2014. március 2., vasárnap

Világok között V.


Világok között V.


Sólyomfi Nagy Zoltán az izzasztókunyhóról



Ha a szauna szót meghalljuk, akkor mindenki a finnekre gondol. Pedig a magyar hagyományban is van hasonló, csak izzasztó kunyhónak hívják. Ráadásul mindkét helyen az izzasztásnak van erősen spirituális, szertartásos háttere is, nemcsak az egészség megőrzése. Sólyomfi Nagy Zoltán magyar táltos dobos izzasztókunyhókról készült írását adjuk közre. Aki csak teheti, próbálja ki!
Izzasztás - izzasztókunyhó

Devalon, kanadai indián gyakran tart
izzasztókunyhó szertartást Magyarországon
 

Az izzasztókunyhó egyik legősibb szereink (szer - régi magyar szó, jelentése: rend, valamilyen rend szerint való cselekvés) egyike. Két írott forrás ismert, me­lyekben megemlítik. Az egyik Hérodotosz beszámolója (i.e. 425.) a szkíták közt tett utazásáról, melyben így ír: „Három faágat egymás felé hajlítottak, gyapjú anyagokkal (nemez?) beborították, szorosan átkötözték és vörösen izzó köveket
tettek a kunyhó közepén lévő edénybe." Hérodotosz azt is megjegyezte, hogy a
szkíták gyakran használtak gyümölcsöket a szertartás során, melyeket az izzó
kövekre szórtak, hogy a felszabaduló gőzt belélegezzék.
A másik forrás a Kassai kódex, melyben XIII. századi, a mongoljárás utáni idők­
ből származó, úgynevezett „mágusperek" jegyzőkönyvei találhatók. Fehér M.
Jenő közlésében így hangzik az egyik per anyaga:

Vizsgálat Lőrinc fia Tuba mágus ellen Kálnokpusztán
A per II. Moys és Simon fráter, Muthmer királyi prépost jelenlétében folyik. A vád szerint Tuba az új kenyér ünnepén és az azt követő napokban mezíte­len leányokkal gyűjtetett volna magának bizonyos gyógyfüveket, hogy azok­nak nagyobb ereje legyen. A beteggyógyítással is foglalkozó sámánról a tanúk vallomásai nagy elismeréssel beszélnek. Szerintük a vádlott a vizelet színéből is meg tudta állapítani a betegség okát. Orvosságszerei között szere­pelt egy „észveszejtő" erős ital, amelytől az ápoltak erősfokú izzadást kap­tak. A legsúlyosabb vád azonban az volt, hogy az izzasztó módszert ősi szokás szerint úgy alkalmazta, hogy felhevített kövekre vizet öntve, a gőzbe ültette betegeit. Egy Kozma nevű beteg így fulladt meg, mert hozzátartozói, az ő távollétében, tovább akarták folytatni az izzasztás müveletét. A tanúk
! mind a sámán érdekében szólaltak fel, még a halott Kozma fia is, akinek a vallomása szerint a mágus megtiltotta, hogy az ő távollétében gőzöljék a be­teget, de az olyan állhatatosan kérte, hogy enyhítsék meg fájdalmait, és így kamrájában újra gőzölték, és azt hitték róla, hogy elaludt, pedig már halott volt. A bizottság „contra fidem nihil est" jeligével feloldotta ugyan a vádlot­tat, de halálbüntetés terhe alatt eltiltotta minden betegség kezelésétől." A két forrás tehát bizonyítja, hogy a szkítáknál, mint rokon vagy mint a magya­rok őseit is magába foglaló népnél az izzasztókunyhó szertartás létezett, de még tizenhét évszázaddal később is gyógyító tudásunk része volt. Azóta, mint ősi „pogány" (latin eredetű szó: pagan, paganus = vidéki, népies. Ma úgy monda­nánk, hagyományőrző) szokást tiltották.
 
Az izzasztókunyhó szertartása
Az izzasztókunyhó összetett gyógyító szertartás. Tisztán megélhető benne a négy elemmel való közvetlen kapcsolat. Ott van a föld, amin a résztvevők ülnek, a levegő, a gőz, amit belélegeznek, a víz, amit a kövekre locsol a szer vezetője, és a tűz, melyben a köveket felforrósítják. Ha röviden összefoglalnám az izzasz­tókunyhó jelentését, az a megtisztulás és újjászületés. Mindhárom szinten (test,lélek, szellem) gyógyít. A gőz belélegezve izzadást vált ki, ezzel kiégeti a mé­reganyagokat a szervezetből. Az imák, fohászok, énekek a lelket tisztítják és a gondok, örömök megfogalmazása által a szellemi úton való járást is segítik. A szertartás a tüz megrakásával kezdődik. A szer vezetője minden követ egyen­ként felemel kelet, dél, nyugat, észak felé, majd az ég és a föld felé mutatja őket, miközben fohászkodik a Teremtőhöz. Huszonnyolc kő kerül a máglyába, bár ez alkalmanként más szám is lehet. A huszonnyolcas szám a holdhónap napjainak száma. A négyes és a hetes szám szorzata, melyben a négy a négy világtájat, a hét a négy világtáj mellett az eget, a földet és a középpontot, a teremtés pontját jelké­pezi. Ez nem más, mint a szív, a szívcsakra vagy szívcsokor, hiszen akkor élünk kiegyensúlyozottan, ha létünket a szeretet vezérli. Ha alsó erőink (az öv alatti ré­szünk s az oda tartozó erőcsokrok) vezetik tetteinket, túl anyagiassá, a materiális lét rabjaivá válhatunk. Ha a felső erőink (harmadik szem, koronacsokor) működ­
nek dominánsan, elszakadhatunk a realitásoktól.

             Az izzasztókunyhó váza
A „csakra" szó jelentéséről (kerék) már esett szó korábban, a magyar „cso­kor" szó ezt az erőközpontot idézi. Ha megnézünk egy virágcsokrot, illetve egy ábrát a csakrák formájáról, egyértelmű lesz a hasonlóság a kettő között. Fontos, hogy mint minden élő szervezetnek, így a Földnek is megvan a maga hét csakrája, vagy ahogy a magyar nyelvben ezt ma is őrizzük: csokra. Ezek közül a középső, a szívcsokor éppen Magyarországon van, a Pilisben. Leg­
magasabb pontjának neve Dobogókő, nem véletlenül. Itt dobog a Föld szíve.

A kövek elhelyezése után fával borítják őket. Tisztelettel bánnak a fákkal, hiszen
azok az életüket adják azért, hogy az izzasztókunyhó szertartás létrejöjjön. Mi­
közben a kövek felmelegszenek, míg vörösre izzanak, a kunyhót takarókkal, vásznakkal, bőrökkel, nemezzel borítják. A kunyhóba való belépés előtt megfüs­tölik magukat zsálya, cédrus, harmatkásafü vagy boróka füstjében. Négykézláb, a Nap járásának irányában haladva mindenki leül odabent. Négy kör, négy me­net van a szertartás során ezek a négy irány üzeneteit fogalmazzák meg, illetve minden résztvevő a saját életében fontos eseményeket szövi rá a világtájak adta jelentésekre.

A kunyhóban, miután minden résztvevő beült, bekerül az első hét kő. A köveket az izzó parázsból vasvillával vagy szarvasaganccsal hozza a kunyhó közepén lévő gödörbe a tüzember, aki minden esetben férfi. Ott a kunyhóvezető illatos fü­veket, szárított növényeket szór rájuk - zsályát, harmatkásafüvet, borókát, céd­rust, kakukkfüvet és még többféle gyógyhatású növényt. Ezek belélegezve fokozzák a tisztulást, anélkül, hogy bármilyen káros hatást okoznának. Ha minden kő bent van, elkezdődnek az imák, a fohászok. Csak a megszólalás sorrendje kötött. A vezető szól először, majd a Nap járásával egyező irányban
haladva beszélnek a többiek.

Sólyomfi Nagy Zoltán...




 
HALÁLBAN SZÜLETEK

Halálban születek, születve meghalok
Egyszerre kigyúlnak, kihunynak csillagok
Keletről jön a fény, nyugaton megpihen
Minden lét elmúlik, s nem múlik semmi sem

(Sólyomfi Nagy Zoltán)

Forrás: (részletek): Kárpáti Harsona 



Osho: aki sohasem született meg, és sohasem halt meg...



Osho a 20. század egyik legellentmondásosabb spirituális tanítója volt, aki a világ 96 országából volt kitiltva. Bölcsességeit több százezres példányban és számtalan nyelven olvashatják hívei szerte a világban. Meditációi méltán népszerűek, szexről szóló tanításai helytállóak - csak nem egy spirituális tanító szájából... Mindössze 59 éves volt, amikor véget ért földi pályafutása.
Rajneesh Chandra Mohan Jain, más néven Bhagwan Shree Rajneesh, majd későbbi közismert nevén Osho, egy Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban élő vallási vezető volt; egy új, sokat vitatott vallási mozgalom megalapítója volt. Osho India Madhja Prades nevű államában, Kuchwadában született 1931. december 11-én, meghalt 1990. január 19-én az indiai Punában.

Előadásaira a világ minden tájáról érkeztek tanítványok, barátok, útkeresők. A számukra tartott előadásokat több mint hatszáz kötetben adták ki, és több mint harminc nyelvre fordították le. Úgy mondta: „Az én üzenetem nem egy doktrína, nem egy filozófia. Az én üzenetem egy bizonyos alkímia, egy tudomány az átalakuláshoz, tehát csak akik készek egójukban meghalni és újjászületni valami merőben újban, valamiben, amit most el sem tudsz képzelni… csak annak a kevés embernek lesz bátorsága meghallgatni, mert engem hallgatni veszélyes."

Ha engem hallgatsz, akkor megtetted az első lépést az újjászületésed felé. Tehát ez nem egy filozófia, amit magadra ölthetsz, mint egy kabátot, s aztán henceghetsz benne. És nem is doktrína, amiben vigaszt találsz gyötrő kérdéseidre. Nem, az én üzenetem nem valami verbális kommunikáció – ennél sokkal kockázatosabb: nem egyéb, mint halál és újjászületés.”
Követői szerint Osho egyedülálló volt abban, hogy több különböző, egymásnak ellentmondó filozófiát is képes volt egyesíteni, mint például az antik görög tanításokat (Héraklész, Pitagorasz és Szókratész), a keleti filozófiákat (iszlám, buddhizmus) és Nietzsche ateizmusát. Véleménye szerint minden vallás valódi volt, amikor a megvilágosodott mesterek megalapították őket (mint Jézus, Buddha, Mohamed), és később romlottak el a hivatalos egyházak megjelenésekor. Ez az elképzelése sok teljesen különböző kultúrákból származó követőt eredményezett. Tanításaiban összehozta a nyugati és keleti, az anyagi és szellemi világot, és többször hivatkozott a jövő modern, tudatos emberére úgy, mint „Zorba, a Buddha”. Osho azt mondta önmagáról, hogy ő zorbikus buddhista…

Indiában gyakran hívták „szex gurunak”, miután több felkavaró beszédet tartott ortodox közösségekben, a szabad szerelemről és a szabados szexualitásról. Tanításai szerint „a tantrában minden szent, és semmi sem szentségtelen”.

Filozófiáját episztemológiai szempontból nyugati kategóriák szerint leginkább radikálisan szkeptikusnak, relativisztikusnak lehetne besorolni. Alaposan tanulmányozta és ismerte a keleti tanok szinte mindegyikét, bár beszédeiben gyakran következetlenül keverte a tanításokat. Ugyanakkor a nyugati tanításokat részletesen nem ismerte, nem hivatkozott rájuk pontosan, és nem ebben a kategória-rendszerben helyezte el magát. Hatalmas erő és tekintély áradt belőle, szavait kinyilatkoztatásként fogadták a tanítványok – még akkor is, amikor az összeollózott tanok eredményeképpen súlyos ellentmondásokba keveredett önmagával.”

Osho a meditációról is másoktól eltérő véleményt hangoztatott. Szerinte a meditáció egy elmén kívüli állapot, nem pedig koncentráció. Elme nélküli, az elméhez való „nem ragaszkodás” állapota. Ez egy olyan dolog, ami valakivel „megtörténhet”, egy olyan állapot, amiben létezhet, de nem olyasmi, „amit csinálhat”. Szerinte a modern ember számára egyáltalán nem egyszerű csak ülni és meditációban lenni, ezért létrehozott olyan aktív meditációs technikákat, amelyek az embert természetes úton viszik a meditáció állapotába. Ezek a technikák – állítása szerint – lehetővé teszik, hogy egy személy felszínre hozza a mélyen elnyomott vágyait, gondolatait. Több technikájában használja fel a táncot, a szexualitást. De mint sokszor felhívta a tanítványok figyelmét, a meditációs technika még nem maga a meditáció, ez csak egy módszer a meditációs állapot elérésére.


Igen ellentmondásos személyiség volt. Indiában a sajátos filozófiája miatt mindig sikeres előadásokat tartott, és annak ellenére, hogy ő maga egyetlen könyvet sem írt, százhoz közeli számban jelentek meg könyvek az ő nevével. Ugyanis előadásait a lelkes tanítványok lejegyezték, és Oshot tüntetve fel szerzőként kiadták. Oshot a szélsőséges nézetei miatt Indiában is már erőteljesen támadták, főleg a szexszel összefüggő tanításai miatt, hiszen nem elsősorban az aszkétizmust, a visszafogottságot hirdette, és nem a buddhistákra jellemző vágynélküliséget, hanem azt, hogy akár a szex gyönyöre által is el lehet érni a megvilágosodást. (Megfelelő filozófiával alátámasztva ez igaz is. A szerk.) Ennek ellenére Indiában a hívei még narancssárga ruhát viseltek, ami a tisztaság, érintetlenség jelképe. Később bordó színre váltottak, s ehhez tudni kell, hogy keleten a ruhák színének mindig jelentősége van, egyes kolostorokat is jellemeznek a színei.

A konfliktusok miatt végülis Osho elhagyta Indiát és az Amerikai Egyesült Államokba költözött. „Amerikában a vagina gurujának hívták. Ő volt a szabad szerelem guruja, akinek a hatalma és mérhetetlen gazdagsága csúcsán 93 Rolls-Royce állt a rendelkezésére, karjait gyémántokkal kirakott színarany karórák borították, s aki arra biztatta híveit, hogy a legvadabb nemi kicsapongások segítségével keressék a megvilágosodást. Pályafutása során hatalmas lexikális tudásanyagra tett szert, s bár a különböző filozófiai tanok taglalása során nem egyszer súlyos ellentmondásokba keveredett önmagával, előadásai mindig egyedülállóak voltak a maguk nemében. A szegénység spirituális értékeit Osho nyíltan bírálta, gyűlölte és megvetette a nyomort – s életvitele, főleg a kései éveiben, igazán erre vallott. Több magánrepülőgépe volt, s lépéseit gépfegyveres kísérők biztosították. Rajneeshpuram néven egy hatalmas város felépítésébe kezdett az USA-ban, mely a felekezetének adott volna otthont. A Rajneesh-vállakozások több mint 100 millió dollárt halmoztak fel, s tanai, uralkodásának tíz éve alatt meghódították a világot. Szavain királyi hercegek, művészek, zenészek és filmsztárok csüngtek. Szemben azzal, mikor hívei Indiában még a tisztaság narancsszínű leplét viselték, az Amerikai Egyesült Államokban az elkeseredett hatalmi harcoktól a zsarolásokig, mérgezésekig, gyilkossági kísérletekig, nemi betegségekig és a közösség széthullásáig mindenben része lehetett.” (Ezt a megítélést méltatlannak tartom hozzá. A szerk.)

A megszokott visszafogottságot a szélsőséges pazarlás követte. A világ 96 országából volt kitiltva, de ez a tény nem állította meg népszerűségét. Sőt… A világ egyik első ismert biológiai terrortámadását 1984-ben a hívei követték el, amikor is egy salátabár hálózatban szalmonella fertőzéssel több ezer embert betegítettek meg. Emiatt 1985-ben az USA-ból is kitoloncolták.

Oshot lehet megvetni, kritizálni, vagy isteníteni, felmagasztalni. Lehet szélhámosnak, nagyképűnek tartani, akinek valóban hatalmas volt az egója. De két dolog biztos: meditációi jók és hasznosak, és nem lehet figyelmen kívül hagyni személyiségét és tanításait. Hatalmas nyomott hagyott maga után a világban.


-eszme-


Arany háromszög meditáció a harmadik szem aktiválásához



Ez a módszer amellett, hogy nagyon egyszerű, remek indító lépés a harmadik szem felnyitásához. E vizualizációs meditáció segítségével aktiválható a csakra működése, és lehetővé teszi az aura, vagy akár a szellemvilág megtapasztalását.
Csak annyit kell tenned, hogy elképzelsz egy aranyszínû, egyenlõ oldalú háromszöget a harmadik szem csakrádhoz (mely a homlokod közepén található). Nyugodtan, feszültségek nélkül tartsd ott a háromszöget. Vagyis ne erõlködj feleslegesen, csak oda kell képzelned azt. Ezzel beindítod a csakra mûködését, és képessé válsz arra, hogy lásd a szellemvilágot, vagy éppen az aurádat.

Ha bármilyen kellemetlen érzés jelentkezne, akkor hagyd abba műveletet, mert nagyon könnyen kiéghetsz.

Ezt a gyakorlatot bárhol, és bármikor előveheted, nem kell hozzá mély relaxációba kerülni, egyáltalán nem bonyolult, és mégis nagyon hasznos.

Miután pár percig gyakorlod ezt, megpróbálhatod látni a saját aurádat, vagy másét, illetve az õrangyalodat stb. Az auralátáshoz nem kell mást tenned, mint hogy felemeled a tenyeredet kényelmes távolságban magad elõtt, majd átnézel az ujjaid között. Ekkor elkezd majd körvonalazódni az aurád az ujjaid között. Vagy pedig más teste mellett (kb. egy negyed méter távolságban) elnézel. Fontos, hogy a tekinteted ne mozgasd, mert akkor eltûnik, amit eddig láttál.

Õrangyal látásához elõször gondolatban küldj egy üzenetet neki, pl. „kérlek angyalom, állj x helyre, mert szeretnélek harmadik szememmel látni téged. Köszönöm!". Ezután simán arra a területre nézel, ahova az angyalod ment.

Természetesen szinte bármikor el lehet végezni ezt, de érdemes naponta legalább egyszer más gyakorlatokkal, és közbeékelt szünetekkel együtt. Érdemes mindig lehetõleg ugyanabban az idõben végezni, persze az sem katasztrófa, ha épp kimarad, vagy pár órával elõbb, illetve késõbb mûveled mint általában. Viszont minél inkább egy bizonyos idõpontban csinálod a gyakorlatokat, annál hatékonyabbak lesznek, mert az agyad rá fog állni arra, hogy "kérem szépen most ennek van itt az ideje", és automatiksan ráhangolódsz a feladatokra.

Forrás: Auranka

Mozgásos meditációk: Osho aktív meditációi


Osho még életében nagy vihart kavart filozófiájával, módszereivel, ám nagyon népszerűek meditációi, melyek megmozgatják a testet és elmét, és tudatosan kezelik az energiákat.
Energizáld magad az eredeti Osho-technikákkal, tisztítsd ki és ébreszd fel a tudatod! Minden héten másik alaptechnikát használunk, periodikusan ismételve. Osho egyre népszerűbb tanításainak igazi megértéséhez nélkülözhetetlen a meditációs technikáinak kipróbálása, használata. Ezek lényege a dinamikus rávezető szakasz (mozgással, hangadással), majd az ezáltal lehetővé váló különösen mély, csendes meditáció. A meditációk erejét a szintén Osho-tanítványoktól (Deuter és Karunesh) származó zenék teszik teljessé.

Aktív meditációk

Kundalini

Sokak kedvence ez a kifejezetten estére szánt meditációs gyakorlat, az Osho-technikák közül az egyik legerősebb. Álló helyzetből indulunk, hagyva, hogy a test a zene ütemére remegjen, vibráljon, fellazítva test és elme feszültségeit egyaránt. Ezt a szakaszt követi a szabad tánc, végül pedig a pihenőszakaszban figyelheted a gyakorlat okozta mély ellazulást, tudatos jelenlétet.
Csakralégzés
Erős légzés dinamikus zenére. Intenzív technika, talán az egyik leghatásosabb az Osho -meditációk közül. Alulról felfelé háromszor haladunk végig a csakrákon, mindig az egyikbe figyelve, mozogva, lélegezve a zene ritmusára. Utána hagyjuk leereszkedni az energiát, majd az újabb sorozat következik. A végén meditációs ülésben megtisztult, felfokozott jelenlét. A csakralégzésrőlitt tekinthető meg egy videó.
Csakrahangok

Kevésbé intenzív, állva vagy ülve végzett technika. A zene a hét csakrának megfelelő frekvenciákat használja, a gyakorlat alatt mindig az adott csakrával harmonizáló hangot adunk, amely érezhetően rezeg a testünk megfelelő területén. Szintén háromszor haladunk végig a hét csakránkon, majd csendben ülünk az összhang állapotában.

Nadabrahma
Ülő helyzetben, csukott szemmel először hosszú ideig zümmögő hangot adunk a kilégzések alatt, ami az egész testet átrezgeti. A második szakaszban pedig lassú kézmozdulatokat teszünk: köröket írunk le kifelé (fölös energiák kiadása), majd befelé (segítő energiák felvétele). Végül ülés, csend, jelenlét.

Gourishankar
A hatodik csakrához avagy harmadik szemhez tartozó technika. Az első szakaszban csukott szemmel, egy különleges technikával lélegzünk, majd a második szakaszban ülő helyzetben egy mécses lángján tartjuk a tekintetünket. Ezt szabad mozgás követi állva, majd ülő meditációban teljesedik be a gyakorlat. Egyszerűsége ellenére nagyon mély technika, amiben a zene ismét nagy szerepet játszik.

Gibberish
A szufi eredetű Halandzsameditáció. Van erősebb és finomabb változata is, más-más zenékre. Bármilyen nyelven beszélhetsz hosszú ideig, amit nem ismersz. A mozgás is megengedett. A régen „nyelveken szólás” néven ismert gyakorlat során a tudatalatti kiszabadul az anyanyelven az igazság kimondását nehezítő, belénk nevelt gátak közül, és sok minden feloldódik bennünk általa. Olyan dolgokat beszél ki erőteljesen a tudatalatti, amiket ismert nyelven nem mondanánk ki. Ezáltal kidobjuk a felesleges zűrzavart, az utána következő csendes ülés pedig az igazi meditáció megélését teszi lehetővé.

Pörgésmeditáció
A szufi dervisek legendás gyakorlata. Hosszú ideig egy irányba pörgünk keleti zenére, belső egyensúlyban. A külvilág elmosódik, nagyon felerősödik bennünk a belső tengelyünk érzése, segít a középpontunkba kerülni. A végén fekvés hason a földön, egység a földenergiákkal.
 

Forrás:
PrAkash - Vörös Ákos
Samadhi.hu 



Mozgásos meditációk: a Chi-kung


A chi a világegyetemet betöltő energia vagy természeti erő. Háromféle általános chi létezik: égi, földi és emberi. A chi-kung-ot művelők ezen energiák kezelését sajátíthatják el.

Háromféle általános chi létezik. Az égi chi (Tian Chi), mely az ég, a világegyetem természeti ereje. Ez az erő tartja mozgásban a bolygókat és csillagokat. Földünkön tapasztalhatjuk napfényként, esőzésként vagy apály dagály holdhatásaként.

földi chi (Di Chi) földünk természetes energiája. A földi chi elnyeli a ráható égi chi-t, így az égi chi befolyásolja és irányítja azt. Pl. hatalmas esőzések hatására a folyók megáradnak  és kilépnek medrükből. A kínaiak szerint energiavonalak és -mintázatok alkotják, része a föld mágneses erőtere és a föld alatti hőáramok.
A földi chi-n belül pedig minden embernek, állatnak, növénynek megvan a saját energiarendszere. 

Az emberi chi (Ren Chi), a testben keringő belső energia  és ennek természetes kisugárzása (aura). A természet élőlényei az égi és földi chi körforgásában fejlődnek, és ezek befolyásolják életüket. Mivel magunk is részei vagyunk ennek a körforgásnak (Tao), megismerhetjük az égi és földi chi-t. Szükség esetén könnyebben alkalmazkodhatunk a természetes körforgáshoz és megtanulhatjuk a negatív hatások elkerülését. Ez a Chi-kung gyakorlás magasabb célja.
A kung szó jelentese energia és idő. Gyakran használják a kung fu szó helyett, ami sok energiát és időt igénylő tanulmányok és edzések neve. A Chi-kung olyan chi-vel foglalkozó edzés és tanulmány, amely hosszú időt és rendkívül sok erőfeszítést igényel.
A kínaiak évezredek óta kutatják és tanulmányozzák a természet elemei közötti összefüggéseket, ciklusokat és törvényszerűségeket. Bizonyos adatokat könyvekben rögzítettek, és tapasztalataik alapján többféle chi-kung gyakorlatot dolgoztak ki, amelyek elősegítik az emberi chi és a természeti erők harmóniájának kialakulását. Segítenek az időjárás és az évszakok változása során kialakulható betegségek elkerülésében. Felismerték, hogy ennek hatására testük leépülésének lassításán és az egészségmegőrzésen kívül életük meghosszabbítását is elérhetik.
Sokan sajátítják el a földi chi ismeretének tudományát, őket nevezik Di Li Shi-nek (a geomancia mesterei), vagy Feng Shui Shi-nek (a szél és vízviszonyok mesterei). Ezek a mesterek olyan fontos kérdésekben segítettek, mint a ház vagy sírhely kiválasztása.
A mennyei chi megismerése rendkívül nehéz. Suang Ming Shi-nek (az élet számításainak mesterei) nevezik azokat, akik képesek megjósolni emberek vagy akár országok jövőjét is.

A három chi közül talán az emberi chi-t tanulmányozták a legalaposabban. A kínai emberek hite szerint az emberi chi-t a földi és égi chi befolyásolja, így ezek meghatározzák a sorsunkat. Ha ellenállunk a természetes ciklusoknak, megbetegedhetünk, ezért mindenki legfőbb érdeke, hogy kövesse a természet útját. Ez a Tao lényege, amely maga a "Természetes Út”.

A chi-kung története négy időszakra osztható: az első időszak története bizonytalan, de kezdetét az Yi Jing (I Ching) megjelenésére teszik, i. e. 2400-ra. Ez az időszak egészen a Han-dinasztia idejéig tartott (i. e. 206), amikor a buddhista meditációs technikák beáramlottak Indiából. Ez a hatás jelentette a második időszak kezdetét, a vallásos chi-kung korszakát. Ez a Liang-dinasztiáig tartott (i. sz. 502-557), amikor felfedezték, hogy a chi-kung harci célokra is használható. Ez volt a harmadik időszak, a harci chi-kung kora. Több különböző harci chi-kung terjedt el a buddhista és taoista chi-kung elmélete és alapelvei alapján. Ez a korszak a Qing-dinasztia 1911-es bukásáig tartott. A negyedik korszakot innentől számíthatjuk, mely napjainkig tart és a különböző chi-kung gyakorlatok (pl. kínai, indiai, japán) keveredése jellemző rá.

Mozgásos meditációk: A Tai-Chi


Néhány éve még csak mosolyogtunk a - főleg ázsiai - filmeken látott, lassított felvételekre emlékeztető mozdulatsorokon, de ma már hazánkban is sokan gyakorolják ezt az ősi harcművészetet.
A Taiji jelentéséről Wang Zong-Yue mester Mértékadó tanulmány a Taiji-ról című írásának bevezető része adhat fogalmat számunkra.
 
„Mi a Taiji?

A Taiji a Wuji-ből keletkezik.
A mozgás és a nyugalom oka.
A Yin és a Yang anyja.
Amikor mozog, kettéválik. Nyugalomban újra egyesül.”

A Taiji magyarul azt jelenti, hogy a „Nagy Végső”, vagy a „Legvégső”. A “Wuji”-t úgy fordíthatjuk, hogy a „Vég és Szélsőség Nélküli”, a „Határtalan”, vagy „Ellentmondásmentes”. A Wuji tehát azt is jelenti, hogy „Szembenállás Nélküli”. A Wuji egységes, nem tartalmaz különbségeket. A Wuji állapotát megfeleltethetjük a világegyetem keletkezési pillanatának, amikor egy nagyon-nagyon rövid ideig nem volt megkülönböződés. Az első mikromásodpercek során a világegyetem két, egymást kiegészítő ellentétre, Yin-re és Yang-ra oszlott. A Yin és a Yang kölcsönhatásából jönnek létre és alakulnak ki a dolgok.

A Wuji állapota még most is jelen van mindannyiunkban, belőle származik minden teremtő tett. A Taiji a Wuji-ből jött létre, és a Yin, valamint a Yang kettősségére oszlik. A Taiji nem azonos sem a Wuji-vel, sem a Yin-nel vagy a Yang-gal, mégis a Yin és a Yang elkülönülésének oka. A Taiji, egyszerre a Yin és a Yang egysége, illetve különbsége, ezért a Tao isteni teljességének része.

Minden egyes tárgy, legyen az gondolat, vagy szellemi létező, Yin vagy Yang. A Taijiquan-t is erre az elméletre alapozták az ősök. A forma első testhelyzetében az elme nyugodt és üres, a súlyt egyenlően osztjuk el a két láb között. Ez az állás és állapot a Wuji. Mikor az elme a testet a „Kapd el a madár tollát” mozdulatba vezeti, az egyik kéz és láb telivé, a másik üressé válik. A teli és az üres, vagyis a Yin és a Yang kölcsönhatása hozza létre a Taijiquan minden harci technikáját és stratégiáját. Az elme készteti mozgásra a testet és osztja ketté a Wuji-t Yin-re és Yang-ra, ezért a Taijiquan harcművészetben a Taiji (azaz a Tao) alatt tulajdonképpen az elmét (vagy tudatot) értjük.”

Más forrásban Univerzumnak, körnek is fordítják, a formagyakorlatot pedig Égi Táncnak. A Tai-Chi tehát mindent magába foglal.
Történelmileg a Tai Chi Chuan legfontosabb tényezője a Yin és Yang elméletéből történő származása. A Yin és Yang elméletét először a I Ching-ben (A változások könyve) fejtették ki részletesen i. e. 1122 körül. Ez azt jelenti, hogy a Tai Chi Chuan mögött húzódó elmélet gyökerei több mint 3000 évre nyúlnak vissza. Az, hogy a Tai Chi Chuan hogyan született meg a Yin és Yang elméletéből, nem ismert, viszont össze lehet rakni eredetének történetét a rendelkezésre álló történeti dokumentumok maradványaiból.
A legenda szerint a Tai Chi Chuan-t Chang San-Feng hozta létre a Song-dinasztia időszakában i. sz. 1101 körül. Azt is lehet tudni, hogy a Tai Chi Chuan-nal azonos elveken alapuló technikák és formagyakorlatok már a Liang-dinasztia (i.sz. 502-557) idején is léteztek. Később a Tang-dinasztia (618-907) alatt kiderült, hogy Xu Xuan-Ping, Li Dao-Zi és Yin Li-Peng szintén hasonló harci technikákat tanítottak. Ezeket Harminchét testtartásnak, Ég utáni módszereknek és Kilenc kicsi Égnek nevezték. E beszámolók pontossága valamelyest megkérdőjelezhető, így nem tudjuk pontosan, mikor és ki hozta létre a Tai Chi Chuan-t. Mivel Chang San-Feng-ről több hivatalos történelmi feljegyzés van, leginkább neki tulajdonítjuk létrehozását. Egy történeti feljegyzés szerint Chang San-Feng a Song-dinasztiabeli, Wu Tang kolostori taoista volt. A Ming-dinasztia Tian Shun 3. évében (1460-ban) meglátogatta Ming Ying Zong császárt, ekkor egy kép készült róla, melynek felső részén a császár dedikációja található. Chang-ot „Tong Wei Xian Hua Zhen Ren”-nek („az igazi taoista, aki a dolgokat finoman megkülönbözteti, és világosan ért sok mindent”) titulálja. Ez a feljegyzés egyeseknek gyanús, mert valódisága esetén Chang San-Feng-nek közel 500 évesnek kellett volna lennie akkorra. (Megjegyzendő, hogy a taoista hagyomány több halhatatlant említ, és a buddhista írásokban is számos, többszáz éves mesterről van feljegyzés.) Egy Ming-dinasztiabeli írásban „A halhatatlan Chang”-nak nevezik. A történet szerint Chang meditáló remete volt. Egyszer látott egy madarat kígyóval küzdeni. Megfigyelte, ahogy a madár támadásait a kígyó körkörös hajladozással, hullámzó ide-oda mozgással védte ki. Amikor a madár elfáradt, a kígyó egy gyors és pontos ellencsapást mért rá, amitől a madár azonnal meghalt. Tanúja volt miszerint a lágy felülkerekedik a keményen, és rájött az „engedékenyen győzni” elméletére.
Az öt legismertebb közülük: a Chen, Yang, Wu, Wuu, és a Sun stílusok. Jelenleg a Yang stílus a legnépszerűbb a világon.

A Yang stílusú Tai Chi Chuan a testtartás alapján három nagyobb kategóriába sorolható: széles, közepes és kicsi. Három különböző típusú állás van: magas, közepes és alacsony. Yang Chen-Fu módosította az apja által művelt Tai Chi Chuan-t, és a széles testtartásokra szakosodott. Azt tanította, hogy az állások lehetnek magasak, közepesek vagy alacsonyak, de a testtartások kiterjedtek, nyitottak és lazák kell, hogy legyenek. A széles testtartások különösen alkalmasak az egészség javítására. A közepes testtartás stílusa megköveteli, hogy a
formagyakorlatok ne legyenek se túl kiterjesztettek, se túl visszafogottak, és a belső Jin (vagy dzsing: a harcművészeti erő, a Li (izomerő) és a Chi ötvözete) ne legyen se teljesen kiengedett, se túl visszatartott. Ennek következtében a formagyakorlat és a Jin gördülékenyebb és folyamatosabb, mint a másik két stílus esetén. A közepes testtartás stílusát Yang Jian-Hou tanította. A kis testtartás irányzatot, amelyben a formagyakorlatok tömörebbek, és a mozdulatok könnyűek, mozgékonyak és gyorsak, Yang Shao-Hou örökítette tovább. Ez a stílus a művészet harci alkalmazására szakosodott. A harci alkalmazásra általában a kis testtartások a legjobbak, habár ezek a legnehezebbek, míg a széles testtartások stílusa az egészségügyi célokra a legmegfelelőbb.
Tai Chi Chuan-t tanulva úgy találhatja a tanítvány, hogy az általa tanult stílus még az egyazon forrásból származó stílustól is különbözhet. Senki sem tudja igazán megmondani, hogy melyik az eredeti stílus vagy melyik a hatékonyabb, mint a többi. A természet megfigyelése és a Tao-n való elmélkedés segíthet nekünk annak meglelésében, hol van a hangsúly az adott stílusban (akár gyógyító, akár önvédelmi), de ez mindig szubjektív marad. Az önvédelem és a jó egészség valójában egymáshoz közel álló fogalmak, pusztán a filozófiai gondolkodás keretein belül különülnek el. A technikák ilyesfajta összevetése végül is értelmetlen. Az idő, a következetesség és a gyakorlás minősége számít. Ha ezt képesek vagyunk megérteni, akkor azon törekvésünkkel, hogy az általunk választott művészetben mesterfokra jussunk, egyidejűleg a Tao mély megértéséhez is eljutunk.


(forrás: Dr. Yang Jwing-Ming, Klasszikus Yang stílusú Taijiquan)



Hamvas Béla: Mágia szutra


A kezdetek kezdetén kísérlet történt arra, hogy a szellemi erők magukat függetlenítsék és önmagukat korlátlan birtokukba vegyék. Olyan autokratikus és egocentrikus életrendet akartak megvalósítani, amely mindenki mást kizár.
A létezés önmagában való leélésének e kísérletét nevezik sátáni atrocitásnak. Az út járhatatlannak bizonyult. Kiderült, az élet úgy van megszerkesztve, hogy aki meg akarja tartani, elveszti. A sátáni fiaskó következménye, hogy életemet nem bezárni ajánlatos, hanem kinyitni. Annak a kérdésnek felvetése tehát, hogy az élet magántulajdon, vagy sem, értelmetlen. Mihelyt kezemet életem bármely mozzanatára teszem, azonnal visszafordul és elmerül, de oly módon, hogy az a semmi, amiben nyomtalanul eltűnik, az emberbe visszacsap, és az áhított birtok helyét foglalja el. Ezért, ha az életet magántulajdonná lehetne tenni, azt jelentené, hogy az élet zárt lenne ugyan, de tökéletesen üres.

Még semmit sem kell cselekednem ahhoz, hogy más embertől bármit is igényeljek. Puszta létezésemmel máris az igények egész seregét támasztom, és puszta létezésükkel mások is reám igényt tartanak. Az elzárkózhatatlanság, vagyis az élet megérinthetőségének és megérintettségének ténye a szó. Szükségem van arra, hogy más embernek életemre való jogait biztosítsam. Ennek jele: a megszólíthatóság.

Életem olyan tulajdon, amelyet egészen sohasem vehetek birtokba, vagyis az sohasem lehet teljesen az enyém. Én nem vagyok a magamé. S önmagam birtoklásához minél inkább ragaszkodom, annál kevésbé vagyok a magamé. Magántulajdon SZABÓ LAJOS szerint az, amit elvehetnek. Az életet elvehetik? Igen. Mi az, amit nem vehetnek el? Az üdv.

Az emberi élet szerkezete olyan, hogy amit tulajdonba veszek, azért helyt kell állnom. Már a tényből egymagából kitűnik, hogy bármit is hiába veszek birtokba, nem lehet az enyém, mert elszámolással tartozom. Aszerint, hogy helyesen, vagy hamisan számolok el, vagyok részes a jóban és a rosszban.

Teremtésekor az ember e kérdéseket nem ismerte. Nem is volt felelős. Élete nyílt volt, nem volt semmije, amit elvehettek volna, csak üdve, de azt sajátmaga játszotta el. Az élet megtartásának és odaadásának választásában elbukott. Meg akarta tartani, ezért elvesztette. Azóta kell mindenért, amit megtart, helytállnia és elszámolnia.

Ezt így a kinyilatkoztatás mondja, s mindenki tudja. A tudással úgy látszik nincs is baj. A nehézség éppen ez: nagyon jól tudom, hogy magamról, saját érdekemben le kellene mondanom, de sejtelmem sincs arról, hogy ezt miképpen tegyem meg. Miképpen tudok kinyílni, és hogyan tudom magam más rendelkezésére bocsátani. Ha az egészet meg akarom nyerni, mert mindenkivel együtt én is ezt akarom, és ez így rendben is van, miképpen tudom az egészet elveszteni. Isten önmagából önmagának semmit sem tart meg, és öröklétének és mindenhatóságának titka éppen ez az önmagáról való mértéktelen lemondás. És Istenen kívül mindenféle más példa érvénytelen.

Az ember abban a csávában van, hogy tudja mit kell és kellene tennie, de sejtelme sincs arról, azt, amit tud, miképpen kell megtennie. Azt, hogy mit kell csinálni, a kinyilatkoztatás megmondja. Hogyan kell megtenni? Nem tudja senki. A szó adva van. A nehézség a megvalósítás.

Természetes, hogy a szó és a tett nem kettő. Ha így lenne, a célt az eszközöktől el lehetne választani. De tudjuk, hogy aljas tettet semmiféle magas cél nem igazolhat. Ahol a tett alacsony, a cél se magasabb. A létezés alkalmat ilyen kellemes szofizmákra nem nyújt. Ahol tehát a kinyilatkoztatás szavainak megvalósítása körül nehézség merül fel, ott a bajt nemcsak a realizáló képesség bénultságában kell keresni. Ott baj van a kinyilatkoztatás felé való megszólíthatósággal is. Nem lehet valamit maradéktalanul tudni, csak éppen a megvalósítás képessége fölött nem rendelkezni. Aki a szót nem tudja megvalósítani, tulajdonképpen nem is érti miről van szó. De fordítva is. Az eszköz mindig jelzi azt a nívót, amelyen a cselekvő célja mozog. A tett pedig a cselekvő eszméit jelzi.

Az áttörés ezúttal nem a szóból a tett felé történik. Meg kell kísérelni, mi lenne, ha az ember a megvalósításból indulna ki. Ez a módszer a ritkább, sőt az egészen ritka. A kinyilatkoztatás felé való megszólíthatóság elmélyítésére sok, már megszokott lehetőséget ismerünk. Az exegézis, az igehirdetés, a kommentár, az elmélkedés, az értekezés. Hatásukról nem sok biztatót lehet mondani. Később ki fog derülni, hogy miért. Most az áttörésnek a megvalósításból kell a szó felé történnie. Ahogy BAADER mondja, a helyeset előbb tenni kell. Éspedig tekintet nélkül arra, hogy spontán, vagy sem. Ha az ember a helyeset megteszi, a szót is érteni kezdi, amely a tettben él. Elkezdi érteni, hogy a tett nem egyéb, mint a szó aktivitása.

Forrás: 
hamvas.comlu.com



Túlléptem minden gondolaton - Rúmí és a transzcendencia élménye



Olykor állapotom az alvásra emlékeztet: egy tudatlan ember azt gondolhatná, hogy ez alvás. Ám tudd, hogy bár szemeim alszanak, a szívem éber: tudd meg, hogy látszólag tétlen alakom valójában tevékeny.
Amerika legnépszerűbb költője évek óta egy 800 évvel ezelőtt élt muszlim tanító és tudós, Dzsalál ad-Dín Muhammad Rúmí. Rúmít (1207-1273) a legnagyobb perzsa költőként, egyúttal a világirodalom kimagasló alakjaként tartják számon.

 
A hagyomány szerint a mai Afganisztán területén született, ám modern kutatók úgy vélik, hogy még északabbról, Tadzsikisztán területéről származik. Apja a mongol invázió elől nyugat felé menekülve költözött Törökországba. Ahogy a család áthaladt Perzsián, találkoztak a nagy misztikus költővel, Attárral. Attár a fia előtt baktató apát nézte, majd felismerve a gyermek hatalmas spirituális mélységeit, és így kiáltott fel: „Itt jön egy folyó, akit egy óceán követ!”

Rúmi iskolát vezetett, tanított, tudományos munkát folytatott, emellett jártas volt a jogtudományban és jelentős teológus is volt. Úgy tartotta, hogy a zene, a költészet és a szent tánc mind egy utat képez, amely Isten megismeréséhez vezet. Tanítványai halála után egy rendbe szerveződtek, ez volt a Mevlevi rend, a keringő dervisek rendje. Költészete – mely több mint 70 000 verset tesz ki – nagy hatással volt az iszlám gondolkodásra és irodalomra. Írásait számtalan nyelvre fordították le.

Olykor állapotom az alvásra emlékeztet: egy tudatlan ember azt gondolhatná, hogy ez alvás.
Ám tudd, hogy bár szemeim alszanak, a szívem éber: tudd meg, hogy látszólag tétlen alakom valójában tevékeny."
 
A Próféta így szólt: „Szemeim alszanak, ám a szívem éber a teremtett lények Urára.”
 
A te szemeid nyitva vannak, ám a szíved álomba süllyed; az én szemeim alszanak, ám a szívem (az Isteni kegyelem) ajtajának kinyílásán (elmélkedik).

A szívemnek a (testi érzékszerveken túl) további öt érzéke van: mindkét világ (a belső és a külső) a szív érzékeinek színpada.

Ne a te gyengeséged színéről ítélj meg engem: számodra ez éjszaka, számomra ugyanaz az éj reggeli világosság.

Neked ez börtön, nekem ez a börtön olyan, mint egy kert: számomra a világi dolgokba való teljes belemerülés a szellemi szabadság állapotává lett.

A te lábaid a sárba süllyednek, számomra ez a sár rózsaszirmokká vált. Te a gyászba merülsz, én ünneplek és dobok szavát élvezem.

Miközben veled együtt tartózkodom valahol itt e földön, aközben a hetedik mennyben is járok…
Nem én ülök melletted, csak az árnyékom; ahol én vagyok, az magasabban van annál, ahová a gondolatok elérnek,

Mivel túlléptem minden gondolaton, és fürge vándorrá váltam a gondolatok tartományán túl. Én uralom a gondolatokat és nem a gondolatok uralnak engem, ahogyan az építész is uralja az építményt…

Annak szemében, aki ezt nem tapasztalta, mindez csupán csak feltételezés; azok szemében, akik a spirituális láthatárt lakják, ez a valóság."

(Idézetek Rúmí Masznaví-je Mánaví - Spirituális párversek - című főművéből, Reynold Nicholson angol fordítása nyomán)

Rúmi ezekben a versekben egy olyan állapotról szól, amely kívülről alvásnak túnik. Mélyen belül azonban, mint mondja, „a szívem éber.” Ez pontosan az ellentéte annak, amit az emberek rendszerint tapasztalnak, akik éberek a külső világra, ám belsőjük „álomba süllyed”.

Rúmí talán csendesen gondolkodik ilyenkor valamin? Nem. „Túlléptem minden gondolaton” – hírdeti. Több eleven hasonlattal igyekszik érzékeltetni a különbséget a hétköznapi tapasztalás és e között az állapot között.

Mit tapasztal hát Rúmí? Az isteni kegyelem ajtajának kinyílását, mondja. Néhán sorral lejjebb a „szellemi szabadság állapotának” nevezi. Ez az állapot, írja, magasabban van, mint „a hetedik mennyország”, majd végül kijelenti: „ez a valóság.”

Azok az olvasók, akik jártasak a Transzcendentális Meditáció technikájában, felismerhetik, hogy amiről itt Rúmí beszámol, az a gondolkodási folyamat transzcendálása, túllépése, és annak a megtapasztalása, amelyet Maharishi tiszta tudatnak vagy határtalan tudatosságnak nevez.

Általában az elménket szüntelenül érzékletek, gondolatok és érzések kavarják fel, ugyanúgy, ahogyan az óceán vizét is állandóan hullámokká formálják a szelek és az áramlatok. Ez a mentális tevékenység nyilvánvaló módon elfedi az elme valódi természetét. Ám az óceánhoz hasonlóan az elme is képes elcsendesedni. Képes arra, hogy nyugodtá, csendessé, békéssé váljon, miközben továbbra is éber marad. Amikor így tesz, megtapasztaljuk az elme lényegi valóságát, a határtalan tiszta tudatot. Ez a belső mező túl van a gondolaton és az érzésen, még a téren és az időn is.

A Transzcendentális Meditáció segítségével könnyen és erőfeszítésmentesen részesülhetünk ebben a tapasztalásban. Ahogyan az elme tevékenysége befelé haladva lenyugszik, egyre éberebbé válunk. Ezzel egyidejűleg a test mély nyugalmat élvez. A pihenő éberség egyedülálló állapotát tapasztaljuk meg, a belső csend, béke és szabadság állapotát.

Ez az állapot különbözik az ébrenlét, az álom vagy az álomtalan mélyalvás megszokott állapotaitól. Tulajdonképpen ez a tudat negyedik fő állapota, melyet Maharishi transzcendentális tudatnak nevez.

Az elme és a test minden aspektusának javára válik ez az állapot. Az agyműködés rendezettebbé válik, a test feloldja a stresszeket és a fáradtságot, valamint az egész fiziológia kijavítja és megújítja önmagát. Ennek az állapotnak a napotna kétszeri megtapasztalása a Transzcendentális Meditáció technikáján keresztül döbbenetes jótéteményekkel rendelkezik. Növekszik a kreativitásunk és az intelligenciánk, javul az egészségünk, jobban kifejlődik a személyiségünk, javulnak a kapcsolataink és még a környezetünkben is nagyobb békesség uralkodik.

A magasztos költészet azért állja ki az évszázadok próbáját, mert valami olyasmit közvetít, amely minden kor számára igaz. Ez Rúmí. Elegáns nyelvezetével egy olyan tapasztalatot oszt meg velünk, amely egyidejűleg egyszerű és mélységes. Most pedig mindenki számára hozzáférhető.

Craig Pearson írása a Transcendental Meditation Blogról.

Forrás: 
tminfo.hu


Balogh Béla interjú a Fehér Sas Páholyról


A tudományos kutatásban változik a szemlélet, a rendelkezésünkre álló ismeretek határát kiterjesztjük. Eleinte logikai úton, és hipotézisekkel, de később ezeket igyekszünk majd kísérletekkel igazolni. Akár új felfedezéssel, akár technikai eszközökkel együtt. Másrészt az nagyon jó, ha az ember a fölösleges energiáit átviszi kreativitásba - nyilatkozta Balogh Béla az interjúban.

- Mit lehet tudni a Fehér Sas Páholyról? Minden ilyen közösség valami titkosságot sugall, valami rejtélyességet. Milyen filozófia rejlik mögötte? A Rudolf Steiner féle gondolkozásmódhoz, az antropozófiához állhat közel?

- Pillanatnyilag ennek is a részei, de a Fehér Sas Páholy tanítása és gyakorlatai ennél sokkal messzebbre mutatnak. Sokkal inkább nyugszik a Rózsakeresztesek filozófiáján.
- Tervezitek egy komplex intézmény létrehozását, ami teret ad rendezvényeknek, kutatásoknak, oktatásnak. Akkor ez nem azonos szemléletű Rudolf Steiner Goetheanumával?
-  Valószínű más, mert a Goetheanum az akkori korszak igényeit tervezte kielégíteni, és annak felelt meg. Mi a mai korhoz kívánunk alkalmazkodni, az általunk létrehozandó intézményben helyet kapna pl. a meditáció, a harcművészetek tanulása - ami nemcsak testedzés, hanem karaktererősítés is és spirituális gyakorlat -, helyet kapna benne a művészet is, és a tudományos kutatás. Természetesen mindez egy teljesen más megközelítésben, mint a korábbi tudományos kutatás.
- Mi az a más megközelítés?
-   A tudományos kutatásban változik a szemlélet, a rendelkezésünkre álló ismeretek határát kiterjesztjük. Eleinte logikai úton, és hipotézisekkel, de később ezeket igyekszünk majd kísérletekkel igazolni. Akár új felfedezéssel, akár technikai eszközökkel együtt. Gondolok a művészetekre, a festészetre, a zenére, amik mindig is kapcsolatban álltak a magasabb energiákkal, világokkal. Másrészt az nagyon jó, ha az ember a fölösleges energiáit átviszi kreativitásba. Ez a szexuális energiákra is érvényes, átvihető a felesleges energia alkotásba. A fölös energiát át lehet emelni valami kreativitásba, és lehet alkotni valami szépet, valami jót, ugyanaz az energia magasabb szinten kreativitás.
- A legtöbb ember itt manapság ennek hiányra panaszkodik, és nem a felesleges energiák transzformálására törekszik… pedig van neki, csak nem így fogalmazza meg.
-  Valószínűleg van, de sokan olyan nevelésben részesültek, ami szerint a szexualitás valamilyen bűnhöz kapcsolható, szégyenérzet társul hozzá, sajátmaga elfogadása is gondot okoz. És ezzel akadályozza saját szexualitása kibontakozását. De az energia attól még ott van!
- Ki lehet tagja a Fehér Sas Páholynak? Amikor ezt a nevet meghallom, akkor különleges csoportok jutnak eszembe, mint pl. a Szabad Kőműves Páholy, ahová csak nehezen, ajánlásokkal, kivételezettek juthattak be. Most nem a szellemiséget hasonlítom össze. Általában titkosak…

- Tisztában kell lenni két dologgal, mert két ok miatt titkos. Először is olyan információk birtokában vannak, amit nem lehet mindenkivel megosztani, mert nincs még itt az ideje. A másik, hogy a működésüket nem a szeretet, hanem a félelem irányítja. Azt tapasztalom, hogy van egy szabadkőműves irányzat a világban, amely valamikor nagyon jól indult, de nagyon sok olyan ember szivárgott be, akik rendkívüli módon ragaszkodtak az anyagi világhoz, és ezzel el is vitték a titkosság és a félelem irányába. Ma már alig lehet valamit tudni ezeknek a páholyoknak a működéséről. Én egyszer kérdeztem valakitől, aki tagja volt az egyiknek, hogy mi a célja ezeknek a páholyoknak, és azt mondta, hogy „az igazság keresése”. Nagyon-nagyon rég elveszítették, pedig az igazság valamikor megvolt.

- Mert az igazság odaát van...


A Krisztus Csillag, a Fehér Sas Páholy
fő szimbóluma
-    A Fehér Sas Páholy teljesen önkéntes alapon működik és teljesen nyitott mindenki számára. Nincs benne semmilyen titok. Aki úgy gondolja, hogy hajlandó az emberekért több évig tartó munkára, és hajlandó elsajátítani a lelki gyógyítás művészetét, az megpróbálkozhat vele, hogy hozzánk csatlakozzon. Hogy milyen módon és milyen tempóban halad előre, az teljesen az egyéni befektetett munkától függ. Nyilván, amikor valaki egy ilyen munkához kapcsolódik, nagyon fontos, hogy az elméleti tudását átfedje a mindennapi gyakorlat. Hiába tudja valaki elméletben, hogy hogyan kell műteni, ha soha nem volt a kezében szike, akkor a tudása csak elméleti marad. A másik része, ami nagyon szűri az embereket, és meghatározza, hogy valakit közel engedünk-e egy segítség kérőhöz az az, hogy ne kérjen anyagi ellenszolgáltatást a segítség nyújtásért. Valóban, ha valaki szeretetből és segítő szándékkal hajlandó dolgozni, az lelki rezgésekben magasabb szinten van, és lelki fejlődési szintje folyamatosan emelkedik, és talán ezen az úton emelkedik a leggyorsabban. És nem magáért teszi az ember, és nem csak azért kezd el meditálni, mert ő maga jobb akar lenni, hanem azért hogy azt az energiát, amit átvesz, azt az embertársai megsegítésére felhasználja. Ez hatalmas nagy lehetőség.
- Tehát a Fehér Sas Páholy spirituális gondolkozású, Rózsakeresztes alapokon fejlődik. Rudolf Steineri gondolkozás, az antropozófia és a pszichotronika a része lehet, de nem az alapja.
-    A tudományos gondolkozás is része, hiszen a legalapvetőbb rituálékon is benne van a tudományosság. Tehát tudományos, precíz, pontos dolgokról van szó, nem hit kérdése, hanem amivel mindenki kapcsolatba kerül, és mindenki számára megszerezhető.


-eszme-  

Na ezek azok a vakoló páholyok ahol alá fölé rendeltségben mindnyájan a zsidó főpáholyt szolgálják . Hogy miért ? Mert a fő páholy tagjai csak zsidók lehetnek , és a többi páholy alájuk van rendelve . Mind ez persze csak a 33 – as fokozatúak látásmódjában érvényesül a többiek észre sem veszik , hogy a zsidókat szolgálják , az ők világhatalmi törekvéseit, így többek között a Trianoni Magyar királyság szét szaggatását az uralkodó osztályok legyilkolását , vagyonuk elkobzását , és ha belegondolunk a Pozsonyi csatában , már a magyarok kiirtására adtak napiparancsot az akkori pápa jóvoltából , és a magyarság irtása csak folytatódott a Rákosi Róth ÁVH – keretlegények gyilkolászásaikkal , ők már a parasztságra szálltak rá . És a cél a nemzetté válás megakadályozása volt . Jelenleg is ez a mocskos zsidó ÁVH banda fiai unokái uralják a magyar közéletet, annyira , hogy magyar származásúak alig képviselik a magyarságot , csak a mocskos taknyos zsidó ÁVH – nak terem babér az országban , a töbségi társadalom meg eladósítva kifosztva egy tányér meleg ételért sorban állva küzd , hogy éhen ne haljon . A rabló maffiaként működő politikai elit , csak arra van , hogy a kis vagyonainkat még ellopja tőlünk különböző kormányhatározatokkal mutyikkal , és most meg kell jegyeznem , hogy kihangsúlyozottan nemzetinek mondott kormányunk van . Mit lopnának a többiek , ha tudnának , ha a húsosfazék közelében volnának . De mondja már meg valaki miért is kell nekünk rabló pártocskákban gondolkodnunk. Hisz a nemzeti vagyonunkat így lopták el , a maradék földjeinket így húzzák ki a lábunk alól , a víz készleteinket így szerzi meg a zsidó játékpénzen , és akkor azt mondják el lehet ballagni . Vagy maradsz zsellér a volt földeden , vagy ágytál kihordó a zsidók alól , mert azt azért el kell végezni, te kurva magyar goj , ha nem látnád bizony a zsidó kiénekli a szádból a sajtot. Egy lehetőséged maradt a benzines palack azt még megtudod gyújtani , és ha jól célzol a lopot zsidó ingatlanainkat fel tudod gyújtani , hogy ne nyerészkedjen itt a mi bőrünkre az ÁVH gyerekek hada – mondhatnám maffiának is de talán ezt te is érzed , és te már maffiának mondod. Hát égjen az a maffia vagyon , ne sajnáld , mert a következő héten a te lakásodat rabolják el , és csak egy hét az amiért vársz és nem cselekszel , de hidd el a megelőzés a legjobb , had égjenek az összelopott vagyonok , ha lehet a rabló zsidóval együtt égjenek el goj testvéreim . Már hátrébb nem léphetsz ott a fal , csak előre mehetsz , az életteret benzines palackokkal tudod kiszélesíteni , ha kell fogjatok össze a cigányokkal , hisz őket még jobban sanyargatják , ésa a buták a magyarra támadnak a zsidók helyett, akik elvették a megélhetési formájukat, csak a lopásból való életet biztosították számukra – megélhetési bűnözés címen – hirdette Kunce a zsidók közt az igét , és Kovács Pistike el is hitte , hogy a kék madár nem lesz fogoly madár , de annyit loptak , hogy fogolynak már nem alkalmasak , ezért égniük kell . A Pintér gyilkosság BT – jének más feladatai vannak , úgy , hogy ezt a magyar népnek kell elvégezni . Égjenek a rabló maffia zsidó bűnözői. Itt látszik , hogy mennyire romlott ez a társadalom a feszültség igazi okáról nem is tudunk beszélni , mert az igazi ok a vakoló szabadkőműves rabló szándék , ahol mindenből való kifosztásunk a cél . Hogy Palesztinokká váljunk saját hazánkba. A nagy koncentrációs tábor alapjai le vannak fektetve törvényekkel kikövezve már csak azt kell kihirdetni , hogy a magyar nép terrorista , és nem a bankok , bankárkaszt a vakoló csapat a terrorista , hisz tudjátok a kétharmad részt a vakoló szabadkőművesek lopták el tőlünk. Pozsonynál meg likvidálni akartak bennünket , hát a helyzet azóta sem változott a nyakunkba ültetett rablópártok kitakarították a padlásainkat , és földönfutóvá fognak tenni mindnyájunkat , hát lássátok már a valós veszélyt . És cselekedjetek e terrorista had úgy szeretne likvidálni bennünket , hogy lehetőleg egyenként keljen megölniük , mert csoportosan már feltűnő volna a nemzetközi szervezetek számára, és volna esetleg olyan elvetemült köztük akik szembe szállnának a leigázás hatalmi gépezetével . Hát égjenek , mielőtt éhen halnánk , vagy úgy járnánk , mint a cigányok , és a Palesztinok . Ha kell fogjatok össze a sorsotok egy lesz csak nem egy időben kerültök a sárgaföld alá . Égjenek , ha élni akartok , égjenek!!!!




A világ 10 legkülönösebb rejtélye


A világ legfurcsább eseményeire a tudósok fáradhatatlanul keresik a választ. Most összegyűjtöttünk 10 olyan esetet, amelyet a tudomány állítása szerint már megoldott, de mind a mai napig hatalmas népszerűségnek örvendenek az interneten.

 1. A tehéncsonkítások

Az 1970-es években nagy felbolydulást keltett a különös szarvasmarha pusztulás. Az emberek megcsonkított állati tetemeket találtak, amelyeknek ismeretlen tettesek (földönkívüliek? vámpírok?) sebészi pontossággal távolították el belső szerveiket, és vérüket az utolsó cseppig lecsapolták.

Az eset miatt az FBI nyomozást rendelt el, ám semmi eredményre nem jutottak. Nem így egy elkötelezett tudós csoport, akik bebizonyították, hogy kezdetben vadállatok lakmároztak a tetemekből, nyílt sebeket hagyva maguk után.

Mikor ők befejezték a táplálkozást, ekkor jöttek a kisebb-nagyobb férgek, amelyek apró harapásaikkal tökéletesítették a sebek alakját. Ezek előszeretettel zabálnak fel mindent, ami az útjukba kerül, nem kímélve a belső szerveket, a szemet és a genitáliákat - majd egy kis vérrel öblítik le mindezt.

2. A perui Nazca-vonalak

1930 óta tartja lázban a világot a Nazca-vonalak hihetetlen rejtélye. Peru félreeső részén, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon gigantikus mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, és nyílegyenes vonalak terpeszkednek. Rendeltetésük megfejthetetlen. Különlegességük, méretükön kívül az, hogy soha, sehol, egyetlen pontban sem metszik egymást.

Természetesen mindenki azt gondolta, hogy erre csak földönkívüliek lehettek képesek, de néhány racionalista fanatikus jobban utánanézett a dolognak. Jim Woodman író elmélete szerint a nazcák kezdetleges hőlégballonokkal emelkedtek fel, hogy a lent maradtakat a magasból utasítsák a rajzok megalkotására.

Elméletének bizonyítására Woodman elkészített egy ősi repülőszerkezetet és pár óra alatt három ember segítségével megalkotott egy hatalmas nazca madarat.

3. Az afrikai gömbök

A Klerksdorp-golyókra egy afrikai bányában bukkantak a munkások. A barna golyócskák azonnal feltüzelték a transzcendencia szerelmeseit.

 
A barna, tojás alakú tárgyak különlegessége, hogy tökéletesen koncentrikusak, olyan kemények, mint a vas, és egyensúlypontjuk annyira különleges, hogy még a NASA sem tud képletet alkotni rá, sőt az Amerikai Űrkutató Központ szerint a golyók csak gravitációmentes helyen készülhettek. A vizsgálatok szerint ráadásul legalább 3 milliárd évesek.

Ezzel szemben a kevésbé népszerű, hogy a kutatások szerint a gömbök nem teljesen koncentrikusak. Még csak nem is acélkemények, és a NASA sem vizsgálta őket soha. Mindaz a hisztéria, ami körülöttük kialakult, az internet csodájának köszönhető, vagyis csak egy hatásos média hack.

4. Gömbvillám

Az emberek már a 17. században is ismerték a gömbvillám jelenséget. A tanúk szerint a gömbvillámok olyanok, mint egy szokásos villám, viszont földöntúli erővel rendelkeznek. Gömb alakjával falakon és egyéb szilárd építményeken hatol át, és áldozatokat gyűjt.

Ám egy brazil tudós megcáfolta az évszázadok óta „Isten villámaként” emlegetett jelenséget. A kutató rájött, hogy amikor bizonyos fokú elektromosság találkozik egy vékony réteg szilikonnal, akkor pára jön létre.

Mikor ez a pára kihűl és újra oxigénnel találkozik, akkor apró fénygömböket alkot, amelyek össze-vissza ugrálnak és megégetnek mindent, ami az útjukba akad.

5. Rejtélyes pontok

A „Rejtélyes Pont” táblával számtalan helyen lehet találkozni amerikai országutak mentén. A leghíresebb ilyen hely Santa Cruz közelében található.

 
De mitől misztikus ez a hely? Egy kis belépődíj fejében az ember olyan házban tehet körutat, amelyben a víz felfelé folyik és a falakon lehet járkálni. A tulajdonosaik gravitációs anomáliáknak nevezik ezeket a szokatlan jelenségeket, a tudósoknak erre más szavuk van: átverés.

A ház minden falát, berendezését úgy szerkesztették, hogy ellent mondjon a külvilág vonalainak. A házban minden tárgyat 20 fokkal megdöntöttek a vízszinteshez képest. Mikor a látogató belép, elveszíti a vízszintesség érzetét és az agya kiigazítja a házban uralkodó furcsa szögeket. Ennek következtében támad az az illúziója, hogy Pókember-szerűen a falakon futkározik.

6. Szellemek

Kísértetekről szóló történeteket emberemlékezet óta lehet hallani. Néhol tejfehér hologramként jelennek meg, máskor csak hangjukkal riogatják az élőket.

A tapasztalatok szerint általában sötét helyeken várják az áldozatokat, hogy halálra rémiszthessék őket. Mivel az emberiség egyharmada hisz a létezésükben, néhány kutató a nyomukba szegődött.

Sokan állítják, hogy találkoztak szellemmel, amely találkozásnak fizikai hatásai voltak, majdhogynem fájó félelmet éreztek, és hallucinációhoz hasonlították a látottakat. Svéd kutatók felfedezték, hogy ha az agy bal féltekéjén elektromossággal stimulálnak egy adott pontot, akkor az alany azt hallucinálja, hogy valaki más is a szobában van. Mikor a sokkolás véget ér, a szellem eltűnik.

A tudósok azt is megfigyelték, hogy minél erősebb az áram, annál életszerűbb a látomás, sőt skizofrén tüneteket is produkálhat a páciens.

7. A titokzatos Ley-vonalak

Az angol tudósról elnevezett, a szemnek láthatatlan vonalak behálózzák az egész világot, és misztikus helyeket kötnek össze egymással.

A hiedelem szerint rendkívüli hatással bírnak, közelükben még a mágneses erőtér is megváltozik.

A titok megoldása már-már kiábrándítóan egyszerű. A misztikus vonalakat egy kissé bolond angol tudósnak köszönhetjük, aki egy nap piknikezés közben látni vélt egy ilyen vonalat. Attól a perctől megszállottan kutatta őket, és hite szerint feltérképezte a különös hálót, majd mikor ezzel kész volt, publikálta kutatását.

8. Lidércek

A mocsarak környékén, alkonyatkor sétálva sok ember számol be arról, hogy ismeretlen fénygömbök bukkantak fel a szeme előtt. A vallomások szerint a golyók elszaladnak az ember elől, mikor a közelükbe akar menni.

 
Az igazi horrorimádók szerint a fények becsalják a gyanútlan idegent a mocsárba, majd mikor az érzi, hogy a föld kezdi magába szívni és nincs menekvés, akkor a gömbök eltűnnek.

A különös fények évszázadok óta tartják lázban az embereket. A korhű divathoz igazodva összekapcsolták már őket tündérekkel, az ördöggel és földönkívüliekkel is.

Tudósok is utánajártak az esetnek, a foszforeszkáló állati ürüléktől kezdve az ufókig minden lehetőséget megvizsgáltak.

Végül megállapodtak abban, hogy lápból feltörő gáz bizonyos kémiai reakciók hatására, pontosan a beszámolóknak megfelelő gömb alakját ölti fel.

9. Vízből vér

Nem csak a Bibliában fordult elő az megdöbbentő eset, mikor az Úr a vizet vérré változtatta, hogy megtörje az egyiptomi fáraót. Számos turista emlékszik olyan utazásra, mikor a kék tenger pirossá változott körülötte.

A furcsa jelenségre a válasz a vízi élővilágban keresendő. Mikor azt vesszük észre, hogy Isten ujja lecsap ránk, és vérré változtatja a vizet körülöttünk, semmiképp ne essünk pánikba, hiszen a megoldás az apró fitoplankton nevezetű teremtményekben rejlik. Átható fény hatására keletkező fluor esszencia szabadul fel a planktonokban, és megváltoztatja a színüket.

10. Utazó kövek

Kifejezetten a Death Valley nevezetű, amerikai területhez köthető ez a megmagyarázhatatlannak tűnő rejtély.

 
A mozgó kövek több tonnás súlyuk ellenére látszólag könnyedén közlekednek a kiszárad földön, hosszú nyomokat hagyva maguk után. A jelenség csupán 2-3 évente figyelhető meg.

Bár fantasztikus lenne bebizonyítani, hogy ezt aztán már tényleg a földönkívüliek csinálják, ám a tudósok ebben az esetben is kiábrándító magyarázattal szolgálnak.

Az év nagy részében a Death Valley valóban sivatagszerű kihalt táj, ám 2-3 évente víz önti el az egész síkságot. Ekkor a víz hullámai felkapják a köveket és gyengéden arrébb helyezik őket.

Forrás: Kultúrpart



Előre meg van-e írva a jövőnk, vagy magunk alakítjuk?


Már rég foglalkoztatja az emberiséget, hogy vajon a jövő előre meg van-e határozva, vagy nem? Mi lenne, ha sorsunkat előre láthatnánk, esetleg a jövő ismeretében meg tudnánk változtatni?
Az első emberi civilizációk (i.e 4.000-3.000 Sumer, Egyiptom, Indus völgyi) és az akkor a földön élő „istenek” sem ismerték sem a saját, sem a mások jövőjét, bár ők is törekedtek rá, ahogy ez a fennmaradt végtelen számú agyagtáblából, pecséthengerről kiderül.

A sötét középkor idején vezette be az egyház azt az elméletét, hogy mindenkinek a sorsa meg van írva és attól eltérni nem tud, semmilyen körülmények között. Innen származik egy olyan közmondás, mely minden kultúrában megtalálható: „ahogy a nagykönyvben meg van írva”.

A gondolat célja az volt, hogy az ember szolgaként éljen és azt tegye, amit mondnak neki, sorsát megváltoztatni nem tudja, bele kell törődnie a jelenbe. Ez még ma is megtalálható sok vallásban, sőt legtöbbször a tanítások alapjául szolgál.

Mai vélemények

A mai gondolkodásmód, kutatások, elméletek igyekeznek ellentmondani ennek a hagyományos gondolkodásnak. Ez egyfelől fakad a vallás egyes tanainak megkérdőjelezéséből, másfelől a mai „szabad, azt teszek, amit akarok” gondolkodásmódból.

A mai elméletek azt mondják, hogy az ember állandóan döntést kell hozzon, és egy döntés mindig meghatározza a lehetséges jövőt. Aztán újra döntés következik, az pedig meghatározza a további jövőt.

Az élet olyan, mint egy nagy fa. Mikor elágazáshoz érünk, dönteni kell, jobbra, balra, vagy egyenesen. Aztán hamarosan újabb elágazás és újra döntés. Ezek alapján döntéseink következményeként elérhetünk a fa jobb csúcsára, vagy a bal alsó ágára ugyanannyi döntés alapján.

Ezekből egyenesen következik, hogy a jövő nincs megírva sehova, mi magunk alakítjuk. Aki viszont meg tudja látni döntései várható eredményét, az már megérdemli, hogy a jó utat válassza.

Sok döntés végeredménye azonban előre megjósolható, hisz aki törvénytelen dologra adja a fejét, az előbb-utóbb az igazságszolgáltatással találja magát szembe, az viszont nem jósolható meg, hogy mi lesz a pontos végeredmény.

Mi az igazság?

Napjaink bioinformatikai tudása, és a DNS ismerete átalakította az agyról alkotott elgondolásokat. A DNS tökéletesen irányítani tudja az életet, míg az agy inkább egy adattár, ahova a napi életünk, tapasztalataink, a tanult és megélt dolgok lenyomatai kerülnek, ezek alakítják további viselkedési formáinkat. Az agy inkább könyvtár, és az ember egészének viselkedését befolyásolja. A gond ott kezdődik, mikor az agy átveszi olyan funkciók vezérlését, amelyet nem kellene. Például, ha agyunk szerint táplálkozunk és nem a sejtek igényei szerint. Az agyban tárolt képet pedig a reklámok végeláthatatlan sora alakítja.

A DNS tárolja minden ember genetikai jellemzőit, és az élet során megélt behatásokat. Ezt a képességet használják fel a hazugságvizsgáló készülékeknél, illetve a biorezonancia eleven működő funkcionális elektrodinamikai tesztelések során.

A DNS-ben tárolt információ meghatározza az ember alap jellemzőit, azonban az életkörülmények, az agyban tárolt információk a végrehajtást befolyásolják.

Köztudott, hogy a Yin-es alkatú emberek a feltalálók, az ötletelők, ők állandóan pörögnek, azonban nem tudják végrehajtani ötleteiket. A Yang-os alkatú emberek a végrehajtók, ők sokkal nyugodtabbak, sokkal kevesebb energiával jutnak el a célhoz. Az ideális, ha ketten egymásra találnak.

Mindez az alapinformáció a DNS-ben tárolva van, és egyértelműen meghatározza a viselkedést. Így nem jellemző, hogy egy végrehajtó típusú ember feltaláló legyen, de a feltalálók érvényesülése is attól függ, milyen közegben él, milyenek a külső hatások. Példa erre a sok magyar tudós, aki asz Egyesült Államokban lett híres.

Látható tehát, hogy a DNS-ben alapvetően meg van írva a jövő, de ennek kibontakozása a környezettől függ. Aki feltaláló típus, az, ha serkentő környezetbe kerül, akkor kiteljesedik, ha gátló környezetbe kerül, akkor lehet, hogy nem lesz híres széles körben, de biztos, hogy szűkebb körben megmutatkoznak képességei.

Hasonlóan vannak tipikus vezetők, akik már gyerekkorukban eldöntik, hogy vezetők lesznek és legtöbbször ez megvalósul, még ha nem is a legfelsőbb szinten.

Látható, hogy a világmindenségben minden ciklikus, azaz minden folyamat rendszeresen ismétlődik. Kezdve az atomtól, melyben az elektronok folyamatosan keringenek az atommag körül, egészen a bolygókig, melyek meghatározott pályákon keringenek. Még az üstökösök is pályákon keringenek, legyen annak periódusa néhány évtől néhány ezer évig.

Életünk is ciklikus, napokból áll, melyek lefolyása hasonló, még ha mindig mást is teszünk, de alszunk, felkelünk, táplálkozunk, valamit teszünk, majd lefekszünk. Napjaink adják a hónapokat, éveket, stb.

Az emberiség történelmét áttekintve látható, hogy az események mindig ismétlődnek. Nem véletlen, hogy a próféták, ismerve a múltat a maga valóságában, felfedezvén a ciklikusság periódusát, igen jól meg tudták jósolni a várható eseményeket, és azok várható időpontját.

Az élet ciklikussága biztosítja, hogy egy bonyolult szervezet tovább tud élni, mint alkotóelemei, a sejtek, hiszen ami elpusztul, az pótlódik. Nem véletlen, hogy vannak olyan fenyők Kanadában, melyek ezer évet élnek, nem öregszenek, amikor elérik életük végét, egyszerűen kidőlnek. Hasonlóan sok gyökér a sziklás havas Himalája több ezer méteres magasságaiban, szintén ezer évnél többet él.

Elemezve egy ismerős ember élettörténetét, fel lehet fedezni a ciklikusságot. Elemezve a ciklikusságot, és ismerve az ő genetikai tulajdonságait, bizony látható, hogy meg van írva a jövő. Magyarra fordítva, ismerve, hogy valaki milyen típusú, ismerve egy-két életciklusát, az akkori viselkedési formáit, eléggé jól megállapítható várható viselkedése és ehhez nem kell prófétának lenni.

Kiss Tímea

Forrás: látogatók.hu



Jelentés a földönkívüli fajok tevékenységéről és indíttatásairól


Ötrészes sorozatunk bemutatja egy az interneten közzétett tanulmány alapján a Földön felbukkanó idegen fajokat, legszembetűnőbb stratégiájukat a földi evolúcióval és az emberiség függetlenségével kapcsolatban, valamint a globális problémákhoz való viszonyulásaik széles skáláját.
Soha se kételkedj abban, hogy egy mély gondolatokkal rendelkező, felelősségteljes kis csoport képes megváltoztatni a világot, hiszen ez az egyetlen módja a világ megváltoztatásának!” 
Margaret Mead

Rendkívül nagy az ismert, az emberi népességgel és a Föld bolygóval jelenleg kapcsolatban lévő idegen fajok száma. Egy 1988-ban készült interjúban, Clifford Stone, a már nyugdíjas, az Egyesült Államok egykori, az USA hadseregénél 22 évet szolgált katonai nyomozótisztje, aki számos titkos, lezuhant földönkívüli űrhajó és idegen biológiai lény (EBE) zárt katonai területekre történő szállításában vett részt, elmondta, hogy mindösszesen 57 földönkívüli faj ismert az Egyesült Államok hadserege előtt. Az idegen fajok e palettájáról elmondható, egy részük aktívabb másoknál, és az is kijelenthető, hogy az aktívabbak gyakorolják a legjelentősebb hatást az emberiség fejlődése, illetve függetlensége kapcsán. A földönkívüli fajok észlelésével összefüggő hihetetlenül gazdag adathalmaz jól mutatja az idegenek tevékenységének és indíttatásainak hihetetlen sokféleségét, és azt a tényt, hogy a szándékaikra igazából csak a meglévő adathalmaz alapos elemzéséből következtethetünk.

E riport határozott különbséget tesz az idegen fajok között aszerint, hogy a két legmeghatározóbb csoport közül melyikbe tartoznak. Az első csoportba a földönkívüliek azon fajai kerültek, melyek részt vesznek az „árnyék kormányokban”, ily módon felelnek az idegenekkel kapcsolatos ügyekért, a földi kormányokkal egyezményeket kötöttek, sőt, számos közös vállalkozásban is részt vesznek. A nagyszámú egyezmény ezen fajok és az „árnyékkormányok” között, mind az Egyesült Államokban, mind a világ többi részén, azt sejteti, hogy létezik egyfajta katonai-ipari-földönkívüli komplexum alkotta konszern. A katonai-ipari-földönkívüli komplexum alkotta konszern ellenőrzése alatt tartja az idegenek jelenlétével kapcsolatos információk legtöbbjét; kormányzati intézményeket irányítanak szerte a Földön, üzleti társaságokat, a tömegtájékoztatást, és felelősek a globális problémák nagy részéért.

Létezik a földönkívüli fajoknak egy másik csoportja is, mely az előbb említett, az „árnyékkormányokkal” és a titkosszolgálatokkal kötött titkos szerződések alkotta hálózatba nem kapcsolódik be. A „kontaktok” beszámolói szerint ezek a fajok „barátságosak” az emberiség irányában, sokkal etikusabban közelítenek hozzánk és azokhoz a kihívásokhoz, melyek összezavarhatják az emberiséget egyrészt az idegenek jelenlétével kapcsolatos igazsággal való szembesülés során, másrészt a fejlett földönkívüli technikával való találkozások kapcsán. Ez utóbbi csoport bizonyíthatóan a kulcsszerepet fog játszani azon globális problémák megoldásában, melyeket az első csoport és az „árnyék kormányok” okoztak.

A jelentés először a földönkívüliek azon csoportját írja le, akik érintettek a főleg az Egyesült Államokra koncentrálódó, de a világ más területeit is érintő katonai-ipari-földönkívüli komplexum kapcsán. Utána azokat a földönkívüli csoportokat mutatja be, akik nem kívánnak csatlakozni a katonai-ipari-földönkívüli komplexumhoz. Az idegenek megkülönböztetésének ez a fajta módja segít bennünket a komplexum etikai, törvényes és politikai dimenzióinak megértésében, abban, hogy a különböző földönkívüli fajok miként működnek együtt vagy éppenséggel nem működnek együtt a katonai-ipari-földönkívüli komplexummal. Példának okáért, egy földönkívüli faj „barátságtalannak” tekinthető, amennyiben választása szerint hajlandó együttműködni a katonai-ipari-földönkívüli komplexummal, ennek folyományaként megosztja technikai tudását a titkosszolgálatokkal, mely tevékenységet úgy írhatnánk le, mint „kölcsönös előnyöket nyújtó” tervezeteket, ezek természetesen szigorúan titkosak, mélységesen megsértik az emberi jogokat, súlyos károkat okoznak a globális környezetnek az „árnyékkormányzatok” tevékenységének eredményeként. Az analógiát folytatva, egy földönkívüli faj „barátságosnak” tekinthető, amennyiben visszautasítja az együttműködést a katonai-ipari-földönkívüli komplexummal, emiatt sokkal inkább egyfajta megfigyelő pozíciót foglal el az emberi fajjal kapcsolatban, azzal a fajjal kapcsolatban, melynek elitje szoros együttműködést folytat az idegenekkel, akik részesei a katonai-ipari-földönkívüli komplexumnak.

Miközben aránylag egyszerű eldönteni a vitát arról, hogy egy-egy idegen faj melyik csoporthoz tartozik, még semmi részletesebb információt sem nyerhetünk arról, milyen mélyebb etikai, törvényes és politikai szándékok húzódnak meg a katonai-ipari-földönkívüli komplexumhoz tartozás mögött, illetve ez ellen. A földönkívüliek tevékenysége és indíttatásaik megértése a legjellemzőbb idegen fajok esetében segít megválaszolni a fenti kérdéseket is, egyben segít mindenkinek abban is, feloldja az önmaga számára esetleg felmerülő ellentmondásokat az idegenekkel kapcsolatban, hogy megértse a földönkívüliek hatását a globális problémák kiváltásában, egyes csoportjaiknak konfrontálódásával az emberiséggel, valamint annak megismerésében, hogy mely idegen fajok lehetnek azok, akik esetleg együttműködve velünk, segíthetnek az emberiség emancipálódásában és fejlődésében.

Dr. Michael Salla, Ph.D.
  
A szerzőről

Dr. Michael Salla az exopolitika kifejlesztésének egyik úttörője, képzett kutatója a földönkívüliek jelenlétéből következő politikai hatásoknak. Szerzője a következő műnek: Exopolitika: A földönkívüliek jelenlétének politikai hatásai (Dandelion Könyvek, 24).
Dr. Salla világszerte ismert, mint nemzetközi politikai szakértő, főként a nemzetközi konfliktusok megoldásának és az USA külpolitikájának ismerője kapcsán, továbbá szerzője/szerkesztője további négy könyvnek, ideértve A Hős utazása a második amerikai évszázadba (Greenwood Press, 2002); Esszék a békéről (Central Queensland University Press, 1995); Miért ért véget a hidegháború (Greenwood Press, 1995); és az Iszlám radikalizmus, a Muszlim nemzetek és a Nyugat (1993). Szintén szerzője több, mint hetven újságcikknek a békéről, valamint a etnikai konfliktusok megoldásáról szóló elemzésnek.

Dr. Salla Akadémiai előadásokat tartott a Nemzetközi Szolgálat Iskoláján, az Amerikai Egyetemen Washington DC-ben (1996-2001), a Politikai Tudományok Karán, az Ausztrál Nemzeti Egyetemen Canberrában (1994-1996). Dr. Salla tanított az Elliott Iskola Nemzetközi Ügyek fakultásán mint adjuntus, a George Washington Egyetemen Washington DC-ben 2002-ben; és Állandó kutatója volt a Globális Békeközpontnak, az Amerikai Egyetemen (2001-2004). A PhD végzettséget az Ausztrál kormányzattól kapta a Queensland Egyetemen végzett kutatásaiért, valamint akadémiai tagságot nyert filozófiai munkásságáért a Melbourne-i Egyetemen, szintén Ausztráliában. Bekapcsolódott a Kelet-Timori, a Kosovói, a Makedóniai és a Sri Lankai etnikai konfliktusok kutatásába, és békefenntartó szervezetek megalakítására tett kezdeményezést a konfliktusokban részt vevők közép- és felső vezetőinek bevonásával.
A következő részt az emberiséggel kapcsolatba került legjellemzőbb földönkívüli fajok leírásával folytatjuk!


Forrás: 
starlive


Hogyan érzékeljük az aurát? Tippek és módszerek!


Ezeknek a gyakorlatoknak a célja az, hogy elõször lássuk az aurát és/vagy gyakoroljuk ezt a képességet. Fontos a megfelelõ körülmények megteremtése, mert így nemcsak az aurát látod jobban, de egyfajta önbizalomra is szert teszel a látottakból.
Hogyan lásd a saját aurád tükörben

Állj körülbelül 1.5 méterrel egy megfelelõ méretû tükör elõtt. Kezdetben legjobb, ha a mögötted lévõ háttér egyszínû és fehér, árnyékok nélkül. A megvilágítás legyen nagyon lágy és egységes, nem pedig ragyogó. Kövesd a fent említett utasításokat az Aurád meglátásához.

Gyakorolj legalább 10-15 percet naponta, hogy növeld az érzékenységedet és fejleszd aurikus látásodat. Ne feledd, a gyakorlás a legfontosabb ezen képesség kifejlesztéséhez.

A gyertya és a tükör módszere

Egy elsötétített szobában helyezz egy széket egy tükör elé. Gyújts egy gyertyát és helyezd ezt a fényforrást mögéd, de úgy hogy a fénye ne tükrözõdjön a tükörben. A szobában elég fény kell, hogy legyen ahhoz, hogy lásd a tested körvonalát a tükörben. Ülj le, lélegezz szabályosan, és nézd az arcodat a tükörben. Ne erõltesd a szemeidet. Néhány perc múlva azt fogod észrevenni, hogy az arcod körvonalai elkezdenek megváltozni, valami mássá alakulni.

 
Néhány ember esetében ez igen gyorsan történik, és ez a módja annak is, hogy megpillanthassuk, hogyan is néztünk ki elõzõ életünkben. De ha az a célod, hogy az aurát lásd, akkor ennél a pontnál nézz a füleid felé, és észre fogod venni, hogy a fejed körül egy finom fényvonal jelenik meg. Ha közvetlenül ránézel erre a fényvonalra, akkor azonnal eltûnik. Kicsit el kell fordítanod a tekintetedet, hogy a szemed sarkából nézd ezt a fényvonalat. Ez az aura része.

Saját aura észlelése partner segítségével

Ehhez a gyakorlatra egy partnerre lesz szükséged. Állj egy fehér fal elé, a hátad legyen a fal felé. Képzeld azt, hogy energiát küldesz a mögötted lévõ fal felé. Csináld ezt néhány percig. Miközben ezt csinálod, kérd meg a partneredet, hogy figyeljen téged és szóljon, ha lát valamit. Úgy 5 perc múlva, mozdulj el a fal elõl és nézd meg a falat te magad is. Látsz valamilyen színeket? Végezd el ezt a gyakorlatot többször is.

Mások aurájának érzékelése

1. Ültesd le az alanyt egy nagyon finoman megvilágított egyszínű fehér háttér elé. A színes háttér megváltoztatja az aura színeit, ehhez többlettudásra van szükséged a színek kombinálásáról. Néhány háttér/aura variáció félreértelmezéshez vezethet.

2. Nézz ki egyetlen pontot, és csak arra figyelj. A homlok közepe tökéletes erre a célra. Itt található az ún. Homlok Csakra vagy más néven Harmadik Szem. Néhány kultúrában (Indiában például) egy jelet raknak a homlokra. Az ilyesfajta jelek az õsi idõkben egyfajta felkérést jelentettek, hogy vessünk egy pillantást az illetõ aurájára.

3. Nézd ezt a pontot legalább 30-60 másodpercig vagy még tovább.

4. 30 másodperc után elemezd a környezõ dolgokat a periferikus látásoddal, miközben még mindig a kínézett pontra nézel. A koncentráció megtartása a legfontosabb. Álld meg a kísértést, és ne nézz máshova. Látnod kellene, hogy az alany körül a háttér világosabb és más színe van, mint a távolabbi környezetnek. Így érzékeled az aurát. Minél tovább koncentrálsz, annál élesebben látod. Jusson eszedbe, hogyha csak egy pontra figyelsz az növeli érzékenységedet a szemedbe jutó Aura rezgések felerõsítésével.

5. A legmagasabb szintû Aura gyakorlatokat teljes sötétségben végzik, de ehhez több óranyi folyamatos koncentrációra és rendszeres gyakorlásra van szükség.

Az aura pillanatképe: a koncentrálás befejeztével, még az Aurát nézve csukd be a szemed. Egy vagy két másodpercig most csak magát az aurát látod. Erre előre készülj fel. Mindössze egy vagy két másodperced van amíg a fényérzékeny sejtjeid abbahagyjágyák a rezgést és a látvány továbbítását az agyba. Ha elszalasztod, kezdheted az összpontosítást elõröl. Próbáld kikísérletezni, hogy milyen gyorsan kell becsuknod a szemed a legjobb hatás eléréséhez.

Más emberek aurájának megvizsgálása

A legjobb ha egyenesen a homlok csakrára (vagy másnéven harmadik szemre, 1.5 centiméterrel az orr fölött, a szemek között található) nézel és megpróbálod elérni, legalább 30-60 másodpercig megtartva azt a tudatállapotot, mint a fentebb említett koncentrációs technikánál. Tapasztalataim szerint a torok vagy homlokcsakra nézése hasonló eredménnyel jár. Ennek ellenére élég furcsa és az érintett személy gyakran nehezményezheti, ha valakinek folyamatosan a mellkasát bámulod. Ellenben a homlokcsakrára nézve a beszélgetés nyugodtan folytatható.

Mint mindig, most is a nagyon finoman megvilágított, árnyékok nélküli háttér a legjobb. Bár gyakorlással, bármilyen egyszínû környezet (mint például a kék égbolt) megfelõ lesz.
  
Aurikus látás és utóképek

A leggyakrabban feltett kérdés a szemináriumaim során az, hogy: Tom, nem lehet, hogy csak káprázik a szemem? Nos, a válaszom nem, épphogycsak megtanultad, valójában mire is vagy képes látószerveddel. A fényérzékeny sejtek a szemben (Vörös, Zöld és Kék) olyan rezgésérzékelõk, amik saját memóriával rendelkeznek. Ezért is képesek másodpercekkel a képi inger megszûnése után is továbbrezegni.

Ezt a memóriát gyakran utóképek formájában érzékeljük. Az utóképeknek pontosan ugyanolyan alakjuk van, mint az eredetieknek. Egy saját aurája által körülvett tárgy utóképe ugyanakkor nagyobb, mint az eredeti kép. Ezt a növekedést az Aura rezgése okozza, annak "pillanatképét" láthatjuk ilyenkor. Ezért alapvetõ fontosságú, hogy egy pontra fókuszáljunk amikor az aurát nézzük, mert a fókuszpont megváltozása miatt az aura képe összezavarodhat a tárgy utóképével.


Forrás: auranka.hu


Lehet, hogy a világunk csak egy hologram?


Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy az érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja is a valóságot.
A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekrõl nem tudósított a média, és Alain Aspect nevérõl is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt.

A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.

Tudnak egymásról

A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban.

Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az idõkorlát áttörésével, a megdöbbentõ kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében.

Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kísérletek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, az University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram.

Darabokban az egész

Bohm megdöbbentõ következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is valójában a hologram. Ezeket a három dimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendõ tárgyat elõször lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverõdõ mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Elõhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy három dimenziós képe.

A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, a mindkét fél darab a teljes képet tartalmazza, bár kisebb méretben. Ha a darabokat tovább apírtják, minden kis darab az eredeti egész képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza.

A "teljes egész a részletekben" megközelítéssel teljesen új utak nyílnak a természettudományok elõtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út.

A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építõkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez.

Hal az akváriumban

Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelõt becsapó illúzió.

A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvetõ egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következõ példát vezeti elõ. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál.

Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplõ világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelõ a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük.

Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelõ elõtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre.

Mélyebb a valóság

Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzel foghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat ugyanúgy nem érzékeljük, mint a megfigyelõ a halat körülvevõ akváriumot.

A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.

A világegyetetemnek ezen fantomszerû viselkedés mellett más megdöbbentõ tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszõleges távoli csillag felszínén lévõ hidrogénatomok protonjaival.

Minden összefügg

Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggõ hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra.

A holografikus univerzumban még az idõ és a tér sem tekinthetõ alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csõdöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idõ és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek.

Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem. Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyõzõdésre jutott, hogy a holografikus lehet a valóság.

Agyi jelrögzítés

Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva õrzõdnek.

A múlt század 20-as éveiben Karl Lashley rendkívüli jeletõségû kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a mûtét elõtt megtanult bonyolult mûveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban viszont senki nem állt elõ olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a "teljes egész a részletekben" jelenséget.

Pribram a 60-as években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja õrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár.

Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az agy ilyen kis helyen ennyi emléket megõrizni. Becslések szerint az átlagos emberélet során 10 milliárd bitnyi információt ment el az agy. Ez az Encyclopaedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse.

Jelek özöne

A rendkívüli emlékezõtehetség nem az egyetlen talányos agytevékenység, amely értehetõbbé válik a holografikus agymodell által. Legalább ilyen rejtélyes, hogyan képes az agy megbírkózni az érzékszerveket érõ különbözõ frekvenciák özönével, és hogyan képes valós idõben értelmezni az érzékszervek jeleit. Pribram szerint az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására.

Ez az elmélet egyre több támogatót szerez. Hugo Zucarelli argentin származású olasz kutató a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Ez az elmélet ugyanis megmagyarázhatja, hogyan képesek az emberek meghatározni a hang pontos forrását a fej elfordítása nélkül, még akkor is, ha csak egy füllel hallanak.

Eltűnik a valóság

Pribram holografikus agymodelljének legmegdöbbentõbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm realitáselméletével. A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz. Ebbõl a holografikus agy csupán néhány fontos frekvenciát választ ki, és érzékszervek jeleként értelmezi.

Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelõdés. Valójában vevõkészülékek vagyunk a frekvenciák tengerében, és amit kiszûrünk ebbõl a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak.

Természetes a telepátia

Bohm és Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikus paradigmaként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sõt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak.

A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszûnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy.

Bohm és Pribram egyaránt emlékeztetet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzésérõl számoltak be.

Megjelent az Index.hu-n.

Forrás: Auranka

Kiderült: az UFO-szemtanúk igazat mondtak!


Magyarországon először nyílt lehetőség arra, hogy a Poliscope Detective Iroda, az Ufószövetség és az Ufo-Controll Hálózat közreműködésével hitelesnek tűnő hazai ufóesetek szemtanúin elvégezzék a poligráfvizsgálatot.
Magyarországon először nyílt lehetőség arra, hogy a Poliscope Detective Iroda, az Ufószövetség és az Ufo-Controll Hálózat közreműködésével hitelesnek tűnő hazai ufóesetek szemtanúin elvégezzék a poligráfvizsgálatot. De vajon mennyire megbízható az eljárás, illetve becsapható-e a hazugságvizsgáló készülék? Milyen szempontok alapján kerültek kiválasztásra, s vállalják-e a szemtanúk a megmérettetést? És nem utolsó sorban mi lett a vizsgálat eredménye? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

1975. november 5.-én öt favágó egész napi munka után hazafelé indult északkelet Arizona egyik erdős részéből, de céljukat csak négyen érték el: ötödik társuk öt napra nyomtalanul eltűnt. Mint a fiú barátai beszámolójából - és később saját elbeszéléséből kiderült, eltűnéséért egy különös fénysugár volt a felelős, amely egy földönkívüli űrjármű belsejébe szippantotta. Négy társát - miután más szemtanú nem tudta megerősíteni beszámolójukat - rövid ideig azzal gyanúsították, ők ölték meg Travis Waltont. Egészen addig, amíg egy poligráfos vizsgálat be nem bizonyította, hogy a teljes - bár kétségkívül hihetetlen - igazságot mondták el.

Bármennyire fantasztikusnak is tűnt az arizonai favágók története, a hazugságvizsgáló készülék őket igazolta. Ez adta az alapötletet arra, hogy hazánkban is végezzünk hasonló vizsgálatot, hiszen hiteles szemtanúk itt is vannak, és a poligráf már a civil szférában is bárki számára elérhető. - magyarázta Sós Tibor, az Ufószövetség elnöke.

Egyes külföldi országokban komoly hagyománya van a poligráfos eljárásnak: erre szakosodott intézetekben végzik az ilyen jellegű vizsgálatokat, s az eredmények egy bírósági eljárás során akár perdöntő értékűek is lehetnek. Hazánkban mintegy harminc éve kezdték alkalmazni egyes fegyveres testületek a hazugságvizsgáló gépet, a polgári életben viszont mindössze három évvel ezelőtt bukkant fel. Magyarországon ma - leszámítva természetesen a fegyveres testületeket - alig néhány darab van használatban, ám a piacgazdaság szélesedésével egyre nagyobb társadalmi igény mutatkozik rá, így esély van közeljövőbeni gyors elterjedésére. A vélemények egyelőre igencsak megoszlanak a hazugságvizsgáló készülékkel kapcsolatban. Hogy kinek van igaza - annak, aki egy vállalkozás vezetőjeként ragaszkodik ahhoz, hogy az újonnan - esetleg bizalmi állásba - felveendő alkalmazottján elvégeztesse ezt a vizsgálatot; vagy annak a munkavállalónak, aki ezt a kívánságot bizalmatlansági tényezőként értékeli és védve magánszféráját, nem vállalja; vagy annak, aki ugyanezen helyzetben megtisztelve érzi magát, mondván, ahol ilyen szigorúak a felvételi követelmények, az csakis igényes vállalat lehet - egyelőre nehéz eldönteni. Tulajdonképpen mindegyik tábornak igaza van - vagy egyiknek sincs. Hiszen, mint kiderült a hazugságvizsgálat teljesen önkéntes - tehát ellenérzés ide, vagy oda, a személyiségi jogokat nem sérti. Igaz, az eredmény hazánkban - egyes külföldi gyakorlattal szemben - mindössze közvetett bizonyítékként használható, azaz ennek alapján sem el nem ítélnek, sem fel nem mentenek senkit.

A készülék működésének lényegét röviden Bandula László, a Poliscope Detective Iroda igazgatója ismerteti.

"A gép a test fiziológiás változásaira alapoz, azaz olyan paramétereket mér, amelyeket tudatilag nem vagyunk képesek befolyásolni. Általában négyféle vegetatív értéket ellenőriz: a tüdőlégzést, a hasi légzést, a vérnyomást, valamint a bőrellenállást, azaz a verejtékezést. A mért értékeket számítógép rögzíti és ennek alapján a szakember 90-95% pontossággal képes eldönteni, hogy a válaszok őszinték voltak-e."

Önkéntelenül is felvetődik bennünk a kérdés, vajon becsapható-e a poligráf? A szakértő véleménye szerint lehetséges, de nagyon komoly, több éves felkészülést igényel, ehhez ismerni kellene a számítógépes program, pontos elvi működését, a vizsgált paraméterek jelentőségét, a kiértékelés módját, és nem utolsó sorban az emberi szervezet vegetatív idegrendszerének működését is.


Dr. Szilágyi Mária klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő szerint azonban nem csak a vegetatív idegrendszer, de az emberi psziché is döntően befolyásolhatja a vizsgálat kimenetelét: "Időnként találkozunk olyan patológiás személyiségű emberekkel, akik képesek megrögzött módon hazudni, és közben meg sem rezdülnek. Gyakran a páciens nemcsak a gépnek hazudik, de önmagának is."

Természetesen nem ez tekinthető átlagosnak, ezért a poligráfos vizsgálat az esetek túlnyomó részében nagy segítséget nyújthat. Úgy tűnik, hogy a program készítői ezekre a szélsőséges esetekre is felkészültek, hiszen a feltett kérdések közé szándékosan beépítenek olyanokat, melyekre csak hazugsággal lehet válaszolni. A legfontosabbak mégis azok a kérdések, amelyek az észlelt ufójelenségre vonatkoznak.

A szemtanúk kiválasztását az Ufószövetség végezte: "A válogatásnál több fontos szempont is szerepet játszott. Bár vannak rendkívül hiteles, döbbenetes anyagaink, ezeknek egy része nem mutatható be, ugyanis a szemtanúk nem vállalják a nyilvánosságot. Nem jöhettek számításba az olyan történetek sem, amelyek álomszerű, megkérdőjelezhető részleteket tartalmaznak, hiszen ezekben az esetekben - bár hazugságról egyértelműen nincs szó - mégsem bizonyítható teljesen az ufóészlelés ténye. Akik gyakran álmodnak, azok tudják, hogy egy álom is tartalmazhat olyan valóságosnak tűnő részleteket, amelyek még ébredés után is rendkívül mély nyomot hagynak."

Szintén nem alkalmasak egy ilyen vizsgálatra azok az elbeszélések sem, amelyek viszonylag messziről érzékelt fényjelenségekről, fénypont-észlelésekről szólnak. Már ez a három kizárt kategória elég volt ahhoz, hogy a történetek jelentős részét elvessük, hiszen olyan esetekre volt szükség, amelyek során a szemtanúk tökéletesen éber állapotban, olyan közelségben, hogy egyértelmű megfigyeléseket tehessenek, esetleg többedmagukkal észlelték a jelenségeket, s ezt nyilvánosság előtt is hajlandóak elmondani.

Így maradt fel elsőként a rostán Dömény Tibor pitvarosi fiatalember esetleírása:

"Néhány kilométerre a Pitvaros táblától kerékpároztam az éjszakai országúton, mikor tőlem jobbra a mezőn egy nagy méretű, tányér alakú objektumot vettem észre. Az ismeretlen tárgy körül mintha köd vagy füstfoszlányokat észleltem volna, előtte pedig 8-10 kisebb fénypont mozgott a fűben. Pár másodperccel később az objektumtól egy kúp alakú fénycsóva vetődött rám. A fejemben furcsa, búgó-fütyülő hangot hallottam, ezért nagyon megrémültem, és teljes erőmből a pedálba taposva próbáltam menekülni a helyszínről." - idézte fel újra történetét Dömény Tibor a vizsgálat előtt. "A környezetemből sokan máig kételkednek az őszinteségemben. Úgy gondolom, ha a hazugságvizsgálat engem igazol, talán ők is könnyebben elfogadják a tényeket. Azonban legyen az eredmény bármi, én tökéletesen biztos vagyok benne, hogy velem mindez megtörtént." - indokolja Tibor a poligráfos vizsgálaton való részvételét.

Topos József és Szabó István rendőrjárőrök 1992 tavaszán a szántódi villasort ellenőrizték éppen, amikor megdöbbentő látvánnyal találták szembe magukat:

"Egy hatalmas, futballpálya méretű objektumot pillantottunk meg a fejünk felett, amint kb. 200 méter magasan, hangtalanul haladt az égbolton. Nyolc-tíz, kör alakú ablaknyílás látszott rajta, illetve fénycsóvákat húzott maga után." - emlékszik vissza István. "A fénycsóvák színét egyszerűen nem lehet leírni, ugyanis egyetlen általunk ismert színhez sem hasonlítottak. Csodálatos, egyben rendkívül félelmetes látvány volt. Némi vita után visszaugrottunk a járőrkocsiba és követni kezdtük a tárgyat. Jó darabon mentünk utána, végül a közeli kiserdőnél már nem tudtunk tovább haladni, így hamarosan elvesztettük szem elől." - fejezi be a történetet József.

Ők bevallásuk szerint azért vállalták a vizsgálatot, hogy a szkeptikusokat is megpróbálják meggyőzni végre: léteznek repülő objektumok, amelyek bárki feje felett felbukkanhatnak az égbolton, és amelyek biztosan nem földi eredetűek.

"Számomra rendkívül tanulságos volt, hogy a Szövetség által kiválasztott személyek kérésünkre mindannyian gondolkodás nélkül azonnal elvállalták a vizsgálaton való részvételt." - mondta Sós Tibor és még hozzátette: "Különösen tetszett nekem Topos József rendőr kijelentése, mely szerint azért vállalta el a vizsgálatot, mert tesztelni akarta a poligráf berendezést."

"Én magamat nem akarom becsapni, tudom, hogy mit láttam azon az éjszakán, kíváncsi vagyok, vajon a gép is így vélekedik-e róla."

A poligráfiás vizsgálat mindegyik esetben egyértelmű eredményt hozott. Vagyis a szemtanúk nem hazudtak. Reakciójuk minden esetben mérsékelt volt, ami azt jelenti, hogy a feltett kérdésekre őszintén válaszoltak. Lehet, hogy ez az eredmény talán mérföldkőnek számít majd az ufókutatásban, és ezek a vallomások segítenek jobban megismerni a beazonosítatlan fénylő tárgyakat.

Forrás: xhirek.com



Parajelenségek az állatvilágban


Az állatok valószínűleg olyan különös képességekkel rendelkeznek, melyek lehetővé teszik számukra, hogy megérezzék a veszélyt, telepatikus úton kommunikáljanak és nagy távolságokból megtalálják a gazdájukat.
A parajelenségek tanulmányozása az állatvilágban sok előnnyel jár. Nem vádolható a kísérleti alany szubjektivitással és azzal sem, hogy egyéni elképzelése már előre befolyásolja a kísérlet végeredményét. A fent sorolt kategóriák a legalaposabban kutatott területek, és ezeknél sikerült a legtöbb tapasztalatra szert tenni. A kísérleti-, illetőleg a megfigyelt állatok különböző fajokhoz tartoznak.

Az esetleírások egy része Joseph Banks Rhine gyűjteményéből származnak, aki az Egyesült Államokban található Duke Egyetemen kutatta az állati parajelenségeket (animal psi = anpsi) és megpróbálta ezáltal az ember fiziológiás működést jobban megérteni. Több mint ötszáz esetleírást gyűjtött össze valamint laboratóriumi kísérletek ezreit végezte el, melyeknél az érzékeken túli érzékelés megfigyelhető volt.

Hazatalálni nagy távolságból

Bizonyára mindenki hallott már olyan állatokról - főleg kutyákról és macskákról -, melyek olykor hatalmas távolságokból is képesek hazatalálni, és talán sokan tudnak mondani hasonló történetet közvetlen környezetükből is, de ennek a képességnek a működésére a mai napig nincs elfogadott magyarázat. A számos jól dokumentált esetből a Guiness Rekordok könyvébe több is bekerült, ezek egyike egy Bobby nevű észak-amerikai kutya története, akinek gazdái oregoni otthonuktól 2000 km-re nyitottak vendéglőt. A kutya eleinte különösen viselkedett, majd útnak eredt, és mintegy 1600 km-t tett meg spirálisan távolodva attól a helytől ahol hagyták. Majd nyílegyenesbe vette az irányt és hat hónap leforgása alatt felkutatta gazdáit.

Útközben gyakran befogadták, miközben vadászott, és átkelt a Sziklás-hegységen, befagyott tavakon és folyókon. Az éttermet bérlő gazdái éppen pihentek, a társuk ismerte fel a kutyát - mélységes döbbenetére. A kutya útvonalát utólag tökéletesen sikerült rekonstruálni, megtalálták azokat az embereket akik egy-egy éjszakára befogadták, és kiderült, hogy az állat - a kisebb-nagyobb szükséges kitérőket belekalkulálva - mintegy 5000 kilométert kutyagolt.
A macskák sem rendelkeznek gyengébb képességekkel a gazdájuk megtalálását illetően: egy Sugar nevű cicus még 1952-ben állított fel egy 2400 km-es rekordot, amikor gazdái Kaliforniából Oklahomába költöztek. A cicát otthagyták a szomszédnál, mert az állat rettegett a motorzúgástól. Körülbelül 14 hónappal később, amikor a korábbi gazdái Mr. Wood és a felesége a teheneket fejte az istállóban, egy macska ugrott a nyitott ablakon át Mrs. Wood vállára. A cica igen jó egészségnek örvendett és az asszonyban fel sem merült, hogy a saját kedvenc háziállatáról lehet szó - azt hitte, csak hasonlít hozzá, és még tréfálkoztak is az eset kapcsán. A döbbenet akkor érte őket, mikor a macska baloldali csípőcsontján megtalálták azt a deformitást, amivel az ő macskájuk rendelkezett.

Csak később tudták meg a szomszédtól, hogy elutazásuk után három héttel Sugar különösen kezdett viselkedni, nem találta a helyét, aztán váratlanul eltűnt. Az állat útvonalát nem sikerült pontosan rekonstruálni, azt sem, mivel táplálkozott. Mint ahogy a kérdést sem sikerült még megválaszolni senkinek: hogyan képes egy állat kilométerek ezreit megtenni teljesen ismeretlen tájon és ismeretlen körülmények között, hogy megtalálja a gazdáját? Mi az, ami vonzza az állatot?           

A tudósok folytattak kísérletek más állatokkal, főleg madarakkal és hihetetlen távolságokat vándorló tengeri állatokkal, és sikerült is bizonyos tájékozódási lehetőségekre bukkanni (mágneses polaritás, örökölt útvonal, szagok, stb.), de a házi kedvenceknek a számukra ismeretlen helyen tartózkodó gazdájuk megkeresésére még nem sikerült választ kapni.

A veszély előrejelzése

Az állatok képesek megérezni azt, ha gazdájuk bajban van, vagy egyáltalán, ha bármilyen veszély leselkedik rájuk. Sokan tapasztalaták, hogy kedvenc kutyájuk, macskájuk még akkor is képes megérezni hazaérkezését, ha azt a legváratlanabb időpontban és minden előjel nélkül teszi, és az esetek egy része nem magyarázható a hagyományos érzékszervi észleléssel.
Különféle fajtába tartozó állatok képesek előrejelezni földrengéseket, viharokat, szökőárakat, hajók vagy épületek pusztulását, vulkánkitöréseket, de - bombázásokat is. A II. Világháború idején a világ számos pontján figyelték rettegve az állatok viselkedésében bekövetkezett hirtelen változásokat, mint a bombázások előjeleit. Ha az állatok hátán felállt a szőr és igyekeztek minél jobban elbújni, akkor a lakosok is elindultak az óvóhelyek felé.

Dr. Hans Bender, a Freiburgi Egyetem Parapszichológiai Tanszékének vezetője figyelte meg a helyi parkban annak a kacsának a viselkedését, mely a szövetséges légierők bombázását jelezte előre. A figyelmeztetését 15 percenként megismételte, így a lakosok még idejében az óvóhelyekre érhettek. A háború után Freiburg újjáépült, a kacsa pedig emlékművet kapott.
Megfigyelték, hogy a lerombolásra ítélt házakat a robbanószerkezetek begyújtása előtt néhány órával elhagyják az egerek, patkányok, csótányok. Egy 1940-ben történt eset alkalmával egy lakott bérházból rendszeresen elvonult az összes egér - utána napokon belül meghalt valaki az épületben -, ezt követően azonban visszatértek. Végül végleg távoztak, amikor az épületet lerombolásra ítélték. Számos olyan eset is ismert, amikor kórházakban, vagy öregek otthonában lakó kedvencek – többnyire macskák – előre jelezték a következő elhalálozó személyét.

Ebbe a csoportba lehet azokat a kísérleteket is sorolni, amikor különböző állatokat labirintusokba tettek, majd az útvesztő különböző pontjain áramütés érte őket, átalában az elágazásoknál. Az állatok ráérezhettek a dologra, mert 75%-ban helyesen választották az elfordulási irányt, kivédve ezzel az áramütést.

Telepátia

A kísérletek és a leírások Robert Morristól, a Fiziológiai Kutatások Alapítványának tudósától származnak. Főleg kutyákkal és macskákkal kísérletezett.
Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkettőnek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyegetően közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani működésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis?

Úgy látszik, az előbbi jelenség nemcsak magas fejlettségű állatoknál tapasztalható, ugyanis mindezt megfigyelték közönséges kolorádóbogaraknál is.
Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezető utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalomélelmiszer helyét véletlenszerűen változtatva az álltok nem véletlenszerűen, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt.

Kiterjedt telepatikus kísérleteket végeztek macskákkal. Egy 24 megszámozott négyzetet tartalmazó táblán kellett arra a kockára lépniük, amelyikre a kísérletvezető gondolt. Megfigyelték, hogy a kísérletek annál sikeresebbek, minél jobban szereti a kísérletvezető az adott állatot. A kedvence olyan találati arányt ért el, melynek matematikai valószínűsége egy az 1000 millióhoz. Más kísérletekben Zener-kártyákat használtak. Cirkuszokban is lehet találkozni telepatikus képességekkel rendelkező állatokkal. Ezek a - főleg lovak és kutyák -, képesek úgy is hibátlanul számolni (a négy alapműveletet), összetett feladatokat végrehajtani, csak látott tárgyakat megkeresni, hogy az idomár - a gazda - jelen sincs.

Elképzelhető, hogy az előbb felsorolt esetekben nem valamiféle különös, megmagyarázhatatlan képességeket kell keresnünk, hanem olyan hétköznapi dolgokat, melyekkel mi, emberek is egykor rendelkeztünk, és csak a beszéd képességének megjelenése lehetett az a körülmény, amely ezeket a "megmagyarázhatatlan jelenségeket" háttérbe szorította. Mindennapi életünkben többé nem létkérdés a veszély megérzésének képessége, a hozzátartozóink hollétének pontos ismerete, és a számunkra kedves emberek pillanatnyi állapotának mindenkori érzékelése. A gyermekek azonban még rendelkeznek mindezekkel a tulajdonságokkal és súlyos veszélyhelyzetben a felnőtteknél is tapasztalhatóak. Nem különleges dolgokról van tehát szó, hanem nagyon is általánosakról.

A "hogyan?" kérdése azonban mindmáig megválaszolatlan.


Álmok határok nélkül


Fél, hogy megossza másokkal álmait, mert úgy gondolja, hogy ezekkel egyedül van és nem értenék meg? Valószínű, hogy amit álmodott, már más is megálmodta egyszer. De vajon mennyire rendszeresek ezek az álmok? Ezt kutatja Calvin Kai-Ching Yu, aki a legsűrűbben felbukkanó álmok elemzése mellett a rendszeresen visszatérő álmokkal is foglalkozik.
Yu saját kutatásai mellett számos korábbi tanulmányt is megvizsgál annak érdekében, hogy lemérhesse az álmok gyakoriságát (az emberek hány százaléka álmodja)¸az álmok visszatérését (hány százalék álmodta több mint háromszor életében), és az álom rendszerességét (hány százalék álmodta egy év alatt többször) .

Az álmok átlépik a kultúrális különbségeket. Korábban kutatók már rájöttek, hogy a leggyakoribb álmokban különböző etnikai csoportok esetében is ugyanazok a témákkal találkoznak. A leggyakoribb álmot még keresik, de az esetek felében a következőekkel találkozhatunk: fog kihullása, jármű feletti uralom elvesztése, repülés, és wc keresése.
Azonban az álmoknak van egy sötét oldala is: Yu egy korábbi tanulmányt idéz, mely az álom-témákat a pszihózissal veti össze. A pszichotikus és skizofrén betegeknél közös vonások, mint például az üldözési mánia, vagy a megalomán és vallásos téveszmék nagyon gyakran előfordulnak az álmok esetében is. Valójában az olyan téveszmék, mint amikor „valaki követ”, vagy valaki álmában híres emberré válik elterjedtebb, mint az olyan közismert álom motívumok, mint a kihulló fog vagy a jól ismert álombeli pucérság.
 
Yu a saját tanulmányának alapjául a gyakoriságot választotta: milyen típusú álmot álmodunk éjszakáról éjszakára ismétlődően? Több mint 600 résztvevő vett részt a Hong Kong-ban lefolytatott kutatásban, mely során egy, 78 álom-témával kapcsolatos kérdőívet kellett kitölteniük. Meg kellett válaszolniuk, ha egy motívummal még sohasem álmodtak, ha pedig előfordult már életükben, akkor hányszor: egyszer, kétszer, háromszor vagy többször, néhányszor egy évben, havonta egyszer, vagy még ennél is sűrűbben.
Vajon milyen álom fordult elő a kísérleti alanyok között a leggyakrabban? A régi, iskola/tanár/tanulás téma végzett az első helyen. Nem csupán a megkérdezettek nyolcvan százaléka álmodott ezzel a témával, de több mint 50 százalékuk számára rendszeresen vissza is tért. A megkérdezettek több mint fele az „egy bizonyos hely keresése” és a zuhanás témákat is rendszeresen visszatérőként jelölte meg.

A legérdekesebb eredményeket az álmok előfordulása, visszatérése és gyakorisága közötti összefüggések hozták. A megkérdezettek 68 százalékban már mindannyian álmodtak arról, hogy újra gyermekek, de szinte senki sem álmodta ezt többször életében egy alkalomnál. Ezzel ellentétben a többség álmában sosem fordult elő hogy fizikailag megtámadták volna, akinél viszont igen, azoknál rendszeresen visszatért ez a motívum.
 
Bár a legtöbb ember nem szívesen fogadná el, hogy éberen téveszméik vannak, ez az álmok világában nagyon is gyakori jelenség. Yu tanulmánya szerint a 20 leggyakoribb álomból 6 ebbe a kategóriába tartozik, melyek közül is leginkább az erotománia, vagy annak képzete volt a jellemző, hogy egy híres személy szerelmes az álmodóba. A résztvevők mintegy fele álmodta már, hogy szerelmi ügybe bonyolódik egy hírességgel. A szerelem itt le is győzte a szexet, hiszen csak a megkérdezettek 22 százalékának volt álmában szexuális kapcsolata a megálmodott hírességgel.

Discovery News
news.discovery.com



Kísérletek bizonyítják hogy az időt mi hozzuk létre


Végignézzük szeretteink öregedését és halálát, és azt gondoljuk, hogy ezért egy rajtunk kívül álló tényező a felelős: az Idő. Az idő valódiságát már régóta megkérdőjelezik a filozófusok és a fizikusok, és az újabb kísérletek egyre inkább megcáfolják az idő létezését abban a formában, ahogyan eddig ismertük. Amikor az időről beszélünk, általában a változásra gondolunk – elfeledve azt, hogy a változás és az idő nem ugyanaz.
 
Ha bármilyen jelenségnek a pontos állapotát meg akarjuk vizsgálni, be kell „zárnunk” a mozgásának egy statikus pillanatába - mintha csak egy filmet néznénk és merevítenénk ki képkockává. Ezzel ellentétben, amint magát a mozgást szeretnénk elemezni, nem izolálhatunk külön egyetlen pillanatot sem, mivel a mozdulat a pillanatok összességéből áll. Az állókép élessége elmosódottságot indukál a mozgásban: képzeljünk el egy filmet egy repülő labdával amelyben megvizsgálunk egy képkockát. Ez lehetővé teszi, hogy nagy pontossággal megállapítsuk a labda adott helyzetét – mondjuk 7 méter távolságra a lelátótól. Ugyanakkor elveszítünk minden információt a mozgásáról: nem tart sehova, útja ismeretlen és bizonytalan a térben. 
 
 
Számos kísérlet igazolja, hogy ez a fajta bizonytalanság a valóság anyagába is bele van épülve. A heisenberg-féle határozatlansági reláció a kvantumfizika alapkoncepciója, amely csak a biocentrizmus perspektívájából nyer teljes értelmet. E szerint az idő az a belső érzék, mely a pillanatnyi állapotokat a térbeli világban összeköti, így minden, amit megtapasztalunk az elménkben áll össze egésszé. Tehát mi az, ami valós? Ha a következő kép más mint az előző, akkor azok egymástól különbözőnek tekinthetőek. Hozzárendelhetjük a változás fogalmához az idő szót, de ez nem jelenti azt, hogy létezik is egy láthatatlan mátrix, amelyben ezek a változások történnek.
Minden egyes pillanat a görög filozófus, Zénon által leírt paradoxon határára visz bennünket. Mivel egy tárgy nem lehet egyszerre két helyen, ezért arra a következtetésre jutott, hogy egy nyílvessző repülésének minden pillanatában csak az adott helyen létezik. Ugyanazon egy helyen létezni azt jelenti hogy mozdulatlannak lenni, tehát a nyílvessző végső soron a repülése folytán végig nyugalmi állapotban van, és így a mozgás önmagában nem létezik: illúzió. De ez valójában paradoxon-e, vagy inkább annak bizonyítéka, hogy az idő – és a mozgás - nem egy külső, térbeli világ része, hanem inkább egy gondolati koncepció? 

Egy 1990-ben lefolytatott kísérlet Zénon igazát bizonyítja. Ebben tudósok a „megfigyelt fazék nem forr fel” elvet demonstrálták kvantum-szinten, amely a „kvantum Zénon hatás” néven is ismert – és a megfigyelésnek a megfigyelt tárgyra való ráhatását bizonyítja. Peter Coveney fizikus szerint úgy tűnik, mintha maga a vizsgálat akadályozná meg az atomokat a változásban: így elméletileg ha egy atombombát eléggé erőteljesen figyelnének meg – azaz képesek lennénk az atomjait vizsgálni minden milliószor trilliárd másodpercben, az végül a vizsgálat hatására nem robbanhatna fel. Elég bizarrnak tűnik? A rendkívüli nem a kísérletekben, hanem az időről alkotott felfogásunkban rejlik. A biocentrizmus az egyetlen érthető magyarázat ezekre a jelenségekre, melyek csak a jelenleg létező paradigmák tükrében tűnnek bizarrnak.

A biocentrizmus szerint a tér és az idő az állati ösztönök vetületei, az elme eszközei, és így nem léteznek az élettől független külső tényezőkként. A változás megtapasztalása - például amikor szeretteink meghalnak - az emberi érzékelésben az elmúlásnak és az idő létezésének a koncepcióját hozza létre. Gyermekeink felnőnek, mi megöregszünk: számunkra ez jelenti az időt, az idő fogalma hozzánk tartozik. 
A biocentrizmus elméleteit a legújabb vizsgálatok is alátámasztják: 2002-ben a kutatók egy fantasztikus kísérlet során rámutattak arra a tényre, hogy egyes részecske-párok közül minden részecske mintegy „előre látta”, megérezte, hogyan fog az ikerpárja a jövőben viselkedni. A részecskék valahogyan tudták, hogy a kutató mit fog tenni - még mielőtt a tett bekövetkezett volna – mintha nem létezne közöttük sem tér sem pedig idő. Egy 2007-es, a Science-ben megjelent tanulmány pedig arról számolt be, hogy amikor a tudósok részecskéket lőttek át egy mérőeszközön, akkor azok visszamenőleg meg tudták változtatni, hogy fotonként vagy pedig hullámként viselkednek. A kísérlet szerint a részecskéknek el kellett „dönteniük”, hogyan reagáljanak egy villa alakú érzékelőn történő áthaladáskor. Azonban később amikor a kísérletvezető elfordított egy kapcsolót, és ahogyan a vizsgálatot végző a kapcsoló elfordításakor döntött, az meghatározta a részecskék múltbeli, villán való áthaladáskor tapasztalható viselkedését. Tehát az emberi elme befolyásolta – befolyásolja az elemi részecskék viselkedését! 

A kritikusok felvetik, hogy ez a viselkedés csak a kvantum-világra igaz. De ennek a „két külön világ” álláspontnak – miszerint külön törvények vonatkoznak a kvantum részecskékre és egy másik az univerzum maradékára - beleértve minket, embereket is – nincs valós alapja, és szerte a világon cáfolják a laboratóriumi kutatások. Egy tavaly, a Nature-ben megjelent tanulmány szerint a kvantum-viselkedés a mindennapi életre is kiterjed. A kutatás során ionpárokat kevertek össze, később azonban ezek tulajdonságai akkor is összeköttetésben maradtak, amikor egymástól nagy távolságra vitték őket – megint csak mintha nem létezne sem tér sem idő. Még 2005 folyamán kb. 2,5 cm nagyságú KHCO3 kristályokkal is elvégeztek egy, az előzőhöz hasonló kísérletet, ezzel is bizonyítva hogy a kvantum-viselkedés az emberi léptékű világra is érvényes. 
A Discover 2010 októberi kiadásában Stephen Hawking és Leonard Mlodinow elméleti fizikusok kijelentették, hogy „nem választhatjuk külön a megfigyelőt – azaz saját magunkat – a világgal kapcsolatos tapasztalatainktól... A klasszikus fizikában a múlttal kapcsolatban azt feltételezik, hogy bizonyos események sorozataként létezik, de a kvantumfizika szerint a múlt – csakúgy mint a jövő – bizonytalan, és csak különböző lehetőségek, eshetőségek spektrumaként létezik.” 
Egyre több kísérlet utal tehát arra, hogy mi hozzuk létre az időt, és tudat nélkül az idő és a tér nem léteznek. Még Einstein is elismerte, hogy „a múlt, a jelen és a jövő közötti különbség csak egy illúzió, mégha oly makacs is”.
The Huffington Post
www.huffingtonpost.com



Elmeolvasó szkenner rögzítheti álmainkat


Álmaink olyan nehezen megfoghatóak, mint a mechanizmusok, amelyek létrehozzák és irányítják őket - és amelyeket a tudomány a mai napig sem volt képes teljesen megfejteni. Azonban Dr. Moran Cerf már dolgozik egy olyan elektronikus rendszer kifejlesztésén, amely képes lesz olvasni és rögzíteni álmainkat.

Dr. Moran Cerf
Dr. Moran Cerf szerint kifejleszthető egy olyan rendszer, amely lehetővé teszi a pszichológusok számára, hogy összehasonlítsák pácienseik álom-emlékeit az agyi aktivitásuk elektronikus vizualizációjával. Ennek érdekében már megtörténtek az első lépések egy olyan tanulmány formájában, amely meghatározza, hogy bizonyos, különálló neuronok mely tárgyakhoz vagy ideákhoz kapcsolódnak.

Egy, a páciensek asszociációiról készülő adatbázis megalkotásával Cerf és kollégái rájöhetnének, hogy a páciens mire gondol – anélkül, hogy megkérdeznék tőle. Egy megfelelő méretű adatbázis létrejöttével a kívülálló olvashat az elmében azáltal, hogy megfigyeli: melyik neuron mutat aktivitást az álom alatt, így hozva létre az álom elektronikus felvételét. Ugyanakkor elég nagy a szakadék az egy bizonyos ideáért vagy koncepcióért felelős neuron azonosítása és a között, hogy képesek legyenek lefordítani egy álom gazdag információhalmazát egy elektronikus képpé. Több pszichológus és neurológus szerint az ötlet egyenlőre nagyon messze áll a megvalósítástól. 
A Cerf kutatása mögött álló elképzelés azonban egyre valósabb alakot ölt, és ha egyenlőre nem is álomfejtéshez, de az agy működésének jobb megértéséhez vezethet. A projekt eredményeképpen kifejleszthetővé válnak olyan agyi interfészek, melyek nagy segítséget jelenthetnek a kommunikációra képtelen emberek számára abban, hogy újra felvegyék a kapcsolatot embertársaikkal. Valamint az agyi szenzor technológia egyre jobb eredményei és a képesség, hogy absztrakt koncepciókat azonosít az idegi szinten, később elvezethet a gondolat által irányított gépek megszületéséhez. 
Jelenleg Cerf továbbra is a neuron-gondolat adatbázis építésén dolgozik. A következő lépésként önként jelentkezők agyának aktivitásait fogja elemezni – olyanokét, akiknek fejébe már korábban beültetésre kerültek elektrodák különböző betegségek kezelésére – alvás közben, hogy megfigyelhesse, hogyan tudja azonosítani a különböző álomképek elemeit. Azáltal, hogy összehasonlítja, hogyan kötik össze a különböző agyak a különböző gondolatokat egyes neuronokkal, Cerf nagyon sokat megtudhat a memória és az agy információkezelésének működéséről. 
Popular Science
www.popsci.com


Edgar Cayce gondolatai az ember eredetéről


A legtöbb embert mindig is foglalkoztatta az eredet kérdése, az ember származása. A történelem során egyre inkább ellentétbe kerültek egymással a tudományos igényű és a transzcendenciát feltételező tanok. Edgar Cayce egy újabb elmélettel állt elő, amelyet tisztánlátóként közvetített, és gondolatai kétségkívül tovább gazdagítanak bennünket.
Edgar Cayce filozófiájában az ember eredete elsősorban spirituális teremtésre vezethető vissza, mely szerint az ember "nem a majomtól származik”, mert eredetileg mindannyian a szellemvilágban élő lények voltunk. Az isteni terv nyomán azonban túlnőttünk ezen az állapoton, és megtörtént a tudat evolúciója:
 
Megtapasztalhattuk, hogy egyek vagyunk Istennel, és mélységeiben megismerhettük saját egyéniségünket. („...mint önállóan létező lelkek, megtanulhatjuk, hogyan legyünk egyszerre önmagunk és egyek Istennel...”)

Ehhez volt szükség a visszafejlődésre, a szellemi lények megjelenésére a háromdimenziós anyagi világban, általa pedig esélyt kaptunk rá, hogy egyéni lényegünkben mutatkozzunk meg. Megnyílt az út egy újfajta tudatosság kifejlődése előtt.

Mint arról Cayce részletes leírásából értesülhetünk, a folyamat egy ponton kisiklott. A lelkek szabad akaratukat helytelen módon kezdték használni. Nem arra koncentráltak, hogy a spirituális tudatot átemeljék az anyagi valóságba, figyelmüket inkább az önélvezet és az önjutalmazás kötöttel le. Az anyagi lét nem az új tudati forma táptalaja lett, hanem csapda és börtön. Az involúció (visszafejlődés) lehetősége elveszett.

Ahhoz, hogy ez az esély újra megteremtődjön, az evolúciónak kellett közbeszólnia. Itt azonban nem a Darwin által leírt, tisztán anyagi természetű evolúcióról volt szó.

A spirituális világban különleges test készült a lelkek számára. Emlékezzünk, az ember először spirituális teremtmény volt, így a titokzatos energiából épült test roppant érzékeny idegrendszerrel és spirituális központokkal (vagy „csakrákkal”) rendelkezett, lehetővé téve, hogy új tudati forma jöjjön létre.

Ennek az energiának anyagi formában is meg kellett mutatkoznia, és itt vált fontossá az evolúció fizikai síkja. A szellemvilág beavatkozott, és egy új főemlős került a fent leírt testminta hatása alá. Évezredek során – a genetikai átalakulás és a természetes kiválasztódás törvényeit követve – lassan kifejlődött egy új faj, a Homo sapiens. A Cayce-életrajz Filozófia című fejezetében Thomas Sugrue így ír erről: „Az emberszabású majmokra lelkek ereszkedtek, de inkább fölöttük lebegtek, mintsem beléjük költöztek volna, majd arra ösztökélték őket, hogy egy új cél felé forduljanak el.” A lelkek tehát anyagi testekbe vetültek bele, és elkezdődött az emberi történelem. Megmaradt azonban a korábban eltorzult, majd elveszett cél, hogy a lelkek tudatra ébredjenek, Isten alkotótársává váljanak, megismerjék magukat, és mégis eggyé váljanak az Egésszel.”

Mark Thurston: Edgar Cayce jövendölései a XXI. századra

Néhány gondolat Edgar Cayce-ről

Edgar Cayce (1877-1945) amerikai tisztánlátó, parapszichológus volt, közléseit alvás közben, jegyzőkönyvvezető jelenlétében tette. Negyvenhárom év alatt harmincezer ilyen dokumentált eset maradt fenn, és az általa adott információk 90 százalékban igaznak bizonyultak. Elsősorban betegeknek adott pontos képet betegségükhöz és gyógymódot, illetve gyógyszereket ajánlott hipnotikus álomba merülve, de próféciáit is igazolta a későbbi történelem: megjövendölte az 1929-es tőzsde összeomlást, információkat adott az esszénusokról, majd halála után két évvel megtalálták a Holt-tengeri tekercseket.

Beszélt a maya naptárról, és 2012. december 21-ről is, amikor szerinte Atlantisz újbóli kiemelkedése várható.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése