2011. szeptember 5., hétfő

Zsidó szervkereskedelem a 21. században

Zsidó szervkereskedelem a 21. században
Az elmúlt hetek egyik legnagyobb nemzetközi és cionista visszhangot kiváltó  eseménye volt, hogy Donald Boström, svéd  újságíró, az Aftonbladet nevű  nagy példányszámú napilapban megjelent írásában fel merte lebbenteni a fátylat az Izrael által megszállt palesztin területeken folyó, döbbenetes szervkereskedelemről (ITT). Természetesen a hazai Izrael-barát cselédsajtó mélyen hallgat a „kiválasztottak” e meglehetősen undorító tevékenységéről. Mivel Boström cikkét rendkívül agresszíven támadták az érintettek, ezért szeretnénk az olvasónak lehetőséget nyújtani, hogy maga döntse el az alábbi konkrét példák alapján, hogy valóban jogos-e a felháborodás? Az alábbi publicisztika eredetije itt található.
A cikket követően egyébként Izrael durván beavatkozott Svédország belügyeibe, mivel állami szinten követelte, hogy azonnal vonják azt vissza. A szélsőségesen rasszista Benjamin Netanyahu zsidó miniszterelnök, Avigdor Lieberman ultraszélsőséges külügyminiszter és a svédországi zsidó nagykövet is egyként követelte a helyreigazítást és az „elkövető megbüntetését”. Természetesen előkerült az antiszemita kártya is, és nem felejtettek el kitérni Svédország II. világháborús szerepvállalására, mivel a zsidók szerint a neutrális Svédország akkor többet is tehetett volna a zsidókért. A fenyegetéseket konkrét cselekvések is követték: Boström rengeteg halálos fenyegetés kapott rövid idő alatt; egy New York-i ügyvédi iroda 7,5 millió $-ra akarja perelni az Aftonbladet-et és Izrael fontolóra vette az újság riportereinek kitiltását (mindezt természetesen a szólásszabadság és a tolerancia jegyében). Szerencsére eddig a svéd politikusok egységesen kiálltak az alkotmányos rendszer védelmében és Carl Bildt külügyminiszter, valamint Frederik Reinfeldt miniszterelnök is védelmébe vette a cikket és íróját. Azonban naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy ezzel Svédország meg is úszta ezt az affért. Izraelben már a svéd termékek és szolgáltatások elleni bojkottról tervezgetnek, és azon sem lepődhetünk meg, ha Boström esetleg egy célzott Moszados akció áldozatává válik (svéd titkosszolgálati berkekben a mai napig él a gyanú, hogy Olaf Palme a Moszad áldozata lett, mivel erősen palesztin-barát politikát folytatott és Izraelnek akkoriban elemi érdeke volt, hogy ne legyen Európában olyan meghatározó politikus, aki nyíltan ki mer állni a palesztin ügy mellett). Közben egy magasrangú izraeli politikus „viccesen” megjegyezte, hogy ezután vérmintát vesznek az Izraelbe utazó svédektől, hogy minél hatékonyabban tudják beilleszteni őket a donor listákra… 
Most pedig következzen a zsidó szervkereskedelem konkrét példákon alapuló bemutatása

Az első izraeli szívátültetés szakmai sikerét mindjárt elhomályosította az a tény, hogy úgy használták fel egy élő beteg szívét, hogy sem ő, sem pedig családja nem egyezett bele az adományozásba. 1968-ban Avraham Sadegat (a New York Times A. Savgat-ként említi a nevét)2 két nappal az infarktusa után váratlanul meghalt, annak ellenére, hogy a családjának még azt mondták, hogy „jól van”. A kórház kezdetben megtagadta Sadegat testének visszajuttatását a családjához, majd mikor végül megkapták, azzal kellet szembesülniük, hogy a férfi teste be volt kötözve, ami valljuk be meglehetősen furcsa egy infarktust szenvedett beteg esetében. Mikor levették róla a kötéseket, kiderült, hogy mellkasát kötözőanyaggal tömték ki és a szívét eltávolították! Eközben az izraeli sajtó az első szívtranszplantációtól volt hangos és a férfi feleségének és testvérének, a kezdeti döbbenetükön túljutva, kezdett összeállni a kép, hogy mi is történt valójában. A kórház először tagadta, hogy Sadegat szívét használták volna az átültetéshez, de a család hajthatatlan volt, és az egyre tornyosuló médiafigyelmet kihasználva sikerült a kormány három miniszteréhez is fordulniuk. Aztán hetekkel később  - miután a családdal aláírattak egy megállapodást, hogy eltekintenek a peres úttól - a kórház végül elismerte, hogy Sadegat szívét használták. A kórház azzal védekezett, hogy az izraeli törvények szerint jártak el, mivel Izraelben nem szükséges a hozzátartozók beleegyezése a szervek kivételéhez.3

1990-ben az amerikai Mary Barrett készített interjút Dr. Hatem Abu Ghazalch-al, aki a korábban még jordán igazgatás alatt álló Ciszjordánia (a legnagyobb még összefüggő megmaradt palesztin terület) vezető egészségügyi megbízottja volt, aki felügyelte a törvényszéki orvosi és boncolási részlegeket. Barrett az első intifáda (első palesztin felkelés/szabadságharc az izraeli megszállás ellen) 1987-es kirobbanása után a palesztin lakosságot sújtó szervrablási akciókról kérdezte az orvost. A következő választ kapta: „Feltűnt, hogy szervek, elsősorban szemek és vesék hiányoznak az izraeliek által lelőtt palesztinokból az első egy-másfél év során. Túl sok volt a megbízható forrásokból származó ilyen jellegű beszámoló, ahhoz, hogy ne szúrjon szemet a folyamat. Ha valakit fejbe lőnek, majd hullazsákba csomagolva hazaküldik, úgy hogy hiányoznak a belső szervei, mire fognak az emberek gondolni?”4

1998-ban a skót Alisdair Sinclair a mai napig tisztázatlan körülmények között meghalt a Ben Gurion reptér börtönében. A családot értesítették a halálesetről, és a J Weekly riportja szerint három hetük volt arra, hogy összeszedjék a 4900 $-t (!) a test hazaszállításához. Alisdair fivére szerint azonban az izraeliek egy másik megoldást próbáltak elfogadtatni a családdal: eltemetik Sinclairt egy keresztény temetőben és az csak 1300 $-ba kerülne…A család azonban összekaparta a pénzt és hazaszállíttatta Alisdair-t, majd pedig boncolást végeztettek a Glasgow Egyetemen. Kiderült, hogy hiányzik a szíve és egyik gége csontja. Ekkor a brit nagykövetség tiltakozó jegyzéket juttatott el az izraeliekhez. Ezt követően vissza is küldtek díjmentesen a zsidók egy szívet, mely állítólag Alisdair-é volt. A család DNS tesztet akart végeztetni az izraeli igazságügyi orvosi intézettel annak költségére, de a vezető professzor, Yehuda Hiss ezt megtagadta és 1500 $-os árat szabott feltételként…A brit nagykövetség többszöri megkeresésére sem volt hajlandó az izraeli fél a britek rendelkezésére bocsájtani a boncolási és rendőrségi jegyzőkönyveket.5, 6, 7

Egy palesztin újságíró, Khalid Amayreh hozta nyilvánosságra, hogy 2002 januárjában, az izraeli kabinet egyik tagja óvatosan beismerte, hogy meggyilkolt palesztinokból származó szervek köthettek ki zsidó páciensekben a „donorok” családjainak tudta nélkül. Az izraeli miniszter, Nessim Dahan egy arab-izraeli Knesszet-tag kérdésére reagálva se cáfolni, se megerősíteni nem tudta, hogy az izraeli hadsereg által megölt palesztin fiatalok szerveit használták fel transzplantációkhoz, illetve kísérletekhez (ismerős ez a taktika, Izrael a mai napig nem ismeri el, és nem is cáfolja, hogy atomfegyverekkel rendelkezne, pedig már Mordechai Vanunu óta tudjuk, hogy minimum 200 db. nukleáris robbanófejük van –a szerk.): „Nem tudom azt mondani biztosan, hogy nem történt valami hasonló.” A kérdést feltevő Knesszet-tag egyébként azt állította, hogy hiteles bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy izraeli orvosok az Abu Kabir törvényszéki orvosi intézetben átültetésre alkalmas létfontosságú szerveket (szív, vesék és máj) távolítottak el az izraeli hadsereg által Gázában és Ciszjordániában megölt palesztin fiatalokból.8

Éveken keresztül lehetett azokkal a hírekkel találkozni az izraeli közéletben, hogy az ország vezető patológusa részt vett a szervkereskedelemben. 2001-ben tudósította az izraeli nemzeti távirati iroda, hogy a Golán fennsíkon gyakorlat közben elhunyt katona, Ze’ev Buzgallo szülei a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak dr. Yehuda Hiss azonnali felmentéséért és, hogy vádat emeljenek ellene. Hiss ekkor a fentebb említett Abu Kabir törvényszéki orvosi intézet igazgatója volt. A szülők szerint a fiú testét a Hiss által engedélyezett orvosi kísérletekhez használták, a család beleegyezése nélkül.9 Majd 2002-ben az Abu Kabir intézetben illegálisan tárolt testrészek miatt kialakult botrány arra kényszerítette Anat Maor-t, a Knesset Tudományos Bizottságának elnökét, hogy Hiss azonnali felmentését követelje. Alisdair Sinclair esete vetítette először a gyanút Hiss illegális tevékenységére 1998-ban, de semmi nem történt évekig. A „The Forward” riportja derítette ki, hogy a 2001-ben végzett izraeli egészségügyi minisztériumi vizsgálat már tényként kezelte, hogy Hiss éveken keresztül részt vett különböző testrészek hozzátartozók beleegyezése nélküli kereskedelmében (lábak, petefészkek és herék), melyeket az intézetben végzett boncolások alkalmával szereztek meg és pénzért adták tovább őket orvosi iskoláknak, hogy kutatásra és oktatásra használják őket. Hiss-t 1988-ban nevezték ki vezető patológusnak az intézet élére. Végül soha nem indult büntetőeljárás ellene, de 2004-ben le kellett mondania vezető pozíciójáról az évekig tartó panaszáradat nyomán.10

A „The Economist”  szerint 2001 és 2003 között vese transzplantációs paradicsom burjánzott Dél-Afrikában. A donorokat Brazíliában, Izraelben és Romániában toborozták és 5000-20 000 $-os ajánlatokkal csábították Durbanbe, hogy megszabaduljanak egyik veséjüktől. A 109 új vesét kapó páciens túlnyomó része zsidó volt, akik mindegyike 120 000 $-t fizetett a „transzplantációs nyaralásért” és tartózkodásuk alatt a donorok rokonainak adták ki magukat és természetesen nem vándorolt készpénz egyik zsebből a másikba…11 Egy 2004-es brazil törvényhozási bizottság jelentéséből kiderül, hogy mintegy 30 brazil állampolgár adta el az egyik veséjét ezen a nemzetközi szervkereskedelmi gyűrűn keresztül, mely Dél-Afrikában szervezte meg a műtéteket és Izrael biztosította az anyagi forrásokat. Az IPS riportja szerint főképpen izraeli zsidók kapták a veséket, akik a társadalombiztosítás révén 70 000-80 000 $ kapnak a külföldön elvégzett életmentő műtétekhez!! A szerencsétlen brazilokat az ország legszegényebb területeiről szedték össze és kezdetben 10 000 $-t fizettek egy veséért, de ahogy később nőtt a „kínálat” a vesénkénti ár 3000 $-ra csökkent!! A kereskedelmet egy volt izraeli rendőr szervezte, aki azt nyilatkozta, hogy nem gondolta, hogy bűncselekményt követ el, mivel a kereskedelemnek ezt a formáját legálisnak tekinti a kormánya. Az izraeli nagykövetség kiadott egy közleményt, melyben tagadta, hogy az izraeli kormány bármilyen módon részt venne az illegális szervkereskedelemben, de azt is leszögezte, hogy életveszélyes állapotban lévő polgárainak joga van a transzplantációhoz külföldön is, természetesen a nemzetközi normákkal összhangban és a saját betegbiztosításuk által finanszírozva. Az IPS ugyanakkor hozzáteszi, hogy a brazil bizottság a legenyhébb esetben is etikátlannak nevezte az izraeli hozzáállást és aláhúzta, hogy a kereskedelem csak akkor tud ilyen mértékben virágozni, ha ahhoz jelentős pénzügyi háttér áll rendelkezésre, mint pl. a zsidó társadalombiztosítási rendszer. Az IPS végül kiemelte, hogy ez a társadalombiztosítási rendszer volt a meghatározó tényező a hálózat működésében.12

Szintén az IPS tudósít róla, hogy a kaliforniai Berkeley Egyetem  „Organs Watch” projekt vezetője, Nancy Scheper-Hughes a Pernambuco törvényhozási bizottság előtti interpellációjában állította, hogy az emberi szervkereskedelem mintegy 12 éve kezdődött, melyet a Tel Aviv-i kórház korábbi igazgatója, Zack Shapira mozgatott. Sheper-Hughes hozzátette még, hogy Shapira több mint 300 vesetranszplantációt hajtott már végre és néha még a pácienseit is elkísérte különböző országokba, mint pl. Törökország. A recipiensek igen gazdag, vagy rendkívül jó betegbiztosítással rendelkeztek, míg a donorok szegény Kelet-Európaiak, filippínók vagy más fejlődő országbeliek voltak.

2007-ben megdöbbentő  hírt hozott az izraeli Ha’aretz újság, mely szerint két zsidó  férfi beismerte, hogy mentálisan visszamaradott ciszjordániai és izraeli arabokat győztek meg arról, hogy fizetség fejében váljanak meg egy veséjüktől. Aztán a fizetség persze elmaradt. A két férfi egy bűnözői csoport tagja volt és egy izraeli sebész volt a társuk. A vád szerint a sebész 125 000-135 000 $-ért adott túl a veséken. Ugyan ebben az évben hozta a Jerusalem Post, hogy egy zsidó szervkereskedelmi csoport 10 tagját tartóztatták le, akik ukránokat vettek célba.14 Szintén 2007-ben jelent meg ugyanebben az újságban, hogy Zack Shapira-t, Izrael vezető transzplantációs sebészét, letartóztatták Törökországban szervkereskedelem gyanújával. A cikk szerint az átültetéseket Törökországban szervezték és egy isztambuli magánklinikán hajtották végre.

Ez év júliusában robbant a hír az amerikai sajtóban, hogy letartóztatták a Brooklyn-i zsidó, Levy Izhak Rosenbaumot egy kiterjedt korrupció ellenes szövetségi akció keretében, ami érintett számos kormányzati alkalmazottat és prominens rabbikat is (felvetődik a kérdés, ha netán köztiszteletnek örvendő lelkészek buktak volna le hasonló bűncselekménnyel, milyen visszhangja lett volna annak a nemzetközi sajtóban? -a szerk.). Boström egyébként ezt a szálat is belefoglalja cikkébe. A szövetségi vádirat szerint a szoros izraeli kapcsolatokkal rendelkező Rosenbaum 10 éves múlttal rendelkezik a vesék illegális kereskedelmében. Egy szövetségi ügyész a következőképpen foglalta össze Rosenbaum szerepét: „Az ő szerepe az volt, hogy behálózza a megfelelő donorokat, rávegye őket egyik veséjük 10 000 $-ért történő eladására, amit ő már 165 000 $-ért adott tovább.15 Ez az első eset, hogy nemzetközi szervkereskedelemmel foglalkozó bűnbandát fülelnek le az USA-ban. Nancy Scheper-Hughes már 7 évvel ezelőtt értesítette az FBI-t Rosenbaum tevékenységéről és azt is állította, hogy Rosenbaum akár fegyverrel is hajlandó volt „biztosítani”, hogy a donorok végig követték a megállapodás minden pontját.

Miért van ilyen arányban túlreprezentálva Izrael és a zsidóság a szervkereskedelemben? A válasz igen egyszerű: Izraelben és a zsidóság körében rendkívül alacsony a szerv-felajánlási hajlandóság. Az egyik izraeli hírszolgálat, a Ynet szerint, az összes etnikai csoport közül a zsidók között a legalacsonyabb a donorok aránya. A jóval szolidárisabb nyugati országokban a lakosság 30%-nak van donor kártyája. Ezzel szemben Izraelben csak mintegy 4%-nak!17 Az izraeli egészségügyi minisztérium honlapján közölt statisztika szerint 2001-ben 88 zsidó halt meg donor várólistán. Ugyan abban az évben mintegy 180 zsidó volt agyhalott, azaz szerveiket felhasználhatták volna átültetésre, azonban közülük csak 80-nak a családja egyezett bele a donor státuszba. A Ynet szerint egyébként az alacsony felajánlási hajlandóság vallási okokra vezethető vissza. 2006-ban közfelháborodást váltott ki, hogy egy izraeli kórház (mely ismert volt a zsidó törvények szerinti működéséről) egy zsidó donor szerveit használta fel transzplantációhoz. A dolog csattanója azonban abban rejlik, hogy az esetet megelőző héten egy hasonló átültetést hajtottak végre, csak akkor nem zsidó volt a donor, így nem is foglalkozott vele a média és a közvélemény (tipikus esete a zsidó szupremácizmusnak, faji felsőbbrendűség érzésnek, mely alapján a nem zsidókat –gojokat- nem is veszik emberszámba a zsidók – a szerk.)18, 19 A svéd cikk még azt is megemlíti, hogy Izrael nem először került a nemzetközi figyelem górcsöve alá a transzplantációk és szervkereskedelem etikátlan kezelése miatt. Franciaország több országgal egyetemben már az 1990-es években megszakította a szerv-donor kooperációt Izraellel. A Jerusalem Post szerint a többi európai ország hasonló lépése várható hamarosan. Az Izraelben zsidókba beültetett vesék fele illegálisan lett felvásárolva Törökországból, Kelet-Európából és Latin-Amerikából. Az izraeli egészségügyi szervek teljes mértékben tudatában vannak ennek a folyamatnak, de nem tesznek ellene semmit. Egy 2003-as konferencián rámutattak, hogy Izrael az egyetlen „nyugati” állam, mely nem ítéli el az illegális szervkereskedelmet. Az ország nem lép fel jogi úton az illegális szervkereskedelemben részt vevő zsidó orvosokkal szemben, sőt, ki lehet mondani, hogy Izrael nagyobb kórházainak vezető orvosai aktívan részt vesznek az illegális beültetésekben (forrás: Dagens Nyheter, 2003 december). Az Izraelben tapasztalható donor hiány miatt, a jelenleg büntetőeljárás alatt álló korábbi miniszterelnök, Ehud Olmert, felajánlási kampányt szervezett még 1992-ben egészségügyi miniszterként, de miközben jelentősen nőtt a feljánlások száma, az igény még mindig jócskán meghaladta azt. 
Cikkünk elején már  írtunk az első palesztin intifáda során tapasztalt ijesztő mértékű eltűnésekről és szerv-rablásokról. Nos a svéd újságíró, Boström, sem csak úgy hirtelen és saját kutatások nélkül rántotta elő mostani cikkét. Már 2001-ben könyvet írt ezen tapasztalatairól, melynek az „Inshallah” címet adta 20 és apropóját a második palesztin intifáda (2001-ben kezdődött) adta. Miközben zajlott a zsidó katonai megtorlás (ha emlékszik az olvasó, ekkor a világ éppen az amerikai szeptember 11-ével volt elfoglalva és már javában démonizálta a cionista sajtó a muszlimokat. A következő idézet pedig a jelenlegi izraeli miniszterelnök, a szélsőségesen rasszista Benjamin Netanyahu szájából hangzott el közvetlenül a 9/11-es támadások után: „Ez nagyon jó…Persze ez nem jó, de azonnali megértést fog generálni a világ közvéleményében Izrael iránt.” Eredeti angol idézet: "It's very good…….Well, it's not good, but it will generate immediate sympathy for Israel.") a palesztinok arra lettek figyelmesek, hogy fiatalok kezdtek rejtélyesen eltűnni Ciszjordániából és Gázából. Aztán 5 nap után visszakerültek a felboncolt holttestek. Az ezekről szóló rémhírek sokkolták a megszállt területek lakosságát. Boström egyébként akkor a helyszínen tartózkodott, mivel éppen a könyvén dolgozott. Megemlíti, hogy számtalan alkalommal keresték meg ENSZ alkalmazottak, akik a fejlemények miatt aggódtak. Azt állították, hogy biztosak benne, hogy szerv-rablások történnek, de megakadályozták őket abban, hogy tegyenek ellene. Ezután Boström az egyik televíziós társaság megbízottjaként körbeutazta Gázát és Ciszjordániát és számos olyan családdal találkozott, akiknek fiait megszabadították belső szerveiktől, mielőtt megölték őket. A 19 éves Bilal Achmed Ghanan tragikus történetét saját szemével tapasztalta meg a szerző. A fiút saját falujában érte az izraeli támadás, először mellkas lövést kapott, aztán a szemtanúk szerint közvetlenül ezután mindkét lábát is ellőtték. Aztán két izraeli katona rohant le Bilalért és ekkor lőtték hasba is. Aztán megfogták a lábainál és felhúzták a mintegy 20 kő lépcsőfokon, aztán katonai terepjáróba helyezték a súlyosan sérült fiút és a falu peremére szállították, ahol már várta egy katonai helikopter. A fiút ezután ismeretlen helyre szállították. A holttest 5 nap után került vissza zöld kórházi kendőkbe csomagolva. Amikor a holttestet a sírba engedték, feltűnt, hogy a fejétől a hasáig fel volt vágva a teste és össze volt varrva. Boström szerint ez volt az első alkalom, hogy ilyet láttak az emberek. A megszállt területeken élő családok azonban sejtették, hogy mi történhetett: „A fiainkat önkéntes szerv donorként használják.” –mondták a nablusi Khaled rokonai és hasonlóan nyilatkoztak Raed rokonai Jeninből és Machmod rokonai Gázából. Mindegyikük eltűnt pár napra, majd a holttestüket egy éjszaka során visszaszállították felboncolva.
Felvetődhet a kérdés az olvasóban, hogy miért szükségesek a boncolások? Miért tartják a holttesteket mintegy 5 napon keresztül ismeretlen helyen, mielőtt titokban visszajuttatják őket a családoknak? Mi történik a holttestekkel ezen idő alatt? Miért végeznek boncolást a család megkérdezése nélkül, amikor általában egyértelmű, hogy lelövik őket? Miért az éjszaka folyamán juttatják vissza a hullákat? Miért katonai kíséret mellett történik mindez? Miért van lezárva a terület a temetés ideje alatt? Miért szakítják meg az áramszolgáltatást ilyenkor? A hivatalos izraeli válasz szerint minden megölt palesztint rutinszerűen felboncolnak. Azonban Boström rámutatott, hogy az abban az évben megölt 133 palesztin közül csak mintegy 69 lett felboncolva. Ha ehhez hozzávesszük a korábban már részletezett izraeli donor hiányt, akkor lassan felmerülhet a gyanú mindenkiben. Boström követelte, hogy tisztázzák ezeket a nem szokványos eseteket és derüljön végre ki, mi is folyik valójában a megszállt területeken az intifáda kezdete óta.21

Boström cikkének visszhangját már részleteztük, de annyit még érdemes megjegyezni, hogy a „középkori vérvád” is bekerült cikkének minősítésébe. Ennek tükrében érdemes kicsit közelebbről megvizsgálni egy 2007-ben kiadott könyvet, melyet a zsidó történelem egyik kiemelkedő ismerője írt. A szerzők, Bar-Ilan professzor és Ariel Toaff rabbi, aki a volt római főrabbi fia. Egyébként a néhai főrabbi annyira elismert volt, hogy Toaff-ot az olasz zsidóság „Eiffel tornyának” is hívták. Ariel Toaff pedig saját területének egyik legtekintélyesebb szakembere.22, 23 A könyv címe „Pasque di Sangue” (Blood Passovers)24, melyben a szerzők által felhasznált tények bizonyítják, hogy valós alapokon nyugszik a középkori zsidóellenes vérvád. Mintegy 35 éves kutatás eredményeként Toaff arra a következtetésre jutott, hogy számos ilyen eset létezik a történelemben. Egy olasz újságban készült interjú során Toaff a következőket mondta: „A kutatásaim azt mutatják, hogy fundamentalista zsidók egy csoportja ellenszegült a bibliai tiltásnak és emberi vért használt gyógyításhoz. Ez egy jól meghatározható csoport, akik azokhoz a közösségekhez tartoztak, melyeket a leginkább üldöztek a keresztes hadjáratok során. Ebből a traumából származik ez a bosszú iránti éhség, mely egyes esetekben keresztény gyermekek rituális meggyilkolásához vezetett. 24, 25 Toaff professor azonnal a támadások középpontjába került, melyben jeleskedett az Abe Foxman által vezetett ADL (Anti-Defamation League, szélsőséges amerikai zsidó érdekvédelmi szervezet), azonban Toaff-ot nem lehetett eltántorítani hosszas kutatásai eredményeitől: „Nem fogom feladni az igazság és a szellemi szabadság iránti elkötelezettségemet, még akkor sem, ha keresztre feszít a világ…Nem félhetünk attól, hogy kimondjuk az igazságot.” Sajnos Toaff is naivnak bizonyult a cionista média gőzhenger erejét illetően. Nem sokkal később már vissza is vonta a könyvét és megígérte, hogy a könyv eladásaiból eddig összegyűlt pénzt (a könyv rendkívül sikeres volt az eladásokban) az ADL-nek ajánlja!! Aztán egy évvel később kiadta könyvének egy átdolgozott verzióját. 27 Vajon ennek fényében mi lesz Boström és Svédország sorsa?

Ha Izrael ártatlan ebben az undorító ügyben, akkor üdvözölnie kellene egy pártatlan vizsgálat lefolytatását, mely a palesztin felet is bevonja a vizsgálatokba. Ezzel szemben a zsidó kormány és ügyvédjei meg sem próbálkoznak ezzel, hanem azonnal jogi útra akarják terelni a dolgot, hogy még csírájában elfojthassanak egy ilyen vizsgálatot. De ezt már megszokhattuk az izraeliektől, hiszen hasonló módon fojtották csírájába a jenini és gázai mészárlás, a USS Liberty elleni szándékos támadás és még számos egyéb horrorisztikus bűncselekmény független vizsgálatát, kihasználva a nemzetközi médiában és politikai életben megszerzett erőfölényüket. Azonban nehéz így azt elhinni, hogy semmi takargatnivalójuk sincs.  
A.V.
Hivatkozások (angol nyelven) alább:

1.There are two English translations; this article uses the first:
http://www.tlaxcala.es/pp.asp?reference=8390&lg=en 
http://www.theoccidentalobserver.net/authors/SwedishTrans.html 

The original Swedish article in Aftonbladet can be viewed at
http://www.aftonbladet.se/kultur/article5652583.ab
2.New York Times, Feb. 3, 1969, p. 8, Column 6 (53 words)
3.http://www.haaretz.com/hasen/spages/1046041.html  40 years after Israel's first transplant, donor's family says his heart was stolen By Dana Weiler-Polak, Haaretz Correspondent, Dec. 14, 2008
4.http://www.wrmea.com/backissues/0490/9004021.htm  Washington Report on Middle East Affairs, April 1990, Page 21, The Intifada: Autopsies and Executions
5.http://www.jweekly.com/  October 30, 1998,Bizarre death of Scottish tourist involves suicide, missing heart by NETTY C. GROSS, Jerusalem Post Service
6.http://www.forward.com/articles/112915/  The Forward, Illicit Body-Part Sales Present Widespread Problem, By Rebecca Dube, Aug. 26, 2009
7.http://www.mail-archive.com/ctrl@listserv.aol.com/msg114437.html  Masons, Muslims, Templars, Jews, Henry and Dolly.
8.http://ccun.org/Opinion  Al-Jazeerah: Cross-Cultural Understanding, Khalid Amayreh, August 20, 2009
10.http://www.forward.com/articles/112915/  Forward, Illicit Body-Part Sales Present Widespread Problem, By Rebecca Dube, August 26, 2009
11.http://www.economist.com/ The Economist, Organ transplants: The gap between supply and demand, Oct. 9, 2008
12.http://ipsnews.net/news.asp?idnews=22524  BRAZIL: Poor Sell Organs to Trans-Atlantic Trafficking Ring  By Mario Osava, IPS, Feb. 23, 2004
13.http://www.haaretz.com/hasen/spages/935092.html Haaretz, Two Haifa men sentenced to jail for organ trafficking, By Fadi Eyadat, Dec. 18, 2007
14.http://www.jpost.com/  Police uncover illegal organ trade ring
By REBECCA ANNA STOIL, July 23, 2007
15.http://www.thestar.com/news/world/article/671687  Sting rocks U.S. transplant industry, David Porter, Carla K. Johnson, ASSOCIATED PRESS, july 25, 2009
16.http://www.haaretz.com/hasen/spages/1102799.html  U.S. Professor: I told FBI about kidney trafficking 7 years ago By Natasha Mozgovaya, Haaretz Correspondent, August, 3, 2009
17.http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3388529,00.html  A mitzvah called organ donation, Efrat Shapira-Rosenberg, 10.6.07
18.http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3265889,00.html  Orthodox in uproar over organ donation incident, Neta Sela, 06.22.06
19.http://www.israelshamir.net/English/Body_Snatchers.htm  The Return of the Body Snatchers, By Israel Shamir Israeli writer Israel Shamir reports that some years ago “...a leading Chabad rabbi, Yitzhak Ginzburgh, gave his religious permission for a Jew to take a liver from a non-Jew even without his consent. He said that ‘a Jew is entitled to extract the liver from a goy if he needs it, for the life of a Jew is more valuable than the life of a goy, likewise the life of a goy is more valuable than the life of an animal.’
22.http://www.haaretz.com/hasen/spages/829381.html  Ha’aretz. The Wayward Son, by Adi Schwartz, March 1, 2007
23.http://www.haaretz.com/hasen/spages/824152.html 
Ha’aaretz, Bar-Ilan to order professor to explain research behind blood libel book By Ofri Ilani, Haaretz Service and The Associated Press, Feb 11, 2007
25.http://haaretz.com/hasen/spages/824152.html 
Haaretz, Bar Ilan to order professor to explain research behind blood libel book, by Ofri Hani, Feb. 11, 2007.
26.Earlier books containing related information on medieval and modern Judaism, some of it particularly relevant to discussions of organ extraction, as well as on the widespread suppression of such information, were published some years ago, also by an Israeli professor, Israel Shahak, of whom Noam Chomsky once wrote, “Shahak is an outstanding scholar, with remarkable insight and depth of knowledge. His work is informed and penetrating, a contribution of great value.” We encourage people to read these books in full: “Jewish History, Jewish Religion, The Weight of Three Thousand Years” and Jewish Fundamentalism in Israel” coauthored by Professor Norton Mezvinsky.
27.http://www.haaretz.com/hasen/spages/957357.html  Ha’aretz, 'Historian recants theory that Jews killed Christian child in ritual murder,' By Adi Schwartz, Feb 24, 2008





Újabb zsidó szervkereskedő maffia bukott le
A romániai, az USA-béli, s a Haitin történt talmudi bűnesetek után most Ukrajnában leplezték le az illegális zsidó szervkereskedő maffia egyik ágát.
Az ukrán belügyminisztérium cyberbűnözés és emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője, Jurij Kucser csütörtökön jelentette be a botrányos eset leleplezését, kijevi sajtótájékoztatóján. Az ukrán-izraeli "közös vállalkozás Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Moldáviából, és Üzbegisztánból toborzott szervdonorként szolgáló személyeket, majd Azerbajdzsánba és Ecuadorba küldték őket szervkivételre. Végül a szerveket főleg Izraelbe juttatták, de gazdag európai és ázsiai pácienseknek (recipiensek) is adtak el belőlük, átültetve beléjük. (Feltehető, hogy elsősorban szintén zsidó származásúak voltak a "rászorulók".)
Mint közölték, a 12 főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a maffiának az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is. Az általában hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét személy foglalkozott Ukrajna több megyéjében, többek közt Kárpátalján.
Az interneten megjelenő hirdetésekben 10 ezer dollárt ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak; a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket részesítették előnyben. A rendőrség információi szerint a bűnszövetkezet csaknem három éven át működött. A recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, a transzplantációt végző ukrán orvosok markát pedig 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves "forgalma" mintegy 18 millió dollárra rúgott, a szervezők "tiszta" nyeresége meghaladta a 15 millió dollárt. Kucser azt is elmondta, hogy a maffia tagjai, akikre egy rendőrségi akció során Kijevben csaptak le, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomására jutott két Ecuadorban végzett műtét is, valamint több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.

Amit nem értünk: ha a Talmud szerint a gojok állatok, akkor a goj szervek hogy nem szentségtelenítik meg a zsidó páciensek testét?!
Tarnóczy Szabolcs - Kuruc.info






Izraeli főorvosi beismerés: megölt palesztinok szerveivel kereskednek
Egy vezető izraeli orvos beismerte, hogy palesztin áldozatok szerveivel kereskedett illegálisan, természetesen családjaik belelegyezése nélkül, méghozzá a népirtó Izrael által erkölcsösnek hazudott zsidó hadsereg kérésére - derül ki az Arab News amerikai és izraeli forrásra hivatkozó cikkéből. Kuruc.info: szinte kizárt, hogy a zsidóbűnözőt elítéljék. Ugyanis, bár régóta képben van, soha nem indult büntetőeljárás ellene, de 2004-ben le kellett mondania vezető pozíciójáról az évekig tartó panaszáradat nyomán.
Nemrégiben egy svéd újságíró leplezte le a tömeg- és gyerekgyilkos izraeli állam ilyetén bűneit, amiért a cionista rezsim beismerés és felelősségre vonás helyett Svédországot fenyegette meg (Már a Farkasok völgye című, Irakban játszódó háborús film is feldolgozza - egyebek közt - a zsidók számára oly kedves hullarablást, videotékákban elérhető. Nemrégiben továbbá Bukarestben lepleztek le zsidó szervkereskedő bandát, korábban az USA-ban, ezekben több rabbi is részt vett).
Mondani sem kell: a judapesti héber média hallgat az újabb leleplezésről, pedig még Izraelben is közölték a hírt. Amit a Kuruc.info egyébként már szeptemberben megírt (lásd az alábbi kapcsolódó anyagot), az Arab News cikkének csak abból a szempontból van jelentősége, hogy a zsidó gengszterorvos beismerte bűneit, s azt az izraeli tévé is adásba engedte.
Jehuda Hiss, aki a Tel-Aviv déli részén található Abu Kabir (egykori arab falu, lakóit a zsidó betolakodók elűzték vagy megölték, mint azt tették Palesztina-szerte) területén álló Törvényszéki Orvostani Intézet vezetője és Izrael első számú patológusa elmondta, hogy ő és beosztott orvoskollégái testrészeket, szerveket (pl. bőrt, szívbillentyűket, szaruhártyát) operáltak ki halott palesztinokból átültetés céljából. Elismerte, hogy halott izraeliekkel is megtették ugyanezt.
Az interjúra, amelyben mindezen szörnyűséget feltárta a zsidó orvos, még 2000-ben került sor, vagyis 9 éve! A kérdező Nancy Sheppard-Hughes, egy kaliforniai antropológia-professzor volt, aki a nemzetközi szervkereskedelmet kutatja. Az amerikai egy órát beszélgetett Hiss-szel, és az interjút az izraeli állami televízió is közvetítette.
Mint kiderült, Sheppard-Hughes azután döntött a leleplező anyag publikálása mellett, hogy Svédország legnagyobb példányszámú napilapjában, az Aftonbladetben ez év augusztusában Donald Boström megírta a tényt: izraeli katonák az általuk megölt palesztinok szerveivel kereskednek, illetve kifejezetten azért is ölnek, hogy áldozataik testrészeit értékesítsék.
Jehuda Hiss főorvos, aki tehát már 9 éve bevallotta a bűntényeket, az interjúban így fogalmazott: eltávolítottuk a halottak bőrét, amit átszállítottak a jeruzsálemi Hadasza kórházba átültetés céljából, az izraeli hadsereg kérésére, sebesült izraeli katonák részére.
A zsidó doktorral interjút készítő Sheppard Hughes azt mondta, (talán kisebbítendő Izrael gonoszságát, de hiába - a szerk.) nem csak palesztinok és "terroristák" szerveit vették ki. Mint a Kuruc.info a fentebb idézett szeptemberi cikkében megírta, Hiss briganti nem volt válogatós, egy ízben egy izraeli katona, majd egy nyugati turista szerveit is gátlástalanul ellopta. A szerveket megvásárlók vagy megkapók természetesen túlnyomórészt zsidók voltak.
Hogy mindezt nem valami áldoki, hanem Izrael vezető patológusa követte el, illetve irányította, a hadsereggel együttműködve, érthetővé teszi, hogy miért védelmezi őket körömszakadtáig a jelenlegi izraeli kormány is, a csillagokat lehazudva az égről, s miért nem ül börtönben a fél kormány és a hadsereg vezérei.
Augusztusban a svéd Aftonbladet napilap arról tájékoztatott, hogy a zsidó megszállók fiatal palesztinokat raboltak el Ciszjordániában és Gázában, majd, miután holttesteiket visszaadták családjaiknak, kiderült, hogy hiányoznak egyes szerveik. A cikk szerzője Donald Boström volt, aki szólt arról is, hogy már az első palesztin felkelés idején, 1992-ben is hasonló esetek fordultak elő. A tényszerű írás miatt a népirtó zsidó állam Svédországot megfenyegette. A svédek becsületére legyen mondva, nem hátráltak meg a gyerekgyilkos cionisták előtt.



Magyarországon is kereskednek az emberi szervekkel? (képek +18)




Magyarországon is kereskednek az emberi szervekkel? (képek +18)





Nincs a Földön olyan bűncselekmény fajta, amiben Izrael és a zsidók ne játszanának vezető szerepet. Ezek közül csak egy az emberi szervek illegális kereskedelme - gyakran a meggyilkolt palesztin ellenállókból kioperált szervekkel.
Gyorsan és nagy erővel beindult az amerikai médiát totál ellenőrzése alatt tartó zsidó médiagépezet, és a pár nappal ezelőtt letartóztatott New Jersey állambeli polgármesterekről, rabbikról, és zsidó "üzletemberekről" szóló hírek hirtelen eltűntek az amerikai és a világsajtóból. Így aztán a Vinczematyi-féle hiteltelen MTI és a mögötte lihegő honi lakájsereg is mélyen hallgat a témáról.
Pedig az Európai Unióba igyekvő ázsiai terrorállam által irányított illegális nemzetközi szervkereskedelem nem újdonság, az egészséges szellemű független sajtó már hosszú évek óta folyamatosan cikkezik róla. A Szent Korona Rádió egy tavaly novemberben megjelent hasonló témájú cikkében (lásd a cikk végén a kapcsolódó linket) is történt utalás arra, hogy az illegális nemzetközi szervkereskedelmet izraeliek irányítják, még a kommunista Kínában beszerzett "nyersanyagot" is többnyire zsidó cégek terítik szét a világban.
A sok ott lakó olasz származású maffiózó család miatt New Jersey államot már a nagy sikerű Sopranos filmsorozat előtt is State of Mafia-nak hívták, de a sok oda költözött izraeli és egyéb országokból beömlött zsidó bűnöző miatt ma már csak State of Jew Jersey-ként emlegetik. Gyakran az amerikai sajtóban az USA-nak USRAEL, New York városának Jew York City, a szervkereskedő zsidóknak International Jewish Transplant Mafia a neve. (És ha nem áll a sarkára a magyar nép, akkor Magyarországot két évtizeden belül State of Hunrael-nek, fővárosát angolul Jewapest-nek, németül Judapest-nek fogják hívni - Jack Corn)

A most lebukott zsidó bűnbanda tagjai közül többen is Jew Jersey-ben laktak, és a jó szervkereskedelmi érzékkel megáldott rabbik elsősorban az ottani zsinagógák látogatói között kutakodtak vesebeteg kuncsaftok után. Az FBI már évek óta nyomozott utánuk, de a zsidó bűncsoport tagjai az összeköttetéseik révén mindig időben fülest kaptak, ezért aztán sokáig nem sikerült semmit rájuk bizonyítani. Aztán jött Solomon Dwek. (Jól jegyezzük meg a derék zsidó nevét, mert lehet, hogy előbb-utóbb ő is az ingatlanos fajtársai után költözik az izraeliek által kolonizált Magyarországra - Jack Corn)
Solomon Dwek egy átlagos csaló és hazug zsidó ingatlanfejlesztő/kereskedő, aki az amerikai PNC Banktól különböző álberuházások ürügyén 51 és fél millió dollárt lopott. Miután lebukott, ritka esetként vádat emeltek ellene, és úgy nézett ki, hogy 30 évig nem keveredik a rendes emberek közé. Robert Muellernek, az FBI főigazgatója engedélyével azonban két évvel ezelőtt alkut kötött a hatóságokkal: vállalta, hogy fajtársai ellen dolgozik, beépül a New Jersey-i zsidó szervkereskedő és pénzmosó bandába és a büntetés csökkentése fejében informátorkodik egy kicsit.
A nagy fejű Salamon igyekezett megbízói kedvében járni, pedálozott, ahogy bírt, mert azért a Sing Sing nem olyan jó hely - annál sokkal jobb esténként a nehéz munkában megfáradt zsidó férfitestet egy izraeliek pénzén orosz/ukrán/belorusz bűnbanda által Amerikába becsempészett kelet-európai fehér bőrű szexrabszolga lány kiszipolyozott testén megpihentetni. Emellett Dwek úr - ezúttal az FBI és az IRS (adóhivatal) figyelő szemei előtt - veseközvetítéssel két év alatt több mint 3 millió dollárt halmozott fel, aminek nagyrészét zsidó szokás szerint előbb adómentes amerikai és izraeli zsidó alapítványok nevére, majd a közvetítői jutalék levonása után a saját számlájára utaltatta.
A vesék fekete piacaA vesék fekete piaca
A veseügyi főszervező Levy Izhak Rosenbaum rabbi ennél sokkal többet keresett. Rosenbaum mellett néhány más, most vád alá helyezett zsidó "üzletember" két vesecsere és pénzmosás között mellékállásban néger, mexikói és Puerto Rico-i illegális munkásokat (hogy ne kelljen adót és tb-t fizetni) minimális készpénzért dolgoztatva Gucci táskákat hamisított és nagy haszonnal hozott forgalomba a számtalan zsidó tulajdonban levő Brooklyn-i és Queens-i olcsó boltban.
Rosenbaumék 10 ezer dollárt fizettek Izraelben egy friss emberi veséért, és kis haszonnal, 160 ezer dollár készpénzért adták tovább. A rászorulóknak 80 ezret kellett előre kifizetni.
A kioperációt ők is izraeli kórházakban, legtöbbször az izraeli egészségügyi minisztérium közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó és a Tel Aviv-i orvosi egyetem Sackler karának keretein belül működő Greenberg Institute of Forensic Medicine orvosi műtőiben végezték. A dr. Yehuda Hiss vezette Greenberg Intézet Izrael egyetlen ilyen jellegű. ún. medicolegal szolgáltatást nyújtó intézménye, ahol évente kb. 2500 hullát "vizsgálnak" meg. Az izraeli börtönökben elhunyt palesztin foglyokat is ebbe az "orvosi" intézménybe szállítják, és a hozzátartozók gyakran csak az "ismeretlen körülmények között" vagy "váratlanul" vagy "szökés közben agyonlőtt" vagy "szívrohamban elhunyt" foglyok némi maradékát kapják vissza.
A beoperációt főleg az egyik New York-i zsidó kórházban, a Mount Sinai kórházban végezték a beavatott és Rosenbaum által készpénzben lefizetett megbízhatónak számító zsidó származású orvosok. A műtétek előtt és után extra ezrekért ők gyártották a megfelelő orvosi igazolásokat is.
Az izraeli donorok többnyire szegény színesbőrű vagy Kelet-Európából bevándorolt zsidók vagy arabok voltak, nem egy esetben a börtönökben halálra kínzott fiatal palesztin férfiakból operálták ki a szerveiket, amiket száraz jégbe hűtve, orvosi gyorspostával repítettek New Yorkba.
A pénz nagyrészét Saul Kassin, a zsidókkal kiválóan ellátott New York City Brooklyn városrészében található Shaare Zion zsinagóga főrabbija, Eliahu Ben Haim, a New Jersey állambeli Deal kisvárosban található Ohel Yaacob zsinagóga főrabbija, Edmond Nahum a Deal-i zsinagóga beosztott rabbija, Mordechai Fish, a Brooklyn-i Sheves Achim zsinagóga főrabbija és Lavel Schwartz rabbi tette el.
A rabbik a zsinagógákban és magánlakásokban halmozták fel a pénzt, és ott osztották el a kenőpénzeket is. A maradékot müzlis dobozokban tárolták, majd alkalom adtán több bankon keresztül hónapokig futatták, hogy tisztán kerüljön amerikai, izraeli és svájci bankszámlájukra. A szervkereskedő zsidó bűnbanda tagja volt még Arye Weiss, Shaul Amon, Yeshayahu Ehrental, Schmulik Cohen, Levi Deutsch, Binyomin Spira, Yolie Gertner, David Goldhirsh, Abe Pollack, Naftoly Weber, Moshe Altman, Itzak Friedlander és Shimon Haber.
A fenti eset csak ritka fehér hollónak tekinthető, mert a legtöbb szervkereskedelmi bűnügy soha nem került, és a jövőben sem fog nyilvánosságra kerülni. A zsidó vallás tiltja, hogy egy zsidó szerveket adjon egy gójnak, és a Talmud nem engedélyezi a fordítottját sem - de hát ugye az élni akarás a zsidókban mindig nagy és leküzdhetetlen érzés volt, ezért a zsidók megtalálták a módját, hogy a kedvükre csavarják ki még a saját törvényeiket is. Így aztán Izraelben egy - állítólag ritkán alkalmazott - 1953-as törvény (Anatomy and Pathology Act of the State of Israel) engedélyezi az Izraelben dolgozó orvosoknak, hogy életmentő esetben rokoni hozzájárulás nélkül vegyenek ki szerveket a friss hullákból. Ez összhangban van azzal az ősi zsidó törvénnyel, hogy a zsidó életek megmentése mindenek felett áll.
Izraeli, amerikai és orosz zsidó szervkereskedők adják-veszik a pácienseket és a donorokat a szerveikkel egyetemben Afrikában, Közel-Keleten, Európában, (nagyrészt a szegényebb keleti és déli országokban) Törökországban, Indiában, Bangladeshben, Oroszországban, a volt szovjet köztársaságokban, a Fülöp-szigeteken, Malajziában, de a kedvenc vadászterületük mostanában Dél-Afrikai Köztársaság, Zimbabwe és főleg a Kínai Népköztársaság. Zsidó kézben levő donor klinikák működnek többek között a Cseh Köztársaságban, Dél-Afrikában, Romániában, Bulgáriában, Moldovában, Ukrajnában, Grúziában és Oroszországban. A szervkereskedelem mellet zsidó kézben és izraeli irányítás alatt van a szintén illegális őssejtkezelés és kereskedelem az illegális nemzetközi petesejt kereskedelemmel együtt. Magyarországon "emberi test tiltott felhasználása" vádjával a közelmúltban fogták el egy nemzetközi őssejtkezelő orvosi bűnszövetkezet néhány tagját. Ők halott csecsemőkből és párhetes korban elabortált magzatokból nyerték, majd adták-vették és használták fel a Magyarországon is tiltott őssejtbeültetésekhez a szükséges sejteket. Az izraeli utasításokat mindig hűen követő budapesti bábkormány és erőszakszervezetei a most lebukott amerikai zsidó vesekereskedők ügyéhez és a romániai zsidó petesejt kereskedők ügyéhez hasonlóan nyomban elkezdte a ködösítést és a bűnözők kimosdatását.
Ha szükséges, akkor a zsidó vevőt az izraeli vállalkozó házhoz is szállítja, hogy az a saját szemével is megnézhesse vagy megtapogathassa a donorját. Avirham Y., egy gazdag jeruzsálemi zsidó egészen Grúziáig repült, hogy szemügyre vehesse azt, akitől az új veséjét vette. "Nekem nem kellett az Izraelben halottakból kivett döglött vese, azokat sokszor a robbantások következtében, vagy a busz alatt meghalt emberekből szedik ki, akik talán már órák óta az utcán feküdtek (...) én Grúziában találkoztam a donorommal, szép, erős, 22 éves paraszt férfi, pont olyan volt, mint amilyet elképzeltem magamnak" - nyilatkozta a szimpatikus zsidó Nancy Scheper-Hughes-nak, a kaliforniai egyetem munkatársának. Scheper-Hughes kisasszony tanulmánya az izraeli illegális szervkereskedelemről a The Courier 2001 július/augusztusi számában jelent meg.
Egy 43 éves gazdag Tel Aviv-i zsidó esetében jó pénzért a fél világ megmozdult: egy Los Angeles-i zsidó szervügynök, aki talált egy megfelelőnek tűnő szegény szicíliai olaszt, és aki hajlandónak mutatkozott arra, hogy eladja az egyik veséjét. Fontos szerepet játszott egy jordániai közvetítő, aki elintézte, hogy a műtétet Törökországban végezzék el. Az izraeli szervkereskedő cég a kaliforniai nevére bérelt egy különgépet, amely a Ben Gurion repülőtérről egy egész orvoscsoporttal és nővérekkel a fedélzetén repült Isztanbulba, ahol az izraeli orvosok beépítették a páciens újonnan vásárolt veséjét. (The New York Times Magazine, 2001 május 31.)
Szintén Nancy Scheper-Hughes írt arról egy másik tanulmányában, hogy a zsidó emberkereskedők sokszor emberrablókat bérelnek fel, hogy Braziliában, Bulgáriában és Romániában (az utolsó kettőben többnyire cigány származású) gyerekeket raboljanak el, vagy vegyenek meg a szüleiktől/rokonaiktól és egy előre megbeszélt országban és helyen öljék meg őket. Gyakran előfordult, hogy a zsidók álörökbefogadási ügynökségeket létesítettek a harmadik világ országaiban, ahonnan az "örökbe fogadott" 10-14 éves gyerekeket külföldre vitték és a várakozó donor közelében dróttal megfojtották. A közelben levő rendelőkben aztán azon nyomban kiszedik a még meleg friss és üde szerveket, és a futárok már szállítják is Izraelbe, vagy egy közeli városba, ahol a várakozó beteg megkapja a megölt gyermek veséjét, vagy egyéb zsenge szervét. Amíg a brazil kormány közbe nem lépett, addig a zsidó szervkereskedők 1985 és 1990 között évente 3000 (hetente durván 58-60) gyereket vittek ki az országból, és ezek közül több mint 2000 került különböző módon Izraelbe. A többi országból Izraelbe vitt gyerekek száma ismeretlen.
Scheper-Hughes riportját akaratlanul is megerősítette az izraeli Haaretz újság 2001 december 12.-i számában megjelent írás, amely az izraeli zsidók romániai "örökbefogadási" gyakorlatával foglalkozott. A cikk szerint a zsidó "örökbefogadási" ügynökségek és zsidó "üzletemberek" Romániában (Nyugat-Romániában, tehát Erdélyben) is megjelentek, és ezeknek a törvényellenes működése a sok lakossági panasz nyomán végre a korrupt romániai hatóságoknak is szemet szúrt. A bukaresti szociális és munkaügyi minisztérium levélben kérte az izraeli nagykövetséget, hogy adjon át egy listát azokról a Romániából örökbe adott és Izraelbe vitt gyerekekről, akiket az utóbbi években Izraelben élő "nevelő szülők" "fogadtak örökbe." (hogy a románoknak miért nincsen erről saját nyilvántartásuk, és miért kell utólag egy valószínűleg hamisított adatokkal teli izraeli válaszra várniuk, arról nem szól a fáma) A román minisztérium végül a vizsgálat végéig felfüggesztett minden izraeli vásárlók által folyamatban levő "örökbefogadási" ügyet.
A moldovai Minghia falu nyomorultul szegény lakosainak egyetlen komoly pénzkereseti forrása a vese eladás volt. A faluban 14 fiatal, 20-32 év közötti férfi adta el a veséjét izraeli "üzletembereknek", egy bizonyított esetben pedig a zsidók egy frissen végzett mérnökből tudta és akarata ellenére egyszerűen kilopták a veséjét. Sergei T.-t munkavállalási ígérettel Isztanbulba csábították, a munkát azonban nem kapta meg, mert "az állást már sajnos betöltötték." Azt mondták neki, hogy a hazafelé tartó repülőjáratra csak akkor tud pénzt szerezni, ha ad egy kis vért. Elaltatták, és mikor felébredt a "véradásból", akkor egy égő érzetű, fájdalmas, szép hosszú vágást talált a bal oldalán. A világ egyetlen nyíltan rasszista és fajgyűlölő terrorállamából érkezett orvos közölte vele, hogy most már csak egy veséje van, és felajánlott neki 3000 dollárt. Ha nem fogadja el, akkor kiteszik a török magánklinikából az utcára, és beszüntetik az utókezelését. Sergei elfogadta az ajánlatot. Törökországban a török egészségügyi hatóságok tudtával az izraeli piac kielégítésére mind a mai napig virágzik az ilyen fajta szervkereskedelem. A donorok zömmel Anatóliában, belső Törökországban élő szegény sorsú emberek, a vevők 97 százaléka amerikai és izraeli zsidó. A zsidók általi veseigény és vásárlás már odáig fajult, hogy képmutatóan aljas és felháborító módon Izraelben már a kormány által finanszírozott állami egészségügyi biztosítás is fizeti ezeket az illegális törökországi műtéteket. A zsidók által veseileg kirabolt szerencsétlen moldáv mérnök történetét először Sue Lloyd Roberts írta meg a BBC honlapján, majd pár nap múlva, 2001 augusztus elsején az Australia Broadcasting Corporation is riportot adott le róla. A cikkek napvilágra kerülése után a moldáv rendőrök minden oda látogató izraelit nyíltan követnek az utcán, emiatt a faluban a veseeladások ha nem is szűntek meg teljesen, de a tranzakciók áttolódtak a fővárosba, Kisinyovba.
Álljon itt emlékeztetőül néhány, szintén több évvel ezelőtt napvilágra került és nagy port felkevert, zsidók által elkövetett szervkereskedelmi bűncselekmény:
--
1993 június 19.-én Beersheba-ban, a Negev sivatag legnagyobb izraeli településén egy palesztin férfi közlekedési baleset áldozata lett. Az izraeli hatóságok nem találtak nála iratokat, és "a legnagyobb erőfeszítésük ellenére" később sem tudták azonosítani. A helyi kórházban ezért kikapták a máját, tüdejét, szívét és a mindig hiánycikknek számító veséit, és a szemita ősellenség alkatrészeit 5 különböző zsidóba ültették át. Az izraeli lapok beszámoltak az esetről, az egyik lap a címoldalán nagy betűkkel Organ Robbery-nek (szerv rablásnak) nevezte a történteket. A hatóságokat meglepő módon a vallásos zsidók többsége felháborodottan vette tudomásul, hogy Izraelben ilyen megtörténhet.
Az Ukrinform (ukrán hírügynökség) 2001 november 23.-i jelentését követően 2002 január 7.-én és utána több ukrán lap is felemlegette egy Izraelben gyanús körülmények között elhunyt ukrán férfi történetét. A rokonai szerint makkegészséges 39 éves férfi (nevét nem hozták nyilvánosságra) Izraelben vállalt munkát, ahol pár hét múlva "váratlanul" elhunyt. A halál oka az izraeli halottkém szerint "mérgezett szénsavas és alkoholos ital" nagymértékű fogyasztása volt. A rokonok meglepődtek, mert emberük ritkán és kevés alkoholt fogyasztott, és akkor is csak vodkát. Az ukránt a zsidók becsomagolták, hazaküldték Kmelnyicki megyében lévő falujába, ahol az a meglepetés érte a gyászolókat, hogy a rokon a szívét Izraelben hagyta. Az ukrán ügyészség kezdeményezésére az Interpol nyomozást indított, aminek eredményéről eddig még nem érkezett jelentés.
Nem sokkal később Alastair Sinclair skót turista sem a saját lábán hagyta el a zsidók által meggyalázott Szentföldet. A férfit máig titokban tartott indokkal Jeruzsálemben az izraeli hatóságok letartóztatták. A börtönben a fiatalember gondolt egyet és "felakasztotta" magát, ezért porhüvelyét nyomban a Greenberg Intézetbe fuvarozták. Hiss doktor csapata nyomban rávetette magát, alaposan megvizsgálta, majd utána őt is feltették egy Edinburgh-ba tartó repülőre. A szemeit törölgető család itt is nagyon csodálkozott, mert Alastair az ukrán kollégához kísértetiesen hasonló módon Tel Aviv-ban felejtette a szívét, a gerincoszlopának azzal a részével együtt, ami a felakasztást bizonyíthatta volna. Az antiszemita rokonok arra gyanakszanak, hogy az egyedül turistáskodó Sinclair urat Izraelben valamilyen módon megölték, a szívét egy beteg zsidóba operálták be, és a bizonyítékként szolgáló nyaki gerincdarabot kiszerelték és megsemmisítették. Erre vonatkozó bizonyíték azonban a mai napig nem került elő. A szülőket a körülmények arra kényszerítették, hogy polgári pert indítsanak Izraelben a gyerekük kioperált szerveiért, hogy a keresztény vallásuknak megfelelően azokat is eltemethessék a test többi részével együtt. A per sorsa és végkifejlete ismeretlen.
2001 december 30.-án a megszálló zsidó terrorcsapatok Khan Yournis falu határában "tisztázatlan körülmények között" megöltek 3 (két 15 éves és egy 14 éves) palesztin fiút. A halott gyerekek utolsó előtti útja ezúttal is a Greenberg Intézetbe és Hiss doktor karmai közé vezetett. Mengele utóda egy héten át, 2002 január 6.-áig matatott a hullákkal, akkor kapták meg a rokonok, akik még aznap eltemették őket. Egy arab származású izraeli parlamenti képviselőnek, Ahmad Tibi-nek a Greenberg Intézet nevének hallatán gyanús lett az ügy, és a palesztin hatósággal exhumáltatta, majd palesztin orvosokkal megvizsgáltatta a halottakat. Utána megkérdezte a Knesszetben Nessim Dahhan akkori izraeli egészségügyi minisztert, hogy mi történt a Greenbergben az oda szállított meggyilkolt gyerekekkel. Dahhan okos válaszában kifejtette, hogy: "nem tudom megcáfolni azokat a feltételezéseket, miszerint néhány elhunyt szervét az orvosaink felhasználják tudományos kutatásokra." Tibi erre bizonyítékokat adott át a zsidó országgyűlés egészségügyi bizottságának tagjainak, miszerint a fiúkból Hiss és társai kiszedték a szíveket, veséket és az egyikükből a májat is. A sztorit a zsidó és a nemzetközi média a Beersheba-i eseten okulva már teljes mértékben elhallgatta.
A két mellékelt fénykép már hosszabb ideje "találgatásokra kényszeríti" a nemzetközi szakértőket. A képeket állítólag a Greenberg Intézetből csempészték ki, és minden valószínűség szerint néhány szerv kioperálása után készültek. (A kicsempészést Greenbergék nem erősítették meg, de nem is cáfolták) A súlyos, roncsolásos kar- és koponyasérülést szenvedett halott férfi testén a hosszú vágás megerősíti azt a feltételezést, hogy a halála után valakik kicsemegézték belőle az épségben maradt és még felhasználható szerveit.
Hazánkban ijedt csend és súlyos zsinagóga illat lengi körül ezt a kérdést (is), pedig számtalan olyan esetről tudnának mesélni a magyar hozzátartozók is, amikor a kórházban elhunyt rokonaikat gyanús vágásokkal, varratokkal vagy ismeretlen anyaggal kitömött és/vagy behorpadt mellel/hassal kapták vissza közvetlenül a temetés előtt.
Több más orvos mellett a kérdés egyik hazai szakértőjeként tartják számon Julow Jenőt, aki korábban a Szent János kórházban dolgozott. A János dolgozói és a volt betegek hozzátartozói között már az 1990-es évek eleje óta keringenek történetek arról, hogy a nagyhírű professzor osztályán a hozzátartozók tudta és beleegyezése nélkül balesetben vagy hirtelen agyvérzésben elhunyt fiatal betegekből átültetésre alkalmas szervek tűntek el.
Dr. Julow Jenő 1989-től 18 éven át a Szent János Kórház Idegsebészeti Osztályát vezette. Ebben a kórházban fejti ki áldásos tevékenységét orvos-igazgatóként a bolsevik Havas Szófia is. A természet törvényei szerint a több mint fél évszázad alatt reménytelenül elhervadt Szofi néni a hasonlóan tündöklő szépségű Kósáné, Kovács Magdi és Lendvai Ildi cenzorügyi szakértő társaságában a Magyar Szocionista Párt képviselőjeként az Országgyűlésben a mandátumáról még idejében lemondott Csehák Juditot pótolja. Szofika a hírhedt kommunista verőlegény, Horn "Pufajka" Gyula görbe lábú unokahúga, aki egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy az 1956-os forradalmat kéjes örömmel gyalázza.
Nagybátyja jó szocialista módjára már régen cselekvésképtelen élő halottá itta magát. A rossz emlékű pufajkás életben tartására évente több millió forintot költenek a jószívű magyar adófizetők.


Zsidó szervkereskedő maffiát lepleztek le Ukrajnában - egyből antiszemitizmust kiált az izraeli média

2010, augusztus 9 - 13:28
Az ukrán belügyminisztérium bejelentette, hogy lefüleltek egy szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet Kijevben. A bűnözők a bejelentés szerint interneten toboroztak szervdonorokat, akiknek egy-egy veséért valamivel több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget ígértek.
Szervdonorokat toborzó és illegális szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le az ukrán rendőrség - közölte csütörtökön Jurij Kucser, az ukrán belügyminisztérium emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője. Kucser szerint az általa irányított részlegnek az ukrán határőrséggel karöltve nemrég sikerült felszámolnia egy ukrán és izraeli állampolgárokból álló nemzetközi csoportot. A bűnözők a bejelentés szerint huzamos ideig toboroztak és juttattak ki Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából, Fehéroroszországból és Üzbegisztánból szervdonorként szolgáló embereket Azerbajdzsánba és Ecuadorba, hogy ott kivegyék szerveiket, majd főként Izraelben, európai és ázsiai országokban élő tehetős betegekbe ültessék át azokat.
A tizenkét főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a csoportnak az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is - adták hírül csütörtökön ukrán internetes hírportálok. A rendszerint hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét ember foglalkozott Ukrajna több megyéjében, közte Kárpátalján. "Az interneten elhelyezett hirdetésekben 10 ezer dollárt (körülbelül 2,1 millió forintot) ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak" - mondta Kucser, hozzátéve, hogy a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket keresték.
Rendőrségi információk szerint a bűnszövetkezet mintegy három éven át működött, a recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, míg a transzplantációt végző ukrán orvosok markát 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves forgalma mintegy 18 millió dollárt tett ki, a szervezők tiszta nyeresége elérte a 15 millió dollárt Kucser szerint.
Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai, akiket a rendőrségi akció során Kijevben vettek őrizetbe, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomása van két Ecuadorban végzett műtétről, és több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.
Előkerül az antiszemitizmus-kártya
A hírt az izraeli médiában ugyan leközölték, ám a Haaretz című lap internetes kiadásában jellemző módon az "antiszemitizmus" címkével jelölték meg Holott az ukrán hatóságok kifejezetten visszafogottan kezelték az elkövetők zsidó származását, illetve izraeli kötődéseit.
Izraeli szálak világszerte
Izraelt már évtizedek óta vádolják azzal, hogy a nemzetközi illegális szervkereskedelem egyik központja. Palesztin szervezetek többször hívták fel a figyelmet arra a sajátos jelenségre, hogy a zsidó állam katonai hadműveleti során megölt harcosaik holtteste eltűnt, és soha nem került elő.
Legutóbb egy svéd újságíró hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen egy Levy Ichak Rosenbaum nevű brooklyni zsidó üzletember tárgyal egy ügyfelével, akinek egy vesét ajánlj föl 16.000 dollárért. Rosenbaum a beszélgetés során magát egy házasságszerzőhöz hasonlítja, aki megtalálja az "összeillő párokat". A szervkereskedő nem tudta, hogy "ügyfele" valójában inkognitóban dolgozó FBI ügynök, így a következő években a rács mögött keresheti a saját magához illő párt.





ZSIDÓ NAGYIPARI
 SZERVKERESKEDELEM
EZT IS ELHALLGATJÁK NÁLUNK

Netcare, a legnagyobb egészségügyi szolgáltató Dél-Afrikában, ez a cég bűnösnek vallotta magát mert illegális veseátültetéseket végeztek izraeliekkel, egy szindikátusi szervkereskedelemmel. Cserébe a Netcare cég terheit csökkenték nekik – mondta a Netcare vezérigazgatója, Richard Friedland. A cég elismerte ez az üzletelés jogalap nélküli alku volt. Fiatalkorúaknak fizettek a kivett szervek után. Hét éven át tartó vizsgálat után jöttek rá erre az illegális műveletekre a Szent Ágoston Kórházban, Durban-ban. Az adatok szerint izraeli állampolgárok voltak akik szegény román és brazilok állampolgároktól kaptak olcsó szerveket. Az ügyészek szerint az izraeliek 20.000 dollárt fizettek, hogy vesét kapjanak, míg a brazilok és a románok átlagosan 6000 dollárt kaptak szerveikért. Továbbá 25.000 ukrán gyereket vittek Izraelbe, az elmúlt két évben, hogy az izraeli kórházban a "pótalkatrészeket" kivegyék belőlük. Továbbá, az izraeli hadsereget azzal vádolták, hogy ellopta a palesztin foglyok szerveit. Dél-afrikai orvosok ellen is vádat emeltek ebben az ügyben. A kórház vállalta, hogy kifizeti a közel 8.000.000 rand (USD 1100000) bírságot. 109 szervcsalásos műveletet végeztek a kórházban 2001 és 2003 között. (presstv és kép)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése