Támadás az USS Liberty ellen
(Hazánkért,   2002. március)
Mások mindig bűnöznek, Izrael mindig ‘csak téved’
“Csalással viselj háborút”
A Moszadból hűtlenül kilépő Viktor   Osztrovszky ügynök szerint az izraeli titkosszolgálat mottója: “Csalással   viselj háborút.” Ez tehát a világ legkönyörtelenebb és legfélelmetesebb   kémszervezetének, a cionista Moszadnak a politikája, ami a nemzsidó   nemzetekre vonatkozó, az “Izrael Istene” által, prófétáikon keresztül kiadott   ószövetségi parancsok egyike:
“Irts ki minden népet, akit Isten aládrendel. Szemed nem   szabad hogy sajnálja őket. Senkit se hagyj életben, aki lélegzik.” (Deuteronomy   7:16, 20:16)
“Csalással   viselj háborút.”- Mit   jelent ez a parancs? -“Ha nem tudod elkerülni, viselj háborút. De jobb az   esélyed a nyerésre, ha ravasz vagy!” Vagy pedig ezt: “Viselj hadat és   csalj!”?
35 esztendő   elmúltával várható-e a háborús bűncselekmény beismerése a zsidó   állam részéről? Mivel államalapítását Izrael a Bibliára a Tórára és a Talmud   törvényeire alapozza, tagadhatatlan, hogy az USS Liberty ügyében IS a   szent parancsokat követte. 
Senkise várja,   hogy majd Izrael bevallja szándékos bűncselekményét, hiszen az a Motor   Torpedo Boat 23/MTB 23, amely hatalmas lövedéket küldött a Liberty   oldalába, ma fő helyen van kiállítva az izraeli múzeumban az általuk   nagyrabecsült tengerészeti műemlékek között.
A talmud-zsidó   nem tekinti bűnös cselekménynek a nemzsidóval szemben elkövetett gaztettet   vagy igazságtalanságot. A zsinagóga nagy bölcsének   Maimonidesznek tanítása szerint, ‘ha zsidó zsidót megöl, akkor vétkezik a   Tízparancsolat, Ne ölj! tilalma   ellen, és halállal büntetendő. Ám ha nemzsidót öl meg, még ha az prozelita [a   zsidó vallásra áttért keresztény] is, a zsidótörvény nem bünteti halállal a   zsidó merénylőt’. (Ezért maradnak el mindenütt és mindenkor a zsidók elleni   számonkérések!)
Az ilyen tanokból azt következtethette a   zsidó, hogy nemzsidót -- tehát keresztényt is -- szabad megölni. S ha valóban   megtette, emiatt nem érzett lelkiismeret-furdalást, ha az volt a felfogása, hogy   a nemzsidók voltaképpen nem is emberek, hanem barmok, mely esetben a   nemzsidók megölése csupán annyi, mintha állatot ölt volna meg. Semmibe sem   vette, ha csak nem kellett félnie a világi bíró büntetésétől.
***
A Hatnapos arab-izraeli háború negyedik napján,   1967. június 8-án fényes nappal izraeli bombázógépek és hadihajók sortüzet   nyitottak a nemzetközi vizeken cirkáló amerikai USS Liberty nevű   kémelhárító hadihajóra.
Már hónapokkal a támadás előtt olyan   rémhírek szállingóztak, hogy ‘Egyiptom megtámadta Izraelt’. Ezért az   USS Liberty Afrika nyugati partjaitól gyors sebességgel indult útnak   megfigyelésre. 
Ugyanakkor, elektronikus   lehallgató-állomásokkal feszerelt repülőgépek is felszálltak Athén katonai   repülőbázisa és az izraeli-egyiptomi partok között. Június 8-án ezek a gépek   héber nyelvű szóváltásokat hallottak és rögzítettek az izraeli támadásról,   amiket most 35 évvel az esemény után James Bamford hozott   nyilvánosságra a Body of Secrets   c. könyvében.
A támadás első perceiben Joseph Tully   az USS Saratoga repülőgép-anyahajó kapitánya segélykérési üzenetet kapott a   Libertyről, és azonnal repülőgépeket küldött segítségül. De Tully kapitány   gépjeit Washingtonból perceken belül visszaparancsolták! Ezen idő alatt   vesztette életét 34 amerikai. 
Miért nem volt szabad segíteni? 
Az USS Libertyt a Hatodik Flottához   (6th Fleet) intézett segítségkérése mentette meg, bár a segítség soha nem   érkezett meg, mert Lyndon B. Johnson amerikai elnök megparancsolta,   hogy a repülők azonnal térjenek vissza az anyahajóra. (Az elnök nyílván   nem akarta szégyenbe hozni kedvenc szövetségesét, Izraelt. Ez fontosabb volt,   mint az amerikai katonák élete?) De a segélykiáltás legalább elzavarta az   izraeli támadókat.
Izrael szerint, 
‘a   Színáj-partoktól 14 mérföldnyire hajózó USS Libertyt az izraeliek az   egyiptomi El Quseir nevű hajónak vélték, ahonnan izraeli alakulatokat támadás   érte. Mivel az izraeliek egyiptomi hajónak vélték a Libertyt, megtámadták’.
 Ellenben a támadás előtt izraeli felderítőgépek egészen   alacsonyan legalább 5 és fél óráig köröztek a hajó felett, amelyen az   amerikai zászlót szabadon lengette a szél. A kékszínű Dávid-csillagos   repülőgép pilótája még a Libertyn jól látható GTR-5 jelzést is   jelentette, tehát képtelenség azon állítás, miszerint a Libertyt egyiptomi hajónak   vélték.   
Spanyol, lebanoni és német rádiósok és magán   a hajón is hallották az izraeli főhadiszállásnak leadott pilótajelentéseket,   hogy “ez amerikai hajó!” Mégis megtámadták... 
A támadást rakétákkal, gépfegyverekkel, torpedókkal   és napalmbombákkal hajtották végre, ami harmincnégy halálos áldozatot és 171   sebesültet követelt. [Emlékirataiban az Izrael-barát Johnson amerikai   elnök azt állítja, hogy ‘mindössze 10 áldozat volt’.]
Miért történt a támadás?
Az izraeliek attól tartottak, hogy a titkos   CIA-Moszad megállapodást a külügyminisztérium majd valamilyen módon   veszélyezteti. Ugyanakkor a CIA szemmel akart tartani minden izraeli   megmozdulást. Ezért történt, hogy az USS Liberty nevű kémhajót működésben   lévő elektronikus felszereléssel a Földközi tenger keleti felébe rendelték,   közel a Színáj-félszigethez, hogy figyelje az izraeli és arab jelzéseket. A   Liberty feladata volt részletesen tájékoztatni a Nemzetbiztonsági Hivatalt   Washingtonban az arab és az izraeli hadmozdulatokról tengeren, szárazföldön   és levegőben. Ha akár a Szovjetunió, akár az ENSZ beavatkozik: mindkét   lehetőség kárára lett volna Izraelnek. 
A Liberty viszonylagos közelsége a parthoz   Izrael háborús tervét fenyegette. Ha ez a hajó folytatja az izraeli jelzések   és a haderők mozgásának ellenőrzését, akkor ez eljuthat a   külügyminisztériumból az ENSZ-hez. Ami még rosszabb: az ENSZ tájékoztathatná   az egyiptomiakat, tehát tönkretehetik az izraeliek haditervét.
Az izraeli külügyminisztert Washingtonba   hívták és közölték vele, hogy a háborúskodást haladéktalanul le kell állítani,   amint az ENSZ, az Egyesült Arab Köztársaság kérésére elrendeli a   fegyverszünetet. Amikor a követ tiltakozott, a diplomácia nyelvén tudomására   hozták, hogy az USA-nak tudomása van róla, hogy Jordániát hamis jelzésekkel   ugratták be a háborúba. Nyilvánvaló volt, hogy amennyiben a Liberty folytatja   az adásait, úgy végzetessé válhat Izrael számára, ha felfednék, hogy az   izraeliek megszegték az ENSZ tűzszüneti parancsát.
Az izraeliek tudták, hogy a CIA-Moszad-terv,   ami gyors háború lett volna Egyiptom ellen június második felében,   veszélyeztetve lehet, ha a külügyminisztérium közben megállapodásra jut   Egyiptommal. 
Izraeli katonatisztek és újságírók   tanúvallomásai szerint az izraeli alakulatok 1967. június 8-án legalább ezer   arab foglyot végeztek ki az El Arish nevű színáj városban. Gabby Bron   történész írta az izraeli Yediot   Ahronot c. folyóiratban, hogy június 8-án reggel saját maga   szemtanúja volt a kivégzéseknek. 
Mivel az USS Liberty csak 13 mérföldnyire   volt a parttól, az izraeliek attól tartottak, hogy az amerikaiak a tömeggyilkosságokat   észreveszik.
Izrael évtizedek óta tagadja, hogy ‘a   támadás szándékosan rosszindulatból történt volna, sőt tévedés volt az   egész.’ De a lassan előkerült bizonyítékok arra mutatnak, hogy az izraeliek   attól tartottak, hogy az USS Liberty ellenőrzi szíriai Golan Fennsík   megszállására irányuló előkészületeiket, ami másnapra be is következett. 
1982-ben egy izraeli pilóta — aki hosszasan   beszélt az ügyről Paul N. McCloseky amerikai kongresszusi képviselővel   — elmondta az áldozatok hozzátartozóinak, hogy ő akkor azonnal felismerte a   Libertyt, mint amerikai hajót, és értesítette a főhadiszállást. Azt a választ   kapta, hogy “ne törődjön az amerikai zászlóval és folytassa a tüzelést”.   Mivel a parancsot nem volt hajlandó végrehajtani, visszatért a   főhadiszállásra, ahol azonnal letartóztatták.
Egy másik, kettős állampolgársággal   rendelkező izraeli őrmester elmesélte a hozzátartozóknak, hogy amikor a   pilóta telefonált, ő akkor éppen a főhadiszállás harcászati termében   tartózkodott. A pilóták és mindenki más nagyon jól tudta, hogy amerikai hajót   támadnak. Ezt a nyilatkozatot az őrmester visszavonta miután Izraelből   fenyegető telefonhívásokat kapott. 
Az áldozatok hozzátartozói változatlanul   azzal vádolják Washingtont, hogy Izrael háborús bűnét elhallgatja a nyilvánosság   előtt. De vajon miért? James Ennes, aki ama tragikus napon az   USS Liberty kapitánya volt, ezt írja könyvében: 
“Az ügyet hivatalos   körökben az első naptól kezdve máig mellőzik.” 
Mindez annak ellenére, hogy Dean Rusk   akkori külügyminiszter és a ‘Joint Chief of Staff’ (vezérkar) elnöke Thomas   Moorer tengernagy egyértelműen Izraelt vádolják az amerikai hajó   ellenséges megtámadásával. 
D. Rusk   kijelentette:
“Sohasem voltam   elégedett az izraeliek magyarázkodásaival... Nem hittem akkor, és a mai napig   sem hiszek nekik. A támadás felháborító cselekmény volt!”
“Ilyen fontos kulcsszemélyiségek erős   nyilatkozatai ellenére, — írja Ennes — senki az akkori   kormányban nem tett jelentős lépéseket az ügy tisztázása érdekében.”
Végül, 1991. november 6-án Rowland Evans   és Robert Novak újságírók nyilvánosságra hozták, hogy Beirutban az   amerikai követség lehallgatta az izraeli rádióadást, amelyben izraeli pilóta   jelentette: “Ez a hajó, amerikai!” Az izraeli parancsnokság figyelmen   kívül hagyta a jelentést és parancsot adott a támadás folytatására. Evans és   Novak tehát megállapították, hogy az izraeliek azért támadták meg az USS   Libertyt, mert úgy gondolták, hogy 
“a hajó minden üzenetet lehallgathatott   volna az IDF (izraeli védelmi bázis) és katonai alakulatai között, mialatt a   Golán Fennsík megtámadására készülnek.” 
A jelentést Dwight Porter, Libanon   akkori amerikai követe is hitelesítette. Izrael és védelmezői a mai napig   kiállnak amellett, hogy a támadás “tragikus szerencsétlenség volt, hisz’   háborúkban sokszor történnek tévedések.” Izrael a legjobb felderítő   készülékekkel felszerelt amerikai hajót holmi negyvenéves, rozsdás egyiptomi   csónaknak nézte.
James Ennes leírja, hogy az amerikai   tengerészet kivizsgálása is csak a személyzet képzettségére és a hiradások   elvégzésére összpontosította a figyelmet. A kivizsgálás idején megtiltották a   haditengerészetnek, hogy Izrael bűnösségét felülvizsgálják, és a nyomozók   tanúvallomásokat sem engedélyeztek, amik egyértelműen bizonyították volna a   támadás szándékosságát, s hogy Izrael kifogásai hamisak. Pedig a 171 sebesült   túlélő, mint szemtanú beszélhetett volna a 40 percig tartó sortűzről, s hogy   a vízre leeresztett mentőcsónakok lövöldözéséről is.
Még James Ennes tanúvallomását sem   engedélyezték, s mivel Izraelt nem találták bűnösnek [!],   tanúvallomásokra nem is volt szükség! Az áldozatok hozzátartozóinak ez   nem kivizsgálás, hanem közönséges leplezés.
A bizonyítékok és tanúvallomások ellenére,   eddig egyetlen amerikai kormány sem szedett össze bátorságot, hogy   szembenézzen az izraeli lobbyval, és felelősségre vonja Izraelt.
1986-ban Walter Jacobsen amerikai   tengerészparancsnok és jogász a George Washington egyetemen részletes   tanulmányt készített az USS Liberty-ügyben. Megállapította, hogy a támadás   több pontban is megsértette a háborús bűnökre vonatkozó Genfi Egyezmények   törvényeit, amiket az amerikai kormány sem tart tiszteletben azzal, hogy nem   hajlandó az ügyet kivizsgálni.    Jacobsen rámutatott, hogy a támadás törvényellenes volt, még az ENSZ   alapokmánya szerint is. 
Izrael hivatalos álláspontja
“Megállapították:   egyértelmű és tagadhatatlan a bizonyítékok és a harcászati naplók alapján,   hogy az amerikai USS Liberty hajót nem szándékosan rosszindulatból támadták   meg; hanyag bűncselekmény sem történt, a támadás csupán ártatlan tévedés   volt.” [Az izraeli kormány hivatalos nyilatkozata, 1967]
“Háború   idején gyakoriak a balesetek. Az USS Liberty támadása súlyos tévedés volt.   Tíz hivatalos amerikai és három izraeli kivizsgálás eredménye szerint a   támadás tragikus tévedés volt, amit Jitzhak Rabin is alátámaszt   önéletrajzában.
Amikor   az izraeliek rájöttek, hogy amerikai hajót támadtak meg, azonnal értesítették   Tel Avivban az amerikai követséget, és segítségül siettek résztvenni a   mentési szolgálatokban. Izrael 13 millió dollárt adományozott az áldozatok és   sebesültek megsegítésére. (Futotta az évi hárommilliárd amerikai segítségből.   - szerk.) Az ügyet a két kormány diplomáciai úton 1987. decemberében   lezárta.”
***
Az Interneten -- izraeli szemszögből --   magyarázat olvasható az USS Liberty megtámadásáról, amihez főleg Jitzhak   Rabin önéletrajzát, valamint Hirsh Goodman, Ze’ev Schiff cikkeit a   Jerusalem Postból, és a CNN   televízió Larry King c. Műsorát használják forrásként, ahová a   Liberty egyetlen túlélőjét sem hívták meg!
A legjelentősebb az, hogy az amerikai   kormány, karöltve a sajtóval, elhallgatja az USS Liberty támadását. Miután a   sérült hajó, két másik amerikai hajó kíséretében halottakkal és sebesültekkel   megérkezett Málta szigetére, a legénységnek Isaac Kidd tengernagy   megparancsolta, hogy a titkos jellegű ügyről soha senkinek ne beszéljenek. 
“ Soha, ismétlem soha senkivel erről nem   tárgyalhatnak, még a feleségeikkel sem. Amennyiben mégis beszélnének, a   hadbíróság ítéletére és életfogytiglan börtönbüntetésre, vagy még rosszabbra   számíthatnak.”
***
James Ennes   szerint az izraeliek célja az volt, hogy a szíriai Golán Fennsíkot zavartalanul,   Amerika bármiféle beavatkozása nélkül, megszállhassák. Ezt sikerrel végre is   hajtották! - amerikai véráldozattal: 34 halott, 171 sebesült. James   Bamford viszont azt állítja, hogy a támadásnak kizárólag egy célja volt:   ‘mindenkit elpusztítani, és a hajót elsüllyeszteni’.
Izrael változatlanul ragaszkodik a “tragikus   szerencsétlenség” meséhez, pedig Bamford könyvében a National Security   Agency/NSA héber nyelvű hangfelvételei cáfolhatatlan bizonyítékok arra, hogy   az izraeliek támadása nem volt véletlenség.
Eddig számos fontos könyv jelent meg az USS   Libertyről: az egyiket (Assault on the Liberty, 1980) James Ennes   írta, a hajó akkori kapitánya, aki maga is súlyosan megsebesült. John E.   Borne, The USS Liberty c.   munkájában alaposan cáfolja az izraeli “tragikus szerencsétlenség és véletlen   tévedés” meséjét. Végül James Bamford 720 oldal terjedelmű National Security, Body of Secrets   c. könyvében hatvan oldalon át tárgyalja a Liberty sorsát. Tavaly   augusztusban, félévi késéssel, a History   Channel televízió is foglalkozott a Liberty történetével, és   tanúkat szólaltatott meg. Az adást februárra tervezték, ám Izrael követelte,   hogy a saját álláspontját is filmre vegyék. 
A műsoron részt vett Richard Dekmejjan   amerikai professzor szerint, 
“ a támadást   lekicsinyíteni vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyni végzetes tévedés.   Izrael elhatározta, hogy megszerzi magának a Golán Fennsíkot -- az ENSZ által   kiadott fegyverszünet parancs ellenére -- és [a zsidó állam] egyszerűen nem   akarta, hogy Amerika tudomást szerezzen a tervekről. De izraeli katonák sem   akartak nézőközönséget, mialatt El-Arishban egyiptomi hadifoglyokat   mészároltak le, akikkel a saját sírgödrüket ásatták meg. Talán Izrael   megpróbálta megsemmisíteni a Libertyt és a háborús bűncselekményt bizonyító rádiójelentéseket?   Azt remélte, hogy elsüllyeszti a Libertyt, amivel végül Egyiptomot vádolják?”   /www. wrmea. com/
A neves zsidó professzor dr. Alfred Lilienthal, The Zionist Connection című könyvében   a témának egész fejezetet szentel, döbbenetes részletességgel és hiteles   adatokkal. 
Remélhetőleg mindez megzavarja a   Kongresszusban az ügy körül uralkodó síri csendet, és teljes kivizsgálást   indít. Az áldozatok hozzátartozóinak, de az amerikai népnek is jogában áll   végre megtudni az igazságot. +++
Felhasznált Internet-források:
q         Washington Report on Middle East   Affairs, 1993. június
            www.washington-report.org/backissues/0693/9306019.htm
q         The New Republic 
            www.   thenewrepublic. com/72301/oren072301. htm
q         The USS Liberty
            www.   us-israel. org/jsource/History/liberty. html
q         Paul Findley: Deliberate Deceptions
            www.halcyon.com/jim/ussliberty/findley
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése