Magyarország zsidó megszállásának leleplezett terve

Magyarország zsidó megszállásának leleplezett

terve

Posta Imre, Szigetszentmiklós

Szerkesztette: admin

2010. április 11. vasárnap, 06:45

Szorít az idő. Tegnap egyik barátom izgatottan hívott fel és elmondta, hogy egyik cionista zsidó beavatta Magyarország megszállásának tervébe. Gondoltam, elmondom nektek is, amit már úgy is tudtok! A zsidók mindenképpen fel akarják áldozni Izraelt és ETNIKAI ALAPON hoznának létre Magyarország területén egy másik államszervezetet. Az elszakított részek felvásárlását követően létre kívánták hozni a Nagy Magyarország Trianon előtti területi egységét. Ez azt is jelenti, hogy megszüntetnék Romániát, Szerbiát, Szlovéniát, Horvátországot, Szlovákiát és Csehországot is, de ide képzelték csatolni Lengyelországot és Ukrajnát. A cigányok szaporítása sem véletlen, mert őket nézték ki rabszolgának, s a magyarok végleges kiirtása előtt nekünk kellett volna megtanítani nekik a földművelést. Számukra a Nyírség és Hajdúság területeit, mint rezervátumot tartották volna fenn. Erről írt Spiró György is és sokat beszéltünk már mi is arról, hogy mindez nem csak fikció, hanem kész tervek vannak minderre az elmebeteg nemzetirtásra.  Simon Peres által bevallott szándékuk is egybe esik ezzel az elképzeléssel. A cionista elmondta, hogy erről szól a népirtás is, amit ma Magyarországon a magyarok terhére követnek el minden eszközzel. Nincs ezen mit szépíteni, mert minden gondolkodó tudhatja, hogy tények bizonyítják a terv megvalósulási fázisba lépését. Magyarország a zsidók felvonulási területévé vált a NATO logisztikai központjaival, elbitorolt közigazgatási rendszerével, tönkre vert honvédelmével, fegyveres testületeivel, civilesítettnek tűnő militáns egységeivel…tönkre tett oktatási-képzési és egészségügyi rendszerével. Egy szuperhatalmat akartak megvalósítani ezen a számunkra isten adta földrajzi és természeti adottságokkal rendelkező területen, ahol egy békeszerető és a legrégibb történelem fonalát génjeiben tovább gombolyító nép, a magyar államalkotó nemzet vívta ki sok véráldozat árán a jelenleg létező nyugati civilizáció számára a méltatlan és meg nem becsült szabadságot. Nincs mit szépíteni tovább! Izrael és szövetségesei Magyarország nyílt ellenségei, s minden velük paktáló magyar, hazaáruló. El kell kezdjük a honvédő harcunkat és ki kell verjük a területről a zsidót s egyszer s mindenkorra le kell zárni ezt az ügyet. Írmagja sem maradhat a rasszista alapú megosztásnak, nemzetek kiirtási szándékának, amely mögött minduntalan a zsidó nagytőkét és a zsidó mentalitást, fajt, vallási felekezetet találjuk meg. Az értelmes világnak, de legalább Magyarország érintett szomszédainak össze kell fogni, mert különben elvesztek ők is, ugyanis a zsidó elszaporodása semelyik területén a világnak nem kívánatos, de leginkább itt nem, ahol a békesség és a szellem lakozott ősidőktől fogva. Már látható, hogy az EU-t is azért hozták létre, hogy ez a tervük a Világkormány megvalósításával éppen Magyarországon valósuljon meg, addig legyengítve, vagy éppen felszámolva Oroszország és Kína gazdasági és katonai potenciálját. Nem tudom, mit szólnak ehhez az érintett hatalmak? Oroszország vajon eltűri, hogy egy bűnöző, terrorista nagyhatalom jöhessen létre közvetlenül az orra előtt? Egy olyan állam, amelynek köztudomásúan több száz atomtöltet áll rendelkezésére, és a pénzpiaci globális maffiát mozgatva kockáztatja minden egyes ember életét a bolygón? Rossz üzlet lenne velük bárminemű üzletet kötni, mert az ilyen törekvéseket, ha már így nyilvánosságra kerültek, csírájában kell eltaposni, hogy még nyoma se maradhasson, s képviselőiket a világ minden szegletében elrettentő példaképpen végigvonszolni, mint megvetendő, emberi fajtól különböző genetikai hulladékokat. A magyar nemzet sorsát nem a zsidó fogja eldönteni, de itt már nem csak rólunk van szó, mert ha létre jönne az az Új Izrael, amelyt ezek a zsidó bűnözők megálmodtak, akkor az egész emberiség létkérdése nyilvánvalóvá válhat rövid idő alatt, ugyanis innen fenyegetve a a világot, onthatnák tovább a mérget minden nemzetet tovább gyilkolva, ellentéteket szítva és csapásokat mérve rájuk. A zsidókérdés megoldása nem várathat magára! A kollektív bűnösségben nem hiszek, de a kollektív felelősségvállalásban igen. Vigyék el a balhét, s aki túléli, majd indulhat tiszta lappal. Sajnos azt kell mondjam, hogy korábban már annyiszor emlegetett hadiállapotunk valós tény és aki a zsidóval paktál, annak kedvez, rejtegetni fogja, támogatja, hazaárulásáért felelni kell. Nemzetközi bíróságnak kell kimondani a végítéletet a zsidók felett és meghatározni büntetésüket, de addig itt Magyarországon el kell kezdjük a honvédelmi harcunkat. Meg kell tanulnunk felismeri az ellenséget és hathatósan semlegesíteni. Meghatározni lakhelyeiket, szállásaikat, titkos támaszpontjaikat és felkészülni annak felszámolására. A világban is zajlik a háború. Éppen most kaptam a hírt, hogy a lengyel államfőt, Lech Kaczynskit szállító repülőgép Oroszországban „balesetet” szenvedett. Mind a 132 ember (utas és a teljes legénység) meghalt. Az erős ködre hivatkozik az első híradás, a katasztrófa a leszálló pályától mintegy 500 méter távolságban következett be. Mivel a közös történelmünk folyamán a lengyelekkel sok tekintetben összeforrt a sorsunk és rájuk sokkal inkább tekinthetünk barátként, mint bármely más népre a környezetünkben, ezért is az MFNK nevében is részvétünket fejezzük ki az áldozatok hozzátartozóinak és az ugyanolyan zsidóbűnözés által befolyásolt lengyel népnek. A baleset okaira van elképzelésem, de nem hiszek a véletlenekben. Ez több, mint egy provokáció volt, éppen az oroszokkal történő megbékélési folyamatot megakasztani szándékozó aktusként értelmezhető. Később biztosan több részletet tudhatunk meg, de alapból feltételezhető, hogy a Mossad, vagy a CIA keze van a dologban. Nem kizárt, hogy a navigációba nyúltak bele, vagy a pilótáknak nem volt más lehetőségük, mint odavágni a gépet a földhöz! Lehet látni, hogy a tét mekkora, és a zsidók nem adják fel a háború árán a területszerzésre irányuló törekvéseiket. Mondottam: Izrael és minden vele szövetséges és baráti állam Magyarország ellensége, s így minden zsidó és nem zsidó, aki idehaza támogatja, élteti és fenntartja törekvéseit, szintén törvényi tényállást valósít meg, hazaárulás bűntettében. Felszólítom, a Honvédséget, a titkosszolgálatokat, rendvédelmi szerveket, hogy kezdjék meg a magyarországi zsidó telepek felszámolását és a betelepülési szándék tervezési-irányítási gócpontjainak (lásd: MAZSIHISZ) felszámolását! A honvédelem nem lehetőségünk, hanem törvénybe foglalt kötelességünk! 2010, április 10. Posta Imre

Balczó András: Magyarország zsidó gyarmat

stoffán, p, 2007-04-20 21:19 Alvilág
Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség - Balczó Andrással beszélget Kocsis L. Mihály

"Úgy látszik, ha elmondja valaki egy bizonyos helyzetben, hogy mit lát, mit tapasztal, azt kockáztatja, hogy megvádolják ezzel. Meséltem azt a bizonyos tévéinterjút, amelyben kimondtam azt, hogy Magyarország zsidó hódoltsági terület, s hogy erre hogyan reagáltak egynémely zsidó vezetők. („Igaz, de minek ezt kimondani…”) Kínálkozik egy párhuzam. A százötven éves török megszállás idején odamegy valaki, egy magyar ember, a budai pasához és azt mondja neki: kérem, Magyarország török hódoltsági terület. Vajon mit tesz erre a pasa? „Igen, és mit akar ezzel mondani?” Legfeljebb visszakérdez. Hiszen nyilván ők is észrevették már, hogy itt vannak Magyarországon. Itt vannak legalább száz éve. Ez tény, mit lehet erről beszélni."

– Kényes kérdést szeretnék fölvetni…
– Az jó! Nagyon jó!
– Beszéljünk arról, hogy miért bélyegeznek téged egyesek antiszemitának. Kétségkívül neked is megvolt a magad „Nappali holdja”, vagyis az az írása, amelyben expressis verbis megfogalmaztad véleményedet a zsidóságról. Illetve – pontosabb, ha így mondom – a zsidóság, úgymond, „világhatalmi pozícióra” törekvő részéről. Ez az írás A sikerről címet viselte, több szerkesztőséget megjárt, s végül a sokak szemében eleve botránykő Magyar Fórum hasábjain jelent meg.
– A pénz a földön hever, csak le kell érte feküdni…
– Értem, mire gondolsz. Arra, amihez mindig vissza-visszatérsz, vagyis hogy az embernek mindig ki kell mondania a gondolatait.
– Mert nem tehet mást. Nem szabad mást tennie! Feltéve, ha nem akar magának rosszat. A kétszerkettőre nem lehet mást mondani, csak azt, hogy négy. Mert különben elveszíti az ember lába alól a talajt. A világban rengeteg erő hat abban az irányba, hogy az ember ne azt mondja, amit lát és gondol, hanem a helyett mondjon valami mást. Egyébként ez mindig így volt, most is így van. Jézus azt mondta: a ti beszédetek legyen igen igen, és nem nem. Ha látok egy pohár tejet, akkor nem mondhatom arra, hogy világos. Azt kell mondanom, hogy fehér. A korom nem sötét, hanem fekete. Ma az a legnagyobb baj ebben az országban, hogy az emberek nem merik kimondani azt, amit látnak és tudnak. Kétségtelen, hogy sokszor hátrányokkal jár a kimondás. Rövidtávon! De – ahogy már beszéltünk róla – mindenki, aki csak a haláláig tervez, rövidtávú terveket készít. Aki tudja azt, hogy a halál után folytatódik az élete, annak „befektetéseket” kell eszközölnie. Ezért, szerintem, nem lehet tekintettel az ember semmiféle „érzékenységekre”, amikor az igazságot kell kimondania.
– Hogy került a „csizma az asztalra”? Egy ilyen írásba, amelyet a gyanútlan olvasó úgy vesz kézbe, hogy nyilvánvalóan a sportsikerekről szóló elmélkedés, hiszen „a” Balczó írta. És egyszer csak, bumm, előkerül a zsidóság, bibliai „bűnével”, és mai kivételes, ám de meg nem érdemelt – megpróbálom röviden összefoglalni minősítésedet – pozíciójával együtt. Őszintén szólva, nem csodálható, ha a liberális oldalon emiatt az antiszemitizmus gyanújába keveredsz.
– Milyen gyanúról beszélsz?
– A vádaskodásokról. Hogy a másik oldalon úgy tekintenek rád…
– Nem a „másik oldalon”, hanem a zsidók tekintenek (esetleg) így rám. De ez is furcsa dolog. Mert folyamatosan azt tapasztalom, hogy a zsidók inkább becsülik azt, aki ki meri mondani róluk, amit gondol.
– Én nem így tapasztalom.
– Jó! Nyilvánosan nem, de maguk között, sőt akár előttem is. Valamikor még nyolcvankilencben kaptam egy félórányi időt a tévétől élő egyenes adásban, és akkor többek között azt mondtam: Magyarország zsidó hódoltsági terület, és hogy nincs más megoldás sem a magyarok, sem a zsidók számára, mint elfogadni Jézust: Krisztusnak, vagyis Isten egyszülött Fiának. Ez után az egyik jó barátom, akivel többek között együtt tenyésztettünk lovat – a feleségének az apja pedig az az igazságügyi orvos-szakértő volt, akiről Benedek István azt mondta, hogy „a véres kezű Kelemen”, aki egyébként Nagy Imrével töltötte a kivégzés előtti éjszakát és Tóth Ilona halálos ítéletére is ő „ütötte rá” a bélyegzőt; jó barátok voltunk, gyakran vendégeskedtem náluk –, szóval, ez a jó barátom mesélte el, hogy ismert zsidó vezetők úgy reagáltak erre a műsorra (bejáratos volt ezekbe a körökbe), hogy minek kellett ezt Balczónak kimondania. Tehát nem azt mondták, hogy Balczó hazudik, vagy hogy túloz, hanem azt, hogy „igaz, igaz, amit Balczó mond, de minek kell azt kimondani”. Itt van a kutya elásva. Legyen világosság! És lőn. „Magyarország zsidó hódoltsági terület.” Ebben nincs semmi vád. Ez tény. Megállapítom.
– De ezt a „tényt” tagadják, s nem csak az érintettek.
– Nem érted? Éppen azt mesélem neked, hogy maguk a zsidó vezetők ismerték el Zoli barátom előtt. „Igaz! De nem kell kimondani.” Becsületes diagnózist készíteni a világ állapotáról, s azon belül Magyarországról, ma nem lehet anélkül, hogy nem kapná meg az illető homlokára az antiszemita bélyeget. Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.
– Miből jutottál arra a felismerésre, amit abban a bizonyos cikkben, illetve az említett rádióműsorban is kimondtál?
– Azokhoz a milliókhoz tartozom, akik ehhez a felismeréshez – veled együtt! – eljutottak. De én mindig azt „tapasztaltam”, amit a Biblia mond: az Isten-szeretőknek minden a javukra válik. Vagyis ha valamit forraltak ellenem, ha méltánytalanságok értek satöbbi, mindig, minden úgy forogta ki magát, hogy végül a hasznomra vált. Tehát én máshogy gondolok az esetleges méltánytalanságokra, hátrányos megkülönböztetésekre is. Itt volt például a „nemzet sportolója” cím. Tudom, hogy néhányan mindent megtettek azért, hogy én ne kerüljek a tizenkét legjobb közé. És én megint átélhettem azt, amit a Biblia így fogalmaz: „Ellenségeid lábainál asztalt terítek neked…” Biztosan tudtam, hogy nekem az is jó lesz, ha beválasztanak, és az is, ha nem választanak. Semmiféle szorongás nem volt bennem, és biztos vagyok abban, hogy ha nem választanak, akkor sem szaladgáltam volna fűhöz-fához. Ha igen, jó. Ha nem, úgy is jó. Végül beválasztottak, mert talán mégis ez volt a kisebbik rossz az ő szemükkel nézve.
– Visszatérve a kiinduláshoz, vagyis a te cikkedhez, amit „a sikerről” írtál. Ebből idézem: „A faji alapon elkülönült zsidó kisebbség – hitetlenségükre méltán alapozva – úgy megoldotta a magyar kérdést, hogy le a kalappal. Önvédelmi harcaikban lassan a mi nemzetünk pusztul. A legyőzetést szimbolizálni kellene. Ahogy József Attiláról, Bajcsy Zsilinszky Endréről csak ülő szobrot engedtek készíteni annak idején, az Aradi Vértanúkról mai napig semmit, úgy a jószándékú magyar szenátoroknak vásárolhatnának száz-kétszáz fehér botot.” Ezek a mondatok egyáltalán nem következnek a cikkben addig megfogalmazottakból…
– Ez nem így van. Három lépcsőben van ez a cikk megszerkesztve. Az elsőben az egyes emberről beszélek, aki a sikerért küzd, de azt csak a „lélek násza” állapotában érheti el. A második lépcső az emberekből összeszervezett közösség, a nemzet. A harmadik pedig a mostani (a cikk megírásakor a kilencvenes évek elején voltunk) helyzet. Ha pedig valaki az ország akkori és mai helyzetéről igényes elemzést kíván készíteni, nem kerülheti meg a hatalmi leosztás kérdését. Akik kihagyják, azok mellébeszélnek. Figyeld meg, azokat futtatják a legjobban, akik úgy jutnak el a lényeg közelébe, hogy végül nem mondják ki azt. A végső elszámolásnál azonban csak egy kérdés van. Tudtad-e, hogy mi az igazság, kimondtad-e, a szerint éltél és dolgoztál? Mellébeszéltél? Tehát nem bíztál bennem, nem hittél nekem.
Rám azt mondják, hogy antiszemita vagyok. Nem vagyok az. De úgy látszik, ha elmondja valaki egy bizonyos helyzetben, hogy mit lát, mit tapasztal, azt kockáztatja, hogy megvádolják ezzel. Meséltem azt a bizonyos tévéinterjút, amelyben kimondtam azt, hogy Magyarország zsidó hódoltsági terület, s hogy erre hogyan reagáltak egynémely zsidó vezetők. („Igaz, de minek ezt kimondani…”) Kínálkozik egy párhuzam. A százötven éves török megszállás idején odamegy valaki, egy magyar ember, a budai pasához és azt mondja neki: kérem, Magyarország török hódoltsági terület. Vajon mit tesz erre a pasa? „Igen, és mit akar ezzel mondani?” Legfeljebb visszakérdez. Hiszen nyilván ők is észrevették már, hogy itt vannak Magyarországon. Itt vannak legalább száz éve. Ez tény, mit lehet erről beszélni. Akar-e valami lényegeset mondani, jóember? A törökök tudták, hogy a keresztény magyar nép nem igazán szereti őket, de ez nem izgatott közülük különösképpen senkit; önmagában nem volt „gondolatbűn” nem szeretni a törököt. Ma más a helyzet. Ahogy József Attila mondja a Dunánál című versében: „a meghódoltak kínja meggyötör”… Ma a meghódoltnak (már beszéltünk róla) a lelke is kell! Elvárják a meghódoltaktól a hazugságot: nincsen is hódoltság, minden rendben, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. De talán, úgymond, előnye is van az antiszemitizmus vádjának, amit a nyakamba akasztottak. Nincsen veszíteni valóm. Ha megpróbálnék ebből kihátrálni, magyarázkodni, forgolódni, az olyan lenne, mintha a kígyó meg akarna fordulni a gázcsőben, nem megy… Én persze nem tudok semmit tenni a mai hódoltságunk ellen, mint ahogy az időjárás ellen sem tehetek semmit. De ha esik az eső, akkor ne mondhassam el, hogy kérem szépen, most esik az eső? Amikor már ez is tilos, az a lelkek elleni közvetlen támadás. „Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet?” – ez is József Attila. Hogy kit, mi bánt – szerintem – ez elmondható. Az kell hogy legyen! Volt egy olasz film, Serafino, amelyben a főhőst bolondnak nyilváníttatják az örökség kedvéért, jó, rendben van, Serafino elmegy a rokonaihoz és megdobálja őket valami pizzatészta-félével, mindennel, ami a keze ügyébe esik. Ja, ha egyszer bolond, akkor „illik” úgy is viselkednie! Nem igaz? Miért félnék én kimondani azt, amit gondolok? Miért lopnám meg a magam életét? Vagy azokét, akik olvassák vagy hallgatják, hogy mit mondok? Ha egyszer elkezd az ember C dúrban énekelni, akkor nem válthat át fisz mollba. Ha tehát azt mondom – halkan, következetesen, félreérthetetlenül –, amit látok és tapasztalok a mai Magyarországon, semmilyen… „anti” nem vagyok. Fekszik egy ember a földön, egy másik áll a nyakán, szöges bakancsban, a fekvő ember felszól: elnézést, uram, de a nyakamon tetszik állni. A bakancsos csípőre teszi a kezét: mi van, szóval magának nem tetszik, hogy bakancs van a lábamon?! Bocsánat, a nyakamon áll, Kohn úr! Úgy? Szóval, maga antiszemita!
– Nem volna szerencsés leírni ezt a példázatot…
– Dehogynem! Miért? Nyugodtan! Ez a tény, mindenki tudja. Az előtérben mozognak ezek a szerencsétlen figurák, Medgyessy meg Gyurcsány, ők az intézők… A háttérben pedig matatnak, akik matatnak.
– Te egyszer már kivívtad helyed a Kirekesztők című összeállításban.
– Úgy van. Legfeljebb még egy strigulát húznak a nevem mellé.
– …az egyik oldalon tehát Jézus., a másikon Lucifer.
– Lucifer okos, rengeteg ötlete van, ma úgy mondanák: nagyon innovatív. De csakis úgy tud gondolkodni, ahogy a természetéből fakad. Lopni, csalni, hazudni, ölni… ez az eszközrendszere. Ettől nem tud elszakadni. Nagyhatalom, de van egy nála nagyobb hatalom, és ez Jézus hatalma. „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön…” Meghalt a keresztfán és harmadnapra feltámadt. Ezzel eldőlt a csata. Jézus javára. „Aki énbennem hisz és alámerítkezik, az üdvözül…” Rajtunk múlik, hogy a halálunk után mi történik velünk. „Nyomorúságotok lesz itt, ezen a földön, de bízzatok, mert én legyőztem a világot…” Nagy tévedés azt hinni, hogy a kereszténység olyan, mint langyos vízben lubickolni. Ahogy annak a sportolónak, aki maga elé tűz egy magasabb célt, szenvedésben is van része. Szenvedésben, de nem keserűségben! Nagy különbség. A sport, amint a kereszténység – szenvedésbe ágyazott gyönyörűség! Ez a kulcsmondat. És jó lelkiismerettel mondom – mint egykor Pál apostol –, hogy ezt az Úrtól vettem…
– A megváltással a harc eldőlt, mondod. De a harc kétezer év után is változatlan hevességgel folyik Jó és Rossz között, és valljuk be, a Rossz egyre javítja a pozícióit… Hogyan higgyünk mégis a Jó végső győzelmében? Csak a halál által, illetve után?
– Azt is mondja Pál apostol: örvendjetek, újra mondom, örvendjetek! A halál előtti életnek is megvan a sok és sokféle szépsége, öröme, boldogsága. Örvendjetek! Mert szép az élet. És van a remény! De mindenkinek külön-külön versenyfutása van. A küzdelem a lelkünkben folyik Jó és Rossz között. Hova állunk? Mit mondunk ki? Hova és mivel invesztálunk be? Melyik oldal javára?
– És hogy a Jó vagy a Rossz szerez-e meg magának.
– Ez a szabad akaratunk felelőssége. Szabadon döntöm el, hogy ide állok, vagy oda állok. Felemelem ezt a golyóstollat, vagy leteszem. Kimondom, vagy nem mondom ki. Lapítok, vagy nem lapítok. Azt vettem észre, hogy egy idő után az ember megérzi, hogy mi a jó, mi a szükséges, és mi a tilos. És mi a mindegy. De van, amit az embernek meg muszáj tennie, és van, amit muszáj meg nem tennie! Nagyon gyakran először azt érzi meg az ember, hogy mit nem szabad. Ha tartja magát a tiltáshoz, egy idő után kiderül, hogy mi az, amit viszont meg kell tennie. Egy idő után az Isten megszánja az elkeseredettet. Így van: „nem kísért meg erőtökön felül”. Nem mondom, hogy jó szakasz ez az ember életében, amikor valamiről tudja, hogy tilos, és ehhez tartja magát, pedig esetleg egzisztenciális bizonytalansággal jár együtt. Szenved, nyög, szuszorog. De ha kitart ebben, ha ragaszkodik a felismert tiltáshoz – megmarad ebben a hűségben –, akkor valami gazdagodás történik. Előbbre lép az ember. Ha nem veszi be a cselt, amely úton-útfélen fenyegeti, akkor valami… megköt az emberben, valami, amiről tudja, hogy szükséges. Az életrevalóság fontos, de ennél sokkal fontosabb az örökéletre-valóság…
(Forrás: Gondola - l88)
(Kuruc.info)






Egy eltitkolt szerződés 2004 áprilisában Magyarországon járt az izraeli államfő. Látogatását a Dohány utcai zsinagóga kerítésén (Herzl Tivadarral, a cionizmus megalapozójával együtt) egy márványtábla örökíti meg. Az ok látszólag egy szokványos, baráti (?) látogatás volt. Ehhez képest zárt körben olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai (magyar részről) külön-külön is hazaárulással érnek fel.
Ezen nemcsak a balliberális pártelit képviseltette magát, de jelen voltak az akkori (magyarországi) parlamenti pártok, a magyar kormány tagjai és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
Ezen alkalomból Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott a megállapodást aláírók részére. Az egyezmény részben az Európai Unió–Izrael akcióterv alapján került megfogalmazásra, és hamarosan, 2004. május 1-én, Magyarország uniós csatlakozásával életbe is lépett. A szerződő felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikáltak egy, az európai uniós országokban sem kellően ismertetett kerettervet. A dokumentum aláírásán részt vettek: Mose Kacav – Izrael államfője, Mádl Ferenc – Magyarország köztársasági elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László és Hiller István (MSZP), Dávid Ibolya és Herényi Károly (MDF), Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán (Fidesz MPP), valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői. A dokumentum az alábbiakról szólt:
1. Magyarország befogadó cél-ország. Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100000 izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. (Megjegyzés: ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006-ban)
2. Az izraeli áruk európai terjesztése.
3. Az izraeli vállalkozások (magyar) állami pénzen való támogatása.
4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül.
5. A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása és megszüntetése. (Értsd: a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. „szélsőjobb” eltaposására tett törekvés szentesítése.)
7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában és a nemzetközi fórumokon.
8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen, a Berlini Deklaráció értelmében. A fenti pontokat 2006-ban nyilvánosságra hozó internetes hírportál közlése szerint az információ nem feltétlenül teljes. Az anyagot hivatalosan megkapta a Magyar Távirati Iroda elnöke, aki a pontokat nem cáfolta, illetve kitért a válaszadás és a nyilvánosságra hozatal elől. Az ügy azért kiemelten fontos, mert megerősíti azt a tényt, hogy a demokráciát hirdető társadalom tagjait olyan politika készteti vallomástételre (pl. az utóbbi 16 év népszavazásaival), ami mellőzi a demokrácia alapértékeit – a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz való jogot és kötelességet. A fenti adatok ismerete vagy annak hiánya pedig közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeli politikai mozgásterét. A zsidó nem szent, csak sérthetetlen. A XXI. század világszerte a zsidó prüdéria kora. Ennek fokozatai országonként változóak, és fordítottan arányosak a zsidó érdekérvényesítés fokával. Ahol leginkább tolakodó a zsidóság, ott illik legkevésbé nevén nevezni. Magyarországon égbekiáltó ellentmondás: 2004 áprilisában (eltitkolt) háttér-megállapodás köttetett 500000 zsidó magyarországi befogadásáról, és (nyilvános) népszavazás során megtörtént több millió határon túli magyar nemzettestvér kettős állampolgárságának megtagadása. Zsidók vs. MÁV és Magyarország Chicago.
Zsidók deportálása miatt perlika MÁV-ot és az MNB-t !!! Azt hiszem, ezek úgy gondolják, elérkezett Magyarország teljes leigázásának ideje, a rabszolgák - azaz mi, magyarok, s magyar állampolgárok (kivéve: a közel-keleti kettős vagyis izraeli állampolgárok.) - teljes vagyoni és jogfosztottságának az ideje. Én meg úgy gondolom, elérkezett az ideje annak, hogy az egész ország - magyarok és nem magyarok (és a tisztességes zsidók) egyként álljunk fel és mondjuk ki: NEM !!! Nem vagyunk felelősek megszállásunk idején történt egyetlen eseményért sem. Hat évtizede fizetjük -más államokkal egyetemben- a HOLOKAUSZT-ért a "kárpótlást" egy olyan nemzetnek amelyik naponta terrorizálja az arabokat és gazdaságilag az egész világot. Hát ennek most vége.Ne kerülhessen a Parlamentbe egyetlen képviselő sem, aki ki nem mondja: ELÉG VOLT! Mert mi jön most? A MÁV után a földek, ahol keresztülhaladtak a vonatok? A lakosság, amely inni adott a masinisztáknak??? Szálasi hagyta volna inkább őket mezítláb áthajtani Ausztrián és Csehországon, ahogy a németek akarták? Még ő, ez a német báb is képes volt azt mondani, hogy NEM. "Az alperes szerint a MÁV segítsége nélkül nem lehetett volna ennyi zsidót Auschwitzba szállítani." IGEN! Ott pusztultak volna mind 1944 decemberében az Alpok és a Kárpátok hágóin a fagyban, cipő és téliruha nélkül, német katonáktól terelve !!! ?? Mert vitték volna vagon nélkül is! De akkor most vajon miért perelhetnétek? Tán épp azért, hogy a "mocsadék MÁV" nem engedett benneteket vonatra szállni ??? Ha van sapka, ha nincs? És milyen 437 ezer????? Utánaszámolt már valaki, hogy ez hány vagont jelenthetne? És mennyi időt? A legvadabbul dúló háború kellős közepén volt szenünk, mozdonyunk és vagonunk - a szarrá bombázott országban - hogy félmillió zsidót deportáljunk? "Éjjel-nappal"??? A katonák és a hadtáp, hadianyag szállítása helyett???? A szétbombázott vágányainkon és állomásainkon? Ép ésszel állíthat valaki ilyet?
(Ha nem zsidó...) Egészen 1947-ig összesen 247 ezer munkatáborban elhunyt polgári személyt tartottak nyilván -haláluk okának pontos megjelölésével, merthogy a németek precizitását senki nem vonhatja kétségbe (az askenázikat kivéve)- kiknek 62 százaléka volt zsidó. A halálokok között 52%-ban a tífusz szerepel. http://www.youtube.com/watch?v=Z0Ntn9eCc1M ha tudsz németül...itt a bizonyíték !!! Akkor most mi jövünk !!! Kérjük a TELJES kárpótlást TRIANONÉRT! Hogy ez pontosan hány TRILLIÁRD dollár, azt korábban már kiszámolták, ment is itt körbe, tehát létező és pontos adat. A kárpótlást izraeltől, a zsidóktól követeljük. Mert tény, hogy a nyugati nagyhatalmak... AZÉRT szabdalták szét Magyarországot, hogy megállíthassák a zsidó bolsevizmus terjedését a világban. Mert akkor Magyarországot KIZÁRÓLAG bolsevik zsidók vezették, kun azaz kohn béla és csürhéje. És ez kordokumentum, nem mellébeszélés. (Jól kiegészül azért a minap körbeküldött Friedman-vallomással, ahogy a zsidók megakadályozták az angol-német békekötést 1916-ban, s belerángatták az addig teljesen németbarát USA-t a háborúba.) Aztán kérjük a kárpótlást izraeltől és a zsidóktól AZÉRT, mert a Zsidó Világszövetség 1943-ban, Rooseveltnek és Churchillnak írt levelében KIFEJEZETTEN óvta az elnököket attól, hogy elfogadják Horthy békeajánlatát, merthogy akkor mi lesz a Magyarországra menekült és ott biztonságban élő zsidókkal?! Hoppá !!!Érdekes, hogy itt meg sem említik az azóta oly sokat gyalázott zsidótörvényeket, Horthy zseniális húzását Hitlerrel szemben, amivel befogta a diktátor száját, hogy mi "minek gyámolítjuk a parazita fajt!" (Tényleg, miért kellett?) Emiatt.. szakadt ránk a pokol 1944-ben. A németek megszállták az országot !!! Magyarországot emiatt terrorbombázták a jenkik és az angolok... a vasútvonalakat is mindenhol... de érdekes módon az Auschwitzba tartó vágányokat soha... arra nem repült egyetlenegy amerikai repülőgép sem... s vajon miért? Miért nem bombázták rongyosra a hős amcsik az üres síneket... megakadályozandó a holokausztot ??? A MÁV persze tudott a "haláltáborról", de az angol és amerikai hírszerzés nem... ugye??? Ugyan már... Ki az, aki beveszi ezt a képtelenséget?És ha már második világháború - emlékezzünk meg a Bakonykúti születésű gyilkoskufár stein jakabról, a mai "részeges" hadügyér nagypapájáról, s az ő általa a vágóhídról visszalopott lovakról, meg papírtalpú bakancsairól - mellyel "ellátta" a II. Magyar hadsereget, akik aztán - javarészt emiatt is - el is pusztultak a Donnál... ld. ha nem hiszed...http://egymagyar.blogspot.com/2010_02_28_archive.html Európa iszlám megszállásához

Most valakik (na kicsodák) hívják fel a figyelmét a magyar embereknek, hogy veszélyben Európa az iszlám bevándorlás és térhódítás miatt. Felhívják a figyelmet, hogy szegény zsidókat mennyi attrocitás éri, érheti a muzulmán bevándorlók által. Felhívják a figyelmünket, hogy bajban van Európa.
Ehhez csak a következőket fűzném hozzá, mint fajilag magyar, és "Őseurópai".

Nem a Magyarság számára égető probléma az iszlám bevándorlás. A Mi népünknek más problémákkal kell szembenéznie. Más népek akarják megszerezni országunkat nem az iszlám.
Voltunk Európa védőbástyája századokon át. Mi lett érte a hála? Ismerjük, tudjuk mind! Elfordultak tőlünk, kihasználtak bennünket, feldarabolták a hazánkat 1920-ban, engedik, sőt majd támogatják,hogy egy a történelem századaiban (évezredeiben) soha nem volt tótország törvényeket hozzon a magyar nyelv használata ellen. Az elszakított területeken élő társ és szórványmagyarságot elnyomják, autonómiai törekvéseit letiporják. Ezt kaptuk Európától amiért évszázadokon keresztül a vérünk hullott annak védelmében (tatár, török hódítások megállítása) amíg az gyarapodott, és biztonságban élve "dagadtra hízta" magát. Az oszmán hódóltság alatt ezreléknyi attrocitás sem érte a magyarságot, mint a Habsburg Ferdinánd uralta területeken. Ha annak idelyén a "szent kerszt, és a Római Katolikus egyház nevében nem Európa mellé állunk, hanem "átengedjük" magunkon a törököt, máig nagyhatalom lennénk itt Európa közepén, jólétben élve! Ez amit a történelem hamisítók elhallgatnak előlünk! Ránkerőltették a tőlünk idegen szokásokat, törvényeket (holokauszt tagadása, szólás szabadság eltiprása, önrendelkezési jog, Lisszaboni szerződés és még hosszan sorolhatnám). Habár itt élek Európa közepén, és itt a hazám, a népem a fajtám a MAGYAR, nem akarom, nem fogom magam feláldozni egy céda Európa pénzéhsége, és annak Izraeli urai miatt. Számomra a Magyar Nép, a Magyar érdek az első! És igen!!! Hegemóniára törekszünk a Kárpát Hazában, mert ez az otthonunk, őseink vérével öntözött szent hely. Nem akarjuk elfoglalni egyik Európai államot sem, nem akarjuk szokásainkat, értékeinket rájuk erőltetni. Viszont Ők is hagyják békében a mieinket.
Európának nem tartozunk semmivel. Európa tartozik nekünk!!! Tartozik az elszakított területek visszaadásával, elrabolt javaink értékével. Tartozik annyival, hogy a ránkszabadított, erőltetett cion hiteleket ne követelje vissza!
Azután, és csak azután, kérhet tőlünk Európa szívességet.
Eljött a zárszámadás idelye. Mi eddig fizettünk a semmiért, fizettünk azért, hogy Európa cserbenhagyjon, és kizsákmányoljon, és teret engedjen a hódító Izraeli sáskafajnak. Fizettünk a kiontott vérünkkel, elrabolt országrészeinkkel, javainkkal, hűséngünkkel.
Most Európán a sor. Neki kell fizetni.

És nem utolsó sorban: Ne feledjük, hogy rengeteg magyar testvérünk van, aki fajilag hozzánk tartozik (Hunzák, Madjarok, Türkök, Kabarok stb) az iszlám hívei között. Mitől megátalkodottabb ez ba vallás, mint a ránkerőltetett "judeokereszténység"? Mitől rosszabb a mi ősi vallásunk a mai keresztényénél? Mitől voltak/vannak "pogányabbak" a mi Táltosaink, Sámánjaink, Látó Embereink, Táltos Úton Járóink, Gyógyító Embereink a Római papoknál? Mitől rosszabb a mi istenünk mint az övék?
-Talán mert nem szolgálják mammon urait, nem a Talmudra és a Tórára épül a hitünk?
-Mert nem hajlunk meg mindenféle szélnek?  
-Mert nem tűri meg hitünk, mentalitásunk sokáig az élősködőket?

                                Bartha Gábor

              Somló VédPajzs Szövetség

Dobszay Károly: Kuthy Lajos 162 évvel ezelőtti jövendölése!

2009. 02. 04.

Hazai rejtelmek – Kuthy Lajos 162 évvel ezelőtti jövendölése Magyarország rabszolgaságáról

„A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit s végre elsőszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek s emberi jogaimat erőszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erő igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek s nőiket, leányaikat adják el pénzünkért."
EZ A MI ZSEBEINKNEK VALÓ HÍZODA
„ A kevés részvény – mondja Löbl – mi magyar köröm között van, apránként idegen kézbe vándorol. Itt siettetve lesz a jövendő, hogy a magyar föld idegen országok technika-provinciájává váljék. Nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink, bővebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellenciátok megtört és megfogyott fajában nemzetietlen pénzarisztokráciát alapítani. ...
Különösen mi, zsidó magyarok, vagy magyar zsidók, kik jövő uraságunkat akarjuk megépíteni, nem rakhatjuk az alap közé az idegenek kövét, nem segélyhetjük társunkká a bukott telektulajdonost, hogy midőn a ház felépül, salonjainkat elfoglalja és minket kiszorítson. Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csirázó versenyt és vetélyt, elzárni és betemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná s új uralgást adna kezébe.”

Magyarországról szólva ekként folytatja elmélkedését Löbl Simon:

„Ez a mi bőrünknek való hely, a mi zsebeinknek való hizoda. Igen alkalmatos héber konzervatórium, amelyben a jeruzsálemi fény megnő és felmagzik. Soha egy státus sem engedett a spekulánsoknak olyan bő és könnyű nyereséget, anélkül, hogy emberi vagy országos célnak általuk hasznot ne szerezne. A helybeli és jellem viszonyok egészen a malmunkra dolgoznak. Akármilyen politikai színű egyén legyen a nemzet élén, rögtön támad párt, mely mielőtt magát úgy mutatná, hazaárulónak kiáltja ki, népszerűségét, hitelét aláássa, furkálja, szárnyát megnyírja s mikor se ti se tova nem tud mozdulni, saját pártja is odább áll tőle, hogy új zászló alá csapja magát, melynek tartója egy másik csoport által ismét le fog rántatni.
Azért sok jellem, sok tehetség kényelmei közé vagy szegény zugába vonja be magát, és elpipázza erejét, mert nem akar taps közt kezdett szerepet füttyön végezni, hogy végre mit se használjon, aminek itt a legnagyobb művész is ki van téve. Látja excellenciád, hogyne örülne ennek a zsidó. Nekünk olyan nép kell, amely jeleseit becsülni nem tudja, mely egymással veszekszik.”
JÓSLÁS A NUMERUS CLAUSUS ELTÖRLÉSÉRŐL

Mikor a könyv íródott, persze még sehol sem volt numerus clausus, de Löbl Simon még azt is megjósolta, hogy a magyar törvényhozás, miként fogja derekát beadni az idegen fajta érdekeinek.

„Mi és feleink – mondja az uzsorás – ezer és ezer úton körmeinkbe tartjuk a pénzpiacot, az ipart idegen gyülevész nép űzendi s a magyar gazdatisztjeinkké lesz saját földjén. Ő vezeti a címet és zsellérkedik, mi pedig szolgáknak látszva országlunk. Mily mulatságos lesz majd az, ha a magyar urak, hideg kőszobákba gyülöngve, vagy elszigetelve értünk dolgoznak, ha díszparkjainkba hozzánk küldenek ki, megkérdeztetni, hogy mi és miként történjék. Ha mi igazgatjuk a törvényhozó szavát, s mondva rendeljük, hogy töröljenek el cikkeket a mi érdekeink szerint.
Miénk lesz fény, divat, kitüntetés. Elfoglaljuk a közhelyeket, színházakat, sétányt, termeket, ünnep- és néztereket. Persze a magyarokéit, mert mi közcélból mit sem teszünk saját zsebünkre, hanem kezünkre csaklizzuk, vagy becsempészkedünk a kész érdekekbe.”
ÖTSZÁZ CSALÁD ZSAROLJA A MAGYARHONT

Megdöbbentően beteljesedett Kuthy jóslata a magyarság szellemi és gazdasági leigázásáról ötszáz családnak mindenekfölött való hatalmáról, melyről eképpen jövendöl a továbbiakban Löbl Simon:

„Csak nézzen szét excellenciád, hová vittük pár év alatt a közerkölcsöt. Író és művész fut, fárad, éjjelez s Szilveszter estélyén nem marad fillérje, mit újév napon koldusnak adjon. A közhivatalnok teng, nyomorog, nélkülöz, özvegye mégis kéregetni jár, a földbirtokos kétezer holdból nem képes családját ellátni s az igavonó nép éjt napot eggyé tesz, mégsem lakik jól egész év hosszában. Minden munkásosztály sínylik s érzi a pénz szűkét, és csak a korhely uzsorás viheti véghez, hogy hatezer forint kamatjából a fővárosban keresetág nélkül, kényelemmel éljen s négy év alatt mégis tizenkétezer pengő tőkét tegyen félre. II. Endre korában nem sanyargatták jobban excellenciátok őseit őseink. Pedig, ha az üzéreket kútfejökre vissza visszük s kit-kit helyére sorozunk, nem több, mint ötszáz család zsarolja Magyarhont. Ennek van alárendelve 14 millió ember sorsa, jövője, erkölcse. Ennek adózik az ország hallatlanabb kulcs szerint, mint valaha a legzsarolóbb hódítónak... Mindez tagadhatatlan tény s mindez közönyösen foly, mintha úgy kellene folynia.”
A ZSIDÓSÁG ADÓSAI ÜLNEK A KÉPVISELŐHÁZBAN

Jósol ezután Löbl Simon, az idegen érdekek szolgálatába szegődő képviselőházról is, ekképpen:

„ ... Magok a sivalkodó honfiak, kik mint sirály minden vészt megkiáltanak, mellőzik szerepünket törvényhozás utján megtámadni. Egy-egy bűntettnél, mely ezrek közül napfényre vonaték, elszörnyednek, aztán a phrasisnak vége, s mi békén maradunk a gyakorlatban. Persze adósaink s ezeknek rokonai ülnek a zöldasztalok körül, kik nincsenek arra nevelve, hogy mint a rómaiak egykor, saját érdeküket veszélyezzék a t. c. hazáért s romlását gátolnák, ha fejük forogna is szóban. Sőt eszélyesen óvakodnak érdekeinkkel köztárgyalás utján súrlódásba jönni, úgy hogy hatalmunkról alig vétetik más tudomás, mint a betáblázások nyugton hallgatott kötetei... No már, ha most, midőn még kevesen valánk, befolyásunk a kezdet nehézségei között, oly hirtelenül el tudott hatalmosulni, ha minden elemet érdekébe tudott hálózni s a köz értelmét és érzését hallagató rendszerbe nyűgözé, hiheti-e excellenciád, hogy rabjaink és eszközünk szaporodtával az ország emancipálni tudja magát a pénzszolgaságból, mely csak egy vonallal jobb az ököljognál.”
A BENNSZÜLÖTT ŐSVÉR MINDEN ÉRDEMLÉSI MÓDBÓL KI VAN ZÁRVA

És ezután következik a jóslat legmegrázóbban bekövetkezett, legteljesebben valóra vált része. Így mondja Löbl Simon:

„A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit s végre elsőszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik.
A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek s emberi jogaimat erőszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erő igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek s nőiket, leányaikat adják el pénzünkért.
Valóban, mi szobrot emelhetnénk a törvényhozói észnek, mely országát ily bölcsen kezünkre ada. S még csak képmutatás sem szükséges már. Nem kell rejtve, lopódzva, utálat között járnunk, nem kell elbújni élvezeteinkkel. Az utcákon hunyászkodott, vagy üdvözlő arcok fogadnak, a középosztály iránt gőgösek, nagyok ellenében gorombák lehetünk, kiönthetjük gyűlöleteinket. Kitárhatjuk titkainkat, leálorcázhatjuk jellemünket, elárulhatjuk osztályunk gyengéit: feleim biztosítvák, hogy nyíltság s dacoló erőszak nem árt, nem ingerel torlást, nem idézhet gyógyszert, mert rabszolgáink egyet nem értenek.”

Ennyi talán elég az idézetekből. Utoljára még csak azt hangsúlyozzuk, hogy mindezt 162 évvel ezelőtt – 1846-ban – írta szegény Kuthy Lajos. Vajon mit írna ma, 2008-ban, midőn a jóslat beteljesedvén, a saját bőrén és lelkén érzi egy pusztuló nemzet, hogy utolsó betűig valóra vált nagy írójának próféciája, amelyet Löblék rabszolga magyarságának már olvasni sem szabad. Vagy – Uram Isten –, talán már nem is akarja olvasni!
Dobszay Károly

A Zsidók kollektív bűnösök

Posted by admin on 2011. január 10. hétfő 7 comments
A zsidók kollektív bűnösök Izrael állam létezéséért, mely a 3. világháború robbanópontja, így a zsidók kollektív bűnösök a 3. világháború kirobbanásáért, több millió ember halálláért. A zsidók kollektív bűnösök az európai nemzetállamok felszámolásáért, a neoliberalizmus pusztításért szerte a világon, mivel magának a neoliberalizmusnak az attyai. A zsidók kollektív bűnösök az Amerikai Egyesült Államok társadalmának eltorzításáért, amerika fasiszta jellegű államá való változtatásáért. A zsidók kollektív bűnösök a Szovjétunió létrehozásáért, hiszen Lenin elvtársainak 98%-a zsidó volt, így a zsidók kollektív bűnösök több mint 20 millió ember haláláért Sztálin alatt.
A zsidók kollektív bűnösök 1945-től napjainkig a Palesztín nép szenvedései miatt, Izraelnek a palesztín nép kiirtására tett folyamatos kísérleteik miatt. A zsidók kollektív bűnösök a 20. században történt közelkeleti agresszióékért, melyek több százezer ember halálát és szenvedését hozták. A zsidók kollektív bűnösök a szeptember 11.-ei eseményekért, ahol több ezer ember halt meg azonnal és melynek következménye újabb tízerek halála szerte a világon, a terrorizmusnak nevezett hazugság jegyében folytatott műveleteknek, az afganisztáni háborúnak. A zsidók kollektív bűnösök az iraki háborúért, melyet szándékosan idéztek elő nyereségvágyból. A zsidók kollektív bűnösök a Holokauszt hazugság megalkotásáért, a második világháború eseményeinek szándékos eltorzításáért.
Egyenlő bánásmódot! A Cionisták Nürnbergi Perét! Cionista vadászokat!

Lakatos Pál: A szabadkőművesek egy új Hitler eljöveteléért imádkoznak(Magyar Világ,2008.aug.7.)  Nyomtatható változat 

A világhódítók karmai közt vergődünk

Mielőtt megint Hernádi Tibortól olvasnánk, előtte tekintsük át közvetlen történelmünket, a számok segítségével. Dr. Somogyi István 1929-ben megjelent, „A szabadkőmívesség igazi arca” című könyvéből idézek. Az adatok 1910-ből származnak. A helyesírás pedig, az idézett részekben, betűhű. (L. P.)

Szabadkőmíves tanító volt Magyarországon összesen 1450. (…) Összesen 179 egyetemi és főiskolai tanár volt szabadkőmíves. (…) 32 tanfelügyelő volt szabadkőmíves. Megdöbbentő szám ez, amely azt mutatja, hogy Nagy- magyarország összes tanfelügyelőinek csaknem fele szabadkőmíves volt. (…)
Akié a sajtó, azé a közvélemény! A sajtónak ezt a hihetetlen hatalmát a szabadkőmívesség az első perctől felismerte és a maga céljaira, a maga terjeszkedésére, hatalmának megerősödésére használta fel. Magyarországon is hű és odaadó katonának mutatkozott a sajtó a szabadkőmívesség számára. Az egész ú. n. liberális front egységesen állott mögötte, s hihetetlen kitartással és kíméletlenséggel hadakozott érdekében- az eszközöket persze sohasem válogatva, sőt különösen az erkölcstelen és hazug fegyvereket kultiválva,- ha a páholyokat megtámadva látta. Ezt a munkát 310 szabadkőmíves ujságíró végezte és végzi ma is. Ez a 310 szabadkőmíves ujságíró tehát csaknem teljesen a fővárosban garázdálkodott, s a páholyok munkája mellett, egyik legfőbb okozója volt annak, hogy a „bűnös Budapest” megszülethetett. (…)

Magyarország mintegy 13. 000 szabadkőmívese közül… Kovács Lajos statisztikája szerint 1910-ben Magyarországon 6743 ügyvéd működött, ebből 1273 volt szabadkőmíves, tehát az összes ügyvédeknek csaknem 20 százaléka.
Az orvosok létszáma ugyancsak a Kovács-féle statisztika szerint 1910-ben 5565-öt tett, melyhez 1285 állatorvos és 1949 gyógyszerész járult. Összesen tehát 8799 orvos, állatorvos, gyógyszerész volt 1910-ben Nagymagyarországon. Ezek közül pedig szabadkőmíves volt 1336, vagyis alig több, mint 15 százalék. (…)

…szabadkőmíves volt összesen 387 bíró Nagy- Magyarországon. (…) Meg kell még jegyeznünk, hogy egyes bírák nemcsak egyszerű tagok voltak, hanem- a közjegyzők egy részével együtt- vezető szerepet vittek a magyarországi szabadkőmívesség életében, hogy a felsőbíróságok tagjai képezték a külön szabadkőmíves legfőbb bíróságot, s hogy a Magyar királyi Kúria egyik tanácselnöke volt a magyarországi szabadkőmívesség legfőbb feje, a Szimbolikus Nagypáholy nagymestere, aki ezen tisztsége mellett éveken keresztül volt aktív bíró s ítélkezett igen súlyos és kényes büntető ügyekben. (…)
A szabadkőmívességnek azon sajátsága, hogy tagjai közt a legtöbb zsidó, hogy a páholytisztségek és kényes megbízások legnagyobbrészt ezeknek jutnak, hogy a szabadkőmívesség céljai között ex professo világuralmi célok is szerepelnek, a magyar szabadkőmívességben is teljes mértékben megvolt.

…a szabadkőmívesség zsidó része annyira semmibe nem veszi a keresztény tagokat, annyira lecsökkent szellemi és lelki képességűeknek tartja őket, hogy meg sem kisérli elkendőzni, vagy enyhíteni azt a lelkiséget és azt a törekvést, amely valósággal ordítja a világnak, hogy a szabadkőmívességnek a forradalmak megrendezése mellett a keresztény erkölcs és a keresztény vallások megsemmisítése képezi legfőbb célját.”

Azért összegezzük a bevezetőt, mielőtt tovább lépnénk. Kikre is volt, van szüksége a szabadkőműveseknek? Tanítókra, tanárokra, igazgatókra, gyártulajdonosokra, ügyvédekre, bírókra, újságírókra, orvosokra, s a kiegyezés után, nagy számban köztisztviselőkre: „A kiegyezés óta a miniszteri állásokban is megfordult 10 szabadkőműves és 12 államtitkár. A miniszteri tanácsosok száma kereken 40 volt, a kisebb miniszteriális tisztviselők… 38 szabadkőmívest foglaltak magukban. 1600 köztisztviselő volt szabadkőmíves.
Ehhez a számhoz hozzáadva az előbbi fejezetekben tárgyalt 4500 szabadkőmíves tanítót, igazgatót, 390 bírót, 179 egyetemi tanerőt, végeredményben az összes szabadkőmíves köztisztviselők száma 3619-et tett ki.”

S akikre szükségük volt, mind rangrejtve állt közibük. Látszólag a hazáért, titkosan pedig a haza ellen tevékenykedtek. Bár a múlt idő használata most, azt gondolom, teljességgel helytelen.

És akkor következzék a 20. század. Magyarország, a világ, a szabadkőművesek, és a hatalom megragadása, ahogy Hernádi Tibor könyvében olvashatjuk.

„Miután Roosevelt meghirdette, hogy ellenfeleitől csak feltétel nélküli kapitulációt fogad el, s ehhez a szabadkőműves angol és szovjet kormány is örömmel csatlakozott, Németország és Magyarország kénytelen a háborút végelgyengüléséig folytatni. Az 1945 májusi német kapituláció után a német munkatáborokból mintegy 450.000, a tífuszjárványt túlélő zsidó tért vissza, részben korábbi lakhelyére, részben pedig a győztes államokba - már akit be is fogadtak. Egy részük pedig a világháborún szerencsésen kívül rekedt országokba. A legyőzött államokban élő és visszatért zsidóság, a láthatatlan szabadkőműves hatalom utasításainak megfelelően, a szovjet csapatok segítségével rövid választási komédiasorozat után magához ragadta az adott országok feletti totális hatalmat. Azonnal működésbe hozták a már előre megszervezett erőszakszerveiket, Magyarországon az Államvédelmi Hatóságnak keresztelt, teljes egészében a zsidók által irányított szadista terrorintézményt.
Nem történt ez másképp sem Lengyelországban, sem pedig Kelet-Németországban, Romániában, Csehszlovákiában, Bulgáriában vagy akár Jugoszláviában.
Bár ez utóbbiban ment a szovjet haderő biztosítása nélkül is, de a szabadkőművesség itt is nagy töménységben megtalálható volt. Hogy mást ne mondjunk, szabadkőműves volt állítólag maga Tito is. Nem is lehetett más, hisz e nélkül hosszú uralma és a Sztálinéval vetekedő személyi kultusza bizony ki nem alakult volna. Mivel azonban Tito nem volt zsidó, számos nagyhatalmú zsidó szabadkőművest rendeltek mellé. (Mose Pijade, állítólag Rankovics és Kardelj.)

Erre különösképp nagy szükség mutatkozott, mert Jugoszláviának különös szerepet szánt a láthatatlan világhatalom. Ez az ország lesz, a nem kommunista világ szemében a kommunista etalon, amely azt hivatott többek között igazolni, hogy a kelet-európai, úgynevezett népi demokráciák nem a szovjet fegyverek nyomására választották a szovjet-szocialista utat, hanem saját akaratukból. Hisz lám, Jugoszlávia másképp döntött és ezt meg is tehette.
Titora kiosztják a szocialista Júdás szerepét, amelynek kiváló alakítása több Oscar-díjat is megérdemelt volna. Ő lesz a látványos, a Szovjetunió és Amerika legfelsőbb vezetésében sohasem létezett hidegháború kommunista fenegyereke. Az ő világszínpadi alakítása lesz többek között a lázas fegyverkezés egyik nagyon fontos okozója, a szabadkőműves plutokrácia nagy örömére, sokkal inkább busás hasznára, Kelet-Európa lakosságának pedig nagy nyomorára. (Tito, Joszip Broz néven, horvát-szlovén szülők gyermekeként született, 1892. május hetedikén, Kumrovecben. A Tito nevet a kommunista mozgalomban vette fel, ahol- állítólag- a következőképpen adta ki parancsait. Rámutatott a parancsteljesítőre, mondván, hogy „ti”, azaz „te”. Aztán megmutatta a feladatot, „to”, ami azt jelentette, „az”. A két szóból lett aztán a ragadvány név: Tito. A Tito név egyébként ritka horvát névként is ismert, amelynek az olasz Titusz a megfelelője.
Három felesége volt, közülük a második- akitől egy gyermeke született-, a szlovéniai zsidó Herta Haas. Tito 1953. január 14-én lett az egységes Jugoszlávia első elnöke. 1980. május 4-én, Ljubjanában halt meg. L. P.)

A modern közgazdaságtan szabályai szerint, egy ilyen hasznos országot és annak vezetőjét értelemszerűen meg kell fizetni. Titonak nem is lehetett oka panaszra, legalábbis amíg tartott a fegyverkezés és a vezető nyugati hatalmak, különösen az Egyesült Államok gazdasági konjunktúrája.

Egyelőre nem akarunk mindenáron összefüggéseket ráerőltetni az események alakulására, de tény, hogy ez a konjunktúra együtt hanyatlott Tito gyorsan romló egészségével. Tito magas kora ugyan ellentmond ennek, de Reza Pahlavi, Erick Honecker, akár saját házunk táján is akad ilyen példa; Kádár János halála. Talán még Grósz Károlyé is! Amely egyidejűleg következett be rendszerük kimúlásával, mégis agyunkban motoszkál.
Egyelőre azonban még ömlik a pénz Jugoszláviába. A vissza nem térítendő segélyek és kölcsönök szinte megszámlálhatatlan tömege. Az amerikai bankok esetében ez természetszerű kötelesség. Megmosolyogjuk viszont, amikor az angol és francia kormányok is beszállnak a nemes lelkű adományozók közé, hiszen közvetett módon ez a második világháború utáni konstrukció segíti majd a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat ahhoz, hogy megszabadítsa őket gazdaságuk fontos erőforrásaitól, a gyarmatoktól.

A legyőzött Nyugat-Németország kábulata pedig, amelyben márka-milliárdokat, szinte extázisba esve szórja a jugoszláv serpenyőbe - több mint szánalmas. Jugoszlávia pedig, európai pénzen vásárolt amerikai fegyverekkel felszerelt legerősebb, „el nem kötelezett" haderejét hozza létre, az Egyesült Államok és a Szovjetunió nagy örömére. A jugoszláv hadsereg valóban nagyon komoly katonai erőt képvisel, annál is inkább, mert tisztikarát csaknem teljes egészében szerbek adják. Amint látni fogjuk, az 1999-es koszovói háború során még az Egyesült Államok által vezetett NATO sem merészel vele szárazföldi hadműveletekbe bocsátkozni. Ennek ugyan más okai is vannak, a NATO mégis ezt sugallja. Mindezek ismeretében alig tudjuk magyarázatát adni, hogy rövid, de a szláv alkattól megszokott fanatizmussal vívott háború után, sorra szakadnak ki Szlovénia, Horvátország és Bosznia…

A kilencvenes évek jugoszláv válságáról érdemes, néhány mondat erejéig, külön is foglalkozni. Az már a kezdetén is felismerhető volt, hogy az első és második világháborúkhoz hasonlóan, ügyes diplomáciai keveréssel, itt tervezték a harmadik világháború elindítását is, hisz erre Szerbia, később Jugoszlávia néven, kiválóan alkalmas volt. Ennek pedig fontos előfeltétele, hogy Jugoszlávia szabadkőműves vezető irányítása alá kerüljön, mivel ez a folyamat Tito halálával megszűnni látszott. Erre a célra a szerb származású amerikai milliomost, Milán Pánic-ot szemelik ki. Szabadkőműves mesterkedés nyomán, „jugoszláv kezdeményezésre", meglehetős gyorsasággal Jugoszlávia miniszterelnöki székében találjuk. A többségben lévő nem szabadkőműves szerb vezetők azonban felismerik a különös attrakció célját.

Ügyes parlamenti húzással visszaállítják az elnöki főhatalmat, amelynek elnyerését közvetlen választásokhoz kötötték. Mivel a jugoszláv sajtó jelentős része kívül esik a helyi zsidóság befolyásától, már a választási kampány előtt szerb érdekű sajtó polémia kezdődik Milán Pánic ellen. Az elnökválasztáson Milosevic és Pánic indulnak. A belső és külső zsidó sajtó nem volt képes elkápráztatni a szerb népet, sem Pánic millióival, sem a ravasz módon sejtetett amerikai „bőségszaruval".

A szerb nép nem veszítette el irigylésre méltó nemzeti tartását. Elnökéül választotta Szlobodán Milosevic-et. Drága árat fizetett érte! Teljes súlyával zúdult rá a láthatatlan hatalom dühe, amely még az addig szentnek tartott trianoni tákolmányt is szétzúzta. Sorra szakadnak le: Horvátország, Szlovénia, Bosznia és csak idő kérdése volt Koszovó.

A magyar szabadkőműves kormányok együgyűsége viszont nem ismeri fel, vagy nem engedik számára felismerni ezt a - talán soha meg nem ismétlődő kitűnő alkalmat, az elrabolt magyar Délvidék diplomáciai úton való visszaszerezhetőségére.

Mivel a jugoszláviai keverés fő célja; Németország háborúba ugratása nem sikerült, kizárólag Milosevic megleckéztetésére, az Egyesült Államok maga indít fegyveres agressziót. (Az Orbán kormány ideje alatt, Magyarországról, Taszárról indultak az amerikai gépek, a Délvidék, tehát a magyarok bombázására. L. P.) Még az ENSZ megdolgozásával sem fárasztja magát, pedig ez az engedelmes szavazógép eddig még sohasem mondott ellent akaratának. Megelégedett a NATO fejbólintásával, s annak égisze alatt indította el szégyenletes támadását Jugoszlávia ellen. Kínosan ügyelt azonban arra, nehogy nagy kárt okozzon. Bombázásait kizárólag a jugoszláv nép megfélemlítésére és a NATO pénztárcájának megfejésére, nem különben hadserege elavult rakétáinak különös értékesítésére tervezte.

Ennek teljesülése után sajtó- és röpiratháborúval igyekszik kikényszeríteni Milosevic lemondását vagy leváltását. A Dunába bombázott hidakkal sikerült gátat emelni az európai országok áruszállításai elé. Nagyobb kárt okozva szövetségeseinek, mint magának az ellenségnek.

Figyelemre méltó, hogy a jugoszláviai bombázások csaknem teljes ideje alatt Milan Pánic Budapesten tartózkodott. (A tiszavasvári Alkaloida az ő tulajdona. Ez az a gyár, ahol évekkel ezelőtt a szintetikus kábítószer gyártási botrány kirobbant. Ami aztán gyanú maradt csupán. Aztán csend lett, mélységes csend.) Nem is titkolva a magyar sajtó előtt, hogy szükség esetén azonnal hajlandó Belgrádba utazni és átvenni Jugoszlávia vezetését. Mindez meggyőzően igazolja a láthatatlan szabadkőműves hatalom változatlan jugoszláviai célját. Pánic hosszú és különös budapesti vendégeskedését aligha lehet magyarországi gazdasági érdekeltségeivel magyarázni.
Mindenesetre nem ígérkezik egyszerű dolognak a már a háború beindítása előtt, sőt annak fejében a Szovjetuniónak felelőtlenül odaígért kelet-európai, úgynevezett "ütközőállamok" békés status quo-jának hosszú távú biztosítása. A szabadkőműves tervezők jól tudták, hogy a porrá zúzott államok, vesztes háborújuk ürügyén mesterségesen szított pszichózisa, néhány békeév elmúltával lecsillapodik majd. A világháború valódi okainak feltárása, s vele együtt a valódi felelősök felkutatása és megnevezése elkerülhetetlen lesz. Azaz, hogy csak lenne, ha e pszichózis kifulladását lehetővé tennék. Hogy ez be ne következzék, hidegháborús szereposztásban ámítják majd az egész világot.

A második világháború történetírásának kereteit maga a szabadkőműves hatalom láthatatlan organizációja szabja meg. Néhány angol és amerikai szabadkőműves és általuk jól megfizetett „történetíró" gyorsan közread néhány hamis vágányra terelt, világháború történetét leíró könyvecskét, majd időnként csepegtetnek hozzá néhány, „még publikálatlan" hazugságot, és ezzel lassan megkövesedik az a vizsgálhatósági határ, amely mentén a további világháború történetet ragozni lehet. Egyes részleteit, amelyek ebbe a történeti keretbe nem férnek bele, még kérdezni sem lehet, különben a fasiszta bélyeget többé le nem mossák a kíváncsiskodóról. Ilyen tabu például a háború után, hatalmi szóval kialakított Szovjetunió ütközőállamainak szocialista alávetése, továbbá a szovjet és angol-amerikai, valamint a francia szégyenletes megszállás határideje. Ezekre vonatkozóan csak a teheráni, jaltai és potsdami propaganda nyilatkozatok, az ott állítólag elhangzott, a mesék világába sorolható „viták" jegyzőkönyveivel szórakoztatták az érdeklődő olvasókat. Hogy ténylegesen mennyi időre határozták ezt meg, a mai napig sem hozták nyilvánosságra, pedig volt ilyen meghatározás, kellett lennie. Ma már a bekövetkezett eseményekből ez megállapítható.

Ezt az időszakot ötven évben szabták meg. Ha visszatekintünk a több könyvtárnyi hazugságözönre, amellyel a szabadkőműves zsidóság és jól fizetett szekértolói szédítették az egész világ népeit, erre csupán egyetlen homályos, de 1990 előtt megfelelő módon nem értelmezhető elszólást találunk. Ez pedig Churchilltől származik. Egy alkalommal megkérdezi Sztálintól, hogy véleménye szerint mennyi időre lesz szüksége Németországnak, a második világháború elvesztése után egy új háborúra való felkészüléshez. Sztálin 15-20 évet említett. Erre Churchill szabadjára engedte fantáziáját, hogy mi mindentől kell majd eltiltani Németországot, hogy a világ legalább ötven évig békében élhessen.
Churchill ekkor még nem sejthette, hogy a háború utáni gazdasági konjunktúra, amelyet a „győztes" angol birodalom tudott kihasználni a legkevésbé, meg sem közelíti majd az ötven évet. Már a félidőnél kifullad. Tengerentúli szabadkőműves barátai pedig, titkos miséken, egy új Hitler eljöveteléért imádkoznak. Bármilyen paradox, a gazdaság akut válságát csak egy új nagy világháború tudná leküzdeni. A láthatatlan hatalom tervezőinek minden eddigi erőfeszítései - szerencsére - mindeddig eredménytelenek maradtak. Nem sikerült a két - immár konkurenssé vált - ország, Németország és Japán támadó háborúját kiprovokálni.

A már egy évtizede tartó jugoszláv belháború levét eddig is csak a szerbek itták meg. Hiába próbálták válogatott provokációikkal Németországot belekeverni, hogy aztán magára hagyják, ez szerencsére eddig nem járt sikerrel.

A háborús konc elosztásának szentesítése az 1945. július 17-én kezdődő potsdami konferencián történik. Azonnali realizálására azonban csak a Szovjetuniónak volt meg a lehetősége, hiszen csapatai minden befolyása alá adott területen, megszállóként jelen voltak. Az Egyesült Államok háborús nyeresége, a gyarmatok újrafelosztása hosszabb időt vesz igénybe. Ezt a célt szolgálja majd a „hidegháború" szélhámossága.
A gyarmatok különös felszabadítása egyértelműen igazolja, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya között a valóságos hidegháború sohasem létezett. A két győztes nagyhatalom háború utáni viszonyát mindvégig a szövetségesi együttműködés jellemezte és jellemzi mind a mai napig.

Az ötven évesre tervezett békés status quo Sztálin halálával megingani látszott. Alig hunyta le szemét a világtörténelem legnagyobb szabadkőműves hóhéra, Kelet- Berlinben és más kelet-német városokban felkelés - szocialista szóhasználattal -, ellenforradalmi lázadás tört ki, amelyet a szovjet tankok gyorsan elfojtottak.
A potsdami győztesek konferenciája után, a Szovjetuniónak most már „törvényesen" is odaítélt vazallus államokban egységes elvek alapján megindult a totális kommunista hatalom megszerzésére irányuló „demokratikus" komédia. Az Egyesült Államok, és Anglia álszent módon azt ajánlotta Sztálinnak, hogy a már Moszkvában kinevezett „miniszterek", törvényesnek látszó szabad választások útján kerítsék hatalmukba a fizetségül adott országokat. A szovjet megszálló csapatok nyomában, Moszkvában kitartott szabadkőműves zsidók légiója lepte el ezeket a jobb sorsra érdemes országokat. Magukat kommunista pártokká szervezve, az ország lumpen elemeivel és a hazaárulásra mindig hajlamos kétes egzisztenciáival, a népbolondítás minden formáját bevetve, megkezdték a helyi lakosság megdolgozását.

Magyarországon az újdonsült Rákosi Mátyás és zsidó társai által fémjelzett kommunista pártnak semmiféle bázisa sem volt. A magyar nép még emlékezett az 1919-es kommunista diktatúrára, annak minden borzalmaira. Még maga előtt látta, a Szamuelly Tibor vezette Lenin-fiúk „látogatása" során az út menti fákra akasztott parasztok hulláit. Számos, az első és második világháborút végigharcolt magyar katona akadt, akinek volt szerencséje megismerni az orosz munkás és paraszt életszínvonalát, amelyet most megváltásként kínáltak számára. Látta a kolhozokat és a csajkával kezükben ebédért sorban álló parasztokat. Nem hitt az ellenkezőjét bizonygató kommunista propagandának. Nem maradt titokban előtte, hogy a kommunista pártot vezető moszkvai „emigránsok" kivétel nélkül zsidók.
Minden kommunista mesterkedés ellenére az 1945. november 4-én megtartott parlamenti választásokon a kommunista párt színeiben, a 409 fős parlamenti helyből csupán 70 képviselőt választottak. Ezzel szemben, a Független Kisgazda Párt 245 képviselőt kapott. A nemzeti erők ilyen nagyarányú győzelme, a világháború befejezése után tartott első parlamenti választásokon egyetlen későbbi „szocialista" országban sem volt tapasztalható. Ezzel a választási győzelemmel a kisgazda párt könnyen és jól kormányozhatott volna, egy független, szovjet csapatoktól mentes Magyarországon. A Rákosi vezette szabadkőműves zsidó csapat által szinte minden héten szervezett műbotrányok, amelyet a Szovjetunió által uralt Szövetséges Ellenőrző Bizottság még fel is nagyít, lehetetlenné teszik a magyar érdekek védelmét, a nemzet kiegyensúlyozott kormányzását.

Az 1947-es év baljós eseményekkel veszi kezdetét. Rajk László, kommunista belügyminiszter, hivatalos közleményében a köztársaság elleni összeesküvésről tesz bejelentést. A főszereplők természetesen a Független Kisgazda Párt miniszterei és országgyűlési képviselői. Sőt, május 28-án Szviridov, szovjet altábornagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság alelnöke jegyzéket nyújt át a magyar kormánynak, amely a köztársaság elleni összeesküvés ügyében terhelő adatokat tartalmaz Kovács Béla, a Független Kisgazda Párt főtitkára, és Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnökre vonatkozóan. A hír hallatán a magyarság vezetői és a politika iránt érdeklődéssel bíró polgárok rémülten néztek egymásra. Amit hallottak az bizony történelmi kuriózum. Eddig még sehol a világon nem fordult elő, hogy az ország miniszterelnöke, aki a legfőbb hatalmat gyakorolja, valamint a választópolgárok többségét képviselő párt első számú vezetője, összeesküvést szőjön az általuk vezetett ország alkotmánya ellen. Csak most látták, hogy a zsidóság dús fantáziája mi mindenre képes!

A kisgazda parlamenti frakció határozatban ítéli el a Belügyminisztérium összeesküvéssel kapcsolatos bejelentését. A Kisgazdapárt minisztertanácson követeli rendkívüli parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. A minisztertanács - amelyben a választási eredményeknek megfelelően kisgazda többségű miniszterek vannak - elutasítja saját pártja javaslatát. A többszöri csere után, ezek a miniszterek többségükben már a kommunista párt beépített emberei. A hithű kisgazda vezetők pedig, a megfélemlítési hadjárat következtében gyáváknak bizonyultak. Kovács Bélát szovjet katonai hatóságok letartóztatják, és a Szovjetunióba hurcolják. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol és amerikai tagja nemcsak eltűri, de valószínű, még sürgeti is az oroszokat a gyarmati hatalom mielőbbi megszerzésére.

Varga Béla, kisgazdapárti nemzetgyűlési elnök külföldre menekül. Nagy Ferencnek, aki ezekben a súlyos napokban - aligha véletlenül - Svájcban tartózkodik, Rákosi kiüzeni, ha hazajön, letartóztatják.

Miután Nagy Ferenc az emigráció mellett dönt, alkudozás kezdődik a magyarországi zsidó helytartótanács és Nagy Ferenc között, hogy az alkotmányosság látszatának kedvéért, írásban mondjon le miniszterelnöki megbízásáról. Nagy Ferenc erre ígéretet is tesz, de feltételül szabja, hogy fiát és vadászcsizmáját küldjék utána Svájcba. Rákosi nagyvonalúságának köszönhetően a fiú is, a vadászcsizmák is rövidesen Svájcba érkeztek. Ezzel a lovagiasság szabályai teljesültek, a korrekt alku megköttetett, Nagy Ferenc, a magyar nemzet bizalmával megválasztott miniszterelnök, aláírta lemondó nyilatkozatát. Nemzetünk hektikus történelmében sajnos nem egyedi eset.

A Kisgazdapárt lefejezése után Rákosi kierőltet egy idő előtti parlamenti választást. Annak ellenére, hogy a kommunista párt az 1945-ös választások után, a Szovjetunió által „nyújtott segélyekből" cukrot és más élelmiszereket osztott a lakosságnak, nagy reklámozás mellett, sőt az 1946. augusztus 1-jén bevezetett, a nagyfokú inflációt megállító új pénz, a forint megalkotását is saját művének hirdette, az 1947. augusztus 31-i választásokon még mindig messze elmaradt a Kisgazdapárt 1945-ös választási eredménye mögött. Pedig számos, övön aluli ütéssel is győzködte a magyar társadalmat.
Ennek egyik legveszélyesebbje az úgynevezett szalámi taktika volt. Beépített ügynökeivel és a magyar politikai élet széthúzására mindig hajlamos, nagyravágyó, de szűk látókörű politikusokkal, tucatnyi új „Függetlenségi" és „Demokrata" pártot alapíttatott, amelyek dőreségükben indultak az új választásokon. Közben a kommunista párt, és a magyar munkásság jelentős részének bizalmát élvező Szociáldemokrata Párt együttműködési szerződést kötött. Míg a választási kampány során egymást szapulták, addig a választó polgár háta mögött összekacsintottak. A zsidóság által uralt szervezetekben ez sem nem új, sem nem egyedi. A „hidegháborús" időszakban találunk majd rá példát bőven. A nemzeti erők megoszthatóságát nagyban elősegítette a köztársaság elleni összeesküvésnek elkeresztelt kommunista színjáték, amelyet minden bizonnyal erre a célra rendeztek. A megfélemlített kisgazda vezetők elvesztették minden tartásukat.

Szánalomra méltó, hogy a Független Kisgazda Párt politikai bizottsága már 1947. február 4-i ülésén 13 képviselőjét kizárja a pártból, a nem létező összeesküvésben való részvételük miatt. Rákosi, a választások megnyerése érdekében kéri a Szovjetuniót, hogy az eddig éppen általa ellenzett magyar hadifoglyok hazaszállítását kezdje meg.
Mindezek ellenére a lakosság hangulata nem váltott kommunista szimpátiába. Rákosi és környezete nem voltak biztosak az új országgyűlési választások megnyerésében, de még csak számukra kedvező eredményében sem. Bevetik hát a „fülbesúgó agitáció" trükkjét. Tisztában voltak ugyanis azzal, hogy a magyar népnek, a hadifoglyaik szabadon bocsátásán kívül - amelynek normális körülmények között már rég meg kellett volna történnie - legfőbb vágya a megszálló szovjet haderő kivonása. A békeszerződéssel kirótt jóvátétel nyilván nem kerülhető el, de ennek behajtására nincs szükség egy idegen állam hadseregére.
A kommunista agitátorok, magánbeszélgetések során arról igyekeztek meggyőzni a magyar polgárokat, hogy az oroszok csak addig maradnak itt, amíg a kommunisták megnyerik a választást, mivel azokban bíznak, utána kivonulnak az országból. Ez az átlátszó ígéret akkor csak nagyon kevés választót tudott meggyőzni.

A magyar akkor még nagy többségében rendelkezett józan ítélőképességével, nem úgy, mint 47 év múlva, 1994-ben, amikor a 3, 60 Ft-os kenyér és az 5, 20 Ft-os sör ígéretével visszaszavazta a Magyar Szocialista Párt névre keresztelt kommunistákat a hatalomba. A választások megnyerése után jött a keserű kijózanodás. Az olcsó kenyérből és sörből
Bokros-csomag lett, elképesztő áremelésekkel. (Ilyet még Rákosi sem mert megtenni. L. P.) A kenyér rövidesen elérte a kilónkénti 100 Ft forintos árat. (És most hol is tartunk? L. P.)
A választások megnyeréséhez további új fondorlatok kiagyalására volt szükség. Rákosi és társai, a velük egy húron pendülő szociáldemokratákkal így jutottak el a kékcédulákig. A két párt agitátorai teherautókon járják a falvakat, és a kékcédulák felmutatásával mindenhol leszavaznak. A választást megelőzően több mint kettőszáz ezer polgárt, reakciósnak bélyegezve, egyszerűen megfosztanak szavazati jogától. Történik mindez a győztes és „demokratikus" nagyhatalmak szeme láttára, akik ez ellen egyetlen szóval sem tiltakoztak.

E sorozatos és válogatott disznóságok ellenére a kommunista párt csak 30 fővel tudta parlamenti képviselőinek számát növelni. Csupán 100 fő mandátumot kapott. A szociáldemokraták még vissza is léptek két fővel, pedig a kékcédulás aktivisták, a kommunistákkal megállapodva jelentős mértékben növelték szavazatuk számát. A kisgazda pártot viszont sikerült szétverni. Az 1945-ös 245 fő helyett csupán 67 képviselőjük maradt. A Demokrata Néppárt 60, a Demokrata Párt 18, a Függetlenségi Párt 49 fő képviselői helyet szerzett. Apróbb pártok további 11 képviselőn osztozhattak. Valódi jobboldal esetén, a kommunista és szociáldemokrata 167 fővel szemben, még így is többségben voltak. Csakhogy a vörös pártok emberei minden párt vezetőségébe beépültek, és már többségben voltak. (Ma is így van. Minden párt vezetése szabadkőművesek kezében van. L. P.)) Így a kommunista és szociáldemokrata párt 1948. június 12-i formális egyesülésével a többi pártok szétverésével és betiltásával bekövetkezett a „fordulat éve".”

A több mint hatvan évvel ezelőtt történteket magyarázni sem kell. A „rendszerváltozás”- nagyon jól látható és mindennapjainkban tapasztalható- nem más, minthogy a mai kommunisták, a politikai „elit” tagjai most fejezik be, amit őseik elkezdtek.
Ezt fogalmazta meg Kádár fő ideológusa, a szintén szabadkőműves Aczél György, amikor 1985 tájékán meghatározta az elkövetkezendő időszak fő stratégiáját, amely így hangzott: szedjünk össze legalább kétszáz kommunista ivadék fiát, küldjük ki őket nyugatra. Tanuljanak idegen nyelvet, jogot és közgazdaságtant, s visszajőve ők fejezik majd be azt, amit mi elkezdtünk. Azt, teszem hozzá, amiről eddig is olvashattunk.

Hát, kedves magyarok, tudni kell, most az Aczél által előrevetített időszakot éljük, az áljobb- és álbaloldal ügyes, bennünket pusztító manipulációival. Kegyetlen történések ezek. A magyarok kifosztásával, járó világuralmi célok szolgálata, amely teljes eltüntetésünkhöz is vezethet. Ha nem vagyunk észnél.