2020. április 6., hétfő

Rántott csirkecomb variációk







Rántott csirkecomb variációk



Rántott csirke falatok




A legtöbb gyerek (és felnőtt!) egyik kedvenc étele a rántott hús – főleg a rántott csirke. A rántott csirke falatok a hagyományos recept modern változata, amely kiváló partikra, gyerekzsúrokra, bulikra vagy piknikre – hiszen kézzel is fogyasztható. Íme a recept, tippekkel és variációkkal..
Hozzávalók
  • 1 nagyobb csirkemell filézve
  • 1/2 csésze liszt
  • 1 csésze zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • Só, bors
  • Olaj
Elkészítés
  1. Húzzuk le a csirkemell bőrét, majd vágjuk fel kb 1 cm-es csíkokra (ha szükséges, vágjuk félbe a keletkezett szeleteket). Itassuk le a nedvességet (ez fontos!).
  2. Sózzuk, borsozzuk meg, majd panírozzuk be a csíkokat (lásd tippek).
  3. Forró olajban süssük aranysárgára mindkét oldalon.
  4. Konyhapapíron csepegtessük le
  5. Tálaljuk citrom szeletekkel.
Tippek
  • panírozást felgyorsíthatjuk, és a sok mosogatást megelőzhetjük a következő módon: A lisztet és a zsemlemorzsát öntsük bele egy-egy nylon zacskóba (pl hűtőzacskóba) – majd a lisztes zacskóba tegyük bele a csirkefalatokat, kössünk rá egy csomót, és alaposan rázzuk össze, amíg a liszt beborítja a hús darabok felszínét. Egy szűrőn keresztül rázzuk le róluk a felesleges lisztet. Forgassuk meg a húscsíkokat a felvert tojásban, majd a zsemlemorzsás zacskóban ismételjük meg a zacskó-rázást. Így hipp-hopp egyszerre elkészül a panírozás!
  • A panírozott húst érdemes a hűtőben pihentetni kb 1 órát – sokak szerint úgy lesz a rántott husi a legfinomabb!
  • A rántott hús készítéséhez elég sok olajra van szükség – nem beszélve a keletkezett olajszagról. Nyáron a kerti grill sütő gáztűzhelyén süssük ki őket!
  • Egészségesebb változat az, ha a sütőben sütjük 180 fokon – kevés olajban, természetesen mindkét oldalon. Így büdös sem lesz nagyon, és egyszerre sok csirkefalatot ki lehet sütni!
  • A falatokat természetesen filézett csirkecombból is el lehet készíteni!
  • Lisztérzékenyek liszt helyett sárgaborsó lisztet használjanak, zsemlemorzsa helyett rizsdarát (vagy glutén-mentes zsemlemorzsát).
  • Zsemlemorzsát könnyen készíthetünk száraz kenyér ledarálásával – ha pedig friss kenyeret vagy zsemlét darálunk össze, a rántott hús bundásabb lesz!
Variációk
A fenti alap recept remek gyerekek számára, akik nem szeretik a komplex ízeket.  Felnőttek számára még finomabbá varázsolhatjuk a csirke falatokat a következő tippek alapján:
  • A csirkehúst dörzsöljük be fokhagymakrémmel vagy préselt fokhagymával.
  • Pikánssá tehetjük úgy, hogy a tojásba paprikakrémet keverünk vagy a liszthez erős paprikát adunk.
  • Különösen finom rántott húst kapunk, ha a húst megkenjük dijoni mustárral, majd megforgatjuk aprított zöldfűszerekben, utána tojásban, zsemlemorzsában.
  • A szemlemorzsába is lehet zöldfűszereket, szárított fűszereket keverni – pl petrezselyem zöldet, snidlinget, koriandert.
  • Nagyon finom a sajtos változat is – keverjünk fokhagymakrémet és aprított petrezselyem zöldet a tojáshoz, és reszelt parmesan sajtot a zsemlemorzsához. Panírozzuk be a húst majd süssük ki a sütőben (az eredmény hasonlít a rántott Kijevi csirkéhez, de kevésbé zsíros)
Felhasználási tippek
  • rántott csirke falatokat fogyaszthatjuk főételként is – krumplipürével, rizi-bizivel vagy egyéb finom köretekkel.
  • Remek parti étel – felnőtt bulikra, gyerekzsúrokra egyaránt.
  • Mivel hidegen is fogyasztható, remek piknik-étel is lehet!


KFC Rántott csirkecomb


TELJES ELKÉSZÜLÉSI IDŐ



2 óra pácolás, 40 perc előkészítés és sütés
160 perc

Hozzávalók



 adagra


A csirkecomhoz

A páchoz




Leírás

Rántott csirke (alsó) comb, kicsit másképpen elkészítve. Több fűszerrel, zabpehellyel, és ha elkészült szinte teljesen olyan lesz mint a KFC-ben kapható ropogós külsejű, omlós csirkecomb. ;)





Elkészítés


Elsőként elkészítjük a pácot. Egy kis edényben összekeverjük a sót, borsot, chilit és citromlevet, majd 1-2 órára beleforgatjuk a megmosott csirkecombokat.
KFC rántott csirkecomb recept  1. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  2. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  3. fázisfotó
Összekeverjük a száraz anyagokat (liszt, só, bors, fokhagymapor, paprika, apró zabpehely, zsemlemorzsa).
KFC rántott csirkecomb recept  4. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  5. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  6. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  7. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  8. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  9. fázisfotó
Egy másik tálban alaposan összekeverjük a tojásokat a tejjel.
KFC rántott csirkecomb recept  10. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  11. fázisfotó
Elővesszük a csirkecombokat és bőrével együtt először a lisztes keverékbe, majd a tojásba, majd újra a lisztes keverékbe forgatjuk őket.
KFC rántott csirkecomb recept  12. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  13. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  14. fázisfotó
Forró olajban kb. 25 perc alatt, szép aranybarnára sütjük őket.
KFC rántott csirkecomb recept  15. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  16. fázisfotó
Egy tálba papírtörlőt teszünk és hagyjuk, hogy feligya a felesleges olajat, ami lecsepeg a megsült csirkéről.



KFC rántott csirkecomb recept  17. fázisfotó
Sültburgonyával, vagy bármilyen más, számunkra megfelelő körettel tálaljuk.
KFC rántott csirkecomb recept  18. fázisfotó
KFC rántott csirkecomb recept  19. fázisfotó


Így csinálj rántott húst liszt, tojás, zsemlemorzsa nélkül

Bebizonyítjuk, hogy egészséges rántott hús igenis létezik, csak a paníron kell változtatni egy kicsit.


Akkor sem kell lemondanod a rántott húsról, ha diétázol. Készítsd el egészségesen, liszt, tojás és zsemlemorzsa nélkül. Combot, szárnyat is panírozhatsz így.

Egészséges rántott húst

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg csirkemell, 1 kis doboz natúr joghurt , 15 dkg zabpehely
  • 10 dkg parmezán sajt , 2 gerezd fokhagyma , só , bors

Elkészítés ideje:

Elkészítés: 15 perc, sütés: 25 perc

Elkészítés:

A csirkét mosd meg, vágd kis szeletekre. A zabpelyhet daráld le. Keverd a joghurtba a sót, a borsot, és nyomd bele a fokhagymát. A húst forgasd a joghurtos keverékbe. Az sem baj, ha hagyod benne állni egy kicsit.
Sütés előtt a zabpehelymorzsát keverd össze a reszelt sajttal, és forgasd bele a hússzeleteket. Nyomkodd a csirkére az egészséges panírt, a felesleget rázd le róla. A húsokat rendezd egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített sütőben 200 fokon, körülbelül 25 perc alatt süsd meg. 




A TÖKÉLETES RÁNTOTT HÚS




Szinte hagyomány a vasárnapi rántott hús, de hogy finom is legyen, annak bizony van néhány titka. A ropogós bunda és az omlós hús tökéletes párosa néhány praktikával biztosan sikerülni fog!

AZ ELŐKÉSZÜLETEK


A hús előkészítésénél a vastagabb szeleteket érdemes kicsit kiklopfolni, hogy a rostok felpuhuljanak. Nem szükséges ehhez húsklopfolót használni, elég lehet, ha egy kés nyelével vagy az öklünkkel kissé megütögetjük a húst.
Fontos, hogy a tojást jól verjük fel panírozás  előtt, különben nyúlós, ragacsos marad. A felvert tojásba ne tegyünk sót!
A lisztet szitáljuk át felhasználás előtt, és csak finomlisztet használjunk erre a célra. Viszont fűszerezhetjük őrölt borssal vagy fűszerpaprikával, ezeket jól keverjük el a liszttel.
Lehetőleg házi zsemlemorzsát használjunk. Ehhez nem kell mást tenni, mint a kenyér- és zsemlemaradékokat sütőben kiszárítani, majd kézi reszelővel lereszelni, végül átszitálni. Ezt is ízesíthetjük: keverhetünk bele reszelt citromhéjat, parmezán sajtot, apróra vágott rozmaringot, kakukkfüvet vagy tök-, napraforgó- és szezámmagot. Ebben az esetben a nagyobb darabokat nyomkodjuk rá a tojással már bevont húsra, nem elég, ha csak megforgatjuk a keverékben.
Akkor tökéletes, ha a bunda ropogós, a hús pedig omlós!


A PANÍROZÁS

A húst hagyományosan lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk. A lisztbe forgatás után jól rázzuk le a húsról a felesleges lisztet, különben nem tapad rá a tojás. A tojást is alaposan csorgassuk le a húsról, mielőtt a zsemlemorzsába forgatnánk. A zsemlemorzsában csak éppen  forgassuk meg a húst, nem kell megnyomkodnunk. Csak annyi zsemlemorzsa kerüljön rá, amennyit magától felvesz!
Megunhatatlan klasszikus a rántott hús


A SÜTÉS



Válasszunk minőségi olajat. A rántott ételek készítéséhez tanácsos Vénusz Sütőolajatválasztanunk, mely  Omega-9-ben gazdag. Ennek köszönhetően az olaj jobban bírja a hőt sütés közben, így nehezebben ég meg az étel. Nagy előnye ennek az olajnak, hogy nem habzik, ráadásul sokszor süthetünk benne.
A sütéshez mindig bő olajat használjunk. Sütéskor nagyon fontos az olaj hőmérséklete – akkor ideális, ha mindenütt egyformán serceg, de nem bugyborékol. A túl forró olaj megégeti a panírt, ha nem elég meleg, akkor inkább fő benne a hús, mint sül.
A csirkecombbal legyünk türelmesebbek, lassabban sül át, no de milyen finom!
A vastagabb húsokat (pl. a csirkecombot) fedő alatt 10 percig kell sütni, menet közben pedig egyszer megfordítani. Csak az utolsó öt percben emeljük le az edényről a fedőt, hogy a panír ropogós legyen.


HAGYMÁS TÖRT KRUMPLI


HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • 1 kg krumpli , 1 nagy fej vöröshagyma , 1 mokkáskanál őrölt fehérbors
  • 1-2 teáskanál ételízesítő , só , 3-4 evőkanál olaj

ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítés: A krumplit pucoljuk meg, vágjuk fel kisebb kockákra, és enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le.
    A hagymát szintén pucoljuk meg, vágjuk fel apróra. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kevergetve addig pároljuk, míg kezd szép színt kapni.
    Ekkor öntsük hozzá a puhára főt, előzőleg leszűrt krumplit, majd ízlés szerint szórjuk meg fehérborssal, ételízesítővel és sóval. Keverjük, süssük pár percig, közben törjük kicsit össze. Ha túl száraznak találnánk, akkor még egy kevés olajat keverjünk hozzá.
    Tálaláskor ízlés szerint sült hússal, rántott hússal vagy éppen stefániával kínáljuk.


BURGONYAKROKETT V.


HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • 1,2 kg burgonya, 2 tojás , 2 dkg só , 10 dkg zsemlemorzsa , késhegynyi szerecsendió
  • liszt , A panírozáshoz: , tojás , liszt , zsemlemorzsa , olaj a sütéshez

ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük. Ha megfőtt, meghámozzuk, összetörjük és hagyjuk kihűlni.
    Ha kihűlt, nyújtódeszkára tesszük, és fészket készítünk a közepén. Belerakjuk a fészekbe a tojást, a sót és a szerecsendiót, majd a liszttel és a zsemlemorzsával jól dolgozható tésztává gyúrjuk. Kétfelé osztjuk, rúddá formázzuk, és hüvelykujjnyi (3-4 cm) darabokra vágjuk, megformázzuk.
    A rántott húshoz hasonlóan panírozzuk, és bő, forró olajban megsütjük.




PETREZSELYMES RÁNTOTT HÚS



HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók: sertéshús szeletelve , só
  • A sütéshez: olaj
  • A panírozáshoz: liszt , tojás , zsemlemorzsa
  • vágott petrezselyemzöld , pici tej


ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítés: A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk. Lisztbe, majd tejjel összekevert tojásba mártjuk, majd petrezselyemzölddel összekevert zsemlemorzsába forgatjuk. Olajban, fedő alatt kisütjük.


SÜTŐBEN SÜLT RÁNTOTT HÚS



HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók: 8 szelet karaj , 3-4 db tojás , liszt
  • zsemlemorzsa , olívaolaj

ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítés: A húst kiklopfoljuk, majd besózva kicsit állni hagyjuk, a szokásos módon bepanírozzuk. Tepsibe sütőpapírt teszünk, ráhelyezzük a hússzeleteket. Mindkét oldalukat olajjal megkenjük, majd 150 fokos sütőben kb. 1 óra alatt készre sütjük. Sütés közben, ha már a felső része kezd pirosodni, átfordítjuk, hogy a másik oldala is megpiruljon.


RÁNTOTT HÚS CSALAMÁDÉVAL



HOZZÁVALÓK

  • 4 szelet hús, liszt , 1 db tojás , só , őrölt fekete bors
  • őrölt piros paprika , olaj , házi készítésű csalamádé
  • 2 db chili paprika

ELKÉSZÍTÉS

    A húst egy kicsit kiklopfolom, sózom, borsozom, szórok rá paprikát. A tojást felverem, a húst panírozom (liszt, tojás, prézli, majd újra tojás, prézli).
    Egy serpenyőben bő olajban megsütöm.
    Tálaláskor teszek a tányérra két szelet rántott húst, mellé házi készítésű csalamádé-t, rá egy chili paprikát.




RÁNTOTT HÚS TEJFÖLÖS-ZSEMLEMORZSÁS PANÍRBAN



HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók: 6 szelet karaj , 3-4 evőkanál tejföl
  • kukoricaliszt , zsemlemorzsa , 2-3 db tojás
  • só , őrölt fehérbors , olaj a sütéshez

ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítés: A hússzeleteket enyhén klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk fél órát állni, hogy a fűszerek átjárják.
    Ezután a hússzeletek mindkét oldalát kenjük meg tejföllel, majd forgassuk meg kukoricalisztben, felvert tojásban, majd zsemlemorzsában.
    Egy serpenyőbe öntsük bőséges olajat, hevítsük fel. Ezután helyezzük bele a hússzeleteket, fedővel fedjük le. Alacsony hőfokon süssük a hús alsó felét szép pirosra, majd vegyük le a fedőt, és fordítsuk át a hússzeleteket. Emeljük a hőfokot, majd süssük készre a hússzeleteket(a fedőt ekkor már nem kell rátenni). A szép pirosra sült hússzeleteket ezután vegyük ki az olajból, majd helyezzük papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot magába szívja.
    Az elkészült hússzeleteket ízlés szerint betehetjük még a sütőbe pár percre, így a panír jó ropogósra sül. Tálaláskor a rántott húst ízlés szerint kínálhatjuk sült krumplival, rizzsel... salátával.


12 szuper ötlet! Így dobd fel a vasárnapi rántott húst



Nem követem a vasárnapi családi ebédek hagyományát. Legfeljebb ötévente egyszer kívánom meg a húslevest és a rántott húst, most azonban az utóbbira nagyon is fájt a fogam, de valami „reform” módon. A neten kezdtem keresgélni, majd kísérletezésbe kezdtem a konyhában.

1. Kend be a hús egyik oldalát magos mustárral a panírozás előtt! Garantáltan ízletesebb lesz.
2. Áztasd panírozás előtt a felszeletelt húsokat fokhagymás tejbe. Hidd el, ez nem csak a halnál válik be!
fotó:wecooktheyclean.com
Fotó: wecooktheyclean.com
3. Ne mondj le a kedvenc vasárnapi kajádról, ha fogyókúrázol. Igaz, utána két körrel többet kell futni, de íme egy egészségesebb változat: prézli helyett használj zabkorpát, a fehér lisztet pedig teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszttel vagy zabliszttel helyettesítsd, majd kókuszzsírban süsd ki az ételt!
4. Élet a són túl. Ne csak sózd, hanem kedvenc fűszereiddel ízesítsd is a húst panírozás előtt! Az én kedvencem a bors-só-csili, illetve a bors-só-metélőhagyma kombináció.
fotó: thesensitivefoodiedot.net
Fotó: thesensitivefoodiedot.net
5. Íme egy újabb tipp, amivel feldobhatod a zsemlemorzsát! Keverj a prézlibe egy kis citromhéjat, keményebb reszelt sajtot, fokhagymaport és csipetnyi petrezselymet!
6. Ropogósabb bundát szeretnél? Használj a panírozásnál összezúzott kukoricapelyhet!
fotó: eatsmarter.de
Fotó: eatsmarter.de
7. Ha nem bírod a napraforgóolaj illatát/utóízét, helyettesítsd kókuszzsírral vagy földimogyoró-olajjal. Ugyanakkor rántott húsnál hanyagold az olívaolajat!
8. Ha szinte teljesen elhagynád az olajat, akkor süsd ki a húst tepsiben! Panírozd ízlésed szerint a húst, majd egy tepsit bélelj ki sütőpapírral, kend be vékonyan olajjal. A husik 45-50 perc alatt (félidőnél tessék megfordítani!) készre sülnek!
fotó: tummyrumble.net
Fotó: tummyrumble.net
9. Lágyabb és ízletesebb lehet az ételed, ha a tojáshoz néhány kanál tejet is keversz.
  1. Állandó videós szakácsunk, Angyalosy Kata perecet használ zsemlemorzsa helyett. Az ő receptjét itt találjátok!

Kata főz: barbecue szósz



12 szuper ötlet! Így dobd fel a vasárnapi rántott húst
11. Igazán pikáns ételt akarsz? Akkor adj a a tojáshoz és a prézlihez aszalt gyümölcsöket, például szilvát és mazsolát.
  1. Ízlés szerint ízesítsd meg a frissen sült husit egy kicsavart citrom levével – ez a bécsi módszer.

Sütőben sült rántott csirke recept



hozzávalók / 4 adag


elkészítés

  1. A csirkecombokat besózzuk - ízlés szerint hagyhatjuk egészben, vagy forgónál kettévághatjuk. Legalább fél órát állni hagyjuk.
  2. Előkészítjük a panírt. Egy tányérba liszt, a másikba a tojás, harmadikba a zsemlemorzsa. A liszthez hozzákeverjük a pirospaprikát és a fehérborsot. Az olajat a tojáshoz öntjük, és szintén sózzuk 1 kk sóval, majd simára keverjük.
  3. A húst a szokásos menetben bepanírozzuk: lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatva.
  4. Egy tepsibe tesszük. Ezt kibélelhetjük sütőpapírral, de ez elhagyható, ha nem sül oda benne az étel. Ha van, tegyünk sütőrácsot a tepsibe és erre tegyük a husit. Semmilyen zsiradék nem kell alá, a csirkéből épp elég kisül majd. A biztos hatás elérése érdekében a hitetlenek ekkor még megspriccelhetik a cupákokat egy pici olajjal.
  5. Piros ropogósra sütjük. Ha nem használunk sütőrácsot, a sütés félidejében fordítsuk esetleg meg a húsokat.

story

Örökre száműztem az olajban sütött rántott húst a konyhából. És ismét dögevő lettem. Ennek apropójából az örök szerelem, a rántott hús került az asztalra. Ám engem minduntalan visszatartott az elkészítésétől az, hogy ott kell rostokolni, fröcsög az olaj, most ráadásul 40 fok van árnyékban, és ennyire azért nem vagyok mazochista.
Hallottam már a sütőben sült rántott hús mítoszáról, de sosem izgatott fel a dolog, mert viszonylag ritkán csináltam amúgy is.
Most elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam. Néhány próbálkozás található az interneten, de hol itt, hol ott, nekem egyik vagy másik nem tetszett. Minek öntsek alá olajat, ha csirkéből egyébként is kisül a zsír? Miért írják, hogy rommá száradt a bunda, hülyeség az egész?
Hölgyeim és uraim! Nem az!
A mítosz valóság, lehet így rántott húst sütni, mi az, hogy lehet?! Fergetegesen finom. Sokkal, de sokkal finomabb, mint az olajtól csepegő jószágok.
Az én változtatásom mindössze annyi volt, hogy a csirkét felemeltem sütőrácsra a tepsiben, így a zsírja a tepsibe csepegett. Emellett a bundába belecsempésztem az olajat és így ropogósra sült tőle a panír, nem száradt ki. Természetesen lehet úgy sütni, hogy nincs sütőrács, nyugodtan, pontosan ugyanolyan finom lesz.
Ami viszont nagyon fontos: semmiképp ne süssük légkeveréssel, sziklatömbbé fogja szártítani a cupákokat.
Minden rántott hús-szerelmesnek, lustának ajánlom kipróbálásra! Miért is állnánk 1 órát a fröcsögő olaj felett, ha ugyanazalatt az idő alatt a csirke magától megsül, mi pedig mást is csinálhatunk?
Imádom!




Sütőben sült rántott hús recept


hozzávalók / 4 adag


elkészítés

  1. A csirkemellett kiklopfoljuk, amilyen vékonyan szeretjük.
  2. Sózzuk, borsozzuk, vékonyan megkenjük fokhagymakrémmel.
  3. Bepanírozzuk: liszt, tojás, zsemlemorzsa.
  4. Egy tepsit bekenünk olajjal (én szilikonlapot használtam, azt nem kentem be). Rátesszük sorba egymás mellé a husikat, és a tetejüket vékonyan megkenjük olajjal.
  5. Előmelegített sütőben sütjük. Félidőben megfordítjuk.


Sváb kovászos uborka recept



Hozzávalók:
  • uborka , kapor , fokhagyma , krumpli , só , víz


Elkészítése:
Az uborkát legalább 5 lé vízben megmossuk. Szerintem teljesen felesleges bevagdalni a végeit, de persze ki-ki cselekedjen ízlése szerint.
A kimosott üvegünk aljára rakunk egy adag kaprot, arra néhány darab krumplikarikát, erre állítgatjuk az uborkákat. Rakjuk jó szorosan őket. Az uborkák közé dugjunk megtisztított fokhagymagerezdeket.
A tetejére újra egy sor krumplit rétegezzünk, majd az egészet egy újabb sor kaporral zárjuk le.
Langyos vízben feloldjuk a sót. Minden literhez egy evőkanállal kell adni. Felöntjük vele az uborkát, tetejére tegyünk egy kistányért (vagy bármit ami lefedi, hogy ne tudjon belemenni semmi, de nem zár légmentesen)…..célszerű alá is tenni egy edényt, hogy a távozó lé ne folyjon szanaszét. Hőmérséklettől függően 2-5 nap alatt készre érik. Kiszedjünk belőle a kaprot és a krumplit és behűtve fogyasztjuk.
Eltehetjük télire is. Ehhez mikor megérett, szedjük ki az uborkákat és mossuk meg. A levet szűrjük le és forraljuk fel. Tegyük őket vissza egy sterilizált üvegbe, öntsük fel a lével, száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Tipp:

Árnyékban érlelve sokkal finomabb
Beküldve: 2016.08.17.
Kategória: Befőzés
Küldte: Tancolo fakanal




Bedobálós csemege lé recept



Hozzávalók:
2 db 20 literes vödörhöz:

  • 15 liter víz , 3 liter 10%-os (CSAK 10%-os a jó) ételecet , 1 és 1/2 kg cukor , 45 dkg só ,
  • 6 tk nátrium-benzoát , 6 tk borkénpor
Vödrönként:

  • 4-4 tk bors , 3-3 tk szegfűbors
  • 1/2-1/2 csomag babérlevél , 1-1 csomag kapor
  • torma, egész kömény, mustármag ízlés szerint


Elkészítése:
A vizet egy nagy lábosba öntjük, megy bele az ecet, cukor és a só.
Felforraljuk, majd hagyjuk kihűlni.
Ha kihűlt, elkeverjük benne a nátrium-benzoátot és a borkén port.
A vödrökbe beledobáljuk a fűszereket ízlés szerint és felöntjük a lével (elosztjuk a két vödörbe).
Majd ebbe lehet pakolászni az alaposan megmosott zöldségeket.
Arra figyeljünk, hogy a zöldségek mindig a lé alatt legyenek és ne tartsuk meleg helyen a vödröt, mert könnyen felforr.
A zöldségek tetejére egy tányér és arra egy súly ami a víz alatt tartja a zöldségeket .


Beküldve: 2016.06.22.

Kategória: Savanyúságok
Küldte: Nassolda



Hordós bedobálós savanyúság recept


Elkészítése:
A zöldségeket alaposan megtisztítjuk. Az uborka két végét levágjuk, majd kereszt alakban kicsit bemetsszük, hogy a lé a belsejébe is bejusson. A vöröshagymát félbe vágjuk, az almapaprikát kicsumázzuk, a kecskeszarv paprikának elég csak a száras végéből levágni. A zöld paradicsom szárrészét eltávolítjuk és egy késsel kicsit megszurkáljuk. A káposztát nagyobb darabokra vágjuk. A karfiolt rózsáira szedjük.
A hordót jó alaposan kimossuk, majd belemérjük a 10 liter sima csapvizet, amit nem szükséges előtte felforralni.
Hozzáadjuk a cukrot, a sót, az ecetet, a tartósítószereket, a fűszereket.
Jó alaposan, többször összerázzuk, majd mehetnek bele az előkészített zöldségek. Lezárjuk, és egy hét múlva már fogyaszthatjuk is. Közben érdemes párszor átkavarni.

Tipp:

Már tavaly is készítettünk hordós bedobálós savanyúságot, de valahogy nem került fel a recept a blogra. Most, hogy ismét megtöltöttük a hordót, nem vétem el újra ezt a hibát. A zöldségek tetszés szerint válogathatók bele. Nálunk az uborka és a hagyma a legkedveltebb, és mikor már ezek mennyisége csökken, akkor következnek a többiek. Természetesen a hordó folyamatosan tölthető. Például nálunk most került bele káposzta és karfiol. Arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy tiszta eszközzel halásszuk ki a hordóból a savanyút. Nekem van egy csipeszem, amit kizárólag csak erre használok. Magát a hordót a pincében tároljuk, ami sajnos nem a leghidegebb, de eddig még nem volt gond az eltarthatósággal.
zöldségek tetszés szerint
(uborka, paprika, zöld paradicsom, hagyma, káposzta, karfiol)


Beküldve: 2015.10.22.

Kategória: Befőzés
Küldte: aranytepsi



Szárnyas fűszerkeverék házilag recept



Hozzávalók:
  • 0,5 ek koriander , 0,5 ek feketebors
  • 2 ek őrölt pirospaprika, édes , 2 ek fokhagyma granulátum , 1 ek majoránna , 1 ek rozmaring
  • 0,5 ek cayennebors (elhagyható) , 1 ek borsikafű
  • 0,5 ek zsálya , 2 ek bazsalikom , 1 ek kakukkfű
  • 2 ek petrezselyem, 1 ek tárkony


Elkészítése:
A koriandert és fekete borsot kávédarálóval enyhén szemcsésre őröljük, majd a többi hozzávalóval összekeverjük és jól záródó üvegben, vagy fémdobozban sötét helyen tároljuk.

Tipp:

Bolti fűszerkeverékekkel több bajom is van, nagy részük aromát, ízfokozót, csomósodás gátlót és hasonló felesleges anyagokat tartalmaznak. Vannak keverékek, melyekben só is van, ezekben pácolni nem érdemes, mert kivonja a húsból a nedvességet, így sütéskor a hús könnyen kiszárad. Ha a fűszerkeveréket magunk állítjuk össze, mindezeket elkerülhetjük, ráadásul saját ízlésünk szerint használhatunk hozzávalókat, nem utolsó sorban olcsóbb.
Beküldve: 2016.05.14.

Kategória: Fűszerkeverékek
Küldte: LigetiK




Provence-i fűszerkeverék házilag recept



Hozzávalók:
  • 2 ek oregano , 2 ek borsikafű , 2 ek rozmaring
  • 1 ek kakukkfű , 1 ek petrezselyem , 1 ek majoranna
  • 1 tk bazsalikom , 1 tk zsálya , 1 tk tárkony
  • 1 tk lestyán , 1 tk őrölt édeskömény


Elkészítése
Elkészítéséhez szárított, morzsolt fűszereket használok, amit egyszerűen összekeverek. Jól záródó üvegben, sötét helyen hónapokig eltartható.

Tipp:

Természetesen meg lehet vásárolni készen, de ha magunk keverjük össze, az összetevőket és azok arányát, bizonyos határokon belül mi magunk választhatjuk meg. A fenti keverék tartalmazza azokat a meghatározó fűszereket, melyek legjobban jellemzik a Provence-i fűszerkeveréket. A felsoroltakon kívül kerülhet még bele levendula, babérlevél, turbolya, stb.


Beküldve: 2016.04.24.

Kategória: Fűszerkeverékek
Küldte: LigetiK




Garam masala házilag recept



Hozzávalók:
  • 4 ek koriander, 1 ek római kömény, 1 ek fekete bors
  • 5 db egész fekete kardamom , 1 ek szegfűszeg
  • 1 ek szegfűbors , 1 rúd fahéj , 4 babérlevél
  • 1 ek őrölt gyömbér


Elkészítése:
A gyömbér kivételével az összes többi hozzávalót egy serpenyőben, szárazon megpirítjuk. A fahéj rudat kisebb darabokra törjük, a babérleveleket összetépkedjük. Ügyelünk, hogy ne égjen meg, mert keserű lesz.
Miután kihűlt, kiszedjük a kardamomból az apró magokat és a többi fűszerhez keverjük. Mozsárban vagy kávédarálóval finomra őröljük. Hozzákeverjük az őrölt gyömbért.
Jól záródó üvegben, sötét, száraz helyen hónapokig eltartható.

Tipp:

A garam masala indiai eredetű fűszerkeverék. Nevének jelentésével ellentétben, ami csípős keveréket jelent, nem mindig jellemzi a csípősség, mivel a felhasznált fűszerek és azok aránya családonként, területenként változó. Ráadásul az alapkeverék kiegészülhet kókuszdióval, cayenneborssal, kurkumával, szezámmaggal, fokhagymával és még sok minden mással is.
Beküldve: 2016.04.19.

Kategória: Befőzés
Küldte: LigetiK




Curry por házilag recept



Hozzávalók:
  • 3 ek koriander mag, 1 ek római kömény mag
  • 1 ek mustármag , 1 tk cardamom mag
  • 8 szegfűszeg , 1 rúd fahéj , 3 szárított chili
  • 0,5 szerecsendió lereszelve , 1 ek őrölt kurkuma




Elkészítése:
A magokat, a szegfűszeget és a fahéjat száraz serpenyőben 4-5 percig megpörköljük.
Hozzáadjuk a chilit és mozsár törővel, vagy fűszerőrlővel porrá őröljük. (Ehhez a művelethez én kávédarálót használtam, amit előtte és utána is alaposan kitisztítottam.)
Belereszeljük a szerecsendiót, hozzáadjuk az őrölt kurkumát és elkeverjük.
Légmentesen záródó üvegben, sötét, hűvös helyen 3 hónapig tárolható.
A megadott hozzávalókból 6 evőkanál mennyiség lesz.

Tipp:

Indiai, arab és más keleti ételek receptjeiben sűrűn találkozhatunk curry porral. Ez az enyhe curry por egy nagyon egyszerű fűszerkeverék, nem szükséges hozzá beszerezhetetlen alapanyag. A chili mennyiségével a keverék csípősségét szabályozhatjuk és az eredmény, saját ízlés szerinti, tartósítószer és ízfokozó nélküli fűszer keverék.


Beküldve: 2016.04.05.

Kategória: Fűszerkeverékek
Küldte: LigetiK




Csalamádé recept



Hozzávalók:
  • 1 közepes fej káposzta, 1 kígyóuborka
  • 1 nagy szál sárgarépa , 3 közepes fej vöröshagyma
  • 30 g só , 120 g cukor
  • 150 ml 10%-os ecet (vagy 75 ml 20%-os)


Elkészítése:
Minden zöldséget alaposan megtisztítunk. A káposztát vékonyra csíkozzuk, az uborkát és a répát uborkagyalunk vékony karikára gyaluljuk, a hagymát fél karikára vágjuk.
Egy tálba rakjuk és sózzuk, cukrozzuk, rámérjük az ecetet. Jól átforgatjuk és párszor megkavarva a hűtőben hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Tipp:

Amikor megláttam ezt a receptet a világhálón, gyorsan elmentettem és tudtam, egyszer biztosan kipróbálom. Most jött el az ideje. Volt is minden hozzávaló itthon. Egész gyorsan összeállítható.
Még frissen nagyon erős az ecettől, de ha hűtőbe rakjuk és hagyjuk összeérni, néha felkavarni, akkor egy nagyon finom savanyúság lesz belőle. Nagyon hamar levet ereszt a sótól. Érdemes kipróbálni.


Beküldve: 2016.04.03.

Kategória: Befőzés
Küldte: aranytepsi


Házi joghurt recept



Hozzávalók:
  • 1 l házi tej , 1 kis doboz élőflórás joghurt
  • 1 nagy üvegedény (fedővel)


Elkészítése:
A tejet felforraljuk és visszahűtjük 40 fokra. (Az a jó hőmérséklet, amikor az ujjunkat beledugva érezzük, hogy forró, de még nincs kényszerünk, hogy azonnal kirántsuk az ujjunkat.)
Ha megfelelő a hőmérséklet, egy kis doboz natúr joghurtot belekeverünk a tejbe. A tejes fazékra rátesszük a fedőt, és az egészet bebugyoláljuk egy jó meleg pokrócba, majd 6-8 órára “megfeledkezünk” róla. (Én este későn szoktam elkészíteni és reggelre kész a friss joghurt.) A lényeg, hogy tartósan a 40 fok körüli hőmérsékleten maradjon a joghurt.
6-8 óra múlva a joghurt már fogyasztható.

Tipp:

Ha görög joghurtot szeretnénk készíteni, egy nagy szűrőt kibélelünk konyharuhával, és beleöntjük a joghurtot. A konyharuhát összekötjük, a szűrővel együtt egy edényre helyezzük, és 1-2 órán keresztül hagyjuk, hogy kicsöpögjön a savó. Az eredmény tejföl sűrűségű, krémes görög joghurt lesz. A kicsöpögött savót felhasználhatjuk kenyérsütéshez, különösen finom lesz tőle a kenyér.
Ha félreteszünk az elkészült joghurtból 2-3 evőkanálnyit, a következő adagot már azzal tudjuk beoltani.


Beküldve: 2016.04.14.

Kategória: Befőzés




Darált fokhagyma recept





Hozzávalók:
  • 2 kg fokhagyma (tisztítva) , 1 kg konyhasó
  • étolaj , kisebb üvegek fedéllel


Elkészítése:
A fokhagymát egy nagyobb tálba beletesszük, és ráöntünk annyi vizet, hogy időnként kevergetni tudjuk.
Így kb. 2,5-3 óra áztatás és fél óránkénti keverés után olyannyira felázik a héja, hogy kényelmesen, és gyorsan meg lehet tisztítani a gerezdeket.
Megmossuk, konyharuhán megszárítjuk, és a húsdaráló apró lyukú tárcsáján ledaráljuk.
Belekeverjük az 1 kg sót, és ezután egy fakanállal időnként kevergetjük, míg a só már nem serceg benne!
Kisebb üvegekbe töltjük, a tetejét étolajjal felöntjük, és lezárjuk a fedelével.
Spájzban (száraz, hűvös helyen) tárolva akár 2 évig is eláll!
Friss és aromás, ételek sütéséhez, főzéséhez szuper jó és egészséges!

Tipp:

Az üveget felbontás után célszerű hűtőben tárolni!

A darált fokhagyma kalória és tápérték tartalma:

Kalória: 122 kcalFehérje: 4 gSzénhidrát: 17 gZsír: 4 g
Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.


Beküldve: 2015.09.07.

Kategória: Befőzés
Küldte: pontycomb



Házi ketchup recept



Hozzávalók:
  • 5 l paradicsomlé , 4 ek só , 14 ek cukor
  • 1 tk színes őrölt bors , 1 ek szárított majoránna
  • 1 erős paprika (elhagyható) , 1-2 ek ecet
  • 4 ek olaj , 4 ág friss oregánó, vagy 1 ek szárított
  • 1 tk friss kakukkfű, vagy szárított
  • 1 piros húsú paprika (tv paprika is jó pirosan)
  • 1 kis gerezd fokhagyma , 1 tk tartósítószer
  • 1 csipet borkén


Elkészítés:
A paradicsomlevet a só és a cukor felével feltesszük főni, majd ha felforrt, hozzáadjuk a fűszereket és az erős paprikát. Ha friss fűszert használunk, akkor azt a édes paprikával, olajjal és fokhagymával turmixszoljuk össze, és így adjuk hozzá. Ha szárított, akkor csak az édes paprikát, olajat és a fokhagymát turmixszoljuk.
Közben megkóstoljuk, ha kell, teszünk még hozzá cukrot és sót. Az erős paprikát csak addig hagyjuk benne, míg kellően csípősnek nem érezzük, majd kivesszük belőle. A léből legalább 1 liternyit el kell forralni, hogy sűrű legyen, ezért kell fokozatosan sózni és cukrozni.
Mikor elfőtte a mennyiséget, megkóstoljuk még utoljára, és ha kell, a maradék ízesítőt is hozzáadjuk. Majd elzárjuk a gázt, és hozzákeverjük a tartósítót és a borként. Előre fertőtlenített üvegekbe töltjük, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Sztori:

Ezt a receptet körülbelül 22 éve kísérleteztük ki a férjemmel.  Akkor Palicson volt egy nagyon finom pizzázó, és ott adtak ilyen saját készítésű paradicsom öntetet a pizzák mellé üvegben. Azóta ezt csináljuk.

Beküldve: 2015.06.09.
Kategória: Befőzés


Svéd savanyúság télire recept



Hozzávalók:
  • 4 kg uborka , 1 kg vöröshagyma , 6 dl cukor
  • 8 dl víz , 4 dl 10%-os ecet , 1 dl só , 1 kk szalicil
  • 1 kk borkén

Elkészítése:
Az uborkát megmossuk. Héjasan legyaluljuk. Ha van hibás rész a héján, azt kivágjuk.
A vöröshagymát megtisztítjuk, majd legyaluljuk. Egy nagy lábasba tesszük, ráöntjük a többi hozzávalót.
Napközben többször megkeverve, tiszta ruhával letakarva legalább 24 órát állni hagyjuk.
Közben kóstolgassuk, ki milyen édesre vagy savanyúbbra akarja elkészíteni.
Üvegekbe merjük hézagosan, és lezárjuk az üvegeket.
Mehetnek a kamra polcra.


Beküldve: 2015.08.17.

Kategória: Befőzés
Küldte: Vass Laszlone



Lecsó télire recept



Hozzávalók:

kb. 13 üveghez

  • 5 kg vegyes színű tv paprika , 3 kg paradicsom
  • 1,8 kg vöröshagyma , 1 kg sertészsír
  • üvegenként 1 késhegynyi Na-benzoát

Elkészítése:
A zöldségeket megmossuk, lecsepegtetjük.
A paprikákat hasábra, a paradicsomot cikkekre, a hagymát nagyobb kockákra vágjuk.
Egy 15 literes nagy lábasba beletesszük a zsírt, felmelegítjük, és a vöröshagymát üvegesre pároljuk.
Hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot. Lassú tűzön, időnként kevergetve félkészre főzzük a lecsót. (Ez kb. 25-30 perc.)
Tiszta, előmelegített befőttes üvegekbe töltjük, a tetejükre rászórunk egy pici késhegynyi Na-benzoátot, és gondosan lezárjuk.
Egy nagyobb kosarat kibélelünk meleg, puha pokróccal, belehelyezzük az üvegeket, gondosan betakargatjuk, azaz száraz dunsztba tesszük, és kb. 2 nap alatt hagyjuk lassan kihűlni!
Egytálételek, pörköltek ízesítéséhez is nagyon kiváló, egy kis nyári ízt varázsol télen az ételbe! :)

Tipp:

Egy kis hegyes erős paprikával dúsítva vagy chilivel is elkészíthető!

A lecsó télire kalória és tápérték tartalma:

Kalória: 108 kcalFehérje: 1 gSzénhidrát: 4 gZsír: 9 g
Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.



Káposztával töltött paprika télire recept



Hozzávalók:

  • 2 kg fehér káposzta , 70 dkg vöröskáposzta
  • 50 dkg vöröshagyma , 2 ek só , 2 kg körüli paprika
A felöntő léhez :

  • 2,5 liter víz , 3,5 dl 20 %-os ecet ,
  • 35 dkg kristálycukor , 4 ek só , 2 tk szalicil
Fűszerek:

  • egész bors , egész fűszerkömény , babérlevél

Elkészítése:
A felöntő léhez valókat összekevertem, közben kóstolgatva, hogy édesebb legyen-e.
A paprikát megmostam, a végét levágtam, a belsejét kiszedtem. A káposztákat legyalultam, a hagymát hozzá aprítottam és 2 ek sóval megszórtam.
Hagytam állni fél órát, ezután kifacsartam.
A paprikákat megtöltöttem, az üvegek aljára egy sor káposztát tettem, erre jött egy sor töltött paprika, megint egy sor káposzta, addig folytatva, amíg el nem fogy.
A tetejére raktam a fűszerekből, majd felöntöttem a lével és lezártam a tetejét.
Ha reggelre nem lesz tele lével, akkor pótolom, hogy tele legyen.

Megjegyzés:

A felöntő levet mindenki ízesítse a saját ízlése szerint, ez most egy picit édesebb lett.


Beküldve: 2016.09.07.

Kategória: Befőzés
Küldte: Vass Laszlone


Fehér káposzta savanyúság télre recept



Hozzávalók:

  • 3 kg fehér káposzta , 1 ek só ,
  • 2 nagy fej vöröshagyma , 1 kg paprika
A felöntő léhez:

  • 2 liter víz , 20 %-os ecet ízlés szerint , 1 ek só
  • 4 ek kristálycukor , 1 mk szalicil
Fűszerek:

  • 10 szem kb egész bors , Egész kömény 1 kk
  • 3 db babérlevél


Elkészítése:
A káposztát legyaluljuk, a hagymát megtisztítjuk, majd vékonyra szeljük.
A paprikát megmossuk, a belsejét kivágjuk, majd feldaraboljuk.
A káposztával összekeverjük a hagymát, rászórunk 1 ek sót, majd egy fél óra múlva kifacsarjuk.
A felöntő lé hozzávalóit összekeverjük, megkóstoljuk és ha szükséges sózzuk és cukrozzuk még.
A káposztát összekeverjük a paprikával, majd lazán (nem megtömve) egy nagyobb üvegbe tesszük.
Rátesszük a fűszereket, majd felöntjük a lével és celofánnal lezárjuk.
Beküldve: 2016.09.22.

Kategória: Befőzés
Küldte: Vass Laszlone

Kovászolt káposzta krumplival recept


Hozzávalók:
  • 2 fej káposzta , 1 csokor szárított, és néhány friss kaporszár , 3 nagyobb krumpli , 5 gerezd fokhagyma
  • 3 fej vöröshagyma , több szál friss kakukkfű és csombor (borsikafű) , 2 ek só


Elkészítése:
A kovászoláshoz 5 literes üveget használtam. A kovászolt káposzta mennyisége pontosan elég volt egy 12 literes bográcsnyi toroskáposzta elkészítéséhez.
A káposztát csíkokra vágtam. (Lehet gyalulni is, de családom jobban szereti szálasan, mégis nagyobb csíkokban a káposztát.) Az üveg aljára, közepére, és tetejére is tettem szárított kaporszárakat (ezeket nyár elején tettem félre kizárólag kovászolt zöldségfélékhez) valamint krumpliszeleteket.
A káposztához hozzákevertem a félkarikára vágott vöröshagymát és a vékonyabb csíkokra vágott fokhagyma gerezdeket, majd elosztottam az üvegben rétegesen.
A réteg közé újabb kapor, zöldfűszer, és krumpli réteg is került. Az egész üveg felöntésére 2 liter meleg (nem forró) vízre volt szükség, amiben feloldottam 2 evőkanál sót.
Tetejét műanyag fagyis doboz fedeléből kivágott kereszttel szorítottam le. Kedden tettem napra, és szombat délelőttre a toros káposzta főzésére készült el.




Beküldve: 2015.08.18.

Kategória: Saláta receptek
Küldte: Gasztropajti



Serpenyős krumpli megbolondítva recept



Hozzávalók:
  • 4 db virsli , 1 nagy fej vöröshagyma ,
  • 4 szem krumpli , 8-10 db kisebb csiperke gomba
  • 2 szem paradicsom , Olaj , Só, bors , Oregánó
  • Petrezselyem

Elkészítése:
Serpenyőben olajon süsd át a felkarikázott virsliket, ha már szép pirosak szedd őket egy tálba és tedd félre.
Az olajban pirítsd meg a felszeletelt hagymát, majd add hozzá a karikára vágott krumplit és a gombát.
Öntsd fel egy kis vízzel, sózd meg, tedd rá a fedőt, és párold, hogy a krumpli megpuhuljon.
Ha már elfőtte a levét jöhet a kockára vágott paradicsom, és az előzőleg megsütött virsli.
Fűszerezd ízlés szerint, és fogyasztható is.


Beküldve: 2016.04.23.

Küldte: PFlora

Ha marad belőle holnapra , akkor egy nagykockás fodros tésztát sós vízben kifőzzük , és össze házasítva kész a krumplis tészta !!


Melegszendvicskrém recept


Hozzávalók:

Krém:
  • 80 dkg sertés párizsi ( egyben ) , 10 db tojás
  • 1 nagy doboz tejföl ( 450 g ), 1 kis fej vöröshagyma
  • csipet só , 1 kg kenyér
Tetejére:
  • 40 dkg trappista sajt

Elkészítése:
A tojásokat keményre főzöm, megpucolom, amíg hűlnek a tojások egy nagy tálba lereszelem a párizsit és a hagymát, majd a tojásokat is hozzá reszelem.
Hozzáadom a nagy doboz tejfölt és a csipet sót is, majd jól összekeverem, így kész is a krém.
A kenyeret felszeletelem ( vastagabb szeletekre )
Majd vastagon megkenem a kenyérszeleteket a krémmel, a sajtot lereszelem és megszórom vele a szendvicseket.
Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem és alsó-felső sütésen 180 fokon sütöm, míg piros nem lesz a sajt a tetején.
Beküldve: 2016.08.24.
Küldte: solya8888

Házi vajkrém recept

Hozzávalók:
  • 15 dkg bacon , 2 szál újhagyma , 20 dkg lm vaj
  • 1 ek aprított petrezselyemzöld
  • Ízlés szerint só és frissen őrölt tarka bors


Elkészítése:
A bacont apróra vágom és egy serpenyőben ropogósra sütöm, mikor a bacon mar megpirult, hozzá adom a karikára vágott újhagymát és megfonnyasztom, majd leveszem a tűzhelyről és hagyom kihülni.
A szobahőmérsékletű vajat kikeverem a már kihült hagymás baconnel, sózom (vigyázzunk, mert ha a bacon nagyon sós, akor már nem kell hozzá sót adni), borsozom, hozzá adom az aprított petrezselymet, alaposan elkeverem, majd egy folpackra halmozom, feltekerem és hűtőbe teszem.
Ha szeretnénk, hogy gyorsan meghüljön és mielőbb tudjuk használni, tegyük be pár percre a mélyhűtőbe.
Apró falatka szendvicseket készítek és friss zöldségekkel kínálom.
Jó étvágyat!
Beküldve: 2016.06.21.
Küldte: GastroHobbi GmLm




Rozmaringos Hasselback burgonya recept


Hozzávalók:
  • 4 db közepes burgonya , 1/2 – 1 tk só (ízlés szerint)
  • 1/4 – 1/3 tk egész bors (ízlés szerint)
  • 1 tk szárított rozmaring (lehet friss is)
  • 2-3 ek olívaolaj

Elkészítése:
Alaposan mossuk meg a burgonyákat. A héjukat egy mosogatószivacs érdesebb felével is átdörzsölhetjük.
Fektessünk le két lapos fakanalat a munkalapra, és fogjuk közé az egyik burgonyát.
A fakanalak lesznek a távtartók, hogy ne vágjuk át teljesen a krumplikat.
Vékonyan szeleteljük fel a burgonyát. Egy mozsárban a sót, borsot és a rozmaringot porítsuk le és adjuk hozzá az olívaolajat.
Locsoljuk meg a burgonyákat a fűszeres olajjal. Ügyeljünk rá, hogy a szeletek közé is jusson belőle.
Előmelegített 180-200 °C-os sütőben körülbelül 30 perc alatt készre sütjük.


Beküldve: 2016.04.23.







Haltepertő recept



Hozzávalók:

  • 70 dkg pontyfilé , 1 kávéskanál só
  • 2 mokkáskanál őrölt fekete bors
  • 1,5 kávéskanál pirospaprika , 5 evőkanál finomliszt
A sütéshez:
  • bő olaj


Elkészítése:
A pontyfilé bőrét lehúzzuk, a nagyobb szálkákat kiszedjük belőle, azután húsát sűrűn beirdaljuk és 2,5-3 centis kockákra vágjuk.
Az a legjobb, hacsak az alsó, szálkamentes részét használjuk,így az a jó ha több halfilénk van.
1 kiskanál sóval, 1 mokkáskanál borssal és 1 csapott kiskanál pirospaprikával összeforgatjuk. Letakarjuk, hűtőszekrényben 2-3 órán át (ha egész éjjel tudjuk az még jobb, hogy jól átjárják a fűszerek) pácoljuk.
A lisztet 1 mokkáskanál borssal és fél kiskanál pirospaprikával összeforgatjuk. Bő, közepesen forró olajban 4-5 perc alatt pirosasra, ropogósra sütjük, végül konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük.
Langyosan vagy hidegen, paprikával, paradicsommal és lila hagymával,és puha kenyérrel tálaljuk, de adhatunk hozzá rántott hagymakarikákat valamint tartármártást is akár.))))

Tipp:

Az elkészítési időhöz a pácolást nem írtam. Tehát igazán 30 perc + a pácolás! Az 2-3 óra,de ha egész éjjel pácoljuk akkor még finomabb és másnap csak előkapjuk.!))))
Beküldve: 2016.04.18.

Küldte: zuzmara35


Tonhalkrém recept



Hozzávalók:

  • 10 dkg aprított tonhal , 2 ek majonéz (gm)
  • 1 szál újhagyma , 1 tk frissen facsart citromlé
  • 2-3 szál petrezselyemzöld
  • ízlés szerint só és frissen őrölt fehér bors

Elkészítése:
A tonhalról leöntjük a levet, és egy tálba tesszük.
Hozzáadjuk az apró kockára vágott újhagymát, a majonézt, a citrom levét, az aprított petrezselymet.
Sózzuk, borsozzuk, és pirítóssal kínáljuk.
Jó étvágyat!

A tonhalkrém kalória és tápérték tartalma:

Kalória: 308 kcalFehérje: 13 gSzénhidrát: 1 gZsír: 35 g
Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.


Beküldve: 2015.11.12.

Kategória: Előétel receptek
Küldte: GastroHobbi GmLm





Bundás kenyér recept



Hozzávalók:

  • 6 szelet kenyér , 7 tojás , 10 dkg sajt
  • ételízesítő ízlés szerint

Elkészítése:
A tojásokat villával felverjük, ételízesítővel (vagy sóval) ízesítjük.
A kész masszába megforgatjuk a kenyereket, és forró olajban kisütjük. A frissen kisült kenyerek tetejét reszelt sajttal megszórjuk.

A bundás kenyér kalória és tápérték tartalma:

Kalória: 241 kcalFehérje: 13 gSzénhidrát: 25 gZsír: 10 g
Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.



Beküldve: 2015.11.04.

Küldte: monikaika





Paprikás krumpli recept


Hozzávalók:

  • 400 g burgonya , 2 fej hagyma , 1/4 szál csípős kolbász , 2-3 szál virsli , 100 g füstölt sonka
  • 3 szelet zsírszalonna , só, vagy ételízesítő
  • pirospaprika , liszt (aki sűrűbben szereti)

Elkészítése:
A szalonnát apró kockákra vágjuk, és egy serpenyőben elkezdjük pirítani.
Amikor zsírt engedett, a szintén apróra vágott vöröshagymát hozzáadjuk, és tovább pirítjuk.
Amikor üveges a hagyma, a tűzről félrehúzva befűszerezzük pirospaprikával, sóval/ételízesítővel, és ha sűrűbben szeretjük, szórjunk rá 1 ek lisztet is.
Hozzákeverjük a kockákra vágott burgonyát és a füstölt sonkát, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és visszatesszük főni.
Közben felkarikázzuk a virslit és a kolbászt, és amikor a burgonya majdnem jó, hozzáadjuk a krumplihoz. További kb. 5 percig főzzük, és kész.

Tipp:

Ha egy kicsit fel akarod meg dobni, a burgonyával egyszerre tegyél hozzá 1 marék savanyú káposztát, és úgy főzd meg. Arra figyelj, hogy kicsit több vizet önt rá, és amikor kész, készíts egy tejfölös habarást, ezzel forrald össze, és tálalhatod.

A paprikás krumpli kalória és tápérték tartalma:

Kalória: 124 kcalFehérje: 5 gSzénhidrát: 6 gZsír: 9 g
Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.


Beküldve: 2015.10.27.

Kategória: Egytálételek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése