2014. július 21., hétfő

Egytálételek – levesek



Egytálételek – levesek

Kipróbált receptek Margit 2 konyhájából

Brassói aprópecsenye  (ahogy én csinálom)

      Hozzávalók: 60 dkg sertés karaj, 1 dl olaj, 2 fej közepes vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, ízlés szerint őrölt bors, só, fél dl fehér bor.
Elkészítése: A húst kb. 1 cm-es kockákra vágom, a finomra aprított vöröshagymát olajon üvegesre pirítom. Hozzáteszem a húst, és a zúzott fokhagyma felét. Amikor a hús már a pirítástól megfehéredett alá öntök egy kis vizet (maximum fél dl-t), sózom, borsozom. Fedő alatt puhára párolom. Ha a víz elpárolgott, fél dl bort öntök alá. Hozzáadom a zúzott fokhagyma másik felét. A húst készre sütöm.
Köret: Apró kockákra vágott, olajban sült burgonya.
A kész húst és a sült burgonyát összekeverem, és 2 percig együtt pirítom.




Chilisbab: 


    
  Hozzávalók:50 dkg darált hús, 30 dkg bab, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 dl étolaj, 1 doboz kukorica konzerv, 2 dl paradicsomlé, 10 dkg apróra vágott zöldpaprika. 
Fűszerek: só, pirospaprika, őrölt bors, oregano, kakukkfű és chili paprika. 
Elkészítés: A darált húsból és a vöröshagymából pörköltet készítünk ( én tettem bele 1 milánói szósz alapot, ami nagyon jól megdobta!), a babot megfőzzük sós vízben. A húst, a babot és a kukoricát összekeverjük, hozzáadjuk a zöldpaprikát és a fűszereket. Paradicsomlével és vízzel felengedjük, sűrűre főzzük.


 
Dagadóba töltelék: 

        4 db zsemle (vízben megáztatni), 4 tojás, törött bors, só,  1 nagy csokor összeaprított petrezselyem, 1 kis fej vöröshagyma dinsztelve, ételízesítő  ízlés szerint. Tavasszal én + teszek bele apróra vágott zöld fűszereket: tárkony, kakukkfű, majoranna, oregano.

Töltött hús elkészítése:
Egy szép ( kb. 50 dkg-os) dagadó közepét felszúrjuk A keletkezett nyílást kitágítjuk, kicsit besózzuk, fűszerekkel megszórjuk, és zúzott fokhagymával megkenjük.  Ezután az összedolgozott töltelékkel megtöltjük. A húst hústűvel, fogvájóval, esetleg cérnával összevarrjuk, hogy a töltelék lehetőleg benne maradjon. Majd pici vízzel és olajjal tepsibe helyezzük. 
Előmelegített sütőben 200 fokon alufóliával letakarva 30 percig sütjük, majd a fóliát levéve  még kb. 50 percig pirosra sütjük a hús nagyságától függően.
Én majonézes krumpli salátával és rizs körettel tálaltam:

   



Daramorzsa baracklekvárral   /Benke Laci bácsi


- ahogy én csináltam:

Hozzávalók:
30 dkg búzadara,
0,5 liter tej
1,5 dl étolaj
5 db tojás
6 dkg mazsola
10 dkg kristálycukor
1 csipetnyi só
5 dkg vaj

Elkészítése:
A búzadarára ráöntjük a tejet, ázni hagyjuk. A tojássárgákat a puhított vajjal és a cukor kb. egyharmadával habosra kikeverjük. Majd ebbe beleöntjük a tejes darát, és összekeverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral jó keményre felverjük,  és fakanállal óvatosan belekeverjük a masszába. 
Egy 35 x 27 cm-es tepsibe beleöntjük az olajat,  és 200 fokra előmelegített sütőbe betesszük pár percre, hogy felhevüljön az olaj. Ezután óvatosan kivesszük a tepsit, és beleöntjük a masszát. Majd visszahelyezzük a sütőbe. 10 perc múlva fakanállal darabosra keverjük, és újra visszatesszük a sütőbe 15 percre. Ezután kivesszük, és újra megkeverjük.
Közben a mazsolát rumos tejbe áztatjuk.
Tálaláskor ezzel a mazsolával és sárgabaracklekvárral kínáljuk. Még porcukorral meghintjük.




Gombás hús majonézes salátával  

               A karaj hússzeleteket kiklopfolom, besózom, kicsit állni hagyom.
Közben elkészítem a gombát: Egy közepes fej vöröshagymát olajon megdinsztelek, pirospaprikát rakok bele, erre a szeletelt gombát, zöldpaprikát, paradicsomot, és fűszereket ( őrölt bors, bazsalikom, oregano), és egy kevés vizet öntök rá. Kicsit főzöm, a gomba hamar kész! Végül a sót is belerakom, és letakarom fedővel. A sóban állt hús szeleteket  lisztbe rakom, majd, tojás, liszt és tej keverékében megforgatom, és olajban kisütöm.
A Jénay tál aljába kisütött hús szeletet rakok 1 sorba, rá a már elkészített gombából kanalazok minden szeletre, és utána hús, rá gomba, amíg el nem fogy. A tetején mindig gomba legyen! Végül alufóliával letakarom, és előmelegített sütőben 20-30 percig sütöm. Köretnek hasábburgonya, vagy rizs tálalható.
Mi majonézes  krumpli salátával szeretjük a legjobban. Elkészítésének leírását lásd: Tonhalnál!





Kínaias sült rizs2 

Hozzávalók: 20 dkg előfőzött rizs, 3 evőkanál apróra vágott ananász konzerv (levével együtt!), 1 kávéskanál curry, 1 evőkanál snidling aprítva, fél doboz kukorica konzerv, 1 doboz vágott kínai gomba konzerv (levét leöntjük!), 1 csípős zöldpaprika, 2 db újhagyma, 1 evőkanál Worcestershire szósz, 3 evőkanál olívaolaj, 1 csipet só.
Elkészítés:  Az olajon megpároljuk  a hagymát, ráöntjük a gomba konzervet és a karikára vágott csípős paprikát. Egy kicsit megdinszteljük, és ráöntjük a szószt. Félre tesszük. Közben megfőzzük a rizst, és lecsepegtetjük. Egy hőálló tálba terítjük a rizst, rászórjuk s curryt és elkeverjük. Hozzáadjuk a kukorica konzervet, és az előzőleg elkészített gombapörköltet, valamint az ananász konzervet. A tálban elrendezzük, tetejét megszórjuk a snidlinggel. Előmelegített sütőben 200 fokon letakarva sütjük 3 percig, utána takarás nélkül 3 percig pirítjuk.
Nekem ez ízlett a legjobban a kínai ételek közül!

   



Kocsonya  - ahogy én készítem:

Hozzávalók: 2 kg kocsonyahús (köröm, farok, fül, bőrke), 2 kisebb méretű csülök,  1 zellergyökér, 2 zöldséggyökér, 2 sárgarépa, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 4 evőkanál só, egész bors.
Elkészítése: Egy 12 literes fazékba beleteszem a jól megtisztított hozzávalókat. Az edényt felöntöm hideg vízzel, és kis lángon, körülbelül 6 óra hosszáig főzöm.

   

Közben  a feljövő habot folyamatosan leszedem a tetejéről, mert ha belefő, akkor zavaros lesz!  Amikor a csülök hús elválik a csontról, akkor 1 kanállal kiteszek hűvös helyre próba alvadásra. Ha megfelelően megalvad a kanálban, akkor lekapcsolom a tűzhelyet. A levet szűrőn keresztül átmerem egy másik fazékba, és félreteszem. Közben  a csülökről a húst leszedem és tányérokba osztom szét.  Aki a körmöt szereti, azt is beleteheti. A léről ezután lemerem merőkanállal a tetejére összegyűlt zsírt. Majd rámerem a tányérokba előzőleg kiosztott húsra a tiszta, zsírmentes levet. Ebből a mennyiségből körülbelül 12-14 tányérral lesz.


Amennyiben a zsírt nem mernénk le róla, az alvadás után a kocsonya tetejét borítaná be a zsír. Tájegységek szerint különböző ízesítéssel fogyasztjuk. Például ecetes uborka lével piros őrölt paprikával megszórva, mi például citromlét facsarunk a tányérra és citrom karikával fogyasztjuk.




Krumplistészta      

Hozzávalók: 5-6 evőkanálnyi étolaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 púpos evőkanál őrölt pirospaprika, 80 dkg krumpli, 40 dkg fodros nagykocka tészta, 1 kávéskanál só.
Elkészítése: Egy jénai tálba beleteszem az olajat, abba az apróra vágott vöröshagymát, és  mikróban megdinsztelem  a legnagyobb fokozaton, közben párszor megkeverem. Ha már megfonnyadt, beleteszem a piros paprikát, az apróra vágott krumplit és megsózom.

   

 Folpackot teszek a tetejére, 1-2 helyen kiszúrom. Párszor megkeverem, ha megpuhult a krumpli kiveszem, és félreteszem.
Közben megfőzöm a tésztát: Egy nagy fazékba teszek sót, és ha lobog a víz, belerakom a tésztát, a forrástól még 2 percig főzöm, majd lekapcsolom a gázt, és fedőt teszek rá. 10 perc állás után leszűröm, és belekeverem a krumpliba.



Lecsós karaj  




         60 dkg sertéskarajt felszeletelünk, besózzuk, borsozzuk. Kevés sós vízben puhára főzzük. A megfőtt hússzeleteket egy edénybe tesszük, ráöntünk egy üveg lecsót, majd együtt pároljuk még lassú tűzön kb. 20 percig.
Köret: A burgonyát sós vízben héjában megfőzzük, majd krumplinyomón átnyomjuk, majd rámával kikent tepsibe helyezzük. Előmelegített sütőbe helyezzük, és megpirítjuk.



Marinírozott (ecetes) hal  
- ahogy én készítem:

Hozzávalók egy 5 literes üveghez:
12-14 szelet ponty, 8 darab közepes méretű vöröshagyma.
Panírozáshoz: 3 db tojás, liszt, tej, zsemlemorzsa.
Felöntő léhez: ízlés szerint : víz, ecet, só, cukor, 6-8 db babérlevél, egész feketebors, mustármag, koriandermag.

Elkészítése:
A hal szeleteket besózzuk, kicsit állni hagyjuk. Majd bepanírozzuk, és forró olajban kisütjük. Ezután elkészítjük a felöntő lét. 4 liter vízbe teszünk, kb. 4-5 dkg sót, 12 dkg cukrot,  6-8 babérlevelet, 1 evőkanál egész borsot, 1 evőkanál koriandermagot, 1 evőkanál mustármagot, és kb. 1 dl ecetet... (Mindenki a szokásos, a család által kedvelt  salátalevet készítse!) ... Ezután az egészet felforraljuk, és kéz melegre lehűtjük.
Egy 5 literes uborkás üvegbe alulra felszeletelt hagymát teszünk, rá  rántott halat, majd hagymát, és rétegenként ismételjük. A tetejére vöröshagyma szeletek kerüljenek.  A langyos felöntő levet rámerjük. Ezt követően a tetejére egy műanyag savanyúság leszorítót helyezünk. Két napra a spájzba tesszük, de közben a maradék felöntő lével pótoljuk, mert  a hal beszívja. A tetején mindig lé legyen! 2 nap után már a hűtőbe helyezhetjük. Néhány nap múlva a szálkák teljesen megpuhulnak, szinte eltűnnek, és fogyasztható.




Pácolt hús rizses körettel 

      Hozzávalók: 80 dkg szeletelt, vagy darabolt hús, páclé. Köret: 50 dkg főtt rizs, 40 dkg főtt borsó, 25 dkg főtt csemegekukorica.
Páclé: 2 evőkanál olívaolaj, fél dl balzsamecet, 1 dl méz, 2 evőkanál szójaszósz, 2 dl kecsap, 1 lapos teáskanál reszelt gyömbér, 1 kis fej fokhagyma aprítva, 1 közepes vöröshagyma aprítva, 1 evőkanál Worcestershire szósz, őrölt bors, 1csipetnyi só.

Elkészítés: Az előző nap a hús szeleteket a fenti pácba helyezzük, és zárható edénybe a hűtőbe tesszük.
Egy tepsibe öntünk fél dl vizet, fél dl vörösbort és 1 evőkanál étolajat. Ebbe helyezzük az előző nap  bepácolt húst a páccal együtt. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 60 perc alatt puhára sütjük. Az első 20 percben én alufóliával letakartam. Sütés közben a húst néhányszor megforgatjuk. Nagyon omlós, kellemes ízű, fűszeres hús lesz az eredmény.

   



Pácolt lazac   /Vali


- ahogy én csináltam:

Kb. 2 kg-os lazac, ( kisebb lazac esetén a páclé arányosan csökkenthető.)

Páclé:
0,5 l szójaszósz
5 dkg barna cukor
1dl juhar szirup
1 fej összetört fokhagyma
1 nagy (kb. 5cm-es) gyömbér lereszelve

MINDEZT ÖSSZETURMIXOLNI ÉS RÁÖNTENI A LAZACRA
2-10 ÓRÁT PÁCOLNI ... só, bors nem kell.

   

Majd lecsöpögtetni, egy tepsibe rakni,  és 200 fokos sütőben 30 perc alatt megsütni. A páctól szép sötét színe lesz.
Én burgonya pürével, és tartár mártással tálaltam.
Omlós, rendkívül ízletes sült lesz, amit azok is fogyaszthatnak akik nem kedvelik a halat, mert a hal íze eltűnik.

   



Rakott burgonyapüré  

Hozzávalók:

2 kg burgonya
50 dkg darált hús
1 doboz csemege kukorica konzerv
2 db kaliforniai paprika felkockázva
2,5 dl tejszín ( vagy tej)
6 dkg vaj
10 dkg reszelt sajt (lehet füstölt sajttal felezve)
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
0,5 dl olívaolaj
só, bors, lestyán, bazsalikom, borsfű, pirospaprika, szerecsendió
1,5 dl paradicsomlé

Elkészítés:

A burgonyát megfőzzük, és a vajjal, tejszínnel, szerecsendióval robotgép segítségével pürésítjük.

A hagymát és fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A kukoricát lecsepegtetjük. A kaliforniai paprikát kockára vágjuk.
Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, a hagymát és a fokhagymát megdinszteljük benne, majd hozzáadjuk a darált húst a fűszerekkel, pirospaprikával megszórjuk, ráöntjük a paradicsomlevet. A darált húst a serpenyőben fehéredésig pirítjuk, majd hozzáadjuk a kukoricát és a kockára vágott paprikát, puhára pároljuk.
Egy sütőtál aljára elosztjuk a zöldséges darált húst.

   

Erre rákenjük a krumplipürét. A krumplipüré tetejére reszeljük a sajtot.
Előmelegített 220 fokos sütőben kb. 15 percig sütjük, majd 2 percig légkeverésen pirítjuk

   



Rakott kel 



       Hozzávalók: 60 dkg darált hús, 1 fej kelkáposzta, 50 dkg rizs, só, bors, őrölt kömény (ízlés szerint), 1 fej vöröshagyma, kb. fél dl étolaj, 5 dl tejföl, 1 db tojás.
Elkészítés: Az olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, a darált húst hozzáadva pörkölt alapot készítünk. A kelkáposztát leveleire szedjük, sóval, borssal őrölt köménnyel ízesített forró vízben a káposztaleveleket 2 percig blansírozzuk (rövid ideig főzzük, nehogy nagyon összeessen!). Közben megfőzzük a rizst.  Egy kiolajozott tepsi aljába terítünk káposztaleveleket, rá a főtt rizst, erre a pörkölt alapot, ezt mégegyszer megismételjük. A tetejét 5 dl tejföllel és 1 tojásból készített mártással kenjük le.
Én 38 x 22 cm-es tepsiben készítettem.  Sütés előmelegített sütőben 200 fokon alufóliával letakarva 15 percig, majd takarás nélkül kb. 15 percig pirítjuk ( én légkeveréssel pirítottam!).

   



Rakott kelbimbó  

Hozzávalók:0,5 kg kelbimbót megfőzni sóval őrölt borssal és kevés ételízesítős vízben. 1 zacskó előfőzött rizst megfőzni, 15 dkg felkarikázott házikolbász, 20 dkg savanyú káposzta, 1 nagy pohár tejföl, 10 dkg túró, kb. 5 dkg trappista sajt.
Elkészítése: Egy 30 x 22 cm-es tepsit kivajazunk, megszórjuk zsemlemorzsával. Ráterítjük a megfőtt kelbimbót, arra a savanyú káposztát, rászórjuk a kolbászt, arra a túrót majd beborítjuk az egészet a főtt rizzsel. Rákenjük a tejfölt, és megszórjuk reszelt sajttal. Én vékony csík szalonna darabkákat is szórtam rá. Előmelegített sütőben 200 fokon 25 percig sütöttem, majd 3 percet még légkeveréssel pirítottam.
A sütővel kivéve apróra vágott  friss petrezselyem zölddel szórtam meg:

   



Rakottkrumpli 

      Hozzávalók: 2 kg főtt krumpli, 10 db főtt tojás, 1 szál füstölt kolbász karikára vágva, 4 dl tejföl, só ízlés szerint, őrölt bors, bazsalikom, 1 szelet bacon szalonna csíkokra vágva, reszelt sajt.
Elkészítés: Egy kb. 38 x 22 cm-es tepsit kikenek margarinnal. Belerakok 1 sor karikákra vágott főtt krumplit, picit megsózom, rárakom a  karikára vágott főtt tojást és a felkarikázott füstölt kolbászt Én kevés párizsi csíkot is teszek bele).  Kevés tejfölt is rakok közé, megszórom bazsalikommal és őrölt borssal. Ráteszem a maradék felkarikázott főtt krumplit. Picit megsózom. A tetejét lekenem tejföllel, ráreszelek sajtot. Végül ráhelyezem a csíkokra vágott bacon szalonnát.
200 fokra előmelegített sütőbe rakom kb. 30 percre. Ha kész, pirosodik a teteje, kiveszem és alufóliával letakarom.

   

Nagyon jól megy hozzá az endívia saláta!
Saláta elkészítése:  Az endívia salátát alaposan megmossuk, majd rövid ideig vízben áztatjuk.  Utána a vizet leöntjük róla.
Öntet készítése: 1 dl fehér bor, 1 dl hárs szörp ( 1 kanál mézzel is helyettesíthető), 2 evőkanál tárkonyecet. Ezt alaposan összekeverjük, és  a salátára locsoljuk. Majd néhányszor megforgatjuk benne a salátát:




Spagetti paradicsomos-diós mártással    

Hozzávalók:

  
1 fej vöröshagyma 
  
0,5 liter paradicsomlé 
  
1 kávéskanál bazsalikom
  
1 evőkanál étkezési keményítő 
50 dkg spagetti 
  
2 evőkanál olaj 
  
2 gerezd fokhagyma
  
5 dkg durvára vágott dió
Elkészítés: A tésztát bő sós vízben nem túl puhára főzzük, leszűrjük és lecsepegtetjük. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beletesszük az apróra vágott hagymát, üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomlevet, a keményítőt és kevergetve felfőzzük. Sóval, borssal, bazsalikommal, tört fokhagymával ízesítjük. A tésztára ráöntjük a forró mártást, összeforgatjuk, majd dióval megszórjuk. Reszelt sajttal és olíva bogyóval tálaljuk.




Steak krumpli   


- ahogy én készítem

Hozzávalók:
2 kg apró szemű újkrumpli (alaposan megmosva, negyedekre vágva héjában), ha csak régi krumpli van akkor meghámozva.
1 evőkanál mustár
3 evőkanál olvasztott vaj
3 evőkanál olívaolaj
1/2 citrom leve
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál szárított oregánó
1 lapos evőkanál só
2 teáskanál frissen őrölt bors
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 csokor apróra vágott kakukkfű
3 rozmaring levél

Elkészítése:
A krumplikat jól megmossuk és negyedekbe vágjuk, majd félretesszük.
Összekeverünk minden hozzávalót egy tálban, majd ráöntjük a krumplikra, jól összeforgatjuk. Kibéleljük egy nagy gáztepsi alját sütőpapírral, az oldalát pedig vajjal jól megkenjük. Ráterítjük a sütőpapírra egy sorban a befűszerezett krumplit.


Előmelegített 220 fokos sütőben  60 perc alatt szép pirosra sütjük, közben egyszer átforgatjuk.




Sült túrógombóc   


-ahogy én csináltam:

Hozzávalók a gombóchoz:
60 dkg túró
12 dkg kristálycukor
4 egész tojás
4  db zsömle kis kockákra vágva
1 csomag vaníliás cukor ( vagy 1 púpos evőkanál)
10 dkg mazsola
1 citrom lereszelt héja
1,5 dl tej
3 evőkanál zsemlemorzsa

Öntethez:
4 dl tejföl
4 lapos evőkanál kristálycukor
2 egész tojás
1 lapos evőkanál puha vaj
1 csomag vaníliás cukor (vagy 1 evőkanál)

Tetejére:
4  lapos evőkanál zsemlemorzsa
1 púpos evőkanál vaj
1 púpos evőkanál kristálycukor

Elkészítése:
A gombóc hozzávalóit alaposan összegyúrom kézzel.
Egy 30 x 22 cm-es tepsit alaposan kivajazok. 20 darab gombócot készítek a masszából, és belehelyezem a tepsibe, amit leöntök a tejföl, tojás, cukor, vaníliás cukor és a puha vaj keverékével, az öntettel.

     

Előmelegített sütőben 200 °C-on 35 percig sütöm.
Közben egy kis lábosban a vajat, zsemlemorzsát és cukrot kevergetve megpirítom. Ha  kivettem a sütőből a tepsit,  ezzel az édes és ropogós morzsával megszórom a tetejét a gombócok körül.
Langyosan, vagy hidegen tálaljuk!

   
 



Szilvamustár  
- ahogy én csináltam:

Hozzávalók:
1 kg kimagozott szilva
2  db vöröshagyma
5 dkg gyömbérgyökér lereszelve
2 gerezd fokhagyma összevágva
15 dkg kristálycukor
3 evőkanál mustár
2 dl száraz vörösbor (legjobb a Bikavér)
1 mokkáskanál őrölt bors
1 citrom reszelt héja
1 citrom leve

Elkészítése:
A hozzávalókat beletesszük egy lábosba, és melegítjük.  A forrástól számított 10-12 percig főzzük, közben többször megkeverjük. Ezután botmixerrel pépesítjük. Ezt követően 2-3 percig még összefőzzük. Takaréklángra tesszük, és üvegekbe merjük. Mindegyik üveg tetejére teszünk egy kis késhegynyi szalicilt, légmentesen lezárjuk. Még forrón száraz dunsztba tesszük. ( Egy nagy lábost kibélelünk konyharuhával, szorosan belerakjuk az üvegeket. Jól betakargatjuk, és abban hagyjuk kihűlni!) Utána a helyére rakható!
Ebből a mennyiségből 1,2 liter lett.

Megjegyzés: Vörös húsból és fehér húsból készült ételekhez is kiváló kísérő!




Tejszínes gombapörkölt 

Hozzávalók:50 dkg gomba, 1 nagy fej vöröshagyma, 5 dl tejszín, 2 evőkanál étkezési keményítőpor, 1 mokkáskanál só, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál balzsamecet, 1lapos evőkanál kristálycukor, 1 kávéskanál apróra vágott  tárkony, bazsalikom, borsfű, és 1 mokkáskanál őrölt bors, 0,5 dl étolaj.  
Elkészítése: Az apróra vágott vöröshagymát  az olajon megdinszteljük, hozzáadjuk az összevágott gombát. Mustárral és balzsamecettel ízesítjük. Néhány percig együtt főzzük, majd hozzáadjuk a fűszereket. A fél liter tejszínbe belekeverjük a 2 evőkanál étkezési keményítőport, beleöntjük a gombába, és együtt felforraljuk, majd lezárjuk a gázt.
Én galuskával tálaltam, friss bazsalikommal és oregánóval díszítettem:




Tonhal rántva, majonézes salátával 

               Tonhal előkészítése: A halszeleteket besózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel, bazsalikommal megszórjuk és citromlével meglocsoljuk. Állni hagyjuk.
Közben előkészítjük a salátát: Enyhén ecetes, cukros vízbe belerakjuk az előzőleg karikákra szeletelt, besózott, citromlébe áztatott vöröshagymát, a karikákra vágott főtt krumplit és a kockákra vágott alma darabkákat a héjával együtt. Állni hagyjuk.
Ezt követően a halszeleteket bepanírozzuk, és olajban kirántjuk. A salátáról leöntjük a levet, és majonézt öntünk rá jó bőségesen, és beleforgatjuk óvatosan.

   



Tökfőzelék: 

Hozzávalók: Kb. 1 kg gyalult tök, 1 közepes nagyságú vöröshagyma, 6 evőkanálnyi étolaj, 1 púpos kávéskanál őrölt pirospaprika, só ízlés szerint, 1 csokor kapor apróra vágva, 1 mokkáskanál cukor, 2 dl tejföl, kb. 2 púpos evőkanál simaliszt, 1 kávéskanál ecet, 3 db közepes burgonya.
Elkészítése: Az olajon az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, beletesszük a pirospaprikát, arra a tököt, sózzuk, cukrozzuk, puhára pároljuk, beletesszük a kaprot. Közben  külön megfőzzük  a 3 db burgonyát sós vízben, és ha már puha kevés vízzel belekeverjük a tökbe.  Végül a tejfölbe belekeverjük a lisztet, és ezzel a habarással felöntjük. Teszünk bele 1 dl tejszínt is. (Ha nincs tejjel is lehet hígítani, ha sűrűnek találjuk.) Legvégül az ecetet is hozzáadjuk.
Én lekapcsolás után még rászórok 1 kis kávéskanál apró kaprot.
Tojásropogóssal tálaltam:


Tojásropogós  / Ibolya
1 db nyers tojás, 2 db főtt tojás 
1 db beáztatott zsemle 
1/2 vöröshagyma lepirítva, 
só, bors, petrezselyem ízlés szerint. 
zsemlemorzsa  Elkészítése: A főtt tojást lereszelem és hozzáadom a nyers tojást, sót, borsot, petrezselymet összeaprítva, hagymát és az áztatott zsemlét. Jól kikeverem. Ha kicsit lágy lenne, akkor kevés zsemlemorzsát is rakok bele. Ezután kroketteket formálok belőle és a zsemlemorzsában megforgatom. Forró olajban kisütöm. 
Ez csak egy adag, de lehet többet is csinálni. Elég kiadós.



Töltött káposzta    



Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta 
50 dkg darált hús 
3 tojás 
1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva 
5 nagy gerezd fokhagyma 
15 dkg rizs 
só, őrölt feketebors 
őrölt 
pirospaprika
1 kávéskanál ételízesítő
3 evőkanál étolaj
finom
liszt 
 
Elkészítése:
A savanyú káposztát enyhén sós vízbe felteszem főni annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje.
Közben elkészítem a gombócokat: A húshoz hozzáadom a tojást, az apróra vágott vöröshagymát, a 3 gerezd fokhagymát sóval összetörve,  a rizst, sót, őrölt feketeborsot, 1 kávéskanál őrölt pirospaprikát, az ételízesítőt, és összegyúrom.  Ezután lisztezett kézzel gombócokat formálok, és beleteszem a káposztába. Kb. 20-25 percig főzöm, amíg a rizs is megpuhul benne. Ezután egy tálba kiszedem a gombócokat. Megcsinálom a rántást: egy kis lábosba beleteszem a 3 evőkanálnyi étolajat, finomlisztet teszek bele, és kis pirítás után beleteszem a 2 gerezd fokhagymát, amit sóval összetörtem. Teszek bele egy púpos kávéskanálnyi őrölt pirospaprikát, felöntöm hideg vízzel, és beleöntöm a káposztába. Kis forralás után visszateszem a gombócokat, és fedővel lefedem. 
Tejföllel tálalom:




Töltött paprika   

Hozzávalók:  50 dkg darált sertéshús, 1 közepes vöröshagyma, 4-6 gerezd fokhagyma, kb. 1 jó nagy merőkanál rizs, 3 db tojás, só, 1 evőkanál rétesliszt, 1 kávéskanál ételízesítő, kristálycukor, 6-10 db paprika, 1 liter paradicsomlé.
Rántáshoz: 5-6 evőkanál étolaj, 1 púpozott evőkanál őrölt piros paprika,  4 evőkanál simaliszt.
Elkészítése: Egy nagy tálba beleteszem a darált húst,  a vöröshagymát jó apróra vágva, a fokhagymát összeaprítva, sóval megtörve, a megtisztított megmosott rizst, tojásokat, sót, ételízesítőt, lisztet.  Jól összedolgozom, és beletöltöm az üres paprikába.
Egy 4 literes fazékba teszek fel kb. 2 liter vizet, öntök bele 0,5 liter paradicsomlét, teszek bele sót ( ízlés szerint), és abba belehelyezem a megtöltött paprikákat. Ha marad ki töltelék, azt lisztezett kézzel gombócokká formálva még beleteszem főni a vízbe. Kb. 40 perc múlva, ha már a rizs megpuhult egy nagy tálba kiszedem merőkanállal a gombócokat.  Egy kis lábosban megcsinálom a rántást: Beleteszem az olajat, a lisztet, kicsit kevergetem, és teszek bele 1-2 gerezd fokhagymát, pirospaprikát, kevés hideg vizet, és beleöntöm  a fazékba, jól összekeverem. Végül visszateszem a gombócokat, kicsit megkeverem, ráteszem a fedőt, és lekapcsolom.




Töltött szűzpecsenye 

 Elkészítése: 1 nagyobb szűzpecsenyének felszúrom a közepét, és sütni való kolbásszal, vagy kolbász töltelékkel megtöltöm. Tört fokhagymával bekenem és sült hús fűszer sóval beszórom. Legalább 2 órát állni hagyom hideg helyen. Kis vizet és olajat öntök alá.  Rakhatunk mellé szelet szalonnát és sütőkolbászt is.

   

Előmelegített sütőben 200 fokon pirosra sütöm. A pecsenye nagyságától függően kb. 30 percig alufóliával letakarva, majd 30 percig takarás nélkül.





Citromos-tárkonyos gombaszósz    

Hozzávalók:
2 közepes vöröshagyma
40 dkg gomba
4 dl tejszín, vagy tejföl
fél citrom leve és reszelt héja
1 evőkanál mustár
só, őrölt bors, majoranna ízlés szerint
1 evőkanál szárított tárkony
1 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítése:
2 evőkanál olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát. Amikor már üveges, akkor rádobjuk  a szeletekre vágott gombát. Pár percig együtt pároljuk. Hozzáadjuk a fűszereket.  Majd a 4 dl tejszínben  2 evőkanál búzakeményítőt (ha nincsen, akkor lisztet), csomómentesre elkeverjük. Ezután hozzáadjuk  a gombához. Ha tejfölt használunk, akkor fele liszt is elég!  Néhány percig forraljuk állandó keverés mellett. Amikor megpuhult melegen tálalhatjuk.
Én kifőtt spagetti tésztával tálaltam.



Csülkös gomba rizibizivel 

Hozzávalók: a csülkös gombához:
20 dkg főtt csülök  
30 dkg szeletelt gomba
2 evőkanál étolaj
1 közepes fej vöröshagyma
1 nagy tejföl ( 380 gr) ( vagy tejszín)
só, bors, kakukkfű
fél citrom leve és héja

Elkészítése:
Az apróra vágott vöröshagymát az olajon megdinsztelem, belerakom a szeletelt gombát és  a kis kockákra vágott főtt csülköt. Néhány percig együtt párolom, majd sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítem. Hozzákeverem a tejfölt, vagy tejszínt, a citrom levét és a lereszelt héját. Ha felforr, lezárom.

Rizibizihez:
50 dkg rizs
kb. 5 merőkanál borsó
3-4 evőkanál étolaj
1 közepes fej vöröshagyma
só, víz

Elkészítése:
A megtisztított rizst vízzel lemosom, lecsepegtetem. Majd egy nagy jénai tálba beleöntöm az olajat, és a rizst 4-5 perc alatt megpirítom a mikróban. Belerakom a sót, a hagymát és felöntöm langyos vízzel. Folpackkal letakarom a tetejét, amit tűvel kilyukasztok pár helyen. Majd körülbelül 20 perc alatt puhára főzöm. Közben párszor megkeverem fakanállal.
Ezalatt a borsót sós vízben puhára főzöm, és lecsöpögtetem.  Ha a rizs is puha összekeverem.

  




Kelkáposztafőzelék  

Hozzávalók:
80 dkg kelkáposzta
50 dkg krumpli meghámozva, kockára vágva
1 evőkanál só
1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva
1 kávéskanál köménymag
1 mokkáskanál őrölt bors
4 gerezd fokhagyma sóban összetörve

rántáshoz: étolaj, simaliszt, piros őrölt paprika, víz.

Elkészítése:
A káposztát alaposan megmossuk, majd 4 felé elvágjuk. Kivágjuk a közepéből a torzsáját, eldobjuk. Keskeny csíkokra vágjuk a káposztaleveleket, és beletesszük egy 5 literes fazékba. Mivel a káposzta enged nedvességet, ezért óvatosan öntsünk rá vizet. Ne lepje el a káposztát, inkább pótoljuk, ha kellene. Beletesszük a sót, az apróra vágott vöröshagymát, krumplit és köménymagot. Addig főzzük, amíg puha nem lesz a krumpli benne.
Elkészítjük  a rántást: Egy kis lábosban az olajon a lisztet rózsaszínűre pirítjuk, beletesszük a sóban késsel összetört fokhagymát. Levesszük a lángról beletesszük a  pirospaprikát, hideg vizet öntünk rá, és belekeverjük a káposztába. Egy-két percig még főzzük, beleszórjuk az őrölt borsot. Megkóstoljuk, ha szükséges, akkor utána ízesítünk.
Fasírozottal tálaljuk.






Fasírozott készítése: 


Hozzávalók:
60 dkg darált sertéshús 
2 db zsemle ( vagy 2 szelet kenyér) vízben megáztatva, kinyomkodva
4 db tojás,
4 gerezd fokhagyma
ízlés szerint  só, bors,
1 kávéskanál piros őrölt paprika
fél mokkáskanál ételízesítő

Panírozáshoz: zsemlemorzsa

Elkészítése:  A hozzávalókat alaposan összekeverjük. Majd egy evőkanállal jó nagy gombócokat formálunk, és beleforgatjuk a zsemlemorzsába.
Forró olajban kisütjük.   



Lencsefőzelék 



Hozzávalók:
50 dkg  megtisztított lencse
1-2 db babérlevél
1 lapos evőkanál só
fél citrom

0,5 dl étolaj,
3 evőkanál finomliszt
1 lapos evőkanál pirospaprika
2 gerezd összezúzott fokhagyma
kb. 2 dl tej
1-2 evőkanál tejföl

Elkészítése:
A lencsét előző este megtisztítom és egy tálba teszem, ahol teleöntöm hideg vízzel ázni.
Majd másnap vízzel együtt beleöntöm egy nagyobb fazékba a beáztatott lencsét. Belerakom a babérlevelet, sót, és a fél citromot. Puhára főzöm.
Majd megcsinálom a rántást: az olajba belerakom a lisztet, és világosra pirítom. Beleteszem a fokhagymát, pirospaprikát és a tejet, és hozzákeverem a lencséhez. Végül belekeverem a tejfölt is.




Tarhonyás hús 



Hozzávalók:
3 evőkanál étolaj
1 nagy fej vöröshagyma apróra összevágva
60 dkg hús (comb) kockára vágva,
só, őrölt bors, szárított borsfű, pirospaprika
zöldpaprika szelet, paradicsomlé

50 dkg tarhonya
1 kis fej vöröshagyma, olaj, só, víz

Az összevágott nagy fej vöröshagymát üvegesre pároljuk az olajon. Tűzről lehúzva meghintjük pirospaprikával, belerakjuk a kockára vágott hús darabokat, kicsit dinszteljük, elkeverjük, pici vízzel felöntjük. Teszünk bele sót, őrölt borsot, a szárított borsfűvet, a zöldpaprikát és paradicsomlét. Majd a tűzre visszatesszük, és puhára főzzük.

Megjegyzés: Én kuktában készítem el a húst mindig, akkor nem párolog el a vitamin, és gyorsabban meg is puhul a hús. A sziszegéstől számítva 18-20 perc alatt kész is.

A tarhonyát pedig a mikróban szoktam készíteni. Egy nagy jénai tálban kevés olajon megpirítom a tarhonyát, közben párszor megkeverem, majd sózom. Teszek bele 1 kisebb vöröshagymát is, majd felöntöm bőséges vízzel. Ezután folpackkal letakarom, pár helyen tűvel lyukat szúrok rá. Párszor megkeverem. Ha jó, akkor a kész pörkölt húsival összekeverem, és újra letakarom.
Ízlés szerint savanyúsággal tálalom.




Tejszínes, fűszeres krumpli 

Hozzávalók:
1 kg krumpli
2 gerezd fokhagyma
4 dl tejszín
5 dkg vaj  ( vagy 0,5 dl olaj)
só, őrölt bors, kakukkfű,
3 kávéskanál olaszos  fűszersó  

Elkészítése:
Egy alaposan kivajazott gáztepsibe a megtisztított, felvágott krumplit elterítem.  Rászórom  a fűszereket, az apróra vágott fokhagymát, és rámorzsolom a vajat, ráöntjük a tejszínt. Kicsit összeforgatjuk. 200 fokos sütőbe tesszük alufóliával letakarva.  30 perc múlva  a fóliát levesszük, összekeverjük, és visszatesszük  a sütőbe fólia nélkül még 30 percre.






Tojásos nokedli 



Hozzávalók:
körülbelül 80 dkg finomliszt
1 tojás,  ( ha kicsi, akkor 2)
só
víz,

8 db tojás
só
kevés olaj

A lisztet, tojást, sót és annyi vizet, hogy nokedli sűrűségű tésztát kapjunk, összekeverjük robotgéppel. Aztán kiszaggatjuk, forró vízbe, kicsit hagyjuk főni és tésztaszedővel kiszedjük hideg vízbe. Majd lecsepegtetjük.
Közben a tojásokat pedig kevés sóval jól felverjük, és nagyobb edényben forró olajban lágyra sütjük. Majd  hozzáadjuk a kifőtt nokedlit, és még együtt sütjük folyamatos keverés közben, hogy ne legyen ragadós a tojás.
Friss salátával tálaljuk, amit ecetes, cukros lébe teszünk.




Levesek


Bableves
  

Én a fejtett bablevest úgy főzöm, hogy sós vízbe először belerakom az összevágott sárgarépát, zöldséget. Kicsit főzöm, majd beleteszem ( 5 literes fazékba főzve) a kifejtett 80 dkg babot, lestyán és zellerzöldet, 1 paradicsomot, 1 kisebb paprikát. Közben megcsinálom a jó sok fokhagymával ( amit összevágva, sóval deszkán megtörök) és sok sok apróra megvágott petrezselyemzölddel a viszonylag híg rántást. Ebbe olajon megpirítok egy pici lisztet, rá mehet a fokhagyma, petrezselyem fele, és 1 lapos evőkanál pirospaprika, hideg víz. Félreteszem, csak akkor öntöm a babhoz, ha már puha. De előtte kiszedem a zellerzöldet, lestyánlevelet, paradicsomot és paprikát. Végül beleöntöm az 1 tojással rétesliszttel gyúrt, és elcsipkedett tésztát. Ha feljön a tetejére, beleöntöm a maradék összevágott petrezselymet, és azonnal lekapcsolom. Ráteszem a fedőt. Ezzel kész a levesem. Ja, és mi elég sűrűn szeretjük a levest, ezért közben egy kis fazékban megfőzök sós vízben 2 közepes méretű krumplit felkockázva, és a végén azt is beleöntöm.

Megjegyzés: Télen, ha nincs fejtett bab, száraz babbal ugyanígy készítem, de a száraz babot előző este hideg vízbe beáztatom, hogy könnyebben puhuljon a bab.



Borsóleves

Hozzávalók: 60 dkg kifejtett borsó, 3-4 db közepes méretű sárgarépa, 1-2 db vékony zöldség, só, 1 csokor  petrezselyem. Olaj, liszt, őrölt piros paprika. 
Galuskához: 1 db tojás,  5 dkg rétesliszt, pici só.
Elkészítése: Egy 4 literes fazékba felteszem sós vízbe főni a tetszés szerint feldarabolt sárgarépát,  és zöldséget. Mikor már kicsit puhul, akkor beleöntöm a borsót, és együtt főzöm tovább.
Megcsinálom egy kis lábosban a rántást: Kevés étolajat, kb. 3-4 evőkanálnyit teszek bele, és egy kávéskanál simalisztet,  a gázra teszem és kevergetem, ha már kicsit pirul, akkor  leveszem, teszek bele az előre jó apróra összevágott petrezselyemből, meg 1 evőkanál őrölt piros paprikát, és egy pohár hideg vizet öntök bele. Ha puha a borsó, beleöntöm a rántást. Közben egy kis tányérba teszek réteslisztet, és beleteszem a tojást, és 1 csipet sót, és jól összekeverem sűrűre, de úgy, hogy kis mokkáskanállal lehessen szaggatni. Ha forr a leves, akkor beleszaggatom a galuskát. Ha mind feljött, még teszek bele egy kis kávéskanálnyi petrezselymet, lekapcsolom a gázt, és ráteszem a fedőt.




Brokkoli krémleves 



Hozzávalók:
1 evőkanál vaj
1 fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma, összevágva sóban összetörve
5 dl tejszín
30 dkg brokkoli
só, őrölt fehérbors, reszelt szerecsendió,

Elkészítése:
A vajat megolvasztjuk, és üvegesre pároljuk az apróra vágott vöröshagymát. A rózsáira szedett brokkolit megmossuk, és rádobjuk, 2-3 percig együtt pároljuk.  Felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Majd beletesszük a fűszereket, és puhára főzzük. Amikor megpuhult, merülő mixerrel pépesítjük. Végül az 5 dl tejszínt is hozzáöntjük. Aki sűrűbben szereti, a tejszínben elkeverhet 1 lapos evőkanál réteslisztet, vagy étkezési keményítőport. Ezután felforraljuk, és lezárjuk a gázt.
Tálalhatjuk, pirított kenyérkockával, levesgyöngy betéttel, esetleg sajtos burgonyachips-el.
Én reszelt sajtot és pirított mandulaforgácsot is szórtam rá.




Céklaleves   



Hozzávalók:

50 dkg cékla
1 zeller
2 sárgarépa
2 zöldséggyökér
2 liter húsleves /lehet kockából/
1 citrom leve
fél citrom reszelt héja
tejföl, só, bors, borsfű, lestyán
Elkészítés:
A céklát, zellert, sárgarépát, zöldséggyökeret meghámozzuk és kockákra vágjuk, majd a húslevesben gyenge tűzön puhára főzzük. Amikor a zöldség megpuhult, a levessel együtt pürésítjük, újra felforraljuk, fűszerezzük, a citromlével ,ízesítjük. Tálaláskor tejfölt adunk hozzá, esetleg levesbetéttel gazdagíthatjuk.
Krémes állagú, rendkívül finom leves lesz az eredmény.



Fokhagymakrémleves
Hozzávalók:
1 nagy fej fokhagyma 
1 kis fej vöröshagyma
1 púpos evőkanál margarin 
2 l húsleves (lehet kockából is) 
2 evőkanál rétesliszt 
só ízlés szerint
őrölt bors 
2 dl tejföl 
kevés reszelt sajt 
Elkészítés:
A hagymákat megtisztítjuk, a fokhagymagerezdeket áttörjük, a vöröshagymát lereszeljük, majd a felolvasztott margarinon megdinszteljük. Rászórjuk a lisztet, elkeverjük, és a húslevessel felöntjük. Sózzuk, borsozzuk, felforraljuk, majd lassú tűzön kb. 10 percig főzzük. A tűzről levéve belekeverjük a tejfölt, merülő mixerrel, vagy turmix géppel pépesítjük.
Pirított zsemlekockával, vagy levesgyöngy-levesbetéttel tálaljuk, és sajtot reszelünk rá.




Frankfurti leves

       Hozzávalók: 5o dkg kelkáposzta, 2 pár virsli, 1 db sárgarépa és 1 db zöldség felkarikázva, 2-3 db nagyobb burgonya, 3-4 gerezd fokhagyma, majoranna, őrölt fehérbors, őrölt kömény, só, fűszerpaprika.
Elkészítés: A megtisztított kelkáposztát csíkokra vágjuk, majd 2  liter hideg sós vízbe feltesszük főzni. Belerakjuk a fűszereket, zöldséget, sárgarépát. Amikor kicsit puhul már a káposzta, belerakjuk a kockára vágott burgonyát, majd a felkarikázott virslit. Ezután fokhagymás rántást készítünk, és beleöntjük a levesbe.  Tálaláskor ízlés szerint tejföllel kínálhatjuk.




Gulyásleves

Hozzávalók: 0,5 kg sertés hús, 1 fej vöröshagyma, 3-4 evőkanál étolaj,  2 közepes méretű sárgarépa, 1 zöldség, 1 kisebb zellergumó,  só, őrölt bors, őrölt kömény, ételízesítő, 1 kisebb zöld paprika, 1 kisebb paradicsom, 1 evőkanál őrölt piros paprika.
Kb. 80 dkg burgonya.
Csipedetthez: 1 tojás, liszt, só.

Elkészítése: Az olajat beleöntöm a kuktába, rádobom az apróra vágott vöröshagymát, megdinsztelem. Beleteszem a pirospaprikát és a kis kockákra vágott húst, megsózom, fűszerezem, ráteszem a felszeletelt sárgarépát, zöldséget, zellert. Ezután együtt dinsztelem pár percig, míg kifehéredik  a hús, majd felengedem annyi vízzel, hogy jól ellepje. Lezárom a kuktát és ha elkezd sziszegni, 20 percig főzöm közepes lángon.
Közben  egy 5 literes fazékba felteszem sós vízbe  a megpucolt és kockára vágott burgonyát. Puhára főzöm. Ha megfőtt a hús a kuktában, akkor ráöntöm a burgonyára a levével együtt. A míg a burgonya fő, meggyúrom a tojásból és a lisztből a csipedettet. Olyan keményre kell, hogy ne legyen nyúlós és puha, hogy könnyű legyen elcsipegetni. Majd beleöntöm  a levesbe, ráteszem a fedőt, és ha feljött a tészta, lekapcsolom.




Gyümölcsleves

        Egy edénybe kb. a feléig vizet öntök. Meghámozok 1-2 almát, és szeletekre vágva belerakom, cukrot teszek bele ízlés szerint, és 1 csipet sót. Mielőtt megpuhulna, rakok bele meggyet, kevés cseresznyét, és őszibarackot szeletekben. Fél liter hideg tejben jól elkeverek egy vaníliás pudingport, és amikor forr a víz, óvatosan belekeverem. Összeforralom, kicsit hagyom a fedő alatt, majd lekapcsolom a gázt.
Jól lehűtve tálaljuk, citromkarikával és menta levéllel díszíthetjük.




Halászlé


- ahogy én készítem:
Hozzávalók:
0,5 kg ponty, keszeg, kárász
1,5 kg filézett harcsa
40 dkg vöröshagyma
2 érett piros paprika
1 db közepes paradicsom
1 db burgonya
1 db sárgarépa
só, őrölt bors ízlés szerint
5 dkg őrölt pirospaprika
1-2 db cseresznyepaprika (erős paprika)

Elkészítése:
A filézett harcsa szeleteket besózom, és félreteszem.
A 0,5 kg apróhalat 3 liter vízbe felteszem főni. Beleteszem az összevágott vöröshagymát, a paprikát, paradicsomot, burgonyát, sárgarépát. Mindezt alaposan összefőzöm, hogy teljesen szétfőjön. Ezután az egészet átpaszírozom.
Ebbe az alap lébe beleteszem a filézett harcsa szeleteket, az őrölt piros paprikát, sót, őrölt borsot és a cseresznyepaprikát. Ezután kb. fél órát együtt főzöm, de már nem kevergetem az edényt, csak rázogatom a bográcsot, hogy a hal szeletek szét ne essenek.




Kaporleves

Hozzávalók:
1 db marhahúsleves kocka 1 liter vízben feloldva
1 db nagy, apróra vágott vöröshagyma
2 kisebb cukkini meghámozva, összevágva
2  közepes krumpli összevágva
1 mokkáskanál őrölt kömény
2 dl tejföl
2 evőkanál zöld kapor összevágva
1 lapos evőkanál só

Elkészítése:
Egy fazékba belerakjuk az összevágott cukkinit, krumplit és  a köményt. Ráöntjük a feloldott húslevest, és még körülbelül 1 litere vizet. Mindezt puhára megfőzzük. Majd bot mixerrel pépesítjük. A tejfölben elkeverjük a kaprot, majd merünk rá a forró levesből 2 merőkanállal, jól elkeverjük, hogy ne csomósodjon meg. Ezután ráöntjük  a levesre. Egyet forr, és lezárható.
Én leves gyönggyel és zöld édes köménnyel tálalom.




Kapros újburgonyaleves 

Hozzávalók: 

50
 dkg újburgonya; 
3 dkg vaj; 
5 dkg liszt; 
1 dl tejföl; 
0,5 dl tejszín; 
só; 
fehérbors;
balzsam ecet kb.3 evőkanál; 
1 csomag friss kapor;
A megpucolt, kockára vágott újburgonyát sós vízben puhára főzünk. A vajból és a lisztből világos rántást készítünk. Kikeverjük 1 dl tejföllel, és besűrítjük vele a levest. Sózzuk, borsozzuk, és balzsamecettel pikánssá tesszük. Végül egy csomag friss, finomra vágott kaprot szórunk bele, 1 dl tejszínnel dúsítjuk, és még egyszer felforraljuk. 
Alaposan lehűtve, de forrón is  tálalhatjuk.




Palócleves   

Hozzávalók:
30 dkg karaj
1 dl étolaj,
1 fej vöröshagyma,
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál pirospaprika,
1 babérlevél,
30 dkg burgonya,
50 dkg zöldbab,
3 db sárgarépa karikákra vágva
 2 dl tejföl + 1 dl tej,
1 evőkanál liszt,
1 evőkanál balzsamecet.

Fűszerek:  őrölt bors,  őrölt kömény,  só, 1 nagy csokor tárkony, 2 szál lestyán.

Elkészítése:
Az apróra vágott hagymát felhevített olajon  megpirítjuk, megszórjuk a pirospaprikával, belerakjuk  az apró kockákra vágott húst, sárgarépát, majd megsózzuk, befűszerezzük, megpároljuk, felöntjük vízzel, és puhára  főzzük. Közben egy másik edényben  sós vízben megfőzzük a  kockákra vágott burgonyát és az összevágott zöldbabot. Az olajból és lisztből világos rántást készítünk. Amikor a hús, krumpli, bab megpuhult, összeöntjük, és berántjuk a fokhagymás rántással, beletesszük a balzsamecetet. Ügyeljünk arra, hogy  a szokásos levesnél egy kicsit sűrűbb legyen!  Egy tojással és kevés rétesliszttel, + 1 csipetnyi sóval kikevert tésztából galuskákat szaggatok bele.
A 2 dl tejfölt és az 1 dl tejet kikeverjük, és a levesbe öntjük, összekeverjük. Amint elkezd forrni, lezárjuk, és fedőt teszünk rá.
Fenti mennyiségek egy 4 literes fazékra vonatkoznak.




Paradicsomleves: 

Hozzávalók:2 evőkanál étolaj, 0,5 mokkáskanál simaliszt, 1 kávéskanál piros őrölt paprika, 5 dl víz, 5 dl paradicsomlé, 2 kávéskanál só, 3 kávéskanál kristálycukor, 1 szál zellerlevél, 1 diónyi vöröshagyma, 1 evőkanál bazsalikom levél. kb. 1-2 marék eperlevél tészta.

Elkészítése: Egy 1,5 literes fazékban csinálunk egy világos rántást az olajból, lisztből és pirospaprikából, ráöntjük a vizet, paradicsomlevet. Belerakjuk  a többi hozzávalót. Kivéve  a bazsalikom levelet, illetve  a tésztát.  A levest kb. 5 percig főzzük, közben sós vízben kifőzzük az eperlevél tésztát.
A leves alatt lekapcsoljuk  a gázt. Tálaláskor tésztát teszünk bele, és bazsalikomlevéllel megszórjuk.



Sárgaborsó krémleves

Hozzávalók:
25 dkg sárgaborsó
1 szál nagyobb sárgarépa
1 lapos evőkanál só
1 közepes fej vörös hagyma
Őrölt bors, őrölt szerecsendió, kakukkfű ( 1-1 kis csipetnyi)
2 nagyobb gerezd fokhagyma
1 kávéskanál őrölt pirospaprika
2 dl tejszín
1 kávéskanál liszt
3 evőkanál étolaj

Elkészítése:
Az előző este beáztatott sárgaborsót beleöntjük egy 3 literes fazékba, 2 liter vizet öntünk rá, és a karikákra felszeletelt megtisztított sárgarépát, sót, az egészben hagyott vöröshagymát és a fűszereket. Puhára főzzük.
Egy kis lábosban rántást készítünk: Belerakjuk az étolajat, lisztet,  kicsit megpirítjuk, és az apróra vágott, sóban megtört fokhagymát, majd levesszük a tűzről, beletesszük az őrölt pirospaprikát, kevés hideg vizet keverünk bele, majd  a tejszínt is ráöntjük. Ezután a sárgaborsóba belekeverjük. Egyet forralunk rajta. Kidobjuk belőle a vöröshagymát.
Levesszük a tűzről, és botmixerrel alaposan krémmé mixeljük. Még egyszer megmelegítjük, és lekapcsoljuk  a gázt. Végül beleöntjük a frissen szedett, apróra vágott petrezselymet.
Főtt, szeletelt tojással tálaljuk.


Tejszínes gombaleves 

      Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál étolaj, 25 dkg szeletelt gomba, 2 db sárgarépa, 1 db zöldség, 1 db zellergumó, só, fehérbors, kakukkfű, tárkony, 1 kis marék eperlevél tészta, 3 dl tejszín.

Elkészítés: Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a felkarikázott és apróra vágott sárgarépát, zöldséget és zellert. 3-4 percig együtt pároljuk. Felöntjük vízzel, majd hozzáadjuk a fűszereket és az eperlevelet. Amikor a zöldségek megpuhultak, belerakjuk a gombát, együtt főzzük, míg a gomba is megpuhul. Végül beleöntjük a tejszínt.




Tejszínes hagymakrémleves

Hozzávalók:
5 fej nagy méretű vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál őrölt fehérbors
1 evőkanál só
1 mokkáskanál reszelt szerecsendió
5 dkg vaj
1 evőkanál kukoricakeményítő
2,5 dl tejszín
2 liter húsleves  (leveskockából)

Elkészítése:
A vajon kevés sóval megszórva megpároljuk az apróra vágott hagymákat, majd felöntjük a  húslevessel, és főzzük körülbelül 5 percig. Botmixerrel pépesítjük. Hozzáadjuk a fűszereket, tejszínben elkevert kukoricakeményítőt.  Egyet forralunk rajta, és lekapcsoljuk.
Reszelt sajttal, levesgyöngybetéttel,  és apróra vágott snidlinggel tálaljuk.




Zellerkrém leves



Hozzávalók:
30 dkg zeller
1 közepes fej vöröshagyma
1 evőkanál só
kb. 1,5 liter víz
1 púpos evőkanál vaj
1 lapos evőkanál simaliszt
1 mokkáskanál fehér őrölt bors
1 mokkáskanál reszelt szerecsendió
2 dl tejszín
kevés zellerlevél apróra vágva 

Elkészítése:
A zellert hámozzunk meg, és vágjuk kockákra. Öntsünk rá  vizet, adjuk hozzá a  sót, a vöröshagymát egészben, és fedő alatt főzzük, amíg teljesen szétfő ( kb. 45 percig ). Ezt követően a hagymát dobjuk ki. A megfőtt zellert turmixgéppel törjük péppé. Az áttört pépet rántsuk be: az 1 evőkanál liszthez hozzáadjuk az 1 evőkanál vajat (kb. 3 dkg), és takaréklángon habzásig hevítjük, ráöntjük a tejszínt.  Majd beleteszünk egy kis apróra vágott zellerlevelet, kis borsot, szerecsendiót. Végül beleöntjük a levesbe, és forraljuk fel. Melegen, pirított zsemlekockával, vagy leves gyönggyel tálaljuk.




Zöldbableves



Hozzávalók: 50 dkg összevágott zöldbab, 3-4 db közepes méretű sárgarépa, 1-2 db vékony zöldség, só, 1 csokor  petrezselyem,  1 mokkáskanál ételízesítő, 3 darab közepes méretű burgonya. Olaj, liszt, őrölt piros paprika, 4 gerezd fokhagyma. 
Galuskához: 1 db tojás,  5 dkg rétesliszt, 1 csipet só.
Elkészítése: Egy 4 literes fazékba felteszem sós vízbe főni a tetszés szerint feldarabolt sárgarépát,  és zöldséget. Mikor már kicsit puhul, akkor beleöntöm a zöldbabot, és együtt főzöm tovább. Közben egy kis fazékban pici sóval  megfőzöm a karikákra vágott 3 db darab burgonyát.
Megcsinálom egy kis lábosban a rántást: Kevés étolajat, kb. 4-5 evőkanálnyit teszek bele, és egy mokkáskanál simalisztet,  a gázra teszem és kevergetem, ha már kicsit pirul, akkor  leveszem, teszek bele az előre jó apróra összevágott petrezselyemből és az apróra vágott és sóval megtört fokhagymát, meg 1 evőkanál őrölt piros paprikát, és egy pohár hideg vizet öntök bele.
Ha puha a zöldbab, belerakom a megfőtt burgonyát, és beleöntöm a rántást. Közben egy kis tányérba beleteszem az 5 dkg  réteslisztet, és a  tojást, 1 csipet sót, és jól összekeverem sűrűre, de úgy, hogy kis mokkáskanállal lehessen szaggatni. Ha forr a leves, akkor beleszaggatom a galuskát. Ha mind feljött, még teszek bele egy kis kávéskanálnyi petrezselymet, lekapcsolom a gázt, és ráteszem a fedőt.






Kipróbált receptek Margit 2 konyhájából 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése