2014. február 13., csütörtök

Hírháló 2014- ben XI.





Hírháló 2014- ben XI.




A KÚRIA ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATA!
február 5, 2014 
civilkontroll
Tájékoztató a Kúria Pfv.I.20.728/2013. számú elvi jelentőségű ügyben hozott határozatáról
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 213.§ (1) bekezdésének e) pontja értelmében semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza a kölcsön törlesztőrészleteinek számát, összegét, és mindezek bírói mérlegeléssel sem határozhatók meg (tehát a semmisség nem orvosolható).
A kölcsönszerződés érvénytelensége az azt biztosító vételi jogot alapító szerződés érvénytelenségét is maga után vonja, így az arra alapított ingatlan kiürítése iránti végrehajtás alapján veszti, annak megszüntetése indokolt.
Budapest, 2014. február 4.
A Kúria Sajtótitkársága
 
****************************************************************

Jobbik: Rogán! Nagyon vigyázz, mert a sarkadban vagyunk!
Egy V. kerületi iskolát kiürítetett az Önkormányzat, majd eladásra kínálta. A Jobbik információja szerint Andy Vajna venné meg. Mellesleg Vajnát a kormányzat is busás karácsonyi ajándékkal lepte meg.
 


Olvasó: Ugye emlékszünk még? A szocializmus idejében a baráti szocialista országok polgárai (csehszlovákok, lengyelek, románok, bulgárok, NDK-sok pl.) minket irigyeltek.
Aztán emlékszünk ugye a rendszerváltás utáni időszak "lengyel piacaira"? Amikor a "csóró" batyuzó lengyelek hozzánk bumliztak egy kis csencselésre, és mi-magyarok-lenézően röhögtünk rajtuk alkudozás közben!
És szép lassan fordult a kocka! Észrevétlenül! NEM VETTÜK ÉSZRE, HOGY A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLTÁS A VILÁG EDDIGI LEGKEGYETLENEBB TÖRTÉNETE!
Nem akartuk tudomásul venni, hogy EGYEDÜL A MAGYAR politikai elit viselkedik országával és népével a leggaládabbul!
És eljutottunk végül a "legvidámabb barakkból" a nincstelenségbe! A kilátástalanságba! A nyomorba! Az EU hátsó udvarába, a Balkán bugyraiba.
Gazdaságunk nincs!-csak mérhetetlenül gazdag kiválasztottjaink!
Állami vagyonunk nincs!-csak mérhetetlenül sok adósságunk!
Piacaink elvesztek!-csak szemétfogyasztókká váltunk!
Gyarmattá lettünk saját szülőföldünkön, földönfutókká hazánkban!
Rezsicsökkentéssel kábitanak bennünket!-miközben milliónyi magyarnak már ennivalóra sem jut!
Birkameneteket szervez politikai elitünk önmaga dicsőitésére!
Százmilliárdokat pocsékol el a döbrögista horda új futballstadionokra meg a saját hobbijaira-miközben félmillió magyar gyerek éhezik!
Közmunkára hajtják a magyart, de értelmes munkát nem kinálnak!
Arat az éh-fagy-és döghalál!
Szaporodik és sokasodik az élősködő, deviáns népség!
Ezenközben a pofánkba harsogják, hogy Magyarország jobban teljesit!
Miben teljesit jobban Magyarország?! Mihez képest?! Holokauszt emlékközpontok állitásában?
MAGYARORSZÁG PUSZTUL! MENEKÜL A MAGYAR!
Döbrögi tegnap arról őrjöngött, hogy az jó!-ha a magyar fiatalok külföldre mennek dolgozni! MERT AZ SZERINTE NAGY KALAND! Szerinte! Mert most ő a nagy kalandtúra szervező!
MAGYARORSZÁGOT-A MAGYAR EMBEREKET-A POLITIKAI ELIT TÖNKRETETTE!
VAN ÖSSZEHASONLITÁSI ALAPUNK MOSTMÁR ÉPPEN ELÉG!
Fel is tesszem ismét a kérdést:
MEGÉRTE A RENDSZERVÁLTÁS? EZT AKARTAD? EZT AKAROD?
Ez is egyfajta tény ugye :
Még egyszer-de nem először és nem is utoljára: a rendszerváltáskor 20 milliárd dollár volt a külső államadósságunk, amit vegyünk 1 egységnek. Az állami vagyon mértékét pedig vegyük 100 egységnek.
Kb igy: 1:100
Ma ugyanez a képlet a igy néz ki: 8:5
Azaz: adósság lett nyolcszoros, az állami vagyon pedig 5 százalékra csökkent.
Az állami vagyonnal pedig egyenes arányban csökkent az ország SAJÁT JÖVEDELEMTEREMTŐ KÉPESSÉGE-azaz a MAGYAR tulajdonú gazdaság!
FELVEVŐPIACAINK ELVESZTEK!
MÁSFÉL MILLIÓ MUNKAHELY MEGSZŰNT-és azóta sem sikerült teremteni SZÁZEZER ÉRTÉKTEREMTŐ MUNKAHELYET!
És mégis!
1989-ben "az az áldatlan és tarthatatlan" állapot rendszerváltást kényszeritett ki!
Ez a mostani "áldott" állapotunk mit fog eredményezni? Mi fog ebből születni?
EBBŐL CSAK NYOMOR, KILÁTÁSTALANSÁG-VÉGSŐ SORON PEDIG FORRADALOM FOG SZÜLETNI!
Mert ha valami tarthatatlan!-akkor a mostani helyzet az az!
 
****************************************************************

Magyarország "rendbe tette a pénzügyeit"
2014. február 5., szerda 15:15 
MNO
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Martonyi János külügyminiszterrel közölt interjút szerdán A megállapodás Oroszországgal mindkét félnek jó címmel.

Arra a kérdésre, hogy a német megszállás tervezett emlékművéről tárgyalnak-e Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel a szerdai berlini találkozójukon, Martonyi János azt mondta, nem tartja ezt külön megbeszélendő témának, de nyitott arra, hogy bármiről tárgyaljon német kollégájával.
Az emlékmű semmiképpen sem hordozza azt a jelentést, "hogy a felelősségünket akár csak egy kicsit is csökkentenénk vagy tagadnánk" - mondta. "Az utóbbi években, hónapokban és napokban újra és újra elmondtuk, hogy vállaljuk erkölcsi és politikai felelősségünket" - tette hozzá, kiemelve, hogy "elmulasztottuk megvédeni zsidó vallású vagy zsidó hátterű magyar polgártársainkat", majd "tevékenyen részt vettünk ezeknek az embereknek az elpusztításában".
Az emlékműnek azonban "nincs köze ehhez". Egyesek azt mondják, hogy az emlékmű "meghajlás valamennyi áldozat előtt" - fejtette ki a külügyminiszter, rámutatva: történelmi tény, hogy a német megszállás 1944. március 19-én történt, és az áldozatok száma ezután magas volt. Az áldozatok pedig "mindenekelőtt zsidók" voltak, de voltak "nem zsidók is" - mondta Martonyi János.
Szilárdak a német-magyar kapcsolatok
Az utóbbi évek vitái után stabil a német-magyar viszony - mondta a német külügyminiszter szerdán Berlinben a magyar diplomácia vezetőjével folytatott megbeszélését követően. Frank-Walter Steinmeier a Martonyi Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a magyarországi politikai, jogi és gazdasági változásokról folytatott "kritikus viták" után "megelégedéssel lehet megállapítani, hogy a kapcsolatok folytatódnak", a két ország partneri viszonya stabil és német vállalatok továbbra is teremtenek munkahelyeket Magyarországon.
Nem volt könnyű a stabilitás helyreállítása
Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként halad a gazdasági válság hatásainak kezelése, kiemelte, hogy Magyarország "rendbe tette a pénzügyeit", a gazdaság növekszik és a foglalkoztatottak száma meghaladta a négymilliót. A növekedés elindítása, a pénzügyi stabilitás helyreállítása "nem volt könnyű", és "talán innovatívabbak voltunk, mint mások" - mondta a külügyminiszter.
Arra a felvetésre, hogy egyebek között a bankokat és az energiaszolgáltatókat illetően vannak panaszok a megbízhatóság iránti bizalom csökkenésére, azt mondta: "úgy tűnik, ezekben a szektorokban Magyarországon a verseny nem volt - hogy is fejezzem ki magam udvariasan - tökéletes". A közműszolgáltatók a helyi ellátásban gyakran monopolhelyzetben vannak, ami máshol, például Berlinben vagy Hamburgban is gond. Magyarországon viszont sokkal súlyosabb volt a helyzet, mert az energiaárak a fizetésekhez mérve a legmagasabbak között voltak Európában. Ezért az árakat szabályozni kellett, ami "liberális szempontból nem szép, de meg kellett tenni" - mondta Martonyi János. Hozzátette, hogy a "tömérdek nyereséget felhalmozó" bankoknak viselniük kellett a válság terheit. A szektorra kivetett adókat hevesen bírálták, "de befizették, és a bankok működnek" - fejtette ki.
Arra a felvetésre, hogy a közműdíjcsökkentés választási osztogatásnak tűnik, azt mondta, hogy az árak csökkentése jóval a kampány előtt kezdődött. Ugyanakkor "nem látom okát annak, egy kormány vagy egy párt miért nem használhatja ezt érvként a választási kampányban" - tette hozzá.
Mindkét félnek jó a megállapodás
Arra a kérdésre, hogy jelez-e egy új, keleti irányultságot a paksi megállapodás és a Déli Áramlat földgázvezetékkel kapcsolatban Oroszországgal folytatott együttműködés, Martonyi János elmondta, hogy a budapesti vezetés a Nabucco-projektet támogatta, de az elhalt, a Déli Áramlatra vonatkozó megállapodást pedig az előző kormánytól örökölte.
A paksi atomerőmű bővítése jelentősen csökkenti a függőséget az orosz gáztól - tette hozzá a külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy a tárgyalások még nem értek véget, de már látható, hogy "a piacon soha nem tudtuk volna ilyen feltételekkel finanszírozni" a fejlesztést. A megállapodás mindkét félnek jó, és csak törvényhozási jóváhagyással válhat érvényessé - tette hozzá.
Oroszlánként harcoló Magyarország
Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásának januári elindulásával kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország "oroszlánként harcolt" Szerbia tagjelölti státuszáért, éppen úgy, mint Horvátország csatlakozásáért, hiszen az EU déli irányú bővítése, beleértve Törökország felvételét is, a magyar "regionális politika egyik sarokköve".
Az uniós társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátása körül Németországban elindult vitával kapcsolatban a külügyminiszter azt mondta, hogy ha vannak visszaélések, akkor azok ellen fel kell lépni, de a munkaerőpiac szabadságát nem szabad korlátozni.
Kapcsolódó:
   
Oda a bankbetét hozama - A költségek elvihetik az egész kamatot
   
Hová tűnt a magánnyugdíjpénztári vagyon?
   
Dobogós helyen Magyarország az egy főre jutó offshore pénzek listáján
   
12,5 milliárd forintot adott az állam 5 olyan cégnek, melyeket egynapon alapítottak és offshore hátterük van
   
Itt a jelentés: elképesztő méretű a korrupció
   
Volt fideszes nagyágyú is nekimegy a NAV-nak
   
Így tették tönkre a Wieszt-botrány kirobbantóját
   
Állami gyermekkereskedő maffiáról - A Fidesz is benne lehet
   
Érpatak válasza a kormányhivatali zaklatásra Vona érpataki útjával kapcsolatban
   
Amerika rá akarja szoktatni a kábszira a magyarokat, de a Békemenet nem hagyja
   
Brüsszel vizsgálatot indíthat a paksi beruházás miatt - a Békemenet ezt sem hagyhatja
Echo TV: Azért akad szocialista vád a Simon-üggyel összefüggésben
Szanyi Tibor csütörtökön a parlamentben kijelentette: Simon Gábor ügyét a hatóságok hónapokon át raktáron tartották, vártak vele addig, amíg az ügy legjobban fáj a szocialistáknak.
"Ez azt jelenti, hogy a kormány a hatóságokat pártpolitikai célokra használja a politikai ellenfeleikkel szemben" - tette hozzá az MSZP elnökségi tagja.


GázÁR
Ezek az adatok könnyen ellenőrizhetők, vagyis 2011-12-ben jól szívatták a népet, már aki gázzal fűt!!
2010. február hónapban áfával együtt 1m3 gáz 121 Ft / még Bajnai kormánya /
2011. február 151 Ft / már Orbán kormánya/ hoppá-hoppá! /
2012 154 Ft újra hoppá-hoppá!
2013 137 Ft !!! hurrá, hurrá...
2014-ben harcba szállunk a megalakult Magyar Csapattal, és egy újabb hatalmas győzelemmel - amiért hálás szavazatainkat várják az állítólagos csökkentők,- talán "leérjük" a Bajnai 121FT / m3 piszkos, mocskos, szemét gázárát.
Örvendjünk, de azért az sem árt, ha nem vagyunk nagyon hülyék. Aki nem hiszi, nézze meg a számláit, 5 évig meg kell őrizni.
Mellesleg a gáz világpiaci ára - ami minket is érint, - az elmúlt évben JELENTŐSEN (kb. 20 %-kal) csökkent. Mi magyarok is olcsóbban kapjuk, ezért lehet csökkenteni, mint már hónapokkal korábban szinte egész Európában.
Kinek is legyünk hálásak ezek után? Csak nem Putyinnak? A GÁZPROM-nak?
Nos lehet számolgatni, hónapokat, éveket összehasonlítani, és egy kicsit gondolkodni.... HOGY AKKOR MOST MIRŐL BESZÉLÜNK? - ahogy itt errefelé mondják...........
(olvasónktól)
****************************************************************

LELEPLEZŐDÖTT? A FUKUSHIMAI KATASZTRÓFA "MESTERSÉGES" VOLT!
2014.02.05. 
TudnodKell
Fukushima és a japán földrengés, HANGOSAN és TISZTÁN

3/11 volt Japán 9/11-e. A japán földrengést ember okozta, szeizmikus intenzitásának csúcsa 6,67-es volt a Richter skála szerint, ami 100 kilométerre történt a szárazföld belsejében a MYG004-es szeizmikus állomásnál.
A szökőárt nukleáris fegyverek okozták, összesen hat, melyek egymás után indultak be a Japán-árokban, kiváltva egy hatalmas szökőárt.
A tény az, hogy nem volt Japánban jelentős földrengés, ami bizonyított, csak meg kell nézni néhány videót a közelgő szökőárról, és megkeresni a földrengés hatásait.
Nincs ilyen, gyakorlatilag nulla, mielőtt a szökőár lesújtott volna, és még a Sendai kárjelentés is kimutatta, hogy egyáltalán nem voltak összeomlott, vagy elhajolt szerkezetek. Sendai egy több mint egymilliós város, és kevesebb mint 50 kilométerre volt a jelentett epicentrumtól, de egyáltalán nem szenvedett jelentős károkat.
Egy 9,0-ás földrengés olyan hatalmas, hogy Kínában, Koreában és Oroszországban is jelentős földrengésnek kellett volna lennie, ha az Japánban történik, és Sendaiban mindent a földdel egyenlővé kellett volna tennie. Még Japánon kívül sem érezte egyetlen ország sem. Hogy megrázzák Tokiót, egy második hamis földrengést váltottak ki az IBR003-as szeizmikus állomás közelében. Mindez megtalálható a hivatalos japán szeizmikus nyilvántartásban.
A japán hatóságok szerint a fukushimai katasztrófa "mesterséges" volt
Fukushimát a Stuxnet vírussal törték föl, és nukleáris fegyverek semmisítették meg, miközben a személyzetet összezavarta a cunami okozta káosz.
Ellentétben azzal, amit sokan mondanak, Fukushima Daiichi egy rendkívül jól működő létesítmény volt mindennel együtt remek állapotban. A létesítmény szerződést kötött a Magna BSP biztonsági céggel, hogy védelmet nyújtson az egész létesítményre. A Magna BSP valójában az izraeli védelmi erők fedőcége volt.
A Magna BSP-nek sikerült telepítenie a Stuxnet vírust az 1-3. reaktorok vezérlésében. Szintén sikerült nekik egy teljesen illetéktelen adatkapcsolatot létrehozniuk a 3-as reaktor belső szigetelő tartályával, ahol telepítettek egy nukleáris fegyvert a 3-as reaktor mellett, amit egy biztonsági kamerának álcáztak.
Korábban már telepítettek hasonló kinézetű kamerákat, amelyek valódi kamerák voltak Fukushima Daiichi területén körben. A kültéri kamerák sztereoszkopikus egységként működve kilométerekre ellátnak, és figyelemre méltó a teljesítményük.
De ezek csupán a megtévesztés előfutárai voltak - egy hamis nukleáris kamerát helyeztek mélyen a föld alá azon a területen, ahol a nyomótartály volt megtalálható közvetlenül a 3-as reaktor alatt. A kamera működő változata a jobb oldali képen látható.
A pontos nukleáris kamera, amit a 3-as reaktor elpusztításához használtak az alábbi képen látható, valamint a puska típusú nukleáris fegyver ábrája. Michio Kaku-nak igaza volt, amikor azt mondta, hogy nukleáris fegyverek semmisítették meg Fukushimát, de helytelen példát vett. Nem egy közös védelmi egyezség volt, a Magna BSP és az izraeli védelmi erők egyedül tették.

A generátorok sohasem lettek elárasztva, és Fukushima külső energiaellátása sem szűnt meg
Miután elvégezték a végső értékelést a katasztrófa után bebizonyosodott, hogy Fukushima külső energiaellátása sohasem szűnt meg, és a dízel generátorokra ezért soha nem is volt szükség. De az energiaellátás teljesen magától kikapcsolt, és senki sem tud rájönni, hogy miért.
Kivéve azokat, akik ismerik a Stuxnet vírust. Egy a Stuxnet vírusról adott részletes jelentés került a fukushimai jelentéshez, amely részletesesn leírja, hogy mi történt pontosan a vírustámadás alatt.
Ezen túlmenően a Fukushimában található 17 dízel generátorból 4 kapott jelentős mennyiségű vizet, de a többi egyáltalán nem lett elárasztva. Ugyanakkor 13-ból 12 generátor, amely sohasem kapott egyetlen csepp vizet sem, mind kaikpcsolt önmagától, és az egyetlen megmaradt működő volt az, amely nem kapcsolódott a Siemens SCADA vezérlőhöz, melyet a Stuxnet vírus megfertőzött.
Egy megmaradt generátor működött az egész katasztrófa idején, az egyetlen, melyet nem irányított a Siemens SCADA vezérlő. De az izraeli védelmi erőknek mégis volt irányításuk felette, mivel az elektromos átviteli kapcsoló, amely kezelte a közte és az 1-4-es reaktorok közötti teljesítményt, a vírus irányította, ami megfertőzte a vezérlőt, ami megakadályozta ezt a kapcsolót, hogy működésbe lépjen.
Ennek a generátornak azonban nem volt Siemens SCADA irányította kapcsolója közte és az 5. és 6. reaktor között, ami nem volt probléma, mert ez az utolsó magányos generátor üzemben tartotta a reaktorok szivattyúit.
Továbbá, miután az összes generátor leállt, a Tepco-nak voltak teherautóra szerelt generátorai, melyeket odaszállított, melyekkel könnyedén megelőzhetők lettek volna a felmerülő problémák. Kevesebb mint 8 óra alatt ott voltak, mindegyiket összekötötték és készen voltak az indulásra, de ugyanaz a Stuxnet vírus fertőzte meg az átviteli kapcsolókat, amely megakadályozta, hogy a generátorok támogassák az 5. és 6. reaktort. Az 1-3. reaktorok megmentése nem vált lehetővé a generátorok teljesítményének odajuttatásával, így a katasztrófa a forgatókönyv szerint bontakozhatott ki.
Ha valaki szeretné ismerni a részleteket, olvassa el a Fukushima jelentést:http://www.jimstonefreelance.com/fukushima1.html
A nagy kérdés az, hogy Izrael miért idézte elő a szökőárt, és pusztított el egy nukleáris létesítményt? A válasz egyszerű...
A Világbank, a Goldman Sachs és más pénzügyi zsarnokok megszerezték azt a rutint, hogy nemzeteket visznek csődbe "banki mentőcsomagok" segítségével, és Japánnak nem volt semmi ilyesmije.
Amikor közeledtek Japánban a "szanálásukhoz", amely semmilyen módon nem tartozott, ugyanúgy, ahogy amerika sem tartozott semmivel, és a hitelkiesések tízszeresen maghaladták a hiteleket, amelyeket ha nem fizetnek vissza, az otthonok elvesztését eredményezte volna (az USA "szanálása" egy totális csalás volt, anukleáris zsarolás fedősztorija).
Különben is, a japánoknak egy erős gazdaságuk volt és már nem tartoztak, és ugyanúgy a pusztítással való fenyegetéssel közeledtek hozzájuk, de ők nemet mondtak. Ennek eredményeképp a globális megtévesztő elit hamis mesterséges földrengést és nukleáris szökőárt zúdított rájuk, és mindennek tetejébe jött a fukushimai katasztrófa.
Most a japánok milliárdokat adományoznak a Világbanknak "szándékosan", hogy "véget vessenek a világméretű szegénységnek". Ez azt jelenti, hogy bizonyos elszegényedett fiúk tömör arany kipákatkapnak, mint Bar Mitzvah ajándékot.
És ha a dolgok nem pontosan a cionista bankárok/Sachs/ és más "elit" bűnözők akarata szerint mennek, akkor más nemzetek is elszenvedhetik a nukleáris armageddont, ahogy azt Japánnál megtették.
****************************************************************

Lipusz Zsolt: EZEN A NAPON TÖRTÉNT
1945. február 6. Robert Brasillach francia írót "hazaárulás és az ellenséggel való együttműködés" vádjával kivégzik, annak ellenére, hogy Francois Mauriackal az élükön a francia kulturális élet kiválóságai, köztük Aymé, Anouilh, Camus, Claudel, Cocteau, Colette, Honegger, a Tharaud testvérek, Valéry és Vlaminck kegyelmi kérvényt intéztek De Gaulle tábornokhoz Brasillach életének megkímélése érdekében.
2004. február 6. "Magyarországon ma a holokauszt tagadása a szélsőséges antiszemitizmusnak manifeszt megnyilvánulása", tolmácsolja a Népszabadság Harsányi László, a kulturális tárca holokauszt-megemlékezésekért felelős miniszteri biztosának előzö napi szavait a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány megbízásából a Szonda Ipsos által készített felmérés kapcsán, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 26 százaléka nincs tisztában a holokauszt konkrét jelentésével, majdnem ugyanennyien hallottak olyan állításról, amely tagadta a holokausztot, de csupán a két százalékuk tartja ezt elképzelhetőnek. Ugyanakkor a megkérdezettek 45 százaléka "inkább nem ért egyet" azzal, hogy a zsidók ma jogosan kérnek kárpótlást a magyar államtól.

A képen: Norman Finkelstein A gázai mészárlás c. könyvének címlapja látható. A szerző témaválasztásaival a cionisták kedvelt célpontjává vált, "eredendő bűne" azonban A holokauszt-ipar c. könyv megírása volt, amelyben olyan "eretnek" gondolatokat taglal, hogy a holokauszt egy óriási üzlet.
****************************************************************

A Seuso-kincsek visszaszerzésére tett javaslatot a Magyar Régész Szövetség
2014. 02 05. szerda, 11:11 
regeszet.org.hu
A Magyar Régész Szövetség (MRSZ) a Magyarországon valaha talált egyik legértékesebb kincslelet felvételét javasolja a Magyar Nemzeti Bank új műkincs-visszavásárlási programjába.
forrás: hvg.hu

A MRSZ sajtóból értesült arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most induló "Értéktár programja" keretében 30 milliárd forintnyi összeget szán külföldi tulajdonba került, magyarországi eredetű műkincsek visszavásárlására. A MNB közleménye szerint "lehetőséget kíván nyújtani minden, a történelem és a kultúra iránt érdeklődő állampolgár számára, hogy javaslatot fogalmazzon meg a hazánk szempontjából fontos műkincsek visszavásárlására vonatkozóan."
A Magyar Régész Szövetség a felhívásra válaszul írt levelében a Seuso-kincsként ismert együttes felvételét javasolja e programba Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének.
A késő római korból, a Kr. u. 4. század végéről származó kincslelet az 1970-es évek végén került elő Fejér megyében Polgárdi közelében. A rendelkezésre álló adatok alapján akár több tucatnyi darabot számláló ezüst étkészlet gyilkosság árán, csempészet útján, hamis papírokkal jutott el a nemzetközi műkincs-kereskedelembe. A kincsegyüttes jelenleg ismert, 1990-ben a Sotheby's aukciós ház által árverésre bocsátott, 14 ezüst- és egy bronzedényből álló része önmagában is a Magyarországon valaha előkerült legfontosabb régészeti leletek közé sorolható.
Bár 1993-ban a magyar állam sikertelenül perelt egy New York-i bíróságon az árverésre bocsátott tárgyak visszaszerzése érdekében, az eljárás során a tárgyakon még megtalálható anyagminták alapján egyértelműen bizonyítható volt azok magyarországi eredete. A vizsgálati eredményeket a bíróság nem vette figyelembe, azok közzétételét megtiltotta.
Az azóta eltelt két évtized sem hozott megoldást a leletek visszaszerzésében, azt a tényt leszámítva, hogy a tárgyak jelenleg a hivatalos műkincspiacon forgalomképtelennek számítanak.
A Magyar Régész Szövetség véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank "Értéktár programja" kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a magyar állam, megfelelő peren kívüli megállapodással, rendezze a Seuso-kincs státuszát, és fenntartva álláspontját a lelet magyarországi eredetéről, visszaszerezze azt.
Ennek megvalósulása esetén felkutathatóvá válna a kincslelet többi, jelenleg még ismeretlen helyeken rejtőző darabja, továbbá ismételten el lehetne végezni azokat a természettudományos vizsgálatokat, amelyekkel immár publikálható módon lehetne bizonyítani a tárgyak eredetét.
A különleges műalkotások pedig végre egy magyar közgyűjteménybe kerülve hozzáférhetővé válnának a hazai és külföldi nagyközönség számára is.
Kategória: 2014 február




Fiatalok külföldön - miért mentek el, miért térnének haza?



2013.11.11 
hrportal.hu
Rossz anyagi körülmények, alacsony életszínvonal, munkalehetőségek hiánya, negatív politikai helyzet, és társadalmi hozzáállás - ezen okok miatt mennek külföldre a magyarok egy nem reprezentatív felmérés eredményei szerint. HR-szempontból érdekes adalék, hogy a nem megbecsült munkát, a nem emberséges munkáltatói hozzáállást is többen említették. Mikó Eszter, HR-tanácsadó hallgató írása.
Az utóbbi öt évben a hazánkból külföldre kivándorlók számát országos szinten körülbelül 250-500 ezer fő közé becslik, ami azt jelenti, hogy az ország lakosságának 2,5-5 százaléka jelenleg külföldön dolgozik. Külföldön dolgozó fiatalokkal interjúkat és kérdőíves kutatást készítettem, arra keresve a választ, hogy a fiatal munkavállalók, akik az ország jövőbeli lehetőségeit, munkaerejét, és tudását jelentik, miért döntöttek amellett, hogy elhagyják az országot, illetve, hogy milyen lehetőséget látnak külföldön, amit idehaza nem. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen változásnak kellene történnie véleményük szerint ahhoz, hogy ismét hazatérjenek. Nem reprezentatív felmérésem során 40 külföldön élő magyart kérdeztem meg arról, hogy melyik országban élnek, miért mentek ki, és milyen különbséget látnak hazánk és a között az ország között, ahol most élnek. A válaszolók legnagyobb arányban az Egyesült Királyságban, Olaszországban, és Németországban dolgoznak.
Miért mentek ki külföldre dolgozni?
A legtöbben a kimenetel okának a rossz anyagi körülményeket, az alacsony életszínvonalat és a munkalehetőségek hiányát nevezték meg. A válaszadók közül többen idehaza munkanélküliek voltak már hosszabb ideje, és semmilyen munkát sem találtak. Esélytelennek tartották az itthoni elhelyezkedést, ezért döntöttek a külföldi munkavállalás mellett. Mások rendelkeztek munkával, csak az itthoni fizetésből nem tudtak megélni. Többen az anyagaik mellett az itthon kialakult negatív politikai helyzetet és társadalmi hozzáállást is megemlítették a kivándorlás okaként. Voltak olyanok is, akik pedig nyelvtanulási szándékból vagy kalandvágyból mentek ki külföldre. A megkérdezettek 48 százaléka végleg kint kíván maradni, míg csupán 15 százalékuk mondta biztosan, hogy haza fog térni egy idő után. A válaszolók 38 százaléka a válaszadáskor még bizonytalan volt, nem döntötték el, hogy végleg kint akarnak-e maradni. Ők úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben a hazai rossz gazdasági és foglalkoztatási helyzet megváltozna, szívesen hazajönnének.
Minek kellene megváltoznia, hogy hazatérjenek?
Az első helyen természetesen a kivándorlás okaként is megemlített területek javulása állt, mint a gazdasági helyet javulása és életszínvonal növekedése, és a több munkalehetőség. Ezek mellett többen úgy nyilatkoztak, hogy a jelenlegi negatív politikai életnek is meg kellene változnia. Több válaszban is szerepelt még az emberek hozzáállásának, habitusának pozitívabb irányba való megváltozása, vagy a korrupció visszaszorítás, továbbá a munka jobb megbecsülését, a munkaadók emberségesebb hozzáállását a dolgozókhoz és a fizetés-árak közötti arány európai szintre való rendezését említették. A válaszolók úgy vélték, hogy hazánkban a fizetésekhez képest minden sokkal drágább, mint külföldön.
Miben látják a legnagyobb különbséget Magyarország és a között az ország között, ahol most élnek?
A válaszadók a legnagyobb különbségként a magasabb életszínvonalat, és a munkabért, a jobb gazdasági helyzetet és a jobban megbecsültebb munkavégzést nevezték meg. Mindenki válaszában egységesen szerepelt, hogy a kinti jövedelemből sokkal könnyebb megélni, ki lehet fizetni az albérletet, a kocsit, a számlákat, el lehet menni szórakozni és még félre is tudnak tenni belőle, amit idehaza sosem tudtak megtenni. Egyes vélemények szerint külföldön nagyon sok munkahely segíti a dolgozóit, elsősorban tapasztalat nélkül is felveszik az embert, és még segítenek is neki a tanulásba. Ezen kívül az emberségesebb, barátságosabb munkáltatói hozzáállás is többször szerepelt a válaszok között. A munkáltatók emberségesebbek, segítőkészebbek és támogatóbbak a munkavállalóik felé. Az egyénre való odafigyelés többeknél megjelenik, mint nagyobb különbség Magyarország és a befogadó országok között. Többen úgy vélik, hogy odakint a hangsúly inkább a szakmai tudáson van, mint azon hogy "ki kinek a kije". Továbbá a bejelentett munkát hangsúlyozták még sokan. Ott ez alapfeltétel, amit nem szoktak a munkáltatók elsumákolni nyilatkozták többen. Egy Angliában dolgozó szerint nagy különbség még a két ország között, hogy nem fenyegetik az embert folyamatosan azzal, hogy elvesztheti bármikor az állását, sőt nagyon nehezen válnak meg egy-egy munkavállalótól. Tökéletesen működik a munkavállalók szakszervezete. Ha mégsem alkalmas a munkára valaki, akkor megpróbálnak neki egy másik pozíciót biztosítani, nem pedig kiteszik. A válaszadók mindegyike bejelentett munkát végez odakint. Többen megjegyezték, hogy ez csak hazánkban előforduló kérdés, és hogy odakint hatalmas büntetést kap az a vállalkozás, aki nem jelenti meg a dolgozóját. Egy Spanyolországban dolgozó válasza szerint 3000 eurós büntetést kapnak a vállalatok a be nem jelentett munkavállalók után.
Hogy állnak az ország lakosai a külföldi munkavállalókhoz?
A feltett kérdésre a válaszolók többsége pozitívan válaszolt. A válaszadók megjegyezték, hogy odakint is a teljesítés az első. Ez nem csak rájuk, mint külföldi munkavállalókra vonatkozik, hanem az ottani állampolgárokra is. Az a fontos, hogy mit és hogyan csinálnak és ez alapján ítélik meg az embereket. Többen a nyelvtudást alapvető elvárásnak nevezték meg egy jobb állás elérése esetén. Van olyan, aki szerint Angliában nagyon szeretik a magyarokat. Keményen, gyorsan és pontosan dolgoznak. Egy másik Angliában dolgozó személy pedig azt válaszolta, hogy a nyelvi nehézségeket (pl.: orvosnál, munkaügyi központban) nagyon segítőkészen kezelik, és próbálják megoldani. Mivel Angliában már sok éve rengeteg külföldi él, ezért megszokták őket, nem érzik kívülállónak a másik országból származókat, továbbá a diszkriminációt is nagyon büntetik.
Az Olaszországban dolgozóknál már nem ilyen pozitív minden válasz, mint az angoloknál volt. Volt olyan vélemény, aki szerint az olaszoknál nem nézik jó szemmel a külföldieket, nem kezelik egyenlően a külföldieket és az ottani állampolgárokat. A Spanyolországban dolgozók is pozitívan nyilatkoztak. Véleményük szerint a spanyolok szeretik a mentalitásbéli különbséget, szeretik az itthonról hozott jó munkamorálunkat. Továbbá minden munkát megbecsülnek odakint, legyen az egy McDonaldsban kiszolgáló munka vagy egy irodai alkalmazott.
A finneknél és a Svájcban dolgozók úgy nyilatkoztak, hogy semmilyen különbségtételt nem tapasztalak ők, mint külföldi munkavállalók és a hazai dolgozók között. Egy Németországban dolgozó válaszolta azt csupán, hogy úgy érzi a németek alárendelt félként kezelik a külföldieket, rajta kívül mindenki úgy nyilatkozott, hogy egyenlően bánnak velük a németek, és segítőkészek.
Mikó Eszter
humánpolitikus
emberi erőforrás tanácsadó hallgató
****************************************************************

A Fidesz belülről nem reformálható meg - interjú Ángyán Józseffel

Lakner Dávid 2014. FEBRUÁR 3. 11:27 
vs.hu
Sorra írja jelentéseit a földbérlet-pályázatok gyanús ügyeiről a Fidesz lemondott államtitkára . Ángyán József kaparós sorsjegyhez hasonlítja a földpályáztatást - amit persze megcinkeltek. A magányos hős (aki a Tisztesség és Emberség Szövetségének alapítójaként már nem is annyira magányos) a helyi közösségek megerősítésével számolná fel a kétoldali maffiapolitikát. Interjú.
Ötödik jelentése nyomán nagy vihart kavart, hogy Lázár János rokona is rengeteg földhöz jutott Csongrád megyében. Ellenzéki pártok nyilvános pályáztatást és igazságos újraosztást követeltek.
Most dolgozom a hatodik jelentésen, abban fog ez az eset szerepelni, mint ahogy valamennyi 2014. január 1-ig nyilvánosságra hozott pályázati eredmény is. Az ötödik jelentésemben egyébként már az összes eredménnyel zárult pályázatot feldolgoztam. Bitay Márton államtitkár ugyanis folyamatosan azt ismételgeti, hogy én csupán mintát veszek és csúsztatok. Az erre általa példaként hozott Bács-Kiskun megyében sem a kihirdetett pályázati eredmények 6 %-át dolgoztam föl, hanem az NFA (Nemzeti Földalapkezelő - a szerk.) ezidáig csupán a meghirdetett pályázatok 6%-a esetében volt képes eredményt hirdetni, amelyeket 100 %-ban feldolgoztam.
Ha az összeset fel tudja dolgozni, akkor itt azért átláthatóbb volt a pályáztatási folyamat, mint a trafikügyben, nem?
Egyáltalán nem. A pályázatok titkosak, egymásét sem láthatják a jelentkezők, és azt sem tudjuk, hogy hányan pályáztak. A meghirdetés és a végeredmény nyilvános, közte semmi. Indoklást sem kapnak az értesítésben a vesztesek, csupán annyit, hogy "ön nem nyert, volt jobb ajánlat". Ezért mondtam, hogy a kaparós sorsjegyekéhez hasonlít a megoldás. Az NFA köteles ugyan feltenni a honlapjára a pályázati felhívást és a nyertesek névsorát, ám ez a kettő külön adatbázisban van, nehezen összehozhatók. Arról már nem is beszélve, hogy azonos érdekeltségek tagjai gyakran magánemberként, valamint rokonaik, közvetlen hozzátartozóik és különböző cégeik révén is pályáznak és nyernek...
Ezt honnan lehet kideríteni?
Részben a céginformációs adatbázisokat kell megnézni; ez eleve elég nagy munka. Másfelől kapok helyi információkat: helyben mindenki ismer szinte mindenkit. Látják, hogy ténylegesen kik művelik a földeket, és pontosan tudják azt is, hogy ki kinek a rokona vagy kapcsolata.És mi a helyzet az ominózus Csongrád megyével?
Már az ötödik jelentésben is feldolgoztam a Csongrád megyei adatokat, ám szeptemberig sokkal kisebb területen, 1195 hektáron hirdettek csupán eredményt. Ebből egy tőkés társaság, a Héjja Testvérek Kft. vitt el 1014 hektárt. Ez az addig bérbe adott csongrádi terület 85 százaléka. Ez azonban nem csak erre a megyére jellemző. Általánosnak mondható, hogy néhány nagy elviszi a föld zömét, sok-sok átlagjavító "alsóházi" nyertesnek pedig szétszórják az aprólékot. Így kijön az a szép 20 hektáros átlag, amit a miniszter úr is szokott emlegetni. Amikor az arányokról beszélnek, akkor persze a nyertesek számát veszik alapul, nem az általuk megszerzett terület nagyságát, így a példaként felhozott Csongrád megye nagy részét bekerítő Héjja Testvérek Kft. ugyanúgy egynek számít, mint az a nyertes, aki 1-2 hektár földhöz jutott.
Róluk lehet például azt állítani, hogy jogtalanul használják a kapott földeket?
Nem jogtalanul, ha nem vesszük figyelembe, hogy már mennyi földjük van. A meglévő földjeivel együtt ugyanis összesen nem lehetne 1200 hektárnál több földje a nyertes pályázónak. Ők pedig már több mint háromezer hektáron gazdálkodnak, mégis megkapták az államtól ezt is. Ilyen értelemben, ha az összeszámítás működik, a joggal is ellentétes az ügylet, persze főleg erkölcstelen. Hiszen azt mondtuk, hogy a helyben élő gazdálkodó családoknak, a kis-, közepes egyéni gazdaságoknak adjuk a földeket 10-30 hektáros léptékben. Ehhez képest ezer hektárokat visznek el a nagy tőkés társaságok és magán nagybirtokok. Ráadásul a foglalkoztatási kötelezettséget is kivették a földtörvényből, köszönhetően a tőkés társaságok ellenállásának.
Tehát akkor a hatodik jelentésben lesz szó Lázár rokonáról.
Igen, és ez nem Lázár Jánosnak szóló kitüntetett figyelem, hiszen ebben a hatodik jelentésben is valamennyi 2014. január 1-ig kihirdetett eredményű földbérleti pályázatot - köztük az államtitkár úr anyai nagybátyja, Gyapjas Károly által vezetett Gorzsai cégcsoport eredményeit is - részletesen és dokumentáltan feldolgozom. Úgy tűnik egyébként, hogy még a választások előtt ki akarják osztani az összes mobilizálható állami földet: jobb, ha már mindenki birtokon belül van. Január elsejéig Csongrád megyében 9.940 hektár talált bérlőre, a föld zömét pedig három nagy játékos vitte el. Köztük van a Gorzsai cégcsoport is, ami az egykori Gorzsai Állami Gazdaság privatizációja során keletkezett. A Zrt. fogja össze a cégcsoportot, de pályázott a Takarmánytermelő Kft-jük és a Paprikatermesztő és Értékesítő Szövetkezetük is. Utóbbiról mondja Lázár, hogy a paprikatermesztés 40 százalékát összefogja. Ez azonban csak a mezőgazdaság koncentráltságára utal.
A gorzsaiak elvitték a megyében bérbe adott terület 14 százalékát, 1361 hektárt. Ez helyből az 1200 hektár fölött van, miként pl. Fejér megyében a csákváriak vagy Mészáros Lőrinc által kapott föld is. A már említett Héjja Testvérek Kft. és a Gorzsai cégcsoport így összesen elviszi a megyében kiosztott terület negyedét. Héjjáék ezen felül pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel további 107 db állami földrészletet is bérelnek. Ezek összterülete és egyéb jellemzői nem is tudhatók, mert az NFA a területre vonatkozó és a szerződési feltételeket illető információkat nem hozza nyilvánosságra. Egyébként Lázár János becsületére legyen mondva, hogy ő - szemben Budaival - legalább nem tagadta meg a nagybátyját. Budai Gyula ugyanis a Polgári Törvénykönyvre hivatkozva nem ismerte el, hogy az egyik borsodi és szabolcsi fő nyertes, Gerzsánszki Lajos a rokona lenne, miközben nővérének fiához ment hozzá Gerzsánszki lánya. Budai pert is indított emiatt, amit persze elveszített.
Több feljelentés is született a jelentései nyomán. Következményük lett már azon túl, hogy mondjuk Lázár magyarázkodni kényszerült?
A feljelentések közül több ügyészségi vagy nyomozati szakaszban van, néhány azonban már eljutott a bírósági szakaszba is. Sőt a borsodi Kanyok Attila esetében első fokon már elmarasztaló ítélet is született. Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy az eljáró hatóságok finoman szólva nem sietik el a dolgot, és nyilván nem ösztönzi a kormány sem, hogy igyekezzenek.Az összes Magyarországon eddig bérbe adott föld hat százalékát felcsútiak vitték el!
Hol a legrosszabb a helyzet az országban?
Fejér megye az általam elsőként feldolgozott és ma is az egyik legszembetűnőbb "állatorvosi lova" az állami földbérleti rendszernek: ott is koncentráltan néhány nagy érdekeltség győzedelmeskedett, és persze Felcsút pályázói különösen sokat nyertek. Az összes Magyarországon eddig bérbe adott föld hat százalékát felcsútiak vitték el! Két módon adnak amúgy földet bérbe: pályáztatás és megbízási szerződés útján. A legnagyobb halak utóbbiak közt vannak: mindenki kap így földet, akinek adni akarnak, hiszen a megbízási szerződéses forma teljes egészében titkos. Időközben egy bírósági döntés kapcsán persze a megbízási szerződéseket illető adatok közül néhányat kénytelenek voltak nyilvánosságra hozni. Azt például, hogy kikkel van az államnak szerződése és mely településeken? Ezen a listán szinte kizárólag nagy tőkeérdekeltségeket találunk. A pályázatok így csak a jéghegy csúcsát jelentik, a "víz alatti részről" nagyon keveset tudhatunk.
Az LMP-s Lengyel Szilvia szerint a mostani eljárás a 2010 előtti MSZP-s gyakorlatot folytatja. Ezzel egyetért? Miben látja a fő különbségeket?
Nagyon hasonló a kettő, inkább csak klientúra-csere zajlik. A lényeg nem változott: nagy tőkés társaságokat és magán-nagybirtokokat részesítenek előnyben. A retorika más: szavakban a Fidesz azt állítja, hogy inkább a kis- és középvállalkozásokat támogatja. Közben elveszi az egyik nagy tőkeérdekeltségtől, nagygazdaságtól a földet és odaadja egy másik, ugyanilyen nagy gazdasági érdekcsoportnak. És ez a gazdasági háttérhálózat finanszírozza az egész politikai terepet. Nekem úgy tűnik, hogy az MSZP és a Fidesz körüli két nagy politikai tömörülés ugyanannak a gazdasági maffiahálózatnak a kiszolgáló "délelőttös és egy délutános műszakja".
Ez látszik például az agrártámogatásoknál is: az agrárkasszából legtöbbet kiemelők listájának élén egymást váltogatják az úgynevezett "Fidesz-közeli" és "MSZP-közeli" nagy tőkeérdekeltségek. 2011-ben a Csányi és a Simicska-Nyerges érdekeltségek vezettek, utánuk viszont Leisztinger Tamás következett. E három érdekkör mindemellett tízszer annyi forrást szerzett meg az agrár- és vidékfejlesztési kasszánkból, mint amennyi ugyanezen közös kasszából a tanyafejlesztési programra, a tanyán élő 300 ezer honfitársunknak jutott. A oligarchák valóban belakták az államot, és - miként a Transparency International elemzése is leírta - a korrupciónak egy fejlettebb szintje alakult ki: nem "megkenik" a hivatalnokot, hanem beteszik döntéshozó pozícióba a saját emberüket.
Gőgös Zoltán és az MSZP viszont most igazságosabb földosztást követel, és azt ígéri: ha győz a választásokon, újraosztja a területeket. Reálisnak látja ezt?
Nem hiszek ebben: csupán "klientúra-visszacsere" történne. Mindkettő a tőkés nagybirtokot támogatja, csak a Fidesz újabban ezt szemérmesen "agrár-középosztálynak" becézi. Majdnem mindegy, hogy melyik kormányoz: magát az államot kellene levenni a háttérmaffiáról.
Az MSZP és a Fidesz körüli két nagy politikai tömörülés ugyanannak a gazdasági maffiahálózatnak a kiszolgáló "délelőttös és délutános műszakja".
Amikor a MAGOSZ képviseletében Gyurcsány Ferenccel tárgyalt, mégis csak három hét alatt sikerült elérnie, hogy a kormányfő aláírja 38 pontos követelésüket. Most azért kevésbé van esély ilyen gyors sikerre, ha jól gondolom.
Igen, valóban ügyesebb ez a társaság. Gyurcsányék ehhez képest kóklerek voltak. Az a nyomás, amit az ezer traktor jelentett Budapesten, rákényszerítette őket az aláírásra. Ráadásul közeledett március 15., és emlékeim szerint Lendvai Ildikó nagyon nyugtalankodott, hogy mi lehet itt ebből még. Úgyhogy jött haza külföldről Gyurcsány, és a repülőgépről már úgy szedték le, hogy ezt a megállapodást alá kell írnia. A mostani társaság ezzel szemben behozta a kormányba a gazdatársadalom korábbi érdekképviseletét, a MAGOSZ-t - Jakab Istvánt, Győrffy Balázst, Budai Gyulát. Kinek jutna eszébe közülük szervezkedni? A kisgazdákat is "becsatornázták": ott van Turi-Kovács Béla, a miniszterelnök így kijelentheti, hogy a kisgazda-programot hajtják végre.

Mi a helyzet a mostanában mozgolódó kisgazdákkal?
Melyik kisgazda alakulatra gondol? Legalább három-négy kisgazdapártot látok ugyanis, és mindegyik azt állítja magáról, hogy ő az igazi. Vannak köztük olyanok, akiket a mai kormányzati politika "beszippantott", vannak köztük kifejezetten szélhámos karrieristák, de vannak tisztességesnek tűnő alakulatok is. A földből élőkben pedig még mindig él a tisztességes kisgazdaérzület, csak nincs, aki kellő erővel képviselje őket.
Azt mondta korábban a földbérletek kapcsán, hogy "elveszítjük a vidéket". Jelenleg viszont úgy néz ki, a Fidesz semmit nem fog elveszíteni. Mitől lehet a kormány még mindig ilyen sikeres?
Azért várjuk meg, mi lesz a végeredmény. Azt szokták mondani, hogy nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyerni. Rezsicsökkentés ide vagy oda, egyszer eljön az igazság pillanata, ha a szemek kinyílnak, ha a tisztességes emberek tömegesen rájönnek, hogy mi is történik velük, hogyan mennek tönkre, miközben egy szűk csoport elképesztő vagyonokra tesz szert. Ez hosszútávon tarthatatlan, mert szétszakad a társadalom, ami törvényszerűen robbanáshoz és változáshoz vezet. Ezt példázzák Dél-Amerika társadalmai. Ott is jobban járt volna a szűk zsákmányszerző elit, ha nem olyan mohó, és nem "rágja csontig" az embereket, a családokat és a helyi közösségeket.
Én nem is hallgatom meg, amit Gyurcsány, Bajnai és társai mondanak. Teljesen értelmetlen, amiről beszélnek. A két oldal ugyanaz, csak más retorikával adja el ugyanazt, képviseli ugyanazon körök érdekeit, a régiek pedig csupán vissza szeretnének kerülni a hatalomba.
Az ellenzéki összefogás azt hangoztatja, hogy az ország mindenek felett álló érdeke az Orbán-kormánytól való megszabadulás. Ön szerint is?
Én nem is hallgatom meg, amit Gyurcsány, Bajnai és társai mondanak. Teljesen értelmetlen, amiről beszélnek. A két oldal ugyanaz, csak más retorikával adja el ugyanazt, képviseli ugyanazon körök érdekeit, a régiek pedig csupán vissza szeretnének kerülni a hatalomba. Teljesen reménytelen minden, ha a jövőben is ez a két oldal váltogatja majd egymást. A rendszert magát kell megváltoztatni, olyan képviselőket állítva, akik a helyi közösségüknek felelnek. Ez kötött mandátumot jelent persze, de nem a pártközponthoz, hanem az őket megválasztó és a törvényhozásba küldő közösségekhez kötöttet. Így persze nem lehet - képletesen szólva - száz törvényt átnyomni az Országgyűlésen egy hét alatt, mert nyilvános és tényleges viták, egyeztetések kell, hogy megelőzzék a döntéseket. De hát - ha jól értem - erről szólna a demokrácia és a közjót szolgáló állam. A jelenlegi rendszerben néhány "nagyfiú" a háttérből irányító körök igényei szerint eldönt mindent, a képviselőknek pedig csak annyi a dolguk, hogy megvalósítsák azokat. Ez jószerivel annyiból áll, hogy a bekiabálások alapján meg kell találniuk a helyes gombot a szavazógépen.
De 2006-ban és 2010-ben még voltak illúziói a Fidesszel kapcsolatban, nem?
Hogyne, azt gondoltam, hogy egy új világ első kormányához szegődöm, amely visszaveszi majd az államot és a közjó szolgálatába állítja. Komolyan azt reméltem, hogy a helyi gazdaságot és társadalmat erősítjük, a családokkal, a fiatalokkal és a helyi közösségekkel kötünk szövetséget, mint ahogy éveken át ezt ellenzékben hirdettük. Erre mit látunk? Stratégiai partnerségi megállapodásokat kötnek a globális és "nemzeti" multikkal, Szijjártó pedig szaladgál fel-alá a világban, hogy piacot szerezzen ezek termékeinek. Pedig hát a "magyar nemzeti tőke" is kiviszi a pénzt, sőt offshore cégeket alapít például Szingapúrban vagy más adóparadicsomban, hogy a hazai közterheket se kelljen viselnie. Foglalkoztatni sem ezek, hanem a ténylegesen hazai, helyi kis- és közepes vállalkozások fognak, mint ahogy az adatokból is egyre világosabban látjuk. Mégis ezt a néhány tucat nagy tőkeérdekeltséget tekinti az állam a stratégiai partnerének.
Ennek jegyében történt az alaptörvény harmadik, földügyi módosítása is, melynek értelmében kétharmados törvény rendelkezik majd arról, hogy a mezőgazdaság teljes vertikumát a hét régiónak megfelelően szétosszák néhány tucat "integrátor" nagy tőkeérdekeltség között. A trafikügyhöz vagy a kaszinóügyhöz hasonlóan koncesszióba szándékozzák nekik adni a teljes mezőgazdaság integrálását, monopolhelyzetbe hozva ezeket az érdekeltségeket. Ezek lesznek a profitcentrumok, amelyek a teljes vertikum hasznát kiszívják a vidékből. Ez pont a fordítottja annak a szövetkezeti - az összefogást létrehozó családi gazdaságokhoz és helyi közösségekhez a hasznot visszaosztó - hagyományos hazai és európai modellnek, amiben megállapodtunk az induláskor. Tippem is van: a fentebb említett nagy családok lesznek az integrátorok. Az állami monopóliumot odaadják tehát saját döntési hatáskörben annak, akinek akarják. Ne legyen igazam, de például a tankönyvkiadásnál is arra gyanakszom, hogy a mostani államosítás egy ilyen koncessziós megoldás előkészítő lépése, és már megvannak azok az érdekeltségek, amelyek ezt a piacot is monopolhelyzetben megkapják.
Kishantos ügye hogy áll jelenleg? Van még esély a megmentésére?
Igen, hiszen a közhasznú, nonprofit szervezet a közjó érvényesítésének jegyében harcol a földjeiért szemben a zsákmányszerző magánérdekekkel. Ez adja a harc erkölcsi alapját. Az NFA egyelőre nem vette át, a központ vezetői pedig nem adták át a földet, hiszen nem volt az állam és a központ között semminemű átadás-átvételi elszámolás. Az NFA pedig addig törvényesen nem adhatja át az új bérlőknek a földet, amíg el nem számolt az előzőkkel, addig az előző bérlők vannak birtokon belül. Ráadásul a kishantosiak kilenc pontban összefoglalták, miért tartják törvénytelennek a földbérleti eljárást és birtokvédelmet kértek. A Greenpeace és több nemzetközi szervezet is részt vesz Kishantos mentőakciójában, a kormány pedig a választások előtt valószínűleg már nem indít újabb akciót.
Ön kezdeményezte a Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom indítását. Képes lehet ez majd egyáltalán hatékonyan nyomást gyakorolni a mindenkori kormányzatra?
A mozgalom a nyilvánosság fórumainak otthona kell, hogy legyen. Az igaz beszéd, a nyilvánosság ereje kényszerítheti ki a változást. Ami pedig az országgyűlési választásokat illeti, szeretnénk a helyi közösségeket segíteni abban, hogy saját hiteles képviselőiket megtalálják, és a törvényhozásba küldjék. Őket a mozgalom támogatásával egyik alapító szervezetünk, a választási törvénynek megfelelő Élőlánc Magyarországért párt listáján kíséreljük meg bejuttatni az Országgyűlésbe. Megfelelő szabályok szerint huszonhét körzetben jelöltet kell tudni állítani ahhoz, hogy erre a helyi jelölteket tartalmazó listára országosan is lehessen szavazni, erre pedig jó esély van. Nem az a lényeg, amit egyes alakulatok fennhangon hirdetnek, hogy minden körzetben állítanak jelölteket. Mi is találnánk minden körzetbe embert, de nem ez számít, hanem az, hogy a helyi közösségekben van-e igény jelöltállításra. Várjuk és segítjük ezeket a közösségeket és jelöltjeiket. Előbb vagy utóbb persze mindenképpen véget kell vetni annak a rendszernek, hogy a pártközpont - képletesen szólva - odatesz egy pohár vizet a körzet asztalára, ráírja, hogy Fidesz vagy MSZP, aztán arra szavazhat, akinek erre kedve van.
Tehát az LMP és a Jobbik sem vállalható alternatíva?
Sok mindenben egyetértek velük, sokban nem, de a működés módjában található különbség miatt biztos nem tervezünk pártokkal szövetkezni.
Miben nem ért egyet velük?
Azzal a sokszor militáns hozzáállással például, amivel a Jobbik próbálja a saját nézeteit érvényesíteni. A nemzeti radikalizmus számomra tartalmi és nem formai radikalizmust jelent.
Az EU-ból való kilépés szükségességében egyetért a Jobbikkal?
Ők sem ezt mondják már, hanem hogy tárgyalásoktól kell függővé tenni a tagságot. Például a tőkeként jelentkező föld szabad áramlásától, amit hiba volt elfogadni annak idején. Bizonyos kérdéseket fel kell vetni az EU-ban, én is ezt mondom. És azt ellenzem, hogy az európai közösség a föderáció irányába haladjon. Konföderáció, az elképzelhető - bizonyos jogosítványokat vissza kellene venniük a nemzetállamoknak. Ha nem megy, akkor tényleg el lehet gondolkozni a kilépésen.
Ez nem lenne életveszélyes?
Nem hinném. Most is vannak olyan országok, melyek szépen megélnek az EU-n kívül is. Társult viszonyt is ki lehet alakítani.
Ön kilépett, az olykor "Fidesz-renegát" Bencsik János bizonyos ügyekben nem a Fidesszel szavaz, mégis maradt a helyén. Neki több esélye van érvényre juttatni a saját álláspontját?
Mi ketten - bár különböző alkatok vagyunk és más életstratégiát követünk - sok mindenben egyetértettünk és összekapaszkodtunk. Sok sikert kívánok Jánosnak, akit én változatlanul becsülök, és szeretném hinni, hogy az ő útja is sikerre vezethet. Szerintem azonban illúzió abban hinni, amit az úgynevezett "rendszerváltást" megelőző időszakban az MSZMP-vel kapcsolatban annyiszor hallottunk: "Be kell lépni, és belülről kell változtatni". Hosszú ideig magam is belül kísérleteztem azzal, hogy visszafordítsam a "szekeret" az eredeti "néppárti" irányba, ám ma már úgy látom, hogy ez - akárcsak a MSZMP esetében - reménytelen vállalkozás.
Orbán - mint hírlik - a frakció előtt önre célozva világossá tette, hogy "aki tisztességesen viselkedik, és megsebesül a csatatéren, azt kihozzuk, de aki nem, arra mi is lőni fogunk". Erről a bajtársiasnak mondott mentalitásról mit gondol?
Ezt jobb helyeken nem bajtársiasságnak, hanem egészen másnak mondják. Szicíliában például erről sokat tudnának mesélni. A bajtársiasság tisztességes ügyekre való szövetkezést jelent. Egyébként azt gondolom, hogy ez a gyulai kihelyezett frakcióülésen egy évvel ezelőtt elhangzott erős mondat nem is annyira nekem, mint inkább a többieknek szólt, és a feltétlen lojalitás megerősítését szolgálta.
 
****************************************************************

Az Egyesült Államok megpróbálta megváltoztatni az éghajlatot Szerbiában?
Ma, ha a világ bármely pontján katasztrófa történik, rögtön megjelenik a verzió: ez az Egyesült Államok cselszövénye! És utána egy hosszabb diszkurzus következik a HAARP globális projektről, mely - hivatalos verzió szerint - bolygónk éghajlata tanulmányozása céljából jött létre, de valójában a soha nem látott erejű éghajlati és pszichotróp fegyver.

És most jelent meg egy másik hír: az Egyesült Államok megpróbálta megváltoztatni az éghajlatot Szerbiában, az Északi-sarki szintig akarta csökkenti a hőmérsékletet, de szerencsére a kísérlet nem járt sikerrel, a hideg viszont rászállt az Egyesült Államokra. Ezt az információt annyira részletesen fejtegették a szerb médiában, hogy az Oroszország Hangja vezető orosz szakértőkhöz fordult, fejtsék ki véleményüket. Konsztantyin Szivkov hadtudományi doktor a következőket mondja:Elvben ez reális dolog. Egy bizonyos régió fölött előidézhető az eső, ha megfelelő keveréket, aerozol formációt szórunk. Vagy fordítva: Moszkva környékén nagy rendezvényekhez jó időt csinálunk, ez nem probléma. Hadműveletek területén is alkalmazható ez a módszer kedvező időjárási viszonyok megteremtése céljából.
De stratégiai tekintetben a HAARP egyelőre még nem tekinthető fegyvernek, mert a jelenlegi körülmények között hatását a klímára nehéz előrejelezni. Tehát, igaz-e a hipotézis, hogy volt egy arra irányuló kísérlet, hogy szokatlanul alacsony hőmérsékletet provokáljanak ki Szerbiában, és ennek eredményeként a hideg az USA-ba jött? Szivkov így folytatja:
A fegyver alkalmazása előreláthatatlan hatással járhat. És természetesen, ez hatással lesz az időjárásra nagy területen: egy egész kontinensen, vagy félkontinensen. Ezért értelmetlen lenne állítani, hogy a HAARP célja Szerbia volt. A HAARP képtelen lenne csak Szerbiába találni: ez olyan dolog, amikor ágyúval verebekre lőnek.
Ideiglenesen felgöngyölítették a HAARP-projektet, mert egyelőre nem lehet pontosan tudni, mihez vezethet alkalmazása.
És miért történt, hogy amikor a NATO bombázta Jugoszlávia területét, Dél-Kelet-Európába rendkívül szép idő jött? Alekszandr Golubevmeteorológus véleménye:
Gakorlati meteorológus vagyok, 3-9 naptól egy hónapig terjedő időjárási előrejelzést állítok össze. Egyértelműen mondhatom: amikor tiszta, jó időt ígérünk, ezt elég hosszú szakaszra jelezhetjük előre. Általában ez anticiklon, ami nagy terület fölött alakul ki. Ezért nem állítanám, hogy ez szándékos időjárástervezés lett volna. A tudomány és a technológia jelenlegi fejlettségi szintje mellett erről még nem lehet szó.




 
****************************************************************

Bemutatkozott Izrael új magyarországi nagykövete


"Magyarország küzdelmet folytat a fajgyűlölő antiszemiták ellen" - közölte Simon Peresz izraeli elnökkel Dr. Nagy Andor, hazánk új izraeli nagykövete megbízólevelének átadása során.

Nagy András és Simon Peresz. (Fotó: Mark Neumann)

Nagy Andor közölte, hogy az Izraelben és Magyarországon élő zsidó nép történelemmel teljes... Az antiszemita megnyilvánulások művelői Magyarországon kisebbségben vannak, ezek az emberek fajgyűlölők, akik ellen Magyarország küzdelmet folytat - számol be Nagy Andor beszédéről a Megafon című héber nyelvű izraeli portál.
Dr. Nagy Andor, hazánk új izraeli nagykövete három másik ország diplomatájának társaságában a jeruzsálemi Elnöki Rezidencián hétfőn nyújtotta át megbízólevelét Simon Peresz elnöknek.
A jeruzsálemi Elnöki Rezidencián a bizonygatások és az ígérgetések közepette - a Bem József téri Külügyminisztériummal tökéletes összhangban - elfelejtette kihasználni a kitűnő alkalmat arra, hogy rákérdezzen: hogyan értelmezi a zsidó államelnök a hazánk fölvásárlásáról tett nyilatkozatát? Nagy Andor azonban nem kérdezett, hanem tovább bizonygatott: "nagyköveti feladatomnak tekintem a két állam közti hídverést és a népek egyesítését (sic!)".
Legalábbis az általunk hivatkozott és más héber portálok hírében is "a népek egyesítése" - ???? ??? ????? - egyértelmű kifejezés áll - H. J.) Az új magyar nagykövet a vele együtt beiktatott szerb, mikronéziai és türkmenisztáni diplomatával együtt a Simon Peresszel folytatott beszélgetésük folyamán kifejezték azon reményüket, hogy fejlődik hazájuk és a zsidó állam közti kulturális, technológiai és politikai kapcsolatrendszer.
A tegnapi diplomáciai esemény igazi csemegéje nem is annyira Nagy Andor bizonygatása volt (mert "magyar" részről ehhez Izraelben már hozzászoktak), hanem az, hogy Szerbia újonnan kinevezett nagykövetének neje tegnap a megbízólevelek átadásakor folyékony héberséggel üdvözölte Simon Pereszt. Nagy Andor feleségének héber tudásáról egyelőre nincs értesülésünk, ám a férj tökéletesen alkalmas Magyarország tel-avivi nagykövetségének vezetésére. Nagy Andor Semjén Zsolt kereszténydemokrata néppártjában építette fel a karrierjét, de volt Orbán Viktor kabinetfőnöke is. Mindenképp megfelelő ember a posztra. Alkalmasságát bizonyítja, hogy 2011-ben még a nagyköveti kinevezése előtt rosszallását fejezte ki, és közölte, hogy az Orbán-kormány nem fogadhatja el a Jobbik azon kezdeményezését, hogy a termőföld és a vízbázis védelme kerüljön bele az alaptörvénybe. Nem is került bele, ami felér egy hazaárulással. De nem került bele sajnos az egészségügy és a nyugdíj védelme sem, csak a kormánynak oly kedves egykulcsos adó.
Békéscsaba, 2014. február 4.
Hering József írásának felhasználásával összeállította: Anton
Emlékeztető: "Olyan kis ország részéről, mint mi, szinte döbbenetes. Azt látom, hogy fölvásároljuk Manhattant, fölvásároljuk Magyarországot, és fölvásároljuk Romániát, és fölvásároljuk Lengyelországot, és ahogy én látom, nincsenek problémáink. A tehetségünk, az összeköttetéseink és a dinamizmusunk jóvoltából szinte mindenhova eljutunk..." - mondta Simon Perez, Izrael köztársasági elnöke 2007. október 10-én.
****************************************************************

Aggályokkal jön az új amerikai nagykövet


2014. január 16. 
NOL
Colleen Bellt csütörtökön hallgatta meg Washingtonban a szenátus külügyi bizottsága.
Helyi idő szerint csütörtök délután az amerikai szenátus külügyi bizottságában meghallgatták Colleen Bradley Bellt, az Egyesült Államok leendő magyarországi nagykövetét. A hollywoodi producert Barack Obama jelölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetének. Nyitóbeszédében Bell hangsúlyozta: Magyarország az USA közeli szövetségese. Mindkét ország az EBESZ és a NATO tagja. Kiemelte, hogy Magyarország jelen van Afganisztánban, Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában, illetve azt is, hogy Magyarország "aktív és konstruktív" támogatója az amerikai törekvéseknek, amelyek az izraeli-palesztin, illetve a szíriai konfliktus megoldására irányulnak.
Ezután áttért arra, hogy az elmúlt két évben az Egyesült Államok több ízben kifejezte aggodalmát amiatt, hogy sérült a demokratikus "fékek és ellensúlyok" rendszere, csakúgy, mint például az igazságszolgáltatás és a jegybank függetlensége. Utóbbi - jelezte Bell - a befektetőket is aggodalommal töltötte el. Hangsúlyozta: ezekkel az aggodalmakkal az Egyesült Államok nincs egyedül, az Európai Unió is kifejezte aggodalmát emiatt.
Bell beszélt a szélsőjobboldal megnyilvánulásairól is. Ennek kapcsán elmondta: egy demokrácia nagyon fontos alapeleme a pluralizmus, és bár a szélsőséges megnyilvánulások egyre nagyobb teret nyernek szerte a világon, Magyarországon aggasztóbb a helyzet, mint máshol. - Kulcsfontosságú lesz munkámban, hogy fellépjek a szélsőséges megnyilvánulások és az antiszemitizmus ellen. Konstruktív, ám néha nehéz a párbeszéd a kormánnyal - tette hozzá.
Ami a jelen lévő szenátorok kommentárjait illeti, a marylandi Ben Cardin szerint Magyarország elkötelezettsége a Helsinki Bizottság alapelvei iránt aggodalomra ad okot. Cardin emlékeztetett, hogy a magyar kormány emlékművet tervez állítani a német megszállás évfordulójára, és azt firtatta, hogy a magyar kormány ezzel minden felelősséget a németekre akar-e hárítani a második világháborúban elkövetett bűnökért.
Cardin azt is elmondta: az Egyesült Államok még nem érzékelte, hogy a magyar kormány olyan erőteljes hangon elítélte volna a Jobbikot, mint azt az amerikai diplomácia elvárja, ehelyett politikai játszmákra használja a szélsőségesek előretörését. Hangsúlyozta, hogy más országokban is vannak szélsőségesek, de Magyarországgal ellentétben ott a hatalmon lévő kormányok élesen elhatárolódnak tőlük. Figyelmeztette Bellt, hogy ha nagykövet lesz, nagyon kemény hangon kell felszólalnia a szélsőségesek térnyerése ellen. "Felelősségünk, hogy egyenesek legyünk a barátainkkal, ha azok nem a jó úton haladnak" - mondta Cardin.
A nagykövetjelölt erre úgy válaszolt, a "szavát adja", hogy betartatja a magyar kormánnyal azt az ígéretét, hogy nem lép szövetségre a Jobbikkal.
A meghallgatás levezető elnöke, Chris Murphy connecticuti demokrata szenátor az Orbán-kormánynak 2011 októberében átadott emlékezetes szóbeli diplomáciai jegyzékkel kapcsolatban megjegyezte, aránylag ritka, hogy az Egyesült Államok a nagykövetségén keresztül mondja meg egy országnak, mi nem tetszik neki. Murphy szerint a demokratikus intézményrendszer leépítését célzó magyar kormányzati erőfeszítések - például az alkotmánybíróság és a jegybank függetlenségének a felszámolása - együtt veszélyes precedenst teremtenek.
John McCain nem volt elégedett a válaszokkal
Bellt John McCain arizonai republikánus szenátor, volt elnökjelölt is faggatta. Mindhárom jelölttől megkérdezte, jártak-e már az országban, ahová készülnek. Ekkor derült ki, hogy Bell tavaly márciusban már volt Magyarországon.
McCain ezután azt tudakolta Belltől, mit csinálna másképp, mint elődje, illetve hogy szerinte veszélyben van-e a demokrácia Magyarországon. Azt is megkérdezte, vajon melyek az Egyesült Államok stratégiai érdekei hazánkban. Bell nem válaszolt egyértelműen a kérdésekre, azt hangsúlyozta, hogy kinevezése esetén az USA üzleti érdekeiért dolgozna, illetve tovább folytatná a párbeszédet a magyar kormánnyal, és kifejezné az amerikai aggodalmakat.
A látványosan Bellre és Magyarországra koncentráló McCain láthatóan nem volt elégedett a válaszokkal. Nem csak Belléivel: az izlandi és a norvég nagyköveti poszt várományosát (Robert C. Barbert és George James Tsunist) a magyarországi nagykövetjelölttel párhuzamosan, csütörtökön hallgatták meg. McCain erősen szarkasztikus hangon nevezte "hihetetlenül jól felkészültnek" őket.
Közel 300 ezer dollárt gyűjtött Obamának
Bell már a negyedik nő lenne az USA budapesti nagykövetsége élén. A számos kaliforniai jótékonysági intézményben is aktív jelölt eredeti végzettsége politológus és közgazdász. Jelentős összegeket - eddig több mint 293 ezer dollárt - gyűjtött Obama tavalyelőtti elnökválasztási kampányához és más ügyekre is demokratáknak. Az egyik adományszerző estélyen még a Grammy-díjas Foo Fighters is fellépett.
Az nem meglepő, hogy ismét politikai kinevezett, és nem karrierdiplomata tölti majd be az amerikai nagyköveti posztot Budapesten: 1994 óta Magyarországra mindig politikai kinevezett érkezett Amerikából, legtöbbször olyanok, akik jelentős pénzt gyűjtöttek az elnök kampányához.
Bell hollywoodi producer, ő hozta össze többek között a Gazdagok és szépek című szappanoperát is. A 46 éves, négygyermekes Bell neve már nem sokkal a tavaly novemberi elnökválasztás után felmerült, mint valamilyen nagyköveti poszt várományosa. Idén nyáron lehetett először arról hallani, hogy az elnök Budapestre nevezheti ki.

 
ANTICIONISTA TÜNTETÉS


BUDAPEST 2014. 03. 08. szombat. du. 15 este 18 óra
Helyszín: Kodály körönd - Andrássy út- Dózsa György út - REGNUM MARIANUM
Gyülekezés a Kodály köröndön 14:30 órától. Indulás 15 órakor.
ELÉG VOLT A CIONISTA ZSIDÓK HAZUGSÁGAIBÓL!
VISSZAUTASÍTJUK VÁDASKODÁSAIKAT.
ELUTASÍTJUK TOLAKODÓ KÖVETELŐZÉSEIKET.
ELVÁRJUK TŐLÜK A MAGYARSÁG TISZTELETÉT.
ELÍTÉLJÜK AZ AGRESSZÍV, HÁBORÚS BŰNÖS ZSIDÓ ÁLLAMOT
ELÍTÉLJÜK A PALESZTIN NÉP ELLEN ELKÖVETETT ALJAS TETTEIKET.
FIGYELMEZTETJÜK ŐKET, HOGY FOGYTÁN A TÜRELMÜNK.
KINYILVÁNÍTJUK, HOGY 70 ÉVVEL EZELŐTTI SÉRELMEIKET, SOK EGYREZŰ ZSIDÓ KÍNSZENVEDÉSÉT, HALÁLÁT MINDENEKELŐTT A PALESZTINÁT IS TÖNKRETEVŐ, IZRAEL ÁLLAMOT AKKOR FORMÁLGATÓ CIONISTA FŐZSIDÓK OKOZTÁK. A MAGYAR NEMZETNEK ABBAN SEMMI FELELŐSSÉGE NINCS. EZÉRT VISSZAUTASÍTJUK ÁLLANDÓ, VÉG NÉLKÜLI SIRÁNKOZÁSAIKAT, BETEGES, MESTERKÉLT MŰRETTEGÉSÜKET.
FELSZÓLÍTJUK ŐKET, HOGY HA NEM ÉRZIK JÓL MAGUKAT NÁLUNK, AKKOR TÁVOZZANAK IZRAELBE.
(
Facebook)
****************************************************************

A náci Németország után a náci Románia felelős a legtöbb zsidó áldozatért - rövid lapszemle


2013.03.22 13:35 Népszabadság - 
patriotaeuropa.hu
Létezett egy náci Románia, és ezzel az utókornak szembe kell néznie - véli Florin Iepan, akinek Odessza című filmjét a héten mutatták be a bukaresti dokumentumfilm-fesztiválon. 1941-ben Odesszában levegőbe röpült a hadparancsnokság épülete, megölve vagy megsebesítve 135 román és német tisztet.

Ion Antonescu a véreskezű román tömeggyilkos

Az épület korábban az NKVD székhelye volt, vélhetőleg szovjetek aknázták alá. Ion Antonescu marsall utasította Nicolae Macici tábornokot, hogy végeztesse ki az összes odesszai zsidót.
22 ezer zsidót raktárakba zárták, majd ezeket felgyújtották vagy felrobbantották.
A rendezőt személyes motiváció vezette a dokumentumfilm megalkotásakor; 2006-ban ugyanis a közszolgálati televízió Nagy románok című műsorában amellett érvelt, hogy Antonescu marsall neve kerüljön a legnagyobb románok lajstromának az élére.
Utólag tudta meg, hogy a 2006-ban még nagyszerű hazafinak és kommunistaellenes harcosnak tartott egykori kormányfő több mint 300 ezer civil, többségében romániai és ukrajnai zsidó és roma haláláért felelős. Valójában a náci Németország után a náci Románia felelős a legtöbb zsidó áldozatért - vallja ma Iepan, aki szerint ezzel a ténnyel honfitársainak is szembe kell nézniük.
Az odesszai mészárlás a második világháború egyik legnagyobb tömeggyilkossága volt, azóta egyetlen román vezető sem vette magának a fáradságot, hogy az áldozatok emléke előtt tisztelegjen.
****************************************************************

A ruszinok autonómiát kérnek Janukovicstól - Martonyiék semmit


2014-02-02. 18:11 
Kuruc.info
A kárpátaljai ruszinok arra kérik Viktor Janukovicsot, hogy teljesítse az 1991-es referendum döntését, és biztosítson autonómiát Kárpátaljának - közölte Facebook-oldalán Nyikolaj Sztaroszta, a Kárpátalja Nép Parlamentje társadalmi szervezet elnöke.

Az elnök e döntése megszüntethetné az Ukrajna nyugati felén uralkodó feszültséget, békét és nyugalmat biztosíthatna a multinacionális Kárpátaljának - írja Sztaroszta.
A ruszinok a kárpátaljai parlament képviselőit is megkeresték azzal a kéréssel, hogy tűzzék napirendre Kárpátalja autonómiájának a kérdését. (Oroszország Hangja nyomán)
****************************************************************

Ez a fideszes harc is szépen alakul: új csúcsra ugrott az államadósság


2014-02-04. 17:31 Napi.hu - 
Kuruc.info
Kérészéletűnek bizonyult az ÁKK decemberi akciója, akkor ugyanis drasztikus mértékben csökkent a központi költségvetés adóssága, ám januárban rekordmértékű 22842 milliárd forintra ugrott az adósság.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. 2013 utolsó hónapjában mesterségesen csökkentette az államadósság mértékét, akkor egyetlen hónap lefogása alatt 455 milliárdnyi adósságot tüntettek el a könyvekből - vélhetően annak érdekében, hogy tudják hozni a csökkenő államadósság-pályát. Ezzel szemben januárban az ÁKK előzetes adatai szerint 843,9 milliárd forinttal nőtt az adósság, így az elérte 22842 milliárd forintot, ami a GDP 77,9 százaléka.

A központi költségvetés adóssága 2010-2014 (milliárd forint)

Az ÁKK csak a központi költségvetés adósságát publikálja, az államadósságba ezen túl még beletartozik az önkormányzatok és költségvetési rendszeren túli pénzügyi alapok adóssága is.
A januári emelkedés mértéke meglepő, ugyanis a hónap utolsó napjaiban (január 29.) törlesztett egymilliárd eurónyi (300-310 milliárd forintnyi) kötvényt, ami arra utal, hogy az ÁKK a decemberi kitárazás után januárban komoly forrásbevonásba kezdett. Ez utóbbi a volatilissé vált pénzpiacon szerencsés döntésnek is minősíthető, hisz múlt heti kötvényaukciókon volt, hogy az alacsony kereslet miatt az ÁKK nem bocsájtotta ki az előre tervezett mennyiséget.
Az ÁKK 2014-es kibocsátási tervéből kiderül, hogy az idén még 1,7 milliárd eurónyi devizakötvényt kell törleszteni. A 2008-as IMF-EU hitelkeretből az Európai Bizottság részére 2 milliárd euró hitelt és 0,7 milliárdnyi fejlesztési hitelt kell visszafizetni a lejáró 4365 milliárdnyi forinttörlesztés mellett. Az idén lejáró 5,4 milliárd eurónyi devizahitellel és kötvénnyel szemben 2014-ben 4,6 milliárdnyi devizakibocsátást tervez, ugyanis a tavaly októberi kötvénykibocsátások már részben az idei törlesztések fedezetét teremtették meg.

A központi költségvetés adóssága 2005-2014 (milliárd forint)
****************************************************************

Felvásároljuk Magyarországot? 


2014.01.21. | 08:49 
Erdély.ma
Borboly Csaba autonómiát akar adni a Hargita megye északi részén élő románoknak, pedig ők nem is akarják.
Ha nem kell, hát nem kell! Nem tudom, miért erőlteti? Azt hiszik, ha a magyarok autonómiát ajánlanak a románoknak, akkor kölcsönösségi alapon a románok is azt fognak ajánlani a magyaroknak. Hát abból nem esznek! A románoknak egyáltalán nem kell autonómia, és ők sem adnak másnak. Punktum.
Sajnos, most ismét látszik az állam tehetetlensége, mert megengedi, hogy olyan vidékei maradjanak Romániának, ahol kisebbségben élnek a románok, saját országukban! Milyen jól sikerült megoldani, hogy néhány évtized alatt a többségi magyar városok román többségűvé váljanak. Feltétlenül kel­lene a sokat emlegetett régiósítás, mely végérvényesen megoldaná ezt a problémát.
Látható az a fondorlat, amiben állandóan törik fejüket a magyarok. Most is kiderült, hogy egyben veszítették el Erdélyt, de darabokban akarják visszavásárolni - miként a román elektronikus média egy álhírre hetek óta riadóztat.
Viszont Traian Băsescu most - a földeladások kapcsán - korrekt ajánlattal állt elő. Hollandiában más európai uniós polgár annyi földet vásárolhat, amennyit csak akar. Magyarországon egy hektárt. Akkor a hollandok vehessenek annyi földet Romániában, amennyit csak akarnak. Magyar állampolgárok viszont csak egy hektárt, mivel a román állampolgárok is egy hektárt vásárolhatnak Magyarországon. Ha megállapodnék a két ország, hogy kölcsönösségi alapon polgárai ugyanannyi földet vásárolhatnak a másik országban, akár többet is, mint az eddig emlegetett egy hektárt, akkor is csak Magyarország veszíthet. Ha tízmillió magyar felvásárolja a fél Erdélyt, akkor a húszmillió román meg tudja vásárolni egész Magyarországot.
Különben sem számít, ha mások megveszik fél Romániát, csak a magyarok ne vegyenek földet, mert ők képesek elvinni magukkal. De ha mégis létrejönnek a kölcsönös földvásárlási akciók, akkor is a románok járnak jól, mert nekik Borboly Csaba még autonómiát is ígért, viszont a románok semmit, de semmit a magyaroknak
Kuti János
Háromszék
****************************************************************

Az alaptörvény védi a nemzeti vagyont


Hunyor Erna 2014. február 3., hétfő 
Magyar Hírlap
Bencze Izabella: A privatizáció már nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy a köztulajdon összetételét a nemzet érdekéhez alakítsák
"Az új alaptörvény külön fejezetben önálló cikket szentel a nemzeti vagyonnak. Ez azért fontos, mert a korábbi alkotmány egészen 2011. december 31-ig csupán egyetlen rövid mondatra tartotta érdemesnek megemlíteni a nemzet vagyonát annak ellenére, hogy az mindnyájunké. Mindnyájunké, hiszen a nemzet átruházta a tulajdonlás jogát az államra, amely a nemzet érdekében felelős módon köteles azzal gazdálkodni" - mondta lapunknak Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum alapítója, szóvivője. Arról is beszélt, hogy a privatizációban nyertes külföldi közszolgáltatók nem tudták, hol a profithatár, így Európa legdrágább áram- és vízfogyasztójává váltunk. A 2010 előtti kormány ezt természetesnek tartotta, sőt az áremelést támogatta.

Bencze Izabella: Az állami felelősségvállalás egyértelművé vált (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A Civil Összefogás Fórum Magyar Hírlapban közölt cikksorozata a 2006 és 2010 közötti vagyonfelélés problémáit mutatta be az Állami Számvevőszék jelentéseire támaszkodva. Arról, hogy 2010 után milyen változások következtek be a közös vagyonunkkal való gazdálkodás területén, s hogyan rendezi az alaptörvény a nemzeti vagyon sorsát, Bencze Izabella jogászt, a Civil Összefogás Fórum alapítóját, szóvivőjét kérdeztük.
- Hogyan változott a választásokat követően a nemzeti vagyonra vonatkozó jogszabályi háttér?
- Jelentősen. Az új alaptörvény külön fejezetben önálló cikket szentel a nemzeti vagyonnak. Ez azért rendkívül fontos, mert a korábbi alkotmány egészen 2011. december 31-ig csupán egyetlen rövid mondatra tartotta érdemesnek megemlíteni a nemzet vagyonát annak ellenére, hogy az mindnyájunké. Mindnyájunké, hiszen a nemzet csupán átruházta a tulajdonlás jogát az államra, amely az egész nemzet érdekében felelős módon köteles azzal gazdálkodni.
- A helyhatóságok tulajdona korábban nemzeti vagyon volt?
(...)
****************************************************************

Ismét fókuszban McCain: Mit akar a magyar baloldaltól?


02/04/2014 
Közel-Kelet jelene
Itt már érezni, hogy a háttérben valami komoly dolog van készülőben, amelyben bizony Magyarországnak kulcsszerepe lesz, vagy a hazánkban fog történni valami "váratlan" esemény.
Tudni kell, hogy John McCain amerikai szenátor, aki méltán híres arról, hogy ahol megjelenik és tárgyal ott bizony káosz és anarchia tombol. 2011 óta szinte minden olyan országban megjelent, vagy tárgyalt bizonyos "ellenzéki" csoportokkal, ahol előbb-utóbb válság, fegyveres konfliktus és polgárháború ütötte fel a fejét, legyen szó Szíriáról, Líbiáról vagy akár Ukrajnáról. Ezenfelül a 2008-as elnökválasztáson McCain volt az első olyan amerikai elnökjelölt, aki konkrét külpolitikai elképzelésekkel rendelkezett, sőt ezeket szokatlan módon közzétette a választási programjában.
S mi ebben az érdekes? Gyakorlatilag már előre megvolt az "arab tavasznak" és az ukrán események forgatókönyve. Az elnökjelölt olyan dolgokat említett meg a programjában, mint Mubarak leváltása, Líbia szétdarabolása, Bassár el-Aszad megbuktatása és még sorolhatnánk tovább. Nemrég pedig Ukrajnában járt és minő "véletlen" azóta már polgárháború közeli az állapot uralkodik az országban.
Azonban most valami nagyon megváltozott, legalább Magyarországgal kapcsolatban. Tudjuk, hogy pénteken Budapesten járt McCain és tárgyalt a magyar kormánnyal. De úgy tűnik, nem sikerült elérni azt, amit Washington szeretett volna. Úgy látszik a kormány az energetikai kérdésben hajthatatlan volt, főleg Paks ügyében, s továbbra is erősködött az orosz energiahordozók iránt.
Erre most mi történik? Nem egész egy héten belül az amerikai diplomácia - vagyis ismét McCain - magyar politikusokkal tárgyal. Ilyen soha nem fordult még elő a modern történelemben, hogy ilyen rövid időn belül (nincs egy hét különbség sem), hogy Washington Budapesttel tárgyalt volna.

Tegnap a magyar baloldal vezetője és az MSZP elnöke és John McCain republikánus elnökjelölt között Budapesten kezdődött, a Capitoliumon folytatódott.
Az MSZP büszkén hangoztatta: John McCain amerikai szenátor hivatali irodájában fogadta Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjét.
Közleményük szerint az egyórás négyszemközti megbeszélés a Budapesten megkezdett párbeszéd folytatása volt. Mint írták: a volt elnökjelölt energiapolitikai kérdéseket vetett fel, ezen túlmenően a két politikus a transzatlanti, valamint az európai és uniós kapcsolatok építéséről tárgyalt hosszasan.
A Capitoliumon tett látogatást és tárgyalást követően Mesterházy Attila előadást tart a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában, amely - mint az MSZP fogalmazott - "az egyik legbefolyásosabb amerikai konzervatív agytröszt, politikai kutatóintézet".
Valami készülődik... Jobb felkészülni, de ez már több, mint puszta véletlen egybeesés... Lehet, hogy Paks ügye valóban elköteleződést jelent Oroszország felé, nem elképzelhetetlen, hogy Magyarország a következő 20-30 évben függeni fog az orosz energiahordozóktól. Csakhogy felvetődik a kérdés, hogy a baloldal nem ugyanezt szeretné? Csak Moszkva helyett Washington lenne, amelynek a palagázát és a palaolaját importálja nagy tételben? Úgy tűnik, hogy Magyarország egy nagyon kemény politikai-geopolitikai és energetikai hatalmi verseny és játszma átrendeződés kellős középpontjába került...
Kategória: 2014 február





Lelepleződött a devizahiteles csalás



Bán Károly 2013. október 4., péntek 
Magyar Hírlap
Egy pénzügyi boszorkánykonyhában kikísérletezett "hungarikum" több ezermilliárd forint kárt okozhatott az ügyfeleknek
A svájci frankkal történő virtuális trükközés révén háromezermilliárd forinttal csapták be az ügyfeleket és hatszázmilliárd forinttal az államot - írja a Legfőbb Ügyészségre eljuttatott feljelentésében a Devizaalapú Csalás Áldozatai csoport vezetője. Menyhért Péter 850 ezer forintos személyi hitelt vett fel, annak kérte ki az elszámolását, és jött rá a technológiában elbújtatott trükkös hibára. Ennek alapján állítja, felerészben egy agyafúrt csalás okozza a törlesztőrészletek drámai mértékű megemelkedését. Szerinte ez a "termékhiba" minden deviza­elszámolású forintkölcsönnél tetten érhető.

A pénzintézetek meghökkentő hitelszámítgatásai miatt kilakoltatások is történtek
(Fotó: Hegedüs Róbert)

Egy rejtett, a devizaalapú kölcsön elszámolásának technológiájában elbujtatott "trükkös hiba" okozza legalább felerészben a törlesztőrészletek drámai mértékű megemelkedését - állítja a Deviza Alapú Csalás Áldozatai (DAC) csoport vezetője. A leleplezése kapcsán Menyhért Péter feljelentést is tett. A "konstruktőrök" az átveréssel azt próbálják leplezni, hogy ők a forintkölcsönt valójában devizahitelként kezelik, és számolják el. A forint gyengülésére spekuláló, agyafúrt termékkel lényegében több százezer magyar háztartás nappalijába telepítettek egy olyan "bankjegykiadó automatát", amelyhez a háziasszonyok nem, csak a pénzintézetek fértek hozzá. (Egymillió-háromszázezer devizaalapú forinthitelt kötöttek Magyarországon - a szerk.) Ezzel elérték azt is, hogy a fizetések csak ideiglenesen állomásozzanak a lakásokban. A svájci frankkal történő virtuális trükközés révén legkevesebb háromezermilliárd forinttal csapták be az ügyfeleket és hatszázmilliárd forinttal az államot - írja a Legfőbb Ügyészségre eljuttatott feljelentésében a DAC-csoport vezetője.

Menyhért Péter, a civilszervezet vezetője az ügyészséghez is eljuttatta a bizonyítékait
(Fotó: Horváth Péter Gyula)

A devizaelszámolású forinthitelről Róna Péter, az Oxfordi Egyetem professzora már 2010-ben megállapította, hogy "hibás termék", s el is magyarázta, mi benne a hiba. A hiba az - fejtette ki -, hogy nem kölcsön. A polgári törvénykönyv szerint ugyanis a kölcsön mindig egy meghatározott, fix összeg, amelyet az adós rendelkezésére is kell bocsátani, az adósnak pedig ezt a "fix, meghatározott" összeget kell visszafizetnie kamattal vagy anélkül, a szerződése szerint. Miután azonban az árfolyamkockázat miatt azt nem lehet megmondani, mennyi lesz az a fix összeg, amelyet az adósnak vissza kell majd fizetnie, ezért ez a "kölcsön" nem is kölcsön.
A "hibás termék" persze közgazdasági fogalom, míg a polgári törvénykönyv a "hibás teljesítést" említi, tehát az emberi magatartást értékeli. A hibás termék - Léhmann György ügyvéd szerint - következésképp hibás teljesítést jelent, aminek alapján a szerződések kivétel nélkül semmisnek, sőt létre sem jöttnek tekinthetők. Ezt néhány ítéletben már ki is mondta néhány bíróság, ám a teljes zűrzavart jól jellemzi, hogy más bíróságok pedig a bankoknak adtak igazat, arra hivatkozva, hogy itt "devizahitelről" van szó.
Polgári jogi értelemben tehát a devizaalapú hitelt már "tetten érték". A Devizaalapú Csalás Áldozatai csoport vezetője, Menyhért Péter a termékben felfedezett egy "konstrukciós elszámolási hibát is", amelynek kapcsán azt is állítja, nem egysze­rűen hibás, hanem csalárd termékkel állunk szemben. A bankok saját bizonylatai bizonyítják - állítja a Legfőbb Ügyészségre eljuttatott feljelentésében - az egyenleghamisítást. Ez pedig leleplezi azt, hogy a törlesztőrészletek brutális mértékű megemelkedését csupán felerészben okozza az a sajnálatos körülmény, hogy a forint árfolyama a pénzpiacokon alulmaradt a svájci frankkal szemben. A "drágulás" 40-50 százalékban egy másik komponensnek, a csalásnak köszönhető - írja a beadványban.
Lapunknak nem feladata, hogy a cselekményt büntetőjogi szempontból minősítse, ám az állítólagos átverési trükk és Menyhért bizonyítékai a nyilvánosságra tartoznak.
A megértés érdekében nézzük meg, miként is működik egy devizaelszámolású forinthitel. Az ügyfél kap száz forint kölcsönt, amelyet tíz hónap alatt havi tíz forintjával kell visszafizetnie. A devizához kötöttség csupán annyit jelent, hogy a havi tízforintos törlesztés összege nem biztos, hogy pont tíz forint lesz. Ha a forint árfolyama tíz százalékkal erősödik, akkor ténylegesen kilenc forintot, míg ha tíz százalékkal gyengül, akkor 11 forintot kell megfizetnie - ám mindkét esetben tíz forintot írnak jóvá a havi egyenlegében. A tizedik hónap végén - ha kölcsönről van szó - a tartozásnak el kell fogynia. Mint a példából látszik, az árfolyamnak csak és kizárólagosan az aktuálisan megfizetendő törlesztőrészlet nagyságához van köze - és semmi köze nincs az ügyfél tartozásának egyenlegéhez. Ennek a tételnek az ismerete alapvetően szükséges az átverés megértéséhez.
Most nézzük meg, hogy a leírt példához képest mi történik a valóságban. A logikus az lenne, hogy mivel az ügyfél a kölcsönt forintban kapta, és azt forintban is törleszti, akkor az egyenlegét (a fennálló tartozása aktuális értékét) is forintban tartsák nyilván. (Ha így lenne, az ügyfélnek persze még feltűnne, hogy miközben fizet, a tartozása nem biztos, hogy csökken. Az ismert reklám szövege alapján, "mert hülye azért nem vagyok".)
Legyen az ügyfél kölcsöne száz forint, amit a bank forintban nem közöl vele, hanem csak svájci frankban. Példánkban legyen egy svájci frank tíz forint. A bank a havi záróegyenlegben azt közli az ügyféllel, hogy tíz svájci frankkal tartozik, s ez a tíz svájci frank lesz az ügyfél nyitóegyenlege is. És amikor eljön a következő törlesztés időpontja, megváltozik az árfolyam is, a forint húsz százalékkal meggyengül a svájci frankhoz képest. Ebből az következne, hogy a banknak a százforintos tartozást hozzá kellene igazítania a svájci frankban vezetett egyenleghez, mert a svájci frank ebben az ügyletben nem valóságos pénz, csupán egy nyilvántartási eszköz. Ha ezt megtenné, akkor a húszszázalékos árfolyamgyengülés miatt a száz forint valóságos pénztartozás nyilvántartási értéke nyolc svájci frankra csökkenne.
A banknak - egy kölcsönszerződés esetén - ezt kellene tennie, de nem ezt teszi. Hanem változatlanul hagyja az egyenlegben a 10 svájci frankot, ám az árfolyamgyengülés miatt így a 10 frankból rögtön 120 forintos tartozás lesz. Később pedig ezt a havonta így meghamisított egyenleget görgeti tovább újabb hamisításokkal megspékelve. Ez a folyamat kis forintgyengülés esetén kis csaláshoz (és kis profithoz), nagy forintgyengüléskor nagy csaláshoz (nagy profithoz) vezet.

A bank tehát nem a valósághoz igazítja a saját nyilvántartását, hanem a hamissá tett nyilvántartáshoz szabja a megfizetni rendelt valóságos pénzt - így teremt virtuális pénzből tényleges tartozást."Az agyafúrt hibás műveleti trükkel a pénzügyi szolgáltató hónapról hónapra becsapja az adóst, mert kétszer akkora összeg után szedi a kamatköltség hasznát, másrészt folyamatosan becsapja az államot is, mert a trükkös módon előállított árfolyamnyereségről nem ad számlát, és azt így nem is számolja el a bevételei közt" - állítja Menyhért Péter.
Ez az apró műveleti hiba Menyhért 850 ezer forintos személyi kölcsönét 342?921 forinttal drágította meg (lásd táblázatunkat). A műveleti hibának mégsem nevezhető megkárosítás okozza, hogy tartozásunkban a tőke nőni fog, amikor a forint árfolyama gyengül, s az adósnak akár egyetlen nap alatt 104?366 forint kárt okoz. (Menyhért tartozása 2009 januárjáról 2009 februárjára 825 ezerről 929 ezerre nőtt, annak ellenére, hogy az ak­tuális törlesztőrészletét a bank előírásai szerint hiánytalanul megfizette.)
Ám ez csak az átverés egyik tétele, amelynek bizonyítékát a bank által kiállított bizonylatok adják. A másik logikusan következik az elsőből. Mivel a hamis - a valóságosnál magasabb - egyenlegből vezetik le az aktuá­lis tőkerészt, a tőke nagyságától függő, százalékban meghatározott kamat és kezelési költség összege is magasabb lesz a ténylegesnél.
A feljelentő szerint a pénzügyi szolgáltató ezzel a sajátos "kölcsönkezeléssel" az államot is becsapja. A tőke rejtett megemeléséből származó árfolyamnyereségről ugyanis az adós számlát, bizonylatot nem kap, okkal feltételezhető tehát, hogy ezt az adóhatóságnak sem vallja be. Menyhért kölcsönének adatait kivetítve a teljes devizaalapú forinthitel-állományra (6800 milliárd forint), a szolgáltatók legkevesebb háromezermilliárd forinttal csaphatták be az adósokat és hatszázmilliárd forinttal az államot.
"A pontos kár - magyarázza Menyhért - csak a szerződések egyedi, egyenkénti átvizsgálásával mérhető fel. Civilszervezetünknek nyolcezer tagja van, akiknek a szerződései gyakorlatilag az összes olyan pénzügyi szolgáltatót lefedik, amelyek ezt a terméket kínálták. Számos szolgáltató szerződését áttekintettük, ennek alapján bizonyított tény, hogy ez a trükközés valamennyi szerződés esetében fenn áll. Az agyafúrt terméket bizonyosan nem a bankok találták ki. Ilyet csupán egy boszorkánykonyhában lehet kifejleszteni. Számomra úgy tűnik, hogy a csalók nemcsak az ügyfeleket és az államot, hanem magukat a bankokat is átverték. Felmerül a kérdés, melyik boszorkánykonyhában dolgozták ki ezt a pénzpiaci szörnyszülöttet."
A feljelentő véleményéhez annyit hozzáfűzhetünk: ez a magyar specialitás - nevezzük hamis bankgulyásnak - igazi hungarikum. Lényege abban foglalható össze, hogy a bankok devizaelszámolású kölcsönként valójában egy tőzsdei befektetési típusú, hazárdnak látszó terméket fejlesztettek ki. Azért csak hazárdnak látszót, mert a svájci frank gyengülésének az esélye annyi volt, mint annak, hogy holnap arra ébredünk, a nap nem keleten, hanem nyugaton kél. Mindenesetre elvben előfordulhatott volna az is, hogy a 6800 milliárdnyi forint egy pillanat alatt köddé válik, vagyis ebben az esetben nem a hiteleseket, hanem a betéteseiket nullázzák le a szolgáltatók.
Hogy e termék igazi arcát leplezzék - vagyis azt, hogy a kölcsönnek álcázott forintterméket úgy számolják el, mintha az devizahitel lenne, s azt is hamisan -, az alábbi logikai példát hozzák fel. Vegyünk egy tízmillió forint összegű devizaelszámolású forinthitelt, amelyből az adós egymillió forintot törlesztett, tehát még kilenccel tartozik. A svájci frank váratlanul "összeomlik", a 240 forintos árfolyam tíz forintra zuhan. A ránk sózott termék banki elszámolási módszere szerint ebben az esetben a tartozásunk 375 ezer forintra csökkenne.
Köddé válna.
Lehetséges ez egy kölcsönnél?
Ugye, nem. Valójában persze az árfolyam drámai mértékű megváltozása nem az adósságot tüntetné el - az maradna továbbra is kilencmillió forint -, csupán az aktuális törlesztőrészletünk összege csökkenne a töredékére. E példa önmagában is leleplezi az átverést, hogy a bank, amely papíron egy devizaelszámolású forinthitelt adott, azt valójában - előttünk titkoltan - devizahitelként, csalási trükközéssel számolja el.
Ehhez az ügylethez azonban a svájci franknak semmi köze nincs. A jó hírnevét sértené, ha lenne.

• A fenti táblázatot Menyhért Péter 850 ezer forintos személyi kölcsönének banki elszámolása alapján készítettük. A táblázat pőrén mutatja be a csalást. Az ügyfél havi egyenlegét svájci frankban nyilvántartó harmadik oszlopban a záró- és nyitótételnél különböző számoknak kellene állniuk, mivel az eltérő árfolyamok miatt a svájci frankos nyilvántartás tételeinek is eltérőnek kellene lennie. Ezzel szemben itt egyforma adatokat találunk. Itt bukik ki a hiba, vagyis elmarad a nyilvántartás aktualizálása, ez emeli meg rejtett módon a tartozást.
• A táblázat negyedik oszlopában tüntettük fel az ügyfél valóságos egyenlegét forintban. Itt a záró- és nyitótételnek meg kellene egyeznie, ám mint látható, nem egyezik meg, az ügyfél tartozása - miközben fizet - nem csökken, hanem nő.
• A táblázatunk utolsó oszlopában az ügyfél megkárosításának havi tételeit tüntettük fel néhány hónapban. Ez összességében az ötven hónap alatt 342?921 forint volt. Az államot az árfolyamnyereség-adó elmaradása miatt 68?584 forint kár érhette.
****************************************************************

MSZP: a devizahitelezés 2001-ben kezdődött


2011. augusztus 18., csütörtök, 18:24 MTI - 
HVG
Az MSZP valótlannak tartja a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerdai jelentését, amely a szocialista kormányokat teszi felelőssé az elmúlt időszakban kialakult devizahitel-válságért.
A szocialista párt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra emlékeztet, hogy az MSZP tavaly úgy adta át a kormányrudat a Fidesznek, hogy a svájci frank árfolyama hat hónapja folyamatosan 180 forint körül volt, az ország kockázati felára - úgynevezett CDS-pontszáma - pedig 2010 tavaszán még 200-250 bázispont körül mozgott, míg ma ez az érték 400-430 bázispont. Az MSZP arra is felhívja a figyelmet, hogy a devizaalapú hitelezés magyarországi története 2001-ben, az első Orbán-kormány idején kezdődött.
Kiemelik: a "kormány egyfolytában a nemzetközi gazdasági folyamatokra, valamint az ország előző vezetőire mutogat (...) miközben szó nélkül tűri, hogy a bankok a hitelesekre hárítsanak minden pluszterhet".
Az MSZP magát olyan felelős ellenzéki pártként határozza meg, amely az "állandóan a múltba révedő kormány helyett is keresi a kiutat az adósságválságból". Mint írják, ígéretükhöz híven benyújtják a devizahitelesek érdekében kidolgozott javaslataikat a parlamentnek, illetve országgyűlési vitanapot kezdeményeznek a magyar gazdaság helyzetéről, és tárgyalásokba kezdenek a hitelkárosultak képviselőivel, valamint a bankszövetséggel, továbbá kezdeményezik, hogy a parlament fogyasztóvédelmi bizottsága vizsgálja meg, milyen módon élnek vissza hatalmukkal a magyarországi pénzintézetek.

A kormányzati kommunikációs államtitkárság a részben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készített jelentést szerdán juttatta el az MTI-hez, azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján egyebek mellett "a devizahitelesek érdekét szolgáló lépésekről" beszélt. A devizahitelesek helyzetéről szóló jelentés szerint a lakosság eladósodottsága 2003 óta "gyűrűzik", a Medgyessy-kormány ugyanis megszüntette a korábbi, 1998 és 2002 között működtetett, kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket.
"A szocialista kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők sokba vannak az államnak" - olvasható a jelentésben, amely szerint a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány különösebb korlátozások és gondos "használati útmutató" nélkül szabad utat adott a devizahiteleknek, amelyek "sok tízezer embert csaltak lépre, ezrek dőltek be a banki szirénhangoknak".
****************************************************************

MIÉRT TARTOTTA VISSZA A FIDESZ AZ UNIÓS PÉNZEKET?


Fenyvesi Áron 2014.02.05 10:37 
Hídfő.net
Mostanra kezdi kiírni a kormány a pályázatokat azokra az előző ciklusban lehívható uniós forrásokra, amiből mindeddig semmit nem költöttek el, hanem szép csendben félretették tavaly utánra. Azért ez a furcsa megfogalmazás, mert egyetlen, hatalmas oka van a pénzek el nem költésének: ez lett volna a helytartók tavalyi fizetése. A kormánynak összesen 3100 milliárdot kell elköltenie 2015 végéig, ebből 2000 milliárdot idén. Tavaly év végén 1200 milliárd forint EU forrás maradt elköltetlenül, amit áttoltak 2014 elejére. Hogy miért?
Ha valaki kicsit más szemmel nézi a kormány politikáját, két dologgal kell tisztában legyen. Az egyik, hogy a ciklus második felében körvonalazódott egy, a huszonöt évvel ezelőttihez hasonló horderejű geopolitikai átrendeződés, amihez a Fidesznek feltett szándéka akalmazkodni, hogy a hatalmát átmenthesse. A másik ilyen tényező, hogy a párton belül éppen emiatt elmérgesedett egy már régóta jelen lévő törésvonal. A Fidesz külpolitikai besorolásra mérsékelt atlantista, ami azt jelenti, hogy ugyan főként nyugatra húz, de emellett a "keleti nyitás" emberei is jelen vannak a pártban. Ezek a "keleti nyitás emberei" pedig elhatározták, hogy rohamléptékben levezénylik az átmenetet, mielőtt a kelet-nyugat ellentét (EU, vagy posztszovjet szövetségi rendszer) nyílt politikai törésvonalként megjelenne a magyar közéletben.
2012 második fele óta rohamléptékben kötötték a megállapodásokat Oroszországgal és a térség posztszovjet államaival úgy, hogy arról a párt látszólag egységes szervezetén belül csak azok a kivételezett személyek tudtak, akinek konkrétan szükség volt az aláírására. Olyan nagyságrendű művelet ez, amihez a pártvezetés a szervezet alapállásánál fogva nem tudta volna megszerezni a párt támogatását.
Hogy jön ide az uniós pénzek kérdése?
Úgy, hogy bár a párt többségében ellenezte volna az Oroszországgal kötött egyezményeket, a kormány saját ellenőrzése alá rendelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, vagyis a pályázati rendszer feletti felügyelet megszerzésével Orbán Viktor személyesen dönt az utolsó uniós forintokról is. A Fideszes képviselők nem tehettek mást, vagy megszavazzák, amit kell, vagy a vállalataiknak/alapítványaiknak idén nem lesz leosztva az uniós pénzekből őket megillető rész. A tavalyi év igen rossz volt a helytartói apparátusnak, huszonöt év alatt első alkalommal előbb kellett szavazniuk, és csak utána kapták a pénzt. Ha a megfelelő egyezmények aláírása lezárult (amihez a Fidesz képviselőinek egységes szavazására van szükség), majd akkor jön az utolsó, nagyobb összegek leosztása. A kormány köszöni szépen az együttműködést, bizalmi okok miatt a kifizetések most utólag zajlanak. Még néhány utolsó papírmunka, és leosztják a 2000 milliárdot is. Persze, néhány MSZP-s érdekeltségnek is jut majd egy szelet a tortából, de éppen csak annyi, hogy hallgasson. Ilyen az intézményesített korrupció.
A fentiek ismertében pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarország évente pontosan nulla forintot kap az Európai Uniótól. Az EU-s források ugyanis az utolsó forintig Brüsszel hazai helytartói gárdájának fenntartására mennek el.
 
****************************************************************

Vlagyimir Putyin az első számú politikus


5.02.2014, 14:03 
Oroszország Hangja
A globális médiaközösség képviselőinek véleménye szerint világviszonylatban Vlagyimir Putyin az egyes számú politikus. A lista összeállításában 175 hírügynökség és hírszerkesztőség vett részt.

Az orosz államfő a 175 szavazatból 133-at kapott. Az első három között van Ferenc pápa és Angela Merkel német kancellár.
Putyin korábban a Forbes által összeállított listán lett az első.
 


Anticionista rabbik: Izrael megszűnéséért imádkozunk


Az anticionista rabbik állítják, hitük szerint nemhogy állama, földje sem lehetne a zsidóknak. Izraelt és a cionizmust tartják felelősnek a zsidógyűlölet kialakulásáért.
Kategória: 2014 február



A KÚRIA ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATA!



február 5, 2014 
civilkontroll
Tájékoztató a Kúria Pfv.I.20.728/2013. számú elvi jelentőségű ügyben hozott határozatáról
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 213.§ (1) bekezdésének e) pontja értelmében semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza a kölcsön törlesztőrészleteinek számát, összegét, és mindezek bírói mérlegeléssel sem határozhatók meg (tehát a semmisség nem orvosolható).
A kölcsönszerződés érvénytelensége az azt biztosító vételi jogot alapító szerződés érvénytelenségét is maga után vonja, így az arra alapított ingatlan kiürítése iránti végrehajtás alapján veszti, annak megszüntetése indokolt.
Budapest, 2014. február 4.
A Kúria Sajtótitkársága
 
****************************************************************

Jobbik: Rogán! Nagyon vigyázz, mert a sarkadban vagyunk!
Egy V. kerületi iskolát kiürítetett az Önkormányzat, majd eladásra kínálta. A Jobbik információja szerint Andy Vajna venné meg. Mellesleg Vajnát a kormányzat is busás karácsonyi ajándékkal lepte meg.
 


Olvasó: Ugye emlékszünk még? A szocializmus idejében a baráti szocialista országok polgárai (csehszlovákok, lengyelek, románok, bulgárok, NDK-sok pl.) minket irigyeltek.
Aztán emlékszünk ugye a rendszerváltás utáni időszak "lengyel piacaira"? Amikor a "csóró" batyuzó lengyelek hozzánk bumliztak egy kis csencselésre, és mi-magyarok-lenézően röhögtünk rajtuk alkudozás közben!
És szép lassan fordult a kocka! Észrevétlenül! NEM VETTÜK ÉSZRE, HOGY A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLTÁS A VILÁG EDDIGI LEGKEGYETLENEBB TÖRTÉNETE!
Nem akartuk tudomásul venni, hogy EGYEDÜL A MAGYAR politikai elit viselkedik országával és népével a leggaládabbul!
És eljutottunk végül a "legvidámabb barakkból" a nincstelenségbe! A kilátástalanságba! A nyomorba! Az EU hátsó udvarába, a Balkán bugyraiba.
Gazdaságunk nincs!-csak mérhetetlenül gazdag kiválasztottjaink!
Állami vagyonunk nincs!-csak mérhetetlenül sok adósságunk!
Piacaink elvesztek!-csak szemétfogyasztókká váltunk!
Gyarmattá lettünk saját szülőföldünkön, földönfutókká hazánkban!
Rezsicsökkentéssel kábitanak bennünket!-miközben milliónyi magyarnak már ennivalóra sem jut!
Birkameneteket szervez politikai elitünk önmaga dicsőitésére!
Százmilliárdokat pocsékol el a döbrögista horda új futballstadionokra meg a saját hobbijaira-miközben félmillió magyar gyerek éhezik!
Közmunkára hajtják a magyart, de értelmes munkát nem kinálnak!
Arat az éh-fagy-és döghalál!
Szaporodik és sokasodik az élősködő, deviáns népség!
Ezenközben a pofánkba harsogják, hogy Magyarország jobban teljesit!
Miben teljesit jobban Magyarország?! Mihez képest?! Holokauszt emlékközpontok állitásában?
MAGYARORSZÁG PUSZTUL! MENEKÜL A MAGYAR!
Döbrögi tegnap arról őrjöngött, hogy az jó!-ha a magyar fiatalok külföldre mennek dolgozni! MERT AZ SZERINTE NAGY KALAND! Szerinte! Mert most ő a nagy kalandtúra szervező!
MAGYARORSZÁGOT-A MAGYAR EMBEREKET-A POLITIKAI ELIT TÖNKRETETTE!
VAN ÖSSZEHASONLITÁSI ALAPUNK MOSTMÁR ÉPPEN ELÉG!
Fel is tesszem ismét a kérdést:
MEGÉRTE A RENDSZERVÁLTÁS? EZT AKARTAD? EZT AKAROD?
Ez is egyfajta tény ugye :
Még egyszer-de nem először és nem is utoljára: a rendszerváltáskor 20 milliárd dollár volt a külső államadósságunk, amit vegyünk 1 egységnek. Az állami vagyon mértékét pedig vegyük 100 egységnek.
Kb igy: 1:100
Ma ugyanez a képlet a igy néz ki: 8:5
Azaz: adósság lett nyolcszoros, az állami vagyon pedig 5 százalékra csökkent.
Az állami vagyonnal pedig egyenes arányban csökkent az ország SAJÁT JÖVEDELEMTEREMTŐ KÉPESSÉGE-azaz a MAGYAR tulajdonú gazdaság!
FELVEVŐPIACAINK ELVESZTEK!
MÁSFÉL MILLIÓ MUNKAHELY MEGSZŰNT-és azóta sem sikerült teremteni SZÁZEZER ÉRTÉKTEREMTŐ MUNKAHELYET!
És mégis!
1989-ben "az az áldatlan és tarthatatlan" állapot rendszerváltást kényszeritett ki!
Ez a mostani "áldott" állapotunk mit fog eredményezni? Mi fog ebből születni?
EBBŐL CSAK NYOMOR, KILÁTÁSTALANSÁG-VÉGSŐ SORON PEDIG FORRADALOM FOG SZÜLETNI!
Mert ha valami tarthatatlan!-akkor a mostani helyzet az az!
 
****************************************************************

Magyarország "rendbe tette a pénzügyeit"


2014. február 5., szerda 15:15 
MNO
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Martonyi János külügyminiszterrel közölt interjút szerdán A megállapodás Oroszországgal mindkét félnek jó címmel.

Arra a kérdésre, hogy a német megszállás tervezett emlékművéről tárgyalnak-e Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel a szerdai berlini találkozójukon, Martonyi János azt mondta, nem tartja ezt külön megbeszélendő témának, de nyitott arra, hogy bármiről tárgyaljon német kollégájával.
Az emlékmű semmiképpen sem hordozza azt a jelentést, "hogy a felelősségünket akár csak egy kicsit is csökkentenénk vagy tagadnánk" - mondta. "Az utóbbi években, hónapokban és napokban újra és újra elmondtuk, hogy vállaljuk erkölcsi és politikai felelősségünket" - tette hozzá, kiemelve, hogy "elmulasztottuk megvédeni zsidó vallású vagy zsidó hátterű magyar polgártársainkat", majd "tevékenyen részt vettünk ezeknek az embereknek az elpusztításában".
Az emlékműnek azonban "nincs köze ehhez". Egyesek azt mondják, hogy az emlékmű "meghajlás valamennyi áldozat előtt" - fejtette ki a külügyminiszter, rámutatva: történelmi tény, hogy a német megszállás 1944. március 19-én történt, és az áldozatok száma ezután magas volt. Az áldozatok pedig "mindenekelőtt zsidók" voltak, de voltak "nem zsidók is" - mondta Martonyi János.
Szilárdak a német-magyar kapcsolatok
Az utóbbi évek vitái után stabil a német-magyar viszony - mondta a német külügyminiszter szerdán Berlinben a magyar diplomácia vezetőjével folytatott megbeszélését követően. Frank-Walter Steinmeier a Martonyi Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a magyarországi politikai, jogi és gazdasági változásokról folytatott "kritikus viták" után "megelégedéssel lehet megállapítani, hogy a kapcsolatok folytatódnak", a két ország partneri viszonya stabil és német vállalatok továbbra is teremtenek munkahelyeket Magyarországon.
Nem volt könnyű a stabilitás helyreállítása
Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként halad a gazdasági válság hatásainak kezelése, kiemelte, hogy Magyarország "rendbe tette a pénzügyeit", a gazdaság növekszik és a foglalkoztatottak száma meghaladta a négymilliót. A növekedés elindítása, a pénzügyi stabilitás helyreállítása "nem volt könnyű", és "talán innovatívabbak voltunk, mint mások" - mondta a külügyminiszter.
Arra a felvetésre, hogy egyebek között a bankokat és az energiaszolgáltatókat illetően vannak panaszok a megbízhatóság iránti bizalom csökkenésére, azt mondta: "úgy tűnik, ezekben a szektorokban Magyarországon a verseny nem volt - hogy is fejezzem ki magam udvariasan - tökéletes". A közműszolgáltatók a helyi ellátásban gyakran monopolhelyzetben vannak, ami máshol, például Berlinben vagy Hamburgban is gond. Magyarországon viszont sokkal súlyosabb volt a helyzet, mert az energiaárak a fizetésekhez mérve a legmagasabbak között voltak Európában. Ezért az árakat szabályozni kellett, ami "liberális szempontból nem szép, de meg kellett tenni" - mondta Martonyi János. Hozzátette, hogy a "tömérdek nyereséget felhalmozó" bankoknak viselniük kellett a válság terheit. A szektorra kivetett adókat hevesen bírálták, "de befizették, és a bankok működnek" - fejtette ki.
Arra a felvetésre, hogy a közműdíjcsökkentés választási osztogatásnak tűnik, azt mondta, hogy az árak csökkentése jóval a kampány előtt kezdődött. Ugyanakkor "nem látom okát annak, egy kormány vagy egy párt miért nem használhatja ezt érvként a választási kampányban" - tette hozzá.
Mindkét félnek jó a megállapodás
Arra a kérdésre, hogy jelez-e egy új, keleti irányultságot a paksi megállapodás és a Déli Áramlat földgázvezetékkel kapcsolatban Oroszországgal folytatott együttműködés, Martonyi János elmondta, hogy a budapesti vezetés a Nabucco-projektet támogatta, de az elhalt, a Déli Áramlatra vonatkozó megállapodást pedig az előző kormánytól örökölte.
A paksi atomerőmű bővítése jelentősen csökkenti a függőséget az orosz gáztól - tette hozzá a külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy a tárgyalások még nem értek véget, de már látható, hogy "a piacon soha nem tudtuk volna ilyen feltételekkel finanszírozni" a fejlesztést. A megállapodás mindkét félnek jó, és csak törvényhozási jóváhagyással válhat érvényessé - tette hozzá.
Oroszlánként harcoló Magyarország
Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásának januári elindulásával kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország "oroszlánként harcolt" Szerbia tagjelölti státuszáért, éppen úgy, mint Horvátország csatlakozásáért, hiszen az EU déli irányú bővítése, beleértve Törökország felvételét is, a magyar "regionális politika egyik sarokköve".
Az uniós társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátása körül Németországban elindult vitával kapcsolatban a külügyminiszter azt mondta, hogy ha vannak visszaélések, akkor azok ellen fel kell lépni, de a munkaerőpiac szabadságát nem szabad korlátozni.
Kapcsolódó:
   
Oda a bankbetét hozama - A költségek elvihetik az egész kamatot
   
Hová tűnt a magánnyugdíjpénztári vagyon?
   
Dobogós helyen Magyarország az egy főre jutó offshore pénzek listáján
   
12,5 milliárd forintot adott az állam 5 olyan cégnek, melyeket egynapon alapítottak és offshore hátterük van
   
Itt a jelentés: elképesztő méretű a korrupció
   
Volt fideszes nagyágyú is nekimegy a NAV-nak
   
Így tették tönkre a Wieszt-botrány kirobbantóját
   
Állami gyermekkereskedő maffiáról - A Fidesz is benne lehet
   
Érpatak válasza a kormányhivatali zaklatásra Vona érpataki útjával kapcsolatban
   
Amerika rá akarja szoktatni a kábszira a magyarokat, de a Békemenet nem hagyja
   
Brüsszel vizsgálatot indíthat a paksi beruházás miatt - a Békemenet ezt sem hagyhatja
Echo TV: Azért akad szocialista vád a Simon-üggyel összefüggésben
Szanyi Tibor csütörtökön a parlamentben kijelentette: Simon Gábor ügyét a hatóságok hónapokon át raktáron tartották, vártak vele addig, amíg az ügy legjobban fáj a szocialistáknak.
"Ez azt jelenti, hogy a kormány a hatóságokat pártpolitikai célokra használja a politikai ellenfeleikkel szemben" - tette hozzá az MSZP elnökségi tagja.


GázÁR


Ezek az adatok könnyen ellenőrizhetők, vagyis 2011-12-ben jól szívatták a népet, már aki gázzal fűt!!
2010. február hónapban áfával együtt 1m3 gáz 121 Ft / még Bajnai kormánya /
2011. február 151 Ft / már Orbán kormánya/ hoppá-hoppá! /
2012 154 Ft újra hoppá-hoppá!
2013 137 Ft !!! hurrá, hurrá...
2014-ben harcba szállunk a megalakult Magyar Csapattal, és egy újabb hatalmas győzelemmel - amiért hálás szavazatainkat várják az állítólagos csökkentők,- talán "leérjük" a Bajnai 121FT / m3 piszkos, mocskos, szemét gázárát.
Örvendjünk, de azért az sem árt, ha nem vagyunk nagyon hülyék. Aki nem hiszi, nézze meg a számláit, 5 évig meg kell őrizni.
Mellesleg a gáz világpiaci ára - ami minket is érint, - az elmúlt évben JELENTŐSEN (kb. 20 %-kal) csökkent. Mi magyarok is olcsóbban kapjuk, ezért lehet csökkenteni, mint már hónapokkal korábban szinte egész Európában.
Kinek is legyünk hálásak ezek után? Csak nem Putyinnak? A GÁZPROM-nak?
Nos lehet számolgatni, hónapokat, éveket összehasonlítani, és egy kicsit gondolkodni.... HOGY AKKOR MOST MIRŐL BESZÉLÜNK? - ahogy itt errefelé mondják...........
(olvasónktól)
****************************************************************

LELEPLEZŐDÖTT? A FUKUSHIMAI KATASZTRÓFA "MESTERSÉGES" VOLT!


2014.02.05. 
TudnodKell
Fukushima és a japán földrengés, HANGOSAN és TISZTÁN

3/11 volt Japán 9/11-e. A japán földrengést ember okozta, szeizmikus intenzitásának csúcsa 6,67-es volt a Richter skála szerint, ami 100 kilométerre történt a szárazföld belsejében a MYG004-es szeizmikus állomásnál.
A szökőárt nukleáris fegyverek okozták, összesen hat, melyek egymás után indultak be a Japán-árokban, kiváltva egy hatalmas szökőárt.
A tény az, hogy nem volt Japánban jelentős földrengés, ami bizonyított, csak meg kell nézni néhány videót a közelgő szökőárról, és megkeresni a földrengés hatásait.
Nincs ilyen, gyakorlatilag nulla, mielőtt a szökőár lesújtott volna, és még a Sendai kárjelentés is kimutatta, hogy egyáltalán nem voltak összeomlott, vagy elhajolt szerkezetek. Sendai egy több mint egymilliós város, és kevesebb mint 50 kilométerre volt a jelentett epicentrumtól, de egyáltalán nem szenvedett jelentős károkat.
Egy 9,0-ás földrengés olyan hatalmas, hogy Kínában, Koreában és Oroszországban is jelentős földrengésnek kellett volna lennie, ha az Japánban történik, és Sendaiban mindent a földdel egyenlővé kellett volna tennie. Még Japánon kívül sem érezte egyetlen ország sem. Hogy megrázzák Tokiót, egy második hamis földrengést váltottak ki az IBR003-as szeizmikus állomás közelében. Mindez megtalálható a hivatalos japán szeizmikus nyilvántartásban.
A japán hatóságok szerint a fukushimai katasztrófa "mesterséges" volt
Fukushimát a Stuxnet vírussal törték föl, és nukleáris fegyverek semmisítették meg, miközben a személyzetet összezavarta a cunami okozta káosz.
Ellentétben azzal, amit sokan mondanak, Fukushima Daiichi egy rendkívül jól működő létesítmény volt mindennel együtt remek állapotban. A létesítmény szerződést kötött a Magna BSP biztonsági céggel, hogy védelmet nyújtson az egész létesítményre. A Magna BSP valójában az izraeli védelmi erők fedőcége volt.
A Magna BSP-nek sikerült telepítenie a Stuxnet vírust az 1-3. reaktorok vezérlésében. Szintén sikerült nekik egy teljesen illetéktelen adatkapcsolatot létrehozniuk a 3-as reaktor belső szigetelő tartályával, ahol telepítettek egy nukleáris fegyvert a 3-as reaktor mellett, amit egy biztonsági kamerának álcáztak.
Korábban már telepítettek hasonló kinézetű kamerákat, amelyek valódi kamerák voltak Fukushima Daiichi területén körben. A kültéri kamerák sztereoszkopikus egységként működve kilométerekre ellátnak, és figyelemre méltó a teljesítményük.
De ezek csupán a megtévesztés előfutárai voltak - egy hamis nukleáris kamerát helyeztek mélyen a föld alá azon a területen, ahol a nyomótartály volt megtalálható közvetlenül a 3-as reaktor alatt. A kamera működő változata a jobb oldali képen látható.
A pontos nukleáris kamera, amit a 3-as reaktor elpusztításához használtak az alábbi képen látható, valamint a puska típusú nukleáris fegyver ábrája. Michio Kaku-nak igaza volt, amikor azt mondta, hogy nukleáris fegyverek semmisítették meg Fukushimát, de helytelen példát vett. Nem egy közös védelmi egyezség volt, a Magna BSP és az izraeli védelmi erők egyedül tették.

A generátorok sohasem lettek elárasztva, és Fukushima külső energiaellátása sem szűnt meg
Miután elvégezték a végső értékelést a katasztrófa után bebizonyosodott, hogy Fukushima külső energiaellátása sohasem szűnt meg, és a dízel generátorokra ezért soha nem is volt szükség. De az energiaellátás teljesen magától kikapcsolt, és senki sem tud rájönni, hogy miért.
Kivéve azokat, akik ismerik a Stuxnet vírust. Egy a Stuxnet vírusról adott részletes jelentés került a fukushimai jelentéshez, amely részletesesn leírja, hogy mi történt pontosan a vírustámadás alatt.
Ezen túlmenően a Fukushimában található 17 dízel generátorból 4 kapott jelentős mennyiségű vizet, de a többi egyáltalán nem lett elárasztva. Ugyanakkor 13-ból 12 generátor, amely sohasem kapott egyetlen csepp vizet sem, mind kaikpcsolt önmagától, és az egyetlen megmaradt működő volt az, amely nem kapcsolódott a Siemens SCADA vezérlőhöz, melyet a Stuxnet vírus megfertőzött.
Egy megmaradt generátor működött az egész katasztrófa idején, az egyetlen, melyet nem irányított a Siemens SCADA vezérlő. De az izraeli védelmi erőknek mégis volt irányításuk felette, mivel az elektromos átviteli kapcsoló, amely kezelte a közte és az 1-4-es reaktorok közötti teljesítményt, a vírus irányította, ami megfertőzte a vezérlőt, ami megakadályozta ezt a kapcsolót, hogy működésbe lépjen.
Ennek a generátornak azonban nem volt Siemens SCADA irányította kapcsolója közte és az 5. és 6. reaktor között, ami nem volt probléma, mert ez az utolsó magányos generátor üzemben tartotta a reaktorok szivattyúit.
Továbbá, miután az összes generátor leállt, a Tepco-nak voltak teherautóra szerelt generátorai, melyeket odaszállított, melyekkel könnyedén megelőzhetők lettek volna a felmerülő problémák. Kevesebb mint 8 óra alatt ott voltak, mindegyiket összekötötték és készen voltak az indulásra, de ugyanaz a Stuxnet vírus fertőzte meg az átviteli kapcsolókat, amely megakadályozta, hogy a generátorok támogassák az 5. és 6. reaktort. Az 1-3. reaktorok megmentése nem vált lehetővé a generátorok teljesítményének odajuttatásával, így a katasztrófa a forgatókönyv szerint bontakozhatott ki.
Ha valaki szeretné ismerni a részleteket, olvassa el a Fukushima jelentést:http://www.jimstonefreelance.com/fukushima1.html
A nagy kérdés az, hogy Izrael miért idézte elő a szökőárt, és pusztított el egy nukleáris létesítményt? A válasz egyszerű...
A Világbank, a Goldman Sachs és más pénzügyi zsarnokok megszerezték azt a rutint, hogy nemzeteket visznek csődbe "banki mentőcsomagok" segítségével, és Japánnak nem volt semmi ilyesmije.
Amikor közeledtek Japánban a "szanálásukhoz", amely semmilyen módon nem tartozott, ugyanúgy, ahogy amerika sem tartozott semmivel, és a hitelkiesések tízszeresen maghaladták a hiteleket, amelyeket ha nem fizetnek vissza, az otthonok elvesztését eredményezte volna (az USA "szanálása" egy totális csalás volt, anukleáris zsarolás fedősztorija).
Különben is, a japánoknak egy erős gazdaságuk volt és már nem tartoztak, és ugyanúgy a pusztítással való fenyegetéssel közeledtek hozzájuk, de ők nemet mondtak. Ennek eredményeképp a globális megtévesztő elit hamis mesterséges földrengést és nukleáris szökőárt zúdított rájuk, és mindennek tetejébe jött a fukushimai katasztrófa.
Most a japánok milliárdokat adományoznak a Világbanknak "szándékosan", hogy "véget vessenek a világméretű szegénységnek". Ez azt jelenti, hogy bizonyos elszegényedett fiúk tömör arany kipákatkapnak, mint Bar Mitzvah ajándékot.
És ha a dolgok nem pontosan a cionista bankárok/Sachs/ és más "elit" bűnözők akarata szerint mennek, akkor más nemzetek is elszenvedhetik a nukleáris armageddont, ahogy azt Japánnál megtették.
****************************************************************

Lipusz Zsolt: EZEN A NAPON TÖRTÉNT


1945. február 6. Robert Brasillach francia írót "hazaárulás és az ellenséggel való együttműködés" vádjával kivégzik, annak ellenére, hogy Francois Mauriackal az élükön a francia kulturális élet kiválóságai, köztük Aymé, Anouilh, Camus, Claudel, Cocteau, Colette, Honegger, a Tharaud testvérek, Valéry és Vlaminck kegyelmi kérvényt intéztek De Gaulle tábornokhoz Brasillach életének megkímélése érdekében.
2004. február 6. "Magyarországon ma a holokauszt tagadása a szélsőséges antiszemitizmusnak manifeszt megnyilvánulása", tolmácsolja a Népszabadság Harsányi László, a kulturális tárca holokauszt-megemlékezésekért felelős miniszteri biztosának előzö napi szavait a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány megbízásából a Szonda Ipsos által készített felmérés kapcsán, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 26 százaléka nincs tisztában a holokauszt konkrét jelentésével, majdnem ugyanennyien hallottak olyan állításról, amely tagadta a holokausztot, de csupán a két százalékuk tartja ezt elképzelhetőnek. Ugyanakkor a megkérdezettek 45 százaléka "inkább nem ért egyet" azzal, hogy a zsidók ma jogosan kérnek kárpótlást a magyar államtól.

A képen: Norman Finkelstein A gázai mészárlás c. könyvének címlapja látható. A szerző témaválasztásaival a cionisták kedvelt célpontjává vált, "eredendő bűne" azonban A holokauszt-ipar c. könyv megírása volt, amelyben olyan "eretnek" gondolatokat taglal, hogy a holokauszt egy óriási üzlet.
****************************************************************

A Seuso-kincsek visszaszerzésére tett javaslatot a Magyar Régész Szövetség


2014. 02 05. szerda, 11:11 
regeszet.org.hu
A Magyar Régész Szövetség (MRSZ) a Magyarországon valaha talált egyik legértékesebb kincslelet felvételét javasolja a Magyar Nemzeti Bank új műkincs-visszavásárlási programjába.
forrás: hvg.hu

A MRSZ sajtóból értesült arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most induló "Értéktár programja" keretében 30 milliárd forintnyi összeget szán külföldi tulajdonba került, magyarországi eredetű műkincsek visszavásárlására. A MNB közleménye szerint "lehetőséget kíván nyújtani minden, a történelem és a kultúra iránt érdeklődő állampolgár számára, hogy javaslatot fogalmazzon meg a hazánk szempontjából fontos műkincsek visszavásárlására vonatkozóan."
A Magyar Régész Szövetség a felhívásra válaszul írt levelében a Seuso-kincsként ismert együttes felvételét javasolja e programba Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének.
A késő római korból, a Kr. u. 4. század végéről származó kincslelet az 1970-es évek végén került elő Fejér megyében Polgárdi közelében. A rendelkezésre álló adatok alapján akár több tucatnyi darabot számláló ezüst étkészlet gyilkosság árán, csempészet útján, hamis papírokkal jutott el a nemzetközi műkincs-kereskedelembe. A kincsegyüttes jelenleg ismert, 1990-ben a Sotheby's aukciós ház által árverésre bocsátott, 14 ezüst- és egy bronzedényből álló része önmagában is a Magyarországon valaha előkerült legfontosabb régészeti leletek közé sorolható.
Bár 1993-ban a magyar állam sikertelenül perelt egy New York-i bíróságon az árverésre bocsátott tárgyak visszaszerzése érdekében, az eljárás során a tárgyakon még megtalálható anyagminták alapján egyértelműen bizonyítható volt azok magyarországi eredete. A vizsgálati eredményeket a bíróság nem vette figyelembe, azok közzétételét megtiltotta.
Az azóta eltelt két évtized sem hozott megoldást a leletek visszaszerzésében, azt a tényt leszámítva, hogy a tárgyak jelenleg a hivatalos műkincspiacon forgalomképtelennek számítanak.
A Magyar Régész Szövetség véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank "Értéktár programja" kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a magyar állam, megfelelő peren kívüli megállapodással, rendezze a Seuso-kincs státuszát, és fenntartva álláspontját a lelet magyarországi eredetéről, visszaszerezze azt.
Ennek megvalósulása esetén felkutathatóvá válna a kincslelet többi, jelenleg még ismeretlen helyeken rejtőző darabja, továbbá ismételten el lehetne végezni azokat a természettudományos vizsgálatokat, amelyekkel immár publikálható módon lehetne bizonyítani a tárgyak eredetét.
A különleges műalkotások pedig végre egy magyar közgyűjteménybe kerülve hozzáférhetővé válnának a hazai és külföldi nagyközönség számára is.
Kategória: 2014 február


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése