2013. május 1., szerda

A PÉNZKARTEL UZSORÁSAI BETÜREMKEDNEK A SPIRITIZMUS TALAJÁBA



A PÉNZKARTEL UZSORÁSAI BETÜREMKEDNEK A SPIRITIZMUS TALAJÁBA

A BÍBOROSOK MEG AKARJÁK ISMERNI A VATILEAKS-DOSSZIÉT

2013.03.06
Egyházfő hiányában nyolc év óta először elmaradt a vasárnapi Úrangyala-imádság, miközben a Rómába érkező bíborosok a XVI. Benedek által titkosított Vatileaks-dosszié tartalmáról is tanácskozni kívánnak a hétfőn kezdődő találkozóikon.
 

Orgiák Vatikánban? - ez állhat a lemondás hátterében

Amerika elfoglalása - Drábik János az amerikai-izraeli érdekházasságról

Drábik János - Kik ezek? A háttérkormány EU ráfizetés Kamat-Terrorizmus 

Világ legnagyobb LÁGERE; a Gázai övezet ! ( Drábik János )

Dr. Drábik János: A csendes háború néma fegyverei (1979) - Jelentés Iron Mo



Száz fős, többségében olasz zarándokcsoport imádkozott vasárnap délben a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablaka alatt, miközben a turisták a zárva maradt pápai ablakot fotózták. XVI. Benedek 2005-ös megválasztása óta először maradt el az Angelus.

A lemondott pápa helyett egyre több bíborost látni a Vatikán körüli utcákon. Az új egyházfő megválasztására Rómába szólított bíborosok egymás után érkeznek meg és a konklávéig szabadon mozoghatnak és nyilatkozhatnak.

Hétfőn kezdik meg a kongregációkban való tanácskozást az egyházról, amelynek során a konklávé időpontjáról is döntenek. "A kongregációkban a 80 évesnél fiatalabb pápaválasztó és az idősebb nem pápaválasztó bíborosok is részt vesznek. A több napig tartó tanácskozáson mindenki szabadon szót kérhet akármilyen témában. Az esetleges pápautód keresése csak ezután kezdődik " - mondta el a nyolcvan év feletti, portugál Jose Saraiva Martins, a Szentté Avatási Kongregáció nyugalmazott prefektusa az Il Messaggero római napilapnak.

Hozzátette: "a konklávéba belépő összes bíborosnak ugyanakkora esélye van, hogy pápává válasszák. A sajtó nem érti meg, hogy az egyház nem Dan Brown könyve és a pápaválasztás nem olyan, mintha új államfőt választanának".
"Nem az számít, milyen színű vagy nemzetiségű lesz az új egyházfő, ennél sokkal több kell hozzá" - hangoztatta a hetvenéves Oscar Rodriguez Maradiaga bíboros, hondurasi érsek az olasz televíziónak. Elmondta, hogy a 2005-ös konklávén bíborostársai rá is szavaztak: "amikor az ember meghallja a saját nevét, félelem fogja el. A pápaság nem olyan megbízatás, amelyre az ember vágyna, de amikor az Úr erre szólít, erőt is ad hozzá".

Maradiaga hangsúlyozta, hogy a kongregációkon téma lesz a Vatileaks-dosszié is. "A konklávéba való belépés előtt tudnunk kell, mi van benne és kit érint a bíborosok közül" - fogalmazott.

XVI. Benedek lemondása előtt titkosította a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatási ügyéről készített jelentést. Ennek szerzői, Julian Herranz, Jozef Tomko és Salvatore De Giorgi nyolcvan év feletti bíborosok azonban részt vesznek a konklávén és a titoktartás megsértése nélkül "hasznos információkkal szolgálhatnak".

A Corriere della Sera napilapnak nyilatkozó hetvenéves Ruben Salazar Gomez bíboros, bogotai érsek kijelentette, hogy "az egyetemes egyház sokkal több és fontosabb mint a római kúrián belüli ilyesfajta ügyek". A bíborosok közül egyesek gyors konklávét jósoltak, mások szerint a mostani pápaválasztás hosszúnak ígérkezik.

Az Il Messaggero vasárnap négy bíborosra szűkítette az esélyes pápajelölteket, Marc Ouellet quebeci, Erdő Péter esztergom-budapesti, Odilo Scherer Sao Paulo-i és Angelo Scola milánói érsekre. Az olasz sajtó szerint azonban "nemcsak a pápa számít", hanem az is, kit választ maga mellé szentszéki államtitkárna






VATIKÁNI INGATLAN-BIRODALOM LONDONBAN

2013.03.06
Tekintélyes ingatlanbirodalmat épített a Vatikán offshore cégek hálózatán keresztül, az 1929-ben Mussolinitől kapott pénzekből – állítja a brit The Guardian tényfeltáró írása. A Szentszék portfóliója, amely brit, francia és svájci ingatlanokat is tartalmaz, egyes jelentések szerint eléri az 500 millió fontot.
A londoni Bulgari luxusékszerüzlet előtt bámészkodó turisták közül bizonyára senki sem gondolná, hogy az épület tulajdonosi szálai egészen a Vatikánig vezetnek. Még kevésbé jutna bárkinek eszébe, hogy a Szentszéknek az Altium Capital nevű befektetési bank közeli főhadiszállásához, vagy a St. James Square és a Pall Mall sarkán található tömbhöz is köze van. Ez érthető is, hiszen a brit újság szerint a pápai állam mindent megtett annak érdekében, hogy az ingatlanügyletek titkosak maradjanak. London egyik legdrágább negyedén kívül a pápai állam Coventryben, valamint Párizsban és Svájcban is birtokol háztömböket.

A The Guardian állítása szerint a Vatikán még 1929-ben komoly pénzösszegeket kapott Benito Mussolinitől, cserébe azért, hogy az egyház elismerje a fasiszta rezsimet. Az „adomány” azóta jócskán gyarapodott: a Vatikán 2006-ban 15 millió fontért vásárolta meg a St. James Square 30. szám alatti ingatlant. A vevő egy bizonyos British Grolux Investments Ltd. nevű brit cég volt, amely, mint később kiderült, a többi brit ingatlan tulajdonosa is egyben. A cég valódi tulajdonosaira a cégjegyzékből nem derült fény, mivel a brit törvények lehetővé teszik az anonimitást, illetve hogy a tulajdonosok névleges részvényesek mögé bújjanak.

A Grolux esetében e névleges tulajdonosok történetesen prominens katolikus bankárok: egyikük John Varley, a Barclays Bank egyik vezetője, a másik pedig Robin Herbert, a Leopold Joseph kereskedelmi bank korábbi munkatársa. A The Guardian szerkesztősége levélben érdeklődött a két üzletembernél, de a megkeresésre nem érkezett válasz. A Grolux cég titkára szintén elzárkózott az információadástól, mondván, nincs felhatalmazása arra, hogy adatokat közöljön.

Az újságírók végül a cégadatok archívumához fordultak segítségért. Ebből kiderült, hogy a British Grolux Investments két korábbi cég, a British Grolux Ltd. és a Cheylesmore Estates ingatlanportfólióját „örökölte meg” egy átszervezés után. A két cég tulajdonosa pedig egy olyan vállalat volt, amelynek székhelye megegyezett a JP Morgan New York-i központjának címével. A nyilvántartások szerint a végső ellenőrzést mindezek felett egy Profima SA nevű svájci cég gyakorolta.

A kép végül a brit háborús dokumentumok alapján állt össze. Az archívum szerint ugyanis a Profima SA a Vatikán holdingtársasága, amelyet a háború idején azzal vádoltak, hogy „a Szövetségesek érdekeivel ellentétes tevékenységeket folytat”. A brit gazdasági hadviselés minisztériuma a háború végén bírálta a pápa pénzügyi szakemberét, Bernardino Nogarát is, aki több mint 50 millió fonttal sáfárkodott Mussolini „adománya” révén.

Nogara homályos ügyleteiről a britek 1945-ben szereztek tudomást egy táviratból, amelyet a Vatikánból küldtek Genfbe. Mint kiderült, „Nogara, egy római ügyvéd, a Vatikán pénzügyi ügynöke, a Profima SA pedig bizonyos vatikáni érdekeltségek svájci holdingtársasága”. A britek úgy vélték, Nogara két vatikáni tulajdonú francia ingatlanvállalat részvényeit próbálta a svájci cégbe transzferálni, mielőtt még a franciák feketelistára tehették volna őket.

A britek már korábban, 1943-ban is hasonlóan „piszkos munkával” vádolták Nogarát, mivel olasz banki részesedéseket transzferált a Profimába, ezzel mintegy tisztára mosva a pénzeket, hiszen ezek után úgy tűnt, mintha semleges svájci tulajdonban lenne a bank. A britek szerint ez a „vatikáni pénzek idegen politikai célok érdekében történő manipulálása” volt.

John Pollard cambridge-i történész szerint a Mussolinitől kapott pénz rendkívül fontos szerepet játszott a Vatikán költségvetésében. Mint azt a Money and the Rise of Modern Papacy (Pénz és a modern pápaság felemelkedése) című könyvében írja: „A pápaság ezzel pénzügyileg stabilizálódott. Soha többé nem szegényedett el.”

Nogara egyébként már a kezdetektől fogva találékony volt. Luxemburg egyike volt azon országoknak, amelyek 1929-ben adóparadicsomokat hoztak létre vállalatok számára. A ravasz pénzügyi szakértő ezt kihasználva, már 1931-ben megalapított egy luxemburgi offshore társaságot az európai kontinensen felvásárolt ingatlanok kezelésére. Ennek neve Groupement Financier Luxembourgeois volt, ami rövidítve Grolux. Brit megfelelőjét, a British Groluxot a következő évben jegyezték be. A háború kitörésekor, a német inváziótól tartva, a luxemburgi céget és a British Grolux irányítását áthelyezték Amerikába és a semleges Svájcba.
A Mussolini-féle pénzekből eszközölt európai befektetéseket most a római Paolo Mennini kezeli, aki gyakorlatilag a pápa befektetési bankára, és a „Szentszék egyházi vagyonáért” felel. Az Európa Tanács tavalyi jelentése szerint a Mennini vezette speciális vatikáni egység több mint 680 millió eurós vagyon felett rendelkezik.

A The Guardian azon kérdéseire, hogy a pápaság miért titkolta még a háború után is olyan nagy gonddal az ingatlanügyleteket, illetve hogy a pápa mire használja az ezekből befolyt jövedelmet, a Vatikán londoni képviselője nem adott választ. A pápai állam szóvivője, Federico Lombardi atya viszont a brit lap értesüléseit így kommentálta: „Meglep a The Guardian cikke, olyan, mintha a szerzője eddig a Holdon élt volna. Ezek a dolgok ugyanis már 80 éve, az 1929-es lateráni egyezmény óta köztudottak.” Vatikáni források az offshore megoldásokban sem találnak kivetnivalót, mert szerintük egy multinacionális szervezetnél nem szokatlan, hogy a vagyonuk kezelésére vállalatok egész hálózatát használják fel.

Mezei Viola

FURCSA ÉGI JELENSÉGEK EGYRE NÖVEKVŐ SZÁMBAN VILÁGSZERTE

2013.03.06
 
Az orosz meteor robbanás, a 2012 DA14 aszteroida, a Kubában, Floridában és Kaliforniában légkörbe lépő izzó tömegek - az összes "véletlen" esemény még a témához értőket is falhoz állítja. A NASA tudósainak és más csillagászok egymásnak ellentmondó információi közepette az ember nem tudja eldönteni, mi is az igazság. A felvételek UFO megfigyeléseket is tartalmaznak costa ricai és amerikai pilótáktól. Látható egy energiagömb a Haiti földrengés előtti estén, és egy tárgy, ami utoléri az orosz meteoritot.

A globális megfigyelések azt mutatják, hogy a szokatlan jelenségek száma egyre nő, ahogy az intenzitásuk is. Ez az összegzés a legjobb videó bizonyítékokat gyűjti össze, és kíváncsivá is tesz, hogy vajon mi jöhet még?

Furcsa Sky jelenségek Növekvő Worldwide

B2 lopakodó bombázó - Modern csodák - History Channel dokumentumfilm

Battle Stations - B-2 Stealth Bomber

Tűzerő: Desert Storm Air Assault 1/4

Tűzerő: Desert Storm Air Assault 2/4

Firepower: Desert Storm Air Assault 3/4

Tűzerő: Desert Storm Air Assault 4/4



 

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/


MEGHIÚSULT GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET II. ERZSÉBET KIRÁLYNŐ ELLEN

2013.03.06

 
A világmédia széles körben beszámolt, hogy II. Erzsébet Királynő  "gyomorfertőzéssel" kórházba került, de MI5 források állítják, a Királynő nem beteg, és mint kiderült azért törölték a Rómába tervezett utazását, mert egy valódi gyilkossági kísérletet akartak végrehajtani ellene. Az MI5 forrás azt mondja, hogy Peter Hans Kolvenbach, az egykori "fekete pápa", vagy másnéven a Jezsuiták feje, akik már megszabadultak a Pápától azt tervezték, hogy megszabadulnak a Királynőtől is római látogatása alatt annak a tervnek a részeként, hogy létrehozzanak "egy világvallást". Kolvenbach most Libanonban bújkál, ahol segít hangszerelni a folyamatban lévő Muzulmán testvériség által vezetett  "forradalmakat" a Közel-Keleten. Várhatóan hamarosan elfogják, és felelősségre vonják.
Kolvenbach egy korábban felvett telefonbeszélgetésben azzal kérkedett, hogy ő volt a szellemi szülőatyja a 311 (Japán szökőár) nukleáris terrortámadásnak CIA és MI5 források szerint. Szintén rögzítésre került az Adolfo Nicolas elleni mérgezéssel való fenyegetése, aki a Jézus Társaság jelenlegi legfőbb elöljárója, ugyanezen források szerint. Nicolas és a Királynő is együttműködik ázsiai csoportokkal és a Fehér Sárkány Társasággal, hogy elindítsanak egy hatalmas kampányt, amely véget vetne a szegénységnek és megállítaná a környezeti pusztítást.
Mindenesetre ha ez kiderül, akkor II. Erzsébet Királynő követni fogja Beatrix Holland Királynőt és a Pápát hivatalában, és ő lesz a következő a sorban, aki eltávolításra kerül.

Obama amerikai elnök megfelel a gnosztikus illuminátus frakciónak. A gnosztikus illuminátusok azt állítják, hogy megkezdődött a francia, az amerikai és az orosz forradalom, és most nyomást gyakorolnak a szabad Európára és Amerikára a Cabalista vérvonal szabályai szerint, egyik "nagymesterük" állítása szerint. Korábbi forrás szerint, ami mostanra kiderült, létre akartak hozni egy "Új Világrendet", és Barack Obama lett volna a vezetője egy világkormánynak, amely felügyeli az összeolvadó Iszlámot és Kereszténységet, egy világvallásban egyesítve.
Ám ahelyett, hogy egy születő fasiszta világkormány elnöke lenne, Obama most a csődbe jutott Egyesült Államok elnökségét látja el.

Az összeesküvés még irányítja a Washington D.C. vállalati kormányt, még mindig makacsul ragaszkodnak a régi helyzethez. John Kerry Amerikai Külügyminiszter, aki része a Vatikán vezette homoszexuális Koponya és Csont titkos társaságnak, a Közel-Keletre látogatott a múlt héten, hogy egy reménytelen kísérletet tegyen az Új Világrend újbóli napirendre vételére.
Azonban a összeesküvés elleni globális pénzügyi és gazdasági bojkott azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy a sok repülőgép anyahajóját fenntartsa, ezért a Pentagon bejelentette, míg Kerry a Közel-Keleten volt, hogy a Perzsa-öbölben tartózkodó két repülőgép anyahajót kivonják a forgalomból a költségvetési megszorítások miatt.

Mindenesetre csak az igazán agymosott idióták hiszik még mindig el azt a cabalista állítást, hogy több mint 20 éve folyamatosan (1992 óta), "Irán egy hónapra van egy nukleáris bomba előállításától, hogy kirobbantsa a 3. világháborút".

A Vatikáni P2 fasiszta szabadkőműves páholy egyik magas rangú tagja figyelmeztette a P2-t hogy "csatlakozzanak a cabalistákhoz" a harcban a status quo fenntartása érdekében és hozzátette, hogy "elkeseredettek és készen állnak minden lehetőségre".

Tekintettel a múltban elkövetett népirtásra és tömeggyilkosságokra, hogy politikai céljaikat elérjék (pl. Hitler, Sztálin, 911, 311) azt tervezhették, hogy robbantani fognak Rómában, hogy megkíséreljék okolni és hiteltelenné tenni a békeszerető anti-terrorista Fehér Sárkány Társaságot.

Az összeesküvők egy ügynököt, név szerint Adnan Saclyt használták arra, hogy öröklési jogokra hivatkozva követelje a történelmi ázsiai kincseket, melyeket a cabal előtt ismert BIS-nél találtak. Sacly hamisan állítja, hogy ezeket a jogokat  Chiang Kai Shek hölgytől örökölte, aki a Sung dinasztia mesés kincsének örököse volt, a CIA szerint.
Mindenesetre az összeesküvés nagyon is valós forradalmi fenyegetéssel néz szembe Európában. Az olasz választás egy függőben lévő parlamentet eredményezett a 20-40 éves (internet generáció) korosztály tömeges szavazata miatt, akik a letelepedés ellenes 5 Csillag mozgalomra adták voksukat. Ez a párt az adósság átütemezésére és a Lírához való visszatérésre szólít fel. Ha újra választásra kerül sor, bizonyára győzni fognak, és az az Euro végét jelenti, amit utána a német pénzügyi rendszer összeomlása fog követni (mivel Olaszország legnagyobb hitelezője).

Az Egyesült Királyságban is az EU ellenes Függetlenségi Párt nyerte az időközi választást, csakhogy a "hatalmas postai úton történő szavazás" közben ellopták a voksokat, egy hivatalos MI5 forrás szerint. Az Egyesült Királyságban várhatóan májusban tartanak általános választásokat, melynek eredményeképp az EU ellenes koalíció juthat hatalomra, állítják hivatalos források.

Mindezek a jelek, együtt a borzalmas nyugati gazdasági adatokkal világossá teszik mind az EU, mind az Egyesült Államok láthatóvá váló csődjét. A valóság az, hogy semmiféle cabal propaganda sem fedheti ezt el örökké, lépést kell tartaniuk, hogy uralkodhassanak.
Ezalatt Ázsiában az új kínai rezsim hivatalosan is átvette a hatalom gyeplőjét ezen a héten, és alig várja, hogy megmutassa rátermettségét. Először is be kell bizonyítaniuk, hogy vajon egérkék, vagy férfiak. Ha az előbbi, akkor a cabal manipulálni fogja őket, hogy kezdjenek háborút Japánnal, ami fájni fog mind Kínának, mind Japánnak, és megsemmisíti az ázsiai egységet. Ha viszont férfiak, akkor teljesen átértelmezhetik Földünk hatalmi építményét, elvéve azt a beltenyésztett európai elittől, visszaadva a világon élő emberek kezébe. Ez jelenti az ENSZ (Ázsiába kerülhet át a székhelye), a BIS, a Világbank, az IMF, NATO stb. teljes megújítását.

Az ázsiai titkos társaságok szent ígéretet tettek arra, hogyha ismét Ázsia lesz a hatalom központja, akkor véget vetnek a szegénységnek és megállítják a környezeti pusztítást. Kína komoly szennyezéstől való fuldoklása és a globális ökológia gyorsuló pusztulása azt jelenti, hogy nem tartották be a Teremtőnek tett szent ígéretüket. Ha mégsem tartják be ígéretüket, az égiektől kapott megbizatásuknak vége.


Forrás: 
Benjamin Fulford http://ujvilagtudat.blogspot.hu
 

JÚNIUSTÓL ISMÉT LEHETSÉGES IRÁN MEGTÁMADÁSA

2013.02.28
obamas-visit-to-israel1-370x240.jpgKözelgő márciusi látogatása során Barack Obama közölni fogja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, hogy amennyiben a diplomáciai erőfeszítések sikertelenül zárulnak, a körülmények legközelebb júniustól válnak ismét kedvezővé egy Irán elleni csapásra, az egyik izraeli tévécsatorna híradása szerint.
A csatorna hétfői hírműsora szerint az amerikai elnök arra fogja kérni Izraelt, hogy „maradjon nyugton” és hagyja, hogy Washington irányítsa az eseményeket, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Izrael kénytelen a „kispadról” szemlélni a katonai akciót, jelentette a izraeli 10-es csatorna. Netanjahut arra kérik, hogy tartózkodjon bármilyen katonai akciótól, sőt, ilyesmit még csak ne is említsen nyilatkozataiban, hangzott el a riportban a meg nem nevezett forrásoktól származó információ.
Barack Obama még tavaly állította fel a júniusi határidőt egy esetleges támadásra. Akkoriban sokan arra tippeltek, hogy Izrael még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt megtámadja Iránt.
Irán a napokban találkozott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselőivel, hogy megtárgyalják az ország atomprogramját. Az Egyesült Államok és Izrael számos alkalommal vádolta az országot, hogy atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, bár erre semmilyen szilárd bizonyíték nem áll rendelkezésre, sőt az Obama kormány, de még Izrael is, több alkalommal elismerte, hogy Iránnak nincs atomfegyver programja.
Az amerikai titkosszolgálat által 2007-ben kiadott Országos Titkosszolgálati Értékelés is arra utal, hogy Irán nem rendelkezik atomfegyver programmal. Az 1968-as Atomsorompó Egyezmény szerint Iránnak joga van nukleáris energiát előállítani békés célú felhasználásra.
 
Az úgynevezett P5+1 országok, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország, tegnap ültek össze a kazahsztáni Almaty-ban, hogy megtárgyalják az iráni atomprogramot. Az iráni delegációt Saeed Jalili, az iráni Legfelsőbb Országos Biztonsági Tanács titkára, a P5+1 országok küldöttségét pedig Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője vezeti.
John Kerry, Barack Obama új külügyminisztere, két napja Londonban azt nyilatkozta, hogy az iráni atomprogram elfogadhatatlan és szerinte a diplomáciai lehetőségek lassan elfogynak. „Számtalanszor elmondtuk, hogy egy atomfegyver programmal rendelkező Irán abban a térségben, látva az eddigi történéseket, elfogadhatatlan,” mondta egy sajtótájékoztatón.
A diplomáciai megoldások lehetősége nem áll örökre rendelkezésre. Ma azonban nyitva áll. Most nyitva áll. Van még idő, de csak akkor, ha Irán úgy dönt, hogy leül tárgyalni, mégpedig jóhiszeműen,” mondta.
Mi készek vagyunk jóhiszeműen, egymást tiszteletben tartva tárgyalni, hogy elkerülhessük a ránk váró, ki tudja milyen borzalmas következményeket,” tette hozzá. „A választás így az irániak kezében van és reméljük helyesen fognak dönteni.”
Januárban Henry Kissinger, vezető globalista funkcionárius azt mondta, hogy egy Irán elleni támadás előreláthatóan meg fog történni, ami nukleáris háborút és „fordulópontot eredményezhet az emberiség történelmében”.
A régióban soha nem volt ilyen fontos egy atomsorompó megállapodás, mint most. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai 15 éve mondják, hogy egy nukleáris erővel rendelkező Irán elfogadhatatlan, pedig pontosan ez közeledik,” mondta Kissinger.
 
http://idokjelei.hu


A VATIKÁN MÁR KÉSZÜL, HOGY ÉVEKEN BELÜL BEBIZONYOSODHAT AZ INTELLIGENS FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLET LÉTEZÉSE?

2013.02.28
 
balducci.jpgCorrado Balducci atya, a Vatikáni Kúria (a vatikáni központi szervek összessége) egyik vezető teológusa korábban már több alkalommal is kinyilvánította mélyreható és személyes vizsgálatokon alapuló véleményét, miszerint a különböző eltérítésekről szóló beszámolók minden bizonnyal földönkívüli lényekkel történt kapcsolatfelvételeken alapulnak.

Balducci atya magas egyházi beosztásánál fogva közeli kapcsolatban áll a mindenkori pápával és tagja egy olyan szűk körű csoportnak is, amely számos, az emberi hitvilágot érintő témával kapcsolatban ad tanácsot a Vatikán döntéshozóinak, dogmatikusainak. A katolikus egyházi tisztviselő már többször szerepelt az olasz állami tévében, legutóbb pár héttel ezelőtt, amikor ismét hangot adott azon véleményének, hogy a földönkívülieknek tulajdonított emberrablások valóban idegen civilizációk képviselőihez köthetők.Balducci egy részletes tanulmányt is készített a témáról, amelyben igyekezett konkrét érvekkel alátámasztani, hogy az idegenek létezése teljes mértékben összeegyeztethető a katolikus egyház tanításaival. A démonológiában is jártas tiszteletes hangsúlyozta, hogy a földönkívüliekkel való találkozások nem démoni eredetűek és azt is kizárta, hogy az ilyen jellegű élmények pszichiátriai betegségek tünetei lennének, majd ismét felhívta a figyelmet, hogy itt lenne az ideje végre a világi szervezeteknek is komolyan venni és alaposan áttanulmányozni az ilyen eseteket.

Balducci elmondta még, hogy a Vatikán titokban meglehetősen komoly figyelmet fordít a negyedik típusú találkozásokról szóló beszámolókra és utalt arra is, hogy rengeteg ilyen jellegű információhoz jutnak a katolikus mini állam különböző országokban működő úgynevezett nunciatúráiról (nagykövetségeiről) is. Balducci kijelentésével párhuzamosan Dr. Michael Wolf, a Nemzeti Biztonsági Tanács (National Security Council) UFO jelenségeket tanulmányozó bizottságának tagja, illetve Malachi Martin atya, Vatikán szakértő is utalt rá, hogy a Vatikán a legnagyobb titokban teljes gőzzel dolgozik azon, hogy az egyház főbb doktrínáit a földönkívüli intelligens élet létezéséhez igazítsa. Mindketten megerősítették, hogy erre azért van szükség, mert a Vatikán már arra készül, hogy a következő néhány évben a világ kormányai be fogják jelenteni az idegenek létezését.
 

ittvannak


ELKEZDŐDÖTT...

2013.02.27
Vannak akik nem látják át, hogy a negatív események ma a világban igencsak pozitívak. Nézzük az egyházat. Aki ismeri korábbi írásaimat a Várakozás magazinból, tudja hogy már tavaly megjósolták tollamon keresztül, hogy idén a magyar egyházak átalakulnak és erősödik az igaz hit. A lélekben legbelül és nem az egyház uralmával.
 
Ahhoz, hogy valami átalakuljon, a régi rendszernek alapjaiban össze kell omlani, s így lesz ez a politika, gazdasági élet, egészség és számos más területen is, és ahogy többször is írtam: MOST. Nem jövőre, nem x év múlva, hanem Most. Ez a lényeg. Ezt éljük és ettől vagyok – vagyunk többen – boldogok, mert amit régóta vártunk, amiről korábbi jóslatok is szóltak, itt van és zajlik.
 
Akinek ez fáj és nehéz, szívből sajnálom és megértem. Tudom sokan szenvednek még, s nagyon sokan lesznek, akik nem élik túl ezen változásokat. De ami itt történik az nem pár emberről szól, és nem is csak a bolygónkról, hanem a világegyetem összes létezőjéről.
 
A Föld megemelkedett a 4. dimenzióba és az 5. felé tart, ám oly mértékű rajta a gyűlölet és félelem, hogy ez a negatív energia a többi, más bolygón lévő létformák életét is veszélyezteti. Ezért összefogtak. Velünk és nem ellenünk. Hogy segítsenek minket tudatosodni, ráeszmélni, hogy nem vagyunk egyedül a világűrben. Ők jóval fejlettebb intelligenciák, méreteik hatalmasak, szeretetük végtelen és érzik a mi kínjainkat.
 
De csak az az ember emelkedhet a Földdel együtt az 5. dimenzióba, aki szívéből kiirtotta a negatív energiát, mely igen intenzíven rombol. S ez fáj. A lélek ha tisztul, fáj és ezt a környezetünk tükrözi vissza, s a tükör most torz. Ahogy a világunk is. De elmúlnak a fájdalmak és új élet indul. Idén év végétől megnyugszik a lélek, a felemelkedés lezárul.
 
Addig segítsük hitünkkel azokat, akik még lélek szinten nem tisztultak ki és ne foglalkozzatok azon emberekkel, akik támadnak, gúnyolnak vagy épp hitetlenkednek. Senkit nem lehet meggyőzni és nem is kell. A hit belülről kell fakadjon és mindenki saját tempójába éri el. Van aki már felébredt, van aki épp ébredezik, s lesz aki átalussza a földi létet és más testben, máshol éled újjá…
 
Sajnos sokan elvesztik a fizikai testüket idén, főleg más kontinenseken. De tudd, lelkük ezt odafent bevállalta és ezt lélekszinten döntötte el, még leszületése előtt. Vannak persze, akik nálunk is ezt élik. De azt mondom, az a réteg, aki ma nem a magyar ember mellett áll, - és nem a bőre színét írom, hiszen annál tágabb a fogalom, - az igen más formában és helyen fogja köszönteni az újévet. Hazánkban a lakosság 1/3-a vagy az országot hagyja el, vagy a fizikai testét, s ez hatalmas szám. De nézz csak körbe. Hány % ebből a magyar? Ugye! Így ne félj, nem téged érint és nem is a családodat. Tudom, hisz ha ezt olvasod, s ha idetaláltál, lelked ide vonzott. Aki pedig az 1/3-ban van, annak nem igaz a lelke, s nem is ezt olvassa…
 
Ezt már lemerem írni, hiszen tudod, csatorna vagyok, mely a jelet továbbítja és a jel eddig tisztának bizonyult, hisz a jóslatok egytől-egyig beváltak, s itt a nagy egységet nézem.
- Az egyház borul
- A hatalmasságok alatt vágják a fát
- Az ikerlángok elkezdték valóban, fizikai síkon is megtalálni egymást
- A gazdasági élet elindult a lejtőn, lefele. A házak értéke nyáron nagymértékben csökken, majd pár évig lent lesz, s visszavesszük eladott értékeinket…
 
A fizikai világ idén nagyon átalakul, elindult és év végéig befejeződik. Addig tartsunk ki és bármit is hoz saját életedbe mindez, ne veszítsd el Istenben hitedet. Ha a magyar nép ennyi mindent kiállt, évezredek alatt, hidd el, az utolsó csatát sem veszti el. Hanem újra éled, felfrissül és élni fog örökre!!
 
http://www.ezoportal.hu/irasaim/elkezddoett.html#.USdDa4XpC8E.facebook


LEMONDÁSOK, LETARTÓZTATÁSOK VILÁGSZERTE – A HATALMI RENDSZER KIMONDATLAN ÁTRENDEZŐDÉSE?

2013.02.27
Az elmúlt hetekben, hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes körülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. Vannak, akik ellen nyilvánosan vádat emeltek, egyes esetekben letartóztatásokra is sor került. Mindeközben folytatódnak a világ legnagyobb és legbefolyásosabb pénzintézetei körül zajló botrányok, perek és vizsgálatok.
Hogy az alább felsorolt esetek közt van-e összefüggés, azt egyelőre nem tudhatjuk, de puszta számuk is arra enged következtetni, hogy a hatalmi rendszer tektonikus lemezei mozgásba lendültek...

Előzmények:
Sokaknak szemet szúrt a pénzügyi cégek vezető beosztású embereinek tömeges lemondása, nagyjából egy évvel ezelőtt. A fenti oldalon 611 magas rangú bankár 2011 szeptembere és 2012 áprilisa közti lemondásáról található dokumentáció, hivatkozásokkal.
  Muppetgate, LIBOR-, pénzmosási botrányok
A 2012-es év során számos, a legnagyobb bankokat érintő botrány rázta meg a pénzügyi világot a Goldman Sachs-nál uralkodó morális állapotokat leleplező „Muppetgate”-től, a teljes világgazdaságra hatást gyakorló és a legnagyobb bankokat érintő kamatmanipulációs botrányon át a pénzmosási ügyek napvilágra kerüléséig, amelyek a Vatikán bankját, vagy a HSBC-hez és a JP Morgan-hez hasonló óriásokat sem kerülték el.
Az év vége felé az angol központi bank egy magas rangú tisztségviselője arra ragadtatta magát, hogy kijelentse: 
az Occupy mozgalomnak igaza van, majd karácsony táján megdöbbentő dokumentumok kerültek nyilvánosságra, melyek bizonyítják, hogy a mozgalom karhatalmi letörését az USA állami szervei a bankokkal együttműködésben hajtották végre 2011 őszén.
 
world-upside-down.png
 
Hatalommal való visszaélés vádjával letartóztatták a Maldív-szigetek korábbi elnökét.
Rablás ügyében letartóztatták a Fülöp-szigetek korábbi elnökét.
David Petraeus CIA-igazgató - az elnökválasztást követő - váratlan lemondása után számos katonai vezető (köztük több tábornok) kényszerült lemondásra, többnyire erkölcsi indokokra, szex-botrányokra való hivatkozással, máig tisztázatlan körülmények között.http://index.hu/kulfold/2012/11/14/tobben_is_belebukhatnak_a_cia-igazgato_szexbotranyaba/
Olyan állítások is megfogalmazódtak, melyek szerint a katonaság egy része puccsot tervezett Obama újraválasztásának megakadályozására: 
http://www.veteranstoday.com/2012/10/31/press-tv-us-military-planned-mutiny-on-the-bounty-to-topple-obama/
Nem sokkal a legutóbbi gázai konfliktust lezáró tűzszünet után Ehud Barak izraeli védelmi miniszter váratlanul bejelentette lemondását és a politikától való visszavonulását. Barak évtizedeken át volt az izraeli politika meghatározó alakja.
A LIBOR-botránnyal kapcsolatos első letartóztatások, közben az ügy tovább terebélyesedik.
Csalás vádjával letartóztatták a 6. legnagyobb kínai bank elnökét.
Az USA új hadügyminisztere "nem támogatta a Bush elnök idején végrehajtott iraki csapaterősítést, kétségbe vonta az Irán elleni szankciók szigorításának hatékonyságát és az izraeli lobbi képviselői szerint nem támogatja eléggé a zsidó államot."
A brit Lordok Házának elnöke több évtized után váratlanul lemondott hivataláról.
Adócsalás vádjával indul vizsgálat a francia költségvetési miniszter ellen.
A szlovén miniszterelnök felajánlotta lemondását a korrupciós gyanúk miatt.
Nicolas Sarkozy, volt francia elnök ellen ismét vizsgálat indul, korrupció gyanúja maitt.
Jay Rockefeller szenátor bejelentette visszavonulását a politikától.
Jimmy Saville, az egyik legismertebb angol tévés személyiség pedofilbotránya, illetve az annak eltusolására tett kísérlet nyomán a BBC története legnagyobb válságába került, melynek eredményeképpen a tv-társaság több vezetője is lemondásra kényszerült. A legújabb vádak szerint Saville és társai sátánista rituálékon, orgiákon vettek részt.
A BBCN bank elnöke és vezérigazgatója is bejelentette lemondását.
Pénzügyi csalás vádjával tartóztatták le egy milliárdos 7 segédjét Nigériában.
A pakisztáni legfelsőbb bíróság korrupció vádjával elrendelte a miniszterelnök letartóztatását.
Németország hazaviteti a külföldi központi bankokban, többek között a New York-i FED-nél letétbe helyezett aranytartalékának jelentős részét.
Ez nem csupán aggodalmakat gerjesztett az aranytartalékokkal kapcsolatban (lásd:
http://index.hu/gazdasag/2013/01/16/mennyi_aranya_van_amerikanak/), de arra a tényre is felhívta a figyelmet, hogy az USA központi bankjaként működő FED (Federal Reserve - Szövetségi Tartalék) New York-i intézménye a nála tárolt hatalmas, ám főként más országok tulajdonát képező aranykészletekre támaszkodva, azokat fedezetként használva végzi különféle pénzügyi műveleteit. 
„…a FED 'mások aranyával' végzi működését, a hatalmas kincset 'biztosítékként' használva, hogy fedezhesse különböző pénzügyi vállalkozásait."
A holland királynő bejelentette lemondását.
Hillary Clinton benyújtotta lemondását az USA külügyminiszteri posztjáról.http://hvg.hu/vilag/20130201_Benyujtotta_lemondasat_Hillary_Clinton
Az angol királynő, illetve az uralkodócsalád pénzügyeit hamarosan átvilágítja egy új, erős jogosítványokkal rendelkező parlamenti bizottság. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a királyi család milyen értéket hoz létre az adófizetők pénzéből.
Miután a pápa bejelentette lemondását, napvilágot látott a hír, hogy továbbra is a Vatikánban kíván maradni, ami védettséget nyújt számára az egyház által fedezett szexuális bűntényekkel kapcsolatos perekkel szemben.http://www.reuters.com/article/2013/02/15/us-pope-resignation-immunity-idUSBRE91E0ZI20130215
 Frissítés, febr.20.
A bolgár miniszterelnök a kormány nevében bejelentette lemondását, a megszorítások, illetve az áramár-emelés elleni tüntetések és rendőri attrocitások után.
 
 
http://valodidemokraciatmost.blog.hu/2013/02/19/lemondasok_letartoztatasok_vilagszerte?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

LETARTÓZTATÁSI PARANCSOT ADNAK KI BENEDEK PÁPA, ERZSÉBET ANGOL KIRÁLYNŐ ÉS STEPHEN HARPER KANADA MINISZTERELNÖKE ELLEN

2013.02.26
Végleges ítélet született a Vatikán és Kanada ellen indított első közös jogi perben.

A Pápát, a Királynőt és a kanadai miniszterelnököt bűnösnek találták emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben, és 25 év szabadságvesztésre ítélik őket.

A bíróság elrendeli átadásukat március 4-ig, vagy polgárok fogják letartóztatni őket.



Brüsszel:
Benedek pápa 25 évre börtönbe fog vonulni emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben vállalt szerepéért, a Vatikán tulajdonait és vagyonát le kell foglalni a Nemzetközi Bíróság mai történelmi döntése szerint.

A brüsszeli székhelyű Elsőfokú Bíróság által hozott egyhangú polgári bírósági döntés elrendelte 30 vádlott letartóztatását március 4-ével kezdődően, a ma kiadott bírósági döntés alapján.

Részletek az ítéletből:

"Mi, mint polgári bíróság a vádlottakat két vádpontban találtuk bűnösnek, így bűnösök vagy bűnrészesek emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben, valamint folyamatban lévő bűnügyi összeesküvésben."

A Bíróság úgy döntött, hogy valamennyi vádlottat kötelezően letöltendő 25 éves börtönbüntetésre ítéli feltételes szabadlábra helyezés nélkül, és minden személyes vagyonukat lefoglalja.

A Bíróság ezen döntését a 022513-001 számú ítéletében hirdeti ki.

"A vádlottakat felszólítja, hogy önként adják fel magukat Béketisztviselőknek vagy a Bíróság által engedélyezett ügynökségeknek, miután bűnösségük beigazolódott.

"A vádlottaknak hét napjuk van jelen Bírósági végzés kézhezvételét követően egészen 2013 március 4-ig, hogy az ítéletnek eleget tegyenek. 2013 március 4-e után nemzetközi elfogatóparancs kerül kiadásra ezen vádlottak ellen.
A bűnösök listáján található Erzsébet Angol Királynő, Stephen Harper Kanada Miniszterelnöke, és a Katolikus, valamint a kanadai Anglikán és Egyesült Egyház vezetője.

Az ítélet azt a közel egy hónapos tanácskozást követte, amin több mint 30 polgári bírósági esküdt vizsgált meg 150 előadott ügyet, melyeket bírósági ügyészek terjesztettek elő.
Ezen előadott esetek részletes és megcáfolhatatlan bizonyítékai egy hatalmas bűnszövetségnek, melyekben a vádlottak intézményei részt vettek, és eltitkolták a generációkon keresztül elkövetett gyermekek elleni népirtást az úgynevezett indián bentlakásos iskolákban egész Kanadában.

Egyik vádlott sem támadhatja vagy vitathatja a tavaly szeptemberben részükre kiadott nyilvános idézést, és nem tagadhatják az ellenük felhozott vádakat, vagy mutathatnak be a Bíróságnak ellentétes bizonyítékokat.

"Hallgatásuk mindent elárul. Ha ártatlanok, miért nem védik a saját becsületüket, amikor ilyen szörnyű dolgokkal vádolják őket?" - jegyezte meg az egyik esküdt Angliából?

"Ezen bűncselekmények célpontjai gyerekek voltak, hidegvérrel kitervelték, hogy az indiánokat kiirtják, mivel nem voltak "keresztények". Vádlottak egyértelműen eltitkolták ezen bűntetteiket. Tudtuk, hogy többet kell tennünk annál, minthogy a kezükre csapunk. Az egész rémuralom, amit az állami egyházak támogattak, még mindig törvényen felül áll, még mindig szenvednek tőlük gyermekek.

A bíróság ítélete kimondja, hogy az egyház a felelős a kanadai népirtásért, és az egyház vagyonát és tulajdonait köztulajdonba helyezi, és jóvátételt ad annak a több mint 50.000 családnak, kiknek gyermekei az egyház által működtetett 
bentlakásos iskolákban vesztették életüket.

Az ítélet érvényre juttatása érdekében a Bíróság felhatalmazza kanadai, amerikai, angol, olasz és több mint tíz nemzet polgárait, hogy mint hivatalos jogkörrel felvértezett ügynökök békésen foglalják el és vegyék tulajdonba a Római Katolikus, az Anglikán és a Kandai Egyesült Egyházak tulajdonait, amelyek a legfőbb bűnösök ezen gyermekek halálában.

"Ez az ítélet jogi alapot és legitimációt ad az egyház elfoglalására, mely az egyház áldozatai által megkezdődött az egész világon" - jegyzi meg Kevin Annett. (Lásd www.itccs.org, november 6-i és január 30-i bejegyzést)

"A Bíróság ítélete egyértelmű, ezen bűnöző egyházi szervezetek jogilag és gyakorlatilag is megalapozatlanok, és az ellopott vagyont az emberek visszakövetelik. A jogérvényesítés végre megkezdődött. A halottak most már békében pihenhetnek.

A végzést minden vádlottnak kézbesítik a Bíróság tisztviselői, köztük a kanadai Miniszterelnöknek, az Angol Királynőnek és Joseph Ratzingernek, a leköszönő Benedek pápának, aki vatikáni letartóztatásának elkerülése érdekében két héttel ezelőtt lemondott.

A polgárok által történő letartóztatások ezen vádlottakkal és másokkal szemben március 4-én veszi kezdetét, amennyiben nem adják fel magukat és adják át vagyonukat a Bírósági végzés értelmében.

Ezek az akciók filmen rögzítve lesznek, és közzé lesznek téve az itccs.org weboldalán a következő héten, valamint további frissítések az Elsőfokú bíróság és Polgári ügynökei tevékenységéről.

Kiadta az Egyházi és Állami Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék Központi Irodája.

2013 február 25.

Brüsszel
 
Forrás: itccs.org

http://ujvilagtudat.blogspot.hu

MÁRCIUS LESZ A VÉGSŐ ÁTTÖRÉS HÓNAPJA? - BENJAMIN FULFORD - 2013 FEBRUÁR 25.



2013.02.26
 
Magas szintű geopolitikai lókereskedés folyik, és úgy tűnik, hogy történelmi változásoknak nézünk elébe, ahogy a világ átalakul, és ennek márciusban látható jelei lesznek. Nagy diplomáciai lépések voltak megfigyelhetők Japánban, Oroszországban, Európában, Dél-Amerikában, Afrikában és az Egyesült Államokban a múlt héten, de csak kevés nyilvános bejelentés történt. Ezek a tárgyalások felkészülések az új pápa után várható nagy lépésekre, és egy új kínai kormány veszi át hivatalosan a hatalom gyeplőjét márciusban.

Ahogy ez a lókereskedés folytatódik, a következő lehetséges geopolitikai sakklépésre már utaltak különböző csoportok: a Pentagon le akarja foglalni a nigériai olajmezőket, Észak-Korea atomtámadást intéz Peking és Sanghaj ellen, Kína háborút indítana India ellen, Japán összeállna Oroszországgal, az USA és India megszelidítené Kínát, Dél-Amerika hozzácsatolná magát Arikához, és így tovább...

Mindezekből az következik, hogy a különböző csoportok bemutatván erősségeiket felkészülnek a Nyugat dominálta világirányítási rendszer leváltására, mely olyasvalami lesz, ami jobban képviseli a bolygón élő emberiséget.

Múlt héten több MI5 és vatikáni P2 forrásból származó jelentés is volt a Királynőt és a pápaságot érő támadások kapcsán.
(
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/02/a-papa-bukasa-utan-brit-monarchia.html#.USveqkdR3Ow)
Ez kapcsolódik korábbi jelentésekhez, miszerint a Monarchia tulajdonosa Róma, és feltehetőleg ez áll a jelenlegi gondolkodás mögött, miszerint a Királynő le lesz mondatva pedofil botrány miatt, mely érintené a Vatikánt is. Először is ott van a kézfogás, mely leginkább egy oroszlán mancsra utal, a Szabadkőműves Mester kézfogása. Az viszont eléggé megkérdőjelezhető, hogy a Királynő és ez a fajta kézfogás szabadkőműves lenne. A legmagasabb Szabadkőműves Angliában Edward, Kent hercege, aki első unokatestvére a királynőnek, és az Angol és walesi szabadkőművesek Nagymestere. Ha a Királynő Szabadkőműves lenne, akkor a hercegnél alacsonyabb rangú volna, így egyedül csak a Pápa lehet.

Hivatalosan a Pápa sem Szabadkőműves, mert ezt a Katolikus Egyház nem engedi meg, ahogy a pedofíliát sem. Zagami azonban azt mondja, hogy a Vatikánban négy Páholy is van, melyeket az adminisztráció működtet, földalatti Sátáni rituálékat tartva. Ahol mellesleg a CIA szerint Jézus maradványai vannak eltemetve.

A P2 Szabadkőműves Páholy egy tagja azt állítja, hogy a "régi" tanok szerint a Királynő a Pápának van alárendelve. Ez ugyanaz a forrás, az olasz nemesség tagja,, aki elárulta, hogy a Pápa be fogja jelenteni a lemondását, mivel Katolikusok milliói fenyegették azzal, hogy megölik, valószínűleg Bejrútban, ha nem mond le.
Mindenesetre a múlt héten volt egy nagy, elhallgatott hasadás Anglia és a cabal vezérelte Egyesült Államok és Európa között. Az Egyesült Királyság kormánya lényegében bejelentette, hogy Anglia lett az első nagy nyugati ország, mely közvetlenül fog kereskedni a kínai Renminbi valutával. Ezt követte az a bejelentés, a teljesen kegyvesztett cabal Moody's "hitelminősítő intézet" által, hogy Nagy-Britannia besorolását lerontják. A brit kivonulás a dollár/euro csoportból, és hogy közvetlenül fognak kereskedni a kínai valutával, egy nagy csapás az összeesküvésnek, háta mögött a Szövetségi Tartalék Rendszerrel és az Európai Központi Bankkal. Ausztrália is átállt a közvetlen Renminbivel való kereskedésre, melynek hatáskörébe tartozik Japán, Oroszország és India, és a világ jó része.

Nem véletlen, hogy ezek a lépések mind egy héttel azelőtt történtek, mielőtt az új hivatalos kínai kormány átveszi a hatalom irányítását márciusban.

Valamint Ázsia volt a központja a rengeteg pozíciószerző próbálkozásnak a múlt héten. Shinzo Abe Japán Miniszterelnök próbálta magát macsó férfinak mutatni. Mikor múlt hétvégén Washingtonban járt, megkérte az amerikaiakat, hogy engedjék meg neki, hogy még 4 évig maradhasson hatalmon, és megígérte, hogy cserébe engedelmeskedik nekik, Japán hírszerzési források szerint. Abe bocsánatot kért azért is, hogy "túl közel került Kínához", mikor előzőleg miniszterelnök volt.

Ugyanakkor az amerikaiak nem voltak részesei semmilyen szövetséges megbeszélésnek Japánnal Kína ellen, mivel a kínaiak pénze nélkül az Egyesült Államok rég csődbe ment volna. A Japán intézmények, hogy fedezzék fogadásaikat, titkos javaslatokat tettek Oroszországnak, hogy csatlakozzanak hozzájuk abban a törekvésükben, hogy Kínát bekerítsék.

A Japánok előhúztak a pakliból még egy ászt, amikor az észak-koreaiak, akik Japán titkos szövetségesei, azt mondták Kínának, hogy nukleáris rakétákat irányítottak Peking és Sanghaj felé, a Japán katonai hírszerés szerint.
A kínaiak a maguk részéről megállapodtak a tajvaniakkal és számos Japán frakcióval a Senkaku/Diaoyu szigetek területi vitájának megoldásában, mely Okinawát független királysággá tenné ismét, amit a cabal összeesküvés vett át Japántól a Meiji korszakban. Ezen forgatókönyv szerint Kína és Japán megosztanák a költségeket, hogy az ottani amerikai bázisokat később semleges rendőri erőkké alakítsák.

A kínai háborúbarát frakció úgy döntött, hogy ha kell, háborút kezdenek, hogy fenntartsák a belső kínai egységet, számukra India lenne a legjobb célpont. 100 millió ember halála "elfogadhatónak tekinthető" részükről egy ilyen háborúban, állítja egy magas rangú kínai katonai forrás és egy titkos ázsiai társaság. Persze ennek hangoztatása egy módja lehet annak, hogy "ne becsüljük alá Kínát".

Az amerikai katonai ipari komplexum a maga részéről bemutatta a közelgő csőddel kapcsolatos stratégiáját: a fegyveres erők alkalmazását. Nevezetesen az Egyesült Államok elkezdte felépíteni Nigériában hatalmas katonai bázisát, melynek stratégiai célja az lehet, hogy megkaparintsák a Nigéria szomszédságában lévő gazdag olajmezőket. Ez a Pentagon módszere, amikor azt mondják, hogy megteszik ami szükséges, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az üzemanyag tartályok tele legyenek, őket nem érdekli, mi történik a pénzügyi világban.

John Kerry amerikai külügyminiszter Európába és a Közel-Keletre repült a múlt héten, hogy mepróbálja meggyőzni az európaiakat, az oroszokat és szunnita muszlimokat, az Obama diktátor mögötti erőegyesítésre.
Azonban az Egyesült Államok az az ország, mely folyamatosan háborúban állt az elmúlt 70 év nagy részében, aki most a magányos szélhámos nemzet szerepében találta magát. Igazi lendülettel a 180 BRICS nemzet szövetsége rendelkezik. Bolygónk környezetének javítása és az életszínvonal emelése mindannyiuk célja.

A mottójuk egyszerű: "Szeretkezz, ne háborúzz!"
 


Forrás: 
Benjamin Fulfordhttp://ujvilagtudat.blogspot.hu

BENEDEK PÁPA MENTESSÉGÉRT ÉS VÉDELEMÉRT FOG FOLYAMODNI GIORGIO NAPOLITANO OLASZ ELNÖKHÖZ FEBRUÁR 23-ÁN

2013.02.17

A Nemzetközi Törvényszék felhívja Napolitanot, hogy "ne játsszon össze a bűnözőkkel", és jelentse be a globális kampányt a Vatikán tulajdonainak lefoglalására és indítson vizsgálatot az emberi jogokról Olaszországban.
Róma, helyi idő szerint 9:00 óra.

Benedek pápa, Joseph Ratzinger már leegyeztetett egy találkozót az olasz köztársasági elnökkel  Giorgio Napolitanoval február 23-ára, szombatra, hogy megvitassák védelmének biztosítását és a vizsgálattól való mentességét az olasz kormány által, egy olasz médiaforrás szerint.

Ratzinger a találkozót látszólag azután kérte, miután a Vatikán megkapta az Európai kormány nem nyilvános diplomáciai jegyzékét február 4-én, mely a Ratzinger elleni elfogatóparancs kiadásáról szól, aki egy héttel később lemondott a pápaságról.

Válaszképp a február 23-i találkozóra, az  Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (
ITCCS), területi titkárán Kevin Annett-en keresztül írt Napolitano elnöknek, kérve őt, ne segítse Ratzingert, hogy elkerülhesse az igazságszolgáltatást.

Az ITCCS leveléből részletek:
"Nem kell önt emlékeztetnem elnök úr, hogy a nemzetközi jog értelmében, melyeket Olaszország is ratifikált, önnek és az ön kormányának tilos segítséget nyújtania olyanoknak, mint Joseph Ratzinger, aki támogatott és bíztatott másokat olyan bűnügyekben, ahol elrendelték püspökök és bíborosok védelmét Amerikában és máshol is, hogy megvédjék őket a papság körében gyerekek ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatosan ismertté vált ügyekben."

"Az ön kötelezettségét nem teszi semmissé a Vatikánnal kötött Lateráni Szerződés, illetve nem teszi semmissé a magasabb erkölcsi és nemzetközi jogszabályokat, mely megkövetelné, hogy bármiféle védelmet vagy mentességet nyújtson Joseph Ratzinger személyére vonatkozóan, főleg azután, hogy elhagyta a pápai hivatalt."


Válaszul a dokumentált bűncselekményekre a gyermekkínzásra, emberkereskedelemre és népirtásra vonatkozóan melyek Benedek pápához és vatikáni tisztviselőkhöz köthetők, az ITCCS támogatni fogja a 2013 március 24-ével és 31-ével kezdődő Húsvét hetében elkövetkező tüntetéseket és a római katolikus egyház és hivatalainak elfoglalását folyamatosan meghatározatlan ideig.

Ezek az akciók fogják kísérni a jogi erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Joseph Ratzinger és más vatikáni tisztviselők eljárás alá kerüljenek bizonyítottan emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért és bűnözői összeesküvésért.
A "Húsvéti helyreállítási kampány" megragadja az egyház vagyonát, és megakadályozza azoknak a  gyermekeket megerőszakoló papok általi használatát, akiket a katolikus kánonjog megvédett. A polgároknak joguk van ahhoz, hogy megvédjék közösségeiket és gyermekeiket, amikor a hatóságok ezt megtagadják a nemzetközi jogra hivatkozva.

Kevin Annett és az ITCCS Központi Hivatalának egy hivatalos küldöttsége összehívott egy emberi jogi vizsgálatot Rómában a 2013 május 13-ával kezdődő hétre, hogy megfontolja a további lépéseket a Vatikán és az új pápa ellen az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.

Kevin Annett és delegációja együtt fog működni több olaszországi szervezettel ebben a vizsgálatban. 2009-ben és 2010-ben számos helyen tartottak gyűléseket a Vatikánon kívül, és találkoztak média és emberi jogi csoportokkal szerte Olaszországban, hogy felszámolják a Vatikánt, mely több mint 50.000 kanadai gyermek haláláért is felelős.

 Az ITCCS levele  itt olvasható.

Nyílt levél és felhívás  Giorgio Napolitano köztársasági elnökhöz az olaszországi  Kevin D. Annett, a  Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék titkárától.

14 February, 2013
Al Presdente della Repubblica Italiana Giorgio Napolitano
Presidenza della Repubblica
c/o Palazzo del Quirinale
00187 Roma
Italia

Tisztelt Napolitano elnök úr,
Törvényszékünk és számtalan lelkiismeretes ember, és az egyház több millió áldozata nevében fellebezéssel élek az Ön és Joseph Ratzinger közelgő találkozójával kapcsolatban, aki mint Benedek pápa, a Római Egyház vezetője fog hamarosan nyugdíjba vonulni.

Úgy véljük, azon nyomás következtében mondott le hivataláról, mert bebizonyosodott bűnrészessége az egyháza által eltitkolt gyermekkereskedelemben, és más emberiség elleni bűncselekményekben, ezért Joseph Ratzinger az olasz kormány segítségét és védelmének biztosítását, valamint mentességet kért a büntetőeljárás alól.

Nem kell önt emlékeztetnem elnök úr, hogy a nemzetközi jog értelmében, melyeket Olaszország is ratifikált, önnek és az ön kormányának tilos segítséget nyújtania olyanoknak, mint Joseph Ratzinger, aki támogatott és bíztatott másokat olyan bűnügyekben, ahol elrendelték püspökök és bíborosok védelmét Amerikában és máshol is, hogy megvédjék őket a papság körében gyerekek ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatosan ismertté vált ügyekben.

Az ön kötelezettségét nem teszi semmissé a Vatikánnal kötött Lateráni Szerződés, illetve nem teszi semmissé a magasabb erkölcsi és nemzetközi jogszabályokat, mely megkövetelné, hogy bármiféle védelmet vagy mentességet nyújtson Joseph Ratzinger személyére vonatkozóan, főleg aztuán, hogy elhagyta a pápai hivatalt.

Szükséges, hogy Ön tiszteletben tartsa a nemzetközi jogot, és hogy ne játsszon össze Joseph Ratzingerrel méginkább igaznak kell lennie, figyelembe véve azon bűncselekmények nagyságát, mely szerint a Vatikán és legmagasabb tisztviselői egyértelműen bűnösök a  Törvényszékünk és más csoportok által összegyűjtött bizonyítékok alapján, és amelyeket számos kormány elismert.

Egyedül Kanadában a Római Katolikus Egyház és a vatikáni ügynökségek bűnösnek találtattak 50.000 benszülött gyermek ellen elkövetett népirtás és gyilkosság vádjában a Jezsuiták által létrehozott indiai bentlakásos iskolai rendszerben, amely 1996-ig működött.
Írországban több mint 10.000 nő szenvedett és használta ki a Katolikusok által működtetett Magdalena mosoda, ahol nagyon sokan haltak meg. Hasonlóan egyházi fenntartású intézmény a világ minden táján óriási számban okozta emberek halálát, betegségeket és gyermekek millióinak tönkretételét. És mégis, az egyházat még sosem vonták felelősségre illetve bünteteljárás alá e halálesetek és nemzetek vagyonainak ellopása miatt.

A legújabb Európai kormány és egy sereg ügyvéd általi kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy Joseph Ratzingert és más egyházi tisztviselőket bíróság elé állítsanak ezekért a bűncselekményekért, úgy érezzük, hogy elvárható az Ön közreműködése, vagy egyetértése az arra vonatkozó kísérletben, hogy elkerülje az igazságosság akadályoztatását, vagy azt késleltesse, nehogy esetleg Ön is egy bűncselekmény részesévé váljon.

A törvényszék és számtalan ember nevében, akik szólni nem tudnak kérem, hogy álljon a törvényesség és az emberiség oldalára, és ne nyújtson támogatást és védelmet Joseph Ratzingernek és társainak azon erőfeszítéseikben, hogy elkerüljék a felelősségre vonást a bizonyított bűncselekményekben.

Várom válaszát, és hogy több mindent is megvitathassak Önnel, amikor májusban ellátogatok az Ön országába egy emberi jogi küldöttséggel, hogy közelebbről is megvizsgáljuk az ügyet.
Üdvözlettel,

Kevin D. Annett

Titkár,  Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék
Központi iroda, Brüsszel

Forrás: 
itccs.org
 
 
http://ujvilagtudat.blogspot.hu

AZ ITCCS AZT ÁLLÍTJA: BENEDEK PÁPA AZÉRT MONDOTT LE, HOGY ELKERÜLJE A LETARTÓZTATÁSÁT

2013.02.17

Ahogy alább olvasható, a médiában megjelent Kevin Annett az Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Törvényszék (ITCCS) munkatársa nyilatkozata. A törvényszék megbizatása a következő:

1. Tárgyalásra vinni azokat az embereket és intézményeket, akik és amelyek felelősek a világon történt kizsákmányolások, kínzások és gyermekgyilkosságok bármelyikében, úgy a múltban, ahogy a jelenben is, és

2. Megakadályozni ezeket és más bűncselekményeket az egyházak és államok részéről.

Nem tudja senki garantálni, hogy ennek a nyilatkozatnak a tartalma mindenben helytálló, de talán ez lehet az igazi oka a pápa történelmi döntésének, miszerint lemond a szentszékről.
Diplomáciai jegyzéket adtak át a Vatikánnak a lemondás előtt
Az új pápa és a katolikus papság vádirattal és letartóztatással néz szembe a "Húsvéti helyreállítás" terv folytatódik
A Nemzetközi Törvényszék globális média híradása és nyilatkozata az egyház és állam által elkövetett bűntettekről.

Brüsszel:
Joseph Ratzinger pápa történelmileg példátlan lemondását az magyarázza, hogy az Európai kormány közelgő fellépésével nézett szembe, mely elfogatóparancs kiadását rendeli el Ratzinger ellen, és a Vatikán vagyonára nyilvános zálogjog bejegyzését Húsvétkor.

Az ITCCS Központi Hivatala kénytelen Benedek pápa hirtelen lemondása okán a következő részleteket nyilvánosságra hozni:
1. 2013 február 1-én az általunk csatolt bizonyítékok alapján (itccs.org), hivatalunk megállapodást kötött az európai nemzet képviselőivel és bíróságával, hogy elfogató parancsot foganatosítsanak Joseph Ratzinger, másnéven Benedek pápával szemben, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és bűnügyi összeesküvésekben való részvétele miatt.
2. Ez az elfogatóparancs kézbesítve lesz Rómába a "Szentszék" részére 2013 február 15-én. Ez lehetővé teszi Ratzinger őrizetbe vételét mint bűncselemény gyanúsítottját a városállam saját felségterületén.
3. Az említett nemzetek kormányai által kiadott diplomáciai jegyzék a Vatikán Államtitkára, Tarcisio Bertone bíboros részére lett átadva 2013 február 4-én hétfőn, tájékoztatva Bertonét a közelgő elfogatóparancsról, és felkérte hivatalát, hogy ennek tegyenek eleget. Válasz nem érkezett a jegyzékre sem Bertone bíborostól, sem hivatalától; de hat nappal később Benedek pápa lemondott.
4. A törvényszék és az említett nemzetek közti megállapodás egy második rendelkezést is tartalmazott kereskedelmi zálogjog bejegyzésére ezen nemzetek bíróságai által a Római Katolikus Egyház ingatlanaira és vagyonára 2013 március 31-ével kezdődő Húsvétkor. Ez a zálogjog csatolva lett a közös és globális  "Húsvéti helyreállítási kampányhoz", amely a Katolikus egyház tulajdonait a polgárok részére lefoglalja mint közvagyont a nemzetközi jog és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római alapokmánya alapján.
5. Ez a határozata a törvényszéknek és az említett nemzetek kormányainak, hogy folytassák le Joseph Ratzinger letartóztatását, aki Római pápai hivatalával együtt felelős az emeriség ellen elkövetett bűncselekményekért és bűnözői összeesküvésért.
6. Ez a döntésünk a továbbiakban, valamint a vádirat és Joseph Ratzinger letartóztatása a pápa utódjára ugyanazon kötelezettségekkel jár, így érvényesíteni kell a kereskedelmi zálogjogokat és a  "Húsvéti helyreállítási kampányt" a Római Katolikus egyházzal szemben a tervek szerint.
Zárásként a Törvényszék elismeri, hogy Benedek pápa Vatikáni Bankkal kapcsolatos bűncselekményekben való bűnrészessége volt az, mely a legmagasabb vatikáni tisztviselők részéről kényszerítette őt lemondásra. Forrásaink szerint  Tarcisio Bertone államtitkár kérte  Joseph Ratzingert az azonnali lemondásra, és a közvetlen válaszra az elfogatóparancsra vonatkozó diplomáciai jegyzékre, melyet az említett nemzetek kormányai adtak ki a részére.

Felhívunk minden polgárt és kormányt, hogy segítsék erőfeszítéseinket, hogy jogilag és közvetlenül függesszék fel a Vatikán nevű vállalatot, és letartóztatni mindazon tisztviselőt és papot, akik bűnrészesek emberiség ellen elkövetett bűntettekben és a folyamatban lévő bűnügyi összeesküvésekben, a gyermekek kínzása és az emberkereskedelem megszüntetésére.
További értesítéseket a  "Húsvéti helyreállítási kampányról" hivatalunk ezen a héten tesz közzé.

Kiadta a Brüsszeli Központi Hivatal
2013 február 13-án
12:00 GMT

Forrás: 
itccs.org
 
 
 
http://ujvilagtudat.blogspot.hu


AZ EGYSZEMÉLYES BANK

2013.02.17
Forrás: Reuters
Peter Breiter egy öreg számológéppel dolgozik. A bank nincs összekötve egyetlen adatbázissal sem és pénzkiadó automatával sem rendelkezik. (REUTERS/Lisi Niesner)
GAMMESFELD, Németország – A 41 éves Peter Breiter nem egy tipikus bankár. Számára ismeretlenek a hatalmas bónuszkifizetések, bonyolult részvénycsomagok vagy multi-millió dolláros ügyletek.
Ehelyett boldogan állítja ki kézzel az elismervényeket az apró, 500 lakost számláló dél-német falu polgárainak.
Minek ide pénztárgép?” kérdezi Friedrich Feldmann, a bank szerény várótermében üldögélő ügyfél, aki minden héten ellátogat az intézménybe, hogy készpénzt vegyen fel. „Az is pénzbe kerül.”
A Raiffeisen Gammesfeld eG szövetkezeti bank Németország 10 legkisebb bankjának egyike és az egyetlen, amely csupán egy fős személyzettel rendelkezik.
A német bankágazatot az ilyen kicsi intézmények jellemzik. A kisközösségekhez alkalmazkodott bankok csupán néhány fajta számlatípust és hitelt kínálnak a lakossági és vállalati ügyfeleknek.
Bár számuk az 1970-es évekre jellemző 7000-ről mára 1100-ra csökkent, a Raiffeisen Gammesfeld bankhoz hasonló szövetkezeti bankok igazi versenytársat jelentenek a két legnagyobb német bank, a Deutsche Bank és a Commerzbank számára.
Peter Breiter napi munkája leginkább abból áll, hogy a falubeliek napi készpénzszükségleteit kielégítse, és kisebb kölcsönöket biztosítson a helyi vállalkozásoknak, nem beszélve a saját otthonától 200 méterre lévő, a banknak otthont adó egyszintes ház takarításáról.
Breiter szerint a 2008-as lépés, hogy a nagybankot, aminek mottója „Eladni, eladni és eladni!”, mostani állására cserélte, élete legjobb döntése volt.
Az álláshirdetésben az állt, hogy olyan embert keresnek, aki hajlandó kézzel, számítógépek nélkül dolgozni. Az írógépen és a számológépen egyértelműen látszanak az állandó használat nyomai, bár Breiter, aki farmerben és pulóverben jár dolgozni, munkába lépése óta vásárolt egy számítógépet is.
 
Nagyon élvezem,” mondja Breiter, aki lelkes matematikus, miközben kiszolgálja az ebédidőben érkező ügyfeleket. Természetesen mindenkit név szerint ismer és szívesen ad tanácsot munkavállalással, családi problémákkal vagy pénzügyi gondokkal kapcsolatban is.
Egyesek azt mondták, hogy unatkozni fogok, de nem lett igazuk,” mondja.
Breitert az sem zavarja, hogy nem tud elmenni szabadságra. Beéri azzal, hogy egy-egy hétvégén elmegy a közeli hegyekbe síelni. „A munkám a hobbim. Mi lehet ennél jobb?”
A szövetkezeti bankok létezése szorosan összefügg a „Mittelstanddal”, a sokszor egyetlen család által vezetett német középvállalkozásokkal, amiknek az ország az export terén elért sikereit leginkább köszönheti.
A Mittelstand Németország ereje és ők képezik ügyfélkörünket is,” mondja Steffen Steudel, a BVR szövetkezeti bankcsoport szóvivője.
Bár a válság sok szövetkezeti bankot keményen érintett, összességében az ilyen intézmények sokkal inkább képesek voltak átvészelni a nehéz időket, mint nagyobb társaik, amelyek túl gyorsan próbáltak terjeszkedni és túl nagy kockázatokat vállaltak.
A döbbenet, amit a nagybankok csődje okozott az állampolgárokban, tovább erősítette a kisebb, szövetkezeti bankokba vetett bizalmat.
Pont úgy, ahogy a fogyasztók egyre inkább tudni szeretnék, hogy mi kerül az ételbe, amit megesznek, azt is tudni akarják, hogy mit csinál a bank a pénzükkel,” mondja Steudel.
A Raiffeisen Gammesfeld bank kizárólag hagyományos módszereket alkalmaz. Nincs bankkártya, nincsenek részvények, alapok, de még online hozzáférés sem.
Breiter elmondta, hogy sokan keresik fel tanácsért, hogy hogyan indíthatnának hasonló intézményt saját településükön, de sajnos a modell alkalmazása, nulláról indulva, ma már szinte lehetetlen, mert senki sem képes az induláshoz szükséges tőkével előállni.
Breiter büszke rá, hogy saját közösségét szolgálhatja és nem csupán a haszonért dolgozik. Bankjában minden ügyfél egyforma kamatot kap, legyen betétjén ezer vagy tízezer euró havonta.

http://idokjelei.hu

VAJON OROSZORSZÁG ÉS KÍNA A DOLLÁR ELLENI LÉPÉSKÉNT HALMOZZÁK ARANYKÉSZLETEIKET?

2013.02.17
Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok nem élhet örökké kölcsönpénzen, azt mondván, hogy „Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok.” (Jelenések 18:7) Ahogy Paul Krugman közgazdász fogalmazott: „Ami nem tarthat örökké, az nem tart örökké”. Amerika pénzügyi hatalma a dollár tartalékvaluta és olajkereskedelmi fizetőeszköz státuszának köszönhető. Amennyiben Oroszország és Kína úgy dönt, hogy saját gazdaságuk védelme érdekében valutatartalékuk jelentős részét dollárból aranyra váltják, az amerikai gazdaság könnyen a tényleges összeomlás közelébe kerülhet. Az olajkereskedelem aranyra történő átállása esetén pedig a központi bankok is követnék a példát, 17.000 milliárd dolláros adóssága visszafizetésére kényszerítve az Egyesült Államokat. Ez természetesen a kegyelemdöfést jelentené az amerikai gazdaság számára. (Joseph Candel)
gold-and-oil-370x211.jpgVajon előfordulhat, hogy az olajkereskedelem egy több ezer éves valuta használatára álljon át a közeljövőben? Mit jelentene egy „aranyat az olajért” rendszer a petrodollár és az amerikai gazdaság számára? Vajon Oroszország és Kína azért vásárolják egyre növekvő ütemben az aranyat, hogy ezzel tönkretegyék a dollárt? Az amerikai dollár a 70-es évek óta tartja az olajkereskedelem fizetőeszköze címet az egész világon, ami hihetetlen mértékben megnövelte a dollár és a dollár alapú adósság keresletét. Mi történik azonban, ha a világ szép lassan elkezdi visszautasítani az egyre gyengébb lábakon álló valutát és rájön, hogy az arany éppen olyan jól megfelel erre a célra?
Az amerikai dollár és a dollár alapú adósság utáni kereslet drámai mértékben zuhanni kezdene és mindenki elkezdene aranyat vásárolni. Vajon Oroszország és Kína egy ilyen helyzetre próbál felkészülni, hogy mire a világ többi része rájön, mi történik, ők már hatalmas készletekkel rendelkezzenek és viszonylag zökkenőmentesen leállhassanak a dollár használatával? Erről természetesen nem fogunk hivatalos nyilatkozatokat hallani, de egyre több jel mutat arra, hogy pontosan ez történik.
Egyetlen országot sem kárhoztathatunk azért, mert több aranyat próbál vásárolni. A fővonalas médiában egyik cikk a másikat követi a világban folyó valutaháborúról, miközben a központi bankok egymással versengve értékelik le saját valutáikat.
Miért akarná bárki is papírban tartani a pénzét ilyen piaci környezetben?
A legnagyobb vétkes pedig, mint már annyiszor, maga a Federal Reserve, amelyik egyre gyorsabb ütemben nyomtatja a dollárt, azt a látszatot keltve, hogy se a Fed, se az amerikai kormány nem törődik ennek káros hatásaival. A Fed intézkedései jelentik a legkomolyabb csapást a dollár számára.
 
Ezek az intézkedések előbb utóbb elérik, hogy a világ végleg leálljon a dollár használatával és lehet, hogy Oroszország és Kína lesznek az elsők.
Tehát miért is vesznek ennyi aranyat?
Bloomberg a következőket írta:
Amikor Vlagyimir Putyin azt mondja, hogy az USA az egész világgazdaságot veszélyezteti dollármonopóliuma kihasználásával, nemcsak a levegőbe beszélt, hanem erre a megállapításra teszi a pénzét.
Putyin nemcsak a világ legnagyobb olajtermelőjévé, hanem a legnagyobb aranyvásárlójává is tette országát. Az orosz központi bank 10 év alatt 570 tonna aranyat vásárolt, ami egy negyeddel több, mint a (vásárlás szempontjából)  második helyezett Kína által vásárolt mennyiség, az IMF adatai szerint.
Minél több aranya van egy országnak, annál inkább képes megőrizni szuverenitását, amennyiben egy fontos valutát, a dollárt, az eurót, a fontot, vagy más tartalékvalutát érintő katasztrofális esemény bekövetkezik,” nyilatkozta Evgenij Fedorov, Putyin pártjának egyik jogásza egy telefoninterjúban.
[Időkjelei: Magyarország jelenlegi aranytartaléka összesen 3.1 tonna. Ez a mennyiség elfér egy 54x 54x54 centiméteres kockában.]
Az aduász azonban Kína kezében van. Senki sem tudja pontosan, hogy Kína mennyi arannyal rendelkezik, de a jelek szerint a kínai aranyvásárlás hipersebességbe kapcsolt.
Zerohedge a következőket írta néhány hónapja:
Aki elgondolkozott azon, hogy mit csinál Kína hihetetlen kereskedelmi tartalékával, ha nem állampapírt vesz belőle, most abbahagyhatja gondolkozást. Peking továbbra is az aranyra fogad. Egyedül júniusban 68 tonnát vásároltak Hong Kongtól, hat hónap alatt pedig összesen 383 tonnát. Más szóval a még mindig rendkívül alulértékelt 1054 tonnás aranytartalékkal rendelkező Kína hat hónap alatt több aranyat vett, mint mondjuk Portugália, Venezuela, Szaúdi-Arábia vagy Nagy-Britannia aranytartaléka. Realisztikusan nézve a helyzetet Kína, amelyik évek óta nem bocsátott friss adatokat az IMF rendelkezésére aranytartalékait illetően, egész biztosan több arannyal rendelkezik, mint maga az IMF, az ő 2814 tonnájával.
Sokan nem látják, hogy ez a két ország egymaga képes elindítani az amerikai összeomlást. Nem kell egyebet tenniük, mint kihúzni a dugót. A gazdaság helyzete rendkívül instabil, de ez mind semmi ahhoz képest, ami a petrodollár megszűnését követné.
http://idokjelei.hu

VAJON TÚL KÉSŐ FELKÉSZÜLNI?

2013.01.10
Időkjelei: Az elmúlt hónapokban sokszor felmerült a felkészülés kérdése. Az alábbi cikk ennek fizikai aspektusára koncentrál. Ez nem jelenti azt, hogy a lelki felkészülés ne lenne fontos, csupán annyit, hogy ez az írás erre nem tér ki. Amit fontos kihangsúlyozni, hogy a feltételezéssel ellentétben, felkészülni egy esetleges átmeneti nehézségre nem azt jelenti, hogy valaki fél, hanem azt, hogy megteszi azokat a tőle telhető egyszerű lépéseket, amik egy ilyen időszak átvészelését fizikailag megkönnyítik.
prepping-370x207.jpgEgyre több ember kezd rájönni, hogy az észak-amerikai helyzet pont annyira kilátástalan, mint mondjuk Görögország, Spanyolország és egy sor más európai ország helyzete. Amikor már a fővonalas média is kijózanító figyelmeztetéseket tesz közzé, az írás mindenki számára láthatóvá válik a falon.
Aki számára új a téma és még csak a lábujját merítette be a hidegvízbe, a felkészüléssel vagy túléléssel foglalkozó oldalak cikkeit olvasva arról, hogy miként láthatja el és tudhatja biztonságban a családját, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy neki befellegzett.
Aki átélt már nehéz időket, arra gondolhat, hogy örül, ha tetőt tudhat a feje felett és mivel nincs megtakarított pénz neki befellegzett.
Néhány ítéletnapi próféciát olvasva és a napi híreket látva egyesek feladják még mielőtt hozzáláttak volna, arra gondolva, hogy nekik már befellegzett.
Ami engem illet, én örök optimista vagyok és szerintem soha sem késő. Nem hiszem, hogy bárkinek befellegzett volna, pusztán azért mert még csak most lát hozzá a felkészüléshez. Amíg a boltok nyitva vannak, van idő.
Bár a helyzet szerintem is súlyos és a gazdasági vég egyre közelebb van, ha ezt a cikket olvasod, már megtetted az első lépést a felkészülés felé, a szenvedélybetegség terápiájának 12-lépcsős programjához hasonlóan: elismerted, hogy baj van. Ez már önmagában előnybe helyezett, mert tudod, hogy az élet egy szempillantás alatt megváltozhat.
A felismerés, hogy szükség van a felkészülésre több szempontból is előnyt jelent a többséggel szemben:
  • Azt jelenti, hogy más szemmel fogod nézni a napi híreket,
  • Fenntartással fogadod a médiában tálalt információkat,
  • Komolyan mérlegelni fogod a fiat valuta mellett és ellen szóló érveket,
  • Valamint, hogy a bevásárlások alkalmával nem csupán az jár majd a fejedben, hogy mi lesz az aznapi vacsora.
Már az is előrelépést jelent, ha valahol ott motoszkál a fejedben a gondolat, hogy a dolgok nem úgy mennek, mint ahogyan kellene. Ilyenkor eldöntheted, hogy kilépsz az eddig valóságnak hitt ködből vagy elhessegeted ezt a kellemetlen érzést és minden megy tovább változatlanul, már ami saját szokásaidat vagy életedet illeti.
Amennyiben úgy döntöttél, hogy mégis tovább olvasod ezt az írást, valószínűleg úgy gondolod, hogy csatlakozol a felkészültek/felkészülők táborához.
Igaz, hogy az események igen előrehaladott állapotban vannak, azért még nem tartunk a játék végénél.
Az ébredés sokak számára anyagi terhet jelent. Habár tudjuk, hogy otthoni raktárkészleteink feltöltése ideális lépés, a folyamat pénzbe kerül és ez egyeseknek, különösen, ha szűkös anyagi kerettel rendelkezünk, elkeserítő lehet. Csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy évre elegendő tartós élelmiszert vásároljanak, de önmagában az a tény, hogy teszünk valamit, megnyugvást ad.
Az első lépések
Elsőként mérjük fel, hogy mivel rendelkezünk. Sokan meglepődnek, hogy akár egy hétre vagy egy hónapra elegendő étel van eleve a kamrájukban. A helyzetfelméréssel kapcsolatban érdemes elolvasni a „Ha nem tudod mid van, nem tudod mire van szükséged” című írást, amiből részletes segítséget kaphatunk a leltározással kapcsolatban.
 
Miután megbizonyosodtunk afelől, mivel rendelkezünk, elő kell állnunk a felkészüléshez szükséges pénzzel. Lehet, hogy a családi költségvetés olyan szoros, hogy a villanyszámlára is alig jut, de valamit akkor is tehetünk. Például változtathatunk vásárlási szokásainkon. Hamarosan rájövünk, hogy ugyanabból a pénzből többre is futhatja. Mindenesetre a felkészüléshez valamennyi pénzt muszáj lesz felszabadítani.
Egyesek azt gondolhatják, hogy a karácsonyt követő időszak nem a legideálisabb a kezdéshez, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ha a te háztartásod hasonlít az enyémhez, a hűtőszekrény most a karácsonyról megmaradt ételekkel van tele. Állj ellen a kísértésnek, hogy elindulj a szokásos heti bevásárló körútra és egyétek azt, ami az ünnepekről megmaradt, kiegészítve néhány dologgal a kamrából. Használd a heti vásárlásra szánt pénzt a kezdéshez. Mindegy milyen kevés pénz áll rendelkezésre, bármennyiből elkezdheted. Az alábbi listákat saját helyi kisboltunk árai alapján állítottam össze. A helyi áraktól függően ennél több is beleférhet a keretbe. [Időkjelei: a listákat nem volt módomban „honosítani”. További ötleteket, egyéb információkat a hozzászólásokban.]
20 dolláros (5000 forintos) lista
  • 1 kg rizs
  • 1 kg szárazbab
  • 4 doboz paradicsom vagy spagetti szósz
  • 2 db konzerv barack
  • 1 üveg mogyoróvaj
  • 1 üveg ételecet
  • 2 karton ásványvíz
50 dolláros (12 ezer forintos) lista
Minden a fenti listáról, plusz:
  • 4 csomag nem édes keksz vagy kétszersült
  • 4 üveg alma vagy egyéb befőtt
  • 1 kg cukor
  • 3 kg liszt
  • 1 liter olívaolaj
  • 3 db zöldbabkonzerv
  • 2 doboz/zacskó szódabikarbóna
100 dolláros (25 ezer forintos) lista
Minden az előző két listáról, plusz:
  • Nagy adag dobozos/vákuumcsomagolt parmezán vagy egyéb sajt
  • 1 nagy kiszerelésű sütőpor
  • 5 kg krumpli
  • 2-3 kg hagyma
  • 2-3 kg sárgarépa
  • 1 kg tejpor
  • 3 kg száraztészta
  • 5 csomag fűszer ízlés szerint
  • Néhány nassolni való (csokoládé, cukorka, stb. néhányszáz forint néhány apróságra, ami megédesíti a napot)
Nincs vége – még van idő
Az a bizonyos hang egy fontos dologra figyelmeztet. Azt súgja, hogy valami nincs rendben a világgal. Hívd ösztönnek vagy Isten hangjának, esetleg előérzetnek, a lényeg, hogy hallgass rá. Láss neki a felkészülésnek most. Nem baj, ha csupán kétheti élelemmel és vízzel rendelkezel. Ez azt jelenti, hogy a családod két hétig nem fog éhezni vagy víz nélkül maradni, ha valami baj történik. A Sandy vihar után az emberek már két nap után panaszkodtak, mert nem volt mit enniük.
Egyikünk sem tudhatja meddig tart ki a dollár. Nem az a kérdés, hogy Észak-Amerika mikor jut Görögország sorsára, hanem az, hogy mikor. Természeti katasztrófák pedig bármikor bekövetkezhetnek, fennakadást okozva a kereskedelemben és az áruszállításban. Munkahelyek megszűnnek, egy betegség bármikor beüthet, és soha nem tudhatjuk mikor ér el bennünk egy komoly vihar. Ha most hallgatsz arra a bizonyos hangra, akkor nem kell majd a FEMA táborok előtt sorba állnod, hogy némi élelemhez juss. Használd ki a rendelkezésre álló időt! Ne hallgass azokra, akik szerint nincs idő vagy nincs miért felkészülni. Minden adag félretett étel egy kicsivel nagyobb fizikai biztonságot ad a családodnak.
Arra koncentrálj, amit megtehetsz, és ne figyelj a zajokra, amikből leginkább a „lehetetlen” szó hallatszik ki.
 
http://idokjelei.hu

AMIRE SZÁMÍTHATUNK: 2013 LEGFŐBB ELIT MÉMJEI

2013.01.10
Forrás: The Daily Bell
2013-370x207.jpgMicsoda évet zártunk! Növekvő, egyre kiterjedtebb fejetlenség, értelmetlen háborúk és gazdasági bajok jellemezték, amelyek mind az elkerülhetetlen „Káosz” felé hajtják a világot, amiből végül megszületik majd a vadonatúj, globális kormány és egy vagy több, szintén globális valuta.
A vezető elit, amely szerintünk a központi bankokat és a pénz létrehozását felügyeli, létrehozta az EU-n végigsöprő szuverén adósságválságot és arra pazarolta a világ idejét, hogy intenzív és eredménytelen tárgyalásokkal „megoldást” találjon rá. Megoldás természetesen nem létezik és pont ez a lényeg. Az EU zűrzavar addig fog folytatódni, amíg ennek a szerencsétlen uniónak minden egyes területét nem központosították és bürokratizálták a lehető legteljesebb mértékben.
Az Egyesült Államokban egyik hamis gazdasági válság a másikat követte gyors egymásutánban, míg el nem érkeztünk a legnagyobbhoz, a fiskális szakadékhoz. Természetesen a fiskális szakadékot is megoldják, amit a politikusok öngratulációi követnek majd, a megvásárolt fővonalas média tudósításában.
Ezt követően jön majd egy jól időzített újabb válság. Az Egyesült Államok tönkretételét minden jel szerint ilyen egymást követő hamis válságokkal akarják elérni. Az elképzelés valami olyasmi lehet, hogy az USA csak valamiféle fúzió árán létezhessen tovább, mondjuk Mexikóval vagy Brazíliával. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az USA gazdaságát meg kell gyengíteni, és ezzel a feladattal jól haladnak.
Úgy tűnik a globális elit Kínát is szeretné a számára ideális pozícióba helyezni az új világrendben. Miután Kínában is nyugati stílusú pénzrendszert vezettek be, az ország fő funkcionáriusai beizzították a pénznyomdákat és egy igazán „fehéren izzó” gazdaságot hoztak létre. Hogy ezt meddig lehet fenntartani, lehetetlen megjósolni. A terv valami olyasmi lehet, hogy hagyják az országot hihetetlen sebességgel növekedni, egy mérték nélkül táplált központi bank által tartva mozgásban a rendszert.
A nyugat számára nem a kínai gazdasági vitalitás miatt előnyös a kínai „fejlődés”, hanem inkább amolyan ellensúlyként szolgál, amit a nyugat riválisaként állítanak be, hogy ezzel igazolják az újabb diktatórikus intézkedések szükségességét mindkét országban. A cél, mint mindig, a központosítás folytatása, egészen a világkormány megalakulásáig.
Nézzünk meg néhány 2013-ra vonatkozó trendet. (Igen, tudjuk. Több van belőlük az alább felsoroltaknál, tehát bátran tessék csak hozzátenni továbbiakat a hozzászólásokban!) A cikk (és az oldal) célja, hogy feltárja azokat a domináns társadalmi témákat, az elit által a világra erőltetett kérdéseket, amelyek célja rávenni a középosztályt, hogy hatalmát és vagyonát átadja a globalista intézményeknek. Ezek a témák 2013-ban is teljes gőzzel tarolnak majd.
Mire számíthatunk tehát (a sorrendre való tekintet nélkül)?
Kína gazdasága egyre nagyobb lesz és az erőfeszítések ellenére is összeomolhat: Már korábban is említettük Kínát, de muszáj itt is felsorolnunk, mert ez az elit egyik legfontosabb mémje: ahogy a nyugat hanyatlik, úgy emelkedik fel Kína. A nyugatnak szüksége van ellenségekre, mint ahogyan Kínának is. A terjeszkedő Kína pedig mindkét félnek és célra megfelel. Kérdés: A fehéren izzó kínai gazdaság vajon kitart még egy évig?
Kína fenyegető lépéseket tesz a nyugat irányába és fordítva: A következő hidegháború körvonalai kezdenek kirajzolódni a kínai gazdaságról szóló híradásokból valamint a kínai vezetők hozzáállásából a viszonylag kisméretű csendes-óceáni szigetekért folytatott háborúskodással kapcsolatban. Kérdés: Sikerül-e kellő mennyiségű és elég komoly provokációt teremteni, hogy Kína egy új szovjet rémként tűnjön fel a világ szemében?
Oroszországban Putyin enyhén ellenséges hozzáállást mutat a nyugati érdekek és katonai ügyek iránt. Kínához hasonlóan, Oroszországot is a „nyugat ellensége” szerepre készítik fel és Vlagyimir Putyin maga is igazi „nagy orosz vezetőnek” mutatja magát, aki Oroszország érdekeit képviseli a korrupt nyugattal szemben. Kérdés: Tudva, hogy Putyin tulajdonképpen az orosz titkosszolgálat-maffia része, vajon meddig tudja fenntartani a látszatot?
 
A BRICS országok, beleértve Indiát és Brazíliát, tovább bicegnek a többiek után, miközben a kapitalizmus mintapéldáiként állítják őket a világ elé. Indiát és Brazíliát a kereskedelem motorjaiként ábrázolják, miközben mindkét ország egy diszfunkcionális üzleti és politikai vállalkozás. Kérdés: Képesek lesznek fenntartani a gazdasági teljesítményt vagy visszaesnek az árinfláció korszakába, ami mindkét országot fenyegeti?
Az amerikai katonai dominanciát ismét kiterjesztik Dél-Amerikára a „kábítószer elleni harc” ürügyén. A Pentagon és a CIA ismét a régi játékot játsszák, beterítve embereikkel Dél-Amerikát, a nem létező kábítószer elleni harcban. Kérdés: Az átlag dél-amerikai polgár, most az Internet-forradalom korában is beveszi és elfogadja a megújult amerikai hódítást?
Az amerikai titkosszolgálat és a hozzátartozó adóhatósági érdekek egyre erőteljesebben próbálják a világra erőltetni az amerikai szabályokat. A hatalmi elit az amerikai adótörvényeket arra használja, hogy kiterjessze hatalmát a világ bankrendszere felett. Ez a jelentős mértékű ellenállás ellenére is folyik. Kérdés: Vajon sikeres lesz-e a törekvés, vagy elbukik, mint korábban?
Hiány mémek népszerűsítése – különös tekintettel a vízre és az élelmiszerekre. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a hatalmi elit a világméretű aszályokat és éhezést létrehozva, illetve kihasználva próbál minél nagyobb és kiterjedtebb káoszt teremteni, hogy megoldásként diktatórikus intézkedéseket vezethessen be. A Monsanto kulcsfontosságú szereplő ebben a játszmában. Kérdés: A világ régóta szenvedő népei a fejlődő országokban vajon tovább tűrnek, vagy megpróbálják leleplezni az összeesküvést?
A nyugat háborúit továbbra is a terrorizmus elleni harcként reklámozzák. Pedig ők a terroristák , az elsődleges terroristák. A világ válasza az elsődleges terrorizmusra a nemzetközi zsidó média szajkózása szerint a nagybetűs TERRORIZMUS. HÁT INNEN NEM ÚGY LÁTSZIK A KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK IS EZT IGAZOLJÁK , ÚGY AZ USA – BAN MINT IZRAELBEN A VILÁG LEGNAGYOBB KONCENTRÁCIÓS TÁBORAIT TARTJÁK FENN. MONDJÁK BÖRTÖNŐREINK ERRŐL A ZSIDÓ MÉDIA MIÉRT HALGAT . VAGY AZ ÉN CENZOROM EZEKET MIÉRT CENZURÁZZA , VAGY MIÉRT AKARJA CENZURÁZNI, NAGYOBB LESZ MÁR AZ ILDIKÓNÁL A CENZOR HATALMA, DE EGYET NE FELEDJ EL , AZ ILDIKÓ MAMÁJA IS INKÁBB A MOCSARAT VÁLASZTOTTA MINT A KEDVES LÁNYÁT , NE , HOGY A TE CSALÁDOD IS A MOCSÁRBA SÜLYEDJEN , MERT EZ A NÉP BIZTOS FELEMELI A FEJÉT AKKOR IS HA AZ ENYÉMNEK A PORBA KELL HÚLLANI. Folytatódnak az Internet elleni támadások. Ahogyan arról már többször írtunk, titkos háborúival a nyugat egy amolyan muzulmán félholddá próbálja alakítani a közel-keletet, iszlamista kormányokat hozva létre. Ily módon a „terrorizmus elleni harcot” is kiterjesztették, a terrorizmust magát pedig továbbra is kihasználják az Internet és a segítségével létrejött alternatív média elleni harcban. Kérdés: Vajon képes lesz a hatalom továbbra is támogatni és fenntartani a terrorizmus elleni mesterséges háborút és lecsökkenteni az Internetszabadságot vagy törekvéseik valamikor visszaütnek?
A nemzeti szocialista elvek és erősödő tekintélyelvűség népszerűsítése folytatódik a nyugaton, különösen az Európai Unióban. A bevezetés alatt álló globalista elveket megvizsgálva megdöbbentő milyen sok Nemzeti Szocialista elem található bennük. A náci típusú bankrendszer és a piacokat uraló birodalmi állam létrehozása a mostani trend. Kérdés: Látva mennyire nyilvánvaló a kialakuló rendőrállam jellege, különösen az Egyesült Államokban és az EU-ban, vajon képesek lesznek kiterjeszteni ezt a politikai szerkezetet jelentős ellenállás nélkül?
Végül egy fontos kérdést nem szabad figyelmen kívül hagyni: Vajon az Internet forradalom képes lesz-e aláásni a hatalmi elit törekvéseit vagy a világháló is hanyatlásnak indul az elit propagandái és megrendezett támadásai következményeként?
 
http://idokjelei.hu

BRÉKING: A VILÁGVÉGE MAGYAR!

2012.12.22
Hír24 információi szerint nemrég rovásírásos emlékek kerültek elő, amelyek bizonyítják: a maják elszámolták magukat, a világvége 2014-ben lesz. A leletek még a Gyurcsány–Bajnai-kormány idejéből valók, ezért csaknem száz évre titkosították őket.
 
Lesz világvége, de nem most, és nem úgy, ahogy most gondolják” – jelentette ki a Hír24 kérdésére egy magát megnevezni nem kívánó politológus. Hozzátette: a legfrissebb kutatási adatok egyértelműen bizonyítják, hogy 2014-ben olyasmi történik majd, amire senki sem számít.
Régészeti körökből származó információk szerint még 2009-ben, a Dobogókő és Pilisszentlászló közötti autópálya építésekor kerültek elő rovásírásos tekercsek. Ezeken – többek között – olvashatók a következő országgyűlési választások eredményei, a jövő heti lottószámok és a közelgő világvége pontos időpontja. Utóbbi miatt a táblákat 99 évre titkosították.
A hírt a kormányszóvivő nem kívánta kommentálni, de azt sejtetni engedte, hogy a táblák a magyar függetlenségi harc legkorábbi bizonyítékai. Bár sajnálatosnak nevezte, hogy a tábla tanúsága szerint 2014-ben vége lesz a világnak, de – mint mondta – a lényeg, hogy addig sem engedünk a külföldi hatalmak nyomásának.
Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szerint az apokalipszis a Gyurcsány–Bajnai-kormány és – előrevetítve – a Gyurcsány–Bajnai-koalíció magyar nemzet ellen elkövetetett sorozatos bűntetteinek az egyenes következménye. Selmeczi emiatt a civil CÖF és a civil CET szervezeteket kéri fel, hogy egy újabb Békemenet segítségével derítsék ki, a Gyurcsány–Bajnai-kormány, a Gyurcsány–Bajnai-koalíció vagy a világvége okoz nagyobb károkat a magyarságnak.
Az ellenzék hevesen bírálta a kormány világvége elleni intézkedéseit. A szocialisták szerint csupán a pénzügyminiszter nyilatkozatai miatt kell aggódnunk.
Bajnai Gordon szerint a világvégejóslatok részei egy jól kitervelt karaktergyilkosságnak, amely még a maja időkig nyúlik vissza.
A ZSIDÓ BAJNAINAK KEVÉS VOLT A LIBATOLVAJLÁS, MOST VISSZAKÜLDTÉK A LUDAS MITYIKÉRT IS , DE NE FELEDJÉTEK , MÁR KÉSZEN VANNAK A MOGYORÓ VESSZŐK , ÉS NEM HÁROMSZOR , DE SZÁZSZOR VERJÜK EZT VISSZA , BÜDÖS ZSIDÓK , ÉS HA KELL FELÁLLÍTJUK A DUNAPARTON APÁITOK , NAGYAPÁITOK KEZELTE HÚSDARÁLÓINKAT .
MOST KÉPZELJÉTEK EZEKET A HIREKET EGY SPIRITUÁLIS OLDALON IS OLVASNI LEHET , PEDIG OTT A SZELLEMVILÁGÁT JÖTT MEGNÉZNI A LÁTOGATÓ, HA MÁR OTT IS KILÓG A LÓLÁB AKKOR MI A KURVA ANYÁTOKAT AKARTOK ETTŐL A KIS ORSZÁGTÓL, MÉG EGY FORRADALMAT INDÍTSUNK A ZSIDÓK ELLEN A CIGÁNY A MAGYARRAL ÖSSZEFOGVA HAJTSUNK KI BENNETEKET EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL A RABLÓ ELITTEL EGYÜTT.
Orbán Viktor kijelentette: a világvége nem befolyásolja a múlt héten, a két napja és a tegnap elfogadott felsőoktatási keretszámokat sem.
Hír24 birtokába került rovásírásos világvége-jóslat szövege a következő:

 
Forrás: Hír24

IZRAELI KOMMANDÓSOK KERESIK A SZÍRIAI VEGYI FEGYVEREKET

2012.12.10
vegyi.jpgIzrael éveken keresztül pontosan tudta, hogy hol tárolják a szíriai vegyi és biológiai fegyvereket. Az elmúlt egy hétben azonban az izraeliek olyan jelzéseket kaptak, hogy a vegyi és a biológiai hadianyagot új helyszínekre szállították és esetleg élesítették.
Szíriában tevékenykednek az izraeli hadsereg különleges feladatokra kiképzett kommandósai, igyekezve nyomon követni, hogy a szíriai rezsim hova rejti vegyifegyver-készletét - írta izraeli katonai forrásait idézve a The Sunday Times.
A vezető konzervatív vasárnapi brit lapnak egy izraeli bennfentes elmondta: Izrael éveken keresztül pontosan tudta, hogy hol tárolják a szíriai vegyi és biológiai fegyvereket. Az elmúlt egy hétben azonban az izraeliek olyan jelzéseket kaptak, hogy a vegyi és a biológiai hadianyagot új helyszínekre szállították és esetleg élesítették.
"Sürgősen meg kell tudnunk, hogy hol vannak (ezek a hadianyagok)" - mondta a brit lap izraeli forrása.
William Hague brit külügyminiszter előző napi nyilatkozata szerint a brit és az amerikai kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyverek bevetésére készül.
Hague szombaton a BBC-nek kijelentette, hogy London és Washington "erőteljes figyelmeztetést" küldött közvetlenül a szíriai kormánynak. Hozzátette: reméli, hogy Szíria "megszívleli" a brit-amerikai figyelmeztetést, annál is inkább, mivel mind az Egyesült Államok elnöke, mind a brit kormány "komolyan is gondolja" mindazt, ami e figyelmeztetésben szerepel.
A brit külügyminiszter mindazonáltal nem árult el részleteket sem az általa említett bizonyítékokról, sem a Damaszkusznak küldött figyelmeztetés tartalmáról
 
ÉN AZT HISZEM ROSSZUL VAGYTOK TÁJÉKOZTATVA , MERT AZT SUTTOGJÁK , HOGY ŐK BIZONY A 450 ATOMTÖLTET EGYIKÉT KERESIK MELYET BEVETÉS KÖZBEN VESZTETTEK EL , NEHOGY NÁLUK ROBBANJON FEL.
 
http://index.hu

VÉSZESEN KÖZEL A SZAKADÉKHOZ AZ USA

2012.12.10
usa.jpgJövőre megtorpan az amerikai gazdaság növekedése, ha nem születik meg a megállapodás a „pénzügyi szakadék” elkerüléséről – jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a CNN-nek adott interjújában.
 
Amennyiben az Egyesült Államokban az év végéig, esetleg a jövő év elejéig a Fehér Háznak és a képviselőházi republikánus többségnek nem sikerülne átfogó megállapodást nyélbe ütnie a deficitcsökkentésről, akkor olyan automatikus adóemelések és kiadáscsökkentések lépnek hatályba, amelyek több közgazdász szerint újabb recesszióba taszíthatja a gazdaságot. (Innen ered a  válságba zuhanásra utaló "pénzügyi szakadék" kifejezés, amelyet Ben Bernanke, a Federal Reserve elnöke használt elsőként.)
"Ha az amerikai gazdaságnak el szenvednie azt a lefelé mutató kockázatot, hogy nem sikerül elérni el egy átfogó megállapodást, akkor a növekedés (rátája) nulla lesz. Sokkal jobb lenne tehát átfogóbb megközelítésre váltani, és kezelni a problémákat" - nyilatkozott a volt francia gazdasági miniszter.
Lagarde hangot adott meggyőződésének, hogy nem lesz elégséges, ha a felek csak átmeneti megállapodást kötnek az adóemelésről és a lefaragásokról, mert ez bizonytalanságot szül a gazdaság szereplőinek körében, különösen a pénzpiacokon. Az IMF vezérigazgatója véleménye szerint a pragmatizmus és a "kiegyensúlyozott hozzáállás" végül segít áthidalni az ellentéteket.
A megállapodás egyebek között amiatt késik, mert a demokraták ellenzik több szociális kiadás csökkentését, a republikánusok pedig nem akarnak belemenni a leggazdagabb 2-3 százalék adójának emelésébe. Barack Obama elnök többször úgy fogalmazott: nem lesz megállapodás, ha a legtehetősebbek nem vállalnak "korrekt részesedést" a közteherviselésből.
Az amerikai GDP 2012 negyedik negyedévében az ország kereskedelmi minisztériuma szerint 2,7 százalékkal növekedett.

 
http://index.hu

MINT LÁTHATOD A SZABADSÁG SZOBOR ELDOBTA A MENÓRÁT , ÉS A tórát IS , HOGY NE LÁSSA ÖSSZEOMLANI A BIRODALMI AMERIKÁT , HÁT BEFOGTA SZEMEIT, ÍGY CSAK AZT HALJA HOGY SOKAN NAGYOKAT PUFFANVA KOPANNAK A KÖVEZETEN .

AMERIKAI REPÜLŐGÉP HORDOZÓ ÉRKEZETT A SZÍRIAI PARTOKHOZ

2012.12.06
Forrás: Infowars.com
uss-dwight-eisenhower-370x248.jpgMiközben Törökország a NATO jóváhagyására várt a Patriot rakétaelhárító rendszer saját határa mentén történő telepítéséhez, az Egyesült Államok pedig azzal fenyegetőzik, hogy vegyifegyverek szír részről történő bevetése katonai beavatkozást eredményezne, az USS Eisenhower megérkezett Szíria partjaihoz, egyértelművé téve, hogy jelentősen nőtt a közvetlen konfrontáció esélye.
A nyolc vadászbombázó repülőszázadot és 8000 tengerészt, pilótát és tengerészgyalogost szállító anyahajó tegnap, igen rossz időjárási körülmények között érkezett meg a szíriai partokhoz. Az Eisenhower anyahajóhoz a 2500 fős legénységgel rendelkező USS Iwo Jima kétéltű készenléti csoport is csatlakozik.
Jelenleg az amerikai tengerészet 10.000 embere, 70 bombázója és az Iwo Jima kétéltű csapattal együtt legalább 17 hadihajója áll szemben Szíriával, beleértve egy irányított rakétacirkálót és 10 rombolót is. Ezek közül a tengerészeti járművek közül négy Aegis rakétaelhárítóval van felszerelve,” jelenti aDebkaFile.
Az USS Eisenhower azután érkezett meg a szíriai partokhoz, hogy meg nem nevezett amerikai illetékesek kijelentették „az amerikai különleges erők a megfelelő pozícióban vannak, nem kell odaküldeni őket.” Az Australian híradása szerint ez azt jelenti, hogy „a csapatok már a térségben vannak.”
Tegnap Törökország megkapta az engedélyt a NATO-tól, hogy a határ mentén felállítsák a Patriot rakétavédelmi rendszert, azzal az ürüggyel, hogy megvédhessék magukat az Assad rezsim esetleges támadásaival szemben. Egyesek szerint a lépéssel csupán a Törökország által már hónapok óta kért Szíria feletti repüléstilalmi zóna felállítását próbálják közelebb hozni.
A Patriot rakéták csak földről indíthatók, azonban most már a rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas THAD és Aegis rendszerek támogatásával is kiegészült a védelem.
Az USS Eisenhower érkezése egybeesik az elmúlt napokban nagy visszhangot kapott feltételezéssel, miszerint az Assad rezsim vegyi fegyvert készül bevetni az ellenzéki erők ellen, akik között, nem mellesleg, számos, az Obama kormány támogatását élvező Al-Kaida terrorista is található.
 
Az akció elindításához nem lesz szükség erőink jelentős mozgatására,” nyilatkozta egy amerikai illetékes a London Times-nak tegnap. „Az erő már a helyén van. Túl korai találgatni, hogy mi történne, ha a beavatkozás mellett döntenek. Ez még nem történt meg, ilyen döntés még nem született. Számos opció létezik, de a katonai akciót gyorsan, napok alatt el lehet indítani,” tette hozzá.
Geopolitikai szakértők, mint például Pepe Escobar szerint, a NATO erők durva propagandájával ellentétben, elég valószínűtlen, hogy Szíria valóban vegyi fegyverek bevetését tervezné.
Már hat hónappal ezelőtt keringtek olyan hírek, hogy a mindenre kapható lázadókat gázálarcokkal látták el, hogy megrendezzenek egy vegyifegyver-támadást, amit az Assad rezsimre kentek volna, indokot szolgáltatva a NATO katonai támadásra Szíria ellen.
Augusztusban egy forrás az Addounia nevű szír hírcsatornának azt mondta, hogy egy szaúdi cég 1400 mentőautót szerelt fel gáz és vegyifegyverek elleni szűrőrendszerrel, amelyek darabonként 97.000 dollárba kerültek, a szíriai felszabadítási hadsereg lázadói által tervezett vegyifegyver-támadásra felkészülendő. További 400 járművet pedig a csapatok szállítására készítettek fel.
A támadást Szíria számlájára írták volna. Az elit agytröszt Brookings Intézet 2012 márciusában „Szíria megmentése: a rezsimváltás opciói” címmel közzétett jelentésében is egy hasonló forgatókönyvet olvashatunk, amelyben egy megrendezett humanitárius válság ürügyén alkalmaznak külső erőt.
A történet Francois Hollande, francia elnök beszédével is egybevág, aki kijelentette, hogy egy vegyifegyver-támadás „legitim okot szolgáltatna a közvetlen intervencióra” a NATO erők által.
A DebkaFile szerint a repülőgép hordozó anyahajók érkezése jelzi, hogy „az Egyesült Államok az időjárás függvényében készen áll a közvetlen katonai intervencióra a szíriai konfliktusban.”
 
 

IGEN MINT TUDJUK AZÓTA MÁR EL IS VEZÉNYELTÉK, AZ OROSZ RAKÉTÁK JOBB BELÁTÁSRA BIRTÁK A NATOT, ÍGY NEM KELLET BEVETNI A HAJÓK ELLENI RAKÉTÁKAT, ÉS MARADT AMERIKÁNAK 10000 MUNKANÉLKÜLI EMBERE AMIT ITT AKARTAK ÁTVÁLTANI HALOTTÁ. DE AMINT LÁTOD MÁR EZ SEM ÜZLET , A ZSIDÓKÉRT NEM ÁLDOZTAK AMERIKAI MUNKANÉLKÜLI ÉLETEKET. LASSAN GYŐZ A NEMZETI AMERIKA A BIRODALMIN , ÉS KIVESZIK A MONETÁRIS JOGOT A ZSIDÓK KEZÉBŐL, HOGY ÚJRA TALPRA TUDJON ÁLLNI EZ A NAGY NEMZET. CSAK IZRAELBE KELL ÜZNI A BANKÁROKAT ÉS A ZSIDÓ MEGMONDÓ EMBEREKET, ÉS ÚJBÓL NAGGYÁ LESZ EZ AZ ORSZÁG , CSAK SOHA TÖBBÉ NE ENGEDJÉTEK BE A ZSIDÓKAT AZ ORSZÁGOTOKBA.


KONVERGENCIA: OROSZ-EURÓPAI EGYESÜLÉS

2012.12.06
Forrás: The New American
igor-ivanov-370x195.jpgA Gulf News néhány nappal ezelőtt „Az európai-orosz intézményi integráció fontossága” címmel megjelent cikkében, a kelet-nyugat egyesülésének legújabb globalista dicshimnuszát olvashattuk, Igor Ivanov, volt orosz külügyminiszter tollából.
Teljes újraindítás nélkül az orosz-európai kapcsolatok tovább fognak romlani,” írja Ivanov. Ennek kiküszöbölésére azt javasolja, hogy „Oroszország és Európa vizsgálja meg, hol találkoznak érdekeik,” és próbáljanak meg „partneri kapcsolatot és politikai együttműködést kialakítani a szorosabb integráció érdekében.”
A „konvergencia” az elit egyik kedvenc témája mindenhol a világon, különösen a Royal Institute for International Affairs (RIIA) más néven Chatham House, a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Világpolitikai Konferencia (WPC), a Trilaterális Bizottság, a Carnegie Alapítvány a Világbékéért és a Bilderberg csoport berkeiben. Igor Ivanov, aki a szovjet diplomácia egyik kiemelkedő funkcionáriusa és Putyin biztonsági tanácsának tagja volt, valamennyi felsorolt szervezettel kapcsolatban áll. Azoknak a „volt” kommunistáknak az egyre bővülő táborához tartozik, akik ma már a globalista zászló alatt gyülekeznek, a milliárdos orosz oligarchákkal, vezető nyugati cégek elnökeivel, Wall Street-i bankárokkal, elit alapítványok vezetőivel és az elit agytrösztök tagjaival egyetemben.
A globalista elit az általuk áhított politikai és gazdasági átalakulást definiáló számos zászló és kódnév alatt menetel előre. Ilyen például a globalizáció, a globális kormányzás, az internacionalizmus vagy az új világrend elnevezés is. Néha, egy-egy ritka őszinteségi roham vagy arrogáns nyilatkozat során némelyik globalista kimondja az igazi célt leginkább tükröző meghatározást: a világkormányt is.
A konvergencia, annak politikai és gazdasági értelmében, nem része az átlagemberek szókincsének, a világkormány felállítását célul tűző globalista programnak azonban központi eleme. A konvergencia nem más, mint az a folyamat, amelynek segítségével eltörlik a különböző nemzetekre jellemző politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális különbségeket, a zökkenőmentes fúzió érdekében, először regionális csoportokat alakítva ki, amelyeket azután könnyebb egyetlen globális kormányba tömöríteni. Ezeket a lépéseket természetesen megtévesztő eszközök segítségével teszik meg, hiszen a legtöbb nemzet nem nézi jó szemmel, hogy egy globális gulágba akarják beleerőltetni, amit az ENSZ vagy valami más hasonló globális szerv irányítana.
A globalizációs versenyben Oroszország és Európa számára egyaránt komoly a tét,” mondja Ivanov.
Amennyiben Európa nem lesz képes megbirkózni a XXI. század kihívásaival, gazdasági stagnálással, erősödő társadalmi elégedetlenséggel és politikai bizonytalansággal lesz kénytelen szembe nézni,” folytatta. „Miközben az ipari termelés kelet Ázsiába vándorolt és a kutatásfejlesztés Észak-Amerikában maradt, Európát az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti pozícióját a nemzetközi piacokon, aminek eredményeként az egész európai projekt kérdésessé válik.”
 
Az ilyen végkifejlet elkerülése érdekében Oroszországnak és Európának muszáj megtalálni a konvergenciát lehetővé tevő területeket és ezeken mindkettőjük számára előnyös együttműködést kialakítani. Egy ilyen együttműködés megalapozásához először meg kell szabadulniuk egymással szemben fennálló előítéleteiktől.”
Oroszországnak Európa egészébe történő intézményi integrációjához komoly elszántságra van szükség mindkét fél részéről. Ebben a globalizált században azonban ez az egyetlen opció.”
Ivanov egyik régi pajtása brit diplomáciai körökben Sir Roderic Lyne, volt oroszországi brit nagykövet, a kelet-nyugati konvergencia és elsősorban az orosz-EU integráció lelkes támogatója „Oroszország az EU-ban? Soha se mond, hogy nem!” címmel írt cikket a kérdésről.
Az Európai Unió politikája 1991 óta a konvergencia támogatása és az Oroszországgal való egyre szorosabb kapcsolat kiépítése,” írta Lyne. „Ez nyilvánvalóan az Unió érdeke és talán Oroszországé is.”
Annak ellenére, hogy Putyin számos alkalommal nyilatkozott igen negatívan az Egyesült Államokról és Európáról, kijelentette, hogy „nagyon is elképzelhetőnek tartja,” hogy Oroszország egy nap Európával közös valutaunióba tartozzon.
 
 
http://idokjelei.hu

IGEN EZT SZERETNÉTEK AZ OROSZ TERMÉSZETI KINCSEKRE FÁJ A FOGATOK , ÉS MOST HIZELGÉSSEL KI AKARJÁTOK ÉNEKELNI A SZÁJUKBÓL E NAGY FALATOTT, ÉS utána MINT MAGYARORSZÁGOT GYARMATTÁ SÜLYESZTENÉTEK , MERT ÍGY LEGYŐZNÉTEK A VILÁGOT , DE míg KÍNA ÉS PROSZORSZÁG ÉS A TÉRSÉG ÁLLAMAI ÖSSZEFOGNAK ELLENETEK , ÉS MINT LÁTJUK ŐK NEM KAMATRABSZOGÁKAT AKARNAK AZ ÖSSZEFOGÁSSAL , HÁT HALÁLRA VAGYTOK ITÉLVE. ÉN MEG AZT MONDOM ÚGY LEGYEN .


AZ ÖSSZEOMLÁS FOLYIK

2012.12.06
Forrás: King World News
Munkát keresek
Egon von Greyers, a svájci Matterhorn Vagyonkezelő alapítója és vezetője őszintén, szépítgetés nélkül nyilatkozott a világ helyzetéről a King World News-nak:
Körbenézve a világon, a Franciaországban folyó események képesztenek el leginkább. Tudjuk, hogy Hollande kezében a gyeplő és komoly nyomást gyakorol a hatalmas francia acélgyártó ArcelorMittal cégre. Az ArcelorMittal a legnagyobb acélgyártó a világon és Hollande közölte velük, hogy ha elbocsátanak egy bizonyos számú alkalmazottat, akkor ő államosítja a céget. Ez hihetetlen.
Néhány nappal ezelőtt beszéltem egy ismert francia újságíróval, aki azt mondta, hogy éppen Athénban van és figyeli a görögországi eseményeket. Szerinte Athén „semmi ahhoz képest, ami Franciaországban folyik, ahol komoly baj van a szakszervezetekkel, a szegényekkel és az utca emberével.”
Pedig Franciaországban nincsenek megszorító intézkedések, legalábbis Görögországgal összehasonlítva nem. Arra számít, hogy a francia helyzet a görögországinál sokkal súlyosabb lesz. És ez csupán egyetlen európai ország. Ugyanez lesz a helyzet más európai országokban is. Az Egyesült Királyság is szörnyű helyzetben lesz gazdaságilag, de a társadalmi zavargások is komolyak lesznek, és súlyos nehézségeket hoznak majd az országnak.”
Mindenhol láthatjuk ezt. Mervyn King, a Bank of England vezetője azt mondja, hogy a brit bankoknak további 35-50 milliárd font tőkére lenne szükségük. Szerinte a brit bankok tőkehiánnyal küzdenek és a kockázatok komolyak. Tehát a központi bank elnöke nyíltan kijelenti, hogy a bankokat csőd fenyegeti. Természetesen ez a kockázat a világ minden bankjára igaz, de azért jó hallani, hogy egy központi bank vezetője ezt nyíltan kimondja. Sajnos tényleg ez a helyzet szinte mindenhol a világon.
Ismét Japán felé fordulva, az előző interjúhoz hasonlóan elmondhatom, hogy Japán a legnagyobb kockázat jelenleg a világon, az ország gazdasági helyzete miatt. A japán központi bank 230 milliárd jent (604 milliárd forint) veszített az elmúlt negyedévben. A mérlegük is jelentősen növekszik (a monetáris enyhítés hatására), jelenleg körülbelül 156 ezer milliárd jennél (409 ezer milliárd forint) tartanak.”
 
Az Egyesült Államokra térve elmondhatjuk, hogy a 2,7 százalékos GDP enyhén jobb számot mutat, de ez sajnos csak a készletek és kormánykiadások növekedéséből ered. A GDP még mindig gyenge, ha ezt a két tényezőt figyelmen kívül hagyjuk. A fogyasztás rendkívül gyenge és a hivatalos infláció 1,6%. Aki szokott benzint vagy élelmiszert vásárolni tudja, hogy a valós infláció ennél jóval magasabb. A valós GDP deflátorral számolva pedig az amerikai GDP egy negatív szám lenne.
A fogyasztás továbbra is alacsony lesz, mert az embereknek nincs pénze. Jelenleg 127 millió ember függ az állami segély valamilyen formájától az Egyesült Államokban. Ezzel szemben 115 millió ember rendelkezik állandó munkával. Tehát 115 millió ember dolgozik, és 127 millió kap segélyt.
Ebből egyszerűen kiszámolhatjuk, hogy egyre kevesebb ember fizeti ezt a segélyt, így a deficit folyamatosan emelkedni fog. A keresetek medián értéke pedig 8%-kal csökkent az elmúlt három év során az Egyesült Államokban, a rendelkezésre álló jövedelem inflációval kiigazított értéke pedig 25%-kal csökkent az elmúlt 10 év alatt.
Érdemes megnézni az ingatlanhelyzetet is. Egyes államokban, például Floridában, Kaliforniában és Arizonában az ingatlantulajdonosok 50 százalékánál az ingatlan kevesebbet ér, mint a még fennálló tartozás összege. Las Vegasban ez az arány 70%. Ebből az következik, hogy a bankok soha nem fogják visszakapni a pénzüket, amiből pedig az következik, hogy az állam kénytelen még több pénzt nyomtatni.
Ugyanez a probléma fennáll a világ szinte összes fejlett országában, így a kormányok egyre több pénzt fognak nyomtatni, a valuták pedig értelemszerűen tükrözni fogják ezt a tevékenységet. A dollár, az euró, a jen és egyéb valuták valós értéke további 80-100 százalékkal fog esni az aranyhoz képest az elkövetkezendő évek során.
Én 2002-ben azt mondtam a befektetőknek, hogy az eszközeik 50%-át fektessék fizikai aranyba. Ez most az eszközeik 85 százalékát jelenti (azok számára, akik ezt akkor megtették), mert az arany ára ennyit emelkedett azóta más eszközökhöz képest. Fontos megjegyezni, hogy akármennyi aranyat is vásárol egy befektető, az semmi esetre se papír arany legyen.
 
 
http://idokjelei.hu

ÉS AZ ÖSSZEOMLÁS FOLYIK A ZSIDÓK MEGETTÉK A HOLNAPOT, AZ EMBEREKNEK CSAK A LÁZADÁS MARADT , VAGY A KAMATRABSZOLGASÁG. A VILÁGON MINDENÜTT A ZSIDÓ UZSORA KAMATOS BANKOKAT KI KELL KERGETNI IZRAELBE ÉS SOHA BE NEM ENGEDNI EGY ORSZÁGBA SEM , EGYMÁS KÖZÖTT UZSORÁZZANAK , MERT EGY EMBERÖLTŐRE ZSIDÓ NEM HAGYHATJA EL IZRAELT, ADDIG MEG FELFALJÁK EGYMÁST.


AZ EU ÚJ MARXISTA FORRADALMAT HOZ, MONDJA EGY BRIT POLITIKUS

2012.12.06
Időkjelei: Az Antikrisztusról és az eljövendő világkormányról hallva sok embernek egy katonai puccs vagy hasonló erőszakos hatalomátvétel jut eszébe. A Biblia azonban arra enged következtetni, hogy a megjövendölt világvezető más módszerekhez folyamodik majd a hatalom megszerzéséhez és„alattomban [más fordítások szerint békével] jön, és hízelkedéssel jut az országhoz”. (Dániel 11:21) A mai világra jellemző politikát figyelve nem nehéz elképzelni, hogyan hitetheti el egy megnyerő, jó képességekkel rendelkező vezető a világgal, hogy legfőbb szándéka a világ gazdasági és társadalmi megmentése.
Pál apostol is arra figyelmeztet, hogy „amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk.” (I. Thessalonika 5:3)
Több bibliai próféciából is arra lehet következtetni, hogy az Antikrisztus a vagyon újraelosztását használja majd népszerűségének növelésére, így a tömegek tényleg gazdasági megváltóként, a nép, vagy manapság népszerű kifejezéssel a 99% megmentőjeként üdvözlik majd. Az antikrisztusi világkormány minden jel szerint egy szocialista hatalom lesz.
Zavartalanul [más fordítások szerint békésen] eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek.” (Dániel 11:24)
Ismét a békéről és a bőségről, a vagyon elosztásáról olvasunk.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy uralmát kizárólag a béke és bőség jellemzi majd, hiszen mindenkit nem fog tudni megtéveszteni és nem mindenki fogadja majd el az általa képviselt elveket, ígyszámos háborút vív majd a teljes hatalom megszerzéséért illetve annak megerősítéséért (Dániel 11:22, 25-26, 29-31, 40-43, 44), azonban a vagyon újraelosztása valószínűleg stratégiájának fontos eleme lesz, főleg a nép elismerésének megszerzésében.
Az LaTimes.com  a következőket írja:
british-seats-370x235.jpgA Csatorna túlfeléről nézve Peter Reeve, brit képviselő nem egy kedves, szerethető kontinenst lát, ami pizzájáról, a Burgundiról vagy a BMW-iről híres. Ő a gonosz szovjet hatalmat látja.
Ez alkalommal azonban Brüsszel, nem Moszkva áll az egyre terjedő szuperkormány mögött, amelynek egyik legfőbb célja, hogy a Franciaországhoz és Németországhoz hasonló nemzeteket hűbérállamokká alakítsa. Nem a Szovjetunió, hanem az Európai Unió miatt aggódik.
A Brit Függetlenségi Párt (UKIP) képviselőjeként Reeve szeretné, ha országa minél előbb kilépne az Unióból, amíg még lehetséges.
Őszintén hiszem, hogy egy Marxista forradalom van kialakulóban,” mondja Reeve. „Ez az ország is benne van, de ugyanakkor ágáll is ellene,” ami szerinte bátorítandó reakció.
Reeve disztópikus jövőképe az euró szkepticizmus szélsőségesebb kategóriájába tartozik Nagy-Britanniában, de az Európai Unióval szemben érzett elégedetlenség, sőt kifejezetten ellenséges érzelmek tagadhatatlanul erősödnek, egyre elképzelhetőbbé téve a brit kilépést.
Egyre több brit szerint az EU tagság többet árt az országnak, mint használ, legjobb esetben is visszatartja az országot gazdasági céljai elérésében, de sokak szerint minden szuverenitásától megfosztja és a hatalmat barátságtalan, választás nélkül kinevezett eurokraták kezébe helyezi Brüsszelben.
 
Egyes elemzők szerint ugyanakkor Nagy-Britannia hatalma jelentősen csökkenne az Unión kívül.
Az amerikaiak mindig is azt mondták, hogy az angolok azért fontosak, mert nagy befolyással rendelkeznek Európában,” mondja Philip Whyte, a londoni székhelyű Európai Reformközpont kutatója. „Ha Anglia kilép ez EU-ból, Önök [az Egyesült Államokban] nem biztos, hogy Londont fogják felhívni fontos kérdésekben. Nem Nagy-Britanniát hívnák elsőként, hanem Németországot.”
David Cameron halogatja országa kapcsolatának rendezését az Unióval. Túlságosan elevenen él emlékezetében két korábbi konzervatív kollégájának, John Major és Margaret Thatcher esete, akik az európai kérdés körüli vitáknak köszönhették hatalmuk végét. Nem szeretné, ha ő lenne a harmadik a sorban.
Előbb utóbb azonban döntenie kell. Az európai vezetők legutóbbi brüsszeli találkozóján egyértelműen látható volt a brit miniszterelnökre nehezedő nyomás. A hazájában érzett düh, hogy több pénzt követelnek a britektől az EU költségvetésébe, arra kényszerítette Cameront, hogy elutasítson minden olyan javaslatot, ami szerinte egyet jelent a brit adófizetők kifosztásával. A tanácskozás sikertelenül zárult.
A brit lépések ugyanakkor dühítik az ország kontinentális partnereit, akiknek eltökélt szándéka az euró megmentése, miközben a saját valutájához ragaszkodó Nagy-Britannia az ellenkező irányba húz. Egyes EU tagállamok azt fontolgatják nem lenne-e jobb ajtót mutatni az együttműködést ily módon megtagadó klubtagnak, aki amúgy is kifelé húz.
 
 
http://idokjelei.hu

VAGY IS A ZSIDÓ LIBERÁLISOK A VAKOLÓKKAL ÚJBÓL EGY FORRADALMIHULLÁMOT INDÍTANAK EL AMI VILÁGHÁBORÚBA TORKOLLIK ÉS ÚGY GONDOLJÁK. HOGY MEGINT, MEGUSSZÁK AZ EGÉSZET MERT EDDIG EGYETLEN EGY HÁBORÚSBÜNÖS BANKÁRT SEM ITÉLTEK EL , ÉS A ZSIDÓK, MEGINT AZT HISZIK , HOGY ŐK FOGNAK ITÉLKEZNI A VILÁG FELETT, HA EZ ÍGY LESZ AZ EMBERISÉG KI FOG HALLNI, TEHÁT , VAGY A ZSIDÓK , VAGY AZ EMBERISÉG A TÉT A SERPENYŐ KÉT OLDALÁBAN, VÁLASSZATOK.


AZ ÁTLAGEMBER HA EZUTÁN A VIDEÓ UTÁN SEM ÉRTI MEG, MIÉRT TARTUNK ITT....AKKOR....


2012.11.29
 
Drábik János - Kik a piacok? Mi az államháztartási hiány? Kik a hitelminősítők?
"A legtöbb ember időnként belebotlik az igazságba, de többségüknek sikerül összeszednie magát és menni tovább, mintha mi sem történt volna." (Winston Churchill)

"A világot egészen más személyek kormányozzák, mint azt a beavatatlanok gondolják." (Benjamin Disraeli)
Most tényleg le a kalappal Drábik úr előtt, amilyen tömören, lényegre törően és még az átlagember számára is érthető módon vázolja a világgazdaság, a "piacok", az adósságalapú pénz és a hitelminősítők SOHA KI NEM MONDOTT és SZÁNDÉKOSAN ELHALLGATOTT MŰKÖDÉSÉT !

Mi is az a sokat hallott piac? Hogyan működik a valóságban és kik is azok, akik bebújtak eme hangzatos fogalom mögé ?
Mi az államháztartási hiány, és miért mindig negatív ?
Kik azok a hitelminősítők? És ki fizeti őket ?
Mi történt a rendszerváltás előtt néhány évvel, amit mai napig nyögünk ?
Ezt a 16 perc videót mindenkinek kötelező megnéznie és már senki nem mondhatja, hogy nem érti vagy nem látja át a jelenlegi helyzetet..., hogy miért nem lehet és nem tudnak nemzetek kikeveredni a nemzetközi pénzkartell karmaiból és a véget nem érő adósságspirálból ......
Osszátok és terjesszétek minél nagyobb körben! Nem lehet addig továbbjutni sehová, míg ezt mindenki meg nem érti, fel nem fogja és be nem hozzuk a köztudatba !

Aki ezeket mint újságíró, riporter, gazdasággal foglalkozó szakember, de akár egyetemista kérdésként nem teszi fel.... súlyos mulasztást követ el.... és a kollektív tájékozatlanságot erősíti, ami miatt ez a rendszer zavartalanul működhet. (SBG Buddha) 
" Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, amellyel a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki tovább 24 óránál."
- Henry Ford

Drábik János - Kik a piacok? Mi az államháztartási hiány? Kik a hitelminõsítõk

 

"Amivel világszerte szemben állunk, az egy monolitikus, könyörtelen összeesküvés, mely egyre növekvő befolyását elsősorban rejtett eszközökkel éri el." - John F. Kennedy
 
http://vilaghelyzete.blogspot.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése