a korrupció eszközét használók érdekeit védi, és rendkívül káros a társadalom egésze számára. Ha az eljövendő politikai döntéshozók nem tesznek semmit a mértéktelen titkosítási mánia ellen, akkor továbbra se lesz lehetőségnek a magyar társadalomnak arra, hogy a nyilvánosság nyomása alá helyezze a hatalom gyakorlóit, és a fokozott alulról jövő ellenőrzéssel korlátozni lehessen mind az aktív, mind a passzív korrupciót, a tömeges méretű visszaéléseket.
Ma, amikor sem a személyhez kötődő erkölcsiségnek (moralitásnak), sem a társadalom egészéhez kötődő erkölcsnek (morálnak) nincs ázsiója, amikor utópiák naiv hirdetőinek nevezik azokat a társadalomkutatókat, akik az erkölcsiséget és az erkölcsöt kutatják, vagyis az etika tudományát művelik, nos, ebben a helyzetben csak az számít bűncselekménynek, ami lelepleződik. Minden visszaélés a közérdek rovására eltűrt, megengedett, sőt támogatott, amíg az titokban marad. Csak a lelepleződött bűnelkövető számít bűnözőnek. Mivel hiányzik az erkölcs, mint külső és az erkölcsiség, mint belső fegyelmező erő, ezért csak a jogi szabályozók működnek, de csak többé-kevésbé. Ha tehát a titkosítás túlfeszítésével ezeket a bűncselekményeket és visszaéléseket állami jóváhagyással rejtve tartom a társadalom nyilvánossága elöl, akkor valójában az állam maga támogatja a korrupciót. Maga az állam segíti elő, hogy egyre többen ki tudják vonni magukat korrupt magatartásuk következményei alól.
Összefoglalva, aki tehát nem nyúl ahhoz, hogy megszűnjenek a vagyoni és jövedelmi viszonyokban jelenleg meglévő rendkívül eltúlzott aránytalanságok, akkor az nem tudja megakadályozni, hogy a túlvagyonosodott érdekcsoportok a korrupció legváltozatosabb technikáival konvertálják át fölényüket politikai döntésekké. Ha pedig nem csökkentem a társadalom érdekeit semmibe vevő eltúlzott méretű titkosítást, akkor megakadályozom azt, hogy a korrupció és más bűncselekmények elkövetőit a nyilvánosság nyomása alá helyezve leplezzük le, és ily módon ne csak kenetteljes szavakat vessünk be a korrupció ellenes harcba, hanem eredményekhez vezető, valódi intézkedéseket is.








Két előzetes megjegyzés a jelenlegi kormányváltás bejelentéséhez

2009. március 25., Drábik János
Gyurcsány Ferenc bejelentéséhez annyit, hogy számára a reform a magyar munka jövedelmének az átcsoportosítását jelenti a munkától a nemzetközi pénztőke javára. Ennyiben igaz az, hogy Magyarországon ma az MSZP tekinthető a nemzetközi pénztőke nagyobb létszámú pártjának, az SZDSZ és az utóbbi időben már az MDF a nemzetközi pénztőke kisebb magyarországi képviselőinek. Aki a magyar lakosságtól további jövedelmet csoportosít át a pénztőke javára, és ezzel pusztítja a magyar nemzetet, azt nem lehet a magyar nemzet hiteles képviselőjének tekinteni. Nem attól magyar valaki, hogy magyarul beszél és magyar állampolgár. Attól magyar valaki, és beszélhet a magyar nemzet nevében, hogy akár a nemzetközi pénzügyi rendszerrel is szembeszáll a magyar nemzet érdekeinek a védelmében. Aki szervilisen a telhetetlen pénztőke minden kívánságát teljesíti, az nem tekintheti magát a magyar nemzet képviselőjének.
Az a nemzetközi pénztőke és neoliberális politika, amely megszüntette roma honfitársaink életlehetőségét, megszüntetve azokat a munkahelyeket, ahol korábban dolgozhattak, az valójában a hazai cigány származású magyar lakosság ellensége. A demokrácia azt követelné, hogy a népszuverenitás hordozója, az állampolgárok közössége politikai döntéseket hozhasson. Minden olyan lehetőség, amely szűkíti az alkotmányban is foglalt közvetlen demokrácia mozgásterét, alkotmányellenesnek és demokráciaellenesnek tekinthető. Ezek előzetes megjegyzések, részletes és elemző kifejtésükre a későbbiekben kerül sor.
Lendvai Ildikó azt állította, hogy a Fidesznek ezek szerint nem Gyurcsány Ferenc személyével volt gondja, hanem azt akarja, hogy ne jöjjön létre nemzeti többség. A kérdés az az MSZP frakcióvezetőjéhez, hogy hol van az a nemzetrész, amely ma az MSZP mögött áll. A legutóbbi közvéleménykutatási adatok szerint ez 15 és 20% között mozog. Vagyis a parlamentben lévő MSZP képviselők mögül elmozdult saját szavazóbázisuk. Amit az MSZP ma képvisel, azt a magyar társadalom kevesebb mint 1/5-e támogatja. Ezért ha valóban demokratikusan gondolkodna  frakcióvezető asszony, akkor azon fáradozna, hogy olyan politikát képviseljen az MSZP, amelynek vannak támogatói. Ezért az egyetlen demokratikus megoldás, ha azokhoz fordulunk, akiktől a jelenlegi parlamenti képviselőik is a megbízást kapták, vagyis a választópolgárokhoz. Aki ellenzi a választópolgárok megkérdezését, az valójában ellenzi az etikai, érdemi demokrácia érvényesülését. Valójában egy, a lakossággal szembefordult politikai érdekcsoportnak a pillanatnyi érdekeit képviseli az ország, a nemzet egészének – többségének – szükségletei, érdeki és értékei helyett.  Jó lenne, ha a frakcióvezető asszony elgondolkodna azon, hogy mióta azonos a nemzetközi pénz és korporációs oligarchia a magyar nemzettel. Ha ugyanis konkrétan végig vesszük, hogy frakcióvezető asszony milyen érdekek mellett szállt síkra, akkor megállapíthatjuk, hogy azok a nemzetközi pénzvilág érdekei. Ezért őt a globális pénzügyi világelit egyik magyarországi szóvivőjének tekinthetjük, nem pedig a magyar nemzet képviselőjének, amelyre állandóan hivatkozik. Ha biztos, hogy a magyar nemzetet képviseli, akkor miért fél annyira a megmérettetéstől, hogy a választók elé álljon?







MNB törvény, a szervezett magánhatalom "alkotmánya"


A nemzetközi pénzügyi közösség, - a pénzvilág - már hosszabb ideje önálló intézményrendszerrel bíró szervezett, és öntörvényű magánhatalomként működik, amelynek megvan a saját stratégiája, hatalomgyakorlási technikája. A nemzetközi pénzoligarchia, mint szervezett magánhatalom, egyrészt formális intézményekre, másrészt informális struktúrák rejtett hálózatára támaszkodva a magántulajdonaként működteti a világ pénzrendszerét, amelynek a segítségével az ellenőrzése alatt tartja a világ gazdasági és politikai folyamatait is.
Carrol Quigley, a Harvard, a Princeton és a Georgetown Egyetem tanára, a hivatalos, - főáramlatú - történetírás reprezentánsa, aki a legtekintélyesebb pénzdinasztiák magán archívumait is kutathatta több éven keresztül, így ír 1350 oldalas munkájának, a Tragedy and Hope"-nak a 324. oldalán:
"...a pénztőke hatalmasainak messzetekintő célja nem kevesebb, mint a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerének a létrehozása, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon ellenőriznék összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak..."
A néhai Lincoln amerikai elnök pedig ezt mondta a pénz szervezett magánhatalmáról 1863-ban:
"A pénzhatalom béke idején élősködik a nemzeten, háborús időben pedig összeesküszik ellene. Despotikusabb, mint a monarchia, arcátlanabb, mint az autokrácia, és önzőbb, mint a bürokrácia. Olyan válság közeledtét látom a közeljövőben, amely megbénít, és arra kényszerít, hogy remegjek hazám biztonságáért. A korporációk kerülnek uralomra és a korrupció korszaka köszönt ránk. A pénzhatalom arra törekszik, hogy fenntartsa uralmát, kihasználva az emberek előítéleteit, egészen addig, amíg a gazdagság néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul."
Az idézetek sorát folytatni lehetne. Itt elég arra rámutatni, hogy 1982-től kezdődően ez a szervezett pénzhatalom rendezkedett be Magyarországon. A két szervezett hatalomnak, azaz a szervezett közhatalomnak, az államnak is van egy alaptörvénye, valamint a szervezett magánhatalomnak is van "alkotmánya". A szervezett közhatalom központi intézményei az országgyűlés, a kormány, a bíróságok és az alkotmánybíróság. A szervezett magánhatalom központi intézménye a de facto magánosított, abszolút függetlenséget élvező központi bank, az MNB, de intézményrendszeréhez tartozik a bankrendszer és a pénz- és értékpapírpiac egésze. A közhatalom alaptörvénye az alkotmány, a magánhatalom alaptörvénye az MNB törvény, amelynek most van folyamatban a módosítása.
A szervezett közhatalom demokratikus formák betartásával, de a választópolgároknak az érdemi döntéshozatalból való kizárásával működik. A formális demokrácia kulisszái mögött ott van a ma legfontosabb hatalmat, a monetáris hatalmat magánmonopóliumként kézbentartó szervezett magánhatalom, a nemzetközi pénzoligarchia és magyarországi gépezete. Ez a szervezett magánhatalom Magyarországon is részben formális, részben pedig informális, rejtett struktúrák működtetésével hozza meg, és hajtatja végre érdemi döntéseit. Mivel uralma magántulajdonán és monopolhelyzetén alapszik, ezért hatalomgyakorlására is az autokratikus, sőt diktatórikus módszerek a jellemzők, amelyek azonban el vannak rejtve az arctalan pénzviszonyokba.
A pénzoligarchia szervezett magánhatalmának a működése Magyarországnak jelenleg mintegy évi 8 milliárd dollárjába (2400 milliárd forintjába) kerül. Ez a pénz lényegében ellenszolgáltatás nélkül áramlik ki az országból. A népszuverenitás ellenőrzése alól kivont és az államtól független - értsd: kizárólag a pénzoligarchiától függő - monetáris hatalom segítségével a nemzetközi pénzvilág és hazai gépezete minden évben ekkora nagyságrendű jövedelemelvonást kényszerít rá a magyar társadalomra.
A magánkézbe került monetáris hatalom - amely pénzuralmi korunkban a legfőbb hatalom - a korrupció strukturális oka Magyarországon. Az irányító hatalmi elitnek csak úgy szabad törvényeket hoznia, kormányoznia és bíráskodnia, hogy a pénzoligarchia által kialakított magánpénzrendszer - az eladósítás és a kamatjáradék mértéke - ne sérüljön, mert ez biztosítja a pénzoligarchia számára minden évben a 8 milliárd dollárnyi jövedelmet. A pénz szervezett magánhatalma gazdasági túlsúlyával maga alá gyűri a politikai elitet. A pénzügyi túlhatalom a korrupció kifinomult technikáival konvertálódik át politikai döntésekké. Ez a magyar társadalom legmeghatározóbb korrumpálása. Ha a politikai elit éppen döntési helyzetben lévő része kísérletet tenne ennek a kamatjáradék és adósságszolgálat, valamint profit formájában fizetett jövedelem-átcsoportosításnak a korlátozására, vagy a monetárisrendszer megváltoztatására, akkor a pénzoligarchia rejtett hálózatával - és média hatalmával - eltávolítaná a kormányzásból. Ehhez a strukturális korrupcióhoz képest az összes többi korrupciós jelenség másod-vagy harmadrendű.
Magyarországon a szervezett közhatalom túlságosan meggyöngült, és alárendelődött az egyre erősödő szervezett magánhatalomnak. Az állam nemcsak a gazdasági életből vonult ki indokolatlanul nagymértékben, hanem kifejezetten állami jellegű közfunkciókat is átadott a szervezett magánhatalomnak. Mivel a szervezett magánhatalom demokratikus technikákkal nem ellenőrizhető - nem kell a választók elé állnia és hatalma időhöz sincs kötve -, így hosszú távra tud tervezni. Pénzügyi túlsúlyánál és elmozdíthatatlanságánál fogva mindig fölénybe tud kerülni azzal a megfélemlített, megzsarolt és függőhelyzetű politikai elittel szemben, amelynek négy évenként mégiscsak a választópolgárok elé kell állnia, és amelynek viselnie kell a politikai felelősséget nemcsak a saját, hanem a szervezett magánhatalom döntéseiért is.
Jól példázza a magyar jogállamiság korlátait az a tény, hogy a kereskedelmi bankok által elvesztegetett százmilliárdokért, a Postabak 170 milliárdjáért, a bécsi CW Banknál eltűnt százmilliárdért eddig senkit nem vontak felelősségre. Ugyanez mondható el arról, hogy nem készült átfogó és pontos zárszámadás a nemzeti vagyon 80%-ért kapott összegek sorsáról sem. Az MNB-hez ellenértékként befolyt devizát kizárólag adósságszolgálatra fordították, mégis az ország egészét terhelő összkülföldi és belföldi adósság együttes összege 1989-től 2000. novemberéig 20,5 milliárd dollárról mintegy 80 milliárd dollárra növekedett, azaz megnégyszereződött. A magyar gazdaság egészének ma már ennek a 80 milliárd dollárnak a hozamát kell kitermelnie.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy korunkban a legfontosabb hatalom az a monetáris hatalom, amelyet a parlament ellenszolgáltatás nélkül adott át 1991-ben az abszolút függetlenséget élvező MNB-nek. Az MNB törvény módosításakor meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy ha sem a demokratikusan választott és a politikai felelősséget viselő parlament, sem a kormány érdemben nem ellenőrizheti többé a monetáris hatalom gyakorlását, akkor mi a garancia arra, hogy az MNB teljesen független vezetősége ezt a monetáris hatalmat az ország és a magyar nemzet érdekében, nem pedig a külföldi- és belföldi pénzvagyontulajdonosok érdekében fogja felhasználni? A tények tanulmányozása azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság olcsó közvetítő közeggel való ellátása helyett az MNB 1991-től elsősorban a nemzetközi pénzügyi közösség kiszolgálását, és a bankvilág kamatjövedelmének a biztosítását tartotta szem előtt.
Csehországban nemrég úgy módosították a CSNB alapszabályát, hogy megnövelték a monetáris hatalom állam részéről történő érdemi ellenőrzését. Azaz a prágai törvényhozás és a cseh kormány a társadalom egészének az érdekét a jövőben fokozottan kívánja érvényesíteni a monetáris politika kialakításában és ellenőrzésében. Magyarországon viszont az ellenkezőjét készítik elő: a választott népképviseleti szervek többé semmilyen módon nem szólhatnak bele a monetáris politika érdemi kérdéseibe. Az MNB többé nem hitelezhet a legkisebb mértékben sem a költségvetésnek. Az állam ma már pénzt csak adósságlevél formájában bocsáthat ki, amelynek várható adóbevétele a fedezete. Ugyanerre a fedezetre támaszkodva olcsó közhitelt, kamatmentes pénzt is kibocsáthatna A pénzvilágnak azonban pont azért van szüksége az ellenőrizetlen monetáris hatalomra, hogy ezt lehetetlenné tegye. Azt állítják, hogy a költségvetés jegybanki finanszírozása inflációt gerjeszt, de azt nem magyarázzák meg, hogy az adóslevél (államkötvény) formájában történő finanszírozás miért nem okoz inflációt, hiszen a kamattal megterhelt - és így megdrágított - pénz inflációs hatása jóval nagyobb. (A kamat ugyanis költségként beépül a termékek és szolgáltatások áraiba, és feleslegesen drágítja azokat.)
Az MNB törvény most folyamatban lévő változtatása tovább gyöngíti a népszuverenitást, még formálisabbá teszi a demokráciát a parlament és a kormány hatáskörének a további szűkítésével. A szervezett magánhatalom "alkotmánya", az MNB törvény, 51%-os jogszabály. A koalíció most - legalább részben - helyreállíthatná a népszuverenitást a legfontosabb hatalmi ágazat, a monetáris hatalom felett. Még a Népszabadság munkatársa is azt kérdezte a lap karácsonyi számában a távozó MNB elnöktől, hogy a honatyák vajon nem tudták mit tesznek, amikor 1991-ben "csont nélkül" - azaz minden ellenszolgáltatás nélkül - lemondtak legfontosabb hatalmi eszközükről, a monetáris hatalom gyakorlásáról? Vajon most tudják-e a képviselők, hogy milyen nagyhorderejű kérdésben döntenek, amikor jóváhagyják az MNB törvény tervezett módosítását? Szeretnénk, ha a képviselők - mielőtt tovább növelik a jegybank amúgy is túl nagy függetlenségét - válaszolnának arra a kérdésre: mi a garancia arra, hogy az érdemben nem ellenőrizhető központi bank a közérdeket, nem pedig a nemzetközi pénzvilág érdekeit fogja szolgálni monetáris döntéseivel? Kérdezzék meg a honatyák koppenhágai kollégáikat, hogy a dánok többsége - több népszavazáson is - vajon miért utasította el a monetáris hatalom állam által gyakorolt érdemi ellenőrzésének a megszüntetését, és ragaszkodott továbbra is nemzeti ellenőrzés alatt álló pénzrendszeréhez?

Bejegyezte: sodródunk dátum: 7:03


2011. július 12., kedd

Elmélkedés

Zsidó terror a nemzeti oldal érzékelésében

Hun88 elmélkedés 2.




A "siksze", nem zsidó (lány) szleng-szó magyar jelentése. A siksze szó a jiddis nyelvhez kapcsolódik, s ennek közvetítésével honosodott meg. (Más, pejoratív értelmű szavakhoz hasonlóan, pl. "ganef"-tolvaj). A szó eredetije azonban a héberben "sheketz", ami szó szerint (tehát a modern héber nyelvben) tisztátalan csúszómászót. férget jelent.

13 éves gyerek írta nekem jutubon :
" Én sem jókedvemből lettem antiszemita. De láttam eleget, és csak azokat
gyűlöltem, akik ártottak Magyarországnak (a többiekkel szemben megvolt a szimpla
defenzív, örökösen ellenálló magatartás). A településen, ahol élek több
tízmilliós sikkasztásokat hajtottak végre (uszodaépítésnél is eltűnt tízmillió
forint). Aztán jött ez a Talmud-fordítás, és alaposan felhúzott."
Maguk a zsidók tehetnek minden zsidóellenességről, a leírhatatlanul pofátlan viselkedésükkel!!!!
A legfanatikusabb "internacionalisták" kozmopoliták "globalisták" azaz vér neoliberálisok közt aránytalanul nagy számban találhatóak ateista zsidók, ők általában erősen kötődnek a zsidó identitásukhoz és a zsidóság számukra a zsidó "néphez" való hozzátartozást jelenti.
A nem zsidóknak is éppen úgy ha nem jobban össze kell tartaniuk a zsidó ellenében. Az üzletben és a politikában is.
A zsidók elleni védekezéshez minekünk nem zsidóknak FAJI ALAPON össze kell tartanunk, a zsidókhoz hasonlóan, sőt annál hatékonyabban. A nemzeti és a nemzeti radikális oldalnak eléggé megegyeznek az érdekei, ahhoz, hogy ne egymást marják - azzal amúgy is mindketten csak támogatókat vesztenek, "hát ezek nem képesek összefogni" "ahány magyar annyifelé húz, sose lesz itt semmi" ...
Az NS völkisch társadalomfilozófiája is ezt a célt hivatott szolgálni. Tehát nem kell Árpádig visszamenőleg magyarnak lenni - de aki zsidó, és tudatosan zsidó, annak kettős indentitása van, valamint a diaszpóra miatt a zsidó nemzetközi jellegű. Tehát kevésbé vagy semennyire sem lojális azzal az országgal szemben, ahol született vagy ahol él.Ma van erős nemzeti gondolkodás, ami olyan gyökerekből táplálkozik amibe nem lehet belekötni. És ha egy zsidó lehet nyíltan cionista, és lehet tagja nyíltan cionista szervezeteknek, akkor miért is volna illegális a hungarizmus saját hazánkban?
Nem népirtani akarnak a hungaristák sem hanem regionalista szocializmust a neoliberális globalizmus helyett. Mint ahogy Latin Amerikában Hugo Chávez. Egyébként kisajátítandó gázmezőink már nekünk is vannak! :-D Nyilván a hatalomfosztás az uralkodó cionista elitnek nem érdeke. Mindig a regnáló hatalom határozza meg, mi a szélsőség, mi a "veszélyes a társadalomra" azaz valójában a hatalmon levők hatalomban maradására ; a társadalom inkább örülne neki ha a nagy fordulat, a valódi rendszerváltás bekövetkezne!!!

A hungarizmus eszmei alapjai keresztény tanításokon nyugszanak, többek közt Prohászka Ottokár hungarizmus kifejezés eredeti megalkotója is. Tehát ez valójában nemzeti keresztény szocializmus. A bolsevista előrenyomulást látván a szegény néprétegek körében, praktikus kereszténységet, és szociális igazságosságot hirdetett. Viszont milton friedman zsidó a kor a neoliberalizmus és szabadpiac egyik fő ideológusa, azt mondta egyszer, a szociális szolidaritás rossz mivel az látens antiszemitizmus.
Ez az a szemita eszmeiség amit én is képviselek, nem is rasszizmus, mivel nem a zsidók faji jellegzetességein, hanem a magyarellenességükön van a hangsúly.

Döbrentei-interjú, 2004. február.18., gondola.hu

„...Óriási tévedés azt hinni, hogy mindig egy többség rekeszt ki egy kisebbséget, olykor bizony ez fordítva van. Egy kisebbség akarja hozott, meg nem élt, akár kultúráját, akár anyagi, politikai szándékait, törekvéseit ráerőszakolni egy népre, amely talán éppen tehetetlenségi ereje, vagy éppen a saját magában való hite, ezer éves kultúrája révén, nyilvánvalóan védekezik és elutasítja. Ezt a fajta erkölcsi védekezést kik jelenítsék meg, ha nem az írók...”

Döbrentei Kornél a Magyarok Házában Kertész Imréről :

Egyet tudnunk kell, hogy jelen pillanatban is azért ülünk itt, mert rendre minden nap kapunk valami megalázót, valami tönkretevőt, nem csak azt, hogy azok a pici műsorok, amelyek - én nem baloldalban és jobboldalban gondolkozom, hisz ötven éven át a baloldal ultrabalja volt jelen, azzal szemben csak egy nemzeti oldalt tudok említeni, tehát egy népnek, amit meg akarunk tartani minden olyan eszköztől meg akarnak fosztani, akár ennek a tévéműsornak az áthelyezésével, hogy vidéken sokkal kevesebben hallgathatják, hogy az emberek tájékoztatásával visszaélnek, hogy a Vasárnapi Újság, és nem akarom sorolni, hogy mindennap hallom, hogy most ez a nemzeti oldali alapítvány nem kap az állami büdzséből pénzt, hogy leváltják azokat az Illyés Gyula vagy bármilyen társaság éléről azokat, akik magyar határon kívül élő költőket próbáltak támogatni, azt, hogy lebontják újra a Széchenyi-tervet, amely egy nép felemelkedését szolgálta volna, hogy a beneši dekrétumokat újra megerősítik, mint a kollektív bűnösséget, és ebben a pillanatban akkor még örülhettünk is volna, felkiáltva, hogy úgymond egy magyar kapja a Nobel-díjat, de rögtön a hír pillanatában én azt olvastam, amikor Kertész Imre sorsosai hangosan a tévébe az egyik betelefonált, a másik leírta, hogy ez nem magyar díj.......És nem véletlenül beszéltem a kollektív bűnösség elvéről, mert tulajdonképpen ahogy nem örültem volna a 60-as években, hogy annak az írót [sic!], akit különben becsültem, megírta a Hideg napokat, amelyben, mint tudjuk, a magyarságot, hogy úgy mondjam, totálisan eláztatta, de utána 40 évvel megírta, hogy negyvenezer magyart végeztek ki Titóék. Na most itt ez a másik dolog is. Nekünk a kollektív bűnösség elvéhez nincs közünk. Megvannak a magunk halottai. És borzasztó az, hogy ha valaki a világ egyik legnagyobb Nobel-díját [sic!], a legnagyobb, előkelő irodalmi díját egy nép kollektív bűnösségének a ki nem mondott sugallásával [sic!] éri el, ezért fáj, ezért nem biztos a...” (A tapstól kivehetetlen Döbrentei Kornél mondatának vége.)Szentmihályi-Szabó ezután elmondta, nehéz elkerülni az irigység látszatát, de világos, tudja azt mindenki, hogy zsidó írónak kellett kapnia a díjat. „...ha a holokauszt tagadása büntethetővé válik, akkor nyilván büntethetővé válik, hogy valaki Kertész Imre irodalmi érdemeit tagadja.” (nevetés, taps) Döbrentei egyértelműen leteszi a garast: „azt mindenki tudja, hogy egy kisebbségi ízlésterror van, amelynek része az illető úr.”
Vasárnapi Újság, 2001. június 24. Döbrentei Kornél:

"A magyarországi zsidóság nem éppen a nyájas honszerető népréteg szerepében tűnik fel." (...) A zsidótörvényeket éppen a zsidóság megmentése érdekében, mintegy összekacsintva a zsidóság akkori vezetőivel hozták meg. (...) A német követelések kielégítése érdekében például zsidó deputáció járt fönt Horthynál a doni hadsereg mielőbbi kiküldését szorgalmazva. És hát a papírtalpú bakancsokat valakik akkor is gyártották. (zsidó gyárosok-teszem hozzá én)"

Döbrentei Kornél igaz egyenes beszéde a keresztények kiirtásával szenteste viccelődő cionista zsidó barangó elvtárs védelmére kelt cionista médiazsidókat illette JOGOS kritikával. No persze a zsidók BÁRMIFÉLE enyhe izrael vagy judaizmus avagy zsidó érdekek kárára történő kritikát, bírálatot azonnal antiszemitizmusnak neveznek, sőt holokausztoznak is azonnal rögtön!
Ez volt az a beszéd, amúgy, ami az írószövetség zsidó íróinak onnan való kiválását eredményezte. ( nem is volt ez baj )
Budapest, 2004. február 26.

"A tetthely nem mindig azonos a bűntény kitervelésének helyével" Voltaképpen béketüntetésre gyűltünk itt össze, jó akaratú emberek. Mert az a jó, ha végre van akaratunk és késztetésünk tiltakozni a népünk megsemmisítésére törekvõ, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború ellen! A magyarság erkölcsi holokausztja ellen, amelyet álpróféták, álruhában, álorcában - csak a szakálluk a valódi [hangos, gúnyos nevetés] - vezényelnek. Itt és most, ahol kétezer év után a keresztényüldözés parancsa ismételten kimondatott, mégha percemberke fiók-Heródesek [tömeges füttyögés] által is. Igen, ül a bibliai mondás: a hang Jákobé, de a kéz Ézsaué. Hát ez a fekete evangélium, szerzette a sátán. De valóban itt kéne seregelnünk? Mert a tetthely, a kivitelezés fóruma nem mindig azonos a bűntény gondolatának és kitervelésének foganási helyével. Nem mindig ott van a sír, melyben egy nemzet süllyed el, ahol ássák. Nálunk ez, ahol állítólag árkokat temetnek, miközben keresztfákat döntenek ki, kivált igaz. A temetõszolgákat máshonnan igazgatják. Onnan, ahová a madár is kéken jár (micsoda madár!), de az nem a boldogság kék madara; csõrében a zöld gally látszatra, kifelé ámításul a nagyvilágnak, a béke olajága, ám befelé mindez a sistergõ gyűlölet mérgébe mártva. Hát ne jöjjön el az õ országa! Mi hozott ide minket az oly soká késlekedõ, jogos önvédelmen túl? A felháborodás, melyet egy szűk értelmiségi csoport [bekiabálások: ezek nem értelmeiségik], kemény mag - rothasztó tevékenységük, karakterisztikusan jól körülírható, ám egy tömény káromkodás olykor, ha nem is szebben, de pontosabban beszél, mint egy rózsaszál -, rendszeres impertinenciája keltett s kelt ma is, és nincs törvény, amely megvédené tõlük az országlakosokat. Van viszont egy - szégyenszemre megszavazta a parlament -, amely õket, a gyűlöletbeszéd valódi gyakorlóit oltalmazza, s lám teszik is a dolgukat. A nagy dolgukat, bele az arcunkba. Azért vagyunk itt, hogy ezt többé és továbbá zavartalanul és büntetlenül ne tehessék. [kórusban: "hozzuk ki! hozzuk ki!] Elég volt a felmérõ és letapogató provokációs sorozatokból, melyek azt hivatottak eldönteni, ennek a népnek mekkora a tűréshatára, toleranciás képessége, meddig lehet elmenni a szentséggyalázásban, a blaszfémiában, meddig és milyen mértékben rondíthatnak bele egy ilyen nagy históriai múlttal bíró nemzet önérzetébe. [kórusban: elég volt! elég volt!] És ugrásra készen várakoznak minden visszautasító reakcióra, hogy nacionalizmusnak, antiszemitizmusnak minõsíthessék azt, feljelentõ levelekben híreljék, keltsék rossz hírünket a nagyvilágban. [úgy van! úgy van!] A kettõs mérce irritáló igazságtalanságának rendszeres megélése is idehozott minket. Pontosabban az a Trianon óta génjeinkbõl kiirthatatlan, cselekvésre ösztönzõ igazságérzet, sõt, maga az Igazság, mert néha a történelem kivételes és fájdalmas perceiben megadatik, hogy egy népnek, fõként, hogy a megmaradása a tét, egyértelműen igaza van. És nekünk igazunk van [taps]. És folytonosan ismétlõdõ, fintoros sorsunk. Most, hogy a kereszténység kiirtása ellen protestálunk, megint Európát védjük, szegény végvárként. Mint tettük ezt Balassi, Zrínyi idejében, avagy a Hunyadiak alatt. Segítséget nemigen kaptunk, erkölcsi elégtételként pedig a déli harangszót. Amit aztán a Rákosi-féle vörös fasizmus meg is szüntetett, mint ahogy kis híján a Himnuszt is. A valamikor vérrel szerzett déli harangjátszást 1956-ban vérrel hódítottuk vissza. Micsoda történelmi déja vu! A vívmányokat tekintve, ennél többre, nézzük be õszintén, nemigen jutottunk. Sem 1956 világraszóló tényével, vagy késõbb a vasfüggöny lebontásával megszerzett reputációnkat nem tudtuk olyan erkölcsi tõkére váltani, amely más minõségben határozhatta volna meg besorolásunkat Európába. Sikerült "leküzdenünk" magunkat - mára világos, milyen erõk akarták másodrangúságunkat szorgalmazva stabilizálni -, de a déli harang megmaradt. Félre kell verni. [úgy van! úgy van!] Figyelmeztetésül, hogy ez a tulipiros, Tilos rádióügy csak egy pusztító folyamat része, ez idõ tájt kirívó állomása, a sátán stációinak egyike, amely mégis csak a múltból eredeztethetõ. Gondolok az ateista, istentagadó kommunista diktatúrákra, az úgymond klerikális reakció elleni harcra stb. Mindezen folyamatok a felemás rendszerváltás után felerõsödtek, sõt, a szólásszabadság ürügyén komiszabb megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi, mint akár a hírhedt ötvenes években. Az elmúlt 14 év alatt versek jelenhettek meg büntetlenül a szarból jött magyarokról, [úgy van!] gúnyvers a kondomhiba miatt megszületett költõtõl, egy másik a Szent családról, melyben Mária üzekedik az Istennel, aztán következett a Szent Korona lesvájcisapkázása [tömeges pfúj, füttyögés, beszólás: Landesmann], a Regnum Marianum meggyalázása, elsõ "megerõszakolása" Rákosiék alatt esett meg, mikor lebontották, és köveit a Sztálin-szobor alapzatába építették be. Nos ez a szellem nemigen változott, csak a formák, eszközök változtak, ha egyáltalán. Egyben megegyeznek: ezek a magyar- és kereszténygyűlölet hegyláncainak csúcsai. Te jó Isten, még elgondolni is rossz, hogy mi fortyog a mélyben. Felettébb elgondolkodtató, hogy ez a sem embert, sem Istent nem ismerõ magatartás csak itt Magyarországon dívik. Sehol másutt a világon. A volt kelet-európai blokk államaiban sem. Miért nem? Miért mindig mi vagyunk a rossz szigete? A nagy SZU-n kívül 1919-ben csak itt volt Tanácsköztársaság! [beszólás: sok zsidó! idejöttek az ellenségek!] Nézzünk magunkba is! Egy-két tüntetés nem mossa le a gyalázatot. Mi válthat meg minket? Talán az, hogy odatartsuk orcánk másik felét is? [hangos neeem!] Errõl Mahatma Gandhi jutott eszembe, aki, bár más vallás hívõjeként, szintén elvetette az erõszakot. Békés lázadásakor több ezer embert bunkóztak le az angolok, aztán kimerültek, erkölcsileg. Abbahagyták. Volt merszük, kultúrájuk a belátáshoz. És Indiának volt elég lélekszáma, s így emberi életekben mért türelme e belátás kikényszerítéséhez. Mi nagy lélekkel rendelkezõ kis nép vagyunk, lassan már nem gyõzzük áldozattal, míg ellenségeink barbárok a bosszúban, minden megbékélésre irányuló nemes gesztust gyöngeségnek minõsítenek. Így nagyon nehéz, reménytelen, fõként egy olyan országban, ahol az ilyen nemzetellenes tevékenység nem jár felelõsségre vonással, ahol az az abszurd helyzet vált természetessé, hogy a hóhérok nem bocsátanak meg az áldozatoknak. [úgy van! úgy van!] Mindszenty hercegprímás eljutott a felismerésig: egy rossz kompromisszum hatásában pusztítóbb, mint az igaz ügy melletti határozott kiállás. Mert itt az erkölcsi hozadék a leglényegesebb, az, ami hathat a történelmi idõben. Akkor is, ha elbukik. A hercegprímásnak igaza volt. Ebbõl élünk a mai napig. A Vatikán ott és akkor kompromisszumot kötött, föláldozva Mindszentyt is. Pontosabban egy kikezdhetetlen erkölcsi magatartást. Helyébe nyomultak be a békepapok, vagyis a kommunistákkal kollaborálók. Kártékony és szégyenteljes szerepüket az egyház ma is nyögi, nehezen heveri ki. Hát még mi, a hívõk! Most a bátor, az önvédelmi harcot vállaló egyházon itt a sor. Szerepe kulcsfontosságú a magyarság jövõje szempontjából. [taps] Az már megint a történelem fintora, hogy Mindszentyt "csak" boldoggá, míg az õt odadobó pápát szentté avatják. A példa tanulságos. Kereszteket állítottunk az országban, hogy figyelmeztessünk: a sátán offenzívában van. [beszólás: minden hóhér zsidó volt! az ávósok zsidók voltak!] Kérdezték az álnaivak, miért nem a jászolt emeltük magasba. Mert itt már a megszületés sem bizonyos, már az anyaölben elölve az utódlás, az abortuszok miatt a népünk már eleve keresztre feszítve, Európa pedig hitehagyott lett. A mi Koppányunk programja szent hozzá képest. Úgy látszik, mint annyiszor, megint nekünk kell önáldozóan megváltani, hogy ebbõl csak a mi önmegváltásunk reked ki. De talán mégse. Amikor Európát védelmezzük, akkor Szent Istvánt, Szent Lászlót is, aki ha kellett, mert az ország érdeke úgy kívánta, még a pápával is ujjat húzott. Amikor Európát védelmezzük, akkor az Árpád-házi királylányokat is, akik mindmáig meghatározóan képviselik a keresztény gondolatot, és kijelölték õsi helyünket túl az aktuális leminõsítõ politikán. És amikor az Istent védelmezzük, akkor az Aranybullát is, mint nemzeti õsalkotmányt, de még a Werbõczy-féle Hármas Könyvet is és visszafelé a vérszerzõdést is [úgy van! taps] és legújabbkori - mindmáig teljesületlen - tizenkét pontjainkat is. De mindenek elõtte és után a mindenható Istent, most már jóvátételi követelményként szólítva föl: "Isten, áldd meg a magyart!"

INNENTŐL ÚJRA ÉN JÖVÖK, IDÉZETBLOKK VÉGE XD

Sose bízz egy zsidóban hiába a barátod az első adandó alkalommal elárul egy másik zsidó kedvéért, és pontosan ezért undorodom tőlük!
Mi legyünk individualisták toleráljuk minden ellenünk való cionista törekvést a legkisebb ellenállás vagy egyáltalán a cionista veszély tudata nélkül, ők meg egyetlen tömböt alkotnak ellenünk. Hát nem.

Magyar Demokrata idézet abból a számból, ahol Borbás Máriával van interjú :

" Fél óra nem telt el és már folyamatosan csörgött a telefonom, újságírók, kollégák kerestek azzal, hogy hallották, átmentem a Hír Tv-be. Legkedvesebb munkatársaim mondták, hogy tudom-e, hogy nem lesz munkám, elásom magam, jöttek a fenyegetőzések, a hátat fordítások. Megdöbbentő volt látni ahogy lehullanak az álarcok. Tanulságos időszak volt. "

Hát, ilyen a honi média : terrorisztikus mentalitású zsidók és posztkommunisták által megszállva tartott terep.És ezek cseppet sem jóérzésű emberek, sőt mi több nem is toleránsak. csak velünk szemben követelnék meg a toleranciát az ő irányukba. De mi keresztények vagyunk és nem hülyék !!!!
A ságvári azaz spitzer ( mert ez volt a neve ; igen, a spitzer györgyi soma is zsidó, miért mit vártál XD ) cirkusz is ilyen : hiller régről párttag, tehát kommunista, és zsidó is, ságvári illegális kommunista volt, és zsidó. Most is alkalmaznának velünk magyarokkal szemben kegyetlen módszereket, még nincs vége a történelemnek. A Hungarizmus a mienk, hiszen a hungarizmus kifejezetten magyar világnézet.


A két háború közti Horthy-időben a marxista dr. szent-györgyi albert zsidó származású szegedi tanár, biokémikus IGEN, EZ AZ A SZENT-GYÖRGYI!-- később Nobel-díjas! -- nagy szerepet játszott a magyar közéletben, de a hazaárulás terén is!Köztudott, hogy szent-györgyi a Magyarországra bevonuló szovjet csapatokat, mint „felszabadítókat” üdvözölte, de mivel a dolgok mégsem történtek egészen az elképzelése szerint, egy szép napon otthagyta a felszabadítóit és new yorkba tette át szereplésének színhelyét. A vörös horda iránti örök hálájának eleget téve, 1970-ben a new yorki kommunistákkal együtt ünnepelte a „felszabadulás” 25. évfordulóját!

A talmudi bosszú

1945. április 4-re befejeződött Magyarország szovjet megszállása. Sötétség, törvénytelenség és rémuralom borult az országra. A Nyugat által jóváhagyott moszkvai szuronyok árnyékában levezetett “választások” után, a kommunista csürhe berendezkedett és véglegesen bevezette a szovjet gulágot magyarországi gyarmatára. Az új zsarnok a belügyeket Moszkvában képzett komisszárokra és hithű bolsevistákra bízta. A betelepedésüket követően rozenkranz-rákosi és színtiszta ‘üldözöttből’ álló kabinetje az öntudatos cionista eisenberger-auspitz benőt, ismertebb nevén péter gábort bízta meg a helyzet rendezésével, aki az Andrássy út 60. alatti épület alá halálkamrákat épített, kínzó- és vallatóeszközökkel. A cellákat vastag betonnal és zajszigetelő anyaggal bélelték ki, hogy az áldozatok halálüvöltései, ne üzenhessenek a külvilágba. A behurcolt vádlottakat lefüggönyözött kocsikban vitték be az épületbe, ahonnan a vádlott élve soha többé nem jött ki.

A legmegrázóbb ténye a magyarországi zsidó-bolsevik terrornak, hogy eisenberger elvtárs tervei alapján a kínzókamrákhoz egy hatalmas húsdaráló berendezés is tartozott. Az agyonvert, megkínzott, vagy lelőtt magyar embereket ebbe a hatalmas tölcsérbe lökték bele, ami ledarálta a halottat, vagy eszméletlen embert és a húscafatokat a Dunába engedték a szennyvízlevezető rendszeren keresztül...
IGEN, A DUNÁBA! MINT AHOGY KUN AZAZ KOHN BÉLA ÉS SZAMUELY TIBOR ZSIDÓ ÁLTAL VEZETETT VÖRÖS TERRORBRIGÁDOK, ŐK IS DUNÁBALŐTTEK SOKAKAT BUDAPESTEN, A VÖRÖS TERROR IDEJÉN. A TERROR KIFEJEZETTEN ZSIDÓ EREDETŰ FOGALOM.
Pedig a szentgyörgyi albert még egy értelmes embernek számított. És mégis szovjetpárti volt! Hát, ezért nem mindegy zsidó-e avagy sem. Hogyan bízzunk meg ilyenekben?



emberdarálók :(((
" Nyílt levél Váradi Júliának
Váradi Andrásné
(Váradi Júlia)
Magyar Rádió, Nyilvánosság Klub, stb.
A közgazdász Nagy Pongrácznak, akinek eddig magyarul és angolul megjelent könyvei még a közgazdaságtanban járatlanoknak is közérthetően fogalmazta meg, hogy miként lopta el Magyarországot a Nemzetközi Valutaalap és kapcsolt érdekeltségei, saját életéről adott ki a képzelet szülte krimiknél sokkal érdekesebb önéletrajzi könyvet Szerelem három kontinensen (és Angliában) címmel.
Tudom, hogy önnek, mint az SZDSZ-lelkületűek egyik legultraortodoxabb tagjának nem kötelező tudomást szereznie egy ilyen könyvről, hiszen ön – akár Győri László és egyéb effajta kollégái – más szempontok alapján válogat. De most felhívom a könyv egy passzusára a figyelmét, mert önt is érinti. Önt, aki a hangadó rendszerváltó értelmiség archetípusa. Szülei múltja, az ön pártállami idők alatti karrierje, és – mondjuk így – fenotipológiája alapján.
A most következő idézet a könyv 92-ik oldaláról való.
Nagy Pongrácz ’56 után a londoni BBC magyar osztályán dolgozott és feladata az volt, hogy menekülteket hallgasson meg. Mintegy 150 interjút készített. Az interjúalanyok közül páran beszéltek az emberdarálóról is, amelynek eddig sajnos nem sikerült nyomára bukkanni, és amelynek a létét a kommunisták a legidegesebben tagadják. Még a téma felemlítésétől is kiütést kapnak. Általában a „nevetséges kitaláció” kategóriájába utalják.
Akkor jöjjön az idézet:

Az egyik fiatalember – volt „szabadságharcos” – mesélte. Fegyveres őrjáratával járta az utcákat azon a héten, amikor a forradalom győzedelmes volt.
Az egyik házon látnak egy ártatlan táblát. „Külkereskedelmi kirendeltség”.
A környékbeliek bíztatják őket: menjenek oda be, mert gyanítják, hogy odabent különös dolgok történnek. Betörik az ajtót.
Bent találnak négy reszkető ávóst és négy kínzókamrát.
Az egyikben még ott volt a halálra kínzott áldozat hullája.
Az egyik ávós, nyilván ama meggondolás alapján, hogy neki már minden mindegy, készségesen kalauzolta őket, s felfedte előttük a húsdaráló titkát.
A húsdaráló egy kerek, billenő fedelű lyuk volt egy hosszú folyosó közepén.
A billenő padlózat alatt volt két acélpenge, olyasféle, mint a keverőgép (turmix) pengéi, csak ezerszeres nagyításban.
Ezeket is áram forgatta iszonyatos gyorsasággal. „Bevezetjük a megkötözött likvidálandó ellenséget a folyosóra. A folyosó másik végén álló elvtárs azt parancsolja neki, menjen oda.
A népellenség megindul, a billenő csapóajtó elnyeli és a húsdaráló apró darabokra szabdalja, amelyek egyenesen a csatornába kerülnek”.

Az interjúalany még hozzátette: ott, ahol ez a csatorna belefolyt a Dunába, sok pecázó volt, mert ott mindig sok volt a hal.
Eddig az idézet. Az MTV kiváló dokumentaristájától, Dézsy Zoltántól tudtuk azt is, hogy a Jászai Mari téren lévő Fehér Házban is volt emberdaráló. Gyerekkoromban, amikor ott még vígan darálhattak, láttuk, hogy a Margit híd mellett a rakpart falán nagy betűkkel oda volt írva: „Horgászni tilos!”. Önnek, aki a rákosista kommunistáknak hála, budai villában „vészelte át” a negyvenöt éven át tartó diktatúrát, volt némi köze a Fehér Házhoz, amelynek pincéjét már nem lehet feltárni, ugyanis azt átépítették, feltöltötték, majd víz árasztotta el. De azt tudjuk, hogy külön csatornarendszere volt és tudjuk, hogy a parlamenttel földalatti járat kötötte össze. Önnek az a köze van e baljós házhoz, hogy azt az ön apja, Preisich Gábor tervezte. Ezt a levelet pedig azért írtam, hátha elmondta önnek apja még a halála előtt, hogy hová lettek az eredeti tervek, amelyek szőrén-szálán eltűntek. Ha véletlenül a párnája alá tette, vegye elő őket.
További jó nyafogást az éteren keresztül és a Nyilvánosság Klub ügyvivőjeként jó felkészülést a 2006-tól jövő kormány elleni tiltakozássorozatokra.
LI"
oppá!
Szűrős Mátyás a Magyar Nemzetnek nyilatkozott, és említést tett Kádár kijelentésére az ÁVHval kapcsolatban:
"...Egy alkalommal Kádár – akinek voltak önfeledtebb pillanatai, sakkozás, dominózás közben – feltette a kérdést, milyen ember lehetett az, aki már az illegalitásban rendőrfőnök szeretett volna lenni.
Péter Gáborra célzott, akiből később az ÁVH vezetője lett.
Az ÁVH olyan embereknek volt a gyűjtőhelye, akik revánsra készültek, és ezzel tulajdonképpen az antiszemitizmus kialakításában is jelentős szerepük volt – egyszerűen azt váltották ki a tevékenységükkel.
Mostanság Magyarországon részben ezeknek az embereknek a leszármazottjai gerjesztik az antiszemitizmust."


A cipők mellé a húsdarálót is fel kell állítani mementónak egy ÁVH- s zsidóval amint darálja a magyart a Dunába. Kun, Rákosi,Gyurcsány, Bajnai, a maiakkal is mint a 100 tagú nem cigány zenekar elhúzza a magyarok nótáját. Sortüzesek ölnek Ők már mindenütt, golyóval és szóval is, uzsorások kufárok hazaárulók, hát ne jöjjön el a ti országotok a föld fordítsa ki sírotokat, és egyetlen magyar sem bocsássa meg vétkeiteket, de nevetek maradjon meg örökre, hogy utálni tudjunk benneteket. Na sodródjunk mielőtt a betelepűlők újra Szuezt keresvén közibünk lőnének palesztinoknak nézvén bennünket.
Isten áldd meg a magyart ! Ne keljen se cigányt se zsidót koloncként eltartanunk, megvanak nekünk a saját halottaink, kik nem behazudott füst milánok , Ők a magyar erkölcs holokausztjai, és nem hollókosztossai. De hol vannak a verebek Ők is antiszemiták lettek, és a vegyi felhők nem kegyelmeztek az ártatlan madaraknak, hát ők sem kékmadarak eltüntek...


A Kommunista Terror Háza




2002. Február 24-én, többezer magyar ember jelenlétében megnyitották a már régen esedékes "Terror Házát", amelyröl még a világsajtó is megemlékezett. Az új látványosságot Orbán Viktor, FIDESZ-es miniszterelnök avatta fel. A volt ÁVO-s épületet, Budapest VI. kerületének és Európa egyik legszebb sugárútjának hívott Andrássy úton építették, az 1867-es Kiegyezést követö lázas építkezési hullám során. Orbán beszédében kiemelte azt a tényt, amelyet kevés politikus mert ezidáig a száján kiejteni. Nevezetesen azt, hogy a judeó-bolsevizmusnak világméretekben 100 millió áldozata van 1917 óta, attól a sötét dátumtól kezdve, amikor a zsidó rabbi leszármazottjának (Marx) lidércnyomásos álma földi valósággá vált és az európai civilizáció, úgysmint a világegyetemes béke halálát jelentö iszonyatos, damokleszi kard jelent meg a kereszténység fölött: a júdaizmus!
Mózes megálmodott rémuralma lett földi valósággá a hatalmas cári Oroszországban, hiszen Vlagyimir Iljics Lenin, az anyja révén zsidó, örült kozmopolita pontról-pontra valósította meg a világhódítástól megrészegedett zsidóság célkitüzéseit. A zsidóságnak már régóta fájó pontja volt Nagy-Ororszország ez az erös, szívböl eredöen anti-szemita, mélyen vallásos ország. Nemcsak azért, mert dolgos, ámbár roppant egyszerü és iskolázatlan népe az orthodox vallást hüen és kitartóan követte, hanem mert a cári rendszer olyan kasztrendszert épített ki, amelyet a zsidóság képtelen volt áttörni, nem tudott oly könnyen befolyásolni, mint a többi európai országokban tette. Kapóra jött a zsidó lázítóknak, hogy az ország gazdaságilag rossz kezekben volt, ezért a bolsevista "ideológia" újszerünek és "felszabadítónak" tünt az egyszerü emberek között. A zsidóság a bolsevizmusban nem is igen hitt, csupán eszköznek használta arra, hogy átvegye a hatalmat és a saját komisszárjait ültesse a "gójim" (nem-zsidó) kormányzatok helyére."A keresztények legjobbikát kell, hogy megöljed...!" - utasítja a talmud a híveit és ez tökéletesen megvalósult az 1917-et követö európai kommunista puccsok során. Százával, ezrével végezték ki a "reakciósokat, burzsujokat, kulákokat, ellenforradalmárokat", akik a legtöbb esetben kiváló politikusok, katona-, illetve rendörtisztek és hivatalnokok voltak, de veszélyesek az új vörös "isten" létezésére. A lefejezett ország, kormányzat helyére - rivális nélkül - saját magukat ültették az elvtársak héberül kommunikáló tagjai. Az oroszországi eseményeket követöen, a Patyomkin páncélos lövései egy új, szomorú és galád korszak kezdetét jelentették, amely - sajnos - még a mai napig sem ért véget!
1917 októberi "patkányforradalmat" követöen megkezdödtek az 1789-es "francia forradalom" során kipróbált, elkezdett likvidálások, a másként gondolkodók, a kommunista "ideológia" ellen megnyilatkozók, a "parancsuralmi" és beszolgáltatási "rend" ellenzöinek leírhatatlan könyörtelenséggel és szadizmussal végrehajtott kiírtása. A "burzsujoknak, kulákoknak" kikiáltott kirekesztés és gyülöletpropaganda azonnal normális ellenreakciókat vont maga után a késön ugyan, de felébredt parasztság és munkásság körében. A júdeó-bolsevik terror vadállatként vetette rá magát az orosz és ukrán népre. Az elsö haláltáborokat 1918-ban nyitották meg Lenin "elvtárs" utasítására, távol a sürün lakott helyektöl, ahová ember még rossz álmában sem téved: Szibériában, az örök hó és fagy birodalmában. Elöször csak a fegyverrel szembeszállókat likvidálták, majd jöttek a burzsujok, gazdagok, parasztok, az orosz, cári nemesség legjobbjai, akiknek világszerte kiépített kapcsolatai voltak nagyüzemekkel. Aztán a hivatalnokok, akiket a "szocialista rend ellenségeinek, népárulóknak és az imperialisták kémjeinek" bélyegeztek. Legtöbbjüket kivégezték, vagy halálra kínozták a szovjet júdeó-"demokrácia" pribékjei. Azok sem jártak jobban, akik "megmenekültek" és élve rabszolgaként dolgoztak a fagyhalállal viaskodva. Szolzsenyicin a "Gulág" címü vastag könyében írja, hogy a "legszörnyübb egy internált politikai fogoly részére nem a jelen, hanem a jövö volt..." A kilátástalanság, a reménytvesztettség.
A szibériai gulág-rendszer mintegy 4277 (négyezer-kettöszáz-hetvenhét!) egymástól függetlenül "üzemelö" megsemmisítötábort foglalt magában. Az NKVD által fenntartott szögesdrót-"demokrácia" Kaganovics (eredeti nevén: Lasar Mojszejevics) egy zsidó gnóm "ötlete" volt, aki 1991-ben adta vissza "lelkét" atyjának, a sátánnak. Jellemzö a zsidóság pökhendiségére, hogy Kaganovics rabbijuk haláláról az angliai Jewish Chronicle is megemlékezik 1991. augusztus 2-i számában, kiemelve, hogy "egyetlen egy zsidó sem felelös a történelemben annyi gyilkosságért, mint Kaganovics". Ha ezt a Zsidó Krónika állítja, nincs okunk kételkedni benne! 33 évi uralkodása alatt (1924-1957) a kollektivizálás és kommunizmus iránti megszállottsága még saját családját sem kimélte: 3 (!) fiútestvérét azzal vádolta, hogy Sztálin meggyilkolására szövetkeztek. A család kérte Kaganovicsot, hogy engedje szabadon ártatlan testvéreit, mire a csavarodott tömeggyilkos igy reagált: "Nekem csak egy testvérem van és az - Sztálin!" 1941-ben feleségének testvérét, aki a szovjet légügyi miniszter volt, azzal vádolta, hogy: "Hitler kémje, akit azzal bíztak meg, hogy puccsot hajtson végre a szovjet rend ellen és a fasisztákat ültesse hatalomra!" Ez az abszurd - és egyben utolsó - kivégzési kisérlet volt Kaganovics karrierjének vége. Még Sztálin sem fogadta el, hogy Hitler egy zsidót akar az orosz bábkormány élére, fasisztaként ültetni.
A kaganovicsok kommunista terrorja pedig fokozódott, javarészben annak "köszönhetöen", hogy Lenin 1918-ban egy "gyülölet-ellenes törvényt" hozatott, amely 'halálbüntetéssel sújtotta az anti-szemitizmust és a zsidó személyek elleni szóbeli, ill. fizikai tettlegességet' (Mit is mond a talmud? Ha egy gój egy zsidót megbánt,vagy megüt, az annyi, mintha az "Istent ütné meg"). Ennek a lenini "ötletnek" köszönhetöen milliókat vertek ki éjjel az ágyukból és szállítottak el ismeretlen helyre. Ha a hozzátartozók keresni, érdeklödni mertek eltünt családtagjuk, barátjuk után, öket is eltüntették "fasisztákkal, imperialista kémekkel való együttmüködésért". A kommunizmus végleges áldozatainak számát, éppen a titkolódzás, félreinformálás miatt nem lehet egy számban meghatározni, legfeljebb felbecsülni. Az 1917-töl müködött, megbukott, vagy a mai napig is müködö, de lassan felmorzsolódó gulág-rendszerekben (Kína, Észak-Korea, Észak-Vietnám, Kuba) a kommunizmus áldozatainak száma meghaladja a 150-160 milliót.
22 millió ukrán, 65-70 millió orosz, 40 millió kínai, 1 millió vietnámi, 3 millió kambodzsai, 1,5 millió magyar, 2 millió német, 2,4 millió lengyel, szlovák, cseh és 2,5 millió dél-amerikai "köszönheti" életének elvesztését a mózesi júdaizmusnak. Sokakban kétség van afelöl, hogy a kommunizmus zsidó eredetü. "Mindenfajta ember harcolt a kommunisták oldalán!" - tartják. Ez igy igaz. De egyetlen ideológia, vagy politikai, forradalmi mozgalom sem tudott magamögött annyi zsidó vezért és "ideológust", mint a bolsevizmus. Maga a "Töke" írója Levy Mordechai (Karl Marx) egy talmudista rabbi fia volt. Irv Weitzman, egy new yorki zsidó rabbi 1942-ben igy nyilatkozott: "Some people call it Communism - I call it Judaism!" (Néhányan kommunizmusnak hívják - én úgy hívom: júdaizmus!)
Magyarországon a bolsevizmus iszonyatos ördöngösséggel és aljassággal aratott: az 1918-as I. világháborús veszteség által elöidézett sokkhatást kihasználva Kohn Béla és társai a 90 napos terroruralmuk alatt a csak a zsidó agyakban elöforduló vérszomjjal támadt rá a legyengült nemzetre: a halálvonattal utazgató, részegen a vonatsínek melletti házakra lövöldözgetö kommunista suhancok százszámra gyilkoltak le magyarokat, minden különösebb ok nélkül. Fiala Ferenc: IGY DOLGOZTAK címü könyvében szívet szorongatóan írja le ezeknek az emberi külsöbe bújtatott zsidó fenevadaknak a gyilkosságait. A 'lenin-fiúknak' kedvenc szórakozása volt, hogy egy kisvárosba, faluba érve azonnal a 'burzsujokat' állították elö. Kik voltak ezek? A szolgabíró, polgármester, csendörség, katonaság vezetöi, nemesek, sok esetben egyszerü, dolgos parasztok. Az áldozatokat kihajtották a vasútállomásra ahol gúnyolódó, magyar-gyalázó obszcénitások közepette megásatták velük a saját sírjaikat, majd lábon és kezen lötték öket, belökték a sírokba és élve eltemették öket...
Magyarországot a zsidó bolsevista terror alig fél évvel a sikertelen és megbuktatott 1918. novemberi németországi marxista puccs után érte el. A német haderö a legyengült ország ellenére is hazafiasan gondolkodott és elejét vette a kommunista próbálkozásnak. Magyarországon ez csak "külsö" (román, cseh és francia, angol, amerikai) segítséggel sikerült csak leverni. A megszálló román és cseh martalócok fosztogattak, raboltak és az elüzött zsidó keretlegényekkel egyszinten álló nívón viselkedtek. Az amerikai Tom Width örnagy könyvében ("One Step From Hell") írja, hogy a "magyarok részéröl semmilyen ellenállás nem mutatkozott a fosztogatások megszüntetésére. Egységem egy ízben szuronnyal és puskával kényszerített egy kisebb román csoportot a budapesti (Nemzeti) Múzeumból kirámolt kincsek visszavitelére."
1944. október 15-én a Horthy "admirális" által rádióbeszédben kijelentett szembefordulásra való felhívás a szövetséges és testvéri német csapatok ellen felháborodást keltett a honvédség és az állampolgárok soraiban, de egyben új lendületet adott a kommunista-ellenes mozgalomnak, nemcsak a Szálasi Ferenc vezette nemzetiszocialistáknak, hungaristáknak, de az egész magyar társadalomnak, aki szívén viselte a Magyar Haza és egész Európa keresztényi civilizációjának sorsát. A Magyar Honvédség nemcsak, hogy nem tette le a fegyvert és nem fordult szembe egyetlen jótevöjével, a Hitler Adolf által meghirdetett forradalomnak, hanem új vezetöje Szálasi Ferenc nemzetvezetö irányítása alatt folytatta a harcot a sztálini hordák ellen.
A Nyilaskeresztes Párt, Hungarista Mozgalom új székháza az Andrássy út 60 alatti egykori biztosítási ügynökség lett. A hatalomátvétel idején, október idusán az ország keleti fele már a szovjet 'barisnya-vadászok' csizmái alatt senyvedett. Folytak az öldöklések, nemi eröszakok, az emberek menekültek az ország déli ill. nyugati része felé. Ebben az idöben a "nyilasoknak" sem energiájuk, sem anyagi lehetöségeik, de emberük sem volt arra, hogy "kínzókamrákat, veröcellákat" építsenek az épület alá. Alig 4 hónappal késöbb, a Várban elesett a budapesti védösereg, a német és a magyar Waffen-SS legjobbjai. A 75.000 védöböl 68.000 esett el a helyszínen,. vagy lett felkoncolva a szovjet "felszabadítók" által.
Gyakorlatilag, 1945. február 11. után a Csengery utca sarkán álló épület megszünt a "nyilas székház" lenni. Az iratokat megsemmisítették, ill. Ausztria felé menekítették. Április 4-re befejezödött Magyarország megszállása és öskori sötétség, törvénytelenség és rémuralom borult Szent István és Mária országára...
A kommunista szuronyok "védelme" alatt megtartott színház ("választások"), természetesen a kommunista csürhe "gyözelmét" jelentette. A szovjet gulágrendszer véglegesen berendezkedett magyarországi gyarmatára. A belügyi tisztogatásokat a Moszkvában "képzett" komisszárjaira és hithü bolsevikjaira bízta. Ezek nem is adtak okot csalódásra! Az 1947-es "beköltözésüket" követöen Rothenfeld Matyó (Rákosi) és színtiszta zsidókból álló "kabinetje" Eisenberger "Auspitz" Benöt (Péter Gábor) bízta meg a helyzet rendezésével. Benöke az Andrássy út 60. alatti épület alá szigorúan megbízható elvtársakkal egy kazamatta-rendszert épített; professzionális kínzó- és vallatóeszközökkel, az inkvizíciót meghazudtoló alapossággal és aprólékossággal. A cellák különlegesen vastag betonból és zajszigetelö anyaggal voltak bélelve, hogy a szerencsétlen áldozatok halálüvöltései, sírásai ne hallatszodjanak ki.
Aztán megérkeztek sorra a "vendégek". Eisenberger Benöke gondoskodott róla, hogy ez a közép-európai Purim-ünnep is folyamatosan haladjon a kijelölt mózesi útján: a beérkezett vádlottakat lefüggönyözött kocsikban hozták be az épületbe (a kocsibejáró a Csengery utcai oldalon volt), ahonnan a vádlott - legalábbis élve - soha többet nem jött ki.
A legmegrázóbb ténye a magyarországi zsidó-bolsevik terrornak, hogy Eisenberger elvtárs tervei alapján a kínzókamrákhoz egy hatalmas húsdaráló berendezés is tartozott. Az agyonvert, megkínzott, vagy lelött magyar embereket ebbe a hatalmas tölcsérbe lökték bele, ami ledarálta a halottat, vagy eszméletlen embert és a húscafatokat a Dunába engedték a szennyvízlevezetö rendszeren keresztül...
Jellemzö a magyarországi terror és inkvizíciós állapotokra, hogy az 1956-os októberi forradalom kirobbanásakor, még a zsidó származású szovjet belügyminiszter, Berija is így nyilatkozott: "Rákosi egy zsidó királyságot akart Magyarországon létrehozni...!"
A "Terror Házának" léte pozitív jelenség. A tény, hogy a "nyilasok és a nácik" nem üzemeltettek semmilyen kínzó- vagy veröcellát, történelmi tény. Az is az, hogy egy, a kommunizmus iszonyatos barbarizmusát bemutató múzeum nem nyílhat meg egy elözöleg nemzetiszocialista múlttal bíró országban, egy olyan aktus, amely a zsidóság félelmét mutatja a vádló tekintetektöl. Azoktól a vádló tekintetektöl, amelyek tisztán és egyértelmüen feltehetnék a kérdést a magyarországi zsidóság képviselöinek:
MIÉRT KELLETT MEGGYILKOLNOTOK MASFÉL MILLIÓ TESTVÉRÜNKET??
SOHA NE FELEDD ÉS SOHA NE BOCSÁJTSD MEG A BOLSEVIZMUS RÉMTETTEIT!
Az ÁVH-s zsidó gyerekek unokák beültek a hatalom különböző polcaiba, és ellopták a nemzeti vagyont, és kiszolgáltatták a pénzügyi oligarcháknak, mi még mindig megtűrjük a hatalomban őket, a kommunista terrort látva ők mindenkit megöltek, sőt az új rendben hatalmukat mutatva a nép közzé lövettek. Nincs jobb és baloldali zsidó csak hazaárulót látok az EU székháztól a médiában megszólaló cionista kazárokig mind egyforma ingyenélő hollókosztos szabadkőműves. Kiket nekünk kell eltartani a Viktor kreál majd mondvacsinált állást nekik Likudistáknak mi meg majd dolgozunk rájuk is. Igaz fiuk ez volt az álmunk a hazafiak meg a börtönben rohadnak, míg a zsidó rablókat kiengedik a börtönből, a biszkufélék meg be sem kerülnek, a főld ne fogadja be testüket gyalázatos sírjuk legyen meggyalázva mindenkor. Valóban zsidó gyarmat vagyunk vagy csak innen néz ki úgy a helyzet, mintha gyarmatok lennénk, még az önvédelmet sem engedik meg nekünk mint 1918- ban csak a zsidónak lehetett felfegyverzett egysége, mint ma is. Kapisgálod már, halálra vagy ítélve a hollókosztosnak kell az élettér most a lakásod, holnap az életed kell neki. Meddig vársz még mikor telik be a pohár. Fücsfürücs nyergely, s fordulj nincs gyufád vagy üveged....




Jul 23, '08 10:00 AM
for everyone
 
Ma a Déli Krónika római tudósítóját saját fülemmel hallottam, amikor azt mondta, hogy olaszok gyújtották fel a Róma melletti cigánytábort. Erre az MTI ezzel a főcímmel hozza a hírt.”Tűz ütött ki egy római cigánytáborban”... A két hír nem ugyanaz. Ugyanis a tűz ütött ki azt sugallja, mintha magától gyulladt volna fel valami és nem szándékosan gyújtották volna fel. Azonban a hír folytatásában már ezt írják: „Egyesek azt állítják, hogy olasz fiatalok egy csoportja három gyújtópalackot hajított a táborra a telep mellett húzódó autópályáról. Szerintük rasszista támadásról van szó, a hatóságok azonban ezt nem erősítették meg.” Tehát mégis felgyújtották a cigánytábort, ahogy a tudósító a rádióban mondta. Az MTI hazugsága azt is elhallgatja amit a tudósító még mondott, hogy közel 150 ezer cigány van az olaszoknál, ezek közül 60 ezer 14 éven aluli gyerek (bűnöző). Ez utóbbiakat a hatóságok elveszik a szüleiktől, ha bűnözésen kapják el őket és intézetbe kerülnek. Érdekes módon az olaszok képesek nyilvántartásba venni a cigányokat. Nálunk kik akadályozzák ezt? Aki tudja erre a választ ne tartsa magában...
Bejegyezte: sodródunk dátum: 6:46


2011. július 12., kedd

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata




Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata








Bevezető
Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon,
Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz,
Tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső szükségében a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön,
Tekintettel arra, hogy igen lényeges a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kifejeződésének előmozdítása,
Tekintettel arra, hogy az Alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők egyenjogúsága mellett, valamint kinyilvánították azt az elhatározásukat, hogy elősegítik a szociális haladást és nagyobb szabadság mellett jobb életfeltételeket valósítanak meg,
Tekintettel arra, hogy a tagállamok kötelezték magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetével együttműködve biztosítják az emberi jogok és alapvető szabadságok általános és tényleges tiszteletbentartását,
Tekintettel arra, hogy a jogok és szabadságok mibenléte tekintetében közös felfogás kialakításának a legnagyobb jelentősége van az említett kötelezettség maradéktalan teljesítésének szempontjából
a közgyűlés kinyilvánítja az emberi jogok egyetemleges nyilatkozatát mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletbentartásának kifejlesztését, valamint azoknak fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi jogszabályok útján történő általános és tényleges alkalmazását és elismerését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között.

1. cikk
Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.
2. cikk
Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.
Ezenfelül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak, vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzete alapján sem, amelynek a személy állampolgára, aszerint, hogy az illető ország vagy terület független, gyámság alatt áll, nem autonóm vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott.
3. cikk
Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.
4. cikk
Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden alakja tilos.
5. cikk
Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.
6. cikk
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék.
7. cikk
A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a tőrvény egyenlő védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.
8. cikk
Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.
9. cikk
Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni vagy száműzni.
10. cikk
Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kőtelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád megalapozottsága felől.
11. cikk
1. Minden büntetendő cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bűnősségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.
2. Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendő cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendő cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható.
12. cikk
Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.
13. cikk
1. Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani.
2. Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.
14. cikk
1. Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
2. Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti. kellőképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes tevékenység esetében.
15. cikk
1. Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.
2. Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani.
16. cikk
1. Mind a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak.
2. Házasságot csak a jövendő házastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.
3. A család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.
17. cikk
1. Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
2. Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
18. cikk
Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.
19. cikk
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.
20. cikk
1. Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.
2. Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kőtelezni.
21. cikk
1. Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez.
2. Minden személynek egyenlő feltételek mellett joga van saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.
3. A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata; ez az akarat egyenlő szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékűen biztosító eljárás alapján időszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson.
22. cikk
Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy -az államok erőfeszítései és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erőforrásaival- a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse.
23. cikk
1. Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.
2. Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga.
3. Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
4. Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad időhöz, nevezetesen a munka időtartamának ésszerű korlátozásához, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz.
24. cikk
Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre, beleértve a munkaidő ésszerű korlátozását és az időszakos fizetett szabadságot.
25. cikk
1. Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint
mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
2. Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.
26. cikk
1. Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvető oktatást illetően, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelező. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsőbb tanulmányokra való felvételnek mindenki előtt -érdeméhez képest- egyenlő feltételek mellett nyitva kell állnia.
2. A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletbentartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.
3. A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.
27. cikk
1. Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.
2. Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.
28. cikk
Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.
29. cikk
1. A személynek kőtelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.
2. Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a tőrvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletbentartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.
3. Ezeket a jogokat és szabadságokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni.
30. cikk
A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.




Tulok - 2011.03.09. 19:03



Bejegyezte: sodródunk dátum: 6:3

2011. július 9., szombat

A teljes igazság ötvenhatról: népünk igenis a zsidó bolsevizmus ellen lázadt fel

A teljes igazság ötvenhatról: népünk igenis a zsidó bolsevizmus ellen lázadt fel

A teljes igazság ötvenhatról: népünk igenis a zsidó bolsevizmus ellen lázadt fel
Ifj. Tompó László –Hunhir.info
2010. október 23. 00:35
Fecseg a felszín és hallgat a mély. Korunk ötvenhatról szóló szó- és betűáradatáról óhatatlanul e költői sor jut eszünkbe. Hiába ismeri el ugyanis ma már minden történész, hogy 1956-ban forradalom és szabadságharc volt, ha valódi előzményeit, lefolyását, és főként a forradalmat megtorlók jellemrajzát, hovatartozását továbbra is tabuk fedik. Ezért az alábbi írás célja, hogy a teljes igazságot feltárja róla.
Előzmények: hazánk szovjet megszállása, a vezetés zsidó arculata
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel. David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a zsidó bolsevizmus, amelyről a két világháború között tucatnyi leleplező könyv jelent meg: róluk a Mindszentyhez mindhalálig hű Nyisztor Zoltán pápai prelátus úgy nyilatkozott, hogy amíg jómaga nem ismerkedett meg személyesen kommunistaellenes sajtótevékenysége miatt az Andrássy út 60 1945 utáni állapotaival, voltak némi kétségei hitelességüket illetően. Ugyanis alig tudta elgondolni is, hogy azokról a kínzásokról és kivégzésekről szóló tudósítások, amelyek bennük szerepeltek, mind szóról szóra igazak. Sok százezer nemzettestvérével együtt hamarosan megtapasztalhatta, hogy igazak bizony.
Nézzük az oktatásban, a tömegtájékoztatásban ma is tudatosan elhallgatott tényeket, amelyek nélkül nem érthetjük meg, mi vezetett 1956-hoz! A Vörös Hadsereg parancsnoksága 110 000 férfit űzött kényszermunkára Budapestről, azon kívül félmilliót az ország többi részéből. A megszálló, a népünket erkölcsétől eltántorítani akaró, vagyonából kifosztó szovjet csapatok – ahogyan Irving megjegyzi – a „sztyeppék kulturálatlan termékei” voltak. Közel egymillió magyar leányt és nőt erőszakoltak meg, akik közül sokan gyermektelenek maradtak örökre. Volt, hogy egy csinos titkárnőt és leányát tizenkét orosz katona erőszakolta meg. Ahová betörtek, kő kövön nem maradt. Körmenden például a Batthyány-kastélyban a bútorokat összetörték, a puskák csövét a falhoz vágták, majd az udvarra dobták. Az Árpád-kori függőpecsétes oklevelek fa pecséttokjával „tisztították” csizmájukat, az okleveleken pedig krumplit hámoztak, vagy a város környéki vizes árkokba hajították, illetve WC-papírnak használták őket, vagy egyszerűen elégették. A kölnit garatra öntötték, mert azt hitték, hogy vodka. A halat, hogy megmossák, leöblítették a WC-kagylóban, és ha a hal eltűnt, bosszúból agyonverték a háziakat.
Az 1948-ban teljhatalomra jutott, zsidók vezette Kommunista Párt kétfrontos harcot
vívott. Először is mindenkit, aki bármennyire szembeszállt a bolsevizmussal, fasisztának,
„burzsuj”-nak, osztályidegennek, a „népi demokrácia” ellenségének tekintett, akiket be kell
börtönözni, sőt ki kell végezni, másodszor a kereszténységet és az annak elkötelezett
nemzeti sajtót teljesen fel akarta számolni.
Ismeretes, hogy Mindszentyt halálos ellenségének tekintette Rákosi (Rosenfeld) Mátyás. Legszívesebben kivégeztette volna, figyelmeztetve, hogy követőikre is ez vár.
Az azonban már kevésbé ismeretes, hogy azért kerülte el a kivégzést, mert miután Rákosi szándékáról értesült Franco tábornok, tudatta Sztálinnal: ha Mindszentyt elteszik láb alól, kivégezteti az összes spanyolországi kommunistát. Ha a kivégzést igen, a fizikai megleckéztetést mégsem kerülhette el. Mindennél többet elárul a bolsevizmus természetéről, hogy amikor az Andrássy út 60-ba került, egy partizán belerúgott, és azt mondta neki: „Életem legboldogabb pillanata volt ez.”
Rákosi fő támasza, az Andrássy út 60 új ura, Péter (Auspitz) Gábor korántsem csak a nyilasokat kínoztatta, hanem mindenkit, akinek elege lett a zsidó bolsevizmusból. Élet-halál ura volt. Vitéz Málnási Ödön, a kiváló történész így foglalta össze „Magyar Mártyrok” című könyvében, mi zajlott az Andrássy út 60 pincéiben:
„A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal
összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával
lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt,
aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról
lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is
kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb ’munkához’: nemi szervét
gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal
addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év
múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba
tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották
és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer,
azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal,
míg véresen kifordult, és az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt.
Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik
vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat
hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált
módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon
keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást
jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a ’népügyészségen’ eszébe jutott a kínzásokra
hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták ’pótnyomozás’- ra a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis
vallomást, hogy végre felakasszák. A legtöbb áldozatnak legalább 50-100 zsidó meggyilkolását kellett elismernie. Ha össze lehetett volna szedni ezen jegyzőkönyveket, akkor kiderült volna, hogy Ábrahám óta egész földünkön együttvéve sem élt annyi zsidó, mint
amennyinek meggyilkolását az ilyen tortúrákkal készült jegyzőkönyvek számadatainak
összegezéséből ki lehetett volna mutatni.”
A magyarság tömegeinek fizikai megnyomorításával párhuzamosan mindent megtett
a bolsevizmus, hogy a Lenin által a „nép ópiumá”-nak nevezett vallást kiirtsa. A
nőket a megerőszakolásuktól testével védő báró Apor Vilmos győri püspök meggyilkolását
követően főleg az ifjúsággal foglalkozó világi- és szerzetespapokat üldözték (néhányukat,
mint Kun András minoritát és Kiss Szaléz hitoktatót elsők között végezték ki). A kötelező
hitoktatást eltörölték és megfenyegették a gyermeküket hittanra járató szülőket. A
kipróbált, a lelkipásztorkodásban kimagasló egyéniségeket lemondatták vagy száműzték, és
helyükbe az úgynevezett békepapok kerültek. Az egyházi ingóságok javát elkobozták. Ugyanígy jártak el a szellemi életben is: közel 4700 „fasisztának, szovjetellenesnek, antidemokratikusnak” bélyegzett sajtótermék tömeges
megsemmisítését rendelték el.
Mindezzel szembesülve azonnal feltűnhet valami, amiről még az önmagukat nemzeti elkötelezettségűnek tekintő történészeink is hallgatnak: a rendszer vezetésének zsidó arculata. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen a bolsevizmus bizonyult a zsidó világnézet leghatásosabb kifejeződési formájának. Soha nem fogja megérteni a kommunizmus természetét az, aki nem ismeri a Talmudot. A kommunizmus gyökerei ugyanis nem Marx, Engels, Lenin vagy Trockij írásaiban keresendők, hanem a Talmudban, a Kabbalában és általában a rabbinikus irodalomban.
Így mindjárt megérthetjük, miért a kor legmeghatározóbb alakja Rákosi. Eredeti vezetékneve
Rosenfeld. 1892. március 9-én született. Apja zsidó fűszeres. Előbb Budapesten, majd Hamburgban és Londonban banki tanulmányokat folytat. Az első világháború után az
oroszok elfogják, Szibériába száműzik, ahol kommunista lesz. Leninnel 1918-ban találkozik
először Szentpétervárott, aki megismerteti a földalatti szervezkedés mesterségével.
Leninre – akinek tanítómestere a szintén zsidó forradalmár Dzserzsinszkij volt, aki szerint „a legfőbb feladat megölni minden burzsujt!” – úgy néz fel, mint egy Istenre. 1919-ben visszajön Budapestre. A Kommün bukása után Moszkvába, onnan Ausztriába megy. Miután főnökével, Zinovjevvel összevesz, a Komintern 1924-ben visszaküldi Magyarországra, hogy szervezze újjá a Kommunista Pártot, de egyelőre titokban. Kilenc hónap múlva szervezkedéséért letartóztatják, halálra ítélik, de a halálos ítéletet végül nyolc és fél év börtönre változtatják. 1935-ben újra bíróság elé kerül, ezúttal 40 kommunistaellenes magyar 1919-es kivégzése miatt, majd 1940. október 30-án Horthy véglegesen kiengedi a rács mögül, cserébe az 1849-ben a cári seregek zsákmányolta magyar honvédzászlók visszaadásáért. Rákosi tehát újra Szovjet-Oroszországban szervezkedik, ahonnan 1944 végén ismét Budapestre jön. Vezető emberei is mind zsidók, mint Gerő Ernő. Eredeti vezetékneve Singer. Mindenki iránt bizalmatlan, ravasz pártszervező. Szintén zsidó Farkas Mihály (Wolf Izrael) honvédelmi miniszter, nem is szólva a „főideológus”- ról, Révai Józsefről (Kahána Mózes), a propagandaminiszterről.
Azonban nemcsak a felső szinteken (a politikai vezetőrétegben, a közigazgatásban vagy
az egyetemi tanárokat kinevező bizottságokban), hanem alsóbb szinteken is megfigyelhetővé vált a zsidó térnyerés. Erre jó példa a már említett börtönvilág. Amíg ugyanis Szovjet-Oroszországban többnyire csak a parancskiadók voltak zsidók, szemben a parancsvégrehajtókkal (akik így kijátszhatták és sokszor ki is játszották a Moszkvából érkező parancsokat elítélt orosz nemzettestvéreik javára), addig nálunk – legalábbis 1945 és 1956
között – mindkettő. Hazánkban tehát még a verőlegények és az őrök között is feltűnően sok volt a nemileg eltévelyedett, szadista hajlamú zsidók. Gulágot megjárt honfitársaink a megmondhatói: ha választaniuk kellett volna Szibéria vagy az Andrássy út 60 között, akkor valószínűleg inkább Szibériát választották volna.
1956 perdöntő előzménye tehát a felsoroltakon kívül a nagypolgárok Hortobágyra való kitelepítéséért, a padláslesöprésekért, a kulákok kifosztásáért, a kolhoz- és szovhozrendszer erőltetéséért, a magyar mezőgazdaság és ipar szovjet mintára való tönkretételéért egyaránt felelős zsidó bolsevizmus volt, így a teljes igazság az, hogy népünk igenis ellene lázadt fel.
A forradalom hősei, a menetét késleltetők, tőle vonakodók és árulói
A kommunista-liberális történelemszemlélet két nagy hazugságot ver a fejekbe. Először is azt, hogy 1956 „mindenkié”. Másodszor azt, hogy csak azok voltak a forradalmárok, akik a kommunista rendszer megreformálásáért küzdöttek, nem pedig eltörléséért.
A forradalom és szabadságharc szereplői azonban nem moshatók egybe, mert messze nem volt „mindenkié”, mivel nem mindegy, ki melyik barikád élén állt. A forradalom történéseivel kapcsolatba kerülő személyeknek négy csoportját különböztethetjük meg.
Az első csoportba a forradalom hősei tartoznak, mindazok, akik kezükben fegyverrel
harcoltak a Rákosi-Gerő-Farkas-Révai négyesfogat, majd a benyomuló szovjet
csapatok ellen. A világ akkori legnagyobb hadseregét akarták kiverni hazánkból. Ezzel
kivívták a keresztény világ elismerését: nem véletlen, hogy róluk és általuk népünkről XII.
Piusz pápa a legnagyobb csodálattal nyilatkozott. Többségük munkás volt. Ők fogtak fegyvert legelőször, és csak utánuk az egyetemisták.
A „reformkommunisták” szerint ötvenhat igazi hősei nem a rendszer szellemiségét, hanem gyakorlatát akarták megváltoztatni, ami persze fából vaskarika. Ha valakiket, akkor a munkásokat lehetett legkevésbé megtéveszteni. Ők nem reformokat akartak, vezetőváltásokat, hanem a rendszer teljes felszámolását. Ezt fejezték ki zászlóik felirataival is: „Ruszkik haza!”, „Többpártrendszert, szabad választásokat!”, „Lengyelország utat mutat, kövessük a magyar utat!”, „Bem apó és Kossuth népe, fogjunk össze, kéz a kézben!”. Az sem igaz, hogy a munkástanácsok az „emberarcú szocializmusért” szálltak síkra. A munkástanácsok különben is csak a szovjet csapatok november 4-i bejövetele után alakultak meg, így az október 23-án kirobbant harcokban nem vehettek részt, arról nem is beszélve, hogy a „tanács” kifejezés érthetően igen rossz szájízt keltett a felkelőkben,, hiszen elegük volt az ígéretekből, a tanácsokból. Tudták, hogy kommunistákkal értelmetlen tanácskozni.
A forradalmi hősök között elsők között említendő továbbá a szellem erejével harcoló Mindszenty bíboros. Leírhatatlan hatással volt a tömegekre, katolikusokra és protestánsokra egyaránt, de gyakran még a hit iránt közönyös emberekre is. Azok, akik 1946-ban még Budapest egyik legszebb temploma, a Regnum Marianum lebontásában vettek részt, hogy helyébe Sztálin óriásszobra kerüljön, 1956-ban már hatására darabjaira zúzták a „kőgeneralisszimus”-t, azt kiáltva: „A templomot akarjuk! A Regnum Marianum-ot akarjuk!” Ötvenhatos forradalmi rádióbeszéde felrázta népünket. Kijelentette: „Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merült-e fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot.”
A második csoportba a forradalom menetét késleltetők, mindenekelőtt a „Petőfi Kör” irodalmárai tartoznak, élükön Déry Tiborral és Háy Gyulával. Felfogásuk az volt, hogy „ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére”. A forradalom élére kívántak állni, de csak azért, hogy kifogják a szelet a vitorlából. A felkelők határozott követeléseit mérsékelni akarták. Követeléseik túlságosan általánosak, így hatástalanok voltak. A forradalom leverése után ugyan számosan börtönbe kerültek (Déry Tibor, Háy Gyula), de jóval a kiszabott büntetési idő lejárta előtt kiszabadultak, hiszen Kádár János tudta, hogy kuruckodásuk csak a valódi forradalmárok megfékezését szolgálta. Történelmi szerepük felnagyításáért a felelősség elsősorban a liberális médiumokat terheli.
A harmadik csoportba a forradalmi eseményekkel szemben vonakodók tartoznak, elsősorban Nagy Imre és hívei. A nyugati történészek és újságírók többségének állításaival szemben tény, hogy a több mint másfél évtizede szinte kizárólag dicsőített Nagy Imre ifjúságától fogva szilárdan hitt a kommunizmusban. Még a pártfegyelemben sem ismert pardont. Két évtizeden át élt Szovjet-Oroszországban. Csupán annyiban különbözött Rákosi-Rosenfeldtől, hogy nem moszkvai, hanem jugoszláv – Titó-i – típusú kommunizmust akart. Vonakodva, bizonytalankodva tett csak apró engedményeket a forradalmároknak. Ezért nem véletlen például, hogy a győri felkelők vezére, Szigethy Attila azzal fenyegetőzött, hogy ha nem ad engedményeket a forradalmároknak, Budapestre jön és megdönti kormányát. Ráadásul az engedményekről nem egyedül döntött, hanem Mikojánnal vagy Szuszlovval egyeztetve, kivéve legutolsó lépését, hazánknak a Varsói Szerződésből való kilépését és az ENSz-hez való fordulását. Élete utolsó pillanatában valóban végleg szakított Moszkvával, mert csalódott Andropovnak a szovjet csapatok kivonulására tett ígéretében, így nem ismerte el Kádárt miniszterelnöknek és nem mondott le, mindez azonban nem változtat a a tényen: élete javát a kommunizmusnak áldozta, ezért nem lehetett a forradalom vezéregyénisége.
Végül a negyedik csoportba a forradalom árulói tartoznak. A sor élén Kádár (Csermanek) János áll, aki még a saját maga által átélt történelemből sem tanult, például abból, hogy Rákosi-Rosenfeld utasítására egyik elvtársuk, Farkas Vlagyimir valaha az ő körmét is letépte és a szájába vizelt. Közéjük tartozott ugyanakkor a korábban népkutatásairól ismert Erdei Ferenc is, és mindazok, akik október 23-a és november 4-e között ugyan a forradalom támogatóinak tetették magukat, ám a szovjet csapatok bevonulása után maguk is részt vettek a tömeges megtorlásban.
A megtorlás módszerei, a megtorlók hovatartozása
Ha az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leveréséről jelenleg rendelkezésünkre
álló forrásokat tanulmányozzuk, szembetűnő, hogy a régi, többnyire zsidó származású tisztek és bírók mennyire kevesellték az akasztásokat. Marosán György („Buci Gyuri”) és Gerő Ernő az „ellenforradalmárok” kemény megbüntetését követelték Kádártól. Rákosi-Rosenfeld pedig egyenesen odáig elment, hogy megpróbáljon visszatérni a hatalomba. Miután azonban Budapesten csütörtököt mondott ebbeli kísérlete, felkereste Hruscsovot, aki csak annyit mondott neki: „Nézze Rákosi, Magyarországnak már volt tatár kánja, török szultánja, Habsburg császára, de zsidó királya még nem!”
Tény, hogy az 1956-ot követő, az 1963-as kádári „amnesztia” kihirdetéséig lezajlott akasztások, a sortüzek áldozatai számának pontos megállapítása még várat magára. (Kéri Edit „Kik lőttek 1956-ban a Kossuth téren?” című könyve mindenesetre perdöntő tényadatokkal szolgál.) Az eddig feltárt tények azt mutatják, hogy az 1956 utáni megtorlás az 1849 utáni megtorlást összehasonlíthatatlanul felülmúlta. Amíg Kádár János 1956. november 11-i és december 26-i rádióbeszédében ünnepélyesen megígérte, hogy „egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása”, az október 23-án elkezdődött tömegmegmozdulásokban való részvétele miatt, addig az 1957. december 10-i MSzMP-határozat szerint az „osztályidegen, deklasszált, huligán elemek” – valójában a forradalom hősei – „semmiféle kíméletet nem érdemelnek”. Kádár ismét hazudott, hiszen börtön vagy sortűz várta az elfogott felkelőket.
Döbbenetes példa a megtorlásra Hornyák Tibor dokumentumkötetének (Ellenszélben 2. kötet. Bp. 1997.) egyik vallomása:
»Beszélgetést folytatok Bucsai Imréné Marton Erzsébettel, akit Kádár-Marosán
vérbírósága, szörnyű megkínoztatás után, halálra ítélt 1956-os cselekményeiért.
A Beszkártnál voltam kalauz, Budán a szépilonai kocsiszínben. Október 26-án a Széna téri srácokkal együtt csatlakoztam Szabó bácsi csapatához. Fő tevékenységem abból állt, hogy a már megalakult kis csapattal bejelentésekre, illetve parancskérésre volt ÁVH-soktól fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot gyűjtöttünk be, de olykor őket is. Egy alkalommal
megbízást kaptunk, hogy Pasaréti úti villájából hozzák be Marosán Györgyöt, aki a jelentés szerint szervezkedik a forradalom ellen. Mi nyolcan teherkocsira szálltunk és kimentünk a lakására.
Hogyan került sor a letartóztatására?
Úgy, hogy becsengettünk a lakásba, a felesége nyitott ajtót. Ő pedig a nappaliban állt és beszélgetett Nagy Dániel szomszédjával, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időben. Közöltem vele, hogy letartóztatom és előállítjuk a Maros utcai parancsnokságra. Szó nélkül, szinte meghunyászkodva követtek bennünket mind a ketten. Bevittük őket a Maros utcába a volt ÁVH-s laktanyába. Én magam egyedül kísértem őket le a fogdáshoz, aki átvette tőlem őket, és ezzel az ügy a részemről befejeződött. Másnap azonban megtudtam, hogy reggel mind a kettőjüket a legkisebb bántalmazás nélkül hazaengedték. Bezzeg forradalmunk
leverése után megint a régi Buci Gyuri volt! Írt egy könyvet és abban nem így írta meg a letartóztatása történetét.
Aztán hova sodorta az élet?
Brüsszelbe, ott kaptunk egy hat szobás lakást négyen nők, és onnan jártunk dolgozni
egy termoszgyárba. Aztán 1957 márciusában, Kádár felhívására, aki kijelentette, hogy nyugodtan menjen haza, aki nem gyilkolt, a tésztát bevettem és hazajöttem. Másnap jelentkeztem a rendőrkapitányságon, ahonnan azzal küldtek el, hogy menjek és tegyem a
dolgom. Ezt sokáig nem tehettem, mert 1957. augusztus 12-én értem jöttek egy nagy, lefüggönyözött autóval, és házkutatást tartottak, majd elvittek a hírhedt Gyorskocsi utcába.
Mivel vádolták?
A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével.
Mit akartak kiszedni?
A Széna téren részt vevő katonatisztek nevét, rangját, hol találhatók, milyen
kapcsolatban voltam velük, és hogy a Széna téren harcolókról, az ütközetekről,
és a begyűjtéseimből mit tudok nekik elmondani?
Hogyan folytak le a kihallgatások?
Borzalmasak voltak! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. „Ezt Marosánért!” – kiáltotta többször.
Mikor kezdődött a tárgyalása és milyen ítéletet kapott?
Erre majd azután válaszolok, ha előbb elmondom, hogy a gumibotos vallatás után mit tettek még velem. Elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. Nemsokára kitűzték az első fokú tárgyalást, de azt azért kellett elhalasztani, mert agyon voltam verve és hordágyon mégsem akartak a bíróság elé fektetni. 1958. április 15-én, 17-én és 23- án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek.
Hogyan fogadta a halálos ítéletet?
Ahogy a bírónak nevezett bérgyilkos kimondta, hogy halálra vagyok ítélve, egyszerűen nem tudtam felfogni.
Mi történt a másodfokú tárgyaláson?
Halálos ítéletemet 15 évi börtönre változtatták. A két tárgyalás között egy éjszakára visszavittek a Gyorskocsiba és ott őszültem meg reggelre.
Az ítéletben milyen cselekményeket fogalmaztak meg?
A többi között gyilkosságot, rablást, betöréses lopást. Ezekre a koholt szörnyűségekre tanúkról is gondoskodtak.
Végül hány évet töltött le a 15-ből?
Ítélet után Kalocsára a női börtönbe szállítottak. Olyan helyiségekben voltunk, ahol 16 ember számára csak egy vízcsap és egy vályú volt. Varrodában dolgoztunk, és megkezdték a politikai átnevelést. Sajnos, voltak közöttünk is olyanok, akik holmi kedvezményekért eladták magukat a belső elhárításnak (néhány cigaretta stb.), és vállalták a besúgó szerepét.
Szabadulásomra az 1963-as úgynevezett ENSz-amnesztiával került sor.
Éppen most jöttem ki a kórházból huszonnegyedszer. A tüdőmön úgy elhatalmasodott a betegség, hogy csak minimális a légző felület. Tönkrementek a beleim, a veséim, a májam, az epém. Hallássérült lettem a sok veréstől, az egyensúlyozás szerve is sérült, ezért imbolygok sokat. A huszonnégy kórházi zárójelentésem egy agyhártya- és agyvelőgyulladást is kimutatott, és azt is, hogy a koponyámban baloldalt idegbénulások találhatók.
Milyen nyugdíjat kapnak a férjével?
A felét sem annak, amit a volt kínmesterek,
Buci Gyuriról nem is szólva.«
I G A Z T Ö R T É N E L E M
Kádár megtorlói között viszont már kevesebb sok zsidó szerepelt, mint 1945 és 1956 között, ugyanis nem akart a pártvezetés még egy felkelést a zsidó vezetés miatt. Tekintettel arra, hogy azonosításuk és tetteik feltárása még folyamatban van, ezért csak a teljesség igénye nélkül tudjuk őket kiemelni.
Apró Antal szobafestő, majd a párt Központi Vezetőségének tagja, miniszterelnök-helyettes,
az Országgyűlés elnöke az 1956. október 24-ére virradó éjszakán tartott központi vezetőségi pártülésen létrehozott Katonai Bizottság elnökeként katonai diktatúrával akarta leverni a forradalmat, Czinege Lajos és Hazai Jenő segítségével.
Balázsi Béla ÁVH ezredes, egyik megszervezője volt a Nagy Imre-pernek. Kádárral is szembefordult. Zöldségárus lett, majd öngyilkos.
Barna Péter ÁVH ügyész alezredes a Kossuth Tüzértiszti Iskola felügyelője,
Budapesten a Gyorskocsi utcában 1959. szeptember 15-ig teljesített szolgálatot, és támogatta
a véres megtorlás pereinek lebonyolítását. Ezt követően egyetemi tanár lett.
Betlen (Bettelheim) Oszkár villanyszerelő, a Szabad Nép szerkesztője fegyverrel
harcolt a forradalmárok ellen, védve a Központi Vezetőség székházát.
Biszku Béla lakatos segéd, belügyminiszter felügyelte az összes fegyveres testületet,
így minden letartóztatás, kínzás elrendeléséért felelős! Ezért a minisztertanács
elnökhelyettese lett.
Czinege Lajos kovácssegéd, honvédelmi miniszter 1956. október 23-án a párt katonai
bizottságának lett a tagja. A Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportjának
helyettesével, Hídvégi Ferenccel, Uszta Gyulával és Apró Antallal katonai puccsal akarta megkaparintani a hatalmat. 1957 januárjától a Munkásőrség megszervezője. Pufajkás. Felelős valamennyi kínzásért és kivégzésért.
Csendes Károly igazságügyi minisztériumi főosztályvezető, a legfőbb ügyész helyettese
1956 után szintén felelős a megtorlásokért.
Csillag (Stern) Géza gépészmérnök, vállalati igazgató kivette részét a megtorlásból és a
Munkásőrség megszervezéséből.
Dapsi Károly borbély, kerületi párttitkár, gyárigazgató a Néphadsereg MSzMP Intéző
Bizottságának elnökeként tevékenyen részt vett a forradalom leverésében. Jutalmul vezérőrnagy, később azonban kegyvesztett lett.
Garasin Rudolf nyomdász, Cseka-tiszt, ÁVH ezredes 1956-ban még irányította a büntetés-
végrehajtás fegyveres testületét, így tudta nélkül aligha kerülhetett sor tűzparancs kiadására,
amikor a Parlament környéki épületeket ostromolták.
Gyurkó Lajos pék, vezérőrnagy Tiszakécskén sortüzet nyitott a tömegre. A kecskeméti cigánynegyedben megbúvó 60-80 felkelőre is tüzet nyitott.
Hazai Jenő géplakatos, pártmunkás is katonai puccsal akarta átvenni a hatalmat.
Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában, a Budapesti Rendőrfőkapitányság „Hunyadi János” karhatalmi zászlóaljának tagja, vagyis pufajkás lett. Fővárosunkban a Nyugati téri sortűz parancs kiadója volt.
Ilku Pál tanító, művelődési miniszter felelős a törvényszékek halálos ítéleteiért, a rögtönítélő bíróságok döntéseiért.
Marosán György péksegéd, államminiszter felelős a salgótarjáni sortűzért, amelynek 131
halálos áldozata és kétszer annyi sebesültje volt.
Pap János vegyészmérnök, belügyminiszter felelős többek között Brusznyai Árpád
bölcsész kivégzéséért.
Pető (Richtmann) László a Munkásőrség tagjaként vett részt a forradalmárok megkínzásában.
Rajnai Sándor kötőszövő, ÁVH alezredes, diplomata készítette az első megtorlási
listát, amelynek alapján megkezdődött a forradalom vezetőinek letartóztatása. Ô tartóztatta
le a romániai őrizetben lévő Nagy Imrét és szállíttatta Budapestre. Ôt bízták meg végül a Nagy Imre-per felügyeletével.
Sós (Sternberg) György rendőr vezérőrnagy részt vett a forradalmárok letartóztatásában,
és nyilvántartásba vett 8000 Nyugatról hazatért budapesti lakost, és ügynököket telepített közéjük. Csak 1961-ben 111 ember ellen foganatosított rendőrhatósági intézkedést. 105-öt őrizetbe is vettek.
Sucin József vasesztergályos, ezredes, politikai tiszt 131 forradalmár sortűz okozta halálért felelős.
Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) munkásőr a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként, majd 1968-tól 1976-ig Komlós János ávós tiszt művészeti titkára volt, 1991-től köztudomásúan a MAZsIHISz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) igazgatója.
A Kádár-világ igazi következménye a teljes tudatleépítés volt
Az 1963-as amnesztia kihirdetését követően a bebörtönzéseket és a kivégzéseket a magyarság
millióinak teljes tudatleépítése váltotta fel, 1956 következetesen ellenforradalomnak nevezése, cionista vezényletre. Történelmünk addigi legsötétebb korszaka következett, és az általa okozott lélekirtás, szellemrombolás ezerszer veszedelmesebbnek bizonyult a gazdasági nyomornál: sokaknak már nem a körmét tépték le, hanem munkájuk eredményét rabolták el.
Az alábbi névtelen korabeli röpirat akasztófahumoránál aligha jellemezhetnénk találóbban az 1956 megálmodott Magyarországot keresztre feszítő Kádár-világ feslettségét:
»A szocializmus hét csodája:
1. Mindenkinek volt biztos munkahelye.
2. Bár mindenkinek volt munkája, mégsem tett senki semmit.
3. Bár semmittevéssel telt az idő, mégis minden terv 100 % felett teljesült.
4. Bár a gazdaság terv szerint fejlődött, mégis minden fontos dolog hiánycikk volt.
5. Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár elvileg megvolt minden, mégis mindenki lopott.
7. Bár minden mozgathatót loptak, mégsem volt soha leltárhiány.«
· postaimre - 2010 10 26 ¦ 12:45:02 ·

Bejegyezte: sodródunk dátum: 9:30

2011. július 9., szombat





Kiknek, mikor hozzák el a "világvégét"?




Mára már viszonylag kevesen, de azzal érvelnek, hogy az átlagos nyugati megfigyelő és a mainstream média fogyasztói krónikus történelmi amnéziában szenvednek, ám ez az" álom" már nem tart sokáig! Egy, a világot érintő gyászos folyamatnak vagyunk tanui, és egyben elszenvedői alanyai is a jelenben, a mi jelenünkben! A legtöbb ember a világon próbálja tovább élni eddigi életét, és a növekvő nehézségeket egyre nehezebben lenyelve, reménykedik a helyzet megoldódásában, megoldhatóságában. Mérpedig itt a remény kevés a megoldáshoz! A világ szinte minden részén rejtett, vagy nyílt katonai irányítás uralkodik, a legtöbb helyen folyamatos konfliktushelyzetek teremtését kierőszakolva, kiprovokálva, vagy ha nincs hajlandóság, megrendezve.
A Távol-kelet eddig sem a demokratikus államfelépítményeiről volt híres! A kínai diktatúra, egyfajta iskolapédája az NWO törekvéseinek, de Észak-Korea diktatúrája alatt szenvedőknek sincs nagyobb szava, mint az amerikaiak által megszállva tartott Japánnak volt. A gyeplőt kemény kézzel rángatják, ha nem abba az irányba akarnak fordulni, amerre irányítani akarják őket. Rezsimek, és az USA-ból, vagy Oroszországból, Kínából vezérelt, látszatdemokratikus országok ázsia szerte.

Folyamatosan kihangsúlyozzák, hogy Kína átvette a gazdasági vezető szerepét, de partjainál amerikai atomtengeralatjárók kémkednek, állnak készenlétben, szintén amerikai, elsődleges csapásmérő eszközökkel. A Japán földrengéssel az USA megpróbálta kizárni a távol-keleti egyesülés lehetőségét. Japán jelenleg düledező roncsaiba kapaszkodva várja a következő, megsemmisítő csapást. Kína védi energia-utánpótlási útvonalait, elsősorban a megszállt Perzsa-öblön keresztül érkezőt. A Mianmari vezetékek még annyi olajat és gázt sem szállítanak, mint az orosz Ázsia-vezeték. A gigászi méretű ipar, energia nélkül leáll, ha elzárják beszerzési forrásaitól. A Kínai-tenger gázmezőinek kiaknázásairől az USA nem enged megegyezést Japánnak. Az, hogy Oroszország és Kína, miért nem veszi birtokba erővel a térséget, több kérdést is felvet. Az első, hogy nyílt agresszióra jelenleg még az USA sem mer vetemedni, mert még nincs bevezetve mindnütt a katonai irányítás. Felforgató, kormányokat lecserélő tevékenységét, ENSZ határozatok mögé bújtatja, de már senki sem tartja hitelesnek, a "világbéke őrének szerepében". Egyre kevesebb, a manipulált média ellenére is, aki elhiszi, hogy nem az USA kormányát rángató "bábjátékosok" kegyetlen, embertelen érdekhatalma áll, a gerjeszett háborúk, éhínség, földrengések, a "gazdasági összeomlás", és növekvő jogsértések mögött . Felvetődik a kérdés, milyen szerepet vállalt, a tervek végrehajtásában Oroszország, és miért beszélünk erős Kínáról, amikorra nyugati ipar Kínába telepítése, gazdaságilag tönkre teszi Európát és az USA gazdaságát is. A szálak összefonódást mutatnak! Ennek is meg van a maga oka! Ha az USA, kiviszi gyártóiparát, és Európa gazdaságait rákényszeríti, hogy szintén olcsó munkerővel dolgoztasson, saját népessége védelme helyett Kínába, egyértelmű, hogy a nyomás alatt tartott, banki csalásokkal kifosztott országok, negatív egyenlegűekké válnak!

A naívabb emberek Oroszország, és Kína elllenreakciójában reménykedik, de Kínában a Li "familia" nagy történelmi hagyományokkal rendelkezik. A Li családnév viselése nagy megtiszteltetést jelent. A Tang dinasztiának (618-906-ig uralkodott) Li Yuan volt a megalapítója. Utóda Li Shimin néven uralkodott. Az ő uralkodása idején kezdték meg az első nyomdák a működésüket, és vezették be a papírpénzt Kínában. Korunkban Kína egyre inkább integrálódik ahhoz a világrendhez, amelyet az illuminátus pénzoligarchia létrehozott. A nemzetközi pénzvilág hatalmas hitelei, és kereskedelmi, ipari együttműködése nélkül Kína nem fejlődhetne olyan gyorsan, mint amilyennek ma tanúi vagyunk. Az egyik meghatározó pénzintézetet, a Bank of East Asia-t (BEA-t) Li Kwok-po irányítja. A BEA partneri kapcsolatban áll a Warburgokkal, és együttműködik az illuminátus világcégekkel. A Rothschildok és a Rockefellerek szoros kapcsolatot tartanak a Li családdal. Ezt megerősíti az is, hogy amikor Li Peng a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke ellátogat New Yorkba, mindig találkozik a Rockefeller, és más vezető pénzdinasztiák tagjaival. Egy másik Li, Li Ka-shing dollármilliárdos, és gyakorlatilag Hongkong gazdasági ura. A Li család és az illuminátusok közti szoros kapcsolatra utal az a tény is, hogy Li Ka-shing megvásárolhatta Kanadában a Husky Oil elnevezésű nagyvállalatot.Kínában is működnek titkos társaságok. Erről több kutató is kellően dokumentált könyvben számol be. A Li család számos tagja vezető szerepet tölt be a Triádok néven ismert titkos társaságban. A Li dinasztia tagjai ellenőrzik Hongkongot és a Triádok irányítják a várost. Li Mi volt az, aki létrehozta a hatalmas mákültetvényeket, amelyek a különböző illuminátus családok számára óriási jövedelmet biztosítottak. A CIA ügynökei látták el a szükséges árukkal Li Mi tábornokot, amikor ő tartotta ellenőrzése alatt az "arany-háromszög" néven ismert területet, ahol az ópium termelés folyt. Oroszország, Kínával, és az arab világ egy részével, látszólag a "másik oldalt" képviseli és támogatja, de ha alaposabban megvizsgáljuk az orosz tulajdoni viszonyokat, nehéz lenne, többek közt a GAZPROM fő tulajdonosaként, Putyint is besorolni a világ megmentésén fáradozók közé! Ami egyértelmű, az az, hogy Oroszországnak szüksége van Kínára, Iránra, Szíriára, Libanonra, Venezuelára, és más dél-amerikai országokra, hogy ellensúlyozni tudja az USA, Izrael, Franciaország, és Nagy Bitannia erejét. Kérdés, hogy milyen érdekek mentén, mivel német-orosz kooperációban kidolgozott, kismamákat meddővé tévő oltások is nagy port vertek fel oroszországban.
Jellemzően, csak "bizonyos" hírforrások merték közölni. A német politikglobal.net még tájékoztatni tudott róla, de mára már proxyn keresztül sem lehet elérni! Ha még nem világos, az ENSZ 2050-ig szóló tervezete szerint, 50%-al csökkenteni kell a Föld lakosságát! Nem hangos a világsajtó attól, hogy ezt a tervezetet, a 2010-es konferencián bárki is vadul ellenezte volna!

A 22,5 milliós ausztráliát is lenullázták. Gabonatermése tönkrement, ahogy Európáét is tönkretették a folyamatos vegyipermetezésekkel, és Queenslandban is épülnek az elkülönülő, hangvédő fallakkal ellátott zsidó lakótelepek. Katonailag Kína ellen nem sokat jelent, de ilyen szempontból az indonéziai szigetvilág sem.Indiának ezektől függetlenül van választási lehetősége! Vagy amerikai -ausztrál-izraeli-francia-brit segítséggel megtámadja Kínát és Pakisztánt, vagy kiéheztetik, kiirtják és lerombolják. Indiában az állapotok katasztrófálisak! 25 millió indiai fertőzött hibrid AIDS vírussal, és Kasmír jelenti az élelmiszerellátás időleges megoldását, amin jelenleg osztozni kell Pakisztánnal. A Távol-kelet demográfiai robbanása 1900 óta 3-4 szeresére növelte a lélekszámot. Kína 2008-ra, az 1900-as 398 millióról, 1330 millióra, India 284 millióról, 1147 millióra, Indonézia 43 millióról, 237 millióra növekedett, de azért megemlíthető, hogy az USA is 76 millióról, 304 millióra értéke is. Ezzel szemben Európa lakosságának száma folyamatosan csökken, ha nem számítjuk az etnikai konfliktusok kialakításához szükségesnek tartott, főleg muszlim betelepítettek okozta létszámnövekedést. Ez azonban csak mennyiségi, nem minőségi növekedés, vagy stagnálás. A Bilderberg Geoup vezetésének nem volt nehéz eltartottként Európába csalogatni, "kötelezően betelepíteni" a túlnyomórészt képzetlen népességet. A kihangsúlyozott etnikumvédelem, az európai gazdaságok, leépítése, a fiktív államadósságok terhei szavatolják a konfliktusokat, amiket a NATO vegyipermetezése okozta élelmiszerhiány, eleve kiélez.
Európa és az USA "polgári gazdaságának" összeomlásához szükséges a közel-keleti olajországokban, szintén élelmiszerhiánnyal kialakított "forradalmi hangulat", és a most előkészületek alatt álló, közel-keleti, és észak-afrikai háború!

Izrael létének 1948-as kierőszakolása a közel-keleti tűzfészek létrehozásához, és a folyamatos feszültségek fenntartásához volt szükségesés, és szükségük is van rá még egy, előre láthatóan, rövidebb ideig. A palesztin területek vallási köntösbe bújtatott betelepítése "elfekvő" létszámként szerepelő szefard, falasha, kínai, afgán, iraki, iráni, közép-afrikai, keleti-kazár, és askenázi-kazárokkal, az erőszakos haszid telepesek védelmére hivatkozva, 1,5 millió palesztín életébe került eddig. Izrael minden szomszédjával háborús konfliktust kezdeményezett. 1976. óta a gázai, és a Palesztin állam területén található gázlelőhelyek megszerzése érdekében fokozták a palesztinok kiszorítását, és a legembertelenebb módszerekkel történő kiirtását, terrorizmusra, és az erre a célra kialakított vallásukra hivatkozva, melyszerint Istenük "nekik adta ezt a földet". A történelemhamisítás, leletek megsemmisítése, az őskereszténységből (ős-szkíta) lopott történeti részek, elemek beépítése vallásukba jól példázza az Egyiptomiaktól átvett tízparancsolat (akik becsületesen bevallva, a sumérnak elkeresztelt, ős-szkítáktól vették át), kisajátítása is! Takargatni való bőven akad, mert sem a siratófal, sem a Jeruzsálemi nagytemplom alatt, de Egyiptomban a Szfinx alatt sem szabad ásatásokat folytatni, mert kiderülne, hogy a most sumérnak nevezett, de 1852-1867 között ős-szkítának azonosított agyagtáblák nemhogy Mózes (óegyiptomi nyelven "vezető"), de Ábrahám szerint sem jogosítaná fel ilyen "alapokra" hivatkozva, a zsidókat, vagy a többségüket valótlanul adó, magukat zsidónak tartó kazárokat, hogy foszforbombákkal, DIME eszközökkel hajtsanak végre népirtást! A 2011-ben is folytatódó vegyi-permetezések várható kihatásaként, a magukat élelmiszerrel ellátni képtelen országokban állandósul az éhezés, és az ezek miatt a zavargások, amit NATO, ENSZ, USA, izraeli, az egyesült francia-brit haderő, és a helyi katonai diktatúrák segítségével fojtanak el. A folyamat jól látható a jelenlegi észak-afrikai, és közel-keleti országok lakosságának lázadásain keresztül. Az agresszió sokfrontos! Haiti, Afganisztán, Bahrein, Líbia, Tunézia, Egyiptom, Elefántcsontpart, Irak, de fedett, elhalgatott tevékenység szinten, Jemen, Szíria, Irán stb. területeken is, mert a CIA, a Mossad, a brit és francia titkosszolgálat minden területen "ekőkészítő tevékenységet folytat, a helyi hatalom segítségével, vagy ellenére. A gyülevész rablók arra specializálódtak, hogy az arab egység létrejöttét megakadályozandó, és elsősorban Európa, és az USA lakosságának energiaellátását veszélyeztetve, további "forradalmi hullámot" provokáljanak ki! Mindezeket súlyosbítja, a folyamatos NATO vegyi-permetezése, és az atomerőművekbe vetett bízalom nagymértékű sökkenése, amit a Japán ellen elkövetett fökdrengéssel, és a fukushimai atomkatasztrófa előidézésével értek el, természetesen, ezesetben a média támogatásával, ami nem mondható el, pl. a bahreini események kapcsán.
Figyelmeztetés mindneki számára, hogy a zsidók által kreált Biblia "végítéletét" a jelenlegi helyzet előidésre találták ki, a magukat a 7. századtól kiválasztott népnek önjelölten kikiáltó zsidók! A "megjósolt" árvizek, földrengések, katasztrófák nem azért következnek be, mert Isten által elrendeltett, hanem azért, mert "az Istent játszók" megrendezték, és előidézését elrendelték! Ne feledjük, Jézus, a Talmud szerint sem volt zsidó!

(Gondolom, a Rothschildok, Rockefellerek, Soros, Bil Gates, Obama, a Warburgok, Kissinger, Clintonék, vagy Cameron, Merekl, és Sárközy, Orbán, Lázár nyelvével a talpukat csiklandoztatva, nagyon "büszkék" lehetnek magukra, hogy milyen "okosak", de mindenki be lehet csapni... egyszer. Ha túléli, mégegyszer már nagyon nehéz lesz!)

/Tulok/




Tulok - 2011.04.14. 09:53 ·







Most akkor ki a hülye?










A kormányok, az EU és az USA média hallgatása után hirtelen áttörés, az éghajlat-befolyásolás nyilvános elismerése!
Már az ENSZ is szorgalmazza, hogy fagyasszák be az éghajlat geo-mérnöki projektet! A Reuters hiradása szerint, az Egyesült Nemzetek Szervezetének kell elrendelnie a moratóriumot a "geo-mérnöki" projektekkel szemben, úgymint a mesterséges vulkánok, és hatalmas felhő-képzési rendszerek vonatkozásában, "az éghajlatváltozás elleni küzdelemben"!
A zöld csoportok attól tartanak, hogy a beavatkozás árthat a természetnek és az embernek. A kockázatok túl nagyok, mert a természet manipulálásának hatásai, egy óriási méretű, nem teljesen ismert jelenségsorozatot indíthat el, állították a jelentős ENSZ-találkozón Japánban. A légkör lehűtéséért zajló küzdelem növekvő veszteségeinek eredménye, a növény-és állatfajok egyre intenzívebb kihalása, és tegyük hozzá, az emberiség életterének szűkítése is! Közel 200 ország követeit hívták meg Japánba, Nagoya-ba, a célkitűzések egyeztetésére. Harcot hirdettek az erdők pusztítása ellen, a folyók és korallzátonyok megmentéséért, amelyek erőforrásait és központi megélhetését jelentik a gazdaságoknak.

A geo-mérnökök állítása szerint, az egyik fő oka a gyors veszteségeknek a természetben, az éghajlatváltozás. Az ENSZ megállapítása szerint, sürgősen meg kell fékezni a globális felmelegedést, és meg kell előzni a szélsőséges szárazságokat, az áradásokat és a tengerszint emelkedését. Emberi számítások szerint, nem a legjobb megoldás ezért, a Golf-áramlat leállítása, a mezőgazdaság tönkretétele, és vulkánkitöréseket felhasználni politikai, hatalmi és stratégiai célokra. Néhány ország vonatkozásában, a geo-mérnöki projekt költségszámítása, milliárd dolláros nagyságrendű, de ez az okozott károk és terméskiesést számolva, ez többszöröződik! A "maréknyi, iparilag fejlett ország hozta meg a döntést, geo-mérnöki, és a világ támogatása, jóváhagyása nélkül", jelezte a kanadai ETC Group a Reuters hírügynökségnek az októbe 18-29. között megrendezett találkozón.
Az ENSZ "éghajlat-testülete" 2013-ra tervezi a geo-mérnöki jelentés felülvizsgálatát.

Néhány geo-mérnöki javaslat, SOLAR reflektorok:
- Óceán megtermékenyítés. Nagy területeken szétszórni vasat, vagy más tápanyagokat, mesterségesen ösztökélve a fitoplankton fejlődést, amely magába szívja a szén-dioxidot, de ez együtt járhat káros algavirágzással, elszívja magába a tápanyagokat, és megöli a halakat és más állatokat.
- Tengervizet permetezni a légkörbe, hogy növelje a fényvisszaverő -és kondenzációs felhőket, így visszaverni több napfényt az űrbe.
- Mesterséges vulkánok. Apró-szulfát részecskék vagy egyéb anyagok kerüljenek a sztratoszférába, hogy visszatükrözzék a napfényt, ami szimulálja egy nagy vulkánkitörés hatásait.
- A szén-dioxid elkülönítése és tárolása. Számos kormány által támogatott, és magában foglalja a CO2 befogását erőművek, finomítók esetében, és földgáz kutakba szivattyúzását mélyen a föld alá.
Pat Money (ETC) azt mondta, az ENSZ biológiai sokféleségről szóló egyezményére (CBD), hogy ki kell bővíteni a moratóriumot az óceáni megtermékenyítésre, bár ennek a javaslatának, ellenálltak egyes országok. Az év elején "Kanada egyszerűen aggódott, hogy nem világosak a fogalmak, beleértve, hogy mely tevékenységek tartoznak a" geo-engineering kategóriába! Az eddigi célzott természeti és gazdasági pusztítást látva ez érthető!
A környezetvédők szerint, geo-mérnökök elleni a szellem, a Nagoya-i tárgyalásokon, amelynek célja, hogy új célokat jelöljenek meg 2020-ig, a természet védelme érdekében, mint például létrehozni több szárazföldi és tengeri védett területet, elvágva a szennyezéstől és a halászati gazdálkodástól.
"Mi természetesen támogatjuk a további (geo-mérnöki) kutatást, mint minden területen, de nem minden végrehajtási módot, mert ez túl veszélyes lenne. Nem tudjuk, hogy ez milyen hatásokkal lehet a későbbiekben", mondta Francois Simard, az IUCN természetvédelmi csoporttól.
A fentiek jelentik a hivatalos fedősztorit. Az élelmiszergabonák termőterületeinek elpusztítása, éhínség előidézése, a mezőgazdaság leépítése, a tényleges célokat mutatja.
A világ számos pontján mindennapossá vált éhséglázadások szenvedő alanyainak vajmi kevés vigaszt jelent, hogy esetleg, ha valóban használ a "sárkány ellen sárkányfű", egy fokkal alacsonyabb hőmérsékleten halhatnak éhen (sterilizálva, megmérgezve, és megfertőzötten)!




Tulok - 2011.02.23. 02:00 ·



Bejegyezte: sodródunk dátum: 9:20


2011. július 9., szombat

Magyarország NWO szinkronizált terror-alkotmánya





Magyarország NWO szinkronizált terror-alkotmánya




A cím ne tévesszen meg senkit! Magyarország tervezett, és még nem elfogadott, de már a parlament által megszavazott Alkotmánya olyan, mint a felhatalmazás nélküli, illegitim kiagyalói, de nézzük, mit szültek össze nekünk, nélkülünk! Ja, látom ha valaki hülye akkor nagyon az! Link
Hazugságok egész sorát, akarják 2012. január 01-én lenyeletni velünk, ezúttal 60 ezer izraeli katona, 11 NATO logisztikai központ hadereje, az In-kal security kormányt őrző fegyveres testülete, az IOSA őrző-védő félkatonai fegyveres szervezetei fenyegető árnyékában! Ki hallott már demokratikus diktatúráról?

(Aki nem tudná: NWO=New World Order = Új Világrend = Zsidó Világkormány)

Újabb illegitim alkottákolmány, az 1949-es, XX-as törvényként, szovjet tankokkal a háttérben ránk erőltetett, és az MSZMP által 1988-tól 1989-ig, egy év alatt kiagyalt, kollektív bizalmatlansági indítvánnyal jogfosztottá tett Magyar Nép ellen! Ezúttal Magyarországra, a magyar társadalmi szervezetek ismételt kihagyásával, Nemzetgyűlésnek kinevezve a 80%-ban askenázi-kazár parlamentet, újabb terrorrendszert akarnak a nyakunkba akasztani Európa ismételt felháborodása ellenére! Szijjártó, alkotói büszkeségről vizionál nyilatkozatában, miközben viharos gyorsasággal megszavaztatták, csakúgy, mit az 1949-es vagy az 1989-es alkottákolmányokat, anélkül, hogy az érintettek tudnák, mi szerepel benne! Magyarországnak 2012. január 1-el újabb kazár alkotmánya léphet hatályba, ismételten erőszak, társadalmi konszenzus nélkül, de ennek nagy hagyománya van hazánkban az utóbbi, megszállásban eltöltött 67 évben!
Az az indoklás sem állja meg a helyét, hogy az ország azért vesztette volna el függetlenségét, 1944-ben, mert területén idegen csapatok állomásoztak. Ez a körülmény ugyanis 1990 után is fennállt, mivel a NATO-katonák jelenléte éppúgy megszállás, mert nincs különbözőség a ruszki megszállás, és az izraeli és szövetségi rendszer között!
Viszont, ha már elismerték az 1949-es és az 1989-es alkotmány érvénytelenségét, illegitimitását, akkor miért lenne érvényes a NATO csatlakozási szerződés, az EU csatlakozás, és a Lisszaboni + Velseni Szerződések?
Az alábbiakban az illegitim jogalappal rendelkező FIDESZ-KDNP által összetákolt, sok helyen a legdurvább diktatúra kialakításának érdekében megfogalmazott "Alkotmány-tervezet" olvasható! Saját érdekében mindenki olvassa el, és ne feledkezzen meg arról, hogy a közalkalmazottak, így köztársasági elnök, a főméltóságok, a kormány és parlament is KÖZALKALMAZOTTAK! Az ország lakossága pedig a munkáltató, nem rabszolgája egy diktatórikus rendszernek! Ezen jogokat számunkra, a nemzetközi jog és az érvényben lévő 1944-es Alkotmány is biztosítja!

Néhány szemelvény az Alaptörvénynek szánt kezdeményezésből, ami "természetesen" nem tartalmazza, az állampolgárok önvédelmi jogait, mint alapjogot!

"Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi."
"...1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk." - 1989-ben ugyanazok vezették félre, csapták be Magyarország állampolgárait, akik az utóbbi 21 évben elrablógazdálkodták, kifosztották, és nyomorba döntötték az országot! Most ott ülnek a kormányban, és tovább rombolják, kifosztják az országot, irtják népét, miközben a lakosság kipusztításával helyet csinálnak megbízóik számára!

"Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi." (Hajdúhadház)
"Nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését." >- izraeli megszállás, és askenázi-kazár népuralom(?)"Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét." - az 1989-es alkotmány az 1949-es átirata, "jogfolytonos" rendszeralapja, és mint ilyen alapján, a jelenlegi FIDESZ-KDNP-s kormány is illegitim, vagy is új választások is szükségesek, az Alaptörvény és az Alkotmány népi szintű elfogadása után!

Az alkotmány-tervezet:

B. Cikk
"(4) A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja." - mi az, hogy kivételesen? Kiskapu a rendszerurak számára!
C. Cikk
"(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni." - Ez a pont szerepelt az 1989-es alkotmányban is, de 1990-es csaláson félrevezetésen alapuló, a 1994-es büntetésből elfogadott, a 1998-as "megbundázott", a 2002-es, 2006-os, és 2010-es elcsalt választások nyomán, senki sem foglalta el a megérdemelt helyét a Kossuth tér lámpaoszlopain! (sok hűhó semmiért?)
"(3) Az Alkotmány és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására kizárólag az állami szervek jogosultak." ??? (In-kal, IOSA)
E. Cikk
"(1) Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében." >- a szolidaritás szép dolog, de illegitim kormányok által aláírt egyezményeknek alárendelni az országot?
"(1) Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve szerint működik. " - az utóbbi 21 évben nem láttunk elfogadható vagyonleltárt, de a FIDESZ-KDNP átadás-átvételi adatait sem!
Ezek a pontok az E cikkből nem érvényesek, mivel illegitim, mivel jogbitorló kormányok által kötött szerződések érvénytelenek (vagy a nyugat által halálra ítélt Kadhafi mostani szerződései érvényesek lennének most?)
.
"(2) Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja. - Illegitim kormány nem írhat alá nemzetközi szerződést!
"(3) A (2) bekezdés szerinti nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." Illegitim kormány illegitim parlamentje?
G. cikk
"(1) Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár. Sarkalatos törvény a magyar állampolgárság keletkezésének vagy megszerzésének más eseteit is meghatározhatja." - újabb joghézag beillesztése!
"(2) Magyarország védelmezi állampolgárait." >- és ezt a FIDESZ-KDNP kormány fogja garantálni, ahogy most, és előzőleg sem tették, "társkormányaikkal" együtt? Az egyoldalú "védelmezés" prioritási sorrendje szerint: zsidó, cigány, egyéb nem magyar, magyar? Kálium-kloridos mérgezés? Adóscsapda? Kormányszintű állampolgár ellenes csalások kontrollja? Hol van a tervezetben, a garancia, az állampolgár védekezési lehetősége kormány vezérelt csaló bíróságok, közhivatalok ellen?
"(3) Senkit nem lehet születésével keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani." - kettős állampolgárságúakat nemzet -és haza ellenes cselekedetek alapján kötelező!
"(4) Az állampolgárság részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg." - a "sarkalatos törvény" olyan, mint az "üzleti szabályzatra" hivatkozás egy szerződésben! Ott sem módosítható egyoldalúan a szerződés, de az üzleti szabályzat bármikor! Ez csalási, az Alkotmány megkerülési lehetőség beépítése!
I. Cikk
"(1) Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik." - erről inkább népszavazással kellene dönteni (én az 1915-ös címerre voksolnék).
K. Cikk
"(2) Magyarország támogatja a gyermekvállalást." - a gyermek természetes körülmények közötti fejlődése érdekében különböző nemű "szülőkkel", ugyanis a szülő szóban benne van a gyermeket szülő nő, és a gyermek létrejöttében közreműködő apa! A "természetes azt jelenti, hogy nem nőt szólít apunak, vagy nem férfi az anyja"! Az esetleges nem-változtató műtét már elfogadható, a gyermekvállalás vonatkozásában, örökbefogadás esetén!
L. cikk
"(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait." - Orbán - Pintér maffiaügyletei és kapcsolódva, szintén a jelzett duó számláját is terhelő Martonyi gazdasági bűncselekményei? Postabank, Siótur, vám és ÁFA csalási ügyek? "(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait." - és a NATO permetezések? Hol van itt "tisztességes gazdasági verseny feltétel"?
M. Cikk
"(1) Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve szerint működik. Ez valami vicc?
"(2) Ennek az elvnek a megvalósulásáért az Országgyűlés és a Kormány viseli az elsődleges felelősséget. " - az alkotmánytervezetből HIÁNYZIK A KÉPVISELŐK VISSZAHÍVHATÓSÁGA, A KORMÁNY NÉPSZAVAZÁS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FELOSZLATÁSI LEHETŐSÉGE, VALAMINT A MUNKÁJÁT NEM MEGFELELŐEN VÉGZŐ KÉPVISELŐK, KORMÁNYTAGOK, KÖZTISZTVISELŐK SZANKCIONÁLÁSI LEHETŐSÉGE!
O. Cikk
"(2) A természeti erőforrások, különösen a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség és a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége." - Ez a FIDESZ "uralkodása" alatt is úgy értelmeződött, hogy szabadon ellophatják!
R. Cikk
"Az Alkotmány elfogadására vagy az Alkotmány módosítására irányuló javaslat elfogadásához az szükséges, hogy azt az országgyűlési képviselők legalább kétharmada támogassa. " - mindkettőre Nemzetgyűlés és népszavazás előírása kötelező kell, hogy legyen!
S. cikk
"3) A sarkalatos törvény olyan törvény, amelynek elfogadásához, módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." - a "sarkalatos törvények", amennyiben állampolgári jogokat az alkotmány figyelembevétele nélkül, vagy megkerülési szándékával hozzák, népi kezdeményezésre Nemzetgyűlés, és népszavazás hatályosíthatja csak!

SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG

I. cikk
"(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg." - gumitörvény alkalmazás lehetőségének beépítése az alkotmányba! Az emberi jogokat az alkotmánynak kell tartalmazni és garantálni FÉLREÉRTHETETLENÜL, FÉLREÉRTELMEZHETETLENÜL!

A legfontosabb, az ÖNVÉDELEM JOGA HIÁNYZIK A TERVEZETBŐL! A alkotmányozók nem követelhetik az állampolgároktól, hogy tulajdona és testi épsége védelmében csak és kizárólag az állami védelmi eszközökre támaszkodhasson, ha az nem áll rendelkezésre!

VII. Cikk
"(1) Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez." - legyen csak egyszerűen "gyülekezési joghoz", Gyurcsány, vagy Orbán provokátorainak megjelenése esetére is, mellőzve a békést, és kapcsolódva az önvédelmi joghoz!
VIII. Cikk
"(3) A sajtószabadságra, valamint az elektronikus tömegtájékoztatási és hírközlési piac felügyeletére vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." - Újabb "üzleti szabályzat" szintű törvény beépítésének lehetősége! A nagy felháborodást kiváltó Média törvényt ne lehessen belopni így az alkotmányba! A média szabályozását fixen kell beépíteni az alkotmányba, DIKTATÓRIKUS ELEMEK NÉLKÜL!
XI. Cikk
"(1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzésével mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához." - A KÉNYSZERMUNKAVÉGZÉST nem kellen belefoglalni az alkotmányba, vagy ez lenne az NWO főpróbája?
XII. Cikk
"(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár." - alkotmányos jog kell, hogy legyen, hogy a tulajdon ne lehessen zsarolási alap az "állam" számára!
"(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet." - meghagyva a tulajdonosnak, hogy "tisztességes" piaci árat kínáljanak, és kelljen csak elfogadnia!
XIV. Cikk
"(4) Magyarország a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." - pozitív, vagy negatív diszkrimináció alkalmazásának tiltásával!
XV. Cikk
"(4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni." - ha ez módjukban áll, és nincs a felek egyikének akarat ellenére!
XVII. Cikk
"(1) Gyermekek foglalkoztatása - testi, szellemi és erkölcsi fejlődésüket nem veszélyeztető, törvényben meghatározott esetek kivételével - tilos.
"(2) Magyarország külön intézkedésekkel biztosítja a fiatalok és a szülők munkahelyi védelmét." - gumi törvények, nem definiált alapjogok, külső hivatkozás beépítése! Semmilyen alapjogi, vagy alkotmányos védelmet nem nyújt a munkavállalóknak!
XVIII. Cikk
"(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár a törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
"(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetén a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.
(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személy közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.
(4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.
" - Ezeket úgy hívják, az alkotmányos szabályozás teljes hiánya! Sem jogalap, sem alapjog nem lehet, ráadásul feltételes módban!
XIX. Cikk
"(1) Mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez." - akár az állam képviseletét ellátó, vagy a kálium-kloridos lakossági népirtás esetében a kormány ellen is! Az államnak kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem vesz részt, és nem támogat semmilyen módon állampolgárai egészségére veszélyes tevékenységet! Ellenkező esetben a kormány és a parlament megbízatása azonnali hatállyal megszűnik, mivel nem tartotta be az állampolgárokkal szembeni (mint munkáltató), és köztisztviselők (mint munkavállalók) megbízási feltételeit!
"E jog érvényesülését Magyarország a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás, a sportolás és rendszeres testedzés, valamint az épített és természetes környezet védelmének biztosításával segíti elő."- kihagyták belőle az állampolgárok védelmét szolgáló egészségkárosítási bűncselekmények elleni fellépést!
XX. Cikk
"Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa." - nemzetiségi, faji, vallási részrehajlás nélkül!
XXI. Cikk
"(2) A jövő nemzedékek érdekében nem tekinthető az egyenlő választójog sérelmének, ha sarkalatos törvény azokban a családokban, ahol van kiskorú gyermek, az anyának - illetőleg helyette törvényben meghatározott esetben más személynek - további egy szavazati jogot biztosít." - mivel a társadalom egy jelentős hányada kényszerül a társadalom másik jelentős részének eltartására, és ez miatt nem vállal párkapcsolatot, és ebből gyermeket, méltánytalanság az eltartókat büntetni, az eltartottak szavazati jogának növelésével! Maradni kell, a korábbi szavazati jog meghatározási feltételeknél!
XXIII. Cikk
"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez." - A CSOPORTOS PERINDÍTÁS LEHETŐSÉGE LEGYEN ALAPJOG!
XXVI. Cikk
"(4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek és sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. A bűnösség megállapításának és a büntethetőségnek a tilalma kiterjed - a nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben - más állam joga szerinti bűncselekmények esetére is. " - Ez az 1989-es alkotmány "mentesítő" törvénye, állami szintű csalások fedezésére! Helyes megfogalmazás esetén bele kell venni, hogy bűncselekmény, és nem évül el, ha különösen nagy kár okozás, vagy a nemzetgazdaság megkárosítására irányuló a cselekmény, és létrejöttéhez a törvényhozók is hozzájárultak az erre a célra hozott törvénnyel, rendelettel, vagy jogszabállyal! Ez esetben népi delegálású, népbírósági döntést kell hozni, az összefonódás gyanúja miatt! Ezen törvény segítségével lopták szét az országot, és a tettesek is ennek az alkotmányos alapjognak köszönhetik, hogy a mai napig nem kerültek börtönbe! A felelősségre vonást visszamenőlegessé kell tenni! Ha a kormány és parlament nem támogatja a felelősségre vonást, megbízatása megszűnik!
"(5) Senki nem vonható büntetőeljárás alá vagy ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy -; nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben - más államban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték. " - a külföldi büntetés Magyarországon felülvizsgálható kell, hogy legyen, mivel hasonló módszer fordulhat elő, mint az adózás esetében, szlovákiai adózásra, vagy offshore cégekre specializálódott országokba mentett illegálisan szerzett vagyonok esetében! Magyarország ellen, vagy magyar állampolgár ellen, magyar állampolgár által elkövetett bűncselekményt Magyarországon kell tárgyalni!
XXVII. Cikk
"(1) A Magyarországon élő nemzetiségek és népcsoportok államalkotó tényezők. Minden valamely nemzetiséghez vagy népcsoporthoz tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad megvallásához. A nemzetiségeknek és népcsoportoknak joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz." - ez a jog, csak nemzetiségük felvállalása esetén érvényesíthető, "bemondás" alapján nem! Nemzetiségi oktatáshoz a nemzetiséget igazolni kell, vagy bejegyeztetni a népesség-nyilvántartóba!

Most következnek az igazi NWO-s terrorrendszer bevezetéséhez szükséges "elemek":

XXVIII. Cikk
"(1) Minden ember és törvény alapján létrehozott jogalany teherbíró képességének megfelelően hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez." - A "kényszermunkáról" már másodjára esik szó!
"(2) A közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulás mértékét a gyermeket nevelők esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani." - A "népes" cigány és zsidó családok kiemelt támogatásához szükséges pénzalapot, a patkányként mérgezett, hátrányosan megkülönböztetett magyar, és nem zsidó/cigány népességgel akarják megfizettetni, ugyanúgy, ahogy Európa más országaiban is a muszlim "kisebbségek" eltartását! "
XXIX. Cikk
"(1) Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére." - az alkotmánytervezet nem ír arról, hogy az illegitim kormányok érvénytelen nemzetközi szerződései alapján, a magyar állampolgárt milyen "nemzetközi megegyezések" alapján köteles más országok érdekeltjei kábítószer, szerv, és fegyverkereskedelmi üzleteiért harcolni! A katonai tevékenység országon kívüli kiterjesztéséhez a Nemzetgyűlés határozata szükséges! Nem rendelheti el sem a Köztársasági Elnök, sem a Parlament, sem a kormány!
"(3) Rendkívüli állapot idején, vagy ha arról megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárságú férfi katonai szolgálatot teljesít. Sarkalatos törvény határozza meg a katonai szolgálat teljesítésének formáit és részletes szabályait.
(4) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - rendkívüli állapot idejére honvédelmi munkakötelezettség írható elő.
(5) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében polgári védelmi kötelezettség írható elő.
(6) Minden ember és törvény alapján létrehozott jogalany - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítésére kötelezhető."
- a 3-4-5-6 pontok már előre vetítik az Európában 2012-re kirobbantandó forradalmi válsághelyzet miatti szankcionálási lehetőségeket! Amíg Magyarországnak nincs valóban magyar parlamentje, és magyar kormánya, csak a Nemzetgyűlés hozhasson ilyen határozatot, de a későbbiek folyamán és társadalmi egyeztetés szükséges, és ellentétek esetén csak a Nemzetgyűlés dönthessen! A kérdés azért különösen veszélyes, mert ez az 1989-es MSZMP alkotmány katonai diktatúra bevezetésére irányuló törvényhivatkozásainak, még durvább megfogalmazása! Jelenleg ilyen törvény elfogadását, a magyarellenes izraeli irányítású parlament és kormány miatt kerülni kell, ill. el kell utasítani!

Az Országgyűlés

Az országgyűlés nem felettes, hanem kiszolgáló, munkavállaló szerve az ország lakosságának érdekképviselete érdekében! Mióta felettese a munkavállaló (itt közalkalmazott), a munkáltatónak, vagyis az ország lakosságának?

Az Országgyűlés feladat- és hatáskörei
"(1) MAGYARORSZÁG legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés." - Magyarország legfőbb népképviseleti szerve a Nemzetgyűlés, nem a parlament, vagy a kormány!
"a) megalkotja Magyarország Alkotmányát," - a parlament nem alkotmányozhat, és az alkotmány módosításait is a nemzetgyűlésnek kell egyeztetni és engedélyezni!
"d) felhatalmazást ad a feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére,"
- nemzetközi szerződéseket társadalmi egyeztetés után, a nemzetgyűlés fogadhat el, mivel ez az egész országra vonatkozik, és szélesebb körű egyeztetést követel!
"e) megválasztja a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság tagjait, a Kúria elnökét és a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát, valamint az Állami Számvevőszék elnökét,"
- Ezen tisztségek viselő nem lehetnek pártok által delegált személyek, és a pártok tagjai, mert pártdelegáltságuk veszélyeztetheti a demokratikus rendet!
"g) feloszlatja az alkotmányellenesen működő képviselő-testületet,
- az önkormányzatokat csak a területileg illetékes választók javaslatára lehet feloszlatni! A jogkör országgyűlés alá rendelése, központosított diktatúra kialakítására ad lehetőséget!
"h) különleges jogrendet érintő, illetve katonai műveletekkel kapcsolatos döntéseket hoz"
- különleges jogrend "alkotása", és katonai műveletek csak a Nemzetgyűlés egyetértésével lehetségesek!
Az Országgyűlés megbízatásának keletkezése és megszűnése
"(3) A köztársasági elnök a választások egyidejű kitűzésével feloszlathatja az Országgyűlést," ha
- Nem csak a köztársasági elnök oszlathatja fel az országgyűlést, hanem a nemzetgyűlés is, elsőbbséget élvezve! Ugyanez a nemzetgyűlés a köztársasági elnököt is leválthatja indokolt esetben (pl. hazaárulás, idegen hatalmakkal való kollaborálás stb.).
Az országgyűlési képviselők jogállása

Az országgyűlési képviselők felelősségre vonhatósága, visszahívhatósága továbbra sem szerepel a tervezetben!
Csak megválasztott képviselő kerülhet a Parlamentbe!


"(1) Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlőek, tevékenységüket a köz érdekében végzik, azzal összefüggésben nem utasíthatóak." - Az országgyűlési képviselők választóik, vagy a nemzetgyűlés akaratából számon kérhetők, indokolt esetben leválthatók, és felelősségre vonhatók!
"(2) Az országgyűlési képviselőt mentelmi jog és a függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg. Sarkalatos törvény meghatározza azokat a közhivatalokat, amelyeket az országgyűlési képviselő nem tölthet be, valamint más összeférhetetlenségi eseteket is megállapíthat." - A mentelmi jog köztörvényes bűncselekmények, a választói megbízási jogkör túllépése allól, és a Nemzetgyűlés előtti elszámoltatás alól sem mentesíti! A javadalmazása elszámolás köteles, költségtérítéses, és a PÁSZF ellenőrzése mellett nyilvános! Elszámoltatására és felügyeletére a választói, és a nemzetgyűlés is jogosultak!
"(3) Az országgyűlési képviselő megbízatása megszűnik" - a felsorolt a-b-c-d-e-f pontjain kívül, ha nem képviseli választói akaratát, vagy tevékenysége és munkája választói szerint, nem kielégítő, vagy választói akaratával nem egyező pártosságot, összejátszást mutat, és képviselői mandátumát választóin kívüli érdekcsoportoknak rendeli alá! Leváltása után vizsgálat deríti fel, hogy követett el szerződésszegést választói ellen, és bűncselekmény esetében bíróság ellé állítható! Leváltásához nem kell 2/3-os országgyűlési szavazat, kivéve az (f) pontot!
"(5) Az országgyűlési képviselők jogállására és javadalmazására vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." - Az országgyűlési képviselők jogállására és javadalmazására vonatkozó részletes szabályokat, a Nemzetgyűlés, MINT MUNKÁLTATÓ határozza meg!


Az Országgyűlés működése
"(5) Az Országgyűlés akkor határozatképes, ha az ülésen a képviselőknek több mint a fele jelen van." - AZ ORSZÁGGYŰLÉS NEM HOZHAT HATÁROZATOT 75%-OS SZEMÉLYES JELENLÉT NÉLKÜL! Az országgyűlés munkahely! A távollét okát, idejét nyilvánosan igazolni kell a választók felé!

Törvényalkotás

"(1) Törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet." - és a Nemzetgyűlés! A (2) pont helytelen "a törvényt alkotmányossági vizsgálatra megküldheti" helyett a kötelezően megküldeni elfogadható! A 2/3-os és a 80%-os törvényeket az Alkotmánybíróság vizsgálja meg, és javaslata alapján a Nemzetgyűlés hagyja jóvá! Egyéb törvények ellen, az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, és a Nemzetgyűlés indítványozhat megszüntetést, vagy követelhet meg az országgyűléstől módosítás! A törvényalkotási tervezet további pontjai az (1)-es pont változtatásai figyelembevételével kell, hogy kialakításra kerüljenek!

Országos népszavazás (További diktatórikus elemek, átvétele az 1989-es illegitim alkotmányból!)
3. Nem lehet országos népszavazást tartani
"a) Alkotmány módosítására irányuló kérdésről, - 200 ezer választópolgári kezdeményezésre mindenről lehet népszavazást tartani, amit a Nemzetgyűlés utasítására a parlament vizsgál ki, és a kérdés megoldásához készített tervezetéről beszámol az országnak, a hivatalos állami médián keresztül, majd a parlament által készített tervezet elfogadásra kerülhet, ha a Nemzetgyűlés, az Alkotmánybíróság, vagy a köztársasági elnök nem jelez alkotmányellenes elemet!
"b) a központi költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, központi adónemről, illetékről, járulékról, vámról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról," - a Nemzetgyűlés kifogásolható költségvetési elemek, vám és adó módosításokról, helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról, a Nemzetgyűlés egységes állásfoglalásának hiányában, vagy határozatképtelensége esetén, népszavazással dönt!
"c) az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról" - A felsorolt képviselők választásáról szóló törvényeket a Nemzetgyűlés határozza meg, betartásáról a parlament köteles ellenőrizhetően gondoskodni! Ismételten felmerül a munkaadói és munkáltatótói jogviszony! A köztisztviselők nem lehetnek állam az államban!
"d) nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről" - a nemzetközi szerződések közügyek, és mivel sem a parlamentnek, sem a kormánynak nem lehet magánmegállapodása nemzetközi vonatkozásban, ebben a kérdésben is a Nemzetgyűlés határoz, és az országgyűlés hajtja végre a megszavazott döntést, döntéseket!
"f) az Országgyűlés feloszlásáról," - Az Országgyűlés feloszlásáról a népi kezdeményezésre a Nemzetgyűlés dönt! Ez esetben felmondást a Nemzetgyűlés mondja ki a munkavállaló, és alkalmatlannak bizonyuló közalkalmazottakkal szemben! Ismételt 1989-es alkotmányból származó diktatórikus elem!"g) képviselő-testület feloszlatásáról," ua. mint az előző pontban, de a képviselő testületeket visszahívhatják a választók is!
"h) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről," - hadi állapotot csak az ország megtámadása esetén rendelhető el, a Nemzetgyűlés összehívása mellet! 2006-ban Gyurcsány Ferenc próbált kiprovokálni a hadiállapot bevezetéséhez "szükséges állapotokat", ami az állam közalkalmazottainak (munkavállalóinak), a magyar nép elleni diktatúra kialakítására tett kísérlete volt! Ilyen törvénybe iktatott lehetőséget TILOS az alkotmányba beépíteni!
"i) a katonai műveletekben való részvétellel kapcsolatos kérdésről" - Magyarország hadereje nem szolgálhatja más országok haszonszerzési háborúját (afganisztáni kábítószer útvonal, és termelés biztosítása, NATO vegyi-permetezések támogatása, ENSZ békemissziónak álcázott, védtelen országok lerohanásában való részvétel stb.). Minden katonai műveletben való részvételt a Nemzetgyűlés hagyhat jóvá!
"4. Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott." - ha csalás gyanúja nem merül fel, egyik, vagy másik oldalról! Ez esetben, és csalás nélküli szavazáskor, a Nemzetgyűlés dönt ill. továbbítja az utasítást, és az országgyűlés jogkörébe kerül végrehajtásra a népi akarat!

A köztársasági elnök
A köztársasági elnök feladat- és hatáskörei:
"2. A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka. - beszámolási, és egyeztetési kötelezettséggel a Nemzetgyűlés hadügyi bizottsága felé, de nem adhat ki a magyar nép elleni parancsot! Polgárháború esetén, a Nemzeti Gárda feladata a polgárháborús helyzet felszámolása, melynek menetét a Nemzetgyűlés hadügyi bizottsága irányít! A Nemzetgyűlés hadügyi bizottságának összetétele féléves időközönként változik a Nemzetgyűlésen belüli választással!"9. a különleges jogrendet érintő döntéseket hoz" -javasolhat!
A 10-27 közötti pontokban a Nemzetgyűlés, népszavazási kezdeményezés, vagy törvénytelenség felmerülése esetén felülbírálhatja a köztársasági elnök döntését!

A köztársasági elnök megbízatásának keletkezése

A köztársasági elnököt a Nemzetgyűlés javasolhatja. Nem lehet párt vagy szervezet volt, vagy aktív tagja, személyéről Népszavazás dönt! Megválasztásához 50% +1 fő szavazat szükséges! Ezért a (2) - (3) pont érvénytelen! Sikertelen szavazás esetén az (5) pont határideje kitolódik 30 nappal.

A köztársasági elnök jogállása

"1. A köztársasági elnök személye sérthetetlen." - a Nemzetgyűlés leválthatja!
"(3) A köztársasági elnök jogállásának részletes szabályait és javadalmazását sarkalatos törvény határozza meg." - Javadalmazása, a mindenkori miniszteri fizetések 5-szöröse. Lakhelye, megbízása idejére a Budai Vár, melyen számottevő változtatást nem végeztethet! Tetszőlegesen ideig újra választható a Nemzetgyűlés javaslatára, és a népszavazás eredményeként!
"(2) Az Alkotmányt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely más törvényt szándékosan megsértő, illetve szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást.
(3) A megfosztási eljárás megindításához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges. A szavazás titkos."
- Az országgyűlés javasolhatja a Nemzetgyűlés számára a leváltást kétharmados többség esetében, amit a Nemzetgyűlés indoklás ismeretében köteles elbírálni, és a leváltásról dönteni!

A Kormány és az önálló szabályozó szervek

A Kormány az Országgyűlésnek felelős, legfelsőbb felelősséggel a Nemzetgyűlésnek tartozik!
"2. A Kormány a közigazgatás legfőbb szerve, törvényben meghatározottak szerint államigazgatási szerveket hozhat létre." - a legfőbb szerv a Nemzetgyűlés!

A Kormány és a Kormány tagja megbízatásának megszűnése

"3. ha az Országgyűlés a miniszterelnök által kezdeményezett bizalmi szavazáson a miniszterelnökkel szemben a bizalmatlanságát fejezi ki," - Az új alkotmányba be kívánják építeni Gyurcsány-Bajna- féle bizalmatlansági önindítványozást, ami korábban is a hatalomátmentés egyik, a saját 1989-es illegitim alkotmányuk által is törvénytelen módozata! A Nemzetgyűlés leválthatja a miniszterelnököt, ha bizalmatlanság merül fel, akár érvényes, és kellő létszámú népszavazási kezdeményezés, akár a parlamenti képviselők, akár a nemzetgyűlés, akár a köztársasági elnök részéről!

Az ügyvezető kormány

Ügyvezető kormány alakítására a nemzetgyűlés előzetes szakmai alapon történő kiválasztás (tartalék, vagy válságkezelő kormány) alapján állíthat ideiglenes kormányt! Kiválasztása a beiktatott kormánnyal egy időben kerül kijelölésre, és egyéb tényezők (közben felmerülő alkalmatlanság, haláleset stb.) miatt módosulhat! Törvényt nem alkothat, de a Nemzetgyűlés felhatalmazásával, válságelhárítás esetén hozhat ideiglenes rendelkezéseket, a működőképesség fenntartása érdekében!

Önálló szabályozó szervek

"3. Az önálló szabályozó szerv évente beszámol az Országgyűlésnek." - önálló szabályozó szervek nem létezhetnek! Mivel Magyarországon nincs, és nem lehet titkosítandó tevékenység, ez miatt nem is lehet éves beszámolási kötelezettséggel bíró szerv sem! A korábbi és jelenlegi kormányok titkosítottak, a magyar állampolgárok sérelmére elkövetett bűncselekményeket, érintettségük okán, ez megengedhetetlen! Titkosítani csak tudományos szellemi termékeinket lehet, a nemzetgazdaság érdekeinek sérülésének elkerülése érdekében, ezt is csak a hasznosítás megkezdésének idejéig, és kormányhatározattal! Rendelet kiadási joga - mivel az önálló szabályozó szerv létrehozására nincs indok - nincs!

Az Alkotmánybíróság

"6. a Kormány vagy az országgyűlési képviselők egynegyedének kezdeményezésére felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát," - és a Nemzetgyűlés utasítására!


A bíróság

"7. A bírósági szervezet többszintű. Az ügyek meghatározott csoportjaira - különösen közigazgatási és munkajogi eljárásokra - külön bíróságok létesíthetők." - A közigazgatási és munkajogi eljárásokra nem létesíthetők, hanem kötelezően létesítendő, "független" bíróságok szükségesek!
"3. A Kúria elnökét kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja. A Kúria elnökének megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." - A bírák kinevezését, gyanú esetén a Nemzetgyűlés felülbírálhatja! Megbízatási ideje 5 év!

Folytathatnám az igazi népképviseleti ALKOTMÁNY megteremtésére tett kísérletet, de lassan kifutok a képernyőről! Megállapíthatjuk, hogy a 2012. január 1-től bevezetni szándékozott "alkotmány", egy erősen NWO beütésű, terrorisztikus elemeket tartalmazó, és sok vonatkozásában az 1989-es förmedvénnyel megegyező TÁKOLMÁNY!

/Tulok/




Tulok - 2011.04.19. 17:00



Bejegyezte: sodródunk dátum: 9:08


2011. július 9., szombat

A terrorista állam

Izrael, a titkolt atomhatalom

2007. január 17. 09:39, Szerda
Izrael volt feltehetően a hatodik ország, amely képessé vált nukleáris fegyverek gyártására, ám azon országok közé tartozik, amelyek nem ismerik el ezen fejlesztésüket, még ha ezt tényként is kezeli a világpolitika.








Izrael

Izrael az egyik legviharosabb újkori történelemmel rendelkező ország. Létrejötte elsősorban a cionista mozgalomnak köszönhető, amely egy új zsidó ország létrehozását tűzte ki célul a XIX. század végén. A kiszemelt Palesztina területe az 1500-as évek elejétől az Ottomán-birodalom része volt, majd az első világháborúban angol fennhatóság alá került. A létrehozandó országért a mérsékeltek politikai, a szélsőségesek pedig terrorista akciókkal harcoltak már a XX.század elején.

Előbbiek nagy sikere volt az 1917-es Balfour deklaráció (Lord Balfour volt akkor a brit külügyminiszter), amelynek értelmében Anglia ígéretet is tett a zsidó nemzet otthonának létrehozására. A helyi arab lakosság egy részének szemében azonban tüske voltak az egyre szaporodó zsidó bevándorló közösség, akiknek helyzetét az angolok sem könnyítették meg.

A fasiszta európai országokon kívűl a Szovjetunióban is üldözött zsidók bevándorlása olyan problémát okozott, amellyel nem igazán tudtak a helytartók megbirkózni. Megoldásként zár alá vonták a partvidéket, és az elkapott illegális bevándorlókat gyűjtőtáborokban helyezték el. A cionista szervezetek azonban találékony módszerekkel minden évben továbbra is több ezernyi zsidót csempésztek be Palesztina területére szárazföldön és vízen a második világháború idején.

Balra Palesztina és Transzjordánia 1922-ben, jobbra pedig az 1947-es ENSZ javaslat: a narancssárga terület a zsidóké, a lila a palesztinoké, Jeruzsálem pedig nemzetközi felügyelet alá került volna

A náci holokauszt borzalmai miatt a szövetségesek lelkiismereti okokból támogatták a zsidó állam létrejöttét, és az újonnan alakult ENSZ-re hárult a feladat, hogy ezt kidolgozza. Az 1947-es ENSZ javaslat a területet izraeli és palesztin részre osztotta fel, és egyben a második világháború után a Közel-Kelet környező országai is függetlenséget kaptak egykori angol és francia gyarmattartóiktól. A határok megrajzolása viszont általános elégedetlenséget okozott az arab nemzetek között, főleg Izrael létrehozását nehezményezték.

A palesztinok és zsidók között kirobbant polgárháborút a már kivonuló angolok nem tudták, és nem is igen akarták megakadályozni. 1948-ban létrejött Izrael, de világpolitikai elismertsége még kérdéses volt. Végül meglepetésre az Egyesült Államok elismerte az országot, amelyet lassan a többi nemzet is követett, és 1949-ben az ENSZ is felvette tagországai közé.

Izrael megalakulása 1949-ben, a narancssárga terület Izrael, a kék Egyiptom által, a zöld pedig Jordánia által birtokolt terület

Még 1948-ban Izrael véres harcot volt kénytelen vívni a libanoni, szír, iraki, egyiptomi és jordán erőkkel, és az eredetileg politikailag meghatározott határokat katonai erők rajzolták át. Az 1949-es tűzszünetből azonban leginkább a palesztinok jöttek ki rosszul, hiszen saját országuk nem volt, területeiket pedig Izrael, illetve a szomszédos arab államok, elsősorban Egyiptom és Jordánia vették birtokba.

M4 Sherman harckocsik az 1956-os Szuezi előrenyomulásnál

Izraelre komoly politikai és katonai nyomás nehezedett a szomszédos arab államok által, és több háborút is vívtak velük 1948 után. 1956-ban azonban Izrael volt az agresszor, mikor Anglia és Franciaország segedelmével lerohanta Egyiptomot és az Egyiptom által államosított Szuezi-csatornáig nyomult előre, de az Egyesült Államok közbelépett, és politikai erővel visszavonulásra késztette a három országot. 1967-ben a Hatnapos háborúban Egyiptom, Szíria, Jordánia és Irak támadta meg Izraelt, de végül az ellentámadásai során komoly méretű területeket foglalt el a szomszédos államoktól. Az utolsó nagyobb volumenű háborúra 1973-ban került sor, ez volt a Jom-kipuri háború, ahol szintén Izrael ismét győzedelmeskedett.

Csendélet az 1973-as Jom-kipuri háborúból

Ezen háborúk mindegyik alapvető kettősséget mutat. Izrael létszámban mindig erősen alulmaradt ellenfeleivel szemben, ám ezt ellensúlyozandó szinte minden esetben magasabb technikai színvonalat képviselt, és sokszor teljesen új harceljárásokat és eszközöket vetett be, amelyek a legtöbb esetben sikerrel vizsgáztak.

A háborúk elcsendesedése után Izrael ugyan továbbra sem lett népszerű szomszédai körében, de megbékélt Egyiptommal és Jordániával. Honvédelmi téren azonban továbbra is egy darázsfészek közepén ül, több katonai akciót hajtottak végre Libanonban, valamint a megszállt, többségében palesztinok által lakott területeken, ahol azonban gerilla és terrorista hadviseléssel találkoztak. Az ország jövője sem tűnik nyugodtabbnak, különösen hogy a muzulmán szélsőségesek továbbra is elsődlegesnek tekintik Izrael elpusztítását.









Izrael és a nukleáris fegyverek
Izrael atomprogramja nem sokkal fiatalabb, mint az ország maga. Már az 1950-es évek elején döntés született, hogy a fennmaradásuk egyik kulcsa lehet a nukleáris fegyverek birtoklása, amellyel ellenpontozhatják létszámban való gyengeségüket a potenciális ellenfeleikkel szemben. A nukleáris erő birtoklásának másik aspektusa pedig a náci holokauszt emléke lehet, és a zsidók azon törekvése, hogy még egy hasonló eset ne történhessen meg semmiképen - ha másért nem, hát azért, mert az új anyaország komoly elrettentő erővel bír.

David Ben-Gurion, Izrael megalapítója is így gondolta. Kétségkívül komoly hatással lehetett rá a tudományos tanácsadója, Ernst David Bergmann, aki 1952-ben megalapította az Izraeli Atomenergetikai Ügynökséget (IAEC), és a védelmi minisztérium akkori vezetője Simon Perez, aki az atomprogram lelkes támogatója volt, és ő bábáskodott a nukleáris program felett minisztersége idején. Utóbbi nagy politikai sikere volt a francia-izraeli együttműködés tető alá hozása, amelynek részeként francia tudósok és mérnökök segítségével elkezdtek egy kísérleti reaktort felépíteni Dinoma városának közelében, a Negev Nukleáris Kutató Központban.

Mondhatni hétköznapi jelenet a Közel-Keleten

Már feltehetően a reaktor építésekor alapvetően a katonai célú plutónium gyártására készültek, és ezzel a francia építők is tisztában lehettek. A reaktor építése közben történt az 1956-os Szuezi-válság, ahol Franciaország, Anglia és Izrael összefogott, hogy visszaszerezzék az államosított Szuezi-csatornát. Az akció katonailag tökéletes siker volt, az Egyesült Államok azonban pusztán politikai és gazdasági erejével mégis térdre kényszerítette a három országot, akiknek szembesülniük kellett a szuperhatalommá vált amerikai erővel.

Anglia és Franciaország számára ez a régi nagyhatalmi státusz megfakulásának végső fázisa volt, Izrael szemszögéből viszont teljesen más üzenete volt: még elszántabban kell törekednie arra, hogy önállóan képes legyen megállni a lábán, ehhez pedig a nukleáris fegyverek kellő politikai nyomatékot adhatnak adott esetben.

Dinoma közelében lévő izraeli nukleáris kutatólabor egy amerikai Corona kémműhold felvételén, az 1960-as évek végén...

A Dimona reaktor valamikor az 1960-as évek elején kezdhetett üzemelni, de Ben-Gurion és az izraeli kormány szerint a reaktor célja békés. Ennek némileg ellentmondott, hogy a központ körül roppant szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Az egyik legszélsőségesebb példa ezek közül az volt, hogy egy, a reaktor légterébe tévedt izraeli Mirage vadászgépet a reaktor köré telepített légvédelem lőtt le. Noha nyilvánosságra került a reaktor megléte, izrael igyekezett elhomályosítani annak fontosságát, illetve az ott folyó kutatásokról csak ködös információkat hoztak nyilvánosságra.

A potenciális atomhatalom-aspiránsokra nagyon odafigyelt az Egyesült Államok, így Kennedy-elnök nyíltan kérdőre is vonta a nukleáris fegyverek kapcsán Simon Perez akkori izraeli védelmi minisztert. Perez kínjában azt válaszolta, hogy Izrael sose fog elsőként atomfegyverhez nyúlni. E válasz egyben meghatározta Izrael politikáját a nukleáris fegyverek elismerésével kapcsolatban: nem ismerik el, hogy Izrael atomhatalom, bár nem is tagadják, és csak ködös utalásokra hajlandóak minden ezzel kapcsolatos kérdésre.

...és 2000-ben. A reaktor a kép bal alsó sarkában látható

A nagy külpolitikai nyomás ellenére sem engedték a reaktor közelébe a Nemzetközi Atomenergetikai Ügynökség embereit, de kompromisszumként felajánlották, hogy az Egyesült Államok szakemberei megvizsgálhatják a reaktort és a központban folyó munkát. Ez azonban gyakorlatilag csak félrevezetés volt. A helyszínre küldött amerikai szakértők a szó szoros értelmében falakba ütköztek.

Az izraeliek a szigorú biztonsági előírásokra hivatkozva nagyban korlátozták a szakemberek mozgását, akik ráadásul elkezdtek arra gyanakodni, hogy a központ emberei álfalakat húztak fel, valójában nem működő konzolokat szereltek fel, és így álcáztak mindent, ami a valóban ott folyó munkára utalt. A szakértőgárda évente visszatért Dinomába, de végül valódi, értékelhető eredmény nélkül hagyta abba feladatát. A CIA 1969-ben már nyilvánosan is úgy vélte, hogy Izrael katonai célú atomprogramot folytat.

Vanunu egyik titokban készült felvétele a kutatólabor egyik vezérlőterméről

A Negev-sivatagban lévő központ valódi kilétét végül 1986-ban egy egykori alkalmazott, Mordechai Vanunu fedte fel Londonban, aki a saját bevallása szerint kilenc évig dolgozott ott. Elmondása szerint a központ kilenc gyáregységből áll, jó részüket a föld alá rejtve építették fel. A központ gyakorlatilag a katonai célú programok teljes skáláját felöleli, kezdve az urándúsítástól - amelyet gázcentrifugákkal és lézerizotópos módszerrel is végeznek - a litium-6 deuterid gyártáson át az üzemanyagrudak előállításáig. A reaktorból kikerült fűtőrudakból helyben vonják ki a plutóniumot, sőt, a gyártáskor keletkező gyengített urániumot is itt dolgozzák fel, hogy páncéltörő lövedékek magja lehessen belőle.

Mordechai Vanunu rejtett üzenete külvilág felé: a tenyerére írta fel, hogy az izraeli titkosszolgálat hol és mikor rabolta el

A bázis évente mintegy 40 kg katonai célokra megfelelő tisztaságú plutóniumot állít elő, és Vanunu szerint már 100-200 nukleáris fegyverhez elegendő hasadóanyagot gyártottak (addig), valamint azt is közölte, hogy Izrael abban az időben a termonukleáris fegyverek kutatása felé fordult. Vanunut azonban nem sokkal később tőrbe csalták az izraeli titkosszolgálat emberei Olaszországban, és Izraelben tűnt fel újra, már fogságban, ugyanis bíróság elé állították hazaárulás és kémkedés vádjával, majd 18 év börtönre ítélték. 2004-ben bizonyos megkötésekkel szabadlábon engedték, de a következő évben újra börtönbe zárták arra hivatkozva, hogy megszegte ezeket a bizonyos megkötéseket.

Vanunu 2004-ben, szabadulása után

Izrael atomprogramjának része még egy uránbánya a Holt-tenger mellett, de ennek kapacitása mindössze 10 tonna évente, amely messze nem elégséges a szükségletek kielégítésére. Az ország ezért különféle fedőcégek alatt több száz tonna nyers uránércet vásárolt, illetve Dél-Afrikától további 600 tonnát kapott, cserébe a fegyverprogramjukhoz nyújtott segítségért. Nemrég pedig botrány kavarodott annak kapcsán, hogy nyilvánosságra került: Anglia hajdan titokban jelentős mennyiségű hasadóanyaggal, nehézvízzel és egyéb nyersanyagokkal segítette elő a dimonai reaktor üzembe helyezését, valamint az első izraeli atomfegyverek megépítését.

Izraeli F-4 Phantom vadászgépek. A gépekből leszállítás előtt nem szerelték ki az amerikaiak a nukleáris fegyverek bevetésére szolgáló berendezéseket

1967-re, a Hatnapos háború előestéjén Izrael már rendelkezett néhány még elég kezdetleges, de bevethető atomfegyverrel - ha az arab országokkal való háború esetleg elfajult volna, végső eszközként rendelkezésre álltak. Csakhogy a háttérben már ekkor is komoly politikai erők dolgoztak. Az Egyesült Államok és Izrael kapcsolata ez időben már normalizálódott, és Izrael első számú fegyverimportőre immár Washington lett.

Csakhogy Johnson elnök az ekkor már formálódó, illetve létrejött atomsorompó egyezményhez kívánta kötni a fegyvereladásokat, nevezetesen a vadonatúj F-4 Phantom vadászgépekét, amelyekre az izraeli légierőnek nagy szüksége volt. Az első politikai támadást még Izrael kikerülte, de egy évvel később, már Nixon elnök idejében Golda Meir miniszterelnök asszony titokban egy kompromisszumos megállapodást hozott tető alá, melynek lényege, hogy Izrael nem írja alá az atomsorompó egyezményt, de nem hajt végre atomkísérleteket, nem nyilvánítja magát atomhatalomnak, és nem fogja atomfegyvereit politikai nyomásgyakorlásra felhasználni.

A fegyverek "mindössze" biztonsági tartalék szerepében lesznek csak a raktárakban, hogyha Izrael léte komoly veszélynek lesz kitéve, bevethető legyen. Ez a megegyezés vetett véget a Dimona-reaktor évenkénti amerikai szakértők általi látogatásának, és egyben az amerikai nyomásnak arra, hogy Izrael aláírja az atomsorompó egyezményt.

Egy iraki SCUD rakéta elfogására indított Patriot rakéták fényjátéka Izrael felett, 1991-ben

Izrael tehát 1967-ben, majd 1973-ban is úgy harcolt szomszédaival, hogy már a kezében volt egy olyan tömegpusztító fegyver, amellyel komoly csapást mérhetett volna ellenfeleire, de egy háborút aligha nyerhetett volna meg velük. Az egyre fejlődő izraeli atompotenciál még egyszer került riadókészültségbe: 1991-ben, amikor Irak SCUD rakétákkal támadta az országot. Izrael hathatós amerikai politikai nyomásra maradt ki az Irak elleni akciókból, és hagyta válasz nélkül az iraki támadást. Ha belép a háborúba, akkor az Irak elleni szövetség arab és muzulmán tagjai akár meg is tagadhatták volna a további együttműködést, amelyet az Egyesült Államok semmiképpen nem tartott elfogadhatónak.

Ezért Izrael területére telepítette Patriot légvédelmi rendszerét, hogy megnyugtassa a zsidó államot. Csakhogy a Patriot rendszer nem bizonyult túl hatásosnak a SCUD-ok ellen, noha ezt állították az első időkben. Az izraeliek fenntartották maguknak a nukleáris válaszcsapás lehetőségét, ha az iraki rakéták vegyi, vagy biológiai fegyverekkel lennének felszerelve. Szerencsére a félelmek ellenére sem vegyi, sem biológiai támadásra nem került sor Izrael ellen, így nem derült ki, hogy ezt valóban meg is tették volna-e.


A célba juttató eszközök



Izrael az első időkben a feltételezések szerint francia Mirage és amerikai F-4 Phantom gépek alá felfüggeszthető, viszonylag kis robbanóerejű (10-20 kilotonnás, azaz Hiroshima méretű) légibombákkal rendelkezett. Ezek ugyanakkor nem a legideálisabb végrehajtó eszközök, hiszen a sikeres bevetéshez megfelelő légi fölényre is szükség van, hogy biztosítsák a bombát hordozó repülőgép útját a célig. Éppen ezért francia-izraeli együttműködés keretében a Dassault cég MD-620-as ballisztikus rakétájának alapján egy saját gyártású, 500 km hatótávolságú hordozóeszközt rendszeresítettek, a beszédes nevű Jerikó-1-est.

Egy francia MD-620-as rakéta indítása, amely a Jerikó-1-es alapja

Az 1980-as években kezdték meg a már saját tervezésű Jerikó-2 tesztjeit. Ez a rakéta már 1500 km-es hatótávolsággal rendelkezik, így a távolabbi célpontokat, mint Irak is elérhet, a fejlesztett Jerikó-2B pedig már Iránt és Líbiát is veszélyeztetheti. A Jerikó-1 és -2 rakéták Jeruzsálemtől 23 km-re, egy viszonylag kis méretű bázison állnak készenlétben, megerősített bunkerekben. A rakéták mobil állványokon pihennek, amelyek a bázis területén lévő aszfaltozott utakon előre kiépített indítóállásokra gördülhetnek, és onnan indíthatják a rakétákat.

Az izraeli Shavit hordozórakéta

Izrael rendelkezik egy Shavit nevezetű hordozórakétával is, amellyel már több kémműholdat és kommunikációs műholdat állítottak Föld körüli pályára. A feltételezések szerint ennek bázisán már egy közepes hatótávolságú, mintegy 4500-5000 km-re lévő célokat is elérni képes interkontinentális ballisztikus rakétán dolgoznak.

Popeye földi célok elleni rakéta egy izraeli F-4-es szárnya alatt

Az Izraeli légierő F-15-ös és F-16-os vadászgépein eközben újabb hordozóeszköz jelent meg: a Popeye nevezetű robotrepülőgép, amely mintegy 150 km-es hatótávolságra képes harci töltetét eljuttatni, és a feltételezések szerint ellátható kis méretű nukleáris fejjel is.

Izrael Dolphin-osztályú tengeralattjárói a térség legmodernebb tengeralattjárói közé tartoznak

Érdekes módon Izrael úgy döntött, hogy a megfelelő elrettentő erő miatt a haditengerészetet is képessé teszi a nukleáris csapásmérésre. Izraelnek három darab modern, német gyártmányú, hagyományos meghajtású tengeralattjárója van, a Dolphin-osztály három egysége. Az információk szerint ezeket képessé tették nukleáris töltetű robotrepülőgépek indítására.

Egyes források szerint a hordozóeszköz az amerikai Harpoon rakéta, más források a Popeye Turbo torpedóvetőcsőből indítható változatát jelölik meg - ez utóbbi hatótávolsága elérheti az 1500 kilométert. A Dolphin osztály összesen 10 torpedóvetőcsővel rendelkezik, hat közülük az általánosnak tekinthető 533 mm-es átmérőjű, négy viszont nagyobb, 650 mm-es. Feltehetően ez utóbbiak szolgálnak a robotrepülőgépek indítására.

A Popeye Turbo robotrepülőgép

A tengeralattjáróra való telepítés logikája abban van, hogy még ha a légierőt és szárazföldi telepítésű rakétabázist sikerülne is semlegesíteni a támadóknak, a tenger alatt megbúvó tengeralattjárók még mindig képesek lehetnek a válaszcsapásra a potenciális célpontok esetén.

Az arzenál

Izrael hétpecsétes titokként kezeli atomarzenáljának minden részletét, de a nyilvánosságra került becslések szerint 75 és 130 közé tehető a rendelkezésre álló nukleáris fegyverek mennyisége. A Vanunu által említett 100 feletti szám szintén csak becslés lehet a dimonai központban gyártott katonai célú hasadóanyag mennyisége alapján, de ez még nem jelenti azt, hogy ebből mind fegyvert is gyártottak. A Pentagon hírszerzési ügynökségének, a DIA-nak egyik kiszivárgott jelentése 82-őt említ.

A Jerikó ballisztikus rakéták feltételezett bázisa

Hordozóeszközök terén az ország mintegy 50-100 db Jerikó-1, és mintegy 50 db Jerikó-2 rakétával rendelkezhet, de e téren sincs egyetértés az elemzések között, hiszen könnyen lehet, hogy a Jerikó-2-esek teljesen leváltották elődjüket. Az is kérdéses, hogy mindegyik rendelkezik-e nukleáris robbanófejjel. Izraelnek vannak 130 km-es hatótávolságú Lance harcászati rakétái is, amelyek szintén felmerülhetnek hordozóeszközként.

A légierő több, mint háromszáz harci géppel rendelkezik, ezek mindegyike képessé tehető nukleáris fegyver hordozására. A haditengerészet pedig a már említett három tengeralattjárója képes robotrepülőgépek indítására. 2005-ben tárgyalások kezdődtek, hogy további két ilyen tengeralattjárót vásárolna Izrael Németországtól.

A politikai háttér és a lehetséges változások

Izrael helyzete egyedülálló. Noha hivatalosan nem deklarált atomhatalom, gyakorlatilag mindenki tényként kezeli, hogy az. Arzenálja modernebb és népesebb, mint Indiáé és Pakisztáné együttvéve, de nem tagja semelyik nukleáris fegyverekre vonatkozó, illetve azokkal kapcsolatos korlátozó egyezménynek. Ennek ellenére nincs érvényben vele szemben semmilyen szankció vagy korlátozás. Az indok a nagypolitikai színfalak mögött rejtezik: a nagyhatalmak számára nem fenyegető, hogy Izrael rendelkezik atomfegyverekkel. Az ország alapvetően csak önvédelemre, elrettentésre szánja azokat, és fel sem merül az, hogy a térséget, vagy a globális stabilitást befolyásolja velük.

Az izraeli hadsereg kétségkívűl a világ egyik leghatékonyabb fegyveres ereje. Technikai felszereltsége a legjobbak közé tartozik, és a folyamatos fenyegetettség miatt készültségi szintje nagyon magas. A környező országok katonai ereje nem igazán mérhető hozzá harcérték szempontjából, így nem is csoda, hogy nyilt támadással egyetlen szomszédja sem fenyegeti. Amivel az utóbbi időben meg kellett küzdeniük az inkább a kisebb fegyveres csoportok gerillával való harcok.

A Tammuz-1 reaktor még épségben az izraeli légierő egyik F-16-osának szemszögéből

Izrael ugyanakkor egyszer már tevékenyen fellépett, hogy egyik hajdani nagy ellenfele, Irak nukleáris fegyverekhez juthasson. Az iraki Tammuz-1 reaktor ellen 1981-ben izraeli F-15-ösökből és F-16-osokból álló csapásmérő egység mért támadást megsemmisítve azt. Jelenleg a térségben Irán szándékozik komolyabb nukleáris célú programokon dolgozni, de ezt nehezményezi az Egyesült Államok és az Európai Unió is, valamint aggódik miatta Izrael, lévén a jelenlegi iráni vezetés nyíltan támogatja az Izrael ellen küzdő palesztin és libanoni gerilla csoportokat.


Ehud Olmert
Talán ezzel függhet össze, hogy nemrég Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a SAT1 német televíziónak adott interjújában "elszólta magát", amikor a riporter az iráni atomprogramot az Izraelihez hasonlította. Úgy reagált, hogy Irán nyíltan azt hangoztatja, hogy Izraelt el kell törölni a Föld felszínéről, míg az atomfegyverrel rendelkező országok - úgy mint Franciaország, Amerika, Oroszország vagy Izrael - nem vetemedik hasonlóra.

Később ezt a miniszterelnök csak ártatlan elszólásnak nevezte, de egyes elemzők szerint elképzelhető, hogy Izrael a közeljövőben kilép az árnyékból, és hivatalosan is elismeri atomfegyverei létezését, sőt, talán csatlakozik a nemzetközi nukleáris fegyverekre vonatkozó egyezményekhez. E lépés mozgatórugója pedig az lehet, hogy egyfelől így elhallgattathatják azokat a külső és belső kritikákat, amelyek kétszínűséggel vádolják az országot, másfelől pedig egy nyíltan atomhatalomként deklarált Izrael politikailag is jobban érvényesülhet eltitkolt atomarzenáljának bélyege nélkül.





DIME: Izrael tiltott fegyvere




Véres és megdöbbentő képek, az izraeli terror-rendszer embertelen, és a lehető legkegyetlenebbül végrehajtott támadásairól, az egyetlen bűnükként felróható, hazájuk és népük védelmében harcoló palesztinok ellen. Csak erős idegzetűeknek ajánlott, bár az ellenség kegyetlensége is a háború része!
Ezekben a napokban romlott a Gázai-Övezet (gettó) helyzete. Most már nincs áram, mert az egyetlen energiaközponthoz szükséges üzemanyag hiányzik.
2007 óta tart a kemény embargó, azon "Nyugat" csendes (beleegyezésével) bűnrészességével, amely Usa-izraeli parancsra elítéli, megtörni próbalja a palesztin népet, miközben pontosan ezekben a napokban Izrael beleegyezésével mindössze a cipőket és a ruhákat szállitó kamionok léphettek be Gázába.
De megér egy kis figyelmet az, ami az utóbbi időben történt katonai vonalon és a válogatás nélküli új fegyverek használata a Közel-Kelet szinpadán, amelyen a hamis feltevéseket - az iráni nukleáris veszélyről - használják föl a figyelemösszpontosítás (figyelemterelgetés) eszközéül.
Keveset és halkan esik szó, az izraeli nukleáris arzenálról, amit a mai napig nagyszerűen elrejtettek az illetéktelen szemek elöl és amelyről nem ismeretes, sem az összetevők, sem pedig a mennyiség; de valószinűleg egy veszély az egész régióra nézve. Még kevesebb információnk van - pár esetet kizárva - amikor NEM KONVENCIONÁLIS (nem megengedett) fegyvereket alkalmaznak, amelyek tehát kívül esnek a bakteriológus és kémikus NBC-nek (NBC háború: ez a kifejezés a nukleáris, biológiai (vagy bakteriológiai) és kémiai háború meghatározása).
(A nukleáris fegyverek száma 1997-es felmérés szerint 400 feletti, (Waren D. Farr- jelentés) ami az évi 60-80 előállítását lehetővé tevő technikával, mára 1000-1500 db-ra is nőhetett, amivel Izrael a világ harmadik legnagyobb atomarzánáljával rendelkezik!) Terrorista állam fasiszta hozzá állásal – pusztulnia kell, mint minden terroristának.
A gázai offenziva 2008. december 27-től 2009. Január 18-ig alkalmazta válogatás nélkül palesztin civilek mészárlására; a Thasal azaz az IDF izraeli véderő alkalmazta gránátok, tankok és repülőgépek bevetésével Hamas katonák és olyan civil emberek kivégzésére, akik megadták magukat. Pár nap alatt több millió tonna robbanóanyagot szórtak a 378 négyzetkilóméter nagyságú földsávra, ahol 1,5 millió ember élt, ebben a Gulag-ban, ami egy nép kivégzésére szolgál.
Az a hallgatás, amit a média Gáza köré falként emelt, hogy minnél jobban fedve tartsák azokat a háborús bűncselekményeket, amelyeket elkövettek, csak azon kivételes eseményekre koncentrálva, ahol steril, kézzel barkácsolt kassan rakétakat dobtak néhány kibbutz-ra, de a NEM convencionális fegyverek széleskörű használatáról a hírek és alátámasztások nem kerültek ki.
Viszont kikerültek, köszönet azon orvosoknak, akik a sebesültek megsegítésében résztvettek.
Fehér foszfor (WP), implosion bomba (összeroppant, mintha egy labdát levinnénk az óceán fenekére) és bunker-buster, kazettás bombák, pontencialisabbá tett könnygáz bombák és a szörnyűseges DIME bombak, amelyeket már Libanonban is bevetettek 2006-ban, nem is beszélve a nagy valószínűséggel felhasznált szegényitett urán lövedékekről
.
A figyelmet a DIME bombákra kell összpontosítani, amelyek meginkább növelhetik a jövőben a megszállott területek barbár elnyomását. A DIME bombák (Low Collateral Damage vagy Less Lethal Weapons), amelyek az Amerikai Egyesült Államoknak köszönhetik a feltalálót és a gyártot is, és rögtönösen igényt tartott rá Izrael és azonnal be is szerezte őket. A tanulmány, amely a DIME bomba kikísérletezésére és tervezésére irányult, az US Air Force Reserach Laboratóriumban valamint a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban történt. Minderre az USA kormánya kb. 40 millió dollart költött. Új típusú bombákról van szó, amelyek GPS-szel láttak el, hogy ne tegyenek kárt a környezetbe, mint a neutron bomba, tehát az emberekben okozzák a legnagyobb károkat, de az infrastruktúrákat majdnem érintetlenül
hagyják. Egy külső szén-polimer kivonat, ami olcsóbb és könnyebb, mint a fém, ami lebomlik a robbanás közben, belül pedig Tungszten van por formában más robbanóanyaggal keverve. A Tungszten magas hőálló képességű, nem olvad meg a robbanás közben, de számtalan mikroszkópikus szilánkká válik, amelyek mindent elsöpörnek, ami az útjukba áll a robbanáshoz néhány méterre (hatósugara 4 - 10 méter) és az embereket darabokra tépi, az amputálásokat műtéti pontossággal végzi.
Nagyobb távolságban viszont halálos fegyverként működik és a nano-részecskéknek köszönhetően, a tungszten behatol a bőrbe piciny sebeken keresztül, és itt a szén és a forró fém reakciójaként egészen a csontig hatol. Megöli a sejteket és súlyosan megsebesiti a belső szerveket. Aki túléli, az is szinte bizonyosan rákban betegszik meg, egy bűncselekmeny logikájának eredményeként, amely a kezdeti károk után akarja a káoszba és az összeomlásba kergetni az ellenfél egészségügyi strukturáját, amelyek kötelezően kezelik a harcban már tevekenykedni nem tudó sebesülteket.
Ez egy tipikusan "lakott területre" kikísérletezett bomba. Azon orvosok, akik elsőkent látták el az "új fegyver " hasznalatával megsebesített embereket, sokkos állapotba kerültek látván a seb típusait és, hogy milyen amputálasokra képes.

A fényképről meg lehet győződni, hogy a sebeket, mintha egy ghiottinnal vágták volna el, olyan precíz munkát végzett a bomba hatósugarában levő embereken.
A New Weapons Research Committee feljelentést tett a közvéleménynek ezen fegyverek használatáról, Paola Manduca doktornő és Mads Gilbert, norvég orvos alátamasztása szerint, ok a Norwac tagjai.
Ezekben az években a NWRC sok orvosi és tudományos bizonyítékot gyűjtött össze. Köszönet a libanoni orvosok tanuvallomásainak is, amelyek alátámasztják számos NEM konvencionális fegyver használatát a 2006-os libanoni összecsapásoktól, a 2008/09 gázai mészárlásokig.




Tulok - 2011.02.17. 02:00











Férgek háborúja




Mindenki próbál megélni, és mindenki panaszkodik, hogy nem hagyják, illetve nem teljesen mindenki panaszkodik, mert azok, akik a többieket nem hagyják megélni, jól élnek, de ez az ország egy kis hányada, helyesen fogalmazva, hányadéka. Orbán politikának nevezett hazaárulása könnyen értelmezhető, bár ez is nézőpont kérdése. Nem kívánom ecsetelni, a részeseményeket, mivel ezt megteszik mások is helyettünk! Akik itt olvasgatnak, tapasztalhatják, hogy gyakorta nem a részletek boncolgatása, hanem az ok-okozati összefügések keresése a cél, mivel ez segít logikai összefüggéseket keresni a történések között. Ha Snitt Pali helyén Simon Perez ülne, és ha Orbán helyén Liebermann, talán az önkéntes hülyék is látnák, hogy a "Tiborcok" miért panaszkodnak.Gyurcsány uszítása sántít, mert azon kívül, hogy a liberális baloldalnak nevezett rablóbanda feje, csak a "csárdabeli dudás" pozíciójának követelésében különbözik Orbántól! 1989. óta, csak a rablóbanda vezérválasztási kampányaiban asszisztál az ország egy része, a "köteles rész" hiányzó létszámát pedig, választási csalással pótolják. Az állampolgárok káoszt érzékelnek, de igazából nincs káosz. Következetes, népellenes politikát folytat, az illegitim kormány, és ehhez a hírverésről, pankrációról, az "álellenzék gondoskodik", természetesen népellenesen, hisz mindkét oldalnak ez a dolga, megbízása, feladata! A pártrendszer az az eszköz, amely első lépcsőben biztosítja saját maga számára a felhatalmazást, becsapva lelkes vagy lelketlen híveit, és itt megállhatunk egy szóra. A lelkes hívek nem gondolkodnak, mert lelkesedésük elnyomja a racionális gondolatokat, amikhez táptalaj is kellene, amíg a "lelketlen hívek", csak vegetálnak, amely vegetálás a lélek ellensége, így akarat nélküli bábok. Van egy olyan, mondhatni szűk réteg, aki nem lelkesedik a judeodemokrácia számára készített "savfürdője" iránt, mert érzi, hogyan foszlik le a bőr, hús, a körülötte, az elhülyítés tengerében lubickolók testéről, és nem tudja némán szemlélni a fuldoklók látványát, a növekvő csonthalmokat. A cionista Orbánba nem szorult annyi gerinc, hogy bejelentse, DIKTATÚRA van, hülyegyerekek! Természetesen nem teszi, mert burkoltan is lehet közölni, hogy hülye vagy emberke. Ma Magyarországon, a társadalom egy része megértette a Gyurcsányok, Orbánok Hornok, Antallok, Medgyessyk , Bajnaik, Pethők, Kunczék, Pintérek üzenetét! Nem csak a nemzet ellen van háború, de az ország 98%-a ellen. Aki kiszolgálja a diktatúrát, maga is bűnrészes, és a bűn elkövetésének magánérdekű, létfenntartási indoklása nem mentesíti a felelőssége alól. Ezek, egyszerűen csak ÁRULÓK, saját népük árulói! Irányítóik tömeggyilkosok, pontosítva, társadalmon kívüli rablógyilkosok! Azzal, hogy beállnak az embertársaik ellen létrehozott "szövetség" soraiba, bandatagként, társadalmon kívülivé váltak, de a rákos sejtek is kívülről támadnak, pedig jelentős részük, valamikor egészséges sejtként, született.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a világtörténelem legsötétebb korszakába születtek! Mire észbe kapnának, nem lesz mihez, de lehet, hogy nem is volt mihez. Nem kell ide aszteroida, hogy kipusztuljon az emberi civilizáció! Elegendő hozzá egy rákos burjánzás, amit úgy hívnak kazárok! "Jeles tagjai" a politikusok, és a megfertőződött kiszolgáló "sejtjeik", mert a világ társadalmainak élősködőit ők tartják életben, de a parazita sem látja, hogy meddig húzza még a gazdaszervezet. Csak hízik, növekszik, petézik, és csodálkozik, hogyha egy másik parazita felfalja a petéit, a testét! Sovány vigasz a számára, hogy nem így gondolta. Már nincs olyan hely a világban, ahova át tudnának települni, mert minden "jegy elkelt"! Túlszaporodtak, és harcolniuk kell egymással a gazdaszervezetekért!
A létfenntartásért folytatott küzdelemet, még ezeknek az élősködőknek sem szabadna összetéveszteni, a világ élő emberanyagának lelakásával! Ami történik, evolúciós folyamatnak lenne tekinthető, de az evolúcióban pont a paraziták azok a fajok, amelyek a legkisebb fejlődést mutatják!
A hódítók, leigázók "hadseregei" még nem tudják, hogy belőlük lesznek a jövő rabszolgái, mert a parzitának, legyen bármilyen nagyhatalmú, gazdaszervezet szükséges!




Tulok - 2011.05.03. 18:50


A terrorista állam terrorizálja a környezetét, elfelejti, hogy hiába van neki 1500 atomtöltete , az araboknak csak egy atomfegyvert kell bevetni ellenük, és lakatlan lesz a területe. Vagy skalárfegyvert kell bevetni ellenük, és akkor írmagjuk sem marad a kis terroristáknál minden élet megszünik , ha bevetik, és hozzájutnak 1500 atomfegyverhez. Na sodródjunk, a cionista terror még testet ölt.
Bejegyezte: sodródunk dátum: 8:09


2011. július 9., szombat

Kálium- kloridos sóval mérgeznek bennünket






Gyermekeink, Rokonaink, Barátaink élete sem érték számunkra?






Ezúttal egy jól ismert problémát közelítünk meg, de a logikus, tudományos és érzelmi meggyőzésre alapozva, a legfontosabb értékeinkre vetítve. Több nemzetvédő szakember vív élet-halál harcot Magyarország lakosságának módszeres, a 60-as évek eleje óta tartós kálim-kloridos mérgezése ellen! Bejelentéseik, feljelentéseik szélmalomharcnak tűnhetnek, mert tömegesen csak a nemzeti oldal felvilágosodottabb része figyelt fel rá!
Mivel jelen írás szélesebb nyilvánosság számára készült, így kitérnék olyan részletekre is, amelyek sokak számára ismertek, de sok olyan ember akad, aki szándékosan el sem olvassa a hasonló, felvilágosító, és cselekvésre buzdító felhívásokat, mert összeesküvés-elméletnek, légből kapott valótlanságnak minősítve, szinte gondolkodás nélkül átlép rajta. Egyesek, pedig gyakorta arra hivatkoznak, hogy tehetetlenek az elnyomó hatalom népirtási tevékenysége ellen!

Tegye, ha lelkiismeret furdalás nélkül képes mérgezett ételt letenni gyermekei, szülei, testvérei, rokonai, barátai elé az asztalra. Az ismeretlen honfitársakat nem említem meg, mert a közönyösség tipikus álarca a személytelenség.

Valamennyien tudjuk, hogy Magyarországon népbetegségként emlegetik a szív -és érrendszeri betegségeket, és elsődleges halálokként a szívinfarktus, agyvérzés és tüdőembólia szerepel. Az európai átlagnál 10 évvel alacsonyabb átlagéletkort a magyarok étkezési szokásaival, a sós, zsíros ételek fogyasztásával, illetve a mozgáshiányos életmóddal indokolják, amely ellen sajátos, törvénytelen, embertelen és nem csak a magyarországi, de a nemzetközi jogba is ütköző módon biztosítanak "szabad utat"!
A boltokban, áruházláncokban a polcokat vizsgálva, több só típus is a kezünkbe akadhat. A zsidó vallású népesség számára gyártott és csomagolt "kóser" só kivételével, egyik sem felel meg sem az MSZ 01-10007-82-es magyar szabványnak, sem az európai Élelmiszer Adalékanyagok Kódex Bizottsága általi CX STAN 150-1985, Rev. 1-1997, Amend. 1-1999, Amend. 2-2001, Amend. 3-2006-os előírásainak, amelyek az étkezési só Nátrium-klorid tartalmát "legalább" 97%-ban határozza meg! Az Élelmiszer Adalékanyagok Kódex Bizottsága 42. ülését 2010-ben, Kínában, Pekingben tartotta, Magyarország képviseletében a FVM, Élelmiszerlánc Elemzési Főosztály részéről Kelemen Gábor, főtanácsos részvételével.


A fogyasztóvédő só-szabványt (MSZ-01-10007-82.) sértő, e szabvány tudatos kijátszásával a fogyasztók egészségét végzetesen károsító csalásnak, a nem kóser étkezésűeket tudatosan betegítő és ivartalanító, mérgező "étkezési sókeverékek" magyarországi kereskedelmi forgalmazása nép -és jog-ellenes!


Sokan nem ismerik a kálium-klorid élettani hatásait, mivel a nátriumszegény sókat reklámozzák minden TV csatornán, de Schobert Norbi honlapján, vagy az izraeli érdekeltség által megvásárolt Horváth Rozi "védjegy" alatt is, ezért magyarázatot kell adnunk a kálium-kloridos, "nátriumszegény sók" élettani hatásairól: Kálium-klorid
Egyúttal kiemelném azok számára, akik nem rendelkeznek internetes elérhetőséggel, vagy kinyomtatva kapják meg a felhívást, hogy milyen tájékoztatást ad a kálium-kloridról a
Wikipédia:

"Gyógyászati felhasználása:
A kálium-kloridot pszichiáterek a mániás depresszió kezelésére is használják. Rendszeres adagolása, mondhatni, megszünteti az érzelmeket és a depresszió kezelhető. Hátulütője az, hogy rendszeres adagolása érzelemhiányos állapotot idézhet elő, így nem javasolják a konyhasó, azaz a nátrium-klorid helyettesítésére. Ezért nem is vezették be a konyhasó leváltását kálium-kloridra, mivel pszichiáterek javasolták az ötlet elvetését. Néhány termékben nagyon kis mennyiségben megtalálható, például sókeverékekben, káliumbevitel céljából."

A lakosság mérgezése két generáció óta tart. A fenti idézetben szerepelő "nagyon kis" kálium-klorid mennyiség a legtöbb forgalomban lévő étkezési sóban 40%, vagyis egy kilógramban 40 deka! Sokak nem értik, miért közömbösek az egymás szomszédságában élők. Miért fordulhat elő, hogy közvetlen szomszédok is alig ismerik egymást, pedig hosszú évekig éltek a két emelettel feljebb, vagy három házzal odébb lakó mellett?
Miért válik rideggé, távolságtartóvá, összefogás-hiányossá az emberek zöme?
A válasz nem csak a rohanó életben, a szakadatlan futkosásban, a létért folytatott küzdelem, időhiányos, elidegenítő hatásában rejlik.
A napi átlagos 15 gramm sóbevitelből, átlagosan, mintegy 6 gramm, kálium-klorid! Aki már vásárolt gyógyszertárban laboratóriumi tisztaságú nátrium-kloridot, vagyis tiszta konyhasót, tudja, hogy eleinte elsózza a rutinszerűen adagolt sóval ételeit, mert a NaCl "sósabb", ízesebb, és nincs maró mellékhatása!
"a kálium-kloridnak kellemetlen, savas íze van, ezért általában konyhasóval keverve szokták használni."


Felvetődik a kérdés, miért kell egyáltalán sót fogyasztani, mikor a média a só-mentes, vagy minimális sómennyiség használatát ajánlja az egészséges életmódhoz?
A válasz az ember és a legtöbb állat fiziológiájában keresendő! A vérben, ami a szervezet oxigén, tápanyag -és salakanyagok szállításáért felelős, a kálium-klorid és a nátrium-klorid aránya 1:30. Ugyanennyi, némi helyi eltéréssel, a világtengerekben lévő kálium-klorid és a nátrium-klorid arány is, lévén ezek együttesen alkotják a földi élet bölcsőjét! Szintén ilyen arányban kevert oldatot kapunk a kórházban, élettani sóoldatként infúzióban a kiszáradás ellen, ha megbetegszünk! Ez utóbbi oldatot Ringer-oldatként is emlegetik, és ezzel kapcsolatban idéznék Tejfalussy András, 2006. X. 19-i keltezésű, a Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróságon tett feljelentéséből:

"Orvosoknak tudatosan tanítják a káliumot olyan mértékben túladagoló "napi kálium dózisok" infúzióval beadagolását, mely az infúzió felgyorsítása esetén a kálium túladagolásnak a veseműködést csökkentő, mérgező hatása miatt, szívleállító hatású. Ezúton a "tanítás szabadságának" "az alkotmányos jogára" hivatkozva, bárkinek büntetlenül beadható a gyilkos káliumdózis a kórházakban. Így gyilkolt egy poznani kórházi ápoló is, s a hazai ápolónő is (a"Fekete Angyal"). Csak azért kerülhettek büntetőbíróság elé, mert Poznanban az EKG-n megmaradt a bizonyító diagram arról, hogy mindig az ápoló ügyeletei alatt történt mérgező kálium túladagolás miatti szívmegállás, s azért, mert a hazai ápolónő dicsekedett azzal, hogy sorozatosan, sikeresen gyilkolt kálium túladagolással. "
Link

"A sejtek közötti kapcsolatot szervezetünkben a vérelektrolit biztosítja. A nátrium-, kálium- és klorid ion kényes egyensúlya biztosítja, hogy ez a kapcsolat megfelelően működjön. Bármilyen zavar súlyos következményekkel jár az egyénre nézve. Számos betegség kiváltó oka lehet ez is, köztük a két legelterjedtebb a csontritkulás, és a rák, de férfiak nemzőképességét is rontja.
Az ókorban desztilláltvíz ivással és hozzá sóskenyér evéssel gyógyítottak számos betegséget, mert megfigyelték, hogy valójában ezek hiánya okozza a legtöbb betegséget.
Az emberi test sótartalmának 27 %-a a csontokban, kristályos formában tárolódik. Ez szerepet játszik a csontok keménységében, tehát a sóhiány is felelős lehet a csontritkulás kifejlődéséért. A csont sótartalmát csak a vér létfontosságú normális szintjének biztosítása miatt használja a szervezet. Az alacsony sófogyasztás a sejt elsavasodásához járul hozzá. Az erős savas közegben a sejt károsíthatja a DNS szerkezetét, és rákos megbetegedéshez vezethet. Kísérleti mérések megmutatták, hogy számos rákos betegnél alacsony sószintet mértek a testben.
Az infúziós Ringer-oldat alkotóelemeinek összetétele a szív igényeinek legjobban felelnek meg."
(Forrás: Dr. Boksay Zoltán - Dr. Csákvári Béla - Dr. Kónya Józsefné: Kémia III. osztály, Gimnáziumi tankönyv)

A kálium-klorid a talajban sem kívánatos, mert: "A talaj magasabb káliumszintje más mikroelemek felvételét is akadályozza, például a légzés szempontjából fontos vas, vagy a már említett nitrátok lebontásához szükséges molibdén, mangán és cink felvételét. Ha ezek a mikroelemek ott vannak a szervezetben, akkor a nitrátokat ammóniákra bontják, és az távozik a szervezetből. Ha hiányoznak, akkor ez a szintézis nem megy végbe, csak nitridek vagy egyéb nitrogénszármazékok, például nitrózaminok keletkeznek, s mivel ezek karcinogén anyagok, betegségeket idéznek elő.
A (kálium a) talajban lévő kalcium a cink felvételének blokkolásával a gazdasági állatok reprodukcióját is veszélyezteti.
De más mezőgazdasági szempontból káros jelenség is visszavezethető a kálium túlzott jelenlétére a talajban.
Mivel a kálium nem engedi meg, hogy a növény elegendő kalciumhoz jusson, ezzel tönkreteszi a sejtfalat és emiatt növekszik a növények érzékenysége. A sejteket könnyen megtámadják a mikroorganizmusok, egyéb kórokozók, s mivel a laza sejtszerkezet elősegíti a szabad aminosavak felvételét - amelyek a mikroorganizmusokat táplálják - így azok elszaporodnak, a növényeken betegségek jelennek meg."

A kereskedelemben kapható sótermékek csomagolásán már csak elvétve lehet "MSZ" (Magyar Szabvány) jelölést találni. Ha van, akkor is csak annyi, hogy "MSZ", de ez sem jellemző!
Az alábbiakban néhány termék képe látható, de bővebben itt lehet tájékozódni:
Link



Milyen következményei vannak a kálium-klorid mérgezésnek?
Szív és keringési problémák, magas vérnyomás, asztma, csontritkulás, érszűkület, fokozott trombózis, és infarktus veszély, anyagcserezavarok, de csökkenti a nemzőképességet is.
A kálium egy egyébként létfontosságú anyag, a vérben 5 mmol/liter -nek kell lenni belőle, azonban az egyensúlya annyira kényes, hogy 7 mmol/l-nél már megáll a szív!
Az orvosi biokémiából ismert Donnan egyensúly azt írja le, hogy a vérben 5 mmol/l káliumnak kell lenni. Az emberi szervezet számára létfontosságú anyagok egyensúlyának fenntartásához egy anyagból ugyanannyit kell fogyasztani, mint amennyi természetes úton távozik! Átlagos embernél, napi 2 liter folyadékfogyasztást és ennek megfelelően 2 liter folyadékürítést vegyünk alapul. A folyadékürítés nem csak vizeletürítést jelent, de ha a folyadékvesztés többi módját is részleteznénk, az sem módosítana sokat a végeredményen.
A vizelet, mint szűrlet, a vérből választódik ki. Ideális esetben, ha a szervezetnek nem kell azért dolgoznia, hogy káliumot tartson vissza, vagy felesleges káliumtól szabaduljon meg, akkor a kiválasztott vizeletben ugyanannyi kálium van, mint a vérben, tehát 5 mmol/l. Ha ennyi ürül, akkor az egyensúly fenntartásához ugyanannyit kell fogyasztani, tehát 5 mmol/l-t. Ez napi 2 liter esetén napi 10 mmol káliumfogyasztást jelent. A kálium relatív atomtömege 39,1. 39,1x10=391 mg. Tehát ideális esetben, napi 2 liter folyadékfogyasztást alapul véve, a napi ideális káliumfogyasztás 391 mg, vagyis 0,39 gramm! Ha kevesebb folyadékot iszunk, akkor kevesebb káliumra van szükségünk!
Jól látható, hogy a betegséggyártók, az egészséges káliumfogyasztáshoz képest 10 - 20 szoros mennyiséget tüntetnek fel egészségesnek, és ennyit javasolnak (merő jóindulatból).

Aki eddig nem látott tisztán sóügyekben, elolvashatja, hogy a Talmud (zsidó törvénykönyv) egészségjavítóként, gyógyszerként is ajánlja a desztillált víz ivást, és a több, tiszta konyhasó (sós kenyér) evést 83 betegség ellen. Lásd: Talmud. 93 b. lap és Baba m. 107 b. alatt is. Előírja, hogy zsidók csak tiszta desztillált vizet használjanak ivóvízként, mások viszont csak szennyezettet ihassanak. Lásd Talmud. Taanith. 10 a. lap. Vagyis nem a desztillált víz káros, hanem esetleg a desztillált ivóvíz hiánya és a konyhasó hiányos étkezés. Természetesen erről korszerű tudományos mérések adatai is rendelkezésre állnak.

A WHO is tökéletes ivóvízként ajánlja a desztillált vizet, tehát az Európai Uniós szabályok megsértése is, ha a hivatalos média a tiszta desztillált lágy ivóvizet ártalmasabbnak híreszteli, mint a kemény ásványvizeket és a mérgeket és vírusokat is tartalmazó vezetékes ivóvizet, s a konyhasó-használat hiánya és a káliummal dúsított ételek miatti valóban életveszélyes betegségeket ráfogja a tiszta víz nem létező mérgező hatására.
Mindezek konkrét mérési bizonyítékai is megtekinthetők a Link internetes honlapon.

Jogosan felmerülő kérdés honfitársaink részéről, hogy hol, és hogyan tudjuk beszerezni a szükségleteinknek megfelelő mennyiségű, nem mérgező, vagyis jó minőségű sómennyiséget, és hogyan tudunk megbizonyosodni arról, hogy valóban olyan összetételű, mint ami a szabványnak, és az élettanilag optimális kritériumoknak is megfelel.

Tejfalussy Úr 1996. március 29-én átadott bejelentő levelére a TECHNOLÓGIAPOLITIKAI FŐSZTÁLY-tól Dányi István válasza az volt, hogy "feljelentés az IKM-hez nem érkezett be"! De erre a sorsra jutott több száz hasonló próbálkozás is azóta, mivel mindig akad olyan "neves orvosi szagértő", akinek a "szakmai tekintélyére" hivatkozva megindokolják, hogy az egész világon mérgezőnek tartott, és bizonyítottan mérgező "sókeverékek" a "magyaroknak" nem ártanak!

Jó, vagy kiváló minőségű sót, csak külföldről lehet beszerezni, mivel Magyarországon nem bányásznak sót! Itt csak csomagolják, de Salamon Berkowitz, nyírtasi csomagolóüzeme nem túl bizalomgerjesztő, vagy jó "ajánlólevél", bár a "kóser" sót valószínűleg ott csomagolják, és onnan osztják el, "hitsorsos barátaiknak". Kormányszintű intézkedésekre pedig, nem lehet számítani, mivel az ENSZ 2050-ig tervező, 2010. szeptemberi jelentése, nem csak a károsanyag kibocsátás 50%-os csökkentését írta elő, hanem a világ össznépességének 50%-os csökkentését is! A 2010-es jelentés

Az egyéni beszerzések nem oldják meg a kollektív problémát, mivel az élelmiszer feldolgozókban dolgozók, ismerve az alapanyagokat, megelégszenek azzal, ha ismerik a só összetételét, és egészségkárosító hatásait, ezért családjukkal, rokonaikkal, barátaikkal nem etetik meg! DE!
Ők is kénytelenek megenni, az ugyanazzal a sóval készült kenyeret, készételeket, konzerveket, és húskészítményeket, amelyeknek a gyártási folyamatát nem ismerik, ezzel mérgezve akár saját gyermekeiket is! De melyik szülő adna mérgező ételt a gyermekének, ha tudja, hogy mérgező? És melyik szülő tűri el, ha mások akarják megmérgezni az Ő, vagy ismerősei gyermekét, ha tudja, hogy a másik szülő is mellé áll? Ki merné ezt megtenni, amikor az emberek azért kénytelenek másokat is védeni, hogy a saját családjuk is védve legyen?

A törvény és egészségellenes kereskedelmi forgalomban étkezési sóként kapható termékekről viszonylag egyszerűen megállapítható, hogy milyen arányban tartalmaznak kálium-kloridot.
Tegyünk a hűtőszekrénybe egy üveg csapvizet. Jól működő hűtőgép esetén, a víz 4-10 Celsius fokig fog lehűlni, néhány óra alatt. Egy kb. 2 dl-es pohárba töltve, és egy mokkáskanálnyi sót beleszórva, 10-15 mp-es lötykölés után, a pohár alján maradó konyhasónak látszó fehér kristályos üledék, a kálium-klorid. Nem kell kevergetni, mivel a nátrium-klorid ionos térrácsú, és azonnal eloldódik a vízben, amíg a kálium-klorid alkálifém-halogenid, ami valamivel lassabban oldódik el! A valóban konyhasós folyadékot felhasználhatjuk főzésre, a maradék üledéket pedig célszerű kiönteni (vagy egyéb, egyéni elképzelések szerinti felhasználásra összegyűjteni).

Ettől sokkal hatékonyabb megoldás, ha megszervezzük a nagyobb mennyiségű erdélyi, bevizsgált minőségű só beszerzését! Ez a feladat, és a csomagok postázása, némi juttatás fejében könnyen megoldható. A postaköltség, és a 3-5 kg só beszerzése így sem fogja meghaladni a 1800-2500,-Ft-os árat, ami kb. féléves szükségletét tudja fedezni egy családnak. Természetesen megkövetelhetjük a pékségek, maszek húsfeldolgozóktól is, hogy ne használjanak mérgezett sót, mivel ugyanezt Ők is elvárhatják a más élelmiszeripari területen dolgozóktól. Ez nem "becsületkassza", és mindig akadnak ügyeskedők, a termékeik közösen bevizsgáltathatók (részecske scannerrel, 5000,.-Ft-os áron), ami egy sumákoló vállalkozás csődjét, hiteltelenné válását jelentheti!

A lehetőség adott! Magyarország napi sófelhasználása, a jelenlegi hozzávetőlegesen 100 tonnáról, valódi só esetén 40-50 tonnára eshet, ami csak két kamionnyi!
Ön nyugodt szívvel adna gyermekének, édesanyjának, édesapjának, testvéreinek, rokonainak, barátainak, olyan ételt, amiről tudja, hogy mérgező sóval, adalékanyagokkal készült, esetleg Ön készítette? És ha rendszeres fogyasztás esetén megrövidíti az életét? Ami súlyos egészségkárosodást, betegségeket okoz, és nem "csak" okozhat? Ki szeretné már 40-50 évesen eltemetni szívinfarktusban, látszólag okok nélkül elhunyt gyermekét? Ki szeretné súlyosbítani beteg rokona állapotát mérgezéssel? Aki szeretné, használjon patkánymérget! Gyorsan megtudja, hogy mi járna büntetésként, azoknak a gyilkosoknak, akik hatalmi pozícióból, bérencként ugyanerre vetemednek!
Mi gyermekek, szülők, testvérek, barátok, nem kell, hogy ezt tegyük!

/Tulok/




Tulok - 2011.03.16. 09:07



A népesség 50 % -a acél- ennyivel kevesebb embernek kell lenni 2050 -re az emberiség létszámának. Ezért mindent meg kell tenni hogy csökkentsék a létszámunkat. mint hárommilliárdot. Vedd úgy, hogy te is halálra vagy ítélve családostul, tegyél valamit az életedért szervezkedj, ha kell ne légy áldozat ölj A 400 szupergazdag dinasztiát, 9000 fő alkotja. Mikor jut eszünkbe egyszerűbb ezeket eltávolítani mint az emberiség felét. Szervezkedjetek , mert ők szervezettek és minden hatalmuk megvan arra, hogy kinyírjanak bennünket.10000 főt csak könnyebb kinyírni,, ha kell ne habozz. Ők nem kegyelmeznek, most a lakásodat veszik el, holnap az életedet. Így csak sodródunk. Mond hova lettek a verebek? Biológiai hadviselés áldozatai lettek, de minden, még hírmondójuk sem maradt. Az emberiség nem járhat így, még hírmondójuk sem marad, pedig csak a felét akarták kinyírni, de a kísérlet nem fog sikerülni , és kihal a faj, majd jön egy új tudatos faj, vagy egy mesterséges élet képviselő, de az már nem lesz élet. Hát csak sodródjunk.
Bejegyezte: sodródunk dátum: 7:45

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése