2020. július 7., kedd

iFOREX














iFOREX







Amikor kereskedéssel több, mint 2,500 eurót kerestem, tudtam hogy megváltozik az életem.



Elhatároztam, hogy megosztom itt a történetemet, hogy mások is javíthassanak életminőségükön.

Sz. Róbert, 42, Budapest
Néhány héttel ezelőtt pont olyan voltam, mint Ön; munkába jártam, haza jöttem, vártam a hétvégét és a fizetésemre támaszkodtam, hogy megéljek. De nem akartam így leélni az egész életem. Tudtam, hogy létezik ennél valami több - egy mód, ahogy mások képesek megváltoztatni az életminőségüket. De mi lehet az?
Egyik nap megpillantottam egy hirdetést arról, hogyan lehet kereskedés által extra pénzhez jutni, és mindehhez egy ingyenes útmutató is segítségül szolgál. Láttam már korábban is, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, addig amíg nincs valamilyen profi pénzügyi hátterem, és eleve nem is tudtam semmit a kereskedésről.
De egyik nap újra észrevettem, és végre érdeklődéssel olvastam. A hirdetés egy ingyenes, kezdőknek szóló útmutatóravonatkozott azok számára, akik gyorsan szeretnének elkezdeni kereskedni otthonukból. Úgy döntöttem, hogy felveszem a kapcsolatot a kiadóval és szerzek magamnak egy ingyenes példányt. Miért is ne?
Kaptam a cégtől egy útmutatót* (tényleg ingyenes volt), ami meglepően egyszerű és érthető módon íródott olyan kezdők számára, mint én magam is - bármilyen pénzügyi háttér nélkül. Arra gondoltam, vajon miért nem ajánlott fel nekem soha senki eddig egy ilyen egyszerű, de fontos pénzügyi információt. Az az elképzelés, hogy az olyan emberek, mint Ön vagy én profitálhatnak a piacokról, pont úgy, mint a pénzintézetek vagy a profi kereskedők, tényleg felnyitotta a szemem.
Az útmutató tele volt tippekkel és módszerekkel, hogy hogyan lehet azonosítani a különböző piaci lehetőségeket, megvédeni a pénzemet, valamint arra is rámutatott, hogyan tudok egyedül kereskedni, a saját magam ütemében.
"Kövesse a linket, és szerezze meg ugyanazt az útmutatót, mint amit én kaptam ingyen. Később még meg fogja nekem köszönni!"
  • a kezdő tőke befizetését követően








AZ iFOREX által kínált termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférést – beleértve a pénzügyi eszközöket is – A Cseh Köztársaságban, Szlovákiában és Magyarországon az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. (1072 Budapest, Rákóczi út 42.) biztosítja, melynek tevékenységét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a III/73.059/2000., illetve a III/73.059-4/2002. számú határozatával engedélyezte és a Magyar Nemzeti Bank felügyeli.

Az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. az Ügyfelei által az Online Kereskedési Platformon keresztül megadott megbízásokat az iCFD Ltd. (székhely: Corner of Agiou Andreou and Eleftheriou Venizelou Streets, Vashiotis Agiou Andreou Building, 2nd Floor, Office 201, 3035 Limassol, Cyprus, engedélyszám: CySEC 143/11) felé továbbítja végrehajtás céljából.

A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 81.8 %-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

A tájékoztatóban található anyagok kizárólag reklám és marketing célokat szolgálnak és semmilyen esetben sem tekinthetőek – sem kifejezetten, vagy hallgatólagosan, sem közvetve vagy közvetlenül – pénzügyi eszközre vonatkozó befektetési tanácsnak, ajánlatnak, vagy befektetési stratégiára vonatkozó javaslatnak.

A CFD-k származékos pénzügyi eszközök, melyek árát annak a mögöttes terméknek az árából származtatják, amelyre a CFD vonatkozik (például deviza, áru, indexek, részvény stb.). A származékos pénzügyi eszközök (pl. CFD) és az érintett piacok rendkívül volatilisek lehetnek. A mögöttes termékek árai, és ezek hatására a CFD-k árai gyorsan és széles tartományban, előre nem látható eseményekre, vagy a körülményekben bekövetkezett változásokra reagálva változhatnak, beleértve a gazdasági hatásokat, melyek egyike sem ellenőrizhető sem az ügyfelek, sem az iFOREX által.

Az egyes Kereskedési instrumentumokkal kapcsolatos részletes, kulcsfontosságú információk a Kiemelt Információkat Tartalmazó Dokumentumokban találhatóak.

A feltüntetett árak és információk a piaci körülmények függvényében gyorsan változhatnak. Amikor Ön a lakhelyétől különböző ország devizájában denominált Forex, vagy CFD pozícióba fektet be, számolnia kell a különböző devizák közötti konverzióval, melyek lehetnek akár pozitív, akár negatív hatásúak.

A fenti hirdetésben megjelenített, múltbeli teljesítményre vagy szimulált múltbeli teljesítményre vonatkozó mutatók nem jelentenek előrejelzést jövőbeli eredményekre vonatkozóan. A hirdetésekben kereskedőként megjelenített személyek neve, képe, személyes adatai kizárólag prezentációs és illusztrációs célokat szolgálnak, és nem feltétlenül tartoznak tényleges kereskedési tevékenységet végző személyekhez (a valós adatok adatvédelmi célból bizalmasan kerülnek kezelésre). Minden, a hirdetésben szereplő kereskedő által kinyilvánított vélemény nem valós kijelentés, hanem egy adott eszköz valós múltbeli teljesítményére és azzal kapcsolatos kereskedési tapasztalatra vonatkozó utalás.

© Szerzői jog 2019 - www.iforex.hu - Minden jog fenntartva



Váljon Ön is forex kereskedővé
a Forex Kezdőknek Útmutatónk segítségével


Sajátítsa el a napi 3.2 billió euró forgalmú devizapiacon történő kereskedést kezdőknek szóló útmutatónk segítségével! Fedezze fel, hogy miért választják egyre többen a forex kereskedést napi szinten.

A Forex Kezdőknek útmutató tartalmaz:


  • Hasznos információk a devizapiacról
  • Tippek új ügyletek nyitásához
  • Népszerű módszerek és eszközök








Regisztráljon
és kap egy példányt!
A „Regisztrációs” gombra való kattintással kijelentem, hogy személyes adataim szerződéskötési célból való kezeléséről tájékoztatást kaptam.


Hozzájárulok, hogy az eBrókerház Zrt. elektronikus üzeneteket és reklámanyagokat küldjön részemre.


Regisztrálok és Kérem az ingyenes útmutatót

Az iFOREX csoport



Egy több, mint 20 éve megbízható nemzetközi brókercég



Az iFOREX csoport tagjai számos állam által jogilag elismert vállakozások, Cipruson a CySec, illetve világszerte a BVI FSC által teljes körúen szabályozott brókercégek. Magyarországon az iFOREX csoport termékeit és szolgáltatását biztosító eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. tevékenységét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte és a Magyar Nemzeti Bank felügyeli. Az iFOREX-et 1996-ban sikeres bankárok alapították azzal a céllal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatásokat nyújtsa kereskedői számára a világ bármely pontján.
Két legfontosabb előnyünk:
  • Ügyféltámogatásunk segíti ügyfeleinket abban, hogy gyakorlott kereskedővé váljanak.
  • Negatív egyenleg elleni védelmi programunk, beépített kockázatkezelési rendszerként megakadályozza, hogy ügyfeleink esetleges vesztesége meghaladja a rendelkezésre álló egyenleget.
Az iFOREX csoport a jövőben is piacvezető szerepet fog betölteni, az általunk nyújtott széles körű termékpaletta, az alkalmazott innovatív technológiák és a folyamatosan fejlődő ügyféltámogatásunknak köszönhetően.

Már csak egy utolsó lépés!



Kérjük, adja meg a biztonsági kódot az alábbi szövegdobozban. Ez az eljárás biztosítja azt, hogy nem egy robot próbál belépni az Ön felületére. Amennyiben a biztonsági kód olvashatósága gondot okoz, kérjük frissítse.
  • Biztonsági kód:
Ide írja be a kódot:

Sikeres regisztráció!





Üdvözöljük az iFOREX -nél!
Elküldtünk Önnek egy bejelentkezési adatokat tartalmazó megerősítő e-mailt.


E-mail (felhasználónév):


Jelszó






  • Katona J.8750233

  • Fő menü
  • Devizák
  • Nyersanyagok
  • Indexek
  • Részvény CFD
  • ETF-ek
  • Kriptodeviza


Legnépszerűbb










Pénzügyi összefoglaló
Elérhető fedezet 

€ 0
Tőke 
€ 0
Nyereség/Veszteség 
€ 0.00
Fedezeti kitettség 
>100%
Fizessen be számlájára


Új ügylet
 
Új Limitáras Megbízás










  • Nyitott ügyletek
  • Limitáras Megbízások
  • Lezárt Ügyletek







Bejelentkezés

Adja meg felhasználónevét és jelszavát!
E-mail (felhasználónév): 
Emlékezz rám









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése