2012. február 13., hétfő

Látlelet

Látlelet

Vona Gábor demokrácia kritikája

"Nem vagyunk kommunisták, mert a mi szellemi centrumunk nem az osztályhatalom. Nem vagyunk fasiszták, mert a mi szellemi centrumunk nem az államhatalom. Nem vagyunk nemzetiszocialisták, mert a mi szellemi centrumunk nem a faji hatalom. De nagyon fontos, hogy jól értse mindenki: demokraták sem vagyunk, abban az értelemben, amivé az mára züllött. Nem, mert a mi szellemi centrumunk nem a pénz és a tőke hatalma. Tudom, hogy ez utóbbi kijelentésért nagyon komoly támadásokat fogunk kapni, de valakinek végre ki kellett már mondania, hogy a válság, amelyben élünk, ez nem csupán gazdasági válság, hanem a liberális demokráciák válsága is. Válsága azon politikáknak, amely a manipulációra, az egyre alacsonyabb színvonalra, az emberek butítására és anyagi függésben tartására épül.

Ezért mondtam azt nemrég, és tartom ma is, hogy engem nem az aggaszt, ha az Orbán-kormány meggyengíti a demokráciát, engem az aggaszt, hogy meggyengíti a magyarság életlehetőségeit. Nem az aggaszt, ha megszűnik a Klubrádió, hanem az, hogy ha üldözik a Magyar Gárdát. Amennyiben így haladunk tovább egy demokratikus csapdahelyzetbe kerülünk, mert a magyar demokrácia 3 millió manipulált nyugdíjas és 3 millió megvásárolható cigány szavazata alapján fog működni. Gondoljunk csak Gyurcsány Ferenc miskolci előadására és annak közönségére. Szegény szerencsétlen nyugdíjasok, akik azt tapsolják és éltetik, akiknek megnyomorított sorsukat köszönhetik. Ezért nagyon fontos, hogy tisztázzuk, mi is a mi szellemi centrumunk. A mi szellemi centrumunk a magyarság organikus egységének szimbóluma, a Szent Korona, amelyre esküt tettünk képviselőként, és amelynek értékrendje iránytűként szolgál számunkra a politika dzsungelében." 


A magyar betegségügy katasztrófája

Középkorban az európai műveltség három lábon állt. Az egyetemi oktatás a filozófia, az asztrológia és a teológia hármas egységén alapult.
Az euró-atlanti civilizáció a francia forradalomtól kezdve már az anyagot helyezte a tudományos gondolkodás középpontjába. Az egyetemes emberi tudást "három lábról egy lábra" állította.
A nyugati orvoslás is anyagelvűvé vált. Egy lábra állt, szemben más világkultúrákkal (iszlám, sintoizmus, konfucionizmus, budhizmus... stb.) ahol a mai napig megtartották a klasszikus egyetemes gondolkodást.

A XX. század utolsó harmadában a komputer technika előretörése jelentős változásokat hozott az orvoslás rendszerében.
Az elmúlt öt-hat évben pedig soha ne tapasztalt, ugrásszerű fejlődés történt a számítógép rendszerekben, a mikró -és nanotechnikában, a vezeték nélküli kapcsolatteremtésben, az információtovábbításban, és az internet elterjedésében.

A fentiek a nyugati orvoslásban alapvető strukturális változásokat indítottak el és napjainkra gyakorlatilag a nyugati orvoslás a központi képalkotó diagnosztikára és terápiás eljárásokra alapozódik.
A rendkívül drága diagnosztika az évek óta tartó gazdasági válság közepette is 3-5 évente eszközcserét követel.

A gazdasági világválság, az anyagi lehetőségek csökkenése az egészségügy belső forrásainak felülvizsgálatát, és a pazarlás megszüntetését sürgeti.

A kialakult helyzetben az orvos-szakmának és a mindenkori hatalomnak közös felelőssége, hogy az egészségügyi ellátásban (kvázi háborús körülmények között) fontossági sorrendet állítson fel.
Első helyre az életmentés kell, hogy kerüljön! A sürgősségi ellátás.
A politikusok, a mindenkori hatalom számára világosan meg kell fogalmaznia, hogy az egészség megőrzése, a primer prevenció a legdrágább, igen bonyolult és összetett célkitűzés. Jelenleg megvalósíthatatlan.

Ezért az első helyre az életmentés kell, hogy kerüljön! A sürgősségi ellátás.
A jelenkori állam alapvető erkölcsi kötelessége, hogy minden állampolgárának egyforma esélyt biztosítson életmentésre, életveszélyes állapotok elhárítására.
Olyan logisztikai ellátórendszert kell kialakítani, amely ezt az esélyegyenlőséget megteremti. Nem fogadható el, hogy a Budapesten élőknek háromszoros életesélye van az ország szegény megyéiben élőkhöz képest.
Ki kell mondani az igazságot!
A szakmapolitikusoknak ki kell mondani az igazságot: a jelenlegi Magyarország gazdasági lehetősége 
csak az életmentést tudja biztosítani minden állampolgárának!
A sürgősségi ellátás rendszere
I. Baleseti ellátás (Természeti katasztrófák, közlekedés, munkahelyi - otthoni balesetek)
II. Váratlanul kialakuló szervi katasztrófák, amelyek döntően az életfontosságú szerveket érintik.
A sikeres életmentés legfontosabb tényezője az időfaktor. 

1. Arany idő: 0-2 óra (maradandó szervkárosodás kivédhetőségének valószínűsége
      kb. 90-100 %)
2. Ezüst idő: 2-4 óra (maradandó szervkárosodás kivédhetőségének valószínűsége
      kb. 70-90 %
3. Bronz idő: 4-6 óra (maradandó szervkárosodás kivédhetőségének valószínűsége
      kb. 40-70 %
4. A bizonytalanság ideje. 6 óra után, ha addig nem avatkoztunk be, az esetek döntő részében már nem tudunk, vagy nem szabad beavatkozni a természet rendjébe. (maradandó szervkárosodás kivédhetőségének valószínűsége kb.40-0%


I. Az első csoportba tartozó, katasztrófák elhárításában a helyszínre érkezés és a helyszíni ellátás elsőrangú és elsőrendű feladat.
Mindenkor a leggyorsabb segítséget jól felszerelt mentő helikopter segítségével lehet biztosítani.
A második lépés a beteg sürgősségi centrumba szállítása, ahol azután a végleges ellátást megkaphatja.
Ennek megvalósításához országos szintű koordináció kialakítása szükséges.

II. A második csoportban, a valós esélyegyenlőség megteremtése hagyományos szállító eszközzel történhet.
Az aranyidő biztosítása érdekében elsődleges szerepet a sürgősségi központ kap. Az érintett beteget időveszteség nélkül a centrumba kell szállítani!
A helyszíni ellátás másodlagos szerepet kap.
A fentiekből egyértelműen következik, hogy az aranyidő kihasználhatósága út és időjárás viszonyoktól függően, 0-80 km sugarú körben valósítható meg.

Magyarországon ma nem kórházi ágyakat kell megszüntetni, hanem az adott gazdasági lehetőségek ismeretében, egyértelmű, gyors, határozott döntéseket kell hozni.
A fent vázolt sürgősségi központok mellett, az orvos-és nővérhiány ismeretében a Hazánkban jelenleg működő aktív kórházi ágyak legalább 50 %-át szociális súlypontú ellátásra kell átalakítani.
A szociális ellátás ápolói feladataira, alacsonyabb képzettségű munkanélküli szabad kapacitás rendelkezésre áll.
Az igazság kimondásának fájdalma, az illúziókkal való leszámolás elkerülhetetlen.

        
Dr. Papp Lajos
        az MTA doktora
        a kaposvári egyetem
        emeritus professzora 


Európában mindenhol kiveszik a tagállamok kezéből a légitársaságokat 
2012. február 08. - 13:48 
Jövőnk.info

Európában a légitársaságok becsődölésének és privatizációjának sorozatát láthattuk az elmúlt hónapokban.

2011 szeptember végén Lettország állami többségi tulajdonú légitársasága, az AirBaltic lett meglehetősen furcsa körülmények között privatizálva. Akkor az AirBaltic társaságban az állam 52,6% részesedéssel bírt, 47,2% pedig a Baltic Aviation Systems (BAS) kezében volt. Addigra a korábban veszteségesen működő vállalat csődvédelem alá került, és a két fél hosszas tárgyalássorozaton volt túl egy újabb állami tőkeinjekcióval kapcsolatban. Szeptember 16-ára a második legnagyobb tulajdonos elfogadta az állam által állított összes feltételt, ennek ellenére az állam folyamatosan késleltette a tőkeinjekcióval kapcsolatos döntést. Szeptember 20-án az állam még mindig nem hozott döntést a tőkeinjekcióról, illetve nem adott engedélyt arra sem, hogy a BAS egyoldalúan tőkét emeljen, viszont váratlanul bejelentette, hogy eladja összes részesedését a légitársaságban. Aki kicsit is nyitott szemmel jár, azt láthatja, hogy valamennyi periféria államban hasonló esetek történtek az elmúlt hónapokban.

A Spanair fő hitelezője az SAS svéd légitársaság volt, de a veszteséges vállalatot az állam folyamatos tőkeinjekciókkal tartotta életben és a gépek tekintélyes része állami tulajdon volt. Tavaly év végén a Ryanair felszólította az Európai Uniót, hogy a Spanair ne kapjon több állami támogatást. Volt egy utolsó próbálkozás a légitársaság megmentésére, de hosszas időhúzás után a katari hitelezővel végül nem született megállapodás. Január közepén a Spanair csődbe ment és beszüntette működését - 4000 ember azonnal elvesztette az állását - a katari légitársaság hitelezés helyett felvásárolta a gépek nagy részét, a Ryanair pedig járatsűrítésbe kezdett a térségben.

Ezzel egyidőben Svédország, Írország, Portugália, Lengyelország, Magyarország és Csehország mintegy kézi vezérlésre azonnal beszüntette a légitársaságok állami támogatását. Norvégia szintén bejelentette, hogy kivonul minden légitársaságból, ahol tulajdoni részesedése van.

A török állam felvásárolta a Polskie Linie Lotnicze részvényeit, de a légitársaság ajánlatot kapott az Air France, a Ryanair és a Lufthansa részéről is. Portugália szintén bejelentette az állami légitársaság privatizációját. Gyakorlatilag minden periféria államban azt láthatjuk, hogy a korábban az állam által támogatott légitársaság csődbe megy, és a legnagyobb európai légitársaságok közül valamelyik felvásárolja a gépeket - ha azok megfelelő színvonalúak - és azonnal járatsűrítésbe kezd.

Michael O'Leary a Ryanair pénzügyi vezetője azt nyilatkozta a kialakult helyzetről, hogy "a pénzügyi válság miatt az államok nem engedhetik meg maguknak, hogy tovább működtessék a veszteséges vállalatokat. Bármerre nézünk, olyan reptereket látunk, aminek a közeljövőben kérdésessé válhat a működése." Ez a nyilatkozat nem egyedüli, és úgy tűnik, az Európai Unió minden téren az összeomlásra készül. Az eladósodott tagállamok, különösen a periféria államok gyakoratilag bármelyik pillanatban csődöt jelenthetnek, és ha beindul egy láncreakció, az európai légi közlekedés is megbénulhat.

Ennek elkerülése végett kezdtek bele az állami tulajdonú vagy résztulajdonú légivállalatok felszámolásába. A legnagyobb európai légivállalatok, a Ryanair, Air France, Lufthansa mivel nyereségesen működnek, újabb és újabb hiteleket kapnak, így be tudják magukat vásárolni a piaci résekbe. Azt láthatjuk, hogy a veszteséges vállalatok beszüntetésének felelőssége is többnyire hárítva van, egyetlen kormány sem vállalja magára. Január 9-én az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy követelje vissza a Malévnek 2007 és 2010 között adott anyagi segítséget. A WizzAir kifogásolta, hogy a Malév állami támogatása "versenyellenes", és hogy az álam "a veszteséges légivállalat támogatásával felborítja a piaci viszonyokat". Mindeközben a Wizzair vezérigazgatója ugyanaz a Váradi József, aki korábban a Malév vezérigazgatója is volt, de 2003-ban eltávolították pozíciójából. A Wizzair járatsűrítésbe kezdett és a nagyobb légitársaságokkal karöltve foglalkoztatják a Malév felszámolásával állását vesztő Malév pilóták egy részét. Ezzel a kormány gyakorlatilag privatizálta a Malévet, és ehhez hasonló történések zajlottak le minden periféria államban az állami tulajdonú légitársaságok vonatkozásában. A Ryanair szintén erőteljes kampányolásba kezdett, még az utasokat is felszólította, hogy ne vegyék igénybe az állami tulajdonú légitársaságok szolgáltatásait, mivel azt "a saját adójukból tartják fenn, és ezen felül még a kelleténél jóval drágább jegyet is megfizettetetik velük".

Miközben az állami tulajdonú légitársaságok becsődölnek, a Ryanair, az Air France és a Lufthansa gyakorlatilag mindenhol átveszi a felszámolt vállalatok helyét. Ami most zajlik, az az európai polgári légiközlekedés központosítása az Európai Unió központi tagállamainak légitársaságai alá. Mindenki gondolkodjon el rajta, mi lehet a célja ennek a stratégiának... 


Athén sorsa megpecsételődött - már így írnak a görögökről 
2012. 02. 9. csütörtök. - 07:43 
Kitartás.hu
Úgy tűnik, senki sem képes talpra állítani

Hónapok óta folynak a tárgyalások Görögország jövőjéről - ám hogy mit is akarnak voltaképpen a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) illetékesei, az máig az ő titkuk maradt. Így azután Görögország egyre csak senyved. Úgy tűnik, senki sem képes talpra állítani - annál többen vannak viszont azok, akik hozzájárulnak a kivéreztetéséhez. Elsősorban maguk a görögök: a tehetősek állítólag 200 milliárd eurót síboltak külföldre az utóbb hónapokban.

Ennek híre ment, így azután a pánik átterjedt a kispénzű rétegekre is. A drachma visszatérésétől és a megtakarítások zárolásától érzett félelem hatására a kisbetétesek is kivették pénzüket a bankokból, és az otthoni ágyneműtartóba dugták. A görögök elveszítették a bizalmat önmagukban - hát akkor miként bízhatnának meg az IMF-ben, az EKB-ban vagy Angela Merkel német kancellárban?

A keserű pénzügyi-gazdasági recepteket előíró trojka (IMF, EU, EKB) a rettegés szinonimájává vált a görögök szemében. A szakszervezetek állítása szerint az egyik legkeserűbb pirula: a bérek 25 százalékos csökkentésének követelése.
Görögországban a minimális órabér 4,28 euró

Ez az összeg meghaladja a spanyol (3,89), a máltai (3,84) és a portugál (2,92) minimálbért - derül ki a német Hans Böckler Alapítvány tanulmányából -, és jóval magasabb, mint a kelet-európai országok mutatója. A lengyelek például 1,85, a magyarok 1,61, a bolgárok pedig mindössze 0,71 eurónak megfelelő minimálbérre jogosultak munkaóránként.

A görög munkavállalók jelentős része már ma is a létminimum határán él. A bérek további lefaragása végzetes következményekkel járna mind társadalmi, mind nemzetgazdasági vonatkozásban. A versenyszférában dolgozó görögök bő 40 százaléka ugyanis minimálbért kap. A tervezett intézkedések nyomán tovább apadna amúgy is sovány jövedelmük, amelyből az eddiginél is kevesebb árut, szolgáltatást tudnának vásárolni. Ez viszont tovább apasztaná a fogyasztói keresletet, végső soron pedig az állam bevételeinek zsugorodásához vezetne.

Az emberek csökkenő jövedelmével szemben az átlagosnál magasabb élelmiszerárak állnak. A Die Welt szerint ezek átlagosan 30 százalékkal haladják meg a németországiakat.
Az állam kétségbeesetten igyekszik növelni a bevételeit

Az állami intézkedések közé tartozik a fűtőolajra kivetett "fogyasztási különadó"; ennek következtében 40 százalékkal emelkedett a magánháztartások által vásárol olaj ára. "Különadó" sújtja az ingatlanokat, még a legkisebb kulipintyót is. Tulajdonosaiknak négyzetméterenként legalább 50 eurócentet kell befizetniük - drága negyedekben az adó mértéke elérheti a négyzetméterenkénti tíz eurót. Hírek szerint az ingatlanadót hamarosan 20 euró/négyzetméterre emeli a kormány.

Mindez azt jelenti, hogy a trojka tervei kiszívják a dolgozó lakosság - és ezáltal a vállalatok és vállalkozások - maradék gazdasági erejét. Görögországon eret vágnak - gyógyulásnak viszont nyoma sincs. Ellenkezőleg: mennél több idő telik el, annál inkább erősödik az a benyomás, hogy az ország menthetetlen. Erre utaltak Neelie Kroes EU-biztos legutóbbi szavai is, miszerint több mint valószínű Görögország kiválása az euróövezetből.
Miért folynak tovább a tárgyalások?

Ha viszont már ma világos, hogy Athén menthetetlen, és az a sok milliárd euró, amelyet a pénzpiacok Görögország címén lenyeltek, az utolsó centig "füstbe ment", akkor miért folynak tovább a tárgyalások? Miért tesznek úgy az érintettek, mintha még mindig a megoldást keresnék?

Frank Bethmann, a ZDF televízió tőzsdei szakértője egyszerű választ adott kedden a fenti kérdésre: az athéni színjáték egyetlen célja az időhúzás. A nemzetközi tőzsdéket nem rendítené meg Görögország államcsődje. A bankoknak és olyan országoknak viszont, mint Portugália vagy Olaszország egyfajta tűzfalra van szükségük, hogy kivédjék a görög összeomlás következményeit. Ennek a felépítéséhez pedig időre van szükség. Első lépés gyanánt márciusban várható az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) 700 milliárd euróra való növelése. Az athéni tárgyalások kimenetelétől függetlenül Görögország hitelezői március 20-án megkapják az újabb milliárdokat - jósolta Bethmann.
A választás után Athén csődöt fog jelenteni

Egy másik fontos dátum lesz április 22., a franciaországi elnökválasztás első fordulója. A hivatalban lévő államfő, Nicolas Sarkozy mindenképpen el akarja kerülni, hogy e sorsdöntő napra árnyékot vessen egy görög államcsőd. Ám a választás után Athén csődöt fog jelenteni - vélekedett a ZDF tőzsdei szakértője.

Bethmann szerint ahhoz, hogy Görögország államadóssága ne növekedjen tovább, tehát a jelenlegi szinten maradjon, a görög gazdaságnak évi 10 százalékos növekedést kellene produkálnia, méghozzá évről-évre. Ebben viszont senki nem hisz. "Görögország valóban egy feneketlen hordó. Ennek az őrületnek csak akkor lesz vége, ha Görögország kilép a valutaunióból" - hangoztatta Bethmann. 
(híradó) 


Csurka utolsó cikke 

... A Moszad nem a Kádár-Aczél- rendszert akarja visszaállítani. Semmit sem akar visszaállítani, hanem meg akarja teremteni a feltételeit a Kárpát-medence bizonyos részében, Csonka-Magyarországon (de esetleg csak a Dunántúlon) egy új, egy másik ország megalapításának. A feltételek meg kell, hogy feleljenek Izrael stratégiai és nemzetpolitikai igényeinek. Ezek az igények Izrael mai állapotából, az arab szaporodásából és a zsidó nép túlterheltségéből származó kifáradásából keletkeznek. 

Ma, amikor a válság dübörög és a legkülönbözőbb szinteken és minőségekben érzékelő emberek és csoportok is egyöntetűen állapítják meg, hogy nagy baj van a világgal és talán még nagyobb baj van szegény hazánkkal, amelynek hajója hánykolódik és az elsüllyedés fenyegeti, most aztán volna égető szükség a pontos jelentésű, s mindenki számára ugyanazt üzenő szavakra. De ilyenek már szinte nincsenek is. Szavainkra rátette a piszkos kezét a válságcsináló pénzügyi nagyhatalom, a megnevezhetetlen elkülönülés, a nem - Thomas Mann-i Varázshegy fent Davosban vagy lent a tenger szintjén, éppen a New York-i Szabadság-szobor tövében, ahol locsog az örökös hullámzás. A világuralomhoz és a mai háborúkkal teli irányításhoz mindenképpen kibelezett, üres szavakra van szükség. A rablóháború legyen demokrácia-terjesztés", a nyomorgó tömeget nevezzük leszakadóknak, amelyben benne foglaltatik az önhiba és az elmaradottság, sőt még a népiség is. Aki sok pénzt összeharácsolt, összeprivatizált, összeközvetített, fel- és leminősített, az sohasem leszakadó, legfeljebb néha séta közben leszakad egy kicsit a többitől a börtönudvaron. De akinek még ennél is több összejött, azt még ez a veszély sem fenyegeti, mert azt megvédi off-shore-ja és őkelme már a nemzetköziek csapatába tartozik, akit hivatalból megvédenek.

Velejéig hazug világban élünk, amelyben még az igaz állítás is csak félénken és magyarázkodva mer előtörni, mert mégiscsak azokat a szavakat kell használnia, amelyeket előzőleg már kibeleztek. Kijegecesedett szokássá vált, hogy egyes közírók, Népszabadság-tollnokok az előző hazugságaikra építés módszerét választják. Beigazolt állításnak veszik, amit előzőleg hazudtak, és ezekből az elemekből hoznak létre már szilárd igazságnak látszó állításokat. Ha egyszer egy Révész Sándor leírta már, hogy a Föld lapos, mint a pászka, és a magyar bűnös nép, benne én pedig antiszemita vagyok többmilliomod magammal - igaz vezérürüként -, akkor ő már ezeket a hazugságokat tényként kezeli. És nincs egyedül. A módszer arat, mint a halál.
   
Díszlik az egészben valami marxizmusból visszamaradt, azt is mondhatnók, leszakadt. A nagy marxista tévedéseket, amelyekben már az öreg sem hitt és csak Engels rendszerező munkája következtében maradtak fenn, majd később Sztalin ordas hazugságait az állandó ismétlés tartotta életben. Göbbels is próbálkozott ezzel a módszerrel, de neki nem volt kifutása.

Most Orbán Viktor és Magyarország van soron. Miután az Országgyűlés alkotmányozott és szabályszerű kétharmados többséggel el is fogadta, kiderült, hogy a miniszterelnöknek mennie kell - mert tönkreteszi a gazdaságot. Előzőleg ugyanis az lett hazudva. Akkor még csak a gazdaság érdekelte a nemzetközieket. Világszerte. A bankadó, a magánnyugdíj pénztárak és a Szurgut Nyeftegaz. A marxizmust különben is mindig a gazdaság hozta lázba, meg a proletariátus, amelyről az atyának halvány fogalma sem volt. Orbánnak tehát néhány hónappal ezelőtt még csak gazdasági ballépései miatt kellett volna mennie, sőt, eleinte csak Matolcsy tetemén keresztül, de aztán a lelépést kiterjesztették mindkettejükre. Mert volt egy bökkenő: az alkotmányt nem tűzhették horogra, mint valami legyet. A készülő szöveget munka közben, s az elfogadás módját, házszabályszerűségét szóvá tehették, de azt el kellett hallgatniuk és most is el kell hallgassák, hogy az alkotmányban a kereszténység, az Isten áldd meg a magyart és a magyar alapállás a bajuk. Nekik és nemzetközi tartozékaiknak. Ezt egyszerűen nem lehetett kimondani.

Most már azonban megváltozott a helyzet. A nemzetközi támadások olyan nagyzenekari erővel szólnak, bombardon, üstdob, cintányér, s távolról még a lánctalp-csörgés is - mint modern effekt - be van vetve, hogy most már az alkotmány életbe léptetésének igényével is elő mertek állni, noha magát az Istent és a hazát még talán nem hozták szóba. Óvatosan hazudnak, erőteljesen szervezkednek. A szervezés ereje, nagyságrendje akkora, hogy nevetséges dolog mögötte csupán a hazai ellenzéki pártokat vagy a liberalizmus berlini, New York-i Konrád Görgyeit vagy Kertész Ákosait megtalálni. Ők ott feszítenek természetesen, de csak segédcsapatként, sokszor előretolt egységként. Kiteszik a seggüket az ablakba, hogy az arra járó rácsaphasson. Nem, ehhez a szervezéshez, amit itt működésben látunk, ők édeskevesek. Itt a Moszad dolgozik.

A cél világos. A magyar gazdaság rendben van és senkit sem érdekel, mert nem tétel. Akinek a magyar munkaerő olcsó, az idejön és befektet, dolgoztat. Az Orbán-kormány a tisztességesnek tisztességes hasznot szavatol. Az alkotmány életbe lépésével és más magyar intézkedésekkel megindulhat az az évtizedes, nemzedékek munkáját igénylő folyamat, amelyben a magyarság újra magyar, keresztény anyanemzetté válik, és a családpolitikának köszönhetően lelassul a népességfogyás. Magyarországon így beköszönthet a magyarság senkit sem bántó uralomra kerülése, együtt a hozzá húzó, beilleszkedett, esetleg asszimilálódott magyar zsidósággal, de nem következhet be az a képtelenség, hogy egy törpe kisebbség uralkodjék egy történelmi nemzet felett. Amit a Moszad, Izrael és New York akar. Ilyen helyzet - a Kádár-Aczél-rendszerben csak részben állt fenn, mert Moszkva soha nem engedte és - csak az 1982-es IMF-be lépés után indult meg hódító útján. A nyolcvanas évek végtelenül zavaros korszak volt. Egyszerre indultak meg a nemzeti, össznemzeti, Erdélyt járó törekvések, Lakitelek és a demokratikus ellenzéknek az a liberális és kifejezetten zsidó és szabadkőműves munkája is, amely Kis János tevékenységében összegződött.

A Moszad mindennek a történelmi tudásnak a birtokában van. Már akkor is itt kujtorgott hazánkban. A Moszad nem a Kádár-Aczél- rendszert akarja visszaállítani. Semmit sem akar visszaállítani, hanem meg akarja teremteni a feltételeit a Kárpát-medence bizonyos részében, Csonka-Magyarországon (de esetleg csak a Dunántúlon) egy új, egy másik ország megalapításának. A feltételek meg kell, hogy feleljenek Izrael stratégiai és nemzetpolitikai igényeinek. Ezek az igények Izrael mai állapotából, az arab szaporodásából és a zsidó nép túlterheltségéből származó kifáradásából keletkeznek.

Izrael évtizedek óta folyamatosan háborúzik. Eleinte sorra-rendre nyert, amerikai fegyverekkel és támogatással, most már egy-két alkalommal a vereség ízét is meg kellett éreznie. Amerikát is sorozatos kudarcok érik arrafelé. Az amerikai vezetés egyes részeiből is sugalmazhatják és pártolhatják egy nyugalmasabb sziget megszerzését.

Ez a körülmény vezet engem arra a következtetésre, hogy a Magyarország és Orbán elleni világméretű, összehangolt fellépés mögött egy nagyobb méretű, ezerszer hatékonyabb szervezőerőnek kell állnia, és az csak a Moszad lehet. (Persze a CIA-val karöltve.) Ide nem elég egy Charles Gati vagy egy Dallos György Berlinből, és még egy német szociáldemokrata miniszter vagy maga a francia külügyminiszter is kevés. Ebben az esetben most egy hatalmas hálózat működik, amelynek kiterjedése a különböző befektetési alapoktól a különböző csoportokig - Bilderberg, Foreign Affairs, stb. - terjed és amelynek a középpontjában a Moszad van. Már az egész világsajtót megmozgatták. A világ minden részéből meg-megszólalnak sose hallott személyek. Az ilyen sok-sok helyről szóló támadó kórus, a sajtó, a tévék és a kisembernek látszó hozzászólók megszervezéséhez olyan erő kell, amellyel csak az említett szervezet rendelkezik. Amellett a megrendelő is erre mutat.

Mi az esélye a magyarságnak és kormányának ebben az egyenlőtlen harcban? Nem sok, de több, mint a felsorolásból kitetszik. Talán sokkal több is. Az európai társadalmak közvéleményének többsége velünk érez. Keveset tud a dologról, s a fenti erős megvilágításból még kevesebbet, de igazsága terjed. Nagy szolidaritási kiállásokra nem számíthatunk, s azt magunknak kell élesztgetnünk a saját kiállásainkkal. A Wall Street előtt állandóan tüntetés jön össze. Fiatalok el akarják foglalni a bankárközpontot. Ilyen még nem volt. Nem hoz-e borús időt a világkapitalizmusra Magyarország ilyen módon való leigázása, nem lázítja-e fel a már félig leigázott és rejtélyes megbízottak kezére adott országok, Görög- és Olaszország népét a magyar bukás és a magyarországi mesterséges mannaeső? Ezek világpolitikai kérdések. Meddig lehet elmenni egy ártatlan ország, egy csonkolt ország és egy többször tönkretett nép további tönkretételében?

Ezek most nem erkölcsi mentőkérdések, ezek most a leggyakorlatibb felvetések. De van más is. A magyarság, a kormány, Orbán és az egész java-nép előtt nincs másik lehetőség, csak az ellenállás. A szembeszállás. Ez természetesen nem jelenthet visszapofázást, heccelést és frázisokat. Hanem józan végiggondolást. Ha nem állunk ellen, gyorsan bevonulnak - már a spájzban vannak -, nyélbe ütik és a világ észre sem veszi, hogy már nem vagyunk. Ha okosan, esetleg valamilyen fél-csárdás koreográfiával ellenállunk és időre játszunk, talpon maradhatunk. Az idő most nem az USA-nak és kapcsolt részeinek dolgozik.

Éppen azért, mert egy ekkora világerővel állunk szemben, amellyel nem tudunk sem gazdasági, sem katonai, sem hatékony pusztán politikai erőt szembeállítani, csak a belső lelki, erkölcsi és kulturális összefogás, azaz egy belső magyar keresztény megmozdulás-sorozat, egy igazunk tudatából fakadó, kitartó ellenállási mozgalom szegezhető szembe. Mindenkit meg kell szólítani. Nincs kisember és nagyember. A sekrestyésre éppen úgy szükség van, mint a papra. A harangozók pedig harangozzanak.

A magyarságon 1956 óta nem futott végig semmilyen szent láz. Most fusson, mert a veszély végsőbb, mint akkor volt. A húzódozókat meg kell győzni, a trombitásoknak meg kell fújniuk a harsonákat, az értelmiségnek szép szóval, hittel kell megszólítania a társadalmat, félre a sehová nem vezető vitákkal, aki fél, inkább hallgasson. A máris átállókat arcul kell legyinteni. Ez a vagy-vagy korszaka: vagy megmaradunk vagy nem.

Az országmentő mozgalomnak szépnek kell lennie. Mindenki megérezheti ezt a felemelő új tartalmat, a végső magyar összefogás szépségét, aki besorakozik és végigkanyarog, hullámzik vele és benne a kicsi országon: A miénken. 



A görög rendőrszakszervezetek elfogatóparancsot adnak ki az EU/IMF tisztviselőkre 
2012. február 11. - 21:29 
Jövönk.info

Görögország legnagyobb szakszervezete bejelentette, hogy elfogatóparancsot adnak ki az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap hivatalnokai, illetve az újabb megszorításokat hirdető politikusok ellen. A rendőrszakszervezet zsarolással, a demokrácia és a nemzeti függetlenség felszámolásával vádolta az eurokratákat, és közölte, hogy az első célpont az IMF vezetője lesz. "Mivel tovább folytatják ezt a pusztító jellegű politikát, arra figyelmeztetjük Önöket, hogy nem fognak minket a testvéreink elleni harcra kényszeríteni. Nem szállunk szembe szüleinkkel, testvéreinkkel, gyermekeinkkel és semelyik állampolgárral sem, aki változást követel a politikában." A szakszervezet, amely ezt a nyilatkozatot kiadta, képviseli a görög rendőrök kétharmadát.

Úgy tűnik, a görög rendőrszakszervezet megtalálta a szabadkőműves elit gyengepontját, ami minden országban tabunak számít. Európában minden egyes politikus, aki a hatalom közelébe kerül, szabadkőműves. A hatalom közelébe csak úgy juthat, ha leköteleződik, ami többnyire törvénytelenséget jelent. Ez azért szükséges, hogy ha nem hajtja végre a felettes utasításait, a hatalomból törvényes eszközökkel azonnal eltávolítható legyen. A görög rendőrség rájött, hogy az összes (!) politikus a jelenlegi törvényi szabályozás segítségével kiiktatható. Minden egyes politikus esetében elő lehet szedni valamit, amivel zsarolható, és a felettes még pluszban zsarolás miatt is büntethető. Ez igaz minden európai államra, így Magyarországra is. Egy ilyen zsarolási alap lehet egy korábbi sikkasztási ügy, vagy akár a külföldi kollégiumban lehallgatott hálószoba... Szima Juditot nem véletlenül állították félre! Egy hazafias, a hatályos törvényeket betartó rendőrség a legnagyobb veszélyt jelenti a szabadkőműves diktatúrára.

Csak is kizárólag ezért van törvénybe iktatva a mentelmi jog. Azonban egy olyan helyzetben, ami nemsokára minden európai államban előáll, ez senkit nem fog érdekelni. Egy valós érdekképviseletet jelentő rendőrszakszervezet a hatályos jogszabályok alapján azonnal előzetes letartóztatás alá tehet bármely politikust, és a rendszer rendezőelve a garancia arra, hogy találnak is valamit, amivel börtönbe juttatható.

Akkor lenne tele a gatya, lenne azonnal munkahelyteremtés!

A szakszervezet által megfogalmazott felszólítást az Európai Központi Bank vezetőjének, és az európai Bizottság korábbi vezetőjének is címezték. A görög parlament előtt tömeges tüntetések kezdődtek, és a rendőrök közül rengetegen a fenti nyilatkozat értelmében nem vették fel a szolgálatot, mert a hatalom jelenleg a nép utolsó forintjait venné el a megszorításokkal, és ehhez a rendőrségnek kellene közreműködnie.

Ez az eredménye annak, ha a rendőrt szembe akarják állítani saját népével!
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info 


Bogár László: "az egészségügynek becézett globális betegségipar"
2012. február 07. 08:54 
Hunhír.info
....egy olyan cinikus érdekszövetség irányítja a világ nagy részének egész táplálkozási rendszerét, amely gigantikus profitját százmilliók tudatos megbetegítésére, sőt végső soron elpusztítására építi. Arról van szó, hogy a nagy élelmiszerláncok urai - együttműködve a globális médiával, az élelmiszer-vegyészeti konglomerátumokkal és az egészségügyi rendszerek "betegségipari" hatalmasságaival - felfoghatatlan mélységű reprodukciós katasztrófába hajszolják a nyugati világot...

Igen figyelemre méltó tanulmányt jelentetett meg 
Kenneth Rogoff ismert amerikai közgazdász, a Harvard Egyetem tanszékvezető professzora, az IMF volt vezető közgazdásza. Tehát olyan személyről van szó, aki a globális hatalomgazdaság legmagasabb csúcsait is megjárta, a kapitalizmus iránti elkötelezettsége aligha vonható kétségbe. A Coronary Capitalism című most napvilágot látott írásában azonban olyan átfogó és megrendítő kritikáját adja a globális kapitalizmus rendszerének, ami azt látszik bizonyítani, hogy a mai rendszer által képviselt létszerveződési móddal már a legodaadóbb hívei is szembefordulnak. Méghozzá nem is akárhogyan! Kenneth Rogoff ugyanis egy eddig talán kevésbé vizsgált oldalról ad megsemmisítő bírálatot arról a rendszerről, amelyet a globális és a hazai térben ultraliberális hívei változatlanul minden világok legjobbikának tartanak. A tanulmány címét - amely szó szerint Koszorúér- kapitalizmust jelent - közvetlenül és átvitt értelemben is használja érvelésében. Átvitt értelemben úgy, hogy a kapitalizmus egész rendszere végzetesen elaggott, azaz szklerotikussá vált, képtelen az alkalmazkodásra, és 2008 óta végzetes infarktusa van. Elsősorban azért képtelen úrrá lenni végzetesnek látszó betegségén, mert csődöt mondott az egész komplex szabályozó rendszere. Mégpedig azért mondott csődöt, mert benne olyan nagy hatalmú, ám igen veszedelmesen patologikus érdekegyezségek léteznek és működnek, amelyek a saját létüket is tagadják.

Ám a koszorúér-betegség nemcsak ebben az átvitt értelemben, hanem közvetlenül is megjelenik az írásban. Rogoff ugyanis megdöbbentő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Arra tudniillik, hogy egy olyan cinikus érdekszövetség irányítja a világ nagy részének egész táplálkozási rendszerét, amely gigantikus profitját százmilliók tudatos megbetegítésére, sőt végső soron elpusztítására építi. Arról van szó, hogy a nagy élelmiszerláncok urai - együttműködve a globális médiával, az élelmiszer-vegyészeti konglomerátumokkal és az egészségügyi rendszerek "betegségipari" hatalmasságaival - felfoghatatlan mélységű reprodukciós katasztrófába hajszolják a nyugati világot, főként az Egyesült Államokat. Természetesen a korrupt és kollaboráns politikai oligarchia cinikus asszisztenciája mellett. A trükk valójában pofonegyszerű! A lehető legpusztítóbb, ám nagy tömegben, olcsón előállítható zsírokat és szénhidrátokat olyan mesterséges adalékanyagokba "csomagolják", amelyekkel szabályos függőséget idéznek elő emberek százmillióiban. A mindent elsöprő és mindent betöltő reklámkampányok "szükséglettermelő" rendszerei tudati (pontosabban tudat alatti) szőnyegbombázással lerombolnak minden józan megfontolást, így a tökéletesen védtelenné tett fogyasztó esélytelenné válik. Különösen veszélyes mindez a fiatalkorúak számára! A nyugati világban ennek következtében az előállított élelmiszerek legalább húsz százaléka már legyártása pillanatában is veszélyes hulladéknak minősül, amit ráadásul végtelen cinizmussal el is árulnak róla, hisz az amerikai angol már régóta "junk food", vagyis szemét kaja néven említi ezeket a tápláléknak látszó valamiket.

Ahogy Rogoff írja, az Egyesült Államok felnőtt lakosságának legalább az egyharmada kórosan elhízott, és ami leginkább vészjósló, hogy a gyerekek esetében az utóbbi harminc év során az elhízottak aránya megháromszorozódott. Mindez hihetetlen mértékben növeli a szív- és érrendszeri (koszorúér!) és daganatos betegségek arányát. Többek között ezért is lehetséges az a képtelenség, hogy miközben az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-je tizenötször akkora, mint Kubáé, egy átlag kubai mégis három évvel él tovább, mint az átlag amerikai. Mindez már ma is iszonyú egészségügyi kiadásokat gerjeszt, de az előttünk álló évtizedek során igazi katasztrófa lehet ebből az egészből. Ám, mint arra Rogoff felhívja a figyelmet, miközben az érintett áldozatoknak ez iszonyú testi-lelki szenvedést, hatalmas anyagi kiadást jelent, az egészségügynek becézett globális betegségipar tekintélyes profitot realizál belőle. A köz érdekeit megtestesíteni hivatott állam pedig néma marad. Cinkos némaságának fő oka az, hogy nem mer szembeszállni az élelmiszer-óriások, a hatalmas reklámügynökségek és a betegségipari lobbi hármasával. Például azért nem, mert valójában ezek kitartottja lett a politikai elit. Márpedig, írja Kenneth Rogoff, nincs más esély, hiszen csak az állam rendelkezik a legitim kényszer alkalmazásának lehetőségével, és itt bizony a kényszerítő erő, ha kell, az erőszak alkalmazása elkerülhetetlen lenne. Azért, mert a dollár százmilliárdokban mérhető, csillagászati profitok vonzereje mindent szétroncsoló erővé vált, így csak a radikális újraszabályozás lehet az egyetlen lehetőség. Szabályozni azonban csak az tud, aki nagyobb és erősebb, mint a szabályozandó objektum. Rogoff ugyan szép új világunk legsötétebb oldalainak egyikére irányítja a figyelmet, de talán mégis reménykeltő, ha egy ilyen kifogástalan pedigrével rendelkező személy fordul szembe az egykor általa is támogatott hatalmi struktúrák pusztító erejével.
Bogár László - Magyar Hírlap 

Miért vannak magyar MIG29-ek Izraelben? 
2012. február 10. - 12:01 
Jövőnk.info
Egyszer már foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Annak kapcsán vetődött fel a dolog, hogy miért gyakorlatoznak Izraeli repülők Románia felett. Akkor azt a kérdéskört boncolgattuk, hogy valószínűleg az iránihoz hasonló magashegyi viszonyokat gyakorolják, a magyar gépekkel pedig a sivatagi körülmények között az Irán elleni légi harcot, mivel Irán rendelkezik ezzel a repülőgép típussal.
A történések mostani tükrében azonban sokkal veszélyesebb értelmet nyert a MIG gépek Izraelbe vitele. Ugyanis sokkal logikusabbnak tűnik az, hogy a magyar gépeket rövidesen beáldozzák. Irán ugyanis láthatóan nem olyan bolond, hogy önként beleugorjon egy háborúba úgy, hogy megtámadja az őt fenyegető amerikai hajókat. Megteszik ezt a magyar gépekkel az izraeli pilóták.

Olyan iráni színekkel és felségjelekkel ellátott gépekké alakítják át őket, mintha Iráni gépek lennének. Látványos, jól rögzített támadások az USA hajók ellen, melyen látható az iráni felségjel - elegendő ok lenne, hogy a világ közvéleménye és a NATO azonnali válaszcsapást követeljen. Még le is lőnének egyet-kettőt közülük, hogy a TV riporterek közvetlen közelről leadhassák az iráni felségjelekről készült képeket. Az elfogott katapultált pilóták pedig mindenki szeme láttára bevallanák, hogy ők bizony iráni pilóták. Ezzel a háború elkerülhetetlen, és jogilag is megalapozott. Irán hiába is fejtené ki az ellenkezőjét, senkit nem érdekelne, mert nyugaton alig várnak már valami apró ürügyre.

Könnyen lehet, hogy ez lesz az új Pearl-Harbor eset, és ezért vonszolta Irán közelébe magát az a pár kiselejtezésre váró rozzant bárka. 

Kemény Gábor - Jövőnk.info 
Ellenállni a zsidó betelepülésnek 
Olvasói levél otthonról! 
Hazánkért Online 2007. január 28.

A hírforrás szerint (a magyar-izraeli paktumról van szó!) Magyarország zsidó-bérenc politikai előkelősége, - a korcs megélhetési jobboldali parlamenti ellenzékét is beleértve - gyalázatos hazaárulást követ el: egyezményeket köt Izraellel sok százezer izraeli zsidó Magyarországra telepítéséről a zsidó állam létének veszélybe kerülése esetére, állampolgári jogokat adva nekik!

Ezen felül, az egyezmény a cikk szerint további elképesztő engedményeket és kedvezményeket tesz Izrael államnak számos területen, gyakorlatilag felajánljuk benne országunkat egy idegen népnek és érdekkörnek. A szégyenteljes megállapodás pontjai ráadásul teljesen egyoldalúak, kizárólag Izrael érdekeit szolgálják, nekünk ők nem kínálnak mindazokért cserébe semmit, pusztán szívességből vállalunk mindent. Amolyan diktátumféle az egész, mintha valami háború utáni békeszerződés lenne, amit a győztesek erőszakkal aláíratnak a vesztesekkel. Engem a cikk egy korábbi elképzelésemben erősített meg, miszerint minden cionista tevékenység, ami hazánkban történik, egy távolról szervezett és jól összehangolt cselekedet része, melynek célja Magyarországon sokkal több lehet, mint amit mi a részcselekmények külön-külön történő elemzése alapján sejtenénk.

Azok a tevékenységek, amikről ti és a hasonló oldalak általában irkálni szoktatok, pl. a cigánybűnözés elősegítése, a nemzet szándékos hülyítése, elkorcsosítása és lassú elfogyasztása, a hosszú távú és megoldhatatlan társadalmi és gazdasági bajok szándékos előidézése és gerjesztése, a politika, a média és a hatóságok zsidók általi gátlástalan belső terrorizálása és elfoglalása, a cionizmus ellen fellépő állampolgárok megfélemlítése stb. Ugyanis szerintem Magyarországon nem csupán annak a végcélnak a megvalósítását szolgálják, amit derék zsidóink a világ más szegleteiben hajkurásznak: azt, hogy
TE dolgozz RÁJUK, hogy NEKIK jó legyen. Nálunk valami egész másról, egy egészen kétségbeejtő dologról is szó lehet. S bár ti ezekről a részjelenségekről annak rendje és módja szerint jól beszámoltok, azoknak igazi célját és következményeit nem igazán elemzitek ebből a szempontból, ennél fogva sokan alábecsülik a helyzet súlyosságát (talán még ti is).
Szerintem, nálunk az elsődleges végcél Magyarország szervezett és lassú belső elfoglalása lehet. Néhány évtized vagy évszázad alatt, és egy új zsidó állam létrehozása területünkön, akár a magyar nép saját hazájában való elnyomásával, terrorizálásával, kifosztásával, netán rabszolgasorba taszításával és még ki tudja mivel. A palesztinok, azt hiszem, tudnának erről mesélni, Könnyen lehet, hogy ez a vélemény elsőre skizofrén agyrohamnak tűnik, ám ha észérvekkel, logikusan végiggondolunk mindent, szerintem mégiscsak elkezdhetünk aggódni egy kicsit.

Mert: Minden tárgyilagos és józanul gondolkodó, tájékozott ember számára egyértelmű ugyanis, hogy Izraelnek, a Közel-Kelet kegyetlen, fajgyűlölő szakadárállamának vége. Előbb-utóbb atomháború pusztítja el, mert egész egyszerűen nem történhet másképp. Csak az időpont kérdéses, hogy a zsidók és a cionista Nyugat által megnyomorított arab népek végső elkeseredésükben és dühükben, vallásos áhítatuktól fűtve mikor szánják rá magukat a végső ítéletre. Ha ugyanis a bombáik meglesznek, a helyzetet ismerve teljességgel lehetetlen, hogy csak üljenek rajtuk, és ne használják azokat az idők végeztéig. És tekintve, hogy Izrael egy 20-30000 km2-es ország, fegyverarzenál ide vagy oda, nagy részét azonnal le fogják gyalulni a föld felszínéről. Csak az időpont kérdése. Lehet, hogy ez már nincs is túl messze, azt hiszem, a cionista világ kétségbeesett jajveszékelése és Iránozása önmagáért beszél.

Ugye nem nehéz elképzelni, hogy mi fog történni akkor, ha egy félig elpusztított, megalázott, hazájától megfosztott és feldühített, szélsőségesen agresszív és gátlástalan, önimádó és más népeket terrorizáló vallási elvakult népcsoport (legalább) félmilliónyiad-magával betelepül egy olyan országba, ahol mindössze tízmillión laknak. Ahol a nemzeti tudat és az összetartás (sajnos) oly kétségbeejtően gyenge, hogy eddig is a cionizmus egyik legkönnyebb prédájának bizonyult, és bizonyul most is, továbbá ahol a bentlakók birkaságának köszönhetően előfutáraik már eddig is kivételes hatalmi beosztásokat, gazdasági-kulturális, politikai és hatósági befolyást szereztek megágyazva ezzel akár az elképzelhető leghatalmasabb nemzetárulásnak is.

Ugye nem nehéz elképzelni, mi történik a Paradicsommal, ha földjén a gaz jó táptalajra lel. Én megmondom, szerintem mi fog történni ekkor: a szegény üldözött zsidó nép szép lassan jogot fog formálni országunk területére, ahogy mindenre jogot formál jogtalanul, amire kedve tartja -, és ezzel megkezdődhet a magyar nép reménytelen küzdelme, haláltusája önnön létéért, melynek végső eltiprásával majdan hivatalosan is megalakulhat Magyarország helyén a második zsidóország. Mi pedig majdnem palesztin mintára szép lassan elnyomott földönfutókká lehetünk, saját egykori országunkban. Ha hagyjuk őket betelepülni, előbb-utóbb mindenképp végünk!

Minden fokozatosan történne sok-sok év leforgása alatt. Nem kell majd sietniük, az idő nekik fog dolgozni, ők ráérnek, és sajnos velünk szemben ők a vallási vakbuzgóságuk miatt többségükben képesek hosszú távon akár emberöltőkben is szervezetten gondolkodni. Míg mi, többségünkben nem. És megjegyzem, míg zsidóék úgy szaporodnak, mint a nyulak (5-6 gyerek simán), addig a mi cionista kormányunk részben szándékosan olyan helyzetet teremt, hogy az átlag magyarok ne tudjanak/merjenek/akarjanak sok gyereket vállalni. Egy ilyen 'betelepítés' (országfoglalás) után jó néhány nemzedék, és elmegy a hajó (alólunk). Nem véletlen, hogy kiszúrtak maguknak minket, mint jó táptalajt.

S hogy miért épp Magyarországon kellene új államot alapítaniuk? Számos indokot lehetne felsorolni, talán megérne egy külön elemzést is, ám a lényeg, hogy minden szempontot mérlegelve messze itt lenne a legkönnyebb dolguk, és itt lenne a lehető legkényelmesebb jövőjük is a mi kárunkra persze. De hát ez a hozzáállás náluk már a lehető legtermészetesebb. És persze ez esetben a többi befogadó ország (is) igyekezne megszabadulni a betelepülőktől, és a miattuk okozott potenciális lázadások, forradalmak lehetőségétől, ezért partnerek lesznek az új zsidó állam létrehozásában (valahol máshol), mert ez esetben a betelepülő zsidók jó része elvándorol oda (a Nyugat ezt akarta a második világháború után is). Na, és melyik ország lesz a leggyengébb és legkiszolgáltatottabb (és egyben a legnagyobb marha, amelyikkel mindent le lehet nyeletni) a jelentős befogadó államok közül.

Persze, ha tényleg betelepítik majd őket államuk végső pusztulásakor, a cionista médiából folyamatosan ömlik majd a kábítás: nekünk óriási adósságunk van feléjük a második világháború kapcsán (gyalázatos hazugság, nekik van óriási adósságuk felénk mindkét világháború, a két véres szélsőbal-diktatúra és Trianon kapcsán), föllendítik a gazdaságunkat, kifizetik államadósságunkat, támogatásokat kapunk az egész világból. Az USA elnöke is lelkesen bólogatva biztatgat minket, az egész világ előtt óriásit nőhet a tekintélyünk, nem is lesz ez olyan rossz, így lesz jó mindenkinek, ők tényleg nagyon jó és hálás emberek, nekünk is jól jönne a nagylelkűség ilyen helyzetben (Fúj!)

Az igazság azonban az, hogy el akarják majd rabolni tőlünk a saját országunkat, ezért folynak az előkészületek jelenleg is. A politikai árokásás, a parlamenti pártok látszatellenségeskedése is részben azt a célt szolgálják, hogy az emberek ne lássanak túl a felszínen, ragadjanak bele a pártoskodásba, utálják egymást, így aztán ha eljön az idő, összetartás és együtt gondolkodás hiányában képtelenek lesznek majd egységesen fellépni a nemzet érdekében. Lehet, hogy a betelepülők még elnézőek lesznek velünk szemben, amiért útjukban merünk lenni nekik a saját hazánkban, de ismerve őket, a következő nemzedékük, aki már itt születik, aligha lesz az.
Fokozatosan kisajátítanak majd maguknak mindent, aki ellenáll, azt jó izraeli módra megfélemlítik, és eltapossák. Ennek első jeleivel szembesülhettünk 2006. okt. 23-24-én, amikor is a vérengző rendőrhorda tagjai közt a tüntetők közül többen héberül beszélő izraeli rendfenntartókat véltek látni-hallani, teljesen véletlenül azonosító szám nélkül, ugyebár hogy ki hívta őket ide, azt hiszem, nem a magyarok. 
Lám, a kép kezd összeállni. Persze, nem muszáj nagylelkűnek lenni, lehet majd tiltakozni is, de akkor persze megfélemlítési célból ugye számítani kell csontok összetörésére, szemgolyók célzott lövéssel való szándékos kilövésére, utcára vonulók több éves bebörtönzésére, néhány perces koncepciós tárgyalások során hamis rendőri tanúvallomások alapján meghozott ítéletekre stb.

Tudhattátok volna, mi vár rátok, ha a mi érdekeinkkel szembefordultok, 2006-ban (vagy inkább -tól) már megmutattuk (izraeli testvéreink tettleges segítségével), akkor minek kell tiltakozni régi-új gazdáitok jövetele ellen! Mi! Úgy kell nektek! Patkányok!

A többség biztosan értetlenül és viszolyogva olvasná e sorokat. A cionizmus által fertőzött, a valóság szöges ellentétét terjesztő média és oktatás hatékonysága miatt, semmit sem tud Izraelről és az igazi cionizmusról, amely sértő és erőszakos vallási parancsaitól (Talmud) fűtve kóros felsőbbrendűség-komplexusból táplálkozik, és gondolkodás nélkül, gátlástalanul gyilkol, terrorizál, dönt nyomorba, és mindenekelőtt néz le népeket szerte a világban most is - ha akár csak pillanatnyi érdeke is kívánja így. Ahogy tette ezt, az egész XX. század során világháborúktól, diktatúráktól kezdve szerte a világban gerjesztett háborúkon át egészen az útban levő politikai vezetők agyvérzésnek vagy szívrohamnak álcázott meggyilkolásáig (bár ez utóbbi esetében a judeo-nácik még saját fajtájukkal sem tesznek kivételt!).
Ők az igazi fajgyűlölők!

Mindez (egyelőre) nevetségesen furcsának, sőt idegbajosnak hangozhat, de gondoljunk csak bele: a palesztinok sem hitték el, hogy csak úgy el lehet foglalni az országukat belülről. Pedig el lehetett, csak kellő elvetemültség és gátlástalanság kellett hozzá. Mire a palesztinok feleszméltek, már a torkukon volt a kés. Lehet, hogy mi még ekkor sem leszünk képesek feleszmélni. 

A második világháború után Palesztinába ömlő zsidók temérdek összeherdált pénzükből, a cionista tőkéből felvásároltak annyi ingatlant és földet, amennyit csak lehetett, hogy legelőször is biztosítsák számottevő fizikai jelenlétüket, hisz ez volt az alapja, hogy magukénak követelhessenek mindent. Törvényen kívüli fegyveres egységeket alakítottak, borzalmas, gyakran teljességgel beteges terrorcselekményeket és igazi tömeggyilkosságokat hajtottak végre a palesztinok ellen, hogy megfélemlítsék, és elűzzék őket saját országukból, de legalábbis a betelepülési gócpontokról, hogy így külön településekre szigetelhessék el őket; no meg az angolok ellen is, hogy húzzanak el, ne szóljanak bele a csetepatéba. Ezek után a nemzetközi szervezetekben és az USA irányításában hasonlóan gátlástalan eszközökkel megszerzett beosztásaikat arra használták, hogy belülről terrorizálva és fokozatosan elfoglalva e rendszereket elérjék, hogy azok áldásukat adják a zsidó terrorra (ez mindmáig így történik, és nem csak a Közel-Keletre értendő!) és a zsidó állam minden jogalap nélküli, és minden elképzelhető észérvnek ellentmondó megalakulására Palesztina területén! 

De ez nem volt elég, a Nyugat fegyvereit, hadi és politikai támogatását is kizsarolták, hogy az ellenük saját területükért harcoló arab népeket visszaverhessék és megfélemlíthessék. Akkor az ENSZ simán hozzájárult a zsidó állam megalapításához, azonban csak egy új (kisebb) palesztin állam megalapítása mellett. Milyen érdekes! A palesztin állam azóta sem alakult meg (biztos a palesztinok nem is akarták), viszont a palesztinoknak jutott helyette mészárlás, elnyomás, elkülönítés, nyomor és tengernyi megaláztatás a saját szülőföldjükön. Szerintem senki ne csodálkozzon, hogy könnyű öngyilkos merénylőket találni arrafelé. S hogy miért nem alakulhat meg a palesztin állam, mely feltétele volt a zsidó állam létrejöttének? Nézzünk csak körül egy pillanatra az ENSZ és a Fehér Ház padsoraiban, illetve az ott ülők politikai pályafutását támogatók (egyben fenyegetők) háztáján! Csak nem? De bizony!

Ugye érezhető, milyen remek hatást gyakorolhatna hazánk jövőjére sok százezer hontalanná vált izraeli zsidó betelepítése és magyar állampolgárrá előléptetése? Arról meg már nem is beszélek, hogy ha tényleg zsidó központtá válnánk, vajon mely ország válna idővel az elsődleges új célpontjává egy, az arab és a cionista keresztény világ között kibontakozó hatalmas háborúban az Izraelt elpusztító, netán ellen-(vagy elő-) csapásként szintén a pokol tüzével leforrázott, megvadult és megállíthatatlan iszlám népeknek.
Még egyszer hangsúlyozom, józanésszel könnyen belátható, hogy a Közel-Keleten hatalmas nukleáris-összeütközés van készülődőben, amelyet Izrael semmiképp se tud, sem elkerülni, sem túlélni, legfeljebb pusztulását késleltetheti, vagy elérheti azt, hogy (viszont-) támadói (vagy egy részük) is ugyanúgy eltűnjenek a térképek lapjairól. Megmondom őszintén, én és most, mélységesen rasszista vagyok ugyebár a magam részéről inkább «nemet» mondanék minderre. Ja, hogy valahova mégiscsak kell majd menniük? Nos, mindenki egye meg a maga főztjét! Esetleg Vörös-tenger... (Mert ugye, aki a jég hátán is megél!...) 
Tisztelt Kuruc.info!

Amire rá akarok mutatni:
Egy nemzetközi megállapodás, főleg vészhelyzetben igen komoly hivatkozási alapul szolgálhat egy olyan támadó és könyörtelen érdekérvényesítő, jól szervezett teljhatalmú nemzetközi maffia számára, mint a cionizmus! Erre hivatkozva szükség esetén akár nyílt támadás árán is hajlamos lesz véghez vinni az akaratát, főleg, ha saját létéről vagy az eszmét életre hívó és képviselő nép túléléséről és biztonságáról van szó. (Nem mintha félnie kellene attól, hogy Magyarországon a hatalom nem szolgálja ki...) Ezért a nemet most kell kimondanunk, és tüntetnünk, de mindenekelőtt határozottan rá kell mutatnunk a betelepítési törekvésekre és a betelepítési egyezmény meglétére (amennyiben tényleg létezik)! Nincs idő sokat sz*rakodni, a széles nyilvánosságot még most kell különböző eszközökkel tájékoztatni mindarról, ami készülődik, és amiből még a nagypofájú Fidesz sem akart (vagy mert) szokásos sunyi hecceléses módszereivel politikai előnyt kovácsolni (azt hiszem, ez igazán elárul valamit az ügy komolyságáról). Sőt, szerintem lehetőség szerint politikai üggyé (botránnyá) és kampánytémává kell tenni, valamint népszavazást kell kezdeményezni néhány megállapodással összefüggésben levő kérdésről, sarokba szorítva és színvallásra kényszerítve ezzel a cinkos hallgatásba burkolózó parlamenti pártokat és médiát! 

Komolyan kell venni ezt a fenyegetést, mert viharban már késő elkezdeni menteni értékeinket. És a vihar bizony nagyon gyorsan és váratlanul szokott jönni. Nem tudom, őrültnek tartotok-e, de én mindezt teljesen komolyan gondolom. **Otthonról

MEGJEGYZÉS

Ha ma élne, ezt a kis tanulmányt, akár az Országhódítók és a Világhódítók szerzője, Marschalkó Lajos is megírhatta volna! Akkor, az ötvenes években, még kevesen méltányolták a gondolatait: ráfogták, hogy őrült, s hogy ilyesmi lehetetlen az emberbarát és demokratikus Nyugat mellett. Ugye, hogy nem volt lehetetlen! Csak nézz körül és olvasd a híreket. Marschalkó pontosan és tisztán, előre látta Magyarország gyarmatosítását, sőt az egész világ népeinek a rabszolgásítását. Alapozta ezt a megállapítását az Ószövetség mózesi törvényeire és a Talmudra. Persze, aki még ennél tovább akar kutatni rájön, hogy fő eszközük a nemzetközi szabadkőművesség nélkül hiába van Tóra és Talmud.

A jelenlegi, Herzl Izraeljéből más államokba áramló «zsidó Exodus» ma már nem titok. Onnan mindenki menekül! Miért? Nem védelmez többé a zsidó állam? Avraham Berkowitz rabbi szerint «ma Moszkvában a zsidók finomabban öltözködnek, mint Izraelben.» Az Associated Press hírügynökség közli Jeruzsálemből, hogy eddig 3000 izraeli kért menedékjogot a kanadai követségeken, és 500 már meg is kapta a letelepedést. Az elmúlt évtizedben «190 ezren hagyták» el Oroszországot és telepedtek le Németországba. És Izraelből mintegy 100 ezer izraeli tért vissza eredeti hazájába, «Oroszországba a jobb életlehetőségek miatt.» Azonban amikor Magyarországról van szó, -- egy-két zárolt oldalba ütköztem, ahol csak igazolással lehet belépni! -- továbbra is az 1945 óta megállapított és változatlan «80 ezer zsidó» létszámot találjuk, ami természetesen hazugság! Ha csak ennyi a lélekszámuk Magyarországon, akkor miért épülnek a luxus-lakás-negyedek, a gyönyörű családi házak, a vásárlóközpontok, a felújított zsinagógák, a Siratófal? Miért küldenek 40-50 történelem és magyar tanárt tovább képzésre Jeruzsálembe? Mit keres a Moszád Magyarországon? Stb...

Elképzelhetetlen, hogy a cionizmus atyja T. Herzl, ne ismerte volna a zsidó vallást, ami tulajdonképpen az egész létkérdésük lényege, alapja? A Talmud a zsidók Élettörvénykönyve, ami megparancsolja, hogyan kell elbánni a gójokkal, akik szerintük «véridegenek.» Herzl figyelmen kívül hagyta a zsidó vallási törvények hatását, s arra nem gondolt, hogy Izraelben zsidók képtelenek megélni egymásból. Nekik szükségük van véridegenekre, akik nem is sejtik, mit tartalmaznak «a szent könyvek»: a Tóra és a Talmud. (szerk.) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése