|
|
A
négy térdimenziós modell
Az
eddigiekből megnyugtató módon feleletet adni a gömbvillámok
keletkezésére: nem lehet. Az esettanulmányok csak a
tényt rögzítették,
az UFO-jelenségek pedig nem adhatnak választ arra,hogyan, milyen
fizikai erők hatására keletkezik a gömbvillám. Márpedig ez
az alapkérdés; vizsgálódásainkat elsősorban ez a cél
vezérelte.
A
válaszadás elől nem akarunk kitérni, mégis kénytelenek
vagyunk azzal kezdeni, hogy minden, ami itt
következik: feltételezés. Egy
jelenség egy lehetséges
értelmezése. Hipotézis, amit a tudomány mai állapotában
pontos, vitathatatlan érvekkel, illetve tényekkel még nem
tudunk alátámasztani.
De
a hipotézis arra (is) való, hogy segítségével elindulhassunk
olyan úton, amely a megszokott eszközökkel, szemlélettel és
módszerekkel nem járható.
Az
igazán jó feltételezés azonban sohasem életidegen, üres,
logikai csinálmány. Köze van
a valósághoz. A negyedik térdimenzió gondolata - akármennyire
megfoghatatlan, érzékelhetetlen is a ma embere számára - a
tudomány előtt korántsem ismeretlen. Most még csak azt tudjuk
mondani a negyedik dimenzióra, hogy “olyan, mint..." vagy
“úgy kell elgondolni, mint ahogy..." Most még
csak viszonyítunk, mert
nem tudjuk elképzelni -
érzékszervileg tapasztalhatatlan. De amit ma még nem értünk,
nem tudunk, nem tapasztalunk, az nem biztos, hogy nem lesz
holnapra evidenciaértékű tény. Sokat
idézett példa, hadd hivatkozzunk rá mi is: Galilei elmélete a
Föld mozgásáról ugyancsak hipotézis volt a maga korában, s a
korábbi feltételezések mára alaptörvénynek számítanak a
fizikában.
Természetesen
nem lehet (s nem is akarjuk) a gömbvillámokkal kapcsolatos
kutatásokat Galilei korszakos felfedezésével összevetni, a
módszerre azonban
szeretnénk az olvasó figyelmét felhívni. Tudjuk, hogy van
gömbvillám -
ezt egybeeső esetleírások sora igazolja -, tudjuk, mikor
keletkezik, ismeretesek megjelenési formái, természete, de nem
tudjuk (még) tudományos bizonyossággal meghatározni működési
elvét s azt: hogyan keletkezik.
Ezek, ha nem tartoznak is a titkok birodalmába, de egyelőre
felderítetlen, megoldásra váró rejtélyei a természetnek.
Honnan
van az energia?
A
gömbvillám bizarr tulajdonságai miatt többször is felvetődött
a kérdés, hogy vajon egyetlen jelenség húzódik-e meg a
megfigyelések mögött, vagy pedig több különböző fizikai
elven alapuló jelenséget látunk. Arra azonban nincs igazán
okunk, hogy különböző elveket
tételezzünk föl, hiszen az egyes megfigyelésekben előforduló
tulajdonságok azonosakegymással.
Nincs elvi különbség a spontán, hirtelen keletkezett
gömbvillám viselkedése és a villámbecsapódás után
keletkezett gömbvillám viselkedése között. A különböző
módon eltűnő gömbvillámok is azonos módon viselkednek
előzőleg.
A
jelenség megítélésekor alapvetően kétfajta energiaforrást
kell feltételeznünk: vagy külső
forrásból kapja
folyamatosan az energiát a gömbvillám, vagy pedig
keletkezésekor valamilyen folyamat során az összes energia a
gömbvillámon belül raktározódik.
Mindegy, hogy a jelenség mögött milyen konkrét fizikai
jelenség van, végül is a két lehetőség közül az egyiket
kell választani - annak minden elvi és gyakorlati
következményével együtt.
Belső
energiaforrás esetén a gömbvillám összes elektromos
töltésének és energiájának a gömbön belül kell lennie.
Ezt azonban a megfigyelések eddig nem támasztották alá. Gondol
juk
meg: egyetlen elektromos biztosíték kiolvasztásához lényegesen
több töltés és energia szükséges, mint amennyit egy néhány
centiméter átmérőjű gömbben egyáltalán tárolni lehet.
Azokat az eseteket pedig, amelyek bizonyíthatóan előzmény
nélkül keletkeztek, semmiképpen sem lehet belső
energiaforrásos modellekkel értelmezni. (Az ilyen elméleteket
ismertető cikkek nem is említik ezeket a megfigyeléseket.)
A
külső energiaforrásos modellek viszont nem tennék lehetővé
az olyan eseteket, amikor a gömbvillám zárt helyiségekben vagy
víz alatt jelenik meg, ezenkívül a megfigyelőknek mindig hőt
kellene érezniük a jelenség közelében.
A
gömbvillám által okozott károk és nyomok, valamint az
energiaátadás módjának vizsgálata további fontos és érdekes
információkkal szolgál. Nézzünk például egy olyan esetet,
amikor egy légcsavaros repülőgép találkozott egy körülbelül
tíz centiméter átmérőjű gömbvillámmal! Amikor a gyorsan
forgó légcsavar hozzáért, a gömb eldurrant. Leszállás után
megállapították, hogy a fém légcsavarból egy darabka
kiolvadt. A gép sebességéből, a légcsavar méretéből és
fordulatszámából ki lehetett számítani, hogy a gömb és a
légcsavar “találkozási ideje" körülbelül néhány
tízezred másodpercre tehető. Mivel belső energiatárolás
esetén az energiaátadás csak hőátadással, hővezetéssel és
hősugárzással történhet, kiszámítható az is, hogy a
gömbben rendkívül nagy hőmérsékletnek kellett lennie ahhoz,
hogy ilyen rövid idő alatt meg tudja olvasztani az
alumíniumötvözetet. Ez a hőmérséklet már lényegesen
meghaladja azt az értéket, ahol az atommagok még stabilak.
Nincs okunk feltételezni, hogy a gömbvillám belsejében sokkal
magasabb hőmérséklet lenne, mint ami például a
neutrínócsillagok belsejében van, s már csak ezért sem
valószínű, hogy belső energiaforráson alapul a gömbvillám.
De
újabb érvek is szólnak a belső energiaforráson alapuló
modellek ellen. Az ilyen elven működő gömbvillámokat a szél
magával sodorná, és nem hozhatnák létre az olyan típusú
roncsolásokat, mint például az ablaküvegbe égetett lyukak,
melyeket viszont több alkalommal is megfigyelhetünk. Más elvi
problémák is felvetődnek. Elképzelhetetlen olyan mennyiségű
energia raktározása a gömb belsejében, mint amennyi
kiszámítható azokban az esetekben, amikor a gömb nagy
mennyiségű vizet párologtat el. A fizikai törvények szabnak
felső határt a különböző energiatípusok esetén
raktározható energiasűrűségnek. A gömbvillám által leadott
energia gyakran sokkal több ennél.
A
külső energiaforráson alapuló elméletek persze ezekkel a
problémákkal nem küszködnek. Elvileg látszólag minden külső
ok nélkül, váratlanul is létrejöhet a jelenség. (Külső
forrásból, elektromágneses sugárzás segítségével a levegő
is fölhevíthető!) Jó néhány ilyen modell létezik, de ezek
több ponton is vitathatók. Nem magyarázható velük a
gömbvillám által okozott elektromos hatások nagysága, mivel a
gömbből feltűnően nagy töltés áramlik ki. (Például a
Siklóson megfigyelt esetben a néhány centiméter átmérőjű
gömbben raktározott össztöltés nem haladhatná meg a 4x10-6
coulomb értéket. Ennél nagyobb töltésmennyiség már jóval
nagyobb sugarú gömb körül okozna szikrázást, fényjelenséget.
(Lásd a
46-47. oldalon
a 139/a. számú esetet.)
További
probléma, hogy a
gömbvillám elpárologtathat vagy összeroncsolhat elektromosan
szigetelő tárgyakat is, például
ablaküveget, tégla- vagy vályogfalat, kiszáradt fát stb. Ezt
elektromágneses sugarak segítségével nem lehet elérni, az
erre irányuló kísérletek mind sikertelenek maradtak.
Fölvetődik a kérdés: ha sem belső, sem külső
energiaforrással nem lehet megoldani ezt a problémát, akkor
vajon hogyan
magyarázható egységes modellel ez a jelenség? A
gömbvillám furcsa tulajdonságaiból már sejthető, hogy a
magyarázat sem lehet szokványos, mert egy nagyon furcsa
jelenséget valószínűleg csak különös magyarázattal
közelíthetünk meg.
Ezek
az ellentmondások feloldhatók, és a megfigyelések egységes
modellel értelmezhetők, ha feltételezzük, hogy nem három,
hanem négy
térdimenzióban játszódik le a jelenség. A fizika
törvényei elvileg nem tiltják a több mint három térdimenzió
létét, és hosszú idő óta próbálkoznak már olyan modellek
kialakításával, melyek több mint három térdimenzióban írják
le a fizika törvényeit. Elképzelhető viszont a gömbvillám
jelensége olyan négydimenzios terhen, ahol a negyedik, most
altatunk bevezetett térdimenzió ugyanúgy viselkedik, mint az
általánosan ismert három, de
ezekre merőleges.
Természetesen
azonnal felvetődik, hogy ha van ilyen, negyedik térdimenzió,
miért nem látjuk ugyanúgy, mint azt á hármat, amiben benne
vagyunk, és amihez hozzászoktunk? Ezzel a kérdéssel már
régebben is foglalkozott a fizika, kutatva, hogy miért éppen
három térdimenziós az általunk ismert világ. Ehrenfest
holland kutató vizsgálatai szerint az anyagi világunk
stabilitási okok miatt három térdimenziós. A tér-idő fogalom
kialakulásáról, problémáiról ír G. I.Gorelik:
Miért háromdimenziós a tér? című
könyvében. A befejezésben írja a szerző: “Hogyan állunk a
»Miért háromdimenziós a tér?« kérdéssel? Erre a fizika még
nem tud végleges választ adni. (... ) A tér három dimenziójára
lényegében még egyetlen »végleges« megoldás sincs. Nincs
olyan fizikai elmélet, amely a 3+1 dimenziót mélyebb fizikai
tényekkel magyarázná. Ezzel együtt a szerző reméli, hogy ez
a könyv képet ad a dimenzió óriási szerepéről a fizikai
világképben. A címben szereplő kérdés éppen
megválaszolatlansága, valamint a dimenzió fizikai szerepe miatt
oly fontos és rejtélyes." ( Ford. Lendvai Endre. Bp.1987,
Gondolat.)
Ehrenfest
vizsgálatai szerint ha léteznek magasabb térdimenziók
(negyedik, ötödik stb.), akkor azokban az anyag hosszú időn
keresztül stabilan nem maradna meg. Ha bármilyen ok miatt mégis
kijutna oda anyag-tehát például négy térdimenziós
kristályokat tudnánk valamilyen módon előállítani -, akkor
instabil lenne, idővel visszaalakulna eredeti, háromdimenziós
formájába. Ha tehát nincsen anyag “kint", a negyedik
térdimenzióban, akkor természetesen onnan fény sem juthat
hozzánk, hiszen nincs ott olyan tárgy, amiről visszaverődne
vagy amiből kisugározódna. Ha lenne “kint" olyan tárgy,
amiről fény visszaverődne, akkor látnánk egy tárgyat
valahol, próbálnánk elérni, de mindig csak a "semmibe"
nyúlnánk. Ezt a jelenséget nem tudnánk másként értelmezni,
csak úgy, hogy azért nem érjük el ezt a fényforrást, mert
egy negyedik térdimenzióban van valahol.
A
négy térdimenzióban való gondolkodás szokatlan és nehezen
érthető, de egy hasonlat segítségével a gondolatkör talán
közelebb hozható megszokott fogalmainkhoz.
Tegyük
fel, hogy "lapos", két térdimenziós világban élünk,
és nincs tudomásunk egy harmadik térdimenzió létezéséről,
ami merőleges a világunkra. A lapos világban egy négyzet vagy
akármilyen zárt görbe lezárt “teret" hoz létre, úgy,
mint a háromdimenziós térben például egy szoba vagy gömb
belseje. A kétdimenziós lezárt helyiségben élő megfigyelő
“csodának" tartja, ha valaki behelyez vagy elvesz egy
tárgyat az ő lezártnak hitt teréből, holott ez természetes a
háromdimenziós világban levő megfigyelő számára (1. ábra).
Mi
történik a különböző dimenziójú tárgyak találkozásakor?
A
“lapos" világban élő megfigyelő szabályos kört lát,
ha egy hengert merőlegesen átnyomunk az ő világán; ez azonban
rögtön ellipszissé alakul át, mihelyt a henger nem merőleges
az ő világára (2. ábra).
Ugyanígy
a háromdimenziós világban élő megfigyelő gömböt lát, ha
egy négydimenziós hengert átnyomunk a háromdimenziós térre
merőlegesen, és ellipszoidot, ha nem merőlegesen. (Ha
négydimenziós csövet nyomunk át, akkor gömbhéjat,
“buborékot" látunk a háromdimenziós térben.)
Az
egyszerűsített, “lapos" világnál maradva, ott egy
gömbvillám olyan háromdimenziós gyűrű, ami két helyen átüti
a megfigyelő kétdimenziós terét, és nagy sebességű, nagy
energiájú, elektromosan töltött részecskék áramlanak
benne (3.
ábra).
Ez
a töltött részecskékből álló alakzat azért marad stabil
egy darabig, mert a nagy keringési sebesség miatt erős mágneses
tér keletkezik körülötte, méghozzá olyan, amely az azonos
irányba száguldó részecskék között vonzást kelt. Ez
erősebb, mint a részecskék közötti - az azonos elektromos
töltésből adódó - taszítóerő.
(A
természetben látott villám is részben azért csak négy-öt
centiméter átmérőjű, mert amikor az elektronok párhuzamosan
száguldanak a villámcsatornában, akkor a köztük ható vonzás
vékony nyalábbá húzza össze magát a villámot.)
Ez
az önösszehúzó hatás csak akkor alakul ki, ha az áram
erőssége meghalad egy bizonyos, elég magas küszöbértéket. A
már meglévő stabil áramgyűrű pedig azon a helyen robban szét
először, ahol ez az áram és a mágneses tér a kritikus érték
alá csökken. Ez a stabilitási feltétel a gyakorlatban csak
ritkán, a nagy teljesítményű villámoknál teljesül, s ezért
is ritka jelenség a gömbvillám.
A
gyűrű alak azért alakulhat ki, mert a
Föld gyenge geomágyteses terében nagyjából
körpályán keringenek a gömbvillámot alkotó töltött
részecskék. Ennek
a töltött gyűrűnek az átmérője attól függ, hogy milyen
töltésű és energiájú részecskék alkotják. Előzetes
becslések szerint ha elektronokból állna a gyűrű, akkor az
energiájuktól függően tíz-harminc kilométer lenne az
átmérője, míg ha a gyűrű pozitív ionokból állna, akkor
átmérője elérhetné a több száz kilométert is.
A
fentiek alapján a gömbvillám viselkedésének főbb
jellegzetességei könnyen megérthetők.Akkor
lesz gömb alakú a háromdimenziós térben látott gömbvillám,
ha ez a valójában négydimenziós gyűrű az átütési
pontokban merőleges a mi háromdimenziós terünkre. Ha 90°-nál
kisebb szög alatt
érkezik a
két átütési helyhez, akkor
ott ellipszoidot látunk. A
3. ábrából már világosan látszik, hogy nem egy, hanem mindig
két gömbvillám keletkezik egyszerre. Az
egyik azon a helyen, ahol a villám
becsap, a
másik pedig ettől a helytől jó messzire, akár olyan helyen
is, ahol egyáltalán nincs zivatar. Ez a második hely lehet
lezárt helyiség, szoba vagy akár fémdoboz is, ennek ellenére
megjelenhet ott a gömbvillám.
Ezzel
a modellel érthetővé válik a gömbvillám szokatlanul nagy
energiatartalma is. A valóságban nem a piciny gömbben, hanem a
jóval nagyobb gyűrűben tárolódik a jelenség energiája,
töltése és impulzusa. Az, amit látunk belőle, egy kis rész
csupán. A
gömbvillám energiáját természetesen meghatározza
az azt létrehozó villám energiája; annál
mindenképpen csak kisebb lehet.
Egy
ilyen gyors mozgású, nagy energiájú áramgyűrű körül
kialakul a fenntartásához szükséges, erős mágneses tér.
Elektromos tér is létrejön körülötte, mert a jelenség
gyorsan mozgó töltésekből áll.
A
gömbvillám jellegzetes mozgása elég könnyen megérthető az
előbb ismertetett modell segítségével. Mivel elektromosán
töltött a gyűrű, a fémtárgyak - ha a gyűrű a közelükbe
jut - a töltésmegosztás miatt vonzzák. Ha a fémtárgy
földeletlen, akkor először magához vonzza az áramgyűrűt,
majd az föltölti a fémtárgyat, ezután az eltaszítja magától
a gyűrűt. Ezért ugrál a gömbvillám például szögről
szögre, ha egy szobába betéved. Mivel csak az elektromágneses
terek befolyásolják a jelenség mozgását, a szél mozgása és
iránya nem hat rá. Ezért mozog például széllel szemben is.
Amikor
ez az áramgyűrű áthatol a mi háromdimenziós terünkön,
akkor a levegővel ütköző töltött
részecskék szóródnak, energiájuk
egy részét leadják, izonizálják a környező levegőt, és a
gyűrűből az ütközések során töltött részecskék
távoznak. Ha a szóródás elég jelentős, akkor az
külsőségekben is megnyilvánul: a kiszóródó töltés a
látható plazmagömb körül aurát, burkot
hoz létre. Ha a kiszóródó részecskék árama egy bizonyos
értékhatás fölé növekszik, akkor olyan erős is lehet, hogy
a gömb felületén vékony, világító pászmák alakulnak ki.
Ekkor lángnyelvekhez hasonló jelenséget láthatunk a gömb
felszínén. Ha még ennél is nagyobb a szóródás, akkor a gömb
egész felszínén szikrázást tapasztalhatunk.
A
kiszóródó elektromos töltésből keletkező áram gyakran
olyan erős, hogy kiégeti az elektromos lámpákat, megütheti a
mellette lévő embereket, állatokat, s működtetheti az
elektromos berendezéseket. A kiszóródó
töltés elektrosztatikus hatásokat
okoz. Így például
a gömbvillám kinyitja maga előtt az ajtókat, ablakokat (ha
nincsenek kulcsra zárva), falhoz nyomhatja vagy lenyomja az
embereket, és tárgyakat lökhet odébb. A járműveket olykor
azért követi, mert a fém alkatrészek a
töltésmegosztás miatt
egy darabig vonzzák, de ha túl közel kerülnek egymáshoz,
akkor a követett tárgyak a sok kiszóródó töltés miatt már
inkább taszítani fogják a gömbvillámot.
Elképzelhető, hogy így
egy darabig stabil egyensúly alakul ki, s ezért követi a
jelenség a mozgó járművet.
A
földelt fémtárgyak mindig vonzzák a gömbvillámot, mert a
kiszóródó töltést a földelés levezeti, így a taszítás
nem jöhet létre. Szigetelő tárgyak viszont mindig taszítják
a jelenséget. Csak akkor megy neki a gömbvillám például
falnak vagy ablaküvegnek, ha erre a külső elektromos tér
“kényszeríti".
A
jelenség gyakran lebeg be nyitott ajtón, ablakon át a szobába.
Ez annak a következménye, hogy a szobák belsejében a helyi
elektromos potenciál alacsony. Az elektromosan töltött gyűrű
látható része így belebeg a szobába, majd ott a töltéseket
kiszórva magából, megemeli a szoba elektromos potenciálját,
úgyhogy szinte kilökődik a helyiségből. Ha ilyen esetben,
amikor a gömb éppen bent van egy helyiségben, kinyitják az
ajtót, akkor a szomszéd helyiségben levő alacsony potenciál
miatt azonnal áthúzódik oda. (Ilyenkor hiszik azt, hogy a huzat
viszi át, pedig ennek semmi köze hozzá.) Mivel mozgását az
elektromospotenciál-különbség vezérli, előfordulhat, hogy a
jelenség átbújik akár a kulcslyukon is, és ezután
visszaalakul eredeti nagyságára, eredeti alakjára. A torzulás
azért következik be, mert a helyi elektromos tér a látható
gömböt az áthatolási helyen eltorzítja, de miután áthalad
az akadályon, fölveszi újra az eredeti formáját, hiszen az
áramgyűrű akkor megint csak levegőrétegen hatol át. (Hasonló
jelenség megy végbe, ha egy vizet szállító gumicsövet enyhén
megnyomunk: az áramlási keresztmetszet eltorzul.)
A
gömb hosszú ideig megmaradhat a víz alatt is, olyankor
gőzbuborékot hoz létre maga körül. A nagy tömegű szilárd
testekben viszont nem képes megmaradni, olyan nagy az energia- és
töltésvesztesége. Amikor rendkívül nagy a szóródási
veszteség, és a gömbvillám hamar elveszti az energiáját
(gyakorlatilag fölrobban), töltése azon a helyen szétszóródik.
Nagy mozgási sebesség esetén azonban előfordulhat, hogy a
jelenség áthalad vékony falon, ablaküvegen.
A
látható gömb
forgása is a kiszóródó elektromos töltésekkel
magyarázható. A
gyűrű körül erős mágneses tér jön létre. A látható
gömbből kiszóródó töltés ebben az erős mágneses térben
mozog. Emiatt mozgása nem csak sugárirányú lesz:
impulzusnyomatékot is kap. Ez viszont a gömb forgását idézi
elő.
Ha
egy ilyen gömb elhalad valaki mellett, akkor az legfeljebb
bizsergést érez, vagy halk sistergést hall, amit a kiáramló
töltések okoznak. De meleget nem érez, mert nem egy szilárd
testből sugárzik hő, mint ahogy ezt a látványból
gyaníthatnánk, hanem töltött részecskék hevítenek nagyon
kis sűrűségű gázgömböt. Ilyenkor a hősugárzás minimális.
Nem véletlen, hogy némely vidékeken "hideg villámnak"
nevezik ezt a jelenséget.
A
jelenség eltűnésekor a megfigyelők vagy azt látják, hogy a
gömbvillám egyik pillanatról a másikra megszűnik egy kis
pukkanás kíséretében, vagy hatalmas dörrenést követően
nyoma vész. (Ez egyébként nagy energia- és töltéskibocsátással
jár.) Ha azon az áthatolási helyen látja a megfigyelő a
jelenséget, ahol az áramgyűrű stabilitása először bomlik
föl, akkor ott szóródik ki a teljes töltésmennyiség, és a
jelenség teljes energiája nagy dörrenéssel azon a helyen
oszlik, illetve áramlik szét. Ez azonban olyan érdekes módon
mehet végbe, hogy ha lezárt helyiségen belül robbanna föl a
gömb, még akkor is jutna a falon kívülre töltés és energia.
Ez a fenti modell segítségével könnyen értelmezhető.
Természetesen ha valaki ilyenkor a másik áthatolási helyen is
látja a gömböt, ott egyszer csak azt veszi észre, hogy az
egyik pillanatról a másikra eltűnik a jelenség, s nem hagy
maga után semmi nyomot, legfeljebb egy kis csípős szagot, a
töltött részecskék által ionizált levegő szagát.
Az
áramgyűrű több párhuzamos gyűrűre is bomolhat, s ezek
együtt haladnak, azonos pályán mozognak, egyszerre és azonos
módon tűnnek el, ahogy ezt a csoportos megfigyelések példatára
igazolja is.
Ha
egy ilyen négydimenziós
áramgyűrű eltalál egy tárgyat, akkor azt tejes térfogatában
melegíti fél. (A
kétdimenziós analógiában ez annak felel meg, mint amikor egy
részecskesugár felülről talál el egy tárgyat, s annak teljes
"térfogatát" éri.)
A
merőlegességi feltétel
A
jelenség keletkezése már nem érthető meg ebben az itt leírt,
rendkívül egyszerűsített modellben. A modell szerint több
alapvető feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a jelenséget
generáló három térdimenziós villámból a töltések
kiemelkedjenek a negyedik térdimenzió irányába.
Az
egyik feltétel az, hogy a jelenséget létrehozó villám irányt
változtasson, mégpedig hirtelen, törésszerűen, az eredeti
irányra merőlegesen. Ez a merőlegességi
feltétel. Ez
például akkor válik valóra, ha a villám belecsap a földbe,
vízfelületbe, fának, villanyoszlopnak az oldalába vagy
vízszintesen kifeszített rádióantennába, drótkötélbe.
Akkor is teljesülhet ez a feltétel, ha a villám a levegőben
elágazik (ami gyakran előfordul), s az ágak körülbelül
90°-os szöget zárnak be egymással (ez már ritkább).
Ha
a földbe vág a villám, az áram általában tovább halad
függőlegesen lefelé (erről az olvadásnyomok tanúskodnak),
ezért csak ritkán válik valóra a merőlegességi feltétel. Ha
mély vízbe vág a villám, akkor az áram nagyjából
egyenletesen terjed; sekély víztócsában viszont inkább a
felszínen - ilyenkor nagyobb a keletkezés valószínűsége. A
merőlegességi feltétel nem valósulhat meg akkor, ha például
függőleges villám csap bele függőleges villámhárítóba -
de ha oldalról csap be, akkor már igen. A merőlegességi
feltételt egyértelműen alátámasztják a megfigyelések is: a
villámból csak ilyen módon jött létre gömbvillám. (Erre
mind a magyar, mind a külföldi szakirodalomból számos példát
ismerünk.)
Vajon
mi lehet ennek a feltételnek a fizikai háttere? Elképzelhető,
hogy az úgynevezett Lorentz-erő általánosított
esetével találkozunk. (Ha mágneses térben, a térre merőleges
irányban egy elektromosan töltött részecske mozog, akkor a
részecskére ható erő merőleges a mágneses térre és a
mozgás sebességének irányára is.) A Lorentz-erő akkor tudna
kiemelni a mi háromdimenziós terünkből töltött és mozgó
részecskét, ha lenne egy különleges irányú mágneses terünk.
Ezt azonban a szokásos laboratóriumi körülmények között nem
tudjuk előállítani, de nagyon nagy távolságok és görbült
három térdimenzió esetén már igen. Gyakorlatilag
görbületmentes térben (azaz rövid távolságok esetén, a
szokásos laboratóriumi méretek esetén) ez nem valósítható
meg. A görbült háromdimenziós tér már valójában
négydimenziósnak tekinthető, de a hatása csak nagy távolságok
esetén vehető észre. Nem véletlen, hogy földünket is
laposnak tekintették régen, mert a szokásos rövid távolságokra
ez a közelítés használható. Ha azonban hosszabb a távolság,
már látszik - nagy vízfelületeken különösen -, hogy a
felszín nem sík, hanem görbült, gömbszerű, azaz nem két,
hanem három térdimenziós.
Ma
már ismeretes, hogy a gravitáció miatt valóban görbült a
terünk. Finom mérésekkel kimutatható, hogy például egy ház
pincéjében nagyobb a tér görbülete, mint a padláson, bár az
eltérés - és egyáltalán a görbület - mértéke, terünk
görbületének mértéke rendkívül kicsi.
Háromdimenziós
terünk kevéssé érzékelhető görbültségével magyarázható,
hogy miért éppen a gömbvillámnál jelentkezik a többdimenziós
hatás, és miért nem találkozunk vele ennyire nyilvánvalóan a
fizika más folyamataiban. Mivel kicsi a térgörbület, ezért
csak akkor jelenik meg ilyen látható módon, ha olyan folyamatot
nézünk, ahol rendkívül nagy méretekkel, távolságokkal kell
számolnunk. A szokásos laboratóriumi méretek mellett ezek a
hatások természetesen rendkívül gyengék, elhanyagolhatók, és
csak akkor tűnnek elő, ha a folyamatok több kilométeres
távolságokon játszódnak le. A többdimenziós folyamatokat
elsősorban elektromosan töltött, nagy energiájú részecskéknél
érdemes keresni, mert ezek energiája elegendő lehet ahhoz, hogy
kilépjenek terünkből, meg együtt is maradjanak, s így szabad
szemmel is könnyen észlelhető jelenséget okozzanak. Kézenfekvő
tehát, hogy a térgörbültséget mutató jelenség a nagyméretű,
nagy energiájú villámok esetében jelenik meg. A görbült
négydimenziós térben lejátszódó elektromos és mágneses
hatások szemléletes, egyszerű leírása, a kilépés
mechanizmusának értelmezése már nem megy egyszerű
fogalmakkal. Itt olyan fizikai és matematikai fogalmakat kell
bevezetni, amelyeket a hétköznapok elektrodinamikájában nem
használunk, és hasonlatot is nehéz találni rá. Még a jóval
egyszerűbb négydimenziós euklidészi térben is problémák
merülnek fel a hétköznapi fogalmaink használatában. Tudjuk
például, hogy egy madzagra a mi háromdimenziós terünkben
nyugodtan csomót lehet kötni, s nem bomlik szét. Ugyanez a
csomó kétdimenziós térben nem létezhet, a négydimenziós
térben pedig már szétbomlik, nem értelmezhető. A
négydimenziós térben viszont a kétdimenziós, végtelen
kiterjedésű (görbült) síkra lehet csomót kötni. A
négydimenziós térben a tárgyakat három térdimenziós
felületek borítják, és tengely körül nem lehet ezeket a
testeket forgatni, csak síkok körül. A térnek, különösen ha
újabb és újabb dimenziókat veszünk Figyelembe, még jóval
több ilyen furcsa vonása is van.
Nyilván
fölvetődik az a kérdés, hogy miért ritka a gömbvillám
jelensége. A leírt modellbál nagyjából már látszik, hogy
miért. Lényeges, hogy annak
a villámnak, amelyik létrehozza ezt a jelenséget, nagyon
hosszúnak kell lennie, hogy
a tér görbültsége megmutatkozhasson. Rendkívül nagy
energiatartalommal kell rendelkeznie, hogy a
kiléptetéshez elegendő energiája legyen, és hogy a töltött
részecskék energiája és mennyisége elegendő legyen ahhoz,
hogy egy stabil, önösszehúzó töltésgyűrűt hozhassanak
létre. További követelmény, hogy ez a gyűrű önmagába
záródjon. E a sok feltétel csak ritkán teljesül. Nem
véletlen, hogy a gömbvillámot is ritkán látjuk.
Bár
ez a modell elég jól leírja a jelenség tulajdonságait, még
nagyon messze áll attól, hogy általánosan elfogadható,
részletesen kidolgozott elmélet legyen, hiszen
rengeteg olyan fizikai és matematikai problémával kell
megküzdeni, melyekkel mindeddig nem volt dolgunk. (Szokatlan
dolog több mint háromdimenziós térben gondolkodni.) Még akkor
is, ha papíron már működik az elmélet, hátravan a kísérleti
igazolás. Ezt
a természetben lejátszódó folyamatot nem tudjuk mesterségesen,
kísérleti körülmények között megismételni, mert
valószínűleg sohasem leszünk képesek arra, hogy több
kilométer hosszú mesterséges villámot állítsunk elő.
(Közvetett kísérletek elvégzésére azonban már mais lenne
mód.)
Hol
keletkezik a töltésgyűrű?
Néhány
példán keresztül érdemes lenne megnézni, hogyan működik az
előbbiekben vázlatosan ismertetett modell. Kezdjük a sort egy
régi megfigyeléssel, amely Nagymaros környékén történt, s
az Időjárás című
folyóiratban jelent meg 1920-ban:
1920.
június 22-én délután két óra után Visegrádon, a Lepence
patak torkolata mellett, a Dunában horgásztam. Szenvedélyes
horgász vagyok, így dacára annak, hogy zivatar közeledtét
láttam, nem tudtam abbahagyni a horgászatot. Az eső nagy
cseppekben megeredt. Az első villám után csakhamar villám
villámot ért. Most már sietve kapkodtam össze a holmimat. Már
csak a vízben lévő, zsinórra húzott halaim összeszedésével
bíbelődtem, midőn vakító fény és fülsiketítő durranás
közben tőlem talán háromszáz méter távolságra a villám a
Dunába csapott. Ijedelmem dermesztő volt, annál is inkább,
mert mezítláb állottam a vízben, és a villamosság úgy
összerázott, mintha egy Rumkorf-gép
(elektrosztatikusfeszültségmegosztó gép. A szerk.) pólusait
fogtam volna meg. Önkéntelenül a lecsapás irányába néztem,
ahol gőzölgő és sistergő vízpárák között egy kékes
fényű (higanylámpa fényéhez hasonló) gömböt láttam a
Dunában állani, illetve, hogy úgy mondjam, rezegni. Bár még
sohasem láttam gömbvillámot, rögtön tudtam, hogy ez a
tünemény zizeg a víz felett. Csillagászkodásaímból már
megszoktam, hogy másodperceket számláljak, és így a
megpillantástól az elpattanásig tizennégy másodpercet
számláltam. Ez idő alatt a golyó lassan mintegy felém
táncolt. Később ugrándozva zegzugos utat vett, végre tőlem
talán százötven méter távolságban tompa pukkanással
elpukkadt, minden különösebb fénytünemény nélkül, csupán
újra éreztem azt a bizonyos Rumkorf-áram féle rázkódtatást.
(I: Károly, Nagymaros)
Figyelemre
méltó, hogy az illető leírja a jelenség kialakulását is.
Szembetűnően nem az a fontos, hogy a villám éghető anyagba
csapjon (mint ahogy ezt néhány elmélet feltételezi). Másik
lényeges mozzanata a leírásnak, hogy a megfigyelő nagyjából
azonos mértékű áramütést érzett a villám és a gömbvillám
kisülésekor, ami azt jelzi, hogy akkor is nagyon sók töltés
szóródik ki azon a helyen, amikor a gömbvillám - azaz a
töltésekből álló gyűrű - szétesik. Ha valaki történetesen
a gyűrű második áthatolási helyét (a másik gömböt) is
látta volna, az azt vette volna észre, hogy a gömb hirtelen
keletkezik, majd tizennégy másodperc múlva nyom nélkül
eltűnik.
A
következő megfigyelésnél az előbbi esetnek részben a
fordítottja történik:1987.
június 16 án egy barátomnál voltam Újlengyelben (Pest megye).
Kellemes volt az idő, sokáig ültünk kint az udvaron egy
fémvázas hintaágyon. Hajnali egy vagy fél kettő lehetett,
amikor azt vettük észre, hogy hirtelen fehéres fényárban
úszik a hintaágy - de csak az, a környéke nem. Olyan volt,
mintha felülről világítottak volna, de körülöttünk sötét
volt minden. Felnéztünk az égre, és egynagy gömböt láttunk.
Vakítóan fénylett, sárgásfehér színű volt, és akkorának
tűnt, mint egy futball-labda. Úgy húsz másodpercig tartott az
egész jelenség, a fény utána fokozatosan csökkent,
visszakúszott a gömbbe, ami észrevehetően fogyott. Ezután a
gömb
villant egyet, és eltűnt. Semmit nem éreztünk a jelenség
alatt: se hőt, se fájdalmat vagy bizsergést, semmit. Az ég
egyébként derült volt, tele csillagokkal, de a jelenség után
néhány órával zivatar tört ki. A közelünkben nem volt magas
tárgy, tíz méterre állt tőlünk a legközelebbifa, és öt
méterre voltunk a háztól.
(B.
Kriszta, Besnyő)
Itt
a töltésgyűrű valószínűleg a még harminc-negyven
kilométerre járó zivatarfrontnál keletkezett. A megfigyelők
csak a második áthatolási helyet látták, s az hirtelen,
minden látható előzmény nélkül jelent meg. A gyűrűből
(aminek csak egy kis része látszik - a gömb) a
levegőmolekulákkal való ütközések miatt töltés szóródik
ki, ami egyenletesen oszlana meg - ha nem lettek volna ott a vas
hintaágy éles csúcsai.
Emiatt
eléggé erős helyi elektromos térerősség keletkezik, s ez
összegyűjti a kiszóródott részecskéket. Nagy feszültségű,
kis áramerősségű kisülés indul rneg a gömb és a hintaágy
között, s ez légköri nyomáson is ionizálja a levegő
molekuláit -fénykúp
alakul ki. Mivel
a hintaágy nem földet teljesen, nagyobb mennyiségű töltés
halmozódik fel rajta, s így egy idő múlva csökken a
feszültségkülönbség a hintaágy és a gömb között, s az
ionizált zóna lassan eltűnik, visszahúzódik. Közben mindkét
áthatolási helyen állandóan töltések szóródnak ki a
gyűrűből, a gyűrűben keringő áram egyre kisebb lesz, egyre
kevésbé bírja összetartani a még megmaradt töltéseket a
mágneses tér. Ekkor - történetesen ugyanott, mint az előző
megfigyelésnél - a gyűrű stabilitása megbomlik, és szétesik,
nem messze attól a helytől, ahol keletkezett, s kiszóródnak
belőle a töltések. A mi megfigyelőink persze ezt nem látják,
csak azt, hogy a jelenség hirtelen, nyom nélkül tűnik el.
Mivel
a gömbök (az áthatolási helyek) nagyon távol vannak
egymástól, ezért egy helyről egyszerre nem láthatók. Ahhoz
már igazán nagy szerencse kellene, hogy két ember úgy lássa a
két gömböt, hogy éppen akkor telefonon beszélgetnek
egymással, amikor észreveszik a jelenséget. (Ez azért is
valószínűtlen, mert nem szükségszerű, hogy mindkét
áthatolási hely nagyjából a földfelszín felett legyen, lehet
az nagy magasságokban is.) Ha viszont az egész gyűrű nagy
sebességgel mozog egy erős horizontális elektromos erőtér
miatt, akkor elképzelhető, hogy mindkét áthatolási hely
látható, amint ezt a következő leírás mutatja is:
1987.
szeptember 20-án este egy húszperces, erős zivatar vonult el a
város felett. Néztem a zivatart, s ekkor magasan négy-öt,
öklömnyi nagyságú tűzgolyó száguldott el a fejem felett,
nagyon gyorsan, “kötelékrepülésben ; vízszintesen, egyenes
vonalú mozgással.
Kisvártatva
megismétlődött az egész jelenség, ugyanannyi tűzgolyó,
ugyanolyan gyorsan, azonos irányba repült, mint az előzőek.
(Mihály,
Eger)
Felvetődik
a kérdés: miért marad együtt a csoport, miért nem taszítják
a töltésgyűrűk egymást? Ez a viszonylagos stabilitás annak
köszönhető, hogy a mágneses térerő, ami a gyűrűk közti
vonzást okozza, a távolsággal fordítottan arányos, ( r ) míg
a taszítóerőt okozó elektrosztatikus hatás a távolság
reciprokának négyzetével (1/r2 -tel) arányos. Így kialakul
egy kritikus távolság. . Eddig a taszítás az erősebb, ezen
túl viszont már a vonzás, s így állandó egyensúlyhoz
jutunk. (Ha viszont az egyik gyűrűben megszűnik a stabilitás,
azaz a taszítóerő nagyobb lesz mint a vonzóerő, az a többi
gyűrűt is felrobbantja. Ezért látjuk, hogy azonos
módon tűnnek el a csoport tagjai a csoportos megjelenésnél.)
Nézzünk
most egy olyan esetet röviden, ahol jól látszik a négydimenziós
gyűrűből kiszóródó töltések hatása!
1987.
augusztus 2-án, vasárnap délben a Borsod megyei Bekecsen Cs.
László nyugdíjas a házuk udvarán lévő lócán pihent,
felesége pedig bent a házban. Szép, csendes, derült idő volt.
A felesége hirtelen egy fénylő golyót látott ellebegni az
ablak előtt. Olyan volt, mint a
lenyugvó
nap - mondta később. Kisvártatva durranást hallott, majd a
férje kiáltott rémülten. A kövér (száznégy kilogrammos)
férfit valami felemelte a lócáról, és háromnégy méterrel
odébb a földhöz vágta. Ekkor kezdett el jajgatni.
Cs.
Lászlóné kiszaladt az udvarra, felsegítette a férjét, akinek
az ijedtségen kívül más baja nem lett. Ekkor vették észre,
hogy a szomszéd házat szinte beborítja a porfelhő, és a tetőn
a sok cserép összevissza hullámzik, mintha ráznák.
Ugyanekkor
százötven méterre ettől a helytől két kisgyerek játszott az
udvaron, amikor egyiküket, a kisfiút valami megmagyarázhatatlan
erő nekivágta a garázsajtónak, a kislány fenekét pedig
megsütötte (de égésnyom nem keletkezett).
A
szomszéd házból gomolygó por lassan leülepedett. Csak ekkor
látták, hogy a tetőzetet súlyos kár érte, a pala nagy része
lehullott. A kőkerítésből kirepült egy kő, és kidőltek a
fal melletti szőlőkarók is. Először arra gondoltak, hogy
kigyulladt a szomszéd háza; és tűzoltókért, orvosért
akartak rohanni. De szerencsére senki nem volt otthon, és semmi
nem gyulladt meg.
Az
ég nemsokára beborult, és heves zápor söpört végig a
községen. A zivatar rövidesen elállt. Ekkor érkezett meg a
tulajdonos és családja. A biztosító kárszakértője a
következő károkat állapította meg:
A
tető egyik tartógerendája egy méter hosszúságban szilánkokra
hasadt szét. A pala nyolcvan százaléka összetört. Az ablakok
betörtek, a függönyök elolvadtak, a telefondrótok szinte
kirobbantak a falból. Az előszoba falán lévő barométer
kivágódott fatokjából. A gömbvillám letépte a konyha
faburkolatát s a csap környékén a csempéket. A kilincsre zárt
fürdőszobaajtó beszakadt, de úgy, hogy a jelenség ereje az
ajtófélfából kitépte a zárat is.
Az
alumíniumvezetékek mindenütt elolvadtak a falban az
elosztódobozok fedelét pedig a gömbvillám szabályosan
kilőtte. Több lámpa felrobbant, foglalatuk elszenesedett. A
színes televízió összes kapcsológombja, a
hifitorony integrált áramkörei és a lakás villanyórái
tönkrementek. A lakásban a növények levelét leperzselte a
jelenség, sőt még a szomszédos kertben is elszáradtak a
dinnye indái. Az utcában több helyen kiégtek a biztosítékok
és az izzók.
('V.
László, Bekecs) .
Ebben
az esetben a gömbvillám - azaz a töltésgyűrű - a még távoli
zivatarban keletkezett, itt csak a
második áthatolási helyen lévő gömböt látták.
Az ebből a gömbből kiszóródó nagy mennyiségű töltés
“dobta el" a súlyos, száznégy kilogrammos
embert. (Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a megfigyelő
száraz padon, száraz cipőben ült, így nem érte áramütés.)
Ugyancsak a töltések taszítóereje szakította le a lámpákat,
tépte fel a palát, a gerendát, törte be az ablakot. Amint a
töltések elektromos vezetőt találnak, azon keresztüláramlanak,
s így felhevítik, esetleg elpárologtatják azt. Az egész
környéken megfigyelt elektromos zavarok, biztosítékolvadások
amiatt következtek be, hogy a gyűrű az itt megfigyelt helyen
robbant föl, itt szóródott ki belőle a teljes
töltésmenynyiség.
Ebből
a példából is jól látszik, hogy a jelenség nagy károkat is
okozhat, s ezeket nem lehet visszavezetni egy gömbben
tárolható töltésmennyiségre (ami legfeljebb milliomod vagy
százezred coulomb
nagyságrendű
lehet). Mai ismereteink szerint nincs mód arra, hogy ilyen
mennyiségű energiát és töltést lehessen tárolni ilyen kis
térfogatban, ráadásul úgy, hogy az a “semmiből"
jelenjen meg, napfényes időben, s még lebegjen is a levegőben.
Hasonló
esetet mutat a következő példa is, és nem lehetetlen, hogy
ugyanaz a zivatarfront okozta mindkét rombolást:
M.
Jenőné sarródi lakos 1987. augusztus 3-án reggel háromnegyed
öt órakor kikísérte munkába induló férjét. Esett. Már
indult vissza a házba, amikor tőle harminc-harmincöt méterre
egy nagyon fényes, fehér gömböt látott imbolyogni a fák
között. A jelenséget közepes labda nagyságúra becsülte.
Megnézte, aztán visszament a házba. Egy perc múlva a gömböt
még mindig látta, de már távolodott arrafelé, ahol mi lakunk.
Mi
öt óra körül ébredtünk. Láttuk az imbolygó fényt, de nem
tulajdonítottunk neki jelentőséget. Nem sokkal később egyre
erősödő búgó hangra figyeltünk föl, ez négy-öt
másodpercig tartott, majd egy reccsenést hallottunk, az egymáson
elmozduló téglák félelmetesen súrlódó hangját,
csörömpölést, a ház falai pedig mozogni kezdtek. Az addig
csak szemerkélő esőből hirtelen szakadó zápor kerekedett.
Félelmünkben kifutottunk az udvarra. A konyha felől porfelhő
gomolygott. A szomszédok nem hallottak semmit, villámlás nem
volt a környéken, csak eső.
Az
épületben - különösen a fürdőszobában - súlyos károk
keletkeztek. (A lakás gyakorlatilag lakhatatlanná vált.)
A
fürdőszoba és a konyha közti vékony téglafal - mint egy
dugattyú - egészen a konyha faláig “ment előre'; maga előtt
tolva a konyhaszekrényt (ami darabokra tört a benne lévő
edényekkel együtt) és a konyhabútorokat is A téglák épek
maradtak, de a vakolat a fal teljes felületéről lehullott. A
falban levő acélcsövek eltörtek, ömlött belőlük a víz,
egy elektromos vezeték pedig szabadon lógott a levegőben. .
A
fürdőszobában propán-bután gázfűtést használtunk, de a
palack főcsapját még este lezártuk, így szerencsére sem a
konyhában, sem a fürdőszobában lévő gázpalack nem robbant
fel; mindkettőt épségben, jó állapotban találtuk meg a
törmelék alatt. Semmi sem gyulladt meg a lakásban, és korom-
vagy égésnyomot sem leltünk. A Gázművek szakértője szerint
sem képzelhető el, hogy gázrobbanás okozta volna a
rombolást. A fürdőszobában a melegítőkonvektor darabokra
ment szét, s a mosógép oldallemezei is szétnyíltak. Érdekes,
de a fürdőszoba kis ablaka nem tört ki.
A
ház körülbelül negyven centiméter vastag főfala tíz méter
hosszan kimozdult a helyéről. (Az alapnál megmaradt a helyén,
de a három méter magas fal tetején csaknem tizenkét
centimétert hajolt kifelé, így a vízszintes gerendák már
majdnem leestek.) Ez az elhajlás a fürdőszobánál volt a
legnagyobb, itt eltört a mennyezeti fagerenda is, és egy akkora
lyuk keletkezett, hogy ki lehetett látni az égre.
A
nádpallós, vakolatborítású mennyezet három méter hosszú
szakaszon felszakadt, a cserepeket hat-hét négyzetméter
területről leszórta és összetörte a gömbvillám.
A
romok között talált fémedények furcsa elváltozásokon mentek
keresztül. Egy vas mérlegserpenyő megcsavarodott, noha ütés
nyomát nem láttuk rajta. (A főfalon lévő fürdőszobapolcon
tartott fogkefét az udvaron találtuk meg.)
Elektromos
zavart, biztosíték vagy lámpa kiolvadását, illetve kiégését
viszont nem észleltük a lakásban, csak egy rádió ment tönkre,
mert ráomlott a fal.
(H.
László, Fertőd)
Ebben
az esetben is valószínűleg a második áthatolási helyen
bomlott meg a gyűrű egyensúlya, s ott távozott belőle a
gyűrűben tárolt töltés. Az esetnek két jellemző vonása
van. Egyrészt a nagymértékű rombolás, ami
természetesen a töltések taszító hatásának rovására
írható. A kis gömb egy vékony kéményen jutott a
fürdőszobába, s ott elkezdte szórni a töltéseket. A
fürdőszoba tele van jól földelt vascsövekkel (mosdócsap,
fürdőkád csapja, vécétartály csapja), ezek vonzották a
gömböt, azaz a gyűrűt. Ha a gömb történetesen egy másik
szobába "ment volna be", olyan helyre, ahol nincsenek
földelt csövek, akkor valamilyen nyíláson keresztül hamarosan
kirepült volna onnan. A fürdőszobában azonban a `földelt
csövek vonzották. Amikor aztán a gyűrű teljes
töltésmennyisége az egyensúly felbomlása után kiszóródott,
a falak megmozdultak a taszítóerő hatására. Valószínűleg
nem robbanásszerű lökéshullám okozta a falak “elszakadását"
- mert például a fürdőszoba ablaka nem tört ki -, hanem
az egyenletesen
eloszlott töltés. (Emiatt
nyílt szét például a mosógép köpenye is.)
A
másik jellegzetessége az esetnek, hogy nem ment tönkre az
elektromos hálózat. Ez annak köszönhető, hogy a vízvezetékek
a töltések nagy részét elvezették.
1987.
július 25., szombat
Csöndes,
felhős idő volt szombat reggel. A város határában lévő
telkeken sokan dolgoztak. Egy ismerősöm másnap elmondta, hogy a
haját egy kis, sárga tűzgömb lepörkölte, majd olyan gyorsan
továbblebegett, hogy jószerivel még megijedni sem volt ideje.
Nem
sokkal később a szomszéd utcában egy ház nyitott ablakán
surrogó, sercegő mozgással belibbent egy öklömnyi átmérőjű,
sárga színű, világító gömb, és kiszállt a szemben lévő
másik ablakon. Az ablak mellett-ahogy ezt az ott lakó gimnazista
fiatalember elmesélte - a falnál állt egy magas, testes
százhúsz kilogrammos építőmunkás, akit a jelenség a földre
nyomott. Ő is erős sárga színű fényjelenségről beszélt.
A
jelenség ezután az innen ötven méterre lévő családi házamba
ment, ahol nagy detonációval felrobbant, s felgyújtott két
szobát. Szerencsére senki sem volt otthon, így személyi
sérülés nem történt, de mire hazaértem, már lángokban
állt a lakás:
A
tetőnek és a tetőszerkezetnek nem lett semmi baja, csak a két
helyiség égett ki, a bútorok megpörkölődtek, és az első
két szobában a parketta több helyen, különálló foltokban
elszenesedett. A két szoba között raktuk le a parkettára az
éppen befőzött gyümölcsöt, amit dunsztoltunk. Néhány
üvegnek a szája elolvadt, de a tenné lévő cukros vízben lévő
befőttnek nem lett baja.
A
második szobában lévő, egyébként sértetlen és lezárt
szekrényben tartott vászonnemű egyszerűen elporlott, de csak a
hajtogatás mentén.
Az
egész lakásban megolvadtak a falakban az alumínium elektromos
vezetékek. A kapcsolókkal, dugaszolóaljzatokkal együtt minden
vezetéket ki kellett cserélni. A színes televízió is
tönkrement, több alkatrésze kiégett. Az elektromos
vízmelegítő, a bojler alja is leszakadt, fűtőteste kiégett.
Az elosztódobozok mindenütt kiszakították a tapétát, és
kiröpültek a helyükből. Ezenkívül több ablaküveg kitört,
a villanykörték szétdurrantak, a csillárok kiszakadtak a
helyükről, és a villanyórák is használhatatlanokká váltak.
(Á
Vince, Sátoraljaújhely)
A
gyűrű felbomlásának helyén a töltéskiszóródás távolságát
az határozza meg, hogy mennyi nagyméretű, esetleg földelt
fémtárgy van a környékén. A most következő esetben nem volt
fémtárgy a gyűrű szétesésének helyén, s a rombolás
viszonylag kis körzetben történt:
Körülbelül
huszonöt évvel ezelőtt a Bükk fennsíkon, a jávorkúti
üdülőben három KFKI-s (Központi Fizikai Kutató Intézet)
kollégával együtt az üdülő teraszáról figyeltük a
csendes, esős időt. Hirtelen a horizonton, tőlünk körülbelül
ezerötszáz méterre, a Lillafüred felé vezető országúton
egy nagy, legalább öt méter átmérőjű, rózsaszínű vagy
pirosas gömb jelent meg. A kontúrja élesen vált el a sötét
háttértől, erős fényt áraszott, miközben egy gyors autó
sebességével rohant felénk. Már csak száz-kétszáz
méterre lehetett az üdülőtől, amikor az eddigi útvonalra
merőleges útkereszteződésnél 90°-os szögben irányt
változtatott, és eltűnt az erdőbe vezető kocsiúton. Néhány
másodperc múlva irtózatos dörrenés rázkódtatta meg a
környéket, aztán csönd lett. Később a helyszínre siettünk,
ahonnan a dörrenést hallottuk. Hamar megtaláltuk a detonáció
helyét. Az erdőben nagy pusztítást végzett a gömbvillám:
körülbelül hatvan méter sugarú körben a földtől egy méter
magaságban a harminc-negyven centiméter átmérőjű fenyőfákat
szinte tejesen leborotválta.
(U.
Péter személyes közlése, Budapest)
Ebben
az esetben a rombolás részben elektrosztatikus taszítás
következtében, részben a gyűrű felbomlásakor keletkező nagy
mennyiségű, nagy energiájú, gyorsan mozgó töltések által
hirtelen felhevített levegő lökéshulláma miatt jött létre.
A
következő eset arra példa, hogy a töltésgyűrű felbomlásakor
annak hatása egészen nagy távolságoknál is érzékelhető, ha
földelt vagy nagyméretű fémtárgyak vannak a környéken.
1987.
július 26-án történt. Ebben az időpontban Kékestetőn a
meteorológiai obszervatóriumban dolgoztam. A délelőtti órákban
egy látszólag szokásos zivatarfelhő “épült fel" a
Kékes felett. (A szokásos légnyomáscsökkenés, szélerősödés,
hőmérséklet-süllyedés - párosulva
páratartalom-növekedéssel.) Fél tizenegy után az észlelőhely
felhőbe került, és gyenge, majd közepes zápor vonult át
felette. A hangok után ítélve a környéken valószínűleg
több villámcsapás is volt. Néhány perccel tizenegy előtt
éppen az ablakot csuktuk be, amikor egy zöldessárga gömböt
vettem észre az út felett, körülbelül tizenöt-húsz méter
magasan. Csaknem a szabadesés gyorsuláséval zuhant a föld felé
- de nem függőlegesen! Mikor azzal az emelettel, ahol voltunk;
egy magasságba jutott, akkor vettem észre, hogy olyan, mintha
átlátszó lenne. Mögötte, ha nem is tisztán, de . átderengett
az erdő,. s még a fák ágait, leveleit is láttam.
A
kerítés kapujánál egy másfél méter magas rúdra
függesztették fel az elektromos ajtózár és a kaputelefon
vezetékeit. Mikor a rúd közelébe ért a gömb - de nem ért
hozzá! -, felrobbant. Ebből sajnos nem láttunk semmit, mert a
robbanás elvakított bennünket. Utána már csak azt láttuk;
hogy a kerítés több helyén óriási szikrák ugrálnak, és
hatalmas dörrenés hallatszott.
Később
megnéztük a szikrák helyeit, de semmi égésvagy pörkölésnyomot
nem találtunk. A meteorológiai regisztrálóműszereken sem
találtunk semmi égésnyomot. Viszont a meteorológiai állomás
elektromos hálózatában elég furcsa dolgokat tapasztaltunk. Az
aggregátor, noha használaton kívül volt, bekapcsolt. Legalább
tíz helyen kiégtek a biztosítékok. Néhány "lomha"
automata kinyílt, míg a gyorskioldók nem. A kaputelefon
működésképte
lenné
vált. Az elektromos ajtózár szintén. Nem működött a városi
telefon sem. Egyébként egész Mátraházáig az összes telefon
elnémult estig. A szomszédos, mintegy kétszáz méterre lévő
rádió-átjátszóállomás valamennyi rövid- és
ultrarövid-hullámú rádiója elromlott. A körülbelül ötszáz
méterre lévő tévé-adótoronyban a gépterem fémmennyezetéből
is szikrák ugrottak ki. Az obszervatóriumunkban egy iker
tápegység ment tönkre, de a biztosítékjai épek maradtak.
Megkérdeztem
a szanatórium több betegét és orvosát is. Egybehangzóan
mondták, hogy egy fényes gömböt láttak lefelé"esni"
a fák közé a meteorológiai állomás irányába. (U. Zoltán,
Békéscsaba)
Figyelemre
méltó, hogy például a tévéadó lezárt helyiségében a
fémmennyezetből is szikrák ugrottak ki. Ez aligha magyarázható
úgy, hogy a falon, ablakon keresztül jutottak oda a töltések.
Furcsább, de egyszerűbb az a magyarázat; hogy a töltések
“felülről", a negyedik térdimenzió irányából
jutottak be a helyiségekbe és a különböző áramkörökbe.
A
következő eset is olyan megfigyelésről tudósít, ahol a
második áthatolási helyen lévő gömböt figyeltek meg:
1987
júliusában Siófokon nyaraltunk. Az' egyik éjszaka kint
sétáltunk a Balaton partján ismerőseimmel. A víz tükörsima
volt, szél nem fújt, és a csillagok is fényesen ragyogtak.
Nagyon meleg, volt. Hirtelen azt vettük észre, hogy tőlünk
talán kétszáz méterre a víz alól elindult egy sárgás színű
fénygömb, aminek határozott kontúrja volt. Körülbelül
akkora lehetett, mint egy futball-labda. Előbb rézsútosan,
azután egy kicsit függőlegesen emelkedett felfelé, majd újra
rézsútosan. Legalább öt percig láttuk a jelenséget, aztán
eltűnt. Néhány óra múlva erős zivatarfront érte el a
Balatont.
(A
Zsoltné, Budapest)
Ennek
az esetnek az az érdekessége, hogy a víz alatt ütötte át a
háromdimenziós terünket a töltött részecskék négy
térdimenziós gyűrűje, majd az áthatolás helye kiemelkedett a
vízből.
Azért
kellett főleg a második áthatolási helyen megfigyelt eseteken
keresztül bemutatni a gyűrűmodellt, mert itt látszik a
legjobban, hogy miért volt szükséges bevezetni a negyedik
térdimenziót, s mennyire a gyakorlat, a szükségszerűség
kívánja ezt a lépést. Ezen a ponton érdemes foglalkozni az
anomáliák csoportjába sorolt megfigyelésekkel is. Ha
elfogadjuk, hogy a gömbvillám legalább négy térdimenzióban
lejátszódó természeti jelenség, akkor semmilyen különö
sebb problémát nem jelent azt megérteni, hogy a háromdimenziós
térben a gömbvillám segítségével tárgyak jelennek meg vagy
tűnnek el. Azokat a fizikai folyamatokat, amelyek segítségével
makroszkopikus méretű tárgyakat is magával vihet a jelenség,
még részleteiben tisztázni kell, de az elvi akadályok már
elhárulnak a megfigyelések értelmezése elől.
A
töltésgyűrű körül keletkező erős elektromágneses térben
a szerkezeti anyagokat különös változások érik. Nem zárható
ki annak a lehetősége, hogy ideiglenesen négy
térdimenziós "átkristályosodáson" mennek
keresztül. Az
atomok egy részében, amikor az elektronok nem három, hanem négy
térdimenziós pályákon mozognak, vagy újfajta, kevésbé
stabil elektronpályák keletkeznek, vagy maga az anyag, az
atommagok is négy térdimenziós szerkezetet vesznek fel. Az így
előállt elektronkötések már gyengébbek lennének, mint az
eredeti, három térdimenziós pályák esetén, így például az
anyagok néha látványos mértékben is elveszthetik
szilárdságukat, megváltozhat elektromosvezető-képességük,
új mágneses hatások léphetnek fel stb. Mindenesetre közös
tulajdonsága az összes ilyen furcsa és szokatlan hatásoknak,
hogy instabilak, és
eléggé gyorsan - a gyakorlat szerint órák alatt - visszaállnak
az eredeti tulajdonságok, így nehéz a hatásokat az események
után vizsgálni. (A szilárdsági változásokat például úgy
lehetne a helyszínen azonnal ellenőrizni, hogy azokat a
tárgyakat, amelyek a jelenség közelében voltak, tű vagy szög
hegyével megszurkáljuk, akkor kiderül, hogy puhábbak-e. A
mágneses tulajdonságok változása, a tárgyak mágneseződése
például úgy ellenőrizhető, hogy egy iránytűt végigviszünk
az érintett tárgyakon, vagy egy lágyvassal megvizsgáljuk,
vonzza-e valami. Sajnos akár csak félnapos késedelem is azt
jelentheti, hogy visszavonhatatlanul elmulasztottuk az ilyen
hatások vizsgálatát.)
A
rendhagyó jelenségek gyakorlati vizsgálata rendkívül hasznos
és fontos lenne, de csak kivételesen ritka esetekben nyílik rá
mód. Mivel gömbvillámot nem tudunk mesterségesen előállítani,
többek között a nagy energiaigény miatt, e jelenségek
laboratóriumi vizsgálata talán csak a távoli jövőben
valósulhat meg.
Bízunk
benne, hogy az eddig felsoroltakból már kiviláglik, hogy mi a
gömbvillámleírások gyűjtésének célja, értelme. Lehet,
hogy pont ez a ritka és bizarr jelenség vezet el bennünket a
tér és az idő “szerkezetének" megismeréséhez. Ez a
jelenség persze csak annyit segíthet, hogy megértjük: van még
egy térdimenzió, ami merőleges a mi világunkra, s az a
térdimenzió is olyan, mint az a három, amit ismerünk. Arra a
kérdésre viszont már nem kapunk választ, hogy vannak-e további
térdimenziók, s azok milyenek. Kétségtelen, hogy ma még
elvontnak s a gyakorlat számára haszontalannak tűnhet ezeknek a
problémáknak a feszegetése, de már eddig is sokszor
bebizonyosodott, hogy nincs
gyakorlatibb dolog, mint egy jó elmélet.
Gondoljunk
csak arra, hogy milyen furcsa élettani hatásokat produkál ez a
jelenség! És vajon kizárhatjuk-e annak lehetőségét, hogy a
biológiai folyamatok esetében nem mennek végbe ilyen, ma még
számunkra ismeretlen hatások? Hiszen olyan sok fizikai elvről
és hatásról derült ki, hogy az élővilág ismeri, használja,
néha még a törzsfejlődés alacsony fokán álló élőlények
is! Amit szupermodern, új dolgoknak gondolunk, azt az élet néha
már sok millió év óta használja. (Gondoljunk az
elektromosságra -általában -vagy a rakétahajtómű elve
alapján “közlekedő" polipokra, s a példákat szinte vég
nélkül sorolhatnánk.) Ehhez a bizonyossághoz csak akkor
juthatunk majd el, ha a tudománynak valamilyen módon sikerül a
kutatók laboratóriumába “bekényszeríteni" ezt a
jelenséget. Addig is marad az eddig bevált módszer: a
megfigyelések gyűjtése és aprólékos elemzése.
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése