2015. március 3., kedd

A zsidó gyarmat ahol az alkimia valósággá válik








A HIT GYÜLEKEZETÉNEK KARMAIBAN





Istentisztelet a Hit Gyülekezetben


Az alábbiak valószínűleg igazak, mert több – sikeresen kilépett –volt Hit Gyülekezetes kedves ismerősöm  hasonló dolgokról számolt be, s ma ők is nehezen élnek, mióta kiléptek onnan (NIF szerkesztő)
Az alábbiakban egy tengerentúli magyar nyelvű újságban megjelent interjút olvashatnak.
riporter: -Hány éves voltál, amikor kapcsolatba kerültél a Hit Gyülekezetével?
volt Hit Gyülekezete tag: – Huszonegy, és hat évet töltöttem a gyülekezetben.
riporter: -Egyáltalán hogyan kerül valaki kapcsolatba a Hit Gyülekezetével?
volt Hit Gyülekezete tag: – Barátok, ismerősök révén. De a szekta tagjai utcai evangelizációkat is tartanak. Engem barátok hívtak, mondták: gyere, jó zene van, sokan járnak. Megkapó a hangulat, az istentisztelet modernsége. Az Istent dicsérő dalok diszkó, country, rock vagy rap stílusban vannak előadva. És ez az újszerűség, fiatalos hangulat magával ragadja az embert. Az biztos, hogy a szekták tudnak a fiatalok nyelvén szólni. És a végén az ember úgy belegabalyodik a szektába, mint a macska a fonálba…Heti három alkalommal van összejövetele a gyülekezetnek, minden alkalommal 5-6 ezren jönnek össze. Sok a fiatal, de vannak idősek is, láttam rendőröket, dandártábornokokat, ügyvédeket, tanárokat, orvosokat. Sok prominens politikai személyiség tagja a Hit Gyülekezetének, például Hack Péter az SZDSZ-ből, aki presbiter a Hit Gyülekezetében. De meglátogatták a gyülekezetet milliomos amerikaiak is.
riporter: – Az ember elkezdi látogatni a gyülekezetet, mert megkapja őt a fiatalos légkör. Hogyan tovább?
volt Hit Gyülekezete tag: – Mikor látják, hogy gyakrabban van ott az ember, akkor ajánlatot tesznek, hogy járjon házi csoportba, házi tanulmányozásra. Egy-két kérdéssel finoman kiszimatolják az anyagi hátteredet is. Például alámerítkezéskor – mert az is van – felírják az egyén nevét, címét telefonszámát és a foglalkozását. Szóval időközben az ember szert tesz rengeteg új barátra, akik meg vannak fanatizálva, és rád szállnak. A szülők ellen is fordítják az embereket. Mert ugye ha az anyád nem “hites&”, akkor az ördögtől van, és akkor mi közöd hozzá? Nősülni, házasodni a “világiak” közül nem lehet, mert akkor engedetlen, lázadó vagy. Világival házasodni sötét pontot jelent. Amit a vezető lelkész mond, az az Úrtól van, és amit ő mond, azt el kell fogadni. A gyülekezet elöljárója Németh Sándor, és ha az ő beszédei ellen vagy, akkor a kenetes szolga ellen, vagy az Isten kiválasztott embere ellen vagy, aki fel van ruházva hatalommal. Arról lehet felismerni, hogy az Úr útján jársz-e, hogy hogyan viszonyulsz Németh Sándor személyéhez.
riporter: – Hallottam, hogy szoros összefonódás van az SZDSZ és a Hit Gyülekezete között. És a választások idején a gyülekezet imádkozott az SZDSZ ellenségeinek a vesztéért.
volt Hit Gyülekezete tag: – Amerikai karizmatikus hittérítőkkel is kapcsolatban van a Hit Gyülekezete. A Hit Gyülekezete tulajdonképpen amerikai modell. Az SZDSZ-szel tudvalevőleg szoros az összefonódás. Választások idején meg kellett átkozni azon politikai pártok tevékenységét, amelyek nem az SZDSZ-szel vannak. Például a Fidesz székházat az “imakommandó” órákon keresztül átkozza.
riporter: – Imakommandó?
volt Hit Gyülekezete tag: – Igen. Amikor például Németh Sándornak jelenése volt a tévében, ahol a Hit Gyülekezete kétes dolgairól kérdezték őt, akkor az imakommandónak előtte három napig Németh Sándor padlásán kellett űzni a tévéből jövő démonokat, amik majd rá akarnak telepedni, amikor elmegy a tévébe.
riporter: – A Fidesz-re mondott átok miről szól?
volt Hit Gyülekezete tag: – “A Fidesz-nek minden tevékenysége legyen átkozott, sikertelen, szerencsétlen, érje utol romlás, halál és pusztulás kezük minden munkáját.” És amikor egy személy ellen szól az átok, akkor a 109-es zsoltárt mondják ellene, behelyettesítve az átkozott nevét.
riporter: – Hány tagja van a Hit Gyülekezetének?
volt Hit Gyülekezete tag: – Hatvanezer. A fő bázis Budapesten van, de természetesen vannak vidéki gyülekezetek is. A Hit Gyülekezetének van óvodája, bölcsődéje, általános iskolája, gimnáziuma, és hittudományi akadémiát is működtet.
riporter: – Értem. Szóval a nyolcvanas évektől 2000-ig, a Hit Gyülekezete ezerről hatvanezerre nőtt lélekszámban, anyagi befolyása pedig óriási lett. Ez mivel magyarázható?
volt Hit Gyülekezete tag: – A fizetés 10 százalékát le kell adni. Mivel egyrészt a “nagykenetű testvér” mondta, a másik ok pedig, hogy az Ószövetségben meg van említve a tized. Ennek a mintájára. Ezen kívül állandóan hangsúlyozzák azt a gondolatot, hogy aki ad Isten munkájára, az gazdag lesz, aki nem ad, az szegénységben fog tengődni. Úgyhogy a hívők minden fizetés után beleteszik egy borítékba a fizetésük egy tizedét, és ráírnak a borítékra egy “T” betűt, ami a tized megfelelője. Azért jelölik meg, mert a tizeden kívül adományokat is illik adni a gyülekezet számára. Az adományt tartalmazó borítékot nem kell megjelölni, csak bedobnia ládába. Sokat emlegetett szabály az is, hogy ha két összeg van nálad, akkor a nagyobbikat kell adományoznod, mert az van az Úrtól. Szóval, ha egyik zsebedben van egy ötszázas, a másikban pedig egy ezres, akkor az ezrest adományozod, mert az van az Úrtól.
riporter: – Hová mennek ezek az összegek?
volt Hit Gyülekezete tag: – A Hit Gyülekezetének van egy bankszámlája. A tizedet azonnal nyomják rá a számlára, a vidéki gyülekezetek is, tehát az meg egyenesen Pestre érkezik, utána a pénz sorsa ismeretlen. Az adományok egy részét arra használja a gyülekezet, hogy fizesse a bérleményt, de mondjuk, azt sem kell mindenhol, mivel egyre több gyülekezetnek saját épülete van már, amelyeket a hívők pénzén építenek föl, de az épület a Hit Gyülekezetének a tulajdonát képezi. Így az adományok szintén mennek Pestre, a főbázisba. Aztán vannak húzások időről időre, mint például mikor az egyik gyülekezet pásztora azt mondta nekünk nagy lelkesedéssel: “Tudjátok mit, dobjunk össze a Németh Sándornak 150 ezer forintot!” És mi összedobtuk neki a 150 ezer forintot hat istentisztelet folyamán. Beletettük egy borítékba a pénzt, és a pásztor elvitte neki. Németh Sándortól néhány nap múlva kaptunk egy faxot, hogy köszöni szépen a -i gyülekezet kedvességét. Ennyi. Ezzel lehetett minket etetni.
riporter: – Van valami elszámolás a vezetőség részéről azzal kapcsolatban, hogy mire fordította a befolyt pénzösszeget? Vagy csak vakon kell bízni abban, hogy a felkentek Isten akarata szerint a gyülekezet érdekében költik el a pénzt?
volt Hit Gyülekezete tag: – Soha nem volt még olyasmi, hogy valaki kiállt volna a Hit Gyülekezetében, és beszámolt volna a gyülekezet anyagi helyzetéről. Sőt, azt mondták, hogyha kíváncsi vagy az anyagi dolgokra, akkor az már lázadás, akkor te a szívedben azt feltételezed, hogy a nagykenetű szolgáló sikkaszt. Tehát vizsgáld meg magad, és tarts bűnbánatot.
Azt is volt időm megfigyelni, hogyan viszonyulnak a szegényekhez, a szerencsétlenekhez a Hit Gyülekezetének pásztorai. A pénzt ugye piszkosul kérik, de ha valaki egy nevetséges összeget, mondjuk, 500 forintot kér a gyülekezetből ennivalóra, akkor az a válasz, hogy: “Imádkozzál, majd az Úr ad.”
riporter: – Mi van akkor, ha egy egyszerű kis “hites” meggondolja magát és azt mondja, hogy én ebből kiszállok?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ha rövid ideje van ott, és nem jár a szája, tehát nem a gyülekezeten belül akar reformálni, és ha nincs jelentős anyagi bázisa, akkor szép csendben kiléphet, a kutya sem fogja keresni. De ha valaki régóta ott van, esetleg már valamilyen beosztása is van, tehát már belelát a dolgokba, vagy anyagilag befolyásos ember, akkor először szép szóval próbálják őt rávenni, hogy vissza kéne jönni. Ha az illető nem jön vissza, akkor a gyülekezet fel van szólítva, hogy átkozza meg ezeket az egyéneket. Az ott maradottaknak pedig átok terhe mellett el kell mondaniuk egy esküt, hogy ők maradnak a gyülekezettel. A hívőket abban a félelemben tartják, hogy az átkok fognak. Tudják, hogyha kilépnek, akkor az egész gyülekezet hónapokig átkozza majd őket. Voltak, akik évek után nem bírták tovább, gyomorfekélyt kaptak, idegileg tönkrementek, egy kedves ismerősöm gyomorrákban meghalt, többen öngyilkossági kísérletet hajtottak végre, valaki a Dunába ugrott. Egyik ismerősöm a pszichiátriára került, miután sikerült elszakadnia a gyülekezettől, de hónapokig kínzó fejfájás gyötörte, mert tudta, hogy őt most állandóan átkozzák.
riporter: – A te kálváriád hogyan kezdődött? Boldog, hívő ember voltál, eljártál a gyülekezetbe, sírtál, énekeltél a többiekkel, egyszer csak valami beárnyékolta ezt az állapotot. Mi volt az?
volt Hit Gyülekezete tag: – Én ferencesek között érettségiztem és katolikus papi hátterem is van. Amikor elkezdtem látogatni a Hit Gyülekezetét, a korombeli fiatalok úgy ösztönösen körém csoportosultak, gyülekezet után odajöttek hozzám beszélgetni. A pásztorok is látták, hogy hatással vagyok az emberekre, ráadásul komolyan veszem a dolgokat, így egy idő után csoportvezető lettem, és az otthonomban tanulmányozást folytattam a rám bízott “házi csoporttal”. Vagyis akkor már az otthonomban, mert időközben megnősültem, feleségül vettem egy lányt, aki szintén a Hit Gyülekezetébe járt. Minden szépnek és magasztosnak tűnt, rendszeresen jártunk a gyülekezetbe, ahol eufórikus hangulat uralkodott, az emberek nyelveken beszéltek, elájultak, amikor a nagykenetű testvér megérintette őket, és mi szentül hittük, hogy a szent szellem munkálkodik a gyülekezetben. Boldogok voltunk Én abban az időben egy kiadóvállalatnál dolgoztam, amelyet a Hit Gyülekezete működtetetett, és irodai munkám során észrevettem néhány húzást, pontosabban pénzzel való visszaélést. Egyszer bent maradtam az irodában, átnéztem a számlákat, kijött, hogy több millió forinttal nincs elszámolva.
riporter: – Ennek mi köze a Hit Gyülekezetéhez?
volt Hit Gyülekezete tag: – Csak annyi, hogy a kiadót működtető főnökeim presbiterek voltak a Hit Gyülekezetében. Akkor döbbentem rá, hogy mi kis naiv emberkék vagyunk, akiket az orrunknál fogva vezetnek, és azt hazudnak össze, amit csak akarnak. Felhívtam az egyik nagykenetű testvért, mert tanácsot akartam tőle kérni, és bizalmasan elmondtam neki, hogy mit vettem észre a pénzügyekben, de kértem őt, hogy ne mondja el senkinek. Azt mondta, nyugodjak meg, nem szól senkinek. A következő gyülekezeti összejövetelre azonban lejöttek hozzám Pestről a nagykenetű testvérek és a házi csoportom meg a feleségem előtt elkezdték felsorolni a “bűneimet”, amit szerintük a hat év alatt elkövettem ennyit a nagykenetű titoktartásáról. Ott helyben leváltottak, mint csoportvezetőt, és a munkahelyemről is azonnali hatállyal elbocsátottak. Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elmentek. Én csak azon gondolkoztam a “vádak” felolvasása alatt, hogy honnan van ez a rettenetes gonoszság bennük, hiszen semmi nem volt igaz a vádakból. Az egész olyan volt, mint egy koncepciós per. Nem tudtam, hogy még csak most kezdődik a hadjárat ellenem. A tetvek pletykákat, rágalmakat kezdtek terjeszteni rólam a pesti gyülekezetben is, így mindenki felvette ellenem a védekező állást, és kezdték rám mantrázni az átok-zsoltárt. A gyülekezet testvérnői pedig hívogatni kezdték a feleségemet először titokban, majd teljesen nyíltan azzal a sürgetéssel, hogy váljon el tőlem, mivel én az ördögtől vagyok, és ilyen emberrel nem lehet együtt élni, és a nagykenetű testvér ilyen esetben megengedi a válást. Néhány nap múlva betörtek hozzánk, testileg bántalmaztak, keresték a számlákat. Én fenyegettem őket, hogy feljelentést teszek a rendőrségen. és mindent kitálalok.
riporter: – Ez azért merész dolog, nyíltan meg fenyegetni valakit, akinek ráadásul takargatnivalója van.
volt Hit Gyülekezete tag: – Meg is tettem a feljelentést, be is vitték az érintetteket a fogdába. Csakhogy a rendőrségen ők is tettek ellenem feljelentést, méghozzá azt, hogy azért keresték nálam a számlákat, mert a sikkasztást én követtem el a cégnél, és azért meg akarták szerezni tőlem az iratokat. Akkor ott a rendőrségen még egyszer behúztak a csőbe, elkezdtek könyörögni és fenyegetőzni, hogy enyhítsek a feljelentésen, mondjam azt, hogy nyitva volt az ajtó, tehát nem betörés volt. Azt ígérték, hogy ha ezt megteszem, akkor ők visszavonják az ellenem tett feljelentést. Én megváltoztattam a feljelentést, így kiengedték őket, ők viszont nem vonták vissza az ellenem tett feljelentést. Itt nagyon ráfáztam. Nekem ekkor nem volt munkám, eléggé le voltam rongyolódva, gondoltam, új életet kezdek. Elhatároztam, hogy beállok rendőrnek és lesz belőlem egy becsületes rendőr. Mikor elmentem bejelentkezni a rendőrségen, akkor tudatták velem, hogy pszichológiai tesztnek is alá kell vetni magam, hogy lássák: megfelelek-e rendőrnek. Mondtam, semmi akadálya. A pszichológiai tesztet szakorvosnak kellett elvégeznie. Elmentem a szakorvoshoz, aki felajánlotta, hogy bead nekem egy nyugtató injekciót, egy idegerősítőt csak egy nagyon gyengét -, hogy megnyugodjak. Beleegyeztem, mert valóban eléggé megviseltek a történtek. Eszembe se jutott, hogy Haloperidolt kapok.
riporter: – Mi az a Haloperidol?
volt Hit Gyülekezete tag: – A Haloperidol injekción keresztül beadott elektrosokk. Szóval beadta. Mikor mentem haza a vonattal, már az úton éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. A nyelvem összecsavarodott, a végtagjaim kicsavarodtak, csurgott a nyálam, szóval nem voltam a magam ura. Mikor hazaértem, a feleségem látta, hogy baj van, kihívta az orvost, de az tanácstalan volt, mert nem tudta, hogy mit kaptam, mi ellen adja be az ellenszert Azt hittem, hogy egy-két nap alatt átmegy rajtam. Három hét múlva mikor már tovább nem bírtam, szóltam az egyik barátomnak, hogy vigyen vissza a pszichiáterhez. Egy vasárnapi napon történt. Odaálltam elé, csak annyit mondtam, hogy “Ez van”. Ő erre azt felelte, hogy ilyen apróságokkal ne zavarjam a hétvégi ügyeletét. Rendben, mondom azzal is megzavarhatom az ügyeletet, hogy elugrok a rendőrségre, és feljelentem. Erre aztán megnézte a kórlapomat, majd egyszerűen csak annyit mondott, hogy tévedésből mást adott be nekem a nyugtató helyett, de ebből ne csináljak nagy ügyet, ez bárkivel megeshet. Azután beadta az ellenszert, és én nem jelentettem fel. Mikor hazaértem a kórházból, a feleségem addigra összecsomagolta a holmiját, és kijelentette, hogy ezt ő tovább nem bírja, elválik tőlem. Beadta a válópert, meg sem kellett jelennem a tárgyaláson, elválasztottak. És ez sajnos így van Magyarországon, úgyhogy akaratom ellenére felbontották a házasságunkat.
riporter: – Jártál még ekkor a H it Gyülekezetébe?
volt Hit Gyülekezete tag: – Nem. Otthon olvasgattam a Bibliát, és töprengtem, hogyan legyen tovább. Elhatároztam, hogy felhívom a Magyar Fórum szerkesztőségét, hátha érdekli őket az esetem. Érdekelte őket, ki is jöttek hozzám a lakásomra felvenni a riportot, és ment volna nyomtatásba. Ők nyugtattak, hogy a nyilvánosság védelmet nyújt majd. Arról is szó volt, hogy a tévében is riport készülhetne velem. Ezt én jó ötletnek tartottam. Csakhogy a szekta tudomást szerzett a készülő riportról, és akkor jött az utolsó poén: biciklin tekertem hazafelé, amikor hirtelen megállt mellettem egy rendszámtábla nélküli furgon. Berántottak az autóba, megfenyegettek, hogy esténként ne merészkedjek az utcára és készüljek el mindenre, mert amit a gyülekezet ellen vétek, az már a legsúlyosabb bűn, majd meztelenül kidobtak a város egyik forgalmas utcájára, fényes nappal. (Ezek az emberek a Krisztus nevében a helyes dolgot cselekedték: Ez a fanatizmus hatalma.) A járókelők adtak rám ruhát, mert látták, hogy baj van. Azonnal elmentem a rendőrségre feljelentést tenni, de nem tudtam semmit bizonyítani, mert rendszámtábla nem volt a kocsin, a tetteseknek pedig lett volna alibijük, ha akarták volna, az egész gyülekezet egybehangzóan állította volna, hogy az adott időpontban csoport-tanuláson vettek részt, vagy hasonló. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy elmegyek az országból. Ennyi a történet.
riporter: – Magyarországon többen is lehetnek ebben a helyzetben, hogy bekapcsolódtak egy szektába és nem tudták otthagyni?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ismerek embereket, akik kiléptek a gyülekezetből, és most nagyon rossz életük van. A rengeteg szekta, romboló, pusztító, destruktív hatással van az emberekre, a társadalomra.
riporter: – A Hit Gyülekezetét Nyugatról is támogatják?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ez teljesen biztos. Amerikából mennek pénzek a Hit Gyülekezetébe és vissza. Minden istentiszteleten három zászló függ a színpad fölött. Nem találnád ki, melyek ezek: az amerikai, a magyar és az izraeli. Ráadásul, mivel a Hit Gyülekezete elismert, bejegyzett egyház, nem adózik a bevételei után, sőt állami támogatásban részesül.
riporter: – Tehát itt vagy most, valahol laksz és szeretnéd rendbe tenni az életedet.
volt Hit Gyülekezete tag: – Igen, újra szeretném kezdeni az életemet, hallgatom az Úr szavát, hogy irányítson.
*******
A Legfelsőbb Jóságos Isten nevében:
Könyörögve kérjük, hogy akit megkörnyékez a hit(ványak) gyülekezete nagy ívben kerülje el őket!
Önmagától álljon el a belépés gondolatától, aki esetleg ezen agyalt!
Akik meg jelenleg (még) benne vannak, kívánjuk nekik, hogy ébredjenek fel és hagyják ott!
Ehhez sok szeretet-erőt és jó egészséget kívánunk!
És imádkozzunk értük, mert a jó imának is formáló ereje van!
Terjesszük Bartus László – Fesz van (A Hit Gyülekezete másik arca) c. könyvét.
Nemzeti InternetFigyelő



Kinek állt érdekében?





hétfő, március 02, 2015  #[ gabeebee ]Világhír

Péntek éjjel óta nagyrészt a moszkvai, Borisz Nyemcov-féle gyilkosság foglalkoztatja a világ politikai történései iránt fogékonyakat. Az érdeklődés persze nem véletlen, hisz az ügy jóval több annál, mint hogy lelőttek egy embert az orosz főváros központjában. A nálunk kevésbé ismert Borisz Nyemcov ugyanis az 1990-es évek egyik vezető orosz politikusa, de legfőképp Vlagyimir Putyin jelenlegi ellenzékének ikonikus alakja, aki több közeli hozzátartozója és ismerőse egybehangzó állítása szerint is komoly bizonyítékokat gyűjtött össze az orosz hadsereg kelet-ukrajnai bűntényeiről és Putyin szerepéről a konfliktusban.

Hogy mi is történt azon az éjjelen tényszerűen, ma már lényegében tudható, mivel az utcai kamerák 
rögzítették az eseményeket. Nyemcov éjjel féltizenkettő környékén az ukrán modell barátnőjével, Anna Durickajá-val sétált a Kreml közelében, amikor egy rá lesben váró valaki rálőtt. A politikust négy golyó találta el és azonnal belehalt a sérüléseibe. A támadó pedig egy fehér autóval elmenekült.

Eddig a tények. Innentől minden más csak találgatás.

Az, hogy a Kreml tövében megöljék az ellenzék vezetőjét, az felfoghatatlan. Az ország a szakadék felé rohan. Borisz az igazságért halt meg” - mondta az eset után Mihail Kaszjanov korábbi miniszterelnök, mintegy visszhangozva az orosz ellenzék és a Nyugat álláspontját, kimondva, kimondatlanul sejtetve azt, hogy Nyemcovot lényegében Putyin tette el láb alól.

A nagy kérdés, hogy valóban ez történt-e?

Ha jól végiggondoljuk a dolgot, akkor láthatjuk, hogy Putyinnak több okból sem állt nagyon érdekében, hogy Borisz Nyemcovot gyanús körülmények közt lelőjék, főleg nem olyan teátrális körülmények közepette – az orosz nemzeti színekkel díszített hídon a Kreml mellett -, mint ahogyan az történt.

Az egyik ok, hogy az orosz elnöknek nem lehetett szándékában nemzeti hőst faragni az ellenzék vezéréből és ezzel további verbális muníciót adni a kezükbe. Továbbá az sem lehetett kérdés Putyin számára, hogy a gyilkosságot követő világsajtóban megjelenő reakciók döntő többsége - tekintettel a fősodratú média tulajdonosi hátterére – az ő számlájára fogja írni a történteket. Arról már nem is beszélve, hogy Putyin támogatottsága az oroszok körében nagyon magas, így Nyemcovnak akármilyen bizonyítékok is voltak a kezében nem sok esélye lett volna egy gyors hatalomváltás kikényszerítésére.

Így aztán első ránézésre úgy néz ki, hogy az orosz elnöknek nem állt érdekében a konfliktus. Persze azért ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett köze hozzá.

Érdekes kérdés aztán maga a helyszín is. A szakértők döntő többsége azt találgatja, hogy az elkövetők miért pont a Bolsoj Zamoszkvoreckij hídat választották a gyilkosság helyszínéül, mivel az a forgalmassága és központi helye miatt „nem a legideálisabb hely” az ilyen jellegű cselekményekhez. A gyilkosság mégis itt történt és az sem vita kérdése ma már, hogy az egész jól meg volt szervezve.

De akárki is gyilkolt, a helyszínválasztás vagy azt sejteti, hogy Putyin nem tud rendet tartani a Kreml közvetlen környékén, vagy azt, hogy ott csak az ő emberei tehetnek meg bármit is, azaz magát a gyilkosságot is csak ők követhették el.

Az ügy finoman szólva is szövevényes és ma még jóval több kérdés van, mint válasz főleg úgy, hogy újabban egyre többen vetik fel a CIA esetleges szerepét a történtek mögött. Ami azért valljuk meg, egyátalán nem lenne meglepő.

3 KOMMENTEK:

Névtelen írta...
A legfontosabb érv V Putyin mellett, miért most, az ukrajnai káosz idején ölette volna meg ezt a finoman fogalmazva is kétes, USA báb alakot! Hisz már akár 10 évvel ez előtt iskényelmesen megtehette volna, sőt, még B,Jelcin idejében!
2015. MÁRCIUS 2. 8:45
Karina írta...
Nem értem milyen " verseny " folyik manapság? Melyik , milyen nációhoz tartozó ember,emberek élete értékesebb, azoké, akik a haláltáborokba űzve haltak meg,v. akiket bevagonírozva kergettek a halálba, vagy azoknak a civileknek, vagy azoknak a katonáknak az élete, akik bombázták Irakot, a volt Jugoszláviát és a többi országot? Vagy az a norvég "fiatal" aki kivégzett csak úgy 60-70 baloldali fiatal gyerekembert ? és most "büntetésűl a 3 szobás összkomfortos " börtönében múlatja napjait" és az a legfőbb gondja, miért nem kap friss játékokat a neten? Mi történik már ebben a kifordított világban? Az erősebb hatalmi parancs szerint, netán ideológiák szerint kell döntenük melyik ember "érdemli" meg, hogy elpusztuljon,a "védelmi, v. támadó fegyverek által" v. melyik ember hal meg " érdemtelenül?" Mi történt a" legfőbb érték az ember" c. szlogennel? v. mi van az "emberi méltósággal" amit állandóan hangoztatnak jobbról is balról is keresztények, liberálisok és ateisták mind. Vagy nekünk mostmár csak a verseny, a profit, a pénz hajhászás a lényeg, vagy eldöntik az " okosok " ki a mi " 1.sz főellenségünk és ki a legfőbb gonosz", s az nem is olyan nagy baj, ha.elpusztul.
2015. MÁRCIUS 2. 13:09
Attila írta...
Nemrég voltunk tanúi egy sajátos főszerkesztőcserének a Charlie Hebdo nevű lapnál. A hírverés fokozása érdekében még kiparancsolták az EU vezetőket is azzal, hogy kiállnak a szólásszabadságért. Az sem számított, hogy egy Dieudonné nevű humorista 4 szóval gyorsan megmutatta, hogy csak a Hebdo szólásszabadságáert álltak ki, az övéért nem. Érdekes módon a vezetőknek ez fel sem tűnt, mert senki nem tiltakozott. De a lap példányszáma a néhány tízezres nagyságrendről vagy 6 millióra szökkent, jelentősen megnövelve a laptulajdonos Rotschildék nyereségét.

Lehet, ezekben a körökben így szokás és most sem történt más, csak Nyemcovot leváltották. Megkérdezték, mik az eget és Putyint rengető bizonyítékai és amikor bemutatta, akkor azokat gyengécskéknek találták. Talán úgy itélték meg a helyzetet, hogy ez a teátrális kivégzés többet hoz a Putyin-ellenesség konyhájára és egyben megszabadulnak egy életművésztől, aki eddig sem tudta letörni a Putyin iránti szimpátia folyamatos növekedését. Mindenesetre a bizonyítékok azóta sem kerültek elő.
2015. MÁRCIUS 2. 18:26

MEGJEGYZÉS KÜLDÉSE

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle





AZ EMBERISÉG SELEJTEZÉSE ELKEZDŐDÖTT



Az emberi lakosság „nagy selejtezése” csendben elkezdődött. Rejtetten, alattomosan és könyörtelenül. Igen, egy globális emberirtási napirend életbe lépéséről van szó. És ahogy ez a szemünk előtt lejátszódik, az emberi faj túlnyomó többsége eltűnik majd a génállományból. Genetikailag megsemmisül. Vajon Ön és létező vagy leendő utódai túlélik?
Amit ez a cikk bemutat az az, hogy mi az igazi fenyegetés ebben a világban, és hogy lehet megőrizni utódaink genetikai integritását. Hogyan védekezhetünk? MIÉRT van napirenden a globális elnéptelenítés? Minél jobban megérti ezeket a válaszokat, annál nagyobb az esélye a túlélésre a nagy emberirtásban.
Először is, hadd utasítsak el minden olyan elképzelést, hogy a nagy selejtezésre valami fantáziadús összeesküvés-elmélet lenne. Ebben a világban Bill Gates és Ted Turner nyíltan megvitathatják hogyan csökkenthetik a világ népességét 90%-al. Bill Gates, különösen boldogan finanszíroz meddőségi technológiákat, és GMO vakcinákat melyek mindegyikét szándékosan úgy tervezték, hogy meddőséget okozzanak, vagyis megakadályozzák az új babák születését.
A Bill és Melinda Gates Alapítvány például jelentős támogatást biztosított a University of North Carolina meddőséget okozó ultrahang technológia kifejlesztésére, amely az emberi spermiumokat életképtelenné tenné legalább hat hónapig. Már a BBC is bemutatta, ez a technológia hatékonynak bizonyult patkányok esetén, és ez csak egyike a 78 különböző kutatási projektnek, amelyet a Gates Alapítvány finanszíroz „Globális Egészségügyi Programok” égisze alatt.
Ahogy Bill Gates 2010-ben kifejtette, a népirtást oltások használata révén idézné elő.
A világon ma 6.8 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk.”

A gyengék eliminálása”

A globális vezetők ilyen vágyait nem is titkolják.
Vagyis a vezetők szerint „az állomány selejtezése” az emberiség szempontjából valójában csak egy jó tett. Lehetővé teszi azt, hogy az emberiség erősebb legyen, ugyanúgy, ahogy a gyengék természetes szelekciója zajlik egy csorda vadállat esetében, ami javítja a megcélzott faj összesített génállományát.
A globalisták azzal érvelnek, hogy a mai emberi génállomány leállt. A gyenge és a buta emberek ugyanúgy képesek szaporodni, mint mindenki más – ha nem még inkább. Az emberi génállomány valójában hanyatló tendenciákat mutat − mondják, és az egyetlen módja annak, hogy azt visszahozzák arra a pontra, ahol egy faj fejlődni képes az az, hogy eliminálják azokat, akik nem elég okosak ahhoz, hogy helyet érdemeljenek az emberi génállományban.
Ez persze, eugenika: az emberi faj javítása népirtás útján.

A modern eugenika

A mai modern eugenikusok ettől azért finomabb módon manipulálják a lakosságot. Rájöttek tapasztalat útján, hogy a nyílt hadviselés gyakran a visszájára fordul. Tehát müködnek a háttérben szépen kidolgozott módszerekkel és megvalósítják ádáz terveiket. Ezen módszerek közé tartozik az emberek meggyőzése, hogy genetikailag módosított élelmiszereket fogyasszanak −, amelyek terméketlenséghez vezetnek – fluoridos vizet igyanak, oltóanyagokat, szintetikus vegyszereket használjanak, amely növeli a vetélések számát és egyébként is drasztikusan csökkenti a szaporodási rátát.
Tény, hogy a mai eugenika áldozatai saját akaratukból állnak sorba orvosuknál az influenza elleni oltóanyagért.

A nagy intelligencia teszt

Úgy tünik, hogy a népírtó vakcinák, a génmanipulált élelmiszerek, élelmiszer-adalékanyagok, gyógyszerek és egyéb szintetikus vegyszerek egyfajta intelligencia tesztként működnek a lakosság számára. Azok, akik rendszeresen oltatják magukat, nem vinnék el a pálmát ezen a teszten. Az ostoba emberek – a „haszontalanok” – eltávolítása a génállományból lenne a globális vezetők egyik célja. Így a vakcinák tökéletes szűrőként müködnek és eltávolítják a „hülye gének”-et az emberi génállományból.
Az oltóanyagok rejtett rákot okozó vírusokat tartalmaznak és több emberi generációban is jelen lesznek. Az SV40 vírus bevezetésre a polio oltással került sor az 1950-es években. A beoltottak unokáiban ma is fellelhető ez a virus. Ezt olyan vezető tudósok vallották be nyíltan, akik ezeket a vakcinákat létrehozták.
Eközben az oltóanyagok hatékonyságáról szóló jelentések tökéletesen fabrikáltak, ahogy két tudós le is leplezte a tudományos csalásokat.
Mellesleg sok gyógyszer közvetlenül okozhat meddőséget. A Propecia nevü kopaszodásra felirt gyógyszer terméketlenséggel és ejakulációs zavarokkal függ össze.

A játék megy: ki éli túl?

Ön csak egy versenyző egy „reality show” „Túlélő” nevü játékában. Ha nyer, túlél, génjei tovább öröklődnek és a jövőbeli emberi fajt fogják képviselni. Ha veszít, ennek ellenkezője történik.
A NaturaHirek intelligens olvasóinak szeretném megmutatni hogyan lehetséges kijátszani a globális elit terveit. Bill Gates-et akarom megverni saját játékában. És a túlélés, nyerés.

A túlélést és termékenységet fenyegető 7 tényező

1) A génmanipulált ételek fogyasztása – reproduktív zavarokat eredményez bármely emlős fogyasztja azokat.
2) Az oltóanyagok – Tele vannak rejtett rák virusokkal és vegyi segédanyagokkal. Az oltóanyagok a fő okai a mai megnövekedett számú meddőségi eseteknek, születési rendellenességeknek, spontán vetéléseknek.
3) Chemtrail-ek: a repülőgépek húzta fehér vegyi csíkok, amelyek még véletlenül sem kondenzcsíkok. A következőket tartalmazzák: alumínium, bárium és más nehézfémek… A chemtrail-ek mérgező fémekkel telítik meg atmoszféránkat, amelyek hátrányosan befolyásolják az agy működését és az idegrendszer funkciót. Légzőszervi megbetegedéseket és asztmát is okozhatnak. Hozzájárulhatnak születési rendellenességek és deformitások kialakulásához, de a részleteket tovább kellene vizsgálni.
4) Vényköteles gyógyszerek – vényre kapható gyógyszerek és a kemoterápia DNS károsodást okozhatnak, elősegítik az impotencia kialakulását és csökkentik a spermiumok és a petesejt minőségét.
5) Élelmiszer-adalékanyagok – ezek a vegyi anyagok károsítják a DNS-t, a petesejt minőségére is hatással vannak és meddőséget okozhatnak. Az élelmiszerekben lévő mérgek mint a nátrium-nitrit (szinte minden feldolgozott húsban van), ízfokozó anyagok, aszpartám és kémiai tartósítószerek a felelősek ezért.
6) A biológiai fegyverek – egy lehetséges „gyorsan ölő módszer”. A világ kormányainak végül is kényelmes lenne ezt a népírtó formát választani, miközben majd találnak valami fiktív terrorista csoportot, akire rákenhetik az egészet.
7) Az élelmiszer-fasizmus – vállalatok, mint a Monsanto teljes globális uralomra törekszenek az egész élelmiszer-ellátásban. Ez a koncepció az úgynevezett „élelmiszer-fasizmus”, és lehetővé tenné azt, hogy a vállalatok és kormányok eldöntsék, ki eszik és ki éhezik.
Ami ezután következik, az az, hogy hogyan lehet mindezzel felvenni a harcot.
Forrás: Netextra




A MAGYARNAK VÉRÉBEN VAN A GYILKOLÁS” – TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS SZLOVÁK MÓDRA



Tucatnyi olyan szlovák könyvet elemez a szerző, ami a magyarokról szól. Olyan hihetetlen és gátlástalan hazugságokat olvashatunk tehát, ami joggal háborít fel minden tisztességes embert. Ha bele gondolunk abba, hogy a tót atyafiak – ők ma már szlováknak hívják magukat – évszázadokon át úgy éltek, soha nem üldözve hazánkban, de befogadva a magyar királyságba, hogy a magyarság óriási véráldozattal védte meg őket pl. a török hódoltság korában.
Az, hogy e népcsoportnak a tisztességes része 1920 előtt még „hungarusnak” vallotta magát, sajnos már a múlté. Pedig a Habsburg királyok által elültetett ellentét, csak az “oszd meg és uralkodj” okán kívánta őket ellenünk fordítani, de nem számoltak azzal, hogy éppen a kedvenc cseh alattvalóik lesznek azok, akik a mindezt a birodalmuk szétverésére használják fel. Ám az is furcsa és döbbenetes is, hogy 1926-ban, az akkori “legszlovákabb” párt vezetője közölte egy szónoklatában, hogy becsüljük meg a magyar hazát, mert ezer év magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint hat év alatt a csehektől! Mindezek figyelembevételével olvassák most az alábbiakat, s az ordas hazugságokat, történelemhamisításokat minden fórumon próbálják meg leleplezni!
Bene Gábor

Szomszéd népek “barátsága”?

Tudta Ön, hogy az ezeréves Magyarország csupán mese, és egy királyunk sem volt magyar? Hogy a népvándorlás valójában “csavargók fosztogatása” volt, és a teljes magyar kultúrát a szlávoknak, németeknek, olaszoknak és legújabban a zsidóknak köszönhetjük? Hogy a szlovákok 8000 éve lakják a Felvidéket, és olyan kiváló embereket adtak Magyarországnak, mint Liszt Ferenc és Kossuth Lajos? A Jobbegyenes blog exkluzív összeállításából kiderül, Szlovákiában az állami támogatással kiadott könyvek milyen képet festenek rólunk, magyarokról, és miért vagyunk “fekete piszokfolt” Európa térképén.
A Kárpát-medencébe bekergetett magyarok Szvatopluk beleegyezésével telepedhettek meg a Felvidéken, pontosabban Moráviában, ahol az ős szlávok zsoldosokként használták őket, és velük támadtatták meg Észak-Itálitát – derül ki abból a videóból, amelyet az egyik legolvasottabb szlovák napilap, a SME újságírói készítettek még tavaly májusban. A napokban magyar felirattal is elérhetővé vált videó szerint Árpád fiait az itt élő szlovákok civilizálták nomádmentes életvitelre, nekik köszönhetjük az antik kultúrát, a különféle mesterségeket. A rövid összeállítás azzal zárul, hogy a szlovákoknak tulajdonképpen hálásnak kéne lenniük a magyaroknak, mert mi csináltunk belőlük nemzetet azzal, hogy elvágtuk őket déli szláv testvéreiktől.
Európában sok fiatal nemzet küzd azzal, hogy identitást kreáljon magának. Ausztria lakosságának fele még a 70-es évek elején is németnek vallotta magát. Ukrajna polgárainak jelentős részét a mai napig nehéz meggyőzni arról, hogy az államformájuknak bármiféle értelme vagy jövője van, a Bosznia-Hercegovinának nevezett viccországról már nem is beszélve. A múlt újraírásában azonban egy nép sem merészkedett olyan messzire, mint a szlovákok, akik valós gyökereik felkutatása helyett úgy döntöttek, a kronológiájukból hiányzó több mint ezer évet egy az egyben kitalálják.
Ez a szürreális történelmi fantasy fittyet hány a régészeti leletekre, szűrés helyett gyarapítja a mondákat, és ha kell, más népektől lop történelmi hősöket. Az egész mutatvány akár szórakoztató is lehetne, ha a dogmává erőszakolt közös emlékezetet nem hatná át a frusztráció és az ebből fakadó magyarellenesség, amellyel a felvidéki magyarságnak nap mint nap meg kell küzdenie.
Az alább bemutatott könyvek nem egy antikvárium félreeső zugában porosodnak, pár kattintással bárki online megrendelheti őket karácsonyra. A szokatlanul alacsony árak (2-13 euró) a magas állami támogatásoknak köszönhetőek, ilyen áron magyar nyelvű olvasmányhoz nem lehet hozzájutni Felvidéken.
Miroslav Demko Az ellopott szerző c. műve Liszt Ferenc életének ismeretlen mozzanatait mutatja be, amelyek idáig “nem lettek megmagyarázva”. Ezekből kiderül, hogy a zenei géniusz szlovák identitású volt, és európai kisebbségekért vívott harca tüske volt a magyarok szemében. Ára 13,35 euró.
Érdekli a magyar kormány szolgálatába állt renegát tót földesurak története, akik saját nemzetfiaikra rontottak? Lapozzon bele a nevelésért felelős volt államtitkár, Karel Kálal A szlovákok kínszenvedései c. könyvébe, és az is kiderül, hogyan támogatta Európa és Amerika (!) az – egyébként elég költséges – magyarítást.
Ha a fenti remekműért sokallná a 6,28 eurót, 2,10-ért most itt egy másik mű ugyanettől a szerzőtől, hasonló címmel: Magyarítás – A szlovák kínszenvedések bemutatása. Ez már a csúcsok csúcsa, igazi duplacsavar, amikor a rabló tolvajt kiált. “Mesék az 1000 éves Magyarországról. Népvándorlás, vagy a csavargók fosztogatása? Igazat mondanak a történészek?” – sajnos Karel már a bevezetőben lelövi a poént, hogy a Kárpát-medencében a szlávok éltek előbb, és az “uhorországi” (a történelmi Magyarország szlovák elnevezése – a szerk.) királyok nem voltak magyarok.
Kíváncsi, Liszt Ferencen kívül mit loptunk még a szlovákoktól? Akkor be kell ruháznia Ivanka Milan könyvébe, amely a magyarok Duna-menti bejövetelével és a két etnikum történelmi együttélésével foglalkozik. Az ajánlóban felbukkan Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Madách Imre neve, de ha többet szeretnénk tudni, nincs mese, le kell perkálnunk 2,80 eurót.
Történelmileg eltitkolt tények a szlovák lakosság elnyomásáról, nacionalista gyilkolásról és mészárlásáról. Mindez egy kötetben, Selecký Ján tollából, 6,18 euróért. A cím: Polgárok a magyarítás ellen.
Magyarok gyilkolásai – Magyar fehérterror – a címnél is sokatmondóbb a szerző neve: József Halmi. Idézet az ajánlóból: “Ismeretes, hogy a háborúkat, puccsokat és forradalmakat törvénytelenségek, brutalitások és gyilkosságok kísérik. A Magyarországon elkövetett bestialitások erőteljesen meghaladják az ilyen forradalmi törvénytelenségek minden formáját, melyek e téren Európában ismeretesek. Ráadásul Magyarországon ezen események kapcsán zsidóellenes túlkapások is megjelentek, melyekhez a magyar uralkodó réteg endemikus antiszemitizmusa társult. Hasonló magyar bestialitás bűncselekmények játszódtak le egészen más történelmi események kapcsán is, nem csak az olyannál, amilyen Horthy Miklós fasiszta fehérterrorja volt. Aki elolvassa ezt a könyvet, az látni fogja, hogy él Európa közepén egy nemzet, amely üvölt a korábbi soknemzetiségű Uhorország integritásáért és a trianoni békeszerződés felülvizsgálatáért, miközben ő maga népteleníti el és teszi tönkre azt a föld darabot, mely neki mint nemzetnek meghagyatott!”
Szeretné tudni, miért lódítják azt a magyarok, hogy őket sérelem érte Trianonban? Martin Grečo: Magyar hazugságok című írása lerántja a leplet, és valós képet fest arról, hogyan éltek a magyarok Csehszlovákiában, illetve a szlovákok Magyarországon. Ára 2,80 euró.
Edita Tarabčákovának nem kenyere a köntörfalazás, rögtön a címben kiteszi az indexet: Magyar fantazmagóriák – Ősidőktől fogva itt élünk. A szerző felveszi a harcot a magyar legendákkal, mítoszokkal, kitalált téveszmékkel. Kiderül belőle, hogy a teljes magyar kultúrát a szlávok, németek, olaszok és az újabb korokban a zsidók adták. A genetikusok azt is megállapították, hogy Szlovákia lakosságának 80 százaléka olyan “ősgéneket” hordoz, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ők már legalább 8000 éve, az újkőkorszak óta itt élnek. Én a maguk helyében nem sajnálnék érte potom 4,28 eurót.
A magyar sovinizmus feltámadása. Magyarország, az első fasiszta rezsim Európában. Magyar történelmi hazugságok. Miért akarják megszüntetni a Benes-dekrétumokat? Keserű igazság a magyar politikáról.” A szerző Július Handžárik, a cím Trianoni trauma – A köztársaság elleni összeesküvés? 7,60 euróért most ajándék Jobbik-logóval rendelhető meg.
Egyes etnikumok legrégibb története az őskor és az ókor sötétségbe merül, az írástudatlanságba, és épp ezért a ’modern’ nemzetek ezekhez a fejezetkehez hozzátoldanak különböző történelmi mítoszokat és legendákat. Ezt nagy előszeretettel teszik pont azok a nemzetek, amelyek olyan területeken élnek, amelyeket az egykori őslakos etnikumtól bitoroltak el, mert saját maguknak és utólagosan a világnak is indokolniuk kell saját jelenlétüket ezen az elbitorolt idegen területen.” A szerző ugyancsak Július Handžárik, könyve azonban nem saját népéről, hanem – a címlapról sejthetik – rólunk szól. A cím: Magyar csalások – „Magyar történelem“ gyártás.
Vlado Clementi: Egymás és a magyarok közt – Történelmi tanulságok című művéből elég csak a címszavakat kiemelnünk: magyarosítás, brutális nemzetiségi elnyomás, ki volt előbb a mi területünkön, magyar hazugságok és a dolgok kiforgatása, börtönök és akasztófák.

Fel a fejjel szlovákok! – Mennyit engedünk meg még nekik? – teszi fel a kérdést Blažena Krivosíková, aki a szlovák öntudatot hiányolja, és felidézi, mi mindent tettek ősei Uhorország fejlődése és kultúrája érdekében.
Míg Európa valamennyi államába eljutott a demokrácia szelleme, Magyarország a mai napig a feudális középkorban él, és fekete piszokfoltot képez Európa térképén” – olvashatjuk Houdek Fedor Magyarok kapitulációja c. könyvében.

Az öngyűlölő magyar kiváló példáját András Gábor szolgáltatja, aki Vérengző magyarok – A gyilkosok fekete könyve c. művét így ajánlja a kedves olvasó figyelmébe: “Úgy tűnik, a magyaroknak leküzdhetetlen vágyként a vérében van a védtelen, bűntelen civilek gyilkolása. Az, amiről itt olvasni fogtok, valódi magyarok hőstettei, a legnagyobb ‘hazafiaké’, melyeket a saját állampolgáraik ellen követtek el. (…) A mai propaganda folyamatosan felemlegeti az állítólagos ‘kommunista bűntetteket’, de következetesen hallgat a magyar fehérterrorról. Az 
1919-1920-as évek vérengző megnyilvánulásai, melyek ezen publikációban vannak leírva, újra megnyilvánultak a második világháború idején és az 1956-os ellenforradalom idején. Hol a biztosíték, hogy nem nyilvánulnak meg újra?”

A végére hagytunk egy igazi csemegét, Paul Lendvai Magyarországon is megjelent Magyarok – Kudarcok győztesei c. műve, melynek kiadója, a Kalligram a magyar és szlovák kormányoktól is jelentős állami támogatásokat zsebel be. Magvas gondolatok évszázados gyengeségünkről, a nemzeti bezárkózásra való hajlamról és az elénk tükröt tartók hisztérikus kitaszításáról. Amikor egy magyar ostorozza a saját fajtáját, az azért mégis csak hitelesebb, mint amikor egy tót atyafi. Hogy teljes legyen a moral insanity, az osztrák állampolgár Paul Lendvai a könyvet Felvidéken született édesanyja és Erdélyben született édesapja emlékére ajánlja. Lelke rajta.
 A fordításokért köszönet Hajnalka nevű olvasónknak.




Szíriai forgatókönyv Kelet-Ukrajnában?





Az ukrán elnök szerint a helyzet a szíriai polgárháborúra hasonlít. „
Az ellenség továbbra is Ukrajna destabilizálására játszik. Nem kell neki Doneck vagy Luhanszk. Az ellenség fő terve az, hogy a szíriai forgatókönyv valósuljon meg, ahol úgynevezett lázadók megszálló erők segítségével destabilizálják az országot” – véli Petro Porosenko.” – írta a Magyar Nemzet online.
Tényleg félelmetesen hasonlít a szíriai válság az ukrán válságra, csak pont fordítva! hisz mind az a kegyetlenség és elnyomás amivel vádolták nyugaton a szíriai államot, azt ma a nyugat által létrehozott új ukrán állam elkövet az orosz civilek ellen keleten. csak hogy a nyugati médiában, Ukrajnában a terrorista elnyomó báb államot védelmezik, és olyan túl fizetett alkalmazottakat dicsérgetnek mint Porosenko meg a többi bűnöző körülötte, Szíriában meg az Al-Kaidát amit hol lázadóknak, hol szabadság harcosoknak hívnak.
Nagyon nagy a képzavar! Oda és vissza is!
Kedves Petro Porosenko!
Eddig én úgy tudtam, hogy az atlantista és cionoista főnökeid szerint Szíriában forradalom van. Igazságos, alulról szerveződő kormányellenes és diktatúra ellenes forradalom. Erről eddig “nem” is tudtam, hogy Szíriában ellenséges erők állomásoznának, akik a független Szíriai állam destabilizálására törekednek. grin hangulatjel Nahát, nahát! Micsoda fantáziája van kedves Péternek. Vajon miből jött ez hihetetlen összehasonlítás? grin hangulatjel Talán van valami valóságalapja? Na, miket tud kedves Péter? grin hangulatjel Micsoda információi vannak?
Úgynevezett lázadók vannak Szíriába? Nem mérsékelt szíriai ellenzék? Eddig, mintha erről beszéltek volna a főnökeid! Éppen most fognak több ezer lázadót kiképezni Obama katonái. Éppen most fogják újabb nehézfegyverekkel ellátni a “békés” szíriai “ellenzéket”.
Kedves Péter! Ezért a kiszólásodért elképzelhető, hogy nagy dádát fogsz kapni, bár szerintem neked már annyi, a csokigyáraiddal együtt. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára kihúzzák a szőnyeget a lábad alól és a történelem úgy fog rád emlékezni, hogy “Péter és a csokigyár.”
A nagy mese, amikor a csokigyáros azt hitte, hogy istent fog játszani Ukrajnában.
A jövőben óvatosan az ilyen fantáziadús kijelentésekkel, hogy Ukrajna szírializálása, mert a végén még kiderül az igazság!
Vagy most úgy kéne fogalmaznunk, hogy visszanyal a fagyi?
Milyen érzés egy olyan országban élni, ahol egy másik nagyhatalom a végtelenségig támogatja a “felkelőket” a “forradalmárokat”? Na milyen?
Igazságtalan érzés mi?
Csak van egy óriási hiba az összehasonlításodban az igazságon túl!!!!!
Addig, amíg a kelet ukrajnai “felkelők” Szent György zászlaja alatt harcolnak a 80% százalékban orosz lakta saját területeikért, addig a híres szíriai “ellenzék” több, mint nyolcvan országból toborzott terrorista zászlóaljak alatt csoportosulnak és négy éve mészárolják le brutális módon az addig békében élő vallási felekezeteket és békés lakosságot, mert aki nincs velük, az ellenük van.
Óriási különbség van, hogy ki miért is harcol!
A Szíriai Arab Hadsereg a független Szíriáért!
A terroristák és a “békés” szíriai ellenzék a zsoldjukért és a gazdáik parancsáért!
Az ukrán szeparatisták pedig …..
 Orientalista.hu – Siroi Isi



Soros Gyuri bácsi az “úgymond” szíriai forradalom egyik hivatalos főszponzora aggódik



 Csak nehogy ez is ENSZ titkár akarjon lenni az analfabéta katari Hamad után, aki már jelentkezett is e “dicső” állásra.. Az ENSZ titkárok szoktak mást sem csinálni csak aggódni! ha valami nem úgy megy ahogy uraik és alkalmazóik szeretnék..
Nem is olyan rég járta körbe mind a fősodrású, mind az alternatív médiát az a hír, hogy Soros György elkezdett aggódni Európáért.
Elkezdett aggódni az a gátlástalan bűnöző, az a pénzügyi spekuláns, az a cionista “főpap”, aki országokat és tőzsdéket dönt romba pénzügyi és “szellemi” manipulációival.
Elkezdett aggódni.
Nos.
Ha Soros György elkezdett aggódni, az jó hír. Legalábbis számunkra. Ugyan is ha Soros György aggódik, akkor az csak azért történik, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő szeretné. Nem úgy őrölnek a malmai, ahogy ő szeretné. Nem úgy alakulnak a gátlástalan pénzügyi manőverei, ahogy ő szeretné. Ha pedig nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő szeretné, akkor az minden tekintetben jó, szinte mindenkinek.
Jelen esetben Európának, hiszen Európáért aggódik.
Biztos is. Majd pont az apokalipszis kovácsa fog Európáért aggódni. Kizárt dolog. Csak magáért aggódik és a maga profitjáért. Nem tud annyit kivenni az európai malmaiból, mint amit elvárt.
Erre mit szándékozik tenni?
Soros György lehet az Ukrán Nemzeti Bank elnöke.”
Beveszi ezt még valaki, hogy Ukrajnában alulról szerveződő forradalom történt annak idején a Majdanon Kijeveben?
Beveszi ezt még valaki?
Beveszi ezt még valaki az azóta eltelt történések tükrében?
Gondolkodjunk már!
Észbontó!
Soros György az Ukrán Nemzeti Bank élén.
Persze! Tökéletes! Az eus milliárdok Ukrajna megsegítésére szépen bele Soros György zsebébe, aztán már nem is kell aggódni!
Valószínű, hogy soros György azonnal befejezné aggódását, miután 280 százalékkal megemelkedett az ukrán gáz lakossági ára. Megérkeznek az IMF törlesztések a zsebébe, meg persze a milliárdos eus támogatások.
és ez mind szépen bele a zsebébe az eus adófizető polgároktól úgy, hogy megcsinálták a nagy “alulról szerveződött” kijevi kormányváltást!!
Beveszi ezt még valaki, hogy jobb a mostani kijevi junta, mint annak idején Janukovics ? Jobb Soros György, mint Janukovics?
Vicc az egész.
Szomorú vicc.
Orientalista.hu – Siroi Isi


Alcyon-Plejádok 25/2.: Az elit cselszövése és csapdái. Idegengyűlölet. A Hélium-3 energiája






Az elit cselszövése és csapdái - Idegengyűlölet - A Hélium-3 energiája




Annak a sürgős fontosságával folytatva, hogy tegyünk erőfeszítéseket, harcoljunk tovább, hogy elérjük a tudatosságunk felébredését, és hagyjuk el a fásultságot, a hanyagságot, a tétlenséget, amelyekről már különböző dokumentumfilmekben beszéltünk, mert minél hosszabb ideig nem cselekszünk, annál nehezebb lesz majd szembenéznünk a nehézségekkel, amelyek egyre erősödnek, így nagyon nehéz lesz megoldani őket.

De lehet, hogy addig várunk, amíg komoly katasztrófák történnek, vagy komolyan felelősséget vállalunk, tudva, hogy a sorsunkkal játszadozunk?

Nyilvánvaló, hogy egyre inkább hozzászokunk ahhoz, hogy sokkhatásban élünk, amelyen belül a rettegés, a bizonytalanság, az öngyilkosság és az elmebaj egyre gyakoribbá válik, ugyanígy, a kontrollált klímaváltozás is, amelyet a hatalom urai hoztak létre romboló hatású, bolygó-mérnöki módszereiket alkalmazva, megváltoztatva az atmoszférát, a meteorológiát, a földkérget, hogy így próbáljanak meg lerombolni minket. 

És mit mondhatunk ezekről a különös, rekordokat döntő, szokatlan hóviharokról, amelyek olyan országokat sújtanak, amelyeket el akarnak népteleníteni, hogy nekik maradjon meg? 

És a nagyszámú halva talált hal és madár, amelyekre nincs semmilyen magyarázat?

Hogyan lehetséges, hogy úgy a kormányok, mint a nyugati média, több millió embert hívtak össze Franciaországban, hogy meggyászoljanak tizenkét meggyilkolt áldozatot, amelyen államfők és a világ vezetői vettek részt, azonban ellentmondásba kerültek azzal a ténnyel, hogy több ezer palesztin férfi, nő, idős és gyermek vált mártírrá néhány hónap alatt, vagy hogy az USA és a NATO szövetségesei milliókat gyilkoltak meg, olyan országokban, mint Irak, Líbia, Szíria, Afganisztán, Pakisztán, stb. 

Mi az oka ennek a sok megtévesztésnek és hamisságnak, amely egyre gyorsabb ütemben kerül felszínre?









Az IBM napkollektora 2000-szeresére erősíti a napfényt, mely az egész bolygót energiával láthatná el









Az IBM egy kutató csapata nemrégiben fejlesztett ki egy úgynevezett Nagy Koncentrációjú Fotovoltaikus Rendszert (HCPVT), mely képes 2000-szeresére erősíteni a napfényt, és azt is állítják, hogy képesek az energiát 5000-szeresére koncentrálni biztonságosan, ami hatalmas.

A napfény csapdába ejtésének folyamata vizet termel, melyet szűrt, iható víz előállításához lehet használni, vagy más dolgokra, mint például légkondicionálásra, stb. A tudósok elképzelése szerint a HCPVT rendszer fenntartható energiát és friss vizet lesz képes biztosítani a világ minden táján élő közösségek számára.
"Minden 1cmx1cm-es chip 200-250 Wattot képes átalakítani, átlagosan többet, mint egy tipikus nyolc órás napon egy napfényes régióban. A HCPVT rendszerben egy épület fűtése helyett a  90 Celsius-fokos víz áthalad egy porózus membrán desztilláló rendszeren, ahol elpárolog és ezután sótalanná válik. Egy ilyen rendszer naponta 30-40 liter ivóvizet nyújthat négyzetméterenként, miközben villamos áramot termel több mint 25 százalékos hozammal, vagy két kilowatt órát naponta. Egy elég nagyméretű installáció egy kisváros számára elegendő vizet lenne képes nyújtani." (1)
A hő több száz apró napelemben, úgynevezett fotovoltaikus chipben nyelődik el. Ezek gyűjtik az energiát, majd ezt mikrobordázaton keresztül vízzel hűtik, ezért biztonságosan képesek koncentrálni a nagy mennyiségű napenergiát.

A Greenpeace szerint ez a technológia lehet a harmadik legnagyobb szereplő a fenntartható  villamosenergia iparban. Egy tanulmány 2009-ben azt jósolta, hogy a napenergia elláthatja a világ teljes energia szükségletét, minimális helyigénnyel. (2) A Greenpeace számítása szerint a Szahara területének mindössze két százalékát venné igénybe, hogy ki lehessen elégíteni az egész bolygó villamosenergia szükségletét.

A mai napkollektorok általános problémája az, hogy az energiának csak egy minimális mennyiségét képesek hasznosítani. Ez azt jelenti, hogy a hasznos hő kárba vész, nem lehet hasznosítani, kidobott energia. Ez a technológia kiküszöböli ezt a problémát. Ha a napelemk túl sok energiát vesznek fel, akkor fennáll a veszélye, hogy leolvasztják magukat a nagy mennyiségű hő hatására. Ez változik, hiszen folyik az energiatermelés hatékonyabb módjainak kutatása, és mostanra világossá vált, hogy itt az ideje bemutatni az új, tiszta, zöld technológiákat, és megszüntetni a régieket.

Ezt a projektet a Svájci Technológiai és Innovációs Bizottság finanszírozza. (3) Három évre 2,4 millió dollárt biztosítanak a technológia kifejlesztésére. A prototípusokat kidolgozták, és jelenleg is tesztelik.

Ez egy újabb nagyszerű technológia, mely képes ellátni az egész bolygót ingyen energiával! Jó oka van annak, hogy a hasonló létező technológiákat eddig miért nem alkalmazták. A végén úgy tűnik, hogy a nagy olajvállalatok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a változások megtörténését, de az emberek hatalma ennél nagyobb. Mindössze annyit kell tenni, hogy összejönnek, létrehoznak valamit, és együttműködnek.

Az alábbi videóban az IBM kutatója Bruno Michel ad áttekintést a projektről.


A Solar Energy Breakthrough



Hidegfúzió - Egy másik tiszta energiaforrás, mely teljesen megváltoztathatja világunkat







A hidegfúzió egy bizonyos fajta nukleáris reakció, mely közel szobahőmérsékleten megy végbe. Az elmúlt években vizsgálták elméleti és hipotetikus szakemberek, de a tudósok a világ minden táján igazolták a hidegfúzió lehetőségét és óriási hatását, amit ez a tiszta energia jelentene a jövő generációi számára. Ez egy olyan fajta energia, ami akkor keletkezik, amikor a hidrogén kölcsönhatásba lép különböző fémekkel, például nikkellel és a palládiummal. Ugyanakkor hatalmas kritika és ellenállás is övezi az új technológiát.

Számos tudós erősítette már meg mindennek a valóságát, de sokan nagyon szkeptikusak maradtak.

A hidegfúzió, mint szabad energia, gyakorlatilag megszüntetné az egész energiaipart. Nincs több olaj, nincs többé semmi hasonló szennyező energiaforrás. Ugyanakkor egyre növekvő számban számolnak be a legújabb ingyen energiát előállító valós rendszerekről, melyek valószínűleg már önmagukban feleslegessé tennék akár a hidegfúziót is. De azt el kell ismerni, hogy mindkettő igen fontos szerepet tölthet be mindennapi életünkben.

A hidegfúzió nem egy összeesküvés, több száz szakember vizsgálja 12 országban már évek óta folyamatos sikerrel. Több ezer tanulmányt tettek közzé, és mindenki rendelkezésére állnak, ha valaki szeretné ezeket áttekinteni: 
http://lenr-canr.org/

Legtöbbünk valószínűleg nem sokat tud a hidegfúzióról, de ha valaki utánanéz, nem lehet kétsége afelől, hogy a hidegfúzió valódi.
A hidegfúzió


A Martin Fleischmann és Stanley Pons által közzétett tanulmányban azt állították, hogy sikerült bizonyítaniuk a hidegfúziót. (1) Bár elsőre igen ellentmondásosnak tűnik, ha valaki mégis szeretne róla többet megtudni, meghallgathatja Peter Hagelstein, az MIT professzora által tartott előadást. (
http://youtu.be/f0aXShVzGNg) Felvázolja a Fleischmann-Pons kísérlet elsődleges következményét, mely egy új fizika lehet, ami lehetővé teszi a tiszta nukleáris energia termelését. Ez az, amiért a hidegfúzió olyan fontos. Jó tudósok jó laboratóriumokban nem voltak képesek reprodukálni a Fleischmann és Pons kísérletet, ezért áltudományként sorolták be.

Néhány évvel ezelőtt Yoshiaki Arata fizika professzor által vezetett tudósok az Oszakai Egyetemen Japánban azt állították, hogy sikeresen demonstrálták a hidegfúziót. A kísérlet 60 néző, fizikusok és a nagyobb folyóiratok és TV társaságok riporterei előtt történt. Ez csupán két példa a számos hidegfúziós esetről szóló beszámolók közül. Olasz tudósok, Andrea Rossi és Sergio Focardi a Bolognai Egyetemen bejelentették, hogy kifejlesztettek egy hidegfúziós eszközt, amely képes előállítani 12400 W hőenergiát egy mindössze 400W-os betáplálással, és egy hasonló bemutatót tartottak. A példákat tovább lehetne sorolni.

Ha a hidegfúzió valódi, az megváltoztatná az egész bolygónkat. Ha mégsem tűnik valósnak, az teljesen világos, hogy a tudósok nagyon közel vannak ahhoz, hogy rájöjjenek a működésére és gyakorlati alkalmazására, mivel továbbra is komolyan tanulmányozzák a világ nagy kutatóintézeteiben és egyetemein. Talán az egyik legmegrázóbb, legérdekesebb és legmeggyőzőbb interjú ebben a témában  Dr. Eugene Mallove-val készült.

Eugene Mallove tudományos fokozatokkal rendelkezik a repüléstechnika és űrhajózási technika területén az MIT-től, és doktorátust szerzett környezet-egészségügyi tudományokból a Harvard Egyetemen. Ő volt a legfőbb tudományos író az MIT hír irodáján az első hidegfúziós áttörés időpontjában 1989-ben. Dolgozott a Hughes Kutatólaborban, az MIT Lincoln Laboratóriumában, és az új energiák kutatásának és fejlesztésének volt a tanácsadója. Tudásában óriásnak számít az új energia területén, és azon tudatosság új útjain, melyeken keresztül meg tudjuk változtatni a világot, egy olyan területen, mely több vállalat érdekeit is fenyegeti.

Dr. Eugene Mallove-t 2004 május 14-én meggyilkolták. Sokáig ő volt az új energiák szószólója, és talán a terület legismertebb szóvivője. Nagyon bátor, nagyszerű lélek, akiben erős volt a vágy, hogy megváltoztassa a világot.

A Szíriusz című filmben látható Dr. Mallove interjújából egy részlet magyar felirattal (58:58 percnél).



A Dr. Eugene Mallowe-al készült interjú közel 15 perces változata angol nyelven itt látható:

Cold Fusion and Beyond - Dr. Eugene Mallove


VNTV - Magfúzió a konyhában - Dr. Egely György, Jakab István


VNTV - Magfúzió a garázsban - Dr. Egely György, Jakab István


Egely György - Magfúzió a Garázsban 2.rész

Egely György - Magfúzió a Garázsban 3.rész





Érdemes megjegyezni a találmányokra vonatkozó 1951-es titoktartási törvényt (USA), amely titkotartást ír elő bizonyos szabadalmi bejelentéseknél, melyek tartalmáról a kormány határozza meg, hogy mi számít érzékeny információnak. (3)(4) A technológiák jelenlegi listája, melyekre a szabadalmi bejelentések esetleges korlátozása érvényes a titoktartási törvény alapján nem hozzáférhető, és az információ szabadságáról szóló törvény szerint a betekintést megtagadták.

A korábbi lista azonban, mely 1971-ig nyúlik vissza, még létezik. Ezekből látható, hogy fotovoltaikus napenergia generátorokra vonatkozó szabadalmak felülvizsgálatnak és korlátozásnak voltak kitéve. Az energiaátalakító rendszerek is korlátozás alá estek, ha a hatásfokuk meghaladta a 70-80 százalékot. A teljes lista itt megtekinthető: 
http://www.fas.org/sgp/othergov/invention/pscrl.pdf

Függetlenül attól, hogy valaki hisz a hidegfúzóban vagy sem, akkor is, ha kételkedik a nullponti energiában, teljesen egyértelmű, hogy energiatermelésünk jelenlegi módja nagyon alapfokú. Világos, hogy egy teljesen más úton kell haladnunk, és itt megkérdezheti bárki, hogy vajon kinek áll érdekében a tudományos kutatások ellehetetlenítése? Kiknek a hatalmát és gazdagságát fenyegeti a tiszta és ingyenes energia?

(1) -
http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/0022072889800063
(2) - 
http://phys.org/news131101595.html
(3) - 
http://www.fas.org/sgp/othergov/invention/
(4) - 
http://blogs.fas.org/secrecy/2010/10/invention_secrecy_2010/
http://www.alternativenergia.net/hidegfuzio.html
Collective Evolution


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése